Türr István Gazdasági Szakközépiskola. Évkönyve 2011/2012. Baja, 2012.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Türr István Gazdasági Szakközépiskola. Évkönyve 2011/2012. Baja, 2012."

Átírás

1 Türr István Gazdasági Szakközépiskola Évkönyve 2011/2012. Baja, 2012.

2 Türr István Gazdasági Szakközépiskola 2011/2012. Évkönyve Az anyagot gyűjtötte és szerkesztette: Gugánné Tiszttartó Ágnes Reiter Judit Szekeres Gabriella Képanyag: Gottlieb Gábor Kovács Gábor Boritó grafika: Schultz Alexandra Technikai munkák: Gugánné Tiszttartó Ágnes A kiadásért felel Dr. Vuity Valéria igazgató Készült 100 példányban, B5 ívméretben A kötés és a borító a BajaPress Nyomdában készült. Baja 2012.

3 KÖSZÖNTŐ Tisztelt Olvasónk, kedves Kollégánk, Diákunk! Az évkönyv összeállításával célunk ebben az évben is egy olyan kalendárium létrehozása volt, mely érték lehet diákjaink, pedagógusaink, szülők, nagyszülők és iskolánk iránt érdeklődők számára egyaránt. Éppen ezért a könyv elkészítésénél ügyeltünk arra, hogy mindenki számára érdekessé, könnyen használhatóvá tegyük. A fejezetek közt az érdeklődők információkat kaphatnak iskolánkról, annak működéséről, munkájáról. Rövid leírásokban ismerheti meg az olvasó az iskola 2011/2012-es tanévének minden eseményét; mely pillanatok ünnepélyességéről vagy éppen szórakoztató voltáról a mellé rendelt képek is tanúbizonyságot adnak. A kiadványt színesebbé teszik az iskola azon tanulóinak személyes beszámolói, akikre az intézmény falain kívül végzett tevékenységük miatt is büszkék lehetünk; továbbá az újonnan érkezett kollégák tapasztalatai is tanulságosak és érdekesek lehetnek az olvasó számára. A személyes kitérők ellenére munkánkban objektivitásra és teljességre törekedtünk. Köszönjük az iskolavezetés támogatását, kollégáink és diákjaink segítségét, és az általuk leadott anyagokat, melyekre bátran támaszkodhattunk. Kedves Olvasó! Reméljük, örömödet leled a könyv lapozgatásában! Jó szórakozást kíván a szerkesztőség: Gugánné Tiszttartó Ágnes, Reiter Judit, Szekeres Gabriella 3. OLDAL

4 A TANÉV ESEMÉNYEI GÓLYATÁBOR AUGUSZTUS DAKA MÓNIKA a 9.A osztály osztályfőnöke az iskolában gólyatábort szervezett diákjai számára, hogy megtegyék az ismerkedés első lépéseit; megismerjék türrös osztálytársaikat, leendő osztályfőnöküket és iskolájukat. Az osztályfőnök segítségére volt öt gólyapásztor is: KISS ENIKŐ és BERTA BOGLÁRKA a 10.A, HOSSZÚ ÁDÁM, SZOMBATI SZABOLCS és VARGA ISTVÁN a 12.A osztályokból. A tábori programban vonatkerti számháború, közösségformáló események és tábortűz is szerepelt. Az osztály csoportokra osztva versenyezte végig a három eseménydús napot. A diákoknak alkalmuk volt megismerkedni az iskola épületével, és az Ismerd meg Baját vetélkedőn feladatlap irányításával felfedezhették a város nevezetességeit, értékeit. Az akadályversenyben a csapatok számot adtak leleményességükről és kitartásukról. A forró kánikulában felüdülésként érte a diákokat a bowling terem hűvös légkondicionált helyisége, ahol egy órán át gurították a golyókat. A főzőversenyen a csapatoknak slambucot, pásztortarhonyát és lecsót kellett készíteniük. Az étkeket GOTTLIEB GÁBOR, SZÉCSI ANDREA és GUGÁNNÉ TISZTTARTÓ ÁGNES tanárok zsűrizték. Jutalmul mindenki elfogyaszthatta az elkészített finomságokat. Az estéket további izgalmakkal gazdagították az épületbe érkező, egyébként nem hivatalos vendégek, a denevérek, akik kikergetése az osztály feladata volt. TANÉVNYITÓ ÉRTEKEZLET AUGUSZTUS 31. Az értekezlet napirendje: Téma ELŐADÓ 1. Az iskolaorvos tájékoztatója DR. BALOGH ERIKA 2. A 2010/11-es tanév értékelése DR.VUITY VALÉRIA 3. A DÖK képviselőjének tájékoztatója SZABADINÉ BARTEK ZSUZSANNA 4. A tanév rendje POSGAY ERZSÉBET 5. Jogszabályi változások DR. VUITY VALÉRIA 6. Nyári karbantartások GOTTLIEB GÁBOR 7. Szakképző évfolyamok DR. VUITY VALÉRIA 8. Továbbképzési terv DR. VUITY VALÉRIA 4. OLDAL

5 A TANÉV ESEMÉNYEI TANÉVNYITÓ ÜNNEPÉLY SZEPTEMBER 1. A diákok számára a tanév első eseménye az évnyitó ünnepély. Az új diákok kíváncsian, a végzősök büszkén tekintettek szét. DR. VUITY VALÉRIA IGAZGATÓNŐ beszédében köszöntötte a diákokat, és felhívta a figyelmüket a tanulás fontosságára. Bemutatta új kollégáinkat: MÜLLBACHER TÜNDE SZÁMÍTÁSTECH- NIKA SZAKOS TANÁRNŐT, KOVÁCS GÁBOR BIOLÓGIA SZAKOS TANÁRT, TÓTH GABRIELLA KÖZGAZDÁSZ TANÁR- NŐT. A műsort a 11.A osztály készítette és adta elő: BLAHOVITS NIKOLETT és OFENBEHER HELÉNA szavalta a verseket, a dalokat FEHÉR KÁRMEN énekelte el. Felkészítő tanáruk PÁL ÁGNES volt. A 9. ÉVFOLYAM ISMERKEDÉSI DÉLUTÁNJA SZEPTEMBER 7. A 9.évfolyam új tanulói osztályok közötti verseny keretében, játékos feladatokon keresztül fedezték fel az iskola épületét, ismerkedtek az itt tanító tanárokkal, dolgozókkal, a hivatali helyiségekkel és nem utolsó sorban egymással. Ügyességet, talpraesettséget igénylő, csapatépítő feladatokkal segítettük a közösségek kialakulását illetve összekovácsolódását. A feladatokat összeállították és a délutánt levezették: DAKA MÓNIKA a 9.A, SZIGETHYNÉ KELLER KATALIN a 9.B, KISS KLÁRA a 9. C és OZVALD HAJNALKA 9.D osztályok osztályfőnökei. SZÜLŐI ÉRTEKEZLET A 9. ÉVFOLYAMON SZEPTEMBER 13. A gyerekek középiskolába való kerülése nagy mérföldkő a családok életében, főleg ott, ahol az első gyermek kezdi meg középfokú tanulmányait. Már a beiratkozás során kiderült, hogy sok szülő bizonytalan, nehezen tud jó útravalót adni gyermeke számára illetve sok kérdése van az iskolával, a szakmai alapozó képzéssel, vagy csak a serdülő korral jelentkező feszültségekkel kapcsolatban. A felsőbb évfolyamok rendes szülői értekezleténél korábban, már szeptember első felében megtartjuk a szülők tájékoztatására az induló évfolyam szülői értekezleteit, ahol az osztályfőnökök megpróbálják kialakítani azt a párbeszédet, amely alapja a sikeres iskolai oktató-nevelő munkának. 5. OLDAL

6 A TANÉV ESEMÉNYEI IFJÚSÁGI PÁLYÁZAT SZEPTEMBER 6. OLDAL Baja Város Önkormányzata által nyert pályázat keretében tanulóink kompetencia fejlesztő tréningeken vehettek részt. A Kommunikáció és konfliktuskezelés című tréninget MARINKÓNÉ HURTON MÁRIA életvezetési tanácsadó és SZABÓ GÁBOR tréner vezette 21 tanulónkkal, az Emberi, állampolgári, gyermek és diákjogok című tréninget 22 tanulónk részvételével KÓSA AND- RÁS, a Közéletre Nevelés Alapítvány munkatársa tartotta. SZABADINÉ BARTEK ZSUZSANNA ifjúságvédelmi felelősünk a program szervezése mellett esetmegbeszélésen, közösség- és humán erőforrás fejlesztő tréningen vett részt. RÁDIÓS MEGEMLÉKEZÉS AZ ARADI VÉRTANÚKRÓL OKTÓBER 6. Az 1848/49-es esztendő mérföldkő a magyar nép történetében: boldogság, szenvedés, remény. Ha e szót hallom, MAGYAROK Szűknek érzem zekémet, Keblemben tenger kavarog. S mintha trombiták köszöntenének: Mintha a régi, hősi dal csendülne fel tisztán. De élnek a régi regék, Élnek a hírövezte óriások. Ó ez a sors mind ismerős Szabad zászlóval, büszke fővel Ősi szokás szerint A hősök nem bírnak a nyers állati túlerővel. A magyar seregek valóban nem bírtak az állati túlerővel augusztusában már az ország kilenctized része az ellenség kezébe került. A túlerő háromszoros volt. Az elfáradt, lerongyolódott honvédcsapatokat felfegyverzett, elsöprő fölényben lévő császári csapatok fogták közre augusztus 13-án a magyar seregek Világosnál letették a fegyvert. A szabadságharc elbukott. Sok volt az áldozat, de jött a megtorlás napja. A Habsburgok úgy akarták megbüntetni a magyar népet, hogy elrettentsék a birodalom többi népét a további forradalmaktól. Ezért Ferenc József teljhatalmat adott a kegyetlenkedéséről hírhedt Haynau tábornoknak, aki augusztus 25-én százával írta alá az ítéleteket: kire halált mért ki, kire súlyos, sokéves várfogságot. A műsorban néhány lelkes diák volt HORVÁTHNÉ BALYKÓ GYÖNGYVÉR TANÁRNŐ segítségére: ÁGOSTON-CSÁSZÁR ENIKŐ, FEHÉR DORINA, FŰRI ZSUZSANNA, KELLER MÁTÉ, KOCSNER KORNÉ- LIA, LÁZÁR RÓBERT és RAJNAI ÁRON 10.A osztályos tanulók. Köszönet illeti továbbá a stúdiósokat a munkájukért.

7 A TANÉV ESEMÉNYEI SZMK GYŰLÉS ÉS SZÜLŐI ÉRTEKEZLETEK OKTÓBER 11. Iskolánk szoros együttműködést folytat a szülői munkaközösség tagjaival. Tájékoztattuk az SZMK tagokat az iskolában folyó munkáról. A gyűlés témái között szerepelt, hogy ebben az iskolaévben is tovább folytatódik a TÁMOP pályázatban vállalt kompetencia alapú oktatás. Kiemelt fontosságú volt a teremdekorációs verseny értékelésének a megbeszélése. A szülők segítségét kértük a nyertes osztályok díjazására, valamint a zsűritagságra. A szülői munkaközösség elnöke beszámolt az SzMK pénzügyi helyzetéről és a tervezett kiadásokról is. Az értekezlet után került sor a Diákklub megtekintésére, amelyben a hangfalakat az SzMK vásárolta. Köszönjük a szülők támogatását és közreműködését! Zentainé Bagényi Valéria SzMK elnök SZEMÉTSZEDÉS OKTÓBER 14. A városi szemétszedő és takarító akcióba idén is bekapcsolódott iskolánk. Az iskola környékét, az iskola melletti sportpályát és a környező utcákat tisztítottuk meg az eldobált hulladéktól. A 11.C osztályból: BÁLÓ FANNI, VARGA FANNI, BERGMANN PÉTER, FALUDI GÁBOR, SZABÓ ALEX, SÁNDOR DÉNES, a 12.C osztályból NAGY BETTINA, SZALONTAI PETRA, JOZIC ESZTER, DICZENTY MÁRK, a nevelőtestületből SZABADINÉ BARTEK ZSUZSANNA TANÁRNŐ vett részt a takarításban. DUNAI NAVIGÁCIÓS BEMUTATÓ OKTÓBER 17. A bajai kikötőben a 9.B osztály tanulói részt vehettek egy dunai hajózást segítő navigációs bemutatón. Kipróbálhatták, milyen élmény hajót vezetni, persze csak szimulátoron. Érdekes ismertetéseket hallottak a hajózással kapcsolatban, melyből teszt formájában versenyt is rendeztek a diákok számára. Kézügyességüket is kipróbálhatták hajó hajtogatásával. A jó hangulatot fokozta, hogy mindenki egy kis ajándék hajóval térhetett haza. A programra az osztályt SZIGETHYNÉ KELLER KATALIN OSZTÁLYFŐNÖK kísérte. 7. OLDAL

8 A TANÉV ESEMÉNYEI A GÓLYÁK BEMUTATKOZÓ MŰSORA ÉS GÓLYABÁL OKTÓBER 20. A Diákönkormányzat felhívására minden 9.évfolyamos osztályunk műsorral készült. A 9.A osztály tanárparódiákat mutatott be, a 9.B osztály a Hupikék törpikék című dalt énekelte el, a 9.C osztályosok X Faktor paródiát adtak elő, a 9.D osztály táncos lábú diákjai pedig hip-hopot jártak. A gólyaavatást osztályok közötti versengés előzte meg. A humoros feladatok összeállítói, a játékok levezetői: HARCSÁS DÁNIEL, LÁDA DÁVID 12.A, ÁDÁM LAURA, BOGNÁR BEÁTA, MOLNÁR BARBARA, és PÁPRÁDI ESZTER 12.B, BÁRSONY DÁNIEL, ELMER DÓRA, JUDÁK ERIK, PRINCZ DZSENIFER 13.C és Eszik MARIANN, HARNÓCZI- LISZTES JUDIT, KISS JÁNOS, ZÓRITY PÉTER 13.D osztályos tanulók voltak. A tornateremben felsorakozott gólyák avatására a Türrös fogadalom szövegének elmondásával került sor. A 125 új Türrös polgár ezzel teljes jogú tagjává vált az iskola diákságának és az avatással véget ért a végzősök számára igen humorosnak tartott szecskáztatás. Az idei évben a Riverside Pubban rendeztünk gólyabálat, melyre KENDERESI DORINA 11.A plakátja invitálta diákjainkat. Több mint 300 diákunk bulizott a diszkóban. A programok szervezője SZABADINÉ BARTEK ZSUZSANNA DÖK SEGÍTŐ TANÁR volt. 56-OS MEGEMLÉKEZÉS AZ ISKOLARÁDIÓBAN OKTÓBER OLDAL Üdv néked Ifjúság! Üdvözlégy magyar nép! ki lángban és vérben születtél meg újra három nagy éjszakán vad ágyúdörgésben! Melyik nép írta fel mostanában nevét Így, hogy aranyat adott kezébe isten ujja? S mely nép beszélt így önmaga nevében, mint angyal, mikor a harsonáját fújja? Bús igájának fájára írja hát, s mint annyiszor a megsárgult ezer évben Vérrel és vassal tanítja zsarnokát. A magyar történelemnek azt a pillanatát idéztük fel, amikor a világnak immár nem először mutatva példát, a nemzet kiegyenesítette idegen és belső elnyomók által megtiport gerincét, s békés megoldás híján fegyverrel lépett fel demokratikus jogaiért, a nemzeti függetlenség kivívásáért. A műsort a 12.E osztály tanulói készítették HUZSVAY EDIT OSZTÁLYFŐNÖK vezetésével. Résztvevők: BALOG HENRIETTA, KÖRMÖS REGINA, NAGY RÓBERT és TRUDICS BÉLA.

9 A TANÉV ESEMÉNYEI VÁROSI MŰSOR AZ 56-OS FORRADALOM EMLÉKÉRE OKTÓBER 23. Ebben a tanévben Baja Város Önkormányzata iskolánkat kérte fel az 1956-os forradalom emlékére rendezett városi műsor összeállítására és előadására. Az 56 szellemiségét idéző, sok zenét, éneket, táncos koreográfiát tartalmazó verses összeállítás nagy sikert aratott a közönség körében. Mennyből az angyal menj sietve Az üszkös, fagyos Budapestre. Oda, ahol az orosz tankok Között hallgatnak a harangok. Ahol nem csillog a karácsony. Nincsen aranydió a fákon, Nincs más, csak fagy, didergés, éhség. Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék. Szólj hangosan az éjszakából: Angyal, vigyél hírt a csodáról. A műsort GOMBÁRNÉ SZEMELÁCZ MÁRIA és JAKABNÉ BÉNYEI ERIKA tanárnők készítették. Szereplők: GULYÁS BETTINA 10.D, GULYÁS FERENC 13.D, GALLA KATA 10.D, MIKLÓS MÁTÉ I.A, FEHÉR KÁRMEN 11.A, TÖLGYESI PIROSKA 12.B, FARKAS MIKLÓS 10.D, SZALAI IMRE 10.D, GATTER ANDREA I.A, BOZSÓ RITA 12.D, VAS EVELIN 10.D, PETRES EMMA 11.D, TRUDICS IMRE I.D, CSER- MÁK DANIELLA 12.E, KÖRMÖS REGINA 12.E, BORBÉLY ROLAND I.A. DIÁKKLUB AVATÁS ÉS GASZTRONÓMIAI DÉLUTÁN OKTÓBER 26. ÉS 27. Hosszú hónapok munkájával jött létre a klub, ahol a diákok a tanítás előtti és utáni szabadidejüket eltölthetik. Lehet csocsózni, kártyázni, filmet nézni, zenét hallgatni, beszélgetni és étkezni. A klub alkalmas teadélutánok, osztályprogramok szervezésére, különféle kézműves foglalkozások megtartására, akár az osztályfőnöki órák helyszíne is lehet. A pincében kialakított diákklub avatásán SCHULTZ ALEXAND- RA II.AB énekelt, TRONICSEK VIKTÓRIA 11.B szavalt. DR.VUITY VALÉRIA IGAZGATÓNŐ beszédet mondott, majd KENDERESI DO- RINA 11.A DÖK ELNÖKKEL közösen átvágták a nemzeti szín szalagot. Önkéntes szakácsaink (GÖMÖR GÁBOR, TURCSÁNYI GÁBOR, VIZI ATTILA, KISS ENIKŐ, BERTA BOGLÁRKA 10.A osztályos tanulók, KENDERESI DORINA, SEBŐK MELITTA, MIHÁLYFI JÁNOS 11.A osztályos tanulók és SÉTÁLÓ PATRÍCIA, SCHMIDT IVETT II.C osztályos tanulók) sütötték a palacsintát, a lekváros linzert, a bajor sörkiflit, és készítették a virslisalátát a diákklub konyhájában. A szervezésben segítséget SZÉCSI ANDREA és SZABADINÉ BARTEK ZSUZSANNA TANÁRNŐK nyújtottak. 9. OLDAL

10 A TANÉV ESEMÉNYEI PÁLYAVÁLASZTÁSI VÁSÁR BAJÁN ÉS KECSKEMÉTEN OKTÓBER 25., 27. ÉS 28. A pályaválasztási vásárokon az iskolák bemutatkozhatnak és találkozhatnak azokkal a diákokkal, szüleikkel és tanáraikkal, akik információt szeretnének képzéseikről. Egy-egy jól sikerült stand és segítőkész házigazdái felkelthetik az érdeklődését a pályaválasztásban még bizonytalan nyolcadikosoknak, így minden iskola nagy jelentőséget tulajdonít ennek az eseménynek. GITTA 12.C tanulók. Mind Kecskeméten, mind Baján, színes standdal várták az érdeklődőket BUSA MARIANN és TÓTHNÉ ÁDÁM BARBARA TA- NÁRNŐK, valamint REINHARDT BENJÁMIN 13.D és FEDERER BRI- NEMZETKÖZI SZAKMAI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR OKTÓBER Iskolánk harmadik alkalommal vett részt a pécsi Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola által megrendezett Szakmai Kiállításon, ahol az induló csapatok a tanirodai foglalkozáson létrehozott cégeiket mutatták be. A kétnapos rendezvényen a munka mellett ismeretségek, barátságok is kötődtek a vendéglátó iskolák tanulóival. Csapatunk sikeresen szerepelt, a szakmai zsűri különdíjjal jutalmazta standunkat. A csapatunk tagjai: ELMER DÓRA, AGÓCS ZSANETT, PIUKOVICS ANNA, HETÉNYI GERGŐ ÉS SALA- MON ISTVÁN 13.C osztályos tanulók voltak. Felkészítő és kísérő tanár: KIRÁLY BEÁTA. BEISKOLÁZÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET NOVEMBER 8. A következő tanév előkészítésének egyik legfontosabb feladata a leendő Türrös diákok beiskolázása. DR. VUITY VALÉRIA IGAZGA- TÓNŐ rendszeresen ellátogat Baja és környéke általános iskoláiba, ahol a 8.osztályos gyerekeknek beszél képzéseinkről és próbálja felkelteni az érdeklődést szakközépiskolánk iránt. E munka következő állomása a beiskolázási szülői értekezlet, ahol az érdeklődő szülők számára az iskolavezetés és a munkaközösségek vezetői adnak tájékoztatást. 10. OLDAL

11 A TANÉV ESEMÉNYEI 3D KIÁLLÍTÁS MEGTEKINTÉSE NOVEMBER 15. Egy rendhagyó osztályfőnöki óra keretében a 9.A osztály diákjai ellátogattak az Ady Endre Városi könyvtárba, ahol a Kép másképp térábrázolás a festészetben 3D kiállítást tekintették meg. A tárlaton -a festészet kiemelkedő alkotásait 3D-s szemüveggel nézve- a valósághű háromdimenziós látvány kivételes élményt jelentett mindenkinek. A program szervezője DAKA MÓNIKA OSZTÁLYFŐNÖK volt. NEVELÉSI ÉRTEKEZLET ÉS ZSÍROSKENYÉR-PARTI 2011.NOVEMBER 15. Az értekezlet napirendje: Téma 1. Tájékoztató a tavaly végzett diákok továbbtanulásáról 2. Tájékoztató a nyolcadik osztályosok beiskolázásáról ELŐADÓ DR. VUITY VALÉRIA DR. VUITY VALÉRIA 3. A pedagógusok teljesítményértékelése DR. VUITY VALÉRIA 4. Tájékoztató a Tempus pályázatról SÁROSI MAGDOLNA 5. A 2012/13. tanévben használatos tankönyvekről GOTTLIEB GÁBOR Az értekezlet zárásaként a könyvtárban SZEKERES GABRIELLA KÖNYVTÁROS látta vendégül a tantestületet. Az ehhez az alkalomhoz már szinte nélkülözhetetlenné vált zsíros kenyér és hagyma most is nagy örömöt jelentett a munkában megfáradt kollégáknak. GYÖNGYFŰZÉS NOVEMBER 23. BÁRTFAI LUCA I.A édesanyja közreműködésével gyöngyöket fűztünk a diákklubban. Készültek karácsonyi díszek, fülbevalók, karkötők saját részre és ajándékba is. A szervezők BÁRTFAI LUCA, SCHMIDT IVETT, SÉTÁLÓ PAT- RÍCIA II.C osztályos tanulók, KISSNÉ PÁLFI ILDIKÓ és SZABADINÉ BARTEK ZSUZSANNA TANÁRNŐK voltak. 11. OLDAL

12 A TANÉV ESEMÉNYEI TÜRR KOSÁRLABDA KUPA NOVEMBER 23. Három csapat részvételével rendeztük meg a vegyes csapatoknak kiírt kosárlabda tornát. Vendégeink voltak a Szent László ÁMK és a Bereczki Máté Szakképző Iskola csapatai, de a Türrösök ezen a délelőttön nem találtak legyőzőre. és a második helyezett Szent László ÁMK csapata előtt itthon tartotta a kupát. A tornát CSÁTALJAY ISTVÁN TESTNEVELŐ szervezte. ADVENTI KÉSZÜLŐDÉS NOVEMBER 22. ÉS DECEMBER 8. A hagyományokhoz híven az adventi időszakban közösen vártuk a közelgő ünnepet. November 22-én koszorúkat készítettünk, amelyek diákjaink otthonait és az iskola osztálytermeit díszítették. Az osztályfőnöki órákon meggyújtottuk a gyertyákat, beszélgettünk az ünnepről, a szeretetről, és egy kis belső csenddel, illetve nagyobb egymásra figyeléssel készülődtünk. December 8-án mézeskalácsot sütöttünk a földszinten beállított sütőben. Az apró sütemények természetesen kóstolás után- az osztályok karácsonyfáit díszítették, vagy az ajándékcsomagokra kerültek díszítés gyanánt. A programokat POSGAY ERZSÉBET TANÁRNŐ szervezte, a diákoknak segített SZÉCSI ANDREA TANÁRNŐ és KÖRÖSI JÓZSEFNÉ ÉVA NÉNI ISKOLATITKÁR. BÚCSÚZÁS KOLLÉGÁINKTÓL Az őszi időszakban több kollégától is búcsúzott tantestületünk. BERGER MARIANN és BER- GER JÓZSEF november közepétől másik középiskolában folytatja munkáját. PANKHARDT ISTVÁNNÉ és BAKÓ JÓZSEF hosszú munkásévek után nyugdíjba vonult. A kollektívánk nevében az iskolavezetés köszönt el kollégáinktól, köszönte meg munkájukat, adta át jelképes ajándékainkat, kívánt jó egészséget és sikerekben gazdag további életet. 12. OLDAL

13 A TANÉV ESEMÉNYEI MIKULÁS NAP DECEMBER 6. PASZTERKÓ MÁRK 11.D mint Mikulás bácsi és krampuszkái (FADDI POLETT, KENDERESI DORINA, NAGY TÍMEA, SEBŐK MELITTA 11.A osztályos tanulók) végiglátogatták az osztályokat és mindenkinek szaloncukrot osztottak. A hálás és lelkes diákok énekkel köszönték meg az apró figyelmességet. Természetesen a tanári szobát, az iskolavezetés és titkárság irodáit, a gazdasági hivatalt, a könyvtárat és a portát is felkereste a Mikulás, így a felnőttek sem maradtak szaloncukor nélkül. A program szervezője SZABADINÉ BARTEK ZSUZSANNA DÖK SEGÍTŐ TANÁR volt. MIKULÁS NAP A DOLGOZÓINK GYERMEKEINEK DECEMBER 6. A hagyományos Mikulás napi rendezvény műsorát DAKA MÓNIKA TANÁRNŐ és a 9.A osztály tanulói (ÁDÁM REBEKA, BECK DÁNIEL, FUSZENECKER CSILLA, HELLINGER VERONIKA, KAMENSZKY TAMÁS, KOHOL BEATRIX, LÁNDORI GÁBOR, ZOMBORCSEVITY BALÁZS) készítették. Az idei interaktív műsor a változatos feladatokkal nagyon tetszett a gyerekeknek. Mikulásunk KOVÁCS GÁBOR TANÁR ÚR volt. Köszönjük, hogy elvállata ezt a felelősségteljes feladatot! A programot POSGAY ERZSÉBET TANÁRNŐ szervezte. KARÁCSONYI VACSORA DECEMBER 20. Ha van okunk, hogy a karácsonyfa gyertyáit meggyújtsuk, az csak az lehet, hogy emlékeztessük magunkat a szeretet fontosságára az emberi létben. A szeretetre, ami ragyogó fényként munkál a bennünket körülvevő sötétben, ahol ez a mi világunk telve van az ember kitalálta rémek ijesztő árnyaival, melyek a gyűlölködés és a szenvedés egyazon tengelye körül forognak. Ezek a karácsonyi fények kell emlékeztessenek bennünket, legalább egyszer az évben, hogy nincs más kiút ebből a végzetes örvényből, mint a szeretet. Részlet Vass Albert: Karácsony igaz történet című művéből A fenti gondolatok jegyében gyűlt össze egy ünnepi vacsorára kollektívánk a Malom étteremben, ahol IGAZGATÓNŐNK, DR.VUITY VALÉRIA ünnepi beszédében köszönte meg a kollégák egész éves munkáját, kívánt békés karácsonyt és boldog új esztendőt mindannyiunknak. 13. OLDAL

14 A TANÉV ESEMÉNYEI I. FÉLÉVI OSZTÁLYOZÓ ÉRTEKEZLET JANUÁR 13. Az osztályokban tanító pedagógusok félévi osztályozó értekezleten, döntöttek a tanulók magatartási és szorgalmi jegyeiről, számba vették a szaktárgyakban kapott tanári minősítéseket. Ez utóbbiak megállapítása a szaktanár törvényben biztosított joga. Az osztályozó értekezlet alkalom volt arra, hogy az osztályfőnök tájékoztatása, valamint az elért eredmények alapján megvitassák az osztály és minden egyes tanuló magatartásában, tanulmányi teljesítményében bekövetkezett változásokat, kialakítsák álláspontjukat arról, milyen javaslatokat tesznek a félévi nevelőtestületi értekezleten a hatékonyabb munka érdekében. NYOLCADIKOSOK FELVÉTELI VIZSGÁJA JANUÁR 21. A november és január hónapokban ingyenesen tartott felvételi előkészítő tanfolyamot követően szerveztük meg az egységes írásbeli felvételi vizsgát. Az Oktatási Hivatal által összeállított központi vizsgadolgozatok elsősorban nem tantárgyi, lexikális tudást mértek, hanem azokat az eszköztudás körébe tartozó képességeket és készségeket, amelyek a középfokú iskolában való eredményes továbbtanuláshoz szükségesek. A felvételi dolgozatok megírására magyar és matematika tantárgyakból került sor bármelyik arra vállalkozó középiskolában, így a Türrben is. A másutt írt és javított dolgozatok pontszámait iskolánk elfogadta. NEVELÉSI ÉRTEKEZLET JANUÁR 24. Az értekezlet napirendje: Téma ELŐADÓ 1. Az első félév értékelése DR. VUITY VALÉRIA 2. A törvényességi ellenőrzés megállapítása alapján az adminisztrációs feladatokról 3. Tájékoztató a beiskolázásról, a 8. osztályosok felvételijéről 4. A szakmacsoport, az emelt szintű érettségi és a második idegen nyelv választásával és az érettségire és szakmai vizsgára való jelentkezéssel kapcsolatos kérdések DR. VUITY VALÉRIA GOTTLIEB GÁBOR DR. VUITY VALÉRIA 5. A szalagavató TIZENEGYEDIKES OSZTÁLYFŐNÖKÖK 6. Közalkalmazotti Tanács választása SÁROSI MAGDOLNA 14. OLDAL

15 A TANÉV ESEMÉNYEI SZALAGAVATÓ ÜNNEPÉLY ÉS BÁL JANUÁR 27. A minden évben oly nagy izgalommal és készülődéssel várt szalagavató ünnepélyre a Dr. Pósta Sándor Sportcsarnok idén is zsúfolásig megtelt. A 143 végzős tanulónk és osztályfőnökeik mellett jelen voltak a büszke családtagok és barátok, valamint tantestületünk jelenlegi és egykori tagjai is, hogy tanúi legyenek az érettségire készülő diákjaink szalagtűzésének. A műsorban szavalatokat, idézeteket, dalokat hallhattunk a tudásról, barátságról, célokról, a lélek üzeneteiről. A köszöntő és elköszönő beszédek, majd a szalagtűzés után a tizenegyedikes, majd a végzős évfolyam tanulói által bemutatott szép keringők következtek. 19 órától iskolánk bálteremmé alakított és gyönyörűen feldíszített tornatermében folytatódott az est. A svédasztalos vacsora után jókedvű tánccal múlatták az időt a bál vendégei. Szereplők voltak: CSERMÁK DANIELLA 12.E, FEHÉR KÁRMEN 11.A, FÉLIX MÁRK 10.C, GARAMI FANNI 11.C, GORJANÁCZ ÁGNES 11.C, HAJNAL ALEX 10.C, KERESZTES XAVÉR 9.B, KEDVES ÁDÁM 12.D, KOVÁCS SZABINA 10.B, KÖRMÖS REGINA 12.E, TRUDICS BÉLA 12.E. osztályos tanulók. A Szervező tanárok voltak: HUZSVAY EDIT, LAKNER MÓNIKA, POSGAY ERZSÉBET, SZARVAS MIKLÓS és SZITTYAI MELINDA. A táncokat betanította: GOMBÁRNÉ SZEMELÁCZ MÁRIA TANÁRNŐ. KIRÁNDULÁS A PAKSI ATOMERŐMŰBE FEBRUÁR 6. A hóakadályokkal való megküzdés után a majdnem száz 11. évfolyamos tanulónk a látogatóközpontba érkezett, ahol az ember- és természetközpontú kiállítás az atomenergiát kívánja elhelyezni a hétköznapok világába. Az erőmű 4-es számú blokkját egyórás séta során szakavatott idegenvezető kíséretével járták végig. Az erre a célra épített üvegezett folyosókról tekintették meg a működő atomreaktort és a vezénylőtermet. Védősisak felvétele után léphettek be a turbinacsarnokba és közvetlen közelről nézhették meg a hatalmas méretű turbina-generátor egységeket. A kirándulást SZARVAS MIKLÓS TANÁR ÚR szervezte. Kísérő tanárok POSGAY ERZSÉBET és SZITTYAI MELINDA TANÁRNŐK voltak. 15. OLDAL

16 A TANÉV ESEMÉNYEI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET ÉS TANÁRI FOGADÓÓRÁK FEBRUÁR 7. A második félévi SzMK gyűlésen a szülők tájékoztatást kaptak a következő tanévben az iskola tanulói által rendelhető tankönyvek jegyzékéről, amelyet a szülői munkaközösség véleményezett. SZABADINÉ BARTEK ZSUZSANNA IFJÚSÁGVÉDELMI FELELŐS ismertette a tankönyvtámogatás rendszerét. Az értekezlet fő témája a közelgő szülők-nevelők báljának a megszervezése volt. Áttekintettük az ezzel kapcsolatos teendőket, mely az előkészületeket és a lebonyolítást is magában foglalta. Az értekezleten ZENTAINÉ BAGÉNYI VALÉRIA SZMK ELNÖK beszámolt a szülőknek a teremdekorációs verseny eredményéről és a nyertes osztályok díjazásáról, valamint az SzMK hozzájárulásának a mértékéről. A szülői munkaközösség a szalagavatót új báli ruha kiegészítők vásárlásával támogatta. Ezúttal is köszönjük a szülők támogatását. DIÁKKÖZGYŰLÉS 2012.FEBRUÁR 14. Az évi rendes közgyűlés első napirendi pontja KENDERESI DORINA 11.A DÖK ELNÖK beszámolója volt az előző év diákprogramjairól és a költségvetésről. Ezután DR.VUITY VALÉRIA IGAZGATÓNŐ válaszolt a diákok által feltett kérdésekre. Megerősítette, hogy január elsejétől tilos az iskola területén a dohányzás. Az ÁNTSZ pénzbüntetést ró ki a dohányzáson ért tanulókra és felnőttekre egyaránt. Szóba került a mellékhelyiségek használata és az ott elkövetett rongálások. Közös érdekünk környezetünk megóvása, így mindenkinek figyelnie kell az iskolánk tisztaságára! hangsúlyozta válaszában. Az igazgatónő felhívta a diákok figyelmét a facebook használatával kapcsolatban arra, hogy az iskoláról, az itt tanító pedagógusokról és dolgozókról, az iskola tanulóiról csak az emberi méltóság tiszteletben tartásával lehet véleményt nyilvánítani. Az utolsó napirendi pontban SZABADINÉ BARTEK ZSUZSANNA DÖK SEGÍTŐ TANÁR tartott tájékoztatót az eddigi tapasztalatok alapján a diákklub használatáról. ÁLTALÁNOS ISKOLÁK SZÁMÁRA MEGHIRDETETT VERSENYEINK Évek óta rendezi iskolánk a Körzeti történelem versenyt és a Gazdasági vetélkedőt, melyekre a környék általános iskoláiban tanuló 7. és 8. osztályos tanulókat várjuk. A versenyek célja a tantárgyak tananyagán túlmutató ismeretek megszerzésére ösztönzésen túl iskolánk népszerűsítése, a történelem illetve a gazdasági munkaközösségekben végzett munka bemutatása és az általános iskolákban tanítókkal való szakmai párbeszéd kialakítása. Versenyeink népszerűek; Baja 40 km-es körzetéből, Kalocsától Bácsalmásig neveznek csapatok. A Körzeti történelem verseny döntőjére a legjobb 10 csapatot, míg a Gazdasági vetélkedő döntőjére a legjobb 8 csapatot hívtuk meg. A jó hangulatú versenyeken a diákok jó élményeket, a kísérő pedagógusok pedig szakmai tapasztalatokat szerezhettek. A részletes ismertetőket lásd a Középiskola fejezetben. 16. OLDAL

17 A TANÉV ESEMÉNYEI MEGEMLÉKEZÉS A KOMMUNISTA DIKTATÚRÁK ÁLDOZATAIRÓL AZ ISKOLARÁDIÓBAN FEBRUÁR 24. Február 25. a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja hazánkban. Ez évben Faludy György költő verseit felidézve emlékeztünk meg azokról az áldozatokról, akik elszenvedték az elnyomást és terrort, lélekben azonban sikerült azon felülkerekedniük. Akármi én vagyok az úr itt. Kínzóim sírja összedől. Rímeim élnek. Körben húrik szállnak. Nem félek senkitől. A műsort a 10.D osztály tanulói készítették JAKABNÉ BÉNYEI ERIKA OSZTÁLYFŐNÖK vezetésével. Résztvevők: BENKE ROBERTA, FARKAS MIKLÓS, GALLA KATA, GULYÁS BETTINA, HORVÁTH CSENGE, MILÁNKOVITS KRISZTINA, SZABÓ ZSÓ- FIA, TISZAI GABRIELLA, VARGA BARBARA, VAS EVELIN. PÓKERVERSENY 2012.FEBRUÁR 29. KOCSNER KORNÉLIA 10.A pókerversenyt szervezett a lelkes pókeresek részére. A diákklubban két asztalnál játszottak és próbálták ki szerencséjüket és adtak számot tudásukról a versenyre jelentkező diákok. A végeredmény: FEHÉR DORINA 10.A és ÁDÁM DAMJÁN 11.E elsők lettek, a második helyet BERTICS DÁVID 10.B és NAGY PATRIK 9.B szerezte meg. A program szervezésében és lebonyolításában segédkezett SZABADI- NÉ BARTEK ZSUZSANNA DÖK SEGÍTŐ TANÁR. NŐNAPI KÖSZÖNTŐ MÁRCIUS 8. KOVÁCS GÁBOR KOLLÉGÁNK a Nőnap alkalmából kolléganőink felé tolmácsolta a férfi nem képviselőinek jókívánságait. A Mit jelentenek a nők a férfiak számára? örök kérdésre adandó lehetséges válaszok sokasága nem fért a nagyszünet idejébe, így néhány kedves szó és a gyönyörű virágok kíséretében kiemelte, hogy a nőnap ünneplése szorosan összefonódik a nők egyenjogúságáért folytatott küzdelmével. Magyarországon elsők között (Svájcot több mint ötven évvel megelőzve!) 1918 óta élhetnek a hölgyek szavazati jogukkal. 17. OLDAL

18 A TANÉV ESEMÉNYEI MÁRCIUS 15-I MEGEMLÉKEZÉS AZ ISKOLÁBAN MÁRCIUS 14. Oh, szabadság, hadd nézzünk szemedbe! Oly sokáig vártunk rád epedve, Annyi éjen által, mint kísértet, Bolygott lelkünk a világban érted. Kerestünk mi égen-földön tégedet Egyetlenegy igaz istenséget, Te vagy örök, a többi mind bálvány, Mely leroskad, egy ideig állván. Petőfi Sándor: A szabadsághoz (részlet) A 9.C osztály első igazi közösségformáló megmérettetése volt az ünnepi készülődés. A műsort lelkes kutatómunka előzte meg. A népdalok és szövegek gyűjtéséhez az internetet hívták segítségül. A műsort összeállította és betanította KISS KLÁRA OSZTÁLYFŐNÖK, a dalok és gitárkíséret hangzását felügyelte PETHŐNÉ KŐVÁRI ANDREA TANÁRNŐ. Szereplők: BARLOVITS NIKOLETT, BENCSIK REBEKA, CSATA ROLAND, DUJMOV ZSANETT, FEHÉRVÁ- RI PATRIK, FRANCSICSKOVICS DOMINIKA, HORVÁTH OTHNIEL (GITÁRKÍSÉRET), ILLÉS VIKTÓRIA, KERNYA PÁLMA, KERNYA PATRIK, KUTI GORDÁNA, PALÁSTI MARTIN, PETRÁCS ESZTER és NAGY BOTOND. KOLLÉGÁINK KÖSZÖNTÉSE Tantestületünk, illetve kollektívánk SZITTYAI MELINDA TANÁRNŐNEK gratulálhatott és sok boldogságot kívánt augusztusi házasságkötése alkalmából. PÁL ÁGNES TANÁRNŐNEK és januárban született kisfiának jó egészséget és egész családjának boldog, hosszú életet kívántunk. TAKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGYNEK 40 éves közalkalmazotti jogviszonya alkalmából köszöntük meg áldozatos munkáját és kívántunk jó egészséget, munkás nyugdíjas éveihez. Gratulálunk mindannyiuknak! 18. OLDAL

19 A TANÉV ESEMÉNYEI NYUGDÍJAS TALÁLKOZÓ MÁRCIUS 29. Egy tanítónő mutatta e tájat... Mint birodalmában, úgy vezetett a bányatelepi új iskolában oly fiatal, még maga is gyerek, De arcán olyan kedves, szép komolyság, mint aki tudja, rábízva az ország, mert rá a gyerekek. Zelk Zoltán: Csoda (részlet) Az idei találkozóra a meghívást 23 nyugdíjas kollégánk fogadta el. Műsorunkban CSERMÁK DANIELLA 12.E prózával, KÖRMÖS REGINA 12.E verssel, FEHÉR KÁRMEN 11.E, MOLDVAI KAMILLA 12.B és TÖLGYESI PIROSKA 12.B pedig dallal köszöntötte a vendégeket. DR. VUITY VALÉRIA IGAZGATÓNŐ köszöntő szavai után az elmúlt évben az iskolában történtekről számolt be. Eredményeink, örömeink és néha kudarcaink felsorolása után büszkén mutatott körbe a megújult, klubhelyiséggé alakult helyiségben. SÁROSI MAG- DOLNA és LAKNER MÓNIKA TANÁRNŐK az öt ország egy-egy iskoláját átfogó Comenius projektről, az idei tanév szakmai kirándulásairól tartottak képes beszámolót. KVALLA FERENC VOLT IGAZGATÓ rövid emlékezése, és KISZELY ZOLTÁNNÉ INCI NÉNI egy volt diákjától kapott versének felolvasása után terített asztal melletti kötetlen beszélgetés keretében találkozott a jelen és a múlt. A találkozót szervezték GUGÁNNÉ TISZTTARTÓ ÁGNES és SZEKERES GABRIELLA TANÁRNŐK, közreműködtek GOTTLIEB ORSOLYA OKTATÁSI ASSZISZTENS és GYULAI LÁSZLÓ TECHNIKUS. 19. OLDAL

20 A TANÉV ESEMÉNYEI KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁK VERSENYE ÁPRILIS 4. A gazdasági szakközépiskolák több évtizedes hagyománnyal rendelkező déldunántúli regionális versenyének házigazdája a 2011/2012-es tanévben a bonyhádi Tolna Megyei Szakképző Iskola és Kollégium Perczel Mór Szakközépiskolai Tagintézménye volt. Az ÖTÖK TALÁLKOZÓJA elnevezésű megmérettetésen a kaposvári Noszlopy Gáspár, a pécsi Radnóti Miklós, a komlói KÖOK Szakközépiskola, a házigazda intézmény és a mi iskolánk diákjai mérték össze tudásukat több témakörben: gazdasági ismeretek, informatika, gépírás, irodalom, angol és német nyelv, matematika, röplabda és az elmaradhatatlan foci. A megnyitónak és a résztvevő iskolák Ilyenek vagyunk című bemutatkozó műsorának a helyi Művelődési Ház színházterme adott otthont. Utazó csapatunkat vezette SÁROSI MAGDOLNA IGAZGATÓHELYETTES. GEMENCI TÚRA I ÁPRILIS km-es túránk alkalmával bejártuk a Nyéki-Holt-Dunát övező tanösvényt, majd északnak fordulva eljutottunk a Rezéti- Dunáig, onnan pedig a Cserta-partig. Az időjárás remek volt, talán túl jónak is mondható, naptej nem ártott volna már ezen a szép tavaszi napon sem. Az állatmegfigyelőben újszülött vadmalacokat láttunk, akik több-kevesebb bizalommal fordultak felénk. Útközben a Duna egykori mellékágaival és azok élővilágával ismerkedhettek meg a résztvevők. A kirándulást szervezte: AGYAGÁSI ANETT TANÁRNŐ. 20. OLDAL

A Türr István Gazdasági Szakközépiskolában tanító tanárok 2011/2012-es tanév

A Türr István Gazdasági Szakközépiskolában tanító tanárok 2011/2012-es tanév Dr. Vuity Valéria Igazgató közgazdaságtan Sárosi Magdolna Igazgatóhelyettes német nyelv Gottlieb Gábor Igazgatóhelyettes matematika, informatika, földrajz Agyagási Anett biológia Bartkóné Szigecsán Réka

Részletesebben

Munkaterv 2015/2016-os tanévre (180 tanítási nap)

Munkaterv 2015/2016-os tanévre (180 tanítási nap) Munkaterv 2015/2016-os tanévre (180 tanítási nap) Feladat Határidő Felelős Javító- és osztályozó vizsgák augusztus 25. 8.00 Munkaközösségi értekezletek augusztus 26-27. Tanév-előkészítő nyitóértekezlet

Részletesebben

A 2012/2013. TANÉV RENDJE ÉS MUNKATERVE

A 2012/2013. TANÉV RENDJE ÉS MUNKATERVE A 2012/2013. TANÉV RENDJE ÉS MUNKATERVE Szorgalmi időszak: Szakközépiskola nappali tagozat: 9-11. osztályok 2012. szeptember 3. - 2013. június 14. 12.B, G és a 13. A osztályok 2012. szeptember 3. - 2013.

Részletesebben

az őszi érettségi vizsgára való jelentkezés határideje Jáky József Tagintézményben nevelőtestületi értekezlet avatási vetélkedő a 9.

az őszi érettségi vizsgára való jelentkezés határideje Jáky József Tagintézményben nevelőtestületi értekezlet avatási vetélkedő a 9. Időpont Szeptember 2. Szeptember első hetében: Szeptember 5. Szeptember 9. Szeptember 12. Szeptember 13. Szeptember 10-13. Szeptember második felében Szeptember 16-20 Szeptember 20. Szeptember 24. Szeptember

Részletesebben

Eseménynaptár tanév

Eseménynaptár tanév Eseménynaptár 2017-2018. tanév Dátum Esemény Felelős Augusztus Tantárgyfelosztás, órarend elkészítése és e Aug. 22. Jelentkezés, munkafelvétel tantestület Aug. 23. 8 h Alakuló értekezlet tantestület Aug.

Részletesebben

A LEHEL VEZÉR GIMNÁZIUM MUNKATERVE (2018/19)

A LEHEL VEZÉR GIMNÁZIUM MUNKATERVE (2018/19) A LEHEL VEZÉR GIMNÁZIUM MUNKATERVE (2018/19) I. Rendeletben (13/2018.(VI. 14.) EMMI-rendelet) meghatározott és hozzá kapcsolódó időpontok (az alábbi időpontok a későbbiekben változhatnak) Első tanítási

Részletesebben

A 2017/2018-es tanév rendje a Soproni Széchenyi István Gimnáziumban Feladat Felelős Időpont

A 2017/2018-es tanév rendje a Soproni Széchenyi István Gimnáziumban Feladat Felelős Időpont Feladat Felelős Időpont Geopolitikai Konferencia 2017 Közép- és Kelet- Európa a 21. század többpólusú világában Farkas Gábor, Simon György augusztus 25. Magyar-Földrajzi Társaság 70. Vándorgyűlése és 141.

Részletesebben

Hó/nap Esemény Helyszín. Külön beosztás szerint Kanizsay, nagytanári II Sz V H Egész héten folyamatosan:

Hó/nap Esemény Helyszín. Külön beosztás szerint Kanizsay, nagytanári II Sz V H Egész héten folyamatosan: ok száma: 180 Tanítás nélküli munka: 6 Tanévtár 2014/2015. tanév 1 Szalagavató (2014.12.24. helyetti munka): 2014.11.22. 1 félévi osztályozó értekezlet: 2015.01.17. 1 ról az IDB dönt (Kanizsay ): 2015.03.13.

Részletesebben

A 2018/2019. tanév rendje, fő feladatai, programja

A 2018/2019. tanév rendje, fő feladatai, programja A 2018/2019. tanév rendje, fő feladatai, programja A tanév rendjét és munkatervét a 13/2018. (VI.14) EMMI rendelet, a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum éves keretmunkaterve és az iskola Pedagógiai Programja

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus 27-30 Augusztus 30.

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Vezetőségi értekezlet Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre Hét Hónap, nap Eseménytervezet szeptember 1.hét 1. "A" hét 1. hétfő Első tanítási nap: munkavédelmi oktatás a 9.évfolyam számára 2. 2. kedd 3. 3. szerda Tanévnyitó

Részletesebben

Hó/nap Esemény Helyszín

Hó/nap Esemény Helyszín ok száma: 179 Tanítás nélküli munka: 6 Módosított Tanévtár 2013/2014. tanév 1 tanulmányi kirándulás: 2013. 09. 13. 1 Szalagavató (2013.12.27. helyetti munka): 2013. 11. 30 1 ról az IDB dönt (Kanizsay ):

Részletesebben

A ES TANÉV MUNKATERVE

A ES TANÉV MUNKATERVE SALGÓTARJÁNI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM SZONDI GYÖRGY SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA 2660 BALASSAGYARMAT, RÉGIMALOM ÚT 2. TEL: 35/501-600 WEB: www.szondi-bgy.sulinet.hu E-MAIL: szondi@szondi-bgy.sulinet.hu

Részletesebben

Soproni Széchenyi István Gimnázium ÉVES MUNKATERV as tanév

Soproni Széchenyi István Gimnázium ÉVES MUNKATERV as tanév Alakuló tantestületi értekezlet Farkas Gábor augusztus 27. 9.00 Javító- és különbözeti vizsgák Szentpáli Ágnes augusztus 28. 9.00 Tanévnyitó tantestületi értekezlet Farkas Gábor augusztus 30. 9.00 Fecsketábor

Részletesebben

A VÁSÁRHELYI PÁL ÉPÍTŐIPARI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI VÍZÜGYI SZAKKÖZÉPISKOLA 2013/2014. TANÉVI MUNKATERVE

A VÁSÁRHELYI PÁL ÉPÍTŐIPARI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI VÍZÜGYI SZAKKÖZÉPISKOLA 2013/2014. TANÉVI MUNKATERVE A VÁSÁRHELYI PÁL ÉPÍTŐIPARI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI VÍZÜGYI SZAKKÖZÉPISKOLA 2013/2014. TANÉVI MUNKATERVE KIEMELT CÉLKITŰZÉSEINK A NEVELÉS OKTATÁS TERÜLETÉN A 2013/2014. TANÉVBEN 1. A kompetenciaalapú oktatás

Részletesebben

Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. munkanap. nélküli augusztus

Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. munkanap. nélküli augusztus Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája dátum i 2017. augusztus 2017. augusztus 28., hétfő hétfő Alakuló értekezlet Javító- és különbözeti vizsgák 9.00 13.00

Részletesebben

Soproni Széchenyi István Gimnázium ÉVES MUNKATERV as tanév

Soproni Széchenyi István Gimnázium ÉVES MUNKATERV as tanév Alakuló tantestületi értekezlet Farkas Gábor augusztus 26. 9.00 Munkaközösségi értekezletek iskolavezetés, munkaközösség-vezetők augusztus 26-szeptember 6. Javító- és különbözeti vizsgák Szentpáli Ágnes

Részletesebben

A LEHEL VEZÉR GIMNÁZIUM MUNKATERVE (2018/19)

A LEHEL VEZÉR GIMNÁZIUM MUNKATERVE (2018/19) A LEHEL VEZÉR GIMNÁZIUM MUNKATERVE (2018/19) I. Rendeletben (13/2018.(VI. 14.) EMMI-rendelet) meghatározott és hozzá kapcsolódó időpontok (az alábbi időpontok a későbbiekben változhatnak) Első tanítási

Részletesebben

A 2018/2019-ES TANÉV RENDJE

A 2018/2019-ES TANÉV RENDJE A 2018/2019-ES TANÉV RENDJE 1. SZORGALMI IDŐSZAK Első tanítási nap 2018. szeptember 3. Utolsó tanítási nap 2019. június 14. Első félév vége 2019. január 26. A 12. osztályosok utolsó tanítási napja 2019.

Részletesebben

Székesfehérvári SZC Széchenyi István Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája MUNKATERV 2017/2018. tanév Dominó Csaba Igazgató

Székesfehérvári SZC Széchenyi István Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája MUNKATERV 2017/2018. tanév Dominó Csaba Igazgató Székesfehérvári SZC Széchenyi István Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 2017/2018. tanév Dominó Csaba Igazgató SZEPTEMBER SZEPTEMBER 1. 5. 8. 13. 15. 20.- 22. - 20. 21. 22. 27. 16:00 12:00 12:00

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2014/2015-ös tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2014/2015-ös tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2014/2015-ös tanévben Augusztus Augusztus 18. Augusztus 21. Augusztus 21-22 Augusztus 21-25. Augusztus 26. Augusztus 27. Augusztus 28. Vezetőségi értekezlet

Részletesebben

HATÁRIDŐNAPLÓ 2014/2015. TANÉV. December

HATÁRIDŐNAPLÓ 2014/2015. TANÉV. December HATÁRIDŐNAPLÓ 2014/2015. TANÉV December a hónap folyamán Történelem háziverseny harmadik fordulója a 9-10. évfolyam számára a második világháború témaköréből felelős: Hartmann Mónika Kirándulás a bécsi

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium eseményterve a 2017/2018-as tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium eseményterve a 2017/2018-as tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium eseményterve a 2017/2018-as tanévben Augusztus Augusztus 21. Augusztus 22. Augusztus 22-23 Augusztus 23-29. Augusztus 29. Vezetőségi értekezlet Tantestületi alakuló

Részletesebben

Munkaterv a as tanévre. Augusztus. Időpont Program Felelős

Munkaterv a as tanévre. Augusztus. Időpont Program Felelős Munkaterv a 2017-2018-as tanévre Augusztus Időpont Program Felelős 2017. augusztus 23. 8 óra Alakuló értekezlet 2017. augusztus 23. 8.30 Korrepetálások, tantermek-tanári rendezése 2017. augusztus 24-25.

Részletesebben

Időpont Téma Felelős Augusztus

Időpont Téma Felelős Augusztus Bálint Sándor Tagiskola Eseménynaptár 2017-2018 Időpont Téma Felelős Augusztus 23. Alakuló értekezlet Winkler Andrea 23. Munkaközösségi foglalkozások Munkaközösség-vezetők 24. Javítóvizsga Szaktanárok

Részletesebben

A AS TANÉV MUNKARENDJE ISKOLAI RENDEZVÉNYEK - KIEMELT FELADATOK

A AS TANÉV MUNKARENDJE ISKOLAI RENDEZVÉNYEK - KIEMELT FELADATOK FELADATOK Javító vizsgák szaktanári konzultációs lehetőség Tankönyvosztás Tanévnyitó ünnepség Első tanítási nap Tanulók fizikai állapotának és edzettségének vizsgálata Szülői értekezlet a 11-12. évfolyamon

Részletesebben

Ózdi SZC Bródy Imre Szakgimnáziuma. A tanév menetrendje (részlet az éves munkatervből)

Ózdi SZC Bródy Imre Szakgimnáziuma. A tanév menetrendje (részlet az éves munkatervből) A tanév menetrendje (részlet az éves munkatervből) 2018. szeptember 3. Ünnepélyes tanévnyitó (hétfő) Első tanítási nap - osztályfőnöki órák (3 óra) Törzslapok és bizonyítványok dokumentációja (a korábbi

Részletesebben

A 2016/2017-ES TANÉV RENDJE

A 2016/2017-ES TANÉV RENDJE A 2016/2017-ES TANÉV RENDJE 1. SZORGALMI IDŐSZAK Első tanítási nap 2016. szeptember 1. Utolsó tanítási nap 2017. június 15. Első félév vége 2017. január 20. A 12. osztályosok utolsó tanítási napja 2017.

Részletesebben

Szeptember udvar osztályterem tantermek

Szeptember udvar osztályterem tantermek szept. 1. hétfő 1. óra 2-4. óra 5-7. óra Tóth Árpád Gimnázium Ünnepélyes tanévnyitó Osztályfőnöki óra Szeptember udvar osztályterem tantermek Várallyainé B.J szept. 1. hétfő 6-7. óra Első emelt szintű

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centum Gábor Dénes Szakgimnáziuma 2017/2018. tanév Munkaterv. Eseménynaptár augusztus

Szegedi Szakképzési Centum Gábor Dénes Szakgimnáziuma 2017/2018. tanév Munkaterv. Eseménynaptár augusztus Szegedi Szakképzési Centum Gábor Dénes Szakgimnáziuma 2017/2018. tanév Munkaterv Eseménynaptár 2017. augusztus 08.09. szerda Tankönyvek kiszállítása Balla-Mustos Mónika 08.23. szerda 8.30 Alakuló értekezlet

Részletesebben

Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap. Szeptember. Tanítási napok száma: 22 nap

Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap. Szeptember. Tanítási napok száma: 22 nap Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap Szeptember Tanítási napok száma: 22 nap Feladatok Határidők Szervezők Tanévnyitó szentmise (Endrődi Lukács László 2014. 08. 31. 17-18.30 óra

Részletesebben

NAPTÁRI ÜTEMTERV. 2015/2016-os tanévre. Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium és Szakképző Iskola. Augusztus

NAPTÁRI ÜTEMTERV. 2015/2016-os tanévre. Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium és Szakképző Iskola. Augusztus NAPTÁRI ÜTEMTERV 2015/2016-os tanévre Augusztus Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium és Szakképző Iskola Tantestületi alakuló értekezlet Határidő: augusztus 24. (hétfő) 8.00 óra Helye: Trefort Ágoston

Részletesebben

A 2016/2017. tanév rendje, munkaterve, fő feladatai, programja

A 2016/2017. tanév rendje, munkaterve, fő feladatai, programja SZOLNOKI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Klapka György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM Azonosító: 203056 H-5100 Jászberény, Hatvani út 2. Tel.: igazgatóság: 06-20/394-9349, gazdasági iroda: 06-20//393-8112

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2016/2017-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2016/2017-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2016/2017-es tanévben Augusztus Augusztus 15. Augusztus 22. Augusztus 15-24 Augusztus 23-26. Augusztus 29. Augusztus 30. Vezetőségi értekezlet Tantestületi

Részletesebben

2018/2019. tanév ütemterve

2018/2019. tanév ütemterve 2018/2019. tanév ütemterve Első tanítási nap: 2018. szeptember 3. (hétfő) Tanévnyitó ünnepély: 2018. szeptember 3. (hétfő) 8.00 Első tanítási nap az esti tagozaton 2018. szeptember 3. 14 15 Az őszi érettségi

Részletesebben

2015/2016. tanév rendje

2015/2016. tanév rendje 2. sz. melléklet: 2015/2016. tanév rendje 2015/2016. tanév rendje Első tanítási nap: 2015. szeptember 01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2016. június 15. (szerda) SZEPTEMBER 8.00 Ünnepélyes tanévnyitó (szakközépiskola

Részletesebben

A 2014-2015-ös tanév iskolai feladatainak ütemezése a Magyar László Gimnázium és Szakiskolában

A 2014-2015-ös tanév iskolai feladatainak ütemezése a Magyar László Gimnázium és Szakiskolában Dunaföldvári-Bölcskei-Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Szakiskola Magyar László Gimnáziuma és Szakiskolája 7020 Dunaföldvár, Templom u. 5. Telefon/Fax: 75/541-269 OM 201167

Részletesebben

Csonka Zoltán igazgató Rendőrséggel Iskolarendőr program 20. Szakkörök, felzárkóztatók, érettségi felkészítők meghirdetése

Csonka Zoltán igazgató Rendőrséggel Iskolarendőr program 20. Szakkörök, felzárkóztatók, érettségi felkészítők meghirdetése Augusztus Téma Felelős 17.-19. A tanév vezetői előkészítése 22.-től A Nkt. módosításainak és az új jogszabályi Nevelőtestület tagjai változásoknak a megismerése. 22. 9.00 alakuló tantestületi értekezlet

Részletesebben

01. Tanévnyitó ünnepség. 18. Szülői értekezletek. 02. Nevelési értekezlet. 06. Aradi vértanúk emléknapja

01. Tanévnyitó ünnepség. 18. Szülői értekezletek. 02. Nevelési értekezlet. 06. Aradi vértanúk emléknapja szeptember 01. Tanévnyitó ünnepség 08. DÖK gyűlés 18. Szülői értekezletek október 02. Nevelési értekezlet 06. Aradi vértanúk emléknapja 09. Nyílt nap 17. Nyílt nap 20. Iskolai ünnepség 23. Nemzeti ünnep

Részletesebben

A 2018/2019. tanév helyi rendje Készült 13/2018. (VI. 14.) EMMI rendelet a 2018/2019. tanév rendjéről alapján SZEPTEMBER

A 2018/2019. tanév helyi rendje Készült 13/2018. (VI. 14.) EMMI rendelet a 2018/2019. tanév rendjéről alapján SZEPTEMBER 1. sz. melléklet: A tanév helyi rendje A 2018/2019. tanév helyi rendje Készült 13/2018. (VI. 14.) EMMI rendelet a 2018/2019. tanév rendjéről alapján Első tanítási nap: 2018. szeptember 3. (hétfő) Utolsó

Részletesebben

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018.

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. IDŐ MUNKATERVI PROGRAMOK SZERVEZÉSI KOORDINÁTOR VIII. 22. 9:00 VII. 23. 9:00 VIII.22.- 31. VIII. 24. VIII. 28. 8:00-17:00 VIII. 29. 8:00-17:00

Részletesebben

F e l a d a t t e r v a / e s t a n é v r e. Események: Időpontok: Felelősök: Gólyatábor augusztus Pallagi Zs., 9.

F e l a d a t t e r v a / e s t a n é v r e. Események: Időpontok: Felelősök: Gólyatábor augusztus Pallagi Zs., 9. Események: Időpontok: Felelősök: Gólyatábor 2018. augusztus 21-24. Pallagi Zs., 9.-es ofők Alakuló és értekezlet 2018. augusztus. 28. 9 óra Csabai Róbert Javítóvizsgák 2018. augusztus 29. 8 óra Havas János

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR 2013/2014

ESEMÉNYNAPTÁR 2013/2014 ESEMÉNYNAPTÁR 2013/2014 augusztus 22. 9:00 Alakuló értekezlet augusztus 23-26. 8:00 Javító-, és osztályozóvizsgák augusztus 29. 8:00 Tanévnyitó értekezlet szeptember 02. 8:00 A szorgalmi idő első napja

Részletesebben

Havi munkaterv: augusztus: Nap Óra Program Felelős 22. k. 9:00 Alakuló értekezlet igazgató 23.sz-31.cs. 9:00

Havi munkaterv: augusztus: Nap Óra Program Felelős 22. k. 9:00 Alakuló értekezlet igazgató 23.sz-31.cs. 9:00 Az őszi szünet 2017. október 30-ától 2017. november 3-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2017. október 27. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2017. november 6. (hétfő). A téli szünet

Részletesebben

5. A szorgalmi idő rendje

5. A szorgalmi idő rendje 5. A szorgalmi idő rendje A 2013/14. tanév első tanítási napja: utolsó tanítási napja: az iskola utolsó, befejező évfolyamán az utolsó tanítási nap: az I. félév: a félévi értesítők kiosztása: 2013. szeptember

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR 2015/2016

ESEMÉNYNAPTÁR 2015/2016 ESEMÉNYNAPTÁR 2015/2016 augusztus 24. 8:00 Alakuló értekezlet augusztus 25-26. 8:00 Javító-, osztályozó és különbözeti vizsgák augusztus 27-28. 9:00 Csibe-tábor augusztus 31. 8:00 Tanévnyitó értekezlet

Részletesebben

A tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Első tanítási nap tanévnyitó az első órában.

A tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Első tanítási nap tanévnyitó az első órában. A 2016-2017. tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Időpont Esemény 2016. 08.31. Tanévnyitó értekezlet. (nevelőtestület) 2016. 09. 01. Első tanítási nap tanévnyitó az első órában. 2016. 09. 05-ig Jelentkezés

Részletesebben

Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák

Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák A 2012/2013-as tanév helyi rendje 2012. augusztus augusztus 22-24. augusztus 27. augusztus 28. augusztus 29. Gólyatábor 9. évfolyam Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító-

Részletesebben

Berentei Általános Művelődési Központ Iskola intézményegység. A TANÉV RENDJE MUNKA- ÉS FELADATTERV a 2012/2013-es tanévre

Berentei Általános Művelődési Központ Iskola intézményegység. A TANÉV RENDJE MUNKA- ÉS FELADATTERV a 2012/2013-es tanévre Berentei Általános Művelődési Központ Iskola intézményegység A TANÉV RENDJE MUNKA- ÉS FELADATTERV a 2012/2013-es tanévre Berente, 2012. augusztus 21. Jóváhagyta a Berentei Általános Művelődési Központ

Részletesebben

A TANÉV FELADATAINAK ÜTEMEZÉSE

A TANÉV FELADATAINAK ÜTEMEZÉSE A TANÉV FELADATAINAK ÜTEMEZÉSE 1. Tanév előkészítése: 2015. augusztus 21-től augusztus 31-ig 2. Alakuló-értekezlet: 2015. augusztus 25. 8.00 óra (kedd) 3. Iskolai javítóvizsgák lebonyolítása 2015. augusztus

Részletesebben

1. A / e s t a n é v m u n k a r e n d j e

1. A / e s t a n é v m u n k a r e n d j e 1. A 2 0 1 8 / 2 0 1 9 - e s t a n é v m u n k a r e n d j e Kecskeméti Szakképzési Centrum Kada Elek Közgazdasági Szakgimnáziuma tanítási munka 2018. augusztus 21. kedd 22. szerda 23. csütörtök Munkaközösségi

Részletesebben

8 óra javítóvizsgák, munkaközösségi ért.,12 óra konferencia 9 óra munkaközösségi értekezletek 9 óra nevelőtestületi értekezlet

8 óra javítóvizsgák, munkaközösségi ért.,12 óra konferencia 9 óra munkaközösségi értekezletek 9 óra nevelőtestületi értekezlet Tanév ütemterve 2015/2016 Tanítási nap száma 2015.aug.25 kedd 9 óra Tanévnyitó értekezlet 2015.aug.26 szerda 2015.aug.27 csütörtök 2015.aug.28 péntek 2015.aug.29 szombat 8 óra javítóvizsgák, munkaközösségi

Részletesebben

Az iskola nyitva tartása: Szorgalmi időszak idején (Eltérő nyitva tartás az iskolai szünetek ideje alatt)

Az iskola nyitva tartása: Szorgalmi időszak idején (Eltérő nyitva tartás az iskolai szünetek ideje alatt) Az iskola nyitva tartása: Szorgalmi időszak idején 7.00-16.00 (Eltérő nyitva tartás az iskolai szünetek ideje alatt) Rendezvények, események a 2018/19-es tanév során Dátum Nap Esemény, rendezvény 2018.09.02

Részletesebben

NAGYKANIZSAI SZC CSERHÁTI SÁNDOR SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA MUNKATERVE 2015/2016. TANÉV

NAGYKANIZSAI SZC CSERHÁTI SÁNDOR SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA MUNKATERVE 2015/2016. TANÉV NAGYKANIZSAI SZC CSERHÁTI SÁNDOR SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA MUNKATERVE 2015/2016. TANÉV Péterváriné Kiss Sarolta mb. igazgató A tanév rendje Első tanítási nap: 2015. szeptember 1. /kedd/n Utolsó

Részletesebben

Miskolci SZC Kós Károly Építőipari Szakgimnáziuma MUNKATERV

Miskolci SZC Kós Károly Építőipari Szakgimnáziuma MUNKATERV Miskolci SZC Kós Károly Építőipari Szakgimnáziuma 3527 Miskolc, Latabár E. u. 1. 2018/2019. tanév MUNKATERV Jóváhagyta a nevelőtestület 2018. augusztus 31-én (.. iktatószámú jegyzőkönyv) 1 1. Feladatok,

Részletesebben

CEGLÉDI SZC NAGYKÁTAI IPARI SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉVES MUNKATERVE 2016/17 TANÉV. igazgató

CEGLÉDI SZC NAGYKÁTAI IPARI SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉVES MUNKATERVE 2016/17 TANÉV. igazgató Ceglédi Szakképzési Centrum Nagykátai Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM: 203068, Az:141103 2760 Nagykáta, Csonka köz 6. Tel: +36 (29) 440-254 Web: ipariszki.hu Email: ipariszki@ipariszki.hu

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet Ideje: 2015. augusztus 24. /hétfő / 9 óra A tankerületi

Részletesebben

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966 1. A tanév helyi rendje Az iskolai szorgalmi idő Első tanítási nap: 2015. szeptember 01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2016. június 15. (szerda) Ballagás: 2016. június 17. A tanítási napok száma: 181 nap

Részletesebben

Tagintézményünk éves programja

Tagintézményünk éves programja Tagintézményünk éves programja Tanítási napok száma: 181 nap DÁTUM TÉMA FELELŐS AUGUSZTUS 23. - 9.00 Alakuló értekezlet tagintézmény-vezető 28. -30. 8.00 Javító- és osztályozóvizsga Barta E. Tóth A. Kiss

Részletesebben

A tanév rendje, tervezési, szervezési feladatok

A tanév rendje, tervezési, szervezési feladatok 1. Szorgalmi idő A tanév rendje, tervezési, szervezési feladatok Esemény Időpont Felelős Első tanítási nap Utolsó tanítási nap Utolsó tanítási nap a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév

Részletesebben

A 2014/2015. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2014/2015. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2014. augusztus 21. csütörtök 9 00 ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE Együttes alakuló értekezlet Tűz és balesetvédelmi oktatás 2014. augusztus 22. péntek 8 00-12 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás

Részletesebben

A tanév rendje 2016/2017

A tanév rendje 2016/2017 A tanév rendje 2015/2016 8:00 alakuló értekezlet Szakgimnázium (180 tanítási nap + 7 tanítás nélküli munkanap) Tanítási nap Szakközépiskola (181 tanítási nap + 6 tanítás nélküli munkanap) Tanítási nap

Részletesebben

A tanév szervezési feladatai

A tanév szervezési feladatai 1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2. Rendkívüli munkanapok Munkanap

Részletesebben

Intézményi Munkaterv 2013/2014-es tanév

Intézményi Munkaterv 2013/2014-es tanév Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Szakközépiskolája, Gimnáziuma és Kollégiuma 4014 Debrecen, Mezőgazdász u. 1. Intézményi Munkaterv 2013/2014-es tanév Debrecen, 2013. szeptember 23. dr. Cserpák

Részletesebben

A 2017/2018-AS TANÉV RENDJE

A 2017/2018-AS TANÉV RENDJE A 2017/2018-AS TANÉV RENDJE 1. SZORGALMI IDŐSZAK Első tanítási nap 2017. szeptember 1. Utolsó tanítási nap 2018. június 15. Első félév vége 2018. január 26. A 12. osztályosok utolsó tanítási napja 2018.

Részletesebben

Magyar László Gimnáziuma eseménynaptára a 2015-2016. tanévre

Magyar László Gimnáziuma eseménynaptára a 2015-2016. tanévre A Dunaföldvári- Bölcskei- Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium eseménynaptára a 2015-2016. tanévre Eseménynaptár 2015-2016. tanév Augusztus Aug. 17. 9 h Dátum Esemény Tantárgyfelosztás,

Részletesebben

Felsős munkaközösség 2016/2017. évi munkaterve

Felsős munkaközösség 2016/2017. évi munkaterve Szerepi Kelemen János Általános Iskola Szerep Felsős munkaközösség 2016/2017. évi munkaterve Egri Zsuzsanna munkaközösség-vezető A munkaközösség tagja: Osztályfőnökök: 5. osztály: Kucska Erika 6. osztály:

Részletesebben

A 2011/2012-ES TANÉV ÉVES PROGRAMTERVE

A 2011/2012-ES TANÉV ÉVES PROGRAMTERVE A 2011/2012-ES TANÉV ÉVES PROGRAMTERVE Összeállította és elfogadta: a Kastélydombi Általános Iskola nevelőtestülete 2011. augusztus 31. Szeptember 08.24. Alakuló értekezlet TÁMOP alakuló értekezlet Mochnács

Részletesebben

A Széchenyi István Gimnázium éves munkarendje 2012/2013 Feladat Felelős Időpont

A Széchenyi István Gimnázium éves munkarendje 2012/2013 Feladat Felelős Időpont Feladat Felelős Időpont Alakuló értekezlet Szabó Miklós augusztus 24. 9,00 Javító-és osztályozó vizsgák Szabó Miklós augusztus 27. 9,00 Munkaközösségi értekezletek munkaközösség-vezetők augusztus 27-31.

Részletesebben

korrekciója szükség szerint, Munkaterv előkészítése 30. Tanévnyitó értekezlet Tankönyvosztás óra

korrekciója szükség szerint, Munkaterv előkészítése 30. Tanévnyitó értekezlet Tankönyvosztás óra 20 AUGUSZTUS 01. 04. hétfő 10. hétfő értesítés a pótvizsgáról hétfő Állami ünnep 22. 24. hétfő Tantestületi alakuló értekezlet 9 ó Szabóné Pótvizsgák 9 ó Munkaközösség vezetők Munkaközösségek megbeszélése,

Részletesebben

KOSZISZ SZENT ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS SZAKGIMNÁZIUM MUNKATERVE A 2016/2017. TANÉVRE

KOSZISZ SZENT ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS SZAKGIMNÁZIUM MUNKATERVE A 2016/2017. TANÉVRE A KOSZISZ SZENT ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS SZAKGIMNÁZIUM MUNKATERVE A 2016/2017. TANÉVRE OM: 201756 Újfehértó Bevezető gondolatok: Higgy erősen a mindenható Atyaistenben, minden teremtmény teremtőjében, és az

Részletesebben

Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium

Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium 5123 Jászárokszállás, Deák Ferenc u. 59. Tel.: 57/433-313 Fax.: 57/433-314, e-mail: jaszdeak@gmail.com Éves munkaterv a 2016/17-es tanévre

Részletesebben

Augusztus Tantestület. Mitev Ivánné igazgatóhelyettes. Augusztus

Augusztus Tantestület. Mitev Ivánné igazgatóhelyettes. Augusztus Augusztus 24. ALAKULÓ ÉRTEKEZLET Augusztus 25. 11. 00 Augusztus 24 27. 24. 9 10 - ig 25. 9 10 - ig 9 10 ig 10 11 ig 11 12 - ig 26. 9 10 ig 9 10 - ig Augusztus 26. Augusztus 27 28. 1 Augusztus 31. Augusztus

Részletesebben

2016/2017 tanév rendje

2016/2017 tanév rendje 2016/2017 tanév rendje 2016/2017. tanév rendjéről a 12/2016. EMMI rendelete alapján 2016. augusztus 23. kedd Gólyatáboros szülői értekezlet 2016. augusztus 24-26. sz - cs - p Gólyatábor - Révfülöp 2016.

Részletesebben

P R O G R A M T E R V

P R O G R A M T E R V Kelt: 2015. augusztus 27. SZOLNOKI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM 5000 Szolnok, Széchenyi István körút 16. (56) 340-555, 522-167 (56) 342-834 OM azonosító: 035994 E-mail: szig@szechenyi-szolnok.sulinet.hu

Részletesebben

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva.

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola nyitvatartása: Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola szombaton, vasárnap és egyéb munkaszüneti napokon zárva tart, kivételt képez

Részletesebben

Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola

Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola 5123 Jászárokszállás, Deák Ferenc u. 59. Tel.: 57/433-313 Fax.: 57/433-314, e-mail: jaszdeak@gmail.com Éves munkaterv a 2015/16-os tanévre

Részletesebben

A tanév rendje 2019/2020.

A tanév rendje 2019/2020. 027945 A tanév rendje 2019/2020. T.n. Dátum Szeptember 1 V 1 2 H Első tanítási nap 7.45 Tanévnyitó, gólyaköszöntő Tóthné Muráncsik Mónika 2 3 K 3 4 Sze 4 5 Cs Októberi érettségi vizsgák jelentkezési határideje

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2016/2017. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2016/2017. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2016/2017. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet Ideje: 2016. augusztus 22. /hétfő / 9 óra A tankerületi

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV MUNKARENDJE

A 2016/17-ES TANÉV MUNKARENDJE FELADATOK A 2016/17-ES TANÉV MUNKARENDJE ISKOLAI RENDEZVÉNYEK - KIEMELT FELADATOK ELSŐ FÉLÉV HATÁRIDŐ Javító vizsgák szaktanári konzultációs lehetőség 2016. augusztus 24-26. konzultáció biztosítása augusztus

Részletesebben

NAPTÁRI ÜTEMTERV. 2016/2017-es tanévre. SzSzC Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Augusztus

NAPTÁRI ÜTEMTERV. 2016/2017-es tanévre. SzSzC Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Augusztus NAPTÁRI ÜTEMTERV 2016/2017-es tanévre SzSzC Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Augusztus Tantestületi alakuló értekezlet Határidő: augusztus 22. (hétfő) 8.00

Részletesebben

MUNKATERV 2016/2017. augusztus 24. szerda. augusztus 24. szerda. munkaértekezlete Fel.: Csordás Krisztina. augusztus szeptember 1.

MUNKATERV 2016/2017. augusztus 24. szerda. augusztus 24. szerda. munkaértekezlete Fel.: Csordás Krisztina. augusztus szeptember 1. MUNKATERV 2016/2017 2016 augusztus 24-26, 29-31. augusztus 24. szerda augusztus 24. szerda augusztus 25-26. szeptember 1. csütörtök szeptember 1. csütörtök szeptember 5. hétfő szeptember 1-7. Takarítás,

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató A TANÉV RENDJE A 2009/2010. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2009. szeptember

Részletesebben

A DIFER-ben részt vevők számának felmérése az iskola 1. évfolyamán 15. A köznevelési intézmények statisztikai adatszolgáltatásának határnapja.

A DIFER-ben részt vevők számának felmérése az iskola 1. évfolyamán 15. A köznevelési intézmények statisztikai adatszolgáltatásának határnapja. 2017. OKTÓBER 4. Szülői értekezlet alsó16:00, felső16:30, gimi17:00, 2-6. Könyvtári hét 6. Aradi vértanúk emlékezete 13-ig A DIFER-ben részt vevők számának felmérése az iskola 1. évfolyamán 15 A köznevelési

Részletesebben

értekezlet a tanév feladatai

értekezlet a tanév feladatai dátum Augusztus 24. Augusztus 25. esemény Nevelőtestületi alakuló Javítóvizsgák (külön kiírás szerint) Augusztus 25.- 27. Munkaközösségi ek a tanév feladatai Augusztus 26. szerda 10.00 Előadás munka- és

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet ideje: 2017. augusztus 21. /hétfő/ 9 óra A tanévnyitó

Részletesebben

Pápai Petőfi Sándor Gimnázium

Pápai Petőfi Sándor Gimnázium A tanév rendje, a 2018/19-es tanév feladatainak ütemezése augusztus 24. péntek augusztus 25. szombat augusztus 26. vasárnap augusztus 27. hétfő augusztus 28. kedd augusztus 29. szerda augusztus 30. csütörtök

Részletesebben

A tanév rendje 2018/2019

A tanév rendje 2018/2019 A tanév rendje 2018/2019 A programok időpontja előre nem látható okok miatt esetlegesen változhat. Szakgimnázium 2018. 09. 03. H. 17:00 Ünnepélyes tanévnyitó a Bazilikánál 1. 2018. 09. 04. K. Szakmai nap

Részletesebben

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI ELJÁRÁS MELLÉKLET. Éves munkaterv formalap

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI ELJÁRÁS MELLÉKLET. Éves munkaterv formalap Tanév: 2014/2015 2014 36. hét B hét Szeptember 01. Tanévnyitó ünnepély 9:00 01. Első tanítási nap 8:00-tól 01-05. Gólyahét 02-05. Tankönyvek kiosztása, tanmenetek áttekintése 9:00-14:00, Bokor Fekete Lászlóné,

Részletesebben

A TANÉV HELYI RENDJE

A TANÉV HELYI RENDJE A TANÉV HELYI RENDJE A tényleges tanítási napok száma: 181 nap. Az első tanítási nap: 2018. szeptember 3. (hétfő) Családi nap: 2018. szeptember 22. Az őszi szünet 2018. október 29-től 2018. november 2-ig

Részletesebben

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős 2015. augusztus 31. 9 00 2015. augusztus 31. 17 00 Tanévnyitó Tanévnyitó ünnepség 2015. szeptember 1. Első Tanítási nap osztályfőnökök 2015. szeptember

Részletesebben

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár 1 Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola 2018/2019-es tanév Eseménynaptár Tanítás nélküli munkanap Időpontja Felelőse Diákönkormányzati nap 2018. december 1. szombat diákönkormányzat Szakmai nap

Részletesebben

6. Első tanítási nap

6. Első tanítási nap 6. Első tanítási nap 17. Félévi nevelési megbeszélések (alsó tagozat) 16:15 ELMARADT! Félévi osztályozó (felső tagozat) 15:00 AMI félévi osztályozó és nevelőtestületi értekezlet 17:00, szaktanárok tanszakon

Részletesebben

Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolája. esemény

Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolája. esemény dátum tanítási nap sorszáma tanítás nélküli munkanap sorszáma Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolája nap egyéb esemény időpont (óra:perc) felelős 2015. augusztus

Részletesebben

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2016/2017.

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2016/2017. MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2016/2017. IDŐ MUNKATERVI PROGRAMOK SZERVEZÉSI KOORDINÁTOR AUGUSZTUS VIII. 22. 9:00 Alakuló értekezlet VII. 23. Tűz-és balesetvédelmi oktatás VIII.22.-31.

Részletesebben

A tanév szervezési feladatai

A tanév szervezési feladatai 1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2017. szeptember 1. 2018. június

Részletesebben

A as tanév helyi rendje Dátum Nap Idő Feladat Felelős Augusztus Szeptember Október

A as tanév helyi rendje Dátum Nap Idő Feladat Felelős Augusztus Szeptember Október A 2012-13-as tanév helyi rendje Dátum Nap Idő Feladat Felelős Augusztus augusztus 24-28. - Gólyatábor osztályfőnökök, patronáló tanárok augusztus 27. 9:00 Alakuló értekezlet igazgató augusztus 28-29. -

Részletesebben

A tanév rendje 2017/2018

A tanév rendje 2017/2018 A tanév rendje 2017/2018 A programok időpontja előre nem látható okok miatt esetlegesen változhat. 14:00 Osztályfőnöki órák 2017. 09. 01. P. 16:00 Iskolai tanévnyitó 1. 17:30 Ünnepélyes tanévnyitó a Bazilikánál

Részletesebben