ÁTBILLENTENI, VISSZASZEREZNI, MEGHÓDÍTANI

Átírás

1 SZIGETVÁRI VIKTOR VETŐ BALÁZS ÁTBILLENTENI, VISSZASZEREZNI, MEGHÓDÍTANI TANULMÁNY AZ ÚJ MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSI RENDSZER ÁLTAL A DEMOKRATIKUS ELLENZÉKI ERŐK SZÁMÁRA TEREMTETT ALKALMAZKODÁSI KÉNYSZEREKRŐL AUGUSZTUS

2 AZ VEZETŐI EGYÉNI ÖSSZEFOGLALÓ VÁLASZTÓKERÜLET ELEMZÉS VIZSGÁLATI FAKTORAI A tanulmány célja, hogy megvizsgálja a parlamenti mandátumtöbbség megszerzésének lehetőségét egy győzelemre készülő demokratikus ellenzéki szereplő nézőpontjából az új, százkilencvenkilenc képviselős Országgyűlésben. Ennek érdekében a szerzők tipologizálják a százhat új egyéni választókerületet és elemzik a többségképzés politikai feltételeit. Az elemzés három szálon fut. Egyrészt áttekintik az új országgyűlési választási rendszer működését és hatásait, másrészt megvizsgálják a magyar politikai rendszer 2006 és 2012 között bekövetkezett változásait a politikai képviselet és a választói koalíciók szintjén egyaránt, harmadrészt pedig többelemű adatelemzési módszertan révén egyéni választókerületi szintű politológiai és választási kutatást végeznek. A munka alapját a 2006-os és a 2010-es nyers, hivatalos választási adatok jelentik, amelyeket kvantitatív véleménykutatási adatok elemzésével és politológiai vizsgálatokkal egészítenek ki. A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány korábbi választáskutatási publikációival szemben e tanulmány nem az új rendszer kritikáját kívánja adni, hanem az általa kikényszerített alkalmazkodási kényszereket vizsgálja. A tanulmány eredménye annak bemutatása, hogy egy jelenlegi demokratikus ellenzéki politikai szereplő számára a régi, 2006-os támogatók lehető legnagyobb mértékű visszaszerzésén túlmenően több egyéni választókerületben új, korábban e politikai oldalt nem támogató választók megszólítása is nélkülözhetetlen a győzelem érdekében. Ennek alapvetően két oka van: az új választási rendszer egyéni választókerületeinek elhelyezkedése, valamint a magyar balközép oldal mögött álló választói koalíció 2006 és 2010 közötti összeomlása. A kutatás nem foglalkozott azzal a konkrét politikai kérdéssel, hogy mely erő lehet majd az, amelyik döntő népszerűségű pólusként győzedelmeskedhet, és ennek részeként a Jobbikkal és a Fidesz KDNP-vel megküzdve egyéni mandátumokat szerezhet. A tanulmánynak az új választási rendszer politológiai elemzéséből fakadó megállapításai szerint ebben a tekintetben csak az a fontos, hogy kell lennie egy olyan erőnek, amely optimálisan használja a szavazatszámítás új rendszerét, és a lehető legkevesebb szavazatot veszíti el feleslegesen. Ez lehet egy döntően népszerű önálló párt, egy pártszövetség, vagy egy választási jellegű párt. Az egyfordulós, vegyes, gyenge kompenzációs elemet tartalmazó, kétszavazatos, új választási rendszerben egyetlen optimális megoldás van a szavazatvesztés megakadályozására. A választók támogatásának egy politikai szereplőre, jelöltállítóra történő fókuszálása. Minden más megoldás, így a koordinált jelöltállítás is komoly kockázatokkal és szavazatvesztési eséllyel jár együtt. Az egymás ellen egyéni választókerületi szinten nem induló pártok választásokat megelőző egyeztetése a teljes összefogáséval azonos politikai együttműködési mechanizmust igényel. Hogyan akarhatnak a választás után közösen kormányozni bizonyos politikai szereplők, ha ilyen szintű eredményes egyeztetésre sem képesek? Ha pedig képesek rá, akkor szavazat-optimalizációs szempontból a közös, szövetségben történő indulás hatékonyabb megoldás. Az önálló arcél megőrzésére nem kínál ideális technikai megoldást az új választási rendszer, mivel tilalmazza a töredékszavazat-megosztás korábban engedélyezett lehetőségét. Így ez a rendszer kikényszeríti a táborválasztás politikai dilemmájának előzetes megoldását is a potenciálisan együttműködő felek részéről. A külön induló kisebb, illetve kis-közepes jelöltállító szereplők számára a listaszavazatok öt-tíz százalékának megszerzése mellett sem juthat több kilenc parlamenti mandátumnál. De az is csak akkor, ha minden egyéni választókerületben tudnak egyéni jelöltet állítani, és e jelöltek nem lépnek vissza, tehát szereznek vesztes töredékszavazatokat. Ezzel veszélyeztetik az egyéb demokratikus ellenzéki egyéni jelöltek győzelmi esélyeit. Ha azonban nem indít egy kis-közepes jelöltállító minden egyéni választókerületben jelölteket, vagy pedig visszalépteti őket, akkor csökkenti a töredékszavazat-szerző képességét, aminek egyenes következménye, hogy egy öt-tíz százalékos listás eredmény ellenére is csak három-hat parlamenti mandátummal rendelkezik majd. Ez az új választási rendszer kispártokat büntető vonása, amit nem ellensúlyoz a számukra relatíve könnyebbé tett országos listaállítás. Mindezekből következően a tanulmány egy döntően népszerű demokratikus ellenzéki jelöltállító szereplővel számol. És a kedves olvasó a tanulmány olvasása során e képzetes jelöltállító szervezet helyére behelyettesítheti azt a politikai szervezetet, közösen vagy egyedül induló pártot, amely számára szimpatikus. Mi kell a parlamenti többséghez az új rendszerben? Ezt és a kormányzóképtelenséget eredményező kisebbségi kormányzási helyzet előállásának feltételeit is részletesen elemezték a kutatást végző szakértők. A listás ág maximum kilencvenhárom mandátumának megszerzése területén a három nagy politikai tábor egymáshoz 2

3 mért erőviszonyai lesznek döntőek. Ha a legnépszerűbb jelöltállító harmincnyolc százalék körüli listás szavazatszázalékkal végez az első helyen, akkor harmincnégy-harminchat mandátumot szerez ezen az ágon. Ha a negyven-negyvenöt százalékos sávban nyer, akkor harminckilenc-negyvenhárom mandátumot. A parlamenti többségképzés szempontjából 2012 nyarán nehéz pontos kalkulációkat végezni, mert részben az átalakuló magyar pártrendszert, részben pedig a győztes-vesztes töredékszavazat rendszer pontos működését nehéz modellezni. Minél inkább domináns kétpólusú, vagy egy nagy párt által megharázott a politikai rendszer, annál inkább csökken az egyéni választókerületek megszerzésének kényszere a parlamenti többség kialakítása érdekében. Ugyanakkor egy listán ötven százalékot, tehát negyvenhat-negyvenhét listás mandátumot szerző politikai erőnek is szüksége van ötvenhárom-ötvennégy egyéni mandátumra az egy fős többséghez. Így tekinthetjük azt mostantól ökölszabálynak, hogy a stabil kormánytöbbséghez a jelenlegi magyar pártrendszer feltételei közepette, az új választási rendszerben hatvanöt-hetven egyéni mandátum megszerzése szükséges a százhatból, a kétharmadhoz pedig nyolcvan-nyolcvanöt körüli. A szerzők hétfokú tipológiát készítettek a százhat egyéni választókerületet csoportosítandó. Ennek előállítása érdekében elemezték és egyenként bemutatták az új egyéni választókerületek település- és népességszerkezetét, a 2006-os és 2010-es országgyűlési választási részvételi szinteket, a SZDSZ 2006-os, és az MSZP, a Jobbik és az LMP 2010-es támogatottságát. Továbbá összehasonlították a Fidesz KDNP és az MSZP 2006-os politikai táborszervező képességét. Ezen elemzési faktorokat többváltozós korrelációs elemzéseknek is alávetették. Az eredményül kapott hétfokú skála szintjei a következők lettek (zárójelben az oda tartozó egyéni választókerületek darabszáma látható): baloldali adottságú (tizenhat darab); átbillentendő, inkább kétpólusú (tizenhat darab); visszaszerzendő, közép- és nagyvárosi (hat darab); visszaszerzendő, inkább hárompólusú egyéni választókerület (tizenegy darab); meghódítandó, inkább kétpólusú (tizenöt darab); meghódítandó, inkább hárompólusú (tizennégy darab); jobboldali adottságú (huszonnyolc darab). A tipologizálás a 2012-es politikai erőviszonyokból indult ki abban a tekintetben, hogy nem számolt a Jobbik döntő áttörésével, támogatottsági szerkezetének országos kiegyenlítődésével, így a Fidesz KDNP népszerűségével konkuráló szintre emelkedésével. Ennek következtében a Jobbik támogatottsági szerkezetében alapvetően a 2010-es regionális mintázatok fennmaradását valószínűsítették, amelyet 2012 tavaszi véleménykutatási adatokkal igazoltak is a szerzők. A tipológiában hárompólusúnak nevezik azon egyéni választókerületeket, amelyekben a Jobbik támogatottsága nem marad el döntő mértékben a Fidesz KDNP támogatottságától és a demokratikus ellenzéki erők potenciális táborától. Kétpólusúak pedig azok lettek, ahol a Jobbik egyelőre strukturálisan gyengébb szavazatszerző potenciállal rendelkezik mind a kormányzó erőkhöz, mind pedig a demokratikus ellenzék mozgalmaihoz képest. Budapest és a Dunántúl meghatározó része ilyennek bizonyult. A tipológiában a visszabillentendő jelző azt jelenti, hogy az új választókerületi határok alapján korábban, 2006-ban a balközép oldalnak többsége volt a jobboldallal szemben, és a szavazótábor 2010-es összeomlása is csak kevéssé érintette a balközép pártokat. A visszaszerzendő jelző magyarázata abban áll, hogy az ide tartozó egyéni választókerületekben a szerzők elemzése szerint egy győzelemre készülő demokratikus ellenzéki politikai szereplő inkább csak mennyiségi jellegű szavazatszerzési kihívással néz szembe. Mindez van, ahol a helyi hárompólusosság miatt kisebb mint 2006-ban, van viszont olyan országrész is, ahol jellemzően ugyanakkora. A meghódítandó kategóriák egyéni választókerületeiben a tanulmány érvelése szerint egy döntően népszerű demokratikus ellenzéki politikai szereplőnek a mennyiségi szavazatszerzési kihívás mellett minőségi szavazatszerzési feladatai is vannak. Tehát az ilyen területeken új szavazatok megszerzése, a tábor megújítása is elengedhetetlen. A szerzők által készített tipológia alapján egy győzelemre törekvő, demokratikus ellenzéki jelöltállító szereplő számára nagy a kihívás 2014-ben, mivel a stabil egyszerű többséghez is legalább négy-hat egyéni választókerületet meg kell szereznie a meghódítandó, hárompólusú kategóriából, valamint természetesen előtte hiánytalanul biztosítania kell az egyéni szavazattöbbséget minden megelőző kategória, minden egyéni választókerületében. Tehát a baloldali adottságúakban (tizenhat darab), az átbillentendő, kétpólusúakban (tizenhat darab), a visszaszerzendő, inkább hárompólusú nagyvárosiakban (hat darab), a visszaszerzendő, inkább hárompólusúakban (tizenegy darab) és a meghódítandó, inkább kétpólusúakban (tizenöt darab). Ha pedig a 3

4 felsoroltak közül akár egyben is sikertelen lesz e szereplő, akkor a listán ugrani kell egyet lefelé. Az új országgyűlési választási rendszer egyéni választókerületei közül körülbelül öt-nyolc jelenleg jobboldali adottságút is meg kell szereznie egy balközép jelöltállító szereplőnek ahhoz, hogy kétharmados, alkotmányozó többsége lehessen a kisebb létszámú parlamentben. A két meghódítandó mandátumkategóriába összesen huszonkilenc új egyéni választókerület tartozik. Nehéz egyértelműen eldönteni, hogy melyik kategória megszerzése a könnyebb. Az igazság az, hogy mindkét kategóriában vannak relatíve könnyebbek és nehezebbek, jellemzően attól függően, hogy mekkora tábora volt ezen egyéni választókerültekben korábban a balközép oldalnak 2006-ban és az mennyire esett szét 2010-re. Mert például Borsod-Abaúj-Zemplén 5. Sátoraljaújhely nehezebb, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg 3. Kisvárda, vagy például Pest 6. Gödöllő könnyebb, mint Somogy 4. Siófok. De az összesen huszonkilenc meghódítandó egyéni választókerület közül tizenegyben az MSZP-nek és az SZDSZ-nek 2006-ban együtt kevesebb szavazata volt mint a Fidesz KDNP-nek. A huszonkilencből tizenhétben a Jobbiknak 2010-ben több szavazata volt az MSZP-nél, és az MSZP-nek és a Jobbiknak együtt is kevesebb szavazata volt a Jobbiknál tíz ilyen egyéni választókerületben. Ilyen feltételek között kell a stabil egyszerű többséghez tizenhat-huszonegy győzelem a két meghódítandó kategória összesen huszonkilenc egyéni választókerületében, de a gyenge többséghez is kell négy-tizenöt ilyen mandátum. (Négy persze csak akkor elég, ha ugyanaz a jelöltállító ötven százalék körül szerez listán, amikor már amúgy is könnyebb az egyéni mandátumtöbbségek megteremtése.) Baloldali adottságú új egyéni választókerület például a legtöbb pesti mandátum, de ilyenek a Dunaújváros, Pécs és Tatabánya környékiek is. Ezek meghatározó részén 2010-ben jobboldali országgyűlési képviselőket és polgármestereket választottak, tehát a kihívó félnek inkumbens képviselőket kell legyőznie. Átbillentendő, kétpólusú kategóriába került például Budapest kiegyensúlyozottabb része, Pest megye bizonyos agglomerációs városai és néhány dunántúli nagyvárosi mandátum. Az inkább hárompólusú, visszaszerzendő, nagyvárosi egyéni választókerületek ott helyezkednek el, ahol a magas szinten városiasodott településeken is meghatározó támogatottsággal rendelkezik a Jobbik. Így került tehát ide Eger és környéke, Miskolc, Szolnok és Nyíregyháza is. E városokban lehet, hogy nem bír győzelmi eséllyel a szélsőjobboldali párt az egyéni mandátumok szintjén, de támogatottsága jellemzően magasabb, mint más megyei jogú városokban. A demokratikus ellenzék számára az egyik legnagyobb kihívást a visszaszerzendő, inkább hárompólusú egyéni választókerületek jelentik. Ezek területén 2006-ban jellemzően győzött az MSZP SZDSZ, de a Jobbik és a Fidesz KDNP azóta nagyot harapott a választói táborukba. Ide sorolták a szerzők Borsod-Abaúj-Zemplén megye döntő részét, továbbá például Gyöngyöst, Hatvant, Jászberényt és Orosházát. Az ide tartozó új egyéni választókerületek a korábbiakhoz képest rurálisabbak, jobboldalibbak lettek, így ez további nehezítés egy demokratikus ellenzéki jelöltállító szereplő számára. Viszont az e kategóriába tartozó mandátumok kétfrontos harcban történő döntő visszaszerzése nélkül nem lehetséges parlamenti mandátumtöbbség a jelenlegi demokratikus ellenzék számára 2014-ben. Itt a politikai kihívás mennyiségi jellegű, de olyan választókat érint, akik 2006 óta döntően a Fidesz KDNP-hez távoztak, és 2014-ben fenyeget a választói passzivitásuk. A meghódítandó, kétpólusú egyéni választókerületek körébe olyan mandátumok kerültek, ahol a Jobbik támogatottsága egyelőre felülről strukturálisan korlátos. Ide tartozik Pest megye meghatározó része, valamint számos fontos dunántúli közép- és nagyváros és környéke. Például Siófok, Barcs Nagyatád, Győr egy része, Mosonmagyaróvár, Veszprém, Balatonfüred, Szekszárd. E választókerületek meghatározó területén 2006-ben győzni tudott a szociálliberális oldal, és itt a Jobbik sem tudott áttörni, de a példákban felsorolt körzetközpontú új, dunántúli egyéni választókerületek a korábbiaknál jobboldalibb karakterűek lettek. A 2006-os szavazatokat figyelve ezen egyéni választókerületek egy részében az MSZP-nek és az SZDSZ-nek együtt több szavazata volt a Fidesz KDNP-nél, de ha az MDF táborának akár csak egy kis részét is figyelembe vesszük a jobboldalon, akkor már kiegyenlítetté válnak a viszonyok. Ezen új egyéni választókerületek jellemzően billenő választókerületek, a korábbiaknál jobboldalibb alapkarakterrel. Ebből következően itt egyszerre jelentkezik minőségi és mennyiségi szavazatszerzési kihívás a demokratikus ellenzék számára. A stabil kormányzóképes többséghez 4

5 döntő szükség van az előbbiekben felsorolt dunántúli választókerületek meghódítására is, ami a szavazótábor részleges megújítását igényli. Meghódítandó, inkább hárompólusú egyéni választókerületnek minősítették a szerzők azon új egyéni választókerületeket, amelyekben a Jobbik versenyképes támogatottsággal rendelkezik, és amelyek területén nagymértékben összeomlott 2010-re a korábbi kormánypártok mögött álló választói koalíció. Ide tartozik mások mellett például Berettyóújfalu, Hajdúszoboszló, Hajdúböszörmény és környéke, Szentes, Hódmezővásárhely Makó, Nagykáta, Monor, Dabas, Cegléd, illetve Nyírbátor és Kisvárda. A korábbiakban kifejtettek miatt a stabil kormányzóképességhez e kategóriából is meg kell szereznie négy-hat egyéni választókerületet a demokratikus ellenzéki oldalnak. Ez ott könnyebb (például Kisvárda környékén, Monor környékén), ahol 2006-ban az új választókerületi határok alapján számolva is erősebb többsége volt a balközép erőknek. Csak akkor elegendő ennél kevesebb, ha minden korábbi kategóriában megszerzett minden mandátumot, illetve ha országosan a negyven-negyvenöt százalékos listaszavazati arány felett teljesít, mert akkor már némiképp enyhül a mandátumszerzési nyomás az új választási rendszer egyéni ágán a számukra. Hozzá kell tenni, hogy ilyen magas támogatottság esetén nyilván már könnyebb megszerezni e választókerületeket is, hiszen ekkor dőlhet sok dominó. A tipológia utolsó kategóriájába kerültek a jobboldali adottságú új egyéni választókerületek, amelyek a magyar választási földrajz hagyományosan jobboldali területein helyezkednek el. Ide tartozik például Bács-Kiskun megye egésze, Mohács és környéke, Debrecen, Vásárosnamény és Mátészalka, valamint még számos más település. Az összes egyéni választókerület huszonöt százaléka került ebbe a kategóriába, ami mutatja, hogy az összes egyéni mandátum hetvenöt százalékára korlátozódik a demokratikus ellenzéki oldal érdemi egyéni választókerületi győzelmi esélye. Hiszen a magyar politikai rendszer radikális átalakulásáig a jobboldali adottságú területeken 2014-ben nem lehet reálisan remélni a demokratikus ellenzék egyéni mandátumszerzését, csak speciális helyi körülmények együttállása esetén. Az új választási rendszer a korábbinál többségibb karakterű, ami kormányzóképes többséget teremt egy döntően győzedelmeskedő politikai erő számára. De politikai táborok megfelelő mérete és földrajzi szerkezete esetén a többségi karakter ellenére meglepően nagy az esélye a kisebbségi kormányzási, illetve kormányzóképtelen helyzetre. A többségibb karakter másik fontos következménye, hogy kedvezményezetti helyzetbe hozza a rendszer második politikai erejét is, ha annak több szavazata és kiegyensúlyozottabb szerkezetű választói tábora van a harmadik helyen végző politikai erőnél. Ennek oka, hogy a földrajzilag kiegyensúlyozottabb támogatottsági szerkezetű jelöltállító szereplők több egyéni választókerületi győzelemre képesek, mint a helyenként kiugróan magas, de jellemzően inkább átlag alatti támogatottságúak. Ebből következően az új parlamenti választási rendszer meg tudja erősíteni a második helyen végző politikai erőt is, míg támogatottságához mérten érdemben alacsonyabb mandátumszázalékot biztosít a harmadik helyen végző jelöltállító számára. A határainkon túl élő, magyarországi állandó lakhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok szavazati erejét az új rendszer erősen diszkontálja. Szavazataik nemcsak a listás szavazatokkal együtt versenyeznek a maximum kilencvenhárom listás mandátumért, hanem az összes győztes és vesztes töredékszavazattal is, amelyek volumene nagyságrendileg nem tér el az összes listás szavazat darabszámától. Ennek következtében az új rendszer majdnem megfelezi az amúgy is csak egy szavazattal rendelkező határon túliak politikai befolyását, összességében egy-két mandátumra korlátozva azt. A tanulmány a választási adatelemzés és a választási rendszer politológiai bemutatása mellett áttekinti a magyar politikai rendszer releváns szereplőinek és a mögöttük álló választói csoportoknak a 2006 és 2012 közötti átalakulását. Ennek legfőbb elemei értelemszerűen a Fidesz KDNP kétharmados megerősödése és későbbi gyengülése, a Jobbik betörése és a balközép mögötti választói koalíció szétesése, az SZDSZ eltűnése, az LMP megjelenése, valamint az MSZP es részleges erősödése. Az MSZP 2010-re egy egyenlőtlen területi eloszlással rendelkező választói táború, országos középpárt lett. A Jobbik támogatottsági szerkezete még a szocialistákénál is egyenlőtlenebb volt az előző parlamenti választásokon, míg az LMP regionálisan kiegyenlítetlen, az SZDSZ 2006-os támogatottsági szerkezetével döntő mér- 5

6 tékben azonos területi támogatottsági szerkezetű, országos szavazatszerző képességgel rendelkező kispártként jutott be a parlamentbe nyarára a Fidesz 2010-es támogatói tábora szétesett. A 2010-es választások idején negyvenkilenc százalékos szintet ért el az aktív választók körében, míg jelenleg, 2012 júniusában huszonegy százalékon áll. Ez fős táborról főre apadást jelent. Az MSZP támogatói köre a Demokratikus Koalíció (DK) kiszakadása ellenére is stabilan tartotta magát, továbbá 2012 tavaszán szignifikáns emelkedés is bekövetkezett nyarának elején a párt támogatói köre tizenkilenc százalék, ami főnek felel meg. A párt a választások idején azonos módszertan szerint számolva tizennégy százalékon állt. A mélyponthoz képest jelenleg az MSZP-nek rel van több támogatója nagyságrendileg. A Jobbik támogatói köre a kisebb ingadozások ellenére alapvetően változatlan, jelenleg tizenegy százalékos, ami főt jelent. Az LMP 2012 júniusában az aktív szavazók körében hét százalékon állt, ami hozzávetőlegesen szavazót jelent. A DK mint új párt a parlamenti bejutási küszöb alatt, de a mérhető tartományban helyezkedik el, a két-három százalékos sávban, fő körüli stabil támogatóval. A bizonytalanok közöttük a politikai részvételükben aktív bizonytalanok aránya húsz éve nem látott magasságokba szökött. Az ő vonatkozásukban apróbb megjegyzésekkel a szerzők elfogadják és munkájukba beépítik a Republikon Intézet idén tavasszal publikált elemzésének megállapításait. Az új választási rendszerben az egyéni választókerületek a korábbihoz képest fontosabb szerepet játszanak. Az egyén mandátumszerzéshez pedig elengedhetetlen a területileg kiegyenlítetten magas politikai támogatottság egy jelöltállító szereplő számára. Különben nem nyer egyéni mandátumokat. Éppen ezért a tanulmány szerzői a Medián 2012 tavaszi, hatezer fős, reprezentatív, összevont kvantitatív véleménykutatási mintáján megvizsgálták a parlamenti pártok regionális támogatottságát. Ez alapján látható, hogy a Fidesz KDNP ugyan sok támogatót vesztett, de az ország egészén továbbra is a legnagyobb párt. Viszont a demokratikus ellenzéki erők már van, ahol együttesen számolva átvették a vezetést. Például Észak-Magyarországon az összes megkérdezett körében az MSZP és az LMP együttes támogatottsága 2012 első félévében huszonnyolc százalék volt, míg a Fideszé huszonkettő, a Jobbiké pedig tizenhat. A Medián e kutatási adatának regionális konfidencia intervalluma három százalékpont körüli. Látható továbbá, hogy az MSZP szempontjából stratégiai nehézséget jelentő földrajzi egyenlőtlenségek 2010-hez képest fennmaradtak továbbra is, és ezen egyelőre még a demokratikus ellenzéki erők összefogása sem segítene. Míg az MSZP Észak-Magyarországon huszonkét százalékon, Közép-Magyarországon tizenöt százalékon áll az összes megkérdezett körében, addig a Dunántúl különböző régióiban nyolc, tizenhárom és tizennégy százalékon. Ugyan az MSZP hagyományosan mindig gyengébb volt ezen országrészeken, szavazótáborának belső egyenlőtlensége azonban 2006-ban kisebb mértékű volt. Ugyanakkor érdekes megfigyelni, hogy 2012 tavaszán a modernizációs szempontból előrébb tartó, polgáribb országrészen, a Dunántúlon szignifikánsan több szavazót veszített a 2010-ben győzedelmeskedő Fidesz. Míg Közép-Magyarországon és az Alföld meghatározó részén egyenletesen huszonhat százalékon állt e párt 2012 tavaszán, addig a számára kulcsfontosságú dunántúli régiókban ennél alacsonyabb szinten, tizenkilenc-huszonnégy százalékon. A bizonytalan szavazók aránya Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön a harminc százalékos sávban mozog, ezzel szemben a Dunántúlon az ötven százalék felettiben. Új politikai paradigma és új választói koalíció nélkül lehetetlen a demokratikus ellenzéki erők stabil és fenntartható választási győzelme. Ha a demokratikus ellenzéki erők győzelemre készülő és meghatározó erejű részének földrajzilag nem lesz kellően kiegyenlített a támogatottsági szerkezete (tehát továbbra is a 2010-eshez hasonlóan kiugróak a különbségek a támogatottságában az ország különböző részein), akkor nem tud elegendő egyéni választókerületet nyerni. A tanulmány egyéni választókerületi, tehát mikroszintű elemzése elsődlegesen makroszintű tanulságot hordoz magában. Az új támogatók megszerzése nem történhet csupán helyi, egyéni választókerületi stratégiák mozaikja révén, hanem az országos politikai kínálat (program, ígéret, világkép és identitás) átalakítását, módosítását igényli. Az új választási rendszerben a baloldali, balközép identitású csoportok megtartása mellett a győzelem érdekében egy döntően népszerű demokratikus ellenzéki jelöltállító szereplőnek az ország bizonyos részen még akár 2006-nál is tovább kell mennie az új támogatók meghódítása területén, kiegészülve a rendszerváltás status quojával elégedetlen, rendszerkritikus, de a demokratikus konszenzuson belüli, 2010 óta megjelent választókkal. Ez nem a korábbi, az egyszerűség kedvéért baloldalinak, balközépnek nevezhető szo- 6

7 ciáldemokrata-liberális politikai identitás hátrahagyását jelenti, hanem annak kiegészítését a modernizációban érdekelt aktív, közép-magyarországi és dunántúli választókkal, akiknek megszerzéséért 2006-ban elindult az akkori MSZP SZDSZ, és a Gyurcsány Ferenc által megszemélyesített kampányban időleges sikereket is ért el a választói koalíció ilyen irányú kiszélesítésében. De az őszödi beszéd sokkja, 2006 őszének politikai viharai és a magyar, illetve a világgazdasági válság hatásai széttörték ezt a választói koalíciót. A győzelemhez szükség van a megmaradt baloldali bázisra, a kiábrándultságából visszataláló baloldali identitású választóra, de minden korábbinál nagyobb mértékben kell a politikai közép igazi bizonytalan szavazójának támogatása, a jelenleg részben politikai otthon nélküli liberális választók és a modernizációban érdekelt polgárok nem elhanyagolható részének szavazata is. Földrajzilag mindez a korábban már megszerzett egyéni választókerületek visszabillentését és visszaszerzését jelenti, valamint bizonyos dunántúli területek választóinak kulcsfontosságú meghódítását is. Erre szorítja e szereplőket az új egyéni választókerületi struktúra, a Jobbik északkeleti szorítása és Fidesz KDNP által Közép- Magyarországon és Dunántúlon elhagyott választók megszólításának kényszere. A 2012 és 2014 közötti időszakban a Fidesz KDNP számára a legnagyobb kockázatot saját táborának további csökkenése, a Jobbik esetleges további erősödése, az MSZP támogatottságának területi kiegyenlítődése és emelkedése, valamint a demokratikus ellenzéki oldal összefogása jelenti. A Jobbik számára a legnagyobb kockázatot a Fidesz KDNP sikeres jobboldali határzára és a párt egyéni mandátumszerzési képességének korlátossága jelenti, hiszen a szélsőjobboldal dunántúli és a közép-magyarországi áttörése Pest megye elmaradottabb részei kivételével nehezen valószínűsíthető a Fidesz KDNP választói koalíciójának további összeomlásáig. Kevés egyéni mandátum megszerzése esetén az új választási rendszer relatíve hátrányosan fogja érinteni a Jobbikot, és várható társadalmi támogatottságához mérten relatíve alacsonyabb parlamenti mandátumarányt fog számára biztosítani, ami belső feszültségeket és egyéb politikai nehézségeket szülhet. Az LMP szempontjából a legnagyobb kockázat azt, hogy akár együttműködik, akár nem, az új parlamentben az országgyűlési képviselőinek száma alacsonyabb lehet a jelenleginél, ami egy kisebb párt esetében nagyon beszűkíti a politikai képviselet személyi kínálatát, felerősíti az ennek elérése érdekében folytatott belső küzdelmeket és rombolja a pártelit másodvonalának motivációját. De a legnagyobb kockázat az, ha a párt választóinak közössége pártelitje helyett a lábával szavazva hozza meg a döntést a párt előtt álló stratégiai dilemmáról a politikai táborválasztás kérdésében. Az MSZP számára a legnagyobb kockázat a földrajzilag kiegyenlítetlen támogatottsági szerkezet tartós konzerválódása. Ha ennek megakadályozása érdekében akár szövetségi politikával, akár pedig önmaga átalakításával nem tud tenni a párt, akkor 2014-ben a magyar pártrendszer erős második erejévé válhat, az ország meghatározó részein alacsony egyéni mandátumszerzési eséllyel, de északkeleten és Budapesten stabilan erős politikai jelenléttel. A Dunántúlon érzékelhető egyéni mandátumszerzési deficit mérsékléséhez a jelenlegi identitásnál nyitottabb, modernizációpártibb és polgáribb karakterű politikai tartalom is szükséges egy győzelemre törekvő, demokratikus ellenzéki politikai szereplő részéről a hagyományos baloldali választói bázis megszólításának megkerülhetetlen feladata mellett. A biztos második helyezettet ugyan preferálja ez a választási rendszer, 2010-hez képest több egyéni mandátumot is tud szerezni a baloldal, továbbá a közötti parlamenti frakciónál arányaiban akár nagyobb frakciója is lehet egy ismét ellenzéki MSZP-nek a következő parlamentben, de vékony az a jég, amely egy ilyen stratégiájú MSZP mandátumszerzési esélyeit elválasztja a 2010-es összeomlás egyenlőtlen támogatottsági szerkezetét fenntartó, ismételt, komoly kudarctól. Hiszen még a könnyebbnek tűnő, a múlt felől szemlélve kedvezőbb adottságú egyéni választókerületek átbillentése és visszaszerzése is nehéz feladat, mert az egyszer már az MSZP-ben is csalódott támogatók átfordítása reális önértékelést és komoly alkalmazkodó képességet igényel az őket megszólító politikusok részéről. A demokratikus ellenzék fenntartható győzeleméhez, az egyéni mandátumok döntő megszerzéséhez az új parlamenti választási rendszerben a korábbi szavazótábor mennyiségi bővülése és részben minőségi változása egyszerre nélkülözhetetlen. A nehéz adottságok ellenére ez nem lehetetlen feladat, mivel 2012 nyarára a kiábrándult, de választási részvételükben aktív választók köre húsz éve nem látott mértékben széles. Ráadásul a modernizációban élenjáró országrészeket, politikai hátországukat a jelenleg kormányzó erők 1998 óta nem látott mértékben hagyták parlagon. Ez az az új választói koalíció, amelynek létrehozására az új választási rendszer rászorítja az MSZP-t, rászorítja a magyar balközép oldal szereplőit és a teljes demokratikus ellenzéket. 7

8 AZ A KUTATÁS EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET CÉLJA ÉS HIPOTÉZISEI ELEMZÉS VIZSGÁLATI FAKTORAI Tanulmányunk célja az új kormánytöbbség által 2011-ben megalkotott országgyűlési választási törvény megismertetésének és elemzésének a folytatása. Az elkövetkező oldalakon az új egyéni választókerületek részletes bemutatásán keresztül arra fogunk törekedni, hogy felvázoljuk egy győzelemre törekvő politikai erő stratégiai lehetőségeit az új országgyűlési választási rendszer többségi ágának egyéni választókerületeiben. Azt kívánjuk megvizsgálni, hogy a területi szerkezet vonatkozásában milyen jellegű választói támogatással kell rendelkeznie egy jelöltállítónak, jelöltállító szervezetek egy csoportjának ahhoz, hogy képes legyen megfelelő választói támogatottsággal a háta mögött megszerezni az országgyűlési többség megteremtéséhez elengedhetetlen darabszámú egyéni választókerületet. Mivel jellemzően korábbi választási eredmények másodelemzésével dolgozunk, így egy bizonyos szinten túl nem vizsgáljuk a területi szempontok mellett szintén meghatározó egyéb választásszociológiai szempontokat (korösszetétel, értékrend, egyéb kvalitatív preferenciák). Munkánkkal arra kívánjuk felhívni a figyelmet, hogy az új országgyűlési választási rendszer későbbiekben elemzendő, többségibb karakterjegyeiből fakadóan a választói koalícióképzésben és a mandátumtöbbség kialakításában az elmúlt húsz év gyakorlatához képest nagyobb szerepet kell játszania annak, hogy egy győzelemre törekvő jelöltállító szereplő választópolgárai hogyan helyezkednek el földrajzilag. Tanulmányunk végén javaslatot teszünk egy előzetes egyéni választókerületi értékelő tipológiára, amely további véleménykutatási igazolást, pontosítást igényel, de átfogó adatelemzés és politikai értékelés után véleményünk szerint már a választási felkészülés korai szakaszában is célszerű és adekvát megközelítést jelent egy demokratikus ellenzéki politikai szereplő számára. A javasolt értékelő tipológiánkat azért ebből a politikai értékválasztási nézőpontból készítjük el, mert szerintünk a magyar balközép és a politikai centrum számára az új országgyűlési választási rendszer több politikai és táborképzéséi kihívást teremtett, mint a jelenleg regnáló jobboldali kormány pártjai számára. Ez a többletkihívás nem pusztán a balközép választói koalíció 2010-es összeomlásából következik, hanem az új rendszer intézményesülésének formájából is. Így a demokratikus ellenzéki oldal választási stratégiaalkotása több innovációra kényszerül. Számunkra pedig ez az, ami egy igazán érdekes megértési, megismerési feladatot jelentett. A magyar parlamenti választási rendszer reformjáról A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány blogján és 2012 folyamán Tordai Csaba szerzőtársunkkal közösen több blogbejegyzésben vizsgáltuk, elemeztük a jelenleg kormányzó koalíció országgyűlési választási reformját. Áttekintettük a Magyarországon állandó lakhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok szavazati jogának kérdését 2 ; elvi keretet alkottunk a reformfolyamat tilalomfáira vonatkozóan 3 ; száztíz egyéni mandátumos, saját mandátumkiosztást készítettünk, amely meggyőződésünk szerint kiegyensúlyozott és elvszerű megoldást jelentett volna a többségi ág mandátumszámának csökkentésére. 4 Később elemeztük a kormányoldal választási reform-koncepcióját, illetve törvényjavaslatát 5, politikai hatáselemzés szempontjából modelleztük a százhat új egyéni választókerület elhatárolását 6, és végül pedig a kampányfinanszírozás bizonyos kérdéseit. 7 A jelenlegi reformfolyamat sem tartalmi, sem pedig eljárási szempontból nem felel meg egy polgári demokrácia átlátható és egyezetéseken keresztül előrehaladó átalakításának. A törvény és a kapcsolódó jogszabályok előkészítése során a kormányzó erők soha, semmilyen megegyezésre nem törekedtek, még csak a látszatok 1 hazaeshaladas.blog.hu 2 Szigetvári Viktor Tordai Csaba: A határon túliak választójogáról. (a letöltés dátuma: június 14.) 3 Szigetvári Viktor: Tilalomfák az új országgyűlési választási rendszer reformjában. valasztasi_rendszer_reformjaban (a letöltés dátuma: június 14.) 4 Szigetvári Viktor Vető Balázs: Az új választási rendszer részletes modellje. modellje (a letöltés dátuma: június 14.) 5 Szigetvári Viktor: Ellentmondásos választási rendszer-reform. Szigetvári Viktor Vető Balázs: Szalámitaktika és választási reform. Szigetvári Viktor Vető Balázs: Demokratikus-e az új választási rendszer (1. rész). (a letöltés dátuma: június 14.) 6 Szigetvári Viktor Tordai Csaba Vető Balázs: Túl a demokrácián az új országgyűlési választási rendszer modellje (2. rész). hu/2011/11/25/tul_a_demokracian_az_uj_orszaggyulesi_valasztasi_rendszer_modellje_2_resz, Szigetvári Viktor: Halászni ott, ahol tó sosem volt. hazaeshaladas.blog.hu/2011/12/05/halaszni_ott_ahol_to_sosem_volt, Szigetvári Viktor Tordai Csaba Vető Balázs: Ceterum censeo. blog.hu/2012/02/05/ceterum_censeo_5 (a letöltés dátuma: június 14.) 7 Szigetvári Viktor: A falra festett ördög. (a letöltés dátuma: június 14.) 8

9 szintjén sem vonták be érdemben a parlament ellenzéki pártjait a jogalkotási folyamatba. Az elfogadott szabályok számos ponton semlegesek a jelenlegi kormánypártok és az ellenzéki pártok szempontjából, ugyanakkor bizonyos kulcskérdésekben politikailag inkább kedvezőek a kormányoldal számára, és versenyhátrányt jelentenek az ellenzék számára. Olyan rendszerszintű elemet, amely bármilyen szempontból is versenyhátrányt jelentene a jelenlegi kormányoldal számára, nem lehet beazonosítani. Talán legnagyobb visszhangot kiváltó írásunk az új egyéni választókerületi rendszer politikai hatásaira vonatkozott, és egy modell szükségszerű pontatlanságai mellett azt az állítást fogalmazta meg, hogy mind a 2002-es, mind pedig a 2006-os országgyűlési választási eredmény másként alakult volna, illetve meg is fordult volna, ha az új választási rendszerben rendezték volna meg őket. A nyilvánvalóan történelmietlen állítás számos, itt és most nem részletezendő módszertani kérdést nyitott ki. A kapcsolódó vitát lezáró egyik írásunkban az alábbiak szerint foglaltuk össze azóta sem cáfolt álláspontunkat: A demokratikus választási reformoknál valóban szokott maguk felé hajlani a reformáló pártok keze. Sőt, sokszor meg is buknak az ilyenek. De ez nem menti a mostani manipulációt. Egy többségibb rendszerben nagyobb az [egyéni választókerületek] EVK-k befolyása, ezt tovább erősíti a győztes kompenzáció alkotmányellenesnek tűnő, a szavazategyenlőség elvét felülíró szabálya. Az új EVK-k ott kényszerítik baloldali centrista politikai identitású támogatók felkutatására a jelenlegi ellenzéki pártokat, ahol az ilyen választók természetes és döntő kisebbségben vannak. Olyan országrészeken kényszerül választókat halászni a magyar jobboldal ellenzéke, ahol igazából tó sem volt soha számukra. Különben a sok vidékies, illetve olyan EVK, ahol a megyei jogú városokhoz sok jobboldali községet csaptak hozzá, nem lesz átbillenthető. Különösen ott, ahol a Jobbik relatíve gyengébb támogatottsággal és potenciális hátországgal bír. Az új választási rendszer vélemény[ünk] szerint azért antidemokratikus, mert a magyar társadalom jelenleg csak a kormánypártok és elemző szövetségeseik által vitatott szociológiai mintázatát úgy veszi figyelembe, hogy az középtávon csak a magyar jobboldal számára tud kedvezni legalább EVK-ban. Az új modell maga számos elemében beleértve akár a többségibb karaktert és a részben egyszerűbb rendszert teljesen elfogadható, beleértve a kormányzóképes többség kialakítására való törekvést is. Az új választási rendszer azonban arra kényszeríti a hagyományos szociálliberális oldalt, hogy ott szerezzen támogatókat, ahol korábban tömegével sosem voltak neki, mert olyanok az adottságok, miközben ugyanezt egyáltalán nem várja el a jobboldaltól. Ez a teljességgel egyoldalú alkalmazkodási elvárás olyan mértékű, hogy érdemben torzítja és átfordíthatja a többségi választói akaratot. 8 Nem modellezés és nem mandátumbecslés Egy választási rendszer és benne különösen egy választókerületi rendszer jellemzésének a szabályozási oldal részletes elemzésén túlmenően három szempontra kell kiterjednie: egyrészt a választók és a pártok viszonyára, a különböző választói csoportok különböző pártokhoz kapcsolódására; másrészt a pártok elhelyezkedésére és egymáshoz való viszonyára, tehát a pártrendszer vizsgálatára; harmadrészt pedig maguknak a választóknak a vizsgálatára, véleményeik és meggyőződéseik, politikai döntéseik elemzésére. Például nem lehet elhanyagolni, hogy az új rendszer érdemben más, mint az előző így várhatóan a választói viselkedés is más lesz, de maguknak a választóknak még nem volt alkalmuk élni demokratikus választójogukkal az új rendszerben, így azt a tanulási folyamatot sem tudták megkezdeni, amelyen az elmúlt húsz év során, a régi országgyűlési választási rendszer vonatkozásában már egyszer keresztül mentek. E tanulmány elkészítése során a százhat egyéni választókerületre egyenként reprezentatív véleménykutatást nem készítettük, így az előbbiekben felvázolt módszertani megfontolások egy fontos eleme hiányzik. A különböző választói koalíciók korábbi és jelenlegi helyzetét illetően viszont adatelemzést és véleménykutatást is használunk, valamint a szükséges mértékben a pártrendszer múltbeli és jelenlegi állapotát is vizsgálni tudtuk. Jelen tanulmány nem modellezni akarja az új országgyűlési választási rendszer működését a jövőre vonatkozóan, így a felhasznált adatokat és bizonyos módszertani megfontolások kivételével nincs benne közös a 2002-es és 2006-os választások eredményeire visszatekintő, azokat az új rendszerbe beletöltő modellünkkel. 8 Szigetvári Viktor: Halászni ott, ahol tó sosem volt. (a letöltés dátuma: június 14.) 9

10 E tanulmány nem mandátumbecslés, nem kívánunk országosan reprezentatív pártpreferencia adatokból összesített választási végeredményt becsülni, mert ez szerintünk jelenleg még lehetetlen hoz képest 2010-re átalakult a magyar pártrendszer, a domináns kétpólusú rendszer egy meghatározó párt által uralt, kezdetlegesen hárompólusú pártrendszer irányába mozdult el, amelyben a kisebb jelöltállító szervezetek jóval kevesebb szavazatok kaptak. A 2010-es szavazat-eloszlási adatokból álláspontunk szerint nehéz, szinte lehetetlen megalapozott becsléseket alkotni 2014-re, egy várhatóan más pártrendszerben megrendezésre kerülő parlamenti választásra vonatkozóan. Nem szövetségi politikai kiskáté A tanulmány nem kíván foglalkozni azzal az aktualizáló jellegű kérdéssel, hogy konkrétan milyen demokratikus ellenzéki jelöltállító szervezet lesz majd az, amely 2014-ben az új parlamenti választási rendszerben mint a választások esélyese megméretteti magát. A jelenleg, 2012 nyarán létező pártok, társadalmi szervezetek és mozgalmak helyzetének, társadalmi támogatottságának ilyen szempontból történő elemzése és az ebből következő esélylatolgatás nem képezi e tanulmány tárgyát. Ahogyan az sem, hogy új pártok, új mozgalmak belépésének lehetőségét vizsgáljuk. Éppen ezért érvrendszerünket egy feltételezett, döntően népszerű, demokratikus ellenzéki jelöltállító szereplő győzelemre törekvő választási ambíciójának nézőpontjából építettük fel, hiszen vereségre, illetve 2018-as győzelemre készülő haditervek kidolgozása szintén nem feladatunk. És a kedves olvasó a tanulmány olvasása során pedig e képzetes jelöltállító szervezet helyére behelyettesítheti azt a politikai szervezetet, közösen vagy egyedül induló pártot, amely számára szimpatikus. A kutatás kulcshipotézisei Első hipotézisünk az, hogy lehetséges politikai stratégiaalkotási szempontból érvényes állításokat megfogalmazni az új egyéni választókerületek politológiai szociológiai karakterét vizsgálva, és ezen elemzés részeként korábbi hozzáadott értéket jelent, ha áttekintjük a korábbi választások szavazási mintáit, immár az új mandátumkiosztás szerint. Második hipotézisünk az, hogy az első hipotézisben tételezett lehetségesség mértéke korlátozott. Ennek indoka a pártrendszer aktívan átalakuló szerkezete, a választói ingadozások jelenleg tapasztalható mértéke és az új parlamenti választási rendszernek a választók és a szakma számára is ismeretlen működése a gyakorlatban. Az új egyéni választókerületek között vannak olyanok, amelyekre a pártrendszer elmúlt években bekövetkezett átalakulása, a választói véleményklíma formálódása és a pártok, jelöltállítók mögötti választói koalíciók összeomlása, illetve felépülése olyan mértékű hatást gyakorolt, amely már önmagában is megnehezítené a tipologizálást. Az új földrajzi határok és a hatásukra kialakult új területi szerkezet ezt még külön meg is bolondította. Harmadik hipotézisünk pedig az, hogy a százhat új egyéni választókerület részletes vizsgálata is igazolni fogja korábbiakban is megfogalmazott állításunkat, amely szerint a magyar balközép oldal az új parlamenti választási rendszerben 2014-ig nagyobb adaptációs kényszernek van alávetve, mint a jelenleg kormányzó jobboldali erők. A tanulmány szerkezete Az alábbiakban a módszertani bevezető után először röviden ismertetjük az új országgyűlési választási rendszert és választási rendszer-elméleti szempontból bemutatjuk annak várható hatásait, illetve karakterjegyeit. Utána megyei bontásban, egyenként elemezzük az új egyéni választókerületeket, és a korábbi szavazatok alapján következtetéseket vonunk le politológiai és szociológiai karakterükre. Mindezek után áttekintjük a választási rendszeren túli, makroszintű politikai elemzési faktorokat, különös tekintettel a pártrendszer elmúlt időszakban bekövetkezett változásaira, a választói koalíciók alakulására és a magyarországi politikai véleményklíma helyzetére. A tanulmány zárásaként pedig az ismertetett szempontok alapján javaslatot teszünk egy olyan tipológiára, amely egyéni választókerületi szinten reprezentatív véleménykutatási adatok nélkül is alkalmas megközelítést jelenthet egy mandátumszerzési stratégia számára. 10

11 AZ A KUTATÁS EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLET MÓDSZERTANA ÉS FORRÁSAI ELEMZÉS VIZSGÁLATI FAKTORAI A tanulmány az egyéni választókerületek vizsgálata során településszociológiai és választási statisztikai adatelemzést használ, a politikai rendszer és a választói koalíciók vizsgálatakor pedig politológiai elemzést és véleménykutatási adatelemzést. A településszociológiai és egyéb statisztikai adatok forrása a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az Országos Választási Iroda (OVI), ideértve az adott egyéni választókerület népességét, urbanizáltságának jellemzőit és egyéb releváns adatokat. A választási statisztikai nyersadatok forrásai az OVI által készített adatbázisfájlok, amelyek a 2006-os és 2010-es általános országgyűlési választások eredményeit tartalmazzák. Az utóbbi adatok elemzése során ugyanazokat az adatbázis műveleteket használtuk, amelyeket a korábbiakban ismertetett modelljeink során. 9 Mivel a tanulmány nem korábbi választások szavazatait akarja beletölteni az új rendszerbe, nem mandátumbecslésre törekszik, hanem pusztán értelmezhetővé kívánja alakítani a korábbi rendszerben megszületett eredményeket, illetve leadott szavazatokat, így a vizsgálaton belüli modellezési torzulások köre is szűkebb, gyakorlatilag csak a 2010 ősze előtti és utáni szavazóköri beosztás eltéréseiből fakadnak. Magyarországot a különböző választási eljárások során közel tizenegyezer szavazókörre osztják fel úgy, hogy az az ország minden lakosát, minden címhelyét lefedi. A szavazóköri beosztást rendszeresen felül kell vizsgálniuk az erre illetékes közigazgatási szerveknek, mivel egy ország településszerkezete és népességeloszlása folyamatosan változik, új lakótömbök jelennek meg, és régiek tűnnek el. A 2006-os és 2010-es országgyűlési választásokat egy-egy régebbi szavazóköri beosztás szerint rendezték meg, így már ott is felmerült a szavazókörök egymásnak való megfeleltetési problémája. De mivel a szavazókörök által kialakított egyéni választókerületek határai nem módosultak, így e probléma igazából csak az adott választókerületeken belüli idősoros összehasonlító vizsgálatokat érintette volna. Ilyen vizsgálat pedig e tanulmánynak nem célja őszén új szavazóköri beosztás készült, majd pedig az új országgyűlési választási törvény új egyéni választókerületi beosztást határozott meg, százhat egyéni mandátummal. A választási szociológiai elemzés és korábban a modellezési vizsgálatok során itt jelentkezett egy probléma, amely becslési eljárást kívánt. A becslési feladat kizárólag olyan új mandátumoknál jelentkezett, ahol két új egyéni választókerület határa azonos települési önkormányzaton vagy budapesti kerületen belül húzódott, és az új szavazóköri határok keresztbe metszették a régi szavazóköri határokat. Így ezen új egyéni választókerületek esetében a határvonalat nem lehet pontosan lefedni a régi szavazóköri beosztással. A közel tizenegyezer szavazókörből összesen kevesebb mint háromszázötven esetében kellett becsléssel élni az adatbázis műveletek során, ami kevesebb mint a szavazókörök öt százaléka. A becsült szavazatszámok nem légből kapottak, hanem a korábbi szavazókörök korábbi szavazatszámai alapján becsültek, jellemzően a szavazókörök által lefedett terület nagysága alapján. Ez a módszer lehetővé tette, hogy nagyságrendileg bizonyosan pontos becslések készüljenek. Így a modellezésből fakadó szükségszerű becslés a végeredmény tekintetében érdemi torzulást nem jelenthet. 10 A választásszociológiai vizsgálatok során elemzéseinkben a 2006-os és 2010-es pártlista szavazatokat használtuk. Ez ismét részleges torzulásokat eredményezhet egy modellezési eljárás során, de mivel a tanulmány nem modellezni akar, hanem pártválasztási viselkedést vizsgálni, így ezúttal különösen célszerűnek tekintjük e szavazatok használatát. Pontosan tisztában vagyunk azzal, hogy sem az új, sem a régi egyéni választókerületek esetében nem lesz és nem volt soha azonos az egy azon választókerületen belül az A párt listájára és A párt egyéni jelöltjére leadott szavazatok számra. Ezen eltérés oka az adott egyéni országgyűlési képviselőjelölt és esetleges ellenfeleinek pártjaikétól eltérő megítélése, ami a személyre leadott szavazatok számát hol javítja, hol pedig rontja. Ugyanakkor fel kell hívni a figyelmet arra, hogy országos összesítésben a két szavazati ág szavazatszáma rendszerint minimálisan tér csak el, így statisztikai értelemben is célszerűbb a politikai viselkedés 9 Szigetvári Viktor Tordai Csaba Vető Balázs: Túl a demokrácián az új országgyűlési választási rendszer modellje (2. rész). hu/2011/11/25/tul_a_demokracian_az_uj_orszaggyulesi_valasztasi_rendszer_modellje_2_resz (a letöltés dátuma: június 14.) 10 Volt kritikusunk, aki szerint ez a torzulás minden állításunk érvényességét megdöntötte. Ő viszont több írásában is képtelennek mutatkozott arra, hogy megértse: ha régi A szavazókörben nyolcszáz, régi B szavazókörben ezer, régi C szavazókörben pedig kilencszáz szavazatot szerzett egy párt, akkor az új C szavazókörben nem százat vagy ezernyolcszázat becsültünk, hanem attól függően, hogy a régiek közül melyiknek a területe szerepelt nagyobb mértékben új C-n belül, valahol nyolcszáz és ezer között volt a becsült szavazatszám az új szavazókörben. Lásd: Kovács András: Bajnaiék nem adják föl: tovább manipulálnak. (a letöltés dátuma: június 14.) 11

12 átfogó vizsgálatakor a pártokra leadott szavazatokat vizsgálni, mert idősoros összehasonlításban azok nélkülözik az egyik választásról a másikra történő egyéni jelöltcserék teremtette ingadozásokat. 11 A szavazatszámok esetében mindig az összes szavazóra, tehát az adott területi egység névjegyzékében a választás napjának végén szereplő szavazószámra vetítve számoltunk ki százalékos adatokat. Ez azért fontos, mert így különböző évek választási adatai is könnyebben összevethetőek, hiszen a közismertebb, a szavazáson megjelentek százalékában képzett számadatok zavaróak lehetnek a részvételi adatok eltérései miatt. Ebből azonban az is következik, hogy a tanulmányban szereplő százalékpontos adatok eltérnek a helyben vagy országosan közismert szavazati százalékoktól, hiszen más a vetítési bázisuk, bár természetesen maguk a szavazatszámok változatlanok. A tanulmány második felében a magyar választói koalíciók változását és az elmúlt évek véleménykutatási adatai foglaljuk össze vizsgálatunk nézőpontjából. Az idézett kutatások esetében mindenkor hivatkozzuk az adott kutatás szakmai paramétereit. Az Ipsos és a Medián intézetek véleménykutatási adataival dolgozunk, amelyek 2010 előtt, illetve a kormányváltás után készültek. A véleménykutatási elemzések csak kvantitatív kutatáson alapulnak, amelyek telefonos (CATI) vagy személyes (CAPI), illetve hagyományos személyes lekérdezéssel készültek. 11 Például a 2006-os általános országgyűlési választások első fordulójában az MSZP egyéni jelöltjeire az egyéni jelöltekre leadott szavazatok 42,1 százalékát adták le és ugyanez a szám a Fidesz KDNP esetében 42% volt, addig a pártlista szavazatokban az MSZP 43,2, a Fidesz KDNP pedig 42 százalékot kapott. (E százalékos adatok az összes leadott szavazatból lettek kiszámítva, az 5% alatt szerző jelöltállító szervezetek listás szavazatainak leszámítása nélkül.) 12

13 AZ EGYÉNI ÚJ VÁLASZTÁSI VÁLASZTÓKERÜLET RENDSZER BEMUTATÁSA ELEMZÉS VIZSGÁLATI FAKTORAI A tanulmány következő szakaszában először ismertetjük az új országgyűlési választási rendszert, majd pedig elemezzük annak várható politikai hatásait. Értékelésünk ezúttal nélkülözi a rendszer személyes nézőpontunkból avagy nemzetközi példák irányából történő értékelését, kizárólag adottságként tekint az elfogadott törvényre, amelynek várható alkalmazását érdemes megvizsgálni Elméleti ismertető Az új országgyűlési választási rendszer egy egyfordulós, vegyes és kétszavazatos, kompenzációs elemet és nemzetiségi, illetve határon túli szavazási elemet is tartalmazó megoldás. Az új parlament képviselői létszáma a korábbihoz hasonlóan fix, százkilencvenkilenc fő, amelyen belül a többségi (egyéni választókerületi) és a listás (és kompenzációs, illetve határon túli és nemzetiségi) ágak mandátumaránya szintén fixen százhat-kilencvenhárom. Ebből következően az új rendszer egyértelműen többségibb karakterű, aránytalanabb rendszer, amely a kormányzóképes parlamenti többséget jó eséllyel megteremti, és még a koalíciókötést szükségessé tevő helyzetek kialakulási esélyeit is korlátozza, hiszen parlamentben belüli koalíció egy ilyen rendszerben csak különleges egyéni és listás mandátumeloszlás esetén lehet szükséges. A választói viselkedés és a politikai rendszerre gyakorolt hatás szempontjából meghatározó szerepe a kétfordulós helyett egyfordulós szavazásnak és a mandátumtípus-arányok átalakulásának van. Az új választási rendszerben is fennmaradtak a korábbiakban használt erős intézményes szűrők, így az ajánlószelvény-gyűjtés és az ötszázalékos parlamenti bejutási küszöb. E jogintézmények továbbra is garantálják a status quo mindenkori pártjainak részleges védelmét, hiszen országos szervezet híján nehéz bekerülnie a parlamentbe egy újonnan alakult pártnak, mozgalomnak. Tehát az új rendszer is kikényszeríti az országosan többé-kevésbé egységes szervezettséget és politikai jelenlétet. A 2012 nyarán nyilvánosságra került hivatalos információk szerint a kormánypártok eltökéltek a kötelező, rendszeres, jogvesztő előzetes regisztráció bevezetésében. Az eljárási törvény szövege egyelőre nem ismert, így számos részletszabály továbbra is homályba vész. Az azonban biztos, hogy a kontinentális Európában példátlanul szigorúra tervezett regisztráció szükségtelenül és indokolhatatlanul szűkítené a választói részvételt és ezáltal a politikai legitimitást a magyar politikai rendszeren belül. 12 Ilyen eljárásra nincs nemzetközi példa olyan országban, ahol van teljes személy- és lakcímnyilvántartás. A cenzus bevezetésének kimondatlan szándéka az utolsó pillanatban döntő választók távoltartása, ami demokratikusan nehezen érvelhető. Ráadásul valójában az egész csak egy új kampányszakaszt jelent, amelynek során korai szakaszban rákényszerülnek a pártok a választói mobilizálásra, amire a kampányban használható eszközök függvényében rendelkeznek már a knowhow-val. Politikailag kockázatos és kiszámíthatatlan is lehet egy ilyen kezdeményezés, mert ugyan valószínű, hogy az izoláltabb és szegényebb élethelyzetű polgárok mulasztanák el leginkább az előzetes regisztrációt, de ugyanígy járhat a kiábrándult jobboldali is, akit csak egy hosszú kampánnyal lehetne rávenni az ismételt szavazásra. A demokrácia minőségére nézve pedig veszélyes irány bizonyos szavazói csoportok rendszeren kívülre szorítása indirekt eszközökkel, mert így ők egyre kevésbé lesznek alanyai a pártok politizálásának, ami pedig politikai szegregációjukkal járhat. Az ajánlószelvény-gyűjtés reformra régen megértett rendszere megmaradt, de az új megoldás tartalmaz relatív könnyítést és relatív nehezítést a jelöltállító szervezetek számára. A korábbi választási rendszerben az egyéni választókerületi induláshoz egy jelöltnek hétszázötven ajánlószelvényt kellett összegyűjtenie, az újban viszont ezer darabot. Az országos lista állításhoz korábban legalább hét megyében kellett területi listával rendelkeznie egy jelöltállító szervezetnek, és területi listát pedig akkor lehetet állítani, ha egy területi (megyei) választókerület egyéni választókerületeinek legalább egynegyedében, de minimum kettőben rendelkezett egyéni jelöltekkel egy jelöltállító szervezet. Az egyéni választókerületek régi rendszer szerinti megyei kiosztásából következően mindez azt jelentette, hogy országos kompenzációs lista állításához a megfelelő megyékben összesen elég volt akár csak tizennégy egyéni jelölttel rendelkeznie egy szervezetnek. Ugyanakkor a régi rendszerben és ez egy fontos változtatás csak azon területi választókerületekben (megyékben) lehetett egy adott párt területi 12 Erről részletesebben: Szigetvári Viktor: Szükségtelen, értelmetlen, káros. (a letöltés dátuma: augusztus 3.) 13

14 listájára szavazni, ahol rendelkezett megfelelő számú egyéni jelölttel, és így értelemszerűen volt területi listája is. De ebből az is következett, hogy ugyan lehetséges volt a minimálisan szükséges hét területi listával kvalifikálnia magát az országos kompenzációs lista állításának lehetőségére, de közben e hét területi lista választókorú népességén kellett teljesítenie az adott jelöltállító szervezetnek az országos öt százalékot, különben nem részesülhetett listás mandátumokból. Az új választási rendszerben relatíve kevesebb ajánlószelvény kell az egyéni jelöltállításhoz, mint korábban. A területi szint teljesen eltűnt, nincsenek megyei listák ezeket nehéz is lett volna megtartani ilyen mértékben csökkentett mandátumszám mellett. Az országos lista immár nem csak kompenzációs lista, amelyre közvetlenül nem szavaznak a választók, hanem közvetlenül választott lista is, amelyet integráltak a kompenzációs rendszerrel. Egy országos lista állításához az új rendszerben annyi szükséges, hogy az adott jelöltállító szervezetnek legalább kilenc megyében és Budapesten legyen összesen huszonhét egyéni képviselőjelöltje. Ez relatív nehezítés, mert nagyobb területi merítést vár el, bár az adott megyékben immár nem kell két-két jelölttel rendelkezni. Ráadásul egy ideáltipikus vidéki párt nem tudna indulni, illetve csak akkor, ha minimum egy egyéni választókerületben Budapesten is képes lenne összegyűjteni a megfelelő számú ajánlószelvényt. Az új rendszer fontos vívmánya és könnyítése, hogy a területi szint hiányából fakadóan immár az ország azon részein, azon megyéiben is lehet egy adott jelöltállító szervezet listájára szavazni, ahol egyetlen egyéni választókerületben sem tudott jelöltet állítani. Így az országos listaállítás szintjét elérő jelöltállítók számára egyszerűbbé vált az ötszázalékos küszöb megugrása. Az egyéni választókerületek átalakítása során a jogalkotó részben megfelelt a Velencei Bizottság általános elvárásainak, de az összes választópolgár mennyiségének automatikus korrekciója területén például nem. A húsz év alatt bekövetkezett lakosságszám-torzulásokat kiigazították. A korábbi rendszerben a többségi elven megszerzett (tehát egyéni) mandátumok aránya a teljes mandátumszámon belül alacsonyabb volt, hiszen a régi rendszerben ez 45,6% volt, most pedig 53,3%. Az egyéni választókerületek megyehatárokat nem léphetnek át továbbra sem, és a százhat mandátum megyék közötti elosztása pedig mindeddig pontosan nem ismert matematikai aritmetika szerint történt. 13 A listás ág általános befolyása a rendszeren belül csökkent, a választott győztes-vesztes kompenzációs rendszer pedig a korábbiakhoz képest eltérően befolyásolja a mandátumkiosztást. Míg korábban a rendszer elkülönített mandátumokat a kompenzáció céljára (minimum ötvennyolc mandátumot) és maximálta a területi listás mandátumokat (maximum százötvenkettő), addig az új rendszer együttesen allokál az országos listás szavazatok, a győztes-vesztes töredékszavazatok és a határainkon túl élő, magyarországi állandó lakhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok szavazatai számára maximum kilencvenhárom mandátumot. Azért csak maximum ennyit, mert a nemzetiségi szavazatok intézményesítési formája megfelelő szavazatszám esetén innen visz el teljes értékű parlamenti mandátumot. A kisebbségi listára szavazók elveszítik az országos pártlistákra szavazás lehetőségét. Reálisan értékelve, számos feltétel (megfelelő részvételi szint, megfelelő nemzetiségi jelöltállító, regisztráló és pártlista szavazatukról így lemondó kisebbségiek) együttállása esetén leginkább a roma kisebbségnek van esélye arra, hogy egy mandátumot megszerezzen a nemzetiségi képviselet logikáján. Ennél kisebb, de némileg még reális esélye csak a hazánkban élő német kisebbségnek van. Ebből következően a rendszer listás ágán ténylegesen kiosztható mandátumok száma kilencvenhárom és kilencvenegy közé becsülhető. A listás ágon sok irányból sok szavazat összegződik. Az összes ilyen mandátumot egy kiosztási körben osztja ki a rendszer az összes ide került (listás, győztes és vesztes töredék, határon túli) szavazatnak megfelelően, a D Hondt-féle aritmetika alapváltozata szerint. A régi parlamenti választási rendszer ugyanezt a kiosztási technikát használta. Míg a korábbi választási rendszerben a kompenzációs rendszer célja a kisebb és az egyéni választókerületekben veszítő jelöltállító szervezetek kompenzálása volt, addig az új rendszerben a kompenzációs rendszer önmagát is kompenzálja. Ezzel a több egyéni győzelmet arató jelöltállítók javára tompítja a kompenzációs rendszer amúgy is korlátozott hatását. E korlátozott hatásban meghatározó szereppel bír az, 13 Tóka Gábor (választási szakértő, CEU) szóbeli közlése szerint az új választási rendszert érintő, folyamatban levő kutatásának megállapításai arra utalnak, hogy az egyéni választókerületek megyék közötti elosztása, maga a százhatos összmandátumszám a rendszer többségi ágán és a megyehatárok sérthetetlensége együttesen olyan paraméterek, amelyek meghatározó mértékben befolyásolják a rendszer karakterét. 14

15 hogy nincsenek kizárólag a kompenzáció céljára elkülönített mandátumok, míg a korábbi rendszer országos listája ilyen volt. Egy fiktív példán illusztrálva nyolcmillió hazai választópolgárral, háromszázezer határon túlival és ötven százalékos részvétellel számolva a rendszer listás ágán összesen körülbelül hat-hét millió szavazatot találhatunk majd. Hiszen oda fog kerülni négymillió listás szavazat, százötvenezer határon túli szavazat és a győztes, illetve vesztes töredékszavazatok. Ha a későbbi győztes rendszerint nagy különbséggel nyer az egyéni választókerületekben a második helyezett jelöltállító előtt, akkor a győztes és vesztes kompenzációs szavazatok száma meg fogja közelíteni a listás szavazatok számát. Ha pedig kis különbséggel dőlnek el az egyéni választókerületi győzelmek az első és a második jelöltállító szervezet között, tehát szoros a verseny, akkor relatíve nagyobb eltérés lesz a kompenzációs ágra kerülő szavazatok száma és a listás szavazatok száma között. Tehát ha nagy különbséggel győz egy párt, akkor a listás ág mandátumkiosztása közelít a listás szavazatok megkétszerezése után előálló helyzethez, míg ha szűk különbséggel győz egy párt, akkor pedig jobban érvényesül a kompenzáció. De az utóbbi esetben is a listaszavazatok számával összevethető mennyiségű győztes-vesztes töredékszavazat képződik. A határon túliak szavazatai a győztes-vesztes kompenzációs rendszer miatt nem a választásokon résztvevők összes párt listaszavazatával szemben indulnak el a listás ágon a mandátumokért, hanem nagyságrendileg a választásokon résztvevők összes listás szavazatának majdnem kétszeresével szemben. Így az új választási törvény nemcsak hogy két szavazat (egyéni, listás) helyett csak egy listás szavazati lehetőséget biztosít a határon túliak számára, megfelezve ezzel befolyásukat 14, hanem a győztes-vesztes kompenzációs rendszer tovább csökkenti a határon túli szavazatok jelentőségét. Ebből következően a példában szereplő részvételi szint mellett egy-két mandátumnál többet ténylegesen nem tud szerezni százötvenezer határon túli szavazat. Az új rendszer átalakította a közös listaállítás lehetőségeit is, a kapcsolt listák pedig megszűntek. A korábbi országgyűlési választási rendszerben a jelöltállító szervezeteknek lehetőségük volt töredékszavazat-megosztási megállapodást is kötniük. Ezzel arról rendelkeztek, hogy egy (vesztes) közös egyéni országgyűlési képviselőjelölt töredékszavazatait milyen arányban osztják el saját országos listáik között az adott jelöltet támogató jelöltállítók. Így a korábbi rendszer közös egyéni jelöltek esetén sem kényszerített arra, hogy a pártok teljesen feladják önálló szavazatgyűjtő lehetőségüket, hiszen saját területi pártlistájuk és országos, kompenzációs listájuk is lehetett. Az új rendszerben ilyen megoldás nincs, a jogszabály nem biztosítja a töredékszavazat megosztás lehetőségét. 15 Az új országgyűlési választási rendszer várható hatása a magyar politikai rendszerre A politikatudomány szerint minél többségibb karakterű egy választási rendszer, annál inkább formálja idővel kétpólusúvá az adott ország pártrendszerét. Az új magyar országgyűlési választási rendszer az egyéni mandátumok magasabb aránya miatt többségibb karakterű, kompenzációs, vegyes rendszer, mint az 1990 óta használt előző. A kisebb parlament és az erősebb összeférhetetlenségi szabályok hatása a parlamenti pártok országgyűlési reprezentációja szempontjából a személyi kínálat beszűkülését és átalakulását eredményezi. Ez részben kedvező folyamatnak is tekinthető, és a politikai lobbicsatornák átalakulására is hatással lehet. Az új rendszerben a korábbiakhoz képest is kitüntetettebb jelentőséggel bír az egyéni mandátumok megszerzése. Ez pedig döntő számban akkor lehetséges, ha egy jelöltállító az ország különböző részein relatíve egységes és kiegyenlített támogatottsággal rendelkezik. Hiszen ez teremthet esélyt az egyéni mandátumszerzésre. 14 Erről szerteágazó szakmai vita bontakozott ki az elmúlt hónapokban. Jelen tanulmány egyik szerzője Tordai Csabával amellett érvelt, hogy a választott megoldás alkotmányos, a szavazategyenlőség elvével összeegyeztethető. Az ügyben a Velencei Bizottság sem emelt kifogást a választott megoldás ellen. Lásd: Szigetvári Viktor Tordai Csaba: A határon túliak választójogáról. (a letöltés dátuma: június 14.) 15 Az önálló pártlista töredékszavazatainak a párt önálló egyéni választókerületi jelöltjeinek töredékszavazatai számítanak évi CCIII. törvény az országgyűlési képviselők választásáról 15 (3). (a letöltés dátuma: június 29.) 15

16 Ebből következően az új rendszer az inkább csak regionálisan erős pártokat hátrányba hozza a mandátumszerzés területén, még akkor is, ha e pártok az ország többi részén is rendelkeznek valamennyi támogatóval. A többségibb karakter további hatása, hogy relatív kedvezményezetti helyzetbe hozza azon második erőt, amely egy vele azonos támogatottságú jelöltállítónál nagyobb földrajzi területen rendelkezik egyéni mandátumszerző képességgel. A nagyobb egyéni mandátumszerzési esélyhez országosan kiegyenlítetten magas vagy pedig az ország felén-kétharmadán kimagasló népszerűségre van szüksége egy jelöltállítónak. Hiszen vagy úgy szerez egy szerveződés sok egyéni győzelmet, hogy bárhol esélyes lehet, és ezt sok helyen győzelemre is váltja, vagy pedig úgy, hogy mindent visz az egyéni választókerületek földrajzilag jól körülhatárolható, meghatározó számú részén. Utóbbi helyzet társadalmi, földrajzi és államszervezési feltételei kevéssé adottak Magyarországon, talán leginkább két-három nemzetiségű szövetségi államok bizonyos nemzetiségi pártjai számára teremhetne ilyen lehetőség egy, a magyarhoz hasonló választási rendszerben. A most ismertetett hatás révén az új választási rendszer képes arra, hogy stabilizáljon egy második politikai erőt is, ezzel formálva idővel esetleg újra domináns kétpólusú rendszerré a magyar pártrendszert. 16 Az új parlamenti választási rendszernek a politikai rendszerre gyakorolt következő hatása a nagyobb politikai ingadozás lehetőségének a megteremtése, a parlamenti pártok mandátumszámának az egyik választásról a másikra bekövetkező érdemi változása. Ez akkor jelentkezhet, ha egynél több politikai erőnek van érdemi esélye döntő mennyiségben egyéni választókerületeket nyernie. Hiszen a kompenzációs rendszer nem tud ellentartani az egyéni mandátumszerzéseknek, így a választók megváltozó politikai preferenciái megfelelő alternatíva esetén egy másik pártot juttathatnak meghatározó mennyiségű egyéni választókerületi győzelemhez. Bár a magyar politikai rendszerben az elmúlt húsz éven nem volt olyan releváns párt, amely ne rendelkezett volna akárcsak korlátozott budapesti jelöltállító képességgel, de az országos listaállításhoz immár de iure is szükséges legalább egy budapesti egyéni jelöltet is állítani, így az új parlamenti választási rendszer a korábbiaknál erősebb intézményes szűrővel korlátozza egy echte vidéki párt kialakulását. A kispártok helyzete kisebb mértékben könnyebb, nagyobb mértékben nehezebb lett. Könnyebb azért, mert az országos lista állítás és az ajánlószelvény gyűjtés átugrandó léceit alacsonyabbra helyezték. Ráadásul, ha országos listával rendelkeznek, akkor immár az ország egész területén azonnal választhatóvá is válnak. Nehezebb viszont azért, mert az ajánlószelvény-gyűjtésre rendelkezésre álló idő a korábban nyilvánosságra hozott koncepció szerint rövidülni fog, továbbá a parlamenti mandátumszám szempontjából egyéni választókerületi ágon önállóan gyakorlatilag kizárt a mandátumszerzési esélyük. További fontos és mindeddig kevéssé elemzett hátrányt okozó faktor a kispártok számára a korábban elkülönült mandátumszámú, országos, kompenzációs lista megszűnésének és a kompenzációs szavazatok listás szavazatokkal történő keverésének az együttes hatása. A hátrány itt azért jelentkezhet számukra, mert ha nem indítanak minden egyéni választókerületben jelöltet, akkor a vesztes töredékszavazatok immár nem a régi, országos listás mandátumok elosztásánál hiányoznak csupán, hanem a teljes listás ág kompenzációs célú és hagyományos listás szavazatainak együttes mandátumkiosztásánál. Ez a szempont valójában lényegtelenné is teszi az új országos lista állítási szabályok könnyítését. Hiszen egy kisebb és önállóan induló jelöltállító lehet, hogy ötven egyéni jelölttel bőven túlteljesíti az országos lista állításához szükséges minimumkövetelményeket, és az új rendszer logikájából fakadóan kedvező fejlemény egy ilyen párt számára, ha közben immár mind a százhat egyéni választókerületben szavazhatnak a választók az ő országos listájukra. De a példánkban hiányzó ötvenhat egyéni jelölt hiányzó vesztes töredékszavazatai gyengítik az országos listán megszerzett szavazatok mandátumszerző képességét, mivel a jelöltállításra minden egyéni választókerületben képes pártok szükségszerűen több töredékszavazattal rendelkeznek, és döntően több szavazatuk lesz a listás ág mandátumkiosztása során. Paradox módon az ötszázalékos listás szavazati küszöböt megugró kispártokkal az új rendszerben könnyen megeshet, hogy akár csak listás szavazatszázalékuk feléért-két- 16 Véleményünk szerint változatlan választási rendszert feltételezve középtávon csak akkor lehetséges három egyenlő politikai pólus megjelenése a magyar politikai rendszerben, ha a balközép oldal leegyszerűsödik (vagy célszerű szövetségi politika vagy pedig politikai verseny eredményeként), ha közben a Fidesz KDNP 2010-es választói koalíciója úgy omlik össze tartósan, hogy érdemi regionális, területi egyenlőtlenségek alakulnak ki a támogatottságuk szerkezetében, és ha közben harmadik feltételként a Jobbik földrajzilag kiegyenlítetten magas támogatottsági szerkezetet tud kialakítani. Mert egy ilyen helyzet az egyéni és listás mandátumszerzés szempontjából mindhárom pólus számára relatíve hasonló esélyeket biztosítana. 16

17 harmadáért kapnak listás mandátumokat, attól függően, mennyi egyéni jelöltjük hiányzik a százhatból. Egy tízszázaléknyi listaszavazatot szerző, de egyéni jelöltet csak a választókerületek ötven százalékában állítani képest párt nem hozzávetőlegesen tízszázaléknyi, tehát kilenc-tíz listás mandátumot kap a kilencven háromból, hanem hat-nyolc százaléknyit, tehát függően a töredékszavazatok arányaitól hat-hét mandátumot. A tízszázaléknyi listaszavazat után elvi alapon kijáró tízszázaléknyi listás mandátum megszerzése csak akkor lehetséges akár csak közelítőleg is, ha szinte minden egyéni választókerületben szerzett vesztes töredékszavazatokat ez a párt. Utolsó példaként: ha egy éppen öt százalék listaszavazatot szerző, egyéni választókerületet nem nyerő párt csak a minimálisan szükséges huszonhét egyéni választókerületben állít egyéni jelöltet, akkor négy-öt mandátum helyett összesen inkább csak három mandátumot szerez, ami a teljes parlamenti létszám másfél százaléka. A mandátumszámok csökkenése és a rendszer aritmetikai változásai be fogják tehát szűkíteni a kispártok személyi képviseletének a terjedelmét. Ez a politikai menedzsment és a fenntarthatóság szempontjából komoly kihívást jelent majd az ilyen jelöltállítók számára. A kisebb jelöltállítók számára további nehezítés a közös egyéni jelöltek töredékszavazat megosztásának tilalmazása, ami miatt az identitásőrzési szempontból fontos részleges összefogásra nincs lehetőség, vagy csak rossz szavazati szaldóval. De a töredékszavat-megosztási megállapodások megkötésének kizárása nem csak a kispártok számára hátrányos hatásával befolyásolja a pártrendszer alakulását, hanem a közös indulási formák leegyszerűsítése révén a győzelemre törő politikai erők és erőcsoportok számára is kényszerítő erejűvé teszi a blokkosodást, ha önállóan e blokk egyetlen tagja sem volna képes többséget szerezni. Szövetségi politika és az új választási rendszer Az új parlamenti választási rendszer a korábbiakban kifejtettek miatt átalakította a választási együttműködések feltételrendszerét. Az alábbiakban röviden áttekintjük az új rendszerben lehetséges együttműködési formákat, és a konkrét politikai szereplők behelyettesítése nélkül értékeljük az egyes megoldások szavazatoptimalizációs és politikai előnyeit, hátrányait. A kapcsolt listák és a töredékszavazat-megosztási megállapodások lehetőségének megszüntetése az új, többségibb, az egyéni választókerületi mandátumszerzés által a korábbinál jobban befolyásolt választási rendszerben formálisan az alábbi együttműködési formák lehetségesek: a közös választási indulás és a koordinált indulás. A harmadik lehetőséget, a külön indulást nem lehet együttműködési formának tekinteni, de politikai és választási szaldójának elemzése ide kívánkozik, mert hátrányok mellett hordoz magában bizonyos előnyöket a különböző együttműködési formákhoz képest. Nemzetközi tapasztalatok alapján létezik még egy negyedik lehetőség is, amely a magyar választási jog hagyományai szerint nehézkesen valósítható meg csupán, ez a választási jellegű pártok indítása. Mivel nem ismert jelenleg még az új választási eljárási törvény, így fennáll annak a formális lehetősége, hogy az új jogszabályi környezetben immár könnyebb lesz ilyen megoldással élni. Éppen ezért ezt a lehetőséget is megvizsgáljuk. A közös választási indulás Ez a legegyszerűbb megoldások egyike. Egynél több jelöltállító szereplő, amelynek együtt döntő többsége van, és azzal a vélelemmel él, hogy az együttműködés révén az egyéni választókerületekben is jobb mandátumszerzési esélyt teremtenek, közös országos listát és közös egyéni jelölteket állít. A győztes és vesztes töredékszavazatok mind a párt közös listájára mennek, ami szavazat-optimalizációs szempontból az új rendszeren belül az egyetlen tökéletes szaldójú megoldás. Egy ilyen együttműködés akkor hatékonyabb, ha a döntő győzelemhez szükséges, de politikailag és személyileg fenntartható szervezeti kört érint. Minél többen maradnak ki belőle egy adott politikai család vagy közös érdekű csoportból, választói hitelessége és politikai hatékonysága, illetve szavazatösszpontosító képessége annál inkább csökken. A listás küszöb átlépése ilyen jellegű közös lista esetén akadályt nem jelenthet. 17 A szavazólapon az összefogásban résztvevő önálló jelöltállító szervezetek mindegyikének a neve és logotípiája szerepel mind az egyéni jelöltek, mind pedig az országos lista alatt. 17 Az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény 14 (2) pontja alapján egy két jelöltállító szervezet által állított országos lista esetén tíz százalék a bejutási küszöb, kettőnél több által támogatott esetében pedig tizenöt százalék. (a letöltés dátuma: június 29.) 17

18 A közös indulás politikai nehézségét a jelöltállítási szakasz jelenti egyrészt, hiszen a listák összeállításánál, az egyéni jelöltek kijelölésénél és egyéni választókerületekhez rendelésénél sok politikai konfliktusfelület képződik. Az együttműködésben résztvevő szereplők elemi érdeke, hogy a jelöltállítás és a parlamentbe juttatott képviselők szintjén egyaránt a politikai erőviszonyokból következő arányok alakuljanak ki. A közös indulás legnagyobb hátránya az önálló identitás megőrzésének korlátozott esélye és ennek romboló hatása. A régi rendszerben az önálló területi lista állítás és az önálló elsőfordulós indulás ezt még biztosította. A koordinált indulás A koordinált jelöltállítás azt jelenti, hogy közös érdekű jelöltállító szervezetek nem kötnek átfogó politikai szövetséget, hanem külön országos listákat állítanak, de nem indítanak egymással szemben egyéni jelölteket. Ehhez az szükséges, hogy minden az együttműködésben résztvevő szereplő legalább huszonhét egyéni választókerületben összegyűjtse a megfelelő számú ajánlószelvényt, azáltal formálisan is kvalifikálja magát önálló országos lista állítására. A koordinált indulás döntő eleme, hogy az együttműködő pártok megegyeznek abban, hogy mely egyéni választókerületben ki indít egyéni jelöltet közülük. Némiképp paradox módon ehhez végül akár az is elegendő, ha egy jelöltállító szervezet huszonhét egyéni jelöltnél kevesebbet vállal be, mert ha a szükséges számú ajánlószelvény összegyűjtése után egy párt egyéni jelöltje visszalép, az országos lista attól még érvényes marad. Így az ajánlási szakasz lezárulta után a koordináló szereplőnek van lehetőségük a formális egyéni választókerületi jelöltszámokhoz képest is politikai alkuval igazítani az egyéni jelöltek pártarányait. Ebben az együttműködési formában minden párt külön országos listával szerepel a listás szavazólapon, viszont a százhat egyéni választókerületben minden esetben csak egy-egy jelöltje van a koordináltan együttműködő jelöltállító szereplőknek. Ezek az egyéni jelöltek azonban csak a saját pártjuk egyéni jelöltjei, csak a saját pártjuk neve és logotípiája szerepel az egyéni jelölti szavazólapon. A koordinált indulás mellett szól, hogy segít az önálló politikai identitás megőrzésében, ezzel könnyíti az együttműködni akaró, de közös indulásra nem hajlandó szereplők helyzetét. Előny továbbá, hogy az egyéni választókerületekben a koordináló szereplők csak egy jelöltet állítanak, így ez segít a szavazatok fókuszálásában, és csak a töredékszavazatok szétoszlása valósul meg, töredékszavazat-vesztés nem. Itt azonban véget is érnek az előnyök. A legnagyobb kockázatot az jelenti az együttműködés e formájában, hogy minden szereplőnek önállóan is át kell lépnie az ötszázalékos küszöböt listán. Ha ez valamely együttműködő félnek nem sikerül, akkor döntő szavazatveszteség érheti a közös politikai cél elérését. Komoly kockázat továbbá, hogy meghatározó mennyiségű szavazót kell arra felszólítania az így együttműködő pártoknak, hogy szavazzanak ki saját listaszavazatuk mögül, és egyéni jelölti szavazatukkal ne olyan jelöltet támogassanak, amelyet akár egyedül, akár közösen, de a saját pártjuk is támogat jogi értelemben. Hiszen olyan egyéni jelölt választására szorítja az érintett együttműködési megoldás a megcélzott választókat, akit csak egy másik párt támogat. Ez a feladat egyszer elvégezhető, ha nem is feltétlenül tökéletes hatékonysággal, de egy hosszú távra tervező párt számára kockázatot jelent, ha tömegesen szavaztatja ki saját támogatóit saját pártja mögül. Teoretikusan lehetetlen arról nyilatkozni, hogy a közös indulás kompromittáló faktora vagy a koordinált indulás kiszavaztatási hatékonysága a rosszabb. Ha az együttműködésben résztvevő jelöltállító szervezetek közül a legnépszerűbb nem marad le nagy mértékben a választáson legtöbb szavazatot kapó, de politikailag ellenérdekelt párt mögött, akkor az együttműködő felek összesítve szerezhetnek több szavazatot összefogva induló ellenfelüknél, és a mandátumkiosztás aritmetikája miatt sem veszítenek egy listás mandátumot, ami hatékony szavazat-felhasználást jelent. Ez utóbbi szempont azért fontos, mert ha a koordinált jelöltállítással együttműködő felek együttesen ugyan több szavazatot szereznek, de közben a közülük a legnépszerűbb érdemben lemarad az első helyet megszerző, ellenoldali jelöltállító szereplőtől, akkor a listás szavazatelosztási rendszer aritmetikája ezt egy mandátum elvételével bünteti 18, ami szűk versenyben akár döntő is lehet. A koordinált jelöltállítás politikai értelemben segít az önálló karakter megőrzésében, de véleményünk szerint valójában a politikai együttműködés révén keletkező dilemmát nem oldja fel, a lényegi kérdésre választ nem ad. Ha egy koordinált indulásban együttműködő felek mindegyike öt százalék felett szerez listán, közülük a 18 Ennek oka az, hogy a listás mandátumkiosztás a D Hondt-féle aritmetika alapváltozata szerint történik. Ez pedig egy bizonyos pont után nem az alacsonyabb szavazatszámú jelöltállító szervezetek kedvezményezi, hanem a legnagyobbat. E hatást túlbecsülni azért nem szükséges, maximum egy-két mandátumot érinthet, és azt is megfelelő peremfeltételek teljesülése esetén. 18

19 legnagyobb vezetne vagy pedig csak kevéssel lemaradva volna második a pártok versenyében, akkor is meg kell állapodniuk az egyéni jelöltek indításának összehangolásáról. Az pedig egyáltalán nem egyértelmű, hogy ebben könnyebb-e megállapodni vagy az átfogó, közös jelöltállításban. Hogyan akarhatnak közösen kormányozni bizonyos politikai szereplők, ha ilyen szintű eredményes egyeztetésre sem képesek? Az önálló politikai arcél megőrzéséről pedig még annyit, hogy a koordinált jelöltállítás mesterkélt technikája a politikai táborválasztás dilemmáját nem vágja át mint gordiuszi csomót. A politikai dilemmákat politikai értékeléssel és politikai döntéssel kell kezelni. A külön indulás Ez a megoldás nem tekinthető együttműködési formának, hiszen arra épül, hogy a vélelmezhetően közös politikai érdekű felek önálló egyéni jelölteket és önálló országos listát állítanak. Az együttműködés számára ott nyílik tér, ha bizonyos egyéni választókerületekben nem is feltétlenül visszalépés miatt egy jelöltállító szervezet nem indít egyéni jelöltet, így ezzel segíti a hozzá politikailag közelebb álló és egyéni jelöltet az adott egyéni választókerületben állítani képest szervezet egyéni szavazatszerző képességét. A külön indulás evidensen jó a politikai identitás megőrzése szempontjából, segíti a fenntartható táborszervezést és a választói identitások karakteresebbé tételét. De magában hordozza az öt százalék alatti listás teljesítés kockázatát, továbbá egy a választások utáni koalíciós megállapodás biztosan nem fogja segíteni a választásokon sikerrel megőrzött önálló politikai karakter fenntartását. Így egy ilyen indulást vagy csak célhoz kötött parlamenti együttműködés, vagy pedig a közös induláshoz képest rosszabbul menedzselhető hiteltelenedés követhet, ha a külön induló párt végül mégis koalícióra lép és kormánytagokat állít. Természetesen a külön indulás legnagyobb problémája az, hogy az egyéni jelöltek szintjén a győzelemre készülő, de így önállóan indulni kényszerülő jelöltállítónak komoly előnnyel kell rendelkeznie, hiszen a külön induló, de politikailag azért közelebb álló párt egyéni jelöltjei elvisznek szavazatokat az első helyért folytatott küzdelemből. Az új egyéni választókerületek egy részében mint azt tanulmányunk későbbi részében bemutatjuk ez lehet, hogy nem okoz gondot egy népszerű, balközép jelöltállító számára, és a tág értelemben vett demokratikus ellenzéki tábor egyéni jelölti szavazatainak megosztása nem veszélyezteti feltétlenül a mandátumszerzést. De úgy gondoljuk, hogy a parlamenti többséghez szükséges egyéni mandátumok meghatározó körének megszerzése során ez már nagy kockázatot jelenthet, és veszélyeztetheti a kiélezett egyéni választókerületekben történő mandátumszerzést. Erre még az sem megoldás, hogy majd kiszavaznak a kisebb párt egyéni jelöltje mögül az adott pártot egyébként listán támogató szavazók, továbbá az sem, ha a kulcsküzdelmek egyéni választókerületeiben nem indít egyéni jelöltet a kisebb külön induló jelöltállító szervezet. Ennek oka a szavazat-optimalizációban keresendő. A korábbiakban már bemutattuk, hogy a listás mandátumok kiosztásánál döntő szerepe van a győztes-vesztes töredékszavazatoknak. Ha pedig egy külön induló, kisebb jelöltállító szervezet sok helyen nem indít egyéni jelöltet (ezzel akár segítve is a hozzá közelálló párt esélyeit), akkor sok (vesztes) töredékszavazatot veszít, ezzel listaszavazat-százaléka alá viszi a listás mandátumszerzés mértékét. Összefoglalva tehát egy ilyen megoldás a kisebb párt számára csak akkor hasznos, ha minden egyéni választókerületben törekszik töredékszavazat szerzésre. Ha viszont ez utóbbit teszi, akkor rombolja a nagyobb pártok egyikének mandátumszerzési esélyeit bizonyos kulcsjelentőségű egyéni választókerületekben. A választási párt A nemzetközi példák 19 alapján adódó megoldási lehetőség azt jelenti, hogy különböző mozgalmak, pártok a választási rendszerbe történő belépésük előtt megállapodást kötnek, döntenek az együttműködés arányairól, önálló jogalanyt hoznak létre, amely megtestesíti az együttműködést, és e választási célra létrejövő jelöltállító szereplő önállóan indul országos listával és egyéni jelöltekkel. A helyzet megteremtése érdekében megoldandó politikai dilemmák jórészt megegyeznek a közös indulásnál jelentkezőkkel. De a megoldás na- 19 Romániában például jelenleg az USL pártszövetség adja a kormánytöbbséget és a miniszterelnököt. Az önkormányzati választásokon is így indultak június 10-én. Ezt a pártot két korábban is létező és önálló szervezetét megőrző párt, a PSD és a PNL hozta létre. A román választási jogi szabályok szerint ez egy bevett megoldási lehetőség, használható politikai technika. 19

20 gyobb mértékű önfeladást kíván minden szereplő részéről, mint a közös indulás, hiszen a szavazólapokon szemben a közös indulással nem a közös indulást támogató jelöltállító szervezetek neve és logotípiája szerepel, hanem kizárólag e választási párt neve és logotípiája, amely így önálló és egységes politikai identitással kampányolhat. A magyar választási eljárásjogi környezet ilyen választási pártok indulását eddig nem segítette, bár formálisan nem is lehetetlenítette el. A kérdés szabályozása döntően nem választási jogi kérdés, hanem az egyesületeket és pártokat érintő szabályokkal függ össze. A választási törvényekkel csak olyan szinten van ez kapcsolatban, hogy speciális szabályokkal meg lehet nehezíteni ilyen együttműködések kialakítását. Mivel nem ismert még jelenleg az új választási eljárási törvény és azt sem lehet tudni, hogy a pártok jogállását érintően készül-e változtatásokra a kormányoldal, így a választási pártot mint lehetséges technikát nem lehet egyelőre tovább elemezni, de elvetni sem. Egy választási párt kommunikációs és szavazat-optimalizációs szempontból hatékony és új lehetőségeket teremtő megoldás lehet. Legnagyobb hátrányát az együttműködő pártok identitásának elrejtése, a jelöltállítási egyeztetések konfliktusossága és a középtávú fenntarthatóság politikai dilemmái jelentik. 20