MESSZI ISTVÁN a Petőfi Népe sporttudósításaiban

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MESSZI ISTVÁN a Petőfi Népe sporttudósításaiban"

Átírás

1 MESSZI ISTVÁN a Petőfi Népe sporttudósításaiban SOROKBAN 7. o. Békéscsabán az ifjúsági I.-II. korcsoport területi kiválasztó versenyén vettek részt a Kecskeméti Spartacus súlyemelői II. Korcsoport Könnyűsúly: 1. Messzi István /Kecskeméti Spartacus/ 200/ 190; 110/ Ifjúsági ezüstjelvényes szintű teljesítmény. Ez a legelső tudósítás a helyi sajtóban, ami Messzi Istvánnal kapcsolatban megjelent. Meg kell jegyezni, hogy ez az első tudósítás sajtóhibát tartalmaz. A versenyző eredményét elírták. A zárójelben lévő szám, a 190 sajtóhiba, mert ha igaz lenne, akkor az összteljesítménye nem 200 kg, hanem 300 kg volna. Egyébként sem lehetséges az, hogy valaki 190 kg-ot szakítson, de emellett csak 110 kg-ot lökjön. Különben is Messzi István fénykorában a legjobb szakító eredménye 170 kg volt, e verseny után tíz évvel a szöuli olimpián 1988-ban! Békéscsabán ezen a területi súlyemelőversenyen a 17 éves Messzi István szakító eredménye 90 kg volt ból más eredménye nem ismert, amit a Petőfi Népe újság közölt volna SOROKBAN 7. o. A Kecskeméti Spartacus súlyemelői Szegeden vendégszerepeltek egy nemzetközi verseny Ifjúsági korcsoport Messzi István első lett 242,5 kg-os teljesítményével ifjúsági aranyjelvényes szintű eredményt ért el. Ezzel megdöntötte a Sebők Attila által tartott megyei csúcsot SOROKBAN 7. o. Eredményesen szerepeltek a Kecskeméti Spartacus versenyzői az ötödik Balaton Bajnokságon. Az ifjúsági II. korcsoportban a váltósúlyban Messzi István nyerte a szakítást /112,5 kg/ az összetettben pedig második helyezést szerzett /242,5 kg/ /Ez a 242,5 kg az összteljesítménye, és eszerint a lökés eredménye 130 kg, amit a PN nem közölt.- Grosán P./ o. MEGYEI CSÚCSOT JAVÍTOTTAK A KECSKEMÉTIEK Szegeden rendezték az Alkotmány Kupa nemzetközi súlyemelőversenyt A Kecskeméti Spartacus súlyemelői is indultak. Eredmények: az ifjúságiaknál II. kcs. 1. Messzi István 247,5 kg /110 kg; 137,5 kg/. Mindhárom eredménye új ifjúsági és felnőtt megyei csúcs. Mivel a verseny során hat alkalommal javította meg a megyei csúcsokat, a legjobb versenyző címet érdemelte ki. Az ifjúsági aranyjelvényes szintet 22,5 kg-mal szárnyalta túl, ezzel az országos ifjúsági ranglista 2, helyére került o. MESSZI GYŐZÖTT A VÁLTÓSÚLYBAN Olimpiai Reménységek Tornájának első fordulója. A 19 évesek versenyében Messzi István remek teljesítménnyel győzött. Összteljesítménye 275 kg. /125; 150/ Edzője Kasza György o. MESSIZ ISTVÁN ELSŐ OSZTÁLYÚ SZINTET TELJESÍTETT A Kecskeméti Spartacus súlyemelője, aki 19 évesen teljesítette a felnőtt I. osztályú szintet váltósúlyban 280 kg-ot /szakításban: 127,5, lökésben: 125,5/ emelt. Úgy tűnik, hogy azokban a tudósításokban, amelyekben számok szerepelnek, gyakori azok felcserélése, és hogy ha azt nem ellenőrzik, már kész is a sajtóhiba. A fiatal Messzi István esetében ez már a második alkalom, amikor az eredménye tévesen jelenik meg. A lökésben nem 125,5 kg-ot, hanem 152,5 kg-ot ért el. A 280 kg-os összetett eredménye így jön ki. A fotón Messzi szakítógyakorlata Messzi István kimagasló teljesítményt nyújtott /Banczik István felvétele/ 1

2 o. MESSZI ISTVÁN az ÖTÖDIK HELYEN VÉGZETT A VEGYÉSZ TISZA KUPÁN Eredménye összetettben 287,5 kg, amely felnőtt I. o. új megyei csúcs /135 kg; 152,5 kg/ o. SOROKBAN Területi csapatbajnokság 75 kg. Messzi István 292,5 kg /137,5 kg-os szakítása új megyei csúcs, összetettben új megyei csúcs. /Lökésben 155 kg./ o. SOROKBAN Budapest a Testvériség Elem u. súlyemelő termében egyéni ifjúsági bajnokság /19-21 évesek/ I kcs. 75 kg-os súlycsoport 5. Messzi István /135; 162,5/ 297,5 kg/ a felnőtt I. osztályú szint fölött teljesített 10 kg-mal. Eredménye új megyei csúcs a lökésben és az összetettben o. ÖRÖM és GOND A KECSKEMÉTI SPARTACUS SÚLYEMELŐINÉL /Hegedűs Géza/ Messzi István a Kecskeméti Spartacus SC tehetséges versenyzője /fotó aláírás nélkül/ SOROKBAN 7. o. Csepel Kupa Messzi István első a 75 kg súlycsoportban 292,5 kg /sz. 130 kg; l. 162,5 kg/ SÚLYEMELÉS 7. o. MESSZI ISTVÁN /Kecskeméti Spartacus SE/ OLIMPIAI KERETTAG /Hegedűs Géza/ Tisza Kupa -IX. Vegyész Tisza Kupa UP. OB. Leninváros 75 kg 3. Messzi /Sorkatonai szolgálatát Szombathelyen töltötte sportszázadban. Kötelező jelleggel a Lőrincz SE-be kellett igazolnia. /Megjegyzés: Edzeni ugyan edzhetett, de a szakmai irányítás, amit Kasza György edzőjétől Kecskeméten megkapott, az Szombathelyen hiányzott, és ez a fejlődését negatívan befolyásolta. - Grosán P./ o. SÚLYEMELÉS Tatabánya válogatottak kötelező versenye3. Messzi 320 kg o. Lengyel B Magyar B Miskolc 75 kg Messzi kiesett o. Műegyetem Kupa 75 kg 1. Messzi István /Kecskeméti Spartacus/ szakítás 150, lökés 175, összetett: 325 kg o. SÚLYEMELÉS a megye évi rangsora. A felnőtteknél Messzi István a Kecskeméti Spartacus 75 kg-ban versenyző súlyemelője bizonyult a legjobbnak o. SOROKBAN Csepel Kupa Messzi a Kecskeméti Spartacus versenyzője is rajthoz áll o. SOROKBAN Messzi István a Kecskeméti Spartacus válogatott súlyemelője a 75 kg-os súlycsoportban a 3. helyet foglalja el az 1983-as ranglistán. /Megjegyzés: magyar rangsor Grosán P./ 2

3 o. SOROKBAN Nagyszerűen helyt állt Messzi István kecskeméti súlyemelő első nagy nemzetközi versenyén, a Duna Kupán 320 kg-os összteljesítménnyel a második helyen végzett o. SOROKBAN Nagyszerű eredményt ért el Messzi István Meissenben a Kék-kardok 75 kg-osok küzdelmét 322,5 kg-mal megnyerte o. SOROKBAN Jól szerepelt Messzi szakításban 150 kg-ig jutott Végül 335 kg-mal megnyerte a versenyt. / a lökése 185 kg/ o. SOROKBAN Dél- és Közép Amerikában szerepel a napokban Messzi István a Kecskeméti Spartacus súlyemelője o. SPORT Súlyemelő a súlytalanság állapotában /Rajtmár István/ o. SOROKBAN Hazaérkezett Kubából Messzi István szakításban 150 kg-mal első helyezett volt megsérült, a verseny feladására kényszerült. Messzi István Kubában szerzett aranyérme Kuba Az érem előoldalán olvasható felírat Competencia Internacional Cuba, hátoldalán IV. Torneo Suarez In Memoriam IV. Torneo Manuel Suarez In-Memoriam SÚLYEMELÉS 7. o. Messzi István két országos csúcsa Az Avas Kupa 74 kg-os súlycsoport végeredmény 1. Messzi István /Kecskeméti Spartacus/ 337,5 kg /155; 182,5/ szakításban és összetettben is országos csúcs o. MESSZI-E MÉG MESSZI? Rajtmár István Tévedésből lett súlyemelő A sérülések sem rendítették meg Betört az élvonalba r- 3

4 o. SOROKBAN A Kecskeméti Spartacus súlyemelői közül Messzi István /82,5 kg/ a Vegyész Kupa versenyen szerepel a hét végén o. HÍREK, EREDMÉNYEK-RÖVIDEN SÚLYEMELÉS Tisza Vegyész Kupa Messzi István a 82,5 kg-os súlycsoportban szakításban 155 kg-ot, lökésben 190 kg-ot teljesített, az összetettben 345 kg-os egyéni csúccsal 2. lett o. MESZI VÁRNÁBAN SZEREPEL 75 kg. Messzi István /Kecskemét/ Pénteken 16 órától lép a közönség elé o. SOROKBAN Messzi István országos csúccsal bronzérmes Várnában a nagy nemzetközi súlyemelő versenyen a 75 kg 3. Messzi István /magyar/ Új országos csúcs /340 kg (155 kg; 185 kg)/ /A tudósítás igen szűkszavú, ugyanúgy, ahogyan még szűkszavúbb a Népsportban is! Pedig az a verseny volt az úgy nevezett Barátság Verseny, amit a Los-Angelesi Olimpia helyett tartottak a szocialista tábor országai részére. Ez volt a pótolimpia. A szűkszavúság magyarázata vajon a szégyenkezés a távolmaradás miatt, esetleg tiltakozás? Ki tudja? Tény, hogy anyagi vonatkozásban olimpiai rangra emelték, mint ahogy más helyen megírtam. Grosán P./ o. RÖVIDEN SÚLYEMELÉS Nagyszerűen szerepelt az ausztriai Lochenben Messzi István a Kecskeméti Spartacus 75 kgos sportolója 155 kg-os csúcsát javította meg fél kilógrammal, majd ezt még megtoldotta kettővel versenyen kívül lökésben 190 kg-ra javítva összetettben 340 kg-ról 342,5-re, majd 345 kg-ra Messzi az idén 9 ízben módosította az országos csúcsot o. RÖVIDEN SÚLYEMELÉS Békéscsabán területi csapatbajnokság 75 kg Messzi István 345 /155; 190/ nemzetközi minősítésű eredmény o. SOROKBAN Ma és holnap nagyszabású nemzetközi súlyemelő versenyt rendeznek az egyiptomi Alexandriában a kecskeméti Messzi István /75 kg/ o. MESSZI JÁRT MESSZI 340 kg-os összteljesítményét nyerte a rangos tornát /A 82,5 kg súlycsoportban versenyzett 155 kg-ot szakított, 185 kg-ot lökött. Grosán P./ Alexandria

5 Messzi István második Egyiptomban kapott érme az asszuáni világkupán szerzett ezüstérem. Az érem előlapján stilizált súlyemelő figura, alatta az egyiptomi zászló, a mellette lévő jobb mezőben VII. El Sayed Nousseur International Championship 1985 felirat látható o. SÚLYEMELÉS MESSZI ISMÉT BIZONYÍTOTT Magyar Kupa Messzi az összetettben 347,5 kg-ot, szakításban 158, lökésben 190,5 kg az új rekord. /A 347,5 kg új csúcs, 157,5 kg csúcsbeállítás, 158 kg- új csúcs a szakításban, lökésben 190 kg csúcsbeállítás, 190,5 kg új csúcs./ o. RÖVIDEN Messzi István jó teljesítményével a Spartacus az ötödik helyen áll o. BÁCS-KISKUN LEGJOBBJAI súlyemelés Felnőtt: Messzi István /Kecskeméti Spartacus/ o. ÖT PERC MESSZIVEL Régen láttuk o. HÉT VÉGI ELŐZETES Messzi és Szlovák Tibor lép dobogóra o. RÖVIDEN Pannónia Kupa Messzi /Kecskeméti Spartacus/ 337,5 kg-os teljesítménnyel az előkelő második helyen végzett versenyen kívül 158,5 kg-os országos csúcsot ért el szakításban. /Zalaegerszeg, szakítás 155; lökés 185/ o. SÚLYEMELÉS A területi súlyemelő-csapatbajnokság Messzi nem szerepelt de o. RÖVIDEN Messzi István Kecskeméti Spartacus Lengyelországba indul a kontinensbajnokságon o. HÉTVÉGI ELŐZETES Ma lép dobogóra Messzi o. SÚLYEMELŐ EB MESSZI DOBOGÓKÖZELBEN VÉGZETT Katowiczében 4. Messzi 342,5 /155; 187,5/ kg-mal o. SÚLYEMELÉS Messzi István a Kecskeméti Spartacus súlyemelője karnyújtásnyira került az aranyéremhez a Svédországi Világbajnokságon Messzi negyedik lett azonos súlyt emelt a négy első o. Harminc dekán múlott az érem Rajtmár o. SÚLYEMELÉS A területi súlyemelő egyéni-, és csapatbajnokság Békéscsabán 75kg Messzi 345 kg. /részeredménye nem ismert Grosán P./ 5

6 o. RÖVIDEN Egyiptomba utazott Messzi István o. MESSZI ASSZUÁNBAN IS REMEKELT A Világ Kupa 82,5 kg-osok között 157,5 kg szakításom, 187 kg-os lökésem elég volt az ezüstéremhez. Így összetettben 345 kg-ot teljesítettem. /Valami elírás történt itt is, mivel 157,5 kg-os szakításhoz 187,5 kg kellett, hogy a végeredmény az összetettben 345 kg legyen. Grosán P./ Asszuán Messzi István második Egyiptomban kapott érme az asszuáni világkupán szerzett ezüstérem. Az érem előlapján stilizált súlyemelő figura, alatta az egyiptomi zászló, a mellette lévő jobb mezőben VII. El Sayed Nousseur International Championship 1985 felirat látható o. HÉT ÚJ SÚLYEMELŐ-BAJNOK, ÖT ÚJ CSÚCS /Messzi /KSC/ lökésben 191 Messzi először jutottak bajnoki címhez /Elírás történt itt is, mivel Messzi István még a Kecskeméti Spartacus versenyzője volt! Grosán P./ o. KEVÉSEN MÚLOTT A MÉG JOBB EREDMÉNY /kép szerző nélkül/ Messzi ezúttal jogosan nevetett: fölényesen nyerte első felnőtt bajnokságát /Messzi István a Kecskeméti Spartacus színeiben lett súlyemelő pályafutása során először 24 évesen felnőtt bajnok. Edzője: Kasza György, aki a nevelőedzője is. A bajnokságot 341 kg-os összteljesítménnyel, 150 kg a szakító és 191 kg-os lökő eredménnyel nyerte. Grosán P./ o. EGY JÓ ÉS EGY ROSSZ SÚLYEMELŐ HÍR Messzi István élete legmesszibb útjáról érkezett haza 335 kg, ami 150 kg-os szakítás, és 185 kg-os lökés /Kína, Peking/ o. RÖVIDEN Az ausztriai Bregenzben Nemzetek Tornája Messzi István 330 kg-os összetett teljesítménnyel győzött. /Részeredményei: 150 kg; 180 kg/ o. RÖVIDEN Hétfőn Mátraházán tizenegy súlyemelő - köztük Messzi István a Kecskeméti Spartacus válogatott versenyzője kezdte meg a felkészülést o. BÁCS-KISKUN LEGJOBBJAI 1985-ben Súlyemelés: Felnőttek: Messzi István /Kecskeméti Spartacus/ 6

7 o. MESSZI HELLÁSZBAN IS LETETTE A NÉVJEGYÉT /a súlyt viszont felemelte/ A Kecskeméti SC újszülött szakosztályának a súlyemelésnek legmarkánsabb képviselője Messzi István legyőztem nagy vetélytársamat 335 kg-ot értem el. /A részeredményei nem ismertek Grosán P./ /Ez az első olyan tudósítás, amelyben Messzi Istvánt a Kecskeméti Sport Club versenyzőjeként írják. Az ezelőtti hírekben elírás volt Messzit KSC-s ként nevezni, ugyanis 1986 februárjában került át a Kecskeméti Spartacustól a súlyemelő szakosztály a Kecskeméti Sport Clubhoz. Grosán P./ o. RÖVIDEN Messzi István a KSC válogatott versenyzője március között Várnában nemzetközi versenyen vesz részt o. BIZONYÍTÁS ELŐTT A SÚLYEMELŐK Új szakosztály hívja versenyezni a KSC-be a kecskeméti fiatalokat Messzi Istvánnak o. SÚLYEMELÉS Előkészület a világbajnokságra a keret 75 kg: Messzi István /Kecskemét/ o. RÖVIDEN Messzi István a KSC válogatott súlyemelője augusztus 25.-én, 26.-án lép dobogóra Kairóban o. CSÚCSOK KECSKEMÉT BAJNOKSÁGÁN? Messzi a súlyemelő vb. keretben 75 kg Messzi o. Pénteken Kecskemét súlyemelő bajnoksága 75 kg Messzi István /Kecskeméti SC/ o. HÉTVÉGI ELŐZETES MESSZI IS DOBOGÓRA LÉP Válogatott súlyemelők versenye Kecskeméten /Fotó: Messzi István szerző nélkül/ o. NAGY SIKER A SÚLYEMELŐ PREMIEREN Hát ezt is megértük A kecskeméti kedvenc Messzi /Fotó: Farkas Tibor felvétele/ o. MESSZI BIZTOS INDULÓ A tizenegy vb. jelölt 75 kg Messzi István /Kecskeméti SC/ o. A világbajnok, aki nem az aranyérmet, hanem az egészséget tartja a legértékesebbnek Messzi Pistát tanítva tanultam /Banczik István/ o. RÖVIDEN Messzi Istvánt a KSC és a magyar válogatott súlyemelőjét is köszöntötték o. RÖVIDEN a 75 kg-ban Messzi István a tavalyi bajnok kiesett 7

8 o. SPORT SPORT SPORT Petőfi Népe díjazottjai Messzi István /Kecskeméti Spartacus/ o. RÖVIDEN Megoperálták Messzi Istvánt a Kecskeméti SC válogatott súlyemelőjét o. MESSZI SÚLYCSOPORTOT VÁLT Változások a súlyemelő válogatott keretben. A kecskeméti csúcstartó súlycsoportot kíván váltani, a 82,5 kilós kategóriában külön próbál felkészülni o. BÁCS-KISKUN MEGYE LEGJOBB SPORTOLÓI 1986-ban SÚLYEMELÉS Felnőtt: Messzi István /KSC/ o. RÖVIDEN a várnai súlyemelő Világkupa-fordulóról A már-már leírt Messzi István a középsúlyban a győztes bolgár Gidikov mögött 335 kg-mal a második lett o. Egyesületi névjegy Neve: Kecskeméti SC Nemzetközi pontszerzői /felnőttek/: Messzi István súlyemelő. Az Európa bajnokságon elért 4. helyezésével 3 pontot, a Világbajnokságon szerzett 6. helyezéséért 1 pontot o. Megkérdeztük: Messzi miért nem volt tagja a válogatott keretnek? A kecskeméti versenyző az év elején súlycsoportot akart váltani, a 75 kilóból a 82,5 kg-os kategóriába. A 82,5 kg-osok között nem volt esélye a nemzetközi szereplésre. Bulgáriában bizonyítási lehetőséget is kapott. Mivel hozta a 335 kilós eredményt, ez számára ismét belépőt jelentett a válogatott keretbe o. SÚLYEMELÉS Csepel Kupát rendeztek Budapesten. Messzi István /KSC/ a 75 kg-os súlycsoport országos csúcstartója, négy év után a 82,5 kg-od súlycsoportban folytatja pályafutását. Első versenyén 352,5 kg-os /160; 192,5/ teljesítménnyel a 3. helyet szerezte meg. A Csepel Kupa ezüstérmének előlapján 13 kis mezőben különféle sportágak stilizált jelképei láthatók. Az érem közepén Csepel címere. Hátoldalon a Csepel Kupa 87 felirat olvasható. 8

9 o. SÚLYEMELÉS A KSC súlyemelői nemzetközi Tisza Vegyész Kupa versenyen vettek részt. Az A csoport: 82,5 kg: 2. Messzi I. 360 /162,5; 197,5/ 10 kg-mal a nemzetközi szint felett, 7,5 kg-ot javítva egyéni csúcsán o. MESSZI NEM Az idei EB-n még 75 kilóban indult a kecskeméti Messzi István, már 82,5kilóban szerepel. A szövetségi kapitány véleménye szerint ebben a súlycsoportban eredményei még nem jogosítják fel a VB szereplésre o. MESSZI IS KÉSZÜL A VB-RE! A keret kiegészült a kecskeméti Messzi Istvánnal Kecskeméten folytatja edzéseit o. RÖVIDEN Vasárnap kezdődik Osztravában az 58. Súlyemelő VB. Véglegessé vált, hogy Messzi István /KSC/ is tagja lett az utazó keretnek o. ÖNMAGÁT IS LEGYŐZTE A VILÁGBAJNOKSÁGON Messzi újból a legjobbak közelében. A Kasza-módszer sikere. Az osztravai világbajnokságon mindenki a kér kecskeméti látványos megbukását várta a szemüveges fiú önmagát is legyőzve az ötödik helyen végzett, egyéni legjobbját 2,5 kilógrammal megjavítva érte el ezt a kiváló eredményt. /82,5 kg súlycs. 370 kg V. 165; 205/ o. SÚLYEMELÉS - Közepes eredmények az első Hírös Kupán- Kecskeméten Hírös Kupa I. o. súlyemelő verseny Messzi István indult, ő is csak egy súlycsoporttal feljebb 90 kg: 1. Messzi /KSC/ 340 Első ízben rendeztek Kecskeméten I. osztályú súlyemelő versenyt, amelyen indultak a Jugoszláv ifjúsági válogatott a magyar felnőtt, junior A és B, valamint ifjúsági és serdülő versenyzők. 9

10 o. SÚLYEMELÉS Az NB II-es CsB. hivatalos végeredménye 6. KSC A KSC csapatának egyéni eredményei 82,5 kg Messzi István 370 /165; 205/ o. Messzi bronzérmes Miskolcon az országos súlyemelő bajnokságon pénteken 82,5 kg-os súlycsoport Messzi István a KSC súlyemelője 342,5 /155; 187,5/ kg-os eredményével bronzérmet nyert o. RÖVIDEN Ambrus László a súlyemelők szövetségi kapitánya kijelölte azt a tíz versenyzőt, akikkel január 4.-én megkezdik az olimpiai felkészülést A keret 82,5 kg: Messzi /Kecskemét/ o. SPORT-SPORT Bács-Kiskun legjobb sportolói 1987-ben SÚLYEMELÉS: Messzi István /KSC/ negyedszer első o. SÚLYEMELŐ PANNÓNIA KUPA Messzi igen, Vardanyan nem. a kecskeméti Messzi István veszi fel a versenyt a 82,5 kilógrammos súlycsoportban lép dobogóra o. SÚLYEMELŐ PANNÓNIA KUPA Biztatóan kezdte az idényt Messzi /82,5 kg/ versenyzett Messzi István 160 kg-ot ért el előbb a 187,5 kilógrammot, majd a 195-öt is legyőzte összetettben az ötödik helyen végzett /355 kg/ o. SPORTMAGAZIN SÚLYEMELŐ VÁLOGATOTT KERET AZ EB-RE Cardiffban 82,5 kg Messzi István o. Európa bajnokság előtt a súlyemelők a keret tagja Messzi István, a KSC súlyemelőjétől 6. helyezést vár a szakvezetés a 82,5 kilógrammos súlycsoportban o. SÚLYEMELÉS MESSZI A VÁRAKOZÁS FELETT Cardiffban rendezték a 66. súlyemelő Európa-bajnokságot. Messzi Istvánt a Kecskeméti SC sportolóját a hatodik helyre várták a 82,5 kilógrammos súlycsoportban szakításban 162,5 kg-mal a hatodik, lökésben 202,5 kg-mal a negyedik Összetettben az ötödik. /365 kg/ o. HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK SÚLYEMELÉS A Kecskeméti SC együttese nyerte az NB II-es súlyemelő csapatbajnokság első fordulóját 82,5 kg: Messzi 365 kg. /162,5; 202,5/ o. RÖVIDEN Tizenhárom súlyemelő került az olimpiai keretbe, köztük Messzi István, a KSC versenyzője is 82,5 kg-os súlycsoportban. 10

11 o. HÍREK TUDÓSÍTÁSOK SÚLYEMELÉS Befejeződött az első forduló a súlyemelő NB II-es csapatbajnokságon 82,5 kg: Messzi István o. SÚLYEMELŐ OLIMPIKONOK SOLTVADKERTEN /Fotó: Farkas Tibor, alsó sorban balról a 3. Messzi István/ o. OLIMPIAI MAGAZIN PONTSZERZŐ HELYEN SZÖULBAN Messzi az olimpiára készül Fotó: Messzi már az olimpiára koncentrál /Farkas Tibor felvétele/ a 370 kilógrammot mindenképpen meg kell emelni /Temesi László/ o. SÚLYEMELÉS Meg lesz-e a harmadik arany? a magyar válogatott Tatán edz Messzi István /82,5 kg/ o. OLIMPIKON BÚCSÚZTATÓ KECSKEMÉTEN Kecskemét Város Tanácsa általános elnökhelyettese fogadta Messzi István súlyemelőt és edzőjét, Kasza Györgyöt. /Gál Béla felvétele/ hétfő PETŐFI NÉPE Címlap KECSKEMÉTI SÚLYEMELŐ A DOBOGÓ MÁSODIK FOKÁN Aranyos magyar hétvége az olimpián a játékok nyolcadik napján egy kecskeméti súlyemelő állhatott a dobogó második fokára! Messzi István, a KSC súlyemelője ezüstérmes lett az olimpián. /Fotó: Archív felvétele/ o. MESSZINÉ: Csak akkor hiszem el, ha itthon lesz a férjem. Bravúr után az ezüstérmes otthonában /Rajtmár István/ o. MESSZIT ÜNNEPÉLYESEN FOGADJÁK Szerdán hazaérkezik a szöuli olimpián részt vett magyar küldöttség első csoportja, amelynek tagja Messzi István súlyemelő délután 2 órakor érkezik a KSC Nagykőrösi utcai székháza elé, ahol ünnepélyesen fogadják o. OLIMPIA Érmeseink, pontszerzőink Ezüstérmes MESSZI ISTVÁN a súlyemelés 82,5 kg-os súlycsoportjában Fotó: A kecskeméti ezüstérmes a szurkolók karján: Messzi István /fotós ismeretlen/ o. SPORTMAGAZIN SZÉP VOLT LÁNYOK, FIÚK! Három bronz után ezüstérem a megyei mérlegen Két ezüstérmes Komáromi /balról/ és Messzi, akik kis szerencsével aranyat is szerezhettek volna. Talán majd legközelebb /Farkas Tibor felvételei/ o. MESSZI ISTVÁN A MUNKA ÉRDEMREND EZÜST FOKOZATÁT KAPTA o. RÖVIDEN Messzi Istvánt a KSC olimpiai ezüstérmes súlyemelőjét olyan sok helyre hívják mostanában élménybeszámolásra. 11

12 o. SPORT-SPORT-SPORT OLIMPIAI ÉRMES A SÚLYOK VILÁGÁBÓL Parádés idényzáró A fiatal fiút - Messzi Istvánt megragadta a sportág szépsége, megszerette a súlyzók tapintását. /fotós ismeretlen/ Szabó Etelka o. RÖVIDEN, RÖVIDEN Megoperálták Messzi István térde került kés alá o. OLIMPIAI EZÜSTÉRMES ÉLMÉNYBESZÁMOLÓI Messzi István Vas István Zoltánnak válaszol /Farkas Tibor felvétele/ o. ELISMERÉS és TISZTELET a NEVELŐEDZŐKNEK a Budapest Sportcsarnokban Kasza György /KSC/ aki Messzi István súlyemelő olimpiai ezüstérmesünk felfedezője, útjának egyengetője o. SPORT-SPORT-SPORT MESSZI ISTVÁN A LEGEREDMÉNYESEBB A PETŐFI NÉPE EDDIGI DÍJAZOTTJAI Messzi István /Kecskeméti SC/ SPORT-SPORT-SPORT A nagymama lábasában öntötte a betontárcsákat. Beszélgetés Kasza Györggyel az olimpiai ezüstérmes edzőjével. Banczik István /Fotós ismeretlen/ o. SPORT-SPORT-SPORT Így búcsúztattuk az óesztendőt Megyebeli sportemberek mesélték Messzi István súlyemelő én készítettem el az ünnepi menüt szeretném összeszedni magam, s a műtétem, meg az olimpiai lazítás után olyan formába kerülni, hogy eredményesen szerepeljek az athéni Európa és Világbajnokságon. Ennek érdekében már január negyedikén elkezdem az edzéseket o. SPORT-SPORT-SPORT BÁCS-KISKUN MEGYE LEGJOBB SPORTOLÓI 1988-ban SÚLYEMELÉS: Messzi István /KSC/ olimpiai ezüstérmes o. HÍREK-TUDÓSÍTÁSOK SÚLYEMELÉS Budapesten a Magyar Súlyemelő Szövetség Székházában díjkiosztó ünnepséget tartottak 2. Messzi István /KSC/ A KSC edzője Kasza György a Kiváló Edző kitüntető plakettet kapta Messzi István olimpiai felkészítéséért o. RÖVIDEN-RÖVIDEN Március közepén Ausztráliában rendezik meg a súlyemelő Világ Kupa következő fordulóját. A versenyen hazánk színeit Messzi István a Kecskeméti SC olimpiai ezüstérmes súlyemelője képviseli o. SPORT-SPORT-SPORT Támogatót keres és olimpiára készül a világbajnok Messzi István, a KSC olimpiai ezüstérmes súlyemelője a megye legfényesebb medálját szerezte az elmúlt évben. De mesterének, Kasza György edzőnek sem lehet oka a szégyenkezésre Banczik 12

13 o. MESSZI MÁSODIK LETT A PANNÓNIA KUPÁN Siófok 16. Pannónia Kupa és Világ Kupa-forduló Legnagyobb érdeklődéssel a szöuli olimpián ezüstérmes Messzi István szereplését figyeltük a 82,5 kg-os súlycsoportban szakító gyakorlata 152,5 kg 177,5 kilót lökött 330 kilót elérve második helyet szerzett. Pannónia Kupa 85 Messzi István a Pannónia Kupa versenyeken két alkalommal: 1985-ben, és 1989-ben egyaránt a második helyen végzett ban ötödik volt o. SPORT-SPORT-SPORT AZ ÖT KARIKA VONZÁSÁBAN OLIMPIAI VÁNDORGYŰLÉS HÁZIGAZDÁJA A MEGYESZÉKHELY SZTÁRPARÁDÉ A TANÁCS DÍSZTERMÉBEN Olimpiai Barátok Köre a Magyar Olimpiai Akadémia 10. országos vándorgyűlésén Messzi István olimpiai ezüst /A fotó jobb szélén Messzi István sze- / o. SÚLYEMELÉS A súlyemelő NB II-es bajnokság a KSC csapatának eredményei: 82,5 kg Messzi István 330 kg o. RÖVIDEN-RÖVIDEN Messzi István a Kecskeméti SC olimpiai ezüstérmes súlyemelője Angliába utazott, ahol a Silver Dragon elnevezésű nemzetközi súlyemelőversenyen indul o. RÖVIDEN-RÖVIDEN A walesi fővárosban, Cardiffban rendezték meg a hétvégén a Silver Dragon /Ezüst Sárkány/ elnevezésű nemzetközi súlyemelő versenyt Világ Kupa 75 kg Messzi István /Kecskeméti SC/ 317,5 /145; 172,5/ kg-mal a 4. helyet szerezte meg o. HÍREK-TUDÓSÍTÁSOK SÚLYEMELÉS A Szegeden rendezett Vasutas Kupa területi minősítő versenyen a KSC súlyemelői 75 kg 1. Messzi István 310 /140; 170/ kg. 13

14 o. RÖVIDEN-RÖVIDEN Ma és holnap rendezik meg Szegeden a felnőtt országos súlyemelő bajnokságot a 75 kgosok között az olimpiai ezüstérmes Messzi István a KSC versenyzői lépnek dobogóra o. SPORT-SPORT-SPORT ERŐS EMBEREK a 75 kilósok súlycsoportjában indul a tavalyi olimpián ezüstérmes kecskeméti Messzi István o. SÚLYEMELÉS MESSZI GYŐZÖTT AZ ORSZÁGOS BAJNOKSÁGON Messzi István a Kecskeméti SC súlyemelője Messzi 145 kg-os szakítás lökésben további 2,5 kg-mal növelte, és összetettben 307,5 kg-mal megnyerte az országos bajnokságot o. SPORT-SPORT-SPORT A szakemberek a legnagyobb érdeklődéssel a 75 kg-osok összecsapását várták a 75 kgosok mezőnyében Messzi hosszú kihagyás után érkezett a szegedi versenyre. A versenyt végül Messzi nyerte meg 307,5 kilógrammos összetett eredménnyel. Szabó Etelka o. SPORT-SPORT-SPORT VB és EB előtt a súlyemelők A súlyemelők idei csúcstalálkozójának az évben a görög főváros ad otthont 75 kg: MESSZI ISTVÁN KECSKEMÉTI SC, 28 éves o. SPORTMAGAZIN SIKERES VISSZATÉRÉS Messzit nem lehet leírni a világ élvonalból Kecskeméten az egyik legbecsesebb érmet, az olimpiai ezüstöt magáénak tudó Messzi Istvánért szurkolhattunk ismét 152,5 kilós szakítás után 180 kg is sikerült, s ezzel az összetett versenyben az Európa-bajnoki 5., a Világbajnokságon pedig a 8. helyen végzett bi - /összetett eredménye 332,5 kg/ Fotó: Messzi küzd a súlyokkal, itt a 157,5 kilós szakítás volt a tét /Archív felvétel/ o. SPORT-SPORT SÚLYEMELŐSIKEREK A jövő évtől először az élvonalban Különösen az olimpiai második helyezett Messzi István nyújtott jó teljesítményt Messzi István képviseli hazánkat szombaton Lisszabonban megrendezésre kerülő súlyemelő Világ Kupa-fordulón o. SÚLYEMELÉS Messzi a csúcsformától Lisszabonban rendezték meg a súlyemelők Világ Kupáját, amelyen jó esélyekkel indult a Kecskeméti SC sportolója, az olimpiai ezüstérmes Messzi István elmaradt a várakozástól, 145 kilót szakított, és 170-et lökött, s összesítésben 315 kg-ot teljesített Messzi Pistának a 11. helyre volt elegendő a megszerzett 91,4 pontja o. MAGYAR KUPA-GYŐZTES MESSZI ISTVÁN megyénk színeit az olimpiai ezüstérmes Messzi István /Kecskeméti SC/ képviselte 147,5 kg-os szakító-, és 172,5 kg-os lökésgyakorlatával elhódította a Magyar Kupát. /összetett eredménye 320 kg Grosán P./ 14

15 o. SPORT VERÍTÉKCSEPPEKBŐL SIKER SZÜLETIK a KSC versenyzői elkényeztették a szurkolókat. Messzi István EB ötödik helyével, Magyar Kupa győzelmével vívta ki az elismerést. sze o. RÖVIDEN A hét végén több sportágban, így a súlyemelőknél is vezetőségválasztó közgyűlést tartottak, amelyen Messzi Istvánt, a Kecskeméti SC sportolóját az év súlyemelőjének választották o. RÖVIDEN a súlyemelőknél Messzi Istvánt a Kecskeméti SC olimpiai ezüstérmes sportolóját a 13 tagú elnökségbe választották o. SPORT-SPORT Tizennegyedszer adtuk át lapunk vándorserlegeit a Petőfi Népe eddigi díjazottjai: 1985: Messzi István /Kecskeméti Spartacus/ felnőtt súlyemelő 1988: Messzi István /Kecskeméti SC/ felnőtt súlyemelő o. BÁCS-KISKUN LEGJOBB SPORTOLÓI 1989-ben Súlyemelés, felnőttek: Messzi István /KSC/ az országos listán is első o. RÖVIDEN Messzi István a KSC súlyemelője március ig az NDK-beli Meissenben sorra kerülő Világ Kupa fordulóban a magyar A válogatottban lép dobogóra o. SÚLYEMELÉS Druzsba Lupa magyarok nélkül Miként a szövetségben elmondták, az NDK-beli Világ Kupa versenyre négyen utaznak el Budapestről. Hanzlik János szövetségi kapitány vezetésével Messzi István /75kg/ o. RÖVIDEN-RÖVIDEN Március elején alakult meg a Bács-Kiskun megyei Súlyemelő Szövetség Az öttagú elnökségnek Kasza György, Messzi István és Bencsik Mihály is tagja lett o. SPORT Próba előtt a súlyemelők Kék Kardok a magyarok közül elsőként a szöuli olimpiai ezüstérmes Messzi István lép a dobogóra a 75 kilósok között o. RÖVIDEN Szombathelyen a Savaria Kupa súlyemelőversenyen a 75 kilósok mezőnyében Messzi István /KSC/ az első helyen végzett. /Eredményei: 310 kg, 140; 170/ o. SÚLYEMELÉS Szeged a Pick Kupa 44 kg: 1. Kasza Adrienn Messzi István után ő a szakosztály második tagja, aki felnőtt nemzetközi szintet teljesített o. Értékes helyezések a Várna Kupán a 75 kilósok súlycsoportjában Messzi István /KSC/ 145 kilós sikeres szakítást követően a második fogásnemben harmadszorra sikerült a 170 kilót kilökni. Messzi végül 315 kilós összteljesítményével a harmadik helyet szerezte meg. 15

16 o. SPORT Doppingmentes esélylatolgatás EB előtt a súlyemelők Hogyan került Barsi a 75 kilós súlycsoportba?...szegeztem a kérdést indulás előtt Messzi Istvánnak, a KSC súlyemelőjének. /Szabó Etelka/ o. A hetedik hely sem csalódás Messzi emberfeletti erőfeszítéssel győzte le sérülését A dániai súlyemelő Európa-bajnokságon szerdán a 75 kilósok léptek dobogóra egyedül Messzi István képviselte a magyar színeket A 29 éves kecskeméti versenyző a 152,5 kilós gyakorlatával az ötödik helyen zárta a szakítást, lökésgyakorlatánál 177,5 kilóra emeltetett kilökte a súlyt Messzi 330 kilós összetett eredményével a 7. helyen zárta a versenyt o. SÚLYEMELÉS Debrecenben a Honvéd Kupa súlyemelőverseny Beszámított a küzdelembe Messzi Istvánnak az EB-n elért teljesítménye 75 kg: Messzi 330 kg o. RÖVIDEN A hagyományoknak megfelelően az idén is megrendezik a súlyemelők Magyar Kupáját, már néven BÁV Kupát a tavalyi győztes Messzi István /KSC/ a Magyar Kupa állása 2. Messzi I / / o. Hozzászólás cikkünkhöz Az olimpiai ezüstérmes megsértődött Messzi István olimpiai ezüstérmes súlyemelő o. SÚLYEMELÉS Szekszárd csatát nyert szekszárdi Húsos Kupa A versenyen egyébként a kecskemétiek a 75 kilós súlycsoportban induló Messzi István révén voltak érdekeltek. A mostanában sérüléssel elég sokat bajlódó olimpiai ezüstérmes súlyemelő végül a negyedik helyet szerezte meg. /302,5 kg, 140; 162,5/ o. SPORT Messzi Barsi csata várható Súlyemelő menetrend: OB, majd VB. az országos bajnokság előzetes Érdekes színfoltot jelenthet az 1987-es világbajnok Barsi László és az 1988-as olimpiai ezüstérmes Messzi István csatája a 75 kg-ban o. RÖVIDEN Budapesten a Nemzeti Sportcsarnokban bonyolítják le a hétvégén a felnőtt férfi egyéni súlyemelő bajnokságot, amely egyben a novemberi világbajnokság főpróbájának is tekinthető. A versenyen a Kecskeméti SC színeiben Vácz József /67,5 kg/ Messzi István és Bálint Csaba /75 kg/, valamint Herczeg Gábor /82,5 kg/ lép dobogóra o. MESSZI ORSZÁGOS BAJNOK Lapzártakor érkezett a hír, Messzi István /KSC/ a súlyemelő OB-n 320 kg-os teljesítménnyel aranyérmes lett. 16

17 o. SÚLYEMELÉS Messzinek jól sikerült a VB. főpróba A Nemzeti Sportcsarnokban súlyemelők országos bajnokságát a 75 kilósoknál a KSC versenyzője 320 kilós összetett eredménnyel /147,5; 172,5/ bajnoki címet szerzett. /Fotó: Messzi szakító gyakorlata, fotós ismeretlen/ o. Ki lopta el Kasza György aranyérmét? a kétszeres veterán világbajnok Kasza György az olimpiai ezüstérmes Messzi István edzője - MESSZI ISTVÁN UTOLSÓ MAGYAR BAJNOKI ELSŐ HELYEZÉSÉRT JÁRÓ SERLEGE o. Minden magyar egyéni rekordot teljesít a világbajnokságon? Részben a bolgár módszer alapján Még tíz nap és Budapesten súlyemelők 63. világbajnoksága a szövetség vezetése úgy döntött, hogy igénybe veszi a súlyemelő pápa segítségét a tatai edzőtáborban A kerettag Messzi István /KSC/, aki a világbajnokságon a 75 kilósok között lép dobogóra, a felmérőn 337,5 kilós összteljesítményt ért el o. SPORT-SPORT-SPORT A súlyemelő pápa áldását adta az olimpiai ezüstérmesre MESSZI LESZ-E A DOBOGÓ November 10-étől Budapesten az újjávarázsolt Nemzeti Sportcsarnokban rendezik meg a súlyemelő világbajnokságot A magyar válogatott keret tagjai között van Messzi István, a Kecskeméti SC olimpiai ezüstérmes súlyemelője is, akinek a felkészítését segítette a bolgár Abadzsiev is Mivel testfelépítése, izomzata és terhelhetősége magasan kiemelkedik társai közül, eredményei is világraszólók lehetnek. A barcelóniai olimpián, akár 167,5 kg-ra szakíthatná, és 200 kg-ra lökhetné a súlyt Az Abadzsievvel való találkozás valóban szinte új távlatokat nyitott meg előttem Ha 155 kg-os szakítást sikerült teljesítenem, akkor felállhatok a dobogóra. - Farkar Tibor /Fotó: Hanzlik János szövetségi kapitány balról /jobbról!/ és Abadzsiev mester között a 75 kgos súlycsoport magyar /kecskeméti/ reménysége, Messzi István/ 17

18 o. SÚLYEMELŐ VB Főszerepben a bolgárok és a kínaiak Izgalmas lesz viszont a ma esti döntő, amelyben dobogóra lép a kecskeméti Messzi István is Címoldal MESSZI ISTVÁN KIESETT A Kecskeméti SC versenyzője harmadik világbajnokságán próbált szerencsét, ezúttal a 75 kilógrammos súlycsoportban 150 kilón kezdett mindháromszor rossz gyakorlatot mutatott be. Messzi István kiesett. /Fotó: Messzi István a szakító gyakorlatához készülődik, Farkas Tibor felvétele/ Megjegyzés: a cikk szerzője tévedett, amikor azt írta, hogy a harmadik világbajnokságán próbál szerencsét. Valójában ez az ötödik világbajnokság volt, amelyen részt vett Messzi István. Sorrendileg: Södertälje /4., 5./ Szófia /6.,8./ Osztrava /5., 5., 5./ Athén /8./ Budapest /kiesett/ o. VALAMI ELSZAKADT Flamingó celofánban zölddel Messzi István a KSC válogatott súlyemelője érem és helyezés nélkül végzett a budapesti 63. világbajnokságon, kiesett Nem tudom, nem tudom ismételte. Banczik István Fotó: Egy szép sportpályafutás vége? Reméljük, hogy Messzi csak a súlynak fordított hátat, a súlyemelésnek nem! /Farkas Tibor felvétele/ 18

Hírlevél 2011. évi 4. megjelenés Magyar Atlétikai Szövetség

Hírlevél 2011. évi 4. megjelenés Magyar Atlétikai Szövetség Hírlevél 2011. évi 4. megjelenés Magyar Atlétikai Szövetség Az elmúlt időszakban zajlottak az események a Magyar Atlétikai Szövetségben és hazánk atlétikájának világában. Jelen hírlevelünkben többek között

Részletesebben

Közgyűlési Beszámoló az ATSK Szeged sportegyesület 2014. évi tevékenységéről 2015. április 11.

Közgyűlési Beszámoló az ATSK Szeged sportegyesület 2014. évi tevékenységéről 2015. április 11. Közgyűlési Beszámoló az ATSK Szeged sportegyesület 2014. évi tevékenységéről 2015. április 11. Márki Ernő ügyvezető Asztalitenisz Sport Klub Szeged Székhely és PP. Terem: 6723 Szeged, Budapesti krt. 5-7.

Részletesebben

A MAGYAR FALLABDA (SQUASH) SZÖVETSÉG 2014. ÉVI SZAKMAI ÉS GAZDASÁGI BESZÁMOLÓJA.

A MAGYAR FALLABDA (SQUASH) SZÖVETSÉG 2014. ÉVI SZAKMAI ÉS GAZDASÁGI BESZÁMOLÓJA. 1025 Budapest, Törökvész út 87-91. Tel.: +36309724778 E-mail: squashiroda@squash.hu web: www.squash.hu A MAGYAR FALLABDA (SQUASH) SZÖVETSÉG 2014. ÉVI SZAKMAI ÉS GAZDASÁGI BESZÁMOLÓJA. Jelen beszámoló a

Részletesebben

A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza

A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza Baján csobbant a csapat Megyedöntőn jártak 2009.01.15. A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza Január 8-án a vizek városában

Részletesebben

116. ATLÉTIKAI MAGYAR BAJNOKSÁG SZEKSZÁRD

116. ATLÉTIKAI MAGYAR BAJNOKSÁG SZEKSZÁRD 116. ATLÉTIKAI MAGYAR BAJNOKSÁG SZEKSZÁRD Sport- és Szabadidőközpont Atlétikai Centrum 2011. augusztus 6-7. SAJTÓANYAG I. ADATOK A verseny: 116. Atlétikai Magyar Bajnokság, célja a 2011. évi magyar bajnoki

Részletesebben

INTERJÚSOROZAT MÉSZÁROS LÁSZLÓ

INTERJÚSOROZAT MÉSZÁROS LÁSZLÓ INTERJÚSOROZAT MÉSZÁROS LÁSZLÓ Interjú Mészáros Lászlóval a Fekvenyomás koronázott KIRÁLYÁVAL. Nincs olyan fekvenyomó sportoló, aki ne halott volna Laciról! 2009-ben New Zeland-on pár helyi fiatal odajött

Részletesebben

MESZ Utánpótlás Bizottságának 2015. évi beszámolója. Készítette: Nagy Gábor Bizottságvezetője

MESZ Utánpótlás Bizottságának 2015. évi beszámolója. Készítette: Nagy Gábor Bizottságvezetője MESZ Utánpótlás Bizottságának 2015. évi beszámolója Készítette: Nagy Gábor Bizottságvezetője Bizottság Bemutatása: Bizottsági Tagok: Molnár Dániel (Szegedi VSE) Kovács Imre (MEC) Danó Károly (Utánpótlás

Részletesebben

Ízelítő, a Senshi Kyokushin Karate Gyermek, Ifjúsági és Szabadidő Sportegyesület 2009 évi tevékenységéből.

Ízelítő, a Senshi Kyokushin Karate Gyermek, Ifjúsági és Szabadidő Sportegyesület 2009 évi tevékenységéből. Ízelítő, a Senshi Kyokushin Karate Gyermek, Ifjúsági és Szabadidő Sportegyesület 2009 évi tevékenységéből. 2009. január 17-ént Szolnokon rendezte meg a Magyar Kyokushin Karate Szervezet az éves közgyűlését.

Részletesebben

Német költségen, magyar színekben - emlékezés a 125 éve született Keresztes Lajosra

Német költségen, magyar színekben - emlékezés a 125 éve született Keresztes Lajosra Német költségen, magyar színekben - emlékezés a 125 éve született Keresztes Lajosra A közelmúltban, egészen pontosan április 30-án volt 125 esztendeje, hogy az 1928-as, amszterdami olimpia könnyűsúlyú,

Részletesebben

... Az asztal száma Az iskola neve Érvényes pontszám

... Az asztal száma Az iskola neve Érvényes pontszám I. KI MIBEN? London 2012 A feladat az, hogy gyűjtsétek össze a 2012-es londoni olimpián egyéni érmeseinket, és írjátok a táblázatba, hogy melyik sportágban, versenyszámban nyerték egyéni érmüket? Minden

Részletesebben

t~ NY R E G Y H Á Z A NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET

t~ NY R E G Y H Á Z A NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +3642524-544; FAX: +36 42 311-041 E-MAIL: POLGARMESTERIKABINET@NYIREGYHAZA.HU

Részletesebben

Másfélszer annyi rajthozállás

Másfélszer annyi rajthozállás Tájékozódás Postás színekben (11. rész 1972) Másfélszer annyi rajthozállás Most nagyon gyorsan nekiláttam a következő résznek, így máris olvashatjátok, hogy mi történt a szakosztályban 1972-ben. Esténként

Részletesebben

Az első dobogós OB helyezés

Az első dobogós OB helyezés Tájékozódás Postás színekben (6. rész - 1967) Az első dobogós OB helyezés Emlékeztetve az előző évben írtakra, hát eddig nem sikerült felgyorsítani a történetírás ütemét. Ha így haladok, lehet, hogy nem

Részletesebben

BUDAPESTI ELEKTROMOS SPORTEGYESÜLET SPORTSZAKMAI BESZÁMOLÓ

BUDAPESTI ELEKTROMOS SPORTEGYESÜLET SPORTSZAKMAI BESZÁMOLÓ BUDAPESTI ELEKTROMOS SPORTEGYESÜLET SPORTSZAKMAI BESZÁMOLÓ 2015. Budapest, 2016. május 24. Kunzer Ferenc elnök TARTALOMJEGYZÉK 1. SPORTEGYESÜLET MŰKÖDÉSE... 3 1.1 Sportolási lehetőségek és a szakosztályok

Részletesebben

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség. Amerikai Kereskedelmi Kamara Budapest, V. ker. Deák Ferenc u. 10.

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség. Amerikai Kereskedelmi Kamara Budapest, V. ker. Deák Ferenc u. 10. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2/2003. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ Időpont: 2003. november 13. Helyszín: Jelen voltak: Amerikai Kereskedelmi Kamara Budapest, V. ker. Deák Ferenc u. 10. Fáth Péter elnök, Dietrich

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. az Ózdi Kerékpáros Egyesület tevékenységéről. Ó z d, 2016. május 20. Előterjesztő: Ózdi Kerékpáros Egyesület Elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. az Ózdi Kerékpáros Egyesület tevékenységéről. Ó z d, 2016. május 20. Előterjesztő: Ózdi Kerékpáros Egyesület Elnöke TÁJÉKOZTATÓ az Ózdi Kerékpáros Egyesület tevékenységéről Ó z d, 2016. május 20. Előterjesztő: Ózdi Kerékpáros Egyesület Elnöke Kezdetektől napjainkig A hegyikerékpározás az 1980-as években kezdte el meghódítani

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a 2008. évről BUDAPESTI HONVÉD SE ATLÉTIKAI SZAKOSZTÁLY

BESZÁMOLÓ. a 2008. évről BUDAPESTI HONVÉD SE ATLÉTIKAI SZAKOSZTÁLY BESZÁMOLÓ a 2008. évről BUDAPESTI HONVÉD SE ATLÉTIKAI SZAKOSZTÁLY I. Szakmai értékelés 2 A Budapesti Honvéd Atlétikai Szakosztálya 2008-ban 3. helyet szerzett a Magyar Atlétikai Szövetség abszolút pontversenyében

Részletesebben

A Postás SE 2009. év kiemelkedőbb eredményei

A Postás SE 2009. év kiemelkedőbb eredményei A Postás SE 2009. év kiemelkedőbb eredményei Asztalitenisz: Felnőtt: - Hazai Budapest Bajnokság felnőtt Lovas Petra 3. hely Szekszárd Kupa egyes: Lovas Petra - páros: Lovas Petra Pergel Szandra Kertai

Részletesebben

2015. év legjobb FÉRFI sportolói

2015. év legjobb FÉRFI sportolói AJ K A V ÁR O S ÖNKORMÁN YZ AT A P O L G Á R M E S T E R 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-101 fax:(88) 212-794 Ügyszám: 1/83/2016. Tárgy: 2015. év legjobb sportolóinak elismerése Készítette:

Részletesebben

Üdvözöllek Kedves Olvasó, Sporttárs, Szülô, Hozzátartozó, Judoka, vagy csak szimpatizáns!

Üdvözöllek Kedves Olvasó, Sporttárs, Szülô, Hozzátartozó, Judoka, vagy csak szimpatizáns! 2016. V. évf. 14. szám Üdvözöllek Kedves Olvasó, Sporttárs, Szülô, Hozzátartozó, Judoka, vagy csak szimpatizáns! A 2016-os iskolaév elsô, sorrendben a tizennegyedik szám, ami nyomtatott formában ad hírt

Részletesebben

2014. év szakmai beszámoló

2014. év szakmai beszámoló 2014. év szakmai beszámoló 1, Általános információk A Csongrád Megyei (a továbbiakban: Szövetség) 2014. május 26- án tartotta éves rendes közgyűlését, ahol elfogadta a 2014. éves működési- és pénzügyi

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a 2010. évről BUDAPESTI HONVÉD SE ATLÉTIKAI SZAKOSZTÁLY

BESZÁMOLÓ. a 2010. évről BUDAPESTI HONVÉD SE ATLÉTIKAI SZAKOSZTÁLY BESZÁMOLÓ a 2010. évről BUDAPESTI HONVÉD SE ATLÉTIKAI SZAKOSZTÁLY 2 I. Szakmai értékelés, beszámoló A Budapesti Honvéd Atlétikai Szakosztálya 2010-ben ugyan még nem hivatalosan - de ismét megszerezte az

Részletesebben

Bemutatkozás. U-7 korosztály (2008 2010): U-9 korosztály (2006 2007): U-11 korosztály (2004 2005):

Bemutatkozás. U-7 korosztály (2008 2010): U-9 korosztály (2006 2007): U-11 korosztály (2004 2005): Wéber Tamás vagyok, a Tolna Városi Futball Club elnöke. Engedjék meg, hogy jelen kiadványunkkal bemutassuk egyesületünk utánpótlás korosztályai által elért nagyszerű eredményeket és ezáltal is minél több

Részletesebben

TOLNA MEGYEI SAKKSZÖVETSÉG

TOLNA MEGYEI SAKKSZÖVETSÉG TOLNA MEGYEI SAKKSZÖVETSÉG Papp Csaba Elnök: Főtitkár: Elnökségi tagok: Papp Csaba Rudolf László Balázs Imre Molnár Béla dr. Szabó Péter Szuhai Balázs EGYESÜLETEK, KLUBBOK: Atomerőmű Sport Egyesület Paks

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 24/2012 (11.08.) számú Hivatalos Értesítő 2012.11.08. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 395/2012 (10.26.) számú határozat A 2012. november

Részletesebben

A KVSE SÚLYEMELŐ SZAKOSZTÁLY 1974-1992

A KVSE SÚLYEMELŐ SZAKOSZTÁLY 1974-1992 Tisztelt Olvasók, Szurkolók! Kazincbarcika Sporttörténete az 1920-1992 évek időszakának jelentős sporteseményeit és sporteredményeit, azok jellemzését és számszaki összesítését, monográfiáját a teljességre

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a 2014. október 12. óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről

TÁJÉKOZTATÓ. a 2014. október 12. óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről TÁJÉKOZTATÓ a 2014. október 12. óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről Ó z d, 2015. február 19. Osztályok jelentései alapján összeállította: Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály Településfejlesztési

Részletesebben

Rövidített sportágvezetői értékelések:

Rövidített sportágvezetői értékelések: Szakmai értékelés: A csapat összetétele atlétika 14 fő judo 8 fő műugrás 1 fő Rg. 6 fő sportlövészet 10 fő taekwondo 1 fő tenisz 3 fő torna 5 fő úszás 8 fő vívás 16 fő vízilabda 13 fő Összesen 85 fő A

Részletesebben

VAJDA PÉTER ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA OM 034931 SZAKMAI BESZÁMOLÓ

VAJDA PÉTER ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA OM 034931 SZAKMAI BESZÁMOLÓ VAJDA PÉTER ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA OM 034931 1089 BUDAPEST, Vajda Péter utca 25-31. Telefon: (+36-1) 333 49 13; Gazdasági iroda: 313 74 17; Telefax: 477 04 27 E-mail: info@vajdaiskola.hu;

Részletesebben

8. A. Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája, országos döntő. Eötvös-heti vers- és prózamondó verseny

8. A. Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája, országos döntő. Eötvös-heti vers- és prózamondó verseny TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEK 8. A CSÓKÁSI ANNAMÁRIA 8. A Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája, országos döntő ERDŐDI ZSÓFIA 8. A Eötvös-heti vers- és prózamondó verseny KOVÁTS BENCE 8. A HÓDítsd meg

Részletesebben

MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG. ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2014. március 28-29-30.

MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG. ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2014. március 28-29-30. MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2014. március 28-29-30. 1 2013/2014. TANÉVI XV. FEKVENYOMÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A fekvenyomó sport népszerűsítése

Részletesebben

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2011. május 26-i ülésére

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2011. május 26-i ülésére Tárgy: A Békési Férfi Kézilabda Kft. 2010. évi szakmai és gazdasági beszámolója Elıkészítette: Polgár Zoltán ügyvezetı Békési Férfi Kézilabda Kft. Véleményezı Pénzügyi Bizottság, bizottság: Oktatási, Kulturális

Részletesebben

Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, a Szolnoki Makettezők Baráti Köre, Puma Makett Klub és a Turul Makett Klub

Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, a Szolnoki Makettezők Baráti Köre, Puma Makett Klub és a Turul Makett Klub 1 Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, a Szolnoki Makettezők Baráti Köre, Puma Makett Klub és a Turul Makett Klub 2016. március 12-13-án rendezi meg a XXVI. Országos Makett kiállítást és versenyt, melyre,

Részletesebben

MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG. Jelentés a 2013. évi U23 világbajnokságon részt vett evezős csapatok szerepléséről. Szakmai vezető

MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG. Jelentés a 2013. évi U23 világbajnokságon részt vett evezős csapatok szerepléséről. Szakmai vezető MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG Jelentés a 2013. évi U23 világbajnokságon részt vett evezős csapatok szerepléséről Budapest, 2013. szeptember Készítette: Ficsor László Szakmai vezető I. Előzetes: A tavalyi nem

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testületének Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 2015. március 24-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testületének Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 2015. március 24-i ülésére Tárgy: Előkészítette: A Békési TE Asztalitenisz Szakosztály 2014. évi munkájáról szóló tájékoztató Balogh József vezető-edző Békési Torna Egylet Asztalitenisz Szakosztály Sorszám: 3 Döntéshozatal módja:

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok!

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! KÖSZÖNTŐ Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének minél színvonalasabb szervezésén. Nagy öröm számunkra,

Részletesebben

Nemzetközi történet. Nemzetközi paralimpiai játékok története. Írta: Nádas Pál

Nemzetközi történet. Nemzetközi paralimpiai játékok története. Írta: Nádas Pál Nemzetközi történet Nemzetközi paralimpiai játékok története Írta: Nádas Pál A paralimpiai játékok története 1948-ban kezdődött azzal, hogy az angliai, London melletti Aylesburyben működő Stoke Mandeville-i

Részletesebben

Az IPC is tájékoztatást kapott az MPB körül kialakult helyzetről

Az IPC is tájékoztatást kapott az MPB körül kialakult helyzetről Az IPC is tájékoztatást kapott az MPB körül kialakult helyzetről A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) írásban tájékoztatta a Nemzetközi Paralimpiai Bizottságot (IPC) a magyarországi szervezet körül kialakult

Részletesebben

III-IV. KORCSOPORT FELADATOK 0-7. forduló

III-IV. KORCSOPORT FELADATOK 0-7. forduló III-IV. KORCSOPORT FELADATOK 0-7. forduló 1 Válasszátok ki az általatok helyesnek tartott választ! Minden helyes válasz: 1 pont. Maximális pontszám: 10 pont. Megoldási idő: 10 perc. 2014/2015. TANÉVI 0.

Részletesebben

MATESZ UTÁNPÓTLÁS NEVELÉSI PROGRAM

MATESZ UTÁNPÓTLÁS NEVELÉSI PROGRAM MAGYAR BOWLING és TEKE SZÖVETSÉG TEKE SZAKÁGI SZÖVETSÉGE BUDAPEST MATESZ UTÁNPÓTLÁS NEVELÉSI PROGRAM Elfogadta a MATESZ Elnöksége Budapest, 2015. október 7. Modósításokat. Budapest. 2015. december 9. Utánpótlás

Részletesebben

2015/16. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS IV. KORCSOPORT FIÚ

2015/16. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS IV. KORCSOPORT FIÚ IV. KORCSOPORT FIÚ 2015/16. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 1 2015/2016. TANÉVI XVII. FEKVENYOMÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A fekvenyomó sport népszerűsítése a középiskolák

Részletesebben

Sajtóanyag Minőségi vízilabda a Hegyvidéken

Sajtóanyag Minőségi vízilabda a Hegyvidéken Sajtóanyag Minőségi vízilabda a en A i Önkormányzat továbbra is kiemelten fontos feladatként kezeli a kerület sportéletének segítését. Ennek érdekében az önkormányzat az éves költségvetéséből több mint

Részletesebben

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Soproni VSE Szeged 2011 Grosics Akadémia. 2015. november 07. www.svse.hu

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Soproni VSE Szeged 2011 Grosics Akadémia. 2015. november 07. www.svse.hu SOPRONI FOCIÉLET 2015. november 07. www.svse.hu Soproni VSE Szeged 2011 Grosics Akadémia HAJRÁ VASÚT! Hotel Sopron TORKOS AKCIÓ VASÁRNAPI BÜFÉEBÉD Kedvezményes itallap! Torkos lakoma időpontok: Márton

Részletesebben

Szekeres Pál a riói Paralimpia kerekesszékes vívás versenyigazgatója.

Szekeres Pál a riói Paralimpia kerekesszékes vívás versenyigazgatója. Újabb aranyérem az erőemelőknél Tunkel Nándor, a riói paralimpia helyszínén az Erőemelő Világkupán, kategóriájában 151 kilogramm kinyomásával aranyérmes lett! Gratulálunk neki az eredményéhez! További

Részletesebben

Fejér Megyei Diáksport Egyesület

Fejér Megyei Diáksport Egyesület Fejér Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT SZÉKESFEHÉRVÁR BREGYÓ KÖZI REGIONÁLIS ATLÉTIKAI KÖZPONT Egyéni pályabajnokság 2015. június 01. Összetett Négypróba 2015.

Részletesebben

be/sfp-08122/2015/mlsz

be/sfp-08122/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Labdarúgás Utánpótlásáért Alapítvány Baja A kérelmező szervezet rövidített neve LUA-Baja Gazdálkodási formakód 569 Tagsági azonosítószám 3963 A kérelmező

Részletesebben

Beszámoló. A Heves megyei lovas sport 2013. évi eredményeiről

Beszámoló. A Heves megyei lovas sport 2013. évi eredményeiről Beszámoló A Heves megyei lovas sport 2013. évi eredményeiről Távlovaglás: A szakágat évek óta a Mihók ménes lovasai képviselik eredményesen a hazai és nemzetközi versenyeken egyaránt. Mihók Orhídea a Szlovákiában

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Időpont: 2015. 12. 20. (vasárnap) 10 00 óra Helyszín: Tájfun Biliárdszalon - 1145 Budapest, Szugló u. 65. Tárgy: Magyar Biliárd Szövetség - Pool Szakág Közgyűlése A Pool Szakág közgyűlésén

Részletesebben

1. melléklet Összefoglaló az Ózdi Teknőc Futó Club közhasznú, nonprofit sportegyesület 2015. évi tevékenységéről, eredményeiről és 2016.

1. melléklet Összefoglaló az Ózdi Teknőc Futó Club közhasznú, nonprofit sportegyesület 2015. évi tevékenységéről, eredményeiről és 2016. 1. melléklet Összefoglaló az Ózdi Teknőc Futó Club közhasznú, nonprofit sportegyesület 2015. évi tevékenységéről, eredményeiről és 2016. évi terveiről Egyesület neve: Ózdi Teknőc Futó Club Egyesület címe:

Részletesebben

Versenykiírás. 1. Hatálya. 2. A verseny célja. 3. A versenyen való részvétel

Versenykiírás. 1. Hatálya. 2. A verseny célja. 3. A versenyen való részvétel Versenykiírás 1. Hatálya 1.1. Jelen versenykiírás Magyarország 2014-as felnőtt, férfi, női amatőr, III. Magyar Indoor Országos Tamburello kupájára vonatkozik, melyet a Magyar Tamburello Szövetség (továbbiakban:

Részletesebben

Üdvözöllek Kedves Olvasó, Sporttárs, Szülô, Hozzátartozó, Judoka, vagy csak szimpatizáns!

Üdvözöllek Kedves Olvasó, Sporttárs, Szülô, Hozzátartozó, Judoka, vagy csak szimpatizáns! 2015. V. évf. 13. szám Üdvözöllek Kedves Olvasó, Sporttárs, Szülô, Hozzátartozó, Judoka, vagy csak szimpatizáns! A 2015/16-os iskolaév utolsó, sorrendben a 2015-ös év III. tartod most a kezedben, amely

Részletesebben

Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Magyar Kajak-Kenu Szövetség Magyar Kajak-Kenu Szövetség KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI ÉV: 2014 Moszkva PROGRAMTERVEK BESZÁMOLÓK TÉMA

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI DR. MEZŐ FERENC SZELLEMI DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III-IV. KORCSOPORT

2015/2016. TANÉVI DR. MEZŐ FERENC SZELLEMI DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III-IV. KORCSOPORT 2015/2016. TANÉVI DR. MEZŐ FERENC SZELLEMI DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III-IV. KORCSOPORT 1. Az országos elődöntő célja: A magyar olimpiatörténet megismertetése és megszerettetése a fiatalok körében.

Részletesebben

1, 2012. év értékelése.

1, 2012. év értékelése. Emlékeztető ( jkv6/2012. december 12. ) mely készült 2012. december 12-én, 17,00 órakor megtartott elnökségi értekezletről, / Ihász utca 26. Kisebbségek Háza /. J e l e n vannak : Őcsi Gábor elnök Tiefenbacher

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 08/2015 (04.13.) számú Hivatalos Értesítő 2015.04.13. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 17. oldal 2 Versenybizottsági határozatok

Részletesebben

IMMAF világszervezet által felügyelt

IMMAF világszervezet által felügyelt 2015 2016 IMMAF világszervezet által felügyelt MAGYAR AMATŐR MMA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA képviselő szervezet: Magyar MMA Prémium Liga Az őszi Bajnoki szezon helyszínei és időpontjai: Első forduló: 2015

Részletesebben

Felkészülve a belvízre

Felkészülve a belvízre Alapítva 2011. FELGYŐI HÍREK KIADJA: FELGYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Felgyő, Széchenyi út 1. 2013. Február-Március III. évfolyam 2-3. szám felgyo.hu/felgyoihirek TELEFON/FAX: 06-63/580-061 FELELŐS KIADÓ: HORVÁTH

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó T Á J É K O Z T A T Ó az Ózdi Súlyemelő és Fitness Club tevékenységéről Ózd, 2011. április 21. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke Club Előkészítő: Ózdi Súlyemelő és Fitness Ügyvezető

Részletesebben

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV Békéscsaba 1912 Előre. 2015. március 6. www.svse.hu

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV Békéscsaba 1912 Előre. 2015. március 6. www.svse.hu SOPRONI FOCIÉLET 2015. március 6. www.svse.hu SVSEGYSEV Békéscsaba 1912 Előre HAJRÁ VASÚT! Szántó Csaba: Kemény meccsre, de győzelemre számítok a Békéscsaba ellen Egy izgalmas, fordulatos hazai döntetlen,

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 14/2015 (06.02.) számú Hivatalos Értesítő 2015.06.02. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok Fellebbviteli Licencadó Bizottság határozatai 3.

Részletesebben

be/sfphpm01-08278/2015/mlsz

be/sfphpm01-08278/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve L-IT Szentkorona Akadémia Club Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve L-IT SZEAC Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 3329

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ Balogh Gábor

KÖSZÖNTŐ Balogh Gábor KÖSZÖNTŐ Kedves Diákok, Testnevelők, Sportbarátok! Köszöntelek Benneteket a Magyar Diáksport Szövetség nevében a 2013. évi Atlétika Diákolimpia korcsoportos országos döntőjének alkalmából! Ettől a tanévtől

Részletesebben

be/sfp-10682/2015/mlsz

be/sfp-10682/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Nagycserkeszi Szabadidő Sport Eggyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Nagycserkeszi SZ SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2348

Részletesebben

Magyar Kick-Box Szakszövetség. Versenyrendszer Szabályzat (VESZ) Hatálybalépés időpontja: 2009.01.15.

Magyar Kick-Box Szakszövetség. Versenyrendszer Szabályzat (VESZ) Hatálybalépés időpontja: 2009.01.15. Magyar Kick-Box Szakszövetség Versenyrendszer Szabályzat (VESZ) Hatálybalépés időpontja: 2009.01.15. Versenyrendszer Szabályzat A szabályzat célja: Az egyes szakágakban, szabályrendszerekben és korcsoportokban

Részletesebben

be/sfp-09538/2015/mlsz

be/sfp-09538/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Junior Sport Kereskedelmi és Szolgáltató kft. A kérelmező szervezet rövidített neve Junior Sport Kft. Gazdálkodási formakód 113 Tagsági azonosítószám

Részletesebben

A 2013. évi Országos Természetjáró Tájékozódási Csapatbajnokság (OTTCsB) kiírása

A 2013. évi Országos Természetjáró Tájékozódási Csapatbajnokság (OTTCsB) kiírása MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG Verseny Szakbizottság A 2013. évi Országos Természetjáró Tájékozódási Csapatbajnokság (OTTCsB) kiírása Az MTSz Verseny Szakbizottsága (a továbbiakban: VSzB) a természetjárók

Részletesebben

MESZ - 2011. évi ORSZÁGOS FELNŐTT EVEZŐS BAJNOKSÁG

MESZ - 2011. évi ORSZÁGOS FELNŐTT EVEZŐS BAJNOKSÁG MESZ - 2011. évi ORSZÁGOS FELNŐTT EVEZŐS BAJNOKSÁG A verseny időpontja: 2011. szeptember 23-25. A verseny helyszíne: A verseny rendezője: Nevezési határidő: Nevezési díj: Sorsolás: A versenybíróság elnöke:

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 38/2014 (11.05.) számú Hivatalos Értesítő 2014.11.05. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok Igazolási és Vitarendezési Bizottsági határozat 3.

Részletesebben

.fl?:j. számú előterjesztés

.fl?:j. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere.fl?:J. számú előterjesztés l. Tartalmi összefoglaló Előterjesztés a Képviselő-testület részére Sulyok Eszter támogatási kérelmének elbírálásáról

Részletesebben

2016. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA

2016. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA FELNŐTT és U23 EVEZŐS VÁLOGATOTT KERET 2016. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA Olimpiai Játékok Rio de Janeiro, Brazília Felnőtt és U 23 Világbajnokság Rotterdam, Hollandia Felnőtt Európa Bajnokság Brandenburg,

Részletesebben

A MAGYAR LOVASSPORT SZÖVETSÉG KÖZGYŰLÉSE 2016 AZ ELNÖKI BESZÁMOLÓBÓL

A MAGYAR LOVASSPORT SZÖVETSÉG KÖZGYŰLÉSE 2016 AZ ELNÖKI BESZÁMOLÓBÓL A MAGYAR LOVASSPORT SZÖVETSÉG KÖZGYŰLÉSE 2016 AZ ELNÖKI BESZÁMOLÓBÓL Előadó: LÁZÁR Vilmos Ideje: 2016. február 20. Helye: Magyar Sport Háza, Konferenciaterem Budapest, Istvánmezei út 1-3. TESTÜLETI ÉLETÜNK

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a 2015. április 23. óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről

TÁJÉKOZTATÓ. a 2015. április 23. óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről TÁJÉKOZTATÓ a 2015. április 23. óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről Ó z d, 2015. július 23. Előterjesztő: Előkészítő: Polgármester Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály Településfejlesztési

Részletesebben

BioTech USA FitBalance International Cup Budapest 2015 május 1. 09:00 Papp László Budapest Sportaréna

BioTech USA FitBalance International Cup Budapest 2015 május 1. 09:00 Papp László Budapest Sportaréna BioTech USA FitBalance International Cup Budapest 2015 május 1. 09:00 Papp László Budapest Sportaréna A verseny célja: versenyzési lehetőség biztosítása minden amatőr és újonc versenyző részére. Nevezési

Részletesebben

1977. év. Irta: Sárosi Zoltán IM Kecskemét

1977. év. Irta: Sárosi Zoltán IM Kecskemét Bács-Kiskun megye sakkélete 30 évvel ezelőtt 1977. év Irta: Sárosi Zoltán IM Kecskemét A BÁCSÉP SC csapata bejutott az OB I-be, kezdetét vette az a diadalút, amely az 1980-as években a kecskeméti sakkozást

Részletesebben

Beszámoló a szakmai célkitűzések megvalósulásáról

Beszámoló a szakmai célkitűzések megvalósulásáról Beszámoló a szakmai célkitűzések megvalósulásáról 2009 A sportág nemzetközi eredményességének alakulása 2009-ban A 2009 es év kiemelkedő magyar utánpótlás sikerrel kezdődött. A leány 16 éves csapatunk

Részletesebben

ELNÖKSÉGI BESZÁMOLÓ a 2012. ÉVRŐL

ELNÖKSÉGI BESZÁMOLÓ a 2012. ÉVRŐL ELNÖKSÉGI BESZÁMOLÓ a 2012. ÉVRŐL Egyesületünk, az Újpesti Csokonai DSE egyenlőre egy szakosztállyal működik. Ez a röplabda. Sportolóinknak a Csokonai Vitéz Mihály 12 évfolyamos Gimnázium ad otthont. Országos

Részletesebben

4. számú HIVATALOS ÉRTESÍTŐ

4. számú HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 4. számú HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Budapest, 2008.március 6. Iktatószám: /2008. A MLSZ 2008. február 28i elnökségi ülésének határozatai 19/2008. számú határozat Az MLSZ Elnöksége tudomásul vette az UEFA szakmai

Részletesebben

Az MLSZ Elnökségének 2007. augusztus 23-i határozatai

Az MLSZ Elnökségének 2007. augusztus 23-i határozatai 17. számú HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Budapest, 2007. szeptember 3. Iktatószám: 6111 /2007. Az MLSZ Elnökségének 2007. augusztus 23-i határozatai 187/ 2007. számú határozat Az MLSZ Elnöksége a Magyarország Olaszország

Részletesebben

KITÜNTETETTJEINK 2016. A Magyar Lovas Szövetség 2016. február 20-i Díjátadó Gála alkalmával Lázár Vilmos kitüntetéseket adott át.

KITÜNTETETTJEINK 2016. A Magyar Lovas Szövetség 2016. február 20-i Díjátadó Gála alkalmával Lázár Vilmos kitüntetéseket adott át. KITÜNTETETTJEINK 2016 A Magyar Lovas Szövetség 2016. február 20-i Díjátadó Gála alkalmával Lázár Vilmos kitüntetéseket adott át. Gróf Széchenyi István Emlékérem E legmagasabb lovas kitüntetés a lovastársadalom

Részletesebben

Országos Kézilabda. Kézilabda

Országos Kézilabda. Kézilabda Országos Kézilabda 2014. június 15-18. között Pécsett, az Országos Diákolimpia összevont labdajátékok III. korcsoportos döntőjében. Iskolánk kézilabda csapata 5. helyezést ért el. A csapat tagjai: Kassai

Részletesebben

be/sfpmod01-08094/2015/mlsz

be/sfpmod01-08094/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kiskunhalasi Football Club A kérelmező szervezet rövidített neve Kiskunhalasi F.C. Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2231 A kérelmező

Részletesebben

Birkózó VB 2006, Kanton. szerény magyar eredményekkel. Tudósító: Tomka Tivadar- ORIGO.hu. Hatodik nap. Sastin Mariann ötödik

Birkózó VB 2006, Kanton. szerény magyar eredményekkel. Tudósító: Tomka Tivadar- ORIGO.hu. Hatodik nap. Sastin Mariann ötödik Birkózó VB 2006, Kanton szerény magyar eredményekkel Tudósító: Tomka Tivadar- ORIGO.hu Hatodik nap Sastin Mariann ötödik Godó Kitti és Szerencse Mónika kiesett A birkózó-világbajnokság hatodik napján,

Részletesebben

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport 2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport 1 K Ö S Z Ö N T Ő Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének

Részletesebben

Fekete költségvetési év elé néz az önkormányzat Mezei õrszolgálatot hoz létre közösen Rákosmente, Kõbánya és a XVI. kerület

Fekete költségvetési év elé néz az önkormányzat Mezei õrszolgálatot hoz létre közösen Rákosmente, Kõbánya és a XVI. kerület 2 Ö N K O R M Á N Y Z AT Fekete költségvetési év elé néz az önkormányzat Mezei õrszolgálatot hoz létre közösen Rákosmente, Kõbánya és a XVI. kerület TORKOS MATILD KILI TAMÁS Anovember 20-ai testületi ülés

Részletesebben

Bemutatkozás. Programom. Magyar Kerékpáros Szövetség Nagy Zoltán - Országúti Szakágvezetői Pályázat

Bemutatkozás. Programom. Magyar Kerékpáros Szövetség Nagy Zoltán - Országúti Szakágvezetői Pályázat Címzett: Tárgy: Magyar Kerékpáros Szövetség Nagy Zoltán - Országúti Szakágvezetői Pályázat Bemutatkozás Nagy Zoltán vagyok. 1970-ben, Debrecenben születtem. 1985-1990 között kerékpároztam a Debreceni SI

Részletesebben

Héraklész programba kinevezett, Utánpótlás korcsoportú női versenyzők felkészülési terve. 2012. év. Készítette: Szűcs Endre

Héraklész programba kinevezett, Utánpótlás korcsoportú női versenyzők felkészülési terve. 2012. év. Készítette: Szűcs Endre Héraklész programba kinevezett, Utánpótlás korcsoportú női versenyzők felkészülési terve 2012. év Készítette: Szűcs Endre 1 Az utánpótlás korú (serdülő, ifjúsági, junior), női válogatott: Név, születési

Részletesebben

be/sfp-10247/2015/mlsz

be/sfp-10247/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Futball Club Barcs A kérelmező szervezet rövidített neve FC Barcs Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 3537 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Továbbra is 1. helyen az FC Dabas II. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3.

Dabasi. helyzet. Továbbra is 1. helyen az FC Dabas II. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 4. szám Továbbra is 1. helyen az FC Dabas II A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. Csapataink, játékosaink

Részletesebben

Vogel Márk a Nemzetközi Gyermek Atlétika Versenyen Varsóban 60 méteres síkfutásban

Vogel Márk a Nemzetközi Gyermek Atlétika Versenyen Varsóban 60 méteres síkfutásban Vogel Márk a Nemzetközi Gyermek Atlétika Versenyen Varsóban 60 méteres síkfutásban I. helyezést ért el. Időeredménye: 8,58 mp. Márk a magyar válogatott tagjaként utazott Lengyelországba. Paulínyi Jenő

Részletesebben

K Ö S Z Ö N T Ő. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok!

K Ö S Z Ö N T Ő. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! K Ö S Z Ö N T Ő Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének minél színvonalasabb szervezésén. Nagy öröm

Részletesebben

A kezdeményezések régiója

A kezdeményezések régiója A kezdeményezések régiója 1 2 Köszöntő A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 12 éve látja el a hazai és uniós fejlesztésekhez, pályázatokhoz kapcsolódó feladatokat. Az elmúlt években tett erőfeszítéseink

Részletesebben

be/sfp-8203/2015/mlsz

be/sfp-8203/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Grosics Gyula Labdarúgó Akadémia A kérelmező szervezet rövidített neve Grosics Akadémia Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 3281 A kérelmező

Részletesebben

Budapest Főváros (Budapest Capitals)

Budapest Főváros (Budapest Capitals) BUDAPEST 2024 legyen olimpiai szereplő a magyar női és férfi kosárlabda válogatott Budapest Főváros (Budapest Capitals) Budapesti élvonalbeli kosárlabdacsapatok működtetése A változtatás szükségessége

Részletesebben

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT. Ajka, 2015. március 08.

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT. Ajka, 2015. március 08. Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Ajka, 2015. március 08. 1 Kedves Diákok, Pedagógusok, Felkészítők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Magyar

Részletesebben

Bolyai János Matematika Csapatverseny

Bolyai János Matematika Csapatverseny Éves összegzés (matematikaversenyek) Iskolánkban évtizedes múlttal mőködik a nívócsoportos oktatás magyar és idegen nyelv mellett matematikából is. A tanulók képesség szerinti bontásának eredményessége

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Később érkezett képviselők: Bartha György, Bazin Géza, Dr. Simon Gábor, Szabó Sándor, Varga Gergő

JEGYZŐKÖNYV. Később érkezett képviselők: Bartha György, Bazin Géza, Dr. Simon Gábor, Szabó Sándor, Varga Gergő MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE I-2175-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. június 21. napján 9.00 órai kezdettel a i Hivatal Konferencia termében (Miskolc,

Részletesebben

A Tánc LEGYEN A SZENVEDÉLYED! VERSENYKIÍRÁS. Nyílt Döntő Őszi Kupája 2015.November.8. (vasárnap)

A Tánc LEGYEN A SZENVEDÉLYED! VERSENYKIÍRÁS. Nyílt Döntő Őszi Kupája 2015.November.8. (vasárnap) A Tánc LEGYEN A SZENVEDÉLYED! VERSENYKIÍRÁS Az idei év utolsó Országos Bajnoksága! Ritmuscsapatok Nemzetközi Nyílt Döntő Őszi Kupája 2015.November.8. (vasárnap) A nevezések száma a versenyt 2 napra ossza,egyik

Részletesebben

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009 96 97 98 99 100 SKAohsiung: A BAJNOK ÚTJA,,Hatéves voltam, amikor édesapám ismerôse révén elmehettem egy karateedzésre. Ahogy beléptem, iszonyú hangzavar, kiabálás, egymással harcoló fehér ruhás emberek

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh01-08095/2015/mlsz Maros-menti Utánpótlás Futball Club Ügyiratszám: be/sfp-08095/2015/mlsz Makó Ügyintéző: Nagy Réka Aradi utca 7 E-mail: Nagy.Reka@mlsz.hu 6900 Tárgy: sportfejlesztési

Részletesebben