Interjú Judittal ÚjraFelkelőNap: Hogyan változtattál ezen? Tehát főleg az anyagiak miatt akartál otthonról dolgozni?

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Interjú Judittal ÚjraFelkelőNap: Hogyan változtattál ezen? Tehát főleg az anyagiak miatt akartál otthonról dolgozni?"

Átírás

1

2 Interjú Judittal Judit 68 éves. Korábban ápolóként dolgozott, ma nyugdíjas és vállalkozó. Amikor megismertük Juditot, nevetve mesélte el nekünk, hogy alig egy éve, hogy vett egy számítógépet otthonra, előtte sosem jutott eszébe, hogy neki is kellene egy. Beiratkozott számítógépes tanfolyamunkra, és meg kell mondanom, csodálatos tanítvány volt: Szorgalmas, lelkes, érdeklődő. A tanfolyam elvégzése után két hónappal Judit megkeresett minket. Arra kért, tanítsuk meg egyszerűbb weboldalt készíteni. Alapvetően ez nincs a repertoárunkban, de azért megegyeztünk Judittal, és készítettünk Neki egy tananyagot. Judit ma megkeresett minket, hogy megköszönjön mindent, és elmesélte, hogy már régóta készít kézműves termékeket, főleg nagyon mutatós dísz cserepes virágokat harisnyanadrágból. Azért akart megtanulni weboldalt készíteni, mert szerette volna ezeket árulni az interneten. Megcsinálta a weboldalt, kiváltott egy vállalkozóit, és Judit ma, 68 évesen bebizonyította, hogy soha nem késő tanulni, változtatni, és tenni valamit a sikerért. Judit ma 68 évesen egy sikeres vállalkozás tulajdonosa! Erről kérdeztük: ÚjraFelkelőNap: Judit, 68 éves vagy, és elképesztően aktív. Mesélj! Judit: Világ életemben roppant aktív voltam, sosem bírtam nyugodni. Ápolónő voltam nyugdíjazásom előtt. Gyönyörű szakma, igazán szerettem. De miután nyugdíjba mentem, nagyon nehéz volt. Nagyon sok időm felszabadult, nem tudtam mit kezdeni magammal, nem találtam értelmet a napjaimnak. Ú: Hogyan változtattál ezen? J: Vettem egy számítógépet. Először nem volt konkrét célom van vele, de idővel kialakult bennem egy vágy arra, hogy valami hasznosat is csináljak a napi céltalan netezésen kívül. Mint mondtam, nagyon aktív vagyok. No meg aztán, a nyugdíjamra is ráfért egy kis kiegészítés. Ú: Tehát főleg az anyagiak miatt akartál otthonról dolgozni? J: Ez így nem teljesen igaz, el voltam a nyugdíjamból. Nem éltem nagyon jól, de anyagi problémám se volt soha. Inkább a tenni akarás hajtott. Unalmas ám nyugdíjasnak lenni, majd meglátod! (nevet) Ú: És, hogy kezdett el kiforrni a vállalkozás? J: Virágokat már elég rég óta csinálok, de eddig magamnak csináltam, kedvtelésből. Tele van velük a lakásom, meg a gyerekeim lakása is. De az előtt sosem fordult meg a fejemben, hogy pénzt lehetne ezzel keresni. Aztán rátaláltam a neten egy weboldalra, ahol GYES-en lévő anyukáknak segítenek vállalkozást indítani. Én ugyan rég voltam GYES-en, de

3 számomra is nagyon hasznos olvasmány volt, és ekkor jött az ötlet, hogy a kis virágaimmal pénzt is lehetne keresni, noha nem meggazdagodni, de nyugdíj kiegészítésnek tökéletes lenne. Egy gond volt csupán, nem értettem eléggé a számítógéphez. Ú: Ekkor jelentkeztél hozzánk J: Igen. Először az ingyenes leckékért iratkoztam fel, féltem rögtön pénzt kiadni. De a kiküldött tananyagok megnyugtattak, jól összeszedett, érthető leckéket kaptam, így jelentkeztem a tanfolyamra. Nagyon sokat segített, a mindennapi használathoz már egyáltalán nincs szükségem segítségre. Ú: Ekkor már elkezdted árulni a virágokat? J: Igen, ekkor már kicsiben elkezdtem. Weboldalt ekkor még nem tudtam csinálni, így hirdetőoldalakon kezdtem el hirdetni. Szerencsére már a második nap befutott az első vevőm. Aztán a fiam tanácsolta, hogy csináltassak valakivel weboldalt. Meg is kerestünk egy céget, de egy vagyont kértek volna érte. Gondoltam, nem kell nekem a legmodernebb vívmányokkal működő oldal, egy picike egyszerű oldal is elég lesz indulásnak. Ekkor kerestelek meg titeket. Ú: Könnyűnek találtad elsajátítani a weboldalkészítést? J: Mivel ismét egy jól összerakott leckét kaptam, igen. Főleg a videók, amiket felvettetek segítettek sokat, azokat le tudtam másolni. Lépésről lépésre sikerült összerakni az oldalt. Persze nem lettem programozó (nevet) ez tényleg egy egyszerű oldal, de tökéletesen elég volt ez. Ú: Hogy állsz ma? J: Napról napra törünk fel, mint a talajvíz. (nevet.). Fiam, ugyan messze van, de nagyon sokat segít bármiben, én pedig gyártom a virágokat. Nagyon élvezem, nem érzem már azt a céltalanságot, mint előtte. Ú: Nem szoktak az emberek meglepődni, hogy 68 évesen kezdtél el vállalkozni? J: De igen, sosem értem miért. Szerintem semmivel nem késtem el. Sok velemkorú barátnőm mondja, hogy ők is olyan szívesen foglalkoznának ezzel, vagy azzal, de már öregek hozzá. Szerintem ez csak egy kifogás, amit az ember magának talál ki, hogy ne kelljen semmit csinálnia, semmin változtatni. Félelem van e mögött szerintem. Én megvalósítottam az álmom, és hogy ezt 68 évesen? Hát tessék elképzelni, a nyugdíj után is tovább forog a Föld! (nevet.)

4 Internetezz biztonságosan! Avagy mire vigyázz netezés közben, ha nem akarod megjárni? Sokan sajnos nem is sejtik, hogy az internet bizony veszélyes is tud lenni. Rengeteg haszna is van persze csodás találmány ; Bármilyen információt, adatot, tudást megtalálunk. Bárkivel felvehetjük a kapcsolatot. Bármit megtehetünk, elintézhetünk. Számos hétköznapi tevékenységet tehetünk egyszerűbbé, gyorsabbá. Ugyanakkor vigyáznunk kell magunkra. Erről szól ez a cikk. Számos internetes átverésről, csalásról tudnék mesélni. Sok olyan emberrel is találkoztam már, akik internetes átverések áldozatai lettek. Talán most kicsit magam ellen is beszélek, hiszen én arra próbálom rábírni a nyugdíjasokat, hogy internetezzenek, használják a számítógépet. Továbbra is ez a célom, hiszen egy nagyon hasznos, és csodálatos lehetőséget hagy ki, aki nem internetezik. Mindazonáltal nagyon rossz ember lennék, ha nem hívnám fel a figyelmet a veszélyekre is. Mert veszélyei is vannak az internetnek, de ha ismerjük ezeket nem érhet baj. Ugyanolyan dolog ez, mint átmenni egy kereszteződésen. Az is veszélyes, hiszen autók járnak rajta, és sajnos előfordul, hogy elütnek valakit. De ettől még nem hagyjuk abba a kereszteződések használatát sem, csak körültekintően körülnézünk, mielőtt elindulnánk. Ugyanez a kérésem az internethasználattal kapcsolatban is használjuk, mert csodálatos, de legyünk körültekintőek. Néhány dolog, amire mindenképpen figyelni kell Ne adjunk meg idegeneknek olyan adatokat, amivel visszaélhetnek. Jellegzetes példa erre, amikor egy család nyaralás előtt örömködve kiírja Facebookra, hogy Hurrá nyaralunk, egy hétig Görögországban leszünk!. Ez nagy butaság, ugyanis sajnos ezzel meghívót küldenek a betörőknek. Mit látnak a betörők? A család jómódú, hiszen megteheti, hogy Görögországban nyaral, és egy hétig nem lesznek otthon! És sajnos mire a család hazaér, megrövidültek egy tv-vel, illetve néhány arany ékszerrel. Ez sajnos nem mese habbal, elég sokszor előfordult már, híradások is foglalkoztak a témával. Nem kell tehát mindent kiírni Facebookra!

5 Bankkártyánk adatait SENKINEK ne adjuk ki! Ha interneten hirdetünk, nagyon könnyen megtalálhatnak minket úgynevezett scammerek. Ezek egyszerű, pitiáner bűnözők, többnyire külföldön tevékenykednek, de Magyarországon is vannak sajnos internetes csalók. Ők általában nagyon kecsegtető árat ajánlanak az eladni kívánt termékünkért, elérik, hogy kipostázzuk azt, mert nagyon sürgős, ám a pénzt soha nem utalják el. Ez működik fordítva is, velünk utaltatják el a pénzt, de a terméket sosem kapjuk meg. Ez ijesztőnek hangzik, de egyáltalán nem kell megijedni, ugyanis van egy megoldás. A megoldás: mindent csak személyesen! Soha ne adjunk ki úgy pénzt a kezünkből, hogy nem láttuk, nem próbáltuk ki az adott terméket. Mindig legyen vírusírtó a számítógépünkön! Továbbá amúgy sem kell mindent rámenteni a számítógépünkre, teljesen felesleges minden nekünk tetsző képet lementeni, hiszen ezek ismeretlen forrásból származnak, könnyen vírusosak lehetnek. Valamiért az ember hajlamos arra, hogy ha valamit leírva lát, szép megfogalmazásban, hitelesen, akkor azt el is hiszi, és rögtön készpénznek veszi. Az interneten gyakorlatilag bárki írása elénk kerülhet, nem kell tehát mindent szentírásnak venni. Én is írhatok egy irodalmi értekezést, ha elég hiteles vagyok el fogják hinni, hogy nyelvész vagyok, miközben lehet, lövésem sincs az egészről! Ne feledjük, az internet anonim! Lehet barátkozni, ismerkedni (sőt, kell is, hiszen ez a legjobb dolog a világon.) de jegyezzük meg: a számítógép másik oldalán bárki ülhet!

6 Három trükk, amitől eldobod az agyad! Nagyon komolyan mondom, ezek nagyon jó trükkök, imádni fogod őket! Egyrészt azért, mert ingyenesek, ami ugye fontos. Másrészt pedig azért, biztos vagyok benne, hogy a háromból legalább egy kérdés már foglalkoztatott, okozott problémát. Hát, oldjuk meg! 1, Bárhonnan tudsz nyomtatni Én gyakran ki szoktam nyomtatni számomra érdekes oldalakat, hogy később is meglegyenek. És te? Nagyon könnyen megteheted! Tegyük fel, hogy éppen egy recepttárat nézegetsz, és szeretnéd kinyomtatni az oldalt. Nos, mi sem egyszerűbb: vidd egy üres részre az egeret, és nyomd meg az egér jobb gombját! Meg fog jelenni egy függőleges menü, itt keresd meg a nyomtatás, vagy Print feliratot. Kattints rá, és meg fog jelenni a saját nyomtatód menüje. Ugye, milyen egyszerű? 2, Reklámok eltüntetése Sokakat zavarnak az internetezés közben előbukkanó reklámok. Teljesen ingyenesen, és nagyon egyszerűen el lehet őket tüntetni, hogy ne zavarjanak többet! Felugró ablakok, videó előtt megjelenő reklámok és mindenhol ott villogó tartalmak, amikre nem vagy kíváncsi Lassítja a netet, rontja a böngészési élményt. Szabadulj meg tőlük! Először is Firefox vagy Google Chrome böngésző használata javasolt. Most ezek a leggyorsabb és legjobb böngészők, mindenkinek ajánlott ezeket használni. A következő weboldalt kell megkeresnünk:

7 Kattintsunk az Install gombra (a for Opera azért van ott, mert én Opera böngészőt használtam, de ha te mondjuk Mozillát használsz, akkor Install for Mozilla lesz ott.) A következő oldal így fog kinézni, jelzem, hova kattins:

8 Ez után Installingra fog átváltani a szöveg, ez telepítést jelent, tehát telepíti a böngészőbe a programot. És készen is vagyunk. Hello reklámok! 3, Sok idegesítő, lájkot kérő kamu weboldal Facebookon. Sajnos ezek iszonyatosan sokan vannak. Mondom, mire gondolok: Egy kecsegtető, érdekes hírt osztanak meg az oldalon. Pl. meghalt Győzike. Vagy tudd meg mit mondott Damu Roland mikor a börtön után találkozott Vajna Timivel. Ez a kettő létező kamucikk volt. Ha rákattintottál a weboldalra, arra kért az oldal, hogy tetszikeld, mielőtt elolvasod a cikket. Itt meg is állnék egy pillanatra, mert két dolgot kell tudni : a, ezek az oldalak így reklámoznak, ilyen etikátlan módon. b, ezek az oldalak pénzt kapnak a lájkok után, ugyanis ezzel együtt más oldalakat is betekszikelsz. Pl így kezdett el a fél Facebookos ismerőslistám betetszikelni egy szlovák énekest. Csodálkoztam is, ki ez az énekes, én miért nem ismerem. Majd nagyon kíváncsi lettem, több ismerősömet megkérdeztem, és ők sem tudták ki ez, és soha nem tetszikelték be. Betetszikelték viszont ezeket a kamu cikkeket, így jutottak el a szlovák énekesig. Ki van ez találva! Nagyon sokszor ezek vírust is tartalmaznak, ezért kezdtek el sokan pornót kirakni a Facebookra. Nem akartak ők pornót kitenni, csak rákattintottak egy vírusos linkre. Hogyan lehet ezt elkerülni? Egyrészt, híreket híroldalak tesznek közzé. Pl index, origó, blikk, hír24, sorolhatnám. Másra ne kattintsunk, mert átverés. Ezek a kamu oldalak egyébként is nagyon fura nevekkel szoktak működni, pl namostfigyelj.hu, és hasonlók. Angol szövegekre se kell kattintani, általában ezek vírusosak. Válogassuk meg, mire kattintunk, mit tetszikelünk!

9 Tíz gyakran előforduló hiba és megoldásaik (Első rész.) Vannak nagyon idegesítő problémák gépezés közben. Bezáródott egy ablak? Lefagyott a program? Elment a hang? Nem tölt be egy weboldal? Nem tudod, hova mentett egy képet a gép? Mindre van megoldás! Az első részben 5 ilyet veszünk végig. 1, Bezáródott véletlenül egy ablak Velem rengetegszer előfordult már, és persze Murphy törvénye, az ember ilyenkor mindig valami fontos dolgot olvasott/nézett éppen, és tudom, milyen bosszantó véletlenül bezárni, hiszen elveszhet az információ. Persze, mérgelődhetsz miatta, vagy visszakeresheted az előzményekből, ami elég sokáig tart, de én most mondok egy olyan megoldást, ami nem csak sokkal gyorsabb, de ha engem kérdezel piszkosul elegáns is : Nyomd meg a CTRL + SHIFT + T betűkombinációt, és azonnal meg fog jelenni az ablak, amit bezártál. (A CTRL, azaz control billentyűt a billentyűzet bal alsó sarkában találod, Ctrl felirat van ráírva. A shift szintén bal oldalt, pontosan a Ctrl felett van, egy felfelé mutató nyilat láthatsz rajta. A T betű a T betű. Ezeket egymás után nyomd meg. ) 2, Lefagyott a program Ez is iszonyat idegesítő, és sokszor annyira le tud fagyni, hogy kilépni se tudunk belőle legalábbis nem a megszokott módon. Itt két megoldási javaslatom is van: a, Ctrl + Alt + Delete gombok egymás után való lenyomása. Ekkor elő fog jönni a feladatkezelő, és itt már be fogjuk tudni zárni a programot. b, Alt + Tab (bal oldalt, két ellentétes irányba mutató nyíl van rajta) egymás utáni megnyitása átvált egy másik megnyitott programra, ilyenkor a tálcán (alul a függőleges sáv) be tudjuk zárni a programot. Persze, ha ezek egyike se működik, csak a resete gomb maradt, de ezt kerüljük. Ez a számítógép erőszakkal való újraindítása, ismételt használata tönkreteheti a gépet.

10 3, Elment a hang Ennek iszonyat sok oka lehet, vannak egyszerűek, amelyeket mi is megoldhatunk, és vannak olyanok, amikhez szerelőre van szükség. Ha bekövetkezik ez a gond, ne rohanjunk rögtön szerelőhöz, hanem csináljuk végig a következő lépéseket: a, A képernyő jobb alsó sarkában keressük meg ezt: Nem teljesen ugyanígy fog kinézni, valószínűleg a háttere sem lesz barna, de a hangszóró ikon ugyanilyen lesz. Kattintsunk rá. Ilyen ha működik: (itt egyébként ha föl le mozgatjuk a csuszkát, a hangerőt is tudjuk állítani.)

11 És ilyen, ha le van némítva: Ha ezt látjuk, akkor meg van, miért nincs hang. Kattintsunk a hangszóróra. Érdemes még továbbá asztali gép esetében a hangfalat megnézni, előfordulhat, hogy kicsúszott a csatlakozó, a kábel. Végül érdemes egy vírusírtást lefuttatnunk, ugyanis vírus is okozhat ilyet. Ha ezek mind nem mennek, érdemes megnézetnünk egy szerelővel, mert a hangkártya problémája is lehet,az pedig sajnos nem házipatikás gond, itt már szakemberre lesz szükség. 4, Nem tölt be egy weboldal Mint mindennek, ennek is számos oka lehet, nézzük végig azokat, amiket egyszerűen te is megtehetsz ilyen esetben. a, Biztos, hogy nem szakadt meg az internet? Nem viccelek, velem sokszor előfordult! Ilyenkor szépen kapcsold ki a modemet, és pár perc múlva kapcsold vissza, valószínűleg, működni fog! b, A böngészők szeszélyesek néhány éve már, hogy számítógépen dolgozom, de mindig váltogatnom kell a böngészőket hiszen a gyártók is folyamatosan frissítik ezeket, és ezek a frissítések nem mindig sikerülnek jól. Régen pl Google Chrome párti voltam, ma már nem, ma már operát vagy Mozillát használok. Javaslom neked is, ha valami nem működik az egyik böngészőről, érdemes megpróbálni a többiről! (És igen, érdemes több böngészőt tartani a gépen, egyáltalán nem felesleges helyfoglalás, hasznos!)

12 c, Túl nagy falat Vannak olyan weboldalak (bár én eltiltanám a programozástól azt a programozót, aki ilyet készít) amelyek nagyon meg tudják terhelni a rendszert. Mire gondolok? Amikor a weboldal tele van csillogó villogó ugráló kiabáló önmagát felgyujtó figurákkal, úgynevezett flash animációkkal. Ha egy ilyen oldal nem tölt be, ne is bánjuk egy pillanatra sem! d, Türelem rózsát terem Vagyis néha csak várni kell néhány percet, ugyanis a weboldalnál is lehet technikai probléma. Érdemes később újra próbálkozni. 5, Lementettél egy képet, de hova mentette? Többen jeleztétek, hogy ez bosszúságot okoz, de van rá egy nagyon nagyon egyszerű megoldás, megmutatom! Amikor egy képet letöltesz, minden böngészőben vissza tudod keresni. Nézzük meg a két legtöbbet használt böngészőt (Mozilla, Google Chrome.) (Ha más böngészőt használsz se ess kétségbe, mindig a jobb felső sarokban tudsz elindulni ahogy majd látni is fogod.) a, Mozilla A mozilla böngészőt használva a jobb felső sarokban láthatsz egy ilyen kicsi lefele mutató nyilat. Kattints rá, ott lesznek a letöltéseid. (Nekem nincs ott semmi, de neked nyilván ott lesz, amit letöltöttél.) Időrendi sorrendben mutatja, a legfrissebb van fölül. Ha megtaláltad, amit keresel, kattints rá az egér jobb gombjával, és kattints arra, hogy mutassa mappában. Ettől meg fog nyílni abban a mappában, ahova mentette. (Ebből azt is meg tudod, hova szokott menteni.)

13 b, Google Chrome Google Chrome-t használva az oldal jobb felső sarkában van az a 3 vonal, amit a képen is nyíllal jelölök felül. Oda kattint, és meg fog jelenni ez a függőleges menü amit látsz a képen. Itt a Letöltésre kell kattintanod, ahogy jelölöm is. A többi már ugyanaz, amit leírtam a mozillánál.

14 Szövegszerkesztés Talán most kezdő vagy, de mire végzünk, profi leszel! Miért kellene megtanulnod a szövegszerkesztést? Azért, mert a mindennapi életben, ügyek intézéseihez, bármilyen feladathoz munkához nagy segítséget nyújt, szerintem manapság elkerülhetetlen, hogy tudd használni. Kezdjük hát! 1.RÉSZ A WORD2007 rendkívül sokoldalú szolgáltatást nyújtó szövegszerkesztő, melyet elsősorban irodai munkákban használnak. Ha gépünkre telepítettük az OFFICE programcsomagot, azt elindíthatjuk a START / MINDEN PROGRAM / MICROSOFT OFFICE / MIROSOFT OFFICE WORD 2007 útvonalon, vagy keressük meg az Asztalon az ikonját és kattintsunk rá kettőt. Ezután várjunk néhány másodpercet és a program bejelentkezik. A képernyőn egy új, tiszta lapot láthatunk, amelyre írhatunk. A szövegszerkesztő felépítését a következőképpen lehetne bemutatni:

15 Kezdjünk el írni valamit, és meg fog jelenni a képernyőn. A hibásan írt szavakat a program helyesírás ellenőrző szolgáltatása hullámos piros vonallal aláhúzza, megkönnyítve a helyesírási hibák megtalálását. Formázás A karakterek formázása a betűk külalakjának, megjelenési módjának beállítását jelenti. Előtte a formázandó szöveget ki kell jelölni. Formázás ikonok segítségével A Formázás eszköztárt a Kezdőlap menüből nyithatjuk meg. Ikonjai a következők: 1,aktuális-betűtípus 2.betűtípus.kiválasztása.a.legördülő.listából 3.aktuális.betűméret 4.betűméret.kiválasztása a legördülő listából 5. a kijelölt szöveg vastag (félkövér) lesz 6. a kijelölt szöveg dőlt betűs lesz 7. a kijelölt szöveg aláhúzott lesz 8. a betűméret növelése 9. a betűméret csökkentése 10. a formázások törlése 11. a betűk héttérszíne (kiemelő szín) 12. aktuális betűszín Az és 7. nyomógombok külön és egymással együtt is alkalmazhatók. Visszavonáshoz újra kattintsunk a megfelelő gombokra. Ha a betűméret listában nem találunk olyat, amilyet szeretnénk (pl. 13-as méret), kattintsunk a méretet tartalmazó ablakba, ez eredeti méretet töröljük ki, és írjuk be a megfelelőt. Ha egy kijelölt szövegben többfajta betűméret és típus szerepel, akkor az 1. és 3. mező üresen marad.

16 A betűszín beállításához a formázó eszköztár végén található Betűszínikon melletti legördülő menüre kell kattintatunk, ahol kiválasztjuk a megfelelő színt. Formázás menüből Használjuk a Kezdőlap menü Betűtípus menüpontját! Kattintsunk a jobb oldalon levő legördülő menüre! A Betűtípus lapon a betű típusát, stílusát és méretét állíthatjuk be, alatta menüből választhatjuk az Aláhúzás fajtáját és a színt. A különleges effektusok kiválasztásához a kis négyzetbe pipát kell tennünk (egérkattintással). A Minta mezőben megnézhetjük, hogyan látszik majd a lapon a betű. Ha a beállítást megfelelőnek találjuk, nyomjuk meg az OK gombot, és a változtatások a kijelölt szövegrészen máris érvénybe lépnek.

17 A Betűtípus ablak Térköz és pozíciófülecskéjére kattintva beállíthatjuk a betűk közötti térközöket (ritkíthatjuk, sűríthetjük is őket), megadhatjuk a vízszintes irányú pozíciójukat is (egyes betűket a sor alá vagy fölé helyezhetünk. kiigazíthatjuk az egyes betűtípusok közötti méretbeli különbségeket is. Különleges karakterek beszúrása Ezzel olyan karaktereket is meg tudunk jeleníteni, amelyek nincsenek a billentyűzeten. Először állítsuk a kurzort a szövegnek arra a pontjára, ahová szeretnénk beszúrni a különleges karaktert! Aztán válasszuk a Beszúrás menü jobb oldalán levő Szimbólumok gyorsgombot. Ha rákattintunk, a legutoljára beszúrt 20 különleges karaktert láthatjuk.

18 Ha ezek között nincs a beszúrandó karakter, válasszuk a További szimbólumok gombot! A betűtípusnál válasszuk ki azt a karakterkészletet, amelyben a kívánt jel megtalálható! A kiválasztás után kattintsunk a Beszúrás gombra. Ezután kattintsunk a Bezárás gombra. A beszúrt speciális karakterek éppúgy formázhatók, mint a közönséges betűk. MENTÉS Írásunkat úgy tudjuk megőrizni, hogy lemezre mentjük. Ehhez egyszerűen kattinthatunk a Mentés ikonra. vagy használhatjuk az Office gomb / Mentés pontját. Ennek hatására a következő ablak jelenik meg:

19 Ha a dokumentumunk még nem volt mentve, a Mentés másként ablak jelenik meg. A mentés helyet alapértelmezés szerint a Dokumentumok könyvtár lesz, de ezt az Intéző ablakában tallózva megváltoztathatjuk. A program fájlnévként az első néhány szó karaktereit ajánlja fel, de ezt is megváltoztathatjuk. Egyszerűen írjuk át! A fájl típusa alapértelmezés szerint Word 2007-es dokumentum, amelynek kiterjesztése.docx. A legördülő menüből választhatunk más típust is. (Ha Word típusú dokumentumot választunk, akkor az Office régebbi típusú szövegszerkesztőiben is megjeleníthetjük írásművünket.) Ha dokumentumunkat már egyszer elmentettük és módosításra nyitottuk meg, egyszerűen kattintsunk a Mentés ikonra! A program most nem kérdez semmit, hanem egyszerűen felülírja a régi fájlt az újabbal, a módosított dokumentummal. NYOMTATÁS A nyomtatás az elkészített dokumentum papíron történő megjelenítését szolgálja. Ehhez szükséges, hogy gépünkhöz valamilyen nyomtatót telepítsünk. Mielőtt dokumentumunkat kinyomtatnánk, feltétlenül nézzük meg, hogyan helyezkedik majd el a szöveg a papíron. Erre a célra szolgál az Office menü Nyomtatás / Nyomtatási kép parancsa, amelyet a megfelelő ikonnal is aktivizálhatunk. (Ugyanis a nyomtatás lassú és költséges művelet, sok időt és energiát megtakarítunk, ha a hibák a nyomtatás előtt kiderülnek.)

20 Ezzel be is fejeztük a szövegszerkesztés első leckéjét, a folytatás a magazin következő számában lesz megtalálható!

21 Témázzunk! Minden számban szeretnénk hozni egy mindenki számára érdekes, aktuális témát, ami nem a számítógépkezelésről szól. A mai, első témánk a termékbemutatók lesznek. Szerintem mindenki hallott már ezekről, általában telefonon keresik meg az embert, és ajánlanak neki valami kihagyhatatlan előadást, vagy valami ajándékot, csak el kell jönni ide, meg ide, és végighallgatni egy kis előadást, sokszor azt se, és meg is kapja. És amikor elmegy oda ez ember, erőszakosan, zsarolva, megpróbálnak rásózni valami irreálisan drága hülyeséget, amit egyébként ők maguk negyedáron, vagy még olcsóbban szereznek be. Ismerős? Csodás elven működő lámpák, amik a halottat is feltámasztják, konyhai edények, amikben lehetetlen odaégetni az ételt, víztisztítók, párologtatók, masszázs készülékek, és még sorolhatnám. Szeretném mindenki figyelmét felhívni ezekre, vigyázzunk ezekkel a cégekkel! A termékeiket nem ismerem annyira, hogy a minőségéről tudjak nyilatkozni, de erősen kétlem, hogy egy ilyen csoda lámpával mindenféle betegséget meg lehet gyógyítani! Továbbá, ha már használjuk az internetet, használjuk jóra, ne dőljünk be elsőre az ilyen cégeknek, ahol azt mondják, ez az akció csak ma él! Ha ma nem vásárol, sokkal drágább lesz! Mindenkinek azt mondják, és ők maguk szabják meg az árat (orbitálisan magas árréssel), tehát mitől emelkedne az az ár? Ugyan már! Tehát, megint csak visszakanyarodunk az internethez, de pont ez a jó benne: Keressünk az interneten, mielőtt vásárolunk! És végül a titok, amit nem szabadna elárulnom: Bármelyikünk megteheti, amit Judit tett! Elég bátor vagy hozzá?

A WORD2003 rendkívül sokoldalú szolgáltatást nyújtó szövegszerkesztő, melyet elsősorban irodai munkákban használnak.

A WORD2003 rendkívül sokoldalú szolgáltatást nyújtó szövegszerkesztő, melyet elsősorban irodai munkákban használnak. A szövegszerkesztés lépései ELSŐ LÉPÉSEK AZ OFFICE WORD 2003-AS PROGRAMMAL A WORD2003 rendkívül sokoldalú szolgáltatást nyújtó szövegszerkesztő, melyet elsősorban irodai munkákban használnak. Ha gépünkre

Részletesebben

Az alábbiakban szeretnénk segítséget nyújtani Önnek a CIB Internet Bankból történő nyomtatáshoz szükséges böngésző beállítások végrehajtásában.

Az alábbiakban szeretnénk segítséget nyújtani Önnek a CIB Internet Bankból történő nyomtatáshoz szükséges böngésző beállítások végrehajtásában. Tisztelt Ügyfelünk! Az alábbiakban szeretnénk segítséget nyújtani Önnek a CIB Internet Bankból történő nyomtatáshoz szükséges böngésző beállítások végrehajtásában. A CIB Internet Bankból történő nyomtatás

Részletesebben

Közoktatási Statisztika Tájékoztató 2012/2013. Használati útmutató

Közoktatási Statisztika Tájékoztató 2012/2013. Használati útmutató Közoktatási Statisztika Tájékoztató 2012/2013 Tartalomjegyzék 1. Technikai információk... 2 2. Publikus felület... 2 2.1 Bejelentkezés... 2 2.2 Összesítés... 3 2.2.1 Statisztikai tábla megtekintése...

Részletesebben

Ismerkedés az új felülettel

Ismerkedés az új felülettel Ismerkedés az új felülettel A 2003-as verzióhoz képes változott a menüszerkezet. Az ablak tetején menüszalag található, amely előtérbe helyezi a legfontosabb parancsokat, így nem kell a program legkülönbözőbb

Részletesebben

Oktatási segédanyag. Weboldalszerkesztési gyakorlatok

Oktatási segédanyag. Weboldalszerkesztési gyakorlatok Oktatási segédanyag Weboldalszerkesztési gyakorlatok Bevezetés A korábbi oktatási segédanyagokban megismertük a weboldalszerkesztés gyakorlatát. Ennek a segédanyagnak a célja, hogy gyakorlati példákon

Részletesebben

Szia Ferikém! Készítek neked egy leírást mert bánt, hogy nem sikerült személyesen megoldani a youtube problémát. Bízom benne, hogy segít majd.

Szia Ferikém! Készítek neked egy leírást mert bánt, hogy nem sikerült személyesen megoldani a youtube problémát. Bízom benne, hogy segít majd. Szia Ferikém! Készítek neked egy leírást mert bánt, hogy nem sikerült személyesen megoldani a youtube problémát. Bízom benne, hogy segít majd. Első lépés: Töltsd le a programot innen: http://download.vessoft.com/files/fyds/freeyoutubedownoad.exe

Részletesebben

Szöveges műveletek. Mielőtt nekikezdenénk első szövegünk bevitelének, tanuljunk meg néhány alapvető műveletet a 2003-as verzió segítségével:

Szöveges műveletek. Mielőtt nekikezdenénk első szövegünk bevitelének, tanuljunk meg néhány alapvető műveletet a 2003-as verzió segítségével: Alapvető szabályok Mielőtt nekikezdenénk első szövegünk bevitelének, tanuljunk meg néhány alapvető műveletet a 2003-as verzió segítségével: Minden szöveges elem szövegdobozban, objektumban helyezkedik

Részletesebben

EDInet Connector telepítési segédlet

EDInet Connector telepítési segédlet EDInet Connector telepítési segédlet A cégünk által küldött e-mail-ben található linkre kattintva, a következő weboldal jelenik meg a böngészőben: Az EdinetConnectorInstall szövegre klikkelve(a képen pirossal

Részletesebben

Képek és grafikák. A Beszúrás/Kép parancsot választva beszúrhatunk képet ClipArt gyűjteményből, vagy fájlból. 1. ábra Kép beszúrása

Képek és grafikák. A Beszúrás/Kép parancsot választva beszúrhatunk képet ClipArt gyűjteményből, vagy fájlból. 1. ábra Kép beszúrása Képek beszúrása A Beszúrás/Kép parancsot választva beszúrhatunk képet ClipArt gyűjteményből, vagy fájlból. 1. ábra Kép beszúrása Az eszköztárról is beszúrhatunk ClipArt képeket, ha kihúzzuk a ClipArt ikont,

Részletesebben

Szövegszerkesztés alapok WORD Formázások

Szövegszerkesztés alapok WORD Formázások Szövegszerkesztés alapok WORD Formázások A formázás sorrendje 1. Begépelem a szöveget folyamatosan 2. Helyesírást ellenőrzök 3. Entert (bekezdés) vagy Shift + Entert ütök 4. Formázok KIJELÖLÖM A FORMÁZANDÓ

Részletesebben

Egyszerűbb a Google keresőbe beírni a Sharepoint Designer 2007 letöltés kulcsszavakat és az első találat erre a címre mutat.

Egyszerűbb a Google keresőbe beírni a Sharepoint Designer 2007 letöltés kulcsszavakat és az első találat erre a címre mutat. A feladat megoldásához a Sharepoint Designer 2007 programot használjuk, mely ingyenesen letölthető a Microsoft weboldaláról. Az érettségi aktuális szoftverlistája alapján az Expression Web 2, az Expression

Részletesebben

Mire jó az önéletrajz? Az önéletrajz egy olyan dokumentum, ami bemutat minket a munkaadó számára.

Mire jó az önéletrajz? Az önéletrajz egy olyan dokumentum, ami bemutat minket a munkaadó számára. Mire jó az önéletrajz? A felnőtt önálló élethez szükségünk van egy fizető állásra. Az álláskereséshez szükség van egy önéletrajzra. Az önéletrajz egy olyan dokumentum, ami bemutat minket a munkaadó számára.

Részletesebben

Alapvető beállítások elvégzése Normál nézet

Alapvető beállítások elvégzése Normál nézet Alapvető beállítások elvégzése Normál nézet A Normál nézet egy egyszerűsített oldalképet mutat. Ez a nézet a legalkalmasabb a szöveg beírására, szerkesztésére és az egyszerűbb formázásokra. Ebben a nézetben

Részletesebben

PDF. Tartalomjegyzék 1/21

PDF. Tartalomjegyzék 1/21 PDF Napjainkban a publikálás elterjedt formája a PDF dokumentumok előállítása. A weben ez szinte szabvánnyá vált hosszú dokumentumok esetén. Akkor is nagyon hasznos lehet, ha a gondosan megformázott word

Részletesebben

A LOGO MOTION TANÍTÁSA

A LOGO MOTION TANÍTÁSA A LOGO MOTION TANÍTÁSA ÍRTA: SZABÓ JÁNOS TANÍTÓ 2010, KECEL LOGO MOTION TANÍTÁSA KÉSZÍTETTE: SZABÓ JÁNOS TANÍTÓ 2010. 1 1. FOGLALKOZÁS Kattintsunk a Logo motion ikonjára. A Színes teki. Ez a program ablaka.

Részletesebben

Prezentáció, Prezentáció elkészítése. Diák

Prezentáció, Prezentáció elkészítése. Diák Microsoft Office PowerPoint 2003 esetén Új dia létrehozása A Fájl/Új dokumentum vagy a Szokásos eszközsoron található ikon használatával tudunk Új diasorozatot, prezentációt készíteni. (De az előző fejezetben

Részletesebben

A szövegszerkesztő program (MS Word)

A szövegszerkesztő program (MS Word) A szövegszerkesztő program (MS Word) A Word szövegszerkesztő a Microsoft Office programcsomag része. A csomag telepítése után általában a Start menü/minden program/microsoft Office menü alatt találjuk

Részletesebben

Táblázatkezelés 2. - Adatbevitel, szerkesztés, formázás ADATBEVITEL. a., Begépelés

Táblázatkezelés 2. - Adatbevitel, szerkesztés, formázás ADATBEVITEL. a., Begépelés Táblázatkezelés 2. - Adatbevitel, szerkesztés, formázás ADATBEVITEL a., Begépelés Az adatok bevitelének legegyszerűbb módja, ha a táblázat kijelölt cellájába beírjuk őket. - számok (numerikus adatok) -

Részletesebben

A program elérése. Google Chrome

A program elérése. Google Chrome A program elérése A programot a www.omnt-szamla.hu oldalról lehet elérni. Jelenleg a www.omnt.hu oldalról is ugyanúgy elérhető. Továbbá a www.omnt-szamla.hu oldalon a belépés gombra kattintva szintén a

Részletesebben

Microsoft Office Word (2013) Jellemzői: Grafikus szövegszerkesztő program, sokféle formázási lehetőséggel. Ablak részei : címsor

Microsoft Office Word (2013) Jellemzői: Grafikus szövegszerkesztő program, sokféle formázási lehetőséggel. Ablak részei : címsor menüszalagok Microsoft Office Word (2013) Jellemzői: Grafikus szövegszerkesztő program, sokféle formázási lehetőséggel. Ablak részei : címsor vonalzó Navigációs ablakrész görgetősáv állapotsor Szöveg formázása

Részletesebben

INFORMATIKA Felvételi teszt 1.

INFORMATIKA Felvételi teszt 1. INFORMATIKA Felvételi teszt 1. 1) Mi a szoftver? a) Szoftvernek nevezzük a számítógépet és minden kézzel megfogható tartozékát. b) Szoftvernek nevezzük a számítógépre írt programokat és az ezekhez mellékelt

Részletesebben

Dokumentáció. IT Worx. Web eszközök Hír box. 1. Első lépések

Dokumentáció. IT Worx. Web eszközök Hír box. 1. Első lépések Dokumentáció IT Worx Web eszközök Hír box 1. Első lépések A szöveg melletti háromszögre kattintva rendezhetjük a hír boxokat abc szerinti növekvő vagy csökkenő sorrendbe: Ha rákattintunk az egyik hír box

Részletesebben

FTP Az FTP jelentése: File Transfer Protocol. Ennek a segítségével lehet távoli szerverek és a saját gépünk között nagyobb állományokat mozgatni. Ugyanez a módszer alkalmas arra, hogy a kari web-szerveren

Részletesebben

VisualBaker Telepítési útmutató

VisualBaker Telepítési útmutató VisualBaker Telepítési útmutató Office Hungary Bt web: www.visualbaker.hu e-mail: info@visualbaker.hu Tartalomjegyzék: Telepítési útmutató... 1 Tartalomjegyzék:... 2 Első lépések:... 3 Telepítési kulcs...

Részletesebben

Ismerkedés a Word 2007 felületével

Ismerkedés a Word 2007 felületével Ismerkedés a Word 2007 felületével A Word 2007 használata A Microsoft Word első, Windows operációs rendszerhez készült változata 1989 novemberében jelent meg. Az eredeti és az újabb verziók, illetve a

Részletesebben

Word V. tabulátortípus meg nem jelenik: Tabulátor - balra, Tabulátor - jobbra,

Word V. tabulátortípus meg nem jelenik: Tabulátor - balra, Tabulátor - jobbra, Word V. Tabulátorok A tabulátorok (tabulátorhely: A vízszintes vonalzó azon pontja, amely meghatározza a szövegbehúzást, illetve a szövegoszlop kezdetét.), segítségével a szöveget balra, jobbra, középre,

Részletesebben

18. Szövegszerkesztők

18. Szövegszerkesztők 18. Szövegszerkesztők A szövegszerkesztés olyan számítógépes művelet, amelynek során később nyomtatásban megjelenő szövegegységeket, dokumentumokat hozunk létre, majd azokat papírra kinyomtatjuk. A különböző

Részletesebben

MUNKAANYAG. Angyal Krisztián. Szövegszerkesztés. A követelménymodul megnevezése: Korszerű munkaszervezés

MUNKAANYAG. Angyal Krisztián. Szövegszerkesztés. A követelménymodul megnevezése: Korszerű munkaszervezés Angyal Krisztián Szövegszerkesztés A követelménymodul megnevezése: Korszerű munkaszervezés A követelménymodul száma: 1180-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-004-55 SZÖVEGSZERKESZTÉS

Részletesebben

Választó lekérdezés létrehozása

Választó lekérdezés létrehozása Választó lekérdezés létrehozása A választó lekérdezés egy vagy több rekordforrásból származó adatokat jelenít meg. A választó lekérdezések a táblák, illetve az adatbázis tartalmát nem változtatják meg,

Részletesebben

Adóbevallás leadása elektronikusan

Adóbevallás leadása elektronikusan Adóbevallás leadása elektronikusan Ügyfélkapu regisztráció és bejelentkezés Első lépésben szükségünk lesz Ügyfélkapu fiókra ennek a létrehozásához be kell fáradnunk az okmányirodába, és regisztrációt kell

Részletesebben

A számítógép beállításainak megváltoztatása

A számítógép beállításainak megváltoztatása Megjelenés és témák Először tekintsük át, hogy hogyan lehet a képernyőn megjelenő elemek küllemét módosítani. Válasszuk a Start menü Vezérlőpultban a Megjelenés és témák hivatkozást. Itt kattintsunk a

Részletesebben

Nyomtató telepítése. 1. ábra Nyomtatók és faxok Nyomtató hozzáadása

Nyomtató telepítése. 1. ábra Nyomtatók és faxok Nyomtató hozzáadása Ha ki szeretnénk nyomtatni az elkészített dokumentumainkat, akkor a nyomtató vezérlőprogramját a számítógépre kell telepítenünk. Ezáltal a számítógép irányítani tudja a nyomtatót, érzékeli üzeneteit. A

Részletesebben

Órarendkészítő szoftver

Órarendkészítő szoftver SchoolTime Órarendkészítő szoftver 2.0 verzió Tartalomjegyzék: 1., Belépés a programba...3 2., Órarend főtábla...3 3., Tanátok...4 3.1., Új tanár felvitele, módosítása...4 3.2., Tanár törlése...4 3.3.,

Részletesebben

Diagram formázása. A diagram címének, a tengelyek feliratainak, jelmagyarázatának, adatfeliratainak formázása

Diagram formázása. A diagram címének, a tengelyek feliratainak, jelmagyarázatának, adatfeliratainak formázása A diagram címének, a tengelyek feliratainak, jelmagyarázatának, adatfeliratainak formázása Ha ezen elemeknek a betűtípusát, betűstílusát, betűméretét, betűszínét és az elem hátterét akarjuk formázni, akkor

Részletesebben

Tanúsítvány feltöltése Micardo kártyára

Tanúsítvány feltöltése Micardo kártyára Windows operációs rendszeren Tanúsítvány feltöltése Micardo kártyára A termék értékesítésének befejezése miatt a dokumentáció nem kerül frissítésre a továbbiakban. A termék nem támogatja az SHA-256 kriptográfiai

Részletesebben

ELSŐ LÉPÉSEK A SZÁMÍTÓGÉPEK RODALMÁBA AMIT A SZÁMÍTÓGÉPEKRŐL TUDNI ÉRDEMES

ELSŐ LÉPÉSEK A SZÁMÍTÓGÉPEK RODALMÁBA AMIT A SZÁMÍTÓGÉPEKRŐL TUDNI ÉRDEMES ELSŐ LÉPÉSEK A SZÁMÍTÓGÉPEK RODALMÁBA AMIT A SZÁMÍTÓGÉPEKRŐL TUDNI ÉRDEMES Számítógép = Univerzális gép! Csupán egy gép a sok közül, amelyik pontosan azt csinálja, amit mondunk neki. Hardver A számítógép

Részletesebben

Rácsvonalak parancsot. Válasszuk az Elsődleges függőleges rácsvonalak parancs Segédrácsok parancsát!

Rácsvonalak parancsot. Válasszuk az Elsődleges függőleges rácsvonalak parancs Segédrácsok parancsát! Konduktometriás titrálás kiértékelése Excel program segítségével (Office 2007) Alapszint 1. A mérési adatokat írjuk be a táblázat egymás melletti oszlopaiba. Az első oszlopba kerül a fogyás, a másodikba

Részletesebben

Lapműveletek. Indítsuk el az Excel programot és töröljük ki a Munka1 nevű munkalapot!

Lapműveletek. Indítsuk el az Excel programot és töröljük ki a Munka1 nevű munkalapot! Bevezetés Ebben a fejezetben megismerkedünk az Excel munkalapjainak beszúrásával, törlésével, másolásával, valamint áthelyezésével, illetve csoportos kezelésével. Képesek leszünk különböző munkafüzetek

Részletesebben

Hogyan váljunk profi felhasználóvá 80 nap alatt, vagy még gyorsabban? Ingyenes e-mail tanfolyam.

Hogyan váljunk profi felhasználóvá 80 nap alatt, vagy még gyorsabban? Ingyenes e-mail tanfolyam. Hogyan váljunk profi felhasználóvá 80 nap alatt, vagy még gyorsabban? Ingyenes e-mail tanfolyam. Hogyan állítsam be az Outlook-ot ingyenes e-mail címhez? 10. lecke Hogyan állítsam be az Outlook-ot, ha

Részletesebben

Táblázatok. Táblázatok beszúrása. Cellák kijelölése

Táblázatok. Táblázatok beszúrása. Cellák kijelölése Táblázatok Táblázatok beszúrása A táblázatok sorokba és oszlopokba rendezett téglalap alakú cellákból épülnek fel. A cellák tartalmazhatnak képet vagy szöveget. A táblázatok használhatók adatok megjelenítésére,

Részletesebben

Ez a Pixteller nyitó oldala. Itt atalálod a regisztrációs felületet, illetve, ha az már megvan, akkor a bejelentkezést >> > Login

Ez a Pixteller nyitó oldala. Itt atalálod a regisztrációs felületet, illetve, ha az már megvan, akkor a bejelentkezést >> > Login Ez a Pixteller nyitó oldala Itt atalálod a regisztrációs felületet, >>> Sign Up illetve, ha az már megvan, akkor a bejelentkezést >> > Login Ez a Pixteller nyitó oldala A regisztráció nagyon egyszerű,

Részletesebben

Prezentáció, Prezentáció elkészítése. Nézetek

Prezentáció, Prezentáció elkészítése. Nézetek Microsoft Power Point 2003 program esetén Különböző nézetek közül választhatunk, melyeket többféleképpen érhetünk el: kattinthatunk a Nézet menüre, és onnan választjuk ki a használni kívánt nézetet; a

Részletesebben

TERKA Törvényességi Ellenőrzési Rendszer Kiegészítő Alkalmazás

TERKA Törvényességi Ellenőrzési Rendszer Kiegészítő Alkalmazás TERKA Törvényességi Ellenőrzési Rendszer Kiegészítő Alkalmazás Telepítési leírás 1.0.0.8 verzió A dokumentum készült: 2004. július 1. Utolsó módosítás időpontja: 2004. június 21. A dokumentumot készítette:

Részletesebben

Titkosított kommunikáció. Mindenkivel. Egyszerűen.

Titkosított  kommunikáció. Mindenkivel. Egyszerűen. Felhasználói kézikönyv Android 2 Bevezető Android okostelefon beállítása A felhasználói kézikönyv abban segít, hogy a titkositott.email weboldalon megrendelt e-mail titkosítási szolgáltatást igénybe tudja

Részletesebben

DOKUMENTUMOK TÖMEGES LETÖLTÉSE ÉTDR-BŐL

DOKUMENTUMOK TÖMEGES LETÖLTÉSE ÉTDR-BŐL DOKUMENTUMOK TÖMEGES LETÖLTÉSE ÉTDR-BŐL 2017-06-19 Felhívjuk a figyelmet, hogy az ÉTDR a mindenkori jogszabályi keretek között működik, a csatlakozószerveknek és személyeknek a mindenkori jogszabály szerint

Részletesebben

Egzinet Partner Portál

Egzinet Partner Portál Egzinet Partner Portál Adminisztrációs felület Oktatási segédanyag 1 Készítsd el saját weboldalad! I. Bejelentkezés Minden Egzinet Partner Portál a http://admin.egzinet.hu adminisztrációs felületen keresztül

Részletesebben

Állomány (fájl) = összetartozó adathalmaz, program, melyet a számítógép egyetlen egységként kezel.

Állomány (fájl) = összetartozó adathalmaz, program, melyet a számítógép egyetlen egységként kezel. Állományműveletek Állomány (fájl) = összetartozó adathalmaz, program, melyet a számítógép egyetlen egységként kezel. Azonosítása: név (max.256 karakter). (pont) kiterjesztés (típusjel, általában 3 karakter)

Részletesebben

3. modul - Szövegszerkesztés

3. modul - Szövegszerkesztés 3. modul - Szövegszerkesztés Érvényes: 2009. február 1-jétől Az alábbiakban ismertetjük a 3. modul (Szövegszerkesztés) syllabusát, amely a gyakorlati vizsga alapját képezi. A modul célja Ezen a vizsgán

Részletesebben

CIB Internet Bank asztali alkalmazás Hasznos tippek a telepítéshez és a használathoz Windows operációs rendszer esetén

CIB Internet Bank asztali alkalmazás Hasznos tippek a telepítéshez és a használathoz Windows operációs rendszer esetén CIB Internet Bank asztali alkalmazás Hasznos tippek a telepítéshez és a használathoz Windows operációs rendszer esetén A CIB Internet Bankba való webes felületen keresztül történő belépés az Oracle által

Részletesebben

Weblap készítése. Fapados módszer

Weblap készítése. Fapados módszer Weblap készítése Fapados módszer A számítógép beállítása Ha a kiterjesztések nem látszanak, akkor a következőt kell tennünk: A számítógép beállítása Ha a kiterjesztések nem látszanak, akkor a következőt

Részletesebben

1. DVNAV letöltése és telepítése

1. DVNAV letöltése és telepítése 1. DVNAV letöltése és telepítése A Drén és Valner Szoftver Kft által készített DVNAV programmal lehetőség van a számlázó program által elkészített XML-ek NAV-hoz történő eljuttatására, majd a számlákról

Részletesebben

1 Rendszerkövetelmények

1 Rendszerkövetelmények 1 Rendszerkövetelmények 1.1 Operációs rendszer Az i-deal2 ajánlatadó alkalmazás a Microsoft.Net és Click Once technológiáin alapul. Ezek használatához legalább Microsoft Windows XP SP2 (Szervízcsomag 2),

Részletesebben

Apple ID készítése és vásárlás az AppStore áruházban

Apple ID készítése és vásárlás az AppStore áruházban Apple ID készítése és vásárlás az AppStore áruházban Ahhoz, hogy bármilyen ios-t használó eszközt tudjunk, rendeltetésszerűen használni szükségünk van egy úgynevezett Apple ID-re. Ennek segítségével jogosultságot

Részletesebben

FITNESS SYSTEM Telepítési útmutató

FITNESS SYSTEM Telepítési útmutató FITNESS SYSTEM Telepítési útmutató web: www.szakk.hu e-mail: info@szakk.hu Tartalomjegyzék: Első lépések:... 3 Licenc megállapodás... 3 Telepítési kulcs... 4 Felhasználói adatok... 5 Telepítő csomagok

Részletesebben

Több oldalas dokumentum készítése. MS Word 2010 szövegszerkesztővel

Több oldalas dokumentum készítése. MS Word 2010 szövegszerkesztővel Több oldalas dokumentum készítése MS Word 2010 szövegszerkesztővel Egy többoldalas dokumentummal szemben támasztott követelmények (példa feladaton keresztül bemutatva) Készítsünk hat oldalas dokumentumot,

Részletesebben

Novell GroupWise levelező rendszer alapok Kiadványunk célja, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen használt Novell GroupWise (a továbbiakban GW)

Novell GroupWise levelező rendszer alapok Kiadványunk célja, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen használt Novell GroupWise (a továbbiakban GW) 1 Novell GroupWise levelező rendszer alapok Kiadványunk célja, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen használt Novell GroupWise (a továbbiakban GW) levelező rendszer 8. verziójának alap szolgáltatásait

Részletesebben

PÉNZTÁR FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV

PÉNZTÁR FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV PÉNZTÁR FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV 4S SOFTWARE KFT 3523 MISKOLC PF.: 71 4ssoftware@4ssoftware.hu Preisler Ferenc Robonyi Teréz TEL.: 46/324-643 20/360-8478 20/980-8864 1. A PROGRAM TELEPÍTÉSE ÉS INDÍTÁSA Lehetőség

Részletesebben

Táblázatok kezelése. 1. ábra Táblázat kezelése menüből

Táblázatok kezelése. 1. ábra Táblázat kezelése menüből Táblázat beszúrása, létrehozása A táblázatok készítésének igénye már a korai szövegszerkesztőkben felmerült, de ezekben nem sok lehetőség állt rendelkezésre. A mai szövegszerkesztőket már kiegészítették

Részletesebben

Heti Hálózati Hírek kapcsolt dokumentumok megnyitása

Heti Hálózati Hírek kapcsolt dokumentumok megnyitása Heti Hálózati Hírek kapcsolt dokumentumok megnyitása Szakterület: Értékesítés Támogatás Terület Értékesítési csatorna: Exkluzív Szerző: Horváth Lajosné infomanager +36 70 370-7850 / +36 72 513-871 gyongyi.horvath@uniqa.hu

Részletesebben

ÁNYK53. Az Általános nyomtatványkitöltő (ÁNYK), a személyi jövedelemadó (SZJA) bevallás és kitöltési útmutató együttes telepítése

ÁNYK53. Az Általános nyomtatványkitöltő (ÁNYK), a személyi jövedelemadó (SZJA) bevallás és kitöltési útmutató együttes telepítése ÁNYK53 Az Általános nyomtatványkitöltő (ÁNYK), a személyi jövedelemadó (SZJA) bevallás és kitöltési útmutató együttes telepítése Az ÁNYK53 egy keretprogram, ami a személyi jövedelemadó bevallás (SZJA,

Részletesebben

3Sz-s Kft. Tisztelt Felhasználó!

3Sz-s Kft. Tisztelt Felhasználó! 3Sz-s Kft. 1158 Budapest, Jánoshida utca 15. Tel: (06-1) 416-1835 / Fax: (06-1) 419-9914 E-mail: zk@3szs. hu / Web: http://www. 3szs. hu Tisztelt Felhasználó! Köszönjük, hogy telepíti az AUTODATA 2007

Részletesebben

Az MS Word szövegszerkesztés modul részletes tematika listája

Az MS Word szövegszerkesztés modul részletes tematika listája Az MS Word szövegszerkesztés modul részletes tematika listája A szövegszerkesztés alapjai Karakter- és bekezdésformázás Az oldalbeállítás és a nyomtatás Tabulátorok és hasábok A felsorolás és a sorszámozás

Részletesebben

1. kép. A Stílus beállítása; új színskála megadása.

1. kép. A Stílus beállítása; új színskála megadása. QGIS Gyakorló Verzió: 1.7. Wroclaw Cím: A Print composer használata és a címkézés. Minta fájl letöltése innen: http://www.box.net/shared/87p9n0csad Egyre több publikációban szerepelnek digitális térképek,

Részletesebben

Az FMH weboldal megnyitásakor megjelenő angol nyelvű üzenetek eltüntetése

Az FMH weboldal megnyitásakor megjelenő angol nyelvű üzenetek eltüntetése Az FMH weboldal megnyitásakor megjelenő angol nyelvű üzenetek eltüntetése A Java kliensprogram telepítése, és megfelelő beállítása szükséges az FMH weblap megfelelő működéséhez. Ha nincs telepítve vagy

Részletesebben

Számítógépes alapismeretek 2.

Számítógépes alapismeretek 2. Számítógépes alapismeretek 2. 1/7 Kitöltő adatai: Név: Osztály: E-mail cím: 2/7 Kérdések: Mire szolgál az asztal? Az ideiglenesen törölt fájlok tárolására. A telepített alkalmazások tárolására. A telepített

Részletesebben

Apache OpenOffice telepítési útmutató

Apache OpenOffice telepítési útmutató Apache OpenOffice telepítési útmutató 1. Az OpenOffice magyar nyelvű verziójának telepítését az alábbi oldalról tudod elkezdeni. Katt a linkre: http://www.openoffice.org/download/ Mindig a legfrissebb

Részletesebben

A Novitax ügyviteli programrendszer első telepítése

A Novitax ügyviteli programrendszer első telepítése Telepítő fájl letöltése honlapunkról A Novitax ügyviteli programrendszer első telepítése A honlapunkon (www.novitax.hu) található telepítő fájlt (novitax2007-setup.exe) le kell tölteni a számítógép egy

Részletesebben

TÍPUSDOKUMENTUMOK KÉSZÍTÉSE

TÍPUSDOKUMENTUMOK KÉSZÍTÉSE TÍPUSDOKUMENTUMOK KÉSZÍTÉSE A Word sok előre elkészített típus dokumentummal rendelkezik. Ezek használatához válasszuk a Fájl menü Új dokumentum menüpontját. Itt több különböző kategóriába rendezve találhatjuk

Részletesebben

FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV XMAP (EXTENDED MAP) KEZELÉSI ÚTMUTATÓ (TATABÁNYA VÁROS KÖZLEKEDÉSE)

FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV XMAP (EXTENDED MAP) KEZELÉSI ÚTMUTATÓ (TATABÁNYA VÁROS KÖZLEKEDÉSE) FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV XMAP (EXTENDED MAP) KEZELÉSI ÚTMUTATÓ (TATABÁNYA VÁROS KÖZLEKEDÉSE) 1. Bevezető Az XMap egy korszerű, internetes, böngésző alapú, térképes utastájékoztató szoftver. Jelenleg Tatabánya

Részletesebben

Készítsünk weblapot könnyedén! A Google Sites használata. Weboldal készítés Google Sites szolgáltatás segítségével, web-fejlesztési ismeretek nélkül!

Készítsünk weblapot könnyedén! A Google Sites használata. Weboldal készítés Google Sites szolgáltatás segítségével, web-fejlesztési ismeretek nélkül! Készítsünk weblapot könnyedén! A Google Sites használata Weboldal készítés Google Sites szolgáltatás segítségével, web-fejlesztési ismeretek nélkül! Készítette: Tratnyek Csilla 2010.03.01. Készítsünk weblapot

Részletesebben

VARIO Face 2.0 Felhasználói kézikönyv

VARIO Face 2.0 Felhasználói kézikönyv VARIO Face 2.0 Felhasználói kézikönyv A kézikönyv használata Mielőtt elindítaná és használná a szoftvert kérjük olvassa el figyelmesen a felhasználói kézikönyvet! A dokumentum nem sokszorosítható illetve

Részletesebben

18. Fővárosi Informatika Alkalmazói Verseny

18. Fővárosi Informatika Alkalmazói Verseny 18. Fővárosi nformatika Alkalmazói Verseny SZÖVEGSZERKESZTÉS Elméleti feladatlap Neved:... Kerületed:... 1. Keresd meg az összetartozó fogalmakat, majd írd a táblázatba megoldást!../ 10 pont 1) dual core

Részletesebben

KIRA. KIRA rendszer. Telepítési útmutató v1

KIRA. KIRA rendszer. Telepítési útmutató v1 KIRA rendszer Telepítési útmutató v1 1. Bevezetés A dokumentáció, illetve a dokumentáció mellékleteként megtalálható állományok segítségével készíthető fel a kliens oldali számítógép a KIRA rendszer működtetésére.

Részletesebben

Modem telepítése Windows 98 alatt

Modem telepítése Windows 98 alatt A modem, legyen az külső kommunikációs portra köthető, vagy belső kártya, egy illesztő program által vezérelhető. A gyártók mindig mellékelnek az eszközhöz egy CD-t vagy floppyt, mely tartalmazza a szükséges

Részletesebben

AXEL Számlázó és készletnyilvántartó program

AXEL Számlázó és készletnyilvántartó program AXEL Számlázó és készletnyilvántartó program Felhasználói útmutató 1. MEGVÁSÁRLÁS... 2 1.1. AUTOMATIKUS ÉLESÍTÉS... 2 1.2. MANUÁLIS ÉLESÍTÉS... 2 2. TELEPÍTÉS... 3 2.1. ELSŐ TELEPÍTÉS... 3 2.2. TÖBB PÉLDÁNY

Részletesebben

Hiánypótlás beküldési útmutató

Hiánypótlás beküldési útmutató Hiánypótlás beküldési útmutató Az alábbiakban néhány lépésben bemutatásra kerül a hiánypótlás megtekintése és annak beküldése. Minden lépéshez csatolva van egy kép is, ami az adott lépést mutatja egy mintán

Részletesebben

Kiegészítő melléklet (elektronikus beszámoló)

Kiegészítő melléklet (elektronikus beszámoló) Felhasználói dokumentáció a Kiegészítő melléklet (elektronikus beszámoló) programhoz Forgalmazó: FORINT-Soft Kft. 6500 Baja, Roosevelt tér 1. Tel: 79/424-772, 79/523-600 Fax: 79/420-857 E-mail: forintsoft@forintsoft.hu

Részletesebben

A program telepítése. A letöltés lépései: 1. nyissa meg a WEB-oldalt, majd válassza a Letöltés menüpontot a felső sorban:

A program telepítése. A letöltés lépései: 1. nyissa meg a WEB-oldalt, majd válassza a Letöltés menüpontot a felső sorban: A program telepítése A 2019-es év programja a szokott módon önálló rendszerként telepíthető. Töltse le WEB oldalunkról (http://www.drd-software.hu). A telepítés előtt nem szabad és nem kell eltávolítania

Részletesebben

GYIK Gyakran Ismételt Kérdések DMS-POSZEIDON E-LEARNING TANANYAGNÁL

GYIK Gyakran Ismételt Kérdések DMS-POSZEIDON E-LEARNING TANANYAGNÁL GYIK Gyakran Ismételt Kérdések A DMS-POSZEIDON E-LEARNING TANANYAGNÁL NEM TUDOK REGISZTRÁLNI! 2 NEM TUDOK BELÉPNI, NEM FOGADJA EL AZ AZONOSÍTÓT ÉS A JELSZÓT! 3 NEM TUDOK BELÉPNI, ELFELEJTETTEM A JELSZÓT!

Részletesebben

Tanúsítvány feltöltése Oberthur kártyára és Oberthur SIM termékre

Tanúsítvány feltöltése Oberthur kártyára és Oberthur SIM termékre Tanúsítvány feltöltése Oberthur kártyára és Oberthur SIM termékre Windows XP, Vista és Windows 7 operációs rendszeren 1(6) 1. Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék... 2 2. Bevezető... 3 3. AuthentIC Manager

Részletesebben

Diagram készítése. Diagramok formázása

Diagram készítése. Diagramok formázása Diagram készítése Diagramok segítségével a táblázatban tárolt adatainkat különféle módon ábrázolhatjuk. 1. A diagram készítésének első lépése az adatok kijelölése a táblázatban, melyekhez diagramot szeretnénk

Részletesebben

Szövegszerkesztő programok: Jegyzettömb, WordPad, Microsoft Word

Szövegszerkesztő programok: Jegyzettömb, WordPad, Microsoft Word Szövegszerkesztő programok: Jegyzettömb, WordPad, Microsoft Word A szövegszerkesztők közül az elkészítendő szöveg jellegétől függően választunk programot, és nem feltétlenül azt, amelyiket alapértelmezésben

Részletesebben

Tanúsítvány feltöltése Gemalto TPC IM CC és ID Classic 340 típusú kártyára

Tanúsítvány feltöltése Gemalto TPC IM CC és ID Classic 340 típusú kártyára Tanúsítvány feltöltése Gemalto TPC IM CC és ID Classic 340 típusú kártyára Windows XP, Vista, Windows 7 és Windows 8 operációs rendszeren 1(6) 1. Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék... 2 2. Bevezető...

Részletesebben

Online naptár használata

Online naptár használata Online naptár használata WEB: https://www.google.com/calendar A Google naptár egy olyan Google-fiókhoz kötött szolgáltatás, melynek használatával a felhasználók egy ingyenes, online rendszerben tárolhatják

Részletesebben

1. A Windows programok telepítése

1. A Windows programok telepítése 1. A Windows programok telepítése Amennyiben a program egy korábbi példánya már telepítve van a számítógépre, akkor beszélünk frissítésről. Ellenkező esetben a következőkben leírtakat átlépheti és a telepítés

Részletesebben

A Microsoft OFFICE. EXCEL táblázatkezelő. program alapjai. 2013-as verzió használatával

A Microsoft OFFICE. EXCEL táblázatkezelő. program alapjai. 2013-as verzió használatával A Microsoft OFFICE EXCEL táblázatkezelő program alapjai 2013-as verzió használatával A Microsoft Office programcsomag táblázatkezelő alkalmazása az EXCEL! Aktív táblázatok készítésére használjuk! Képletekkel,

Részletesebben

Szövegszerkesztés Verzió: 0.051

Szövegszerkesztés Verzió: 0.051 Verzió: 0.051 1 Tartalomjegyzék A Word 2003 munkakörnyezet...9 Word 2003 program megnyitása...9 A Word 2003 képernyő...9 Program bezárása:...11 Az eszköztár...12 Környezetfüggő eszköztár...13 Fájl menü...14

Részletesebben

4. Válasszuk ki a dolgozót, majd nyomjuk meg az gombot. Megjelenik a dolgozó adatlapja. 5. Nézzük át, hogy minden adat helyesen van-e kitöltve, szüksé

4. Válasszuk ki a dolgozót, majd nyomjuk meg az gombot. Megjelenik a dolgozó adatlapja. 5. Nézzük át, hogy minden adat helyesen van-e kitöltve, szüksé Útmutató A 2005. évi kontroll adatszolgáltatás elkészítéséhez Előzetes teendők: 1. Töltse le és telepítse az APEH Internet lapjáról (www.apeh.hu) az ABEV2006 programot és a hozzá tartozó nyomtatványokat.

Részletesebben

Apple ID létrehozása bankkártya adatok nélkül

Apple ID létrehozása bankkártya adatok nélkül www.helpynet.com Kérdésed van? Írj nekünk! info@helpynet.com Apple ID létrehozása bankkártya adatok nélkül Apple ID ahhoz szükséges, hogy bármilyen Apple készülékre appokat tudjunk letölteni, ez tulajdonképpen

Részletesebben

Ablak és ablakműveletek

Ablak és ablakműveletek Ablak és ablakműveletek 1. Jelölje meg az igaz állításokat! A. A képen egy ablakot lehet látni. B. A Windows operációs rendszerben a mappák és programok ablakokban nyílnak meg. C. Egyszerre csak egy ablakot

Részletesebben

Tisztelt Tulajdonosok!

Tisztelt Tulajdonosok! Tisztelt Tulajdonosok! A társasház honlapja a www.tarsashazi-manager.hu oldalon elindult, feltöltése, fejlesztése folyamatosan folyik. A honlap használatához regisztrálniuk kell a tulajdonosoknak. A regisztráció

Részletesebben

TERC V.I.P. hardverkulcs regisztráció

TERC V.I.P. hardverkulcs regisztráció TERC V.I.P. hardverkulcs regisztráció 2014. második félévétől kezdődően a TERC V.I.P. költségvetés-készítő program hardverkulcsát regisztrálniuk kell a felhasználóknak azon a számítógépen, melyeken futtatni

Részletesebben

PTE-PROXY VPN használata, könyvtári adatbázisok elérhetősége távolról

PTE-PROXY VPN használata, könyvtári adatbázisok elérhetősége távolról PTE-PROXY VPN használata, könyvtári adatbázisok elérhetősége távolról Az Informatikai Igazgatóság minden aktív egyetemi hallgató és munkaviszonnyal rendelkező egyetemi dolgozó részére úgynevezett proxy

Részletesebben

AZ N-WARE KFT. ÁLTAL ELEKTRONIKUSAN ALÁÍRT PDF DOKUMENTUMOK HITELESSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSE VERZIÓ SZÁM: 1.3 KELT: 2012.02.01.

AZ N-WARE KFT. ÁLTAL ELEKTRONIKUSAN ALÁÍRT PDF DOKUMENTUMOK HITELESSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSE VERZIÓ SZÁM: 1.3 KELT: 2012.02.01. AZ N-WARE KFT. ÁLTAL ELEKTRONIKUSAN ALÁÍRT PDF DOKUMENTUMOK HITELESSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSE VERZIÓ SZÁM: 1.3 KELT: 2012.02.01. Tartalom 1. A dokumentum célja... 3 2. Akiknek segítséget kívánunk nyújtani...

Részletesebben

Digitális aláírás általános telepítése és ellenőrzése

Digitális aláírás általános telepítése és ellenőrzése Digitális aláírás általános telepítése és ellenőrzése A digitális aláírásból (tanúsítványból) két fajta létezik! Egyik az úgynevezett hardveres tanúsítvány, amelynél az ügyfél rendelkezik fizikailag egy

Részletesebben

Tanúsítvány feltöltése Gemalto.NET kártyára és Gemalto SIM termékre

Tanúsítvány feltöltése Gemalto.NET kártyára és Gemalto SIM termékre Tanúsítvány feltöltése Gemalto.NET kártyára és Gemalto SIM termékre Windows XP, Vista és Windows 7 operációs rendszeren 1(6) 1. Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék... 2 2. Bevezető... 3 3. MiniDriver Manager

Részletesebben

OpenVPN kliens telepítése a RITEK Zrt. szervereinek eléréséhez.

OpenVPN kliens telepítése a RITEK Zrt. szervereinek eléréséhez. OpenVPN kliens telepítése a RITEK Zrt. szervereinek eléréséhez. Az OpenVPN kliens programra akkor van szükség, ha egy nyílt Internet elérésű helyről szeretnénk elérni magas biztonság mellett a RITEK Zrt.

Részletesebben

Tanúsítvány feltöltése Oberthur kártyára és Oberthur SIM termékre. Windows 7, Windows 8, Windows 8.1 és Windows 10-es operációs rendszeren 1(9)

Tanúsítvány feltöltése Oberthur kártyára és Oberthur SIM termékre. Windows 7, Windows 8, Windows 8.1 és Windows 10-es operációs rendszeren 1(9) Tanúsítvány feltöltése Oberthur kártyára és Oberthur SIM termékre Windows 7, Windows 8, Windows 8.1 és Windows 10-es operációs rendszeren 1(9) Tartalomjegyzék 1. Bevezető... 3 2. AuthentIC Manager szoftver

Részletesebben

NINJA kezelői program letöltése és installálása

NINJA kezelői program letöltése és installálása NINJA kezelői program letöltése és installálása A regisztrálás, illetve feltöltés után Ön kapott egy e-mailt tőlünk, melyben leírtuk Önnek a szolgáltatás eléréséhez nélkülözhetetlen, fontos adatokat. A

Részletesebben

FÁJLOK ÉS MAPPÁK MÁSOLÁSA PENDRIVE-RA ÉS CD-RE A LEGEGYSZERŰBBEN WINDOWS XP-N

FÁJLOK ÉS MAPPÁK MÁSOLÁSA PENDRIVE-RA ÉS CD-RE A LEGEGYSZERŰBBEN WINDOWS XP-N FÁJLOK ÉS MAPPÁK MÁSOLÁSA PENDRIVE-RA ÉS CD-RE A LEGEGYSZERŰBBEN WINDOWS XP-N Ezek a cikkek Atom Manó rovattársam kérdésfeltevése alapján jöttek létre, és mivel Ő a fényképekkel végezhető műveletek kapcsán

Részletesebben