A felnôttképzés jegyében II. ORSZÁGOS EDZÔI KONGRESSZUS

Átírás

1

2

3 2006/4 MAGYAR EDZŐ 3 Néhány sorban Az egész mögöttünk hagyott esztendôt ugyan ezen a helyen majd csak a következô, a 2007-es év elsô számában tesszük mérlegre, ezúttal csupán 2006 utolsó negyedévérôl szólunk. Elôször is a számunkra érthetôen leginkább kiemelkedô eseménnyel, a II. Országos Edzôi Kongresszust emeljük ki, amelyet - támogatóink segítségével - a Magyar Edzôk Társasága igyekezett lelkiismeretesen elôkészíteni, illetve lebonyolítani, s programját a felkért, elismert elôadók segítségével legfôképpen megtölteni szakmai társadalmunk számára idôszerû, egyben érdeklôdésre számot tartó mondanivalóval. Az esztendô utolsó negyedében megkülönböztetett várakozás elôzte meg és kísérte három fontos vonatkozásban is sportéletünk fejleményeit. Az egyik, hogy a korábbi viharok, viszontagságok hullámai elültek, viszonylagos nyugalom költözött vissza a Magyar Olimpiai Bizottság szervezetébe, s úgy tûnik, a jelenlegi állapotok fenntarthatók 2008-ig, a Pekingi Nyári Olimpiai Játékok befejezéséig. A módosulások, személyi és egyéb változások után teljes erôbedobással látott munkához a Sport Szakállamtitkárság, amely az NSH, a sporthivatal szerepét vette át. A Nemzeti Sportstratégia elôterjesztése ugyan nem került még a kormány elé, de ez végtére érthetô, hiszen ennek a sorsa is összefügg az egész ország közeli jövôjét meghatározó, az Európai Uniós konvergencia kötelezettségek teljesítése érdekében ránk váró megszorító intézkedések hatásaival, amelyek nyilvánvalóan érzôdnek majd a jelenlegi munkálatok eredményeként kialakuló, s majd csak közvetlenül az év vége elôtt elfogadásra kerülô 2007 évi költségvetésen. Élénk figyelemmel követjük labdarúgó sportunk vajúdását, s tôlünk telhetôen igyekszünk eszközeinkkel segíteni. A máltai fiaskó után Bozsik Péter szövetségi kapitány lemondását követôen ideiglenes állapotok alakultak ki a válogatott irányítását tekintve, a kanadaiak elleni barátságos találkozóra az utánpótlással utóbb Cipruson az Eb-selejtezô csoportban remeklô Várhidi Péter kapott megbízást, s ugyancsak nem dôlt el jóllehet korábban idén december eleje volt az UEFA határideje 2012-es EB pályázatunk ügye sem. Gallov Rezsô A rovat megjelenését a Nemzeti Felnôttképzési Intézet támogatta A felnôttképzés jegyében II. ORSZÁGOS EDZÔI KONGRESSZUS A Magyar Edzôk Társasága november 15-én rendezte meg négy esztendôvel az elsô után második Országos Edzôi Kongresszusát a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara (TF) aulájában. A két esemény közötti idôszakban lezajlott kiemelkedô világversenyeken a magyar sport elôkelô hagyományaihoz illôen várakozáson felül, remekül helytállt, miközben azonban, sajnálatos módon, a sport tekintélyének, megbecsülésének, szakmai és egyéb értékeinek további csökkenése, érdekeinek háttérbe szorulása volt kétséget kizáróan tapasztalható. A második kongresszus célja, érthetôen, tehát az volt, hogy vizsgálja az értékek devalválásnak okait, valamint szakmai észrevételeivel, javaslataival egyben segítse a 2006-ban véglegesített Nemzeti Sportstratégiában megfogalmazott elképzelések és tervek valóra váltását. A kongresszust a felnôttképzés jegyében a Magyar Olimpiai Bizottság által támogatott évi szakmai továbbképzô sorozat befejezô rendezvényeként bonyolították le a szervezôk, amelynek fô támogatói az alábbiak voltak: Magyar Olimpiai Bizottság, Nemzeti Sportszövetség, Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium, Sport Szakállamtitkárság, valamint a Nemzeti Felnôttképzési Intézet. Hasábjainkon az elôadások sorából néhány általános érdeklôdésre számot tartó szemelvénnyel szolgálunk.

4 4 MAGYAR EDZŐ 2006/4 Felnôttképzés a sportban A harmadik évezred elején, globalizálódó társadalmunkban egyre inkább felértékelôdik a tudás szerepe, de ezt a tudást nem könnyû sem átadni, sem megszerezni, sem pedig szinten tartani. A tudás, az élethosszig tartó tanulás fontosságát hangsúlyozza az Európai Unió is, amely a márciusában portugál kezdeményezésre kialakított lisszaboni stratégia alapján többek között az oktatás-képzés fejlesztésétôl várja, hogy 2010-re az európai közösség a világ legdinamikusabb gazdaságává váljon. A nagy kérdés az, hogy a munkahelyek, oktatási intézmények és a társadalmi-gazdasági folyamatok legfontosabb szereplôje, az egyén hogyan tud alkalmazkodni a folytonos változásokhoz, és hogyan tud megfelelni a növekvô elvárásoknak. Nem is lehet vitás, hogy mint az élet minden területén, a sportszférában is rendkívül fontos a tudás szerepe. A hosszú évtizedek alatt gyarapodó és a magyarság számára oly sok dicsôséget hozó sportsikerek alapja egyértelmûen a hátterében álló szakértelem volt. Az utánpótlásképzô központok, a sportiskolák, a legnagyobb edzôk mûhelyei mind-mind remekül felkészült szakemberekkel segítették ezt a folyamatot, a magyar sport fejlôdését. Manapság viszont mindez már nem elég. A sportszakmai tudás mellett a sportszféra szereplôinek és a sport irányítóinak naprakész ismeretekkel kell rendelkezniük a kapcsolódó területeket érintôen is (jog, gazdaság, közigazgatás, marketing, informatika, stb.), így válik nélkülözhetetlenné a sportban is a felnôttképzés, az élethosszig tartó tanulás folyamata. A Magyar Edzô, lépést tartva az új évezred kihívásaival, ennek terjesztésében úttörô feladatot vállalt magára. Bár a Magyar Edzô eddig is kiemelt témaként tekintett az oktatás és a képzés, továbbképzés ügyére, ezúttal egy új, Felnôttképzés a sportban címû rovatot kezdeményez. A Nemzeti Felnôttképzési Intézet támogatásával létrejött összeállítás egy újszerû kezdeményezés a sportban beindult továbbképzési, felnôttképzési folyamatok összefoglalására, valamint elsôsorban a felnôttképzéssel és az élethosszig tartó tanulással kapcsolatos információk terjesztésére. Terveink szerint a jelenlegi és a következô lapszámban megjelenô rovat a késôbbiek során állandó helyet kap folyóiratunkban, és ezzel kapcsolatosan beszámolhatunk egy újításról is, hiszen a nyomtatásban olvasható anyagok teljes terjedelmükben elérhetôek lesznek a Magyar Edzôk Társasága honlapján, a weboldalon. Reméljük, hogy kezdeményezésünk hasznára válik a magyar sportéletnek és olvasóink számára érdekes információkkal, valamint napi munkájukhoz hasznos ismeretanyaggal tudunk szolgálni. II. Országos Edzôi Kongresszus Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) Aula 1123 Budapest, Alkotás u november 15. Frenkl Róbert Üléselnökök: Köpf Károly, dr. Tamás István Dr. Ormai László: Értékeink védelmében Dr. Nyerges Mihály: A felsôoktatás reformja, a sportszakember-képzés változási irányai Györfi János: Sport Szakállamtitkárság az állami sportirányítás élén Szántó Éva: Korszerû sportfinanszírozás - nemzetközi kitekintés Molnár Zoltán: Peking felé félúton Korreferensek: Angyal Zoltán, Kemény Dénes, Kiss László, Kovács Tamás, Köpf Károly Kérdések - hozzászólások, üléselnöki értékelés Kávészünet Üléselnökök: dr. Frenkl Róbert, dr. Szabó Tamás Dr. Petrovics László: Sportoktató- és edzôképzésünk nemzetközi összevetésben Dr. Szabó Tamás: Az utánpótlás-nevelés állami menedzselése Gallov Rezsô: Sportszakma és a média Bicskei Bertalan: Az edzôképzés és továbbképzés megújítása labdarúgásban Dr. Pucsok József: A hazai és nemzetközi doppingesetek szakmai vonatkozásai Korreferensek: dr. Bakanek György, dr.tiszeker Ágnes Dr. Kolláth György: Bûn és bûnhôdés a sportban vétségek és szankciók Korreferensek: dr. Cserháti László, dr. Kiss Gergô László, Nagy Zsigmond Kérdések - hozzászólások, üléselnöki értékelés, MET elnöki zárszó Kiegészítô program ( ): Tápszer és táplálék-kiegészítô kiállítás, mûszerbemutató, folyóirat- és szakkönyvvásár

5 2006/4 MAGYAR EDZŐ 5 F E L N Ô T T K É P Z É S A S P O R T B A N Értékeink védelmében Annak megítélése, hogy mit tartunk értéknek, meglehetôsen szubjektív dolog, ezért a magyar társadalom értékítélete bizonyos dolgok vonatkozásában természetszerûen nagyon eltérô, akár a múltról, akár a jelenrôl beszélünk. Ebben a megítélés kavalkádban a sport azon kevesek közé tartozott, amelyet a nagy többség évtizedeken keresztül nagyjából azonosan ítélt meg, fontosnak tartott. A diák és tömegsportot egészségmegôrzô, életmódjavító célból, az élsportot pedig elsôsorban az ország presztízse, imázs növelése okául. Ez a megítélés az utóbbi években azonban sokat romlott, a sport presztízse halványult, sok olyan feladat, célkitûzés vonatkozásában, amelyeket évekkel ezelôtt például az I. Országos Edzôi Kongresszuson is már megfogalmaztunk, nemhogy elôrelépés nem történt, de sok esetben rosszabb lett a helyzet. Még akkor is igaz ez, ha a magyar sport néhány ágazata világraszóló eredményeivel még ma is sokszor elismerésre készteti a világ sportközvéleményét, fenntartja a magyar sport presztízsét, elfedi az egyre súlyosbodó bajokat, gondokat. A rendszerváltás utáni kormányoknak bár mindegyiknek voltak jó irányba tett lépései is nem sikerült megtalálni, kijelölni a sport helyét, szerepét, finanszírozásának módját a társadalomban. Születtek a helyzet rendezését célzó törvények, stratégiák, különbözô intézkedések, ezek azonban a felemásság, a végrehajtáshoz szükséges határozottság - vagy forráshiány miatt nem sokat javítottak a helyzeten. Bízunk benne, hogy a rendszerváltás óta készült talán legátfogóbb stratégiai munka, a Sport XXI Nemzeti Sportstratégia forráshiány vagy egyéb más okok miatt nem jut elôdei sorsára. Tudom, hogy az edzôkongresszusnak és fôleg nekem egy társadalmi munkásnak a kompetenciám korlátozott. Maga a tanácskozás nem vállalhatja fel a magyar sport minden problémáját, nem is vindikálhatjuk magunknak a bölcs kádi szerepét. Úgy gondolom azonban, hogy a sok információ, tapasztalat birtokában ami elsôsorban az edzôk sportban elfoglalt helyzetébôl következik néhány kérdést illetôen mégis el kell mondani, a döntéshozók tudomására kell hozni véleményünket. Ilyen kérdések: az állami felelôsség- és feladatvállalás, a sportirányítás rendszere, a sport szervezettsége, a sportfinanszírozás mikéntje, az edzôképzés, továbbképzés helyzete az utánpótlás nevelése, helyzete a sportegyesületek, szakosztályok léte, fontossága, a sportlétesítmények helyzete, hiánya, áldatlan állapota, amelyek mind döntôen befolyásolják, hogy a sport értékei fennmaradnak-e avagy sem a jövôben. Természetesen lehetne még sok más kérdést is felvetni, lehet, hogy más másokat tartana fontosnak, én úgy gondolom, ezek kulcskérdések. Ezért ezekrôl fogok, fogunk majd elôadótársaimmal együtt beszélni, különbözô aspektusokból megközelítve a kérdéseket. Azt gondolom, a sport helyét, szerepét, forrásait addig nem lehet megnyugtatóan megjelölni, kijelölni, amíg az állami szerepvállalás mértéke, módja, területe nem körvonalazódott, nem tisztázódott. Márpedig az több, egymásnak sokszor ellentmondó koncepció megszületése dacára, vagy éppen ezért máig sem világos, egyértelmû. Ma már talán nem nagy merészség azt állítani, hogy a sport teljes egészében üzleti alapon elképzelt mûködtetése hibás koncepció, márpedig a rendszerváltás utáni kormányok álláspontja e tekintetben sok hasonlóságot mutat. Ha voltak is közöttük különbségek, a tettek, a finanszírozás módjai, mértéke, annak eredményessége nem mutattak e tekintetben lényeges eltérést. Ezen mindenképpen változtatni kell! Az állam nem vonulhat ki a népesség egészét érintô, fizikai teljesítôképességének, megôrzését szolgáló sporttevékenységek támogatásából. Az EU országai e tekintetben jelentôs állami feladatokat vállalnak fel a sportirányítás, sporttámogatás terén, a gyermek- és ifjúsági sporttól az idôsebb korosztályok érdekében végzett sportig. Hasonlóképpen megoldásra vár az élsport helyzete is. Ha az élsport az országimázs fontos része, márpedig annak kell lennie, akkor nem lehet csak az üzleti világra hagyatkozni. Az elfogadható, hogy nem lehet minden sportágat finanszírozni, de azokat, amelyek sikeresek, amelyek népszerûek, amelyek országimázs javítóak, olyan helyzetbe kell hozni, hogy versenyképesek legyenek a nemzetközi porondon. Senki sem tagadhatja, hogy egy Olimpia, Világvagy Európa-bajnokság magyar eredményei észrevehetôen befolyásolják a magyarországi közhangulatot. Az állami szerepvállaláshoz szorosan kapcsolódik a sportirányítás rendszere, a sport szervezettsége. E tekintetben az évek során sok különbözô elképzelés, gyakorlat valósult meg, de elfogadhatóan jó megoldás nem született, nem sikerült kialakítani a sportirányítás minden területre kiterjedô, világos, átfedés nélküli rendszerét, a szervezetek közötti ésszerû, jól mûködô munkamegosztást. Ehelyett presztízsviták, tisztázatlanságok vannak. Sokszor nem is lehet érteni miért? A jó mûködéshez szükséges szervezetek közül több már régen létrejött és úgy ahogy mûködik is. Az olimpiai sportágak tekintetében a MOB, mint a legpatinásabb szervezetünk; a nem olimpiai sportágak és egyéb társadalmi szervezetek szövetsége az NSSZ; a sportegyesületeket tömörítô szervezet a SOSZ; az utánpótlás nevelés segítôje a NUPI. A magyar sport irányítottsága, szervezettsége mégsem tekinthetô megoldottnak. Különösen nem, ha a szervezettségét komplexen értelmezem úgy, hogy abban a legkisebb iskolai sportkörtôl a nagyegyesületekig az egész egyesületi rendszerünk, a sportági szakszövetségek, szakemberképzésünk és továbbképzésünk, az állami és civil sportirányító szervezetek, intézmények, a tudományos szervezetek, a sportfinanszírozásban szerepet játszó intézmények és szervezetek szervezettsége, egymáshoz való viszonya, kapcsolatrendszere is benne foglaltatik. Sokan nem értékeltük a jövôre vonatkozóan kedvezô jelzésnek az állami sportirányítás ilyen léptékû leépítését, mint ami a közelmúltban történt. Kevés olyan területet valószínû egyet sem lehetne találni Magyarországon, amelynek legfôbb irányító szervezete, annak neve, struktúrája, hatásköre a rendszerváltás óta annyit változott volna mint a sporté. Lassan komoly sporttörténeti, levéltári kutakodás kell ahhoz, hogy a fiatalabb generáció részére feltárjuk milyen volt a magyar sportirányítás néhány legutóbbi évtizede. De, ha új helyzet van, akkor

6 6 MAGYAR EDZŐ 2006/4 F E L N Ô T T K É P Z É S A S P O R T B A N ebben a helyzetben még inkább aktuálissá válik a sportirányítás és finanszírozás új rendszerének felvázolása és a szükséges új munkamegosztások kialakítása. Nyilvánvalóan fontos szerepet kell kapnia a MOB-nak és az NSSZ-nek. Át kell gondolni, hol vannak átfedések, párhuzamosságok, felesleges, csak pénzfogyasztó nagy apparátusok, presztízs szervezetek, költséges nagy irodakomplexumok, amelyekbôl sajnos, sok van és amelyeket meg kell szüntetni, hogy az élô sportra, annak feltételrendszerére több pénz jusson. Az állami szerepvállalás átgondolásával a finanszírozási rendszer is megújulásra szorul. A vállalt feladatoknak megfelelô célokat számon kérhetôen és követhetôen kell finanszírozni. Az állami csatornák létjogosultságát meg kell vizsgálni, mert így azok egymástól való függetlensége átláthatatlanná teszi a finanszírozás mértékét. Ennek érdekében a pályázati rendszert is újra kell gondolni. Úgy tûnik a tapasztalatok legalábbis ezt mutatják hogy a különbözô szervezetek kuratóriumai ismeret, vagy idô hiányában nem mindig tudnak megalapozott döntéseket hozni. Az elutasítások sokszor a pályázatok adminisztratív hiányosságai miatt (legyenek azok bármilyen jelentéktelenek is), a döntések pedig a mindenki kapjon valamit elv alapján születnek. Elôadásomat hallgatva a bevezetômben mondottak után is felvetôdhet a kérdés, hogy egy edzôi kongresszuson miért beszélek olyan kérdésekrôl, amelyek nem az edzôk vagy Társaságunk kompetenciájába tartoznak? A válaszom nagyon egyszerû és egyértelmû. Az edzôk nem holt térben hanem nagyon is valóságos környezetben dolgoznak, amelynek minôsége meghatározza vagy legalább is jelentôsen befolyásolja az edzôi munka minôségét, eredményességét. Ugyanakkor az edzô kivételes esetektôl eltekintve a mindennapokban kevésbé tudja alakítani, befolyásolni ezt a környezetet, amelynek állapota fontos számára. Legfeljebb úgy, hogy ô lesz a technikai igazgató, a menedzser, miközben neki a szakmát kellene csinálni, hiszen erre szerzôdött volna. Azt gondolom, hogy nem váltok ki nagy tiltakozást, ha azt mondom, hogy az a környezet, az a közeg, amelyben Magyarországon az edzô dolgozik, általában kevés kivételtôl eltekintve nem biztosítja a kiemelkedôen eredményes munka feltételeit. Ezért már-már a csoda kategóriájába sorolom a magyar sport húzóágazatába tartozó sportágak sportolóinak és edzôegyéniségeinek kiemelkedô eredményeit. Azt azonban látni kell, hogy ez egy viszonylag zárt kör néhány tucat sportolóval és edzôvel, néhány még mûködô mûhellyel, amelyek még termelnek. Ôk tartják vállaikon a magyar élsportot, amely egészének színvonala mindazonáltal folyamatosan romlik. Mitôl ne romlana, tehetô fel a kérdés? Csak meg kell nézni a sportegyesületek, szakosztályok, létesítmények számáról szóló statisztikákat és máris adódik a válasz. És akkor még nem is beszéltünk azok állapotáról, vegetálásukról. Sportoljatok az egészségetekért mondja a szlogen -, de elfelejti megmondani hol? A romlásban persze az edzôk felelôssége is benne van. Nemcsak a közeg a hibás, az edzôk képzettsége, ismeretanyaga sem követi a nemzetközi színvonal produkálásához szükséges tudásszintet. Kétségtelen, a kettô között szoros kapcsolat, ok-okozati összefüggés van. Az az edzô, amelyiknek nincs egyesülete, nincs anyagi biztonsága, nem feltétlenül továbbképzésekre fog járni, nem könyveket fog vásárolni. Az edzôképzés liberalizációja sem tett jót a színvonalnak, különösen vonatkozik ez a sportoktató képzésre. A túl szélesre nyitott kapuk, az önköltséges képzésbôl származó bevételek fontossága sokszor felülírja a minôségi követelményeket. A képzésre vonatkozó elôírások, rendelkezések a gyakorlatban nem mindig érvényesülnek, lepuhulnak. A továbbképzés továbbra sem megoldott, nincs gazdája, esetleges. Hogy egyáltalán létrejönnek továbbképzés címszó alatt különbözô témájú szakmai konferenciák, az a mindenkori állami sportirányítás és a MOB ilyen irányú célzott támogatásának köszönhetô. A MOB 2002-tôl felvállalta a konferencia költségeknek egy részét és megbízta a METet és a TFTI-t ezeknek a megszervezésével. (Évente általában 3-4 konferenciára került sor.) Esetenként egy-egy konferencia költségeihez hozzájárult az NSSZ és a NUPI is. Számos sikeres szakmai-tudományos konferencia létrejötte a MET és az MSTT összefogásának, közös szervezésének az eredménye. A konferenciák anyaga rendszeresen megjelent a Magyar Edzôben, de ezzel azt hiszem, kimerült az edzôk általános továbbképzése. Egy-egy sportági szakszövetség, megye szervezett esetenként de nem mindig követhetôen egy-egy kérdésben szakmai továbbképzést, tanácskozást. Azt gondolom ennél sokkal többre, fôleg tervezhetôbbre lenne szükség. Így a részsikerek ellenére is azt kell mondani, hogy ez így nem elégséges. Központilag irányított képzés nélkül a jövôben is csak részsikerekrôl beszélhetünk. Meg kell szüntetni pl. a sportedzôk, sportoktatók pedagógusokkal szembeni hátrányos megkülönböztetését. A pedagógusokhoz hasonló sulinet -féle internetes hozzájárulást, önköltséges angol tanfolyamokat vagy ehhez hasonló gesztusokat, azok kiharcolását joggal várhatná el az edzôi szakma a sportvezetéstôl. Már az elôzô kongresszuson - többek között - felvetettük, hogy a képzést, továbbképzést egységes alapelveken, pontrendszeren nyugvó, rugalmas, minden érdekelt szervezet, intézmény együttmûködésén alapuló rendszerben kell kialakítani és kötelezô jelleggel megindítani. Sajnos, e tekintetben nem történt elôrelépés, és állami szerepvállalás nélkül nem is fog. Az önképzést nehezíti, hátráltatja, hogy egyrészt a képzettség szintje és az anyagi dotáció között legtöbbször nincs közvetlen kapcsolat, másrészt egyre szûkül a felvevô piac, mert mint az elôzôekben már utaltam rá, az egyesületek, szakosztályok száma folyamatosan csökken, a meglévôk forráshiánnyal küszködnek. Ezért sokszor nem is igénylik a kvalifikált szakembereket, mert nem tudják megfizetni ôket, nem tudják biztosítani azokat a feltételeket, amelyek a minôségi munkához kellenek. Lehet, hogy mondandóm kicsit pesszimista benyomást kelt. Nem ez volt a célom, csupán szerettem volna remélem ez azért sikerült egy reális helyzetképet felvázolni, hogy tudjuk, min kellene változtatni, mire kellene törekednünk. A kissé borús helyzetképtôl függetlenül optimista vagyok, mert a magyar sport nagy túlélô, eddig nem érhették olyan csapások, amelyeket nem tudott volna kiheverni. De azért vigyázzunk, ne kisérletezzünk tovább, A sport fontos része a társadalomnak, értékeit ideje megbecsülni, jobban, mint eddig. Emeljük fel szavunkat ennek érdekében és reméljük, hogy az itt, a mai napon elhangzottak is eljutnak az arra illetékesekhez és nem találnak majd süket fülekre. Persze ne csak másokra várjunk, másoktól reméljük, magunk is tegyünk érte ott, ahol tudunk, ahol lehet. Ilyen az önképzés területe, ezt mások nem végezhetik el helyettünk, a MET, amely várja az aktív tagokat, a régieket és újakat, hogy elômozdítója lehessen a kedvezô változásoknak. Rajta barátaim, tegyünk annak érdekében, hogy értünk is tegyenek! Ormai László

7 2006/4 MAGYAR EDZŐ 7 F E L N Ô T T K É P Z É S A S P O R T B A N NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK 2008 Felkészülési helyzetkép Molnár Zoltán Magyar Olimpiai Bizottság, Budapest molnar@mob.hu (PEKING FELÉ FÉLÚTON) A MOB Közgyûlése június 18.- án fogadta el a Pekingi Nyári Olimpiai Játékok célkitûzéseit, a szövetségek felkészülési programjait és az alábbi irányelveket: 1. Az olimpiai felkészülés szakmai irányítója és koordinátora a MOB. Tevékenységét összehangolja az állami sportirányítással, amely a MOB javaslatai szerint támogatja a felkészülést. 2. Az olimpiai felkészülés folyamatában a MOB elsô számú partnerei a nyári olimpiai sportágak országos sportági szakszövetségei és országos sportszövetségei. 3. Az eredményes felkészülés érdekében a MOB szorosan együttmûködik az olimpiai kerettag sportolók sportszervezeteivel. 4. Elsôsorban az érem- és pontszerzésre esélyes szövetségeknek, csapatoknak, sportolóknak a felkészülési körülményeit kell optimális mértékben biztosítani. 5. A TF-fel, az OSEI-vel, a MET-tel, az MSTT-vel, a NUPI-val és más, a sport területén tevékenykedô szellemi mûhelyekkel együttmûködve a MOB törekszik a korszerû tudományos alapokon nyugvó felkészítésre. 6. A MOB az állami sportirányítással együttmûködve minden rendelkezésére álló eszközzel és módon elô kívánja segíteni a doppingmentes, tiszta felkészülést. Célkitûzések 1. A sportirányításban és finanszírozásban bekövetkezett kedvezôtlen változások ellenére a nemzetek versengésében - az éremversenyben és a nem hivatalos pontversenyben - ôrizzük meg helyünket az elsô 15 ország között sportágban és ezek minél több versenyszámában szerezzük meg a részvételi jogosultságot, bizonyítva ezzel a magyar sportkultúra sokoldalúságát, olimpiai hagyományaink és törekvéseink sokrétûségét. 3. Az olimpiai részvétel jogát megszerzett versenyzôk a mérhetô sportágakban addigi legjobb eredményüket érjék el, a további sportágakban a legjobb teljesítményüket, formájukat nyújtsák. Sportági konzultációk Az elôzô olimpiai ciklusban bevezettük, hogy az olimpiára készülô sportágak vezetôivel félévente értékeljük a felkészülés helyzetét, tapasztalatait, megbeszéljük a felmerült problémákat, megjelöljük azokat a feladatokat, amelyeket a közeljövôben végre kell hajtani a sikeres kvalifikáció és eredményes olimpiai szereplés érdekében. Az új olimpiai ciklusban az elmúlt év ôszén kezdtük el a megbeszélés sorozatot, és december végéig mind a 33 olimpiára készülô sportággal, szakággal találkoztunk. Ebben az évben március 21. és június 27. között folytatódtak a konzultációk. A ciklus harmadik megbeszélés sorozata október 3.-án kezdôdött és december 19.-én fejezôdik be. A szakmai konzultációkon a szövetségek részérôl a fôtitkár és a felkészülést irányító szakemberek vettek részt, de a megbeszélések jelentôségét és súlyát bizonyítja, hogy a sportágak többségében az elnök is eljött. Mint korábban is, meghívtuk az NSH-t, az OSEI-t, az NSK-t, a TF-et és a NUPI-t. Az NSH, az OSEI és az NSK szinte kivétel nélkül minden megbeszélésen részt vett. Az NSH-ból Füleky András elnökhelyettesen kívül rendszeres résztvevô volt Lukács Zsuzsanna fôosztályvezetô és az adott sportág szakreferense is. Az OSEI-t Dr. Tállay András képviselte, aki az Intézet részérôl az olimpiai felkészülés sportegészségügyi programjának koordinátora. Az NSK-ból pedig rendszeresen részt vett Géczi Gábor fôigazgató. Az új olimpiai ciklusban a korábbi tapasztalatok alapján kidolgoztuk a megbeszélések tematikáját és az elôre megadott szempontok alapján kértük a sportágak tájékoztatóját. Így sikerült elérni, hogy fôként a felkészülés szakmai kérdéseirôl essen szó. Az elsô megbeszélés sorozaton arról az alaphelyzetrôl tájékozódtunk, amellyel a sportágak elkezdték az olimpiai felkészülést és értékeltük a program elfogadásától eltelt idôszak eseményeit. A második konzultációs körben a sportágaknak az alábbi kérdésekrôl kellett tájékoztatást adni: Az olimpiai keretben és a felkészülést irányító szakembergárdában történt változások. A évi szakmai program (edzôtáborok, felkészülési és célversenyek). A sportegészségügyi és sporttudományos ellátás tapasztalatai, a évre tervezett programok (klinikai és terheléses vizsgálatok, edzôtovábbképzés, stb.) A doppingellenes tevékenység. A közvetlen olimpiai utánpótlás helyzete. A sportdiplomácia helyzete, feladatai Létesítmény helyzet. A szövetség vezetô testületeinek az olimpiai felkészüléssel kapcsolatos döntései, határozatai. Az olimpiai felkészülés gazdasági helyzete. A harmadik megbeszélés sorozat középpontjában a sportág kvalifikációs stratégiája és az A kategóriás olimpiai kerettagok felkészülésének egyéni értékelése áll. A szövetségektôl a fenti szempontok alapján elôzetesen rövid írásos anyagot is kértünk, amelyet tájékoztatásul szétküldtünk a résztvevôknek. Így jobban felkészülhettek a megbeszélésekre, elôre megfogalmazhatták kérdéseiket, véleményüket.

8 8 MAGYAR EDZŐ 2006/4 F E L N Ô T T K É P Z É S A S P O R T B A N A konzultációk tapasztalatai A konzultációk az egyes témakörökben az alábbi tapasztalatokat hozták: 1. Megtörtént az olimpiai kerettagok kategóriába sorolása. Az olimpiai keret összlétszáma az elmúlt évhez képest lényegesen nem változott. A sportági felkészülési programok és felkészülési irányelvek elfogadásakor 967 fô volt, ez mostanra 981 fôre változott. Ezen belül a kvalifikációra leginkább esélyes, meghatározott nemzetközi követelményszintet teljesítô A kategóriás kerettagok száma 462 fô. A kategorizálást fôként az tette indokolttá, hogy a legjobbak, az olimpiai kiküldetés várományosai részére nyújthassuk elsôsorban a legjobb feltételeket, kedvezményeket. Biztosítottuk a szövetségeket arról, hogy a kategóriák átjárhatóak, tehát az A kategória eredményességi feltételeinek teljesítése a szövetség javaslata alapján automatikus átsorolást eredményez. De szövetségi javaslat alapján az átsorolás fordított irányban is lehetséges. A sportági versenyszezonok végén az A kategóriás keret és az összlétszám további szûkítését kell végrehajtani. Örvendetes, hogy a sportágak jelentôs többségénél a felkészítésben résztvevô szakemberek köre nem, vagy csak minimálisan változott. A változásokat új szövetségi tisztségviselôk megválasztása (pl: súlyemelés), szakmai koncepcióváltás (pl: vívás), vagy az elvárt eredmények elmaradása (pl: nôi vízilabda) indokolja. 2. Általános tapasztalat, hogy a sportágak évi edzôtábori és versenyprogramjukat csak részben a szakmai igények alapján, de döntô mértékben a rendelkezésükre álló pénzügyi lehetôségek alapján határozták meg. Így elôfordul, hogy szakmai szempontból indokolt versenyre nem tudnak elutazni, vagy fôként a csapatsportokra jellemzô ez - az év fô megmérettetése elôtt nem tudnak kellô számú és színvonalú begyakorló mérkôzést játszani. Ma már a legtöbb sportágban egész éves versenyprogram, világkupák, GP-k sorozata van. Ez jelentôs, sokszor megoldhatatlan anyagi és szakmai terhet ró a szövetségekre. Mivel a magyar élvonal a sportágak többségében nagyon szûk, a szereplôk versenyrôl versenyre ugyanazok, a túlhajtott versenyeztetés azt eredményezheti, hogy esetleg éppen az év fô versenye szorul háttérbe a nagy versenydömpingben, világranglista-ponthajhászásban, ekkorra fogy el az energia, vagy éppen krónikus sérülés akadályozza meg a tervezett eredmény elérését. Ezen a téren óvatosságra és mértéktartásra intettük a szakvezetôket. A központi edzôtábori keretet szinte minden sportág kevesellte. Néhány sportág már nem elôször követi azt a gyakorlatot, hogy a központi kontingensének kimerítése után hitelben veszi igénybe az edzôtábori szolgáltatásokat, jelentôs adósságokat halmoz fel és aztán várja, hogy valaki (MOB, NSH) rendezze a tartozását.. Felhívtuk a figyelmet arra, hogy ez tarthatatlan gyakorlat. Igyekezzenek az év elején tudomásukra hozott lehetôségekkel gazdálkodni, vagy rendkívüli, váratlan események esetén forduljanak segítségért a MOB-hoz. Több szövetség is kérte az edzôtábori keret rugalmasabb kezelését, esetleg egy részének felhasználását a központi edzôtáborokon kívül. Ugyancsak több igény merült fel külföldi, melegégövi, magaslati edzôtáborokra. 3. Az OSEI jó gazdája az olimpiai felkészülés sportegészségügyi gondozásának. Az olimpiai keretek kivétel nélkül igénybe veszik a szolgáltatásaikat. Felmerült néhány olyan kérdés, amelyben a szövetségek tájékozatlanok voltak. Többek között, hogy melyek a térítésmentesen igénybe vehetô szolgáltatások, és kik vehetik igénybe? Milyen táplálék-kiegészítôket, vitaminokat lehet kérni az OSEI-tôl térítésmentesen, és mi az, amiért fizetni kell? Mire fordíthatják a szövetségek az olimpiai felkészülés sportegészségügyi támogatására elkülönített keretet? Az ôszi megbeszélések bizonyítják, hogy jó döntés volt ezt a keretet létrehozni és felhasználásában a szövetségeknek bizonyos fokig szabad kezet adni. A sport-szakorvosi végzettség hiányában néhány olyan keretorvosnál is problémát jelent a keretorvosi szerzôdés megkötése, akik már hosszabb ideje eredményesen dolgoznak a válogatott kerettel. Ezekre egyedi megoldásokat kell keresni. Az alacsony gyúrói fizetések miatt a gyúrók kénytelenek más munkát is elvállalni és hosszabb külföldi útra, edzôtáborba sem szívesen mennek. Az OSEI megpróbál ezeken a gondokon a gyúrók munkaidejének rugalmas kezelésével, átcsoportosításokkal segíteni. Nem csak az OSEI problémája volt, de ôket is sújtotta, hogy az NSH támogatások közel fél éves késéssel érkeznek meg. Emiatt a keretorvosok és a gyúrók fél évig szerzôdés és fizetés nélkül dolgoztak. A laboratóriumi terheléses vizsgálatokon túl megnövekedtek az igények a pályavizsgálatokra, ezek viszont jóval költségesebbek. A három, OSEI által foglalkoztatott sportpszichológus nagyon leterhelt, nem tudnak minden sportági igényt kielégíteni. A szövetségek gyakran saját keretükbôl foglalkoztatják ôket. Az OSEI vállalta, hogy segít a pszichológusi munkadíjak nagyságrendjének tisztázásában, ha lehet egységesítésében. 4. A szövetségek most már csak egy-két kivételtôl eltekintve eleget tettek rendeletben elôírt kötelezettségüknek és elkészítették doppingellenes szabályzatukat. Félreértés volt, hogy néhány szövetség azt gondolta, elég, ha alapszabályában rögzíti a WADA és a Nemzetközi Szövetség doppingellenes szabályzatának elfogadását. A NSSz és az NSH aktív segítséget nyújtott a doppingellenes szabályzatok elkészítéséhez, ha kellett kijavításához. A dopping érzékeny sportágakat mint a WADA, mint a magyar doppingellenôrzô csoport rendszeresen vizsgálja. Az olimpiai sportágak körében az elmúlt idôszakban négy felderített dopping eset volt, mind a négy atlétikában. Egy esetben a sportoló ellen a szövetség meghozta a megfelelô szankciót, a másik háromban ez folyamatban van. A sportági konzultáción a sportág vezetôi arról tájékoztatták a MOB-ot, hogy a doppingolás elôsegítéséért esetleg felelôsök körét nem állt módjukban felderíteni, mert az eltiltott sportolónak sem edzôje, sem orvosa nincs. Az eset tanulságaiból kiindulva kértük a szövetségeket, hogy az olimpiai kerettagok kategóriába sorolásakor adják meg a versenyzô felkészítéséért felelôs edzô/k/ és a közremûködô orvos nevét is. A holléti nyilvántartási kötelezettség (whereabouts) vezetése sok problémát okoz a szövetségeknek, de az egyébként is jól mûködô, szervezett szövetségek találnak megfelelô megoldást. Tájékoztattuk a szövetségeket a tervezett elektronikus nyilvántartási rendszerrôl, melyet jövô nyártól vezetünk be augusztus 8-tól egy évvel az olimpia elôtt a nyilvántartás vezetése és az adatszolgáltatás a MOB kötelezettsége lesz. Ugyancsak sok volt a bizonytalanság a TUE igazolásokkal kapcsolatban is. Az évközben az NDKT új vezetôjének, Füleky Andrásnak az irányításával megalakult a TUE Bizottság, melynek vezetôje dr. Kokas Péter. A szövetségek rendszeresen szerveznek doppingellenes megelôzô tájékoztatókat az olimpiai kerettagok részére. Rendszeresen felkérik Dr. Bakanek Györgyöt és Dr. Tiszeker Ágnest alkalmanként a MOB munkatársait is doppingellenes tájékoztatók megtartására. 5. A közvetlen olimpiai utánpótlás

9 2006/4 MAGYAR EDZŐ 9 F E L N Ô T T K É P Z É S A S P O R T B A N helyzetén jelentôsen javít a sokat ígért és az év elején végre útnak indított Héraklesz Csillag Program. Ennek keretében 20 sportág mintegy 400 versenyzôje/játékosa jut személyre szóló támogatásban, amelyet a felkészülésére, versenyeztetésére lehet fordítani. A szövetségek ismerik és igénybe is veszik az Életút Program szolgáltatásait, lehetôségeit. A tágabb olimpiai keretnek közel 200 olyan sportoló is tagja, akik a szövetségek megítélése szerint alkalmasak lesznek a londoni olimpiai kiküldetési szintek teljesítésére. 6. A sportdiplomácia terén a szövetségek változó sikerekrôl és balsikerekrôl számoltak be. Örvendetes, hogy néhány magas sportdiplomáciai pozíciót sikerült megszerezni, visszaszerezni, vagy megerôsíteni.(faragó Judit, Sinka László, Wossala György stb.) Ugyanakkor fájó, hogy néhány eredményes sportágunkban változatlanul nem rendelkezünk a világszövetségben megfelelô képviselettel. A sportágak többsége jelentôs erôfeszítést tesz, hogy fiatal, nyelveket beszélô volt sportolók kerüljenek be a nemzetközi sportéletbe, bizottsági tagokként, versenybíróként. Ezt a törekvést a rendelkezésére álló lehetôségeivel a MOB is támogatja (pl: ingyenes nyelvtanfolyam). Egyöntetû vélemény volt, hogy szükség lenne központi állami keretre a sportdiplomáciai feladatok támogatására. 7. A pénzügyi, költségvetési témák mellett a megbeszélések során a létesítményhelyzetrôl is sok szó esett. Az olimpiai központok közül a Puskás Stadion és létesítményei több sportág számára nyújtanak otthont. Örvendetesen javultak az asztalitenisz és az öttusa (lövészet) feltételei. Az atléták is elégedettek voltak a téli, sátras edzéskörülményekkel. A sátorban még az íjászok is kaptak edzésidôt. A közelmúltban átadott új sportkomplexum a lehetôségeket tovább bôvíti, az ígéretek szerint elérhetô áron. Tata változatlanul a legkedveltebb edzôtábori hely, a szolgáltatásokkal a szövetségek elégedettek. A sportlétesítmények színvonala, állaga, azok fejlesztése sajnos nem tartott lépést a szálloda résszel. Egy-egy sportág gyakran azért nem tudja az edzôtábort igénybe venni, mert bár van szabad szállodai hely, de nincs szabad sportlétesítmény. Feltétlenül szükséges lenne a sport-infrastruktúra fejlesztése. Elsôsorban egy fedett atlétikai csarnok kellene, így az atléták egész évben használhatnák az edzôtábort, és nyáron más sportágak edzéslehetôségei is bôvülnének. A squash-terem átalakításával a küzdôsportok juthatnának állandó edzéshelyhez és ez tehermentesítené a többi csarnokot. Fel kellene újítani a lôteret, az uszodát, esetleg új, az úszók számára is megfelelô uszodát építeni. Sajnálatos, hogy a margitszigeti uszodaépítéssel egyelôre nem bôvültek az úszósport téli edzési lehetôségei és nem oldódtak meg a mûugrók téli edzési gondjait. A Komjádi-uszoda állapota katasztrofális. Dunavarsány változatlanul kedvelt bázisa az evezôsöknek és a kajak-kenu sportágnak. Jelentôsen bôvült a Maty-éri vízi telep infrastruktúrája és a Balatonfüredi telep kapacitása is. A judo, sportlövô, teakwondo, tenisz sportágak válogatott keretei továbbra sem rendelkeznek igazi otthonnal. Kritikus a lôterek helyzete, és a létesítmény tervezett értékesítése miatt veszély fenyegeti az öttusa lovas bázist (Tattersaal). 8. A szövetségek vezetô testületei kellô figyelmet fordítanak a sportág olimpiai felkészülésének helyzetére. A szakmai testületek és az elnökség rendszeresen meghallgatják a szakvezetôk beszámolóit és döntéseikkel, határozataikkal segítik a szakvezetôk és a válogatott keretek munkáját. 9. Általános megállapítás, hogy az olimpiai felkészülés anyagi, gazdasági háttere sokkal rosszabb, mint négy évvel ezelôtt volt. Ez egyrészt abból adódik, hogy a költségvetési támogatás jelentôsen nem növekedett, ugyanakkor a költségek az energia áremelkedés miatt elsôsorban az utazási költségek tetemesen megnövekedtek. Másrész az új finanszírozási rendszer bevezetése óta, második éve, a szövetségek késôn kapják meg az állami támogatást. Ebben az évben ugyan az év elején kaptak elôleget, de a további részletek érthetetlenül késôn indultak el. A szövetségeknek nincsenek tartalékaik, amivel a kiesô idôszakot áthidalhatnák, és az új támogatási rendben a MOB sincs abban a helyzetben, hogy a korábbi gyakorlatnak megfelelôen áthidaló kölcsönöket nyújtson. A másik probléma az állami támogatással, hogy folyósításának ritmusa egyáltalán nem veszi figyelembe a szövetségek szakmai programjának ritmusát. Van olyan sportág, amelyben a fô események júliusig, augusztusig lezajlanak és eddig jószerivel még csak az év eleji elôleget kapták meg. További gondok Az edzôtábori támogatás: néhány sportágnál rendszeres és jelentôs a túllépés. Eszközbeszerzés: ilyen rovat pénzhiány miatt az olimpiai felkészülés támogatására fordított központi költségvetési keretben idén nem is volt. Igaz, hogy a szövetségek egy része a Három lépés pályázat keretében kapott az NSH-tól ilyen támogatást, és ebbôl az olimpiai felkészülés eszközigényire is tudnak fordítani. Külföldi versenyek utazási költségei Amikor a szövetségek panaszkodtak a kevés állami támogatásra, az NSH jelen lévô képviselôi szembesítették ôket, hogy különbözô címeken (Héraklesz program, Csillag program, Három lépés pályázat, Sportösztöndíj, Sport XXI. Program, stb.) mennyi állami támogatást kapnak. Tény, hogy meglepôen magas összegek jönnek így ki, de ez nem változtat azon, hogy az olimpiai felkészülés jelentôsen alulfinanszírozott.

10 10 MAGYAR EDZŐ 2006/4 F E L N Ô T T K É P Z É S A S P O R T B A N Bûn és bûnhôdés a sportban: vétkek, szankciók A 2002-ben rendezett I. Országos Edzô Konferencián bíráltam sportbeli mulasztásokat, baklövéseket. Idézet: Kiesett a magyar sportból egy évtized. Hittük: friss szellemû kormány-program alapján végre valódi modernizáció fog megvalósulni. Másként történt, ti. sehogy. Ellenséges pártpolitikákkal, kínos személyi ambíciókkal, és csupán eseményekhez, kandidálásokhoz kötôdve egyengetik a sport ágazatát. A sport romló feltételekkel szenvedi el az átmenetiség és a restrikció bajait. Tesztkérdés: hogy hívják azt, ami OTSB, OTSH, ÁISH, ISM, GYISM, NSH volt egykoron? Tulajdon-neve-sincs vertikum: valami miniszteriális ál-szakállt emlegetnek. Álcának megteszi, valóságnak rémes. Olvasható, hogy generálisan elszúrták a kormányzati struktúrát. Mégsincs hír korrekcióról. Mondanivalóm igazodik a sport legutóbbi négy évnek problematikájához. Két válságágazat találkozását elemzem: a jogrendszerét és a sport-szisztémáét. Mint amikor két szikkadt tehén feji egymást, ám a gazda nem lát túl az istálló falán. Nagy rendszerek kutatójaként a meghatározó dilemmákra összpontosítok. Ezúttal a sport aspektusából nézem a jogot és nem fordítva. A jogrendszer is modernizációs: mennyiségi helyett minôségi változások után kiált. Itthon klasszikus túltermelési válság: joginfláció jellemzô óta érdemi megújulás - az alkotmányos jogállami tételezésen, és az alapjogi deklarálásán kívül - nem történt benne. A jog a politika képlékeny szúróvágó eszköze lett, újra. Sportunk modellezhetetlen hungarikum. Kérdés: vajon olyan-e a sportunk, mint amilyet megengedhetünk magunknak, vagy olyan, amit büntetésként megérdemlünk? Tesztkérdés: mirôl szól a következô pár sor, ami elhangzott nemrég a parlament felsôházi termében? Egy a megreformálatlan társadalmi alrendszerek közül. A régi, államosított és kézivezérelt szisztéma letûnt. Annak helyén végiggondolt, az európai demokráciák trendjeihez hasonló, illeszkedô szisztéma nem képzôdött. Legnagyobb baja finanszírozásának túlhaladott bázisszemlélete és szintenkénti elégtelensége. Nem éri meg senkinek ide generálisan befektetni. Nem arra tart, amerre a világ éle, és nem is arra, amerre az ország közügyeinek zöme halad. Talán mindennek nincs is felismerhetô karaktere. Elemenként: hol itt a pluralizmus, mint korrekt, valós versenyhelyzet és egyenlô mérce? Nincsen demokratikus felelôsség, érdemi számon kérés, leválthatóság sem. Majdnem mindegy, hogy hányan nem fizetnek: egy-milliós adósságért reszkessen az adós, milliárdos tételért sírjon a hitelezô. Nyomokban van e rendszerben a piacgazdaság. Nem jobb a helyzet a jogállamiság dolgában sem. Baj van a sokszereplôs játék összhangjával is. A fair pénzügyek és az átláthatóság alig jellemzi rendünket. Több területen egyszerre van közgazdasági, szakmai, etikai, jogi és irányítási válság. Túlvezérelt struktúránk elavult és sorvad. Érdemi decentralizáció híján vízfejre emlékeztet a rendszer, ami valóságos szellemi központ nélkül ketyeg. Helyzete, perspektívája éve kimunkálatlan, irányítása a politikai széljárást követi. Áttörésre képes, elemeiben egységes, éveken át tervezhetô forrásai, kiszámítható ösztönzôi nincsenek. Pont! Az egészségügyrôl volt szó, de szólhatna a sportról is. Modernizáció ígéretként sem szerepel immár: ehelyett 5 éve sportstratégiát írnak, napi ügyeket adminisztrálnak, pályáztatnak és muszájból új törvényrôl álmodnak. Ám a felmorzsolódó, túlcentralizált szisztémára kár több pénzt adni. Nem volna hatékony, elfolynék. Helyi önkormányzati súlypont-áthelyezést szóba hozni lehet, de központi támasz híján ez is csak jámbor óhaj ben minimálisan 1 %-os sportbüdzsét akartunk, mindenütt. Már elszánás sincs erre nézve. Az önálló minisztérium kérdése önmagától megoldódott. Letûnt, elvitte a megszorítás!? Könnyebb a minisztériumot deregulálni, mint a pótcselekvés sporttörvényeit. Ez is bûn és bûnhôdés: csak itt nem az elkövetô bûnhôdik, hanem a többiek. A magyar közpolitika - ha nem tud valami korszakosat tenni - törvényt álmodik. Pedzegetik, hogy jövôre hozzányúlnak a hatályos sporttörvényhez. Ez lenne a terápia, de hol van elôtte a diagnózis? Minek kell és hányszor lehet még Magyarországra megtorló jellegû sport-törvényeket rákényszeríteni? 1996-ra ez még nem volt jellemzô. Ám aztán 2000-ben és ben már igen. A névadó-szülôk neve - Deutsch Tamásé és Gyurcsány Ferencé - meg tudná tölteni, vagy ki is ürítené a demonstrációk bármelyik helyszínét. A közös szellemi mentor és drákói szövegszerkesztô: Sárközy tanár úr a maga saját(os) fair play hitvallását merevítette paragrafusokba. Bár ne tette volna. Ezt - a cselekvés látszataként - a magyar politikus simán benyalja. Aztán a politikus továbbáll, nekünk meg itt marad a katyvasz. Paragrafus-tenger immár van. Épp csak arra nincsen regula, ami védene minket külhoni nyomásgyakorlástól. A sporttörvény eszménye: mit kötelezô a sport(oló)nak, s a sportszervezetnek tennie, avagy mi minden tilos számára, ha nem akar folyton, mindenért kikapni. Adminisztratív logika, bizalmatlanság, lekezelés mozgatja a bekezdéseket. Akár 50 millió forintos bírságra is számíthat a bûnös klub. 50 milliós, államilag kedvezményezett bevétel, közgazdasági preferencia viszont sincs. Az ekho ernyôje alá sem sikerült bejuttatni a legjobb profi sportolóinkat. Kapott ellenben a hivatásos sport 3 évet. Örüljön, hogy ez számla-moratórium, nem pedig fogház. Ügyeskednek, avagy színlelnek számlás trükköt és minimálbért? Kevesen hiszik el, hogy ebbôl baj lehet. Ettôl a jog önmaga paródiájába fordul. Valami lehetséges, bár tilos? Kedvenceink nem esélyt kapnak, hanem verést, ha kudarc miatt bûnbakot kell találni. Sakkban tartásuk így olcsó és kényelmes. A közmorál, a közbeszéd is rossz. Lassan a sport összes színterén hallani: Egyszerûen senkik vagytok, hej-hej. Ugyanez konszolidáltabban a VIP-páholy környékérôl: Ti lopikáltok, mi meg majd felszámolunk benneteket. A makacsul szintet tartó sikersportágaink kivételével ilyen a közszellem. Csakis a megtorlás papírformájában vagyunk élenjárók. Azt viszont el-elsumákoljuk, ha a mi klubunk vagy spílerünk fut lesre (Athén). Ugyanakkor az, hogy mit kéne távlatosan tenni a sport javára és érdekében: mindig kimarad a törvénybôl. Ugyanezt pl ben Klebersbergék még tudták. Kulcsszó volt: az ország pénzügyeinek rendezése után ezt meg azt teszik, és meg is tették. A mai papírokból nem olvasható ki, hogy a XXI. század kezdetén a testkultúra - mondjuk a kisiskolásoké, vagy az edzôi munka - kinek és mennyire fontos itthon, ha éppen nincsen világverseny? Ritka nívótlan és üres e szempontból az aktuális kormány

11 2006/4 MAGYAR EDZŐ 11 F E L N Ô T T K É P Z É S A S P O R T B A N program. Sportnagyhatalomból hátrálunk a törpe-hatalom felé. Legfôképpen egy távlatos, szerves, európai léptékû modernizációt napirendre vevô, nívós sportpolitika hiányzik. És általa sportbarát közgazdasági, társadalmi és jogi környezet. Mindennek lehetne egy (!) leágazása a jog, mely csokorba gyûjti a sporthoz szükséges specifikus állami normákat, ösztönzôket, közérdekû, elvárható követelményeket, támogató civil megoldásokat, közjogi garanciákat, és jogvédelmi utakat. Volna egy három lábon álló sportpolitika: benne egy jogi, egy közgazdasági és egy szakmaitársadalmi vertikum. A stratégia fedônevû Luca-széke egyelôre nem ilyen. Képletesen, inkább olyan, mint egy sárga tengeralattjáró - repülôgép. Lemaradásunk tényleges és jelképes is. A csúcsok csúcsán a szemléletmód elakadt kb. a múlt század 80-as éveinél. Annak cselekvô felismerése késik, hogy a világ sportját újraszabta - a többi között - a piacgazdaság növekvô fogyasztói igénye és üzleti értékrendje, a megnövekedett életkor és szabadidô, a sportban is megjelent multik globalizált világképe, pénzéhsége, miközben a versengés és a média-háttér behálózta, lefölözi az egész konglomerátumot. Elôbbiekhez társul az Unió 4 alapelve és versenyjoga, amivel még a két avítt csúcsmonopólium, a FIFA és az UEFA sem dacolhat sokáig. Mindezt keretbe foglalja az emberi jogi gondolkodásmód, s vele együtt a jogállamiság. Ez minôségileg más ahhoz képest, mint amit a múlt században a fair play kijelölt. Itthon ezt a kihívást talán érzékelik, de kezelni képtelenek. A jó válasszal, a magyar sport megreformálásával adós a mindenkori állami és szakmai sportirányítás. Inkább egymással foglalkoznak, lásd: MOB-mizéria. Mi defenzívek és provinciálisak maradunk. Ekként a fô folyamatoknak a vesztesei leszünk, s nem csak országunk kicsiny méretei miatt. Legközelebb a modell-váltáshoz az évi parlamenti határozat elfogadásakor voltunk. Akkor még vallottuk, hogy a testkultúra az egyetemes kultúra része, ergo mindkettô viszonyait kb. ugyanúgy kell rendezni. (Lásd: filmtörvény!) Mára a sportba annyi jött át, hogy a lelátók kultúrája tombol és rombol már a köztereken is. Ennek a csôcseléknek kedveskedve rendeznénk foci-ebét, majd olimpiát?! Klubház, pálya és lelátó: similis simile gaudet. A latinból a simlisség könnyen asszociálható. Tizenhárom éve igény és mód kínálkozott arra, hogy a szocialista sportpiramist fokozatosan plurális, polgári szisztéma váltsa fel. A rendszer az átalakítás alatt is - a polgárság meggazdagodásáig, majd sportos önfinanszírozásáig - fejlôdjék. A 90-es évek közepéig a parlamentben 90 % feletti egyetértés vitte elôre a sport ügyeit. Aztán rátenyereltek erre is a pártok. Azóta a fô kérdés, hogy ki szereti jobban a sportot, kibôl mi legyen, hol a pénz és mit, mikor rendezzünk? Akciózik a jobboldal, sután kontráz, hárít a bal. Tanulságos mérlegre tenni az elmúlt 8 évet. Az Orbán kormány szerette, értette, támogatta a sportot? Abszolút mértékben igen! Jó programot írt hozzá, megnôtt a költségvetési támogatás, stadion-rekonstrukciós program indult, új BS épült, lecseréltek mindenkit, akit a régi idôk emberének véltek, minisztériumot kapott a sport stb. De ment-e a túlzó politikai és anyagi befektetés, erôfeszítés által elôbbre a futball, avagy a testkultúra bármelyik szeglete? Valóban azon múlik minden, hogy mennyi a pénz és ki ül a székben? Válasz: alapvetôn nem! A Fidesz-kormány leglátványosabb kudarcát, üresjáratát éppen ott érte el, amit szíve szerint a legfôbbnek tartott: a sportban. Elfolytak a milliárdok, de semmi nem lett jobb tôle - esetleg egy-két, mára elkészült, nyomban elavult stadiont leszámítva. Angol példát emlegettek - akkor és azóta is. A honi és az angol profi-foci egyetlen azonossága a pályán lévô játékosok száma. Késôbb, a dilettáns és ambivalens baloldali kormányzati hozzáállás miatt, a helyzet tovább romlott. Úgy nem akarták folytatni, ahogyan a FIDESZ tette. Más módot, valóságos reformot pedig meg sem kíséreltek. Helyette: csak beszéltek, pl. a jóléti rendszerváltásról, majd kelletlenül pénzt adtak, meg törvénykeztek, végül leépülést engedtek. Provokatív történeti egybevetés jön: a rendszerváltás elôtti sport nagyrészt a bázis-cégek pénzén alapult. Ez a pillér kiesett. Ez kutyaszorító, muszáj adekvát módon stratégiailag reagálni rá. 1) A FIDESZ állami költségvetésbôl próbálta a rést betömni. Csakis önmagában, s a centralizált módban hitt. Annyi pénz azonban a számtanpéldában sincs. Ez tuti bukás. 2) A baloldal viszont a kérdésfeltevésig sem jutott el: ti., hogy van-e értelme és esélye a sportbüdzsé bázis-rését decentralizáltan betömni? Lett volna két út: A és B terv. A-terv: fenntartható fejlôdés, jobbára közvetett és kis részben közvetlen finanszírozással, mert kell legalább egy sikerágazat, s általa 8-10 olimpiai arany. B-terv: mindez nem fontos, visszább veszünk, másutt van égetô szükség. Majd egyszer a polgári fizetés ad lóvét a család, a gyerek sportjára is, aztán ha lesz 1-2 arany, akkor szüret, ha nem, hát nem. Választható sportpolitika ez is, csak éppen a nem-döntés - a legrosszabb döntés. Ez még nagyobb kudarc. C-terv következett ui., válasz híján passzoltak. Évtizedekre szóló elhatározás helyett - a kérdést megkerülve - ún. sport-stratégiát, meg jogot írni nem fair. Következtetések: a sport, például a futball majomszeretete semmire sem elég és nem is mentség. Othello is szerette Desdemónát. Ugyanakkor baj az, ha a kényeztetés, majd a hálátlanság érzete átcsap büntetésbe. Amilyen a rossz szülô meghasonlása, aki mindent megadott, mégis hiába várt hálát! Ám cukor és korbács elv szerint országos közügy nem jut elôre. A drákói jog nem rendet szül, hanem többé-kevésbé jogos ellenállást. A jogi alaphoz sportetikai alap is tartoznék. A rendszert nem paragrafus áradattal, hanem csak a maga egészében, fentrôl lefelé lehet jobbá tenni. Ám ha fent defenzív viszonyok képzôdnek, lent is megáll, kiürül a reform-szellem. Mely utóbbi néhány sportember áldozatvállalásának függvénye: pl. Bakonyi Tibor, néhai Budai Péter, Hajdú Péter. Sportközállapotainkban a tudatos elôrehaladásnak kevés jele látszik. Szurkolói szemlélettel, nosztalgikus múltba merengéssel nem szabadna hozzányúlni a sport - autonóm, s még ma is nagyrészt önszabályozó - normatív szisztémájához. Vessenek egy pillantást a MOB vagy az FTC szerencsétlenkedéseire, ha alapszabály, modernizáció, vállalkozás, a jog és a felelôsség, vagy a demokratizmus kerül szóba. Pedig adódnék 0-kilóméterkô a modernizációhoz. A magyar Alkotmány 70/D így szól: A Magyar Köztársaság területén élôknek joguk van a lehetô legmagasabb szintû testi és lelki egészséghez. Ezt a jogot a Magyar Köztársaság...a rendszeres testedzés biztosításával...valósítja meg. Elkerülhetetlen a rangsorolás: párszáz elkényeztetett profi zsebét kell-e még jobban megtömni, vagy gyermekeink fejlôdése és egészsége az elsô. Évtized állt rendelkezésre eldöntenünk: mit kezdünk ezzel az alaptörvényi szabállyal. Majdnem sikerült kideregulálni. Lehetne fogódzó az EU tervezett alkotmányos szerzôdése is. 4/III/182. cikk: Az Unió a sportnak a társadalomban és a nevelésben betöltött szerepére tekintettel hozzájárul az európai sport elômozdításához. (2) Az Unió fellépésének célja a sport európai dimenzióinak fejlesztése a versenyek tisztaságának és a sportszervezetek közötti együttmûködésnek az elômozdítása, illetve a sportolók, különösen a fiatal sportolók fizikai és szellemi épségének védelme révén. A Konvent tervezete augusztu-

12 12 MAGYAR EDZŐ 2006/4 F E L N Ô T T K É P Z É S A S P O R T B A N sa óta magyar nyelven is ismert. Hazánk hozzá a megerôsítését megadta. Vajon az alapmûbôl honi lebontás, egységes világos cselekvési program született? Semmi ilyennek nincs nyoma. Lehetett és kellett volna itthon aprópénzre váltani mindezt. Kijelölve, hogy mi ebbôl, ill. ennek mentén a törvényi tennivaló, mi megerôsítendô állami-önkormányzati kötelezettség, és mi olyan stratégiai államcél, amit év alatt váltunk valóra. EU-s bázisról is indulhatott volna a sport modernizációs projektje. Ha ügyesek volnánk, közösségi pénzt is lehetne a konkrét célok, akciók mögé kérni, tenni. Menjünk vissza egy pillanatra 1989-ig. Megszületett a többpártrendszert, és a valódi civil társadalmat elindító egyesülési jogi törvény. Az állami sportvezetés kereste benne a sportsajátosságokat, de még inkább önön beavatkozási lehetôségeit. (Nem találta meg mindmáig.) Zavarta a nagy szabadság, s az, hogy még az állami törvényességi felügyelet sem az övé. Hogy lehet így majd ezeket irányítani? - hangzott a kabinetkérdés. Rossz a kérdés! Ám a jó válasz: lehet célokat elérni, de másként, mint korábban. Toleránsan, közvetve, jogi, közgazdasági és együttmûködési formák révén. Paternalizmus és politikai rátenyerelés nélkül. A régi dirigálás helyébe ui. modern, többcsatornás finanszírozás, partneri kapcsolattartás, a szervezeti támogatás helyébe pedig zömmel tevékenység-finanszírozás léphetne. A társadalmi alapon, autonóm felelôsséggel, jogállami és piacgazdasági keretek közt mûködô, plurális sport-rendszer gyökeresen új irányító szerepfelfogást követelne meg. Mivel erre megy az ország, a sport sem mehet másfelé. Ám a sport-adminisztráció - nem csak a szakállamtitkárság - a XX. század utolsó 20 évének, nem pedig a XXI. század Európájának elveit, mintáit követi. Nem jut vele sokra, ölhet bele akármennyi pénzt. Az alapvetô kontúrok után csak egy, szemléltetô sportos és jogi közügy áttekintésére maradt idô. Ez a doppingszankcionálás modern jogi piramisa, új koordináta rendszere, egyben a sport külsô jogi megközelítésének modellje. A dopping-jog ma állatorvosi tanló: rajta mindenféle betegség megtalálható. A változás rezüméje így összegezhetô: hibás, aki csak bétékáznék. A Btk. az ultima ráció, sôt, vele próbálkozni még a végsô esetben is csak jogállami módon szabad. 1-3 év börtön nem lehet tipikus élethelyzet penitenciája. Differenciált megoldás visz elôre - a mostani holtpontról. Keretek: általában a sima, mondhatni normál önpusztítás nem büntethetô. Speciális büntetôjogi fenyegetettség, direkt Btk-tényállás ez idô szerint nem áll fenn. Helytálló Dr. Kiss Gergô László következtetése: a Btk ban jelölt Visszaélés ártalmas közfogyasztási cikkel (mely a kódex közegészségügy elleni bûncselekményeinek része) elvileg kiterjedhet a pirulák, ún. táplálék-kiegészítôk, izomnövesztôk stb. forgalmára is. Ez a veszélyes gyakorlat fôként a kondi-termek, fitnesz-szalonok mindennapjaiban tapasztalható. Aki szerrel gyúr, alapesetben magának okoz kárt. Jogilag kb. olyan mérték szerint, mint a dohányos. A jog ezt döntôen mások, a passzív dohányosok védelme okán korlátozza, de pl. nem fûz hozzá tb-jogkövetkezményt. Ez adhat elvi analógiát. Ha valaki beteg nem lévén, izmai turbósítása végett kér olyan tb-támogatott szert, ami nem illetné meg, ezért a recepttel visszaélô felel, ám a szer beszedôjének felelôssége kétséges. Esetleg közvetetten, okirat-hamisításért lehet ôt megfogni. Ha illegálisan terjesztett szer forgalmazásába kapcsolódik be az egyén, tudván azt, hogy az áru nem frankó, orgazdaság címén felel. Jól tenné a sport-színtér gazdája, ha a házirend részeként, szerzôdési feltételként kikötné, hogy objektumában doppingolni tilos. Az ui. a látogatásra szóló szerzôdés felmondásával jár, pénz visszafizetése nélkül. Ez jogszerû korlátozás volna. A Btk. különös részének több paragrafusa ad regulát arra nézve, ha más, fôként kiskorú személy egészségét rontaná a kokszolás (kiskorú veszélyeztetése, testi sértés), vagy ha a tett jogtalan haszonszerzés végett, károkozással - csalásként valósult meg. A Btk. szerint nem csak nyilvánvaló, kétkezi tettes van, hanem vele azonos súlyú felelôsséget viselô társtettes, felbujtó, fizikai vagy pszichikai bûnsegéd, sôt a történtek után aktívan falazó bûnpártoló is. Hol vannak ôk? Még leginkább az önmagát kokszoló enyhíthet tettén, viszont a bûnös háttér, ha feltárnák, nem úszhatná meg. Mesebeszéd, hogy nem lehetett feltárni a bûnös visszaélést. Elôírás után alkalmazhatók a technika mai lehetôségei: a vérvétel kimondható az ittas vezetés mintájára, az idegen minta kiszûrhetô DNS-mintavételével. A megalapozott gyanúhoz szükséges információ begyûjtése szakmai rutin-feladat, pl. magánnyomozó által, de nincs rá igény. A hatékony lépések zöme nem feltétlenül igényel közhatalmi jogalkotást. Ha a versenykiírás mindezt feltételül tartalmazza, nem indul(hat) az, akinek ez zsenánt. A törvényi minimumnál többet, önkéntes alávetéssel, szerzôdéssel ki lehet mondani, majd be lehet vasalni. A tiltott teljesítmény-fokozásban részt vevô sportoló általában több civil jogviszony keretében sportol (egyesületben, sportvállalkozásban, válogatott keretben, stb.). Szerzôdések hálója övezi a felkészülését és szereplését. Mindezekben cizelláltan benne van a dopping-mentes felkészülés, sôt a teljes kontroll-alávetés fogadalma. Lebukás esetén, szerzôdésszegés címén tôle az utolsó fürdôpapucsig vissza lehetne követelni minden ráfordítást és költséget. Sôt a cég imidzsének sérelme folytán a vétkes még teljes kártérítéssel is tartoznék. Ám a valóságban senki sem megy ennek elébe, vagy utána. Amíg ez meg nem változik, kár bármi máson merengeni. E magánjogi felelôsség lehet szerzôdésbôl eredô, továbbá szerzôdésen kívüli is (utóbbi pl. a szerrel kereskedôké). Munkajogi felelôsség dolga is, ha valaki munkaviszony keretében vétett (ilyenek a profi sportolók). Végül, adódnék sporttörvény szerinti sportfegyelmi elmarasztalás is, miután a sporttörvény széles körben adna módot személy és szervezet megbüntetésére, ha a honi jog hatálya egyértelmûen igazolható. Sajnos, az amúgy korszerû rendelet éppen a legnagyobb világversenyek dopping-deliktumait nem sorolja önmaga hatálya alá: így egy inci-finci háztömbkörüli verseny dopping-védett, míg egy olimpia e szempontból senki földje?! Tévhit, hogy egy bûnért csak egy és egyféle felelôsségre vonás lehetséges: épp a sport az, ahol ez nem így van. Életszerû lehetne, hogy a vétkest klubja kizárja, a szövetség eltiltja, az ösztöndíját, kedvezményeit megvonják, a világversenyre való felkészülés juttatásait visszafizettetik vele, sôt esetleg még a fôiskola vagy a munkáltatója is méltatlanná válást állapít meg, s kirúgja. Az elemi rendcsinálást, a Btk. nélküli zéró toleranciát így kezdeném. Ha ez sem használ, jöhet az erôteljesebb fokozat. A sportban a jog alacsony hatékonysággal segíti rendet tartani. Fô baj mégsem a jogalkotással, hanem a jog betartásával és betartatásával van. Keveset kockáztat, aki törvénysértôen keres kiutat. Amíg ez ellen csak az egy-két jogász ágál, marad minden a régiben. Végszóként: a közös hozzáállásban kellene elsôként megújulni. Ezt jelzi egy friss, elrettentô példa. A legutóbbi MOB-választás után gyôzködte egymást két sportman. Egy hajóban evezünk, Öreg. Az igaz, de más és más kikötôbe mennénk! A jog is akkor segít, ha legalább a kötelezô minimumot és egymást tiszteljük. Erre jó alkalom ez a mai, ünnepi fórum. Kolláth György

13 2006/4 MAGYAR EDZŐ 13 F E L N Ô T T K É P Z É S A S P O R T B A N Térjünk most már a lényegre, miként lehet összegezni a szakma és a médiák jelenlegi állapotait. A viszonyok, ki is vitatná, meglehetôsen zavarosak, a helyzet áldatlan itt is-ott is - ha nem is teljesen kilátástalan. A mai körülmények természetesen egy hosszú, immár másfél évtizedes hullámzó és jobbára zaklatott folyamat eredményeként alakultak ki. A leginkább lehangoló pedig az egészben az, hogy mind a sportszakma, mind pedig a médiák állapota törvényszerûen tükrözi a társadalom egészében zajló történéseket, fejleményeket a gondok nem önmagukban léteznek. Ha csak azt említjük jelenségként, ami mondjuk a labdarúgó bajnokság közvetítései körül kialakult a közszolgálati és a kereskedelmi televíziók jóvoltából, vagy éppenséggel riporteri igényességgel vesszük vizsgálat alá az idei vb-közvetítéseket, nyomban érzékeljük a szakmai és egyéb gondokat. Említhetnénk azt a gazdasági-finanszírozási válság-gubancot, amellyel szinte reménytelen harcot vív az egyik legpatinásabb klubunk, a Ferencváros egyáltalán nem egyedi példaként, ugye Távol áll tôlem, hogy politikai szándékkal elemezzem a rendszerváltás óta tapasztalt kormányzati intézkedéseket, s azt az utat, amit országunk megtett. A testkultúra ügyeitôl azonban nem tekinthetünk el, s benne a sport szakma súlyos nehézségeitôl sem. Elôkelô hagyományaink, a problémák dacára mutatott kiváló nemzetközi eredményeink sem bizonyultak elégséges és meggyôzô érvnek a politikai döntéshozók számára ahhoz, hogy véleményem szerint - a szavakban kétségkívül mindig is megmutatkozó rokonszenvükön túl érdemi intézkedéseket tegyenek, jelentôségének megfelelô helyre tegyék a sportot. Születhetett hangzatos országgyûlési határozat 1993-ban, léphetett hatályba sporttörvény 1996-ban, következhettek Szakma és média Ha pusztán egyszerû, tömör, mondjuk magyarázatok nélküli tényállás közlése lenne az írás célja, akkor egyetlen rövid mondatban kifejezhetném: Szakma és média mindkettô bajban van. De hát ennél persze többrôl van szó: okokról, miértekrôl, jelenségekrôl, magyarázatokról, elvárásainkról. Bevezetés gyanánt mindjárt elnézést is kell kérnem, mert a késôbbiekben helyenként hivatkozom majd magamra. Mentségemre szolgáljon ellenben, hogy ezt nem az öntömjénezés okán teszem, hanem elôrehaladott korom, tapintatosabban fogalmazva, gazdag tapasztalataim miatt. Életem utóbbi negyvenöt évében komoly skizofréniával éltem ugyanis együtt: többnyire párhuzamosan gyakoroltam az újságírói és az edzôi- illetve sportvezetôi hivatást a legkülönbözôbb szinteken itthon és külföldön egyaránt -, s ez a sajátos életforma idônként az említett elfoglaltságok közötti olykor elkerülhetetlen érdekellentétek különleges dilemmáival szembesített. azután idôrôl-idôre különféle módosítások, az állami felelôsségvállalást a költségvetési-, adó- oktatási, szerencsejáték, meg egyéb törvények, egészségügyi rendeletek, stb. mégsem tükrözték elvárható mértékben. A valóságos elkötelezettség, a hosszú távú határozott rendezés mind a mai napig várat magára, s közben kimondatlanul is az az egyébiránt elfogadhatatlan, az európai sportnormáktól távoli felfogás érzékelhetô, miszerint az állam kivonul a sportból. Nem óhajtok statisztikákkal senkit untatni, de jól tudjuk, milyen csökkenés jelzi a politika közönyét a sport dolgai iránt, amely megnyilvánul az egyesületek, a szakosztályok számának visszaesésében, az utánpótlás-nevelés hanyatlásában, s ami a számunkra a legfájdalmasabb, a szakmát képviselô edzôi gárda elvándorlásában, anyagi és erkölcsi megbecsülésének hiányáról, tekintélyvesztésérôl. Idô és terjedelem hiányában nem óhajtok ennél bôvebben a témában elmélyedni, legfeljebb még csupán azt fûzném hozzá, hogy a kilátások jóllehet javíthatatlanul optimista vagyok nem kecsegtetnek gyors és hatékony megoldással. Tartózkodásom okául csak két tényezôt említek. Az egyik: a választásokat követô, a kormányzati struktúrát érintô módosítások következtében megszûnt az országos hatáskörû Nemzeti Sporthivatal, s az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium kötelékében mûködô szakállamtitkárság lépett a helyébe. A hivatalt felügyelô miniszter jó szándékát, sportszeretetét kétségbe nem vonva, s az új, sportot értô, ambiciózus államtitkár elkötelezettségét, rátermettségét ismerve sem lehetünk bizakodóak a nyilvánvaló lefokozás tényétôl, annál is kevésbé, mert az Európa Uniós konvergencia terv költségvetési megszorításokat ró ránk, s ez alól nyilvánvalóan a sporttámogatások sem jelentenek kivételt. A szigorúan vett szakmától egy kérdéssel forduljunk most más irányba! A kapcsolódó kérdés így hangzik: mit tehet mindebben a média? Mit várhat el tôle a sportszakma? A kölcsönös érdekek alapján nagyon is sokat. Miért?... Vegyük alapul a válasz megvilágítása érdekében a nyári olimpiai játékokat. A berlini olimpiai játékok idején, 1936-ban már kísérleti tévéadásokat láthattak széles kivetítôn a német fôváros több tágas terén. Melbourne-ben folytatódtak ban a kísérletek, s az elsô valóságos közvetítésekre 1960-ban került sor Rómából. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság jólétét ezt követôen ugrásszerû javulással mindenek elôtt a televíziós bevételek biztosították, benne a szolidaritási és egyéb fejlesztési programok finanszírozásával, a szervezet korszerûsítésével, a játékok állandó továbbfejlesztésével. A CBS amerikai tévé társaság ban mindössze dollárt fizetett a közvetítési jogér (Európában 18 ország tévéje vette át az adást). A televízió jelentôségét pontosan lemérhetjük, ha a nyári játékok közvetítései jogáért az egyszerûség kedvéért csak az Egyesült Államok csatornái által kifizetett díjakat vetjük össze: 1972, München 7.5 millió dollár. 1976, Montreal 25 millió. 1980, Moszkva 85 millió, 1984, Los Angeles 225, 1988, Szöul 300, 1992, Barcelona 401, 1996 Atlanta - 456, 2000 Sydney 705, Athén 793, 2008 Peking 894 millió dollár A fejlôdés távlatai szinte beláthatatlanok! Pekingben talán már mobil telefonon is láthatjuk az eseményeket, s következô lépésként otthonunkban az interneten is kísérhetjük az eseményeket. Mindebbôl a következtetés lényege: az, hogy az olimpizmus mennyire hatékony, milyen méretekben hódít, mennyire tartós, ez meghatározó mértékben a médiától függ itt most a tévét említettem, de ehhez hasonló a rádió, és az írott sajtó hatása is tehát a sportújságíróktól, pontosabban attól, hogy a média munkásai milyen meggyôzô erôvel, hittel, szakértelemmel végzik népszerûsítô tevékenységüket. Az olimpiai mozgalomnak átvitt értelemben általában a sportnak elengedhetetlenül szüksége van a médiára, mert hiszen a széleskörû érdeklôdés, nyilvánosság nélkül nem létezik népszerûség, siker erkölcsi és anyagi egyaránt, ami pedig elengedhetetlen feltétele a további fejlôdésnek.

14 14 MAGYAR EDZŐ 2006/4 F E L N Ô T T K É P Z É S A S P O R T B A N Éppen így viszont: a médiának is elemi szükséglete az ezernyi érdekességgel, látványossággal színesen zajló, elragadó élményekben gazdag sportvilág, mint vonzó tárgy, téma, kiapadhatatlan sztoribánya. Elengedhetetlen és ráadásul olcsó, szerény befektetéssel járó kellék, némi túlzással hiszen a sportmédia ebbôl él, táplálkozik - létszükséglete. Ennél a pontnál a széleskörû népszerûsítés hatásainál további egyszerû fejtegetés révén megállapítható, hogy a média által felkarolt események, illetve az általuk keltett érdeklôdés ereje határozzák meg reklámerôt is. Ha már az olimpiai mozgalmat említettük: a televíziós szerzôdések és a világ minden sarkába eljutó közvetítések hatalmas vonzerôvel mozgósították a legnagyobb üzleti vállalkozásokat, nemzetközi mamut cégeket. Ezeket gyûjtötte azután össze tôl kezdôdôen - négyévenként megújítandó exkluzív marketing-szerzôdésekkel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, az úgynevezett TOP (The Olympic Partners) program keretei között, amely gyakorlatilag azt jelenti, hogy a mintegy világcég évente tíz-húsz millió dollár közötti szponzori összeggel támogatja az ötkarikás mozgalmat. A négyévenkénti ciklusokkal egyre feljebb kúszó bevételi spirál egyre és egyre feljebb kúszik az egekbe. Beszéljünk most arról, miként mûködik hazánkban a sport média, valamint vegyük sorra elvárásainkat is képviselôitôl. Nehéz problémákkal kell szembe néznünk. A körülmények alapvetôen változtak meg ebben a tekintetben is a rendszerváltással. Azt megelôzôen bár semmiféle nosztalgiát nem érzek a Kádár korszak iránt különösképpen a nemzetközi kirakatban kitehetô versenysport (politikai - ideológiai okokból is) kiemelt jelentôséggel bírt, s mint ilyen, megkülönböztetett anyagi és erkölcsi támogatásban részesült, társadalma jelentôs kedvezményekhez jutott, elismerést kapott és megbecsülést élvezett. A politikai és gazdasági szempontokból sematikus, egyszínû és unalmas sajtó a sport vonatkozásában szintén megkülönböztetett szerepet játszott, s alapvetô követelményként érvényesült a minôségi munka. Ennek illusztrálására csupán néhány - mindennél meggyôzôbb bizonyítékkal szolgáló nevet említek: Rádió Szepesi György. Televízió Vitray Tamás. Napilapok: Népszabadság Lukács László, majd Szabó Ferenc, Népszava Vándor Kálmán, Magyar Nemzet Zsolt Róbert. A kifejezett sportsajtóban Peterdi Pál, s az élô sportból érkezett további nagyágyúk közül a sokszoros Európa-bajnok evezôsnô, Papp Kornélia, a válogatott vívó Dávid Sándor, a kosaras Borbély Pál Nem sorolom tovább. Valamennyien a sport elhivatott, tehetséges, az írott és elektronikus média hallatlanul magas színvonalú képviselôi, akiknek nyomában az újabb, fiatalabb nemzedék cseperedett fel, olyanok, akik közül többeknek a mai médiában vezetô-irányító szerepük van. Ez igaz, de ezzel együtt az is, hogy az utóbbi tizenöt év alatt az új viszonyok adta lehetôségekkel élve alapvetôen változtak meg a média viszonyok. Elôtte szinte elképzelhetetlen módon növekedett a kereskedelmi televíziós csatornák száma, ide értve a helyi, körzeti, kerületi és egyéb adókat, hasonló módon szaporodott a rádióállomások száma, s az írott sajtó térségeiben szintén rendkívüli a szaporulat országos és helyi érdekeltségû lapok tekintetében egyaránt. Elvben a szélesedô-élesedô versenyhelyzetben mint a gazdasági életben a minôségnek kellene meghatároznia az erôviszonyokat. A média esetében ellenben legalábbis egyelôre a hirtelen növekedés okozta felhígulással, színvonal csökkenéssel állunk szemben. Ráadásul ez, úgy tûnik, a tulajdonosokat nemigen zavarja. A bevezetôben említettem életem 45 évét, amit kisebb kitérôkkel a média köreiben éltem le. Evidens, hogy egyfelôl elvbôl a saját fészkembe - esetleges rossz tapasztalataim dacára - nem óhajtok belepiszkolni. Másfelôl számos esetben, úgy vélem, teljesen hatástalan lenne a kritikám, fiatal kollégáim közül sokan tapasztalataim alapján talán meg sem értenék bírálataimat, kifogásaimat, mert merôben mást vallanak a média munkáról, a sportról. Nem csupán az ô hibájuk, de tény, hogy a jelenleg kialakult körülmények távolról sem ideálisak a hivatás nemes és igaz megközelítéséhez és gyakorlásához. Ehelyett megelégszem azzal, hogy néhány mondat erejéig megpróbáljam összefoglalni azokat az elvárásokat, amelyek egy régi vágású, e tekintetben kétség kívül konzervatívnak tekinthetô, s a gyakorlati sportban is jártas tollforgató fogalmazhat meg a teljesség igénye nélkül: Meggyôzôdésem, hogy az egyik vezetô elvnek a sport ügyeinek intézésében a következôt szükséges elfogadnunk az olimpiai charta szellemében: A sport nem ismer semmiféle diszkriminációt, nem tûrhet meg semmiféle megosztottságot, politikai befolyást. Vitathatatlanul éppen olyan nemzeti ügy, mint a kultúra maga - amelynek elemi része - vagy a honvédelem, az egészségügy. Ebbôl következôen párt-semleges terület, támogatásának tehát egységet kell élveznie. A médiától elvárható a sport érdekeinek mindenkori és következetes védelme, értékeinek megóvása. Természeténél fogva a sportról adott tájékoztatás következetességet, tudatosságot, rendszerességet követel. A sport népszerûsítése elsôdleges kötelesség, ennek következtében szélesedik iránta az érdeklôdés, amelynek egy további következménye a sport reklámerejének erôsítése, eseményeinek eladhatósága, közvetve tehát a mûködéséhez és a továbbfejlesztéshez szükséges anyagi lehetôségek biztosítása, illetve bôvítése. Elkötelezettsége révén a sportmédiának kötelessége élni a sport sokrétû érdekvédelmében a bírálat eszközével, amely objektív és tárgyilagos megközelítést kíván. A sport médiában dolgozni megkülönböztetett lehetôség, sajátos életforma, amely kifogástalan szakmai felkészültséget, céltudatosságot, elhivatottságot, befolyás mentes tárgyilagosságot követel. Az alkalmasság elemi követelménye a nyelv tökéletes ismerete, ápolása, a mindennapos tájékozódás, valamint szolidáris kollegialitás az egyéni törekvésekben. Megjegyezhetném minderre: többek között. Summázatul álljon itt egy tömör ajánlás a CBS amerikai televízió talán leghíresebb szerkesztô riporterétôl, Adward R. Murrow-tól: Hogy meggyôzôek legyünk - hihetônek kell lennünk. Hogy hihetôek legyünk - hitelt érdemlônek kell lennünk. Hogy hitelt érdemlôk legyünk az igazat kell mondanunk! Gallov Rezsô

15 2006/4 MAGYAR EDZŐ 15 F E L N Ô T T K É P Z É S A S P O R T B A N Sportsérülések megelôzése Berkes István Országos Sportegészségügyi Intézet, Budapest foig@osei.hu A sportsérüléseket teljesen kiküszöbölni nem lehet. Nagy részük azonban megelôzhetô, s ennek érdekében tevékenykedni minden sportszakember egyik legfontosabb feladata. A sportolók sérülései nem csak a teljesítményt befolyásolják, hanem jelentôs szociális és gazdasági problémát is jelentenek. A sérülések kezelési költségei hatalmas összegeket emésztenek fel, és még nem is tartalmazzák a munkából és a versenyekrôl való hiányzásból származó károkat. A különféle kutatások arra a következtetésre jutottak, hogy a sérülésszám jelentôsen csökkenthetô a prevenció eszközeivel. A sokféle sérülése és rizikótényezô miatt a megelôzésnek komplexnek kell lennie, és nyilvánvalóan olyan módszerekre van szükség, amelyek minden szinten könnyen alkalmazhatók. A tudományos bizonyítékok ellenére elmondhatjuk, hogy a prevenciós módszerek sajnos nem képezik az edzésmunka integráns részét. Nyilvánvalóan hatalmas különbségek vannak az amatôr csapatok és a nagy profi klubok igényei, edzéskörülményei és anyagi lehetôségei között, és nagyon eltérôek az egyes országok adottságai. Mindennek ellenére azonban stratégiai cél annak elérése, hogy a prevenciós módszerek egyre inkább képezzék a sport részét. A sportsérülések megelôzése legszakszerûbben az ún. 4- lépéses módszerrel lehetséges: 1. A sportsérülések gyakoriságának meghatározása (kockázatbecslés). 2. A lehetséges rizikófaktorok és mechanizmusok meghatározása (rizikóbecslés). 3. A megelôzô intézkedések bevezetése, amelyek valószínûsíthetôen csökkentik a sérülések kockázatát és súlyosságát (kockázatcsökkentés). 4. A megelôzô intézkedések hatékonyságának megállapítása a sérülések gyakoriságának újraértékelésével (újraértékelés). Elsô lépés A sportsérülések gyakoriságának meghatározása - kockázatbecslés Nagyon fontos lenne standardizált definíciókat használni a sérülések incidenciájának megállapításakor. A sérülés incidenciája azt mutatja, hogy hány sérülés következett be egy bizonyos expozíciós idô alatt. Rendszerint 1000 játékórára vetítik a sérülések gyakoriságát. A standardizált változók, és a kellôen részletezett epidemiológiai adatok hiánya megakadályozza, hogy valós, bizonyítékokon alapuló eredményeket kapjunk. Ez képezi a legfôbb akadályát a különbözô vizsgálatok összehasonlíthatóságának. Tisztában kell lenni azzal is, hogy bármely alkalmazott módszer mindig a tanulmányban szereplô mintán a leghatékonyabb. Ezért hasonló eredményeket csak az intervenciós csoporthoz hasonló körülmények mellett várhatunk. Fontos tehát számításba venni, hogy az adott prevenciós módszert milyen csoportoknál, csapatoknál vezetjük be. Második lépés A lehetséges rizikófaktorok és etiopathomechanizmusok meghatározása - rizikóbecslés A legtöbb sérülés általában multifaktoriális, azaz a sérülés több hatás eredôje. A legtöbb rizikófaktor nem csak egy-egy sérüléstípushoz társítható és nagyon sokfélék lehetnek. Ezért fontos, hogy meghatározzuk a különbözô belsô (intrinsic) és külsô (extrinsic) rizikótényezôket és azok kölcsönhatását. A sportsérülésekre hajlamosító tényezôk két csoportra: belsô és külsô rizikótényezôkre oszthatók. A belsô rizikófaktorok közé a személyes tényezôk: az egyén testi (anatómiai, élettani), lelki és pszichoszociális tulajdonságai tartoznak. A külsô rizikófaktorokhoz pedig az adott sportból adódó kockázati tényezôk (sportági sajátosságok, szabályok, edzésterhelés, versenyzés szintje, körülményei), a sportkörnyezet (színhely, talaj, idôjárás, nap-, évszak), a sporteszközök, valamint a sportoló szociális körülményei (táplálkozás, szülô, edzô, orvos) sorolhatók. Belsô rizikótényezôk Testi tulajdonságok Nem, életkor A nem (férfi vagy nô), az életkor (öreg vagy fiatal) és a foglalkozás (aktív vagy ülô) sérülésre hajlamosító tényezôként szerepelhetnek. Nôi kosárlabdázók például 6-8-szor gyakrabban szenvednek térdízületi elülsô keresztszalag-sérüléseket, mint férfiak. Az öregedési folyamatok növelik a krónikus sérülésekre való hajlamot. Testalkat A sérülés létrejöttében szerepet játszhat a sportoló alkata, vagyis az egyén öröklött és szerzett alapvetô tulajdonságainak összessége A testi felépítés jellege bizonyos sportágak ûzésére predesztinál, vagy éppen alkalmatlanná tesz. Az alkat fogalmához természetesen hozzátartoznak a pszichés tulajdonságok is. Bár egyes testalkati összetevôk (testmagasság, testsúly, testzsír-százalék) és az akut sérülések között nem bizonyítható szignifikáns statisztikai összefüggés, az elhízás azonban minden bizonnyal kapcsolatba hozható ezek gyakoribb elôfordulásával. Állóképesség, izomerô A nem megfelelô állóképesség (fôleg nôk esetében) hajlamosít sérülésre. A sportban nagyon elterjedt az nézet, miszerint az erôs sportolók jobb versenyzôk és kevesebbszer sérülnek. Ezzel szemben a tapasztalat azt mutatja, hogy az erôsebb és gyorsabb sportolók gyakrabban szenvednek akut sérülést. Ugyanis a nagyobb dinamikus erôvel bíró egyének a sportolás közben nagyobb kinetikus csúcsterhelést érnek el, aminek következtében az akut sérülések fokozott veszélyének vannak kitéve. Az akut sportsérülésekkel kapcsolatos veszélyeket tekintve fontos a gyors és a lassú izomerô megkülönböztetése, mivel a gyors, vagyis a dinamikus erô rizikótényezônek, míg a mozgató szervrendszerre stabilizáló hatással bíró lassú, vagyis statikus erô protektív faktornak látszik. Ügyesség, mozgáskoordináció Az ügyesség hiánya és a rossz technika növelik a sérülés veszélyét. A kezdô sportolók illetve versenyzôk, akik nyilvánvalóan kevésbé felkészültek és ügyetlenebbek, többször sérülnek, mint a tapasztaltabb társaik. A sportspecifikus ügyesség alacsonyabb szintjén állók a koordinációs képesség hiánya következtében, míg a sportspecifikus ügyesség magasabb szintjén lévôk a szükséges koncentrációs képesség hiányában vagy a nagy rizikóvállalás miatt többször szenvednek sérülést. A mozgáskoordináció az egyensúlyér-

16 16 MAGYAR EDZŐ 2006/4 F E L N Ô T T K É P Z É S A SP O R T B A N zéket igénylô sportágakban (pl. torna) játszik fontos szerepet. Szalaglazaság, ízületi instabilitás Míg a laza szalagrendszer és az ízületi hipermobilitás a rándulásokra, ficamokra csak hajlamosít, addig az ízületi instabilitás egyértelmûen prediszponál ficamokra. A fokozott hajlékonyság és bizonyos típusú sérülések társulása - egyértelmû definíciók, valamint egységes kiértékelô technikák hiányában - csak feltételezhetô. Kötött izomzat Bár az izomfeszesség és az izomszakadások összefüggését statisztikailag ez idáig nem sikerült egyértelmûen bizonyítani, mégis úgy tûnik, hogy a feszes izomzat is hajlamosíthat szakadásokra. A túl feszes lábszárizomzat amely a láb supinalt helyzetében felelôs a talajjal való érintkezésért fokozza a bokaficam veszélyét. Ez magyarázhatja a lábszárizomzat stretching-jének és erôsítésének, valamint a láb kedvezôtlen helyzetét a talajra érkezéskor korrigáló preventív taping -nek a prevenciós hatását a bokaficamok megelôzésében. A fiziológiás mozgáshatárokon belüli izomflexibilitás nem látszik járulékos rizikótényezônek. Az alsó végtagok tengelyeltérései A különbözô csontrendszeri anomáliák vagy tengelyeltérések, amelyek a mindennapi életben nem okoznak panaszokat, a fizikai aktivitással járó fokozott terhelés során kóros elváltozásokat válthatnak ki a mozgatórendszerben. Az egyes anatómiai eltérések (pl. femoralis anteversio, genu varum, tibialis torsio, tibia vara, végtaghossz-különbség) funkciózavarokat és túlterheléses ártalmakat okozhatnak. A fiatal sportolók térdkalács körüli anatómiai elváltozásai (a térd fokozott Q-szöge, fokozott patella-mobilitás, lateralis hyperpressio) az ízületi porcfelszín elváltozásaihoz (patella chondromalacia) és instabilitásos panaszokhoz (patella luxatio) vezethetnek. A különbözô láb abnormitások (fokozott pronatio) a tibia túlterheléses sérüléseit okozhatják. A pes cavus Achilles-ín problémákra vagy plantaris fascitis-re hajlamosíthat. Korábbi sérülések Nagymértékben hozzájárulnak a sérülések ismétlôdéséhez. Különösen gyakoriak az újrasérülések ficamok után, amit elsôsorban a perzisztáló instabilitás magyarázathat, de a propriocepció zavara és az izomgyengeség is lehet az oka. Lelki és pszichoszociális tulajdonságok A személyiségi tulajdonságok is kapcsolatban lehetnek a sérülési hajlammal. A sportolókat fokozott sérülésveszélynek kitevô jellemzô tulajdonságok közé sorolható például az óvatosság hiánya, vagy az aggodalom alacsony szintje, amelyek fokozott rizikóvállaló viselkedésmódot eredményeznek. Bizonyos pszichológiai tulajdonságok (extroverzió, acting-out viselkedési mód) ismétlôdô balesetekhez vezethetnek. A nagyfokú szorongás ugyancsak megzavarhatja a sportolók koncentrációját és növelheti sérülések valószínûségét. Más tényezôk szerepe, mint például az emocionális és pszichoszomatikus labilitás, még vitatott. Az akut sérülések gyakran társulnak a sportolóktól bizonyos adaptációs vagy ún. megbirkózó-viselkedésmódot igénylô szociális események számának növekedésével. Összefüggés tapasztalható a sportoló életében elôforduló negatív történések (nézeteltérés az edzôvel stb.), tragikus családi események (pl. szülô elvesztése, szülô hiánya) és a sérülések gyakorisága között. A különféle magánéleti stressz-szituációkat átélt sportolók is többször szenvednek sérülést. A stresszel teli életesemények intenzívebb alkalmazkodást tesznek szükségessé, adott esetben kisebb fokú pszichológiai teherviselô képességgel és kevesebb szociális támogatással. Az életváltozásokhoz vezetô stressz bizonyos sporthelyzetekben az adaptív válaszok blokkolásához, ezáltal sérülésekhez vezethet. A sportsérülések elôfordulásában szerepet játszó pszichológiai és viselkedési aspektusokról valójában kevés adattal rendelkezünk, ezért további, mélyreható kutatások szükségesek a sportsérülések gyakoriságát befolyásoló pszichoszociális faktorok valódi hatását illetôen. A belsô rizikótényezôk egy része akut sérülésekre, míg mások inkább túlterhelés sérülésekre hajlamosítanak. Sportbalesetre elsôsorban a pszichológiai és a pszichoszociális faktorok hajlamosítanak és nem a fizikai tulajdonságok. A balesetre való hajlam azonban nem állandó jellemvonása az egyes személyeknek, hanem idôvel változik, és az egyéni életeseményektôl függôen ingadozik. A túlterheléses sérülésre való hajlam fôleg az egyén testi tulajdonságain alapul. A nagy testmagasság, a túlzott testsúly és a nagy explozív erô megzavarhatja a terhelés és a terhelhetôség közötti finom egyensúlyt. Az izmosabb egyének nagyobb teherviselô kapacitással rendelkeznek, ezáltal kevésbé hajlamosak túlterheléses sérülésekre. A statikus erô hiánya, az izomfeszességgel kombinált szalaglazaság, valamint az alsó végtagi tengelyeltérések is túlterheléses sérüléseket idézhetnek elô. A pszichológiai tulajdonságok és a túlterheléses sérülések viszonylatában két különbözô dimenzió különböztethetô meg. Egyes pszichológiai faktorok predisponálnak túlterheléses ártalmakra (például az óvatosság alacsony foka, fokozott vitalitás és szociabilitás). Ezzel szemben a psychosomatikus labilitás és hypochondria nem felelôsek a túlterheléses sérülések elôfordulásáért, hanem abból a szempontból fontosak, ahogyan a sportolók a túlterheléses sérülésre és a sportból való kiesésre reagálnak (súlyosság - hypochondria viszony). Külsô rizikótényezôk Sportág Egyes sportágak jellegükbôl adódóan is sérülésveszélyesek. Például a küzdôsportokban (ökölvívás, birkózás, keleti küzdôsportok) az ütések, a labdajátékokban az ütközések okoznak gyakran sérüléseket, a technikai sportokban pedig a sporteszközök hibája vagy helytelen használata vezet balesethez. Technika A rossz technikával végrehajtott sportmozgások balesetveszélyesek, míg a biomechnika törvényszerûségeinek figyelembevételével végrehajtott mozgássorozatoknál kisebb a sérülések veszélye. Szabályok A sportolót a sérülésektôl védô sportági szabályok figyelmen kívül hagyása következtében fordulhatnak elô sérülést okozó ütközések, szerelések (pl. szabálytalan becsúszó szerelést követô bokaszalag-sérülés). Edzésterhelés Kétségtelen, hogy a fáradt, kimerült szervezet sérülékenyebb. A sérülések aránya magasabb a verseny-, mint az elôszezonban, és a hosszú versenyek végén. Fáradtság, túledzettség esetén a koncentráló képesség csökken, következésképpen a sportoló nem képes a mozgások megfelelôen koordinált kivitelezésére, így könnyebben következnek be sérülések. Megfelelô fizikai és pszichikai állapotú sportoló képes kivédeni a mozgáskoordinációt megzavaró, komoly sérüléssel fenyegetô váratlan eseményeket megfelelô kompenzáló mozgással. Az egyébként jól elsajátított mozdulatsorozatok kivitelezése is sérülést okozhat a mozgatórendszer megfelelô felkészítése nélkül. A kellô bemelegítés elmulasztása is gyakran okoz sérülést. Ha a sportolók nem végeznek rendszeresen hét közben is megfelelô erôés gyorsaságfejlesztô gyakorlatokat, formahanyatlás következik be és fokozódik a sérülés veszélye.

17 2006/4 MAGYAR EDZŐ 17 F E L N Ô T T K É P Z É S A S P O R T B A N Amikor valamilyen oknál fogva felborul a fiziológiás egyensúly az izomrendszer és a szalagapparátus vagy az izomrendszert lehorgonyzó kötôszövetes elemek teherbírása között, akkor sérülés következhet be (pl. hosszútávfutó évek óta fennálló Achilles-ín gyulladása oly mértékben gyengítheti az ín állományát is, hogy szakadásához vezethet). A sportsérülések egyik leggyakoribb oka kétségtelenül az elégtelen felkészülés. Nem elegendô az alkatból adódó tehetség. Az életkor és a nem figyelembevételével helyesen kiválasztott sportágban, szakszerû irányítással és szorgalmas, sokoldalú felkészüléssel kell a versenyzônek a szükséges szakmai tudást és a megfelelô kondíciót megszereznie. Az edzés egyebek között akkor megfelelô, ha a sportterhelés fokozása és a szervezet alkalmazkodóképessége állandóan összhangban van. Károsan befolyásolja a versenyzô teljesítôképességét a túledzettség. A tapasztalat szerint a versenyidôszak második felében emelkedik a sérülések száma. A túledzettség egyik kísérô tünete a fáradtság. A kellô idôben fel nem ismert túlzott igénybevétel letörést okoz. Jellemzôje, hogy a sportoló a tôle megszokott vagy várható teljesítményt a legnagyobb igyekezettel sem képes elérni. A versenyzô mozgása nem kellôen egybehangolt, nemcsak azért, mert egyes izomcsoportok hamar kifáradnak, hanem az idegrendszer szabályozó szerepe is akadozik. Környezet, idôjárási körülmények Mind a fedett mind a szabadtéri sportpálya minôsége fontos tényezô úgy az egészségvédelem, mint a színvonalas sportolás szempontjából. A gondozatlan, rossz levegôjû, esetleg dohányfüstös helyiségben a sérülés veszélye jóval nagyobb. A tiszta és jó levegôjû sportcsarnok biztosítása természetesen nem a sportegészségügy feladata. Ugyanígy egy nem megfelelôen elôkészített, kemény, csúszós padlón kézi- vagy röplabdázni, vívni, asztaliteniszezni lábfájást okozhat, sôt kifejezetten balesetveszélyes lehet. A rossz talajú szabadtéri sportpályák, ha lehet, még több buktatót rejtenek magukban. A pályák talajának állapota, a megvilágítás, a hômérsékleti tényezôk, a páratartalom mind-mind befolyásolják a sportsérülések kialakulásának esélyeit. A kemény sportpályák a mikrotraumák révén gyakran hajlamosíthatnak túlterheléses sérülésre. A csúszós pályák is nagymértékben növelik a sportbalesetek veszélyét (pl. kosárlabda mérkôzésen a parkettáról fel nem törölt izzadságcseppeken nagy a megcsúszás veszélye). A rosszul elhelyezett tárgyakkal (padok, palánkok, atlétikai futószámok beérkezô helyének rossz kialakítása), sporteszközökkel (labda, ütô, síbot, teniszütô), segédeszközökkel (kapufa, fal, palánk, játéktér felszíne) történô ütközések szintén súlyos sérüléseket okozhatnak. A hômérséklet és a páratartalom a szervezet homeostázisában szerepet játszó tényezôk. A légnyomás változása (pl. magaslati körülmények között fellépô oxigénhiány miatt) az idegrendszer mûködési zavarához vezet. A kritikai készség csökken, a kedélyállapot változik, a koordinációs készség romlik. A melegfront a szimpatikus, a hidegfront pedig a paraszimpatikus hatás fokozódását idézi elô. A bioritmus megváltozása nemcsak teljesítményt befolyásoló tényezô, hanem a sérülékenységet is fokozza. A bioritmust megzavarhatja az idôeltolódás, ami a nagy sebességgel, nagy távolságra való utazáskor jön létre (napszak eltolódása). Ugyancsak nem közömbös a földrajzi fekvés (tengerszint feletti magasság és klimatikus viszonyok). Sporteszközök, felszerelés A sportolók testi épségét nagymértékben veszélyeztetik a nem megfelelô sporteszközök, sportfelszerelés és sportruházat. Például rúdugrásban a rúd eltörése, síelésnél a nem megfelelô anyagból készült jelzô rudak, motorsportban a mûszaki ellenôrzés hiánya, ejtôernyôzésnél az ejtôernyô gondatlan elôkészítése, a dobó- vagy hajító sportágakban a pályabiztosítás elmulasztása, stb. súlyos sérüléseket okozhat. Nagyon veszélyesek lehetnek a különbözô tárgyakkal történô ütközések is. Az elhasználódott, meghibásodott sporteszközök, és sportfelszerelések akár tragédiákhoz is vezethetnek (pl. törött vívópenge halálos sérülést okozhat). Szociális körülmények Táplálkozás A különbözô vitaminok, és nyomelemek hiánya ugyancsak szerepet játszhat a sérülések és a túlterheléses ártalmak kialakulásában. Például az elégtelen vitamin és ásványi anyag bevitel többek között fáradásos törésekhez vezethet. Helytelen orvosi kezelés A sportolók akut- illetve túlterheléses sérüléseinek szakszerûtlen kezelése után olyan ismételt sérülések fordulhatnak elô, amelyek hosszabb sportképtelenséget eredményezhetnek (pl. az Achilles-ín krónikus gyulladása esetén szakszerûtlenül beadott kortikoszteroid injekciók az ín állományát tönkretéve, annak szakadását okozhatják). A sérülés oka lehet a túlzott gyógyszerfogyasztás, az alkohol és nem utolsósorban a nikotin hatása is. Az anabolikus szteroidok fôleg a folyadéktartalom növelése révén növelik az izomtömeget, az inaké ellenben változatlan marad. Ezáltal sokkal nagyobb lesz az izom leszakadásának és magának az izomhas szakadásának veszélye. Néha az izom oly mértékben megerôsödik, hogy még a csontot is eltörheti. E szerek használata esetén nagyon gyakoriak az izomsérülések. Alkohol A túlzott alkoholfogyasztás rontja a mozgáskoordinációs-készséget, s emiatt komoly sérülések jöhetnek létre. Nikotin Az akut abusus növeli a szérum kortizon-szintet, ezáltal katabolikus folyamatok kerülnek elôtérbe, aminek következtében az izom leépül, így a sérülékenysége fokozódik. Drogfogyasztás Sajnálatos tény, de a drogfogyasztás a sport világában is megjelent. A segítségükkel felfokozott teljesítmény mögött mindig egy megváltozott fiziológiájú szervezet áll, melynek sérülése sokkal gyakrabban következhet be. Az élettani paraméterek (vérnyomás, pulzus) megváltozása miatt néha a szervezet kiszámíthatatlan reakciójával kell szembenézni. A különbözô stimulánsok és a fájdalomcsillapítók elfedik, illetve maszkírozhatják a fáradtság és a fájdalom érzését, a természetes védekezô reakciók nem lépnek fel, ezáltal is sérülésekhez vezethetnek. Mivel a sportolók állandó kölcsönhatásban vannak a környezetükkel, és viselkedésük döntô szerepet játszik a sportsérülések kialakulásában, a rizikótényezôk értékelése ebbôl a szempontból is ajánlatos. A sportoló viselkedése A sportoló viselkedésére három tényezô hat: magatartás, szociális hatás, önismeret. Magatartás Egy bizonyos viselkedési formát jelent. Egy adott személy specifikus következményekkel járó tudása és hite is megnyilvánul benne. A magatartás a viselkedés következményeinek felmérési és mérlegelési képességét is jelenti. A magatartásban megnyilvánuló egészségmotiváció egy lehetôség az ún. sérülési

18 18 MAGYAR EDZŐ 2006/4 F E L N Ô T T K É P Z É S A S P O R T B A N rizikó felfogására és a megelôzést szolgáló hatékony viselkedésre. Szociális hatás Mások által a sportolóra gyakorolt hatást (elvárások, ténykedések) jelenti. Gyakran alábecsüljük a szociális hatást, mint a viselkedés meghatározó tényezôt, ami viselkedési konfliktusokhoz vezethet. A legtöbb sporthelyzet egyben szociális helyzet is. Önismeret Azt jelenti, hogy a sportoló képes-e megfelelni az elvárt viselkedésnek. Magába foglalja a külsô- (mások részérôl megnyilvánuló ellenállás, idô és pénz hiánya stb.) és belsô akadályok (hiányos szakmai tudás és kitartás stb.) felmérési képességét. Az önismeret az emberek értékelése a viselkedéshez szükséges saját képességeikrôl. Az akadályok azok a valódi problémák, amelyekkel szembe kell nézni a viselkedés során. Hogy a sérülés a sportviselkedésbôl származik - e vagy sem, az attól függ, hogy a megelôzés milyen mértékben hatott a viselkedést meghatározó tényezôkre (bemelegítés, tudat stb.). A sportsérülések patomechanizmusa A sportsérülések megelôzése érdekében nem elég csupán megállapítani a sportsérülések okait - azaz a külsô és belsô faktorokat -, hanem a sérülések mechanizmusát is meg kell határozni. Az edzések és versenyek során az átlagosnál jóval nagyobb erôhatások érik a sportolókat. Ez a fokozott megterhelés bizonyos körülmények között sérülést okozhat. Egy-egy sérülés patomechanizmusának elemzésekor a sportoló testére különbözô szögben, felületen és ideig ható erôket és az azokra különbözô módon reagáló szöveteket tanulmányozzuk. A sportsérülések jellege minden esetben az erôbehatás nagyságától, irányától, lokalizációjától, továbbá az érintett szövetek állapotától függ Akut sérülések patomechanizmusa A sportmozgások közben kifejtett maximális izomerô a sportoló testtömegének vagy a sporteszközöknek a gyorsulását hozza létre. A sportbalesetek egyrészt egy lökésszerû terhelés hatására jönnek létre, amelyet a test saját tömegének hirtelen lefékezôdése, azaz a mozgató szervrendszer kötôszöveteiben fellépô csúcsfeszültséget követô lassulás okoz. Ugyanis a nagy gyorsulások rendkívül rövid idô alatt nullára történô lefékezôdésekor a fellépô erôk több ezer kilopond nagyságrendû lökésterhelést váltanak ki. (Hasonló folyamat zajlik le, amikor a karate versenyzôk a kezük élével törik össze a követ). Valójában izom-, ínszakadás és csonttörés esetében is ez a mechanizmus következik be. Más esetben egy nem mozgó tömegnek (talaj, sporteszköz, ellenfél) bizonyos testrészre kifejtett hatása (ütközés), vagy koordinálatlan, reflexszerû menekülô mozgás (megcsúszás, kitérés) következtében jön létre a sérülés. Ezek a belsô és külsô mechanikai erôk minden esetben szövetszétválást okoznak, függetlenül attól, hogy ez az érintett területen szabad szemmel látható-e vagy sem. Túlterheléses sérülések patomechanizmusa Ismétlôdô mikrotraumák, illetve fokozódó terhelés hatására -a terhelés és terhelhetôség aránytalansága következtében - a szövetek helyi gyulladása (akut/krónikus), vagy degeneratív károsodása alakulhat ki, ami további elváltozásokhoz (tendinitis, szakadás, stb.) vezethet. Ha a mikrotraumák ugyanazon a területen ismétlôdnek, akkor az egyébként törvényszerûen azonnal meginduló regeneráció az idôhiány miatt nem lesz képes elôsegíteni az érintett szövetek gyógyulást, hanem újabb és újabb parányi sérülések alakulnak ki. Az érintett terület tûrôképessége elôbb-utóbb kimerül, s végül a szövet kifárad, vagy elfajul. Mivel a szövetek biológiai reakciója különbözô, ezért a kialakuló kép nem egyforma, abban azonban hasonló, hogy a károsodott szövet ellenálló képessége mindinkább csökken, és végül nem képes feladatának eleget tenni. A sportbalesetek többsége megelôzhetô volna a külsô kockázati tényezôk kiküszöbölésével. Ehhez azonban sok minden kell, így például jó minôségû, kellôen elôkészített pályák, tornacsarnokok, küzdôterek, biztonságos sporteszközök és megfelelô védôfelszerelések (arcvédô, sípcsontvédô) szükségesek. A túlterheléses sérülések többsége is elkerülhetô volna, ha a sportot (akár versenyszerûen, akár kedvtelésbôl) gyakorló személy fizikai és pszichikai kondícióját még tevékenysége megkezdése elôtt szakember ellenôrizné. Harmadik lépés A sérülést megelôzô intézkedések bevezetése rizikócsökkentés Ennek a ténykedésnek a megismert etiológiai faktorok, és mechanizmusok figyelembe vételén kell alapulniuk. Ezen a területen minden résztvevônek meg van a jól azonosítható felelôssége és szerepe. Az edzô feladata Az edzô felel leginkább a sportoló épségéért. Ennek érdekében mindenekelôtt a biztonságos technika elemeit kell megtanítania a rábízott sportolónak. El kell sajátíttatnia velük a megfelelô technikai alapokat, fel kell hívnia figyelmüket a biztonságos versengés szem elôtt tartására, és jó kondícionális állapotba kell hoznia ôket. Az edzônek tisztában kell lennie az akut sérülések alapfokú ellátásával is. Irodalmi adatok szerint a legtöbb sérülés az elôszezonban és a versenyidôszak utolsó harmadában következik be. Ezen idôszakok alatt minden sporttevékenységet fokozott figyelemmel kell kísérni, és különös hangsúlyt kell fektetni a prevenciós módszerek alkalmazására. Nagyon fontos elegendô pihenôidô biztosítása is. A sportoló szervezetének ugyanis pihenésre van szüksége, hogy a következô edzésre megfelelô állapotba hozza magát. Szokták mondani, hogy a játékos nem is az edzésen edz, hanem a két edzés között, amikor is újraépíti a szervezetét. További fontos feladat a megfelelô elôszezoni alapozás, ami a megfelelô cardio-respiratorikus állóképesség és az izomerô növelésére összpontosít. (statikus és dinamikus erôfejlesztés, állóképesség, izomlazaság és propriocepció). Ennek az alapozásnak az elfogadott idôtartama 6 hét, a sportspecifikus edzések megkezdéséig. A kondicionálós edzésbe célszer sportág-specifikus mozdulatokat beépíteni. Elengedhetetlen az alsó hátizmok, hasizmok és alsóvégtag izmainak erôsítését és nyújtását szolgáló gyakorlatok végzése. Az erônléti és technikai edzések intenzitását, idôtartamát és gyakoriságát fokozatosan kell növelni. A versenyidôszak edzésmunkájának is hasonlóan komplexnek kell lennie. Kihangsúlyozandó, hogy az izomegyensúly fejlesztését célzó erônléti edzések ellenkezô hatást is kifejthetnek, ha nem megfelelôen felügyelik és végzik azokat. Ahol lehetôség van rá, indokolt a csapat mellett erônléti edzô és gyógytornász foglalkoztatása, akik munkájukkal folyamatosan támogatják a csapatorvost is. Elônyös, ha az erônlétfejlesztô munkát jól felkészült erônléti edzô személyesen felügyeli. A sérülések megelôzése szempontjából nagyon fontos az edzések kezdetén végzett 5-10 perces bemelegítés, azaz nyújtás, alacsony intenzitású aerobic gyakorlatok végzése. A tapasztalatok szerint a bemelegítést gyakran hajlamosak vagyunk elhanyagolni, hiába szerves része a prevenciós programnak. A jó bemelegítéssel érik az izmok üzemi hômérsékletüket, fokozódik az izmok vérkeringése, oxigén ellátása, nô az idegim-

19 2006/4 MAGYAR EDZŐ 19 F E L N Ô T T K É P Z É S A S P O R T B A N pulzusok sebessége és az ízületek mozgásterjedelme. Fontos tudni, hogy a bemelegítés jótékony hatása 30 perces inaktivitás után teljesen elvész, ezért minden hosszabb edzésmegállás után egy rövid újra-bemelegítés szükséges. A különbözô izomcsoportokat hetente legfeljebb 2-3 alkalommal dolgoztassuk, elegendô idôt hagyva így a regenerációra és adaptációra. A nyújtást és proprioceptív tréninget heti rendszerességgel végeztessük, ha lehetséges, gyógytornász felügyelete mellett. Minden sportoló számára egyénre szabott edzésmunka szükségeltetik, és nem szerencsés, ha a csapattársak között a testi erôt jelzô eredmények szempontjából verseny alakul ki. A bemelegítéshez hasonlóan a levezetést sem szabad elhanyagolni. A sporttevékenység abbahagyása az izmok vérkeringésének erôteljes csökkenését okozza, megakadályozva a különféle, a terhelés során felszaporodott ártalmas metabolitok (hiperoxidok, tejsav, stb.) izomszövetbôl való eltávolítását. Levezetésre leginkább a könnyû kocogás, és az azt követô nyújtás ajánlott. Az orvos feladata Legfontosabb feladata a megfelelô sérülést megelôzô program összeállítása és irányítása, a védôeszközök használatának ellenôrzése, s a prevenciót szolgáló intézkedések hatékonyságának nyomon követése. Ezeken túlmenôen az edzôi stáb és a sportolók továbbképzésével elôsegíti a prevenciós elvek és módszerek befogadását, a sérülést kerülô magatartásminta tudatosítását. Különösen fontos tennivaló a cardio-respiratorikus funkciók elôszezoni monitorozása, és az izmok izokinetikus dynamometriás tesztelése. Az edzésterv összeállításánál mindig figyelembe kell venni a korábbi sérüléseket is. Az egyénre szabott sérülés-prevenciónak leghatékonyabb eszköze a versenyzést megelôzô alkalmassági vizsgálat. A vizsgálat fô célja az általános fizikai állapot felmérése, a sérülésre hajlamosító tényezôk feltárása. Ez a vizsgálat fontos szerepet játszik az erônléti állapot meghatározásában és az egyénre szabott edzésprogram kialakításában. Ilyen vizsgálatokat kell végeznünk akkor is, amikor a klub új játékost igazol. Ezek igény szerint kiegészülhetnek biomechanikai mérésekkel (pl. visszatérô sportártalmak esetén), amelyek segíthetnek a lehetséges rizikófaktorok felderítésében, illetve a megfelelô ortézis kiválasztásában. Adekvát rehabilitáció biztosíthatja az újrasérülések számának csökkentését, de új sportsérülések kialakulását is. Egy sérülés után a sportoló mindaddig nem versenyezhet, amíg a sérülése teljesen meg nem gyógyult, mozgásterjedelme teljessé nem vált, és izomereje nem állt helyre teljes mértékben. A rehabilitáció képes megszakítani a sérülés/újrasérülés kört, de csak akkor, ha a cél a fájdalommentes, teljes mozgásterjedelem visszanyerése és nem csak a panaszok enyhítése. A csapatorvos feladata továbbá az is, hogy felügyelje, vajon a sérült sportoló végzi-e az elôírt rehabilitációs programot. Ide tartozik a táplálkozás és a folyadékbevitel felügyelete is. A folyadékbevitel alapvetôen befolyásolhatja a sportteljesítményt. Ha a sportoló dehidratálódik, kevesebb vér jut az izmokba, ami ugyancsak sérülésre hajlamosít. A folyadékigényt izotóniás italok fogyasztásával javasolt kielégíteni. A táplálkozás is nagyon fontos szerepet kap. A kiegyensúlyozott étrend összeállításánál a következô szempontokat kell szem elôtt tartani: a szénhidrát bevitellel az izmok energiaraktárait töltjük fel, a fehérje fogyasztással az izom fejlôdését segítjük, a vitaminok és ásványi anyagok a regeneráció céljából nélkülözhetetlenek. Nem csak az orvosnak, hanem minden sportolónak szigorúan tartózkodnia kell a tiltott teljesítményfokozó szerek fogyasztásától. Nem ajánlott a különféle szteroidok használata sem. A sportoló feladata Az egyik legfontosabb tennivaló a helyes sport-specifikus mozgássorozat elsajátítása, amiben messzemenôen együtt kell mûködni a szakmai stábbal. Minden sportolónak szüksége van a jó minôségû és állapotú sportfelszerelésre. A sportcipô legfontosabb része a felszerelésnek, leginkább az alsó végtagi túlterhelések megelôzése érdekében. Az az ideális cipô, amelynek a sarka jól tart, felsô része puha, alsó része rugalmas, talpa széles, könnyû és rugalmas, megfelelôen tapad a talajhoz. Például labdarúgók cipôje esetén a pályának (normál vagy mûfû) és az idôjárási viszonyoknak megfelelô maga cipô és rajta a stopli. Harántboltozat süllyedése esetén szakemberrel elkészíttetett betét viselése javasolt. Az egyes sportágakra szabott cipôk csak az adott sport-specifikus edzésekre használandók, nem alkalmasak például kondicionáló tréningekre (futás). Még az egymás közötti játékban és edzéseken is szükséges a megfelelô védôfelszerelés használata és az adott sportág szabályainak betartása. A legkisebb sérülést is jelenteni kell az orvosnak, és szorosan együtt kell mûködni a kezelés és a rehabilitáció alatt. Az alkohol- és drogfogyasztástól való tartózkodás magától értetôdô. Az egyesület feladata Az egyesület köteles biztosítani a sérülések megelôzéséhez szükséges anyagi és személyi feltételeket. A játékosok biztonsága és egészsége érdekében minden erôfeszítést meg kell tenni. A legfontosabb, hogy a prevenciós program integrálódjon az edzéstervbe. Minden egyesületnek célszerû kialakítania egy olyan szakmai stábot, amely felelôs a sportsérülések megelôzéséért. E stáb egyik tagjának jelen kell lenni minden edzésen és versenyen. A klub felelôssége olyan tárgyi feltételek megteremtése, amivel az egészségügyi team hatékonyan és eredményesen tud dolgozni. Szintén az egyesület feladata jó minôségû pálya biztosítása, és rendszeres karbantartásuk megoldása. Itt jegyzendô meg, hogy a hagyományos füves borítás a sérülések szempontjából elônyösebb a mûfûnél, mivel azon kevesebb a sérülés. A szakmai szervezetek feladata A sport minden szereplôjének elsôdleges feladata a sportolók egészségének és biztonságának szem elôtt tartása. Az adott sportág szabályait folyamatosan figyelni kell, és ahol indokolt, a sérülések gyakoriságának csökkentése érdekében változtatni kell azokon. Rendszeresen felül kell vizsgálni a különbözô korcsoportokban, osztályokban bevezetett módosításokat, hogy alkalmasak voltak-e a sérülések számának csökkentésére. A FIFA például vizsgálatai alapján elrendelte, hogy a játékvezetôk sokkal szigorúbban lépjenek fel a könyök használatával és a hátulról történô szereléssel szemben, s azóta jelentôsen csökkent sérülések száma. Negyedik lépés Az alkalmazott intézkedések hatékonyságának ellenôrzése újraértékelés A megelôzô intézkedések hatékonyságának vizsgálata a sportsérülések incidenciájának újabb meghatározását jelenti mintegy megismételve az elsô lépést. Ezt a lépcsôt hajlamosak vagyunk sokszor elhanyagolni, annak ellenére, hogy csak ez bizonyíthatja összes megelôzô intézkedésünk eredményességét. Továbbmenve, e lépés kihagyásával nem tudjuk hitelt érdemlôen igazolni a prevenció sérülésekre gyakorolt hatását.

20 20 MAGYAR EDZŐ 2006/4 F E L N Ô T T K É P Z É S A SP O R T B A N A doppingról általában és az antidopping stratégiáról (A DOPPINGOLÁS FOGALMA, DOPPINGVÉTSÉGEK BIZONYÍTÁSI LEHETÔSÉGEI) Hollósi Ildikó Országos Sportegészségügyi Intézet, Doppingellenôrzô Laboratórium, Budapest ihollosi@osei.hu A sport és az orvostudomány etikájába ütközô cselekménynek, a doppingolással összefüggô vétségeknek többféle kategóriája ismert. Az egyik a tiltott gyógyszercsoportba tartozó gyógyszerek alkalmazása. Ez a leggyakrabban elôforduló vétség, amikor a sportoló a versenyen történô teljesítményének fokozása érdekében tiltott szerhez nyúl. A vétség bizonyítása a laboratóriumban történô vizsgálatok alapján történik a doppinglistán lévô szerek azonosítása útján. A másik a tiltott módszerek használata során a vér oxigénszállítását megnövelô szerek-, illetve módszerek közé tartozik például a vérdopping, a korábban levett saját vérminta visszajuttatása a sportoló szervezetébe. A hemoglobin tartalmú készítmények alkalmazása is a tiltott módszerek közé sorolandó. Alkalmazásuk bizonyítása a laboratóriumi vizsgálatok alapján történik. A kémiai és fizikai manipulációk során megváltozik a vizelet, illetve a vérminta eredete és összetétele. Kémiai manipulációnál a metabolizmust befolyásoló szerek alkalmazásával a kimutatás lehetetlenné válik. Fizikai manipuláció esetén (katéterezés, vizeletcsere) más eredetû vizelet kerülhet feldolgozásra. A vétség felderítésére a mintavétel során kerül sor. Bizonyos sportágakban teljesítménynövekedést idézhet elô az egyes génszakaszok megváltoztatása. Bizonyító erejû eljárás a géndopping bizonyítására csak korlátozott mértékben áll rendelkezésre. A harmadik csoportját alkotják a szabályok megszegés során azok az esetek, amikor a sportoló a mintavételi elôírásoknak nem megfelelô mennyiségû mintát szolgáltat. Vétségnek számít továbbá, ha a mintavételi eljárás során szabálytalanság bizonyítható. A mintavételi helységben való meg nem jelenés, illetve a mintavétel megtagadása szintén vétségnek minôsül. Végül a tiltott gyógyszercsoportokba tartozó gyógyszerek birtoklása, illetve forgalmazása is megkülönböztethetô külön csoport. A vétség bizonyítása bizonyos esetekben sporteseményekhez köthetô. Doppingellenes küzdelem, doppingellenes stratégia A doppingellenes politika kialakításához elsôdlegesen fontos a jogszabályi keretek megalkotása. Az egyes országokon belül a harmonizációt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság doppingellenes Chartájában megfogalmazott alapelvek, az Európa Tanács Doppingellenes Egyezményének elfogadása, valamint az ben megalakult Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) nemzetközi szabályzatában foglalt elôírások elfogadása biztosítja. A WADA politikailag független, semleges szervezetként irányítja a résztvevô országok nemzetközi, kormányzati szintû együttmûködését. Segítséget nyújt a doppingellenôrzési eljárások megszervezése és harmonizációja terén. Évenként kerül sor a doppinglista frissítésére, amelyet 11 nemzetközi szakértôbôl álló munkacsoport folyamatosan ellenôriz. Kivételes esetekben a WADA jogot formál a doppinglistán történô évközi változtatásokra is. Megszervezi a doppingellenôrzô laboratóriumok évenkénti akkreditálását, valamint 3 havonta proficiency teszt elvégzésére kötelezi a laboratóriumokat. Folyamatosan ellenôrzi a laboratóriumokra érvényes technikai követelmények betartását. Magyarországon az 55/2004 /III.31./ kormányrendelet szabályozza a hazai doppingellenes tevékenységet. Az értelmezô rendelkezésekben megfogalmazzák a doppingellenôrzés során felmerülô fogalmakat, a Nemzeti Doppingellenes Koordinációs Testület tagjainak összetételét, feladatait. A rendelet magába foglalja az általános, továbbá az egyes sportágakra egységesen elôírt felvilágosítási, nyilvántartási, ellenôrzési és szankcionálási elveket. A rendelet mellékletében tartalmazza az aktuális doppinglistát, valamint a dopping mintavételi- és kezelési eljárás rendjét. Doppingellenôrzés A doppingellenôrzés során válik lehetôvé a doppingolással kapcsolatos esetek felderítése. A folyamat 3 egymást követô eleme a mintavétel, a laboratóriumi vizsgálat és az ezt követô szankcionálás csak ebben a hármas egységben érheti el célját. Ahhoz, hogy a laboratóriumi eredmények értékelhetôek és valósak legyenek nem elegendô a laboratóriumban az elôírásoknak megfelelôen elvégzett elemzés, a mintavételnek is szigorúan meghatározott feltételek mellett kell történnie. Amennyiben a szankcionálás nem egységes, elôre megszabott elvek alapján történik, a folyamat elsô két lépcsôje értelmét veszti, felesleges. A biztonsági lánc kialakítása teremti meg a keretét a jól szabályozott folyamatnak. A mintavétel során be kell tartani a sportoló kiválasztására, azonosítására, a mintavétel körülményeire és a megfelelô dokumentáció elkészítésére vonatkozó elôírásokat. A mintavételen résztvevô sportoló kíséretére vonatkozó feltételek is adottak, a sportoló védelmére irányul ennek a lehetôségnek a megteremtése. A levett minta laboratóriumba történô szállítását is biztonságos körülmények között kell megoldani. A minta laboratóriumban való kezelését a minta beérkezési dokumentációjától kezdôdôen a laboratóriumi vizsgálati eredmények értékeléséig jól definiált, megfelelôen adminisztrált lépések sorozatán át kell elvégezni. A minta felnyitása, az analízis két lépése a screenelés, illetve a konfirmáció a WADA technikai követelményekben meghatározott eljárási rend szerint történik. Az A minta pozitivitása esetén, amennyiben a sportoló, illetve az illetékes szövetség igényt tart