A VÉDEKEZÉS SAJÁTOSSÁGAI

Átírás

1 Őszibarack A fás részeken a pajzstetvek közül az utóbbi időben elszaporodóban lévő eperpajzstetű (Pseudaulacaspis pentagona) és a szilva-pajzstetű (Sphaerolecanium prunastri) a jelentősebbek. Természetesen a soktápnövényű fajok közül a közönséges teknőspajzstetű (Parthenolecanium corni) és a kaliforniai pajzstetű (Quadraspidiotus perniciosus) is megtelepedhet és károsíthat. Kártételük tömeges elszaporodásuk esetén a fák jelentős kondicionális leromlását okozhatja. A lombon előforduló kártevők közül legjelentősebb a zöld őszibarack-levéltetű (Myzus persicae). Kártétele a tavaszi és nyár eleji időszakban jelentkezik, majd ezt követően elvándorol az őszibarackról. Hasonlóan az előző fajhoz, szintén csak a tavaszi időszakban károsít a levelek hosszanti irányú besodródását okozó őszibarack-iszalag levéltetű (Myzus varians). Amennyiben nyár elejétől az őszibarack hajtásán a levelek levéltetű kártételét mutatják, akkor a kártétel okozója az őszibarackon ugyan gyakran előforduló, de rendszerint kisebb károkat okozó fekete őszibarack-levéltetű (Myzus prunicola ssp. swartzi). A nyár második felében a piros gyümölcsfa-takácsatka (Panonychus ulmi) és a csonthéjasok levélatkája (Aculus fockeaui) is károsíthat. Az utóbbi károsítása nyomán a levelek ólomfényűvé válnak. Az őszibarack hajtásvégének a tenyészidőben gyakran megfigyelhető száradását két, gyümölcsön is károsító faj, a barackmoly (Anarsia lineatella) és a keleti gyümölcsmoly (Grapholita molesta) okozza. A két faj közül a barackmoly lárvájának kártétele már a a rügyfakadást követően hamarosan, míg a keleti gyümölcsmoly lárvája csak cm-es hajtáshossz után jelentkezik. A továbbiakban a két kártevő, a hajtáson okozott kártétel alapján, nem különíthető el egymástól. A gyümölcskártevők közül a barackmoly (Anarsia lineatella) és a keleti gyümölcsmoly (Grapholita molesta) okozza a legjelentősebb károkat. Az őszibarack valamennyi kártevőjét figyelembe véve a gyümölcsön okozott kártételükkel váltak a legjelentősebb őszibarack kártevőkké. A két faj kártétele nem különíthető el egymástól, tekintettel arra, hogy lárváik a gyümölcs húsával táplálkoznak, a csonthéjig haladó járatukat ürülék tölti ki, gyakran a behatolás helyén a gyümölcs felületén mézgacsepp jelenik meg. Lehetővé teszi a sebfelületen fertőző Monilia fajoknak megtelepedését, a gyümölcs elrothadását. Kártételükre a fajok rajzásától függően május végétől a késői fajták gyümölcsszüretének végéig számíthatunk. Az őszibarackon előforduló kártevő fajok közül kisebb mértékű gyümölcskártételt a sodrómolyok közül az almailonca (Adoxophies reticulana) okozhat. Kártétele kizárólag a gyümölcs felszínén, nagyobb felületre kiterjedő hámozgatás formájában jelentkezik. A telepítés előtt a talajlakó kártevők felmérésének eredményétől függően indokolt lehet a talaj rovarölő szeres kezelése. A cserebogár pajorok előfordulása esetén védekezés hiányában súlyos gyökérkártétel következhet be. A rügypattanás előtt a pajzstetvek áttelelő lárvái ellen kozmetikai vazelinolaj hatóanyagú növényvédő szerrel un. tél végi lemosó permetezés formájában sikeresen védekezhetünk. A pajzstetvek elleni permetezésre az őszibarack esetében ritkán van szükség. Egy kezelés elvégzése évekre visszaveti a pajzstetű népességet. Rügypattanástól a gyümölcskötődésig 1

2 A rügyfakadáskor az őszibarackon károsító levéltetvek ellen pirimikarb, imidakloprid továbbá a barackmoly hajtáson károsító áttelelő lárvája és a levéltetvek együttes előfordulása esetén metidation, dimetoat, foszalon, metil-paration, acetamiprid hatóanyagú rovarölő szerekkel védekezhetünk. A gyümölcskötődéstől szüretig A gyümölcskártevők elleni védelem legfontosabb időszaka, különösen a szüret előtti egy-másfél hónapban veszélyeztetik a gyümölcsöt. A barackmoly és a keleti gyümölcsmoly kártétele ellen a szexferomoncsapdás rajzásmegfigyelésre alapozott, a lárvák tömeges kelésére időzített, rovarölő szeres permetezéssel, a metidation, dimetoat, foszalon, metil-paration, acetamiprid, deltametrin hatóanyagú készítményekkel védekezhetünk sikeresen. Szüret után A szüret előtt a lomb- és gyümölcskártevők elleni védelemben részesített őszibarack ültetvények a szüret után rovarölő szeres kezelést rendszerint nem igényelnek. Legfeljebb a nyár derekán érő fajtáknál, a szüret után a piros gyümölcsfatakácsatka ellen fenbutatin-oxid, flufenzin, cihexatin, fenpiroximat akaricid hatóanyagokkal védekezhetünk. Az említet hatóanyagok a csonthéjasok levélatkája ellen is hatásosak. Kajszi A gyökérkártevők közül a fiatal ültetvényekben a cserebogarak (Melolontha melolontha, Anomala vitis ) lárvái károsítanak. Az idősebb ültetvényekben is gyakori az előfordulásuk, de ekkor már jelentős kárt nem okoznak. A gyökérzet kártevői közül a mezei pocok (Microtus arvalis) a fiatal és az idős ültetvényekben, főleg a füvesített ültetvényekben gyakori. A törzs és a vázágak kártevői között a kéregmoly (Enarmonia formosa) a legjelentősebb faj. Kártételével a sérült kéregrészeken, idős, elgyomosodott ültetvényekben gyakori. A magas törzsű, szilvaalanyra oltott fákon kártétel a törzsön nem jelentkezik. A kéreg kártevői közül a kis kéregszú (Scolytus rugulosus) az elszáradt ágakon, kipusztult fákon, mint másodlagos kártevő gyakori. A lomb közül a kis téliaraszoló (Operophthera brumata) rendszeresen előforduló, jelentős kártételt okozó faj. Az erdő közeli kajsziültetvényekben a kis téli araszoló kártételének lehetősége fokozott. A károsítási időszaka a tavaszi időszakra korlátozódik. A tavasszal károsító lombrágó fajok közé tartozó rozsdabarna kisszövő (Orgyia antiqua) lárvák eseti károsítása is előfordul. A sodrómolyok áttelelt lárvái a virágzást követő időszak meghatározó kártevői. Leggyakrabban előforduló fajok: Adoxophyes reticulana, Pandemis ribeana, Archips podana, Hedya nubiferana, Recurvaria spp. Tömeges felszaporodásukra elsősorban a kezeletlen, továbbá az erdőközeli gyümölcsösökben számíthatunk. A lombkártevők között a májusi cserebogár (Melolontha melolontha) országosan, míg a homoktalajú alföldi ültetvényekben a zöld cserebogár (Anomala vitis) a legjelentősebb cserebogár faj. A lombrágó rovarfajok közül tavasszal a levélbarkók (Phyllobius oblongus, Phyllobius argentatus) főleg a gyümölcsösben, a sorok végén elhelyezkedő fákon okoznak a fiatal leveleken kártételt. A levéltetvek közül a hamvas szilva-levéltetű (Hyalopterus pruni) a fiatal, erős növekedésű fák hajtásain egyes esztendőkben előfordul. Kártételének mértéke a termő ültetvényekben eddig nem volt jelentős. 2

3 A gyümölcskártevők közül a barackmoly (Anarsia lineatella) és a keleti gyümölcsmoly (Grapholita molesta) rendszeresen veszélyezteti a kajszi ültetvényeket. Kártételük különösen őszibarack ültetvénnyel szomszédos kajszin jelentős. Kártételükkel az érést közvetlenül megelőző időszakban és az érés folyamán számolhatunk. A lárvák berágnak a gyümölcsbe, a gyümölcs belsejét rágják és ürülékükkel szennyezik. A két faj kártétele teljesen azonos. A károsított gyümölcsöt a moníliás betegség kórokozója fertőzi. A kajszi az őszibaracktól eltérően nem teljes értékű tápnövénye a nevezett két fajnak. A hajtáson okozott kártétel csak ritkán fordul elő. A gyümölcsön az érés időszakában gyakran károsíthatnak a kétnemzedékű sodrómoly fajok, pl. az almailonca (Adoxophies reticulana). A kártétel a leggyakrabban az egymáshoz érintkező gyümölcsök felületén sekély, felszíni rágás formájában jelentkezik. Rügypattanás előtt Tekintettel, hogy a kajszi ültetvényekben a pajzstetvek rendkívül ritkán fordulnak elő, így a nyugalmi időszakban a kártevők elleni védelem szükségtelen. Sziromhullástól a szüretig A lombfakadás idején a kis téliaraszoló és a sodrómolyok lárvái ellen foszalon, deltametrin, lambda-cihalotrin hatóanyagú növényvédő szerekkel védekezhetünk. A permetezés elvégzését mindenkor az előzetes kártevőfelmérés eredményétől tegyük függővé. A kéregmoly előfordulása esetén elsődleges fontosságú a fatörzs körüli gyomok eltávolítása, gyommentes ültetvény kialakítása. Ezt követően a május közepén a szexferomon csapdával jelzett tömeges imágórajzás kezdetén törzs és a vastagabb vázágak kérgének permetezésével, deltametrin hatóanyagú készítményekkel hatásos. A barackmoly és a keleti gyümölcsmoly kártétele különösen a szüret megkezdését megelőző egy hónaptól várható. Ellenük a szex-feromoncsapdás rajzásmegfigyelésre alapozott, a lárvák tömeges kelésére időzített, rovarölő szeres permetezéssel, a deltametrin, diflubenzuron, fenoxikarb, foszalon, lambda-cihalotrin hatóanyagú készítményekkel védekezhetünk sikeresen. A gyümölcsmolyok elleni védelem egyúttal a gyümölcsöt szintén károsító sodrómolyok ellen is hatásos. Szüret után Ebben az időszakban a kártevő állatok elleni védelemre nincsen szükség. Szilva A fás részeken előforduló kártevők közül a szilva-pajzstetű (Sphaerolecanium prunastri) és a közönséges teknőspajzstetű (Parthenolecanium corni) a jelentősebbek. Kártételük tömeges elszaporodásuk esetén az ültetvény kondicionális leromlását okozhatja. Különösen az elsűrűsödött koronájú, inszekticides kezelésben nem létesített ültetvényekben súlyos károk okozói. A közönséges teknős pajzstetű fiatal lárvái a nyár folyamán a leveleket is szívogatják és az általuk ürített mészharmaton megtelepszik a korompenész. 3

4 A lombkártevők közül a levéltetvek a szilva rendszeresen megjelenő kártevői. Sárga szilva-levéltetű (Brachycaudus helichrysi) és a hamvas szilva-levéltetű (Hyalopterus pruni) a tavaszi, erőteljes hajtásnövekedés időszakában óriási tömegben lepik el a fiatal leveleket és a hajtástengelyt. Az általuk ürített mézharmat, ill. a leveleken megtelepedő korompenész a fa termőképességét csökkenti. A nyár folyamán mindkét faj elhagyja a szilvát, vagy legalábbis kis számban találhatók meg a leveleken, így a kártételük ekkor már jelentéktelen. A lombkártevők közül a rügyfakadás időszakában a sodrómolyok lárvái és az araszoló hernyók a fakadó hajtások, összeszövésével, a levelek megrágásával okoznak kisebbnagyobb károkat. A gyümölcsösökben megtalálható sodrómolyok közül a Pandemis, a Hedya, Adoxophies nemzetségbe tartozó fajok, illetve a kis téliaraszoló (Operophtera brummata) lárvái a fő károsítók. Leveleken okozott kártételük kizárólag a tavaszi időszakra korlátozódik. A szilva levélét szívogatásukkal károsító atkák közül a piros gyümölcsfa-takácsatka (Panonychus ulmi) és a közönséges takácsatka (Tetranychus urticae) a legjelentősebbek. Kártételükre különösen az aszályos esztendőkben és akkor is a nyár második felében számíthatunk. Súlyos kártétel esetén korai, részleges lombhullás is bekövetkezhet. A szilva gyümölcsét károsít fajok közül, mindjárt a virágzáskor rajzó és gyümölcskötődést követően, a néhány mm-es nagyságú gyümölcsön károsító a poloskaszagú szilvadarazsak (Hoplocampa minuta, Hoplocampa flava) igen jelentő kártevők lehetnek. A lárvák a fiatal gyümölcs belsejében fejlődnek, és annak pusztulását okozzák. A károsított gyümölcsöt a lárva elhagyja és újabb gyümölcs belsejébe rágja magát. A nem kezelt szórványgyümölcsösökben, házikertekben nem ritkán akár a termés 80-90%-át is elpusztíthatják. Poloskaszagú szilvadarazsak kártételét a csonthéj kialakulását követően a szilvamoly (Laspeyresia funebrana) és a keleti gyümölcsmoly (Grapholita molesta) lárváinak károsítása követi. A lárvák a gyümölcsbe rágják magukat, majd a csonthéj körüli gyümölcshúst felélik. A károsított szilva lehullik a fáról, az érés kezdetén korábban színesedik. A károsított gyümölcsön gyakran mézgacsepp jelenik meg. A gyümölcsmolyok által károsított gyümölcsöt másodlagosan a moníliás betegség kórokozója fertőzi. Telepítés előtt A cserebogár pajorok előfordulása esetén védekezés hiányában súlyos gyökérkártétel, esetleg a fiatal fák pusztulása is bekövetkezhet. Rügypattanás előtt. A szilván élő pajzstetvek elleni védelem egyik hatékony módja a tél végi permetezés, metszés utáni elvégzése kozmetikai vazelinolaj hatóanyagú rovarölő szerrel. Sziromhullástól a szüretig A kártevők közül a sziromhullást követően a poloskaszagú gyümölcsdarazsak elleni védelem nem halasztható. Ellenük béta-ciflutrin, béta-ciflutrin+oxidemeton-metil, dimetoat, malation hatóanyagú rovarölő szerekkel eredményesen védekezhetünk. A felsorolt hatóanyagok egyúttal hatásosak az ekkor már jelenlévő levéltetvek, sodrómolyok, továbbá az araszoló hernyók ellen is. A szilvamoly és a keleti gyümölcsmoly gyümölcskártétele jól időzített növényvédő szeres kezeléssel hárítható. A szexferomon csapdák jelzése alapján következtethetünk a lárvák várható kelésére és a védekezést még a lárvák 4

5 gyümölcsbehatolása előtt ajánlott elvégezni. A növényvédő szer megválasztása több tényezőtől függ. A készítmény választását meghatározza, hogy milyen más kártevő fordul elő az ültetvényben, ill. milyen szintű védettséget szeretnénk elérni, továbbá milyen messze vagyunk a várható gyümölcsérés időpontjától. A szilván károsító gyümölcsmolyok ellen a Bacillus thuringiensis Berliner var. Kurstaki, béta-ciflutrin, deltametrin, cipermetrin, diflubenzuron, fenoxikarb, foszalon, lambda-cihalotrin, hatóanyagú növényvédő szerek hatásosak. A takácsatkák jelenléte esetén, vagy a tavaszi időszakban a tömeges lárvakelés idején hexitiazox, majd a későbbiekben, fenbutatin-oxid, flufenzin, cihexatin akaricid hatóanyagokkal védekezhetünk. Cseresznye A cseresznye fás részein előforduló kártevők közül a kaliforniai pajzstetű (Quaraspidiotus perniciosus) a cseresznye jelentős kártevője. Különösen a házikertekben található kezeletlen fákon gyakran olyan tömegben szaporodik el, hogy szívogatásával a fa növekedési visszamaradását eredményezi. A törzsön, a vázágakon elhelyezkedő pajzsok sokszor kéregszerű rétegként fedik a felületet. A kéregmoly (Enarmonia formosana) elsősorban a törzsön és a vastagabb vázágakon, többnyire a sérülések, sebek környékén károsít. Kártételére a kéregből kitolódó ürülékcsomó és bábing hívja fel a figyelmet. Az elhanyagolt, gyomos ültetvények sérült törzsű fáin szaporodik el nagytömegben. A lárvák kizárólag a kérget furkálják át, járataik a farészt nem érintik. A károsított kéregrész gyakran mézgásodik. A lombkártevők közül a fekete cseresznye-levéltetű (Myzus cerasi ssp. pruniavium) a leggyakoribb és legjelentősebb faj. Kártételére az erőteljes tavaszi hajtásnövekedés idején számolhatunk. A károsított levelek összesodródnak, az új levelek képződése az erősen károsított hajtásokon átmenetileg leáll, majd a levéltetvek nyár eleji elvándorlása után ismét folytatódik. A fekete cseresznye-levéltetű a nyár folyamán a gyomnövényeken él és az ősz folyamán repül vissza a cseresznyére, de ekkor már nem károsít. A rágószájszervű lombkártevők közül a lombfakadástól kezdődően a sodrómolyok (Tortricidae) lárvái, az araszoló hernyók (Geometridae), továbbá április végétől a májusi cserebogár (Melolontha melolontha) a levelek rágásával károsíthatnak. A csonthéjasok szövődarazsa (Neurotoma nemoralis) lárvái május végétől, akár augusztus elejéig az általuk készített hernyófészek védelmében rágják a lombot. Rovarölő szerekre rendkívül érzékenyek, így szinte kizárólag a kezeletlen gyümölcsfákon fordulnak elő. Olykor soktápnövényű kártevők, mint pl. az amerikai medvelepke (Hyphantria cunea) hernyófészekben élő lárvái is megjelenhetnek. Kisebb gyakorisággal az aknázó molyok közül a lombosfa fehérmoly (Leucoptera scitella) okozta folt alakú aknáit figyelhetjük meg, de a kártétel lombhullást nem okoz. A gyümölcskártevők közül a terméskötődést követően a kis téliaraszoló (Operophthera brummata) lárvái odvasítják a cseresznyét. A lárvák odvakat rágnak a gyümölcsbe, és amennyiben a sérülés eléri a magkezdeményt a gyümölcs elpusztul. A kártételének mértéke lényegesen elmarad a cseresznye legfontosabb gyümölcskártevőjének a cseresznyelégy (Rhagoletis cerasi) lárvájának kártételétől. A cseresznyelégy nőstényei a gyümölcs epidermisze alá rakják a tojásukat, a lárva a gyümölcs húsával táplálkozik, majd a kifejlett lárva elhagyja a gyümölcsöt és a talajban, 5

6 báb alakban telel. A cseresznyelégy által károsított gyümölcsöt sokszor, másodlagosan moníliás betegség kórokozója fertőzi. A kártétel mértéke a kezeletlen gyümölcsösökben gyakran a %-ot is meghaladja. Különösen a késői érésű fajták veszélyeztettek a cseresznyelégy kártételétől. Az érett cseresznyét a seregély (Sturnus vulgaris) is szívesen megdézsmálja. Telepítés előtt A cserebogár pajorok előfordulása esetén védekezés hiányában súlyos gyökérkártétel, esetleg a fiatal fák pusztulása is bekövetkezhet. A későbbiekben a már termőültetvényben a gyümölcsöt veszélyeztető kártevők, elsősorban a cseresznyelégy elleni kémiai védelem kivitelezhetősége érdekében a fajtákat érésidő szerint elkülönítetten telepítsük. Rügypattanás előtt A cseresznyén gyakori a kaliforniai pajzstetű elszaporodása. A kártétel megakadályozása érdekében, a fertőzés mértékének figyelembevételével, a metszést követően kozmetikai vazelinolaj hatóanyagú növényvédő szerrel, permetezés formájában eredményesen védekezhetünk. A tél végi permetezés évenkénti rendszeres elvégzése szükségtelen. Sziromhullástól a szüretig terjedő időszakban A lombfakadás időszakában a sodrómolyok, a téli kisaraszoló, továbbá a fekete cseresznye-levéltetű ellen együttes előfordulásuk esetén foszalon, metidation, metilparation, deltametrin, cipermetrin széles hatású rovarölő szerekkel, míg ha csak a fekete csereaznye-levéltetű van jelen, akkor pirimikarb hatóanyagú, a kártevők természetes ellenségeit kímélő növényvédő szer használata is eredményes. A lombrágó hernyók elleni környezetkímélő védelemre a diflubenzuron és a Bacillus thuringiensis Berliner var. Kurstaki hatóanyagú is rovarölő szerek is hatékonyak. A cseresznyelégy elleni védelem eredményessége alapvetően meghatározza termesztés sikerét. Éppen ezért, a rajzás megfigyelésével a imágó rajzáshoz igazított rovarölő szeres permetezésekkel a kártétel elkerülhető. Az imágók ellen a piretroidok csoportjából a cipermetrin, deltametrin, a szerves foszforvegyületek közül a foszalon és a diazinon hatóanyagú növényvédő szerek használhatók. A permetezéseket a rajzás menetétől, ill. a növényvédő szer hatástartamától függően, különösen a késői érésű fajták esetében, indokolt 1-2 alkalommal megismételni. Az érés időszakában a gyümölcsöt veszélyeztető seregélyek riasztása lehet nehezen megoldható feladat. Szüret után A kártevő állatok ellen a szüret utáni időszakban növényvédő szeres kezelés nem indokolt. Meggy A törzs és a vázágak kártevői közül a kaliforniai pajzstetű (Quaraspidiotus perniciosus) az idősebb meggyfákon gyakran megtalálható, ennek ellenére számottevő kártételt ritkán okoz. A kéregmoly (Enarmonia formosana) szintén a kevésbé jelentős kártevők közé tartozik, annak ellenére, hogy a törzsön található sérülések mentén a kéregből kiálló ürülékcsomók, esetleg bábingek a jelenlétét jelzik. 6

7 A lombkártevők közül a tavaszi időszakban a lombfakadást követően megjelenő sodrómolyok (Tortricidae), araszoló hernyók (Geometridae) a fakadó leveleket szövedékszálakkal összegubancolják és megrágják. Különösen a szórványgyümölcsösökben lehet jelentős a kártételük, de üzemi felületeken is okozhatnak számottevő kártételt. A virágzás idején rajzó lombosfa fehérmoly (Leucoptera scitella) a meggy legjelentősebb lombkártevője. A levél fonákára rakott tojásokból kikelő lárvák berágják magukat a levél szövetébe és a levél színe felől hozzák létre az újbegynyi foltaknák. Levelenként átlagosan egynél több akna súlyos kártétel veszélyét hordja magában. A tenyészidő folyamán több nemzedéke alakul ki, így gyakran a második és még inkább a harmadik nemzedéke tömeges, időelőtti lombhullást okozhat. Gradációs években a lombhullás mértéke olyan is lehet, hogy a meggy nyár végén újra hajt. A lombkártevők közül különösen a fiatal ültetvényekben találkozhatunk a füstösszárnyú levéldarázs (Caliroa limacina) kártételével. A levelek hámozgatásával inkább feltűnő, mint jelentős kártételét a meztelen csigára emlékeztető lárvái okozzák. A meggy a levélen szívogató takácsatkák kedvelt tápnövénye. Elsősorban a piros gyümölcsfa-takácsatka (Panonychus ulmi) kártétele lehet számottevő. A kártétel a száraz, meleg nyarakon a tenyészidő második felében a levelek sárgulásában, esetleg kisebb mértékű lombhullásban jelentkezhet. A gyümölcskártevők száma kevés. A kötődés után közvetlenül a fiatal gyümölcs megrágásával a kis téliaraszoló (Operophthera brummata) okozhat károkat. A továbbiakban szinte kizárólag a cseresznylégy (Rhagoletis cerasi) kártétele várható. A cseresznyelégy kártétele a meggyen teljesen megegyezik a cseresznyénél leírtakkal, mindössze a lényeges eltérés abból adódik, hogy meggyen kevésbé gyakori a kártevő előfordulása. Ennek ellenére nem kizárt, hogy a meggyen is jelentős cseresznyelégy kártétel alakuljon ki, különösen abban az esetben, ha a meggy ültetvény szomszédságában cseresznyeültetvényt találunk. Ilyenkor a cseresznyelégy ellen szükség lehet a védekezés kivitelezésére. Telepítés előtt A cserebogár pajorok előfordulása esetén védekezés hiányában súlyos gyökérkártétel, esetleg a fiatal fák pusztulása is bekövetkezhet. A későbbiekben a már termőültetvényben a gyümölcsöt veszélyeztető kártevők, elsősorban a cseresznyelégy elleni kémiai védelem kivitelezhetősége érdekében a fajtákat érésidő szerint elkülönítetten telepítsük. Rügypattanás előtt A kaliforniai pajzstetű kártétel megakadályozása érdekében, a fertőzés mértékének figyelembevételével, a metszést követően kozmetikai vazelinolaj hatóanyagú növényvédő szerrel, un. lemosó permetezés formájában eredményesen védekezhetünk. A tél végi permetezés évenkénti rendszeres elvégzése szükségtelen. Fehérbimbós állapotban A lombfakadás időszakában a virágzást megelőzően a sodrómolyok, a téli kisaraszoló lárvái elleni környezetkímélő védelemre a diflubenzuron és a Bacillus thuringiensis Berliner var. Kurstaki hatóanyagú rovarölő szerek használhatók. A széles hatású rovarölő hatóanyagok (foszalon, metidation, metil- paration, deltametrin, 7

8 cipermetrin) is hatásosak. Az utóbbiak használata esetén a gyümölcsösben előforduló hasznos rovarok is károsodhatnak. Virágzás idején, vagyis a virágzás kezdetén és végén a meggy monilíniás betegsége elleni védekezéseket tovább kell folytatni. A lombosfa fehérmoly áttelelt nemzedék imágónak rajzása rendszerint a meggy virágzásának idejére esik. A rajzás menetét szexferomon csapdákkal követhetjük és a tojások lerakása előtt difubenzuron hatóanyagú, méhekre nem veszélyes rovarölő szerrel védekezhetünk. Tekintettel a nevezett készítmény hosszú hatástartamú az adott nemzedék elleni kezelés megismétlése szükségtelen. Sziromhullástól a szüretig Az erőteljesen növekvő hajtások megjelenésekor a fekete cseresznye-levéltetű ellen a pirimikarb hatóanyagú, a kártevők természetes ellenségeit kímélő növényvédő szer használata eredményes. A cseresznyelégy elleni védelem eredményessége a meggynél is alapvetően meghatározza a termesztés sikerét. Éppen ezért, a rajzás megfigyelésével, az imágó rajzáshoz igazított rovarölő szeres permetezésekkel a kártétel elkerülhető. Az imágók ellen a piretroidok csoportjából a cipermetrin, deltametrin, a szerves foszforvegyületek közül a foszalon és a diazinon hatóanyagú növényvédő szerek használhatók. A permetezéseket a rajzás menetétől, ill. a növényvédő szer hatástartamától függően, különösen a késői érésű fajták esetében, a kezelés ismétlése 1-2 alkalommal indokolt. Szüret után Ebben az időszakban a kártevő állatok elleni védelem rendszerint nem szükséges. Kivételt képezhet a lombosfa fehérmoly és a piros gyümölcsfa-takácsatka tömeges megjelenése. A lombosfa fehérmoly ellen kitinszintézist gátló, kontakt hatású diflubenzuron hatóanyagú növényvédő szerekkel, míg a takácsatkák ellen speciális akaricidekkel védekezhetünk. Dió A dió kártevőegyüttese mindössze néhány fajból áll. A fás részek kártevői közül az eper-pajzstetű (Pseudaulacaspis pentagona) az utóbbi esztendőkben egyre gyakrabban jelenik meg a fák törzsén és vázágain. A hímek fehér pajzsa sokszor olyan tömegben borítja a fák kérgét, hogy a faj jelenlétét nem lehet nem felismerni. Természetesen az ágakon a kevésbé feltűnő megjelenésű lapított pajzsú nőstények is jelen vannak. Az eper-pajzstetű szívogatásának hatására a fák kondíciója romlik. A lombkártevők közül a sárga dió-levéltetű (Chromaphis juglandicola) és a tarka-diólevéltetű (Callaphis juglandis) előfordulása a leggyakoribb. A leveleken és ott is az erek mentén szívogató levéltetvek mézharmatot ürítenek, amitől a levelek fényesek lesznek. A szívogatás jelentős mértékű kártétellel rendszerint nem jár. A soktápnövényű lombkártevők közül a májusi cserebogár (Melolontha melolontha), továbbá esetenként az amerikai medvelepke (Hyphantria cunea) esetenkénti kártételével számolhatunk. A dió levelén károsító fajok közül említést érdemel a gyakran megjelenő dió nemezes gubacsatka (Eriophyes erineus) és a szemölcsös dió gubacsatka (Eriophyes tristriatus). Gyakoriságuk ellenére számottevő kártételük nem ismert. 8

9 A terméskártevők közül egyedül az almamoly (Laspeyresia pomonella) második nemzedéke okoz károkat. A fiatal lárvák berágnak a dió belsejébe és a bélrész károsítják. A dió feltörése után látható morzsalékos rágcsálék és gyér szövedék árulkodik korábbi kártételükről. Az almamoly kártétele nem téveszthető össze a kártétel a raktározott diót károsító aszalványmoly (Plodia interpunctella) kártételével, ahol a lárvák sűrű szövedéket készítenek a károsított dióbélen. Telepítés előtt A telepítés előtt a talajlakó kártevők felmérésének eredményétől függően indokolt lehet a talaj rovarölő szeres kezelése. A cserebogár pajorok előfordulása esetén, védekezés hiányában súlyos gyökérkártétel, esetleg a fiatal fák pusztulása is bekövetkezhet. Rügypattanás előtt A dió kártevői ellen nyugalmi állapotban rendszerint nincs szükség növényvédelmi kezelésre. Kivételt jelent az eper-pajzstetű tömeges elszaporodása, ilyenkor nyugalmi állapotban kozmetikai vazelinolaj hatóanyagú növényvédő szeres permetezéssel védekezhetünk. Virágzástól a szüretig A dió kártevői elleni védekezésre rendszerint nincs szükség, ezt az is alátámasztja, hogy külön a dió védelmére felhasználásra engedélyezett rovarölő szer is hiányzik. Eseti kezelésekre egy-egy kártevő tömeges megjelenésekor kerülhet sor. Így a májusi cserebogár tömeges rajzásakor, a tarrágás elkerülése érdekében, vagy az almamoly második nemzedékének fiatal lárvái ellen foszalon hatóanyagú növényvédő szerrel védekezhetünk. A kezelések elvégzésének technikai feltételei kizárólag a zárt telepítésű ültetvényekben adottak. A szórvány diófák a kártevők elleni védelemben nem részesülnek. Mandula A mandula kéregkártevői közül néhány pajzstetűfaj, közülük is az utóbbi esztendőkben egyre nagyobb mértékben károsító eper-pajzstetű (Pseudaulacaspis pentagona) jelentkezhet. A fa törzsén, idősebb vázágain a hím pajzsok kókuszreszelékre emlékeztető hófehér bevonta alapján a kártevő előfordulását könnyen felismerhetjük. Tömeges elszaporodása a fák fokozatos kondicionális leromlását eredményezi. Az idős fákon a kéregmoly (Enarmonia formosana) gyakori. A fa törzsén kitüremkedő barna színű ürülékcsomók, ill. a mézgásodás együttesen hívják fel a figyelmet a kártételre. A lombkártevők közül a levélbarkók (Phyllobius spp.) a tavaszi időszakban a levél szélén okozott u alakú berágásaikról könnyen felismerhetők. Kártételük bár gyakori, de általában nem jelentős, miután az imágók hamar elhagyják a mandulát és az új leveleken a kártétel már nem jelentkezik. A sodrómolyok (Tortricidae) és az araszoló hernyók (Geometridae) lárvái a mandulán is előfordulnak, a kártétel mértéke rendszerint nem indokolja a növényvédelmi kezelés elvégzését. A legjelentősebb lombkártevő a feketefoltos mandula-levélteű (Brachycaudus amygdalinus). A kártétele a hajtásnövekedés kezdetétől május végéig alakul ki. A levéltetvek 9

10 szívogatásának hatására a levelek összezsugorodnak, besodródnak, a hajtásnövekedés leáll és a hajtás tengelye is torzul. Júniustól lágyszárú növényekre vándorol. A mandula hajtásvégeinek száradását a barackmoly (Anarsia lineatella) és a keleti gyümölcsmoly (Grapholita molesta) lárvái okozzák. A lárva berág a hajtásvégbe és a hajtás felső néhány cm-es szakasza elszárad. A kártevők közül a termésen legjelentősebb károkat a mandula-magdarázs (Eurytoma amygdali) okozza. A kártevő a gyümölcs kötődése után rendszerint május közepén, végén rajzik. A nőstények a zöld terméshéjba rakják tojásaikat, majd a lárva berág a mandula termésébe és a magot éli fel. A károsított termések gyakran még a tél folyamán is a fán maradnak. Telepítés előtt A telepítés előtt a talajlakó kártevők felmérésének eredményétől függően indokolt lehet a talaj rovarölő szeres kezelése. A cserebogár pajorok előfordulása esetén, védekezés hiányában súlyos gyökérkártétel, esetleg a fiatal fák pusztulása is bekövetkezhet. Rügypattanás előtt A mandula kártevői ellen nyugalmi állapotban rendszerint nincs szükség növényvédelmi kezelésre. Kivételt jelent az eper-pajzstetű tömeges elszaporodása, ilyenkor nyugalmi állapotban kozmetikai vazelinolaj hatóanyagú növényvédő szeres permetezéssel védekezhetünk. Sziromhullástól a szüretig terjedő időszakban A hajtásnövekedés időszakában a sodrómolyok, a téli kisaraszoló, továbbá a feketefoltos mandula-levéltetű ellen együttes előfordulásuk esetén foszalon, metildeltametrin, cipermetrin széles hatású rovarölő szerekkel, míg ha csak a feketefoltos mandula-levéltetű van jelen, akkor pirimikarb hatóanyagú, a kártevők természetes ellenségeit kímélő növényvédő szer használata is eredményes. A lombrágó hernyók elleni környezetkímélő védelemre a diflubenzuron és a Bacillus thuringiensis Berliner var. Kurstaki hatóanyagú is rovarölő szerek is számításba jönnek. A mandula kártevői ellen felhasználásra engedélyezett rovarölő szerek jelenleg nincsenek. A keleti gyümölcsmoly és a barackmoly hajtáson okozott kártételének elkerülése az előzőekben említett széles hatású rovarölő szerek eredményesen használhatók. A termésen károsító mandula-magdarázs május közepétől rajzó imágói ellen piretroid hatóanyagú rovarölő szerekkel (deltametrin) védekezhetünk. Gesztenye A gesztenye legjelentősebb kártevői a termésen károsító gesztenyeormányos (Balaninus elephas) és a tölgymakkmoly (Laspeyresia splendana). Mindkét faj lárvája a gesztenye termésében fejlődik. A gesztenyeormányos imágó legnagyobb tömegben augusztus közepe és szeptember vége között rakják tojásaikat a gesztenye kupacsba. A kilelő lárvák berágnak a gesztenye termésébe és felélik a magvak belsejét. Az általuk felélt termésrész megbarnul. A kifejlett lárva a gesztenye érés idején gyakran a termés belsejében található, majd kirágja magát a termésből és telelő helyet keres. Szabadföldön a talajban a lárva telel. A gesztenyemoly, vagy másik használatos magyar neve a tölgymakkmoly életmódja is a gesztenye termésfejlődéséhez igazodik. Általában 10

11 augusztus közepétől végéig figyelhető meg az imágók tömeges rajzása és a tojások lerakása. A tojásokat a termésközeli levelekre rakják, majd a kikelő lárvák keresik fel a termést és rágják be magukat a termésbe. Az általa károsított szelídgesztenye belseje morzsalékos állományú és megbarnul. A gesztenyemoly lárvája a szabadban a talajban telel, gyakran 90 % körüli mortalitás is megfigyelhető a telelő népességnél. Mindkét terméskártevő rajzása higanygőz lámpákkal jól nyomon követhető. Telepítés előtt A telepítés előtt a talajlakó kártevők felmérésének eredményétől függően indokolt lehet a talaj rovarölő szeres kezelése. A cserebogár pajorok előfordulása esetén, védekezés hiányában súlyos gyökérkártétel, esetleg a fiatal fák pusztulása is bekövetkezhet. Virágzástól a szüretig terjedő időszakban A terméskártevők elleni védelem szükségessége a gesztenyeormányos és a tölgymakkmoly rajzásától függően alakul. Általában augusztus közepétől szeptember végéig várható tömeges megjelenésük. A fák koronájának méretei miatt a növényvédő szer helikopteres kijuttatása az egyedül járható út. A hazai kísérletek szerint a metidataion hatóanyagú növényvédő szerrel végzett ismételt kezelés hatásosan csökkentette a kártétel mértékét. A gesztenye terméskártevői elleni védelme csak zárt ültetvényekben végezhető el. Szórvány gesztenye védelmére nincsen lehetőség. Mogyoró A fás részeken előforduló kártevők közül a mogyorócincér (Oberea linearis) és a közönséges teknőspajzstetű (Parthenolecanium corni)a legjelentősebbek. A mogyoró lombkártevői ritkán okoznak számottevő kártételt. Közülük az egyik leggyakoribb faj a mogyoró-gubacsatka (Eriophyes avellanae). Kártétele rügygubacs formájában jelentkezik. A károsított rügyek ravasszal nem hajtanak ki, elpusztulnak. A rügyben áttelelt állatok a leveleken szívogatnak, de ezzel látható kártételt nem okoznak. A kis mogyoró-levéltetű (Myzocallis coryli) gyakori előfordulása ellenére nem okoz jelentős kártételt. A száraz, meleg nyarakon a galagonya-takácsatka (Tetranychus viennensis) nagy számban elszaporodhat, és kártétele a levelek sárgulásában jelentkezhet. A legjelentősebb terméskártevő a mogyorón a mogyoróormányos (Curculio nucum). A termésen okozott kártétel a lyukas mogyoró közismert. A nőstény imágók tojásaikat a mogyoró még zsenge héjú termésébe rakják és a lárva feléli a mogyoró belsejét. A kifejlődött lárva lyukat rág a mogyorón és a talajra veti magát és a talajban telel. Telepítés előtt A cserebogár pajorok előfordulása esetén, védekezés hiányában súlyos gyökérkártétel, esetleg a fiatal növények pusztulása is bekövetkezhet. 11

12 Gyümölcskötődés után A mogyoró kártevői közül egyedül a mogyoróormányos ellen lehet indokolt a vegyszeres védekezés. A május végétől június végéig rajzó imágók ellen hosszú hatástartamú rovarölő szerekkel védekezhetünk, és így megakadályozhatjuk a tojások lerakását. A mogyoró védelmére felhasználható rovarölő szer a hazai engedélyezett növényvédő szerek listáján jelenleg nem szerepel. Eddigi kísérletek és gyakorlati tapasztalatok alapján, üzemi felületeken a metidation, házikertekben a deltametrin hatóanyagú növényvédő szerek ismételt kijuttatásával a kártétel elkerülhető. Szamóca A cserebogarak (Melolontidae) a szamóca legjelentősebb talajlakó kártevői. Kártételükkel, az egész ország területén, a termesztő körzettől függetlenül számolni kell. A lárvák a gyökereket rágják és ennek következtében a szamóca a növekedésben visszamarad, súlyos kártétel esetén, a növény hervad, az egész növény elszárad. A kis szamócavincellér (Otiorrhynchus ovatus) és a nagy szamócavincellér (Otiorrhynchus rugusostriatus) hagyományos szamócatermesztő körzetekben jelentős kártevők. A lárvák a vékonyabb gyökereket lerágják, a vastagabb gyökereket hámozgatva körberágják és ezzel azok pusztulását okozzák. A nagy szamócavincellér lárvái a gyöktörzsbe odvakat rágnak, míg a kis szamócavincellér csak a gyökereket károsítja. A károsított gyökerű szamóca a fejlődésben visszamaradt, a gyümölcsök aprók, ízetlenek maradnak. Súlyos kártétel esetén a szamóca kipusztul. A szamóca fonálféreg (Aphelenchoides fragariae) kárképe a levélen, virágszáron, virágon, gyümölcsön egyaránt jelentkezik. A levelek rendellenesen fejlődnek, rendszerint aránytalanul megnyúltak, hullámos felületűek, a virágszár megrövidül, a sziromlevél csökevényes. Endoparazita és ektoparazita életmódot egyaránt folytató fonálféreg. Egy nemzedék hozzávetőlegesen két hét alatt fejlődik ki, így egyedszámuk rendkívül gyorsan növekedhet. Elszaporodásához a csapadékos időjárás kedvező. A szamócaatka (Tarsonemus pallidus) kártétele a leveleken jelentkezik először. A fiatal levelek növekedése lelassul, a levélnyél rövid marad, a levelek felülete hullámos, a fonákon erősen szőrözött lesz. A virágkocsány rövid, a termés elaprósodik. Az egész növény leromlik, elsatnyul. A kárkép hasonlít a szamóca fonálféreg kárképére. Kártétele különösen a 2. és a 3. évben egyre nagyobb termésveszteséget okoz. A szamócaeszelény (Coenorrhinus germanicus) egyik legjelentősebb szamócakártevő. A kártétel okozta terméskiesés mértéke elérheti akár a %-ot is. A szamócaeszelény imágói április elejétől jelennek meg a szamócán. A nőstények kezdetben a levélnyélbe, majd a már megjelenő virágszárba süllyesztik tojásaikat és ezt követően a tojásrakási hely alatt összefurkálják a szárat. A szamóca virágzat valamennyi bimbója, virágja elszárad. A kártétel nyomán gyakran egyes levelek fonnyadása, elszáradása is megfigyelhető. A fonnyadó, száradó virágszárban, levélnyélben egyesével fejlődnek a lárvák. Szamóca bimbólikasztó (Anthonomus rubi) a hagyományos szamóca és málna termesztő körzetekben, házikertekben gyakran előforduló, esetenként súlyos kárt okozó kártevő. A kártétel nyomán, a szamóca virágzatán belül egyes bimbók nem nyílnak ki, elszáradnak, a virágkocsány letörik. 12

13 A sodrómolyok (Tortricidae) esetenként a szamóca jelentős lombkártevői lehetnek. A szamócán károsító sodrómolyok kárképe azonos. A fiatal lárvák a levél fonákján, szövedék védelmében hámozgatják a leveleket. A későbbiekben a leveleket összesodorják és az összeszőtt levél védelmében rágják, lyuggatják a leveleket. A levélbarkók (Phyllobius oblongus, Phyllobius betulae, Phyllobius argenteus, Psalidium maxillosum) a szamóca gyakori, de rendszerint kevésbé jelentős levélkártevői. Az imágók tavasszal a leveleket, a levél széléről kiindulóan, szabálytalan U alakban kicsipkézik. A kis szamóca-levéltetű (Aphis forbesi) gyakran előforduló faj. Közvetlen kártétele, elsősorban a rovarölő szerekkel nem kezelt házikertekben jelentkezhet. A levéltetvek a levélnyeleken, a levél fonákján szívogatnak. Az általuk ürített mészharmatot fogyasztó hangyák, a levélnyél alsó részén és a gyökérnyaki részen tartózkodó levéltetvek védelmére talajszemcsékből csöveket építenek. Telepítés előtt A szamóca talajlakó kártevői közül a fiatal telepítésre a legnagyobb veszély a cserebogarak pajorjai jelentik. Éppen ezért a talajlakó kártevők felmérését, indokolt esetben a talaj rovarölő szeres kezelését a telepítés előtt indokolt elvégezni. A szaporítóanyag megválasztásakor telepítésre csak vírus- és fitoplazmamentes palántákat szabad felhasználni. Palántákat csak államilag ellenőrzött üzemektől és intézetektől vásároljunk. A szaporítóanyaggal terjedő szamócaatka és a szamóca-fonálféreg jelenlétének ellenőrzése is indokolt. Virágzás előtt Termő szamócában az állomány gyommentesen tartásával, a sorközök talajának művelésével mérsékelhetjük a talajlakó kártevők megtelepedését. Amennyiben a telepítést követő évben a szamócaatka elszaporodást észleljük, úgy vegyi védekezésre már a virágzás előtt lehetőség van. Védekezésre az endoszulfán, hatóanyagú növényvédő szerek permetezés formájában kijuttatva hatásosak. Az endoszulfán hatóanyaggal végzett szamócaatka elleni permetezés egyúttal hatásos a védekezés idején a növényállományban előforduló kártevők, pl. sodrómolyok, levélbarkók és a levéldarazsak lárvái ellen is. A bimbók megjelenésekor a virágot és a termést veszélyeztető szamócaeszelény és szamóca bimbólikasztó ellen a tavaszi időszakban a virágzást megelőzően az imágók rajzásakor szükséges a védekezés. Védekezésre alacsonyabb hőmérséklet esetén deltametrin, a léghőmérséklet emelkedésével foszalon hatóanyagú rovarölő szerek hatások. Virágzáskor Amennyiben a szamócaeszelény és a szamóca bimbólikasztó rajzása a virágzás idején is tart, akkor méhkímélő technológiával méhekre mérsékelten veszélyes készítmény (deltametrin, foszalon) kijuttatásával előzhetjük meg kártételüket. Szüret után A szamócaatka ellen a nyári időszakban is szükség lehet ismételt növényvédő szeres lombpermetezésre. Amennyiben a szamócaatkán túl (lombeltávolítás nélküli termesztés esetében) sodrómolyok, levéldarazsak kártételével is számolnunk kell, úgy az akaricid és inszekticid hatással egyaránt rendelkező endoszulfán mindkét kártevő csoport ellen kielégítő védelmet. 13

14 Málna A málna gyökérkártevői közül legjelentősebbek a cserebogarak (Melolonthidae) lárvái. A többéves fejlődésű pajorok a gyökerek megrágásával a málnatövek kondicionális leromlását ill. pusztulását okozhatják. A cserebogár pajorok kártétele különösen a fiatal ültetvények növényállományát fenyegeti. A vesszőn előforduló kártevők közül a málna-vesszőszúnyog (Resseliella theobaldi) a legjelentősebb. A málna-vesszőszúnyog a málnatő kondicionális leromlásának előidézésén túl, fokozza a málna vesszőpusztulását okozó kórokozók fertőzési lehetőségeit. A málna-vesszőszúnyog kártételére azok a málnafajták különösen érzékenyek, amelyeknek a tavaszi időszakban nevelt hajtásain a kéreg gyakran felreped. A málna-gubacsszúnyog (Lasioptera rubi) gyakori faj, de kártétele általában nem jelentős. A vesszőkön 1-3 cm-es gubacsok jelzik a kártételét. A megtámadott vesszők növekedése lelassul és a következő évben kevesebb termést nevelnek, mint az egészségesek. A málna-karcsúdíszbogár (Agrilus aurichalceus) a megjelenése esetén a lárvák vesszők alsó harmadában rágott járataikkal a fertőzött termővesszők hajtásainak hervadását, majd hirtelen elszáradását okozzák. A málna-sodrómoly (Notocelia udmanniana) fiatal, áttelelt lárvái károsításukat a rügyfakadás idején kezdik el. A fakadó rügyeket kiodvasítják és ezzel azok pusztulását okozzák. A rügyfakadást követően a lárvák a fiatal leveleket összesodorják, összeszövik és megrágják. és rendszerint május közepére az összesodort, megrágott levelek között bábozódnak. A kis málna-levéltetű (Aphis idaei) a tavaszi időszakban okozott levél és hajtáskártétele jelentős. A levéltetvek szívogatásának hatására a hajtások növekedésben visszamaradnak a levelek torzulnak. A málna levélér sárgulás vírus terjesztője. A málnatermés legjelentősebb kártevője a kis málnabogár (Byturus tomentosus). A nagy felületen, huzamosabb ideig folytatott málnatermesztés nagyban segíti a kis málnabogár tömeges elszaporodását. A bimbót és különösen a termést károsítja. A lárva kártétele a vacokkúp átrágásában és az így kialakuló féloldalas termés létrejöttében, esetleg elszáradásában, továbbá az éredő termés felületének megrágásában nyilvánul meg. Az utóbbi kártétel a botritiszes betegség megjelenését nagymértékben elősegíti. A szamóca bimbólikasztó (Anthonomus rubi) a bimbó alatti virágkocsány elrágásával a málnán jelentős termésveszteség okozója lehet. A málna telepítését megelőzően a talajlakó kártevők egyedsűrűségének megállapításával és indokolt esetben inszekticides talajkezelés elvégzésével megelőzhetjük a cserebogár pajorok kártételét. A telepítés előtti talajkezelésre a diazinon és a terbufosz hatóanyagok használhatók, annak figyelembevételével, hogy a kezelés elsősorban a fiatal lárvák ellen hatásos. A termő málnaültetvény gyommentesen tartásával mérsékelhetjük a cserebogarak tömeges betelepedését és tojásaik lerakását. A termőhajtás- és sarjnövekedés időszakában 14

15 A málnasarjak tavaszi kihajtását követően, jó kondíciójú málnaültetvényben április elején, közepén az első sarjak eltávolításával a málna-vesszőszúnyog kártétele mérsékelhető. A termő málnaültevényben tavasszal már a rügyfakadás táján megjelennek a málna-sodrómoly ill. az esetlegesen előforduló egyéb sodrómolyok lárvái. A kártétel megakadályozása érdekében a foszalon metilparation, permetrin+tetrametrin, dimetoát hatóanyagú rovarölő szerekkel végzett permetezések hatásosak. A málna-sodrómoly elleni tavaszi növényvédelmi beavatkozás egyúttal hatásos a kis málna-levéltetű és a málnamoly ellen is. A málna-vesszőszúnyog elleni kémiai védekezés mindenekelőtt a május közepétől rajzó, első imágónemzedék ellen irányul. A hatóanyagok megválasztását úgy végezzük, hogy az ezidőtájt megjelenő kis málnabogár és a szamóca-bimbólikasztó ellen is hatásos legyen. A számításba jövő hatóanyag a deltametrin. Virágzás előtt Zöldbimbós állapotban már elkezdődik a kis málnabogár és a szamóca bimbólikasztó imágóinak rajzása. Ellenük még a virágzás előtt, a méhek veszélyeztetése nélkül, védekezhetünk. A málna bimbós állapotában megjelenő kis málnabogár imágói ellen, a tojások lerakásának megakadályozására deltametrin hatóanyag hatásosak. Virágzástól a termésérésig Amennyiben a kis málnabogár imágók rajzása a virágzás idejére elhúzódik, akkor a már javasolt deltametrin méhkímélő növényvédelmi technológiával kijuttatva, a megporzó méhek veszélyeztetése nélkül hatásos. Szüret után A málna szüret befejeztével a letermett vesszők tőbőli eltávolításával a málna vesszőpusztulását okozó kórokozókon túl a málna-vesszőszúnyog ellen is védekezhetünk. A letermett vesszőkkel együtt a málna-vesszőszúnyog által károsított hajtások eltávolítása a következő évi kártételt csökkenti. Szeder A nagy szeder-levéltetű (Nectarosiphon rubi) és a kis szeder-levéltetű (Aphis ruborum) a vadon élő szedren, a termesztett tüskenélküli szedren egyaránt előfordulnak. A tavasszal a fiatal hajtásokat szívogatják és hamarosan megjelenő leánynemzedékek nagy tömegben lepik el a fiatal erősen növekvő növényi részeket. A levéltetvek tápanyagot vonnak el a növénytől és az általuk ürített mézharmaton korompenész telepszik meg. A legnépesebb populációk júniustól a termésérés kezdetéig találhatók a szedren. A kis málnabogár (Byturus tomentosus) a szeder termésén is károsít. A kis málnabogár lárvája által megrágott termés féloldalas lesz, ill. a bogyó felületén táplálkozó lárvák utat nyitnak a Botrytis cinerea megtelepedésének és ezáltal a termés rothadását is előidézhetik. Tömeges megjelenése a málnaültetvények szomszédságában telepített szederültetvényeken várható. Az ezidáig tapasztalt kártétel mértéke nem éri el a málnánál megfigyeltet. A zöld cserebogár (Anomala vitis) a homoktalajra telepített szederültetvényekben károsíthat. A lárva a talajban a gyökerek megrágásával a szeder 15

16 vízellátását, tápanyagfelvételét zavarja. A júniusban rajzó imágók a levélzet megrágásával lehetnek károk okozói. A tarka kisszövő (Orgyia gonostigma) és a rozsdabarna kisszövő (Orgyia antiqua) hernyójával együtt a szeder eseti lombkártevője. Mindkét faj lárvája, tekintettel hasonló életmódjukra, elsősorban a tavaszi időszakban a fakadó rügyek, hajtások, levelek megrágásával okozhat érzékeny károkat. A málna-gubacsszúnyog (Lasioptera rubi) szeder még nem fásodott hajtásán okoz gubacsokat. A gubacsok megjelenésének gyakorisága ritkább mint a málnánál. A gubacsos vesszők metszéskori eltávolításával és elégetésével elkerülhető a kártétel kialakulása. A szederatka (Acalitus essigi) a legjelentősebb terméskártevő. A kötődött termés részecskéi közé húzódó szabad szemmel nem látható atkák a termést szívogatják. A károsításuk a termésérés időszakában a legszembetűnőbb, ugyanis az erősen szívogatott résztermések nem színeződnek feketére. A későbbi érésű szederfajták jobban károsodnak. A károsított bogyók a fagyasztás során még nagyobb színbeli eltérést mutatnak. A kártevő feltehetően szaporítóanyaggal érkezett az országba. Kártételével Magyarországon is egyre nagyobb mértékben számolni kell. Telepítés előtt A szeder kártevőinek kis száma és jelentősége gyakran lehetővé teszi a növény kártevők elleni kémiai védekezés nélküli termesztését. Éppen ezért van óriási jelentősége az ezidáig egyetlen jelentős kártétellel fenyegető szederatka mentes ültetvények létesítésének. Annak ellenére, hogy a szeder erőteljes, könnyen regenerálódó gyökérzete a talajlakó kártevők okozta kártételnek jobban ellenáll, mint a többi bogyós, kerüljük a cserebogarak fejlettebb lárvái által fertőzött területre történő telepítést. Indokolt esetben a talajlakó kártevők elleni talajkezelés elvégzésére is sor kerülhet. A kora tavaszi metszéskor a beteg vesszőrészeket el kell távolítani. A narancsrozsdától elsöprűsödött töveket pedig ki kell szedni. A metszés során a málna gubacsszúnyog lárvák által fertőzött vesszők eltávolításával és elégetésével a kártevő ellen eredményesen védekezhetünk. A termőhajtás- és sarjnövekedés időszakában A szederatka elleni védelem fontos időszaka. Ekkor nyílik lehetőség a rüügyeket elhagyó, a levelek felületén, hajtásokon szívogató állatok elleni védelemre. A kolloid kéntartalmú készítmények, továbbá az endoszulfán hatóanyagú rovarölő szerek ismételt kijuttatásával megakadályozható, hogy az atkák a fő károsítási helyükre a virágokra, majd a frissen kötődött termésre vándoroljanak. Amennyiben az ültetvényben lombkártevők, pl. a tarka kisszövő, cserebogarak, nagy szeder-levéltetű megjelennek akkor a fentiekben ajánlott inszekticidekkel védekezhetünk. Virágzás előtt A közvetlenül virágzás előtt a kis málnabogár imágók is megjelenhetnek a szeder ültetvényben. Az imágók elleni egyszeri védelemmel megelőzhető a lárvák későbbi súlyosabb kártétele. A szederatka elleni védelem utolsó olyan időpontja, amikor a megporzó rovarok veszélyeztetése nélkül lehetőség a sikeres védelemre. Virágzástól a termésérésig 16

17 Virágzás alatt kerüljük a rovarölő szerek használatát. Csak a szederatka, vagy kis málnabogár, esetleg zöld cserebogár tömeges, a termést veszélyeztető mértékű megjelenése esetén, méhekre mérsékelten veszélyes rovarölő szerrel, méhkímélő növényvédelmi technológiával elvégzett permetezés lehetővé teszi a kártétel megelőzését. Szüret után Termésszedés után a kártevő rovarok elleni védelemre nincs szükség. 17

18 Ribiszke A fás részek kártevői közül a kaliforniai pajzstetű (Quadraspidiotus perniciosus) károsítása a leggyakoribb. A megtámadott bokrokon gyengül a hajtások növekedése, gyenge vesszők képződnek és az egész növény a kondicionális leromlás tüneteit mutatja. A károsított bokrok sínylődnek és rendkívül kevés termést hoznak. A súlyosan károsított bokor vesszőit a kaliforniai pajzstetű pajzsai kéregszerű bevonattal bortják. Az üvegszárnyú ribiszkelepke (Synanthedon tipuliformis) legjelentősebb ribiszkekártevő. A nőstények tojásaikat a vesszők felületére rakják és a mintegy egy hét alatt kikelő lárvák berágják magukat a vessző belsejébe és ott járatot készítenek. A károsított ribiszke vesszőn a levelek sárgulnak, olykor fonnyadnak a termés kényszerérett és gyakran a vessző ill. ágrészek elhalnak. A károsított vessző belsejében fekete járatot találunk. A levélpirositó ribiszke-levéltetű (Chryptomyzus ribis) pirosribiszkét károsító levéltetű fajok közül a levélpirosító ribiszke-levéltetű a leggyakoribb és egyben legjelentősebb faj. A levéltetvek ősanyáinak, majd a leánynemzedékeiknek szívogatása a leveleken a lombfakadást követően rendellenes alakváltozást, majd a levelek pirosas elszíneződését okozza. Az erősen károsított levelek a nyár folyamán elszáradnak és lehullanak. A nyár elején a kártevő gyomnövényekre vándorol. A ribiszke-gubacsatka (Cecidophyes ribis) a piros- és feketeribiszke gyakori és jelentős kártevője. Az okozott kártétel a feketeribiszkén látványosabb, erősen megduzzadó rügygubacs formájában jelentkezik. A rügyek késve hajtanak ki, sőt esetenként a rügyek el is pusztulnak. A pirosribiszkénél gyenge és rövid hajtások képződnek, a rügyek a hajtáson sűrűn helyezkednek el és a károsított rügyek egyrésze nem hajt ki. A ribiszke-gubacsatka kártételének megítélése általában elmarad az okozott kártól. A ribiszke-levélszúnyog (Dasyneura tetensi) a fiatal levelek besodrásával a hajtásnövekedés mértékét csökkenti. Magyarországi előfordulása a 70-es évek végétől igazolt. Az ország hűvösebb, csapadékosabb területein a feketeribiszke jelentős kártevője lehet. A levéldarazsak közül a ribiszke-levéldarázs (Pristiphora pallipes) és a köszméte-levéldarázs (Nematus ribesii) lombkártétele fordul elő ribiszkén. Tömeges megjelenésük esetén néha tarrágást is okozhatnak. A ribiszke-levéldarázs a neve ellenére a köszmétén jelentősebb faj. A ribiszkén elvétve fordul elő. A bokor felső és külső levelein élő álhernyók a leveleket lyuggatják, karéjozzák és gyakran tarra rágják. A szaporítóanyag kiválasztásakor telepítésre csak ellenőrzött, vírusmentes szaporítóanyagot szabad felhasználni. A károsítóktól mentes szaporítóanyag a ribiszke későbbi védelmét, a növényállomány egészségi állapotát alapvetően meghatározza. A kártevők közül a kaliforniai pajzstetű, az üvegszárnyú ribiszkelepke és a ribiszkegubacsatka mentesség alapvető követelmény. Telepítés előtt a talajlakó kártevők közül a cserebogarak lárvái hasonlóan a többi bogyós növényfajhoz különösen a fiatal növényállományban okozhatnak igen 18

19 súlyos károkat, éppen ezért az ültetés előtti talajvizsgálat, és ha indokolt akkor az inszekticides talajkezelés elvégzésére is sor kerülhet. Rügypattanás előtt A termő ribiszkeültetvény kártevők elleni védelme ugyancsak a nyugalmi időszakban elvégzett metszéssel kezdődik, amikor az üvegszárnyú ribiszkelepke által károsított vesszőket közel a talaj szintjéhez kivágjuk és megsemmisítjük. A nyugalmi időszak növényvédelmi teendői közé tartozik a kaliforniai pajzstetű telelő lárvái elleni permetezés. Tekintettel a ribiszke korai kihajtására, a kozmetikai vazelinolaj hatóanyagú készítményekkel, a permetezés még a rügyfakadás megindulásakor is károsodás nélkül elvégezhető. Virágzás előtt A rügyfakadástól a virágzás kezdetéig a leveleken tartózkodó ribiszkerügygubacsatka és a levélpirosító ribiszke-levéltetű ellen szükséges lehet a védekezés. A két kártevő ellen a szisztemikus, akaricid mellékhatással is rendelkező inszekticidek közül pl. a dimetoát hatóanyagú készítmények hatásosak. A ribiszke-gubacsatka ellen pirosribiszkén a kén hatóanyagú gombaölő szerek is hatásosak. A feketeribiszke kénérzékenysége miatt, a ribiszke-gubacsatka ellen a dimetoát hatóanyagú készítménnyel védekezhetünk. Virágzás után A ribiszke zöldbogyós fenológiai állapotában, az érést megelőzően megkezdődhet az üvegszárnyú ribiszkelepke imágójának rajzása. A feromoncsapdákkal megfigyelt imágórajzás idején, továbbá a lárvák berágását megelőzően elvégzett iszekticides permetezés ( deltametrin ) mérsékli ugyan a kártételt, de teljes mértékben nem akadályozza meg, ugyanis a rajzás az érés ill. a szüret idején tovább folytatódik. Szüret után Amennyiben a ribiszke szüret befejezését követően július végén a csapdák az üvegszárnyú ribiszkelepke imágók tömeges rajzását jelzik további rovarölő szeres permetezésre is sor kerülhet. 19

20 Köszméte A fás részek kártevői közül a kaliforniai pajzstetű (Quadraspidiotus perniciosus) mellett köszmétén leggyakrabban előforduló pajzstetű faj a közönséges teknőspajzstetű (Parthenolecanium corni). Károsításuk következtében a hajtásnövekedés gyengül, a bokrok sínylődnek. A lombkártevők közül a köszméte-levéldarázs (Pteronidea ribesii) és a ribiszke levéldarázs (Pristiphora pallipes) gyakran károsítja a köszmétét. A megtámadott növény levelein kezdetben szabálytalan rágást, majd tarrágást okoznak a levéldarazsak álhernyói. A Ribes aureum-ra oltott, törzses köszmétén a köszmételevéldarázs nem károsít. Ha az ilyen növényeken álhernyótól eredő lombkártétel jelentkezik, azt többnyire a ribiszke-levéldarázs okozza. A köszmétearaszoló (Abraxas grossulariata) általánosan elterjedt, gyakori lombkártevő. Az áttelelt lárvák tavasszal a fakadó rügyeket, leveleket fogyasztják. A bokrot gyakran teljesen tarra rágják. Ennek ellenére kártétele csak a gradációs években jelentős. Ilyenkor a tavaszi kártétel során létrejött lombveszteség, továbbá a rügyek elpusztításával okozott termésveszteség tetemes lehet. A nyár végén, ősz folyamán megjelenő fiatal lárvák a leveleket lyuggatják. Ilyenkor kártételük ritkán jelentős. A hajtászsugorító köszméte-levéltetű (Aphis grossulariae) a fiatal levelek szívogatásával károsít. A károsítás következtében a hajtás növekedése leáll, a levelek torzulnak, zsugorodnak. Nem migráló faj, így egész vegetációban a köszmétén találhatjuk, bár kártétele elsősorban csak az intenzív hajtásnövekedés időszakában jelentkezik. A szaporítóanyag kiválasztásakor A köszméte szaporítóanyagával szemben támasztott növényegészségügyi követelmény lényeges pontja a pajzstetű mentesség is. Telepítés előtt a telepítésre kijelölt területen a terrikol kártevők egyedsűrűségét feltétlenül ellenőrizni kell, indokolt esetben a telepítést megelőzően rovarölő szeres talajkezeléssel védekezhetünk. Rügypattanás előtt a vessző- és gallyritkítás során eltávolított beteg növényrészek a fertőzési forrásokat csökkentik. A pajzstetves növényállományokban a kozmetikai vazelinolaj, poliszulfidkén+vazelinolaj, kalcium poliszulfid hatóanyagú növényvédő szerekkel végzett tél végi lemosó permetezéssel eredményesen védekezhetünk. A pajzstetvek elleni kezelés évenkénti megismétlése szükségtelen. A rügypattanás idején elvégzett permetezés a levéltetvek áttelelő tojásait is gyéríti. Virágzás előtt A rügyfakadás után jelentkező köszmétearaszoló ellen a foszalon, és deltametrin hatóanyagú inszekticidekkel végzett lombpermetezés hatásos. Virágzás után A virágzást követően a levéldarazsak és az erőteljesen növekvő hajtásokon esetenként megjelenő hajtászsugorító köszméte-levéltetű ellen az dimetoat hatóanyagú rovarölő szerekkel védekezhetünk. Szüret után 20