Geológia (kidolgozott) vizsgakérdések

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Geológia (kidolgozott) vizsgakérdések"

Átírás

1 Vánkos Bence Geológia (kidolgozott) vizsgakérdések 1. Az ásványok bels szerkezete - A gránit család jellemzése, felhasználhatósága és el fordulása Ásvány: a természetben el forduló anyag, amely meghatározott kémiai összetétellel (képlettel) és fizikai tulajdonságokkal rendelkezik - szilárd kristályos (kvarc); amorf alaktalan (achát); folyékony (szénhidrogének) A kristály elemi részecskéi szabályos elrendezés ionok 10 6 közökben szabályszer en rendez dnek el. A kristályokra jellemz az alak és a bels szerkezet. A kristályok illetve az ionok szabályosan sorakoznak egymás mellé: sorrács, síkhálórács, térrács. Kristályrendszerek: szabályos, négyzetes, rombos, egyhajlású, háromhajlású, háromszöges, hatszöges Gránit: savanyú, mélységi, magmás kvarc, káliföldpát, plagioklász, biotit, amfiból különböz szín (az uralkodó elegyrészek szerint) díszít k, lábazat, polírozott burkolólap Velencei-hg, Mecsek 2. Az ásványok keménysége és hasadása - A riolit és módosulatainak, valamint tufájának jellemzése, felhasználhatósága és el fordulása Keménység: karcolási keménység, Mohs-féle keménységi skála: 1-10es skála. 2-ig körömmel, 5-ig késsel 6-ig üveggel karcolható, 7-t l üveget karcol, 1: zsírk, 10: gyémánt Hasadás: Küls mechanikus hatására az ásványok síklapok szerint válnak szét. Ahol könnyen bekövetkezik, ott a lapok gyöngyház fény ek, ahol kevésbé könnyen, ott nem fénylenek annyira. A kristály hasad (kit n -négyzetes, jó-rombusz, gyenge-hatszög), irányfügg en törhet is. A hasadás a térrács tömegpontokkal leginkább terhelt síklapjain következik be. Az amorf törik (sima, kagylós, érdes, lépcs s) (nem hasad!) Riolit: jellemz ásványai: kvarc, biotit, káliföldpát, plagioklász savanyú, magmás, kiömlési rózsaszín, sárgás-barna szegélyk, zúzottk, támfalépítés Tokaji-hg, Mátra: Gyöngyössólymos Módosulatai: Horzsak fehér, sárga, szürke, felfújt, szivacsos h szigetelés Obszidián fekete, sötétszürke, kagylós törés pattintott szerszámok Perlit gömböcskés szerkezet, hevítve elveszíti a víztartalmát, felfúvódik, könny Szurokk fekete, zsírfény Riolittufa: horzsakövek, törmelékes k zetdarabok, pórusok savanyú, magmás, vulkáni törmelékes kvarc, biotit fehér, sárgás-szürkés, nagy porozitás nagy vízfelvev képesség csökken a szilárdsága & az id tállósága könnyen faragható, megmunkálható kedvelt helyi épít k (Egri-, Sárospataki vár) Tokaji-hg.: Eger környéke Sirok, Noszvaly 3. A kvarc és módosulatai - A diorit, gabbró és wehrlit jellemzése, felhasználhatósága és el fordulása Kvarc: zsírfény, szürkés árnyalatú is lehet, alaktalan maszat, törik, nem hasad, K=7, térhálós szilikát. Az oxidok csoportjába tartozik. A már kivált ásványok közti üreget tölti ki, utolsóként kristályosodik. Módosulatai: hegyikristály, rózsakvarc, füstkvarc, ametiszt, citrin, karneol, morion, amorfok: jáspis, opál, achát, onix Diorit: semleges, mélységi, magmás plagioklász, biotit, amfiból, piroxén polírozva bels burkolat Gabbró: Wehrlit: Bükk bázikus, mélységi, magmás ikres plagioklászok (általában fehér, de lehet zöld vagy fekete), piroxén, ércásványok zúzottk, vasúti ágyazat, polírozva bels burkolók Finnország, Kóla-fsz. ultrabázikus, mélységi, magmás piroxén, ércásványok, plagioklász, olivin ha mállik, rozsdásnak t nik a felülete; régen érckinyerésre hasznosították, de igen ritka k zet és nem is gazdaságos Bükk, Szarvask

2 4. A kalcit és aragonit - Az andezit és dácit, valamint tufáik jellemzése, felhasználhatósága és el fordulása Karbonátos ásványok: kalcit, aragonit Kalcit: Trigonális CaCO 3. Színtelen, fehér, vagy sárga. Kit n en hasad (itt üvegfény ), és reagál a HCl-el. K=3, felhasználás: potikai iparban, üveggyártásban Aragonit: Rombos. Általában ikres. A valódi gyöngy anyaga dísztárgyak. K=3.5-4 Budai-hg. Andezit: Andezittufa: Dácit: semleges, magmás, kiömlési plagioklász, amfiból, piroxén, biotit szürke, fekete, vöröses jó id tállóság -> zúzottk, ágyazati k hazánkban a legelterjedtebb magmás k zetfajta Tokaji-hg., Mecsek, Mátra semleges, magmás, vulkáni törmelékes andezitdarabok, pórusok plagioklász, biotit érdes felület, pórusok lábazat, kerítés, támfal Börzsöny, Mátra savanyú, magmás, kiömlési kvarc, biotit jól hasad, jól megmunkálható Börzsöny, Tokaji-hg. kockak, járdak, zúzottk 5. A piroxének - Az agyag és fillit jellemzése, felhasználhatósága és el fordulása Piroxének: láncszilikát, Mg, Fe, Na, Al. Zömök, oszlopos, közepesen hasad, kagylósan törik, fekete, barna, bronz, üvegfény, áttetsz, átlátszatlan, törési felülete általában fényes, K=5-6 Agyag: törmelékes üledékes k zet, szemcsenagyság szerint laza törmelékes d 0,002mm agyagásványokból áll (illit, kaolinit) + apró ásványi törmelékek: kvarc, csillámok, földpátok, melyek szemmel nem felismerhet ek, vízi eredet ek többnyire vízzáró, térfogatváltozó (víz hatására), vízfelvétele: 30-70% duttadás-zsugorodás, képlékeny, koagulál, adszorpció téglaégetés, cementgyártás, durva kerámiaipar Óbuda, Solymár, Csillaghegy Fillit: metamorf k zet, epi zóna : P T vékony, leveles, mm-es szerkezet fekete, sötétszürkés selymes fény kalcitér + csillámok lehetnek benne Helyi épít anyag, mindig rétegekre mer leges terhelés, támfal K szeg, Balaton É-i része Változata: leukofilllit (fehéres, csillogó) -> Sopron 6. Az olivin - A lösz és márga jellemzése, felhasználhatósága és el fordulása Olivin: szigetszilikát, zömök, kerekded paca, prizmás, sárgászöld, üvegfény, átlátszó, áttetsz, rosszul hasad, kagylósan törik, mállásra hajlamos, K=6-6.5 Lösz: törmelékes üledékes k zet, szemcsenagyság szerint összeálló törmelékes agyagfajta, kötött k zetliszt függ leges irányú vízátereszt -képessége nagyobb, mint a vízszintes függ.: lösszfalak sárgás szín, szélhordta pleisztocén üledék, roskadásveszély (balatoni magaspartok, löszbabák, löszcsigák), csapadékvíz kiválasztja a kalcium-karbonátot néha alkalmas téglaégetésre, cementgyártási adalékanyag Somogyi dombság, Dunaújváros Márga: speciális üledékes k zet átmenet az agyag és a mészk között agyagmárga, mészmárga vékony, pados, sárga, szürke, tömött szerkezet cementgyártás Lábatlan budai márga kerítéslábazat 7. Az agyagásványok - A márvány jellemzése, felhasználhatósága és el fordulása Agyagásványok: Kaolinit: Tömeges, földes megjelenés. Fehér, tompa fény. A porcelán anyaga. Jól hasad, egyenl tlenül törik. (K=2-2.5) Montmorellonit: alapozási problémák okozója, duzzadásra hajlamos mivel rétegszilikát, és a rétegek közé hatol a víz, a bentonit k zet uralkodóan ebb l áll

3 Márvány: metamorf k zet, katazóna: T P mészk metamorfózisából jön létre kristályos szövet, nincs irányítottság ásványkontúrok elmosódva, tömött kalcit a f ásványa, sósavra pezseg szívós id tálló díszít ipar Bükk, Carrara (Olasz o.) 8. Az amfibólok - A bazalt és diabáz jellemzése, felhasználhatósága és el fordulása Amfibólok: szalagszilikát, oszlopos, nyúlt, léces, t s. Zöldesbarna, fekete. Üvegfény, áttetsz, átlátszatlan. Piroxénnél fényesebb. Jól hasad, egyenl tlenül törik, K=5-6 Bazalt: bázikus, kiömlési, magmás olivin, piroxén fekete, sötétszürke lehet oszlopos, pados megjelenés teljesen fekete, nincsenek benne csillogó részek nehezen megmunkálható, zúzottk, kockak, hasított k Balatonfelvidék bazaltorgonák Diabáz: bazalt változata, id s bazalt Egerbakta 9. A plagioklászok - A kavics és homok jellemzése, felhasználhatósága és el fordulása Plagioklászok: térhálós szilikát, többszörös iker, táblás, léces alakú. Fehér, világosszürke, esetleg zöld (gabbróban). Üveg, gyöngyfény. Átlátszó, áttetsz. Kiválóan hasad, egyenl tlenül törik, K=6. Kavics: törmelékes üledékes k zet, szemcsenagyság szerint laza törmelékes legömbölyített törmelék, víz görget munkája + szél koptatóhatása Szombathely bányakavics Gy r, Visegrád folyóvízi kavics Homok: durva, közép, finom szem. vízhordta éles, szélhordta kerek 10. A káliföldpátok - A dolomit és homokk jellemzése, felhasználhatósága és el fordulása Káliföldpátok: térhálós szilikát, kett s iker. Táblás formájú, oszlopos alakú. Rózsaszín, néha fehér. Áttetsz, opak. Párhuzamosan hasad, egyenl tlenül törik. Fajtái: mikroklin, ortoklász, szanidin. Dolomit: Homokk : vegyi üledékes k zet matt, rideg, repedezett, éles törés, törések mentén fehér por nem pezseg híg sósavra Budai-hg, Pilis, Vértes, Mecsek összeálló törmelékes üledékes k zet kvarc, földpátok, csillámszemcsék + kicsi k zettörmelék szemcsék lehetnek benne durva, közép, finomszem Teherhordó szerkezet, lábazat, szobrászat Permi vörös homokk, Oligocén homokk, Pannon homokk Pécs, Balatonfelvidék 11. A csillámok - A mészkövek jellemzése, felhasználhatósága és el fordulása Csillámok: Biotit: rétegszilikát, lemezes, hatszöges, barna, fekete (mállástól halványul), gyöngyházfény, kit n en hasad, egyenl tlenül törik. (K=2,3) Muszkovit: rétegszilikát, lemezes, hatszöges, táblás. Ezüst halpikkelyszer, gyöngyházfény. Kit n en hasad, egyenl tlenül törik. (K=2-3) Mészkövek: vegyi üledékes k zetek Durva mészk : sárgásfehér, puha, pórusok tengeri eredet smaradványok, pezseg HCl-ra nem polírozható, nagy a vízfelvétele jól faragható: hasábk, burkolók, lábazat Sóskút, Fert rákos, Biatorbágy Édes-, forrásvízi mészk : édesvízi forrásokból, tavakból lyukacsos, jó szilárdságú, polírozható burkolólap, lábazat Sütt (Gerecse), Pilis (Budakalász)

4 Tömött mészk : homogénebb, egész hegységeket alkot, Magyar márvány tengeri eredet, smaradványok + kalciterek vörös, sárga, fehér, zöld jól polírozható, kagylós törés bukolólap, díszít k, cementgyártás Bakony, Vértes 12. A csillámpala és gneisz jellemzése, felhasználhatósága és el fordulása Csillámpala: metamorf k zet, mezo zóna: T = P palás, halpikkelyszer, világos, ezüstös fény kvarc, muszkovit csillám, biotit, földpátok helyi épít anyag, bár nem id tálló, és nem teherbíró Soproni-hg., K szeg Gneisz: metamorf k zet, kata zóna: T P világosszürke, rózsaszín irányítottabb, de szemcsés szövet (irányított mákos tészta) gránit ásványai: kvarc, biotit, plagioklász, muszkovit, káliföldpát polírozva bels burkolat Soproni-hg. 13. A magmás k zetek rendszerezése keletkezési mód és anyagi összetétel alapján, a keletkezésb l és összetételb l következ f bb fizikai tulajdonságok Keletkezés alapján: vulkáni törmelékes: megrekedés a vulkáni kráternél n a feszültség és a nyomás kirobban, kilök dik a vulkánból leülepszik k zetté válás gyors, szövetét a pórusos alapanyag adja, ásványok + k zetdarabok is a szövetben. Könnyen faragható, puha, jó h szigetel, de nagy a vízfelvétele, falazóblokk, faragványok kiömlési: forróság, nagy nyomás a magma a felszínre nyomul felszínen vagy közelében megszilárdul gyors leh lés, porfíros, üveges szövet. Nehezen megmunkálható, de jórészt id tálló, f ként zúzottk, de kockak és ritkán termés-, faragott k mélységi magmás: magmakamrában forró k zetolvadék magmás k zetek a mélyben szilárdulás: több millió év kristályos szemcsés szövet, nincs alapanyag Polírozható, burkoló lapok, zúzottk, kockak, szobrok, m alkotások Anyagi összetétel alapján: (SiO 2 tartalom) Savanyú, semleges, bázikus, ultra bázikus Szövetb l lehet a keletkezésre következtetni. 14. Az üledékes k zetek rendszerezése, a törmelékes k zetek besorolásának alapja és vizsgálati módja, legfontosabb vizsgálati módszerek Keletkezési módja szerint: törmelékes (laza, összeálló), vegyi, szerves Keletkezési közege szerint: vízb l lerakódott, leveg b l lerakódott, jégb l lerakódott Törmelékes k zetek besorolása: szemcsenagyság, cementáció alapján Vizsgálat: Laza üledékes k zet: szemcsenagyság meghatározása pszefográffal, kvarcszemcsék alakvizsgálata kézi nagyítóval (kvarcszemcsék alakja: szállítás módjától függ -> víz szállította: szilánkos, érdes felület ; szél fújta: lekerekített), rétegzettség vizsgálata Összeálló k zet: egynem -e, különnem -e Egynem : k zetfelület vizsgálata, felületére híg HCl csepegtetés mész jelenléte: pezseg Különnem : törmelékszemcse mérete + alakja alapján elkülönítés 15. Az átalakult k zetek rendszerezése, a h - és nyomásviszonyokból következ f bb k zettulajdonságok Metamorf k zet: magmás vagy üledékes k zetekb l h és/vagy nyomás hatására átalakult k zet Kontakt metamorfózis (lokális jelleg átalakulás): az izzón folyó k zetanyag érintkezésnél a már korábban kialakult k zetek legf képpen h hatására átalakulnak Regionális metamorfózis (nagy területre kiterjed k zettestek metamorfózisa) - a nyomás + h aránya határozza meg a kialakult k zet tulajdonságait - epi zóna + mezo zóna jellemz je: többségében a szövet irányítottsága szembet n, leveles, palás szerkezet - kata zóna: inkább az ásványok irányítottsága látszik

5 16. A Föld szerkezete, kontinentális és óceáni földkéreg, a magyarországi adottságok jellemzése 4 eltér gömbhéj: földkéreg, földköpeny, küls -, bels mag Földkéreg: A Mohorovicic határfelület a vége Szárazföldi kéreg: (vastagsága: km) különböz területeken más, de ált. elmondható, hogy 2 rétegb l áll: fels réteg: szilikátokban gazdag réteg (kisebb s r ség, gránitosnak szokták nevezni), alsó réteg: fémekben gazdag réteg (gabbrós kéreg). Óceáni kéreg: hasonló a szárazföldi réteg alsó rétegéhez: fémes elegyrészekben gazdag, szilikátokban szegényebb. Vastagsága: 7-11 km Földköpeny: 2900 km mélyen húzódik, Gutenberg-Wiechert felületig tart. Lefelé haladva csökken a szilikátok mennyisége, annál inkább n a nehezebb fémes elegyrészek (Fe, Mg) mennyisége. Küls mag: 1800 km vastag. Mélységi tartomány maghéjának hívják. Anyaga: folyékony fémek: pl.: Fe, Ni. Bels mag: A határfelület mélysége bizonytalan: km - Lehmann-felület. A Föld magja szilárd anyagból van: Fe, Ni. A Föld 4,6 milliárd éves.. Magyarország alatt a földkéreg vastagsága km. A kéreg elvékonyodását valószín leg köpenybeli mélyáramlások hozták létre. Az elvékonyodás miatt a geotermikus gradiens az 50 C/km-t is eléri (a földi átlag 26 C/km), ami hévforrásaink és gyógyvizeink magas homérsékletét okozza. 17. A Föld bels melege és a geotermikus gradiens értelmezése Föld bels h mérséklete: radioaktív anyagok bomlásából származik. (pl.: uránium, tórium) Geotermikus gradiens: föld belseje felé haladva a h mérsékletnövekedés, 100 méterenként 3 C. Ma is aktív, fiatal területeken gyorsabban, id s vidékeken lassabban n. (pl. Vezúvnál: 14 C/100m) Függ: k zet h vezet képességét l, vegyi összetételét l, települését l, víz közelségét l, talaj fekvését l 18. A k zetek települése, rétegzés, tört és gy rt szerkezeti formák, gyakorlati példákkal, rajzokkal K zetek települése: vízb l kivált vagy szél által lerakott üledékes k zetek: vízszintes / ferde rétegezettség. Epigenetikus mozgások: nagy területet érint, igen lassú mozgások. A tengerek mélyén a hegységek anyaga felhalmozódik (vulkáni tevékenységb l + szárazföldekr l bekerül üledékekb l). Szerkezeti mozgásokkal az évmilliók folyamán hegységek képz dnek. Gy r dések, vet dések. A felhalmozódott anyag meggy r dését, a gy rt, takarós szerkezet kialakulását tektogenezisnek nevezzük. Hegységszerkezet kiemelkedése: orogenezis. Rideg: töréses deformáció. Képlékeny: gy rt deformáció. pl.: Szeged 100mm-t süllyedt 60 év alatt; Velencei-hg mozdulatlan Nadap: szintezési f alappont Gy r dések: a földkéreg rétegeinek oldalirányú nyomás hatására kialakuló meghajlása. A gy r dés a képlékeny rétegben megy végbe. A gy r dés alapformája a red. Ha a két irányból érkez er k nagysága egyenl, akkor álló, ha eltér, akkor ferde ill. fekv red k keletkeznek. Óriási nyomóer k hatására: áttolt red takaró. (red boltozat, red tekn ) Szimmetrikus, aszimmetrikus, antiklinális (ellentétes d lés), szinklinális (egyirányú d lés) Vet dések: A szilárd k zetanyag két tömbjének töréses elmozdulása. Függ leges ill. vízszintes irányban is végbe mehet az elmozdulás. Gyakran lépcs szer en követik egymást. pl. Sasbérc, árok. Lehet: normál vet : Feltolódás: Oldalirányú:

6 19. A földrengések keletkezése, er ssége és hatása, a hazai adottságok jellemzése A földrengéseket a szilárd k zettestek elmozdulása okozza. Az elmozdulás keltette feszültségek földrengésekben oldódnak fel. A földrengések kipattanásának helye: rengésfészeknek nevezzük (hipocentrum). Ennek a felszíni vetülete: epicentrum = rengésközpont. Fizikailag hullámmozgásként írható le. A k zeteket összenyomja, ill. kitágítja. Szeizmográfokkal jegyzik fel a földrengéshullámokat. Ezen alapszik a Richter-skála. Földrengés méretét a felszabaduló energia szabja meg. E skála fölfelé nyitott, nincs maximum. Eddigi max.: Chile: 8.9 A földrengés nagysága és a pusztítás mérete nem egyenesen arányos, függ a k zetviszonyoktól, beépítést l, néps r ségt l. A földrengések 80%-a Csendes-óceán medencéjében. Szök árhullámokat is el idézhet: cunami. Földrengések lemezhatárokhoz köt dnek. Legsúlyosabb rengések: az alábukó lemezszegélyeken pattannak ki. Hazánk kívül esik a nagyobb földrengések területén, csak kisebb rengések. 20. A felszínmozgások osztályozása Leejt khöz kötött mozgások, rézs mozgások - összeálló k zetekben: tagoltság mértéke határozza meg - laza üledékes: szemcsék közti súrlódás határozza meg Okai: - k zettömeg szilárdságának csökkenése - felszíni viszonyok változása (erózió) - a k zettömeget többlet igénybevétel éri (földrengés) 1. omlás: föld kiomlás, k pergés a felületi mállás miatt 2. csuszamlás: rétegcsúszás a k zethatárok mentén 3. kicsúszás: lassú rétegcsúszás, vízszintes komponense is van, fák megd lnek, gyökerek elnyíródnak, kiszáradnak, a repedések frissek 4. tömbcsúszás: tömbvándorlás 6. rogyás: iszapos, agyagos k zetek, okai: átázás, nagy terhelés 7. folyás: sárfolyás 8. beszakadás: karsztos területeknél a hasadék növekszik, így beszakad 9. süllyedés 21. Felszíni vízrendszerünk jellemzése, folyóhálózatunk kialakulása, ár- és belvízveszélyes térségeink A felszíni vizek csapadékból ill. forrásokból keletkeznek. A felszíni vizek lefolyása függ a párolgástól, domborzattól, felszíni közegt l. A vízgy jt terület a földfelszín azon része, amelyr l az adott vízfolyás a vizét összegy jti. Peremének legmagasabb pontjait összekötve megkapjuk a vízválasztókat. Árvíz: mederb l kilép nagy vízmennyiség Vízhozam: a meder adott keresztmetszetén egységnyi id alatt átfolyó vízmennyiség Tó: minden oldalról zárt mélyedést kitölt, nyílt vízfelszín állóvíz. Medence kialakulása: bels er k (tektonikus mozgások, vulkáni folyamatok Balaton, Velencei tó), küls er k: jég, gleccserek, szél ( Nyíregyháza: Sós-tó) Felszíni vizek pusztulása (~ eutrofizáció): fert mocsár láp Magyarország felszíni vízhálózata: 18 helyen folyik be folyó Mo.-ra, 3 helyen ki alvízi ország vagyunk Lapos térszín, nagy árvizek Duna: 2860 km, Mo.: 401 km Tisza: 964 km Mo.: 570 km Magyarországnak a területéhez képest nagy árvízvéd gátrendszere van Csongrád megye területének fele árvízveszélyes

7 22. Tavaink jellemzése, környezetvédelmi problémák Balaton: törések által határolt, fiatal, árkos süllyedésben található, vet déssel nagyobb volt, de többször kiszáradt parterózió: 1.5 m/év Zamárdi magas partok állékonysági problémái F zf, Kenese Velencei-tó: törések által határolt, fiatal, árkos süllyedésben található, vet déssel feltölt dése el rehaladott állapotú 16 km 2 volt a nyílt vízterülete mostanában: kotrás, mélyítés Fert tó: medence jelleg süllyedésben található, rossz lefolyási viszonyok el rehaladott feltölt dött állapot, fert a mo.-i oldal sekély, határozatlan természetes partvonal osztrák oldal mesterségesebb Fert Hansági Nemzeti Park Forrástó: Hévízi-tó Mesterséges tavak: Hámori-tó Belvízvédelem: hólé, felszínre jutó talajvizek csatornahálózattal vezethet le 23. A források rendszere, a f bb típusok jellemzése, gyógyforrásaink veszélyeztetettsége Forrás: felszín alatti víz természetes felszínre törése. Általában ott bukkan el, ahol a vízzáró réteg fut ki a felszínre. Keletkezésének feltételei: az adott helyen a párolgás átlagos mértékének kisebbnek kell lennie, mint az utánpótlásnak + k zetek vízátereszt képességének F bb típusok: Felszálló források: hidrosztatikai nyomások hatására felfelé mozgó víz jut a felszínre. Rendszerint vet dések mentén alakulnak ki. A vízgy jt mélyebben van, mint a forrás, nyomás hatására tör a felszínre. Vízhozama egyenletes, oldott ásványok + magas h mérséklet gyógyfürd k Leszálló források: a vízgy jt terület magasan van. Domboldal lábánál sok csapadék b viz, de nyáron kiszárad Nyomás nélküli források: rétegforrás, mészk - ill. dolomitvidéki karsztforrás Évszakos forrás: csapadékos id ben b ; a forrásmedencében vízkedvel növények; h mérséklete követi a közvetlen küls h mérsékletet Szakaszos forrás: id közönként lökik ki a vizet: pl.: gejzírek Állandó jelleg források: medencéjében homok, iszap, ill. agyag Szökevény forrás: folyók, tavak medrében törik fel Rétegforrás: vízátereszt és vízzáró réteg határán fakad a víz pl.: Visegrádi Mátyás forrás (andezit - breccsa) Karsztforrások: kéregmozgások következtében a rétegek összefüggése megszakadt, repedezések, hasadékok támadtak, melyekb l a víz nagy gravitációs úton, vagy k zetnyomás következtében jön felszínre pl.: Gellért források 24. A felszín alatti vizek eredete és rendszere Felszín alatti vizek eredete: Atmoszférikus víz: csapadék + felszíni víz beszivárgásából, hideg víz, ivóvíz, egyetlen jelent s utánpótlása a felszín alatti vizeknek Juvenilis víz: a víz a felszíni körforgásában még soha nem vett részt és amely kéregmozgások következtében kerül felszínre, gyógyvíz (speciális kémiai összetétel) Fosszilis víz: leülepedéssel került be, és maradt a k zetben, nem iható Felszín alatti vizek osztályozása elhelyezkedésük szerint: Talajvíz (lefelé a legfels vízzáró réteg felett, max. 20 m-ig) csapadék + felszíni víz ami beszivárgott, talajszemcsék közötti hézagokat teljes mértékben kitölti, laza üledékes k zeteknél jellemz Rétegvíz (vízzáró rétegek között, nyomás alatt artézi víz), 30-50m, alig vagy egyáltalán nem fert zött Karsztvíz (k zetmin séghez kötött) mészk, dolomitban, k zetek hasadékaiban lakossági vízellátás, gyógyvíz Hasadékvíz homokk ben vagy magmás átalakult k zetben

8 25. A felszín alatti vizek h mérséklete, geotermikus adottságunk értékelése A felszín alatti vizek h mérséklete els sorban a vízadó réteg mélységi elhelyezkedését l függ. Minél mélyebben helyezkedik el a vízadó réteg, annál magasabb a h mérséklet (föld melege) és annál kisebb a h mérsékleti ingadozás. A talajvíz h mérséklete 5-13 C között változik. Termálvíz: 24 foknál melegebb Ha a h mérséklet meghaladja a 200 C-t, akkor hipertermál vízr l beszélünk. A felszíni vizek h mérséklete nagymértékben befolyásolja az öntisztulást. Minél alacsonyabb a h mérséklet, annál lassabban játszódik le az öntisztulás. 26. A talajvíz jellemzése, szerepe a vízellátásban és a mélyépítésben, a partisz rés víz értelmezése és hasznosítása Talajvíz: A felszín alatti els víztartó rétegben található. Mo.: 0-20m. A csapadékból, illetve felszíni vizekb l beszivárogva gyülekezik össze. Használható készletünk: 3,5 millió m 3 /nap. Partisz rés víz: a talajvíz egy speciális formája, amely a vízfolyások mentén található kavicsrétegekben helyezkedik el. Az általános talajvízzel ellentétben nem a csapadék, hanem a part menti kavicsrétegeken átsz r d felszíni víz táplálja. Jelent sége a nagyobb vízfolyások (pl. Duna, Tisza) mentén van, ahol kútsorokkal vagy csápos kúttal termelik ki. 27. A rétegvíz jellemzése, szerepe a vízellátásban Rétegvíz: A neutrális zóna alatti (évi középh mérséklet), két vízzáró réteg közötti víztartó közegréteg hézagaiban elhelyezked felszín alatti víz. Mo.: 20m mélységben. A nyomás alatt álló fed réteg átfúrása nyomán felszínre törhet: artézi víz. Vízutánpótlása rendkívül lassú ügyelni kell, hogy a nagyfokú vízkiemelés ne eméssze fel Ivóvíz- és hévízbázis (a környezet évi középh mérsékleténél melegebb vizek) h fok szerint 28. A karsztvíz jellemzése, hasznosíthatósága, szerepe a mélybányászatban Karsztvíz: Karbonátos k zetes (dolomit, mészk ), hegységszerkezeti mozgások által kialakított hasadék és repedés hálózatában, valamint a szénsavtartalmú víz oldotta üreg- és járatrendszerben tárolódó és mozgó víz. pl. Karszt hegység Típusai: a szlovén-olasz határon; Mo.: Aggteleki karszt nyílt: leszálló, támaszkodó, sekély, mély fedett: szabad tükr, nyomás alatti, kibukkanó Használhatósága: gyakran nagy tisztaságú ivóvíz Probléma: Vértesben illetve a Bakonyban található bauxit bányászata jelenti. Az egybefügg karsztvíz megcsapolása ugyanis a beavatkozástól jóval távolabb is érezteti hatását. Ezért manapság már nincs víz a tapolcai "tavasbarlangban", valamint Hévíz vízellátásában jelentkez problémák is ide vezethet k vissza. 29. A környezetföldtan f bb témakörei, fontosabb környezetgeológiai problémák A környezetföldtan határterület a földtan és a környezettudományok között, tevékenysége a felszín alatti régióhoz kapcsolódik. Legnagyobb mértékben a felszínközeli rétegekkel foglalkozik, de hatókörébe tartoznak a mélyebb földtani képz dmények környezeti problémái: rétegvizek arzén-, metán- és nitrát problémái, geotermikus energia, karsztvíz-védelem, bányászat környezeti hatásai. A felszín alatti régióra jellemz, hogy a környezeti állapot és folyamat csak közvetett módon ismerhet meg (kutatófúrásból mintavétel), az egyébként jól ismert fizikai-, kémiai-, mikrobiológiai folyamatok korlátozottan és késleltetetten, gyakran irreverzibilisen mennek végbe, a kármentesítés bonyolult, hosszadalmas, költséges. A fenti okok miatt az ország környezeti problémáinak legnehezebben kezelhet részei tartoznak a környezetföldtan tárgykörébe.

Az endogén erők felszínformáló hatásai-tektonikus mozgás

Az endogén erők felszínformáló hatásai-tektonikus mozgás Az endogén erők felszínformáló hatásai-tektonikus mozgás A köpeny anyagának áramlása Lemez mozgások (tektonika) 1-10 cm/év Gravitációs hatás Kambrium (550m) Perm (270m) Eocén (50m) Az endogén erők felszínformáló

Részletesebben

54 544 01 0010 54 01 Geológiai technikus Bányaipari technikus 2/63

54 544 01 0010 54 01 Geológiai technikus Bányaipari technikus 2/63 A /2007. (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006. (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 36. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2013. március 4., hétfõ. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY. 36. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2013. március 4., hétfõ. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY 36. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2013. március 4., hétfõ Tartalomjegyzék 62/2013. (III. 4.) Korm. rendelet A vasúti és autóbuszos személyszállítást igénybe vevõ utasok jogainak védelmérõl

Részletesebben

Nyugat magyarországi peremvidék

Nyugat magyarországi peremvidék Nyugat magyarországi peremvidék Nyugat- magyarországi peremvidék ÉGHAJLATI és NÖVÉNYZETI sajátosságok alapján különül el, nem morfológiai különbségek alapján 7100 km² Határai: Kisalföld (É), Dunántúlikhg.,Dunántúli-dombvidék

Részletesebben

Réteghatár dőlésiránya Szelvények

Réteghatár dőlésiránya Szelvények Borítón: GEOLÓGIA Borítón: BsC 2005/2006 HALLGATÓ BÁLINT Dolgozat neve Csoport, pl. SZ15 Feladat sorszáma 1-2. gyakorlat FÖLDTANI TÉRKÉP Szintvonalas térkép: a térbeli terepnek kicsinyített, síkbeli leképezése

Részletesebben

ÁSVÁNYOK-KİZETKÉPZİDÉS

ÁSVÁNYOK-KİZETKÉPZİDÉS ÁSVÁNYOK-KİZETKÉPZİDÉS Tartalom Ásvány, kristály, kızet fogalma Elemek gyakorisága a földkéregben Kızetképzıdés folyamata Ásványok tulajdonságai Kızetalkotó ásványok Ásvány természetben elıforduló anyag

Részletesebben

Tesztkérdések az Ásványtani és kızettani alapismeretek tárgyhoz

Tesztkérdések az Ásványtani és kızettani alapismeretek tárgyhoz Tesztkérdések az Ásványtani és kızettani alapismeretek tárgyhoz 1. Mi a drágakı? a. ásványváltozat b. biogén eredető anyag lehet 2. Mit nevezünk ércnek? a. ásvány, amibıl fémet nyerhetünk ki b. kızet,

Részletesebben

SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI

SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI 4 AZ ÁSVÁNYTaN ÉS kőzettan TÁRGYa, alapfogalmak IV. AZ ÁsVÁNYOK (És kőzetek) KELETKEZÉsE 1. BEVEZETÉs Bárhol képződhetnek ásványok (kőzetek), ha gőzök, olvadékok

Részletesebben

A tételsor a 21/2007. (V.21.) SZMM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült.

A tételsor a 21/2007. (V.21.) SZMM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

KŐZETEK ELŐKÉSZÍTÉSE A LEPUSZTULÁSRA. Aprózódás-mállás

KŐZETEK ELŐKÉSZÍTÉSE A LEPUSZTULÁSRA. Aprózódás-mállás KŐZETEK ELŐKÉSZÍTÉSE A LEPUSZTULÁSRA Aprózódás-mállás Az ásványok és kőzet jelentős része olyan környezetben képződött, ahol a hőmérsékleti, nedvességei, nyomási és biológiai viszonyok jelentősen különböznek

Részletesebben

2. Talajképző ásványok és kőzetek. Dr. Varga Csaba

2. Talajképző ásványok és kőzetek. Dr. Varga Csaba 2. Talajképző ásványok és kőzetek Dr. Varga Csaba Talajképző ásványok A földkéreg egynemű szilárd alkotórészei, melyeknek többsége szabályos, kristályos felépítésű. A bennük az építőelemek szabályosan

Részletesebben

1.2 Társadalmi és gazdasági viszonyok...8. 1.2.1 Településhálózat, népességföldrajz... 8 1.2.2 Területhasználat... 8 1.2.3 Gazdaságföldrajz...

1.2 Társadalmi és gazdasági viszonyok...8. 1.2.1 Településhálózat, népességföldrajz... 8 1.2.2 Területhasználat... 8 1.2.3 Gazdaságföldrajz... A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Dél-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2010. április TARTALOM

Részletesebben

Periglaciális területek geomorfológiája

Periglaciális területek geomorfológiája Periglaciális területek geomorfológiája A periglaciális szó értelmezése: - a jég körül elhelyezkedő terület, aktív felszínalakító folyamatokkal és fagyváltozékonysággal. Tricart szerint : periglaciális

Részletesebben

Segédanyag Az I. éves Földrajz BSc és Környezettan BSc szakos hallgatók kőzettan gyakorlat anyagához. Kőzetalkotó ásványok

Segédanyag Az I. éves Földrajz BSc és Környezettan BSc szakos hallgatók kőzettan gyakorlat anyagához. Kőzetalkotó ásványok Segédanyag Az I. éves Földrajz BSc és Környezettan BSc szakos hallgatók kőzettan gyakorlat anyagához Szakmány György Józsa Sándor, 2010. Kőzetalkotó ásványok A kőzetalkotó ásványok megjelenése a kőzetekben

Részletesebben

Természeti viszonyok

Természeti viszonyok Természeti viszonyok Felszín szempontjából Csallóköz folyami hordalékokkal feltöltött síkság. A regionális magasságkülönbségek nem nagyobbak 0,5-0,8-3,00 m-nél. Egész Csallóköz felszíne mérsékelten lejt

Részletesebben

KOMPOSZTÁLÁS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZENNYVÍZISZAPRA

KOMPOSZTÁLÁS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZENNYVÍZISZAPRA KOMPOSZTÁLÁS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZENNYVÍZISZAPRA 2.1.1. Szennyvíziszap mezőgazdaságban való hasznosítása A szennyvíziszapok mezőgazdaságban felhasználhatók a talaj szerves anyag, és tápanyag utánpótlás

Részletesebben

Általános 5-8. évf. Természettudományos gyakorlat

Általános 5-8. évf. Természettudományos gyakorlat 5. évfolyam A természettudományi gyakorlatok tantárgy fókuszában az 5 6. évfolyamon a megfigyelés áll, amelyhez a tapasztalatok, élmények rögzítése, valamint a megfigyelt jelenségek magyarázatának keresése

Részletesebben

Fenntartható mederkotrás és iszapkezelés lehetősége a Balatonnál - többrétűen kapcsolt fenntarthatósági eljárás -

Fenntartható mederkotrás és iszapkezelés lehetősége a Balatonnál - többrétűen kapcsolt fenntarthatósági eljárás - Fenntartható mederkotrás és iszapkezelés lehetősége a Balatonnál - többrétűen kapcsolt fenntarthatósági eljárás - Homonnay Zsombor Ábrahámhegyi Fürdőegyesület - Sekély vizű tó, nagymértékű beépítettség,

Részletesebben

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Dél-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2010. március TARTALOM

Részletesebben

A földfelszínt felépítő szilárd anyagok vizsgálata Feladatok az 5. és a 7. évfolyam vizsgálódási feladataihoz

A földfelszínt felépítő szilárd anyagok vizsgálata Feladatok az 5. és a 7. évfolyam vizsgálódási feladataihoz Segédanyag 3. a gyakorló iskolákban, a külső képzési helyeken a földrajztanárképzésben részt vevők számára A földfelszínt felépítő szilárd anyagok vizsgálata Feladatok az 5. és a 7. évfolyam vizsgálódási

Részletesebben

12. elıadás MAGMÁS KİZETEK

12. elıadás MAGMÁS KİZETEK 12. elıadás MAGMÁS KİZETEK MAGMÁS KİZETEK A FÖLDKÉREGBEN A magmából képzıdnek a fıkristályosodás során. A megszilárdulás helye szerinti csoportosításuk: Intruzív (mélységi) kızetek (5-20 km mélységben)

Részletesebben

ezetés a kőzettanba Földtudományi BSc szak Dr. Harangi Szabolcs tanszékvezető egyetemi tanár ELTE FFI Kőzettan-Geokémiai Tanszék

ezetés a kőzettanba Földtudományi BSc szak Dr. Harangi Szabolcs tanszékvezető egyetemi tanár ELTE FFI Kőzettan-Geokémiai Tanszék Bevezetés ezetés a kőzettanba 1. Földtudományi BSc szak Dr. Harangi Szabolcs tanszékvezető egyetemi tanár ELTE FFI Kőzettan-Geokémiai Tanszék 0-502 szoba, e-mail: szabolcs.harangi@geology.elte.hu geology.elte.hu

Részletesebben

14. elıadás ÜLEDÉKES KİZETEK

14. elıadás ÜLEDÉKES KİZETEK 14. elıadás ÜLEDÉKES KİZETEK AZ ÜLEDÉKES KİZETEK A Föld felszínén, vagy a felszín közelében képzıdnek laza üledékek konszolidációja során. Az üledékes kızetek képzıdési folyamata a mállás, szállítás, üledékképzıdés

Részletesebben

A Föld folyamatai. Atmoszféra

A Föld folyamatai. Atmoszféra Földtan A Föld folyamatai Atmoszféra A karbon-kőzet ciklus E_ki E_be E_föld_ki Exogén energiaforrás - fúziós energia Endogén energiaforrás - maghasadás, tárolt energia ÁSVÁNYOK Az ásványok olyan, a

Részletesebben

A VULKANITOK SZEREPE A VÖLGYHÁLÓZAT KIALAKULÁSÁBAN A BÜKKALJÁN

A VULKANITOK SZEREPE A VÖLGYHÁLÓZAT KIALAKULÁSÁBAN A BÜKKALJÁN A VULKANITOK SZEREPE A VÖLGYHÁLÓZAT KIALAKULÁSÁBAN A BÜKKALJÁN Vágó János PhD hallgató, Miskolci Egyetem, Természetföldrajz-Környezettan Tanszék 1. A Bükkalja miocén kori vulkáni képződményei A Bükkalja

Részletesebben

JELENTŐS VÍZGAZDÁLKODÁSI KÉRDÉSEK VITAANYAG

JELENTŐS VÍZGAZDÁLKODÁSI KÉRDÉSEK VITAANYAG Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32 Telefon: (96) 500-000 Fax: (96) 315-342 E-mail: titkarsag@eduvizig.hu Web: www.eduvizig.hu JELENTŐS VÍZGAZDÁLKODÁSI KÉRDÉSEK VITAANYAG 1-5

Részletesebben

SAVARIAI ISEUM TERÜLETÉN ELŐKERÜLT EGYIPTOMI KÉK PIGMENT LABDACSOK ÉS FESTÉKMARADVÁNYOK OPTIKAI MIKROSZKÓPOS VIZSGÁLATA HARSÁNYI ESZTER

SAVARIAI ISEUM TERÜLETÉN ELŐKERÜLT EGYIPTOMI KÉK PIGMENT LABDACSOK ÉS FESTÉKMARADVÁNYOK OPTIKAI MIKROSZKÓPOS VIZSGÁLATA HARSÁNYI ESZTER FÜGGELÉK I. 291 292 SAVARIAI ISEUM TERÜLETÉN ELŐKERÜLT EGYIPTOMI KÉK PIGMENT LABDACSOK ÉS FESTÉKMARADVÁNYOK OPTIKAI MIKROSZKÓPOS VIZSGÁLATA HARSÁNYI ESZTER 2016 293 Pigment labdacsok és festékmaradványok

Részletesebben

Törökbálinti Homokkő: 25 29 millió év közt, Tengerparton / sekélyvízben rakódott le

Törökbálinti Homokkő: 25 29 millió év közt, Tengerparton / sekélyvízben rakódott le Dunabogdány Alapok Kőzet: Földi léptékben nagy kiterjedésű ásványkeverék. Dácit: Vulkáni kiömlési kőzet, amelynek uralkodó elegyrészei a fehér színű földpát, a fekete, többnyire lemezes biotit, a fekete,

Részletesebben

EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA MŰSZAKI FAKULTÁS

EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA MŰSZAKI FAKULTÁS EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA MŰSZAKI FAKULTÁS Heves megye, illetve Füzesabony természetföldrajzi és vízrajzi adottságai, legfontosabb vízgazdálkodási problémái Készítette: Úri Zoltán Építőmérnök hallgató 1.évfolyam

Részletesebben

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV Alsó-Duna közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Dél-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2010. március

Részletesebben

melynek jelentését évente, a tárgyév végéig be kell nyújtani a természetvédelmi hatóság részére Hulladékgazdálkodás:

melynek jelentését évente, a tárgyév végéig be kell nyújtani a természetvédelmi hatóság részére Hulladékgazdálkodás: Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Ügyiratszám: 91.480-2-74/2013. Ea: Hargitai Attila dr. Ruzsáli Pál Berényi Anita Balatonyi Zsolt Lovászi Péter Tárgy: Országos

Részletesebben

Fenntartható mederkotrás és iszapkezelés lehetősége a Balatonnál - többrétűen kapcsolt fenntarthatósági eljárás -

Fenntartható mederkotrás és iszapkezelés lehetősége a Balatonnál - többrétűen kapcsolt fenntarthatósági eljárás - Fenntartható mederkotrás és iszapkezelés lehetősége a Balatonnál - többrétűen kapcsolt fenntarthatósági eljárás - Homonnay Zsombor PE-GK Környezetgazdálkodási agrármérnök szak 2013 Kvassay Jenő Terv Egyszerű

Részletesebben

Környezeti elemek védelme II. Talajvédelem

Környezeti elemek védelme II. Talajvédelem GazdálkodásimodulGazdaságtudományismeretekI.Közgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSIMÉRNÖKIMScTERMÉSZETVÉDELMIMÉRNÖKIMSc Globális környezeti problémák és fenntartható fejlıdés modul Környezeti elemek védelme

Részletesebben

A talajsavanyodás által előidézett egyéb talajdegradációs folyamatok és az ezekre vonatkozó indikátorok kidolgozása Bevezetés Anyag és módszer

A talajsavanyodás által előidézett egyéb talajdegradációs folyamatok és az ezekre vonatkozó indikátorok kidolgozása Bevezetés Anyag és módszer A talajsavanyodás által előidézett egyéb talajdegradációs folyamatok és az ezekre vonatkozó indikátorok kidolgozása OTKA Posztdoktori (D 048592) zárójelentés Bevezetés A talajsavanyodás stádiuma a talaj

Részletesebben

Kutatási jelentés. Vid Gábor. 2011. évben a Baradla- és a Béke-barlangokban végzett barlangkutató tevékenységrıl. 2012. február 13.

Kutatási jelentés. Vid Gábor. 2011. évben a Baradla- és a Béke-barlangokban végzett barlangkutató tevékenységrıl. 2012. február 13. Kutatási jelentés Vid Gábor 2011. évben a Baradla- és a Béke-barlangokban végzett barlangkutató tevékenységrıl 2012. február 13. 1. Bevezetés 2009. január 5-én kértem, és 2009. február 27-én 55-6/2009

Részletesebben

Talajvizsgálat! eredmények gyakorlati hasznosítása

Talajvizsgálat! eredmények gyakorlati hasznosítása a legszebb koronájú törzsekben. Sok, virággal túlterhelt fának koronáját láttam mér kettéhasadva, letörve lógni a csonka törzsön. A hasznos rovarok közül a méhek jelentőségét kívánom befejezésül megemlíteni.

Részletesebben

Az ásványtan tárgya, az ásvány fogalma. Geometriai kristálytan. A kristály fogalma. A Bravais-féle elemi cellák.

Az ásványtan tárgya, az ásvány fogalma. Geometriai kristálytan. A kristály fogalma. A Bravais-féle elemi cellák. Tantárgy neve Fejezetek az általános földtan témaköreiből I-II. Tantárgy kódja FDB1307; FDB1308 Meghirdetés féléve 1-2 Kreditpont 3-3 Összóraszám (elm.+gyak.) 2+0 Számonkérés módja kollokvium Előfeltétel

Részletesebben

9. tétel. Kulcsszavak, fogalmak:

9. tétel. Kulcsszavak, fogalmak: 9. tétel Burkolatalapok szerkezeti kialakítása, építése Ismertesse a burkolatalapok feladatát! Mutassa be a kötőanyag nélküli alaprétegeket! Mutassa be a kötőanyaggal készülő alaprétegeket! Kulcsszavak,

Részletesebben

Az Északi-középhegység HEFOP 3.3.1.

Az Északi-középhegység HEFOP 3.3.1. Északi-középhegység HEFOP 3.3.1. Az Északi-középhegység HEFOP 3.3.1. Az Északi-középhegység I. Néhány tagja középidei üledékes kőzetekből áll üledéken kialakult dombságok és medencék A Dunántúli-középhegység

Részletesebben

Vízszerzés-víztisztítás tervezés ÁV tételekhez kapcsolódó részek

Vízszerzés-víztisztítás tervezés ÁV tételekhez kapcsolódó részek Vízszerzés-víztisztítás tervezés ÁV tételekhez kapcsolódó részek Tantárgyi követelmények: A kiadott temetika szerint (vki.ejf.hu-n elérhető): -Aláírás: - 2 db évközi feladat beadása, legalább elégséges

Részletesebben

Zebegény Község Önkormányzata Képviselő-testületének / 2015. ( ) számú önkormányzati rendelete Zebegény Község Helyi Építési Szabályzatáról ELSŐ RÉSZ

Zebegény Község Önkormányzata Képviselő-testületének / 2015. ( ) számú önkormányzati rendelete Zebegény Község Helyi Építési Szabályzatáról ELSŐ RÉSZ Zebegény Község Önkormányzata Képviselő-testületének / 2015. ( ) számú önkormányzati rendelete Zebegény Község Helyi Építési Szabályzatáról Zebegény község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi

Részletesebben

A JAVASOLT TÍPUSOK, ÉS A KAPCSOLÓDÓ ALTÍPUS ÉS VÁLTOZATI TULAJDONSÁGOK ISMERTETÉSE

A JAVASOLT TÍPUSOK, ÉS A KAPCSOLÓDÓ ALTÍPUS ÉS VÁLTOZATI TULAJDONSÁGOK ISMERTETÉSE A JAVASOLT TÍPUSOK, ÉS A KAPCSOLÓDÓ ALTÍPUS ÉS VÁLTOZATI TULAJDONSÁGOK ISMERTETÉSE LÁPTALAJOK Olyan talajok, melyekben a lebontási folyamatok az év nagyobb részében korlátozottak, és így nagymennyiségű

Részletesebben

FÖLDMŰVELÉSTAN. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010

FÖLDMŰVELÉSTAN. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 FÖLDMŰVELÉSTAN Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Előadás Biológiai tényezők és a talajművelés Szervesanyag gazdálkodás I. A talaj szerves anyagai, a szervesanyagtartalom

Részletesebben

1 ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

1 ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 1 ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI EGYETEM Anyagtudomány és Technológia Tanszék. Hőkezelés 2. (PhD) féléves házi feladat. Acélok cementálása. Thiele Ádám WTOSJ2

BUDAPESTI MŰSZAKI EGYETEM Anyagtudomány és Technológia Tanszék. Hőkezelés 2. (PhD) féléves házi feladat. Acélok cementálása. Thiele Ádám WTOSJ2 BUDAPESTI MŰSZAKI EGYETEM Anyagtudomány és Technológia Tanszék Hőkezelés. (PhD) féléves házi feladat Acélok cementálása Thiele Ádám WTOSJ Budaest, 11 Tartalomjegyzék 1. A termokémiai kezeléseknél lejátszódó

Részletesebben

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. SZEPTEMBER 27-I ÜLÉSÉRE

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. SZEPTEMBER 27-I ÜLÉSÉRE E LİTERJESZTÉS FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. SZEPTEMBER 27-I ÜLÉSÉRE 5. IKTATÓSZÁM: 2-11/2012. MELLÉKLET: 5 DB TÁRGY: Beszámoló az Országos Ivóvízminıség-javító Program megvalósulásáról az Európai Uniós

Részletesebben

A föld belső szerkezete. Kőzetlemezek - lemeztektonika

A föld belső szerkezete. Kőzetlemezek - lemeztektonika A föld belső szerkezete. Kőzetlemezek - lemeztektonika (tk. 35 44. oldal) 2015.10.22. FÖLDRAJZ 1 A Föld gömbhéjai A tengely körüli forgás, a Nap körüli keringés, és a nehézségi erő hatására a gáznemű,

Részletesebben

Tapasztalatok vizes terepasztal (homokasztal) oktatásban való használatáról

Tapasztalatok vizes terepasztal (homokasztal) oktatásban való használatáról A Miskolci Egyetem Közleményei, A sorozat, Bányászat, 82. kötet (2011) Tapasztalatok vizes terepasztal (homokasztal) oktatásban való használatáról Hegedűs András adjunktus Miskolci Egyetem, Földrajz Intézet

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Ügyiratszám: 95451-1-11/2013. Tárgy: Lakitelek Népf iskola Alapítvány Ügyintéz : dr. Joó Anikó / R.P. el zetes vizsgálat Lovrityné

Részletesebben

BALATONSZEMES KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13 / 2005. (VII. 25.) RENDELETE

BALATONSZEMES KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13 / 2005. (VII. 25.) RENDELETE BALATONSZEMES KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13 / 2005. (VII. 25.) RENDELETE A BALATONSZEMES KÖZSÉG BEL-ÉS KÜLTERÜLET HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL

Részletesebben

MAGYARORSZÁG ÁSVÁNYI NYERSANYAGVAGYONA 2012. január 1.

MAGYARORSZÁG ÁSVÁNYI NYERSANYAGVAGYONA 2012. január 1. MAGYARORSZÁG ÁSVÁNYI NYERSANYAGVAGYONA 2012. január 1. A Magyar Bányászati és Földtani Hivatal az 1993. évi XLVIII. bányászatról szóló törvény a 25. -a, valamint a végrehajtására kiadott 203/1998. (XII.

Részletesebben

II.3.4. KÖZMŰVESÍTÉS

II.3.4. KÖZMŰVESÍTÉS II.3.4. KÖZMŰVESÍTÉS VÍZGAZDÁLKODÁS, KÖZMŰELLÁTÁS, MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK, ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLÉS Jelen dokumentáció (alátámasztó javaslat) a véleményezésben résztvevő hatóságok előzetes szakmai véleményeinek

Részletesebben

7/3 Szigetelések hibái

7/3 Szigetelések hibái ÚJ OTÉK 7/3 1 7/3.1 A szigetelés funkciója Az épület szerkezeteit védő szigetelések fő funkciója és célja, hogy a falakat és padlószerkezeteket megóvja és elhatárolja a víznyomástól, talajnedvességtől,

Részletesebben

Gondolatok a nemfémes ásványi nyersanyagok ásványvagyon nyilvántartási rendszerérõl*

Gondolatok a nemfémes ásványi nyersanyagok ásványvagyon nyilvántartási rendszerérõl* Gondolatok a nemfémes ásványi nyersanyagok ásványvagyon nyilvántartási rendszerérõl* HORÁNYI ISTVÁN okl. bányamérnök, ügyvezetõ (KÕKA Kõ- és Kavicsbányászati Kft., Budapest) Jelen cikk vázolni kívánja

Részletesebben

FELSŐÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2015. (IV.16.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL

FELSŐÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2015. (IV.16.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL FELSŐÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2015. (IV.16.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL Felsőörs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról

Részletesebben

Természettudományi vetélked 2009/2010-es tanév Béri Balogh Ádám Tagintézmény I. forduló. Matematika

Természettudományi vetélked 2009/2010-es tanév Béri Balogh Ádám Tagintézmény I. forduló. Matematika Matematika Anya esti iskolába jár. Tanítási napokon autóbusszal és gyalogosan megy az iskolába. Az órák után apa gépkocsival hozza haza. A grafikon alapján válaszolja a következ kérdésekre: (8 pont) 1.

Részletesebben

SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI

SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI 17 KRISTÁLYFIZIkA XVII. Hőtani, MÁGNEsEs, ELEKTROMOs, RADIOAKTÍV TULAJDONsÁGOK 1. Hőtani TULAJDONsÁGOK A hősugarak a színkép vörös színén túl lépnek fel (infravörös

Részletesebben

Kutatási jelentés Füzér felsővár, ciszterna

Kutatási jelentés Füzér felsővár, ciszterna Kutatási jelentés Füzér felsővár, ciszterna 2009. szeptember A füzéri felsővár ciszternájának 2005-ben megkezdett, majd megszakadt kutatási munkáinak folytatását tűztük ki célul, a 2009. szeptember utolsó

Részletesebben

BIATORBÁGY, PÁTY ÉS TÖK KÖZSÉGEK KÖZÖS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TERVE

BIATORBÁGY, PÁTY ÉS TÖK KÖZSÉGEK KÖZÖS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TERVE 4. számú melléklet a 9/2005.(111.29.) rendelethez BIATORBÁGY, PÁTY ÉS TÖK KÖZSÉGEK KÖZÖS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TERVE Zöld Övezet Környezetvédelmi Vallalkozas -2004- Biatorbágy-Páty-Tök Hulladékgazdálkodási

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Szám: 94.661-1-5/2013. Ea.: Dr. Kiss Renáta Kovács Tibor (táj- és természetvédelem) Csókási Anita (víz- és talajvéd. + összefogó)

Részletesebben

SZAKTANÁCSADÁSI FÜZETEK

SZAKTANÁCSADÁSI FÜZETEK SZAKTANÁCSADÁSI FÜZETEK Az FVM K+F Szakmai Szaktanácsadási Központ Hálózat kiadványai SZARVASMARHA ISTÁLLÓK TERMÉSZETES SZELLŐZTETÉSE Dr. Bak János Pazsiczki Imre Kiadja: FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézet

Részletesebben

Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/ 2016. (IV.28.) önkormányzati rendelete Vecsés Város Helyi Építési Szabályzatáról

Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/ 2016. (IV.28.) önkormányzati rendelete Vecsés Város Helyi Építési Szabályzatáról 1 Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/ 2016. (IV.28.) önkormányzati rendelete Vecsés Város Helyi Építési Szabályzatáról Vecsés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Ügyiratszám: 98516-1-9/2014. Tárgy: Andritz Kft., Tiszakécske Ügyintéz : dr. Barka Dóra el zetes vizsgálat Lovrityné Kiss Beáta Vollmuth

Részletesebben

CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: CSZ/01/1389-20/2016. KTFO-azonosító: 108922-1-18/2016. Ügyintéző: dr. Vajda Hajnalka Csókási Anita Balatonyi Zsolt Berényi Anita Huszár Edit Miklós Tímea Farkas

Részletesebben

Kerámiák archeometriai vizsgálata

Kerámiák archeometriai vizsgálata Kerámiák archeometriai vizsgálata Szakmány György Archeometria 2011. május 3. Bevezetés Keramos (görög) agyag agyagból készített tárgy Mázatlan (terrakotta) mázas Szemcseméret alapján finomkerámia max.

Részletesebben

Hegesztés 1. Bevezetés. Hegesztés elméleti alapjai

Hegesztés 1. Bevezetés. Hegesztés elméleti alapjai Hegesztés 1. Bevezetés Statisztikai adatok szerint az ipari termékek kétharmadában szerepet kap valamilyen hegesztési eljárás. Bizonyos területeken a hegesztés alapvető technológia. Hegesztéssel készülnek

Részletesebben

Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Dréncső távolság meghatározása 33.lecke A mezőgazdasági területek vízkezelése szempontjából

Részletesebben

1. BEVEZETÉS. - a műtrágyák jellemzői - a gép konstrukciója; - a gép szakszerű beállítása és üzemeltetése.

1. BEVEZETÉS. - a műtrágyák jellemzői - a gép konstrukciója; - a gép szakszerű beállítása és üzemeltetése. . BEVEZETÉS A korszerű termesztéstechnológia a vegyszerek minimalizálását és azok hatékony felhasználását célozza. E kérdéskörben a növényvédelem mellett kulcsszerepe van a tudományosan megalapozott, harmonikus

Részletesebben

Egységes beépítési szabályzat Betoncső

Egységes beépítési szabályzat Betoncső Egységes beépítési szabályzat Betoncső Jelen dokumentáció célja, hogy az építőipari kivitelezésben segítséget nyújtson mind a tervezőknek, mind a kivitelezőknek a szakszerű beépítésben. Beton- és vasbeton

Részletesebben

GY EF KT BF. Elérhető pontszám: 100 pont FIGYELEM!!! A VÁLASZOKAT MÁSOLD ÁT AZ ÉRTÉKELŐLAPRA!

GY EF KT BF. Elérhető pontszám: 100 pont FIGYELEM!!! A VÁLASZOKAT MÁSOLD ÁT AZ ÉRTÉKELŐLAPRA! KAÁN KÁROLY 24. ORSZÁGOS TERMÉSZET- ÉS KÖRNYEZETISMERETI VERSENY ISKOLAI FORDULÓ 2016. Elérhető pontszám: 100 pont FIGYELEM!!! A VÁLASZOKAT MÁSOLD ÁT AZ ÉRTÉKELŐLAPRA! 1. feladat.. AZ ERDŐ FÁI 12 p Írd

Részletesebben

7. elıadás KRISTÁLYFIZIKAI ALAPOK

7. elıadás KRISTÁLYFIZIKAI ALAPOK 7. elıadás KRISTÁLYFIZIKAI ALAPOK ANIZOTRÓPIA IZOTRÓPIA FOGALMA Izotrópia (irányok szerint egyenlı): a fizikai sajátságok függetlenek az iránytól. Ide tartoznak a köbös rendszerben kristályosodó kristályok.

Részletesebben

Írta: Kovács Csaba 2008. december 11. csütörtök, 20:51 - Módosítás: 2010. február 14. vasárnap, 15:44

Írta: Kovács Csaba 2008. december 11. csütörtök, 20:51 - Módosítás: 2010. február 14. vasárnap, 15:44 A 21. század legfontosabb kulcskérdése az energiaellátás. A legfontosabb környezeti probléma a fosszilis energiahordozók elégetéséből származó széndioxid csak növekszik, aminek következmény a Föld éghajlatának

Részletesebben

Ásványtani alapismeretek 6. előadás Kőzetalkotó ásványok Az ásványok olvadékból történő kristályosodásának sorrendje Bowen szerint Kőzetalkotó ásványok: SiO 2 ásványok Kvarc: hexagonális és trigonális

Részletesebben

Beszámoló. Geotermikus rendszerek fenntarthatóságának integrált modellezése c. pályázathoz (TÁMOP-4.2.2/08/1-2008-0017)

Beszámoló. Geotermikus rendszerek fenntarthatóságának integrált modellezése c. pályázathoz (TÁMOP-4.2.2/08/1-2008-0017) Beszámoló Geotermikus rendszerek fenntarthatóságának integrált modellezése c. pályázathoz (TÁMOP-4.2.2/08/1-2008-0017) a 2009. 07. 01. és 2009. 12. 31. közötti id szakra 1. Munkacsoport/VÍZKÉMIA Debrecen,

Részletesebben

Tangó+ kerámia tetõcserép

Tangó+ kerámia tetõcserép 0 A cserépcsalád kerámia elemei A cserépfedés nézete TANGÓ+ alapcserép,-0, db / m TANGÓ+ szellőzőcserép TANGÓ+ hófogócserép db / szarufaköz, min. db / 0 m táblázat szerint TANGÓ+ jobbos szegőcserép,-,0

Részletesebben

Horgászvízkezelő-Tógazda Tanfolyam (Elméleti képzés)

Horgászvízkezelő-Tógazda Tanfolyam (Elméleti képzés) Horgászvízkezelő-Tógazda Tanfolyam (Elméleti képzés) Hegyi Árpád Szent István Egyetem MKK, KTI Halgazdálkodási Tanszék 1. óra Alapfogalmak, vizeink jellemzése és csoportosítása Vizeink csoportosítása

Részletesebben

FÖLDRAJZ. PRÓBAÉRETTSÉGI 2004. május EMELT SZINT. (240 perc)

FÖLDRAJZ. PRÓBAÉRETTSÉGI 2004. május EMELT SZINT. (240 perc) PRÓBAÉRETTSÉGI 2004. május FÖLDRAJZ EMELT SZINT (240 perc) Az írásbeli dolgozat megoldásához 240 perc áll rendelkezésére. El ször figyelmesen olvassa el a feladatokban megfogalmazott kérdéseket, majd gondolja

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 921 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 92 Győr, Pf. 471. Telefon:

Részletesebben

Az Északi-középhegység természeti földrajza

Az Északi-középhegység természeti földrajza Az Északi-középhegység természeti földrajza A Visegrádi-hegységtől a Bodrog folyóig terjed. Hazánk legváltozatosabb és legmagasabb tája. Mészkő: Bükk és Aggteleki-karszt. Andezit: Visegrádi-hegység, Börzsöny,

Részletesebben

Ebes. Helyi építési szabályzata és szabályozási terve. Jóváhagyva Ebes Község Képvisel -testületének 1/2009. (I.29.) Ör. számú rendeletével

Ebes. Helyi építési szabályzata és szabályozási terve. Jóváhagyva Ebes Község Képvisel -testületének 1/2009. (I.29.) Ör. számú rendeletével Ebes Helyi építési szabályzata és szabályozási terve Jóváhagyva Ebes Község Képvisel -testületének 1/2009. (I.29.) Ör. számú rendeletével Módosítva az Ebes Község Képvisel -testületének 5/2014. (III.27.);

Részletesebben

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2016.(III.3.) önkormányzati rendelet Maglód Város Helyi Építési Szabályzatáról

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2016.(III.3.) önkormányzati rendelet Maglód Város Helyi Építési Szabályzatáról Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2016.(III.3.) önkormányzati rendelete 1 Maglód Város Helyi Építési Szabályzatáról Kihirdetési záradék A rendelet kihirdetésének napja: 2016. március 3.

Részletesebben

b) Adjunk meg 1-1 olyan ellenálláspárt, amely párhuzamos ill. soros kapcsolásnál minden szempontból helyettesíti az eredeti kapcsolást!

b) Adjunk meg 1-1 olyan ellenálláspárt, amely párhuzamos ill. soros kapcsolásnál minden szempontból helyettesíti az eredeti kapcsolást! 2006/I/I.1. * Ideális gázzal 31,4 J hőt közlünk. A gáz állandó, 1,4 10 4 Pa nyomáson tágul 0,3 liter térfogatról 0,8 liter térfogatúra. a) Mennyi munkát végzett a gáz? b) Mekkora a gáz belső energiájának

Részletesebben

A szőlő éves munkái 1.Metszés: metszőolló fűrészre,csákánybaltára,gyökerezőkapára nyesőollókat pneumatikus metszőollók rövid és a hosszúmetszések

A szőlő éves munkái 1.Metszés: metszőolló fűrészre,csákánybaltára,gyökerezőkapára nyesőollókat pneumatikus metszőollók rövid és a hosszúmetszések A szőlő éves munkái 1.Metszés: évelő kultúrnövényeink közül a szőlő hajtásrendszerét -ezen belül elsősorban vesszőállományát - csökkentjük a legnagyobb mértékben az évenkénti rendszeres metszéssel. A metszés

Részletesebben

ÉD. Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 9021. Gyır, Árpád u. 28-32

ÉD. Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 9021. Gyır, Árpád u. 28-32 ÉD. Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 9021. Gyır, Árpád u. 28-32 E L İ T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. május 28-i ülésére Tárgy: A megyét érintı vízgyőjtı-gazdálkodási

Részletesebben

3/2002. (II. 8.) SzCsM-EüM együttes rendelet. a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről. A munkáltató általános kötelezettségei

3/2002. (II. 8.) SzCsM-EüM együttes rendelet. a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről. A munkáltató általános kötelezettségei 1 / 11 2011.03.31. 21:09 A jogszabály mai napon hatályos állapota 3/2002. (II. 8.) SzCsM-EüM együttes rendelet a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről A munkavédelemről szóló 1993.

Részletesebben

ALAGUTAK (LGM-SE008-1) 4. ELŐADÁS IDEIGLENES FALAZAT MÉRETEZÉSE TALAJVÍZ SZIGETELÉS WOLF ÁKOS. 2016. április 16.

ALAGUTAK (LGM-SE008-1) 4. ELŐADÁS IDEIGLENES FALAZAT MÉRETEZÉSE TALAJVÍZ SZIGETELÉS WOLF ÁKOS. 2016. április 16. ALAGUTAK (LGM-SE008-1) 4. ELŐADÁS IDEIGLENES FALAZAT MÉRETEZÉSE TALAJVÍZ SZIGETELÉS WOLF ÁKOS 2016. április 16. 2 Ideiglenes falazat méretezése Kőzetkörnyezet 3 Kőzetkörnyezet 4 Kőzettest geomechanikai

Részletesebben

ESETTANULMÁNY II. A nagyváros és környéke területpolitikai sajátosságai a kistérségi rendszer működése szempontjából. című kutatás

ESETTANULMÁNY II. A nagyváros és környéke területpolitikai sajátosságai a kistérségi rendszer működése szempontjából. című kutatás ESETTANULMÁNY II. A nagyváros és környéke területpolitikai sajátosságai a kistérségi rendszer működése szempontjából című kutatás A program vezetője: Kovács Róbert A kutatás vezetője: Zsugyel János Készítette:

Részletesebben

ALAGUTAK (LGM-SE008-1) 3. ELŐADÁS PAJZSOS ALAGÚTÉPÍTÉS WOLF ÁKOS. 2016. március 18.

ALAGUTAK (LGM-SE008-1) 3. ELŐADÁS PAJZSOS ALAGÚTÉPÍTÉS WOLF ÁKOS. 2016. március 18. ALAGUTAK (LGM-SE008-1) 3. ELŐADÁS PAJZSOS ALAGÚTÉPÍTÉS WOLF ÁKOS 2016. március 18. Alagútfejtési eljárások 2 Alagútépítési eljárások 3 Tradicionális alagútépítés Pajzsos alagútépítés Biztosítás Alagút-fejtés

Részletesebben

CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL H A T Á R O Z A T

CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL H A T Á R O Z A T CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 64343-7-15/2015. Ügyintéző: dr. Ruzsáli Pál Balatonyi Zsolt Kissné Nagy Ildikó Berényi Anita Kiss Brigitta Tel.: +36 (62) 553-060/44268 Tárgy: Raklap és Tüzép

Részletesebben

A BEREG-SZATMÁRI SÜLLYEDÉK HÉVÍZBESZERZÉSI ADOTTSÁGAI

A BEREG-SZATMÁRI SÜLLYEDÉK HÉVÍZBESZERZÉSI ADOTTSÁGAI A Miskolci Egyetem Közleménye, A sorozat, Bányászat, 81. kötet (2011) A BEREG-SZATMÁRI SÜLLYEDÉK HÉVÍZBESZERZÉSI ADOTTSÁGAI 1 Virág Margit, 2 Dr. Szűcs Péter, 1 Lakatos Attila, Mikó Lajos 1 VIZITERV Environ

Részletesebben

Ivóvíztisztítás és víztisztaságvédelem Dr. Kárpáti, Árpád

Ivóvíztisztítás és víztisztaságvédelem Dr. Kárpáti, Árpád Ivóvíztisztítás és víztisztaságvédelem Dr. Kárpáti, Árpád Ivóvíztisztítás és víztisztaságvédelem Dr. Kárpáti, Árpád Tartalom 1. Víztisztaságvédelem... 1 2. Víz/ivóvíz jelentősége... 4 3. Nyersvíz-bázisok

Részletesebben

11. tétel. Kulcsszavak, fogalmak:

11. tétel. Kulcsszavak, fogalmak: 11. tétel Aszfalttípusok csoportosítása, aszfaltburkolatok építése Jellemezze az aszfalttípusokat az alkalmazott kötőanyag fajtája és alkalmazási hőmérséklet szerint, a készítési és beépítési technológia

Részletesebben

Segédanyag Az I. éves geográfusok és földrajz tanárszakosok magmás kőzettan gyakorlat anyagához ALAPFOGALMAK

Segédanyag Az I. éves geográfusok és földrajz tanárszakosok magmás kőzettan gyakorlat anyagához ALAPFOGALMAK Segédanyag Az I. éves geográfusok és földrajz tanárszakosok magmás kőzettan gyakorlat anyagához Szakmány György - Józsa Sándor 1997-2003. ALAPFOGALMAK Kőzet: A bolygók szilárd anyagát alkotó, kémiailag

Részletesebben

Oszvald Tamás Sycons Kft.

Oszvald Tamás Sycons Kft. PARTFAL STABILIZÁSI MUNKÁK KULCSON REMEDIATION OF KULCS SŐTÉR SÉTÁNY LANDSLIDE AREA Oszvald Tamás Sycons Kft. ÖSSZEFOGLALÁS A Duna jobb partját Budapest és Mohács között 200 km hosszon 20-50 m magasságú

Részletesebben

ÚTMUTATÓ A mezőgazdasági vízszolgáltatás c. kérdőív kitöltéséhez 1. ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK. Az adatáramlás és -feldolgozás rendszere

ÚTMUTATÓ A mezőgazdasági vízszolgáltatás c. kérdőív kitöltéséhez 1. ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK. Az adatáramlás és -feldolgozás rendszere ÚTMUTATÓ A mezőgazdasági vízszolgáltatás c. kérdőív kitöltéséhez 1. ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK Az adatáramlás és -feldolgozás rendszere Az adatlapokat a vízügyi igazgatóságok küldik ki, illetve elektronikus formában

Részletesebben

A Reális Zöldek Klub állásfoglalása a klímaváltozás és a megújuló energiák kérdésében, 2016

A Reális Zöldek Klub állásfoglalása a klímaváltozás és a megújuló energiák kérdésében, 2016 A Reális Zöldek Klub állásfoglalása a klímaváltozás és a megújuló energiák kérdésében, 2016 A Reális Zöldek Klub fontosnak tartja a természet és a környezet állapotának megőrzését és ápolását, ugyanakkor

Részletesebben

Kerámiák archeometriai vizsgálata

Kerámiák archeometriai vizsgálata Bevezetés Kerámiák archeometriai vizsgálata Szakmány György Keramos (görög) agyag agyagból készített tárgy Mázatlan (terrakotta) mázas Szemcseméret alapján finomkerámia max. 0,1-0,2 mm szemcsék, pórusok

Részletesebben

Szakemberek számára. Szerelési útmutató. aurotherm. Szerpentines síkkollektor az aurostep rendszerhez VFK 900 S

Szakemberek számára. Szerelési útmutató. aurotherm. Szerpentines síkkollektor az aurostep rendszerhez VFK 900 S Szakemberek számára Szerelési útmutató aurotherm Szerpentines síkkollektor az aurostep rendszerhez HU VFK 900 S Tartalomjegyzék 1 Megjegyzések a dokumentációhoz 2 Biztonsági tudnivalók Tartalomjegyzék

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. környezetvédelmi engedélyt adok az alábbiak szerint.

H A T Á R O Z A T. környezetvédelmi engedélyt adok az alábbiak szerint. Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 10442-2-20/2010. Ea: dr. Petrovics György (jogi ea.) Lovászi Péter (természetvédelem) Balatonyi Zsolt (hulladékgazd.)

Részletesebben

Tarsoly Péter. Gyapjúzsákbarlangok a Velencei-hegységben

Tarsoly Péter. Gyapjúzsákbarlangok a Velencei-hegységben Tarsoly Péter Gyapjúzsákbarlangok a Velencei-hegységben A Dunántúl középső részén, a Velencei-tó szomszédságában van Magyarország legkisebb, de egyben legidősebb hegysége, a Velencei-hegység. Területe

Részletesebben