A leírtakat figyelembe véve a rendelet 3. (7) bekezdésének szövegét, amely jelenleg így szól:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A leírtakat figyelembe véve a rendelet 3. (7) bekezdésének szövegét, amely jelenleg így szól:"

Átírás

1 BALATO FÜRED VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám: /2007. Előkészítő: Kosler Zoltán/Kauker Attila E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület december 13-i ülésére Tárgy: Környezetvédelmi rendelet módosítása A környezetvédelmi rendelet II. fejezete tartalmazza a hulladékkezelésre vonatkozó előírásokat. A rendelet 3. (7) bekezdése írja elő a Száka-hegyi törmeléklerakó használatát az építési, bontási tevékenységek során keletkező törmelékek elhelyezésére. A lakosság részére, ugyanez a lerakó van kijelölve az ingyenesen lerakható 1m 3 /nap mennyiségű törmelék befogadási helyéül, azonban a lerakóhely betelt, így a törmeléklerakás lehetősége ezen a lerakón végleg megszűnt. Az Aszófői úti hulladéklerakónak korlátozott az engedélyezett törmelék befogadó képessége, (2137 tonna/év), melyet jórészt lekötnek a külső megrendelésekből, a saját beruházásokból, valamint az idegen szervezetektől származó beszállítások. Az elmúlt év adatait figyelembe véve (a Száka-hegyi lerakóba került összesen m 3 -ből több mint 400 m 3 a lakosság által beszállított törmelék) az Aszófői úti hulladéklerakó nem tudja az összes önkormányzati beruházásból kikerülő törmeléket és a lakosság ingyenes törmelékét fogadni. Az előírt keret esetleges túllépése igen komoly pénzbüntetést vonna maga után. A leírtakat figyelembe véve a rendelet 3. (7) bekezdésének szövegét, amely jelenleg így szól: (7) A városi szilárd-hulladéklerakó (szeméttelep) valamint az építési bontási törmeléklerakó pontos helyét a rendelet 1. számú melléklete tartalmazza. az alábbiak szerint javasoljuk módosítani: (7) A városi kommunális szilárd-hulladéklerakó (szeméttelep) pontos helyét a rendelet 1. számú melléklete tartalmazza. Módosításra javasoljuk az ingyenes törmeléklerakásra vonatkozó 3. (8) bekezdéséből, amely jelenleg így szól: (8) A szeméttelepen állandó ügyelet van, ahol a balatonfüredi ingatlannal rendelkező magánszemélyek térítésmentesen helyezhetnek el: a) komposztálható növényi hulladékot 1 m3/hó mennyiségig b) építési törmeléket, bontási anyagot, földet 1 m 3 /nap mennyiségig, valamint c) hulladékgyűjtő edénybe (kukába) el nem helyezhető lomhulladékot havonta egy alkalommal 1 m 3 mennyiségig. a b) pont törlését, így a (8) bekezdés az alábbiak szerint változna: (8) A városi kommunális szilárd-hulladéklerakón állandó ügyelet van, ahol a balatonfüredi ingatlannal rendelkező magánszemélyek térítésmentesen helyezhetnek el: a) komposztálható növényi hulladékot 1 m3/hó mennyiségig, valamint b) hulladékgyűjtő edénybe (kukába) el nem helyezhető lomhulladékot havonta egy alkalommal 1 m 3 mennyiségig.

2 A Képviselő-testület a környezetvédelmi rendelet 5. -ában rögzíti a háztartási hulladék rendszeres gyűjtésével, elszállításával és ártalmatlanításával kapcsolatos kötelező közszolgáltatásért fizetendő díjat úgy, hogy azt mellékletben állapítja meg. A feladatot ellátó Probio Településüzemeltetési Zrt. kidolgozta javaslatát a évi díjakra vonatkozóan. Áremelési javaslatukban 7,8 %-os áremelést jelöltek meg. Az árak kialakítása során az alábbi költségekkel számoltak: szállítás, begyűjtés, ártalmatlanítás költségei közvetlen anyagköltség és anyagi jellegű szolgáltatások költsége közvetlen bérköltségek és személyi jellegű egyéb költségek, ill. ezek járulékai a hulladéklerakó üzemeltetési költsége, a hulladéklerakás költsége létesítményel, eszközök, gépek, berendezések amortizációja karbantartási, fenntartési költségek egyéb közvetlen költségek a hulladéklerakó bezárását követő (30 évig) az utógondozás és monitorozás költségei Ezeken felül, a Zrt. feladatainak teljesítése során térítésmentesen végzi a közterületekre illegálisan kihelyezett hulladékok begyűjtését, a karácsonyfák és őszi lombok gyűjtését, a kommunális hulladékhoz kapcsolódó veszélyes hulladékok gyűjtését, átmeneti tárolását és előírásszerű ártalmatlanítását, a lomtalanítás, a szelektív hulladékgyűjtés fenntartását valamint a fásszárúak aprítékolását. A évre vonatkozó árak kialakítása során a Probio Zrt. az alábbi indokokra hivatkozott: az infláció ( a jövő évi infláció 8 % körül várható), illetve a különböző költségek emelkedése, különösen az üzemanyag ár emelkedése az adó terhek növekedése, rendkívüli javítási költségek, anyagköltség valamint a bérköltség növekedése a hulladéklerakó továbbműködésének (működési engedély várhatóan július 15-ig kerül meghosszabbításra) biztosítása, valamint beruházásként kalkulálták egy új jármű felépítmény beszerzését is Az áremelési javaslatuk elfogadása esetén évre vonatkozóan 1 db 110 literes hulladéktároló edény egyszeri ürítési díja a jelenlegi 167 Ft+áfa/ ürítési összegről 180 Ft +áfa/ ürítésre változik. A szolgáltató javaslatához képest kidolgoztuk a kötelező közszolgáltatásért fizetendő díjakra vonatkozó 2. sz.-ú melléklet B változatát, amely 6,9 %-os áremelést tartalmaz. Ez a változat az ülésen kerül kiosztásra. A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi hulladékkezelési közszolgáltatás (szemétszállítás) teljesítésére megbízott PROBIO Zrt. kéri a rendelet több pontjának módosítását, így a 3.. (5) bekezdésében, a lomtalanítás alatt ki nem helyezhető anyagok felsorolásánál az építési- bontási törmelék megjelölés kiegészítését az építési- bontási anyagok kihelyezésének tiltásával is, ugyanis a jelenlegi megfogalmazásnál csak a törmelék (sitt) kihelyezése tilos. Mivel több ingatlannál a tavaszi lakásfelújítás, ill. átalakítás során kibontott ajtókat, ablakokat, beépített szekrényeket, vagy éppen az udvaron állt lerobban szerszámtároló faház szétbontott anyagait is kihelyezték, ezért valóban szükség van a kiegészítésre. Ezen kívül kéri a közszolgáltatási díj megfizetését előíró 5. pontosítását, kiegészítését is A leírtakat figyelembe véve a rendelet 3. (5) bekezdésének szövegét, amely jelenleg így szól: (5) Az egyéb szilárd hulladék elszállítását évente egy alkalommal, a lomtalanítási akció keretében térítésmentesen végzi a szolgáltató. A lomtalanítás alatt kihelyezhető lim-lom mennyisége nem haladhatja meg az 50 kg/ingatlan mennyiséget. em lehet kihelyezni a lomtalításkor kommunális hulladékot, építési- bontási törmeléket, elektronikai hulladékot, hulladékká vált gumiabroncsot, akkumulátort, zöldhulladékot, gyógyszereket.

3 az alábbiak szerint javasoljuk módosítani: (5) Az egyéb szilárd hulladék elszállítását évente egy alkalommal, a lomtalanítási akció keretében térítésmentesen végzi a szolgáltató. A lomtalanítás alatt kihelyezhető lim-lom mennyisége nem haladhatja meg az 50 kg/ingatlan mennyiséget. em lehet kihelyezni a lomtalításkor kommunális hulladékot, építésbőlbontásból származó anyagot, törmeléket, elektronikai hulladékot, hulladékká vált gumiabroncsot, akkumulátort, zöldhulladékot, gyógyszereket. Módosítani javasoljuk a rendelet 5. (3) bekezdésének szövegét, amely jelenleg így szól: (3) A szolgáltatási díjat a szolgáltatást igénybe vevő a szolgáltató által negyedévenként kiállított számla alapján, utólag fizeti meg. az alábbiak szerint javasoljuk módosítani: (3) A közszolgáltatás díját az állandó lakos negyedévente, a nyaraló ingatlan tulajdonosa pedig évente 2 alkalommal, június és október hónapban köteles a közszolgáltató által kibocsátott számlában szereplő határidőn belül kiegyenlíteni. illetve (4) bekezdésként elhelyezni: (4) Fizetési késedelem esetén a szolgáltató törvényes mértékű késedelmi kamat, valamint a fizetési felszólítással kapcsolatos ügyleti költségek felszámolására jogosult A rendelet IX. fejezete tartalmazza a Tagore sétány és környéke rendjének különös szabályait. A Zákonyi utcában történt fejlesztések során több új üzlet kezdte meg működését. A kereskedelmi és vendéglátó-ipari tevékenységet végzők számára a kitelepülési valamint a reklámozási lehetőség elengedhetetlen, ezért engedélyezésre került a közterület ilyen célú használata is. Az erre vonatkozó szabályozás, a Tagore sétányon szerzett több éves tapasztalatokat figyelembe véve készült, így az üzletek előtti kitelepülést a falsíktól számított 2 méter, a vendéglátó-ipari egységeknél a kerthelyiség kialakítását pedig a falsíktól számított 5 méter mélységben teszi lehetővé. Véleményünk szerint az így kialakított rendszer teljes mértékben megfelelő. Bizonyítja ezt az elmúlt szezon. A sétálók megfelelő módon tudtak haladni, a vendéglátó teraszokat könnyen meg lehetett közelíteni. Az asztaloknál helyet foglalók jól érezték magukat, mert nem ruhafogasok, képeslap-állványok, játékgépek és reklámtáblák között elbújtatva fogyaszthatták italaikat. Ennek az újonnan kialakult és jól működő környezetnek a megváltoztatását kérik, az üzletsoron kereskedelmi tevékenységet végző vállalkozók. Kérésük az, hogy nagyobb mértékben, legalább 4 méter mélységben legyen lehetőségük nekik kis kitelepülni. Elmondásuk szerint, a jelenlegi megkülönböztető rendelet rájuk nézve több szempontból is hátrányos, ugyanis a kereskedelmi kitelepülésekre jutó 2 méteres sávban a hely szűke miatt az árubemutató állványaik elhelyezése nem lehetséges és ez zsúfolt, utcaképileg kifogásolható megjelenést eredményez. E rendezetlenséget csak növeli a velük szomszédos vendéglátó üzletek kerthelyiségeinek hozzájuk képest kettő és félszer nagyobb 5 méterre nyúló kitelepülése. Ezen kívül szeretnék, különös tekintettel a gyakran előforduló 40 C körüli hőmérsékletre hogy a megnövekedett kitelepülések fölé, árnyékoló szerkezeteket elhelyezhessenek. Véleményünk szerint, a különböző méretű, színű és fajtájú állványok, reklámhordozók sokasága, valamint a sétáló terület rovására történő kitelepülések megnövelése nem megengedhető. Ez az utcaképet és a jelenlegi gyalogos forgalmat is kedvezőtlenül befolyásolná. A csökkenő terület miatt a sétálók a kerékpárút felé szorulnának, így egy már jól ismert problémát (Tagore-sétány) idéznénk elő. Ezt a Városi Főépítész azonos értelmű állásfoglalása is megerősíti. A fentieket figyelembe véve a jelenlegi szabályozás megváltoztatását nem javasoljuk. Az árnyékoló szerkezetek felszerelése (tekintettel az időjárás viszontagságaira) megengedhető azonban ehhez főépítészi egyeztetés szükséges.

4 Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést megvitatva, a kötelező közszolgáltatásért fizetendő díjakra vonatkozó 2. sz. mellékletben szereplő A és az ülésen kiosztott B alternatíva egyikének jóváhagyása mellett, fogadják el a Környezetvédelmi Rendelet módosítását. Balatonfüred, december 06. Dr. Bóka István

5 Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének./2007.(.) rendelete a környezetvédelemről szóló 13/2004.(IV.30) rendelet módosítására 1.. A rendelet 3.. (5) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: (5) Az egyéb szilárd hulladék elszállítását évente egy alkalommal, a lomtalanítási akció keretében térítésmentesen végzi a szolgáltató. A lomtalanítás alatt kihelyezhető lim-lom mennyisége nem haladhatja meg az 50 kg/ingatlan mennyiséget. em lehet kihelyezni a lomtalításkor kommunális hulladékot, építésbőlbontásból származó anyagot, törmeléket, elektronikai hulladékot, hulladékká vált gumiabroncsot, akkumulátort, zöldhulladékot, gyógyszereket. 2.. A rendelet 3.. (7) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: (7) A városi kommunális szilárd-hulladéklerakó (szeméttelep) pontos helyét a rendelet 1. számú melléklete tartalmazza. 3.. A rendelet 3.. (7) bekezdésében meghatározott 1. számú melléklet helyébe e rendelet 1. számú melléklete lép. 4.. A rendelet 3.. (8) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: (8) A városi kommunális szilárd-hulladéklerakón állandó ügyelet van, ahol a balatonfüredi ingatlannal rendelkező magánszemélyek térítésmentesen helyezhetnek el: a) komposztálható növényi hulladékot 1 m3/hó mennyiségig, valamint b) hulladékgyűjtő edénybe (kukába) el nem helyezhető lomhulladékot havonta egy alkalommal 1 m 3 mennyiségig 5.. A rendelet 5.. (3) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: (3) A közszolgáltatás díját az állandó lakos negyedévente, a nyaraló ingatlan tulajdonosa pedig évente 2 alkalommal, június és október hónapban köteles a közszolgáltató által kibocsátott számlában szereplő határidőn belül kiegyenlíteni. (4) Fizetési késedelem esetén a szolgáltató törvényes mértékű késedelmi kamat, valamint a fizetési felszólítással kapcsolatos ügyleti költségek felszámolására jogosult

6 6.. A rendelet 5.. (1) bekezdésében meghatározott 2. számú melléklet helyébe e rendelet 2. számú melléklete lép. 7.. (1) E rendelet január 01 napján lép hatályba. (2) A rendelet egyéb rendelkezései változatlanok... Dr Bóka István polgármester.. Dr. Tárnoki Richárd jegyző A rendelet kihirdetve: Dr. Tárnoki Richárd jegyző

7 1. számú melléklet a 13/2004.(IV.30.) számú rendelethez Balatonfüred város hulladéklerakója a Bajcsy Zs. utca folytatásaként, az aszófői úttól jobbra elágazva a lakott területtől kb. 2 km-re a 087 hrsz-ú ingatlanon található, városi kommunális szilárdhulladék lerakó táblával megjelölve.

8 2. számú melléklet a 13/2004.(IV.30.) számú rendelethez A települési hulladék rendszeres gyűjtésével, elszállításával, ártalmatlanításával kapcsolatos kötelező közszolgáltatás díja január 1-től A változat 1. Állandó lakás céljára szolgáló ingatlan esetében Mennyiség Ft/szállítás Szállítások száma Éves díj Ft-ban 50 liter 132, ,- 80 liter 160, ,- 110 liter 180, ,- 160 liter 316, ,- 220 liter 360, , literes konténer 1.951,- Szerződés szerint - 2. yaraló céljára szolgáló ingatlan esetében Mennyiség Ft/szállítás Szállítások száma Éves díj Ft-ban 50 liter 132, ,- 80 liter 160, ,- 110 liter 180, ,- 160 liter 316, ,- 220 liter 360, ,- 3. Gazdálkodó szervezetek 110 literes hulladékgyűjtő edény ürítése 1100 literes konténer ürítése: 356 Ft/ürítés 3130 Ft/ürítés

9 2. számú melléklet a 13/2004.(IV.30.) számú rendelethez A települési hulladék rendszeres gyűjtésével, elszállításával, ártalmatlanításával kapcsolatos kötelező közszolgáltatás díja január 1-től B változat 1. Állandó lakás céljára szolgáló ingatlan esetében Mennyiség Ft/szállítás Szállítások száma Éves díj Ft-ban 50 liter 130, ,- 80 liter 158, ,- 110 liter 179, ,- 160 liter 313, ,- 220 liter 357, , literes konténer 1.935,- Szerződés szerint - 2. yaraló céljára szolgáló ingatlan esetében Mennyiség Ft/szállítás Szállítások száma Éves díj Ft-ban 50 liter 130, ,- 80 liter 158, ,- 110 liter 179, ,- 160 liter 313, ,- 220 liter 357, ,- 3. Gazdálkodó szervezetek 110 literes hulladékgyűjtő edény ürítése 1100 literes konténer ürítése: 353 Ft/ürítés 3100 Ft/ürítés

Mogyorósbánya Község Önkormányzatának 22/2010. (XII.08) sz. KT Rendelete A települési szilárd hulladék kezelésérıl

Mogyorósbánya Község Önkormányzatának 22/2010. (XII.08) sz. KT Rendelete A települési szilárd hulladék kezelésérıl Mogyorósbánya Község Önkormányzatának 22/2010. (XII.08) sz. KT Rendelete A települési szilárd hulladék kezelésérıl Mogyorósbánya Község Önkormányzatának képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

12/2004. (VI.30.) sz. rendelete

12/2004. (VI.30.) sz. rendelete K VÁGÓÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 12/2004. (VI.30.) sz. rendelete A HÁZTARTÁSI HULLADÉKKAL KAPCSOLATOS KÖZSZOLGÁLTATÁSRÓL (egységes szerkezetben) K vágóörs Község Önkormányzata Képvisel

Részletesebben

Szentbékkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 15/2013.(XI. 12.) önkormányzati rendelete

Szentbékkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 15/2013.(XI. 12.) önkormányzati rendelete Szentbékkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013.(XI. 12.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról és a közterületek

Részletesebben

Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 41/2013. (XII.2.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról

Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 41/2013. (XII.2.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 41/2013. (XII.2.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése

Részletesebben

ELSŐ RÉSZ Általános rendelkezések I. Fejezet

ELSŐ RÉSZ Általános rendelkezések I. Fejezet Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013.(II.05.) önkormányzati rendelete a helyi hulladékkezelési közszolgáltatás rendjéről, a településtisztaság egyes kérdéseiről és a közszolgáltatás

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 43/2007. (XII. 14.) Ökt. rendelete

Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 43/2007. (XII. 14.) Ökt. rendelete Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 43/2007. (XII. 14.) Ökt rendelete A KÖTELEZŐ HULLADÉKKEZELÉSI KÖZSZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉNEK SZABÁLYAIRÓL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Füzesgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (IV. 24.) önkormányzati rendelete a települési hulladékgazdálkodásról

Füzesgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (IV. 24.) önkormányzati rendelete a települési hulladékgazdálkodásról Füzesgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (IV. 24.) önkormányzati rendelete a települési hulladékgazdálkodásról Füzesgyarmat Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a hulladékról

Részletesebben

1. Általános rendelkezések, a közszolgáltató tagjai

1. Általános rendelkezések, a közszolgáltató tagjai Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (VIII..) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásának és igénybevételének szabályairól, valamint a közterület tisztán

Részletesebben

1. A helyi közszolgáltatás tartalma 1.

1. A helyi közszolgáltatás tartalma 1. Káptalantóti Község Önkormányzata Képviselı-testületének 15/2011. (XII.14.) önkormányzati rendelete a települési szilád hulladék elszállításáról, közszolgáltatás biztosításáról és a közszolgáltatás díjáról

Részletesebben

Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének. a 2013. július 31-ei ülésére 3. napirend. Göndörné Frajka Gabriella Jegyző

Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének. a 2013. július 31-ei ülésére 3. napirend. Göndörné Frajka Gabriella Jegyző 1 E L Ő T E R J E S Z T É S Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének a 2013. július 31-ei ülésére 3. napirend Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Szavazás módja: Szemétszállítás igénybevételéről

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. SZEPTEMBER 8-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. SZEPTEMBER 8-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Polgármesteri Hivatal 2747. Törtel, Szent István tér 1. JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. SZEPTEMBER 8-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Rendeletek száma: Határozatok száma: 12.

Részletesebben

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról. I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. A közszolgáltatás tartalma 1.

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról. I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. A közszolgáltatás tartalma 1. Lőrinci Város Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2014.(I.30.) önkormányzati RENDELETE A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáról Lőrinci Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a hulladékról

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 53/2004.(XI.30.) Kgy. rendelete az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 53/2004.(XI.30.) Kgy. rendelete az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 53/2004.(XI.30.) Kgy. rendelete az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény

Részletesebben

Celldömölk Város Önkormányzata Képviselıtestületének... sz. rendelete. a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról

Celldömölk Város Önkormányzata Képviselıtestületének... sz. rendelete. a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról Celldömölk Város Önkormányzata Képviselıtestületének.. sz. rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról Celldömölk Város Önkormányzatának Képviselıtestülete a hulladékgazdálkodásról

Részletesebben

ZAMÁRDI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 31/2013. (XII.17.) számú rendelete

ZAMÁRDI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 31/2013. (XII.17.) számú rendelete ZAMÁRDI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 31/2013. (XII.17.) számú rendelete a helyi hulladékkezelési közszolgáltatás rendjéről és a településtisztaság egyes kérdéseiről (Egységes szerkezetben) Zamárdi Város Önkormányzat

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének a 2015. június 30-ai ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének a 2015. június 30-ai ülésére 1 ELŐTERJESZTÉS Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének a 2015. június 30-ai ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Döntés a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási

Részletesebben

Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testületének.../2010. (...) önkormányzati rendelete

Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testületének.../2010. (...) önkormányzati rendelete 3. napirendhez Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testületének.../2010. (...) önkormányzati rendelete a helyi hulladékkezelési közszolgáltatás rendjérıl, a településtisztaság egyes kérdéseirıl

Részletesebben

1. Általános rendelkezések, a rendelet hatálya

1. Általános rendelkezések, a rendelet hatálya Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (IV.4.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Ordacsehi Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 8/2014. (V.05.) önkormányzati rendelete

Ordacsehi Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 8/2014. (V.05.) önkormányzati rendelete Ordacsehi Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 8/2014. (V.05.) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról, a településtisztaság biztosításáról Ordacsehi Községi Önkormányzat

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. május 22-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. május 22-i ülésére BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám:./2014. Előkészítő: Kosler Zoltán/Mészáros Zoltán ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. május 22-i ülésére Tárgy:

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Sülysáp Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2011. (X. 4.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék kezeléséről EGYSÉGES SZERKEZETBEN az azt módosító 16/2012. (V. 22.) és (12/2013.

Részletesebben

12/2004. (VI.30.) sz. rendelete

12/2004. (VI.30.) sz. rendelete K VÁGÓÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 12/2004. (VI.30.) sz. rendelete A HÁZTARTÁSI HULLADÉKKAL KAPCSOLATOS KÖZSZOLGÁLTATÁSRÓL (egységes szerkezetben) K vágóörs Község Önkormányzata Képvisel

Részletesebben

Tárgy: Környezetvédelmi rendelet módosítása

Tárgy: Környezetvédelmi rendelet módosítása BALATO FÜRED VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám: /2008. Előkészítő: Kosler Zoltán/Kauker Attila E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület

Részletesebben

Örményes Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2011.(II.23.)sz. rendelete. A települési szilárd hulladékgazdálkodásról

Örményes Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2011.(II.23.)sz. rendelete. A települési szilárd hulladékgazdálkodásról Örményes Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2011.(II.23.)sz. rendelete A települési szilárd hulladékgazdálkodásról Örményes Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

1. fejezet. Általános rendelkezések. E rendelet hatálya a Község közigazgatási területére terjed ki.

1. fejezet. Általános rendelkezések. E rendelet hatálya a Község közigazgatási területére terjed ki. Pusztazámor Község Önkormányzatának 8/2004.(VII. 09.) számú rendelete a közterületek tisztántartásáról és a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételéről (módosításokkal egységes szerkezetbe

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések

I. Fejezet Általános rendelkezések Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9/2010. (XII. 30.) rendelete a települési szilárd hulladékok kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

I. Fejezet A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás tartalma

I. Fejezet A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás tartalma Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014 (II.21.) önkormányzati rendelete A települési hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról (egységes szerkezetben a módosításokkal) Balatonfenyves

Részletesebben

LOVAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 9/2010. (XII.20.)

LOVAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 9/2010. (XII.20.) LOVAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 9/2010. (XII.20.) önkormányzati rendelete a település szervezett hulladékkezelési közszolgáltatás kötelezı igénybevételérıl. Lovas Község Önkormányzat Képviselı-testülete

Részletesebben

Hollád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. 7/2005. (IV.25.) sz. rendelete

Hollád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. 7/2005. (IV.25.) sz. rendelete Hollád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2005. (IV.25.) sz. rendelete a települési hulladékkezelési közszolgáltatás rendjéről és a közszolgáltatás díjának megállapításáról (egységes szerkezetben

Részletesebben

NYERTES CSATORNA PÁLYÁZAT KEOP-7.1.2.0-2008-0028

NYERTES CSATORNA PÁLYÁZAT KEOP-7.1.2.0-2008-0028 NYERTES CSATORNA PÁLYÁZAT KEOP-7.1.2.0-2008-0028 1 Ebben a fordulóbban a szennyvízcsatornázás megvalósításához szükséges dokumentáció (vízjogi létesítési engedély megszerzése, szükséges tanulmányok elkészítése,

Részletesebben

I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja

I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2014.( IX..) önkormányzati rendelete A települési hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásokról, valamint a közterületek tisztántartásának szabályairól

Részletesebben

A rendelet hatálya 1.. (1) A rendelet területi hatálya Adásztevel Község közigazgatási területére- bel-és külterületére - terjed ki.

A rendelet hatálya 1.. (1) A rendelet területi hatálya Adásztevel Község közigazgatási területére- bel-és külterületére - terjed ki. Adásztevel Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2004./XII.30./ rendelete A települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatás megszervezéséről 1 Adásztevel Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban:

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE TERÜLETFEJLESZTÉSI, TERÜLETRENDEZÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE TERÜLETFEJLESZTÉSI, TERÜLETRENDEZÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE TERÜLETFEJLESZTÉSI, TERÜLETRENDEZÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. Szám: 04/143-3/2016 E L Ő T E R J E S Z T É S a Területfejlesztési, Területrendezési

Részletesebben

Szenna Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2013.(XII.18.) rendelete. a települési hulladékgazdálkodásról

Szenna Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2013.(XII.18.) rendelete. a települési hulladékgazdálkodásról Szenna Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2013.(XII.18.) rendelete a települési hulladékgazdálkodásról Szenna Község Önkormányzat Képviselő - testülete a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV.

Részletesebben

Bakonykúti Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2015.(IX.1.) önkormányzati rendelete

Bakonykúti Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2015.(IX.1.) önkormányzati rendelete Bakonykúti Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2015.(IX.1.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésének, elszállításának és ártalmatlanításának rendjéről

Részletesebben

SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 5/2006.(III.30.) SZÁMÚ RENDELETE

SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 5/2006.(III.30.) SZÁMÚ RENDELETE SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 5/2006.(III.30.) SZÁMÚ RENDELETE a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás szabályainak és díjának meghatározásáról Egységes

Részletesebben

Badacsonytomaj Város Önkormányzat. Képviselő-testülete 28/2007. (XII.28.) r e n d e l e t e

Badacsonytomaj Város Önkormányzat. Képviselő-testülete 28/2007. (XII.28.) r e n d e l e t e Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testületének 28/2007. (XII.28.) r e n d e l e t e a köztisztaságról és a szervezett köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételről Badacsonytomaj Város

Részletesebben

Göd Város Önkormányzat 36/2002.(XII.30.) sz. Ök. rendelete A települési szilárd hulladék ártalmatlanítási közszolgáltatás ellátásáról

Göd Város Önkormányzat 36/2002.(XII.30.) sz. Ök. rendelete A települési szilárd hulladék ártalmatlanítási közszolgáltatás ellátásáról Göd Város Önkormányzat 36/2002.(XII.30.) sz. Ök. rendelete A települési szilárd hulladék ártalmatlanítási közszolgáltatás ellátásáról Göd Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Hulladékgazdálkodásról

Részletesebben

2013.05.23. Gazdaági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság ülésére utólag felkerült előterjesztések:

2013.05.23. Gazdaági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság ülésére utólag felkerült előterjesztések: 2013.05.23. Gazdaági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság ülésére utólag felkerült előterjesztések: 2/ Napirendi pont Önkormányzati rendeletalkotás a köztisztaság fenntartásának rendjéről és a

Részletesebben

JAVASLAT. a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról szóló 30/2013 (XI.21) önkormányzati rendelet módosítására

JAVASLAT. a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról szóló 30/2013 (XI.21) önkormányzati rendelet módosítására Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette:Dr. Piskóthy László főtanácsos JAVASLAT a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról szóló 30/2013 (XI.21) önkormányzati rendelet

Részletesebben

ügyvezető igazgató Tárgy: Központi jogszabályváltozás miatt az 53/2004. (XI. 30.) Kgy. rendelet módosítása

ügyvezető igazgató Tárgy: Központi jogszabályváltozás miatt az 53/2004. (XI. 30.) Kgy. rendelet módosítása Előterjesztő megnevezése: Makrai László ügyvezető igazgató Iktatószám: /2015. Tárgy: Központi jogszabályváltozás miatt az 53/2004. (XI. 30.) Kgy. rendelet módosítása Melléklet: 1 pld. rendelet-tervezet

Részletesebben

Baja Város Önkormányzat Képviselő-testületének 29/2015. (XII. 21.) önkormányzati rendelete a helyi hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

Baja Város Önkormányzat Képviselő-testületének 29/2015. (XII. 21.) önkormányzati rendelete a helyi hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Baja Város Önkormányzat Képviselő-testületének 29/2015. (XII. 21.) önkormányzati rendelete a helyi hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Baja Város Önkormányzat Képviselő-testülete a hulladékról szóló

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések

I. Fejezet Általános rendelkezések Gecse Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2011.(I.) önkormányzati rendelet-tervezete a települési szilárd hulladékok kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról Gecse Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Aszófő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2009.(XII.10.) rendelete a kommunális szilárd hulladék gyűjtésére és elszállítására vonatkozó, szervezett közszolgáltatás kötelező igénybevételéről

Részletesebben

I. Fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet alkalmazási köre. 1. A rendeletet Siklós város közigazgatási területén kell alkalmazni.

I. Fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet alkalmazási köre. 1. A rendeletet Siklós város közigazgatási területén kell alkalmazni. Siklós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2004. (III. 31.) önkormányzati rendelete Hatályos:2014-12-19 -tól Siklós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2004. (III. 31.) önkormányzati

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE 2014. június 27-én tartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE 2014. június 27-én tartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE 2014. június 27-én tartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A Tárgy: Beszámoló a Békéscsabai Hivatásos Tőzoltóparancsnokság 2013. évi tevékenységérıl

Részletesebben

Általános rendelkezések 1.

Általános rendelkezések 1. Erdőkertes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014. (III. 31.) önkormányzati rendelettel módosított 15/2013. (VII. 29.) önkormányzati rendelete a település hulladékgazdálkodási közszolgáltatásáról

Részletesebben

Petneháza Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2014.(II.05.) önkormányzati rendelete. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

Petneháza Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2014.(II.05.) önkormányzati rendelete. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Petneháza Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2014.(II.05.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Petneháza Község Önkormányzatának Képviselőtestülete az Alaptörvény

Részletesebben

KABA VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 4183 Kaba, Szabadság tér 1. sz. : 54/523-100 Fax: 54/522-013 E-mail: polgarmester@kaba.

KABA VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 4183 Kaba, Szabadság tér 1. sz. : 54/523-100 Fax: 54/522-013 E-mail: polgarmester@kaba. KABA VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 4183 Kaba, Szabadság tér 1. sz. : 54/523-100 Fax: 54/522-013 E-mail: polgarmester@kaba.hu A helyi önkormányzat érvényre juttatja a népfelség elvét, helyi közügyekben kifejezi

Részletesebben

Imola község Önkormányzata Képviselőtestületének. 4/2014. (V.30.) önkormányzati rendelete A települési szilárd hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

Imola község Önkormányzata Képviselőtestületének. 4/2014. (V.30.) önkormányzati rendelete A települési szilárd hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Imola község Önkormányzata Képviselőtestületének. 4/2014. (V.30.) önkormányzati rendelete A települési szilárd hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Imola község Önkormányzat Képviselő-testülete a hulladékról

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag. RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjeszti: Vargáné Fodor Rita megbízott

Részletesebben

Geresdlak Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2013.( XII.30.) rendelete

Geresdlak Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2013.( XII.30.) rendelete Geresdlak Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2013.( XII.30.) rendelete Hatályos:2014-01-01 -tól Geresdlak Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2013.( XII.30.) rendelete a települési hulladékkal kapcsolatos

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Nyékládháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013.(XI.04.) rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvízszállítási közszolgáltatásról Nyékládháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS RENDELETEINEK ÉS HATÁROZATAINAK TÁRA R E N D E L E T E K

EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS RENDELETEINEK ÉS HATÁROZATAINAK TÁRA R E N D E L E T E K EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS RENDELETEINEK ÉS HATÁROZATAINAK TÁRA 2012. szeptember 27. 8. szám R E N D E L E T E K 46/2012. (IX.28.) önk. rendelet a reklámhordozók, és hirdetmények elhelyezésének, közzétételének

Részletesebben

I. Fejezet. 1. A közszolgáltatás tartalma, a közszolgáltatással ellátott terület határai

I. Fejezet. 1. A közszolgáltatás tartalma, a közszolgáltatással ellátott terület határai PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2014. (I. 31.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról Püspökladány

Részletesebben

Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2013.(V.6.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékok kezelésével kapcsolatos

Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2013.(V.6.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékok kezelésével kapcsolatos Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2013.(V.6.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékok kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról Homokbödöge Község Önkormányzatának

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettesének Közös jelentése az AJB-383/2016.

Az alapvető jogok biztosának és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettesének Közös jelentése az AJB-383/2016. Az alapvető jogok biztosának és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettesének Közös jelentése az AJB-383/2016. számú ügyben Előadó: dr. Garaguly István Az eljárás megindulása A Levegő Munkacsoport

Részletesebben

Általános rendelkezések 1.

Általános rendelkezések 1. Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2013 (VI.3.) önkormányzati rendelete a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek elmulasztásának következményeiről Balatonfenyves Község

Részletesebben

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyílt üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyílt üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v SZAKONYFALU Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 23-án megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szakonyfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Galambok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2014. (IX.11.) önkormányzati rendelete a közösségi együttélés alapvető szabályainak betartásáról, valamint ennek elmulasztásának jogkövetkezményeiről

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa:

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Tárgykód megnevezése: 1/2014.(I.15.)

Részletesebben

Hajdúhadház Város Polgármesterétől

Hajdúhadház Város Polgármesterétől Hajdúhadház Város Polgármesterétől 4242. Hajdúhadház, Bocskai tér 1. Tel.: 52/384-103, Fax: 52/384-295 e-mail: titkarsag@hajduhadhaz.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Hajdúhadház Város Önkormányzatának 2014.

Részletesebben

3/2014(III.5.) önkormányzati rendelete

3/2014(III.5.) önkormányzati rendelete Csákánydoroszló község Önkormányzata Képviselő-testületének a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló 3/2014(III.5.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Balatonlelle Város Önkormányzata 6/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról

Balatonlelle Város Önkormányzata 6/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról 1 Balatonlelle Város Önkormányzata 6/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról Balatonlelle Város Képviselőtestülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában,

Részletesebben

Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2015. (XII.18.) önkormányzati rendelete. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2015. (XII.18.) önkormányzati rendelete. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2015. (XII.18.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Kadarkút Város Önkormányzata az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében

Részletesebben

EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGY

EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGY 1 EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 14/2009 (III. 27.) önkormányzati rendelete a közterületek rendeltetéstől eltérő használatáról módosította 23/2012. (V. 24.) önkormányzati rendelet 42

Részletesebben

I. Fejezet Az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról. 1. Általános rendelkezések a rendelet I. Fejezetéhez

I. Fejezet Az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról. 1. Általános rendelkezések a rendelet I. Fejezetéhez 1 Felsőörs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2015. (XI.17.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételének rendjéről, az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról

Részletesebben

I. Fejezet Az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról. 1. Általános rendelkezések a rendelet I. Fejezetéhez

I. Fejezet Az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról. 1. Általános rendelkezések a rendelet I. Fejezetéhez 1 Hajmáskér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2016. (II.26.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételének rendjéről, az ingatlanok és közterületek tisztántartásáról

Részletesebben

Öreglak Községi Önkormányzat Képviselő testületének. 4/2006. (III. 14.) számú rendelete

Öreglak Községi Önkormányzat Képviselő testületének. 4/2006. (III. 14.) számú rendelete Öreglak Községi Önkormányzat Képviselő testületének 4/2006. (III. 14.) számú rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról és a közterületek tisztán tartásáról

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya. (1) A R. hatálya Nyalka község egész közigazgatási területére kiterjed.

I. fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya. (1) A R. hatálya Nyalka község egész közigazgatási területére kiterjed. Nyalka község Önkormányzatának /2010. (06. 11.) rendelete A települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatás megszervezéséről és kötelező igénybevételéről, valamint a közterületek tisztántartásáról

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! DOMBRÁD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL ------------------------------------------------------------- 4492 Dombrád, Rákóczi út 36. Tel/fax: (45) 465-001, 565-002 Száma: 609-10/2013. Beszámoló - A Képviselő-testülethez

Részletesebben

2. A közszolgáltatás kiterjed a települési szilárd hulladék rendszeres gyűjtésére, elszállítására, ártalmatlanítására és kezelésére.

2. A közszolgáltatás kiterjed a települési szilárd hulladék rendszeres gyűjtésére, elszállítására, ártalmatlanítására és kezelésére. MHK Jogszab>ly szolg>ltat>s 1. oldal, összesen: 8 oldal Csatka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2005 (II.15.) önkormányzati rendelete a köztisztaságról és a hulladékgazdálkodásról. Csatka Község

Részletesebben

Szendrő Város Önkormányzat Képviselőtestületének

Szendrő Város Önkormányzat Képviselőtestületének Szendrő Város Önkormányzat Képviselőtestületének 11/2003. /VIII.27./ önkormányzati rendelete A köztisztaságról, és a szervezett köztisztasági szolgáltatásokról a módosításokkal egységes szerkezetben Szendrő

Részletesebben

HATÁROZAT. hulladékkezelési engedélyt

HATÁROZAT. hulladékkezelési engedélyt Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Iktatószám: 79075-1-6/2011. Tárgy: Varga Sándor (Szabadszállás) nem veszélyes hulladék kezelésének engedélyezése (települési

Részletesebben

A rendelet 1-3. számú mellékletei helyébe e rendelet 1-3. sz. mellékletei lépnek.

A rendelet 1-3. számú mellékletei helyébe e rendelet 1-3. sz. mellékletei lépnek. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 64/2005.(XI.21.) Kgy. rendelete az egyes helyi közszolgáltatások ellátásáról szóló 53/2004.(XI.30.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

1.. Az önkormányzati rendeleti szabályozás célja

1.. Az önkormányzati rendeleti szabályozás célja BALATONKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 19/2009.XI.30.) rendelete 1, 2 A TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉKKAL KAPCSOLATOS HULLADÉKKEZELÉSI HELYI KÖZSZOLGÁLTATÁSRÓL Balatonkeresztúr Község

Részletesebben

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 14/2004. (IV.30.) rendelete. a közterületek használatáról és a közterületek rendjéről

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 14/2004. (IV.30.) rendelete. a közterületek használatáról és a közterületek rendjéről Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2004. (IV.30.) rendelete a közterületek használatáról és a közterületek rendjéről Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban:

Részletesebben

72 J e g y z ő k ö n y v. Készül: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2015. február 13. napján tartott soros (nyílt) üléséről

72 J e g y z ő k ö n y v. Készül: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2015. február 13. napján tartott soros (nyílt) üléséről 72 J e g y z ő k ö n y v Készül: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2015. február 13. napján tartott soros (nyílt) üléséről Üléselnök: Dr. Botka László polgármester Dr. Botka László polgármester, üléselnök:

Részletesebben

I. fejezet. 1. Általános rendelkezések

I. fejezet. 1. Általános rendelkezések A Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének..//2015. (.) önkormányzati rendelete a közterületek használatáról és használatuk rendjéről, valamint a közterületek tisztántartásáról Balatonfüred

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3.

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó Sárvár város Önkormányzatának Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága

Részletesebben

K I V O N A T. a Gazdasági, településfejlesztési bizottság 2012. február 1-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. a Gazdasági, településfejlesztési bizottság 2012. február 1-i ülésének jegyzőkönyvéből 2012. február 1-i ülésének jegyzőkönyvéből 1/2012. (I. 30.) GTB határozata A város településrendezési tervének 2011. évi módosításáról A Gazdasági, településfejlesztési bizottság megtárgyalta a város településrendezési

Részletesebben

Tiszacsege Város Önkormányzatának a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló. 26/2013.(XII.21.) önkormányzati rendeletének

Tiszacsege Város Önkormányzatának a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló. 26/2013.(XII.21.) önkormányzati rendeletének Tiszacsege Város Önkormányzatának a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 26/2013.(XII.21.) önkormányzati rendeletének a 19/2014.(XII. 11.) önkormányzati rendelettel, valamint az 5/2016.(II.16.)

Részletesebben

MAGYARCSANÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 21/2015. (IX. 24.) önkormányzati rendelete

MAGYARCSANÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 21/2015. (IX. 24.) önkormányzati rendelete MAGYARCSANÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 21/2015. (IX. 24.) önkormányzati rendelete a közterület használatáról és a közterület használat díjáról Záradék: A rendelet megalkotás napja: 2015.

Részletesebben

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 1/2009.(II.3.) rendelete a közterületek használatáról *

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 1/2009.(II.3.) rendelete a közterületek használatáról * Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 1/2009.(II.3.) rendelete a közterületek használatáról * Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

Kunfehértó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2015. (XI.19.) önkormányzati rendelete a talajterhelési díjról

Kunfehértó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2015. (XI.19.) önkormányzati rendelete a talajterhelési díjról Kunfehértó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2015. (XI.19.) önkormányzati rendelete a talajterhelési díjról Kunfehértó Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének

Részletesebben

Rábakecöl Község Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2007.(XII.28) RENDELETE a közterület használatának szabályozásáról és rendjéről

Rábakecöl Község Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2007.(XII.28) RENDELETE a közterület használatának szabályozásáról és rendjéről Rábakecöl Község Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2007.(XII.28) RENDELETE a közterület használatának szabályozásáról és rendjéről Rábakecöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban:

Részletesebben

Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének / (...) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének / (...) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének / (...) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 19. napján 15.30 órakor megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 19. napján 15.30 órakor megtartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 19. napján 15.30 órakor megtartott üléséről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem A Képviselő-testület 8 fővel

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2012. év december 17-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2012. év december 17-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. év december 17-i ülésére Tárgy: A hirdető-berendezések és hirdetmények elhelyezéséről szóló 40/2003.(X.27.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

Penta Unió Zrt. Az Áfa tükrében a zárt illetve nyílt végű lízing. Név:Palkó Ildikó Szak: forgalmi adó szakirámy Konzulens: Bartha Katalin

Penta Unió Zrt. Az Áfa tükrében a zárt illetve nyílt végű lízing. Név:Palkó Ildikó Szak: forgalmi adó szakirámy Konzulens: Bartha Katalin Penta Unió Zrt. Az Áfa tükrében a zárt illetve nyílt végű lízing Név:Palkó Ildikó Szak: forgalmi adó szakirámy Konzulens: Bartha Katalin Tartalom 1.Bevezetés... 3 2. A lízing... 4 2.1. A lízing múltja,

Részletesebben

Vasasszonyfa Önkormányzat. 8/2001.(XI.28.) számú rendelete. a temetőkről és a temetkezésről. A rendelet célja. Értelmező rendelkezések

Vasasszonyfa Önkormányzat. 8/2001.(XI.28.) számú rendelete. a temetőkről és a temetkezésről. A rendelet célja. Értelmező rendelkezések Vasasszonyfa Önkormányzat 8/2001.(XI.28.) számú rendelete a temetőkről és a temetkezésről /A 11/2012. (V.7.) önkormányzati rendelettel módosított, egységes szerkezetbe foglalt szöveg./ Vasasszonyfa Önkormányzat

Részletesebben

I. rész. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya

I. rész. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2003. (II. 1.) rendelete a köztisztaság fenntartásáról és a hulladékgazdálkodásról a módosításokkal egységes szerkezetben Szálka Község Önkormányzatának

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2011. szeptember 19-én 14 órakor. kezdődő ülésére a Városháza Dísztermébe.

M E G H Í V Ó. 2011. szeptember 19-én 14 órakor. kezdődő ülésére a Városháza Dísztermébe. Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. Tel./Fax: (66) 386-122, (66) 283-288 Web site: www.gyomaendrod.hu

Részletesebben

II. fejezet A regionális hulladékgazdálkodási rendszerben kijelölt hulladékkezelő központok és hulladékártalmatlanító, elhelyező létesítmények

II. fejezet A regionális hulladékgazdálkodási rendszerben kijelölt hulladékkezelő központok és hulladékártalmatlanító, elhelyező létesítmények 6) Közszolgáltató, az egységes közösségi tehervállalás elve alapján a hulladékkezelési közszolgáltatási díjak számítása során nem tesz különbséget az egyes települések hulladékkezelő központokhoz mért

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. I. engedélyezi

H A T Á R O Z A T. I. engedélyezi Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Iktatószám: 81083-1-4/2011. Tárgy: Hulladékkezelési engedély nem veszélyes hulladékok Magyar Köztársaság területén történ szállítására.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Gara Község Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 5/2014. (nyilvános ülés) J e g y z ő k ö n y v Készült: Gara Község Önkormányzat képviselő-testületének 2014. március 20. napján megtartott nyilvános

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. augusztus 25-i ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. augusztus 25-i ülésére Elıterjesztés 8. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. augusztus 25-i ülésére Tárgy: Települési szilárd hulladék győjtésére, szállítására és ártalmatlanítására irányuló szerzıdéssel

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS. Nyirád Község Önkormányzatának Képviselı-testülete 2009. december 10-i nyilvános ülésére. Tisztelt Képviselı Hölgyek és Urak!

ELİTERJESZTÉS. Nyirád Község Önkormányzatának Képviselı-testülete 2009. december 10-i nyilvános ülésére. Tisztelt Képviselı Hölgyek és Urak! 1. számú napirendi pont Nyirád Község Polgármesterétıl 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel./fax: 88/235-001; 88/506-070 e-mail: nyiradph@vnet.hu Ügyszám: 1-102/2009. Ügyintézı: Kovács Károlyné ELİTERJESZTÉS

Részletesebben

I. A rendelet hatálya, célja, fogalmai. Jelen rendelet hatálya Baja város közigazgatási területére terjed ki.

I. A rendelet hatálya, célja, fogalmai. Jelen rendelet hatálya Baja város közigazgatási területére terjed ki. Baja Város Önkormányzatának 40/1999. (XI.5.) Ktr. sz. rendelete a városrész nevek, közterület nevek megállapításáról, a házszámozás, valamint a névtáblák és a házszámtáblák elhelyezésének rendjéről Baja

Részletesebben

13/2008. (IV.28.) önkormányzati rendelet 1

13/2008. (IV.28.) önkormányzati rendelet 1 1. oldal 13/2008. (IV.28.) önkormányzati rendelet 1 a közterületek rendeltetéstől eltérő használatáról, valamint a zöldterületek használatáról Egységes szerkezetbe foglalva a 25/2008. (VI.20.), valamint

Részletesebben