M i n i s z t e r i l á t o g a t á s k ö z s é g ü n k b e n

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "M i n i s z t e r i l á t o g a t á s k ö z s é g ü n k b e n"

Átírás

1 EKECSI-APÁCASZAKÁLLASI Híradó A KÖZSÉGI HIVATAL INGYENES TÁJÉKOZTATÓJA III. évfolyam 1. Szám február M i n i s z t e r i l á t o g a t á s k ö z s é g ü n k b e n Február 4-én a Magyar Koalíció Pártja helyi alapszervezete és községünk polgármestere meghívására településünkre látogatott Gyurovszky László építésügyi és vidékfejlesztési miniszter úr és Sárközy Klára országgyűlési képviselő asszony. A meghirdetett lakossági fórumon a miniszter úr tájékoztatta az érdeklődőket az építkezéssel, lakásépítési illetve vásárlási hitellel, falufejlesztéssel kapcsolatos lehetőségekről, pályázati kiírásokról, az aktuális politikai helyzetről. A nagymegyeri illetőségű képviselő asszony pedig a parlament szociális bizottságában, valamint a Nagyszom-bati Kerületi Önkor-mányzatnál folyó mun-káról nyújtott áttekin-tést. Külön felhívta a figyelmet a közelmúltban megszavazott, az egye-dülálló, kisnyugdíjas, 70 év feletti asszonyoknak nyújtandó segélyre, melyet a nagymegyeri szociális osztályon lehet kérvényezni. A lakossági fórum keretében szívesen válaszoltak a polgárainkat érintő kérdésekre. A fórumot az MKP helyi alapszervezetének évzáró tagsági gyűlése követte. Polák Csilla Önkormányzati tájékoztató A községi hivatal értesíti a lakosságot, hogy az új adótörvény értelmében február végéig mindenki köteles új ingatlanadó-bevallást beadni. Az új adóíveket a községi hivatal dolgozói folyamatosan készítik elő, megkönnyítve az Önök feladatát. A kitöltött adóíveket kölcsönös egyeztetés után a községi hivatalban lehet aláírni. A kivetett ingatlanadót fizikai személyeknek 500 Sk-ig, jogi személyeknek 5000 Sk-ig március 31-ig kell befizetni egy összegben. Ha a kivetett adó ennél magasabb összeg, akkor azt 3 azonos nagyságú részletben kell törleszteni, mégpedig március 31., július 31. és október 31-ig. Amennyiben az adó befizetése nem történik meg, az adótörvény (582/2004 Z.z) értelmében a község köteles késedelmi pótlékot kivetni. Indokolt esetben kérvényezni lehet a több részletben való befizetést is. Az ingatlanadó az állami adóbevételek egy része, melyet a törvényhozás a községek kezelésébe adott. Beszedésénél, behajtásánál a község ugyanolyan jogkörökkel és kötelességekkel bír, mint az állami adóhivatal. Az így befolyt anyagiak helyben kerülnek felhasználásra, beépülve a község egészéves költségvetésébe. Ez az egész évi költségvetés 16-18%- át (azaz 6 millió) teszi ki. Polák László A FO N T O S! községi hivatal értesíti a lakosságot, hogy januárjától kiszélesedett a gyűjthető műanyagok skálája. Az elkövetkező időszakban az ásványvizes, üdítős, szódás, szirupos flakonok mellett gyűjthető: - samponos, öblítős, tisztítószeres, mosogatószeres flakonok - kiöblítve - csomagolófóliák, műanyag reklámtáskák, zacskók csak tiszta csomagolófóliák üzletekből és háztartásokból - joghurtos, tejfölös tégelyek, poharak kiöblítve (figyelem: csak az alsó része, a tetején lévő alufóliát teljesen el kell távolítani!) - kertészeti, üdítős, sörös ládák Nem gyűjthető műanyagok: Gyermekjátékok, kertészeti fólia, növényvédőszerrel, festékkel vagy olajjal szennyezett műanyagok. A műanyag hulladék begyűjtésére az elkövetkező hónapokban: március 11-én, április 15-én, május 13-án és június 10-én kerül sor községünkben.

2 Az elmúlt év decemberében bensőséges ünnepség keretében köszöntöttük községünk legfiatalabb polgárait az Apácaszakállasi Kultúrházban. 27 olyan újszülött kapott meghívót községünk polgármesterétől, aki 2003 novemberétől 2004 novemberéig született, mégpedig: Földes Róbert, Tóth Dominika, Haško István, Vanessa Ferenecová, Molnár Vivien, Horváth Ákos, Nagy Vivien, Varga Balázs Flórián, Kocsis Melinda, Szőke Richárd, Fél Adrien, Bagin Dominik György, Púzsér Evelyn, Marsalík Csaba, Rózsár Réka, Barna Dominik, Vörös Boglárka, Forró Ádám, Poór Dominika, László Fanni, Csepy Edvin, Dórák Zsóka, Martin Kušev, Lantódi Dávid, Sárközi Roland, Albert Richárd és Bubeník Adrián. A kisgyermekeket és szüleiket Ekecs- Apácaszakállas minden lakosa nevében Polák László polgármester és Viola Eszter képviselőnő, a szociális bizottság vezetője köszöntötte. A rendezvényt megtisztelte részvételével Dr. Kováts Izabella gyermek-orvos és gyermeknővére is. A helyi alapiskola 3 tanulója kedves kis dalokkal kedveskedett a résztvevőknek. A rendezvényen játszósarok is várta a kisgyermekeket, az édesanyák pedig egy kis frissítő mellett tapasztalatokat cserélhettek a csecsemőgondozás és gyermeknevelés kezdeti örömeiről és nehézségeiről. A kellemes délután végén minden kis család egy szál virággal, emléklappal és vásárlási utalvánnyal térhetett haza. * * * * * * * * * * * * Siskasütés Február 3-án nótaszótól volt hangos az Apácaszakállasi Nyugdíjasklub, ahol az immáron hagyományossá vált farsangi fánkkóstolón vehettek részt az érdeklődők. Az omlós sütemény mellé házi készítésű barack és szilvalekvár, valamint ízlés szerint citromos vagy rumos tea, esetleg jóféle házibor került az asztalra. A kellemes hangulatú helyiségben csaknem negyvenen vettek részt a klub tagjai közül. Vörös Árpád citeráján kísérte a népdalokat és nótákat. Majd miután előkerült a harmonika is, tánccal bizonyították, hogy Nem csak a húszéveseké a világ! Polák Csilla * * * * * * * * * * * * Nem vagyok a számok embere, hiszen ezek nem tükrözik mindig a valóságot. Mégis most, az év második hónapjában, hadd tegyek említést néhány számról, adatról: Az ekecsi plébánia területén 2004-ben 19 katolikus temetés volt, 5 pár kötött házasságot és 14 gyermeket kereszteltünk meg. Ez nem nagyon jó statisztika, mert egy évvel korábban 10 gyermekkel több részesült a keresztség szentségében, ugyanakkor 2003-ban viszont csak 2 pár kötött házasságot. Amit ez évben szeretnék: templomunk egyre rosszabb állapotban van, hiszen utoljára 1984-ben festették ki. Igy hát első feladatnak azt tekintem, hogy az Isten házát fel kell újítani. Kezdve a mennyezet javításától a festésen keresztül egészen a padló cseréléséig. Hogy aztán mi mindenre kerülhet esetleg még sor, akkor derül majd ki, ha hozzálátunk a munkálatokhoz. A templom fala ugyanis helyenként eléggé nedves, ezen is kell javítani. Ha összefogunk és összehozzuk a szükséges pénzt, ősszel a templom teljesen új díszben pompázhat. Hogy ezt miért említem? Mert időről időre talán mindenki betér a templomba: vannak elhúnyt hozzátartozóink, akikért szentmisét mutatunk be. Vannak örömteli események is: esküvő, keresztelő. Ugye, kellemesebben érezzük majd magunkat egy szép és tiszta templomban?! Tóth László esperes 2. oldal E z t ö r t é n t december: - Köles Tornóczi Ildikó Zümmögő c. verseskötetének bemutatója - Mikulás-ünnepség, Lucázás,Betlehemezés, - Községünk polgármestere az MKP európai parlamenti képviselőinek meghívására tanulmányúton vett rész Strasbourgban, az Európai Unió fővárosában. - Pimpimpálé névadó - Ünnepélyes gyertyagyújtás Szakállason és Ekecsen - Nagyon jó hangulatú szilveszteri bál a Csemadok és a Népdalkör szervezésében január: - Balázs F. Attila, író, költő Szókeresztem c. verseskötetének bemutatója a dunaszerdahelyi Vámbéry Irodalmi Kávéházban. Az est fővédnöke községünk polgármestere volt. - január 22-én kiváló hangulatú Ovibál Apácaszakállason - jan.25 febr. 2.: Fotókiállítás az apácaszakállasi kultúrházban. Címe: Pillanatok közúti balesetekről készült fényképek - január :00 Cirkuszi előadás volt az EMK-ban. - január :00 Ügyes kezek foglalkozássorozat korhatár nélkül az AMK-ban: I. Makramé, gyöngyözés február: - február 4-én Lakossági fórum és az MKP helyi alapszervezete évzáró tagsági gyűlése - február :00 Ügyes kezek az EMK-ban: II. Szövés, kukoricacsuhéból készített tárgyak - február 8. 9:00 Hidaskürti Szaktanintézet műsoros szakmai bemutatója volt az EMK-ban. * * * - BEFEJEZTE TANULMÁNYAIT - Jeles esemény történt az elmúlt időszakban az Ekecsi Református Egyház életében. Komáromban a rendszerváltás óta először avattak református lelkészt Ekecsről. Tóth Andrea júniusában befejezte tanulmányait a Kálvin János Teológiai Akadémián (ma már Selye János Egyetem), s szeptemberben a Komáromi Református Nagytemplomban ünnepélyesen kibocsátást is nyert mint lelkész. Jelenleg Komáromban teljesít szolgálatot, mint a segédpüspök úr helyettes lelkésze. Tanulmányai befejezéséhez gratulálunk, s hivatása teljesítéséhez Isten áldását kérjük!

3 K E R E S Z T E L Ő U T Á N december 19-én tartotta keresztelővel egybekötött karácsonyi ünnepi műsorát a PIMPIMPÁLÉ Gyermek Néptáncegyüttes. Az ünnepi műsor fényét a községeinkben jelenlévő egyházak áldásai tették meghittebbé (Somogyi Alfréd református lelkész és Tóth László levelét Polák László polgármester olvasta fel). A meghívott vendégegyüttesek pedig a műsor színvonalát emelték. A keresztelő elképzelhetetlen keresztanya nélkül, és mi találtunk is magunknak, aki kissé meghatódva, de szívesen fogadta a felkérést, Varga Irén személyében. A délután folyamán három gyerek, egy felnőtt tánccsoport és három zenekar szórakoztatta a közönséget. Nézőben hál istennek nem volt hiány, sőt többen nem is nagyon fértek volna be az ekecsi kultúrházba. A Pimpimpálé két csoportján kívül a győrújbaráti Csobolyó Néptáncegyüttes utánpótló csoportja mutatott be két koreográfiát Cseh Tamás és zenekara muzsikájára. A Megyer Néptáncegyüttes is két koreográfiával lépett színpadra. Őket az Árgyélus zenekar kísérte Komáromból. A vendéglátók közül először a Pimpimpálé Sarj ropta a táncot. Ők a vágközi gyerekjáték összeállítás után rövid eszközös táncukkal bűvölték el a közönséget. A nagyobbak három koreográfiával álltak a nagyközönség elé. Először gömöri farsangtemetést mutattak be, mellyel első ízben léptek a színpadra nagy sikerrel. Majd ezt követően szintén debutáló koreográfiát mutattak be a fiúk, Ki, ha én nem... címmel. Zárószámként pedig a már többször látott alsó-csallóközi pünkösdi királyválasztást láthatta a közönség. A szűnni nem akaró taps, a sok gratuláció és főleg a csillogó gyerek és felnőtt szemek hirdették a műsor sikerét, úgy éreztük, megérte a sok fáradozást. Persze mindez nem valósulhatott volna meg a gyerekek lelkesedése és a szülők önzetlen segítsége nélkül. A műsor után táncház várta az érdeklődőket és egész délután magyar népviseletekből álló kiállítás volt megtekinthető. A műsorról a Szlovák Televízió két ízben is sugárzott összefoglalót, és Erdélyi Claudia szerkesztő-műsorvezető elárulta, nem gondolta volna, hogy ennyire színvonalas műsort fog látni. Sajnos a régió médiájának nem voltunk elég érdekesek. Az együttes immár másfél éve működik sikeresen. További terveink: folyamatos utánpótlás biztosítása főleg a Pimpimpálé Sarjba. Az elkészült koreográfiák pontos kigyakorlása mellett új 3. oldal koreográfiák betanulása. Kirándulást tervezünk a gyerekeknek, szülőknek és minden érdeklődőnek a budapesti Táncháztalálkozóra (április 2.), amely a néptánc szerelmeseinek éves Kárpátmedencei összejövetele. Folytatjuk a hagyományaink ápolását, húsvétkor viseletben fogják a Pimpimpálés fiúk megöntözni a lányokat. Igyekszünk minél több fellépési lehetőséget keresni a gyerekek számára, hogy színpadi tapasztalatot szerezzenek. Ez ügyben reklámanyagok megjelentetését tervezzük (szórólapok, internetes oldal). Az első meghívás már megérkezett a Győri Nyár Nemzetközi Néptáncfesztiváljáról. Emellett nyáron ismét megrendezzük a jól sikerült nyári táborunkat. Ez úton tudatjuk a táncoskedvű nagycsoportos, kisiskolás gyerekekkkel, hogy várjuk jelentkezésüket szerda délutánonként az ekecsi kultúrházban a Pimpimpálé Sarjba. Ha akad nagyobb táncoslábú gyerek, azt is szívesen látjuk. Reméljük az együttes még sok örömet fog szerezni mindenkinek a faluban. Dobsa Fodor Mónika és Dobsa Tamás az együttes művészeti vezetői Bemutatjuk: Ibolyka néni 1938-ban született Apácaszakállason. Már egészen kis gyermekkorában kitűnt a rajzkészségével. Elbűvölték a színek, a természet, a fák, virágok, madarak. Szerette volna mindezt megörökíteni. 8 évesen, mikor egy baleset után a kezét meg kellett műteni Pozsonyban, a kórházi ágyához édesapja már színes ceruzákkal, s papírral érkezett, mivel tudta, hogy ezzel szerezné neki a legnagyobb örömet. Ceruzával és vízfestékkel készültek első próbálkozásai, s álma, hogy olajfestékkel dolgozhasson még sokáig váratott magára. 19 évesen kapta szintén gondos édesapjától az első olajfestéket. Még azon az estén elkészült az első festménye, melyen vízen úszó két hattyú, s mögötte nádas volt látható. A következő években egyre többet festett. Kipróbálta az üvegfestést és a kerámiák (tányérok, vázák, kancsók) festését is. Négy gyermeke nevelése mellett keresett időt kedvtelésére. Az első kiállítás, amelyen részt vettek munkái 1973-ban volt Pozsonyban. Ezt követték kiállításai Ekecsen, Szakállason és Dunaszerdahelyen. A 70-es és 80-as éveikben nagyon megnőtt az érdeklődés a munkái iránt. Munkái keresett dísztárgyakká váltak. Pozsonyban egy kézimunkákat árusító üzletben álladó kereslet volt a kézzel festett egyedi tányérai iránt. Községünkben is népszerűvé váltak ebben az időben a különleges, fácánt, gólyát, szép virágokat ábrázoló falitányérok. Munkáin a Csallóköz állat- s növényvilága köszönt vissza. Ibolyka néni a mai napig fest. Legújabb alkotásai a kézzel festett, virág és állatmotívumokkal díszített kövek. Hosszú idő után, idén márciusban ismét megtekinthetők lesznek munkái az Apácaszakállasi Kultúrházban. cs- K I S S V I O L A I B O L Y Á T

4 Ez tötént nálunk... Ekecsi Óvoda Az idén szeptemberben ismét kilátogattunk nagycsoportosainkkal a helyi szövetkezet által szervezett kukorica- és mezőgazdasági gépbemutatóra. Nagy élmény volt számunkra: Utaztatásunkat Lukács Mihály vállalkozó térítés mentesen biztosította. Októberben készülődtünk a Töklámpás parádéra: Nagyon ötletes lámpások készültek el a szülők segítségével, eközben a termés különféle fajtáival ismerkedtek meg a gyerekek. A csoportok az elkészült és összegyűjtött lámpásokkal kivonultak az udvarra, ahol közben megjelent az őszanyó, akit versekkel, dalokkal, tánccal köszöntöttünk. A vidám játék után megkergette seprűjével a gyerekeket, majd elbúcsúzott. Hosszú ideig a bejáratnál elhelyezett világító töklámpások üdvözölték reggelente a gyerekeket. Őszzáró ünnepséget szerveztünk csoportonként, ahová a gyerekek meghívták családtagjaikat. E nyitott délután keretén belül bemutatták az évszakkal kapcsolatos munkáikat, dalokat, verseket, dalos játékokat. A közös játékok után sülttökkel kínáltuk vendégeinket, az ínyenc falat mindenkinek nagyon ízlett. Régi álmunkat tudtuk megvalósítani novemberben, amikor is elkészültek a csoportszobák belső galériái. A kivitelezéshez nagyban hozzásegített Berényi József államtitkát úr gyermeknapi látogatása alkalmával átadott pénzadomány, valamint a szülői munkaközösség által szervezett Ovibál bevétele. Szeretnénk köszönetünket és hálánkat kifejezni, hogy segítették óvodánk arculatának fejlesztését. Mikulás az oviban Ovigaléria 4. oldal A galériák különféle játéktevékenységeknek adnak színteret, amelyeket azóta már a gyerekek teljesen belaktak. A Mikulás délelőtt látogatott el hozzánk köszöntőkkel üdvözöltük, majd minden gyermek átvehette a várva várt csomagot. A varázslatos élmény napokig tükröződött a gyermekek játékában. A Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítványtól a beiratási program keretén belül karácsonyi ajándékcsomagot kapott minden óvodába járó gyerek, az iskolaköteles gyerekek és a leendő óvodás kisgyermekek. Nyitott délelőttöt szerveztünk, ahová meghívtuk a leendő óvodásokat és szüleiket is. Vendégeinket énekkel, verssel, tánccal köszöntöttük, majd megtekinthették óvodánkat és ezután az egész délelőtt vidám, élményekben gazdag együttjátszással telt. A mézeskalácssütés idén ismét vidám hangulatban zajlott. Az étkezőben minden csoport egyszerre tevékenykedett, miközben karácsonyi énekeket énekeltünk, verseltünk. A munkába mindenki bekapcsolódott: liszteztünk, sodortunk, formáztunk, dióval díszítettük, tepsibe raktuk, lekentük majd a szakács nénik megsütötték. Miután megsült, természetesen nem maradhatott el a kóstolás. Az egész óvodában szétáradó finom fahéjas illat a közelgő ünnep hangulatát idézte. A Karácsonyváró ünnepséget csoportonként szerveztük, ahová a gyerekek családtagjaikat is meghívták. Sok szép karácsonyi éneket, verset, betlehemi játékot és népi gyermekjátékot adtak elő, majd az általunk készített ajándékokkal lepték meg szeretteiket. Közben mézeskaláccsal kínálták a vendégeket. Utána közös éneklés következett, amibe minden jelenlevő aktívan bekapcsolódott, majd a jókívánságok elhangzása után elköszöntünk egymástól. Michalec Edit igazgatónő Az első félév a Szakállasi Óvodában A 2004/2005-ös iskolai évet szép parkosított udvarban kezdtük. A gyermekek nagy örömére felújított udvari játékok várták őket, a homokozó fölé pedig egy szép tető került, amely külön nagy öröm volt számukra. A kivitelezéshez hozzásegített Berényi József államtitkár úr gyermeknapi látogatása alkalmából átadott pénzadomány, valamint a szülők segítsége. Az alapot Bognár Pál készítette. Ezúton is szeretnénk megköszönni minden kedves hozzájárulónak a segítségét. Októberben, kihasználva az ősz szépségeit, terményeket gyűjtöttünk, amiket felhasználtunk az Őszi játszóházban töklámpást, terménybábukat készítettünk, ezekkel díszítettük az óvodát, az udvart. Őszi vásárt rendeztünk az óvodában: itt a gyermekek gyümölcsöket, zöldségeket vásároltak, kóstoltak. Ezzel az egészséges étkezésre való nevelés volt a célunk. A gyermekek nagy örömmel...-és az új konyhasarok Az új homokozónk fogyasztották a közösen készített gyümölcs- és zöldségsalátákat. Téli ünnepek: A gyerekek izgatottan készülődtek a közelgő ünnepekre. Verseket, dalokat, népi játékokat tanultunk, az osztályokat ünneplőbe öltöztettük a közösen készített díszekkel. Óvodánkba ellátogatott a Mikulás is, s a gyermekek izgatottan várták az udvaron. Versekkel, dalokkal kedveskedtek neki. Hagyományainkhoz híven az idén is a gyermekekkel együtt mézeskalácsot sütöttünk. Mindenki szorgoskodott, s végül a finom fahéjas illat jelezte, hogy elkészült a süteményünk. A kóstolás sem maradhatott el, majd végül együtt díszítettük a karácsonyfát a gyermekek készítette mézeskalácsokkal. Karácsonyváró ünnepélyünket közösen szerveztük a már óvodába járó és a leendő óvodásokkal, akiket a szüleikkel együtt meghívtunk az ünnepélyünkre. Az óvoda gyertyafénybe öltözött, ami még hangulatosabbá tette az ünnepet. A gyermekek csillogó szemekkel énekelték a karácsonyi dalokat, mondták a verseket. A jókívánságok elhangzása után a gyerekek meglepték a szülőket, nagyszülőket a maguk készített ajándékokkal. Majd a gyermekek megajándékozásásra került sor, az ajándékokat a Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítványtól kapták a beíratási program keretén belül. Az ajándékozás után közös éneklés következett, amibe mindenki bekapcsolódott. Igy lett az ünnep igazán a szeretet ünnepe. Erős Veronika óvodavezetőnő

5 5. oldal Tisztelt Lakosság! Engedjék meg, hogy a helyi Önkéntes Tűzoltó Testület (ÖTT) nevében minden jót, sikeres esztendőt kívánjak! A helyi ÖTT, mint ahogy a neve is mutatja önkéntes alapon működik, az anyagi támogatást teljes mértékben a helyi önkormányzattól kapjuk. Ezúton szeretném megköszönni mind az önkormányzat, mind a lakosság támogatását, amely nagy kihatással volt a 2004-es évi tevékenységünkre, eredményeinkre. Az ÖTT 2004-es tevékenysége: Az első negyedévben került sor a preventivár, gépész és parancsnoki iskolázásokra. Márciusi hónapban elkezdtük a csapatokkal a felkészülést a versenyekre. Áprilisban felújítottuk az elhasználódott bevetési felszerelésünket, vásároltunk 4 db C, 2 db B tömlőt, 2 db C versenysugárcsövet és 1 db golyóselosztót. Részt vettünk a Majális megrendezésében a fiatalok szórakoztatására tábortüzet állítottunk. Május 16-án körzeti tűzoltóverseny volt Padányban, ahol 23 község 28 csapata vett részt. Eredmények: nők: 1. hely ifjúsági fiúk: 4. hely férfiak 4. hely Egyéni eredmények: Bíró Mónika 1. hely Farkas Ildikó 4. hely Józsa Zsolt 1. hely Mikos Norbert 2. hely Június 4-én Dióspatonyban járási Lángversenyen vettünk részt, az ifjúsági csapatokkal 2 csapat a helyi alapiskolát képviselte, míg 4 csapat a helyi speciális iskolát. Június 5-én bekapcsolódtunk a gyermeknap szervezésébe, a napot tűzoltóbállal fejeztük be. Július 24-én és augusztus 7-én gulyásfőző illetve halászléfőző versenyeken vettünk részt. Az első helyszín MAD, míg a második verseny helyszíne KULCSOD község volt. Szeptember 4-én női csapatunk a Somorjai Polgármesteri Kupán szerepelt. Szeptember 18-án 2 rajunk a Tejfalusi Kvassai Kupán vett részt. Októberben a Miss Sympathia szépségverseny eredményhirdetésén Breznóban falunkat Teplicky Beáta képviselte. Novemberben körzeti gyűlés volt Bögellőn. December 11-én tartottuk évzáró gyűlésünket, ahol a tagság elfogadta a 2005-ös évre szóló terveinket, melyet szeretnék Önökkel ezúton ismertetni: Terveink között szerepel az ifjúság felkarolása, továbbképzése a tűzvédelem, tűzbiztonság területén, mivel az ifjú generáció lesz az, aki a továbbiakban felelős lesz a falu tűzbiztonságáért. Szeretném azokat a fiatalokat felkérni, akik elhivatottságot éreznek az önkéntes munka iránt, hogy bátran jelentkezzenek. További terveink között szerepel márciustól elkezdeni a felkészülést csapatainkkal a versenyre (felnőtt nők, felnőtt férfiak, ifjúsági fiúk). Januártól elkezdődtek a falu középületeinek tűzbiztonsági ellenőrzései. Márciustól a faluban tevékenykedő magánvállakozóknál szeretnénk elvégezni ezeket az ellenőrzéseket. Júniustól a magángazdáknál végezzük el ezt a feladatot, felügyeljük az aratást és a betakarítási munkálatokat. Szeptembertől a családi házaknál végzünk ellenőrzést, hogy az őszi és téli kifűtési idény gond és baj nélkül teljen el. Szeretném a lakosság figyelmét felhívni, hogy az ellenőrzést végző bajtársak a falu polgármesterétől (a törvény előírása szerint) írásos meghatalmazással rendelkeznek. Kérem Önöket, hogy saját és szomszédaik érdekében fogadják el a csoport tagjainak esetleges intelmeit, kéréseit. Májusban a tűzoltók védőszentje, Szent Flórián szobrának lesz a megkoszorúzása. A 2005-ös évünk fő feladata és egyben kihívása a Polgármesteri Kupa rendezése, megszervezése. Erre a kupára július 9-én kerül sor a helyi sportpályán. Ezen a napon, terveink szerint délelőtt, gulyásfőző versenyre kerül sor, ezt követi a tűzoltócsapatok versenye, kultúrális program, majd a napot tűzoltóbál zárná. Szeretném Önöket arra kérni, buzdítani, hogy részvételükkel járuljanak hozzá rendezvényeink családiasabb, barátibb légköréhez. Köszönöm. Nagy Iván ÖTT parancsnok - Eredményes félévet zártunk - Eredményes félévet zárt a 2004/05-ös iskolai évben az Ekecs-Apácaszakállasi Magyar Tannyelvű Bennlakásos Speciális Alapiskola és a Magyar Tannyelvű Szakintézet, mely szervezésileg a Nagyszombati Kerületi Tanügyi Hivatalhoz tartozik. Iskolánkban lelkes és felkészült padagógusgárda gondoskodik arról, hogy az értelmileg sérült és tanulásban akadályozott gyermekek képességeiknek megfelelő oktatásban és nevelésben részesüljenek. A szakintézet varrónői szakán, mely szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit lehetőséget nyújtunk a speciális alapiskolát sikeresen befejező lányok valamint az alapiskolát befejező integrált tanulólányok részére, hogy anyanyelvükön készülhessenek jövőbeli hivatásukra. Pedagógusaink áldozatos munkája nyomán gyermekeink jó tanulmányi eredményeket érnek el, aktívan bekapcsolódnak az iskola kulturális életébe, az oktató nevelő munkába, jó kapcsolatot tartunk fenn a faluban működő kulturális és civil szervezetekkel. Szeptemberben sikeresen szerepelt a tűzoltó csapatunk a Kvassay-pohár versenyen, melyről a lányok a 3. helyezéssel tértek haza. Októberben tanulmányi kiránduláson voltunk, megtekintettük az ógyallai csillagvizsgálót. Novemberben kéthetes úszótanfolyamon vettünk részt a nagymegyeri termálfürdőben. Az úszni tanulás mellett tanulóink felüdültek és pihentek, a mozgásszervi betegségben szenvedő gyermekeinknek pedig gyógyulást is jelentett ez a pár nap. A speciális alapiskolák részére megrendezett ógyallai kerületi szavalóversenyen szintén helyezést értek el tanulóink. A december az ádventi várakozás jegyében telt. Vendégül láttuk baráti iskolánk, a Győri Radó Tibor Gyógypedagógiai Általános Iskola diákjait és tanárait, akikkel egy csodálatos karácsonyváró kézművesnapot töltöttek el tanulóink. Nagyon vártuk a Mikulás (no meg a Krampusz!) érkezését, aki csomaggal örvendeztette meg a gyerekeket. A karácsonyi varázs hangulatában készülődtünk a Szenteste megünneplésére. Jelenlétükkel megtiszteltek bennünket iskolánk nyugdíjas alkalmazottai, akiket kultúrműsorral köszöntöttek tanulóink és pedagógusaink. Külön öröm volt számunkra, hogy körünkben üdvözölhettük falunk polgármesterét, valamint az apácaszakállasi református gyülekezet képviselőit és lelkipásztorát. Szívhez szóló szavaik és kedves ajándékaik tették felejthetetlenné mindenki számára ezt az estét. A délutáni foglalkozások, érdekkörök szintén a sérült gyermekek fejlődését segítik. Ezek a kulturális tevékenységekben gazdag és színes délutánok valamint esti aktivitások hivatottak szolgálni azt, hogy majdan a mi iskolánk tanulói is hasznos, alkotó tagjai lehessenek a társadalomnak. Gaál Gyöngyi főnevelőnő

6 6. oldal S P O R T É V Z Á R Ó - Téli felkészítés január 14-én az Apácaszakállasi Kultúrházban került sor a helyi sportszervezet évzáró tagsági gyűlésére. Jelen voltak a sportszervezet tagjai 69-en, Polák László - községünk polgármesete, Algeyer Rozália alpolgármester asszony, Tóth Mária az alapiskola igazgatónője valamint Újj Márta igazgatóhelyettes. E téli estén került sor a 2004-es év kiértékelésére, valamint a jövőbeli tervek, tennivalók ismertetésére. A 2004-es év első felének gazdasági és sporteredményeiről Csápai István számolt be, aki ezen év júniusáig töltötte be az elnöki tisztet. Az év első felében a vezetőség tagjai voltak még: Gazsó Petronella, Köles János, Lukács János, Orosz László, Puzsér Ferenc és Veszelovszky Sándor. A nyár folyamán azonban jelentős változások történtek a vezetőség felállásában (lemondások, halálozás), így a második félévet a községi elöljáróság támogatásával a megmaradt vezetőségi tagok: Orosz László és Lukács János irányításával kezdték el. Ebben az időszakban a vezetőséget ideiglenesen megbízott tagokkal töltötték fel: Ollé András, Majer József, Kiss Tamás, Bogár László, Szitási László személyében. Ezen időszak gazdasági tevékenységéről Kiss Tamás tájékoztatta a jelenlévőket. Ezt követően beszámolót tartott a felnőtt csapat vezetője: Bogár László, az ifjúsági csapat edzője: Ollé András, valamint a két diákcsapat edzője: Hegedűs László pedagógus. A tagsági gyűlés következő pontján megválasztották a sportszervezet vezetőségét és az ellenőrző bizottságot. Az ellenőrző bizottság tagjai: Csápai Rudolf, Fónod László és Kéri Róbert. A vezetőségi tagokat titkos szavazással választották meg. Kiss Tamás 57, Majer József 54, Németh László 51, Csápai István 48 és Szitási László 42 szavazatot kapott. Bár Bogár László és Köles Zoltán nem kerültek be a vezetőségbe, sportszerűségükről téve bizonyságot továbbra is szívesen segíteni fogják a csapatok szereplését. A vezetőségi tagok maguk közül titkos szavazással megválasztották Orosz Lászlót elnöknek. Ezen újjáalakult vezetőség mandátuma december 31-ig tart. Az ezt követő tagsági gyűlés új vezetőséget választ 4 évre. A tagsági gyűlés előtt és után egy kis sporttörténeti kiállítás volt megtekinthető a helyszínen, amely ízelítőt nyújtott a készülő Ekecs-Apácaszakállasi Sportszervezet történetét feldolgozó könyvből. Polák Csilla A télies időjárás ellenére elkezdődött a focisták felkészülése. A felnőttek január 16-án tartották első edzésüket. Hetente 2 alkalommal edzenek, a hétvégeken pedig barátságos mérkőzéseket játszanak. Az első mérkőzést január 30-án játszották: Balony - Ekecs 0:0. ; Febr. 5-én: Ekecs - Tallós 1:1 A bajnokság március közepén kezdődik, addig a következő mérkőzésekre kerül sor: Február. 19. Február. 20. Február. 26. Februá. 27. Március. 5. Ekecs Nádszeg Izsap Ekecs Ekecs Feketenyék Tallós Ekecs Nádszeg - Ekecs Az ifjúsági csapat is elkezdte a felkészülést. Februárban a járási futballszövetség által rendezett teremlabdarúgó tornán vesznek részt, ahol a járás tizenkét legjobb csapata indul. Egy kis statisztika... Községünk lakosainak száma 3841, ami az elmúlt évhez viszonyítva 17-tel több, annak ellenére, hogy a gyermekszületés száma drasztikusan csökkent. Míg 2003-ban 32 gyermek született, az elmúlt esztendőben csupán 25 újszülötett üdvözölhettünk a bébinapunkon. (Érdekességképp: 1995-ben azaz 10 éve még 49 gyermek született egy évben!) Lakosaink számának növekedése a nagyszámú beköltözéseknek köszönhető. A tavalyi évben 62 személy költözött falunkba, ebből 22-en Nagymegyerről, 14-en pedig Pozsonyból. Az utóbbi években megfigyelhető ez a tendencia, hogy egyre több városi, főleg pozsonyi vásárol helyben házat, így érezhetően változik községünk nemzetiségi összetétele is. Jelenleg 3645 magyar, 192 szlovák, 1 lengyel és 3 cseh nemzetiségű lakos van bejelentve községünkben ben 34 személy költözött el, melynek oka legtöbbször házasságkötés más településen, illetve válás volt ben 19 fiatal pár kötött házasságot községünk területén, ebből 10 egyházi és 9 polgári szertartás keretében. Az elhalálozott személyek száma az elmúlt évben 36 volt.községünk lakossága december 31-én: öszesen: 3841, ebből férfi: 1894, nő: 1947; ekecsi rész: 2587, szakállasi rész: 1167, Bélle: 87. Monozlai Tímea KÖZSÉGÜNK NEVES SZÜLÖTTEI I. HALÁSZ AURÉL EMIL Barátai és ismerősei községünkben csak Milus néven szólítják a neves Tanár urat, aki április 24-én született Ekecsen. (Édesapja, Halász Imre, jegyző volt, aki Bucsuháza Pusztán a Nagykanálishoz közeli részen, a mai Výskumná -hoz közel gazdálkodott.) Az Ekecsi Római-Katolikus Elemi Népiskolában kezdte meg tanulmányait, majd mivel tehetsége már ekkor megnyilvánult, 11 évesen ösztöndíjasként került a komáromi Szt. Benedek Rendi Gimnáziumba. Minden nap 4 óra előtt már felkelt, hogy az ekecsi állomáson elérje a reggeli vonatot. Késő estére ért haza. Ötödik osztályos korától korrepetálásokat vállalt, így vette le szülei válláról a taníttatásával járó terheket ban kitüntetéssel érettségizett, majd beiratkozott a budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre ben abszolvált, utána két évig közgazdasági tanulmányokat folytatott, 1949-ben szerezte meg gépészmérnöki oklevelét. A hontalanság évei alatt, nem tudott visszatérni szülőfalujába. A következő évtizedekben is gyakran akadályozták hazatérését, szülei, testvérei látogatását. Későbbi felesége, Gőgh Eleonóra (aki Nagyszegpusztán született) családját is kitelepítették Magyarországra, így már Budapesten házasodtak össze. Mérnöki oklevele megszerzése előtt 1946-tól mint kisegítő tanársegéd, majd a diploma megszerzése után, mint egyetemi adjunktus dolgozott a JNMGE illetve a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karának Gépelemek Tanszékén tól az Állami Műszaki Főiskola tanára, az előkészítő tagozat vezetője től a Veszprémi Vegyipari Egyetem egyik alapítója, a Géptan Tanszék tanszékvezető egyetemi docense, 1970-től egyetemi professzora től 68-ig az egyetem rektorhelyettese ben megszerezte a Magyar Tudományos Akadémián a műszaki tudomány kandidátusi (CSC) fokozatot, majd a doktor techn. címet. Munkássága során áramlástechnikai vizsgálatokkal, elsősorban a pneumatikus szabályozó szelepek fejlesztésével, tömítésés csapágyvizsgálatokkal foglalkozott. Jelentős eredményeket ért el az ún. adott jelleggörbéjű szelep fojtóelemének geometriai kialakítása terén, amely lehetővé tette a fojtóelem magyarországi számjegyvezérlésű gyártását. Közel húsz évig a Mechanikai Mérőműszerek Gyár szaktanácsadója. A Tanár úr jelenleg is Budapesten él, de gyakran látogat haza Ekecsre itt élő testvéreihez, rokonaihoz. -cs-

7 A Rendőrségi beszámoló a 2004-es évről községünkben z elmúlt esztendő statisztikai adatait figyelembe véve, a 2003-as évben a falunk területén elkövetett bűnesetek száma nem növekedett. Azonban, ha az elmúlt időszak leggyakoribb eseteit vizsgáljuk, sajnos megfigyelhető, hogy egyre gyakoribb a családokban, a szomszédok között a vita, veszekedés. Községi rendőreink közbeavatkozására ebből kifolyólag 35 alkalommal került sor. Ezen esetek nagy részét azonban sikerült a helyszíni békítés alkalmával elrendezni, feljelentésre csak néhány esetben került sor. Ami a lopások számát illeti (kerékpár, vas, stb...) 14 bejelentésünk volt. Ebből 7 esetben felderítettük az elkövetők személyét, s három esetben az eltulajdonított kerékpárok is megkerültek. A felderítettség tehát 50%-os volt. Betörés 6 alkalommal volt jelentve, s ebből 2 eset elkövetőit elfogtuk, egy alkalommal pedig, bár a betörés megtörtént, az elkövetők az eltulajdonításra kiszemelt holmit már nem tudták elvinni a helyszínről. Ezen kívül 16-szor segítkeztünk közúti baleset, 5 esetben tűz-, 4 esetben pedig haláleset helyszínelésénél. Rendőreink kíséretét 4 esetben kérték az orvosi ügyeletet ellátók ön- illetve közveszélyes állapotban levő személyek elszállításához Bazinba. Ezen különleges események mellett állandó feladataink közé tartozik a helyi sport- és kulturális rendezvények, egyházi ünnepségek biztosítása, reggelente és délben a kisiskolás gyermekek biztonságos átkelésének felügyelete az iskola előtt, a temetőkapuk nyitása és zárása, éjszakai járőrözés, házaló árusok, gyanús idegenek igazoltatása, az illegális szemetelők megfigyelése, valamint kéthetente a közvilágítás ellenőrzése. Szoros az együttműködésünk a Nagymegyeri Körzeti Rendőrkapitánysággal és a dunaszerdahelyi járási nyomozati szervekkel is. Gyakran kérik helyismeretből fakadó ismereteinket, segítségünket. Az ősz folyamán a helyi alapiskolások számára balesetmegelőzési tanfolyamot tartottunk, amelyet az idén szeretnénk megismételni az óvodákban és a speciális alapiskolában. Az általunk használt telefonokra több magánszemély, cég, üzlet, középület riasztóberendezése van rákötve, amelyen keresztül 24 órás őrzést biztosítunk. Az elmúlt év folyamán ezekről 67 riasztást észleltünk, azonban egy esetben sem volt szükség hatósági intézkedésre. Itt hívnám fel a lakosság figyelmét arra, hogy ezt a szolgáltatásunkat bárki igénybe veheti. Családi házaknál havi 150 koronáért 24 órás őrzést biztosítunk. Terveink között szerepel az utcák tehermenesítése. Mivel a tavalyi év folyamán a tehergépkocsik számára fizetőssé vált a Nagymegyeren keresztülhaladó 63-as út, az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt a tehergépkocsi-forgalom községünk egyes utcáin (Fő utca, Laki utca, Vasút utca). Ezért a helyi önkormányzat javaslatára a Járási Közlekedésfelügyelettel karöltve közlekedési módosításokat dolgoztunk ki községünk területén. Az új közlekedési táblák a elkövetkezendő hónapokban lesznek kihelyezve. Nagy számban terhelik és szűkítik mellékutcáinkat az ott parkoló tehergépkocsik. A tulajdonosok és gépkocsivezetők számára megoldást jelenthet az is, hogy a helyi mezőgazdasági szövetkezet udvarain (Szakállason és Ekecsen) előnyös feltételek mellett, őrzött területen parkolhatnak (Polgármesterünk kérésére a karácsonyi ünnepek alatt, egészen újévig ingyenes volt a parkolás és az őrzés!). A közeljövőben az önkormányzat elkészít egy helyi rendeletet, amely köznap este 22,00 órától-tól reggel 6,00 óráig, és szombaton, vasárnap pedig egész nap megtiltaná a tehergépkocsik parkolását a község utcáin. Mivel elég sok gondot okoznak a kóbor állatok, így erre is keressük a lehető legjobb és legolcsóbb megoldást. Ennek érdekében a tavalyi év októberében iskolázáson vettünk részt Kassán, majd januárban Vágsellyén az ottani városi rendőrségnél munkaértekezleten szereztünk értékes információkat, ötleteket ezen feladat kezeléséhez. A községi rendőrség tagjai nevében megköszönöm együttműködésüket, s kérjük, hogy a továbbiakban is forduljanak felénk bizalommal, segítsék a munkánkat, hogy mindannyian egy rendezett, biztonságos községben élhessünk! Ha 7. oldal bármilyen rendellenességet apasztalnak, vagy kérdésük van, hívjanak bennünket a következő telefonszámokon: vezetékesen: 555 / 8211, illetve mobilon: 0915 / Csápai Rudolf községi rendőrparancsnok Jubilánsok 90 évesek: Nagy Terézia Nagy Zsuzsanna Lukovics Béla 85 évesek: Végh Mária Madarász Lídia 80 évesek: Halász Jenő Horváth Gizella Monozlai Ilona Gratulálunk, s jó egészséget kívánunk! A N K É T FALUNAP 2005 SZAVAZZON, HOGY KI LEGYEN A FALUNAPI RENDEZVÉNYÜNK SZTÁRVENDÉGE? A szavazás módja: - Keretezze be az előadók neve előtti számot! (Figyelem! Egy szavazólapon több előadó is megjelölhető!) - Írja rá a nevét és a címét, - Vágja ki a szavazószelvényt, - Dobja be a helyi Jednota élelmiszerüzletekben elhelyezett urnákba! A beküldők között ajándékokat sorsolunk ki! A szavazás határideje: március 5.

8 8. oldal február 19. Koncert: LAST BLUES BAND EMK február 22. IFI farsang: zenés, táncos műsor fiataloknak AMK február Kiállítás Barczi Dániel rajzaiból, festményeiből EMK február 24. Cirkuszi előadás EMK február :00 Az Ekecsi Alapiskola mellett működő Szülői Szövetség bálja EMK Belépődíj 250 Sk (aperitif, vacsora, zenedíj, kávé). A jegyek megvásárolhatók mindkét kultúrházban, illetve a községi hivatalban. A szervezők mindenkit szeretettel várnak! március 2-5. Vadásztrófea kiállítás EMK március Az apácaszakállasi Kiss Ibolya festményeinek kiállítása - AMK március 11. Koncert: CSAK VAN, PARANOID - EMK március 13. Az es szabadságharcra emlékezünk, az ekecsi és az apácaszakállasi emlékműnél. Ünnepi beszédet mond Fehér Csaba, a komáromi Magyar Kultúra és Duna-mente Múzeuma igazgatója március 15. Kirándulás Komáromba a március 15-i ünnepségekre. Program: Magyar Kálvária c. kiállítás megtekintése a Magyar Kultúra és Duna Mente Muzeumában, majd részvétel a Klapka téri koszorúzási ünnepségeken. március 19. Húsvétváró játszóház a Komáromi Sportcsarnokban- családi kirándulás autóbusszal március 27. Húsvéti DISCO EMK április 9. Három a testőr szervezett színházlátogatás a komáromi Jókai Színházba. Részvételi díj 220 Sk + buszköltség. Csemadok tagoknak kedvezmény. április 16. április 22. Hétfőnként: Keddenként: Szerdánként: Csütörtökönként: Vasárnaponként Tánc- és divatbemutató EMK Zorán koncert szervezett kirándulás Komáromba a VMK-ban megrendezésre kerülő előadásra. Részvételi díj 290 Sk + buszköltség H E T I P R O G R A M O K - Pimpimpálé gyermek néptáncegyüttes és a helyi Népdalkör próbái - EMK Modeling gyermekeknek divattervezés, hajszobrászat alapfokon, egészséges életmód, szép testtartás, kiegészítők készítése: divatbemutatóra készülődve. Vezeti: Beke Erika - EMK Pimpimpálé-próba - EMK vagy AMK Tanuljunk egymástól - állatfigurák, díszvánkusok, gyöngyszövés, hímzés, stb. - kézimunka mindenkinek - EMK Nyugdíjasok klubja 13:00-tól AMK és EMK Kábelételevízió befizetés 9:00-15:00 - EMK Nyugdíjasok klubja 13,00-tól - AMK és EMK Moderntáncklub - EMK 1. Gáspár Laci 2. Groovehouse 3. Csocsesz 4. Irigy Hónaljmirigy 5. Márió 6. Bagi-Nacsa páros 7. Operettslágerek előadói 8. Pataki Attila 9. Fiesta 9. Hazai Ki mit tud? győztesek 10. Desperado 11. MC Haver és a Tekknő 12. más előadó (kérjük írja ki nyomtatott betűkkel): A beküldő neve: Címe: Kiállítások Nagymegyer VMK: Fotókiállítás Németh László, Kálmán Roland és Szűcs Dénes február3. február 28. Ember és viselet népviseleti kiállítás február 10. március 5. február 16. március 4. március 11. ÉVZÁRÓ TAGSÁGI GYŰLÉSEK IDŐPONTJAI 18:00 - Jednota - EMK és AMK 18:00 - CSEMADOK - AMK 18:00 - CSEMADOK EMK Megjelenik negyedévente 1300 példányban. A következő szám: 2005 áprilisában jelenik meg. Lapzárta: március 3. Leveleiket és hirdetéseiket várjuk a szerkesztőség címén: Kereszt utca 31, Ekecs, tel , Főszerkesztő: Ing. Polák László, Felelős szerkesztő: Mgr. Polák Csilla. Szerkesztők: Gazsó Petronella, Varga Irén. Tördelés: Ing. Jassa Tibor. Kiadja : Ekecsi Községi Hivatal, Okoč; tel: , ; ocuokoc@stonline.sk

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

Ekecsi - Apácaszakállasi

Ekecsi - Apácaszakállasi Ekecsi - Apácaszakállasi H í r a d ó A KÖZSÉGI HIVATAL INGYENES TÁJÉKOZTATÓJA I. Évfolyam 4. Szám 2003. NOVEMBER A z év vége közeledtével szeretném Önöket tájékoztatni a faluban és az önkormányzatban zajló

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával. BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR-2018-0252 A pályázat megvalósult: támogatásával. A dr.barsi Ernő Népdalkör és Citeraegyüttes a pályázaton elnyert támogatást a szerződésben foglaltak szerint

Részletesebben

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,

Részletesebben

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév Dátum szept. 01. szombat szept. 02. vasárnap szept. 03. hétfő szept. 04. kedd szept. 05. szerda szept. 06. csütörtök szept. 07. péntek szept. 08. szombat szept. 09. vasárnap szept. 10. hétfő szept. 11.

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

Nemzetiségi nap az első osztályban

Nemzetiségi nap az első osztályban Nemzetiségi nap az első osztályban November 10-én ismét nemzetiségi napot tartottunk az alsó tagozaton. Az első osztályosok közös programot szerveztek. Két vendéget hívtunk. A nap mesehallgatással kezdődött.

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 2014. SZEPTEMBER 1. h. 8.00 Tanévnyitó, szülői ért. 1. osztályok, (pótbeiratkozás műv. isk.)

Részletesebben

NKI Egyesített Óvoda Programterve 2011/12 nevelési évre. Szeptember

NKI Egyesített Óvoda Programterve 2011/12 nevelési évre. Szeptember NKI Egyesített Óvoda Programterve 2011/12 nevelési évre Szeptember Programok Befogadási terv alapján új gyerekek fogadása, folyamatosan Telephelyvezetői megbeszélés Nevelési Tanácsadó részképesség felmérés

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára Lajosmizse Város 2019. évi kulturális rendezvénynaptára Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Csincsik Zoltán festőművész kiállítása 2019. január 09-26. Jobb agyféltekés rajztanfolyam 2019.

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE. Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Somorjai Tagóvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12.

SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE. Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Somorjai Tagóvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12. SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12. A feladatok ellátásában közreműködők: Csoport neve, összetétele életkor szerint

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító:

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: 029 524 1 A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló

Részletesebben

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 14. TeSzedd!

Részletesebben

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai 1/2015. (II.25.) SZKT határozat 3 igen, 0 nem és 0 fő tartózkodott A Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testülete ülésének jegyzőkönyv

Részletesebben

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/ PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József

Részletesebben

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2015-2016 Készítette: Csiki Zsolt Pályáztunk Intézményünk sikerrel pályázott és a 2016. január 1. - 2018. december 31. közötti időszakra elnyerte

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2015. ÉVRŐL A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása.

Részletesebben

1-es csoport

1-es csoport 1-es csoport 2-es kiscsoport 3-as csoport 4-es csoport Küldetésünk: Feladatunk az evangélikus, keresztény szellemiségű nevelés a gyermekek személyiségének kibontakoztatásával, az érzelmi élet kiteljesítésével,

Részletesebben

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december Előszó KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának kiadványa Tisztelt Bakonypéterdi Lakosok! Szeretném megköszönni azt az összefogást, amit az elmúlt időszakban tanúsítottak azért, hogy megszépüljön

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola

Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola Hónap szeptember Önkormányzati rendezvények 19. Műsorszámos részvétel a Pestújhelyi Emlék tér emléktábla avatásán Kiemelt iskolai rendezvények 1.

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens ÖREGLAK KÖZSÉG 2010. ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERVE Készítette: Buzsáki Mónika Készült a 2009. november 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésre 2010. évi Közművelődési munkaterv 2 Öreglak község 2010.

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Honvédelmi tárgyi emlékek, harcjárművek, fegyverek és megannyi érdekes program várta a családokat június 10-12. között a Nyilastáblán. Az V. Rákosmenti

Részletesebben

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május Nyékládházi XXII. évfolyam 2013. május KRÓNIKA Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj Május első vasárnapja Anyák Napja, a hónap utolsó vasárnapja pedig Gyermeknap. Gyermek és anya

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERV 2017/2017

RENDEZVÉNYTERV 2017/2017 RENDEZVÉNYTERV 2017/2017 SZEPTEMBER VIII. 31. - Tanévnyitó ünnepély (csütörtök 17 00 óra) 1. - Első tanítási nap (péntek) elején - Első évfolyamos szülői értekezlet 17 00 -órakor 8 10. - Halasi Szüret

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele

Részletesebben

Kultúrházak éjjel-nappal Táncház korhatár nélkül, Báta Község Önkormányzata, Hunyadi. Hunyadi János Általános Iskola. Február 15.

Kultúrházak éjjel-nappal Táncház korhatár nélkül, Báta Község Önkormányzata, Hunyadi. Hunyadi János Általános Iskola. Február 15. RENDEZVÉNYNAPTÁR 2019. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Január 15. A gemenci állatok, Előadó: Barkuti Balázs Általános Iskola Bátáért Egyesület Február Február 2. Közösségi összejövetel a Vízöntő

Részletesebben

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2013/2014 Zalaszentgrót, 2013. augusztus 28. Készítette:

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007 A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007 2006-2007 2005-2006 2004-2005 2003-2004 2002-2003 2001-2002 2000-2001 A tanulók száma 300 250 200 150 100 50 0 257 267 267 243 225 213 199 Osztályok

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN SZEPTEMBER 1. ÉV ELEJI ÉRTEKEZLET, ÉVES PROGRAM, FELADATOK MEGBESZÉLÉSE felelős: Koloszárné Varga Elvira ig 2. IMIP, HÁZIREND, SZMSZ FELÜLVIZSGÁLATA

Részletesebben

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1.

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Adventi zsongás Múzeumi nap 1. Múzeumi nap 1. tematika Múzeumi nap helye és

Részletesebben

Kölked Község évi eseménynaptára

Kölked Község évi eseménynaptára Kölked Község 2018. évi eseménynaptára Tervezett és megvalósuló beruházások 2018. évben Önkormányzati hivatal és Közösségek háza felújítása ( 29 millió forint ) A régi óvoda felújítása ( védőnői szolgálat

Részletesebben

XIV évfolyam - 12 szám 2013 December Meghívó Programajánló Az Örökzöld Nyugdíjas Klub meghívja klubtagjait 2013 december 18-án 16 órai kezdettel Karácsony és Névnapok ünneplésére a Dr Brusznyai Árpád Művelődési

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ei ülésére Iktatószám:21-3/2017/ALJEGYZ Ügyintéző: dr. Nagy Rusztem ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017.02.22-ei ülésére Tárgy: Városi rendezvénynaptár összeállítása Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület

Részletesebben

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY 2014-2015-ös tanév Tanító: Csáka Mária 2014. szeptember 15: Első nap az iskolában Gyülekeztünk az iskola udvarán. Az V. osztályosok kézen fogtak és bevezettek minket a templomba

Részletesebben

iskolai híradó MÁR A KAPUBAN VÁRTA AZ ISKOLÁBA ÉRKEZŐKETA MIKULÁS MI VAN, HA NEM SZERET? DE NEHÉZ ELHINNI, HOGY MINDENT TUD!

iskolai híradó MÁR A KAPUBAN VÁRTA AZ ISKOLÁBA ÉRKEZŐKETA MIKULÁS MI VAN, HA NEM SZERET? DE NEHÉZ ELHINNI, HOGY MINDENT TUD! iskolai híradó Budapest III. kerületi Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola,Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény III. Szellő utca 9-11. 1035 www.szelloegymi.hu 2012. február 5. évf. 5. 5 szám

Részletesebben

Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2012/2013-as tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2012/2013-as tanév) Készítette: Ökomunkacsoport Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 21. Európai Mobilitási

Részletesebben

Ősz HAGYOMÁNYÁPOLÁS, JELES NAPOK, ÜNNEPEK AZ EGYES TEVÉKENYSÉGFORMÁKBAN. Csokonai úti óvoda rendezvényei. Erőforrás Anyagi Humán.

Ősz HAGYOMÁNYÁPOLÁS, JELES NAPOK, ÜNNEPEK AZ EGYES TEVÉKENYSÉGFORMÁKBAN. Csokonai úti óvoda rendezvényei. Erőforrás Anyagi Humán. Csokonai úti rendezvényei 3.2.8. HAGYOMÁNYÁPOLÁS, JELES NAPOK, ÜNNEPEK AZ EGYES TEVÉKENYSÉGFORMÁKBAN Hagyomány, jeles nap, ünnep Hadd nézzek kis tenyeredbe! Beszokatás: - Aprók napja Hatá ridő 10.15. ajándé-kok

Részletesebben

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) ALAPÍTÁSA 100. ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPLTE 2006.09.02-án szombaton. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Intézményünk

Részletesebben

Ütemterv AUGUSZTUS

Ütemterv AUGUSZTUS Ütemterv 2018. AUGUSZTUS 24. P 25. Szo 26. V 27. H Alakuló értekezlet 9 óra Munkavédelmi oktatás Pótvizsgák 10 óra Tanévnyitó értekezlet 9:00 óra 16:00 Közösségi fórum az 1. osztályos szülőknek, Családi

Részletesebben

A Benczúr Gyula Utcai Óvoda Szombathely Kámon körzetében csendes, jó levegőjű, zöldövezeti környezetben helyezkedik el.

A Benczúr Gyula Utcai Óvoda Szombathely Kámon körzetében csendes, jó levegőjű, zöldövezeti környezetben helyezkedik el. Szombathely, 2013 A Benczúr Gyula Utcai Óvoda Szombathely Kámon körzetében csendes, jó levegőjű, zöldövezeti környezetben helyezkedik el. A 4540 m2 területen lévő óvodaépületet 2097 m2 kert és játszóudvar

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap

EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap Pályázó neve: Kálló Község Önkormányzata Pályázó székhelye: 2175 Kálló, Kossuth utca 16. Pályázó MVH ügyfél - azonosító: 1003299571 Pályázat azonosító: 8569872872; Támogatási határozat iratazonosító: 1623167406

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata és intézményei, valamint a lakosság civil szerveződéseinek 2012. évi kulturális és rendezvényi

Részletesebben

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE a 2018/2019-es tanévre Odor Zsuzsanna mkv. 1 A munkaközösség

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

2018. évi Rendezvény naptár tervezet

2018. évi Rendezvény naptár tervezet évi Rendezvény naptár tervezet melléklet a 168/2017.(X.26.) KT. számú határozathoz Időpont január 22. Rendezvény elnevezése Helyszín Rendezőszerv neve Társszervező neve Felelős személy Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája

Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája 2007-2008-as nevelési év értékelése Készítette: Ceglédiné Csősz Erzsébet Tagintézmény vezető 1 Gyermeklétszám: 2007. évi statisztika szerint: 21 fő, köztük: 10 fiú, 11

Részletesebben

Takácsi Bóbita Óvoda Napsugár Tagóvoda Vaszar Magyargencsi Telephely Óvoda KÖZZÉTÉTELI LISTA

Takácsi Bóbita Óvoda Napsugár Tagóvoda Vaszar Magyargencsi Telephely Óvoda KÖZZÉTÉTELI LISTA Takácsi Bóbita Óvoda Napsugár Tagóvoda Vaszar Magyargencsi Telephely Óvoda KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017 nevelési év Készítette: Bálint Mónika intézményvezető A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII.28.)

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. március 27. napján megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. március 27. napján megtartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. március 27. napján megtartott üléséről DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

Szent Anna Katolikus Általános Iskola 2017/2018

Szent Anna Katolikus Általános Iskola 2017/2018 Szent Anna Katolikus Általános Iskola 2017/2018 munkaközösség tagjai Tereminé Horváth Ildikó Baltighné Kozma Marianna Dancs Julianna Barizs Tünde Horváth-Bócsi Irén Kozma Csabáné Serly Anikó Zagyva Klára

Részletesebben

Január. Február. Január 23. Képviselő testületi ülés, nyilvános Helyszín: Önkormányzat Hivatala

Január. Február. Január 23. Képviselő testületi ülés, nyilvános Helyszín: Önkormányzat Hivatala Január Január 23. Január 23. 2016/17 tanítási év II. félévének kezdete Január 27. 2016/17 tanítási év, élévi értesítők kiosztása Február Február Farsangi dekoráció, álarc és szemüveg készítése a könyvtár

Részletesebben

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4.

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.)

Részletesebben

Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda

Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Óvodai Tájékoztató 2009 /2010. 1. szám Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Tanévindítás: Óvodánk létszáma 2009 / 2010 es tanévben : 34 fő gyermek Csoport szám: 2 Óvodapedagógusok:

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

PÜNKÖSD HAVI KALENDÁRIUM. Sok szeretettel köszöntjük az édesanyákat! Munka ünnepe Majális Balatonkeresztúron Európa Uniós csatlakozás ünnepe

PÜNKÖSD HAVI KALENDÁRIUM. Sok szeretettel köszöntjük az édesanyákat! Munka ünnepe Majális Balatonkeresztúron Európa Uniós csatlakozás ünnepe PÜNKÖSD HAVI KALENDÁRIUM Május 01. vasárnap Anyák Napja Sok szeretettel köszöntjük az édesanyákat! Munka ünnepe Majális Balatonkeresztúron Európa Uniós csatlakozás ünnepe Május 03. kedd Csillagvirág Látogatás,

Részletesebben

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február RENDEZVÉNYNAPTÁR 2018. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Február Február 2. Farsangi hagyományok, szokások megismertetése, álarc készítés gyerekeknek Fekete Gólya Ház Bátáért Egyesület Február

Részletesebben

Alsós munkaközösség munkaterve

Alsós munkaközösség munkaterve Alsós munkaközösség munkaterve 2013-2014. Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: január 23-ig (péntek) Őszi szünet: október

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: január 23-ig (péntek) Őszi szünet: október A tanév rendje 6.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2014. szeptember 1. (hétfő) A tanév első féléve: 2015. január 16-ig (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2015. január

Részletesebben

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa 2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa Amatőr és Profi Meghívásos Nyílt Verseny VERSENYKIÍRÁS A verseny célja: - a 2014 évi RKSZ II. önvédelmi Nemzetkőzi Kupa bajnoki címek eldöntése - a Magyar és Nemzetkőzi

Részletesebben

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI 2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi

Részletesebben

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston

Részletesebben

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre Készítette: Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok, zöldnapok,

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2015.

Rendezvénynaptár 2015. Rendezvénynaptár 2015. Hónap Nap Időpont Program Helyszín Szervező Január 18. 15 00 Magyar Kultúra Napja Művelődési Ház Művelődési Ház 30. közgyűlése Művelődési Ház Február 13. Tűzoltó közgyűlés Művelődési

Részletesebben

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2.

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Karácsony fénye Múzeumi nap 2. Múzeumi nap 2. tematika Múzeumi nap helye és ideje:

Részletesebben

Lajosmizse Város 2015. évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város 2015. évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2015. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője 2015.01.109:00-13:00 Harsányi Zsuzsa grafikus kiállítása 2015.01.16-02.23 Háza és Magyar Kultúra

Részletesebben

10. Kárpát-medencie Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság

10. Kárpát-medencie Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság 10. Kárpát-medencie Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság Karpatiasport polgári társulás és az Aranycsapat alapítvány 2012 június 6-án rendezte meg a 10. Kárpátmedencie Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság felvidéki

Részletesebben