I. Kerületi hivatalok és jegyzői gyámhatóságok gyámügyi, gyermekvédelmi eljárásainak átfogó- és célellenőrzése

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "I. Kerületi hivatalok és jegyzői gyámhatóságok gyámügyi, gyermekvédelmi eljárásainak átfogó- és célellenőrzése"

Átírás

1 I. Kerületi hivatalok és jegyzői gyámhatóságok gyámügyi, gyermekvédelmi eljárásainak átfogó- és célellenőrzése Éves Célvizsgálati témák: A gyámügyi igazgatás tekintetében évben kiemelt cél a gyermeki és ügyféli jogok biztosítása érdekében az alábbi tevékenységek ellenőrzése: - Annak célvizsgálata, hogy hány esetben történt a gyermek bántalmazására utaló jelzés, bejelentés, vagy annak észlelése a gyermekjóléti szolgálatnál, illetve a járási gyámhivatalnál és megtették-e a szükséges intézkedéseket, - alkalmazták-e a Gyvt. 11 (1a) bekezdésben foglaltak alapján az egységes elveket és módszertant, - megvalósult-e a Gyvt. 17 (2a) bekezdése szerinti zárt adatkezelés és a Gyvt. 17. (3) bekezdés szerinti együttműködés, - hány esetben került sor feljelentés megtételére a gyámhivatal részéről a bántalmazóval szemben és - alkalmazta-e a Szociális és Gyámhivatal (Szociális és Gyámügyi Osztály) a Gyvt. 17. (5) bekezdés szerinti egyeztető megbeszélés megtartását. ( A célvizsgálat a január 1- december 31. közötti időszakra terjed ki, a megállapításokról, javaslatokról készült összefoglalót február 28.-ig kell megküldeni az Emberi Erőforrások Minisztériuma Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztálya részére) A gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről szóló 331/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. (1) bek.a. pontjában foglalt ellenőrzési jogkörében ellenőrzésre kijelölt szervek: Átfogó ellenőrzés Budapest XVIII. Kerület Gyámhivatala május Felelős: Högenwarthné Nagy Marianna gyámügyi ügyintéző BFKH IV. Kerületi Hivatala május Felelős: dr. Tóth Polina gyámügyi ügyintéző BFKH VIII. Kerületi Hivatala május Felelős: dr. Szarvas Katalin gyámügyi ügyintéző BFKH XX. Kerületi Hivatala szeptember felelős: Dr. Paál Péterné gyámügyi ügyintéző BFKH XXII. Kerületi Hivatala szeptember Felelős: Högenwarthné Nagy Marianna gyámügyi ügyintéző BFKH II. Kerületi Hivatala október Felelős: Dr. Bedekovics Letícia gyámügyi ügyintéző 1

2 Célvizsgálat: BFKH XXI. Kerületi Hivatala november felelős: Dr. Bedekovics Letícia gyámügyi ügyintéző BFKH XII. Kerületi Hivatala szeptember felelős: Dr. Szarvas Katalin gyámügyi ügyintéző BFKH XI. Kerület Gyámhivatala szeptember Felelős: Lukács Beáta gyámügyi ügyintéző Utóvizsgálat: Kísérő nélküli kiskorúak ügyében Budapest Főváros Kormányhivatala V. Kerületi Hivatala április, és október Felelős: Lukács Beáta gyámügyi ügyintéző II. Elsőfokú szociális hatóságok (kerületi hivatalok) ellenőrzése A szociális pénzbeli és természetbeni ellátásokkal kapcsolatban kiemelt terület (kerületi hivatalok) -. A közgyógyellátásra vonatkozó jogszabályok érvényesülésének vizsgálata: - Ellenőrzési időszak: január december A szociális és gyermekvédelmi ellátások országos nyilvántartására vonatkozó jogszabályok érvényesülésének vizsgálata. Ellenőrzési időszak: január július 31. A megállapítások eredményeit augusztus 31.-ig kell megküldeni a Segélyek és Támogatások Főosztálya részére. Ellenőrzésre kijelölt elsőfokú hatóságok: Átfogó ellenőrzés BFKH XVI. Kerületi Hivatala május Felelős: Ritterné dr. Nagy Edit szociális ügyintéző BFKH XXII. Kerületi Hivatala június Felelős: Kovács Mariann szociális ügyintéző BFKH I. Kerületi Hivatala augusztus Felelős: Nádasiné Nemes Erzsébet szociális ügyintéző BFKH X. Kerületi Hivatala szeptember Felelős: dr. Lakatos Szilárd szociális ügyintéző BFKH VI. Kerületi Hivatala október Felelős: Nádasiné Nemes Erzsébet szociális ügyintéző Utóellenőrzés: BFKH XX. Kerületi Hivatala május Felelős: dr. Lakatos Szilárd szociális ügyintéző 2

3 III. Szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények ellenőrzése 1. az alábbi jogszabályok előírásainak érvényesülését vizsgáljuk: évi III. törvény a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról / Gyvt. / 331/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről /Gyár./ 235/l997./XII.17./. Korm. rendelet a gyámhatóságok, területi gyermekvédelmi szakszolgálatok, a gyermekjóléti szolgálatok és a személyes gondoskodást nyújtó szervek és személyek által kezelt személyes adatokról 513/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony és a helyettes szülői jogviszony egyes kérdéseiről 29/1993. (II. 17.) Korm. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról 328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások térítési díjáról és az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról 369/2013. (X. 24.) Korm. rendelet a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok hatósági nyilvántartásáról és ellenőrzéséről 15/l998./IV.3o./ NM. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről /NM rendelet/ 9/1999. (XI. 24.) SzCsM rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéről 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről 8/2000. (VIII. 04.). SzCsM rendelet a személyes gondoskodást végző személyek adatainak működési nyilvántartásáról 9/2000. (VIII. 4.) SzCsM rendelet a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról 2. A jogszabályi előírások megszegése esetén alkalmazható szankciók (369/2013 (X.24.) Korm. rendelet alapján.) 40. (1) A működést engedélyező szerv az ellenőrzés során tett megállapítások alapján a) az engedélyest törli a szolgáltatói nyilvántartásból, ha az engedélyes megszűnt vagy szolgáltatást nem nyújt, b) az ellátottak számára nyitva álló egyéb helyiséget, a lakhatási szolgáltatást biztosító ingatlant, illetve a külső férőhelyet - szükség szerint a férőhelyszám egyidejű csökkentésével - törli a szolgáltatói nyilvántartásból, ha az elhelyezésére szolgáló épület (épületrész) állaga az ellátottak életét, testi épségét vagy egészségét súlyosan veszélyezteti, 3

4 c) a helyettes szülőt, nevelőszülőt - szükség szerint a férőhelyszám egyidejű csökkentésével - törli a szolgáltatói nyilvántartásból, ha az ellátottak életét, testi épségét, egészségét vagy az ellátott gyermekek fejlődését súlyosan veszélyezteti, illetve más alapvető jogát súlyosan sérti, vagy jogszabály kizárja, hogy helyettes szülőként, nevelőszülőként működjön, d) az engedélyes épületének egy részét lezáratja, ha az az engedélyes működőképességének fenntartása mellett megfelelően lezárható, és állaga az ellátottak életét, testi épségét vagy egészségét súlyosan veszélyezteti, e) a b)-d) pontban nem említett esetben az engedélyest törli a szolgáltatói nyilvántartásból, és kötelezi a fenntartót a szolgáltatásnyújtás megszüntetésére, ha az engedélyes személyi, tárgyi feltételei vagy működése az ellátottak életét, testi épségét, egészségét vagy az ellátott gyermekek fejlődését súlyosan veszélyezteti, vagy más alapvető jogát súlyosan sérti, f) a szolgáltatói nyilvántartás adatait az ellenőrzés során megállapított tényeknek és a jogszabályoknak megfelelően - a b) és c) pontban foglaltakon túl - hivatalból módosíthatja, ha a fenntartó elmulasztott adatmódosítást kérni, g) az a)-c) és e) pontban nem említett jogsértés esetén a jogsértés jellegétől és súlyától függően, az ellátottak érdekeinek figyelembevételével ga) legalább húsz napos, de legfeljebb négy hónapos határidő megjelölésével felszólíthatja a fenntartót a hiányosság vagy más jogsértés megszüntetésére, és a jogszerű működés helyreállítására, gb) a ga) alpont szerinti felszólítással egyidejűleg - ha az ellátottak Szt., illetve Gyvt. szerinti jogainak megóvása érdekében szükséges - legfeljebb a hiányosság vagy más jogsértés megszüntetéséig, és a jogszerű működés helyreállításáig megtilthatja újabb ellátottak felvételét, gc) az ügynek az ellátottak, az ellátási érdek és a fenntartó szempontjából is előnyös rendezése érdekében a hiányosság - legfeljebb három éven belül történő - megszüntetéséről a fenntartóval hatósági szerződést köthet, gd) kötelezheti a fenntartót és a szolgáltatót, hogy a jogsértő személyt küldje az Országos Szociális és Gyermekvédelmi Továbbképzési és Szakvizsga Bizottság által minősített továbbképzésre, ge) a jogsértéssel érintettek között egyeztető megbeszélés tartása iránt intézkedhet, h) az Szt. 92/L. (1) bekezdésében, illetve a Gyvt. 100/A. (1) bekezdésében meghatározott esetben bírságot szabhat ki. (2) A hiányosság vagy más jogsértés megszüntetésére, és a jogszerű működés helyreállítására megállapított határidő a fenntartó kérelmére indokolt esetben egyszer, legfeljebb két hónappal meghosszabbítható. 41. (1) Ha a fenntartó a hiányosság vagy más jogsértés megszüntetésére, és a jogszerű működés helyreállítására megállapított határidőn belül nem igazolja, hogy a felszólításban foglaltaknak eleget tett, vagy a felszólításban foglaltak teljesítésének megállapítása érdekében egyébként szükséges, a működést engedélyező szerv utóellenőrzést tart. (2) Ha a fenntartó a hiányosságot vagy más jogsértést határidőben nem szünteti meg, és a jogszerű működést határidőben nem állítja helyre, a működést engedélyező szerv a jogsértés jellegétől és súlyától függően, az ellátottak érdekeinek figyelembevételével a) a határozatlan vagy határozott időre bejegyzett lakhatási szolgáltatást biztosító ingatlan, illetve szolgáltatás bejegyzését feltételek előírása mellett - legfeljebb két évig hatályos - ideiglenes hatályú bejegyzésre módosíthatja, b) az ügynek az ellátottak, az ellátási érdek és a fenntartó szempontjából is előnyös rendezése érdekében a hiányosság - legfeljebb három éven belül történő - megszüntetéséről a fenntartóval hatósági szerződést köthet, c) a hiányosság vagy más jogsértés megszüntetéséig, és a jogszerű működés helyreállításáig megtilthatja újabb ellátottak felvételét, d) az engedélyes épületének egy részét lezárathatja, ha az az engedélyes működőképességének fenntartása mellett megfelelően lezárható, e) szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés, támogató szolgáltatás, közösségi ellátások, utcai szociális munka és gyermekjóléti szolgáltatás esetén csökkentheti az ellátási területet, ha az engedélyes a biztosított feltételek alapján a szolgáltatást a teljes ellátási területen nem tudja nyújtani, f) csökkentheti a férőhelyszámot, házi segítségnyújtás esetén az ellátható személyek számát, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás esetén a kihelyezhető jelzőkészülékek számát, 4

5 g) a helyettes szülőt, nevelőszülőt - szükség szerint a férőhelyszám egyidejű csökkentésével - törölheti a szolgáltatói nyilvántartásból, h) az ellátottak számára nyitva álló egyéb helyiséget, a lakhatási szolgáltatást biztosító ingatlant, illetve a külső férőhelyet - szükség szerint a férőhelyszám egyidejű csökkentésével - törölheti a szolgáltatói nyilvántartásból, i) a szolgáltatói nyilvántartás adatait az ellenőrzés során megállapított tényeknek és a jogszabályoknak megfelelően - az a) és e)-h) pontban foglaltakon túl - hivatalból módosíthatja, ha a fenntartó elmulasztott adatmódosítást kérni, j) egyházi fenntartású és nem állami fenntartású bentlakásos szociális intézményi ellátás és támogatott lakhatás esetén az Szt. szerint határozhat a költségvetési támogatás visszatartásáról, k) kötelezheti a fenntartót és a szolgáltatót, hogy a jogsértő személyt küldje az Országos Szociális és Gyermekvédelmi Továbbképzési és Szakvizsga Bizottság által minősített továbbképzésre, l) a jogsértéssel érintettek között egyeztető megbeszélés tartása iránt intézkedhet, m) az engedélyest törölheti a szolgáltatói nyilvántartásból, és kötelezheti a fenntartót a szolgáltatásnyújtás megszüntetésére, n) az Szt. 92/L. (1) bekezdésében, illetve a Gyvt. 100/A. (1) bekezdésében meghatározott esetben bírságot szabhat ki. 42. (1) A jogsértés és a jogkövetkezmények jellegének, valamint a jogsértés súlyának megfelelően egyidejűleg több jogkövetkezmény is megállapítható. A szociális és gyermekjóléti szolgáltató tevékenység ellenőrzése során kiemelt figyelmet kell fordítani az alábbiakra: - idősek nappali ellátása ellenőrzése során hangsúlyozottan vizsgálni kell- az ellátottak interjúztatásának módszerével is- hogy az ellátottak milyen szolgáltatásokat kapnak az ellátás nyújtása során; - a családsegítés és a gyermekjóléti szolgáltatás esetén hangsúlyozottan vizsgálni kell a feladatellátás személyi feltételeinek alakulását, valamint azt, hogy milyen munkaformákat végeztek és milyen szolgáltatásokat nyújtottak, továbbá a szolgáltatást végzők mobilitása (közlekedés) milyen módon valósul meg; - a családok átmeneti otthona esetén kiemelten vizsgálni kell az ellátás megszűnésének, megszüntetésének módjait, valamint ennek kapcsán a gyermekjóléti szolgálattal való együttműködés tartalmát; - továbbra is különös figyelmet kell fordítani annak vizsgálatára, hogy az észlelő- és jelzőrendszer tagjai megfelelően közreműködnek-e a veszélyeztető tényezők felismerésében és kezelésében. Ennek feltárása érdekében gyermekjóléti szolgáltatónként legalább 10 szúrópróbaszerűen kiválasztott esetet meg kell vizsgálni. A gyermekvédelmi szakellátás vizsgálata során kiemelt terület: - A gyermekvédelmi szakellátásban levő gyermek megkapja-e a Gyvt. 53 (1) bekezdés a.) pontja szerinti- a gyermek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését elősegítő, az életkorának, egészségi állapotának és egyéb szükségleteinek megfelelő étkeztetését, ruházattal való ellátását, mentálhigiénés és egészségügyi ellátását, gondozását, nevelését és lakhatását jelentő- teljes körű ellátást. - A gyermekvédelmi szakellátási intézményekben élő gyermekek játékhoz, szabadidőhöz, pihenéshez való joga érvényesül-e. ( A célvizsgálat a január 1- december 31. közötti időszakra terjed ki, a megállapításokról, javaslatokról készült összefoglalót február 28.-ig kell megküldeni az Emberi Erőforrások Minisztériuma Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztálya részére) 5

6 Ellenőrzés alá volt intézmények, szolgáltatók: Ellenőrzés tervezett időpontja Szociális és Gyámhivatal ellenőrzésének helyszíne (intézmény neve, címe, ellenőrzést végző/kapcsolattartó neve) január BÁRKA Kőbányai Szociális és Gyermekjóléti Központ (1104 Budapest, Mádi u. 86.) Török Ibolya január Aprókák Családi Napközi 1137 Budapest, Szent István park 10. félemelet 2. Muka László február Terézvárosi Gyermekjóléti Szolgálat Bp Király u. 82. félemelet 1. Muka László február Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (Bp.VIII. Alföldi u.9-13.) ellenőrzése. Otthonok: Bp.VIII. Alföldi u Bp.VIII. Teleki tér 8-9/B. Bp.XII. Árnyas u.40. Bp.XIV. Erzsébet királyné u. 6/b. Bp.XVII. Magvető u.11. Bp.XVII. Újlak u.43. Bp.XVIII. Szerencse u.9. Nevelőszülői Hálózat Külső férőhelyek Szakszolgáltatás Burkáné dr. Nagy Beáta, Bakonyiné Bedő Noémi, Tóthné Lovász Éva, február Art-Vital Időskorúak Átmeneti Gondozóháza (címe: 1039 Budapest, Batthyány utca 45) - Időskorúak gondozóháza- átmeneti - nem állami Lőrinczi Andrea február Budapest IV. kerület Újpest Önkormányzat "Őszi Fény" Integrált Gondozási Központ és "Sárga Rózsa" Idősek Klubja - Gondozóház (1046 Budapest 04. ker., Tungsram utca 9.) február Budapest IV. kerület Újpest Önkormányzat "Őszi Fény" Integrált Gondozási Központ és "Bársonyszív" Idősek Klubja - Gondozóház 6

7 (1042 Budapest 04. ker., Király utca 15.) február Habilitációs Fejlesztő Központ (1118 Bp. Ménesi út 16.) Török Ibolya február Rákosmenti Egészségügyi és Szociális Központ (1173 Bp. Gyökér u. 20.) Török Ibolya február Mozgássérültek Budapesti Egyesülete Fogyatékos Emberek Fővárosi Támogató Szolgálata 1136 Budapest, Hegedűs Gyula u. 43. Takácsné Juhász Ildikó február Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Hajléktalanok Otthona (1011 Budapest Fő u. 41.) február Hajléktalanokért Közalapítvány (1106 Budapest, Jászberényi út 47/a.) által fenntartott Hajléktalanokért Közalapítvány Segítőháza (1106 Budapest, Jászberényi út 47/a.) február Hajléktalanokért Közalapítvány (1106 Budapest, Jászberényi út 47/a.) által fenntartott PRO DOMO Éjjeli Menedékhely és Rehabilitációs Szálló (1106 Budapest, Gránátos u. 2.) február Hajléktalanokért Közalapítvány Speciális Menedékhelye, Nappali Melegedő és Utcai Gondozó Szolgálat (1067 Budapest, Szobi u. 3) február Veled Érted Egyesület Észak-Budai Támogató Szolgálat 1085 Budapest, József körút 67 7

8 2015. február Pap Éva Budapest Főváros Önkormányzata Budapesti Módszertani Szociális Központ (BMSZKI) (1097 Bp. Gyáli út 33-35) Lakatos Éva február Budapest Főváros Önkormányzata Budapesti Módszertani Szociális Központ (BMSZKI) 1097 Bp. Aszódi u. Lakatos Éva február Budapest Főváros Önkormányzata Budapesti Módszertani Szociális Központ (BMSZKI) 1134 Bp. Dózsa Gy. út 152.) Lakatos Éva február Aranyló Napraforgó Alapítvány Kék pingvin 1 és 2 Családi napközi 1205 Bp., Pannónia u. 30. Tóthné Lovász Éva február AMPÓK Alapítvány Kisgyermekeket Nevelő Családok Lelki Egészségéért Bazsarózsa bölcsőde 1141 Bp. Bazsarózsa u. 64. Bakonyiné Bedő Noémi február CHINOIN Szociális és Jóléti Alapítvány Vadgesztenye Bölcsődéje 1046 Budapest, Ősz u Bakonyiné Bedő Noémi február Belváros Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Egyesített Bölcsődék 3 telephelyen Széchenyi rkp.7. Balaton u. 10. Papnövelde u. 4. Bakonyiné Bedő Noémi február Budapest VI. ker. Önkormányzat Családok Átmeneti Otthona 1061 Budapest, Hegedű u. 7. Muka László február Gyermekek Átmeneti Otthona (1098 Budapest, Fehérholló utca 2-4.) Kieffer Brigitta február Fecske" Ferencvárosi Egyesített Családsegítő Szolgálat és Intézményei, Gyermekjóléti Központ (1091 Budapest, Üllői utca 69.) Kieffer Brigitta március Budapest Főváros Önkormányzata BMSZKI Családok Átmeneti Otthona I. II. III., 1142 Bp., Rákos-Szeg park február Jó Pásztor Nővérek Kongregációja Jó Pásztor Anyaotthon (CSÁO) 1032 Bp., Zápor u. 50. Jó Pásztor Háza Anyaotthon (CSÁO) 1032 Bp., Bécsi út március Menedék Alapítvány Menedék Mamásotthon (CSÁO) 1221 Bp., Szent Gellért u. 9. 8

9 2015. március Empátia Gondozóház (1135 Budapest, Kerekes utca 12-20) - Időskorúak gondozóháza- átmeneti - nem állami Lőrinczi Andrea március Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (1112 Budapest, Kamaraerdei út 16.) - Idősek Otthona, - állami Lőrinczi Andrea március Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (1115 Budapest, Bánk bán u ) - Idősek Otthona, - állami Lőrinczi Andrea március Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (1112 Budapest, Rupphegyi út) - Idősek Otthona, - állami Lőrinczi Andrea március Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Újbudai Idősek Háza (1115 Budapest, Fraknó u. 7.) március Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat Prevenciós Központ - családsegítés (1134 Budapest, Tüzér u ) március Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (1182 Budapest, Alacskai út 22.) március Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (1201 Budapest, Virág Benedek u. 36.) 9

10 2015. március Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (1192 Budapest, Mészáros Lőrinc u. 26.) március Családsegítő és Gyermekjóléti Központ (1027 Budapest, Horvát u fsz. 1.) Török Ibolya III. számú Gondozási Központ (1028 Budapest Kazinczy u. 47.) Török Ibolya március Vakok és Gyengénlátók Közép- Magyarországi Regionális Egyesülete Louis Braille Támogató Szolgálat 1146 Budapest, Hermina út 57. Takácsné Juhász Ildikó március Baptista Szeretet Szolgálat Egyházi Jogi Személy Utcafront Menedék (1102 Budapest Bánya u. 1.) március Hajlék Nélküliek Jövőjéért Alapítvány (.1045 Budapest Berlini u ) által fenntartott HNJ Átmeneti Szálló és Képzési Központ március Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület által fenntartott Magyar Máltai Szeretetszolgálat (1125 Budapest Szarvas Gábor u ) által fenntartott Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Hajléktalanok Átmeneti Szállása 1013 Bp. Feszty Á. u

11 2015. március Magyar Máltai Szeretetszolgálat (1125 Budapest Szarvas Gábor u ) által fenntartott Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Krisztinavárosi Hajléktalan Centrum 1013 Bp. Feszty Á. u március Magyar Emberi Jogvédő Központ Alapítvány Józan Babák Klub - Alternatív Terhesgondozás és Családgondozás alacsonyküszöbű ellátás - Szenvedélybetegek részére nyújtott alacsonyküszöbű ellátás 1082 Budapest, Baross utca 118. Pap Éva március KIÚT Szociális és Mentálhigiénés Egyesület (1103 Bp. Noszlopy u. 1.) Lakatos Éva március Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (1211 Bp. Ady E. u. 64.) március MVK Csepeli Hajléktalan Szálló (1211 Bp. Központi út ) Lakatos Éva március Malvin Ház Szolgáltató Kft. Csutkababa Családi napközi, Malvin-Ház Családi Napközi 1016 Bp., Szirtes út 15/b. Tóthné Lovász Éva március Budai Református Egyházközség Budai Református Családi napközi 1011 Bp. Szilágyi Dezső tér 3. Tóthné Lovász Éva 11

12 2015. március Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Aga Gyermekotthon 1186 Bp. Tövishát u. 2./a Bakonyiné Bedő Noémi március Szent Erzsébetről Nevezett Betegápoló Nővérek- Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona-1125 Bp. Mátyás király u. 29. Bakonyiné Bedő Noémi március Terézvárosi Egyesített Bölcsődék 1. sz. Bölcsőde 1068 Budapest, Aradi utca 17. Muka László Terézvárosi Egyesített Bölcsődék 2. sz. Bölcsőde 1068 Budapest, Szondi utca sz. Bölcsőde 1068 Budapest, Városligeti fasor sz. Bölcsőde 1068 Budapest, Dózsa György út 104. Muka László március Budapest Hegyvidék XII. ker. Önkormányzat Svábhegyi Bölcsőde (1121 Budapest, Mártonhegyi utca 4.) Krisztinavárosi Bölcsőde (1122 Budapest, Ráth György utca ) Zugligeti Bölcsőde (1125 Budapest, Zalai út 2.) Kieffer Brigitta március Budapest Hegyvidék XII. kerületi Önkormányzat Családsegítő és Gyermekjóléti Központ (1124 Budapest, Beethoven u. 7-9.) Kieffer Brigitta április Ezüstfény Gondozóház (1139 Budapest 13. ker., Hajdú utca 46) - Időskorúak gondozóháza- átmeneti - nem állami április Lőrinczi Andrea "Csak Egyet" Szociális Segítő Központ (1068 Bp., Király u. 98/A) 12

13 - hajléktalanok nappali intézménye - egyházi Lőrinczi Andrea április Boldogasszony Iskolanővérek Nikodémus Szeretetotthon (1092 Budapest, Ráday u. 36.) április Congragatio Jesu Idős Nővérek Otthona (1125 Budapest, Szarvas Gábor út 50.) április Ambrózia Pesterzsébeti Akácfa Gondozóház (1204 Budapest, Akácfa u. 39.) 2015.április Gondviselés Háza Gondozási Központ és Idősek Klubja (1025 Budapest, Szilfa u. 4.) Török Ibolya április Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Újpest Önkormányzatának Szociális Intézménye 1042 Budapest, Deák Ferenc u. 93. Takácsné Juhász Ildikó április Őszi Fény Integrált Gondozási Központ és Bársonyszív Idősek Klubja 1042 Budapest, Király u. 15. Takácsné Juhász Ildikó április Őszi Fény Integrált Gondozási Központ és Őszkacsintó Idősek Klubja, 1044 Budapest, Nagyszombat u. 17. Takácsné Juhász Ildikó április Őszi Fény Integrált Gondozási Központ és Sárga Rózsa Idősek Klubja, 1046 Budapest, Tungsram u. 9. Takácsné Juhász Ildikó április Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Vakok Állami Intézete Látásfogyatékosok Rehabilitációs Intézménye és telephelyei 1146 Budapest 14. ker., Hungária körút Budapest 14. ker., Hermina utca 21 13

14 2015. április Magyar Máltai Szeretetszolgálat (1125 Budapest Szarvas Gábor u ) által fenntartott Gondviselés Háza Hajléktalanok Otthona 1098 Bp. Távíró u április Magyar Máltai Szeretetszolgálat (1125 Budapest Szarvas Gábor u ) által fenntartott Gondviselés Háza Öregek Szeretetotthona 1182 Bp. Marosvásárhelyi u április Magyar Máltai Szeretetszolgálat (1125 Budapest Szarvas Gábor u ) által fenntartott Gondviselés Háza Hajléktalanok Éjjeli Menedékhelye 1033 Budapest, Miklós utca április Olajág Otthonok Olajág Idősek Otthona II Budapest Bánkút utca Idősek otthona 520 fő Időskorúak gondozóháza 20 fő 2015.április Pap Éva Magyar Máltai Szeretetszolgálat Pesterzsébeti Máltai Játszótér-Játszóház 1203 Bp., Hársfa sétány Tóthné Lovász Éva április Habakukk a Gyermekekért Alapítvány Habakukk Bölcsőde 1022 Bp. Marczibányi tér 12. Tóthné Lovász Éva 2015 április Bilimbo Np. Kft. Peppino-Bilimbo Családi Napközi 1016 Bp. Nyárs u. 3. Tóthné Lovász Éva 2015 április Pöttöm Hanna Kh. Alapítvány Kotini Családi Napközi 1024 Bp. Keleti K. u. 33/A. Tóthné Lovász Éva 14

15 2015 április Little Appletree Np. Kft. Apple Tree Családi Napközi 1026 Bp., Trombitás út április Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota Pestújhely Rákospalota Önkormányzat Egyesített Szociális Intézménye FIOKA Gyermek és Ifjúságjóléti Központ Bp Kolozsvár u. 4./b Bakonyiné Bedő Noémi április Budapest IV. Kerület Újpest Önkormányzat Újpesti Önkormányzati Bölcsődék Munkásotthon u. Labdarugó u. Aradi u. Lakkozó u. Pozsonyi u. Hajnal u. Deák u. Hajló u. Homoktövis u. Rózsaliget u. Leiningen u. Bakonyiné Bedő Noémi 2015.április Hetedhét Gyermekjóléti Központ 1073 Budapest, Kertész u. 20. Muka László április Körtemuzsika I.-III. családi napközik 1071 Damjanich u. 36. Muka László április S.O.S. Krízis Alapítvány CSÁO III Bp. Jávorka Ádám u április Fehér Kereszt Baráti Kör Egyesület Helyettes Szülői Hálózat 1029 Bp., Hímes u április Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete CSÁO I Bp., Erdősor u CSÁO II Bp., Nagykalapács u április XVI. kerületi Kertvárosi Egyesített Bölcsőde 1165 Budapest, Centenáriumi sétány 5/a és telephelyei: 1162 Budapest, Monoki utca Budapest, Kolozs utca Budapest, Cziráki utca Budapest, Felsőmalom u

16 Kieffer Brigitta április Napraforgó Gyermekjóléti Központ, Családsegítő Szolgálat és Nevelési Tanácsadó (1163 Budapest, Cziráki u. 22.) Kieffer Brigitta május Nem Adom Fel Támogató Szolgálat (1126 Budapest, Tartsay Vilmos utca alagsor 19) - támogató szolgáltatás - nem állami Lőrinczi Andrea május XIII. Kerület Önk. Időskorúak Gondozóháza (1138 Bp., Jakab József u. 2-4.) - Időskorúak gondozóháza- átmeneti - állami Lőrinczi Andrea május Magyarok Nagyasszonya Társaság Időskorúak Árpád-házi Szent Erzsébet Szociális Otthon (1021 Budapest, Szerb Antal u ) május Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat XXIII. János Szeretetotthon Okos Gizella Szeretetotthona (1112 Budapest, Dayka Gábor u ) május Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (1124 Budapest, Kútvölgyi út ) május Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (1031 Budapest, Ányos u. 3.) Lázich M május Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona 16

17 Lázich M. (1121 Budapest, Mártonhegyi út 58.) május Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (1124 Budapest, Mártonhegyi út ) Lázich M május Értelmi Fogyatékosok Nappali Otthona (1028 Budapest, Hidegkúti út 158.) Török Ibolya I.számú Gondozási Központ (1027 Bp. Bem József tér 2.) május Terézvárosi Gondozó Szolgálat (TEGOSZ) 1061 Budapest, Király u. 38. Takácsné Juhász Ildikó május Terézvárosi Gondozó Szolgálat (TEGOSZ) 2. sz. Gondozási Központ és 2. sz. Idősek Klubja 1068 Budapest, Benczúr u. 35/C. Takácsné Juhász Ildikó május Rés Alapítvány- Női Éjjeli Menedékhely 1067 Budapest, Podmaniczky u május Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy (1111 Budapest, Budafoki út 34/B.) által fenntartott Baptista Szeretetszolgálat REVIP Hajléktalanok Átmeneti Szállója 1181 Budapest, Reviczky Gyula u május Baptista Szeretet Szolgálat Egyházi Jogi Személy Országos Szociális Segítő Központ 1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 57. II. épület 2. emelet május Olajág Otthonok Olajág Idősek Otthona I Budapest Mátyás tér 6. Idősek otthona 75 fő Időskorúak gondozóháza 10 fő 17

18 Pap Éva május Olajág Otthonok Olajág Idősek Otthona III Budapest Tejút utca 1. Idősek otthona 148 fő Időskorúak gondozóháza 2 fő Pap Éva május Olajág Otthonok Olajág Idősek Otthona IV Budapest Rakéta utca Idősek otthona 148 fő Időskorúak gondozóháza 2 fő Pap Éva május MVK Átmeneti Szálló (1131 Bp. Madridi út 7.) Lakatos Éva május Menedék Alapítvány Fiú Otthon (1221 Bp. Péter Pál u. 21.) Lakatos Éva május Magyar Tudományos Akadémia Akadémiai Óvoda és Bölcsőde 1022 Bp. Barsi u. 3. Tóthné Lovász Éva május Tárczy Virág Cseperedő Családi Napközi 1028 Bp., Bethlen u. 3. Tóthné Lovász Éva május Mesefalva Csanak h. Np. Kft. Mesefalva Családi Napközi 1116 Bp., Szerelmey M. u. 15. Tóthné Lovász Éva május Sugerencia Kft. Zöldpötty Családi Napközi 1114 Bp., Hamzsabégi út 38-40/A. III/4 Tóthné Lovász Éva május Royal 2008 Np. Kft. Napsugár Gyermekvár Családi Napközi 1112 Bp., Fehér ló u. 8. Tóthné Lovász Éva 18

19 2015. május Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság József Attila Gyermekotthon (Bp. XIX. József A.u ) és telephelyei Bp. IV. Kassai u.5., Bp. XIX. Rákóczi u.105. Bp. XV. Szerencs u.13.) ellenőrzése. Bakonyiné Bedő Noémi május Budapest IV. Kerület Újpest Önkormányzat Aranyhíd Gyermekek Átmeneti Otthona Budapest, IV. kerület Hajnal u. 15. Bakonyiné Bedő Noémi május Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat Prevenciós Központ (1134 Budapest, Tüzér u ) Muka László május Szociális és Gyermekvédelmi Főig. Bólyai Gyermekotthon és telephelye 1023 Bp., Bolyai u Bp., Breznó köz május Szociális és Gyermekvédelmi Főig. Kaffka Margit Gyermekotthon 1125 Bp., Acsády Ignác u

20 2015. május Csalogány Gyermekotthon (1035 Budapest, San Marco u ) Csalogány Gyermekotthon Lakásotthona (1015 Budapest, Hattyú u.3/b. f.2.) Csalogány Gyermekotthon Lakásotthona (1089 Budapest, Reguly A.u.36.) Kieffer Brigitta június Aranyeső Integrált Támogató Szolgálat (1032 Budapest 03. ker., San Marco utca 76) - támogató szolgáltatás - nem állami Lőrinczi Andrea június Zsidó Szeretetotthon (1122 Budapest, Alma u. 2.) - Idősek Otthona - egyházi Lőrinczi Andrea június Katolikus Szeretetszolgálat Máriaremetei Szeretetotthona és Gondozóháza (1029 Budapest, Máriaremetei u. 187.) június Katolikus Szeretetszolgálat Máriaremetei Szeretetotthona és Gondozóháza Szent József utcai telephely (1029 Budapest, Szent József u. 5.) június Anikó Napsugár Kft. Idősek Átmeneti Otthona (1204 Budapest, Kövező u. 4.) 20

21 2015. június Medical Home Center Házi Segítségnyújtó és Gondozási Szolgálat (1048 Budapest, Kordován tér 1. V. emelet 20. ajtó) Török Ibolya Június II. számú Gondozási Központ (1022 Bp. Fillér u. 50/b) Török Ibolya június Filadelfia Ház- Fogyatékosokat Segítő Református Központ 1146 Budapest, Hungária krt Takácsné Juhász Ildikó június Filadelfia Ház Fogyatékosokat Segítő Református Központ 1089 Budapest, Baross utca 120. fsz. 1. Takácsné Juhász Ildikó június Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy (1111 Budapest, Budafoki út 34/B.)által fenntartott Baptista Szeretetszolgálat Népsziget Nappali Melegedő 1133, Népsziget hrsz 25992/ június Olajág Otthonok Olajág Idősek Otthona VI Budapest Vezér utca 155. Idősek otthona 148 fő Időskorúak gondozóháza 2 fő Pap Éva 21

22 2015. június Olajág Otthonok Olajág Idősek Otthona VII Budapest Vezér utca 151 Idősek otthona 147 fő Időskorúak gondozóháza 3 fő Pap Éva június Olajág Otthonok Olajág Idősek Otthona VIII Budapest Vezér utca 153 Idősek otthona 148 fő Időskorúak gondozóháza 2 fő Pap Éva június Olajág Otthonok Olajág Idősek Otthona IX Budapest Termál utca 10 Idősek otthona 148 fő Időskorúak gondozóháza 2 fő Pap Éva június Menhely Alapítvány Vajda3 Menhelye (1082 Bp. Vajdahunyad u. 3.) június Menhely Alapítvány Práter Utcai Nappali Melegedő (1082 Bp. Práter u. 29/B.) Lakatos Éva június Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal Humán- Mini Pikler Emmi Bölcsőde 1022 Bp., Lóczy L. u. 3. Tóthné Lovász Éva 22

23 2015. június Zsebibaba Német Nemzetiségi Óvoda Alapítvány Nefelejcs Családi napközi 1021 Bp. Bimbó út 148. Tóthné Lovász Éva június Csanoda csana Np. Bt Csanoda Családi Napközi és Játszóház 1202 Bp., Besenyei u. 10.Tóthné Lovász Éva 2015 június Pesterzsébeti Önkormányzat Humán Szolgáltatások Intézménye (családi napközi, gyermekjóléti központ, házi gyermekfelügyelet, helyettes szülői hálózat, Gyermekek Átmeneti Otthona) szh: 1205 Bp. Jókai Mór u Bp., Lajtha u Tóthné Lovász Éva június Budapest Főváros XIX. Kerület Kispesti Önkormányzat Kispesti Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ 1193 Bp. Táncsics u június Lisieuxi Kis Szent Teréz Bölcsőde 1044 Budapest, Fóti út 35/B. Bakonyiné Bedő Noémi június Bischitz Johanna Humán Szolgáltató Központ Bölcsődék Városligeti fasor Klauzál utca Dohány utca Dob utca Wesselényi utca

24 Lövölde tér június Szociális és Gyermekvédelmi Főig. Esze Tamás Gyermekotthon és th-e Bp, Diósárok u. 40., 1125 Bp., Rőzse u június Szociális és Gyermekvédelmi Főig. Szilágyi Erzsébet Gyermekotthon 1038 Bp., Dózsa György u június Szent Miklós Gyermekotthon (1035 Budapest, Miklós tér 5.) Szent Miklós Gyermekotthon Lakásotthon I. (1035 Budapest, Szentendrei út 18.VI/32.) Szent Miklós Gyermekotthon Lakásotthon II. (1035 Budapest, Szentendrei út 19.III/24-25.) Kieffer Brigitta június Bokréta Lakásotthonok Budapest, Szlávy u Budapest, IV. u Budapest, Szent Imre herceg u Budapest, Lenfonó u. 4. V/23.) Budapest, Farkasbab u. 24.) Budapest, Vaskapu u. 7. III/6.) Kieffer Brigitta július Holnap Háza Nappali Rehabilitációs Központ (1022 Budapest, Marczibányi tér 3. D épület) 24

25 2015. július Kaptár Fogyatékos Emberek Átmeneti Otthona (1081 Budapest, Népszínház u. 17. III/1.) július Önálló Életért Fogyatékos Emberek Átmeneti Otthona (1118 Budapest, Kaptárkő u. 9. I/2.) július Tiszta Jövőért Közhasznú Alapítvány 1143 Budapest, Tábornok u. 11/B. Takácsné Juhász Ildikó július Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fővárosi Sztehlo Gábor Gyermekotthon és Fogyatékosokat Befogadó Otthonok Fogyatékos személyek otthona 1121 Budapest, Széchenyi emlékút fő Pap Éva július Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fővárosi Sztehlo Gábor Gyermekotthon és Fogyatékosokat Befogadó Otthonok Fogyatékos személyek otthona 1203 Budapest, Vas Gereben u fő Pap Éva július Belváros Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Egyesített Szociális Intézmény Belvárosi Gyermekjóléti Szolgálat 1056 Bp. Havas u. 2. Bakonyiné Bedő Noémi 25

26 2015. július Váci Egyházmegye Otthon Szociális Szolgáltató Nevelőszülői és Helyettes Szülői Hálózat, 1182 Bp., Királyhágó u július Napocskakert Napközi Kh. Np. Kft. Napocska Családi napközi 1223 Bp. Tábor u. 6. Tóthné Lovász Éva augusztus Drogprevenciós Alapítvány 1136 Budapest, Balzac u. 48/A. Takácsné Juhász Ildikó augusztus Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fővárosi Sztehlo Gábor Gyermekotthon és Fogyatékosokat Befogadó Otthonok Fogyatékos személyek otthona 1138 Budapest, Berettyó u fő Pap Éva augusztus Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fővárosi Sztehlo Gábor Gyermekotthon és Fogyatékosokat Befogadó Otthonok Fogyatékos személyek otthona 40 fő 1095 Budapest, Soroksári út 61. Pap Éva augusztus Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egy. Zuglói CSÁO I., CSÁO II., CSÁO III Bp., Szatmár u. 26. és telephelyei (5 db) 26

27 2015. szeptember Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egy. Békásmegyeri CSÁO 1033 Bp., Kelta u. 5. és telephelye 2015 augusztus Virgonc Kópé Csana és Játszóház Np. Kft. Virgonc Kópé I-II. Családi Napközik 1222 Bp., Széchenyi u. 50. Tóthné Lovász Éva szeptember CAT Otthon ( 1037 Budapest, Újvár utca 2) - idősek otthona - nem állami Lőrinczi Andrea szeptember Ilona Aranykor (1201 Budapest, Vörösmarty utca 56) - idősek otthona - pszichiátriai betegek otthona - nem állami - Lőrinczi Andrea szeptember OMSZI Ódry Árpád Művészotthon (1062 Budapest, Lendvay u. 13.) szeptember OMSZI Budapesti Nyugdíjas Pedagógus Otthon (1029 Budapest, Szent József u. 8.) szeptember SzGyF Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja (1022 Budapest, Marczibányi tér 3.) 27

28 2015. szeptember SzGyF Értelmi Fogyatékosok és Pszichiátriai Betegek Otthona Tordas (1183 Budapest, Ráday Gedeon u. 3.) szeptember SzGyF Értelmi Fogyatékosok és Pszichiátriai Betegek Otthona Tordas Lakóotthonok (1183 Budapest, Ráday Gedeon u. 3.) szeptember Rákoskeresztúri Családsegítő Központ (1173 Budapest, Újlak u. 106.) Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ (1035 Budapest, Váradi S. u ) Török Ibolya szeptember Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ (1081 Bp. Népszínház u. 22.) Török Ibolya szeptember Magyarországi Református Egyház Válaszút Misszió 1122 Budapest, Krisztina krt. 5. Takácsné Juhász Ildikó 2015 szeptember Kéznyújtás a Rászorultakért Alapítvány- Hajléktalan Személyek Átmeneti Szállása és Nappali Melegedő 1239 Budapest, Grassalkovich út szeptember Napsugár Idősek Otthona Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 1121 Budapest, Magasúti köz 3. Idősek otthona 40 fő Időskorúak gondozóháza 10 fő Pap Éva szeptember Myrai Vallási Közhasznú Egyesület Hajléktalanok Átmeneti Szállása (1078 Bp. Nefelejcs u. 39.) Lakatos Éva 28

29 2015. szeptember Reménysugár Habilitációs Intézet (1223 Bp. Kápolna u. 3.)Lakatos Éva 2015 szeptember Segély Helyett Esély Tisztás Szenvedélybetegek Rehabilitációs Intézménye (1223 Bp. Jókai u ) Lakatos Éva szeptember Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Kossuth Lajos Gyermekotthon 1112 Bp., Menyecske u. 16. Tóthné Lovász Éva szeptember Future Inno Np. Kft. Ciróka Családi Napközi 1115 Budapest, Keveháza u. 11. fszt. Tóthné Lovász Éva szeptember Fehér Kereszt Egyesület Katica 1 és 2 Családi Napközik 1223 Budapest, Nyél u. 48. Tóthné Lovász Éva szeptember Krajcsik-Csana Bt. Eperke Családi Napközi 1221 Bp., Tábla u. 1. Tóthné Lovász Éva szeptember Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság XIV. Pestújhelyi Gyermekotthon Pestújhelyi út 66. Apolló u. Kúróczy Pál u. Lőcse u. Honvéd u. Bakonyiné Bedő Noémi szeptember Szociális és Gyermekvédelmi Főig. Sziget Gyermekotthon és telephelyei 1211 Bp., Templom u szeptember Klebelsberg Intézményfenntartó Közp. Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Módszertani Intézménye, Diákotthona és Gyermekotthona 1146 Bp., Ajtósi Dürer sor

30 2015. szeptember Cseppkő Gyermekotthonok (1025 Budapest, Cseppkő u. 74.) Kieffer Brigitta szeptember Gyöngyvirág Gyermekotthon 1184 Budapest Gyöngyvirág u. 28. Gyöngyvirág Gyermekotthon Lakásotthona 1188 Budapest Pázsit u. 34. Muka L október Menedékház Alapítvány Éjjeli Menedékhely és Nappali Melegedő 1102 Budapest, Muskétás u október Barnabás Református Támogató Szolgálat 1146 Budapest, Hungária krt Takácsné Juhász Ildikó október Farkas Edit Szeretetotthon (1013 Budapest 01. ker., Krisztina körút 61/a) - Idősek Otthona - egyházi Lőrinczi Andrea október Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (1238 Budapest, Grassalkovich út 104) - családsegítés - nem állami Lőrinczi Andrea október Fénysugár Lakóotthon (1064 Budapest, Izabella u. 82.,.) október Fénysugár Lakóotthon (1144 Bp. Ond vezér u. 5-7) 30

31 2015. október Kőbányai Szivárvány Szociális Gondoskodást Nyújtó Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. (1108 Budapest, Újhegyi sétány 1-3.) október SzGyF Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja (1022 Budapest, Marczibányi tér 3.) október Humán Szolgáltatások Igazgatósága (1211 Budapest, Kiss János altábornagy u.54.) Török Ibolya október Budapesti Szociális és Módszertani Központ Éjjeli Menedékhely (1105 Budapest, Bánya u. 37.) október Budapesti Szociális és Módszertani Központ Nappali Melegedő (1105 Budapest, Fehérköz 2.) október Budapesti Szociális és Módszertani Központ Éjjeli Menedékhely és Nappali Melegedő (1105 Budapest Előd 9.) október Budapesti Szociális és Módszertani Központ Éjjeli Menedékhely Éjjeli Menedékhely és Nappali Melegedő (1087 Budapest, Könyves Kálmán Krt. 84.) 31

32 2015. október Budapesti Zsidó Hitközség Újpesti Zsidó Szeretetotthon (Idősek Otthona, és Fogyatékos Személyek Otthona (1042 Budapest, Liszt Ferenc tér október Normafa Idősek Otthona Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 1121 Budapest, Normafa út Idősek otthona 120 fő Időskorúak gondozóháza 30 fő Pap Éva október Normafa 2 Idősek Otthona Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 1121 Budapest, Normafa út Idősek otthona 80 fő Időskorúak gondozóháza 70 fő Pap Éva október Otthonnapközik e-go Kolibri 2 Családi Napközi 1113 Bp., Kosztolányi D. tér 7. fszt.2. Tóthné Lovász Éva október Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fővárosi Zirzen Janka Gyermekotthon 1021 Bp., Heinrich I. u. 2. Tóthné Lovász Éva október Budafok-Tétény XXII. ker. Önkormányzat Családok Átmeneti Otthona 1221 Bp., Bartók Béla u. 25. Tóthné Lovász Éva október Zuglói Egyesített Bölcsődék 1141 Mályva tér 12. és telephelyei Budapest, Tipegő u Budapest, Jerney u Budapest, Tihany tér Budapest, Róna-park Budapest, Utász u Budapest, Ond vezér sétány Budapest, Bácskai u. 17/a Budapest, Bölcsőde u Budapest, Thököly u Budapest, Ilosvai tér 5. Bakonyiné Bedő Noémi október Szociális és Gyermekvédelmi Főig. Fővárosi Kornis Klára Gyermekotthon 1042 Bp., Árpád u

33 2015. október Szociális és Gyermekvédelmi Főig. EMMI Rákospalotai Javítóintézet és Speciális Gyermekotthon 1151 Bp., Pozsony u október Magyar Ökumenikus Segélyszervezet CSÁO 1185 Bp., Lőcsei u október Dió Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Kollégium és Gyermekotthon címe: 1098 Budapest Friss u. 2. Dió Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Kollégium és Gyermekotthon Lakásotthon I. címe: 1104 Budapest Szentimrey u.3. Dió Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Kollégium és Gyermekotthon Lakásotthon II. címe: 1104 Budapest Szentimrey u.3. Muka László október Bp. XVII. ker. Rákosmenti Egészségügyi és Szociális Központ bölcsődék: - Nefelejcs bölcsőde 1172 Dormánd u Kipp-Kopp b Lázár deák utca Gólyafészek 1173 Kaszáló utca 50 - Napraforgó, 1173 Sági u Mirr-Murr, 1173 Gyökér utca 5. - Csibe, 1173 Újlak utca 112. Muka László október Utógondozó Otthonok Budapest, Kőér u Budapest, Harmat u Budapest, Lehel u. 5. II/31. 33

34 Budapest, Soroksári út Budapest, Telepy u. 15/b. IV/7.) Budapest, Szuglói körvasút sor 110. Kieffer Brigitta november Gyermeksziget Családi Napközi 1182 Budapest, Dráva u. 69. Tudorkuckó Családi Napközi 1184 Budapest, Lenkei u. 50. Muka László november 1 Kolping Támogató Szolgálat Óbuda (1035 Budapest 03. ker., Vihar utca 8.) - támogató szolgáltatás - egyházi 2 Szent Erzsébet Karitasz-Szenvedélybeteg -segítő Lelki Központ (1035 Budapest 03. ker., Kórház utca 37.) - támogató szolgáltatás - egyházi Lőrinczi Andrea november Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskola Nővérek Társulata Szent Szív Otthon (1085 Budapest, Mária u. 20.) november Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskola Nővérek Társulata Szent József Otthon (1214 Budapest, Béke tér 13.) november Virágoskert Értelmi Sérültek Napközi és Átmeneti Otthona (1173 Budapest, Újlak u. 106.) Török ibolya november Szivárványország Napközi Otthon (1016 Bp. Mészáros u. 38.) Török Ibolya 34

35 2015. november Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége Központi Egyesített Támogató Szolgálat 1032 Budapest, San Marco u. 76. Takácsné Juhász Ildikó november Szent Márton Támogató Szolgálat 1148 Budapest, Nagy Lajos király útja 71. II. em. 12. Takácsné Juhász Ildikó november Budapesti Zsidó Hitközség Újpesti Zsidó Szeretetotthon (Idősek Otthona, és Fogyatékos Személyek Otthona (1042 Budapest, Liszt Ferenc tér november Oltalom Karitatív Egyesület (1086 Budapest, Dankó u. 11) által fenntartott Női Átmeneti Szálló ( 1052 Budapest, József nádor tér 10.) november Szociális és Rehabilitációs Alapítvány (1152 Budapest, Aporháza utca ) hogy az által fenntartott Hajléktalan Személyek Rehabilitációs Intézménye címe: (1152 Budapest, Aporháza utca ) november Szociális és Rehabilitációs Alapítvány (1152 Budapest, Aporháza utca ) Hajléktalan Férfiak Rehabilitációs Otthona címe: (1224 Zagyva u. 6/b. 1.) november Szenvedélybetegeket Mentő Szamaritánus Egyesület Támasz-pont Éjjeli Menedékhely és Nappali Melegedő (1084 Budapest, Őr u. 9) 2015 november Szent Erzsébetről Nevezett Betegápoló Nővérek által fenntartott Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthon, Óvoda, Általános Iskola (1125 Budapest, Mátyás király út 29.) 35

36 2015. november Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Sztehlo Gábor Gyermekotthon (Bp Bp. Kmety Gy. u. 31.) és telephelyei (csecsemőotthonok) Bp. II. Gárdonyi u.25. Gyermekotthon Bp. XII. Budakeszi út 48. Gyermekotthon Bp. XII. Rege út 4. Gyermekotthon ellenőrzése. Tóthné Lovász Éva november Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Hűvösvölgyi Gyermekotthon 1021 Bp. Hűvösvölgyi út 165. Tóthné Lovász Éva november Budavári Önkormányzat Szociális és Gyermekjóléti Központ gyermekjóléti szolgáltatása 1016 Bp. Attila u. 89. Tóthné Lovász Éva november Budapest Főváros XIX. Kerület Kispesti Önkormányzat Egyesített Bölcsődék Csillagfény Harangvirág Eszterlánc Wekerlei Gyöngyszem Bokréta telephelyek Bakonyiné Bedő Noémi november Burattino Hátrányos Helyzetűeket Segítő Iskolaalapítvány Burattino Általános és Szakképző Iskola, Gyermekotthon 1212 Bp., Táncsics M. u november Krízis Alapítvány Krízis Alapítvány Gyermekotthona 1225 Bp., Nagytétényi út november Szociális és Rehabilitációs Alapítvány CSÁO I., CSÁO II., CSÁO III Bp., Aporháza u. 63. és telephelyei (15 db) november Béke Gyermekotthon I-II. szakmai egységei ( Bp.II. Hárshegyi út 9.) ellenőrzése Kieffer Brigitta 36

37 2015. december Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (1047 Budapest, Baross u. 100.) december Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (1046 Budapest, Csokonai u. 38.) december Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (1044 Budapest, Béla u. 18.) december Budapest Főváros III. kerület Óbuda Békásmegyer Önkormányzat Óbuda Gyermekek Átmeneti Otthona Családok Átmeneti Otthona Madzsar J. u. 31. Pacsirtamező u. 27. Pacsirtamező u. 16. Margitliget u. 1. Viziorgona u. 1. Viziorgona u. 8. Bakonyiné Bedő Noémi Budapest, június 3. Burkáné dr. Nagy Beáta s.k. főosztályvezető-helyettes 37

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatal 2014. évi Ellenőrzési Terve

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatal 2014. évi Ellenőrzési Terve SZ-C-01/00497-1/ Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatal évi Ellenőrzési Terve. Egyeztetve: Dr. Vinnai Győző kormánymegbízott 2 A Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatal (4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5.)

Részletesebben

A rendeletet hatályon kívül helyezte a 20/2008. (VI.20.) Ökr. 45. (3) bekezdése 2008. június 20-ai hatállyal.

A rendeletet hatályon kívül helyezte a 20/2008. (VI.20.) Ökr. 45. (3) bekezdése 2008. június 20-ai hatállyal. Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzatának a kerületi polgárok szociális ellátásáról szóló 6/2008. (II.20.), 25/2007. (V.31.), 9/2007. (III.23.), 6/2007. (II.23.), 45/2006. (XII.22.), 31/2006.

Részletesebben

VÍZILABDA ALBUM ÉS MATRICACSOMAGOK ÁRUSHELYEK LISTA POSTA POSTA _ Árus _ Címe Bács-Kiskun megye 6000 Kecskemét Dózsa György út 23.

VÍZILABDA ALBUM ÉS MATRICACSOMAGOK ÁRUSHELYEK LISTA POSTA POSTA _ Árus _ Címe Bács-Kiskun megye 6000 Kecskemét Dózsa György út 23. VÍZILABDA ALBUM ÉS MATRICACSOMAGOK ÁRUSHELYEK LISTA POSTA Megye POSTA _ Árus _ Címe Bács-Kiskun megye 6000 Kecskemét Dózsa György út 23. Bács-Kiskun megye 6000 Kecskemét Gázló utca 29/a Bács-Kiskun megye

Részletesebben

Felnőtt háziorvosi rendelők: 1126 Budapest, Beethoven u. 8. Telefon: 212-6639; 201-1610; 201-2470; 212-6640

Felnőtt háziorvosi rendelők: 1126 Budapest, Beethoven u. 8. Telefon: 212-6639; 201-1610; 201-2470; 212-6640 Felnőtt háziorvosi rendelők: 1126 Budapest, Beethoven u. 8. Telefon: 212-6639; 201-1610; 201-2470; 212-6640 1126 Budapest Kiss János altb. u. 38. Telefon: 375-2084; 201-5401; 355-2371; 355-2338 1126 Budapest,

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések

I. Fejezet Általános rendelkezések Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 13/2011. (IV. 29.) önkormányzati rendelete a Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás fenntartásában működő szociális intézmények

Részletesebben

Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. közgyûlési hirdetménye

Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. közgyûlési hirdetménye Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. közgyûlési hirdetménye Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. (1051 Budapest, Nádor u. 16.) Igazgatósága értesíti a tisztelt Részvényeseket,

Részletesebben

Különböző méretű közvilágítási oszlopok cseréje vállalkozási szerződés keretében.

Különböző méretű közvilágítási oszlopok cseréje vállalkozási szerződés keretében. Különböző méretű közvilágítási oszlopok cseréje vállalkozási szerződés keretében. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/37 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: Eljárást megindító

Részletesebben

FŐGÁZ előrefizetős mérő kártyafeltöltési helyek a lapker hálózatában. budapest

FŐGÁZ előrefizetős mérő kártyafeltöltési helyek a lapker hálózatában. budapest címe i. kerület Batthyány tér aluljáró RELAY 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-15:00 06:00-15:00 Batthyány tér (HÉV-állomás aluljáró) RELAY 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00

Részletesebben

92/2011. (XII. 30.) Főv. Kgy. rendelet

92/2011. (XII. 30.) Főv. Kgy. rendelet 1. oldal 92/2011. (XII. 30.) Főv. Kgy. rendelet Budapest főváros közigazgatási területén a teherforgalom közlekedésének szabályozásáról Budapest Főváros Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

MEGYE BOLT NÉV IR.SZ. VÁROS CÍM

MEGYE BOLT NÉV IR.SZ. VÁROS CÍM MEGYE BOLT NÉV IR.SZ. VÁROS CÍM Budapest KRUPP DÉLI ABC I.KRISZTINA 1013 Budapest KRISZTINA KRT. 37. Budapest CBA HORVÁTH-KERT 1013 Budapest ALAGÚT U. 5. Budapest CBA-BUDAVÁR 1014 Budapest TÁRNOK U. 22-24.

Részletesebben

Javaslat önkormányzati tulajdonú lakások hasznosítására

Javaslat önkormányzati tulajdonú lakások hasznosítására Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztály 1239 Budapest, Grassalkovich út 170. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat önkormányzati tulajdonú lakások hasznosítására

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY 2010. évi 1. különszám 2010. február KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY A KOMÁROM - ESZTERGOM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA TARTALOMJEGYZÉK Szám Tárgy Oldal A közgyőlés 2010. február 18-ai ülése SZEMÉLYI

Részletesebben

KÖZLÖNYE NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK. NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALA 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36.

KÖZLÖNYE NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK. NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALA 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. XVIII. évfolyam 11. szám 2008. December 22. R/H NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK * * HIVATALOS LAPJA NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE A KÖZGYŰLÉS 2008. XII. 18.-ÁN TARTOTT ÜLÉSÉN HOZOTT és RENDELETEI

Részletesebben

Javaslat önkormányzati tulajdonú lakások hasznosítására. dr. Balázs Orsolya osztályvezető Vagyonkezelési Osztály

Javaslat önkormányzati tulajdonú lakások hasznosítására. dr. Balázs Orsolya osztályvezető Vagyonkezelési Osztály Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztály 1239 Budapest, Grassalkovich út 170. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat önkormányzati tulajdonú lakások hasznosítására

Részletesebben

Magyar Birkózó Szövetség tagjainak címjegyzéke 5/1

Magyar Birkózó Szövetség tagjainak címjegyzéke 5/1 Magyar Birkózó Szövetség tagjainak címjegyzéke Nyilv.t.sz. Egyesület neve Irsz. Város Cím II. Baranya Megye II/04. Hőszig-Szigetvári BSE 7900 Szigetvár Széchenyi u. 40. II/08. Dél-Zselic Sport Egyesület

Részletesebben

Módosított Szervezeti és Működési Szabályzat 2013.

Módosított Szervezeti és Működési Szabályzat 2013. Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Módosított Szervezeti és Működési Szabályzat 2013. TARTALOMJEGYZÉK I. Bevezető rendelkezések... 6 1. Az SZMSZ célja, tartalma...

Részletesebben

Az Alapító Okirat 1. mellékletében szereplő köznevelési intézmények és azok feladatellátási helyei: Okirat száma: 1490/2016. 1. melléklet Megye Tankerület OM azonosító Intézmény neve Helység Utca / házszám

Részletesebben

Vasmegyer Község Önkormányzatának 16/2004. (XI.17.) rendelete

Vasmegyer Község Önkormányzatának 16/2004. (XI.17.) rendelete Vasmegyer Község Önkormányzatának 16/2004. (XI.17.) rendelete Az Önkormányzat fenntartásában mőködı, személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szolgáltatásainak igénybevételi rendjérıl és az

Részletesebben

Szivárvány Baptista Gimnázium, Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény

Szivárvány Baptista Gimnázium, Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény A Szivárvány Baptista Gimnázium, Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Elfogadta a az Intézmény NEVELŐTESTÜLETE 2014.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015.november 19.-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015.november 19.-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 205.november 9.-i ülésére Iktató szám: 22/205. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a családsegítés, illetve

Részletesebben

Tervezett forgalomkorlátozások 2015 1/9

Tervezett forgalomkorlátozások 2015 1/9 Tervezett forgalomkorlátozások 2015 1/9 Jelmagyarázat: A korlátozások forgalmi hatását ötfokú skálán jelöltük. 1 = nincs érdemi forgalmi hatása, 5 = jelentős forgalomkorlátozással jár. 1 2 3 4 5 I. kerület

Részletesebben

SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA Elfogadva: 133/2009.(VI. 18.)KT. határozattal Székelyné Drahos Mária óvodavezetı A Szervezeti és Mőködési Szabályzat (

Részletesebben

Lakhatási lehetőségeket összesítő jegyzet BMSZKI

Lakhatási lehetőségeket összesítő jegyzet BMSZKI Lakhatási lehetőségeket összesítő jegyzet BMSZKI Tartalom: 1. Támogatott lakhatás 2. Piaci alapú lakhatási formák 3. Munkásszállók 4. Ingatlan közvetítő 5. Internetes ingatlankeresők 6. Albérletkereső

Részletesebben

K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 245-30/2013.

K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 245-30/2013. 299/2013.(XII.17.) KT Dunaföldvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Dunaföldvári Polgármesteri Hivatal 2013.évi munkájáról készült beszámolót elfogadja. A beszámoló a határozat mellékletét képezi.

Részletesebben

Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Szervezeti és Működési Szabályzat

Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Szervezeti és Működési Szabályzat Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szervezeti és Működési Szabályzat 2014 Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola SZOLNOKI KŐRÖSI CSOMA

Részletesebben

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE XVI. évfolyam 4. szám _ ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE HIVATALOS LAP 2015. MÁRCIUS 13. TARTALOM SZEMÉLYI RÉSZ ZMJVK 45/2015. (III.05.) sz. hat. Kulturális, közművelődési gazdasági ellátó szervezet

Részletesebben

KH BANK fióklista Megye Település Kerület Cím Telefon Fax Nyitvatartás sablon

KH BANK fióklista Megye Település Kerület Cím Telefon Fax Nyitvatartás sablon Bács-Kiskun Bácsalmás Szt. János u. 11. (06 79) 520 190 (06 79) 520 191 sztenderd Bács-Kiskun Baja Szentháromság tér 8-10. (06 79) 523 360 (06 79) 523 089 sztenderd Bács-Kiskun Jánoshalma Rákóczi út 10.

Részletesebben

Összefoglaló tájékoztatás visszavonása

Összefoglaló tájékoztatás visszavonása Összefoglaló tájékoztatás visszavonása A Kbt. 113. (1) bekezdés szerinti eljárások esetében. A Közbeszerzési Hatóság honlapján történő közzétételre. I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és cím(ek) 1 (jelölje

Részletesebben

* * NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE A KÖZGYŐLÉS 2011. V. 26.-ÁN TARTOTT ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI II. KÖTET

* * NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE A KÖZGYŐLÉS 2011. V. 26.-ÁN TARTOTT ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI II. KÖTET XXI. évfolyam 3. szám 2011. június 1. NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK * * HIVATALOS LAPJA NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE A KÖZGYŐLÉS 2011. V. 26.-ÁN TARTOTT ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI II. KÖTET NÓGRÁD

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 30-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Gondozási Központ Szervezeti és Működési Szabályzatának

Részletesebben

1627/2016.(05.24.) sz. TGKHB határozata:

1627/2016.(05.24.) sz. TGKHB határozata: 1627/2016.(05.24.) sz. TGKHB határozata: napirendjére veszi a Bálna Budapest teraszok és helyiségrész bérbeadása 2016. szeptember 30-áig tartó határozott időtartamra (ELMIB HÁLÓZATI KFT.) tárgyú előterjesztést.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 15-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 15-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 15-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Beszámoló Komló Város Önkormányzat 2013. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi

Részletesebben

1997. évi XXXI. törvény. a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról ELSŐ RÉSZ ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK. I. Fejezet. Általános rendelkezések

1997. évi XXXI. törvény. a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról ELSŐ RÉSZ ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK. I. Fejezet. Általános rendelkezések A jogszabály mai napon hatályos állapota 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Az Országgyűlés a jövő nemzedékért érzett felelősségtől vezérelve a Gyermek jogairól szóló,

Részletesebben

3. A költségvetési szervbe felvehetı maximális gyermeklétszám 2010. július 1. napjától: 400 fı

3. A költségvetési szervbe felvehetı maximális gyermeklétszám 2010. július 1. napjától: 400 fı Sajószentpéter Városi Önkormányzat Képviselı-testületének /2010.(IV.22.) KT határozata a Sajószentpéteri Központi Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okiratának módosításáról Sajószentpéter Városi Önkormányzat

Részletesebben

2008. ÉVI BESZÁMOLÓJÁNAK

2008. ÉVI BESZÁMOLÓJÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATAL 2008. ÉVI BESZÁMOLÓJÁNAK MELLÉKLETEI 2. számú melléklet ÉPÍTÉSHATÓSÁGI IRODA Iktatott ügyiratok száma: főszám: alszám: összesen: Kiküldött levelek, határozatok száma XII. 19 -ig:

Részletesebben

Országg Cdés Hivatala. Irományszám : érkezen: 2011 NOV 2 0. 2011. évi... törvény

Országg Cdés Hivatala. Irományszám : érkezen: 2011 NOV 2 0. 2011. évi... törvény Országg Cdés Hivatala Irományszám : Soo 6 ORSZÁGGYŰ LÉSI KÉPVISELŐ Fidesz Magyar Polgári Szövetség érkezen: 2011 NOV 2 0. Képviselői önálló indítvány 2011. évi... törvény az országgy űlési képviselők választásáról

Részletesebben

Fővárosi Vízművek Zrt. Üzletszabályzata (Tervezet)

Fővárosi Vízművek Zrt. Üzletszabályzata (Tervezet) Üzletszabályzata (Tervezet) Érvényességi idő kezdete: Tartalomjegyzék I. ÜZLETSZABÁLYZAT TÁRGYA ÉS HATÁLYA 7 II. FOGALOM-MEGHATÁROZÁSOK ÉS RÖVIDÍTÉSEK 8 II.1. Fogalom-meghatározások 8 II.2. Rövidítések

Részletesebben

FORGALMI VIZSGAÚTVONALAK

FORGALMI VIZSGAÚTVONALAK Település Utca/tér hsz. "AM" "A1" "A1" Tanpálya - Burg E. u. - Ifjúság u. - Nagy I. u - 1 000 DARI Bács-Kiskun 6500 Baja Burg E.(Ifjúság út) Keletei körút. - Bokodi út - Nagy I. út - Rókus u. - Tanpálya

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJÁNAK 2016. ÉVI FELÜLVIZSGÁLATA

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJÁNAK 2016. ÉVI FELÜLVIZSGÁLATA A Közgyűlés VI-69/314.42/216. sz. határozatának melléklete MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJÁNAK 216. ÉVI FELÜLVIZSGÁLATA MISKOLC 214-215 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés

Részletesebben

BÉLYEGZŐK NYILVÁNTARTÁSA

BÉLYEGZŐK NYILVÁNTARTÁSA Szervezeti és Működési Szabályzatának BÉLYEGZŐK NYILVÁNTARTÁSA KÖRBÉLYEGZŐK (SZÁMOSAK) I. leírás: szabályos körben, 39 mm-es körkörös szegéllyel leírt kétsoros szöveg, középen az Egyházat szimbolizáló

Részletesebben

T/10534. számú. törvényjavaslat. a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény módosításáról

T/10534. számú. törvényjavaslat. a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/10534. ú törvényjavaslat a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény módosításáról Előadó: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapest, 2016.

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG 1055 Budapest, Markó u. 16. 1372 Budapest, Pf.: 438. T.: 354-5500 E-mail: Info@mku.hu LEGFŐBB ÜGYÉSZ:

Részletesebben

1. melléklet a 14/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelethez

1. melléklet a 14/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelethez Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátást biztosító szolgálatok körzeteiről Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az

Részletesebben

19/2002.(VI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről

19/2002.(VI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 36/2003.(VI.25.), 13/2005.(III.1.), 31/2005.(V.2.), 6/2006.(II.20.), 15/2007.(III.28.), 22/2010.(VIII. 16.), 3/2012. (I. 17.), 11/2012. (III. 26.), 40/2012.

Részletesebben

A 144/2016. (VI. 13.) 120/2015. (V. 21.) 146/2015. (VI.

A 144/2016. (VI. 13.) 120/2015. (V. 21.) 146/2015. (VI. A Kormány 144/2016. (VI. 13.) Korm. rendelete a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásában működő egyes szakképzési feladatot ellátó köznevelési intézmények fenntartóváltásával összefüggő intézkedésekről

Részletesebben

Ózd város belterületein kutyafuttatásra kijelölt területek. 1. Interspar felé vezető út Piac út által határolt terület (11505/7 hrsz.

Ózd város belterületein kutyafuttatásra kijelölt területek. 1. Interspar felé vezető út Piac út által határolt terület (11505/7 hrsz. 1. melléklet a /... ( ) önkormányzati rendelethez Ózd város belterületein kutyafuttatásra kijelölt területek 1. Interspar felé vezető út Piac út által határolt terület (11505/7 hrsz.); 2. A Vasvár út 64-82.

Részletesebben

K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 2011. május 27-ei ülésén hozott határozataiból:

K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 2011. május 27-ei ülésén hozott határozataiból: 126/2011. (V. 27.) MÖK határozat A Hajdú Bihar megyei Önkormányzat Közgyőlése a 2011. május 27-ei ülése napirendjét a következık szerint fogadja el: 1. Elıterjesztés gazdasági társaságok 2010. évi mérlegének

Részletesebben

67/2012. (IX. 28.) Főv. Kgy. rendelet 67/2012. (IX. 28.) Főv. Kgy. rendelet Budapest főváros díszvilágításáról

67/2012. (IX. 28.) Főv. Kgy. rendelet 67/2012. (IX. 28.) Főv. Kgy. rendelet Budapest főváros díszvilágításáról 67/2012. (IX. 28.) Főv. Kgy. rendelet 67/2012. (IX. 28.) Főv. Kgy. rendelet Budapest főváros díszvilágításáról Budapest főváros díszvilágításáról Jelenleg hatályos szöveg Melléklet a 67/2012. (IX. 28.)

Részletesebben

/2015. (II.12.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet

/2015. (II.12.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet /2015. (II.12.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet a pénzbeli és természetbeni támogatások rendszeréről, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról

Részletesebben

Közalapítványok Tolnai Tudásért Közalapítvány Tolna Város Kultúrájáért és Sportjáért Közalapítvány Tolnai Háló Közalapítvány

Közalapítványok Tolnai Tudásért Közalapítvány Tolna Város Kultúrájáért és Sportjáért Közalapítvány Tolnai Háló Közalapítvány Közalapítványok 1. Tolnai Tudásért Közalapítvány, Tolna, Hısök tere 1. 1.1.Alapító okirat (melléklet) 1.2. Kuratórium tagjai: Szabolcskáné Szentes Ilona kuratórium elnök Hága Lászlóné kuratórium tag Pálinkás

Részletesebben

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata 2007.

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata 2007. Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata 2007. A Szolgáltatástervezési koncepció felülvizsgálatát a Képviselő-testület 138/2007./XI.ÖK/III.23./

Részletesebben

Melléklet. 1. Az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat automata mérőállomásainak helye. Cím (tájékoztató jellegű adat)

Melléklet. 1. Az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat automata mérőállomásainak helye. Cím (tájékoztató jellegű adat) Melléklet 1. Az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat automata mérőállomásainak helye Település 2. Ajka Bródy Imre utca 4. 47.10332 17.56133 3. Budapest I. kerület, Széna tér 47.508686 19.027954 4. Budapest

Részletesebben

Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény. - Módszertani Központ. étkeztetés szociális alapszolgáltatások

Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény. - Módszertani Központ. étkeztetés szociális alapszolgáltatások 5. melléklet Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény - Módszertani Központ étkeztetés szociális alapszolgáltatások SZAKMAI PROGRAMJA 2013 A Miskolc Környéki Önkormányzati

Részletesebben

Dr. Waltner Károly Otthon alapító okiratának módosítása és ezzel összefüggő intézkedések

Dr. Waltner Károly Otthon alapító okiratának módosítása és ezzel összefüggő intézkedések Előterjesztő: Juhász Gyula 20. v.k. önkormányzati képviselő Ügyiratszám: 92543/2010 Tárgy: Dr. Waltner Károly Otthon alapító okiratának módosítása és ezzel összefüggő intézkedések Melléklet: határozati

Részletesebben

A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT

A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT 2004. február 27. 3. szám A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT A KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA Tartalomjegyzék Szám Tárgy Oldal SZEMÉLYI RÉSZ 2/2004. (II. 19.) Kgy. A Baranya Megyei Levéltár (Pécs) igazgatóhelyettese

Részletesebben

Intézményfenntartói társulási megállapodás Szociális intézmény közös fenntartására

Intézményfenntartói társulási megállapodás Szociális intézmény közös fenntartására Intézményfenntartói társulási megállapodás Szociális intézmény közös fenntartására Amely létrejött egyrészről Baktalórántháza Város Önkormányzata (4561 Baktalórántháza, Köztársaság tér 8. sz. képviseletében:

Részletesebben

Telek mérete (m2) Budapest 1010 Mészáros utca 62. 42 lakás. Budapest 1011 Fő utca 21. 64 lakás. Budapest 1012 Vérmező út 8.

Telek mérete (m2) Budapest 1010 Mészáros utca 62. 42 lakás. Budapest 1011 Fő utca 21. 64 lakás. Budapest 1012 Vérmező út 8. Város Ir. szám Ingatlan címe Telek mérete (m2) Felépítmény mérete (m 2 ) Alap információk Kihozatali ár Budapest 1010 Szabó Ilonka utca 16. 717 Budapest 1010 Mészáros utca 62. 42 lakás Budapest 1011 Fő

Részletesebben

Felnőtt háziorvosi rendelők és a felnőtt háziorvosok rendelési ideje, telefonszáma:

Felnőtt háziorvosi rendelők és a felnőtt háziorvosok rendelési ideje, telefonszáma: Felnőtt háziorvosi rendelők és a felnőtt háziorvosok rendelési ideje, telefonszáma: 1126 Budapest, Beethoven u. 8. dr. Árky Emőke 212-6639 dr. Vajda Ágota 201-1610 Kedd, csütörtök:16.00-20.00 dr. Pártay

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT ÉS EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA. a Budapest VII. kerület. Baross tér 13. szám alatti. Társasháznak. Helyrajzi szám: 32975.

MÓDOSÍTOTT ÉS EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA. a Budapest VII. kerület. Baross tér 13. szám alatti. Társasháznak. Helyrajzi szám: 32975. MÓDOSÍTOTT ÉS EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA a Budapest VII. kerület Baross tér 13. szám alatti Társasháznak Helyrajzi szám: 32975. Budapest, 2013. Szerkesztette és ellenjegyezte: Dr. Bohanek

Részletesebben

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének 26/2014. (XI.09.) sz. önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról Hatályba lépés napja: 2014. november 10. Ezen

Részletesebben

Ellátási és Együttműködési Szerződés

Ellátási és Együttműködési Szerződés Ellátási és Együttműködési Szerződés amely létrejött egyrészről a Község Önkormányzata (székhely: ; képviseli: polgármester) - a továbbiakban Önkormányzat -, másrészről a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Részletesebben

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG. DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU Előterjesztés A Képviselő-testület 2008. március 28-i ülésére Tárgy:

Részletesebben

FÜGGELÉKEK. a KÉSZ-hez

FÜGGELÉKEK. a KÉSZ-hez 1 FÜGGELÉKEK a KÉSZ-hez Figyelem: a mellékelt anyag nem része a 16/2000. (VIII. 15.) Kt. sz. rendelettel megalkotott Kerületi Építési Szabályzatnak. Adatai más jogszabályokon, ill. intézkedéseken alapulnak.

Részletesebben

2/2008. (I.18.) számú rendelet. A szociális ellátásokról (módosításokkal egységes szerkezetben)

2/2008. (I.18.) számú rendelet. A szociális ellátásokról (módosításokkal egységes szerkezetben) A rendelet kihirdetésének napja: 2008. január 21. Nagymányok, 2008. január 18. Dr. Klausz Judit sk. jegyző NAGYMÁNYOK VÁROS 1 ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/2008. (I.18.) számú rendelet A szociális ellátásokról (módosításokkal

Részletesebben

Összesítő kimutatás a keretek 2013. I. félévi felhasználásáról (adatok ezer forintban)

Összesítő kimutatás a keretek 2013. I. félévi felhasználásáról (adatok ezer forintban) 1 Összesítő kimutatás a keretek 2013. I. félévi felhasználásáról (adatok ezer forintban) Megnevezés Eredeti előirányzat összege Módosított előirányzat összege Kötelezettségvállalás összege 2013.06.30-ig

Részletesebben

Magonc Óvoda. Szervezeti és Működési Szabályzata

Magonc Óvoda. Szervezeti és Működési Szabályzata 1071 Budapest, Városligeti fasor 39-41. Szervezeti és Működési Szabályzata Az intézmény OM azonosítója: Készítette: 200535 Nevelőtestületi elfogadás határozatszáma:../2015. ( ) az intézményvezető aláírása

Részletesebben

25/2009. (XI. 13.) SZMM rendelet. az Országos Gyermekvédelmi Szakértői Névjegyzékről és az Országos Szociálpolitikai Szakértői Névjegyzékről

25/2009. (XI. 13.) SZMM rendelet. az Országos Gyermekvédelmi Szakértői Névjegyzékről és az Országos Szociálpolitikai Szakértői Névjegyzékről Jogszabálykereső A jogszabály mai napon (2013.I.11.) hatályos állapota A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli. 25/2009. (XI. 13.) SZMM rendelet az Országos Gyermekvédelmi Szakértői Névjegyzékről

Részletesebben

dr. Balázs Orsolya osztályvezető Vagyonkezelési Osztály

dr. Balázs Orsolya osztályvezető Vagyonkezelési Osztály Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztály 1239 Budapest, Grassalkovich út 170. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat ingatlanok hasznosítására Előterjesztő:

Részletesebben

A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal közleménye az Országos Szociálpolitikai Szakértıi Névjegyzékbe felvett személyekrıl

A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal közleménye az Országos Szociálpolitikai Szakértıi Névjegyzékbe felvett személyekrıl Utolsó adatfrissítés dátuma: 2012. 02. 20. A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal közleménye az Országos Szociálpolitikai Szakértıi Névjegyzékbe felvett személyekrıl Az Országos Gyermekvédelmi Szakértıi

Részletesebben

Tárgy: A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatellátás átfogó értékelése

Tárgy: A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatellátás átfogó értékelése Ikt.sz.: 943/2016. Ügyintéző: Szűcsné Sáringer Ibolya Szatymaz Község Képviselő-testületének S z a t y m a z Tárgy: A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatellátás átfogó értékelése Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

SZOCIÁLIS ELLÁTÓ ÉS GYERMEKJÓLÉTI INTÉZMÉNY GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATÁNAK SZAKMAI PROGRAMJA

SZOCIÁLIS ELLÁTÓ ÉS GYERMEKJÓLÉTI INTÉZMÉNY GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATÁNAK SZAKMAI PROGRAMJA SZOCIÁLIS ELLÁTÓ ÉS GYERMEKJÓLÉTI INTÉZMÉNY GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATÁNAK SZAKMAI PROGRAMJA I. Az intézmény célja és szakmai feladatai A szakmai program célja bemutatni, hogy a gyermekjóléti szolgálat a

Részletesebben

2014/15. tanév Eredményességi Pontverseny Középiskolás rangsor

2014/15. tanév Eredményességi Pontverseny Középiskolás rangsor Helyezés Iskola Város Megye Pontszám Bónusz Összesen 1 Boronkay György Műszaki Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium Vác Pest 248 60 308 2 Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium Szombathely Vas 182 40 222

Részletesebben

Belügyminiszter. az ügytípusnak megfelelő

Belügyminiszter. az ügytípusnak megfelelő I. ÁLTALÁNOS ADATOK 1. Ügytípus: megvizsgálja és elbírálja az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági tevékenységgel kapcsolatos felügyeleti intézkedés iránti kérelmeket, hivatalból felügyeleti intézkedést

Részletesebben

2016. augusztus hónapban tervezett sebességellenőrző tevékenység. Nap Időpont Helyszín

2016. augusztus hónapban tervezett sebességellenőrző tevékenység. Nap Időpont Helyszín 1. oldal 2016. augusztus hónapban tervezett sebességellenőrző tevékenység Nap Időpont Helyszín 1 07.45-10.45 Bp. II. Máriaremetei út 1 08.00-11.00 Bp. XV. Vasutastelep utca 1 08.30-10.00 Bp. XII. Istenhegyi

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 185. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 185. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 185. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2011. december 22-i ülésére Tárgy: Pápa Város

Részletesebben

ELLÁTÁSOK Pénzbeli és természetben i ellátások123 Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény

ELLÁTÁSOK Pénzbeli és természetben i ellátások123 Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény ELLÁTÁSOK Pénzbeli és természetbeni ellátások 123 18. (1) A jogosult gyermek számára a) a gyámhatóság az e törvényben meghatározott feltételek szerint rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot

Részletesebben

ALMA Duna Plaza Patika 1138 Budapest Váci út 178. Róna Patika 1145 Budapest Bosnyák u.1/a. A TE PATIKÁD Gyógyszertár 1145 Budapest Erzsébet Királyné

ALMA Duna Plaza Patika 1138 Budapest Váci út 178. Róna Patika 1145 Budapest Bosnyák u.1/a. A TE PATIKÁD Gyógyszertár 1145 Budapest Erzsébet Királyné Eucerin hetek akcióban résztvevő gyógyszertárak listája Az akció időtartama: 2014.09.06.-09.21. Az akcióban minden Eucerin termék 20% árkedvezménnyel vásárolható meg (kivéve az ajándékcsomagok) Gyógyszertár

Részletesebben

Elıterjesztés. Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. szeptember 20-i ülésére

Elıterjesztés. Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. szeptember 20-i ülésére 3. Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. szeptember 20-i ülésére Tárgy: Lajosmizse és Felsılajos Gyermekjóléti és Szociális Feladatellátó Társulása társulási megállapodásának

Részletesebben

2013. november 01.-30. között tervezett sebességellenőrző tevékenység

2013. november 01.-30. között tervezett sebességellenőrző tevékenység 1. oldal 2013. november 01.-30. között tervezett sebességellenőrző tevékenység Nap Időpont Helyszín 1 08.00-10.00 Bp. III. ker. Jeles u. péntek 08.00-10.00 Bp. IV. ker. Csíksomlyó u. 08.00-10.00 Bp. IX.

Részletesebben

11/2000.(VII.20.), 12/2003.(XII.17.), 21/2004.(XII.22.)

11/2000.(VII.20.), 12/2003.(XII.17.), 21/2004.(XII.22.) Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2000.(VII.20.), 12/2003.(XII.17.), 21/2004.(XII.22.) és 8/2006.(VI.29.) számú rendeletekkel módosított 10/2000.(VI.9.) rendelete (továbbiakban:

Részletesebben

Szent János Utcai Óvoda felvételi körzete 2100 Gödöllı, Szent János u. 6-8.

Szent János Utcai Óvoda felvételi körzete 2100 Gödöllı, Szent János u. 6-8. ÁDÁM UTCA AGYAGOS UTCA ARADI UTCA ARANY JÁNOS UTCA ÁRPÁD UTCA ATTILA UTCA BARTÓK BÉLA UTCA BÁSTYA UTCA BÁTHORI ISTVÁN UTCA BÉKE UTCA BEM JÓZSEF UTCA BERCSÉNYI MIKLÓS UTCA BERKENYE UTCA BETHLEN GÁBOR UTCA

Részletesebben

328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet

328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet 328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások térítési díjáról és az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról A Kormány

Részletesebben

BARACSKA 1. Alapítvány a Baracskai Foglárokért 2471 Baracska, Annamajor 2. Kozma Ferenc Általános Iskola 2471 Baracska, Templom u.19.

BARACSKA 1. Alapítvány a Baracskai Foglárokért 2471 Baracska, Annamajor 2. Kozma Ferenc Általános Iskola 2471 Baracska, Templom u.19. Az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium az alábbi intézményekkel/civil szervezetekkel kötött együttműködési megállapodásokat a közösségi szolgálat érdekében NÉV Cím BARACSKA 1. Alapítvány a Baracskai Foglárokért

Részletesebben

JELENTÉS. A) Az Önkormányzati feladatellátás szervezeti keretei kiemelt ágazatonként

JELENTÉS. A) Az Önkormányzati feladatellátás szervezeti keretei kiemelt ágazatonként KISKİRÖS VÁROS POLGÁRMESTERE 6200 KISKİRÖS, PETİFI TÉR 1. Telefon: 78/312-120, 311-122 Telefax: 78/311-766, 312-160 E-mail: polgarmester@kiskoros.hu Ikt. szám: 7819/2010. JELENTÉS Kiskırös Város Önkormányzata

Részletesebben

Határozat nyilvántartás 2002. január 22. napon megtartott Képviselő-testületi (nyílt/zárt) ülésen hozott határozatokról

Határozat nyilvántartás 2002. január 22. napon megtartott Képviselő-testületi (nyílt/zárt) ülésen hozott határozatokról nyilvántartás január 22. napon megtartott 1 Csatlakozás a Tiszatér Társulás által benyújtandó a Szociális és Családügyi Minisztérium által kiírt pályázathoz 01.31. A közmunka keretén belül 20 fő tartós

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 37/2008. (XII.22.) számú R E N D E L E T E

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 37/2008. (XII.22.) számú R E N D E L E T E 1 Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 37/2008. (XII.22.) számú R E N D E L E T E a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő

Részletesebben

JAVASLAT. I. önkormányzati tulajdonú ingatlan jogi helyzetének rendezésére, ingatlanok átminősítésére, használatba adására

JAVASLAT. I. önkormányzati tulajdonú ingatlan jogi helyzetének rendezésére, ingatlanok átminősítésére, használatba adására NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 53-72/2011. ikt. sz. 5. sz. napirendi pont Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László JAVASLAT I. önkormányzati tulajdonú ingatlan jogi helyzetének rendezésére,

Részletesebben

Elfogadóhely neve Irsz. Város 2842. Inmedio, Ajka Tesco 8400 Ajka 2838 Inmedio, Baja Tesco 6500 Baja. 1812. Relay Békéscsaba Volán 5600 Békéscsaba

Elfogadóhely neve Irsz. Város 2842. Inmedio, Ajka Tesco 8400 Ajka 2838 Inmedio, Baja Tesco 6500 Baja. 1812. Relay Békéscsaba Volán 5600 Békéscsaba Elfogadóhely neve Irsz. Város 2842. Inmedio, Ajka Tesco 8400 Ajka 2838 Inmedio, Baja Tesco 6500 Baja Rókus Inmedio 6500 Baja Inmedio 5630 Békés 1812. Relay Békéscsaba Volán 5600 Békéscsaba Inmedio 2708.

Részletesebben

0'S1- . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat. I. Tartalmi összefoglaló. jelentő szerződések felülvizsgálata.

0'S1- . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat. I. Tartalmi összefoglaló. jelentő szerződések felülvizsgálata. 0'S1-. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat számára kötelezettséget

Részletesebben

2006. ÉVI HATÁROZATOK

2006. ÉVI HATÁROZATOK 2006. ÉVI HATÁROZATOK 1/2006. (I. 24.) Kt. határozat döntés a napirendekről 2/2006. (I. 24.) Kt. határozat döntés zárt ülésről 3/2006. (I. 24.) Kt. határozat a két ülés között történt fontosabb eseményekről,

Részletesebben

Ú j s z á s z V á r o s Ö n k o r m á n y z a t P o l g á r m e s t e r i H i v a t a l a

Ú j s z á s z V á r o s Ö n k o r m á n y z a t P o l g á r m e s t e r i H i v a t a l a Ú J S Z Á S Z V Á R O S P O L G Á R M E S T E R I H I V A T A L 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL: 56/552-022; FAX: 56/552-102 E-mail: ujszasz@pr.hu; Web: http://www.ujszasz.hu Ú j s z á s z V á r o s

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA XVII. évfolyam 6. szám 2007. december 20. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal I. SZEMÉLYI RÉSZ Z-2/2007.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen voltak: Mlinkó István polgármester Bende István Király László

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen voltak: Mlinkó István polgármester Bende István Király László Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám:301/ 47-38/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:A Képviselő-testület 2015. október 21-én 9:30 órakor megtartott rendes testületi üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 245-26/2013.

K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 245-26/2013. 246/2013.(X.29.) KT 1./ Dunaföldvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 61/2012.(III.06.), 94/2012.(IV.24.), 232/2012.(IX.11.), 235/2012.(IX.11.), 269/2012.(X.30.),271/2012.(X.30.), 47/2013.(III.05.),

Részletesebben

Sundance napszemüvegállvánnyal rendelkező üzletek listája 2015

Sundance napszemüvegállvánnyal rendelkező üzletek listája 2015 A 8400 Ajka, Csingeri út. 2. 2730 Albertirsa, Vasút u. 4-11. 2040 Budaörs, Malomkő u. 7. 2040 Budaörs, Szabadság út 40. 1032 Budapest Bécsi út 33-35, Bécsi Corner 1061 Budapest, Andrássy út 35. B 6500

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a 2013/2014. tanév rendjéről

ELŐTERJESZTÉS. a 2013/2014. tanév rendjéről EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTERE Készült: 2013. április 24-én ELŐTERJESZTÉS a 2013/2014. tanév rendjéről 1 Ö S S Z E F O G L A L Ó A 2013/2014. tanév rendjéről szóló rendelet meghatározza: - a tanítási év

Részletesebben

Magyar Ügyvédek Kölcsönös Biztosító Egyesülete. 2015. április 10.

Magyar Ügyvédek Kölcsönös Biztosító Egyesülete. 2015. április 10. Magyar Ügyvédek Kölcsönös Biztosító Egyesülete Pécsi Ügyvédi Kamara Területi Küldöttválasztó Gyűlés egyesületi tagjainak választói névjegyzéke 2015 április 10 Név Cím Boráné DrMatkó Mária 7625 Pécs, Törekvés

Részletesebben

2014/2015. tanév Út az érettségihez alprogram Intézményi továbbfutói lista. Kifizetendő Pályázat. Intézmény Intézmény neve.

2014/2015. tanév Út az érettségihez alprogram Intézményi továbbfutói lista. Kifizetendő Pályázat. Intézmény Intézmény neve. i továbbfutói lista neve város 1 UE-T-5142 "Kis Tigris" Gimnázium, és 200475 Komló Dél-Dunántúl 35 11 6 420 000 Ft 2 UE-T-5105 Abigél Két Tanítási Nyelvű Általános, Alapfokú Művészeti, Szakképző, Gimnázium,

Részletesebben

(Egységes szerkezetben a módosításáról szóló 29/2011.(XII.16.), 41/2008.(XII.12.), 16/2008.(VI.27.) ör-rel)

(Egységes szerkezetben a módosításáról szóló 29/2011.(XII.16.), 41/2008.(XII.12.), 16/2008.(VI.27.) ör-rel) A Mohácsi Önkormányzat 37/2006.(XII.27.) r e n d e l e t e a városi általános iskolák működési, felvételi körzetének meghatározásáról és az általános iskolai beiratások rendjéről (Egységes szerkezetben

Részletesebben

Miniszteri döntés idıpontja. Sorszám Pályázó Pályázati kód

Miniszteri döntés idıpontja. Sorszám Pályázó Pályázati kód Csoportos támogatási módosítások 1. Gyır, Építık Lakásfenntartó Szövetkezete LFP-2008-LA-2-08-06-19 2009.06.12 2011.03.11 2. Gyır, Mártírok útja 34-36. Társasház LFP-2008-LA-2-08-06-25 2009.06.12 2011.03.11

Részletesebben