a Karacs Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium intézményében megvalósuló feladatbővülésről, pedagógiai programjának módosításáról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "a Karacs Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium intézményében megvalósuló feladatbővülésről, pedagógiai programjának módosításáról"

Átírás

1 Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S a Karacs Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium intézményében megvalósuló feladatbővülésről, pedagógiai programjának módosításáról A Püspökladány Város Önkormányzatának fenntartásában működő Karacs Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium (a továbbiakban: Középiskola) igazgatója március 21-ei keltezésű levelében jelezte az intézmény által tervezett pedagógiai programot, szakmai programot, helyi tantervet érintő változásokat, illetve az átdolgozott, a nevelőtestület által elfogadott dokumentumot jóváhagyásra benyújtotta. A közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: Kotv.) a pedagógiai program, ennek részeként a helyi tanterv, illetve szakképzés esetén a szakmai program elfogadásának, jóváhagyásának módjáról rendelkezik. E rendelkezések szerint a pedagógiai programot (szakmai programot, helyi tantervet) a nevelőtestület fogadja el, és a fenntartó jóváhagyásával válik érvényessé. A fenntartó a jóváhagyás előtt az adott intézménytípusnak megfelelő szakterületen eljárni jogosult szakértő véleményét köteles beszerezni. E dokumentumok elfogadása, jóváhagyása esetén az iskolához köthető különböző szervezetek, testületek véleményt, javaslatot fogalmazhatnak meg. Az iskolaszék véleményét kötelező kikérni az elfogadás előtt. A dokumentumokat érintő változások körében a sportiskolai feladatok ellátása feladatbővülést jelent, ez tartozik a fenntartói jóváhagyás körébe. A többi változás a meglévő keretek közötti olyan belső, szakmai kérdés, amelyet az intézmény nevelőtestülete saját döntéseként meghozhat. (Az intézmény továbbra is az érvényes kerettantervi dokumentumok alapján szervezi ezek tekintetében a tanítástanulás folyamatát, többletfeladat nem jelenik meg.) A fenntartói döntéshozatalt jogszabályok határozzák meg. I.1. A fenntartó oldaláról elsőként azt kell tisztázni, hogy az átszervezés milyen többletterhet jelent az önkormányzat számára. A Kotv. 88. (5) bekezdése szerint: A helyi önkormányzat új közoktatási intézményt akkor létesíthet, a meglévő intézmény feladatát akkor bővítheti, ha a működés megkezdéséhez, illetve az új feladatok ellátásához szükséges személyi és tárgyi feltételek, valamint a költségvetési fedezet rendelkezésre áll, illetve megteremthető. A döntéshez be kell szerezni a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve, a főváros esetén fővárosi önkormányzat fejlesztési tervre épített szakvéleményét. I.2. Szükséges áttekinteni a tervezett lépéseket a Kotv. 88. (6) bekezdésében foglaltak szerint: A helyi önkormányzat a közoktatási intézményét, illetve egyes szolgáltatás ellátását részben vagy egészben akkor szüntetheti meg, közoktatási intézményét akkor szervezheti át, ha az adott tevékenységről, szolgáltatásról továbbra is megfelelő színvonalon gondoskodik oly módon, hogy annak igénybevétele a gyermeknek, tanulónak, szülőnek nem jelent

2 2 aránytalan terhet. Ennek eldöntéséhez be kell szerezni a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve, a főváros esetén fővárosi önkormányzat fejlesztési tervre épített szakvéleményét. A helyi önkormányzat közoktatási szakértő véleményét köteles beszerezni tervezett intézkedésének véleményezése céljából. A közoktatási szakértőnek abban a kérdésben kell állást foglalnia, hogy a javasolt megoldás biztosítja-e az adott tevékenység, szolgáltatás e bekezdésben meghatározottak szerint történő további ellátását. A szakértő véleményét a a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve, a főváros esetén a fővárosi önkormányzat részére, a szakvélemény megkérésével egyidejűleg meg kell küldeni. A független közoktatási szakértő személyére a helyi önkormányzat megkeresésére a közoktatási feladatkörében eljáró oktatási hivatal tesz javaslatot. I.3. A feladatbővülés (átszervezés) alapító okirat módosítással is jár. Ezt egy külön előterjesztés és határozati javaslat tartalmazza. I.4. A Kotv (2) bekezdés f) pontjában foglaltak szerint a fenntartó többek között - jóváhagyja a közoktatási intézmény pedagógiai programját. A jóváhagyás előtt köteles közoktatási szakértő véleményét beszerezni. (Kotv. 44. (1) bekezdés). I.5. A Kotv (3) bekezdésében pedig az intézményi közösségek véleményének beszerzéséről is rendelkezik. II.1. A feladatbővítés egy területet érint: a 11/2012. (I. 26.) önkormányzati testületi határozattal elfogadott szándék megvalósítását jelenti, vagyis, hogy a 2012/2013-as tanévtől sportiskolai osztály/csoport induljon az iskolában. A döntéshozatali eljárásban az I.1-5. pontokban felsorolt valamennyi feladat elvégzése megtörtént. Az intézmény a jelenleg érvényes pedagógiai programját, helyi tantervét az új feladatra vonatkozóan átdolgozta, kiegészítette, azt az intézményi közösségek véleményezték. A szakértői munka elkészült, a független szakértő is megküldte állásfoglalását. II.2. A sportiskolai feladatbővítés szakmai tartalmáról a január 26-ai előterjesztésben már részletesen szó esett. A pedagógiai program, a helyi tanterv kiegészítését, módosítását végző szakértői vélemény erről a következőket tartalmazza: A Pedagógiai program változtatásaival kapcsolatos részletes megállapítások: Az iskola a közoktatási típusú sportiskolai kerettantervben meghatározottak alapján készített helyi tantervének végrehajtásához szükséges tárgyi és személyi feltételekkel rendelkezik. Biztosított feltételek: tornaterem, szabadtéri sportlétesítmény, sporteszközök, szaktantermek, megfelelő szakképesítéssel rendelkező, felkészült pedagógusok. Az intézmény iskolafenntartó által jóváhagyott alapdokumentumai a sportiskola működéséhez szükséges költségek fedezetére garanciát adnak.

3 3 A sportiskolai munka alapvető céljának tekintik a sportoló tanuló személyiségének kiemelt fejlesztését, a kritikai gondolkodásmód és a gazdag műveltségkép kialakítását. Feladatként jelölik meg a sport megszerettetését, a sokoldalú képességfejlesztést és általános mozgáskultúra fejlesztését, a minőségi képzést és a tehetséggondozást. A tehetség és képesség kibontakoztatását segítő tevékenységek körében szerepel minden olyan sportbeli fejlesztéshez használható elem, ami segíti sporttehetség gondozását. Az intézménnyel együttműködő partnerek körét kibővítették a sportegyesületekkel és edzőkkel. Programjuk figyelembe veszi a sportutánpótlás-neveléssel összefüggő olyan feladatokat, mint a sportolás miatt kieső tanulási idő pótlása, a felzárkóztatás rendszerének működtetése vagy a versenyeztetés megszervezése. Biztosítják az átjárhatóság lehetőségét azon tanulók számára, akik a követelményeket nem tudják teljesíteni (sportsérülés, eredménytelenség, beválás hiánya) illetve segítik az érkező tanulók beilleszkedését. Tanórai kerettől eltérő tanulásszervezési módokkal segítik az edzés-versenyzés miatt kiesett tanulási időt. A pedagógus-edző kapcsolattartását szorosabbra fűzik, folyamatos, akár napi konzultációval biztosítják a tanuló napirendjének optimális kialakítását. Érdeklődésüknek és képességeiknek megfelelően, sportbeli leterheltségük ellenére alkalmasakká akarják tenni érettségi utáni továbbtanulásra, vagy sportjellegű szakma elsajátítására. A sportiskolai oktatás-nevelés megszervezése az intézmény helyi tantervében szabályozottak szerint történik, amely ki van egészítve a sportiskolai kerettanterv elméleti moduljaival sportismeretek, sportági ismeretek sportpszichológia, sporttörténet és tanulásmódszertan valamint a helyi igényeknek megfelelő sportág sportági tanterveivel. A testnevelés és sport tantárgy tantervben előírt óraszámait biztosítják. A helyi igények szerinti sportágakban a sportegyesületekkel együttműködési megállapodásokat kívánnak kötni, ami a sportági tantervek megvalósításának személyi, tárgyi és finanszírozási költségeit illetve az edzés és versenyzés - szervezési valamint működtetési garanciáját tartalmazni fogja. A szakértő a benyújtott dokumentumhoz észrevételeket, javaslatokat tett. Az intézmény ezeket bevette a pedagógiai program helyi tanterv megfelelő részeibe. (Ez érdemi változást nem jelentett, pontosításokat tartalmazott.)

4 4 Összegezve megállapítható, hogy az intézmény pedagógiai programja szerkezetileg és tartalmilag megfelel a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény 23. (4) bek., a nevelésioktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet 39/J. -a, valamint a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 17/2004. (V.20.) OM rendelet 2/A. (1-2) bek. és annak 3. számú mellékletében meghatározottaknak. Szakértői véleményem figyelembe vétele mellett, a módosítási javaslatokkal kiegészített pedagógiai program elfogadását javaslom. Az előterjesztés I.1. pontjában megfogalmazott többletterhek tekintetében a sportiskolai feladatok ellátásáról költségvetési szempontból a következők állapíthatók meg: - az intézmény jelenleg is rendelkezik a közoktatási típusú sportiskolai kerettantervben meghatározottak alapján készített helyi tantervének végrehajtásához szükséges tárgyi és személyi feltételekkel; - a Középiskola lényegében az eddigi költségvetési forrásokból tudja biztosítani ezeket a feltételeket (állami költségvetési hozzájárulás; önkormányzati kiegészítés az alapfeladatok ellátásához elengedhetetlenül szükséges mértékben; saját bevételek); - annak pontos kiszámítása, hogy az középfokú iskolai nevelés-oktatás általános rendjétől eltérő tanulásszervezési módok (pl. a tanulási idő pótlása a sportolás miatt kieső időtartamra; a felzárkóztatás rendszerének működtetése; a versenyeztetés megszervezése stb.) milyen költségeket jelentenek egy adott tanévben csak akkor lehetséges, ha az adott tanévre vonatkozó konkrét, részletes munkarend a sportiskolai csoportra elkészül (ez tartalmazhatja ugyanis a tényleges tanulólétszámot, azt, hogy mely sportágba tartozik a tanuló, az milyen heti elfoglaltságot jelent számára, az edzések, versenyek időpontját, számát, stb.); ez olyan intézményi, belső szakmai feladat, amely nem tartozik a fenntartói irányítás körébe. (Ld. Kotv (1) bekezdése: A fenntartói irányítás nem sértheti a nevelésioktatási intézmény szakmai önállóságát, az intézmény szakmai döntési hatásköreit. ; illetve az 57. (1) bekezdés c) pontja, amely a nevelőtestület döntési jogkörébe utalja a következőt is: A nevelőtestület döntési jogkörébe tartozik a nevelési-oktatási intézmény éves munkatervének elkészítése; ) A fenntartó azonban a közoktatási intézmény részére jóváhagyott éves költségvetési keretet meghatározhatja oly módon, hogy az abban rendelkezésre álló kötelező és nem kötelező tanórai foglalkozások időkeretét, az intézmény vezetője valamennyi alapfeladatát köztük a sportiskolait is figyelembe véve tervezze meg. A Karacs Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium dokumentumaiban tehát az előterjesztésben ismertetett módon a változások, módosítások, kiegészítések a jogszabályoknak megfelelően történtek. Ezért javaslom a Képviselő-testületnek az előterjesztésben és a határozati javaslatban foglaltak jóváhagyását.

5 5 Az ún. független szakértői véleményt [a Kotv. 88. (6) bekezdésében foglaltak szerint] a feladatbővüléssel kapcsolatban az előterjesztéshez Függelék formájában csatolom. H a t á r o z a t i j a v a s l a t: Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1.) Támogatja a Karacs Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium alaptevékenységének bővítését a sportiskolai feladatok ellátásával. Jóváhagyja az intézmény Pedagógiai Programjának, Helyi Tantervének a nevelőtestület által elfogadott, a szakértői vélemény szerint jóváhagyásra javasolt kiegészítését, módosítását a benyújtott dokumentumok alapján. 2.) A feladatbővüléssel járó működési feltételeket biztosítja az intézmény jóváhagyott éves költségvetési keretei között. Határidő: Felelős: május 31., illetve folyamatos Dombi Imréné, polgármester Nemesné Nagy Erika igazgató Püspökladány, május 16. D o m b i Imréné polgármester

TARTALOMJEGYZÉK II. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 5

TARTALOMJEGYZÉK II. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 5 Gregor József Általános Iskola 1172 Budapest, Hısök tere 19-20. OM azonosító: 035107 SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2009. Szervezeti és mőködési szabályzat 2/43 TARTALOMJEGYZÉK Tartalom I.1. A SZERVEZETI

Részletesebben

Honlap: altisk-tokod.sulinet.hu e-mail cím: hegyeskoiskola@gmail.com

Honlap: altisk-tokod.sulinet.hu e-mail cím: hegyeskoiskola@gmail.com HEGYESKŐ ÁLTALÁNOS ISKOLA (2531 TOKOD, BÉKE U. 26.) SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA O M a z o n o s í t ó : 2 0 1 6 0 3 Jóváhagyta: Kornokovics Attiláné igazgató Hatálybalépés: 2013. szeptember 1. Honlap:

Részletesebben

... Készítette: Nagyné Filimon Csilla igazgató

... Készítette: Nagyné Filimon Csilla igazgató OM: 200183 A Telegdi Kata Szakiskola és Szakközépiskola Szervezeti és Működési Szabályzata... Készítette: Nagyné Filimon Csilla igazgató A nevelőtestület a 2013. augusztus 24-én megtartott nevelőtestületi

Részletesebben

Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Szervezeti és Működési Szabályzat

Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Szervezeti és Működési Szabályzat Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szervezeti és Működési Szabályzat 2014 Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola SZOLNOKI KŐRÖSI CSOMA

Részletesebben

Rázsó Imre. Szakközépiskola és Szakiskola

Rázsó Imre. Szakközépiskola és Szakiskola Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola Körmend SZERVEZETI ÉS MŰKŐDÉSI SZABÁLYZAT A nevelőtestület elfogadta: 2012.12.14-i értekezletén. Jóváhagyta: 2012.12.15. Egyed Gyula igazgató SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI

Részletesebben

TESZ VESZ ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

TESZ VESZ ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA TESZ VESZ ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA KÉSZÍTETTE: SZABÓ ENDERÉNÉ ÓVODAVEZETŐ 2005. 2 Tartalom I. ÁLTALÁNOS RÉSZ 5. oldal II. AZ ALAPÍTÓ OKIRATBAN FOGLALTAK RÉSZLETEZÉSE II/1. Az alapító szerv

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat Szervezeti és Működési Szabályzat 2013 KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KONSTANTIN ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 5000. Szolnok, Nagy Imre krt. 20. Szerkesztés:

Részletesebben

A köznevelési intézmények működését meghatározó dokumentumok tartalmára, elkészítésére, nyilvánosságára vonatkozó szabályok

A köznevelési intézmények működését meghatározó dokumentumok tartalmára, elkészítésére, nyilvánosságára vonatkozó szabályok A köznevelési intézmények működését meghatározó dokumentumok tartalmára, elkészítésére, nyilvánosságára vonatkozó szabályok Alapító okirat, szakmai alapdokumentum A kötelező tartalmi elemeket a nemzeti

Részletesebben

Dunavecsei Református Kollégium Bella István Általános Iskola, Szakközépiskola és Szakgimnázium

Dunavecsei Református Kollégium Bella István Általános Iskola, Szakközépiskola és Szakgimnázium Dunavecsei Református Kollégium Bella István Általános Iskola, Szakközépiskola és Szakgimnázium SZE RVE ZETI ÉS M ŰKÖD ÉSI SZABÁL YZATA 2016. TARTALOMJEGYZÉK Preambulum... 1 Általános rendelkezések...

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet módosításáról

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet módosításáról Oktatási és Kulturális Minisztérium E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet módosításáról Budapest, 2007. október I.

Részletesebben

Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola 1145 Budapest, Columbus u. 11. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola 1145 Budapest, Columbus u. 11. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola 1145 Budapest, Columbus u. 11. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 I. RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Szervezeti és Működési

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Sylvester János Református Gimnázium 1149 Budapest, Pillangó park 3-5. / Fax: 1/363 2612 E-mail: sylvester@sylvester.hu OM azonosító: 101138 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2013 A budapesti Sylvester

Részletesebben

Szervezeti és M ködési Szabályzata

Szervezeti és M ködési Szabályzata Battonyai József Attila M vel dési Központ és Alapfokú M vészeti Iskola Szervezeti és M ködési Szabályzata 2009 év..hó.napján Jóváhagyta:. Fenntartó PH. 1 TARTALOMJEGYZÉK PREAMBULUM 4. oldal I. A József

Részletesebben

A Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata. A Kapuvári Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata

A Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata. A Kapuvári Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata A Kapuvári Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata 2005 1 Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések....1 2. A Szervezeti és Működési Szabályzat célja...1 2.1. Az SZMSZ...1 2.2.

Részletesebben

II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola. Szécsény, Rákóczi út 90.

II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola. Szécsény, Rákóczi út 90. Minőségirányítási program II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola Szécsény, Rákóczi út 90. Készítették: a MICS tagjai Alkalmazotti közösség jóváhagyása: 2009. Fenntartóhoz történt

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2012. decemberében készült, 2014. augusztusában felülvizsgált dokumentum. 1 Tartalomjegyzék 1. A Szervezeti és Működési Szabályzat jogszabályi háttere... 5 1.1. A szervezeti

Részletesebben

Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Nemzeti- és Etnikai Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottságának Elnöke

Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Nemzeti- és Etnikai Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottságának Elnöke Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Nemzeti- és Etnikai Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottságának Elnöke Szám: 328-27/2008. Melléklet: 2 db E l ő t e r j e s z t é s a Baranya Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Szervezeti és működési szabályzat

Szervezeti és működési szabályzat 1135 BUDAPEST CSATA U. 20. Szervezeti és működési szabályzat Budapest XIII. Kerületi Csata Utcai Általános Iskola 2013. 10. 1 1. A Szervezeti és működési szabályzat általános rendelkezései, hatálya 1.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 7-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 7-i ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 7-i ülésére Tárgy: Közoktatási intézményi struktúra átszervezése Előterjesztő: Bükösdi Olga Bizottság elnöke

Részletesebben

A Cecei Általános Iskola és Alapi Tagiskolájának

A Cecei Általános Iskola és Alapi Tagiskolájának A Cecei Általános Iskola és Alapi Tagiskolájának SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2010 Színmagyarázat: Integrált Pedagógiai Rendszer működtetése Kompetencia alapú oktatás bevezetése (TÁMOP 3.1.4-08/2)

Részletesebben

GYURÁTZ FERENC EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 8500 PÁPA, ÁROK U.12. OM AZONOSÍTÓ:200010 SZERVEZETI ÉS M KÖDÉSI SZABÁLYZAT

GYURÁTZ FERENC EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 8500 PÁPA, ÁROK U.12. OM AZONOSÍTÓ:200010 SZERVEZETI ÉS M KÖDÉSI SZABÁLYZAT GYURÁTZ FERENC EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 8500 PÁPA, ÁROK U.12. OM AZONOSÍTÓ:200010 Iktatószám: SZERVEZETI ÉS M KÖDÉSI SZABÁLYZAT 2013. március 26. Jelen módosítás a törvényi változásoknak való megfelelés

Részletesebben

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2011. JÚNIUS 23-I ÜLÉSÉRE OKTATÁSI ALBIZOTTSÁG

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2011. JÚNIUS 23-I ÜLÉSÉRE OKTATÁSI ALBIZOTTSÁG IKTATÓSZÁM: 08-8/1660/2011 TÁRGY: A KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉ- NYEK KÖTELEZİ ÉS NEM KÖTELEZİ FELADATAI ÉS A FELADATOKHOZ BIZTOSÍTOTT ÁLLÁSHELYEK MELLÉKLET: 2 DB E LİTERJESZ T É S PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

Diákönkormányzatokat érintő jogszabályok

Diákönkormányzatokat érintő jogszabályok Diákönkormányzatokat érintő jogszabályok A 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (Nkt) Tanulói részvétel, döntés 24. (2) A nevelési-oktatási intézmény működésével kapcsolatos döntések előkészítésében,

Részletesebben

Holdfény Utcai Óvoda. Szervezeti és Működési Szabályzat

Holdfény Utcai Óvoda. Szervezeti és Működési Szabályzat Székhely: 2040 Budaörs, Holdfény u.31. OM azonosító: 201162 Szervezeti és Működési Szabályzat Hatályos: Határozatlan időre Készítette: Maksainé Gecse Erika óvodavezető Hatálybalépés időpontja: Kelt: 2008.

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA SARKAD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Ady Endre - Bay Zoltán Középiskola és Kollégium SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA I. fejezet 1.. Az intézmény: (1) Az intézmény neve: Sarkad Város Önkormányzata Ady Endre -

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat Tolna Megyei Önkormányzat Móra Ferenc Általános Iskolája 7200 Dombóvár, Szabadság u. 18. Tel./Fax.: 74/466-326 E-mail: moradomb@freemail.hu Szervezeti és Működési Szabályzat Készítette: Krauss Péter igazgató

Részletesebben

Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola Körmend SZERVEZETI ÉS MŰKŐDÉSI SZABÁLYZAT. A nevelőtestület elfogadta: 2014.03.31-i értekezletén.

Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola Körmend SZERVEZETI ÉS MŰKŐDÉSI SZABÁLYZAT. A nevelőtestület elfogadta: 2014.03.31-i értekezletén. Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola Körmend SZERVEZETI ÉS MŰKŐDÉSI SZABÁLYZAT A nevelőtestület elfogadta: 2014.03.31-i értekezletén. Tartalomjegyzék I. rész... 4 A Szervezeti és Működési Szabályzat

Részletesebben

A sportiskolák új rendszere A Sportiskolai program monitoringja Lehmann László

A sportiskolák új rendszere A Sportiskolai program monitoringja Lehmann László A sportiskolák új rendszere A Sportiskolai program monitoringja Lehmann László A sportiskolák új rendszere Közoktatási és nem-közoktatási típusú sportiskolák A közoktatási és a nem-közoktatási típusú

Részletesebben

A Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium nevelési programja és helyi tanterve

A Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium nevelési programja és helyi tanterve "Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy tanítson minket a jól végzett munka örömére és izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM MOSODAI KISEGÍTŐ MUNKA KÖZPONTI SZAKMAI MODUL KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLAI TANULÓK SZAKMAI KÉPZÉSÉHEZ AJÁNLÁS 2008 Készült a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési

Részletesebben

A NYÍREGYHÁZI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM S Z E R V E Z E T I É S M Ű K Ö D É S I S Z A B Á L Y Z A T A NYÍREGYHÁZA

A NYÍREGYHÁZI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM S Z E R V E Z E T I É S M Ű K Ö D É S I S Z A B Á L Y Z A T A NYÍREGYHÁZA A NYÍREGYHÁZI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM S Z E R V E Z E T I É S M Ű K Ö D É S I S Z A B Á L Y Z A T A NYÍREGYHÁZA 2013 Tartalomjegyzék I. BEVEZETÉS... 4 1. A Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ) célja,

Részletesebben

Eötvös József Gimnázium és Kollégium. 2890 Tata, Tanoda tér 5. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Eötvös József Gimnázium és Kollégium. 2890 Tata, Tanoda tér 5. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Eötvös József Gimnázium és Kollégium 2890 Tata, Tanoda tér 5. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2013 1. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1. A szervezeti és működési szabályzat célja, jogszabályi alapja

Részletesebben

Fertőrákosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola. Szervezeti és Működési Szabályzat

Fertőrákosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola. Szervezeti és Működési Szabályzat Szervezeti és Működési Szabályzat Fertőrákosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 1 BEVEZETŐ Az intézmény a jogszabályi előírásoknak megfelelendő alapító okiratában foglaltakat e szervezeti és működési

Részletesebben

A Gógánfai Fekete István Általános Iskola. Szervezeti és Működési Szabályzata 2013. március 31.

A Gógánfai Fekete István Általános Iskola. Szervezeti és Működési Szabályzata 2013. március 31. 1 A Gógánfai Fekete István Általános Iskola Szervezeti és Működési Szabályzata 2013. március 31. 2 TARTALOMJEGYZÉK A szervezeti és működési szabályzat általános rendelkezései, a szervezeti és működési

Részletesebben

SALGÓTARJÁNI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS DIÁKOTTHON Salgótarján, József Attila út 2. EL - 1.1.1. A működési dokumentumok tárolása, frissítése és...

SALGÓTARJÁNI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS DIÁKOTTHON Salgótarján, József Attila út 2. EL - 1.1.1. A működési dokumentumok tárolása, frissítése és... SALGÓTARJÁNI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS DIÁKOTTHON Salgótarján, József Attila út 2. EL - 1.1.1. A működési dokumentumok tárolása, frissítése és...3 megismertetése...3 EL - 1.1.1. A működési dokumentumok

Részletesebben

2011. szeptember 29. 1

2011. szeptember 29. 1 2011. szeptember 29. 1 I. Bevezetés A működési szabályzat a közoktatásról szóló l993. évi LXXIX. törvény 40. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskola

Részletesebben

TANÉVKEZDŐ KIADVÁNY 2009/2010. tanév Tartalomjegyzék

TANÉVKEZDŐ KIADVÁNY 2009/2010. tanév Tartalomjegyzék TANÉVKEZDŐ KIADVÁNY 2009/2010. tanév Tartalomjegyzék I. A 2009/2010. tanév legfontosabb időpontjai... 3 II. Fontos jogszabályváltozások... 5 A közoktatásról szóló törvény módosításai... 5 A nevelési-oktatási

Részletesebben

2. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /12-34/ 2007. ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2007. június 26 i ülésére

2. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /12-34/ 2007. ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2007. június 26 i ülésére 2. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /12-34/ 2007 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2007. június 26 i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívottak: A Diákotthon és Kollégium csatolása

Részletesebben

Széchenyi István Általános Iskola és

Széchenyi István Általános Iskola és Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szervezeti és Működési Szabályzata 2013. 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 A szervezeti és működési szabályzat (SZMSZ) célja, jogi alapja A szervezeti

Részletesebben

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM JÁTÉKSZIGET Óvoda Szombathely, Győzelem u. 1/a MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM Készítette: Geositsné Gerencsér Lucia óvodavezető Fodor Imréné minőségügyi megbízott Minőségfejlesztési Kézikönyv Változat: 3 1.

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT TERÉZVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és MAGYAR-ANGOL, MAGYAR- NÉMET KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA, PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT 1065 Budapest Pethő Sándor utca 4. OM-azonosító: 035264 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium Szervezeti és Működési Szabályzat 2011. Balatonalmádi 2 I. Általános rendelkezések 1. A szervezeti és működési szabályzat célja, jogszabályi alapja a) A szervezeti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ballagó Zoltán irodavezető Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális, Sport és ifjúsági Iroda

JEGYZŐKÖNYV. Ballagó Zoltán irodavezető Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális, Sport és ifjúsági Iroda JEGYZŐKÖNYV Készült: Szarvaskő Községi Önkormányzat Képviselő Testületének 2011. június 21- én megtartott n y í l t testületi üléséről. Jelen vannak:, Lőrincz József, Nahóczki László, Dr.Zsirai Sándor

Részletesebben

Széchenyi István Gyakorló Kereskedelemi Szakközépiskola 1088 Budapest, Vas utca 9-11.

Széchenyi István Gyakorló Kereskedelemi Szakközépiskola 1088 Budapest, Vas utca 9-11. I. BEVEZETÉS A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 40. (2)bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Széchenyi István Gyakorló Kereskedelemi Szakközépiskola 1088 Budapest, Vas utca 9-11. belső

Részletesebben

Könyvtár ostanár ok Egyesülete 1088 Budapest, Múzeum u. 7. http://www.ktep.hu

Könyvtár ostanár ok Egyesülete 1088 Budapest, Múzeum u. 7. http://www.ktep.hu A KTE ajánlása fenntartóknak az iskolai könyvtárak szolgáltatásairól, gyűjteményéről és eszközparkjáról, a könyvtárostanárok alkalmazásáról a közoktatási intézmények átszervezése és/vagy többcélú intézmények

Részletesebben

Dunavecsei Református Kollégium Mezőföld Gimnázium és Szakközépiskola SZE RVE ZETI ÉS M ŰKÖD ÉSI SZABÁL YZATA 2016.

Dunavecsei Református Kollégium Mezőföld Gimnázium és Szakközépiskola SZE RVE ZETI ÉS M ŰKÖD ÉSI SZABÁL YZATA 2016. Dunavecsei Református Kollégium Mezőföld Gimnázium és Szakközépiskola SZE RVE ZETI ÉS M ŰKÖD ÉSI SZABÁL YZATA 2016. Készítette: Nagy Lajos András intézményvezető TARTALOMJEGYZÉK 1. Preambulum... 1 2. Általános

Részletesebben

A KLEBELSBERG KUNO A LTALA NOS ISKOLA E S GIMNA ZIUM SZERVEZETI E S MU KO DE SI SZABA LYZATA

A KLEBELSBERG KUNO A LTALA NOS ISKOLA E S GIMNA ZIUM SZERVEZETI E S MU KO DE SI SZABA LYZATA A KLEBELSBERG KUNO A LTALA NOS ISKOLA E S GIMNA ZIUM (1028 Budapest, Szabadsa g utca 23.) OM azonosí to : 035327 SZERVEZETI E S MU KO DE SI SZABA LYZATA Jo va hagyta: Budapest, 2015. szeptember 08. Ro

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. augusztus 28-ai ülésére

ELŐTERJESZTÉS Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. augusztus 28-ai ülésére ELŐTERJESZTÉS Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. augusztus 28-ai ülésére Tárgy: Alapító okiratok módosítása Tisztelt Képviselő-testület! A nevelési-oktatási intézmények alapító

Részletesebben

A LADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. Készítette: Kovácsné Vanderer Ágota Igazgató 2013.

A LADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. Készítette: Kovácsné Vanderer Ágota Igazgató 2013. A LADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Készítette: Kovácsné Vanderer Ágota Igazgató 2013. 1. A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEI, A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzata

Szervezeti és Működési Szabályzata A Kittenberger Kálmán Általános és Művészeti Iskola a Készült: 2011. augusztus 25. Tartalomjegyzék Függelék... 4 Mellékletek jegyzéke:... 4 1. A célja, jogszabályi alapja... 5 1.1. A célja... 5 1.2. A

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT ARANY JÁNOS ÉPÜLETGÉPÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1072 Budapest, Nyár u. 9. Tel.: 06 1 342 1320 Tel./fax: 06 1 322 6005 e-mail: arany@arany-epuletgepesz.sulinet.hu honlap: www.arany-epuletgepesz.sulinet.hu

Részletesebben

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY. a répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola és Művészeti Alapiskola. valamint uraiújfalui tagintézménye átfogó ellenőrzéséről

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY. a répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola és Művészeti Alapiskola. valamint uraiújfalui tagintézménye átfogó ellenőrzéséről SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY a répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola és Művészeti Alapiskola valamint uraiújfalui tagintézménye átfogó ellenőrzéséről 1.Az ellenőrzés jogszabályi alapja: Közoktatási törvény 102.

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BERECZKI MÁTÉ ÉLELMISZERIPARI ÉS MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS SPORTISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Baja, 2013 1 Tartalom 1. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT... 4 A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. OM azonosító: 032351 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2015. 1 Tartalomjegyzék 1. INTÉZMÉNYI ADATOK... 5 2. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 5 2.1. A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Részletesebben

Egységes óvoda és bölcsőde szervezeti és működési szabályzata

Egységes óvoda és bölcsőde szervezeti és működési szabályzata Egységes óvoda és bölcsőde szervezeti és működési szabályzata Tarnaörsi Óvoda és Közművelődési Intézmény OM azonosító:201922 2013. Készítette: Antal Ágnes óvodavezető Tartalomjegyzék 1. Bevezető 2. Az

Részletesebben

Iskolai házirend 2011 2012

Iskolai házirend 2011 2012 Iskolai házirend 2011 2012 BEVEZETÉS A házirend megalkotása során alkalmazott jogszabályok és intézményi dokumentumok: a) a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, b) a nevelési-oktatási intézmények

Részletesebben

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. május 26-i rendkívüli ülésére

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. május 26-i rendkívüli ülésére 0 6. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. május 26-i rendkívüli ülésére Tárgy: Fekete István Általános Iskola minıségirányítási programjának jóváhagyása Az elıterjesztést

Részletesebben

8.3 A szülői munkaközösség... 39 8.4 Az iskolaszék... 39 8.5 Az intézményi tanács... 39 8.6 A diákönkormányzat... 39 8.7 Az osztályközösségek...

8.3 A szülői munkaközösség... 39 8.4 Az iskolaszék... 39 8.5 Az intézményi tanács... 39 8.6 A diákönkormányzat... 39 8.7 Az osztályközösségek... S Z E R V E Z E T I É S M Ű K Ö D É S I S Z A B Á L Y Z A T D I Ó S G Y Ő R I G I M N Á Z I U M OM azonosító: 029 262 S z é k h e l y : 3534 Miskolc, Kiss tábornok u. 42. Fenntartó neve: Klebelsberg Intézményfenntartó

Részletesebben

Módosított Szervezeti és Működési Szabályzat 2013.

Módosított Szervezeti és Működési Szabályzat 2013. Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Módosított Szervezeti és Működési Szabályzat 2013. TARTALOMJEGYZÉK I. Bevezető rendelkezések... 6 1. Az SZMSZ célja, tartalma...

Részletesebben

VARRÓ ISTVÁN SZAKISKOLA, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM. Szervezeti és Működési Szabályzata

VARRÓ ISTVÁN SZAKISKOLA, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM. Szervezeti és Működési Szabályzata VARRÓ ISTVÁN SZAKISKOLA, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 2013 TARTALOMJEGYÉK 1. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT JOGSZABÁLYI HÁTTERE... 6 1.1. AZ ISKOLA FELADATA... 6 1.2. AZ SZMSZ ELKÉSZÍTÉSÉRE VONATKOZÓ

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM ÉS A SOPRONI IDEGENFORGALMI, KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓ SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÁTSZERVEZÉSÉRŐL

ELŐTERJESZTÉS A KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM ÉS A SOPRONI IDEGENFORGALMI, KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓ SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÁTSZERVEZÉSÉRŐL Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszá m: 61147-4/2008. CÍM: ELŐTERJESZTÉS A KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM ÉS A SOPRONI IDEGENFORGALMI, KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓ SZAKKÉPZŐ

Részletesebben

1. Mit kell tartalmaznia a közterület-használatról szóló rendelet fogalommeghatározásának?

1. Mit kell tartalmaznia a közterület-használatról szóló rendelet fogalommeghatározásának? 1. Mit kell tartalmaznia a közterület-használatról szóló rendelet fogalommeghatározásának? Az Alkotmánybíróság határozatában rámutatott a közterületnek tehát a törvény által pontosan meghatározott fogalmi

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat Maci Alapítványi Óvoda, Fejlesztő Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Szervezeti és Működési Szabályzat Érvényes 2013. szeptember 1-től Összeállította: Dobó Katalin igazgató Tartalomjegyzék Általános

Részletesebben

Zalalövői Napköziotthonos Óvoda. 2014-2015. nevelési év munkájának értékelése

Zalalövői Napköziotthonos Óvoda. 2014-2015. nevelési év munkájának értékelése Zalalövői Napköziotthonos Óvoda 2014-2015. nevelési év munkájának értékelése 2 Statisztikai adatok: Az intézmény megnevezése: Zalalövői Napköziotthonos Óvoda Férőhelyek száma: 112 Tanköteles korú gyermekek:

Részletesebben

Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképzı Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM

Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképzı Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképzı Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 1 PEDAGÓGIAI PROGRAM ELFOGADTA A SZÉCHENYI ISTVÁN KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZİ ISKOLA NEVELİTESTÜLETE 2004.

Részletesebben

Az intézmény neve és címe: Napköziotthonos Óvoda és Bölcsıde 5520. Szeghalom Petıfi u 1 sz.

Az intézmény neve és címe: Napköziotthonos Óvoda és Bölcsıde 5520. Szeghalom Petıfi u 1 sz. 1 1. BEVEZETÉS A Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. Törvényt módosító 2003. évi LXI. Törvény meghatározza minden közoktatási intézmény számára a minıségfejlesztési rendszer kiépítését és mőködtetését.

Részletesebben

Szigeti-Gyula János Egészségügyi Szakképző Iskola 034183

Szigeti-Gyula János Egészségügyi Szakképző Iskola 034183 Szigeti-Gyula János Egészségügyi Szakképző Iskola 034183 Szervezeti és Működési Szabályzat 2013. március SZMSZ 73/1 I Tartalomjegyzék I Tartalomjegyzék... 2 II Általános rendelkezések... 4 II.1 A Szervezeti

Részletesebben

Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Szervezeti és Működési Szabályzata

Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Szervezeti és Működési Szabályzata Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Szervezeti és Működési Szabályzata Összeállította: Fejér Zsolt ig.h. Készítette: Fejér Zsolt ig.h. Tóth Jánosné gazd.vez. Lenkey Csaba igazgató beterjesztése alapján,

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MÜKÖDÉSI S Z A B Á L Y Z A T

SZERVEZETI ÉS MÜKÖDÉSI S Z A B Á L Y Z A T II. Béla Középiskola, Élelmiszeripari Szakiskola és Kollégium 7720 Pécsvárad, Vak Béla u.8. SZERVEZETI ÉS MÜKÖDÉSI S Z A B Á L Y Z A T Pécsvárad, 2004. 2 I. Munkaköri leírások Igazgató: 1. Az egyszemélyi

Részletesebben

Készítette: Erős János igazgató

Készítette: Erős János igazgató SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT K Ö Z P O N T I A L S Ó V Á R O S I M Ű V E L Ő D É S I K Ö Z P O N T Készítette: Erős János igazgató. TARTALOMJEGYZÉK I. AZ INTÉZMÉNY ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI 3 1. Az intézmény

Részletesebben

Hatályba lépés ideje: 2013. december 21.

Hatályba lépés ideje: 2013. december 21. Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola Szervezeti és Működési Szabályzata Hatályba lépés ideje: 2013. december 21. T A R T A L O M J E G Y Z É K 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Balatonszemesi Reich Károly Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Balatonszemes, 2013. március Boór Miklós igazgató 1 Szervezeti és

Részletesebben

Minőségbiztosítási Kézikönyv

Minőségbiztosítási Kézikönyv Minőségbiztosítási Kézikönyv Jelen Kézikönyv a Balogh Oktató Kft. tulajdona. Továbbadása, sokszorosítása előzetes írásos engedély nélkül nem megengedett. 2016 Nyilvántartási szám: 05-0247-04 Felnőttképzési

Részletesebben

19. TÖRÖKSZENTMIKLÓS VÁROS POLGÁRMESTERÉRİL E L İ T E R J E S Z T É S. A Képviselı-testület 2012. március 29-ei rendes nyilvános ülésére

19. TÖRÖKSZENTMIKLÓS VÁROS POLGÁRMESTERÉRİL E L İ T E R J E S Z T É S. A Képviselı-testület 2012. március 29-ei rendes nyilvános ülésére 19. TÖRÖKSZENTMIKLÓS VÁROS POLGÁRMESTERÉRİL E L İ T E R J E S Z T É S A Képviselı-testület 2012. március 29-ei rendes nyilvános ülésére Elıterjesztı megnevezése: Dr. Juhász Enikı Iktatószám: Tárgy: 5-37/2012-F-1

Részletesebben

Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Radnóti Miklós Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Mővészetoktatási Intézménye

Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Radnóti Miklós Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Mővészetoktatási Intézménye Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Radnóti Miklós Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Mővészetoktatási Intézménye Intézményi minıségirányítási programja Alkalmazotti közösség jóváhagyta: 2010 Diákönkormányzat

Részletesebben

LOSONCI TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2009.

LOSONCI TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2009. LOSONCI TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2009. Az iskola mindenkor ápolja a tanulóban a szülők tiszteletét és szeretetét, méltán elvárja tehát ugyanezt a családtól (1938.) TARTALOMJEGYZÉK A házirend célja

Részletesebben

Tisztelt Ügyfelünk! Az adásvételi szerződés alaki és tartalmi kellékei

Tisztelt Ügyfelünk! Az adásvételi szerződés alaki és tartalmi kellékei TÁJÉKOZTATÓ Az adásvételi szerződés kötelező tartalmi elemei ingatlan magánszemély általi megvásárlásának kölcsönből, vagy lakáscélú állami támogatásból/kedvezményből történő finanszírozása esetén Tisztelt

Részletesebben

Lágymányosi Bárdos Lajos Kéttanyelvű Általános Iskola és Gimnázium. Szervezeti és működési szabályzat

Lágymányosi Bárdos Lajos Kéttanyelvű Általános Iskola és Gimnázium. Szervezeti és működési szabályzat Lágymányosi Bárdos Lajos Kéttanyelvű Általános Iskola és Gimnázium Szervezeti és működési szabályzat 2013 1 1. Általános rendelkezések 1.1. A szervezeti és működési szabályzat (SZMSZ) célja, jogi alapjai

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Óvoda neve: Szent Erzsébet Óvoda Óvoda címe: 8300 Tapolca, Templomdomb 2. OM azonosító: 036 793 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Kelt: Tapolca, 2015. 12. 31. Készítette: Zöldy Andrásné óvodavezető TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Tájékoztató tanévnyitó kiadvány a 2008/2009 tanévhez 1

Tájékoztató tanévnyitó kiadvány a 2008/2009 tanévhez 1 Tájékoztató tanévnyitó kiadvány a 2008/2009 tanévhez 1 Készítette: OKM Közoktatási Főosztály 1 Az elektronikus kiadvány a közoktatás szereplő számára a szakmai munka segítése céljából készült, alkalmazása

Részletesebben

E L T E R J E S Z T É S a Képvisel -testület 2006. november 29-i ülésére

E L T E R J E S Z T É S a Képvisel -testület 2006. november 29-i ülésére E L T E R J E S Z T É S a Képvisel -testület 2006. november 29-i ülésére Tárgy: Szentgotthárd város közoktatási feladatellátási, intézményhálózatm ködtetési és -fejlesztési terve. Tisztelt Képvisel -testület!

Részletesebben

A TATABÁNYAI INTEGRÁLT SZAKISKOLA, KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A TATABÁNYAI INTEGRÁLT SZAKISKOLA, KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A TATABÁNYAI INTEGRÁLT SZAKISKOLA, KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Készítette: Pallos János igazgató Tatabánya, 2013.augusztus 27. A Szervezeti és Működési Szabályzatot az összintézményi

Részletesebben

PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA 2008-2013

PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA 2008-2013 PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA 2008-2013 2. sz. módosítás Az tartalma a Petőfi Sándor tulajdona. Továbbadása, sokszorosítása előzetes írásos engedély nélkül nem engedett.

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BARANGOLÓ ÓVODA 2017 PÓCSMEGYER, TÁNCSICS u. 26. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Kelt: 2006. január 24. Készítette: Papp István Lőrincné Danyi Zsuzsánna óvodavezető A közoktatásról szóló többször módosított

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testülete ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testülete ülésére Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Alpolgármester A Képviselő-testület nyilvános ülésének anyaga (2011. évi CLXXXIX. törvény 46. (1) bek.). ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XII. kerület

Részletesebben

ELTERJESZTÉS Balatonkenese Város Önkormányzata Képvisel-testülete 2010. április 29. napján tartandó soron következ ülésére

ELTERJESZTÉS Balatonkenese Város Önkormányzata Képvisel-testülete 2010. április 29. napján tartandó soron következ ülésére ELTERJESZTÉS Balatonkenese Város Önkormányzata Képvisel-testülete 2010. április 29. napján tartandó soron következ ülésére Tárgy: Közoktatási intézmények átszervezésével kapcsolatos dokumentumok módosítása

Részletesebben

Készítette: Erős János igazgató

Készítette: Erős János igazgató SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT S U G O V I C A Á L T A L Á N O S M Ű V E L Ő D É S I K Ö Z P O N T É S S P O R T I S K O L A Készítette: Erős János igazgató. TARTALOMJEGYZÉK I. AZ INTÉZMÉNY ÁLTALÁNOS

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2005. május 12- i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2005. május 12- i rendkívüli ülésére ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2005. május 12- i rendkívüli ülésére Tárgy: Többcélú kistérségi társulási megállapodás jóváhagyása, hozzájárulás pályázat benyújtásához Előterjesztés

Részletesebben

A JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA A KÖZOKTATÁSI (1993. évi LXXIX.) TÖRVÉNY ALAPJÁN

A JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA A KÖZOKTATÁSI (1993. évi LXXIX.) TÖRVÉNY ALAPJÁN Lap: 1/93 A JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA JA A KÖZOKTATÁSI (1993. évi LXXIX.) TÖRVÉNY ALAPJÁN Az eredeti, nyomtatott példányt külső fél számára csak az igazgató adhatja át! Másolat csak tájékoztató jelleggel

Részletesebben

KÍSÉR LEVÉL ELLEN RZÉSI JELENTÉS MEGKÜLDÉSÉHEZ

KÍSÉR LEVÉL ELLEN RZÉSI JELENTÉS MEGKÜLDÉSÉHEZ KÍSÉR LEVÉL ELLEN RZÉSI JELENTÉS MEGKÜLDÉSÉHEZ Tárgy: Vezet i összefoglaló Pátyi Polgármesteri Hivatal 2071 Páty, Kossuth Lajos u. 83. dr. Guba Zsolt jegyz Tisztelt Jegyz Úr! A 2014. évi bels ellen rzési

Részletesebben

Ü G Y R E N D SZÉCSÉNYI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL 1 GAZDASÁGI SZERVEZETÉNEK GAZDÁLKODÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ FELADATAIRA

Ü G Y R E N D SZÉCSÉNYI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL 1 GAZDASÁGI SZERVEZETÉNEK GAZDÁLKODÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ FELADATAIRA 8. melléklet a 12/2011.(IV.20.) önkormányzati rendelethez Ü G Y R E N D SZÉCSÉNYI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL 1 GAZDASÁGI SZERVEZETÉNEK GAZDÁLKODÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ FELADATAIRA 1 A megnevezést módosította

Részletesebben

Felvételi eljárásrend

Felvételi eljárásrend Türr István Gimnázium és Kollégium 8500 Pápa, Fő u. 10. Postacím: 8500 Pápa, Pf. 101. Tel/fax: 89/324-394 Igazgató: Németh Zsolt E-mail: igazgato@turrgimnazium.hu Felvételi eljárásrend a Türr István Gimnázium

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat módosítással egységes szerkezetben

Szervezeti és Működési Szabályzat módosítással egységes szerkezetben 1108 B u d a p e s t Újhegyi sétány 5-7. Ügyiratszám: 467-I/2013 Szervezeti és Működési Szabályzat módosítással egységes szerkezetben 2013. szeptember 30. Baloghné Stadler Irén óvodavezető Budapest, 2

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat. Napsugár Óvoda 1112 Budapest Menyecske utca 2.

Szervezeti és Működési Szabályzat. Napsugár Óvoda 1112 Budapest Menyecske utca 2. Szervezeti és Működési Szabályzat Napsugár Óvoda 1112 Budapest Menyecske utca 2. Az intézmény OM azonosítója: 034456 Nevelőtestületi elfogadás határozatszáma: 2013/5. (III.25.) Adamovszky Anita név Intézményvezetői

Részletesebben

Iktatószám: 746/2013 IT: 24. ŐI: 10 év A KEMÉNY ZSIGMOND UTCAI ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2013.10.15.

Iktatószám: 746/2013 IT: 24. ŐI: 10 év A KEMÉNY ZSIGMOND UTCAI ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2013.10.15. Iktatószám: 746/2013 IT: 24. ŐI: 10 év A KEMÉNY ZSIGMOND UTCAI ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2013.10.15. Intézmény OM - azonosítója: 030881 Készítette:.. intézményvezető aláírás Legitimációs

Részletesebben

Nagyasszonyunk Köznevelési Intézmény Szervezeti és Működési Szabályzata

Nagyasszonyunk Köznevelési Intézmény Szervezeti és Működési Szabályzata Nagyasszonyunk Köznevelési Intézmény Szervezeti és Működési Szabályzata 0 Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések... 3 1.1. A szervezeti és működési szabályzat célja, jogszabályi alapja... 3 1.2 A szervezeti

Részletesebben

108/2012. (VII. 27.) önkormányzati határozat. HVNOI Hevesi József Általános Tagiskola Hunyadi u. 24. szám alatti telephelyének átadása

108/2012. (VII. 27.) önkormányzati határozat. HVNOI Hevesi József Általános Tagiskola Hunyadi u. 24. szám alatti telephelyének átadása 108/2012. (VII. 27.) önkormányzati határozat HVNOI Hevesi József Általános Tagiskola Hunyadi u. 24. szám alatti telephelyének átadása Heves Város Önkormányzat Képviselő-testülete a HVNOI Hevesi József

Részletesebben

Közoktatási ESÉLYEGYENL SÉGI TERVE

Közoktatási ESÉLYEGYENL SÉGI TERVE Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szakiskola 5000 Szolnok, Károly R. u. 2. Közoktatási ESÉLYEGYENL SÉGI TERVE Az esélyegyenl ségi terv id tartama: 2007-t l visszavonásig 1 Tartalomjegyzék I.

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat 2015/2016

Szervezeti és Működési Szabályzat 2015/2016 Szervezeti é s M űködési Szabályzat Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium (036379) Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium Székhelye: 7200 Dombóvár, Bajcsy-Zs. utca 2. Iktatószám:.. Ügyintéző: Dr. Szenyéri Zoltán

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 24-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatának felülvizsgálata Előadó: Ottó Péter polgármester

Részletesebben