Kis létszámú outdoor csapatépítés a Kristály Torony Kalandparkban

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kis létszámú outdoor csapatépítés a Kristály Torony Kalandparkban"

Átírás

1 Kis létszámú outdoor csapatépítés a Kristály Torony Kalandparkban Csapatépítő programunk során a résztvevők, fő, biztonságos, szabadtéri körülmények között olyan élményekhez jutnak, amelyben megélhetik a csoport csapattá szerveződését. A tapasztalati tanulás során a szereplők a megoldást nem külső személytől, vagy a trénertől kapják, hanem saját maguk tapasztalatai és próbálkozásaik feldolgozásából jutnak új ismeretekhez magukról és a társaikról, ezáltal formálódik a személyes kapcsolatuk egymás irányába. A tréningek alacsony és / vagy magas kötélkertben történnek a csapat nemi összetételét, életkorát figyelembe véve. A gondosan összeállított kérdőív kitöltése után elkészítjük a csoportra szabott tréningjavaslatot. Nagy létszámú outdoor csapatépítő tréningek Nagy létszámú közösségek, fő esetén a tréner és az animátorok forgószínpadszerűen mozgatják a fős csoportokat. A foglalkoztatás során kialakul a MI tudat a csapatban és a közösen átélt élmények meghatározóak lehetnek a szervezet életében, a munkahelyi légkör megváltoztatásában. Olyan cégeknek és munkaközösségeknek ajánljuk, ahol a kooperálás elengedhetetlen, ahol zárt helyen többen dolgoznak együtt, vagy ahol a kollégák nem találkoznak vagy csak nagyon keveset személyesen egymással. 1 / 6

2 A feladatok teljesítése során minden résztvevőnek aktívan ki kell vennie a részét a játékokból, hiszen ezek maradandó közösségi élményt nyújtanak, úgy, mint: empátia fejlesztése érzelmek kifejezése egymás iránt személyes kapcsolatok szorosabbra fűzése feszültség- és szorongásoldás önismeret- és személyiségfejlesztés magabiztosság növelése kreativitásfejlesztés A balesetmentes, biztonságos sporteszközökkel felszerelt alacsony és magas kötélkertben mindenki próbára teheti a bátorságát, megmutathatja a kreativitását és ügyességét. A tréningek alacsony és / vagy magas kötélkertben történnek a csapat nemi összetételét, életkorát figyelembe véve. A gondosan összeállított kérdőív kitöltése után elkészítjük a közösségre szabott 2 / 6

3 tréningjavaslatot. Tavaszi Zápor csomag: Aszabadság az, ha vágyaink szerint cselekedhetünk. John Stuart Mill kalandozás és egy közel 200 m-es Flying Fox csúszó pálya vár Téged, kedves kalandra vágyó! Ebben a programban a szórakozásé a főszerep. Találd meg szabadságodat vágyaidnak megfelelően! Nyári Zivatar csomag: A tapasztalat soha nem csal meg, csak a megítélésed csalhat meg. Leonardo da Vinci 3 / 6

4 kalandozás és egy közel 200 m-es Flying Fox csúszó pálya mellett vár Téged egy tapasztalati tanulás módszerével vezetett csapatépítés a kristályszerkezetű Alacsony Kötélkertünkben, ahol ellenőrzött akadálypályákon, a talaj közelében szervezheted csoportodat CSAPATTÁ. Kötélkertünkben többek között az alábbi fantázianévvel ellátott játékok állnak rendelkezésre: Pókháló; Zig Zag; Alacsonyhíd; Távolodó kötelek; Hintázó kötelek; Szörf; Dimenzió kerék; Lézerháló A nem versenyszellemben játszott játékok által a csapatban a közösen megoldott feladatok alkalmasak lehetnek konfliktusok megelőzésére, felismerésére és a kezelésére, erősítik az együttműködést a saját megtapasztalások árán. Őszi Eső csomag: A tízezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik. Kínai közmondás kalandozás és egy közel 200 m-es Flying Fox csúszó pálya vár Téged, egy kellemes, könnyed, őszi gyalog vagy kerékpáros túrával kiegészítve a csepregi Boldogasszony kápolna melletti tóparthoz. A tópartján energetizáló, sportos csapatjátékokkal színesítjük a túrát. 4 / 6

5 A túra időtartama kerékpárral, kis pihenőkkel és energetizáló játékokkal megtűzdelve: 2-3 óra A túra időtartama gyalog, kis pihenőkkel és energetizáló játékokkal megtűzdelve: 3-4 óra Téli Zúzmara csomag: Az erő nem a fizikai képességekből fakad. A legyőzhetetlen akarat a forrása. Mahatma Gandhi kalandozás és egy közel 200 m-es Flying Fox csúszó pálya mellett vár Téged egy tapasztalati tanulás módszerével vezetett csapatépítés a Magas Kötélkertünkben, ahol ellenőrzött akadálypályákon, akár méter magasban teheted próbára bátorságodat. Magas kötélkertünkben többek között az alábbi fantázianévvel ellátott játékok állnak rendelkezésre: Jákob lajtorjája; Magas híd, Bátorság ugrás; Burma híd; Óriás hinta A páros együttműködés és egyéni próbák mellett a csapat összetartást is erősítő, nem versenyszellemben játszott, kihívásra ösztönző játékok, saját tapasztalás és egymás segítése árán nyerik el céljukat. 5 / 6

6 6 / 6

CSAPATÉPÍTŐ TRÉNINGEK SEGWAYRE SZABVA. Ne dőlj hátra! - Élménytúrák Segway PT-n

CSAPATÉPÍTŐ TRÉNINGEK SEGWAYRE SZABVA. Ne dőlj hátra! - Élménytúrák Segway PT-n CSAPATÉPÍTŐ TRÉNINGEK SEGWAYRE SZABVA Ne dőlj hátra! - Élménytúrák Segway PT-n Micsoda? Segway? Igen, a Segway egy csoda. A világ egyik legizgalmasabb közlekedési eszköze, egy olyan elektromos önjáró kétkerekű,

Részletesebben

Robin KalandSziget. Kalandpark tömör bemutatása. 20 kiemelt játék bemutatása

Robin KalandSziget. Kalandpark tömör bemutatása. 20 kiemelt játék bemutatása Robin KalandSziget Kalandpark tömör bemutatása Hazánk egyik leggyönyörűbb és legkalandosabb vízi világában, a Tisza-tó vadregényes szigetén Magyarországon egyedülálló élménypark épült. Az attrakció célja,

Részletesebben

Eső esetén B program (ugyanaz dzsekiben)

Eső esetén B program (ugyanaz dzsekiben) Csapatépítés * Kalandpedagógia Tevékenység-központú pedagógia Animátorképzés * Kisgyerekkori fejlesztés * Multikulturális pedagógia * Agressziómegelőzés * Vezetői tréning * Eső esetén B program (ugyanaz

Részletesebben

CSAPATÉPÍTŐ PROGRAMAJÁNLATOK

CSAPATÉPÍTŐ PROGRAMAJÁNLATOK www.zamardikalandpark.hu KALANDTÚRA FÖLDÖN, VÍZEN, LEVEGŐBEN Egyéni és 1,5 km-es csúszópályák 2 csapatépítő pályán, mini csapatok hajtják végre a feladatokat animátor vezetésével csúszópályák, felnőttpályák

Részletesebben

Legújabb képzésünk! Fegyvertelen Játszótárs

Legújabb képzésünk! Fegyvertelen Játszótárs Csapatépítés * Kalandpedagógia Tevékenység-központú pedagógia Animátorképzés * Kisgyerekkori fejlesztés * Multikulturális pedagógia * Agressziómegelőzés * Vezetői tréning * Legújabb képzésünk! Fegyvertelen

Részletesebben

Milton Kft. Tréning ajánló. Elérhető tudás hiteles forrásból. Nyílt és belső tréningek Vezetői tréningek Tréningek munkaadóknak és munkavállalóknak

Milton Kft. Tréning ajánló. Elérhető tudás hiteles forrásból. Nyílt és belső tréningek Vezetői tréningek Tréningek munkaadóknak és munkavállalóknak Milton Kft. Tréning ajánló Elérhető tudás hiteles forrásból Nyílt és belső tréningek Vezetői tréningek Tréningek munkaadóknak és munkavállalóknak Bevezetés Tisztelt Ügyfelünk! Kedves Hölgyem és Uram! Belső,

Részletesebben

Kedves gyerekek! A kalandpark

Kedves gyerekek! A kalandpark Kedves gyerekek! Szeretném bemutatni nektek a gyulai GELLÉNY birtokot, ahol a kirándulásunk harmadik napját fogjuk tölteni. Ez a birtok, megfelelő helyszín a tökéletes lakodalomhoz, családi eseményekhez,

Részletesebben

IX. Országos Tranzitfoglalkoztatási Konferencia A hátrányos helyzetűek képzését, foglalkoztatását középpontba állító jó gyakorlatok bemutatása

IX. Országos Tranzitfoglalkoztatási Konferencia A hátrányos helyzetűek képzését, foglalkoztatását középpontba állító jó gyakorlatok bemutatása IX. Országos Tranzitfoglalkoztatási Konferencia A hátrányos helyzetűek képzését, foglalkoztatását középpontba állító jó gyakorlatok bemutatása Munkába Lépés egy TÁMOP 5.3.1 projekt pszicho-szociális és

Részletesebben

E-NÉGYZET WELLNESS BT

E-NÉGYZET WELLNESS BT E-NÉGYZET WELLNESS BT Tréningek és csapatépítő programok Az E-Négyzetről E-Négyzet azaz energia a négyzeten: ez az, amit cégünk képvisel. Cégünk 2004-ben jött létre sport- és egészségrendezvények, csapatépítő

Részletesebben

TÁMOP 3.4.3 08/2 Iskolai tehetséggondozás MŰVÉSZETI TEHETSÉGKÖR

TÁMOP 3.4.3 08/2 Iskolai tehetséggondozás MŰVÉSZETI TEHETSÉGKÖR TÁMOP 3.4.3 08/2 MŰVÉSZETI TEHETSÉGKÖR TÁMOP 3.4.3 08/2 TÁMOP 3.4.3 08/2 Elsődleges cél volt a gyermek személyiségét több irányból fejleszteni a kiemelkedő képességeit tovább csiszolni, a testilelki komfortérzetét

Részletesebben

Tematika NTP-TM-14-0133. Az érzelmek birodalma. Megvalósító: Körös Tehetséggondozó Egyesület

Tematika NTP-TM-14-0133. Az érzelmek birodalma. Megvalósító: Körös Tehetséggondozó Egyesület Tematika NTP-TM-14-0133. Az érzelmek birdalma Megvalósító: Körös Tehetséggndzó Egyesület Cél: Különböző speciális területeken fejlesztésben részesülő tehetséges tanulók teljes személyiség fejlesztése,

Részletesebben

Csapatépítő tréning ajánlatok

Csapatépítő tréning ajánlatok Csapatépítő tréning ajánlatok Céges rendezvények, csapatépítő tréningek alkalmával ma már elengedhetetlen fontosságúvá vált a megfelelő helyszín kiválasztása, amelyet nem csupán a könnyű megközelíthetőség

Részletesebben

A tökfejfaragástól a kötélpályáig

A tökfejfaragástól a kötélpályáig Csapatépítés * Kalandpedagógia Tevékenység-központú pedagógia Animátorképzés * Kisgyerekkori fejlesztés * Multikulturális pedagógia * Agressziómegelőzés * Vezetői tréning * A tökfejfaragástól a kötélpályáig

Részletesebben

KÖZÖSSÉGET GENERÁLÓ BAGOLYTÚRA

KÖZÖSSÉGET GENERÁLÓ BAGOLYTÚRA KÖZÖSSÉGET GENERÁLÓ BAGOLYTÚRA Az Együtt Nádasdért Egyesület közel két évtizedes tevékenységének, a falu társadalmában, annak kulturális életében betöltött szerepének bemutatása. A Bagolytúra elnevezésű,

Részletesebben

OUTDOOR CSAPATÉPÍTŐ PROGRAMOK AZ EGÉSZ TÖBB, MINT A RÉSZEK ÖSSZESÉGE BALATONQUALITY RENDEZVÉNYSZERVEZŐ IRODA

OUTDOOR CSAPATÉPÍTŐ PROGRAMOK AZ EGÉSZ TÖBB, MINT A RÉSZEK ÖSSZESÉGE BALATONQUALITY RENDEZVÉNYSZERVEZŐ IRODA OUTDOOR CSAPATÉPÍTŐ PROGRAMOK AZ EGÉSZ TÖBB, MINT A RÉSZEK ÖSSZESÉGE BALATONQUALITY RENDEZVÉNYSZERVEZŐ IRODA VIZES PROGRAMOK SÁRKÁNYHAJÓZÁS VITORLÁZÁS - Egy vérbeli csapatsport a közösségteremtésre - Minimum

Részletesebben

Építs teljesítmény-központú kultúrát!

Építs teljesítmény-központú kultúrát! Építs teljesítmény-központú kultúrát! A Terra Nova egy interaktív, saját élményű szimulációs játék, amely valós szervezetek működését modellezi. A szimuláció minimum tíz, de akár több száz fős csoportoknak

Részletesebben

A három nap időbeosztása: 2015. május 29., péntek: 14.00-18.00 2015. május 30., szombat: 9.00-18.00 2015. május 31., vasárnap: 8.30-15.00.

A három nap időbeosztása: 2015. május 29., péntek: 14.00-18.00 2015. május 30., szombat: 9.00-18.00 2015. május 31., vasárnap: 8.30-15.00. Kedves Művészeti Tárló Közhasznú Egyesület! "Egymás terhét hordozzátok..." Gyerekek és fiatalok egyéni és csoportos fejlesztése bibliai keretű élménypedagógiai foglalkozáson keresztül A Kalandok és Álmok

Részletesebben

Akkor a legkomolyabbak, amikor játszanak. Olyankor tanulják, hogy mi is az élet.

Akkor a legkomolyabbak, amikor játszanak. Olyankor tanulják, hogy mi is az élet. Csapatépítés * Kalandpedagógia Tevékenység-központú pedagógia Animátorképzés * Kisgyerekkori fejlesztés * Multikulturális pedagógia * Agressziómegelőzés * Vezetői tréning * Akkor a legkomolyabbak, amikor

Részletesebben

PROGRAMTERV. Ismeretanyag Módszerek Eszközök. Magyarázat szemléltetés játék. Magyarázat, szemléltetés, szituációs játék

PROGRAMTERV. Ismeretanyag Módszerek Eszközök. Magyarázat szemléltetés játék. Magyarázat, szemléltetés, szituációs játék PROGRAMTERV Ismeretanyag Módszerek Eszközök 1. Bevezetés, tervismertetés, foglalkozások célja STOP Közlekedj okosan! 1-3. rész Átkelés az úttesten 2. A gyalogos közlekedéssel összefüggő legfontosabb rendőri

Részletesebben

Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29.

Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29. Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29. NTP-IKT-MPA-12-040. A táborozás célja: Szociális, életviteli és környezeti valamint szakmai

Részletesebben

Együtt az egészséges fiatalokért a Thanban. Balogh Tiborné Than K. Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola

Együtt az egészséges fiatalokért a Thanban. Balogh Tiborné Than K. Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola Együtt az egészséges fiatalokért a Thanban Balogh Tiborné Than K. Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola A program megvalósításának helyszíne: Than Károly Ökoiskola Nyelvi előkészítő gimnázium

Részletesebben

KÖZLEKEDJ BIZTONSÁGOSAN! (Témahét tervezet)

KÖZLEKEDJ BIZTONSÁGOSAN! (Témahét tervezet) KÖZLEKEDJ BIZTONSÁGOSAN! (Témahét tervezet) 1. NARRATÍV BEVEZETÉS A témahét címe Közlekedj biztonságosan! Intézmény Felsbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskola Bük 2. NARRATÍV BEMUTATÁS

Részletesebben

Álomvár Földváron. Hotel Főnix Szálloda és Oktatóközpont ****

Álomvár Földváron. Hotel Főnix Szálloda és Oktatóközpont **** Álomvár Földváron Hotel Főnix Szálloda és Oktatóközpont **** Balatonföldváron, a magyar tenger egyik legszebb üdülőhelyén, Budapestről 1 óra alatt megközelíthető színvonalas, családias hangulatú szállodánkban

Részletesebben

Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló

Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló A Népmese napjához kötődő programunkat azzal a céllal terveztük, hogy hozzásegítsük a kisiskolás korosztály képviselőit a mesékben való elmélyüléshez,

Részletesebben

8. sz. melléklet Pszicho-szociális nevelési program a foglalkoztathatóságért. - képzési program folyamata -

8. sz. melléklet Pszicho-szociális nevelési program a foglalkoztathatóságért. - képzési program folyamata - ELŐKÉSZÍTÉS: 8. sz. melléklet Pszicho-szociális nevelési program a foglalkoztathatóságért - képzési program folyamata - A tanfolyam meghirdetése időpontok megjelölésével Jelentkezők regisztrálása A jelentkezők

Részletesebben

Tanulói feladatok értékelése

Tanulói feladatok értékelése Tanulói feladatok értékelése FELADATLEÍRÁS: TÉMA: A Méhkirálynő című mese feldolgozása 2. d osztály ALTÉMA:Készítsünk árnybábokat! FELADAT: Meseszereplők megjelenítése árnybábokkal A FELADAT CÉLJA: Formakarakterek

Részletesebben

ITIL SZIMULÁCIÓ ÜZLETI ELŐNY, HATÉKONY TANULÁS, JÁTÉK ÉS SZÓRAKOZÁS EGYBEN!

ITIL SZIMULÁCIÓ ÜZLETI ELŐNY, HATÉKONY TANULÁS, JÁTÉK ÉS SZÓRAKOZÁS EGYBEN! ITIL SZIMULÁCIÓ ÜZLETI ELŐNY, HATÉKONY TANULÁS, JÁTÉK ÉS SZÓRAKOZÁS EGYBEN! G2G3 Polestar ITSM IT szolgáltatás menedzsment szimulációs játék és erre épülő ITIL oktatási megoldások 1 ITIL SZIMULÁCIÓ - ÜZLETI

Részletesebben

BIZTONSÁGOS KALANDOK. 100 tábor V. Szakmai Nap

BIZTONSÁGOS KALANDOK. 100 tábor V. Szakmai Nap Csapatépítés * Kalandpedagógia Tevékenység-központú pedagógia Animátorképzés * Kisgyerekkori fejlesztés * Multikulturális pedagógia * Agressziómegelőzés * Vezetői tréning * BIZTONSÁGOS KALANDOK 100 tábor

Részletesebben

A Trekwolf Kft. LOST programja. Téli/tavaszi csapatépítő rendezvényekre

A Trekwolf Kft. LOST programja. Téli/tavaszi csapatépítő rendezvényekre A Trekwolf Kft. LOST programja Téli/tavaszi csapatépítő rendezvényekre Tisztelt Hölgyem/Uram! A következő néhány oldalon bemutatjuk Önöknek a Trekwolf Kft. LOST programját, amely egy hegyi körülmények

Részletesebben

100 játék IV. Szakmai nap

100 játék IV. Szakmai nap Csapatépítés * Kalandpedagógia Tevékenység-központú pedagógia Animátorképzés * Kisgyerekkori fejlesztés * Multikulturális pedagógia * Agressziómegelőzés * Vezetői tréning * 100 játék IV. Szakmai nap a

Részletesebben

És még néhány apróság

És még néhány apróság (Minarik Ede, Régi idők focija), 1973 És még néhány apróság A kérdés Többen és többször megkérdezték tőlem már a verseny kapcsán, -és azt gondolom most Önök is azt szeretnék leginkább megtudni - hogyan

Részletesebben

KKV vezetési és szervezetfejlesztési program

KKV vezetési és szervezetfejlesztési program A SZERVEZETI TUDATOSSÁG KITERJESZTÉSE Olyan támogatott (díjmentes) fejlesztési programot kínálunk 30 kis- és középvállalkozás számára, amelyben most a költségek helyett a tartalmakra fókuszálhatnak! Résztvevőként

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK Mezőgazdasági alapismeretek középszint 1511 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 19. MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

Képzési ajánlat a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Helyi Szervezetei és Tagozatai részére

Képzési ajánlat a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Helyi Szervezetei és Tagozatai részére Képzési ajánlat a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Helyi Szervezetei és Tagozatai részére KÉSZSÉGFEJLESZTŐ TRÉNINGEK Budapest, 2015. január A MEGGYŐZÉS ESZKÖZEI Hogyan kezeljük különböző típusú ügyfeleinket?

Részletesebben

54 761 02 0010 54 02 Kisgyermekgondozó, -nevelő Gyermekgondozó-nevelő

54 761 02 0010 54 02 Kisgyermekgondozó, -nevelő Gyermekgondozó-nevelő A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

avagy Multikulturális tartalmak és interkulturális nevelés: az iskolai kultúra és környezet átalakítása... címmel

avagy Multikulturális tartalmak és interkulturális nevelés: az iskolai kultúra és környezet átalakítása... címmel Csapatépítés * Kalandpedagógia Tevékenység-központú pedagógia Animátorképzés * Kisgyerekkori fejlesztés * Multikulturális pedagógia * Agressziómegelőzés * Vezetői tréning * Chit pa de* avagy Multikulturális

Részletesebben

JÁTÉKOSLÉT 2013 KÉRDŐÍV eredmények. 5. rész Játékosok MOTIVÁCIÓI

JÁTÉKOSLÉT 2013 KÉRDŐÍV eredmények. 5. rész Játékosok MOTIVÁCIÓI Eötvös Loránd Tudományegyetem, Társadalomtudományi Kar, Szociológia Doktori Iskola Fromann Richárd JÁTÉKOSLÉT 2013 KÉRDŐÍV eredmények 5. rész Játékosok MOTIVÁCIÓI www.jatekkutatas.hu Interdiszciplináris

Részletesebben

TANTÁRGYI FEJLESZTÉSEK

TANTÁRGYI FEJLESZTÉSEK TANTÁRGYI FEJLESZTÉSEK Tantárgyi fejlesztések Ha fölgyújtjuk a gyermekben a veleszületett szikrát, azzal mindig olyan magaslatok felé nyitunk utat, amilyenekről álmodni sem mertünk volna. Kristine Barnett

Részletesebben

HÍRLEVÉL 2012. SZEPTEMBER-OKTÓBER FŐVÁROSI MÓDSZERTANI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLAT

HÍRLEVÉL 2012. SZEPTEMBER-OKTÓBER FŐVÁROSI MÓDSZERTANI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLAT HÍRLEVÉL 2012. SZEPTEMBER-OKTÓBER FŐVÁROSI MÓDSZERTANI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLAT Tartalom ŐSZI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEK SZAKSZOLGÁLAT ERDÉLYBEN ÖNKÉNTESEK A SZAKSZOLGÁLATNÁL ŐSZI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEK

Részletesebben

Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával

Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával Szuhai Nóra ügyvezető, coach, tréner mentor Legjobb vagyok Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. MUTASS UTAT! Európai hálózatok a

Részletesebben

Karrierlehetőségek az OTP Bank Nyrt. Dél-dunántúli Régiójában. Jozipovics Tímea osztályvezető

Karrierlehetőségek az OTP Bank Nyrt. Dél-dunántúli Régiójában. Jozipovics Tímea osztályvezető Karrierlehetőségek az OTP Bank Nyrt. Dél-dunántúli Régiójában Jozipovics Tímea osztályvezető Toborzás 2 KIEMELT FIGYELEM A MEGFELELŐ SZAKMAI KVALITÁSOKKAL RENDELKEZŐ JELÖLTEK FELKUTATÁSÁSRA, VEZETŐI UTÁNPÓTLÁS

Részletesebben

Munkában a csapat - szimulációs gyakorlat

Munkában a csapat - szimulációs gyakorlat CSAPATÉPÍTÉS Grounding Alapozás Roving Kalandozás Challenge Kihívás Team at work Munkában a csapat - szimulációs gyakorlat Historical adventure - Történelmi kaland Mind rally Cul- Tour- al Észtúra Kul-

Részletesebben

Záró kerekasztal- A pályázat tapasztalatai és eredményei

Záró kerekasztal- A pályázat tapasztalatai és eredményei Záró kerekasztal- A pályázat tapasztalatai és eredményei 2016. 06. 20. Autizmus-specifikus nevelés és oktatás támogatása V. AUTMENTOR 2015 Együttműködés Mi az, ami képessé tesz bennünket, hogy elérjünk

Részletesebben

Együttműködés szociális kompetenciák fejlesztéséhez kapcsolható rendezvényekkel, a felső tagozatos diákok kompetencia alapú oktatása érdekében

Együttműködés szociális kompetenciák fejlesztéséhez kapcsolható rendezvényekkel, a felső tagozatos diákok kompetencia alapú oktatása érdekében Együttműködés szociális kompetenciák fejlesztéséhez kapcsolható rendezvényekkel, a felső tagozatos diákok kompetencia alapú oktatása érdekében Készítette: Jenei Marianna Széky Tamás Lászlóné 1 Célok és

Részletesebben

FORCAVI Project. módszerek eszközök instr. Doku prezentáció ppt 1-3 dia 2. oldal. statusz* idő/perc

FORCAVI Project. módszerek eszközök instr. Doku prezentáció ppt 1-3 dia 2. oldal. statusz* idő/perc Nº: 2012-1-S1-LO0-0612 sorsz. modul neve, rövid tartalma feladatok az egyes egységekre, leckékre I. Keretek: a tréning kereteinek, céljának és felépítésének rövid ismertetése, idő/perc módszerek eszközök

Részletesebben

medve szabadtéri matekverseny élmény, ami összeköt

medve szabadtéri matekverseny élmény, ami összeköt medve szabadtéri matekverseny élmény, ami összeköt KÖSZÖNTŐ Kedves Olvasó! Ön Magyarország legnagyobb szabadtéri logikai vetélkedőjét, a Medve Szabadtéri Matekversenyt bemutató kiadványt tartja a kezében.

Részletesebben

Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához

Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához A Tanulásmódszertan az iskolai tantárgyak között sajátos helyet foglal el, hiszen nem hagyományos értelemben vett iskolai tantárgy. Inkább a képességeket felmérő

Részletesebben

Csapatépítés, csapatépítő tréning - TÖLTSE LE!

Csapatépítés, csapatépítő tréning - TÖLTSE LE! Csapatépítés, csapatépítő tréning - TÖLTSE LE! Csapatépítésben, csapatépítő játékokban is hasznos, értékes tudást ad a Konfliktuskezelés-Mesterfokon ingyenes e-mailtréning: http://konfliktusmegoldas.hu/

Részletesebben

Évfolyam 1. 2. 3. 4. Óraszám 1 1 1 1

Évfolyam 1. 2. 3. 4. Óraszám 1 1 1 1 SPORTÁGVÁLASZTÓ 1-4. évfolyam Évfolyam 1. 2. 3. 4. Óraszám 1 1 1 1 A tantárgy tanulásának legfontosabb feladata és ja, hogy a gyermekeket megismertesse a sportolási kel, bepillantást nyújtson a sport világába,

Részletesebben

A Minisztériummal történt egyeztetés alapján Kőbányán 2013. szeptember 20-án (péntek) került sor az Autómentes Nap megtartására.

A Minisztériummal történt egyeztetés alapján Kőbányán 2013. szeptember 20-án (péntek) került sor az Autómentes Nap megtartására. . számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság részére az AUTÓMENTES NAP TISZTA LEVEGŐ MOZDULJ

Részletesebben

A kompetencia terület neve

A kompetencia terület neve Pomáz Város Önkormányzata TÁMOP 3.1.4/08-1-2008-0024 Kompetencia alapú oktatás bevezetése Pomáz Város Önkormányzata nevelési oktatási intézményeiben A kompetencia terület neve SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS

Részletesebben

Igényfelmérés 2011. Adatok Neme: 7 férfi. 6 fő. életkor: 18-30 év között 5 fő 31-50 év között 38 fő 51-65 év között 28 fő 66- év 3 fő

Igényfelmérés 2011. Adatok Neme: 7 férfi. 6 fő. életkor: 18-30 év között 5 fő 31-50 év között 38 fő 51-65 év között 28 fő 66- év 3 fő Igényfelmérés 2011 Adatok Neme: 7 férfi 67 nő életkor: 18-30 év között 5 fő 31-50 év között 38 fő 51-65 év között 28 fő 66- év 3 fő szakmai végzettség: középfokú felsőfokú munkakör: beosztott középvezető

Részletesebben

ZSÁLYALIGET ÉLMÉNYPARK POGÁNY

ZSÁLYALIGET ÉLMÉNYPARK POGÁNY ZSÁLYALIGET ÉLMÉNYPARK POGÁNY BEMUTATKOZÓ ANYAG ISKOLÁS CSOPORTOKNAK Baranya megye legnagyobb élményparkja! A Zsályaliget Élménypark Pogány külterületén helyezkedik el, festői környezetben, ahol mintegy

Részletesebben

Ausztriai és szlovákiai előkészületek, Victoria Regia Nemzetközi Virágkötészeti verseny

Ausztriai és szlovákiai előkészületek, Victoria Regia Nemzetközi Virágkötészeti verseny Ausztriai és szlovákiai előkészületek, Victoria Regia Nemzetközi Virágkötészeti verseny A Leonardo da Vinci Partnerségek projektnek köszönhetően 2012.09.18-tól 2012.09.21-ig a VM ASzk Szakképző Iskola,

Részletesebben

Szabály játékok. Szerep játékok. 5:5 (kapussal) 5:5 3:3 5:3 3:3. 5:5 (kapussal) 3:3 Ügyességi 5:5. 3 m 3 m. feladatok, játékok

Szabály játékok. Szerep játékok. 5:5 (kapussal) 5:5 3:3 5:3 3:3. 5:5 (kapussal) 3:3 Ügyességi 5:5. 3 m 3 m. feladatok, játékok U9 3 m 3 m U7 5:5 (kapussal) 5:5 3:3 Szabály játékok 5:3 x x x x Labda nélküli koordináció célbarúgással Szerep játékok 3:3 x x x x 5:5 x x x x 5:5 (kapussal) 3:3 Ügyességi feladatok, játékok U7: 5-6 évesek

Részletesebben

EXKLUZÍV EXKLUZÍV. A tradíció vonzásában RENDEZVÉNY- HELYSZÍNEK 2012. ÔSZ

EXKLUZÍV EXKLUZÍV. A tradíció vonzásában RENDEZVÉNY- HELYSZÍNEK 2012. ÔSZ A tradíció vonzásában EXKLUZÍV EXKLUZÍV RENDEZVÉNY- HELYSZÍNEK 2012. ÔSZ Kiadja: QUICK FIX Bt. 1053 Budapest, Királyi Pál u. 16. Szerkesztô: Horváth Ágnes rendezveny@rentit.hu Együttmûködô partner: Europrinting

Részletesebben

A karrier útvonal 5 szakaszból áll: SZAKASZOK CÉLOK TARTALOM KULCSFONTOSSÁGÚ KOMPETENCIÁK 'PUHA' KÉSZSÉGEK

A karrier útvonal 5 szakaszból áll: SZAKASZOK CÉLOK TARTALOM KULCSFONTOSSÁGÚ KOMPETENCIÁK 'PUHA' KÉSZSÉGEK AZ AGRONOMA BEVÁLT GYAKORLATOK ADAPTÁCIÓJÁNAK VÁZLATA - DEMETRAE TÁRSADALMI NEMEK SZEMPONTJÁBÓL ÉRZÉKENY SZAKKÉPZÉSI KARRIER ÚTMUTATÓ A MEZŐGAZDASÁGI-KÖRNYEZETVÉDELMI ÁGAZATHOZ A karrier útvonal 5 szakaszból

Részletesebben

A pedagógiai szakmai szolgáltató tanfolyamai 2012/2013 AKKREDITÁLT TANFOLYAMOK

A pedagógiai szakmai szolgáltató tanfolyamai 2012/2013 AKKREDITÁLT TANFOLYAMOK PRIZMA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY pedagógiai szakmai szolgáltatás OM-038423 1134 Budapest, Váci út 57. : 06-1-3408-980 Fax: 06-13408-980/37 E-mail: prizmaegymi@prizmaegymi.hu

Részletesebben

Adventi ünnepkör alsó tagozatban

Adventi ünnepkör alsó tagozatban JÓ GYAKORLAT Adventi ünnepkör alsó tagozatban 1 Bevezetés Minden ember számára az egyik legszebb ünnep a karácsonyvárás. Lelki megtisztulással, izgalommal, örömteli készülődéssel telik ez az időszak a

Részletesebben

{ Budapest, 2015. április 16 16--17. A SZOLGÁLTATÓK (SEGÍTŐK) JÓ KÖZÉRZETE avagy: ki segít a segítőknek? Kineziológiával a jó közérzetért Mindenki azzal foglalkozik, hogy mit tud kínálni a kliensnek/ügyfélnek/vendégnek.

Részletesebben

2013. október HÍRLEVÉL 5. kiadás. Üdvözöljük! Tartalomjegyzék

2013. október HÍRLEVÉL 5. kiadás. Üdvözöljük! Tartalomjegyzék 2013. október HÍRLEVÉL 5. kiadás Üdvözöljük! Ön az ECOVOC projekt ötödik, egyben utolsó hírlevelét olvassa. Két éves projektünkben azt a célt tűztük ki, hogy az agrároktatásban hiánypótló szakképzési tananyagot

Részletesebben

OSZTÁLYFŐNÖKI TANMENET

OSZTÁLYFŐNÖKI TANMENET OSZTÁLYFŐNÖKI TANMENET Szakiskola 10. évfolyam 2013/2014 Osztályfőnök: Osztály: Nyíregyháza, 2013. szeptember 01. Készítette: Salamonné Bíró Beáta (OFMK. vez.) Engedélyezte:. igazgatóhelyettes 1. Szervezési

Részletesebben

Tisztelt Versenyzők, Sportbarátok!

Tisztelt Versenyzők, Sportbarátok! 2 Tisztelt Versenyzők, Sportbarátok! Örömteli tisztelettel köszöntöm a sportolókat, szervezőket, kedves vendégeinket a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság teljes személyi állománya nevében a Belügyminisztérium

Részletesebben

TÁMOP 3.1.5/12-2012-0001 PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA MEGVÁLTOZOTT SZAKTANÁCSADÓI SZEREPEK ÚJ TÍPUSÚ SZAKTANÁCSADÁS

TÁMOP 3.1.5/12-2012-0001 PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA MEGVÁLTOZOTT SZAKTANÁCSADÓI SZEREPEK ÚJ TÍPUSÚ SZAKTANÁCSADÁS TÁMOP 3.1.5/12-2012-0001 PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA MEGVÁLTOZOTT SZAKTANÁCSADÓI SZEREPEK ÚJ TÍPUSÚ SZAKTANÁCSADÁS Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (továbbiakban: OFI) a TÁMOP-3.1.5/12 Pedagógusképzés

Részletesebben

NYÁRI TÁBOROZÁS NAGYRÁBÉ 2013.08.12.-08.18.

NYÁRI TÁBOROZÁS NAGYRÁBÉ 2013.08.12.-08.18. 1 NYÁRI TÁBOROZÁS NAGYRÁBÉ 2013.08.12.-08.18. 2 BESZÁMOLÓ Augusztus 12. Délelőtt a 13 fős szamosújlaki gyerek izgatottan várakozott az Idősek Klubja előtt az autóbuszra. Tíz órakor indultunk el Gyügye

Részletesebben

Csapatépítő és élményprogram ajánlatok

Csapatépítő és élményprogram ajánlatok Kell egy csapat!... (Régi idők focija Minarik Ede) Csapatépítő és élményprogram ajánlatok Készítette: Hegyvidék Outdoor Kft. 1 Cégünk több mint 10 éve foglalkozik outdoor programok szervezésével. A bázisunk

Részletesebben

INTEGRITÁS MENEDZSMENT TRÉNING Nemzeti Közszolgálati Egyetem Vezető- és Továbbképzési Intézet

INTEGRITÁS MENEDZSMENT TRÉNING Nemzeti Közszolgálati Egyetem Vezető- és Továbbképzési Intézet INTEGRITÁS MENEDZSMENT TRÉNING Nemzeti Közszolgálati Egyetem Vezető- és Továbbképzési Intézet TARTA I SS E G A A legfontosabb ábrák és összefüggések Dr. Pallai Katalin, az Integritás Tudásközpont vezetője

Részletesebben

Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI-14-0146. Madárvárta. Tematika. Időszak: 2015. február 6 2015. június 30.

Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI-14-0146. Madárvárta. Tematika. Időszak: 2015. február 6 2015. június 30. Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI-14-0146. 1 Madárvárta Tematika Időszak: 2015. február 6 2015. június 30. 1. témakör: Tavaszi Madárles (Spring Alive) Cél: tudományos jellegű, azt életkori sajátosságoknak

Részletesebben

Nemzetiségi Nap 2013. november 15. péntek

Nemzetiségi Nap 2013. november 15. péntek Nemzetiségi Nap 2013. november 15. péntek 8.00: az osztályok levonulása a tornaterembe (alsó tag. 1-3.: szőnyeg+padok; 4.a + 4.b + felső tag. székekkel). 8.15: Nemzetiségi műsor 1. Magyarországi Németek

Részletesebben

UEFA A. SK STURM GRAZ KLUBLÁTOGATÁS 2010. május Készítette: Artner Tamás

UEFA A. SK STURM GRAZ KLUBLÁTOGATÁS 2010. május Készítette: Artner Tamás SK STURM GRAZ KLUBLÁTOGATÁS 2010. május Készítette: Artner Tamás A SZAKMAI MUNKA ELKÜLÖNÜLÉSE EGY BAJNOKI ÉVBEN 1. Felkészülési időszak 2. Versenyidőszak 3. Téli szünet 4. Átmeneti időszak 5. Versenyidőszak

Részletesebben

Nyílt Vezetőképző, tájékoztató 2012. február szeptember

Nyílt Vezetőképző, tájékoztató 2012. február szeptember , tájékoztató 2012. február szeptember Tartalom A program célja 3 A program felépítése 3 Technikai információk 5 Trénereink 6 2 Mindenkinek szüksége van sikerélményre is, hiszen éppen ez lendít át a bizonytalanságon,

Részletesebben

Tisztelt Igazgatónő/Igazgató Úr! Tisztelt Programfelelősök!

Tisztelt Igazgatónő/Igazgató Úr! Tisztelt Programfelelősök! Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 29-37. Telefon: 42/315-911 Fax: 42/315-993 E-mail cím: zrinyigimn@freemail.hu Nyíregyháza, 2013. január 17. Iktatószám: /2013. --------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Kincskereső tábor 2012. LABIRINTUS

Kincskereső tábor 2012. LABIRINTUS Kincskereső tábor 2012. LABIRINTUS 2012. július 30. hétfő Időpont Tartalmi rész Felelős és feladatai Terem berendezése Kellékek kiosztása, 8:15-8:45 - Névtanulás, ismerkedés - Csapatalakítás - CSENDJEL

Részletesebben

Törpék között óriás órás képzés élménypedagógia a kisgyermekkori fejlesztésének területén

Törpék között óriás órás képzés élménypedagógia a kisgyermekkori fejlesztésének területén Animátorképzés * Kisgyerekkori fejlesztés * Multikulturális pedagógia * Agressziómegelőzés * Vezetői tréning * Csapatépítés * Kalandpedagógia Tevékenység-központú pedagógia Törpék között óriás... 30 órás

Részletesebben

Betekintés a túlsúlyos betegek szupportív terápiás folyamatába

Betekintés a túlsúlyos betegek szupportív terápiás folyamatába Betekintés a túlsúlyos betegek szupportív terápiás folyamatába Módszerismertetés önismereti sajátélmény segítségével. Dr. Jakabné Zelei Erzsébet Pszichológus Harkány, 2014. október 17. Előadásom témái

Részletesebben

Törpék között óriás...

Törpék között óriás... Csapatépítés * Kalandpedagógia Tevékenység-központú pedagógia Animátorképzés * Kisgyerekkori fejlesztés * Multikulturális pedagógia * Agressziómegelőzés * Vezetői tréning * Törpék között óriás... 30 órás

Részletesebben

PÁLYAORIENTÁCIÓS TEVÉKENYSÉG

PÁLYAORIENTÁCIÓS TEVÉKENYSÉG PÁLYAORIENTÁCIÓS TEVÉKENYSÉG Pályaorientációs foglalkozás Senki sem lehet az életed hőse, csak te magad. Nem menthetnek meg mások, ugyanis senkinek sem lehet akkora hatása az életedre, hogy változtass,

Részletesebben

TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0004. Harmadik konzorciumi szintű projekttalálkozó. Hallgatói szolgáltatások Mentor alprojekt.

TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0004. Harmadik konzorciumi szintű projekttalálkozó. Hallgatói szolgáltatások Mentor alprojekt. TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0004 Harmadik konzorciumi szintű projekttalálkozó Hallgatói szolgáltatások Mentor alprojekt Alprojekt vezető Szenes Márta Szolnok, 2014. május 14. Mottó A befogadó társadalom

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola

FORGATÓKÖNYV Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola FORGATÓKÖNYV Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola tiszteletére rendezett akadályverseny feladatai (közös játék) 12 fős csapatokkal Az iskolai verseny ideje: 2015. március 10. kedd 9 óra Szervező:

Részletesebben

CSANODA-GYERMEKSZOLGÁLTATÓ Családi Napközi Nonprofit Bt. közhasznúsági jelentése 2011. évről

CSANODA-GYERMEKSZOLGÁLTATÓ Családi Napközi Nonprofit Bt. közhasznúsági jelentése 2011. évről CSANODA-GYERMEKSZOLGÁLTATÓ Családi Napközi Nonprofit Bt. közhasznúsági jelentése 2011. évről Bejegyezve: 2009. október 06. Székhely: 1202 Budapest, Bessenyei u. 10. Cégjegyzék száma: 01-06-782373 Adószáma:

Részletesebben

Ifjúságügyi projektje Zalaegerszeg

Ifjúságügyi projektje Zalaegerszeg Ifjúságügyi projektje Zalaegerszeg Társadalmi Megújulás Operatív Program Gyermekek és fiatalok társadalmi integrációját segítő programok Ifjúságügyi komponens TÁMOP 5.2.5-B-10/2 Izsák Imre ÁMK ifjúsági

Részletesebben

A tábor hivatalos menete

A tábor hivatalos menete A tábor hivatalos menete Első nap (júl 28.): 8:00 óra: Érkezés, regisztráció, reggeli 9:00 óra: Bevezetés, a tábor menetének, szabályainak ismertetése. 9:30 óra: A tanulók 5 csapatot formálnak a későbbi

Részletesebben

PK101027A Elégedettségi értékelő. Továbbképzés A pedagógusok szakmai kiégésének megelőzése

PK101027A Elégedettségi értékelő. Továbbképzés A pedagógusok szakmai kiégésének megelőzése PK7A Továbbképzés címe: A pedagógusok szakmai kiégésének megelőzése Helyszín: Városi Óvodai Intézmény; Jászberény, Mártírok útja. Időpont..7.,..8.,..9., Oktató(k) Dr. Váry Annamária Résztvevők száma: 6

Részletesebben

www.zoborikalandozoo.hu ZOBORI KALANDOZOO AZ OSZTÁLYKIRÁNDULÁS SPECIALISTA Zobori KalandoZoo

www.zoborikalandozoo.hu ZOBORI KALANDOZOO AZ OSZTÁLYKIRÁNDULÁS SPECIALISTA Zobori KalandoZoo ZOBORI KALANDOZOO AZ OSZTÁLYKIRÁNDULÁS SPECIALISTA www.zoborikalandozoo.hu Zalakaros: 15 min Hévíz: 30 min Keszthely: 30 min ZALASZABAR Cím: 8743 Zalaszabar, Hrsz. 1565 GPS: 46 38 27.8 N 17 6 43.9 E VÉGTELEN

Részletesebben

INFORMÁCIÓK STRANDRÖPLABDA PÁLYA ÉPÍTÉSÉHEZ

INFORMÁCIÓK STRANDRÖPLABDA PÁLYA ÉPÍTÉSÉHEZ Strandröplabda bizottság INFORMÁCIÓK STRANDRÖPLABDA PÁLYA ÉPÍTÉSÉHEZ 1. Játékterület: A játékpálya 16 X 8 méteres négyszög alakú terület, melyet legalább 3 méteres kifutó vesz körül és légtere legalább

Részletesebben

Bringa Park Program 2012 2014

Bringa Park Program 2012 2014 Bringa Park Program 2012 2014 1 A bringaparkok kialakításának célja: A fiatalok, iskolás korúak számára olyan aktív sportolást biztosító szabadtéri létesítmény létrehozni, ahol biztonságos de ugyanakkor

Részletesebben

Közlekedési ismeretek szakkör. éves munkaterve. a 2013/14-es tanévre. A résztvevő korosztály: 10-11 éves, alsó tagozatos, 4. osztályos gyermekek

Közlekedési ismeretek szakkör. éves munkaterve. a 2013/14-es tanévre. A résztvevő korosztály: 10-11 éves, alsó tagozatos, 4. osztályos gyermekek Közlekedési ismeretek szakkör éves munkaterve a 2013/14-es tanévre A szakkör helyszíne: Hosszúpályi Irinyi József Általános Iskola 4274, Hosszúpályi, Szabadság tér 30. A szakkör elnevezése: Közlekedési

Részletesebben

Közösségi szolgálati napló

Közösségi szolgálati napló Élményeim, tapasztalataim: Közösségi szolgálati napló Név:... Oktatási azonosító:... Kedves középiskolás Diák! Bizonyára sokat hallottál már a közösségi szolgálatról, és foglalkoztat a kérdés: Miért éppen

Részletesebben

NYÁRI TÁBOR A SZELIDI TÓ PARTJÁN

NYÁRI TÁBOR A SZELIDI TÓ PARTJÁN KEDVES SZÜLŐK! Az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány térítésmentes 1 hetes nyári tábort szervez 2 turnusban leukémiás és daganatos gyermekek és testvéreik számára. A Dunapataji Fecske üdülő, a

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

KÉRDŐÍV SZERVEZETEK RÉSZÉRE

KÉRDŐÍV SZERVEZETEK RÉSZÉRE KÉRDŐÍV SZERVEZETEK RÉSZÉRE AZ ÖNKÉNTESSÉG SORÁN SZERZETT TAPASZTALATOK FELMÉRÉSE MUNKAERŐPIACI HASZNOSÍTHATÓSÁG SZEMPONTJÁBÓL Kedves válaszadó! A megkeresés oka: A Leonardo da Vinci programon belül megvalósuló

Részletesebben

Csecsemőgondozási tanfolyam Minden amit a csecsemő-, és kisdedgondozásról, gyermeknevelésről tudni kell!

Csecsemőgondozási tanfolyam Minden amit a csecsemő-, és kisdedgondozásról, gyermeknevelésről tudni kell! Program címe: Csecsemőgondozási tanfolyam Minden amit a csecsemő-, és kisdedgondozásról, gyermeknevelésről tudni kell! Tanúsítvány : 8/2013 Tanúsítvány érvényességi ideje: 2015. augusztus 27. Kérelmező

Részletesebben

Változatok: órakeret A Ábrahám története 2 óra. 1 óra. Archaikus népi imák Erdélyi Zsuzsanna gyűjtéséből

Változatok: órakeret A Ábrahám története 2 óra. 1 óra. Archaikus népi imák Erdélyi Zsuzsanna gyűjtéséből Projektterv a bibliai ismeretek és az iskolai ethos összekapcsolási lehetőségeiről a tanítási gyakorlatban Gelniczkyné Teiszler Mária Bibliai ismeretek Cél: a bizalomjáték által érzelmileg átéljék a vezető

Részletesebben

I n n o v a t í v t r é n i n g e k mellékhatások nélkül

I n n o v a t í v t r é n i n g e k mellékhatások nélkül I n n o v a t í v t r é n i n g e k mellékhatások nélkül Miben más a GDP? >> cégre, szakterületre, csapatra, egyénre szabott tréningek a valós fejlődésért Mit nyújt a GDP Önnek? >> komplex fejlesztési

Részletesebben

TÁNC ÉS DRÁMA 612 TÁNC ÉS DRÁMA 5. ÉVFOLYAM

TÁNC ÉS DRÁMA 612 TÁNC ÉS DRÁMA 5. ÉVFOLYAM TÁNC ÉS DRÁMA 612 TÁNC ÉS DRÁMA 5. ÉVFOLYAM TÁNC ÉS DRÁMA 613 CÉLOK ÉS FELADATOK A Tánc és dráma tantárgy tanterve nem elméleti ismeretek tanítását helyezi a középpontba, hanem a drámajáték eszköztárának

Részletesebben

NEOSYS COACH KÉPZÉS 2015-16 TÁJÉKOZTATÓ

NEOSYS COACH KÉPZÉS 2015-16 TÁJÉKOZTATÓ NEOSYS COACH KÉPZÉS 2015-16 TÁJÉKOZTATÓ A DÖNTÉSKÖZPONTÚ COACHING KÉPZÉS FELÉPÍTÉSE A képzés 2015. szeptember 11.-én indul és 2016. április 8.-án zárul. A képzési folyamat elemei: 4x2 nap (72 óra), elsősorban

Részletesebben

Református Diakóniai Felnőttképzési Intézmény. Szabó Anna Felnőttképzési vezető

Református Diakóniai Felnőttképzési Intézmény. Szabó Anna Felnőttképzési vezető Református Diakóniai Felnőttképzési Intézmény Szabó Anna Felnőttképzési vezető Nem akkreditált, egyházunk által elfogadott képzések Kreditpontos szociális szférában, munkatársi továbbképzés Felnőttképzési

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 2383-2/2011. 19. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

Studio 1900 C.A. Kft 1149 Budapest Róna utca 47. +36 70 398 8822 sales@starmediagroup.hu

Studio 1900 C.A. Kft 1149 Budapest Róna utca 47. +36 70 398 8822 sales@starmediagroup.hu Médiaajánlat A Studio 1900 Communications Agency védjegye a naprakészség és a folyamatos fejlődés. Ennek szellemében dolgozik tapasztalt csapatunk, hogy az online világban rejlő lehetőségek legszélesebb

Részletesebben