Gyereknap Rákosmentén

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Gyereknap Rákosmentén"

Átírás

1 26. évfolyam 7. szám / RÁKOSMENTE A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Gyereknap Rákosmentén Május utolsó hétvégéje a gyerekekről szólt. Kerületszerte gyermeknapi rendezvények szórakoztatták a legkisebbeket. A Vigyázó Sándor Művelődési Ház parkjában színes lufik, ugrálóvár, kisvonat, állatsimogató, játszóház, kézműves-foglalkozások, biciklis ügyességi pálya, zenés színpadi koncertek, társasjátékok, lovaglás és még rengeteg programmal várták a gyerekeket. A kerületi óvodákban és bölcsikben is megünnepelték a gyereknapot. Volt kirándulás, kerékpáros túra, palacsintaevés. De színes programokat kínáltak a gyerekeknek a Home Centernél és a Helikopter-lakópark játszóterénél is oldal A film erkölcsi tett Beszélgetés Lugossy László rendezővel Lugossy László: Szirmok, virágok, koszorúk (1984) című filmdrámáját mutatták be május 7-én a Maros Moziban. A 102 perces alkotás a világosi fegyverletételt követő időszak szinte őrületbe kergető kérdéseit boncolgatja. A forgatókönyvet Lugossy László mellett Kardos István írta, a főszerepet, Majláth Ferenc huszárfőhadnagyot pedig Cserhalmi György alakította. A filmet Ragályi Elemér fényképezte, akiről köztudott, hogy Rákosligeten nőtt fel. A közönségtalálkozó főszervezői: a Rákosligeti Polgári Kör, Rózsahegyi Péter önkormányzati képviselő, valamint Dr. Szilágyi Erzsébet filmszociológus Lugossy Lászlót is elhívta. A remek alkalmat kihasználva, a rendezővel a Hírhozó is készített interjút. 19. oldal Új óvodai játékokat adtak át Befejeződött az az óvodai és iskolai játszóeszköz-fejlesztési projekt, amelynek fedezetét a Rákosmente Kft. nyereségéből biztosították az intézmények alapítványain keresztül. Csúszdával, mászókákkal ellátott hatalmas játszóvárat, új fészek- és mérleghintát, valamint egy alagutas vagy mászócsöves komplex mozgásfejlesztő eszközt kapott a rákosligeti Robogó Óvoda. A mintegy 14 millió forint összértékű beruházás az EU-szabályoknak megfelelő térburkolat kialakítását is magába foglalta. Fenke Ferenc keresztúri képviselő jóvoltából a Csicsergő oviban is felavathattak a kicsik egy több szerelvényből álló, színes mozdony húzta favonatot. 7. és 16. oldal Aláírásgyűjtés a repülési környezetterhelés ellen 8. oldal

2 ÖNKORMÁNYZAT ÖNKORMÁNYZAT Zárszámadás 2015: jól gazdálkodott az önkormányzat Indulnak az útépítések, útfelújítások Rákosmente képviselő-testülete május 26-án tartotta rendes havi ülését. Riz Levente polgármesteri beszámolója elején bejelentette: Rákosmente hatodik alkalommal nyerte el a Kerékpárosbarát Település elismerést. A fővárosi kerületek közül messze bennünket díjaztak a legtöbb alkalommal. A további fejlesztések előkészítés alatt állnak: a Rákos-patak menti kerékpárút meghoszszabbításának előkészítésében jól haladunk, a Fővárosnál összeállt a VEKOP keretében benyújtandó csomag. A Városfejlesztési Bizottság elnökeként közreműködöm ennek összeállításában. A projekt célja a városhatártól a Duna torkolatáig kiépülő, folyamatos bicikliút, megvalósítása a következő két év feladata lesz. A VEKOP pályázati keretén belül összesen 8,4 milliárd forint áll rendelkezésre. A patakparti kerékpárút fejlesztése várhatóan a BUBIprogram és a rakpart fejlesztésével együtt fog bekerülni ebbe a pályázati körbe. A beruházásnak mind a négy érintett kerület lelkes támogatója, a Pest megyei települések nemkülönben. Az út mentén pihenőhelyek is létesülnek majd. Nagy álmom, hogy a belvárosból egészen Gödöllőig lehessen kerékpározni ezen az úton. Kerékpárút kötheti össze a XVI. és a XVII. kerületet A TÉR_KÖZ pályázatok folytatására 3,5 milliárd forintot különített el a Főváros 2016-ban. Két pályázatot nyújtunk be, az egyik a XVI. és a XVII. kerület kapcsolódását szolgáló kerékpárút lesz a Naplás út mentén. A lényeg, hogy a Szilas-patak menti kerékpárutat összekötjük a Rákos-patak menti kerékpárúttal. célunk, hogy a városközponthoz is legyen kapcsolata a kerékpárosoknak a Ferihegyi út vonalán, ennek a tervezése is zajlik. A szociális városrehabilitáció keretében az Újlak utcában szeretnének egy vegyes kerékpáros, gyalogos, autós, csökkentett forgalmú zónát létrehozni. Az Újlak utca minőségi felújítása során kerékpárút is létesülne a Borsó utcától a Bakancsos utcáig. Útépítések, felújítások A rákoscsabai Lugas, Pelikán, Zimonyi és Pajta utca, valamint a Rákoshegyen lévő Svachulay és Szilárd utca új aszfaltburkolatot kap, csapadékcsatornát építünk, fejlesztjük a közvilágítást és a zöldfelületeket is. Ezekre a komplex útépítési beruházásokra állami normatív támogatást kapunk, a kivitelezésére most köthetjük meg a szerződést. A tervezett 422 helyett 395 millió forintból képesek leszünk megvalósítani ezeket a beruházásokat. A bitumenpermetes útfelújítás Rákoscsaba nemrég csatornázott utcáit érinti (Gerencsér, Kendő, Gerecsehida, Ecsedháza, Gyeplős és Ede utcák) összesen 2,2 km hosszan. A munkálatok már el is kezdődtek. Oktatási intézmények játszóeszközeinek fejlesztése Befejeződött az az óvodai és iskolai játszóeszköz-fejlesztési projekt, amelynek a fedezetét a Rákosmente Kft. nyereségéből biztosították az intézmények alapítványain keresztül. Az udvari játszóeszközöket cseréltük a Gyurkovics, a Kőrösi és a Czimra iskolákban, valamint hét óvodában összesen 15 millió forint értékben. Fenke Ferenc keresztúri képviselő jóvoltából a Csicsergő oviban is felavathattak a kicsik egy favonatot. Folytatjuk a káptalanfüredi ifjúsági táborunk korszerűsítését, tavaly a vizesblokkot újítottuk fel, idén 24,5 millió forintból a konyhát hoztuk rendbe. Itt nem csak a rákosmenti gyermekeket látjuk vendégül, hanem a gyergyószentmiklósi és a Csonakapapiból származó fiatalokat is. Az Újlak utcai iskola alsós udvara lesz a következő projektünk. Ferihegyi zajszennyezés - aláírásgyűjtés Kezdetét veszi a repülőtéri zajjal kapcsolatos aláírásgyűjtési akció. Az 1983-ban jogszabályellenesen épült kifutópálya mindössze 1,6 km-re helyezkedik el a rákoshegyi lakott területtől az előírt 5 km helyett, rendszeres zajszennyezést okozva ezzel az itt élő polgároknak. Célunk, hogy ne használhassák a repülőgépek a 2-es futópálya Rákoshegy felőli végét. Szeretnénk minél több aláírást összegyűjteni, hogy kérésünknek még nagyobb nyomatéka legyen a hatóságok felé. Tudatosítani kell, egy nemzetközi repülőtér fejlesztésének megvannak a korlátai, ha egy város szélén helyezkedik el! Az aláírásgyűjtő ívet most útjára indulom a képviselőtársaim között, hogy elsőként láthassák azt el a kézjegyükkel. Megszépül a városom Interneten lehetett szavazni, hogy melyik városrészben valósuljon meg egy újabb kültéri kondipark a kerületben. Hatalmas küzdelem zajlott Rákoscsaba és Rákoscsaba-Újtelep között, végül az utóbbi győzött, így az Aranykút utcai beruházás fog megvalósulni. A kétmillió forintos támogatáshoz az önkormányzat még 8 milliót tesz hozzá, hogy a játszótér is megújulhasson. Somlai Zsuzsanna Jelentős sportsikerek A rákosmenti Késely Ajna a londoni Eb-n elképesztően jól úszott, 14 évesen 5. helyet ért el a vegyes váltóban, megszerezte az olimpiai indulás jogát is, amihez szívből gratulálok. Tekében a Rákoshegyi VSE zsinórban negyedszerre nyerte meg a Szuperligát itthon, ami hatalmas teljesítmény. A horvátországi vb-n Sáfrány Anita második helyen végzett a vegyes páros versenyszámban. A Kossuth iskola 9-10 éves tanulói megnyerték labdarúgásban a fővárosi diákolimpiát, majd az országos döntőben a második helyen végeztek. Az elmúlt tíz évben ekkora kerületi focisiker nem született, a srácok egy kivételével mindannyian az RKSK játékosai. foglalta össze a polgármester. Fohsz Tivadar alpolgármester a lovrani Keresztúrok Diáktalálkozóján elért sikerről számolt be, ahol az Újlak utcai iskola csapata a második helyen végzett. Közbiztonsági beszámoló Szikszó Sándor r. alezredes a kerületi kamerarendszer május eleji hivatalos átadásával kezdte a beszámolóját. A támogatást ezúton is szeretném megköszönni. A rendőrség változatlanul űzi-hajtja a trükkös csaló bandákat, akik annyit újítottak, hogy újabban nem pénzt hoznak az ELMŰ -től, hanem pénzt kérnek. A kapitány megköszönte a társszerveknek a sikeres mezőőri akciót, amelyet évente már kétszer is lebonyolítanak. A rendszámfelismerő készülékkel már közel ezer gépkocsit tudtak ellenőrizni május 5. óta. Virág Mihály (Fidesz) rákoscsabai képviselő a Derkovits téren és a Tanár utcai szabadidőparkban történő garázda cselekedetek felszámolásában kérte a rendőrség segítségét, amelyekre alkoholos befolyásoltság alatt vetemednek a tinédzserek. Sajnos az alkohol mellett a kábítószer is komoly problémát jelent. Főleg a péntek és szombat esti csoportosulásokat kellene felszámolni, amelyek ellen civilként tehetetlenek vagyunk. Hatvani Zoltán (Fidesz) frakcióvezető 15 virágállvány elhelyezéséről számolt be többnyire a főutak mellett. A tizenötből tíz szerencsére Rákoskertre került. Szomorú viszont, hogy a fiatalok tönkretették a virágokat egy buszmegállóhoz közeli állványban. Legközelebb talán szerencsésebb lenne egy konditeremben levezetni a feszültséget. Szikszó válaszában elmondta, hogy a hó eleji közös fórumon a polgárőröktől és a közterületes kollégáktól is azt kérte, fokozottan figyeljenek a játszóterekre. A héten volt olyan éjszaka, amikor az összes kerületi csoportképző helyet végignéztük a kollégákkal. A virágállványok területét is fokozottan fogjuk figyelni. Napirenden Intézményvezetői pályázatok A Hófehérke Óvoda intézményvezetői állásával a következő öt évre is Koszorúsné Tóth Katalint bízták meg (18 igen). A Mákvirág Óvoda intézményvezetői állását változatlanul Horváth Mária tölti be (19 igen). A Mézeskalács Óvoda intézményvezetői állására nem nyújtottak be pályázatot, így azt eredménytelennek nyilvánították és Novák Henriettát bízták meg az intézmény vezetésével (19 igen). A Micimackó Óvoda intézményvezetője a következő ciklusban is Kovácsné Pálvölgyi Gabriella lesz (19 igen). A Napsugár Óvoda vezetésével ismét Urbán Katalint bízták meg (19 igen). A Piroska Óvoda intézményvezetőjének pályázat mellőzésével történő ismételt, öt évre szóló vezetői megbízására Molnárné Bán Ildikót egyhangúlag érdemesnek találták. A polgármester kiemelte, hogy az óvodai intézményvezetők kivétel nélkül egyhangúlag nyerték el a támogatásukat. Otthonra lelt a Patróna Egyesület Egyhangú döntés született a Vanília u. 7. szám alatti, 146m2 alapterületű helyiségcsoport bérbeadásáról a Patróna Egyesület részére, amely a fogyatékkal élő gyermeket nevelő családok számára tud így biztosítani szervezett programokat, a súlyos és halmozottan sérült gyermekek számára egyéni és csoportos fejlesztő foglalkozásokat. Somlai Zsuzsanna, az egyesület elnöke elmondta, elsődleges céljuk egy olyan nappali ellátó intézmény létrehozása, ahol a fejlesztésen kívül a szocializá- 2 HÍRHOZÓ 3

3 ÖNKORMÁNYZAT ÖNKORMÁNYZAT ció és az önállóság erősítésére is tudnak törekedni. A legnagyobb probléma az, hogy egyszerre egy helyen nincsen jelen minden. Kezdetben fejlesztőházként működnénk, amely a későbbiekben napközivé is alakulhatna. Waldorf-iskola az Edző téren Az Edző tér 24. szám alatti 268 m2 hasznos alapterületű nem lakás céljára szolgáló épület, valamint a hozzá tartozó 1414 m2 nagyságú telekterület bérbeadásáról határoztak egyhangúlag az Alkotó Élet Egyesület részére. A kezdeményezés az egyesület részéről egy Waldorf-iskola létrehozására irányult. Korábban ezt az épületet a baptisták vették ki, de semmit nem kezdtek vele. Az ingatlan kiadása az állagmegóvás szempontjából is fontos a bevétel mellett. fűzte hozzá a városvezető. Bondor Tibor elmondta, azzal a céllal alakították meg a szülők ezt az egyesületet, hogy Waldorf-óvodát és iskolát hozzanak létre. Azzal, hogy itt találtunk megfelelő épületet, csak színesedik az oktatási lehetőségek kerületi palettája. Az oktatást már szeptembertől el kívánjuk indítani az Edző utcában. Hernádi Gyula (DK) is örült a kezdeményezésnek, amelyhez hasonló másfél évtizede is indult, de öt évre rá sajnálatosan megszűnt. Az iskolaszék elnöke voltam itt éveken keresztül. Nagyon hiszek ebben az oktatási elméletben, akinek lehetősége van rá, anyagilag is támogassa ezt az iskolát! Rendeletek Zárszámadás egyre jobb pénzügyi helyzet A zárszámadási rendelet elfogadása előtt Riz Levente elmondta, hogy az önkormányzat pénzügyi helyzete tovább javult a tavalyi évben. Jelentősen gyarapodott az önkormányzat vagyona és pénzügyi eszközállománya. A Gyurcsány-korszak erősen mínuszos éveit nem volt könnyű átvészelni, Hernádi Gyula Pap László de szorosra húzva a nadrágszíjat egy feszes intézményrendszert alakítottunk ki. Az elmúlt évek megváltozott állami finanszírozásának köszönhetően ismét egy kiugróan jó év van mögöttünk. A tárgyi eszközeink értéke 162 millió forinttal nőtt, a pénzeszközök állománya is jelentősen gyarapodott, közel 2,3 milliárd forinttal, a forgóeszközök állománya pedig 2,6 milliárd forinttal lett több. Növekedtek az adóbevételeink is: 6,4 milliárdról 6,9 milliárd forintra. 1,45 milliárd forintos pénzmaradvánnyal zártuk a tavalyi évet, ami szabad felhasználású pénzeszköz. A tartalék a szakrendelő fejlesztését és a sportcsarnok megépítését fogja segíteni. A határozati javaslatot (17 igen, 2 tartózkodás) és a rendeletet (17 igen, 2 tartózkodás) elfogadták. Egyhangúlag fogadták el a Rákosliget központjára vonatkozó Kerületi Építési Szabályzatot a parkolóhelyek bővítése érdekében. A korábbi döntések átvezetése okán módosították a vagyonrendeletet (19 igen). Ismételten módosult a Rákosmenti Egészségügyi és Szociális Központ Alapító Okirata (19 igen). Helikopter-lakópark településrendezési szerződés Tamás László, a TARA Ingatlanfejlesztő Kft. ügyvezetője kérelemmel fordult az önkormányzathoz, amelyben kezdeményezte, hogy Helikopter út menti ingatlanokra vonatkozóan főszabályként lakásépítési funkció kerüljön előírásra, természetesen az igény szerinti kereskedelmi, szolgáltató funkció esetleges megtartása mellett. Ennek nem állunk ellent, de településrendezési szerződést kell majd kötnünk, hogy ne történhessék meg még egyszer az, ami 2006 előtt bekövetkezett. Pap László (LMP) azt kérdezte, mennyire hasonló a helyzet a 2006-oshoz. Akkoriban a városvezetés semmilyen közösségi célú beruházást nem írt elő a befektetőknek. Nekünk viszont ez a célunk. A CSOK programja miatt támogatjuk a lakásépítéseket, de az intézményeket, közösségi tereket is fejleszteni kell. reagált a polgármester. Hernádi is egyetértett abban, ha valaki kér valamit az önkormányzattól, az adjon is cserébe érte. Javaslom a körzeti képviselőknek, hogy ez ügyben tartsanak majd lakossági fórumot is. Az előterjesztést egyhangúlag elfogadták. Jóváhagyták a Belső Ellenőrzés évi összefoglaló ellenőrzési jelentését. Nyugdíjas szabadegyetem indul A testület a 389/2015. (XI. 19.) Kt. határozatában elfogadta Rákosmente Idősügyi Koncepcióját, amelynek egyik célkitűzése az idősek társadalmi aktivitásának hosszú ideig történő megtartása, segítése. Az aktivitás megtartásának egyik eszköze az élethosszig tartó tanulás, az új ismeretek elsajátítása újabb és újabb ablakot nyit a világra, lehetőséget teremt a hasonló életciklusban lévő személyekkel való kapcsolat kialakítására. Egy szabadegyetem megteremtése Rákosmentén kiváló lehetőség arra, hogy az idősek szellemi igényeit korszerű ismeretekkel elégítsék ki. A szabadegyetem egy olyan magas szintű ismeretterjesztő fórum, amely hasznos ismereteket nyújt az idegen nyelvek, informatika, közigazgatás, társadalomtudományok, természettudományok, művészetek köréből. Szeretnénk az idősbarát önkormányzati jelleget fokozni, hogy növekedhessék ennek a korcsoportnak az aktivitása. Három pillére lesz a szabadegyetemnek: 1. számítástechnikai ismeretek, 2. angol és német nyelvoktatás, 3. közismereti előadások. Szeptembertől elindítjuk ezeket a tanfolyamokat. összegzett Riz Levente. Az előterjesztést egyhangúlag hagyták jóvá. Fohsz Tivadar és Fenke Ferenc Tüdőgyulladás elleni védőoltás időseknek Riz Levente javaslatára egyhangúlag döntöttek a Rákosmentén élő, rászoruló idős emberek részére a tüdőgyulladás elleni védőoltás térítésmentes biztosításáról. A legveszélyesebb betegségek közé tartozik időskorban a tüdőgyulladás. Ötmillió forintot fordítunk erre a célra. tett kiegészítést a polgármester. Új iskolai férőhelyek a Kőrösiben és a Gregorban Egyhangú öntés született a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium szakmai alapdokumentumában meghatározott 950 fős létszám 1000 főre történő emelésével, amenynyiben a kapacitásbővítés vonzataként esetlegesen felmerülő beruházási költséget a magyar állam, mint fenntartó, teljes egészében finanszírozza. Egy párhuzamos osztály indításáról van szó, amit mi értelemszerűen támogatunk, de ehhez az iskola bővítéséhez van szükség, amihez anyagi fedezetet kell biztosítania az állami fenntartónak. Ugyanilyen arányban döntöttek a Gregor József Általános Iskola szakmai alapdokumentumában meghatározott 639 fős létszám 675 főre történő emelésével, amennyiben a kapacitásbővítés vonzataként felmerülő beruházási költséget a magyar állam teljes egészében finanszírozza. Itt a régi épület tetőterét lehetne beépíteni állami segítséggel. tette hozzá a polgármester. Véleményezték a Fővárosi Településszerkezeti Terv és a Fővárosi Rendezési Szabályzat felülvizsgálatát (18 igen, 1 tartózkodás). Pap László a zöldfelületek csökkentésének a veszélyére hívta fel a figyelmet a tervezetben. Ez csupán egy keret. Mi a saját szabályozási terveinket csak ezután készítjük majd el. Az övezetekben előírt zöldfelületi mutatókat be kell tartani és tartatni. válaszolt Bolberitz Henrik főépítész. Útfelújítási pályázat A képviselők pályázat benyújtásáról döntöttek egyes belterületi utak felújítása érdekében. Az alábbi utak burkolatának korszerűsítését szeretné megvalósítani az önkormányzat pályázati forrásból: Uszoda utca (Csicsörke utca Aranylúd utca közötti szakasz), Kaszáló utca (régi piac északi oldala, a Ferihegyi út Kaszáló utca felújított szakasza között), Csabagyöngye utca (Lemberg utca Szabadság sugárút közötti szakasz) és Egészségház utca (Földműves utca Diák utca közötti szakasz). Horváth Tibor Képviselői fogadóórák ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Dunai Mónika Fidesz Előzetes bejelentkezés és egyeztetés után. Tel.: Jegyző Dr. Rúzsa Ágnes június 20. előzetes bejelentkezés: , POLGÁRMESTER Riz Levente Fidesz Előzetes bejelentkezés: , Alpolgármesterek Fohsz Tivadar Fidesz június 13. előzetes bejelentkezés az Ügyfélszolgálati Csoportnál: * Horváth Tamás Fidesz július 11. előzetes bejelentkezés az Ügyfélszolgálati Csoportnál: A képviselő-testület tagjai Dr. Bényi Zsolt Fidesz 6. sz. evk. Minden hónap utolsó csütörtök: óráig a Rákoshegyi Közösségi Házban (1174 Bp., Podmaniczky Zsuzsanna u. 3.) Dr. Fachet Gergő Itthon Rákosmentén Egyesület - Telefonon történő egyeztetés alapján, tel.: Dr. Fenke Ferenc KDNP 4. sz. evk. Minden hónap második hétfő: óráig a Polgármesteri Hivatal 303. sz. tárgyalójában Fohsz Tivadar Fidesz 8. sz. evk. Minden hónap első szerda: óráig a Százszorszép Óvodában. (1171 Bp., Rezgő u. 15.) és minden hónap második péntek: óráig a Rákoskerti Művelődési Házban (1171 Bp. Rákoskert sgt. 66.) Dr. Füzesi Péter Fidesz 11. sz. evk. Minden hónap első szerda: óráig a Rákoscsabai Közösségi Házban (1171 Bp. Péceli út 222.) Hatvani Zoltán Fidesz 9. sz. evk. Minden hónap első kedd: óráig és minden hónap második péntek: óráig, a Rákoskerti Műv. Házban (1171 Bp., Rákoskert sugárút 66.). Betegek, idősek, mozgáskorlátozottak számára otthonukban is. Tel: Hernádi Gyula Demokratikus Koalíció Minden hónap első és harmadik hétfője: óráig (1173 Bp., Pesti út 41/C, I. em.) Bejelentkezés: / hernadi.gyula@ rakosmente.hu Horváth Tamás Fidesz 12. sz. evk. Minden hónap első kedd: óráig a Diadal Úti Általános Iskolában (1172 Bp. Diadal út ) + Minden hónap első szerda: óráig a Csaba Házban (1171 Bp., Péceli út 222.) Katona Ádám Együtt PM Az igényeknek megfelelően, előzetes bejelentkezés után a Polgármesteri Hivatal 303. sz. tárgyalójában. Bejelentkezés: katona.adam@rakosmente.hu Koszorúsné Tóth Katalin Fidesz 1. sz. evk. Minden hónap első hétfő: óráig a Hófehérke Óvodában, (1173 Bp., 525. tér) Bejelentkezés: tel: , Lukoczki Károly MSZP Telefonos megbeszélés alapján. Bejelentkezés a os telefonszámon. Nagy Anikó Fidesz 7. sz. evk. Minden hónap utolsó hétfő: óráig a Napraforgó Bölcsödében ( , 1173 Bp., Sági utca 5.) Nótin Tamás Jobbik - Telefonon történő egyeztetés alapján a Ferihegyi út 78. szám alatt, tel: Pap László LMP Az igényeknek megfelelően, előzetes telefonos bejelentkezés után a Polgármesteri Hivatal 303. sz. tárgyalójában. Betegek, idősek, mozgáskorlátozottak számára otthonukban is. Bejelentkezés: Petrőczy Dániel Fidesz 3. sz. evk. Minden hónap első hétfő: óráig a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnáziumban (1173 Bp., Akácvirág u. 49.) Dr. Piláth Károly Fidesz 13. sz. evk. Minden hónap első kedd: órakor a Diadal Úti Általános Iskolában (1172 Bp. Diadal út ) Rózsahegyi Péter Fidesz 14. sz. evk. Minden hónap első csütörtök: óráig a Csekovszky Árpád Művelődési Házban (1172 Bp., Hősök tere 9.) + Minden hónap harmadik szerda óra Robogó utcai Óvoda (Rákoscsaba-Újtelep, Robogó u. 3.) Sarkadi-Nagy Adrien Fidesz 2. sz. evk. Minden hónap első hétfő: óráig az Újlak utcai Általános Iskolában (1173 Bp., Újlak u. 110.) Szabó Tiborné KDNP 5. sz. evk. Minden hónap utolsó csütörtök: óráig a Rákoshegyi Közösségi Házban (1174 Bp., Podmaniczky Zsuzsanna u. 3.) Virág Mihály Fidesz 10. sz. evk. Minden hónap első szerda: óráig a Rákoscsabai Közösségi Házban (1171 Bp. Péceli út 222.) Bejelentkezés: HÍRHOZÓ 5

4 ÖNKORMÁNYZAT ÖNKORMÁNYZAT Bringás reggeli a Fő téren Aki május 12-én a kellemetlen időjárás ellenére is vállalta, hogy kerékpáron indul el a munkahelyére, az iskolába, vagy éppen bevásárolni, akár meg is reggelizhetett a Fő téren a Polgármesteri Hivatal munkatársainak és a Magyar Kerékpárosklub önkénteseinek jóvoltából. Rákosmente Önkormányzata ez év tavaszán is csatlakozott a Kerékpárosklub Bringás reggeli elnevezésű országos programhoz, hogy népszerűsítve a kerékpározást, a bringások olcsó, környezetbarát és gyors közlekedési mozgalmát. Riz Levente polgármester is két keréken érkezett a Fő térre, ahol a Hírhozónak elmondta, tovább bővítik a kerületi kerékpárutakat. A Főpolgármesteri Hivatal által kiírt TÉR-KÖZ pályázatra közösen jelentkeztek a szomszédos XVI. kerülettel, amely a Rákospatak mellett lévő kerékpárutat kötné össze a Szilas-patak melletti kerékpárúttal. Ezen kívül részt vesznek egy európai uniós pályázaton a Fővárosi Önkormányzattal közösen, amely a Rákos-patak melletti kerékpárút továbbépítését célozza. Érzékenyítő képzés Dr. Rúzsa Ágnes jegyző köszöntőjével vette kezdetét május 17- én a négy alkalomból álló esélyegyenlőségi képzés, amelyen az önkormányzat ügyfélkapcsolattal is foglalkozó munkatársai vettek részt. A program célja, hogy a Polgármesteri Hivatal dolgozói munkájuk során mindig szem előtt tartsák az egyenlő bánásmód és esélyegyenlőség követelményeit. A Rákosmente Önkormányzata által indított érzékenyítő programba bekapcsolódott három országos szervezet is a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Egyesülete (VGYKE), a Siketek és nagyothallók Országos szövetsége (SINOSZ), valamint az ÉTA Országos Szövetség (Értelmi Fogyatékosok), hogy képviselőik szakmai előadásokkal segítsék a képzést. Elsőként Eleki Abigél, a Lámpás program vezetője, Benke Richárd ügyfélszolgálati munkatárs, Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsanna közösségi civil szervezők beszéltek arról, hogy a hivatal dolgozói miként közeledjenek szánakozás nélkül a hozzájuk forduló fogyatékos emberekhez, hogy legyen bátorságuk kérdezni, miben és hogyan segíthetnek nekik. A VGYKE fehér botos, látássérült tagjának közreműködésével a gyakorlatban is bemutatták a képzés résztvevőinek, miként segíthetnek. Dr. Tapolczai Gergely, a SINOSZ országos elnökségi tagja (jelnyelvi tolmács segítségével) előadásában arra hívta fel a figyelmét, hogy a siketek és nagyothalló személyek ügyintézésekor is igen nagy szükség lenne a kommunikáció során az akadálymentesítésre, mert csak így tudják igénybe venni a különböző szolgáltatásokat. Papp Ágnes (ÉTA) szakmai előadásában szintén az akadálymentes ügyintézésről beszélt az értelmi akadályozottsággal élő emberek szemszögéből, és ebben kérte a jelen lévő munkatársak segítségét. Rákosmente hatodszor is Kerékpárosbarát Település Immáron hatodik alkalommal nyerte el Rákosmente a Kerékpárosbarát Település díjat jelentette be Riz Levente polgármester. A pályázati úton elnyerhető kitüntető címben olyan települések részesülhetnek, melyek a kerékpáros infrastruktúra fejlesztése és a kerékpáros szemlélet terjesztése terén példamutató intézkedéseket tesznek. A Rákosmentének szóló elismerő oklevelet Szemán Zoltán, a pályázatot készítő polgármesteri hivatali szervezet, az EU Programiroda vezetője vette át az Európai Mobilitási Hét nyitó konferenciáján a MOM Kulturális Központban. A pályázat keretében idén 54 önkormányzat vehetett át Kerékpárosbarát Település díjat, míg kategórianyertesként kerületünk különdíjban is részesült. Rákosmente Önkormányzata Új udvari játékokat kapott a Robogó Óvoda Csúszdával, mászókákkal ellátott hatalmas játszóvárat, új fészekés mérleghintát, valamint egy alagutas vagy mászócsöves komplex mozgásfejlesztő eszközt kapott a rákosligeti Robogó Óvoda. Az udvari játékokat május 19- én, a családi napon avatták fel. Kiss Csabáné intézményvezető úgy fogalmazott: az egészséges életmód elengedhetetlen része a mozgás, amely a gyermekek testi és szellemi fejlődését szolgálja. Éppen ezért az óvodában nagy hangsúlyt fektetnek a mozgásos tevékenységekre, és az ennek megfelelő infrastruktúra megteremtésére. A játék, az önfeledt mozgás közben, a speciális eszközöknek köszönhetően a kisgyermekek fejlődnek, egyre ügyesebbek lesznek. Rózsahegyi Péter, a körzet önkormányzati képviselője, aki a gyerekek segítségével egy nemzeti színű szalag átvágásával adta át az eszközöket, elmondta: mindig öröm egy újabb fejlesztés megvalósulása, különösen, ha az a gyermekeket érinti. A képviselő azt is elárulta, ő is a Robogó Óvoda tagintézményébe, a Gesztenyésbe járt, így ennek az álomnak a megvalósulása különösen kedves számára. A mintegy 14 millió forint összértékű beruházást, amely az EU-szabályoknak megfelelő térburkolat kialakítását is magába foglalta, Rákosmente Önkormányzata finanszírozta. Szepesi 6 HÍRHOZÓ 7

5 ÖNKORMÁNYZAT ÖNKORMÁNYZAT Lakossági fórumot tartott az LMP Lakossági fórumot hívott össze május 25-ére, a Vigyázó Sándor Művelődési Házban a Lehet Más a Politika (LMP). A megjelenteket elsőként Schmuck Erzsébet országgyűlési képviselő köszöntötte, aki Hadházy Ákos, az LMP ún. antikorrupciós szakszóvivőjének adta át a szót. Hadházy elmondta: az európai uniós támogatások 2020-ig kifutnak, így a hátralévő időben nagyon kell figyelni arra, hogy azok megfelelően legyenek felhasználva. A politikus úgy fogalmazott: figyelmének központjában azért az uniós pénzek állnak, mert itt különösen nagy összegekről van szó, ahol sok pénz tűnhet el. Hadházy több olyan példát is említett, ahol szerinte korrupció történt, sőt úgy fogalmazott: ma szinte minden képzési program, tanulmány vagy felmérés elkészítése csak a lopásról szól. Ide sorolta az összes Államreform Operatív Programot (ÁROP) is. A szóvivő szerint egyébként az ösztöndíjakat kellene támogatni, mert a munka önmagában nem hozza ki a szegénységből az embereket. Azt kellene megtanítani, hogy hogyan tanuljanak. Pap László, Rákosmente LMP-s önkormányzati képviselője elmondta: vizsgálatai szerint a XVII. kerületben 2010 óta nem történt semmilyen gyanús eset. Egy internetes portál adataira hivatkozva két ügyet említett meg még 2008-ból: egy tervezett fürdő esetét, ami nem valósult meg, illetve egy területvásárlási eljárást a Kucorgó téren. A képviselő elismerte, hogy Rákosmente vezetése jól használta fel az uniós támogatásokat. Így újult meg többek között Rákoskeresztúr központja, és jött létre a régi buszpályaudvar helyén a Fő tér. A kérdést, hogy mit lehet tenni a korrupció ellen, Schmuck Erzsébet tette fel. A képviselő asszony szerint a gond az, hogy ma mindenki legyint a korrupcióra. Ez nem helyes, el kell, hogy érje az emberek ingerküszöbét tette hozzá. A fórum a megjelent, egy tucatnyi érdeklődő kérdéseivel zárult. Szepesi Népszavazás a betelepítési kvóta ellen Népvándorlás és népszavazás ezeket a megkerülhetetlen témákat járta körbe az a lakossági fórum, amelyet május 6-án a Vigyázó Sándor Művelődési Ház fórumtermében rendeztek meg, a XVII. Kerületért Egyesület szervezésében. A megjelenteket elsőként Dunai Mónika, Rákosmente országgyűlési képviselője köszöntötte, aki kiemelte: a betelepítési kvótáról szóló népszavazás elengedhetetlen és jogszerű. A referendum nem 1294 ember befogadásáról, hanem a magyar szuverenitásról szól. (Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke, szocialista politikus ugyanis korábban úgy nyilatkozott 1294 ember befogadásáról népszavazást tartani, önmagáért beszél.) A képviselő asszony hozzátette: a kvótaellenes népszavazásra még idén októberben sor kerül, minden a magyarság sorsát szívén viselő állampolgár részvételére számítanak, majd a szót a fórum meghívott vendégének, ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogásznak, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) szóvivőjének adta át. Lomnici szerint az Európai Bizottság új javaslata, miszerint az EU tagállamainak negyedmillió eurót kellene fizetniük minden be nem fogadott migráns után, elfogadhatatlan. Az elgondolás szembemegy az unió alapértékeivel: az önkéntességgel, a szabadsággal és a szolidaritással. Ráadásul, a közös politikát illetően figyelembe kellene venni az egyes államok teherbíró képességét. Ám maga a kötelező betelepítési kvóta ötlete is aggályos tette hozzá a szóvivő. A betelepített emberek nem feltétlenül maradnának ott, ahova küldik őket. Ifj. Lomnici Zoltán egy állandó vándorlási mechanizmus kialakulásától tart, és ne felejtsük el, hogy még 500 milliónyian vannak, akik elindulhatnak Európa felé. Az alkotmányjogász kitért arra is, hogy bárkivel beszélt, aki járt az idomeni táborban, mindnyájan arról számoltak be, hogy a bevándorlók nem tudnak beilleszkedni az európai közegbe. Jogosan merül fel ezt követően az a kérdés, hogy miért nem a saját hazájukban segítik őket? Sőt, az is, hogy miért nem a gazdag arab országok felé vették az útjukat? A migránsok között elvegyülhetnek terroristák is. Ez már tény. Elég annyit mondani: Párizs, Köln, Brüsszel. Zárszóként elhangzott: a kvótareferendum miatt Magyarország intenzív politikai támadásokra számíthat, de a népszavazást meg kell tartani, hogy mindenki dönthessen arról, biztonságosabban szeretne-e élni hazájában. A kormánynak szüksége van a támogatásra, hiszen az út elején tartunk. Szepesi PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata a lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadására és elidegenítésére vonatkozó helyi szabályokról szóló 21/2015. (V. 28.) rendeletének 57. -a alapján pályázatot ír ki az alábbi üres, nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadására. Hrsz Cím Alapterület /0/A/3 Budapest XVII. kerület, Ferihegyi út m² /33/A/216 Budapest XVII. kerület, Újlak u m² A pályázat lebonyolítását az Önkormányzat megbízásából Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának Vagyonkezelői Irodája (címe: 1173 Budapest, Pesti út 165. III. emelet 307. szoba; tel.: 06-1/ ) látja el. Az eljárásban való részvétel feltétele az adott helyiségre vonatkozó pályázati dokumentáció megvásárlása. A pályázati dokumentáció másra nem ruházható át és nem tehető közzé. A pályázati dokumentáció átvehető Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának Vagyonkezelői Irodáján (1173 Budapest, Pesti út 165. III. emelet 307. szoba), és között ügyfélfogadási időben (hétfő: 13:00-17:00, szerda: 8:00-16:00, péntek: 8:00-11:00). A pályázati dokumentáció ára: 8.000,- Ft + áfa (bruttó ,- Ft) A pályázati dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja: A pályázati dokumentáció térítési díjért vehető át a térítési díj befizetését igazoló igazolás bemutatása ellenében. A térítési díjat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata OTP Bank Nyrt.-nél vezetett számú bankszámlaszámára történő átutalással lehet befizetni. A helyiség jellemzőit a pályázati dokumentáció tartalmazza. A helyiség megtekintését a pályázati dokumentációt megvásárlóknak előre egyeztetett időpontban a Vagyonkezelői Iroda biztosítja. A helyiség megtekintésével kapcsolatos kérelmet legkésőbb napjáig kell bejelenteni a pályázati kiírásban megadottak szerint. A pályázat benyújtásának határideje: (szerda) 10:00 óra Érdeklődni és a pályázattal kapcsolatos további információt beszerezni a fenti címen, valamint a (06-1) telefonszámon lehet. Budapest, május 25. Hirdetmény Riz Levente polgármester Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselőtestülete a Budapest XVII. kerület /2 hrsz-ú út (Gyümölcsdűlő u.) belterület határ Pesti út Ev övezethatár /55 hrsz-ú telek keleti telekhatára által határolt területre Kerületi Építési Szabályzatot készíttet. A tervkészítés célja: a telkek rendeltetésének és méretének, a szabályozási vonal helyének, a maximális beépítési százaléknak, a legnagyobb építménymagasságnak, az építési helynek, a szintterületi mutatónak, a zöldfelület minimális nagyságának a meghatározása. 8 HÍRHOZÓ 9

6 KÖZÉLET KÖZÉLET Nőnek az otthonteremtési lehetőségek, tovább csökkennek az adók Az Országgyűlés most tárgyalja a évi költségvetést, amely az otthonteremtés és az adócsökkentés büdzséje lesz nyilatkozta a Hírhozónak Dunai Mónika, Rákosmente országgyűlési képviselője. Az Országgyűlés előtt fekvő büdzsé alapján pénzügyileg stabil, a magyar emberek élete szempontjából sikeres 2017-es évre számítunk. Évről évre az a törekvésünk, hogy mindenki eggyel előrébb tudjon lépni, az életszínvonal, a családok elkölthető pénze nőjön, és a foglalkoztatás bővüljön fejtette ki Dunai Mónika. A képviselő asszony elmondta, hogy a jövő évi költségvetés minden szakterület számára többletforrást juttat. Az adócsökkentés és otthonteremtés mellett 167 milliárddal több jut az egészségügyre, a gyermekekre, 270 milliárddal több az oktatásra, 155 milliárd forinttal több a társadalombiztosítási és a szociális ágazatra, uniós és hazai forrásból 3840 milliárd forint a gazdaságfejlesztésre. Jóval több jut a gyermekekre is, a kétgyermekesek családi adókedvezménye éves szinten 15 milliárddal nő, így a családi adókedvezmények összege jövőre már eléri a 277 milliárd forintot. Magyarország ma már stabil lábakon áll: növekszik a gazdaság, visszafizettük az IMF és az Európai Unió hitelét, csökkenő pályára került az államadósság. Fő célkitűzésünk, hogy az állam hiány nélkül működjön jövőre, azaz csak annyit fordítsunk az állam működtetésére, amennyit az állami bevételekből fedezni lehet ben a magyar gazdaság fenntartható és stabil növekedésével, visszafogott inflációs környezettel, 1 % alatti inflációval számolunk. A 2017-es költségvetés mindenekelőtt az adócsökkentés és az otthonteremtés költségvetése lesz. Az idei év után jövőre is 15% lesz a személyi jövedelemadó kulcsa, amely az egyik legalacsonyabb Európában. Más területeken is folytatódik az adócsökkentés, hiszen a sertéshús után január 1-től 27%-ról 5%- ra csökken a legfontosabb élelmiszerekre, a tejre, a baromfira, a tojásra vonatkozó áfa is. Szintén csökkenti az adóterheket, hogy 18%-ra csökken az éttermi szolgáltatásokra és az internet-hozzáférésre vonatkozó áfakulcs, amelyet 2018-tól tovább szeretnénk mérsékelni. Dunai Mónika kiemelte, hogy az elmúlt évtizedek legnagyobb otthonteremtési programját hirdette meg a kormány, amelyre az idei rekordösszegű támogatás után jövőre kétszer annyi, 211 milliárd forint áll rendelkezésre. A program része a családok otthonteremtési kedvezménye, a hozzá kapcsolódó kamattámogatott hitel, valamint a lakásértékesítési áfa 5%- ra való csökkentése és a nemzeti otthonteremtési közösségek kialakítása. Jövőre változatlanul fennmarad a munka és a gyermeknevelés megbecsülésére épülő családi adórendszer. A hazánkat sújtó kedvezőtlen demográfiai folyamatok ellensúlyozására vezettük be a családi adórendszert. Ezeknek köszönhetően az elmúlt négy évben mintegy 800 milliárd forint maradt a magyar családok zsebében. Tavaly 900 ezer szülő érvényesítette a kedvezményeket tól a tavalyi ről forintra nőtt a kétgyermekes családok gyermekenkénti havi adókedvezménye, majd a következő 3 évben ez tovább növekszik, összességében a duplájára, két gyermek után a havi forint adókedvezményre. Az intézkedés hatására egy kétgyermekes család éves jövedelme akár 60 ezer forinttal is nőhet évente. A kétgyermekeseket megillető kedvezmény négy év alatt a duplájára nő: 2017-ben havi 2x15 000, 2018-ban havi 2x17 500, 2019-ben havi 2x forint érvényesíthető. A családi adókedvezmény igénybevételével az elmúlt években mintegy 1,1 millió embernek csökkent az adója, ezen belül pedig több mint 300 ezer embernek egyáltalán nem kellett adót fizetnie. A legalacsonyabb jövedelemmel rendelkezők számára is elérhetővé tettük a kedvezményeket től a személyi jövedelemadóban érvényesíteni nem tudott családi kedvezmény az egyéni járulékok terhére is érvényesíthetővé vált, családi járulékkedvezmény címen mondta el a képviselő asszony től a házasságkötési kedv növelése céljából az első házasok is adókedvezményt kapnak, 24 hónapon át havi 5000 forinttal csökkenthető a fizetendő adó. A családokat segítő adócsökkentések érdemben hozzájárulhatnak a kedvezőtlen demográfiai folyamatok megállításához. Álláspontunk szerint a saját otthon megléte a polgári berendezkedés egyik legfontosabb előfeltétele. Ezért a költségvetés továbbra is jelentős forrásokat biztosít az otthonteremtési programra. Ennek legfontosabb elemei az új és használt lakás vásárlására is felhasználható családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK), az államilag támogatott kedvezményes hitel, valamint az lakásépítési áfacsökkentés. A cél az, hogy minden magyar ember saját lakáshoz vagy házhoz jusson, elérhető áron. A program minden új otthonra vágyó bérből és fizetésből élő család számára segítséget kíván nyújtani. Reményeink szerint a program hatására még nagyobb lendületet kapnak a lakásberuházások. Ha pedig több lakás épül, az több tízezer új munkahelyet jelent, és így hozzájárul a gazdasági növekedéshez is fejtette ki Dunai Mónika ben is folytatódnak az életpályaprogramok. Ennek keretében tovább nő a rendvédelmi dolgozók, a felsőoktatásban dolgozók és a pedagógusok fizetése. Elindul az állami tisztviselői életpályamodell is. A fentiek mellett kiemelt cél, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan megőrizzük a nyugdíjak értékét. A költségvetés ehhez minden szükséges forrást biztosít. Az időskori ellátások reálértéke 2011 és között 8,8%-kal emelkedett ben is megőrizzük az időskori ellátások értékét, tehát a tervezett fogyasztói árnövekedésnek megfelelő mértékben növekednek az ellátások. Jövőre jelentős többletforrások állnak majd rendelkezésre az egészségügyi és szociális területen. Azt szeretnénk elérni, hogy tovább javuljon az ellátás színvonala, és az egészségügyi dolgozók megbecsülést kapjanak mindennapi munkájukhoz. A 2017-es költségvetés az oktatás és a kulturális szféra számára is többletforrásokat biztosít. Rekord összegű támogatást biztosítunk gyermekétkeztetésre, a rendszerváltás óta a legnagyobb költségvetési forrást fogjuk erre a feladatra fordítani 2017-ben. Még a korábbi terveket is meghaladó, összesen közel 74 milliárd forintos támogatást tervez a jövő évi költségvetés szociális gyermekétkeztetési célokra. Ez a támogatás több mint kétmilliárd forinttal magasabb a 2016-os költségvetési törvényben egy éve elfogadott összegnél. A többlet abból adódik, hogy idén januártól minden évközi szünetre kiterjesztettük a szünidei étkeztetést, így nemcsak nyáron, de tavasszal, ősszel és télen is kaphatnak ingyenesen enni a rászoruló gyerekek. Ezenfelül a jobb minőségű ételek elkészítése érdekében a már megemelt napi támogatási összeggel számol a jövő évi költségvetés tervezete. Az önkormányzatok az intézményi gyermekétkeztetésre 67,2 milliárd forintot, a rászoruló gyermekek szünidei étkeztetésének támogatására 6,7 milliárd forintot fordíthatnak állami támogatásként, amely csaknem 2,2 milliárd forinttal több, mint az idei forrás emelte ki Rákosmente országgyűlési képviselője. Ami az illegális bevándorlást illeti: mi nem ismerünk kompromisszumot abban, hogy megvédjük az országot a külső fenyegetésekkel szemben. Ennek érdekében minden szükséges intézkedést megteszünk, a költségvetésben pedig biztosítjuk az ehhez szükséges forrásokat. Megvédjük az országot és növeljük a biztonságot hangsúlyozta Dunai Mónika. A költségvetési törvényjavaslat az ideinél közel 2000 milliárd forinttal több olyan kiadást tartalmaz, amely a magyar emberek pénztárcájában marad. Az elmúlt évek adóintézkedéseinek köszönhetően sikerült olyan növekedésösztönző adórendszert kiépíteni, amely markánsan támogatja a családokat, a munkavállalást, egyúttal mérsékeli a kis- és közepes vállalkozások adóterheit és ösztönzi fejlődésüket, beruházásukat. Ezzel párhuzamosan nemzetközi szinten is elismert lépéseket tettünk a feketegazdaság elleni küzdelem érdekében, amelyek által javult az adóbeszedés hatékonysága és látványosan növekedtek a fogyasztási-forgalmi adókból származó bevételek. Mindez együttesen lehetővé tette, hogy jövőre is folytatódhat az adócsökkentés politikája. A költségvetés mellett most tárgyalt Ingyenes szolgáltatások a Fidesz irodájában vállalkozásbarát szemléletű adócsomagnak a fókuszában az adóés az adminisztrációcsökkentés áll, amely jövőre több ponton tovább farag tovább a magyar emberek közterhein ben tízmilliárdok maradnak a lakosság, így a rákosmentiek zsebében is nyilatkozta a Hírhozónak Dunai Mónika. Hotváth Tibor Jogsegély Veresné Dr. Hole Ágnes június 14. (kedd) óráig * Építésügyi szaktanácsadás Krupánszki Teréz minden hónap első keddje óráig csak XVII. kerületiek számára. krupanszkit@gmail.com * Informatikai tanácsadás Gulyás Lajos: Irodánk: 1173 Bp. Pesti út 170. telefon: Nyitva tartás: minden héten kedd és csütörtök óráig. Telefonszám: +3620/ rakosmente@fidesz.hu 10 HÍRHOZÓ 11

7 KÖRNYEZETVÉDELEM EGÉSZSÉGÜGY C M Y CM MY CY CMY K Középpontban a természet Rákosmente leglelkesebb természetvédői számos programmal ünnepelték meg május 22-én a tavaly életre hívott kezdeményezést, a Magyar Természet Napját alapítók, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország, hogy ismételten felhívják a figyelmet természeti értékeink és erőforrásaink fontosságára. Az ünneplés és a szórakozás mellett a szervezők hangsúlyozták, természeti kincseink minden eddiginél fontosabbá, és minden eddiginél sérülékenyebbé váltak, pedig a következő generációk jövőjének biztosítása csak ezen kincsek védelmével lehetséges. Vasárnap délelőtt a Zöld XVII szervezésében, a Vegyi-tónál az niki2.pdf 1 22/05/16 23:43 Megnyitottunk! Várjuk régi és új vásárlóinkat a Tüzépker Kft Budapest, Szabadság utca 21. sz. alatti telepén! Nyitva tartás: H-P: ig Szo: ig szabadsag@wtuzep.hu Tel.: 36 (1) egykori tűzoltóvíz tározó, jelenleg horgászparadicsom batyuspokrócos kötetlen beszélgetéssel indult a természetvédők egész napos programja. Kora délután a Varangy Akciócsoport Egyesület emléktáblát helyezett el Rákosligeten, a IX. utca 40. szám alatti ház falán Puky Miklós ( ) biológus emlékére. A rákosligeti háznál Puky Zsuzsanna, Miklós édesanyja úgy fogalmazott, szép élete volt a fiának, mert mindig azt csinálta, amit akart, amit szeretett. Az emléktábla-avatáson jelen volt Rózsahegyi Péter önkormányzati képviselő, Buskó András, a kerületi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. A Maros moziban közkívánatra újból levetítették a Budapest halai (2015) című természetfilmet, amely az idei gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon három rangos díjban részesült. A film többek között a Rákospatak és völgyének élővilágába enged rendkívüli betekintést. A filmvetítés után az alkotóval, Szendőfi Balázzsal beszélgettek a résztvevők. A lépcsőházi kiállításon a 10 éves Bársony István fotóklub díjnyertes képeit nézhették meg a látogatók. A nap folyamán még látható volt egy dokumentumfilm Budapest helyi védett területeiről, végezetül pedig Végh Ferenc tartott előadást a megújuló energiaforrásokról. Puky Miklós a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpont Duna-kutató Intézetének volt munkatársa. Személye összekapcsolódott a kerülettel, itt lakott, itt járt iskolába és számos természetvédelmi programot szervezett. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett diplomát biológus és angol szakfordítóként, majd a MTA Ökológiai Kutatóközpont Dunakutató Intézetében kapott biológusi állást, ahol haláláig főmunkatársként dolgozott. Nem csak itthon, de a világ számos országának természetvédelmi programjaiban részt vett. Hazai és külföldi egyetemeken oktatott. A Varangy Akciócsoport Egyesület elnökeként rendszeresen szervezett békamentő akciókat, ahol a középiskolásoktól a híres emberekig (például Reviczky Gábor, Szarvas József színművészek) széles tömegeket megmozgatott a jó ügy érdekében. Ilyenkor az ember állította mesterséges akadályokon átsegítették a varangyokat, hogy az élőhelyükről a szaporodó helyükre tudjanak jutni, majd pedig vissza is. Több éven keresztül szervezett békakoncerteket. Tudományos pályáját több mint 110 szakmai értekezés, könyv, tudományos közlemény fémjelzi. Alelnöke volt a Magyar Biológiai Társaság Környezet- és Természetvédelmi Szakosztályának, tagja a Magyar Hidrológiai Társaságnak. Munkásságát számos hazai és nemzetközi kitüntetéssel jutalmazták, többek között a Pro Natura és a Környezetünkért Emlékplakett, a Tíz Kiemelkedő Fiatal kitüntetés, a Ford Európai Természetvédelmi Díj és a 2011-es id. Entz Géza Díj birtokosa. Egészségnap Rákosmentén Minden, ami allergia címmel tartottak egészségnapot május 22- én a Vigyázó Sándor Művelődési Házban. Ezen a napon több kerületi civil szervezet fogott össze, hogy segítsenek az ételallergiásoknak, gluténérzékenyeknek, laktózérzékenyeknek, paleo diétázóknak, cukorbetegeknek tanácsadással és különböző termékbemutatókkal. Dunai Mónika országgyűlési képviselő a rendezvény fővédnöke köszöntőjében elhangzott, másfél évvel ezelőtt Rab Edit, kerületünkben élő édesanya, több civil szervezettel karöltve, azzal kereste fel, hogy több figyelmet kellene fordítani az ételallergiás gyermekek közétkeztetésére. Köztudott, hogy nagyon fontos, hogy mit eszünk, és ennek következtében milyen káros anyag rombolja az egészségünket. Fohsz Tivadar alpolgármester jó hírrel szolgált az érintett szülőknek, hisz Rákosmente Önkormányzata a próbaidő leteltével június 1-től beindít a közétkeztetés területén egy speciális diétás menüt, amit 8 kerületi intézményben 20 érintett gyermek vehet majd igénybe. A világon közel 150 millió ember szenved valamilyen ételallergiától, Magyarország lakosságának több mint tizenötszöröse A családdá válás ünnepe kénytelen szigorúan odafigyelni táplálkozására. Hazánkban az elmúlt tíz évben megduplázódott az allergiások száma. A magyar kutatók szerint alig egy-két év múlva minden második magyar lesz túlérzékeny valamilyen külső hatásra. A nap folyamán egymást követték a tájékoztató előadások. Vajda-Nagy Erika dietetikus A Születés hete című, kerületszerte megrendezett rendezvénysorozattal várták május között a rákosmenti családokat, érdeklődőket. Az évről évre nagy érdeklődésre számot tartó szülésfelkészítések, szoptatási tanácsadások és hordozó alkalmatosságok bemutatói mellett előadások szóltak az anyává-apává válásról, a női erotika titkairól, a szexuális nevelésről, a magzat és az újszülött titkairól, testünk változásairól, az apás szülésről, hogy miért sír a baba, milyen játékot adjunk a kicsi kezébe, a gyermekvállalás és a karrier egyeztetése témakörben. A rendezvénysorozat célja ezúttal is az volt, hogy minél szélesebb körben jussanak hiteles információkhoz az érintettek. A rendezvénysorozatot Prém Ildikó klinikai szakpszichológus és Velkei Éva perinatális tanácsadó nyitotta meg május 8-án a Csekovszky Árpád Művelődési Házban. A folytatásban Maminbaba hordozós latin fitness bemutató zajlott, majd a Mikrószülés című film vetítése után Novák Júlia dúlával beszélgettek a résztvevők. Babahordozás a XXI. században címmel a Rákosmenti Babahordozó Klub tagjai a babahordozás előnyeiről és a különféle manapság használatos hordozóeszközökről tartottak bemutatót. Beke Csilla mentálhigiénés szakember a női szerepeink megéléséről, avagy nő-feleség-anya egy személyben témában tartott előadást. Végezetül a baba egészséges táplálkozását vitatták meg a szakemberek az édesanyákkal. A Rákoskerti Művelődési Házban Velkei Éva a magzat kilenc hónapjáról miként készül a kinti világra, miként érzékel, jelez, tanul, hogyan igyekszik több csatornán üzenni szüleinek tartott előadást. A Csaba Házban Havas Gáborné védőnő totyogós tornával és babamasszázzsal várta az apróságokat, majd Hoppál Borival beszélgettek az édesanyák a várandóság ideje alatt a testükben végbemenő változásokról. A Rákoshegyi Közösségi Házban Apák a szülőszobán címmel Csűrösné Gödény Erzsébet vezető szülésznő arról beszélt, hogy nagyapáink idejében még szóba sem került az apás szülés, a modern világ szülés előtt álló anyáinak pedig egyik legfontosabb dilemmája, hogy az utóbbi időben egyre több gyermeket érintő cöliákiáról, a gluténérzékenységről számolt be. Kelemen Andrea klinikai szakpszichológus az allergia lélektani hátteréről beszélt. Dr. Nagy Ilona csecsemő- és gyermekgyógyász elmondta, az allergia korunkban már a legkisebbeket sem kíméli. Vinckóczy Gabriella a méz igen kedvező élettani hatásairól számolt be, végezetül pedig Sebestyén Szilvia a civilizációs betegségek és a táplálkozás összefüggéseiről tartott előadást. Az aulában és a fórumteremben is minden az egészséges életmódról, ételekről szólt. Nagyon sok kiállító, gyártó és forgalmazó tartott táplálkozási tanácsadást, kóstolóval egybekötött bemutatót és vásárt, egészségügyi szűrést. A legkisebbeket pedig gyermekfoglalkoztató, ugrálóvár, arcfestő és még sok játék várta a nap folyamán. Az egészségnapon részt vett Szabó Tiborné önkormányzati képviselő. apával vagy apa nélkül? Dr. Kovács Fruzsina gyermekorvos arra biztatta az anyukákat, tudjanak higgadtak maradni, ha kisebbnagyobb sérülések érik a kisgyereket. A Rákoscsabán született kisgyermekeket fatestvér ültetésével ünnepelték. A közösségi ház udvarán 15 kisgyermek társaságában ültették el a magnólia fát, így emlékezve meg a születés csodájáról. 12 HÍRHOZÓ 13

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/2/2012. JEGYZŐ KÖNYV

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/2/2012. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/2/2012. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Rákosmenti Erőforrás

Részletesebben

Modern rákosmenti gyermekfogászat

Modern rákosmenti gyermekfogászat www.rakosmente.hu 25. évfolyam 3. szám / RÁKOSMENTE A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Modern rákosmenti gyermekfogászat 8. oldal Fórum Rákosmente fejlesztési koncepciójáról Készül Rákosmente 2030-

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 273-6/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2012. május 29- én /kedden/ 18.00 órai kezdettel

Részletesebben

1/21 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

1/21 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV 1/21 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/15/2009. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2009.

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/4/2012. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április

Részletesebben

A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. 4 5. oldal Folytatódnak az intézményfejlesztések

A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. 4 5. oldal Folytatódnak az intézményfejlesztések www.rakosmente.hu 25. évfolyam 9. szám / 2015. augusztus 17. RÁKOSMENTE A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA 4 5. oldal Folytatódnak az intézményfejlesztések Ismét sikeres a diákmunka program Riz Levente

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/106 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/29/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. december

Részletesebben

Sportcsarnok épülhet. a kerületi. az ülésen. Tizennyolc éve tagja a testületnek, a jövõben aljegyzõként tevékenykedik Rákosmentén.

Sportcsarnok épülhet. a kerületi. az ülésen. Tizennyolc éve tagja a testületnek, a jövõben aljegyzõként tevékenykedik Rákosmentén. 2008. december 22. hirhozo@t-online.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVIII. évfolyam 21. szám A krisztusi szeretet ünnepére Már csak pár napunk van hátra szentestéig.

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/8/2011. JEGYZŐ KÖNYV

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/8/2011. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/8/2011. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Rákosmenti Erőforrás

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/14/2004. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2004. augusztus 26-án

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/6/2011. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. JEGYZŐKÖNYV amely készült

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. JEGYZŐKÖNYV amely készült RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének üléséről Iktatószám: 9-2/6/2013. Helyszín: Időpont:

Részletesebben

A világ legerősebb emberei Rákosmentén 24 25. oldal

A világ legerősebb emberei Rákosmentén 24 25. oldal www.rakosmente.hu 23. évfolyam 11. szám / 2013. szeptember 12. RÁKOSMENTE A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA A világ legerősebb emberei Rákosmentén 24 25. oldal Fenyvesi Máté állami kitüntetést kapott

Részletesebben

Rákosmente belterülete 100 %-ban csatornázott 6. oldal

Rákosmente belterülete 100 %-ban csatornázott 6. oldal www.rakosmente.hu 25. évfolyam 8. szám / 2015. július 9. RÁKOSMENTE A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Rákosmente belterülete 100 %-ban csatornázott 6. oldal Átadták az új kormányablakot Átadták az

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

Elkészült a Ferihegyi út első szakasza

Elkészült a Ferihegyi út első szakasza www.rakosmente.hu 24. évfolyam 4. szám / 2014. március 13. RÁKOSMENTE A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Elkészült a Ferihegyi út első szakasza Ilyen volt Ilyen lett Elkészült a Ferihegyi út meghosszabbításának

Részletesebben

Ismét megújult egy kerületi iskola

Ismét megújult egy kerületi iskola www.rakosmente.hu 25. évfolyam 7. szám / 2015. június 8. RÁKOSMENTE A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Ismét megújult egy kerületi iskola 7. oldal Újra kerékpárosbarát település lettünk Az előző évek

Részletesebben

Új kormányablak nyílik

Új kormányablak nyílik www.rakosmente.hu 25. évfolyam 4. szám / RÁKOSMENTE A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Új kormányablak nyílik Hamarosan 265 ügytípus lesz intézhető Keresztúron 7. oldal 1848-ra emlékeztek Rákosmentén

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/8/2011. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 19-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

Rákosmente zászlaja is ott van az olimpián

Rákosmente zászlaja is ott van az olimpián www.rakosmente.hu 22. évfolyam 9. szám / 2012. augusztus 2. RÁKOSMENTE A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Rákosmente zászlaja is ott van az olimpián 18. oldal Éjszakai razzia a játszótereken A kerület

Részletesebben

107 millió forintot nyert Rákosmente az EU Önerő Alapból. Meghívó megemlékezésre. 7. oldal. 23. évfolyam 7. szám / 2013. május 30. www.rakosmente.

107 millió forintot nyert Rákosmente az EU Önerő Alapból. Meghívó megemlékezésre. 7. oldal. 23. évfolyam 7. szám / 2013. május 30. www.rakosmente. www.rakosmente.hu 23. évfolyam 7. szám / 2013. május 30. RÁKOSMENTE A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA 7. oldal Sorozatban korszerűsítik a játszótereket 107 millió forintot nyert Rákosmente az EU Önerő

Részletesebben

Az előzetes kötelezettségvállalások több éves kihatással járó előirányzatainak teljesítését éves bontásban az E. K. jelű melléklet tartalmazza.

Az előzetes kötelezettségvállalások több éves kihatással járó előirányzatainak teljesítését éves bontásban az E. K. jelű melléklet tartalmazza. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 21/213. (V. 23.) önkormányzati rendelete a 212. évi költségvetés zárszámadásáról Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/23/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. október 3-án

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-202/4/2005. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2005. február 17-én

Részletesebben

1. sz. napirend: Jelentés a lejárt határidejű önkormányzati határozatok végrehajtásáról

1. sz. napirend: Jelentés a lejárt határidejű önkormányzati határozatok végrehajtásáról J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szeghalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. május 29-én megtartott nyilvános üléséről, a Városi Polgármesteri Hivatal 45. sz. tanácskozótermében Jelen vannak:

Részletesebben

építésével egyidejûleg mindenképp megvalósuljon

építésével egyidejûleg mindenképp megvalósuljon 2010. február 25. hirhozo@t-online.hu A XVII. kerület önkormányzatának lapja XX. évfolyam 3. szám Indul a Pesti út felújítása, a buszfolyosó építése Több éves huzavona, küzdelem után idén tavasszal végre

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. JEGYZŐKÖNYV amely készült

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. JEGYZŐKÖNYV amely készült RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének üléséről Iktatószám: 9-2/15/2014. Helyszín: Időpont:

Részletesebben

Elfogadták a költségvetést

Elfogadták a költségvetést V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XXI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM,

Részletesebben

Rákosmenti Majális. Tízezres tömeg a kerület fõutcáján. biztosította önrészként, 2,7 millió forintot pedig az Oktatási és Kulturális

Rákosmenti Majális. Tízezres tömeg a kerület fõutcáján. biztosította önrészként, 2,7 millió forintot pedig az Oktatási és Kulturális 2008_08maj.qxd 5/6/2008 10:58 PM Page 1 2008. május 8. hirhozo@chello.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVIII. évfolyam 8. szám HORVÁTH TIBOR Rákosmenti Majális Egész

Részletesebben

Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. Szám: 200-9/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. május 31-én 16 órakor kezdődő, a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében

Részletesebben

Itt út épül! Megkezdődött az új tanév. Hagyomány Rákoskeresztúron

Itt út épül! Megkezdődött az új tanév. Hagyomány Rákoskeresztúron www.rakosmente.hu 22. évfolyam 11. szám / 2012. szeptember 17. RÁKOSMENTE A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Itt út épül! 2013-2014 folyamán elkészül a Rákoshegyet elkerülő Ferihegyi út. A beruházást

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2014. január 27-én a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente. nyilvános pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente. nyilvános pályázatot hirdet 148/2013. (V. 23.) Kt. határozat melléklete PÁLYÁZATI KIÍRÁS Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata nyilvános pályázatot hirdet a tulajdonát képező 130144 helyrajzi szám alatt felvett,

Részletesebben

Autómentes nap Több helyszínen zajlottak lóerõmentes rendezvények

Autómentes nap Több helyszínen zajlottak lóerõmentes rendezvények 2007. szeptember 27. hirhozo@chello.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVII. évfolyam 15. szám A költségvetésünk egyensúlya biztosított TORKOS MATILD Augusztus végén Fohsz

Részletesebben

Fekete költségvetési év elé néz az önkormányzat Mezei õrszolgálatot hoz létre közösen Rákosmente, Kõbánya és a XVI. kerület

Fekete költségvetési év elé néz az önkormányzat Mezei õrszolgálatot hoz létre közösen Rákosmente, Kõbánya és a XVI. kerület 2 Ö N K O R M Á N Y Z AT Fekete költségvetési év elé néz az önkormányzat Mezei õrszolgálatot hoz létre közösen Rákosmente, Kõbánya és a XVI. kerület TORKOS MATILD KILI TAMÁS Anovember 20-ai testületi ülés

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 113-2/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2010. február 15- én /hétfőn/ 17.00 órai kezdettel

Részletesebben

Új P+R parkolókat adtak át

Új P+R parkolókat adtak át 2010. június 24. hirhozo@t-online.hu A XVII. kerület önkormányzatának lapja XX. évfolyam 11. szám Bokor Jutta Rákosmente díszpolgára SZAKÁCS ZSUZSA A képviselõ-testület Bokor Jutta operaénekesnek ítélte

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 28 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 14-én megtartott közmeghallgatással egybekötött soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A

Részletesebben

Új ügyfélszolgálati iroda nyílt a Városházán

Új ügyfélszolgálati iroda nyílt a Városházán www.rakosmente.hu 23. évfolyam 5. szám / 2013. április 19. RÁKOSMENTE A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Új ügyfélszolgálati iroda nyílt a Városházán 7. oldal Babusa János alkotása a Szent István-bazilikában

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ Városlőd Község Polgármestere összehívja a képviselő-testület

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről 170/20/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről Határozatok: 167/2014. (XII.4.)

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/12/2012. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2012.

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1.

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1. C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XVII. évfolyam 7. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu Cegléd Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete 2006. május 25-én tartotta munkaterv

Részletesebben

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet.

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet. ÍGY VÁLASZTOTTUNK Az igazi munka csak most kezdõdik! Tervek és lehetõségek az országgyûlési választás után A választókerületünkben élõk Sági Istvánt, városunk képviselõ-testülete pénzügyi és városfejlesztési

Részletesebben

900 milliót kapott a keresztúri buszfolyosó Kijártuk magunknak kijárt ez nekünk

900 milliót kapott a keresztúri buszfolyosó Kijártuk magunknak kijárt ez nekünk 2007. december 6. hirhozo@chello.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVII. évfolyam 20. szám 900 milliót kapott a keresztúri buszfolyosó Kijártuk magunknak kijárt ez nekünk

Részletesebben

Átadták az M0-ás délkeleti útszakaszát

Átadták az M0-ás délkeleti útszakaszát 2006. JANUÁR A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Megáll a Helikopter lakóparkban a 168-as busz Módosult a Rákoshegyen közlekedõ 168- as autóbusz útvonala. Január 1-jétõl az Örs vezér térrõl induló járat

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.06.22. péntek A miskolci rendőrség előtt demonstráltak helyi szocialisták Emberközelibb politikát Európában! A költség el van vétve Fenyegető igazságtalanság Széll-el szemben Kaposváron Nagykátán

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Poroszló Község Önkormányzata 3388 Poroszló, Fő út 6 Tanácskozóterem

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Poroszló Község Önkormányzata 3388 Poroszló, Fő út 6 Tanácskozóterem 182 JEGYZŐKÖNYV Készült: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 30-án megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Poroszló Község Önkormányzata 3388 Poroszló, Fő út 6 Tanácskozóterem

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/19/2008. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete 2008.

Részletesebben

változtatási tilalmat

változtatási tilalmat 2007. április 26. hirhozo@chello.hu A X V I I. k e r ü l e t ö n k o r m á n y z a t á n a k l a p j a X V I I. é v f o l y a m 7. s z á m A Bagi Nacsa duó Rákosmentén SZABÓ ANIKÓ Április 29-én este a

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: Gémes László polgármester Lukács Istvánné képviselő R. Nagy Mihály képviselő Szabó Tibor képviselő Tóth Péter képviselő

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: Gémes László polgármester Lukács Istvánné képviselő R. Nagy Mihály képviselő Szabó Tibor képviselő Tóth Péter képviselő Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2011. április 21-én tartott nyílt üléséről. Jelen voltak: Gémes

Részletesebben

Emlékezés 1848-ra. Meghosszabbították a kilakoltatási moratóriumot. Uniós pénz zenei nevelésre. Óvodák akciója a tiszta buszmegállókért. 4 5.

Emlékezés 1848-ra. Meghosszabbították a kilakoltatási moratóriumot. Uniós pénz zenei nevelésre. Óvodák akciója a tiszta buszmegállókért. 4 5. www.rakosmente.hu 21. évfolyam 5. szám / 2011. Március 24. RÁKOSMENTE Emlékezés 1848-ra A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA 4 5. oldal Uniós pénz zenei nevelésre Rákosmente Önkormányzata február végén

Részletesebben

Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 21-i rendkívüli üléséről.

Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 21-i rendkívüli üléséről. Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 21-i rendkívüli üléséről. Tárgykód Határozat- NAPIRENDEK Rendelet száma Az Art-Vital Kft (Nyíregyháza, Sólyom u. 21.) kérelme 118/2001.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. május 3-án megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. május 3-án megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. május 3-án megtartott üléséről. Az ülés helye: Városi Könyvtár Vadász utcai rendezvényterme (Dózsa György út 15/a)

Részletesebben

Művelődési Ház tanácskozó terme, Lesenceistvánd

Művelődési Ház tanácskozó terme, Lesenceistvánd LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8319 Lesenceistvánd, Kossuth L. u. 145. Ügyiratszám: 166-1/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: Jelen vannak: Tanácskozási joggal:

Részletesebben

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.)

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának 2011. november 9-én, szerdán 9 órakor a Képviselői Irodaház 520. számú tanácstermében megtartott üléséről

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat az önkormányzat 2008. évi költségvetéséről

Részletesebben

Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 16-án, 17 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében megtartott üléséről.

Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 16-án, 17 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében megtartott üléséről. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-15/2014.NY. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december

Részletesebben

Ismét terítéken a környezetszennyező repülőtér

Ismét terítéken a környezetszennyező repülőtér www.rakosmente.hu 22. évfolyam 2. szám / 2012. február 9. RÁKOSMENTE A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Ismét terítéken a környezetszennyező repülőtér 6 7. oldal Milliós értékű támogatás Hat és félmillió

Részletesebben

Nemzetiségek találkozója volt

Nemzetiségek találkozója volt 2006. DECEMBER A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XVI. évfolyam 11. szám Nemzetiségek találkozója volt Szociális munka napja, harmadszor! November 10-én a Dózsa Mûvelõdési Házban harmadik alkalommal rendezték

Részletesebben

Költségvetési koncepció már van A testület 30 milliót szán a helyi vállalkozók munkahelyteremtõ támogatására

Költségvetési koncepció már van A testület 30 milliót szán a helyi vállalkozók munkahelyteremtõ támogatására 4 Költségvetési koncepció már van A testület 30 milliót szán a helyi vállalkozók munkahelyteremtõ támogatására Maratoni ülésen, mintegy százhúsz határozatot hozott a képviselõ-testület december 11-én.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 451 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2015. szeptember 2-án 9 óra 00 perckor a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

meg az RTK-pályán a klubnak, amelyeket a vitrinben kiállítottak.

meg az RTK-pályán a klubnak, amelyeket a vitrinben kiállítottak. 2008. március 27. hirhozo@chello.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVIII. évfolyam 5. szám A nemzet ünnepén A közösség szolgálata mindenki számára kötelezettség Megkezdte

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Városgazdálkodási Bizottság, nyílt üléséről

Jegyzőkönyv. a Városgazdálkodási Bizottság, nyílt üléséről Jegyzőkönyv Iktatószám: 1371-2/2015 a Városgazdálkodási Bizottság, nyílt üléséről Felvéve: Polgármesteri Hivatal, II. tárgyaló Ideje: 2015. február 3. Jelen vannak: A bizottság részéről: elnök Tóth István

Részletesebben

Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. 031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu... J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. 031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu... J E G Y Z Ő K Ö N Y V Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. Tel.:88/230-003, 003, 88/507-031. 031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu...... Szám:32-15/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Úrkút Község Önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaföldvár Város Képviselő-testülete Száma: 658-32//2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaföldvár Város Képviselő-testületének 2014. december 16-án (Kedden) 14:00 órakor megtartott soros üléséről.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 13-án 15 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: jelenléti ív alapján Üdvözölte az ülésen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2011. február 10-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2011. február 10-én megtartott üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2011. február 10-én megtartott üléséről Jelen vannak: 1./ Bechtold Tamás polgármester 2./ Ádám Zsuzsanna alpolgármester 3./ Artai Balázs

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: ISZB/40-1/2013. ISZB-17/2013. sz. ülés (ISZB-105/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: ISZB/40-1/2013. ISZB-17/2013. sz. ülés (ISZB-105/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: ISZB/40-1/2013. ISZB-17/2013. sz. ülés (ISZB-105/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának 2013. szeptember 9-én, hétfőn,

Részletesebben

A Fuchs-kastélyba költözött a könyvtár. Kitüntetések pedagógusnap alkalmából. Átadták a díszpolgári, a sportért és a közbiztonságért díjakat

A Fuchs-kastélyba költözött a könyvtár. Kitüntetések pedagógusnap alkalmából. Átadták a díszpolgári, a sportért és a közbiztonságért díjakat 2006. JÚLIUS-AUGUSZTUS A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XVI. évfolyam 7. szám Folytatódik az útépítés A helyi önkormányzat, illetve a fõvárosi önkormányzat beruházásában a nyáron nagy ütemben folytatódnak

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: GAB/25-2/2014. GAB-9/2014. sz. ülés (GAB-9/2010-2014. sz. ülés)

Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: GAB/25-2/2014. GAB-9/2014. sz. ülés (GAB-9/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: GAB/25-2/2014. GAB-9/2014. sz. ülés (GAB-9/2010-2014. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Gazdasági bizottságának 2014. október 13-án, hétfőn, 11 óra 5 perckor az Országház főemelet 37-38.

Részletesebben

145 rákosmenti fiatal dolgozik a nyári diákmunka-programban

145 rákosmenti fiatal dolgozik a nyári diákmunka-programban www.rakosmente.hu 23. évfolyam 10. szám / 2013. augusztus 15. RÁKOSMENTE A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA 145 rákosmenti fiatal dolgozik a nyári diákmunka-programban 3. oldal Új autókat kaptak az

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/9/2012. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 20-án

Részletesebben

3. s z á m ú. Készült a 2013. február 14-én megtartott képviselő-testületi ülésről.

3. s z á m ú. Készült a 2013. február 14-én megtartott képviselő-testületi ülésről. 3. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a 2013. február 14-én megtartott képviselő-testületi ülésről. Képviselő-testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal /Jobbágyi Bencsik utca 10./ Jelen voltak:

Részletesebben

Papp Magdolna polgármester, Gábor Gyula alpolgármester, Katona Józsefné, Herke Pál és Szilágyiné Balog Szilvia képviselők.

Papp Magdolna polgármester, Gábor Gyula alpolgármester, Katona Józsefné, Herke Pál és Szilágyiné Balog Szilvia képviselők. J e g y z ő k ö n y v : Készült Sásd Város, Felsőegerszeg, Meződ. Oroszló, Palé, Varga, Vázsnok Községek Önkormányzati Képviselőtestületének 2010. március 1. napján megtartott együttes üléséről. Az ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült a kispesti önkormányzat képviselő-testületének 2011. május 17-én 8 óra 30 perces kezdettel a polgármesteri hivatal nagytermében (Bp. XIX., Városház tér 18. I. em. 41.) megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 55 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2015. február 17-én 14 óra 30 perckor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Községháza tanácskozó terme. igazgatási előadó Tomics Jánosné. pályázó, Diósdról Pradán Ilona

JEGYZŐKÖNYV. Községháza tanácskozó terme. igazgatási előadó Tomics Jánosné. pályázó, Diósdról Pradán Ilona JEGYZŐKÖNYV Készült: Atkár község önkormányzata Képviselőtestületének 2007. szeptember 19-én 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Távolmaradását bejelentette:

Részletesebben

1/34 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KIVONAT

1/34 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KIVONAT 1/34 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-3/15/2010. KIVONAT Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2010.

Részletesebben

Kész a csapadékvíz-elvezető rendszer

Kész a csapadékvíz-elvezető rendszer www.rakosmente.hu 23. évfolyam 8. szám / 2013. június 20. RÁKOSMENTE A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Kész a csapadékvíz-elvezető rendszer 3. oldal BMX-pályával és fitness-parkkal gazdagodott a kerület

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 4986-2/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2366 Kakucs, Fő utca 20. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y

Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2366 Kakucs, Fő utca 20. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y 1 Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2366 Kakucs, Fő utca 20. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y amely készült Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 8-án (kedden) du. 14 órai

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának 2012. július 2-án, hétfőn, 11 óra

Részletesebben

Ikt. sz.: NOB-40/36-2/2014. NOB-13/2014. sz. ülés (NOB-13/2014-2018. sz. ülés)

Ikt. sz.: NOB-40/36-2/2014. NOB-13/2014. sz. ülés (NOB-13/2014-2018. sz. ülés) Ikt. sz.: NOB-40/36-2/2014. NOB-13/2014. sz. ülés (NOB-13/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának 2014. november 24-én, hétfőn, 10 óra 04 perckor az Országház

Részletesebben

5./ A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása.

5./ A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2011. szeptember 26. napján 16.00 órakor megtartott testületi ülésén. Az ülés helye: Polgárdi Polgármesteri Hivatal Polgárdi, Batthyány u. 132. Jelen

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1.Magántulajdonban álló ingatlan vétele Előadó: Oláh Krisztián polgármester

Jegyzőkönyv. 1.Magántulajdonban álló ingatlan vétele Előadó: Oláh Krisztián polgármester Jegyzőkönyv Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. április 25-én 8 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Jegyzői iroda Jelen vannak: Oláh Krisztián polgármester, Ablonczy

Részletesebben

Ligeti Miklós: A VÁLASZTÁSI KAMPÁNYOK FINANSZÍROZÁSA

Ligeti Miklós: A VÁLASZTÁSI KAMPÁNYOK FINANSZÍROZÁSA Ligeti Miklós: A VÁLASZTÁSI KAMPÁNYOK FINANSZÍROZÁSA KAMPÁNYKORRUPCIÓ A politikai pártok választási kampányainak a finanszírozása Magyarországon a rendszerváltozás óta megoldatlan probléma, egyben ez az

Részletesebben

Újjászületett a Naplás úti gyermekorvosi rendelő

Újjászületett a Naplás úti gyermekorvosi rendelő www.rakosmente.hu 25. évfolyam 6. szám / RÁKOSMENTE A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA Újjászületett a Naplás úti gyermekorvosi rendelő 2 3. oldal Kutyachip-leolvasó a városházán Rákosmente Önkormányzata

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 27-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szeghalmi Polgármesteri Hivatal 5520 Szeghalom, Szabadság tér 4-8. Tel.: 66/371-611, Fax: 66/371-623

JEGYZŐKÖNYV. Szeghalmi Polgármesteri Hivatal 5520 Szeghalom, Szabadság tér 4-8. Tel.: 66/371-611, Fax: 66/371-623 Szeghalmi Polgármesteri Hivatal 5520 Szeghalom, Szabadság tér 4-8. Tel.: 66/371-611, Fax: 66/371-623 Iktatószám: 384-3/2014. JEGYZŐKÖNYV Szeghalom Város Önkormányzat Képviselő - testületének 2014. március

Részletesebben

2. Balatonrendes Önkormányzat 2012. évi költségvetés I. fordulójának tárgyalása.

2. Balatonrendes Önkormányzat 2012. évi költségvetés I. fordulójának tárgyalása. 1 BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8255 Balatonrendes, Fő u. 1. Ikt.szám: B- 29-2 /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T

T Á R G Y S O R O Z A T Tiszaszentmárton Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 11-én napján az önkormányzat tanácskozó termében megtartott ülésének: a./ Tárgysorozata b./ jegyzőkönyve c./ határozatai : 49-53

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/9/2012. JEGYZŐ KÖNYV

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/9/2012. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/9/2012. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Rákosmenti Erőforrás

Részletesebben

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

1/59 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

1/59 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV 1/59 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/17/2009. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2009.

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma 58/2015.(VI.03.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőkomárom Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 27-én 15.00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Községház Tanácsterme 8137 Mezőkomárom,

Részletesebben

Tamási Áron Művelődési Központ II. emeleti tanácsterme (8300 Tapolca, Kisfaludy u. 2-6.)

Tamási Áron Művelődési Központ II. emeleti tanácsterme (8300 Tapolca, Kisfaludy u. 2-6.) TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/38-52/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

A magyar kultúra napja A rendezvénysorozat a Dózsában a Csík zenekar koncertjével kezdõdött

A magyar kultúra napja A rendezvénysorozat a Dózsában a Csík zenekar koncertjével kezdõdött 2008. január 24. hirhozo@chello.hu A X V I I. ke r ü l e t ö n ko r m á n y z a t á n a k l a p j a XVIII. évfolyam 1. szám Évindító polgármesteri interjú A magyar kultúra napja A rendezvénysorozat a Dózsában

Részletesebben