ALBERTTELEP. Megemlékezést bányásznapon, Borbála napon tartanak.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ALBERTTELEP. Megemlékezést bányásznapon, Borbála napon tartanak."

Átírás

1

2 2 ALBERTTELEP Az Alberttelepen a Mővelıdési ház kertjében 1998-ban felavatott emlékmővön a Múcsony, és Alberttelep településeken egykor üzemelt bányák áldozatainak állítottak emléket. Albert I. akna egykori személylejárójának helyén kialakított emlékhelyen Alberttelep névadójának Hibbey Hosztják Albertnak állítottak emléket. Megemlékezést bányásznapon, Borbála napon tartanak.

3 3 berente Berente település a borsodi bányászat egyik bölcsıje, ennek emlékére állította a község Önkormányzata 2007-ben a Szent Borbála szobrot. A márványtáblán a bányában balesetben elhunytak nevét örökítették meg. Megemlékezést Borbála napon tartanak.

4 EDELÉNY 4 Az 1995 évben felavatott emlékmő Edelényben a volt Bányászklub udvarán áll. A szobor talapzatán márványtáblában állítottak emléket az edelényi bányákban baleset következtében elhunytak emlékének. Megemlékezést bányásznapon tartanak.

5 5 FARKASLYUK-GYÜRKY TÁRÓ A farkaslyuki bányászatot reprezentáló, Gyürky Gyula nevét viselı táró környezete 2000 évben Putnok-bánya Kft. jóvoltából méltó módon került kialakításra, márványtábla ırzi a bányászat emlékét. Megemlékezést bányásznapon, tartanak.

6 FARKASLYUK-EMLÉKPARK 6 A farkaslyuki bányászatot reprezentáló, Gyürky Gyuláról elnevezett téren került kialakításra az emlékpark 1998-ban ahová a megszőnt bánya udvaráról áthozott szobor került felállításra. A település más részén található VOB 102 típusú pajzsberendezés. Megemlékezést bányásznapkor tartanak.

7 7 KAZINCBARCIKA - HERBOLYA A évben a Borsodi Bányász Hagyományokért alapítvány támogatásával a volt Tervtáró akna irodaházának falára elhelyezett emléktábla állít emléket a Kazincbarcika életében fontos szerepet játszó bányászatnak. Megemlékezést bányásznapon tartanak.

8 8 KAZINCBARCIKA BÁNYÁSZ SZOBOR A 2005 évben a megyei, továbbá a környezı települések önkormányzatai, valamint a Borsodi Bányász Hagyományokért alapítvány támogatásával felállított bronz szobor kıtalapzatán a környezı bányákban és a Központi Üzemben baleset miatt elhunyt dolgozóinak neve került megörökítésre. A bronz talapzaton a Borsodi Szénbányák volt üzemeinek jelvényei, továbbá az OMBKE jelvények, kitüntetések bronzból készült másolatai láthatók. Megemlékezést bányásznapon tartanak.

9 9 KURITYÁN Az évben a község fıterén felavatott emlékmővön a balesetben elhunyt bányászok, továbbá a világháborúban hısi halált szenvedett kurityániak neve olvasható. Megemlékezést bányásznapon, és állami ünnepeken tartanak. tartanak.

10 10 MISKOLC - BÁNYAKAPITÁNYSÁG Miskolcon a Bányakapitányság épületének falán került elhelyezésre a borsodi mélymőveléses szénbányászat emlékére évben a Borsodi Bányász Hagyományok Alapítvány jóvoltából az emléktábla. Megemlékezést bányásznapon tartanak.

11 11 MISKOLC - LYUKÓBÁNYA A munkásszálló elıtt 1996-ban állították a kopjafát, a bányában szerencsétlenségek következtében elhunytak emlékére. Megemlékezést bányásznapon tartanak.

12 MISKOLC-ÓMASSA BÁNYÁSZ-KOHÁSZ SZABADTÉRI MÚZEUM 12 Ómassa, a magyarországi kohászat bölcsıje ben itt került kialakításra egy szabadtéri múzeum, ahol a kohászat mellett a bányászati berendezések kiállítása is megtörtént. Az érdeklıdık itt láthatják a borsodi bányászatban használt berendezéseket, ezzel is tisztelegve a valamikori, a megye súlyponti iparágát képviselı bányászat-kohászat emléke elıtt.

13 MISKOLC - PERECES 13 Perecesen a valamikori alagutak bejáratánál állítottak 1985-ben emléket az alagutakban történt szerencsétlenség áldozatainak ( ) Itt került elhelyezésre a valamikor a posta épületénél található bányász szobor. Ugyancsak itt van kiállítva egy "F" típusú vágathajtógép, továbbá egy TH biztosító szerkezet. A szomszédos iskola falán találhatók Pereces híres iskolaigazgatójának, Lauday Jánosnak, valamint Adriány Jánosnak, a selmecbányai professzornak emléktáblái. Megemlékezést bányásznapon tartanak.

14 PUTNOK-KIRÁLD 14 Királdon a bánya bezárását követıen egy un. bányászati emlékhelyet alakítottak ki, ahol kopjafa mellett márványtáblán állítottak emléket a bányabalesetek következtében elhunytak emlékére. Az emlékhely kis múzeummal is rendelkezik, ahol a helyi bányászat emlékei kerülnek kiállításra. Megemlékezést a Putnok-bánya Kft. által 2001 évben emelt emlékhelynél bányásznapkor, továbbá Borbála napkor tartanak.

15 PUTNOK 15 A település Kazincbarcika felöli bejáratánál még az 1980-as évek elején került kiállításra az F. típusú vágathajtógép, szimbolizálva a térség bányászatát.

16 SAJÓKAZA 16 Sajókazán a helyi nyugdíjas bányászok, az Önkormányzat és a Borsodi Bányász Hagyományokért Alapítvány évben avatta fel a terület szénbányászati hagyományait megırizendı emlékmővet, az Önkormányzat udvarán. Megemlékezést bányásznapon tartanak.

17 SOMSÁLY 17 Somsályban az ottani bányászat idıtartama alatt balesetekben elhunytak emlékére állítatta az emlékmővet a bányász szakszervezet helyi nyugdíjas csoportja továbbá Ózd város Önkormányzata évben. Megemlékezést bányásznapon, és állami ünnepeken tartanak.

18 SZUHAKÁLLÓ ÉMLÉKTÁBLA 18 Szuhakállóban a Polgármesteri Hivatal falán az 1998 évben felavatott márványtáblán állítottak emléket az emlékezetes, filmben is feldolgozott évi vízbetörésnek. A táblán az áldozatok, és túlélık nevei kerültek feltüntetésre. Az emléktáblát a bányász szakszervezet támogatásával az önkormányzat állítatta. Megemlékezést bányásznapon tartanak.

Közhasznú jelentés 2010. év

Közhasznú jelentés 2010. év Bányavagyon-hasznosító Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság Közhasznú jelentés 2010. év 2010. JANUÁR 1. - 2010. DECEMBER 31. ÉVES BESZÁMOLÓJÁHOZ Általános rész A Kormány a 2330/2004.(XII.

Részletesebben

Biztosítás és társadalombiztosítás

Biztosítás és társadalombiztosítás Biztsítás és társadalmbiztsítás Dr. FARKAS Szilveszter PhD, egyetemi dcens Pénzügy Intézeti Tanszék farkas.szilveszter@pszfb.bgf.hu, http://dr.farkasszilveszter.hu Fő témakörök 1. Társadalmbiztsítási nyugellátás

Részletesebben

Kövegy Község Önkormányzatának. 9/1991.(VIII.1)Ö.r. számú rendelete A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁNAK RENDJÉRŐL

Kövegy Község Önkormányzatának. 9/1991.(VIII.1)Ö.r. számú rendelete A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁNAK RENDJÉRŐL Kövegy Község Önkormányzatának 9/1991.(VIII.1)Ö.r. számú rendelete A KÖZTERÜLETEK HASZNÁLATÁNAK RENDJÉRŐL Egységes szerkezetben a 8/2008. /VI.25./ Ö.r. rendelettel. Kövegy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Pilisszentkereszt Község Önkormányzat képviselő-testületének 17/2013. (XII.20.) önkormányzati rendelete a közterület-használatról

Pilisszentkereszt Község Önkormányzat képviselő-testületének 17/2013. (XII.20.) önkormányzati rendelete a közterület-használatról Pilisszentkereszt Község Önkormányzat képviselő-testületének 17/2013. (XII.20.) önkormányzati rendelete a közterület-használatról Pilisszentkereszt Község Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Sajóbábony Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2011. (IX.14.) önkormányzati rendelete

Sajóbábony Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2011. (IX.14.) önkormányzati rendelete Sajóbábony Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2011. (IX.14.) önkormányzati rendelete a közterület használatáról a módosításokkal egységes szerkezetben Sajóbábony Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Kollektív sportolói biztosítás általános feltételei (KSÁSF/02012)

Kollektív sportolói biztosítás általános feltételei (KSÁSF/02012) Kollektív sportolói biztosítás általános feltételei (KSÁSF/02012) Hatályos: 2012. november 1-jétől Nysz.: 15196 Tartalomjegyzék A Generali-Providencia Biztosító Zrt. ügyféltájékoztatója..............................................

Részletesebben

Tetétlen Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2006. (I.18.) ÖKT. rendelete

Tetétlen Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2006. (I.18.) ÖKT. rendelete Tetétlen Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2006. (I.18.) ÖKT. rendelete A közterület használatáról Tetétlen Község Önkormányzat Képviselő-testülete a közterület használat és igénybevétel szabályozására

Részletesebben

IGAL NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 14/2005. (XII.1.) r e n d e l e t e. a közterületek használatáról

IGAL NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 14/2005. (XII.1.) r e n d e l e t e. a közterületek használatáról IGAL NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 14/2005. (XII.1.) r e n d e l e t e a közterületek használatáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján Igal

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Egyházashollós község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2005.(XII.1.) rendelete a közterületek használatáról Egyházashollós község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alkotmány 44/A.. /2/ bekezdésében,

Részletesebben

Az Egri Fertálymesterség élő hagyománya Fotó melléklet

Az Egri Fertálymesterség élő hagyománya Fotó melléklet Az Egri Fertálymesterség élő hagyománya Fotó melléklet 1. kép. File név: 3851. Fotót készítő neve: Lónyainé Nagy Éva. Kép címe, évszám: Fertálymesterek névsora, 1850. 2. kép. File név: 3902. Fotót készítő

Részletesebben

B-KÖZÉP ELNEVEZÉSŰ NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA

B-KÖZÉP ELNEVEZÉSŰ NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA B-KÖZÉP ELNEVEZÉSŰ NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA 1. A JÁTÉK SZERVEZŐJE A B-KÖZÉP elnevezésű nyereményjáték ( Játék ) szervezője a Borsodi Sörgyár Kft. (székhely: 3574 Bőcs, Rákóczi utca

Részletesebben

1999. évi XLIII. törvény

1999. évi XLIII. törvény Pirossal jelzett sorok: 2015. január 01-én lép hatályba 1999. évi XLIII. törvény a temetőkről és a temetkezésről Az Országgyűlés az elhunyt személyek emlékének méltó megőrzése és ápolása, a temetkezés

Részletesebben

2011. évi CLXV. törvény. a polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól 1

2011. évi CLXV. törvény. a polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól 1 2011. évi CLXV. törvény a polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól 1 A közbiztonság és a közrend megteremtése és fenntartása az állam alapvető joga és kötelessége. A közbiztonság és a közrend

Részletesebben

Kollektív munkáltatói biztosítás általános feltételei (KMÁSF/02014) Hatályos: 2014. március 15. Nysz.: 16271

Kollektív munkáltatói biztosítás általános feltételei (KMÁSF/02014) Hatályos: 2014. március 15. Nysz.: 16271 Kollektív munkáltatói biztosítás általános feltételei (KMÁSF/02014) Hatályos: 2014. március 15. Nysz.: 16271 Tartalomjegyzék Kollektív munkáltatói biztosítás általános feltételei (KMÁSF/02014)... 3 I.

Részletesebben

Somoskőújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2007. (I. 12.) SKt. sz. rendelete a közterület használat szabályairól

Somoskőújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2007. (I. 12.) SKt. sz. rendelete a közterület használat szabályairól Somoskőújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2007. (I. 12.) SKt. sz. rendelete a közterület használat szabályairól Somoskőújfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alkotmány

Részletesebben

Főbb munkaerő-piaci jelzőszámok alakulása Borsod - Abaúj - Zemplén megyében 2014. január - 2015. október 1.sz. táblázat Év, hónap A nyilvántartott álláskeresők aránya 1), % A nyilvántartott álláskeresők

Részletesebben

Emberi Erőforrások Minisztériuma Központi Ügyfélszolgálati Iroda. Családpolitikai Szótár

Emberi Erőforrások Minisztériuma Központi Ügyfélszolgálati Iroda. Családpolitikai Szótár Emberi Erőforrások Minisztériuma Központi Ügyfélszolgálati Iroda Emberi Erőforrások Minisztériuma Központi Ügyfélszolgálati Iroda Összeállította: Ruminé Szíjártó Ildikó Dr. Veres Gábor Felelős kiadó: Dr.

Részletesebben

Aba Nagyközség Képviselő-testülete. 21/2003. (XI.1.) számú. rendelete. a közterületek használatáról

Aba Nagyközség Képviselő-testülete. 21/2003. (XI.1.) számú. rendelete. a közterületek használatáról Aba Nagyközség Képviselő-testülete 21/2003. (XI.1.) számú rendelete a közterületek használatáról /Egységes szerkezetbe foglalása 2008. április 17./ Aba Nagyközség Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

4/2012.(III.30.) önkormányzati rendelete a közterületek használatáról egységes szerkezetben

4/2012.(III.30.) önkormányzati rendelete a közterületek használatáról egységes szerkezetben Szőlősgyörök Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2012.(III.30.) önkormányzati rendelete a közterületek használatáról egységes szerkezetben Szőlősgyörök Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

MAGYARCSANÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 21/2015. (IX. 24.) önkormányzati rendelete

MAGYARCSANÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 21/2015. (IX. 24.) önkormányzati rendelete MAGYARCSANÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 21/2015. (IX. 24.) önkormányzati rendelete a közterület használatáról és a közterület használat díjáról Záradék: A rendelet megalkotás napja: 2015.

Részletesebben

Városlőd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról és a szociális igazgatásról

Városlőd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról és a szociális igazgatásról Városlőd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról és a szociális igazgatásról A rendelet hatálybalépésének napja: 2011. január 1. Városlőd

Részletesebben

A Magyar Tolkien Társaság és a Tolkien.hu portál Adatvédelmi Nyilatkozata

A Magyar Tolkien Társaság és a Tolkien.hu portál Adatvédelmi Nyilatkozata A Magyar Tolkien Társaság és a Tolkien.hu portál Adatvédelmi Nyilatkozata A Magyar Tolkien Társaság, úgy is mint a www.tolkien.hu weboldal üzemeltetője, kiemelten fontosnak tartja a személyes adatok védelmét,

Részletesebben

Lyukóbánya 66 éve (1938-2004)

Lyukóbánya 66 éve (1938-2004) Lyukóbánya 66 éve (1938-2004) KÁRPÁTY ERIKA okl. bányamérnök, LÓRÁNT MIKLÓS okl. bányamérnök (Miskolc) A borsodi szénmedence legnagyobb termelésû, utolsóként bezárt mélymûvelésû bányájából 2004. október

Részletesebben

Testőr élet-, baleset- és egészségbiztosítás általános szerződési feltételei (TÁSZF11)

Testőr élet-, baleset- és egészségbiztosítás általános szerződési feltételei (TÁSZF11) Testőr élet-, baleset- és egészségbiztosítás általános szerződési feltételei (TÁSZF11) Hatályos: 2011. április 1-jétől Nysz.: 14588 Tartalomjegyzék A Generali-Providencia Biztosító Zrt. ügyféltájékoztatója...

Részletesebben

BÁNYAVAGYON-HASZNOSÍTÓ KFT.

BÁNYAVAGYON-HASZNOSÍTÓ KFT. BÁNYAVAGYON-HASZNOSÍTÓ KFT. Közbeszerzési terv a 2010-es költségvetési évre 2010. szeptember 9. TARTALOMJEGYZÉK ÁRUBESZERZÉS 3 I. FOLYAMATBAN LÉVİ KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSOK: - 3 II. TERVEZETT KÖZBESZERZÉSI

Részletesebben

Végrehajtási Utasítás

Végrehajtási Utasítás MÁV Rt. FORGALMI IGAZGATÓSÁG PÁLYAVASÚTI TERÜLETI KÖZPONT FORGALMI OSZTÁLY MISKOLC P-737/ 2005. PVFO Végrehajtási Utasítás A forgalmi szolgálat egyszerűsített ellátására Sajószentpéter Berente-Rendező

Részletesebben

ADATKEZELÉSI ÉS ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT

ADATKEZELÉSI ÉS ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT ADATKEZELÉSI ÉS ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT A köznevelési intézmény jelen szabályzatban határozza meg az intézményi adatkezelés és adatvédelem helyi szabályait. A szabályzat meghatározásakor figyelembe vételre

Részletesebben

Esztergom Város Önkormányzatának 3/2007. (I. 25.) ör. rendelete a közterületek használatáról

Esztergom Város Önkormányzatának 3/2007. (I. 25.) ör. rendelete a közterületek használatáról Esztergom Város Önkormányzatának 3/2007. (I. 25.) ör. rendelete a közterületek használatáról (Egységes szerkezetben a 39/2007. (V.31.)* és az 58/2007.(IX.6.)** 88/2007.(XII.19.)*** 34/2008.(V.8.)****,

Részletesebben

Mosonszolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2001.(IV.27.) ÖKT számú RENDELETE

Mosonszolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2001.(IV.27.) ÖKT számú RENDELETE Mosonszolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2001.(IV.27.) ÖKT számú RENDELETE a közterület rendeltetésétől eltérő használatának szabályozásáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

NEMZETKÖZI MUNKAÜGYI IRODA MEMORANDUM A TECHNIKAI ÉSZREVÉTELEKRŐL A MAGYAR MUNKATÖRVÉNYKÖNYVVEL KAPCSOLATBAN

NEMZETKÖZI MUNKAÜGYI IRODA MEMORANDUM A TECHNIKAI ÉSZREVÉTELEKRŐL A MAGYAR MUNKATÖRVÉNYKÖNYVVEL KAPCSOLATBAN Gyorsfordítás NEMZETKÖZI MUNKAÜGYI IRODA MEMORANDUM A TECHNIKAI ÉSZREVÉTELEKRŐL A MAGYAR MUNKATÖRVÉNYKÖNYVVEL KAPCSOLATBAN 2011 NOVEMBER Tartalom Bevezető megjegyzések Külön észrevételek a munkatörvénykönyv

Részletesebben

Közhasznú jelentés 2008. év

Közhasznú jelentés 2008. év Bányavagyon-hasznosító Közhasznú Társaság Közhasznú jelentés 2008. év 2008. JANUÁR 1. - 2008. DECEMBER 31. ÉVES BESZÁMOLÓJÁHOZ 2 Általános rész A Kormány a 2330/2004.(XII. 21.) sz. határozatában intézkedett

Részletesebben

Módosítási javaslatok a Munka Törvénykönyvéhez az ILO javaslatai alapján

Módosítási javaslatok a Munka Törvénykönyvéhez az ILO javaslatai alapján Módosítási javaslatok a Munka Törvénykönyvéhez az ILO javaslatai alapján ÁLTALÁNOS MEGJEGYEZÉSEK AZ ILO ÉSZREVÉTELEKBEN 1. Az ILO megjegyzi, hogy az ILO észrevételek hiánya a Memorandumban nem említett

Részletesebben

Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő nevelésioktatási intézmények alapító okiratának módosítása

Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő nevelésioktatási intézmények alapító okiratának módosítása Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc 93/2005. (IX. 15.) Kgy. számú határozat Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő nevelésioktatási intézmények

Részletesebben

4. Adatkezelő: AGE Optima Bt.. (székhely: 1094 Budapest, Berzenczey utca 39-41.)

4. Adatkezelő: AGE Optima Bt.. (székhely: 1094 Budapest, Berzenczey utca 39-41.) Adatvédelmi szabályzat Hatályos: 2016.01.01. napjától I. A szabályzat hatálya Jelen Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat (továbbiakban: Szabályzat) a www.horvatorszagszeretlek.hu címen elérhető oldalhoz

Részletesebben

VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 26/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete. a temetőről és a temetkezési tevékenységről

VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 26/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete. a temetőről és a temetkezési tevékenységről 1 VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 26/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezési tevékenységről Vaskút Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax: (352) 29 29 42 670.

EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax: (352) 29 29 42 670. EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax: (352) 29 29 42 670 E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int Információ és on-line formanyomtatványok:

Részletesebben

Az Idősügyi Nemzeti Stratégia nem tárgyalja

Az Idősügyi Nemzeti Stratégia nem tárgyalja NYUGDÍJ a nyugdíjrendszer jövőjéről a kötelező nyugdíjbiztosítás öregségi nyugdíj korhatár korkedvezmény; korengedmény korrekció nyugdíjemelés nyugdíjprémium rokkantsági nyugdíj hátramaradotti ellátások

Részletesebben

Alapító okirat. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)

Alapító okirat. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i) Alapító okirat Alulírott alapító, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) rendelkezéseinek megfelelően, a 2006. évi V. törvény (Ctv.) mellékletét képező szerződésminta alkalmazásával

Részletesebben

Tatabányai bányaút 11/1. 1. Harangjáték. 2. Szent Borbála szobor

Tatabányai bányaút 11/1. 1. Harangjáték. 2. Szent Borbála szobor Tatabányai bányaút 1. Harangjáték 2004. évi Bányásznapon avatták fel Tatabánya központjában a Harangjátékot. Minden nap 14 órakor szólal meg a Harangjáték, hétköznapokon a Tisztelet a Bányász Szaknak,

Részletesebben

A BIZTONSÁGOS ÉS EGÉSZSÉGES MUNKAHELYEKÉRT Munkavédelmi konferencia Munkáltatók, munkabiztonsági és munkaegészségügyi szakemberek számára

A BIZTONSÁGOS ÉS EGÉSZSÉGES MUNKAHELYEKÉRT Munkavédelmi konferencia Munkáltatók, munkabiztonsági és munkaegészségügyi szakemberek számára A BIZTONSÁGOS ÉS EGÉSZSÉGES MUNKAHELYEKÉRT Munkavédelmi konferencia Munkáltatók, munkabiztonsági és munkaegészségügyi szakemberek számára Zalaegerszeg 2012. A konferencia megszervezését és az összefoglaló

Részletesebben

Rábakecöl Község Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2007.(XII.28) RENDELETE a közterület használatának szabályozásáról és rendjéről

Rábakecöl Község Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2007.(XII.28) RENDELETE a közterület használatának szabályozásáról és rendjéről Rábakecöl Község Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2007.(XII.28) RENDELETE a közterület használatának szabályozásáról és rendjéről Rábakecöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban:

Részletesebben

ASSZISZTENCIA-SZOLGÁLTATÁS ÉS DIREKT KÁRRENDEZÉS BIZTOSÍTÁSRÓL

ASSZISZTENCIA-SZOLGÁLTATÁS ÉS DIREKT KÁRRENDEZÉS BIZTOSÍTÁSRÓL ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ A KÁREXPRESSZ KIEGÉSZÍTŐ ASSZISZTENCIA-SZOLGÁLTATÁS ÉS DIREKT KÁRRENDEZÉS BIZTOSÍTÁSRÓL Tisztelt Ügyfelünk! Engedje meg, hogy néhány szóban bemutassuk azt a biztosítást, amely az Ön érdeklődését

Részletesebben

apró betűk helyett amit a K&H lakásbiztosításról tudni érdemes

apró betűk helyett amit a K&H lakásbiztosításról tudni érdemes apró betűk helyett amit a K&H lakásbiztosításról tudni érdemes Gyakran találkozunk olyan levelekkel és hirdetésekkel, amelyek csak az adott termék vagy szolgáltatás előnyeit, legjobb tulajdonságait emelik

Részletesebben

2013. RZ TERV Mérnöki kozás RÓNAFÖLDI ZOLTÁN: KANDÓ KÁLMÁN ÉS A BORSODI SZÉNBÁNYÁSZAT

2013. RZ TERV Mérnöki kozás RÓNAFÖLDI ZOLTÁN: KANDÓ KÁLMÁN ÉS A BORSODI SZÉNBÁNYÁSZAT 2013. RZ TERV Mérnöki kozás RÓNAFÖLDI ZOLTÁN: KANDÓ KÁLMÁN ÉS A BORSODI SZÉNBÁNYÁSZAT 2 Kandó Kálmán és a borsodi szénbányászat Rónaföldi Zoltán okleveles gépészmérnök, RZ TERV Mérnöki Vállalkozás A borsodi

Részletesebben

SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Intézmény neve: Napraforgó Művészeti Óvoda 1039. Budapest, Pais Dezső u. 2. Hétszínvirág Művészeti Tagóvoda 1039 Budapest Medgyessy Ferenc u. 1. Készítette: Somodiné Kiss

Részletesebben

Ellenőrzési és Karbantartási Terv 2014 minta

Ellenőrzési és Karbantartási Terv 2014 minta Üzemeltető (név, cím): Játszótér (név (ha van), cím): Játékeszköz lista: 1. sz. melléklet Ellenőrzési és Karbantartási Terv 2014 minta A játékeszközök és részeinek ellenőrzésére vonatkozó előírások: 1.

Részletesebben

Családpolitikai Szótár

Családpolitikai Szótár Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális Lakossági és Tájékoztatási Osztály Családpolitikai Szótár A család az emberi élet legfontosabb közössége: az ember itt tanulja meg először, hogyan viszonyuljon

Részletesebben

Újabb emlékhelyek Edelényben

Újabb emlékhelyek Edelényben Újabb emlékhelyek Edelényben Az Edelényi Füzetek 32. köteteként jelent meg 2004 tavaszán az Emlékhelyek Edelényben címő könyv, amely a városban található emléktáblákat, szobrokat, emlékmőveket és a nevezetes

Részletesebben

1) Régiós átalakulás regionális szervezeti felállásban

1) Régiós átalakulás regionális szervezeti felállásban 1) Régiós átalakulás 2007. január 01-jei hatállyal az állami adóhatóság már nem megyei, hanem regionális szervezeti felállásban működik. Ez azt jelenti, hogy térségünkben létrejött az APEH Észak-magyarországi

Részletesebben

UNION-Útitárs Extra Biztosítási Feltételek

UNION-Útitárs Extra Biztosítási Feltételek UNION-Útitárs Extra Biztosítási Feltételek Gépjárműben utazók közlekedési baleset-biztosítása Az UNION-Útitárs Extra közlekedési baleset-biztosítás alapján a biztosító a szerződésben meghatározott díj

Részletesebben

A szociális ellátások helyi szabályozásáról. Pamuk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2009. (IV.10.) rendelete

A szociális ellátások helyi szabályozásáról. Pamuk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2009. (IV.10.) rendelete A szociális ellátások helyi szabályozásáról Pamuk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2009. (IV.10.) rendelete A szociális ellátások helyi szabályozásáról Pamuk Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Általános és Különös Szerz dési Feltételek és Ügyfél-tájékoztató

Általános és Különös Szerz dési Feltételek és Ügyfél-tájékoztató HAVI FIX Jövedelemkiesés-biztosítás Általános és Különös Szerz dési Feltételek és Ügyfél-tájékoztató Az ACE European Group Limited Magyarországi Fióktelepe a jelen Biztosítási Feltételek alapján arra vállal

Részletesebben

A társadalombiztosítási jog 2012

A társadalombiztosítási jog 2012 A társadalombiztosítási jog 2012 A társadalombiztosítás az állam által működtetett szociális ellátási rendszer része. Az az intézmény, amelyben az állam a társadalom meghatározott rétegéhez tartozó tagjait

Részletesebben

UTAZÁSKÉPTELENSÉGRE VONATKOZÓ BIZTOSÍTÁS (EUB2010-05TU)

UTAZÁSKÉPTELENSÉGRE VONATKOZÓ BIZTOSÍTÁS (EUB2010-05TU) UTAZÁSKÉPTELENSÉGRE VONATKOZÓ BIZTOSÍTÁS (EUB2010-05TU) Jelen általános szerződési feltételek (a továbbiakban: biztosítási feltételek) ellenkező megállapodás hiányában az Európai Utazási Biztosító Zártkörűen

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBEN

EGYSÉGES SZERKEZETBEN Törökbálint Nagyközség Önkormányzata 1 Képviselő-testületének 19/2000. (IX. 11.) rendelete a közterület használatáról a módosító 25/2003. (VI. 27.), 12/2004. (IV. 16.), 41/2006. (XII. 27.), 13/2008. (IV.

Részletesebben

60/2010. (OT 34.) ORFK utasítás

60/2010. (OT 34.) ORFK utasítás 60/2010. (OT 34.) ORFK utasítás a közlekedési balesetek és a közlekedés körében elkövetett bűncselekmények esetén követendő rendőri eljárás szabályairól Szám: 60/2010. A közlekedési balesetek, a közlekedési

Részletesebben

SZOLGÁLTATÁSI A TAGOKKAL VALÓ ELSZÁMOLÁS SZABÁLYZATA. VASAS Önsegélyező Pénztár

SZOLGÁLTATÁSI A TAGOKKAL VALÓ ELSZÁMOLÁS SZABÁLYZATA. VASAS Önsegélyező Pénztár SZOLGÁLTATÁSI ÉS A TAGOKKAL VALÓ ELSZÁMOLÁS SZABÁLYZATA VASAS Önsegélyező Pénztár 2013 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 3 1. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK... 3 1.1. SZOLGÁLTATÁSOK... 3 1.2. SZOLGÁLTATÁSOK ELSZÁMOLÁSA...

Részletesebben

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2011. (V. 30.) önkormányzati rendelete. A szociális ellátások helyi rendszeréről

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2011. (V. 30.) önkormányzati rendelete. A szociális ellátások helyi rendszeréről Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2011. (V. 30.) önkormányzati rendelete A szociális ellátások helyi rendszeréről (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) (A szöveg

Részletesebben

PÉNZBELI ELLÁTÁSOKBAN BEKÖVETKEZETT VÁLTOZÁSOK 2015.

PÉNZBELI ELLÁTÁSOKBAN BEKÖVETKEZETT VÁLTOZÁSOK 2015. PÉNZBELI ELLÁTÁSOKBAN BEKÖVETKEZETT VÁLTOZÁSOK 2015. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR 1997. LXXXIII. törvény a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól, 217/1997. (XII.1) kormányrendelet a kötelező egészségbiztosításról

Részletesebben

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 1/2009.(II.3.) rendelete a közterületek használatáról *

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 1/2009.(II.3.) rendelete a közterületek használatáról * Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 1/2009.(II.3.) rendelete a közterületek használatáról * Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

a Nyíregyháza, Búza u. 5. szám alatti ingatlanrész bérbeadására meghirdetett pályázat elbírálásáról, bérleti szerződés jóváhagyásáról

a Nyíregyháza, Búza u. 5. szám alatti ingatlanrész bérbeadására meghirdetett pályázat elbírálásáról, bérleti szerződés jóváhagyásáról KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2009. június 25-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből ------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

PÉCS ÉS KÖRNYÉKE VASAS VASAS. A szöveget írta: Biró József BÁNYÁSZ ÚTIKALAUZ

PÉCS ÉS KÖRNYÉKE VASAS VASAS. A szöveget írta: Biró József BÁNYÁSZ ÚTIKALAUZ PÉCS ÉS KÖRNYÉKE VASAS VASAS A szöveget írta: Biró József BÁNYÁSZ ÚTIKALAUZ 103 5. térkép, Vasas 5.1. Petőfi-akna Toboz utca Búzaberki Fenyő utca V a s a s Szövetkezet utca - t e t ő Parcsin utca köz Liget

Részletesebben

A PRÉMIUM Önkéntes Nyugdíjpénztár. Költség és tagi elszámolásokhoz kapcsolódó késedelmi kamat szabályzata

A PRÉMIUM Önkéntes Nyugdíjpénztár. Költség és tagi elszámolásokhoz kapcsolódó késedelmi kamat szabályzata A PRÉMIUM Önkéntes Nyugdíjpénztár Költség és tagi elszámolásokhoz kapcsolódó késedelmi kamat szabályzata Hatályos: 2016. január 1-től Tartalom 1. Bevezetés... 2 2. Fogalmak:... 2 3. Kifizetések teljesítése...

Részletesebben

Az Ózdi Mûvelõdési Intézmények Lajos Árpád Honismereti Körének évkönyve

Az Ózdi Mûvelõdési Intézmények Lajos Árpád Honismereti Körének évkönyve Az Ózdi Mûvelõdési Intézmények Lajos Árpád Honismereti Körének évkönyve Ózd, 2008 AZ ÓZDI MÛVELÕDÉSI INTÉZMÉNYEK (ÓMI) KIADVÁNYA Felelõs kiadó: Pappné Szalka Magdolna igazgató, Ózdi Mûvelõdési Intézmények

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT MAGYAR POSTA BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Magyar Posta Befektetési Zrt. Üzletszabályzatának Jelen melléklet hatályba lépésének napja: 2015. november

Részletesebben

8.3 A szülői munkaközösség... 39 8.4 Az iskolaszék... 39 8.5 Az intézményi tanács... 39 8.6 A diákönkormányzat... 39 8.7 Az osztályközösségek...

8.3 A szülői munkaközösség... 39 8.4 Az iskolaszék... 39 8.5 Az intézményi tanács... 39 8.6 A diákönkormányzat... 39 8.7 Az osztályközösségek... S Z E R V E Z E T I É S M Ű K Ö D É S I S Z A B Á L Y Z A T D I Ó S G Y Ő R I G I M N Á Z I U M OM azonosító: 029 262 S z é k h e l y : 3534 Miskolc, Kiss tábornok u. 42. Fenntartó neve: Klebelsberg Intézményfenntartó

Részletesebben

Európai Közösségek Vízügyi, energiaipari, szállítási és távközlési ágazatok Nyílt eljárás. HU-Budapest: Takarítási és higiéniai szolgáltatások

Európai Közösségek Vízügyi, energiaipari, szállítási és távközlési ágazatok Nyílt eljárás. HU-Budapest: Takarítási és higiéniai szolgáltatások 1/17 HU-Budapest: Takarítási és higiéniai szolgáltatások 2009/S 187-269646 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS EGYES ÁGAZATOKBAN Szolgáltatás I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK):

Részletesebben

Berente közösségi tervezés 2015.02.19. Összefoglaló

Berente közösségi tervezés 2015.02.19. Összefoglaló Berente közösségi tervezés 2015.02.19. Összefoglaló A közösségi tervezés programja: 9.00 10.30. Miskolci Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakértői által összeállított előzetes SWOT analízis

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ. Óbudai Egészség Olimpia Szűrőnapok megszervezése

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ. Óbudai Egészség Olimpia Szűrőnapok megszervezése AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Óbudai Egészség Olimpia Szűrőnapok megszervezése TARTALOMJEGYZÉK I. ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATTEVŐKNEK 1. A dokumentációban előforduló kifejezések 2. A közbeszerzési eljárás lebonyolításának

Részletesebben

AZ ARA SHOES HUNGARY KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ADATVÉDELMI- ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA

AZ ARA SHOES HUNGARY KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ADATVÉDELMI- ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA AZ ARA SHOES HUNGARY KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ADATVÉDELMI- ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA 2016 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. Az adatkezelő... 3. oldal 2. Fogalmak... 3. oldal 3. Az

Részletesebben

T/2921. számú. törvényjavaslat

T/2921. számú. törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/2921. számú törvényjavaslat a Magyarország és a Macedón Köztársaság között a társadalombiztosításról és a szociális biztonságról szóló Egyezmény kihirdetéséről Előadó: Balog Zoltán

Részletesebben

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÁS

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÁS ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÁS Az adatkezelési tájékoztatás célja, hogy a Property Market Kft. (cégjegyzékszám: 01-09- 206694, székhely: 1037 Budapest, Bojtár u. 53., adatkezelés nyilvántartási száma: NAIH-99755/2016.

Részletesebben

Adatvédelmi nyilatkozat

Adatvédelmi nyilatkozat Adatvédelmi nyilatkozat I. Bevezető rendelkezések 1.1. Jelen Adatvédelmi Nyilatkozat (a továbbiakban: Nyilatkozat) a Fővárosi Bíróságnál mint Cégbíróságnál Cg.: 01 09 731477 cégjegyzékszámon bejegyzett

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. és engedélyezem a veszélyes tevékenység folytatását, az alábbi kikötésekkel:

H A T Á R O Z A T. és engedélyezem a veszélyes tevékenység folytatását, az alábbi kikötésekkel: Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgató H-1149 Budapest, Mogyoródi út 43. : 1903 Budapest, Pf.: 314 Tel: (06-1)469-4101 Fax: (06-1)469-4102

Részletesebben

szám: - - Kelt:,... Igénybejelentés az 1997. évi LXXXI. törvény alapján szülői nyugdíj elbírálásához [ONYF. 3515-276/A.] ONYF. 3515-276/A.

szám: - - Kelt:,... Igénybejelentés az 1997. évi LXXXI. törvény alapján szülői nyugdíj elbírálásához [ONYF. 3515-276/A.] ONYF. 3515-276/A. Igénybejelentés az 1997. évi LXXXI. törvény alapján szülői nyugdíj elbírálásához [] E nyomtatvány pontos kitöltése a kérelem elbírálását segíti és csak aláírással együtt érvényes. Az igénylő személyi adatait

Részletesebben

1999. évi XLIII. törvény. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. Alapelvek. A törvény hatálya

1999. évi XLIII. törvény. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. Alapelvek. A törvény hatálya 1999. évi XLIII. törvény a temetőkről és a temetkezésről Az Országgyűlés az elhunyt személyek emlékének méltó megőrzése és ápolása, a temetkezés közegészségügyi és kegyeleti rendeltetésének érvényesítése,

Részletesebben

A 9415-ös Mi 2, mint polgári alkalmazott a HA-BGL

A 9415-ös Mi 2, mint polgári alkalmazott a HA-BGL A 9415-ös Mi 2, mint polgári alkalmazott a HA-BGL Az Országos Mentıszolgálat 1980-tól üzemeltetett Mi 2-es helikoptereket, amelyek üzemideje 1999-re mind lejárt. A Honvédség gépparkjából akkor egy gép,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL - Putnoki kormányablak és munkaügyi kirendeltség építési beruházása

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL - Putnoki kormányablak és munkaügyi kirendeltség építési beruházása TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL - Putnoki kormányablak és munkaügyi kirendeltség építési beruházása Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/90 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény

Részletesebben

Kiskunlacháza agyközség Önkormányzatának../2013.(.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről, egységes szerkezetben

Kiskunlacháza agyközség Önkormányzatának../2013.(.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről, egységes szerkezetben Kiskunlacháza agyközség Önkormányzatának../2013.(.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről, egységes szerkezetben I. Bevezető rendelkezések 1. Kiskunlacháza Nagyközségi Önkormányzata

Részletesebben

1996. évi CXIII. törvény. a lakástakarékpénztárakról. A törvény hatálya. Fogalmak

1996. évi CXIII. törvény. a lakástakarékpénztárakról. A törvény hatálya. Fogalmak 1996. évi CXIII. törvény a lakástakarékpénztárakról Az Országgyűlés annak érdekében, hogy - ösztönözze a lakáscélok saját erőből történő megvalósítását elősegítő előtakarékosságot, - elősegítse a lakásvagyon

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. év április 26.-i ülésére Tárgy: A közterületek használatáról szóló 8/2001. (III.27.) ÖK. rendelet felülvizsgálata (jogharmonizációs

Részletesebben

Munkavédelmi oktatás Mi az a munkavédelem? A munkavédelem szabályrendszere által érintettek Az állam A munkáltató

Munkavédelmi oktatás Mi az a munkavédelem? A munkavédelem szabályrendszere által érintettek Az állam A munkáltató Munkavédelmi oktatás Mi az a munkavédelem? Az egészséget nem veszélyeztető, biztonságos munkavégzés feltételeinek megteremtése műszaki, jogi és szervezési intézkedések rendszerével. A munkavédelem szabályrendszere

Részletesebben

Helyi Hulladékgazdálkodási Terv

Helyi Hulladékgazdálkodási Terv Polgármesteri Hivatal 3700. Kazincbarcika Fõ tér 4 szám. Telefon: 06-48-514-700 Helyi Hulladékgazdálkodási Terv Készült a 2000. évi XLIII. Tv. és a 126/2003. (VIII.15.) Korm. rendelet alapján 2004-2009

Részletesebben

A rendelet hatálya, és a közterület kategóriái 1..

A rendelet hatálya, és a közterület kategóriái 1.. ÚJHARTYÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNBYZATÁNAK 17/2010.(XI.30.) sz. RENDELETE a közterület használatáról és a közterület rendjéről szóló 3/2002. ( III. 18) sz. rendeletének módosításáról Egységes szerkezetbe Újhartyán

Részletesebben

melléklet a 124/2011. sz. BM OKF Főig. Int.-hez MŰSZAKI MENTÉSI MŰVELETI SZAKUTASÍTÁS

melléklet a 124/2011. sz. BM OKF Főig. Int.-hez MŰSZAKI MENTÉSI MŰVELETI SZAKUTASÍTÁS melléklet a 124/2011. sz. BM OKF Főig. Int.-hez MŰSZAKI MENTÉSI MŰVELETI SZAKUTASÍTÁS 1 I. fejezet 1. Általános előírások 1.1. E szakutasítás fejezeteinek előírásait a tűzoltóság tűzoltási és műszaki mentési

Részletesebben

Takarékszövetkezeti Munkavállalók Csoportos Kockázati Élet- és Balesetbiztosítása (TKSZMB) Szerződési Feltételei

Takarékszövetkezeti Munkavállalók Csoportos Kockázati Élet- és Balesetbiztosítása (TKSZMB) Szerződési Feltételei Takarékszövetkezeti Munkavállalók Csoportos Kockázati Élet- és Balesetbiztosítása (TKSZMB) Szerződési Feltételei I. Ügyfél-tájékoztató Nyomtatványszám: F 225501 02 1605 Tisztelt Ügyfelünk! Köszönjük a

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Borsod-Abaúj-Zemplén megye ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA 2010. november 5. (alakuló ülés), december 2. TARTALOMJEGYZÉK I. A megyei önkormányzat rendeletei Rendelet száma

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató - 1 - www.ksb.hu Adatkezelési tájékoztató Röviden Személyes adatokat csak a törvényeknek megfelelően gyűjtünk és kezelünk. DM levelet csak külön hozzájárulás esetén küldünk. Rendszerüzenetet anélkül is

Részletesebben

ZÁRÓJELENTÉS 2009-051-6 SÚLYOS VÍZIKÖZLEKEDÉSI BALESET

ZÁRÓJELENTÉS 2009-051-6 SÚLYOS VÍZIKÖZLEKEDÉSI BALESET ZÁRÓJELENTÉS 2009-051-6 SÚLYOS VÍZIKÖZLEKEDÉSI BALESET Nagyrév Alsó-sápi Holt Tisza 2009. július 22. alumínium evezős csónak nyilvántartásba vételre nem kötelezett A szakmai vizsgálat célja a víziközlekedési

Részletesebben

Adatvédelmi nyilatkozat

Adatvédelmi nyilatkozat Adatvédelmi nyilatkozat Az Lite.hu képviseletében (Krix Zoltán EV) mint az internetes áruház (a továbbiakban: Áruház) üzemeltetője ezúton kijelenti, hogy: Az Áruház üzemeltetése során mint adatkezelő -

Részletesebben

MEGYE BOLT NÉV IR.SZ. VÁROS CÍM

MEGYE BOLT NÉV IR.SZ. VÁROS CÍM MEGYE BOLT NÉV IR.SZ. VÁROS CÍM Borsod-Abaúj-Zemplén 8.sz. vegyes 3881 Abaújszántó Jászai tér 8. Borsod-Abaúj-Zemplén 806. SZ. ABC 3731 ALBERTTELEP (MÚCSONY) FŐ U. 31. Borsod-Abaúj-Zemplén 401. SZ. ABC

Részletesebben

Tartalomjegyzék Bevezetés 1. 1993. évi III. törvény (Szociális törvény) ellátásai 2. I. szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások 2.

Tartalomjegyzék Bevezetés 1. 1993. évi III. törvény (Szociális törvény) ellátásai 2. I. szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások 2. Bevezetés 1. 1993. évi III. törvény (Szociális törvény) ellátásai 2. I. szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások 2. 1. egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás 2. foglalkoztatást helyettesítő

Részletesebben

Kegyeleti közszolgáltatási szerződés ( Üzemeltetési szerződés)

Kegyeleti közszolgáltatási szerződés ( Üzemeltetési szerződés) A 249/ 2012.(IX.19.) számú Ökt. határozat melléklete Kegyeleti közszolgáltatási szerződés ( Üzemeltetési szerződés) amely létrejött egyrészről Kazincbarcika Város Önkormányzata ( 3700 Kazincbarcika, Fő

Részletesebben

Aláírás: Igénybejelentés az 1997. évi LXXXI. törvény alapján árvaellátás elbírálásához [ONYF. 3515-275/B.] ONYF. 3515-275/B.

Aláírás: Igénybejelentés az 1997. évi LXXXI. törvény alapján árvaellátás elbírálásához [ONYF. 3515-275/B.] ONYF. 3515-275/B. Igénybejelentés az 1997. évi LXXXI. törvény alapján árvaellátás elbírálásához [] E nyomtatvány pontos kitöltése a kérelem elbírálását segíti és csak aláírással együtt érvényes. Az igénylő személyi adatait

Részletesebben

Mérés tervezett ideje. Mérés tervezett helye

Mérés tervezett ideje. Mérés tervezett helye Nap B.-A.-Z. MRFK. Közlekedésrendészeti Osztály - Forgalomellenőrző Alosztály A mérési helyek közötti áttelepülés során mozgó ellenőrzést hajtanak végre! június 01. vasárnap 07.00-09.00 Szikszó, Kassai

Részletesebben

Mozgássérültek Mezőkövesdi Egyesületének Felügyelő Bizottság Ellenőrzése 2009. november 04. JEGYZŐKÖNYV

Mozgássérültek Mezőkövesdi Egyesületének Felügyelő Bizottság Ellenőrzése 2009. november 04. JEGYZŐKÖNYV Mozgássérültek Mezőkövesdi Egyesületének Felügyelő Bizottság Ellenőrzése 2009. november 04. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2009. november 04-én a Mozgáskorlátozottak Mezőkövesdi Egyesület hivatalos helyiségében.

Részletesebben

MAGYAR RÉGÉSZET ONLINE MAGAZIN 2013 TAVASZ

MAGYAR RÉGÉSZET ONLINE MAGAZIN 2013 TAVASZ MAGYAR RÉGÉSZET ONLINE MAGAZIN 2013 TAVASZ www.magyarregeszet.hu PERKÁTA, EGY NEM SZOKVÁNYOS KÖZÉPKORI LELŐHELY Kovács Loránd Olivér 2009 és 2011 között útépítést megelőző régészeti feltárások folytak

Részletesebben

NYILVÁNTARTÁSI, IGAZOLÁSI ÉS ÁTIGAZOLÁSI SZABÁLYZAT

NYILVÁNTARTÁSI, IGAZOLÁSI ÉS ÁTIGAZOLÁSI SZABÁLYZAT Magyar Labdarúgó Szövetség NYILVÁNTARTÁSI, IGAZOLÁSI ÉS ÁTIGAZOLÁSI SZABÁLYZAT Az MLSZ elnöksége 58/(04.16.) számú határozatával elfogadta, a 125/ (06.25.) számú határozatával módosította. Tartalomjegyzék

Részletesebben

Tartalom. SIGNAL PLUSZ Diákbiztosítás általános szerződési feltételek (ÁSZF)... 3

Tartalom. SIGNAL PLUSZ Diákbiztosítás általános szerződési feltételek (ÁSZF)... 3 Tartalom SIGNAL PLUSZ Diákbiztosítás általános szerződési feltételek (ÁSZF).... 3 Kiemelt gyermekbalesetekre vonatkozó kiegészítő biztosítás feltételei.... 20 Csonttörésre vonatkozó kiegészítő biztosítás

Részletesebben