Január havi események

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Január havi események"

Átírás

1 Január havi események Összesítés: január hónapban a Zuglói Polgárőrség 35 alkalommal látott el szolgálatot. A Zuglói Önkéntes Tűzoltók 17 alkalommal voltak készenléti szolgálatban, összesen 4 beavatkozásuk volt, ebből 2 tűzeset, 2 műszaki mentés. Január hónapban 2253 óra szolgálatot adtak önkénteseink. Január 2. került végrehajtásra. Kiemelt figyelmet fordítottunk a Városligetre, Bosnyák térre, valamint az oktatási intézmények környezetére. Visszatérően ellenőriztük a szolgálatszervezés során felsorolt területeket. Rendkívüli esemény nem történt. Január 3. Irodánkban felkészülést tartottunk az újonnan jelentkező polgárőröknek jogi és szakmai ismeretekből. Rendőrrel és kerületőrrel közös szolgálatot láttunk el. 19:25-kor a Kapitányság Ügyeletének kérésére az Örs vezér térre mentünk, ahonnan lakossági bejelentés érkezett, hogy több személy verekszik. Kiérkezésünkkor már senki nem volt a helyszínen. A bejelentővel felvettük a kapcsolatot, aki elmondta, hogy a személyek a helyszínről időközben eltávoztak. Intézkedés nem történt. 20:20 megjelentünk a Mogyoródi 104 számnál, mert ott rendőri információk alapján körözött személy tartózkodik. Az intézkedés során egy fő került elfogásra és előállításra a kerületi Kapitányságra. 23:50 Kapitányság Ügyeleti küldésre megjelentünk a Bolgárkertész utca 68 számnál, ahonnan bejelentés érkezett, miszerint a tűzoltók segítséget kérnek CO-mérgezés miatt. A tűzoltóság munkatársai a helyszínen több mérést is végeztek, a Mentőszolgálat munkatársai 2 főt szállítottak korházba. Január 4. került végrehajtásra. Kiemelt figyelmet fordítottunk a Bolgárkertész utcára, Pillangó Parkra, valamint az oktatási intézmények környezetére. Visszatérően ellenőriztük a szolgálatszervezés során felsorolt területeket. Rendkívüli esemény nem történt. 1

2 Január 5. A Miskolci utca 62. szám előtt egy közel 8 méter magas fa megrepedt, veszélyt jelentve a gyalogos- és járműforgalomra. A kiérkező rajok a veszélyt elhárították. Elméleti, gyakorlati foglalkozás: középmagas, magas épületek tűzoltás taktikája. Osztott és első sugár szerelési gyakorlat. Január 6. Kerületőrrel közös közterületi járőrszolgálatot láttunk el 07:00-tól 19:00-ig. A Bosnyák téren a délelőtti misék során a terület biztosítását végeztük kor az Ügyelet értesített, hogy egészségügyi riasztást kapott, egy idős hölgy az Erzsébet királyné útja 95/b szám alatt elesett és elvágta a lábát és vérzik a lába. A gondozószolgálat munkatársaival közösen felmentünk a hölgyhöz. A gondozószolgálat javaslatára 14:35-kor értesítve lett a mentőszolgálat akik a helyszínen megkezdték a sérült ellátását majd az Országos Baleseti Intézetbe szállították. Január 7. Rendőrrel és kerületőrrel közös szolgálatot láttunk el. 20:20-kor a Kapitányság küldésére megjelentünk a Thököly út 93 szám alatt, ahol egy körözött személyt kerestünk, de a személy nem tartózkodott a helyszínen kor a Kapitányság küldésére megjelentünk a Varsó utcai kocsmában, ahonnan veszekedésről jött bejelentés. Kiérkezésünkkor az eladó hölgy elmondta, hogy nem történt veszekedés, a helyszínen intézkedés nem történt. Járőrözés során 19 személy és 5 gépjármű lett intézkedés alá vonva. Január 8. került végrehajtásra. Kiemelt figyelmet fordítottunk a Városligetre, Bosnyák térre, kapott információk alapján az inkriminált területeket. Rendkívüli esemény nem történt. Január 9. Irodánkban felkészülést tartottunk az újonnan jelentkező polgárőröknek jogi és szakmai ismeretekből. A szolgálatszervezés során megbeszélést tartottunk az aktuális kérdésekről, feladatokról, a következő héten végrehajtandó szolgálatokról. Megelőző járőrszolgálat ellátása 2

3 Zugló területén, mely gépkocsival illetve gyalogosan került végrehajtásra. A Dorozsmai utca Miskolci utca kereszteződésében lévő ingatlan elhagyott épületénél hajléktalanok nyomait fedeztük fel, melyről fotódokumentációt is készítettünk. Január 10. került végrehajtásra. Kiemelt figyelmet fordítottunk az Adria lakótelepre, Kacsóh Pongrác úti lakótelepre, valamint az oktatási és az egészségügyi intézmények környezetére. Visszatérően ellenőriztük a szolgálatszervezés során felsorolt területeket, valamint a rendőrkapitányságon kapott információk alapján az inkriminált területeket. Rendkívüli esemény nem történt. Január :00-kor a Öv utca 211. sz. alatti szórakozó helyen a XV. kerületi polgármesteri hivatal szabálysértési osztályának munkatársai bejárást tartottak. Az ellenőrzést a megnövekedett lakossági panaszok tették szükségessé. A Zuglói Rendőrkapitányság kérésére mi is részt vettünk a hatósági vizsgálat időtartama alatt a helyszín külső biztosításába. Január 12. Jelzett helyen tűzhelyen felejtett étel füstölt, melyet a rajok kiérkezése előtt a lakó megszüntetett. Tűzoltói beavatkozásra nem volt szükség, így a visszajelzések alapján Zugló ÖTE a vonulást beszüntette és állomáshelyére bevonult. Elméleti oktatás: Égés és- oltáselmélet: tűzveszélyességi osztályok, égés fajtái. Január 13. került végrehajtásra. Kiemelt figyelmet fordítottunk az Adria lakótelepre, Kacsóh Pongrác úti lakótelepre, valamint az oktatási és az egészségügyi intézmények környezetére. Visszatérően ellenőriztük a szolgálatszervezés során felsorolt területeket, valamint a rendőrkapitányságon kapott információk alapján az inkriminált területeket. Rendkívüli esemény nem történt. Január 14. került végrehajtásra. Kiemelt figyelmet fordítottunk a Bolgárkertész utcára, Pillangó Parkra,, valamint az oktatási és az egészségügyi intézmények környezetére. Visszatérően ellen- 3

4 őriztük kapott információk alapján az inkriminált területeket. Rendkívüli esemény nem történt. Január 15. került végrehajtásra. Kiemelt figyelmet fordítottunk a Bosnyák térre, Örs Vezér térre, kapott információk alapján az inkriminált területeket. Rendkívüli esemény nem történt. Január 16. A szolgálatszervezés mellett a polgárőr jelöltekkel történt egyeztetés. A tagtoborzás következő állomásaként megismertettük a jelöltekkel a polgárőrség jogi hátterét, a szolgálatellátás módját és feltételeit. került végrehajtásra. Kiemelt figyelmet fordítottunk a Bolgárkertész utcára, Pillangó Parkra, kapott információk alapján az inkriminált területeket. Rendkívüli esemény nem történt. Január 18. került végrehajtásra. Kiemelt figyelmet fordítottunk a Bosnyák térre, Örs Vezér térre, kapott információk alapján az inkriminált területeket. Rendkívüli esemény nem történt. Január 19. A Dorozsmai utca 153. számú házban egy elektromos szekrény égett. került végrehajtásra. Kiemelt figyelmet fordítottunk a Pillangó Parkra, Kacsóh Pongrác úti lakótelepre, valamint az oktatási és az egészségügyi intézmények környezetére. Visszatérően ellenőriztük a szolgálatszervezés során felsorolt területeket, valamint a rendőrkapitányságon kapott információk alapján az inkriminált területeket. Rendkívüli esemény nem történt. 4

5 Január 20. Tűzoltói gyakorlat: Az 5 és 10 tonnás csörlő használata. Szerismereti foglalkozás a X. Kerületi Hivatásos Tűzoltó parancsnokságon. került végrehajtásra. Kiemelt figyelmet fordítottunk az Adria lakótelepre, Kacsóh Pongrác úti lakótelepre, valamint az oktatási és az egészségügyi intézmények környezetére. Visszatérően ellenőriztük a szolgálatszervezés során felsorolt területeket, valamint a rendőrkapitányságon kapott információk alapján az inkriminált területeket. Rendkívüli esemény nem történt. Január 22. került végrehajtásra. Kiemelt figyelmet fordítottunk az Örs Vezér térre, Városligetre, valamint az oktatási és az egészségügyi intézmények környezetére. Viszszatérően ellenőriztük a szolgálatszervezés során felsorolt területeket, valamint a rendőrkapitányságon kapott információk alapján az inkriminált területeket. Rendkívüli esemény nem történt. Január 22. Megelőző járőrszolgálat ellátása Zugló területén, 18:25-kor a Tatai út 3/b helyszínt ellenőriztük, ahol 3 nagytestű, agresszívan viselkedő kutya kóborolt szabadon. Az ügyeletet értesítettük és a helyszínen megvártuk amíg a Szomorú Szív Állatmentő Szolgálat munkatársai a helyszínre kiérkeztek és a kóbor kutyákat befogták és elszállították. Január 23. A szolgálatszervezés mellett a polgárőr jelöltekkel történt egyeztetés. A tagtoborzás következő állomásaként megismertettük a jelöltekkel a polgárőrség jogi hátterét, a szolgálatellátás módját és feltételeit. Január 24. került végrehajtásra. Kiemelt figyelmet fordítottunk az Örs Vezér térre, Városligetre, valamint az oktatási és az egészségügyi intézmények környezetére. Viszszatérően ellenőriztük a szolgálatszervezés során felsorolt területeket, valamint a rendőrkapitányságon kapott információk alapján az inkriminált területeket. Rendkívüli esemény nem történt. 5

6 Január 25. került végrehajtásra. Kiemelt figyelmet fordítottunk az Adria lakótelepre, Kacsóh Pongrác úti lakótelepre, valamint az oktatási és az egészségügyi intézmények környezetére. Visszatérően ellenőriztük a szolgálatszervezés során felsorolt területeket, valamint a rendőrkapitányságon kapott információk alapján az inkriminált területeket. Rendkívüli esemény nem történt. Január 25. Járőrszolgálat ellátása közben értesítést kapott az ügyelet, hogy a Bazsarózsa utca 5-szám alatti társasházban szénmonoxid mérgezés történt. A helyszínen 2:20-kor megjelenve a rendőr kollégákkal felvettük a kapcsolatot, akik a helyszínt már biztosították. A helyszínre érkező mentősök a lakásban tartózkodó középkorú nőn és 5 éves kislányán már nem tudtak segíteni, ők életüket vesztették, egy főt kórházba szállítottak. Az értesítést követően a helyszínre érkezett Kardos Pál Kerületőrség igazgatója, Dr. Dragon Sándor r. ezredes Rendőrkapitány, Rozgonyi Zoltán alpolgármester és Aranyossy Zsolt a XIV. kerület Önkormányzat védelmi ügyeletese. A helyszínen a Katasztrófavédelem szakemberei több mérést végeztek, melynek során megállapították, hogy a háromszintes épületben mindenhol a szénmonoxid káros értéke mutatható ki, melynek következtében a 9 lakásos társasház valamennyi lakóját ki kellett költöztetni. A lakókat a közeli hotelben szállásolta el az önkormányzat. Az Fővárosi Gázművek szakemberei az épületben a gázt elzárták. A helyszínen a lakásokat a rendőrség és a katasztrófa védelem szakemberei átvizsgálták, a nyitott lakásokat hatósági pecséttel látták el melynek felhelyezésénél hatósági tanként segédkeztünk. A rendőrségi helyszínelés a gázművek illetve a kéményseprő vállalat szakembereinek vizsgálatát követően a lakók másnap költözhettek vissza otthonaikba. Január 27. került végrehajtásra. Kiemelt figyelmet fordítottunk a Bosnyák térre, Örs Vezér térre, kapott információk alapján az inkriminált területeket. Rendkívüli esemény nem történt. Elméleti oktatás: Az osztó hidrodinamikai tulajdonságai, az osztó helyes elhelyezése magasba szerelés esetén (középmagas, magas épületek tüzei esetén). 6

7 Január 28. került végrehajtásra. Kiemelt figyelmet fordítottunk a Pillangó Parkra, Kacsóh Pongrác úti lakótelepre, valamint az oktatási és az egészségügyi intézmények környezetére. Visszatérően ellenőriztük a szolgálatszervezés során felsorolt területeket, valamint a rendőrkapitányságon kapott információk alapján az inkriminált területeket. Rendkívüli esemény nem történt. Január :00 18:00 óráig Rendőrséggel közös akcióban vettünk részt Zugló területén a Sygmoid rendszám felismerő berendezéssel. Az akció célja: Közterületi bűncselekmények megakadályozása, illetve az elszaporodott lakás betörések felderítése, megakadályozása. Az akcióban részt vettek a Zuglói Rendőrkapitányság-, Készenléti Rendőrség munkatársai és zuglói polgárőrök. Az akcióban résztvevő egységek vegyes járőr párban láttak el szolgálatot, meghatározott területeken gyalogosan illetve gépjárművel. A készenléti rendőrség és a Sygmoid 7

8 berendezés EÁP pontokon teljesítettek szolgálatot két óránként változtatva a megállítási helyeket. Az EÁP pontok helyei : Füredi Mogyoródi Bosnyák Fogarasi út. Az akció során a Sygmoid berendezések 1500 rendszámot azonosítottak, 50 fővel szemben történt rendőri intézkedés, 1 db okmány körözött, 1 lejárt jogosítvány, 8 db műszaki-forgalomból kivont gépjárművel kapcsolatosan. Január 30. Járőrszolgálat ellátása Zugló területén, a következő események történtek: Gervay Istvánffy utca között Rákospatak utcánál (volt faház) valamint a Kacsóh Pongrác úti gyalogos felüljáró alatt (Rákospatak) feltehetően illegálisan lerakott nagy menynyiségű szemetet találtunk. Jelentésünket továbbítottuk a Kerületőrség részére további intézkedés céljából. Lakossági bejelentésre elmentünk a Kacsóh Pongrác Szuglói körvasútsor felüljáró nyugati oldalához. A gyalogos felüljáró beton szerkezete jelentős mértékben megrepedt. Mexikói út 70. Földalatti végállomásnál hajléktalan megjelenése. Felhívtuk figyelmét, hogy menjen az ellátórendszerbe. Ezt kategorikusan visszautasította. Elméleti oktatás: műszaki mentő bázisok feladatai, jelentősége, elhelyezkedése. 8

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2012. októberi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2012. októberi ülésére S I Ó F O K V Á R O S P O L G Á R M E S T E R E É S J E G Y Z Ő J E 8600 Siófok, Fő tér 1. Tel.:84/504-100 E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. októberi ülésére Tárgy: Törvényességi felhívás

Részletesebben

Hírlevél 13. hét. Készül a Gerecse Mentőcsoport a rendszerbeállító gyakorlatra 2014. március 24. 13:03

Hírlevél 13. hét. Készül a Gerecse Mentőcsoport a rendszerbeállító gyakorlatra 2014. március 24. 13:03 Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2800 Tatabánya, Ságvári Endre út 18. Tel: 06 (34)/512-070 www.komarom.katasztrofavedelem.hu e-mail: komarom.szovivo@katved.gov.hu Hírlevél 13. hét

Részletesebben

ó ó ó ú ó ó ó ó ó ú ő ú ú ó ű ü ó ü ő ú ü ű ó ű ű ő ő ó ó ű ő ú ó ű ó ó ó ó ű ü ü ó ü ó ó ü ú ó ó ű ó ú ó ú ő ú ó ű ü ő ő ó ü ó ó ű ó ű ó ó ó ó ú ó ű ó ó ű ü ó ü ű ü ó ü ő ó ű ú ó ű ó ő ó ű ó ó ú ó ű ó

Részletesebben

ő ő ő ő ű Ó ő ő ű ű ő ő Ó ő ő ő ő ő ő ű ő ő ű ű ő ő ű Ó ő ő ő Ó ő ű ő ő ő ű ű ű ő ő ő ő ő ő ő Ó ő ő ő ű ő ő ő ő ő ű ő ő Ó ő ő ű ő ő ő ő ő ő ő ű ű ő ő ő ű ű ő ű ő ő Ó Ó ő Ó Ó ő Ó ű ő ő ő ő ő ű ő ű ű ű ű

Részletesebben

ü ü ő ő ü ő ü ő ü Ü ü Ő ő Ú ü ő Ü ü Ú Ó ű Ú Ó Ú Ó Ú ő Ú Ó Ó Ú Ó ű Ú Ó Ú Ó ő Ö Ú Ó Ó Ú Ó Ó ő Ö Ú Ó Ú Ó Ő Ő Ö ő ő Ő Ü Ó Ü ü Ő Ó ő ő ő ő Ó Ü ü ű ő Ó ő Ü ü ő ő ü Ú Ó Ő Ó ő Ő ű ő ü Ú Ú Ö Ö ő ő ő Ö Ő Ő ő ő ű

Részletesebben

Ü Ú ű ö ö ö Ú ű Ú ö ö Ú Ü ö ű ű ö ö ö Ü ö ö Ü ö ö Ú ö Ú ö Ü Ú ö Ú ö Ü Ú Ú Ú ö ö ö Ú ö ű ö ö ö Ó ö ö ö ö ö ö ű ö ö Ö ö ű ű ö Ó ö ö Ú ö ö Ú Ó ÓÚ ö ö ö ö Ó Ú ű Ú ö ö ö ö ö ö ö ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ű

Részletesebben

ő ö ü ö ű ö Ó ű ő ő ő ő ú Ó ő ő ö ő ö Ó Ó ő Ó ő Ó ö ő ö Ó ő ő ő ö ő ö ő ö Ó ö ő ű ő ö Ó ö Ó Ó Ó Ó ö ő ö ő ü ö Ó Ó ő ü ő ö Ó ő ö ő ö ő ő ö Ö ö ö ő ő ő ö ő ö ő Ó ő ö ő ő ő ö ő ő ő ö ő ő Ó ö ő ő ü ő ö ü ő

Részletesebben

ú ú ú ű ú ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű ű ű ú ú ú ú Ó ú ú ú ú Ü Ü Ü ú ű ű ú ú ú ú ú ű ű ú ú ű ú ű ú ú ű ú Ö Ö Ú Ü Ö ű ű ú ű ű ű ú ű ű ú ű ú ű ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ű ú ű ű Ú ú ű ú ú ú Ó ú ú ú ú ű ű ű ú ú ú ú ű ű

Részletesebben

ű ű ű ű ű Ü ű ű Ü Ő

ű ű ű ű ű Ü ű ű Ü Ő ű ű ű Ú ű ű ű ű ű Ü ű ű Ü Ő Ö Ó ű ű ű Ö Ö ű ű Ö Ü ű ű ű Ó ű ű Ö ű Ö Ú Ú ű ű Ú ű ű ű ű ű ű Ö ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ü Ü ű ű ű Ú ű ű Ö Ö Ü Ó ű Ú Ó Ó ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ü Ü Ü Ü Ü ű Ü ű ű ű ű ű ű Ó ű

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. e l u t a s í t o m, m e g s z ü n t e t e m.

H A T Á R O Z A T. e l u t a s í t o m, m e g s z ü n t e t e m. ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY 1139 Budapest, Teve u. 4-6. 1903 Budapest, Pf.: 314/15. Telefon: (06-1) 443-5573, Telefax: (06-1) 443-5733 BM telefon: 33-104, 33-140, BM telefax: 33-133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu

Részletesebben

MISKOLCI RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA FOGLALKOZÁSI NAPLÓ. rendőr tanulók területi szakmai gyakorlatához

MISKOLCI RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA FOGLALKOZÁSI NAPLÓ. rendőr tanulók területi szakmai gyakorlatához 1 MISKOLCI RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA FOGLALKOZÁSI NAPLÓ rendőr tanulók területi szakmai gyakorlatához 10371-12 Csapatszolgálati feladatok modul Összefüggő gyakorlat 10372-12 Járőri feladatok modul Név:

Részletesebben

JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSA 1051 Budapest, Nádor u. 22. 1387 Budapest, Pf. 40.Telefon: 475-7100 Fax: 269-1615

JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSA 1051 Budapest, Nádor u. 22. 1387 Budapest, Pf. 40.Telefon: 475-7100 Fax: 269-1615 JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSA 1051 Budapest, Nádor u. 22. 1387 Budapest, Pf. 40.Telefon: 475-7100 Fax: 269-1615 A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA Kismaros-Börzsönyliget

Részletesebben

Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1.

Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1-12/2013/JT. 108/2013. (V.30.) sz. határozat 112-122/2013. (V.30.) sz. határozat 123-125/2013. (VI.4.) sz. határozat 130-141/2013. (VI.4.)

Részletesebben

Szöveges beszámoló a Rendészeti Biztonsági Szolgálat 2005. évi pénzügyi-gazdálkodási tevékenységéről

Szöveges beszámoló a Rendészeti Biztonsági Szolgálat 2005. évi pénzügyi-gazdálkodási tevékenységéről Szöveges beszámoló a Rendészeti Biztonsági Szolgálat 2005. évi pénzügyi-gazdálkodási tevékenységéről 1. Feladatkör, tevékenység 1.1. Az ellátott tevékenységi kör, az év során teljesült feladatok, a szakmai

Részletesebben

ó ó ő ü í ó ó ü ő ü ó í ó ő ő í ő ú ú ó

ó ó ő ü í ó ó ü ő ü ó í ó ő ő í ő ú ú ó Ú Í ú í ó ő ő ó ó ő ü í ó ó ü ő ü ó í ó ő ő í ő ú ú ó ó ő ű í ó Í í ó Ü Í ő Ó Ó Ó Ú Ó Ó í ü ú ú ű í ó ó ő ó í í ú ú ő ő ő ü ő í í í ő ó í ó í ő í í ő í í í ő í ő í ő í í ő í ü ú ü ü ú ó ó ő ó ú ó í ó ó

Részletesebben

KIVONAT. Szentendre Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2003. szeptember 09-i ülésér l készült jegyz könyvéb l

KIVONAT. Szentendre Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2003. szeptember 09-i ülésér l készült jegyz könyvéb l KIVONAT Szentendre Város Önkormányzat Képvisel -testületének 2003. szeptember 09-i ülésér l készült jegyz könyvéb l 22. El terjesztés Pilisszentlászló csatlakozásáról Szentendre Város Önkormányzata által

Részletesebben

Építésügyi hatóságok szervezete, működése. Mészáros Tamás Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal

Építésügyi hatóságok szervezete, működése. Mészáros Tamás Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal Építésügyi hatóságok szervezete, működése Mészáros Tamás Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal jogszabályi környezet szervezet és illetékesség: 343/2006. (XII.23.)

Részletesebben

Személyes megbeszélésünk szerint megküldöm a megbeszélt adatokat.

Személyes megbeszélésünk szerint megküldöm a megbeszélt adatokat. Budaörs Rendőrkapitányság Közrendvédelmi osztályvezető Iktatási szám: Tárgy: Közös szolgálatok Tisztelt Osztályvezető Úr! Személyes megbeszélésünk szerint megküldöm a megbeszélt adatokat. 2010. szeptember

Részletesebben

A SZENT GYÖRGY-NAPI KIHAJTÁSI ÜNNEP RENDEZVÉNYRE

A SZENT GYÖRGY-NAPI KIHAJTÁSI ÜNNEP RENDEZVÉNYRE BIZTONSÁGI TERV A SZENT GYÖRGY-NAPI KIHAJTÁSI ÜNNEP RENDEZVÉNYRE 2016. május 13-14. Készítette: Egyedné Kertész Ivette Munkabiztonsági és tűzvédelmi szaktanácsadó Jóváhagyta: Medgyesi Gergely Árpád ügyvezető

Részletesebben

ő Ö ő ó ő ó ő ő ó ő ő ő ó ő ú ó ő ú ő ú ő ő ú ó ő ő ú ő ő ő ú ú ű ú ő ó ő ű ó ő ő ú ő ő ő ú ú ő ó ű ő ő Ö úú ő ó ú Ö ó ó ő ő Ö ó ú ő ő ő ú ő ó ő ó Ö ó ú Ű ő ő ó ő ő ó ő ú Ö ú Ö ő ő ú ú ő ő ú ú ó ó ő ó

Részletesebben

ú ú ú Ú ú ú ő ő ú ű ú ő ő ú ő ú ő ő Ó Ó ő ű ő ő ú ő Ó Ó ú ú ú Ú ü ú ú ő Ü ü ő ü ő ő ú ú ő ő ú ő ő ü ü ú ő ű ü ő ő Ü ű ű ű ű ú ü ü ő ú Ö ű ű ő ú Ü ú ü ő ú ő ü ő ű Á Ü Ó Ó ű ü Ü ü ú Ü ő ő ő ő ő ő ő ü Ü ü

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-i nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-i nyílt üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1-20/2013/JT. 238-260/2013. sz. határozat 24/2013. (X.01). sz. rendelet J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

A KOMÁROM - ESZTERGOM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2009. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA

A KOMÁROM - ESZTERGOM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2009. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA Szám: A KOMÁROM - ESZTERGOM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2009. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA Készült: az államháztartás működési rendjéről szóló többször módosított 217/1998 (XII.30.) Korm. rendelet 2.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Kis köz forgalmi rendjével összefüggő kérdésekről

ELŐTERJESZTÉS A Kis köz forgalmi rendjével összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Kis köz

Részletesebben

Hírlevél 5. hét. A hétvége eseményei 2014. január 27. 09:57

Hírlevél 5. hét. A hétvége eseményei 2014. január 27. 09:57 Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2800 Tatabánya, Ságvári Endre út 18. Tel: 06 (34)/512-070 www.komarom.katasztrofavedelem.hu e-mail: komarom.szovivo@katved.gov.hu A hétvége eseményei

Részletesebben

ő ü ő ü ő ü ő Ő ü ő ú ő ű ü ú ő ű ű ű ú ű ő ő ő ő ő Ó Á Á ő ő ő ő ő ő ő ő Ó Ó ü ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ü ü ü ü ü ő Á ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ü ő ű ő ü ő ő ü ő ő ő ü ű ű ű ű ű ú ű ú ű ú ü É ü ő É ű ő ű

Részletesebben

ű ű ű ű ű ű Ú ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű ű Ú ű ű ű ű Ó ű ű ű ű Ü É ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű É Ó Ú Ó Ü Ő Ó Ó ű É ű ű ű É ű É ű ű ű ű Ö Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű É É ű Ö ű ű ű ű É ű ű ű ű ű ű ű Ö

Részletesebben

ő ő Ü ü Á ú ú ü ú ú ü ú ü ú ú ü ő ú Á ü ú Á ü ü ü ú Á Á Ó Ü ő ü ú ú ú ü ű ú Ü ü ű Ü ú Á ú Ó ő ü Ú ú Á ő ő ú ű Á ú ü ő Á ú ú Á ú Á ú Ü Á Ö ú ú ő ő ú ű ü ő Á ő Ú ü Ö Á Á Á Á ő Ü Ö ü Ú Ö Á Á ú ő Ú Á Á ü

Részletesebben

Ú Ó ö Ő ö Ú Ú Ó Á Á ü ő ö Ú Ú Ó ű ő ő ő ő ü Á ö ü ö ö ő Ó Á Á ő Á Ú ö Ó Ű Ú Ó ű Á ő ő ő ö Ú ö ű ö ö ö ő Ó Á Á ű ű ö ü ű ü Á Á ű ű ö ü ű ü ü ö ü ő ü Ó Ó ő ő ő ő ű ö ő ű ü Á Á ő ü ő Ú Ó ü ö ő ő ö ő ö ö ő

Részletesebben

A körvasút bevonási lehetősége a személyforgalomba Budapesten

A körvasút bevonási lehetősége a személyforgalomba Budapesten A körvasút bevonási lehetősége a személyforgalomba Budapesten Földiák János infrastruktúrafejlesztési szakértő Előadó: MÁV-START Kozák Tamás Zrt. Budapest, 2014. június 5. 2014: Dél-Pest Dél-Buda óránként

Részletesebben

ö ó É ó Ú ÜÉ ó ö ó ó ö É ó ó ó ó Ü ó ó É ó ó Ú ó ő Úó É ö ó Ü ó ó ó ó Ú ó Ü ó É Ó ő ó ó ó ó ö É ö ó ó Ü ó É ö ó ó ó É ó É Ü ó ó ö ú Ö É Ú É Ü É ó ó ó Ü ó Ü ő É Ö Ó É ó ó ó ó ó ó ó ó ó ö ó Ó ő ö ó ó ó ó

Részletesebben

É Ő ú ú Ü Ú Ü ú Ü Ú Ú Ú Ü Ü Ú ű Ü ú É Ü Ü Ü Ú ú ű Ü Ü Ü ű ű Ü Ü ú Ú ű Ü ű Ú ű Ü ű Ú Ü É É ű É É É É É Ü Ü Ü É ÉÉ Ö ú É É É É ÉÉ É É É ű ú Ó Ö ú Ó Ö ú Ó ú ú Ü Ü ú É É É Ö Ö Ö Ó Ü Ú Ó É É É É Ü Ú Ó Ő Ó ú

Részletesebben

Ú É ő ő ő ő ő Ú É ő ő ő ő ű ű ő ő ő ő ő ű ű ő ő ő Ú ő Ú É É Ú Ú ű ű ő ő É ő Ó ű ű ő ő ű ő É Ó Ü ő ű ő ő ű ő ű Ó É É Ó Ü Ü ő Ú Ü É É Ú É É ő É Ú É Ó É Ü ő ő Ú É ő ő ű ő ű Ú ő Ü É Ú É ő ő É É ű ő Ú É Ü ű

Részletesebben

Ö É ű Ú ő Ú ő ű ő ő ő ű Ü ő Ú Ú Ú Ú Ú ű Ü É ű ő ő Ú Ú É Ú ő Ú ő Ú ő É ő Ó É ő ű ű ő ő ő Ó Ú Ó ő ő Ü ő ő ű Ü Ú Ú Ü Ú Ó Ú Ú Ü Ü Ü ő Ö Ö É É É É É É Ó ő ő ű ő ű ű ű ő ő Ú É Ú É Ü űé É Ú ő ő É ő Ü ő ű É É

Részletesebben

É Ú ű Ö ű ű ű ű ű Ü ű ű ű ű ű Ú Ü ű Ú Ö ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ö ű É ű Ö ű Ö Ú Ó ű ű Ü Ú ű É Ó ű ű ű Ö ű ű É ű É É Ö É É É É É Ö Ö É Ú É Ó Ú É É Ö Ö Ö ű Ó ű Ö ű ű ű ű

Részletesebben

ő ú ö ű ő ö ő ö ö ö ű ö ö ű

ő ú ö ű ő ö ő ö ö ö ű ö ö ű ő ú ő ö ő ő ü ö ő ú ú ú ő ú ő ö ő ö ő ö ö ő ő ö ö ö ö ö ő ö ú ö ő ő ő ö ö ö ű ő ő ő ö ö ö ö ö ö ú ő ö ö ő ö ő ő ü ő ő ő ö ő ú ő ő ö ő ö ő ő ő ö ő ő ö ö ö ö ő ú ö ö ő ő ö ü ő ú ö ű ő ö ő ö ö ö ű ö ö ű Ő

Részletesebben

ALBA REGIABAN ALBA REGIABAN. Biztonságban. Székesfehérvár 2016

ALBA REGIABAN ALBA REGIABAN. Biztonságban. Székesfehérvár 2016 Biztonságban ALBA REGIABAN ALBA REGIABAN Székesfehérvár 2016 Közbiztonság fejlesztése Székesfehérváron a településbiztonság és az ifjúságvédelem előtérbe helyezésével oktatási segédlet Előszó Biztonságban

Részletesebben

ú ü Ü Ö ü ő ő ő Ú Ú Ö Ú

ú ü Ü Ö ü ő ő ő Ú Ú Ö Ú Ö Ö Ö Ö Ö Ö Ö Ö ő Ö Ö Ö Ö Ö Ö Ö Ö Ö Ö Ö Ö ő Ö Ö ú ü Ü Ö ü ő ő ő Ú Ú Ö Ú Ű ú ő ő Ó ő Ó Ő ú Ü Ü ő ű ű Ö ű ű ú Ú ű ő ű ő Ö ő Ö Ü ü ő ü ő ü ü ű ú ü ű ú Ö Ó ű ú ű ű ú ű Ö ő ő ő ő ű Ó ü ű Ö Ö Ö Ö ü Ú ú ő ü ő

Részletesebben

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Cím: 5600 Békéscsaba, Kazinczy utca 9. Az igazgatóság telefon és fax számai: Tel: (66) 549-470 Fax: (66) 441-628 E-mail cím: bekes.titkarsag@katved.gov.hu SZEPTEMBER

Részletesebben

Ö Ü Ú Ö ű ű Ö ű ű ű ű Ú

Ö Ü Ú Ö ű ű Ö ű ű ű ű Ú Ö ű ű Ö ű Ó Ó Ö Ü Ú Ö ű ű Ö ű ű ű ű Ú ű Ó ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ó Ó ű ű ű ű ű Ú ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű ű Ü ű ű Ü ű Ö ű Ú Ü Ú ű ű Ü ű ű ű ű ű ű ű Ö Ö ű ű ű Ó ű Ö Ö Ü ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű Ö ű ű ű

Részletesebben

É ü ü ű ü Ü ü É É ü Ó Ú É É Ö É Ó ű ű ű ű ü ű ü ü Ú ü ű ü ü ű ü Ó ü ü ü ű ü ü ü ü ü ü Ö Ü ű ü ü ü ü ű ü ü É ű ü ü ü ü ű Ü Ö É ü ü ü ü É ü ü ü É ü ű ű ü ü ü ü ü ű ü ü ü Ó ü ü ű ű ü ü ü ü ü ü É ű ü É Ó ü

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2013. augusztus 29-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2013. augusztus 29-i ülésére Tárgy: Az üzletek éjszakai nyitva tartási rendjéről szóló rendelet megalkotása Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző, dr. Uhrin Anna aljegyző, dr. Bimbó Mária osztályvezető, Igazgatási Osztály Véleményező

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. a Monori Rendőrkapitányság 2015. évi bűnügyi és közbiztonsági tevékenységéről. Pilis város

B E S Z Á M O L Ó. a Monori Rendőrkapitányság 2015. évi bűnügyi és közbiztonsági tevékenységéről. Pilis város PEST MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG MONORI RENDŐRKAPITÁNYSÁG VEZETŐJE Szám: 13050/427- /2016.ált. Jóváhagyom: Dr. Mihály István r. dandártábornok rendőrségi főtanácsos megyei főkapitány B E S Z Á M O L Ó

Részletesebben

rendőri intézkedés elleni panasz elbírálása H A T Á R O Z A T

rendőri intézkedés elleni panasz elbírálása H A T Á R O Z A T ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY 1139 Budapest, Teve u. 4-6. 1903 Budapest, Pf.: 314/15. Tel: (06-1) 443-5573 Fax: (06-1) 443-5733 BM: 33-104, 33-140 BM Fax: 33-133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu Szám: 29000/105/768/

Részletesebben

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának Jelentése az AJB 4879/2010. számú ügyben

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának Jelentése az AJB 4879/2010. számú ügyben Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának Jelentése az AJB 4879/2010. számú ügyben Előadó: dr. Hajas Barnabás Az eljárás megindulása 2002 óta az országgyűlési biztosok már öt alkalommal folytattak

Részletesebben

Salgótarjáni Katasztrófavédelmi Kirendeltség Salgótarjáni Hivatásos Tűzoltóparancsnokság Tűzoltóparancsnok

Salgótarjáni Katasztrófavédelmi Kirendeltség Salgótarjáni Hivatásos Tűzoltóparancsnokság Tűzoltóparancsnok Salgótarjáni Katasztrófavédelmi Kirendeltség Salgótarjáni Hivatásos Tűzoltóparancsnokság Tűzoltóparancsnok H-3100 Salgótarján, Szent Flórián tér 1. : 3100 Salgótarján, Pf.: 0 Tel: (36-32) 411-400 Fax:

Részletesebben

É ö ü ú ü ö ú ö ü ö ü ú ü ű ü ü ö ö ö ú ü ö ü ü ö ü ü ü ü ü Ü ü ö ú ü ü ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ü ö ü ö ü ö ö ú ö ü ö ü ö ö ö ú ö ö ö ö ú ú ö ü ö ü ú ü Ú É ö ö ö ö ö ú ö ű ö ű ö ú ö ö ú Ú ü ö ö ö ö

Részletesebben

ű ú ü ö ö ü ö ö ö ú ü ü ö ö ö ú ö ö ü ű ö ö ö ö ü ö ö ü ö ö ú ö ü ö ü ü ü ú ö ö ü ö ü ü ö Ó ü ű ö ö ü ö ü ö ú ö ö ö ö ű ú ú ű ö ö ü ö ö ö ö ü ú ö ü ö ü ü ö ú ü ü ü ű ú ö ü ö ö ö ü ö ü ú ö ö ö ü Ú ű ü ö

Részletesebben

Ó Á Á Í Á ő ő ő ő ű ő Í ü ú ű ú ú ü ü ő ú ő ő ü ű ü ő ő ü ő ő ő ő ú Á Ú ú ő ő ő ő ú ú ü ő ő ú ú ő ü ü ü Í Í ő ü Á ő ő ő ú Í ü Ó Á Á Á ű Ó Á Á Í Á Á Í ü Í ü ő ő Ú ú ő Í ü ü Á ÍÁ ú Í ő Á Á Ó Á ú ő ő Á Ó

Részletesebben

Ú Ó Ö ö ü ö ö ö Í ö Ö ö ö ü ü ü ö ü ü Ú Ü Ú ü ü Ó ü ü Ő ö Ú Ó ű Ú Ó Ö ö Ú Ó Ú Ó ö ű Ú Ó Ú ö ű Ú Ó Ú Ó ö Í Í Ú Ö Ú Ó Ü Ó ö Ú Ó Ú Ó Ő Ő Ő ö ö ö ö Ü Ü ö ö ö Ő Ó ü ü ö ű ü ű ű Ó ü Ü ö Ü Ú Ó Ó ö ű Ü ö Ú Ú ö

Részletesebben

É Ő É É Á É Á Ü Ú ű Á ü Á ú ü ú ü Á Á Ú Ü ü ű ú ü ú Ü ű Ü ü ü ű ü ü ű ű ü ü ü ü ü ü ú ü ü ú ű ü ü ü ü ü ü ú Ü ü ü Á Ü ú ü ú ü ü ü ü ü ü ú ü Ú ú ü ü ü ü ú ú ű ú ü ü ú ű ü ü É ú ü ü ü ü ú Á ü ü É Á ü ü ü

Részletesebben

ö ú ó ó ó ö ö ö ő ó ó ö ö ú ő ó ó ö ő ö ú ő ü ő ö ú ö ő ó ő ü ő ü ó ö ú ű ö ó ö ú ű ü ú ó ü Í ü ó ő ó ö ö ó ó ő ő ő ó ó ő ő ő ő ő ő ő ő ö ő ő ó ó ó ö ú ó ő ő ó ó ő ő Í ő ő ú ő ó ó ó ó ö ö ő ő ó ó ő ő ű

Részletesebben

ő ü Ú ö ő ü ö ü Ó ú ő ő Ú ő Ú ő ü ü ő ő ö ö ő ü ő ő ő ő Ü Ö ü ő Ú ő ü ü ő ö ü ö ö ő ö ö ő ö ő ú ő ő ú ü Ú Ó ű ö ő Ü Ő ö ő ő ö ö ü ő ő ü ő ő ö ö Ö ü ü Ő ő ü ő ú ő ő ö ő ö ú ö ő ö ő ü ú ő ő ő ő ő ő ü Ú ö

Részletesebben

Tűzvédelmi, biztonsági szabályzat és Tűzriadó terv

Tűzvédelmi, biztonsági szabályzat és Tűzriadó terv XII. Híresvárosi Vigadalom TURA, VÁROSKÖZPONT (2194 Tura, Bartók tér 2377/1 hrsz.) Szabadtéri rendezvény Tűzvédelmi, biztonsági szabályzat és Tűzriadó terv 2015. augusztus 21-23. 2015. 08. 21-én, 12.00

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Monorierdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének Egészségügyi és Környezetvédelmi Bizottsága 2007. november 20-án 14.30 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácstermében

Részletesebben

ííó í í Ú ú ó í ü úó Ú ö ó Ú Ű Í ó ö ó ö ö Ö íí Öó ó Í Ü ó í í Ö Ú Ú ó ö ú ó í ú Í ó Í Ó ó ö ü ó íü ó ÍÜ ó ó ú í ó í ó ü í ó ó Ö Ú Ú Í í ÍÍ í í Í íó ú í íó ü Í í Ü Ú í í ü ü í Ú ó Í ó ö ú í ö ú ö ó í ó

Részletesebben

ö Ö Ó ö ő ú Ö őú ü Ö ü ő Ó Ö ó Í ő ö ő Í ö ő ő ő ő ó ő ő ű ú ő ú ő Ó ó Ó ú Í ú ő ö ő ő ö ó ü ő Í Í ű Ö ő ü ó ö ü ó ú ő ó Í ü ő ó Í ó ő ő Í ó ü ü ű ű ü ű ü ű ő ó ó ö ö ő Ú ó ó ő ó ö ő Í ó ö ö Í ú Ó ó Í

Részletesebben

ó ó ó ó ó ó ö ö ú ö ó ó ó ó ó ö ó ó ó ó ó ö ó Ú ú Ő ü ó ó ü ó ó ó ó ó ó ó ü ü ó ó ó ó ó Ö ö ó ó ő ó ó ó ó ő Í ő ö ó ó ő ö ö ÍÍ ű ó ő ó Í ó ő ó ó ó Íó ó ó ö ó ó ö ő ö ó ó ő ű ó ó ö ó ü Í Í ó ö ó ő ó ő ő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2013. április 25-én a Szajol község Önkormányzata Képviselő-testülete nyilvános ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2013. április 25-én a Szajol község Önkormányzata Képviselő-testülete nyilvános ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. április 25-én a Szajol község Önkormányzata Képviselő-testülete nyilvános ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal önkormányzati tanácskozó helyisége Jelen vannak:

Részletesebben

ó ó ó ö í ő ó ő ó ű ö ő ü ö ő ő ű ó Ő ű ö ö Ó ő ö ü ő ű Ó ú ő ő ű ö ő ú őí í ó ú í ó ó Ú ö ó ö ö ő Ú í ó ű ó ő ő ő ó ö ö ö ó í ó ó ő ó ö ö í ü ő í ő ö ó í ű í ó ó í ö ő ő í í í í ő ó ű ó ő í ú ó í ö ó

Részletesebben

ö ü í ö Ü ó í ü ü ó í ó ö í ö ö ü ö ö í ö í ü í Ü í ó í Ú í Ő ú ü ü ö Ü ö ü ó ú ö ó ó í ű í ú í ó ö ö ü ú ö í ö ö Ü ó ó ü ü ü ó í ű ö ö ű ö Ü ö ö ü ö ö ö ü í ü ö í ó ö ú í ö í ü ó ó ó ó ö ö ü ö ö ö ö ü

Részletesebben

ü Í Ö ö ö ö

ü Í Ö ö ö ö ö Ő ü Í Ö ö ö ö Í ö Ü ü ö Ö Ü ö ö Ó Ö Ő Í Ő Ö ö ö ö ü Ó ü Ü ü Í ű ü ü ü ű Í Ó ü Ó Í Ó Ü Ü ö ü Ó ö ű Ü ö ö ű ö ö Ö ö Ö ö ű ö ű Ö Ö Ö ö ö Ö Í Ü Ó Ö ö Ü Ü ü ü ű ö ö ü ü ö Ö ű ö Ö ű ú ü ű ű ö Ü ö Ú ü ú ö Ü

Részletesebben

ü ó ó ü ű ö Ö ö ü ö ü ö ö ü ö ú ü í ó ó ó Ö ó ü Ö ö ü ö ú ü í ó ü ö ü ö ú ü ö í ú ö í ú ü í ú ü í ú í ú ö ó ü Ö ö ü ó í ü ó ó ű í í ó ö ö ö í ú ö ü í

ü ó ó ü ű ö Ö ö ü ö ü ö ö ü ö ú ü í ó ó ó Ö ó ü Ö ö ü ö ú ü í ó ü ö ü ö ú ü ö í ú ö í ú ü í ú ü í ú í ú ö ó ü Ö ö ü ó í ü ó ó ű í í ó ö ö ö í ú ö ü í ö ö Ö ó ó ü ű ö Ű Ö í ű ü ö ö ó ü ű ö Ö ü ö ö í ö í Ö ű ö í ü ö ö ü ű ö í ó ű ö ö ó í ü ö ű ö í ü ö ú ú í ö ü ö ó ü ö í ö Ö ö í ó ö ü ó ú ö í ó ö ü ó ü ű ö í ü Ű ö ó ö ö ö ö ü í ü ó ó ü ű ö Ö ö ü ö ü ö

Részletesebben

ó í ö ö ö ü ö ö ö ü ü ó ö í ü í í í ö ö ö ö í ü ü ö ö í ü ö í ó í í ü ü ü ó ö í ü ü ü ó ü í í ö ü ó í ö ü ü ü ú í ú ü ö ü ó í ö ü í

ó í ö ö ö ü ö ö ö ü ü ó ö í ü í í í ö ö ö ö í ü ü ö ö í ü ö í ó í í ü ü ü ó ö í ü ü ü ó ü í í ö ü ó í ö ü ü ü ú í ú ü ö ü ó í ö ü í í ö ü í ü ü ú ó ü ö ö í ü ü ö ü ö ű ö ó Í í ö ü ö ö ö í ö ü ü í ó ü ú ü ö ü í ö ó í ü ú ó ü ö ü í ö ó í ö ö ö ü ö ö ö ü ü ó ö í ü í í í ö ö ö ö í ü ü ö ö í ü ö í ó í í ü ü ü ó ö í ü ü ü ó ü í í ö ü ó í

Részletesebben

Javaslat a Salgótarján, Vájár út 3. szám alatti épület bontásának utólagos jóváhagyására

Javaslat a Salgótarján, Vájár út 3. szám alatti épület bontásának utólagos jóváhagyására 14251276 Salgó Vagyon Kft. Salgótarján S V/..'C 72014. Javaslat a Salgótarján, Vájár út 3. szám alatti épület bontásának utólagos jóváhagyására Tisztelt Közgyűlés! Salgótaiján Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

Ö ö ö Ü ó ó ö ö ö ö Í Í Í Í Í ü Ü Ü ó Ü ü ü ü Üü Í ÍÜ Íü Ü ü ó ÍÜ ÍÜ Íü Ü ó ü Ü ó Ü Íü Ü ü ó ü ó Ö ö Ú ó ó ö ö ű ű ó Ö ó Ö ó ÍÜ ó Ü ó ó ó ö ü ó ó Ü ó ó ö Ő ö ö ó ó ó ó ó Ú ó Ú ó Ü ü Ü ó ü ó ü ó ó ó ö Í

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. MÁRCIUS 3-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. MÁRCIUS 3-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Dunabogdányi Polgármesteri Hivatal 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. MÁRCIUS 3-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Jegyzőkönyv Dunabogdány

Részletesebben

ü ö ö ö ó ö ö ö ö ö ö Ü Ü ö ö ó ö ö ü Ú Ü ö ö ö ö ü ü Íó ö ó ö Ö Ö ö ó Ó Ö Ö Í Ö Ö Ő Ö Ö Í Ő ó Ő ó ó ö ó Ü ó Ü ű ö ó ó ö Ö Ő ó ó Ő Ó ó ó ó ó ü ü Ó Ü ü Í ó ű Í ó ó ó ű Ó ó ó ó Ü ó ö ó ü ö ö Ó ó ó Ö ű Í

Részletesebben

Í ó Ü Á Ü Ü Ü Ú Ü Ü Á Ü Ü Í Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ű Ü Ü Í Í Ü Ü Ü Ü Ü Í Á ó Á Í Í Í Ü Á Í Í Ü Í Ü Ü Ü Í Ő Á Á Í Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Á Í Í Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ó Á Á Á Ü Í Á Ü Ü Í Í Ü Ü Ü Í Í Á Ü Ü Ü Ú Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület 2. MEGHÍVÓ

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület 2. MEGHÍVÓ SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület 2. MEGHÍVÓ Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi és Ügyrendi Bizottsága 2015. május

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. május 19-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. május 19-i ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 93/2016. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. május 19-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Előzetesen tárgyalja: FESZ KN Kft.

Részletesebben

ú ü ű Í Í ű Í ű Í Ü Í Í ú ú ű ú Í ú ú Ü Í ű ú Ü ú ü ű ú ú ü ű ú ú ü ű ú Í ú ü ű ú Ü ú ú Í ú ü ú ü Íű Í ú Í ú ú ú ű ú ű ú ü ú Ü ü ú ű Ü ú ú ű ű ű ú ú Í ű ű Ű ű Ü úü ü ű ű ú ü ü ű ú Í ú ú ü Ú ű Í ü ű ű ü

Részletesebben

ö É ö ö ő ő ö ó ó ú ő ó ö ö ő ő ö ö ó ű ű ó ú ó ő ő ö ű ó ő ö ö ű ű ó ú ő ó ó ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ő ö Ü Ü ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ó Ü Ü ó ő ő ű ö ö ű ű ű ű ő ö ó ű ó ö ű ö ó ö ó ö ő ó ö ö ő ó ö ö ö ű Ö ö ö

Részletesebben

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL 2010. április BUDAPEST

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL 2010. április BUDAPEST 21. április Tisztelt Hölgyem / Uram! A Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjeként egyik legfontosabb küldetésünknek tartom a bűnmegelőzést, éppen ezért amikor csak lehetőségünk adódik, komoly hangsúlyt

Részletesebben

Ó Á É Ő É ő ő ő ó ó ó ó ó ő Ö ó ő ó ü ő ó ő ű ó ó ó ő ő ő ő ő ű ő ó ü ó ő ő ő ő ó ü ó ó ó ű ő ó ő ó ő ú ő ő ü ő ó ü ó ő ő ő ü ó ó ő ő ü ő ó ő ó ő ű ő ő ű ő ó ó ó ó ó ó ő ő ó ó ó ő ó ő ü ó ű ő ő Á ó ó Ó

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Parádfürdő. MAGYARORSZÁG NYÍLT ENDURO BAJNOKSÁG, ALPOK ADRIA FUTAM Mátra Enduro Kupa ENDURO FUTAM 5-6. FORDULÓ

VERSENYKIÍRÁS. Parádfürdő. MAGYARORSZÁG NYÍLT ENDURO BAJNOKSÁG, ALPOK ADRIA FUTAM Mátra Enduro Kupa ENDURO FUTAM 5-6. FORDULÓ VERSENYKIÍRÁS Parádfürdő MAGYARORSZÁG NYÍLT ENDURO BAJNOKSÁG, ALPOK ADRIA FUTAM Mátra Enduro Kupa ENDURO FUTAM 5-6. FORDULÓ A rendezvény időpontja: 2016. 06. 11-12. A rendezvény helyszíne: Parádfürdő,

Részletesebben

ú Ö ó ú ó ú Ö ő ü ú ő ó ü ú ő ü ú ő ó ó ó ó Ö ő ü ü ü ü ő ú ű ü ú Ö ő ü ő ó ü ü ü ő ő ő ü ó ő ü ú ő ü ő ő ő ó ó ő ó ó ü ő ó ü ó ó ü ú ó ó ő ú Ö ó ü ó ő ó ő ó ő ó ó ü ó ó ó ó ú ő ü ó ü ú ó ő ü ó ő ő ő ü

Részletesebben

Í Ó ö ő ő ö ö ó ö ö ó ö ö ö ő ó ó ö ö ő ő ő ó ö ö ó ó ó ó ó ó ó ö ó ú ő ö ő ó ö ó ö ő ö ő ö ő ö ö ó ó ő É É Ú Ú Ő ú ó ó Ü Ő ő É É ú É ő ó ó ú ö ó ó ő É É É ó ű ő ú ó ő ő ó ó ó ó ö ö ó ó ö ő ú ö ö É É É

Részletesebben

É É Á É É ó ó ö ű ó ó ó ű ó ö ö ű ó ó ő ö ű ó ó ű ú ö ű ó ó ó ó ö ű ó ó ó ö ű ő ő ő ó ö ű ú ö ó ó ó ú ő ő ü ó ó ó ö ű ű ö ő ó ú ó ö ü ö ű ó ó ö ő ö ó ö ö ő ő ö ó ő ö ő ó ő ó ő ú ú ö ű ó ú ö ő ű ö ó ó ó

Részletesebben

Hírlevél 15. hét. Az Országos Meteorológiai Szolgálat citromsárga figyelmeztetést adott ki április 8-ára talajmenti fagy miatt.

Hírlevél 15. hét. Az Országos Meteorológiai Szolgálat citromsárga figyelmeztetést adott ki április 8-ára talajmenti fagy miatt. Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2800 Tatabánya, Ságvári Endre út 18. Tel: 06 (34)/512-070 www.komarom.katasztrofavedelem.hu e-mail: komarom.szovivo@katved.gov.hu Figyelmeztető előrejelzés

Részletesebben

ő Á ú ő ú ő ú ú ú ő ő ő ű ú ű ő ő ú ő ő ő ú Á ő ú ő ő ú ő ő É É ú ő ő Ú ő É ú ú ő ő ő ő ő É ő ő ú É ű ű ű ú ő ő É ő ű ő ő É ú É ú ő ő ű ú ű ő ő ú ú Ú ú Ü ő ű ú ő ű ő ő ú ő ő ő ő ú ő ő ú ú ő ú ő ú ű ű É

Részletesebben

ö ő ö Ö ö ó ő ő ő ú ö ö ő ó ü ö ö ő ő ő ő ő ö ő ö ő ó ő ö ő ő ő ú ó ő ö ó ö ő ó ö ő ő ő ó ő ő ő ő ö ö ő ö ő ó ú ö ö ő ő ó ő ő ú ő ü ő ó ö ö ő ő ő ü ö ö ő ó ó ö ő ő ö ő ö ö ö ö ő ő ő ü ű ö ö ő ő ó ö ö ö

Részletesebben

Á Á ó ő ő ó Ő ó ó ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Ó ó ő ó ó Ő Ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Á Ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Á Ó ó ó Ő ó ó ó Ó ó Ú ó Ó Ó ó Ó Ó Ő ó Ó ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó ó ó Ó ó ó ó Ó Ú Ó Ó ó ó ő ö Ó

Részletesebben