Ministráns tudnivalók

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ministráns tudnivalók"

Átírás

1 Ministráns tudnivalók II. János Pál pápa az egész világról összegyűlt ministránsokhoz április 10-én így beszélt: Emlékeztetlek benneteket arra, hogy a fehér ruha, amelyet ti a liturgikus szolgálatotok alkalmával használtok, a keresztelésetek napján kaptátok. Majd a Szentatya több fontos követelményről is szólt, mely a ministránsok szolgálatával összefügg: Legyetek tudatában annak, amit végeztek: A ministránsnak teljes bizonyossággal tudnia kell, hogy minden liturgikus cselekménynél Jézus Krisztus maga van jelen és cselekszik. Tehát jelen van az Isten Igéjében, a pap személyében, de különösképpen az eucharisztikus színek alatt. Ebből következik, hogy a ministráns, aki az oltárnál szolgál, magának Krisztusnak szolgál. Annak a Krisztusnak, aki papjai személyén keresztül folytatja az emberek megszentelését. Milyen csodálatos a méltósága, de a felelőssége is a ministránsnak! Közel állván az oltárnál a paphoz, közel van magához Krisztushoz is. Ezt a szolgálatot ne csak néhány évig tegyétek. Elmélyült kapcsolat Isten Igéjével: A liturgikus ünneplés lényeges része az Isten Igéje. Olvassátok és hallgassátok figyelmesen a szentmise olvasmányait és mélyedjetek el a Szentírás ismeretében egyéni olvasással is. A ministránsoknak nagyon jól kell ismerni az egész Szentírást. Legyetek tisztában azzal, hogy mindenkihez külön-külön is szól az Isten a Szentírás által. Jól ismerjétek magát a liturgiát: Kiváltságos helyen vagytok az Isten és az ember találkozásában. Isten maga szól népéhez, a válasz pedig az imádságban és az énekben történik. Ebben az ünneplésben pedig lényeges a saját hitetek ünnepélyes kifejezése. Ki a ministráns? Ez az elnevezés a latin ministrare szolgálni kifejezésből származik. A ministránsok a pap mellett kisebb szolgálatokat végeznek a mise, a szentségek kiszolgáltatása és egyéb szertartások során. A szentmise részei: I. Tanító rész 1. Bevezető rész - bevezetés (keresztvetés, köszöntés, esetleg hirdetés) - bűnbánati liturgia: bűnbánati ima (Gyónom ); Uram irgalmazz! /Kyrie/ - dicsőség /Gloria/ (adventben és nagyböjtben nincs!)

2 - könyörgés 2. Szentírásolvasás (felépítése változik) - olvasmány (az Ószövetségből vagy az Apostolok cselekedeteiből) - válaszos zsoltár - szentlecke (az apostoli levelekből vagy a Jelenések könyvéből) - alleluja (nagyböjtben evangélium előtti vers van) - evangélium 3. Szentbeszéd (prédikáció /homilia/) 4. Hiszekegy /credo/ (hétköznap nincs) 5. Egyetemes könyörgés /Oratio fidelium/ Név Dicsőség Olvasmány Válaszos Szentlecke Alleluja Hitvallás Prefáció zsoltár Főünnep x x x x x x saját Vasárnap x x x x x x saját Ünnep x vagy x vagy x saját v. közös Emléknap vagy x vagy x közös * Köznap vagy x vagy x közös * az emléknap lehet kötelező vagy szabadon választható. A kötelező esetben az emléknap szentjéről kell misét végezni, míg fakultatív esetben választani lehet a szentről, vagy alkalmi vagy köznapi miseszövegek között. II. Áldozati rész 1. Áldozati adományok előkészítése - kenyér és a bor előkészítése - kézmosás - felajánló könyörgés 2. Kánon - nyitóének /prefatio/ - Szent vagy... /Sanctus/

3 - átváltoztatás négy kánon - végén kis Úrfelmutatás 3. Részesedés Krisztus áldozatából (áldozás) - Miatyánk - béke ima /Pax/ - Isten báránya /Agnus Dei/ - Uram nem vagyok méltó - áldozás - hálaadás - kehelyöblítés /Purificatio/ - áldozás utáni könyörgés 4. Befejezés - hirdetés - áldás - elbocsátás Ezenkívül ismerni kell még a szentmise eredetét és kialakulását, melyről az Éneklő Egyház című imakönyvben található részletes leírás. A liturgikus felszerelések: -Áldoztató kehely vagy tál (ciborium): A hívek részére a szentmise után ebben őrzik az Oltáriszentséget, illetve a híveket ebből áldoztatják meg. -Áldoztató tálca: A hívek áldozásakor a ministránsok tartják az áldozó ajka vagy a keze alá, hogy az Oltáriszentség apró morzsái ne hulljanak a földre. -Ampolna (kancsó): A szentmiséhez szükséges vizet és bort viszik bennük az oltárhoz.

4 - Betegáldoztató pixis: Kerek, nemes fémből készült kis szelence, amelybe a betegek áldoztatásához szükséges Oltáriszentséget helyezik. - Csengő: Többféle formája ismeretes: lehet kolomp, egy vagy több apróbb harangocskából álló, amely a híveket figyelmezteti a letérdelésre Úrfelmutatáskor, vagy az áldoztatás kezdetekor. A fali csengő a szentmise vagy más egyéb szertartás kezdetét jelzi. - Füstölő (turibulum) és tömjéntartó (navicula): A füstölőben lévő parázsra a tömjéntartóból tesznek tömjént, ami finom, keleti eredetű illatszer. A tiszteletnek, imádásnak és az Istenhez való lelki felemelkedés jele. - Gyertya: A hit szimbóluma. Ezért kapja kezébe az új keresztény az égő gyertyát, hogy élete példájával világítson az emberek előtt. Az oltáron található egy, vagy kettő; ugyancsak az ünnepélyes bevonuláskor vagy evangélium olvasásához az akolitusok visznek egy-egy gyertyát. - Kehely: A szentmisénél használjuk a három részből álló edényt. Talpon áll, a szárán egy gombbal és tetején a csészéje a kupa. Általában nemes fémből készítik, és a belseje aranyozva van. Sokszor csodálatos műremekek. Pl. Esztergomban az ún. Suki kehely. - Kehelytörlő kendő (purificatorium): A kehely felszereléséhez tartozik, ezzel törli szárazra áldozás után a kelyhet a pap, a diakónus, vagy világi áldoztató. - Kendőcske: A kézmosásnál ebbe törli meg a kezét a miséző pap. - Kereszt: A megváltásunk jele. Az oltáron vagy közvetlenül mellette talpon álló kereszt a feszület. Körmenet élén hosszabb nyéllel készült keresztet visznek. - Korporale: Az oltárra helyezett, finom anyagból készült terítő, amelyre a mise alatt a kelyhet és a paténát helyezi a pap. - Misekönyv: Az oltáron elhelyezett könyvben találhatók mindazok a miseszövegek, amelyeket az oltárnál végez a miséző. Ambónál a II. kötet, amely csak a misék bevonulási énekét, a könyörgéseket és az Ige liturgiájának állandó szövegeit tartalmazza. - Misekönyvtartó: Kis könyvállvány, amelyre a misekönyvet helyezik az oltáron. - Olajszelencék: Kerek, nemes fémből készült, üvegbetéttel ellátott kerek edények. A betegek olaját [jelzése: I (Infirmorum) ], a keresztelendők olaját [jelzése: O (Oleum catecumenorum)], és a krizmát [jelzése: C (Chrysma)] őrzik bennük. - Oltárterítő: Az oltár méretéhez alkalmazkodó, nemes anyagból készült terítő, amely az oltár letakarására szolgál az Úr iránti tiszteletből. - Olvasmányos könyv:a szentmise olvasmányait tartalmazza. A, B, C évre, a Szentek ünnepeire, a hétköznapokra és a különböző alkalmakra szóló könyveket használunk.

5 - Palla: Négyzet alakú, finom fehér vagy hímzett anyaggal borított kemény lap, amellyel a miséző a kelyhet fedi le. - Paténa: A miséző kehely tartozéka. Kerek tányérka, kissé bemélyedve középen, melybe a miséhez szükséges nagyostyát teszik. - Szentségmutató (monstrancia): Talpas, felső részében átlátszó üveg ablakkal ostyaház van. Benne található a holdacska (lunula), amelybe az Oltáriszentséget teszik. Körmenetek vagy szentségimádás alkalmával használjuk. - Szentségtartó (custodia): A szentségmutatóba helyezendő nagyostyát ebben a kis talpas ostyatartóban őrzik a tabernákulumban. - Szenteltvíz hintő: A hívek vagy különböző szentelendő tárgyak meghintésére való. A templomban díszesebb tartóhoz tartozik a hintő, míg praktikus okokból (főleg szállítás végett, pl. temetésen) egyszerű tartóba csavarható bele. A liturgiában használt legfontosabb magatartási formák Ha csendben vagyunk, nemcsak annyit jelent, hogy nem beszélünk. Hallgatunk, amikor lelkiismeretünket megvizsgáljuk, vagy megfogalmazzuk egyéni kéréseinket, vagy elgondolkodunk az Isten igéjének tanításán, vagy hálát adunk az Úrral való találkozás után. Ha felállunk, kifejezzük tiszteletünket, örömünket és különösen is figyelünk arra az eseményre, ami szemünk előtt történik. Ha leülünk figyelünk a felolvasóra, aki vagy az Isten igéjét, vagy a hozzáfűzött tanítást mondja el. A mi feladatunk, hogy mindezt magunkba fogadjuk és javunkra fordítsuk. Ha letérdelünk kifejezzük Isten előtti kicsinységünket, imádásunkat. Ezért letérdelünk, ha a bűnbánat szentségéhez járulunk, vagy imádjuk a köztünk megjelent Urat a szentmisében. Ha leborulunk, átéljük a teljes megsemmisülést és kiszolgáltatottságot. Ezért teszi ezt a pap nagypénteki liturgia kezdetén, vagy a diakónus-, pap- és püspökszentelésnél a Mindenszentek litániája alatt. Ha vonulunk, megyünk az Úr színe elé a templomba, de életünk múlásával is vonulunk az Úr felé a végső találkozásra. A liturgiában használt legfontosabb gesztusok Ha keresztet vetünk, megvalljuk Krisztushoz való tartozásunkat, de megvalljuk hitünk legmélyebb titkát, a Szentháromság titkát. Ha kis keresztet rajzolunk a homlokunkra, ajkunkra és szívünkre, megvalljuk, hogy az evangélium irányítja gondolatainkat, szavainkat és tetteinket.

6 Ha kezünket összetesszük, kifejezzük, hogy imádságunkkal az Istenhez emeljük lelkünket és benne megnyugszunk. Ha térdet hajtunk, kifejezzük imádásunkat és hódolatunkat. Ezért a templomba való belépéskor így köszöntjük az Urat. Ha meghajlunk, kifejezzük bűnbánatunkat, tiszteletünket és hódolatunkat. Ha mellünket megütjük, kifejezzük bűnösségünk tudatát és bánatunkat Ha kézrátételt használ az Egyház, kifejezésre juttatja az istenim kegyelem közvetítését és Isten áldását. Ha a pap megcsókolja az oltárt, kifejezi tiszteletét Krisztus iránt, akinek keresztáldozata lesz jelenvalóvá az Eucharisztia ünneplése alatt. Ha kezet nyújtunk egymásnak, kifejezzük összetartozásunkat és testvéri kibékülésünket, mielőtt Krisztus asztalához járulunk. A liturgiában használt legfontosabb kifejezések A hívő közösség számtalan alkalommal egyetlen szóval fejezi ki hitét, örömét vagy köszöntését. Ilyenek Ámen úgy van; Alleluja dicsérjétek az Urat; Hozsanna éljen, áldott Párbeszéd a celebráns és a hívek közössége között. A felszólításra a hívek rögtön kifejezik készségüket az Isten dicséretére. Ilyenek: Az Úr legyen veletek! És a te lelkeddel. Emeljük fel szívünket! Felemeltük az Úrhoz. Dicsőítések vagy doxológiák az Istent dicsőítik csodálatos tetteiért. Ilyenek: Dicsőség az Atyának... ; Dicsőség a magasságban Istennek... ; Őáltala, ővele és őbenne... Litániás válaszok, amelyek a keresztény ókorban szokásban voltak, ma kissé egyszerűbb módon. Ilyenek: Uram irgalmazz; Kérünk téged, hallgass meg minket. A hitvallás az Isten igéjére adott válasz, amelyet mindig felállva, közösen mondunk. Liturgikus öltözetek: - Diakónus: - Vállkendő - Alba - Cingulum (kötél, mellyel az albát fogják össze) (E hármat szokták egyszerűsíteni egy gombolható albával.) - Stóla (bal vállról keresztbe felvéve) - Dalmatika - Pap: - Vállkendő

7 - Alba - Cingulum (kötél, mellyel az albát fogják össze) (E hármat szokták egyszerűsíteni egy gombolható albával.) - Stóla (egyenesen a váll két oldaláról lógatva) - Miseruha (kazula) - Püspök - Vállkendő - Alba - Cingulum (kötél, mellyel az albát fogják össze) (E hármat szokták egyszerűsíteni egy gombolható albával.) - Stóla (egyenesen a vállról lógatva) - Miseruha (kazula) - Mellkereszt - Pásztorbot (bakulum) kezében tartja. - Pileolus (Kis lapos, kerek tányérsapka, melyet a liturgián kívül is hordhat.) - Püspöksüveg (Infula) - Püspöki gyűrű (liturgián kívül is hordhatja a püspök) Más liturgikus cselekményen a kazula helyett (a diakónus a dalmatika helyett), vehetnek fel palástot. Liturgikus színek: A szentmisén használt stóla, miseruha, illetve az egyes helyeken használt kehelytakaró és a más alkalmakkor használt palást az időszaknak, ünnepnek megfelelően más színű lehet. A színeknek is jelentőségük van: Fehér (arany): A dicsőséget jelenti. Az ártatlanságnak, tisztaságnak és égi boldogságnak jele. Ezért a karácsonyi és húsvéti időben, Jézus. Mária és a nem vértanú szentek ünnepein használjuk. Illetve fiatal gyerek temetésén, utalva annak ártatlanságára. Piros (arany): A megváltás, a vértanúság színe. A tűznek, vérnek, életnek és a szeretetnek a jele. Virágvasárnap, nagypéntek, pünkösd, az Úr szenvedésének ünnepei, valamint a vértanúk ünnepeinek liturgikus színe.

8 Zöld (arany): A reménységnek és a kitartásnak a jele. Az évközi idő vasárnapjainak és hétköznapjainak színe. Viola: A bűnbánat színe. Ezért advent, nagyböjt idején, számos helyen a gyászmiséken is violát használnak a fekete helyett. Fekete: A gyász kifejező színe. Temetéseken és gyászmiséken használja az Egyház. Rózsaszín: Az örömnek és a boldog várakozásnak a jele. A violaszínt helyettesítheti advent 3. és nagyböjt 4. vasárnapján. Kék: A hit jele. Egyes helyeken még ma is szokásban van Szűz Mária ünnepein e szín használata. Arany: A méltóság jele. Minden színt helyettesít. Imádságok Rózsafüzér imádkozása: A szentolvasó titkai végigvezetnek az Úr Jézus és a Boldogságos Szűzanya életútján. Titoknak nevezzük azt az eseményt a Szentírásból, amire a tized alatt gondolunk. A rózsafüzér fajtái: 1. Örvendetes (Jézus gyerekkora) 2. Világosságos (Jézus munkássága) 3. Fájdalmas (Jézus szenvedése és halála) 4. Dicsőséges (Jézus halála utáni cselekedetei) A rózsafüzér részei:

9 A rózsafüzér bevezető részből és öt tizedből áll. Bevezető rész: Feszületre: Hiszekegy; Nagy szemre (különálló szemre): Miatyánk; Három kis szemre: Üdvözlégy Mária és a Jézus neve után a következő kéréseket mondjuk, a különböző rózsafüzéreknél más és más Üdvözlégy titkokat mondunk. Ezután elmondjuk a kis doxológiát. (Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek. Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen) A tizedeknél: Nagy (különálló), szemekre: Miatyánk Kis szemekre Üdvözlégy A tíz Üdvözlégy végén: kis doxológia és Ó Jézusom (Ó Jézusom bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a pokol tüzétől, vidd a menybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra.) A Befejés: Imádkozzál érettünk, Istennek szent Anyja! Hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire!; Könyörgés: Könyörögjünk! Úristen, a te egyszülött Fiad életével, halálával és feltámadásával megszerezte nekünk az örök élet jutalmát, add meg, kérünk, hogy e titokról a Boldogságos Szűz Mária szentolvasójának elmondásával megemlékezve utánozzuk, amit magunkban foglalnak, és elnyerjük, amit ígérnek. A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Amen. Mária antifóna: Oltalmad alá futunk, Istennek szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől: ó dicsőséges és áldott Szűz! Örvendetes szentolvasó titkai: Bevezető rész Üdvözlégy titkai: 1. aki hitünket növelje 2. aki reményünket erősítse 3. aki szeretetünket tökéletesítse A tized Üdvözlégy titkok: 1. akit te Szent Szűz a Szentlélektől fogantál 2. akit te Szent Szűz Erzsébetet látogatván hordoztál 3. akit te Szent Szűz a világra szültél

10 4. akit te Szent Szűz a templomban bemutattál 5. akit te Szent Szűz a templomban megtaláltál Világosságos szentolvasó titkai: Bevezető rész Üdvözlégy titkai: 1. aki megtisztítson minket 2. aki lelkünk békéjét megőrizze 3. aki a Szentségekben megerősítsen A tized Üdvözlégy titkok: 1. aki a Jordán vizében megkeresztelkedett Fájdalmas szentolvasó titkai: 2. aki a Kánai menyegzőn kinyilvánította isteni erejét 3. aki meghirdette Isten országát 4. aki a Tábor hegyén megmutatta isteni dicsőségét 5. aki az Eucharisztiában nekünk adta magát Bevezető rész Üdvözlégy titkai: 1. aki értelmünket megvilágosítsa 2. aki emlékezetünket megerősítse 3. aki akaratunkat tökéletesítse A tized Üdvözlégy titkok: 1. aki érettünk vérrel verítékezett 2. akit érettünk megostoroztak 3. akit érettünk tövissel koronáztak 4. aki érettünk a keresztet hordozta 5. akit érettünk keresztre feszítettek Dicsőség szentolvasó titkai: Bevezető rész Üdvözlégy titkai: 1. aki gondolatainkat irányítsa 2. aki szavainkat vezérelje 3. aki cselekedeteinket kormányozza A tized Üdvözlégy titkok: 1. aki halottaiból föltámadott 2. aki a Mennybe fölment 3. aki nekünk a Szentlelket elküldte 4. aki téged, Szent Szűz, a Mennybe fölvett 5. aki téged, Szent Szűz, a Mennyben megkoronázott

11 Ezenkívül ismerni kell még a rózsafüzér eredetét, melyről az Éneklő Egyház című imakönyvben található részletes leírás. A keresztút: 1. Jézust halálra ítélik 2. Jézus vállára veszi a keresztet 3. Jézus először esik el a kereszt alatt 4. Jézus édesanyjával találkozik 5. Cirenei Simon átveszi a keresztet 6. Veronika letörli kendőjével Jézus verítékét 7. Jézus másodszor esik el a kereszt alatt 8. Jézus szól a síró asszonyokhoz 9. Jézus harmadszor esik el a kereszt alatt 10. Jézust megfosztják ruháitól 11. Jézust a keresztre szegezik 12. Jézus meghal a keresztfán 13. Jézus testét leveszik a keresztről 14. Jézus testét sírba teszik 15. Jézus feltámad Ezenkívül ismerni kell még a keresztút eredetét és keresztúti szokásokat, melyekről az Éneklő Egyház című imakönyvben található részletes leírás. Az Úr angyala Az Úr angyala köszönti a Boldogságos Szűz Máriát, és ő méhébe fogadá Szentlélektől szent Fiát. Üdvözlégy Mária... Íme az Úrnak szolgáló leánya, legyen nekem a Te igéd szerint.

12 Üdvözlégy Mária... /Meghajolva/ És az ige testté lőn, és mi köztünk lakozék. Üdvözlégy Mária... Imádkozzál érettünk Istennek szent Anyja. Hogy méltók lehessük Krisztus ígéreteire Könyörögjünk! Kérünk téged Úristen! Öntsd lelkünkbe szent kegyelmedet, hogy akik az angyali üzenet által szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak, megtestesülését megismertük az ő kínszenvedése és keresztje által a feltámadás dicsőségébe vitessünk. Ugyanazon a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen Ezenkívül ismerni kell még az Úrangyala imádság eredetét és történetét, melyről az Éneklő Egyház című imakönyvben található részletes leírás. Pater noster: Pater noster, qui es in coelis; sanctificetur nomen tuum; adveniat regnum tuum; fiat voluntas tua, sicut in coelo, et in terra. Panem nostrum quotidianum da nobis hodie; et dimitte nobis debita nostra, sicut et nos dimittimus debitoribus nostris; et ne nos inducas in tentationem; sed libera nos a malo. Amen Fonetikusan: Páter noszter, kvi esz in célisz; szanktificétur nomen túm; adveniát regnum túm; fiát voluntász tuá; szikut in célo, et in terrá. Pánem nosztrum kvotidiánum dá nobisz hodié; et dimitte nobisz debitá nosztrá, szikut et nosz dimittimusz debitoribusz nosztrisz; et ne nosz indukász is tentacionem; szed liberá nosz a málo. Ámen Ave Maria:

13 Ave Maria, gratia plena, dominus tecum, benedicta tu in mulieribus, et benedictus fructus ventris tui Jesus. Sancta María, mater Dei ora pro nobis, peccatoribus, nunc et in hora mortis nostrae. Amen. Fonetikusan: Áve Márijá, grácia plená, dominusz tékum, benediktá tu in mulieribusz, et benediktusz fruktusz ventrisz tui, Jézusz. Szánktá Márijá máter Dei, orá pro nobisz, pekkatóribusz, nunk et in orá mortisz nosztré. Ámen. Hittani alapismeretek Isten tízparancsolata 1. Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj! 2. Isten nevét hiába ne vedd! 3. Az Úr napját szenteld meg! 4. Atyádat és anyádat tiszteld! 5. Ne ölj! 6. Ne paráználkodj! 7. Ne lopj! 8. Ne hazudj és mások becsületében kárt ne tégy! 9. Felebarátod házastársát ne kívánd! 10. Mások tulajdonát ne kívánd! Az Egyház öt parancsa

14 1. Vasárnap és ünnepnap végy részt szentmisén! 2. A pénteki bűnbánati napokat és a parancsolt böjtöket tartsd meg! 3. Évente gyónjál, és legalább a húsvéti időszakban áldozzál! 4. Házasságodat az Egyház törvényei szerint kösd meg, és gyermekeidet katolikus módon neveld! 5. Az Egyházat anyagi hozzájárulásoddal is támogasd! A két főparancs A két FŐPARANCS, amelyek Isten egész törvényét magukba foglalják, ezek: 1. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. (Ez a parancs a tíz parancsolat közül az első háromhoz kapcsolódik.) 2. Szeresd embertársadat, mint saját magadat. (Ez a parancs a tíz parancsolat közül a többi héthez kapcsolódik.) A tízparancsolatot a szeretet eme kettős és mégis egyetlen parancsának fényében kell értelmeznünk. (KEK, 2055.) Szentségek A hét szentség neve: 1. Keresztség 2. Bérmálás 3. Oltáriszentség 4. Bűnbocsánat (vagy bűnbánat) szentsége 5. Betegek kenete 6. Egyházi rend 7. Házasság

15 A szentségek Krisztustól alapított és az Egyházra bízott hatékony jelei a kegyelemnek, amely által isteni életben részesülünk. A látható rítusok, amelyekkel a szentségeket kiszolgáltatják, jelzik és meg is valósítják az illető szentség sajátos kegyelmét. Meghozzák gyümölcsüket azokban, akik azokat a megkívánt feltételek mellett felveszik. (KEK, 1131.) A kegyelem révén részt veszünk Isten életében és bevezettetünk a Szentháromság belső életébe: a keresztségben a keresztény elnyeri Krisztus, a Test Feje kegyelmét.,,fogadott fiúként ettől kezdve,,atyának szólíthatja Istent, éppúgy, ahogy az egyszülött Fiú. Adományként kapja a Szentlélek életét, aki őt szeretettel árasztja el és aki az Egyházat alakítja. (KEK, 1997.) A halálos bűn az emberi szabadság radikális lehetősége, mint maga a szeretet is. Maga után vonja a szeretet elvesztését és a megszentelő kegyelemtől való megfosztottságot, vagyis a kegyelmi állapot semmivé válik. (KEK, 1861.) A bűn A bűn elsősorban Isten megbántása. 1. Minden bűn Isten elleni lázadás. 2. Minden bűn, a legelsőhöz hasonlóan, Isten akaratának az elutasítása. 3. Bűneinkkel gyakran egy embertársunkat bántjuk meg, de minthogy Isten azt akarja, hogy szeressük egymást, a bűn mindig Isten megbántása is. A bűnnek vannak fokozatai. Vannak halálos és vannak bocsánatos bűnök. A halálos bűnök lerombolják bennünk a megszentelő kegyelem életét. Egy bűn akkor halálos, ha a következő három feltétel egyszerre teljesül: 1. A bűn tárgyának súlyosnak kell lennie. Más szóval: egyenesen valamelyik parancs ellen kell irányulnia. 2. A bűnt annak teljes és világos tudatában kell elkövetni, hogy az súlyos bűn. 3. A bűnt akaratunk teljes és tudatos beleegyezésével kell elkövetnünk. A bocsánatos bűn csak gyengíti bennünk Isten életét, de nem rombolja le. Bocsánatos bűnt akkor követünk el, 1. ha a bűn tárgya kevésbé súlyos; 2. vagy ha súlyos ugyan, de nem teljes tudatossággal vagy nem teljes beleegyezéssel követjük el.

16 A hét főbűn a következő: 1. Kevélység 2. Fösvénység 3. Irigység 4. Harag 5. Bujaság 6. Torkosság 7. Jóra való restség Ezeket azért nevezzük főbűnöknek, mert sok bűn és hiba belőlük fakad. Az égbekiáltó bűnök : 1. Gyilkosság 2. Szodómia 3. Mások elnyomása; különösen özvegyek, idegenek és árvák elnyomása 4. Munkabérek kifizetésében való igazságtalanság A Szentlélek elleni bűnök 1. Az vétkezik a Szentlélek ellen, aki nem kér bocsánatot bűneiért. 2. Ennek egyik oka a vakmerő bizakodás lehet. I. A vakmerő bizakodás származhat abból, hogy valaki azt hiszi, Isten segítsége nélkül is üdvözülhet. Azt hiszi, saját képességei révén is bekerülhet a mennybe. II. A vakmerő bizakodás abból is eredhet, hogy valaki azt hiszi, Isten megbocsát anélkül, hogy ő maga valamit is tenne. Ez a vakmerőség erre a gondolatra épül:,,isten majd elintézi. Nekem nem kell bocsánatot kérnem. 3. Más oka is lehet a bocsánatkérés elmulasztásának: a kétségbeesés. I. A kétségbeesett ember azt hiszi, hogy a bűne olyan súlyos, hogy Isten nem fogja megbocsátani vagy azért, mert nem tudja, vagy azért, mert nem akarja.

17 4. Ezek a bűnök azért irányulnak a Szentlélek ellen, mert aki elmulasztja a bocsánatkérést, az elmulasztja az üdvösségnek azt a lehetőségét, amelyet a Szentlélek felkínál. Mások bűnében akkor vagyunk részesek, ha: 1. magunk is részt veszünk benne közvetlenül és szándékosan; 2. parancsot adunk bűnre; 3. tanácsot adunk rá; 4. dicsérjük más valaki bűnét; 5. helyeseljük; 6. rejtegetjük; 7. nem akadályozzuk meg 8. és ha bűnösöket és gonosztevőket védelmezünk. A bűn támadás Isten ellen:,,egyedül teellened vétettem, ami színed előtt gonosz, azt tettem (ld Zsolt 51,6). A bűn Isten irántunk megmutatkozó szeretete ellen támad és attól szíveinket elfordítja. Mint az első bűn, amely engedetlenség volt, lázadás Isten ellen azzal a szándékkal, hogy az ember olyan legyen,,,mint az istenek, ismervén és meghatározván a jót és a rosszat (Ter 3,5). A bűn tehát,,önszeretet, egészen Isten megvetéséig. Önmaga gőgös fölmagasztalása révén a bűn homlokegyenest ellenkező Jézus engedelmességével, ami az üdvösséget beteljesítette (vö. Fil 2,6-9). (KEK, 1850.) Szükséges súlyosságuk szerint megítélni a bűnöket. Ez már a Szentírásban észrevehető (vö. 1Jn 5,16-17), tehát a halálos és bocsánatos bűn közötti megkülönböztetés az Egyház számára adva volt. Az emberek tapasztalata ezt megerősíti. A halálos bűn az ember szívében Isten parancsának megszegésével lerombolja a szeretetet; az embert elfordítja Istentől, aki végső célja, és az ember Istenben föltalált boldogságával szemben valamely alacsonyabb rendű jót részesít előnyben. A bocsánatos bűn, még ha megtámadja és megsebzi is a szeretetet, engedi létezni. (KEK, ) A Szentlélek hét ajándéka: Az egyházban már az ősidőktől kezdve a Szentlélek hét adományáról (ajándékáról) beszéltek. A Biblia nyelvén a hét a teljességet jelenti. Az egyes adományok elnevezése Izaiás 11, 2 -re megy vissza. Vessző kél majd Izáj törzsökéből, hajtás sarjad gyökeréből. Az Úr Lelke nyugszik rajta: a bölcsesség és értelem lelke; a tanács és az erősség lelke; a tudás és az Úr félelmének lelke, s az Úr félelmében telik öröme.

18 1. BÖLCSESSÉG. Bölcsnek nevezzük azt az embert, aki az életben meg tudja különböztetni a lényegest a kevésbé fontostól; képes arra, hogy beleélje magát a másik helyzetébe, és belülről "meglátja" és "hallja" azt, ami legértékesebb benne. "Bölcs" az az ember, aki az egész valóságot Isten fényénél "látja" és "ítéli meg". 2. ÉRTELEM. Értelmes az az ember, aki nyílt és "kritikus" önmaga és a világ, az emberek megértésében. Képes arra, hogy meghallja és megértse Isten szavát, amely a legkülönbözőbb módokon nyilatkozik meg (elsősorban a Jézus Krisztusban kinyilatkoztatott szót) 3. JÓTANACS. Az ember, aki megkapta a jó tanács adományát, képes segíteni a másiknak, képes kialakítani személyes nézeteket és képes az érett döntésekre, különösen az élet sorsdöntő pillanataiban. A jó tanács ajándékával rendelkező ember nem csak tanácsot ad testvéreinek, hanem elfogadja mások jó tanácsát, elsősorban pedig hallgat a Lélek "tanácsára", indítására 4. ERŐSSÉG. Az erős ember bátran megéli az emberi és a keresztény igazságot; következetes, és képes kitartani akkor is, amikor nehéz hinni, remélni és szeretni. Az emberek iránti bizalmát és szeretetét Isten hűségére és szeretetére alapozza, mert: "hitt a Szeretetnek". 5. TUDOMÁNY. A tudomány természetfeletti ajándékával rendelkező ember őszintén keresi az igazságot, és azt örömmel elfogadja, felismeri és "tudja", miben áll a világ, az emberek és Isten legmélyebb valósága. Ez a tudás nem pusztán értelmi, elvont, hanem élő és életet alakító. Tiszteli a titkot, mert elismeri "tudása" határait. Elismeri a másikat és örül annak a gazdagságnak, amelyet mások képviselnek a világban. 6. JÁMBORSÁG. A jó értelemben vett "jámbor" ember bensőséges kapcsolatban van Istennel. Istent Atyának vallja: tudja, hogy mindig a legnagyobb bizalommal fordulhat hozzá. 7. ISTENFÉLELEM (ÚRFÉLELEM). Az "Istenfélelem" arra képesít bennünket, hogy Istent úgy éljük meg, mint a legmélyebb Titkot, mint Jelenlevőt és mégis Megközelíthetetlent. Az istenfélő "fél" a bűntől, mert tudja, hogy Isten, a legfőbb Szentség és az a végtelen Szeretet, megsértése. Bizalmi nem vakmerő bizakodás. Küzd a rossz, a bűn ellen magában és a világban. Azt is mondhatjuk, hogy az istenfélő igazán szereti Istent, és ezért fél attól, hogy elveszíti barátságát, megsérti szeretetét. Szentírási alapismeretek - A Szentírásba tartoznak azok a könyvek, amelyet az Egyház szentnek fogadott el. (canon)

19 - A Szentírás sugalmazott könyv. Két szerzője van. A Szentlélek és a szent szerző. - A Szentírás tévedhetetlen a hit és erkölcs dolgában. - Az ószövetség eredeti nyelve: héber, míg az újszövetség eredeti nyelve pedig a görög és arám. - Az ószövetség 46 könyvből áll. - Három részre lehet felosztani - történeti (pl. Mózes öt könyve) - Az újszövetség 27 könyvből áll. -Három részre lehet felosztani - tanító (pl. Jób, Tóbiás) - prófétai (négy nagy /Iz. Jer. Ez. Dán/ és 12 kis próféta) - történeti: - négy evangélium - Apostolok cselekedetei - tanító: - 14 páli levél - 7 katolikus levél - prófétai: - Jelenések könyve - Idézés, újszövetségi rövidítés, fejezet és vers jelölés: - Lk. 5, 15 Lukács evangéliuma; 5. fejezet; 15. vers - Apcsel. 4, Apostolok cselekedetei; 4. fejezet; 14. verstől a 17. versig - Ef. 1, 12-2, 10 Efezusi levél; 1. fejezet; 12. vers és 2. fejezet; 10 vers - 2Kor. 5, 4-12 Második korintusi levél; 5. fejezet; 4. verstől a 12. versig

20 Jézus élete Jézus életének ismerete, mely az evangéliumokban megtalálható. Ezenkívül ismertetni kell még öt csodát, illetve példabeszédet Jézus életéből. Szimbólumok Ezekiel (Ez 1,5-25) ószövetségi próféta beszél az Isten trónja előtt álló négy élőlényről. Ezeket Szent Jeromos a négy evangélistával azonosította, de ugyanez a négy élőlény megjelenik az Apokalipszisben is (Jel 4,6-7). Mátéé az ember vagy angyal alak mert evangéliumát Jézus emberi leszármazástáblájával kezdi. Máté Jézus emberré válása. Márké az oroszlán, mert könyvét a pusztában kiáltónak (Keresztelő Szent János) a fellépésével kezdi, és a pusztában kiáltó az oroszlán. Márk Jézus feltámadása. Lukácsé a bika vagy ökör, mert evangéliuma Zakariás áldozatbemutatásával kezdődik, és a bika (ökör) áldozati állat volt. Lukács Krisztus keresztáldozata. Jánosé a sas, mert az ő evangéliuma szárnyaló teológiai gondolatokkal kezdődik, és a sas szárnyal a legmagasabbra. János Jézus mennybemenetele. A négy élőlény ábrázolása az V. századtól kezd terjedni. Ravennában Galla Placidiának a S. Vitale melletti mauzóleumában a kupola négy sarkában a csillagos égboltot tartják, amelynek közepén a keresztet ábrázolták. Itt tehát a négy élőlényt Krisztusra, mint a mindenség urára vonatkoztatták. Az apostolok attribútumai: Péter (jún. 29.) kulcs; András (nov. 30.) András-kereszt; idősebb Jakab (júl. 25.) zarándokbot, zarándoköltözet kagylódísszel, széleskarimájú zarándokkalap; János (dec. 27.) kehely kígyóval, néha üsttel (apostolként); Fülöp (máj. 3.) T-kereszt vagy kettős kereszt; Bertalan (aug. 24.) kés; Tamás (júl. 3.) lándzsa vagy kard; Máté (szept. 21.) kard, pénzdarabok, pénzeszacskó (apostolként); ifjabb Jakab (máj. 3.) bunkósbot vagy kallózófa; Júdás Tádé (okt. 28.) bárd, alabárd vagy kard; buzgó Simon (okt. 28.) fűrész; Mátyás (febr. 24.) bárd, kereszt, kard, vagy a lábainál kövek; Pál (jún. 29.) kard; Egyházi ismeretek Egyházmegyék

21 Ismerni kell Magyarország egyházmegyéit és annak főpásztorait. (Egyházmegyénk segédpüspökeinek nevét is illik ismerni.) Esztergom-Budapesti Érsekség - Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, az MKPK elnöke Segédpüspök: Dr. Ladocsi Gáspár, Dr. Udvardy György, Dr. Székely János Győri püspökség - Dr. Pápai Lajos győri megyéspüspök, az MKPK elnökhelyettese Székesfehérvári püspökség - Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök Hajdúdorogi görög katolikus püspökség (Nyíregyháza) Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök és a Miskolci Apostoli Exarchátus apostoli kormányzója Kalocsa-Kecskeméti Érsekség - Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek Pécsi püspökség - Mayer Mihály pécsi megyéspüspök Segédpüspök: Bíró László, a KPI rektora Szeged-Csanádi püspökség Dr. Kiss Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök Egri Érsekség - Dr. Ternyák Csaba egri érsek, Váci püspökség - Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök Segédpüspök: Dr. Katona István Segédpüspök: Dr. Varga Lajos Debrecen-Nyíregyházi püspökség - Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi megyéspüspök Veszprémi Érsekség - Dr. Márfi Gyula veszprémi érsek Szombathelyi püspökség - Dr. Veres András szombathelyi megyéspüspök Kaposvári püspökség - Balás Béla kaposvári megyéspüspök Dr. Cserháti Ferenc a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergombudapesti segédpüspök Bíró László tábori püspök Dr. Várszegi Asztrik OSB főapát-püspök a Pannonhalmi Területi Főapátság Püspöke 10 Magyar szent

22 Meg kell tanulni tíz magyar szabadon választott szent életét, és tudni kell róla mondani mondatot az alábbi szempontok szerint. - Mikor, melyik korban élt? - Életének mi a rövid története? - Miben állt az életszentsége? - Miben követhető? - Mit üzen a mai kor számára? Pápái a XX. századnak A XX. Század pápáit ismerni kell sorrendbe. Ezenkívül mindegyik pápának tudni kell egyegy nagyobb tettét, vagy híresebb enciklikáját. Szerzetesrendek Az alább kiadott szöveg csak rövid vázlata a Puskely Mária szerzeteskről szóló könyvének. Bármilyen más forrásból lehet rá készülni, de a terjedelem az minimum mondat legyen. AZ ANGOLKISASSZONYOK BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRI INTÉZETE Az alapító, Ward Mária az angliai katolikusüldözések idején - hogy hitükben megtarthassa a leányifjúságot - társaival átment Flandriába. Loyolai Szent Ignác szabálya szellemében sok küzdelem árán 1609-ben hívta életre az első közösséget. A szerzetesintézményt az Egyház csak az alapító halála után, 1703-ban hagyta jóvá. Az intézmény célja a leánynevelés. Magyar földre még Ward Mária életében Pázmány hívta meg az

23 angolkisasszonyokat 1627-ben. A pozsonyi első magyar leányintézet hat évig működött. A közösség voltaképpen 1770-től vert magyar talajban mély gyökereket, amikor is létrejött a pesti ház. Itt nyílt meg később, 1856-ban az első magyar tanítóképző, valamint a XX. század elején a Polgári Iskolai Tanárképző, majd 1917-ben a Ward Kollégium ban kereken 430 angolkisasszonynak kellett elköszönnie közel 6000 tanítványától, kisdiáktól, középiskolástól és tanítóképzőstől. Az angolkisasszonyok iskolákban és otthonokban tanítanak, fiatalokat és felnőtteket képeznek, együttműködnek a lelkipásztori szolgálatban és a szociális munka területén; küzdenek a társadalmi igazságosságért; szolgálnak a harmadik világ országaiban - szegénykórházakban, lepratelepeken; ezen kívül művészi, irodalmi és tudományos tevékenységet is folytatnak. BAZILITÁK, NAGY SZENT VAZUL RENDJE Az egyetlen keleti szerzetes rend. A rend alapítása a keleti szerzetesség Pachomiusz mellett legnagyobb egyénisége, Nagy Szent Bazil nevéhez fűződik. Szülőhelye mellett remete életet kezdett. Több százan csatlakoztak hozzá. Nazianzi Szent Gergely közreműködésével két Regulát szerkesztett, egy hosszabbat és egy rövidebbet. A hosszabb, a szerzetesi élet alapelveit kérdve kifejtő szabályzat az alapja mindmáig a keleti szerzetességnek. Az aszkézis célját az ember megszentelésében látta. A szerzetestől mindenekelőtt engedelmességet kívánt, de hangsúlyozta a szegénység és a tisztaság követelményeit is. Előírta a közös liturgikus imát; ebbe illeszkedett az éjféli imádság. Nem ismerte még a fogadalomtételt, de megkövetelte a világról való teljes lemondást. Később ebből alakult ki az ünnepélyes fogadalom. Szerzetesei földművelő és kézműves munkából éltek. A Regula megengedte, hogy a kolostorban gyermekeket, főképp árvákat neveljenek. Előkelő helyet biztosított a szegények és a betegek iránti szeretet gyakorlásának. Nagy Szent Vazul rendjének terjedését az iszlám előretörése állította meg. A bazilita rend modern megújítása XIII. Leó pápa nevéhez fűződik. Magyar földön már Szent István előtt megjelentek a bazilita szerzetesek. A hanyatlás a XIII. században, a latin szertartás térhódításával következett be. Az I. András által alapított visegrádi kolostor 1221-ben szűnt meg. Az utolsó bazilita kolostorokat a tatárjárás pusztította el. A baziliták 1749 után kerültek Máriapócsra; a templom építése 1731-ben kezdődött meg. Vele párhuzamosan épült a monostor, 1950-ig a bazilita szerzetesek szolgálták itt a környék lakosságát és a könnyező Szűzanyához érkező zarándokokat; a parochiai iskola mellett 1777-től középfokú iskolákat is vezettek. Nagy Szent Vazul Regulája szellemében a magyar bazilita szerzetesek első számú feladata az életszentségre, vagyis az Isten- és emberszeretetre való kitartó törekvés. A rend mindvégig őrizte a hagyományos aszkétikus gyakorlatokat: bőjt, virrasztás. Közösen végezték az egész zsolozsmát, s mindenkor készen álltak a lelkipásztori szolgálatra. Szolgálatuk kiterjedt a szociális élet területére: rendszeresen gondoskodtak a környék szegényeiről. Az Apostoli Szentszék 1947-ben állította föl önálló magyar Szent István tartományukat ben a magyar bazilita tartománynak 39 tagja volt. BENCÉSEK

24 Benedek, a nyugati szerzetesség atyja 480 körül született az itáiai Nursiában. Rómának, a romlott nagyvárosnak hamarosan hátat fordítva remete életet kezdett. Három évet töltött teljes magányban, a Szentlélek vezetésével elvégezte "újoncidejét". Ekkor egyre többen jöttek hozzá, kérték tanácsát, lelkivezetését. Egy fájdalmas tapasztalat meggyőzte arról, hogy az istenkereső szerzeteseknek közös életszabályra van szükségük. Így állította össze azt a Regulát, amelynek segítségével immár másfél évezrede megszámlálhatatlan sok keresztény találta meg útját Istenhez. Először a subiacói völgyben alapított 12 kisebb monostort, majd 529-ben Monte Cassino magaslatán. Eszménye a szemlélődő és tevékeny élet összhangja volt. Ezt fejezi ki jelmondata : Ora et labora. A szerzetesek az apát irányítása alatt éltek. Benedek szerzetesei lelkipásztori szolgálatot is végeztek, igehirdetéssel segítették az embereket Istenhez vezető útjukon. A következő századokban a bencések eljutottak a keresztény világ minden tájára. Története során a bencés rend több reformot élt meg. Legnevezetesebb volt a XI. századi clunyi megújulás. A bencés VII. Gergely pápa nevével fémjelzett mozgalom lényege; az Egyház legyen független a világi hatalomtól és szigorított belső fegyelemmel kövesse Krisztust, építse Isten országát. A bencés család több mint ötezer szentet adott az Egyháznak. Rómából jött bencések Szent Adalbert vezetésével Géza fejedelem idején 996-ban telepedtek meg Szent Márton hegyén (Pannonhalma). A Koppányon aratott győzelem után Szent István király számukra Monte Cassino kiváltságait adományozta A XIII. században már több mint 90 bencés monostor működött magyar földön. A XVIII. század végén II. József két monostor kivételével a bencéseket is feloszlatta ben újraalakultak, s tíz iskola fönntartását vállalták ben a magyar bencés rend számára ismét lehetővé vált, hogy a tanításon kívül lelkipásztori szolgálatot is folytasson abban a kis egyházmegyében, illetve "területi apátságban", amelynek főpásztora a pannonhalmi főapát. CISZTERCIEK Alapítása nem egy névhez kapcsolódik. Az első lépést Szent Róbert tette meg, aki ban néhány buzgó bencés rendtársával letelepedett a burgundiai Citeaux-ban, hogy ott az eredeti bencés Regula szellemében éljen. A rendet két utódja hozta létre. II. Paszkál ban védelmébe fogadta a citeaux-i alapítást. A szerény kezdeményezés akkor vált életté, amikor Szent Bernát vagy harminc rokonával és barátjával belépett és velük együtt ben letette a szerzetesi fogadalmat. A rendtagok szemlélődő, munkás életet éltek. A francia forradalom megsemmisítette az anyamonostort. Az ősi rend csak a XIX. században kezdett ismét erőre kapni. Arculata azonban megváltozott: amint kezdetben, s majd több századon át a földművelés volt fő munkaterületük (Európa mezőgazdasága sokat köszönhet a szerzeteseknek), most egyre jobban bekapcsolódtak a lelkipásztorkodásba, a tudományos munkába, sőt a tanításba. Néhány monostorban nyomda is működött. Magyar földre először II. Géza hívta a cisztercieket. A ciszterci rend csak III. Béla uralkodása alatt vert hazánkban mély gyökeret. A Rend a középkorban sokat tett a földművelés fejlesztéséért. Az apátságok mellett valóságos mintagazdaságok létesültek, a kornak megfelelő iparikézműves létesítményekkel felszerelve. A zaklatott időkben a haza védelméből is kivették

25 részüket. A ciszterciek nevéhez fűződik a csúcsíves stílus Magyarországba való bevezetése. Teljes pusztulást hozott magával a török hódoltság és a reformáció. Az apátságok bérlők kezébe kerültek, később külföldi apátságokba olvadtak bele. Zirc és környéke török fennhatóság alá került. Mintegy száz éven át szünetelt hazánkban a ciszterci rendi élet. Zirc újjáépítése a XVIII. század elején kezdődött meg. Átvették az egri gimnázium vezetését. A tanításból következett, hogy a rend egyre inkább "hazaivá" vált, függetlenedett a külföldi irányítástól. II. József Zircet nem oszlatta föl, de plébániai munkára és iskolai oktatásra kötelezte. A ciszterci rend közel 1400 szentet és boldogot tart számon, köztük mintegy háromszáz vértanút. Soraikba tartoznak azok a magyar ciszterci szerzetesek, akik a török időkben adták életüket hitükért és testvéreikért ben Nagyvenyimben megindult a rendi fiatalok kiképzése. Ugyanekkor a zirci közösség perjelséggé szerveződött. Budán átvették a Szent Imre plébániát. FERENCESEK Alapítója Assisi Szent Ferenc. Szerzetesrendet nem akart alapítani, amikor azonban egyre többen csatlakoztak hozzá úgy, hogy 1221-ben az ún. gyékényes káptalanon már 5000 testvér jelent meg Assisiben, Ferenc kénytelen volt rögzíteni életeszményét. Két szabálytervezetet is készített, s III. Honorius pápa 1224-ben jóváhagyta a "kisebb testvérek" rendjét. rendje egyetlen szabályra épült: az Evangéliumra. Az évszázadok során Assisi Szent Ferenc hármas szerzetescsaládja-kisebb testvérek, klarissza apácák és harmadik rend - számos ágat hajtott. Az Első rendet ma a "barna ferencesek", a fekete ruhás minoriták és a kapucinusok alkotják. A világban élő harmadrendiek száma pedig csak milliós nagyságrenddel mérhető. Közös köszöntésük: Pax et Bonum! Szent Ferenc fiai nem sokkal az alapító halála után megjelentek magyar földön is. II. Endre uralkodása alatt telepedtek meg Magyarországon. Első kolostoruk Esztergomban épült. IV. Béla, maga is ferences harmadrendi, akárcsak szent életű húga, a Thüringiában élő Erzsébet. A rend eredeti karizmájának megfelelően a magyar ferencesek két évszázadon keresztül folytattak missziós munkát. Az utolsó Árpádok, majd az Anjou királyok idejében 17 missziós állomást hoztak létre a tatárok között. A XIV. században sokat tettek a magyar anyanyelvi kultúra megteremtéséért. Az Ómagyar Mária Siralom valószínűleg egy ferences szerzetes alkotása. A kézírásos kódexek nagy része ferences íróműhelyből került ki. Temesvári Pelbárt Mátyás király korában a budai rendi főiskolán tanított. A törököt megállásra kényszerítő Hunyadi mellett egy ferences biztosította a sikert Kapisztrán Szent János. A 150 éves török uralom idején a ferencesek teljes sorsközösséget vállaltak az üldözöttekkel. A magyar nép ettől kezdve hívja őket barátoknak. A ferences rendet II. József nem oszlatta föl, csak megnyirbálta tevékenységét. A magyar ferencesek XX. századi tevékenységének fókuszai : zárt lelkigyakorlatok, népmissziók, kórház- és börtönpasztoráció, nevelés, harmadik rend szervezése, tudományos munka, sajtóapostolság. Közel- és Távol-Kelet missziói, korszerű

26 szegénygondozás, a világháború idején az üldözöttek és menekültek testi-lelki szolgálata. Magyarországon a ferences rendnek két tartománya van. A Marianus tartomány és a Kapisztrán tartomány. PÁLOSOK E törzsgyökeres magyar szerzetesrend eredetét a Mecsek erdőségében kell keresnünk. Bertalan pécsi püspök 1225-ben összegyűjtötte a környék remetéit. Amikor Özséb, esztergomi kanonokból lett remete 1250 körül a Pilisben élő remetéket gyűjtötte össze, elkérte a Bertalan püspök által írt szabályt az akkor már a Szent Jakab kolostorban élő szerzetesektől. A két közösség ekkor őt választotta meg közös elöljárójának. Özséb ban Rómába ment, s ott egy részletesebb Regulához igyekezett elnyerni a pápai jóváhagyást, méghozzá Aquinói Szent Tamás segítségével. A rend Remete Szent Pált tekintette szellemi atyjának. XII. Benedek kötelezővé tette számukra a fehér kámzsa viselését. Zsigmond s különösképp Mátyás is nagy jótevői voltak a pálosoknak. A domonkosokkal karöltve a hunokat térítették, bekapcsolódtak a lelkipásztorkodásba, főképp búcsújáróhelyeken. A XVI. század elején a pálos rend jelen volt Európa szinte valamennyi országában. A pálos közösség virágzásának a török pusztítás vetett véget. A török ellen a pálosok is fegyvert ragadtak. (Visegrádot és a szent koronát pl. a márianosztrai pálosok mentették meg!) 1600 körül magyar földön mindössze hat kolostoruk maradt. A rend reformjáért sokat tett Pázmány Péter. Az idők követelményeihez alkalmazkodva a pálosok a XVII. század végén Pápán és Újhelyen iskolát nyitottak ban II. József 37 magyar pálos kolostort szüntetett meg. A pálosok elvből soha nem szorgalmazták tagjaik szentté avatását, mondván, hogy minden pálosnak szentnek kell lennie es adatok szerint a pálos rend 24 házában 353 szerzetes él. Központi kolostoruk most lengyel földön található. PIARISTÁK, KEGYES TANÍTÓREND Alapította a spanyol Kalazanci Szent József Rómában, 1597-ben. A közösséget XV. Gergely ünnepélyes fogadalmas szerzetesrenddé nyilvánította. A Kegyes Tanítórend apostoli célkitűzése: a fiatalság oktatása és az egész ember nevelése. Eszközök: elsősorban az iskola, továbbá minden más, az ifjúság nevelésére irányuló tevékenység. A rend tagjai a hármas fogadalom mellett kötelezik magukat az ifjúság odaadó szolgálatára. A csavargó, éhes, elhagyott gyermekek látványa annyira megindította őt és elhatározta, hogy életét ezek oktatására és nevelésére szenteli ben a hírhedt római Trastevere szegénynegyedben, a St. Dorothea plébánián ingyenes, mindenki számára nyitott iskolát hozott létre ban az inkvizíció letette őt elöljárói tisztjéből és három évre rá X. Ince egyszerű fogadalmas közösséggé fokozta le a rendet. Kalazanci Szent József lelkiségéből tíz férfi, illetve női szerzetesközösség született. Az alapítót XII. Piusz a keresztény népiskolák védőszentjévé nyilvánította. A rend a tagjaitól igen alapos szaktudást, magas szintű kultúrát követel meg, de mindenekelőtt elmélyült teológiai ismereteket. Így segíthetik elő ugyanis a világ megszentelését, Isten országa beteljesedését. A piaristák már

27 a szent alapító életében megjelentek magyar földön is ben a Poprád-völgyi Podolinban nyitották meg az első ingyenes népiskolát német, lengyel, szlovák és magyar gyermekek számára. A piaristák az ország hat városában iskolát nyitottak (Veszprém, Vác, Kecskemét, Pest, Debrecen, Szeged), 1950-ben a pesti és a kecskeméti iskola kivételével ezek megszűntek. A válságos években, 1947-től 1963-ig Sík Sándor vezette a piaristák magyar rendtartományát. SZALÉZIAK december 8-án don Giovanni Bosco Torino egy külvárosában otthonába fogadott egy munka nélkül lézengő kőműves inast. Az elsőt sok fiatal követte. Don Bosco senkit sem utasított el. Így született meg az a mű, amely azóta több százezer fiatalnak lett családi, szellemi és lelki otthona. Az alapító jelszava: Adj nekem lelkeket, végy el minden mást! Don Bosconak hamarosan akadtak segítőtársai (az első édesanyja volt), így rövidesen kettős szerzetescsalád jött létre. Az elsőt, akik az elhagyatott, szegény, veszélyeztetett fiúkkal foglalkoztak, Szalézi Szent Ferencről nevezte el. A másodikat a lányok megmentésére és nevelésére Mazzarello Máriával együtt alapította; ez lett a Segitő Szűz Mária leányai kongregáció. Don Bosco maga szervezte meg az első otthonokat, vasárnapi iskolákat (oratóriumokat), közben gondoskodott élelemről, ruháról, házról, iskolaszerekről. Fiaiért mindenre hajlandó volt, szeretete nem ismert lehetetlent. Szent élete ragadós volt : egyik 15 éves korában meghalt tanítványát, Savio Domonkost már a szentek sorában tiszteljük. Don Bosco első munkatársainak Társasága hivatalosan 1859-ben alakult meg, IX. Piusz pedig végleges pápai jóváhagyást adott. Ma a szaléziak megtalálhatók mind az öt világrészben. A szalézi családot papok és testvérek alkotják. A megelőzés, a szilárd világnézet és a biztos értékrend kibontakoztatása alkotják a szalézi nevelés módszerét és célját. Magyar földre a századfordulón jutott el a Társaság. Az első szalézi intézet Péliföldszentkereszten nyílt meg őszén a szalézi szerzetesek Orosházán, Balassagyarmaton, Szombathelyen és Újpesten kezdték meg működésüket. A SZERETET MISSZIONÁRIUSAI Alapította az albán származási Kalkuttai Teréz anya 1950-ben es adatok szerint a Szeretet Misszionáriusainak száma 2873, kereken ötven országban. Az ismert hármas fogadalomhoz nővérek egy negyediket csatolnak:. szegények között is a legszegényebbeket akarják szolgálni. Lelkiségüket radikális szegénység, a szemlélőd ima, az élet tisztelete jellemzi. Hiszi és vallják, hogy Krisztust szolgálják minden emberben. Ennek megfelelően választják meg apostoli munkaterületüket. Legszívesebben nyomornegyedekben telepszenek meg. Jövedelmük nincs, adományokból élnek és látják el szegényeiket. Leprásokat gondoznak, menedéket adnak haldoklóknak, gyógyult

28 leprásoknak rehabilitációs központokat állítanak, elhagyatott gyermekeket gyűjtenek össze, otthont nyújtanak nekik, alkohol és kábítószerfüggőket gondoznak, tanítják a természetes születésszabályozást. Újabban készséggel vállalják AIDS-betegek ápolását is. Fehér ruhát és kéksávos indiai szárit viselnek, vállukon kicsi kereszttel. Így szolgálnak New Yorkban és Damaszkuszban, Párizsban és Moszkvában. Teréz anya nővérei Magyarországon ben telepedtek meg. RÓMAI ISMERETEK (KIEGÉSZÍTŐ ANYAG) Róma már nem is város, hanem szimbólum, az ókort, a világhatalmat, a kereszténységet, a pápaságot és más fogalmakat is magába sűrít. A kb éves világváros, a világ városa. Róma nem szervesen nő ki egy nép, egy ország köréből, történelme során maga alakít saját képére egy birodalmat, magába vonzza az ókori népek gazdagságát, gazdasági erőit, kultúráját, milliósra duzzad. A középkorban nyomorúságos mezővárosok laza együttesévé sorvad. A reneszánsz idején teleszívja magát a viruló itáliai városok kultúrájával, gazdagságával. Róma hét dombra épült: Capitolium, Aventinus, Palatinus, Caelius, Esquilinus, Viminalis, Quirinalis; kb. 753-ban latin, szatin és etruszk törzsektelepüléseiből. Róma világméretű történelmi, művészeti és műemléki értékekkel gazdag város, ugyanis a római civilizáció a görögökkel együtt a nyugati műveltség bölcsője volt. Róma nevezetességei: a rombolás folytatódott. Legelő lett belőle. Az 1700-as évektől éledt újra az érdeklődés a műemlék iránt. Eredeti szépségét ásatások és régészeti kutatások bizonyítják. Colosseo Colosseum Flavius amfiteatruma, nevét valószínűleg a közelben álló gigantikus Nero szoborról kapta, amit Colossusnaak hívtak. Az építkezést 72-ben Vespasianus kezdte, fia Titus fejezte be 80-ban. Ezen alkalomból 100 napos ünnepet rendeztek. A monumentális épület 50 ezer embert tudott befogadni. A híres játékok a kegyetlenségek ellenére is nagy népszerűségnek örvendtek; gladiátorok viadala, állatküzdelmek, hajócsaták, színi előadások. Ez a hely az őskeresztények mártírhalálának színhelye. Az amfiteatrum ernyőrendszerrel volt látva, az eső és a napsütés ellen. Az épület eredetileg négy emeletes, ez még ma is jól kivehető, az alsó hármat ion, a középsőt dór, a felsőt korinthoszi oszlopok díszítették. Az aréna már nincs lefedve, látható az egész földalatti folyosórendszer, innen irányították a játékokhoz szükséges bonyolult szerkezeteket. Constantinus hatalmas három nyílású diadalívét 312-ben kezdték építeni annak emlékére, hogy I. Constantinus a Pons Milvius-i csatában győzedelmeskedett Maxentius felett. Monumento a Vittirio Emanuele II II. Viktor Emánuel emlékmű Itália egyesítésének emlékére emelték. A széles lépcsősor a haza oltárához vezet, ahol egy ismeretlen katona sírja van, fölötte a szentélyben Róma szobra áll. Középen található II. Viktor Emánuel lovas szobra. Az oszlopcsarnok tetején látható bronz négyesfogatot Viktória, a Győzelem római istennője vezeti. Az épület belsejében a XIX. sz-i szabadságharc időszakával foglalkozó tudományos intézet, múzeum és levéltár található. Catacombe di San Callisto Szent Callixtus katakomba Callixtus pápáról kapta nevét, aki kibővítette és rendbe hozatta a katakombákat. Ez volt Róma első püspökeinek hivatalos temetkezési helye. Scala Santa Szent lépcső Chiesa di Santa Maria in Aracoeli Capitoliumi Égi Oltár Mária temploma Pilátus palotájából hozatták Rómába, a tradíció szerint ezen a lépcsőn vezették fel Krisztust a helytartó elé. A Mária templom a Campidoglio-domb csúcsán helyezkedik el egy hosszú lépcsősor tetején ban emelte a lakosság a Madonna tiszteletére, amiért megszabadította őket a pestistől. A templombelső három hajóját 22 márványoszlop választja el. A mennyezet a XVI. sz-ból való a lepantói győzelem szimbólumaival. A nagy kápolnában a barokk oltárkép Szűz Máriát ábrázolja. A templom sekrestyéjében őrzik az isteni gyermek nagy tiszteletben tartott faszobrocskáját, amely előtt mindenfelől érkezett gyerekek énekelnek, szavalnak Karácsonykor. Sancta Sanctorum A legszentebb hely Ritka műemlékeket és relikviákat őriz. Az oltár fölött Jézus Krisztus úgynevezett túlvilági képmása van, ugyanis azt tartják, hogy a festmény nem emberek műve, hanem angyalok készítették. Foro Romano Ősi Róma főtere Fontana di Trevi Trevi-kút Régen ezt a térséget templomok, bazilikák, emlékművek övezték. Itt folyt a város társadalmi élete. A sok vízfolyás miatt járhatatlan volt, évekbe telt míg szabályozták. Az első munkálatok Tarquinius Priscus király nevéhez fűződnek. Valószínűsíthető, hogy az ő érdeme a Cloaca Maxima, a nagy vízcsatorna. Az ideális fekvés révén itt találkoztak és cserélték ki árujukat a környező dombok lakói. Üzletek, templomok, bazilikák épülték, itt alakult ki a város szíve. Itt tartották a népgyűléseket, ez volt az igazságszolgáltatás központja. 283-ban tűzvész pusztította el a Fórumot, Diocletianus császár elrendelte az újjáépítést, de a barbár támadások miatt A XVII. sz-ban készült XII. Kelemen pápa megbízásából. A középső szoborcsoport Neptun isten diadalmenetét ábrázolja. Pantheon

Liturgika I. év. Ünneplésünk alapjai Bevezetés a liturgiába Jegyzet

Liturgika I. év. Ünneplésünk alapjai Bevezetés a liturgiába Jegyzet Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézet Harmat Artúr Központi Kántorképző Tanfolyam Liturgika I. év Ünneplésünk alapjai Bevezetés a liturgiába Jegyzet Összeállította: Dr. Verbényi István Kiegészítette:

Részletesebben

Bérmálási vizsgakérdések

Bérmálási vizsgakérdések 1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa

Részletesebben

A MISE MENETE (TÁBLÁZAT) BEVEZETÉS Kezdőének, bevonulás

A MISE MENETE (TÁBLÁZAT) BEVEZETÉS Kezdőének, bevonulás A MISE MENETE (TÁBLÁZAT) BEVEZETÉS Kezdőének, bevonulás Csengő Térdhajtás Oltárcsók Keresztvetés, köszöntés (szándék) Bűnbánat Kyrie Főkönyörgés IGE LITURGIÁJA Olvasmány Zsoltár (Graduale, psalmus responsoricus)

Részletesebben

Tételek hittanból (2016. május 20.)

Tételek hittanból (2016. május 20.) Tételek hittanból (2016. május 20.) 1. Kinyilatkoztatás Biblia (jelentése, részei, felosztása, keresés benne, sugalmazás) 2. Egy XX. századi magyar boldog élete, jelentősége 3. Teremtéstörténet - bűnbeesés

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

22. Hogyan szól hozzánk Isten az imában? Eszünkbe juttatja,amit mondani akar nekünk. Aki ismeri Jézust, és Isten üzenetét az ráismer Isten szavára.

22. Hogyan szól hozzánk Isten az imában? Eszünkbe juttatja,amit mondani akar nekünk. Aki ismeri Jézust, és Isten üzenetét az ráismer Isten szavára. HITTAN - ANYAG ÖSSZEFOGLALÁSA BÉRMÁLKOZÓK RÉSZÉRE 2016. 1. Ki az Isten? Az egész világ Ura és a mi Mennyei Atyánk 2. Hány személy az Isten? Az Isten három Személy: Atya, Fiú, Szentlélek. 3. Mit jelent

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL

RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL 1. Általános alapelvek 1.1. Bevezetés A Keleti Egyházak Kánonjai Kódexének 700. kánonjának 2. -a ajánlja a püspökkel vagy egy másik pappal való koncelebrációt

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN 1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden

Részletesebben

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

17. SZEMÉLYES GYÓNÁS KÖSZÖNTÉS:

17. SZEMÉLYES GYÓNÁS KÖSZÖNTÉS: 17. SZEMÉLYES GYÓNÁS A személyes gyónás több mint a lelkipásztori beszélgetés. A gyónást kérheti a jelentkező, de felajánlhatja a lelkipásztor is. Jó, ha a keresztény gyülekezet tud a személyes gyónás

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele 2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium

Részletesebben

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért január 18-tól, Árpádházi Szent Margit napjától október 1-ig, Lisieux-i Kis Szent Teréz ünnepéig A másik Kis Szent Terézhez mondott ima mellett készült egy komolyabb

Részletesebben

Függelék: Katolikus hittan kerettanterv. Hittan Forrás: http://www.kpszti.hu/hittan#hittan%20tanterv

Függelék: Katolikus hittan kerettanterv. Hittan Forrás: http://www.kpszti.hu/hittan#hittan%20tanterv Függelék: Katolikus hittan kerettanterv Hittan Forrás: http://www.kpszti.hu/hittan#hittan%20tanterv Hittan 1-4. évfolyam H I T T A N 1. é v f o l y a m Célok és feladatok A foglalkozások segítsenek feldolgozni

Részletesebben

2016 Irgalmassággal belépve az új évbe

2016 Irgalmassággal belépve az új évbe III. évfolyam 1. szám 2016. január 2016 Irgalmassággal belépve az új évbe Az irgalmasság jel, hogy viszszataláltam a felebaráti szeretethez, már nem magamnak élek, hanem másokért. Megbocsátás és megbékélés

Részletesebben

Forrás. Jézus mellénk állt

Forrás. Jézus mellénk állt Forrás a b i a i e g y h á z k ö z s é g h í r l e v e l e Jézus mellénk állt 13. évf. 1. szám 2016. január 10. Gárdonyi Géza népszerű karácsonyi énekében jól láttatja az első karácsony valóságát: Nem

Részletesebben

A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony

A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony Sosem láttam oly termőfát, Mint Krisztusnak keresztfáját. Piros vérrel virágozik, Szentlélekkel illatozik. (Erdélyi népének) É letfa A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony Minden kedves

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)

Részletesebben

A Ko m á r o m i. 2016. f e b r u á r 7. IV/6. szám Iz 6,1-2a.3-8; 1Kor 15,1-11; Lk 5,1-11

A Ko m á r o m i. 2016. f e b r u á r 7. IV/6. szám Iz 6,1-2a.3-8; 1Kor 15,1-11; Lk 5,1-11 2016. f e b r u á r 7. A Ko m á r o m i plébánia hírlevele IV/6. szám Iz 6,1-2a.3-8; 1Kor 15,1-11; Lk 5,1-11 Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam. Sokféleképpen lehet látni az Urat: látomásban,

Részletesebben

ÉLŐ RÓZSAFÜZÉR ZARÁNDOKLAT VECSÉSÉRT

ÉLŐ RÓZSAFÜZÉR ZARÁNDOKLAT VECSÉSÉRT ÉLŐ RÓZSAFÜZÉR ZARÁNDOKLAT VECSÉSÉRT TARTALOM IMA- és ÉNEKFÜZET Minden az imán áll vagy bukik. Az Élő rózsafüzér egy esdeklő könyörgés Szűz Máriához, hogy Európa útját különleges védelmébe vegye." Christoph

Részletesebben

HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT*

HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT* Buji Ferenc HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT* A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Lk 20,34 Ha a keresztény ember a házasság és a szerzetesi, papi, valamint evangéliumi indíttatású világi nőtlenség

Részletesebben

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr...

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... Pasarét, 2014. március 23. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László Lekció: Malakiás 3,1-6 Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... ELJÖN AZ ÚR Imádkozzunk! Dicsőítünk

Részletesebben

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK 1 Szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt

Részletesebben

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET Keresztút Ha jó emberekkel találkozol, megtapasztalod, milyen jó, ha szeretnek. Kérdezted már egyszer is magadtól: honnan ez a szeretet? Mi, emberek ezt nem az utcán találtuk valahol vagy a kereskedőnél

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum

Új Szöveges dokumentum A húsvét Új Szöveges dokumentum A húsvét a keresztények legfontosabb ünnepe, de a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is, melyet március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak.

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

938. szám 2013. május 19.

938. szám 2013. május 19. A SZEGED-FELSŐVÁROSI SZENT MIKLÓS PLÉBÁNIA LAPJA 938. szám 2013. május 19. Pünkösdvasárnap Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek ApCsel 2,1-11 Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé III. évfolyam 2. szám 2016. február Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé Érezzétek és lássátok, milyen édes az Úr A nagyböjt az Egyház ajándéka, amely megújításunkra szolgál. A heteken át tartó utazás,

Részletesebben

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden

Részletesebben

NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.

NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. NEM MINDENKI Lekció: Mt 7,21 23 Alapige: Mt 7,21 Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az,

Részletesebben

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya

Részletesebben

S Z E M Ü N K F É N Y E

S Z E M Ü N K F É N Y E S Z E M Ü N K F É N Y E I. ÉVFOLYAM 5. SZÁM - 2011. NAGYBÖJT Kiadja: Jézus Neve Plébánia, Jászberény www.jezusneve.hu SZENTCSALÁD ÜNNEPÉN Egyházunk a 2011. évet a családok évének hirdette meg. A Szentcsalád

Részletesebben

2015. január 8. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. január 8. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2015. január 8. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS Alapige: Malakiás 2,13-16 És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással

Részletesebben

JÉZUS KRISZTUS A SZABADÍTÓ Bevezető óra az újszövetségi tematikába

JÉZUS KRISZTUS A SZABADÍTÓ Bevezető óra az újszövetségi tematikába TEOLÓGIAI ALAPVETÉS JÉZUS KRISZTUS A SZABADÍTÓ Bevezető óra az újszövetségi tematikába Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. JÉZUS KRISZTUS A SZABADÍTÓ Gyülekezeti óraszám, 1. Egyházi iskolák

Részletesebben

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje. 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: SZERDA DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben,

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

Drága Kertvárosi Testvéreink! Együtt imádkozzuk a rózsafüzért

Drága Kertvárosi Testvéreink! Együtt imádkozzuk a rózsafüzért Ünnepe: október 2. A Római Katekizmus az angyalokról azt mondja: az angyalok szellemi teremtmények, szünet nélkül dicsőítik Istent, és szolgálják az üdvözítő tervét, körülveszik Krisztust, akit üdvözítő

Részletesebben

Az apostolok szinte mindig böjtöltek

Az apostolok szinte mindig böjtöltek XI.évfolyam 6. Szám 2013. június Pünkösd után, Apostolok böjtjének üzenete Május 27-től Az apostolok szinte mindig böjtöltek (Aranyszájú Szent János 57. homíliája a Máté evangéliumához.) Az apostolfejedelmekről

Részletesebben

Bibliaismeret. Helyi tanterv általános tantervű szakközépiskolai tanulócsoportok részére

Bibliaismeret. Helyi tanterv általános tantervű szakközépiskolai tanulócsoportok részére Bibliaismeret Helyi tanterv általános tantervű szakközépiskolai tanulócsoportok részére A tantárgy órakerete: Évfolyam Hetek száma Heti órakeret Évi órakeret 9. 36 1 36 10. 36 1 36 11. 36 1 36 12. 32 1

Részletesebben

Szolgáló. Szabadságra születve

Szolgáló. Szabadságra születve Szabadságra születve A szabadság, mint fogalom, mint emberi érték él évezredek óta társfogalmakkal egyetemben ereinkben. A szabadság önmagában hordoz minden igaz értéket, így a békességet, szeretetet,

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Mt 17,1-9 Totális kommunikáció

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Mt 17,1-9 Totális kommunikáció 2014. Március 16. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Mt 17,1-9 Totális kommunikáció II/11. szám Íme a totális kommunikáció! A tanítványok minden érzékszervükkel vesznek

Részletesebben

Életfa. 2008. m á j u s. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója //

Életfa. 2008. m á j u s. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // Életfa // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // Új Pünkösd Az Atya szeretet végtelen, Mindig segít az embereken. Már Ádámnak megmondta: Ember küzdj, és bízva bízzál Én nem hagylak el téged

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van. V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Részletesebben

interperszonális másokra és a hozzájuk fűződő kapcsolatainkra vonatkozik. S megint más részük alapvetően társadalmi jellegű közösségeinkhez és

interperszonális másokra és a hozzájuk fűződő kapcsolatainkra vonatkozik. S megint más részük alapvetően társadalmi jellegű közösségeinkhez és BIBLIAISMERET A Bibliaismeret alapvető feladata a Biblia igazságainak megismertetése, a Teremtő és Gondviselő Mennyei Atya bemutatása, és ezek alapján a gyerekek társaikhoz, családjukhoz és környezetükhöz

Részletesebben

Jézus, a tanítómester

Jézus, a tanítómester 9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:

Részletesebben

Mindenszentek. Halottainkra emlékezünk!

Mindenszentek. Halottainkra emlékezünk! Rákoskeresztúr, 2015. november Egyházközségi kiadvány XV. évfolyam 3. szám Megjelenik: alkalmanként Terjesztés: a Szent Kereszt és Szent Pál templomban Honlap: www.szentkereszt.weblapmagus.hu Mindenszentek

Részletesebben

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember.

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember. MÉGIS Alapíttatott azzal a céllal, hogy közösségünk erısödjön, egymásnak ily módon is lelki támaszt nyújthassunk és a mindenkori eseményekrıl hírt adjunk. HAVAZÁS Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak

Részletesebben

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Részletesebben

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS!

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! AZ IRGALMASSÁG RENDKÍVÜLI SZENTÉVE Ez év március 13-án, megválasztásának második évfordulóján Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában

Részletesebben

Ha aa magasban. Kereszténység és közélet Kiút az anarchiából OSZTIE ZOLTÁN ELÔADÁSOK A SZENT ISTVÁN TÁRSULATNÁL XVI.

Ha aa magasban. Kereszténység és közélet Kiút az anarchiából OSZTIE ZOLTÁN ELÔADÁSOK A SZENT ISTVÁN TÁRSULATNÁL XVI. Ha aa magasban ELÔADÁSOK A SZENT ISTVÁN TÁRSULATNÁL XVI. OSZTIE ZOLTÁN Kereszténység és közélet Kiút az anarchiából OSZTIE ZOLTÁN Kereszténység és közélet Kiút az anarchiából SZENT ISTVÁNTÁRSULAT az Apostoli

Részletesebben

TURÁNYI GÁBOR A MESSZIRŐL JÖTT EMBER

TURÁNYI GÁBOR A MESSZIRŐL JÖTT EMBER TURÁNYI GÁBOR A MESSZIRŐL JÖTT EMBER JOHN PAWSON A messziről jött ember, aki a múltat és a jövőt is elfogulatlanul föl meri találni. Akit nem nyomaszt a mi történelmünk, aki kellő távolságtartással viszonyul,

Részletesebben

ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET SZOBORÁNAK ÜNNEPÉLYES ELHELYZÉSE ÉS AZ EMLÉKHELY MEGÁLDÁSA LELESZEN 2007. XI. 24. 14:00

ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET SZOBORÁNAK ÜNNEPÉLYES ELHELYZÉSE ÉS AZ EMLÉKHELY MEGÁLDÁSA LELESZEN 2007. XI. 24. 14:00 ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET SZOBORÁNAK ÜNNEPÉLYES ELHELYZÉSE ÉS AZ EMLÉKHELY MEGÁLDÁSA LELESZEN 2007. XI. 24. 14:00 A nép és a vendégek a Parkban várakoznak. A papság a templomból a szentelés helyére vonul.

Részletesebben

Jézus órája János evangéliumában

Jézus órája János evangéliumában MICHAEL FIGURA Jézus órája János evangéliumában 1. A HELY- ÉS IDÔMEGHATÁROZÁS FONTOSSÁGA JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN A kánai menyegzôrôl szóló perikópában (2,1 11), amely a világosság olvasójának második titka,

Részletesebben

Javaslat az. Apátfalvi archaikus népi imák. települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat az. Apátfalvi archaikus népi imák. települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat az Apátfalvi archaikus népi imák települési értéktárba történő felvételéhez I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Csapó Jánosné 2. A

Részletesebben

KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINT Témakörök/ I. Biblia ÓSZÖVETSÉG 1. Az Ószövetségi üdvtörténet a kezdetektől a próféták aranykoráig 2. Ószövetségi üdvtörténet a próféták aranykorától

Részletesebben

Szent Keresztút (Prohászka Ottokár Püspök) Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen. Bevezetés A földön járó Úr Jézus szelleme az áldozat szelleme volt. Szemei előtt lebegett küldetése, érezte a nagy

Részletesebben

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 Nr. 321/2016. SZENTJOBB EGYHÁZMEGYÉNK ŐSI KEGYHELYE Az Irgalmasság Évében tervezett lelkipásztori programok között, ahogyan azt Főtisztelendő Paptestvéreim

Részletesebben

Az Úrnapot követő péntek, az XXVII. ÉVFOLYAM, 6. (316.) SZÁM, 2016. JÚNIUS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! ENGESZTELJÜK JÉZUS SZENTSÉGES SZÍVÉT!

Az Úrnapot követő péntek, az XXVII. ÉVFOLYAM, 6. (316.) SZÁM, 2016. JÚNIUS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! ENGESZTELJÜK JÉZUS SZENTSÉGES SZÍVÉT! XXVII. ÉVFOLYAM, 6. (316.) SZÁM, 2016. JÚNIUS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! ENGESZTELJÜK JÉZUS SZENTSÉGES SZÍVÉT! Az Úrnapot követő péntek, az egyházi év utolsó változó ünnepe a Szent Szív, számunkra

Részletesebben

Miért hiszünk? Hitvédelmi sorozat 2/b rész. Az Igazság valós természete

Miért hiszünk? Hitvédelmi sorozat 2/b rész. Az Igazság valós természete Miért hiszünk? Hitvédelmi sorozat 2/b rész Az Igazság valós természete VALÓSÁG A valóság az, ami VAN. Csak egy valóság létezik! Nem függ a mi elképzeléseinktől A valóság az objektív, tényszerű létezés

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van. V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.

Részletesebben

ffirnrnillrn [UJU [ ll[]j rn

ffirnrnillrn [UJU [ ll[]j rn . ffirnrnillrn [UJU [ ll[]j rn A BIBLIA LEGSZEBB SZÖVEGEI Összeállította és jegyzetekkel ellátta: SZABÓ FERENC és PUSKELY MÁRIA '. r-- ', ::, ".' '.: :. i'.:'. Michelangelo: Pieta, részlet. Firenzei dóm.

Részletesebben

Karácsony és új élet (Gyülekezeti előadás)

Karácsony és új élet (Gyülekezeti előadás) 138 Karácsony és új élet (Gyülekezeti előadás) A most következő előadásban két kérdésre keresem a választ. 1. A múltra nézve: Hogyan kezdte ünnepelni a keresztyénség karácsonykor Jézus Krisztus születését?

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

Pál származása és elhívása

Pál származása és elhívása 11. tanulmány Szeptember 5 11. Pál származása és elhívása SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:1-22; 26:18; 1Korinthus 15:10; Galata 2:1-17; Filippi 3:6 De az Úr azt mondta neki:

Részletesebben

AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET

AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET A) ÚRVACSORÁVAL A szolgálattevõ az úrasztalához egyenesen a szószékre megy, és Isten igéjével köszönti a gyülekezetet. KÖSZÖNTÉS 1. Kegyelem néktek és békesség Istentõl,

Részletesebben

12-es KÖRÖK A SZENT KORONÁÉRT és MAGYARORSZÁGÉRT

12-es KÖRÖK A SZENT KORONÁÉRT és MAGYARORSZÁGÉRT Sokan imádkoznak ma Isteni vezetért Hazánkért, az összefogásért. A KÖRÖK gondolata az összefogásra való törekv tudatos elhatározásaként, a szórványos egyéni imák összefogásáért született, mert minden sóhaj,

Részletesebben

2015. augusztus 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. augusztus 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2015. augusztus 6. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

1. Aki a Jordán vizében megkeresztelkedett

1. Aki a Jordán vizében megkeresztelkedett 1. Aki a Jordán vizében megkeresztelkedett Világosságos szentolvasó I. Jézus a tisztulás jelképeként alámerült a Jordán vizében. Nekem a gyónás adja a megtisztulást. Milyen gyakran élek a gyónás lehetõségével?

Részletesebben

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19.

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19. 1 Egy pokoli házasság (Rm 7:1-6) Suhai György Balatonszárszó, 2014.03.19. Mindannyian egy tökéletes társra vágyunk! Na de úgy valaha is igazán belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet egy tökéletes társsal

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

A kegyelem Abonyi Sándor (A kegyelem, a törvény, a hit és a cselekedetek kapcsolata)

A kegyelem Abonyi Sándor (A kegyelem, a törvény, a hit és a cselekedetek kapcsolata) A kegyelem Abonyi Sándor (A kegyelem, a törvény, a hit és a cselekedetek kapcsolata) 1. Példázat a kegyelemről Tételezzük fel, hogy két ember a világi élete során halálos bűnt követ el és a világi bíróság

Részletesebben

A II. Vatikáni zsinat aktualitása a ma egyházában

A II. Vatikáni zsinat aktualitása a ma egyházában A II. Vatikáni zsinat aktualitása a ma egyházában Lukács László Piarista húsvét, Kecskemét, 2013. márc. 30. II. János Pál: Az egyház iránytűje a 3. évezredre Mára a zsinat eseménye: történelem: 50 éve

Részletesebben

Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet

Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet Istennek az a szándéka, hogy boldog életünk legyen itt és most. Miért nem ismeri a legtöbb ember ezt az igazi életet? Isten szereti az embereket, és szeret téged.

Részletesebben

Karácsony A szeretet ünnepe?

Karácsony A szeretet ünnepe? A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 12. szám 2009. december Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Karácsony A szeretet ünnepe? Ha az autók

Részletesebben

yymár meglévő csoport számára:

yymár meglévő csoport számára: 1. HÉT: FILIPPI 1,1 11 Tényleg Krisztushoz tartozom? Kezdjük a beszélgetést azzal, hogy feltesszük valamelyiket a következő kérdések közül a csoportnak: yykezdő csoport számára: Mi indított arra, hogy

Részletesebben

A hit átadása a mûvészet segítségével

A hit átadása a mûvészet segítségével HAMILTON REED ARMSTRONG A hit átadása a mûvészet segítségével Már a kereszténység kezdeteitôl fogva a római katakombák legkorábbi temetkezési helyein a hit megjelenítését és átadását célzó képek széles

Részletesebben

Ciszterci Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium (Ciszterci Nevelési Központ) PEDAGÓGIAI PROGRAM

Ciszterci Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium (Ciszterci Nevelési Központ) PEDAGÓGIAI PROGRAM Ciszterci Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium (Ciszterci Nevelési Központ) PEDAGÓGIAI PROGRAM PÉCS 2011 Tartalomjegyzék I. BEVEZETŐ 4. oldal I.1. Az intézmény

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

l./ Jézus Krisztus életének, misztériumai (titkai), közösségünk Jézus misztériumaival

l./ Jézus Krisztus életének, misztériumai (titkai), közösségünk Jézus misztériumaival V. JÉZUS FÖLDI ÉLETÉNEK MISZTÉRIUMAI 1 Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű, és minden általa lett. Értünk

Részletesebben

LEGÁNYI NORBERT FİAPÁT ÉS AZ OBLÁTUSSÁG

LEGÁNYI NORBERT FİAPÁT ÉS AZ OBLÁTUSSÁG Várszegi Asztrik OSB LEGÁNYI NORBERT FİAPÁT ÉS AZ OBLÁTUSSÁG Az oblátusintézmény végigkíséri a szerzetesség történetét, korszakonként más és más hagyományt alakítva ki magának. Az obláció Istennek adott

Részletesebben

Ézs 45,20-25 II. A megigazítás, dicsekvés az Úrban, Isten esküje

Ézs 45,20-25 II. A megigazítás, dicsekvés az Úrban, Isten esküje Ézs 45,20-25 II. A megigazítás, dicsekvés az Úrban, Isten esküje Gyűljetek egybe és jőjjetek elő, közelegjetek mind, a kik a népek közül megszabadultatok; nem tudnak semmit, a kik bálványuk fáját hordják,

Részletesebben

A BETLEHEMI LÁNG FOGADÁSA A TEMPLOMBAN

A BETLEHEMI LÁNG FOGADÁSA A TEMPLOMBAN A BETLEHEMI LÁNG FOGADÁSA A TEMPLOMBAN Ha a szertartás mise vagy istentisztelet keretében történik, akkor az igeliturgia és az áldás (III-IV. részek) elmaradhatnak, a láng átadása a mise elején, a láng

Részletesebben

H E L Y I T A N T E R V H I T T A N 9-1 2. É V F O L Y A M

H E L Y I T A N T E R V H I T T A N 9-1 2. É V F O L Y A M H E L Y I T A N T E R V H I T T A N 9-1 2. É V F O L Y A M H I T T A N 9. é v f o l y a m Célok és feladatok A tanuló életkorának megfelelően (nem elvont fejtegetésekkel, hanem bibliai szemelvények segítségével)

Részletesebben

Erről az Imakönyvről www.thewarningsecond-coming.com http://www.masodikeljovetel.hu/

Erről az Imakönyvről www.thewarningsecond-coming.com http://www.masodikeljovetel.hu/ Erről az Imakönyvről Az imák, és litániák (dőlt kiemeléssel) amelyek ebben a könyvben találhatóak nem emberi eredetűek. Ezek egy egyszerű hétköznapi nőnek adattak, aki férjezett családanya, Európában lakik,

Részletesebben

Az átlagember tanítvánnyá tétele

Az átlagember tanítvánnyá tétele február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont

Részletesebben

Elöljáróban. 13. hitelv

Elöljáróban. 13. hitelv hit13.qxd 2007.11.06. 21:40 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 13. hitelv A maradék és küldetése Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen,

Részletesebben

18. ISMERKEDÉS A KERESZTELÉSSEL

18. ISMERKEDÉS A KERESZTELÉSSEL 18. ISMERKEDÉS A KERESZTELÉSSEL Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 2. Az alábbiakban két óravázlat javaslat található, melyből az 1. óra az állami iskolákban történő hit- és erkölcstan óra

Részletesebben

Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk

Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk (Jn. 4,24) Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk (Jn. 4,24) www.eletalelekben.ro

Részletesebben

LECKE: MIT JELENT ISTEN CSALÁDJÁBA TARTOZNI? ISMERKEDÉS A KERESZTELŐVEL

LECKE: MIT JELENT ISTEN CSALÁDJÁBA TARTOZNI? ISMERKEDÉS A KERESZTELŐVEL LECKE: MIT JELENT ISTEN CSALÁDJÁBA TARTOZNI? ISMERKEDÉS A KERESZTELŐVEL Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma:2 Az alábbiakban két óravázlat javaslat található, melyből az 1. óra az állami iskolákban

Részletesebben

Szakmai nap, amely a szellemi hanyatlásra, a szellemi betegségekre irányította a figyelmet

Szakmai nap, amely a szellemi hanyatlásra, a szellemi betegségekre irányította a figyelmet http://www.soprontv.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=6051&catid=51:2 015-hirek&Itemid=100 Szakmai nap, amely a szellemi hanyatlásra, a szellemi betegségekre irányította a figyelmet 2015.

Részletesebben

Nagyboldogasszony ünnepére

Nagyboldogasszony ünnepére A BAJSAI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG TÁJÉKOZTATÓJA VIII. évfolyam, 2. (16.) szám 2010. templombúcsú Nagyboldogasszony ünnepére A mai ünnep az összes többi Mária-ünnep koronája. Arra a dicsőséges napra

Részletesebben

JÉZUS KRISZTUS EVANGÉLIUMÁNAK VISSZAÁLLÍTÁSA

JÉZUS KRISZTUS EVANGÉLIUMÁNAK VISSZAÁLLÍTÁSA JÉZUS KRISZTUS EVANGÉLIUMÁNAK VISSZAÁLLÍTÁSA ISTEN AZ ÖN SZERETÃ MENNYEI ATYJA Isten az ön Mennyei Atyja. Személyesen ismeri önt, és jobban szereti, mint azt el tudná képzelni. Azt szeretné, hogy ön boldog

Részletesebben