rendezettéválásában, acivilszervezetek megalakulásában, a média jelenlétében, a kulturális és sportélet pezsgésében. A sikeres településirányítás

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "rendezettéválásában, acivilszervezetek megalakulásában, a média jelenlétében, a kulturális és sportélet pezsgésében. A sikeres településirányítás"

Átírás

1 GÖMÖRI HÍRMONDÓ Húsz éve,1989. március elsején nyerte el településünk ismét a városi címet. Mi és a városunk Az emberek által létesített települések lakosságszámuknak megfelelően változtak. Putnok történelme folyamán kezdeti gyér lakosságszáma egyre növekedett. A mezővárosi létét királyi kiváltság alapozta meg. Később volt településünk nagyközség, majd március elsejétől ismét városi rangot kapott. Egy városi cím megítélését a település térségben betöltött szerepe, gazdasági, infrastrukturális fejlettsége határozza meg. Megvizsgálják ilyenkor többek között termelési kapcsolatrendszerét, demográfiai jellemzőit, tömegközlekedését, foglalkoztatását, telefon- és vízellátás, szennyvízkiépítettség, úthálózat, parkosítás helyzetét, oktatási, közegészségügyi intézményeit, idegenforgalmát, hogy csak a leglényegesebbeket említsem. Megyénkben velünk együtt nyilvánították várossá 1989-ben Sajószentpétert, Füzesabonyt. Nyilvánvaló tény, hogy az akkor megkapott városi rang sok kívánnivalót hagyott maga után, hiszen a közelségünkben erősödő két szocialista város, Kazincbarcika és Ózd elszívták korábbi városi létünket megalapozó intézményrendszerünket. (Lásd rendőrség, bíróság, tüdőgondozó stb.) A cím megszerzésével viszont kimutatható a települési közösség esetében a nagyobb összefogás és azonosságtudat. Ez spontán fellendülést eredményezett, amelynek irányításában tevőlegesen egyre nagyobb szerepet kapott a megváltozott politikai viszonyoknak köszönhetően a települési önkormányzat. Az infrastruktúra kiépítettsége mára már több mint 90%-os, ami meghaladja a 68%-os EU-s átlagot. A húszéves fejlődés nyomon követhető az intézményi rendszer kiépülésében, a városkép megszépülésében, rendezettéválásában, acivilszervezetek megalakulásában, a média jelenlétében, a kulturális és sportélet pezsgésében. A sikeres településirányítás egyik legnyilvánvalóbb mutatója a város vagyonának gyarapodása mindezen eredményeknek köszönhetően. Ma már a pályázati rendszer és az előremutató térségi, regionális és szakmai szervezetekhez való csatlakozás jelentheti a fejlődés útját. A város vezetése ezért szakképzett fiatalokból álló lelkes csapat közreműködésével készíti a pályázatokat, az érdekképviselet elérése céljából kapcsolódott a Magyar Önkormányzatok Országos Szövetségéhez, a Putnok és Térsége Társuláshoz, az Ózd Többcélú Kistérségi Társuláshoz, s nem utolsósorban vezető szerepet tölt be Tamás Barnabás elnök részvételével a megalakult Sajó- Rima Eurorégióban. A Civil Információs Központ kialakítása és működtetése a lehetőség a pályázati milliók megszerzésére, a vállalkozások segítésére. A GAMESZ megszűnését követően a Városi Kommunális Gondnokság igazi gazdájává vált a városnak, látványosan megszépültek közterületeink, középületeink, temetőnk. Ma már városi képet mutat a főutcánk, gyönyörűen parkosított a Serényi tér, ahol méltó emléket állítottunk szobor formájában Putnok egykori főurának, Serényi Bélának és államalapító királyunknak, Szent Istvánnak. Ma már ha ittlakóként, ide látogatóként körbejárja valaki a települést, rendezett utcákat, közösségi tereket talál, bár a város peremén még akad gond az illegális szemételhelyezések, s néhány épület miatt. De hol nincsenek ilyen problémák? Tervszerűen gondolkodik a város vezetése a belváros további alakításán, a régi romos épületek helyére újak épültek, s befejezéséhez közeledik a Mohos sétány kiépítése is. Ha csak a közelmúlt éveire tekintünk viszsza, örömmel tapasztalhattuk, hogy okmányiroda létesült a polgármesteri hivatalban, ami az állampolgárok ügyintézését tette könnyebbé. Újabb pályázat eredményeként az elkövetkezendő hetekben több milliós beruházással kerül bővítésre, hogy méginkább a lakosság megelégedésére történjen az ügyintézés. XX. évfolyam 2. szám február Ingyenes

2 2 Gömöri Hírmondó Lát vá nyo san szép épü le tet ka pott a pos ta, a Vá ro si Pi ac. A meg szé pült Vá ros há za szám ta lan kon fe ren ci á nak, ta lál ko zó nak adott hely színt. Mind ezek kö zül ki emel ke dő az ál lam el nö ki ta - lál ko zó, ahol a szlo vák és ma gyar köz tár sa sá gi el nö kök ta lál koz tak. Az ott fo lyó te le pü lés igaz - ga tás szak mai szín vo na lá ról ta nús kod nak: az ISO 2000 ta nú sít vány s po zi tív ál la mi el len őr zé - sek jegy ző köny vei. Saj nos, a ma gyar gaz da ság rend szer vál tást kö ve tő át ala ku lá sa nem kí mél te tér sé gün ket, vá - ro sun kat sem. Előbb a ja va részt nők nek mun kát adó Cér ná zó, ma jd a Put nok Bá nya üzem szűnt meg, ki lá tás ta lan hely zet be so dor va ez zel csa lá - dok szá za it. A mun ka nél kü li ség prob lé má já nak ke ze lé sé re mun ka ügyi ki ren delt ség nyílt a volt párt ház ban, de saj nos a meg szű nő mun ka he lye - ket csak kis mér ték ben si ke rült pó tol ni. Az AU - TOWIRE mű kö dé sé vel egy rö vid idő re le he tő - ség nyílt na gyobb lét szá mú el he lyez ke dés re, de a cég te vé keny sé ge nem bi zo nyult hos szú éle tű - nek. Na gyobb mun kál ta tó ként az olasz var ro da és a Vek ni Kft. jö het szá mí tás ba. Saj nos ez a hely zet kor lá toz za az ön kor mány zat he lyi adó - be vé te le it, ami a gaz dál ko dá sát ne he zí ti. A gaz - da ság élén kí té sé nek szán dé ka in dí tot ta el az ex - pók meg ren de zé sét. A ren dez vény al kal mat te - remt az üz le ti part ne rek egy más ra ta lá lá sá ra, kul tu rá lis szín folt a vá ros éle té ben. Je len tő sé ge messzi re mu ta tó, a ró la ké szült hír adás ok kal be - ke rül te le pü lé sünk az or szá gos saj tó ba. Szá mot - te vő le he tő sé get a köz hasz nú és a köz cé lú mun - ka vég zés je lent. En nek a rend sze re már ci us tól fog vál toz ni.

3 Gömöri Hírmondó 3 A ke res ke del mi há ló zat ki épült, az élel mi - szer-el lá tás biz to sí tott a Coop üz let há ló zat túl sú - lyát más üz let lánc le te le pü lé sé vel is tá mo gat ni sze ret né a vá ros ve ze té se. Az itt élők anya gi le he - tő sé gei be ha tá rol ják a szol gál ta tá sok fej lő dé sét. Az el kép ze lé sek sze rint a Se ré nyi tér 9-ben ki ala - kí tott ok ta tá si köz pont és ven dég ház ki bő vü lé se je lent het a vendéglátás te rén meg ol dást, hi szen szál lás he lyet biz to sít már ma is az itt meg száll ni szán dé ko zók nak, il let ve ven dég lá tóhely ki ala kí - tá sá val kul tu rált szó ra ko zá si hely színt te remt het, ami re rend kí vül nagy igény mu tat ko zik. A hos szú éve kig üre sen ál ló kas tély el adás ra ke rült. A je len le gi tu laj do nos ter ve ket dol go zott ki a hasz no sí tá sá ra, ami nek meg va ló su lá sa ese - tén szá mol ni le het a vá ros ide gen for gal má nak élén kü lé sé vel. A tu laj do nos az épület állagmegóvása, illetve a további állagromlás meg elő - zése érdekében a tető teljes cseréjét végeztette el, illetve megoldotta a körülkerítést és a folya - matos őrzést. A hosszú ideig használaton kívüli kastély épület értékesítése előtt az önkormányzat látta el az állagmegóvási feladatokat, mely jelentős anyagi ráfordítást jelentett a város költség vetésében. Min den put nok i, sőt a kör nye ző te le pü lé se ken élők igény be ve szik a vá ros egész ség ügyi szol - gál ta tá sát. Egy sé ges irá nyí tás sal mű kö dik az or - vo si, fog or vo si és szá mos szak or vo si ren de lés, le he tő vé té ve ez zel a hely ben tör té nő el lá tást. Gon do zá si köz pont ki ala kí tá sá val idő se ket el lá - tó ott hon mű kö dik, a csa lá dok élet vi tel ének se gí - té sé re jött lét re a csa lád se gí tő köz pont. Lét re jött a tá mo ga tó szol gá lat, új ra van men tő ál lo má sunk és éj sza kai or vo si ügye le tünk. A szo ci á lis há ló si ke re sen biz to sít ja a rá szo ru - lók tá mo ga tá sát. A Baptista Sze re tet szol gá lat ado má nya i nak ki osz tá sá val már több ször se gít - sé get kap tak a leg in kább rá szo ru lók. Az ok ta tá si in téz mény rend szer meg újult. Az óvo dáz ta tás egy irá nyí tás alá ke rült, az épü le tek fel újí tá sa, új cso port szo ba épí té se fo lya mat ban van. A Se ré nyi is ko la épü le té nek fel újí tá sa a XXI. szá zad is ko lá ja prog ram ke re té ben va ló sul meg, va ló ban e szá za di el vá rá sok nak meg fe le lő kör - nye ze tet biz to sít va az itt ta nu lók nak. Ar cu lat ala - kí tá sa a sport irá nyá ba in dult el. A Péczeli ÁMK több fel ada tot is el lá tó in - tézmény e gyüttes. Is ko lá ja idén szin tén meg újul től a ko ráb bi ze nei kép zést ki egé szít ve kép ző mű vé sze ti ok ta tás is fo lyik fa lai kö zött. A Bá nyász Mű ve lő dé si Ház a 90-es évek ele - jén be zá rás ra ke rült. Új ra meg nyi tá sa le he tő sé - get te rem tett az ama tőr szín ját szók szá má ra klu - bok mű kö dé sé re. Épü le te ad ott hont a Vá ro si Könyv tár nak. A rend őr őrs új bó li mű kö dé se a vá ros ban lé - nye ge sen ja ví tott a köz biz ton ság hely ze tén. A Pol gár őr ség és a Nem zet őr ség meg ala ku lá sa a la kos ság ré szé ről in du ló tá mo ga tás a ré szük re. Má ra az egy re szű kü lő anya gi for rá sok mi att a sport, a ci vil szer ve ze tek tá mo ga tá sa szű kül, de el mond ha tó, hogy a Put nok Vá ro si Sport egye sü - let ke re tei kö zött si ke res lab da rú gó, sakk, darts szak osz tály mű kö dik. A Gömöri Sport egye sü let te nisz és sí szak osz tályt mű köd tet. A lab da rú gás után pót lás és fel nőtt csa pa tai si kert si ker re hal - moz tak az utób bi évek ben a sakk szak osz tály ver seny ző i vel egye tem ben. A ci vil szer ve ze tek mű kö dé se szí nes kö zös sé - gi szín tér. A nyug dí jas klu bok egye sü let be tö - mö rül tek, mű kö dé sük höz anya gi tá mo ga tást kap nak. Meg ala kult az Idő sek Ta ná csa, jó kap - cso la tot ápol a vá ros ve ze té sé vel. Az idő sebb kor osz tály ok meg be csü lé sét je len ti, hogy év ről év re kö zös ka rá cso nyi ünnepségen, a Szépkorúak Karácsonyán biz to sít ta lál ko zá si, szórako - zási le he tő sé get, ün ne pi fel ké szü lést szá muk ra az ön kor mány zat. Az is ko lás kor osz tály ré szé re a leg je len tő sebb tá mo ga tás most már év ről év re az in gye nes tan könyv el lá tás biz to sí tá sa, ami nagy ter het vesz le is ko la kez dés kor a csa lá dok vál lá ról. Az óvo dás és is ko lás gye re kek össze - vont Mi ku lás-nap i rendezvénye is hagyomány - nyá vált a városban, ahol az ajándékozás mellett a gyerekek életkoruknak megfelelő kulturális programokon is részt vehetnek. A ci vil szer ve ző dé sek so rá ban ki emel ke dik az 1998-ban ala kult Put nok Vá ro sért Egye sü let, mely kép vi se lő i nek az ön kor mány zat ba jut ta tá - sá val a vá ros ve ze tés ben 1998-tól meg ha tá ro zó sze re pet tölt be. Ado má nya i val az in téz mé nyek esz köz tá rát és a köz te rü le tek vá ro si a so dá sát gazdagítja. Az ama tőr mű vé szek kö zös sé ge a Tóth Ede Al ko tó kör, mely ki ad vá nya i val, ki ál lí - tá sa i val le he tő sé get te remt tag jai szá má ra a meg - mu tat ko zás ra. A Gyermek és Ifjúsági Önkor mányzat példaértékű francia testvérkap csolata alapozta meg a két város, Putnok és Fécamp felnőtt önkormányzatának együttműködé sét, illetve annak hivatalossá tételét. A szlo vák, fran cia len gyel test vér vá ro si szer ző dé sek eredmé - nyeként put noki ak so ka sá ga ju tott már el az em lí tett or szá gok ba. A kul tu rá lis élet köz pont já vá vál t a Gömöri Mú ze um és a Hol ló Lász ló Ga lé ria. Ki ad vá nya ik so ka sá ga ál lít em lé ket a múlt nak. Itt kell meg em lí - te ni Put nok mo nog rá fi á ját, mely rög zí ti te le pü lé - sünk ről a leg fon to sabb múlt bé li tud ni va ló kat, leg - fon to sabb ter mé sze ti ér té ke ink ről szó ló ada to kat. A vá ro si lé tünk höz tar to zik, hogy még az 1989-es ta ná csi dön tés nek kö szön he tő en van he - lyi új ság ja te le pü lé sünk nek, s 1994-től he lyi te le - ví zi ó ja. Mind két saj tó or gá num a la kos ság szol gá la tá - ban részt vál lal a múlt meg őr zé sé ben, a je len ese - mé nye i nek a meg örö kí té sé ben. A vá ros 20 évé nek nyo mon kö ve té sé re ez a pár sor, úgy gon do lom, csak rész ben vál lal koz - hat, a te le pü lés po li ti ká ban fon tos adat eb ből az írás ból ki ma rad ha tott, de bí zom ab ban, hogy az itt fel vá zolt húsz év an nak a bi zo nyí té ka, hogy vá ro sunk nak nem csak múlt ja volt, ak tív je le ne, s re mél jük jö vő je is az lesz. Egersze gi Már ta

4 4 Gömöri Hírmondó A várossáa vatás ese mé nyét meg örö kí tet te az ÉSZAK-MA GYAR OR SZÁG egy ko ri szá ma Ün ne pi ta nács ülés Put nokon cím mel. A cikk ből vett rész le tek se gít sé gé vel idéz zük fel az egy ko ri ese ményt: Teg nap dél előtt nem ze ti szí nű zász lók so ka sá ga lo bo gott Put nok ut - cá in. A vá ros sá nyil vá ní tá sát kö szön töt te észa ki nagy köz sé günk, má ra leg if jabb vá ro sunk. Tíz óra kor a Bá nyász Mű ve lő dé si Ház ban ne ves mű vé szek em lé ke - ze te sen szép mű so rá val vet te kez de tét az ün ne pi ta nács ülés. En nek ke re - té ben Far kas Pál ta nács el nök kö szön töt te a ta nács ta go kat, a ven dé ge ket, az el nök ség ben he lyet fog la ló Kár pá ti Fe renc ve zér ez re dest, hon vé del - mi mi nisz tert, az ün ne pi ta nács ülés szó no kát, dr. La dá nyi Jó zse fet, me - gyénk ta nács el nök ét, az ál la mi, párt-és tár sa dal mi szer ve ze tek kép vi se - lő it. Kár pá ti Fe renc mint Put nok szü löt te az El nö ki Ta nács meg bí za tá sát, a vá ros sá nyil vá ní tás dísz ok le ve lé nek az át adá sát öröm mel vál lal ta. Elé - ge det ten nyug táz ta: a te le pü lés olyan mér ték ben fej lő dött az el múlt idő - szak ban, hogy si ker rel pá lyáz hat ta meg a vá ro si cí met. Az ÉSZAK-MA GYAR OR SZÁG már ci us 18-i szá má ban Be mu tat ko zás dió héj ban cím mel a vá ros sá nyil vá ní tás sal kap cso la to san Far kas Pál nagy köz sé gi ta nács el nök kel ké szült új ság cikk ből idé zünk: A Gömöri Mú ze um ar chí vu má ban fel lel he tő do ku men tu mot Andók Györ gy ta nár úr ado má nyoz ta a mú ze um nak: Né hány meg jegy zés Put nok vá ros sá nyil vá ní tá sá hoz már ci us 1. (Rész let a do ku men tum ból) Put nok, az év szá zad okon át me ző vá ros el ér ke zett oda, ahon nan el in - dult. Hi va ta lo san is vá ros sá nyil vá ní tot ták. Mi, put noki ak so ha sem tar tot tuk más nak, mint vá ros nak. Put nok nak min dig vá ros há zá ja volt, mely nek egyik aj ta ján a fel irat: Put nok vá - ros bí rá ja a má si kon Put nok vá ros fő jegy ző je A put no ki em ber a vá - ros ba ment ki, szom bat es tén ként a put no ki fi a tal ság ci gány ze ne mel lett a vá ros fő te rén kor zó zott, elöl já ró tes tü le te a vá ros 40-es ta ná csa volt. A do bo lást vég ző kis bí ró ez zel kezd te hir de té sét: A vá ros elöl já ró - sá ga köz hír ré tesz i st b. Hogy nem mél tat la nul vol tunk vá ros, bi zo nyít ja, hogy volt já rá si pénz ügy őr sé günk, já rá si adó hi va ta lunk, já rás bí ró sá gunk, csend őr pa - rancs nok sá gunk, ez zel meg ala po zott köz biz ton sá gunk, volt 3 nyom - dánk, 2 gyógy szer tá runk, tü dő gon do zónk ter mé sze te sen rönt gen nel, 1 új sá gunk, 5 könyv tá runk, 5 ének ka runk, 4 is ko lánk, ál lan dó ut ca sep rőnk, a nyá ri po ros idők ben ön tö ző gép ko csink, 2 ban kunk, 6 egye sü le tünk, 2 ecet gyá runk, cu kor ka gyá runk, 3 pék sé günk, 3 cser kész csa pa tunk. Az öre gek cser kész csa pa ta ké szí tet te a He gyes te tőn a 28 m ma gas ki lá tót, mely ről lát hat tuk a ha vas Tát rát, a Bükk tá vo li vi dé két, Mis kol cot. Va jon Ön és a put noki ak vá ros la kók nak vall ják-e már ma - gu kat a hi va ta los ok má nyok át adá sa után? A leg idő seb bek min dig is vá ro si ak nak mond ták ma gu kat, hi - szen ők még vá ros ban szü let tek. Va la men nyi en örü lünk a cím - nek-rang nak, de azt hi szem mind an nyi an tud juk, hogy na gyon so kat kell még dol goz nunk, ku por gat nunk azért, hogy ne fa - kasszon mo solyt az ide gen ar cán a mi vá ros sá gunk. Mun ka al ka - lom van, elég gé szí nes is a kí ná la ti pa let ta: el ké szült az egész ség - ház és nem pa nasz kod ha tunk a ke res ke de lem re sem... Ez zel szem ben? Nincs mű ve lő dé si há zunk, nincs jól kép zett nép mű ve lőnk, aki egy ki csit fel ráz ná az em be rek ér dek lő dé sét. Új óvo dát is kel - le ne épí te nünk. Böl cső dénk ninc s, de igény sincs rá. Éven te har - minc gye rek szü le tik, szí ve sen ma rad nak ve lük ott hon az anyák. A Kos suth ut ca észa ki ol da la, a vá ros mag ja tel je sen ro mos, le kell bon ta ni, nem ment he tő meg. Nincs ve ze té kes gáz, és cross - bar-te le fon a vá ros ban. A köz tisz ta ság eny hén szól va kri mi ná lis, sza po rod nak az il le gá lis sze mét ra kó helyek... N incs ven dég lá tá - sunk. Ha egy át ha la dó busz meg áll Put nokon, ég az ar cunk a szé - gyen től. Egye dül az utas el lá tónk ren des.

5 Gömöri Hírmondó 5 Az új nap tá ri év meg ha tá ro zó ese mé nye a kép vi se lő-tes tü let szá má ra a költ ség ve tés el fo ga - dá sa. Ez a ren de let szab ja meg a vá ros egy éves gaz da sá gi mű kö - dé sét. Las san már sok kol nak va la - men nyi ün ket az or szág gaz da - sá gi hely ze té re vo nat ko zó hí rek, hi szen sem mi jót nem vár ha tunk az idei esz ten dő re. Ta más Bar - na bás pol gár mes ter úr tól a put - no ki ki lá tá sok ról ér dek lőd tünk. Mi lyen nek ér té ke li a put no ki költ ség ve tést pol gár mes ter úr? Mi - lyen ki ha tás sal lesz a la kos ság éle - té re? Nem a he lyi költ ség ve tés lesz ki ha tás sal az itt la kók ra, amit érez ni fog nak, az a kor mány meg szo rí tó in téz ke dé se i nek a kö vet kez mé nye lesz. Mi még de cem ber ben ren dez - tük a szol gál ta tá sok dí ja it. Az or - szág zi lált pénz ügyi hely ze te vi - szont ko moly fej fá jást oko zott a vá - ros ve ze té sé nek, mi vel lé nye ge sen ke ve sebb a pénz, mint ko ráb ban volt. Töb be ke rül a vá ros üze mel te - té se, mint azt vár tuk. Or szá go san 150 mil li árd fo rint hi ány zik az ön - kor mány zat ok költ ség ve té sé ből, s ezt mi is érez zük. Az el múlt esz ten - dő ben a 2,3 mil li ár dos költ ség ve tés mel lett 164 mil lió volt a for rás hi á - nyunk. Mű kö dé si hi tel fel vé te le nél kül zár tuk az évet, amit nem sok vá ros tu dott el ér ni. Eb ben se gí tet tek az el nyert pá lyá za tok. Azt, hogy eb ben az év ben mind - ez ho gyan fog ala kul ni, még nem tud juk. A ter ve zés kor, ami kor az igény szin tű fel mé rés nél tar tot tunk, még 300 mil lió volt a hi ány, amit 230 mil li ó ra csök ken tet tünk. Az in - téz mé nyek kel és kü lön bö ző kol lek - tí vák kal egyez tet tünk, át szá mol tuk, hogy még mi lyen költ ség meg ta ka - rí tó in téz ke dé se ket tu dunk hoz ni. A kép vi se lői tisz te let dí jak tól kezd ve a do lo gi ki adá sok csök ken - té sé ig ez sok te rü le tet érin tett. A for rás hi ányt 140 mil lió fo rint tal fo - gad ta el a tes tü let. Ez a vár ha tó 2,5 mil li ár dos költ ség ve tés mel lett na - gyon szép ered mény. Az or szág költ ség ve tés ét saj nos már há rom szor ter vez ték új ra. Vé - le mé nyem sze rint még egy pár szor sor fog ke rül ni rá. A de cem ber ben el fo ga dott költ ség ve tés nek a GDP ará nyos nö ve ke dé se -1% volt. A par la men ti el len zék rög tön je lez te, hogy nem va ló sak a szá mok. Ak kor le hur rog ták őket. Most vi szont lát - hat juk, hogy már -3,5% GDP visz - sza esést prog nosz ti zál nak. K Ö L T S É G V E T É S Mit hoz mind eh hez Gyur - csány Fe renc leg újabb re form ja? A szá mok mö gé kell lát ni. Ha min den egyes so ra be kö vet ke zik, ak kor Put nokon ez 30 mil lió fo rint - tal nö ve li a for rás hi ányt. Egy költ ség ve tés nek be vé te li és ki adá si ol da la van. Vizs gál juk meg in nen az el fo ga dott ren de le - tet! Mi lyen ten den cia lát szik a be - vé te lek nél? A fő vesz tes az ok ta tás és az egész ség ügy. Az ok ta tás ban cso - port fi nan szí ro zást al kal maz nak, az el té rő tan ter vű ta nu ló kat be in teg - rál ják a nor mál osz tá lyok ba. Le he - tet len né te szik a pe da gó gu sok mun - ká ját. A nor ma tív fi nan szí ro zás itt nem éri el a 43%-ot, ami a pe da gó - gus bé ré re sem ele gen dő. A há rom ok ta tá si in téz mény ben több mint 100 ez er fo rintot kell hoz zá ten nünk a mű kö dés hez. Más or szá gok ban tel je sen ál - la mi fi nan szí ro zá sú az ok ta tás, nem ter he lik ve le a te le pü lé se ket. Mó do sí ta ni kel le ne az Al kot - mányt, a vá lasz tó jo gi és ön kor - mány za ti tör vényt... Eh hez 2/3-os több ség re len ne szük ség. Vis sza kell em lé kez nünk a 2002-es vá lasz tá sok ra. Ak kor az MSZP vá lasz tá si szlo gen je így hang zott: Több pénzt az em be rek - nek, több pénzt az ön kor mány za - tok nak. El mond ha tó, hogy eb ből sem mi nem va ló sult meg. Saj nos az ön kor - mány zat ok egy re több olyan fel - ada tot kap nak, amit ál la mi lag nem fi nan szí roz nak meg. Ilyen töb bek kö zött az ok ta tás. Csak egy ré szét fi nan szí roz zák, s vagy fel vál lal ja az ön kor mány zat hogy hi tel ből, vagy egyéb le he tő sé gek kel él ve biz to sít - ja a mű kö dést, vagy meg szűn nek az ál ta lá nos is ko lák. A fal vak ból elő - ször a kis vá ros ok ba, ma jd a na - gyob bak ba ke rül nek a gye re kek. Ez zel a ki sebb te le pü lé se ket tel je - sen el sor vaszt ják. Ez érez he tő már Put nok vi - szony la tá ban is, hi szen a velez di gye re kek már ide jár nak, s most van fo lya mat ban újabb te le pü lé - sek kap cso ló dá sa a put no ki ok ta - tás hoz. Igen, Zá dor fal va és Al sószuha ve ze té se is meg ke re sett ben nün ket. Saj nos az ok ta tá sért fe le lős szak - em be rek nin cse nek ar ra fel ké szül - ve, hogy az ok ta tást úgy fi nan szí - roz zák, hogy az hos szú tá vú be fek - Az ország zilált helyzete komoly fejfájást okoz a városi költségvetés elkészítésében te tés le gyen, s mű kö dő ké pes ma - rad jon. Po li ti kai ér de kek fű ződ nek hoz zá, elég ha a di gi tá lis táb lák ese - tét fi gyel jük. Negy venmil li árd fo - rin tért jut nak az in téz mé nyek a táb - lák hoz, ugyan ak kor a tan esz köz fej lesz tés re nincs pénz. Ez va ló szí - nű, hogy va la ki nek na gyon jó biz - nisz. Ha a 40 mil li ár dot az ok ta tás ra for dí ta nák, ak kor nem biz tos, hogy 30, 33 fős osz tá lyok ban kel le ne ta - nul ni a di á kok nak, s ta lán a pe da gó - gu sok nak is ma rad na ál lás hely. Néz zük a ki adá si ol dalt! A ter ve zés nél, ami az or szá gos költ ség ve tés re épül, még szó ba sem ke rült, hogy ÁFA nö ve ke dés lesz, jö ve dé ki adó emel ke dés. Mind ez 14 %-os ár nö ve ke dést fog je len te ni. Ez érin ti az ön kor mány za to kat is. Ha ezt nem tud juk va la mi lyen szin - ten kom pen zál ni, pl. be vé tel lel, ta - ka ré kos ko dás sal, ak kor hi telt kell fel ven ni. Ezt nem tar ta nám he lyes - nek. A költ ség ve tés hány szá za lé kát te szi ki a hi tel? A köt vény ki bo csá tás sal együt t ami hos szú le já ra tú ál la - mi tá mo ga tá sú hitel 15%. Ez a 2,5 mil li ár dos költ ség ve tés nél ke zel he tő. Sze ret nék rá mu tat ni, hogy a fej lesz té sek a köt vény ki - bo csá tás nél kül nem va ló sul tak vol na meg, s a jö vő ben is ez a biz - to sí té ka. Nél kü le az uni ós pén ze - ket a vá ros nem tud ná le hív ni, a pá lyá za to kat elő fi nan szí roz ni, amit az tán a szám lák be mu ta tá sát kö ve tő en ki fi zet nek. Mi lyen ös szeg ben tör té nik 2009-ben fej lesz tés a vá ros ban? 220 mil li ós fej lesz tést ter vez - tünk. A kö zel jö vő ben zaj lik a Se ré - nyi is ko la pá lyá za tá nak má so dik for du ló ja, ami újabb 220 mil li ót je - lent. Ös szes sé gé ben 440 mil li ós va - gyon gya ra po dás sal szá mo lunk, amit a köt vény ki bo csá tás nél kül nem tud nánk meg va ló sí ta ni. A most zárt év a szenny víz be ru - há zás sal 220 mil li ós va gyon nö ve - ke dést je len tett. A pénz ügyi vál to zá sok mi att szük ség lesz-e új költ ség ve tés re? Nem. Lát juk, hogy mi lyen hi á - nyos sá gok van nak. Pót költ ség ve - tés ről egy ál ta lán nem gon dol ko - dom, bár lesz nek in téz mé nyek, ahol szük ség lesz át cso por to sí tás ra. Tes tü le ti ülé sen lát hat tuk, hogy az el len zék be nyúj tott egy el - kép ze lést a költ ség ve té si hi ány csök ken té sé re. Men nyi ben si ke - rült mind ezt be épí te ni ük? Egy ré szét si ke rült, bár ja vas la - tuk nak több mint a fe le tör vény sér - tő volt. Olyan ren del ke zé sek be is be le akar tak nyúl ni, amit tör vény ha tá roz meg. Fon tos, hogy kon zek - vens le gyen az em ber. Ha költ sé get akar csök ken te ni, ak kor ne csak a má sik em ber nél te gye, ha nem ma - gá nál is. Az el len zék ezt nem így kép zel te. Az zal min den ki egyet ért, hogy költ ség ta ka ré kos ság ra van szük ség. Me lyik volt az a te rü let, ahol ha meg lett vol na a pénz ügyi fe de - zet, sem mi képp nem vál toz tat tak vol na a fi nan szí ro zá son? A ci vil szfé ra tá mo ga tá sán. Ah hoz, hogy jól tud jon mű köd ni, azt anya gi lag se gí te ni kel l.

6 6 Gömöri Hírmondó V Á R O S I B Á L Ne héz len ne ab ban ál lást fog - lal ni, hogy mi ered mé nyez te az or szág ban a ci vil szer ve ze tek szá - má nak drasz ti kus emel ke dé sét a rend szer vál tást kö ve tő en. Ta lán egyik ok ként meg ál la pít ha tó, hogy az em be rek nek ele gük volt ab ból a kény szer ből, amit a párt - ál lam je len tett az éle tük ben. Ön - ma guk akar tak dön te ni ar ról, hogy mun ká juk mel lett mi ben kí ván nak részt vál lal ni. Ek kor ala kul tak a te le pü lé se ken az el ső lo kál pat ri ó ta szer ve ze tek, akik az adott hely szé pí té sén kezd - tek fá ra doz ni a múlt meg őr zé se mel lett, a drog meg elő zés sel fog lal - ko zók, az al ko ho liz mus el len küz - dők, ne ta lán a kör nye zet vé de lem ne héz sé ge it fel ka ro lók, ama tőr mű - vész ke dés sel pró bál ko zók, s még sorol hat nám Kö zös jel lem ző je va la men nyi - nek, hogy tag ja ik tar toz ni akar nak egy kö zös ség hez, ame ly az adott te - rü le ten töb bet és job bat kí ván nyúj - ta ni em ber tár sa ink nak. Put nok sze ren csés nek mond hat - ja ma gát, hi szen szá mos jól mű kö - dő ci vil szer ve zet tel gaz da go dott az el múlt évek ben. Az egyik leg si ke - re sebb nek bi zo nyult ezek kö zül a Put nok Vá ro sért Egye sü let. Azon felül, hogy si ker rel jut tat ja el kép vi - se lő it az ön kor mány zat ba, s do mi - nán san vesz részt a vá ros irá nyí tá - sá ban már évek óta, a jó té kony sá gi vá ro si bá lok szer ve zé sé vel, az ott be folyt be vé tel ből gaz da gí ta ni tud - ja az in téz mé nyek esz kö ze it, a vá - ros köz te re it. Sok em ber ön zet len ös sze fo gá - sa, egyet aka rá sa ered mé nye zi mind ezt. Az egye sü let kö zel száz ta got szám lál, ahol meg fér egy más sal idő sebb, fi a ta labb egy aránt. Az idei bál is a ki ala kult ha gyo - má nyo kat kö vet ve dr. Laczkovich Ka ta lin egye sü le ti el nök kö szön tő - jé vel, Ta más Bar na bás pol gár mes - ter úr meg nyi tó sza va i val vet te kez - de tét a Péczeli is ko la gyö nyö rű en fel dí szí tett au lá já ban. A de ko rá ci ót a mű vé sze ti is ko la ta ná rai, di ák jai ké szí tet ték Kó nya Ist ván ta nár úr ve ze té sé vel. A ven dé gek szó ra koz - ta tá sá ról az óz di Lu xor has tán cos cso port tag jai gon dos kod tak. A ke - le ti tánc ku ri ó zu mot je len tett, nagy si kert ara tott. Az est fo lya mán a ze - nét a Ca lyp so együt tes szol gál tat ta. Zol tán Eri ka tán co sa i val 22 óra kor lé pett fel, s fel idéz te pá lya fu tá sa leg si ke re sebb szá ma it. Nagy vá ra ko zás előz te meg a bál Murtada Julietta, Ivánkó Natália, Galambosi Boglárka szé pe i nek meg vá lasz tá sát. A zsű ri tag jai: Ka to na Pál al pol gár mes ter, Ne grucz Ágos ton vál lal ko zó, Musz - ka And rás épí tész az idén az el sőbá - lo zók kö zül vá lasz tott. Az if jú höl - gyek kö zül a Bál Szé pe cí met Ivánkó Na tá lia nyer te el, aki a mis - kol ci Föl des Fe renc Gim ná zi um ta - nu ló ja. Ud var höl gye Galam bosi Bog lár ka let t, aki a put no ki Se ré nyi Bé la Gim ná zi um és Me ző gaz da sá - gi Szak kö zép is ko la ta nu ló ja, va la - mint Mur ta da Ju li et ta, aki el ső éves egye te mis ta a bu da pes ti mű - sza ki egye te men. Mint min den bál ban, itt is volt tom bo lahú zás. Az egye sü let cél ja it tá mo ga tók nak kö szön he tő en rend - kí vül ér té kes nye re mé nyek ke rül - tek sor so lás ra. A Bál Szé pei a díj át vé tel ét kö ve - tő en nyi lat koz tak: Ivánkó Na tá lia: Anyá ék már ko ráb ban is me sél - tek a bál ról, mond ták hogy nagy - sza bá sú ren dez vény, jó a ze ne. Meg le pőd tem, ami kor en gem szó lí tot tak a díj át vé te lé re. Nem szá mí tot tam rá. A sza la got el fo - gom ten ni em lék be. Galam bosi Bog lár ka: An nyi ra meg le pőd tem, hogy nem ju tot tam szó hoz. Nagy meg - tisz tel te tés ez szá mom ra. A sza la - got ki fo gom tűz ni a szo bám fa lá ra. Más kor is el fo gok jön ni a bál ba, mert na gyon jól ér zem ma gam. Mur ta da Ju li et ta: A szü le im már so kat me sél tek ne kem er ről a bál ról, na gyon szín - vo na las nak ítél ték. Ben nem ha tal - mas vá ra ko zás volt ezért. Az est szá mom ra job ban si ke - rült, mint vár tam. Tet szik a ze ne, min den kor osz tály tud tán col ni rá. A va cso ra fi nom volt, a mű sort is él vez tem. Ez az el is me rés na gyon jót tesz az ön be csü lé sem nek. Az idei bál bevételéből az Egészségház előtti parkot szépíti majd az egyesület Dr. Laczkovich Katalin egyesületi elnök és Tamás Barnabás polgármester

7 Gömöri Hírmondó 7 A vis sza té rő ven dé gek kö zül meg szó lal tat tunk né há nyat: Nagy Lász ló Ki csi csa lá dunk ban már évek óta ha gyo mány, ha feb ru ár, ak kor Vá - ro si Bál. Az idén már a 12. ke rült meg ren de zés re. Sze re tünk részt ven ni ezen az ese mé nyen, mi vel mi is jól szó ra ko zunk ezen az es tén, és a vá ros ér té ke i nek gya ra po dá sá hoz is hoz zá já rul ha tunk. A szer ve zők az idén is, mint min dig, ki tet tek ma - gu kért. Szé pen fel dí szí tett te rem - mel, szín vo na las mű sor ral és fi nom va cso rá val vár tak min ket. Sztár - ven dég ként Zol tán Eri ká val és tán - co sa i val rop hat tuk. A jó tár sa ság - nak kö szön he tő en gyor san múlt az idő. A szép ség ki rály nő-vá lasz tást kö ve tő, a ren ge teg dí jat fel vo nul ta - tó tom bo lán is si ke rült nyer nünk. Haj na li 4-kor az utol sók közt hagy - tuk el a tánc par ket tet, és meg fo gad - tuk, jö vő re is itt a he lyünk! Mol nárné Var ga Ani ta: Nem va gyunk nagy bá lo zók, de ide min den év ben el szok tunk jön - ni. A Put nok Vá ro sért Egye sü let tag ja ként ezt nem il lik ki hagy ni. Jó a tár sa ság, jó a han gu lat. Sze rin tem ez már ha gyo mán nyá vált a vá ros éle té ben, a be vé telt pe dig ne mes cél ra for dít ják, ezt sem sza bad el fe - lej te ni. Hogy érez tem ma gam? Jól. Bő veb ben, tet szett a mű sor, jó volt egy kis fris sí tés. a ze nét is él - vez tem, nem volt túl han gos, tisz ta volt, kel le mes. Jól le he tett rá tán col - ni. Az tet szett a leg job ban, hogy idő sek és fi a ta lok szé pen, kul tu rál - tan együtt mu lat tak. Ivánkó Sán dor Ked ves ba rá ti meg hí vás nak tet - tünk ele get, ami kor a bál ba el men - tünk. Már nem elő ször vet tünk részt, de ez az el ső al ka lom, ami kor a le á nyunk is el kí sért. Ne ki ez volt az el ső bál ja, ami nagy él ményt je - len tett szá má ra. Jól érez tük ma gun kat, a va cso - ra, a ze ne, a mű sor és a han gu lat ki tű nő volt. A tánc mel lett ju tott idő ba rá ti be szél ge tés re, is mer ke - dés re is. A b á l m ű v é s z v e n d é g e : Z o l t á n E r i k a Az est ven dé ge Zol tán Eri ka volt. Az éne kes - nő két tán co sá val együt t, pil la na tok alatt jó han gu la tot te rem tett. A ven dé gek együtt éne - kel tek és tán col tak Zol tán Eri ká val. Az éne kes nő feb ru ár 15-én szü le tett Bu da pes ten. Klas szi kus zon go rát, klas szi kus és dzsesszbalet tet ta nult, érett sé gi után éj sza kai bá rok ban éne kelt és tán colt. Az 1986-os sió fo ki In ter pop Fesz ti vá lon Sze re lem re szü let tem cí - mű da lá val nagy si kert ara tott, az óta ak tív, él vo - nal be li részt ve vő je a ha zai kön nyű ze nei élet - nek. Most a Gömöri Hír mon dó nak adott in ter jú - ját ol vas hat ják: Hol lát hat nak a ra jon gó id? Má jus 15-én tar tunk a Mil le ná ri - son egy fan tasz ti kus nak ígér ke ző kon cer tet, ahol es ze ment show-t lát - hat ma jd a kö zön ség, ren ge teg tán - cos sal, ven dé gek kel, iga zi for ma bon - tó disz kó val. Ter mé sze te sen a ki sebb fel lé pé - sek nek is örü lök, de ez egy iga zi élő kon cert lesz, s en nek egé szen más a han gu la ta, ahol az em be rek ve lünk együtt éne kel het nek, tán col hat nak, nagy sze rűt bu liz hat nak. Lesz-e a kon cert nek foly ta tá - sa? Meg szűnt már az az idő szak, ami kor az ORI tisz tes sé ge sen meg - szer vez te a fel lé pé se ket, egy év ben há rom alk alom mal is, ta vas szal, nyá ron és az őszi idő szak ban. Most már a mű vé - szek nek sok kal mos to hább kö rül mé nyei van nak, mint ami kor még én a pá lyát kezd tem ben je lent meg az el ső le me zed, az - óta szin te éven te je len tek meg le me ze id, sőt volt olyan év, ami kor több is. Le het-e szá - mítani újabb ra? Most de cem ber ben je lent meg, Retro Dis co a cí me, és a ré gi slá ge rek át hang sze relt ver zi ói mel lett azért rá ke rült né hány új dal is. Ma nap ság ilyen árak mel lett igen ne héz do log le mezt ki ad ni. Van sok ra jon gó, aki tisz te let ből most is meg vá sá rol ja az ere de tit, de so kan az in - ter netről le töl tik. Va la mi kor fél na pig de di kál - tam Mis kol con a le mez bolt ban, an nyi an meg vá - sá rol ták a le me ze met. Vé gül is az én cé lom, hogy az em be rek hall gas sák, is mer jék, sze res sék a da - la i mat és én ez zel örö met sze rez zek. Mű sor ve ze tő ként új ol da lad ról is be mu - tat koz tál. Mi lyen jel le gű mű sor nak let tél a há zi as szo nya? Ta valy no vem ber ben meg ke re sett egy kis pro duk ci ós iro da, hogy sze ret nék, ha én len nék egy be szél ge tős mű so ruk há zi as szo nya. Igent mond tam, el ké szítet tünk egy pró ba adást, amit rö vid idő alatt ti zen öt ká bel té vé vá sá rolt meg. A mű sor a Café ne vet vi se li, a fel ada tom, hogy be - szél tes sem a ri port ala nyo mat és egy-két ér de kes do log ra kér dez zek rá, ami a né ző ket is ér dek li. Zoltán Erika és táncosai Az in ter júk nem kö te ke dő sek, ve re ke dő sek, (ilyen jel le gűt el sem vál lal tam vol na) in kább fel - tá ró jel le gű ek. Ed dig már 16 adá son va gyunk túl. Min den al ka lom mal két ven dé gem van, az egyik egy is mert sze mé lyi ség, a má sik pe dig va la mi - lyen di va tos, iz gal mas szak ma kép vi se lő je. A fel vé te lek re ala po san fel ké szü lök a té mák ból, hogy ne ér hes sen meg le pe tés, ami kor éles ben megy az adás. Kon cer tek, fel lé pé sek szer ve zé se, tánc is ko la, le mez fel vé te lek, beszél getőmű sor Ho gyan fér ez ös sze a csa lád dal? Ott hon a csa lá dunk szá má ra, mind hár munk - nak ter mé sze tes, ah ogy élünk. Ami kor meg szü - le tett a kis lá nyunk, ak kor meg fo gad tuk, hogy Ő min dig az el ső he lyen sze re pel. Hét fő től pén te - kig 3/4 7-kor kez dő dik szá munk ra a nap, ké szít - jük Zoét az is ko lá ba. Va la me lyi künk el vi szi a su - li ba, s meg pró bál juk a mi dol ga in kat ad dig el vé - gez ni, amíg az is ko la tart. Négy re me gyünk ér te, mert az Ő idő be osz tá sa is elég szo ros: he ti 2 óra zon go ra, 2 óra szol fézs, rit mi kus sportgim nasz ti - ka, ezen kí vül tán col is. Es te fél 7-re már mind - annyi an ott hon va gyunk, és él jük az éle tün ket, mint a leg több nor má lis csa lád. Va cso ra ké szí tés, be szél ge tés, ami kor min den ki el me sé li, hogy mi tör tént ve le és hogy mi lyen volt a nap ja. A Ba rá - tok közt c. film a lá nyom ked ven ce, azt fel tét le - nül meg kell néz ni. A lá nyod sze ret ne-e kö vet ni té - ged? Már be szél get tünk ar ról, hogy mi lyen is ko lá ba sze ret ne men ni az ál - ta lá nos is ko la után. Ta lán gim ná zi - um ba, hogy on nan to vábbta nul has - son fő is ko lá ra vagy egye tem re. Ér - dek li a bel sőépí té szet, mint aho gyan en gem is. Ügye sen tán col, az ap ja ta - nít ja, na gyon kri ti kus ve le szem ben. Már több ször fel lé pett ve lünk a tánc - kar ban is. Hol nap lesz a szü le tés na pod. Ho gyan ün nep li tek meg? Ter mé sze te sen hár mas ban, ma jd a fér jem mel, Ro bi val el vo nu lunk egy pár nap ra egy well ness hét vé gé re, mert az is na gyon fon tos egy há zas - ság ban, hogy egy pár na pot csak ket - tes ben tölt sünk. Kül föld ön, vagy itt hon fog tok pi hen ni? Olyan gyö nyö rű he lyek van nak Ma gyar or - szá gon is, mi nek utaz zunk azért órá kat, ami kor a pén zün ket itt hon is el le het köl te ni. Be szél ge té sünk vé gé re egy egy sze rű, sze - rény nőt is mer het tem meg, aki imád ja a csa - lád ját. Te le van élet erő vel és ener gi á val, sze - ret tán col ni, na gyo kat bu liz ni, s lát szik, hogy él ve zi a mun ká ját. El mond ta, hogy az is mert - sé get, a kar ri ert nem a mé di á nak, ha nem az em be rek nek kö szön he ti. Nem tart ja ma gát sztár nak, sőt a celeb szó tól ros szul ér zi ma gát. Ő egy sze rű en csak te szi a dol gát Deczk iné Hor váth Ilo na

8 8 Gömöri Hírmondó A távhõszolgáltatásról más szemszögbõl... A Put nok vá ros ön kor mány za ta tu laj do ná ban lé vő hő szol gál ta tóüzem 452 la kás, va la mint a te rü le - ten lé vő in téz mé nyek fű té sét és me - leg víz el lá tá sát biz to sít ja. Vá ro - sunk ban a táv hő szol gál ta tás nem nye re ség ori en tált. A távhős zol gál - tató ál tal al kal ma zan dó dí ja kat a kép vi se lő- tes tü let ha tá roz za meg a Gaz da sá gi és Köz le ke dé si Mi nisz - té ri um, va la mint a Fo gyasz tó vé del - mi Fel ügye lő ség vé le mé nye zé sét kö ve tő en ön kor mány za ti ren de let - ben. Az ener gia hor do zók árá nak fo - lya ma to s emel ke dé se min den tí pu - sú fű tés ese tén több let költ sé get ered mé nyez ban né gy al ka - lom mal volt gáz ár eme lés, ami ter - mé sze te sen érez te ti ha tá sát a távhődí jak ban is, de szük sé ges nek tar tom a hely zet meg fe le lő ér té ke - lé se ér de ké ben a szám lák tar tal má - nak rész le tes is mer te té sét, hogy tá - jé ko zot tan tör tén jen az ös sze ha son - lí tás a más fű té si mó dot hasz ná lók - kal. A távhős zol gál tató szám lá ja alap díj ból és hődíjból épül fel, to - váb bá tar tal maz za a me leg víz, hi - deg víz dí ját és a csa tor na dí jat is. Az alap díj jal fi ze ti meg a fo - gyasz tó a kar ban tar tást, a hő köz - pont üze mel te té si költ sé ge it és az éves amor ti zá ció költ sé gét. A fű tés so rán elő for du ló hi bák ki ja ví tá sát a szol gál ta tó ké szen lé ti ügye let ben is a be je len tést kö ve tő en rö vid időn be lül té rí tés men te sen el vég zi, a fo - gyasz tót csak az anyag költ ség ter - he li. A hődíj ki zá ró lag a fel hasz nált föld gáz nak a gáz szol gál ta tó ál tal egyösszeg ben ki szám lá zott el len ér - ték ét je len ti, va gyis az el hasz nált gáz men nyi ség árát. Meg je gyez ni kí vá nom, hogy az el fo gyasz tott hő - men nyi ség mé ré se a tár sas há zak nál 2000-től fo lya ma tos, és a szám lá - zás nál a hő men nyi ség mé rők ál tal mu ta tott ér té kek az adott hő köz - pon thoz tar to zó la ká sok lég köb mé - te re i nek ará nyá ban ke rül nek ki - szám lá zás ra. Át la go san 12%-át je len ti a szám - la vég ös szeg ének a hi deg víz- és a csa tor na díj ös sze ge, ame ly szol gál - ta tá sért a nem a la kó te le pen la kó put no ki la ko sok, mint egye di fel - hasz ná lók köz vet le nül a víz szol gál - ta tó fe lé fi zet nek. Mint hős zol gál tató nak, fi ze té si kö te le zett sé ge ink nek egy re ne he - zebb fo lya ma to san ele get ten ni, mi - S i k l i k a h a v o n vel a nem fi ze tő fo gyasz tók ará nya év vé gén ug rás sze rű en meg - emel ke dett. A hát ra lé kos dí jak be - haj tá sa a Vá ro si Kom mu ná lis Gond nok ság nak meg növekedett fe l ada to kat is je lent. A mű kö dő ké - pes ség fenn tar tá sa és a szol gál ta tá - sért az el len ér té ket meg fi ze tő fo - gyasz tók ér de ké ben er re nagy hang súlyt fek te tünk. Az Ön kor mány zat az ener gia ta - ka ré kos hőfel használás ér de ké ben min dent meg tesz a pa nel prog ram le he tő sé ge i nek mi nél szé le sebb kö - rű igény be vé te lé re vá ro sunk ban. A prog ram mal érin tett la ká sok - nál egy ér tel mű en ki mu tat ha tó a hődíjban mu tat ko zó meg ta ka rí tás, azon ban ér te lem sze rű en az egyéb já ru lé kos költ sé gek re (alap díj, hi - deg víz díj, csa tor na díj) a kor sze rű szi ge te lés és nyí lás zá ró-cse re nincs ki ha tás sal. A meg ta ka rí tás át la go san 25%- os mér ték kel csök ken ti la ká son ként a fi ze ten dő hődíj ös sze gét. A most fel újí tás előtt ál ló, pá lyá - za tot ny ert tár sas há zak tu laj do no - sai, amen nyi ben a szük sé ges ön erő fo lya ma to san biz to sít ha tó, és ez ál - tal a fel újí tá si mun ka el vé gez he tő, amel lett, hogy in gat la nuk for gal mi ér té ke je len tő sen meg emel ke dik, ter mé sze te sen ha son ló vár ha tó meg ta ka rí tás sal szá mol hat nak a kö - vet ke ző fű té si sze zon kez de té től. A hő mér sék le tet fo lya ma to san mér jük a la ká sok ban, meg pró bál - juk a leg gaz da sá go sab ban biz to sí - ta ni a fű tést, eh hez azon ban az is szük sé ges, hogy az igé nyelt hő fo - kot a fel hasz ná lók a ra di á to rok el - zá ró csap já nak hasz ná la tá val biz to - sít sák. Ter ve ink kö zött sze re pel, hogy a ha vi le ol va sá sok al kal má val a hő - men nyi ség mé rő kön mért men nyi - sé gek ről fény kép fel vé telt ké szí tünk a rek la má ci ók ese tén szük sé ges kor rekt egyez te tés ér de ké ben. Tud juk, hogy a táv hő szol gál ta - tás sal meg ol dott fű té si rend szer nél van nak ked ve zőb bek, kor sze rűb - bek, azon ban más fű té si mód ra nincs le he tő ség az épü le tek szer ke - ze ti ki vi te le zé se mi att, ezért ké rem együtt mű kö dé sü ket ab ban, hogy a szol gál ta tást va la men nyi fo gyasz - tónk szá má ra fo lya ma to san és költ - séghatékonyan le he tő vé tud juk ten - ni. Vá ro si Kom mu ná lis Gond nok ság ne vé ben Barnóczky Ist ván igaz ga tó Dél után 1 óra. Au tó busz gu rul be a Se ré nyi Lász ló Ál ta lá nos Is ko la ud va rá ra, hogy az tán az ott vá ra ko zó gye rek se re get fel szál lít sa az or - szág egyik leg ma ga sabb pont já ra, Bán kút ra. A bük ki tú rát meg elő ző en óri á si volt a vá ra ko zás a 44 ta nu ló kö ré ben. Az in du lás előt ti na pok - ban pél dá ul 2 órán ként ke rült el len őr zés re a Neten, va jon hány cm a hó ré teg vas tag sá ga oda fenn, de ké szül tek a gyer kő cök nagy sza bá - sú ter vek kel a sza bad fog lal ko zá sok hasz nos el - töl té sé re is a tá bor 3 nap já ra. A bán kú ti szán kó tá bor már 3. éve ke rül meg szer ve zés re is ko lánk ban mond ja Ma gyar An drás né ta ní tó nő. Ez út tal 1 tur nus ban lá to gat - nak el a je lent ke zők a Bükk be, ahol re mél he tő - leg lesz al kal muk él vez ni a té li spor tok örö me it. Ter mé sze te sen fel ké szül tünk a leg ros szabb ra is, hó hí ján egyéb szó ra koz ta tó prog ram mal igyek - szünk ma jd pó tol ni a té li csa pa dék hi á nyát. Nos bár Put nokon még fol tok ban sem lát hat - tunk ha vat, az in du lás nap ján azon ban ma ga - sabb ra ka pasz kod va a Bükk lan ká in las san be fe - hé re dett a táj az uta sok leg na gyobb örö mé re. A cél ál lo más ra ér ve 15-cm-es, kis sé vi zes de va - ló di hó fo gad ta a tú rá zó kat, me lyet a csa pat ta - gok elé ge det ten nyug táz tak. POLÓNYI BA LÁZS: Hoz tam ma gam - mal a szán kó mat is, sze ren csé re nem hi á ba. Nem sok al kal munk volt az idei té len a szán - kó zás ra, itt ma jd igyek - szünk ezt pó tol ni. Alig vá rom, hogy le pa kol - junk és irány a domb ol - dal! A Fe hér Sas Pan zió adott ott hont ez út tal is a csa pat nak, igaz, a ta va - lyi év hez ké pest je len tős át ala kí tá son es ett át a he gyi szál lás hely. Plaz ma té vék, par ket tás szo - bák, ké nyel mes eme le tes ágyak fo gad ták a srá - co kat a mo tel ban, és mint ké sőbb ki de rült, az új sza kács ra sem le he tett pa nasz. Vil lám gyor san be ren dez ke dett a te am, így el ső nap is ju tott még a té li örö mök ből. Hó go lyó zás, csúsz ka, szán kó, für de tés ké pez te a re per to árt, put no ki gyer - mek zsi vaj jal telt meg a ha rap ni va ló he gyi le ve - gő. A bán kú ti kem ping hoz ta per sze egy több na - pos tá bor min den ve le já ró ját. Haj na lig tar tó té - vé zés, kár tyá zás, tár sas já ték, be szél ge tés töl töt - te ki a gyer kő cök éj sza ká it, de en nek el le né re ma radt ener gi á juk a reg ge li fu tó edzés re a dél - utá ni tú rá hoz és csúsz ká lás hoz is. A ben ti prog - ra mok ból min den képp em lí tést ér de mel a Bán - kút Szé pe vá lasz tás, a fi úk szá má ra ki írt láb - szép ség ver seny vagy a ta ná rok nak szer kesz tett kvízjáték. A ha za út ra is ju tott még a szó ra ko zás - ból a Gömöri Is ko lá sok Gyer mek ala pít vány anya gi tá mo ga tá sá val mis kol ci mo zilá to ga tá - son ve het tek részt a gye re kek ma jd kö vet ke zett a el ma rad ha tat lan Hap py meal me nü. Har mad - nap az es ti órák ban ér ke zett ha za a fá radt, de bol dog gyer mek csa pat egy nagy sze rű él mény - nyel gaz da gab ban. Sza konyi

9 Gömöri Hírmondó 9 WITTNER MÁRIA PUTNOKON NE HARAGUDJATOK FIÚK, ÉN NEM TEHETEK RÓLA, HOGY ÉLETBEN MARADTAM. Fo gyat ko zó a nem ze tünk, s egy - re ke ve sebb a pél da ké pünk, akik ös sze tart ják és er köl csi ere jük kel fel ra gyog ják a ne héz múl tat és a jö vőt. Wit tner Má ria egy ko ri 1956-os for ra dal már, si ra lom ház ban meg - őszült fi a tal ha lál raítélt, ma jd a le - haj ló Is ten ke gyel mé ből örök rab fá jó-szép alak ja a di cső na pok nak. Os tya fel mu ta tó, tisz ta as szony. Igaz sá got hir de tő és ta ní tó. Hul ló or szá gát ma gá hoz öle lő, aki mi kor fá rad tan ha za tér, le ül öreg var ró - gé pe mel lé, hogy ma gyar zász ló kat varr jon, és ve lük biz tas sa em ber - tár sa it. - Fenyvesi - A Rá kó czi Szö vet ség If jú sá gi Szer ve ze te ke re tén be lül Deme Zsolt ta nár el nök a Kom mu nis ta Dik ta tú ra Ál do za ta i nak Em lék nap - ja al kal má ból hív ta meg a put no ki kö zép is ko lá ba. A ta nár úr a ri por ter sze re pét töl töt te be, így meg hitt be - szél ge tés so rán is mer tük meg éle - tét, küz del mét a sza bad Ma gyar or - szág ért. A dél előtt fo lya mán a di á kok nak le ve tí tet ték a Wit tner Má ri á ról ké - szült Sik ló si Be at rix és Matúz Gá - bor ál tal ké szí tett Hó hér vi gyázz c. do ku men tum fil met. Nem szok vá nyos port ré fil met ké szí tet tünk. Egye di sé gé hez az is hoz zá já rul, hogy lát ha tó és hall ha - tó ben ne Was zlavik Gaz em ber Lász ló ze nész is, aki öröm mel jöt t, és ját szott ne künk. Vé gig kí sér te a fő sze rep lő sor sát, tan gó har mo ni - ká já val ös sze köt ve a 20. szá zad har min cas éve it az 1956-os for ra - da lom és sza bad ság harc idő sza ká - val, no és per sze nap ja ink kal. Gyö - nyö rű nép da lo kat ját szott, az akasz - tó fa tö vé ben pe dig Kos suth-nó tát. A film ben egyéb ként ki emelt sze rep jut a ze né nek. Was zlavik mel lett sok rész le tet a ké pek kö zé-alá szer kesz - tet tünk Jenei Szil vesz ter, Ador ján And rás és Ko csis L. Mi hály 1956 Aki mag yar cí mű, vé le mé nyem sze rint mél tat la nul ke ve set hall ha tó rock ope rá já ból, de fel tű nik ma jd a mo zi vász non egy fan tasz ti kus han - gú er dé lyi éne kes, Bo kor Tün de is mond ja Matúz Gá bor. Wit tner Má ria (Bu da pest, jú ni us 9.) po li ti kus, or szág gyű lé si kép vi se lő. Az 1956-os for ra da lom és sza bad ság harc hő se. Sza bad ság - har cos ként a Cor vin köz ben és a Va j dahun yad ut cá ban te vé keny ke - dett no vem ber 4-én a szov jet in vá zió so rán az Ül lői úton ak na re - pe szek től meg se be sült. Az or szág a rend szer vál tás után is mer het te meg a ne vét. Az 1956-os meg tor lás kor ha lál ra, ké sőbb élet fogy tig la ni bör - tön bün te tés re ítél ték. Az 1956-os for ra da lom ese mé - nye i ben az el ső nap tól részt vet t. A Ma gyar Rá - dió ost ro ma köz ben csat la - ko zott a har co ló fel ke lők höz. Ok tó ber 24-én a Cor vin köz ben meg is mer ke dett Havri la Béláné Stick er Ka ta lin - nal, és együtt se - géd kez tek a se - be sül tek el lá tá - sá ban. A Va j dahu - nyad ut cai cso port hoz csat la koz va már a fegy ve res ös sze tű zé sek ben is részt vet t. El fog lal ták a X. ke rü le ti rend őr ka pi tány sá got, hogy fegy ve - re ket sze rez ze nek. A no vem ber 4-ei szov jet tá ma dás so rán az Ül lői úton re pe szek től meg se be sült és a Péterfy Sán dor ut cai kór ház ba ke - rült. No vem ber 9-én si ker te le nül pró - bál ta meg el hagy ni Ma gyar or szá - got. Le tar tóz tat ták, de ek kor még el en ged ték. Si ke rült Auszt ri á ba szök nie, de pár hét után ha za jött és se géd mun kás ként tar tot ta fenn ma - gát jú li us 16-án le tar tóz tat ták és fegy ve res szer vez ke dés ben va - ló rész vé tel, il let ve az ál lam rend meg dön té sé re irá nyu ló fegy ve res szer vez ke dés, több rend be li meg nem ál la pít ha tó gyil kos sá gi kí sér - let, fegy ve res rab lás, dis szi dá lás mi att jú li us 23-án, 21 éves ko rá ban el ső fo kon ha lál ra ítél ték. Két száz na pot töl tött bör tön ben ha lál ra ítélt ként, a má sod fo kú bí ró - ság azon ban feb ru ár 24-én élet fogy tig lan ra vál toz tat ta az íté le - tet már ci us 25-én sza ba dult nem zet kö zi nyo más ra. Var ró nő, ma jd ta ka rí tó nő let t, 1980-ban rok kant nyug díj ba küld - ték. A Ká dár-rend szer bu ká sa óta szá mos 1956-os szer ve zet mun ká - já ban vett részt, kö vet ke ze tes és ha - tá ro zott an ti kom mu niz mu sá ról vált hí res sé. A 2006-os or szág gyű lé si vá lasz - tá so kon a Fi desz or szá gos lis tá já ról or szág gyű lé si man dá tu mot szer - zett. Az Or szág gyű lés fog lal koz ta - tá si és mun ka ügyi bi zott sá gá nak tag ja. A to váb bi ak ban Wit tner Má ri á - val vál tot tam né hány szót. Fábry Sán - dor az egyik mű - so rá ban azt mond ta: ha nem lett vol na rend - szer vál tás, ak kor is Gyurcsány Fe - renc len ne a mi - nisz ter el nök. Mi er ről a kép vi se lő as szony vé le mé - nye? Igen, ez na - gyon ér de kes fel - ve tés, hi szen a kom mu nis ta if jú - ság ne ve lé sét kap - ta. Ez az em ber ha ta loméh es, pénz - éhes, gát lás ta lan. Ilyen em ber rel elég ne héz el bán ni. Úgy tu dom, hogy nem akar in - dul ni a kö vet ke ző vá lasz tá son. Mi - ért? Nem, va ló ban nem. So kat gon - dol kod tam raj ta, de ez a né gy év ne - kem elég volt ah hoz, hogy meg ta - pasz tal jam a kép vi se lő sé get. Sok - kal több és sok kal na gyobb a fel - ada tom, mint amit a par la ment ben tu dok ten ni. Mi nél töb bet kell az em be rek kö zé men nem. Kép vi se lő - ként nem bí rok olyan ha té kony mun kát vé gez ni, mint ha el me gyek sze mé lye sen min den ho vá. Nem va gyok or vos, sem ta nár, sem jo - gász, de van 13 év rá csos egye te - mem, és van olyan mé ly em be ri ta - pasz ta la tom, a szen ve dés ta pasz ta - la ta, amit át kell ad ni az em be rek - nek, fő leg a fi a ta lok nak, mert el akar ják al tat ni az éber sé gü ket a mé - di ák, fő leg a RTL Klub, TV2 ér tel - met len, sem mit mon dó mű so ra i val. Nincs meg elé ged ve a tan - anyag gal. Hol lát ja a hi bát, ked ves kép vi se lő as szony? Eb ben a sok pe da gó gus ban. Ter mé sze te sen tisz te let a ki vé tel - nek, hi szen is me rek ki vá ló ta ná ro - kat is. Még azt sem mon da nám, hogy kom mu nis ták, mert sze rin tem az egyet len kom mu nis ta Jé zus volt, aki a sze re tet ről és a hit ről ta ní tott. A kom mu nis ta esz mét ki ta lál ta ki, az ma már mind egy, de en nek a je - gyé ben mil li ó kat vé gez tek ki, nyo - mo rí tot tak meg. Csak vért, szen ve - dést és kön nyet ho zott. Vis sza tér ve a ta ní tás ra, ki vá ló fel ké szült di ák ja - ink vol tak, ezt az új tan terv ke re té - ben az SZD SZ és az MSZP szét ver - te. Olyan em be re ket akar nak ké - pez ni az új nem ze dék ből, aki ket az or ruk nál fog va le het ve zet ni. Te hát ne gon dol kodj, ne ke resd a lo gi kát sem mi mö gött, fo gadd el azt, amit mon dunk. Így épí tik le az egész ok - ta tás ren det. Nem kell el szá mol ni az zal, hogy mit ta nul tál, be jut hatsz az egye tem re akár mi lyen pont tal, csak ne kér dezz. Itt van nak a szek - ták is, ame lyek pénz ügyi, gaz da sá - gi ala pon mű köd nek és tu da to san akar ják le épí te ni a tör té nel mi egy - há zak sze re pét, hi szen azok a csa - lád ra, hit re, em ber ség re épí te nek. A kom mu niz mus ál do za ta i - nak ügye még a mai na pig sincs a he lyé re té ve. Ezt a jó vá té telt Ön ho gyan tud ná el kép zel ni? A Zétény i- Takács tör vény lett vol na hi va tott ezt hely re ten ni, de ezt az SZD SZ meg vé tóz ta. Azt meg már tud juk, hogy a két bal ol da - li párt nak mi a cél ja: az or szág fi zi - kai, gaz da sá gi, mo rá lis tönk re té te - le, bu tí tá sa. Ezért is já rom az or szá - got, hogy se gít sek, úgy ah ogy az erőm ből te lik egy új tör vény meg te - rem té sé re, de ez egy má sik kor - mány tör té ne te lesz. Mit tud ha tunk a ma gán éle té - ről? Az én ma gán éle tem ről so kat le het hal la ni. A ki seb bik fi am mal la kom, ő is, én is el vál tam. Két gyö - nyö rű, ked ves uno kám van. Saj nos a na gyob bik fi am öt ven éves ko rá - ban meg halt, csak úgy tud tam to - vább él ni, hogy na gyon sze re tem az uno ká i mat, sze re tem a csa lá do mat és a né pe met, az em be re ket. Ha nem így len ne, ak kor nem ten ném azt, amit te szek. Ha ab ba ké ne hagy nom, meg hal na a lel kem. Anynyi sze re te tet kap tam az em be rek - től, hogy már ezért is meg éri. Na - gyon so kan jön nek oda hoz zám egy elő adás után, meg kö szö nik, hogy vis sza ad tam a hi tü ket. Tu - dom, hogy a jó Is ten ál tal ne kem még kül de té sem van eb ben a vi - lág ban. Plac skó Klá ra

10 10 Gömöri Hírmondó Tompa Mihály Szavalóverseny Ti ze dik al ka lom mal ren dez ték meg a Tom pa Mi hály Sza va ló ver - senyt a köl tő em lé ké re feb ru ár 6- án a Se ré nyi Bé la Gim ná zi um és Me ző gaz da sá gi Szak kö zép is ko lá - ban. A szer ve zé si fel ada to kat Sán - dorné Gyurcsik Eri ka ta nár nő vál - lal ta ma gá ra a hu mán mun ka kö - zös ség és di á kok se gít sé gé vel. Ez a meg mé ret te tés má ra re gi o ná lis ver sen nyé nőt te ki ma gát, hi szen nem csak a kör nye ző te le pü lé sek - ről mint Zá dor fal va, Bán ré ve, Ka zinc bar ci ka, Ózd ér kez tek ven dé gek, ha nem Enc sről és Sze - rencs ről, il let ve a Fel vi dék ről is. Idén 18 is ko la 56 di ák ja kép vi sel - tet te ma gát a ver se nyen. Min den ka te gó ri á ban egy sza ba don vá lasz - tott Tom pa és egy sza ba don vá - lasz tott ma gyar köl tő ál tal írt ver - set sza val tak el. A fő épü let ka pu ja már 7 órá tól vár ta az elő adó di á ko kat és kí sé rő - i ket. A Dísz te rem ben Ma gyar And rás igaz ga tó kö szön tő je után Alváry Fe renc, a Bor sod-aba új- Zemp lén Me gyei Ön kor mány zat Ok ta tá si és Mű ve lő dé si Fő osz tá - lyá nak ve ze tő fő ta ná cso sa nyi tot ta meg a ren dez vényt. In nen az is ko - la ta nu ló i nak se gít sé gé vel 4 kü lön - bö ző hely szín re ve zet ték a sza va - ló kat, hi szen 4 ka te gó ri á ban zaj lott a ver seny. Ered mé nyek: 5-6. osz tá lyo sok: 1. Ádám Sán dor Tom pa Mi hály Re for má tus Gim ná zi um, Ri ma - szom bat. 2. Láz ár Ré ka Tom pa Mi hály Kör ze ti Ál ta lá nos Is ko la, Bán ré ve, Kisze ly Ge or gi na Pé - czeli J. ÁMK Put nok. 3. Hor váth Kla u dia Pe tő fi Sán dor Ált. Isk. Zá dor fal va, Hor váth Szil via Pe tő fi Sán dor Ált. Isk. Zá dor fal va Kü lön díj: Jeri ka Eni kő Gim ná zi - um, Tor nal ja, Ko larovsz ki An na - má ria Tom pa M. Kör ze ti Ált. Isk. Bán ré ve Zsű ri: Ujváry Má ria, Mol nár Mi - hály, Deme Zsolt osz tá lyo sok 1. Ádám Re be ka Péczeli J. ÁMK, Put nok. 2. Hor váth Vi vi en Pe tő fi S. Ált. Isk. Zá dor fal va. 3. Szőlősi Ge or gi na Péczeli ÁMK Put nok Kü lön díj: Ru bi Kin ga Bocs kai I. Gim n. Sze rencs, Var ga Al bert Tom pa M. Kör ze ti Ált. Isk. Bán ré - ve, Zim mer mann Má rió Jó zsef A. Gimn. Ózd Zsű ri: Ta más Ist ván, Ta kács Józsefné, Tóth Má ria osz tá lyo sok 1. Tí már Ben ce Iri nyi J. Sza k - középisk. Ka zinc bar ci ka. 2. Tri e - ber Jú lia Se ré nyi B. Gim n. és Mgszk. Put nok. 3. Ko larovsz ki Esz ter Evan gé li kus Kos suth Gim n. Mis kolc Kü lön díj: Bu sa Re ná ta Gim ná zi - um, Tor nal ja, Kléri Ma ri et ta Vá - ci M. Gim n. Enc s, Hadzsi Ádám Iri nyi J. Sza kközépisk. Ka zinc - bar ci ka osz tá lyo sok 1. Amb rus Má ria Szent Lász ló Gim ná zi um és Közgazd. Sz ki. Me ző kö vesd. 2. Nagy La u ra Vá ci M. Gimn. Enc s. 3. Gazdóf Dá ni el Bocs kai Ist ván Gim n. Sze rencs Kü lön díj: Fi am Csil la Surányi End re Szak kép ző Isk. Ka zinc bar - ci ka, Ke re pe si Ig or Gim ná zi um, Tor nal ja Zsű ri: Alváry Fe renc, Sze der ké nyi Jenőné, Au gusztin né Tankó Gab - ri el la Gömöri Hírmondó Kiadja:Putnok Városi Televízió Közhasznú Társaság 3630 Putnok, Rákóczi út 2. Felelôs kiadó: Pásztor János Putnok Városi Televízió Közhasznú Társaság ügyvezetôje HUISSN Fôszerkesztô: Egerszegi Márta A szerkesztôbizottsági tagok: Darnyi Béla (tiszteletbeli szerkesztőségi tag) Deczkiné Horváth Ilona Fábián Judit Placskó Klára Szakonyi Zsolt Szedés, tördelés, nyomda: Press+Print Kft Kiskunlacháza Gábor Áron u. 2/a Tel: 06(24) Újra putnoki siker a Borosin 24. al ka lom mal ke rült meg ren de zés re a Dr. Borosi Lász ló Te rem lab da rú gó Tor na me gyénk - ben me gyei I-I I. osz tá lyú és NB-s csa pa tok rész - vé te lé vel ja nu ár vé gén. Az egy ko ri ne ves fut ball - bí ró és me gyei szö vet sé gi el nök em lé ké re meg - ren de zett meg mé ret te té sen idén töb b, mint 70 gár da je lez te in du lá si szán dé kát. Me gye szer te 12 hely szí nen zaj lot tak a se lej te - zők, ezek egyi ké nek Vá ro si Sport csar no kunk adott ott hont. A 6-os cso port fa vo rit já nak ter mé - sze te sen a PVSE ala ku la ta szá mí tott, és a pa pír for - má nak meg fe le lő en Kosz ta Pé ter le gény sé ge könnye dén uta sí tot ta ma ga mö gé Var bó, Sza lon - na, Híd vé gardó, és Parasznya gár dá it, így ma ga - biz to san kval i fikál ta ma gát a mis kol ci dön tő be. A leg jobb tu cat 2 csoport ban, 2 já ték na pon kör mér - kő zé ses rend szer ben csap ha tott ös sze a 4-es fi ná lé ba ke rü lé sért. A put no ki fi úk ez út tal a bőc siek, cigán di ak, tállya iak, sajókaza iak és sá tor al ja új - he lyi ek ket re ce it igye kez tek be - ven ni nagy sze rű mér leg gel, ami he - lyet biz to sí tott a vég ső ös sze csa pás pár har cá ban. Az NB II-es Ka zinc bar ci ka el le ni meccs nem ígér ke zett sé ta ga lopp nak, en nek meg fe le lő en szo ros ered ményt ho zott a vég el szá mo lás, de az egy gó - los győ ze lem a put noki ak ne ve mel lé ke rült fel jegy zés re a jegy ző könyv - ben. Baj nok te hát új ra a PVSE, gra tu - lá lunk a csa pat nak! Sza konyi

11 Gömöri Hírmondó 11 Siker a Tóth Ede Alkotókörben Szendrei Gyuláné díjazott gobelin alkotása Mi is a go be lin? Mond jál egy pár szót a tör té ne té ről? Gilles GO BE LIN fran cia kel me fes tő utó dai az 1660-as évek ben a ge ne rá ci ó kon át Pá rizs kül - vá ro sá ban mű kö dő tex til fes tő és szö vő ma nu - fak tú rá ban új szö vé si mód szert dol goz tak ki, és új kor sza kot nyi tot tak a kár pit szö vés tör té ne té - ben. Az ad dig hasz nált szí nek negy ven sze re sé - nek hasz ná la tá val ké szí tet ték az az óta már le gen - dá vá vált mo nu men tá lis, me se szép sé gű szö vött kár pi to kat, me lyek mél tó kép pen őr zik em lé kü - ket. Ne vük az év szá zad ok fo lya mán gyűj tő fo ga - lom má vált és ma már nem csak a szö vött, ha - nem az ezt után zó hím zés tech ni ká val ké szült kár pi to kat, dí sze ket is GO BE LIN NEK ne vez - zük. Az év szá zad ok fo lya mán a szö vés és a fes tő - mű vé szet szin te egy lé nye gű vé vá lik. A fes tő mű - vé szek szá má ra ki hí vást je len tett mű ve ik tex til - ben va ló meg je le ní té se. Ez az irány zat a mai na - pig hat. A hím zés mű vé sze te a var rás sal szin te egy - idős, hi szen a höl gyek az öl tö zé kük dí szí té sé re, min dig is fi gyel tek. A négy ze tes stí lu sú ma gyar úri hím zés az egyik leg al kal ma sabb öl tés tech ni - ka, ame ly a szö vött kár pit ha tá sát kel ti. Ezen go - be lin öl té sek hasz ná la tá val ké szül nek most is a cso da szép al ko tá sok a kön nyű var ró ke ret tel és fi nom tű vel. Mi ó ta fog lal ko zol go be linek ké szí té sé vel? Ny olc éve ben Ka na dá ból kap tam egy ké pet, me lyet öröm mel varr tam ki. Kö vet ke - ző év ben is kap tam egyet. Az tán a ma gyar we b - oldalakon rá ke res tem a go be lin szó ra és ta lál tam sok áru há zat, akik árul tak ké pe ket és hoz zá fo na - la kat. A sze ge di ké zi mun ka bolt ra (Meli na Bt. Pánt li ka Go be lin Szo ba Sze ged) es ett a vá lasz tá - som és on nan rend sze re sen ren del tem anya go - kat. Min dig is sze ret tem a ké zi mun ká kat. Ko ráb - ban ru há kat is varr tam sa ját rész re, kö töt tem, hor gol tam, hí mez tem, sőt mak ra mé kat is ké szí - tet tem. A go be li nek var rá sa kü lön él ve zet néz ni, ah ogy a kép szép las san ki ala kul. Szó ra koz ta tó, pi hen te tő, meg nyug ta tó. Tü rel met, ki tar tást igény lő el fog lalt ság, de öröm. Mi lyen zsá ne rű ké pe ket varrsz? A go be lin nek két faj tá ja lé te zik. A fes tett (ké zi, vagy nyom dai) alap anyag és a le szá mol - ha tó min ta lap alap ján ki varr ha tó go be lin. At tól füg gő en, hogy mi - lyen öl tés sű rű sé gű alap anyag ra var runk, meg kü lön böz te tünk nor mál- és tű go be lint. (Nor mál: 10 cm-en 40 öl tés. Tű: 10 cm-en öl tés.) 25 ké pem kö zött meg ta lál ha tó táj kép, csend élet, élet kép. Mi ad ta az öt le tet, hogy meg mé ret tesd ma gad? Ép pen ren de lést ad tam fel in ter neten ke resz - tül a sze ge di ké zi mun ka bolt nak, és a webla pu - kon ol vas tam a II. Or szá gos Sza mos kö zi Go be - lin Ki ál lí tás ered mé nye it, ké pe it. Mi vel az áru - ház ügy ve ze tő igaz ga tó ja is a szer ve zők és díj - áta dók kö zött volt, egy alk alom mal te le fon be - szél ge tés kor ( a ren de lés sel kap cso lat ban be szél - get tünk) gra tu lál tam a ren dez vény hez. Ő aján lot - ta, hogy a kö vet ke ző ki ál lí tás ra ne vez zek be egy Sza mos kö zi An tal fest mé nye alap ján ké szült go - be lin kép pel. Ez után már csak vá lasz ta nom kel - lett, ki varr ni és be ne vez ni. Na gyon örül tem a díj nak és meg tisz tel te tés - nek ér zem, hogy a Sza mos kö zi há zas pár kü lön - dí ját kap ta a ké pem tű ka te gó ri á ban Hol volt a díj áta dó ün nep ség? no vem ber 29-én több mint négy száz lel kes pá lyá zó és ér dek lő dő töl töt te meg Szen te - sen a tá gas Hely őr sé gi Klub ha tal mas ter me it a már har mad szor ra meg ren de zés re ke rü lő Sza - mos kö zi Go be lin var ró Pá lyá zat és Ki ál lí tás ün - ne pé lyes meg nyi tó ján. A zsű rita gok, egy más tól füg get le nül pon toz tak. A zsű ri mun ká ját iga zol ta a kö zön ség sza va za tok ered mé nye is. A pá lyá zat - ra, min den ed di gi nél igé nye sebb mun kák kal 95 pá lyá zó je lent ke zett 107 pá lya mun ká val az or - szág min den ré szé ből 73 te le pü lés ről. Most el ső alk alom mal volt le he tő sé ge a lá to ga tók nak, hogy a szak ér tő zsű ri dí ja in felül Szen tes vá ros kö zön ség dí ját is meg sza vaz zák a leg jobb al ko tá - sok nak. A ki ál lí tá son több mint tíz mil lió öl tés ver sen gett a győ ze le mért. A mű vek ről min den mé dia el is me rés sel tu dó - sí tott. A ki ál lí tást tíz nap alatt kö zel négy ezer lá - to ga tó te kin tet te meg. Az ün ne pé lyes meg nyi tón 22 díj ke rült át adás ra. Dí ja zott ké pek itt te kint he tők meg: h t tp:// w w w.- szamoskozigob elin.hu/ pa g e s / 04di ja zot tkep e k htm P. K Pozsonyig folyt a Sajó és a Rima Élénk ér dek lő dés kí sér te a Sajó-Ri ma Eu rorégió be mu tat ko zá sát a 15. ITF Slo va ki a tour Nem zet kö zi Uta zá si Ki ál lí tá son. Szlo vá kia leg je len tő sebb tu risz ti kai ren dez vé nye ja nu ár 22-én nyi tot - ta meg ka pu it a po zso nyi Inche ba Vá sár vá ros ban. A négy na pos ese mé nyen 35 or szág 889 tár sa sá ga négy zet mé te ren mu tat ta be az uta zás ra, vi lág né - zés re kész te tő pros pek tu sa it. A Sa jó és a Ri ma fo lyók ál tal meg ha tá ro zott te rü - le tek ne ve ze tes sé ge i re, tu risz ti kai lát vá nyos sá ga i ra fó ku szá ló ké pes-tér ké pes anya gok az Eu rorégió stand já ról is gyor san fogy tak. Leg töb ben a tér ség für - dő i ről kér tek in for má ci ó kat, de so kan ér dek lőd tek a bar lan gi, az er dei, a ke - rék pá ros tu riz mus le he tő sé ge i ről, az épí tett örök sé ge ink ről, a fesz ti vál ja ink - ról. Kö zép-eu ró pa egyik leg ran go sabb ide gen for gal mi ren dez vé nyé re és a társ - ren dez vé nye i re (a Da nu bi us Gas tro gaszt ro nó mi ai, a Gas tropack élel mi szer - cso ma go lás-tech ni kai, a wellnes és fit ness élet mód, va la mint a va dá sza ti szak - ki ál lí tá sok ra) ki lá to ga tó kö zel ér dek lő dő a biz to sí ték ar ra, hogy ezek a vá sá rok ki vá ló al kal mat kí nál nak új gaz da sá gi ak ti vi tá sok be in dí tá sá ra.

12 12 Gömöri Hírmondó A MAGYAR KULTÚRA NAPJA Jól szer ve zett prog ra mok kal ké szül tek vá ro - sunk ban a Ma gyar Kul tú ra Nap já ra. Dél után a Hol ló Lász ló Ga lé ria nyúj tott le he tő sé get an nak a film nek a le ve tí té sé re, ame lyet a Gömöri Né - gyek Szö vet sé ge er re a nap ra ter ve zett. A két szlo vák és ha zai szer ve zet a ké sőb bi ek ben ezt fo - lya ma tos sá kí ván ja ten ni. Vö rös At ti la szer kesz tő-film ren de ző be mu - tat ta a Dom i ca Mikrorégió cí mű fil met. Az ese mé nyen részt vet tek: Ta más Bar na bás pol gár mes ter és a ke resz tény egy há zak kép vi se lői, Dér er Zsolt re for má tus lel - kész, és Cseh Ist ván ka to li kus ka no - nok. A film ve tí té se után Vö rös At ti la film ren de ző vel be szél get tem, aki egy - ben a Bás tya Szö vet ség el nö ke is: Mit tud ha tunk Ön ről? Film ké szí tés sel fog lal ko zunk már öt éve a fi am mal és egy stáb bal. Ri ma - szom bat ból jöt tünk. Ter mé szet fil me - ket csi ná lunk el ső sor ban. A Bás tya Egye sü le tet ve ze tem, tag ja va gyok a put no ki Tóth Ede Al ko tó kör nek, amel lett van egy stú di ónk és tár sa sá gunk. Cornix Ar tifex a ne ve a stú di ó nak. Ez egy la tin szó, mű vé sze tet je - lent. Ar tifex a fi am mű vész ne ve. Szer kesz tő ként már kö zel tíz éve tu dó sí tok a Du na TV-nek és az MTV-nek, két éve vál lal ko zom és do ku men - tum fil me ket, rep re zen tá ci ós DVD-ket gyár tunk, ké szí tünk táj egy sé gek től, azok nak a ter mé sze ti cso dá i ról. Előd fi am mal gye rek ko ra óta fil me - zek, 14 éves volt, ami kor elő ször el jött ve lem a for ga tá sok ra. Né gy éve már ve le tu dó sí tok. Ter - mé sze te sen több fil mün ket is be mu tat ta már az MTV és a Du na Te le ví zió. Mi lyen ered mé nye ket ér tek már el ed dig? In dul tunk több film fesz ti vá lon. A Lakitele - ki Fesz ti vá lon nyer tünk dí jat, a Gyöm bér- hegy ser phá ja c. fil münk kel, Ka zinc bar ci kán a II I. Or - szá gos Kör nye zet- és Ter mé szet vé del mi Film - fesz ti vá lon, amely re né gy or szág ból mint egy negy ven al ko tás ér ke zett, ny ert kü lön dí jat a Karszt mély sé gek őr zői c. 25 per ces do ku men - tum film, ame ly a szlo vá ki ai bar lan gi őr szol gá lat mun ká ját mu tat ja be. Az utób bi két év ben nem volt időnk a fesz ti vá lok ra, mert ál lan dó an a te re - pet jár juk és ké szít jük a film je in ket. A prog ram a Bá nyász Mű ve lő dé si Ház szín - házter mé ben foly ta tó dott. Arany Be á ta ren de zé sé ben be mu tat ták a Köl - csey imád sá ga cí mű szín há zi je le ne tet. A put - noki ak nak jó szó ra ko zást biz to sí tott a ren dez - vény so ro zat. P. Klá ra TÁJÉKOZTATÓ Tájékoztatjuk a település lakosságát, hogy a Polgármesteri Hivatalban zajló rekonstrukciós munkálatok miatt az OKMÁNYIRODA ÜGYFÉLFOGADÁSA napjától napjáig SZÜNETEL. Amennyiben az ózdi okmányirodát kívánják felkeresni, annak az ügyfélfogadási rendje a következő: Hétfő: Kedd: Szerda: , Csütörtökön nincs ügyfélfogadás Péntek: A jogosítvány, személyi igazolvány ügyintézéséhez sorszámot kell kérni. Sorszámkérésre telefonon is van lehetőség, az as telefonszámon. A gépjármű ügyintézésre előjegyzés szükséges, melyet az , , , es telefonszámon igényelhetnek. Azon vállalkozók, akik székhelyük szerint telepü lé - sünkhöz tartoznak, ügyeiket kizárólag nálunk intéz - hetik. Továbbá tájékoztatjuk azon személyeket, akik lak cím be- és kijelentéseket szeretnének rendezni, szíves ked - jenek ezt megtenni március 01. napja előtt, mert más településen ezt megtenni nem tudják. Megértésüket ezúton köszönjük. Polgármesteri Hivatal

33. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3887, Ft

33. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3887, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ 33. szám Ára: 3887, Ft TARTALOMJEGYZÉK 62/2006. (III. 27.) Korm. r. Az egyes pénzbeli szociális ellátások elszámolásának szabályairól...

Részletesebben

75. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2478, Ft. Oldal

75. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2478, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek 75. szám Ára: 2478, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2007: LXI. tv. A cég nyil vá nos ság ról, a bí ró sá gi cég el já rás ról és a vég el szá

Részletesebben

LVII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÁRA: 874 Ft 2006. ja nu ár 27.

LVII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÁRA: 874 Ft 2006. ja nu ár 27. LVII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÁRA: 874 Ft 2006. ja nu ár 27. T A R T A L O M Szám Tárgy O l d a l Törvények 2006: X. tv. A szövetkezetekrõl --------------------------------------- 370 2006: XI. tv. Az ál lat

Részletesebben

38. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. áp ri lis 5., szerda TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1311, Ft. Oldal

38. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. áp ri lis 5., szerda TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1311, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. áp ri lis 5., szerda 38. szám Ára: 1311, Ft TARTALOMJEGYZÉK 79/2006. (IV. 5.) Korm. r. A fel sõ ok ta tás ról szóló 2005. évi CXXXIX. tör vény egyes

Részletesebben

2007/9. szám TURISZTIKAI ÉRTESÍTÕ 401 AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS ÉRTESÍTÕJE

2007/9. szám TURISZTIKAI ÉRTESÍTÕ 401 AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS ÉRTESÍTÕJE XIII. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2007. SZEPTEMBER 30. 2007/9. szám TURISZTIKAI ÉRTESÍTÕ 401 AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS ÉRTESÍTÕJE A Turisz ti kai Ér te sí tõ Szer kesz tõ sé ge

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ. 44. szám. Ára: 250, Ft

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ. 44. szám. Ára: 250, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ 44. szám Ára: 250, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ 44. szám TARTALOMJEGYZÉK 2008:

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda. 93. szám. Ára: 2400, Ft

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda. 93. szám. Ára: 2400, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda 93. szám Ára: 2400, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda 93. szám Ára: 2400, Ft TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

79. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. jú ni us 14., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1472, Ft. Oldal

79. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. jú ni us 14., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1472, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. jú ni us 14., kedd 79. szám TARTALOMJEGYZÉK 2005: XLVI. tv. A ma gyar ál lam pol gár ság ról szóló 1993. évi LV. tör vény és a kül föl di ek be uta

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. áp ri lis 19., szerda 46. szám I. kötet Ára: 1679, Ft TARTALOMJEGYZÉK 20/2006. (IV. 19.) BM r. A belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek, valamint

Részletesebben

123. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. szep tem ber 21., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1155, Ft

123. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. szep tem ber 21., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1155, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. szep tem ber 21., péntek 123. szám TARTALOMJEGYZÉK 241/2007. (IX. 21.) Korm. r. A köz al kal ma zot tak jog ál lá sá ról szó ló 1992. évi XXXIII. tör

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA FELHÍVÁS!

AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA FELHÍVÁS! LVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1-120. OLDAL 2007. január 9. AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA ÁRA: 1113 FT FELHÍVÁS! Fel hív juk tisz telt Ol va só ink fi gyel mét a köz löny utol só ol da lán köz zé

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. jú li us 11., szerda 93. szám Ára: 588, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2007: CIII. tv. A pénz mo sás meg elõ zé sé rõl és meg aka dá lyo zá sá ról szó ló 2003.

Részletesebben

148. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. de cem ber 5., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1701, Ft. Oldal

148. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. de cem ber 5., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1701, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. de cem ber 5., kedd 148. szám Ára: 1701, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2006: C. t v. A kül föl di bi zo nyít vá nyok és ok le ve lek el is me ré sé rõl szóló 2001.

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Bu da pest, 2006. feb ru ár 14. Ára: 1518 Ft 3. szám. 2005. évi CLXIII. tv.

TARTALOMJEGYZÉK. Bu da pest, 2006. feb ru ár 14. Ára: 1518 Ft 3. szám. 2005. évi CLXIII. tv. Bu da pest, 2006. feb ru ár 14. Ára: 1518 Ft 3. szám 2002. december TARTALOMJEGYZÉK TÖRVÉNYEK 2005. évi CLXIII. tv. 2005. évi CLXXIV. tv. Az adózás rendjérõl szóló törvény egyes rendelkezéseinek alkalmazásáról

Részletesebben

A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA. Tartalom

A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA. Tartalom VI. ÉVFOLYAM 2. szám 2008. feb ru ár 25. A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA Munkaügyi Közlöny Szerkesztõsége 1054 Budapest, Alkotmány

Részletesebben

155. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. ok tó ber 31., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1110, Ft. Oldal

155. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. ok tó ber 31., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1110, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. ok tó ber 31., péntek 155. szám Ára: 1110, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2008: LXI. tv. A köz al kal ma zot tak jog ál lá sá ról szóló 1992. évi XXXIII. tör -

Részletesebben

166. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. de cem ber 22., csütörtök TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2921, Ft. Oldal

166. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. de cem ber 22., csütörtök TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2921, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. de cem ber 22., csütörtök 166. szám Ára: 2921, Ft TARTALOMJEGYZÉK 289/2005. (XII. 22.) Korm. r. A felsõoktatási alap- és mesterképzésrõl, valamint a

Részletesebben

A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 18/2009. (III. 6.) FVM rendelete. 2009/27. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 5065

A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 18/2009. (III. 6.) FVM rendelete. 2009/27. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 5065 2009/27. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 5065 1. (1) A ren de let cél ja a mo ni tor ing ada tok egy sé ges rend - szer alap ján tör té nõ adat szol gál ta tá si ke re te i nek meg ha tá - ro zá sa. (2)

Részletesebben

II. rész JOGSZABÁLYOK. A Kormány rendeletei. A Kormány 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelete. 9372 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2004/102.

II. rész JOGSZABÁLYOK. A Kormány rendeletei. A Kormány 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelete. 9372 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2004/102. 9372 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2004/102. szám II. rész JOGSZABÁLYOK A Kormány rendeletei A Kormány 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelete a felszín alatti vizek védelmérõl A Kor mány a kör nye zet vé del

Részletesebben

147. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. no vem ber 10., csütörtök TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2116, Ft. Oldal

147. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. no vem ber 10., csütörtök TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2116, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. no vem ber 10., csütörtök 147. szám Ára: 2116, Ft TARTALOMJEGYZÉK 246/2005. (XI. 10.) Korm. r. A vil la mos ener gi á ról szóló 2001. évi CX. tör vény

Részletesebben

19. szám. II. rész JOGSZABÁLYOK. A Kormány tagjainak A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. A pénzügyminiszter 12/2005. (II. 16.

19. szám. II. rész JOGSZABÁLYOK. A Kormány tagjainak A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. A pénzügyminiszter 12/2005. (II. 16. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. feb ru ár 16., szerda 19. szám TARTALOMJEGYZÉK 12/2005. (II. 16.) PM r. A kincs tá ri rend szer mû kö dé sé vel kap cso la tos pénz ügyi szolgálta -

Részletesebben

LIX. ÉVFOLYAM ÁRA: 1365 Ft 4. SZÁM TARTALOM MAGYARORSZÁG ALAPTÖRVÉNYE. Ma gyar or szág Alap tör vé nye (2011. áp ri lis 25.)...

LIX. ÉVFOLYAM ÁRA: 1365 Ft 4. SZÁM TARTALOM MAGYARORSZÁG ALAPTÖRVÉNYE. Ma gyar or szág Alap tör vé nye (2011. áp ri lis 25.)... LIX. ÉVFOLYAM ÁRA: 1365 Ft 4. SZÁM A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA BUDAPEST, 2011. áp ri lis 30. TARTALOM MAGYARORSZÁG ALAPTÖRVÉNYE Ma gyar or szág Alap tör vé nye (2011. áp ri lis 25.)... Oldal Melléklet

Részletesebben

A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA. Tartalom

A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA. Tartalom VI. ÉVFOLYAM 9. szám 2008. szep tem ber 25. A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA Munkaügyi Közlöny Szerkesztõsége 1054 Budapest,

Részletesebben

A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM

A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM V. ÉVFOLYAM 1. szám 2007. ja nu ár 31. A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA Szo ci á lis Közlöny Szerkesztõsége 1054 Budapest, Akadémia u. 3. Telefon: 475-5745 Megjelenik szükség szerint.

Részletesebben

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY A ma gyar la kos ság bel föl di uta zá sai PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY Ké szí tet te: a Ma gyar Tu riz mus Rt. Ku ta tá si Igaz ga tó sá gá nak meg bí zá sá ból a M.Á.S.T. Pi ac- és Köz vé le mény ku ta tó

Részletesebben

72. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. május 31., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 506, Ft. Oldal

72. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. május 31., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 506, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. május 31., kedd 72. szám Ára: 506, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2005: XXXVII. tv. Má jus 9-e Eu ró pa Nap já vá nyil vá ní tá sá ról... 3520 2005: XXXVIII. tv.

Részletesebben

Bu da pest, 2006. au gusz tus 25. Ára: 1386 Ft 10. szám TARTALOMJEGYZÉK

Bu da pest, 2006. au gusz tus 25. Ára: 1386 Ft 10. szám TARTALOMJEGYZÉK Bu da pest, 2006. au gusz tus 25. Ára: 1386 Ft 10. szám 2002. december TARTALOMJEGYZÉK TÖRVÉNYEK 2006. évi LIX. tv. Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról... 224 2006. évi LX. tv.

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. má jus 21., hétfõ 63. szám I. kö tet Ára: 3234, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2007: XXXIX. tv. Egyes adótör vények mó do sí tá sá ról... 4132 18/2007. (V. 21.)

Részletesebben

A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA FELHÍVÁS! Tartalom

A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA FELHÍVÁS! Tartalom VI. ÉVFOLYAM 1. szám 2008. ja nu ár 25. A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA Munkaügyi Közlöny Szerkesztõsége 1054 Budapest, Alkotmány

Részletesebben

40. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. áp ri lis 7., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 207, Ft. Oldal

40. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. áp ri lis 7., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 207, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. áp ri lis 7., péntek 40. szám Ára: 207, Ft TARTALOMJEGYZÉK 83/2006. (IV. 7.) Korm. r. A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és

Részletesebben

Ajánlat. Gyertyaláng III. Érvényes: 2015. január 1-től

Ajánlat. Gyertyaláng III. Érvényes: 2015. január 1-től Ajánlat Gyertyaláng III. Érvényes: 2015. január 1-től UNIQA Biztosító Zrt. 1134 Budapest, Károly krt. 70 74. Tel.: +36 1 5445-555 Fax: +36 1 2386-060 Gyertyaláng III. Temetési biztosítás Ajánlatszám: Ajánlat

Részletesebben

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE TARTALOM

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE TARTALOM A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2006. szeptember 20. Megjelenik minden szerdán. IX. évfolyam, 2006/38. szám Ára: 315 Ft TARTALOM Álláspályázatok I. FÕRÉSZ: Személyi és szervezeti hírek A Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. 2006: CXXVII. tv. A Ma gyar Köz tár sa ság 2007. évi költ ség ve té sé rõl... 12730

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. 2006: CXXVII. tv. A Ma gyar Köz tár sa ság 2007. évi költ ség ve té sé rõl... 12730 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. de cem ber 22., péntek TARTALOMJEGYZÉK 1. kö tet 2006: CXXVII. tv. A Ma gyar Köz tár sa ság 2007. évi költ ség ve té sé rõl... 12730 Oldal 2. kö tet

Részletesebben

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2006. március 8. Meg je le nik minden szerdán. IX. évfolyam, 2006/10. szám Ára: 345 Ft T A R T A L O M I. FÕRÉSZ: Személyi és szer ve ze ti hírek Sze mély ügyi hírek...

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. már ci us 21., kedd 31. szám I. kö tet Ára: 4807, Ft TARTALOMJEGYZÉK 57/2006. (III. 21.) Korm. r. A gyám ha tó sá gok ról, valamint a gyer mek vé del

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. au gusz tus 31., vasárnap. 128. szám. Ára: 250, Ft

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. au gusz tus 31., vasárnap. 128. szám. Ára: 250, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. au gusz tus 31., vasárnap 128. szám Ára: 250, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. au gusz tus 31., vasárnap TARTALOMJEGYZÉK 24/2008.

Részletesebben

TISZTELT TAGTÁRSAK! Tagság létszámának alakulása

TISZTELT TAGTÁRSAK! Tagság létszámának alakulása TISZTELT TAGTÁRSAK! 1994. ja nu ár 26-án 151 sze mély meg ala kí tot - ta a Moz gás kor lá to zot tak Mély kú ti Egye sü le tét. A he lyi szer ve zet lét re ho zá sá nak több cél ja is volt. Leg fon to

Részletesebben

A SZÓRVÁNNYÁ VÁLÁS FOLYAMATA MINT A NEMZETI KISEBBSÉGI KÖZÖSSÉG LEBOMLÁSÁNAK TERMÉKE

A SZÓRVÁNNYÁ VÁLÁS FOLYAMATA MINT A NEMZETI KISEBBSÉGI KÖZÖSSÉG LEBOMLÁSÁNAK TERMÉKE A SZÓRVÁNNYÁ VÁLÁS FOLYAMATA MINT A NEMZETI KISEBBSÉGI KÖZÖSSÉG LEBOMLÁSÁNAK TERMÉKE Mirnics Károly A DESTRUKTURÁLÓ TÉNYEZÕK SZÁMBAVÉTELE ÉS A DESTRUKCIÓ FOLYAMATÁNAK SZOCIOLÓGIAI MEGVILÁGÍTÁSA Egy nemzetrész

Részletesebben

115. szám 1. kö tet* A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. au gusz tus 31., péntek TARTALOMJEGYZÉK. 1 2. kö tet ára: 5124, Ft

115. szám 1. kö tet* A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. au gusz tus 31., péntek TARTALOMJEGYZÉK. 1 2. kö tet ára: 5124, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. au gusz tus 31., péntek 115. szám 1. kö tet* 1 2. kö tet ára: 5124, Ft TARTALOMJEGYZÉK 1. kö tet: 224/2007. (VIII. 31.) Korm. r. A köz al kal ma zot

Részletesebben

T A R T A L O M A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIII. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2006. május 12. 943 Ft. Szám Tárgy Oldal.

T A R T A L O M A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIII. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2006. május 12. 943 Ft. Szám Tárgy Oldal. CXXXIII. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2006. május 12. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA 943 Ft T A R T A L O M Szám Tárgy Oldal Jog sza bá lyok 95/2006. (IV. 18.) Korm. ren de let 11/2006. (IV. 10.) HM ren

Részletesebben

12. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. február 3., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1311, Ft. Oldal

12. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. február 3., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1311, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. február 3., péntek 12. szám Ára: 1311, Ft TARTALOMJEGYZÉK 22/2006. (II. 3.) Korm. r. A fiatalok lakáskölcsönéhez kapcsolódó állami kezesség vállalásá

Részletesebben

CXIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 1357 Ft 2. SZÁM

CXIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 1357 Ft 2. SZÁM CXIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 1357 Ft 2. SZÁM AZ IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA B U D A P E S T, 2 0 0 6. F E B R U Á R 2 8. TARTALOM Oldal TÖRVÉNY 2003. évi CXXIX. tv. a köz be szer zé sek rõl (egy sé

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA

AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA LVIII. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 3657-3768. OLDAL 2008. július 7. AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA ÁRA: 1365 FT TARTALOM I. RÉSZ Személyi rész II. RÉSZ Törvények, országgyûlési határozatok, köztársasági

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI ÉRTESÍTÕ

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI ÉRTESÍTÕ IV. év fo lyam 14. szám 1344 Ft 2007. december 31. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI ÉRTESÍTÕ A KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA F E L H Í V Á S! Fel hív juk tisz telt Elõ fi ze tõ ink

Részletesebben

6060 Ti sza kécs ke, Er kel fa sor 10. Te le fon: 76/441-255, 76/441-592 Fax: 76/440-063, 76/441-592 OM azo no sí tó: 027 955

6060 Ti sza kécs ke, Er kel fa sor 10. Te le fon: 76/441-255, 76/441-592 Fax: 76/440-063, 76/441-592 OM azo no sí tó: 027 955 fuzet 2011:SZOROLAP10.QXD 2011.10.13. 8:10 Page 1 MÓ RICZ ZSIG MOND Ál ta lá nos Is ko la, Gim ná zi um, Szak kép zõ Is ko la, Kollégium, Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény és Pe da gó gi ai Szak szol

Részletesebben

Feltétel. Perfekt Vagyonés üzemszünet biztosítás. Érvényes: 2007. januártól

Feltétel. Perfekt Vagyonés üzemszünet biztosítás. Érvényes: 2007. januártól Feltétel Perfekt Vagyonés üzemszünet biztosítás Érvényes: 2007. januártól Perfekt Vagyon- és üzemszünet biztosítás feltételei TARTALOMJEGYZÉK 1. ÁLTALÁNOS FELTÉTELEK 3 1.1 A BIZTOSÍTÁSI SZERZÔDÉS HATÁLYA

Részletesebben

III. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM Ára: 2100 Ft 2011. MÁRCIUS 31. TARTALOM. oldal oldal. Az ARTISJUS Ma gyar Szer zõi Jog vé dõ Iro da Egye sü let

III. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM Ára: 2100 Ft 2011. MÁRCIUS 31. TARTALOM. oldal oldal. Az ARTISJUS Ma gyar Szer zõi Jog vé dõ Iro da Egye sü let III. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM Ára: 2100 Ft 2011. MÁRCIUS 31. F E L H Í V Á S! Fel hív juk tisz telt Elõ fi ze tõ ink fi gyel mét a köz löny utol só ol da lán köz zé tett tá jé koz ta tó ra és a 2011. évi elõ

Részletesebben

2 0 1 2. F E B R U Á R. egyenlítô L L É K L E T. BÁ RÁN DY GER GELY PhD AZ IGAZ SÁG ÜGYI A CHRONOLOGY OF JUDICIAL CONSTITUTIONALIZATION FROM PAGE 24

2 0 1 2. F E B R U Á R. egyenlítô L L É K L E T. BÁ RÁN DY GER GELY PhD AZ IGAZ SÁG ÜGYI A CHRONOLOGY OF JUDICIAL CONSTITUTIONALIZATION FROM PAGE 24 2 0 1 2. F E B R U Á R egyenlítô M E L L É K L E T BÁ RÁN DY GER GELY PhD OR SZÁG GYÛ LÉ SI KÉP VI SE LÔ AZ IGAZ SÁG ÜGYI AL KOT MÁ NYO ZÁS KRONOLÓGIÁJA A CHRONOLOGY OF JUDICIAL CONSTITUTIONALIZATION FROM

Részletesebben

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M 2006/4. szám H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ 137 A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2006. január 25. Meg je le nik minden szerdán. IX. évfolyam, 2006/4. szám Ára: 345 Ft T A R T A L O M I. FÕRÉSZ:

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA

AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA LVIII. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2089-2192. OLDAL 2008. május 8. AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA ÁRA: 1365 FT TARTALOM I. RÉSZ Személyi rész II. RÉSZ Törvények, országgyûlési határozatok, kormányrendeletek

Részletesebben

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2006. október 4. Meg je le nik minden szerdán. IX. évfolyam, 2006/40. szám Ára: 315 Ft T A R T A L O M Álláspályázatok I. FÕRÉSZ: Személyi és szer ve ze ti hírek Apc

Részletesebben

(Margitszigeti sétány, 1940 körül; MNM) Copyright Márai Sándor jogutódai L. C. Gaal (Toronto)

(Margitszigeti sétány, 1940 körül; MNM) Copyright Márai Sándor jogutódai L. C. Gaal (Toronto) A borítóillusztráció Gruber Ferenc fotójának felhasználásával készült (Margitszigeti sétány, 1940 körül; MNM) A borító Kiss László munkája. Copyright Márai Sándor jogutódai L. C. Gaal (Toronto) Kiadja

Részletesebben

6. szám. 2006/6. szám HATÁROZATOK TÁRA 51. Budapest, 2006. feb ru ár 13., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 414, Ft. Oldal

6. szám. 2006/6. szám HATÁROZATOK TÁRA 51. Budapest, 2006. feb ru ár 13., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 414, Ft. Oldal 2006/6. HATÁROZATOK TÁRA 51 Budapest, 2006. feb ru ár 13., hétfõ 6. TARTALOMJEGYZÉK 2019/2006. (II. 13.) Korm. h. Az Or szá gos Tu do má nyos Ku ta tá si Alap prog ra mok 2006. évi több - lettámogatához

Részletesebben

104. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. jú li us 26., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1150, Ft. Oldal

104. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. jú li us 26., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1150, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. jú li us 26., kedd 104. Ára: 1150, Ft TARTALOMJEGYZÉK 67/2005. (VII. 26.) FVM r. A 2004. évi nem ze ti ha tás kör ben nyúj tott ag rár- és vi dék fej

Részletesebben

Pan non hal ma, 2011.

Pan non hal ma, 2011. Meditációk a Szûzanya életérõl Szentóra-iMádSág Szûz Mária tiszteletére ös sze ál lí tot ta: Bán he gyi Mik sa OSB Pan non hal ma, 2011. 1. Szûz Má ria, is ten any ja Ének: Má ri át di csér ni... (SzVU

Részletesebben

160. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. no vem ber 23., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3801, Ft. Oldal

160. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. no vem ber 23., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3801, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. no vem ber 23., péntek 160. szám Ára: 3801, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2007: CXXXIII. tv. A bá nyá szat ról szóló 1993. évi XLVIII. tör vé ny mó do sí tá sá

Részletesebben

Kosztolányi Ádám jegyzetfüzetéből

Kosztolányi Ádám jegyzetfüzetéből Kosztolányi Ádám jegyzetfüzetéből 68 Emlékek között Karinthy Gáborról Kö ze leb bi kap cso lat ba ti zen há rom éves ko rom ba ke - rül tünk egy más sal. Álom vi lág ban élt, ami ta lán nem lett vol na

Részletesebben

A nonprofit számvitel alapjai

A nonprofit számvitel alapjai Nonprofit Képzési Füzetek Dr. Baráth Katalin A nonprofit számvitel alapjai Nonprofit Szolgáltató Központ Zalaegerszeg, 2010 NONPROFIT KÉPZÉSI FÜZETEK Dr. Baráth Katalin Nonprofit számvitel alapjai Landorhegy

Részletesebben

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2006. júni us 21. Meg je le nik minden szerdán. IX. évfolyam, 2006/25. szám Ára: 345 Ft ÚJ HELYEN A KÖZLÖNYBOLT! 2006. jú li us 3-tól a Köz löny bolt új hely re, a

Részletesebben

172. szám II. kö tet. II. rész JOGSZABÁLYOK. A Kormány tagjainak A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

172. szám II. kö tet. II. rész JOGSZABÁLYOK. A Kormány tagjainak A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. de cem ber 29., csütörtök 172. szám II. kö tet TARTALOMJEGYZÉK 125/2005. (XII. 29.) GKM r. A köz úti jár mû vek mû sza ki meg vizs gá lá sá ról szóló

Részletesebben

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás Ügyfél-tájékoztató

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás Ügyfél-tájékoztató Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás Ügyfél-tájékoztató 1. A biz to sí tó tár sa ság ra vo nat ko zó ada tok UNION Vienna Insurance Group Biz to sí tó Zrt. 1082 Bu da pest, Ba ross u. 1. H-1461 Bu da

Részletesebben

A MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL HIVATALOS LAPJA XV. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2007. MÁJUS 10. A MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL HIVATALOS LAPJA Szer kesz tõ ség: 1051 Bp., Arany Já nos u. 25. Te l.: 301-2924 Megjelenik szükség szerint Ára: 924 Ft I. Jogszabályok

Részletesebben

118. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. szep tem ber 1., csütörtök TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 506, Ft. Oldal

118. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. szep tem ber 1., csütörtök TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 506, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. szep tem ber 1., csütörtök 118. szám Ára: 506, Ft TARTALOMJEGYZÉK 170/2005. (IX. 1.) Korm. r. A Magyar Köztársaság Kormánya és az Olasz Köztársaság

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. már ci us 31., péntek 35. szám I. kö tet Ára: 943, Ft TARTALOMJEGYZÉK 24/2006. (III. 31.) FVM r. Az Európai Mezõgazdasági Orientációs és Garancia Alap

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA

AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA LVI. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 737-888. OLDAL 2006. március 3. AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA ÁRA: 1104 FT TARTALOM I. RÉSZ Személyi rész II. RÉSZ Törvények, országgyûlési határozatok, kormányrendeletek

Részletesebben

Kedves Olvasóink! 2.- 3. ol dal: A ci gány ki sebb ség. vá ro sunk ban. 9. ol dal: éj jel-nap pal. Egy ne gye di kes gim na zis ta port - ré ja.

Kedves Olvasóink! 2.- 3. ol dal: A ci gány ki sebb ség. vá ro sunk ban. 9. ol dal: éj jel-nap pal. Egy ne gye di kes gim na zis ta port - ré ja. Ára: 30, Ft VII. évfolyam 1. szám W JÁSZAPÁTI ÉS KÖRNYÉKE FÜGGETLEN havilapja W 1996. január W Új évi kö szön tô Mint az Önök or szág gyû lé si kép vi se lô je, ez úton sze ret ném az új év al kal má ból

Részletesebben

135. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. no vem ber 6., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 189, Ft. Oldal

135. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. no vem ber 6., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 189, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. no vem ber 6., hétfõ 135. szám TARTALOMJEGYZÉK 28/2006. (XI. 6.) PM r. A pré mi um évek prog ram mal, va la mint a kü lön le ges fog lal koz ta tá si

Részletesebben

KÖNYVEK A HA TAL MI PA RA DIG MA ÉR TEL ME ZÉ SI LE HE TÕ SÉ GEI A SZER VE ZET EL MÉ LET BEN. PAPHÁZI Ti bor

KÖNYVEK A HA TAL MI PA RA DIG MA ÉR TEL ME ZÉ SI LE HE TÕ SÉ GEI A SZER VE ZET EL MÉ LET BEN. PAPHÁZI Ti bor Szociológiai Szemle 2006/1, 116 128. KÖNYVEK A HA TAL MI PA RA DIG MA ÉR TEL ME ZÉ SI LE HE TÕ SÉ GEI A SZER VE ZET EL MÉ LET BEN PAPHÁZI Ti bor Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet H-1134 Budapest,

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. feb ru ár 26., kedd. 31. szám I. kötet. Ára: 895, Ft

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. feb ru ár 26., kedd. 31. szám I. kötet. Ára: 895, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. feb ru ár 26., kedd 31. szám I. kötet Ára: 895, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. feb ru ár 26., kedd 31. szám I. kötet TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

A GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA

A GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA VII. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2008. FEBRUÁR 15. A GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA ÁRA: 1260 FORINT TARTALOM Oldal I. RÉSZ SZEMÉLYI HÍREK 5/2008. (I. 31.) ME h. egyes két ol da lú gaz da sá

Részletesebben

A nemzeti energiapolitika eredményei és esélyei

A nemzeti energiapolitika eredményei és esélyei Jun4.qxd 2012.06.20. 7:39 Page 144 A nemzeti energiapolitika eredményei és esélyei Járosi Márton Kacsó András A ve ze té kes ener gia szol gál ta tá sok ter mé sze tük nél fog va köz ér de kû ek; nagy

Részletesebben

47. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. áp ri lis 14., szombat TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 966, Ft. Oldal

47. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. áp ri lis 14., szombat TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 966, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. áp ri lis 14., szombat TARTALOMJEGYZÉK 70/2007. (IV. 14.) Korm. r. Egyes mun ka vé del mi tár gyú kor mány ren de le tek mó do sí tá sá ról... 2948

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. má jus 29., csütörtök. 80. szám. Ára: 1755, Ft

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. má jus 29., csütörtök. 80. szám. Ára: 1755, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. má jus 29., csütörtök 80. szám Ára: 1755, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. május 29., csütörtök 80. szám Ára: 1755, Ft TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 61/2009. (V. 14.) FVM rendelete

A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 61/2009. (V. 14.) FVM rendelete 15946 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2009/66. szám A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 61/2009. (V. 14.) FVM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási

Részletesebben

A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA. Tartalom

A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA. Tartalom VI. ÉVFOLYAM 3. szám 2008. már ci us 31. A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA Munkaügyi Közlöny Szerkesztõsége 1054 Budapest, Alkotmány

Részletesebben

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 31/2008. (XII. 31.) KvVM rendelete

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 31/2008. (XII. 31.) KvVM rendelete 26734 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2008/193. szám A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 31/2008. (XII. 31.) KvVM rendelete a környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról

Részletesebben

29. szám. I. rész HATÁROZATOK. A Kormány határozatai. A Kormány

29. szám. I. rész HATÁROZATOK. A Kormány határozatai. A Kormány 006/9. HATÁROZATOK TÁRA 59 Budapest, 006. június 8., szerda TARTALOMJEGYZÉK /006. (VI. 8.) Korm. h. A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 006. évi LV. tör vény. -ából ere dõ egyes

Részletesebben

Hírmondó. Fegyverneki. Bu da pes ten az Er dő há ti tán cok. Gránitdiploma. Zbrojnikyben jár tunk

Hírmondó. Fegyverneki. Bu da pes ten az Er dő há ti tán cok. Gránitdiploma. Zbrojnikyben jár tunk Fegyverneki Hírmondó Fegyvernek Önkormányzatának kiadványa XVIII. évfolyam 5. szám 2007. október 17. Bu da pes ten az Er dő há ti tán cok Szep tem ber 14-én há rom fegyverneki előadóművészeti cso port

Részletesebben

A HELYI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA

A HELYI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XX. évfolyam 1. szám www.domsod.hu A HELYI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA 2010. január Ára: 150.- Ft Új esztendõ új jót hozzon, régi jótól meg ne fosszon, S ha már több jót nem is hozhat, vigye el a régi rosszat.

Részletesebben

A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 27/2007. (IV. 17.) FVM rendelete

A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 27/2007. (IV. 17.) FVM rendelete 3048 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2007/48. szám A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 27/2007. (IV. 17.) FVM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az állattartó telepek korszerûsítéséhez

Részletesebben

Tisz telt Pi li si La ko sok! EGYÜTT EGY SZEBB PILISÉRT!

Tisz telt Pi li si La ko sok! EGYÜTT EGY SZEBB PILISÉRT! www.pilis.hu HÍRNÖK ÖNKORMÁNYZTI HÍREK 3 TÁJÉKOZTTÓ TÛZGYÚJTÁS SZBÁLYIRÓL 2015. március 5-étôl hatályba lépett az Országos Tûzvédelmi Szabályzatról (OTSZ) szóló 54/2014. (XII.5.) BM-rendelet sza bad té

Részletesebben

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2006. március 14. Meg je le nik minden szerdán. IX. évfolyam, 2006/11. szám Ára: 345 Ft T A R T A L O M I. FÕRÉSZ: Személyi és szer ve ze ti hírek Sze mély ügyi hírek...

Részletesebben

Gyõr Megyei Jogú Város Önkormányzata egyszerû eljárás ajánlattételi felhívása (12070/2004)

Gyõr Megyei Jogú Város Önkormányzata egyszerû eljárás ajánlattételi felhívása (12070/2004) 356 Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2005. I. 5.) 1. szám Pos tai irá nyí tó szám: 1163 Te le fon: 401-1459 Telefax: E-ma il: B. MEL LÉK LET: A RÉ SZEK RE VO NAT KO ZÓ

Részletesebben

Hírmondó. Fegyverneki. A tartalomból. Kitüntették a Nõi kart. Polgármesteri köszöntõ

Hírmondó. Fegyverneki. A tartalomból. Kitüntették a Nõi kart. Polgármesteri köszöntõ Fegyverneki Hírmondó Fegyvernek Önkormányzatának kiadványa XXII. évfolyam 1. szám 2011. február 16. Fegy ver nek Ön kor mány zat Kép vi se lõ tes tü le te 1992-ben Fegyvernekért, Fegy ver nek Köz szol

Részletesebben

A HELYI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA

A HELYI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XX. évfolyam 4. szám www.domsod.hu A HELYI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA 2010. április Ára: 150.- Ft Fotó: Fábián Ilona Tavaszi munkálatok a házikertekben (Mezőgazdasági hírek 13. oldal) TAR TA LOM - Aranyos Kupa

Részletesebben

Bal la gás sal fe je zõ dött be a 2012/2013-as tan év

Bal la gás sal fe je zõ dött be a 2012/2013-as tan év XXI. év fo lyam 7. szám 2013. júli us Ára: 120 Ft Bal la gás sal fe je zõ dött be a 2012/2013-as tan év Bár a ta ní tás jú ni us 13-án már be fe - je zõ dött az ál ta lá nos is ko lá ban, hi va ta - lo

Részletesebben

Paradicsomtermesztés melegvízzel. Részletek a 6-7. oldalon. Horák Mária képviselő a turai sportkoncepcióról

Paradicsomtermesztés melegvízzel. Részletek a 6-7. oldalon. Horák Mária képviselő a turai sportkoncepcióról 1991 2011 20éves a ingyenes közéleti havilap XX. évfolyam 7 8. szám 2011 július augusztus Paradicsomtermesztés melegvízzel KivitelezésiszaKaszbana8milliárdforintosberuházás A mint egy 8 mil li árd fo rin

Részletesebben

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI 2 A MA GYAR TÖR TÉ NEL MI TÁR SU LAT KI AD VÁ NYAI A kö tet írá sai zöm mel a hu sza dik szá zad idõ sza ká ról szól nak, más részt pe dig át té te le sen ér vel

Részletesebben

Hírmondó. Fegyverneki. A tartalomból. Köszönjük

Hírmondó. Fegyverneki. A tartalomból. Köszönjük Fegyverneki Hírmondó Fegyvernek Önkormányzatának kiadványa XXI. évfolyam 5. szám 2010. október 11. Tisz telt Fegyvernekiek, Tisz telt Vá lasz tók, Tisz telt La kos ság! Min de nek elõtt sze ret ném meg

Részletesebben

MIT JELENT JÉZUSSAL A SZÍVBEN TANÍTANI?

MIT JELENT JÉZUSSAL A SZÍVBEN TANÍTANI? pedagoguskonyv_lelekönyv.qxd 2013.05.29. 8:24 Page 1 Sok szeretettel minden pedagógusnak és szülőnek MIT JELENT JÉZUSSAL A SZÍVBEN TANÍTANI? pedagógus füzetek II. pedagoguskonyv_lelekönyv.qxd 2013.05.29.

Részletesebben

1956 HA TÁ SA A KÁ DÁ RI AG RÁR PO LI TI KA KI ALA KU LÁ SÁ RA

1956 HA TÁ SA A KÁ DÁ RI AG RÁR PO LI TI KA KI ALA KU LÁ SÁ RA 1 Var ga Zsu zsan na 1956 HA TÁ SA A KÁ DÁ RI AG RÁR PO LI TI KA KI ALA KU LÁ SÁ RA Bevezetés A ma gyar pa raszt ság ere jét, po li ti kai érett sé get, oly kor böl - cses sé gét mi sem bi zo nyít ja job

Részletesebben

Nagy sze rû sport ered mé nyek kel zá rult a si ker év

Nagy sze rû sport ered mé nyek kel zá rult a si ker év XXIV. ÉV FO LYAM 7. szám ÁRA: 100,-Ft 2013. jú li us SZENT KI RÁ LYI www.szentkiraly.hu HÍR MON DÓ Nagy sze rû sport ered mé nyek kel zá rult a si ker év Az is ko la tör té ne té nek leg si ke re sebb

Részletesebben

A f ldm vel s gyi s vid kfejleszt si miniszter 81/2009. (VII. 10.) FVM rendelete

A f ldm vel s gyi s vid kfejleszt si miniszter 81/2009. (VII. 10.) FVM rendelete 2009/96. sz m M A G Y A R K Z L N Y 24407 A f ldm vel s gyi s vid kfejleszt si miniszter 81/2009. (VII. 10.) FVM rendelete a k lcs n s megfeleltet s k r be tartoz ellenдrz sek lefolytat s val, valamint

Részletesebben

KORMÁNYZATI SEGÍTSÉGET KAPOTT NYÁREGYHÁZA Az összes önkormányzati hitelt átvállalta az állam POLGÁRMESTERI TÁJÉKOZTATÓ

KORMÁNYZATI SEGÍTSÉGET KAPOTT NYÁREGYHÁZA Az összes önkormányzati hitelt átvállalta az állam POLGÁRMESTERI TÁJÉKOZTATÓ POLGÁRMESTERI TÁJÉKOZTTÓ Tisztelt Olvasó! En ged je meg, hogy né hány mon dat ban össze - fog lal jam a te le pü lés szem pont já ból az el múlt hó na pok ban tör tént leg fon to sabb in téz ke dé se -

Részletesebben

T A R T A L O M A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIII. ÉVFOLYAM 18. SZÁM 2006. szep tem ber 20. 861 Ft. Jog sza bá ly

T A R T A L O M A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIII. ÉVFOLYAM 18. SZÁM 2006. szep tem ber 20. 861 Ft. Jog sza bá ly CXXXIII. ÉVFOLYAM 18. SZÁM 2006. szep tem ber 20. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA 861 Ft T A R T A L O M Szám Tárgy Oldal Jog sza bá ly 23/2006. (VI II. 30.) HM ren de let A mun ka ügyi el len

Részletesebben

Hírmondó. Fegyverneki. Visegrádi országok bemutatója. Falunapokon, Szentmiklósi Napokon jártak. Solymászmise Fegyvernek Szelleme Pantheon találkozója

Hírmondó. Fegyverneki. Visegrádi országok bemutatója. Falunapokon, Szentmiklósi Napokon jártak. Solymászmise Fegyvernek Szelleme Pantheon találkozója Fegyverneki Hírmondó Fegyvernek Önkormányzatának kiadványa XVIII. évfolyam 4. szám 2007. augusztus 15. Visegrádi országok bemutatója Fegyverneken is be mu tat ják a szlo vá ki ai, cseh és len gyel mű vé

Részletesebben

50 év. His tó ria és em lé ke zet

50 év. His tó ria és em lé ke zet 50 év His tó ria és em lé ke zet Fogarasy At ti la A vörösvári gim ná zi um tör té ne te I. Be ve ze tés 1. Az öreg al ma ma ter 2003 de cem be ré ben e sza vak kal ve zet tem be a Vörösvári Új ság ban

Részletesebben

13. szám C É G K Ö Z L Ö N Y II. K Ö T E T [2016. március 31.] 2769

13. szám C É G K Ö Z L Ö N Y II. K Ö T E T [2016. március 31.] 2769 13. szám C É G K Ö Z L Ö N Y II. K Ö T E T [2016. március 31.] 2769 y szám: 16112 * * * A Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (Cg.: [01 09 920128]; szék hely: 1055 Bu da pest, Baj csy-zsi

Részletesebben

A Nem ze ti Kul tu rá lis Alap Bizottságának határozatai 835. 25/2006. (IV. 3.) ha tá ro zat 835. 26/2006. (IV. 3.

A Nem ze ti Kul tu rá lis Alap Bizottságának határozatai 835. 25/2006. (IV. 3.) ha tá ro zat 835. 26/2006. (IV. 3. 834 NKA HÍRLEVÉL TARTALOMJEGYZÉK A Nem ze ti Kul tu rá lis Alap Bizottságának határozatai 835 25/2006. (IV. 3.) ha tá ro zat 835 26/2006. (IV. 3.) ha tá ro zat 836 27/2006. (IV. 3.) ha tá ro zat 837 28/2006.

Részletesebben

Bástya 2010. lakossági és kisvállalkozói biztosítások feltételek

Bástya 2010. lakossági és kisvállalkozói biztosítások feltételek Bástya 2010 lakossági és kisvállalkozói biztosítások feltételek BÁSTYA BIZTOSÍTÁSI AJÁNLAT ÉRTÉKKÖVETÉSES LAKOSSÁGI ÉS KISVÁLLALKOZÓI VAGYON-, FELELŐSSÉG-, BALESET- ÉS KOCKÁZATI ÉLETBIZTOSÍTÁS JELEN MÓDOZAT

Részletesebben