J e g y z ő k ö n y v

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J e g y z ő k ö n y v"

Átírás

1 Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2007. J e g y z ő k ö n y v Készült a Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 6-án 14 órai kezdettel megtartott testületi üléséről. Jelen vannak: Önkormányzat részéről: Abonyi Henrik, Csóti Péter, Dósai Imre, Farkas Zoltán, Fogl András, Dr. Kiss Tibor, Kolompár Orbán, Nyerges Benjamin, Oláh Péterné, Szikora Lajosné, Nagy Imréné, Szabóné Csábrády Anikó képviselők és Terbe Zoltán polgármester /13 fő 72,22 %/ Leiz Sándor, Farkas Mihály, Mózer Gyula képviselők később érkeznek, Dr. Szabó Lajos és Faludi Tamás képviselők igazoltan vannak távol. Jelen vannak továbbá: Dr. Tóth Mária jegyző, Dr. Dörmő Róbert aljegyző, Béres László, Nyerges Éva, Gulyás Jánosné, Váradiné Dr. Tóth Zsuzsanna osztályvezetők, rendőrség részéről a napirend előtti ponthoz megjelentek Dr. Király Ferenc dandártábornok megyei főkapitány, Dr. Husti János mb. kapitányságvezető, Valkai Ottó Kiskunmajsa Rendőrőrs parancsnoka, Terbe Zoltán polgármester sok szeretettel köszöntötte a megjelenteket, külön is köszöntötte a rendőrség képviselőit. Megállapította, hogy 13 képviselő jelen van, az ülés határozatképes. Jegyzőkönyv hitelesítőknek Farkas Zoltán és Szikora Lajosné képviselőket kérte fel. A képviselő-testület 13 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a jegyzőkönyv hitelesítők személyét. Ezután polgármester javaslatot tett az ülés napirendjére, a rendőrségtől érkezett vendégek kérésére javasolja, hogy 11. napirend b.) pontja a Beszámoló Kiskunmajsa város közbiztonsági helyzetéről szóló előterjesztés a napirend előtt kerüljön megtárgyalásra. Javasolja továbbá, hogy az 5. napirend n.) pontja a Catel Kft. területvásárlási kérelme legyen levéve napirendről, mivel más érdeklődő is van a területre. Helyette 5. napirend n.) pontjaként a Hulladékudvar elhelyezése kerüljön megtárgyalásra. A 6. napirend b.) pontjaként Az önkormányzat 118/2007. számú határozatában megfogalmazott szándéknyilatkozat szerinti kistérségi közös igazgatású közoktatási intézmény kiskunmajsai általános iskolai tagintézménye óraszámtömegének véleményezése, ennek megfelelően a többi napirendi pont betűjelzése is módosul, levételre javaslom: f.) pontot a Művelődési Ház és a Városi Könyvtár átvilágítását. Javaslom továbbá megtárgyalásra 6. napirend h.) pontjaként Közművelődési megállapodások megkötése céljából pályázat kiírását és 6. napirend i.) pontjaként az Egyedi kulturális rendezvények támogatása céljából pályázat kiírását. Kérem a képviselőket, tegyék meg észrevételeiket.

2 2 Abonyi Henrik képviselő javasolja, hogy a napirendi változásokról egyenként történjen a szavazás. Polgármester kéri a képviselőket, aki egyetért a Beszámoló Kiskunmajsa Város közbiztonsági helyzetének napirend előtti tárgyalásával, kézfeltartással szavazzon. /13 igen szavazat/ Polgármester kéri a képviselőket, aki egyetért azzal, hogy az 5. napirend n.) pontja a Catel Kft. területvásárlási kérelme a napirendről levételre kerüljön, kézfeltartással jelezze. /13 igen szavazat/ Polgármester kéri a képviselőket, aki egyetért azzal, hogy az 5. napirend n.) pontjaként legyen megtárgyalva a Hulladékudvar elhelyezése, kézfeltartással szavazzon. /13 igen szavazat/ Polgármester kéri a képviselőket, aki egyetért azzal, hogy a 6. eredeti napirend b.) pontjaként kerüljön megtárgyalásra Az önkormányzat 118/2007. számú határozatában megfogalmazott szándéknyilatkozat szerinti kistérségi közös igazgatású közoktatási intézmény kiskunmajsai általános iskolai tagintézménye óraszámtömegének véleményezése, kézfeltartással jelezze. /13 igen szavazat/ Polgármester kéri a képviselőket, aki egyetért azzal, hogy a 6. napirend f.) pontja Művelődési Ház és Városi Könyvtár átvilágítása napirendről levételre kerüljön, kézfeltartással szavazzon. /13 igen szavazat/ Polgármester kéri a képviselőket, aki egyetért azzal, hogy a 6. napirend h.) pontjaként megtárgyalásra kerüljön a Közművelődési megállapodások megkötése céljából pályázat kiírása, kézfeltartással jelezze. /13 igen szavazat/ Polgármester kéri a képviselőket, aki egyetért azzal, hogy a 6. napirend i.) pontjaként megtárgyalásra kerüljön az Egyedi kulturális rendezvények támogatási céljából pályázat kiírása, kézfeltartással szavazzon. /13 igen szavazat/ Ezek után Polgármester együttesen is szavazásra bocsátja a napirendi javaslatot. A képviselő-testület 13 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadja.

3 3 Napirend előtt Beszámoló Kiskunmajsa Város közbiztonsági helyzetéről Előadó: Dósai Imre alpolgármester N a p i r e n d 1./ Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Előadó: Terbe Zoltán polgármester 2././2007. (.) rendelet-tervezet az épített környezet értékeinek helyi védelméről szóló 10/2006. (VI. 02.) rendelet módosítása Előadó: Béres László bizottsági referens 3././2007. (.) rendelet-tervezet a közoktatási intézményekben fizetendő térítési díjakról és tandíjról szóló 13/2006. (VI. 02.) sz. önkormányzati rendelet módosítása Előadó: Dr. Égető Annamária bizottsági referens 4././2007. (.) rendelet-tervezet a pénzben és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 26/2003. (XI. 27.) Ktr. módosításáról Előadó: Nyerges Éva bizottsági referens 5./ Hatósági Osztály - Műszaki Csoport előterjesztései Előadó: Béres László bizottsági referens a.) Oláh és Társa Kft. kérelme b.) Birtalan Gyöngyvér területvásárlási kérelme c.) Kullancsirtás d.) Járdaépítések támogatása e.) Szökőkút felújítása f.) Tervezési ajánlatok megtárgyalása g.) Fő u. 70/5. sz. lakás felajánlása megvásárlásra h.) Ajánlat a település bemutatására i.) Malom utca 967/47. hrsz-ú telek értékesítése j.) Figura László telekvásárlási kérelme k.) Patyi László bérleti igénye l.) Önkormányzati bérlakás kiutalásának felfüggesztése és újabb kérelem elbírálása m.) Kiskunmajsa 0353/145 hrsz-ú terület erdőtelepítésének elszámolása n.) Hulladékudvar elhelyezése 6/ Hatósági Osztály előterjesztései Előadó: Dr. Égető Annamária bizottsági referens a.) Óvodai csoportok, iskolai osztályok, napközis csoportok számának 2007/2008- as tanévre történő meghatározása b.) Az önkormányzat 118/2007. számú határozatában megfogalmazott szándéknyilatkozat szerinti kistérségi közös igazgatású közoktatási intézmény kiskunmajsai általános iskolai tagintézménye óraszámtömegének véleményezése c.) A Napsugár Óvoda létszám igénye d.) Közoktatási szakértő megbízása e.) A Dózsa György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiummal kapcsolatos takarékossági intézkedések

4 4 f.) Az Egressy Béni Alapfokú Művészetoktatási Intézménnyel kapcsolatos takarékossági intézkedések g.) Javaslat a Majsai Nyári Fesztivál programjára és költségvetésére h.) Közművelődési megállapodások megkötése céljából pályázat kiírása i.) Egyedi kulturális rendezvények támogatása céljából pályázat kiírása 7./ Hatósági Osztály - Népjóléti Csoport előterjesztései Előadó: Nyerges Éva bizottsági referens a) Kolompár Sándor építési telek vételi kérelme b) Kállai Mátyás lakás felújítási kérelme c) Simon Sándorné bérlakás szerződés meghosszabbítása d) Kiskunmajsa Város Önkormányzata és a Kiskunmajsa Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata között megkötött együttműködési megállapodás módosítása e) Gyergyószentmiklósi testvérváros kérelme f) Városgazdálkodási Intézmény Alapító okiratának módosítása g) Esélyegyenlőségi Tanácsnok évi munkaterve 15./ Közbeszerzési közétkeztetés ajánlati felhívásának jóváhagyása /Zárt ülés anyaga/ Előadó: Terbe Zoltán polgármester 8./ Pénzügyi Osztály előterjesztései Előadó: Gulyás Jánosné bizottsági referens a.) Ágazati ünnepnapok megrendezésének támogatása b.) Földinformációs Iroda létszámkérdésének újratárgyalása c.) Engedélyezett létszámkeret meghatározása Városgazdálkodási Intézménynél d.) Ügyeleti díjak emelkedésének fedezete e.) Kistérségi Szociális Intézmény pénzmaradvány elvonása f.) Városi Bölcsődében 1 fő felmentése g.) Arany János Általános Iskola pótelőirányzat kérelme fűnyíró traktor javításához h.) II. havi normatíva kiegészítő felmérés i.) Széchenyi István Általános Iskola többletbevétel felhasználási kérelme j.) Szank Község Polgármesterének kérelme (közmunkaprogram) 9./ Képernyő előtti munkavégzés miatti védőszemüveg Előadó: Dr. Dörmő Róbert aljegyző 10./ Polgármester előterjesztései Előadó: Terbe Zoltán polgármester a.) Beszámoló az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak évi ellátásáról b.) Ügyvédi Irodával kötött megbízási szerződés felmondása c.) A Dél-alföldi turisztikai régióban 2007-ben megvalósuló turisztikai vonzerővel bíró regionális rendezvények támogatása elnevezésű pályázat beadása (2007-TU-DAL-2) d.) Korsógyűjtemény letéti szerződése 11./ A Kiskunmajsai Kistérségi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum éves beszámolója Előadó: Dósai Imre alpolgármester

5 5 12././2007. (.) rendelet-tervezet Kiskunmajsa Város Önkormányzat évi költségvetését megállapító 4/2007. (II. 28.) számú rendelet módosításáról Előadó: Gulyás Jánosné bizottsági referens 13./ Egyebek - Cigánytelep felszámolása ügyében benyújtandó pályázat kidolgozásában való részvételre felhatalmazás Előadó: Kolompár Orbán elnök 14./ Hatósági Osztály/Népjóléti Csoport előterjesztései /Zárt ülés anyaga/ Előadó: Nyerges Éva bizottsági referens a.) Szennyvíz csatlakozási díj túlfizetésének visszaigénylése tárgyában benyújtott kérelmek b.) Harkainé Szeri Irén jogalap nélkül és rosszhiszeműen felvett rendszeres gyermekvédelmi támogatás visszafizetésével kapcsolatos kérelme c.) Ápolási díj ügyben beérkezett fellebbezés elbírálása N a p i r e n d e l ő t t Beszámoló Kiskunmajsa város közbiztonsági helyzetéről Előadó: Dósai Imre alpolgármester /Írásos előterjesztés mellékelve./ Dósai Imre alpolgármester a következőket mondja el: Köszöntöm a rendőrség képviselőit, az írásos előterjesztés 4 éves időszakot tekint át, mivel év óta erre nem került sor. A tanulmányozása során megállapítható, hogy Kiskunmajsán a közbiztonság és a bűnözés megelőzése a megyében a második helyen áll. Valkai Ottó Kiskunmajsai Rendőrőrs parancsnok ismerteti: A rendőrőrs jelenleg 30 fő hivatásos állományú dolgozóval látja el a város közbiztonságának védelmét. Az őrs jól működik megfelelő elméleti és gyakorlati felkészültségű rendőrökből áll. A statisztikai mutatókat figyelembe véve a megyében a legjobban teljesítő egységek közé tartozik. A részletes beszámolót az előterjesztés melléklete tartalmazza. Dr. Husti János mb. rendőrőrnagy kapitányságvezető mondja: Nem tervezünk változást az őrsön, nem tapasztaltunk lényeges problémát, a megye egyik legjobb őrsének tartjuk. Nyáron üdülni vágyó vendégek is érkeznek, ilyenkor megnövekszik a közlekedési forgalom, továbbá a betörök célpontjává válik a település. Dr. Király Ferenc dandártábornok megyei főkapitány elmondja: A közel múltban megkerestem a Polgármester urat, hogy sebességmérő műszert szeretnénk vásárolni a rendőrség számára, és Kiskunmajsa Város Önkormányzata tudja-e ezt támogatni? Jánoshalmán a kistérségi társulás támogatja, kérdezem Polgármester urat tud-e ezzel kapcsolatosan választ adni? Terbe Zoltán polgármester válaszolja: Nálunk is kistérségi szinten szeretnénk a kérést kezelni, a társulási ülésre meghívjuk a Parancsnok urat.

6 6 Dósai Imre alpolgármester elmondja: Az idegenforgalom kezdete előtt nagy hangsúlyt kívánunk fektetni az itt tartózkodók biztonságára, ehhez kérném a rendőrség segítségét. A határozati javaslatot azzal szeretném kiegészíteni, hogy FAMA lézer és térfigyelő kamerák kerüljenek kihelyezésre, a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság foglalkozzon vele, igaz a sebességmérő vásárlása kistérségi feladat. Terbe Zoltán polgármester összefoglalójában elmondja: Köszönjük a rendőrség kitartó, színvonalas munkáját, mivel Kiskunmajsa a,,legjobb Rendőrőrs címet nyerte el. Kérem a képviselőket, aki a határozati javaslattal egyetért, kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 13 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza. 134/2007. sz. határozat Beszámoló a Kiskunmajsa város közbiztonsági helyzetéről Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja az előterjesztés mellékletét képező, beszámolót, Kiskunmajsa város közbiztonsági helyzetéről. Felkéri a Kiskunmajsai Rendőrőrs vezetését, hogy tegyenek meg mindent a kedvező bűnügyi tendencia megőrzéséért, melyhez a továbbiakban is szoros együttműködést vállal. Felelős: Terbe Zoltán polgármester Határidő: kiértesítésre június. 30., ill. folyamatos 1./ N a p i r e n d Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Előadó: Terbe Zoltán polgármester /Írásos elterjesztés mellékelve./ Polgármester felkéri a jelenlévőket, tegyék meg észrevételeiket. Fogl András képviselő kérdezi: A 130/2007. számú határozat a Kiskunmajsa SE Női Kézilabda Szakosztály kapcsán történt-e előrelépés? Terbe Zoltán polgármester válaszolja: Két alkalommal beszéltem a Kiskunmajsa SE vezetőivel Terbe Ferenccel és Lakatos Tamás Kézilabda Szakosztály vezetőjével. Azt állapítottuk meg, két fő területről kell beszélni, egyik a civil szervezet működésének szabályozása, másik, hogy a pénzügyi elszámolás mennyire szabályosan történik? A sportegyesület működésével kapcsolatosan 2004-ben ügyészségi vizsgálat folyt, számtalan hiányosságot állapított meg. Ennek kapcsán összehívták a sportegyesület akkori elnökségét, közgyűlését és személyi változások történtek, új vezetőkkel kezdte el az egyesület a működését.

7 7 Majd augusztus 10-én Kiskunmajsa SE Női Kézilabda Szakosztály úgy döntött feloszlatja saját magát, és kéri a Kiskunmajsa Sportegyesületet, hogy szakosztályként működhessen az egyesület keretében. Jelenleg az egyesületben 4 szakosztály működik. A Női Kézilabda Szakosztály 2006-ban a neki szánt támogatást nem a sportegyesülettől vette fel, hanem közvetlenül a hivatal pénztárából, és az elszámolást késve juttatta el évben a bankszámláján keresztül szabályosan vette fel a támogatást. Hozzátenném a Női Kézilabda Szakosztály megszűnt, nem létezik, a cégbíróságnál nem tudom, hogy hol tart a folyamat. A Kiskunmajsa Sportegyesület év óta közgyűlést nem tartott, a tagdíjak beszedéséről nincs információnk. Vannak olyan kérdések, amiknek rendezni kell a jogi hátterét az önkormányzat érdekében. Egyre rendezetlenebb és szabálytalanabb a működése a versenysportnak, ezért javasolom tekintsük át, olyan rendszert dolgozzunk ki, mely ösztönzi a pályázatok benyújtását. A kiskunmajsai önkormányzat adhat-e megcímezve összeget, vagy a támogatás átadása után az egyesület elnöke dönt az elosztásról, ezt meg kell vizsgálni. Fogl András képviselő megjegyzi: Továbbra is azt tartom, egyenlő mércével mérjünk. Arra kérem a szakbizottságot, hogy tartson a sport helyzetével kapcsolatos ülést, és hívja meg az összes sportegyesületet. Terbe Zoltán polgármester hozzáfűzi: A szakbizottság folytasson a sportegyesületekkel egyeztető tárgyalást, és javaslatot tegyen le a támogatási és elszámolási rendszernek a korszerűsítésére, aktualizálására július 15-ig. Kérem a képviselőket, aki ezzel egyetért, kézfeltartással jelezze. /13 igen szavazat/ A képviselő-testület a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló beszámolót a határidő módosításokkal együtt 13 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta, és az alábbi határozatot hozta. 135/2007. sz. határozat Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a következőképpen fogadta el a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló beszámolót: - 173/2006. sz. határozat Fő u. 57, 59, 61. számú ingatlanok előtt díszburkolatú járda kiépítése - 184/2006. sz. határozat KER-MOL Bt. vételi kérelmével kapcsolatos döntés meghozatala - 230/2006. sz. határozat Bánya u. 5. szám alatti telek vételára

8 8-255/2006. sz. határozat Akácfa u. 13. szám alatti építési telekár megállapítása - 256/2006. sz. határozat Rajnai Rudolf vételi ajánlata - 260/2006. sz. határozat Cseke József kérelme - 269/2006. sz. határozat Informatikai biztonsági követelmények megteremtése - 274/2006. sz. határozat Állami Számvevőszék jelentésére intézkedési terv készítése - 277/2006. sz. határozat Okmányirodai dolgozók többletteljesítményének elismerése - 14/2007. sz. határozat Klúcsó Ferencné Csontos Károly u. 43. számú telek kiegészítésére vonatkozó kérelme - 37/2007. sz. határozat A évi költségvetési rendelettel Takarékossági intézkedések ütemtervének 5.) pontja - 41/2007. sz. határozat Tájékoztató a gyermektáborokat működtető Vakáció Kht. átalakulásáról - 45/2007. sz. határozat A évi takarékossági intézkedések intézményi végrehajtásáról - 54/2007. sz. határozat A évi költségvetési rendelettel kapcsolatos takarékossági intézkedések ütemtervéről szóló 37/2007. (II.28.) sz. határozat 5. pontjában megjelölt határidő módosításáról - 58/2007. sz. határozat Volt szovjet laktanyában a Menedék Alapítványszennyvízének bekötése a közüzemi hálózatra - 60/2007. sz. határozat Bozóki Sándor területvásárlása - 61/2007. sz. határozat Szalai-Pintér László Szilveszter területvásárlása - 62/2007. sz. határozat Ötfa 107. sz. volt iskola értékesítése - 65/2007. sz. határozat Közterületek szépítése, parkosítása - 66/2007. sz. határozat Kiskunmajsa város vízi közműveinek évi felújítási-karbantartási programja - 68/2007. sz. határozat Művelődési Házban történő árusítás - 73/2007. sz. határozat Rajnai Rudolf Kiskunmajsa Kossuth u. 3. szám alatti lakos bérleti szerződés meghosszabbítása tárgyában benyújtott kérelme - 74/2007. sz. határozat Krupa Ildikó Kiskunmajsa, Iparhegyi u. 8. I/1. szám alatti lakos kérelme - 75/2007. sz. határozat

9 9 Telefon-alközponti fejlesztés a Polgármesteri Hivatalban - 90/2007. sz. határozat Tervezési ajánlatok megtárgyalása - 91/2007. sz. határozat 0329/78. hrsz-ú ingatlan értékesítése - 93/2007. sz. határozat Pályázati pénzről lemondás - 95/2007. sz. határozat Kossuth u. 3. szám alatti ingatlan értékesítéséről - 97/2007. sz. határozat Kullancsirtás - 98/2007. sz. határozat Oláh és társa Kft. kérelme - 99/2007. sz. határozat Kolompár Angéla telekvisszaadása - 100/2007. sz. határozat Török és Társa Kft. kérelme a 0296/25. hrsz-ú ingatlan megvásárlása - 103/2007. sz. határozat Városgazdálkodási Intézmény kérelme - 105/2007. sz. határozat Kanalas Erika építési telek vételi kérelme - 106/2007. sz. határozat Kolompár József építésitelek vételi kérelme - 122/2007. sz. határozat évi közbeszerzési terv - 123/2007. sz. határozat Kiskunmajsa hrsz-ú ingatlan elbirtoklási ügye - 124/2007. sz. határozat Közétkeztetés közbeszerzési eljárás előkészítése - 125/2007. sz. határozat Napsugár Óvoda rágcsáló- és rovarirtás költségei fedezetére kérelem - 126/2007. sz. határozat Napsugár Óvoda hűtőszekrény beszerzési kérelme - 127/2007. sz. határozat Napsugár Óvoda kémény felülvizsgálati és konvektor karbantartási költségek fedezetének kérelme - 128/2007. sz. határozat Engedélyezett létszámkeret meghatározása a Polgármesteri Hivatalban - 129/2007. sz. határozat évi intézményi pénzmaradványok jóváhagyása - 131/2007. sz. határozat évi összefoglaló Ellenőrzési jelentés - 132/2007. sz. határozat Kiskunmajsai Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása - 133/2007. sz. határozat Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés által adományozható díjra javaslat

10 10 -A képviselő-testület 72/2007. sz. határozat az Önkormányzati fenntartású intézmények összevonásának tervezetében a 4.) pontnál augusztus 31. határidő módosítást fogadta el. - A képviselő-testület 76/2007. sz. határozatra a Képernyő előtti munkavégzés miatti védőszemüveg biztosítására az intézményi átszervezést követően kíván visszatérni. - A képviselő-testület 101/2007. sz. határozat a Szociális ellátások bővítésével kapcsolatos társulási megállapodás módosítására a határidőt június 30-ig módosította. - A képviselő-testület a 119/2007. sz. határozat a Dózsa György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium konzorciumi együttműködési megállapodására a határidőt július 31-ig módosította. - A képviselő-testület 130/2007. sz. határozat esetében határidő hosszabbítást kért július 15 ig, hogy a szakbizottság folytasson a sportegyesületekkel egyeztető tárgyalást, és tegyen le javaslatot a támogatási és elszámolási rendszer korszerűsítésére, aktualizálására. A vállalkozó háziorvosokkal történő szerződés módosítására az egyeztetési folyamatokra figyelemmel, valamint a sportkoncepció felülvizsgálatára határidőt módosít szeptember 30-ig. 2./ N a p i r e n d./2007. (.) rendelet-tervezet az épített környezet értékeinek helyi védelméről szóló 10/2006. (VI.02.) rendelet módosítása Előadó: Béres László bizottsági referens /Írásos előterjesztés mellékelve./ Polgármester felkéri a jelenlévőket, tegyék meg észrevételeiket. Kérdés, hozzászólás nincs, polgármester szavazásra bocsátja a rendelet-tervezetet. A képviselő-testület 13 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül megalkotja az alábbi rendeletét. KISKUNMAJSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 18/2007. (VI.11.) számú rendelete az épített és a természeti környezet értékeinek helyi védelméről szóló 10/2006. (VI. 02.) rendelet módosítása Kiskunmajsa Város Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény 57. -ának (3) felhatalmazása alapján, az építészeti örökség helyi védelmének szakmai szabályairól szóló 66/1999. (VIII. 13.) FVM rendelet figyelembevételével, továbbá a természet védelméről szóló évi LIII. tv (1) bekezdés b./ pontjában kapott felhatalmazás alapján Kiskunmajsa város Önkormányzat 10/2006. (VI. 02.) számú rendeletét ( továbbiakban R ) az alábbiak szerint módosítja: 1. A R.2. számú melléklete helyébe ezen rendelet melléklete lép. 2. Ezen rendelet július 1. napján lép hatályba.

11 HRSZ Alré szlet Művelési ág Min. osztály Terület AK Tulajdonos Tulajdoni arány Cím Kiskunmajsa 0669/1 erdő 5 2,7230 3,81 Magyar Állam 1/1 KEFAG 6000 Kecskemét, József Attila utca 2. Kiskunmajsa 0669/5 gyep (legelő) 6, 8 2,9612 5,17 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0669/7 gyep (legelő) 6 1,4808 5,63 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19.. Kiskunmajsa 0669/8 gyep (legelő) 8 1,4807 1,04 Szél Imre 1/ Bp., V. ker Solymár u em/39. Kiskunmajsa 0669/9 gyep (legelő) 8 3,0428 2,13 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0669/11 gyep (legelő) 6 1,1510 4,37 Önkormányzat 1/ Kiskunmajsa, Fő u. 82. Kiskunmajsa 0669/12 gyep (legelő) 8 1,8789 1,32 Önkormányzat 1/ Kiskunmajsa, Fő u. 82. Kiskunmajsa 0669/13 gyep (legelő) 8 2,1364 1,50 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0669/14 gyep (legelő) 8 8,2489 5,77 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0669/15 gyep (legelő) 6, 8 25, ,06 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0669/18 gyep (legelő) 6 0,1978 0,75 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0669/23 gyep (legelő) 8 0,7013 0,49 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0669/24 közút 0 0,2676 0,00 Kiskunmajsa ÖK 1/ Kiskunmajsa, Fő u. 82. Kiskunmajsa 0669/26 gyep (legelő) 8 0,3399 0,24 Kardos Tamás 1/ Kiskunhalas, Fazekas Gábor u. 71. Kiskunmajsa 0669/27 gyep (legelő) 8 0,5755 0,40 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0669/28 gyep (legelő) 8 0,5755 0,40 Önkormányzat 1/ Kiskunmajsa, Fő u. 82. Kiskunmajsa 0669/29 gyep (legelő) 8 0,0780 0,05 Önkormányzat 1/ Kiskunmajsa, Fő u. 82. Kiskunmajsa 0669/30 gyep (legelő) 8 3,1200 2,18 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0669/34 gyep (legelő) 8 0,8013 0,56 Rajcsány Mihályné 2/ Kiskunhalas, Kurucz vitézek t. 20. Csapláros Istvánné 2/ Kiskunhalas, Sas utca 2. Vágó Lászlóné 2/ Kiskunhalas, Gózon utca 4. Flaisz Éva 1/ Kecel, Kölcsey utca 9. Nagy Ildikó 1/ Kiskunhalas, Sólyom utca 14. Kiskunmajsa 0669/35 gyep (legelő) 8 1,8037 1,26 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0669/37 gyep (legelő) 8 0,7298 0,51 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19.

12 12 Kiskunmajsa 0669/38 gyep (legelő) 8 0,8481 0,59 Bánóczki Katalin 1/4 - Bánóczki Margit 1/4 - Bánóczki Mihály 1/4 - Bor Zoltán Pál 1/ Kkhalas, Felső Öregszőlők 245. Kiskunmajsa 0669/39 gyep (legelő) 8 2,8766 2,01 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0669/42 gyep (legelő) 8 0,8272 0,58 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0669/43 gyep (legelő) 8 1,0337 0,72 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0669/44 gyep (legelő) 8 0,7308 0,51 Ternyák Balázsné 1/ Kiskunhalas, Alsó Öregszőlők 465. Kiskunmajsa 0669/45 gyep (legelő) 8 0,5816 0,41 Önkormányzat 6120 Kiskunmajsa, Fő u. 82. Kiskunmajsa 0669/46 a kivett (tanya) 0 0,2446 0,00 Márki Jánosné 4/ Szank, Zsigmondy Vilmos utca 12. b gyep (legelő) 6 0,2158 0,82 Kovács Gáborné 4/ Kiskunmajsa, Ág utca 12. 0,4604 0,82 Kiskunmajsa 0669/51 gyep (legelő) 6 0,0784 0,30 Nagy Erzsébet 1/ Kiskunmajsa, Dobó Katica u. 14. Kiskunmajsa 0669/55 szőlő 3 0,1065 3,71 Nagy Lajosné 6/ Szank, Kiszsombos dűlő 69. Kiss Sándorné 3/ Kecskemét, Nyíri út 77/B Forczek Tibor Csabáné 1/ Szank, Hunyadi utca 19. Nagy Lajos 1/ Szank, Kiszsombos dűlő 74. Nagy Szilvia 1/ Pálmonostora, Postaházi dűlő 215. Kiskunmajsa 0669/63 a kivett (tanya) 0 0,1978 0,00 Kordás Antal 1/ Kiskunhalas, Árpád utca 39. b erdő 5 0,2338 0,33 0,4316 0,33 Kiskunmajsa 0669/64 kivett (közút) 0 0,1208 0,00 Kiskunmajsa ÖK 1/ Kiskunmajsa, Fő u. 82. Kiskunmajsa 0669/65 kivett (közút) 0 0,0784 0,00 Kiskunmajsa ÖK 1/ Kiskunmajsa, Fő u. 82. Kiskunmajsa 0669/67 kivett (közút) 0 0,3489 0,00 Kiskunmajsa ÖK 1/ Kiskunmajsa, Fő u. 82. Kiskunmajsa 0669/68 gyep (legelő) 8 0,3802 0,27 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0669/69 szántó 7 0,2946 1,03 Csikós Józsefné 1/ Tázlár Csikós Sándorné 1/5 - Kovács Sebestyénné 1/5 - Gazdag Dezsőné 1/ Kiskunhalas, Tábor utca 18. Klinkóné Gábor Margit 1/ Kiskunmajsa, Botond utca 15. Kiskunmajsa 0669/70 kivett (közút) 0 0,0899 0,00 Kiskunmajsa ÖK 1/ Kiskunmajsa, Fő u. 82. Kiskunmajsa 0669/71 a kivett (tanya) 0 0,2662 0,00 Csongrádi Dénesné 1/ Alsónyék, tanya 87. b erdő 5 0,1654 0,23 Faddi Mihályné 1/ Kiskunmajsa, Bodoglár ,4316 0,23

13 13 Kiskunmajsa 0669/72 gyep (legelő) 4 0,4956 3,96 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0669/73 gyep (legelő) 6 0,3647 1,39 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0669/74 szőlő 4 0,1521 4,23 Kordás Péter 9/ Budapest, XVI. ker Cserhida u. 31. Kordás Péterné 9/ Budapest, XXI. ker Cserhida u. 31. Csányi Zoltán 6/ Bugac, Alsómonostor 103. Bálint Mihályné 6/ Kiskunmajsa, Lugas utca 2. Csányi László 6/ Tázlár, József Attila utca 14. Tallér Benőné 6/ Kiskunmajsa, Fő utca 14. Keresztúriné Csányi Ildikó 2/ Kiskunhalas, Távol utca 18. Csányi Tibor 2/ Kiskunhalas, Kossuth utca 36. Kleinné Csányi Szilvia 2/ Kiskunhalas, Virág utca 34. Kiskunmajsa 0669/75 gyep (legelő) 6 0,7858 2,99 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0669/76 kivett (tanya) 0 0,4316 0,00 Sólya János 126/ Kiskunhalas, Felsőszállás 191. Kiskunmajsa 0669/77 szőlő 4 0,3485 9,69 Kordás Péter 1/ Bpest, XVI. ker Cserhida utca 31. Kiskunmajsa 0669/78 kivett (közút) 0 0,0557 0,00 Önkormányzat 1/ Kiskunmajsa, Fő u. 82. Kiskunmajsa 0669/79 gyep (legelő) 4 0,3895 3,12 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0669/80 gyep (legelő) 8 0,4222 0,30 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0669/85 gyep (legelő) 8 0,1985 0,14 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0669/88 gyep (legelő) 8 1,0711 0,75 Nagy Cz. Sándor 10/19 - Gyenizse Balázsné 2/ Imrehegy, Deák Ferenc utca 34. Lakos István 1/19 - Mihály Károlyné 2/19 - Veres Sándor 2/ Kiskunhalas, Felsőszállás 169. Magyar Állam 2/19 NFA 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 11. Kiskunmajsa 0669/89 gyep (legelő) 8 0,2194 0,15 Nagy Cz. Sándor 10/19 - Gyenizse Balázsné 2/ Imrehegy, Deák Ferenc utca 34. Lakos István 1/19 - Mihály Károlyné 2/19 - Veres Sándor 2/ Kiskunhalas, Felsőszállás 169. Magyar Állam 2/19 NFA 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 11. Kiskunmajsa 0669/90 gyep (legelő) 8 0,0644 0,05 Önkormányzat 1/ Kiskunmajsa, Fő u. 82. Kiskunmajsa 0669/93 gyep (legelő) 8 0,1111 0,08 Önkormányzat 1/ Kiskunmajsa, Fő u. 82. Kiskunmajsa 0669/94 gyep (legelő) 8 0,3111 0,22 Sütő Bálint 1/ Kiskunmajsa, Bodoglár 159. Sütő Bálintné 1/ Kiskunmajsa, Bodoglár 159.

14 14 Kiskunmajsa 0669/95 gyep (legelő) 8 0,6880 0,48 Sütő Bálint 1/ Kiskunmajsa, Bodoglár 159. Sütő Bálintné 1/ Kiskunmajsa, Bodoglár 159. Kiskunmajsa 0669/96 gyep (legelő) 8 0,1982 0,14 Erdélyi Istvánné 3/ Kiskunmajsa, Kígyósp. Lepke u. 4. Barátság Egyesített 15/ Kiskunmajsa, Fő utca 2. Szociális Intézmény Kiskunmajsa 0669/105 gyep (legelő) 4 0,2205 1,76 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0669/106 szőlő 3 0,1065 3,71 Kiss Sándorné 3/ Kecskemét, Nyíri út 77/B Forczek Tibor Csabáné 1/ Szank, Hunyadi utca 19. Nagy Lajos 1/ Szank, Kiszsombos dűlő 74. Nagy Szilvia 1/ Pálmonostora, Postaházi dűlő 215. Kiskunmajsa 0669/112 gyep (legelő) 8 0,1834 0,13 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0669/113 gyep (legelő) 8 0,1079 0,08 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0669/114 a gyep (legelő) 8 6,0496 4,23 Oláh Péterné 1/ Kiskunmajsa, Bodoglár 68. b szántó 8 1,4279 2,43 7,4775 6,66 Kiskunmajsa 0669/119 gyep (legelő) 6 0,8639 3,28 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0669/121 gyep (legelő) 8 0,7553 0,53 Önkormányzat 1/ Kiskunmajsa, Fő u. 82. Kiskunmajsa 0669/123 gyep (legelő) 8 0,8470 0,59 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0669/124 erdő 5 0,1234 0,17 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0669/125 gyep (legelő) 8 0,0924 0,06 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0669/126 gyep (legelő) 8 0,5287 0,37 Munkácsi Sándor 2/ Kiskunhalas, Székely utca 14. Huszár Ambrus 1/ Kiskunhalas, Kismarton utca 13. Szondi Károly 1/4 - Kiskunmajsa 0669/127 erdő 5 0,3345 0,47 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0669/128 gyep (legelő) 8 1,3192 0,92 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0669/129 erdő 5 0,3237 0,45 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0669/131 erdő 5 0,1298 0,18 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0669/135 erdő 5 0,1514 0,21 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0669/137 erdő 5 0,5215 0,73 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0669/138 gyep (legelő) 8 0,1007 0,07 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0669/139 erdő 5 0,8992 1,26 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0669/144 a szántó 7 0,5985 2,09 Kordás Antal 1/ Kiskunhalas, Árpád utca 39. b szőlő 4 0, ,10 c gyep (legelő) 6 0,8466 3,22 2, ,41

15 15 Kiskunmajsa 0669/146 b gyep (legelő) 6, 8 16, ,27 Pélyi András László 1/ Kiskunmajsa, Ötfa utca 153. c szántó 7 0,8138 2,85 d szántó 8 0,9624 1,64 18, ,76 Kiskunmajsa 0669/147 gyep (legelő) 8 0,0510 0,04 Márki Jánosné 1/ Szank, Zsigmondy Vilmos utca 12. Kiskunmajsa 0669/148 gyep (legelő) 8 1,0514 0,74 Chahine Anikó 1/ Bpest, Margó Tivadar u II/4. Kiskunmajsa 0669/149 gyep (legelő) 8 1,1783 0,82 Márki Jánosné 1/ Szank, Zsigmondy Vilmos utca 12. Kiskunmajsa 0669/150 a szántó 6 0,5782 4,39 Márki Jánosné 1/ Szank, Zsigmondy Vilmos utca 12. b gyep (legelő) 8 0,1444 0,10 0,7226 4,49 Kiskunmajsa 0669/151 kiv (olaj kút) 0 0,0564 0,00 MOL Nyrt. 1/ Bpest, XI. ker Október 23-a u. 18. Kiskunmajsa 0669/152 szántó 7 9, ,97 Rokolya Ibolya Terézia 1/ Kiskunhalas, Sárgarigó utca 1. Kiskunmajsa 0670/ kiv (l.ház ud) 0 1,1297 0,00 Baics Katalin 1/ Kiskunhalas, Ságvári Endre u. 18. Kiskunmajsa 0671/ kivett (közút) 0 1,4728 0,00 Önkormányzat 1/ Kiskunmajsa, Fő u. 82. Kiskunmajsa 0672/2 gyep (legelő) 8 3,0759 2,15 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0672/5 kivett (közút) 0 0,1259 0,00 Önkormányzat 1/ Kiskunmajsa, Fő u. 82. Kiskunmajsa 0672/7 gyep (legelő) 8 0,2230 0,16 Csővári Pálné 1/ Kiskőrös, Mészáros L. utca 18. Kiskunmajsa 0672/9 gyep (legelő) 6 0,3589 1,36 Csővári Pálné 1/ Kiskőrös, Mészáros L. utca 18. Kiskunmajsa 0672/11 gyep (legelő) 8 0,6949 0,49 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0672/13 gyep (legelő) 6 1,0574 4,02 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0672/14 erdő 5 0,7661 1,07 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0672/15 gyep (legelő) 8 11,4884 8,04 Önkormányzat 1/ Kiskunmajsa, Fő u. 82. Kiskunmajsa 0672/16 erdő 5 0,5035 0,70 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0672/17 erdő 5 3,6693 5,14 Magyar Állam 1/1 KEFAG 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0672/18 gyep (legelő) 6 3, ,64 Babó Imre 2/ Kiskunhalas, Bálvány utca 12. Babó Antal 2/ Budapest, Solymár utca 11. Babó Sándor Lajosné 1/ Kiskunhalas, Hajnal utca 4. Bera Andrásné 1/ Kiskunhalas, Kuruc vit. t. 8. IV/14. Dr. Pogonyi Flóriánné 1/10 Szeged, Április 4. utca 9. Trója Gábor Csaba 1/ Sándorfalva, Sövényházi utca 6. Méhes Tamás Zsolt 1/ Sándorfalva, Sövényházi utca 6. Kiskunmajsa 0672/19 gyep (legelő) 8 17, ,12 Klinkóné Gábor Margit Kiss Lajosné 1/ Kiskunhalas, Attila utca 8. 1/ Kiskunmajsa, Botond utca 15.

16 16 Kiskunmajsa 0672/21 gyep (legelő) 6 2,2551 8,57 Klinkóné Gábor Margit 1/ Kiskunmajsa, Botond utca 15. Kiskunmajsa 0672/22 gyep (legelő) 8 10,2199 7,15 Sütő Bálint 1/ Kiskunmajsa, Bodoglár 159. Sütő Bálintné 1/ Kiskunmajsa, Bodoglár 159. Kiskunmajsa 0672/23 erdő 5 0,5179 0,73 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0672/25 erdő 5 1,6365 2,29 Magyar Állam 1/1 KEFAG 6000 Kecskemét, József Attila utca 2. Kiskunmajsa 0672/26 gyep (legelő) 8 1,4469 1,01 Önkormányzat 1/ Kiskunmajsa, Fő u. 82. Kiskunmajsa 0672/28 gyep (legelő) 8 0,9279 0,65 Önkormányzat 1/ Kiskunmajsa, Fő u. 82. Kiskunmajsa 0672/36 erdő 5 1,1689 1,64 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0672/44 erdő 5 0,6812 0,95 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0672/45 gyep (legelő) 8 10,3023 7,21 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0672/46 erdő 5 2,3990 3,36 Magyar Állam 1/1 KEFAG 6000 Kecskemét, József Attila utca 2. Kiskunmajsa 0672/47 erdő 5 3,0710 4,30 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0672/48 erdő 5 1,5676 2,19 Magyar Állam 1/1 KEFAG 6000 Kecskemét, József Attila utca 2. Kiskunmajsa 0679/1 kivett (tanya) 0 0,4316 0,00 Nagy-Ajtai Károly 1/ Kiskunmajsa, Bodoglár tanya 214. Kiskunmajsa 0679/2 gyep (legelő) 8 0,9294 0,65 Kollár István 15396/ Kiskunmajsa, Bodoglár Pál Ferenc 15120/ Somogyi István 840/ Szank, Félegyházi út 29. Kiss M. Ferencné 840/ Szank, Félegyházi út 14. Mészáros Sándorné 840/ Szank Félegyházi út 11. Mészáros Imre 840/ Harkakötöny, Kötöny 85. Somogyi Lajos 840/ Szank, Arany János utca 40. Somogyi Ferenc 840/ Szank, Félegyházi út 8. Szűri Benőné 504/ Kiskunmajsa, Tajó 29. Bangó Antalné 504/ Kiskunhalas, Felsőszállás 26. Simon Jánosné 504/ Kisfalud, Könyves Kálmán utca 8. Kajfis Sándorné 504/45360 Mór, Tímár-pusztai ÁG Keresztesi Mihályné 504/ Budapest, Martinovics utca 17. Somogyi László 504/ Szank, Petőfi utca 17. Somogyi Károly 504/ Balatonföldvár, Csokonai utca 22. Papp Tamásné 360/ Kiskunhalas Somogyi Imre 252/ Szank, Bem utca 14. Somogyi Lajos 252/ Szank, Vörösmarty utca 3. Somogyi Ede 252/ Szakmár, Szegfű utca 5.

17 17 Kiskunmajsa 0679/4 gyep (legelő) 6 0,4316 1,64 Kiskunmajsa 0679/6 a kivett (tanya) 0 0,2590 0,00 b erdő 5 0,1726 0,24 0,4316 0,24 Kiskunmajsa 0679/7 gyep (legelő) 6 0,4316 1,64 Somogyi Ernő 252/ Budapest, III. ker. Szinbád utca 3. Tóth Imréné 252/ Szank, Petőfi utca 15. Somogyi Sándor 252/ Szank, Kiszsombos dűlő 18. Gróf Mihályné 252/ Kiskunmajsa, Aradi utca 14. Somogyi György 252/ Szank, Petőfi utca 8. Somogyi Gábor 252/ Szank, Kiszsombos dűlő Péter Sándor 252/ Ásotthalom, Mező utca 1. Kiss Istvánné 252/ Kkmajsa, Bodoglár Rőzse u. 10. Farkas Attiláné 138/ Budapest, Simon Béla utca 9. Mészáros Lajos 120/ Bpest, XVIII. Ker. Vörösm. u. 55. Tóth Gyuláné 138/ Szank, Magyar Zoltán utca 1. Egri Mihály 126/ Csólyospálos, Felsőpálos 612. Egri László 126/ Kiskunmajsa, Deák Ferenc. 40. Papp Tamásné 600/ Kiskunhalas, Széchenyi utca 101. Vas Molnár Lajosné 34/ Kiskunhalas, Kismarton utca 2/A. Kocsis Istvánné 34/ Kiskunhalas, Új utca 42. Mészáros Imre 328/ Harkakötöny, Kossuth utca 10. Mészáros Lajos 18/ Budapest, Batthyány utca 78. Kovács Dezső 195/ Kiskunhalas, Harangos tér 4. Kovács Irén 195/ Kiskunhalas, Partiszőlők 27/B. Szabó Istvánné 252/ Szank, Arany János utca 101. Turi Lászlóné 840/ Szank, Márk Dániel utca 6. Bangó Antalné 1/ Kiskunhalas, Felsőszállás 26. Péter Sándor 1/ Kiskunhalas, Felsőszállás 26. Pál Ferenc 1/ Szank, Kiszsombos dűlő 7. Hegedüs Sándor 1/ Tázlár, Zalka Máté utca 9. Hegedüs Sándorné 1/ Tázlár, Zalka Máté utca 9. Varga Ernőné 2/4 - Kiskunmajsa 0679/10 kivett (rom) 0 0,4316 0,00 Vágó Ernőné 1/12 Kanada Önkormányzat 11/ Kiskunmajsa, Fő u. 82. Kiskunmajsa 0679/12 gyep (legelő) 4, 6, 8 34, ,17 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0679/13 gyep (legelő) 6 12, ,21 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19.

18 18 Kiskunmajsa 0679/14 kiv (saj. út) 0 3,7077 0,00 MOL Nyrt. 1/ Bpest, XI. ker., Október 23-a u. 18. Kiskunmajsa 0679/15 a erdő 5 1,6282 2,28 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. c gyep (legelő) 6, 8 16, ,28 d erdő 5 11, ,70 g kivett (saját 0 0,1913 0,00 használatú út) h gyep (legelő) 6 0,1708 0,65 30, ,91 Kiskunmajsa 0680/1 gyep (legelő) 6, 8 31, ,76 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0680/2 kivett (tanya) 0 0,4316 0,00 Krizsán Józsefné 1/ Tázlár, Dobó utca 7. Kiskunmajsa 0680/3 kivett (tanya) 0 0,4316 0,00 Bozorádi Antalné 2/20 - Zsiga János 2/ Szank, Izsáki utca 50. Zsiga Antalné 1/ Kiskunmajsa, Bodoglár 226. Krizsán Józsefné 15/ Tázlár, Dobó utca 7. Kiskunmajsa 0680/5 szőlő 4 0,1515 4,21 Mucsi Józsefné 1/ Szank, Kisasszony dűlő 29. Kiskunmajsa 0680/8 kivett (tanya) 0 0,4316 0,00 Nagyajtai Mihályné 6/ Kiskunmajsa, Bodoglár 227. Molnár Józsefné 5/ Tázlár, József Attila utca 24. Nagyajtai Mihály 5/ Tázlár, Kecskeméti utca 34. Kiskunmajsa 0680/11 a kivett (tanya) 0 0,1942 0,00 Nagy-Ajtai István 2/ Kiskunmajsa, Nád utca 10/A. b gyep (legelő) 6 0,2374 0,90 Nagy-Ajtai Károly 2/ Kiskunmajsa, Bodoglár tanya ,4316 0,90 Nagyajtai György 2/ Kiskunmajsa, Bodoglár 247. Kovács G. Józsefné 2/ Kiskunmajsa, Bodoglár 288. Nagyajtai Imre 2/16 Pécs, Eszéki utca 37. Vadász Béláné 2/ Soltvadkert, Kútágas dűlő 104/2. Nagyajtai Ferenc 2/ Komló, Vörösmarty utca 39. Gálné Nagy Jolán 1/ Kiskunhalas, Magyar utca 21. Nagy István 6400 Kiskunhalas, Szalag utca 28. Kiskunmajsa 0681/1 gyep (legelő) 6, 7 43, ,40 Magyar Állam 1/1 KNPIg 6000 Kecskemét, Liszt F. utca 19. Kiskunmajsa 0681/2 a kivett (tanya) 0 0,1618 0,00 Nagy-Ajtai Károly 1/ Kiskunmajsa, Bodoglár tanya 214. b erdő 5 0,2698 0,38 0,4316 0,38 Kiskunmajsa 0681/4 a kivett (tanya) 0 0,0899 0,00 Rafaj Imre 1/ Kiskunmajsa, Vak B. utca 6. b gyep (legelő) 6 0,3417 1,30 Vass Imréné Rafaj Edit 1/ Tázlár, Zrínyi utca 11. 0,4316 1,30 Hunyadi Mártonné Rafaj Katalin 1/ Kiskunmajsa, Maris puszta 141.

19 19 Balogh Mihályné 1/ Kiskunmajsa, Szabó Ervin utca 23. Rafaj Ferenc 6120 Kiskunmajsa, Nád utca 3. Kiskunmajsa 0681/5 a kiv(ház, ud) 0 0,1079 0,00 Csányi Dénes 1/ Kiskunmajsa, Bodoglár 223. b gyep (legelő) 6 0,3237 1,23 Csányi Zoltán 1/2 0,4316 1,23 Kiskunmajs 0681/7 a kivett (tanya) 0 0,1079 0,00 Berg Károly 1/ Budapest, XI. ker. Gyékényes u. a b szántó 7 0,3237 1, ,4316 1,13 Kiskunmajsa 0681/8 a kivett (tanya) 0 0,1475 0,00 Gyöngyösi Gábor 1/2 Szeged, Rókusi körút 16. b gyep (legelő) 8 0,2841 0,20 Gyöngyösi Gáborné 1/2 0,4316 0,20 Kiskunmajsa 0681/10 erdő 6,5992 9,24 Magyar Állam 1/1 KEFAG 6000 Kecskemét, József Attila utca 2. Kiskunmajsa 0682/1 erdő 65, ,16 Magyar Állam 1/1 KEFAG 6000 Kecskemét, József Attila utca 2. Kiskunmajsa 0682/2 erdő 69, ,49 Magyar Állam 1/1 KEFAG 6000 Kecskemét, József Attila utca 2. Kiskunmajsa 0682/3 erdő 5 17, ,72 Magyar Állam 1/1 KEFAG 6000 Kecskemét, József Attila utca 2.

20 3./ N a p i r e n d./2007. (.) rendelet-tervezet a közoktatási intézményekben fizetendő térítési díjakról és tandíjról szóló 13/2006. (VI.02.) rendelet módosítása Előadó: Dr. Égető Annamária bizottsági referens /Írásos előterjesztés mellékelve./ Polgármester felkéri a jelenlévőket, tegyék meg észrevételeiket. Abonyi Henrik képviselő kéri: A rendelet-tervezet legközelebb tartalmazza a módosított összeget is. Dr. Égető Annamária bizottsági referens válaszolja: A rendelet szövegében sem szerepel a konkrét összeg. Több kérdés, észrevétel nincs, polgármester szavazásra bocsátja a rendelet-tervezetet. A képviselő-testület 13 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül megalkotja az alábbi rendeletét. KISKUNMAJSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2007. (VI.11.) számú rendelete a közoktatási intézményekben fizetendő térítési díjakról és tandíjról Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. tv a (1) bekezdésében, valamint közoktatásról szóló többször módosított évi LXXIX. tv. (továbbiakban: Kt.) (2) bekezdés b) pontjában és a Kt (4) bekezdésében foglaltak alapján a közoktatási intézményekben fizetendő térítési díjakról és tandíjról szóló 13/2006. (VI.2.) rendeletét (továbbiakban R) az alábbiak szerint módosítja: 1.. A R. 3. (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: A térítési díj összege a szakmai feladatra tanévkezdéskor számított folyó kiadások egy tanulóra jutó hányada, vagy a feladatellátáshoz biztosított normatív hozzájárulás meghatározott százaléka. 2.. A R. 3. (3) a) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: 18 év alatt a szakmai feladatra jutó hányad I. 5%-a 4,01 tanulmányi eredmény felett, II. 6%-a 3,01-4,00 tanulmányi eredmény között, III. 10%-a 3,00 tanulmányi eredmény alatt. 3.. A R. 3. (3) b) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép:

21 21 Amennyiben az a) pont szerint meghatározott térítési díj I. csoportjának összege nem éri el a Kt (2) bekezdésében meghatározott mértéket, a térítési díj I. csoportjának összegét a Kt (2) bekezdésében meghatározott két minimum összeg közül a magasabban kell meghatározni. Ebben az esetben a II. díjcsoport mértéke az I. díjcsoport 110 %-a, a III. díjcsoport mértéke az I. díjcsoport 130 %-a. 4.. A R. 3. (3) d) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: Az újonnan belépő tanulók az I. díjcsoport szerinti térítési díjat fizetik. 5. A R. 4. (1) b), c) és d) pontjai helyébe az alábbi rendelkezés lép: /4. (1) Alapfokú művészetoktatási intézményben tandíjköteles./ b) a kettő vagy több művészeti ág képzésébe bekapcsolódó tanulók esetén, a nyilatkozatuk alapján meghatározott második, illetve további művészeti ágon minden foglalkozás. A tandíj éves mértéke az olyan tanulók esetében, akik a 2005/2006. tanévet megelőzően kapcsolódtak be két művészeti ág képzésébe, a térítési díjon felül, a második művészeti ág térítési díjának megfelelő összeg. A tandíj éves mértéke az olyan tanulók esetében, akik a 2005/2006. tanévben az alapfokú művészetoktatás első alapfokú, vagy első előképző évfolyamára járnak, és az azt követő évfolyamokra felvett tanulóknál a térítési díjon felül, ha a második művészeti ág - zeneművészet: az intézményi átlagóradíj, 33 hét szorzatával kapott összeg, szorozva 1, 32-vel. - egyéb művészeti ág: az intézményi átlagóradíj, 33 hét, heti 4 óra szorzatával kapott összeg szorozva 1, 32-vel, elosztva az adott művészeti ágon lévő átlag csoportlétszámmal. a) minden foglalkozás annak, aki nem tanköteles, feltéve, hogy nem áll tanulói jogviszonyban a nappali oktatás munkarendje szerinti oktatásban, továbbá annak, aki betöltötte 22. életévét. A tandíj éves mértékét a b) pontban meghatározottak szerint kell megállapítani. d) Az a) és b) pontoknál a tanévkezdéskor érvényes átlagóradíjjal és átlag csoportlétszámmal kell számolni, és az átlag csoportlétszámot művészeti áganként kell meghatározni. E rendelet a kihirdetése napján lép hatályba. 6. Záró rendelkezések

22 22 4./ N a p i r e n d./2007. (.) rendelet-tervezet a pénzben és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 26/2003. (XI.27.) Ktr. módosításáról Előadó: Nyerges Éva bizottsági referens /Írásos előterjesztés mellékelve./ Nyerges Éva bizottsági referens elmondja: A 18. (1) bekezdés b. pontjában elírás történt a bekezdésben szereplő 200 % helyesen 220 %. Javasolom ennek megfelelően elfogadni a rendelet-tervezetet. Polgármester felkéri a jelenlévőket, tegyék meg észrevételeiket. Szikora Lajosné képviselő mondja: A közgyógyellátásban jelenleg 25 fő érintett, azoknak újból kell indítani az orvosnál a folyamatot, vagy pedig ezt a hivatal végz?. Nyerges Éva bizottsági referens válaszolja: A kérelmező jogosultságát megvizsgáljuk, és ki fogjuk értesíteni. Kérdés, hozzászólás nincs, polgármester szavazásra bocsátja a rendelet-tervezetet. A képviselő-testület 13 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi rendeletet alkotja. KISKUNMAJSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2007. (VI.11.) számú rendelete a pénzben és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló többször módosított 26/2003. (XI.27.) Ktr. módosításáról Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. tv a /1./ bekezdésében, valamint a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló többször módosított évi III. tv a /3./ bekezdés, a 26., továbbá a 32. /3./ bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a pénzben és természetben nyújtott ellátásokról szóló többször módosított 26/2003. (XI.27.) rendeletét (továbbiakban R) az alábbiak szerint módosítja: A R a helyébe az alábbi rendelkezés lép: 1. Közgyógyellátás 18. /1/ az évi III. tv 50.. (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján méltányossági alapon közgyógyellátási jogosultságot kell megállapítani azon kérelmező részére, ahol

23 a.) 23 A családban az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének a 150 %-át és a havi rendszeres gyógyító ellátás költsége meghaladja az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 21 %-át. b.) Egyedülélő esetén a jövedelemhatár a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 220 %-át nem haladhatja meg és a havi rendszeres gyógyító ellátás költsége meghaladja az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 18 %-át. /3/ Méltányossági alapon közgyógyellátási igazolványt lehet kiállítani azon kérelmező számára, aki hosszan tartó, súlyos betegségben szenved, melyet szakorvos által kiállított szakvéleménnyel igazol, és családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200 %-át, valamint a havi rendszeres gyógyító ellátás költsége meghaladja az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 21 %-át. A R a az alábbi (7) bekezdéssel egészül ki: 2. (7) A rendszeres szociális segély természetbeni szociális segély formájában, az intézményi térítési díj és térítési díj hátralék fedezeteként nyújtható, ha a családban az évi XXXI tv a szerint védelembe vett gyermek él. A természetbeni támogatás havi összege védelembe vett gyermekenként a rendszeres szociális segély megállapított összegének 15 %-a, de összesen legfeljebb 50 %-a lehet. Záró rendelkezések 3. E rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell. 5./ N a p i r e n d Hatósági Osztály Műszaki Csoport előterjesztései Előadó: Béres László bizottsági referens /Írásos előterjesztés mellékelve./ a) Oláh és Társa Kft. kérelme Polgármester felkéri a jelenlévőket, tegyék meg észrevételeiket. Kérdés, hozzászólás nincs, polgármester szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A képviselő-testület 13 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza. 136/2007. sz. határozat Oláh és Társa Kft. kérelme Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete módosítja a 98/2007. sz. önkormányzati határozatát az alábbiak szerint:

24 24 Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete az Oláh és Társa Kft kérelmére a 05/39. hrsz-ú út javításához bruttó ,- forintot biztosít a céltartalékon tervezett felhalmozási és felújítási alap terhére. Felelős: Terbe Zoltán polgármester Határidő: június 30. b) Birtalan Gyöngyvér területvásárlási kérelme Polgármester felkéri a jelenlévőket, tegyék meg észrevételeiket. Kérdés, hozzászólás nincs, polgármester szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A képviselő-testület 13 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza. 137/2007. sz. határozat Birtalan Gyöngyvér területvásárlási kérelme Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Park Bisztró alatti területet nem értékesíti. Határidő: azonnal Felelős: Terbe Zoltán polgármester c) Kullancsirtás Polgármester felkéri a jelenlévőket, tegyék meg észrevételeiket. Kérdés, hozzászólás nincs, polgármester szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A képviselő-testület 13 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza. 138/2007. sz. határozat Kullancsirtás Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a sportpálya és a Széchenyi Iskola előtti terület kullancs irtására ,- forintot biztosít az általános tartalék terhére. Felelős: Terbe Zoltán polgármester Határidő: szeptember 30. d) Járdaépítés Polgármester felkéri a jelenlévőket, tegyék meg észrevételeiket. Kérdés, hozzászólás nincs, polgármester szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A képviselő-testület 13 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza.

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15/I/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült a Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. augusztus 26-án /szerda/ 16 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 13/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 1-jén, (csütörtök) 16 30 órai kezdettel

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 22/I/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Kiskunmajsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 26. napján (csütörtök) 14.00 órai kezdettel

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 3/I/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26-án (szerda) 16 00 órai kezdettel, a Konecsni

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2009. június 29-én 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen vannak: Bogdán

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. január 19. napján,a Teleházban (Szatymaz, II. körzet 115.) megtartott nyílt testületi üléséről. Napirendi pontok: 1. Hatályos rendeletek

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 17/I/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 27-én (csütörtök) 14 00 órai kezdettel

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1 Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 19/I/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 27. (szerda) 14 00 órai kezdettel a

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. március 25-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. március 25-i rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. március 25-i rendkívüli üléséről Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Dr. Bagó Zoltán Dr. Deák Zoltán Dr.

Részletesebben

Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 18/2005. J e g y zőkönyv

Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 18/2005. J e g y zőkönyv Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 18/2005. J e g y zőkönyv Készült a Kiskunmajsa Város Képviselő-testületének 2005. november 23-án 14,30 órai kezdettel megtartott testületi üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. jegyzőkönyvvezető

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. jegyzőkönyvvezető J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2013. augusztus 29-én a Városháza emeleti kistermében 7 30 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 44 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. június 23-án megtartott ülésén. Jelen vannak: Csőgér Bálint polgármester, Patkó András alpolgármester, Helli József képviselő, Tőzsér András képviselő, Nagy István

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 2011. augusztus 31-én megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 2011. augusztus 31-én megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 2011. augusztus 31-én megtartott üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal B épület emeleti nagytanácskozó terem Mezőkövesd, Mátyás király

Részletesebben

Szám: 67-3/2015. NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 67-3/2015. NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 67-3/2015. NAGYTEVEL Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8562 Nagytevel, Kossuth

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tolna Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 7130 Tolna, Hősök tere 1. Szám: 10-1083-0/2011. A települési képviselő a település egészéért vállalt felelősséggel képviseli a választóinak az érdekeit.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V TERKA 2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának hivatalos helységében 2013. február 27. napján a Pénzügyi Bizottság NYILVÁNOS ülésén. Jelen vannak: A csatolt jelenléti

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 13/2012. sz. jegyzőkönyve. a 2012. december 03-án megtartott üléséről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 13/2012. sz. jegyzőkönyve. a 2012. december 03-án megtartott üléséről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 13/2012. sz. jegyzőkönyve a 2012. december 03-án megtartott üléséről 2 3 Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. december

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 9/2003. J e g y z ő k ö n y v Készült a Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2003. szeptember 22-én 16 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Szám: 234-13/2015. A D Á S Z T E V E L

Szám: 234-13/2015. A D Á S Z T E V E L Szám: 234-13/2015. A D Á S Z T E V E L Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26. napján 18 órakor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Adásztevel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. május 29-én (kedd) 14:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó termében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. Szám: 46-15/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. október 6-án 15.00 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1 Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 21/I/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 24-én (szerdán) du. 14 órai kezdettel

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2015. május 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2015. május 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: 29-37/2015/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2015 május 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 7 Rendelet száma Rendelet tárgya Kódszám 12/2015

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. főépítész

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. főépítész J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2013. szeptember 12-én a Városháza emeleti kistermében 8 30 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 1. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2010. november 15-i ülésének J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 1. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2012. október 29-i ülésének J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

Szám: 234-9/2015. A D Á S Z T E V E L

Szám: 234-9/2015. A D Á S Z T E V E L Szám: 234-9/2015. A D Á S Z T E V E L Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 30. napján 18 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Adásztevel Község

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. Szám: 46-17/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. november 23-án 15.00 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ács Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 29-én 16. 00 órakor a Polgármesteri Hivatal nagytermében megtartott üléséről. Jelen vannak: A csatolt jelenléti

Részletesebben

2013. március 27. rendes nyílt ülés

2013. március 27. rendes nyílt ülés 588-6 /2013. PÁTKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. március 27. rendes nyílt ülés Rendeletek: 10/2013. (IV.5.) A külterületen lévő helyi közutak létesítéséről, korszerűsítéséről, karbantartásáról

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Mezőkomárom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 15-én 14 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Mezőkomárom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 15-én 14 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: Képviselő-testületének 2014. május 15-én 14 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Mezőkomárom Községház Tanácsterme 8137 Mezőkomárom, Petőfi u. 74. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2013. március 14-i soros ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2013. március 14-i soros ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2013. március 14-i soros ülésén Hozott határozatok: 35/2013./03.14/KT.sz.-tól 59/2013./03.14./KT.sz-ig Hozott rendelet: 7/2013./03. 18./-tól

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 14/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Kiskunmajsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 23. napján (csütörtök) 17 00 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28 i nyilvános ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28 i nyilvános ülésén. 1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: 510-3 /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28

Részletesebben

10/2015. sz. jegyzőkönyv

10/2015. sz. jegyzőkönyv 10/2015. sz. jegyzőkönyv Készült: az Alsózsolcai Közösségi Ház és Könyvtárban megtartott munkaterv szerinti képviselő-testületi ülésről, mely 2015. május 28-án 17 óra 00 perckor kezdődött. Jelen vannak:

Részletesebben

Vecsés Város Önkormányzatának Képviselı-testülete J E G Y Z İ K Ö N Y V

Vecsés Város Önkormányzatának Képviselı-testülete J E G Y Z İ K Ö N Y V Szám: 13/2011. Vecsés Város Önkormányzatának Képviselı-testülete J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. május 24-én (kedden) 16.00 órai kezdettel a

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. KÉSZÜLT: Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 26-án 15,00 órai kezdettel tartott soros, nyilvános ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. KÉSZÜLT: Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 26-án 15,00 órai kezdettel tartott soros, nyilvános ülésén. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 26-án 15,00 órai kezdettel tartott soros, nyilvános ülésén. A TESTÜLETI ÜLÉS HELYE: A Polgármesteri Hivatal díszterme.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 10-i üléséről Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Borbély Gábor Derekas András Katus Attila Kondéné

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Egyházasrádóc Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 11-én megtartott rendes nyilvános üléséről. Az ülés helye: Egyházasrádóci Közös Önkormányzati Hivatal Egyházasrádóc

Részletesebben

Kivonat az Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2009.január 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat az Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2009.január 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat az 2009.január 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. 1/2009. (I.29.) sz. határozata: Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az Egyek Nagyközség közbiztonsági helyzetéről készült

Részletesebben

Tornyospálca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. július 31-ei nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT

Tornyospálca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. július 31-ei nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT Tornyospálca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. július 31-ei nyilvános ülésének a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ határozatai: 425-439, 446/2012. d./ rendelete: --- TÁRGYSOROZAT Megnyitó

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 15-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 15-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL a 7011 Alap, Dózsa György u. 31. ' 25/221-102, 6 25/220-370 8 titkar.aphiv@invitel.hu JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 15-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 19-én 15 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Jelen vannak: Kurucz Sándorné elnök, Szilágyi

Részletesebben

A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA. Kaposvár, 2010. november 23., kedd. 6. szám

A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA. Kaposvár, 2010. november 23., kedd. 6. szám A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA Kaposvár, 2010. november 23., kedd 6. szám A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA Kaposvár, 2010. november 23., kedd 6. szám

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Faludi Tamás polgármester ismerteti a naprendi pontokat. Kéri a képviselőket, tegyék meg észrevételeiket a napirenddel kapcsolatban.

J e g y zőkönyv. Faludi Tamás polgármester ismerteti a naprendi pontokat. Kéri a képviselőket, tegyék meg észrevételeiket a napirenddel kapcsolatban. Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1/2006. J e g y zőkönyv Készült a Kiskunmajsa Város Képviselő-testületének 2006. február 1-jén 15,30 órai kezdettel megtartott rendkívüli testületi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 28-án megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 28-án megtartott nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 28-án megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: Csendesné Farkas Edit polgármester, Csetneki László, Dr. Képes Ildikó

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem 1-9/2013. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2013. május 28-án 14.00 órakor megtartott ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

Részletesebben

TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. DECEMBER 15-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉNEK J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. DECEMBER 15-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉNEK J E G Y Z Ő K Ö N Y V E TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. DECEMBER 15-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉNEK J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Határozatszám: 195-213. - 2 - Nagyközségi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal T i

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. szeptember 5- én a Körjegyzőségi Hivatal hivatalos helyiségében megtartott üléséről. Jelen vannak: ( A jelenléti

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Heves város Képviselő-testületének 2012. január 25-én (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Heves város Képviselő-testületének 2012. január 25-én (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott üléséről. 20 816/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Heves város Képviselő-testületének 2012. január 25-én (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Heves Városháza 204-es tanácskozó terme

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 28-án 14 00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 28-án 14 00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 28-án 14 00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Nagy András polgármester Patyi Norbert alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 29-én megtartott üléséről. Az ülés helye: Városi Könyvtár Vadász utcai rendezvénytermében (Nagykáta, Dózsa

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1 MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 7-én megtartott soron kívüli, nyilvános

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2010. szeptember 8-án 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésén. Jelen vannak: Bogdán Péter polgármester, Baktai Kálmán,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzat Répcelak 380-6/2012. szám J e g y z ő k ö n y v Répcelak Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2012. március 29-én 17.00 órakor a Polgármesteri Hivatalban megtartott üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. június 27-én Kölked Község Képviselő-testülete ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácstermében

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. június 27-én Kölked Község Képviselő-testülete ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácstermében Kölked Község Képviselő-testülete 7/2011. Jegyzőkönyv Készült: 2011. június 27-én Kölked Község Képviselő-testülete ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácstermében Jelen vannak: Martényi János polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Pilis Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének 2005. február 23-án 16 órai kezdettel megtartott ülésérıl Jelen vannak: - Csikós János polgármester - Tóth Tibor alpolgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 12-én 14,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 12-én 14,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Szám: V/105-18/2014. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 12-én 14,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. vezetője a Kőbányai Csodafa Óvoda vezetője a Kőbányai Gyermekek Háza Óvoda vezetője. képviselő, a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság elnöke

JEGYZŐKÖNYV. vezetője a Kőbányai Csodafa Óvoda vezetője a Kőbányai Gyermekek Háza Óvoda vezetője. képviselő, a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság elnöke BUDAPESTFŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁNSZOLGÁLTATÁSI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV Készült a Humánszolgáltatási Bizottság 2015. október 20-án a Budapest Főváros X. kerület

Részletesebben

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november hó 26. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november hó 26. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november hó 26. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

Szerencs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. Szám: 80.226-21/2013/IHO

Szerencs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. Szám: 80.226-21/2013/IHO Szerencs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 80.226-21/2013/IHO Jegyzőkönyv Szerencs Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 19-én, a Szerencsi Polgármesteri Hivatal II.

Részletesebben

Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: spatak.ph@t-online.

Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: spatak.ph@t-online. Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: spatak.ph@t-online.hu 2800-2/2008. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v majsa Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 20/I/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült majsa Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 19-én (csütörtök) 15 órai kezdettel Konecsni György

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2009. július 30-án 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozóterme Jelen vannak: Bogdán

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Miháld Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 8825 Miháld, Fő u. 2. 11-13/2013.Ny. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Miháld Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. június 17-én (hétfőn) 17.00 órakor megtartott

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-Testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 8/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 13-án

Részletesebben

6. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. 03. 13-án összehívott rendkívüli üléséről.

6. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. 03. 13-án összehívott rendkívüli üléséről. Szám: 104/6/2014. 6. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. 0. 1-án összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés kezdési

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2015. április 27-én tartott rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2015. április 27-én tartott rendes üléséről Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 8624 Balatonszárszó, Hősök tere l. Ügyiratszám: 618-12/2015 JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2015. április 27-én tartott rendes üléséről 12.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 8.-án, a Művelődési Házban 17 órai kezdettel megtartott, közmeghallgatásos üléséről. Jelen vannak:, Farkas

Részletesebben

Balatonederics községben Balatonederics Község Önkormányzatának Képviselőtestületének 2011. április 26-án 17 órai kezdettel megtartott üléséről.

Balatonederics községben Balatonederics Község Önkormányzatának Képviselőtestületének 2011. április 26-án 17 órai kezdettel megtartott üléséről. Balatonederics Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 87 466 133, fax: 87 566 023 E-mail: bekorj@asat.hu Ügyiratszám: 20-10/2011. J e g y z ő k ö n y v

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Az ÉMOP-4.2.1/A,B-11 kódszámú,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6097 Kunadacs, Rákóczi u. 2. Telefon: 06-76/558-131 Fax: 06-76/422-057 E-mail: kunadacs.ph@tanet.hu 130-8/2012. Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére.

JEGYZİKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére. JEGYZİKÖNYV Készült: Sáregres Község Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. április 27-én 15.00 órai kezdettel a Községháza tanácstermében tartott ülésérıl. Jelen vannak: Tiringer Mária polgármester

Részletesebben

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a 2011. április 28-i Képviselő-testületi rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a 2011. április 28-i Képviselő-testületi rendkívüli üléséről Szigethalom Város Önkormányzat Képviselő-testülete ------------------------------------ J E G Y Z Ő K Ö N Y V a 2011. április 28-i Képviselő-testületi rendkívüli üléséről Az ülés helye: Szigethalom Város

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2015. május 4-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2015. május 4-én megtartott üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 6/1/2015. JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2015. május 4-én megtartott üléséről Határozatok száma: 30-31. TARTALOMJEGYZÉK 30/2015.(V.4.) PBH.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. június 25-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. június 25-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 11/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. június 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 54-56. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 54/2015.(VI.25.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. december 20-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. december 20-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében JEGYZŐKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. december 20-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester, Babarczi

Részletesebben

M E G H Í V Ó N A P I R E N D:

M E G H Í V Ó N A P I R E N D: M E G H Í V Ó Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. február 14-én /csütörtökön/ 16.00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal nagytermében /Sárvár, Várkerület 3. II.em./ ülést tart, amelyre

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2009. november 26-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2009. november 26-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében. PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/ 1-43/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2009. november 26-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2009. június 4-én megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Pomáz Város Önkormányzata 18/2012. ÖTÜ. J E G Y Z İ K Ö N Y V Felvéve: Pomáz város Önkormányzat Képviselı-testülete által 2012. 12.11-én tartott Képviselı-testületi ülésen a Polgármesteri Hivatal dísztermében.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 230-15/2008. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2008 november 28-án /pénteken/ 15.30 órai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szécsény Városháza, Haynald Lajos termében tartott, 2015. augusztus 5-i rendkívüli üléséről Jelen vannak: 8 települési

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. KÉSZÜLT: 2011. május 30-án, Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének soros, nyilvános ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. KÉSZÜLT: 2011. május 30-án, Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének soros, nyilvános ülésén. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: 2011. május 30-án, Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének soros, nyilvános ülésén. A TESTÜLETI ÜLÉS HELYE: A Városháza díszterme. JELEN VANNAK: Dr. Garay Rita polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 14/2012. TERKA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2012. június 26. napján 14:00 órai kezdettel a Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság NYILVÁNOS

Részletesebben

A Polgármester és az Oktatási, Kulturális és Sportbizottság együttes előterjesztése Javaslat

A Polgármester és az Oktatási, Kulturális és Sportbizottság együttes előterjesztése Javaslat 1...napirendi pont A Polgármester és az Oktatási, Kulturális és Sportbizottság együttes előterjesztése Javaslat A Gazdasági Ellátó Központ valamint egyes közoktatási intézmények alapító okiratainak módosítására

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1 Ikt. szám: 508-14/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 14. számú j e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. június 4-én megtartott soron kívüli üléséről 2 J e g y z ő k ö n y v Készült:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. október 30-án megtartott ülésén, a Városháza 18-as sz. helyiségében.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. október 30-án megtartott ülésén, a Városháza 18-as sz. helyiségében. I-1/17-18/2008.ikt.sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. október 30-án megtartott ülésén, a Városháza 18-as sz. helyiségében. Jelen vannak: Pap Tibor polgármester

Részletesebben

Dékány József a Pénzügyi- Ellenőrző- Önkormányzati Vagyonkezelő Bizottság elnöke, képviselő Köszönti a bizottsági ülésen megjelenteket.

Dékány József a Pénzügyi- Ellenőrző- Önkormányzati Vagyonkezelő Bizottság elnöke, képviselő Köszönti a bizottsági ülésen megjelenteket. I-1/7-10/2014. ikt. sz. Jegyzőkönyv Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi- Ellenőrző- Önkormányzati Vagyonkezelő Bizottságának 2014. június 23-án megtartott nyílt ülésén

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 340 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2012. november 28. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Cseh Béla Hercegfalvi Frida Héri Viktor Palsics

Részletesebben

Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testület 2016. április 20-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testület 2016. április 20-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből H a t á r o z a t k i v o n a t Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testület 2016. április 20-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Napirend 1. pontja: Beszámoló a 2015. évi költségvetés teljesítéséről

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2. Tájékoztató az elsőfokú építéshatósági munkáról. Előadó: Feke László műszaki irodavezető

Jegyzőkönyv. 2. Tájékoztató az elsőfokú építéshatósági munkáról. Előadó: Feke László műszaki irodavezető I-1/9-4/2009. ikt. sz. Jegyzőkönyv Készült: Dévaványa Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2009. június 23-án megtartott Jogi- Igazgatási- Ügyrendi Bizottság nyílt ülésén. Jelen vannak: Pap Tibor

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Csanádpalota Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 29. napján megtartott soros nyílt üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Csanádpalota Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 29. napján megtartott soros nyílt üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Csanádpalota Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 29. napján megtartott soros nyílt üléséről. Jelen vannak: Kovács Sándor polgármester, Benke Marcell alpolgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. jegyző. a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója. a Gazdasági és Pénzügyi Iroda vezetője

JEGYZŐKÖNYV. jegyző. a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója. a Gazdasági és Pénzügyi Iroda vezetője /,#fil-.".,_, ~~,,,.,,,..",,,..,_,.,,,"..... ---\, BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYA Ö~ŐRMA'NYZÁT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉN j' GAZDASÁGI BIZOTTSÁG _-==J,\, ;; JEGYZŐKÖNYV Készült a Gazdasági Bizottság 2012.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2006. november 14-én megtartott Képviselő-testületi ülésén

Jegyzőkönyv. amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2006. november 14-én megtartott Képviselő-testületi ülésén Jegyzőkönyv amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2006. november 14-én megtartott Képviselő-testületi ülésén Az ülés helye: Nagykovácsi, Öreg Iskola Az ülés kezdete:

Részletesebben

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 11-én megtartott rendkívüli ülésének: T á rgysorozat

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 11-én megtartott rendkívüli ülésének: T á rgysorozat Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 11-én megtartott rendkívüli ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (79-80) T á rgysorozat 1.) Előterjesztés a Piac

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2015. december 16 -án (szerda) 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

NYÍLT ÜLÉSE. 5. számú jegyzőkönyve (2012. MÁJUS 14.) Határozatok: 36/2012. - 46/2012. Kt. hat.

NYÍLT ÜLÉSE. 5. számú jegyzőkönyve (2012. MÁJUS 14.) Határozatok: 36/2012. - 46/2012. Kt. hat. Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 5. számú jegyzőkönyve (2012. MÁJUS 14.) Határozatok: 36/2012. - 46/2012. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben