Kiskunhalas HTP évi beszámolója

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kiskunhalas HTP 2015. évi beszámolója"

Átírás

1

2 Kiskunhalas HTP évi beszámolója Tűzoltás, kárelhárítás, tűzkár statisztika: Kiskunhalas Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság (továbbiakban: Kiskunhalas HTP) működési területe 2015-ben nem változott az előző évhez képest, továbbra is 15 település védelmét látja el tűzoltóságunk. A kiskunhalasi Hivatásos Tűzoltóság egységeit a 2015-ös évben saját működési területén 344 alkalommal riasztották különböző káreseményekhez. Az esetek megoszlása a következőképpen alakult: Tűzeset 174, melyből szándékosan megtévesztő jelzés 3, melynek kapcsán feljelentést tett az igazgatóság. Téves jelzés 54, kiérkezés előtt felszámolt esemény 32, utólagosan bejelentett tűzeset 10 esetben fordult elő. Műszaki mentéshez való vonulás 170 alkalommal történt. A 344 eseményből 245 esetben került sor konkrét beavatkozásra. Az elmúlt évben is több alkalommal vonultunk jelentősebb eseményekhez. A 2015-ös évben 1 db V-ös kiemelt (Kiskunhalas, Rekettye erdőtűz 405 hektáron), 3 db II-es kiemelt tűzeset fordult elő Kiskunhalas HTP működési területén, míg a többi káreset I-es vagy I-es kiemelt riasztási fokozatban került felszámolásra. Emlékezetes szélvihar söpört végig Pirtótól Kiskunmajsa térségéig május 6-án az esti órákban, melynek kapcsán 3 nap alatt közel 50 riasztás érkezett viharkár és áramkimaradás miatt. Kiskunhalas HTP működési területén működő Jánoshalma Önkormányzati Tűzoltó Parancsnokság az elmúlt években szakmai felügyeletünk alatt végezte munkáját, melynek kapcsán végzett ellenőrzések alapján elmondható, hogy súlyos hiányosságok nem kerültek megállapításra. Minden évben bevonjuk Jánoshalma ÖTP-t valamelyik ellenőrző gyakorlatunk végrehajtásába és mi is rendszeresen részt veszünk az általuk szervezett gyakorlatokon ben új együttműködési megállapodást kötöttünk, ami alapján a plusz gépjárműveikre is felhasználhatják az állami normatíva egy részét. A 2015-ös évben tovább folytatódott az Önkéntes Tűzoltó Egyesületekkel való közös munka, valamint fejlesztésük. Kiskunhalas HTP felülvizsgálta együttműködési megállapodásait az ÖTE-kel, mely alapján Kiskunmajsa (I-es kategória), Csólyospálos (II-es kategória), a Dél- Magyarországi Tűzoltó és Technikai Mentő Egyesület (III-as kategória), Mélykút ÖTE (II-es kategória) megállapodását továbbra is fenntartotta. Az együttműködési megállapodással

3 rendelkező egyesületek sikeresen pályáztak a 2015-ben kiírt pályázatokon, melyek keretében újabb eszközökhöz és üzemanyag költségtérítéshez jutottak. Az ÖTE-ket bevonjuk gyakorlataink végrehajtásába, így ők is fejlődni tudnak a szakmai munkát illetően, illetve megismerik az állomány tagjait. Mind a 4 ÖTE részt vett valamelyik parancsnoki ellenőrző gyakorlatunkon (Kiskunhalas Kórház, Kiskunhalas Polgármesteri Hivatal), melyen hasznos tapasztalatokat gyűjtöttek. Kiskunhalas HTP egy csapattal részt vett Csólyospálos ÖTE által szervezett önkéntes versenyen, ahol a szervezésben is segítséget nyújtott. Kiskunhalas HTP épületének állagmegóvása érdekében a közmunkások által átfestésre került a mellékhelyiség, fenti lépcsőforduló, 1. szint folyosó és az étkező. Ezenkívül a polgármesteri hivatal épületében a polgári védelmi raktár helyiségei kerültek még felújításra, festésre. Az állomány képzését a képzési tematikának megfelelően végeztük, valamint több esetben rendkívüli oktatásokat is tartottunk, melynek maradéktalan végrehajtása nagy leterheltséget jelentett az állománynak. A nyáron két héten keresztül tartottunk 35 órás ifjúsági tűzoltó tanfolyamot, mely jelentősen nehezítette a szabadságok kiadását. A teljes állomány sikeresen végrehajtotta a július 1-től hatályban lévő új Hivatásosok Szolgálati törvényéből szervezett vizsgát ben több alkalommal ellenőrizték Kiskunhalas HTP munkáját. Az ellenőrzések során súlyos hiányosság nem került megállapításra. Személyzeti terület, oktatás, képzés A készenléti állomány létszámhiányának csökkentésére 4 újonc kezdte meg szolgálatát februárban az alapképzés sikeres elvégzését követően. A sportsérülések és egyéb betegségek miatt sok betegszabadság volt. A legkevesebb szolgálatot teljesítő tűzoltó 2015-ben 27 szolgálatot teljesített (betegség miatt). A vonulós állományból 1 főt választottak katonai bírósági ülnöknek, valamint ugyanezen személyt megválasztották becsületbírósági bizottság tagjának. Az állomány szakmai képzettségének javítása érdekében 1 fő szerzett szerparancsnoki képzettséget, illetve 3 fő került beiskolázásra szerparancsnoki képzésre. Tűzoltó I-es szakképesítésen 2 fő vett részt. 1 fő végzett a felsőfokú képesítést adó Közszolgálati Egyetem Védelmi Igazgatási Alapszak Katasztrófavédelmi szakirány szakán. 1 fő KVMB-s megkezdte tanulmányait a KOK-on katasztrófavédelmi szervező szakon. A műszaki eszközök magabiztos kezelésének fejlesztése és az állomány képzettségének javulása érdekében több tanfolyamra is iskoláztunk személyeket. Létrakezelői végzettséget szerzett 4 fő. Kompresszorkezelői tanfolyamot végzett 2 fő. Gépjárművezetői alaptanfolyam I-es modulon 6 fő, alapszintű gépjárművezetés-technikai tanfolyamon (ügyintézői igazolvány) 3 fő vett részt sikeresen, illetve 6 fő sikeresen teljesítette a PÁV vizsga követelményeit. Összességében elmondható, hogy az állomány képzettsége 2015-ben tovább javult, mely a szolgálatszervezésben nagy segítséget jelent. Minden évben terepvezetési gyakorlatokat szervezünk a működési területünkön lévő Kefag erdőkben (Kefag erdészek bevonásával), mely kapcsán gyakoroltatjuk a tűzoltóságunkon rendszeresített térképek és GPS-ek használatát a tájékozódás könnyítése érdekében, valamint gépjárművezetőink megtapasztalják a gépjárművek terepjáró képességét. A júliusi erdőtűz oltásában résztvevők közül többen elismerésben részesültek. Juhász Gábor c. tű. ftörm. Bátorságért Érdemjelet, Tóth Imre tű. alez. Rendkívüli Helytállásért Érdemjel arany fokozatát, Pándi Sándor c. tű. ftörm. Rendkívüli Helytállásért Érdemjel ezüst fokozatát, Kiss Csaba c. tű. ftörm. Rendkívüli Helytállásért Érdemjel bronz fokozatát vehette át. Műszaki terület Alapvető feladatellátásunkat nehezítette a folyamatosan meghibásodó gépjárműveink hosszú ideig tartó javítása és műszakiztatása. Sokszor kénytelenek voltunk egy fecskendővel ellátni

4 területünk védelmét a másik jármű hosszadalmas javítása miatt. Márciusban egy Mercedes UNIMOG U500 -as típusú erdőszerrel gyarapodott járműállományunk. Az erdőszer segítette a működési terület védelmének hatékony biztosítását a másik jármű javítása idején. Év elején felkészítettük gépjárműveinket a téli időjárásra és elláttuk a járműveket a vonuláshoz szükséges eszközökkel (téli gumi, hólánc, fagyálló folyadék stb.) és iratokkal (kötelező biztosítás stb.). Téli átállást követően a gépjárművek üzemeltetésével kapcsolatban számos tervezhető és terven felüli probléma jelentkezett: - Gépjármű fecskendő (GJA-930) fékrendszere (fékdob szabályzás ) stb. majd legénységi ajtózára meghibásodott. - Gépjármű fecskendő (GJA-930) szivattyúja meghibásodott. - Erdőszer (KXG-679) vízszintjelzője tönkrement, vízszivattyúja meghibásodott. A 2015-ös év végén értékesítésre került 2 db selejtezett jármű: - IFA W50 L típusú (AGX-895) tehergépjármű - LADA Niva típusú (HFX-117) ügyintéző. Tűzoltóságunk járműállománya évvégén gyarapodott egy utánfutóval, mely Kalocsa HTP- ről került át hozzánk. Egyéni védőeszközeink számát és minőségét javíthattuk, hiszen év közben átvehettünk: - 4 db Drager típ. légzőkészüléket, - 5 db Drager típ. légző álarcot és - 19 db Heros típ. tűzoltó sisakot a BKMKI -tól. Kiskunhalas HTP-n évben szükséges volt az automata mosógép cseréje. Saját kivitelezésben 6 db tároló szekrényt készített az állomány, így jelenleg mindenkinek van saját öltözőszekrénye. A 2015-ös fejlesztés keretében 1db padlószőnyeg cseréjére (parancsnoki iroda) és 1 db iroda világításának korszerűsítésére (szintén. pk. iroda) is sor került, melynek kivitelezését a tűzoltó kollégák végezték. Évvégére irodahelyiségeinket 3 db irodai forgószékkel gazdagíthattuk. Sport tevékenység A tűzoltók fizikai állóképessége jó szinten van, mely köszönhető a fiatal állománynak, illetve a mindennapi sportolási lehetőségnek. Az éves fizikai felmérést végrehajtottuk, mely során mindenki megfelelően teljesített. Több sportrendezvényen illetve versenyen is részt vettünk, mint pl. az Országos Atlétikai verseny 4 fő (Kovács István 2. helyezett 100 m, Csernák Zsolt 2. helyezett súlylökésben, Borbás Roland 2. helyezett távolugrás és 4x400 csapatösszesítésben 3. hely, női 400m Hlavács Kitti 14. hely, férfi 1500m Taskovics Sándor 14. hely, 100m Borbás Roland 8-ik hely), Tájfutás, Paks Strandfoci (5. hely), TFA (Csernák Zs. 2. hely, Taskovics Sándor 5. hely), Megyei Kispályás labdarúgó bajnokság (4. hely)., Országos kismotorfecskendő szerelési bajnokság Lajosmizsei állomásán 5-ik hely ben is megszervezésre került a Balatoni kerékpártúra, melynek során sok kolléga kipróbálhatta állóképességét ben 4 db munkahelyi baleset történt, melyből 3-at sporttevékenység közben szenvedtek el a kollégák. Szoros barátságot ápolunk Kecel ÖTP-vel, melynek keretében minden évben, így 2015-ben is megrendezésre került a barátságos kispályás labdarúgó kupa.

5 Gazdálkodás Készpénzes kiadásaink a sürgős javításokhoz, hibaelhárításokhoz szükséges anyagok, eszközök, szolgáltatások igénybevételéhez kapcsolódtak, illetve a működéshez, fenntartáshoz, ellátáshoz szükséges (elemek, fénycsövek, zárak, kárhelyszíni étkezés, stb.) kisösszegű beszerzéseket jelentették ben összesen forintot költöttünk az előzőekben felsorolt kiadásokra, mellyel szemben összesen forint bevételt teremtett térítéses munka keretében Kiskunhalas HTP., melynek nagy része favágásból adódott. Polgári védelmi szakterület 1. Kockázatbecslés-, katasztrófavédelmi osztályba sorolás felülvizsgálata A polgári védelmi szakterület a 234/2011. Kormányrendelet 21. (2) pontjában meghatározottak szerint a települések katasztrófa védelmi osztályba sorolásával kapcsolatos feladatokat együttműködésben a polgármesterekkel elvégezte. A Kiskunhalas városban működő veszélyes üzem (Baromfifeldolgozó Zrt.) által okozott veszélyeztető tényezők miatt a hatóság döntése alapján külső védelmi tervet kellett készíteni. A várost a 2014 évi osztályba sorolás felülvizsgálata eredményeképp január 01-től a 61/2012 BM rendelet szerint az addigi II. helyett I. katasztrófavédelmi osztályba kellett sorolni. A változással kapcsolatos feladatokat év I. felében el kellett végezni. A kirendeltség illetékességi területén lévő többi település vonatkozásában olyan körülmény nem merült fel, amely indokolta volna az eddigi katasztrófavédelmi osztályba sorolás megváltoztatását. 2. Veszély-elhárítási tervek A vizsgált időszakban a szakterület elvégezte az önkormányzatok bevonásával a veszély-elhárítási tervek pontosítását. A szakterület a települések részére minden segítséget megadott a tervek felülvizsgálata, pontosítása során, a Kormányrendelet 26. (1) pontban foglaltaknak megfelelően. A járási tervkivonatok pontosítása, kiegészítése a KVMB-k által szintén határidőre megtörtént. Az év közben felmerült változtatások átvezetése, pontosítása a tervekben illetve adattárakban végrehajtásra került. A Veszélyelhárítási Tervek részét képezi a Kitelepítési befogadási részterv amelyek rendelkezésre állnak év kiemelt feladata volt a kitelepítési és befogadási tervek elkészítése a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság által meghatározott minták szerint. A szükséges tervek elkészítése minden érintett település vonatkozásában megtörtént. A kapcsolódó igénybevétel előkészítéséhez a szükséges határozatok a katasztrófavédelmi célú gazdasági anyagi szolgáltatás keretében zömmel elkészültek. A kirendeltség területén két veszélyforrás miatt tervezünk befogadást: Árvíz veszélyeztetettségből adódó befogadás Nukleáris veszélyeztetettségből adódó befogadás Befogadó település Befogadandó település Befogadandó létszám (fő) Nukleáris helyzetből adódó befogadás Jánoshalma Foktő 207 Kiskunhalas Uszód 660 Kiskunmajsa Uszód 437 Árvízi helyzetből adódó befogadás Jánoshalma Drágszél, Hajós 354; Mélykút Dusnok, Fajsz 2 983; Kiskunhalas Kalocsa, Öregcsertő ; 775 Kunfehértó Miske 1 687

6 3. Megelőzési, beavatkozási feladatok végzése, helyi szervek polgári védelmi tevékenységének felügyelete A megelőzési tevékenységet a 17/2015. számú főigazgató intézkedés a katasztrófavédelem központi, területi és helyi szerveit érintő hatósági és szakhatósági tevékenység végzéséről - szerint végezzük. Az Intézkedés alapján a KVMB-k végzik a belterületi vízelvezető rendszerek, illetve a településeken található fák, fasorok supervisori ellenőrzését, új feladatként jelentkezett az I. kategóriába sorolt vízi létesítmények ellenőrzése. A közbiztonsági referensek munkájának irányítását a KVMB -k végzik. Az év folyamán az elkészített befogadási tervekben nevesítésre került befogadási helyek a gazdasági anyagi szolgáltatás keretében kijelölésre kerültek. A határozatok elkészítése az önkormányzatokkal együttműködésben valósult meg. A lakosságvédelmi szirénák ellenőrzését szeptember hónapban hajtotta végre a KVMB állomány. Az eszközök üzemképessége 35,8%-os. A feladatok végrehajtását hátrányosan érinti, hogy a jánoshalmi, kiskunhalasi valamint kiskőrösi KVMB nem rendelkezik szolgálati mobil telefonnal, EDR kézi rádióval. A vízi létesítmények ellenőrzése is rávilágított arra, hogy a KVMB-k feladataik ellátásához szükséges eszközök hiányosak (GPS, fényképezőgép), illetve a szerekről kölcsönkapott eszközökkel tudják munkájukat végezni. 4. Az önkéntes és köteles polgári védelmi szervezetek megalakítása, mozgósítása és felkészítése. A munkahelyi polgári védelmi szervezetek megalakításának helyzete A tűzoltóság az önkéntes illetve köteles polgári védelmi szervezetek magalakításához szükséges megalakítási okmányokkal rendelkezik évben megtörtént a köteles polgári védelmi szervezetek létszámának felülvizsgálata, a 62/2011 BM rendeletben meghatározott létszámkövetelményektől való jelentős eltérés (túlbiztosítás) miatt. A szükséges módosító javaslat felterjesztésre került a megyei igazgatóság részére. Köteles települési polgári védelmi szervezetek felkészítése az önkormányzatokkal együttműködve az alábbiak szerint valósult meg. Fsz. Járás Település Képzés típusa Időpont Helyszín Létsz. Részt vett 1. Kkhalas Kiskunhalas Alapképzés Kiskunhalas 316/ / Kkhalas Pirtó Alapképzés Kiskunhalas Kkhalas Harkakötöny Alapképzés Kiskunhalas Kkhalas Balotaszállás Alapképzés Balotaszállás Kkhalas Tompa Alapképzés Tompa Kkhalas Kiskunhalas Továbbképzés Kiskunhalas Barnevál mh-i 8. Jhalma Jánoshalma Alapképzés Jánoshalma Jhalma Borota Alapképzés Borota Jhalma Kéleshalom Alapképzés Borota Jhalma Rém Alapképzés Borota Kkmajsa Kiskunmajsa Alapképzés Kiskunmajsa Munkahelyi polgári védelmi szervezet illetékességi területen kettő működik. Jánoshalma járásban a Bács- Zöldért Kft: 4 fővel, az ő felkészítésük és gyakorlatuk előző években megtörtént, évben kikerültek az SKET (Súlyos Káresemény Elhárítási Terv) hatálya alól, így javasoltuk évtől ezen szervezet megszüntetését. Kiskunhalas járásban a

7 Kiskunhalasi baromfifeldolgozó Zrt.: 21 fővel, 2015 évben az éves továbbképzésük és gyakorlatuk SKET (Súlyos Káresemény Elhárítási Terv) keretében megtörtént. A járási mentőszervezetek megalakítása a 43/2013. számú Bács-Kiskun MKI igazgatójának intézkedése szerint megtörtént. A HTP.-hez tartozó 3 járásban megalakultak a mentőcsoportok, képzésük, minősítésük 2013 és 2014-ben megtörtént, megfelelnek az előírt szakmai követelményeknek, szükség esetén bevethetőek. Minden járási mentőcsoport részére 2015 évben riasztási és szinten tartó gyakorlat került levezetésre. Önkéntes települési mentőcsoportok évben 3 településen kerültek rendszerbe állításra a köteles polgári védelmi szervezetek részeiként, mint önkéntes komponensek. Kiskunhalas járás: Kelebia (15 fő), Kiskunmajsa járás: Szank (15 fő); Jászszentlászló (15) Az egységek rendszerbeállító- és minősítő gyakorlatukat sikeresen végrehajtották. Polgári védelmi szervezet alkalmazására, beavatkozására a vizsgált időszakban nem került sor. 5. A Közösségi Szolgálat végrehajtásának helyzete: A katasztrófavédelmi közösségi szolgálatot évben 69 fő teljesítette, Kiskunhalas, Jánoshalma, Kiskunmajsa városok középfokú iskoláiból jelentkeztek. 6. Lakosságfelkészítés A április 14-én a felmenő rendszerű katasztrófavédelmi ifjúsági verseny helyi fordulóin, általános- és középiskolás kategóriában a HTP. -n 8 csapat 32 fővel vett részt. A megyei ifjúsági versenyre továbbjutó csapatok Kunfehértói Általános Iskola és az Aranycsapat ÖTE Kiskunmajsa MPVSZ felkészítése megtörtént. Április 20.-án a megyei versenyen középiskolai kategóriában Aranycsapat ÖTE Kiskunmajsa MPVSZ csapata I. helyezést ért el. Április én, az országos versenyen ez a csapat I. helyezést ért el. Az ifjúságfelkészítés keretén belül általános iskolás és óvodás csoportok látogattak el a HTP-re, ahol a korosztályuknak megfelelően ismerkedhettek meg a tűzoltók mindennapi életével és a munkájuk során használt eszközökkel. Ezen esetekben a kísérő pedagógusokkal áttekintésre kerültek a közös feladatok. A április 14-én a felmenő rendszerű katasztrófavédelmi ifjúsági verseny helyi fordulón nyílt napot tartott a HTP. A városi- és falunapi rendezvényeken meghívás alapján a HTP. több alkalommal vett részt, ahol bemutatásra kerültek a tűzoltóság eszközei, egyúttal játékos, a katasztrófavédelemhez kapcsolódó feladatok kerültek szervezésre, de megvalósult a lakosság kérdéseinek megválaszolása is. 7. Különleges jogrend idején történő továbbműködésre való felkészülés helyzete szeptember 02-án az 57/2011. számú főigazgató intézkedés a hivatásos katasztrófavédelmi szervek készenlétbe helyezéséről, a minősített időszaki működésük szabályairól és a személyi állományuk értesítéséről 70. pontjában meghatározottak alapján a Kiskunhalas HTP-n kiértesítési gyakorlat került végrehajtásra, mely megfelelő minősítést kapott. A KVMB-k aktívan részt vesznek a HVB-k tervezési, szervezési illetve adminisztratív feladataiban, az elvárásoknak megfelelően támogatják az elnök és katasztrófavédelmi elnökhelyettes munkáját. 8. Hatósági és szakhatósági feladatok végrehajtásának helyzete, hatósági ellenőrzések koordinálása. A szakterület a hatályos szabályzók alapján, az MKI által előirányzott keretszámoknak megfelelően a kirendeltség-vezető utasításai szerint, a polgári védelmi

8 felügyelő szakmai irányításával, a hatósági osztállyal együttműködésben tervezi és hajtja végre ellenőrzési feladatait. Az Intézkedésnek megfelelően, 2015-ben a szakterület elsődlegesen a KVMB-k útján végezte a vízelvezetők-, védőművek-, vízkár-elhárítási tervek-, fák-fasorok-, melegedő helyek-, lakossági riasztó eszközök-, befogadó helyek-, földtani veszélyforrások- (partfal), kockázati helyszínek-, közúti kockázati helyszínek ellenőrzéseit. A társhatóságok bevonásával végrehajtott supervisori- és egyéb ellenőrzések hatósági eljárás indítására okot adó súlyos hiányosságot nem tártak fel. Az ellenőrzések az alábbi területekre terjedtek ki: o Belterületi vízelvezető rendszerek helyszíni szemléi, o Lakosságvédelmi szirénák ellenőrzése, o A közutak téli időjárást megelőző supervisori ellenőrzése, o Befogadó és melegedőhelyek ellenőrzése, o Egyéb ellenőrzések: Az év folyamán a szakterület ebben a kategóriában az alábbi ellenőrzéseket végezte: Barnevál pv szervezet gyakorlat Kiskunhalas város KVT gyakorlat Magyar Közút Zrt. Kiskunhalas, üzemmérnökség gépszemle Kiskunhalas város gépszemle I. kategóriájú vízi létesítmények, víztározók ellenőrzése Szabadtéri tüzek megelőzésével és kéményekkel kapcsolatos ellenőrzések (KVMB) 9. Katasztrófavédelmi gyakorlatok A 2015 évben polgári védelmi szakterület 38 gyakorlatot hajtott végre. Kiskunhalas, Orbán Balázs tű. alez.sk. tűzoltóparancsnok

9 A Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség évi beszámolója Előadó: Babud Jenő tű. ezredes Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség

10 2015 a megelőzés éve sajtóban, TV-ben konferencia továbbképzések kiemelt témák o szabadtéri tüzek o kémény o aratás vízelvezető rendszerek

11 HVB ülés döntése alapján széleskörű összefogás Dongér teljes szakaszának kitisztítása

12 2 db V. K erdőtűz együttes kezelése Kaskantyú: 253 ha Kiskunhalas: 405 ha Megyei, kirendeltségi, hivatásos, önkéntes, polgárvédelmi szervezetek és lakosság együttes összefogásának eredménye.

13 Jutalmazások belügyminisztériumi szintű BM OKF szintű megyei szintű hivatásosoknak, önkénteseknek, önkormányzatoknak, civileknek

14 Tűzoltósági szakterület Előadó: Tóth Imre tű. alezredes Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség

15 Tűzoltósági szakterület Kiskőrösi HTP (13 település) Kiskunhalasi HTP (15 település) Kecel ÖTP (3 település) Soltvadkert ÖTP (3 település) Jánoshalma ÖTP (4 település) Akasztó ÖTE Császártöltés ÖTE Kecel ÖTE Kiskőrös ÖTE Imrehegy ÖTE Tabdi ÖTE Soltvadkert ÖTE Kiskunmajsa ÖTE Csólyospálos ÖTE Mélykút ÖTE DMTTME

16 Tűzoltósági szakterület Halas/1 215 Halas/2 7 Halas/Erdő 23 Halas/Létra 48 Halas/Pálya 57 Halas/Vízszállító 85 Kőrös/ Kőrös/Vízszállító Jánoshalma/ Kecel/ Vadkert/

17 Tűzoltósági szakterület 717 esemény

18 Tűzoltósági szakterület 131 szabadtéri tűzeset

19 Tűzoltósági szakterület Kiemelt események május

20 Tűzoltósági szakterület Kiemelt események július Kaskantyú

21 Tűzoltósági szakterület Kiemelt események július Kiskunhalas

22 Tűzoltósági szakterület Felügyeleti tevékenység Képzések Pénzügyi elszámolások ellenőrzése Szakmai verseny Ellenőrzések Ellenőrzések HTP-n ÖTP-n Szolgálatváltás ellenőrzés 2 0 Szolgálatellátás ellenőrzés 2 3 Munkaidőn túli szolgálatellátás ellenőrzése 5 0 Továbbképzés ellenőrzése 12 0 Gyakorlatok ellenőrzése 5 2 Átfogó ellenőrzés 0 3 Felügyeleti tevékenység ellenőrzése 2 0 Utóellenőrzés 1 1

23 Tűzoltósági szakterület Önkéntes tűzoltó egyesületek felügyelete Pályázatok 40 órás alaptanfolyam, tűzoltásvezető I-II tanfolyam

24 Polgári védelem Előadó: Kiss Zoltán tű. alezredes Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség

25 Polgári védelem 1. Kockázatbecslés, katasztrófavédelmi osztályba sorolás felülvizsgálata Kiskunhalas járás: fő Jánoshalma járás: fő Kiskőrös járás: fő Kiskunmajsa járás: fő Összesen: fő I. besorolású település: 1 II. besorolású település: 9 III. besorolású település: 25 Összesen: 35 Kiskunhalas várost től az eddigi II. helyett I. KVO-ba sorolták. SKET-es üzem (Baromfifeldolgozó Zrt.) által okozott veszélyeztető tényezők miatt a hatóság döntése alapján külső védelmi terv készült. Szeptemberben a KVO-ba sorolás felülvizsgálata megtörtént. A polgármesterekkel a veszélyeztető tényezők áttekintésre kerültek nem indokolt a változtatás.

26 2. Veszélyelhárítási tervek A vizsgált időszakban a szakterület elvégezte az önkormányzatok együttműködésével a veszély-elhárítási tervek pontosítását. Települési tervek Kirendeltségi tervek Járási tervkivonatok ( + speciális részelemek; + mellékletek Kapcsolódó adattárak PV-i adattár Kap online Helios Kiemelt éves feladat kitelepítés befogadási tervek készítése (új koncepció és forma; +kapcsolódó kijelölések) Kitelepítés terv (nukleáris ok): 4 db Befogadási terv (nukleáris ok): 3 db Befogadási terv (árvíz): 12 db Össz.: 19 db

27 3. Megelőzési, beavatkozás, helyi polgári védelmi tevékenység Együttműködés lakosságvédelmi intézkedésekben (Lakhatatlanná vált épület, kidőlt fák, viharkár, robbanó test, áramkimaradás, vismaior, hajléktalanok, külterületi befogadók stb.) Belvízi védekezési feladatok (Soltvadkert, Kömpöc, Izsák) Gépszemlék Közbiztonsági referensek, polgári védelmi ügyintézők (Képzés, vizsga, gyakorlat, szakmai felügyelet, közös feladatok) Polgármesterek szakmai támogatása (VEH tervezés, téli időszaki felkészülés, védekezés, lakosságvédelmi intézkedések, pv-i szervezetek felkészítése, beosztó határozatok, gazd-i anyagi szolgáltatás kijelölés, stb.) LTRR akusztikus végpont próba Dong-éri főcsatorna tisztítás elérése

28 4. Önkéntes és köteles polgári védelmi szervezetek Települési köteles pv-i szervezetek alapképzések 22 település 26 alkalom 1656 fő részére Munkahelyi pv-i szervezetek Baromfifeldolg-ó Kkhalas: továbbképzés 21 fő Jánoshalma Bács-Zöldért: megszünik Járási önkéntes mentőcsoportok 4 mentőcsoport Továbbképzés és Szinten tartó gyakorlat Települési önkéntes mentőcsoportok Meglévő: 4 o Zsana; Mélykút; Csengőd; Csólyospálos Újonnan alakul: 7 (Felkészítés, rendszerbe állító és minősítő gyakorlat) o Kelebia o Izsák; Soltvadkert; Kecel; Akasztó o Szank; Jászszentlászló

29 5. Közösségi Szolgálat évben összesen 113 fő. (2013-9fő; fő) A évre folyamatosan érkeztek a jelentkezések. Együttműködési megállapodás: 14 iskola (21 emű. megállapodás KVK és 2 HTP) Általános levezetési terv: KVK és 2 HTP (Jelentős adminisztráció)

30 Katasztrófavédelmi ifjúsági verseny. 6. Lakosság felkészítés Helyi forduló: (04.14.) Kiskunhalas KVK, 11 csapat, 44 fő. Megyei verseny: (04.20.) Középisk-i kat.: Aranycsapat ÖTE Kkmajsa MPVSZ csapata I. hely! Általános isk-i kat.: Kkmajsai Arany János Ált. Iskola I. hely! Országos verseny: ( ) I. HELYEZÉS (Közép isk.) II. HELYEZÉS (Ált.isk.) Nyílt nap: Kirendeltség és Kiskunhalas HTP (04.14.) Lakossági tájékoztatók: Különböző média felületeken. (Tűzgyújtási tilalom, évszaknak megfelelő, rendkívüli időjárással kapcsolatos viselkedési és magatartási szabályok, közösségi szolgálat film) Zsebi projekt: ( ) Kiskőrös RK -Kiskőrös HTP eműk. Óvodások megismerkedhettek a tűzoltókkal, technikai eszközeikkel, rajzolhattak, színezhettek.) Iskolás, óvodás, lengyel, Máltai szeretetszolgálatos csoportok látogatásai a HTP-ken. Települési rendezvényeken részvétel (Családinap, falunap, stb.)

31 7. Különleges jogrend idején történő működés A HVB-k újra szervezése után a második gyakorló év. Rendes ülések: április illetve december. Riasztási gyakorlat: február. Munkacsoportok felkészítés: rendkívüli időjárás (Kkh, KKm ; Kkőrös ; Jhalma ) Kiskunmajsa HVB ellenőrzése. Megváltozott riasztási rendszer (TIK-en keresztül, csak az elnök, titkár, elnökhelyettes) Előző évi döntés szerint az új okmányrendszer kidolgozására. (Honvédelmi terv, munkacsoport ügyrendek, riasztási terv, BEIT, kitelepítés befogadási tervek integrálása a járási terv rdsz-be) HVB Kv-i elnökhelyettesek (Aktívak a HVB munkájában, támogatták az elnök tevékenységét, részt vettek a HVB üléseken, az okmányrendszer kidolgozásában, a gyakorlatok levezetésében, felkészítésben) KvMB: kiemelt szerep a védelmi igazgatás rendszerében Kiértesítési és készenlétbe helyezési tervek (pontosítása KVK és HTP-k.) Éves kiértesítési gyakorlatok ( KVK és HTP-k)

32 8. Hatósági, szakhatósági feladatok Fsz. Ellenőrzés megnevezése Min. Db 1. Vízelvezetők Védművek 0 3. Vízkárelhárítási tervek 2 4. Fák, fasorok Lakossági riasztó eszközök Befogadóhely, melegedőhely Földtani veszélyforrás (partfal) Víztározók Közúti kockázati helyszín Lebiztosított technikai eszköz Téli gépszemle Egyéb (Vizes I. ell.) 64 Mindösszesen: Egyéb ellenőrzések: Riasztási, rdsz-be állító és minősítő gyakorlatok Barnevál pv szervezet gyakorlat Kiskunhalas város KVT gyakorlat Gépszemlék (Magyar Közút; Települések) Szabadtéri tüzek megelőzésével, kéményekkel kapcsolatos ellenőrzések (KvMB)

33 9. Katasztrófavédelmi gyakorlatok Megnevezés db Részt vevő Riasztási 5 Szinten tartó 5 Riasztási 7 Rdsz-be állító és minősítő 7 Járási önkéntes mentőcsoportok Kiskunhalas, Kiskőrös; Jánoshalma; Kiskunmajsa Települési önkéntes mentőcsoportok Önkéntesekkel össz.: 24 Riasztási 24 SKET 1 Baromfifeldolgozó Akasztó, Izsák, Jásszentlászló, Kecel, Kelebia, Soltvadkert, Szank Települési köteles pv-i szervezetek Akasztó, Balotaszállás, Bócsa, Borota, Császártöltés, Fülöpszállás, Harkakötöny, Imrehegy, Izsák, Jánoshalma, Kecel, Kelebia, Kéleshalom, Kiskőrös, Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Páhi, Pirtó, Rém, Soltvadkert, Tázlár, Tompa Egyéb gyakorlatok Marathon Terra 9 Helyi operatív törzsek, KvMB-k Riasztási 1 HVB-k (x4) Kommunikációs 1 HVB-k (x4) KVT 1 Kiskunhalas város és együttműködők Szituációs 2 Közbiztonsági referensek Értesítési 3 Kiskunhalas KVK és HTP, Kiskőrös HTP Mindösszesen: 66

34 Iparbiztonság Előadó: Csikós Csaba tű. alezredes Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség

35 Iparbiztonság 35000/1332/2015.ált. számú, BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság évi országos hatósági ellenőrzési terve mentén Tárgy Meghatározott Teljesített Megjegyzés % Veszélyes üzemek ellenőrzései (db/év) Kiemelt 8 8 BVT, SKET gyakorlatok ellenőrzés 8 8 időszakos hatósági ellenőrzés 4 db részleges 4 db teljes körű Üzemazonosítási helyszíni szemle

36 Iparbiztonság Tárgy Meghatározott Teljesített Megjegyzés % Ellenőrizendő veszélyes árut szállító közúti járművek száma (jármű/év) Kiemelt Ellenőrzések száma közúti forgalomban (alkalom/év) ADR telephelyi ellenőrzések száma (alkalom/év) *Megjegyzés: összes jármű/ veszélyes árut szállító jármű *494/42 22 R, NAV NKH, Clean-Earth, Tispol, Disaster és önálló akciók esetben KML önállóan 300

37 Iparbiztonság Tárgy Meghatározott Teljesített Megjegyzés % Ellenőrizendő veszélyes árut szállító vasúti járművek száma (jármű/év) Ellenőrzések száma vasúti forgalomban (alkalom/év) *1139/ Több ízben BKMKVI, KML, KvK-k, CsMKVI, R, NAV erősítésével RID telephelyi ellenőrzések száma (alkalom/év) 2 2 Kiskunhalasi KvK területén jelenleg nem ismert RID telephely 100 *Megjegyzés: összes jármű/ veszélyes árut szállító jármű

38 Iparbiztonság Tárgy Meghatározott Teljesített Megjegyzés % Ellenőrizendő veszélyes árut szállító vízi járművek száma (jármű/év) Ellenőrzések száma vízi forgalomban és ADN telephelyen (alkalom/év) Ellenőrzésre tervezett (ADN-es) hajók száma (BKMKVI számára meghatározva) 20 (összesen a 3 Kirendeltség) *Megjegyzés: összes jármű/ veszélyes árut szállító jármű 2 2 *32/ Mohács Határkikötő

39 Iparbiztonság Tárgy Esetszám Megjegyzés Veszélyes anyag szivárgás (VIÜ), gázvezeték sérülés kivizsgálás 11 9 fogyasztói gázvezeték sérülés, 1 olajvezeték sérülés, 1 gázipari gázvezeték sérülés,1 esetben IBFőFe, 3 esetben KMSZ, 1 esetben nem volt kivizsgálás Környezetvédelmi megkeresés szakhatósági 1 hozzájáruló, meglévő tevékenység bővítése, racionizálása kapcsán LÉT szakhatósági megkeresés 0 - Hatályos LÉT ágazati jogszabályok Hiányzó Energia ( ) Víz ( ) Agrárgazdaság ( ) Közbiztonság-védelem/rendvédelem ( ) Egészségügy ( ) Pénzügy ( ) Közbiztonság-védelem/honvédelem ( ) Közlekedés Infokommunikációs technológiák Jogrend-kormányzat

40 Iparbiztonság VIÜ jogszabályi háttér változás június 1-jén hatályba lépett a SEVESO III. Irányelv. Módosult a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 219/2011. (X.20.) Korm. rendelet. -Üzemazonosítás módszertana megmaradt; -14 új veszélyes anyag a nevesített anyagok között; -új üzemazonosítások; -biztonsági dokumentációk felülvizsgálata; -ki-, be és átsorolások.

41 Iparbiztonság KAT. IV. fejezetének hatálya alá tartozó üzemek térképes megjelenítése

42 Iparbiztonság Hatósági tevékenység -veszélyes áruszállítás ellenőrzése során tapasztalt hiányosság miatt 11 db hatósági eljárás indult: vasúti (7 db) közúti (4 db) Kiszabott bírság összegek évben: RID ADR 2,9 MFt 3,4 MFt

43 Iparbiztonság Ellenőrzésünk alá vont szállítóegységek veszélyes rakományainak tömege (kg-ban) Szállítási ágazat Veszélyes áru osztály ADR RID ADN

44 Iparbiztonság

45 HATÓSÁGI TEVÉKENYSÉG Előadó: Molnár Róbert tű. alezredes Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség

46 Tűzvédelmi szakterületet érintő jelentős változások 10 db TvMI OTSZ 5.0 Hatósági tevékenység (3/37)

47 Tűzvédelmi szakhatósági tevékenység Már nem mondható el, hogy a hatósági osztály munkájának meghatározó részét képezi a tűzvédelmi szakhatósági munka, sőt szűkebb értelemben a tűzmegelőzési tevékenységünkben is arányváltozás következett be a szakhatósági tevékenység rovására. használatbavételi engedélyezési eljárások 1000 szakhatósági ügyek alakulása építkezések ellenőrzése építőipari kivitelezők felkészítése Hatósági tevékenység (12/37)

48 Tűzvédelmi szakhatósági tevékenység számokban építési ügy 49 ebből építési ügyben érintett építmény darabszáma, amelyek szintenkénti összesített alapterülete [m 2 ] 3000 felett 2 használatbavételi ügy 52 fennmaradási ügy 4 engedély hatályának meghosszabbítása 6 gyermekjóléti/-védelmi int. 0 működési ügy szociális int. 5 üzlet 14 telephelyengedély engedélyezési ügy 15 zenés-táncos rendezvény tartás engedélyezési ügy 8 nyomvonal jellegű építmény engedélyezési ügy (pl.: út, vasút stb.) 6 sajátos építményfajtákkal kapcsolatos ügy 8 egyéb szakhatósági ügy 414 (iparbiztonság) Hatósági tevékenység (14/37)

49 Jelentősebb beruházások kiskőrösi Protokon Kft. kiskőrösi biogáz üzem Hatósági tevékenység (15/37)

50 Egyéb szervezetekkel történő együttműködés Hatósági tevékenység (17/37)

51 Hatósági engedélyezési ügyek beépített tűzjelző berendezés létesítése: 7 db beépített tűzjelző berendezés használatbavétele: 12 db beépített tűzoltó berendezés engedélyezés: 0 db 1 esetben elutasítás 1 esetben megszüntetés téves (hamis) riasztások rendszer áttervezése Hatósági tevékenység (20/37)

52 Hatósági engedélyezési ügyek eltérési engedélyezés: 1 db egyedi engedélyezési ügyek közérdekű bejelentés, panasz: 9 db (iparbiztonság) Hatósági tevékenység (21/37)

53 Hatósági ellenőrzések tűzvédelmi ellenőrzések (átfogó, cél, utó) építőipari kivitelezési tevékenység ellenőrzése karácsonyi bevásárlás zenés, táncos rendezvények helyszíne szabadtéri tűzkockázati helyszínek erdőterületek tűzjelző berendezések közérdekű bejelentés p. piacfelügyelet keretében hatósági ellenőrzés szolgáltatás keretében felügyelet Hatósági tevékenység (22/37)

54 Hatósági ellenőrzések új elem települések oltóvíz ellátás biztosítottságának javításával kapcsolatos ellenőrzések (HTP áll. bev.) Hatósági tevékenység (24/37)

55 Hatósági ellenőrzések új elem külterületi irányított égetés (gondot fordítottunk az engedélyezett külterületi irányított égetés helyszíni ellenőrzésére is, a megtartott ellenőrzések során hiányosságot nem tapasztaltunk) Hatósági tevékenység (25/37)

56 Kéményseprő-ipari közszolgáltatás letiltás: 227 db felhívás: 868 db engedélyezés: 83 db tűzvédelmi bírság: 37 db kényseprő-ipari közszolgáltatás Hatósági tevékenység (26/37)

57 Tűzvizsgálat ezer Ft tűzvizsgálatok száma ismeretlen megállapított ~ % ismeretlen tűzvizsgálati eljárás megindításának oka 5 6 bűncselekmény gyanúja haláleset tűzeset minősített riasztási fokozata hatóság vezetőjének döntése 2 1 Hatósági tevékenység (28/37)

58 Kéménytűz/CO szivárgás Hatósági tevékenység (32/37)

59 Gázvezeték átvágás nem közterület, nem elosztóvezeték, nem munkafolyamat során történt sérülés (4 eset) áttétel társhatóságokhoz, feljelentés (5 eset) Hatósági tevékenység (33/37)

60 Szankciók, igazgatási szolgáltatási díjak ezer Ft hatósági felhívás: 416 tűzvédelmi kötelezés: 0 igazgatási szolgáltatási díj: eft szabálysértési eljárás: 0 helyszíni bírság: 0 eljárási bírság: tűzvédelmi bírság Hatósági tevékenység (34/37)

61 Propaganda tevékenység közösségi szolgálat médiák tájékoztatása aratási konferencia aratási konferencia vendégelőadóként közreműködés megyei konferenciákon Hatósági tevékenység (36/37)

62 Propaganda tevékenység építőipari kivitelezők tájékoztatása OTSZ 5.0 építőipari kivitelezési tevékenység gyakorlati problémái Hatósági tevékenység (37/37)

63 KÖSZÖNÖM A MEGTISZTELŐ FIGYELMET!

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség. 2013. évi beszámoló jelentés TARTALOMJEGYZÉK

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség. 2013. évi beszámoló jelentés TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK I.KIEMELT CÉLOK MEGVALÓSULÁSA...3 II.VEZETÉS, IRÁNYÍTÁS HELYZETE...4 HUMÁN TERÜLET:...4 SAJTÓ:...4 III.ELVÉGZETT KATASZTRÓFAVÉDELMI SZAKMAI FELADATOK...4 1.MENTŐ TŰZVÉDELEMI SZAKTERÜLET:...4

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Hajdúnánási Katasztrófavédelmi Kirendeltség 2014. évi munkájáról

ELŐTERJESZTÉS Hajdúnánási Katasztrófavédelmi Kirendeltség 2014. évi munkájáról Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Hajdúnánási Katasztrófavédelmi Kirendeltség ELŐTERJESZTÉS Hajdúnánási Katasztrófavédelmi Kirendeltség 2014. évi munkájáról Szabó Norbert tűzoltó őrnagy

Részletesebben

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. FEBRUÁR 23-I ÜLÉSÉRE

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. FEBRUÁR 23-I ÜLÉSÉRE E LİTERJESZTÉS FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. FEBRUÁR 23-I ÜLÉSÉRE 7. IKTATÓSZÁM: 2-2/2012. MELLÉKLET: 4 DB TÁRGY: Tájékoztató a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2011. évi tevékenységérıl ELİTERJESZTİ:

Részletesebben

Tartalomjegyzék. 1. A 2013-2014-es év legfontosabb tűzvédelmi célkitűzései, feladatai, létszámellátottság:... 3. 1.1. A HTP létszámellátottsága:...

Tartalomjegyzék. 1. A 2013-2014-es év legfontosabb tűzvédelmi célkitűzései, feladatai, létszámellátottság:... 3. 1.1. A HTP létszámellátottsága:... BESZÁMOLÓ A SZOLNOKI HIVATÁSOS TŰZOLTÓ-PARANCSNOKSÁG 2013 ÉVI ÉS 2014 I. FÉLÉVI TŰZVÉDELMI TEVÉKENYSÉGÉRŐL 2014 Tartalomjegyzék 1. A 2013-2014-es év legfontosabb tűzvédelmi célkitűzései, feladatai, létszámellátottság:...

Részletesebben

2015. ÉVI BESZÁMOLÓ A CSONGRÁD MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG SZEGEDI KATASZTRÓFAVÉDELMI KIRENDELTSÉG

2015. ÉVI BESZÁMOLÓ A CSONGRÁD MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG SZEGEDI KATASZTRÓFAVÉDELMI KIRENDELTSÉG Szám: 35610/115-4/2016.ált. ÉVI BESZÁMOLÓ. számú példány A CSONGRÁD MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG SZEGEDI KATASZTRÓFAVÉDELMI KIRENDELTSÉG Ördög István tű. alezredes kirendeltség-vezető Csongrád

Részletesebben

...AI...,~~ _...~~; A A~ ~

...AI...,~~ _...~~; A A~ ~ Szám: 36510/684-2/20 16.ált. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Nyíregyháza Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kirendeltség-vezető H-4406 Nyuegyhaza, f rdo sor5. Tel: (+36 42) 404-444

Részletesebben

Balassagyarmati Hivatásos Tűzoltóparancsnokság

Balassagyarmati Hivatásos Tűzoltóparancsnokság Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Balassagyarmati Hivatásos Tűzoltóparancsnokság Tűzoltóparancsnok H-2660 Balassagyarmat, Baltik Frigyes út 1. : 3100 Salgótarján, Pf.: 0 Tel: (36-35) 500-730

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség

Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kazincbarcikai Hivatásos Tűzoltóparancsnokság Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó. A Békés Megyei Katas ztrófavédelmi Igazgatós ág. Szarvasi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság. 2012. évben elvégzett feladatairól.

T Á J É K O Z T A T Ó. A Békés Megyei Katas ztrófavédelmi Igazgatós ág. Szarvasi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság. 2012. évben elvégzett feladatairól. Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szeghalmi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szarvasi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság H-5540 Szarvas, Deák F. u. 7. Tel/Fax: 06/66 312-733 e-mail: szarvas.hot@katved.gov.hu

Részletesebben

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Közép-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Közép-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Közép-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség H-1081 udapest, Dologház utca 1. : 1443 udapest, Pf.: 154. Tel: (36-1) 459-2324 Fax: (36-1) 459-2457 e-mail: kozeppest@tuzoltosagbp.hu

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2011. február 18-i ülése 2. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2011. február 18-i ülése 2. számú napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2011. február 18-i ülése 2. számú napirendi pontja Tájékoztató a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2010. évi tevékenységéről Előadó:

Részletesebben

Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Balassagyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kirendeltség-vezető

Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Balassagyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kirendeltség-vezető Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Balassagyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kirendeltség-vezető H-2660 Balassagyarmat, Baltik Frigyes út 1. : 3100 Salgótarján, Pf.: 0 Tel: (36-35) 500-730

Részletesebben

Balassagyarmati Hivatásos Tűzoltóparancsnokság

Balassagyarmati Hivatásos Tűzoltóparancsnokság Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Balassagyarmati Hivatásos Tűzoltóparancsnokság Tűzoltóparancsnok H-2660 Balassagyarmat, Baltik Frigyes út 1. *: 3100 Salgótarján, Pf.: 0 Tel: (36-35) 500-730

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A JÁSZ- NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG 2015. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A JÁSZ- NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG 2015. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság TÁJÉKOZTATÓ A JÁSZ- NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG 2015. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Szolnok, 2016. április 8. / Matuska Zoltán

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 7-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 7-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 7-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Pécsi Katasztrófavédelmi

Részletesebben

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2014. ÁPRILIS 24-I ÜLÉSÉRE

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2014. ÁPRILIS 24-I ÜLÉSÉRE E LİTERJESZTÉS FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2014. ÁPRILIS 24-I ÜLÉSÉRE 3. IKTATÓSZÁM:1-3/2014. MELLÉKLET: TÁRGY: Tájékoztató a Megyei Védelmi Bizottság és a megyei védelmi igazgatás rendszerének 2013. évben

Részletesebben

Beszámoló. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség tevékenységéről

Beszámoló. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség tevékenységéről Előterjesztő: Készítette: Szitka Péter polgármester Szent-Királyi László tűzoltó alezredes Beszámoló a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség

Részletesebben

A katasztrófavédelem és a települések környezetvédelmi kapcsolata PTE PMMIK - 2014.

A katasztrófavédelem és a települések környezetvédelmi kapcsolata PTE PMMIK - 2014. A katasztrófavédelem és a települések környezetvédelmi kapcsolata PTE PMMIK - 2014. Magyarország biztonsága Katasztrófavédelem Erős állam Hivatásos katasztrófavédelem Állampolgárok részvétele Lakosság

Részletesebben

Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Balassagyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kirendeltség-vezető

Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Balassagyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kirendeltség-vezető Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Balassagyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kirendeltség-vezető H-2660 Balassagyarmat, Baltik Frigyes út 1. *: 3100 Salgótarján, Pf.: 0 Tel: (36-35) 500-730

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA HIVATÁSOS TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG 2013. ÉVI MUNKÁJÁRÓL

NYÍREGYHÁZA HIVATÁSOS TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG 2013. ÉVI MUNKÁJÁRÓL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Nyíregyháza Katasztrófavédelmi Kirendeltség Nyíregyháza Hivatásos Tűzoltóparancsnokság H-4400 Nyíregyháza, Erdő sor 5. Tel: (+36 42) 404-444

Részletesebben

Szám: 36610/254-1/2015.ált A SZOLNOKI HIVATÁSOS TŰZOLTÓ-PARANCSNOKSÁG 2014 ÉVI TŰZVÉDELMI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

Szám: 36610/254-1/2015.ált A SZOLNOKI HIVATÁSOS TŰZOLTÓ-PARANCSNOKSÁG 2014 ÉVI TŰZVÉDELMI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Szám: 36610/254-1/2015.ált BESZÁMOLÓ A SZOLNOKI HIVATÁSOS TŰZOLTÓ-PARANCSNOKSÁG 2014 ÉVI TŰZVÉDELMI TEVÉKENYSÉGÉRŐL 2015 Tartalomjegyzék 1.1. 2014. évi célkitűzések:... 3 2. Az elvégzett feladatok, megtett

Részletesebben

Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Balassagyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kirendeltség-vezető

Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Balassagyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kirendeltség-vezető Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Balassagyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kirendeltség-vezető H-2660 Balassagyarmat, Baltik Frigyes út 1. : 3100 Salgótarján, Pf.: 0 Tel: (36-35) 500-730

Részletesebben

HOMOKHÁTSÁGI REGIONÁLIS HULLADÉKGAZ- DÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA

HOMOKHÁTSÁGI REGIONÁLIS HULLADÉKGAZ- DÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA HOMOKHÁTSÁGI REGIONÁLIS HULLADÉKGAZ- DÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA 2. Sz. MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALVA 1. Bácsalmás Városi Önkormányzat 6430 Bácsalmás, Gróf Teleki

Részletesebben

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Cím: 5600 Békéscsaba, Kazinczy utca 9. Az igazgatóság telefon és fax számai: Tel: (66) 549-470 Fax: (66) 441-628 E-mail cím: bekes.titkarsag@katved.gov.hu JANUÁR

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Képviselő-testület. 2013. október 31. napján tartandó rendes üléséhez

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Képviselő-testület. 2013. október 31. napján tartandó rendes üléséhez ELŐTERJESZTÉSEK Gyomaendrőd Város Önkormányzata Képviselő-testület 2013. október 31. napján tartandó rendes üléséhez Gyomaendrőd Város Önkormányzata 5500 Gyomaendrőd, Selyem út 124. BESZÁMOLÓ a Képviselő-testület

Részletesebben

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Cím: 5600 Békéscsaba, Kazinczy utca 9. Az igazgatóság telefon és fax számai: Tel: (66) 549-470 Fax: (66) 441-628 E-mail cím: bekes.titkarsag@katved.gov.hu HÍRLEVÉL

Részletesebben

A NYÍREGYHÁZI HIVATÁSOS TŰZOLTÓSÁG 2011. ÉVI MUNKÁJÁRÓL

A NYÍREGYHÁZI HIVATÁSOS TŰZOLTÓSÁG 2011. ÉVI MUNKÁJÁRÓL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Nyíregyháza Hivatásos Tűzoltóság Cím: 4400. Nyíregyháza, Erdő sor 5. Tel: 42/404-444 Fax: 42/509-144 E-mail: nyiregyhaza.hot@katved.gov.hu A

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2015. november 27-i ülése 2. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2015. november 27-i ülése 2. számú napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2015. november 27-i ülése 2. számú napirendi pontja Tájékoztató a katasztrófavédelem által Tolna megyében végzett 2015. 01-09 havi munkáról Előadó:

Részletesebben

1996. évi XXXI. törvény. a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról

1996. évi XXXI. törvény. a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról 1996. évi XXXI. törvény a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról Az Országgyűlés az Alkotmányból és a nemzetközi szerződésekből eredő feladatok teljesítése érdekében, az élet-

Részletesebben

Községi Önkéntes Tűzoltó Egyesület Dunaszentgyörgy Parancsnoki beszámoló. Tisztelt Közgyűlés, Vendégeink, Tűzoltó bajtársaim!

Községi Önkéntes Tűzoltó Egyesület Dunaszentgyörgy Parancsnoki beszámoló. Tisztelt Közgyűlés, Vendégeink, Tűzoltó bajtársaim! Községi Önkéntes Tűzoltó Egyesület Dunaszentgyörgy Parancsnoki beszámoló Tisztelt Közgyűlés, Vendégeink, Tűzoltó bajtársaim! Köszöntelek Benneteket közgyűlésünkön, a 2012. évi munkánk és az Egyesületünk

Részletesebben

AZ ADATÁLLOMÁNYT KEZELŐ, FELDOLGOZÓ INFORMATIKAI RENDSZER MEGNEVEZÉSE

AZ ADATÁLLOMÁNYT KEZELŐ, FELDOLGOZÓ INFORMATIKAI RENDSZER MEGNEVEZÉSE 1. oldal adatvédmi ADATÁLLOMÁNY ADATKEZELÉS CÉLJA NYILVÁNOS ADATTARTALOM RÖVID LEÍRÁSA, ÉRINTETTEK KÖRE ADATOK FORRÁSA ADATKEZELÉS SZERVEZETEN BELÜLI KGR FORRÁS-SQL MÁK-ELEKTRA Számviti analitikák a (pénzügy,

Részletesebben

Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2008. július 31-én tartott rendkívüli ülésérıl.

Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2008. július 31-én tartott rendkívüli ülésérıl. 1 Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2008. július 31-én tartott rendkívüli ülésérıl. Jelen vannak: Belágyi Mihály, Dusnoki Tibor, Gubics Lajos, Horváth Béla, Jakus Tünde, Kovács Gábor,

Részletesebben

I. Bevezetés. II. Közbiztonsági helyzet értékelése

I. Bevezetés. II. Közbiztonsági helyzet értékelése I. Bevezetés A Várpalotai Rendőrkapitányság az Országos Rendőr-főkapitányság és a Veszprém Megyei Rendőrfőkapitányság célkitűzéseinek, útmutatásainak, továbbá a saját munkatervében meghatározottaknak megfelelően

Részletesebben

JELENTÉS a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2009. évi munkavégzésérıl

JELENTÉS a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2009. évi munkavégzésérıl ÜVEGZSEB ADATOK 1.) Az államháztartásból támogatott szervek, személyek teljesítményét jelzı mutatók (feladat-, teljesítmény-, kapacitás-, hatékonyság-, eredményességmutatók) alakulása a támogatott tevékenységet

Részletesebben

MHK adatbázis Jogszabály szöveg. 1/2003. (I. 9.) BM rendelet 2003. február 8. - Lekérdezés ideje: 2006. március 27.

MHK adatbázis Jogszabály szöveg. 1/2003. (I. 9.) BM rendelet 2003. február 8. - Lekérdezés ideje: 2006. március 27. MHK adatbázis Jogszabály szöveg 1/2003. (I. 9.) BM rendelet 2003. február 8. - Lekérdezés ideje: 2006. március 27. (C)1992-2001. Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. 1/2003. (I. 9.) BM rendelet atűzoltóság

Részletesebben

A Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség 2015. évi beszámolója Előadó: Babud Jenő tű. ezredes Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség 2015 a megelőzés éve sajtóban, TV-ben konferencia továbbképzések

Részletesebben

B E SZ Á M O L Ó. az Ózdi Rendőrkapitányság - Ózd város vonatkozásában - végzett 2013. évi tevékenységéről

B E SZ Á M O L Ó. az Ózdi Rendőrkapitányság - Ózd város vonatkozásában - végzett 2013. évi tevékenységéről ,20 ÓZDI RENDŐRKAPITÁNYSÁG VEZETŐJE 3601 Ózd, Jászi Oszkár út 2. Pf.: 112 Tel: (48) 570-070, BM tel:(31) 52-40, Fax.: (48) 570-070/52-85 e-mail: drvargal@borsod.police.hu Szám: 05070-13690/2013. ált. B

Részletesebben

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

Oktatási, képzési reform a katasztrófavédelem területén

Oktatási, képzési reform a katasztrófavédelem területén Oktatási, képzési reform a katasztrófavédelem területén Nagy Zsolt Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Győr nagyzsolt105@gmail.com A tűzoltás már az ókorban is megkívánta, hogy olyanok

Részletesebben

Debrecen Katasztrófavédelmi Kirendeltség 2014. évi beszámolója

Debrecen Katasztrófavédelmi Kirendeltség 2014. évi beszámolója Szám: 35980/1719/2015./ált. Debrecen Katasztrófavédelmi Kirendeltség 2014. évi beszámolója 1 I. AZ ÉRTÉKELT IDŐSZAK CÉLKITŰZÉSEI, VEZETŐI TEVÉKENYSÉG: Az elmúlt évben a jóváhagyott terveink szerint, továbbra

Részletesebben

Fegyvernek Város Polgármestere 5231 Fegyvernek, Szent Erzsébet út 171. 56/556-010

Fegyvernek Város Polgármestere 5231 Fegyvernek, Szent Erzsébet út 171. 56/556-010 Fegyvernek Város Polgármestere 5231 Fegyvernek, Szent Erzsébet út 171. 56/556-010 MEGHÍVÓ FEGYVERNEK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL TESTÜLETE 2015. MÁRCIUS 26-án - CSÜTÖRTÖKÖN- 15 ÓRAKOR ÜLÉST TART, Melyre

Részletesebben

12/2007. (IV. 25.) ÖTM rendelet. a tűzesetek vizsgálatára vonatkozó szabályokról

12/2007. (IV. 25.) ÖTM rendelet. a tűzesetek vizsgálatára vonatkozó szabályokról 12/2007. (IV. 25.) ÖTM rendelet a tűzesetek vizsgálatára vonatkozó szabályokról A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 47. -a (2) bekezdésének 3.

Részletesebben

T A R T A L O M M U T A T Ó

T A R T A L O M M U T A T Ó T A R T A L O M M U T A T Ó 1. Nemzetiségi önkormányzatokkal kötött együttműködési megállapodás felülvizsgálata. 2. Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázat 2015. 3. Szentgotthárd Város Bűnmegelőzési és Közbiztonsági

Részletesebben

KOORDINÁCIÓS TANÁCSNOK BESZÁMOLÓ. A Csepeli Tűzőrség 2006. évi munkájáról

KOORDINÁCIÓS TANÁCSNOK BESZÁMOLÓ. A Csepeli Tűzőrség 2006. évi munkájáról BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KOORDINÁCIÓS TANÁCSNOK BESZÁMOLÓ A Csepeli Tűzőrség 2006. évi munkájáról Készítette: Botos László Tűzőrségparancsnok Dr. Kerpán Mátyásné Közbiztonsági Főmunkatárs

Részletesebben

Sziráki Tamás tűzoltó-alezredes, Szolnoki Hivatalos Tűzoltóparancsnokság

Sziráki Tamás tűzoltó-alezredes, Szolnoki Hivatalos Tűzoltóparancsnokság Ikt.sz.: 81-21/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Tiszavárkony Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28. napján (csütörtök) du. 17 00 órai kezdettel megtartott soros, nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A BALATONKENESE VÁROS 2013.ÉVI KÖZBIZTONSÁGI HELYZETÉRŐL

BESZÁMOLÓ A BALATONKENESE VÁROS 2013.ÉVI KÖZBIZTONSÁGI HELYZETÉRŐL 1 BALATONALMÁDI RENDŐRKAPITÁNYSÁG BALATONKENESE RENDŐRŐRS 8174 Balatonkenese, Bajcsy-Zs. u. 7.; Tel/fax.: 88/584-970 (BM: 22/46-10) e-mail: fodort@veszprem.police.hu BESZÁMOLÓ A BALATONKENESE VÁROS 2013.ÉVI

Részletesebben

1. számú melléklet HIVATALVEZETŐ. FOGYASZTÓ- VÉDELMI FELÜGYELŐSÉG főov. (igazgató), főov.-hely. (ig.hely.) osztályvezető

1. számú melléklet HIVATALVEZETŐ. FOGYASZTÓ- VÉDELMI FELÜGYELŐSÉG főov. (igazgató), főov.-hely. (ig.hely.) osztályvezető 1. számú melléklet A BÁCS-KISKUN MEGYEI KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE HIVATALVEZETŐ Belső szervezeti egységek Igazgatási szervek TÖRVÉNYESSÉGI ELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY főov., főov.-helyettes

Részletesebben

Az FVM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet megbízásából készült TŰZVÉDELEM. Szerző: Vincze József

Az FVM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet megbízásából készült TŰZVÉDELEM. Szerző: Vincze József Az FVM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet megbízásából készült TŰZVÉDELEM Szerző: Vincze József Budapest, 2007 1996. évi XXXI. Törvény, a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről

Részletesebben

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Cím: 5600 Békéscsaba, Kazinczy utca 9. Az igazgatóság telefon és fax számai: Tel: (66) 549-470 Fax: (66) 441-628 E-mail cím: bekes.titkarsag@katved.gov.hu NOVEMBER

Részletesebben

A VAS MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG

A VAS MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Cím: 9700 Szombathely, Ady Endre tér 1. Az igazgatóság telefon és fax számai: Tel: 94/513-430 Fax: 94/513-437 Web: www.vas.katasztrofavedelem.hu E-mail cím: vas.mki@katved.gov.hu

Részletesebben

2008. MÁV CARGO ÉRTESÍTŐ 11. szám

2008. MÁV CARGO ÉRTESÍTŐ 11. szám 2008. MÁV CARGO ÉRTESÍTŐ 11. szám 7/2008. (XII. 19.) VIG sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV Cargo Zrt. üzembiztonsági ellenőrzéséről... 2 8/2008. (XII. 19.) VIG sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV Cargo Zrt.

Részletesebben

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2014. április 30-i ülésére

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2014. április 30-i ülésére Tárgy: Beszámoló a Békési Rendőrkapitányság Békés városában végzett 2013. évi tevékenységéről Előkészítette: Ladányi Zoltán r. alezredes, rendőrségi főtanácsos, kapitányságvezető Véleményező bizottság:

Részletesebben

A JÁSZBERÉNYI KATASZTRÓFAVÉDELMI KIRENDELTSÉG TÁJÉKOZTATÓJA A GYÖNGYÖSI HIVATÁSOS TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG BESZÁMOLÓJA A 2014. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

A JÁSZBERÉNYI KATASZTRÓFAVÉDELMI KIRENDELTSÉG TÁJÉKOZTATÓJA A GYÖNGYÖSI HIVATÁSOS TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG BESZÁMOLÓJA A 2014. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL A JÁSZBERÉNYI KATASZTRÓFAVÉDELMI KIRENDELTSÉG TÁJÉKOZTATÓJA A GYÖNGYÖSI HIVATÁSOS TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG BESZÁMOLÓJA A 2014. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Részletesebben

Hajdú- Bihar Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakizgatási Szerve. munkavédelmi felügyelő

Hajdú- Bihar Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakizgatási Szerve. munkavédelmi felügyelő A munkavédelem egészségügyet érintő változásainak bemutatása. Az egészségügy munkavédelmi helyzete. Hajdú- Bihar Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakizgatási Szerve SZABÓ MAGDOLNA munkavédelmi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. március 25-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. március 25-i rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. március 25-i rendkívüli üléséről Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Dr. Bagó Zoltán Dr. Deák Zoltán Dr.

Részletesebben

219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet. a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrıl I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet. a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrıl I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrıl A Kormány a katasztrófavédelemrıl és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011.

Részletesebben

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztálya Szociális és Gyámügyi Osztály

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztálya Szociális és Gyámügyi Osztály Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztálya Szociális és Gyámügyi Osztály A BÁCS--KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYÁMÜGYI ÉS IGAZSÁGÜGYI FŐOSZTÁLYA SZOCIÁLIS ÉS GYÁMÜGYI OSZTÁLY

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a Szeged Megyei Jogú Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága 2008. évben végzett munkájáról

BESZÁMOLÓ. a Szeged Megyei Jogú Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága 2008. évben végzett munkájáról BESZÁMOLÓ a Szeged Megyei Jogú Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága 2008. évben végzett munkájáról A Szeged Megyei Jogú Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága a 2008. évi tevékenységét a közvélemény,

Részletesebben

111111 IIIIIIIIIII 1111111111111

111111 IIIIIIIIIII 1111111111111 MAGYAR ENERGETIKAI ÉS KÖZMŰ- 1081 BuDAPEST, II. JÁNOS PÁl PÁPA FÉR 7. 1444 BVDAPFS. Pr.: 247. vww.mekh.hu :L1liJLl 1. TEL.: 459-7777 Tr.. I FAX: 459-7766 UGYIRATSZÁM: UGYINTÉZŐ: TELEFON: FAX: E-MAIL: VFSO-331/7/201

Részletesebben

PARANCSA A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK. 26/ 1980. számú. Budapest, 1980. évi augusztus hó 11-én. BELSŐ HASZNÁLATRA! BELÜGYMINISZTÉRIUM

PARANCSA A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK. 26/ 1980. számú. Budapest, 1980. évi augusztus hó 11-én. BELSŐ HASZNÁLATRA! BELÜGYMINISZTÉRIUM BELÜGYMINISZTÉRIUM BELSŐ HASZNÁLATRA! 10-22/26/1980. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK 26/ 1980. számú PARANCSA Budapest, 1980. évi augusztus hó 11-én. ÁBTL - 4.2-10 - 22/26/1980 /1 BELÜGYMINISZTÉRIUM

Részletesebben

ÉRTESÍTÉS. 5214 KECSKEMÉT - VÁROSFÖLD autóbuszvonalon a 679 sz. járat 25 perccel később közlekedik. Kecskemétről 52 18.45 órakor indul Városföldre.

ÉRTESÍTÉS. 5214 KECSKEMÉT - VÁROSFÖLD autóbuszvonalon a 679 sz. járat 25 perccel később közlekedik. Kecskemétről 52 18.45 órakor indul Városföldre. KUNSÁG VOLÁN Zrt. Kecskemét, Csáktornyai u. 4-6. KVZrt-4/2012-2013. ÉRTESÍTÉS Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2013. május 1-től (szerdától) a Hivatalos Volán Autóbusz Menetrend Bács-Kiskun

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal 2014. évi munkájáról

B E S Z Á M O L Ó Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal 2014. évi munkájáról 1 1. melléklet B E S Z Á M O L Ó Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal 2014. évi munkájáról 2 A HIVATAL 2014. ÉVI TEVÉKENYSÉGE A Hivatal 2014. évi munkájáról szóló részletes tájékoztatást

Részletesebben

Távoktatási anyag a 45/2011. (XII. 7.) BM rendelet alapján:

Távoktatási anyag a 45/2011. (XII. 7.) BM rendelet alapján: Munkavédelmi, tűzvédelmi felszerelések kereskedelme, szaktanácsadás www.munkavedelmiwebbolt.hu tel.: +36-70-339-8341 Távoktatási anyag a 45/2011. (XII. 7.) BM rendelet alapján: 2. Az A és B tűzveszélyességi

Részletesebben

ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN!

ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN! ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN! ÜDE-KUNSÁG Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. Helyi Vidékfejlesztési Stratégiája 2011 Tartalomjegyzék 1. Vezetői összefoglaló 3 1.1 A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia jövőképe 3

Részletesebben

Beszámoló a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének tevékenységéről

Beszámoló a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének tevékenységéről Beszámoló a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének tevékenységéről A Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének megalakítására 1991. március 12-én Tokajban került sor, ahol elfogadták a szövetség

Részletesebben

Kapuvár Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága 2009. évi munkájának értékelése

Kapuvár Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága 2009. évi munkájának értékelése B e s z á m o l ó Kapuvár Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága 2009. évi munkájának értékelése Készítette: Molnár Sándor őrgy tanácsos Tűzoltóparancsnok A TŰZOLTÓSÁG ADOTT ÉVRE VONATKOZÓ KIEMELT CÉLJAI

Részletesebben

2015/32. SZÁM TARTALOM. 36/2015. (VIII. 27. MÁV-START Ért. 32.) sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV-START Zrt. Tűzvédelmi Szabályzatáról...

2015/32. SZÁM TARTALOM. 36/2015. (VIII. 27. MÁV-START Ért. 32.) sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV-START Zrt. Tűzvédelmi Szabályzatáról... 2015/32. SZÁM TARTALOM Utasítások oldal 36/2015. (VIII. 27. MÁV-START Ért. 32.) sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV-START Zrt. Tűzvédelmi Szabályzatáról... 2 Utasítások 36/2015. (VIII. 27. MÁV-START Ért.

Részletesebben

2005 ÉVI SZAKMAI ÉS PÉNZÜGYI-GAZDÁLKODÁSI TEVÉKENYSÉGÉNEK BESZÁMOLÓJA

2005 ÉVI SZAKMAI ÉS PÉNZÜGYI-GAZDÁLKODÁSI TEVÉKENYSÉGÉNEK BESZÁMOLÓJA HEVES MEGYEI RENDŐR FŐKAPITÁNYSÁG GAZDASÁGI IGAZGATÓSÁG KÖZGAZDASÁGI OSZTÁLYA E G E R 3300 Eger, Eszterházy tér 2. T: 06-(36)-522-111/11-95 BM: 31/11-95 ===================================== A HEVES MEGYEI

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Sárospatak város 2010. évi közbiztonságának helyzetérıl, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekrıl és az azzal kapcsolatos feladatokról

BESZÁMOLÓ. Sárospatak város 2010. évi közbiztonságának helyzetérıl, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekrıl és az azzal kapcsolatos feladatokról RENDİRKAPITÁNYSÁG SÁROSPATAK 3950 Sárospatak, Rákóczi út 33/a. Pf.:76. Telefon: 06-47/513-030; E-mail: sarospatakrk@borsod.police.hu BESZÁMOLÓ Sárospatak város 2010. évi közbiztonságának helyzetérıl, a

Részletesebben

A Felügyelet jogállása, illetékességi területe és feladatai

A Felügyelet jogállása, illetékességi területe és feladatai Sok mindent el lehet érni szigorral, még többet szeretettel, de a legtöbbet belátással és pártatlan igazságossággal, amely nincs tekintettel egyes személyekre ( J.W. Goethe ) A Szombathelyi Közterület-felügyelet

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 9-én (hétfőn) 18:00 órai kezdettel megtartott üléséről, mint K Ö Z M E G H A L L G A T Á S 1 Az ülés helye: Jelen vannak:

Részletesebben

Tűzvédelmi jogszabályváltozások 2013

Tűzvédelmi jogszabályváltozások 2013 Tűzvédelmi jogszabályváltozások 2013 Vágvölgyi László tűzvédelmi szakértő T: 20-921-6741 e-mail: vagvolgyi@dravanet.hu 1 Tűzvédelmi dokumentációval kapcsolatos előírások 2 Jogszabályi háttér 1997. évi

Részletesebben

J/19392. A Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének. országgyűlési beszámolója. az ügyészség 2005. évi tevékenységéről

J/19392. A Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének. országgyűlési beszámolója. az ügyészség 2005. évi tevékenységéről J/19392 A Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének országgyűlési beszámolója az ügyészség 2005. évi tevékenységéről 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. Az ügyészi szervezet 6 2. A büntetőjogi ügyészi tevékenység 8 A) A

Részletesebben

SZENTGOTTHÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK BŰNMEGELŐZÉSI ÉS KÖZBIZTONSÁGI KONCEPCIÓJA

SZENTGOTTHÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK BŰNMEGELŐZÉSI ÉS KÖZBIZTONSÁGI KONCEPCIÓJA SZENTGOTTHÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK BŰNMEGELŐZÉSI ÉS KÖZBIZTONSÁGI KONCEPCIÓJA 2009. április 29. B E V E Z E T Ő Szentgotthárd Vas megye egyik legbékésebb kisvárosa, az Őrség kapuja, a Vend-vidék központja,

Részletesebben

Az ALISCA Agrárház Kft új növényvédőszer raktárának biztonsági jelentése Szekszárdi Ipari park

Az ALISCA Agrárház Kft új növényvédőszer raktárának biztonsági jelentése Szekszárdi Ipari park Az ALISCA Agrárház Kft új növényvédőszer raktárának biztonsági jelentése Szekszárdi Ipari park Nyilvános változat 2015.09.21 Készítette: HVESZ Kft ALISCA AGRÁRHÁZ Kft. BIZTONSÁGI JELENTÉS SZEKSZÁRD NYILVÁNOS

Részletesebben

AZ ALFÖLDVÍZ ZRT. TEVÉKENYSÉGÉNEK BEMUTATÁSA

AZ ALFÖLDVÍZ ZRT. TEVÉKENYSÉGÉNEK BEMUTATÁSA TARTALOM I. BEVEZETÉS... 1 II. A 4. SZÁMÚ TERÜLETI DIVÍZIÓ... 1 III. KAPCSOLAT MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁVAL... 2 IV. AZ ALFÖLDVÍZ ZRT. ALAPTEVÉKENYSÉGEINEK BEMUTATÁSA... 2 IV./1. AZ IVÓVÍZ-SZOLGÁLTATÁS...

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Vonat és busz ütközött, sósav került a levegőbe Salgótarjánban. 2014. október. HÍRLEVÉL 2014. október

HÍRLEVÉL. Vonat és busz ütközött, sósav került a levegőbe Salgótarjánban. 2014. október. HÍRLEVÉL 2014. október HÍRLEVÉL 2014. október Vonat és busz ütközött, sósav került a levegőbe Salgótarjánban Mindez természetesen nem a valóságban történt, mindössze a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Nógrád Megyei

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó az Orosházi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság 2015. évi tűzvédelmi tevékenységéről Csorvás

B E S Z Á M O L Ó az Orosházi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság 2015. évi tűzvédelmi tevékenységéről Csorvás Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Orosházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Orosházi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság H-5900 Orosháza, Kossuth Lajos tér 3. Tel: 06/66 549-481 Fax: 06/68 414-244

Részletesebben

BALATONALMÁDI RENDŐRKAPITÁNYSÁG VEZETŐJE

BALATONALMÁDI RENDŐRKAPITÁNYSÁG VEZETŐJE BALATONALMÁDI RENDŐRKAPITÁNYSÁG VEZETŐJE 8220 Balatonalmádi, Jókai u. 12.; Tel/fax.: 88/438-711 (BM: 22/45-23, 22/45-11) e-mail: szabojanos@veszprem.police.hu Szám: 19080/ /2012 ált. B E S Z Á M O L Ó

Részletesebben

A katasztrófák következményeinek lehetséges felszámolása az épített környezet vonatkozásában

A katasztrófák következményeinek lehetséges felszámolása az épített környezet vonatkozásában KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET 1101 Budapest, X. Hungária krt. 9-11. Tel: (1) 432-9000 Postai cím: 1581 Budapest, Pf.: 15. Email: nke@uni-nke.hu A katasztrófák következményeinek lehetséges felszámolása az

Részletesebben

A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA

A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSA 1051 Budapest, Nádor u. 22. 1387 Budapest, Pf. 40.Telefon: 475-7100 Fax: 269-1615 A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA a Red Bull Air Race repülırendezvény

Részletesebben

BESZÁMOLÓ RÁBAPATONA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETI ÜLÉSÉRE - 2012 -

BESZÁMOLÓ RÁBAPATONA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETI ÜLÉSÉRE - 2012 - BESZÁMOLÓ RÁBAPATONA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETI ÜLÉSÉRE - 2012 - TISZTELT KÉPVISELŐ TESTÜLET! Az alábbiakban szeretnék beszámolni az elmúlt egy év rendőrségi szempontból jelentős történéseiről.

Részletesebben

Szám: 35970/1941-5/2015. ált. Tárgy: A MEZEI-VILL Kft. (4100 Berettyóújfalu, Puskin u. 12.) tűzvédelmi bírság ügye

Szám: 35970/1941-5/2015. ált. Tárgy: A MEZEI-VILL Kft. (4100 Berettyóújfalu, Puskin u. 12.) tűzvédelmi bírság ügye Szám: 35970/1941-5/2015. ált. Tárgy: A MEZEI-VILL Kft. (4100 Berettyóújfalu, Puskin u. 12.) bírság ügye H A T Á R O Z A T A MEZEI-VILL Kft.-t (székhelye: 4100 Berettyóújfalu, Puskin u. 12.; cégjegyzékszáma:

Részletesebben

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/2007. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

1993. évi XCIII. törvény. a munkavédelemrıl. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. Alapelvek

1993. évi XCIII. törvény. a munkavédelemrıl. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. Alapelvek A jogszabály 2010. április 2. napon hatályos állapota 1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemrıl E törvény célja, hogy az Alkotmányban foglalt elvek alapján szabályozza az egészséget nem veszélyeztetı

Részletesebben

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/27. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján a Képviselı-testület

Részletesebben

1993. évi XCIII. törvény. a munkavédelemről, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 5/1993. (XII. 26.) MüM rendelettel. I.

1993. évi XCIII. törvény. a munkavédelemről, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 5/1993. (XII. 26.) MüM rendelettel. I. 1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemről, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 5/1993. (XII. 26.) MüM rendelettel [Vastag betűvel az 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.), vékony betűvel

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66) 523-801 E-mail:papj@bekescsaba.hu Ikt. sz.: VI.-2836/2004 NYILVÁNOS

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1. oldal Jóváhagyom: Dr. Bakondi György tűzoltó altábornagy BM OKF Főigazgató A GYŐ R-MOSON-SOPRON MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2. oldal TARTALOMJEGYZÉK FEJEZET:

Részletesebben

Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal JEGYZŐJÉTŐL 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-384 63/510-332 sztantics@szentes.hu

Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal JEGYZŐJÉTŐL 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-384 63/510-332 sztantics@szentes.hu Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal JEGYZŐJÉTŐL 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-384 63/510-332 sztantics@szentes.hu Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete H e l y b e n Tárgy: Szentes-Víz

Részletesebben

melléklet a 124/2011. sz. BM OKF Főig. Int.-hez MŰSZAKI MENTÉSI MŰVELETI SZAKUTASÍTÁS

melléklet a 124/2011. sz. BM OKF Főig. Int.-hez MŰSZAKI MENTÉSI MŰVELETI SZAKUTASÍTÁS melléklet a 124/2011. sz. BM OKF Főig. Int.-hez MŰSZAKI MENTÉSI MŰVELETI SZAKUTASÍTÁS 1 I. fejezet 1. Általános előírások 1.1. E szakutasítás fejezeteinek előírásait a tűzoltóság tűzoltási és műszaki mentési

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. k ö r n y e z e t v é d e l m i e n g e d é l y t a d o k.

H A T Á R O Z A T. k ö r n y e z e t v é d e l m i e n g e d é l y t a d o k. CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 103526-1-46/2015. Ügyintéz : dr. Ruzsáli Pál Lovrityné Kiss Beáta Kissné Nagy Ildikó Balatonyi Zsolt Kovács Viktor Sipos László Tel.: +36 (62) 553-060/44268

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A HIVATÁSOS ÖNKORMÁNYZATI TŰZOLTÓSÁG PÁLYÁZATI ÚTON TÖRTÉNŐ KÖZPONTI BESZERZÉSEIRŐL

ELŐTERJESZTÉS A HIVATÁSOS ÖNKORMÁNYZATI TŰZOLTÓSÁG PÁLYÁZATI ÚTON TÖRTÉNŐ KÖZPONTI BESZERZÉSEIRŐL Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 60479/2010. CÍM: ELŐTERJESZTÉS A HIVATÁSOS ÖNKORMÁNYZATI TŰZOLTÓSÁG PÁLYÁZATI ÚTON TÖRTÉNŐ KÖZPONTI BESZERZÉSEIRŐL Előterjesztő:

Részletesebben

A 2011. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása

A 2011. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása A 2011. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása 1. Feladatkör, tevékenység 1.1. Az intézmény neve: Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Törzskönyvi azonosító szám: 308450 Honlap: WWW.TIKOVIZIG.HU

Részletesebben

ÜZLETI JELENTÉS 2011. ÉV. FTSZV Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft.

ÜZLETI JELENTÉS 2011. ÉV. FTSZV Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. ÜZLETI JELENTÉS 2011. ÉV FTSZV Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. Budapest, 2012. március 21. Wohner Zsolt Ügyvezető igazgató 1186

Részletesebben

AZ ÚJ KATASZTRÓFAVÉDELMI SZABÁLYOZÁS JEGYZET ÉS JOGSZABÁLYGYŰJTEMÉNY

AZ ÚJ KATASZTRÓFAVÉDELMI SZABÁLYOZÁS JEGYZET ÉS JOGSZABÁLYGYŰJTEMÉNY AZ ÚJ KATASZTRÓFAVÉDELMI SZABÁLYOZÁS JEGYZET ÉS JOGSZABÁLYGYŰJTEMÉNY KÖZBIZTONSÁGI REFERENSEK FELKÉSZÍTÉSÉHEZ BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG KIADVÁNYA BUDAPEST, 2012. BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI

Részletesebben

*:7100 Szekszárd, Várköz 4. Pf:124 Tel: 74/501-100 BM: 23/36-10 Fax:23/36-90 ::pilisig@tolna.police.hu. Beszámoló. Szekszárd 2015.

*:7100 Szekszárd, Várköz 4. Pf:124 Tel: 74/501-100 BM: 23/36-10 Fax:23/36-90 ::pilisig@tolna.police.hu. Beszámoló. Szekszárd 2015. RENDŐRKAPITÁNYSÁG SZEKSZÁRD *:7100 Szekszárd, Várköz 4. Pf:124 Tel: 74/501-100 BM: 23/36-10 Fax:23/36-90 ::pilisig@tolna.police.hu Szám: 17010/ 360-9/2015. ált. A rendőrkapitány vagy kijelölt helyettese

Részletesebben

Felhívom a figyelmet, hogy ezen hozzájárulás nem mentesít a jogszabályokban el írt tulajdonosi és egyéb engedélyek beszerzése alól.

Felhívom a figyelmet, hogy ezen hozzájárulás nem mentesít a jogszabályokban el írt tulajdonosi és egyéb engedélyek beszerzése alól. Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Ügyiratszám: 101559-1-9/2014. Ügyintéz : dr. F z István Lovrityné Kiss Beáta Berényi Anita Filakné Enyedi Andrea Privitzer Jen Tárgy:

Részletesebben

A tájékoztató tartalomjegyzéke:

A tájékoztató tartalomjegyzéke: A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM MUNKAFELÜGYELETI FŐOSZTÁLYÁNAK 2016. FEBRUÁRBAN AKTUALIZÁLT TÁJÉKOZTATÓJA az építőgép-kezelő munkakörök képesítéshez kötéséről és az építőgép-kezelők képzéséről szóló 6/1980.

Részletesebben