Sajtófigyelés a 11. Életút Nap kapcsán

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Sajtófigyelés a 11. Életút Nap kapcsán"

Átírás

1 Sajtófigyelés a 11. Életút Nap kapcsán április 25., hétfő A 11. Életút Nap rendezvény kapcsán ez idáig összesen 69 megjelenést regisztráltunk. A megjelenések közel ötöde elektronikus médiumokban szerepelt: 4 rádiós, 8 televíziós híradásban, ami azt igazolta, hogy a lokális médiumok mellett az országos, nagy elérésű csatornák figyelmét is sikeresen felhívtuk az Alapítvány eredményeire. Az eseményt követően az MTI is beszámolt az Alapítvány idei sikereiről, mely nyomán közel megduplázódott a megjelenések száma. A megjelent sajtóhírek mindegyike kizárólag az Alapítvánnyal foglalkozott, az eredményről és a rendezvényről is pozitív hangnemben számoltak be. Az Életút Naphoz kötődő kommunikáció részeként további elektronikus médiumokban való szereplést szerveztünk: április 14-én a Duna TV Család-barát műsorába, az április 19-én M1 Ma reggel beszélgető műsorába valamint az InfoRádióban egy hosszú anyagot. Tartalom Duna TV Család-barát (37. perctől)... 4 Csányi Alapítvány a Család-barátban, Kalla Andrea előadásával (19. perctől)... 4 M1 Ma délelőtt... 4 Az Életút Nap hagyományos esemény a Csányi Alapítvány életében (19. perctől)... 4 RTL Klub Híradó... 4 Újabb tehetségeket támogatnak... 4 InfoRádió Déli hírek re bővül a Csányi Alapítvány a Gyermekekért által támogatottak száma... 4 InfoRadio.hu... 5 Újabb területeken is segíthet a Csányi Alapítvány... 5 SzegedMa.hu... 6 Dinamikusan nő a Csányi Alapítvány egyre több gyermek és család kap életre szóló támogatást. 6 Kapos TV - Híradó... 8 Tovább bővül a Csányi Alapítvány... 8 Kapos Pont... 8 Újabb tehetségeket támogatnak... 8 Kapos Pont

2 Tovább bővül a Csányi Alapítvány... 8 Somogy TV Nagybajomi gyerekeket is segítenek Hír TV Híradó Újabb 45 gyerekről gondoskodik a Csányi-alaptívány SOnline.hu Alapítványi focimeccs: Puhl Sándor vezette, Bernd Storck megnézte ATV Esti híradó Tovább bővül a Csányi Alapítvány a Gyermekekért Somogyi Hírlap Életút a tehetségekért Trend FM - Reggeli monitor A 11. Életút Napját tartotta tegnap a Csányi Alapítvány a Gyermekekért Globoport.hu Újabb tehetséges, de hátrányos helyzetű gyerekeket segít a Csányi Alapítvány Életút Programja. 13 Világszám.hu Kaposváron ünnepelt a Csányi Alapítvány Középsuli.hu Újabb tehetséges, de hátrányos helyzetű gyerekeket segít a Csányi Alapítvány Életút Programja. 16 Pécs Rádió Csányi Alapítvány 11. Életút Napi tudósítás Család.hu Újabb területeken is segíthet a Csányi Alapítvány ÚjNemzedék.hu Újabb 45 fővel bővül a Csányi Alapítvány által felkarolt gyermekek száma Marketinginfó.hu Tovább bővül a Csányi Alapítvány KormányHivatal.hu A tehetség a legjobb befektetés SomogyMa.hu Tovább bővül a Csányi Alapítvány KaposvárMost.hu Tehetségek találkoztak Kaposváron

3 SomogyTV.hu Egyenlő esélyekkel az iskolapadban M1 Ma reggel Tovább bővül a hátrányos helyzetű gyermekeket támogató "Csányi Alapítvány a Gyermekekért" 24 KaposMost Extra Tehetségek találkoztak Kaposváron Középsuli.hu Hátrányos helyzetűeken segít a Csányi Alapítvány InfoRádió Csányi Alapítvány 11. Életút Nap MTI Újabb 45 hátrányos helyzetű fiatalt támogat a Csányi Alapítvány Hír.ma Újabb 45 hátrányos helyzetű fiatalt támogat a Csányi Alapítvány Híradó.hu Újabb 45 hátrányos helyzetű fiatalt támogat a Csányi Alapítvány Hírmagazin.eu Újabb 45 hátrányos helyzetű fiatalt támogat a Csányi Alapítvány Napilapcsoport Újabb 45 hátrányos helyzetű fiatalt támogat a Csányi Alapítvány Nemzeti.net Újabb hátrányos helyzetű, tehetséges fiatalokat támogat a Csányi Polgárportál.hu Újabb hátrányos helyzetű, tehetséges fiatalokat támogat a Csányi Véleményezd.hu Újabb hátrányos helyzetű, tehetséges fiatalokat támogat a Csányi Xmagazin.hu Újabb hátrányos helyzetű, tehetséges fiatalokat támogat a Csányi

4 Duna TV Család-barát (37. perctől) Csányi Alapítvány a Család-barátban, Kalla Andrea előadásával (19. perctől) , csütörtök Link: M1 Ma délelőtt Az Életút Nap hagyományos esemény a Csányi Alapítvány életében (19. perctől) , vasárnap Link: RTL Klub Híradó Újabb tehetségeket támogatnak , vasárnap Link: Egymillió forintot költ egy fiatalra évente a Csányi Alapítvány. Hátrányos sorban élő tehetségeket karolnak fel, az ország 6 településén, jelenleg háromszázan kapnak tőlük támogatást. A gyerekek sorsát tízéves kortól akár az egyetemi diplomáig kísérik. Évente egyszer valamennyien találkoznak, az Életút Napon. Ennek helyszíne ezúttal Kaposvár volt, ahol elhangzott, hogy júniustól újabb negyvenöt tehetséges gyerek kerülhet a programba. InfoRádió Déli hírek 345-re bővül a Csányi Alapítvány a Gyermekekért által támogatottak száma , vasárnap 4

5 InfoRadio.hu Újabb területeken is segíthet a Csányi Alapítvány , vasárnap Link: Újabb 45 fővel bővül a Csányi Alapítvány által felkarolt gyermekek száma - mondta az alapító Csányi Sándor. Az OTP elnök-vezérigazgatója szerint a kiválasztott tehetséges gyerekek eddig igazolták a várakozásokat, és éltek az alapítvány nyújtotta lehetőségekkel. Csányi Sándor tervezi, hogy más térségben is megjelenik az alapítvány, bár döntés még nincs erről. A Csányi Alapítvány operatív igazgatója arról beszélt: 2-3-szoros a túljelentkezés évente. Radoszáv Miklós hozzátette: a legnehezebb döntés a gyerekek kiválasztása. A Csányi Alapítvány Életút Napja minden évben egy bemutatkozás a gyerekek részéről, hogy mit tanultak az elmúlt évben. Minden évben bővítjük az alapítvány létszámát, most 300-an vagyunk, de már 45 gyerek beválogatásra került, aki hamarosan az alapítványba kerül, így már 345-en leszünk. Szép lassan haladunk - mondta az alapító. Sajnos az alacsony kamatkörnyezet nem használ az alapítvány befektetéseinek, így a folyó költségek fedezése egyre nehezebb a meglévő tőke lekötésével - tette hozzá.csányi Sándor elmondta, a beválogatások kapcsán ismét azt látja, hogy borzalmas helyzetben élnek emberek, családok, és szükség van erre a tevékenységre. Úgy érzem, hogy megint 45 olyan gyereket tudtunk kiválasztani, akik nagyon tehetségesek, és az alapítvány segítségével többre juthat, mint az alapítvány nélkül - véli az OTP elnök-vezérigazgatója. Arra a kérdésre, hogy minden esetben igazoltnak látták-e azt, amit 5-8 évvel korábban a szakmai grémium eldöntött, Csányi Sándor úgy fogalmazott, hogy ha összességében kell beszélni róla, akkor a válasz igen. Nyilván volt néhány három-négy eset, ahol úgy érzem, hogy az a gyerek, akit beválogatottunk, nem élt azzal a lehetőséggel, amit felkínáltunk, de többségében, szinte száz százalékban azt mondhatom, hogy megbecsülték azt, amit kaptak, és éltek vele - fogalmazott az alapító. A Csányi Sándor a programban azt tartja elsődlegesen fontosnak, hogy a gyerekek eljutnak egy olyan iskolai képzettségig, amihez egyébként nem biztos, hogy eljutnának. Mire befejezik az egyetemet, nemcsak az iskola által adott képzésnek, de az alapítványon keresztül kapott számítástechnikai, nyelvi képzésnek köszönhetően is kiváló eredményeket tudnak elérni - mondta az OTP elnök-vezérigazgatója. Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy összetartsuk ezeket a gyerekeket. Láthatjuk, hogy az egyetemmel nem ér véget az alapítványi részvétel, visszajönnek az Életút Napra, nagyon szívesen segítenek, önkénteskednek. A példájuk biztatást jelent azoknak, akik még általános iskolába járnak, hogy lehet nagyon szép eredményeket elérni nehezebb környezetből is - hangsúlyozta. Tervezem, hogy más területekre is megyünk tovább. De mindig konzervatív voltam gazdálkodási értelemben, tehát akkor megyünk tovább, ha évtizedekre előre megvan a megfelelő bázis. De abban biztos vagyok, hogy tovább fogunk lépni, lesznek új helyszínek - mondta az alapítvány alapítója. A legnehezebb döntés a gyerekek kiválasztása Radoszáv Miklós, a Csányi Alapítvány operatív igazgatója szerint a legnehezebb feladat mindig az a döntés, hogy kik kerülnek be a programba. A szakmai 5

6 beválogatás már megtörtént, és május 3-án dönt a kuratórium arról a három új csoportról, amiben összesen 45 gyerek lesz Nagybajomban, Pécsett és Mohácson - közölte Radoszáv Miklós. Kifejtette, hogy ötödikes kortól lehet támogatást kapni. A negyedik második félévében válogatjuk be őket, nyáron már dolgozunk a gyerekekkel, de az intenzív munka az ötödik osztályban, szeptemberben kezdődik, és évig, a diploma megszerzéséig tart. A legnehezebb döntés mindig a bekerülésről szól, mert utána már a miénk, a szakembereké a munka. De hogy ki legyen az a 15 gyerek, akinek esélyt adunk, az egy nagyon nehéz döntés - fogalmazott az operatív igazgató. Kétháromszoros szokott lenni a túljelentkezés: idén a 45 helyre 90 pályázónk volt. Hozzátette: idén elég nagy számban voltak nevelőszülőknél vagy gyerekotthonban élő gyerekek is a pályázók között. Korábban is voltak és vannak állami gondozásban élő gyerekek a pályázók között, de idén még nagyobb számban voltak - mondta. Véleménye szerint az persze, hogy a gyerekek tehetségesek, még nem jelenti azt, hogy nincsenek nehézségek. Azt szoktam mondani a kollégáimnak, hogy akkor lenne nagy baj, ha minden nagyon flottul menne. Mert szerintem egy tehetséges gyereknek igen sok baja van a világgal, valószínűleg azért, mert sok mindent nem ért, vagy gyorsabban gondolkodik a világról. Részképesség-zavarokkal idén több helyszínen is találkoztunk, de ettől a gyerek még kiváló tehetség lehet például a zenében. Ezért erre a tesztek összeállításánál, értékelésénél külön figyelünk - fogalmazott Radoszáv Miklós. Hozzátette: ha a mi javaslatainkat a kuratórium elfogadja, akkor lesz olyan gyerek a beválogatottak között, akinek van ilyen problémája. Olyan új módszereket alkalmazunk az oktatásban, ami főként a csapatban való munkára tanít, minden képzésünkön erre törekszünk. Azt gondolom, hogy a csapatban való gondolkodás a jövő, nem lehet úgy eredményt elérni, és nem is fog olyan személy a munka világában elhelyezkedni, aki nem tud csapatban dolgozni - véli. Idén az alapítványból újabb 25 gyerek felvételizik egyetemre, főiskolára. Ha őket is felveszik, akkor közel 50 egyetemistánk lesz. A mostani 38 egyetemistának a tanulmányi átlaga közelíti a négyest, heten 4,5 feletti kreditindexes átlagot szereztek, és van közöttük olyan, aki már másodjára köztársasági ösztöndíjas. Ez igazolja a program sikerét - mondta a Csányi Alapítvány operatív igazgatója. SzegedMa.hu Dinamikusan nő a Csányi Alapítvány egyre több gyermek és család kap életre szóló támogatást , vasárnap Link: https://szegedma.hu/hir/szeged/2016/04/dinamikusan-no-a-csanyi-alapitvany-egyre-tobbgyermek-es-csalad-kap-eletre-szolo-tamogatast.html 6

7 Tovább bővül a Csányi Alapítvány: idén újabb negyvenöt tehetséges, de hátrányos helyzetű gyermek lép be az Életút programba. Ez tizenöt százalékos bővülést jelent a jelenlegi háromszáz fős létszámhoz képest. A Csányi Sándor által életre hívott Csányi Alapítvány Életút Programjába általános iskola ötödikes korosztálytól kerülhetnek be hátrányos körülmények között élő gyermekek. Életüket tanulmányaik végéig mentorok, pedagógusok, családsegítők segítik tehetségük kibontakoztatásában. Az európai szinten is egyedülálló program célja a tehetségfejlesztés mellett összetartó közösségek kialakítása, valamint a gyermekek és családjuk mindennapjainak könnyebbé tétele. Az Életút programban jelenleg résztvevő háromszáz gyermek kilátásai mellett a családtagjaik élete is megváltozik, így az Alapítvány hatása megsokszorozódik. A támogatottjaink családtagjaival együtt már eddig is több mint ezer ember számára tudtuk enyhíteni a hátrányos helyzetből fakadó elszigeteltséget és kilátástalanságot, idén pedig további negyvenöt család kapcsolódik az Alapítvány Életút programjához mondta el Csányi Sándor alapító. Jó érzéssel tölt el a tudat, hogy a támogatott gyermekek egytől egyig példaképek lesznek családjuk és közvetlen környezetük számára. Bízom benne, hogy továbbra is sokan csatlakoznak programunkhoz támogatóként, így fenn tudjuk tartani a jelenlegi gyors bővülést, hiszen rengeteg fiatal tehetség vár még felfedezésre ebben az országban, akik a segítségünk nélkül nem kapják meg az elrugaszkodás esélyét tette hozzá. A Csányi Alapítvány 2005-ös alapítása óta több mint 300 gyermek kapott támogatást az Életút Programon keresztül. A képzések és programok országszerte hat helyszínen, 17 tehetséggondozó csoportban zajlottak a 2015-ös évben. A magas színvonalú alapítványi munkához 18 mentor, 57 fejlesztőtanár és 83 önkéntes járult hozzá. Jelenleg 138-an részesülnek tanulmányi ösztöndíjban a legalább 4,5-ös tanulmányi átlaguknak köszönhetően. A programhoz korábban csatlakozott tanulók közül 38-an felsőoktatásban, 11 fiatal felsőfokú szakképzésben, 91 diák pedig középiskolában tanul. Az elmúlt 11 évben 90 diák szerzett komplett ECDL (európai számítógép-használói) bizonyítványt, a gyermekek összesen 172 nyelvvizsgát tettek le sikerrel az évek során június 1-től három helyszínen (Pécs, Nagybajom, Mohács) újabb 45 gyermek kap lehetőséget a Programhoz való csatlakozásra. Az Alapító joggal lehet büszke az elért eredményekre, mert a jövő nemzedék nevelésébe fektetett munka nem csak az alapítványi programokon részt vevő több mint 300 gyermek jövőjére van pozitív hatással, hanem a szüleiknek tartott speciális foglalkozások, a testvéreiknek is szóló közös programok és a szociális juttatások révén a családjaikra is. Elégedetten látjuk, hogy a gyermekek a kapott tudást és értékrendet az életük minden területén, közvetlen környezetükben is alkalmazzák, terjesztik mondta el Radoszáv Miklós, a Csányi Alapítvány operatív igazgatója. Annak érdekében, hogy a gyerekek minél több új tudományterületet ismerjenek meg, az Alapítvány számos partnerrel működik együtt, pl. az OTP Fáy Alapítvány O.K. Központjával a pénzügyi kultúra fejlesztése a cél, az NI LEGO Programja révén a grafikus programozással ismerkednek, a MICROSOFT Magyarország segítségével a számítástechnika rejtelmeibe nyernek betekintést, a Polgár Judit Sakk Alapítványnak köszönhetően pedig a logikus gondolkodásukat fejlesztik. Az Alapítványnál emellett 7

8 lehetősége van a mentoroknak és fejlesztőtanároknak, hogy saját hobbijukat, speciális érdeklődésüket is megosszák a gyermekekkel. Mikics Péter, a szegedi Közösségi Ház mentora hobbiját, a természet ismeretét és szeretetét is igyekszik átadni a diákoknak, hat éve természetfotózásra tanítja őket. Mindig is vonzott a természet, hogy kiszakadjak a városból akár csak kis időre. Nagyon örülök neki, hogy egyre több fiatalt érdekel ez a lehetőség. Hasznos is, ha a diákok gyakorlatias jelleggel tanulnak a környezetről, a mostani héttagú csoportból többen a környezetvédelem és a fotózás területén szeretnének továbbtanulni. Kapos TV - Híradó Tovább bővül a Csányi Alapítvány , vasárnap A HÍRADÓ ANYAGÁT ONLINE ÁTVETTE A KAPOS.HU: Kapos Pont Újabb tehetségeket támogatnak , kedd Link: Foglalkoztatást segítő programok indulnak Kaposváron, mellette pedig három új ipari park is épül a városban. 15 milliárd forint támogatást hívhat le Kaposvár. A jövő szakembereit toborozták a hétvégén a szakmák éjszakája elnevezésű rendezvényen. A hagyományteremtő programmal a munkaerőhiányt csökkentenék. Újabb 45 tehetséges, hátrányos helyzetű gyereket támogat a Csányi Alapítvány. A programban résztvevők enélkül nem építhetnék egyenlő esélyekkel jövőjüket. Kapos Pont Tovább bővül a Csányi Alapítvány , vasárnap Link: Idén újabb negyvenöt tehetséges, de hátrányos helyzetű gyermek lép be az Életút programba. Ez tizenöt százalékos bővülést jelent a jelenlegi háromszáz fős létszámhoz képest. 8

9 A Dr. Csányi Sándor által életre hívott Csányi Alapítvány Életút Programjába általános iskola ötödikes korosztálytól kerülhetnek be hátrányos körülmények között élő gyermekek. Életüket tanulmányaik végéig mentorok, pedagógusok, családsegítők segítik tehetségük kibontakoztatásában. Az európai szinten is egyedülálló program célja a tehetségfejlesztés mellett összetartó közösségek kialakítása, valamint a gyermekek és családjuk mindennapjainak könnyebbé tétele. Az Életút programban jelenleg résztvevő háromszáz gyermek kilátásai mellett a családtagjaik élete is megváltozik, így az Alapítvány hatása megsokszorozódik. A támogatottjaink családtagjaival együtt már eddig is több mint ezer ember számára tudtuk enyhíteni a hátrányos helyzetből fakadó elszigeteltséget és kilátástalanságot, idén pedig további negyvenöt család kapcsolódik az Alapítvány Életút programjához. mondta el Dr. Csányi Sándor, alapító. Jó érzéssel tölt el a tudat, hogy a támogatott gyermekek egytől egyig példaképek lesznek családjuk és közvetlen környezetük számára. Bízom benne, hogy továbbra is sokan csatlakoznak programunkhoz támogatóként, így fenn tudjuk tartani a jelenlegi gyors bővülést, hiszen rengeteg fiatal tehetség vár még felfedezésre ebben az országban, akik a segítségünk nélkül nem kapják meg az elrugaszkodás esélyét. Egyre több gyermek és család kap életre szóló támogatást Egyre több gyermek és család kap életre szóló támogatást A Csányi Alapítvány 2005-ös alapítása óta több mint 300 gyermek kapott támogatást az Életút Programon keresztül. A képzések és programok országszerte hat helyszínen, 17 tehetséggondozó csoportban zajlottak a 2015-ös évben. A magas színvonalú alapítványi munkához 18 mentor, 57 fejlesztőtanár és 83 önkéntes járult hozzá. Jelenleg 138-an részesülnek tanulmányi ösztöndíjban a legalább 4,5-ös tanulmányi átlaguknak köszönhetően. A programhoz korábban csatlakozott tanulók közül 38-an felsőoktatásban, 11 fiatal felsőfokú szakképzésben, 91 diák pedig középiskolában tanul. Az elmúlt 11 évben 90 diák szerzett komplett ECDL (európai számítógép-használói) bizonyítványt, a gyermekek összesen 172 nyelvvizsgát tettek le sikerrel az évek során június 1-től 3 helyszínen (Pécs, Nagybajom, Mohács) újabb 45 gyermek kap lehetőséget a Programhoz való csatlakozásra. Az Alapító joggal lehet büszke az elért eredményekre, mert a jövő nemzedék nevelésébe fektetett munka nem csak az alapítványi programokon részt vevő több mint 300 gyermek jövőjére van pozitív hatással, hanem a szüleiknek tartott speciális foglalkozások, a testvéreiknek is szóló közös programok és a szociális juttatások révén a családjaikra is. Elégedetten látjuk, hogy a gyermekek a kapott tudást és értékrendet az életük minden területén, közvetlen környezetükben is alkalmazzák, terjesztik mondta el dr. Radoszáv Miklós, a Csányi Alapítvány operatív igazgatója. Annak érdekében, hogy a gyerekek minél több új tudományterületet ismerjenek meg, az Alapítvány számos partnerrel működik együtt, pl. az OTP Fáy Alapítvány O.K. Központjával a pénzügyi kultúra fejlesztése a cél, az NI LEGO Programja révén a grafikus programozással ismerkednek, a MICROSOFT Magyarország segítségével a számítástechnika rejtelmeibe nyernek betekintést, a Polgár Judit Sakk Alapítványnak köszönhetően pedig a logikus gondolkodásukat fejlesztik. Az Alapítványnál emellett lehetősége van a mentoroknak és fejlesztőtanároknak, hogy saját hobbijukat, speciális érdeklődésüket is megosszák a gyermekekkel. 9

10 A kaposvári önkormányzat évente 100 millió forinttal támogatja a gyerekeket, fiatalokat tanulmányaikban. Szita Károly polgármester pedig köszönetét fejezte ki az alapítványnak. Somogy TV Nagybajomi gyerekeket is segítenek , vasárnap Link: Tovább bővül a Csányi Alapítvány, június 1-től 3 helyszínen köztük Nagybajomban - újabb 45 hátrányos helyzetű gyermek kap lehetőséget az Életút programhoz való csatlakozásra. A programba az általános iskola ötödikes korosztálytól kerülhetnek be a diákok, akiket tanulmányaik végéig mentorok, pedagógusok segítenek, hogy tehetségük kibontakozhasson. Az európai szinten is egyedülálló projekt célja a tehetségfejlesztés mellett összetartó közösségek kialakítása, valamint a gyermekek és családjuk mindennapjainak könnyebbé tétele. Hír TV Híradó Újabb 45 gyerekről gondoskodik a Csányi-alaptívány , vasárnap Link: Június elsejétől újabb 45 gyerek kerül be a Csányi Alapítvány a Gyermekekért Életút Programjába, így már összesen 345 hátrányos helyzetű, de tehetséges gyerekről gondoskodik a szervezet. Csányi Sándor OTP-elnök és -vezérigazgató magánvagyonából 2005-ben létrejött alapítvány jelenleg 2,7 milliárd forintból gazdálkodik. A Pécsett, Szegeden, Nagybajomban és Mohácson működő program munkáját 18 mentor, 57 fejlesztő tanár és 83 önkéntes segíti. Az alapítvány minden évben egymillió forintot költ egy gyermekre. SOnline.hu Alapítványi focimeccs: Puhl Sándor vezette, Bernd Storck megnézte , vasárnap Link: 10

11 Újabb 45 tehetséges, ám hátrányos helyzetű gyermek lép az Életút Programba, jelentette be vasárnap kaposvári sajtótájékoztatóján Csányi Sándor. Ötödikes koruktól kerülhetnek a projektbe a diákok, az alapítvány 2005-ös megalapítása óta eltelt időszakban több mint 300 fiatalnak segített az alapítvány. Tanulmányaik során a pedagógusokon és mentorokon kívül családsegítők is bekapcsolódnak a munkába, hatékonyan segítik a fiatalok tehetségének kibontakoztatását. A legalább 4,5-ös átlagnak köszönhetően jelenleg 138-an kapnak tanulmányi ösztöndíjat. Tizenegy év alatt 90 tanuló az európai számítógép-használói bizonyítványt (ECDL) szerezte meg, s összesen 172 nyelvvizsgát tettek le. Szita Károly, Kaposvár polgármestere kiemelte: a fiatalok támogatása, segítése korábban és most is fontos. Vasárnap a kaposvári Klebelsberg kollgéiumban tartottak Életút napot: a kulturális bemutatón kívül barátságos focimérkőzésre hívták a résztvevőket, melyet Puhl Sándor vezetett, az alapítvány csapata a kaposvári színészekből összeállt társasággal játszott, a rendezvényre ellátogatott Bernd Storck szövetségi kapitány is. ATV Esti híradó Tovább bővül a Csányi Alapítvány a Gyermekekért , vasárnap Somogyi Hírlap Életút a tehetségekért , hétfő Újabb 45 tehetséges, hátrányos helyzetű gyermek lép az Életút Programba, jelentette be vasárnap kaposvári sajtótájékoztatóján Csányi Sándor. Az alapítvány 2005-ös megalapítása óta eltelt időszakban több mint 300 fiatalnak segített az alapítvány. 11

12 Trend FM - Reggeli monitor A 11. Életút Napját tartotta tegnap a Csányi Alapítvány a Gyermekekért , hétfő Link: Nemzetgazdasági szempontból sem elhanyagolható ez a teljesítmény, hiszen a jövő tehetséges munkaerőibe fektetnek bele. 11. Életút napját tartotta tegnap a Csányi Alapítvány. Az esemény apropóján a szervezet alapítója a Trend FM-en értékelte az eddigi teljesítményt. Csányi Sándor úgy látja a siker folyamatos és állandó, hiszen látszik, amikor a felkarolt tehetségek sikert érnek el. Az alapító szerint a tehetséggondozás, 12

13 mint jótékonyság valódi befektetés, mert látható eredményén túl nemzetgazdasági szinten is kézzel fogható eredményeket hoz. Csányi Sándorral Czwick Dávid beszélgetett. Globoport.hu Újabb tehetséges, de hátrányos helyzetű gyerekeket segít a Csányi Alapítvány Életút Programja , vasárnap Link: A Csányi Alapítvány idén újabb negyvenöt tehetséges, de hátrányos helyzetű gyermeket vett fel az Életút Programba, amely hosszútávú, komplex támogatást nyújt a résztvevőknek. Az új diákok csatlakozása tovább bővíti a jelenleg 300 tanulóból álló kört. Az újonnan csatlakozókat és az eddigi sikereket Kaposváron ünnepelték meg a diákok és az alapítvány vezetősége, a 11. Életút Napon. A Dr. Csányi Sándor által alapított Csányi Alapítvány Életút Programja hosszú távon kíván segítséget nyújtani tehetséges, de hátrányos helyzetű gyermekeknek. A programba felvételt nyert 10 éves gyerekeket egészen diplomájuk megszerzéséig segíti az alapítvány többek között tehetséggondozó foglalkozásokkal, szociális támogatással, nyelvtanulási lehetőséggel. A diákok sikeréért több szakképzett pedagógus, mentor, családsegítő dolgozik. A program nem egyszeri segítséget nyújt a rászorulóknak, hanem lehetővé teszi, hogy a fiatalok képesek legyenek megteremteni saját sikereik feltételeit mondta Dr. Csányi Sándor. Hozzátette, cél, hogy tágítsák a támogatottak körét, de csak akkor lépnek előre, ha biztosított egy-egy gyermek folyamatos segítése tíz éven keresztül. Bízom benne, hogy továbbra is sokan csatlakoznak programunkhoz támogatóként, így fenn tudjuk tartani a jelenlegi gyors bővülést, hiszen rengeteg fiatal tehetség vár még felfedezésre ebben az országban, akik a segítségünk nélkül nem kapják meg az elrugaszkodás esélyét. mondta Csányi Sándor. A képzéseket és programokat országszerte hat helyszínen, 17 tehetséggondozó csoportban tartották tavaly. A magas színvonalú alapítványi munkát 18 mentor, 57 fejlesztőtanár és 83 önkéntes segítette. Jelenleg 138-an részesülnek tanulmányi ösztöndíjban a legalább 4,5-ös tanulmányi átlaguknak köszönhetően. A programhoz korábban csatlakozott tanulók közül 38-an felsőoktatásban, 11 fiatal felsőfokú szakképzésben, 91 diák pedig középiskolában tanul. Az elmúlt 11 évben 90 diák szerzett komplett ECDL (európai számítógép-használói) bizonyítványt, a gyermekek összesen 172 nyelvvizsgát tettek le sikerrel az évek során. 13

14 Az alapítvány együttműködik több partnerrel is annak érdekében, hogy minél több területen szerezzenek ismereteket a gyerekek. Az OTP Fáy András Alapítványának OK Központjával a pénzügyi kultúra fejlesztése a cél, az NI LEGO Programja révén a grafikus programozással ismerkednek, a MICROSOFT Magyarország segítségével a számítástechnika rejtelmeibe nyernek betekintést, a Polgár Judit Sakk Alapítványnak köszönhetően pedig a gyerekek logikus gondolkodását fejlesztik. A program bővülésével három új helyszínen, Pécsett, Nagybajomban és Mohácson is 45 gyermek csatlakozhatott a programhoz. A Debreceni Egyetemmel közösen kidolgozott kiválasztási eljárás során nem csupán a gyerekek képességeit mérték fel, hanem egy pszichológiai vizsgálaton is részt vettek a jelöltek. Az alapítvány munkatársai úgy vélik, a gyerekek teljes körű támogatása csak a családdal való szoros együttműködés során valósulhat meg. Dr. Radoszáv Miklós, az alapítvány operatív igazgatója úgy véli, A jövő nemzedék nevelésébe fektetett munka nem csak az alapítványi programokon részt vevő több mint 300 gyermek jövőjére van pozitív hatással, hanem a szüleiknek tartott speciális foglalkozások, a testvéreiknek is szóló közös programok és a szociális juttatások révén a családjaikra is. Az alapítvány által szervezett Szülők Akadémiájának programjain a támogatott gyerekek családjai segítséget kapnak gyermekneveléssel kapcsolatos kérdésekben is. Szita Károly, Kaposvár polgármestere elmondta, a város évi 100 millió forintot költ tehetséggondozásra. A társadalmi felelősségvállalás ügyét fontosnak tekintő Kaposvár számára nagy segítséget jelent a Csányi Alapítvány munkája. Világszám.hu Kaposváron ünnepelt a Csányi Alapítvány , hétfő Link: A Csányi Alapítvány idén újabb negyvenöt tehetséges, de hátrányos helyzetű gyermeket vett fel az Életút Programba. Az újonnan csatlakozókat és az eddigi sikereket Kaposváron ünnepelték meg a diákok és az alapítvány vezetősége, a 11. Életút Napon. A Csányi Sándor által alapított Csányi Alapítvány Életút Programja hosszú távon kíván segítséget nyújtani tehetséges, de hátrányos helyzetű gyermekeknek. A programba felvételt nyert 10 éves gyerekeket egészen diplomájuk megszerzéséig segíti az alapítvány többek között tehetséggondozó foglalkozásokkal, szociális támogatással, nyelvtanulási lehetőséggel. A diákok sikeréért több szakképzett pedagógus, mentor, családsegítő dolgozik. 14

15 A program nem egyszeri segítséget nyújt a rászorulóknak, hanem lehetővé teszi, hogy a fiatalok képesek legyenek megteremteni saját sikereik feltételeit mondta Dr. Csányi Sándor. Hozzátette, cél, hogy tágítsák a támogatottak körét, de csak akkor lépnek előre, ha biztosított egy-egy gyermek folyamatos segítése tíz éven keresztül. Bízom benne, hogy továbbra is sokan csatlakoznak programunkhoz támogatóként, így fenn tudjuk tartani a jelenlegi gyors bővülést, hiszen rengeteg fiatal tehetség vár még felfedezésre ebben az országban, akik a segítségünk nélkül nem kapják meg az elrugaszkodás esélyét. mondta Csányi Sándor. A képzéseket és programokat országszerte hat helyszínen, 17 tehetséggondozó csoportban tartották tavaly. A magas színvonalú alapítványi munkát 18 mentor, 57 fejlesztőtanár és 83 önkéntes segítette. Jelenleg 138-an részesülnek tanulmányi ösztöndíjban a legalább 4,5-ös tanulmányi átlaguknak köszönhetően. A programhoz korábban csatlakozott tanulók közül 38-an felsőoktatásban, 11 fiatal felsőfokú szakképzésben, 91 diák pedig középiskolában tanul. Az elmúlt 11 évben 90 diák szerzett komplett ECDL (európai számítógép-használói) bizonyítványt, a gyermekek összesen 172 nyelvvizsgát tettek le sikerrel az évek során. Az alapítvány együttműködik több partnerrel is annak érdekében, hogy minél több területen szerezzenek ismereteket a gyerekek. Az OTP Fáy András Alapítványának OK Központjával a pénzügyi kultúra fejlesztése a cél, az NI LEGO Programja révén a grafikus programozással ismerkednek, a MICROSOFT Magyarország segítségével a számítástechnika rejtelmeibe nyernek betekintést, a Polgár Judit Sakk Alapítványnak köszönhetően pedig a gyerekek logikus gondolkodását fejlesztik. A program bővülésével három új helyszínen, Pécsett, Nagybajomban és Mohácson is 45 gyermek csatlakozhatott a programhoz. A Debreceni Egyetemmel közösen kidolgozott kiválasztási eljárás során nem csupán a gyerekek képességeit mérték fel, hanem egy pszichológiai vizsgálaton is részt vettek a jelöltek. Az alapítvány munkatársai úgy vélik, a gyerekek teljes körű támogatása csak a családdal való szoros együttműködés során valósulhat meg. Dr. Radoszáv Miklós, az alapítvány operatív igazgatója szerint a jövő nemzedék nevelésébe fektetett munka nem csak az alapítványi programokon részt vevő több mint 300 gyermek jövőjére van pozitív hatással, hanem a szüleiknek tartott speciális foglalkozások, a testvéreiknek is szóló közös programok és a szociális juttatások révén a családjaikra is. Az alapítvány által szervezett Szülők Akadémiájának programjain a támogatott gyerekek családjai segítséget kapnak gyermekneveléssel kapcsolatos kérdésekben is. Szita Károly, Kaposvár polgármestere elmondta, a város évi 100 millió forintot költ tehetséggondozásra. A társadalmi felelősségvállalás ügyét fontosnak tekintő Kaposvár számára nagy segítséget jelent a Csányi Alapítvány munkája. 15

16 Középsuli.hu Újabb tehetséges, de hátrányos helyzetű gyerekeket segít a Csányi Alapítvány Életút Programja , hétfő Link: A Csányi Alapítvány idén újabb negyvenöt tehetséges, de hátrányos helyzetű gyermeket vett fel az Életút Programba. Az újonnan csatlakozókat és az eddigi sikereket Kaposváron ünnepelték meg a diákok és az alapítvány vezetősége, a 11. Életút Napon. A Csányi Sándor által alapított Csányi Alapítvány Életút Programja hosszú távon kíván segítséget nyújtani tehetséges, de hátrányos helyzetű gyermekeknek. A programba felvételt nyert 10 éves gyerekeket egészen diplomájuk megszerzéséig segíti az alapítvány többek között tehetséggondozó foglalkozásokkal, szociális támogatással, nyelvtanulási lehetőséggel. A diákok sikeréért több szakképzett pedagógus, mentor, családsegítő dolgozik. A program nem egyszeri segítséget nyújt a rászorulóknak, hanem lehetővé teszi, hogy a fiatalok képesek legyenek megteremteni saját sikereik feltételeit mondta Dr. Csányi Sándor. Hozzátette, cél, hogy tágítsák a támogatottak körét, de csak akkor lépnek előre, ha biztosított egy-egy gyermek folyamatos segítése tíz éven keresztül. Bízom benne, hogy továbbra is sokan csatlakoznak programunkhoz támogatóként, így fenn tudjuk tartani a jelenlegi gyors bővülést, hiszen rengeteg fiatal tehetség vár még felfedezésre ebben az országban, akik a segítségünk nélkül nem kapják meg az elrugaszkodás esélyét. mondta Csányi Sándor. A képzéseket és programokat országszerte hat helyszínen, 17 tehetséggondozó csoportban tartották tavaly. A magas színvonalú alapítványi munkát 18 mentor, 57 fejlesztőtanár és 83 önkéntes segítette. Jelenleg 138-an részesülnek tanulmányi ösztöndíjban a legalább 4,5-ös tanulmányi átlaguknak köszönhetően. A programhoz korábban csatlakozott tanulók közül 38-an felsőoktatásban, 11 fiatal felsőfokú szakképzésben, 91 diák pedig középiskolában tanul. Az elmúlt 11 évben 90 diák szerzett komplett ECDL (európai számítógép-használói) bizonyítványt, a gyermekek összesen 172 nyelvvizsgát tettek le sikerrel az évek során. Az alapítvány együttműködik több partnerrel is annak érdekében, hogy minél több területen szerezzenek ismereteket a gyerekek. Az OTP Fáy András Alapítványának OK Központjával a pénzügyi kultúra fejlesztése a cél, az NI LEGO Programja révén a grafikus programozással ismerkednek, a MICROSOFT Magyarország segítségével a számítástechnika rejtelmeibe nyernek betekintést, a Polgár Judit Sakk Alapítványnak köszönhetően pedig a gyerekek logikus gondolkodását fejlesztik. 16

17 A program bővülésével három új helyszínen, Pécsett, Nagybajomban és Mohácson is 45 gyermek csatlakozhatott a programhoz. A Debreceni Egyetemmel közösen kidolgozott kiválasztási eljárás során nem csupán a gyerekek képességeit mérték fel, hanem egy pszichológiai vizsgálaton is részt vettek a jelöltek. Az alapítvány munkatársai úgy vélik, a gyerekek teljes körű támogatása csak a családdal való szoros együttműködés során valósulhat meg. Dr. Radoszáv Miklós, az alapítvány operatív igazgatója szerint a jövő nemzedék nevelésébe fektetett munka nem csak az alapítványi programokon részt vevő több mint 300 gyermek jövőjére van pozitív hatással, hanem a szüleiknek tartott speciális foglalkozások, a testvéreiknek is szóló közös programok és a szociális juttatások révén a családjaikra is. Az alapítvány által szervezett Szülők Akadémiájának programjain a támogatott gyerekek családjai segítséget kapnak gyermekneveléssel kapcsolatos kérdésekben is. Szita Károly, Kaposvár polgármestere elmondta, a város évi 100 millió forintot költ tehetséggondozásra. A társadalmi felelősségvállalás ügyét fontosnak tekintő Kaposvár számára nagy segítséget jelent a Csányi Alapítvány munkája. Pécs Rádió Csányi Alapítvány 11. Életút Napi tudósítás , vasárnap Család.hu Újabb területeken is segíthet a Csányi Alapítvány , hétfő Link: Újabb 45 fővel bővül a Csányi Alapítvány által felkarolt gyermekek száma mondta az alapító Csányi Sándor. Az OTP elnök-vezérigazgatója szerint a kiválasztott tehetséges gyerekek eddig igazolták a várakozásokat, és éltek az alapítvány nyújtotta lehetőségekkel írja az inforadio.hu. A Csányi Alapítvány Életút Napja minden évben egy bemutatkozás a gyerekek részéről, hogy mit tanultak az elmúlt évben. Minden évben bővítjük az alapítvány létszámát, most 300-an vagyunk, de már 45 gyerek beválogatásra került, aki hamarosan az alapítványba kerül, így már 345-en leszünk. Szép lassan haladunk mondta az alapító. Sajnos az alacsony kamatkörnyezet nem használ az alapítvány befektetéseinek, így a folyó költségek fedezése egyre nehezebb a meglévő tőke lekötésével tette hozzá. 17

18 Csányi Sándor elmondta, a beválogatások kapcsán ismét azt látja, hogy borzalmas helyzetben élnek emberek, családok, és szükség van erre a tevékenységre. Úgy érzem, hogy megint 45 olyan gyereket tudtunk kiválasztani, akik nagyon tehetségesek, és az alapítvány segítségével többre juthat, mint az alapítvány nélkül véli az OTP elnök-vezérigazgatója. Arra a kérdésre, hogy minden esetben igazoltnak látták-e azt, amit 5-8 évvel korábban a szakmai grémium eldöntött, Csányi Sándor úgy fogalmazott, hogy ha összességében kell beszélni róla, akkor a válasz igen. Nyilván volt néhány három-négy eset, ahol úgy érzem, hogy az a gyerek, akit beválogatottunk, nem élt azzal a lehetőséggel, amit felkínáltunk, de többségében, szinte száz százalékban azt mondhatom, hogy megbecsülték azt, amit kaptak, és éltek vele fogalmazott az alapító. A Csányi Sándor a programban azt tartja elsődlegesen fontosnak, hogy a gyerekek eljutnak egy olyan iskolai képzettségig, amihez egyébként nem biztos, hogy eljutnának. Mire befejezik az egyetemet, nemcsak az iskola által adott képzésnek, de az alapítványon keresztül kapott számítástechnikai, nyelvi képzésnek köszönhetően is kiváló eredményeket tudnak elérni mondta az OTP elnökvezérigazgatója. ÚjNemzedék.hu Újabb 45 fővel bővül a Csányi Alapítvány által felkarolt gyermekek száma , hétfő Link: ekek_szama Az OTP elnök-vezérigazgatója szerint a kiválasztott tehetséges gyerekek eddig igazolták a várakozásokat, és éltek az alapítvány nyújtotta lehetőségekkel írja az inforadio.hu. A Csányi Alapítvány Életút Napja minden évben egy bemutatkozás a gyerekek részéről, hogy mit tanultak az elmúlt évben. Minden évben bővítjük az alapítvány létszámát, most 300-an vagyunk, de már 45 gyerek beválogatásra került, aki hamarosan az alapítványba kerül, így már 345-en leszünk. Szép lassan haladunk mondta az alapító. Sajnos az alacsony kamatkörnyezet nem használ az alapítvány befektetéseinek, így a folyó költségek fedezése egyre nehezebb a meglévő tőke lekötésével tette hozzá. Csányi Sándor elmondta, a beválogatások kapcsán ismét azt látja, hogy borzalmas helyzetben élnek emberek, családok, és szükség van erre a tevékenységre. Úgy érzem, hogy megint 45 olyan gyereket tudtunk kiválasztani, akik nagyon tehetségesek, és az alapítvány segítségével többre juthat, mint az alapítvány nélkül véli az OTP elnök-vezérigazgatója. Arra a kérdésre, hogy minden esetben igazoltnak látták-e azt, amit 5-8 évvel korábban a szakmai grémium eldöntött, Csányi Sándor úgy fogalmazott, hogy ha összességében kell beszélni róla, akkor a 18

19 válasz igen. Nyilván volt néhány három-négy eset, ahol úgy érzem, hogy az a gyerek, akit beválogatottunk, nem élt azzal a lehetőséggel, amit felkínáltunk, de többségében, szinte száz százalékban azt mondhatom, hogy megbecsülték azt, amit kaptak, és éltek vele fogalmazott az alapító. A Csányi Sándor a programban azt tartja elsődlegesen fontosnak, hogy a gyerekek eljutnak egy olyan iskolai képzettségig, amihez egyébként nem biztos, hogy eljutnának. Mire befejezik az egyetemet, nemcsak az iskola által adott képzésnek, de az alapítványon keresztül kapott számítástechnikai, nyelvi képzésnek köszönhetően is kiváló eredményeket tudnak elérni mondta az OTP elnökvezérigazgatója. (csalad.hu/inforadio) Marketinginfó.hu Tovább bővül a Csányi Alapítvány , hétfő Link: Idén újabb negyvenöt tehetséges, de hátrányos helyzetű gyermek lép be az Életút programba. Ez tizenöt százalékos bővülést jelent a jelenlegi háromszáz fős létszámhoz képest. A Csányi Sándor által életre hívott Csányi Alapítvány Életút Programjába általános iskola ötödikes korosztálytól kerülhetnek be hátrányos körülmények között élő gyermekek. Életüket tanulmányaik végéig mentorok, pedagógusok, családsegítők segítik tehetségük kibontakoztatásában. A program célja a tehetségfejlesztés mellett összetartó közösségek kialakítása, valamint a gyermekek és családjuk mindennapjainak könnyebbé tétele. "Az Életút programban jelenleg résztvevő háromszáz gyermek kilátásai mellett a családtagjaik élete is megváltozik, így az Alapítvány hatása megsokszorozódik. A támogatottjaink családtagjaival együtt már eddig is több mint ezer ember számára tudtuk enyhíteni a hátrányos helyzetből fakadó elszigeteltséget és kilátástalanságot, idén pedig további negyvenöt család kapcsolódik az Alapítvány Életút programjához" - mondta el Csányi Sándor, alapító. "Jó érzéssel tölt el a tudat, hogy a támogatott gyermekek egytől egyig példaképek lesznek családjuk és közvetlen környezetük számára. Bízom benne, hogy továbbra is sokan csatlakoznak programunkhoz támogatóként, így fenn tudjuk tartani a jelenlegi gyors bővülést, hiszen rengeteg fiatal tehetség vár még felfedezésre ebben az országban, akik a segítségünk nélkül nem kapják meg az elrugaszkodás esélyét." A Csányi Alapítvány 2005-ös alapítása óta több mint 300 gyermek kapott támogatást az Életút Programon keresztül. A képzések és programok országszerte hat helyszínen, 17 tehetséggondozó csoportban zajlottak a 2015-ös évben. Az alapítványi munkához 18 mentor, 57 fejlesztőtanár és 83 önkéntes járult hozzá. Jelenleg 138-an részesülnek tanulmányi ösztöndíjban a legalább 4,5-ös tanulmányi átlaguknak köszönhetően. A programhoz korábban csatlakozott tanulók közül 38-an felsőoktatásban, 11 fiatal felsőfokú szakképzésben, 91 diák pedig középiskolában tanul. Az elmúlt 11 19

20 évben 90 diák szerzett komplett ECDL (európai számítógép-használói) bizonyítványt, a gyermekek összesen 172 nyelvvizsgát tettek le sikerrel az évek során június 1-től 3 helyszínen (Pécs, Nagybajom, Mohács) újabb 45 gyermek kap lehetőséget a Programhoz való csatlakozásra. "Az alapító joggal lehet büszke az elért eredményekre, mert a jövő nemzedék nevelésébe fektetett munka nem csak az alapítványi programokon részt vevő több mint 300 gyermek jövőjére van pozitív hatással, hanem a szüleiknek tartott speciális foglalkozások, a testvéreiknek is szóló közös programok és a szociális juttatások révén a családjaikra is. Elégedetten látjuk, hogy a gyermekek a kapott tudást és értékrendet az életük minden területén, közvetlen környezetükben is alkalmazzák, terjesztik" - mondta el Radoszáv Miklós, a Csányi Alapítvány operatív igazgatója. Annak érdekében, hogy a gyerekek minél több új tudományterületet ismerjenek meg, az alapítvány számos partnerrel működik együtt. Az OTP Fáy Alapítvány O.K. Központjával a pénzügyi kultúra fejlesztése a cél, az NI LEGO Programja révén a grafikus programozással ismerkednek, a MICROSOFT Magyarország segítségével a számítástechnika rejtelmeibe nyerhető betekintés, a Polgár Judit Sakk Alapítványnak köszönhetően pedig a logikus gondolkodást fejlesztik. Az alapítványnál emellett lehetősége van a mentoroknak és fejlesztőtanároknak, hogy saját hobbijukat, speciális érdeklődésüket is megosszák a gyermekekkel. KormányHivatal.hu A tehetség a legjobb befektetés , vasárnap Link: Dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott is részt vett a Csányi Alapítvány által szervezett Életút Nap rendezvény sajtótájékoztatóján és az azt követő örömfoci meccsen. A Csányi Alapítványt a Somogy megyei gyökerekkel rendelkező üzletember 2005-ben 1 milliárd forinttal alapította meg, melynek célja a tehetséges, de hátrányos helyzetű gyermekek felkarolása, a tehetség felfedezése és segítése, hangzott el a kaposvári rendezvényeket megelőző sajtótájékoztatón. A rendezvényen az alapító Csányi Sándor és felesége mellett dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott és Szita Károly Kaposvár polgármestere is részt vett. A kormánymegbízott köszöntötte a résztvevőket és az alapítvány munkáját méltatva a Somogy megyei tehetségek felkarolását emelte ki. Az Életút Napon számos hazai híresség is részt vett, a Csányi Alapítvány által támogatott tehetségek pedig színvonalas előadásokkal és zenei műsorral készültek. A délután folyamán került sor az örömfoci mérkőzésre, melyen az Alapítvány válogatottja mérte össze erejét Somogy megyei meglepetésvendégekkel. A zömmel kaposvári színészekből álló megyei csapatba dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott is örömmel fogadta el a meghívást és a Magyar Labdarúgó Szövetség Somogy Megyei Igazgatóságának elnökségi tagjaként vett részt a jótékonysági 20

21 rendezvényen. A sportszerű és hangulatos futballmeccset a világhírű játékvezető Puhl Sándor vezette, melyen végül az Alapítvány csapata diadalmaskodott a somogyiak válogatottja ellen. SomogyMa.hu Tovább bővül a Csányi Alapítvány , hétfő Link: Idén újabb negyvenöt tehetséges, de hátrányos helyzetű gyermek lép be az Életút programba. Ez tizenöt százalékos bővülést jelent a jelenlegi háromszáz fős létszámhoz képest. A Dr. Csányi Sándor által életre hívott Csányi Alapítvány Életút Programjába általános iskola ötödikes korosztálytól kerülhetnek be hátrányos körülmények között élő gyermekek. Életüket tanulmányaik végéig mentorok, pedagógusok, családsegítők segítik tehetségük kibontakoztatásában. Az európai szinten is egyedülálló program célja a tehetségfejlesztés mellett összetartó közösségek kialakítása, valamint a gyermekek és családjuk mindennapjainak könnyebbé tétele. Az Életút programban jelenleg résztvevő háromszáz gyermek kilátásai mellett a családtagjaik élete is megváltozik, így az Alapítvány hatása megsokszorozódik. A támogatottjaink családtagjaival együtt már eddig is több mint ezer ember számára tudtuk enyhíteni a hátrányos helyzetből fakadó elszigeteltséget és kilátástalanságot, idén pedig további negyvenöt család kapcsolódik az Alapítvány Életút programjához. mondta el Dr. Csányi Sándor, alapító. Jó érzéssel tölt el a tudat, hogy a támogatott gyermekek egytől egyig példaképek lesznek családjuk és közvetlen környezetük számára. Bízom benne, hogy továbbra is sokan csatlakoznak programunkhoz támogatóként, így fenn tudjuk tartani a jelenlegi gyors bővülést, hiszen rengeteg fiatal tehetség vár még felfedezésre ebben az országban, akik a segítségünk nélkül nem kapják meg az elrugaszkodás esélyét. A Csányi Alapítvány 2005-ös alapítása óta több mint 300 gyermek kapott támogatást az Életút Programon keresztül. A képzések és programok országszerte hat helyszínen, 17 tehetséggondozó csoportban zajlottak a 2015-ös évben. A magas színvonalú alapítványi munkához 18 mentor, 57 fejlesztőtanár és 83 önkéntes járult hozzá. Jelenleg 138-an részesülnek tanulmányi ösztöndíjban a legalább 4,5-ös tanulmányi átlaguknak köszönhetően. A programhoz korábban csatlakozott tanulók közül 38-an felsőoktatásban, 11 fiatal felsőfokú szakképzésben, 91 diák pedig középiskolában tanul. Az elmúlt 11 évben 90 diák szerzett komplett ECDL (európai számítógép-használói) bizonyítványt, a gyermekek összesen 172 nyelvvizsgát tettek le sikerrel az évek során június 1-től 3 helyszínen (Pécs, Nagybajom, Mohács) újabb 45 gyermek kap lehetőséget a Programhoz való csatlakozásra. Az Alapító joggal lehet büszke az elért eredményekre, mert a jövő nemzedék nevelésébe fektetett munka nem csak az alapítványi programokon részt vevő több mint 300 gyermek jövőjére van pozitív hatással, hanem a szüleiknek tartott speciális foglalkozások, a testvéreiknek is szóló közös programok 21

22 és a szociális juttatások révén a családjaikra is. Elégedetten látjuk, hogy a gyermekek a kapott tudást és értékrendet az életük minden területén, közvetlen környezetükben is alkalmazzák, terjesztik mondta el dr. Radoszáv Miklós, a Csányi Alapítvány operatív igazgatója. Annak érdekében, hogy a gyerekek minél több új tudományterületet ismerjenek meg, az Alapítvány számos partnerrel működik együtt, pl. az OTP Fáy Alapítvány O.K. Központjával a pénzügyi kultúra fejlesztése a cél, az NI LEGO Programja révén a grafikus programozással ismerkednek, a MICROSOFT Magyarország segítségével a számítástechnika rejtelmeibe nyernek betekintést, a Polgár Judit Sakk Alapítványnak köszönhetően pedig a logikus gondolkodásukat fejlesztik. Az Alapítványnál emellett lehetősége van a mentoroknak és fejlesztőtanároknak, hogy saját hobbijukat, speciális érdeklődésüket is megosszák a gyermekekkel. A kaposvári önkormányzat évente 100 millió forinttal támogatja a gyerekeket, fiatalokat tanulmányaikban. Szita Károly polgármester pedig köszönetét fejezte ki az alapítványnak. KaposvárMost.hu Tehetségek találkoztak Kaposváron , hétfő Link: kaposvaron.html Kaposváron volt a legnagyobb az egy négyzetméterre jutó tehetséges gyerekek száma a hétvégén. A Csányi Alapítvány a Klebelsberg kollégiumban tartotta meg az Életút Napot, ahol az alapítvány által támogatott gyermekek gyűltek össze, köztük kaposvári diákok is. A hátrányos helyzetű, tehetséges gyermekek előmenetelét hivatott támogatni a 2005-ben életre hívott Csányi Alapítvány Életút programja. Az elmúlt 10 év alatt több mint 300 gyermek kapott ilyen formán támogatást, idén pedig újabb 45 gyermeket válogattak be a programba. - Az Életút program különlegessége, hogy nem egyszeri, pénzbeli támogatást kapnak tőlünk a fiatalok, hanem 5. osztályos koruktól fogva a főiskolai, egyetemi tanulmányaik befejezéséig mentoráljuk őket mondta Csányi Sándor, az alapítvány elnöke a programot megelőző sajtótájékoztatón. A képzések és programok országszerte hat helyszínen köztük Kaposváron és Nagybajomban -, 17 tehetséggondozó csoportban zajlottak a 2015-ös évben. Az alapítványi munkához 18 mentor, 57 fejlesztőtanár és 83 önkéntes járult hozzá. Jelenleg 138-an részesülnek tanulmányi ösztöndíjban a legalább 4,5-ös tanulmányi átlaguknak köszönhetően. A programhoz korábban csatlakozott tanulók közül 38-an felsőoktatásban, 11 fiatal felsőfokú szakképzésben, 91 diák pedig középiskolában tanul. Az elmúlt 11 évben 90 diák szerzett komplett 22

Sajtófigyelés a pécsi NI átadó kapcsán

Sajtófigyelés a pécsi NI átadó kapcsán Sajtófigyelés a pécsi NI átadó kapcsán 2015. december 15., kedd A pécsi Ni ünnepélyes adományozás kapcsán összesen 95 megjelenést regisztráltunk, melyből az InfoVárosok online lapcsoport különböző felületein

Részletesebben

Az elnök úr reflektálva az elhangzottakra, azt mondta, hogy a saját tulajdonú ingatlanok szerzése a jövőben is tervbe van véve.

Az elnök úr reflektálva az elhangzottakra, azt mondta, hogy a saját tulajdonú ingatlanok szerzése a jövőben is tervbe van véve. Kuratóriumi ülés 2009. május 29-én de: 9 órai kezdettel a Fehér Bot Alapítvány Kuratóriuma, Üzemi Tanácsa és Felügyelő Bizottsága ülést tartott Hajdúdorogon a Nánási út 4. szám alatti tanácskozó termében.

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ - Csányi Alapítvány 11. Életút Nap április 26.

ÖSSZEFOGLALÓ - Csányi Alapítvány 11. Életút Nap április 26. ÖSSZEFOGLALÓ - Csányi Alapítvány 11. Életút Nap 2016. április 26. Rövid áttekintés Az idei Életút Napra 12 médiumtól 18 újságíró érkezett. Összesen 69 média megjelenés szüleletett az Alapítványról, amellyel

Részletesebben

KB: Jövőre lesz 60 éve, hogy üzembe állították a világ első atomerőművét, amely 1954-ben Obnyinszkban kezdte meg működését.

KB: Jövőre lesz 60 éve, hogy üzembe állították a világ első atomerőművét, amely 1954-ben Obnyinszkban kezdte meg működését. Kossuth Rádió, Krónika, 2013.10.18. Közelről MV: Jó napot kívánok mindenkinek, azoknak is akik most kapcsolódnak be. Kedvükért is mondom, hogy mivel fogunk foglalkozunk ebben az órában itt a Kossuth Rádióban.

Részletesebben

Tartalom KÖSZÖNTÔ... 3 1. SZAKMÁT ADNI A HÁTRÁNYOS HELYZETÛ IFJAKNAK... 4 2. MUNKANÉLKÜLIEK SEGÍTIK A RÁSZORULÓKAT... 6

Tartalom KÖSZÖNTÔ... 3 1. SZAKMÁT ADNI A HÁTRÁNYOS HELYZETÛ IFJAKNAK... 4 2. MUNKANÉLKÜLIEK SEGÍTIK A RÁSZORULÓKAT... 6 Tartalom KÖSZÖNTÔ...................................................................................... 3 1. SZAKMÁT ADNI A HÁTRÁNYOS HELYZETÛ IFJAKNAK.....................................................

Részletesebben

PÁLYÁZAT. Kecskeméti Táncsics Mihály Középiskolai Kollégium. intézményvezető-helyettes (magasabb vezető) beosztás ellátására.

PÁLYÁZAT. Kecskeméti Táncsics Mihály Középiskolai Kollégium. intézményvezető-helyettes (magasabb vezető) beosztás ellátására. PÁLYÁZAT Kecskeméti Táncsics Mihály Középiskolai Kollégium intézményvezető-helyettes (magasabb vezető) beosztás ellátására. Pályáztató: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 6000 Kecskemét, Deák Ferenc

Részletesebben

MUNKAERŐ-PIACI HELYZET VAS MEGYÉBEN 2015.ÉV

MUNKAERŐ-PIACI HELYZET VAS MEGYÉBEN 2015.ÉV MUNKAERŐ-PIACI HELYZET VAS MEGYÉBEN 2015.ÉV Készítette: Harangozóné Vigh Ilona főosztályvezető 2016. április Foglalkoztatási Főosztály 9700 Szombathely, Vörösmarty Mihály u. 9. 9701 Szombathely, Pf.: 265

Részletesebben

Dolgozz itthon! Hírlevél I. évfolyam 1. szám (2013. május 17.)

Dolgozz itthon! Hírlevél I. évfolyam 1. szám (2013. május 17.) Dolgozz itthon! Hírlevél I. évfolyam 1. szám (2013. május 17.) 1. Köszöntő Kedves Magyar Fiatal! Rövid bemutatkozásképpen annyit szeretnék elmondani, hogy Fodor Zoltán vagyok, és projekt koordinátorként

Részletesebben

Interjú Dienes Györk Mártonnal

Interjú Dienes Györk Mártonnal Interjú Dienes Györk Mártonnal Egy nagyon tehetséges diáktársammal Dienes Györk Mártonnal készítettem interjút, akit nem csak az iskolából, hanem a zeneiskolából is ismerek személyesen. Nagyon sokoldalú,

Részletesebben

Balmazújvárosi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége TÁJÉKOZTATÓ

Balmazújvárosi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége TÁJÉKOZTATÓ Balmazújvárosi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége TÁJÉKOZTATÓ Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2 év december hó 2-én tartandó ülésére Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Balmazújvárosi

Részletesebben

Pedagógiai Program (Nevelési Program)

Pedagógiai Program (Nevelési Program) Mecsekaljai Iskola Testnevelési Általános és Középiskolája Pedagógiai Program (Nevelési Program) BEVEZETŐ AZ ISKOLA MOTTÓJA: A sport megtanít arra, hogyan lehet győzni és emelt fővel veszíteni. A sport

Részletesebben

A barlangrajztól az internetig címmel médiatörténeti áttekintést adott egy 12 részes tévé sorozatban vendégelőadók segítségével.

A barlangrajztól az internetig címmel médiatörténeti áttekintést adott egy 12 részes tévé sorozatban vendégelőadók segítségével. TÓTH TAMÁS ANTAL szerkesztő A képzés során trénerként működik közre. Végzettsége Szent István Egyetem Jászberényi Kar andragógia szak A sajtó különböző területein szerezett tapasztalatot, nyomtatott, írott

Részletesebben

Járási Esélyteremtő Programterv (JEP) TARTALOMJEGYZÉK

Járási Esélyteremtő Programterv (JEP) TARTALOMJEGYZÉK Járási Esélyteremtő Programterv (JEP) TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 3 ÁROP-1.A.3.-2014 pályázat célkitűzése... 3 Együttműködő partnerek... 5 Elvárt eredmények... 8 Jogszabályi háttér... 10 Miskolc Járás

Részletesebben

tovább örökítő város legyen!

tovább örökítő város legyen! K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák

Részletesebben

Egy újabb lépés elôre. A Lépj egyet elôre! program az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Egy újabb lépés elôre. A Lépj egyet elôre! program az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Egy újabb lépés elôre A Lépj egyet elôre! program az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Egy újabb lépés elôre 1 A kiadvány az Európai Unió támogatásával,

Részletesebben

Ezüst fokozatú támogatóink:

Ezüst fokozatú támogatóink: Szerelőverseny 2007 2007. október 3-án és 4-én Társaságunk adott otthont a víziközmű ágazat egyik legjelentősebb szakmai rendezvényének, a VII. Országos Vízkiközmű Szerelőversenynek. A Magyar Víziközmű

Részletesebben

Kihívások a Székelyudvarhelyi MÜTF életében

Kihívások a Székelyudvarhelyi MÜTF életében Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Humán Tudományok Doktori Iskola Nevelés- és Mővelıdéstudományi Program Kihívások a Székelyudvarhelyi MÜTF életében Esettanulmány Készítette: Ábrahám Katalin-Barabási

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta. Jegyzőkönyv Készült a Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Kaposvár, Fő utca 63- szám alatt 2013. február 21-én 10.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti

Részletesebben

Belső elvárás (melyik intézményi dokumentumban, s hol található) Új belső elvárás, melyik dokumentumba, hova került) Külső elvárás

Belső elvárás (melyik intézményi dokumentumban, s hol található) Új belső elvárás, melyik dokumentumba, hova került) Külső elvárás Intézményi önértékelés: belső elvárások kialakítása a gyakorlatban az intézményi belső értékelési csoport (BECS) közreműködésével Belső kapcsolatok, együttműködés, kommunikáció terület Külső elvárás Belső

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ ÚTMUTATÓ. az Oktatási Hivatal által kidolgozott Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez felhasználói dokumentáció értelmezéséhez

KIEGÉSZÍTŐ ÚTMUTATÓ. az Oktatási Hivatal által kidolgozott Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez felhasználói dokumentáció értelmezéséhez KIEGÉSZÍTŐ ÚTMUTATÓ az Oktatási Hivatal által kidolgozott Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez felhasználói dokumentáció értelmezéséhez Negyedik, javított kiadás Oktatási Hivatal Kiegészítés

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat az önkormányzat 2008. évi költségvetéséről

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. a Magyar Universitas Programról, valamint az új felsőoktatási törvény koncepciójáról

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. a Magyar Universitas Programról, valamint az új felsőoktatási törvény koncepciójáról OKTATÁSI MINISZTER IGAZSÁGÜGY-MINISZTER TERVEZET! 8262-93/2004. ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a Magyar Universitas Programról, valamint az új felsőoktatási törvény koncepciójáról Budapest, 2004. április

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL Hozott határozatok: 13/2013.(III.11.) 14/2013.(III.11.) 15/2013.(III.11.) 16/2013.(III.11.)

Részletesebben

Nyomorból nyomorba? Kitörés a Jobbik fõvárosából 2011. January 18.

Nyomorból nyomorba? Kitörés a Jobbik fõvárosából 2011. January 18. Nyomorból nyomorba? Kitörés a Jobbik fõvárosából 2011. January 18. 13-15 ezres kisváros a Nyírség peremén, egy depressziós régió legrosszabb mutatójú kistérségének központja, kétezret meghaladó cigány

Részletesebben

Kanizsa LOKÁLPATRIÓTA HETILAP XXVIII. évfolyam 6. szám 2016. február 18. Termelõi vásárról, böllér bemutatóról és városunk aktivizáló szerepérõl A III. Böllér Bemutató és a mára már hagyományossá vált

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Nagybajom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 25-én 17.00 órai kezdettel Nagybajom Város Önkormányzat Dísztermében (7561 Nagybajom, Fő u. 40.) megtartott

Részletesebben

Újra Dolgozni Tolnában Egyesület 7100. Szekszárd, Szent István tér 10. Telefon: 74/511-950, Fax: 74/511-950 E-mail: dolgozz@udte.

Újra Dolgozni Tolnában Egyesület 7100. Szekszárd, Szent István tér 10. Telefon: 74/511-950, Fax: 74/511-950 E-mail: dolgozz@udte. Beszámoló 2015 évről A dolgozó ember különös mértékben hasonlóvá lesz Istenhez! Amikor az élő és élettelentermészetet, a szerves és szervetlen anyagot óvja, irányítja, alakítja, amikor gondolatokat szül

Részletesebben

A Somogy Megyei Kormányhivatal hírlevele

A Somogy Megyei Kormányhivatal hírlevele A Somogy Megyei Kormányhivatal hírlevele Viii. szám - 2015. szeptember A megyei köznevelési rendszerről egyeztetett a kormánymegbízott Dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott irodájában fogadta Pölöskei Gábornét,

Részletesebben

Fenesné Barta Rita vezetői pályázata tükrözi elkötelezettségét és elhivatottságát a tanári szakma, az intézmény, a pedagógusok és a diákok iránt.

Fenesné Barta Rita vezetői pályázata tükrözi elkötelezettségét és elhivatottságát a tanári szakma, az intézmény, a pedagógusok és a diákok iránt. A Salgótarjáni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolája és Szakiskolája humán munkaközösségének véleménye Fenesné Barta Rita vezetői programjáról és fejlesztési tervéről Fenesné Barta Rita

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE ESZ: 326.183/2007. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE ESZ: 326.183/2007. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE ESZ: 326.183/2007. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Tájékoztató Miskolc Megyei Jogú Város szociális, fogyatékosügyi és gyermekvédelmi intézményeinek, társadalmi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. április 21-én (kedd), 18.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit Bárány Erzsébet jegyző Bárány Pál al

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Intézményfelügyeleti, Szociális és Közbiztonsági Bizottság 2011. március 22-i nyílt üléséről.

Részletesebben

MENTOR(H)ÁLÓ 2.0 LEHETŐSÉG AZ EGYÜTTMŰKÖDÉSRE

MENTOR(H)ÁLÓ 2.0 LEHETŐSÉG AZ EGYÜTTMŰKÖDÉSRE MENTOR(H)ÁLÓ 2.0 PROGRAM TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0008 www.jgypk.hu/mentorhalo MENTOR(H)ÁLÓ 2.0 LEHETŐSÉG AZ EGYÜTTMŰKÖDÉSRE TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0008 Mentor(h)áló 2.0 Program Az SZTE JGYPK TÓKI

Részletesebben

INTÉZMÉNYI ELVÁRÁSRENDSZER

INTÉZMÉNYI ELVÁRÁSRENDSZER Itsz.:III-476/2015 INTÉZMÉNYI ELVÁRÁSRENDSZER A Felsőpakonyi Herman Ottó Általános Iskola Pedagógus Elvárás Rendszere Felsőpakony, 2015. október Készítette: Önértékelési Csoport 1. Pedagógiai módszertani

Részletesebben

ESÉLYTEREMTŐ OKTATÁS. TKKI Eötvös József Program pedagógiai szakmai hírlevél I. évfolyam 2. szám

ESÉLYTEREMTŐ OKTATÁS. TKKI Eötvös József Program pedagógiai szakmai hírlevél I. évfolyam 2. szám ESÉLYTEREMTŐ OKTATÁS TKKI Eötvös József Program pedagógiai szakmai hírlevél I. évfolyam 2. szám TARTALOMJEGYZÉK Az Eötvös Program a számok tükrében...3 Az Eötvös József Programban zajló képzések bemutatása...6...hogy

Részletesebben

2016. évi munka és rendezvényterve.

2016. évi munka és rendezvényterve. Petőfi Sándor Könyvtári, Közművelődési és Intézményfenntartó Központ - Művelődési Központ és Könyvtár - 2016. évi munka és rendezvényterve. Készítette: Csenger, 2015. október 21. szakmai vezető Az intézményünk

Részletesebben

9330 KAPUVÁR, FŐ TÉR 1. JEGYZŐKÖNYV

9330 KAPUVÁR, FŐ TÉR 1. JEGYZŐKÖNYV K AP UV ÁR V ÁR O S I Ö NK O R MÁN YZ AT K ÉP V ISE LŐ-T EST ÜL ET É NE K E G ÉS ZS ÉG ÜG YI É S O KT AT ÁS I B IZ O T T S ÁG A 9330 KAPUVÁR, FŐ TÉR 1. 04-6186-11/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2010. november

Részletesebben

CSAOSZ HÍRLEVÉL 2016. FEBRUÁR

CSAOSZ HÍRLEVÉL 2016. FEBRUÁR CSAOSZ HÍRLEVÉL 2016. FEBRUÁR A CSAOSZ Elnökségének és Titkárságának hírei CSAOSZ Közgyűlés Ahogy arról Tagvállalataink már több formában is értesülhettek, a CSAOSZ ezévi közgyűlését 2016. március 10.-én

Részletesebben

Nagysándor József Általános Iskola 4031. Debrecen, Pósa u. 1. OM 031 086

Nagysándor József Általános Iskola 4031. Debrecen, Pósa u. 1. OM 031 086 Nagysándor József Általános Iskola 4031. Debrecen, Pósa u. 1. OM 031 086 INTEGRÁLT PEDAGÓGIAI RENDSZER 2011. Debrecen 1 INTEGRÁCIÓS PEDAGÓGIAI RENDSZER A nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló

Részletesebben

15. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív szerint

15. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív szerint 15. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. június 10-én Rétság Város Polgármesteri Hivatalának hivatalos helyiségében Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív szerint Tárgy: Rétság Város Önkormányzat

Részletesebben

MAGYAR MINT IDEGEN NYELV

MAGYAR MINT IDEGEN NYELV Magyar mint idegen nyelv emelt szint 0911 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 19. MAGYAR MINT IDEGEN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

Ikt. sz.: NOB-40/36-2/2014. NOB-13/2014. sz. ülés (NOB-13/2014-2018. sz. ülés)

Ikt. sz.: NOB-40/36-2/2014. NOB-13/2014. sz. ülés (NOB-13/2014-2018. sz. ülés) Ikt. sz.: NOB-40/36-2/2014. NOB-13/2014. sz. ülés (NOB-13/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának 2014. november 24-én, hétfőn, 10 óra 04 perckor az Országház

Részletesebben

Danke schön, Traunstein!

Danke schön, Traunstein! Danke schön, Traunstein! (Köszönjük, Traunstein!) Soha nem lehet elég korán köszönetet mondani. Soha nem lehet elégszer köszönetet mondani. Soha nincs késő köszönetet mondani mondta el Ottó Péter, Zirc

Részletesebben

Schóber Márton Jeromos

Schóber Márton Jeromos Schóber Márton Jeromos II. Éves tanító szakos hallgató vagyok. Elvileg rajzban vagyok tehetséges. Sokan mondják rólam hogy az vagyok, de rengeteg embert láttam akik sokkal profibbak nálam... Szóval inkább

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Letenye Város Képviselő-testületének 2014. november 12-én 16.00 órai kezdettel a Letenyei Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácskozótermében tartott rendes nyilvános üléséről.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 113-2/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2010. február 15- én /hétfőn/ 17.00 órai kezdettel

Részletesebben

A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) 3.1.4. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázati program

A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) 3.1.4. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázati program A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) 3.1.4. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázati program FÉLÉVES ELŐREHALADÁSI JELENTÉS Készítette: Karmazsinné

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v az Országos Kisebbségi Bizottság 2008. december 16-án, kedden, 11 órakor az Oktatási és Kulturális Minisztérium (Budapest V. Szalay utca 10-14.) 610. számú tárgyalójában megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2007. június 19-én a Polgármesteri Hivatal III. sz. tárgyalójában tartott Önkormányzati Közbeszerzési Döntéshozó Bizottság üléséről Jelen vannak: A jelenléti ív szerinti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szám: 3/2015.

JEGYZŐKÖNYV. Szám: 3/2015. Szám: 3/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 12-én (csütörtökön) 15.00 órai kezdettel a Városháza Dísztermében tartott üléséről Jelen lévő képviselők:

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma 58/2015.(VI.03.)

Részletesebben

Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét!

Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét! V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l Országgyûlési Meg kell

Részletesebben

Havi Sajtófigyelés. Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Kamara. 2011. november 1. - 30. Tartalom 2011. november 02... 6. Pécsinapilap.hu...

Havi Sajtófigyelés. Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Kamara. 2011. november 1. - 30. Tartalom 2011. november 02... 6. Pécsinapilap.hu... Havi Sajtófigyelés Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Kamara 2011. november 1. - 30. Tartalom 2011. november 02.... 6 Pécsinapilap.hu... 6 Szakmai nap a betörések megelőzésére... 6 2011. november

Részletesebben

KÜLÖNSZÁM! B E S Z Á M O L Ó. Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről KÜLÖNSZÁM!

KÜLÖNSZÁM! B E S Z Á M O L Ó. Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről KÜLÖNSZÁM! A NYÍRLUGOSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA KÜLÖNSZÁM 2010. szeptember B E S Z Á M O L Ó Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről Ismét eltelt négy év. Az 1990. szeptember 30-i első szabad önkormányzati

Részletesebben

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015 Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015 Tartalom Bemutatkozás... 3 Motiváció... 3 Diákbizottság... 4 Hunya Gréta - Alelnök és tudományos bizottsági tag... 4 Szalay

Részletesebben

Aegon Országos Kármegelőzési Program 2013-2015.

Aegon Országos Kármegelőzési Program 2013-2015. Aegon Országos Kármegelőzési Program 2013-2015. 2015. Szeptember 21. Szombat Tamás Vezérigazgató-helyettes Együttműködő partnerek: Stratégiai együttműködéssel a vagyonvédelemért! Az Aegon Magyarország

Részletesebben

KRISTON LÍVIA ÉS VARGA ESZTER A FELSŐOKTATÁSBAN TANULÓ ROMA HALLGATÓK MOTIVÁCIÓI ÉS

KRISTON LÍVIA ÉS VARGA ESZTER A FELSŐOKTATÁSBAN TANULÓ ROMA HALLGATÓK MOTIVÁCIÓI ÉS KRISTON LÍVIA ÉS VARGA ESZTER A FELSŐOKTATÁSBAN TANULÓ ROMA HALLGATÓK MOTIVÁCIÓI ÉS JÖVŐTERVEI 1 A cigányság a magyar társadalom legnagyobb létszámú etnikai csoportjává vált az elmúlt évtizedekben. (VALUCH,

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3453/2013. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3453/2013. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3453/2013. számú ügyben Előadó: dr. Bogárdi Dóra dr. Kozicz Ágnes dr. Ottrok Viktória Az eljárás megindítása A 2012-es évben a Munka Méltósága elnevezésű projekt

Részletesebben

Ajka város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Testülete 2015. december 21-én 14.30 órakor megtartott ülésről és közmeghallgatásról.

Ajka város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Testülete 2015. december 21-én 14.30 órakor megtartott ülésről és közmeghallgatásról. AJKA VÁROS ROMA NEMZETISÉGI Ö N K O R M Á N Y Z A T A 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-100 fax:(88) 212-794 Ügyszám: 1/58-10/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Roma Nemzetiségi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 273-6/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2012. május 29- én /kedden/ 18.00 órai kezdettel

Részletesebben

A szociális és munkaügyi miniszter 16/2008. (IX. 26.) SZMM rendelete a 2009. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről (Magyar Közlöny

A szociális és munkaügyi miniszter 16/2008. (IX. 26.) SZMM rendelete a 2009. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről (Magyar Közlöny H í r l e v é l Hajdú-Bihar megye önkormányzati könyvtárainak Debrecen, 2008. november 08. 6. szám A szociális és munkaügyi miniszter 16/2008. (IX. 26.) SZMM rendelete a 2009. évi munkaszüneti napok körüli

Részletesebben

Ez a feladatellátás kapcsolódhat az önkormányzati tervek között szereplő

Ez a feladatellátás kapcsolódhat az önkormányzati tervek között szereplő ---------- BUDAPESTFŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAIÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a TÁMOP 3.4.4./B/08/2-K.MR projekt eredményeiről és a projekt fenntartási időszakához forrás biztosításáról Tájékoztatom

Részletesebben

JÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA

JÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA JÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA A jó gyakorlatok megosztása kiscsoportos munka keretében történt, az alábbi előre megadott témák mentén: Munkaerő-piaci igények, vállalati együttműködés, gyakorlati képzés Tanulási

Részletesebben

ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT AZ INTÉZMÉNYI ELVÁRÁS-RENDSZER ALAPJÁN

ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT AZ INTÉZMÉNYI ELVÁRÁS-RENDSZER ALAPJÁN Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT AZ INTÉZMÉNYI ELVÁRÁS-RENDSZER ALAPJÁN 2015. Jogszabályok: 2011.évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

Nagy örömömre szolgál, hogy köszönthetem Önt a GEOMATECH Projekt szakmai hírlevelének projektzáró száma alkalmából!

Nagy örömömre szolgál, hogy köszönthetem Önt a GEOMATECH Projekt szakmai hírlevelének projektzáró száma alkalmából! TISZTELT KOLLÉGA! Nagy örömömre szolgál, hogy köszönthetem Önt a GEOMATECH Projekt szakmai hírlevelének projektzáró száma alkalmából! A szeptember mindig mozgalmas időszak a közoktatásban dolgozó szakemberek

Részletesebben

Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás Tehetségpont

Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás Tehetségpont Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás Tehetségpont módszertani pályázata Készítette: Szabóné Sallai Judit tanító Petőfi Sándor Általános Iskola és Óvoda Taktakenéz Az emberi tehetség parányi lámpa, mely

Részletesebben

AVOP 3.4. Projekt Esettanulmány

AVOP 3.4. Projekt Esettanulmány ESETTANULMÁNY/AVOP 3.4 Falufejlesztés-és megújítás, a vidék tárgyi és szellemi örökségének megőrzése FALUFEJLESZTÉS- ÉS MEGÚJÍTÁS, A VIDÉK TÁRGYI ÉS SZELLEMI ÖRÖKSÉGÉNEK MEGŐRZÉSE AVOP 3.4. Projekt Esettanulmány

Részletesebben

Sajtómegjelenések Mentorprogram. Tartalomjegyzék

Sajtómegjelenések Mentorprogram. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék FEBRUÁR 26... 2 FÜGGETLEN HÍRÜGYNÖKSÉG... 2... 2 SZEGED SZERVER... 2... 2 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM... 3... 3 HÍREXTRA... 3 Sikeres a deszegregációs program... 3 WEBRÁDIO.HU...

Részletesebben

1. Pedagógiai módszertani felkészültség

1. Pedagógiai módszertani felkészültség 1. Pedagógus önértékelés Milyen a módszertani felkészültsége? Milyen módszereket alkalmaz a tanítási órákon és egyéb foglalkozásokon? Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Német Iskola Szülői Tanácsának ülése, 2015.10.01. NAPIREND 1. NAPIRENDI PONT: MEGNYITÓ

Jegyzőkönyv. A Német Iskola Szülői Tanácsának ülése, 2015.10.01. NAPIREND 1. NAPIRENDI PONT: MEGNYITÓ Jegyzőkönyv A Német Iskola Szülői Tanácsának ülése, 2015.10.01. Ideje: 19.00-21:00 Jelenlévők: Jelenléti ív szerint Helyszín: Zeneterem Jegyzőkönyvvezető: Birte Frey NAPIREND 1. Jelenlévők üdvözlése és

Részletesebben

PÁLYÁZAT AZ ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÁSZÁR INTÉZMÉNYVEZETŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE 2014.

PÁLYÁZAT AZ ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÁSZÁR INTÉZMÉNYVEZETŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE 2014. PÁLYÁZAT AZ ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÁSZÁR INTÉZMÉNYVEZETŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE 2014. Pályázat kiírója: Emberi Erőforrások Minisztere KLIK Kisbéri Tankerület 2870 Kisbér, Széchenyi utca 2.

Részletesebben

Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 6. számú JEGYZŐKÖNYV

Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 6. számú JEGYZŐKÖNYV 6. számú JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. február 22. napján 16 órai kezdettel megtartott Képviselő- testületi ülésen. Jelen vannak: Mezőfi Zoltán polgármester Dr. Katona Ernő alpolgármester Dr. Szájbely Ernő

Részletesebben

3. s z á m ú. Készült a 2013. február 14-én megtartott képviselő-testületi ülésről.

3. s z á m ú. Készült a 2013. február 14-én megtartott képviselő-testületi ülésről. 3. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a 2013. február 14-én megtartott képviselő-testületi ülésről. Képviselő-testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal /Jobbágyi Bencsik utca 10./ Jelen voltak:

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Bükkszék Települési Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. április 27-én, 16,00 órakor tartott nyílt ülésén. Rendelet száma Tárgya 5/2010. (IV. 28.) Az önkormányzat 2009.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. NOVEMBER 18. NAPJÁN MEGTARTOTT 19. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. NOVEMBER 18. NAPJÁN MEGTARTOTT 19. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. NOVEMBER 18. NAPJÁN MEGTARTOTT 19. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK Kistelek Képviselő-testület 2013. November 18-én tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

Köznevelés az iskolában

Köznevelés az iskolában Köznevelés az iskolában 1 TÁMOP-3.1.4.B-13/1-2013-0001 "Köznevelés az iskolában" című projekt Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 10 000 000000Ft Projektmegvalósítás időtartama:

Részletesebben

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző. 6. napirendi ponthoz: Buday Barnabás esperes Buday-Malik Adrienn

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző. 6. napirendi ponthoz: Buday Barnabás esperes Buday-Malik Adrienn ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 17/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 3. szám, 2015. március 3. szám - 2015. március Apró lépések a családokért Néhány évvel ezelőtt egy kolléganőm felhívott, hogy nem tudja, mit csináljon, ugyanis abortuszra

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2014. KÉSZÍTETTE: PROJECTMINE GAZDASÁGI TANÁCSADÓ KFT. BUDAPEST TÁMOP 5.3.6. -11/1 2012 0074

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2014. KÉSZÍTETTE: PROJECTMINE GAZDASÁGI TANÁCSADÓ KFT. BUDAPEST TÁMOP 5.3.6. -11/1 2012 0074 KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2014. KÉSZÍTETTE: PROJECTMINE GAZDASÁGI TANÁCSADÓ KFT. BUDAPEST TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezető: A kommunikációs terv céljainak ismertetése a projekt kapcsán 2. A projekt átfogó céljainak

Részletesebben

Pedagógusjelöltek felkészítése hátrányos helyzetű tanulók integrált oktatására

Pedagógusjelöltek felkészítése hátrányos helyzetű tanulók integrált oktatására Pedagógusjelöltek felkészítése hátrányos helyzetű tanulók integrált oktatására Összeállította: Fejes József Balázs SZTE BTK Neveléstudományi Intézet 2011 Tartalom A pályázat célkitűzései és háttere...

Részletesebben

az Oktatási Hivatal által kidolgozott Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez felhasználói dokumentáció értelmezéséhez

az Oktatási Hivatal által kidolgozott Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez felhasználói dokumentáció értelmezéséhez KIEGÉSZÍTŐ ÚTMUTATÓ az Oktatási Hivatal által kidolgozott Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez felhasználói dokumentáció értelmezéséhez Alternatív kerettantervek szerint működő iskolák Alternatív

Részletesebben

Monitoring DÉLMAGYARORSZÁG - 2016. 05. 19. (1,2. OLDAL)

Monitoring DÉLMAGYARORSZÁG - 2016. 05. 19. (1,2. OLDAL) DÉLMAGYARORSZÁG - 2016. 05. 19. (1,2. OLDAL) Négy hónapos mélyponton a forint Várjunk a nyaralásra szánt valutavasárlással Nem érdemes a devizapiaci elemzők szerint most megvásárolni a nyaralásra szánt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről 170/20/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről Határozatok: 167/2014. (XII.4.)

Részletesebben

Nem nézték jó szemmel, amikor bébiszittert fogadtam a gyerekek mellé 2015. December 08.

Nem nézték jó szemmel, amikor bébiszittert fogadtam a gyerekek mellé 2015. December 08. Nem nézték jó szemmel, amikor bébiszittert fogadtam a gyerekek mellé 2015. December 08. A hagyományos cigány családból származó diplomás roma nõk komoly választások elé állnak életükben, ha meg szeretnének

Részletesebben

Felkészülni...Rajt! Cél: a munka

Felkészülni...Rajt! Cél: a munka Felkészülni...Rajt! Bevezető Beszélgetés a Panda Hotel munkatársával Villáminterjú egy gyakornokkal A szombathelyi Regionális Forrásközpont tapasztalatai Bevezető Ügyfeleink elhelyezése közben szerzett

Részletesebben

II. 4. Milyen férfira vágynak a boldog párkapcsolatot kereső (és arra alkalmas) nők? 106 II. 5. Szűrési technikák pénz, idő, érzelmek megóvása 111

II. 4. Milyen férfira vágynak a boldog párkapcsolatot kereső (és arra alkalmas) nők? 106 II. 5. Szűrési technikák pénz, idő, érzelmek megóvása 111 TARTALOM Köszönetnyilvánítás 7 Előszó 9 Bevezetés (később nem ismétlődő információk) 11 I. Csajozás, avagy ismerkedési és hódítási alapismeretek 19 I.1. Belső világod 20 I. 1. A. Küzdd le a félelmeidet!

Részletesebben

Intézményi belső elvárások Pedagógus önértékelés Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskolája Reményhír Intézmény Erdős Kamill Szakiskolája

Intézményi belső elvárások Pedagógus önértékelés Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskolája Reményhír Intézmény Erdős Kamill Szakiskolája Intézményi belső elvárások Pedagógus önértékelés Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskolája Reményhír Intézmény Erdős 1 Tartalom 1. A pedagógus önértékelése... 3 1.1. Bevezetés... 3 2. A pedagógus

Részletesebben

SZÖVEGES BESZÁMOLÓ a Tolna Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja mint részben önálló intézmény 2008. ÉVI GAZDÁLKODÁSÁRÓL

SZÖVEGES BESZÁMOLÓ a Tolna Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja mint részben önálló intézmény 2008. ÉVI GAZDÁLKODÁSÁRÓL SZÖVEGES BESZÁMOLÓ a Tolna Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja mint részben önálló intézmény 2008. ÉVI GAZDÁLKODÁSÁRÓL A feladatvégzés eredményei A 2008-as esztendő az intézmény feltételrendszereinek

Részletesebben

Tiszatenyő községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. október. 16. napján tartott soros nyílt ülésén készült: JEGYZŐKÖNYV

Tiszatenyő községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. október. 16. napján tartott soros nyílt ülésén készült: JEGYZŐKÖNYV Tiszatenyő községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. október. 16. napján tartott soros nyílt ülésén készült: JEGYZŐKÖNYV HATÁROZATOK: 2 43/2008.(X.16.) önkormányzati határozat Beszámoló a község

Részletesebben

Megvannak az idei Prima jelöltek!

Megvannak az idei Prima jelöltek! Megvannak az idei Prima jelöltek! Sajtótájékoztató keretében jelentették be az idei Prima jelölteteket. Az Alapítvány kuratóriuma ebben az évben is harminc Primát választott tíz kategóriában. Az erkölcsi

Részletesebben

PÁLYÁZAT. a Békéssámsoni Általános Iskola intézményvezető. (magasabb vezető) beosztás ellátására. Pályáztató

PÁLYÁZAT. a Békéssámsoni Általános Iskola intézményvezető. (magasabb vezető) beosztás ellátására. Pályáztató PÁLYÁZAT a Békéssámsoni Általános Iskola intézményvezető (magasabb vezető) beosztás ellátására Pályáztató Emberi Erőforrások Minisztere Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Orosházi Tankerülete Pályázó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédberceli Német Kisebbségi Önkormányzat 2009. október 8-i üléséről 27-29/2009. (10. 19.) sz. határozat 1 Készült: A Ceglédberceli Német Kisebbségi Önkormányzat 2009. október 8-i

Részletesebben

Készült: 2013. február B-án (szerdán) 12,30 órai kezdettel megtartott Pénzügyi Bizottság "NYílT"

Készült: 2013. február B-án (szerdán) 12,30 órai kezdettel megtartott Pénzügyi Bizottság NYílT JEGVZÖKÖNYV Készült: 2013. február B-án (szerdán) 12,30 órai kezdettel megtartott Pénzügyi Bizottság "NYílT" üléséről Az ülés helye: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Bencs Kálmán Terem

Részletesebben

BESZÁMOLÓ (2013. 09. 01-2015. 12. 31.)

BESZÁMOLÓ (2013. 09. 01-2015. 12. 31.) a ban a szülők bevonásával BESZÁMOLÓ (2013. 09. 01-2015. 12. 31.) 2013. szeptember 1-jén indult a projekt, melynek címe A hátrányos helyzetű tanulók eredményes nevelése és iskolai sikerességük támogatása

Részletesebben

Hírlevél. Mire számíthat 2016-ban az építőipar?

Hírlevél. Mire számíthat 2016-ban az építőipar? KEM KASZTERMENEDZSMENT KFT. Hírlevél 2 0 1 6. É V F O L Y A M I I. S Z Á M F E B R U Á R Mire számíthat 2016-ban az építőipar? Cím: 2800 Tatabánya, Réti út 160. Telefon: +3630/245-3416 E-mail: info@kemekklaszter.hu

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 19-én 8:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Szuhakállói Közös Önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. május 23. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak: A

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 2009. július 16-i ülésérõl. Képviselõ 16 fõ

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 2009. július 16-i ülésérõl. Képviselõ 16 fõ J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 2009. július 16-i ülésérõl Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Dr. Bagó Zoltán Dr. Deák Zoltán Katus Attila Kondéné

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T. 3./ Beszámoló az önkormányzat 2007. évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről

T Á R G Y S O R O Z A T. 3./ Beszámoló az önkormányzat 2007. évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről Bököny Község Képviselő-testülete 2007. szeptember 13-án tartott ülésének 8-37/2007. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ határozatai (87-94/2007;18/2007. R) T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Polgármester

Részletesebben