A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése"

Átírás

1 szaggyíífós Hivatat s nányszám : j1 3 'M Érkezett: 2015 NOV 2 6. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottság a A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz (T/7398. szám) benyújtott, részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat vitájáró l Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága az egyes házszabályi rendelkezésekr ől szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat (a továbbiakban: HHSZ) 46. -a szerinti eljárásában (2015. november 26-i ülésén) értékelte a törvényjavaslathoz benyújtott részletes vitát lezár ó bizottsági módosító javaslatot és arról állást foglalt. A Törvényalkotási bizottság megtárgyalta a törvényjavaslatot és az összegz ő jelentés mellékletében szerepl ő módosító javaslatokat, megvizsgálva egyben azt is, hogy azo k megfelelnek-e a HHSZ 42. -ában, illetve 44. (1) bekezdésében foglalt követelményeknek. A módosító javaslatokról történ ő állásfoglalás mellett a Törvényalkotási bizottság kormánypárti tagjainak javaslatára a jelentés mellékletében szerepl ő módosító javaslat alternatívájaként új módosításra irányuló szándékot fogalmazott meg és fogadott el. A módosító javaslatot az el őterjesztő támogatta. A Törvényalkotási bizottság a HHSZ 46. (5) bekezdése alapján az általa támogatot t részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatot, valamint az általa megfogalmazot t módosítást tartalmazó összegz ő módosító javaslatot nyújt be.

2 2 A Törvényalkotási bizottság a törvényjavaslathoz benyújtott, részletes vitát lezáró bizottság i módosító javaslat tárgyalását november 26-án lezárta. Budapest, november 26. Tisztelettel : Dr. Gulyás Gergely elnök

3 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága MELLÉKLE T ÁLLÁSFOGLALÁ S Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló T/7398. számú törvényjavaslathoz benyújtott, T/7398/2. számú részletes vitát lezáró bizottsági módosít ó javaslatró l A dokumentumban használt rövidítések : Bt. : a bányászatról szóló évi XLVIII. törvény Atv. : az atomenergiáról szóló évi CXVI. törvén y Vet. : a villamos energiáról szóló évi LXXXVI. törvény Get. : a földgázellátásról szóló évi XL. törvény Ehat. : az energiahatékonyságról szóló évi LVII. törvény A dokumentum készítésének elvei : A törvényjavaslat szövegéb ől elhagyni javasolt szöveget ] ] záróje l közé téve, az új szövegrészeket pedig aláhúzással jelöljük. Ha a módosító javaslatban ett ől eltérő jelölési mó d szerepel az egységes elbírálás megkönnyítése érdekében a javaslatot ehhez a jelölési módhoz igazítottuk annak szó szerinti tartalmára figyelemmel. Amennyiben a módosító javaslat a törvényjavaslat -ainak, illetve a -ok bekezdéseinek számozására, vagy a pontok jelölésére is vonatkozik, a javaslat elfogadása esetén ezek értelemszer űen megváltoznak a törvényjavaslat minden érintett rendelkezésében, hivatkozásában, az erre történ ő külön utalás nélkül is. A módosító javaslatokra vonatkozó észrevételeket a dokumentum érintett pontjaihoz f űzött kerete s megjegyzések tartalmazzák. A módosító javaslatok közötti összefüggésekre akkor utalunk, ha a módosító javaslat az összefüggés t megjelöli, illetve ha ugyanazon bizottság által benyújtott módosító javaslatokról vagy több bizottság álta l közösen benyújtott módosító javaslatokról egyszerre célszer ű dönteni. A dokumentum felhívja a figyelmet az egyes házszabályi rendelkezésekr ől szóló 10/2014. (II. 24.) OG Y határozat (a továbbiakban : HHSZ) 42. a) és b) pontja szerinti módosító javaslatokra. A bizottság megvizsgálja, hogy a HHSZ 42. a) pontja szerinti, a törvényjavaslat által nem érintet t törvény rendelkezésére vonatkozó módosító javaslat (a továbbiakban : túlterjeszkedő módosító javaslat ) megfelel-e a házszabályi rendelkezéseknek. Ha a bizottság szerint a túlterjeszked ő módosító javaslat megfelel a házszabályi rendelkezéseknek, dönt a túlterjeszkedő módosító javaslat benyújtásáról.

4 2 Ha a bizottság saját módosító javaslatként fogalmaz meg túlterjeszked ő módosító javaslatot, azt a z összefüggésekre is tekintettel a HHSZ 71. (2) bekezdése alapján az összegz ő módosító javaslattól elkülönítv e kell benyújtania. Ha az Országgyűlés azt állapítja meg, hogy a túlterjeszkedő módosító javaslat szabályszer ű, akkor arra a HHSZ 71. (4) (6) bekezdése alapján az általános vita újra megnyílik és kiegészít ő részletes vit a lefolytatására kerül sor. Az Országgy űlés a túlterjeszked ő módosító javaslatot akkor min ősíti szabályszerűnek, ha az valamely szabályszerü módosító javaslat tartalmával való összefüggése vagy a HHSZ 44. (l) bekezdésében meghatározott szempontok érvényesítése miatt nyilvánvalóan szükséges. A HHSZ 72. -a alapján, ha a bizottság a HHSZ 44. (1) bekezdésében meghatározott követelményeknek való megfelelés érdekében túlterjeszked ő módosító javaslatot nyújt be, a bizottság kérheti a z Országgy űlés hozzájárulását, hogy a szabályszerű túlterjeszked ő módosító javaslatra ne nyíljon meg újból a z általános vita és ne kerüljön sor kiegészítő részletes vita lefolytatására. Az Országgy űlés a jelen lévő képvisel ők kétharmadának szavazatával a hozzájárulását akkor adj a meg, ha a HHSZ 44. (1) bekezdésében meghatározott követelményeknek való megfelelés érdekében benyújtot t szabályszer ű túlterjeszkedő módosító javaslat a törvényjavaslat céljára és tartalmára tekintettel kizárólag arr a irányul, hogy a törvényjavaslat által nem érintett törvény rendelkezését a törvényjavaslattal összhangba hozza. 1. A Gazdasági bizottság a törvényjavaslat 1. és 2. -ának a következő módosítását javasolja: 1. A bányászatról szóló évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Bt.) 43. [(9a) bekezdés d) pontja] (9c) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép : [(Afelügyeleti díj éves mértéke d) a bányászati hulladék kezel őjének esetében ha tevékenysége tekintetébe n nem min ősül bányavállalkozónak a tevékenysége tárgyévet megel őző év i árbevételének 0,04%-a, és ] (9c) A (9) bekezdés szerint felügyeleti díjat fizet ő bányavállalkozónak, illetv e engedélyesnek a tárgyévben befizetend ő felügyeleti díjból a tárgyévre megállapított felügyeleti díj fizetési kötelezettség mértékéig visszajár a tárgyévet megel őző évben az általa a bányafelügyelet eljárásaiért megfizetett igazgatási szolgáltatási díjak összege. 2. A Bt a a következő (23) bekezdéssel egészül ki : [a) (4) bekezdésében az A törvény 9. -a szövegrész helyébe az A 9. szöveg b) (5) bekezdésében az A törvény 9. -ában szövegrész helyébe az A 9. -hall szöveg lép. ] (23) Az egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló évi.... törvénnyel megállapított 43. (9c) bekezdése szerinti visszafizetést a Hivatal els őként január 1-jét követ ően alkalmazza. Indokolás : Lásd a T/7398/2/1. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal): a bizottság támogatja

5 3 2. A Gazdasági bizottság a törvényjavaslat 3. -ának a következő módosítását 3. Az atomenergiáról szóló évi CXVI. törvény (a továbbiakban: Atv.) 2. -a a következ ő ponttal egészül ki : (E törvény alkalmazásában :) 48. hiányzó anyag : nukleáris, vagy más radioaktív anyagnak az atomenergi a alkalmazója által [leltározás] észlelt vagy hatóság által megállapított hiánya, a z engedélyezett kibocsátásból származó radioaktívan szennyezett anyagok kivételével ; Indokolás : Lásd a T/7398/2/2. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal): a bizottság támogatj a 3. A Gazdasági bizottság a törvényjavaslat 5. -ának a következő módosítását 5. Az Atv. a következ ő alcím címmel és 16/A. -sal egészül ki : 16/A. (1 ) Országos Személyi Dozimetriai Nyilvántartá s (7) A (6) bekezdés b) pontjában meghatározott adatok a következ őket tartalmazzák : a) a munkavállaló munkaköri alkalmasságára vonatkozó orvosi vélemény[é]t ; (11) Saját magára vonatkozóan valamennyi, adatszolgáltatásra kötelezett személ y vagy szervezet adatot igényelhet az Országos Személyi Dozimetriai Nyilvántartásból. A rend őrség a bűncselekmények megakadályozása, felderítése, a közbiztonság, a közrend és a z államhatár rendjének védelme céljából, a nemzetbiztonsági szolgálatok a nemzetbiztonság i ellenőrzéssel összefüggő feladatok ellátása céljából, az egészségügyi államigazgatási szerv a közegészségügyi feladatai ellátása céljából, a bíróság a büntet őeljárás lefolytatása, büntetés és intézkedés végrehajtása, továbbá polgári perben a tényállás megállapítása céljából térítésmentesen adatokat igényelhet az Országos Személyi Dozimetriai Nyilvántartásból. Az Országos Személyi Dozimetriai Nyilvántartás adatai személyazonosításra alkalmatlan módon statisztikai célokra felhasználhatók.

6 4 Indokolás : Lásd a T/7398/2/3. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal): a bizottság támogatj a 4. A Gazdasági bizottság a törvényjavaslat 6. -ának a következő módosítását 6. Az Atv. a következ ő alcím címmel és 16/B. -sal egészül ki : 16/B. (1)... Sugárvédelmi szakért ő (2) Sugárvédelmi szakért ői tevékenységet az erre feljogosított a) természetes személy (a továbbiakban : igazságügyi szakért ő), b) cégjegyzékbe bejegyzett gazdasági társaság (a továbbiakban: sugárvédelmi szakértői társaság), valamint a Szolgtv. szerinti szabad szolgáltatásnyújtás jogával rendelkez ő vállalkozás (a továbbiakban : sugárvédelmi szakértőivállalkozás ) végezhet. (4) A sugárvédelmi szakért ői vállalkozás a sugárvédelmi szakért ői tevékenysé g határon átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében történ ő folytatására irányuló szándékát köteles az atomenergia-felügyeleti szervnekbejelenteni. A vállalkozás a sugárvédelmi szakért ő i tevékenységet határon átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében Magyarország területén e tevékenység folytatására jogosult tagja vagy alkalmazottja útján folytathatja. Indokolás : Lásd a T/7398/2/4. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal): a bizottság támogatja 5. A Gazdasági bizottság a törvényjavaslat 10. (1) bekezdésének a következő módosítását 10. (1) Az Atv. 67. k) pontja helyébe a következ ő rendelkezés lép : (Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben szabályozza :)

7 5 k) a hiányzó, a talált, valamint a lefoglalt nukleáris és más radioaktív anyagokka l kapcsolatos bejelentések[r ől] és intézkedések, továbbá a nukleáris vagy más radioaktí v anyagokkal kapcsolatos egyéb bejelentést követ ő intézkedések részletes szabályait ; Indokolás : Lásd a T/7398/2/5. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal): a bizottság támogatj a 6. A Gazdasági bizottság a törvényjavaslat 18. -ának a következő módosítását 18. A Vet a helyébe a következ ő rendelkezés lép : (9) A háztartási méretű kiserőművek üzemeltetői által termelt villamos energiát az adott csatlakozási ponton értékesítő villamosenergia-kereskedő [külön jogszabály] e törvény végrehajtására kiadott rendelet szerint köteles átvenni. Indokolás : Lásd a T/7398/2/6. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal): a bizottság támogatj a 7. A Gazdasági bizottság a törvényjavaslat 29. -ának a következő módosítását 29. A Vet. a következ ő 67/A. -sal egészül ki : 67/A.... (2) A 714/2009/EK rendelet felhatalmazása alapján kiadott európai bizottsági rendele t hatálybalépését követő 30 napon belül, vagy ha a rendelet az egyes rendelkezések[re ] alkalmazásának kezdetére kés őbbi határnapot állapít meg, a megállapított alkalmazás i határnap el őtt 30 nappal a kereskedelmi szabályzat és az üzemi szabályzat esetén az átvitel i rendszerirányító, elosztói szabályzat esetén az elosztók kötelesek a Hivatalhoz benyújtani a nemzetközi üzemi és kereskedelmi szabályzat kivételével az érintett villamosenergia - ellátási szabályzatok módosítására vonatkozó, a rendelett[ekk]el való összhan g megteremtése szempontjából el őkészített és az érintett szabályzati bizottság által megtárgyal t javaslatot. Indokolás : Lásd a T/7398/2/7. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal): a bizottság támogatja

8 6 8. A Gazdasági bizottság a törvényjavaslat 31. -ának a következő módosítását 31. A Vet. 99/D. (4) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : (4) Az átvétellel érintett felhasználó és az átvev ő között létrejött villamosenergiavásárlási szerz ődésből eredő fizetési kötelezettség körében a felhasználó vagy a fizető (e alkalmazásában a továbbiakban együtt : fizet ő fél) által az átadó mint kedvezményezett javár a csoportos beszedési megbízás teljesítésére adott felhatalmazást az átvétel napjától számítot t [45.] 46. napon e törvény erejénél fogva az átvev ő mint kedvezményezett javára megadott felhatalmazásnak kell tekinteni. Az átvevő a felhatalmazást kezelő pénzforgalmi szolgáltatój a részére az átvétel napját követ ő 15 napon belül megküldi az átvétel napját igazoló kijelöl ő határozatot, amelyr ől a felhatalmazást kezel ő pénzforgalmi szolgáltató 5 napon belül köteles tájékoztatni a fizet ő fél pénzforgalmi szolgáltatóját. A fizet ő fél pénzforgalmi szolgáltatója az átvevő által indított csoportos beszedési megbízást az átvétel napját követ ő 46. naptól a z átvevő javára köteles teljesíteni, ha az átvevő pénzforgalmi szolgáltatójától 15 nappa l korábban megkapta a kedvezményezett és a fizet ő fél megváltozott azonosítóját. Indokolás : Lásd a T/7398/2/8. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal): a bizottság támogatj a 9. A Gazdasági bizottság a törvényjavaslat 38. a), g) és k) pontjának a következő módosítását 38. AVet. a) pontjában az a nemzetközi szövegrész helyébe az egyes nemzetközi szöveg, és az elosztói szabályzat; szövegrész helyébe az elosztói szabályzat, valamint a nemzetközi üzemi és kereskedelmi szabályzat; " szöveg, g) 53. (2) bekezdésében az és a szervezett villamosenergia-piaci szabályzatban szövegrész helyébe az nemzetközi üzemi és kereskedelmi szabályzatban és a szervezet t villamosenergiapiaci szabályzatban szöveg, k) 59. (4) bekezdésében az az ellátási szövegrész helyébe az a villamosenergia-ellátási szöveg, lép.

9 7 Indokolás : Lásd a T/7398/2/9. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal) : a bizottság támogatj a 10. A Gazdasági bizottság a törvényjavaslat 38. -át új p) és q) ponttal kiegészíteni 38. AVet. p) 99/D. (2) bekezdésében a egyetemes szolgáltatási szerz ődés szövegrész helyébea villamosenergia-vásárlási szerz ődés szöveg, _q) 99/D. (3) bekezdésében az egyetemes szolgáltatási szerz ődéshez szövegrészek helyéb e a villamosenergia-vásárlási szerz ődéshez szöveg lép. Indokolás : Lásd a T/7398/2/10. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal) : a bizottság támogatj a 11. A Gazdasági bizottság a törvényjavaslat 43. (1) bekezdésének a következő módosítását 43. (1) A Get. 91/A. (6) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : (6) [A kereskedési platformot üzemeltet ő, a szállítási rendszerüzemeltet ő és a szervezett földgázpiaci engedélyes köteles együttm űködni egymással.] A szállítási rendszerüzemeltető és a szervezett földgázpiaci engedélyes köteles együttműködnia kereskedési platform működtetése érdekében. Indokolás : Lásd a T/7398/2/11. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal) : a bizottság támogatj a 12. A Gazdasági bizottság a törvényjavaslat 46. -ának a következő módosítását 46. A Get 115/C. -a a következő (3c) bekezdéssel egészül ki :

10 8 (3c) Az átvétellel érintett felhasználó és az átvevő között létrejött egyeteme s szolgáltatási szerz ődésből eredő fizetési kötelezettség körében a felhasználó vagy a fizet ő (e alkalmazásában a továbbiakban együtt : fizető fél) által az átadó mint kedvezményezett javára csoportos beszedési megbízás teljesítésére adott felhatalmazást az átvétel napjátó l számított [45.] 46. napon e törvény erejénél fogva az átvevő mint kedvezményezett javára megadott felhatalmazásnak kell tekinteni. Az átvevő a felhatalmazást kezel ő pénzforgalmi szolgáltatója részére az átvétel napját követő 15 napon belül megküldi az átvétel napját igazoló kijelöl ő határozatot, amelyről a felhatalmazást kezel ő pénzforgalmi szolgáltató 5 napon belül köteles tájékoztatni a fizet ő fél pénzforgalmi szolgáltatóját. A fizet ő fél pénzforgalmi szolgáltatója az átvevő által indított csoportos beszedési megbízást az átvétel napját követő 46. naptól az átvevő javára köteles teljesíteni, ha az átvev ő pénzforgalmi szolgáltatójától 15 nappal korábban megkapta a kedvezményezett és a fizet ő fél megváltozott azonosítóját. Indokolás : Lásd a T/7398/2/12. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal): a bizottság nem támogatj a 13. A Gazdasági bizottság a törvényjavaslat 53. -ának a következ ő módosítását 53. Az Ehat 18. alcíme a következ ő 22/A. [ -sal és sah-22/c. -sal egészül ki : 22/A. (1) [A kötelez ő energetikai auditálás keretében az épületre vonatkoz ó auditálás lefolytatására a nagyvállalatnak min ősül ő tulajdonos és a (2) bekezdésben foglalt feltételek fennállása esetén a nagyvállalatnak min ősülő bérl ő egyetemlegese n kötelezett. (2) A nagyvállalatnak min ősül ő bérl ő csak abban az esetben köteles az által a bérelt épületrészre vonatkozóan auditálást lefolytatni, ha annak alapterület e meghaladja a teljes épület alapterületének 50 %-át. ] A nagyvállalatnak minősülő tulajdonos köteles elvégeztetni a kötelez ő energetika i auditálás keretében a tulajdonában álló épület vonatkozásában az energetikai auditot. (2) A nagyvállalatnak minősül ő bérl ő abban az esetben köteles épületre vonatkoz ó energetikai auditálást végeztetni, ha a bérlemény alapterülete meghaladja a teljes épüle t alapterületének 50%-át. (3) A kötelez ő energetikai auditálás keretében ugyanazon épületre vonatkoz ó energetikai auditálás elvégeztetésére a nagyvállalatnak min ősülő tulajdonos és a (2) bekezdésben foglalt feltételeknek megfelel ő és nagyvállalatnak min ősül ő bérlő egyetemlegesen kötelezett. (4) Az energetikai auditálás elvégeztetése során az épület tulajdonosa és a bérl ő köteles együttműködni.

11 9 22/B. (1) A nagyvállalat köteles minden év június 30-áig a Hivatal honlapján erre a célra kialakított felületen regisztrálni. (2) A Hivatal a regisztráció nem teljesítése, vagy késedelmes teljesítése esetén egymillió forintig terjedő bírsággal sújtja a nagyvállalatot és elvégzi a regisztrációját. (3) A Hivatal a bírság összegének megállapítása során figyelembe veszi a nagyvállalat utolsó összevont (konszolidált) beszámolója szerinti, ennek hiányában a nagyvállalat nyilvántartása szerinti nettó árbevételét vagy mérlegf őösszegét. 22/C. (1) A nagyvállalat köteles a Hivatal részére adatszolgáltatást teljesítenia tárgyévet megel őző évben megvalósított energiahatékonysági intézkedésekről, a tárgyévet megel őző évi energiafelhasználási adatairól, valamint a tervezett energiahatékonyság i intézkedésekr ől és megvalósulásuk tervezett időpontjáról. (2) Az (1) bekezdés szerinti kötelezettség nem teljesítése, vagy késedelmes teljesítés e esetén a Hivatal a nagyvállalatot egymillió forintig terjed ő pénzbírsággal sújtja. A bírság ismételten kiszabható. (3) A Hivatal a bírság összegének megállapítása során figyelembe veszia nagyvállalat utolsó összevont (konszolidált) beszámolója szerinti, ennek hiányábana nagyvállalat nyilvántartása szerinti nettó árbevételét vagy mérlegfőösszegét. (4) Az adatszolgáltatási kötelezettség tartalmát és formáját, valamint teljesítéséne k határidejét a Hivatal elnöke rendeletben állapítja meg. " Indokolás : Lásd a T/7398/2/13. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal) : a bizottság támogatj a 14. A Gazdasági bizottság a törvényjavaslatot új 55. -sal kiegészíteni 55. Az Ehat a a következ ő d) ponttal egészül ki : (Felhatalmazást kap a Hivatal elnöke, hogy ) d) a 22/C. (1) bekezdésében meghatározott adatszolgáltatásra kötelezettek álta l szolgáltatandó személyes adatnak nem min ősül ő adatok körét, a teljesítés módjára vonatkozó követelményeket, valamint az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésének határidejét rendeletben állapítsa meg. Indokolás : Lásd a T/7398/2/14. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal) : a bizottság támogatja

12 A Gazdasági bizottság a törvényjavaslat 57. (2) és (4) bekezdésének a következ ő módosítását (2) A 1-7., a 9., a 10. (1) és (2) bekezdése, a és a [37.] január 1-jén lép hatályba. (4) A 3. alcím és a 6. alcím az e törvény kihirdetését követő 15. napon lép hatályba. Indokolás : Lásd a T/7398/2/15. számú módosító javaslat indokolását. A módosító javaslatot(tal): a bizottság támogatja

Országgy űlés Hivatal a. irományszám : &&I' I Érkezett: LU ld NOV 2 4.

Országgy űlés Hivatal a. irományszám : &&I' I Érkezett: LU ld NOV 2 4. Az Országgyűlé s Gazdasági bizottsága Országgy űlés Hivatal a irományszám : &&I' I Érkezett: LU ld NOV 2 4. Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat benyújtás a Kövér László úr, az Országgy

Részletesebben

2008. április 30. E.ON DÉL-DUNÁNTÚLI ÁRAMSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŐEN MŐKÖDİ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ELOSZTÓI ÜZLETSZABÁLYZATA

2008. április 30. E.ON DÉL-DUNÁNTÚLI ÁRAMSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŐEN MŐKÖDİ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ELOSZTÓI ÜZLETSZABÁLYZATA 2008. április 30. E.ON DÉL-DUNÁNTÚLI ÁRAMSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŐEN MŐKÖDİ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ELOSZTÓI ÜZLETSZABÁLYZATA TARTALOMJEGYZÉK 1. AZ ÜZLETSZABÁLYZAT HATÁLYA... 9 1.1 Az Üzletszabályzat alapját képezı

Részletesebben

n rc nlanyszém: Érkezett: 2015 NOV 2 6. Tisztelt Elnök Úr!

n rc nlanyszém: Érkezett: 2015 NOV 2 6. Tisztelt Elnök Úr! ,,agy-,rar jyui4s Hivatala n rc nlanyszém: Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett: 2015 NOV 2 6. Összegző módosító iavasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

E.ON DÉL-DUNÁNTÚLI ÁRAMHÁLÓZATI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ELOSZTÓI ÜZLETSZABÁLYZATA

E.ON DÉL-DUNÁNTÚLI ÁRAMHÁLÓZATI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ELOSZTÓI ÜZLETSZABÁLYZATA 2013. március 1. E.ON DÉL-DUNÁNTÚLI ÁRAMHÁLÓZATI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ELOSZTÓI ÜZLETSZABÁLYZATA MEH 46/2013. számú határozatának kötelezéseivel egységes szerkezetbe foglaltan. TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

T/3288/29. Az Országgy űlés. ajánlás a

T/3288/29. Az Országgy űlés. ajánlás a LA ORSZÁGGYULES HIVATA Érkezett: 2011 JuN 14 T/3288/29. Az Országgy űlés Gazdasági és informatikai bizottságának Fenntartható fejlődés bizottságána k Honvédelmi és rendészeti bizottságának ajánlás a Az

Részletesebben

EGYSÉGES JAVASLA T. zárószavazásához

EGYSÉGES JAVASLA T. zárószavazásához ORSZÁGGY Ű LÉSI KÉPVISEL Ő Ellenjegyezte : Qr;zá,g,gvúlú Hivatala Érkeeut : 2013 MÁJ 3 O. EGYSÉGES JAVASLA T a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról szóló T/10896. sz. törvényjavaslat

Részletesebben

Átviteli Rendszerirányító Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Átviteli Rendszerirányító Zártkörűen Működő Részvénytársaság Sorsz. 1 2 5 5 0 7 5 3-3 5 1 2-1 1 4-0 1 Statisztikai számjel 0 1-1 0-0 4 4 4 7 0 Cégjegyzék száma 2014. december 31. MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari MÉRLEG Eszközök (aktívák) Átviteli Rendszerirányító

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Villamos energia 2014/S 174-307423. Ajánlati/részvételi felhívás. Árubeszerzés

Magyarország-Budapest: Villamos energia 2014/S 174-307423. Ajánlati/részvételi felhívás. Árubeszerzés 1/9 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:307423-2014:text:hu:html Magyarország-Budapest: Villamos energia 2014/S 174-307423 Ajánlati/részvételi felhívás Árubeszerzés

Részletesebben

2005. évi XVIII. törvény. a távhőszolgáltatásról 1. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

2005. évi XVIII. törvény. a távhőszolgáltatásról 1. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 2005. évi XVIII. törvény a távhőszolgáltatásról 1 Az Országgyűlés a felhasználók biztonságos, megfelelő minőségű és gazdaságos távhőellátása érdekében az objektív, átlátható és hátrányos megkülönböztetéstől

Részletesebben

a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról

a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról _)rsma S H vwtala ;rományszá;n9-1 (0 8 /1 < Érkezett : 2012 ÁR 1 7. 2012. évi... törvény a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról 1. A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI.

Részletesebben

urataggytőtós Hivatala

urataggytőtós Hivatala urataggytőtós Hivatala irományszáar 1I EC3CI A 9 Az Országgyűlés Érkezett: 2015 NOV 13. Törvényalkotási bizottsága Összegző módosító javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt

Részletesebben

FELHÍVÁS. A kiemelt iparágakban működő mikro-, kis- és középvállalkozások technológiafejlesztési projektjeinek megvalósítására.

FELHÍVÁS. A kiemelt iparágakban működő mikro-, kis- és középvállalkozások technológiafejlesztési projektjeinek megvalósítására. FELHÍVÁS A kiemelt iparágakban működő mikro-, kis- és középvállalkozások technológiafejlesztési projektjeinek megvalósítására A felhívás címe: Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak

Részletesebben

A FŐGÁZ FÖLDGÁZELOSZTÁSI KFT.

A FŐGÁZ FÖLDGÁZELOSZTÁSI KFT. A FŐGÁZ FÖLDGÁZELOSZTÁSI KFT. FÖLDGÁZELOSZTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA TERVEZET! (egységes szerkezetben a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal 2237/2016. számú határozatában előírt módosításokkal)

Részletesebben

Elosztói szabályzat. Az elosztó hálózathoz való hozzáférés együttmőködési szabályai. 1. számú módosítás. Budapest, 2008. augusztus 15.

Elosztói szabályzat. Az elosztó hálózathoz való hozzáférés együttmőködési szabályai. 1. számú módosítás. Budapest, 2008. augusztus 15. Elosztói szabályzat Az elosztó hálózathoz való hozzáférés együttmőködési szabályai 1. számú módosítás Budapest, 2008. augusztus 15. Elıszó A MÁE, mint a magyar villamosenergia-elosztó vállalatok szövetsége,

Részletesebben

19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet. a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról

19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet. a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról 19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról A Kormány a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény 132. 1-13., 15., 17-35., 38-40.,

Részletesebben

Teljes ellátás alapú menetrendadási kötelezettség nélküli, közvilágítási célú villamos energia kereskedelmi szerződés

Teljes ellátás alapú menetrendadási kötelezettség nélküli, közvilágítási célú villamos energia kereskedelmi szerződés Teljes ellátás alapú menetrendadási kötelezettség nélküli, közvilágítási célú villamos energia kereskedelmi szerződés 1. Szerződő felek Egyrészről Dabas Város Önkormányzata mint villamos energia felhasználó,

Részletesebben

E.ON ENERGIAKERESKEDELMI KFT. FÖLDGÁZ-KERESKEDELMI ÜZLETSZABÁLYZATA JÓVÁHAGYÁSRA BENYÚJTVA: 2014. NOVEMBER 7. HATÁLYOS: 2015. MÁRCIUS 04.

E.ON ENERGIAKERESKEDELMI KFT. FÖLDGÁZ-KERESKEDELMI ÜZLETSZABÁLYZATA JÓVÁHAGYÁSRA BENYÚJTVA: 2014. NOVEMBER 7. HATÁLYOS: 2015. MÁRCIUS 04. E.ON Energiakereskedelmi Kft. Földgáz-kereskedelmi Üzletszabályzat E.ON ENERGIAKERESKEDELMI KFT. FÖLDGÁZ-KERESKEDELMI ÜZLETSZABÁLYZATA JÓVÁHAGYÁSRA BENYÚJTVA: 2014. NOVEMBER 7. HATÁLYOS: 2015. MÁRCIUS

Részletesebben

E.ON TISZÁNTÚLI ÁRAMSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG KÖZÜZEMI SZOLGÁLTATÓI ÜZLETSZABÁLYZAT

E.ON TISZÁNTÚLI ÁRAMSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG KÖZÜZEMI SZOLGÁLTATÓI ÜZLETSZABÁLYZAT 2006. szeptember 15. E.ON TISZÁNTÚLI ÁRAMSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG KÖZÜZEMI SZOLGÁLTATÓI ÜZLETSZABÁLYZAT Bekezdés TARTALOMJEGYZÉK Oldal 1.AZ ÜZLETSZABÁLYZAT TÁRGYA ÉS HATÁLYA...5

Részletesebben

V. Ügyfélszolgálat. V.1. Kereskedőváltás

V. Ügyfélszolgálat. V.1. Kereskedőváltás V. Ügyfélszolgálat V.1. Kereskedőváltás Milyen előnyt jelent a vállalkozók számára a villamosenergia-versenypiac ismerete és a kereskedőváltás ajánlása? Bár 2008. január 1-jétől az egyetemes szolgáltatásra

Részletesebben

Szakigazgatások rendszere

Szakigazgatások rendszere Szakigazgatások rendszere Humán igazgatás Gazdasági élet Igazgatása (MGJ) Közrend, közbiztonság védelme, rendészet (BJ) Környezet Védelme (MGJ+BJ) Gazdasági igazgatás - áttekintés Főbb gazdasági szakigazgatási

Részletesebben

Területi hatály. Tárgyi hatály

Területi hatály. Tárgyi hatály TARTALOM Területi hatály... 2 Tárgyi hatály... 2 Személyi hatály... 3 A fizető parkolóhelyek igénybevételének szabályai... 3 A fizető parkolók üzemeltetése... 3 Általános üzemeltetési idők... 4 Várakozási

Részletesebben

NEMZETI FEJLESZTÉS I MINISZTÉRIUM. FELLEGI TAMÁ S miniszter

NEMZETI FEJLESZTÉS I MINISZTÉRIUM. FELLEGI TAMÁ S miniszter ás Hivatal a NEMZETI FEJLESZTÉS I MINISZTÉRIUM a Qrnény'zám: A94/1 AA O Érkezett : 2011!b 16. DR. FELLEGI TAMÁ S miniszter Zárószavazás előtti módosító iavasla t Dr. Kövér László ú r az Országgy űlés Elnöke

Részletesebben

Üzletszabályzata. Egyetemes szolgáltatói működési engedély alapján végzett villamosenergia-értékesítés. (3. módosítással egybeszerkesztett szöveg)

Üzletszabályzata. Egyetemes szolgáltatói működési engedély alapján végzett villamosenergia-értékesítés. (3. módosítással egybeszerkesztett szöveg) Törölt: Zártkörűen Működő Részvénytársaság Egyetemes szolgáltatói működési engedély alapján végzett villamosenergia-értékesítés Üzletszabályzata (3. módosítással egybeszerkesztett szöveg) Törölt: 2 Hatályos:

Részletesebben

8/2012. (II. 21.) NEFMI rendelet. a foglalkozási rehabilitációs szakértıkrıl

8/2012. (II. 21.) NEFMI rendelet. a foglalkozási rehabilitációs szakértıkrıl 8/2012. (II. 21.) NEFMI rendelet a foglalkozási rehabilitációs szakértıkrıl hatályos: 2012.02.24 - A megváltozott munkaképességő személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi

Részletesebben

A Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: NFAtv.) a következ ő 3/A. -sal egészül ki :

A Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: NFAtv.) a következ ő 3/A. -sal egészül ki : cik~ztt :2015. évi... törvény v a földhasználati pályázatok átláthatóságának és ésszer űségének megteremtése érdekébe n a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény módosításáról A Nemzeti Földalapról

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Villamos energia beszerzés 2015. évre TÁRGYÚ RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS KÖZZÉTÉTELÉVEL INDULÓ TÁRGYALÁSOS KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSÁHOZ 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. AZ AJÁNLATI FELHÍVÁS KÖTELEZŐ

Részletesebben

E.ON ENERGIAKERESKEDELMI KFT. VILLAMOSENERGIA-KERESKEDELMI ÜZLETSZABÁLYZATA

E.ON ENERGIAKERESKEDELMI KFT. VILLAMOSENERGIA-KERESKEDELMI ÜZLETSZABÁLYZATA E.ON ENERGIAKERESKEDELMI KFT. VILLAMOSENERGIA-KERESKEDELMI ÜZLETSZABÁLYZATA JÓVÁHAGYÁSRA BENYÚJTVA: 2013. NOVEMBER 13. HATÁLYOS: 2014. JANUÁR 1. 1 TARTALOM I. A KERESKEDELMI ÜZLETSZABÁLYZAT TÁRGYA ÉS HATÁLYA,

Részletesebben

TUDNIVALÓK. Az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdésének bejelentése nyomtatvány-garnitúra kitöltéséhez

TUDNIVALÓK. Az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdésének bejelentése nyomtatvány-garnitúra kitöltéséhez TUDNIVALÓK Az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdésének bejelentése nyomtatvány-garnitúra kitöltéséhez A nyomtatvány-garnitúra 7 kötelezően kitöltendő oldalból, 1 tájékoztató oldalból, továbbá 3 opcionálisan

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Felügyelőség elsőfokú hatóságként való feladatellátása... 2

Tartalomjegyzék. Felügyelőség elsőfokú hatóságként való feladatellátása... 2 Tartalomjegyzék Felügyelőség elsőfokú hatóságként való feladatellátása... 2 I. Feladatkör... 3 II. Kérelem, panaszbejelentés... 7 III. Ügyintézés határideje:... 7 IV. Tájékoztatás az ügyfelet megillető

Részletesebben

MÁV-START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített cégnevén: MÁV-START Zrt.)

MÁV-START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített cégnevén: MÁV-START Zrt.) Pályázati Felhívás " Klíma berendezések javítása " tárgyú nyílt pályázathoz 1.Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail) MÁV-START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Részletesebben

4/2011. (I. 31.) NFM rendelet. a villamos energia egyetemes szolgáltatás árképzéséről. 1. A rendelet alkalmazási köre. 2. Értelmező rendelkezések

4/2011. (I. 31.) NFM rendelet. a villamos energia egyetemes szolgáltatás árképzéséről. 1. A rendelet alkalmazási köre. 2. Értelmező rendelkezések A jogszabály mai napon hatályos állapota 4/2011. (I. 31.) NFM rendelet a villamos energia egyetemes szolgáltatás árképzéséről A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény 170. (2) bekezdés 1.

Részletesebben

ÜZLETSZABÁLYZATA. HATÁLYBALÉPÉS IDŐPONTJA: 2014. december 1.

ÜZLETSZABÁLYZATA. HATÁLYBALÉPÉS IDŐPONTJA: 2014. december 1. BUDAPESTI TÁVHŐSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG A HATÁLYBALÉPÉS IDŐPONTJA: 2014. december 1. BUDAPEST, 2014. október 7. 1 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 FÜGGELÉKEK JEGYZÉKE... 3 1.

Részletesebben

T/3860/918. Az Országgyűlés

T/3860/918. Az Országgyűlés T/3860/918. Az Országgyűlés Költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottságának Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának Foglalkoztatási

Részletesebben

FELHÍVÁS. A mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatására. A felhívás címe:

FELHÍVÁS. A mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatására. A felhívás címe: FELHÍVÁS A mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatására A felhívás címe: Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása A felhívás kódszáma:

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 15-i rendkívüli ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 15-i rendkívüli ülésére 6. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 15-i rendkívüli ülésére Tárgy: Közbeszerzési eljárás indítása Szakmai szolgáltatások

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/40. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2015.04.08. Iktatószám: 5101/2015 CPV Kód: 09123000-7

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/40. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2015.04.08. Iktatószám: 5101/2015 CPV Kód: 09123000-7 Földgáz energia beszerzése Makón a helyben központosított beszerzési rendszer hatálya alá tartozó intézmények és szervezetek részére a 2015-2016. gázévre - ajánlati felhívás Közbeszerzési Értesítő száma:

Részletesebben

25515/2015/START PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Elektronikai alkatrészek, érzékelők és mérőváltók beszerzése... tárgyú beszerzéshez

25515/2015/START PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Elektronikai alkatrészek, érzékelők és mérőváltók beszerzése... tárgyú beszerzéshez 25515/2015/START PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Elektronikai alkatrészek, érzékelők és mérőváltók beszerzése... tárgyú beszerzéshez Budapest, 2015. - 1 - Tartalomjegyzék P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S... 3-2

Részletesebben

Mérték Induló 1 Normál 2. K&H üzleti feltételű lakáshitel 0,99% 3,60% Havi törlesztő részletekben

Mérték Induló 1 Normál 2. K&H üzleti feltételű lakáshitel 0,99% 3,60% Havi törlesztő részletekben K&H Bank Zrt. 1051 Budapest, Vigadó tér 1. Telefon: (06 1) 328 9000, (06 30) 761 9000 Fax: (06 1) 328 9696 www.kh.hu bank@kh.hu hirdetmény A japán jen alapú K&H üzleti feltételű lakáshitelek kondícióiról

Részletesebben

A MEKH energetikai auditálással kapcsolatos feladatai és a szabályozás alkalmazásának gyakorlata

A MEKH energetikai auditálással kapcsolatos feladatai és a szabályozás alkalmazásának gyakorlata A MEKH energetikai auditálással kapcsolatos feladatai és a szabályozás alkalmazásának gyakorlata Tóth Tamás Főosztályvezető Kapros Zoltán szakértő Budapest, 2016. május 3. A jogalkotó céljai 2012/27/EU

Részletesebben

M.9. számú melléklet. Az egyetemes szolgáltatásra vonatkozó igénybejelentők tartalma

M.9. számú melléklet. Az egyetemes szolgáltatásra vonatkozó igénybejelentők tartalma Egyetemes Szolgáltatói Üzletszabályzat M.9. számú melléklete M.9. számú melléklet Az egyetemes szolgáltatásra vonatkozó igénybejelentők tartalma Egyetemes Szolgáltatói Üzletszabályzat M.9. számú melléklete

Részletesebben

Tisztelt Elnök Úr! törvény módosításáról szóló, T/9802. számú

Tisztelt Elnök Úr! törvény módosításáról szóló, T/9802. számú Az Országgyűlé s Törvényalkotási bizottsága Országgy űlés Hivatal a Irományszám : T %80

Részletesebben

Az ALTEO Energiakereskedő Zrt.

Az ALTEO Energiakereskedő Zrt. Földgáz-kereskedelmi Üzletszabályzat 1 Az FÖLDGÁZKERESKEDELMI ÜZLETSZABÁLYZATA 2016. május 17. 2 Földgáz-kereskedelmi Üzletszabályzat TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RÉSZ... 8 I.1. Az üzletszabályzat hatálya

Részletesebben

VPP ERŐMŰ ÜZEMELTETŐ ÉS KERESKEDELMI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

VPP ERŐMŰ ÜZEMELTETŐ ÉS KERESKEDELMI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG A VPP ERŐMŰ ÜZEMELTETŐ ÉS KERESKEDELMI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Villamosenergia-kereskedelmi Üzletszabályzata 2013. október 30. 1 / 68 oldal TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 5 AZ

Részletesebben

M.1. számú melléklet. Az EDF DÉMÁSZ Zrt. által egyetemes szolgáltatás keretében értékesített villamos energia ára

M.1. számú melléklet. Az EDF DÉMÁSZ Zrt. által egyetemes szolgáltatás keretében értékesített villamos energia ára Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat M.1. számú melléklet M.1. számú melléklet Az által egyetemes szolgáltatás keretében értékesített villamos energia ára Törölt: 5. január 1-jétől Egyetemes

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 03-án tartandó rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 03-án tartandó rendkívüli ülésére ELŐTERJESZTÉS Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 03-án tartandó rendkívüli ülésére Az előterjesztés tárgya: Melléklet: A napirend előterjesztője: Az előterjesztést készítője:

Részletesebben

E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG VILLAMOS ENERGIA EGYETEMES SZOLGÁLTATÓI ÜZLETSZABÁLYZAT

E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG VILLAMOS ENERGIA EGYETEMES SZOLGÁLTATÓI ÜZLETSZABÁLYZAT 2012. szeptember 1. E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG VILLAMOS ENERGIA EGYETEMES SZOLGÁLTATÓI ÜZLETSZABÁLYZAT MELLÉKLETEK FÜGGELÉKEK Tartalomjegyzék 1. számú melléklet...3 Villamosenergia

Részletesebben

Tájékoztató. egész életre szóló befektetési életbiztosításokra, illetve a kockázati biztosításokra

Tájékoztató. egész életre szóló befektetési életbiztosításokra, illetve a kockázati biztosításokra Tájékoztató a kifizető (munkáltató) által magánszemély biztosítottra kötött egész életre szóló befektetési életbiztosításokra, illetve a kockázati biztosításokra vonatkozó, 2014-ben hatályos adózási, költség-elszámolási

Részletesebben

A magyar villamosenergia-rendszer. Kereskedelmi Szabályzata. 2. számú módosítás. Érvényes: 2010. július 1-jétől 2010.

A magyar villamosenergia-rendszer. Kereskedelmi Szabályzata. 2. számú módosítás. Érvényes: 2010. július 1-jétől 2010. A magyar villamosenergia-rendszer Kereskedelmi Szabályzata 2. számú módosítás Érvényes: 2010. július 1-jétől 2010. december 31-ig 1 I. A KERESKEDELMI SZABÁLYZAT TÁRGYA, FOGALMI MEGHATÁROZÁSOK... 7 I./1.

Részletesebben

T/5114/11. szám. Az Országgyűlés. Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának. vitájához

T/5114/11. szám. Az Országgyűlés. Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának. vitájához ORSZÁGGY Ű LÉS HIVATALA T/5114/11. szám Érkezett : 2011 DEC 15. Az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottságának Fogyasztóvédelmi bizottságának Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának

Részletesebben

HUNGAROCONTROL ZRT. 1185 BUDAPEST, IGLÓ U. 33-35.

HUNGAROCONTROL ZRT. 1185 BUDAPEST, IGLÓ U. 33-35. HUNGAROCONTROL ZRT. 1185 BUDAPEST, IGLÓ U. 33-35. DOKUMENTÁCIÓ 1K MÉRETŰ LCD MONITOROK BESZERZÉSE tárgyú, nyílt, uniós értékhatárt meghaladó, közbeszerzési eljáráshoz 2015. JÚNIUS 19. 1 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

A rendelet alkalmazási köre

A rendelet alkalmazási köre 44/2008. (XII. 31.) KHEM rendelet a villamosenergia-piaci egyetemes szolgáltatás árképzéséről, valamint az egyetemes szolgáltatás keretében nyújtandó termékcsomagokról A villamos energiáról szóló 2007.

Részletesebben

1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról 2016.01.11 2017.12.31 139 1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról

1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról 2016.01.11 2017.12.31 139 1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról 1 / 202 2016.03.29. 10:55 1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról 2016.01.11 2017.12.31 139 1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról Az adóbevételek biztosítása érdekében, az állampolgárok

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 2009.

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 2009. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 2009. 1. ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK 1.1. ÁSZF : a Szolgáltató által végzett reklám értékesítésre, és a reklámoknak a Szolgáltató gondozásában megjelenő kiadványokban történő

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére 21. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére Tárgy: Közbeszerzési eljárás indítása Dombóvár, Arany János tér

Részletesebben

12. számú melléklet. Versenypiaci határozatlan időre szóló mintaszerződés egyetemes szolgáltatásra jogosult nem lakossági ügyfelek számára

12. számú melléklet. Versenypiaci határozatlan időre szóló mintaszerződés egyetemes szolgáltatásra jogosult nem lakossági ügyfelek számára Villamos Energia Kereskedelmi Üzletszabályzat M.12. számú melléklet 12. számú melléklet Versenypiaci határozatlan időre szóló mintaszerződés egyetemes szolgáltatásra jogosult nem lakossági ügyfelek számára

Részletesebben

Számviteli törvény változásai

Számviteli törvény változásai Számviteli törvény változásai 2012. évi CXLVI. törvény MK 136. a munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról 2012. évi CXLVII. törvény MK 136

Részletesebben

1. sz. melléklet A HSE HUNGARY KFT. ÁLTAL 2009. DECEMBER 9-ÉN A TARTANDÓ VILLAMOSENERGIA-ÉRTÉKESÍTÉSI ÁRVERÉS SZABÁLYZATA 1 / 14

1. sz. melléklet A HSE HUNGARY KFT. ÁLTAL 2009. DECEMBER 9-ÉN A TARTANDÓ VILLAMOSENERGIA-ÉRTÉKESÍTÉSI ÁRVERÉS SZABÁLYZATA 1 / 14 1. sz. melléklet A HSE HUNGARY KFT. ÁLTAL 2009. DECEMBER 9-ÉN A TARTANDÓ VILLAMOSENERGIA-ÉRTÉKESÍTÉSI ÁRVERÉS SZABÁLYZATA 1 / 14 Tartalomjegyzék 1 VILLAMOSENERGIA-ÉRTÉKESÍTÉSI ÁRVERÉS SZABÁLYZATA... 3

Részletesebben

382/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet Hatályos: 2011.09.15 -

382/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet Hatályos: 2011.09.15 - A A 382/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet Hatályos: 2011.09.15-382/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet a villamosenergia-ipari építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokról A Kormány a villamos energiáról szóló

Részletesebben

K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 27-én megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 27-én megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 27-én megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 217/2011. (10.27.)Öh.

Részletesebben

Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzata

Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzata Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzata 2 Tolna Város Önkormányzata 13/2007. (IV.27.) Önkormányzati rendelete Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

A lakáscélú állami támogatások, a K&H állami kiegészítő kamattámogatásos hitel új lakásra, és a

A lakáscélú állami támogatások, a K&H állami kiegészítő kamattámogatásos hitel új lakásra, és a K&H Bank Zrt. 1051 Budapest, Vigadó tér 1. Telefon: (06 1) 328 9000, (06 30) 761 9000 Fax: (06 1) 328 9696 www.kh.hu bank@kh.hu hirdetmény lakásra, és a megelőlegező kölcsön kondícióiról a 2003. december

Részletesebben

2011. évi LXXXV. törvény a környezetvédelmi termékdíjról

2011. évi LXXXV. törvény a környezetvédelmi termékdíjról 2011. évi LXXXV. törvény a környezetvédelmi termékdíjról Hatályos: 2011.11.30 - Az Országgyőlés, hogy hozzájáruljon a környezetszennyezés megelızéséhez, illetve csökkentéséhez, a természeti erıforrásokkal

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 48/2012. (XI.30.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 48/2012. (XI.30.) önkormányzati rendelete Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 48/2012. (XI.30.) önkormányzati rendelete Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata vagyonáról és a vagyonelemek feletti

Részletesebben

70/2012. (VII. 16.) VM rendelet

70/2012. (VII. 16.) VM rendelet 70/2012. (VII. 16.) VM rendelet a szőlőfeldolgozás és a borkészítés során keletkező melléktermékek kivonásáról és támogatással történő lepárlásáról [Figyelem! Az itt elérhető módosításokkal egységes szerkezetbe

Részletesebben

25087/2015/START. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Öltőzői berendezések (szekrény és pad) beszerzése a MÁV-START Zrt. részére tárgyban

25087/2015/START. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Öltőzői berendezések (szekrény és pad) beszerzése a MÁV-START Zrt. részére tárgyban 25087/2015/START PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Öltőzői berendezések (szekrény és pad) beszerzése a MÁV-START Zrt. részére tárgyban Budapest, 2015. június 17. - 1- Tartalomjegyzék P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V

Részletesebben

Tagállamok - Árubeszerzésre irányuló szerződés - Ajánlati felhívás - Tárgyalásos eljárás

Tagállamok - Árubeszerzésre irányuló szerződés - Ajánlati felhívás - Tárgyalásos eljárás 1/12 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:370208-2011:text:hu:html HU-Sopron: Vasúti mozdonyok és villamos-motorkocsik, gördülőállomány és ezek alkatrészei 2011/S 228-370208

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK FORINTBAN NYILVÁNTARTOTT PÉNZFORGALMI SZÁMLÁK ÉS LEKÖTÖTT BETÉT SZÁMLÁK VEZETÉSÉHEZ A Somogy Takarék Szövetkezet (székhelye: 7500 Nagyatád, Kossuth Lajos utca 16., cégjegyzékszáma:

Részletesebben

Pályázati felhívás: Támogatás mértéke: kollektív beruházás esetén maximum 200 millió Ft Rendelkezésre álló forrás: 5,95 milliárd Ft

Pályázati felhívás: Támogatás mértéke: kollektív beruházás esetén maximum 200 millió Ft Rendelkezésre álló forrás: 5,95 milliárd Ft Pályázati felhívás: Támogatási intenzitás: Támogatás mértéke: VP24.1.1.116 Állattartó telepek korszerűsítése A középmagyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%a, a nem középmagyarországi

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek Általános szerződési feltételek A Polgári Törvénykönyv 387. -a szerint a Közüzemi Szerződés alapján a szolgáltató köteles meghatározott időponttól a felhasználó számára folyamatosan és biztonságosan a

Részletesebben

Budakalász Gimnázium Budatétényi Tagintézményének Házirendje

Budakalász Gimnázium Budatétényi Tagintézményének Házirendje Budakalász Gimnázium Budatétényi Tagintézményének Házirendje 1./ Az intézmény tevékenysége A Budakalász Gimnázium esti és levelező tagozatú gimnáziumi oktatást biztosít elsődlegesen nagykorú fatal felnőttek

Részletesebben

Megfelelési Jelentés. E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. 2014. évi működéséről

Megfelelési Jelentés. E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. 2014. évi működéséről Megfelelési Jelentés az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. 2014. évi működéséről Budapest, 2015. február 27. 1 Az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zártkörűen Működő Részvénytársaság (7626 Pécs, Búza tér

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Csapok, szelepek, csőszerelvények és hasonló elemek 2015/S 207-376485. Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban

Magyarország-Budapest: Csapok, szelepek, csőszerelvények és hasonló elemek 2015/S 207-376485. Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban 1/15 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:376485-2015:text:hu:html Magyarország-Budapest: Csapok, szelepek, csőszerelvények és hasonló elemek 2015/S 207-376485 Ajánlati/részvételi

Részletesebben

Combino villamosok homokszóró felújításához alkatrészek beszerzése

Combino villamosok homokszóró felújításához alkatrészek beszerzése Combino villamosok homokszóró felújításához alkatrészek beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2014. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 211. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 211. szám MAGYAR KÖZLÖNY 211. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2015. december 30., szerda Tartalomjegyzék 492/2015. (XII. 30.) Korm. rendelet A minősített beszerzések Országgyűlés általi mentesítésének kezdeményezésére

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 178. MELLÉKLET: 3 db TÁRGY: Tulajdonosi felhatalmazás a Szekszárdi Víz-és Csatornamő Kft. ügyvezetıje részére szerzıdések megkötéséhez E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI

Részletesebben

Az alapbiztosítás különös feltételeiben meghatározott biztosítási eseményeken kívül biztosítási eseménynek minősülnek az alábbiak:

Az alapbiztosítás különös feltételeiben meghatározott biztosítási eseményeken kívül biztosítási eseménynek minősülnek az alábbiak: 1/5 Nyugdíjbiztosítási feltételkiegészítés (NYB90/2015) a Megoldás (G90) rendszeres díjas, befektetési egységekhez kötött, élethosszig tartó életbiztosításhoz Generali Biztosító Zrt. Levelezési cím: 7602

Részletesebben

Egyes adótörvényi előírások módosítása a 2013. évi XXXVII. törvény alapján

Egyes adótörvényi előírások módosítása a 2013. évi XXXVII. törvény alapján Egyes adótörvényi előírások módosítása a 2013. évi XXXVII. törvény alapján I. Az illetéktől szóló 1990. évi XCIII. törvény módosítása 1. Mentes az öröklési, ajándékozási illeték alól [Itv. 16. -a (1) bekezdésének

Részletesebben

Részvételi felhívás a 228/2004. (VII. 30.) Korm.rendelet 74/E. -a alapján lebonyolítandó meghívásos eljárásban

Részvételi felhívás a 228/2004. (VII. 30.) Korm.rendelet 74/E. -a alapján lebonyolítandó meghívásos eljárásban Szám: 30310/1574/2016. ált. Részvételi felhívás a 228/2004. (VII. 30.) Korm.rendelet 74/E. -a alapján lebonyolítandó meghívásos eljárásban 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail

Részletesebben

2012 évközi változások II. Az adózás rendje (Art) módosításai

2012 évközi változások II. Az adózás rendje (Art) módosításai 2012 évközi változások II. Az adózás rendje (Art) módosításai Az Art. 2012. évi módosításait 2012. februárjában juttattuk el tagjainkhoz két részletben, mintegy 40 oldal terjedelemben. Az összeállítást

Részletesebben

Z L N Y HIVATALOS LAPJA TARTALOMJEGYZÉK OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK RENDELETEI K 2006. ÉVI 5. SZÁM ÁPRILIS

Z L N Y HIVATALOS LAPJA TARTALOMJEGYZÉK OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK RENDELETEI K 2006. ÉVI 5. SZÁM ÁPRILIS 2006. ÉVI 5. SZÁM ÁPRILIS OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA TARTALOMJEGYZÉK OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK RENDELETEI K Ö Z L Ö N Y 9/2006. (V. 10.) Ör. rendelet Oroszlány Város Önkormányzata

Részletesebben

Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság

Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ Módosításokkal egységes szerkezetben Mezőgazdasági vontató és erdészeti szárzúzó beszerzése a KEOP-312/2F/09-11-2013-0017 azonosítószámú projekt

Részletesebben

Országgyűlés Hivatal a Irományszám : 11 4 O.CeIc 1 ).1 Érkezett:

Országgyűlés Hivatal a Irományszám : 11 4 O.CeIc 1 ).1 Érkezett: Az Országgyűlés Igazságügyi bizottsága Országgyűlés Hivatal a Irományszám : 11 4 O.CeIc 1 ).1 Érkezett: 2016 MÁJ 2 L Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat Kövér László úr, az Országgy űlés

Részletesebben

kollektív beruházás esetén maximum 30 millió Ft 2/A 2,07 milliárd Ft 2/B 0,71 milliárd Ft 5/B 1,19 milliárd Ft 400 db

kollektív beruházás esetén maximum 30 millió Ft 2/A 2,07 milliárd Ft 2/B 0,71 milliárd Ft 5/B 1,19 milliárd Ft 400 db Pályázati felhívás: Támogatási intenzitás: Támogatás mértéke: Rendelkezésre álló forrás: Támogatott projektek száma: Területi korlátozás: Juh- és kecsketartó telepek korszerűsítése - VP2-4.1.1.4-16 A közép-magyarországi

Részletesebben

A Rendeletet a Bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatásokra vonatkozóan 2013. december 31-ig lehet alkalmazni.

A Rendeletet a Bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatásokra vonatkozóan 2013. december 31-ig lehet alkalmazni. Útmutató a saját munkavállalók részére szervezett képzés költségeinek a szakképzési hozzájárulás terhére történő elszámolásáról szóló 15/2009. (VII. 24.) SZMM rendelet alkalmazásáról A Rendelet a kihirdetését

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 24-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatának felülvizsgálata Előadó: Ottó Péter polgármester

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Hőcserélő egység, légkondicionáló, hűtő- és szűrőberendezés 2014/S 057-096119. Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban

Magyarország-Budapest: Hőcserélő egység, légkondicionáló, hűtő- és szűrőberendezés 2014/S 057-096119. Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban 1/10 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:96119-2014:text:hu:html Magyarország-Budapest: Hőcserélő egység, légkondicionáló, hűtő- és szűrőberendezés 2014/S 057-096119

Részletesebben

Magyar Tudományos Akadémia Létesítménygazdálkodási Központ (MTA LGK) 1112 Budapest, Budaörsi út 45.

Magyar Tudományos Akadémia Létesítménygazdálkodási Központ (MTA LGK) 1112 Budapest, Budaörsi út 45. Magyar Tudományos Akadémia Létesítménygazdálkodási Központ (MTA LGK) 1112 Budapest, Budaörsi út 45. Kapcsolattartó személy neve: Faragó Csaba telefonszáma: 06-1/411-6568 telefaxszáma: 06-1/411-6268 e-mail

Részletesebben

ÁSZF 5.1 pontja az alábbiak szerint módosul:

ÁSZF 5.1 pontja az alábbiak szerint módosul: A Colonial Computer Bt. Általános Szerződési Feltételeinek (a továbbiakban ÁSZF ) 2015. szeptember 1. napjától hatályba lépő módosításait az alábbiakban részletezi: ÁSZF 5.1 pontja az alábbiak szerint

Részletesebben

5/1993. (XII. 26.) MüM rendelet AZ EGÉSZSÉGET NEM VESZÉLYEZTETİ ÉS BIZTONSÁGOS MUNKAVÉGZÉS KÖVETELMÉNYEI. [Az Mvt. 21.

5/1993. (XII. 26.) MüM rendelet AZ EGÉSZSÉGET NEM VESZÉLYEZTETİ ÉS BIZTONSÁGOS MUNKAVÉGZÉS KÖVETELMÉNYEI. [Az Mvt. 21. a munkavédelemrıl szóló 1993. évi XCIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról A munkavédelemrıl szóló 1993. évi XCIII. törvényben (a továbbiakban: Mvt.) kapott felhatalmazás alapján - az érintett

Részletesebben

A DMGO Kft elektronikus vásárlásra vonatkozó általános szerződési feltételei (ÁSZF)

A DMGO Kft elektronikus vásárlásra vonatkozó általános szerződési feltételei (ÁSZF) A DMGO Kft elektronikus vásárlásra vonatkozó általános szerződési feltételei (ÁSZF) A DMGO Kft. webáruházán keresztül történő vásárlással kapcsolatos főbb információk A DMGO Korlátolt Felelősségű Társaságtól

Részletesebben

MAGYAR TELEKOM NYRT. FÖLDGÁZ-KERESKEDELMI ÜZLETSZABÁLYZAT. 2015. december 7.

MAGYAR TELEKOM NYRT. FÖLDGÁZ-KERESKEDELMI ÜZLETSZABÁLYZAT. 2015. december 7. 2015. december 7. TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 1. AZ ÜZLETSZABÁLYZAT HATÁLYA ÉS ÉRVÉNYESSÉGI KÖRE, FOGALOM MEGHATÁROZÁSOK, AZ ENGEDÉLYESRE VONATKOZÓ ADATOK... 6 1.1 Az Üzletszabályzat hatálya és

Részletesebben

T/17535. számú TÖRVÉNYJAVASLAT. az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény módosításáról

T/17535. számú TÖRVÉNYJAVASLAT. az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény módosításáról MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/17535. számú TÖRVÉNYJAVASLAT az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény módosításáról Előadó: Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter Budapest,

Részletesebben

220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja és hatálya

220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja és hatálya A jogszabály 2010. április 2. napon hatályos állapota 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet a felszíni vizek minısége védelmének szabályairól A Kormány a környezet védelmének általános szabályairól szóló

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 53. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 53. szám MAGYAR KÖZLÖNY 53. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2016. április 15., péntek Tartalomjegyzék 2016. évi XXIII. törvény A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzésre vonatkozó egyes törvények

Részletesebben

3ÁÁSJAI- Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr!

3ÁÁSJAI- Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr! 3ÁÁSJAI- Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Egységes javaslat Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.)

Részletesebben

Az önkormányzati intézmények részére integrált szélessávú távközlési szolgáltatás biztosítása

Az önkormányzati intézmények részére integrált szélessávú távközlési szolgáltatás biztosítása AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Az önkormányzati intézmények részére integrált szélessávú távközlési szolgáltatás biztosítása 2010. november 1 TARTALOMJEGYZÉK I. ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATTEVİKNEK 1. A dokumentációban

Részletesebben

Elektronikus számla akció ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport Az akció részvételi- és játékszabályzata

Elektronikus számla akció ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport Az akció részvételi- és játékszabályzata Elektronikus számla akció ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport Az akció részvételi- és játékszabályzata 1. Az akció elnevezése 1.1. Váltson E-számlára! Az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport elektronikus számla akciója.

Részletesebben

36/2002. (XII. 19.) GKM rendelet. a villamosenergia-rendszer irányításával, működésével és használatával összefüggő egyes adatszolgáltatásokról

36/2002. (XII. 19.) GKM rendelet. a villamosenergia-rendszer irányításával, működésével és használatával összefüggő egyes adatszolgáltatásokról 36/2002. (XII. 19.) GKM rendelet a villamosenergia-rendszer irányításával, működésével és használatával összefüggő egyes adatszolgáltatásokról A villamos energiáról szóló 2001. évi CX. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Jogszabály- és szabványváltozások: 2015. december

Jogszabály- és szabványváltozások: 2015. december Jogszabály- és szabványváltozások: 2015. december JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK, Figyelemfelhívások A jogszabályváltozások közül az alábbiak emelhetők ki: 2015. évi CLXXXVI. törvény a közigazgatási bürokráciacsökkentéssel

Részletesebben

ENERGETIKAI AUDITÁLÁS GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK

ENERGETIKAI AUDITÁLÁS GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK ENERGETIKAI AUDITÁLÁS GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK Utoljára frissítve: 2016.04.15. Tisztelt Érdeklődő! Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az alábbiakban megjelent információk kizárólag tájékoztató jellegűek.

Részletesebben