Az es forradalom és szabadságharc

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az 1848 49-es forradalom és szabadságharc"

Átírás

1 A település közéleti lapja XXI. (XXXVI.) évfolyam 3. szám Alapítva 1927-ben március Tisztelet a bátraknak! Az es forradalom és szabadságharc járási megemlékezése Március 15-én délelőtt az Ormándlaky Péter által vezényelt Devecseri Ifjúsági Fúvószenekar magyar történelmi indulóinak pattogó hangjaira gyülekezett az emlékező közösség a Művelődési Ház nagytermébe. A Himnusz közös eléneklése után Vincze Barbara köszöntötte az egybegyűlteket, köztük dr. Kovács Zoltán kormánymegbízottat, a Veszprém Megyei Kormányhivatal vezetőjét, Ékes József országgyűlési képviselőt, Bereczky Nórát, a Devecseri Járási Hivatal vezetőjét, Toldi Tamást, Devecser polgármesterét, Devecser Város Képviselőtestületének megjelent tagjait, intézményeinek vezetőit és a járás polgármestereit, jegyzőit, majd felkérte dr. Kovács Zoltánt Exkluzív interjú Dr. Kovács Zoltán kormánymegbízottal A Devecseri Járási Hivatal működésének elmúlt egy évi tapasztalatairól, a közigazgatási reform folyamatáról és a város újjáépítéséről kérdeztük Dr. Kovács Zoltánt, a Veszprém Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottját. (Folytatás a 3. oldalon.) ünnepi beszédének megtartására. Egyik legigazabb, legőszintébb ünnepünk március 15, amely azzal a hittel kezdődött, hogy Magyarország megáll a lábán. Ér annyit, mint a többi nemzet és ez okból, ez a nap tükrözi legjobban magyarságunk lényegét, a hazaszeretetet. kezdte ünnepi beszédét dr. Kovács Zoltán. Ezek az értékek tartották meg nemzetünket 1100 éven át Európa közepén. (Folytatás a 2. oldalon.) Az önkormányzat köszöntötte a hölgyeket Városi Nőnap Városunk hölgyeit köszöntötte a Művelődési Házban a Devecseri Önkormányzat. Jelképes ajándékkal, dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott ünnepi beszédével, Balázs Fecó nosztalgia műsorával kedveskedtek Nőnapra, záróakkordként süteménnyel, teával és borral vendégelték meg a rendezvény résztvevőit. Az ünneplésre érkező hölgyeket Kovács László alpolgármester, Lenner András önkormányzati képviselő, Ács Attila, a Városüzemeltetési Kft. ügyvezető igazgatója valamint a Startmunka program vezetője, Berecz József fogadta egy szál virággal, köszöntve őket Nőnap alkalmából. A virágokat a Devecseri Városi Könyvtár és Művelődési Ház dolgozói, a helyi Óvoda és Iskola, valamint a Biztos Kezdet Gyerekház szorgos kezei készítették e jeles alkalomra, az Önkormányzat ünnepi gondolatát ráhelyezve: Legyen 365 Nőnap egy évben. A szinte zsúfolásig megtelt színházteremben egybegyűlt lányokat, hölgyeket, asszonyokat, feleségeket, édesanyákat és nagymamákat Lenner András önkormányzati képviselő köszöntötte Nőnap alkalmából. (Folytatás az 5. oldalon.)

2 2. oldal (Folytatás az 1. oldalról.) Napjainkban, amikor kifejezésre juttatjuk nemzeti önazonosságunkat, ez iránti elkötelezettségünket, ma is a hazánk szabadságáért küzdünk. Tisztelet azoknak a bátraknak, akik minden korban szembeszálltak az idegen érdekekkel, akik az eltiport szabadságharcaink után mindig talpra állították hazánkat. E napon megemlékezünk azokról, akik mertek hazában, nemzetben gondolkodni, akik a legféltettebb kincsüket, az életüket adták a nemzet szabadságáért. Az ő emlékezetükre tűzzük ki az erő, a remény és a hűség színeit szívünk alá. Az ő útmutatásuk alapján tettünk sokat az elmúlt években hazánk talpra állításáért. Sokat, de még nem eleget. Folytatni kell az elkezdett munkát és ebben a nemzetépítő munkában van szükség a jövőben mindannyiunk közös akaratára. Bár egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen. Petőfi szavait idézve: Bárkié is a dicsősség, a hazáé a haszon. Éljen a magyar szabadság! Éljen a magyar Haza! zárta ünnepi beszédét dr. Kovács Zoltán. A hagyományokhoz hűen, az idén is a Gárdonyi Géza Általános és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói készültek ünnepi műsorral. A 7. a és 5. c osztályos tanulók 48 Újra / Forradalmi álomkép című, szívet, lelket melengető műsorukkal idézték fel a forradalmi napokat, a szabadságharcos hősök emlékét. A színvonalas előadást, amely megérdemelt nagy tapsot kapott a jelenlévőktől, szerkesztette és színpadra állította Bajók Józsefné tanárnő. Az előadás után az elmúlt évek hagyománya szerint, az emlékező közösség a régi temetőbe Az es forradalom és szabadságharc vonult, ahol a tisztelet virágait helyezték el a három ismert 48- as, Kerkápoly Tivadar, Erhardt János és a tavaly fellelt Nagy János honvéd sírjára. A Veszprém Megyei Kormányhivatal koszorúját dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott és Ékes József térségi országgyűlési képviselő helyezte el. A Devecseri Járás nevében Bereczky Nóra járási hivatalvezető és Bali Tibor hivatalvezetőhelyettes koszorúzott. Devecser Város Önkormányzatának koszorúját Toldi Tamás polgármester és Kovács László alpolgármester helyezte el. A Meggyeserdő Honvéd Nyugdíjas Klub nevében Puskás Tibor és Horváthné Zsuzsa helyezte el az emlékezés koszorúját. A devecseri Fidesz csoport nevében Marton Sándorné és Mayer Gábor helyezett koszorút a sírokra. Az Őszi Fény Nyugdíjas Klub nevében Kurdi István, Szabó Kálmánné, Jungvirth Tiborné, Vargáné Tomor Mária, Ivány Gyuláné és Mejzer Zoltán koszorúzott. A koszorúzás, az ünnepi megemlékezés végeztével a résztvevők ajkán felcsendült a Kossuth nóta. B.Zs.

3 (Folytatás az 1. oldalról.) Tisztelt Kormánymegbízott úr! Milyen célt szolgál a járási rendszer újraindítása Magyarországon? A gazdasági válság ráirányította a figyelmet arra, hogy a közigazgatás szervei gyakran költségesen és rossz hatásfokkal működtek, aminek megváltoztatása közös érdekünk. A közigazgatási reformmal az állam célja az volt, hogy hatékonyabb, koordináltabb, takarékosabb és legfőképp ügyfélközpontú közigazgatás jöjjön létre. A közigazgatás átalakítását a második Orbán-kormány a minisztériumok számának csökkentésével és átszervezésével kezdte meg, majd 2011-ben létrejöttek a kormányhivatalok, január elsejével pedig 30 év után újra elindult a járási rendszer Magyarországon, sajnos Devecserben erre egy évtizeddel többet kellett várni. Azzal a céllal hoztuk létre a járási hivatalokat, hogy Veszprém megye tíz járásában gyorsabbá és hatékonyabbá váljon az ügyintézés, az állampolgárok számára valóban járásnyi közelségbe kerüljön az állam. A kormányablakok kiépítésével az egyablakos ügyintézéssel válik teljessé a rendszer. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a mindennapi életet teszi egyszerűbbé a közigazgatás átalakítása: kevesebb időt kell a hivatalban tölteni, emellett a kitöltendő papírok száma is csökken. Hogyan zajlott le a járási rendszer kiépítése megyénkben? Veszprém megye esetében teljes konszenzus volt az országgyűlési képviselők között abban, hogy milyen legyen az új járási rendszer. Figyelembe vettük a 30 km-en belüli elérhetőséget, a területi határokat, a leendő körjegyzőségeket illetve a települések érdekeit, igényeit. Tíz járás alakult az itt található 216 települést összefogva. A kormányhivatal és az önkormányzatok megállapodásban rögzítették a járási hivatalhoz kerülő köztisztviselők létszámát és az ingyenesen használatba vett ingatlan és ingó eszközöket; az önkormányzati képviselőtestület jóváhagyását követően. Devecser esetében példás együttműködésről beszélhetünk, sok segítséget kaptunk az önkormányzattól az elhelyezést illetően, amit ezúton is köszönök. Mit kell tudnunk a devecseri járással kapcsolatban? Történeti ismereteink szerint a járások a 13. században jöttek létre Magyarországon. Területük akkora volt, amit lóháton egy nap alatt be lehetett járni március 16-ától 8 járás volt Veszprém megye területén, 1983-ig a járási rendszer megszűnéséit azonban több járást összevontak, köztük a devecserit is ben a devecseri járás székelyét áthelyezték Ajkára. Devecser így negyvenkét év után vált ismét járási központtá, melylyel lehetőséget kapott a térség. A devecseri járás 28 települést foglal magában, a járási székhely Devecser. A járás öt településén Csöglén, Nagyalásonyban, Noszlopon, Somlóvásárhelyen és Tüskeváron települési ügysegédek segítik helyben az állampolgárok ügyintézését. Az ügysegédek a közös önkormányzati hivatalok, illetve a hivatalok kirendeltségeinek épületeiben tartják az ügyfélfogadást, így az ügyfeleknek nem kell beutazniuk a székhely településre, hanem megszokott környezetben intézhetik ügyeiket. A járási rendszer kialakításával különválasztottuk az önkormányzati és államigazgatási feladat- és hatásköröket. A Devecseri Járási Hivatal immár három szakigazgatási szervvel működik: Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatallal, Gyámhivatallal és július óta Munkaügyi Kirendeltséggel. A járási hivatalt elsősorban szociális jellegű ügyekkel, valamint egyes környezetvédelmi ügyekben, okmányirodai ügyintézés, gyámügyek vonatkozásában kereshetik fel az ügyfelek. A járási hivatal dolgozói továbbra is segítséget nyújtanak egyes ügyekben az ügyfeleknek az egészségbiztosítási pénztár hatásköréhez tartozó ügyekben pl. az útiköltség papírok átvétele és továbbítása, egyszeri segélykérelmek átvétele és továbbítása. Hogyan értékeli az elmúlt év működési tapasztalatait? Az átalakulás apró döccenőkkel, de mégis zökkenőmentesen zajlott egész rendszert érintő probléma nem adódott. Az okmányiroda járáshoz kerülése volt a legkényesebb kérdés, ami az ügyintézés gördülékenységét illeti, viszont itt sem voltak fennakadások. A járási hivatal működésével kapcsolatosan érdemi panasz hozzám nem érkezett. Devecserben elsőként adtuk át a járási hivatalt, itt az emberek a lakosság és a helyi vezetők örömmel élték meg az újraindulását. Ahogy arra utaltam is korábban, a járási települések vezetőivel szoros és példaértékű munkakapcsolat bontakozott ki. A gyors és ügyfélbarát kiszolgálás, a közfeladatok átláthatóbb és kevésbé költséges szervezése ugyanis valamennyiünk közös érdeke. A járási hivatalok létrejöttével 3. oldal Exkluzív interjú Dr. Kovács Zoltán kormánymegbízottal megvalósult kiemelt célunk az adott területen élők életének egyszerűbbé tétele. Úgy gondolom, ha az ügyfél elégedetten távozik, akkor a hivatal és annak munkatársai jól végzik a munkájukat. Milyenek az állampolgárok visszajelzései az új rendszert illetően, valóban elégedetten távoznak? Az új rendszert nem csak én, de az állampolgárok többsége is jónak értékeli. Visszajelzéseik pozitívak. Az ügyfelek sok esetben észre sem vették az ügyintézési forma változását, ami az átalakulás gördülékenységét példázza. Természetesen mindenen lehet még tovább javítani. Fontos itt is kiemelni a települési ügysegéd hálózatot. A járási hivatal állami feladatokat lát el, ilyen feladatok azonban nemcsak a járásszékhelyeken, hanem a településeken is vannak. Ezért létrehoztuk a települési ügysegédi rendszert; különösen a járásszékhelytől távolabb eső településeken. Hírük eljutott az állampolgárokhoz, egyre többen keresik fel őket. A munkatársak nemcsak a járási hivatal jogkörébe tartozó feladatokat, hanem más kérelmeket is átvesznek, noha azok nem tartoznak a hatáskörünkbe. Kértem a kollégákat, hogy akár fogyasztóvédelmi panaszokat, nyugdíjjal kapcsolatos kérelmeket is vegyenek át, ezzel is bővítve szolgáltatásainkat. È

4 4. oldal Æ Az integrált kormányzati ügyfélszolgálati rendszer 2014-ben teljesedik ki, folyamatosan adjuk át Veszprém megyében is a 15 összevont ügyfélszolgálatból álló kormányablak-hálózatot, melynek keretében Devecserben is elérhető lesz az egyablakos ügyintézés, remélem az év második felére. A hálózat lényege, hogy az összes állammal kapcsolatos hatósági ügyüket egy helyen tudják majd intézni az állampolgárok, több mint 2000 ügykörben, országosan több száz helyen. A hálózat országos hatáskörű lesz, így az ország bármelyik kormányablakánál lehet kérelmeket beadni, akár nyaralás alatt is. Sőt otthonról is tud az állampolgár elektronikus ügyet intézni, ha rendelkezik ún. ügyfélkapu regisztrációval. Az integrált ügyfélszolgálati irodák további előnye ügyfélbarát nyitvatartási idejük, hétköznap reggel 8-tól este 8-ig tartanak nyitva. Többször is úgy fogalmazott Kormánymegbízott úr, hogy Devecser nagy lehetőséget kapott járási székhelyként. Mit érthetünk ez alatt? Az elmúlt évtizedekben nehéz sors jutott a városnak, de talán mára bebizonyosodott, hogy az elmúlt években sikerült új arculatot teremteni, a helyiek hittek ebben és tettek is érte. A vörösiszap-katasztrófa kárainak rendezése során az állam azonnal cselekedett: lakóparkot épített és a további helyreállításokhoz és fejlesztésekhez pénzbeli segítséget nyújtott a kármentő alap forrásaiból. Az új lakópark, a városüzemeltetési iroda, a sportpálya, az új buszállomás, a rendőrőrs, a megújult városközpont még városiasabb jelleget adtak Devecsernek. A nehézségek, a gazdasági válság ellenére az itt letelepedett és gyökeret vert cégek, vállalkozások kitartottak és a távozás helyett a fejlesztés, a fejlődés útját választották. A helyi gazdaság szereplői és mozgatói sokat dolgoztak a maguk boldogulásáért, a térség fejlődéséért. Ezt igazolja az a szám is, hogy ebben a térségben az uniós pályázatok keretében elnyert, közel 6 milliárd összegű támogatás mintegy 80%-a 2010 és 2013 között került megítélésre, ami több mint 4,7 Mrd Ft-ot jelent. Örömmel mondhatom, hogy több projekt átadásán személyesen is részt vehettem. A térség a tavalyi évben megkapta a szabad vállalkozási zónába sorolást, ez újabb lehetőségeket nyújt majd új vállalkozások indításához vagy a már meglévők fejlesztéséhez. Pozitív folyamat mutatkozik a térség foglalkoztatottságában is, munkaerő-piaci helyzete javult. A járás illetékességéhez tartozó valamennyi település részt vesz a kistérségi startmunka mintaprogramban, a legtöbb településen több projekt is fut. Ezek a sikerek azok, amelyekkel továbbléphetünk. Van még számtalan feladatunk, de a kezdeti lépések megalapozzák a jövőt. Ehhez kívánok kitartást a devecserieknek! Tisztelt Kormánymegbízott úr! Köszönöm az interjút, további jó munkát kívánok! A restaurálás után megáldásra került a főtéri nagykereszt Február 22-én a szombat esti szentmise után került sor az 1770-ben állított és a közelmúltban felújított főtéri nagykereszt megáldására. A szemerkélő eső ellenére szépszámú gyülekezet fogadta el a Devecseri Római Katolikus Plébánia és Devecser Város Önkormányzata meghívását. B.Zs. Vincze Barbara köszöntötte az egybegyűlteket, köztük főtisztelendő Kiss László esperest, főtisztelendő dr. Fodor János plébánost, Ékes József országgyűlési képviselőt, Kovács László alpolgármestert, a képviselőtestület tagjait és az intézmények vezetőit. Ékes József ünnepi beszédében tolmácsolta dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott üdvözletét. A kereszt történetével kapcsolatban elmondta, az 1700-as évek közepén lévő devecseri tűzvész, majd a rákövetkező pestisjárvány után építette Devecser városa ezt a keresztet. Ez a kereszt annak a hitnek a jele, amely ezeken a szörnyűségeken akkor átsegítette Devecser lakosságát. Példa értékű, hogy Devecser akkor is, és a közelmúltunk katasztrófájából is erős hittel talpra tudott állni. Ékes József ünnepi beszéde végén megköszönte a munkálatokban résztvevők áldozatos munkáját, és a devecserieknek azt a békét kívánta, amit ez a kereszt jelent. Mergl Zsófia és Fenyvesi Júlia a Devecseri Gárdonyi Géza Általános és Alapfokú Művészeti Iskola két diákja verset mondott, majd Lipka Péter kántor vezetésével egyházi énekeket énekeltek az egybegyűltek. Kiss László esperes elmondta, a kereszt emlékeztet bennünket arra, hogy Krisztus az életét adta értünk. A kereszt az összetartozás és a szeretet jele, amely a történelem viszontagságai közt hitet adott a rátekintőknek. Ezt az hitet, bizalmat, összetartozást és szeretetet kívánta a jövőben a devecserieknek, majd megáldotta a keresztet. Az ünnepség befejeztével a jelenlévőket egy forró italra látták vendégül. Köszönet illeti a kereszt resteurálásában és áthelyezésében közreműködőket: Devecser Város Önkormányzatát, a felújítási munkálatokat koordináló Lenner András önkormányzati képviselőt, a restaurátor Kovács Attila okleveles szobrász és restaurátort, segítőjét Kőrösi Antal erdélyi szobrászmestert, a kereszt alapját tervező Sebestyén Gézát és Papp Ágnest, az azt kivitelező Noszlopi és Fia Kft.-t és az Örökségvédelem részéről Németh Katalin építészt. Az önzetlen segítőket: a targoncázó és daruzó Brunner és Tsa. Kft.-t, az állványozó Rimex Plusz Kft. és a Kuti és Fia Kft.-t és Noszlopi és Fia Kft-t. Köszönet jár az összeállítás során a daruzási munkálatoknál Mátyus Árpád vezetésével a Bakonyerdő Zrt.-nek, az esztergályozás során az Intervill Kft. munkatársainak és a munkásoknak szállást biztosító dr. Fodor János atyának. B.Zs.

5 Városi Nőnap (Folytatás az 1. oldalról.) Megköszönte az ünneplésben közreműködők munkáját, majd felkérte dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott urat, hogy mondja el köszöntő beszédét. Dr. Kovács Zoltán szeretettel köszöntötte az ünneplő hölgyeket és a megjelenteket. Vidám hangulatot teremtett azzal, hogy jelezte, még nincs Nőnap, csak éjfél után, de ígérte beszéde nem fog addig elhúzódni. A nők szerepéről beszélt, ami túlmutat ezen az egy napon, amikor a férfitársadalom feléjük fordul. Nem elég a Nőkről csupán, mint szebbik nemről beszélni, mivel annyi más értéket is hordoznak magukban. Hiszen születésünktől fogva, egészen életünk végéig, annyi mindent köszönhetünk a nekik. Édesanyánknak, majd az óvó néniknek, tanító néniknek, szerelmes párjainknak, a tőlük kapott erőt és odafigyelést, támogatást és szeretet, főleg egy-egy válságos pillanatban. Köszönetképpen II. János Pál pápa szavait idézte, a Levél a nőknek soraiból, melyet a Nők IV világkonferenciája alkalmából írt: Hála neked, nő, aki édesanya vagy, aki egyedülállóan örömteli és fájdalmas tapasztalattal anyaöllé leszel az ember számára; aki a világra jövő gyermek számára Isten mosolyává leszel, aki első lépéseit irányítod, gondját viseled, míg felnő, és Február 22-én, a már megszokott óra közti időben a kiértesített városrészen ismét útjára indult a mobil fogadóiroda. Ezen a szombaton a Nagy László, Kodály Zoltán, és az ezeket összekötő Honvéd, Ifjúság és Csokonai utcai szakaszok lakói kaptak értesítést az érkezésről. Az időjárás most sem fogadta kegyeibe a csapatot, mert ez alkalommal a szemerkélő esőben, indultak útra. Gerecs István r. alezredes őrsparancsnok-helyettes, Lenner András önkormányzati képviselő, a Te- Ismét útra kelt a mobil fogadóiroda lepülésfejlesztési Bizottság elnöke, Némethné Kovács Szilvia, a Devecseri Járási Hivatal okmányiroda osztályvezetője, Röst Adrienn, a pénzügyi iroda ügyintézője és Lukács Tamás r. főtörzszászlós, szolgálatparancsnok járta végig az utcákat. Útjuk során meghallgatták és jegyzőkönyvbe vették az ott lakók esetleges panaszait, észrevételeit. Tapasztalatok szerint továbbra is a belterületi gyorshajtásokat és a parkolási szabályok be nem tartását teszik szóvá legtöbben. Két hét múlva, március 8-án Toldi Tamás polgármester, Bereczky Nóra járási hivatalvezető, Bakos András, a Devecseri Rendőrőrs parancsnoka, Röst Adrienn, a pénzügyi iroda ügyintézője, Szűcs Miklósné hatósági ügykezelő, Nagy 5. oldal olyan pontot jelentesz további életútján, ahová mindig visszatérhet. Hála neked, nő, aki feleség vagy, aki sorsodat visszavonhatatlanul egy férfiéhoz kapcsolod, önmagatok kölcsönös elajándékozásában szolgálva a közösséget és az életet. Hála neked, nő, aki leány és nővér vagy, aki érzékenységeddel, intuitív adottságoddal, önzetlenségeddel, állhatatosságoddal gazdagítod a szűkebb családot, s általa a társadalom egész életét. Hála neked, dolgozó nő, aki a szociális, gazdasági, kulturális, művészeti és politikai élet minden területén jelen vagy azért, hogy nélkülözhetetlen módon hozzájárulsz az értelmet és az érzelmet összekapcsoló kultúra fölépítéséhez, az életnek a misztériumra mindig fogékony értelmezéséhez, az emberibb gazdasági és politikai struktúrák létrehozásához. Hála neked, nő, azért, hogy nő vagy! Női mivoltodban gyökerező érzékenységeddel gazdagítod a világ megértését és hozzájárulsz az emberi kapcsolatok teljes igazságához.. Őszinte nagyrabecsülését kifejezve mondta: Isten éltessen minden magyar lányt és aszszonyt! Devecser hölgyeinek szánt virágát jelképesen Bereczky Nóra járási hivatalvezetőnek adta át. Beszédét a meglepetés virágokon lévő gondolattal zárta: Legyen 365 Nőnap egy évben. Ezután színpadra invitálta az est sztárvendégét, Balázs Fecót, aki a hölgyeket igazi nosztalgia csokorral köszöntötte. A kiemelt köszöntő dal a Szemedben könnyek, melyet minden nőnek nagy szeretettel küldött. A 70-s évektől napjainkig énekelt dalaiból, slágereiből hozott Devecserbe, ezt ajándékozta mindenkinek, aki résztvevője volt ennek az ünnepi estnek. Valódi ajándék volt, a hangulat, a zene, az éneklés mind-mind célba ért, melyet a közös éneklés, a termet betöltő taps és a visszatapsolások sora és az arcokon tündöklő öröm jelzett. Elhangzott a Homok a szélben, Amikor vége az utolsó dalnak is, Nézd lassan itt az éjszaka és számos ismert sláger. Búcsúzóul a Megint elment a nap kezdetű sláger adott útravalót, majd az Éljenek a Hölgyek köszönéssel zárta az estet. Lenner András önkormányzati képviselő köszönte meg a nosztalgia műsort és élményt, ajándékot adva át a búcsúzó Balázs Fecónak. Az estet a Művelődési Ház bejáratánál álló sátornál zárták az ünnepeltek, ahol a város süteményekkel, köztük a város sós süteményével, teával és borral fogadták a résztvevőket a Retro Caffe közreműködésével. Külön köszönet illeti meg, a Devecseri Városi Könyvtár és Művelődési Ház dolgozóit a szervezés precizitásáért, az erőn felüli munkájukért, a lelkesedésért és vidám hangulatért. Megtettek mindent, hogy az ünnep valóban ünnep legyen. Ezen a városi esten, az arcokon ott volt az az öröm és mosoly, amelyből sugárzott, hogy jó volt ma ünnepeltnek, jó volt Nőnek lenni Devecserben. BG Sándor r. törzszászlós és Zabó Tamás r. főtörzsőrmester kelt útra. Ezúttal a Gábor Áron, Dobó, Honvéd, Ifjúság utcákat, valamint a Kis-közt járták végig, meghallgatva az ott élők észrevételeit, javaslatait. Ismét eljött a mobil fogadóirodára Szoboszlai Tibor r. alezredes az Ajkai Rendőrkapitányság vezetője, de őt rövid időn belül elszólította szolgálati kötelessége. A mobil fogadóiroda tagjai a helyszínbejárás alkalmával a szomszéd utcában, nem a kiértesített területen, udvaron rakott tűzre, sűrű füstre lettek figyelmesek. A Devecseri Rendőrőrs kollégái a családot a tűz azonnali eloltására kötelezték, valamint légszenynyezési eljárást indítottak a tulajdonos ellen. Pozitívum, hogy láthatóan egyre több ember tartja fontosnak a mobil fogadóiroda működését, és várja érkezésüket. B.Zs.

6 6. oldal A városi bál Devecser Város Önkormányzata és a devecseri vállalkozók jótékonysági bálja Tavaly hasonlóan a farsangi időszakban, jótékonysági bált rendeztek a devecseri vállalkozók. A rendezvény bevételét a vállalkozók közül választott bíráló grémium döntése alapján kiválasztott, kiemelt civil program támogatására fordították. Devecser Város Önkormányzata tavaly anyagi támogatásával állt a kezdeményezés mellé, az idén viszont a vállalkozókkal karöltve már a házigazda szerepét is magára vállalta. Az újjáépítés útján mérföldkőhöz érkezett a város, ahol az építészeti, arculati átalakulások mellett a társadalom, a közösség is formálódik, újraszerveződik. A jótékonysági bált továbbgondolva, kibővítve hívták meg a rendezők a város életében aktív szerepet betöltőket, devecserieket egy tartalmas estére. Ebben az újraszerveződésben vállalt az önkormányzat aktív szerepet, megőrizve a rendezvény jó ügyet támogató alapelvét. A jótékonyság mellett a bál célja, hogy a meghívást elfogadók egy oldott, kötetlen légkörben egy tartalmas estét töltsenek el a kikapcsolódás, a feltöltődés jegyében. Mindezen célok jegyében érkeztek a bálozók március 1-jén este a nagy iskola tornatermébe, ahol terített asztalok várták őket. A bálon megyei, járási, városi prominensek, a város intézményeinek vezetői és a devecseri vállalkozók jelentek meg. Kovács László alpolgármester köszöntötte az egybegyűlteket, hangsúlyozva az együttlét, a jótékonyság és a közös szórakozás fontosságát. Dr. Kovács Zoltán, aki magára vállalta a rendezvény fővédnöki szerepét is, elmondta, hogy figyelmet kell fordítani arra, hogy városért tenni akaró emberek lehetőséget találjanak az ilyen együttlétekre, majd e gondolatok jegyében jó szórakozást kívánva ünnepélyesen megnyitotta a bált. A szórakozás óráit a Veszprém-Bakony Táncegyüttes fergeteges műsora nyitotta, akik a magyarlakta területek néptánc történelmét átfogó műsorukkal ragadtatták tapsra a közönséget. Színvonalas műsorukban megjelentek a hűen megőrzött táncok, amelyeket profi előadásmóddal tártak a közönség elé. A vacsora után, amelyet a Retro Caffé, Varga Feri és csapata készített a tőlük már megszokott minőségen, a táncé lett a főszerep. Az öttagú veszprémi Rulett Együttes széles palettán mozogva csábította a parkettre a táncolni vágyókat. A résztvevők késő éjszakáig beszélgettek, táncoltak. A bál bevételét ismét egy, a vállalkozókat képviselő csapat A város intézményeiben dolgozó hölgyek köszöntése Az elmúlt évek hagyománya szerint Devecser Város Önkormányzata virággal köszöntötte Nőnap alkalmából a város intézményeiben dolgozó hölgyeket. Toldi Tamás polgármester vezetésével, Bendes István jegyző, Kovács László alpolgármester, Lenner András, a Településfejlesztési Bizottság elnöke, Horváth Géza városmenedzser az önkormányzat épületében kezdte a köszöntő körutat. A délelőtt folyamán még végiglátogatták a Járási Hivatal, a Munkaügyi Kirendeltség, a Szakiskola, a Kis Iskola, a Városi Könyvtár és Művelődési Ház, a Nagy Iskola, a Somló-környéki Feladatellátó Intézmény, a Vackor Óvoda, a KLIK Tankerület, a Biztos Kezdet Gyerekház, a Somlókörnyéki Többcélú Kistérségi Társulás, a Védőnői Szolgálat, a háziorvosi rendelők, az orvosi ügyelet, a Városüzemeltetési fogja odaítélni, amiről a jövőben a lapunk hasábjain beszámolunk. A rendezvény létrehozásáért köszönet illeti Devecser Város Önkormányzatát, az aktív devecseri vállalkozókat, a Városi Könyvtár és Művelődési Ház dolgozóit és a helyszínt biztosító Gárdonyi Géza Általános és Alapfokú Művészeti Iskolát. B.Zs. Kft. hölgydolgozóit, valamint felköszöntötték a Devecserrel közös önkormányzatba tartozó noszlopi hivatal dolgozóit. A nőnapi jókívánságok mellett egy szép virággal köszönték meg azt az áldozatos munkát, amelyet a városunk működéséért mindennapjaikon tesznek, mindeközben női lényükkel szebbé teszik napjainkat. A Gárdonyi Géza Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában a fent említett városi vezetőkhöz csatlakozott Czeidli József önkormányzati képviselő, a Városi Könyvtárban pedig Czeidli István nyugalmazott jegyző, költő köszöntötte egy verssel a hölgyeket. A lányok, asszonyok örömmel, sok helyen vendéglátással fogadták a köszöntést. Hölgyek! Boldog Nőnapot! B.Zs.

7 A Biztos Kezdet Gyerekház szakmai napja 7. oldal Február 25-én került megrendezésre Devecserben, a Városi Könyvtár lovagtermében az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET), a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Somló-környéki Biztos Kezdet Gyerekházak, valamint a Devecseri önkormányzat támogatásával életre hívott szakmai párbeszéd, amely módszertani műhely formában került megszervezésre. A rendezvény védnökségét az Emberi Erőforrások Minisztériumának, szociális és családügyért felelős államtitkára, Soltész Miklós töltötte be. A rendezvény házigazdája és moderátora Preininger-Horváth Edina, a Somló-környéki Biztos Kezdet Gyerekházak szakmai vezetője köszöntötte a megjelenteket. A zsúfolásig megtelt lovag teremben a Gyerekházak szak mai megvalósító partnerei, a járási, városi intézmények szakmai vezetői és döntéshozói, a Dél-Dunántúli Gyerekházak vezetői és munkatársai, a veszprémi Drogambulancia munkatársai, valamint a meghívott előadók foglaltak helyet. Devecser nevében Ékes József országgyűlési képviselő köszöntötte a megjelenteket. Üdvözölte azt az elgondolást, amely életre hívta a Somló-környéki Biztos Kezdet Gyerekházakat és a szak mai munkát, ami a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatása és fejlődése érdekében folyik, ahogy a program nevében is megjelenik, egy jobb életért. Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke köszöntőjében elmondta, hogy az iszapkatasztrófa okán a segítségnyújtásnak szükségét látták, érezték, és nem volt számukra kérdés, hogy itt a helyük. A Máltai jelenlét azóta is több program keretében mutatkozik meg Devecserben, melynek jó példája a Biztos Kezdet Gyerekház. Az első előadást Kovács László alpolgármester tartotta. Egy videót vetített le, amely az iszapkatasztrófáig nyúlt vissza, szívszorongató és megdöbbentő képekben bemutatva a 2010-ben történteket, érzékeltetve azt, hogy valójában mi is volt a kiinduló pont. Egy város tekintett akkor az országra segélykérően, és a segítség nem is maradt el. Az összefogás erejéből a város talpra állt, kapcsolati szinten pedig barátságok és a fejlődést segítő partnerségek kötődtek. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat ennek a baráti és partneri kapcsolatnak az egyik kiemelkedő példája. A Szeretetszolgálat mai napig jelen van városunkban, aktívan részt vállalva a település és a közösség építésében, szépítésében, fejlődésében. Scheer Ferencné mentor az EMET képviseletében folytatta az előadást. Bemutatta a Gyerekházak programját, munkáját és céljait, elhelyezve az intézményt a szociális rendszerben. Módszertani áttekintést nyújtott a Gyerekházak működéséről és annak alapjairól. Az együttműködés jegyében próbálta érzékeltetni, hogy mi az, amiben a Biztos Kezdet Gyerekházak segíteni tudnak az együttműködő partnereknek, elindítva ezzel a szakmai párbeszéd folyamatát. A Gyerekházak szerepe láthatóvá, értelmezhetővé vált az egészségügyi, szociális, oktatási és egyéb szakmai partnerek, valamint a megvalósítók körében. Az előadások után a műhelymunka következett. A résztvevők három csoportban dolgozták fel a nap folyamán hallottakat. Scheer Ferencné és Rieger Valéria Gyerekház mentorok és Preininger-Horváth Edina Gyerekház szakmai vezető irányították a csoportok munkáját. A szakemberek kicserélték gondolataikat arról, hogy mit várnak a Gyerekházakban dolgozó kollégáktól, illetve milyen konkrét lehetőségeket látnak az együttműködés terén. Mindenki fontosnak tartotta a másik munkájának, napi tevékenységének megismerését, az aktív, hatékony együttműködés megvalósulását, valamint legalább olyan fontosnak a szakmai tiszteletet egymás és egymás munkája iránt. A műhelymunkába betekintett dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott, aki köszöntőjében kiemelte a Máltai Szeretetszolgálat és Devecser városa közötti partnerséget, megköszönte a Szeretetszolgálat eddigi munkáját, valamint beszélt a Biztos Kezdet Gyerekházaknak a térségben kifejtett tevékenységéről. Beszéde végén egy, a Gyerekházba rendszeresen járó édesanya szavait idézte: Hát fogalmazásból nem voltam valami jó, de azért megpróbálom. A lányom nagyon szeret odajárni, hisz már úgy megy oda, mintha óvodába menne. Nagyon sokat tanult már tőletek és szeretném, hogy még többet tanuljon. Én meg annyira szeretek veletek együtt csinálni a díszítéseket, meg amit csinálunk nap mint nap. Lassan már úgy megkedvellek bennetek, mintha második családom lennétek. Sajnálom azokat, akik nem járnak rendszeresen hisz nagyon sok mindenből kimaradnak és a gyerekeknek nagyon jót tesztek, mert hamar be tudnak illeszkedni az óvodába. Szóval a lényeget leírtam, én örülök, hogy vagytok. Soltész Miklós államtitkár úr köszöntése zárta a rendezvénynapot. Első gondolatai a család, a közösség, az együttműködés fontosságáról szóltak. Megköszönte a szociális alapellátás területén dolgozók munkáját a térségben. Biztosította a Gyerekház program résztvevőit arról is, hogy az uniós finanszírozás lejártával a program további fenntartását hazai forrásokból teszik lehetővé, a többi alapellátást biztosító intézmény egyenrangú partnereként. A rendezvény után megtekintette a város megújult intézményeit, a Makovecz parkot és kápolnát, valamint a Biztos Kezdet Gyerekházat is. A szakmai nap moderátora egy székely áldással köszönt el a megjelentektől: Legyen előttetek mindig az Út! Fújjon mindig a hátatok mögül a szél! Melegen süsse arcotokat a nap! S míg újra találkozunk, hordozzon tenyerén az Isten! A meghívottak közül nem távozott senki üres kézzel, mindenki kapott egy Devecser évszázadai című könyvet és egy tavaszi hangulatot fokozó kézműves virágot. Mindenki kapott szellemi és lelki útravalót is, hiszen a megfogalmazott célok, üzenetek mindenkinek szólnak, a kis lépések, a párbeszéd, az összefogás és a fejlődés. A MÓDSZERTANI MŰHELY Gyerekházak és alapszolgáltatások kapcsolata és együttműködési lehetőségei műhelyre a TÁMOP Gyerekesély program országos kiterjesztésének szakmai-módszertani megalapozása és a program kísérése című kiemelt projekt nevében került megrendezésre. BG TÁMOP /1/ B Egy jobb életért!

8 8. oldal március 4-én a leendő elsősök szüleinek szervezett közösen szülői összejövetelt a Vackor Óvoda és a Gárdonyi Géza Általános Iskola. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Kovács László, Devecser város alpolgármestere, Némethné Takács Cecília, a devecseri Tankerület vezetője, Mayer Gábor iskolaigazgató, Czémán Imre, igazgatóhelyettes, Bognárné Simon Katalin, az alsó tagozat igazgatóhelyettese, Ihászné Szabó Katalin, a Zeneiskola igazgatója, valamint a leendő elsős tanító nénik: Szalay Judit, Orosz Éva, Horváthné Nagy Georgina, illetve Budai Viola. E fórumon képviseltették magukat az egyházak is: Réfiné Vajai Szilvia a katolikus egyházközösség részéről, József János a Hit Gyülekezete nevében a hitoktatás és a hit- és erkölcstan tantárgy kapcsán, illetve a református hittant választók is vihettek magukkal tájékoztatót. Lennerné Pál Szilvia óvodavezető köszöntője után Kovács László alpolgármester kérte a jelenlevőket, hogy bízzák gyermekeiket továbbra is a devecseri pedagógusok gondjaira, ahogy az óvoda esetében ezt megtették, hiszen városunk jövője a gyermekeinkben van. Az óvodavezető asszony ismét a szülőkhöz szólva kiemelte, hogy az iskolai életmódra való alkalmasság tekintetében legyenek türelmesek gyermekeikkel, bátorítsák őket, hisz az iskolaérettség minden gyermek esetében egyénileg, eltérő időben alakul ki. Hangsúlyozta, hogy az óvoda-iskola átmenet megkönnyítését a Bocsoda Program nagyban segíti, s ennek köszönhetően szeptemberben a gyermekek számára mind a tanító nénik, mind az iskolai környezet már az újratalálkozás örömét jelenti. Ezt követően az óvodai tehetséggondozó program került bemutatásra, amelynek csírái már évek óta jelen vannak az intézményben. Ez a köznevelési szemlélet a gyermekeket nem csak a hátrányaik alapján gondozza, hanem a legjobb adottságaik, pozitívumaik szerint, s fejlesztésüket erősségeikre alapozza, hisz abban, hogy minden gyermek megerősíthető valamiben. Az értekezlet az egyházak képviselőinek ismertetőjével folytatódott. Czémán Imre igazgatóhelyettes számolt be az általános iskola 132 milliós nyertes pályázatáról, amit teljes egészében az iskola megújítására fordítanak. Ennek keretében jutott a város és az itt tanuló gyerekek is egy olyan lehetőséghez, aminek keretében egy foci utánpótlás nevelés programot indítanak. A jelentkező gyerekeknek meg kell felelniük a kiválasztási feltételeknek, de természetesen lehetőség lesz későbbi bekapcsolódásra is. Mayer Gábor iskolaigazgató mindezek után részletesen is bemutatta a törvényi változásokat és magát az iskolát is: a szülőknek tehát választaniuk kell, hogy hittanra vagy erkölcstanra íratják gyermeküket. Az iskola épületei az utóbbi években teljesen megújultak, jó hátteret adnak az ismeretek elsajátításának, a tantermek korszerűen berendezettek. A tanulók egész napos iskolába érkeznek, de természetesen lehetőség van a délutánokat és a szabadidőt hasznosan eltölteni. Választhatnak a tömegsportok közül, mehetnek úszni, angol játszóházba, számítástechnika szakkörre, zeneiskolába, illetve a művészeti alapiskolában Gyöngyösi Levente foglalkozik a tanulókkal. Az is megoldott, hogy a délutáni elfoglaltságokra nem a szülőknek kell vinni a gyerekeket, hanem pedagógus asszisztens kíséri őket. Szerveznek színházlátogatásokat, nyári táborokat, illetve ismét indul néptánc oktatás is. Az iskola őrzi hagyományait, minden évben színvonalas rendezvények teszik még színesebbé a tanulók hétköznapjait. Rengeteg városi rendezvényen is képviseltetik magukat. Szép versenyeredményekkel is büszkélkedhet az iskola. Bognárné Simon Katalin kiselsősöknél esetlegesen fölmerülő tanulási nehézségekről és azok megsegítéséről beszélt. Kiemelte, hogy lehetőség sze- Iskolába készülők Leendő első osztályosok szüleinek értekezlete (x) rint menjenek a gyerekek iskolába és ne maradjanak az oviban. Ha az első év nehézségekbe is ütközik, akkor minden hátrány nélkül újrakezdhetik, az első osztály előkészítő jellegű volt címmel. Ez nem kerül bele a bizonyítványba és semmilyen okiratba, de a kisdiák a következő évben már magabiztosan veszi az akadályokat és szárnyalhat. Persze nehézségek mindig is adódhatnak, de mindenre van megoldás, a kicsit biztosan megsegítik, ha bármilyen probléma merül is fel. Ihászné Szabó Katalin az idén 15 éves Zeneiskoláról szólt. Hangsúlyozta a zene jótékony hatását még azoknál a gyerekeknél is, ahol nehézkes az írás és olvasás. Hiszen a zenetanulás elősegíti más jellegű tanulási tevékenység megerősödését is. Felhívta a figyelmet, hogy érdemes a zenetanulást már első osztálytól kezdeni. Kétféle hangszer javasolt: zongora ott, ahol van otthoni hangszer, illetve furulya; ez viszont könnyen beszerezhető. A zeneiskola az általános iskola része ugyan, de a tanulók erről külön bizonyítványt kapnak. A zeneiskolát nagyon szeretik a gyerekek, hiszen hamar jutnak sikerélményhez. Az iskola valamennyi elöljárójának bemutatkozója után Némethné Takács Cecília, a Devecseri Tankerület vezetője fűzött az elhangzottakhoz néhány gondolatot. Ritkaság- mondta, hogy egy iskola ennyi lehetőséghez jusson és ennyi lehetőséget tudjon kínálni. Személyes tapasztalatra hivatkozva mondta, hogy nagyon fontos, hogy a gyermeknek gyökere legyen. Az iskola pedig - ahogy az értekezlet alatt többször is elmondták - szeretettel hívja és várja a szülőket személyes beszélgetésre is az iskolába, ahol az esetlegesen felmerülő kérdésekre készséggel válaszolnak. L.Sz.S. Zenekar alapításához felszereléssel rendelkező hangszeres tagokat, énekest, énekesnőt keresek. Többféle zenei irányvonal lehetséges. Érd.: Csordás József 30/ (x)

9 9. oldal Farsang az iskolában A február nem szólhatott másról a Gárdonyi Géza Általános Iskolában, mint a farsangról. A vízkereszttől Hamvazószerdáig tartó időszakot hagyományosan vidám mulatságok, bálok, lakomák, népünnepélyek jellemzik. A farsang csúcspontja a karnevál, amely a mulatozás mellett Télbúcsúztató is. Iskolánkban a kicsik, de még a nagyok is, mind-mind izgalommal telve, lelkesen készültek az ünnepségre. Az alsósok közül szinte mindenki jelmezbe bújt, ily módon fordulhatott az elő, hogy medvével, pókemberrel, boszorkánynyal, kalózzal, lovaggal, vagy éppen a rend őrével is találkozhatott az, aki részt vett az iskolai farsangon. Az idei farsangon külön meglepetésben részesültek tanulóink. A Tapolcai Musical Színpad Country és rock and roll című előadásával, igazi show hangulatot teremtett a Művelődési Házban. Ahogy ők mondják, bárhol, bármikor, bármilyen összeállítással a közönség szolgálatában állnak. Ezt bizonyítja, a farsangi előadásuk sikere is. A tanulók kitörő lelkesedéssel fogadták a társulat fiatal tagját Tóth Kiarát, a Légy jó mindhalálig című előadásuk főszereplőjét, aki továbbjutott az Ének iskolája című tehetségkutatóban! A fergeteges zene, a szűnni nem akaró tánc, feledhetetlen élményeket szerzett mindenki számára. Mi lett volna ha Devecser Város Önkormányzata és a Devecseri Városi Könyvtár és Művelődési Ház Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulója alkalmából Mi lett volna ha címmel, novellaíró pályázatot hirdetett két korcsoportban. A tollat ragadóknak Gárdonyi devecseri éveinek egy meghatározó történését, a Gergely Katica iránti beteljesületlen szerelmét kellett újragondolniuk. A pályamunkák elbírálása után kiderült, hogy iskolánk tanulói sikeresen forgatták tollaikat, és vetették papírra szárnyaló gondolataikat. A díjazottak között Draveczky Lili 5. osztályos tanuló büszkélkedhetett az első helyezéssel. Emléklapot vehetett át Kamondi Bence, Szilvágyi Bence, és Takács Péter. Gratulálunk nekik a kiváló eredményhez, és kívánunk, további sok sikert, és lelkesedést a tollforgatáshoz! Öltözz pirosba! A szerelmesek napján, február 14-én ismét pirosba öltözött az ország a Szemem Fénye Alapítvány Öltözz Pi ros ba! elnevezésű kampánya alkalmából. A gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermekek és családjaik ellátását felvállaló alapítvány arra kért mindenkit, hogy ezen a napon vegyen fel egy piros ruhadarabot, s 200 forinttal támogassa a Dóri Ház működtetését. Ez az intézmény hazánk első gyermekhospice háza, szolgáltatásait ingyenesen nyújtja, annak ellenére, hogy nem részesül állami finanszírozásban. Az alapítvány nagyrészt adományokból fedezi a fenntartását. Az immáron negyedik alkalommal megrendezésre kerülő programhoz Devecserben az általános iskola diákjai és pedagógusai is csatlakoztak. Az akcióba bekapcsolódóan, ettünk piros ételeket, ittunk piros italokat, pirosba öltöztünk tetőtől talpig, így fejeztük ki együttérzésüket a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermekek és családjaik felé. Örömmel töltött el bennünket, hogy csatlakoztunk, ehhez az országos méretű és határainkon túl nyúló, nemes kezdeményezéshez, hogy az idei Bálint napon a piros szín viselésével nemcsak szerelmünket, hanem szeretetünket is kifejeztük, hogy a súlyos betegségben szenvedő gyermekek érezhessék, mellettük állunk. Pirosban. Nyárs Hajnalka Tájékoztatás Dr. Áder János Köztársasági Elnök úr április 6. napjára tűzte ki az országgyűlési képviselők választását. A választópolgár szavazáson való részvételének elengedhetetlen feltétele, hogy igazolja személyazonosságát (érvényes személyazonosító igazolványnyal vagy útlevéllel vagy vezetői engedéllyel és lakcímet és személyi azonosítót igazoló hatósági igazolvánnyal). Fentiekre tekintettel kérem a Tisztelt Választópolgárokat, hogy okmányaik érvényességi idejét szíveskedjenek ellenőrizni. A Devecseri Járási Hivatal Okmányirodai Osztályán a választás napjáig teljes munkaidőben ügyfélfogadási időtől függetlenül biztosítok lehetőséget az érvényességi idő lejárta miatti okmánycsere ügyintézéséhez. Devecser, március 13. Tisztelettel: Bereczky Nóra járási hivatalvezető Gyermekszáj Hőseinkre emlékezünk Volt egy farsang Mit jelent nekünk, gyermekeknek március 15.? Tanárainktól, szüleinktől tudjuk, hogy az március 15-én kitört forradalom és szabadságharcra emlékezünk. Egy nap, amely mindig fontos lesz a magyarságnak. Egy fordulópont elődeink életében, amelyik a magyar szabadság példája. A hőseinkre való emlékezés okán ezen a napon nemzeti színeinkből készített kokárdát tűzünk a szívünk fölé. Az a három szín jelenti hazánkat. Jelentésük: a piros az erőt, a fehér a hűséget és a zöld pedig a reményt jelképezi. Iskolánkban is minden éven méltóan emlékezünk meg szabadságharcos őseinkről. A felső vagy az alsó tagozatosok készülnek legjobb tudásuk szerint. A műsort mindig először az iskolai ünnepségen nézhetik meg iskolatársaink, majd másnap a városi ünnepélyen is előadjuk. Tavaly még negyedikesként, Nyárs Hajni nénivel nekünk jutott ez a feladat, amit azóta sem felejtettünk el. Felidéztük a Pilvaxban és a Landerer nyomdában történteket és Petőfi versmondását. Sokan gratuláltak, jó volt a mi előadásunk miatti könnyes szemeket látni. Akkor egy kicsit mi is márciusi ifjak lettünk! Csipszer Fanni, Fenyvesi Júlia, Mergl Zsófia, Németh Nóra, Oszkó Zsófi, Réfi Hanna Adél A farsang vízkereszttől hamvazószerdáig tart. Régebben babonából a Nap elgyengülésétől tartottak, amikor szellemek, boszorkányok kelhetnek életre. Ezért nagy zajjal járó felvonulásokat tartottak ebben az időben, máglyákat raktak, hogy elűzzék a halált, a rosszat és a hideget. Ezek a hiedelmek mára már megszűntek, de a maskarás hagyományok még, mint például a Mohácsi Busójáráson, megmaradtak. A hagyományok szerint ilyenkor ijesztő álarc mögé bújnak, kereplővel nagy zajt csapnak, így járják az utcákat. Ma már nem csak a saját örömükre teszik, de nagyon sok turista is ellátogat erre a látványosságra. A farsang most már a mulatozás a szórakozás időszaka, amit mi iskolások is meg szoktunk tartani. Ilyenkor mindenki beöltözik. Volt az idén boszorkány macskával, orvos ápolónővel, pincér pincérrel. Zongorista, udvarhölgy és még sokféle maskarás. A legördögibb jelmez, milyen meglepő, maga az ördög volt, no és egy lánynak öltözött fiú A lányok és a fiúk különböző produkciókat adtak elő. Játszottunk székfoglalót, activityt, karaokéztunk és táncoltunk. és közben fogyott a sok finomság, amit az anyukáink, nagymamáink sütöttek. Nagyon jó és vidám volt ez a délután. Gyakrabban lehetne farsang Csipszer Fanni, Fenyvesi Júlia, Mergl Zsófia, Németh Nóra, Oszkó Zsófi, Réfi Hanna Adél

10 10. oldal Visszatekintő mi még az ősi szakmát tanultuk. Sokszor gondolkodtam a Malom-ároknak, Molnár-ároknak nevezett árkon, amely a Torna patakból leválasztva Kolontártól Devecserig húzódik, és városunk nyugati határában tér viszsza a Torna-patakba. Odáig jutottam a gondolkodásban, hogy nem hiába kapta a nevét, hiszen mi magyarok, jó szokás szerint úgy adunk nevet valaminek, hogy annak értelme is legyen. Malmok és molnárok után kutatva jutottam el a devecseri lakosú Sándor Lászlóhoz. Neki és családjának (testvérének) volt egy-egy malma a Malom-árkon. Laci bácsival a régmúltról, a malmokról beszélgettünk. Hogyan lesz az emberből molnár/malomépítő? Jó pár emberöltő alatt a család férfi tagjai mind molnárok voltak. A molnár mesterség több száz éve öröklődött családunkban apáról fiúra és ehhez hozzátartozott a malmok megépítése/ átépítése is. Édesapám a Somogy megyei Csömenden született egy molnártulajdonos legkisebbik fiaként, aki még gyermekkorában segédnek állt az apja malmába. Ifjú korában egy baleset következtében elvesztette a jobb szemét, ennek ellenére behívták katonának, de nem kellett a frontra mennie. A katonaság után megnősült, megszületett Géza testvérem. Felesége a spanyolnátha idején meghalt. Édesapám másodszor is megnősült, ekkor vette el édesanyámat, Szekeres Júliát. A családunk többször költözött, a Somogy megyei Babócsára, a Pest megyei Pécelre, majd a Vas megyei Karakóra. Minden településen malomfelújítást végzett édesapám, de miután a felújítással végzett, el kellett hagynia a felújított malmot ben Karakón az átalakított malom az indulás előtti éjszakán leégett minden szerszámmal. Édesanyám varrónői, illetve varrás tanítási munkáiból és édesapám alkalmi munkáiból, nagyon szegény körülmények között éltünk. Bátyáim, Géza és Lajos ekkor már a malomiparban dolgoztak, én ekkor kerültem Jánosházára asztalos inasnak, míg a lánytestvérünk, Ilona a szülőkkel maradt. Milyenek voltak a tanulóévek? Az akkori időben az inasok kint aludtak a műhelyben. Szorgalmamnak és a munkának köszönhetően, én a családdal aludhattam a házban. Jánosházán tisztességes, becsületes légkör volt. Az ottani asztalos műhelyben megtanították az embert szépen dolgozni, amiért a mai napig nagyon hálás vagyok. A régi, ősi szakmát tanultuk, ami már sajnos nem jön vissza. Mennyire vette hasznát az asztalos szakmának a malomban? A malmok felújításakor mindent mi csináltunk. Hogyan kerültek Devecserbe? 1942-ben az Eszterházyuradalom kolontári malmának bérlői állása megüresedett. A malom üzemeltetésére pályázatot írtak ki, melyet édesapám azzal nyert meg, hogy vállalta a felújítást is, mely a háború miatt nehézkesen ment, hiszen mi, fiúk katonák voltunk. De ő a háború végére végzett a felújítással, a malom jól dolgozott ben megnősültem, viszszajöttem Kolontárra, majd 1956-ban kezdtük el építeni Devecserben a házunkat. Eközben az Eszterházy birtokot államosították, földosztáskor a kolontári malom édesapám tulajdonába került, a húsüzem melletti malom Géza testvéremé lett, majd később mindegyiket államosították. Hány malom volt itt a környéken? Volt Ajkán, Tósokon, Lőrintén, volt a Csótai-Malom, majd a mienk Kolontáron, a Húsüzemnél egy és a Süttő malom. Volt egy fűrészüzem is a Szentkútnál. Ma már sajnos ezek közül egyiket sem látni. Emlékszik-e arra, mikor bontották le őket? Ha jól emlékszem 1962-ben, a Süttő malom megmaradt részét a vörösiszap után bontották le. Az államosítás után mivel foglalkozott? Az államosítás után Budapestre kerültem a malomszerelőkhöz, majd egy tüdőbetegség miatt két évig nem dolgozhattam. Majd a halimbai bányánál voltam asztalos, később a Devecseri Földműves Szövetkezetnél. Az akkori Devecseri Járás területén az összes üzlet, takarékszövetkezet berendezéseit mi készítettük. A munka mellett a Devecseri Méhészszakcsoportot is én vezettem. Nyugdíjasként mivel tölti napjait? Én nagyon szeretem a szakmámat. Ha tehetem, mindig készítek valamit. Még a ma napig, pedig már 94 éves vagyok, szívesen megyek ki a műhelybe. Mint volt malomtulajdonos, Laci bácsi tudja, milyen a jó liszt és az abból készült kenyér. Milyenek ezek a napjainkban kapható kenyerek a régiekhez képest? Ma már más technikával őrlik meg a búzát, de itt a részletekbe nem szeretnék belemenni. A régi világot, a régi ízeivel nem hozza vissza semmi. Sz. A. Dobom a labdát avagy a vállalkozóké a szó Rovatunkban devecseri vállalkozókat kérdezünk, milyen most vállalkozónak lenni Devecserben. A legutóbbi számunkban Poór Zoltánné ifj. Rosta Zoltánt javasolta, így ebben a számunkban őt kerestem fel az új buszmegállóban lévő kávézójában. Hogyan jött az ötlet, hogy kávézót nyisson itt és elvállalja a buszmegálló üzemeltetését? Régóta szerettem volna kávézót Devecserben, és amikor felvetődött egy ilyen lehetőség, éltem vele. Egy nagy kihívásnak gondoltam ezt. Malom kávézó lett a név? Mi minden kapható még itt? Ahogyan a névben is benne van, kávé különlegeséggel, forró csokival várjuk a vendégeket, de kaphatóak meleg ételek (hamburger, gyros), szendvicsek, üdítők, alkoholos italok. A régi buszmegállóban megvoltak az ún. törzsvendégek. Ők jönnek ide is? Néhányan megfordulnak közülük, de vannak, akik a busz indulás előtt, vagy amikor jönnek haza, akkor lépnek be egyegy italra. Az átutazók közül jönnek-e be? Sokszor látunk idegeneket, akik kihasználva a busz pihenőjét, betérnek egy kávéra, üdítőre. Sokan magáért az épületért jönnek be. Milyen tapasztalatai vannak az nyitás óta eltelt két hónapról? Nagyon örül az utazóközönség, hogy egy normális helyre be tud jönni, nem kell hóbanfagyban kint lenni. Még kevesen térnek be hozzánk, de folyamatosan bővül a vendégkör. Bízom benne, hogy nemcsak az utazók jönnek be, hanem egyegy kávé mellett elbeszélgetve a devecseriek törzshelye is lehetünk. Ki legyen a következő vállalkozó, akit megkérdezzünk? Én Deák téri zöldségest javaslom. Tóth Zsolt a felkérést elfogadta. Sz. A.

11 CLP_ok.indd :55: oldal Országgyűlési választás április 6. dr. Kovács Veszprém megye 4. választókerület Zoltán (X)

12 12. oldal Devecserért, MI MAGUNK! január 1-jén megalakult a Devecseri Kistérség, majd január 1-jével Devecser ismét járási székhellyé vált. Az Országgyűlésben magam is részt vettem ezeknek a döntéseknek a meghozatalában, nagy örömmel, hiszen családom évszázadokra visszamenőleg a Somló környékéhez és Devecserhez kötődik. Büszkén emlékezem minden évben dédnagyapám testvérére, Ferenczi Lajosra, aki életét áldozta ezért a közösségért, amikor mártírtársaival 1919-ben megszervezte a település védelmét a Pápáról érkező Lenin-fiúk ellen. Nagyapám, Ferenczi Antal, számos fiatalnak adta át hentesként szaktudását a húsgyárban, az idősebb korosztályból sokan jó szívvel emlékeznek nagyszüleimre. Szüleim itt születtek. Ma is rokonságom nagy része, rengeteg barátom, volt tanítványom él a településen, érthető, hogy szívemen viselem a város és az itt élők sorsát július 1-jén Devecser visszanyerte városi rangját. Sok mindent kell még azonban tennünk, hogy ez valóban érezhető legyen az itt élők számára. Milliárdok érkeztek az elmúlt években a városba, elosztásuk azonban sokszor átláthatatlanul, a lakosság kihagyásával és megkérdőjelezhető célokra történt. Számos épületet, utcát felújítottak, azt tapasztaljuk azonban, hogy a devecseriek többsége számára nem a külsőségek számítanak. Az elvándorlást nem sikerült megfékezni, a várost nem sikerült felszálló pályára állítani, és rend sem lett, sem két hét, sem négy év alatt. Akik tiszteletet érdemlően itt maradtak, ragaszkodva szülővárosukhoz, megélhetést, rendet és igazságot szeretnének. A városba érkező támogatások ellenére a közmunkaprogramban résztvevőkön kívül nem sikerült munkahelyeket létrehozni. Annak ellenére, hogy ehhez mind a város adottságai, fekvése, földterületei, és erőforrások is rendelkezésre álltak, állnak. Elfogadhatatlan számomra, hogy bárki a magánérdeket a közösségi érdek fölébe helyezze, ahogy láttuk ezt sajnos az iszapkatasztrófa után érkező adományok elosztásánál, vagy akkor, amikor nemzetstratégiai területekről, mint az oktatás és az egészségügy, forrásokat vonnak ki. A jelenlegi kormány ehhez a hamis, pénzközpontú szemlélethez igazította az alaptörvény új szövegét is: kikerült a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog, helyette az új alkotmány csak azt rögzíti, hogy mindenkinek joga van a testi és lelki egészség megőrzéséhez, amit a régi alkotmánnyal ellentétben ráadásul nem megvalósít, csupán elősegít az állam. Számunkra elfogadhatatlan, hogy ennek a piacalapú szemléletnek megfelelően Devecserben, ahogy számos vidéki városban, nincs biztosítva a megfelelő színvonalú orvosi ellátás. Megszüntették az iszapkatasztrófa után létesített szűrőközpontot is, ahelyett, hogy Kolontáron is nyitottak volna egyet. Nincs mentség arra sem, hogy a katasztrófában testileg, lelkileg megsérült embereket senki sem kárpótolta, sőt a gyár tulajdonosai még bocsánatot sem kértek tőlük. Nincs az sem rendjén, hogy miközben Devecserben mintegy fél ezer iskolás korú gyermek él, a helyi alapfokú közoktatási intézményben az elmúlt években elszaporodó, tanulók bizonyos csoportjánál tetten érhető magatartászavarok miatt rengeteg szülő más településekre íratta át gyermekét. Pedagógusként és két gyermekes családapaként is szörnyű belegondolnom, micsoda tehertétel ez mind a kiskorú gyermek, mind pedig a szülők számára. Be kell látni, hogy minden gyermek érdekét szem előtt tartva pozitív értelemben vett szegregációra van szükség. A beilleszkedési, tanulási és magatartási problémákkal küzdő gyermekeket fejlesztőpedagógusok bevonásával, kiscsoportos foglalkozások keretében lehet csak felzárkóztatni, így tudjuk megtanítani nekik az alapvető viselkedési normákat. Így a többiek előmenetelét nem akadályozzák, és ők sem maradnak le társaiktól. Ráadásul így mindenki számára érvényesülhet végre a helyben való tanuláshoz és az ennek alapfeltételét jelentő, megfelelő iskolai körülményekhez való jog. Az elmúlt években a Jobbik Magyarországért Mozgalom bebizonyította, hogy egy település vezetésének igenis megvan a lehetősége arra, hogy érdemben tegyen a közösség egészének boldogulása érdekében, különösképpen munkahelyek teremtésén és a közbiztonság megerősítésén keresztül, feltéve, ha ez valóban szándékában áll. Egy adott önkormányzat a jegyzővel és a rendfenntartó szervekkel együttműködve, a törvények adta lehetőségeket kihasználva helyben képes lehet érdemben visszaszorítani a bűnözést, megfékezni a közösséget rombolókat, és biztosítani az együttélés alapvető normáinak betartását. Gyöngyöspata, Tiszavasvári és Érpatak is jó példa erre. Nem lehet azonban rendet tenni, ha még a problémák kimondását sem vállaljuk, és nem a tisztességes emberekre, hanem a bűnözők jogaira vagyunk tekintettel. Elfogadhatatlan, hogy a mindenkori kormányok kozmetikázzák a bűnügyi statisztikákat, ahogy az is, hogy az ellopott termés, vagy egy eltulajdonított kerékpár csak 50 ezer forint értékhatár felett számít bűncselekménynek. A Jobbik ezt 5000 Ft-ra, a büntethetőség korhatárát pedig 12 évre csökkentené. A helyi rendfenntartó erő, a csendőrség felállításával és folyamatos utcai jelenlétével az a célunk, hogy a közbiztonság megléte azt jelentse, hogy valóban biztonságban érzik magukat az emberek. A rendőrség elsődleges feladata pedig a bűnüldözés, nem pedig a pénzbehajtás legyen. Az emberekkel beszélgetve elkeserít, amikor mindennapos gondjaikat osztják meg velem, és csak arra van jelenleg ellenzéki országgyűlési képviselőként lehetőségem, hogy rendszeresen jelezzem a problémákat és javaslatokat tegyek az illetékeseknek. Világos, hogy érdemi segítséget nyújtani, gyökeres változást elérni csak önökkel együtt, döntéshozói szerepben tudunk. Mindenkit megillet a nyugodt, békés élethez és a tisztességes megélhetéshez való jog. Csak mi rajtunk múlik, hogy tenni akarunk-e ezért. Mi magunk, közösen teremthetünk Devecserből egy élhető várost, hogy gyermekeink, unokáink is szülőföldünkön tudjanak boldogulni. Ehhez kérem, ehhez kérjük a devecseriek támogatását! Egy élhető Devecser és a szebb jövő reményében, tisztelettel: Ferenczi Gábor Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselőjelölt Veszprém megye 4. sz. OEVK (X)

13 13. oldal (X) (X)

14 14. oldal Tudni kell mindig újra kezdeni. Interjú dr. Horváth Ildikóval A devecseri háziorvosokat bemutató rovatunk mostani riportalanya szintén nő, akinek a legnagyobb vizsgáit talán nem is az orvosi egyetem hozta, hanem maga az élet. Küzdésből, lelkierőből mindig jelesre vizsgázott. Páciensei számára is példakép, hiszen sokszor kellett újra kezdenie, újra talpra állnia. Dr. Horváth Ildikóval beszélgettem. Kérem, meséljen egy kicsit arról, hogyan is került településünkre, ami már önmagában is nagy út volt! 1990 óta lakom Devecserben. Ezt megelőzően Erdélyből jöttünk át a férjemmel és kislányommal. Én itt, Devecserben kezdtem a Magyar Imre Kórház III. számú belgyógyászatán a pályafutásomat. Aztán ben átkerültem az I- es belgyógyászatra, az ajkai kórházba. Ott dolgoztam egészen május végéig. Belgyógyászatból szakvizsgáztam, majd elkezdtem háziorvosként dolgozni. Nehéz volt a váltás a kórházi orvoslásból a háziorvosi hivatásba? Valójában a férjem halálával ürült meg ez az álláshely, és adott volt a lehetőség, hogy átvegyem a körzetét. Többszörösen nehéz volt, mert minden a nyakamba szakadt az állandó készenlét, a rengeteg adminisztráció, a betegek ismeretlensége, és az, hogy összehasonlítottak a férjemmel. Ez így nem volt könnyű. Nőként és anyaként sem. A kórházhoz képest azért is volt más, mert a betegek életkora év közötti, nem beszélve arról, hogy a kórházban egy beteg kivizsgálása, kezelése számos szakorvos együttes munkájával valósul meg, míg nekünk, háziorvosoknak valamennyi szakterületet ismerni kell. Ugyanakkor, amikor a körzetet elkezdtem, még a régi ügyeleti rendszer volt életben, hétfőtől szombatig éjjel- nappal dolgoztunk. A most is érvényben lévő ügyeleti beosztás már egy kicsit szabadabb helyzetet teremtett. Természetesen az ember akkor is, most is igyekszik a lehető leglelkiismeretesebben vinni a munkáját. Egyébként miért pont a belgyógyászatot választotta? Az igazat megvallva, én mindig szülész-nőgyógyász akartam, lenni, mert úgy gondoltam már gyerek fejjel is, hogy a legszebb dolog egy új élet fogadása, de a sors másképpen hozta. Az egyetem után Romániában is háziorvosként és belgyógyászként dolgoztam. Nem bánták meg, hogy otthagyták az otthonukat? Nem, mert kint nem tudtunk egy család lenni, a férjemmel rengeteget dolgoztunk. Szó szerint se éjjelünk, sem nappalunk, szabadnapunk meg pláne nem volt. A kislányomat is a nagymamák nevelték. Mi itt, Magyarországon tudtunk igazán egy családdá lenni. Ekkor a lányom már hatéves volt. Ki tudja e kapcsolni az orvosi énjét, és tud- e magánember lenni? Ez bizony nem könnyű, mert nagyon kevés szabadidőm van. Sokan csak azt látják, hogy a rendelési idő pár óra, de a mi munkánk nemcsak ebből áll. Sok időt elvesz a véget nem érő adminisztráció, a betegek látogatása, gondozása, a kötelező továbbképzések. Mégis, ha tud időt szakítani rá, mivel tölti a szabadidejét? A szabadidőt az unoka jelenti, de foglalkozom természetgyógyászattal is, és ott, ahol ezt tanultam, tanítok is. Így visszatértem a gyökereimhez, hiszen a családomban mindenki tanár volt, csak én lettem orvos. Emellett azért szeretek kötögetni, olvasni, filmet nézni, főleg orvosi jellegűeket. Az utazás is egy jó szabadidős program, ha van rá lehetőségem, főleg tengerpartra, mert a tenger hullámzása, nagyon ki tud kapcsolni Ha már említettük a családot, lesz utánpótlás? Nem, a lányomnak egyrészt nincs affinitása a szúráshoz, vágáshoz, másrészt látta, hogy az orvosi pálya és a magánélet nehezen egyeztethető össze és ő elsősorban édesanya szeretne lenni. Több időt tölteni a kislányával, ami nálunk sajnos nem volt lehetséges. Mégis, hogyan került kapcsolatba a természetgyógyászattal? Annak idején az autóbalesetünkben sérült a térdem és a hagyományos orvoslással nem javult. Akkor azt mondták, hogy tanuljak meg vele együtt élni, így elkezdtem keresgetni a lehetőségeket. És, hogy mennyire nincsenek véletlenek: éppen egy orvos kongresszuson voltam, ott találkoztam egy mágnes-terápiával foglalkozó orvossal, aki néhány alkalmas kezeléssel elérte, hogy fájdalom nélkül tudtam lépcsőzni. Ez volt a kezdet. Aztán egyszer sokáig nem múlt el a köhögésem, akkor találkoztam egy bizonyos táplálék-kiegészítővel, és azon keresztül jutottam el egy újabb továbbképzésre. Először mindent magamon kezdtem megtapasztalni, majd egyre szélesebb körben alkalmaztam a módszereket és a betegekkel együtt egyre több jó tapasztalatot gyűjtöttünk. Azt mondhatjuk akkor, hogy a klasszikus orvoslás még nincs összhangban a természetgyógyászattal? Igen, pedig nagyon jól kiegészítik egymást. Azok az orvosok, akik fogékonyak a természetgyógyászatra, azok hozzám hasonlóan már maguk is kerültek olyan helyzetbe, amit az eddig tanultakkal nem tudtak megoldani. Sajnos az egyetemen semmi természetgyógyászati képzésben nem részesülünk. Persze a két orvoslási szemlélet elkülönülése abból is adódik, hogy sajnos nagyon gyógyszerorientáltak vagyunk. Prak szisom ban én is tapasztalom, hogy a betegek inkább bíznak a gyógyszerben és úgy gondolják, hogy könnyebb egy tablettát bevenni, mint életmódot váltani. Az elkülönülés abból is adódik, hogy korábban nagyon sok olyan természetgyógyász kezdett el praktizálni, akiknek nem volt meg a kellő szakmai felkészültsége. A természetgyógyászaton belül mire szakosodott? Fülakupunktúrát tanultam, ami főleg a szenvedélybetegek gyógyítására szolgál, de számos egyéb betegségben is jól alkalmazható. A módszer nagyszerűsége, hogy tartós eredményhez is vezethet, bár kiegészítő terápiaként alkalmazzuk. Az akupunktúra fantasztikus dolog. Sok ember ijesztőnek tartja a hosszú tűket, de én csak a rövid úgy nevezett tartós tűkkel dolgozom. Emellett életmód tanácsadó és terapeuta végzettséggel is rendelkezem, számos képzésen vettem részt, amelyeken sok hasznos dologgal találkoztam a daganatos betegségek kiegészítő kezelésével kapcsolatosan, de, hogy folytassam a sort Bach- virágterápiával is foglalkozom. Ez főleg a lelki egyensúlyunk helyreállítására és megőrzésére alkalmas szelíd gyógymód. Megjegyzem, hogy már maga a tanulási folyamat is feltöltődést jelentett számomra, mindenkinek csak javasolni tudom, hogy ismerkedjen meg vele. Ezek szerint szabadidejében

15 akkor a természetgyógyászatnak szenteli az idejét. Vagyis akkor is gyógyít. Igen, mert számomra fontos a holisztikus gyógyítás. Ez azt jelenti, hogy az embert teljes egészében, környezetével együtt kell gyógyítani, a betegség okát kell kezelni, nem egy egy tünetet kiragadni. Ha bejön hozzám egy páciens, sokszor látom első ránézésre a lelki problémákat is, de még az orvos előtt is nehezen nyílnak meg az emberek. Sok idő kell eljutni az emberi lélekig. Bár régóta köztudatban van a természetgyógyászat, még ma is bizalmatlanság övezi, és sokan csak utolsó lehetőségként tekintenek rá Így van, sokan ezeket a módszereket hatástalannak és drágának gondolják, pedig egy hosszantartó betegség sokkal többet vesz el a családoktól testileg, lelkileg és anyagilag is. Nagyobb hangsúlyt kellene fordítani a megelőzésre, mert mindig könnyebb megelőzni valamit, mint kezelni. Talán ez a szemléletmód is lassan változik. Ön hogyan vélekedik a mai magyar orvoslásról? Sajnos kevesen vagyunk. ezért nagy a leterheltségünk. Nem csoda, hogy sokan elmennek, hiszen a nagy leterheltség mellett hivatásunk anyagi megbecsültsége is elég kevés. Nem lehet megkerülni településünk legnagyobb tragédiáját, az iszapkatasztrófát. Ön mit tapasztalt akkor? Az iszapkatasztrófa nagyon sok ember életét tette tönkre, testileg, lelkileg és anyagilag egyaránt. El sem tudom képzelni, milyen lehet, hogy reggel elhagyja valaki az otthonát és délben nincs hová hazamenni. Minden, amiért egész életében dolgozott, odalett, az emlékeivel együtt. Számomra a legrosszabb az a szombati nap volt, amikor a kitelepítés lebegett a levegőben és egy 20 kg-os csomagba kellett volna besűríteni az egész életemet. Mindemellett két halottnál helyszíneltem. Nagyon megrázó volt. Munkámból adódóan most is gyakran találkozom lelki és fizikai problémákkal egyaránt küzdő emberekkel. Olyan is van, hogy nem is mondják, de panaszaikból látom, illetve sok olyan dolog jön elő rendelésen, amiből tudom, hogy még oda vezethetőek vissza. Nem tudom, hogy mikor lehet 15. oldal ezeket kiheverni, bár azt mondják, az idő sok mindenen tud segíteni. Ahogy beszélgettünk, bizony sok nehézséget kellett le a küzdenie, mégis hogyan tudta e lelkierejét, derűjét megőrizni? Bárhol is voltam, mindig is igyekeztem magam körül úgy alakítani a légkört, hogy jól érezzem magam abban a helyzetben, a rendelőmet is igyekeztem ennek megfelelően kialakítani. Nagyon fontos volt a lelki kiegyensúlyozottság. Törekszem magamban és magam körül is a harmóniára. Ehhez kívánunk töretlen tenni akarást, munkájában sikereket. Köszönjük, hogy válaszolt kérdéseinkre. Sikeres évet zárt a Devecseri Alkotó Kör A 2013-as esztendő elég mozgalmasra sikerült a Devecseri Alkotó Kör életében. Már januárban, a Magyar Kultúra Napja alkalmával kiállították képeiket, majd júniusban a veszprémi Megyeházán egy újabb kiállítás keretében a megyeszékhelyen élők is megcsodálhatták kezeik munkáját. Az év többi részében a Balaton-parton gyönyörködhettek szebbnél szebb alkotásaikban. Csopak, majd több mint két hónapig Balatonfüreden, az Arácsi Művelődési Ház adott otthont képeiknek. Azt hiszem, mi devecseriek és Trombitás Veronika, szakkörvezető is büszke lehet erre a kis közösségre, akik minden héten összejönnek itt nálunk, a Művelődési Házban, és valami izgalmasat, csodaszépet alkotnak. A kiállítások sora ezzel még nem ért véget kezdi Vera hiszen Balatonfüredről egyenesen Iszkázra kerültek a képek, ahol majd egy újabb kiállítás várható. Vannak olyan szakkör tagok, akik a Pápai Képzőművész Körrel is kiállítanak. Mennyiben változott a szakkör az előző évekhez képest? Létszámunk, összetételünk folyamatosan változik. Van egy törzsmag, aztán vannak a fiatalok, akik művészeti pályára készülnek, és a sikeres felvételi után kirepülnek a szakkörből., de szerencsére mindig van utánpótlás. Sokan jönnek, hogy művészeti szakközépiskolába vagy egyetemre szeretnének menni, és itt készülnek fel a felvételire. Van olyan nyugdíjasunk, aki egy kiállítás láttán jött rá, hogy ő is szeretne rajzolni. Már több mint 15 éve működik az Alkotói Kör. Lehet még ennyi idő után is újat mondani, tanítani? Mindig van valami új, az anyagok, technikák. Mindig akadnak rajzproblémák, amiket megbeszélünk. Rengeteg dolog van, főleg a felvételeikre készülőknek, de a régi tagok is szívesen veszik az ismétlést. Előkerülnek új anyagok, de van, hogy valaki hoz egy modellt magával. Talán az élő modell rajzolása a legkedvesebb. A szakkör lényege, hogy a rutinosabbak ne csak rutinból csinálják a rajzolást, festést. Mennyire befolyásolja a L.Sz.S. szakkör működését a tagok hangulata? Pénteken az esti órákban van a szakkör, amikorra már az emberek nagy része elfárad. Mennyire nyomja ez rá a bélyegét a szakkörre? Vannak napok mint mindenki életében, hogy nem sok kedve van. Itt is előfordul ilyen, de akkor nem dolgozunk bonyolult dolgokon. Én inkább azt vettem észre, hogy ez a pár óra üdítően hat a tagokra. Van valami céljuk azzal, hogy ide járnak, és ez ösztönzőleg hat rájuk és rám is. Itt nincs kötelező dolog, minden saját képességeinek, egyéni tempójának megfelelően alkot. Ide kikapcsolódni jönnek az emberek. A szakkör továbbra is nyitott, szeretettel várja az alkotni vágyókat. Sz. A.

16 16. oldal MVP egy sikeres fiúcsapat Idén februárban az Egerben megrendezett Hip-Hop Tehetségkutatóra meghívást kapott a devecseri és ajkai srácokból MVP formáció is. Horváth Kevin (Jimmy), Titi Cristopher (Giovanni), Karika Zénó (ZNO) a második helyet szerezték meg produkciójukkal, és ezzel beírták magukat a Hip-Hop történelembe. Dalaikat, gondolataikat az internet segítségével osztják az egyre növekvő számú rajongókkal. A fiúkkal egyik devecseri próbájuk alkalmával beszélgettem zenéről, versenyről, tervekről. Mióta van meghatározó szerepe a zenének az életekben? Leghamarabb én kezdtem zenével foglalkozni, kb. másfél éve válaszol Cristopher majd osztálytársam lett Kevin és együtt alakítottuk egy csapatot Falka néven, majd stílust és nevet váltottunk, és ezt követően lett a nevünk MVP. Zénót Kevin ismerte. Miután meghallgattuk az ő zenéjét ami nagyon tetszett csatlakozott hozzánk. Mit takar ez a névválasztás? A kosárlabdában a legjobbakat nevezik MVP-nek, mi pedig a zenében akarunk a legjobbak lenni, ezért ez a nevünk. Hogy kerültek Egerbe a Hip-Hop Tehetségkutatóba? Meséljetek, hogyan zajlik egy is rendezvény? Ide úgynevezett meghívásos alapon lehet bekerülni, ami azt jelenti, hogy az internetre feltett zenék közül a Tehetségkutató zsűrije kiválasztja azokat, amik így első körben tetszenek nekik. Most 68 produkció vett részt a vetélkedésben. Mindenkinek két dalt kellett előadni, egyet az elődöntőben, majd a döntőben. Azért ez időben is elég hoszszú folyamat lehetett? Igazából az egész napot lefedte a rendezvény, este pedig volt egy közös buli is. Elég fárasztó volt. Olvastam, hogy Majka is felfigyelt rátok, és segíteni fog nektek. Mennyire komoly egy ilyen lehetőség? Igen, beszéltünk vele, kaptunk ígéretet tőle. Tavasszal megyünk is Budapestre, de erről még nem szeretnénk többet mondani. Dalaitok első hallásra komolynak tűnnek. Ki írja a szövegeket, honnan merítettek ötletet? Azt mondjuk el dalban, ami velünk történik, ha öröm ért bennünket, azt, ha valami rosszul esik, bánt bennünket, vagy ha valami probléma van. Mindig más-más ötletből jönnek a szövegek. Rajongók! Mely korosztályt célozzátok meg? Mivel a dalszövegek érzelmeket, átélt dolgokat mondanak el, így minden korosztálynak szólnak. Hogy fogad benneteket a közönség, hiszen még nagyon fiatalok vagytok? Mi és a közönség, a hallgatóság egy jó baráti kör vagyunk. Nagyon örülnek nekünk. Hol lehet hallani, látni benneteket? Milyen terveiket vannak a jövőre nézve? Főként az interneten terjednek a dalaink, de fellépünk bárhol, ahova elhívnak bennünket, legyen szó jótékonykodásról, vagány buliról. Szeretnénk a zenénkkel minél több emberhez eljutni, nyáron talán a legjobb a Balaton lehetne. Bízunk benne, hogy terveink valóra válnak. Sz. A. Az Invitelnél fontos a személyes kapcsolat az ügyfelekkel Az Invitel célja, hogy minél jobban ismerje előfizetőit. Devecseren egy éve van személyes ügyintézési nap, ahol az itt élők helyben intézhetik ügyeiket. Az Invitel értékesítési- és ügyfélkapcsolati munkatársával, Végh Annamáriával az eddigi tapasztalatokról beszélgettünk. Mióta jár Devecserre az Invitel képviseletében? Devecseren még viszonylag új, de egyre népszerűbb a személyes ügyintézés január óta minden páros hét keddjén és óra között, az Invitel Napon várom a helyieket a művelődési házban, a Jókai u. 3. szám alatt, hogy segítsek a tévé-, internet- és telefonszolgáltatásainkkal kapcsolatban. Az időpontokról és az elérhetőségeimről a helyszínen is találnak tájékoztatást az érdeklődők: ki van függesztve a telefonszámom, így hívhatnak akkor is, amikor nem vagyok itt. Milyen ügyekben szokták Önt keresni? Az Invitel tévé-, internet- és telefonszolgáltatásokat nyújt. A személyes találkozón átnézzük a csatornakínálatot és megbeszéljük, hogy milyen internet-sávszélességre van szükség, a telefonálási szokások alapján pedig kiválasztjuk, mely kiegészítő szolgáltatásainkkal lehet leginkább pénzt megtakarítani. Pénztár kivételével szolgáltatásainkkal kapcsolatos teljes körű ügyintézéssel, de akár számlákkal kapcsolatos kérdésekben is állok rendelkezésre. Az új szolgáltatásra vonatkozó megrendelést le is adhatják nálam az ügyfelek. Ha nincs éppen itt, akkor telefonon mivel kereshetjük? Amennyiben mielőbb szeretnék ügyeiket elintézni, akkor keressenek telefonon. Így előzetesen meg tudjuk beszélni, hogy mire van szükség, a személyes találkozóig pedig előkészítem a megfelelő nyomtatványokat, hogy felgyorsíthassuk az ügyintézést. Az Invitelnél rendszeresen vannak különböző akciós ajánlatok, ezekről is részletes információt tudok adni, az akciós szolgáltatásokat pedig meg is lehet nálam rendelni. Így nem kell attól tartani, hogy azért marad le valaki egy jó lehetőségről, mert nem tud időben eljutni a legközelebbi Invitel Pontba. Miért most érdemes az Invitelt választani? Az Invitel ajánlataiban mindig számos értékes szolgáltatás található. Tévé-, internet- és telefonszolgáltatásból álló Invilág csomagjainkban például díjmentesen kipróbálható extrák közül válogathatnak ügyfeleink, de márciusi akciónkban még többet adunk. Sokan szeretnék, hogy saját maguk állíthassák össze tévés előfizetésüket. Többször hallom ügyfeleinktől, hogy milyen jó lenne, ha ők mondhatnák meg, milyen csatornák legyenek a csomagban. Jó hír, hogy márciusi ajánlatunkban amely három szolgáltatás megrendelésére vonatkozik az adott csomaghoz tartozó csatornákon felül ízlés és érdeklődés szerint választható még egy tematikus csatornacsomag is például gyerekműsorok, sportadók vagy mozicsatornák és az első hat hónapban még csak fizetni sem kell értük. Tehát attól függően, hogy ügyfeleink milyen minicsomagot választanak, legalább 3, de adott esetben akár 8 plusz csatornát is kapnak díjmentesen fél évig! Vagyis azok az új előfizetőink, akik most rendelnek új tévé-, internet- és telefonszolgáltatásból álló csomagot és vállalják, hogy 2 évig az ügyfeleink maradnak, hat hónapig díjmentesen nézhetik az általuk választott tematikus tévés minicsomagunkat. De van még más is a márciusi akcióban. Devecseren új előfizetőinknek kétéves szerződés megkötésével 6 hónapig Start Extra telefonopciónkat is havidíjmentesen biztosítjuk, így 0 Ft-os percdíjjal hívhatnak csúcsidőn kívül minden hazai normál díjas vezetékes számot, az Inviteleseket pedig csúcsidőben is. Természetesen meglévő előfizetőinkre is gondoltunk. Az akciós ajánlat rájuk is érvényes, ha 24 hónapos, határozott idejű szerződéskötéssel vásárolnak új szolgáltatáselemeket. De ha minderről még többet szeretnének tudni, hívjanak bizalommal bármikor. Milyen személyes benyomása alakult ki Devecserről? Tapasztalataim szerint a devecseriek szívesen veszik, hogy van egy állandó kapcsolattartójuk, akivel kéthetente személyesen találkozhatnak, és egy közvetlen telefonszámon is elérhetnek. Az Invitel Nap nagyon jó lehetőség: nem kell szabadságot kivenni és fél napot arra szánni, hogy beutazzunk Pápára. Sokkal kényelmesebb a devecserieknek, hogy a lakóhelyükhöz közel személyesen intézhetik ügyeiket. Keretes: Devecser Inviteles kapcsolattartója: Végh Annamária, tel.: Az Invitel Nap helyszíne: Devecser, Jókai u. 3. (a művelődési házban) Nyitva tartás: minden páros hét keddjén, ig

17 Pipafüst... Vajon mikor? Ült nagyapám a kút mellett egy farönkön, és a lába közt lévő kisebb tuskóba vert üllőn egyenesítgette a régi deszkából kihúzott szögeket. Amikor már mindegyik elérte a szerinte megfelelően egyenes formát, belemártotta őket egy bádogdobozba, és az így megolajozott szögeket egyesével végigdörzsölte egy rongydarabbal. Aprócska kisgyermekként érteni nem nagyon értettem, miért teszi, mert a kamra polcán, ahova dolga végeztével egy kis papírdobozban akkurátusan elhelyezte a szögeket, egy másik dobozban ott voltak az új, szép fényes szögek is. Minek kínlódni ezekkel a rozsdás vackokkal, ha ott van az új is? Nem értettem, mint ahogy azt sem, amikor édesapám azzal a jelszóval, hogy valamire még jó lesz, számomra indokolatlanul megtakarított minden régi elromlott jószágot. Ezek a hibás szerszámok, háztartási eszközök, aztán a hosszú téli estéken előkerültek búvóhelyükről és a bütykölésnek nevezett folyamat végén ismét életre keltek. Amihez nem volt a gazdának szakértelme, az elkerült a lakatoshoz, az asztaloshoz, egyéb mesteremberhez, aki a tudását latba vetve megjavította azokat. Minden faluban voltak a dolgok javításához értő emberek, akik megreparálták a szoruló szekrényajtót, az elromlott gépet, javították a rossz cipőt, megvarrták a szakadt ruhát. Az idősebbek még emlékezhetnek, hogy egy Devecserhez hasonló méretű kisvárosban a hasonló tevékenységet űző iparos emberek nagy megbecsülésnek örvendtek. Az idők során a technika fejlődésével az igények szerint ezek szakmák átalakultak, és újak sorakoztak fel mellettük. Javították a háztartási gépeket, rádiókat, televíziókat, majd az egyre szaporodó autókat. Aztán jött egy még fejlettebb világ, amely egyre inkább azt kezdte sugallni, ami elromlott azt ki kell dobni, nem érdemes javítatni, hiszen a javíttatás majdnem annyiba kerül, mint egy új eszköz. Legtöbbször a javítási költségek és az új termékek árának az összehasonlítása alá is támasztotta ezt a tézist. Viszont, mindeközben nem vettük észre, hogy megszülettek az eldobható kategóriába tartozó használati eszközök. Legtöbbet nemcsak nem érdemes megjavítani, de nem is lehet. Azt a csapágyat, amelyet régebben ki lehetett cserélni, most bontatlanul beleöntötték a gépházba, csak nehogy javítani lehessen. Javíthatatlan, silány minőségű tárgyakkal lettünk körülvéve, és közben eltűntek a településekről a cipészek, a szabók, a javítással foglalkozó lakatosműhelyek. Legtöbb szakmában csak az új munkával foglalkozó mesteremberek maradtak. Néha bizony elvétve sem találni televízió műszerészt, mert a mai TV-k eldobhatók, nem érdemes javítani. De nem csak a mesterek száma fogyatkozott meg, hanem az otthoni javítgatásokat is elhagyta legtöbb ember. Megváltoztak a szokások, megváltoztak az igények. Gyermekkoromban nagyanyám még ügyesen megfoltozta a megbetegedett nadrágot, amely tevékenységnek az volt a jelszava, Játszani még jó lesz. És igaza volt. A szünidőben, amikor hazavetett bennünket az este, ha ez a nadrág ki volt szakadva, akkor is kaptunk érte szidást, de annak nem volt olyan éle, mintha mindez egy új nadrággal történik. Este aztán a nadrág odakerült a mama ölébe, reggelre pedig újra hibátlan állapotában pompázott. Hogy mi változott azóta? Hát bizony elég nehéz lenne egy mai gyermekekre foltozott nadrágot ráadni. Ráadásul okafogyott is lett ez a tevékenység, hiszen a mai játék kíméli a ruhát. A számítógép elé nyugodtan oda lehet ülni az ünneplő ruhában is, nem fog kiszakadni. Mások az igények, és nekünk már nincs szükségünk az avíttra. Eltelt az idő, és vajon hányan tudnák még tűvel és cérnával a kézben megfoltozni azt a nadrágot? Vajon hányan értik még a zokni stoppolás titkát? Azt a stoppolást, amit régen az anyák a rántáskészítés mellett, az első dolgok közt tanították meg a lányaikkal. Ugye nem tévedek, ha azt mondom, hogy annyi tízezresem lenne, ahány lány tud a településen zoknit stoppolni, felkopna az állam. Bár így belegondolva saját helyzetembe, azt hiszem nem hazardíroztam túlzottan nagyot Nem, ne értsenek félre! Nem kívánom vissza azt a világot. Csak az ellen berzenkedem, hogy ezt az eldobható felfogást hozta ez a rohamosan változó világ. Lassan, szisztematikusan, észrevétlenül. Észre sem vettük, hogy a piacnak nevezett, az egész világot átszövő folyondár, rászoktatott bennünket arra, hogy eszünkbe se jusson, hogy ami elromlott, az még javítható. Ki kell dobni és persze vásárolni kell helyette másikat. Lehet, hogy ez a világ rendje? Fejlődünk, és még ha állandóan panaszkodunk is a mindig roszszabb életünkre, ilyen pazarlóan élünk. A fejlődés ellen én sem ágálok. Csak az nem tetszik, hogy javítható tévé, mosógép, cipő és egyebek helyett mindenben az egyszer használatosat teszik elénk. És mi, emberek ezt elfogadjuk, vagy legalábbis nem nagyon tudunk ellene tenni. Abban sem kételkedem, hogy a mindenben példát mutató Amerikából hamarosan begyűrűzik hozzánk is az eldobható házak divatja, csak elő kell hozzá készíteni a fogadóközönséget. Meg lesz teremtve hozzá az ok, az előkészített vásárló, és persze majd ha alkalmas lesz a környezet, örömmel segít a piac. 17. oldal Nem nyújtanám tovább a szavak rétestésztáját, inkább elmondom mi az a kérdés, amely az írás címében foglalkoztat. Ebben a nagy fejlődésben, amikor mindig kijjebb tolódik az eldobható dolgok határa, ez a határ vajon mikor ér el hozzánk? Mármint hozzánk, emberekhez. Melyik lesz az a korosztály, amelyikre először mondják majd ki, ennyi volt, megtette a dolgát, elhasználódott, drága a javítása, el kell dobni. Biztos van, aki most ezért bolondnak néz, pedig tettünk mi már ennél rosszabbakat is magunk ellen. Lassan, észrevétlenül, és mindig megmagyarázva önmagunknak. És persze mindig volt, aki segített megmagyarázni. Mert félek, hogy ha régi tárgyakat nem becsüljük meg, egyre közelebb sodródunk ahhoz, hogy ne becsüljük meg az embert se, ha az régi. Bízom benne, bölcsebbek leszünk. Jó lenne, ha valaminek felfedezzük a hibáját, arról ne azonnal az jutna eszünkbe, hogy le kellene cserélnünk, hanem az, hogy lehetne javítani rajta. Talán türelme a legkevesebb a mai rohanó embernek. Pedig az nagyon kell ehhez az élet nevű társasjátékhoz. Kívánom, hogy legyen. No, és azt a kis jó egészséget. B.Zs. Ismerjük-e? Ismerem, mint a tenyeremet tartja a mondás. Rutinszerűen cselekszünk, és nem nézzük meg a körülöttünk lévő világot. Pedig sok sok szépséget rejteget. Kedves Olvasó, tudja-e, Devecserben hol található a képen látható homlokzat? Aki felismerte a képen látható épületrészt, a megfejtéseket a Rotary Házban (Devecser Árpád u. 7.), illetve a szerkesztőség címére eljuttathatja. A helyes megfejtők között könyvjutalmat sorsolunk ki. Határidő: április 15. Előző számunkban megjelent kép: Kossuth u. 3. Nyertes: Ivány Gyuláné Devecser. Sz.A.

18 18. oldal Szolgálunk és védünk Rendőrségi hírek A rendőrjárőr én Dabrony településen igazoltatta T. K. helyi lakost, akiről megállapította, hogy a Tatabányai Járásbíróság körözését rendelte el. A körözött személyt elfogta, majd bűnügyi őrizetbe vételét követően Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába szállította én a rendőrjárőr Devecser Petőfi téren vonta ellenőrzés alá H. M. ajkai lakost, aki hogy feszültségét csillapítsa, a téren lévő szemetest rugdosta, ami az erőszaknak engedve a földre esett. Garázdaság bűncselekmény vétségének megalapozott gyanúja miatt az elkövető elfogásra került, ellene bűntető eljárás indult. A körzeti megbízott tartózkodási hely ellenőrzés céljából igazoltatta S. F. vidi lakost. Az igazoltatás során megállapította, hogy a Veszprémi Törvényszék Büntetés Végrehajtási Csoportja a személy körözését rendelte el. Elfogását követően a Büntetés Végrehajtási Csoport vette át a további intézkedést. A somlószőlősi körzeti megbízott kapott értesítést telefonon, hogy egy helyi lakos bontja szomszédja házának tetőszerkezetét. A helyszínen megállapításra került, hogy a bejelentés valós és az elkövető udvarán ott vannak a lécek. A bontást végző személy tagadta cselekményét, és elmondta, hogy a lécek a sajátja. A szemtanú vallomása és a lécek friss földbe fúródott nyomai kétséget kizáró bizonyítékként szolgáltak a körzeti megbízott részére. Lefoglalást követően eljárást kezdeményeztünk a lopást elkövető szomszéd ellen. A rendőrjárőr án Devecser Pápai úton vont ellenőrzés alá egy személygépkocsit és igazoltatta a B. S. devecseri lakos járművezetőt. A jármű átvizsgálása során az első ülés előtt egy hűtő táskában a fagyasztott áru alatt kábítószer gyanús anyagot találtak. B. S. előállítása és a csomag lefoglalást követően az orvosi vizsgálat során a személy szervezeténél a gyorsteszt kábítószerre pozitív eredményt mutatott. Az intézkedő rendőrök feljelentést tettek a Bűntető törvénykönyv (Btk.)178.. (6) bekezdésbe ütköző és a (6) bekezdés szerint minősülő kábítószer fogyasztásával, csekély mennyiségű kábítószer fogyasztás céljából történő megszerzésével, tartásával elkövetett kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja és a Btk (1) bekezdésbe ütköző és a (1) bekezdés szerint minősülő járművezetés bódult állapotban vétségének megalapozott gyanúja miatt. Gerecs István r. alezredes Őrsparancsnok-helyettes Hirdetési lehetőségek Ezúton szeretnénk felhívni a devecseri vállalkozók és magánszemélyek figyelmét, hogy lapunkban lehetőség van hirdetések közzétételére. Lapunk havi egy alkalommal, 2200 példányszámban jelenik meg. Minden devecseri háztartás ingyenesen kapja meg, valamint eljut a Devecseri Járás több településére. Bruttó hirdetési tarifáink: 1/1 oldal Ft 1/2 oldal Ft 1/4 oldal 8000 Ft 1/8 oldal 4000 Ft Hirdetési szándék esetén érdeklődni lehet: Boldizsár Zsolt (06-30/ ) illetve személyesen a Városi Könyvtárban. Sírkő Egyesített orosz emlékmű Pápa. Tervezte: Winkler Gábor II. világháborús ejtőernyős emlékmű Pápa. Tervezte: Gosztola István Mindkettőt kivitelezte az Obeliszk 4400 Kft. Járóka Attila vezetésével. 20 éve a szakmában. Kiváló minőség. Obeliszk 4400 Kft. Pápa, Szabó Ervin u. 30. Tel.: 89/ Járóka Attila Tel.: 70/ (x)

19 Barták Béla emlékére Volt tanítványaként, később munkatársaként engem ért az a megtiszteltetés, hogy ravatalánál búcsúzhattam el tőle az általános iskola és a kisváros önkormányzata nevében. A gyászbeszéd néhány részletével szeretnék emlékezni rá. A borbély apa és a hat gyerek jól csengővé tette a Barták nevet Devecserben. Béla bácsi negyedik gyermekként született ban. Az elemi elvégzése után Ici néni polgári iskolájába iratkozott be ben a Pápai Líceum és Tanítóképzőben folytatta tanulmányait ben felvételizett a pécsi Tanárképző Főiskola biológia-földrajz szakára. Ugyanakkor folyt a felvételiztetés testnevelés szakon is. Az előző párosítást felvett ifjú beállt a testnevelőjelöltek közé. Mire felocsúdott, már a biológia-testnevelés szak hallgatója volt. Diplomával a kezében egy év gyakorlatot töltött el Nagyvázsonyban, majd hazakerült, s 1954-től 1991-ig, nyugdíjazásáig szeretett szülővárosában tanított, sok szülő és a tanulók legnagyobb örömére. A fiatal tanárt hamar megkedvelték. Gyorsan bekapcsolódott a helyi közéletbe is. A Sport Egyesület elnöke, az asztalitenisz szakosztályvezetője, a strand úszómestere lett. Tanítványai között vannak megyei bajnokok, országos helyezettek. Munkásságát kiváló munkáért éremmel és nyugdíjba vonulásakor pedagógus szolgálati emlékéremmel is elismerték. Szeretettel gondolok vissza a biológia és testnevelés órákra, arra a helyettesítő tanárra, aki ilyenkor örömteli kedvvel olvasta nekünk Tom Sawyer és Huckleberry Finn csodás történeteit, kalandjait. Még ma is fülembe csengnek halk, udvarias, okító szavai. Munkatársaként pedig sok segítséget kaptam a tapasztalt humánus embertől. Megindító őszinteséggel tudott beszélni munkájáról, s annak szépségeiről és nehézségeiről. Devecser történetének élő lexikona volt, mindent tudott róla. Sokszor hívta fel a figyelmemet egy-egy devecseri személyre, akiről írni és emlékezni kell, hogy az utókor ne feledhesse el őket! Béla bácsi is ott volt a Devecseri Újság húsz évvel ezelőtti újra indításánál. Kezdetben kertészeti, szőlészeti tanácsokkal látta el az olvasókat, később az újságírás minden műfajával színesítette, gazdagította a lapot. Maradandót alkotott, s nagy betűkkel írta be a nevét a devecseri sajtótörténetbe. Kedvelt időtöltései közé tartozott kiskertjének, régebben a somlói szőlőjének művelése. A téli tűzifa fűrészelésekor mindig borainak legjava került a pohárba. Művelt, olvasott, tájékozott volt. Csendes lényét szerette lakókörnyezete, a Honvéd utcaiak. Magánéletében boldog családot tudhatott maga körül. Szerető felesége: Nusi néni, gyermekei, unokái, dédunokái jelentették számára a biztonságot, a féltő, gondoskodó otthont. Bölcs életfilozófiája megszívlelendő: Az életet csak hátratekintve lehet megérteni, de élni csak előre lehet! Nagy megtiszteltetésnek vette, hogy több évtizedes eredményes munkásságát a város legnagyobb kitüntetésével jutalmazta, 2005-ben Devecser, díszpolgárának választotta. Jelképes szinte, hogy a Devecserben kezdődő ív is a szülővárosban fejeződik be, azon a helyen, ahol örök nyomot hagyott. Rodin szép gondolatával tisztelgek Barták Béla tanár úr emlékének: Hódoló tisztelettel szeressétek azokat a mestereket, akik előttetek jártak. Béla bácsi, nyugodjon békében! Czeidli József Sokadszorra ismét bebizonyosodott a zene gyógyító hatása. A kerek erdő kicsi lakói sorra járultak a doktor bácsi elé és mire véget ért dr. Bubó rendelése, egészségesen mosolygott nem csak a gyermeksereg, de a közönség is. Február 27-én, az immár hoszszú évek óta megszokott zeneiskolai farsangi koncertre gyülekezett a közönség a Művelődési Ház színháztermében. Kovács László, Devecser alpolgármestere köszöntötte a közönséget, köszönte meg a gyermekeknek a lelkiismeretes felkészülést, a tanároknak a felkészítő munkát. A zeneiskolában folyó munka fontosságát kiemelve kívánt szép estét, jó szórakozást a közönségnek. A koncert kezdetén Horváthné Fatalin Zsuzsanna vezetésével a zeneiskola kórusa, adta meg az alaphangot a vidám estéhez. A gyermekek az előadott darabokhoz illő vidám maskarákban léptek színpadra, tanúbizonyságot téve a gyermekek és szülők 19. oldal Kérem a következőt! A zeneiskola farsangi koncertje kreativitásáról, találékonyságáról. Volt itt tündér, katona, róka, huszár, néger, manó és ki tudja még milyen szerzet, akiket Ursula nővér (Ihászné Szabó Katalin) fogadott dr. Bubó (Czeidli József) rendelésén. A fellépők Seregély Krisztina és Ihászné Szabó Katalin zongora, illetve dr. Bojnécz Gábor zongora és harmonikakíséretével adták elő darabjaikat, amiket a közönség hálás tapssal jutalmazott. Hatalmas sikert aratott az olasz vendég (Ormándlaky Péter) csizma ország hangulatát ide idéző trombitajátéka. A koncert végeztével a gyermekek virággal a kézben köszönték meg a tanárok felkészítő munkáját. Köszönjük a gyermekeknek és a felkészítő tanároknak, hogy a farsangi időszak megkoronázásaként egy szép és vidám estet szereztek. Köszönet illeti a díszletet készítő Trombitás Veronikát és a helyszínt biztosító Művelődési Ház dolgozóit. B.Zs.

20 20. oldal Most hat hónapig több van benne Választható tévécsatornák, 0 Ft-os hívásdíjak Ha most fizetsz elő Invilág csomagban tévét, internetet és telefont tartalmazó ajánlatunkra két év határozott idejű szerződéssel, akkor fél évig díjmentesen - plusz tévécsatornákat is adunk egy választható minicsomagban - és 0 Ft-os percdíjjal hívhatsz minden hazai vezetékes számot csúcsidőn kívül, sőt az inviteleseket csúcsidőben is. Megrendelés előtt érdeklődj munkatársainknál az adott lakcímen elérhető szolgáltatásokról, kedvezményekről, árakról és választható minicsomagokról. Tévé, internet, telefon, extrák Invitel Nap: Devecser, Művelődési Ház Jókai u. 3. március 4-én, 18-án és április 4-én óra között Értékesítőnk: Végh Annamária Tel.: Az ajánlat 3 szolgáltatásra kötött 24 hónapos határozott idejű szerződéssel, új lakossági előfizetők részére érvényes, meghatározott digitális kábel (D.3) területen digitális TV-előfizetésre, valamint meghatározott VDSL/FTTH, ADSL és IPTV területeken, március 2-tól viszszavonásig. Az Invilág csomag havi előfizetési díja a próbaidőszakot követően megnövekszik a 180 naptári napos próbaidőszak alatt fel nem mondott Start Extra kiegészítő és a választott tévé minicsomag havi díjával. Az akcióban részt vevő minicsomagokat keresd weboldalunkon A IN_ _tavaszi_UjDevecseriUjs_190x270_ A.indd 1 2/14/14 10:15 AM

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk Intézményünk, az Arany János Református Általános Iskola és Óvoda augusztus 30- án, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel, ünnepi istentisztelet keretében nyitotta meg

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők!

Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők! Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. /: (27)532-115 E-mail: godinemeth@invitel.hu : www.godinemeth.hu OM: 032351 Előzetes információk a beiratkozásról

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 1 Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 7-i ülésére Tárgy: A kárpátaljai Dercen megsegítéséről szóló döntés meghozatala Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés

Részletesebben

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag.

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag. Bonifert Zoltán 44 év vállalkozó 21 éve élek Tahiban, feleségem Kollár Edit. 2 lányom van, 18 és 14 évesek. 23 éve vagyok vállalkozó. Bonifert Zoltánné Kollár Edit 43 év védőnő Korábban még nem volt képviselőtestületi

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről

Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről Oldal: 2 / 7 Székhelyünk: 2085 Pilisvörösvár, Fő utca 134. Telefon: (26) 374 457 (26) 611-477 Iskolaigazgató: Szakmai vezető: Iskolatitkár: Gazdasági vezető: Gazdasági

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Hagyomány és kreativitás a Zagyván innen és a Galgán túl - tanórán kívüli kulturális kapcsolatok Jászfényszaru térségében a fenntarthatóság jegyében

Hagyomány és kreativitás a Zagyván innen és a Galgán túl - tanórán kívüli kulturális kapcsolatok Jászfényszaru térségében a fenntarthatóság jegyében térségében a fenntarthatóság jegyében Alapadatok TÁMOP 3.2.13/12/1 Kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában című felhívásra beadott pályázat. A pozitív támogatói

Részletesebben

Veszprém Megyei Kormányhivatal Ajkai Járási Hivatal

Veszprém Megyei Kormányhivatal Ajkai Járási Hivatal Veszprém Megyei Kormányhivatal Ajkai Járási Hivatal Szervezet Név Beosztás, feladatkör Telefon Ajkai Járási Hivatal Telefon: 88/511-310 Fax: 88/511-340 hivatal@ajka.vemkh.gov.hu www.kormanyhivatal.hu Okmányirodai

Részletesebben

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2013/2014 Zalaszentgrót, 2013. augusztus 28. Készítette:

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban

Részletesebben

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. évi munkaterve Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére 1 M U N K A P R O G R A M 2013. január 1-től lényeges változások következtek

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A

Részletesebben

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra!

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra! Ráckeve Város Polgármestere és a Ráckevei Molnár Céh Alapítvány meghívást kapott a Szent Korona hazatérésének 35. évfordulóján tartott megemlékezésre és az azt követő fogadásra. A megemlékezésre az V.

Részletesebben

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, IIDddd A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, a Nógrádker Zrt. Szakszervezeti Bizottságának titkárát, a KASZ

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Adorjánháza, Csögle, Egeralja községek képviselő-testületei Szám: 989/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Adorjánháza, Csögle, Egeralja községek képviselő-testületeinek 2013. április 29-én 17 óra 30

Részletesebben

1000-32/2008. 268/2008. sz. határozat

1000-32/2008. 268/2008. sz. határozat Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-32/2008. 268/2008. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. július 30-i rendkívüli

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

Tisztelt Oktatási Bizottság!

Tisztelt Oktatási Bizottság! Tisztelt Oktatási Bizottság! Az Aranyalma Magyar Műveltség Egyesület 2011 április 5-én Biatorbágyi Ökumenikus Iskoláért című beadványban fordul Biatorbágy Város Önkormányzatához. A város képviselőtestülete

Részletesebben

Vas Megyei Kormányhivatal Szentgotthárdi Járási Hivatal elérhetőségei 9970 Szentgotthárd, Széll Kálmán tér 11.

Vas Megyei Kormányhivatal Szentgotthárdi Járási Hivatal elérhetőségei 9970 Szentgotthárd, Széll Kálmán tér 11. Vas Megyei Kormányhivatal Szentgotthárdi Járási Hivatal elérhetőségei 9970 Szentgotthárd, Széll Kálmán tér 11. Hivatalvezető Dr. Orbán István Hivatalvezető Fsz. 7. 94/553-061 hivatal@szentgotthard.jaras.gov.hu

Részletesebben

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2.

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Karácsony fénye Múzeumi nap 2. Múzeumi nap 2. tematika Múzeumi nap helye és ideje:

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

MUNKATERV A Zichy utcai tagiskola felső tagozata 2010/2011 Készítette:

MUNKATERV A Zichy utcai tagiskola felső tagozata 2010/2011 Készítette: MUNKATERV A Zichy utcai tagiskola felső tagozata 2010/2011 Készítette: Magashegyi Ferencné Munkaközösség vezető I. Bevezetés Az oktatásban kiemelt szerep jut azon kompetenciák fejlesztésének, melyek az

Részletesebben

JÁTSSZUNK SZAKMÁT! Avagy innovatív lehetőségek a pályaorientációban Kollégium általános iskolák szakiskola közötti együttműködés

JÁTSSZUNK SZAKMÁT! Avagy innovatív lehetőségek a pályaorientációban Kollégium általános iskolák szakiskola közötti együttműködés JÁTSSZUNK SZAKMÁT! Avagy innovatív lehetőségek a pályaorientációban Kollégium általános iskolák szakiskola közötti együttműködés Jó gyakorlatok - Műhelykonferencia 2015. augusztus 26. Csernyánszky Erzsébet

Részletesebben

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31.

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31. A tanév rendje 1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2015. szeptember 1. (kedd) A tanév első féléve: 2016. január 22. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek)

Részletesebben

Tájékoztató. a novaji Gárdonyi Géza Tagiskola. tanévkezdéséről

Tájékoztató. a novaji Gárdonyi Géza Tagiskola. tanévkezdéséről K L I K 0 9 1 0 2 1 N O S Z V A J I F I G E D Y J Á N O S Á L T A L Á N O S I S K O L A ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI IS K O L A GÁRDONYI GÉZA TAGISKO L Á J A 3327 Novaj, Hősök tere 2. és 3327 Novaj, István út

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. a Cigány Kisebbségi Önkormányzat székhelyén, a III. emeleti irodában.

Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. a Cigány Kisebbségi Önkormányzat székhelyén, a III. emeleti irodában. Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Karakószörcsök, Kerta községek képviselő-testületei Szám: 371-6/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Karakószörcsök, Kerta községek képviselő-testületeinek 2013. október 3-án 18 óra 30 perctől megtartott

Részletesebben

Vidékfejlesztési és Összművészeti Fesztivál Mihályháza Időpont: 2014. április 26. szombat Szervező: Sanogenesis Alapítvány

Vidékfejlesztési és Összművészeti Fesztivál Mihályháza Időpont: 2014. április 26. szombat Szervező: Sanogenesis Alapítvány Vidékfejlesztési és Összművészeti Fesztivál Mihályháza Időpont: 2014. április 26. szombat Szervező: Sanogenesis Alapítvány Helyszín: -Mezőlaki Általános Művelődési Központ Tagiskola Mihályháza. -Művelődési

Részletesebben

MELLÉKLET KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MELLÉKLET KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. I. FÉLÉVI MUNKATERVE KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. I. FÉLÉVI MUNKATERVE MELLÉKLET 2013. január 31. (csütörtök) 1. Pályázat kiírása a Goldmark Károly Művelődési Központ intézményvezetői munkakörére

Részletesebben

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június

Részletesebben

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 2014. SZEPTEMBER 1. h. 8.00 Tanévnyitó, szülői ért. 1. osztályok, (pótbeiratkozás műv. isk.)

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS 2014. JANUÁR 01.01. Újévi koncert Városi Sportcsarnok, Ritmus művészeti 01.15. Ökumenikus istentisztelet - Szeretetvendégség 01.18. Magyar Kultúra Napja Légy jó mindhalálig c. musical,

Részletesebben

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN 3507/00102 Szakmai beszámoló Az idén immár hatodik alkalommal volt Múzeumok Éjszakája Kisvárdán. A késő

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY 2014-2015-ös tanév Tanító: Csáka Mária 2014. szeptember 15: Első nap az iskolában Gyülekeztünk az iskola udvarán. Az V. osztályosok kézen fogtak és bevezettek minket a templomba

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület Dobcsapata

Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület Dobcsapata Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület Dobcsapata Magunkról A Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület Dobcsapata Árpád fejedelem évének Fergeteg havában, 2007 januárjában alakult. Szándékunk az

Részletesebben

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról?

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról? (Interjú 2.) Pleskonics Istvánné 2014. január 4-én, egy esős, borongós szombat délutánon három órát beszélgettünk Irénke nénivel előzetes egyeztetés után Alkotmány utcai lakásában. Délután kettőtől délután

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 12/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Budapest IX. Kerületi Szent Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A L SÓ TAGOZAT P edagógiai programunkban célul tűztük ki, hogy minden tanulónkat képességének megfelelő szinten

Részletesebben

Város Képviselő-testület

Város Képviselő-testület Város Képviselő-testület E g é s z s é g ü g y i é s S z o c i á l i s B i z o t t s á g 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: hivatal@biatorbagy.hu

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: 80-8/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. május 29-én

Részletesebben

József Attila Tagintézmény. Jó gyakorlat? Jó gyakorlatok? Jó gyakorlatok rendszere?

József Attila Tagintézmény. Jó gyakorlat? Jó gyakorlatok? Jó gyakorlatok rendszere? József Attila Tagintézmény Jó gyakorlat? Jó gyakorlatok? Jó gyakorlatok rendszere? Tanulónépesség jellemzői SNI tanulók nagy száma (51%) BTMN tanulók számának folyamatos növekedése (5%) Túlkorosság Többszörös

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. alatti székhelyén 2014. február 25-én 17.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

Szakmai tevékenységünk az elmúlt egy hónapban feladatellátási területenként

Szakmai tevékenységünk az elmúlt egy hónapban feladatellátási területenként Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015 januárjában végzett munkájáról Tartalom Rövid bemutatkozás... 3 A Hajdúnánási

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve:

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve: Fényképalbum Az interjúalany neve: A fénykép készítésének helye: A fénykép készítésének éve: Szüleim Budapest 1980-as évek Ők a szüleim. Ez a kép már itt készült, Budapesten. Volt egy kicsi lakásuk, és

Részletesebben

Egy veszprémi vállalkozás sikertörténete

Egy veszprémi vállalkozás sikertörténete Egy veszprémi vállalkozás sikertörténete veszport.hu 2014.05.16.15:31 Új, korszerű 1332 négyzetméteres üzemcsarnokot avattak pénteken Veszprémben a Transmoduls Tervező és Gyártó Kft telephelyén. A gazdasági

Részletesebben

FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Koordinációs, Humánpolitikai és Szervezési Főosztály

FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Koordinációs, Humánpolitikai és Szervezési Főosztály FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Koordinációs, Humánpolitikai és Szervezési Főosztály Cím: 8000 Székesfehérvár, Szent István tér 9. Telefon: (22) 514-761 Fax: (22) 526-942, 526-905 E-mail: szervezes@fejer.gov.hu

Részletesebben

Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV. 2011/2012. tanév

Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV. 2011/2012. tanév Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV 2011/2012. tanév 2 I. A 2011/2012. tanév kiemelt feladatai 1. A Közoktatási törvény módosításából adódó feladatok megvalósítása - nem

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

Kedves Szülők! A leendő első osztályos, tanköteles gyermekek beíratásával kapcsolatos információkra szeretnénk felhívni a figyelmüket.

Kedves Szülők! A leendő első osztályos, tanköteles gyermekek beíratásával kapcsolatos információkra szeretnénk felhívni a figyelmüket. Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM: 032351 KLIK 122013 Cím: 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. / : (27)532-115 E-mail: godinemeth@invitel.hu : www.godinemeth.hu Kedves Szülők!

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2008. december 18-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2008. december 18-i ülésére [Ide írhatja a szöveget] PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 E-mail: polgarmester@papa.hu 141. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2008. december

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Molnár György igazgató

Jegyzőkönyv. Molnár György igazgató Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/12. sz. alatti székhelyén 2014. december 1-én 10.30-kor megtartott üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-2009-0012 azonosítószámú, Nyitott kapcsolatok! című projekt

IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-2009-0012 azonosítószámú, Nyitott kapcsolatok! című projekt IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-, Nyitott kapcsolatok! című projekt Intervallum: január 1. május 31. Készítette:,, Dátum: január 07. Célok A cél indoklása Tervezett ek* Felelős*

Részletesebben

2011. évi rendezvényeken való részvételének beszámolója

2011. évi rendezvényeken való részvételének beszámolója Mozgáskorlátozottak Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete Nefelejcs Fogyatékos Személyek Nappali Ellátást Nyújtó Intézmény 2011. évi rendezvényeken való részvételének beszámolója Január 2011. január

Részletesebben

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2013. február 5-én tartott nyilvános rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2013. február 5-én tartott nyilvános rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. február 5-én tartott nyilvános rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Határozatok: 17/2013. (II. 05.) 18/2013. (II. 05.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

A regionális hálózatépítés fejlesztési eredményei a Dél-dunántúli régióban

A regionális hálózatépítés fejlesztési eredményei a Dél-dunántúli régióban A regionális hálózatépítés fejlesztési eredményei a Dél-dunántúli régióban Csizmazia Sándorné szakmai vezető TÁMOP 3.2.2.Dél-dunántúli RHK Garay János Általános Iskola és AMI Záró konferencia a Dél-dunántúli

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENY. Emlékeztek? 2. évfolyam

TANULMÁNYI VERSENY. Emlékeztek? 2. évfolyam TANULMÁNYI VERSENY Tisztelt Kollégák, Szülők! Iskolánk ez évben először, március 11-én rendezte meg a NAPRAKÉSZ elnevezésű, tanulmányi versenyt. Nagy szeretettel és örömmel fogadtuk iskolánkban a versenyen

Részletesebben

Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV. 2010/2011. tanév

Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV. 2010/2011. tanév Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV 2010/2011. tanév 2 I. A 2010/2011. tanév kiemelt feladatai 1. A Közoktatási törvény módosításából adódó feladatok megvalósítása Pedagógiai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges Béke tér 14. 11-A/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 19-én megtartott üléséről. 2

Részletesebben

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2014/2015 Zalaszentgrót, 2014. augusztus 27. Készítette:

Részletesebben

A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE

A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE 2015. április Az ÖKO-munkacsoport Tóth Violetta Takács Barbara biológia-testnevelés szakos tanár, az ÖKO- munkacsoport vezetője

Részletesebben

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére Vép Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére tárgy: A képviselő-testület 2015. évi munkaterve előterjesztő:

Részletesebben

Nógrád Megyei Kormányhivatal Pásztói Járási Hivatal. Nógrád Megyei Kormányhivatal Pásztói Járási Hivatala. Hivatalvezető ügyfélfogadási időpontja:

Nógrád Megyei Kormányhivatal Pásztói Járási Hivatal. Nógrád Megyei Kormányhivatal Pásztói Járási Hivatala. Hivatalvezető ügyfélfogadási időpontja: Nógrád Megyei Kormányhivatal Pásztói Járási Hivatal A Nógrád Megyei Kormányhivatal Pásztó Járási Hivatala a Nógrád Megyei Kormányhivatal Kirendeltségeként működik. A Járási Hivatal törzshivatalának illetékessége

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2014. február 27.) nyílt ülés

J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2014. február 27.) nyílt ülés Erdőkürt Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt Kossuth út 51. Tel. 32/479-179 Fax:/32/782-909 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 4. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2014. február 27.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 10/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mérges Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2008. december 16-án 17. 00 órakor a mérgesi

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

A humán munkaközösség félévi beszámolója. 2014-15. tanév

A humán munkaközösség félévi beszámolója. 2014-15. tanév A humán munkaközösség félévi beszámolója 2014-15. tanév Készítette: Ipcsicsné Weinhoffer Csilla mkv. Zalaszentgrót, 2015. január 27. A munkaközösség tagjai magyar, történelem, valamint ének tantárgyakat

Részletesebben

Tárgy: Együttműködési megállapodás megkötése a JÖVŐNKÉRT Alapfokú Művészetoktatási

Tárgy: Együttműködési megállapodás megkötése a JÖVŐNKÉRT Alapfokú Művészetoktatási Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Témafelelős: Mihály Béláné Ikt. szám: P-28522/2009. Tárgy: Együttműködési megállapodás megkötése a JÖVŐNKÉRT Alapfokú Művészetoktatási Intézménnyel

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2013. július 23-án megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2013. július 23-án megtartott üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 6/2013. JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2013. július 23-án megtartott üléséről Határozatok száma: 31-34. TARTALOMJEGYZÉK 31/2013.(VII.23.)

Részletesebben

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN SZEPTEMBER 1. ÉV ELEJI ÉRTEKEZLET, ÉVES PROGRAM, FELADATOK MEGBESZÉLÉSE felelős: Koloszárné Varga Elvira ig 2. IMIP, HÁZIREND, SZMSZ FELÜLVIZSGÁLATA

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 75/2015 Kedves Kolléga! Hírlevelünk következő számában tisztelettel tájékoztatjuk Önt arról, hogy SALGÓTARJÁN az országban tizenötödikként

Részletesebben

Képek a Gondozási Központ életéből

Képek a Gondozási Központ életéből 2010. május 5 Képek a Gondozási Központ életéből Várják az ebédet! Mini ló - mini lovas A gyerekek táncoltak az időseknek A Népdalkör Anyák Napi műsora MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt 2010. május 30-án

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

Sajtómegjelenések Mentorprogram. Tartalomjegyzék

Sajtómegjelenések Mentorprogram. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék FEBRUÁR 26... 2 FÜGGETLEN HÍRÜGYNÖKSÉG... 2... 2 SZEGED SZERVER... 2... 2 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM... 3... 3 HÍREXTRA... 3 Sikeres a deszegregációs program... 3 WEBRÁDIO.HU...

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-2/2008. Tárgy: jkv-i kivonat

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-2/2008. Tárgy: jkv-i kivonat Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-2/2008. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. január 31-i üléséről. Napirend:

Részletesebben

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA Személyi változások: A 7-es csoportba új dajka néni érkezett, Kádár Éva Éva néni személyében. Őt jól ismerjük hiszen gyermeke jelenleg

Részletesebben

Eseménynaptár 2014/2015

Eseménynaptár 2014/2015 Eseménynaptár 2014/2015 SZEPTEMBER 01. hétfő Tanévnyitó ünnepély 1. tanítási nap 8:00 óra 03. szerda Modul órák, szakköri foglalkozások megkezdése. Modul óra és szakkörvezetők 09. kedd Iskolavezetőségi

Részletesebben