Ornamentika és a jelenkori képzőművészet

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ornamentika és a jelenkori képzőművészet"

Átírás

1 Ornamentika és a jelenkori képzőművészet A kiállítás a Várfok Galéria születésének 25. évfordulójára készült, s elsősorban a galéria művészkörébe tartozó festők műveiből. Egy saját visszatekintés tehát, melynek kiindulópontja az 1990 körüli évek. A mai, digitálisnak mondott kultúrában e két időpont lineáris összekötése a közben eltelt időszakban keletkezett művekkel avultnak látszhat, amint az is, hogy a kiválogatásuk szempontjaként megnevezett ornamentika nem interfész-metaforaként kezdett működni, azaz nem a korunk vizualitását meghatározó, kaotikus és önfeledt, ugyanakkor vidám és vitális (intelligensnek is nevezett) ornamentalizmus nyilvános teréből csipegettünk. Ráadásul amint az a project-roomban látható szempontunkat egy ősbűn is terheli: ti. az 1980-as évekre is visszautalunk, amikor a médiumok által létrehozott és sugallt valóságának eklektikus képeit megalkotó Koncz Andrással indítunk, aki később a mintázatokban, a megfestésükben elemi és ősforrást talált. (A kiállításnak ebben az első termében éppen Koncz kettős barátságképének /Hommage à Mulasics/ köszönhetően felvillannak az ornamentalitás eltérő festészeti útjai, vendégművészek : Radák Eszter új-dekoratív, Juhász Dóra festői motívumot sorakoztató, Keresztes Dórának a népművészet dinamikájára építő, Olescher Tamásnak vallásos jelképet feldíszítő, egy-egy képe által.) A felső galéria Mulasicsot emeli ki, aki a transzavantgárd következetes redukciójával nemcsak az ókori festészeti technikák újra-felfedezője, 1 de ebben a kontextusban az ornamens mibenlétének kutatója is lett. A sík vásznon viasszal kevert festékkel dolgozta ki az alapot, s az így keletkezett, önmagában is hatásosan festői felületre kis, síkgeometrikus ábrákat, vonalakat helyezett. Az épület- vagy tárgy-alaprajzoknak látszó motívumok utakkal egészülnek ki, mint a régészeti vagy térképészeti helyszínrajzok. E felülnézeti ábrázolás kezdetben központos, de a hagyományos, végtelenbe vezető távlat helyett a földi centrum (olykor szakrális, máskor tudományos) energiaközpontként jelenik meg, a motívum pedig ennek jeleként. A 90-es évek közepén festményei fokozatosan falakká váltak: minták borítják a vásznat, olykor több rétegben is, melyeket eltérő festékanyagokból (az enkausztika mellett zománcból, majd olajjal) alakított ki. Geometrikus és organikus struktúrákba mintákká - rendeződtek képein a (történeti, természettudományos, populáris) emblémák. A minta benne volt a 80-as évek festői gondolkodásában mint vizuális forma- és szerkezet-lehetőség, nálunk is, de évezredekkel meg is előzte ezt az évtizedet. Hogy benne is él a művészi emlékezetben, számos, egymástól eltérő életmű bizonyítja a kiállítás nagytermében, fe Lugossy Lászlótól Ujházi Péterig. (A képek mellett olvashatók a hozzájuk fűzött alkotói gondolatok.) Azt pedig, hogy eleminek és ősinek tételezhetjük, majd 150 évvel korábbi, ugyancsak különböző elméleti álláspontokkal támaszthatjuk alá: Owen Jones A díszítés nyelvtanában (1856) a barbár népek arc- és testtetoválásában az ősidők esztétikai gyakorlatának bizonyítékát látta, az építész Gottrfied Semper pedig a saját testtől (a bőrtől mint /fal/felülettől) függetlenedő tárgykultúrában (elsősorban a textilszövési technikában, anyagban és formában, 1860): annak sorozataiban, takaró(felület)eiben, a szegélyekben és 1 Kovács Krisztina: Mulasics László. Budapest, Várfok Galéria, 2015

2 varrásokban mint funkcionális egységekben a stílus eredetét láttatta, minden vizuális művészetre érvényesen. A népművészetre is, melynek sajátos értelmezését Keserü Károly adja, egy másik nép ornamentális képalkotásának inspiráló hatása alatt. Az Ausztráliából hazatért, a bennszülöttek a nemzetközi képzőművészeti életben épp az 1990-es években ismertté vált - pontozásos festőtechnikáját átvevő képein közvetlenül is utalt a forrására (Hatosfogat, 2002). Mai, a re-prezenációtól elszakadt munkái a technikát visszavezetik eredetükhöz, a ponthoz, mely látható formájában a valósulás, az alkotás jeleként értelmezhető. 2 Ismétlésével be sosem fejeződő képeket készít. ( A végtelen képnek formája nincsen írta egykor Lao-ce.) Semper feltételezése 3 olyannyira hatásos, hogy kiegészülve E. Gombrich The Sense of Order című könyvének pszichológiai megközelítésével - a mai filozófiába is beépült (Hannes Böhringer). Minden rendben van. Nem a rendetlenségé, az összevisszaságé az utolsó szó. [ ] Az emberi "rend-érzék" fiziológiailag megalapozottnak tűnik, fontos tájékozódási segédlet annak érdekében, hogy ne kelljen állandóan készen állni a váratlanra. [ ] önérdek nélkül, magának a dolognak a vonzásában hajlunk arra, hogy valamit rendbe tegyünk, hogy zavarokat hárítsunk el, hogy a még el nem készültet tökéletesítsük, a rendetlenséget rendbe oldjuk fel. 4 Napjaink globálissá váló rendje, mesterséges, kibernetikus univerzuma, netbe fagyott élet- és társadalmi rendszerei (lásd Várady Róbert képein) azonban szembesülésre is késztetnek 5 azzal a kérdéssel, hogy a saját teremtménye szolgálójává/áldozatává vált emberből hova tűnik/tűnt a mindenkori (tudományos) tudást meghaladó, a világot nem aszerint mérő, a mérhetőség mint emberi találmány jelentőségét a mérhetetlenség tükrében mér-sékelő, egyéni (vagy akár közösségi) gyakorlat, képzelet. (A mérhetetlen fosztóképzős szóalak, s egyértelműen utal arra, hogy szavunk sincs arra, amit nem tudunk megismerni.) Nádler Istvánnak az 1970-es években zenei indíttatásból született, absztrakt és kalligrafikus, mára Zen-festészetinek nevezhető útja egy lehetséges válasz. Képei írásjegyek, a századi sajátos Zenkalligráfia folytatásai, melyben a jelek másképpen nem kommunikálható fogalmakat jelenítenek meg. Nem csak valamely belső állapotnak megfelelőket, de függőleges irányultságukkal - létezésének dimenzióit is, melyeket napról-napra, műről-műre rögzít, folytonossá téve az életidőt, a jelenlétet a világidő állandóságában. A kép mint kifejezés, megjelenítés önálló beszédmód/forma tehát. A dimenzió, a jelenlét, az írás szavak azonban pontosabb meghatározást igényelnek itt. 2 Kemény Katalin: A pont. In: Hamvas Béla Kemény Katalin: Forradalom a művészetben. Absztrakció és szürrealizmus Magyarországon. Pécs, Baranya Megyei Könyvtár, Mallgrave: Gottfried Semper, Architect of the Nineteenth Century, New Haven/London, H. Böhringer: Stílus és tárgyszerűség. Gondolatok az ornamentikáról, in: Böhringer: Kísértések és tévelygések A filozófiától a művészetig és vissza. Budapest, BAE Balassi, 1995, 5. 5 Hajdu István: Képzõmûvészet: Mitoshop (Gaál József és Várady Róbert kiállítása). Magyar Narancs 2005/9

3 1. /M/inden rendképzet, bármennyire korlátozott légyen is, az általánosítás, az univerzalitás tendenciáját mutatja, egy univerzumra utal írja Böhringer. 6 Végtelen mustraként, egy darab rendként, ami átláthatóvá teszi az összetettséget, a kimeríthetetlen vonatkozásgazdagságot, az ornamens tolakvás nélkül a világ végtelen mustrájára emlékeztet, ami kimerítően sosem ábrázolható és jeleníthető meg, és ezért csak töredékesen mint dekorációt, díszítményt és elszigetelt dolgokból álló és részeiket összekötő ékítményt helyezik el itt-ott, de mindig újra és újra. 7 Az értelem-kialakítás és adás mellett /a/z ornamens ritmikussága, ismétlődése tehát - eredetét tekintve a világmagyarázó elvekhez hasonlóan - az egészre való utalás, az univerzum tudatosítása; töredékessége révén pedig ezáltal az ember helyének kijelölése is egyben, az univerzum-egyén dichotómia tudatosítása Ezért is lehet létezésbizonyíték a jelen és a most és itt nem mérhető kiterjesztése minden műalkotás Köztük a gesztusok mint a kalli-gráfia, a szépírás is vagy a csupán (írás)jeleket és módokat tartalmazók is. A szépírás mindig a díszítőművészetek körébe tartozott. A különböző kultúrák eltérő és a történelemben változó írásmódjai önálló esztétikai értékkel rendelkeznek, mely az egyes jelek/jegyek alaki tulajdonságain s az írás egyben képalkotó struktúráin (függőleges vagy vízszintes sorok, szünetek) múlik. Ezek egyúttal az ornamentika meghatározói is, s összefüggenek a festészettel, képalkotással is, nemcsak az írástörténet szóképei, antik képírásai (például a kínai pecsét-stílus), de a felhasznált eszközök illetve a képszerű díszítmények (iniciálék) révén is. A galéria művészkörét éppen ezért részben a betűvetéssel foglalkozókkal egészítettük ki a kisebb teremben. A vendégek közül Konok Tamás évtizedekkel ezelőtt, Párizsban gyűjtötte össze azokat a különböző nyelveken nyomtatott (kidobott) újságokat, melyeken a nyomdatechnika megőrizte a kézírások szépségét. Az 1990-es években Mikroludiumok című sorozata javarészt ezek kollázsszerű felhasználásával készült úgy, hogy a nem feltétlenül értett (szanszkrit, héber, arab, európai) szövegek betűi vagy jelei, ezek struktúrái absztrakt festői eszközökkel (anyag-forma-vonal) társultak. 10 Ebből úgy tűnhet, mintha az írás, a betű maga elvesztette volna saját jelentőségét-jelentését a kultúrában/civilizációban (amint erre utalt már a konceptuális művészet /Sugár János, 1987/ a pénzhamisítás történetéből vett anekdota felelevenítésével) Böhringer kérdésként fogalmazza meg e mondatot. In: Stílus és tárgyszerűség. Gondolatok az ornamentikáról, 5. 7 Böhringer i.m Fehér Gábor értelmezése. Szemináriumi dolgozat, készült az ELTE Művészettörténeti Intézet ornamentikakutató programja keretében, Számtalan alkotóéval közös álláspontomhoz lásd Hans Ulrich Gumbrecht: A jelenlét előállítása. Budapest, Ráció, Keserü Katalin: Az absztrakció kifürkészhetetlensége. Konok Tamás imaginatív látása. Credo XVIII. (2012)

4 Konok festett betű-képein egyesülnek az írás és az elvont képalkotás törvényei és törvénytelenségei. Megtöri ugyanis a jelstruktúrát mint például Jovánovics Tamás a vonalait és vonalrendszereit -, hogy megmutassa a töredékességet, végességet, mely a végtelen mustra képzetét hívja elő. (Rácmolnár Sándor a különböző kultúrák írott és képi jeleit, formáit, vonalait, ornamentális motívumait ötvözi, nem feltétlenül szigorú struktúrákban. Globális, komplex vagy kevert nyelvezetű kommunikációja felidézi a kultúrák közös, metafizikai dimenzióit.) Várnagy Ildikó, aki az 1970-es évektől kezdve foglalkozik talált (személyes) tárgyak struktúrákba rendezésével, maga által létrehozott, a képírást idéző (írás)jelek alkotásával, szobor és jel azonosításával, újabb betűszobraival ugyancsak megtöri az írás struktúráit, hogy az egyéni formálás jegyeit magán viselő (élő) betűk és az így rendetlen betűépítmény megőrizze a kisillabizálható nevekkel jelzett személyiségeket (James Stuart Millt és Darwint) az emlékezés (semperi) falán transzparens ornamensként, élő fogalomként. Benczúr Emese épp az ellenkezőjét látszik tenni: konkretizálja személyhez/mindenkihez szóló felszólításának (Fényesítsd) jelentését a (reklám)fénnyel, de a feldíszítéssel apró és színes (kínai) játékok tömkelegével megzavarja, kiemeli a hasonlók sokaságából: a játék alatt eltűnik a megfogalmazott cél (és a betűk értelmes rendje), viszont éppen általa felröppen és könnyűvé válik. E betűvetők munkáiban mintha az ornamentika feldíszítés, a szó eredeti értelmében egy általánosabb jelentőséget adna az írásnak: a dolgok a rendbontással az univerzálisba helyeződnek át. A megbontott ornamentális rendekkel kapcsolatban ismét idézem Böhringert: Csak a rend és rendetlenség összevisszaságára tekintettel sikerülhet az, [ ] hogy a rendetlenség ne legyen kirekesztve a rendből, hanem hogy az egész észlelési mező átstrukturálása révén helyet kapjon benne. [ ] a feloldott zavarok mint struktúrák integrálódnak az immár összetettebb rendbe. A rend így összetettség és egyszerűség transzparenciájaként jelenik meg. [ ] Az egyszerűség és összetettség, áttekinthetőség és zavaró sokaság, mozgalmasság és nyugalom kereszteződése, a struktúrák és szimmetriák bonyolódása váltja ki a rend esztétikai vonzását. Egyszerűség és összetettség nem más, mint szépség és fenségesség a hagyományos esztétika nyelvén. 12 G. Semper szerint a művészetnek a természet törvényeit kell alkalmaznia (ahelyett, hogy utánozná), s az alaptörvények: a szimmetria, az arányosság, az irányultság. Már a 19. századi ornamentika-irodalom felsorakoztatta az ezeket előidéző eszköztárt/módszereket: az ismétlést, váltást, progressziót és az összezavarást is. 13 Ezeknek is léteznek természeti megfelelőik, melyeket Varga Éva emel ki és nagyít fel a természet kicsiny létezőjét, a füvet és struktúráját mintázó szobrain, miközben rátalál az egyik legősibb díszítőmotívumra: a végén bepöndörödött fű- vagy levélformára.is. Csurka Eszter pedig azokat a természetben működő erőket tárja fel vízben képződő viaszszobrainak fémbe öntött változatain, melyek előidézik az említett törvényeket és jelenségeket. A víz ezen információi ornamentális jellegű 12 Böhringer i.m. 1995, Charles Blanc: Art in Ornament and Dress (1877). A szakirodalomról bővebben lásd az Itt és most kiállítás keretében rendezett műcsarnoki konferencia-előadást, jún. Kézirat

5 formákat és rendszereket alkotnak. (Az expresszív gesztusok, melyek ismétlődése és változatai töltik ki Aatoth Franyo monokróm képének széles ecsetvonással felvitt, vastag festékrétegén a víztükörnek megfeleltetett felületet, nem ugyanígy ornamentális jellegűek-e?) Két, mellékesen már említett témára is ki kell még térnem: a fényre és a minimalitásra, melyek ornamentális jelentőségére a kortárs művészet hívja fel a figyelmet. Az örök fény ornamentális összefüggései, rögzítése és leszövése foglalkoztatták az átvilágított testrészleteket végtelen mustrává szervező Gémes Pétert. Szimbolikus képépítményei (falai) ezt értelmezik: a négyszögű, geometrikus képformába zárt, ék alakba rendezett kezek és lábak a véges létezés legszemélyesebb jelei, a fény révén éppúgy átmenetek testi és testetlen között, mint a mustra révén a töredék és a teljesség között. Az anyagon nyomot hagyó napfény és az ember esendő nyomhagyásának (a hímzésnek mint naplójegyzetnek) rokonsága Imre Mariann keretezetlen művén az időként felfogott fény és ornamens képét adja. Nem utolsó sorban említem a népművészeti vagy építészeti ornamentikát fény-képekkel dokumentáló fotográfusokat, akiket a gazdag látványvilág újabb képtípusok kialakítására ösztönzött. A tisztaszoba női hímzéseinek, szövéseinek sűrű mustráiba helyezett férfi madonna (Kornis Péter) éppúgy, mint a bérház-udvarok keretét adó szecessziós díszítmények alulnézeti képe (Czigány Ákos) ornamentikaértelmezések: a geometrikus alaprajz az emeleteken keresztül az égre rajzolódik, az ornamentika ezt készíti elő. A négyszög vagy sokszög (és egyúttal az ornamentika) Lao-cei, képtelennek tűnő végtelenítésének kísérleteként a fény formaként rögzül. A népművészet kitétele, saját kiállítási módja (ti. a tisztaszoba) pedig, frontális kivágatban, a változatos minták lüktető rendjében megnyilvánuló élettel övezi a földi gyermeket. De vannak fotósok, akik a természet munkájának ornamentális jellegét fedezik fel, s esetenként ismert ornamens-formákkal és struktúrákkal ötvözik, digitális technikát véve igénybe. (Noha itt most ez hiányzik, mint például Maczkó Erzsébet képei, akinek kiállítása egyidejűleg a Galéria 12-ben tekinthető meg, a közeli Hajnóczy utcában.) Végül: fénnyel működik Lévay Jenő képmásoló rendszere, melyben korábbi képeit dolgozza fel. Az eljárás során azok fokozatosan elvesztik jelentésüket, s a keletkező képek (videografikák, elektronikus képek) absztrakttá és ornamentálissá, végtelen variációkká válnak. A minimálbarokk 14 az ornamentalizmus újrakezdésénél (Mulasicsnál) már észlelt festői redukció/minimalizmus hozzáigazítása a semperi gondolathoz: a textil struktúrájához. Vászonra festett festmények között elképzelhetők azok a jelenleg folyó kísérletek (például Losonczy Istvánéi), melyek a felfeszített vászon szálaihoz igazodva, de a keret geometriájától eltérően az elemi geometriai formák torzulásaiból alakítják a(z ornamentális) struktúrát. A festészeti strukturalizmus jelentkezésekor egészen más: a kész forma és struktúra variációjának elve vezérelte azokat az alkotókat, akik a képi 14 Seregi Tamás fogalma,

6 rendszer változásait képsorozatokban rögzítették. A különbséget éppen az ornamentális szemlélet felbukkanása okozza. 15 Mindazonáltal a sorozat mint műforma a struktúrára érzékeny műalkotások esetében erősíti Hannes Böhringer elvárását: Az ornamens elleplez és strukturál egyszerre. Elrejti egy ruha vagy ház varrás- és törésvonalát, és éppen ezáltal szelíden utal is rá. ( ) A varrás az anyag, a szövetek és anyagok, a textusok végességének, töredékességének beismerése. Egymással össze kell kötni és egyben kell tartani őket. Az Ornamentika-értelmezések a jelenkori képzőművészetben című kiállításon sajátos, kifejezetten az ornamens/ornamentika által megindított alkotói gondolkodásra tereljük a figyelmet, abból is csupán néhányra. Szervezése közben természetesen gondoltunk azokra is, akik itt függetlenként bemutatkoztak az elmúlt negyedszázadban, különösen a galériával időben együtt induló pályákra. Boros Violáéra, aki ugyan kaotikusan telíti képeit jelszerű motívumokkal, de a jel és ornamens viszonyának feltárására újabb termekre lett volna szükség. Vagy Gábor Imréére, aki következetesen használ ornamentális motívumokat, Ghyczy Dénesére, akinél a kép-más megtörése bizonyul rendszerelvűnek, Hajdú Kingáéra, Káldi Katalinéra vagy Kótai Tamáséra, akinek motívumai a különböző kultúrák (köztük a magyar népművészet) formáit idézik, Kovács Gáboréra, akit kifejezetten az ornamentális tárgyak illetve a tárgyakban működő, a vizualitásukat befolyásoló rendszerek foglalkoztatják, Nemes Nikolettére és az idősebb generációból - George Peckére, akinek a rendszerváltozás körül készült művei terelték figyelmünket az omladozó budapesti bérházfalak ornamentikájára. Munkáikat itt fel tudjuk idézni, amint azokat a műveket-alkotókat is, akik egyidejűleg az Itt és most c. műcsarnoki kiállításon ornamentális művekkel szerepelnek. Ezek a kiállítások is meggyőztek arról, hogy egy ornamentika-szempontú válogatást érdemes bemutatni az ünnep alkalmából. A kép újraértelmezése történt az elmúlt negyedszázadban, az eleminek nevezhető ornamentika révén. Az univerzumra emlékeztető, végtelen mustra és különösen elemi vonalai, alapvetően nem ábrázoló természetű formái révén a művészet műhelyébe nyerhetünk bepillantást. A képzőművészet, az ornamentika iránti figyelmével, a maga egyszerűségében és tisztaságában a művészet lényegét és ennek folytonosságát prezentálja. Keserü Katalin 15 Lásd az OSA Archívum 2011-es kiállítását (Ornamentika szerialitás, Vasarely Múzeum)

Merítés a KUT-ból IV. GADÁNYI JENŐ. (1896 1960) festőművész emlékkiállítása. HAAS GALÉRIA, Budapest 2000. május 11-től június 10-ig

Merítés a KUT-ból IV. GADÁNYI JENŐ. (1896 1960) festőművész emlékkiállítása. HAAS GALÉRIA, Budapest 2000. május 11-től június 10-ig Merítés a KUT-ból IV. GADÁNYI JENŐ (1896 1960) festőművész emlékkiállítása HAAS GALÉRIA, Budapest 2000. május 11-től június 10-ig A kis zugokat szeretem, mert a részekben azonosul a világ. Kerülő úton,

Részletesebben

SZKA_209_22. Maszkok tánca

SZKA_209_22. Maszkok tánca SZKA_209_22 Maszkok tánca diákmelléklet maszkok tánca 9. évfolyam 207 Diákmelléklet 22/1 AUSZTRÁLIA TOTÓ Jelöld X-szel azokat a válaszokat, amiket helyesnek tartasz! Hány millió négyzetkilométer Ausztrália

Részletesebben

Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum 2012. ÁPRILIS RENDEZVÉNYEK, PROGRAMOK

Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum 2012. ÁPRILIS RENDEZVÉNYEK, PROGRAMOK Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum 2012. ÁPRILIS RENDEZVÉNYEK, PROGRAMOK RÁKÓCZI-HÁZ 3530 Miskolc, Rákóczi u. 2. Tel.: 46/ 500-680 E-mail: miskolcigaleria@gmail.com www.miskolcigaleria.hu Nyitva

Részletesebben

Fejős Edina SZERZŐ, SZÖVEG ÉS BEFOGADÁS A BIBLIOTERÁPIÁBAN

Fejős Edina SZERZŐ, SZÖVEG ÉS BEFOGADÁS A BIBLIOTERÁPIÁBAN Fejős Edina SZERZŐ, SZÖVEG ÉS BEFOGADÁS A BIBLIOTERÁPIÁBAN Nemrégiben egy író-olvasó találkozón vettem részt, ahol Kőrösi Zoltán szerintem méltatlanul kevéssé ismert kortárs magyar írónk volt a vendég.

Részletesebben

2011_ 11, 12. ISSN 1216-8890 1080 Ft

2011_ 11, 12. ISSN 1216-8890 1080 Ft 2011_ 11, 12 k o r t á r s m ű v é s z e t i f o l y ó i r a t B u d a p e s t ISSN 1216-8890 1080 Ft Kifordulok önmagamba val beszélget Schmal Róza Schmal Róza: A festményeidhez különböző irányokból lehet

Részletesebben

Az absztrakció centruma

Az absztrakció centruma Horváth Márk Lovász Ádám Az absztrakció centruma Gyarmathy Tihamér 100. születésnapja kapcsán...a fraktalitás lehetővé teszi az absztrakciót, méghozzá annak legkonkrétabb módját. Amennyiben az absztrakció

Részletesebben

LÉNÁRT TAMÁS A tiszta szemlélet nyomában

LÉNÁRT TAMÁS A tiszta szemlélet nyomában LÉNÁRT TAMÁS A tiszta szemlélet nyomában Nádas Péter fotókiállítása a Petőfi Irodalmi Múzeumban Nappal és éjszaka egyedül egy lakásban, lázasan és legyöngülten írja Nádas Péter a Jelentés a grunewaldi

Részletesebben

Nem tudom, hova lyukadok ki

Nem tudom, hova lyukadok ki Nem tudom, hova lyukadok ki Kollár Árpáddal és Nemes Z. Márióval Turi Tímea beszélget Szeretettel köszöntünk mindenkit. Amikor Árpi még nem árulta el, hogy az a közös bennetek, mindketten horkoltok, azon

Részletesebben

JAVASLAT A SZEGED VÁROS ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉGÉNEK VÉDELMÉRŐL SZÓLÓ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETRE

JAVASLAT A SZEGED VÁROS ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉGÉNEK VÉDELMÉRŐL SZÓLÓ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETRE JAVASLAT A SZEGED VÁROS ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉGÉNEK VÉDELMÉRŐL SZÓLÓ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETRE Tartalom: Előszó 2011. A2 A) Rendelet tervezet I. Általános rendelkezések... A3 II. Az építészeti örökség fenntartási

Részletesebben

EGY MŰVÉSZETI MONOGRÁFIA

EGY MŰVÉSZETI MONOGRÁFIA Készítette: Nagy Tímea EGY MŰVÉSZETI MONOGRÁFIA TIPOGRÁFIAI ELEMZÉSE PPKE BTK, Könyvkiadói szakember továbbképzés Könyvkiadás története Buda Attila 2012.05.28. 1 NAGY MŰVÉSZEK ÉLETE Klimt Könyv adatai

Részletesebben

Galériánk új arculata és profilbővítése

Galériánk új arculata és profilbővítése Művészeti hírlevél Galériánk hírei Galériánk új arculata és profilbővítése H osszabb tervezés és előkészület után örömmel mutatjuk be barátainknak, látogatóinknak és ügyfeleinknek megújult logónkat (lásd

Részletesebben

LÁTVÁNYTERV VIZUÁLIS TERV REFERENCIÁK REFERENCIÁK Mindkét szobor az együttlétre, a közösen eltöltött idõ fontosságára próbál reflektálni, ahol az alapmotívum a víz, mely a Körös révén meghatározó szerepet

Részletesebben

Szabó T. Attila: Erdélyi Történeti Helynévgyűjtése 1 11. Szabó T. Attila kéziratos gyűjtéséből közzéteszi: Hajdú Mihály et al. 2001 2010.

Szabó T. Attila: Erdélyi Történeti Helynévgyűjtése 1 11. Szabó T. Attila kéziratos gyűjtéséből közzéteszi: Hajdú Mihály et al. 2001 2010. Szemle 105 Szabó T. Attila: Erdélyi Történeti Helynévgyűjtése 1 11. Szabó T. Attila kéziratos gyűjtéséből közzéteszi: Hajdú Mihály et al. 2001 2010. Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest, 4236 lap +

Részletesebben

Híd és ajtó. Georg Simmel. Ó z e r K a t alin fo r dí t á s a

Híd és ajtó. Georg Simmel. Ó z e r K a t alin fo r dí t á s a Georg Simmel Híd és ajtó Ó z e r K a t alin fo r dí t á s a 30 A külvilág dolgainak képe számunkra azzal a kétértelműséggel bír, hogy a külső természetben minden egymáshoz kapcsolódva, ám ugyanakkor különállóként

Részletesebben

A Kárpát-medence a világ központja 3. Rész. A Régi Európa történelmének kulcskérdései

A Kárpát-medence a világ központja 3. Rész. A Régi Európa történelmének kulcskérdései A Kárpát-medence a világ központja 3. Rész. A Régi Európa történelmének kulcskérdései Megjelent: KAPU, 2012.04, 55-57. old. Részletek a hasonló című, készülő könyvből Európa önazonosságának kérdése Az

Részletesebben

Az értelem elemei. Az értelem elemei. Tartalom. Megjegyzés

Az értelem elemei. Az értelem elemei. Tartalom. Megjegyzés Tartalom Az értelem és elemei: a tudás, az intelligencia és a beleérző képesség. Mennyire járnak ezek együtt, és milyen kombinációkban fordulnak elő az emberekben? Mi jellemzi a zsenit, tehetséget és a

Részletesebben

A vágy titokzatos tárgya

A vágy titokzatos tárgya Fehér Dorottya A vágy titokzatos tárgya Tallér Edina: A húsevõ. Kalligram, Pozsony, 2010 Tallér Edina könyve már a fedőlapját tekintve is figyelmet ébreszt: borítóján vérvörös harisnyába bújtatott, a talajon

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

Breitner Péter. országjelentžshez

Breitner Péter. országjelentžshez Breitner Péter Zárszó a 2009. Žvi hajlžktalanügyi országjelentžshez A hajléktalanügyben kifejtett, lassan húszéves munkánknak egyesek szerint nincs látszatja, mások azt állítják, hogy a segítők életfontosságú

Részletesebben

Projektfeladat Földrajzi ismeretszerzés rajzolás segítségével

Projektfeladat Földrajzi ismeretszerzés rajzolás segítségével Projektfeladat Földrajzi ismeretszerzés rajzolás segítségével Készítette: Kedves Júlia - Toró Norbert - Tóth Enikő 2010. február 18. Megbeszéltük az előadás előtt, hogy mi leszünk majd egy csoportban.

Részletesebben

"Örömmel ugrok fejest a szakmába" - Interjú Őze Áronnal

Örömmel ugrok fejest a szakmába - Interjú Őze Áronnal "Örömmel ugrok fejest a szakmába" - Interjú Őze Áronnal 2014. október 29. szerda, 08:00 Az idei Vidor fesztiválon Őze Áron és Kedvek Richárd nyerte a legjobb főszereplő párosnak járó Pantalone-díjat az

Részletesebben

Olivier Messiaen kései alkotói korszaka

Olivier Messiaen kései alkotói korszaka DLA doktori értekezés tézisei Borbély László Olivier Messiaen kései alkotói korszaka Témavezető: Wilheim András Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28. számú művészet-és művelődéstörténeti tudományok besorolású

Részletesebben

A szelektív utánzás mint a kulturális tanulás eszköze

A szelektív utánzás mint a kulturális tanulás eszköze A szelektív utánzás mint a kulturális tanulás eszköze A kultúra megjelenése és átörökítése a szociális tanulás formáira támaszkodik. A kultúra lényegi jellemzője az ismeretek felhalmozása, melyhez találmányokra,

Részletesebben

A VAJDASÁGI ÉPÍTÉSZETI SZECESSZIŐ

A VAJDASÁGI ÉPÍTÉSZETI SZECESSZIŐ A VAJDASÁGI ÉPÍTÉSZETI SZECESSZIŐ TоRTÉNETÉBбL (VII.) A BEOCSINI KASTÉLY A Fruska Gora északi lankáin autózva az ősi 'beocsini pravoszláv kolostor felé, amelynek a temploma 1740-ben épült, talán nem is

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/32-5/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém

Részletesebben

RENDELETTERVEZET. az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998 (XII.15.) Kt. számú rendelet módosítására

RENDELETTERVEZET. az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998 (XII.15.) Kt. számú rendelet módosítására BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998 (XII.15.) Kt. számú rendelet módosítására Készítette: Vukovich Zoltán irodavezető

Részletesebben

A Trafó Kortárs Művészetek Háza pályázati felhívása

A Trafó Kortárs Művészetek Háza pályázati felhívása A Trafó Kortárs Művészetek Háza pályázati felhívása A Trafó Kortárs Művészetek Háza pályázatot hirdet kortárs művészeti Beavató Programban való részvételre a 2013/2014-es tanév első, őszi félévében. A

Részletesebben

4. Rokkantsági nyugdíjrendszer...19 Jogosultsági feltételek...19 Ellátások...20

4. Rokkantsági nyugdíjrendszer...19 Jogosultsági feltételek...19 Ellátások...20 Tartalomjegyzék 1. Általános jellemzők...1 A nyugdíjbiztosítási rendszerünk struktúrája...1 A nyugdíjbiztosítási járulékok mértéke, a nyugdíjrendszer finanszírozása...3 A nyugdíjbiztosítás irányítási és

Részletesebben

KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ

KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ Második esély típusú intézmények és programjaik Az Equal program keretén belül szervezett Fiatalok Tematikus Hálózat megbízásából a tanulmány szerzői arra vállalkoztak, hogy átfogó

Részletesebben

Analógiák és eltérések szövevénye

Analógiák és eltérések szövevénye Thomka Beáta Irodalomtörténeti Közlemények (ItK) 117(2013) Analógiák és eltérések szövevénye Sőtér István komparatista módszeréről Az európai önismeret és a közös hagyományát őrző művelődéstörténet megbecsülése

Részletesebben

A nemzetközi sportrendezvény-szervezési projektek sikertényezői és a siker megítélésének kritériumai

A nemzetközi sportrendezvény-szervezési projektek sikertényezői és a siker megítélésének kritériumai PANNON EGYETEM Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola Dancsecz Gabriella A nemzetközi sportrendezvény-szervezési projektek sikertényezői és a siker megítélésének kritériumai Doktori (Ph.D)

Részletesebben

Bán András A vizuális antropológia felé

Bán András A vizuális antropológia felé Bán András A vizuális antropológia felé Bán András A vizuális antropológia felé Budapest, 2008 A kötet megjelenését az MTA Könyv- és Folyóiratkiadó Bizottsága és a Nemzeti Kulturális Alap Fotóművészeti

Részletesebben

JÁTSZANI IS ENGEDD. A drámapedagógia történetének vázlatos áttekintése. Készítette: Meleg Gábor. Budapest, 2009.

JÁTSZANI IS ENGEDD. A drámapedagógia történetének vázlatos áttekintése. Készítette: Meleg Gábor. Budapest, 2009. JÁTSZANI IS ENGEDD A drámapedagógia történetének vázlatos áttekintése Készítette: Meleg Gábor Budapest, 2009. ELSŐ RÉSZ A drámapedagógia térhódítása I. 1. A drámapedagógia fogalma Sokan tettek arra kísérletet,

Részletesebben

Kódelméleti elemi feladatgyűjtemény Összállította: Hraskó András és Szőnyi Tamás

Kódelméleti elemi feladatgyűjtemény Összállította: Hraskó András és Szőnyi Tamás Kódelméleti elemi feladatgyűjtemény Összállította: Hraskó András és Szőnyi Tamás 1. Mérlegelés 1.1 Egy cég 10 szériában gyártott egész kg-os súlyokat. Az első szériában 1, a másodikban 2, a harmadikban

Részletesebben

A názáreti lelkiség bemutatása Charles de Foucauld, René Voillaume és Carlo Carretto írásai alapján

A názáreti lelkiség bemutatása Charles de Foucauld, René Voillaume és Carlo Carretto írásai alapján A názáreti lelkiség bemutatása Charles de Foucauld, René Voillaume és Carlo Carretto írásai alapján A názáreti periódust szoktuk rejtett életnek nevezni. Bevezetésként meg kell jegyeznünk, hogy a rejtett

Részletesebben

Pedagógusok a munkaerőpiacon

Pedagógusok a munkaerőpiacon 1 Györgyi Zoltán Pedagógusok a munkaerőpiacon Szabó László Tamás, vagy ahogy mindenki ismeri SZLT vagy SZLT professzor úr, régi kollégám. A sors úgy hozta, hogy bár két munkahelyünk is közös volt, közös

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. július 9-én 17,10 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. július 9-én 17,10 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 21 / 2007. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. július 9-én 17,10 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:

Részletesebben

A médiatudatosság a tanárképzésben

A médiatudatosság a tanárképzésben Szíjártó Imre: A médiatudatosság a tanárképzésben BEVEZETÉS Tanulmányunkban azt vizsgáljuk, hogy egy intézményben a tanárképzési területen mi és hogyan támogatja az adott horizontális NAT tartalmak megalapozását,

Részletesebben

Franciaország a felvilágosodás után

Franciaország a felvilágosodás után FRANCIA SZOCIOLÓGIATÖRTÉNET. PORTÉVÁZLATOK. AUGUSTE COMTE. ÉMILE DURKHEIM. PIERRE BOURDIEU A középkorban, illetve a felvilágosodás koráig uralkodó utópiák, társadalomalakító illúziók, reformok és víziók

Részletesebben

A delozsált és elhallgatott emlékmû

A delozsált és elhallgatott emlékmû Klein Rudolf A delozsált és elhallgatott emlékmû Az Élet Menete Alapítvány Holokauszt-emlékmûve az Erzsébet híd pesti hídfôjénél Napjainkban a szoborállítás reneszánszát éljük, az emlékezés, az elhallgatott

Részletesebben

Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottsága Elnöke

Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottsága Elnöke Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottsága Elnöke Szám: 318-2/2007. ELŐTERJESZTÉS A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági

Részletesebben

9. tétel. A/ Beszédgyakorlat: Vásárlási szokásaink Mire érdemes figyelnünk a vásárlás során? Te hol szeretsz vásárolni?

9. tétel. A/ Beszédgyakorlat: Vásárlási szokásaink Mire érdemes figyelnünk a vásárlás során? Te hol szeretsz vásárolni? 9. tétel A/ Beszédgyakorlat: Vásárlási szokásaink Mire érdemes figyelnünk a vásárlás során? Te hol szeretsz vásárolni? B/ Tinódi: Budai Ali basa históriája 1. Melyik vár ostromáról szól a mű? Meséld el

Részletesebben

14. Rák. (Rosszindulatú sejtburjánzás)

14. Rák. (Rosszindulatú sejtburjánzás) 14. Rák (Rosszindulatú sejtburjánzás) A rák megértéséhez különösen fontos az analóg gondolkodás. Tudatosítanunk kell azt a tényt, hogy az általunk észlelt vagy definiált teljességek (egység az egységek

Részletesebben

P. Müller Péter Székely György pályaképe

P. Müller Péter Székely György pályaképe 1 P. Müller Péter Székely György pályaképe Bizonyos értelemben méltánytalan dolog egy 94 éves életutat, és azon belül egy több mint hét évtizedes szakmai pályafutást egy rövid előadás keretében összegezni.

Részletesebben

Mára új helyzet alakult ki: a korábbiakhoz képest nagyságrendekkel komplexebb

Mára új helyzet alakult ki: a korábbiakhoz képest nagyságrendekkel komplexebb Iskolakultúra 2004/8 Nagy József ny. egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem, Szeged Az elemi kombinatív képesség kialakulásának kritériumorientált diagnosztikus feltárása tanulmány Ha beírjuk a számítógép

Részletesebben

Összefoglaló munka a csehszlovákiai magyarság 1945-1989 közötti történetéről

Összefoglaló munka a csehszlovákiai magyarság 1945-1989 közötti történetéről BAJCSI ILDIKÓ Összefoglaló munka a csehszlovákiai magyarság 1945-1989 közötti történetéről Popély Árpád: Fél évszázad kisebbségben. Fejezetek a szlovákiai magyarság 1945 utáni történetéből. Somorja, Fórum

Részletesebben

A CSALÁDOK ÉS HÁZTARTÁSOK ELŐRESZÁMÍTÁSA, 1986-2021 BUDAPEST 1988/2

A CSALÁDOK ÉS HÁZTARTÁSOK ELŐRESZÁMÍTÁSA, 1986-2021 BUDAPEST 1988/2 A CSALÁDOK ÉS HÁZTARTÁSOK ELŐRESZÁMÍTÁSA, 1986-2021 BUDAPEST 1988/2 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 7 I. AZ ELŐRESZÁMÍTÁS FELTÉTELRENDSZERE ÉS VÉGREHAJTÁSA... 10 1. A népesség családi állapot szerinti összetételének

Részletesebben

A körút és a sugárút szerepe és funkciói a várostestben

A körút és a sugárút szerepe és funkciói a várostestben Kovách Eszter 2005. január 28. A körút és a sugárút szerepe és funkciói a várostestben A várost élő szervezetnek tekintem, ezért meg kell határoznom mi az alapegysége. A település alapsejtje nem a ház

Részletesebben

Vári Péter-Rábainé Szabó Annamária-Szepesi Ildikó-Szabó Vilmos-Takács Szabolcs KOMPETENCIAMÉRÉS 2004

Vári Péter-Rábainé Szabó Annamária-Szepesi Ildikó-Szabó Vilmos-Takács Szabolcs KOMPETENCIAMÉRÉS 2004 Vári Péter-Rábainé Szabó Annamária-Szepesi Ildikó-Szabó Vilmos-Takács Szabolcs KOMPETENCIAMÉRÉS 2004 2005 Budapest Értékelési Központ SuliNova Kht. 2 Országos Kompetenciamérés 2004 Tartalom 1. Bevezetés...4

Részletesebben

Oktatói együttműködés a tanulás támogatásáért

Oktatói együttműködés a tanulás támogatásáért Oktatói együttműködés a tanulás támogatásáért Kovács Zsuzsa Tókos Katalin A jelen tanulmány a 2010-ben lefolytatott, A tanulási eredmények alkalmazása a felsőoktatási intézményekben 2. című kutatás (Vámos,

Részletesebben

TÉZIS TANULMÁNY KIERKEGAARD NÉMETORSZÁGI, MAGYARORSZÁGI ÉS OLASZORSZÁGI HATÁSÁRÓL MICHELE SITÀ

TÉZIS TANULMÁNY KIERKEGAARD NÉMETORSZÁGI, MAGYARORSZÁGI ÉS OLASZORSZÁGI HATÁSÁRÓL MICHELE SITÀ TÉZIS TANULMÁNY KIERKEGAARD NÉMETORSZÁGI, MAGYARORSZÁGI ÉS OLASZORSZÁGI HATÁSÁRÓL MICHELE SITÀ 2010 TANULMÁNY KIERKEGAARD NÉMETORSZÁGI, MAGYARORSZÁGI ÉS OLASZORSZÁGI HATÁSÁRÓL A jelen dolgozat célja bemutatni

Részletesebben

MÛVÉSZET. Fogas feszületek ARANYI SÁNDOR FOTÓKONSTRUKCIÓJA

MÛVÉSZET. Fogas feszületek ARANYI SÁNDOR FOTÓKONSTRUKCIÓJA MÛVÉSZET Fogas feszületek ARANYI SÁNDOR FOTÓKONSTRUKCIÓJA Először talán egy terebélyes pályaudvart kellene elképzelnünk. Átlós, nyílegyenes és íves sínpárok regimentje, köztük tömpe váltók, sudár jelzőlámpák.

Részletesebben

POSZTMODERN UTAZÁS (SEHOVÁ) AZ ÍRÓI KÉPZELET FEDÉLZETÉN

POSZTMODERN UTAZÁS (SEHOVÁ) AZ ÍRÓI KÉPZELET FEDÉLZETÉN KÁNTÁS BALÁZS POSZTMODERN UTAZÁS (SEHOVÁ) AZ ÍRÓI KÉPZELET FEDÉLZETÉN KAPCSOLÓDÓ TANULMÁNY ZSÁVOLYA ZOLTÁN HOLLANDI BOLYGÓ CÍMŰ HANGREGÉNYÉHEZ Zsávolya Zoltán első, műfajteremtő(nek szánt) (hang)regénye

Részletesebben

Az első osztályos olvasókönyvek olvasmányainak világképe és értékszemlélete 1. Vargáné Nagy Anikó. kutatás közben 535

Az első osztályos olvasókönyvek olvasmányainak világképe és értékszemlélete 1. Vargáné Nagy Anikó. kutatás közben 535 kutatás közben 535 rán tanulmányozunk. Gyarmati Gyöngyi egy tanulmányában Barbara W. Sommer-Mary Kay Quinlandet idézi. Az amerikai szerzőpáros véleménye szerint a szóbeli közléssel járó kifejezőeszközök

Részletesebben

Nyíri Attila. Ősi számrendszerünk 2 (jobbról-balra írással) használhatósága és a tizedesszám kialakítása

Nyíri Attila. Ősi számrendszerünk 2 (jobbról-balra írással) használhatósága és a tizedesszám kialakítása Nyíri Attila Ősi számrendszerünk 2 (jobbról-balra írással) használhatósága és a tizedesszám kialakítása Nyíri Attila Ősi számrendszerünk 2 (jobbról-balra írással) használhatósága Nyíri Attila: Ősi számrendszerünk

Részletesebben

C/6 A VÉGRENDELET ÉS AZ ÖRÖKLÉSI SZERZŐDÉS ÖSSZEHASONLÍTÁSA; A VÉGINTÉZKEDÉS TARTALMA

C/6 A VÉGRENDELET ÉS AZ ÖRÖKLÉSI SZERZŐDÉS ÖSSZEHASONLÍTÁSA; A VÉGINTÉZKEDÉS TARTALMA A VÉGINTÉZKEDÉSEN ALAPÚLÓ ÖRÖKLÉSRŐL A végintézkedési szabadság a kötetlen magántulajdonosi társadalmak viszonylag természetes velejárója: a magántulajdonos jogának elismerése ahhoz, hogy vagyonáról halál

Részletesebben

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 Nr. 321/2016. SZENTJOBB EGYHÁZMEGYÉNK ŐSI KEGYHELYE Az Irgalmasság Évében tervezett lelkipásztori programok között, ahogyan azt Főtisztelendő Paptestvéreim

Részletesebben

különösen a média közleményeiben való reális tájékozódást. Mindehhez elengedhetetlen egyszerű matematikai szövegek értelmezése, elemzése.

különösen a média közleményeiben való reális tájékozódást. Mindehhez elengedhetetlen egyszerű matematikai szövegek értelmezése, elemzése. MATEMATIKA Az iskolai matematikatanítás célja, hogy hiteles képet nyújtson a matematikáról, mint tudásrendszerről, és mint sajátos emberi megismerési, gondolkodási, szellemi tevékenységről. A matematika

Részletesebben

Szeminárium-Rekurziók

Szeminárium-Rekurziók 1 Szeminárium-Rekurziók 1.1. A sorozat fogalma Számsorozatot kapunk, ha pozitív egész számok mindegyikéhez egyértelműen hozzárendelünk egy valós számot. Tehát a számsorozat olyan függvény, amelynek az

Részletesebben

Várakozásban élünk a következő napokban:

Várakozásban élünk a következő napokban: Művészeti hírlevél Galériánk hírei Ünnepi várakozás Várakozásban élünk a következő napokban: karácsony közeleg, a gyermek-jézus születésének időpontja. Olyan eseményt várunk, amelynek ismerete részlegesen

Részletesebben

Bocz János Jéghegyek. Tévhitek, avagy a magyar nonprofit szektor mélyrétegei

Bocz János Jéghegyek. Tévhitek, avagy a magyar nonprofit szektor mélyrétegei Bocz János Jéghegyek. Tévhitek, avagy a magyar nonprofit szektor mélyrétegei Az újkori magyar civil, nonprofit szektor az idei évben ünnepli 20 éves születésnapját. Ilyen alkalmakkor a témával foglalkozó

Részletesebben

Terület- és térségmarketing. /Elméleti jegyzet/

Terület- és térségmarketing. /Elméleti jegyzet/ Terület- és térségmarketing /Elméleti jegyzet/ Terület- és térségmarketing /Elméleti jegyzet/ Szerző: Nagyné Molnár Melinda Szent István Egyetem Szerkesztő: Nagyné Molnár Melinda Lektor: Szakály Zoltán

Részletesebben

http://www.koznev.hu/cikk/%e2%80%9eameddig-telik-tolem--teszem-adolgomat%e2%80%9d---beszelgetes-a-80-eves-ferge-zsuzsaval

http://www.koznev.hu/cikk/%e2%80%9eameddig-telik-tolem--teszem-adolgomat%e2%80%9d---beszelgetes-a-80-eves-ferge-zsuzsaval http://www.koznev.hu/cikk/%e2%80%9eameddig-telik-tolem--teszem-adolgomat%e2%80%9d---beszelgetes-a-80-eves-ferge-zsuzsaval Köznevelés, 2011. junius 17. Interjú Ameddig telik tőlem, teszem a dolgomat - Beszélgetés

Részletesebben

AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR MODERNIZÁLÁSA.

AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR MODERNIZÁLÁSA. AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR MODERNIZÁLÁSA. Ha a Pázmány Péter Tudományegyetem könyvtárának utolsó másfél évtizedéről beszélünk, rögtön megmondjuk olvasóinknak: ezen a területen is a szerves fejlődést becsüljük

Részletesebben

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 2. szám - 2014. december Kik az Új Családok? Sokan kérdezik tőlünk mostanában, hogy kik az Új Családok, mi jellemző rájuk, mit tesznek, hogyan élnek? Összegyűjtöttünk néhány

Részletesebben

2014. március 24-27. TÉMA HÉT

2014. március 24-27. TÉMA HÉT 2014. március 24-27. TÉMA HÉT Munkára fel! Más keretek közt a Témahéten! T. 11. évfolyamos tanulók! Az alábbiakban olvashatjátok a témaheti kínálatot. Mit is kell tudni az időbeosztásról? Olvassátok el

Részletesebben

Petelei István írásgyakorlatai (Média- és társadalomtörténeti elemzés)

Petelei István írásgyakorlatai (Média- és társadalomtörténeti elemzés) Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Irodalomtudományi Doktori Iskola Török Zsuzsa Petelei István írásgyakorlatai (Média- és társadalomtörténeti elemzés) Doktori értekezés tézisei Témavezető:

Részletesebben

"Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni"

Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni "Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni" (Hírszerző, 2008 december 9.) Az Út a munkához program biztosan kielégíti majd a tömegigényt, hogy az ingyenélőket most jól megregulázzuk, az

Részletesebben

A magyar helyesírás főbb jellemzői

A magyar helyesírás főbb jellemzői Helyesírásunkról Gondolatainkat, közlendőnket gyakran kell írásban kifejeznünk. Ilyenkor tesszük föl magunkban a kérdést: Hogyan írjunk? Milyen szavakkal és milyen mondatokkal közölhetnénk, milyen szövegbe

Részletesebben

Állapottér-reprezentálható problémák

Állapottér-reprezentálható problémák 1 fejezet Állapottér-reprezentálható problémák 11 Állati karácsony 111 A feladat A karácsonyra készülő Nagy családban a gyerekek (Botond, Emese, Karcsi, Orsi és Vanda) alaposan feladták a leckét a szülőknek

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. szeptember 27-én (csütörtökön) 16.00 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

A nyugdíjreform elsõ négy éve

A nyugdíjreform elsõ négy éve Közgazdasági Szemle, XLIX. évf., 2002. június (518 527. o.) ÁMON ZSOLT BUDAVÁRI PÉTER HAMZA LÁSZLÓNÉ HARASZTI KATALIN MÁRKUS ANNAMÁRIA A nyugdíjreform elsõ négy éve Modellszámítások és tények Az 1998-ban

Részletesebben

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 1 4. évfolyam

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 1 4. évfolyam RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 1 4. évfolyam Célok és feladatok A vizuális nevelés látni és láttatni tanít. Átfogó célja a tanulók látáskultúrájának megalapozása. Feladata a vizuális megismerő-, befogadó-, alkotóképesség

Részletesebben

Vajdasági Alien. Jódal Kálmánnal Kocsis Árpád beszélget

Vajdasági Alien. Jódal Kálmánnal Kocsis Árpád beszélget Vajdasági Alien Jódal Kálmánnal Kocsis Árpád beszélget Amit elképzelünk, arról soha nem szabad lemondani. (Clive Barker) 70 Jódal Kálmán világába negyedóránként indul közvetlen járat az újvidéki vasútállomás

Részletesebben

Test, mint Univerzum. 2013. október 7.

Test, mint Univerzum. 2013. október 7. Test, mint Univerzum 2013. október 7. Üdvözöllek benneteket! Mória vagyok. Egy olyan témát hoztam be nektek, ami a figyelmetek középpontjában van, de talán nem így. Bánjatok a testetekkel úgy, mint egy

Részletesebben

A Kúria elnökének országgyűlési beszámolója a Kúria 2012. évi tevékenységéről a jogegység biztosítása és az önkormányzati normakontroll körében

A Kúria elnökének országgyűlési beszámolója a Kúria 2012. évi tevékenységéről a jogegység biztosítása és az önkormányzati normakontroll körében J / 11282 A KÚRIA ELNÖKE 2013. El. II. A. 4/1. szám A Kúria elnökének országgyűlési beszámolója a Kúria 2012. évi tevékenységéről a jogegység biztosítása és az önkormányzati normakontroll körében 2 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

SAJÓSZENTPÉTER Város Integrált Településfejlesztési Stratégia 1 SAJÓSZENTPÉTER VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA. Borsod-Tender Kft.

SAJÓSZENTPÉTER Város Integrált Településfejlesztési Stratégia 1 SAJÓSZENTPÉTER VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA. Borsod-Tender Kft. 1 SAJÓSZENTPÉTER VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2 Tartalomjegyzék Tartalom 1 BEVEZETÉS... 5 2 HELYZETELEMZÉS ÖSSZEFOGLALÁSA... 7 2.1 A VÁROSI SZINTŰ HELYZETELEMZÉS ÖSSZEFOGLALÁSA... 7 2.2

Részletesebben

Szakmai terv 2010. Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja

Szakmai terv 2010. Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja Szakmai terv 2010. Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja MEREK 2010. évi szakmai terv A MEREK szakmai terve 2010. évre Misszió A Merek célja a mozgássérült emberek társadalmi integrációjának elősegítése

Részletesebben

T.A.B.B.Y., AVAGY ISKOLAI BÁNTALMAZÁS AZ INTERNETEN A MAGYARORSZÁGI KUTATÁS EREDMÉNYEI

T.A.B.B.Y., AVAGY ISKOLAI BÁNTALMAZÁS AZ INTERNETEN A MAGYARORSZÁGI KUTATÁS EREDMÉNYEI T.A.B.B.Y., AVAGY ISKOLAI BÁNTALMAZÁS AZ INTERNETEN A MAGYARORSZÁGI KUTATÁS EREDMÉNYEI 1. A kutatás bemutatása A TABBY (Threat Assessment of Bullying Behavior among Youth) in Internet kutatás panelfelmérés

Részletesebben

KÖNYVISMERET HÁZIDOLGOZAT

KÖNYVISMERET HÁZIDOLGOZAT KÖNYVISMERET HÁZIDOLGOZAT Kós Károly 21. századi tükre Egy illusztrált, magyar kiadású szakkönyv bemutatása Készítette: Dróth Júlia Konzulens: Buda Attila PPKE Kiadói szerkesztő I. évfolyam Budapest, 2007.

Részletesebben

- a tanulmányi épületet nyugati irányban bõvítõ, a menzaudvart elépítõ változatot; (16)

- a tanulmányi épületet nyugati irányban bõvítõ, a menzaudvart elépítõ változatot; (16) Gyõr, Széchenyi István Egyetem új oktatási épület és könyvtár A pályamûvek általános értékelése Az egyetem beépítési struktúrája a közlekedési magok erõteljes formai-szerkezeti hangsúlyozásával és az épületelemek

Részletesebben

LABOR. Nyitó kiállítás: A mű ideje / a mű az időben 2007 október 12 - november 25

LABOR. Nyitó kiállítás: A mű ideje / a mű az időben 2007 október 12 - november 25 LABOR A C3 Alapítvány, a Fiatal Képzőművészek Stúdiója és a Magyar Képzőművészeti Egyetem együttműködése 1053 Budapest, Képíró u. 6. Nyitó kiállítás: A mű ideje / a mű az időben 2007 október 12 - november

Részletesebben

Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Pedagógiai Programja

Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Pedagógiai Programja II.2.5.2. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI ÁG " A múltat is alkotni kell, különben elvész, elmúlik, ha nem lesz belőle műalkotás " / Illyés Gyula / ÁLTALÁNOS BEVEZETŐ 1. Előzmények, eddigi eredmények - Iskolánk

Részletesebben

MUNKÁCSY MIHÁLY (1844-1900) KRISZTUS-TRILÓGIA: KRISZTUS PILÁTUS ELŐTT, 1881 GOLGOTA, 1884 ECCE HOMO! 1896

MUNKÁCSY MIHÁLY (1844-1900) KRISZTUS-TRILÓGIA: KRISZTUS PILÁTUS ELŐTT, 1881 GOLGOTA, 1884 ECCE HOMO! 1896 MUNKÁCSY MIHÁLY (1844-1900) KRISZTUS-TRILÓGIA: KRISZTUS PILÁTUS ELŐTT, 1881 GOLGOTA, 1884 ECCE HOMO! 1896 KRISZTUS PILÁTUS ELŐTT, 1881. Olaj, vászon, 417 x 636 cm Jelzés jobbra lent: Munkácsy (eredetileg:

Részletesebben

A NAGYVÁROSI LAKÓTELEPEK KOMPLEX TÁRSADALOMFÖLDRAJZI VIZSGÁLATA BUDAPESTI MINTATERÜLETEKEN TÉMAVEZETŐ: EGEDY TAMÁS. Záróbeszámoló

A NAGYVÁROSI LAKÓTELEPEK KOMPLEX TÁRSADALOMFÖLDRAJZI VIZSGÁLATA BUDAPESTI MINTATERÜLETEKEN TÉMAVEZETŐ: EGEDY TAMÁS. Záróbeszámoló A NAGYVÁROSI LAKÓTELEPEK KOMPLEX TÁRSADALOMFÖLDRAJZI VIZSGÁLATA BUDAPESTI MINTATERÜLETEKEN TÉMAVEZETŐ: EGEDY TAMÁS Záróbeszámoló I. A kutatás célja A kutatás elsődleges célja az volt, hogy a lakótelepi

Részletesebben

képességgel és készséggel, hogy alkalmazni tudják matematikai tudásukat, és felismerjék, hogy a megismert fogalmakat és tételeket változatos

képességgel és készséggel, hogy alkalmazni tudják matematikai tudásukat, és felismerjék, hogy a megismert fogalmakat és tételeket változatos MATEMATIKA Az iskolai matematikatanítás célja, hogy hiteles képet nyújtson a matematikáról mint tudásrendszerről és mint sajátos emberi megismerési, gondolkodási, szellemi tevékenységről. A matematika

Részletesebben

J e g y zőkönyv ISZB-NP-1/2010. (ISZB-NP-1/2010-2014.)

J e g y zőkönyv ISZB-NP-1/2010. (ISZB-NP-1/2010-2014.) ISZB-NP-1/2010. (ISZB-NP-1/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottsága népesedéspolitikai albizottságának 2010. november 8-án, hétfőn, 8 óra 37 perckor

Részletesebben

HELYI TANTERV BIOLÓGIA Tantárgy

HELYI TANTERV BIOLÓGIA Tantárgy Energetikai Szakközépiskola és Kollégium 7030 Paks, Dózsa Gy. út 95. OM 036396 75/519-300 75/414-282 HELYI TANTERV BIOLÓGIA Tantárgy 0-2 - 2-1 óraszámokra Készítette: Csajáginé Nikl Katalin szaktanár Ellenőrizték:

Részletesebben

Vizuális alkotó gyakorlat Alapfok 1-6. évfolyam

Vizuális alkotó gyakorlat Alapfok 1-6. évfolyam Célok és feladatok Vizuális alkotó gyakorlat Alapfok 1-6. évfolyam A vizuális alkotó gyakorlat célja a tanuló egyéni, kreatív személyiségjegyeinek előhívása, az ismeretek, élmények feldolgozásának segítése,

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ISKOLÁK ALSÓ TAGOZATOS DIÁKJAI RÉSZÉRE

ÁLTALÁNOS ISKOLÁK ALSÓ TAGOZATOS DIÁKJAI RÉSZÉRE ÁLTALÁNOS ISKOLÁK ALSÓ TAGOZATOS DIÁKJAI RÉSZÉRE A kiadványt összeállította: Laskó Zoltánné, Rosta Helga, Szirmai Nóra Grafika: Varga Gábor Farkas, Tunyogi Gábor Kiadja: Városi Képtár - Deák Gyűjtemény,

Részletesebben

A dolgok arca részletek

A dolgok arca részletek 1 Bakonyi István: A dolgok arca Arcképvázlat Pék Pálról Nagykanizsa, Czupi Kiadó Pannon Tükör, 2007. A dolgok arca részletek Pék Pál 1939. július 26-án született Nagykanizsán. A szülőhely mindmáig lakóhelye

Részletesebben

A társasági adó legfontosabb szabályai 2016.

A társasági adó legfontosabb szabályai 2016. A társasági adó legfontosabb szabályai 2016. A Magyarországon jövedelem- és vagyonszerzésre irányuló, vagy azt eredményező gazdasági tevékenység, azaz a vállalkozási tevékenység alapján, az annak során

Részletesebben

Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán

Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán Sikeresen befejezték tanulmányaikat a Rendőrtiszti Főiskola mesterszakának

Részletesebben

Varga Borbála 2011.01.18. VABPABB.ELTE. Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben

Varga Borbála 2011.01.18. VABPABB.ELTE. Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben A Kárpát-medence fazekasművészetét egyedülálló változatosság jellemzi: a XVIII. századra kialakult az egyes központokra jellemző sajátos formavilág és

Részletesebben

Írók, költők Bazsonyi Aranyhoz UTASSY JÓZSEF 1. Egy festőhöz

Írók, költők Bazsonyi Aranyhoz UTASSY JÓZSEF 1. Egy festőhöz Írók, költők Bazsonyi Aranyhoz UTASSY JÓZSEF 1 Egy festőhöz Én Istenedben nem hiszek, de csókoltatom, ha van: Próféta sem vagyok, nem ám, minek ámítsam magam: Van gyöngy vizem, friss levegőm, hamuhodó

Részletesebben

Útmutató a Matematika 1. tankönyv használatához

Útmutató a Matematika 1. tankönyv használatához Útmutató a Matematika 1. tankönyv használatához ELŐSZÓ Kedves Tanító Kollégák! Ebben a rövid útmutatóban összefoglaljuk azokat a szerintünk alapvető tudnivalókat, amelyek az 1. évfolyam matematikaóráinak

Részletesebben

XVI-XVII. századi erdélyi ékszerek a tárgyi emlékek, valamint az írott és a képi források tükrében

XVI-XVII. századi erdélyi ékszerek a tárgyi emlékek, valamint az írott és a képi források tükrében Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Művészettörténet-tudományi Doktori Iskola XVI-XVII. századi erdélyi ékszerek a tárgyi emlékek, valamint az írott és a képi források tükrében A doktori

Részletesebben

A szerb nemzeti kisebbség jogainak érvényesítése a magyarországi köznevelésben (2014)

A szerb nemzeti kisebbség jogainak érvényesítése a magyarországi köznevelésben (2014) HERCZEGHNÉ Orbán Éva Melinda A szerb nemzeti kisebbség jogainak érvényesítése a magyarországi köznevelésben (2014) Több mint harminc éve tanítok, és mint pedagógust mindig is érdekelt milyen lehet egy

Részletesebben

[Erdélyi Magyar Adatbank] BEVEZETŐ

[Erdélyi Magyar Adatbank] BEVEZETŐ BEVEZETŐ Kötetünk tanulmányai a XVIII XIX. század fordulójának stílusait, műveit és mestereinek tevékenységét elemzik, a barokk és klasszicizmus közötti átmeneti korszak bonyolult kérdéseit kutatják, majd

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MÛKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MÛKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI ÉS MÛKÖDÉSI SZABÁLYZAT Széchenyi István katolikus Általános Iskola Füzesabony 1. SZÁMÚ MELLÉKLET AZ ISKOLAI KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MÛKÖDÉSI SZABÁLYZATÁNAK MELLÉKLETEI 1. sz. melléklet Az iskolai

Részletesebben