Átírás

1 A H Ő S 1 Gonda Emil jelentéktelen fiatalember volt. Gyenge szíve katonai szolgálatra alkalmatlanná tette, s miután nem volt különösebben intellektuális érdeklődésű és a sorozástól sem kellett tartania, negyvenkét fiú közül ő volt az egyetlen az osztályban, aki nem töltött ki egyetemi felvételi űrlapot. A felsőoktatás egyszerűen nem szerepelt az ambíciói között. Az igazat megvallva, másra sem igen vágyott. Úgy ült át nyolc évet a gimnáziumban, hogy a sok tantárgy közül egy sem röppentette szárnyra a képzeletét. Mivel pedig szervi szívbaja sportolni sem engedte, semmiben sem jeleskedett, amihez hosszabb időre fel kellett volna kelni ültéből. Étvágya mindig gyenge volt, így ülő életmódja nem renyhe hájjal, hanem beteges ösztövérséggel bosszulta meg magát. Aligha lehetett volna vonzó fiatalembernek mondani. Osztálytársai, akár kedvelték, akár nem, csak Göthösnek hívták. Ez a név aztán annyira ráragadt, hogy idővel már a legtöbb tanár is így szólította. Gonda Emil nem bánta. Inkább Göthös legyek, mint Tökfej mondogatta kéthárom barátjának, akik nyolc év egész termését jelentették számára az emberi kapcsolatok terén. A legtöbben keresztülnéztek rajta, mások sajnálták, de még olyan is akadt, aki nem átallott gúnyolódni vele, holmi egyenlőtlen dulakodás reményében. Ezek mindig csalódtak, mert Gonda Emil nem volt verekedős. Ha csúfolták, csak nevetett, vagy vállat vont, de legfeljebb valami gorombasággal válaszolt, ha verekedés veszélye nélkül tehette. Volt aki azért vetette meg Gonda Emilt, mert zsidó. Mármost, az igazság kedvéért, Emil valójában katolikus volt, hiszen apja-anyja már születése előtt kikeresztelkedett, őt pedig már születésekor megkereszteltették abban a reményben, hogy ha magukra öltik az ország többségi vallását, az egyszer még megmentheti az életüket. Ebben csalódtak. Emil apja mint munkaszolgálatos, aknaszedés közben halt meg Ukrajnában 1942-ben. Gondánénak is csak két évvel sikerült túlélni a férjét. Akkor, katolikus létére, agyonlőtte egy tizenhatéves fiú, aki a Nyilaskeresztes Párt árpádsávos karszalagját viselte, mert kilépett a sorból, amikor sokadmagával a gettó felé terelték. Gonda Emil nem volt ott, amikor az anyja meghalt. Az asszony már hónapokkal korábban rábízta egy katolikus papra, az pedig apácáknál helyezte el. Az apácák minden kockázat ellenére maguknál tartották, amíg nagybátyja 1945-ben rá nem talált és magához nem vette. Ede bácsi fogtechnikus volt, és Emil maradt meg egyedül a családjából. Ha Emil jelentéktelen volt, Ede bácsi épp csak hogy létezett. Soha életében nem volt hangos, élettől duzzadó egyéniség, de amikor feleségét és kisfiát elvesztette, még az a kevés életkedv is kiveszett belőle, amit valaha érzett. Valamiből meg kellett élni és Emilt is el kellett tartani, hát újra megnyitotta műhelyét, visszavette aki megmaradt a régi alkalmazottak közül. Mire az ország új vezetői oda jutottak, hogy másodszor is földönfutóvá tegyék Gonda Edét, a kis üzem már szépen beindult, és Ede bácsi néha úgy érezte, hogy munkája és unokaöccse valami új célt ad hajótörött életének. Amikor a nép állama elvette és bezárta műhelyét, Ede bácsi utolsó tulajdonosi cselekedete az volt, hogy felakasztotta magát a WC-ben. Gonda Emil épp elmúlt tizenhét éves. Az állam, amely ilyenformán elvette nevelőapját, alighanem adott volna neki egy ágyat valami árvaházban, hiszen még kiskorú volt, de még mielőtt ez

2 megtörténhetett volna, Ede bácsi egyik alkalmazottja közbelépett. Ez volt az egyetlen nő az üzemben, és az egyetlen, aki nem volt fogtechnikus. Apáthy Kinga apja, egy tábornok, még a háború előtt meghalt, grófnő anyját két részeg orosz katona ölte meg elhúnyt szülei vidéki birtokán. Kinga 1945 tavaszán érkezett egy zsúfolt vonat tetején Budapestre. Néhány hónapos hányódás után Ede bácsi üzemében lett irodakisasszony. Hamarosan megkedvelte főnökét, akinek néma gyászában saját bánatát és magányát ismerte fel. Gonda Emilt nagyon érdekelte a nála öt-hat évvel idősebb leány, aki a maga vértelen, szomorkás módján vonzó és rejtélyes volt. Még azt is elmondhatjuk, hogy Emil szívesen beleszeretett volna Apáthy Kingába, ha az egyetlen egyszer a legcsekélyebb érdeklődést elárulja iránta, vagy bármi jelét adja, hogy egyáltalán észrevette. Kinga hétfőtől szombatig minden reggel hajszálpontosan nyolckor érkezett meg a műhelybe, amelyet Ede bácsi a saját nagy, kopottas lakásában rendezett be, s ahol lakott is Emillel együtt. Kinga köszönt, leült az íróasztala elé és némán dolgozott délig. Akkor kezet mosott, megevett két szürke zsíroskenyeret egy zöldpaprikával vagy utána egy almával, megivott egy pohár vizet a konyhában, fogat mosott, majd elővett egy könyvet és egyig olvasott. Egykor újra elkezdett dolgozni, és fel sem állt az íróasztaltól, amíg az előszobában álló óra el nem ütötte az ötöt, vagy szombaton a kettőt. Akkor rendberakta az asztalt, elzárta az iratokat a fiókba, átadta a fiók kulcsát Ede bácsinak, elköszönt és hazament. Ha történetesen macskának születik, akkor sem lehetett volna kisebb a különbség jelenléte és távolléte között. A lakás sötét előszobájából konyha és fürdőszoba nyílt, valamint egyik oldalon az a két szoba, amelyben Ede bácsi és Emil lakott, a másikon pedig rövid folyosó, amely a legnagyobb szobába, a műhelybe vezetett. Eről a folyosóról nyílt a parányi iroda Kinga íróasztalával. Emil tehát nemigen ütközhetett Kingába, s ha egyáltalán látni akarta, ürügyet kellett találnia, hogy útban a műhely felé elmenjen az iroda nyitott ajtaja előtt. Ilyen ürügy ritkán adódott, de amikor koradélután hazaérkezett az iskolából, mindig beköszönt Ede bácsinak, és ilyenkor kétszer elment az iroda előtt. Mindig alaposan szemügyre vette Kingát, de az sosem nézett vissza rá. Emil úgy érezte, hogy a lány meg sem ismerné, ha az utcán összetalálkoznának, sőt talán még azt sem tudja, hogy Ede bácsinak van egy unokaöccse, aki vele lakik. De Kinga nagyonis jól tudta. A nőstény ösztönével tökéletesen megérezte a fiú kamaszos gerjedelmét, és naponta kétszer, amint Emil lassan elment ajtaja előtt, szinte az volt az érzése, hogy gondolatban levetkőzteti és megcsodálja. Ebből állt Kinga egész nemi élete, és esténként, amikor szűzességi övnek is beillő pizsamájába bújt és lefeküdt aludni, újra meg újra felidézte a fiú titkosan vágyakozó pillantásait. Mert a szerelem, mint a képzettársítás költők és őrültek agyában, a legkülönösebb kapcolatokat teremti. Így aztán, mire Ede bácsit levágták a WC víztartályáról, Emil és Kinga szerelmes volt egymásba anélkül, hogy valaha egy szót, vagy akár pillantást is váltottak volna. 2 Amikor a letakart hordágyat vivő mentők sarkában a két detektív is eltávozott, egyedül Kinga maradt hátra a két napja még serényen működő műhely szétszéledt alkalmazottai közül. Most mit csinálsz? A lakás biztosan műhelynek van bejelentve. Ha a céget felszámolták, a lakást is el fogják venni tőled. Van hová menned? XXIV/2

3 Emilt még nagybátyja halálánál és e halál következményeinél is jobban megdöbbentette az a csoda, hogy Kinga megszólítja, sőt ráadásul még tegezi is. Hát tulajdonképpen kezdte bizonytalanul. Szeretett volna fölényes, vagy legalább magabiztos lenni, titkolni, hogy fogalma sincs, mit tegyen, de végül kitört belőle a rémült gyerek. Sírva roskadt le az elhagyatott műhelyben az egyik asztalra. Nem tudom, nem tudom itt maradtam egyedül, nem tudom, mit csináljak Kinga nézte, hogyan rázza a vézna testet a fuldokló zokogás. Nem értette, miért olyan fontos neki ez a csúnya, csenevész, fájdalmában és rémületében habogó kamasz, aki mintha még a cipőfűzőjét sem tudná egyedül megkötni, de úgy érezte, hogy életét adná, csak véget vethetne a szánalmas hangú zokogásnak. Egy pillanat múlva bal keze már Emil fekete haját símogatta, míg jobbjában tartott zsebkendőjével a síró fiú szemét, orrát szárítgatta. Közben működni kezdett benne ezer aszonynemzedék otthonteremtő ösztöne. Ha gyorsan csinálunk valamit, talán mégsem egészen menthetetlen a helyzet. Ki a házmegbízott? Vagy még inkább a tömbmegbízott? Párttag? Emilt elképesztette ez a váratlan gyakorlatiasság. A tömbmegbízottat ismerem egy kicsit. Waldmannak hívják. Ede bácsi új fogsort csinált neki és nem fogadott el pénzt érte. Akkor egész jól összebarátkoztak. 44-ben a nyilasok egy csomó fogát kiverték. Nem tudom, hogy párttag-e. A Közlekedési Minisztériumban dolgozik. Biztosan párttag. Elmegyünk hozzá, ő majd tudja, hogy kell az ilyesmit elintézni. Talán megtarthatjuk a lakás felét, ha elcsrélem egy itteni szobáért azt, ahol most lakom, és ideköltözöm. Valahogy megoldjuk. Tudod, hogy hol lakik? A negyedik emelet 26-ban. Néha felmegyek Imréhez, a fiához. Az apja csak hat után szokott hazajönni. 3 Mire kilenc nappal később megvolt Ede bácsi temetése, Kinga szépen elintézte az egész lakásügyet. Kiderült, hogy Waldman tisztában van a szabályokkal, sőt, ami még fontosabb, a nővére a kerületi pártbizottság tagja. Kínos volt ugyan, hogy Gonda Ede öngyilkosságával nemtetszését fejezte ki a termelőeszközök (vagy legalábbis a saját termelőeszközei) társadalmi tulajdonba vétele fölött, viszont arra is lehetett hivatkozni, hogy lelkiállapotát súlyosan feldúlta, ami az előző rendszerben a családját érte. Halálát így lehetséges volt a nácizmus amúgyis túlterhelt számlájára írni. Igaz, hogy a háború után folytatta kapitalista vállalkozását, ahelyett, hogy szakértelmét a népi demokrácia rendelkezésére bocsátotta volna, de az is igaz, hogy 1945-ben, amikor megpróbált valamit menteni szétzúzott életéből, még nem is volt népi demokrácia. Így hát még szinte forradalmi tett is volt, hogy mint önálló vállalkozó folytatta munkáját, mert nem akarta, hogy egy másik fogtechnikus kizsákmányolja. Az ügy elvszerű mérlegelését végülis a kerületi párttitkár személyes beavatkozása döntötte el, aki udvarolt Waldman özvegy nővérének. A döntés értelmében Gonda Emil megtarthatott egy szobát elhúnyt nagybátyja lakásából, Apáthy Kingának pedig megengedték, hogy a kerület egy másik utcájában levő albérletét feladja és elfoglalja Ede bácsi egykori szobáját. A műhelyt és az irodát a kerületi párttitkár unokahúga kapta meg, aki fel akart jönni vidékről Budapestre és lakásra volt szüksége. Mihelyt mindezeket a döntéseket írásba foglalták és az iratokat ellátták a dolgozó nép lakásügyeit rendező hatóság pecsétjével, Kinga taxiba ült egy bőrönddel, néhány karton dobozzal, meg egy aktatáskával, és beköltözött Ede bácsi szobájába. XXIV/3

4 Minthogy megszűnt állása az egészségügy területére sorolódott, az Egészségügyi Minisztérium alkalmazásába került. Recepciós lett egy fogászati rendelőben. Fizetése ugyan kisebb volt, mint Ede bácsinál, de anyjától értékes ékszereket örökölt, s ezekből időnként eladott egy-egy darabot a Bizományi Áruházban. Gonda Emil hivatalos státusa tisztázatlan maradt, mivel még nem töltötte be tizennyolcadik évét, és így nem volt nagykorú. Waldman azonban, aki úgy ismerte a szabályokat mint a tenyerét, ezt is csakhamar megoldotta. Azt javasolta, hogy arra a néhány hónapra, amíg Emil el nem éri tizennyolcadik születésnapját, Kinga vállalja el a hivatalos gyámságot fölötte. Kinga még nehezebben tudta elfogadni szerelmét a nála fiatalabb fiú iránt, aki most ráadásul még nevelt fia is lett. Emil ezzel szemben némán imádta Kingát. Legnagyobb ámulatára ez az imádat a legkülönbözőbb érzelmekből tevődött össze. Volt benne hála, amiért a leány megmentette az árvaháztól. Néha úgy gondolt rá, mintha Kinga az anyja lenne, vagy legalábbis nagyon elfogadható anya-helyettes az immár félig elfelejtett, feketeszemű, feketehajú asszony helyében, aki hét éve szétlőtt fejjel borult a járda szélére. De amikor esténként elbúcsúzott Kingától és átment a saját hálószobájába a leány szobájából, amelyet közös nappalijuknak is használtak, mindig szabadjára engedte a képzeletét, és úgy gondolt Kingára mint nőre. Gyöngéd, de szenvedélyes asszonyra, aki egy személyben úrnő és rableány, madonna, anya és szerető egybegyúrva. Eszébe sem jutott, hogy ez a kusza érzelemkeverék csöppet sem kevésbé mindennapi, mint H és O házassága a természetben. 4 Emil tizennyolcadik születésnapját pazarul megünnepelték. Kinga nemrég tért vissza a Bizományi Áruházból, ahol anyja egyik különösen nagy gyémántgyűrűjét váltotta át egy csomó ropogós százforintosra. A pénz egy részéből születésnapi ajándék gyanánt új öltöny lett Emil számára. Színházba mentek, majd vendéglőben vacsoráztak. Utána karonfogva sétáltak haza a barátságos koranyári éjszakában. Emil az új öltönyét viselte, amelyben rövidesen az érettségi bankettre megy majd. Ha ugyan egyáltalán átmegyek jegyezte meg szorongó sóhajtással. Ne butáskodj. Miért ne mennél át? Nem az, csak nem vagyok biztos annyi mindent nem tudok. Különben azt sem tudom, hogy mi lesz azután Érdekes, hogy ma lettem nagykorú, de nem érzem magam felnőttebbnek, mint múlt héten, vagy tavaly Kinga nem válaszolt. Igaz, Emil ma lett nagykorú. Mától kezdve rendelkezik a népi demokrácia felnőtt polgárainak kijáró minden elvi joggal, vonatkozik rá minden nagyonis gyakorlati kötelezettség. A kevés kézzelfogható jog közé tartozott, hogy megházasodhat. (De hiszen csak ma lett tizennyolc éves, én meg januárban voltam huszonhárom. Na és? Szeretem és tudom, hogy szerelmes belém. Talán nem kéne annyira anyáskodnom vele. Remek érzés így együtt sétálni, olyan felnőtt, majdnem oltalmazó ) (Édes Istenem, ha lenne merszem, hogy megcsókoljam. De ha nem engedi? Ha megharagszik, ha megsértődik, ha kinevet, ha undorral eltol magától? Kockára tegyem ezt az örökös vágyban gyötrődő, boldogtalan boldogságot egyetlen pillanat szédült vakmerőségével? Hogy élhetnénk tovább úgy mint eddig, ha elutasít?) Mire az utcájukba fordultak, mind a ketten mámorosak voltak. Nem attól a félliter bortól, amelyet megittak a vacsorához, hanem inkább a járdán visszhangzó lépteik ütemes hangjától, amely egyedülivé tette ezt a csöndes utcát sokszáz egyforma XXIV/4

5 utca közül azzal, hogy koppanásai intimen egybefonódtak, mint tenor és szoprán szerelmi kettőse egy operában. Együtt léptek be az üres lakásba. Jolika, a Párt unokahúga, ahogy egymás közt nevezték, nem volt otthon. Fel sem gyújtották a lámpát az előszobában, csak csöndben bezárták maguk mögött a lakás ajtaját, aztán kéz a kézben bementek Kinga szobájába. A sötétben Kinga szinte kacérkodva kérdezte: Tudod-e, nagy fiú, hogy mától fogva nem vagyok a gyámod? Szóval egyedül vagyok? Árván a nagyvilágban? k;rdezte Emil tréfás pátosszal, abban a pózban, törzse mellett tehetetlenül lelógó karokkal, amelyről tudta, hogy éppolyan gyöngédséget ébreszt a lányban mint önfeledt zokogása, amikor Ede bácsi meghalt. Dehogy vagy egyedül. Nem is leszel soha többé. Nem addig, amíg én itt vagyok. Amíg akarod, hogy itt legyek. A sötét szobában halkan kimondott szavak az érzelemtől s valami boldog, várakozó izgalomtól mélyebbé tették Kinga hangját, és úgy hatottak a fiúra, mintha a saját agya válaszolt volna kérdésére szinte elviselhetetlenül dörömbölő dobhártyáján keresztül. Emil térde megroskadt, s amint szédülten ledőlt Kinga dívánjára, inkább támaszt keresve mint ölelve húzta le magával a lányt. Kinga nem maradt ülve mellette, hanem elnyúlt a heverőn és magára húzta a felgerjedt vérű fiút. Az ajkak egymásra találtak, a kezek soha fel nem derített utakra indultak, a lélegzet lihegéssé gyorsult, ruhadarabok hullottak a padlóra. De amint meztelenség meztelenséggel találkozott, Emil képtelen volt segítség nélkül belépni a férfiasság sokszor megálmodott kapuján, Kinga pedig a maga tapasztalatlanságában ügyetlen kalauz volt. Végül gerjedelmük múltán egymásbafonódott tagokkal aludtak el, olyan pőrén és olyan szűzen, ahogyan megszülettek. Békés, ütemessé csendesült lélegzetükkel egymás arcát melengették. 5 Kinga a csengő éles rikoltására ébredt. Gyorsan pongyolájába bújt és kinyitotta a lakás ajtaját. Később örökké emlékezett a fiatal rendőr szégyenkező arcára. Alacsony, rosszképű férfi volt vele, aki iratot nyomott Kinga kezébe és inkább közömbösen megjegyezte semmint kérdezte: Apáthy Kinga, ugye? Kinga félálomban, félig rettegve, félig kótyagosan bólintott. Nem lehetett több öt óránál - ragyogó, tiszta, koranyári reggel, egyelőre még a hajnal szürkésen csillogó hálóköntösében. Remélem, nincs meglepve, Hölgyem - vagy bocsánat, talán méltóságos grófkisasszonynak kellene szólítanom? kötődött vésztjóslóan a hivatalos ember. Biztosan hallotta már, hogy megtisztítjuk fővárosunkat a Horthy-rendszer maradványaitól. Minden egykori kizsákmányolót, földbirtokost, arisztokratát, horthysta katonatisztet és egész pereputtyukat kitakarítjuk a városból, hogy helyet csináljunk a dolgozóknak. Fejével hanyagul a Kinga kezébe nyomott szürke irat felé vágott: Ebben az iratban megtalál minden szükséges felvilágosítást. Majd visszajövünk. Azzal köszönés nélkül sarkon fordult és elindult. Egy pillanattal később Kinga már egyedül állt, álmosan pislogva, pongyolában, annak a lakásnak a nyitott ajtajában, amely másodpercekkel korábban még az otthona volt. Didergett a vékony köntös alatt. Vajon Éván volt valami, amikor az arkangyal megmondta neki, hogy távoznia kell? tűnődött kelekótyán. Aztán hirtelen döbbenettel: És Ádám? Szentséges Isten, és Ádám? Emil, akinek jövő XXIV/5

6 héten kell érettségiznie? Mikor kell elmennünk? Hová? Hogy fog leérettségizni? Mi lesz vele azután? Hol kap állást? Milyen állást? Becsapta az ajtót és reszkető kézzel kiteregette a szürke papírt. Az irat arról tájékoztatta, hogy Apáthy Kingának, néhai Apáthy Zsolt vezérőrnagy és néhai Apáthy Zsoltné, született Péterffy Zsófia grófnő leányának, aki jelenleg a III. számú fogászati rendelő szaktisztviselője, valamint vele együtt lakó gondozottjának, Gonda Emil középiskolai tanulónak másnap reggel 0400 órára készenlétben kell lennie, hogy a számukra kijelölt lakhelyre szállítsák őket. Ingóságaikból annyit vihetnek magukkal, amennyi elfér egy kisméretű tehergépkocsiban, amelyet még egy családdal meg kell osztaniuk. Kinga úgy tartotta el magától a levelet, mintha férgek nyüzsögnének rajta. Belépett a szobába és némán meredt a szögletes, meztelen testre, álmában is félig kitárt karjával, mintha álombeli szerelmest ölelne. 6 Waldman óvatos tartózkodással méregette Kingát és Emilt. A leány iránt bizonyosfokú csodálatot érzett, részben közönséges sznobságból, de részben macskaszerű szívósságáért. Érte azonban a kisujját sem emelte volna fel, hogy megmentse üldözőitől. Esze ágában sem lett volna, hogy gyanakvásnak tegye ki magát, támadási felületet hagyjon maga ellen ennek a feltehetően reakciós lánynak, fasiszta katonatisztek és arisztokrata földbirtokosok sarjának a kedvéért. Waldman néha valami primitív elégtételt érzett az egykori uralkodó osztály üldözése fölött, amelynek az volt a célja, hogy tagjait megalázzák, puszta életükkel menekülni kényszerítsék őket abból az országból, amely egykor a tulajdonuk volt, vagy legalábbis szétszórják és megfélemlítsék őket, hogy ne alkothassanak többé társadalmi erőt. Waldman azonban szelíd ember volt, természettől fogva emberséges, ösztönösen liberális. Ő maga is szenvedett megaláztatást, anyagi veszteséget és fizikai fájdalmat, pusztán a születése miatt. Igaz, néha érzett némi elégtételt, amiért üldözik azokat, akik valaha társadalmilag fölötte álltak, ám azt is tudta, hogy ezek éppen olyan ártatlanul születtek bele a saját családi és társadalmi környezetükbe, mint ő a magáéba. Nem látta több értelmét annak, hogy Kinga szenvedjen, mert az apja Apáthy Zsolt tábornok volt, mint annak, hogy ő azért lakoljon, mert Waldman Sámuel kereskedősegéd fiaként jött világra. Ami pedig Emilt, ezt a megszeppent, beteges kamaszt illeti, ezt a sánta rókát, akit a történelem agarai rövid életében másodszor szorítanak sarokba, érte határozottan érdemes volt tenni valamit. Ha másért nem, azért, mert nem képes kiállni saját magáért. Öt perccel korábban Waldman még bosszankodott, amikor ezek ketten reggel hétkor beállítottak hozzá és papucsban, borotvakrémmel az arcán találták, de balszerencséjük hallatára szó nélkül letörölte a krémet és félig borotvált arccal gondolkozni kezdett, hogyan tudna segíteni rajtuk anélkül, hogy magának ártana. Rendezett könyvelői agya gyorsan felsorakoztatta aktíváit. A kerületi párttitkár most már sógora. Ő maga a Közlekedésügyi Minisztérium pártbizottságának póttagja, kiemelt káder, aki kizárólag pártmunkával foglalkozik. Tucatszámra vannak jelentős összeköttetései, lekötelezettjei, seregestől gyűlnek a jó pontok pártszámláján. Aztán, ha Kingát is, Emilt is kitelepítik, akkor lakrészüket nyilván megkapja valaki, akinek a neve rajta van egy holtbiztosan létező igénylő listán. Ám ha Emil megmaradhat saját szobájában, az elaprózott lakás egyetlen szabad szobája senkit sem fog érdekelni, akinek a neve rajta van azon a listán. Akkor pedig Waldman Imre, aki szeptembertől kezdve orvostanhallgató lesz, esetleg megkaphatja a szobát azon a címen, hogy saját szobára van szüksége, ahol zavartalanul tanulhat. Imre számára nagy szerencse lenne XXIV/6

7 ez, kivált olyan társbérlők között, mint Emil, a gyerekkori pajtás, meg Jolika, az új rokon. Idefigyeljen, Kinga, őszinte leszek magához kezdte megfontoltan. Ahogy a dolgok állnak, semmi kilátása arra, hogy megússza a kitelepítést. Emil viszont betöltötte a tizennyolcadik évét. Maga tehát már nem a gyámja, ezért rá nem vonatkozik a kitelepítési végzés. Tegnap óta maguk csak társbérlők. Talán meg tudom szerezni Emilnek a mentesítést ezen az alapon. Ha peig a fiam esetleg beköltözhetne a maga eddigi lakrészébe, én még házbért is fizetnék magának, noha törvény szerint nem lenne jogosult rá. Mit szól hozzá? Kinga rögtön átlátta, hogy Waldmannak igaza van. Azt is látta, hogy elveszíti Emilt, néhány rövid órával azután, hogy valójában egymásra találtak. Végül azt is észrevette, hogy Emil leplezetlenül sír. Nagyon hálásak vagyunk a segítségéért, Waldman úr. Kérem, tegye meg, amit tud, hogy Emil bennmaradhasson a lakásban. A magam részéről nagyon fogok örülni, ha tudom, hogy a maga fia lesz a társbérlője. Most viszont elmegyünk, mert sok a tennivalónk és rövid az idő. Mégegyszer nagyon köszönöm a segítségét. Ezzel gyengéden, de határozottan kituszkolta a síró fiút az ajtón és emelt fejjel, egyenes vállal kiment. Hiába, vérbeli arisztokrata gondolta Waldman. Emil, amikor már visszaértek a lakásba, Kingához fordult. Sírós hangja szinte vad volt: Én nem maradok itt! Szó se lehet róla! Nélküled nem maradok! Nem tudok nélküled élni, imádlak, szükségem van rád, könyörgöm, ne menj el nélkülem, annyiszor hagytak már magamra A könnyek felülkerekedtek a vadságon. Én is szeretlek. Nagyon szeretlek. De ne legyünk meggondolatlanok. Én nem is tudom, hogy hol van ez a hely Lebéd? Nem, Leberde Nagyleberde. Nem tudom, miféle hely az, ahol lakhatnánk. Nem tudom, milyen munkát kapunk, egyáltalán milyen munkalehetőség van egy ilyen helyen. De azt te is tudod, hogy a te beteg szíveddel nem tudsz nehéz fizikai munkát végezni. Azt sem tudjuk, hogy nem választanának-e el egymástól. Ezektől a bitangoktól minden kitelik. Amellett, ha már annyit gyötörted magad, tényleg le kéne érettségizned Le van szarva az érettségi! Sok hasznom lesz belőle, még ha átmegyek is! El se megyek a vizsgákra. Nem is tudnék figyelni semmire, amikor azt se tudom, hol vagy, idegenek között, talán valami táborban. Nem érdekel semmi, veled megyek! Jaj, rettenetesen tévedsz, drágám! Láthatod, hogy nem táborba visznek, hiszen itt áll világosan, még a cím is, sőt még annak az embernek a neve is, akihez beszállásolnak. Tessék - Pocsok Gyula, a Kossuth utcában. Idehallgass. Először is azt akarom, hogy letedd az érettségit, különben nem kapsz semmiféle irodai munkát. Nagyleberdén biztos nincs ilyen, arra mérget vehetsz. Aztán, amíg itt vagy, Waldman talán segíthet neked az álláskeresésben. Különben is hiszem, hogy a Jóisten nem engedi, hogy ezek a gazemberek örökké basáskodjanak ebben az országban. Tudom, hogy vissza fogok jönni. Akkor pedig jó lesz majd, ha van hová jönnöm, ahol akármilyen kis helyen is, de tovább élhetek veled. Addig pedig te vagy a kapcsolatom a világgal, az élettel. Látta, hogy a fiú kezdi érteni, mennyire igaza van, és újult erővel folytatta. Az ékszerek is nagyobb biztonságban vannak itt, mint Nagyleberdén. Ha pénz kell, ott nem tudok ékszereket eladni, veszedelmes lenne, meg aztán kinek? Láthatod, hogy nagyobb szükségem van rád itt, Budapest kellős közepén. Börtönben nem leszek, jöhetsz látogatni mikor akarsz, akár minden vasárnap. Hozhatsz nekem ezt-azt Pestről, akár a nyári szabadságodat is nálam töltheted. Amikor Emil újra elsírta magát, Kinga látta, hogy győzött. A fiú nem fog szamárságot csinálni. Ez a kis győzelem annyira felvillanyozta, hogy szinte meg is XXIV/7

8 feledkezett a saját tragédiájáról.most, hogy a legnagyobb problémát sikerült elhárítani, szinte vidáman látott hozzá saját fészke feldúlásához. De nyugalma és megkönnyebbültsége alatt, hogy Emil megmenekül a kitelepítéstől, új láng égett. A könyörtelen, soha meg nem bocsájtó gyűlölet azok iránt, akik így feldúlták az életüket. Úgy lobogott benne ez a láng, mint valami vérvörös zászló a csatában. 7 Emil könnyebben ment át az érettségin, mint várta. Igaz, hogy az osztályzatai nem voltak látványosak, de ezzel aztán végkép nem törődött. Csak azért akart egyáltalán átmenni, hogy örömet szerezzen Kingának. A lány rögtön írt neki, mihelyt valamelyest fel tudta mérni a helyzetét. Édesem! Nem mondhatnám, hogy nagyon kellemes utazás után, de kedd délutánra végre ideértünk. Én voltam az első a teherautón, utánam Horvayékat vették fel. Horvay ezredes úr állítólag ismerte az apámat, azt hiszem, nem is sokkal fiatalabb, mint ő lenne. Horvayné viszont, aki egyébként a második felesége, meglepően fiatal és nagyon csinos. Van egy kis fiuk is aki talán tíz vagy tizenkét éves lehet, és velük van Horvayné rokkant édesapja is, aki a háború óta velük lakott. Négyüknek egy szobát adtak, ami nem lehet sokkal nagyobb a tiédnél, és amikor az após elment a tanácshoz panaszkodni, a lakásbizottság elnöke egyszerűen kidobta. De túlságosan előreszaladtam a történetben. Amikor Horvayék is a teherautón voltak a holmijukkal, a Keleti Pályaudvarra vittek egy külső vágányhoz. Még sötét volt, de az ívlámpák alatt sokan nyüzsögtek, rakosgatták a mityemotyójukat a tehervagonokba. Képzeld, volt egy öreg néni, valami bírónak az özvegye, annak nem is volt más poggyásza, mint egy koffer meg egy kalitka, benne egy kitömött kanárival! Ezzel szemben voltak, akik egész nagy bútordarabokkal érkeztek, az egyik házaspár még egy pianinót is hozott magával, de persze ilyesmit nem engedtek fel a vonatra. Rengeteg sírás és jajongás volt, amikor a pianinót, fotelekkel, pamlagokkal, meg néhány valódi antik bútorral együtt minden további nélkül lerakták a vágányok közé a földre. Én viszont úgy éreztem magam a két bőröndömmel, mint a könnyű lovasság. Látod, milyen jó, hogy ott vagy és tudsz vigyázni a dolgaimra? A vonat egy-két nekirugaszkodás után végre úgy reggel nyolc körül indult el. Az én kocsimban rajtam és Horvayékon kívül volt még egy Kazáry nevű ügyvéd a felvágós szőke feleségével, meg egy zsidó család, Rózner úr a feleségével, két fiával, meg a 79 éves anyósával. Rózner szűcs, az üzletét államosították. Ő is, a két kisfiú is állandóan kis sapkát visel a fején, és mind a hármuknak hosszú pajesza van. Nagyleberde minden, csak nem nagy - igazában szegényes, pici falu, nem messze Szilvásváradtól, ami a legközelebbi vasúti megálló. Fogadtatásunk egész jól meg volt szervezve. Kulák családokhoz szállásoltak be minket, akik épp olyan engesztelhetetlen ellenségei a dolgozó népnek, mint alulírott, és utasították őket, hogy jöjjenek el értünk a lovaskocsijukkal az állomásra. Akitől már elvették a kocsiját, lovát, az kénytelen volt másoknak fizetni érte. Kazáryékat meg engem Pocsok Sanyi vett fel, Pocsok Gyula unokája, aki már maga is felnőtt ember. A Pocsok család három nemzedéke lakik ebben a nagy, terpeszkedő, döngölt föld padlójú parasztházban. Gyula a családfő, ritkán van szabadlábon, mert őt csukják be, ha nincs a padláson egy vödör víz tűzoltáshoz, vagy elszabadul a kecske az udvarból, és félóráig az utcán eszi a dolgozó nép füvét, meg hasonlókért. Jóska, a fia, 48 éves, a XXIV/8

9 felesége is csak egy-két évvel lehet nála fiatalabb. Sanyi 22 éves, de már ő is nős, Hajnalka, a felesége, az első gyereket várja. Mind nagyon rendesek és Etelkát, Jóska feleségét kivéve, aki a háztartást vezeti, a gazdaságban dolgoznak. Még az öreg Gyula is, amikor éppen szabadlábon van. Kazáry Endre, az ügyvéd, negyven körül lehet. Elég kellemes ember, csak olyan levert, hogy órákig nem lehet a szavát venni. Juci, a felesége, rettentő rátarti. Biztosra veszi, hogy az apja, aki híres orvosprofesszor, hetek alatt vissza tudja juttatni őket Budapestre a nagy protekciójával. Állítólag már a pártkórházba is hívták műtétre, mikor a Politikai Bizottságból kellett valakit operálni. Azt mondják, hogy mezőgazdasági munkát kell végeznünk azoknak a gazdaságában, akiknek nem egészen önkéntes vendégszeretetét élvezzük. (Nem kérhetnek tőlünk házbért, de felkérhetnek, hogy dolgozzuk le. Minket eddig még nem kértek, pedig nekem Etelka még a vacsorájukból is ad.) Tegnap dolgoztam először a gazdaságban, de Pocsokék fizetnek érte. A borsót meg a babot gyomláltam. Ez eleinte nem túl fárasztó, csak borzasztóan unalmas, de estére azért már alig tudtam felegyenesedni. Kazáry Juci hallani sem akar arról, hogy másra használja a kacsóit, mint körömreszelésre, a férje viszont már két napja bütyköli a Pocsokék traktorját, a feje búbjáig olajosan. Nagyon hiányzol, remélem én is neked. Hogy mentek a vizsgák? Beszéltél már Waldmannal állás-ügyben? A szobám kicsi, de megpróbálom lakályossá tenni, és mihelyt kész vagyok vele, szeretném, ha meglátogatnál. Alig várlak már, ez is sarkal, hogy csináljam, de este nagyon fáradt vagyok, reggel meg öt és hat között kell kezdeni a munkát, úgy hogy eltelik még két hét is, míg kész lesz. Azt szeretném, ha majd szombaton jönnél és csak vasárnap mennél vissza. (Ne felejtsd el, hogy van valami elvégezetlen dolgunk!) Írjál, Angyalom! Állandóan gondolok rád és aggódom érted. Szeretlek! Kingád A levél épp aznap reggel jött, amikor Emil bement az iskolába megnézni, hogy átment-e az érettségin. Amikor megtudta, hogy igen, egyáltalán nem érezte azt a vidám megkönnyebbülést, amit a többi érett, aki mind úgy viselkedett, mintha ezután már semmitől sem kellene félnie az életben. Gonda Emil inkább azoknak a társaságát kereste, akik sápadtan, szomorúan latolgatták, hogy a bukás után ismételjék-e meg az évet, vagy mondjanak le az érettségiről. Azon töprengtek, hogy mi lesz velük, és ugyanezen töprengett Emil is, pedig ő nem bukott meg. Mihez kezdjen? Eszébe jutottak Kinga szavai, hogy Waldman majd talán tud neki segíteni az álláskeresésben. Legalább attól nem kellett félnie a szívbajával, hogy besorozzák katonának. Szép kis vigasz! háborgott keserűen. Mintha valaki, akinek leamputálták a lábát, azzal vigasztalná magát, hogy megszabadult a lábujján benőtt körömtől. Ekkorára Waldman már kezdte úgy érezni, hogy Gonda Emil az ő személyes felelőssége. Mint a náci vérengzés árvája, mint annak a brutális és ostoba politikai rendszernek az áldozata, amelynek ő haszonélvezője volt, de talán még mint sebezhető, ügyefogyott fiatalember is, Emil megérdemelte a jóindulatát. Aztán az is szempont volt, hogy ha egyszer az ország új zsarnokainak befellegzik, talán a felelősségrevonás és a könyveléshez való csöndes visszatérés közti különbséget jelentheti egy néhai tábornok és egy néhai grófnő leányának a hálája. Gonda Emil négy nappal a Waldmannal folytatott zavart, dadogó társalgás után állást kapott az SzTK-nál. Waldmannak ugyanis remek ötlete támadt. Abból indult ki, hogy Apáthy Kingát semmiesetre sem állására pályázó irígyei telepíttették ki. Sokkal valószínűbb, hogy Kinga állása még mindig betöltetlen a fogászati XXIV/9

10 rendelőben. Rosszul fizetett, unalmas, alantas állás, aligha vonzó olyasvalaki számára, aki jobb ajánlólevéllel rendelkezik, mint egy levél a kerületi párttitkártól és egy telefonhívás a Közlekedési Minisztérium pártszervezetének egyik póttagjától. Ha a III. számú fogászati rendelőintézet személyzeti osztályán dolgozó tisztviselőnő különösnek találta, hogy amikor az állást új alkalmazottal tölti be, csak a nevet kell megváltoztatni, a címet nem, akkor vagy túl óvatos, vagy túl jól értesült volt ahhoz, hogy kérdezősködjön. Csak annyit mondott Emilnek, hogy elődje vidékre költözött. A gömbölyded, középkorú asszony aligha sejthette, micsoda fájdalmat okozott Emilnek az első napokban, amikor a kezébe kerülő kártyákon és íveken Kinga elegáns, tiszta kézírását láthatta. Furamód érdekelte a munkája. Rövid, személytelen kapcsolatba hozta nagyon sok ijedt, sokszor szenvedő emberrel, akik számára ő volt az első hivatalos személy a rendelőben. Ne felejtse el, fiam mondta harsogó hangján Farkas doktor, a nagyhasú fogorvos Emilnek a fiú első munkanapján hogy a fogorvostól mindenki fél. Ha elég kellemetlen tud lenni a betegekhez, akkor magától is félnek majd. Csak ne vigye túlzásba, mert akkor nem mernek magának hálapénzt adni. Hálapénzt? Nekem? Hát mit tudok én csinálni nekik, amiért érdemes lenne nekem hálapénzt adni? Hohó, nagyonis sokat, fiam! Például beszoríthatja őket két másik páciens közé, ha már üvöltenek a fájdalomtól és nem bírnak várni. Vagy adhat nekik hamis behívólevelet kezelésre, amikor semmi bajuk, csak el akarnak szabadulni a munkahelyükről egy órára a fodrászhoz, vagy a szeretőjükhöz. Ne legyen olyan, mint az elődje. Nagyon rendes, derék lány volt, csak nem erre a rámenős világra való. Azt hiszem, kitelepítették szegényt, vagy mifene, manapság az ember nem mer túl sokat érdeklődni, ha valaki egyszercsak eltűnik Ja, és még valami. Minden magánbetegért, akit hozzám küld, a honorárium öt százalékát fizetem. A többi fogorvos nem fizet semmit. Ezt csak úgy mondom, jó, ha tudja. A vidám, medveszerű ember ezzel eltűnt a fogorvosi rendelő ajtaja mögött. Az ajtón hat fogorvos neve állt, de nem kezdőbetűk szerinti, hanem rangsorban. Dr Farkas neve volt legfelül. Mint az egyetlen párttag az osztály fogorvosai között, ő volt az osztályvezető. Emil emlékezett is már, hogy Kinga szerint a legrosszabb fogorvos az osztály vezetője, de még ő sem említett nyílt korrupciót. Maga elé képzelte Kingát, amint a babot, meg a borsót gyomlálja, míg ő hófehér új köpenyében az ő egykori asztala mögött ül, és úgy szégyenkezett, mintha elárulta volna szerelmét, mintha egyenesen ő telepíttette volna ki, hogy megkaparinthassa az állását. 8 Kinga már negyedik hete volt Nagyleberdén, amikor Emil végre meglátogathatta. A lány rávette Pocsok Sanyit, hogy vigye el a szilvásváradi állomásra Emil elé a szekerén. Amint az állomásról visszafelé hajtottak, Emil látta, hogy a fiatalember lopva kíváncsi pillantásokat vet feléjük. Nyilván nem értette kapcsolatukat. Pedig a kapcsolat természete aligha lehetett talányos, könnyen megérthette abból, ahogy egymás kezét fogták, ahogy némán gyönyörködtek egymás társaságában. De mégis ez a szemrevaló lány evvel a nyiszlett kölyökkel? Sanyi minden jel szerint értetlenül állt a helyzet előtt, s Emil, míg egyrészt büszkeség dagasztotta, másrészt a szíve mélyén értette a fiatalember meglepődését. Kingának sikerült a pici, földes szobát egész kellemessé tenni. Bemutatta Emilt a Pocsok-család minden tagjának és Kazáryéknak, de aztán, mihelyt tehették, XXIV/10

11 visszavonultak Kinga szobájába. A keskeny ablakon át, Pocsokék istállója fölött a kékes messzeségben látták, hogy a késődélutáni napsütés aranyos-zöld foltokat fest a hegyoldal mezőire, ligeteire. Nincs kedved sétálni egyet? Igaz, hogy a falu meg a szántóföld nem nagyon érdekes, de felfedeztem egy ösvényt a hegyek felé. Félóra alatt elérhetünk egy helyre, ahová esténként kijárok ha szép idő van, hogy rád gondoljak és egy kicsit kisírjam magam. Menjünk. Séta közben Emil elmesélte Farkas doktor szégyentelen ajánlatát. Kinga viszonzásul elmondta, hogy amikor elkezdett a rendelőintézetben dolgozni, a váróterem falán nagybetűs felirat állt: Öntudatos dolgozó nem ad és nem fogad el borravalót. Három órával azután, hogy Farkas doktor átvette az osztály vezetését, a felirat örökre eltűnt. Alapjában véve nem rossz ember, csak három gyereke van, gondoskodik az anyjáról és az anyósáról, a felesége pedig csak félállásban van, mert a két idős asszonnyal is sok a dolga a gyerekek mellett. Farkassal nem az a baj, hogy pénzéhes és korrupt, hanem az, hogy olyan rossz fogorvos. Azt hiszem, egyszerűen ügyetlen. Csak nézd meg jól a kezét! Olyan ujjai vannak, mint egy favágónak. Én sem ülnék nyugodtan a kezelőszékbe, ha ő matatna a szájamban azokkal a vastak, kurta ujjakkal. Kis ideig csöndben ballagtak az ösvényen, aztán Kinga a lakás felől érdeklődött. Minden úgy ment, ahogy Waldman tervezte mondta Emil. Nem buta ember ez a Waldman. Imre beköltözött a szobádba, még mielőtt a szükséges iratok megjöttek volna. Birtokon belül kell lenni, akkor kilencven százalékban nyert ügye van az embernek - ezt mondta Waldman. Imre nem is hozott mást magával, csak az írógépét, meg egy csomó könyvet és jegyzetet. Nagyjából épp olyan a szobád mint mikor elmentél, csak közelebb húzta az asztalt az ablakhoz és hozott egy erősebb lámpát, mert sokat dolgozik éjjel is. Néha napokig nem is látom. És Jolika? Ő a pártközpontban kapott állást és kezd egy kicsit felülről lefelé kezelni mindenkit. Reggelenként hivatalos kocsi jön érte, esténként az hozza haza. De nap közben sosincs otthon, látogató nem jön hozzá, és a hétvégeket sem igen tölti otthon. Az a gyanúm különben, hogy hamarosan elköltözik. Miért? Kezd túl fontos lenni ahhoz, hogy beérje két ronda szobával egy vacak lakásban, egy koszos pesti bérházban. Nem adok neki félévet és már egy budai villában fog lakni. Talán már ki is rúgtak valakit az otthonából, hogy őt beültethessék. Istenem, hogy útálom őket! Sosem hittem volna, hogy valaha úgy tudnék gyűlölni valakit, mint a szüleim gyilkosait, de ezek semmivel sem jobbak. Sőt, valószínűleg ugyanazok. Le merném fogadni, hogy az a vadállat, aki agyonlőtte az anyámat, ma valami nagykutya az ÁVÓ-ban. Mind volt nyilasok, kivéve aki zsidő Ne, ne hagyd abba, angyalom, ennek semi értelme. Hidd el, jön még kutyára dér, eljön az ő idejük is, csak tartogasd a haragodat addig. Esténként mit csinálsz? Sokat jársz el? Nincs hova menni. Meg nincs kivel. Akivel az iskolában barátkoztam, az most mind egyetemista. Mindig lenéztek, most meg pláne. Nem vágyom a társaságukba, és nem mondhatnám, hogy ők nagyon dörömbölnek az ajtómon. És Imre? Imre rendes hozzám, de sose voltunk igazán közeli barátok, és most sincs semmi közöttünk, ami összekötne. Ő különben is állandóan magol, panaszkodik, hogy XXIV/11

12 nem elég okos és nehezen jegyzi meg azt a rengeteg mindent, amit meg kell tanulni. Sokszor egész megsajnálom. Gyorsan, vakkantásszerűen elnevette magát. Én sajnálom őt! Még én is találok valakit, akit sajnálni lehet Tudom, édesem, tudom, minden okod megvan a keserűségre. Mind a kettőnknek megvan. Én is könnyebben tudnék megbocsájtani azoknak az állatoknak, akik meggyilkolták az anyámat, mint ezeknek, akik elszakítottak minket egymástól. Az csak egy borzalmas bűntett volt, amit a háborúban elállatiasított, részeg, felelőtlen fiatalemberek követtek el, maguk is a halál árnyékában. De ez hideg, kiszámított aljasság. Azért mégsem szabad elveszítenünk a hitünket és a bátorságunkat. Ez sem fog örökké tartani. Hidd el, hogy nem. Nem tarthat örökké! Hát az oroszoknál már elég régen tart, ami azt illeti. Mégis azt mondom neked, hogy itt nem fog soká tartani. Mi nem vagyunk oroszok. Különben már azok a boldogtalanok is biztos únják. Tudod, én azt hiszem, hogy a kommunizmus nem fogja túlélni Sztálint. Mint ahogy a nácizmus sem élte volna túl Hitlert. Háború nélkül is megdöglött volna magától, ha egyszer ő meghalt. Anyu legalábbis mindig ezt mondta. Istenem, hogy útálta őket!" Kiket? Hát a nácikat. Meg azokat a hülye rablógyilkosokat a Nyilas Pártban. Akik az anyádat is meggyilkolták. Aztán, hirtelen Emilre nézve: Most gondolok rá először, hogy mind a kettőnk édesanyját meggyilkolták! Lehet, hogy ezért is szeretjük annyira egymást? Néha nem is tudom, hogy a te anyád egyáltalán szóba állt volna-e az enyémmel mondta Emil halkan. Hát persze, hogy szóbaállt volna. Anyu nem volt gőgös vagy felvágós. Egyáltalán nem. Ellenkezőleg, mindenkivel együtt érzett és nagyon melegszívű volt. Mindig azt mondta, hogy Magyarországot a gazdagok és szegények közti iszonyú különbség fogja a sírba tenni. Tehetett ő arról, hogy grófkisasszonynak született? Nem, de tudod, hogy mire gondolok. Hiszen még te magad is azt mondtad egyszer, hogy eleinte nem szívesen voltál egy zsidó alkalmazottja. Az az igazság, hogy addig soha életemben nem ismertem zsidót személyesen. Se férfit, se nőt, se gyereket. Az apám halála után, amikor még elemibe jártam - fenn a Várban, egy kis magániskolába, ahová csupa katonisztek meg kormányzósági tisztviselők gyerekeit küldték - Anyu elhatározta, hogy otthagyja Budapestet. Leköltöztünk a Nagypapa birtokára, ott meg tizenkét éves koromig nevelőnő volt mellettem, nem is jártam iskolába. Német nevelőnőm volt, Heidelbergből. Utána meg zárdába küldtek gimnáziumba, bennlakónak. Apácák tanítottak. Fura, de 1944-ben kis ideig engem is egy apáca tanított. Az anyám elvitt Gergely atyához, ő keresztelt mindnyájunkat, és könyörgött neki, hogy bújtasson el. Ő viszont nem bújtathatott, nem lettem volna elég biztonságban nála, úgy hogy elvitt ebbe a zárdába, Veszprém mellett. Az apácák nagyon jók voltak hozzám. Képzeld, a mosókonyhában aludtam! Volt egy fiatal apáca, úgy hívták, hogy Teréz nővér, aki egy kicsit olyan volt, mint te Minden nap foglalkozott velem, tanítgatott rendes iskolai tantárgyakra, számtanra, történelemre, latinra, mindenre. De nem volt szigorú, én meg nem sokat tanultam. Mindig féltem. Egy csomó német katona volt a környéken. Sosem jöttek be a zárdába, de én azért féltem. Már akkor is olyan gyáva voltam, mint most. Dehogyis vagy te gyáva. Csak akkor ijedt kisfiú voltál. Mint amikor Ede bácsi meghalt. Anyukára lett volna szükséged. Vagy egy idősebb testvérre. Vagy énrám. XXIV/12

13 Közben elérték azt a helyet, ahová Kinga el akart jutni. Leültek a meleg földre a hosszú, aranyszínű fűbe, amely ültükben a vállukig ért. Kinga egy fának dőlt, annak a fának, amely alatt majdnem minden este üldögélni szokott. A fiú fejét az ölébe húzta, haját, fülét símogatta. Kezébe fogta Emil kezét és a szívéhez szorította. "Érzed, hogy dobog?" A fiú azt is érezte, hogy Kingán semmi sincs a blúz alatt. Mindkettőjük szemét felhőssé tette a vágy, és Kinga megfontoltan, minden sietség nélkül kigombolta és levette a blúzát. Gyöngéden felemelte Emil fejét a melléhez, és szoptatta, mint egy anya. Emilt az ájulás környékezte. Biztos volt benne, hogy a szíve nem képes ilyen magasfeszültségű vágyra sokáig, de abban is, hogy ezért még meghalni is érdemes. Mindkét kezével megragadta a leány meztelen vállát, amíg az kibújt a szoknyájából. A selymes fű csiklandozta bőrüket, amint testük lassan eggyé vált. Ezúttal már mutatta volna Kinga az utat, de Emil most anélkül is megtalálta. Amint a leányba mélyedt, fájdalom és gyönyör, félelem és öröm egyetlen szárnyaló, mindent betöltő, szótalan kórusba olvadt, és a két árvából szülő lett. 9 Nem, nem, sajnos a terhesség nem mentesít a kitelepítés alól sóhajtott Waldman. Szívesen segítenék rajtatok, de akármilyen kegyetlenek is a szabályok, nem tudok változtatni rajtuk. Őszintén sajnálom Kingát is, téged is. De ha feleségül akarod venni, akkor neked is le kell költöznöd Nagyleberdébe, és ott semmiféle segítségre sem számíthatsz a hatóságoktól ahhoz, hogy állást vagy szállást találj. Egyszerűen be kellene költöznöd a Kinga szobájába. Egy négyszer három méteres földes szobába, ketten egy csecsemővel? A közelgő apaság érzetében olyan támadón tette fel a kérdést, hogy ő sem hitt a saját fülének. Nézd, fiam, már ne haragudj hogy ezt mondom, de nagy szamárságot csináltatok, nem igaz? Mind a ketten elég idősek vagytok hogy tudjátok, mi a következménye, ha minden óvintézkedés nélkül Mikor történt? Túl késő, hogy elvétessétek a gyereket? Tett valamit Kinga? Tudom, tudom, hivatalosan tilos, de vannak kivételes esetek Mi katolikusok elvetjük az abortuszt mondta Emil olyan önérzetesen, hogy Waldman csaknem elnevette magát. Különben is tilos, amellett Kinga hallani sem akarna róla, még akkor sem, ha én akarnám. De nem akarom. Inkább leköltözöm Nagyleberdére, elveszem Kingát, beköltözöm melléjük abba a lyukba és dolgozom a gazdaságban, amíg fel nem fordulok. Elvégre úgyis ezt akarja a Párt, nem? Ne légy szamár, fiam. Bennem megbízhatsz, de ne hozz kellemetlen helyzetbe. És főleg vigyázz a nyelvedre, ne áruld el semmivel, hogy nem szereted a rendszert. És, ha szabad még hozzátennem, ne áruld el a fajtádat se. A szüleidet nem azért ölték meg, mert katolikusok voltak. Tudom, hogy igazságtalanság történt veled, tudom, hogy előbb mint zsidó szenvedtél, most meg nem is tudom, miért kell szenvedned, de ha egyszer ez a helyzet, nem tehetünk ellene semmit. De azt megmondhatom, hogy ha bajba kerülsz, se én, se a sógorom nem fogjuk kockára tenni a pozíciónkat, sőt esetleg az életünket is, hogy téged kihúzzunk a szarból. Afelől pedig semmi kétséged se legyen, hogy ha sokat jártatod a szádat és bevisznek, akkor hülyére vernek, akármilyen beteg a szíved. Szóval légy szíves és tartsd meg magadnak a véleményedet. Hidd el, hogy már így is eleget kockáztattunk értetek. De magadnak, meg Kingának is csak azzal teszel szívességet, ha megtartod a szobádat, az állásodat, a helyedet Budapesten, akármibe kerül is mind a kettőtöknek. Ti még XXIV/13

14 fiatalok vagytok, senki sem tudhatja, mit hoz a jövő, ne dobd el magadtól az életet, mert senki se ad neked helyette másikat. Ha nekem nem hiszel, kérdezd meg Kingát, hogy nincs-e igazam. Emil újkeletű mersze romokban hevert. Félt, hogy jótevője megharagudott rá. Való igaz, hogy ő is, a sógora is vállalt már érte némi kockázatot. Mint minden félénk ember, Gonda Emil is könnyen hajlott arra, hogy egy vitában belássa az ellenfél igazát. Aztán meg, a Jóisten a megmondhatója, mennyire nem engedheti meg magának, hogy ilyen jó protekciót elveszítsen. Bocsásson meg, Waldman elvtárs, ha akaratlanul megbántottam. Persze, hogy mind a ketten nagyon hálásak vagyunk magának is, a sógorának is, és természetes, hogy megfogadom a tanácsát. Csak, tudja, annyira szeretjük egymást Kingával, hogy nagyon nehéz távol lenni tőle, pláne most, hogy gyereket vár Persze, én nagyon megértelek. Eszem ágában sincs haragudni, csak nem akarom, hogy megfeledkezz magadról. Ne felejtsd el, a mi társadalmunk könyörtelen logikája, hogy ha egyszer védelmedbe vettél valakit, akkor azonosítottad vele magadat, és ha valaha, bármikor, akár tíz év múlva is, olyan helyzetbe kerül ha szóval, ha valamiben bűnösnek mondják ki, akkor vele bukik mindenki, aki egyszer segítette. Mi most már felelősek vagyunk érted, de te is felelős vagy miértünk. Nem tudom, megérted-e amit mondok. Waldman nagyon komolyan beszélt, és Emil csodálkozva vette észre, hogy a hangját szinte a suttogásig halkítja s időnként körülnéz, mintha nem is a saját lakásán, hanem az utcán, vagy a hivatalban lenne. De mégis, mit tudok csinálni, hogy segítsek rajta - rajtuk? Maradj a fenekeden, ne ugrálj, tartsd a szád, és adj nekik amit csak tudsz. Ne hagyd el Kingát. Látogasd, vigyél neki, amire szüksége van. De a legfontosabb, hogy ne kerülj bajba és ne add fel a jogodat a lakás egy részére. Aztán, ha egyszer változik a helyzet Waldman hangja csaknem kivehetetlen suttogássá csitult. Fel a fejjel, gyerek! A dolgok változnak néha, vigyázz, hogy ne legyen túl későn a számodra, meg Kinga és a gyerek számára. Elmosolyodott: Olvastad valaha a Háború és békét? Úgy csinálj, mint Kutuzov. Ha kell, vonulj vissza, ne harcolj, de tartsd együtt a seregedet, maradj meg és várj. Értesz már? Emil nem volt biztos benne, hogy érti. Azt akarja neki mondani Waldman, hogy ő is rendszerváltopzást vár, hogy ő is az egész rothadt rendszer összeomlására számít, amikor majd Kinga hazajöhet? Emil rájött, hogy Waldman a kezébe adta magát. Ezután okosabban teszi, ha mindenben a kezére játszik Gonda Emilnek, mert az most már ismeri a gondolkodását, a legtitkosabb gondolatait, kiteregette előtte minden kártyáját. De a macchiavellista diadalérzet hamarosan elpárolgott. Gonda Emil gyáva volt, de becstelen nem. Nem olyan, aki elárulja a jótevőit. Waldman vétke biztonságban van nála. Csakhogy Waldman ebben sosem lehet biztos, ami viszont egész hasznos lehet. Nem árt, ha az embernek egy-két Waldman van a zsebében gondolta magában Gonda Emil, ha nem is gonoszul, de nem minden kajánság nélkül. De mondja, Waldman elvtárs, ártanék azzal, ha elvenném Kingát? Olyan megnyugvás lenne mind a kettőnknek Waldman hajthatatlan maradt. Én a magam részéről nem szívesen lennék olyasvalakinek a helyében, aki Apáthy Zsolt tábornok és Péterffy Zsófia grófnő kitelepített lányának a férje, és éppen hogy sikerült megmaradnia Budapesten ennek a kitelepítettnek a címén. De annak sem örülnék, ha hivatalos helyen számontartanák rólam, hogy ilyen ember érdekében felléptem. És biztos vagyok benne, hogy a sógorom sem örülne. Aztán mindjárt hozzátette, békülékenyebben: Ugyan, Emil. Ne bonyolítsd a helyzetet még jobban magadnak is, másoknak is, anélkül, hogy Kingának egy cseppet is használnál vele. Gondolj rá úgy, mint olyasvalakire, aki a XXIV/14

15 folyóba esett. Biztosan többet tudsz segíteni neki, ha előrefutsz a legközelebbi gázlóig és kihúzod, mint ha utána ugrasz és esetleg belefulladsz a vízbe. Szép dolog férfinak leni, de még szebb okos férfinak lenni! 10 Emil körülnézett a vonaton. Mint mindig, most is tele volt, de agyában úgy örvénylettek a gondolatok, hogy se nem látott, se nem hallott, két és fél órán át tudomást sem vett a környezetéről, mintha a többi utas csupa néma viaszfigura lenne. Amikor két hete Kingánál volt, a lány megmondta neki, hogy úgy érzi, nagyon közeledik a szülés ideje. Akkor már nem is dolgozott a földeken, csak Etelkának segített a ház körül. Közben jól összebarátkozott Hajnalkával is, Sanyi feleségével, akinek Karácsony előtt született meg a kislánya. Különös, hogy Emil jó szívvel emlékezett ere a Karácsonyra. Már szenteste le tudott utazni Nagyleberdére, és Kingával maradhatott az ünnep mindkét napjára. Pocsokék meghívták őket a karácsonyesti vacsorára, és az ünnepi hangulatban szinte el lehetett hinni, hogy a békesség a Földön nem egyszerűen orosz világuralmat jelent anélkül, hogy harcolni kellene érte. A bor is ízlett, pedig Pocsokék egyre hajtogatták, hogy a kutyája sem lehet annak, amit azelőtt inni szoktak. Még ajándékot is tudtak adni egymásnak Kingával bár a leánynak fel kellett áldoznia a gyémántgyűrű árából megmaradt utolsó százforintosokat, Emil pedig egy hónapig nem vacsorázott, hogy a megtakarított pénzen megajándékozhassa Kingát. A leány egyébként teljesen igazat adott Waldmannak abban, amit Emilnek mondott még szeptemberben, amikor a szilvásváradi orvos megállapította, hogy Kinga várandós. Fanatikus makacssággal bízott abban, hogy egyszer még hazamehet a lakásba, ahonnan kitelepítették, de csak ha Emil megtartja a saját lakrészét. Emilnek abban is igaza volt, hogy Kinga hallani sem akar majd abortuszról. Csak nem képzeled, hogy megölöm a gyermekünket? Ne félj, édesem, leszünk mi még együtt boldogok. Milyen különös, gondolta Emil, hogy a zsúfolt vonaton egy lélek sincs, aki sejtené, hogy ez a vézna, gyerekképű kamasz a kórházba megy két napja született fiához, akit Apáthy Gábor néven jegyeztek be a születési anyakönyvbe. Kinga üzenetét egy másik szülő asszony férje telefonálta meg Emilnek a munkahelyére. Sürgős volt, hogy odamenjen, mert Kingának másnap délelőtt, három nappal a gyerek születése után el kellett mennie a kórházból, és Emilnek kellett őt hazavinni a gyerekkel Nagyleberdére. Ezúttal a Pocsok-család mindkét idősebb férfitagja börtönben volt, Sanyi meg munkaszolgálatos. Emil nem tudta, hogy fogja a vélhetően legyengült lányt és a háromnapos csecsemőt elvinni Nagyleberdére az egri kórházból, de azt remélte, hogy Kinga a talpraesettségével majd csak kieszel valamit, sőt talán már intézkedett is. A látogatási idő kellős közepén érkezett a kórházba. A szülészeten hemzsegtek a látogatók, sokan csak üldögéltek a földön, vagy a folyosón állták körül a fiatal anyákat. Kingának nem volt rendes ágya, hanem több más asszonyhoz hasonlóan összehajtható tábori ágyon feküdt a hatalmas kórterem közepén, a két egymással szemközti ágysor között. Amint Emil megállt fölötte, látta, hogy Kinga feje az ő térdénél is közelebb van a kőpadlóhoz. Csodálatosképpen aludt a szakadatlanul csoszogó látogatók között. Arca mellett magasszárú csizmák koppantak a földön, nagy kosarakat cipelő öregasszonyok hosszú ruhájának a szegélye olykor-olykor hozzá is ért a finom, sápadt archoz. Csecsemőt nem lehetett látni. XXIV/15

16 Amint Emil ott állt az alvó lány fölött, mellében fojtogató, tehetetlen gyöngédséget érzett, amely fölött fenyegető torony gyanánt komorlott a felháborodás. Úgy érezte, hogy életét tudná áldozni ezért a meggyötört, keskenyajkú, szinte aszkétikusan cizellált arcért, amely olyan volt, mint egy megértéssel és sok kín ismeretében faragott gótikus madonnáé. Ugyanakkor viszont az az érzés is duzzadt benne, hogy szánalom nélkül halomra tudná lőni azokat, akik arra ítélték Kingát, hogy itt feküdjön, majdnem a földön, topogő lábak között, durva kórházi hálóingben, férjetlenül, kényeztetlenül, megalázottan. Kinga lassan, szinte vonakodva felnyitotta a szemét. Tekintete legelőször Emil cipőjére esett. Onnan kúszott fel lassan, kínnal, mint lépcsőn kapaszkodó vénember, a fiú nadrágszárán, kigombolt zakóján, míg végre megnyugodott könnyes, rajongó arcán. Olyan szomorúan mosolygott rá, hogy Emil fájó döbbenetet érzett a szíve körül. Későn jöttél. Ma reggel meghalt. Újra behúnyta a szemét. Kétoldalt könnyek szivárogtak sötétkarikás szemhéja alól, és lefolytak az arcán. Emil inkább lerogyott, semmint lehajolt hozzá. Még alacsony fiatalember létére is le kelett térdelnie, hogy a leány könnyes arcát simíthassa, vértelen ajkát csókolja. Az arcuk mellett szüntelenül csoszogó, csikorgó csizmák és cipők hozzájárultak a lidércnyomáshoz. Hát mi történt? Hogy történhetett ilyen? Miért, mitől halt meg? Nem tudom. Azt mondják, hogy nagyon nehéz szülés volt. Én többnyire eszméletlen voltam. Állítólag végzetes agysérülést szenvedett. Nem sok ügyet vetettek rá, csak velem foglalkoztak. Alig tudták elállítani a vérzést. Rengeteg vért vesztettem. Arcát hangtalan zokogás torzította el. Bocsáss meg, hogy nem tudtam jobban vigyázni a gyermekünkre. Olyan rosszul voltam. Ha egy kicsit erősebb vagyok, talán Nem tudta folytatni, a néma zokogás szinte ijesztő görcsökben rázta a testét. A szakadatlan járkálás közepette Gonda Emil úgy érezte, hogy mind a ketten halálra sebzetten hevernek a járda szélén, és várják, hogy agyontiporják őket. Az összetört lányt még gyerek nélkül is nehéz lett volna visszavinni Nagyleberdére. A szülést levezető orvos azonban, nem tudni, hogy szánalomból vagy önvád ösztönzésére, hallatlanul segítőkész volt. Elintézte, hogy Kingát átvigyék egy másik, kevésbé zsúfolt kórterembe, ahol rendes ágyon fekhet és várhatja meg a halott gyermek temetését. Még Emilnek is talált szállást, és telefonon értesítette a munkahelyét, hogy rosszul lett Egerben és megfigyelés végett néhány napig a kórházban tartják. A temetés után ócska, háború előtti Fiatján átvitte őket Nagyleberdére. Nagyon köszönök mindent, amit értünk tett, doktor úr mondta Emil, amint kezet rázott az orvossal. Kinga, aki még mindig gyenge volt és még mindig az orvost okolta a gyerek haláláért, csak halvány mosollyal és köszönöm -mel nyugtázta szívességét, de kezet fogni nem tudott vele. Emilnek még aznap este vissza kellett térnie Budapestre. Kingát az utazás annyira kimerítette, hogy azonnal ágyba feküdt és tüstént elaludt. Emil egy ideig ténfergett körülötte, de aztán beszólt érte a szomszédék fia, aki motorkerékpárján vitte a szilvásváradi állomásra. Nem akarta Kingát felébreszteni, csak rövid levelet hagyott az asztalon, könnyedén megcsókolta behúnyt szemét, és elment. Egész úton gyötrő gondolatok üldözték egymást a fejében. Biztosan tudta, hogy ha leköltözik Kingához, akkor vége. Gyenge szíve nem bírná soká a nehéz paraszti munkát, különösen most, hogy a Pocsok-család egyik férfitagja sincs otthon a legnehezebb fizikai munkára. Ezzel szemben hogy fog Kinga megbirkózni a munkával és az egyedülléttel jelenlegi lelki elesettségében és testi erőtlenségében? XXIV/16

17 Szörnyű csapdában érezte magát: ha eszére hallgat, cserbenhagyja azt, aki a legfontosabb számára a világon. Ha viszont ösztönének engedelmeskedik, azzal hosszabb távon csak még nagyobb terhet ró Kingára. Meddig tartana, míg a lány hála helyett keserűséget kezdene érezni iránta értelmetlen önfeláldozásáért? Nem megmondta százszor, hogy Pesten akarja tudni Emilt, hogy ő az egyetlen kapocs, amely összeköti egykori és - remélhetőleg - jövendő otthonával? Mit tudna ő tenni ebben a nyomorúságos faluban, amivel a Kinga életét megkönnyíthetné? Mire leszállt a vonatról, megérlelődött benne az elhatározás, hogy erős lesz és marad. Mégis, ahogyan a homályos, de egyenletesen világító utcai lámpák alatt kilépett a pályaudvarról az utca sima aszfaltjára, az üres, de jól dekorált kirakatok közé, és visszagondolt a falura, amely éppoly sötét volt éjszaka, mint hét évszázaddal azelőtt, visszagondolt Kingára, amint nagy, otromba csizmában lépked a cuppogó sárban, fáradt, kíntól és reménytelenségtől keskeny arcára, égő szégyent érzett, saját elégtelenségének megsemmisítő súlyát. 11 A hónapok meglepő gyorsasággal váltogatták egymást. Cseresznyeérésre már teljesen helyreállt Kinga testi és lelki ereje, amelyet törékeny külseje olyan jól leplezett. Még mindig sokat emlegette a kis Gábort, de Emil látta, hogy a rövid órákig élt csecsemő immár egyszerűen az ellenség embertelenségének szimbóluma lett. Kinga agyában a csöpp Apáthy Gábor amolyan Anna Frank figurává vált, egy meggyilkolt gyermekké, aki egyszerre áldozata és jelképe egy becstelen és gonosz politikai rendszernek, amelyet egyszer és mindenkorra el kell tiporni. Emil a szomorú visszatérés után minden hét végén lement Kingához Nagyleberdére. Segített a három nőnek leszedni a gyümölcsöt, etetni az állatokat, majd amikor előbb az öreg Gyula, majd röviddel utána Jóska is kiszabadult aratásra, kivette az évi szabadságát és segített a marokszedésben. Aratás után kettesben átgyalogoltak a szomszéd faluba és bezörgettek a roskatag paplak ajtaján. Meglepően fiatal pap nyitott nekik ajtót, és alig leplezett gyanakvással meredt a fiatal párra. Gyanakvása csak megerősödött, amikor elmondták, hogy mi járatban vannak: titokban házasságot akarnak kötni. Hogy-hogy titokban? Házasságlevél nélkül magyarázta Kinga. Tudja, Tisztelendő úr (a sihederszerű pap fiatalsága rácáfolt a tiszteletteljes megszólításra) én kitelepített vagyok és a vőlegényem nem akarja bejelenteni a munkahelyén, hogy én vagyok a felesége.viszont össze akarunk házasodni. De hát ha nem hivatalos, erre felhatalmazott tisztviselő előtt kötik, akkor úgysem érvényes a házasságuk! Az állam szemében nem, de Isten előtt igen mosolygott Kinga. Hát, nem tudom egyáltalán nem vagyok meggyőződve, hogy nem törvényellenes a dolog. Sőt, tudom, hogy az. Nem adhatom össze magukat addig, amíg a Tanácstól nem hoznak érvényes házasságlevelet. Nagyon sajnálom. Azzal már be is akarta csukni előttük az ajtót, mintegy aláhúzandó szavainak megmásíthatatlan érvényét. Emil hirtelen ötlettől hajtva megkérdezte: Akkor sem, ha tudja, hogy bűnben élünk? Az ajtó újból kinyílt. Jöjjenek csak be mondta a pap kelletlenül. Látszott rajta, hogy kutyaszorítóban érzi magát, amint kopottas dolgozószobájába tessékelte és leültette őket. XXIV/17

18 Szóval jól értem, hogy házasságon kívül szóval, hogy rendszeres nemi kapcsolatban élnek egymással? Jól. Több mint egy éve. De rossz lelkiismerettel. Az állam jóváhagyásával nem törődünk, de Istenével igen mondta Kinga nyugodtan, de mély meggyőződéssel. Ha Ön az állam szolgája, mondja csak meg nyugodtan, mi megértjük. De ha Isten szolgálatára tett fogadalma őszinte volt, akkor össze kell adnia bennünket az oltár előtt. Csak ennyit akarunk, semmi mást. Még papírt sem. Igaz? fordult Emilhez. A fiú bólintott. Hirtelen ő is úgy érezte, hogy a lány nem lehet igazán az övé, amíg ez a tétovázó fiatalember, akit valami titokzatos akarat erre felhatalmazott, férjnek és feleségnek nem mondja ki őket. A pap kényelmetlenül fészkelődött szakadtbőrű karosszékében. Megindította a pár komolysága, értette sürgető óhajukat, hogy Isten előtt egybekeljenek, csak mi van, ha valójában provokatőrök, akik tőrbe akarják ejteni papi pályája kezdetén? Ezerszer megmondták neki a papképzőben, számtalanszor hallotta elöljáróitól, egyszer még magától a püspöktől is, hogy semmi körülmények között sem szabad vétenie az ország törvényei ellen, nem szabad ürügyet szolgáltatni a hatóságnak, hogy letartóztassa őt és bezárja templomát mondván, hogy az Egyház megszegi a törvényt. Tépelődve nézte őket, látták, hogy majdnem elsírja magát, és a félig elsötétített, hűvös szobában is verejtékezik. Lássák be, hogy milyen nehéz helyzetbe hoznak. Nem tagadom, hogy hitem és lelkiismeretem szavára hallgatva össze kell adnom magukat. Azt sem tagadom, hogy ha egyszer ez Egyházunk elöírásai szerint megtörtént, akkor Isten szemében házasok. De, ne haragudjanak nem ismerem magukat, honnan tudom, hogy nem akarnak kelepcébe csalni? Legyen igazságos - fordult Emilhez - maga fél az állami esküvőtől, mert a menyasszonya kitelepített és ez ártana a karrierjének, talán még az állását is elvesztené, ha rájönnek. Tőlem mégis azt kéri, hogy ennél sokkalta súlyosabb kockázatot vállaljak, kemény dorgálást, talán még kizárást is a papi pályáról, esetleg börtönbüntetést, amiért megszegem a törvényt. Nem kívánjuk Öntől, Tisztelendő úr, hogy vállalja a mártírok sorsát, akiknek a példája bizonyára lelkesíthette, amikor a papi hivatást választotta. Csak arra kérjük, hogy bízzon bennünk. Az ifjú pap megadón kinyújtotta a kezét: Elhozták a születési bizonyítványukat és a keresztlevelüket? Vab gyűrűjük? Kinga átadta a négy iratot, Emil pedig elővette a zsebéből a két vékony aranygyűrűt. A pap lassan átolvasta az iratokat, aztán felkelt székéből és szó nélkül kiment a szobából. Hallották, hogy kinyitja a hátsó ajtót és pár pillanatig beszél valakivel. Amikor visszatért hozzájuk, csak nnyit mondott: Látom, nem hoztak magukkal tanúkat, hát megkértem a házvezetőnőmet és a férjét. Megbízható emberek. 12 A házasság nem változtatott az életükön. Továbbra is mind a ketten számolták az órákat attól kezdve, hogy Emil vasárnap este felszállt a pesti vonatra, amíg csak szombat délután le nem ugrott a vonat lépcsőjéről. Szombatonként a rendelőintézet csak délig volt nyitva, de minden hétköznap este nyolcig, sőt csütörtökönként tízig volt szolgálatban egy ügyeletes fogorvos, meg egy recepciós. Emil, ha csak tehette, szolgálatot cserélt azzal az idősebb asszonnyal, vagy fiatal lánnyal, akikkel a szolgálati órákon osztozott. Azok nem szerették a későesti beosztást. Ilyenkor már XXIV/18

19 szombat délelőtt is szabad volt, úgy hogy a későesti pénteki vonattal le tudott utazni a feleségéhez. Waldman néha érdeklődött Kinga felől, és Emil időnként kísértésbe esett, hogy beszámoljon a házasságukról, de ellenállt a kísértésnek. Tudta, hogy Waldman szemszögéből ez a félutas megoldás, ez az egyházi esküvő az állam áldása nélkül, még mindig megbocsájthatatlan szamárság. Biztosan rögtön nyugtalankodni kezdene a saját pozíciója miatt. Waldman amúgyis sokat aggódott ezekben a napokban a vége felé közeledett, a dolgok nem mentek jól a minisztériumban, pár embert kizártak a pártból, sőt egyet-kettőt le is tartóztattak. Mint póttag Waldman ekkorra már teljes pártbizottsági tagságra számított, de ez az előléptetés egyre késett. Kezdett azon töprengeni, hogy nem kimondatlan bírálat-e ez, amiért annak idején exponálta magát Emilék miatt. Korántsem volt már meggyőződve, hogy jó befektetés másokon segíteni, sőt talán a szíve mélyén még egy kicsit neheztelt is Emilre, mint jólelkűségének haszonélvezőjére. Továbbra is barátságos volt a fiúhoz, de eltökélte, ezután nem hagyja, hogy bevonják olyasmibe, ami Emil és Kinga dolga. Szép dolog emberségesnek lenni, de azért túlzásba vinni nem kell hallotta sokszor a sógorától. Annak továbbra is jól ment a dolga. Sőt, jobban mint valaha. A kerületi pártbizottságból átkerült a nagybudapesti pártbizottságba. A kerületi bizottság búcsúvacsorát rendezett a tiszteletére. Ezen félrehúzta Waldmant. Ottó, azt hiszem, itt az ideje, hogy mostantól fogva ne pátyolgassuk azt a zsidőgyereket meg a grófnő kurváját mondta megfontoltan, amint a poharában gyöngyöző orosz pezsgőt ízlelgette. Sógora meglepett, sértődött arckifejezése zavarba hozta. A fene egye meg, mindig elfelejti, hogy zsidó asszonyt vett feleségül, jobban kell vigyázni a nyelvére. Meg aztán nem is csak családi béke dolga ez, hiszen hitsorsosokból áll az egész Politikai Bizottság... Szóval piszkáltak, hogy miért segítettünk nekik abban a lakásügyben, meg később, a kitelepítéskor. Nagynehezen elhitettem velük, hogy az egészet csak azért csináltuk, hogy Jolika meg Imre bejusson a lakásba. Tudod, hogy minden szarba beletúrnak, és nem jó, ha az ember teherrel a nyakában próbál felmászni a csúcsra. A csúcsra? álmélkodott Waldman Ottó elképedve. Úgy érted, hogy a legtetőre? Mennyivel magasabbra tudsz még mászni? Hát a KP-ig biztosan. De talán idővel még a PB-be is. Miért ne? Csak azért, mert nem vagyok Olyan hirtelen szakította félbe magát, hogy éppoly világos volt, mit akart mondani, mint ha ki is mondta volna. Mind a ketten feszengtek. Szóval, különben is folytatta hallottam kintről, hogy az Öreg nincs nagyon jól mostanában. Ha pedig odakinn valami felfordulás támad, annyira elképzelhetetlen, hogy itt is változik egy és más? Hogy egy pár seggbe alaposan belerúgnak? Mi? Mit gondolsz? Azt, hogy részeg vagy, te rohadt nyilas szemét, és legszívesebben azért tekernéd ki a nyakam, mert zsidó vagyok, nem azért, mert a grófkisasszonynak segítettem gondolta magában Waldman, de elgondolkozó arckifejezése nem árulta el haragját. Mit tudom én? Elvégre én csak póttag vagyok egy nem túl fontos minisztérium pártbizottságában. De azért még mindig nem párolgott el sértődöttsége sógora tapintatlansága miatt hát Sztálin elvtárs csak nem zsidó! Meg a többi Ő nem, de legnagyobb magyar tanítványa az! Meg a haverjai! Egytől-egyig, az utolsó szálig! Hát mit gondolsz, Rajkot miért kellett kicsinálni? Meg Kádárt? Gondolkozz, Ottó, gondolkozz egy kicsit! És Ottó gondolkozott. Napokon, heteken át. Eddig még sosem nézte a dolgokat erről az oldalról. Lehetséges lenne, hogy a Párt többsége úgy gondolkozik mint az ő sógora? Hogy mihelyt Rákosi és a legközelebbi szövetségesei, csupa zsidó, XXIV/19

20 bármiben megbotlanak, a Párt megrendezi a maga pogromját? Átalakul egy új, valamivel kifinomultabb nyilaspárttá? Nem akarta elhinni. Még a sógora sem hitte volna, ha nem egyik pohár orosz pezsgőt hajtja fel a másik után. Elvégre az ő testvérét vette feleségül, abban a tudatban, hogy zsidó nő. Sőt, ki tudja, talán éppen azért. Nem, a maga primitív antiszemitizmusával egyszerűen félreérti a helyzetet. Persze, hogy nem ő az egyetlen antiszemita a Pártban, de mennyire nem, hiszen ide menekült minden kisnyilas, csak itt elvtársnak szólítja azt a zsidót, akinek pártigazolványa van. Egy szó mint száz, egy Waldman Ottó legokosabban teszi, ha nem kelt feltűnést, mondja, amit akarnak tőle, hallgat, ha nem akarják, hogy beszéljen, és vár - gondolta Waldman Ottó. Vár, de mire? Mindegy. Csak vár. A halált megérni már győzelem. Befelé elmosolyodott ettől a kifejezéstől. Megérni a halált. Durchhalten - ugye így mondta Schopenhauer? Hülyén hangzik, de igaz. Élni, amíg meg nem hal az ember, nem amíg meg nem ölik. De lám, hát alapjában nem ugyanezt a tanácsot adta ő egyszer Gonda Emilnek? 13 Szeles reggel volt. A vörös zászlók félárbócon, a fekete zászlók a magasban, mint az ég felé szórt tehetetlen szitkok. A hangszórókból kornyikáló panaszos gyászzene rongyai együtt libegtek a szélben a zászlókkal - az egész félig megjátszott, félig valóságos, megszeppent exhibicionizmus örömtüzet gyújtott Emil szíváben. A falánk vadállat, a garázda rabló, a rothadtszívű zsarnok meghalt! Akármelyikük halálával szépül a világ, de ha a gonoszság egyházának feje, a gyalázat főpapja, tímilliók halálának, nyomorúságának okozója fordul fel, az egyenesen a Mindenható Isten ajándéka! Halleluja, halleluja, repesett Emil szíve. Milyen boldog lesz az én drága, sokat szenvedett angyalom! Ez már igazán azt jelenti, hogy közeledik a sok szenvedés vége. Csak elmehetnék ma hozzá! Az örömön, éppúgy mint a bánaton, osztozni kell. Aznap csak délben kellett volna munkába mennie, de nem volt maradása otthon. Imre bement az egyetemre, Jolikáért pedig jött a fekete Pobieda, hogy a Pártközpontba vigye. Emil hallotta, amint szalad az előszobán keresztül, s közben sápítozik Jaj Istenem, édes Istenem! A te istened megdöglött, büdös kurva! hallotta saját felháborodott mormogását Emil. Ez őszintén meg is lepte, hiszen számára addig Jolika mindig csak ismeretlen, közömbös figura volt, gyűlöletet sosem érzett iránta. De úgy érezte, hogy ezen a napon aljas, aki nem örül, átkozott, aki gyászol. Gyorsan felöltözött és bement a klinikára. Csaknem három órával korábban ért be a kelleténél, és az első ember, akivel találkozott, az osztály párttitkára volt. Könnyektől párás szemüvegén át nézett Emilre, és szomorú mosollyal üdvözölte. Nagyon szép, Gonda elvtárs! Nagyon szép magától, hogy ilyen korán bejött, pedig tudom, hogy csak délután van szolgálatban. De ma, ezen a tragikus napon, minden tisztességes dolgozónak ki kell mutatni lojalitását. Tudom, hogy ezért jött be korábban, mert munkatársai között, velük együtt akar gyászolni. Nagyon szép Évek megalkuvó alázata, saját félénkségével párosulva arra késztette Emilt, hogy ő is bánatos mosolyt erőltessen magára. Némán bólintott, mint aki túl erős ahhoz, hogy sírjon, de túl lesújtott ahhoz, hogy beszélni tudjon. A párttitkárnak, akit halálra rémített a zsarnok halálának híre, eszébe jutott, hogy Emilt milyen melegen ajánlotta állásába egy minisztériumi pártember, sőt még egy kissé hűvösebb, de még mindig nagyon pozitív ajánlás jött érdekében a kerületi párttitkártól, aki azóta a XXIV/20