Kész marketingterv sablon,

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kész marketingterv sablon,"

Átírás

1 1 Kész marketingterv sablon, avagy a vevőszerzés lépésről lépésre A-tól Z-ig kis- és középvállalkozásra szabva

2 Kedves Marketingtervet Készítő Barátom, Ön nincs könnyű helyzetben, illetve eddig nem volt abban, ugyanis ahhoz, hogy a jövőben elég bevételt szerezzen, elég vevőből, elegendő termék eladásával, vagy szolgáltatás nyújtásával, most a jövőt kell befolyásolnia. A jövőt pedig látni és tervezni nagy kihívás! 2 Mostantól azonban egészen könnyű helyzete lesz, mert ezzel a sablonnal szinte gyerekjáték lesz kész, profi tervet készíteni, és szinte mindenre gondolni. Mielőtt azonban belefogunk a tervezésbe, szeretném figyelmeztetni Önt valami nagyon fontosra!: Ez a sablon nem tankönyvekből másolt, nyugati szerzők munkája. Ennek minden pontját a saját fejemből, a saját tapasztalataim nyomán osztom meg Önnel. Ön is látni fogja, hogy a terv lépései nagyon is életszerűek, tervezettek, tervezhetők és jól egymásra épülnek. Azért nem szerettem volna tankönyv-ízű marketingterv sablont adni Önnek, mert szerintem az olyanokat többnyire multinacionális nagy vállalatok számára készítik, és a legkisebb mértékben sem megvalósítható a kis- és középvállalkozásoknak, akiknek nincsenek felesleges millióik az image- és brandépítésre. Én sokkal inkább hiszem azt, hogy Önnek olyan tervre van szüksége, amivel egy kisebb cég bevételeit, termékeladásait javíthatja jóval kisebb büdzséből, mint egy nagyvállalat. Igaz? No, akkor vágjunk bele!

3 Íme a sikeres és ütős marketing terv kulcselemei, avagy 8 lépés, ami nem maradhat ki a marketingből 3, és adja át figyelmét a saját cége vevőszerző rendszerének, mert most azt fogjuk felépíteni! Az volna a legjobb, ha most készítene elő egy ceruzát is, és amikor az egyes lépéseken haladunk, akkor az Önben felmerülő ötleteket azonnal fel is jegyzetelné a lap szélére! Mire a 8 pont végére ér, összeáll a saját vevőszerző marketingstratégiája sok-sok ötlettel, és egy életképes, automatizálható ötlettel.

4 1. A piac feltérképezése, avagy nincsen jövőkép a jelen ismerete nélkül! Bármi legyen is az Ön feladata: termékeladás, szolgáltatás marketingje, projekt tervezése, stb. előtte ismerje meg a piaci környezetet, mit várnak a vevők, kik ők egyáltalán, mit olvasnak, hol járnak, és mivel bombázza őket a konkurencia? 4 Ez egy komoly piacelemzés, amit érdemes 2 irányból megtenni: Először is nézzen szét a piacon, tájékozódjon, gyűjtsön adatokat az alábbiakról: Hányan és kik kínálnak az Ön termékéhez hasonlót, vagy annak helyettesítőjét. (Ez a helyettesítő termék nagyon fontos. Ugyanis pl: a Ronson öngyújtónak nem csak a másik öngyújtó a versenytára, hanem pl: egy értékes toll is, ugyanis ez nem az öngyújtó-, hanem az ajándékozási piacról szól. Érti, ugye?) Hányan és kik lehetnek azok, akik vevők lehetnek az Ön termékére? Milyen iparági környezetben mozog az Ön terméke, milyenek az árak, a piaci szokások, szállítási határidők stb? Végül térképezze fel, hogy mik a jogszabályi lehetőségek, gátak, földrajzi, demográfiai változások, amik szintén elősegíthetik, vagy akadályozhatják a termékeladásokat, vagy a vevők befolyásolását! A másik vonal a saját korábbi vevőinek megkérdezése: Kérdezze meg a legjobb vevőit, hogy mit szeretnek az Ön termékében, hogy gondolkodnak a vásárlás előtt, miért épp azt választják, amit, mik a szempontjaik! Kérdezze meg azokat is, akik vevők lehetnének, de nem lettek, hogy vajon, miért nem akarják kipróbálni az Ön termékeit! Figyelje meg azt is, milyen szavakat használ a piaca, mert a kommunikációban azokra kell majd építkeznie. Ami a vevő fejében, az legyen az Ön reklámüzenetében.

5 2. A pozícionálás, vagyis amit bebetonozunk a vevő fejébe: Miben erős és specialista az Ön cége? Kit tekint ideális vevőnek, és mit hangsúlyozzon nekik az Ön előnyeiből? Mivel kell, hogy ők azonosítsák az Ön cégét? A pozícionálás a kulcsa az Ön marketingjének! A legfontosabb lépés! 5 Ezzel ugyanis irányíthatja, hogy mit gondoljon a piac az Ön termékéről, cégéről, mi legyen az első gondolata, amikor a termékre gondol! Pozícionálni szerintem úgy érdemes, hogy a pozícionálás szinte legyen azonos a cég szlogenével, mert azzal azonnal több legyet ütünk egy csapásra, és a megjegyezhetőség is kézenfekvőbb. Akkor jó tehát a szlogen pozícionálás, ha: leírja azt, amiben specialista Ön ezzel Önt egyediesíti szerepel benne a cég neve, vagy termék neve és rövid, dallamos. A kedvenceim közzé tartoznak az alábbiak: Robitusszin, válasz a köhögésre! Ettől a TV reklámtól sokan hideglelést kaptak, mert a reklám idétlennek, erőltetettnek tűnt, és mert hiányzott belőle a humor, amire szinte mindenki vevő, ha reklámról van szó. Azonban tetszik, nem etszik a reklám sztorija, a Robitussin-t tökéletesen pozícionálta. Beégette sok millió tv-néző fejébe, hogy, ha köhög egy családtag, akkor arra az egyetlen helyes és hatékony gyógyír a Robitussin lesz! Vagy hasonlón jók: Nokia, connecting people Pannon GSM, az élvonal Pozícionálhat egyébként az alábbi verziók valamelyikével: Célcsoport szerint: vagyis meghatározza, kiknek kínál egyedit! Itt fontos, hogy ez akkor célravezető, ha az Ön célcsoportja jól körülírható. pl: Modern divat kismamáknak. A termék jellemzői szerint is pozícionálhat, vagyis azt kidomborítva, hogy miért előnyös a termék a vevő számára. Pozícionálhat földrajzilag is ha a piaca egy adott területre koncentrálódik.

6 stb számos egyediesítés kitalálható! A kulcs az, hogy találjon olyan kört, olyan tulajdonságot, amiben Ön egyedit nyújt! A pozícionálás nagy előnye, hogy lecsökkenti az Ön versenytársainak számát. Minél speciálisabb az Ön ismertetőjegye, annál biztosabb, hogy kevés más cég mondhatja el ugyanazt magáról. A pozícionálásban segíthet Önnek az, ha összeszedi cége és terméke erősségeit, gyengeségeit, lehetőségeit és veszélyt jelentő körülményeit! 6

7 3. Az Új vevők megszerzésének eszközei, módjai A következő lépés már maga a marketingstratégia tervezése. 7 Először gondolja át, vesse papírra, hogy mi is az Ön terméke, mik annak a kommunikálható előnyei, illetve gondolja át és írja le, hogy mi jellemzi az Ön lehetséges vevőit, különösen az Ön számára ideális vevőket, ők hogyan gondolkoznak, mi alapján hoznak vásárlási döntést, milyen pontokon foghatók meg, mik lehetnek elbizonytalanodásuk okai! Most már kitalálhatja de eddigre magától fognak tódulni az ötletei - hogy milyen stratégia, taktika kell, amivel a teljesen szűz vevőket bevonzhatja, hogyan építhet bizalmat, hogyan ad el nekik egyre többet... Bátran szedjen össze minden ötletet! Csak kezdje azzal, hogy most megválaszolja az alábbi kérdéseket!: Hol fordulnak elő az Ön vevői? Mit csinálnak ott? Hogyan hozhatók el onnan Önhöz? Találja ki ennek az eszközeit: banner, szórólap, plakát, ajánlás? Vajon mi járhat a fejükben kommunikáljuk nekik azokat a szavakat, ami a fejükben lehet! (Mitől félnek, mire vágynak?) Jó, most hozzuk át őket az Ön honlapjára, üzletébe. de ott mit kezdjünk velük, hogy vásároljanak?..

8 4. A meglévő vevők újra vásárlókká generálása Aki egyszer már vevő volt, hogyan fog visszatérni minél hamarabb, és még többet rendelni, vásárolni Öntől? Vesse papírra azokat az ötleteit, hogy mikor, hogyan és mikkel szólítja meg a meglévő vevőit, hogy újabb vásárlásra bírja őket? 8 Milyen kampányt tervezzen nekik, milyen árakon, milyen akciókról adjon hírt! Egyszerűen tervezze meg az akciókat dátumokkal, részletes célokkal együtt! Most kövesse az alábbi kérdéseket, és válaszolja meg ezeket!: Milyen időintervallumon belül várható, hogy a vevő újravásároljon Önnél? Eladható-e a vevőnek kiegészítő termék, vagy egy újabb modell, drágább, prémium termék? Vajon milyen célból térne be újra Önhöz, vagy az Ön weboldalára újra a vevő? Mi legyen hát a visszacsalogató csali?.. Hogyan és hol kommunikáljuk neki a csalit?..

9 5. A régi vevőkből VIP vevőket A jó vevő másoknak is hírét viszi, büszkén veri a mellét, hogy Önnel dolgozhat. Emeljük őket fel az elégedett vevőket azzal, hogy Ön ad nekik plusz szolgáltatást, prémium terméket! 9 Persze, ezek után Ön is kérhet tőlük cserébe több vásárlást, esetleg (nagyon fontos!) ajánlást ismerőseikhez, avagy új vevőket nyerhet a meglévő, elégedett nagy vevőin keresztül. Találja ki most azonban ezeket a következőket!: Mik legyenek a vip vevők kritériumai?.. Miket kapjanak ők, milyen előnyöket élvezzenek?.. Hogyan és hol ajánlják Önt és termékét másoknak?

10 6. Az ajánlási rendszer automatizmussal Szuper, ha magától is ajánlja Önt a kedves vevő, de még jobb, ha Ön erre kifejezetten megkéri őt. 10 Persze, az a legjobb, ha ezt nem Önnek kell észben tartania, hanem a rendszer automatikája megteszi Önnek. Találja tehát ki: Milyen felületen, eszközön keresztül tudja begyűjteni az ajánlásokat a meglévő vevőktől?!.. Találja ki, mit ad Ön az ajánlásért a vevőnek!.. Mit fog adni az ajánlott leendő vevőnek és hogyan keresi fel őt az ajánlás után?.. Tudná-e mindezt a weboldalán automatizálni, hogy könnyebb dolga legyen?..

11 7. Mindez lépésről lépésre akció és költségtervvel Az egyes stratégiai lépésekhez egy-egy konkrét akció-tervet is készítsen! Írja össze tehát konkrét lépésenként az alábbiakat!: Az egyes akciók célja, melyek az érdeklődők szerzésére, vagy az 1. vevők szerzésére összpontosulnak, vagy arra, hogyan legyen a fentiek szerint visszatérő vevő az 1. vevőkből: 11 Célzott réteg: kiknek szól az akció? Az esemény, akció leírása: pontosan, mi is legyen az akció? Ki legyen / lesz az akció felelőse? Mi az akció határideje? Mennyi a várható költsége? és esetleg a (várható hozadéka)? Segítségül mutatok Önnek egy példát is: Az akció célja: Az érdeklődőkből első vásárlókat konvertálni! A célzott réteg: Akik már érdeklődnek, vagyis jártak a honlapon (talán konkrét céllal is), és megadták ott az elérhetőségeiket, feliratkoztak valami előnyért. Az esemény: a feliratkozottak keresztneveit figyelve nekik névnapi ajánlatot írunk, és programozunk, melynek keretében a névnapos 8 napon belül felhasználható extra kedvezményt élvez a névnapja alkalmából. Amennyire lehet, automatizáljuk a folyamatot a weboldalon. A felelős: Krapavcsák Hugó A határidő / költség / hozadék: Esemény Felelős Határidő Költség Hozadék Névnapi extra akcióval automatizált ajánlatot küldünk, hogy vevővé tegyük az érdeklődőket, akik feliratkoztak egy előnyért. Krapavcsák Hugó marketinges cégvezető kb: ft + áfa 1. Névnapi szoftvert keresünk 2. készítünk egy extra ajánlatot 3. Beprogramozzuk a rendszerbe 4. Teszteljük 5. Élesítjük 1. november november nioveber november november 15. Teveink szerint minden 3-4. névnapos él a neki névre szóló ajánlattal. Mérjük, hogy a vásárlás/névnapos aránya milyen!

12 8. Egy projekt tervvel - avagy hogyan fér mindez az időbe? Fontos, hogy készítsen egy időtervet a terv végére, amiben rögzíti, hogy a stratégiai célokat célzó lépések érdekében mikor mi a teendő. Így egészen biztosan jól kontrollálhatja egész évben a marketingfolyamatokat! 12 Remélem, tudtam Önnek segíteni, és eztán már valóban könnyebb dolga lesz! A tervezéshez sok sikert kívánok! Ha pedig szeretne további személyre szabott segítséget kapni, akkor nézzen be ide: Várom Ön sok szeretettel és tengersok ötlettel!

13 13

A jó CRM - amikor már nem Te vadászol az ügyfelekre

A jó CRM - amikor már nem Te vadászol az ügyfelekre A jó CRM - amikor már nem Te vadászol az ügyfelekre Képzeld el az ÁLOM ügyfeled! Pont az érdekli, ami Neked van Pont olyan a cégmérete, ami Neked ideális Akár hosszú hónapokig kitartóan tárgyal Tájékozott

Részletesebben

ÖTLET / VÁLLALKOZÁS VALIDÁLÓ MARKETING KÉRDŐÍV A vállalkozás neve: Gardena Kertészet

ÖTLET / VÁLLALKOZÁS VALIDÁLÓ MARKETING KÉRDŐÍV A vállalkozás neve: Gardena Kertészet ÖTLET / VÁLLALKOZÁS VALIDÁLÓ MARKETING KÉRDŐÍV A vállalkozás neve: Gardena Kertészet I. KÉRDÉS SOR: MINTA Töltsd ki az alábbi táblázatot a jelenlegi gondolataid, tudásanyagod, feltételezéseid alapján.

Részletesebben

Vevőszerző rendszer kulcsrakészen

Vevőszerző rendszer kulcsrakészen Vevőszerző rendszer kulcsrakészen Szerezzen JOBB ügyfeleket! Válasszon olyan beszállítót, aki vevőket is küld a termékei mellé! Mit vár el egy Beszállító a marketing támogatás mellé? A komoly beszállítók,

Részletesebben

NÉHÁNY ÓRÁS MARKETING TERV

NÉHÁNY ÓRÁS MARKETING TERV NÉHÁNY ÓRÁS MARKETING TERV Copyright Odrovics János 2008 www.dmgyar.hu - 0 - MARKETING TERV NÉHÁNY ÓRA ALATT Tudom, hogy meglepő, de a marketing terved alapja a matek. Megmagyarázom... A legfőbb célod

Részletesebben

Hogyan többszörözd meg weboldalaid látogatottságát?

Hogyan többszörözd meg weboldalaid látogatottságát? Hogyan többszörözd meg weboldalaid látogatottságát? 1 Nagyobb látogatottság jobb ajánlatok több pénz 2 Amit helyettünk csinálnak kész rendszert működtetnek újabb ajánlatok hírlevél kiküldés ügyfélszolgálat

Részletesebben

Symbol Ügyvitel CRM Extra modul

Symbol Ügyvitel CRM Extra modul Miért CRM? Minden cég alapvető érdeke, hogy lehetséges vevői közül a lehető legtöbbet szerezzen meg, a legtöbbjük számára tudja értékesíteni termékeit vagy szolgáltatásait. A megfelelő eszközzel ezek az

Részletesebben

Sales-Sales-Sales. avagy hogyan szerezzünk új ügyfeleket, vevőket? NOVOTTA KRISZTINA ÁPRILIS 21. H.E.N.E.

Sales-Sales-Sales. avagy hogyan szerezzünk új ügyfeleket, vevőket? NOVOTTA KRISZTINA ÁPRILIS 21. H.E.N.E. Sales-Sales-Sales avagy hogyan szerezzünk új ügyfeleket, vevőket? NOVOTTA KRISZTINA 2016. ÁPRILIS 21. H.E.N.E. A VEVŐ minden cég életében a legnagyobb ÉRTÉK! Ki számít jó vevőnek? Régi vevő Visszaszerzett

Részletesebben

Bevezetési Szolgáltatások. Induljunk el együtt!

Bevezetési Szolgáltatások. Induljunk el együtt! Bevezetési Szolgáltatások Induljunk el együtt! Miért érdemes Kickstart szolgáltatást igénybe venni? A sikeres CRM bevezetés üzleti és folyamatkialakítási kihívás. Valós környezetben bizonyított best practice-ek

Részletesebben

A konkurrencia elemzése

A konkurrencia elemzése Modul 1: Pozícionálás Fejezet 2 A konkurrencia elemzése Dr. Andrea Grimm Dr. Astin Malschinger TARTALOM 2 MODUL 1 POZÍCIONÁLÁS Fejezet 2: Pozícionálás- A konkurrencia elemzése Szerzők: Dr. Andrea Grimm,

Részletesebben

Értékesítések (összes, geográfiai -, ügyfelenkénti-, termékenkénti megoszlás)

Értékesítések (összes, geográfiai -, ügyfelenkénti-, termékenkénti megoszlás) Saját vállalkozás Értékesítések (összes, geográfiai -, ügyfelenkénti-, termékenkénti megoszlás) Piaci részesedés Haszonkulcs Marketing folyamatok Marketing szervezet Értékesítési/marketing kontrol adatok

Részletesebben

szolgáltatás ismertető www.primerate.hu

szolgáltatás ismertető www.primerate.hu Szemkamera kutatás szolgáltatás ismertető Mi is az a szemkamera? A szemkamera egy vizuális eszköz, amely képes rögzíteni az emberi szem mozgását, miközben az hirdetéseket, prospektusokat, DM levelet, reklámújságot,

Részletesebben

3 lépés az megtérülő PPC kampányhoz. Taubert István

3 lépés az megtérülő PPC kampányhoz. Taubert István 3 lépés az megtérülő PPC kampányhoz Ha tetszett, töltsd le, add tovább ismerősödnek, akinek jól jöhet, vagy egyszerűen oszd meg a scribd.com on, vagy bárhol Avagy: hogyan minimalizálhatom a költségeim,

Részletesebben

ONLINE MARKETING STRATÉGIÁK avagy Hogyan növelhetjük eredményeinket az internet segítségével?

ONLINE MARKETING STRATÉGIÁK avagy Hogyan növelhetjük eredményeinket az internet segítségével? ONLINE MARKETING STRATÉGIÁK avagy Hogyan növelhetjük eredményeinket az internet segítségével? A VALÓDI PROBLÉMÁT KELL MEGOLDANOD! ÚJ VEVŐK SZERZÉSE ÚJ VEVŐK SZERZÉSE KOSÁRÉRTÉK NÖVELÉSE RÉGI VEVŐK VISSZAHÍVÁSA

Részletesebben

Kincskereső üzemmód: Hol a titok? Mi a trükk? Keressük meg a NAGY kiugrási pontot! 1. HIBA

Kincskereső üzemmód: Hol a titok? Mi a trükk? Keressük meg a NAGY kiugrási pontot! 1. HIBA Sokan arra várnak, hogy egyszercsak eljön majd az ő idejük és beindul az üzlet. Tanulják a marketinget, olvasnak róla mit kell tenni, eljárnak rendezvényekre, minden ötletbe belefognak, de valahogy soha

Részletesebben

Marketingterv Sablon

Marketingterv Sablon Marketingterv Sablon Kis- és középvállalkozások részére Vigyázz! Másolják! Verzió: 002/2016 Jogi állás: szabadon felhasználható, szabadon terjeszthető, ingyenes Frissítve: 2016. december 20. Összeállította:

Részletesebben

Mitől jó egy weboldal?

Mitől jó egy weboldal? 1 Mitől jó egy weboldal? Mitől jó egy weboldal? Készítette: Pálinkás Róbert Csatlós Csaba 2 Mitől jó egy weboldal? Ellenőrző lista A Marketingzseni módszer négy lépésből áll (bővebbet a módszerről a www.marketingzseni.hu

Részletesebben

Dr. Lovas Gyöngyi

Dr. Lovas Gyöngyi Dr. Lovas Gyöngyi 2017.01.12. Marketing- és értékesítés automatizálás ÜGYFÉLGÉP: a mesterséges intelligencia, amely vezérli a marketinget, eladást Alcím mintájának szerkesztése Mivel foglalkozom? 1. Diétaterápiás

Részletesebben

WebShop-Experts Kft.

WebShop-Experts Kft. WebShop-Experts Kft. Debrecen, 2013 Cím: 4028 Debrecen, Kassai út 129. 3.em. 301-308. Telefon: (+36 1) 234 5011 E-mail: kapcsolat@webshopexperts.hu Web: A füzetben található tartalmak felhasználása nyomtatásban,

Részletesebben

fogadalom kampány offline kampány Előkészítő kampányok Felvezető Karácsonyi kampány kampány

fogadalom kampány offline kampány Előkészítő kampányok Felvezető Karácsonyi kampány kampány offline kampány fogadalom kampány Előkészítő kampányok Felvezető kampány Karácsonyi kampány 18 nap karácsonyig 17 / 18 nap az offline vásárlásig 13 nap az online szállítási határidőig Karácsony 2017 Közösségi

Részletesebben

EMBERKÖZPONTÚ ONLINE MARKETING A SZEMÉLYRE SZABOTT ÜZENETEK MŰVÉSZETE

EMBERKÖZPONTÚ ONLINE MARKETING A SZEMÉLYRE SZABOTT ÜZENETEK MŰVÉSZETE EMBERKÖZPONTÚ ONLINE MARKETING A SZEMÉLYRE SZABOTT ÜZENETEK MŰVÉSZETE ONLINE MARKETINGRŐL 20 PERCBEN Lehetséges ez? Elérhető célok: Nyitottá, gátlásmentessé válni a téma iránt Feltérképezni a személyes

Részletesebben

avagy mit mond cégvezető * a marketingjéről 1. Ki foglalkozik az Ön vállalkozásában a marketinggel?

avagy mit mond cégvezető * a marketingjéről 1. Ki foglalkozik az Ön vállalkozásában a marketinggel? KKV marketing felmérés 2009 IV. avagy mit mond 1 300 cégvezető * a marketingjéről Miklovicz Norbert kkv marketing szakértő Kis- és középvállalkozási marketing felmérésünk 2009 elején indult útjára; célom

Részletesebben

Honlapkészítés egyszerűen. Tegyük tisztába a dolgokat!

Honlapkészítés egyszerűen. Tegyük tisztába a dolgokat! Honlapkészítés egyszerűen Tegyük tisztába a dolgokat! Az Internet beépült a mindennapjainkba A technikai fejlődésnek és a szélessávú Internet elterjedésének köszönhetően ma már weboldalak milliárdjai között

Részletesebben

marketing terv (Adaptálva a http://www.sikermarketing.hu alapján)

marketing terv (Adaptálva a http://www.sikermarketing.hu alapján) marketing terv (Adaptálva a http://www.sikermarketing.hu alapján) 1. összefoglaló információ kinek: mikor készült: áttekintés időpontja: 2. a célpiac piac versenytársak fogyasztók A célpiac pont alatt

Részletesebben

BIJÓ SZAKÁRUHÁZ ÉS WEBSHOP

BIJÓ SZAKÁRUHÁZ ÉS WEBSHOP BIJÓ SZAKÁRUHÁZ ÉS WEBSHOP Marketing kommunikációs megjelenési lehetőségek TISZTELT PARTNERÜNK, Szakáruházunkban online és offline hirdetési felületek illetve számos marketing eszköz áll rendelkezésükre

Részletesebben

Marketingterv Sablon

Marketingterv Sablon Marketingterv Sablon Kis- és középvállalkozások részére Vigyázz! Másolják! A legfrissebb verziót keresse itt: http://www.marketing112.hu/marketing-terv-sablon/ Verzió: 001/2013 Jogi állás: szabadon felhasználható,

Részletesebben

Megnézzük milyen elemekre van szüksége egy ütős marketingtervnek

Megnézzük milyen elemekre van szüksége egy ütős marketingtervnek MARKETING TERVEZÉS Megnézzük milyen elemekre van szüksége egy ütős marketingtervnek Megismerheted a Boldogság Projekt érdeklődő szerző gépezetét és 6+1 kampányát 2017-ből A végén pedig kapni fogsz egy

Részletesebben

Activity Plan. A javaslat nem teljes körű: csupán a konzultáción, a cégvezető elmondása alapján szerzett információkon alapszik.

Activity Plan. A javaslat nem teljes körű: csupán a konzultáción, a cégvezető elmondása alapján szerzett információkon alapszik. Activity Plan A program fő pillérét a cégvezetővel folytatott szakértői konzultáció adja, melynek tartalma minden esetben cégspecifikus és személyre szabott. A Human Map szakértői számára a programban

Részletesebben

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk!

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Sokszor nagyon kevés dolgon múlik, hogy egy kapcsolat miképpen alakul. Ugyanazzal az energiával lehet építeni és rombolni is. A lényeg a szándék, illetve

Részletesebben

Versenyképesség-növelő Alapcsomag

Versenyképesség-növelő Alapcsomag ÉRJEN EL hozzáadott értékkel és együttműködésekkel nagyobb profitot, több minőségi vevőt, versenyelőnyt, illetve hatékonyabb működést! Vereb István vagyok. Az én dolgom, hogy mentorként fejlődéshez és

Részletesebben

Lehet belőle üzlet? AZ ÜZLETI KONCEPCIÓ. StartUP Vállalkozásindítás 3.0 Vecsenyi János, 2013.

Lehet belőle üzlet? AZ ÜZLETI KONCEPCIÓ. StartUP Vállalkozásindítás 3.0 Vecsenyi János, 2013. Lehet belőle üzlet? AZ ÜZLETI KONCEPCIÓ StartUP Vállalkozásindítás 3.0 Vecsenyi János, 2013. 1 koncepció meghatározza, hogy kiknek mit ad el, és hogyan teremt ebből pénzt a vállalkozás. StartUP Vállalkozásindítás

Részletesebben

(Az adományszervezés alapjai) AMBRUS KIRY NOÉMI

(Az adományszervezés alapjai) AMBRUS KIRY NOÉMI Vigyázz Kész - Rajt (Az adományszervezés alapjai) AMBRUS KIRY NOÉMI MI AZ ADOMÁNYSZERVEZÉS? Forrásteremtés Az adományszervezési (fundraising) stratégia a szervezet működéséhez, céljainak megvalósításához

Részletesebben

Közösségi marketing csomag. hotelek, panziók, apartmanok részére

Közösségi marketing csomag. hotelek, panziók, apartmanok részére Közösségi marketing csomag hotelek, panziók, apartmanok részére 1. A Közösségi marketing hotelek részére tartalma és célja Ezt a programcsomagot azoknak a hoteleknek, panzióknak, apartmanoknak hoztuk létre,

Részletesebben

Módszerek és szoftverek

Módszerek és szoftverek Az automatizált online DM rendszerek létrehozásának meglepő titkai 2 Miről lesz ma szó? 1) Honnan jönnek az ötletek? 2) A tervezés szerepe 3) A dokumentálás szerepe 4) Mit és hogyan kell megtervezned?

Részletesebben

A BRIEFTŐL A HATÁSVIZSGÁLATOKIG

A BRIEFTŐL A HATÁSVIZSGÁLATOKIG Tervezés-Kutatás Gyak.3. A BRIEFTŐL A HATÁSVIZSGÁLATOKIG Az ügynökség munkája Coldrex 3 D reklám a Blahán Hogyan készülhetett? 2012.január feladat? - célmeghatározás? - elvárások? - kivitelezés? - elfogadás?

Részletesebben

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Tárgy: [SPEC1]! Egy nagyon egyszerű módszer, avagy siker 8 lépésben... Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Kedves [SPEC1]!

Részletesebben

Válság és kommunikáció!

Válság és kommunikáció! Válság és kommunikáció! A potenciális vevıink irányába történı kommunikáció válság idején kiemelten fontos. Sajnos nagyon sokan elkövetik azt a hibát, hogy egy nehéz helyzetben (pl. válság idején) behúzzák

Részletesebben

Mi az a CRM? Tűzoltás helyett hogyan értékesítsünk hatékonyan

Mi az a CRM? Tűzoltás helyett hogyan értékesítsünk hatékonyan www.minicrm.hu Mi az a CRM? Tűzoltás helyett hogyan értékesítsünk hatékonyan Egerszegi Krisztián Cégvezető, MiniCRM Zrt. egerszegi.krisztian@minicrm.hu Mi az a CRM Az ügyfélkapcsolat-kezelés (Customer

Részletesebben

MÉDIAAJÁNLAT. Garantáltan hasznot hozó komplex hirdetések kizárólag melegburkolatokkal foglalkozó cégeknek! 2 Jepetto.hu

MÉDIAAJÁNLAT. Garantáltan hasznot hozó komplex hirdetések kizárólag melegburkolatokkal foglalkozó cégeknek! 2 Jepetto.hu MÉDIAAJÁNLAT Garantáltan hasznot hozó komplex hirdetések kizárólag melegburkolatokkal foglalkozó cégeknek! 2 Jepetto.hu Kik látogatják az oldalunkat? A 2jepetto.hu oldal kizárólag melegburkolatokkal, és

Részletesebben

BIJÓ SZAKÁRUHÁZ ÉS WEBSHOP

BIJÓ SZAKÁRUHÁZ ÉS WEBSHOP BIJÓ SZAKÁRUHÁZ ÉS WEBSHOP Marketing kommunikációs megjelenési lehetőségek TISZTELT PARTNERÜNK, Szakáruházunkban online és offline hirdetési felületek illetve számos marketing eszköz áll rendelkezésükre

Részletesebben

Mit nyer a Tipzone használatával?

Mit nyer a Tipzone használatával? Ha jelen van vállalkozása a tipzone.hu oldalon, akkor üzlete vagy szolgáltatása népszerűsítéséhez kap korszerű internetes kelléket. A Tipzone modern közösségi funkciókkal is rendelkező, értékesítést támogató

Részletesebben

STRATÉGIA Egyoldalas Stratégiai Üzleti Terv Szervezet neve:

STRATÉGIA Egyoldalas Stratégiai Üzleti Terv Szervezet neve: STRATÉGIA Egyoldalas Stratégiai Üzleti Terv Szervezet neve: Alkalmazottak Személyek (Kapcsolati serkentők) Ügyfelek Részvényesek...... Alapértékek/Hitek (Kellene/Nem kellene) Cél (Miért) Célok (- éven

Részletesebben

Telenor Tedd Oda Nap szervezési dokumentáció

Telenor Tedd Oda Nap szervezési dokumentáció Telenor Tedd Oda Nap szervezési dokumentáció Közösségért szervezett nap tippek a hatékony szervezéshez Előszó A Telenor felelős vállalatként fontosnak tartja, hogy a legkorszerűbb mobiltechnológiai szolgáltatások

Részletesebben

VÁSÁRLÁSI SZOKÁSOK - VÍZÖNTŐ GYÓGYSZERTÁR

VÁSÁRLÁSI SZOKÁSOK - VÍZÖNTŐ GYÓGYSZERTÁR VÁSÁRLÁSI SZOKÁSOK - VÍZÖNTŐ GYÓGYSZERTÁR Kedves Válaszadó! A "Vásárlási Szokások - Vízöntő Gyógyszertár" Kérdőív kitöltésével segítsen nekünk, hogy az Ön számára legmegfelelőbb szolgáltatást tudjuk nyújtani.

Részletesebben

Konkurencia figyelés a közösségi média támogatásával.

Konkurencia figyelés a közösségi média támogatásával. Konkurencia figyelés a közösségi média támogatásával orsolya@zoomsphere.com Közösségi megjelenés A közösségi oldalak lehetővé teszik a vállalatok számára, hogy egy olyan interaktív felületen jelenjenek

Részletesebben

Tervezés. Eszközök. Kritikus Tömeg Webinárium. 1. Kutatás 2. Elemzés 3. Tesztelés. 4. Eszközök kiválasztása 5. Tervezés 6. Végrehajtás 7.

Tervezés. Eszközök. Kritikus Tömeg Webinárium. 1. Kutatás 2. Elemzés 3. Tesztelés. 4. Eszközök kiválasztása 5. Tervezés 6. Végrehajtás 7. Tervezés 1. Kutatás 2. Elemzés 3. Tesztelés 4. Eszközök kiválasztása 5. Tervezés 6. Végrehajtás 7. GOTO 1 :o) Eszközök 4. lépés: Eszközök kiválasztása Amire szükséged lesz... Kétféle eszköz 1) Hosszútávú

Részletesebben

Marketing a gyakorlatban I. előadás BME Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék

Marketing a gyakorlatban I. előadás BME Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék MARKETINGKUTATÁS Marketing a gyakorlatban I. előadás Kovács István BME Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék Piac-, marketing- és közvélemény kutatás elhatárolása Kutatás: célja a problémamegoldás

Részletesebben

Online Marketing Akadémia: INSTANT Karácsonyi Ötletcsomag

Online Marketing Akadémia: INSTANT Karácsonyi Ötletcsomag Karácsonykor mindenkinek égeti a zsebét néhány ezer vagy tízezer forint, amit muszáj elkölteni ajándékra! Ne feledd! Ilyenkor az emberek sokkal fogékonyabbak a vásárlási ajánlatokra! Most még van időd

Részletesebben

Marketing automatizáció: Hol tart a ShopBuilder, hova szeretnénk eljutni?

Marketing automatizáció: Hol tart a ShopBuilder, hova szeretnénk eljutni? Marketing automatizáció: Hol tart a ShopBuilder, hova szeretnénk eljutni? Sztípity Róbert Szek.Org Meetup - 2016. november 14. Shop.Builder számokban 1997-óta működik, 2000 óta sárga háttéren 330.229 regisztrált

Részletesebben

MÁRKAÉPÍTÉS A JÓ MÁRKA

MÁRKAÉPÍTÉS A JÓ MÁRKA MÁRKAÉPÍTÉS A JÓ MÁRKA Hogyan érhető el, hogy egy márka csillaga magasra emelkedjen és ott is maradjon minél tovább? !7!!! 7 dolog kell hozzá 1. A jó márkának küldetése van Jó dolog olyan márkát építeni,

Részletesebben

Portfólió. Tóth Gábor Dániel

Portfólió. Tóth Gábor Dániel Portfólió Tóth Gábor Dániel Kelj fel és járj... "Nagyon tetszik! Ezt hogyan kell csinálni?" Informatikus családi vénám által, alkalmam volt egy barátomnak megépíteni a munkájához szükséges számítógépet,

Részletesebben

A marketing új koncepciói. Dr. Petruska Ildikó

A marketing új koncepciói. Dr. Petruska Ildikó A marketing új koncepciói Értékorientáció (értékvezérelt marketing) A vevő nem terméket akar vásárolni, hanem problémamegoldást Szükségletkielégítő hasznosság Gyakorlati Társadalmi Érzelmi 3 A vevő problémája

Részletesebben

MENNYIT ÉR PONTOSAN AZ INGATLANOM?

MENNYIT ÉR PONTOSAN AZ INGATLANOM? Kizárólag ingatlan eladóknak szóló tanulmány! MENNYIT ÉR PONTOSAN AZ INGATLANOM? - avagy honnan tudjuk, mikor adjuk túl olcsón és mikor túl drágán? - Ismerje meg azt a módszert, mellyel lézer pontossággal

Részletesebben

Avagy hogyan indulj el az Ajánlói/Affiliate Marketing útján.

Avagy hogyan indulj el az Ajánlói/Affiliate Marketing útján. Avagy hogyan indulj el az Ajánlói/Affiliate Marketing útján. Tartalom Bevezetés... 3 Alapozzunk!... 4 Mi az Affiliate Marketing?... 4 Mi nem az Affiliate Marketing?... 5 Hasznos a kezdő affiliate marketer

Részletesebben

Újradefiniált kereskedelem

Újradefiniált kereskedelem Újradefiniált kereskedelem Magyar Termék Google rendezvény 2017. 03.06. Az előadást és az összefoglalót készítette: Csukás Zsuzsanna FMCG szakértő zsuzsanna.csukas@applause.hu Az előadás tartalma Általános

Részletesebben

A Marketing 10 + 1 Alapszabálya, amely elősegíti cége eredményességét

A Marketing 10 + 1 Alapszabálya, amely elősegíti cége eredményességét Ön is szeretné, ha cége évek múlva is sikeres lenne? Ha nem azért fájna a feje, hogy mi lesz holnap? A Marketing 10 + 1 Alapszabálya, amely elősegíti cége eredményességét Gondolkodott már azon, hogyan

Részletesebben

Ne csak lıj, célozz is!

Ne csak lıj, célozz is! Ne csak lıj, célozz is! Manapság egymást érik a különbözı cikkek és tanulmányok a válságkezeléssel kapcsolatosan. Én igazán akkor beszélek válságról, ha az a saját fejünkben/lelkünkben is kialakul. Mindaddig

Részletesebben

5 ok, amiért a válságban még fontosabb a CRM

5 ok, amiért a válságban még fontosabb a CRM 5 ok, amiért a válságban még fontosabb a CRM A válságban nem elég keményebben dolgozni, sokkal okosabban is kell. Vállalkozása a CRM stratégiai alkalmazásával nyereségesebbé válhat és hatékonyabban szolgálja

Részletesebben

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Ebből a tortából most Te is vághatsz magadnak egy szeletet [SPEC1]! Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Kedves [SPEC1]! Először

Részletesebben

Miért ne lehetne Önnek is egy olyan weboldala, mely naponta tereli Önhöz a potenciális ügyfeleket?

Miért ne lehetne Önnek is egy olyan weboldala, mely naponta tereli Önhöz a potenciális ügyfeleket? Gergely Gábor online marketing tréner Simon László részére Miért ne lehetne Önnek is egy olyan weboldala, mely naponta tereli Önhöz a potenciális ügyfeleket? Itt a megoldás ami... egyszerűen használható,

Részletesebben

marketing gyorsindító alapvetések

marketing gyorsindító alapvetések marketing gyorsindító alapvetések munkafüzet!1 Kiadja: Oláh Sándor Mérhető Marketing Megoldások 2015. Minden jog fenntartva. A jelen jegyzet tartalmának másolása, sokszorosítása, közzététele bármilyen

Részletesebben

II. 4. Milyen férfira vágynak a boldog párkapcsolatot kereső (és arra alkalmas) nők? 106 II. 5. Szűrési technikák pénz, idő, érzelmek megóvása 111

II. 4. Milyen férfira vágynak a boldog párkapcsolatot kereső (és arra alkalmas) nők? 106 II. 5. Szűrési technikák pénz, idő, érzelmek megóvása 111 TARTALOM Köszönetnyilvánítás 7 Előszó 9 Bevezetés (később nem ismétlődő információk) 11 I. Csajozás, avagy ismerkedési és hódítási alapismeretek 19 I.1. Belső világod 20 I. 1. A. Küzdd le a félelmeidet!

Részletesebben

Építs új bevételi csatornát, hogy növeld a nettó profitod! Előadó: Varga Dániel Portfolió Igazgató

Építs új bevételi csatornát, hogy növeld a nettó profitod! Előadó: Varga Dániel Portfolió Igazgató Építs új bevételi csatornát, hogy növeld a nettó profitod! Előadó: Varga Dániel Portfolió Igazgató SALES HOUSE + TECHNOLÓGIAI SZOLGÁLTATÓ Ecommerce monetizációs megoldások és lehetőségek A Vásárlók alapvetően

Részletesebben

hogyan döntheti el, hogy melyik az Önnek megfelelő online marketing ügynökség? Google AdWords ügynökség kiválasztása:

hogyan döntheti el, hogy melyik az Önnek megfelelő online marketing ügynökség? Google AdWords ügynökség kiválasztása: Google AdWords ügynökség kiválasztása: hogyan döntheti el, hogy melyik az Önnek megfelelő online marketing ügynökség? Még több hasznos info» www.klikkmarketing.hu Google AdWords ügynökség kiválasztása:

Részletesebben

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA 11. Előadás Az üzleti terv tartalmi követelményei Az üzleti terv tartalmi követelményei

Részletesebben

Stratégiai tervezés szerepe. Budapest, 2009. február 12.

Stratégiai tervezés szerepe. Budapest, 2009. február 12. Stratégiai tervezés szerepe Budapest, 2009. február 12. E:\Szeminarium\Apple Genius.mov Mit jelent az apple példa számunkra? Nem születhet mindenki zseninek, de a logikus, végiggondolt és megalapozott

Részletesebben

Esettanulmány Sága Füstlifalatozó Applikáció

Esettanulmány Sága Füstlifalatozó Applikáció Esettanulmány Sága Füstlifalatozó Applikáció Megbízó: Sága Foods Zrt. Márka: Sága Marketing cél: A fő cél a Füstli megújult, új csomagolásának és ízvariánsának bevezetése volt és vele az integrált kampány

Részletesebben

III. Országos Nagykereskedelmi és Gyártói Konferencia

III. Országos Nagykereskedelmi és Gyártói Konferencia a tavalyi, II. Országos Nagykereskedelmi és Gyártói Konferencia Mutassa be cégét és termékeit fejlett nagykereskedő és gyártó cégek vezetőinek és legyen a III. Országos Nagykereskedői és Gyártói Konferencia

Részletesebben

Marketing kommunikáció Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14.

Marketing kommunikáció Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14. Marketing kommunikáció Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14. Marketing A fogalom 1. vállalati tevékenység piaca szolgáltatások 2. filozófia Szemléletmód A vállalat

Részletesebben

JOOTTHON MÉDIAAJÁNLAT TARIFATÁBLÁZAT (utolsó frissítés: 2014. március 25.)

JOOTTHON MÉDIAAJÁNLAT TARIFATÁBLÁZAT (utolsó frissítés: 2014. március 25.) JOOTTHON MÉDIAAJÁNLAT TARIFATÁBLÁZAT (utolsó frissítés: 2014. március 25.) A Jootthon nem csupán egy hirdetési- nyilvántartási portál, Jootthon egy olyan közösség, amelynek tagjai folyamatosan oszthatnak

Részletesebben

SZABADKAI MŰSZAKI SZAKFŐISKOLA

SZABADKAI MŰSZAKI SZAKFŐISKOLA SZABADKAI MŰSZAKI SZAKFŐISKOLA PREZENTÁCIÓ Elektronikus ügyvitel tantárgyból Facebook kampány JELÖLT MENTOR Kokrehel Grácián dr Zlatko Čović 12213218 SZABADKA, 2015. Tartalom Bevezető... 3 Facebook hírdetés

Részletesebben

Mi kell a jó vevőnek? Jagodics Rita Kereskedelmi marketing szakértő

Mi kell a jó vevőnek? Jagodics Rita Kereskedelmi marketing szakértő Mi kell a jó vevőnek? Jagodics Rita Kereskedelmi marketing szakértő A hozzád legközelebb álló emberek átlaga vagy! Jagodics Rita kereskedelmi marketing szakértő Hogyan érheted el a gazdagab, jobb vevőket?

Részletesebben

Egy hirtelen ötlet. 2013. december 30. felmerült egy kérdés: Vajon mi jellemző a magyar fiatalok közösségi média használatára?

Egy hirtelen ötlet. 2013. december 30. felmerült egy kérdés: Vajon mi jellemző a magyar fiatalok közösségi média használatára? Egy hirtelen ötlet 2013. december 30. felmerült egy kérdés: Vajon mi jellemző a magyar fiatalok közösségi média használatára? Megoldás: Google kérdőív + Facebook hirdetések Kutatás a Facebookon Előadó:

Részletesebben

H.D.Napfény Kft. marketingterve

H.D.Napfény Kft. marketingterve H.D.Napfény Kft. marketingterve Egy 10 milliós ország és egy 15 milliós nemzet. Budapest - Magyarország fővárosa. 2014-at írunk. Az ország gazdasága folyamatosan változik. Magyarország teljes mértékben

Részletesebben

Kedves Szülők! Sok szeretettel és jó kivánságokkal küldjük az első számot!

Kedves Szülők! Sok szeretettel és jó kivánságokkal küldjük az első számot! Kedves Szülők! Rőmer Glória és Vigh Noémi iskolapszichológusok vagyunk. 2017 februárjától szeretnénk kéthavonta egy hírlevél formájában némi segítséget nyújtani Önöknek olyan témákban, mint: szülőként

Részletesebben

Balatonkeresztúr, 2013. december 27. Olti Miklós. <reklám>

Balatonkeresztúr, 2013. december 27. Olti Miklós. <reklám> Mottó A harcsahorgász egy olyan különleges élőlény, amely viselkedésének megértésére a normális embereknek még kísérletet sem érdemes tenniük. Az olyan lehetetlen lenne, mint a televízió működési elvét

Részletesebben

MI AZ A KÖZÖSSÉGI MÉDIA MARKETING?

MI AZ A KÖZÖSSÉGI MÉDIA MARKETING? A közösségi média gyorsan utoléri az e-mail-t, amely eddig az elsőszámú online adat- és hírmegosztási módszer volt. A Facebook-nak már 1 milliárdnál is több felhasználója van, a Twitteren 55 millió üzenetet

Részletesebben

Phonak Virto V. Hallhatóan nagy. Láthatóan kicsi

Phonak Virto V. Hallhatóan nagy. Láthatóan kicsi Phonak Virto V Hallhatóan nagy. Láthatóan kicsi A legjobban őrzött titok Elkötelezettségünk a technológiai újítások és a meglévő technológiák határainak feszegetése felé azt eredményezte, hogy kifejlesztettünk

Részletesebben

Varga Zsombor A HATÉKONY FOGYÁS TITKA

Varga Zsombor A HATÉKONY FOGYÁS TITKA Varga Zsombor A HATÉKONY FOGYÁS TITKA A könyv rövid és tömör, mivel csakis a lényeget tartalmazza. Éppen ezért minden egyes mondat lényeges. Köszönöm a bizalmat, hogy letöltötted ezt a kis összefoglalót!

Részletesebben

Üzleti terv kisvállalkozásoknak

Üzleti terv kisvállalkozásoknak Üzleti terv kisvállalkozásoknak Vállalkozás neve: Tervkészítés ideje: Az üzleti terv részei: 1. Vezetői összefoglaló 2. A vállalkozás általános bemutatása 3. Marketing Terv 4. Működési terv 5. Vezetőség

Részletesebben

2. tétel: 3. tétel: 4. tétel:

2. tétel: 3. tétel: 4. tétel: 1. tétel: Ismertesse az egyéni és a társas vállalkozások tevékenységének megkezdéséhez szükséges dokumentumokat és azok főbb tartalmi elemeit! Cége versenytárgyalást kíván kiírni. Sorolja fel az előkészítés

Részletesebben

Webáruházak és a marketing Az e-kereskedelem új trendjei. Milyen webáruházat építsünk 2014-ben? Webáruház-forgalomnövelés Facebookkal.

Webáruházak és a marketing Az e-kereskedelem új trendjei. Milyen webáruházat építsünk 2014-ben? Webáruház-forgalomnövelés Facebookkal. Webáruházak és a marketing Az e-kereskedelem új trendjei. Milyen webáruházat építsünk 2014-ben? Webáruház-forgalomnövelés Facebookkal. Hogyan építsünk, szegmentáljuk és növeljünk adatbázist? Miért szükséges

Részletesebben

Eredményesebb vállalkozás hatékony kommunikációval. - nem többet, hanem máshogy kell költeni -

Eredményesebb vállalkozás hatékony kommunikációval. - nem többet, hanem máshogy kell költeni - Eredményesebb vállalkozás hatékony kommunikációval - nem többet, hanem máshogy kell költeni - Green Edge reklámügynökség integrált kommunikációs ügynökség vagyunk a projektek kezelését tervezéstől a kivitelezésig

Részletesebben

ARTIQ MÉDIAAJÁNLAT 2015. ARTIQ Kulturális Magazin

ARTIQ MÉDIAAJÁNLAT 2015. ARTIQ Kulturális Magazin Kulturális Magazin MÉDIAAJÁNLAT 2015. A Magazinról Tisztelt leendő Hirdetőnk, Partnerünk! Az Kulturális Magazin 2014 januárja óta napi rendszerességgel tájékoztatja olvasóit a kulturális élet hazai és

Részletesebben

minic studio VitaMed Pilula Weboldal és web-shop kivitelezés Vadasz Zoltán 2013.05.20.

minic studio VitaMed Pilula Weboldal és web-shop kivitelezés Vadasz Zoltán 2013.05.20. minic studio VitaMed Pilula Weboldal és web-shop kivitelezés Vadasz Zoltán 2013.05.20. Projekt rövid leírása Weboldal és shop magyar nyelven, szűk termékkínálattal, célzott marketinggel. A romániai piac

Részletesebben

A Mediaforce. A többit bízza ránk:

A Mediaforce. A többit bízza ránk: A Mediaforce Cégünk egyedi, testre szabott megoldásokat kínál vállalkozása fejlesztésére és marketingjének racionalizálására. A mindig túlterhelt vállalatvezetők válláról vesszük le a terhet integrált

Részletesebben

Hogyan kereshetsz pénzt a Deal-ből Kereskedő / kedvezményadó partner regisztrálása Kereskedő adatok feltöltése Egy ajánlat összeállítása

Hogyan kereshetsz pénzt a Deal-ből Kereskedő / kedvezményadó partner regisztrálása Kereskedő adatok feltöltése Egy ajánlat összeállítása 2012. Augusztus 7. Mai témák Hogyan kereshetsz pénzt a Deal-ből Kereskedő / kedvezményadó partner regisztrálása Kereskedő adatok feltöltése Egy ajánlat összeállítása Szöveges információk Matek A kereskedő

Részletesebben

Nos akkor beszállsz a játékba?!

Nos akkor beszállsz a játékba?! Nos akkor beszállsz a játékba?! Úgy gondoltam, végre írok egy cikket arról, amit lépen nyomon hangoztatok, és amiben maximálisan hiszek: nem vagyok híve "csak" az online marketing technikáknak, és nem

Részletesebben

Vállalkozás fejlesztés grafikai tervezéssel

Vállalkozás fejlesztés grafikai tervezéssel S Design - Üzleti útmutató v1.1 2018.10 Vállalkozás fejlesztés grafikai tervezéssel iért nem fejlődik a vállalkozásom? Valószínűleg ez a legfontosabb probléma, aminek eredményeképpen Ön itt van és ezt

Részletesebben

Marketing Megfeleljen a vásárlók igényeinek nyereséges módon

Marketing Megfeleljen a vásárlók igényeinek nyereséges módon Marketing Marketinget gyakran tekintik mint a munka létrehozása, a termékek és szolgáltatások promóciója és szállítása az egyéni fogyasztók vagy más cégek, az úgynevezett üzleti ügyfelek számára. (A legrövidebb

Részletesebben

Miért CRM? CRM Customer Relationship Management Megfogjuk Megértjük Megtartjuk Megismétli sikeres ügyfélkezelés, a 4M elve.

Miért CRM? CRM Customer Relationship Management Megfogjuk Megértjük Megtartjuk Megismétli sikeres ügyfélkezelés, a 4M elve. Miért CRM? A CRM (az angol Customer Relationship Management rövidítése) jelentése Ügyfélkezelési stratégia, melynek célja a kiadások csökkentése és a profit növelése: mindezt magasabb ügyfélhűség és -elégedettség

Részletesebben

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség HÁLA KOPOGTATÁS 1. Egészség Annak ellenére, hogy nem vagyok annyira egészséges, mint szeretném, teljesen és mélységesen szeretem és elfogadom a testemet így is. Annak ellenére, hogy fizikailag nem vagyok

Részletesebben

Panasza van? A Fogyasztóvédelmi Tanács segíthet

Panasza van? A Fogyasztóvédelmi Tanács segíthet Panasza van? A Fogyasztóvédelmi Tanács segíthet Panasza a továbbiak egyikkével kapcsolatos: autóbusz, vonat, repülőgép, komp, áramszolgáltató, gáz, szén vagy vízszolgáltató? Ha már kapcsolatba lépett az

Részletesebben

Stratégia. Márkaépítés. Kommunikáció. Határozott értékszemlélettel

Stratégia. Márkaépítés. Kommunikáció. Határozott értékszemlélettel Stratégia. Márkaépítés. Kommunikáció. Határozott értékszemlélettel MITTE Communications A MITTE Communications az iparági területek működését értő és támogató csapatával megkerülhetetlen résztvevője a

Részletesebben

Startup. kreativitás. Virág István

Startup. kreativitás. Virág István Startup kreativitás Virág István Bevezetés Kreativitást, innovációt támogató stratégiák Elsősorban startupoknál Gyakorlati példák a CreatiWood-on a keresztül Klasszikus vállalat stratégiája Rakéta kilövés

Részletesebben

EGYSZERŰSÍTJÜK AZ IRODAI MUNKÁT.

EGYSZERŰSÍTJÜK AZ IRODAI MUNKÁT. EGYSZERŰSÍTJÜK AZ IRODAI MUNKÁT. Az OfficeGuru segít a munkahelyi Excel felhasználóknak egyszerűbbé és gyorsabbá tenni a napi feladatokat azzal, hogy automatizálja a munka favágó részét. Így több idő marad

Részletesebben

A hipnotikus prosi. Ha a cég- vagy termékismertetőd szinte önmagától is elad, akkor itt fejezd be az olvasást!

A hipnotikus prosi. Ha a cég- vagy termékismertetőd szinte önmagától is elad, akkor itt fejezd be az olvasást! A hipnotikus prosi Ha a cég- vagy termékismertetőd szinte önmagától is elad, akkor itt fejezd be az olvasást! Még itt vagy? Akkor hadd mutassam meg, hogy mitől válik érdekessé, eldobhatatlanná egy prosi,

Részletesebben

3 Filozófia A biológiai információ generációk közötti átadását az örökítőanyag biztosítja. A DNS szerkezete teremti meg az információ majdnem tökéletesen stabil tárolását, pontos megkettőződését és átadását.

Részletesebben

VELÜNK MINDEN ÖNRŐL SZÓL 2015 A TE ÁLMAID VELÜNK VALÓRA VÁLNAK TM

VELÜNK MINDEN ÖNRŐL SZÓL 2015 A TE ÁLMAID VELÜNK VALÓRA VÁLNAK TM VELÜNK MINDEN ÖNRŐL SZÓL 2015 A TE ÁLMAID VELÜNK VALÓRA VÁLNAK TM FEDEZZEN FEL EGY RENDKÍVÜLI LEHETŐSÉGET! Szeretne vonzó lenni és szeretné jól érezni magát? Szeretne több pénzt keresni? Szeretne több

Részletesebben