minden gazdaságfejlesztõ és munkahelyteremtõ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "minden gazdaságfejlesztõ és munkahelyteremtõ"

Átírás

1 Tavasz. Az élet körforgásának kezdete, amely minden éven áldásosan újra eljön. A tél tovatûn, újra éled a világ. A fák felöltik zöld ruhájukat, kibújnak az elsõ virágok, a szabadba csábít a jó idõ. Az õsszel még pihentetett földekbe elvetik a magokat a gazdák, bizakodva a megfelelõ idõjárásban és a bõ termésben. A remény a kísérõje, meghatározója a tavasznak. Az újra megjelenõ élet oly lelkesítõ, hogy még az emberek sem tudják kivonni magukat hatása alól. Vége a fásultságnak, s jöhet a friss, fiatalos lendület, teret a tenni akarásnak! Így volt ez mindig, de leginkább március 15-én, ama jeles napon, amelyen nagyot fordult hazánk sorsának kereke. A mondhatni, évszázados tél után, újra kivirágzott a Szabadság fája, késõbb pedig olyan gyümölcsöt hozott a közös harc ideájában, amely egységbe forrasztotta immár nemzetünk fiait és lányait. Emlékük, tetteik évszázadokon ívelnek át, amelyeket tiszta szívvel ünneplünk kicsiny községünkben is. Általános Iskolánk tanulói pedagógusaink közremûködésével nagyon szép és megható mûsort adtak a jeles ünnep alkalmával, amelyrõl szívesen számoltunk be. De nemzeti ünnepünk mellett a keresztény vallás legnagyobb eseménye, a Húsvét is megtartására került kora tavasszal. Községünkben mind a három egyház a helyi hagyományoknak és a vallási tradícióknak megfelelõen ülte meg a jeles alkalmat. Nem szabad elfelejtkeznünk a Víz Világnapja alkalmából rendezett ünnepségrõl sem, vagy az Óvodánkban tartott Reneszánsz Hétrõl. Az ünnepek mellett azonban a szorgos munka sem szünetelt, a családokban, munkahelyeken, Önkormányzatunknál. Képviselõtestületünk havonta ülésezett, a napi teendõk megvitatása mellett elfogadtuk törvényes határidõn belül idei költségvetésünket, amelybõl intézményeink fenntartása mellett jut fejlesztésre is a tervek szerint. Több pályázat benyújtását határoztuk el, valamint támogatunk minden gazdaságfejlesztõ és munkahelyteremtõ tevékenységet községünkben. Közmunka programunk is folytatta a már tavaly elkezdõdött munkálatokat. Mezõgazdaságunk pályázati úton elnyert MTZ 82.-es traktorral, és egy hozzá való nehéz pótkocsival gazdagodott. A munkánkat segíti a saját magunk által készített üvegház, valamint fóliasátor, amely alatt már szépen sorjáznak a palánták. A földek bevetésre kerültek, az idén szeretnénk a tavalyi tapasztalatok alapján növelni a terméshozamot, valamint új haszonnövények termesztésébe fogni. A mezõgazdaság mellett lakókörnyezetünket is fejlesztettük. Községünkben öt, új hirdetõtábla került kihelyezésre, amelyek az Önkormányzat hivatalos közleményei mellett, a lakosság rendelkezésre is állnak hirdetési célból. Árvácskákkal teleültetett virágszigeteket létesítettünk az Antall József, Muskátli, a Vörösmarty, a Határ, a Honvéd, Táncsics, Igazság, valamint a Szent István utcáknál. Dísztujákkal ültettük be a Templom-közt, valamint a Birkés és Petõfi utcát. Faluházunkat egy hosszanti kõkerítéssel és egy új, fából készült, megerõsített kapuval láttuk el. Az Egészségügyi Központnál a tervezett gyalogátkelõ rámpája elkészült, folyamatban van a jelzés felfestése a biztonságos gyalogos közlekedés érdekében. A közterületeket folyamatosan takarítjuk, a vízelvezetõ árkokat tisztítjuk. Közintézményeinkben és Önkormányzati Hivatalunkban munkatársaink a napi adminisztráció ellátása mellett a lakosság rendelkezésre állnak minden ügyes-bajos dolgukban, valamint folyamatosan pályázatokat készítünk elõ községünk fejlesztése érdekében. Szívesen vesszük községünk minden kedves lakójának segítõ véleményét és hozzájárulását, amelyet elõre is köszönünk falunk fejlesztése érdekében. dr. Bodnár László polgármester Tartalomból: Polgármesteri köszöntõ Önkormányzatunk hírei: Tavaszi fejlesztések a falunkban A Bekecs Nagy-hegyi Tanösvény népszerûsítõ program sorozat Hátrányos helyzetûek támogatása 2015-évi Újszülötteink Községünk hírei: Szerencsi Rendõrkapitányság Bûnmegelõzési hírei 1.rész Húsvéti beszámoló Iskola hírei: Nyílt nap az iskolában Kis-Kazinczy szépkiejtési verseny Anyák napi Ünnepség Óvoda: Oviba csalogató Reneszánsz hét az Óvodában Receptek: Eper torta (Gergely Istvánné) Feta sajtos csirke rolád francia salátával (Gergely Istvánné) Hirdetések Betétlap: Bekecsi Szabó László könyve: Bekecs falutörténete Gyereknapi program ajánló!

2

3

4 Községünkben is megtartották ezt a napot március 22-én, amikor az óvodából Napsugár, Süni és Bóbita csoport és az iskolából 2, 3, 4 osztályos gyerekek látogattak ki a Mûvelõdési Ház udvarán található parkba. Itt játékos vetélkedõkön- mint például kvíz - és tesztkérdések, feladatlapok kitöltése, víz tisztítás mûanyag hulladék horgászat -, de képkirakó is szerepelt a feladatok között, valamint vizes mozaikkép alkotás. Továbbá az ügyességüket, kreativitásukat megmutathatták még a rajzversenyen, amelynek a fõ témája mi másmint a víz volt. A gyerkõcök lelkesen láttak neki ennek a feladatnak is, ahol a csapatmunkának szintén nagy szerepe volt. Közben napoztak, felfedezték pihenõ park szépségeit, tanulmányozták a tanösvény tájékoztató tábláit. Demkó Edit A föld világnapján a Nagy-hegyi tanösvény népszerûsítését és megismertetését zászlónkra célul kitûzve, nagy lelkesedéssel kapcsolódtunk be, az iskola által hagyományosan rendezett körzeti vetélkedõ programjai színesítésébe. Ezen a napon kiállítással, akadályversennyel várta, Bekecsen a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola a szerencsi tankerület tíz általános iskolájából érkezett négy fõs csapatait. A vendégeket Volczné Simka Marianna, az intézmény igazgatója köszöntötte, majd ismertette, hogy a vetélkedõre írásos pályamunkák és képzõmûvészeti alkotások érkeztek, amelyekbõl az aulában kiállítást rendeztek. Az egész napos programot Asztalos Zoltán pedagógus ismertette. A megnyi-

5 tó után a résztvevõk menetlevelet kaptak, amelyekkel felkeresték az állomáshelyeket. Az elsõ helyszín az iskola, itt a feladatok között szerepelt interaktív táblán párkeresés, ahol a versenyzõk emlékezõ képességét tették próbára. A mûvelõdési ház udvarán a Tanösvény induló állomásai mellett került elhelyezésre további 3 állomás. Az éghajlatot alakító tényezõket kellett meghatározni a tanulóknak rejtvény segítségével, a következõ helyszínen a mozaik darabok is a megfelelõ helyükre kerültek. A tornacsarnokban az ügyességükre volt szükségük az iskolásoknak, hiszen akadálypályákon és szárazföldi síelésben kellett bizonyítaniuk, hogy õk a legjobbak. A velocipéddel nem volt könnyû a közlekedés, az akadálypálya tovább nehezítette a célba érést. A vetélkedõn elsõ lett a taktaharkányi csapat, második helyen a bekecsi iskola diákjai végeztek, míg a Szöveges pályázat nyertesei: legyesbényei együttes a harmadik helyet szerezte meg. Az iskolába a vetélkedõrõl visszaérkezõ diákok kreatív játszóházban készítettek az újrafelhasználás jegyében karkötõket, mozaikképeket, kreppapírból virágokat stb. Az iskola aulájában a vetélkedõre beküldött helyezést elért alkotásokat az Önkormányzat, ismeretterjesztõ és kézügyesség fejlesztõ könyvekkel jutalmazta. Reméljük sok új élménnyel, ismerettel, gazdagodva tértek haza, visszavárjuk õket jövõre is! Forrás: Globo Tv kapcsolódó cikke l. helyezett Bányai Edit 8 o. Taktakenéz ll. helyezett Varga Péter 6 o. Taktakenéz Rajz pályázat nyertesei: l. helyezett Varga Péter - Varga Levente 6 o. Taktakenéz ll. helyezett Vígh Attila Imre 8. o Szerencs lll. helyezett Bukovenszki Liza 6. o Taktaharkány Tárgy játék pályázat díjazottjai: l. helyezett Daróczi Nikoletta - Vaskó Vivien 5. o Monok Kertészné Urbán Tünde

6 A Madarak és fák napjának célja, hogy különbözõ megemlékezésekkel, rendezvényekkel a társadalom, különösen az ifjúság természetvédelem iránti elkötelezettségét kialakítsa, elmélyítse. Idõpontja a hatályos természetvédelmi törvény szerint minden év május 10-e. Ennek kapcsán községünk Önkormányzata vetélkedõt rendezett a Nagyhegyi tanösvényen. Szerencsére a napnak az idõjárás is kedvezett, és a gyerekek nagy lelkesedéssel vágtak neki a feladatoknak. Érkeztek csapatok mind az óvodából, mind pedig az általános iskolából. Az ovisok Süni és Napsugár csoporttal, az általános iskola pedig két alsó tagozattal - a 3. és 4. osztály, és egy felsõs osztállyal- a 7. évfolyammal vett részt az eseményen. Az elsõ állomáson a gyerekek menetlevelet kaptak, amibe a megoldott feladatok után pecsétet kaptak majd következhetett a megmérettetés, mely ezen a helyszínen kezdõdött. Ez többek között kvíz-kérdésekbõl, juss ki a labirintusokból, és színezésbõl is állt. Szerepelt még egy olyan feladat is, ahol a kihelyezett rajzokra állatok képeit kellett a megfelelõ helyre illeszteni. A tanösvényen lévõ táblákra találós kérdések kerültek, amelyek megválaszolása szinte hibátlanul ment a gyerkõcöknek, de egy kis ismertetõt is hallhattak a madarakról, a természetrõl. Útközben megfigyelhették növényeket, például a virágzó vadrózsát, találtak még néhány cseresznyefát amin már itt-ott rózsaszín gyümölcsöt is láthattak, és gyönyörködhettek a csodálatos kilátásban is. Reméljük, mindenki jól érezte magát és élményekkel, ismeretekkel gazdagodva térhettek haza, élvezve a játékos tanulást is. Demkó Edit

7 Hátrányos helyzetûek támogatása A bekecsi görög katolikus hívek húsvét elõtt élelmiszeradománnyal segítették a rászorulókat. A felajánlással 6 családnak tudtunk segíteni. Köszönjük szíves támogatásukat! Továbbra is várjuk a lakosság adományait, felajánlásait. Az átvételrõl minden esetben kimutatás készül, melynek 1 példányát az adományozó részére eljuttatjuk. - A Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány vetõmag akciója keretében az idén 58 rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülõ család kaphatott vetõmagot. Az egységcsomagban - a korábbi évekhez hasonlóan - 17 fajta, elsõsorban zöldségmag volt. A kiszállítást követõen a családok átvették az adományt. Körömi Jánosné családgondozó Szeretnénk felhívni valamennyi idõskorú lakos figyelmét az utóbbi idõben õket megcélzó elszaporodott trükkös csalásokra, bûncselekményekre! Egyre gyakrabban valamelyik közüzemi szolgáltató (TIGÁZ, ÉMÁSZ, Vízmû) nevében kopogtatnak be idegen személyek, és karbantartói munkát színlelnek (flexibilis csõ csere, szén-monoxid riasztó készülék értékesítése). Ezért pénzt kérnek, vagy felváltatják a nagyobb címletû bankjegyüket, miközben kilesik, hol is tartja pénzét a házigazda, amit azután ellopnak. Az ismeretleneket mindig várakoztassák az ajtón kívül, ha pedig gyanússá válnak a vendégek, hívják a rendõrséget. Figyeljék meg jól az idegeneket, hogy használható személyleírást tudjanak róluk adni, esetleg jegyezzék fel jármûvük rendszámát. A TIGÁZ felhívta ügyfelei figyelmét, hogy munkatársaik semmilyen körülmények között nem jogosultak készpénz átvételére és átadására. A be- és kifizetéseket kizárólag folyószámláról történõ utalással, vagy postai úton kiküldött csekken bonyolítják le. A közüzemi szolgáltatók soha nem végeznek helyszíni díjbeszedést, a számla kiegyenlítését sem kérik készpénzben. Aki valamelyik szolgáltató nevében jelentkezik, kérjenek tõle igazolványt! Aki nem tudja magát minden kétséget kizáróan igazolni, ne engedjék be a lakásba! A gázszolgáltató megbízásából dolgozó munkavállalók minden esetben arcképes igazolvánnyal és megbízólevéllel rendelkeznek, a fogyasztók felkeresésekor ezen dokumentumokkal igazolják magukat. Ha az óvatosság ellenére valakivel szemben mégis bûncselekményt követnek el, azonnal hívja a 112-es INGYE- NES számot. A rendõrség kiérkezéséig pedig ne nyúljanak semmihez és ne változtassák meg a helyszínt. Soha ne nyissanak ajtót idegeneknek, és bármilyen indokra is hivatkoznak, ne adjanak nekik pénzt. Gyanús idegenek látogatása esetén jegyezzék meg személyleírásukat, gépjármûvük rendszámát. Szerencsi rendõrkapitányság bûnügyi osztály: Palik Zsuzsanna c. r. õrgy. Húsvét: Az ünnepek Ünnepe Egyházunkban a Húsvét, azaz Krisztus feltámadásának az ünnepe minden más ünnepnapot megelõz. Nem csupán primus inter pares (azaz elsõ az egyenlõk között ), hanem teljesen kiemelkedik az egész egyházi évbõl, úgy hogy nem is tartozik a 12 ún. nagy ünnep közé, hanem fényesen azok felett tündöklik. Húsvét az egyházi év igazi kezdete, de befejezése is. Minden hozzá kapcsolódik, és belõle nyeri értelmét. Az év minden vasárnapja hozzá igazodik istentiszteleti rendjében, s Egyházunkban minden vasárnap kis-húsvét, a feltámadás örömét árasztja. De honnan ez az egyedülálló jelentõsége? A választ az Evangélium és istentiszteleteink adják meg. A Nagyböjt hosszú ideje alatt megtapasztalhattunk egyfajta ragyogó szomorúságot, hiszen a lemondás és a kereszthordozás, a készület Krisztus Urunk szenvedéseire és halálára szomorúságot is jelent; de egyben örömteli szomorúságot, hiszen tudjuk, hogy ezt önként vállalta el az Úr, érettünk, bûnös emberekért, hogy az Õ halála által nekünk örök életünk legyen. Így az egész Nagyböjtnek a Húsvét, a Feltámadás adja meg az értelmét. Hiszen nem a halálé az utolsó szó, hanem ezt követi a feltámadás dicsõsége és öröme, mely számunkra örök életet ajándékoz. Még Nagy Héten is, a legnagyobb szo-

8 morúság napjaiban is átcsillan a feltámadás öröme, például ebben a nagypénteki himnuszban: Leborulunk a Te kínszenvedéseid elõtt, Krisztus! (3-szor is énekeljük) Mutasd meg nekünk a Te dicsõ föltámadásodat is! (Nagy Péntek, 9. imaóra). Máriával, Jézus Urunk anyjával pedig mi is énekeljük: bûnbocsánat szállt ki, Jézus keresztje pedig a feltámadás és az élet jele. Így aztán Húsvétkor mindent elárasztó örömmámor kezdõdik. Az ikonosztázion ajtajai egész héten nyitva vannak, Az érettünk fölfeszített Üdvözítõt, jertek, mindnyájan énekeljük: mert Õt látta Mária a keresztfán és felsóhajtott: Bárha fölfeszítve szenvedsz is, Te vagy az én Fiam és én Istenem! (nagypénteki kondák). Nem reménytelenül küzdjük végig a Böjtöt, hanem tudva, hogy az út végén az életet árasztó Jézus áll, aki legyõzte a halált és fullánkját (azaz erejét), a bûnt, s megnyitotta nekünk Isten Országát. Jézus sírja tehát számunkra életet árasztó sír, melybõl Aranyszájú Szt. János szavaival Iskola hírei: jelezve, hogy a feltámadás által megnyílt számunkra Isten Országa. Minden szertartásunkon elhangzik az örömteli húsvéti köszöntés: Krisztus feltámadt! - Valóban feltámadt!, mely nem egyszerûen üdvözlés, hanem hitvallás az életrõl, a bûn, a gonosz és a halál legyõzésérõl. Minden istentiszteletet tündöklõ fehér színben végezzük, még a temetéseket is, hiszen nincs többé helye a szomorúságnak. A húsvét hetét pedig találóan Fényes Hétnek vagy a Megújhodás Hetének hívjuk, s egész héten nap, mint nap ugyanazokat az örömteli, húsvéti istentiszteleteket végezzük, mint Húsvét szent napján. Fényes Héten (és az utána következõ hetekben) nincs térdeplés, leborulás, szomorúság és gyász, mert azt ünnepeljük, hogy Krisztus minden rosszat, negatív erõt és jelenséget legyõzött életünkben. Így lesz valóban Húsvét - Teológus Szt. Gergely szavai szerint - az ünnepek Ünnepe és az ünnepélyek Ünnepélye, s egyben örök életünk forrása és biztosítéka. Minden további szószaporítás helyett, pedig hadd idézzük õsi húsvéti énekünket, mely 40 napon át visszhangzik templomainkban, kifejezvén azt, hogyan is vélekedünk a feltámadás szent ünnepérõl: Feltámadt Krisztus halottaiból, legyõzte halállal a halált és a sírban lévõknek életet ajándékozott. Szabó Roland paróchus Iskolánkban április 6-án nyílt napot rendeztünk azoknak az óvodásoknak, akik szeptemberben fogják megkezdeni tanulmányaikat. Intézményvezetõnk köszöntötte a program résztvevõit, és ismertette a foglalkozások menetét, melyen részt vehetnek szülõk és gyermekek egyaránt. A délelõtt folyamán iskolapadba ültek a nagycsoportosok, és az énekes, táncos, angol és technika foglalkozások során megismerkedtek a leendõ tanító nénikkel. A tízórai után az informatika termet vették szemügyre, és kipróbálták az interaktív tábla használatát. A nyílt nap zárásaként a sportcsarnokban Repka Attila vezetésével, tanítványaival közösen részt vettek egy birkózó edzésen. Vidám, mosolygós arcú gyermekek és szüleik élmény dús napot töltöttek iskolánkban. A szülõk számára nem ért véget az ismerkedés, délután szülõi értekezlet keretében ismerhették meg intézményünket, követelményeit és az iskolakezdéssel kapcsolatos információkat. Szeretettel várjuk õket szeptembertõl intézményünk falai között! Ácsné Rákos Szilvia

9 Kis-Kazinczy szépkiejtési verseny A nyelv olyan, mint az ég a maga egymásba futó színeinek gyönyörû játékával. (Kazinczy Ferenc) A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szerencsi Tankerületének 10 általános iskolájából 39 tanuló érkezett április 13-án intézményünkbe a Kis-Kazinczy szépkiejtési versenyre. Ez a versenyforma az ifjúság anyanyelvi nevelését, a beszédkultúra javítását szolgálja. Célja a szép magyar beszéd, az értõ és természetes olvasás kialakítása. Az az olvasás szeretetének. A versenyt dr. Bodnár László, községünk polgármestere nyitotta meg, aki örömét fejezte ki, hogy idén is a bekecsi iskola adhat otthont ennek a nemes megmérettetésnek. A vetélkedõn a anyanyelv ápolásának ünnepi biztosítékai ezek a napok, amikor minden évben összegyûlnek a kistérség iskoláinak tanulói, hogy szépen megfogalmazott okos - igaz gondolatokat szólaltassanak meg. Ez a verseny addig él, amíg lesznek olyan gyermekek, akiknek értékrendjében helye van az anyanyelv szeretetének és az iránta érzett felelõsségnek, illetve felsõ tagozatos diákok két korcsoportban mérhették össze tudásukat. Elõször egy magukkal hozott, szabadon választott soros prózai szöveget olvastak fel, ezt követõen egy számukra ismeretlen szöveg hiteles tolmácsolása volt a feladat. Az 5-6. évfolyamosok Illyés Gyula Petõfi Sándor címû mûvébõl; a 7-8. osztályosok Krúdy Gyula Õserdõben címû írásából olvastak fel egy részletet. A tanulók teljesítményét az elsõ korcsoportban Kazsik Marianna, a Szerencsi Mûvelõdési Központ könyvtárosa és Szabó Roland, görög katolikus parókus értékelte. A második korcsoportban Balázs Beáta, a Bocskai István Katolikus Gimnázium magyartanára és Estók István református lelkész voltak a zsûri tagjai. A verseny eredménye: 5-6. osztály 1. hely: Herczeg Judit Evelin (Tiszalúc) 2. hely: Mauks Hunor (Szerencs: Bolyai) 3. hely: Korán Flóra (Szerencs: Bolyai) 4. hely: Szabó Péter Bence (Tiszalúc) 5. hely: Ruszó Erika Tímea (Taktaharkány) Különdíj: Tóbis Gergely (Bekecs) 7-8. osztály 1. hely: Burkus Lilla (Szerencs: Bocskai) 2. hely: Mizák Anna (Szerencs: Rákóczi) 3. hely: Jantek Márk (Legyesbénye) 4. hely: Beregi Linda (Szerencs: Bocskai) 5. hely: Ács Kincsõ (Bekecs) Különdíj: Mikola Flórián (Tiszalúc) Koncz Katalin Anyák napi ünnepség Az anyák napja világszerte megünnepelt nap, amelyen az anyaságról emlékezünk meg. A különbözõ országokban más és más napokon ünneplik, Magyarországon május elsõ vasárnapján. Május elsõ vasárnapja Anyák napja! Mennyi minden fér bele ebbe a két szóba...öröm, bánat, szeretet, várakozás... S hányféleképpen lehet megélni ezt a napot...gyerekként, magunk készítette ajándékkal a kezünkben, anyaként, zsebkendõt szorongatva az ünnepségen, nagymamaként, várva az unokákat és emlékekkel, melyek a szeretett mamáról szólnak. Ilyenkor sok-sok kedves vers, ének hangzik el gyermekajkakról kultúrházakban, templomokban, vagy éppen otthon, meghitt családi körben, amikor kezükben egy-egy szál virággal gyermekek köszöntik az édesanyákat. Azt a személyt, akinek gondoskodó szeretetét meg-

10 köszönni nemcsak ez a nap, de egy élet is kevés. Mi ebben a tanévben is iskolagála keretében ünnepeltük meg intézményünkben az anyák napját. Településünk polgármestere dr. Bodnár László egy szép beszédben emelte ki az anya és gyermeke közötti szeretet fontosságát, meghatározó szerepét. Minden évfolyamból felléptek tanulóink a színpadra, ahonnan versekkel, prózával, dalokkal köszöntötték az édesanyákat és nagymamákat. Hozzájuk csatlakoztak az ovisok is. Mindezt színesítette iskolánk tánccsoportjainak változatos mûsora, valamint az énekkarosok szívet melengetõ dalai. Nagyon meghitt, szép pillanatok voltak. Sedenszki Csilla A bekecsi Lurkó-ház Napköziotthonos Óvoda nevelõközössége április 20- án elsõ alkalommal rendezte meg Oviba-csalogató nyílt óvodai napját. Célunk az volt, hogy a gyerekeiket az intézményünkbe beíratni kívánó szülõk betekintést nyerhessenek az óvoda mindennapjaiba, a picik élményszerzésén keresztül. A délelõtt folyamán a nagycsoportos gyerekek néptánc-elõadással, a középsõsök versekkel és dalokkal szórakoztatták a vendégeket. Ezt követõen az óvodapedagógusok a Kakas és a pipe mesét bábozták el, akik színes elõadásmódjukkal élményt nyújtottak gyerekeknek, felnõtteknek egyaránt. A konyhásnénik és a dajkanénik finom házi süteménnyel és meleg teával kedveskedtek a kicsiknek és szüleiknek. A délelõtt folyamán kézmûves tevékenységre és közös szabad játéktevékenységre is sor került. Az új kis óvodások csodálkozva fedezték fel az óvoda elvarázsoló, mesés világát, önfeledten futkároztak, játszottak az udvaron. Bízunk benne, hogy az intézmény nyitottsága, az átélt közös, pozitív élmények, megkönnyítik majd az óvodai beilleszkedésüket, befogadásukat. Sóváriné Kiss Erika intézményvezetõ

11 Reneszánsz hét a bekecsi óvodában Az óvoda nevelõi testülete az óvodavezetõ ötlete alapján március 29- április 1-ig projekthét keretében reneszánsz-napokat szervezett. Nevelõmunkánk folyamatában rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek számukra vonzó, játékos formában, élményszerûen, saját megtapasztalás útján szerezzenek ismereteket. Aktívan, örömmel kapcsolódjanak be az óvodai közösség életébe. Igyekszünk ehhez az életkori sajátosságok figyelembevételével új alkalmakat teremteni. Az elõkészületek tervezésében, szervezésében segítségünkre volt a támogató szülõi háttér. Az óvónõk és a pedagógiai munkát segítõ munkatársak együttes elõkészítõ tevékenysége alapozta meg a jó hangulatú, eseménydús rendezvény sikerét. A gyermekcsoportokban elkezdõdött a szükséges anyagok, eszközök összegyûjtése. A gyermekek maguk is készítettek koronákat, ékszereket, festették a várfal építõelemeit. Összegyûjtöttük a lovagi torna, várépítés, várostrom kellékeit. Képi és hangzó anyagokat, Mátyás meséket. Korabeli zenét hallgattak a gyerekek. A zene által inspirálva saját koreográfiát találtak ki. Udvariassági szokásokat, viselkedési szabályokat ismertek meg, ismételtek újra. Az elsõ napon a legkedvesebb Mátyás meséiket nézhették meg projektoros vetítéssel, majd az udvaron kialakított játékhelyeken csoportonként építhettek lovagvárat, kereshettek kincset, ostromolhattak várat, gyõzhették le a lufisárkányokat. Ügyességi erõpróbák, furfangos találós kérdések, mesekirakók várták-természetesen jutalomért-az ügyes megfejtõket. A következõ napon is folytatódott a furfangos rejtvények, témához kapcsolódó színezõk, kirakók játékos használata. Reneszánsztánc, móka, eszem-iszom. Felkészültek a másnapi jelmezes bálra. Csütörtökön minden gyermek lovagnak vagy hercegnõnek öltözött. A jó idõ lehetõvé tette, hogy igazi "udvari" bált rendezzünk. A hercegnõk szépsége és a hercegek lovagiassága mindenkit elbûvölt, majd korhû paraván mögött fényképezkedhettek a gyerekek. Pénteken, április 1-én Móka-napot tartottunk. A vidám együttjátszás és a piros bohócorrok minden résztvevõt jókedvre derítettek. Versenyjátékok, lufifújás, állati -fogócska, székfoglaló tette emlékezetessé a délelõttöt. A projekthét értékelése alapján a gyermekek sok új élménnyel gazdagodtak. A szokványostól eltérõ játékhelyzetekben elõjöttek a bennük rejlõ pozitív tulajdonságok, rejtett értékek, amelyeket a mindennapokban nem mindig látunk meg. Nagyon jól motiválta a fiúkat a projekthét témája. Lelkesek, aktívak voltak és fegyelmezetten, udvariasan viselkedtek. A projekt megvalósításában az óvoda dolgozóinak aktív együttgondolkodása, az óvónõk ötletgazdagsága, pedagógiai elkötelezettségének megnyilvánulása példaértékû volt. Ez a hét derûs színfoltot hozott a mindennapokban kicsiknek, nagyoknak egyaránt. Tervezzük a folytatást. Jantekné Gyögy Gabriella Óvadapedagógus

12 Receptek Feta sajtos csirke rolád francia salátával Hozzávalók: 50 dkg csirkemell filé 1 csomag feta sajt (250 g) 1 csomag bacon õrölt bors 2 evõkanál olaj 2 evõkanál víz A salátához: 1 csomag (50 dkg) francia alap zöldség 1 darab alma 2-3 darab csemege uborka 1 tubus majonéz 1 pohár tejföl 1 teáskanál mustár 1 teáskanál citromlé 1 evõkanál porcukor 1 csipet só õrölt fehér bors Elkészítése: A csirkemell filét szép szeletekre vágjuk, majd enyhén kloffoljuk. Minden szeletet megszórunk õrölt borssal. A feta sajtot felcsíkozzuk, majd a hús szeletek szélére helyezzük és feltekerjük. Az így kapott roládokat bacon szalonnával körbetekerjük. A roládokat tepsibe helyezzük, hozzá adjuk a 2 evõkanál vizet és a 2 evõkanál olajat. Elõmelegített sütõben, alufólia alatt 180 fokon 30 percet pároljuk. Ezután levesszük az alufóliát és addig sütjük tovább, amíg szép piros nem lesz a szalonna. Amíg sül a hús, elkészítjük a salátát. A zöldségeket 3 percig fõzzük, leszûrjük, majd kihûtjük. Az almát és az uborkákat felkockázzuk. Kikeverjük a mártást a többi hozávalóból, és hozzákeverjük a zöldségeket, valamint az uborka és alma kockákat. Tipp: A csirkemellet ne sózzuk külön, mert a szalonna és a feta sajt önmagában is kellõen sós. Gergely Istvánné Hozzávalók a piskótához: 2 db tojás 10 dkg porcukor csipet só 10 dkg liszt 0,5 dl olaj 0,5 dl víz 1/2 csomag sütõpor Eper torta a pudinghoz: 3 dl tej 1 csomag vanília puding 3 evõkanál kristálycukor a zseléhez: 2 dl víz 0,5 dl eperszörp 1 csomag tortazselé 1 evõkanál kristálycukor a díszítéshez: eper szemek tejszínhab Elkészítése: A tojásfehérjéket a csipet sóval kemény habbá verjük. Az olajat, a kristálycukrot, a tojások sárgáját és a vizet kikeverjük, majd a tojásfehérje habhoz keverjük. Hozzáadjuk a lisztet és a sütõport is. Kivajazott, lisztezett sütõformában (kb. 24 cm átmérõjû), 180 fokon 20 perc alatt készre sütjük. Megfõzzük a pudingot, melyet félig kihûtünk, és a piskótára kenünk. Ízlés szerint díszítjük eper szemekkel. Ezután a zseléhez a vizet, a szörpöt a cukorral és az 1 csomag tortazselével 1 percig fõzzük. 10 percig állni hagyjuk, utána ráöntjük a torta tetejére. Végül eper szemekkel és tejszínhabbal díszítjük. Gergely Istvánné Impresszum: BEKECSI HÍRMONDÓ Kiadó: Bekecsi Általános Mûvelõdési Központ Felelõs kiadó: Sóváriné Kiss Erika Szerkesztõség címe: 3903 Bekecs, Béke út 2. Hírdetésfelvétel: Kertészné Urbán Tünde, bekecsi.hirek.lapja@gmail.com Elérhetõség: / Tördelés: Német Sándor Nyomda: Promisszum Kft. Megjelenik Bekecsen 900 példányban, térítésmentesen ISSN:

13

14

Látogatás az iskolában

Látogatás az iskolában Tartalomból: Anyák napi meghívó Látogatás az iskolában Kis-Kazinczy szépkiejtési verseny Számlaszám változás Mûvelõdési Ház átadása, Gyereknap Program Gulyásfõzõ verseny Elsõ Baba-Mama Börze Bekecsen Foltvarró

Részletesebben

Tájékoztató folyamatban lévõ, illetve hamarosan kezdõdõ beruházásokról

Tájékoztató folyamatban lévõ, illetve hamarosan kezdõdõ beruházásokról Tartalomból: Húsvéti köszöntõ Tájékoztató folyamatban lévõ, illetve hamarosan kezdõdõ beruházásokról Baba-Mama Börze Foltos otthon - a bekecsi Folt-Varázs Kör Házi sütemények versenye Március idusa Bekecsen

Részletesebben

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon Tartalom Szüreti felvonulás és bál Kirándulás a Gemenci erdőben (1.-2. évf.) Tanulmányi kirándulás Bikalon (3.-4. évf.) Rajzpályázat Vetélkedő a magyar népmese napjának tiszteletére Bolyai matematika csapatverseny

Részletesebben

RECEPTEK. Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban. Összetevõk. 4 db csirkemell. 4 szelet Ahidai sonka. 8 szelet sajt. 5 dkg vaj. 2 ek liszt.

RECEPTEK. Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban. Összetevõk. 4 db csirkemell. 4 szelet Ahidai sonka. 8 szelet sajt. 5 dkg vaj. 2 ek liszt. RECEPTEK Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban Összetevõk 4 db csirkemell 4 szelet Ahidai sonka 8 szelet sajt 5 dkg vaj 2 ek liszt 3 dl tej só bors 10 dkg reszelt sajt 1-1,5 dl tejszín Elkészítés A csirkemell

Részletesebben

2016. június. Nagypall Község Önkormányzatának lapja

2016. június. Nagypall Község Önkormányzatának lapja Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Elballagtak nagycsoportos óvodásaink. Búcsút vettek az óvodától, az óvó néniktől, kispajtásoktól és a játékoktól. Szeptembertől várja őket az iskolapad

Részletesebben

Hájas tészta. Hozzávalók: 80 dkg liszt, 50 dkg háj, 2 egész tojás, 2 evőkanál ecet, 2 dkg élesztő, kevés tej, 1 evőkanál cukor, pici só.

Hájas tészta. Hozzávalók: 80 dkg liszt, 50 dkg háj, 2 egész tojás, 2 evőkanál ecet, 2 dkg élesztő, kevés tej, 1 evőkanál cukor, pici só. Hájas tészta Hozzávalók: 80 dkg liszt, 50 dkg háj, 2 egész tojás, 2 evőkanál ecet, 2 dkg élesztő, kevés tej, 1 evőkanál cukor, pici só. Elkészítése: 50 dkg lisztből a tojásokkal, ecettel, élesztővel rétestésztát

Részletesebben

2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE

2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE 2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE Október 1-jén a zenei világnap alkalmából fellépő Újfehértói Fúvószenekar nagy sikerű koncertet adott iskolánkban a város kulturális napi rendezvényeinek keretein

Részletesebben

BÁNHEGYESI HÍR-FORRÁS

BÁNHEGYESI HÍR-FORRÁS BÁNHEGYESI HÍR-FORRÁS Magyarbánhegyesi HAVILAP III. évfolyam 1. szám - 2015.január MOTTÓ: A jövő azoké, akik hisznek álmaik szépségében. - ELEANOR ROOSEVELT - Minden kedves magyarbánhegyesi lakosnak egészségben,

Részletesebben

Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről. az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten

Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről. az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten 1 Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten Áldás, békesség! Szeretettel köszöntök mindenkit az Arany János Református Általános Iskola

Részletesebben

Palatábla 2015. április május. Palatábla VELÜNK TÖRTÉNT- RÓLUNK SZÓL!

Palatábla 2015. április május. Palatábla VELÜNK TÖRTÉNT- RÓLUNK SZÓL! Palatábla VELÜNK TÖRTÉNT- RÓLUNK SZÓL! 1 Versenyeredmények Tanítványaink közül többen is részt vettek a tavaszi tanulmányi versenyeken, amelyeket komoly felkészülés előzött meg. Költészetnapi szavalóverseny:

Részletesebben

2015 tavasz, édes RECEPTEK. Fény éve torta (Várhelyi Panni) I. helyezett

2015 tavasz, édes RECEPTEK. Fény éve torta (Várhelyi Panni) I. helyezett 2015 tavasz, édes RECEPTEK Fény éve torta (Várhelyi Panni) I. helyezett Hozzávalók a tésztához: 1 egész tojás, 2 evőkanál méz 3 evőkanál tej 1 kávéskanál szódabikarbóna 5 dkg zsír 18 dkg. cukor 50 dkg

Részletesebben

KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola

KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS Brassó Utcai Általános Iskola A 2007-2008. tanév kezdetén szeretettel köszöntök minden új és régi diákot, a kedves szülőket és az iskola valamennyi dolgozóját. Tanulóink

Részletesebben

EZ (IS) 2012-BEN TÖRTÉNT

EZ (IS) 2012-BEN TÖRTÉNT Biblia és Gyülekezet Ingyenes! M e l l é k l e t A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként 2012. évi IV. számhoz EZ (IS) 2012-BEN TÖRTÉNT Ifjúsági programok NÉPSZERÛ A VÍZICSATA 10-13 évesek tábora

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK MEGHÍVÓ. Folytatódnak községünkben az önkormányzati beruházások és felújítások

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK MEGHÍVÓ. Folytatódnak községünkben az önkormányzati beruházások és felújítások TARCSAI HÍRADÓ Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron 2013. október INGYENES ÖNKORMÁNYZATI INFORMÁCIÓS LAP 13. évfolyam 7. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK MEGHÍVÓ Alapfokú Mûvészeti

Részletesebben

HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK Matematika Testnevelés Matematika Matematika Matematika

HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK Matematika Testnevelés Matematika Matematika Matematika Göllöntné Kiss Annamára. o. Matematika Matematika Matematika Matematika Göllöntné K. Annam. Szollárné V. Ilona Göllöntné K. Annam. Göllöntné K. Annam. Magyar (O) Matematika Magyar (O) Magyar (O) Magyar

Részletesebben

A 12. a osztályfőnöke 8 éven át Nagy Judit volt, aki így foglalta össze az elmúlt éveket:

A 12. a osztályfőnöke 8 éven át Nagy Judit volt, aki így foglalta össze az elmúlt éveket: A 12. a osztályfőnöke 8 éven át Nagy Judit volt, aki így foglalta össze az elmúlt éveket: 2008. szeptember 1-jén 32 kíváncsi, izgatott és talán egy kicsit megszeppent gyerek érkezett az 5.a osztályba.

Részletesebben

2016. Február ISSN 2498-5619. Hartai Újság. TopNet tájékoztató 5. oldal. Intézményi Hírek 4. oldal. Hartai Hírek 2-3. oldal

2016. Február ISSN 2498-5619. Hartai Újság. TopNet tájékoztató 5. oldal. Intézményi Hírek 4. oldal. Hartai Hírek 2-3. oldal 2016. Február ISSN 2498-5619 Hartai Újság Hartai Hírek 2-3. oldal Intézményi Hírek 4. oldal TopNet tájékoztató 5. oldal 2. oldal Hartai Hírek II. Hartai Kolbászfesztivál Január 23-án 11 órakor indult a

Részletesebben

Újra testvértelepülésünkön jártunk

Újra testvértelepülésünkön jártunk Dunaszentmiklós 2015. nyár Dunaszentmiklósi hírlevél Német Nemzetiségi Önkormányzat Dunaszentmiklós Római-Katolikus Egyházközség Dunaszentmiklós Dunaszentmiklós Község Önkormányzata 34. szám A tartalomból:

Részletesebben

2011. március. XVII. évfolyam 3. szám

2011. március. XVII. évfolyam 3. szám 2011. március XVII. évfolyam 3. szám www.tortel.hu Polgári védelmi felkészítés és gyakorlat Törtelen 2011. március 3-án a Pest Megyei Polgári Védelmi Szövetség támogatásával, és a Cegléd székhelyû Polgári

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK INTÉZMÉNYI HÍREK. Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK INTÉZMÉNYI HÍREK. Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron TARCSAI HÍRADÓ Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron 2011. február INGYENES ÖNKORMÁNYZATI INFORMÁCIÓS LAP 11. évfolyam 1. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Köröstarcsa Község Önkormányzata

Részletesebben

Az Ökoiskola Hálózat 319. Hírlevele

Az Ökoiskola Hálózat 319. Hírlevele Az Ökoiskola Hálózat 319. Hírlevele 2012.05.15. 1. Környezetvédelmi díjban részesült a Mosonmagyaróvári Városi Kollégium 2. Ismét jelentkezik a Saláta hírlevél! 3. Süni és Sündörgő tábor 2012 4. Lezajlott

Részletesebben

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő

Részletesebben

Áldott, meghitt, friss kalács-illatú, gyertyafényes karácsonyi ünnepeket és egészségben, örömökben, sikerekben gazdag 2013-as évet kívánunk!

Áldott, meghitt, friss kalács-illatú, gyertyafényes karácsonyi ünnepeket és egészségben, örömökben, sikerekben gazdag 2013-as évet kívánunk! Bikali Újság www.bikal.hu 2012. december Dömötör Tibor: Karácsony Karácsonykor: Angyalok szállnak, Híradást hoznak, Béke jegyében, Élet fényében, Szentség lelkében, Hívők hitében, Krisztus képében Földön

Részletesebben

2 Kimagasló teszteredmények

2 Kimagasló teszteredmények Iskolánk német nemzetiségi tagozata az idei évben június 4-én ismét svábbált szervezett. A rendezvényen az eddigi hagyományoknak megfelelõen a tagozat tanulói a vendégek nagy örömére ízelítõt adtak eddig

Részletesebben

F INOM FOGÁSOK MARADÉKOKBÓL. szakácskönyv

F INOM FOGÁSOK MARADÉKOKBÓL. szakácskönyv F INOM FOGÁSOK MARADÉKOKBÓL szakácskönyv Tényleg ennyi pénzt szánunk a kukába? Az Európai Unióban évente 89 millió tonna étel és élelmiszer végzi a szemetesben. A naponta közel 10 000 kamionnyi mennyiség

Részletesebben

ÁSZÁRI HÍREK 2 0 0 9. M Á R C I U S - Á P R I L I S

ÁSZÁRI HÍREK 2 0 0 9. M Á R C I U S - Á P R I L I S ÁSZÁRI HÍREK 2 0 0 9. M Á R C I U S - Á P R I L I S POLGÁRMESTERI HIVATAL HÍREI Tájékoztató a képvisel-testület 2009.03.17.-i ülésérl Március 17.-én kedden 15.00-kor tartott ülést a képvisel-testület,

Részletesebben

Önkormányzati Hírlevél, Bajánsenye 2013. december1

Önkormányzati Hírlevél, Bajánsenye 2013. december1 Önkormányzati Önkormányzati Hírlevél, Bajánsenye 2013. december1 Bajánsenye IGEI KÖSZÖNTÉSEK A Római Katolikus Egyházközség nevében kívánom, hogy a Megváltó karácsonyával erõsödjék hitünk, az új esztendõben

Részletesebben

2014. november. Beled Város Önkormányzatának hírei. Születésnapi köszöntő

2014. november. Beled Város Önkormányzatának hírei. Születésnapi köszöntő 2014. november Beled Város Önkormányzatának hírei Születésnapi köszöntő A napokban köszöntöttük Seregély Bálintnét 90.születésnapja alkalmából. Otthonában kerestük fel Irma nénit Dr. Gál László jegyző

Részletesebben

LIPPAI JÁNOS MEZŐ GAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA. Lippai Lapok. Élményekben gazdag félév

LIPPAI JÁNOS MEZŐ GAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA. Lippai Lapok. Élményekben gazdag félév LIPPAI JÁNOS MEZŐ GAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA Lippai Lapok III. évfolyam, I. szám Élményekben gazdag félév A tartalomból: A jövő a tét Ilosvay Emlékverseny Karácsony Agrárbál Impresszum: Kiadó: Lippai János

Részletesebben

Meggyesek (2010 July 07, Wednesday) - Munkatársunktól

Meggyesek (2010 July 07, Wednesday) - Munkatársunktól Meggyesek (2010 July 07, Wednesday) - Munkatársunktól A meggy finom magában, nyersen is, de aki nem szereti savanyúságát, még megszeretheti piskótában, süteményben, vagy befõttben. Szörpöt és más italt

Részletesebben

Díjnyertes. A debreceni Gyermekhematológiaionkológiai Tanszéken. kezelt gyerekek kedvencei. Leukémiás Gyermekekért. A l a p í t v á n y

Díjnyertes. A debreceni Gyermekhematológiaionkológiai Tanszéken. kezelt gyerekek kedvencei. Leukémiás Gyermekekért. A l a p í t v á n y Díjnyertes Muffin receptek A debreceni Gyermekhematológiaionkológiai Tanszéken kezelt gyerekek kedvencei Leukémiás Gyermekekért A l a p í t v á n y Tudjuk, mi kell egy mosolyhoz. Kedves Sütögető Barátunk!

Részletesebben

I. AMATÕR VIDEÓ PÁLYÁZAT DERECSKEI LAKOSOKNAK!

I. AMATÕR VIDEÓ PÁLYÁZAT DERECSKEI LAKOSOKNAK! A DERECSKE VÁROSI MÛVELÕDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR FELHÍVÁSA. A KOTSI PATKÓ JÁNOS IV. BIHAR- BIHOR MINÕSÍTÕ DIÁKSZÍNJÁTSZÓ FESZTIVÁL keretében, elsõ alkalommal kerül megrendezésre az I. AMATÕR VIDEÓ PÁLYÁZAT

Részletesebben

KIRÁLY-TÓ ÓVODA ÉS BÖLCSÖDE 9330.KAPUVÁR ARANY JÁNOS U. 10/A

KIRÁLY-TÓ ÓVODA ÉS BÖLCSÖDE 9330.KAPUVÁR ARANY JÁNOS U. 10/A KIRÁLY-TÓ ÓVODA ÉS BÖLCSÖDE 9330.KAPUVÁR ARANY JÁNOS U. 10/A Tel: 96/242-611 96/241-088 Fax: 96/ 241-088 E-mail: postmaster@kiralytoovoda.t-online.hu Beszámolót készítette: Boros Imréné intézményvezető

Részletesebben

Készítsünk fagylaltot! (2010 July 08, Thursday) - Munkatársunktól

Készítsünk fagylaltot! (2010 July 08, Thursday) - Munkatársunktól Készítsünk fagylaltot! (2010 July 08, Thursday) - Munkatársunktól A nyár sztár édessége kétségtelenül a fagylalt. Érdemes a mélyhûtõben tartani egy-két doboz házilag készített fagyit, ami nem csak önmagában

Részletesebben

IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa. Önkormányzati hírek

IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa. Önkormányzati hírek Benei Hírmondó IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa Önkormányzati hírek Az önkormányzat képviselő-testülete 2011. február 14-én testületi ülést

Részletesebben

10 2010. December BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT!

10 2010. December BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT! 10 2010. December 34. Tunéziai es japán autójelzések. 35. Saját kezűleg.37. Tinédzserek tévéműsora. 38. Kennel része!40.ittrium,kén. 41. Zavart Ede. 43. Írógéppel kimásol. 45. Paul (1879-1940) svájci festőművész.

Részletesebben

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja http://erdisportiskola.sulinet.hu 2015. január A 2014/15 tanév első féléve január 16-án fejeződött be. A tanulók az eltelt időszakban nyújtott

Részletesebben

SZOCIÁLIS HÁLÓ KÖRNYÉN

SZOCIÁLIS HÁLÓ KÖRNYÉN Környe Község Információs lapja 2007. február 1 évf. 2. szám A tartalomból: Szociális háló Környén Fontos a Vöröskeresztes munka A Horgász Egyesület 2007. évi közgyûlésérõl A Környei SE beszámolója 2006.

Részletesebben

KRÓNIKA 2006-2007 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola

KRÓNIKA 2006-2007 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola KRÓNIKA 2006-2007 TANÉV ELEJI KIADÁS Brassó Utcai Általános Iskola A 2006-2007. tanév kezdetén szeretettel köszöntök minden új és régi diákot, a kedves szülőket és az iskola valamennyi dolgozóját. Egy

Részletesebben

Ügyeskedjünk. együtt! Körmöci Katalin: Hová bújt a matematika? (III. kötet) ÚTMUTATÁSOKKAL A FELDOLGOZÁSHOZ

Ügyeskedjünk. együtt! Körmöci Katalin: Hová bújt a matematika? (III. kötet) ÚTMUTATÁSOKKAL A FELDOLGOZÁSHOZ ÓVODAPEDAGÓGIAI KÖNYVSOROZAT A gyermek mindenek felett álló érdekében Ügyeskedjünk Körmöci Katalin: együtt! Hová bújt a matematika? (III. kötet) Matematikai gondolkodás fejlõdését segítõ munkafüzet 5 7

Részletesebben

Márkói Tükör. Márkói Nyugdíjasok Egyesülete. Márkó Község Lapja Márkóért együtt! Megjelenik: havonta HÍREK

Márkói Tükör. Márkói Nyugdíjasok Egyesülete. Márkó Község Lapja Márkóért együtt! Megjelenik: havonta HÍREK Márkói Tükör Márkó Község Lapja Márkóért együtt! Megjelenik: havonta XXII. évfolyam 12. szám HÍREK A KEOP 5.7.0 energetikai pályázat munkálatai a tervek szerinti, igen gyors ütemben haladnak. A tetőtéri

Részletesebben

Beszámoló a 2014/2015. nevelési évről

Beszámoló a 2014/2015. nevelési évről Beszámoló a 2014/2015. nevelési évről Készítette: Mészáros Éva Margit óvodavezető A Szálkai Óvoda működési tevékenysége: A Szálkai Óvoda jelenlegi nevelési programjának középpontjában a művészeti célú

Részletesebben

Mini Torta Gyűjtemény

Mini Torta Gyűjtemény Mini Torta Gyűjtemény Összegyűjtőtte: Szűcs Szilvia Mindenki életében vannak jeles napok mint például a születésnapok, keresztelők, évfordulók, esküvők, amikor az ünnepi asztalra az étkezés lezárásaként

Részletesebben

Újabb vigyázó szemek. media13.hu. Díszpolgárjelölés. Büdzsé 2016. A TV13 mûsorából. Térfelügyelet Havi 300 intézkedést kezdeményeznek az operátorok

Újabb vigyázó szemek. media13.hu. Díszpolgárjelölés. Büdzsé 2016. A TV13 mûsorából. Térfelügyelet Havi 300 intézkedést kezdeményeznek az operátorok media13.hu XXII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ANGYALFÖLD-ÚJLIPÓTVÁROS-VIZAFOGÓ 2016. JANUÁR 22. Díszpolgárjelölés Az önkormányzat idén is várja a helyi lakosok és civil közösségek javaslatait, illetve jelöléseit a

Részletesebben

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés

Részletesebben

Ceglédbercel Község Önkormányzata

Ceglédbercel Község Önkormányzata 2007. DECEMBER 10. www.cegledbercel.hu C E G L É D B E R C E L K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K L A P J A Mindenki Karácsonya Ceglédbercel Község Önkormányzata 2006. december 19-én (szerda)

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Suga László alpolgármester Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Suga László alpolgármester Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2010. január 28-án 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

DÍSZPOLGÁRI CÍM. Scherer Mihály 1922. november 16-án született Mezõberényben. A gödöllõi egyetemen

DÍSZPOLGÁRI CÍM. Scherer Mihály 1922. november 16-án született Mezõberényben. A gödöllõi egyetemen Környe Község Információs lapja 2007. április 1 évf. 3. szám A tartalomból: Díszpolgári cím A Környei Németek Baráti Köre Iskolai beíratás A Környei Iskola az elsõsök szemével Véradás DÍSZPOLGÁRI CÍM Szép

Részletesebben

A FARSANGI NÉPSZOKÁSOK (forgatókönyv)

A FARSANGI NÉPSZOKÁSOK (forgatókönyv) A FARSANGI NÉPSZOKÁSOK (forgatókönyv) 1. diák I. A farsang története A farsang január 06-tól, vízkereszttıl a Húsvétvasárnapot megelızı 40 napos böjt kezdetével, hamvazószerdával zárul. A farsang utolsó

Részletesebben

Az új AJKP generációnak...

Az új AJKP generációnak... Az új AJKP generációnak...... a csapattól 2007. Vásárhelyi Cseresnyés Kollégium Riport Kiss Pál tanár úrral - Mióta nevelőtanár a Cserkóban? - 5 éve vagyok nevelőtanár a kollégiumban, és egy éve dolgozom

Részletesebben

V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február

V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február Pontot TETT-ek az alszerzõdések végére 3. oldal TETT HÍRLAP BÁTASZÉK BÁTAAPÁTI CIKÓ FEKED MÓRÁGY MÕCSÉNY VÉMÉND V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február EZÉRT TET(T)SZIK NEKEM A TELEPÜLÉSEM... Fogalmazásíró

Részletesebben

Fogyókúra napok ebéd mintái

Fogyókúra napok ebéd mintái Fogyókúra napok ebéd mintái Vegetáriánus receptek Töltött cukkíni 15dkg cukkíni 45 1,5-7,5 10 dkg gomba 40 5,9 0,2 3,3 1 db tojás 70 5 5-2 dkg barna rizs 60 2,8 0,2 10,6 5 dkg gomolya 140 9 10,5 1,5 5

Részletesebben

KISZOMBORI MIKROTÉRSÉG KARÁTSON EMÍLIA NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA. ÉVES MUNKATERV Az óvodai nevelési év helyi rendjének meghatározása 2013.-2014.

KISZOMBORI MIKROTÉRSÉG KARÁTSON EMÍLIA NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA. ÉVES MUNKATERV Az óvodai nevelési év helyi rendjének meghatározása 2013.-2014. Az óvodai nevelési év helyi rendjének meghatározása 2013-2014. KISZOMBORI MIKROTÉRSÉG KARÁTSON EMÍLIA NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA ÉVES MUNKATERV Az óvodai nevelési év helyi rendjének meghatározása 2013.-2014.

Részletesebben

A három narancs spanyol népmese

A három narancs spanyol népmese BOLDOG KARÁCSONYT! Veronika meséi A három narancs spanyol népmese Sok-sok évvel ezel tt élt egy faluban egy öregasszony, akinek három feln tt fia volt. Éppen házasulandó korban, de sajnos nem találtak

Részletesebben

Felkészülve a belvízre

Felkészülve a belvízre Alapítva 2011. FELGYŐI HÍREK KIADJA: FELGYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Felgyő, Széchenyi út 1. 2013. Február-Március III. évfolyam 2-3. szám felgyo.hu/felgyoihirek TELEFON/FAX: 06-63/580-061 FELELŐS KIADÓ: HORVÁTH

Részletesebben

Községi karácsonyi ünnepség ÖNKORMÁNYZATI HÍREK

Községi karácsonyi ünnepség ÖNKORMÁNYZATI HÍREK TARCSAI HÍRADÓ Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron 2015. december INGYENES ÖNKORMÁNYZATI INFORMÁCIÓS LAP 15. évfolyam 10. szám Este mikor kigyúlnak a karácsonyi fények,

Részletesebben

FEBRUÁR 8. TORNÁVAL, MAGYAR NYELVVEL ÉS MATEMATIKÁVAL ISMERKEDTEK A

FEBRUÁR 8. TORNÁVAL, MAGYAR NYELVVEL ÉS MATEMATIKÁVAL ISMERKEDTEK A Czina Sándor Tagintézmény FEBRUÁR 8. TORNÁVAL, MAGYAR NYELVVEL ÉS MATEMATIKÁVAL ISMERKEDTEK A LEENDŐ ELSŐSÖK A CZINA ISKOLÁBAN Évek óta hagyomány a Czina iskolában, hogy olyan rendezvényeket, programokat

Részletesebben

DÓCZY GIMNÁZIUMA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ LAPOK

DÓCZY GIMNÁZIUMA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ LAPOK DEBRECENI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM DÓCZY GIMNÁZIUMA (hat évfolyamos képzés: 7-12. évfolyamon) FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ LAPOK a 2014-2015-ös tanévre Nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő

Részletesebben

Nyírbogdány. - Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselõ-Testületének 2009. évi üléstervét elfogadta.

Nyírbogdány. - Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselõ-Testületének 2009. évi üléstervét elfogadta. Hírek AUKCIÓNeves képzõmûvészek alkotásaiból, a Nyírbogdány Község Tehetséges Gyermekeinek Tanulásáért Közalapítvány javára rendezett jótékonysági árverés anyaga 2009. február 9-tõl megtekinthetõ a Székely

Részletesebben

Ináncsi Hírnök. Szeretettel köszöntjük az óvoda és iskola Ballagóit! Ináncs Község Önkormányzata. Kiss Péter Polgármester

Ináncsi Hírnök. Szeretettel köszöntjük az óvoda és iskola Ballagóit! Ináncs Község Önkormányzata. Kiss Péter Polgármester Ináncsi Hírnök 2015. Október XII. Évfolyam2-3. Szám Szeretettel köszöntjük az óvoda és iskola Ballagóit! Ináncs Község Önkormányzata Kiss Péter Polgármester 2 Az önkormányzat hírei ÖNKORMÁNYZATI HÍREK

Részletesebben

P E V I. Szemünk fényei. Színkeveréses virágültetés. Színes tojások Pilvax Színes 48. 2015. 1. szám

P E V I. Szemünk fényei. Színkeveréses virágültetés. Színes tojások Pilvax Színes 48. 2015. 1. szám P E V I 2015. 1. szám 2 0 1 5. A N E M Z E T K Ö Z I F É N Y É V E Fé n y e s e r e d m é n y e k Ve r s e n y e k Szemünk fényei Fa r s a n g Színkeveréses virágültetés Színes tojások Pilvax Színes 48

Részletesebben

"Mert az Úr ád bölcsességet, az Ő szájából tudomány és értelem származik." (Péld, 2, 6) ÁLDÁS BÉKESSÉG!

Mert az Úr ád bölcsességet, az Ő szájából tudomány és értelem származik. (Péld, 2, 6) ÁLDÁS BÉKESSÉG! XX. évfolyam 1. szám 2015/2016. tanév Különkiadás A KARCAGI NAGYKUN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKÚJSÁGJA "Mert az Úr ád bölcsességet, az Ő szájából tudomány és értelem származik." (Péld, 2, 6) ÁLDÁS

Részletesebben

Kaán Károly Verseny. Szépkiejtési verseny

Kaán Károly Verseny. Szépkiejtési verseny Kaán Károly Verseny 2012. április 13-án Tápiószelén megrendezésre került a XX. Kaán Károly megyei Természet és környezetismereti verseny. Diákjaink elért eredményei: 19. hely Hidy Gábor 6.c 26. hely Illés

Részletesebben

32 Feljegyzések a tûzhely mellõl GYERMEKÜK SZÜLETETT Fekete Tímeának és Nagy Gábornak 2007. március 27-én kislánya született: Imre Erzsébetnek és Rédlinger Lászlónak 2007. április 18-án kislánya született:

Részletesebben

EGERÁG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉS AZ EGERÁG KULTURÁLIS KÖZPONT EGYESÜLET KIADVÁNYA

EGERÁG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉS AZ EGERÁG KULTURÁLIS KÖZPONT EGYESÜLET KIADVÁNYA XX. évfolyam 1 (170.) 2015. január ALap EGERÁG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉS AZ EGERÁG KULTURÁLIS KÖZPONT EGYESÜLET KIADVÁNYA Polgármester Úrtól tudjuk Boldog, egészségben és szerencsében gazdag új esztendőt

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A 2013/14 NEVELÉSI ÉV TAPASZTALATAIRÓL

BESZÁMOLÓ A 2013/14 NEVELÉSI ÉV TAPASZTALATAIRÓL Budapest Főváros XXIII. Ker. Soroksár Önkormányzat, II. sz. Napsugár Óvoda 1239 Budapest, Grassalkovich út 297 1. Személyi feltételek BESZÁMOLÓ A 2013/14 NEVELÉSI ÉV TAPASZTALATAIRÓL A 2013/2014- es nevelési

Részletesebben

Magas rangú kitüntetést vehetett át Ambrus Tibor polgármester

Magas rangú kitüntetést vehetett át Ambrus Tibor polgármester 2015. október :: IV. évfolyam 10. szám Magas rangú kitüntetést vehetett át Ambrus Tibor polgármester évben velem együtt dolgozó Képviselõ Társaimnak akár képviselõként, akár polgármesterként dolgozhattunk

Részletesebben

2016. FEBRUÁR HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE

2016. FEBRUÁR HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE 2016. FEBRUÁR HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE Szakmai nap keretében tartottuk meg a félévi értekezletet. Az igazgatói beszámoló elhangzása után, a munkaközösségek különböző bemutató órákon, illetve azok megbeszélésein

Részletesebben

Juhász Gyula: Húsvétra

Juhász Gyula: Húsvétra Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja IX. évfolyam 1. szám 2016. március Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő

Részletesebben

IV. FÖLDMÉRÕ TALÁLKOZÓ

IV. FÖLDMÉRÕ TALÁLKOZÓ S Z E M L E IV. FÖLDMÉRÕ TALÁLKOZÓ Csíksomlyó, 2003. június19 22. Dr. Ferencz József levezetõ elnök (és az EMT Földmérõ Szakosztály elnöke) fotók: Hodobay-Böröcz András A már hagyományosnak minõsített,

Részletesebben

Köszöntő. 2013. február 11. II. évfolyam 1. szám

Köszöntő. 2013. február 11. II. évfolyam 1. szám 2013. február 11. II. évfolyam 1. szám Köszöntő Szeretettel köszöntök minden kedves olvasót az idei év első kiadványának megjelenése alkalmából. A témák a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódnak, így minden

Részletesebben

Munkaközösség tagjai:

Munkaközösség tagjai: Munkaközösség tagjai: Osztályok Osztályfőnökök Osztálytanító 1.a Sági Gyöngyi Porgányiné Henrich Piroska 1.b Perákné Megyes Edit Dávidovics Mária 2. Kiskóné Bődör Krisztina 3.a Martonné Kotnyek Judit Wilheim

Részletesebben

KUKORICÁS NAP SZENTLÁSZLÓN

KUKORICÁS NAP SZENTLÁSZLÓN A kukorica P KUKORICÁS NAP SZENTLÁSZLÓN Szentlászló község Baranya megye északnyugati részén, a Dél-Zselicben fekszik, a 67-es fõút mentén, Szigetvár és Kaposvár között. 2006 óta itt mûködik az ország

Részletesebben

CO-2000 LÉGKEVERÉSES FİZİEDÉNY RECEPTEK

CO-2000 LÉGKEVERÉSES FİZİEDÉNY RECEPTEK CO-2000 LÉGKEVERÉSES FİZİEDÉNY RECEPTEK SERTÉS COMB SZALONNÁVAL TŰZDELVE, HÉJÁBAN SÜLT BURGONYÁVAL ÉS ALMÁS MAZSOLÁS SAVANYÚ KÁPOSZTÁVAL Elkészítéshez szükséges idő: 2 óra 1-1,5kg sertés lapocka 0,50kg

Részletesebben

Települési Információs Hírlevél

Települési Információs Hírlevél Települési Információs Hírlevél VIII. Évfolyam 1. Szám 2005. április-június SÁ R M ELL É K Köszöntjük községünk legifjabb polgárait: Született: Pantocsek Leon Dániel /Arany J. u. 10./ Koller Dóra /Dózsa

Részletesebben

Beszámoló. 2013/2014. nevelési év

Beszámoló. 2013/2014. nevelési év I.SZ. ÖSSZEVONT ÓVODA 1238. Budapest, Szitás utca 99. Beszámoló 2013/2014. nevelési év Budapest, 2014. szeptember 22. Szántóné Szabó Erzsébet óvodavezető 1. Helyzetelemzés 1.1.Személyi feltételek: A nevelési

Részletesebben

E.ON Áramszolgáltató (0-24) : 06-80/205-020 E.ON Gázszolgáltató (0-24) : 06-80/424-242 ERÖV Vízszolgáltató (0-24) : 06-30/997-4275

E.ON Áramszolgáltató (0-24) : 06-80/205-020 E.ON Gázszolgáltató (0-24) : 06-80/424-242 ERÖV Vízszolgáltató (0-24) : 06-30/997-4275 2016. JANUÁR Címlapsztori főcíme A tartalomból: Önkormányzati hírek 1-2. oldal Óvodai hírek 2. oldal Iskolai hírek 3. oldal Visszatekintő 4-5. oldal Felhívások 6. oldal Közelgő események: Iskolás farsang

Részletesebben

Kedves Olvasó! ZSIDEK LÁSZLÓ. gasztronómiai szakértô

Kedves Olvasó! ZSIDEK LÁSZLÓ. gasztronómiai szakértô Kedves Olvasó! Ugye Önnel is többször elôfordult már, hogy munka után szinte beesett a konyhába és gyorsan valami finomat kellett összedobni vacsorára a családnak?! Ehhez azonban elôször be kell vásárolni,

Részletesebben

KEDVES SZÜLŐK! A 2014/2015-ös tanév eredményei

KEDVES SZÜLŐK! A 2014/2015-ös tanév eredményei 2015 KEDVES SZÜLŐK! Kiadványunkkal iskolánk életéről, az elmúlt év eredményeiről és az előttünk álló tanév eseményeiről kívánjuk tájékoztatni Önöket. Iskolánk statisztikai adatai Tanulók létszáma: 400

Részletesebben

Gasztronómiai lexikon

Gasztronómiai lexikon Gasztronómiai lexikon Gasztronómiai lexikon... 1 A la Carte... 3 Abálás... 3 Adagolás... 3 Al dente... 3 Angolos bundázás... 3 Angolos-ra (rare) sütés... 3 Aszpik... 3 Átforralás... 3 Áttörés... 3 Bain-marie...

Részletesebben

7 recept az egészségért

7 recept az egészségért 7 recept az egészségért Készítette: Martincsevicsné Jenei Gizella Rólad Szeretettel üdvözöllek! Martincsevicsné Jenei Gizella vagyok, egészségőr, hidegen sajtolt olajok szakértője, egy 3 éves és egy 6

Részletesebben

ÚJLENGYELI ÚJ SZÓ. Adó 1% Idén is sok szeretettel várunk minden kedves újlengyeli lakost! Mozogjunk együtt újra! 2016. május 25.

ÚJLENGYELI ÚJ SZÓ. Adó 1% Idén is sok szeretettel várunk minden kedves újlengyeli lakost! Mozogjunk együtt újra! 2016. május 25. Adó 1% Kérjük támogassa adója 1%-ával az újlengyeli egyesületeket! Újlengyeli Diáksport Egyesület Adószám: 18662010-1-13 Újlengyeli Polgárőr Egyesület Adószám: 18280702-1-13 Vatya Népe Hagyományőrző és

Részletesebben

2014. június. Nagypall Község Önkormányzatának lapja

2014. június. Nagypall Község Önkormányzatának lapja Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Elballagtak nagycsoportos óvodásaink. Búcsút vettek az óvodától, az óvó néniktől, kispajtásoktól és a játékoktól. Szeptembertől várja őket az iskolapad.

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2010. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Az április előreláthatólag igen sok eseményt tartogat számunkra. A legjelentősebbek az országgyűlési képviselőválasztások. Szeretném itt

Részletesebben

2005/2006. matematika

2005/2006. matematika Varga Tamás Országos Matematika Verseny 2.forduló 7.helyezés Fekete Dóra 7.B Czupy Judit 2.forduló 3.helyezés Pintér Olivér Péter 7.A 2.forduló 3.helyezés Németh László 7.A Belényessy Viktória 2.forduló

Részletesebben

Április 1. MŰVÉSZETI SZEMLE GÁLAMŰSORA

Április 1. MŰVÉSZETI SZEMLE GÁLAMŰSORA Április 1. Czina Sándor Tagintézmény MŰVÉSZETI SZEMLE GÁLAMŰSORA A Művészeti Szemle után évente gálaműsort rendezünk a legjobb produkciókból, ez is motiválja tanulóinkat a felkészülés során. A zsűri és

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ. Suga László alpolgármester

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ. Suga László alpolgármester J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2008. június 19-én 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

CSAPÓKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV. 2015/2016-os tanév

CSAPÓKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV. 2015/2016-os tanév CSAPÓKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2015/2016-os tanév Összeállította: Nagy Zsolt intézményvezető Debrecen, 2015. augusztus 25. Tartalom 1. A 2015/2016-os tanévet meghatározó jogszabályok, dokumentumok...4

Részletesebben

Hor to bá gyi Hír adó

Hor to bá gyi Hír adó Hor to bá gyi Hír adó HORTOBÁGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK TÁJÉKOZTATÓJA 2009. február XII. év fo lyam 2. szám 2009. január 26-i ülésen a képviselő-testület módosította az önkormányzat Szer ve zeti- és Működési

Részletesebben

2016.április 4-8. Bem József Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagintézmény

2016.április 4-8. Bem József Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagintézmény 2016.április 4-8. Bem József Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagintézmény Osztály Téma Projekt jellege Megvalósult projektek száma: 8 Részt vevő pedagógusok száma: 21 Projektbe bevont tanuló száma: 317

Részletesebben

Áprilisi jeles napok

Áprilisi jeles napok Káptalantóti Önkormányzat lapja VIII. évfolyam 3. szám Áprilisi jeles napok Április 12. Gyula napja, az esztendı századik napja, ezért száznapnak is nevezik. A délvidéken féregőzı nap, a nagytakarítás,

Részletesebben

Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól

Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól Idei karácsonyi ínycsiklandozó menünket Bede Róbert mesterszakács készítette el. A hozzávalókat megtaláljátok áruházunkban és aktuális gasztronómiai katalógusunkban:

Részletesebben

Lovasbemutató, lovasnapi pályaavató Tornyospálcán

Lovasbemutató, lovasnapi pályaavató Tornyospálcán Tornyospálca önkormányzatának közéleti és kulturális lapja * 2007. augusztus Lovasbemutató, lovasnapi pályaavató Tornyospálcán A I. Tisza-menti Lovas Sportkör közremûködésével 2007. június 17-én került

Részletesebben

Homoktövis sorbet krém karamellellel szolgált ropogós kecskesajttal

Homoktövis sorbet krém karamellellel szolgált ropogós kecskesajttal Homoktövis sorbet krém karamellellel szolgált ropogós kecskesajttal Hozzávalók Sorbet krém 6 dl homoktövis velő 1 dl homoktövis lekvár 0,6 dl prosorbet Karamell 6 ek. cukor 2 dl Homoktövis velő Ropogós

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL

ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL t zs ö K ta á B é g i Ön k o r m á ny za ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL 1. Évfolyam 2. Szám 2007. október Önkormányzati Híreink Tisztelt Bátaiak! A falunknak év végéig rendelkeznie kell településrendezési tervvel.

Részletesebben

A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15.

A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15. 1994-2009 15 évesek lettünk! EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15. ÉVFORDULÓJÁT A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR Képeink a 2008. év legrangosabb

Részletesebben

Faluújság Bakonypéterd II. évfolyam 1. szám 2011. január

Faluújság Bakonypéterd II. évfolyam 1. szám 2011. január KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa Kedves Olvasó! Immáron a második évfolyamhoz érkezett kis újságunk. Nagyon sok visszajelzés érkezett és érkezik ma is a különböző

Részletesebben

Káptalantóti Önkormányzat lapja XI. évfolyam 2. szám 2014. MÁRCIUS

Káptalantóti Önkormányzat lapja XI. évfolyam 2. szám 2014. MÁRCIUS Káptalantóti Önkormányzat lapja XI. évfolyam 2. szám Márciusi jeles napok Március 12. Gergely Teljes nevén Nagy Szt. Gergely pápa. Nevéhez főzıdik az egyházi ének klasszikus rendszerezése (gregoriánum).

Részletesebben

A megye valamennyi pedagógusának és a nevelőmunkát segítő alkalmazottjának Kellemes Karácsonyi Ünnepeket, jó pihenést kíván a Nógrád Megyei

A megye valamennyi pedagógusának és a nevelőmunkát segítő alkalmazottjának Kellemes Karácsonyi Ünnepeket, jó pihenést kíván a Nógrád Megyei A megye valamennyi pedagógusának és a nevelőmunkát segítő alkalmazottjának Kellemes Karácsonyi Ünnepeket, jó pihenést kíván a Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet közössége. TARTALOMJEGYZÉK 1. JELES NAPOK

Részletesebben

A környék legjobb sulija

A környék legjobb sulija A környék legjobb sulija Szerintem minden diák egyetért velem, ha azt mondom, hogy egy jó suliban rengeteg a program. Persze az még jobb lenne, ha a gyerekeknek kellene tanítania a tanárokat, de ezt sajnos

Részletesebben