S Z E R E L E M T Ő L

Átírás

1 S Z E R E L E M T Ő L a H Á Z A S S Á G I G 0-99 éveseknek

2 2 A könyvet írta, szerkesztette, a fotókat készítette: Mester Ildikó 1959-ben Gyulán születtem, ott érettségiztem. 13-éves koromtól írok verseket, novellákat, meséket ben Budapestre költöztem ben tagja lettem a Krúdy Gyula Irodalmi körnek. Antológiákban jelentek meg verseim, írásaim. Újságokban rendszeresen publikálok ban megjelent első könyvem: Lányoknak, fiúknak egymásról címmel. Később rájöttem, hogy számomra nem fontos nyomtatott formában kiadni a könyveimet, hiszen a XXI. században már elektronikus formában is közzé tehetem. A lényeg: aki nyitott rá, bármikor elolvashatja. Időközben négy gyermekes anya lettem, megszereztem az egészségügyi szakoktató diplomámat, és kedvenc időtöltésemről, az írásról sem feledkeztem meg, csak egyéb elfoglaltság miatt átmenetileg szüneteltettem. Irodalmi pályázatokon I. és II. helyezést értem el. Miért írok? Mert szeretem átadni a gondolataimat. Amíg élek, írni fogok. Senki nem tanított rá, de úgy érzem írnom, szólnom kell Hiszem, hogy a szép gondolatok nem hullanak a porba. Hiszem Isten megbocsátó kegyelmét, és csodatévő erejét, mely ott van tőlünk egy karnyújtásnyira. Hiszem, hogy a megbocsátó szeretet az emberek életét bearanyozza. E-gondolat tükrében nyújtom át a könyvemet.

3 3 Bevezetés Az élet kezdete a fogamzás pillanata, melynek folytatása ezen a földi világon, a megszületés. A megszületés, amikor egy parányi emberke a szülőcsatornán keresztül (általában ezen a módon) a világra jön: először levegőt vesz, fölsír, érzékel, lát, hall, egyszóval Él. Minél több szeretetet kap a gyermek a szüleitől, annál több szeretet lesz a szívében, annál többet tud adni. És minél több szeretetet adunk mások felé, annál több terem bennünk: mert a szeretet forrása soha nem apad ki. Ahány ember, annyi egyéniség, különbözőek vagyunk, tisztelnünk kell egymást. Fogadjuk el a másikat olyannak amilyen, a rossz és a jó tulajdonságaival együtt. Nekünk is van számtalan hibánk, a földre még nem született olyan ember, aki hibátlan, és tökéletes. Szeressünk úgy, ahogyan Isten megteremtett! Szólok hozzátok kedves fiatalok, és önökhöz tisztelt idősebbek! A szülőkhöz, a gyerekekhez, a nőkhöz, a férfiakhoz, mindenkihez. De nézzük, mit tartogat/hat számunkra az élet? Ön, kedves olvasó hogyan látja, mit gondol erről a témáról? Elmesélek néhány történetet, fűszerezem csipetnyi javaslattal, ízesítem parányi tapasztalattal, s átnyújtom szeretettel.

4 4 Megszülettél... Kislány lettem nem titok, állandóan mosolygok. Sokat alszom, sokat eszem, gyarapodok is szépen. Oly izgalmas-e földi világ, mi ez a sok furcsaság? Fények, árnyak és homály, minden a fejetetejére áll... Zajok, hangok, illatok, érdekes gondolatok. Mondom, mondom, mondanám, formázom is pici szám, Mégsem értik nyelvemet, édesanyám nézeget. Ő megoldja-e rejtélyt, addig ölel, addig becéz, Megérti édes hangomat, s kitalálja óhajomat. ( Boglárka) Megszületett Ádámka, megszületett Évike. Jelenkor Kisfiú, kisleány majdan év múlva férfivé, nővé cseperednek. A szülők boldogok, dédelgetik, gyámolítják, tanítják, szeretgetik egyetlen pici gyermeküket. Olyan drága, olyan aranyos parányi teste, törékeny és kiszolgáltatott. És imádnivaló, a család kedvence. Néhány hónap elteltével gőgicsél, ránk mosolyog, megismer, játszik, kacag, nevet boldog, hiszen mindene megvan az ő kis boldogságához. Megtanítjuk járni, tipegni, topogni, sok-sok tilos és nem melyet eleinte türelmesen mondogatunk, de ahogyan növekszik, a felnőttek türelme egyre fogytán. Elvárjuk mindent tudjon, amit mi, legyen ügyes, okos, értelmes, a többi vele egykorúhoz viszonyítva a leg, leg, leg. Oviban járatjuk külön nyelvekre, tornára, úszásra, táncra, pszichológushoz. Iskolában folytatjuk, sport, nyelvek, tánc, zene, szolfézs, matek, magyar és amit még az iskola gondol, e versenyeken mérettetjük össze egyetlen gyermekünk tudását a többiével. Mellesleg persze nem árt, ha egyetlenünk jeles, vagy netán kitűnő tanuló, hiszen másképp nem boldogulhat az életben. Egyre magasabb mércét állítunk gyermekeink számára, egyre okosabbnak kell lennie, mert elvárják tőle mind az iskolában, mind otthon, mind az életben. Napi nyolc-tizenkét órát aktívan tanulnak, sportolnak, szünet-, az ebéd elfogyasztása. Valóban erre van szüksége a gyerekünknek?

5 5 Élet recept Végy egy újszülöttet: Meleg öledben ringasd, Kezed kelyhével simogasd, Gerle hangoddal nyugtasd, Kristály könnyedben mosdasd, Kebled tejével tápláld S lassan cseperedni kezd. Tégy hozzá: Szívből áradó szeretetet, Lelkedből fakadó hitet, Kedves jóságot, Csipet okosságot, Türelemmel gondozd, Éjjel-nappal óvd, figyeld, Sugározz felé becsületet, Néha kis szabadságot engedj... S ha így teszen, évek múlva gyermeked: E m b e r lészen! Folytatom gondolataimat. Gyerekeink három éves koruktól kezdve szoros napi beosztásban élik életüket, mindenkor mások elvárásainak kell megfelelniük. Mikor játszhatnak? Mikor tehetik azt, amihez kedvük van? Mikor pihenhetnek? Mikor lehetnek igazán gyerekek, mikor élhetik a gyerekkor örömeit? Mert húsz éves korban már nincs gyerekkor! És persze ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a serdülőkor befejeztéig szervezetük rendkívül nagy változásokon megy keresztül, mely mind belsőleg, mind külsőleg fokozottan igénybe veszi őket. Gyakorlatilag a születés kezdetétől a kamaszkor végéig állandóan változnak. Egyik gyerek fáradtabb másik kevésbé, egyénenként változik. Csak egyben nem különböznek: mindig szeretetéhesek!

6 6 Ezt pedig, csak mi szülők tudjuk számukra nyújtani, ezért fontos a szülő-gyermek kötelék, hogy úgy mondjam: a köldökzsinórt ugyan elvágták, de a szeretet szálait elszakítani nem szabad soha! A gyerek, aki megszületett mindig a szülőké, bármi is történik, a szülőnek mindig a gyereke marad. Ha már fölnézünk rájuk, mert a fejünkre nőttek, akkor is a mienk. Szükségük van a szülőre, talán ebben a korban még inkább, mint máskor. Fiam Milyen nagy vagy, milyen más-, pici emberből lett óriás! Nem jössz sírva, ha bántanak, megoldod önmagad. Nem fogod már két kezem, kamasz lettél: szégyelled... Hol van apró lábacskád? Mely futott a parkon át! Pityeregtél keservesen, követtelek szüntelen. Gyermekhangod elveszett, tested férfiasabb lett. Babaarcnak vége már, serken rajta a szakáll. Milyen nagy lett gyermekem, végig pereg életem...(1999.) Elég nehéz a serdülők dolga, már nem kisgyerek, de még nem felnőtt! Ez az átmeneti állapot kifordítja az addigi nyugodt, kiegyensúlyozott, csöndes gyereket is önmagából. De nem is csoda. Senki nem törődik igazán a gyerekek véleményével, senki nem kérdezi meg őket, szerintetek jó ez így nektek? Ti hogyan gondoljátok? Mert ha napi nyolc órát aktívan tanulnak (de ennél többet, hiszen csak az iskolában 6-8 órát tanulással töltenek), akkor felnőttel egyenrangúnak kell velük bánni, hiszen ők is annyit dolgoznak, mint mi! Nekik a tanulás a munka. Naponta osztályozzák őket, feleltetik, dolgozatot, felmérőt írnak, állandóan készenlétben kell lenniük. Ha, minket felnőtteket is naponta osztályoznának, korántsem biztos, hogy mindig jeleskednénk napi nyolc órán keresztül! Mi is sokszor bal lábbak ébredünk, fáradtak vagyunk, nincs jó kedvünk, ugyanez gyerekeinkre is vonatkozik. Nekik nehezebb, mint a felnőtteknek. Mi szülők egyre kevesebbet foglalkozunk velük, dolgozunk, pénzt keresünk, hogy eltartsuk a családot, és finanszírozni tudjuk gyermekünk jövőjét, mely nem kis anyagi teherrel jár.

7 7 Ádámka, Évike felnő, vagy sikerül nekik teljesíteniük szüleik elvárásait, vagy nem. Mindenféle szakember foglalkozik gyermekünkkel, amiért mi fizetünk keményen, csak a szülőnek nincs ideje még beszélgetni sem egyetlenével. Elhidegül, eltávolodik tőlünk. Széthullnak a családok, mint a kőre ejtett porcelán darabjaira törik. Ádámka, Évike másutt keres beszélgetőtársat, barátokat, ahol van idő őt meghallgatni, ahol talán leülnek vele társasjátékozni, kártyázni, emberközelivé tenni kapcsolatukat. Ahol egymásra néznek, szólnak egymáshoz, nemcsak papíron üzennek, ahol az ember: ember az emberhez. Mi szülők azért igyekszünk haladni a korral, TV, video, számítógép és kinek mire futja, megadjuk gyermekünknek. És ezzel be is zárult a kör. Elértük, hogy gyermekünk ne zavarjon, ne szóljon, ne beszélgessen, ne olvasson, ne folytasson aktív játéktevékenységet. Mert sem a video nézése, sem a számítógépen való játszás nem aktív játéktevékenység. Ha pedig egy gyerek, gyerekkorban nem végez aktív játéktevékenységet, idegbeteg, agresszív, indulatos, pozitív érzelmekben szegény felnőtté válik. Olyan: haragszom az elég világra típus lesz. Nem tud örülni semminek, nem látja meg szépet, jót. Csakis unalmas, sivár, egyhangú, örömtelen életet tud élni, márpedig ha így van, nem képes olyan kapcsolatot kialakítani, mely a boldogság alapköve lenne. Amikor megszületik egy emberke, minden esélye megadatott, hogy boldog legyen haláláig! Rajtunk szülőkön, felnőtteken múlik, mennyire tudja ezt az előnyt kamatoztatni az életben, vagy mennyire kallódik el az élet adta nehézségek között. Gyermekem - Gyere, te is játssz velem, szólt kislányom csöndesen. Megfogta a két kezem, s húzott magával sebesen, - Csücsülj mellém! Hozta Csilla babáját, levette a ruháját, Játékból megfürdette, tiszta ruhába öltöztette, Hosszú haját megfésülte. Ott ültem a szőnyegen, néztem kedves gyermekem. Órákon át játszadoztunk, énekeltünk, tapsoltunk, Istenem! Mennyire boldogok voltunk! Dolgomat félre tettem, kislányommal jót nevettem, S akkor, ott, egy kis időre- a játéktól elbűvölve-, Megállt az óra kereke: Két kisleány játszott egyszerre, Édesanya és Gyermeke!

8 8 - A gyerek napokig játszik a számítógépen, el sem lehet onnan vonszolni - hangoztatják boldogan. - Képzeld két éves kislányom egésznap elül a video előtt, hangját sem hallani, csodálatosan jó gyerek! - De jó neked, bezzeg az enyém folyton a nyomomban van, lépni sem lehet tőle! Nem tudom mi lesz vele majd az iskolában, biztosan lemarad a többi gyerektől... - e mondatok ragadták meg figyelmemet két édesanya beszélgetéséből. Altató Álmodj szépet gyermekem, álmod ne zavarja semmi sem. Mesét mondok most neked, nyisd ki füled s szívedet: Volt egyszer egy kisleány, hunyd be szemed s látod ám. Aranyhaja földig ér, égkék szeme reád néz. Puha karját feléd nyújtja, felröpít álomországba. Ott tündérek táncot járnak, fejedre virágkoszorút adnak, Tarka lepkék hozzád szállnak, kézen fognak s körbe állnak. Szivárványból hintát szőnek, téged arra ráültetnek, S tündér hangon énekelnek. Odaröppen két angyalka, liliompalástot terít válladra. Megfognak, fölemelnek, csodavárba el is visznek. Tündérország királynője, kívánságod teljesíti egy-kettőre. Néked adja a csodaalmát, mely reád vigyáz egy életen át. Csodaország csodavára, tündérország tündérlánya, Álomszellő paripáján visszaröpít kiságyadba. Mesét mondtam csöndesen, álmodj szépet gyermekem...

9 9 - Mit szeretsz játszani? - tettem föl a kérdést néhány óvodásnak: - Fogom a pisztolyomat, amit karácsonyra kaptam az anyuéktól, és ratatatam! Rohanok, szaladok, elbújok, majd lelövöm az ellenséget! Tök jó játék! Zolival, meg az Ádámmal, meg a Péterrel szoktuk játszani, lent a játszótéren. Anyuék addig ülnek a padon, és olvasnak, vagy az ő anyuja, meg az én anyum beszélget... - Szoktunk számítógépezni is! - kiált közbe Zolika. - Tudod mit szeretek a legjobban? - néz reám cinkosan. - Azt, amikor bejutok a titkos várba és jönnek az ellenségek, majd kardozunk és én győzök, csak úgy folyik a vér mindenfelé... - És a lányok, velük nem játszatok? - De szoktunk, olyat is játszani, hogy én vagyok a vőlegény, Noémi a menyasszony és kézen fogva sétálunk. De akkor senki nem szólhat bele a játékba, mert mi szerelmesek vagyunk egymásba, de csak játékból. - Igen, de a Noémi nyavalygós...- löki arrébb Péter. - Tudod, - nézz rám kék szemeivel- a lányok nem olyanok, mint mi fiúk, velük nem lehet annyit harcolni... Elgondolkodom... Hol maradnak a szép, tanulságos, kedves, nem ijesztő, nem agresszív mesék, mesekönyvek, melyet elalvás előtt, odakucorogva gyermekünk ágyára, türelmesen elmesélünk? Hová tűntek az édesanya és gyermeke közös játszásai? Együtt leülni a szőnyegre, kirakózni, legózni, babát öltöztetni, nevetni önfeledten, boldogan kacagva, feledve dolgunkat, gondunkat, bajunkat, mert a gyermekkor minden ember életében csak egyszer létezik! A szeretet melyet a szülő adhat gyermekének, nem ismer mértéket, nincsenek határai, gátjai. De a szeretetet nem szabad összetéveszteni az anyagiakkal. Nem biztos, hogy az a gyermek boldog igazán, akiinek a szülei mindent meg tudnak vásárolni. Az együtt töltött boldog pillanatokat semmi más nem pótolhatja.

10 10 A szeretet olyan, melyet nem mondani, nem kérni, nem követelni, csak önzetlenül, minden érdek nélkül adni lehet! Érezze gyermekünk örök szeretetünket, melyet soha, semmilyen körülmények között nem von kétségbe. Minél többet vagyunk együtt, annál szorosabb ez láthatatlan szülő-gyermek kötelék. A szeretetről senki nem írt oly szépen és hitelesen, mint, ahogy az a Bibliában olvasható. Itt a szeretet értéke szépségével együtt emeli ki az önzetlenséget: Pál I. levele a Korintusbeliekhez 13. (1 12) Ha embereknek, vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot ismerek is, és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én benem, semmi vagyok. É, ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeret pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból. A szeretet hosszútűrő, kegyes, a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem fogy: de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek, vagy akár nyelvek, megszűnnek, vagy akár ismeret, eltöröltetik. Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás: de mikor eljő a teljesség a rész szerint való eltöröltetik. Mikor gyermek valék úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre, most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, amint én is megismertettem. Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három: ezek között pedig legnagyobb a szeretet. Képesek vagyunk így szeretni, vagy csak önző módon tulajdonunknak tekintjük a szeretteinket? Visszatérve a csecsemőkorhoz. Csecsemő és kisdedkorban (0-3. év) rendkívüli gondosságot igényel gyermekünk. Még sokat van ölben, sokat szeret az édesanyjával lenni, sok-sok mindenre meg kell tanítani. Nos, nem mindegy ki, hogyan, mikor és mire tanítja.

11 11 Három éves korig a legtöbbet az édesanyának kell a gyermekével foglalkoznia, hozzá is kötődik érzelmileg a leginkább. Ez természetes, hiszen az anya hordta kilenc hónapon keresztül a szíve alatt magzatát, megszülte, szoptatta és ezek olyan belső, láthatatlan szeretet szálak, amelyeket nem lehet és nem szabad eltépni. Már az anyaméhen belül kapcsolatunk van a születendő magzattal. Az anya érzi, ahogyan megmozdul, ahogyan rúg, érzi, ha csuklik, mindent érezhet, ha nagyon odafigyel magzatára. De ugyanez vonatkozik a magzat érzelmeire is. A magzat is érzi az anyával történő változásokat. Ha szomorú, ha örül, ha jó kedvű mindezt megérzi magzata. Egymást meg tudják nyugtatni kölcsönösen. Hogyan? Ha a magzat nyugtalanul izeg-mozog, erősen rúg, akkor az édesanya kényelembe helyezi magát, hasát tenyerével simogatja, és közben magzatához énekel. Nyugtalan magzata megnyugszik, sőt méhen belül elalszik. Pihen. De ez vonatkozik a negatív cselekedetekre is. Magyarul-, ha az anya sok kávét, alkoholt fogyaszt, vagy netán dohányzik, drogozik (betép) a terhesség alatt, ezek a méreganyagok a méhlepényen keresztül bekerülnek magzata vérébe, testébe. Károsítják a magzatot méhen belül, és vagy maradandó károsodás alakul ki, melyet megszületés után látunk meg, vagy nem! Fölépíteném Fölépíteném a szeretet várát, elültetném a jóság fáját, Égig emelném a hit tornyát. Pompás kert virítana, Minden élőt odacsalna, A boldogság ajtaja megnyílna: Ez lenne az emberek otthona! Az anyát hogyan nyugtatja meg magzata? Egyszerű: amikor az anya fáradt, ingerlékeny, vagy csak rosszkedvű, ha magzata megmozdul, mocorog, vagy bármit csinál ott belül az anyaméhben, az anya ösztönösen azonnal rá figyel. Ezért problémái rögtön feledésbe kerülnek, és máris magzata elterelte figyelmét a gondjairól.

12 12 Beszélhetünk magzatunkhoz, hiszen az élet a fogamzás pillanatában megkezdődött. Csak mi nem látjuk azt a hatalmas belső változást, melyen jövendő gyermekünk keresztülmegy, de azért még létezik, van, és minden úgy történik, ahogyan az a nagykönyvben írva vagyon. Amikor megszüljük gyermekünket, neki is ugyanúgy fájdalmas, gyötrelmes, nehéz a megszületés. Gondoljunk csak bele! Az anyaméhből, a viszonylagosan szűkebb hüvelyen keresztül kell átvergődnie a kis jövevénynek magát. Ez csak közös erőfeszítéssel megy, vagyis fáj az anyának, és fáj az újszülöttnek is. Nagyon jól érezte magát a méhen belül a magzatvízben, ahol mindentől védve volt. A születés pillanatában egy lényegesen más világba kerül-, folyadékból levegőbe, fokból fokú hőmérsékletre, számára erős, durva kezek, szintén erős, durva beavatkozást végeznek. Tehát megijed, fél, fázik, reszket. Csak egy valakit ismer meg az illatáról, a hangjáról, az érintéséről-, az pedig a saját szülőanyja! Amikor a síró, reszkető mezítelen újszülöttet születés után odafektetik édesanyja karjába, azonnal megnyugszik, majd kis idő multán keresgetni kezd, és szopni szeretne. Ez a pillanat a legszebb, a legemlékezetesebb gyermekünk születésekor. Ez az a pillanat, amelyet nem szabad elszalasztani /kivétel, ha valamelyiküknél rendellenesség lép föl, mert ez soha vissza nem térő, és soha nem pótolható! Ugyanis gyermekünk csak egyszer kisded az életben, fokozatosan, folyamatosan fejlődik, növekszik. Ugyanígy kell gondolnunk a többi időszakra is, minden elmúlik, csak a szeretet örök. Nem lehet elintézni azzal, hogy már nagy, értelmes, megoldja a problémáit egyedül gyermekünk. Hiszen nekünk felnőtteknek is jólesik néha, ha elmondhatjuk édes, jó szüleinknek gondjainkat. Pedig mi már felnőttünk. Mégis ha csak kibeszéljük magunkból, ami bánt, ami nehéz, ami szívünket nyomja, máris megkönnyebbülünk. Akkor adjuk meg saját gyermekünknek is ezt a lehetőséget, és ne akarjunk belőlük holmi kóros divatőrület miatt időnap előtt koravén felnőttet kreálni. Az anya a család összetartó ereje. Az anya a családi fészek melege. Az anya a családi szeretet forrása, amely forrás soha ki nem apad.

13 13 Azért hangsúlyozom ennyire, mert a rossz erkölcsi morál, az értékrendek negatív irányba történő változása lerombolta a családokat. A divat tönkretette a családi életet, átalakultak az értékrendek. Szétszakadt a családok belső nyugalma, békéje, biztonsága, szeretete. Már kisgyermekkorban arra ösztönzik a szülőket: járjanak a csemetéik karate edzésre, és még ki tudja milyen harcművészetre. Miért? Egy 4-6 éves gyereknek nem az erőszakra, agresszivitásra, verekedésre, durvaságra, kemény küzdő sportra van szüksége. Hiszen némi agresszivitás minden gyerekben szunnyad, és mi felnőttek vagyunk azért a felelősek, hogy ez elfajul a későbbiekben, vagy nem. Csakis és kizárólag a szeretetre, kedvességre, jóságra, finomságra, szép szavakra, okos mesékre, még okosabb játékokra, amely nem az emberi élet kioltását tartja a legérdekesebbnek-, és még egyszer hangsúlyozom szeretetre. Persze egyszerűbb megvásárolni a játékot, vagy CDt, és a kezébe adni, itt van, játsszál, amit akarsz! Addig is nyugodtan végezheti a szülő a dolgát. De nem ez a megoldás. A gyerekkel szeretettel, okosan, szépen kell törődni, mert másképp mit sem ér az egész szülői gondoskodás, avagy nem gondoskodás! Ha nem ragaszkodunk körömszakadtig az igazi családi élethez, akkor mindezt gyerekünk sínyli meg. Ilyenkor lép be az életébe a dohányzás, a rossz társaság, az alkohol, a kábítószer, heccből, buliból vaktában lövöldözni, netán valakit megijeszteni. Jó buli volt, és sorolhatnám. Bajba keveredtem, az öregek majd elintézik! Pénzzel mindent el tudnak intézni nekem! Eddig is ezt tették, ezután is ezt teszik...és ha mégsem, majd megyek a haverokhoz, ott senki nem mondja meg, mit kell csináljak, a magam ura vagyok... Biztosan??? Az emberekhez... Az emberekhez a béke galambját küldeném, szívükbe a jóság magját ültetném: Zöld hajtásából szeretet válna, Terméséből boldogság sugározna. Elmondanám: az élet szép, Nem kell csodákra várni, nézd: apró örömök vidítják föl lelkedet-, Tiszta szeretettel gazdagítják szegénységedet!

14 14 Nem vagyok semmi jónak elrontója, de azt hiszem az a sokat hangoztatott egyenjogúság nagy szerepet játszott a családi harmónia szétszakadásában. Egyszer és mindenkorra tudomásul kell venni minden nőnek, lánynak, hölgynek-, a nők és a férfiak közötti különbségek a nemiségből adódnak. Így lettünk teremtve. Akár tetszik, akár nem. A nők maradjanak meg nőknek, a férfiak férfiaknak és mindkét nem tisztelje a másikat, ne akarjuk összekavarni a tényeket. És itt nem a fakanálra gondolok. De egy férfiban sincs meg az, ami egy nőben, és a nőből hiányzik az, ami megvan a férfiban. Tehát a kettő pontosan kiegészíti egymást, szüksége van a másikra, és ne akarjuk ezt megváltoztatni különböző hangzatos, divatos téveszmékkel. Gondoljunk a jin-jang egyensúlyra (állandóan változik, egymásba átalakul, létrehozva az egyensúlyt) A csodálatos álom (mese) Egyik délután a teraszon Hajnalka szappanbuborékokat fújt. Szép, átlátszó, csillogó gömböket. Egyszer csak a legszikrázóbb buborék hatalmasra növekedett. Olyan nagy lett, már nem fért be az ablakon. Csodák csodája, a buborék megszólalt: - Én vagyok a Buborék király! Szeretnél velem fölrepülni a magasba? - kérdezte öblös hangon. - Igen! - tapsolt a kislány. - Azért jöttem el hozzád, hogy megmutassam neked, mi van az ég kékje mögött. Akarod? - Igen, igen, nagyon szeretném! - Rendben, tedd azt, amit mondok, ne félj senkitől és semmitől! Fölrepülünk olyan magasra, ahol még a madár sem jár. Te ártatlan, tiszta, őszinte gyermek vagy. Odafönt ilyeneké a világ, senki nem fog bántani. Figyelj rám jól, és tedd azt, amit mondok. Ebben a pillanatban a Buborék középen kettényílt. Üregéből egy szivárványhíd növekedett, amely megállt Hajnalka lába előtt. - Lépj rá a hídra!

15 15 Hajnalka elindult a Buborék hasába. Amikor már bent volt, a Buborék összecsukódott, és lassan kezdett fölfelé emelkedni. Hajnalka látta a magasból a fákat, a virágokat, a házakat, állatokat, embereket, melyek egyre kisebbnek tűntek. Találkozott a madarakkal, azok körbe repdesték, csodálkozva kémlelték őt a Buborékon kívülről. Lassan-lassan a felhők fölé kerültek, alattuk úsztak a bárányfelhők, és barátságosan integettek a kislánynak. Találkoztak a Napkirállyal, aki tüzesen izzó, forró, szikrázó sugarait éppen rendre utasította, mert azok hol elbújtak, hol nem. Sötétedéskor feljött a Hold és a Csillagok. Ekkor megszólalt a Buborék. - Most pedig megpihenünk az esthajnal Csillagon. Elértünk a fele úthoz. Korán hajnalban folytatjuk. Addigra ki kell pihenned magad. - Miért, mi lesz holnap? - kíváncsiskodott a kislány. - Holnap, amikor pirkad, elindulunk egy olyan országba, ahol élő ember még nem járt. Az a feladatom, hogy odaröpítselek. De most nekem is pihennem kell, aludj te is. Hajnalka a sok nézelődésben elfáradt. Kényelmesen végignyújtózott a Buborék aljában és pillanat alatt mély álomba zuhant. Nem félt, teljesen biztonságban érezte magát, tudta, hogy a Buborék király vigyáz reá. Álmában bárányfelhőkön ugrándozott föl-le. A puha-pihe felhők között elsüppedt, mintha dunyhában játszadozna. Vidáman kacagott, a bárányfelhők huncutul, pajkosan viszonozták játékát. Reggel arra ébredt, hogy a Buborék király nagyot nyújtózik. - Jó reggelt kisleány! Remélem kipihented az út fáradalmait, mert én nagyon jól szunyókáltam ebben a csöndben. Néha-néha csiklandozott belülről a talpacskád, de nem kacagtam, féltem megijedsz és fölébresztelek. - Jó reggelt kedves Buborék király, olyan szépet álmodtam, vagy nem is álmodtam? - Egészen biztosan álmodtál, csak itt fönn az Esthajnal csillagon minden álom úgy tűnik, mintha valóság lenne. De most már indulnunk kell, várnak ránk. - Jól van kedves Buborék király, vigyél oda, ahova vinned kell. A Buborék még mindig fölfelé emelkedett. Olyan magasra kerültek, már a csillagok és a Hold is eltűnt. Nem láttak semmit, csak a nagy ürességet. Hajnalka hiába kerekítette nagyra szemeit, hiába akart látni valamit, csak a sűrű sötétség minden felé.

16 16 Egyszer csak megszűnt a semmi látványa és hatalmas, erős fényt pillantottak meg. A fény sugárban ívelt szerte-szét. Ahogy közelebb értek, hófehér liliomból virágkapu nyílt. A Buborék király leszállt a kapu előtt, szétnyitotta gömb testét és leeresztette a szivárvány hidat. - Lépj ki Hajnalka! Menj nyugodtan! - És Hajnalka óvatosan, kissé bátortalanul, lassan elindult lefelé a hídon. Amikor odaért a liliomkapuhoz, színes virágszőnyeg feküdt a lába előtt. Rálépett a szőnyegre, hosszú-hosszú, véget nem érő útnak tűnt. Feje fölött kedves angyalkák röpködtek. Ismét egy kapuhoz ért. Ez a kapu gyöngyvirágból növekedett, és ahogy belépett rajta csodálatos virágillat áradt. Mindenfelé amerre a szem ellátott, színes gyönyörűbbnélgyönyörűbb, káprázatosnál-káprázatosabb virágok mosolyogtak. Volt szemük, orruk, szájuk. Ilyet még nem látott emberfia! Az angyalkák piros rózsaszirmot szórtak a kislány lábai elé, ezzel mutatták az utat. Megérkezett a harmadik kapuhoz. Ez a kapu kimondhatatlanul szép volt! Körbe ívelt, napsugárból font, szikrázó, ragyogó, szemet vakító, hatalmas. Belépett rajta a gyermek. Egy nagy teremben találta magát, de ennek a teremnek nem építettek sem tetejét, sem oldalát, mégis olyannak tűnt, mintha zárt épület lenne. Középen hófehér ruhában egy idős, szakállas férfi ült. Körülötte minden és mindenki fehér. Az angyalok most az idős férfi feje fölé repültek. - Jöjj közelebb gyermekem! - nyújtotta Hajnalka felé kezeit. A kislány elindult felé, és ahogy közelebb ért, egyre nagyobbnak látta azt, aki megszólította. Olyan szép, olyan hatalmas volt, hogy Hajnalka letérdelt előtte és csak ennyit mondott gyermeki hangján: - Istenem, milyen szép... - Jöjj hozzám gyermekem, beszédem van veled! Fölállt az Úr, magához emelte a gyermeket és megáldotta. - Ugye, te vagy a Mindenható? - bátorodott föl a kislány. - Sokat hallottam rólad, de azt hittem, hogy csak a mesében létezel. - Gyermekem. Látod, körülötted itt minden tiszta és jó! - Mutatott körbe egyik kezével az Úr.

17 17 - Azért hozattalak ide, mert feladatot adok neked. Megáldalak. Erőt és egészséget bocsátok reád, hogy mindennel és mindenkivel szemben erős és ellenálló legyél. Nem támadhat meg sem a gonosz, sem a betegség. - Amikor betöltöd a tizennyolcadik évedet, elmondod a Földön élő embereknek, hogy térjenek meg Istenhez! Veled leszek minden lépésednél, megnyitom az emberek szívét feléd, hogy befogadják mindazt a jót, amit te elmondasz nekik. - Énekelni fogsz. Híres énekesnő leszel, aki dalba formálja az élet borzalmait. Elénekled a bajokat, a fájdalmakat, a szenvedéseket, a nyomort, a hazugságot, a kapzsiságot, az irigységet, a betegséget és mindazt, amiből megérthetik az emberek, hogy valójában milyenek. Megteremtettem a Földet, vizet, levegőt, növényeket, állatokat, embereket. Minden szépet és jót az embereknek ajándékoztam! Szeretem őket, hiszen gyermekeim mind! De a szeretetet, mit az embernek adtam, elfeledték. Rossz útra tértek, fényévekre eltávolodtak tőlem. Nem hisznek, nem szeretnek, nem segítenek egymáson. A bűnök halmozódnak, látom nap, mint nap kínzó fájdalmukat. Eladják a saját lelküket, becsületüket, nincs igazság a Földön! - Meghalt a szeretet az emberek szívében! Én nem erre tanítottam őket! Az elvakult gyűlölet elpusztítja az embereket, saját maguk pusztítják el magukat. - Hajnalka - néz az Úr komolyan a kislányra, és két tenyerében gyengéden megfogja a gyermek arcát. - Előre küldelek téged, mentsd meg azokat, akik még tudnak szeretni! Mentsd meg a rosszakat, hogy tudjanak szeretni! Aki megtér, megmenekül a világvége elől, s ki semmibe veszi dalodat, elpusztul mindennel együtt! - Most pedig gyermekem, mindez úgy tűnik neked, mintha csak álmodtad volna. De ezt az álmot soha nem fogod elfeledni. Ettől a pillanattól az áldásom alá tartozol. Elbocsátlak téged, járj szerencsével hosszú és nehéz utadon! Az Úr föláll a trónjáról, magasba emeli mindkét kezét és erős, hangon mondja: - Ez a kisleány az én oltalmam alatt áll! Nem érheti semmi baj, két őrangyalom gondoskodik róla, hogy útját-melyet számára kijelöltem-, végig járja! Hajnalka elindult arra, amerről jött. A kapuban már várta a Buborék király. A kislány beszállt a Buborék hasába és csöndesen hazasuhantak.

18 18 Reggel édesanyja költögette. Hajnalka kinyitotta szemeit és hangosan fölkiáltott: - Anyukám! Anyukám! Csoda szépet álmodtam! - ugrott ki szélsebesen az ágyából. - Képzeld, angyalok között jártam és megáldott a Mindenható! - Hát persze, hogy angyalok között jártál-mosolygott édesanyja. - Hiszen te magad is, egy kis angyalka vagy! Valóban, azt hiszem minden olvasó egyet ért velem abban, hogy a kisgyerekek igazi kis angyalok. Angyalok addig, amíg a külső, idegtépő, agresszív környezet ezt a természetes, veleszületett ártatlanságot le nem rombolja. Ki a felelős ezért? Nem az a lényeg, kit hibáztassunk. A lényeg, megóvjuk gyermekünket az állandóan körülvevő rossztól, megtanítsuk őket arra, mitől óvakodjanak, és megértessük velük, hogy bármikor, bármilyen problémával őszintén fordulhatnak a szülőhöz segítségért. Mert a szülő az egyetlen biztos pont az életükben, aki minden érdek nélkül, önzetlenül segít a gyermekének. Ha minden édesanya a gyermekével otthon maradhatna, nem lenne annyi idegbeteg, torz érzelemvilágú serdülő, akiket pszichológushoz hordanak kétségbeesetten a szülei, és mégsem tudják megoldani problémáikat. Nem lélekgyógyászra van szüksége gyermekünknek. A szülei-, az édesanya és az édesapa az, aki minden jót, avagy minden rosszat átadhat gyermekének. Gyerekünk azt viszi tovább az életben, amit otthonról kap. Ahogyan nevelik, úgy fog viselkedni. Mi a jó, és mi a rossz, mi a helyes, mi a helytelen? Igen nehéz ebben a pénzhajszoló, gépiesen embertelen világban pontosan meghatározni Azt gondolom, ha szeretettel, odaadással foglalkozunk gyermekünkkel, és ha az anyai-apai ösztönünkre hallgatunk kevésbé követhetünk el hibákat. Természetesen a szülők mindig, mindenkor a legjobbat akarják gyermeküknek, de nem mindig sikerül tökéletesen ez sem. Recept erre nincs, nem is lehet, hiszen ahány ember annyiféle, ahány gyerek más és más egyéniség. Bármit is teszünk, egyet ne tévesszünk szem elől: szeretet nélkül még a virág sem nő, nem illatozik, nem pompázik Igazán!

19 19 Szeretet, oly sokat hangoztatott szó. Szerelem-szeretet, melyik mit is jelent, van-e közte különbség, és ha igen mi? Ki iránt és mikor érzünk szerelemet, avagy szeretetet? Szeretem a szüleimet, a testvéremet, szeretem a felebarátomat, szeretem az állatokat, a természet ezernyi szépségét! Szeretem az életet, szeretem a süteményt, és sok-sok ezernyi dolgot szeretek az életben. Mi mindenre lehet mondani, hogy szeretem? De másképp szeretem a szüleimet és másképp a barátomat. Minden viszonylagos, fokozható aszerint, hogy kiről, vagy miről esik szó. No, és akkor mi a szerelem, mikor leszek először szerelmes, korhoz van kötve? Mi a szerelem? - Forró csókot adok Kovács Zolinak! kiáltja boldogan az ovis Évike. - Kiss Zoliba szerelmes vagyok, de ő Noémiba szerelmes. Azt mondta nekem Ádám, hogy nagyon szerelmes belém! Én pedig nem vagyok beléd szerelmes! És elszaladtam a mászókától. Ezek a mondatok az ötéves Évike szájából hangzottak. Lehet szerelem ovis korban is? Igen, vagy legalábbis hozzá hasonló, kis érzelmi kezdemények, föllángolások, sőt már korábban is bölcsődés korban tehát három éves korig is. Ezek a szerelmek nem veszélyesek, nem kell nagy jelentőséget tulajdonítanunk nekünk szülőknek, de nem szabad kinevetni, vagy figyelmen kívül hagyni. Nem szabad gúnyos megjegyzésekkel megbántani kisgyermekünk érzelmi világát. Számukra ez az érzés legalább annyira komoly és fontos, mint nekünk felnőtteknek a szerelem érzése. Ők akkor úgy gondolják, és úgy is érzik ez a szerelem. Ez a vonzalom már kisgyermekkorban kezdődik, a nemiségből adódó természetes különbségek miatt. Eleinte inkább kíváncsiság, később igenis lehet szerelem érzése, de ez még messze áll az igazi szerelemtől. Okosan, türelmesen meg kell beszélnünk négyszemközt gyermekünkkel, hogy mit lehet és mit nem. Elmagyarázzuk, hogy ne szájon csókolják egymást, mert rengeteg bacilus kerül ilyen úton a szervezetbe, amely megbetegítheti. Lehet úgy is szerelmesnek lenni, ha nem csókolják meg egymást. Elmeséljük, hogy majdan a férje, vagy a felesége lesz a nagy ő, akibe igazán szerelmesek lesznek, de addig várni kell egy kicsit.

20 20 - Anya, láttam a metrón egy szerelmest! - csillogó szemmel újságolja Klaudia. - Tudtad, hogy minden szerelmes összebújik és csókolózik? Olyan sokat, és nem akarják abbahagyni. Meg olyan szorosan fogják egymást. Igen láttam a metrón is... Érdekes módon már három-négy éves korban tudják, hogyan kell csókolózni. Tudják a puszi és a csók közötti különbséget. A mostani gyermekek mindenütt csak a fokozott, túlfűtött érzelmeket látják. Akár a televízióban, akár az újságban, akár az utcán. Bármerre néznek, sajnos ott tartunk, hogy a szerelmet lealacsonyították utcai szintre. Vagyis: akinek nem tetszik, ne nézzen oda. Bár korántsem vagyok benne biztos, hogy ez valóban az igazi, nemes szerelmet takarja. Ez csupán a divat, a kíváncsiság, az ismeretlen iránti fölfedezés komoly érzelmi alapok nélkül. Két éves diáklány beszélget: - Te férjhez akarsz menni? - Nem tudom, talán majd harminc éves koromban, és csak akkor, ha megtaláltam az igazit. - Hogy érted, hogy az igazit, és mikor tudod, ki az igazi? - Nem tudom, de azt mondják, azt azonnal meg fogom érezni. - Kik mondják ezt a baromságot? - Hát a szüleim. Ők már sok mindent megtapasztaltak, csak jobban tudják, mint én. - Ugyan, te mindent elhiszel az ősöknek? Ők sem tudnak semmit sem, csak jár a szájuk, nehogy kipróbáld azt, amit ők ebben a korban nem mertek megtenni mert féltek a szüleiktől! Te mindig, mindent elhiszel nekik? - Általában igen, mert nekem még soha nem hazudtak, legyen az bármi. Én szeretem és tisztelem a szüleimet. Engem ilyennek neveltek. És te, te férjhez akarsz menni? - Soha! Majd ha bolond lennék! Anyám hajnaltól késő éjszakáig gürizik, a család cselédje, apám rabszolgája. Mégis állandóan veszekednek. Soha egy perc nyugalma nincsen. Szült öt gyereket, köztük én vagyok a legidősebb, és akármi baj van, mindent neki kell egyedül megoldania. Apám meg igaz, hogy dolgozik, de amikor hazajön, csak olvas, mered a képernyőre, vagy horkol.