BARTA ZOLTÁN KÖRKÖRÖS HULLÁMOK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BARTA ZOLTÁN KÖRKÖRÖS HULLÁMOK"

Átírás

1 BARTA ZOLTÁN KÖRKÖRÖS HULLÁMOK

2 Arany csík szűrődött át az ablaktáblák alatt, és a szembelévő falra vetült. Nem esett jól ránézni erre a sávra, az álom-sötét szemhéjam mögül bántotta a szememet. Behúztam a lábfejem a takaró alá, kicsikét testhelyzetet változtattam, és visszazuhantam valami alvásszerűségbe. Az utolsóba. Amire feleszméltem, az volt, hogy lihegve ültem egy kőfal tetején, mint aki messziről futva érkezett meg. Az előzményt nem tudom, egyszer csak ott teremtem. A fal tetejének felületén vastag rétegben állt az emlékezet kezdete óta lerakódott száraz por. Kissé távolabbra magas, mozdulatlanságában is szokatlanul merev fa kapaszkodott a falba, furcsa gyökerei, amelyeknek nem jutott hasadék, a köveken kapaszkodva futottak a mélybe. Feltápászkodtam, körülnéztem. Fejmagasságból rengeteg hasonló, azonos magasságban lévő fal teteje látszott, amelyek hol egymáshoz kapcsolódtak, hol meg elszakadtak egymástól. Mindegyik között kék mélység tátongott, hasonlított a mélyülő tengervízre, a világos árnyalattól a sötétig mélyült. Nem láttam az alját, de felsejlett bennem, hogy jobb ez így. A fal, amelyik tetején álltam, néhány lépés után derékszögben elfordult, és rövidebb felületen folytatódott. Elindultam rajta, ahogy befordultam a szögletnél, más perspektívából láttam az egész környezetemet. Mindenütt egyenes, vagy derékszögben elforduló falak azonos magasságban, ameddig a szem ellát. A fa egy hosszabb, L alakú felület tetején állt, ami nem csatlakozott más alakzathoz. Visszanéztem arra a részre, amit az imént hagytam el. Hiába a vastag porréteg, a lábnyomaim nem látszottak benne. Képes vagyok innen elrugaszkodni, hogy átugorjak a fához? Talán a tetejéről többet látok ebből a furcsa vidékből. Másfél méter lehetett a távolság a falak között. Apró lépésekkel nekifutottam, nagyjából kiszámítva a távolsághoz szükséges lendületet, majd elrugaszkodtam. Azt hiszem, a por nem verődött fel lépéseim nyomán. A repülés simán ment, légüres térben úsztam, és lassan, puhán érkeztem le a másik fal tetejére. Effajta valószínűtlen fát még életemben nem láttam: kívülről sűrű lombokat mutatott, belül pedig a rugalmas kéreggel borított, ritka ágait találtam, melyeknek csupán a végein nőttek levelek. Belül üres lombozat. Sátor. Kérgére valósággal rátapadt a kezem, amikor megfogtam, bizonyos voltam benne, hogy lehetetlen róla lezuhanni. A legvékonyabb gallyai is úgy tartották meg testemet, hogy meg sem rezzentek alatta. Teljesen a tetejére másztam, ahonnan egy pálcika-vékonyságú ágba kapaszkodva vettem szemügyre a környéket. Falak, mindenütt csak falak. Felülnézetben egyforma magas falakat, T, L, E betűket és ezek végtelen variációit láttam egymás mellett, ismétlődés nélküli, mégis szabályos elhelyezkedéssel, betűnként hosszabbrövidebb szárakkal, tengelyekkel. Közöttük világoskék, lefelé sötétedő mélységgel. De hiszen ez egy labirintus! Egy útvesztő, amilyen óriásit még soha nem láttam. Az észlelhető látóhatár végéig csak ezt láttam, kőfalak tetejét, amelyek labirintust alkottak és a végtelenbe vesztek. Addig forogtam, amíg elvesztettem azt a kiindulási pontot, ahonnan a fához érkeztem. Nem estem kétségbe, a feladatom nyilvánvalóan az, hogy megtaláljam a kiutat. Mivel egyáltalán nem tudtam, hogy honnan kerültem ide, nyilván bármerre kijuthatok innen. Valami fogódzóra viszont szükségem volt.

3 A látóhatár vége földöntúli panorámát mutatott: kéznyújtásnyira a mély világűr, csillagködök és igen közeli bolygók vetültek a horizontra, azon csodálkoztam, hogy nem szippantanak magukba minden útvesztőstől együtt. Zöldes aurába foglalt, aranybarna planéta forgott a látótér peremén, lassan, méltóságteljesen. Hallottam a hangját, ahogy suhant az éterben. Felszínét kontinenseken át húzódó égett sebek tépték, belőle parázs-ér szivárgott szerteszét. Mérhetetlen kíváncsiság fogott el, hogy még közelebbről megnézzem azt a planétát. Valami eltiporhatatlan vágyakozás ébredt bennem arra, hogy a horizont széléről átlépve rá életem rajta folytatódjon, és ennél mi sem tűnt könnyebbnek. Lemásztam a fáról. A perspektíva változott, ebben a magasságban már nem látszottak a csillagok, csillagködök, a közeli bolygó sem. Ügyelve arra, hogy testemet és arcomat mindig a kitűzött cél felé fordítsam, elindultam a horizont felé. Kissé gyengébbnek éreztem magam, a famászás vehette ki az erőmet. A falak tetején haladtam egyforma ugrásokkal. A köztük lévő távolság mindenhol pontosan megegyezett, de néhány ugrást követően arra figyeltem fel, hogy ugyanazzal a lendülettel egyre rövidebb távra tudok elrugaszkodni annak ellenére, hogy testem súlyától a lábam továbbra sem süllyed a porba, nem hagy nyomot a vastag porrétegben. A fától már jócskán elhaladtam, ingem a hátamhoz izzadt. A másfél méternyi szakadékok leküzdéséhez egyre több és több energiát kellett felhasználnom, mind jobban kényszerítettem magam, hogy figyeljek az ugrásokra. Nem fáradtságként jelentkezett ez az állapot, inkább azt észleltem, hogy testrészeim irányítására fordított gondolataimon keresztül a környező falakba és a porrétegbe áramlik az energiám. Aztán megtörtént az egyetlen dolog, amitől igazából tartottam. Egy ízben majdnem elvétettem az ugrást, pedig ugyanolyan lendületet vettem, mint az előzőeknél. Éppen csak az ujjaimmal tudtam a fal szélében megkapaszkodni. Megrettenve, remegve húztam fel magam a poros tetőre, bár nem tudtam, hogy mi várna rám, ha lezuhannék a sötétkék mélységbe. Az ösztönös félelem pedig csak óvni próbált engem, ahogy történt az a következő időpillanatban. Mintegy figyelmeztetésként arra, hogy jóval ésszerűbben kellene beosztanom az energiámat, a szomszédos falak tetején testeket, porhüvelyeket fedeztem fel. Némelyiknek már csak csontjai voltak, könyökén támaszkodó testhelyzetben száradt le róluk a hús, másokon még feszült a szakadozott bőr, szemüregük a mélység felé meredt, alattuk és mellettük alaktalan energiafoltok maradékát észleltem. Ami kevés maradt nekik, azzal már nem voltak képesek továbbhaladni. Mi lehet ettől rosszabb? Távolabb másik porhüvely hevert a vastag porréteg tetején, a koponya félrebillenve, a bordák szabálytalan gúlába roskadva, a láb csontjai terpeszben, egyedül a bal kéz lógott a mélység fölé, még megtartotta egy íncafat. Úgy tűnt, mintha lefelé mutatna, vagy valamit félbehagyott volna, ami a mélységgel kapcsolatos. Addig szinte félelem nélkül szökelltem a falak között, most rettegve, az elkerülhetetlennel való találkozásra számítva kényszerítettem magam, hogy lenézzek. Ugyanazt láttam, mint azelőtt. Az enyhe, tompa kékség lefelé komorodott, mind sötétebb árnyalatot vett fel, végül valami sötétkék, feketébe hajló színképben állapodott meg, a tekintet képtelen volt túlhaladni azt. Mi lehet azon túl?

4 És mi történne, ha ledobnék valamit? Nem mindegy, hogy szárazra, vízre, puhára vagy keményre esik, meddig zuhan, és így tovább, ezekből következtetni lehetne, hogy mi van a túlsó oldalon. Ezen felbuzdulva követ kezdtem keresni, egy apró kődarabot, szilánkot, bármit, amit belevethetek a mélységbe, hogy megfigyeljem a viselkedését, abból pedig kitaláljam annak a természetét, ami lent található. Csak nehezen találtam egyet, ráadásul közben rájöttem, hogy hiba volt energiámat erre pocsékolni, de már nem lehetett visszacsinálni. Energiám nagyobb része elillant. Küszködve lehasaltam a fal tetején, kis szakaszokban a széléhez csúsztam. A poros felületen megkapaszkodva a kőszilánkot a mélységbe hajítottam, és fejemet úgy fordítottam, hogy a halljam, de lássam is, ami történni fog. Teljesen a fal pereméhez tapadtam, ez további energiámat kívánta, már alig bírtam mozdulni. Felkönyököltem, fejem a jobb kezemmel kitámasztottam, a ballal pedig határozott, de lassú mozdulattal elengedtem a kőszilánkot. Lassan kezdett hullani, mintha tollpihét engedtem volna el. Meghatározhatatlan ideig haladt lefelé, majd az egyre szürkülő világoskék szín határán megállapodott és lebegni kezdett. Körülötte körkörös hullámok keletkeztek, akárha vízfelületre dobtam volna. Lejjebb hajoltam, hogy jobban lássam a jelenséget. A kődarabka lebegett valamiben, körötte a tömege által keltett hasadékok? Hmm, mik lehetnek azok? Lejjebb nyomtam a fejem. Tartottam attól, hogy lezuhanok, de jobban érdekelt az, ami lent történt. A hullámnyomok mentén a sötét háttéren világos, napfény színű rések nyíltak meg, amelyekből színek, alakok forgataga sejlett elő. Bámultam, és alig hittem el, amikor felismertem a részleteket. Különféle helyzetekben magamat láttam a hullámnyomok keltette résekben. A színkavalkád eleinte álló, majd mozgó képekké, filmekké állt össze, minden hullámnyomban egy újabb résszé, fejezetté. Én, a csecsemő. Öröm, glória, sírás. Én, a gyermek. Én, a felnőtt. Én, akiből nincsen több, és soha nem is lesz. A hullámok lassan elenyésztek. Az idő mozdulatlanul állt, amíg a filmeket néztem, de miután abbamaradt a történetem, nyilvánvalónak tűnt, hogy nem idővel, hanem energiával fizettem érte. A kivetülés végén a kőszilánk hirtelen eltűnt, mintha sosem lett volna. Az egyik pillanatban még a helyén volt, a másikban már sehol. A körülötte pulzáló időhullámok megszűntek és eltűntek, a kék színárnyalatok újra zavartalan átmenetet képeztek, folyamatossá téve a teret. Még, még akarom! Semmi mást nem akarok, csak ezt a filmet látni. Kell lennie itt egy újabb kődarabnak! Óriási erőfeszítések közepette felemeltem a fejem. Ezzel a mozdulattal szembe néztem a másik fal tetején heverő porhüvellyel, amelyik ugyanúgy hevert ott, mint én itt. Könyökölt, a feje a mélybe bámult, másik kezével kapaszkodott a meredély szélében. Tudatomban megjelent a figyelmeztetés a továbbiakat illetően. Választanom kell: kődarabot keresek, dobálom a mélybe és gyönyörködöm saját filmemben, amíg teljesen ki nem merülök és eltűnik az energiám, vagy kevés maradékával inkább továbbindulok, igyekszem elérni a planétát, amelyen továbbvihetem életemet, azt, amit annak gondoltam.

5 Töprengés közben mozgás vonta magára a tekintetemet a háttérből. A látómezőm belátható területének szélén megjelent egy alak, ugyanúgy a fal tetejére zuhanva, mint én nemrég. Csak úgy ott termett, a semmiből. Minden maradék életösztönöm arra biztatott, hogy tudassam vele a jelenlétemet, energiáinkat egyesítve ketten talán többre mehetünk itt. Még mielőtt a számat kinyithattam volna, belém vágott a felismerés: ez energiámba fog kerülni! Kétség fogott el: ha kiáltok, marad-e elég nekem? A körülményekből okulva végül lemondtam a kiáltásról, hiszen amire ideér az a másik, talán pontosan ennyire ki lesz merülve, mint én magam. Ebben az állapotban pedig senki másnak nem lennék képes segíteni, nyilván ő sem tudna nekem. Mialatt megbeszéltem ezt magamban, az a másik pontosan azt tette, amit én: átugrott egy közeli fal tetejére, amelyen ugyanolyan fa állt, mint az én falamon. Felmászott rá, körülnézett, és egyforma ugrásokkal megindult de egy egészen más irányban! Őszinte rémület futott át a tagjaimon, valamint a késztetés, hogy segítsek, hiszen nem jó felé megy! Mindenképpen figyelmeztetnem kell! Nem törődtem már az energiámmal, magamat összeszedve kiáltottam felé, hogy Hé, arra ne menjen! de nem jött ki hang a torkomból. Újra próbáltam, majd megint, de az erőlködésen kívül mást nem tudtam elérni. Az alak közben kitartóan ismételt ugrásokkal annyira elhaladt, hogy már egyáltalán nem láttam őt a távolban. Egyik pillanatról a másikra eltűnt, talán nem is volt. Lehanyatlottam a fal tetejére, ujjaim közt szárazon csikordultak a porszemek. Honnan van por ebben az ismeretlen világban? Nem mertem a szemközti porhüvelyre nézni, a gondolattól, ami átfutott az agyamon, minden idegszálam irtózott. Inkább további kő után kezdtem kutatni a porban. Ha találok: ledobom, ha nem, továbbindulok. Az előbbi gondolatszikra hatására kézfejemet immár utálkozva merítettem bele a csontszáraz porba. Amint alámerült benne, érzetem eltűnt, nem a kezem volt már az, a falakat borító porréteggel vált eggyé. Ettől megrémültem, de mielőtt kihúztam volna a porból, a közelében egy másik helyen energiakoncentrációt észleltem. Kézfejem és ujjaim ott újra összeálltak, felvették alakjukat, visszatért az az érzet is, hogy a testemhez tartoznak. Az ismeretlen energia kődarabbá anyagiasult. Nem voltam biztos benne, hogy azelőtt is ott hevert, hiszen nemrégen végigtapogattam körülöttem a falat, azon a helyen bizonyosan nem találtam kőszilánkot. Az újabb kődarabnak nem volt súlya, mintha gondolatból, nem anyagból állt volna, a tapintása viszont követ jelzett vissza a tudatomban. Amíg kitapogattam a kődarab alakját, és illesztgettem a kezemhez, hogy megfelelően be tudjam dobni a mélybe, rájöttem, hogy előbb az a másik alak nem kezdett el dobálni, és lefelé bámulni, hanem elindult, és egyre csak haladt nagy ugrásokkal. Szerintem rossz irányban haladt, de mégis Nem tudhattam, hogy nem állt-e meg később, és nem kezdett-e el köveket a mélybe dobálni, és bámulni lefelé ő is, amikor kihaladt a látómezőmből, de szöget ütött a fejembe, hogy én bezzeg itt fekszem, és életem filmjeire szórom szét az energiámat. Újra körülnéztem: pontosan úgy fekszem itt, mint a szomszédos falak tetején az emberi maradványok.

6 Döntenem kellett: energiám maradékaival tovább indulok az útvesztő tetején a csillagok, planéták felé új tapasztalatokért, akár az örök életért, vagy beleveszek a labirintus mélységeibe, hogy megnézzem a legösszetettebb filmet, amit valaha is készítettek az én számomra. Minden fellelhető energiámat összeszedve felálltam. Sokáig tartott. A kődarabot ökölbe szorított kezemben tartottam, de éreztem, hogy bár súlytalan, vele együtt mégsem leszek képes átugrani a következő falra. Anélkül, hogy szétnyitottam volna ujjaimat, a gondolatszövetekből álló kő lehullott a porba, és elmerült benne. Nem volt mire várnom. Néhányat léptem hátrafelé, majd erőimet összpontosítva átugrottam a következő fal tetejére. Leérkezésemet követően zihálva hevertem ott, és miközben azon dolgoztam, hogy energiám cseppjei ne szivárogjanak át a csontszáraz porba, döbbenetes felfedezést tettem. Addigi ugrásaimnál figyelmem rejtett szegletébe ivódott a por viselkedése, tudatosan viszont e legutóbbi átlendülésemkor értettem meg: bármilyen mozgást végeztem benne, ugrás, leérkezés, túrás kövek után, a por nem hullott alá a falak közti mélységbe. Testem mozgásával óhatatlanul is le kellett löknöm porcsomókat a falról, mégsem láttam a mélybe hullni belőle. Körülnéztem magam körül magyarázatot keresve, amit meg is találtam, de nem éreztem tőle nyugodtabban magam. Újra rá kellett jönnöm arra, hogy testem semmiféle nyomot nem hagy a porban, mintha nem lenne súlyom. Rátenyereltem a porrétegre. Bőröm érzékelte a felületét, hőmérséklete nem volt, illetve azonnal átvette a testemét. Turkálni tudtam benne, pergettem az ujjaim között száraz és kemény érintésű szemeit, de amikor abbahagytam és leszórtam a kezemről, felülete egymáshoz igazodott, simára és érintetlenre változott. Visszanéztem a másik falra, amelyikről az imént átugrottam. A kő, amelyiknek nem volt súlya, amelyik gondolatokból állt, alámerült a porban. Ekkor kényszerű szükségét éreztem annak, hogy újra a kezemben tartsam azt a követ. Pótolhatatlan veszteséget éreztem, hiányt keltett bennem az, hogy visszaejtettem a száraz porba, és már nincs nálam. Ott kell lennie! Ha valóban akarom, újra megkaphatom. Jelentős döntés előtt álltam tehát: mindeddig még nem haladtam visszafelé e végtelen labirintus tetején, csakis előre. Vészjóslóan logikusnak tűnt, hogy csakis többszörös energiával leszek képes visszaugrani az előző fal tetejére, pillanatnyilag viszont az is gondot okozott, hogy fejemet a célom felé fordítsam. A gondolati parancs elhagyta az agyamat, az impulzusok viszont képtelenek voltak megmozdítani a megfelelő izmokat. Kétségbe estem. Magamat kívülről szemlélve pontosan úgy néztem ki, mint bármelyik emberi porhüvely a környező falak tetején: könyökölve fekszem a porban, magam elé meredek, örök várakozásban. Nem végezhetem így viszont a végsőkig kimerültem, kétség nem fért hozzá. Egyetlen menedékem maradt: a gondolataim, amelyek egészen egyértelműen működtek. A kőnél egyszer már bevált, meg kell próbálnom újra. Igen ám, de az a másik fal tetején történt! Szememet a porrétegre fordítottam, gondolatrezgéseimet a kőre irányítottam. Nem egy kőre, hanem ugyanarra, amelyik a másik fal tetején tárgyiasult a kezemben. Azonnal változást éreztem. Elsősorban visszatért némi energia a testembe, éppen csak annyi, hogy az előző fal felé tudjam fordítani a fejemet. A száraz por tetején ugyanis megjelent a kő, pontosan ugyanaz, ami nemrég elsüllyedt benne. A gondolatszövetekből álló kőszilánk. Tekintetem összekapcsolódott vele, belemarkolt, rátapadt. Energiafolyam indult el belőle, amely tudatomban összegyűlve szétáradt testemben, betöltötte zsigereimet, összekapcsolta kóbor sejtjeimet, rendezettségemet visszaállította. Biztos voltam immár abban, hogy a kődarab fontos eleme létezésemnek. Az energia továbbra is, folyamatosan áradt belőle a testembe. A tekintetemet le nem véve róla felálltam, lendületet vettem és átugrottam a kőhöz.

7 A fal tetejére érkezve észleltem, hogy hibát követtem el, nem vettem figyelembe a kőből folyamatosan áradó energiát. Túlugrottam a fal tetejét. Nem sokkal vétettem el az ugrást. A kődarab mellett zuhantam a porra, de az túlzott lendület továbbvitt. Mozgás közben felvettem a követ, a tenyerembe zártam, és azzal szembesültem, hogy széttárt karokkal a falak közötti mélységbe zuhanok. Megdöbbentett saját, végzetes ostobaságom. Mialatt a fal szélétől a mély fölé ért a testem, tudatomban végigfutott rövid létem története: érkezésem a fal tetejére, környezetem beazonosítása, majd a falak tetején való haladás az ugrásokkal, amelynek célja nem volt más, mint átlépni a horizont szélén forgó planétára. Minden egyszerűnek tűnt, amivel nem számoltam: testem eltünedező energiája. Amivel pedig egyáltalán nem számoltam: a gondolatszöveteimből épült kő, létem köve. A mélység fölött fájóan egyértelmű volt tennivalóim sorrendje amelyeket már nem próbálhatok újra megtenni. A labirintus falai közötti rettenetes mélység fölött feküdtem mozdulatlanul, kezemben a kődarabbal. Egyelőre nem zuhantam le, ezt betudtam a kőnek a tenyeremben. Létezésemnek itt nincs több állomása, ez végérvényesnek tetszett ebben a helyzetben. Éreztem, hogy a kő birtokában nem zuhanok a mélybe, visszatérni viszont már nem tudok a falak tetejére. Az örök idő létezik, és én azt itt fogom tölteni a mélység fölött. Tehetetlen dühömben széttártam a tenyeremet, a kő alig érzékelhetően süllyedni kezdett a sötét mélység felé. Valamivel lejjebb megállapodott egy helyben, és újból megjelentek a körkörös hullámokat körülötte. A hullámok résein élénk fények bukkantak elő, amelyekből előbb képek, majd filmek álltak össze. Bámultam. Ez nem is helyes kifejezés: tudatomat a hullámrésbe vetítettem, és rögzítettem az információt. Magamat láttam, ez nyilvánvaló volt számomra. Magamat láttam különféle emberek között, akiknek tudati mintáját ismertem ugyan, de most másképp jelentek meg, mint eddig, a szerepek több személlyel elcsúsztak. Mindenki jelen volt eddigi életeimből egy más elv alapján. Vadidegen környezetben, ismeretlen rendeltetésű tárgyak és gondolatok között láttam magam, amint remekül helyemen vagyok abban a közegben. Néhány ismerős gondolati mintára rákapcsolódtam, de jóformán semmit nem fogtam fel az információikból. Én, aki a képeken és filmeken szerepeltem, mindent értettem, remekül bántam tárgyakkal és emberekkel, gondolatokkal irányítottam, öröm és bánat, siker és megbánás, édes és keserű, jó és rossz, a legmegfelelőbben helyén volt a látványban, mégsem emlékeztem ezekre eddigi életemből. Ilyen gyönyörűt nem láttam eddig. Én-tudatom új tárgyakat és új mintákat folyt körül, majd felvette egy olyan személy alakját, aki még soha nem voltam. Mozdulni próbáltam, hogy jobban lássam mindezt. Eközben szükségszerűen elvesztettem a szemkontaktust gondolataim kőfonatával. Abban a pillanatban a mélységbe zuhantam. Keresztülhaladtam a kövön, melynek alkotórészei azonnal visszailleszkedett belém, részei lettek tudatomnak, kitöltötték hiányzó tudásomat. A tapasztalás egy parányi részében éreztem, hogy mindent tudok, minden összefüggést és magyarázatot, mindent, amit e furcsa létezés előtt nem ismertem. Ekkor lassú zuhanásomban elértem a kő keltette hullámokat. Gondolataim, érzéseim, éntudatom milliárd részre porlott, egy része megült az örök falak tetején, többsége feloldódott az időhullámok csendesülő fodraiban.

8 Barta Zoltán

9 Körkörös hullámok Barta Zoltán, Kép a borítón: Artur Rosa (ArthurBlue) Maze World (részlet)

Sokféleképpen belefoghatnék ebbe a történetbe. Ábrándosabb lelkületű olvasóim, akik nem közömbösek régmúlt csaták és elporladt hősök iránt, bizonyára nem vennék zokon, ha úgy kezdeném: régesrég, azokban

Részletesebben

Főnixmadár. A hazugság polipkarjai

Főnixmadár. A hazugság polipkarjai Főnixmadár A hazugság polipkarjai Előszó A könyv igaz történet, a szerző által megélt és felidézett eseményeken alapul. Egy történet két lélek egymásra találásáról, amelyet a hazugság polipkarjai tartanak

Részletesebben

AZ A NAP. LXVIII. évfolyam, 11-12. szám 2004. november-december

AZ A NAP. LXVIII. évfolyam, 11-12. szám 2004. november-december HD LXVIII. évfolyam, 11-12. szám 2004. november-december AZ A NAP APRÓ ISTVÁN Az a nap úgy kezdődött, hogy több kilométeres dugóba kerültem az elővárosban. Nem, így akármelyik nap kezdődhet, az a bizonyos

Részletesebben

Joanne Harris Garantált Örök Élet Biztosítási Társaság. Fordította: Bálint Anna Szerkesztette: Szabó Ágnes

Joanne Harris Garantált Örök Élet Biztosítási Társaság. Fordította: Bálint Anna Szerkesztette: Szabó Ágnes Joanne Harris Garantált Örök Élet Biztosítási Társaság Fordította: Bálint Anna Szerkesztette: Szabó Ágnes Az áldozatok vére éppen hogy megszáradt, amikor Terry fülét kopogás ütötte meg. Kippkopp, hallatszott

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Bibliaismereti Feladatlap

bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Bibliaismereti Feladatlap Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Olvasd el: 1. Mózes

Részletesebben

démontámadást, akkor tanulta meg, hogy képes előre jelezni, ha démonok közelednek. Apja a király, nem lepődött meg fia képességein, a szíve mélyén

démontámadást, akkor tanulta meg, hogy képes előre jelezni, ha démonok közelednek. Apja a király, nem lepődött meg fia képességein, a szíve mélyén 1. A támadás Viktor az erőd tetejéről nézte a közeli erdőt. Minden nyugodtnak tűnt mozgásnak semmi nyomát nem látta. Pedig érezte a jelenlétüket, tudta, hogy a közelben vannak, nem látja őket, de valahol

Részletesebben

Az 50-es Évek. (tavasz)

Az 50-es Évek. (tavasz) Az 50-es Évek (tavasz) Te vagy az Út Pora a Hajamban, mondta magában Psziché, ahogy a folyó hullámai fel-felcsaptak eláztatva ülő lábfejeit, az évben először száraz folyóé. Halott galamb zuhan a mélybe

Részletesebben

A betlehemi csillag és Jézus születésének rejtélye

A betlehemi csillag és Jézus születésének rejtélye A betlehemi csillag és Jézus születésének rejtélye 2013-12-23 12:13:19 Karácsony közeledte a betlehemi csillagot, Jézus születését, a napkeleti bölcseket juttatja az ember eszébe. De mi is lehetett valójában

Részletesebben

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Írnod kell kislányom, erre születtél! Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Tudom Édes, írnom kellene, de bajban vagyok. Talán azt a témát kéne papírra vetnem, amit

Részletesebben

GISELLE. FIATALEMBER HANGJA Szegény Nagyika! Micsoda világa volt a kottáival, fűszereivel, különös ételeivel.

GISELLE. FIATALEMBER HANGJA Szegény Nagyika! Micsoda világa volt a kottáival, fűszereivel, különös ételeivel. GISELLE Zöldes, párás üveg. Eső áztatja. Vízcseppek csorognak. Halványzöld felírat fut végi az üvegen. Az emberi lény egy esős, párás üvegen át nézi és vizsgálja a világot. Homályosan lát. A földönkívüliek

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

brasnyó istván IN AETERNUM

brasnyó istván IN AETERNUM brasnyó istván versei IN AETERNUM Estelente a lehúzott redőny résein át jól látni a tengerészeket, ahogy tisztjeikkel együtt elhagyják a kocsmát az út túlsó felén, rézsút ablakunkkal szemben és körülállják

Részletesebben

Átlépni vagy maradni? Nyugdíjdilemma Az összeállítást Fekete Emese készítette. Figyelı

Átlépni vagy maradni? Nyugdíjdilemma Az összeállítást Fekete Emese készítette. Figyelı Élete egyik igen fontos kérdése elıtt áll mintegy 3 millió ember, amikor az elkövetkezı hetekben saját idıskori sorsáról, azaz a majdani nyugdíjáról kénytelen dönteni. A friss nyugdíjtörvények teremtette

Részletesebben

lott mást, mint a létra nyikorgó dallamát. De az aljához közeledve megváltoztak a hangok. Először halk, fémes morajlás. Majd egy kattanás és a

lott mást, mint a létra nyikorgó dallamát. De az aljához közeledve megváltoztak a hangok. Először halk, fémes morajlás. Majd egy kattanás és a 8. fejezet Fredrik Beier! Itt van Fredrik Beier? A sátor ponyváját félrerántották, és egy kerek szemüveges, fehér overallos fickó bámult be rá. Itt vagyok. Gyere! A férfi keresztülrohant a gyepen, a pajta

Részletesebben

A három narancs spanyol népmese

A három narancs spanyol népmese BOLDOG KARÁCSONYT! Veronika meséi A három narancs spanyol népmese Sok-sok évvel ezel tt élt egy faluban egy öregasszony, akinek három feln tt fia volt. Éppen házasulandó korban, de sajnos nem találtak

Részletesebben

Bányai Tamás. A Jóság völgye

Bányai Tamás. A Jóság völgye Bányai Tamás A Jóság völgye - Nem sikerült - suttogta Ria alig hallhatóan. - Azt hiszem senkinek sem fog sikerülni. Gézu értetlenül és csodálkozva nézett rá. A kötés alatt mintha kikerekedett volna egy

Részletesebben

Gárdonyi Géza: A PILLANGÓ

Gárdonyi Géza: A PILLANGÓ Gárdonyi Géza: A PILLANGÓ Egy este arra gondoltam, hogy a jó Isten teremtései között nincs boldogabb, mint a pillangó. De szeretnék pillangó lenni! így szóltam magamban. ide-oda röpködnék egész nap; mikor

Részletesebben

A TOVÁBBKÉPZÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSÁVAL

A TOVÁBBKÉPZÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSÁVAL A TOVÁBBKÉPZÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS TEVÉKENYSÉG TAPASZTALATAINAK ÖSSZEGZÉSE 1. A TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI 1.1. A továbbképzési program megnevezése Alapozó Terápia: Módszer

Részletesebben

Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője. Műszaki szerkesztés, tipográfia: Dr. Pétery Kristóf ISBN 978-963-365-268-8. Mercator Stúdió, 2014

Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője. Műszaki szerkesztés, tipográfia: Dr. Pétery Kristóf ISBN 978-963-365-268-8. Mercator Stúdió, 2014 Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Műszaki szerkesztés, tipográfia: Dr. Pétery Kristóf ISBN 978-963-365-268-8 Mercator Stúdió, 2014 Mercator Stúdió Elektronikus Könyvkiadó 2000 Szentendre, Harkály

Részletesebben

Tartalom Félelem és pánik, avagy az élet szűkössége Az élet iskolája A félelem általános kezeléséről A félelem formáinak rendszertana

Tartalom Félelem és pánik, avagy az élet szűkössége Az élet iskolája A félelem általános kezeléséről A félelem formáinak rendszertana Tartalom Félelem és pánik, avagy az élet szűkössége 7 Születés és halálfélelem 10 Az élet iskolája 14 Kibékülni a halandósággal 15 A félelem általános kezeléséről 20 Lefagyás és menekülés 20 Rámenősség

Részletesebben

Továbbtanulási ambíciók

Továbbtanulási ambíciók 222 FELVÉTELI RENDKÍVÜL SOKSZÍNűVÉ VÁLTOZOTT AZ ELMÚLT évtizedben a középfokú oktatás. A sokszínűség mind az iskolák fenntartói (önkormányzati, egyházi, alapítványi iskolák), mind az oktatás szerkezete

Részletesebben

Az egész 200 quattro 20V ügy tulajdonképpen a Gabó miatt van :o) Na jó, ez persze nem teljesen igaz, de azért ő is benne volt egy kicsit...

Az egész 200 quattro 20V ügy tulajdonképpen a Gabó miatt van :o) Na jó, ez persze nem teljesen igaz, de azért ő is benne volt egy kicsit... Audi 200 quattro 20V Az egész 200 quattro 20V ügy tulajdonképpen a Gabó miatt van :o) Na jó, ez persze nem teljesen igaz, de azért ő is benne volt egy kicsit... Szóval, az egész úgy kezdődött, hogy Gabónak

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Békés Város Képviselő-testületének 2014. szeptember 30-án, a Városháza Nagytermében (Békés, Petőfi u. 2. sz.) megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Izsó Gábor

Részletesebben

Velence ártatlan volt. Megtette, amit tudott, hogy beteljesítse a romantikáról alkotott elképzeléseit. Csakhogy színes gondoláival és zöld lagúnáival

Velence ártatlan volt. Megtette, amit tudott, hogy beteljesítse a romantikáról alkotott elképzeléseit. Csakhogy színes gondoláival és zöld lagúnáival 9 Velence ártatlan volt. Megtette, amit tudott, hogy beteljesítse a romantikáról alkotott elképzeléseit. Csakhogy színes gondoláival és zöld lagúnáival együtt is eleve esélytelen volt Hannes Bergtalerral

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

A békeszerződés vitája a magyar országgyűlésben Gróf Teleki Pál beszéde

A békeszerződés vitája a magyar országgyűlésben Gróf Teleki Pál beszéde A békeszerződés vitája a magyar országgyűlésben Gróf Teleki Pál beszéde A Nemzetgyűlés 1920. november 13-án, a 128. ülésén tárgyalta az 1920. június 4-én Trianonban aláírt "Magyar Békeszerződésről szóló

Részletesebben

LEE CHILD 10 RÖGÖS ÚT

LEE CHILD 10 RÖGÖS ÚT 1. fejezet Jack Reacher egy dupla feketét rendelt, csokireszelék és cukor nélkül, nem porceláncsészében, hanem mûanyag pohárban, és még mielõtt kihozták volna a kávét az asztalához, végignézte, ahogy egy

Részletesebben

SZKA_103_20. A modul szerzôje: Takáts Rita SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYAM

SZKA_103_20. A modul szerzôje: Takáts Rita SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYAM é n é s a v i l á g Enyém tiéd modul szerzôje: Takáts Rita SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYM SZK_103_20 tanári Enyém tiéd 3. évfolyam 259 MODULVÁZLT tevékenység célja, I. Ráhangolás,

Részletesebben

SZŰNJ MEG, VARÁZS GOBBY FEHÉR GYULA

SZŰNJ MEG, VARÁZS GOBBY FEHÉR GYULA SZŰNJ MEG, VARÁZS GOBBY FEHÉR GYULA Pósa János egyetemista akkor ismerte meg Bucskó Ilonát, mikor az a fenekébe szúrt. János már lefeküdt a paraván mögött levő keskeny ágyra, nadrágját engedelmesen letolta

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK Nagydorog Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG

Részletesebben

Wass Albert - Kicsi Anna sírkeresztje

Wass Albert - Kicsi Anna sírkeresztje Wass Albert - Kicsi Anna sírkeresztje Elmondom, hadd tudja meg végre a világ kicsi Anna igaz történetét. A falu neve, ahol mindez történt, Mezőbölkény, és a falu szélén van egy ócska, düledező gabonás,

Részletesebben

B. Kiss Andrea. Lúzerek hálójában

B. Kiss Andrea. Lúzerek hálójában B. Kiss Andrea Lúzerek hálójában Első e-mail Címzett: baratnem@gmail.com Dátum: 2003. január 1. szerda 21:44:12 Kedves Barátném! Nem rég beköttettem az Internetet, s ennek köszönhetően ezentúl sokkal egyszerűbb

Részletesebben

Az eső élő organizmusként fonta körbe a tájat. Az éjszaka leterítette sötét fátylát, amely úgy pulzált felettük, mint a gomolygó, sötétszürke felhők.

Az eső élő organizmusként fonta körbe a tájat. Az éjszaka leterítette sötét fátylát, amely úgy pulzált felettük, mint a gomolygó, sötétszürke felhők. 1 Az eső élő organizmusként fonta körbe a tájat. Az éjszaka leterítette sötét fátylát, amely úgy pulzált felettük, mint a gomolygó, sötétszürke felhők. Az esőcseppek ólomgolyókként ostromolták a szélvédőt,

Részletesebben

(a tatarozás) Amikor egyedül maradtam a lakásban, szokásom lett, hogy ha női cipőkopogást hallottam az utcáról, félbehagytam bár-

(a tatarozás) Amikor egyedül maradtam a lakásban, szokásom lett, hogy ha női cipőkopogást hallottam az utcáról, félbehagytam bár- (Éva) Ezerkilencszázhatvannyolc augusztusában egy éjjel kimentem a Városligetbe. Nem tudom, miért. Nem volt szokásom éjjel sétálni. A Ligetet különben sem szeretem, ha letérek a főallékról, még nappal

Részletesebben

GR tanfolyam vélemények

GR tanfolyam vélemények GR tanfolyam vélemények (amiket, ha te is csatlakozol, a zárt oldalon élesben olvashatsz majd) A véleményeket rendhagyó módon nem a végén, hanem a 13. leckénél, egy szusszanásnyi időt adva kérem remélem,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Söréd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 31-én megtartott üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Söréd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 31-én megtartott üléséről. Jegyzőkönyv Készült Söréd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 31-én megtartott üléséről. Az ülés helye: Söréd Községi Önkormányzat tárgyaló helyisége 8072 Söréd Rákóczi u. 59. Jelen

Részletesebben

Bálint-házban, a Szabad Zsidó Tanház előadássorozat keretében elhangzott: Kárpáti Ildikó, Példák a zsidóság ábrázolására az amerikai filmtörténetben

Bálint-házban, a Szabad Zsidó Tanház előadássorozat keretében elhangzott: Kárpáti Ildikó, Példák a zsidóság ábrázolására az amerikai filmtörténetben Azonosító: ART18 2011 10 31 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2011. 10. 05. szerda Bálint-házban, a Szabad Zsidó Tanház előadássorozat keretében elhangzott: Kárpáti Ildikó, Példák a zsidóság ábrázolására

Részletesebben

Krisztus és a mózesi törvény

Krisztus és a mózesi törvény április 5 11. Krisztus és a mózesi törvény SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 13:2, 12; 5Mózes 22:23-24; Máté 17:24-27; Lukács 2:21-24, 41-52; János 8:1-11 Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is

Részletesebben

Spiró György: Kémjelentés

Spiró György: Kémjelentés Spiró György: Kémjelentés Spiró György Kémjelentés Novellák (Részlet) (Részlet) MAGVETŐ Magvető Könyvkiadó és Kereskedelmi KFT. www.magveto.hu ISBN 978-963-14-2939-8 Spiró György, 2011 Kocsiút éjjel Vacsora

Részletesebben

ERKÖLCSTAN. 1-4. évfolyam

ERKÖLCSTAN. 1-4. évfolyam ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak a fejlesztése,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Az OKA tizenkettedik üléséről (2007. szeptember 11. 14:00, SZMM, Tükörterem)

EMLÉKEZTETŐ. Az OKA tizenkettedik üléséről (2007. szeptember 11. 14:00, SZMM, Tükörterem) EMLÉKEZTETŐ Az OKA tizenkettedik üléséről (2007. szeptember 11. 14:00, SZMM, Tükörterem) Napirend előtt Fazekas Károly helyett Kertesi Gábor vezeti a kerekasztal ülését. Köszönti a kerekasztal tagjait

Részletesebben

Kirsch Ákos. Szirének éneke

Kirsch Ákos. Szirének éneke Kirsch Ákos Szirének éneke Prológus Medúza komphajó Ötven kilométerre a pireuszi kikötőtől Melissza Florakisz fázósan húzta össze magán kardigánját, ahogy a hajóorrban lévő padon üldögélt, és figyelte

Részletesebben

Erkölcstan óraterv. Idő Az óra menete Nevelési-oktatási stratégia Megjegyzések. Módszerek Munkaformák Eszközök

Erkölcstan óraterv. Idő Az óra menete Nevelési-oktatási stratégia Megjegyzések. Módszerek Munkaformák Eszközök A pedagógusok neve: T. R., K. M., B. D., B. S. Tantárgy: Erkölcstan Osztály: 2.a A hely előkészítése, ahol a foglalkozást tervezik: csoportasztalok Erkölcstan óraterv Az óra témája: Reggel, este szabályok.

Részletesebben

A termékek rejtett ára

A termékek rejtett ára 1. fejezet A termékek rejtett ára Nemrég hirtelen ötlettől vezérelve megvettem egy játékautót: egy fényesre festett, sárga, fából készült versenyautót négy fe kete lemezkerékkel, amelyben egy kis zöld

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 18-án 15 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 18-án 15 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban JEGYZŐKÖNYV Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 18-án 15 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: 115/2007. (XII. 18.) Jegyző írásbeli

Részletesebben

2016. február INTERJÚ

2016. február INTERJÚ INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az

Részletesebben

Thimár Attila SÚLY, AMI FELEMEL

Thimár Attila SÚLY, AMI FELEMEL RÓZSÁSSY BARBARA 59 gondolok, kell, méghozzá az írás, a vers létjogosultsága mellett. Miként valamiképp a szerzõ is ezt teszi könyvében mindvégig. Hogy a társadalomnak mára nemhogy perifériájára került,

Részletesebben

mozdulatokkal hol a sínt, hol a kereket kalapálták, míg minden a helyére került.

mozdulatokkal hol a sínt, hol a kereket kalapálták, míg minden a helyére került. A kidaruzásig hátralévő napokon megjavíttattuk a radart, megforrasztattuk a kályhánk meggyengült részeit, tömítettük a szivárgó csatlakozókat, felleltároztuk a készleteket. Nem mellékesen a fiúk remek

Részletesebben

A víz felől hűvös szellő fújdogált, bár a nap csak nemrég tért nyugovóra. Még mindig órák voltak hátra az alkonyatig. Világunk és a túlvilág közötti

A víz felől hűvös szellő fújdogált, bár a nap csak nemrég tért nyugovóra. Még mindig órák voltak hátra az alkonyatig. Világunk és a túlvilág közötti 1 A víz felől hűvös szellő fújdogált, bár a nap csak nemrég tért nyugovóra. Még mindig órák voltak hátra az alkonyatig. Világunk és a túlvilág közötti tér néhány óra múlva eltűnik, de én máris éreztem

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Szentesné Szekér Piroska képviselı. Szászné Boros Krisztina irodavezetı. Csöröncsics Zoltán

JEGYZİKÖNYV. Szentesné Szekér Piroska képviselı. Szászné Boros Krisztina irodavezetı. Csöröncsics Zoltán 1 JEGYZİKÖNYV Készült: Balatonlelle Város Képviselı-testületének 2012. október 25-i rendes ülésérıl, melyet a Polgármesteri Hivatal dísztermében tartottak. Jelen vannak: Kenéz István polgármester Somogyvári

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben

A TÖMEG LÉLEKTANA, AVAGY HOGYAN TUDUNK HATNI A TÖMEGRE

A TÖMEG LÉLEKTANA, AVAGY HOGYAN TUDUNK HATNI A TÖMEGRE A TÖMEG LÉLEKTANA, AVAGY HOGYAN TUDUNK HATNI A TÖMEGRE Budapest, 2016. április 15. Készítette: Magyary Jenő Témaválasztásom fő oka, hogy egyfelől a munkám miatt fontosnak tartom azt, hogy hogyan lehet

Részletesebben

Már megint az illeték,

Már megint az illeték, Már megint az illeték, avagy kell-e a társasházi öröklakással együtt, az ahhoz tartozó közös tulajdoni hányadként vásárolt teremgarázs után külön vagyonszerzési illetéket fizetni? Az alább ismertetett

Részletesebben

M. Veress Mária. Szép halál

M. Veress Mária. Szép halál 184 Rügyek Szép halál Először nem figyeltem fel a kiáltásra, nem volt abban semmi különös, hogy valaki ordibál, megszokott volt ez arrafelé. Csak mikor közelebb értem, akkor hallottam, hogy mintha segítségért

Részletesebben

Boldog új évet! (Happy New Year!)

Boldog új évet! (Happy New Year!) Boldog új évet! (Happy New Year!) KÜLSŐ - KÜLVÁROSI NÉPTELEN KISUTCA SZILVESZTER ÉJJEL Sötétség, nagy hideg. Az év utolsó napjának zaja ide már nem jut el. A házak fala kopott, részben lemállott róluk

Részletesebben

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször

Részletesebben

4. b. MI AZ, HOGY EREDETI?

4. b. MI AZ, HOGY EREDETI? 4. b. MI AZ, HOGY EREDETI? (A hagyomány eltékozlása) A kedves fiam jóvoltából, aki nagy szegénységében meghívott és vendégül látott (még akkoriban, amikor alkalmi napszámból tengődött Olaszországban);

Részletesebben

Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam

Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet! Amikor először tanítottam Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam a karácsonyi történetet, tágas tornácunkon álltam,

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Napirend: Készült Tatárszentgyörgy Község Képviselı-testülete 2008. május 27-én tartott ülésérıl.

Jegyzıkönyv. Napirend: Készült Tatárszentgyörgy Község Képviselı-testülete 2008. május 27-én tartott ülésérıl. Jegyzıkönyv Készült Tatárszentgyörgy Község Képviselı-testülete 2008. május 27-én tartott ülésérıl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme. Jelen vannak: Berente Imréné polgármester, Dori

Részletesebben

Baróthy Borbála. Kártyák kiterítve. Cards on the table

Baróthy Borbála. Kártyák kiterítve. Cards on the table Baróthy Borbála Kártyák kiterítve Cards on the table 1. Fejezet A tükörből visszabámuló lányra meredtem. Szomorúnak tűnt és félt. Az arca fehérebb volt a szokásosnál és általában csillogó kék szeme most

Részletesebben

J. B. Weisz. Ép testben ép lélek

J. B. Weisz. Ép testben ép lélek J. B. Weisz Ép testben ép lélek Ezt a könyvet önmagamnak is nehéz megírnom. Az a helyzet, hogy igen erős ítéleteket kell mondanom majd magam felett, és olyan részletekre is ki kell térnem, amelyek csapongásba

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2011. március 29-én (kedden) 15 00 órakor megtartott nyilvános üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2011. március 29-én (kedden) 15 00 órakor megtartott nyilvános üléséről 166-6//2011. ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2011. március 29-én (kedden) 15 00 órakor megtartott nyilvános üléséről R E N D E L E T: 5/2011.(III.30.)

Részletesebben

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Kutasi Heléna Szerelmeskalandos avagy a boldogságra várni kell Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Amikor először megláttam őt, azonnal tudtam, nem lesz mindennapi történet. Biztos többen

Részletesebben

kegyetlen igazságot egészen az utolsó vizsgálatok lezárultáig.

kegyetlen igazságot egészen az utolsó vizsgálatok lezárultáig. Gesztenyefaág A kórház hűvös, steril levegője körülölelte az idős asszonyt. A szoba fehér berendezése és a csempézett fal tisztaságot sugárzott. Négy ágy volt benne, közülük egy üresen állt, a mellette

Részletesebben

Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.

Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő. Válás és újraházasodás a Biblia szemszögéből Ebben az írásunkban a Biblia válás és újraházasodás kérdésére vonatkozó kijelentéseivel szeretnénk foglalkozni. Az Újszövetség világosan elutasítja a válást.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. mely készült a Hajdú-Bihar megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2008. március 17-i elnökségi üléséről.

Jegyzőkönyv. mely készült a Hajdú-Bihar megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2008. március 17-i elnökségi üléséről. Jegyzőkönyv mely készült a Hajdú-Bihar megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2008. március 17-i elnökségi üléséről. Helye: Hajdú-Bihar megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Debrecen (Petőfi tér 10.) Jelen vannak:

Részletesebben

Híd és ajtó. Georg Simmel. Ó z e r K a t alin fo r dí t á s a

Híd és ajtó. Georg Simmel. Ó z e r K a t alin fo r dí t á s a Georg Simmel Híd és ajtó Ó z e r K a t alin fo r dí t á s a 30 A külvilág dolgainak képe számunkra azzal a kétértelműséggel bír, hogy a külső természetben minden egymáshoz kapcsolódva, ám ugyanakkor különállóként

Részletesebben

Túszlány-dráma Szerzı: Breznay Dávid Témakör: Hısiesség és önfeláldozás Jelige: Szabadság, Egyenlıség, Szeretet

Túszlány-dráma Szerzı: Breznay Dávid Témakör: Hısiesség és önfeláldozás Jelige: Szabadság, Egyenlıség, Szeretet Egy város egyik utcáján sétált egy magányosan orrlógató felnıtt fiú. Dávid annyira lazán tartotta két könyvét a kezében, hogy majdnem minden második pillanatban figyelnie kell, nehogy leejtse ıket. Mindkettı

Részletesebben

Ő is móriczos diák volt

Ő is móriczos diák volt Ő is móriczos diák volt 107 Az idei évben rendhagyó beszélgetésre került sor az Ő is móriczos diák volt interjú keretében. Az íróként, költőként, illetve műfordítóként tevékenykedő Mezey Katalint s lányát,

Részletesebben

Tinta Nász. Keszi Bálint. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! A szöveget lektorálta: Somogyi Gyula. A borítót szerkesztette: Keszi Dániel

Tinta Nász. Keszi Bálint. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! A szöveget lektorálta: Somogyi Gyula. A borítót szerkesztette: Keszi Dániel Tinta Nász Keszi Bálint 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! A szöveget lektorálta: Somogyi Gyula A borítót szerkesztette: Keszi Dániel Barcsi Lilla Szilviának, egyetlen igaz szerelmemnek. Epilógus

Részletesebben

Van valahol egy rejtett világ. A szépség és elegancia eldugott

Van valahol egy rejtett világ. A szépség és elegancia eldugott Előszó Van valahol egy rejtett világ. A szépség és elegancia eldugott univerzuma, amely ezer szállal kötődik a mindennapi világunkhoz. Ez a matematika világa. És ez legtöbbünknek láthatatlan. Ez a könyv

Részletesebben

Jelige: whattrip PILLANGÓ. A deszkák között poloskák élnek ha nem félsz tőlük, ők sem félnek.

Jelige: whattrip PILLANGÓ. A deszkák között poloskák élnek ha nem félsz tőlük, ők sem félnek. Jelige: whattrip PILLANGÓ A deszkák között poloskák élnek ha nem félsz tőlük, ők sem félnek. I. A deszkák közt csakugyan poloskák éltek. Annyi verejték csöpögött le már a feszült homlokokról és észrevétlen

Részletesebben

Megbánás nélkül (No regrets)

Megbánás nélkül (No regrets) Stargate SG1- Megbánás nélkül (No Regrets) Kategória: Stargate SG1 Romantika Rövid ismertető: Bárcsak a Jég foglyai néhány perccel tovább tartott volna... Írta: Alli Snow Web: http://www.samandjack.net/fanfics/viewstory.php?sid=1251

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. képviselő. Javasolja, hogy a meghívóban szereplő napirendeket tárgyalja meg a testület.

JEGYZŐKÖNYV. képviselő. Javasolja, hogy a meghívóban szereplő napirendeket tárgyalja meg a testület. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 19-én 18:00 órakor az önkormányzat hivatalos helyiségében tartott soros nyilvános ülésén. Jelen vannak: Szentgróti

Részletesebben

Tartalom. Kriston intim torna gyakorlati rész. Múltból fakadó jelen. 21 Nagyító alatt a pénisz. 33 Hatékony rejtett izmok. 51 Potenciabiztonság

Tartalom. Kriston intim torna gyakorlati rész. Múltból fakadó jelen. 21 Nagyító alatt a pénisz. 33 Hatékony rejtett izmok. 51 Potenciabiztonság Tartalom 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 9 Múltból fakadó jelen 21 Nagyító alatt a pénisz 33 Hatékony rejtett izmok 51 Potenciabiztonság 56 A leteperô hormon 95 A sikeres szexualitás összetevôi 121 Here: perpetuum

Részletesebben

Június 19. csütörtök

Június 19. csütörtök Június 19. csütörtök A tegnapi túra a városban úgy kinyuvasztotta a lábam, mint egy nehéz nap a Caminon. Igaz, több mint két órát mentem, megállás nélkül, és a szandálban, amiről már kiderült, hogy nem

Részletesebben

Beszámoló. Mallorca, 2003. 08. 30-09. 05.

Beszámoló. Mallorca, 2003. 08. 30-09. 05. Beszámoló Mallorca, 2003. 08. 30-09. 05. A Projecte Hombre Szövetség (Spanyolország) Baleár-szigeteken működő programja, a Domin Alapítvány (Lengyelország), a Leo Amici Alapítvány (Magyarország) és a Belvárosi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Intézményfelügyeleti, Szociális és Közbiztonsági Bizottság 2011. április 19-i nyílt üléséről.

Részletesebben

Na, hát akkor tegyünk rendet a fejekben. Nem lesz egyszerű, mert úgy látom nagy a baj.

Na, hát akkor tegyünk rendet a fejekben. Nem lesz egyszerű, mert úgy látom nagy a baj. Snipi matraca Na, hát akkor tegyünk rendet a fejekben. Nem lesz egyszerű, mert úgy látom nagy a baj. Idézet Majik-tól: Vegyük az ágymatrac vastagságát 30cm-nek. Mivel nincs a falra szorítva, csak odatámasztjuk,

Részletesebben

Orbán Viktor beszéde Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. új üzemének átadásán

Orbán Viktor beszéde Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. új üzemének átadásán Orbán Viktor beszéde Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. új üzemének átadásán 2014. szeptember 22. Bábolna Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelettel köszöntöm a vállalat vezetőit, tulajdonosait,

Részletesebben

Nagyapa és az ő kalapja

Nagyapa és az ő kalapja Tar Ildikó Nagyapa és az ő kalapja Úgy tudni, nagyapám tán festőművész, tán pap akart lenni. Azért a bizonytalanság, mert sok a homályban levő dolog a mi családunkban. Valószínűleg nem azért, mert súlyos

Részletesebben

Pályázat az Innov-8 Áttérés a természetes futásra! című felhívására

Pályázat az Innov-8 Áttérés a természetes futásra! című felhívására a gpstrade csoport tagja info@multinavigator.hu Pályázat az Innov-8 Áttérés a természetes futásra! című felhívására Novai Éva Tájfutó Egyesület: Zalaegerszegi Tájfutó Club 2012. évi szezoncél: Szülés utáni

Részletesebben

KÖNYV AZ ÕSVALAMIRÕL. Georg Groddeck

KÖNYV AZ ÕSVALAMIRÕL. Georg Groddeck Thalassa (7) 1996, 3: 118 122 KÖNYV AZ ÕSVALAMIRÕL (Részlet) Georg Groddeck Nem gondoltam volna, hogy ily KEMÉNY SZAVAKKAL képes MEGDORGÁLNI, Tisztelt Barátném. Ön világos okfejtést követel tõlem, pusztán

Részletesebben

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése,

Részletesebben

Tangramcsodák. Tuzson Zoltán, Székelyudvarhely

Tangramcsodák. Tuzson Zoltán, Székelyudvarhely Tangramcsodák Tuzson Zoltán, Székelyudvarhely A tangramok si kirakójátékok. A játék célja az, hogy a tangramkövek maradéktalan felhasználásával kirakjunk különböz alakzatokat, illetve megfejteni, hogy

Részletesebben

SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 2014/7 számú JEGYZ KÖNYV. A 2014. évi május hónap 29. napján megtartott nyílt ülésr l

SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 2014/7 számú JEGYZ KÖNYV. A 2014. évi május hónap 29. napján megtartott nyílt ülésr l SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 2014/7 számú JEGYZ KÖNYVE JEGYZ KÖNYV A 2014. évi május hónap 29. napján megtartott nyílt ülésr l Készült: Szirák Község Önkormányzat hivatalos helységében

Részletesebben

A betegek tanítvánnyá tétele

A betegek tanítvánnyá tétele január 25 31. A betegek tanítvánnyá tétele A lecke rövid áttekintése ALAPIGE: Máté 15:30-31 A TANULÓ CÉLJA: Tudni: A betegség kéretlen látogató, az viszont jó lehet, hogy a betegek gyakran nyitottabbá

Részletesebben

1V1 ÁTLÓK (7.) JUHÁSZ ERZSÉBET

1V1 ÁTLÓK (7.) JUHÁSZ ERZSÉBET ÁTLÓK (7.) 1V1 JUHÁSZ ERZSÉBET intha nekem kopogtatnának azon a legvégs ő ajtón, holott én kopogok ezzel a végzetes fa-ballábammal amióta már! balsorsom ajtaján gondolhatta Nagy Sándor egy kés ő őszi hajnalon,

Részletesebben

BELÜGYI RENDÉSZETI ISMERETEK

BELÜGYI RENDÉSZETI ISMERETEK Belügyi rendészeti ismeretek emelt szint 1312 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 21. BELÜGYI RENDÉSZETI ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

Vörösné dr. Keszler Erzsébet * LEMORZSOLÓDÁSOK OKAI A KVIFK FSZ KÉPZÉSÉBEN

Vörösné dr. Keszler Erzsébet * LEMORZSOLÓDÁSOK OKAI A KVIFK FSZ KÉPZÉSÉBEN Vörösné dr. Keszler Erzsébet * LEMORZSOLÓDÁSOK OKAI A KVIFK FSZ KÉPZÉSÉBEN Fıiskolánkon 1998 óta folyik kereskedelmi, vendéglátóipari és idegenforgalmi szakon szakmenedzser képzés. A jelentkezık száma

Részletesebben

Schóber Márton Jeromos

Schóber Márton Jeromos Schóber Márton Jeromos II. Éves tanító szakos hallgató vagyok. Elvileg rajzban vagyok tehetséges. Sokan mondják rólam hogy az vagyok, de rengeteg embert láttam akik sokkal profibbak nálam... Szóval inkább

Részletesebben

XIV. Őszi bánat, csendes, szelíd virág Úgy körülölelted szívem. Kicsiny királyok. Minden virágod, mintha mosolyogna nekem.

XIV. Őszi bánat, csendes, szelíd virág Úgy körülölelted szívem. Kicsiny királyok. Minden virágod, mintha mosolyogna nekem. XIV Őszi bánat, csendes, szelíd virág Úgy körülölelted szívem. Kicsiny királyok. Minden virágod, mintha mosolyogna nekem. Az ősz, a szív: véres két árny. Sokat jártam az emberek között, ifjú vagyok, csendes

Részletesebben

Rohantam, szívem a torkomban dobogott, világosbarna hajamat a szél borzolta. Barna szemem könynyezett a széltől. Adrenalinszintem a magasban szökött.

Rohantam, szívem a torkomban dobogott, világosbarna hajamat a szél borzolta. Barna szemem könynyezett a széltől. Adrenalinszintem a magasban szökött. C. A. Tűréshatár 0 Rohantam, szívem a torkomban dobogott, világosbarna hajamat a szél borzolta. Barna szemem könynyezett a széltől. Adrenalinszintem a magasban szökött. El kellett érnem a Szentpétervárra

Részletesebben

I. RÉSZ: a filmnyelv. 1. Bevezetés. 1.1. A mozgókép jelentései és élményei. 2.1. Monitor élmények: televíziós műsorok

I. RÉSZ: a filmnyelv. 1. Bevezetés. 1.1. A mozgókép jelentései és élményei. 2.1. Monitor élmények: televíziós műsorok I. RÉSZ: a filmnyelv 1. Bevezetés 1.1. A mozgókép jelentései és élményei A mozgókép mindent a maga konkrétságában tud csak bemutatni. Temérdek olyan elemet, motívumot rögzít, amelynek a közlendő szempontjából

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8319 Lesenceistvánd, Kossuth utca 145. Ügyiratszám: 166-15/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lesenceistvánd Települési Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis csillag a milliárdnyi többi között állt fenn az égen. Végtelenül messzi kis fehér pont volt csupán. Senki sem vette észre - éppen ez volt bánata. Hajnalban

Részletesebben

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt.

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt. Kata Az egyik budapesti aluljáró, metróbejárat előtt találkozunk, azt mondta, itt szokta napjainak nagy részét tölteni. Mocsok van, bűz és minden tele hajléktalanokkal. Alszanak dobozokon, koszos rongyokon,

Részletesebben

A SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK KOLLÉGIUMAI

A SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK KOLLÉGIUMAI FELSŐOKTATÁSI KUTATÓINTÉZET KUTATÁS KÖZBEN Liskó Ilona A SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK KOLLÉGIUMAI Secondary Student Hostels No. 257 RESEARCH PAPERS INSTITUTE FOR HIGHER EDUCATIONAL RESEARCH Liskó Ilona A szakképző

Részletesebben

Az üstökös BENEDEK SZABOLCS. 1973-ban született Buda - pesten. Egyetemi tanulmá - nyait a Budapesti Közgazdaságtudományi

Az üstökös BENEDEK SZABOLCS. 1973-ban született Buda - pesten. Egyetemi tanulmá - nyait a Budapesti Közgazdaságtudományi BENEDEK SZABOLCS 1973-ban született Buda - pesten. Egyetemi tanulmá - nyait a Budapesti Közgazdaságtudományi Egye tem Társadalomtudományi Ka - rán, politikatudomány szakirányon végezte. Legutóbbi írását

Részletesebben

Hector közelebb jut a boldogsághoz

Hector közelebb jut a boldogsághoz Hector közelebb jut a boldogsághoz Édouard a vacsora végeztével nagyon elégedettnek tûnt, de nem érte be ennyivel, ragaszkodott hozzá, hogy átmenjenek még egy másik helyre. Azt akarom, hogy megismerd Kínát!

Részletesebben