III. Richárd - Bogdán Zsolt (fotó: Szkárossy Zsuzsa)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "III. Richárd - Bogdán Zsolt (fotó: Szkárossy Zsuzsa)"

Átírás

1 HATALOMRÓL, BÛNRÕL, BÛNHÕDÉSRÕL IV. Shakespeare-fesztivál, Gyula Negyedszer rendezték meg a Shakespeare-fesztivált Gyulán, s a rendezvény joggal pályázhatna a "Magyarország legszínvonalasabb nemzetközi színházi fesztiválja" címre. (Más kérdés, hogy túl nagy konkurenciával nem kell szembenéznie.) Gyulán visszajáró vendégek is akadnak, nem is akárkik: Purcărete társulata idén másodszor, Nekrošiusé pedig már harmadszor járt a fesztiválon. Mellettük ezúttal egy japán társulattal is megismerkedhettünk, itt járt a Globe turnézó csoportja is, a magyar színházak közül a Krétakör mellett két vajdasági együttes is tiszteletét tette, a kolozsváriak pedig a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban készítették el új előadásukat, a III. Richárdot. III. Richárd - Bogdán Zsolt (fotó: Szkárossy Zsuzsa) A "készítették el" jelen esetben azért valamelyest túlzás, hiszen a Tompa Gábor rendezte előadás tipikus előbemutatónak érződött: munkafázist tükrözött inkább, mint végeredményt. Tompa a dráma közegét súlytalan, affektáló médiavilágként láttatja: mindenki a pózokból él, szerepet játszik, semmilyen érzelem nem természetes. Mintha szüntelenül vakuk kattognának, s a hatalmon maradás, mely egyenértékű a sorozatos címlapfotókkal, az élet értelmét jelentené mindenkinek. Gloster fizikai adottságai révén aligha kerülhet címlapra - alaposan elrontja hát a játékot. Richárd nyomorék bohóc, pojáca, s Bogdán Zsolt ki is talál ehhez egy eredeti mozgást és egy jellegzetes hanghordozást, de az alakítás egészében még inkább csak a szerep körvonalait mutatja. Nem kétlem persze, hogy Bogdán játéka a kolozsvári bemutatóra tartalommal és erővel telik majd meg, miként minden bizonnyal színesebbé, gazdagabbá válnak majd a mellékszereplők most még gyakran eggyé mosódó alakításai is. Abban pedig bizonyos vagyok, hogy sokkal sűrűbb atmoszférájú előadás jön majd létre, hogy Carmencita Brojboju hideglelős terének hatása jobban fog majd érvényesülni, nem beszélve Varga-Járó Ilona kivételes műgonddal létrehozott, de a látvány fókuszából ezúttal mégis ki-kieső maszkjairól. S több értelme és tartalma lesz majd a vetítésnek, mint Gyulán, ahol a három, nem túl nagy képernyőt a hátsó sorokból vélhetőleg látni sem volt könnyű. Ebben az előadásban nyilvánvalóan hatni fognak a vérfagyasztó látomások (mint a Lady Anna rémálmaként értelmezett koronázási jelenet), könnyebben elfogadtatják magukat a szimbolikus figurák és elemek. Most mindez még részint erőtlenül, részint túl kiszámíthatóan van jelen a játékban, melynek inkább csak egy-egy hatásosabb jelenetét, szebb, látványosabb képét, erősebb színészi pillanatát nyugtázhatjuk. De mint mondtam, mindez még jelentősen változni, alakulni fog. Ám azt nem látom, hogyan változhatnak, módosulhatnak azok az elhasznált patentok,

2 melyeket a rendező az előadás során összehord. Merthogy magát a közeget az előadás mindvégig közhelyesen, jórészt divatos, sok előadásból visszaköszönő játékötletekből építi meg. Gloster egy szadomazo szertartás alanyaként jelenik meg, később is felveszi a "kutyapózt", miként a domina (aki a sokat emlegetett Shore-né színpadi alakmása) is visszavisszatér majd; a női szereplők úgy közlekednek, mintha kifutón lennének; Richárd és Buckingham koronázási komédiáját egy tévéshow keretén belül láthatjuk; Lady Anna apósa temetésén mondott szép szavait papírból olvassa; Richmond rosszarcú gengszterként tűnik fel - nem folytatom. A bő kézzel összehordott ötletek, poénok, gegek között eredetieket, frisseket szinte egyáltalán nem találunk. A közhely pedig bármilyen tetszetős csomagolásban is közhely marad, ha pedig még halmozódik is, idővel a játék mind unalmasabbá válik. Ezen nehezebb lesz változtatni a kolozsvári bemutatóig; a félkész előadás legfeljebb egy színes, hatásos, divatos majdani előadás körvonalait sejteti, egy eredeti, mély, jelentékeny bemutatóét semmiképpen sem. A fesztivál külföldi vendégei közül az egzotikumot kétségkívül a japán Ryutopia Noh Theater jelentette. A társulat a Téli regét hozta el. Akik tradicionális no-színházra számítottak, bizonnyal csalódtak. Külsőségeiben az előadás ugyan megidézi a no-színház egyes elemeit, összességében azonban tradicionális, európai értelemben vett interpretáló előadást láthattunk, még ha az allegóriáknak, a szimbólumoknak kiemelt szerep jutott is. Yoshihiro Kurita rendezése egyértelműen a mesére helyezi a hangsúlyt: Hermione és Mamillius "regét kérő" párbeszédét az előadás elejére és végére helyezi, mintegy keretként. Ráadásul magát az Időt is a Mamillius királyfit megjelenítő színésznő alakítja, így a sok viszontagságon keresztül végül jóra forduló, ám súlyos tragédiákat is megmutató történet jóval szelídebbé, játékosabbá, meseszerűbbé válik (értelemszerűen a királyfi halála sem kaphat tragikus súlyt). A rendező emellett átláthatóbbá, koherensebbé alakítja a sokszálú történetet, kihúzza a komikus mellékszereplőket (Autolycust és a Pásztor - magyarra többféleképpen fordított - fiát), feláldozva ezzel a mű eleven, már-már bohózati humorát. Macbeth (fotó: Szkárossy Zsuzsa) A színészi alakítások objektív megítélése nem könnyű feladat. Nem minőségi értelemben (az nyilvánvaló, hogy tehetséges, felkészült színészek alkotják a társulatot), hanem stilárisan; csak sejthetem, hogy például a beszéd dallama és gyorsasága mennyiben tér el részint a

3 pontosan és gondosan megválasztottak, s éppúgy hasonlóan alkalmazzák őket az egyes szereplők, mint a hanglejtést. Ettől nyilvánvaló szakmai kvalitásai ellenére is egyneműnek érződik a játék. S ez a letisztultság, lekerekítettség, az alkalmazott szimbólumok és a színészi alakítások kiszámíthatósága az, ami végső soron minden erénye (atmoszférája, a szép képek, az érzékelhető gondosság és a már méltatott szakmai minőség) ellenére is meglehetősen egysíkúvá teszi az előadást. A Ryutopia Noh Theater érezhetően megosztotta a fesztivál közönségét. Voltak, akik elragadtatottan beszéltek a látottakról, magam minden elismerésem ellenére azok közé tartoztam, akik meglehetősen unták a produkciót. Számomra a választott forma túlságosan átlátszó maradt, a játék nem sodort magával, a redukciót leegyszerűsítésnek éreztem, s noha egy-egy erősebb jelenet, szép kép időről időre lekötötte figyelmemet, a produkció egésze inkább mint érdekes egzotikum maradt meg bennem. A craiovai Marin Sorescu Nemzeti Színház legutóbb a Vízkereszttel járt Gyulán. Most az egyik legérdekesebb, legösszetettebb, legvitatottabb Shakespeare-drámát, a Szeget szeggelt hozták. Silviu Purcăretét azonban nem a darab ambivalenciája vagy mélységei foglalkoztatják. A filozofálás és a moralizálás meglehetősen idegen az előadástól. A rendező a mű felszíni, primer rétegét ragadja meg; kísérletet sem tesz a Herceg két alakjához kötött kétféle morál és világnézet ütközésének vizsgálatára. A Barát itt nem alakváltozat, nem az erkölcsös hatalom idealisztikus (és életképtelen) megjelenése, hanem a manipuláció eszköze; Vincentio herceg semmilyen morálfilozófiai kísérletet nem folytat, csak él és visszaél hatalmával. A craiovaiak előadása egyszerűen a diktatúrák arcait és hatásmechanizmusát vizsgálja, azt, ahogy a nyílt és aljas, képmutató diktatúrát felváltja a jóság és szeretet álarcába bújó, mindenkit manipulálni tudó, a demokrácia látszatát mutató autokrácia. Alaposan leszűkíti tehát a mű értelmezési tartományát - ebben nem különbözik a dráma kisszámú magyar bemutatójától. Amiben különbözik, az a kidolgozás módja: a nem különösebben eredeti alapgondolatból ugyanis az összetéveszthetetlenül egyéni rendezői világlátás, a sajátosan megválasztott metaforák és meghökkentő játékötletek sora, no és persze a színészi alakítások ereje hoz létre jelentékeny előadást. A játék természetesen "itt és most" játszódik, de a rendező nem didaktikusan, vulgárisan vonatkoztatja a mára a shakespeare-i történetet. Sokkoló képeket teremt, melyeket szavakra fordítani alighanem csak közhelyesen lehet, de túl azon, hogy valóban létrejön a sztori és az értelmezés megkívánta hátborzongató hangulat, a káosz, a rettenet, a téboly, a nyomor ábrázolása a megjelenített világ lényegét mutatja. E világ hol bordélynak, hol tébolydának, hol átláthatatlan útvesztőnek, hol szociális otthonnak tűnik; a lényege így is, úgy is a talajvesztettség, a kapaszkodó, az értékek hiánya. Ezen tud áttörni Angelo nyers akarata és a Herceg jéghideg manipulációja. Bámulatos, hogy Purcărete mennyire könnyedén teremti meg a képeket: semmi hókuszpókusz, a díszlet szinte csak néhány szürke fal, ám ezek szüntelen mozgásban vannak, új és új színeket kreálnak, s újabb és újabb delejes képeket fednek fel.

4 Szeget szeggel (fotó: Szkárossy Zsuzsa) Természetesen fontos szerepet kapnak a játék bonyolításában a kisebb, metaforikus alapú ötletek is. A hatalomváltást például a kivégzési parancsok és kegyelmi kérvények aláírására szolgáló toll átadása jelenti. De jut az ötletekből, az eredeti megfigyelésekből a játék realisztikus síkjára is: remek például, ahogy Izabella nem határozottan, morális fölényétől eltelten, hanem önmagával is vívódva, gyötrődését alkoholba fojtva támolyog be testvéréhez elmondani, hogy az Angelo által kért áron nem hajlandó megmenteni életét. Valentina Popa alakítása amúgy is a szokottnál összetettebbé és izgalmasabbá teszi a női főszerepet: ez az Izabella nem kételyek nélküli hősnő, nem egyszerű áldozat, de nem is önérdektől vezérelt cinkos, hanem erős jellemű, ám kétségek közt hányódó, esendő, de ép erkölcsi érzékű, a helyzetéből kitörni végül is képtelen ember. S aligha véletlen, hogy nagyszerű valamennyi színész: a pár soros szerepeket karként abszolválóktól a diktatúra taszítóbbnál taszítóbb arcait megjelenítő Valentin Mihaliig (Angelo) és Ilie Gheorghéig (Vincentio) mindenki. A Luciót szuggesztíven játszó Sorin Leovanunak pedig a gyulai előadás körülményei is segítettek kicsit: e figura értelmezése a leginkább vitatható pontja az előadásnak. Hiszen a folyton kavaró, mindenkit bemocskoló léhűtőből a diktatúrával következetesen szembeforduló értelmiségit kreálni némiképp didaktikus és a szövegnek is több ponton ellentmondó ötlet. Ám a szinkrontolmács finoman fogalmazva feledhető tevékenységére ráunó gyulai publikum jelentős része egy idő után már úgysem a fordítást hallgatta, így jobban elhihette a figura transzformációját. S a purcăretei varázslat még a kissé hatásvadász zárlatot (a vérbe fagyva kiterített Lucio látványát) is feledtette. A Meno Fortas már harmadik alkalommal jár a fesztiválon, a Hamlet és az Othello után most a Macbethet hozták el. Eimuntas Nekrošius ezúttal is hasonlíthatatlanul sajátos világú, szuggesztív képekből építkező, lebilincselő előadást hozott létre a shakespeare-i alapanyagból. E drámát is radikálisan rövidítette, a szereplők nagy részét kihúzta. Az előadás az emberi lélek torzulásáról, a bűnről és a bűnhődésről szól, így a rendező minden mellékszálat lenyeseget. Nem érdekli a hatalom mechanizmusa, a politikai fondorkodások galériája; a királlyá lett Macbeth ellenségeiről, a rátámadó seregekről csak hallunk az előadásban. Nemcsak az ide-oda helyezkedő főurak, vagy a megölt király menekülő, majd csapatot gyűjtő fiai esnek a húzások áldozatául, hanem maga Macduff is. Csak azoknak a szereplőknek van jelentősége, akiknek Macbeth bűnéhez közvetlen köze van: a Ladynek, Banquónak, Duncannek és természetesen a boszorkányoknak. Utóbbiak nem fenyegető

5 lények, nem férfiőrjítő vampok, s nem is a mesék öreg banyái; fejkendőt viselő lányok, akik játékos, kíváncsi koboldokként figyelik a történetet. Szinte végig színen vannak, fizikailag is részt vesznek a cselekményben. Jelenlétük persze jelképes is: minden didaxis nélkül érteti meg azt a közismert, de el ritkán játszott értelmezést, mely szerint a boszorkányok jóslatai a titkos (vagy nem is titkos) emberi ambíciók metaforikus leképezései. Gyakran maguk a boszorkányok alakítják át, rendezik be a szintén metaforikus teret, melynek elemei nem utalnak, nem is utalhatnak történelmi korra, társadalmi viszonyokra, hiszen itt minden dráma, minden cselekedet magában az emberi lélekben játszódik le. Ezt húzzák alá az egyértelműen metaforikus érvényű térelemek, az ingaként lengő fagerendák, vagy a koporsók, melyekből az egyik legemlékezetesebb, leghatásosabb képben súlyos kövek gördülnek a színre. A több alakváltozatban is előforduló kövek éppúgy szakrális jelentéstartalommal (is) bírnak, mint a kézmosás gyakran ismétlődő rituáléja. S láthatunk olyan hangsúlyos, szimbolikus elemeket, melyek több asszociációs mezőt is megnyitnak: Macbeth és Banquo első megjelenésükkor facsemetét hoznak magukkal, mely újra és újra előkerül. Az emberi életre, tevékenységre éppúgy utal, mint gyümölcseit vesztvén az elmúlásra. De eszünkbe juttatja az eredendő bűnt, s kelt számos irodalmi alapú asszociációt (melyek egy része bizonyosan független az alkotói szándéktól; a magyar befogadóban nagy valószínűséggel felötlenek a Csongor és Tünde képei is). A játék erősen stilizált tehát, a cselekvések jelentős részét metaforikus képek helyettesítik (legemlékezetesebben a szereplők halálakor: az előadásban senkit nem gyilkolnak meg naturalisztikusan, a halálra mindig jelképes erejű képek utalnak). A csaknem végig szóló zene meghatározza az előadás hangulatát, a színészi gesztusok, a mozgás most is a színészi játék fontos kifejezőeszközei. A szokottnál jóval kevesebb szó viszont természetes hangsúlyokkal, erőteljesen hangzik el. Kostas Smoriginas Macbethjét az első képben javakorabeli, elszánt, de jóindulatú férfinak látjuk; alig észrevehetőek azok a fázisok, melyek ezt a tisztes férfiút tömeggyilkossá teszik. De Smoriginas Macbethje végig emberi marad, diadalában, fájdalmában, szenvedésében, vereségében is. Nincs benne semmi sátáni, emberen túli gonoszság; a színész finom eszközökkel valóságos tanulmányt mutat fel a bűneitől gyötört emberi lélekről. Mint ahogy Dalia Storyk Lady Macbethjében sincs semmi démoni, eredendő gonosz: nagyravágyó, férjébe eszelősen szerelmes, a bűn súlyát eleinte nem is érzékelő asszony, aki később szintúgy megjárja a maga poklát. Vidas Petkevišius Macbethre alkatilag is hasonlító Banquója is azt sejteti, bárki ráléphetne erre az útra, szinte csak a véletlen (a sors, esetleg a csekélyebb ambíciók) műve, hogy nem belőle lesz Macbeth. Hármójuk súlyos jelenlétét élesen ellenpontozza Viktorija Kuodyté, Margarita Žiemelyté és Gabrielia Kuodyté élénk, frivol, gyors mozgású, kiszámíthatatlan reakciókkal élő hármasa; a boszorkányok meseszerű, jelképes világa felette áll a súlyosan megszenvedett emberi tragédiáknak. A három év alatt végignézett három Nekrošius-rendezés természetesen ugyanazt az egészen különleges rendezői világképet és esztétikai nézőpontot mutatja, ám az előadások között jelentős különbségek is érzékelhetők. A Macbethben nincs olyan központi elem, mely mind önnön valójában, mind szimbolikusan maga köré építené az előadást. A forma így kevésbé látványos, mint a jég (és tűz) birodalmába vezető Hamletben vagy a víz uralta Othellóban. Az atmoszféra talán nem olyan sűrű, mint ezekben - de a képek ereje, a játék gazdagsága, az értelmezés eredetisége mégis megkapó. Különleges érdeme a fesztiválnak, hogy törzsnézői abban a helyzetben lehetnek, hogy összemérhetik Nekrošius rendezéseit; kívánjuk, hogy más, hasonló jelentőségű alkotókkal is megtehessük ezt a következő években. S kívánunk persze további hazai fesztiválokat, melyek lehetőséget teremtenek erre.

6 URBÁN BALÁZS

Jézus, a misszió Mestere

Jézus, a misszió Mestere 7. tanulmány Augusztus 8 14. Jézus, a misszió Mestere SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 42:1-9; Dániel 9:24-27; Máté 10:5-6; Lukács 2:8-14; Apostolok cselekedetei 1:1-14; 2Timóteus 1:8-9 Majd

Részletesebben

PAPÍRSZELETEK. LXVI. évfolyam, 8-9. szám 2002. augusztus szeptember NÉMETH ISTVÁN

PAPÍRSZELETEK. LXVI. évfolyam, 8-9. szám 2002. augusztus szeptember NÉMETH ISTVÁN LXVI. évfolyam, 8-9. szám 2002. augusztus szeptember PAPÍRSZELETEK NÉMETH ISTVÁN Milyen lehetett a bujdosó pohár, amely Gyulai Pál szerint a sarkantyúnál is jobban csengett? Ha bujdosott, hát miért, kit

Részletesebben

BELÉNYI GYULA: AZ ALFÖLDI VÁROSOK ÉS A TELEPÜLÉSPOLITIKA (1945-1963)

BELÉNYI GYULA: AZ ALFÖLDI VÁROSOK ÉS A TELEPÜLÉSPOLITIKA (1945-1963) Tér és Társadalom 11. évf. 1997/2. 99-103. p. TÉT 1997 2 Könyvjelz ő 99 BELÉNYI GYULA: AZ ALFÖLDI VÁROSOK ÉS A TELEPÜLÉSPOLITIKA (1945-1963) (Csongrád Megyei Levéltár, Szeged, 1996 - p. 211) BARANYI BÉLA

Részletesebben

Oláh János. Magára talál a szó. Kodolányi Gyula W. Sh. szonettjeiről. Laudáció. Kodolányi Gyula akadémiai székfoglalójához (2014. június 13.

Oláh János. Magára talál a szó. Kodolányi Gyula W. Sh. szonettjeiről. Laudáció. Kodolányi Gyula akadémiai székfoglalójához (2014. június 13. Oláh János Magára talál a szó Kodolányi Gyula W. Sh. szonettjeiről Laudáció Kodolányi Gyula akadémiai székfoglalójához (2014. június 13.) Az még nem volna szokatlan a magyar irodalomban, hogy képzőművészeti

Részletesebben

Sokféleképpen belefoghatnék ebbe a történetbe. Ábrándosabb lelkületű olvasóim, akik nem közömbösek régmúlt csaták és elporladt hősök iránt, bizonyára nem vennék zokon, ha úgy kezdeném: régesrég, azokban

Részletesebben

Gellért János: A nemzetiszocialista megsemmisítı gépezet mőködése Kamenyec-Podolszkijban

Gellért János: A nemzetiszocialista megsemmisítı gépezet mőködése Kamenyec-Podolszkijban Cím: 1094 Budapest, Páva utca 39. Tel: 1-455-3313 Mobil: +36-70-505-0360 Fax: 1-455-3399 E-mail: korosmezo1941@hdke.hu www.hdke.hu Gellért János: A nemzetiszocialista megsemmisítı gépezet mőködése Kamenyec-Podolszkijban

Részletesebben

Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei

Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei 6. tanulmány Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei augusztus 3 9. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 3Mózes 5:5; Zsoltár 32:1-8; Apostolok cselekedetei 5:30-32; 2Korinthus 7:9-11; Zsidók 12:17;

Részletesebben

Az őrültek helye a 21. századi magyar társadalomban

Az őrültek helye a 21. századi magyar társadalomban Az őrültek helye a 21. századi magyar társadalomban Ez a címe annak a kutatási programnak, amely az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontban, Légmán Anna szociológus vezetésével mutatja be, hogyan jelennek

Részletesebben

ÚTMUTATÓ. 1.4 tevékenység. Dieter Schindlauer és Barbara Liegl. 2007 június

ÚTMUTATÓ. 1.4 tevékenység. Dieter Schindlauer és Barbara Liegl. 2007 június MUNKAANYAG, KÉRELMEZŐ ELSŐ INTERJÚ ÚTMUTATÓ A HU2004/IB/SO01-TL számú Egyenlő bánásmód elvének érvényesítése és az anti-diszkriminációs törvény végrehajtásának elősegítése Twinning Light projekt összesített

Részletesebben

Bodnár Réka Kata Gondolatok a tájkép turisták célterület-kiválasztását befolyásoló hatásáról

Bodnár Réka Kata Gondolatok a tájkép turisták célterület-kiválasztását befolyásoló hatásáról BODNÁR R. K. (2008): Gondolatok a tájkép turisták célterület-kiválasztását befolyásoló hatásáról. In: Csorba P. Fazekas I. (szerk.): Tájkutatás Tájökológia. Rexpo Nyomdaipari Kft., Debrecen, ISBN 978-963-06-6003-7,

Részletesebben

A SZÁZ ÉV MÉLTATÁSA* 1868-1968

A SZÁZ ÉV MÉLTATÁSA* 1868-1968 A SZÁZ ÉV MÉLTATÁSA 1868-1968 Nem könnyű több generáció múzeumi gyűjtőmunkáját, kiemelkedő eredményeit, múzeumunk küzdelmes éveit röviden vázolni. Ma már csak a száraz statisztikai adatokból, írásos jelentésekből,

Részletesebben

A borbély / Katona József Színház, Mozgó Ház Alapítvány, Orlai Produkciós Iroda, Természetes Vészek Kollektíva 2014.02.18.

A borbély / Katona József Színház, Mozgó Ház Alapítvány, Orlai Produkciós Iroda, Természetes Vészek Kollektíva 2014.02.18. JÁTÉK KIRAKATBAN A borbély / Katona József Színház, Mozgó Ház Alapítvány, Orlai Produkciós Iroda, Természetes Vészek Kollektíva 2014.02.18. Tolnai Ottó Végeladás című lírai-epikus drámáját olyannyira átdolgozták,

Részletesebben

Fenntartói társulások a szabályozásban

Fenntartói társulások a szabályozásban ISKOLAFENNTARTÓ TÁRSULÁSOK AZ ÖNKORMÁNYZATI TÖRVÉNY, AMELY AZ ISKOLÁKAT a helyi önkormányzatok tulajdonába adta, megteremtette a kistelepülési önkormányzatok számára iskoláik visszaállításának lehetőségét,

Részletesebben

A TÖMEG LÉLEKTANA, AVAGY HOGYAN TUDUNK HATNI A TÖMEGRE

A TÖMEG LÉLEKTANA, AVAGY HOGYAN TUDUNK HATNI A TÖMEGRE A TÖMEG LÉLEKTANA, AVAGY HOGYAN TUDUNK HATNI A TÖMEGRE Budapest, 2016. április 15. Készítette: Magyary Jenő Témaválasztásom fő oka, hogy egyfelől a munkám miatt fontosnak tartom azt, hogy hogyan lehet

Részletesebben

HÁZASSÁG ÉS CSALÁD A BIBLIAI HAGYOMÁNYBAN

HÁZASSÁG ÉS CSALÁD A BIBLIAI HAGYOMÁNYBAN Rózsa Huba HÁZASSÁG ÉS CSALÁD A BIBLIAI HAGYOMÁNYBAN Elhangzott Budapesten, a Szent István Társulat régi székházának dísztermében 2011. május 30-án, a Társulati Esték a Család Évében című rendezvénysorozat

Részletesebben

Terézvárosi Búcsú Összművészeti fesztivál 2013. október 12-13. Kultúra, művészet, tudomány a XX. század hajnalán Terézvárosban

Terézvárosi Búcsú Összművészeti fesztivál 2013. október 12-13. Kultúra, művészet, tudomány a XX. század hajnalán Terézvárosban Terézvárosi Búcsú Összművészeti fesztivál 2013. október 12-13. Kultúra, művészet, tudomány a XX. század hajnalán Terézvárosban szakmai beszámoló az NKA 3707/11387. számú Terézvárosi búcsú összművészeti

Részletesebben

Márciusi új könyveinkből

Márciusi új könyveinkből Márciusi új könyveinkből. Némedi Dénes Klasszikus szociológia (1980-1945) Budapest, Napvilág, cop. 2010. A klasszikus szociológia kialakulásának és eltűnésének áttekintését írva kettős célt tűztem magam

Részletesebben

A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete

A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete VÉDETT SZERVEZETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete Felmérés az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával Készítette: Balogh Zoltán, Dr. Czeglédi

Részletesebben

ESETTANULMÁNY II. A nagyváros és környéke területpolitikai sajátosságai a kistérségi rendszer működése szempontjából. című kutatás

ESETTANULMÁNY II. A nagyváros és környéke területpolitikai sajátosságai a kistérségi rendszer működése szempontjából. című kutatás ESETTANULMÁNY II. A nagyváros és környéke területpolitikai sajátosságai a kistérségi rendszer működése szempontjából című kutatás A program vezetője: Kovács Róbert A kutatás vezetője: Zsugyel János Készítette:

Részletesebben

Varga Borbála 2011.01.18. VABPABB.ELTE. Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben

Varga Borbála 2011.01.18. VABPABB.ELTE. Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben A Kárpát-medence fazekasművészetét egyedülálló változatosság jellemzi: a XVIII. századra kialakult az egyes központokra jellemző sajátos formavilág és

Részletesebben

11. NEMZETKÖZI VÁNDORLÁS. Gödri Irén FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK

11. NEMZETKÖZI VÁNDORLÁS. Gödri Irén FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK 11. NEMZETKÖZI VÁNDORLÁS Gödri Irén FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK A 2004-es uniós csatlakozást követően a Magyaroszágra bevándorlók számában enyhe, majd 2008-ban az előző évben bevezetett jogszabályi változásoknak

Részletesebben

Kedves KONTRASZTBAN X-FAKTOR GIRLZ

Kedves KONTRASZTBAN X-FAKTOR GIRLZ A csodás fotók Borzi Viviennek köszönhetően születtek, aki arra törekszik, hogy fiatalos, élettel teli képeket tárjon a szemünk elé. Vivien 16 éves kora óta fotóz, s először víz alatti munkáival vált ismertté.

Részletesebben

Magyarajkú, nem-magyar állampolgárságú tanulók nevelésének, oktatásának helyzete a magyar közoktatásban. Készítette: Kováts András és Medjesi Anna

Magyarajkú, nem-magyar állampolgárságú tanulók nevelésének, oktatásának helyzete a magyar közoktatásban. Készítette: Kováts András és Medjesi Anna Magyarajkú, nem-magyar állampolgárságú tanulók nevelésének, oktatásának helyzete a magyar közoktatásban Készítette: Kováts András és Medjesi Anna Budapest, 2005 1 Összefoglaló A magyar nemzetiségű külföldi

Részletesebben

Gyakorlati képzés az iskolában és a gazdaságban

Gyakorlati képzés az iskolában és a gazdaságban 46 Kurucz Orsolya Gyakorlati képzés az iskolában és a gazdaságban A szakpolitika és a gazdaság szereplői által gyakran hangoztatott igény, miszerint a fiatalok gyakorlati képzése a felsőbb évfolyamokon

Részletesebben

A mezőgazdasági őstermelők speciális jövedelemadózási és társadalombiztosítási kötelezettségei

A mezőgazdasági őstermelők speciális jövedelemadózási és társadalombiztosítási kötelezettségei A mezőgazdasági őstermelők speciális jövedelemadózási és társadalombiztosítási kötelezettségei Szerző: Szilágyi Bernadett Szilágyi Bernadett*: A mezőgazdasági őstermelők speciális jövedelemadózási és társadalombiztosítási

Részletesebben

J/55. B E S Z Á M O L Ó

J/55. B E S Z Á M O L Ó KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA J/55. B E S Z Á M O L Ó az Országgyűlés részére a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2005. január

Részletesebben

Mélyi József A háló és a kamera szeme A jelenlegi fotográfiai intézményrendszerr l A fotográfia intézményrendszerér l tehát mint küls szemlél

Mélyi József A háló és a kamera szeme A jelenlegi fotográfiai intézményrendszerr l A fotográfia intézményrendszerér l tehát mint küls szemlél Mélyi József A háló és a kamera szeme A jelenlegi fotográfiai intézményrendszerr l A fotográfia intézményrendszerér l tehát mint küls szemlél beszélek, mondhatjuk úgy is, hogy kívülállóként. A kívülállás

Részletesebben

HELYI ÖNKORMÁNYZATOK EURÓPAI CHARTÁJA

HELYI ÖNKORMÁNYZATOK EURÓPAI CHARTÁJA 1 A Helyi Önkormányzatok Európai Chartájáról szóló, 1985. október 15-én, Strasbourgban kelt egyezmény HELYI ÖNKORMÁNYZATOK EURÓPAI CHARTÁJA PREAMBULUM Az Európa Tanácsnak a jelen Chartát aláíró tagállamai

Részletesebben

Bukodi Erzsébet (2005): Női munkavállalás és munkaidőfelhasználás

Bukodi Erzsébet (2005): Női munkavállalás és munkaidőfelhasználás Bukodi Erzsébet: Női munkavállalás és munkaidő-felhasználás (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Bukodi Erzsébet (2005): Női munkavállalás és munkaidőfelhasználás

Részletesebben

Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon

Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon Bajmócy Zoltán Lengyel Imre Málovics György (szerk.) 2012: Regionális innovációs képesség, versenyképesség és fenntarthatóság. JATEPress, Szeged, 52-73. o. Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Kedves Természetbarátok!

KÖSZÖNTŐ. Kedves Természetbarátok! VERSENYKIÍRÁS KÖSZÖNTŐ Kedves Természetbarátok! Engedjétek meg, hogy egy kicsit saját szemszögemből ajánljam nektek az idei rendezvényt. Elolvastam az előző évek köszöntőit és mindegyikben megtaláltam,

Részletesebben

AZ AUKCIÓK. írta MÁRKUS LÁSZLÓ

AZ AUKCIÓK. írta MÁRKUS LÁSZLÓ I "T nu Í J JJIL I.JI'!> IL 11 m NI'III M n MI M A M "IL IL Min Szirontai Lhotka István rajza. ezdetben úgy volt, hogy a régiségipar virágzása lesz egyike ama pozitív eredményeknek, amelyeken a világháborúból

Részletesebben

Város Polgármestere. ELŐTERJESZTÉS A közoktatási és kapcsolódó ingatlanhasználati szerződések felülvizsgálatáról

Város Polgármestere. ELŐTERJESZTÉS A közoktatási és kapcsolódó ingatlanhasználati szerződések felülvizsgálatáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A közoktatási és

Részletesebben

A betegek tanítvánnyá tétele

A betegek tanítvánnyá tétele január 25 31. A betegek tanítvánnyá tétele A lecke rövid áttekintése ALAPIGE: Máté 15:30-31 A TANULÓ CÉLJA: Tudni: A betegség kéretlen látogató, az viszont jó lehet, hogy a betegek gyakran nyitottabbá

Részletesebben

Krisztus és a mózesi törvény

Krisztus és a mózesi törvény április 5 11. Krisztus és a mózesi törvény SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 13:2, 12; 5Mózes 22:23-24; Máté 17:24-27; Lukács 2:21-24, 41-52; János 8:1-11 Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is

Részletesebben

Híd és ajtó. Georg Simmel. Ó z e r K a t alin fo r dí t á s a

Híd és ajtó. Georg Simmel. Ó z e r K a t alin fo r dí t á s a Georg Simmel Híd és ajtó Ó z e r K a t alin fo r dí t á s a 30 A külvilág dolgainak képe számunkra azzal a kétértelműséggel bír, hogy a külső természetben minden egymáshoz kapcsolódva, ám ugyanakkor különállóként

Részletesebben

Htársadalmi környezet feszültségei és terhei gyakran

Htársadalmi környezet feszültségei és terhei gyakran EZREDFORDULÓ * m m. TflnuLmánvDK LOSONCZI AGNES / UTAK ES KORLATOK HZ EGES2SEGUGYBER Az egészségügy a jelentkező gazdasági, politikai, erkölcsi válságoknak szinte gyűjtőterepe. Itt sűrűsödnek azok a társadalmi

Részletesebben

KÖZÖS OLVASMÁNYOK 12. ÉVFOLYAM

KÖZÖS OLVASMÁNYOK 12. ÉVFOLYAM KÖZÖS OLVASMÁNYOK 12. ÉVFOLYAM KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: ÉDES ANNA A véznácska parasztlány, Édes Anna Pestre szegődik, Vizy méltóságosékhoz. Igénytelen, dolgos, készséges teremtés, nem lop, nem eszik sokat, nem

Részletesebben

Kicsoda Jézus Krisztus?

Kicsoda Jézus Krisztus? 3. tanulmány Április 11 17. Kicsoda Jézus Krisztus? SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Lukács 4:16-30; 6:5; 9:18-27; Efezus 1:3-5; 2péter 1:16-18 Hát ti kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda:

Részletesebben

Kiadja a szerző. Minden jog fenntartva. www.zimaszabolcs.hu E-mail: info@zimaszabolcs.hu. Tördelés, fedélterv: Kósa Tibor

Kiadja a szerző. Minden jog fenntartva. www.zimaszabolcs.hu E-mail: info@zimaszabolcs.hu. Tördelés, fedélterv: Kósa Tibor A Führer titkai Kiadja a szerző. Minden jog fenntartva. Írta és szerkesztette: Johann Schulze www.zimaszabolcs.hu E-mail: info@zimaszabolcs.hu Tördelés, fedélterv: Kósa Tibor ISBN: 978-963-12-4051-1 A

Részletesebben

Néprajz az óvodai oktatásban

Néprajz az óvodai oktatásban Szőke Anna Néprajz az óvodai oktatásban (Részletek a szerző Elszaladt a kemence című könyvéből) A hagyományőrzés rendszeres és tudatos beépítésével az óvodai nevelői munkába érzelmi, esztétikai, erkölcsi,

Részletesebben

A NŐK GAZDASÁGI AKTIVITÁSA ÉS FOGLALKOZTATOTTSÁGA*

A NŐK GAZDASÁGI AKTIVITÁSA ÉS FOGLALKOZTATOTTSÁGA* A NŐK GAZDASÁGI AKTIVITÁSA ÉS FOGLALKOZTATOTTSÁGA* NAGY GYULA A tanulmány a magyarországi gazdasági átalakulás nyomán a nők és a férfiak munkaerőpiaci részvételében és foglalkoztatottságában bekövetkezett

Részletesebben

oktatáskutatás <:7f'rp;np az

oktatáskutatás <:7f'rp;np az z üktatáskutatás ~ És AZ OKTATÁSKUTATÓ INTÉZET ~ twj0i112li1).'t(irténetl VI tat11atóan si keres hazai áttekintése Ull.cll,tll"U1Ul h, I m,prj i I a kérdés, az intézetnek a rendszerváltást inyur'j-",'

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 18/2015. (I.23.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 18/2015. (I.23.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 18/2015. (I.23.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a LEADER térségek közötti együttműködés végrehajtásához nyújtandó támogatás

Részletesebben

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK HOGYAN LÁTJUK EGYMÁST - LÁTJUK-E EGYMÁST (KOZEP-) EURÓPÁBAN?" KÖZÉP-EURÓPA KISEBBSÉGI NÉZ ŐPONTBÓL BÁNYAI JÁNOS A nyolcvanas évek közepén, akkor úgry t űnt fel, váratlanul, Európa

Részletesebben

Néha a szeszcsempészet útján

Néha a szeszcsempészet útján BESZÉLGETÉS KLIMÓ KÁROLY KÉPZŐMŰVÉSSZEL Néha a szeszcsempészet útján Beszélgetés Klimó Károly képzőművésszel fotó: Pálfi Anna Gratulálok a Herder-díjhoz. Nagyon fontos közép-európai klubba kerültél be

Részletesebben

AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR RÉGI NYOMTATVÁNYAINAK DIGITALIZÁLÁSI TERVE ÉS A VIRTUÁLIS KIÁLLÍTÁSOK, ESETTANULMÁNNYAL

AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR RÉGI NYOMTATVÁNYAINAK DIGITALIZÁLÁSI TERVE ÉS A VIRTUÁLIS KIÁLLÍTÁSOK, ESETTANULMÁNNYAL AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR RÉGI NYOMTATVÁNYAINAK DIGITALIZÁLÁSI TERVE ÉS A VIRTUÁLIS KIÁLLÍTÁSOK, ESETTANULMÁNNYAL Farkas Gábor Farkas, farkas_g@ludens.elte.hu ELTE Egyetemi Könyvtár Az Egyetemi Könyvtár őrzi

Részletesebben

Ő is móriczos diák volt

Ő is móriczos diák volt Ő is móriczos diák volt 107 Az idei évben rendhagyó beszélgetésre került sor az Ő is móriczos diák volt interjú keretében. Az íróként, költőként, illetve műfordítóként tevékenykedő Mezey Katalint s lányát,

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

MÁRIA engesztelő népe 1 166, 257-258.

MÁRIA engesztelő népe 1 166, 257-258. MÁRIA engesztelő népe 1 MÁRIA öröksége: az engesztelő nép A magyarság önazonossága, mint engesztelő áldozat, szeretni, ahogy az Úr szeretett minket, Magyarország őrangyalának kezét fogva! Kedves Testvérek

Részletesebben

Kihívások a Székelyudvarhelyi MÜTF életében

Kihívások a Székelyudvarhelyi MÜTF életében Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Humán Tudományok Doktori Iskola Nevelés- és Mővelıdéstudományi Program Kihívások a Székelyudvarhelyi MÜTF életében Esettanulmány Készítette: Ábrahám Katalin-Barabási

Részletesebben

Elmúlt idők levelezése

Elmúlt idők levelezése Elmúlt idők levelezése (folytatás) A következő században a XVII.-ben leveleink kifejezésmódja cifrábbá, díszesebbé válik. Hogyha ritka volt is az olyan hosszadalmas köszöntő, mint a Zrínyi Katáé, most

Részletesebben

A megváltás története, I. rész

A megváltás története, I. rész A megváltás története, I. rész A megváltás története című írásaink olyan sorozatot alkotnak, amelyek a bűnbeeséstől kezdve Isten Fia emberré lételéig végigkísérik Isten küzdelmét az ember megváltásáért.

Részletesebben

ÉLETÜNK FORDULÓPONTJAI. Az NKI Társadalmi és Demográfiai Panelfelvételének (TDPA) kutatási koncepciója és kérdőívének vázlatos ismertetése

ÉLETÜNK FORDULÓPONTJAI. Az NKI Társadalmi és Demográfiai Panelfelvételének (TDPA) kutatási koncepciója és kérdőívének vázlatos ismertetése KÖZLEMÉNYEK ÉLETÜNK FORDULÓPONTJAI Az NKI Társadalmi és Demográfiai Panelfelvételének (TDPA) kutatási koncepciója és kérdőívének vázlatos ismertetése SPÉDER ZSOLT Ismertetésünk célja, hogy bemutassa az

Részletesebben

21 tipp a sikeres bloghoz

21 tipp a sikeres bloghoz 21 tipp a sikeres bloghoz Egy blogot többféle célból is használhatunk. Leírhatjuk benne véleményünket, képeket és videókat oszthatunk meg számtalan témában, vagy megoszthatjuk tudásunkat, akár oktathatunk

Részletesebben

A Pápai Önkormányzat egyetlen nemzetben gondolkodó képviselője jelenti:

A Pápai Önkormányzat egyetlen nemzetben gondolkodó képviselője jelenti: A Pápai Önkormányzat egyetlen nemzetben gondolkodó képviselője jelenti: A Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Tanácsadó Testület második üléséről, valamint a képviselőtestület 2011. szeptember 29-ei üléséről

Részletesebben

Varga Balázs. Jake Smiles, egy link topográfiája. Jake Smiles: 1link 1

Varga Balázs. Jake Smiles, egy link topográfiája. Jake Smiles: 1link 1 Varga Balázs Jake Smiles, egy link topográfiája Jake Smiles: 1link 1 Valójában hosszú évek óta azon dolgozik, hogy globalizálja a libidóját, s valahogyan pótolja az elveszejtett dimenziót nem tűnt volna

Részletesebben

Részidős hallgatók intézményválasztási döntései határokon innen és túl

Részidős hallgatók intézményválasztási döntései határokon innen és túl TŐZSÉR Zoltán Debreceni Egyetem Részidős hallgatók intézményválasztási döntései határokon innen és túl Bevezetés Ebben az esettanulmányban a Partium történelmi régió magyar tannyelvű felsőoktatási intézményében

Részletesebben

Bíró Yvette Lidércvalcer*

Bíró Yvette Lidércvalcer* Bíró Yvette Lidércvalcer* Jancsó Kék Duna kering je természetesen minden, csak nem lendületes valcer, melyben fess férfiak karján, suhanó selyemszoknyában, imádott pesti n k lejtenek. Helyette a régi-új

Részletesebben

Az akarat diadala. Fotó: Mészáros Csaba Mephisto - Stohl András

Az akarat diadala. Fotó: Mészáros Csaba Mephisto - Stohl András Az akarat diadala Fotó: Mészáros Csaba Mephisto - Stohl András Nehéz függetlenítenie magát az embernek. Talán nem is lehet. Vagy mégis? Éppen erről szólna ma a Mephisto? Hiszen Hendrik Höfgen éppen függetleníteni

Részletesebben

A diktatúra keltette sebek beforradását mikor akarja a sokadalom?

A diktatúra keltette sebek beforradását mikor akarja a sokadalom? A diktatúra keltette sebek beforradását mikor akarja a sokadalom? Napokkal ezelőtt írtam ennek a levélnek elemző részét. Annak, hogy csak ma küldöm el, három oka van: egyrészt a kolontári tragédiáról elkezdtek

Részletesebben

Április 1. MŰVÉSZETI SZEMLE GÁLAMŰSORA

Április 1. MŰVÉSZETI SZEMLE GÁLAMŰSORA Április 1. Czina Sándor Tagintézmény MŰVÉSZETI SZEMLE GÁLAMŰSORA A Művészeti Szemle után évente gálaműsort rendezünk a legjobb produkciókból, ez is motiválja tanulóinkat a felkészülés során. A zsűri és

Részletesebben

Könyvember; könyv és ember

Könyvember; könyv és ember Könyvember; könyv és ember Havasréti József: Szerb Antal, Bp., Magvető, 2013, 728 l. Lassanként szállóigévé válik (bölcsész) baráti körömben: monográfiát kéne írni, micsoda kihívás, milyen hálás műfaj.

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok megye 1878-ban és 1991-ben megállapított címere

Jász-Nagykun-Szolnok megye 1878-ban és 1991-ben megállapított címere Vármegyék és szabad kerületek 197 Jász-Nagykun-Szolnok megye 1878-ban és 1991-ben megállapított címere Botka János Az emberek csoportjai, közösségei már kezdetektől hitték a jelképek erejét. A legkülönbözőbb

Részletesebben

SZKA_103_20. A modul szerzôje: Takáts Rita SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYAM

SZKA_103_20. A modul szerzôje: Takáts Rita SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYAM é n é s a v i l á g Enyém tiéd modul szerzôje: Takáts Rita SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYM SZK_103_20 tanári Enyém tiéd 3. évfolyam 259 MODULVÁZLT tevékenység célja, I. Ráhangolás,

Részletesebben

Múzeumi Melléklet Szemlélni, megmutatni, megélni, lenni." Heinz Tesar

Múzeumi Melléklet Szemlélni, megmutatni, megélni, lenni. Heinz Tesar Múzeumi Melléklet Szemlélni, megmutatni, megélni, lenni." Heinz Tesar A párizsi Pompidou központ 1977-es megnyitása óta valóságos múzeumépítési láz söpört végig szerte a világon. Az utóbbi 10 évben, különösen

Részletesebben

Építő hagyományaink és népünk szelleme * a Wekerletelepen

Építő hagyományaink és népünk szelleme * a Wekerletelepen Építő hagyományaink és népünk szelleme a Wekerletelepen. Építő hagyományaink és népünk szelleme * a Wekerletelepen nemcsak szakmai tanulmány Összeállította: Gyulai István építész-urbanista 2013-2014 *Idézet

Részletesebben

Hivatali Tájékoztató. Tartalom V. ÉVFOLYAM 2015. ÉVI 1. SZÁM

Hivatali Tájékoztató. Tartalom V. ÉVFOLYAM 2015. ÉVI 1. SZÁM Hivatali Tájékoztató V. ÉVFOLYAM 2015. ÉVI 1. SZÁM Tartalom 6722 Szeged, Rákóczi tér 1. www.csmkh.hu titkarsag@csmkh.hu Tel.: 62/562-606 Fax: 62/562-601 A kiadásért felelős: Dr. Juhász Tünde kormánymegbízott

Részletesebben

Državni izpitni center. 1. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése. 2013. június 3., hétfő / 60 perc SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA

Državni izpitni center. 1. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése. 2013. június 3., hétfő / 60 perc SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A jelölt kódszáma: Državni izpitni center *P131A10311* TAVASZI VIZSGAIDŐSZAK 1. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése 2013. június 3., hétfő / 60 perc Engedélyezett segédeszközök: A jelölt golyóstollat

Részletesebben

Egy helytelen törvényi tényállás az új Büntető törvénykönyv rendszerében

Egy helytelen törvényi tényállás az új Büntető törvénykönyv rendszerében 6 Dr. Fá z si Lá sz l ó PhD * Egy helytelen törvényi tényállás az új Büntető törvénykönyv rendszerében 1. Miről van szó A 2012. évi C. törvénnyel elfogadott új Büntető Törvénykönyv [Btk.] Különös Részének

Részletesebben

A tudomány sokkal emberibb jelenség, mint gondolnánk

A tudomány sokkal emberibb jelenség, mint gondolnánk A tudomány sokkal emberibb jelenség, mint gondolnánk Csányi Vilmos: Az emberi viselkedés c. könyvérıl Sanoma Budapest, Nık Lapja Mőhely, 2007. Kitőnı könyvet ajánlok az olvasó figyelmébe, noha a szerzı

Részletesebben

ZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

ZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Zomba Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. június 28- án megtartott nyilvános üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Zomba Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FİISKOLA DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZERÉBEN

AZ ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FİISKOLA DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZERÉBEN AZ ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FİISKOLA DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZERÉBEN ELVÉGZETT FELMÉRÉS A 2007-BEN ÉS 2009-BEN VÉGZETT FRISSDIPLOMÁSOK KÖRÉBEN Készítették: Fortuna Zoltán Karcsics Éva Kırösligeti Zsuzsa

Részletesebben

Datum=03.07.2007; Forrás=Észak-Magyarország; Kiadás=157; Rovat=Társadalom; Oldal=1;

Datum=03.07.2007; Forrás=Észak-Magyarország; Kiadás=157; Rovat=Társadalom; Oldal=1; Datum=03.07.2007; Forrás=Észak-Magyarország; Kiadás=157; Rovat=Társadalom; Oldal=1; A tüdő a túloldalon n A tüdôgyógyászati osztállyal 15 beteget költöztettek át hétvégén, de hétfôn már 20-an voltak. Miskolc

Részletesebben

Visszaemlékezés. Gulyás Sarolta Aranka

Visszaemlékezés. Gulyás Sarolta Aranka IX. ÉVFOLYAM 2.SZÁM A KULTURÁLIS EGYESÜLET KIADVÁNYA 2015. december Visszaemlékezés Gulyás Sarolta Aranka Folyvást rohanunk, soha meg nem állunk. Még arra sincs időnk néhanap, hogy a tenyerünkbe rejtsük

Részletesebben

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21 Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom

Részletesebben

III.3. GYÜMÖLCS TV HÍRADÓ. A feladatsor jellemzői

III.3. GYÜMÖLCS TV HÍRADÓ. A feladatsor jellemzői III.3. GYÜMÖLCS TV HÍRADÓ Tárgy, téma Algebra, százalékszámítás, statisztika. Előzmények A feladatsor jellemzői Százalék fogalma, a jó mintavétel fogalma, valószínűség kiszámítása klasszikus valószínűségi

Részletesebben

Használt autóra is van egy év szavatosság!

Használt autóra is van egy év szavatosság! Használt autóra is van egy év szavatosság! Bár a megkérdezett kereskedők többsége nem igazán szeretne tudni róla, a hazai jogszabályok egy év szavatosságot biztosítanak minden használt gépjárműre, igaz

Részletesebben

A SZÁZEGYEDIK ASSZONY

A SZÁZEGYEDIK ASSZONY A SZÁZEGYEDIK ASSZONY (Egy kis tréfa) 1883 Sok tarkabarka dolgot írt meg hajdan a pajkos tollú Boccaccio. Veronai, florenci asszonyok segítették benne. Amennyi rossz fát azok a tuzre tettek, annak a hamujában

Részletesebben

Most akkor nincs csőd? - Mi folyik a Quaestornál?

Most akkor nincs csőd? - Mi folyik a Quaestornál? 2015.03.23. Körlevél tartalma Forrás: http://www.portfolio.hu/vallalatok/most_akkor_nincs_csod_mi_folyik_a_quaestornal.211744.h tml Most akkor nincs csőd? - Mi folyik a Quaestornál? 2015. március 23. 10:02

Részletesebben

A körút és a sugárút szerepe és funkciói a várostestben

A körút és a sugárút szerepe és funkciói a várostestben Kovách Eszter 2005. január 28. A körút és a sugárút szerepe és funkciói a várostestben A várost élő szervezetnek tekintem, ezért meg kell határoznom mi az alapegysége. A település alapsejtje nem a ház

Részletesebben

KÖNYVEK. A SZEGÉNYSÉG DINAMIKÁJÁRÓL Spéder Zsolt: A szegénység változó arcai. Tények és értelmezések. Budapest: Századvég Kiadó, 2002.

KÖNYVEK. A SZEGÉNYSÉG DINAMIKÁJÁRÓL Spéder Zsolt: A szegénység változó arcai. Tények és értelmezések. Budapest: Századvég Kiadó, 2002. Szociológiai Szemle 2005/1, 79 85. KÖNYVEK A SZEGÉNYSÉG DINAMIKÁJÁRÓL Spéder Zsolt: A szegénység változó arcai. Tények és értelmezések. Budapest: Századvég Kiadó, 2002. MONOSTORI Judit Központi Statisztikai

Részletesebben

Tátyi Tibor. Az alapszervezet története

Tátyi Tibor. Az alapszervezet története 217 Tátyi Tibor Az alapszervezet története Párkányban 1949. április 24-én alakult meg a CSEMADOK városi alapszervezete. Elsősorban lelkes, tenni akaró a magyar kultúra ápolásáért kész emberek fogtak össze,

Részletesebben

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÍRÁSBELI FELMÉRŐLAP. 2011. május 6., péntek / 60 perc. 3. szakasz végi ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS

Državni izpitni center MAGYAR NYELV ÍRÁSBELI FELMÉRŐLAP. 2011. május 6., péntek / 60 perc. 3. szakasz végi ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS A t a n u l ó k ó d s z á m a: Državni izpitni center *N33* RENDES MÉRÉS 3. szakasz MAGYAR NYELV ÍRÁSBELI FELMÉRŐLAP 0. május 6., péntek / 60 perc Engedélyezett segédeszközök: a tanuló által hozott kék

Részletesebben

8. előadás EGYÉNI KERESLET

8. előadás EGYÉNI KERESLET 8. előadás EGYÉNI KERESLET Kertesi Gábor Varian 6. fejezete, enyhe változtatásokkal 8. Bevezető megjegyzések Az elmúlt héten az optimális egyéni döntést elemeztük grafikus és algebrai eszközökkel: a preferenciatérkép

Részletesebben

Digitális írástudás, társadalmi szegmentáltság

Digitális írástudás, társadalmi szegmentáltság Digitális írástudás, társadalmi szegmentáltság Bernát Anikó Fábián Zoltán 1. Bevezetés Az 1990-es évek óta egyre szélesebb körben használatos a digitális írástudás fogalma, amely a digitális infokommunikációs

Részletesebben

IDŐSOROS ROMA TANULÓI ARÁNYOK ÉS KIHATÁSUK A KOMPETENCIAEREDMÉNYEKRE*

IDŐSOROS ROMA TANULÓI ARÁNYOK ÉS KIHATÁSUK A KOMPETENCIAEREDMÉNYEKRE* CIGÁNY KISEBBSÉG: OKTATÁS, EGYHÁZ, KULTÚRA PAPP Z. ATTILA IDŐSOROS ROMA TANULÓI ARÁNYOK ÉS KIHATÁSUK A KOMPETENCIAEREDMÉNYEKRE* Tanulmányunkban két témakört szeretnénk körüljárni. Egyrészt megvizsgáljuk,

Részletesebben

Észrevételek az új liturgiáról. gyülekezeti kipróbálása idején[1]

Észrevételek az új liturgiáról. gyülekezeti kipróbálása idején[1] Észrevételek az új liturgiáról gyülekezeti kipróbálása idején[1] Egyházkerületi nap, Keszthely, 2004. február 28. Kettıs érzéssel állok itt. Egyrészt nagyon örülök, hogy a rendszeres teológia, egyházunk

Részletesebben

Három választás Londonban

Három választás Londonban Havas Péter Három választás Londonban Konzervatív polgármester a brit főváros élén Nagy-Britanniában 2008 májusában több szinten is választásokat tartottak, aminek következtében Londonnak új polgármestere

Részletesebben

Gondolkodási módszerek 2.5 Versengés, vagy kooperáció Stratégiai játékok (csapdák, dilemmák)

Gondolkodási módszerek 2.5 Versengés, vagy kooperáció Stratégiai játékok (csapdák, dilemmák) Gondolkodási módszerek 2.5 Versengés, vagy kooperáció Stratégiai játékok (csapdák, dilemmák) Mindennapi játékainknak, a társadalmi csapdáknak több altípusa ismert. Ezek egymástól alapvetően különböző stratégiai

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 4103-9/2010. 33. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Jobbik

Részletesebben

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK 1 Szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt

Részletesebben

Peer Gynt az Örkény Színházban

Peer Gynt az Örkény Színházban Peer Gynt az Örkény Színházban Rendezte: Ascher Tamás [Spira Veronika: Miniesszék III.] [www.spiraveronika.hu] Polgár Csaba (Peer Gynt) Mintha manapság gyakrabban játszanák a Peer Gyntöt, mint korábban.

Részletesebben

Passió 2006. 1. jelenet: Bevezetés. 2. jelenet: A vak meggyógyítása

Passió 2006. 1. jelenet: Bevezetés. 2. jelenet: A vak meggyógyítása Passió 2006. 1. jelenet: Bevezetés Beszélı2 (Zsuzsi): Judit, én nem értelek téged. Nagyon szívesen elviszlek a templomba, de mi értelme van? Beszélı1 (Judit): Nekem fontos az Isten, mert szeret engem.

Részletesebben

Pasarét, 2014. november 6. (csütörtök) Horváth Géza. PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu ELMARADT BŰNBÁNAT

Pasarét, 2014. november 6. (csütörtök) Horváth Géza. PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu ELMARADT BŰNBÁNAT Pasarét, 2014. november 6. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ELMARADT BŰNBÁNAT Alapige: Lukács 11,37-54 Beszéd közben egy farizeus arra kérte őt, hogy ebédeljen nála. Jézus bement,

Részletesebben

Teljes ellátás alapú menetrendadási kötelezettség nélküli, közvilágítási célú villamos energia kereskedelmi szerződés

Teljes ellátás alapú menetrendadási kötelezettség nélküli, közvilágítási célú villamos energia kereskedelmi szerződés Teljes ellátás alapú menetrendadási kötelezettség nélküli, közvilágítási célú villamos energia kereskedelmi szerződés 1. Szerződő felek Egyrészről Dabas Város Önkormányzata mint villamos energia felhasználó,

Részletesebben

természet csodái iránti elkötelezettsége egész életére szólt. Nyu

természet csodái iránti elkötelezettsége egész életére szólt. Nyu 3 ek - - feltérképe - volt a Tisza- - 4- - - természet csodái iránti elkötelezettsége egész életére szólt. Nyu - -Alföld - 179- - -as években fedezte fel az egykori alsótanyai sömlyék páratlan természeti

Részletesebben

Könyvelői Klub 2013..február 06. Miskolc

Könyvelői Klub 2013..február 06. Miskolc Könyvelői Klub 2013..február 06. Miskolc Konzultáns: Horváth Józsefné okl. könyvvizsgáló, okl. nemzetközi áfa- és adóigazgatósági adószakértő, jogi szakokleveles közgazdász; költségvetési minősítésű könyvvizsgáló

Részletesebben

Elég volt zene: Fazekas Gergely és Kárpáti László dal és szöveg: Magyar Zsolt

Elég volt zene: Fazekas Gergely és Kárpáti László dal és szöveg: Magyar Zsolt Elég volt zene: Fazekas Gergely és Kárpáti László Tv-ből hazudnak a népnek A rádióból ömlik a szenny Média sztárok a címlapon Zúdul ránk a genny Génmanipulált zöldségek És átcímkézett friss húsok Meg magukat

Részletesebben

Készült: Szentes Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala Közgazdasági Osztályán, 2005 novemberében.

Készült: Szentes Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala Közgazdasági Osztályán, 2005 novemberében. Készült: Szentes Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala Közgazdasági Osztályán, 2005 novemberében. BEVEZETŐ Az önkormányzatok gazdálkodásának lehetőségeit több tényező befolyásolja, melyek együttes

Részletesebben