A házinyúl takarmányozása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A házinyúl takarmányozása"

Átírás

1 4. FEJEZET A házinyúl takarmányozása 4.1 A nyúl emésztőrendszere A házinyúl emésztőcsövét a szájüreg, a nyelőcső, az együregű gyomor, a vékonybél, a vakbél, a remese- és a végbél alkotja. Az emésztőrendszer (apparatus digestorius) a 6-7 centiméter hosszúságú szájüreggel kezdődik. A szájüreget oldalt a pofák, felül a kemény- és a lágy szájpadlás, alul pedig a nyelv és a szájfenék határolja. Elöl találhatók a fogak, amelyek a takarmány felaprításában játszanak fontos szerepet. A tejfogak már a méhen belül, a magzati élet során kifejlődnek. Ezeknek a fogaknak a váltása a világrajövetel utáni 18. napon kezdődik és a 28. napig tart. A fogváltás és kihasadás után alakul ki a kifejlett nyulakra jellemző végleges fogazat, amely 28 fogból áll. A fogképletből (lásd 2. fejezet) jól kiolvasható, hogy a felső fogsorban 4 metszőfog két sorban, egymás mögött található. Ezek közül kettő naponta 0,4 mm-t növő metszőfog elől, míg mögöttük két kis metszőfog helyezkedik el. A felső fogsorban található még 6 előzápfog és 6 valódi zápfog. Az alsó fogsorban két, napi 0,47-0,75 mm-t növő nagy metszőfog, 4 előzápfog továbbá 6 valódi zápfog figyelhető meg. A szájban kétféle mirigy található meg. A kisebbek a szájüreg nyálkamirigyei, amelyek a nyálkahártyán és a szájszervekben helyeződnek el. A nagyobbak a szájüregen kívül található, páros, lebenykés szerkezetű nyálmirigyek, amelyek kivezetőcsövei a szájüregbe nyílnak. Ezek közé sorolható a fültőmirigy, az áll alatti nyálmirigy, a nyelv alatti nyálmirigy, a szemgödör alatti mirigy és a pofai nyálmirigyek. A szájüreg a garatban, majd nyelőcsőben (oesophagus) folytatódik. Ez utóbbi cm hosszúságú, amelynek harántcsíkolt izomrétegét az alsó harmadban simaizomréteg váltja fel. A nyelőcső a patkó alakban görbült, együregű, egyszerű gyomorba (gaster) torkollik. A gyomor a hasüreg felső részében helyezkedik el és a vakbéllel együtt a nyúl fő rezervoárját jelenti. Üres állapotban súlya g, tartalmának súlya pedig g körül alakul. Maximális űrtartalma a ml-t érheti el. Az egyes szervek, továbbá azok tartalmának súlyát az 14. táblázat mutatja be. 14. táblázat. A kifejlett nyúl gyomrának, egyes bélszakaszainak és azok tartalmának a súlya (g) (Fekete és Bokori, 1978) A szerv A tartalom megnevezése súlya (g) súlya (g) élősúly (%) gyomor 23,1 ± 0,7 94,0 ± 5,9 4,2 vakbél 37,6 ± 0,8 106,0 ± 6,1 4,6 remesebél 28,3 ± 0,1 29,8 ± 2,3 1,3 vékonybél ,9-1,7 62

2 A gyomor után következik a 4-6 m hosszú bélcsatorna, amely vékony- és vastagbélből áll. A bélcsatorna teljes hossza óriás nyulak esetén átlagosan 597 cm, ebből a vékonybél 375 cm. A közepes testű nyulaknál a bélcsatorna hossza 574 cm, míg a vékonybél átlagosan 356 cm. A vékonybél három szakaszból áll: patkóbél (duodenum), éhbél (jejunum) és csípőbél (ileum). Az üres vékonybél súlya g, míg tartalma g között változhat. A gyomorvégnél (pylorus) veszi kezdetét az epésbél, amely egy tág U-alakot alkot. Ennek saját bélfodrában helyezkedik el a hasnyálmirigy (pancreas). A patkóbélbe ürül a hasnyálmirigy váladéka. Ezt a bélszakaszt követi az éhbél és a csípőbél. Az utóbbi a vakbélbe történő beszájadzása előtt egy 2 cm átmérőjű tágulatot (sacculus rotundus) képez, amely igen sok nyiroktüszőt tartalmaz. A vékonybél nyálkahártyáján bélbolyhok helyezkednek el. Ezek megnövelik a hámfelületet, összehúzódásukkal és elernyedésükkel aktívan részt vesznek a felszívódásban. A bél perisztaltikus mozgása segítségével a béltartalmat összekeverik a bélnedvvel. A vékonybél után a három szakaszra tagolható vastagbél található. A vakbél (intestinum caecum) a hasüreg jobb oldalát szinte teljes egészében kitölti. Általában 40 cm hosszú (30-55 cm között változik), átmérője a kezdeti szakaszban 3-4 cm, hátrafelé 2 cm-re szűkül. A vakbél üres súlya mindössze g. Ennek ellenére tartalma a grammos súlyt is elérheti. Így az a teljes emésztőcsatorna űrtartalmának 49 %-át teszi ki (15. táblázat). 17. ábra. A nyúl emésztőrendszere (FAO kiadvány, 1997) 63

3 15. táblázat. Az emésztőcsatorna egyes részei űrtartalmának viszonylagos nagysága különböző háziállatfajok esetében, %-ban (Fekete és Bokori, 1978) Ló Szarvasmarha Sertés Nyúl Gyomor Vékonybél Vakbél Vastagbél Összesen A vakbélhez kapcsolódik a féregnyúlvány, amely a tenyésztett háziállatok közül csak a nyúlban fordul elő cm hosszú, sima felületű hengeres szerv, amely sok nyiroktüszőt tartalmaz. A csípőbél beszájadzása után a remesebéllel (intestinum colon) folytatódik a bélcső. A remese kezdeti szakasza (proximalis szakasz) gurdélyos. A distalis szakasz a vékonybélhez hasonlóan sima. E két szakasz közötti rövid remesebél-szakaszt fusus colinak nevezik, ami a lágy bélsár képződésekor a bélmozgásokat szabályozza. A remesebél hossza cm, tartalma 30 g, míg üres állapotbeli súlya 28 g. A bélcsatorna utolsó szakasza a végbél (rectum), amely a végbélnyílásban (anus) végződik. Az emésztőrendszerhez kapcsolódik a máj is. A nyúl mája g súlyú és négy lebenyből áll. Két baloldali, egy jobboldali és a farkalt (középső) lebeny alkotja.a jobb májlebeny felületén helyezkedik el az epehólyag, amely a máj váladékát, az epét tárolja. A napi epetermelés kb. 115 g. Az epe az epevezetéken keresztül a duodenum kezdeti szakaszába nyílik Az emésztésélettani sajátosságok. Az emésztőcső egyes szakaszaiban eltérő ph viszonyok uralkodnak. A gyomortartalom phja 2,15, a vékonybéltartalomé 7,2, a vakbélé 6,0, míg a remesebél proximális részében a ph 6,6. Az epe és a hasnyálmirigy-nedv kompenzáló hatásának tulajdonítható, hogy a vékonybélben a legkisebb a ph ingadozás. A vakbéltartalom alacsonyabb ph-ja a mikróbás fermentációnak tudható be. A különböző mikróbák tevékenységének hatására ugyanis a cellulózból illó-zsírsavavak keletkeznek. A vakbéltartalom szárazanyagtartalma 23 %. A vakbélben 10 9 /g, míg a remesebélben és a végbélben 10 8 /g az összcsíraszám. Az éhbélben ennél kisebb. A mikroorganizmusok közül a Bacteroides genusba tartozók fordulnak elő legnagyobb arányban.. Ennél kevesebb az aerob és anaerob mikróbák száma. A Lactobacillusok és a Clostridiumok csak zöldtakarmány fogyasztása esetén jelennek meg a tápcsatornában. Protozoák is viszonylag nagy mennyiségben vannak, míg az Escherichia coli a különböző környezeti tényezők függvényében előfordulhat. A bélflóra egyensúlyát a terápiás dózisban adott széles hatásspektrumú antibiotikumok - mint például az ampicillin felboríthatják. Ennek következményeként bélgyulladás vagy elhullás is felléphet. 4.2 A nyúl emésztése Takarmányfelvétel A nyulak takarmányfelvételét az éhség és az étvágy határozza meg. Az éhségérzetet a vér glükóz-, aminósav-, tejsav-, és illózsírsav szintjének a csökkenése, a száj és a garat nyálkahártyájának a kiszáradása, továbbá a kiürült gyomor összehúzódásai keltik. Az étvágy 64

4 egyedhez kötött, tanult jelenség, amely attól is függ, hogy az állat milyen takarmányokat kedvel jobban. A nyúlra jellemző az energiára evés, vagyis a napi tápanyagfelvételt az energiaigénye határozza meg. A nyulak takarmányfelvételét szabályozó rendszer csak mintegy 35 napos kortól alakul ki teljes mértékben. A táplálékfelvételt kedvezőtlenül befolyásolhatja a túl magas környezeti hőmérséklet (17 C-nál magasabb). A kisebb szárazanyag felvétel következményeként csökken a vízfelvétel, a növendék nyulak súlygyarapodása, valamint a szoptató anyanyulak tejtermelése Ízlelés A nyúl ízlelő szervei, az ízlelőbimbók a nyelv felületén találhatók. Képesek megkülönböztetni az édes, a savanyú, a sós és a keserű ízeket, ezért nagy hangsúlyt kell fektetni a takarmányok ízletességére. A nyulak kedvelik az édes fűféléket, szénákat, gyökgumós takarmányokat. Az ízérzékelés segítségével az állatok nem veszik fel a penészes, rothadt vagy számukra mérgező táplálékot Emésztés A felvett takarmányt a nyúl fogaival, ajkai és nyelve segítségével felaprítja és pépesíti. Majd a táplálék a nyelőcsövön keresztül a gyomorba kerül, ahol megindul a tápanyagok emésztése. Az emésztés tulajdonképpen olyan lebontási folyamatok összessége, amelyek során az összetett anyagokból felszívódásra alkalmas egyszerű vegyületek keletkeznek. A fehérjék emésztése a gyomorban kezdődik pepszin és sósav segítségével, amikor a fehérjékből néhány aminósavból álló peptidek keletkeznek. A pepszin inaktív pepszinogén formájában termelődik, amely a sósav okozta alacsony ph hatására aktiválódik. A pepszin az 1,0-2,0 és a 3,0-3,5 ph tartományok között hatékony. A nyúlban a pepszinaktivitás csak a 3. héttől emelkedik. A pepszin mellett rennin (kimozin) is termelődik, amely a legfontosabb tejfehérjét bontó enzim. Ennek a ph optimuma 3,5-4,0. A szilárd takarmányra való áttéréssel a pepszintermelés nem változik, viszont a rennintermelés minimumra csökken. A vékonybélben a hasnyálmirigy váladékában és a bélnedvben is található specifikus (tripszin és kimotripszin), valamint egyéb polivalens enzimek tovább folytatják a peptidkötések hasítását. A keletkező aminosavak a nyálkahártyán át a véráramba jutnak. A kimotripszin termelése csak a napos kortól kezd jelentőssé válni. A fehérjék bontása legtöbbször nem tökéletes, ezért a vakbélbe még részlegesen lebontott táplálékkal bekerült fehérjemolekulák és emésztőenzim maradványok is bejuthatnak. A vakbélben élő mikroorganizmusok ezekből építik fel testüket. A mikróbák testanyagai a cekotrófia révén hasznosulnak vagy a remesebélben részlegesen lebomlanak és felszívódnak. A lipidek lebontása más emlősfajokhoz hasonlóan zajlik. A legfőbb zsíremésztő enzim a lipáz, amely már az anyatejben is megtalálható. Így a szopósnyulaknál a lipidek lebontása a gyomorban megkezdődik. Ennek ellenére a zsírbontás fő helye a vékonybél, ahol egyrészt a hasnyálmirigy által termelt lipáz hatására a lipidek glicinre és zsírsavakra esnek szét és a bélbolyhok vérereibe kerülnek. Másrészt az epe hatására emulgeálódnak és a nyirokereken keresztül szívódnak fel. A nyúl emésztése szempontjából a szénhidrátokat két nagy csoportra oszthatjuk. Az egyik a könnyen lebontható szénhidrátok csoportja, ahová a különféle cukrok és a keményítő sorolható. Ezek lebontására a nyulak számos enzimmel rendelkeznek, mint például az amiláz, maltáz, laktáz, szacharáz. Ezeknek a szénhidrátoknak a lebontásakor glükóz keletkezik, amely a vékonybél falán keresztül szívódik fel. A másik csoportba a rostalkotók tartoznak (cellulóz, hemicellulóz, pektin). A rostanyagok bontására nem alakult ki saját cellulózbontó enzim. A cellulózbontást a vastagbél, különösen 65

5 a vakbél bélflóráját alkotó mikroorganizmusok végzik. A könnyen lebomló rostanyagokból illó zsírsavak keletkeznek Lágybélsár-evés (cekotrófia) A növényevő állatok a táplálékkal jelentős mennyiségű nyersrostot vesznek fel, amelyet csak az emésztőrendszerük valamely rezervoárjában baktériumos fermentáció révén képesek hasznosítani. A kérődzőkben ennek a helye a gyomor és a vékonybél előtti előgyomrok, a ló és a nyúl esetében a vastagbél egyik szakasza a vakbél. Mind a kérődzők előgyomrában, mind pedig a nyúl vakbelében folyó szénhidrátemésztés során illó zsírsavak képződnek, majd pedig a véráramba jutnak. A kérődzőknél a fölépült baktériumfehérjék az oltógyomorban és a vékonybélben aminosavakra bomlanak, és felszívódnak. A vakbél utáni vastagbél szakaszokban ilyen irányú lebontófolyamatra és a táplálóanyagok hasznosítására nincs lehetőség. Ezt a hiányosságot a nyúl cekotrófiávalval pótolja. Ez tulajdonképpen bélsárevést jelent, függetlenül annak formáitól és okaitól. Az állatok egy része csak viselkedészavar vagy súlyos táplálóanyaghiány következtében vesz fel bélsarat. Egyes állatfajok (rágcsálók és a nagy vakbéllel rendelkező növényevők) esetében célszerűbb inkább táplálóanyag-újrafelvételről beszélni. Rendszertanilag egymástól távol eső fajoknál (számos rágcsálófaj, hód, növényevő majmok) kialakult egy sajátos mechanizmus, amelynek révén a táplálóanyagokban gazdag vakbéltartalmat és a hasznosítható anyagokban szegény normál bélsarat külön képesek üríteni. A házinyulak és általában a nyúlfélék cekotrófiájára (álkérődzés) az jellemző, hogy a bélrendszerben kétféle bélsár képződik, amelyből az egyiket elfogyasztják. Az elfogyasztásra alkalmas bélsarat lágy bélsárnak, vagy keletkezési helyére utalva cekotrófnak, sőt nagy B-vitamin tartalma miatt vitaminbélsárnak is hívják. Korábban éjszakai bélsárnak is nevezték, hiszen a házinyulak legtöbbször éjszaka fogyasztják el. Ezzel szemben az éjszaka aktív üregi nyúl nappal a föld alatti járataiban fogyasztja el a cekotrófot. A szoptató anyanyúl pedig 8 óránként végez bélsár-újrafelvételt. Azt a bélsarat, amelyet nem fogyaszt el a nyúl, kemény vagy valódi bélsárnak nevezzük. A kétféle ürülék mind fizikai állapotában, mind kémiai összetételében jelentősen különbözik. A valódi bélsár szárazanyagtartalma lényegesen nagyobb, míg fehérjetartalma csekély a lágy bélsárhoz hasonlítva (16. táblázat). A lágy bélsár fele baktériumtestekből épül fel. A valódi bélsár 8-10 mm-es viszonylag kemény golyó formájú, a cekotróf pedig 5-10 apró golyóból álló fürt, amelyet kocsonyás nyálkaburok tart össze. Ezek a fürtök általában 2-3-szor hosszabbak, mint a valódi bélsárgolyók. A lágy bélsarat a végbélnyílásban való megjelenésekor az állat szájába szívja, amelyet rágás nélkül nyel le. A gyomorban a nyálkaburok egy darabig megvédi lágy bélsarat a sósav hatásától, mialatt tejsavas fermentáció zajlik le benne. A mikroorganizmusok 40 %-a feloldódik a pylorusi részben termelődő bakteriolitikus enzim (lizozim) hatására. Vízfelvétel hatására térfogatuk megnő, szétmállanak és elkeverednek a gyomortartalommal. A táplálékkal elkevert cekotróf ezután az epésbélbe kerül. 66

6 16. táblázat. A kétféle bélsár beltartalmi értékeinek összehasonlítása (Fekete és Bokori, 1984) Összetevők Kemény bélsár Lágy bélsár Szárazanyag, % 52,7 38,6 Nyersfehérje, % 15,4 25,7 Nyerszsír, % 3,0 5,3 Nyersrost, % 30,0 17,8 Nyershamu, % 13,7 15,2 N-mentes kivoható anyag, % 37,9 36,0 Bruttó energia, MJ 18,2 19,0 A bélcső egyes szakaszainak szerepe a kétféle bélsár keletkezésében Mindkét bélsárforma a remesebél proximális szakaszában képződik. Egy szeparáló mechanizmus hatására a folyadékot és az apró részecskéket a valódi bélsár érkezésekor a gurdélyok körkörös mozgása visszajuttatja a vakbélbe. Ezt a folyamatot a remesebél aktív folyadékszekréciója segíti. Ez a folyamat a lágy bélsár kiválasztásakor nem működik. A lágy bélsár nagyobb átalakulás nélkül halad át a remesén, ahol csak a golyócskákat összetartó nyálkaburok alakul ki. A valódi bélsár termelődéséhez a vakbélből származó tartalom a remeseszakaszban jelentős átalakulást szenved. A mikroorganizmusok kb. 70 %-a szétesik és a bomlástermékeik közül a vitaminok és a N-tartalmú anyagok a bélfalon keresztül felszívódnak. A distalis szakaszban a bélsár víztartalma lecsökken és kialakulnak a bélsárgolyók. A cekotrófia jelentőségét mutatja, hogy annak meggátlása esetén a növendék nyulak %-kal gyengébb súlygyarapodást érnek el. 4.3 Táplálóanyag-szükséglet A táplálóanyag-szükségletet életfenntartó és termelő szükségletre lehet osztani. Az életfenntartáshoz szükséges mennyiségű táplálóanyagot a nem termelő, munkát nem végző, nem koplaló, hőközömbös környezetben lévő állatnak van szüksége. Ez a táplálóanyag mennyiség a legfontosabb életjelenségek (keringés, légzés, kiválasztás, idegrendszer működése, izomtónus ) fenntartására, továbbá a takarmányok felvételére és megemésztésére, valamint az egészségi állapot fenntartását szolgáló mozgásra fordítódik. A termelés táplálóanyag-igényét a növekedés, a hústermelés, a szaporodás, a vehem építése, a tejtermelés, a szőr- vagy gyapjútermelés igényei szabják meg. Az életfenntartás és valamilyen termelés táplálóanyag szükségletét rendszerint nem lehet különválasztani. A takarmányozással a szervezetbe az életfenntartáshoz és a termeléshez szükséges táplálóanyagokat optimális mennyiségben igyekszünk bevinni. Ilyenek az energia, a fehérje, nyersrost, valamint az ásványi anyagok és a vitaminok Energiaszükséglet Szerte a világon a monogasztrikus állatok, így a sertések, lovak esetében is a takarmányaik energiaértékét emészthető energiában (DE = digesztibilis energia) fejezik ki. Ennek mértékegysége Joule (J). Monogasztrikus állat lévén, a nyulak energiaigényét is ebben adjuk meg. 67

7 Az emészthető energia nem más, mint az emésztőcsőből felszívódott táplálóanyagok energiatartalma. Ennek meghatározása úgy történik, hogy a takarmánnyal felvett energiából (BE = bruttó energy) levonjuk a bélsárral ürülő emészthetetlen anyagok energiáját (FE = faecal energy). Képletesen ez az alábbi módon néz ki: DE = BE - FE. Az együregű, egyszerű gyomorral rendelkező állatok és így a nyúlnál is az emészthető energia azért alkalmas a takarmányok energiaértékének kifejezésére, mert elfogadható szorosságú összefüggés áll fenn a takarmány nettó és emészthető energiatartalma között. Ennek magyarázata egyrészt az, hogy a nyúlnál is lényegesen kevesebb metán képződik az emésztés során, mint a kérődzőkben. Másrészt a monogasztrikus állatok által fogyasztott takarmányokban a termikus energia hányada állandóbb, mint a kérődző takarmányokban. Egy kg-os élősúlyú kifejlett nyúl létfenntartartásához szükséges energiasszükséglete 1,4-1,5 MJ. Ennek kb. 70 %-a a szövetek pótlására fordítódik, a további 30 % pedig hőveszteségnek tekinthető. A termeléshez természetesen ennél jóval több energiára van szükség. Minden testsúlykilogrammra a termelés típusától függően 1,0-1,2 MJ energiát vehetünk számításba. A különböző korú, ivarú, testsúlyú és hasznosítási irányú nyulak táplálóanyag- és azon belül energiaszükségletét a 17., 18., 19. táblázat tartalmazza. 17. táblázat. A nyulak növekedésének napi energiaszükséglete (Vetési F., 1990) Kor (hét) Napi energiaigény (KJ DE/g testsúlygyarapodás) , , , , , , , , , táblázat. Növendék nyulak napi energia (DE, MJ) és fehérjeigénye (g) (Vetési F., 1990) Napi átlagos testsúlygyarapodás, g Testsúly DE Em.nyfehérje DE Em.nyfehérje DE Em.nyfehérje 0,8 0,58 6,4 0,64 7,0 0,75 8,3 1,2 0,71 7,8 0,81 8,9 0,93 10,3 1,6 0,88 9,7 1,00 11,1 1,16 12,8 2 1,04 11,4 1,19 13,2 1,37 15,0 2,4 1,18 13,0 1,34 14,8 1,54 16,9 68

8 19. táblázat. Kifejlett nyulak napi energia- és fehérjeigénye (Magyar Takarmánykódex, 1990) Kategóriák Napi táplálóanyag-igény DE,MJ Nyfehérje (g) Em.nyfeh. (Em. nyfeh.) / (DE,MJ) Tenyésznövendék (3-4 kg) 1, ,3 Üres anya (4-5 kg) 1,42-1, ,9-9,1 Vemhesség első 20 napja 1,70-1, ,2 Vemhesség utolsó 10 napja 1,90-2, ,2 Szoptatás 1.hete 3, ,4 Szoptatás 2.hete 4, ,4 Szoptatás 3.hete 5, ,2 Szoptatás 4.hete ,7 Tenyészbak 1,8-2, Gyapjútermelő angóra (3-4 kg) 1, ,9 A nyulak energiaszükségletét elsősorban a nagy energiatartalmú gabonamagvakkal lehet kielégíteni. Szintén magas az olajos magvak (napraforgó, repce, szójabab) emészthető energiatartalma is, de az alacsony energiatartalmú szálas- és gyökgumós takarmányokból a cekotrófia segítségével a nyersrostból is képes a nyúl jelentős energiamennyiséget nyerni. A szervezet megfelelő energiaellátása rendkívül fontos, hiszen az energia teszi lehetővé az életfolyamatok fenntartását és a termelést. Különösen nagy energiára van szükség a fehérjedús nyúlhús és az igen koncentrált nyúltej előállításához. A nyúl az alacsonyabb energiatartalmú takarmányokból nagyobb mennyiséget vesz fel, míg az energiában gazdagból kevesebbet. Ha azonban a takarmány energiatartalma egy bizonyos határ alatt van, akkor már abból nem képes annyit felvenni, hogy szükségletét kielégítse. Francia kutatók összefüggést mutattak ki a nyulak energiaigénye és a kénsavtartalmú aminosavak (metionin, cisztin) aránya között. Ennek értelmében a nagyobb energiabevitel esetén, növelni kell ezeknek az aminosavaknak a bevitt mennyiségét Fehérje- és aminosavigény Korcsoporttól és hasznosítási iránytól függetlenül minden nyúlnak szüksége van fehérjére. A szervezet testfehérje-állományának gyarapítására (növekedés), fehérjetartalmú termékek előállítására (tejfehérje, magzatépítés, angóragyapjú) kizárólag fehérjét tud felhasználni. A fehérjék szerepét tovább növeli, hogy a szervezetben lejátszódó kémiai folyamatokat fehérje jellegű enzimek katalizálják, valamint számos életfolyamatot szabályozó hormon is fehérje természetű. Ezért a nyulak fehérjeigényét körültekintően kell kielégíteni. Ha a takarmány keveset tartalmaz fehérjéből, akkor az állat genetikailag kódolt termelőképessége nem tud kibontakozni, csökken a termelése, a takarmány rosszul értékesül és az ellenállóképesség csökkenése miatt nő az elhullások száma. Túl sok fehérje etetése, ami meghaladja az állat transzformáló képességét nemcsak drágítja a termelést, de a keletkező káros anyagcseretermékek feleslegesen terhelik a szervezetét. Ennek fényében azt mondhatjuk, hogy a termelő nyúlnak % fehérjét tartalmazó takarmányra van szüksége. A hízónyulak igénye 15-16,5 % körül alakul. A szoptató anyanyulak ezzel szemben % fehérjetartalmú takarmányt igényelnek. A növendék és kifejlett nyulak emészthető fehérjeigényét az 5. és 6. táblázat tartalmazza. 69

9 A fehérjék aminosavakból épülnek fel. A takarmány fehérjék általában féle aminósavból állnak. Ezekből 10 aminosavat a nyulak maguk egyáltalán nem, vagy nem kielégítő mennyiségben tudnak előállítani. Ezeket esszenciális (másnéven nélkülözhetetlen) aminosavaknak szokták nevezni. Ilyenek az arginin, hisztidin, izoleucin, leucin, lizin, metionin, fenil-alanin, treonin, triptofán és a valin. A többi aminosavat a nyúl maga is képes szintetizálni. A lágy bélsár elfogyasztásával az állatok értékes fehérjékhez, aminosavakhoz jutnak, amivel hiányos ellátás esetén képesek fehérje- és aminosavszükségletüket fedezni. A szervezet a létfenntartásához és a termeléshez az esszenciális aminosavak meghatározott mennyiségét és arányát igényli. A nyulak takarmányozásában a legfontosabb szerepet a lizin, metionin, a cisztin, az arginin és a treonin játszanak. A 20. táblázatban a növendéknyulak és a szoptatós anyanyulak aminósavigénye látható. 20. táblázat. A nyulak aminosavszükséglete egyes szerzők szerint a takarmány százalékában (Lebas, 2004) Aminosavak Adamson INRA AEC Lebas Maertens Metionin + cisztin 0,60 0,60 0,65 0,55 0,62 Lizin 0,70 0,75 0,75 0,90 0,85 Arginin 1,00 0,80 0,90 0,80 0,80 Treonin 0,50 0,70 0,65 0,70 0,70 Triptofán 0,15 0,22 0,22 0,15 0,15 Valin 0,70 0,85 0,85 0,85 0,85 Leucin 0,90 1,25 1,30 1,25 1,25 Izoleucin 0,70 0,70 0,65 0,70 0,70 Hisztidin 0,45 0,43 0,40 0,43 0,43 Fenilalanin + Tirozin 0,60 1,40 1,30 1,40 1,40 DE MJ/kg - 10,95 10,45 10,90 10, Nyersrostigény A nyúl a nyersrostot viszonylag gyengén képes megemészteni, táplálóanyag-igényének fedezésében is kicsi szerepet játszik. Ennek ellenére mégis nélkülözhetetlen a nyulak takarmányozásában. A nyersrost ugyanis gyorsítja a bélmozgásokat, növeli a passzázst, azaz gyorsítja a béltartalom áthaladását a bélcsövön. Nyersrost hiányában renyhülnek a bélmozgások és bélsárpangás léphet fel, sőt a lágybélsár képződésben is zavar keletkezik. Ennek következtében különböző emésztőszervi megbetegedések, így bélgyulladás, hasmenés sőt elhullás is kialakulhat. A nyersrost előbb felsorolt kedvező hatását a strukturális hatékonyságával magyarázzák. A kellő bélmozgásokat csak a struktúrával bíró szálas rost képes kiváltani. A legnagyobb strukturális hatékonysággal a hosszú szálú széna és szalma bírnak. Ezeket lisztté őrölve nem tudják ezt a funkciót biztosítani. A nyersrost hátrányos hatásai közül kiemelendő, hogy rontja a takarmány táplálóanyagainak emészthetőségét. Ennek egyrészt az a magyarázata, hogy az emésztőenzimek a rostos sejtfal következtében nem jutnak hozzá a tápláló sejttartalomhoz. Másrészt pedig a nagyobb nyersrosttartalom következtében felgyorsul a passzázs, ami az emésztés számára rendelkezésre álló időt lerövidíti. A nyúltakarmányoknak ezért legalább %-ban kell nyersrostot tartalmazniuk. A gabonafélék kevés nyersrostot tartalmaznak, nem rendelkeznek strukturális hatékonysággal. Kivételt csak a zab jelent, ami 133 g nyersrostot tartalmaz 1000 g szárazanyagban. Jó rostforrást jelenthetnek a nyúltápokba a szénák, napraforgó (héjas), valamint a különböző korpák is 70

10 4.3.4 Ásványianyag-szükséglet Az ásványi anyagok a szervezetben számos funkciót látnak el. A csontvázrendszer és a fogak alkotóelemi. Egyes szerves vegyületek, így a fehérjék és lipidek egy részében is megtalálhatók, amelyek az izomrendszer és a létfontosságú szervek építőkövei. Az ásványi anyagok számos enzim aktivátorai vagy azok aktív centrumát alkotják. Oldott sóik a vérben és más testfolyadékokban szerepet játszanak az ozmózisos viszonyok és a sav-bázis egyensúly fenntartásában. A szervezetben előforduló elemek közül a makroelemek g/kg, míg a mikroelemek mg/kg vagy ennél is kisebb nagyságrendben (µg/kg) fordulnak elő. Makroelemek A gerinces állatok és így a nyúl testének hamutartalmát zömében csak hét makroelem alkotja. Ezek a kalcium (Ca), magnézium (Mg), nátrium (Na), kálium (K), foszfor (P), kén (S), és a klór (Cl). Kalcium és foszfor. A nyúl szervezetében található ásványi anyagok %-t e két makroelem teszi ki. Az elégtelen kalcium- és foszforellátás a fiatal nyulakban növekedési és csontosodási zavarokat okoz (angolkórt). A hiánytünetek alacsony súlygyarapodásban és az ellenállóképesség csökkenésében is megnyilvánulhatnak. A tenyészállatok esetében gyenge fogamzás, terméketlenség, magzatfelfalás, csonttörékenység és lesoványodás figyelhető meg. A szakszerű Ca- és P-ellátás alapvetően a mennyiségi ellátottságtól, a bevitt kalcium és foszfor megfelelő arányától és a D-vitamin jelenlététől függ. A választott növendék és hízónyulak, valamint a tenyészállatok takarmányának 0,7-0,8 % kalciumot és 0,4-0,5 % foszfort kell tartalmaznia.. A vemhes- és szoptató anyanyulak ugyanakkor 1,20 % kalciumot és 0,6-0,8 % foszfort igényelnek a takarmányukban. Növendéknyulaknál, ha túl magas a takarmány Ca-tartalma, akkor cink és magnézium hiány léphet fel. A pillangósok (lucerna és vöröshere) gazdagok kalciumban, míg az abraktakarmányok foszforban. A takarmánykeverékekben a helyes arányukat takarmánykiegészítő anyagokkal állíthatjuk be. A kalciumot szénsavas mésszel, míg a foszfort ÁP-17, ÁP-18, valamint monokalciumfoszfát (MCP) készítményekkel lehet pótolni. Magnézium. A magnézium mennyisége alapján átmenetet képez a makro- és mikroelemek között. A gyakorlati takarmányozás során általában nem kell számolni magnéziumhiánnyal. Az esetlegesen előforduló Mg-hiány súlyos görcskészséggel jár, míg a jelentősen megnövekedett mennyisége bódult állapotot okoz. Növendékeknél alkalmanként szőrrágás formájában jelentkezhet a hiánya. A szoptató anyanyulak magnéziumigénye minimum 20 mg /ttkg/nap. Nátrium és klór. Hiányuk esetén termeléscsökkenés, a tenyészállatokban szaporodási zavarok és az anyanyulaknál a tejtermelés csökkenése léphet fel. Túladagolás hiányos ivóvízellátás, vagy nagy NaCl-tartalmú takarmányok (halliszt) etetése esetén fordulhat elő. Gazdasági takarmányok etetése mellet 0,5 % konyhasókiegészítés elegendő. A két elemet külön-külön vizsgálva a növendéknyulak bruttó Na-igénye a légszáraz takarmányban 0,25 %, míg klórigénye 0,32 %. Kálium. Káliumhiánnyal gyakorlatilag nem kell számolnunk, hiszen a takarmányok bőven tartalmazzák. Inkább túladagolása jelenthet gondot. Súlyos esetben a baknyulak heréjében és mellékveséjében szövettani elváltozások jelentkezhetnek. Intenzíven műtrágyázott 71

11 területekről származó takarmány okozhat hasonló tüneteket vagy vesebántalmakat. Súlyos K- hiány (0,3 takarmány %-nál kisebb koncentráció) izomelfajuláshoz vezet. Kén. A kén a szervezet fehérjéinek, azon belül a kéntartalmú aminosavaknak (metionin és cisztin) a felépítésében vesz részt. Ezeknek jelentős szerepe van a szőrfejlődésben. Az angóra nyulak gyapjának minden grammja 38 mg ként tartalmaz. A gyapjútermelés szempontjából az ideális N:S arány a takarmányban 7:1. Az angórák takarmányának 0,3 % ként kell tartalmaznia. A húsnyulak számára szükséges kénmennyiséget a természetes takarmányok tartalmazzák. Mikroelemek A test hamutartalmának mintegy 1%-át mikroelemek teszik ki. Kis mennyiségük ellenére hiányuk súlyos zavarokat okozhat. Vas. A vashiány nyulaknál gyakorlatilag nem fordul elő. Az újszülött nyulak jelentős vastartalékkal születnek, így a malacoknál ismert szopóskori anaemia nem figyelhető meg. Réz. A vérképzésben játszik szerepet. Hiánya esetén csökken a növendék nyulak ellenállóképessége, hasmenés és étvágytalanság léphet fel. A rézigény 3-5 mg/ takarmány kg körül alakul. A magas molibdéntartalmú takarmány másodlagos rézhiányt okozhat. Jód. A nyúl minimális jódigénye a takarmányban 0,2 mg/tak.kg. Súlyos túladagolása esetén a pajzsmirigy jódfelvétele gátolt, így golyvakeltő és embriotoxikus hatású lehet. Kobalt. Gyakorlati takarmányozási körülmények között hiánya nem vagy csak ritkán fordul elő. Hiánytünete borzolt szőrzettel és mozgászavarokkal jár. Cink. Hiánytünetei, ami bőr- és szőrelváltozásokkal és szaporodási zavarral járnak, 3 mg/tak.kg cinkkoncentrációjú takarmánynál fordulnak elő. Carregal és mtsai (1985) a 30 mg/kg cinkszintű alaptápot cink-szulfáttal 70, 90 és 100 mg/kg koncentrációra egészítettek ki. Az ezzel etetett nyulak takarmányfelvétele, takarmányértékesítése és súlygyarapodása szignifikánsan nem különbözött a kontroll csoportétól Vitaminszükséglet A nyulak szervezetükben egyes vitaminokból jelentős mennyiséget tudnak szintetizálni, amelyek kiválóan hasznosulnak. K-vitamint és a B-vitamin-csoport tagjait a vakbélflóra elő képes állítani, amelyet a cekotrófia során az állat értékesít. Más vitaminokat viszont nem képesek a nyulak előállítani, így ezekről a takarmányokban kell gondoskodni. Gondot leggyakrabban az A-, a D- és az E-vitaminok hiánya okozhat. A szükségesnél kisebb felvétel vagy a rossz hasznosulás okozta részleges hiányuk (hipovitaminózis) a növekedés-, ellenállóképesség- és termeléscsökkenést, teljes hiányuk (avitaminózis) klinikai tünetekben is megnyilvánulhat. Túladagolásukkal (hipervitaminózis) csak helytelen terápiás adagolás során kell számolni. 72

12 A javasolt vitaminszintek (INRA, 1983): A-vitamin NE/kg B1-vitamin 2 mg/kg D-vitamin 900 NE/kg B2-vitamin 4 mg/kg E-vitamin 50 mg/kg Pantoténsav 20 mg/kg K-vitamin 2 mg/kg B6-vitamin 2 mg/kg B12-vitamin 0,01 mg/kg Niacin 50 mg/kg Folsav 5 mg/kg Biotin 0,2 mg/kg takarmány. Az A-vitamin hiánya elsősorban a szaporodásban és a fiatalkori növekedésben jelentkezik. A kis mennyiségű A-vitamin bevitel hízónyulaknál gyenge súlygyarapodást, majd lesoványodást és hasmenést okozhat. A növényi eredetű nyúltakarmányokban az A-vitamin előanyaga (provitaminja), a karotin található meg. Ebből a vegyületből a nyúl májának szöveteiben képződik A-vitamin. A karotin legfontosabb természetes forrásai a sárga, sárgászöld növényi részek és termések. Sok ( mg/kg) karotin van a sárgarépában, a frissen kaszált zöldtakarmányokban. Ezeknek az etetésével az A-vitamin hiányát elkerülhetjük. Ha azonban ezek nem állnak rendelkezésre, akkor a kereskedelmi forgalomban lévő vitaminkészítményekkel pótolhatjuk. Az intenzív nyúltápok megfelelő mennyiségben tartalmazzák. A D-vitamin (kalciferol) hiánya növendék nyulakban csontosodási zavarokat okozhat. A pontos napi igény vitatott Ne D3-vitamin/tak.kg már toxikus hatású. Az állat vérének a Ca- és P-szintje megnő, az állat lesoványodik, a lágy szövetekben, a gyomor nyálkahártyájában, a tüdőben, a légcsőben, a vesékben és a vérerekben meszesedés látható és az állat elhullik. Nagyobb mennyiségű D-vitamint a természetesen szárított szénafélék tartalmaznak ( NE D-vitamin/ tak.kg). Az E-vitamin (tokoferolok) hiánya szaporodási zavarokat, izomsorvadást, szívizomgyulladást és májelfajulást is okozhat. Kiemelendő az antioxidáns hatása. Mind a takarmányok oxidációra érzékeny anyagainak védelmében, mind pedig a szervezetbe került peroxidokkal szemben jelentős antioxidáns hatást fejt ki. A nyulak napi E-vitamin (α-tokoferol) igénye 1 mg/ttkg. Ez kb. 17 mg/tak.kg-os adagnak felel meg. A gyakorlatban azonban ennél többet, mintegy mg/tak.kg javasolnak. Ennek magyarázata, hogy javítja a vágottáru minőségét (avasodás elleni védelem), valamint a nyulak immunállapotát javítja. A nyúl az életfenntartáshoz és a növekedéshez szükséges K-vitamint (fillokinonok) emésztőcsatornájában előállítja. Vemhes anyanyulak azonban 2 mg/tak.kg kiegészítésre szorulnak. Ennek a vitaminnak a hiánya ugyanis a placentában vérzéseket okozhat, ami vetéléshez vezet. A tápokban nagy arányban előforduló pillangós szénák a nyulak igényét fedezik. A lágybélsár-evés révén a nyúl a legtöbb B-vitamin iránti igényét (részben vagy teljesen) fedezi. Előfordulhat azonban, hogy emésztőszervi megbetegedések esetén a lágybélsárképződés és a cekotrófia megszűnik. Ilyenkor jelentkezhet a B-vitaminok hiánya. Egyes gyógyszerek adagolása (pl.:szulfonamidok) szintén kiválthatják a hiánytüneteket, amelyek rossz szőrfejlődéssel, idegrendszeri zavarokkal, továbbá izomsorvadással és gyenge fejlődéssel járhatnak. A nyúl C-vitamin-kiegészítést nem igényel. 73

13 4.4 A különböző korú és hasznosítású nyulak takarmányozása Üresen álló anyanyulak és pihenő tenyészbakok A tenyészállatok takarmányfelvételét az elhízás elkerülése végett korlátozni szükséges. Takarmányadagjuk táp etetése esetén dkg-nál ne legyen több. Táp helyett természetesen gazdasági abraktakarmányokat (árpa, takarmánybúza, zab), emellett szénákat, zöldtakarmányokat és gyökgumósokat is etethetünk Vemhes anyanyulak Az első vemhesség alatt az anyanyulak súlygyarapodása a vemhesség 21.napjáig hasonlóan alakul, mint az üresen álló anyáké. A vemhesség utolsó szakaszában a magzatok gyors növekedéséhez és fejlődéséhez szükséges fehérje- és energia biztosítása következtében az anya saját testének fehérje- és zsírtartalma, ezáltal a magzatok nélküli súlya is csökken. A fialás után az első szoptatás alkalmával az energiatartalékok mozgósításával az anyák súlya szintén csökken. Az anyanyulaknál más állatfajokkal ellentétben - ez az energiaveszteség a szoptatás végéig megmarad és nem alakul ki pozitív energiamérleg. Ezért is nehéz a vemhes, különösen pedig a szoptató anyanyulak táplálóanyag-igényét maximálisan kielégíteni. Ezt nehezíti, hogy az anyák csak korlátozott mennyiségű szárazanyagot képesek felvenni (21. táblázat). Emiatt már a vemhesség alatt is jó minőségű, könnyen emészthető, fehérjékben, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag takarmányokat szükséges etetni. A takarmánynak kellő mennyiségben és arányban kell tartalmaznia kalciumot és foszfort a magzatok csontozatának kialakulásához. A fokozott táplálóanyag ellátás nem az anyanyulak elhízlalását jelenti. Túlságosan magas energiatartalmú takarmányt (kukorica) nem ajánlatos etetni. A vemhesség első felében célszerű a takarmányfelvételt korlátozni. Kísérletek ugyanis azt bizonyítják, hogy a vemhesség első felében korlátozott takarmányozásban részesült anyanyulak kisebb születési súlyú, de életképesebb fiókákat hoznak világra, mint azok az anyák, amelyek korlátlanul fogyasztottak takarmányt. A vemhesség első két hetében ezért dkg nyúltápot és ha lehetőség van rá, akkor napi 5-8 dkg jó minőségű réti szénát kell adni nekik. A vemhesség 20. napjától kezdve a magzatok intenzíven fejlődnek. Az anya hasüregében egyre nagyobb helyet foglalnak el. Emiatt az emésztőrendszernek egyre kisebb hely marad. Kerülni kell ekkor a terimés, nagy térfogatú és nehezen emészthető takarmányok etetését az előrehaladottan vemhes állatoknál. Ezek ugyanis megterhelik a belső szerveket, sőt a légzést is nehezítik. A takarmányadag dkg nyúltápból álljon, melyet a fialás előtti 1-2 napban dkg-ra szokták csökkenteni. Gondoskodni kell ilyenkor az anyanyulak vitamin- és aminósav-igényének biztosításáról is. 74

14 21. táblázat. A nyulak várható maximális takarmányfelvétele (Magyar Takarmánykódex, 1990) Szoptató anyanyúl Kategória Maximális takarmányfelvétel (szárazanyag g/nap) Hízónyúl 1,1 kg Hízónyúl 1,4 kg Hízónyúl 1,7 kg 117 Hízónyúl 2,0 kg 136 Hízónyúl 2,3 kg 154 Hízónyúl 2,5 kg 164 Hízónyúl 2,7 kg 173 Hízónyúl 3,2 kg 192 Vemhes anya 2,5 kg-os 140 Vemhes anya 3,5 kg-os Vemhes anya 4,5 kg-os 185 Szoptató anya, 7-es alommal - 1.hét hét hét hét hét Tenyészbak, üres anya 4,5 kg 167 6,8 kg 279 a 7 szoptatott fióka fogyasztása A szoptató anyanyúl takarmányozásánál figyelembe kell venni annak laktációs görbéjét. Erről leolvasható, hogy a tejtermelés a fialás utáni 21.napig fokozatosan nő, majd a laktációs csúcs elérése után csökken. A házinyúl teje igen koncentrált. Zsírtartalma átlagosan 13,5 %, fehérjetartalma %, míg energiatartalma 8,7 MJ/kg. A metabolizálható energia transzformációs hatásfoka a házinyúl tejtermelése esetén % és az emészthető energiának 95 %-a alakul át metabolizálható energiává. Így 1 kg tej termeléséhez az anyanyúlnak 13 MJ DE-re van szüksége. 50%-os fehérjehasznosítást feltételezve 1 kg tej termeléséhez 270 g nyersfehérjét tartalmazó takarmányt kell az állatnak felvennie. Fontos a megfelelő aminósav-ellátás biztosítása. A szoptató anyák tápjának lizintartalma 0,8-1,0 %, metionin+cisztintartalma pedig érje el a 0,6-0,75 %-ot. Az anyák táplálóanyag-igényét elsősorban olyan tenyésznyúltáppal elégíthetjük ki, amely optimális mennyiségben tartalmaz értékes komponenseket, vitaminokat és áványi anyagokat. Ennek 1 kg-ja 11-11,5 MJ emészthető energiát, valamint % nyersfehérjét tartalmazzon. Az elmúlt néhány évben a figyelem az energia- és fehérjeigény mellett az energia-rost arányára összpontosult. A takarmány energiatartalmának növelésével ugyanis nő a keményítő-, és csökken a nyersrost tartalma. Ez a már szilárd takarmányt is fogyasztó kisnyulaknál emésztőszervi rendellenességekhez vezethet. Főleg akkor kell számítani ilyen megbetegedésre, ha a fiókák is az anyanyulak igényei szerint összeállított tápot kapják. A választás körül a kisnyulaknál kialakuló emésztőszervi megbetegedések miatt a tápok összetételét elsősorban a kisnyulak igényeihez igazítják (pl.:magasabb nyersrosttartalom, alacsonyabb keményítőszint). Ezzel viszont az anyanyulak kerülnek hátrányba. Erre a különös helyzetre jelenthet megoldást, amikor az anyanyulak a saját igényeikhez alakított tápot kapják a tejtermelés napjáig. Eddig ugyanis a kisnyulak még szinte kizárólag anyatejet fogyasztanak. Ezen életkor után a kisnyulak igényét figyelembe véve állítják össze a tápot, amit mind az anyanyulak (egészen a következő fialásig), mind pedig az 75

15 ivadékai is kapnak. Nagyüzemi viszonyok között, ahol a mesterséges termékenyítést, ezáltal pedig a fialásokat is programozzák, ez a fajta takarmányozási technológia megvalósítható. A szoptató anyanyulak takarmányozását elsősorban tápra kell alapozni. Emellett jó minőségű pillangós- vagy réti széna is adagolható. Ez a kisnyulak szilárd takarmányra való áttérését is nagymértékben elősegítheti. Gabona magvak közül a zab és az árpa ajánlható. A nyári időszakban egyedenként dkg mennyiségű zöldtakarmány, míg télen 5-10 dkg gyökgumós takarmány is adagolható. Ezek mind laktagóg, vagyis tejtermelést fokozó hatású takarmányféleségek Tenyészbakok Nagy odafigyeléssel és hozzáértéssel kell takarmányozni a tenyészbakokat. Nem lehet cél sem a túl jó, sem pedig a leromlott kondíció. A bakokat ad libitum takarmányozva még a fedeztetési időszak alatt is elhízhatnak, hiszen a heti néhány ugratás nem jelent számukra akkora igénybevételt, mint egy anyanyúl számára az intenzív tejtermelés vagy a vehemépítés. Ennek elkerülése érdekében akkor járunk el helyesen, ha az állatok takarmányfelvételét korlátozzuk és a teljes jóllakottság %-ának megfelelő takarmányadagokat biztosítjuk számukra. A napi fejadag tápból középnagytestű fajták esetén dkg legyen. A korlátozott takarmányozással a bakok jobb minőségű ondót termelnek, ami pozitívan befolyásolja a teljes állomány szaporasági mutatóit. A tenyészbakok takarmányának fehérjében, ásványi anyagokban és vitaminokban gazdagnak kell lennie. A gabonafélék közül célszerű zabot, árpát és búzát adni nekik. Az ivari élet serkentése és étrendi okokból nyáron zöldtakarmányokkal, míg télen gyökgumósokkal egészíthetjük ki étrendjüket. Bodnár és mtsai (1997) kimutatták, hogy a bakok takarmányának téli karotinkiegészítése kedvezően hat a spermatermelésre. Napi néhány dekagramm sárgarépa etetésével a spermaminőség (a spermiumkoncentráció, az élő sejtek aránya, és az ép sejtek aránya egyaránt) javult. Ezekkel a takarmányféleségekkel óvatosan kell bánni, hiszen rontják a szervezeti szilárdságot és petyhüdtté válik az állatok teste Hízónyúl A növendék nyulak életük első időszakában kizárólag anyatejjel táplálkoznak. Mivel a házinyúl teje nagy mennyiségben tartalmaz táplálóanyagokat, ezért a kisnyulak fejlődése igen gyors. Ezt támasztja alá, hogy a borjú születési súlyát élete 47. napjára, a malac 10 napos, míg a kisnyúl 6 napos korára kétszerezi meg. A kisnyulak takarmányozásáról a tejtáplálás időszakában csak közvetve, az anyanyúl takarmányozásával gondoskodhatunk. A szilárd takarmányra való áttéréssel csökken az anyatej jelentősége. A kisnyulak életük napján a napi táplálóanyag-szükségletük egyik felét tejből, a másik felét viszont már a szilárd takarmányból fedezik. A 30. napon a szilárd táplálék 70 %-os arányt képvisel. Ez arra enged következtetni, hogy a 30. nap után már nagy biztonsággal elválaszthatók a kisnyulak. Intenzív szaporítás esetén a cél, hogy a fiókák mielőbb érjék el az előbb említett 70 %-os táp fogyasztást, ezzel is lehetővé téve a korai választást. A 42. napra az anyanyulak tejtermelése 80 g körülire csökken, ami a kisnyulak szempontjából már jelentéktelen, hiszen elsősorban szilárd takarmányon élnek. Táplálkozásélettani szempontból a 42. nap után történő választás már nem indokolt. A napos kori elválasztás során arra kell ügyelni, hogy a választás előtti és utáni táp összetételében nagy különbség ne legyen, hiszen ez törést jelenthet a nyulak életében. 76

16 Célszerű a választás utáni 1-2 hétben a tápot adagolva adni, amivel elkerülehetjük, hogy a növendékek egyszerre nagyobb mennyiségű takarmányt vegyenek fel és bezabáljanak. Javasolt a táp mellé fiatal növényből készített, finom szálú, dús levélzetű, zöld szinű szénát adni, amelyik fehérjében, ásványi anyagokban és vitaminokban is gazdag. Az ilyen szénát szokás bárány-, borjú- vagy vitaminszénának is nevezni. A széna nyersrosttartalmánál fogva nagy strukturális hatékonysággal bír, ami a bélműködést normális helyzetben tartja. Egyes szakemberek a választás utáni hetekben speciális elválasztó nyúltáp etetését javasolják, amelyben keményítőben szegény, de rostban dús alkotórészek (zab, búzakorpa, szárított répaszelet) szerepelnek. Gippert és mtsai (1992) kísérletben igazolták, hogy a kontroll szabvány hízónyúltáppal szemben a speciális leválasztó nyúltáp etetésekor az emésztőszervi megbetegedésekből eredő elhullások a felére csökkentek. Az eredmények annak tulajdoníthatók, hogy az elválasztást követően a nyulak keményítő bontó enzimaktivitása nem tökéletes, a keményítőben gazdag takarmányt nehezen képesek megemészteni. A rostban szegény tápok etetése esetében bélsárpangás lép fel. Az ilyen közegben a patogén baktériumok elszaporodnak, toxinjaik emésztőszervi megbetegedést válthatnak ki. A takarmányfelvétel a 6-7.héten fokozódik. A hústipusú fajták (újzélandi fehér, kaliforniai, pannon fehér) és a hibridek növendékeinek növekedési erélye életük első 8 hetében igen nagy, ezért % nyersfehérje tartalmú nyúltápok etetése indokolt számukra. Ezt 2-4 dkg főként rétiszénával lehet kiegészíteni. A 7. héten a tápfogyasztás már eléri a 8-10 dkg-ot. A 22. táblázatban különböző hasznosítású és korú nyulak számára készített tápok javasolt beltartalmi értékei láthatóak. 22. táblázat. A nyúltápok ajánlott táplálóanyag-koncentrációja (a légszáraz anyag %- ában) (Magyar Takarmánykódex, 1990) Ajánlott táplálóanyag-koncentráció (%) Táplálóanyag Egység Életfenn- növendék vemhes szoptató tartás nyulak számára Emészthető energia MJ/kg 8,8 10,6 10,4 10,8-13,0 Nyersfehérje % Em.fehérje % Nyersrost % Nyerszsír % Kalcium % 0,4 0,4 0,6-0,8 1,1 Foszfor % 0,2 0,3 0,5-0,7 0,8 Lizin %? 0,65? 0,75 Metionin %? 0,6? 0,6 A-vitamin NE/kg D-vitamin NE/kg E-vitamin mg/kg A hízlalás második felében a hízónyulak fehérjeigénye csökken, energiaigénye pedig nő. Ezért számukra ennek megfelelő összetételű hízónyúltáp etetését kell bevezetni. Kombinált takarmányozás esetén a nyúltáp mennyiségét csökkentve energiában gazdag abraktakarmányokat is lehet etetni. Számításba jöhetnek a kukorica, az árpa és a takarmánybúza. A táp és a szemes gabonafélék összekeverése nem javasolt, mert a nyulak válogatnak belőle, egy részét pedig ki is kaparhatják az etetőből. A 8-10 hetes növendékek már dkg abrakot is fogyasztanak. Emellett még naponta 3-4 dkg szénát is biztosítani kell számukra. Zöldtakarmányokat csak kis mennyiségben vagy egyáltalán ne etessünk. Figyelembe kell venni, hogy minél nagyobb arányban etetünk 77

17 tömegtakarmányokat a hízónyulakkal, annál később fogják elérni az értékesítési testsúlyt. Ezáltal a hízlalási idő 1-3 héttel is kitolódhat Tenyésznövendékek A tenyésznövendékeket a hízónyulak közül küllemük, származásuk, szüleik és sajátteljesítményük (súlygyarapodás, testsúly, takarmányértékesítés) alapján választjuk ki. Eddig az életkorig a hízónyulakkal azonos takarmányozásban részesülnek hetes kortól a tenyésznövendékek külön takarmányozását elkezdjük. Úgy kell nevelni őket, hogy a nőivarú nyulak alkalmasak legyenek a vemhesség és a laktáció által megkívánt intenzív anyagcsere-folyamatok, valamint a bakok a fedeztetéssel járó megterhelések elviselésére. A tenyésztésre kiválasztott nyulakat % fehérje.- és 8,0-8,5 MJ/kg emészthető energiatartalmú takarmánnyal kell etetni. A tenyésznövendékek elhízását megakadályozandó, hogy kimérve kapják meg a takarmányukat. Ezzel az elhízás, túltáplálás kedvezőtlen hatásait, úgymint a rossz ivarzás, gyenge termékenyülés, a vemhesség során bekövetkező rendellenességeket ki lehet védeni. Ennek a korcsoportnak a takarmányozását gazdasági szemestakarmányokkal is meg lehet oldani. Célszerű a napi adag felét tápból, míg másik felét elsősorban zabból, árpából és takarmány búzából összeállítani. A nagy energiatartalmú, zsírosító hatású kukoricát mellőzni kell a tenyészállatok takarmányozásából. Ezek mellet nyáron dkg zöldtakarmányt, télen pedig 8-12 dkg gyökgumóst (sárgarépa, takarmányrépa, csicsóka) is lehet etetni. Az év minden szakában jó minőségű pillangós- vagy rétiszéna etetését előtérbe kell helyezni A rex nyulak takarmányozásának sajátosságai A prém minőségét (hossz, tömöttség, sűrűség) számos takarmányozási tényező befolyásolja. Legfontosabb ezek közül az esszenciális aminósav-ellátás (Met+Cys, Leu, Arg). Ezek hiányában a szőrt alkotó keratin képzése zavart szenved. Ha általános fehérjehiány van, a szőrtüszők egy része inaktív marad, és a prém ritkább lesz. Zsír és cinkhiány esetén a szőrtüszők degenerációjából eredő szőrhullás figyelhető meg. A 8. Nyúltenyésztési Világkonferencián (2004) kínai kutatók a rex nyulak takarmányozásáról mutattak be új eredményeket. Az eltérő korosztályú rex nyulakat különböző emészthető energia és nyersfehérje tartalmú takarmánnyal etették. Figyelemmel kísérték a táp beltartalmi értékeinek hatását a termelési eredményekre. A vemhes és szoptató rex anyanyulaknak a normál szőrű fajtákhoz hasonlóan %-os nyersfehérje tartalmú táp etetése javasolt. Gu és mtsai (2004) 17,5 % fölötti fehérjeszintet javasolnak. Ezen ajánlást kísérleteik eredményével támasztják alá. Szoptató anyanyulakat három csoportra osztottak. Az egyes csoportok eltérő nyersfehérje tartalmú tápot kaptak (17,5 %, 16 % és 14 %). Vizsgálták a 30 napos egyedi választási súlyt, a választási alomsúlyt és a választásig felnevelt kisnyulak arányát. A 17,5 %-os nyersfehérje tartalmú táppal etetett anyanyulak és azok utódai a szoptatás alatt szignifikánsan jobb eredményt értek el, mint a másik két csoportban lévők. Ren K. és mtsai (2004) megállapították, hogy a vemhes rex anyanyulak 10,5 MJ /kg emészthető energiánál és 17,5 % nyersfehérjénél nem igényelnek többet a tápjukban. Kísérleteikben az ilyen beltartalmú takarmánnyal etetett vemhes anyáknál volt a legmagasabb a születéskori alomszám, az élő kisnyulak száma és a születéskori alomsúly. Az ennél magasabb energiaszint, illetve a lényegesen alacsonyabb és magasabb fehérjeszint egyaránt rontotta az előbbi termelési eredményeket. Gu ás mtsai a 35 és 45 napos korban választott rex nyulakat négy csoportra osztották. Az egyes csoportok különböző emészthető energia és nyersfehérje tartalmú tápot kaptak. Az (1)- es csoport tápja 10,97 MJ DE /kg, 18,98 % nyersfehérjét, a (2)-es csoporté 11,31 MJ DE/ kg, 78

18 19,36 % nyersfehérjét, a (3)-as csoport 11,31 MJ DE/kg, 17,37 % nyersfehérjét, a (4)-es csoporté 10,72 MJ DE/ kg, 17,4 % nyersfehérjét tartalmazott. A vizsgálat a nyulak 5 hónapos koráig tartott. Sem az 5 hónapos kori súlyban, sem a súlygyarapodásban nem mutatkozott szignifikáns különbség a csoportok között. A prém minősége az alacsonyabb energiatartalmú táp etetése esetén javult, függetlenül annak nyersfehérjetartalmától. Ezért a prémtermelő rex nyulak tápjának emésztehető energiatartalma ne legyen magasabb 10,5 MJ/kg-nál. A takarmányban a normál szőrű nyulakhoz hasonlóan legalább 12 % nyersrostnak kell lennie. Ez már biztosítja az optimális növekedést és egészségi állapotot. Ezt támasztja alá Gu és munkatársainak (2004) beszámolója is. A kutatók 40 napos rex nyulakat véletlenszerűen 4 csoportra osztottak és 4 különböző rosttartalmú takarmánnyal etették őket: 7%, 9%, 12%, 14%. A 12 % nyersrosttartalmú tápot fogyasztó csoport nyulainak volt a legmagasabb a súlygyarapodása és a legjobb a takarmány értékesítése. Amíg a 7 % és 9 % rosttartalmú takarmány etetésekor nagy számban mutattak a nyulak hasmenéses tüneteket, addig a másik két csoportnál ez nem volt megfigyelhető. A táplálóanyagok emészthetősége a nyrersrostszint emelésével egyértelműen romlott. 4.5 A nyulak ivóvízigénye A nyulak számára nélkülözhetetlen az ivóvíz a szervezetükben lejátszódó életfolyamatokhoz. Vízre van szükségük a különböző szervek és szövetek felépítéséhez és működéséhez. A kilélegzett levegővel, a bőrön keresztül való párolgással, a vizelettel, a bélsárral, továbbá a termelt tejjel nagy mennyiségű vizet veszít az állat. Különösen nagy mennyiségű ivóvizet igényelnek a szoptató anyanyulak, amelyek naponta akár 1-1,5 l vizet is elfogyasztanak. A nyulak a takarmány víztartalmából (vegetációs víz) és az ivóvízből fedezik vízszükségletüket. Általánosan elmondható, hogy a házinyúl 1 kg takarmány szárazanyagra számítva a vegetációs vízzel együtt naponta 1,5-2,0 liter ivóvizet igényel. Éppen ezért a nyulak előtt mindig legyen tiszta ivóvíz, amelynek szagtalannak, jóizűnek,és fertőző csíráktól mentesnek kell lennie. Az ivóvíz hőmérséklete ºC. Ha túl hideg vízből egyszerre sokat iszik az állat, akkor gyomor,- bélhurut, sőt elvetélés is jelentkezhet. A langyos víz viszont nem üdít kellően, és az állat nem iszik eleget. A víz hőmérsékletének fontosságát Duperray és mtsai (1998) kísérleti eredményeikben igazolták. Normál (17-19 ºC) hőmérsékleten tartott anya- és növendéknyulak termelését hasonlították össze olyan egyedekkel, amelyeket meleg épületben (nappal ºC, éjjel 25 ºC) helyeztek el, és a teremhőmérséklettel megegyező, illetve hűtött (18-19 ºC) vizet ihattak. A magas hőmérsékleti környezet a legtöbb termelési tulajdonságra negatívan hatott. Így a választási- és vágási súly 19, illetve 16 %-kal csökkent. A hőstressz kedvezőtlen hatása az ivóvíz hűtésével mérsékelhető. A kísérlet eredményei alapján a meleg istállóban tartott és meleg ivóvizet fogyasztó nyulakkal szemben a hűtött vizet fogyasztók vemhesülési aránya 70 %-ról 85 %-ra nőtt. Ezen kívül nőtt a választási súly, a napi súlygyarapodás és a takarmányhasznosítás is javult. A folyamatos vízellátás szükségességét újabb kutatási eredmények is alátámasztják. Verdelhan és munkatársai (2004) a nyulak korlátozott ivóvízellátásának a takarmányfogyasztásra gyakorolt hatását vizsgálták. 4 csoportra osztották a hízónyulakat. A kontroll csoport ad libitum, míg a másik 3 csoportban anyulak 1 óra 30 perces, 2 óra 30 perces és 4 órás időszakban kaptak naponta ivóvizet. A napi vízfogyasztás 62, 72 illetve 87 %-ra csökkent a kontroll csoportéhoz képest. A takarmányfelvétel pedig 78, 83 és 87 %-ra esett vissza. Boisot és munkatársai (2004) hízónyulak korlátozott ivóvízellátásának hatását vizsgálták a súlygyarapodásra, elhullási arányra és vízfogyasztásra. A kontroll csoport egyedei a nap 24 órájában, a kísérleti csoportok napi 2, illetve 3 órában kaptak vizet. A teljes hízlalási időszak 79

19 alatt a súlygyarapodás a vizsgált csoportokban 10, és 8,5 %-kal, a vízfogyasztás 18,1, illetve 14,6%-kal csökkent a kontrolléhoz képest. Elhullás a vizsgált időszakban elenyésző mennyiségben fordult elő, minden csoportban hasonlóan alakult. Összességében elmondható, hogy a folyamatos ivóvízellátásszinte minden termelési mutatót javít. Csak akkor léphet fel megbetegedés (pl.. hasmenés), ha nagy időközökben hirtelen, sok vízhez jutnak egyszerre és emellett jelentős mennyiségű zöldtakarmányt is fogyasztanak. 4.6 Takarmányismeret Hazánkban több mint 700 takarmányféleséget használtak fel nyulak takarmányozására, de a rendszeresen etettek száma csak takarmány közé tehető. Takarmányon mindazokat a friss vagy tartósított növényi és állati eredetű anyagokat, illetve ezek ipari feldolgozásakor keletkező melléktermékeket, továbbá mikrobiális és ásványi eredetű anyagokat értjük, amelyeket az állatokkal azok energia-, fehérje-, ásványi anyag- és hatóanyagszükségletének a kielégítése céljából etetünk. A takarmányok csoportosítása többféle szempont (eredet, szárazanyag-, illetve víztartalom, élettani-hatás, stb.) szerint lehetséges. Eredetük, kémiai összetételük és dietetikai hatásuk alapján leggyakrabban a következő csoportokba sorolhatók: I. Magvak és termések II. Gyökér-, gumós és kabakos takarmányok III. Szénák IV. Forró levegővel szárított zöldtakarmányok V. Mezőgazdasági melléktermékek VI. Zöldtakarmányok VII. Élelmiszer-ipari melléktermékek és hulladékok VIII. Állati eredetű takarmányok IX. Takarmány-adalékanyagok X. Takarmánykeverékek (nyúltápok) I. Magvak és termések Gabonamagvak Hazánkaban nagy mennyiségben állnak rendelkezésre takarmányozási célra gabonamagvak. Légszáraz állapotban 6-14 % nyersfehérjét, 2-5 % nyerszsírt, 2-10 % nyersrostot, % N- mentes kivonható anyagot (elsősorban keményítőt) és 1-2 % nyershamut tartalmaznak. A nyulak számára esszenciális aminósavakból keveset vagy nem megfelelő arányban tartalmaznak. Fehérjéjük alacsony biológiai értékű. Energiatartalmuk magas, ami az endospermiumban raktározott keményítőnek és a csírában található olajnak tulajdonítható. Nyersrosttartalmuk alacsony, ez alól a zab jelent némileg kivételt %-os rosttartalmával. Nyershamutartalmuk alacsony, amiben a nagyobb mennyiségű foszfor szerves fitinfoszforsavként van jelen. K- és Mg-tartalmuk közepes, Caból csak keveset tartalmaznak. Csíraolajukban sok az E-vitamin, maghéjukban a B- vitamincsoport minden tagja megtalálható a B12-vitamin kivételével. C- és D-vitamint nem tartalmaznak. A nyúltakarmányozásban elsősorban magas energiatartalmuk miatt kerülnek felhasználásra. Etetéskor szükség van fehérje-, nyersrost-, kalcium- és vitamin-kiegészítésre is. A zab (Avena sativa) a nyulak legkedveltebb abraktakarmánya. A zab ízletes és jó dieteikus hatással bír. Nyersfehérjetartalma % körüli. Fontosabb aminósavtartalma a nyersfehérje százalékában a következőképpen alakul: metionin 1,6 %, metionin + cisztin 3,70 80

20 %, lizin 3,7 %, treonin 3,6 %, triptofán 1,3 %, arginin 6,55%. A nyersfehérje többi részét az élettanilag kevésbé fontos aminósavak, valamint az amidanyagok adják. A zabszem pelyvái a mag súlyának %-át is kitehetik, így nyersrosttartalma eléri a %-ot is. 4-5 % nyerzsírt tartalmaz, amelyben sok értékes telítetlen zsírsav található. Ezeknek köszönhető a kellemes íze és a kiváló étrendi hatás. Jelentős a nyálkatartalma, amely védi a nyulak emésztőrendszerét a mechanikai sérülésektől és késlelteti a toxikus anyagok felszívódását. Lecitintartalma növeli a súlygyarapodást és serkenti az ivari aktivitást. E-vitamin- tartalma a többi gabonafélétől lényegesen magasabb, míg karotint nem tartalmaz. Alacsonyabb energiatartalmánál fogva kiváló takarmánya a tenyésznyulaknak. Ezenkívül, ha emésztőszervi megbetegedés lép fel, javasolt a zab egyedüli etetését bevezetni. Kalcium és foszfor-tartalma a nyulak szükségleténél kisebb, így ezekből kiegészítésre szorul. Egyes tenyésztők szerint kizárólag zabbal etetett nyulaknál nem lépnek fel sem emésztőszervi-, sem hiánybetegségek. Nyúltápokba korlátozás nélkül bekeverhető. A zab vetésterülete napjainkban 40-50ezer hektárra esett vissza. Ennek a kiváló nyúltakarmánynak a beszerzése így nehézségekbe ütközik. Az árpa (Hordeum sativum) a zab után a legjobb abraktakarmány. Takarmányozásra elsősorban az őszi árpát használják fel. Nyersfehérje tartalma %. Aminósavösszetétele a kukoricáénál kedvezőbb. A nyersfehérje százalékában 3,56% lizin, 1,78 % metionin, 4,11% metionin + cisztin, 3,44% treonin, 1,22 % triptofán és 4,36 % arginin található benne. Nyersrosttartalma közepes, 4-5 % körül alakul. Nyerszsírtartalma kicsi (1,5-2,5 %), viszont zsírsavösszetétele kedvező. Összességében elmondható, hogy a nyulak az árpa táplálóanyagait jobban értékesítik, mint a kukoricáét. Szemesen is etethető a nyulakkal. Emésztőszervi betegségek fellépésekor a zabhoz hasonlóan diétás takarmányként használható fel. Korábban bevált szokás volt pörkölt árpa etetése a hasmenéses nyulaknál. Keverékekben 1-3 mm-es szemcsenagyságúra darálva etetendő, mert így jobban értékesül. Árpát hazánkban ezer hektáron termesztenek, így a zab helyettesítésére felhasználható a nyúltápokban. Általában a napi takarmányadagban %-ban szerepel, tápokba leggyakrabban %-ban keverik be. Búzából (Triticum aestivum) az utóbbi években egyre többet használnak fel takarmányozási célra. Korábban csak az étkezésre alkalmatlan búza került a nyulak elé, ma viszont már nagy terméshozamú, de alacsony sikértartalmú takarmánybúzákat is termesztenek. Nyersfehérje-tartalma %, vagyis a többi gabonamagtól magasabb. A fehérje biológiai értéke alacsony lizin-, metionin- és treonin-tartalmánál fogva kicsi. Aminósavtartalma a nyersfehérje százalékában 2,7 % lizin, 1,55 % metionin, 3,79 % metionin + cisztin, 2,86% treonin, 1,13 % triptofán és 5,10 % arginin. A búza nyersrosttartalma kicsi (2-3 %). Rostjában kevés lignin található. Nyerszsírtartalma 2 % körüli. A búza csíraolajában sok az E-vitamin, héjában pedig a B-csoportbeli vitaminok. Kalciumban szegény így ebből kiegészítésre szorul. A nyulakkal szemesen és takarmánykeverékekben (tápokban) is etetjük. Utóbbiba 10-30% arányban keverhető be, de etetése mellet gondoskodni kell a megfelelő rostellátásról. A nyúltápokba azért is keverik, mert csirízesedik az előkészítés során, így szilárd, nem morzsálódó granulátum készíthető. Kukoricát (Zea mays) hazánkban mintegy 1,0-1,2 millió hektáron termesztenek. Az abraktakarmány bázisnak kb százalékát a kukorica adja. Energiában a leggazdagabb gabonaféle, amit elsősorban a benne felhalmozódott keményítő, oldható szénhidrát és 3-4 %- os nyerszsírtalma ad. Csíraolajában nagy mennyiségű ízanyag halmozódik fel és biológialag értékes zsírsavat is tartalmaz. Emiatt a nyulak szívesen fogyasztják. Nyersfehérje tartalma %-kal kisebb a többi gabonafélétől. Fehérjéi biológiailag kevésbé értékesek, ami alacsony lizin- és triptofán-tartalmából ered. A kukorica aminosav- 81

Az emésztő szervrendszer. Apparatus digestorius

Az emésztő szervrendszer. Apparatus digestorius Az emésztő szervrendszer Apparatus digestorius Táplálkozás A táplálék felvétele. A táplálék tartalmaz: Ballasztanyagokat: nem vagy kis mértékben emészthetők, a bélcsatorna mozgásában van szerepük Tápanyagokat:

Részletesebben

A BIOETANOL GYÁRTÁS MELLÉKTERMÉKEI MINT ALTERNATÍV FEHÉRJEFORRÁSOK. Mézes Miklós Szent István Egyetem Takarmányozástani Tanszék

A BIOETANOL GYÁRTÁS MELLÉKTERMÉKEI MINT ALTERNATÍV FEHÉRJEFORRÁSOK. Mézes Miklós Szent István Egyetem Takarmányozástani Tanszék A BIOETANOL GYÁRTÁS MELLÉKTERMÉKEI MINT ALTERNATÍV FEHÉRJEFORRÁSOK Mézes Miklós Szent István Egyetem Takarmányozástani Tanszék MELLÉKTERMÉKEK FELHASZNÁLÁSÁNAK CÉLJA - Nagy mennyiségben és folyamatosan

Részletesebben

Energetikai alapon (1986-tól):

Energetikai alapon (1986-tól): Általános takarmányozástan gyakorlat Energiaértékelés - kérődző A táplálóhatás/táplálóérték jellemzése Takarmányegység egységnyi takarmány ellenében termelődött állati termék az összehasonlítás alapja

Részletesebben

BERGAFAT F 100 HARMADIK GENERÁCIÓS HIDROGÉNEZETT PÁLMAOLAJ

BERGAFAT F 100 HARMADIK GENERÁCIÓS HIDROGÉNEZETT PÁLMAOLAJ BERGAFAT F 100 HARMADIK GENERÁCIÓS HIDROGÉNEZETT PÁLMAOLAJ A PROBLÉMA KÉRŐDZŐK A tejtermelés az ellést követően komoly energia ellátási, takarmányozási nehézségeket támaszt. Sajnálatos módon az ellést

Részletesebben

Premixek lovaknak. Agronatúr Kft. 9330 Kapuvár, Ipartelepi út. 9. Tel./fax: +36 96 245 176 Mobil: 06 20 9 50 60 46 www.agronatur.

Premixek lovaknak. Agronatúr Kft. 9330 Kapuvár, Ipartelepi út. 9. Tel./fax: +36 96 245 176 Mobil: 06 20 9 50 60 46 www.agronatur. Premixek lovaknak A termék tartalmazza mindazokat a vitaminokat, makró és mikroelemeket, melyekre a fokozott fizikai és szellemi igénybevételkor nagyobb mennyiségben van szüksége a szervezetnek és amelyeket

Részletesebben

A biodízelgyártás során keletkező melléktermékek felhasználása gazdasági haszonállatok takarmányozásában

A biodízelgyártás során keletkező melléktermékek felhasználása gazdasági haszonállatok takarmányozásában Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Vidékfejlesztési Minisztérium A bioüzemanyag-gyártás melléktermékeinek felhasználása a takarmányozásban Budapest, 2013. július 8. A biodízelgyártás során keletkező melléktermékek

Részletesebben

SZÜLŐPÁR ÁLLOMÁNY Takarmányok beltartalmi értékei

SZÜLŐPÁR ÁLLOMÁNY Takarmányok beltartalmi értékei 08 SZÜLŐPÁR ÁLLOMÁNY Takarmányok beltartalmi értékei 2013 An Aviagen Brand 1 ROSS 708 SZÜLŐPÁR 708 ÁLLOMÁNY: Takarmányok beltartalmi beltartalmi értékei értékei Bevezetés A kiadvány a Ross 708 szülőpár

Részletesebben

INTENZÍV BROILER INDÍTÓ

INTENZÍV BROILER INDÍTÓ INTENZÍV BROILER INDÍTÓ Cikkszám: 4-131-012-01 Felhasználási javaslat: 0-14 napos korig Háromfázisos etetési technológiát teljes körűen kielégítő takarmány fajtától függetlenül, biztonságos, ellenőrzött

Részletesebben

Táplálék. Szénhidrát Fehérje Zsír Vitamin Ásványi anyagok Víz

Táplálék. Szénhidrát Fehérje Zsír Vitamin Ásványi anyagok Víz Étel/ital Táplálék Táplálék Szénhidrát Fehérje Zsír Vitamin Ásványi anyagok Víz Szénhidrát Vagyis: keményítő, élelmi rostok megemésztve: szőlőcukor, rostok Melyik élelmiszerben? Gabona, és feldolgozási

Részletesebben

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés Az éltetõ vitaminok A vitaminok olyan szerves vegyületek, amelyek feltétlenül szükségesek testünk kifogástalan mûködéséhez. A vitamin elnevezés a vita (élet) és az amin (NH2-tartalmú kémiai gyök) szavakból

Részletesebben

SEGÉDLET A KÖZFOGLALKOZTATÁSI PROGRAMOKHOZ KAPCSOLÓDÓ ÁLLATTARTÁSHOZ ÉS ÁLLATITERMÉK- FELDOLGOZÁSHOZ. Nyúltartás

SEGÉDLET A KÖZFOGLALKOZTATÁSI PROGRAMOKHOZ KAPCSOLÓDÓ ÁLLATTARTÁSHOZ ÉS ÁLLATITERMÉK- FELDOLGOZÁSHOZ. Nyúltartás SZENT ISTVÁN EGYETEM Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar SEGÉDLET A KÖZFOGLALKOZTATÁSI PROGRAMOKHOZ KAPCSOLÓDÓ ÁLLATTARTÁSHOZ ÉS ÁLLATITERMÉK- FELDOLGOZÁSHOZ Nyúltartás Nyúltartás Ajánlott fajta/genotípus:

Részletesebben

(Adalékkal kezelt repcedara, szójadara kiváltására)

(Adalékkal kezelt repcedara, szójadara kiváltására) (Adalékkal kezelt repcedara, szójadara kiváltására) 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 82-84. telefon: 06 30 473 9989 email: kapcsolat@fhpagrohaz.hu www.fhpagrohaz.hu 1. A takarmány-alapanyag nevének értelmezése

Részletesebben

AZ ÉLVONAL TAKARMÁNYA GYÁRTMÁNYJEGYZÉK

AZ ÉLVONAL TAKARMÁNYA GYÁRTMÁNYJEGYZÉK AZ ÉLVONAL TAKARMÁNYA GYÁRTMÁNYJEGYZÉK AZ ÉLVONAL TAKARMÁNYA GYÁRTMÁNYJEGYZÉK A mai rohanó világban egyre gyakrabban érkezik el az a pillanat, amikor összefut a nyál a szánkban és a nagymamáink által elkészített,

Részletesebben

Porcijó KOMPLEX kutyaeledel Teljes értékű állateledel. Porcijó STANDARD kutyaeledel Teljes értékű állateledel. Kiszerelések 3 kg 15 kg 30 kg

Porcijó KOMPLEX kutyaeledel Teljes értékű állateledel. Porcijó STANDARD kutyaeledel Teljes értékű állateledel. Kiszerelések 3 kg 15 kg 30 kg Porcijó KOMPLEX kutyaeledel Az átlagos aktivitású házőrző- és hobbikutyák rendszeres táplálására fejlesztettük ki. Élettanilag optimálisan beállított arányban tartalmazza az összes olyan tápanyagot, ásványi

Részletesebben

AZ ÉLVONAL TAKARMÁNYA GYÁRTMÁNYJEGYZÉK

AZ ÉLVONAL TAKARMÁNYA GYÁRTMÁNYJEGYZÉK AZ ÉLVONAL TAKARMÁNYA GYÁRTMÁNYJEGYZÉK Szarvasmarha- és juhtakarmányok Borjú starter koncentrátum 20% Termékszám: 923-000-00 Nettó súly: 20kg extrahált szójadara, lucernaliszt, MCP, takarmánymész, előkeverék

Részletesebben

AZ ÉLVONAL TAKARMÁNYA GYÁRTMÁNYJEGYZÉK

AZ ÉLVONAL TAKARMÁNYA GYÁRTMÁNYJEGYZÉK AZ ÉLVONAL TAKARMÁNYA GYÁRTMÁNYJEGYZÉK AZ ÉLVONAL TAKARMÁNYA GYÁRTMÁNYJEGYZÉK A mai rohanó világban egyre gyakrabban érkezik el az a pillanat, amikor összefut a nyál a szánkban és a nagymamáink által elkészített,

Részletesebben

A mangalica sertés takarmányozásának sajátosságai. Sárközi Tamás UBM Feed kft

A mangalica sertés takarmányozásának sajátosságai. Sárközi Tamás UBM Feed kft A mangalica sertés takarmányozásának sajátosságai Sárközi Tamás UBM Feed kft Az előadás tárgya 1, Malac takarmányozás 2, Koca takarmányozás 3, Hízó takarmányozás 4, Malacszám növelésének lehetősége A SERTÉSTAKARMÁNYOZÁSI

Részletesebben

Baby Top prestarter E 10

Baby Top prestarter E 10 Baby Top prestarter E 10 Késztakarmány szopós malacoknak, a fialást követö 3. naptól 42-45 napos korig. Növényi zsír, szója, tejpor, búza, kukorica, korpa, foszfor forrás, vitaminok, nyomelemek, takarmány

Részletesebben

TAKARMÁNYOZÁSTAN. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010

TAKARMÁNYOZÁSTAN. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 TAKARMÁNYOZÁSTAN Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Kérődző állatok emésztési előgyomrok sajátosságai mikrobák, protozoonok átalakítják a takarmány táplálóanyagait

Részletesebben

Ökrök takarmányozása

Ökrök takarmányozása Ökrök takarmányozása Pisztácia, mogyoró Főbb jellemzőik: Alacsony zsír, ásványi anyag és rosttartalom Fehérjéjük (2-3%) nagyrészt NPN anyagokból áll Kevés keményítőt, vagy cukrot tartalmaznak Száraz, hűvös

Részletesebben

Prémium Minőségű Szárazeledel Kutyáknak

Prémium Minőségű Szárazeledel Kutyáknak ECOPET Prémium Minőségű Szárazeledel Kutyáknak ECOPET A Farmina bemutatja új irányvonalát, az Ecopetet. Hat speciális terméket kínálunk az ember legjobb barátjának, hiszen etetésükkel kapcsolatosan számos

Részletesebben

OPTICON ELJÁRÁSSAL GAZDASÁGOSABB TERMELÉS - MAGYARORSZÁGON VÉGZET TELEPI KISÉRLET -

OPTICON ELJÁRÁSSAL GAZDASÁGOSABB TERMELÉS - MAGYARORSZÁGON VÉGZET TELEPI KISÉRLET - OPTICON ELJÁRÁSSAL GAZDASÁGOSABB TERMELÉS - MAGYARORSZÁGON VÉGZET TELEPI KISÉRLET - Tehenészet: MILKMEN Kft., Magyarország Összehasonlítás: deukalac UDP 41 és AminoPlus MILKMEN Kft. 800 nagy tejtermelésű

Részletesebben

Általános takarmányozástan gyakorlat Bevezetés Követelményrendszer Az előadások látogatása nem kötelező,de ajánlott A gyakorlatok látogatása: kötelező, max. 3 igazolt hiányzás Hiányzás esetén: igazolás

Részletesebben

Macskatápok. Adult Cat

Macskatápok. Adult Cat A szokásos előfordulás mellett minden termékben fehérjéhez kapcsolt formában is megtalálhatók a főbb ásványi anyagok ezzel biztosítva a teljes beépülést. Több termék tartalmazza a nélkülözhetetlen kondroitin-szulfátot

Részletesebben

HÚSNYULAK TAKARMÁNYOZÁSA

HÚSNYULAK TAKARMÁNYOZÁSA HÚSNYULAK TAKARMÁNYOZÁSA Szendrő, Zsolt Matics, Zsolt Gerencsér, Zsolt HÚSNYULAK TAKARMÁNYOZÁSA írta Szendrő, Zsolt, Matics, Zsolt, és Gerencsér, Zsolt Tartalom... iv... v... vi... vii HÚSNYULAK TAKARMÁNYOZÁSA...

Részletesebben

A macska táplálóanyag szükséglete és takarmányozása

A macska táplálóanyag szükséglete és takarmányozása A macska táplálóanyag szükséglete és takarmányozása ÍRTA: PAVELKA ALEXANDRA állattenyésztő mérnök A takarmánnyal felvett táplálóanyagok mennyisége, minősége és egymáshoz viszonyított aránya minden állatfaj

Részletesebben

Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért. 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer

Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért. 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer Halat? Amit tartalmaz a halhús 1. Vitaminok:a halhús A, D, B 12, B 1, B 2 vitaminokat

Részletesebben

ZÁRÓJELENTÉS. ELTÉRŐEN HŐKEZEL T KUKORICA HATÁSA VÁLASZTOTT MALACOK TELJESíTMÉNYÉRE. Megbízó: PAMAX Kft. (Monor)

ZÁRÓJELENTÉS. ELTÉRŐEN HŐKEZEL T KUKORICA HATÁSA VÁLASZTOTT MALACOK TELJESíTMÉNYÉRE. Megbízó: PAMAX Kft. (Monor) ZÁRÓJELENTÉS ELTÉRŐEN HŐKEZEL T KUKORICA HATÁSA VÁLASZTOTT MALACOK TELJESíTMÉNYÉRE Megbízó: PAMAX Kft. (Monor) Készült: ÁTK, Herceghalom, Modell Telep Témavezető: Dr. Gundel János, intézeti igazgató ÁTK,

Részletesebben

Fábián János, Ph.D. Kutatás-fejlesztési igazgató Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. A SEGHERS GENETIKÁHOZ ADAPTÁLT TAKARMÁNYOZÁS ÚJDONSÁGAI

Fábián János, Ph.D. Kutatás-fejlesztési igazgató Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. A SEGHERS GENETIKÁHOZ ADAPTÁLT TAKARMÁNYOZÁS ÚJDONSÁGAI Fábián János, Ph.D. Kutatás-fejlesztési igazgató Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. A SEGHERS GENETIKÁHOZ ADAPTÁLT TAKARMÁNYOZÁS ÚJDONSÁGAI A sikeres sertéstartás feltételei TÖBB MALAC! HATÉKONYABB MALACNEVELÉS

Részletesebben

ANTIBIOTIKUM MENTESEN!

ANTIBIOTIKUM MENTESEN! 2015-16 Termékkatalógus nyulaknak HATÉKONY TAKARMÁNYOZÁS! JÖVEDELMEZÖ NYULTENYÉSZTÉS! ANTIBIOTIKUM MENTESEN! Nyúltenyésztés antibiotikummentesen!! Nagyon sok tényező befolyásolja az eredményes nyúltenyésztést.

Részletesebben

KITTEN 1-12 HÓNAP. Teljes értékű, kiegyensúlyozott táplálék kiscicák, vemhes vagy szoptató macskák számára.

KITTEN 1-12 HÓNAP. Teljes értékű, kiegyensúlyozott táplálék kiscicák, vemhes vagy szoptató macskák számára. www.farmina.hu A MATISSE termékcsalád a kiváló minőségű macskatápok teljes választékát kínálja mindenfajta macska számára, melyek: Étvágygerjesztőek, így a legigényesebb és legkényesebb ízlés kielégítésére

Részletesebben

TAKARMÁNYOZÁSTAN. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010

TAKARMÁNYOZÁSTAN. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 TAKARMÁNYOZÁSTAN Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Takarmányozás hatása a húsminőségre elsősorban genetikailag determinált (nőivarú és idősebb állatok testszöveteibe

Részletesebben

AZ ÉLVONAL TAKARMÁNYA GYÁRTMÁNYJEGYZÉK

AZ ÉLVONAL TAKARMÁNYA GYÁRTMÁNYJEGYZÉK AZ ÉLVONAL TAKARMÁNYA GYÁRTMÁNYJEGYZÉK Baromfitakarmányok Central intenzív brojler indító 5% komplett premix kokcidiosztatikummal Kiegészítő takarmány Cikkszám: 412-115-01 Nettó súly: 25kg tak.mész, búzatak.liszt,

Részletesebben

A bioüzemanyag-gyártás melléktermékeinek felhasználása, a tejtermelő tehenek takarmányozásában

A bioüzemanyag-gyártás melléktermékeinek felhasználása, a tejtermelő tehenek takarmányozásában A bioüzemanyag-gyártás melléktermékeinek felhasználása, a tejtermelő tehenek takarmányozásában Dr. Gergácz Zoltán Ügyvezető igazgató Agárdi Farm Kft. Seregélyes-Elzamajor Agárdi Farm Kft. Tehenészete Seregélyes-Elzamajor

Részletesebben

Részletes takarmányozástan 3. gyakorlat Tenyésznövendék és tojótyúk takarmányozása A tenyésznövendékek takarmányozása Hajtatott nevelés hátrányai: Ivarérés felgyorsul Tojásrakás korán megindul Apró, keltetésre

Részletesebben

Baby Gold malactápszer 99-3010

Baby Gold malactápszer 99-3010 Baby Gold malactápszer 99-3010 Szopós malacok részére, a megszületést követı naptól 8-9 kg-os élıtömeg eléréséig Hıkezelt tejtermék, növényi fehérje, szerves savak, növényizsír, vitaminok, ásványi anyagok,

Részletesebben

Minden energiaszükséglethez megfelelő.

Minden energiaszükséglethez megfelelő. Minden energiaszükséglethez megfelelő. SELECT GOLD prémium szárazeledel - mindenféle termetű, különleges táplálást igénylő kutyák számára. A SZERETET ARANYAT ÉR. SELECT GOLD. Active SELECT GOLD Active

Részletesebben

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 2. osztályos tanulók részére I. félév 2. óra Készült az Európai

Részletesebben

Részletes takarmányozástan gyakorlat

Részletes takarmányozástan gyakorlat Részletes takarmányozástan gyakorlat Baromfi emésztési sajátosságok A BAROMFI TAKARMÁNYOZÁSA monogasztrikus együregű, összetett gyomor hámjellegű és mirigyes nyálkahártya) rövid emésztőcső < sertés), takarmány

Részletesebben

Vinasse +P szakmai ismertető anyag

Vinasse +P szakmai ismertető anyag Vinasse +P szakmai ismertető anyag Vinasz avagy Vinasse, szerves trágya A vinasz a szeszgyártás során keletkező tisztán növényi eredetű anyag, amely koncentrált és azonnal felvehető formában tartalmazza

Részletesebben

Részletes takarmányozástan gyakorlat

Részletes takarmányozástan gyakorlat Részletes takarmányozástan gyakorlat A sertés emésztési sajátosságai Emésztési sajátosságok omnivora monogasztrikus együregű, összetett gyomor (hámjellegű és mirigyes nyálkahártya) rövid emésztőcső, takarmány

Részletesebben

A tej. A tej szerepe az egészséges táplálkozásban

A tej. A tej szerepe az egészséges táplálkozásban A tej A tej szerepe az egészséges táplálkozásban A tejfogyasztás múltja Az ember 6500 éve fogyasztja más emlősök tejét Képesek vagyunk megemészteni: - a juh, a kecske - a bivaly, a ló kanca - a teve és

Részletesebben

Általános takarmányozástan gyakorlat Kérődzők emésztési sajátosságai Kérődzés Elfogyasztott takarmány BENDŐ regurgitatio redeglutitio SZÁJÜREG remasticatio resalivatio Néhány hetes kortól szilárd takarmány

Részletesebben

SZERETET ARANYAT ÉR. SELECT GOLD.

SZERETET ARANYAT ÉR. SELECT GOLD. Tökéletes a szükségleteknek megfelelő táplálkozáshoz. SELECT GOLD Complete prémium szárazeledel mindenféle termetű és életkorú kutya számára. A SZERETET ARANYAT ÉR. SELECT GOLD. kiváló minőségű, funkcionális,

Részletesebben

ZÖLDSÉGEK, GYÜMÖLCSÖK. -jelentős források: vitamin, ásványi elem, élelmi rost, szerves sav, pigment

ZÖLDSÉGEK, GYÜMÖLCSÖK. -jelentős források: vitamin, ásványi elem, élelmi rost, szerves sav, pigment ZÖLDSÉGEK, GYÜMÖLCSÖK -olcsók, könnyen beszerezhetők gyakoriak -100 kg évente -napi élelem egyötöde -arányuk általában nem kielégítő -nyersen, feldolgozva, tartósítva -gyökér, gumó, hagyma, szár, levél,

Részletesebben

IceCenter Budapest. Dr Géczi Gábor

IceCenter Budapest. Dr Géczi Gábor IceCenter Budapest Dr Géczi Gábor A jégkorongozó céljai Minél jobb játékos legyen Válogatottság NHL? Edzésen való teljesítés Mérkőzésen való teljesítés Mindez nem olyan hatékony, ha nem fordít kellő figyelmet

Részletesebben

1,45 1,40 1,35. kg/kg 1,20 1,21 1,13 1,15 1,10 1,05. 1,00 D Prestarter 1,37. BS Új Piggy PLATINUM

1,45 1,40 1,35. kg/kg 1,20 1,21 1,13 1,15 1,10 1,05. 1,00 D Prestarter 1,37. BS Új Piggy PLATINUM A BÁBOLNA TAKARMÁNY új fejlesztésű PLATINUM PRESTARTER malac-takarmányának elnevezése az egyik legnemesebb fém, a platina latin nevére utal. Az ékszeriparban is használt platina az aranyhoz, vagy az ezüsthöz

Részletesebben

GAZDASÁGOSABB TERMELÉS HOSSZABB HASZNOS ÉLETTARTAM JOBB TEJTERMELÉS JOBB SZAPORULAT EGÉSZSÉGES ÁLLAT JOBB TAKARMÁNYHASZNOSULÁS JÓ ENERGIA ÉS BENDŐ

GAZDASÁGOSABB TERMELÉS HOSSZABB HASZNOS ÉLETTARTAM JOBB TEJTERMELÉS JOBB SZAPORULAT EGÉSZSÉGES ÁLLAT JOBB TAKARMÁNYHASZNOSULÁS JÓ ENERGIA ÉS BENDŐ Megoldás: A elősegíti és javítja a bendő stabilitását a bendő mikroorganizmusok egyenletes táplálásán keresztül, ami jobb étvágyat, magasabb takarmánybevitelt, jobb emésztést, javult energia és vitaminellátást,

Részletesebben

Sporttáplálkozás. Étrend-kiegészítők. Készítette: Honti Péter dietetikus. 2015. július

Sporttáplálkozás. Étrend-kiegészítők. Készítette: Honti Péter dietetikus. 2015. július Sporttáplálkozás Étrend-kiegészítők Készítette: Honti Péter dietetikus 2015. július Étrend-kiegészítők Élelmiszerek, amelyek a hagyományos étrend kiegészítését szolgálják, és koncentrált formában tartalmaznak

Részletesebben

GAZDASÁGOSABB TERMELÉS HOSSZABB HASZNOS ÉLETTARTAM JOBB TEJTERMELÉS JOBB SZAPORULAT EGÉSZSÉGES ÁLLAT JOBB TAKARMÁNYHASZNOSULÁS JÓ ENERGIA ÉS BENDŐ

GAZDASÁGOSABB TERMELÉS HOSSZABB HASZNOS ÉLETTARTAM JOBB TEJTERMELÉS JOBB SZAPORULAT EGÉSZSÉGES ÁLLAT JOBB TAKARMÁNYHASZNOSULÁS JÓ ENERGIA ÉS BENDŐ Megoldás: A elősegíti és javítja a bendő stabilitását a bendő mikroorganizmusok egyenletes táplálásán keresztül, ami jobb étvágyat, magasabb takarmánybevitelt, jobb emésztést, javult energia és vitaminellátást,

Részletesebben

Az egyensúly belülről fakad!

Az egyensúly belülről fakad! Az egyensúly belülről fakad! TIENS BELSŐ EGYENSÚLY TABLETTA BELSŐ EGYENSÚLY TABLETTA A Belső egyensúly tabletta étrend-kiegészítő készítményt különösen az emésztőrendszer működésének serkentésére fejlesztették

Részletesebben

MICHEL LEPERTEL Takarmányozási szaktanácsadó

MICHEL LEPERTEL Takarmányozási szaktanácsadó MICHEL LEPERTEL Takarmányozási szaktanácsadó Téléphone : 02.33.59.22.56 Télécopie: 02.33.90.11.44 50 800 VILLEDIEU LES POELES Email : dietalim@orange.fr A szarvasmarha takarmányozása Ne felejtsük el, hogy

Részletesebben

AMINOSAVAK, FEHÉRJÉK

AMINOSAVAK, FEHÉRJÉK AMINOSAVAK, FEHÉRJÉK Az aminosavak olyan szerves vegyületek, amelyek molekulájában aminocsoport (-NH2) és karboxilcsoport (-COOH) egyaránt előfordul. Felosztás A fehérjéket feloszthatjuk aszerint, hogy

Részletesebben

Élelmiszerek alkotórészei, értékelése

Élelmiszerek alkotórészei, értékelése Kiss Irén Élelmiszerek alkotórészei, értékelése A követelménymodul megnevezése: Ügyviteli tevékenységek végzése A követelménymodul száma: 1429-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-002-30

Részletesebben

Ferrotone 100% természetes forrásvízből nyert vastartalmú étrendkiegészítő

Ferrotone 100% természetes forrásvízből nyert vastartalmú étrendkiegészítő Ferrotone 100% természetes forrásvízből nyert vastartalmú étrendkiegészítő Miért fontos a szervezetnek a vas? A vas számos enzim összetevője, így fontos kémiai reakciókban vesz részt. A hemoglobin és a

Részletesebben

Tökéletes választás. táplálkozás szempontjából érzékeny kutyák számára.

Tökéletes választás. táplálkozás szempontjából érzékeny kutyák számára. Tökéletes választás táplálkozás szempontjából érzékeny kutyák számára. prémium szárazeledel mindenféle termetű és korú kutyának. A SZERETET ARANYAT ÉR. SELECT GOLD. egyedülálló a táplálkozás szempontjából

Részletesebben

A bioüzemanyag-gyártás melléktermékeinek felhasználása a takarmánygyártás gyakorlatában

A bioüzemanyag-gyártás melléktermékeinek felhasználása a takarmánygyártás gyakorlatában Fábián János, Ph.D. Kutatás-fejlesztési igazgató Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. A bioüzemanyag-gyártás melléktermékeinek felhasználása a takarmánygyártás gyakorlatában Kukorica tőzsdei jegyzésének alakulása

Részletesebben

TETRA-H Nevelési és tojástermelési technológia

TETRA-H Nevelési és tojástermelési technológia TETRA-H Nevelési és tojástermelési technológia 1 TETRA-H nevelési és tojástermelési technológia A kettős hasznosítású TETRA-H nyugodt vérmérsékletű, színes tollú hibrid a külterjes tartást is kitűnően

Részletesebben

TAKARMÁNYOZÁSTAN. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010

TAKARMÁNYOZÁSTAN. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 TAKARMÁNYOZÁSTAN Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Ásványi anyagok vázrendszer, fogak (Ca, P, F) enzim aktivátorok (Zn, Mn) ozmotikus viszonyok (K, Na, Cl) sav-bázis

Részletesebben

Hiánybetegsége: hajhullás és a fogak elvesztése. Fő forrásai: asztali kősó, olajbogyó, tengeri moszat.

Hiánybetegsége: hajhullás és a fogak elvesztése. Fő forrásai: asztali kősó, olajbogyó, tengeri moszat. Nyomelemek, ásványi anyagok: Nevükhöz hűen csak nyomokban, egészen icipici mennyiségben szükségesek a szervezet számára, ugyanakkor ez a nagyon kicsike mennyiség egyben létfontosságú is! Néhány rövid mondat

Részletesebben

Az ABO CSOPORT. ABO MILL Zrt. ABO MIX Zrt. ABO TRADE Zrt. ABO TRADE s.r.o. ABO MILL s.r.o. TOV ABO TRADE TOV ABO MIX. ABO TRADE s.r.l. ABO MILL S.A.

Az ABO CSOPORT. ABO MILL Zrt. ABO MIX Zrt. ABO TRADE Zrt. ABO TRADE s.r.o. ABO MILL s.r.o. TOV ABO TRADE TOV ABO MIX. ABO TRADE s.r.l. ABO MILL S.A. Az ABO CSOPORT gabonakereskedelem malomipar takarmányozás ABO TRADE Zrt. ABO MILL Zrt. ABO MIX Zrt. ABO TRADE s.r.o. ABO MILL s.r.o. TOV ABO TRADE TOV ABO MIX ABO TRADE s.r.l. ABO MILL S.A. ABO MIX S.A.

Részletesebben

VITAMINOK JELENTŐSÉGE ÉS FORRÁSAIK

VITAMINOK JELENTŐSÉGE ÉS FORRÁSAIK VITAMINOK JELENTŐSÉGE ÉS FORRÁSAIK KÉSZÍTETTE: GAÁL ELEONÓRA OKLEVELES TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI SZAKEMBER DEBRECENI EGYETEM Egészséges alapanyagok egészséges táplálkozás mintaprojekt a közétkeztetés minőségi

Részletesebben

KDOP 2.1.2-2011-0015 A

KDOP 2.1.2-2011-0015 A A kenderliszt tulajdonságai, gyógyhatásai, elérhetősége a szántóföldtől az asztalig Dr. Iványiné, Dr. Gergely Ildikó EVÉSZ Klaszter KDOP 2.1.2-2011-0015 A kendermag A kender termése, makkocska. Külső,

Részletesebben

ÁLLATTENYÉSZTÉSI IRÁNYSZÁMOK ( S e g é d l e t ) napi tömeggyarapodás: 0,8-1 kg. elhullási % : 1-4 % kényszervágási % : 2-5 %

ÁLLATTENYÉSZTÉSI IRÁNYSZÁMOK ( S e g é d l e t ) napi tömeggyarapodás: 0,8-1 kg. elhullási % : 1-4 % kényszervágási % : 2-5 % PÁLYÁZAT, TANÁCSADÁS, INFORMÁCIÓ Partner tájékoztató ÁLLATTENYÉSZTÉSI IRÁNYSZÁMOK ( S e g é d l e t ) Szarvasmarha Borjú: születési tömeg: 35-40 kg/db föcstej itatás: 3-10 napig tejpótló-szer itatás: 60-100

Részletesebben

elektrokémiai-, ozmózisos folyamatokban, sav bázis egyensúly fenntartásában, kolloidok állapotváltozásaiban, enzimreakciókban.

elektrokémiai-, ozmózisos folyamatokban, sav bázis egyensúly fenntartásában, kolloidok állapotváltozásaiban, enzimreakciókban. Ásványi anyagok Ásványi anyagok Ami az elhamvasztás után visszamarad. Szerepük: elektrokémiai-, ozmózisos folyamatokban, sav bázis egyensúly fenntartásában, kolloidok állapotváltozásaiban, enzimreakciókban.

Részletesebben

egészség tetôtôl talpig kedvence számára!

egészség tetôtôl talpig kedvence számára! egészség tetôtôl talpig kedvence számára! Chicopee minőségi prémium eledel Egészséges életet biztosító módszer A Chicopee egy minőségi prémium eledel, melyet arra fejlesztettek ki, hogy a család minden

Részletesebben

AZ ALKOHOLGYÁRTÁS MELLÉKTERMÉKEINEK GYAKORLATI ALKALMAZÁSA A TAKARMÁNYGYÁRTÁSBAN. Dr. Koppány György VITAFORT ZRT

AZ ALKOHOLGYÁRTÁS MELLÉKTERMÉKEINEK GYAKORLATI ALKALMAZÁSA A TAKARMÁNYGYÁRTÁSBAN. Dr. Koppány György VITAFORT ZRT AZ ALKOHOLGYÁRTÁS MELLÉKTERMÉKEINEK GYAKORLATI ALKALMAZÁSA A TAKARMÁNYGYÁRTÁSBAN Dr. Koppány György VITAFORT ZRT BEVEZETÉS A BIOÜZEMANYAG CÉLÚ ALKOHOLGYÁRTÁS ALAPANYAGAI A MAGAS SZÉNHIDRÁT TARTALMÚ NÖVÉNYI

Részletesebben

Testanyagaink állandóan változnak

Testanyagaink állandóan változnak Testanyagaink állandóan változnak Az emberi szervezetet mintegy 100 trillió (100 milliószor millió) sejt alkotja. Ezek közül óránként mintegy 100 milliárd sejt elhal, de helyüket és szerepüket azonnal

Részletesebben

Összetevők. Összetevők. Sovány tej. Savótermék (demineralizált savó, savófehérje koncentrátum (tejből)) Galakto-oligoszacharidok (tejből) Szukróz

Összetevők. Összetevők. Sovány tej. Savótermék (demineralizált savó, savófehérje koncentrátum (tejből)) Galakto-oligoszacharidok (tejből) Szukróz Összetevők Összetevők Sovány tej Savótermék (demineralizált savó, savófehérje koncentrátum (tejből)) Galakto-oligoszacharidok (tejből) Szukróz Pálma olaj Napraforgó olaj Repce olaj Laktóz (tejből) Kalcium-foszfát

Részletesebben

Állandó minőség. Das A MERA DOG cég Backwaren-Sortiment. keksz választéka ÖT CSILLAG A NÉGY TAPPANCSNAK.

Állandó minőség. Das A MERA DOG cég Backwaren-Sortiment. keksz választéka ÖT CSILLAG A NÉGY TAPPANCSNAK. MeraDog_kekszek_RZ_MD-Salesfolder_Backwar#118F9 2010.12.05. 18:21 Page 2 Állandó minőség Das A MERA DOG cég Backwaren-Sortiment keksz választéka ÖT CSILLAG A NÉGY TAPPANCSNAK. MeraDog_kekszek_RZ_MD-Salesfolder_Backwar#118F9

Részletesebben

BROJLER. Takarmányok beltartalmi értékei. An Aviagen Brand

BROJLER. Takarmányok beltartalmi értékei. An Aviagen Brand BROJLER 308 Takarmányok beltartalmi értékei 2014 An Aviagen Brand Bevezetés Az alábbi táblázatokban láthatóak az ajánlott brojler takarmányozási javaslatok a különböző termelési és piaci körülményeknek

Részletesebben

A vitaminok és az élelmiszerek kapcsolatáról

A vitaminok és az élelmiszerek kapcsolatáról A vitaminok és az élelmiszerek kapcsolatáról Rengeteg tévinformáció "marketing szöveg" és áltudományos szenzáció található a világhálón a vitaminokról és forrásaikról. Cikkünkben megpróbálunk a tényekre

Részletesebben

Hogyan táplt. plálkozzunk lkozzunk. Parnicsán Kinga dietetikus

Hogyan táplt. plálkozzunk lkozzunk. Parnicsán Kinga dietetikus Hogyan táplt plálkozzunk lkozzunk egészs szségesen? Parnicsán Kinga dietetikus A táplálkozás jelentősége Táplálkozás: Az anyagcseréhez szükséges anyagok bevitele a szervezetbe. A táplálkozás célja: - energia

Részletesebben

Ásványi anyagok, nyomelemek

Ásványi anyagok, nyomelemek Ásványi anyagok, nyomelemek Makroelemek Mikroelemek - Nyomelemek Makroelemek Kalcium (Ca) Egészséges felnõttek esetén a napi szükséglet 800 mg. Serdülõ- és idõskorban, valamint terhesség, szoptatás esetén

Részletesebben

Bactacid. Az egészséges bélflórát természetes úton támogatja.

Bactacid. Az egészséges bélflórát természetes úton támogatja. Bactacid A Bactacid egy különleges hordozóanyagra felvitt szerves savkeverék, amely a takarmányban és az emésztőrendszerben előforduló enteropatogén baktériumokkal szembeni védelemre szolgál. Az egészséges

Részletesebben

A TÁPCSATORNA ANATÓMIÁJA TÁPLÁLKOZÁS, EMÉSZTÉS

A TÁPCSATORNA ANATÓMIÁJA TÁPLÁLKOZÁS, EMÉSZTÉS A TÁPCSATORNA ANATÓMIÁJA TÁPLÁLKOZÁS, EMÉSZTÉS A táplálkozás szervrendszerének feladata: az élőlények számára szükséges szilárd és folyékony tápanyagok felvétele a felvett anyagok egy részét lebontjuk

Részletesebben

Megfelelőségi határértékek az étrend-kiegészítőknél Uniós ajánlás a kompetens hatóságoknak

Megfelelőségi határértékek az étrend-kiegészítőknél Uniós ajánlás a kompetens hatóságoknak Megfelelőségi határértékek az étrend-kiegészítőknél Uniós ajánlás a kompetens hatóságoknak Horányi Tamás Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülte Étrend-kiegészítők, gyógyhatású

Részletesebben

MIÉRT KELL TÁPLÁLKOZNI?

MIÉRT KELL TÁPLÁLKOZNI? TÁPLÁLKOZÁS MIÉRT KELL TÁPLÁLKOZNI? Energiatermelés A szervezet számára szükséges anyagok felvétele Alapanyagcsere: a szervezet fenntartásához szükséges energiamennyiség átl. 7000 kj Építőanyagok: a heterotróf

Részletesebben

LOVAK TAKARMÁNYOZÁSA

LOVAK TAKARMÁNYOZÁSA LOVAK TAKARMÁNYOZÁSA A ló belső szervei Az emésztőcsőnek három részét különböztetjük meg: előbelet, középbelet, utóbelet. 1. Előbél A szájüreg bejáratát az ajkak szegélyezik, ezekkel szedi fel a táplálékot.

Részletesebben

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 5. osztályos tanulók részére I. félév 2. óra Készült az Európai

Részletesebben

Biogáz hasznosítás. SEE-REUSE Az európai megújuló energia oktatás megerősítése a fenntartható gazdaságért. Vajdahunyadvár, 2014. december 10.

Biogáz hasznosítás. SEE-REUSE Az európai megújuló energia oktatás megerősítése a fenntartható gazdaságért. Vajdahunyadvár, 2014. december 10. Az európai megújuló energia oktatás megerősítése a fenntartható gazdaságért Biogáz hasznosítás Vajdahunyadvár, 2014. december 10. Alaphelyzet A magyar birtokos szegényebb, mint birtokához képest lennie

Részletesebben

A -tól Z -ig. Koleszterin Kisokos

A -tól Z -ig. Koleszterin Kisokos A -tól Z -ig Koleszterin Kisokos A SZÍV EGÉSZSÉGÉÉRT Szívügyek Magyarországon Hazánkban minden második ember szív- és érrendszerrel kapcsolatos betegség következtében veszíti életét*, ez Magyarországon

Részletesebben

Táplákozás - anyagcsere

Táplákozás - anyagcsere Táplákozás - anyagcsere Tápanyagbevitel a szükségletnek megfelelően - test felépítése - energiaszükséglet fedezete Fehérjék, Zsírok, Szénhidrátok, Nukleinsavak, Vitaminok, ionok ( munka+hő+raktározás )

Részletesebben

A vemhes kancák és a csikók fontosabb féregélősködők okozta fertőzöttségei

A vemhes kancák és a csikók fontosabb féregélősködők okozta fertőzöttségei A vemhes kancák és a csikók fontosabb féregélősködők okozta fertőzöttségei Farkas Róbert SZIE ÁOTK Parazitológiai és Állattani Tanszék, 1078 Budapest, István u. 2. Farkas.Robert@aotk.szie.hu Az utóbbi

Részletesebben

MELLÉKLETEK. a következőhöz: A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

MELLÉKLETEK. a következőhöz: A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.9.25. C(2015) 6507 final ANNEXES 1 to 6 MELLÉKLETEK a következőhöz: A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE a 609/2013/EU európai parlamenti és tanácsi

Részletesebben

Az egyes tápanyagok szerepe a növények életében DAMISOL KFT. ALBERTIRSA Ladányi Péter ügyvezető igazgató Az adott év termésmennyiségét és főleg annak minőségét a minimumban lévő tápanyag határozza meg!

Részletesebben

A szénhidrátok lebomlása

A szénhidrátok lebomlása A disszimiláció Szerk.: Vizkievicz András A disszimiláció, vagy lebontás az autotróf, ill. a heterotróf élőlényekben lényegében azonos módon zajlik. A disszimilációs - katabolikus - folyamatok mindig valamilyen

Részletesebben

A BIZOTTSÁG 96/8/EK IRÁNYELVE

A BIZOTTSÁG 96/8/EK IRÁNYELVE 1996L0008 HU 20.06.2007 001.001 1 Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért B A BIZOTTSÁG 96/8/EK IRÁNYELVE (1996. február 26.) a

Részletesebben

Vitaminok meghatározása és csoportosítása

Vitaminok meghatározása és csoportosítása Vitaminok Vitaminok meghatározása és csoportosítása A vitaminok a(z emberi) szervezet számára nélkülözhetetlen, kis molekulatömegű, változatos összetételű szerves vegyületek, melyeket a táplálékkal kell

Részletesebben

Gabona 11% (búzaliszt, rizsliszt, kukoricaliszt, cukor, árpamaláta kivonat, zab rost, só)

Gabona 11% (búzaliszt, rizsliszt, kukoricaliszt, cukor, árpamaláta kivonat, zab rost, só) Összetevők Összetevők Glükóz szirup Szárított édesített vörös áfonya 15% (vörös áfonya, cukor, napraforgó olaj) Zabpehely 14% Puffasztott búza 13% Gabona 11% (búzaliszt, rizsliszt, kukoricaliszt, cukor,

Részletesebben

Táplálkozási ismeretek. Fehérjék. fehérjéinek és egyéb. amelyeket

Táplálkozási ismeretek. Fehérjék. fehérjéinek és egyéb. amelyeket Táplálkozási ismeretek haladóknak I. Az előző három fejezetben megismerkedtünk az alapokkal (táplálék-piramis, alapanyag-csere, napi energiaszükséglet, tápanyagok energiatartalma, naponta szükséges fehérje,

Részletesebben

Testünk építőkövei: A vitaminok

Testünk építőkövei: A vitaminok Testünk építőkövei: A vitaminok Vitamin A vitaminok az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen, kis molekulájú, különféle kémiai összetételű biológiailag aktív szerves vegyületek. Az emberi szervezetbe

Részletesebben

Ásványi anyagok. Foszfor (P)

Ásványi anyagok. Foszfor (P) Ásványi anyagok Az ásványi anyagok azon csoportját, amelyek a szervezetünkben, a test tömegének 0,005%-ánál nagyobb mennyiségben vannak jelen, makroelemeknek nevezzük. Azokat az elemeket, amelyek ennél

Részletesebben

A zöldségekben és gyümölcsökben megtalálható vitaminokról, ásványi anyagokról

A zöldségekben és gyümölcsökben megtalálható vitaminokról, ásványi anyagokról Iskolagyümölcs - program Oktatási segédanyag 2013/2014. tanév 1. félév/2. A zöldségekben és gyümölcsökben megtalálható vitaminokról, ásványi anyagokról Az egészség megőrzésben nagy fontossággal bírnak

Részletesebben

A kálium jelentősége a vöröshagyma tápanyagellátásában

A kálium jelentősége a vöröshagyma tápanyagellátásában A kálium jelentősége a vöröshagyma tápanyagellátásában A vöröshagyma a hazai és a nemzetközi piacokon is folyamatosan, egész évben igényelt zöldségfélénk. A fogyasztók ellátása részben friss áruval, de

Részletesebben

A kövérség veszélyei

A kövérség veszélyei 2013.09.17 A kövérség veszélyei Növeli a magas vérnyomás, koronáriás szívbetegség, a felnőttkori diabetesz, az epekövesség degeneratív izületi betegségek, A műtéti altatás és sebészi beavatkozás kockázatát

Részletesebben

Fehérjék. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde

Fehérjék. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Fehérjék Készítette: Friedrichné Irmai Tünde http://www.youtube.com/watch?v=haee7lnx i2u http://videoklinika.hu/video/tarnai_tejsavo http://shop.biotechusashop.hu/nitro_gold_pr o_enzy_fusion 2200_g_zsak_394

Részletesebben

MaXx Dry Cow. MaXx Dry Cow. MaXx Dry Cow nyalótömböt? Megoldás: Mikor alkalmazzuk a

MaXx Dry Cow. MaXx Dry Cow. MaXx Dry Cow nyalótömböt? Megoldás: Mikor alkalmazzuk a Megoldás: A elősegíti és javítja a bendő stabilitását a bendő mikroorganizmusok egyenletes táplálásán keresztül, ami jobb étvágyat, magasabb takarmánybevitelt, jobb emésztést, javult energia és vitaminellátást,

Részletesebben

Életünk és a víz. Kiss Miklós www.vizinform.hu. Kiss Miklós 1

Életünk és a víz. Kiss Miklós www.vizinform.hu. Kiss Miklós 1 Életünk és a víz Kiss Miklós www.vizinform.hu Kiss Miklós 1 Víz,ha csak életünkhöz lenne szükséges rádde magad vagy az élet! Nincs arra szó, mily fenséges enyhülést ad csodás üdeséged. Hajdan volt erőnk,

Részletesebben