1./ A művészeti célokról

Átírás

1 BESZÁMOLÓ A november folyamán lezárult, három éves, a Kultúra 2000 Európai Uniós pályázat keretében megvalósult GLITTERBIRD-MŰVÉSZET A LEGKISEBBEKNEK együttműködés eredményeiről, a magyar előadásokról, a norvég, dán, finn és olasz/francia partnerekkel közös művészi és szervezői munka tanulságairól 1./ A művészeti célokról A legkisebbek eddig világszerte - a művelt Nyugatot is beleértve - ki voltak zárva mindenfajta közösségi kulturális tevékenységből, így a színházi előadásokról is. Hazánkban sem volt ez másképpen. Hogy elfogadjuk a célcsoport sajátosságaiból fakadó lehetőségeket, művészi célokat, első lépésben a mi meggyőzésünkre is szükség volt. Nagy szerencsénkre még a pályázat hivatalos beadása előtt lehetőségünk nyílt megismerkedni a Norvégiában 1996 óta, minisztériumi támogatással és az Oslói Egyetem szakmai felügyeletével támogatott Klangfugel-mozgalom elméleti és gyakorlati eredményeivel. A norvég Klangfugel keretében megvalósult előadásokat, kiállításokat és koncerteket hivatásos művészek: táncosok, bábosok, színészek, zenészek és képzőművészek készítették a legkisebbek számára. Az előadásokról készült felvételek, a színházteremből kiáramló közönségben a boldog anyák-apák és vidám kicsinyeik látványa ráébresztettek arra, hogy egy gyökeresen új gyerekszínházi műfaj megszületésének lehetünk szemtanúi. Ezeken az előadásokon csecsemő és felnőtt együtt, egyenlő arányban van jelen. 0-tól 3-4 éves korig a gyerekeket legalább egy felnőtt kíséri színházba. Ebben a sajátos felnőtt-csecsemőszínházi közegben lehetőségünk nyílt a színházi hatáselemek új nézőpontból való megfigyelésére, egyfajta színházi alapkutatásra. Az előadásokon a világ megismerése a csecsemőkkel, a világ újrafelfedezése a felnőttekkel párhuzamosan, egymást erősítve, a művészek által teremtett keretek között zajlik. A művészek kifejezőeszközei, kulturális hagyományainak különbözősége megmarad ebben a közegben is. Nincs uniformizálás, de a művészi közhelyek, a felszínes megoldások ellen a legkisebbek színházában is küzdenie kell az alkotóknak. Ki-ki a saját maga teremtette művészi világba invitálja nézőit. Ami ezt a világot megkülönbözteti a felnőttek megszokott és elvárt színházi hatásaitól, az az egyetemlegesen átélhető öröm, mely minden közreműködő előadó, gyerek és felnőtt néző számára személyes élménnyé válik az előadások alatt. A közösségben, színházi- rituális keretek között megélt áramlat(flow)-érzés nagyban hozzájárult az előadások sikeréhez, a növekvő látogatottsághoz, az egyre szélesebb szakmai érdeklődéshez. A 2005 októberében megrendezett budapesti Glitterbird-találkozó, a III. kaposvári ASSITEJ Biennálé, a párizsi záró rendezvény; a Glitterbird-fesztivál és a

2 Kristiansandi norvég ASSITEJ-fesztivál keretei között minden ország bemutathatta a pályázat során megvalósult előadásait. A látottak és a kedvező visszhang nyilvánvalóvá tették, hogy a 2004-ben kitűzött művészi célok teljesültek. Mára a Glitterbird fogalommá vált egész Európában. Áruvédjegyként gyűjtőneve lett mindazon törekvéseknek, melyek eredményeképpen új művészeti alkotások készülnek a legkisebbek számára. 2./Az előzményekről. A magyar koprodukciós partner a Kolibri Színház volt. Mégsem szerettük volna ezt a lehetőséget színházi belügyként kezelni. Hogy a hazánkban merésznek tűnő kezdeményezés művészi presztízsét úgy országon belül, mint a koprodukciós partnerek szemében emeljük, az ASSITEJ Magyar Központ érdeklődő tagjainak tájékoztatót tartottunk és körükben pályázatot hirdettünk. Ez a döntésünk két okból is szerencsésnek bizonyult. a./ A jelentkezők közül a modern magyar mozgásszínház jeles képviselőjét, Bozsik Yvettet (Négy évszak); a néptánc elemeit, és a népmesevilágot táncjátékaiban ötvöző Rácz Attilát (Erdőn - mezőn - udvaron); és a Kolibri Színház színészbábművészeinek kreatív csapatát : Szívós Károlyt, Török Ágnest, Tisza Beát és Bodnár Zoltánt (TODA - csoda gyereknyelven) választottuk ki. A saját műfajukban nemzetközi rangot szerzett magyar alkotók magas színvonalon bizonyították a legkisebbek számára készített színházi előadások művészi lehetőségeinek erejét, sokszínűségét. b./az ASSITEJ szervezet kezdeti bevonásából később is sok előny származott. Sikerült felkelteni a világszervezetben működő gyerekszínházi szakemberek érdeklődését is ben, Montrealban, a fennállásának negyvenedik évét ünneplő világszervezet közgyűlése első ízben vette föl munkaprogramjába a legkisebbeknek szóló színházi előadásokat. Ugyanezen a konferencián a magyar ASSITEJ Központ munkáját oklevéllel jutalmazták októberében, a Glitterbird résztvevőinek budapesti fesztiválján és konferenciáján Dr. Wolfgang Schneider professzor az ASSITEJ világszervezet újraválasztott elnöke vendégelőadóként elfogadta meghívásunkat. Kaposváron, Párizsban és Kristansandban is képviseltette magát a világszervezet, ezzel is hozzájárulva a széleskörű nemzetközi szakmai figyelem kialakulásához. A nemzetközi és hazai koordinációs munka, a szakmai konzultációk fesztiválok, találkozók, utazások, stb. megszervezése, a pályázat gazdasági ügyeinek lebonyolítása Vas Évára, Dr. Cravero Róbertre és személyemre hárult. Mi voltunk az együttműködés során a magyar menedzsment.

3 3./A három éves együttműködésről Az időtartam első pillantásra hosszúnak tűnt. Magyarországon bármennyi előkészítő munka is előzzön meg egy bemutatót, professzionális keretek között általában 6-8 hétnél nincs több idő egy színházi próbafolyamatra. Az azonban nyilvánvalónak látszott, hogy esetünkben a célközönség jobb megismerésére, a hatások elemzésére, megértésére és a tanulságok integrálására a szokásosnál több időt kell szánni. Hogy mennyit, az kezdetben nem volt világos. A csoportok kiválogatását követően, az ötletek elfogadása után elkészítettük az előadásokhoz leginkább szükséges díszletelemeket, jelmezeket és bábokat. Másfél éven át kéthavonta találkoztunk Budapesten, az Országos Bölcsődei Metodikai Központban és megmutattuk egymásnak és a meghívott szakembereknek a bölcsődés csoportok előtt az addig elkészült jeleneteket. Agykutatók, zeneterapeuták és bölcsődei kutatók segítették munkánkat. A munkafázisokról videófelvételek készültek, melyeken a közreműködő művészek is elmondták személyes tapasztalataikat. Munkánk előkészületeiről első ízben az Oslói Egyetemen tartott Glitterbird konferencián konzultáltunk a pályázat többi résztvevőjével. Mivel ennek a művészeti ágnak nincsenek még előre lefektetett szabályai, kezdetben óvatosak voltunk. Nem akartunk a szent művészet nevében olyasmit elkövetni, ami ártalmára válhat a legkisebbeknek, ugyanakkor a magunkkal szemben támasztott művészi elvárásoknak is meg akartunk felelni. A kezdeti bizonytalankodás után egyre nagyobb örömmel vettünk részt a közös próbákon, beszélgetéseken. A pályázat egyik legfontosabb hozadéka volt ez a másfél év, amikor még mindnyájunk számára lehetőség nyílt a konzultációkat követően a korrekcióra, a tervek módosítására, a hatások újragondolására. A tudósok észrevételeivel és saját bölcsődei tapasztalatainkkal felvértezve álltunk először igazi színházi közönség elé 2005-ben, a budapesti találkozón, mely egyben alkalmat adott arra is, hogy nemzetközi partnereink véleményét is megismerjük a már kész magyar előadásokról. Ők is bemutatták az addig elkészült előadásaikat, s a találkozón kialakult diskurzus tovább szélesítette azt a szempontrendszert, melynek figyelembevételével véleményt formálhattunk az előadások befogadásáról, kulturális beágyazottságáról. Az előadásokról és szakmai beszélgetésekről készített kétnyelvű kiadványunk és a professzionális televíziós felvételek a munkafolyamat dokumentálását és a további promóciós tevékenységet egyaránt szolgálták. A párizsi záró rendezvényig közönségünk legnagyobb örömére, műsoron tartottuk az előadásokat a Kolibri Színházban. Elfogadottá, keresetté vált színházunkban a csecsemőszínház, ezért közösen úgy döntöttünk, hogy a pályázat befejeződése után is műsoron tartjuk az előadásokat. Országos és nemzetközi vendégjátékok is hozzájárultak sikerünkhöz. A Budapesti Glitterbird-találkozón, a XV. Kolibri Fesztiválon és a III. Kaposvári Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé idején külföldi (dán, finn, norvég és belga) előadásokat is turnéztattunk Egerben, Győrben, Kecskeméten és Kaposváron. A legkisebbeknek

4 szóló előadásokat országszerte kedvezően fogadták a nézők és a színházi szakemberek. Talán más társulatokban is felébresztettük az igényt, hogy maguk is készítsenek előadásokat a jövőben, ennek - az eddig művészi értelemben elhanyagolt - korosztálynak Magyarországon. 4./A három év során felmerült nehézségekről Három év alatt tizenhét produkció koordinálása, a vállalt feladatok, találkozók szakmai, logisztikai hátterének biztosítása, az árfolyamokból fakadó változások, a repülőjegyek, szállások, étkezések, a közönségszervezéssel járó feladatok stb. összehangolása egyaránt komoly szervezési feladatokat rótt a főszervező norvégokra és a közreműködő országok menedzsmentjére. Az első probléma, amivel szembe kellett néznünk a finanszírozás előírásokban meghatározott arányainak megteremtéséből fakadt. A Kultúra 2000 pályázat kiírását az európai kulturális miniszterek közös nyilatkozata alapozta meg. Eszerint minden ország kulturális vezetése biztosítja az európai uniós pályázaton sikerrel járt polgárainak az összköltségvetés öt százalékát. Ennek a vállalásnak teljesítése szinte minden a pályázatban közreműködő ország számára valamilyen nehézségbe ütközött. Mi azok közé a szerencsések közé tartoztunk, ahol az országos hozzájárulás fedezte a magyar előadások költségeit. Nálunk a pénz ütemezése és az évenként esedékes elszámolás okozott nehézséget. A pályázat elfogadásakor még nem volt tisztázva, milyen módon bonyolítja a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma a győztes pályázatok finanszírozását. Később a szokásos magyar pályázati keretek közé, a Nemzeti Kulturális Alaphoz utalták az Európai Uniós pályázatokat is. A Nemzeti Kulturális Alap jelenlegi struktúrája egy éven belül megvalósuló pályázatok támogatására lett kialakítva. Az évente személyi összetételében is újjáalakuló zsűri nem kötelezhette el magát és leendő utódait három évre előre. Esetünkben azt javasolták, hogy harmadoljuk költségvetésünket és az esedékes harmadokért, évente nyújtsunk be új pályázatokat. Bár hivatalosan senki sem adhatott garanciát pályázataink sikerére, ennek ellenére sokkal kedvezőbb helyzetbe kerültünk azoknál a partnereinknél, ahol a nemzetközi összefogásban megvalósuló pályázatokkal szemben a saját országukban megvalósuló terveket támogatták a pályáztatók, és három éven át nem adtak semmiféle támogatást nemzetközi együttműködéshez. Mi végül is maradéktalanul teljesíteni tudtuk vállalt kötelezettségeinket az NKA támogatásával. (Finn és dán partnereink a központi költségvetés egyéb tiszteletdíjainak átcsoportosításával tudták csak finanszírozni országuk művészeinek közreműködését.) Az idők során más akadályokkal is meg kellett birkózni. A három magyar csoport közül kettőben is igazgatói periódusának leteltével újra kellett pályázni megbízatásának meghosszabbításáért a csoportok vezetőinek. Engem meghosszabbítottak, Rácz Attila megbízatása véget ért. Csoportjának átszervezésével szerencsénkre folytatni tudta ő is a munkát. Bozsik Yvette darabjában is változott a közreműködő táncosok személye, de ezek a változások nem hátráltatták a produkció

5 sikerét. Az egyik finn csoport és egy francia előadás - melyek már bemutatkoztak Budapesten - azért nem tudtak szerepelni Párizsban, mert a főszereplőknek időközben gyermeke született. Az örömteli gondok mellett megjelentek olyanok is, melyeknek koordinálása a pályázat fő szervezőire, a norvégokra hárult. Ismereteink szerint ez a konfliktus a mai napig nem rendeződött megnyugtatóan. (Mivel ez nem érinti a mi pályázati kötelezettségeinket, nagy vonalakban csak annyit: a finn menedzsment vezetője összeveszett az általa fölkért művészek egy csoportjával. Mivel a mai napig nem tudott elszámolni addigi kiadásaival, ezért a norvég vezetőség visszatartotta irányában a további kifizetéseket. Jelenleg az egész vita Brüsszel elé került. A pályázat sikeres lezárásának érdekében reménykedünk, hogy mihamarabb pont kerül ennek a szerencsétlen históriának a végére.) A gondok felvillantásával csak arra szerettem volna utalni, hogy a művészi munka hátterének biztosítása ilyen időintervallumban sajátos feladatokat ró a lebonyolításért felelősséget vállaló személyekre. A három év során félévente másmás városban találkozott az öt ország menedzsmentje annak érdekében, hogy összehangolják az éppen előttünk álló feladatokat. Ez a folyamatos tájékozódás tette lehetővé, hogy a kitűzött művészeti program magas színvonalon megvalósulhasson. Külön köszönettel tartozunk mindazoknak, akik Magyarországon segítették munkánk, s ezzel biztosították a Glitterbird pályázaton való jó szereplésünk szellemi és gazdasági hátterét. 5./ Milyen újdonságokat kínálnak, a legkisebbeknek szóló előadások? A gyerekszínházakban korosztályok szerint változó attitűd jellemzi az előadók színpadi világát. Nagy terekben, homogén kisiskolás gyerekközönség előtt harsányan, erős hatásokkal operálnak az előadók. Legnagyobb félelmük, hogy unalmassá válnak, s ilyenkor a gyereknézők önmagukat kezdik szórakoztatni, másképp szólva: rosszalkodnak, fegyelmezetlenkednek. Hogy ezt elkerüljék, a művészek minden lehetséges és lehetetlen eszközt bevetnek. Ha ilyen előadásra tévednek be kisebb nézők, sok minden rémíti őket: a sötétség, a hirtelen hang és fényhatások és a tempó. Legkisebbek számára készített előadásokban célszerű ezért elkerülni a sötétséget, az ijesztő váratlanságokat, végig kell gondolni, fel kell építeni a hatásokat. A hagyományos gyerekelőadások körülményes meseszövése, álkonfliktusai, népszerű bemondásai, viccei még érthetetlenek a kicsiknek. Ha nem sírnak - ezzel megfutamodásra késztetve ijedt szüleiket-, akkor az erős hatásokkal szemben védtelenül darálja be őket az előadás. Ugyanilyen kiszolgáltatottan merednek a képernyőre, ha pergő mesefilmet, vagy erőszakos reklámot néznek. A síró, vagy lenyűgözve szorongó néző arra figyelmezteti az alkotókat: nem gondolták jól végig a legkisebbeknek szóló előadás hatásait. A szokásos egyórás időtartam is túl kimerítő lehet a legkisebbek számára.

6 Mit kínál ezzel szemben nézőinek a csecsemőszínház? Olyan színpadi eseményeket, melyek módot adnak a szemlélődésre, a dolgok elmélyült megfigyelésére. A csecsemőszínház a felnőtteknek is visszaadja a nyugodt szemlélődés örömét, rangját. A művészi hatásokkal is úgy vagyunk kicsit, mint a drogokkal. Ha hozzászokunk, egyre erősebb adagokat igényel szervezetünk. A fogyasztáshoz kapcsolt művészi tevékenységek megadják nekünk ezeket az egyre durvuló erős hatásokat. A csecsemőszínház arra mutat példát, van másik út is. Vissza kell találni a gyökerekhez, szemléletünket, világlátásunkat meg kell tölteni emberi tartalmakkal. Ehhez segíthet hozzá a csecsemőktől eltanulható szemlélődés. Ez az attitűd nem hasonlít a keleties révületre, vagy a misztikus emelkedettségre. A csecsemők szemlélődése aktív, örömteli ráismeréseket és meglepetéseket jelző hangokkal, kacagásokkal tarkított jelenlét. Az egyszerű elemek keltette viharos emóciók a felnőttekre is felkavaróan hatnak. Ha képesek (és a többség igenis képes erre) az előadás időtartamára lemondani felnőtt mindenhatóságuk szerepéről, és egyenlőnek fogadják el gyermeküket, ez a nézőpontváltás gazdagítja mindkettőjük kapcsolatát. A színház liminalitása, a hétköznapi környezethez képest ünnepi, rituális tér segíti ezt a szemléletbeli változást. Ilyenkor a szülők is szívesen bevonódnak a csecsemő világérzékelésének, szemlélődésének eme sajátosan friss, a történéseknek régi-új tartalmat adó körébe. A közösen átélt színházi pillanatok közösen felidézhető emlékekké válnak. Ha elég érzékenyek az alkotók, ki-ki a saját művészi kifejezőeszközeiből bátran készíthet előadást a legkisebbek számára. Olyan műfajokban, mint a jazz vagy a popzene is képesek voltak megtalálni az alkotók azt a nézőpontot, mely eredeti tartalmaihoz képest új ethosszal töltötte meg a csecsemők részére előadott műveket. Mindkét dán csoport, a YuYa és a Djanzz, munkájában felértékelődött a személyes jelenlét varázsa. Itt nem elidegenedve az alkotótól hallgatjuk a zenét. A főszereplő az ember, aki a zenével kommunikál, kapcsolatot teremt hallgatójával, bevonja személyes aurájába nézőit. A zene a csecsemők között, a testbeszédhez hasonlóan, a nyelv előtti kommunikációra teremt lehetőséget. Az olasz Piero Fenati kiállítása olyan processziós színházi folyamat tereit formálta meg, melyekben a vándorló néző a főszereplő. Felfedezéseket tehetünk a levegőről, amit magunk kavarunk biciklire erősített propellerekkel, ezzel mozgásba hozva a térbe lógatott tollpihéket. Elbújva, előjőve, sípokat pumpálhatunk és fújhatunk. Sárkány-kábel-telefonon beszélgethetünk egymással, és gumicsizmában tükör-vízen sétálhatunk. Csíkokra vetített erdő fái között fészkekre bukkanhatunk, preparált madarakat és tojásokat csodálhatunk közelről, miközben saját nyelvükön beszélgethetünk velük és egymással, vagyis madárhangokat utánzó sípokkal csiripelhetünk a varázserdőben. A természet titkai iránti kíváncsiság és humánum hatja át az olasz művész teremtette világot. Igazi összművészeti világot teremtett hangokból, térformálásból, vetített képekből és tárgyakból a legkisebbek számára. Francoise Gerbaulet verseiből Nicole Rechain készített előadást. A tiszta színek egyszerű tárgyak, régi baba, trinidadi olajoshordó búgó csengő hangja, pergő homok,

7 hintaszék és báb illusztrálták, kiegészítették a varázsversek zenéjét, ritmusát. A versek, a művésznő tolmácsolásában - a célzott korosztály figyelméhez képest talán kissé hosszasan - igazi színpadi- költői világot teremtettek. A legadekvátabb csecsemőszínházi műfaj mégis a mozgásszínház, a tánc, a balett és a bábszínház, mivel ebben a korban a csecsemők az emberi törzsfejlődés mimetikus kultúrára jellemző szakaszát élik. A jól dekódolható jelekből épített mozdulatsorok vezetik el őket a cserélhető jelek, a nyelv kiemelkedésének szakaszához. (A legmeggyőzőbb előadások is ezekben a műfajokban születtek.) A csecsemők is igénylik a narratívát, de az egyszerű elemekből épült történéssorozatot a felnőtt gyakran tartalmatlan és értelmetlen (vagyis tanulság nélküli) performativitásként érzékeli. Ha gyerekkel együtt nézi a játékot, a felnőtt is képes ráérezni a színpadi események történetszerűségére. Az alkotóknak kötelességük, hogy rendelkezzenek ezzel a fajta érzékenységgel, ha kicsiknek készítenek előadást. Az ismétlés, a repetíció ugyanolyan fontos eszköz, mint az ismert elemek és a meglepő újdonságok a legkisebbek igényei szerinti adagolása. Fontos a színpad és nézőtér közötti átjárhatóság, hogy a mozgások utánzására, a szülőkhöz való visszatalálásra egyaránt lehetőség legyen. Jó, ha nem élesen ér véget a játék, és a kellékek kézbeadásával személyes érzéki tapasztalatokat szerezhetnek a kicsik az addig színészek, bábosok, táncosok vagy zenészek által használt tárgyakról, azok tapintásáról. Ennyit ízelítőnek a tanulságokból. Mivel sokan sokféleképpen fogják elemezni a látottakat, várhatóan hamarosan komoly irodalma lesz a Glittebird megcélozta korosztály színházi előadásainak. Az érdeklődőknek lesz miből okulni!