A mezőgazdasági hasznosítás, valamint a tájhasználat változása a Cserehát 4 településén ( század)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A mezőgazdasági hasznosítás, valamint a tájhasználat változása a Cserehát 4 településén (18-21. század)"

Átírás

1 Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Földrajz Intézet Társadalomföldrajz Intézeti Tanszék A mezőgazdasági hasznosítás, valamint a tájhasználat változása a Cserehát 4 településén ( század) Szakdolgozat Készítette: Sütő Gergely Ferenc Geoinformatikai Kutató Szakirány Konzulens: Siskáné Dr. Szilasi Beáta intézeti tanszékvezető, egyetemi docens Miskolc 2014

2 Eredetiségi Nyilatkozat Alulírott Sütő Gergely Ferenc, a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karának hallgatója büntetőjogi és fegyelmi felelősségem tudatában kijelentem és aláírásommal igazolom, hogy ezt a szakdolgozatot meg nem engedett segítség nélkül, saját magam készítettem, és a diplomatervben csak az irodalomjegyzékben felsorolt forrásokat használtam fel. Minden olyan részt, melyet szó szerint, vagy azonos értelemben, de átfogalmazva más forrásból átvettem, egyértelműen, a forrás megadásával megjelöltem. Miskolc, hallgató aláírása

3 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés Abstract Kutatás módszerei A Magyar mezőgazdaság és tájhasználat A Cserehát természetföldrajzi lehatárolása A Cserehát határai, helyzete A Cserehát földtörténeti fejlődése, és földtana A Cserehát éghajlata A Cserehát gazdasága és mezőgazdasága A Cserehát gazdasági adottságai A Cserehát mezőgazdasága és tájhasználata A században A 19. század közepétől a II. világháborúig A II. világháborútól napjainkig A vizsgált terület bemutatása A vizsgált terület általános bemutatása A vizsgált települések népessége A vizsgált települések mezőgazdasági és tájhasználati változása Tájhasználat bemutatása Pamlény községpéldáján keresztül (1940-es évek) A mezőgazdaság alakulása a Termelőszövetkezetek idején, és napjainkban Az állatállomány változásának bemutatása Összegzés: Irodalomjegyzék Ábrajegyzék Táblázatjegyzék... 47

4 1. Bevezetés A szakdolgozatom célja, bemutatni a Cserehát 4 településének tájhasználati, illetve mezőgazdasági hasznosításának változását. A terület nem volt ismeretlen számomra, hiszen családom egyik ága erről a részről, pontosabban Pamlényból származik. A térség mindig is érdekelt, többször bejártam gyalogszerrel a környékét, így jól ismertem a tájat, illetve érdekelt annak igencsak erőteljes változása is. A Cserehátat kevesen ismerik, illetve sajnos napjainkban igen elhanyagolt állapotba került, mostohán bánik vele a sors. Pedig dombsági jellege miatt páratlan szépséggel rendelkezik hazánkban. Szakdolgozatomban először a Cserehát elsősorban mezőgazdasági adottságaival foglalkozom, külön fejezetben térek ki a vizsgált terület jelenlegi és múltbéli tájhasználatára. 2. Abstract In my thesis i dealt with the land use and agricultural changes of 4 villages, Keresztéte, Krasznokvajda, Pamlény, Szászfa, which can be found in the North Cserehát. I made a description about the Cserehát s geology, geomorphology, soil science, hydrogeology, economy. I reviewed the historical agriculture, and the land use of the sampled area, and the whole Cserehát. I made an interview about the 1940s village life land use, and agricultural changes. I collected some data about the agriculture in the 1980s from the archive. I compared the dates from the land use, and the animal stock in a longer period of time. I made 2 schematic maps from memories and earlier maps, and one with GPS measurement on the field, and graphs about animal stocks and land use from the 18th century to our days. From these results I made comparison about the numerical and territorial changes in the investigated area. 3. Kutatás módszerei Szakdolgozatom írása közben mind elsődleges, mind másodlagos kutatási módszereket is használtam. 1

5 A másodlagos módszer során megfelelő mennyiségű szakirodalom állt rendelkezésemre, bár az ország ezen szegletével nagyon kevesen foglalkoztak, viszont Dobány Zoltán A Cserehát történeti földrajza című kötet részletes leírást adott nemcsak a földhasználati változásokról, hanem a mezőgazdasági termelés földrajzi alapjairól is. A természeti viszonyokról, illetve a 20.század második felének termelőszövetkezeti gazdálkodásáról pontos képet adott még a Cserehát ember táj mezőgazdaság című kötete. A másodlagos kutatásban segített még az Alsózsolcai levéltárban fellelhető tsz iratok bizonyos része is. Az elsődleges kutatásaim során a terepi bejárásnál műholdas helymeghatározó rendszert (GPS) is használtam a területek pontos bemérésére. A térképi állomány szerkesztéséhez használtam még a Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszert (MEPAR), illetve elkészítéséhez az Arc GIS 10.2 programot, melynek segítségével 2 térképet is készítettem, két időpontban (1981, 2014), illetve ezek alapján kaptam adataimat is a táblázatokba. Az adatok és táblázatok elkészítésénél a Microsoft Office programcsaládot használtam. A még részletesebb és távolabbi kutatás érdekében az idősebb korosztály visszaemlékezéseire támaszkodtam, amely elsősorban az 1940-es időszakra terjedt ki. 4. A Magyar mezőgazdaság és tájhasználat Magyarország agrár nemzet, hallhatjuk manapság mindenhol. Több szempontot figyelembe véve ez megkérdőjelezhető. Az Európai Bizottság adatai szerint (Employment in Europe, 2010) itthon mindösszesen a foglalkoztatottak 7,1%-a dolgozik a primer szektorban. Az Agrár és Vidékfejlesztési Operatív Programból mint kiderül hazánkban 2002-ben a mezőgazdasági területek mérete közel 5867 ezer hektár, amely 2010-re 4611 ezer hektárra csökken. Míg 2002-ben 4516 ezer hektáron (a területek 48,5%-án) folyik szántóföldi művelés ez a szám 2010-ben mindösszesen 3804 ezer hektár. A két év összevetésénél észrevehetjük, hogy a gyümölcsösök részaránya 0,2%-al nőtt viszont közel 14 ezer hektárral csökkent, a szőlőknél 0,25% illetve közel 33 ezer hektár a csökkenés az összes mezőgazdasági terület tekintetében. A gyepterületek is közel 400 ezer hektárt vesztettek. Az erdőterületek aránya viszont erősen megnőtt, míg 2002-ben 1772 ezer, addig 2010-re 2046 ezer hektáron folyik erdőművelés (forrás: Miniszteri tájékoztató: Magyarország erdőállományának főbb adatairól, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló évi XXXVII. törvény 21. -ának (9) bekezdése alapján, 2

6 2011) A művelés alól kivett területek mérete a között alig változott, mindösszesen 50ezer hektárral csökkent (1528 hektárra) (KSH.hu) 1,20% 1,25% 13,74% 22,91% 2,47% 58,40% szántó erdő rét, legelő gyümölcsös szőlő egyéb 1. ábra. A tájhasználat Magyarországon 2002-ben (Szerk: Sütő G, AVOP alapján) Az országos adatokat összehasonlítva a vizsgált területünkével (1. ábra, 2. ábra) jól észrevehető a 4 település a szántóművelés háttérbe szorulása, mert amíg az egész területet nézve a táj több mint felén (58,4%) folyik valamilyen növénytermesztés, addig az a községeknél a termőterületek 1/3-át sem adja. A településeinken az erdővel borított, és fás területek nagyobb százalékban találhatóak meg, mint a nemzeti termőterületek százalékában. Ebben közrejátszik a mostohább időjárás, valamint a dombsági jellegű táj. A gyepes, rét és legelő területek aránya az országoséval egyező, a szőlős területek pedig a belterületekre korlátozódtak a vizsgált területen. 4,20% 9,46% 15,48% 12,39% 26,35% 32,09% szántó erdő fás legelő, cserjés rét, legelő gyümölcsös egyéb 2. ábra. A tájhasználat 2014-ben a vizsgált településeken (Szerk: Sütő G.) 3

7 5. A Cserehát természetföldrajzi lehatárolása 5.1. A Cserehát határai, helyzete A Cserehát területi lehatárolását általában, Magyarország kistájainak katasztere szerinti (Dövényi Z. 2000) beosztást vesszük figyelembe: a Cserehát határai három folyó és annak medencéje (Hernád, Bódva és Sajó), Északról pedig a Gömör-Tornai Karszt és a Kanyapta síkság határolja. Nevét, az egykoron felszínt borító cseres-tölgyes erdőkről kapták, a köztudatban kevésbé ismert, általában a Mátra és Börzsöny között található Cserhát, vulkanikus eredetű dombsággal gyakran összekeverik. A határ a meredek lejtőknek köszönhetően jól felismerhető, Dél felé fokozatosan keskenyedik, egy háromszöget alkotva. Cholnoky tájfelosztása szerint a Miskolctól Eperjesig húzódó Abaúji medence legdélebbi része. Területe: 1050 m2, de a Bódva völgye nem tekinthető mindenképp tájhatárnak, illetve a jelenlegi szakirodalom nem tisztázza a Szalonnai (Martonyi) hegység helyzetét, amely triász mészkő formációjával földtanilag teljesen elkülönül a vidéktől, és magasságban is, 200 méterrel magasodik a táj fölé(szabó J. 1986). Némely esetben a Kelemér-szuhakállói bércsorozatot és az Aggteleki karsztot is a Cserehát részeként említik, ezekkel a területekkel együtt 1600 m2 kiterjedésűvé válik (Peja Gy. 2000). A tájat jól jellemzi annak középső, belső területe, ahol tarka, sárgás-barna, néhol kékesszürke homokkal, agyaggal fedett m magas dombhátak, lankás lejtők, széles általában vízfolyással rendelkező völgyek, és folyamatosan erodálódó szántóföldek, kisebb erdőfoltokkal, és gyenge minőségű legelők váltakozása látható. Kelet felé előtűnnek a dombhátakon az egykori kavicstakaró maradványai, és az erdőségek aránya is megnövekedik. A Cserehát nyugati oldalán óidei (paleozoos) mészkövek és palák bukkannak elő, amelynek hatására meredekebbé válnak a dombok és szűkebbé a völgyek (Dorgai L. 1986). Környezetéhez viszonyítva kettős arculatú tájként jellemezhető, a Bükk, a (Tokaji) Zempléni-hegység, az Aggteleki-karszt méterrel magasodnak fölé, ebből a szemszögből inkább medence jellegű, míg délről az Alföld felől, illetve a Hernád és Bódva völgyeiből nézve dombsági arculata szembetűnő (medence-dombság). (Dobány Z. 1999). E kettős jelleg egy sajátos földtörténeti fejlődés következtében két fő szakaszban alakult ki. Medence jellegét a miocén-pliocénban végigment akkumulációs folyamatok útján szerezte, 4

8 míg a felszabdalt dombvidéki jelleget a pleisztocén-holocén eróziós, denudációs folyamatok során örökölte (Szabó J. 1998) A Cserehát földtörténeti fejlődése, és földtana A Cserehát területe az egyik legváltozatosabb kőzettanilag, ugyanis a legrégebbi ókori tengeri üledékek, és a legfiatalabb pannon tengeri lerakódásig szinten minden geólógiai kor maradványait megtalálhatjuk itt (3. ábra) (Peja Gy. 2000). Fejlődése a Variszkuszi-hegységrendszer összetöredezésével, és süllyedésével indul meg, a csereháti alapkőzet egy a hegységrendszerből megmaradt rög. Kőzettani alapját, devonból származó konglomerátum, szürke és fehér, félig kristályos mészkő és sötétszürke faunás agyagpala tömegek alkotják, amely szendrő-rakacai óidei rögként is ismert. 3. ábra A Cserehát geológiai vázlata (Magyarország Nemzeti Atlasza 1989 alapján, In: Dobány Z 1999) 5

9 A Bódva mellékén, szétdarabolva 300 m magasságig a felszínre bukkannak, majd kelet felé eltűnnek, és a mélybe süllyednek (a Hernád-völgyében a tenger szintje alatt 2000 m-rel található meg) (Dorgai L 1986). A Szendrői-hegységet általában 3 részre osztják, északi részén a szendrői Kálvária dombtól Rakacáig enyhén átalakult világosszürke sávos kristályos mészkő, amelyet rakacai márványként is ismert, sokáig bányászták is. A Rakaca völgyétől délre a Garadna patakig és Irota, Gadna környékéig tart a második karbonátszegény sötétszürke szericites agyagpala és homokkő vonulat. Edelény és Szendrőlád környékén fejlődött ki a harmadik vonulat, amelyet szürke mészkő jellemez (Dorgai 1986). Ezen karbon kori tömeghez kapcsolódik a rudabányai martonyi hegyvonulat is triász kori agyagpala, homokkő, mészkő dolomit és márga öszlettel. Ezen kőzetek a Cserehát alaphegységi tömegét alkotják, amely a gömör-szepesi érchegységből kiágazva a terület geomorfológiai gerincét hozza létre (Peja Gy 2000). A harmadidőszak derekáig az óidei kőzetek a felszínen voltak, a miocén tengerelöntés után laza üledékes takaró borította. A pannóniai időszak során a Pannon beltenger egyik öble a Cserehát területét is elborította, visszahúzódása után a lerakott az északra lévő, akkor még alacsonyabb hegységekből érkező folyók terítettek vastag hordalékot Ekkor került egy vastag laza agyagos, homokos néhol kavicsos takaró a felszínre. A völgylejtők üledéke általában ezeknek a lerakódásoknak az áthalmozódása, lösztakaró kialakulása, pedig a kevés pleisztocén hullópor miatt nem jött létre, vagy ahol igen ott jelenleg csak kis foltokban találhatjuk meg (Sajó-völgy) (Dorgai L. 1986). Az ekkor lerakódott pannóniai agyagok a Cserehát legjellemzőbb üledéke. Eredetileg vízszintes rétegekben, kékesszürke barnásszürke színekben váltakozott, lejtőfolyamatok általi összekeveredés után állt össze a jellegzetes csereháti tarka talaj. Az agyagfrakció nagyon magas aránya (60%, de néhol 80-85%) hatással volt nemcsak a mezőgazdaságra, hanem a felszínformáló folyamatokra; a szárazon kemény, nedves állapotában teljesen vízrekesztő tulajdonsága miatt rendszeresek a tömegmozgások, elsősorban a csuszamlások. Ez elsősorban a nagyobb szemcseméretű homokrétegekkel való rétegzettségnek köszönhető, általában többször előfordulnak völgyoldalakban, az agyagos és homokos rétegek váltakozásai. Regionális jellegzetességet nem mutat mivel a váltakozás rendszertelen, a felhalmozódási körülmények miatt. Az erősen agyagos rétegeken kialakult kötött talajok művelése nehézkes, néhol szinte lehetetlen (Dorgai L. 1986). 6

10 A harmadidőszakban többször megismétlődő tengeri elöntés, és az ezeket megszakító sekélyesedő és kiszáradt periódusok, elsősorban a sekély tenger partján vastag kavicsréteget, illetve néhol széntelepeket hoztak létre, elsősorban a terület déli és délnyugati részén (Peja Gy. 2000). A pliocén végéig megszűnik a tengerelöntés, az addigi sekélyebb öböl megszűnik és a száraz időszak napjainkig is tart. A Kárpátok emelkedése során, a folyók durvább kavicsos hordalékot terítettek szét elsősorban a táj északkeleti részére, amelyet néhol még fellelhetünk. Ezt a kavicsos takaró, a Rakaca, Bélus, Bátori és Vasonca patakok környékén található, a vízválasztó hátakon, illetve lemosódva szórtan a lejtőkön is. Kismértékben bányászták is, viszont a mezőgazdaságban igen erős hátráltató tényező volt (Dorgai L 1986). A Cserehát a kiemelkedő kárpáti hegységkerethez kapcsolódott, így egyre inkább kitűnt a süllyedő Alföldből, jól megfigyelhető a táj déli részén futó dombsorokon a meredek végződés. Az első fejlődési szakasz az ismétlődő szünetek és a gyakori eróziós folyamatok ellenére, akkumulációs jellegűnek tekinthető. A szakasz végét a pannon tenger visszahúzódása utáni geomorfológiai inverzió jelentette. Ekkor a Cserehát területe a Kárpát-medence emelkedő hegységkeretéhez kapcsolódva jelentős magassági fölénybe került süllyedő alföldi előteréhez képest. (Szabó J. 1998). Az ekkor kialakult szintkülönbség miatt az északi vízfolyások, már nem itt terítették le hordalékaikat, azok tovább folytak az Alföld felé, és megindult az egységes hegylábfelszínek, völgyekkel való tagoltsága. A szerkezeti vonalak mentén megindult a völgyek mélyülése (Hernád, Bódva és Sajó), majd a regresszió hatásának következtében a mellékvölgyekben megkezdődött a mai dombsági táj kialakulása (Dorgai L. 1986). Az akkumuláció megszűnése és a lineáris erózió megjelenése az alföld és a hegylábfelszín közötti szintkülönbség következménye volt, amelynek jól látható következményei a Dél felé futó dombhátak méteres meredek peremekkel, illetve a pannóniai rétegek hirtelen alábukása is. (Szabó J. 1998) A pleisztocén elején létrejött az északra található Kanyapta-medence, amely elszakította a Kárpátok vonulatától, melynek köszönhetően a Cserehát területére nem érkeztek vízfolyások. A tektonikai vonalak mentén megkezdődtek a markáns völgybevágódások, elsősorban a Hernád-árok, illetve a Bódva völgy egyes szakaszainál. Az így kialakult völgyek mindinkább magukhoz vonzották a tájegység középső részén futó vizeket amelynek utánpótlása a Kanyapta medence süllyedésével megszűnt. A Cserehát felszabdalódása így döntően a keretvölgyek felől regresszióval kialakuló völgyhálózat következménye (Szabó J. 1998). Innentől kezdve a terület önállóan fejlődött, és 7

11 elsősorban a határfolyók és a hozzájuk kapcsolód vízgyűjtő területek határozták meg fejlődését. A Hernád völgyéhez csatlakozó észak-déli irányú völgyhálózatok (Vadász, Vasonca, Bélus, Petri) hátráló fejlődése gyorsan megtörtént a laza üledékekben, a hegylábfelszínek lassan eltűntek és mára keskeny domború völgyközi medencék választják el ezeket (Dorgai L. 1986). A Bódva felé már lassabban történt a mellékvölgyek fejlődése, köszönhetően a kelet-nyugati hálózatnak, amely merőleges volt a lejtésirányra, illetve a nem túl vastag pannóniai üledékre, amely alatt a kemény óidei mészköveket már nem volt képes mélyíteni a vízfolyás. Elmondható tehát, hogy a Bódva mellékvölgyei általában rövidek (Sas, Juhász, Garadna), hosszúságát véve kivétel a Rakaca patak. Alsó szakaszuk szűk keresztmetszetű, meredek mészkőbe vésett lejtők jellemzik, felső szakaszuk pedig széles, lejtős lankákkal, terjedelmes völgyfőkkel rendelkeznek, illetve gyakori a szállító közeg nélküli lejtős tömegmozgások által formálása is (Dorgai L. 1986). A folyók (Hernád, Bódva, Sajó) fejlődése során, elsősorban délen maradtak meg teraszdarabok, amelyek a terület legtermékenyebb részei. Pusztulásukban nagy szerepet játszottak a pleisztocénben végbement tömegmozgások, illetve a folyók, oldalazó eróziójukkal (Dorgai L. 1986). A jelenkorban is folyamatosan változik a Cserehát képe, mára már kisebb mértékben a folyóvizi erózió, amely mára elsősorban a völgyfők környékére összpontosul, illetve a lejtőmarás folyamata, elsősorban a kisebb völgyeknél az erősebb. A jelenlegi völgyek többségét viszont a két pusztító folyamat hozta létre (Dorgai L. 1986). A völgymélyülésekkel újabb folyamatok indultak el, amelyek igen erős kihatással vannak a mezőgazdaságra. A Csereháton a kisebb elsősorban deráziós völgyek alakultak ki, számbeli fölényük nagy. Jellemzőjük a lapos forma, vízmosástól és esőbarázdáktól mentesek. Lejtői lankásak (8-17%) (Dorgai L. 1986) gyakran a teljes területét mezőgazdasági művelés alá vonják. Erdészeti hasznosítás céljából fontosak még a meredekebb (17-25%), deráziós vagy deráziós-eróziós völgyek, amelyek elsősorban a Cserehát fő vízválasztó vonala mentén, és a Homrogd-Kázsmárk-Monaj háromszögben gyakoriak (Dorgai L 1986). A vonalas erózió csak kis mértékben jellemző, elsősorban Szakácsi Gagyapáti környékén vagy a Mogyorós-patak völgyében. Jellemző rájuk az erős talajpusztulás, eróziós barázdák, árkok, szakadékok. Az ember által okozott lejtőirányú szántóművelés, az erdőirtás, illetve a vízelvezető árkok beszántása nagyban segíti a természet munkáját, a 8

12 friss vízmosásoknak köszönhetően először csak a talajfolyások, majd a csuszamlások is megjelennek (Dorgai L 1986). A talajcsuszamlás egy vízzáró réteg, általában agyag, felületén megcsúszó ferde réteg. Elsősorban a csapadékosabb telek után, kora tavasszal jelennek meg főként, elterjedésük nem egyenletes, a Szendrő-Rakacai rögvidéken például alig fordul elő. A tájképben legfeltűnőbb, és a Csereháton is gyakori a szeletes földcsuszamlás, amelyben a darabok nincsenek teljesen átázva így nagyobb darabokban mozog a földtömeg, a csúszási felszín pedig több méter mélyen van. Tagolt, szétszakadozott felszín jön létre, némely esetben a halmazok közötti lefolyástalan részekben összefolyik a víz, így kisebb tavak vagy pocsolyák alakulnak ki (Dorgai L. 1986). Ilyen földcsuszamlás a Hernád menti magas partok csúszásai, Felsőgagy illetve Szanticska útcsuszamlásai is, amelyek nagy károkat okoztak a közlekedésben, utóbbinál már felújították az utat míg előbbinél még mindig az út hűlt helyét zárják el az autósok elől. A suvadások, vagy szőnyegszerű rétegcsuszamlások alig pár méter mély csúszó felszínnel rendelkeznek, a csúszó réteg összerepedezik de általában halmaz szerű felső része tömbökben marad, és kis suvadás nyelve az ami pár méterre fut rá az alatta lévő ép lejtőfelszínre. Elsősorban legelő és szántóföldeket érint, viszont gyakran nagy kiterjedésű területen megy végbe. Jellemző a Vadász-patak baloldalán, a Csenyétei-völgyben, a Mohó-patak és mellékvölgyének lejtőjén. Fontos még megemlíteni a kevésbé látványos de jellemző szőnyeges talajcsuszamlást, amelyben általában csak a legfelső vékony pár centis réteg mozdul, a lejtővel megegyező dőlésű csúszópályán. Ez kevésbé van hatással a mezőgazdaságra, kárt szinte alig okoz (Dorgai L. 1986) A Cserehát éghajlata Éghajlati felosztása alapján 2 részre osztható a Cserehát: a Rakaca vízgyűjtőjétől Északra a mérsékelten hűvös-mérsékelten száraz, míg attól délre a mérsékelten hűvösszáraz körzetébe esik (Péczely György 1998). Az évi középhőmérséklet 9 ⁰C a nyári időszaké 16 ⁰C. 10 ⁰C középhőmérsékletet mindösszesen 175 napon haladja meg, míg a fagymentes napok száma 160. A kései (április 25 után) és korai fagyokra (október eleje előtt) is lehet néhol számítani. A legmelegebb nyári napok maximuma 33 ⁰C körül míg a téli abszolút minimum -17 ⁰C. Az évi napfénytartam az országos átlag alatti, mindösszesen 1800 óra. Nyári időszakban 700, míg télen mindösszesen 170 óra. Az éves 9

13 csapadékmennyiség átlagban 600, délen ez csak 550 mm, amiből nyáron közel mm esik. A maximális hó vastagság 20 cm, átlagban évi napig borítja hótakaró a talajt. Az ariditási index 1,15-1,22 körüli. Az uralkodó szélirány Ny-i É-Ny-i, átlagos szélsebesség 2 m/s (Dövényi Z. 2010) Talajtani adottságok 4. ábra A Cserehát vázlatos talajtérképe (Magyarország Nemzeti Atlasza, 1989 alapján in: Dobány Z. 1999) Az ország hasonló hegy és dombvidéki tájaira jellemzően itt is a barna erdőtalajok borítják a terület nagy részét, illetve a völgyek síkjain kialakult nyers öntés, és a völgyperemeken előforduló réti öntéstalajok jellemzőek (4. ábra). A táj Ény-i részének mészköves kőzetein az alacsony humusztartalmú rendzina talajok jellegzetesek. A Cserehát területének több mint felét foglalja magában az agyagbemosódásos barna 10

14 erdőtalaj különböző változatai, amelyek főleg agyagon, agyagos vályogon, és nyirkon alakultak ki. Gyenge vízvezető és nagy víztartó képességgel rendelkeznek. A homokos talajképző kőzet miatt némely esetben kovárványos barna erdőtalaj is kialakult kisebb területeken (pl.: Szanticska körüli dombtetőkön). Pár helyen találhatunk sekély termőrétegű változatokat is ÉK-en felszínközeli kavicstakaró, Nyugaton pedig paleozoos mészkövek miatt (Dorgai L. 1986). A Bélus pataktól délre egészen a Vadász patakig, Novajidránytól egészen Aszalóig borítja csernozjom barna erődtalaj a felszínt. Kedvező vízgazdálkodása, domborzata miatt eróziótol sem sújtott, illetve jó tápanyag szolgáltatása miatt szántóföldi növénytermesztésre a legalkalmasabb terület. A csernozjom barna erdőtalajt követő területen, a Vadász patak Nyugati oldalán, és a Vasonca középső vidékén összefüggő Raman féle barna erdőtalaj övvel találkozhatunk. Bár termékenysége kedvező, domborzati adottságai miatt az erózió által veszélyeztetett területről van szó. Alsóvadász ÉNy-i határterületein beékelődve a Raman féle barna erdőtalajba mészlepedékes csernozjom található (Dobány Z. 1999). A nyers öntéstalaj elsősorban a Rakaca patak medrére és a Bódva északi folyásánál jellemző. Agyagos vályog mechanikai összetételűek, vízgazdálkodásuk és termékenységük az agyagbemosódásos barna erdőtalajéhoz hasonló (Dövényi Z. 2010). A Hernád völgyét és a Bódva és a Sajó valamint a Vadász patak völgyét réti öntéstalajok borítják, illetve völgytalpakon kisebb foltokban a réti talajok is megjelennek, amely sokkalta termékenyebb a nagyobb szervesanyag tartalom miatt (Dorgai L. 1986). A Csereháton fellelhető talajok alacsony humusztartalommal rendelkeznek, amely elsősorban az erózió és az erőteljes szántóművelés egyik következménye. A talaj kémhatása enyhén savanyú, a kilúgzási szintek Ph értéke kb 5,5-6,5 közötti. Tápanyagok közül jó kálium, gyenge nitrogén és foszforellátottság jellemzi. A felhalmozódási szint erősen kötött, tömör az eróziónak ellenálló, viszont a felső humuszos réteg gyakran folyik le a lejtőkön, köszönhetően az agyagos összletek rossz vízáteresztő képességének (Dorgai L. 1986). 5.5.A Cserehát vízrajza A Cserehát vízháztartására nagy befolyással van a táj szigetjellege, amelynek köszönhetően csak a csapadékkal gazdálkodhat a terület. Nagyobb vízfolyások csak a terület határai mentén folynak, a Kanyapta-medence alacsonyabb térszínei miatt középső területére nem érkezik vízfolyás, e mellett a földalatti utánpótlás is nehézkés, a vízzáró és 11

15 víztartó rétegek gyakori kiékelődése miatt (Szabó J. 1986). Hidrológiai szempontból a finom agyagos üledékek nagy része rossz, némely esetben közepes vízadó képességű, vízraktározás szempontjából a változó vastagságú, és változó mélységben fellelhető homokréteg. Az ÉNY-i karsztos területek vízadó képessége már jelentősebb, elsősorban a mészkő övezetben törnek fel, települések vízellátottságánál fontos szerepet töltenek be, viszont mezőgazdasági szempontból jelentéktelenek. A Cserehát belső részein kibúvó források többségének esetében, csak mint felszínformáló, és a mezőgazdasági területeken okozott károk miatt érdemelnek említést. Talajvíz elsősorban a völgytalpak aljában található, a települések vízszükségletét nem elégítik ki, egészségügyi szempontból nem megfelelőek, illetve a mezőgazdasági hasznosítást igen erősen nehezítették (Szabó J. 1986). 5. ábra A Cserehát domborzati és vízrajzi térképe (Szerk: Sütő G.) 12

16 A felszíni vizek többsége jelentéktelen, a több mint 40 patakból mindössze párnak van nagyobb vízgyűjtő területe (5. ábra). A két nagy határfolyóba, két különböző víz és völgyrendszer kapcsolódik; a Bódvába torkollik Kelet-Nyugat irányú patakok közül a legnagyobb a Rakaca patak (236,2 km2), említésre méltó a Sas, a Juhász, az Abodi és a Galvácsi patakok. A Hernád vízgyűjtőjéhez tartozó vízfolyások többsége Észak- Déli folyásirányú, itt a legnagyobb a Vadász patak vízgyűjtője (209,7 km2), nagyobb vízfolyás még a Vasonca és a Bélus patakok (Dorgai L. 1986). 6. A Cserehát gazdasága és mezőgazdasága 6.1. A Cserehát gazdasági adottságai A Cserehát, bár talajadottságai, illetve éghajlata nem tökéletes, mégis mezőgazdasági területként értelmezhető. Földtani felépítése miatt, jelentős ásványvagyonnal nem rendelkezik, kisebb mennyiségben fellelhető volt itt vasérc (Tornabarakony, Tornaszentjakab, Tornaszentandrás, Martonyi illetve Bódvarákó környékén). Mészkővet Rakaca, Rakacaszend, Tornaszentandrás, Bódvarákó, Szalonna Szendrőlád és Borsod falvak környékén termeltek, elsősorban mészégetéshez használták, a században kisebb jövedelmet is szereztek belőle (Dobány Z. 1999). A trianoni békeszerződés súlyosan érintette a Cserehátot. Az addigi vármegye központ, Kassa, Csehszlovákiához került, és Szikszó mint új központ nem tudta biztosítani a megfelelő szolgáltatásokat (kiemelendő, hogy nagyobb település a Cserehát központjában nem található, az ilyen városok mint pl: Encs, Edelény, Szikszó esetleg Szendrő mind a tájegység határain vannak). Az 1938-as visszacsatolás bizonyos mértékű fellendülést hozott, visszakerült Kassa és fellendült a kereskedelem, köszönhetően több fontos vásárváros, pl.: Szepsi és Torna közelségének okán. A II.világháború után, ben egy hosszú távú Településfejlesztési tervet hozott létre az akkori megyei tanács, amelyet 2000-ig kívántak véglegesen megvalósítani. Ennek a célja létrehozni olyan központokat, illetve ezen belül egy hálózatot, amelynek segítségével egymással együttműködve, fokozatosan biztosítják az ott élők szükségleteit. Központi település lett volna Szalonna, illetve külön megjelöléssel (mezőgazdasági jellegű) Baktakék, Homrogd, illetve Krasznokvajda. A tervezet sosem került befejezésre, a települések nehézségei megmaradtak (Dorgai L. 1986) 13

17 A termelőszövetkezetek 1948-tól alakultak ki, 1956-ban átmenetileg feloszlatták őket majd 1961-ben véglegesítették a mezőgazdaság szocialista átszervezését. A vizsgált területen a Krasznokvajda központú Bástya termelőszövetkezetben tömörültek a falvak, az 1970-es egyesülés után. A tsz-ek többsége 1990 után feloszlott vagy rövid ideig állami kézben, mint gazdasági társaság működött tovább, majd felszámolták 2000-ig az összeset. Infrastruktúrája minden téren fejlesztésre szorul, a nagyobb városok elhelyezkedése miatt elsősorban a Cserehát középső részén van szükség nagyfokú fejlesztésekre (főleg az egészségügyben illetve az oktatásban), valamint az ivóvízbázis védelme miatt a csatornázásban is. Úthálózata elavult, rossz állapotú, vasút csak a Cserehát hátarainál található a Bódva és a Hernád völgyében A Cserehát mezőgazdasága és tájhasználata A században Miután a Cserehát az Alföld és a Felvidék találkozási zónájának tekinthető, ezért mezőgazdaságában mind a mező mind az erdőgazdálkodás nagy szerepet játszik. Gazdálkodására a századtól jellemző volt a vegyes gazdálkodás, elsősorban az extenzív gabonatermelés, illetve az ezt kiegészítő állattenyésztés. Többnyire a déli falvakban, de háztáji jelleggel a teljes területén jellemző volt még a szőlő és borkúltúra, az északi részeken az erdőterülettel rendelkező falvaknál az erdőélés. A népesség növekedésével több és több termőterületre volt szükség, amelyet az erdők írtásával értek el, a legtöbb településnek így sikerült határterületeit művelés alá fogni. Egészen a 19. század második feléig csak ezzel a technikával gyarapították a szántóföldeket. Ezen írtványföldeket csak évek múltán vonták szántóföldi művelés alá, először kaszálóként és legelőként hasznosították. Termőképességük igen alacsony volt, és művelésükkel megindult, illetve néhol felerősödött az antropogén eróziós folyamatok (Dobány Z 1999). A gyenge minőség ellenére a Csereháti falvak racionális, a természeti adottságokhoz illeszkedő területhasználata volt jellemző. A keskeny patakvölgyekben, amelyeket gyakran a víz is veszélyeztetett, kaszálórétként, esetleg legelőként használták, a meredekebb, erózió által gyakran szabdalt területeken legelőként, míg az alkalmasnak ítélt földeken szántóparcellákat jelöltek ki. A szőlő és gyakran gyümölcsös kerteket a kedvező kitettségű domboldalakon találjuk, míg a dombhátak jellemzője a nagy erdőségek területei voltak. A 18. századról kevés és töredékes adat áll rendelkezésünkre. II. József kataszteri felmérése adhat támpontokat a földhasználatról, de a Cserehátra nagyfokú differenciáltság 14

18 jellemző ebben az időszakban is. Szántók általában a déli illetve a Hernád menti településeken érik el a teljes terület 41-50%-át, de a tagolt, erdőségekkel borított részeken mindössze 10-20%. Jó példaként hozható fel, hogy a 18. század végén Finkén 62,2% míg Szendrőládon 17,9% volt a szántók aránya. A szántók termékenységét nagyban befolyásolta annak trágyázása a gyenge földminőség miatt. Nem egyszer tettek említést a jobbágyok földesuraiknál, hogy csak akkor terem bármi is földjükön ha legalább évente egyszer trágyázzák azt. A Cserehát keleti és déli részén nem voltak ilyen problémák, általában a megfelelő trágyázás és szántás után jó bőséggel megtermi a föld a búzát, zabot és egyéb féle magokat (Dobány Z. 1999). A trágyahiány az akkori állattartási módszernek köszönhetően alakult ki: az állatokat a réteken és legelőkön tartották aminek következtében a jobbágyok gazdaságában csak kevés trágya maradt, azt pedig az értékesebb szőlők és kertek javítására használták fel. A harmadolt szántókon az ugaron hagyott földeket többszörösen fel kellett volna szántani, a gyomnövények kimerítő hatása ellenében, viszont az állati erő és az idő hiányában ez általában nem történt meg. Így elsősorban kenyérgabona féléket termeltek, kisebb parcellákon pedig az állati takarmányként felhasználható növényeket. Hátráltatták még a mezőgazdasági fejlődést, a fejletlen talajművelő eszközök, illetve, hogy gyakran, akár évente is újraosztották a földeket, így nagy munkát nem volt érdemes belefektetni. Így elmondható a tényezők a gabonafélék termesztésének stagnálást, illetve a takarmánynövények termesztésének gátolását évtizedekre biztosította. A megtermelt gabonafélék legnagyobb részét a tavaszi búza és rozs, esetleg zab, tönköly és árpa adja. Az őszi búza termesztése költségesebb és nagyobb munkaráfordítást igényelt, viszont a kenyérgabona minőségét javította. A rozs nem csak abból a szempontból volt hasznosabb, mert a belőle készült kenyér hosszabb ideig volt eltartható, hanem mert szalmájából a tetőt is be tudták fedni (Dobány Z. 1999) Az intenzív gazdaság első jelei a háztáji vagy kerti területek, munkaigényesebb növényekkel való beültetése volt. Legfontosabbként kiemelhető a káposzta, de megtermett még a dinnye, a 18. század vége felé pedig megjelent a kukorica, illetve a 19. századtól a gabonáktól akár 3-4-szeresen többet termő burgonya is. Jelen volt néhol a dohány termesztése is, viszont kényessége miatt csak egy-két településen terjedt el. Nagy szerepük volt a gyümölcsösöknek is amelyek nagy része szilva volt, de az alma és a diófa is igen nagy értéknek számított. A gyümölcsöket általában frissen fogyasztották, a feleslegen túladtak, esetleg aszalták, a szilvából lekvárt és pálinkát főztek (Dobány Z. 1999) 15

19 A szőlészettel elsősorban a Cserehát déli részén élők foglalkoztak, általában a jobb fekvésű (déli, délnyugati) domboldalakat használták. A szőlő nagy érték volt, az akkori jobbágyok ugyanis szabadon rendelkezhettek felette, néhány településen 5-12%-nyi helyet foglalt el, de a Cserehát egészét nézve mindösszesen 1% körül tehető. Gyakran átjártak Tokaj-Hegyaljára bérmunkát vállalni a csereháti emberek, így a szőlészet tudományával, a művelés minden lépésével megismerkedhettek. Többen is írnak a termelt borok minőségéről, amelyet a közeli hegyaljai borokhoz hasonlítanak, külön megemlítik Szikszó, Forró és Aszaló nedűit. Elsősorban a kisgazdák művelték a szőlőket, miután nagy idő, és munkaráfordítással a földesuraknak nem érte meg az, a bor árusításából pedig igencsak szép hasznot tudtak beszedni, viszont kocsmát csak földesúr nyithatott (Dobány Z. 1999). A rétek és legelők arányáról szintén kevés adat áll rendelkezésünkre, illetve akkoriban a két művelési ágat nem jelezték külön. A rétek elsősorban a patakok mentén a vizenyős területek, illetve az írtások területei voltak, az állatok legeltetésére az ugarokat, a legelőket, illetve a nem elegendő nagyságú terület miatt az erdőkben és akár a szántföldek között is legeltettek. A teljes területekből kb. 20%-nyi területet foglaltak el a gyepterületek. 16

20 6.ábra A Cserehát erdősültsége a 18.század második felében (In: Dobány Z II.Katonai felmérés alapján) Az erdők a 18. század végén a 19. század elején, a Cserehát területének közel 30%- át fedték le (6. ábra). Északon ez a szám néhol elérte a 70%-ot is, de itt általában a területek felét erdőség borította. Délen a mezőgazdaság térnyerése miatt egyre több és több erdőt irtottak ki, amely viszont a szegényes adottságokkal rendelkező, és gyenge termőképességű talaj miatt negatív hatással volt az ott élőkre. A tölgyes volt az uralkodó fafaj, de kisebb számban előfordult nyír, éger, bükk és néhol fenyő is. Mezőgazdaságilag nem a faanyag, hanem az erdőélés és makkoltatás miatt volt fontos. Az erdők kiirtása pedig nem anyagi haszonszerzés miatt történt, hanem az újabbnál újabb területek mezőgazdasági termőföld nyerésének következménye (Dobány Z. 1999) A 18. században a földesurak voltak az erdők tulajdonosai, a jobbágyság csak használhatta. Vadászni, (illetve tavaknál halászni is) tiltott volt az erdőkben, csak a földesurak adták el néha jó pénzért, a kivágott fákat. A kidőlt és száraz fákat meghatározott időben és mennyiségben elszállíthatták. Sokkalta fontosabb volt az erdőben a gyűjtögetés 17

21 és zsákmányszerzés, amely a mai napig jellemző a területre (pl.: az erdőben gyűjtött gomba Encs, Szikszó vagy Miskolc piacára kerül.) A rétek és legelők kicsiny mérete és időszakos vízzel való borítottsága miatt, az állattenyésztés jelentősége elmaradt a többi mezőgazdasági ághoz képest. Gyakran a takarmány nem volt megfelelő mennyiségű, ha meg megfelelő mennyiségben megtalálható volt, akkor bizonyos területeken minőségileg nem felelt meg. Alacsony tápértékű, savanyú és gyakran mészben szegény is volt, amely maximum a lovaknak volt megfelelő (Asztalos I. 1968).Így fontos szerephez jutottak az erdei legelők, ugarföldek és a tarlók. Legfontosabb állat a szarvasmarha volt amelyet nem húsáért vagy tejéért, hanem igavonó ereje miatt tartottak, és nem csak a saját területeken, de akár jó pénzért fuvarozásra is befogták őket. Bár 1767-ben a tejtermelés és tejtermékek minőségének javítása érdekében, erősíteni szerették volna a szarvasmarhák tartását de ekkoriban több marhavész is pusztított ( években). Általában vásárokon szerezték be az állataikat, és nem neveltek jószágot, sokszor fejőstehén nem is volt a falvakba (Dobány Z. 1999) Kisebb jelentőséggel bírt a további állatok tenyésztése és tartása, mégis említést érdemel a ló, a sertés és a juh. A lovakat elsősorban a módosabb gazdák fuvarozásra használták, de ők is csak kisebb ménessel büszkélkedhettek, a jelentősebb települések nagyobb ménteleppel rendelkeztek. A juh tartása, az átlagos csereháti termelési renden kívül esett ezért nem terjedt el, illetve csak ott ahol a legeltetésre megfelelő terület kínálkozott. Gyakran megesett, hogy az őszi vetés a korai vetés miatt túlságosan megnőtt és a juhokkal legeltették le azt. A juhokat annak gyapjáért és tejéért tartották (Dobány Z. 1999) A sertéseket egészen a 18. század végéig, szinte félvadon tartották. A földesurak és a jobbágyok elhanyagolták az állattartás ezen ágát, számszerileg nem volt számottevő, mégis télen a népesség ellátásában fontos szerepet töltött be. Eleinte az erdőkben makkon hizlalták az állatokat, a belsőségeken illetve a réteken kevésbé. A helyi jobbágyság pénzért vagy dézsmáért cserébe makkoltathatott. Tekintélyes jövedelemforrás volt a földesuraknak a bérbe adott tölgyes, a falvak többségében csak 5-6 évente volt megfelelő mennyiségű makk a konda fenntartásához. Nagy makkos erdőkbe nem egyszer az Alföldről is felhajtották az állatokat, a században pedig a Tisza melléki árterekből a Cserehátra hajtották az állatokat (Frisnyák S. 1994). A háztáji baromfiállomány, elsősorban kacsából, libából és csirkéből állt. Szerepe nagy volt, a lakosság friss hússal való ellátottságának tükrében. A természeti 18

22 adottságokhoz illesztették tenyésztésüket, patak menti falukban nagyobb számú volt a lúd és kacsa tartás. (Szuhay P. 1982). Említésre érdemes a méhészkedés is, amelyet hátrányosan érintett az akkori adótörvények, hiszen ezen tevékenység után kilenced és tized fizetési kötelezettség volt. A Magyar méhészet bölcsőjeként tartják számon Hangácsot, ahol Szathmári Király György ( ) foglalatoskodott a méhekkel illetve szakkönyvet adatott ki magyar és angol nyelven. Fontos még megemlítenünk Vécsey József ( ) nevét, aki Pamlényban született és református lelkészként dolgozott, de ekkoriban neves méhész szakírónak számított. A csereháti méhészkedéssel foglalkozó porták egyik jellegzetes építménye volt a fatörzsből készült gyékényből, szalmából font köpű (Dobány Z. 1999). Az 1767-es úrbéri rendeletnek köszönhetően elindult a társadalmi viszonyok változása. A jobbágyság, szabadon rendelkezhetett bizonyos mennyiségű földről, illetve szabadon megválaszthatta javainak vevőit től pedig akár el is költözhetett ha kötelezettségeit letudta és adósságait kifizette (Barta J. 1996). A földhasználati viszonyok viszont, ekkor sem változtak, fennmaradt az arisztokrácia, és a nagybirtokok túlsúlya, és magas volt az életképtelen törpebirtokok aránya. Kevés volt a középbirtokos, a kisbirtokokra viszont igen erős tőkeszegénység volt a jellemző. A jobbágyfelszabadítás és a polgári birtokok létrehozása, hatalmas előrelépést jelentett volna, ha az akkori viszonyokat nem jellemzi a szállítás és hitelrendszeri késedelmek, a tőkehiány valamint a nyomásos gazdálkodás továbbélése, illetve a földek tagosításának késleltetése (Dobány Z. 1999) A 19. század közepétől a II. világháborúig Az 1850-es évektől tapasztalható fellendülés a gabonapiacon mind pozitív mind negatív hatással volt a Cserehát mezőgazdaságára. Gabonaféléket a vetésterületek nagy részén termelt a térség, viszont ennek hatására a többi jövedelmezőbb, de munkaigényesebb növényi kultúrák elterjedését gátolta, illetve a csekély mennyiségű szálas takarmánynak köszönhetően az állattenyésztés is hátrányba került. A gabona extenzív termelése miatt a parasztság megfelelő jövedelemhez jutott, viszont az egysíkú termelés miatt lassította a fejlődést. (Dobány Z. 1999). A 19. század utolsó harmadában, kezdtek kialakulni a különböző osztályok:a nagybirtokosból tőkés vállalkozó lett, a zsellérekből, jobbágyokból kisnemesekből 19

23 kisbirtokos parasztokból kisvállalkozó,a földtelen parasztok pedig a bérmunkás réteget alkották (Für L. 1996). Az úrbéri népesség a volt telki állomány másrészt egyéb telken kívüli birtokok felett rendelkeztek, míg a zsellérek nagy része csak elhanyagolható földeket tudhatott magának. A csereháti birtokosok több mint 50%-a 5 katasztrális hold alatti törpebirtokkal rendelkeztek, amely birtokok az összes földterület 7,7%-át birtokolták. A 100 kataszteri holdat meghaladó gazdaságok a területek 35,8%-át birtokolták (Dobány Z. 1999). 7. ábra Csereháti táj Pamlénytól északra (Saját készítésű fénykép) Pár településen 1000 holdnál nagyobb gazdaságok is működtek, viszont nem volt jellemző sem a közép sem a nagybirtokos réteg a Csereháton, amely évtizedekre visszafogta a mezőgazdaság fejlődését (7. ábra). A nyomásrendszer még a 19. század végén is dominált, a földek tagosítása pedig nem haladt. Bár nőtt a művelt területek aránya mégis nagy volt a lemaradás az országhoz képest miután a technikai modernizáció elmaradt, így nemcsak minőségi, de bizonyos idő után mennyiségi lemaradás következett, és a megtermelt áruk kis részét tudták vásárokra vinni, de általában csak az önellátásra futotta (Dobány Z. 1999). A gépekkel való ellátottság, igen alacsony volt, 1895-ben a 100 katasztrális holdnál nagyobb csereháti gazdaságokban összesen 51 lokomobil, 45 járgány 67 cséplőszekrény, 164 vetőgép, 1700 vaseke (Dobány Z. 1999) állt rendelkezésre. A Középső- és Északi- Cserehát viszont a nagy és középbirtokosok hiányában nem rendelkezett megfelelő 20

24 mennyiségű géppel, sok esetben teljesen hiányzott a modern technológia. A későbbiekben sem nőtt a gépek száma, 1935-ben például mindösszesen 95 traktor jutott a 78 településre, de a térség 276 motoros erőgéppel, 234 cséplőgéppel, 809 vető és ültetőgéppel és 1288 cséplő-, arat-, terménybetakarító géppel rendelkezett. Az eszközök elhelyezkedése nem volt egyenletes, Szakácsi, Litka, Kány, Keresztéte, Viszló, Becskeháza, Bódvarákó, Martonyi, Meszes településeken nem volt megtalálható motoros gép, addig Szikszó Edelény és Rásonysápberencs kiemelkedően sok géppel rendelkezett. Az elavult szerszámokat vagy a helyi kovácsüzemekben vagy Alsó- és Felsőmecenzéfen szerezték be. Az új gépek beszerzése még az 1930-as években is akadozott, köszönhetően a tőkehiánynak, a maradi gondolkodásnak a mostoha vidékének földje ki sem fizetné a jobb, s annál fogva nagyobb ám szerszámmal való művelést, és ezért használja, amit ősapáitól öröklött, s minden valamire való parasztember maga meg tud készíteni (Galgóczi K. 1855, in Dobány Z 1999) illetve az olcsó, és bőségesen rendelkezésre álló munkaerőnek. Gyakori volt, hogy, egy-egy gazda nem ismerte az aratást követő tarlóhántást, a gabonánál a sorvetést, sőt a konzervatív szemlélet miatt, habár tisztában voltak annak jelentőségével, a mélyszántást sem alkalmazták. A két világháború között, a 100 évvel korábbi módokon végezték a betakarítást, bár némely esetben már használták a munkát segítő gépeket. Ezen hatásoknak, és a néha szeszélyes időjárásnak következményeként sokszor ingadozó, sőt néha alacsony termésátlaggal kellett a helyi mezőgazdasággal foglalkozóknak számolni (Dobány Z. 1999) A művelésági szerkezet átalakulását elsősorban a gazdasági folyamatok irányították: a takarmányfélék és a kenyér árának növekedése, a földhasznosítás lassú ütemű megindulását eredményezte, sőt a népesség gyarapodása is, a szántóföldek méretének növekedését jelentette. A szántók részarányának változása nagy mértékben növekedett, az országban hasonló csak az alföldi és bizonyos dunántúli területeken volt. A szántók aránya magasabb volt mint Borsod vármegyében, és a Csereháti települések 68%- ban még az országos aránynál is. Az 1860-as évek utáni évtizedekben már kezd túlsúlyossá válni a szántóterületek összessége, néhol már az optimális határt is átlépve,1895-re a Cserehát területén 138,9%-al nőtt a szántóterület. Összesen 1865-ben a területek 41,5%-át foglalták el a szántók, az erdő 31,2%, a rét 10,7%, a legelő 9,9%, míg a szőlős 2,5% területet foglalt el.(dobány Z. 1999). Területi különbségek viszont itt is voltak; a vizsgált területrészünkön Pamlényban mindösszesen 1% volt a változás, de a Rakacai-völgymedence településeinél hasonló volt a helyzet, annak alacsony népességszáma, és gyarapodása okán. Ellenpólusként említhető 21

25 Baktakék vagy Tornaszentjakab itt a szántóterületek megduplázódtak. Említésre méltó még növekedése okán Edelény és környéke, Szikszó és határos falvai, valamint Forró település - Fancsal kivételével a szomszédos területei (Dobány Z. 1999) ig jóval lassabb ütemben nőtt a szántóföldek aránya (a területek 59,8%-át foglalta el), sőt néhány faluban a túl intenzív növekedésnek (pl.: Debréte, Tornaszentjakab), vagy éppenséggel a nem megfelelő természeti viszonyok miatt (pl.: Keresztéte, Szalonna) már csökkenés volt tapasztalható. Az országos átlag alá csökkent a szántók részaránya, még úgy is hogy a települések több mint felén, még ezen arány fölött művelték a földeket. Jól mutatja a a 19 századi viszonyokat az akkori írásokból sokszor második harmadik osztályú búzaföldként jellemzik a csereháti földeket. Általában dombsági voltát és homokos, agyagos talaját is negatív hatásként jellemzik (Korponay J. 1866). Többször említést tesznek arról hogy a terület terméketlen, mezei gazdáktól pedig sok munkát igényel mégis hálátlan (Pesty F. 1864). Bár hiába a vészjósló leírások, a helyiek régimódi gondolkozásmódjának köszönhetően nem változott érdemlegesen a helyzet, így a termőterületek növelésével próbálták pótolni a minőségi gondokat. Az 1930-as évekre stabilizálódott a vetésszerkezet az összterülethez viszonyítva a búza 34,3%, a rozs 8,1%, az árpa 16,1%, míg a zab 8,5% területet foglalt el. Csak olyan településeken volt magas a vetésterületek aránya, ahol a helyi szükségleteket, nem tudták máshogy kielégíteni, csak a vetésterületek növelésével (pl.: Meszes 43,1%, Galvács 43%) (Dobány Z. 1999). A vetésterületek az országoshoz hasonlóan alakultak, elsősorban a gabonafélék dominanciája figyelhető meg (búza, rozs, árpa, zab), míg az ipari növények jelenléte elhanyagolható. A növények jövedelmezősége elsősorban a Hernád völgyében Szikszó, és Edelény környékén volt a legmagasabb, 6-7 pengő forint/hektár. A Cserehát átlaga 4 ft/ha volt, a belső területek általában átlag alatti jövedelmezősséggel rendelkeztek. Termésátlag a 19. század végén általában 8-10 mázsa volt kataszteri holdanként, gabonafélékből, míg burgonyából akár mázsát is elérte (Dobány Z. 1999). Az árpa nagy részét sörárpaként értékesítették,főleg a filoxéra vész után lendült fel a kereslet ezen gabonaféle iránt. A Keleti-Csereháton Hernádvécsén, és Hernádpetriben is a vetésterületek közel negyedét árpával ültették be, de Edelény, Szendrő és a környező falvaik is nagy mennyiségben termelték. 22

26 Rakaca, Debréte és Tornaszentjakabot határoló településeken volt a legmagasabb a zab termesztése, itt a szántók ötöd, de akár negyed részét is erre használták, legalacsonyabb pedig a Hernád völgyében mindössze 1-5%. A rozs termelése általában a parasztgazdaságoknál termelték, a csereháti átlagot meghaladó falvak közül kiemelkedő volt Bódvarákó (18,2%), Perecse (15,7%), Fancsal (14,4%) és Szemere (14,3%) Megemlítendő még a tatárka, a köles, és a tönköly is, amelyet elsősorban a gyenge talajadottságú meredek oldalakon termesztettek (Dobány Z. 1999). A munka és időigényesebb növények a 19.század végétől egyre jobban felértékelődtek, és már nemcsak a lakóterületek kertjeiben, és néhol a nyomáskényszeren kívüli területeken termelték, hanem a szántóföldeken is. Az 1930-as évekre a kukorica a teljes vetésterület 8%-át borította, némely településen akár a 15%-ot is meghaladta (pl.: Szikszó, Alsóvadász, Bódvalenke), de a Cserehát északi részén is megjelent nagy százalékban (pl.: Hídvégardó, Krasznokvajda). A szegényebb családok étkezési célra is felhasználták, de inkább a sertések hízlalásához hasznosították. Burgonyát nagyobb arányban a Bódva-völgy északi részén, a Rakacai-völgymedencében és a Hernád völgyének északi részén termesztettek, de a teljes csereháti vetésterületek mindösszesen 3,7%-át foglalta magában (Dobány Z. 1999) A cukorrépa termelése csak az edelényi cukorgyár működéséig volt számottevő mértékű. Kisebb mennyiségben termeltek még dohányt, napraforgót, kendert, takarmányrépát, valamint egy idő után a kevés jó minőségű rét miatt a szántókon termesztett takarmánynövényeket (pl.: lucernát). A szőlősök részaránya 1895-re drasztikusan lecsökkent (0,4%), köszönhetően a filoxéra járvány pusztításának. A déli területeken ezen művelési ág több mint 10%-os részesedéssel rendelkezett az összterületből, a járvány után alig érte el némely területen az 1-2%-ot. A negatív példák egyike Szikszó ahol a 369,5 hektár szőlőből mindösszesen 0,6 hektár maradt. Ezek mellett a borkészítési és kezelési technológia színvonala elmaradott, és az ágazat elhanyagoltsága, a trágyázás hiánya, az oltványok lassú elterjedése, illetve a sokféle szőlőfaj a szőlőkben az ágazat gyengélkedését hozta. Sokszor vizezték a bort vagy fanyarsága miatt ihatatlanná vált, esetenként pedig vegyítették egyik-másik fajtát egymással (Korponay J. 1866). Szikszó környékén viszont egészen jó minőségben állítottak elő borokat, általában a jobb minőségű asztali bor kategóriába esett. Az 1926-os és 1927/29 évi fagykárok viszont újabb kedvezőtlen hatásokkal jártak a bortermelők felé (Dobány Z. 1999). 23

1.2 Társadalmi és gazdasági viszonyok...8. 1.2.1 Településhálózat, népességföldrajz... 8 1.2.2 Területhasználat... 8 1.2.3 Gazdaságföldrajz...

1.2 Társadalmi és gazdasági viszonyok...8. 1.2.1 Településhálózat, népességföldrajz... 8 1.2.2 Területhasználat... 8 1.2.3 Gazdaságföldrajz... A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Dél-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2010. április TARTALOM

Részletesebben

Eötvös József Főiskola Zsuffa István Szakkollégium, Baja A Lónyay-főcsatorna

Eötvös József Főiskola Zsuffa István Szakkollégium, Baja A Lónyay-főcsatorna Eötvös József Főiskola Zsuffa István Szakkollégium, Baja A Lónyay-főcsatorna Bandur Dávid Baja, 2015. február 3. IV. évfolyamos, építőmérnök szakos hallgató Tartalomjegyzék Összefoglalás 2. 1. A Lónyay-főcsatorna

Részletesebben

AZ ERDŐSÜLTSÉG ÉS AZ ÁRHULLÁMOK KAPCSOLATA A FELSŐ-TISZA- VIDÉKEN

AZ ERDŐSÜLTSÉG ÉS AZ ÁRHULLÁMOK KAPCSOLATA A FELSŐ-TISZA- VIDÉKEN AZ ERDŐSÜLTSÉG ÉS AZ ÁRHULLÁMOK KAPCSOLATA A FELSŐ-TISZA- VIDÉKEN Lóki J. 1 Szabó J. 1 Konecsny K. 2 Szabó G. 1 Szabó Sz. 3 Előzmények, célkitűzés Az elmúlt években az árhullámok magassága a Felső-Tisza

Részletesebben

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV Alsó-Duna közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Dél-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2010. március

Részletesebben

Természeti viszonyok

Természeti viszonyok Természeti viszonyok Felszín szempontjából Csallóköz folyami hordalékokkal feltöltött síkság. A regionális magasságkülönbségek nem nagyobbak 0,5-0,8-3,00 m-nél. Egész Csallóköz felszíne mérsékelten lejt

Részletesebben

EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA MŰSZAKI FAKULTÁS

EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA MŰSZAKI FAKULTÁS EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA MŰSZAKI FAKULTÁS Heves megye, illetve Füzesabony természetföldrajzi és vízrajzi adottságai, legfontosabb vízgazdálkodási problémái Készítette: Úri Zoltán Építőmérnök hallgató 1.évfolyam

Részletesebben

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV

A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása VÍZGYŐJTİ-GAZDÁLKODÁSI TERV közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Dél-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2010. március TARTALOM

Részletesebben

A helyi közösségi közlekedés hálózati és menetrendi felülvizsgálata és fejlesztése Pécsett. Megbízó: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata

A helyi közösségi közlekedés hálózati és menetrendi felülvizsgálata és fejlesztése Pécsett. Megbízó: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Megbízó: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata A helyi közösségi közlekedés hálózati és menetrendi felülvizsgálata és fejlesztése Pécsett Megvalósíthatósági tanulmány 2010. augusztus Megbízó: Pécs Megyei

Részletesebben

A VULKANITOK SZEREPE A VÖLGYHÁLÓZAT KIALAKULÁSÁBAN A BÜKKALJÁN

A VULKANITOK SZEREPE A VÖLGYHÁLÓZAT KIALAKULÁSÁBAN A BÜKKALJÁN A VULKANITOK SZEREPE A VÖLGYHÁLÓZAT KIALAKULÁSÁBAN A BÜKKALJÁN Vágó János PhD hallgató, Miskolci Egyetem, Természetföldrajz-Környezettan Tanszék 1. A Bükkalja miocén kori vulkáni képződményei A Bükkalja

Részletesebben

A szántóföldi növények költség- és jövedelemhelyzete

A szántóföldi növények költség- és jövedelemhelyzete A szántóföldi növények költség- és jövedelemhelyzete A hazai szántóföldi növénytermelés vetésszerkezete viszonylag egységes képet mutat az elmúlt években. A KSH 2 adatai szerint a vetésterület több mint

Részletesebben

Tárgy: a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Területfejlesztési koncepció módosított Helyzetértékelés munkarészének elfogadása

Tárgy: a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Területfejlesztési koncepció módosított Helyzetértékelés munkarészének elfogadása Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2012. december 20. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 72/2012. (XII. 20.) határozata

Részletesebben

EURÓPA ÉGHAJLATA I. Az Európa éghajlatát meghatározó tényezők a kontinens helyzete, fekvése és ennek éghajlati következményei. Kiterjedése: K-Ny-i irányban ~11 000km (Nyh. 31, Azori-szk.-Kh. 67, Ural;

Részletesebben

(73) SISÁK I., BENŐ A. Az 1:200.000 mezőgazdasági talajtérkép digitális publikációja a Georgikon Térképszerveren

(73) SISÁK I., BENŐ A. Az 1:200.000 mezőgazdasági talajtérkép digitális publikációja a Georgikon Térképszerveren (73) SISÁK I., BENŐ A. Az 1:200.000 mezőgazdasági talajtérkép digitális publikációja a Georgikon Térképszerveren Digital publication of the 1:200,000 scale agricultural soil map on the georgikon map talajtan@georgikon.hu

Részletesebben

Talajvizsgálat! eredmények gyakorlati hasznosítása

Talajvizsgálat! eredmények gyakorlati hasznosítása a legszebb koronájú törzsekben. Sok, virággal túlterhelt fának koronáját láttam mér kettéhasadva, letörve lógni a csonka törzsön. A hasznos rovarok közül a méhek jelentőségét kívánom befejezésül megemlíteni.

Részletesebben

KOMPOSZTÁLÁS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZENNYVÍZISZAPRA

KOMPOSZTÁLÁS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZENNYVÍZISZAPRA KOMPOSZTÁLÁS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZENNYVÍZISZAPRA 2.1.1. Szennyvíziszap mezőgazdaságban való hasznosítása A szennyvíziszapok mezőgazdaságban felhasználhatók a talaj szerves anyag, és tápanyag utánpótlás

Részletesebben

A JAVASOLT TÍPUSOK, ÉS A KAPCSOLÓDÓ ALTÍPUS ÉS VÁLTOZATI TULAJDONSÁGOK ISMERTETÉSE

A JAVASOLT TÍPUSOK, ÉS A KAPCSOLÓDÓ ALTÍPUS ÉS VÁLTOZATI TULAJDONSÁGOK ISMERTETÉSE A JAVASOLT TÍPUSOK, ÉS A KAPCSOLÓDÓ ALTÍPUS ÉS VÁLTOZATI TULAJDONSÁGOK ISMERTETÉSE LÁPTALAJOK Olyan talajok, melyekben a lebontási folyamatok az év nagyobb részében korlátozottak, és így nagymennyiségű

Részletesebben

ADALÉKOK A CEREDI-MEDENCE VÍZHÁLÓZATÁNAK VIZSGÁLATÁHOZ. Utasi Zoltán doktorandusz, Debreceni Egyetem

ADALÉKOK A CEREDI-MEDENCE VÍZHÁLÓZATÁNAK VIZSGÁLATÁHOZ. Utasi Zoltán doktorandusz, Debreceni Egyetem ADALÉKOK A CEREDI-MEDENCE VÍZHÁLÓZATÁNAK VIZSGÁLATÁHOZ BEVEZETÉS Utasi Zoltán doktorandusz, Debreceni Egyetem A Ceredi-medence a magyar-szlovák határ által kettéválasztott, kevéssé kutatott peremvidék.

Részletesebben

[Erdélyi Magyar Adatbank] Imreh István: Változó valóság A TELEPÜLÉSHÁLÓZAT ÉS A VÁROSIASODÁSI FOLYAMAT AZ UDVARHELYI-MEDENCÉBEN

[Erdélyi Magyar Adatbank] Imreh István: Változó valóság A TELEPÜLÉSHÁLÓZAT ÉS A VÁROSIASODÁSI FOLYAMAT AZ UDVARHELYI-MEDENCÉBEN VOFKORI LÁSZLÓ A TELEPÜLÉSHÁLÓZAT ÉS A VÁROSIASODÁSI FOLYAMAT AZ UDVARHELYI-MEDENCÉBEN Az urbanizáció hatását az Udvarhelyi-medence falvainak szerkezeti átalakulásaira a szociálgeográfiai módszer segítségével

Részletesebben

Véménd község Önkormányzata Képviselő - testületének. 35./2009(V.8.) számú határozatával jóváhagyott Településszerkezeti terv leírása

Véménd község Önkormányzata Képviselő - testületének. 35./2009(V.8.) számú határozatával jóváhagyott Településszerkezeti terv leírása Véménd község Önkormányzata Képviselő - testületének 35./2009(V.8.) számú határozatával jóváhagyott Településszerkezeti terv leírása Véménd község a Dunántúli-dombság nagytáj, Mecsek és Tolna-Baranyai-domvidék

Részletesebben

A KULTÚRTÁJ KIALAKULÁSA ÉS TERJEDÉSE AZ ALFÖLDÖN. Frisnyák Sándor 1. Az őskörnyezet első használói és átalakítói

A KULTÚRTÁJ KIALAKULÁSA ÉS TERJEDÉSE AZ ALFÖLDÖN. Frisnyák Sándor 1. Az őskörnyezet első használói és átalakítói A KULTÚRTÁJ KIALAKULÁSA ÉS TERJEDÉSE AZ ALFÖLDÖN Frisnyák Sándor 1 Az őskörnyezet első használói és átalakítói A hazánk ősföldrajzával foglakozó tanulmányok rendre megemlítik, hogy a holocénban az endogén

Részletesebben

Tájékoztató a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály 2015. évi tevékenységéről

Tájékoztató a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály 2015. évi tevékenységéről Tájékoztató a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály 2015. évi tevékenységéről A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal (továbbiakban: Főosztály) a

Részletesebben

ZALAEGERSZEG VÁROS LEVEGİTERHELTSÉGI SZINTJÉNEK CSÖKKENTÉSÉT SZOLGÁLÓ. Szombathely, 2013.

ZALAEGERSZEG VÁROS LEVEGİTERHELTSÉGI SZINTJÉNEK CSÖKKENTÉSÉT SZOLGÁLÓ. Szombathely, 2013. ZALAEGERSZEG VÁROS LEVEGİTERHELTSÉGI SZINTJÉNEK CSÖKKENTÉSÉT SZOLGÁLÓ LEVEGİMINİSÉGI TERV Szombathely, 2013. Tel.: (94) 506 700 Fax: (94) 313 283 E-mail: nyugatdunantuli@zoldhatosag.hu Tartalom Bevezetés...

Részletesebben

İRSÉG ERDİFEJLESZTÉSI TERVE - 2 0 0 8 -

İRSÉG ERDİFEJLESZTÉSI TERVE - 2 0 0 8 - MgSzH Központ Erdészeti Igazgatóság Regionális és Zöldövezeti Tervezı Osztály Balatonfüred, Erdész köz 2. Tervszám: II/5-637/2007. İRSÉG ERDİFEJLESZTÉSI TERVE - 2 0 0 8 - Tervezı: Dávid József Osztályvezetı:

Részletesebben

Az egyéni és társas gazdaságok gazdasági szerepének f bb jellemz i a magyar mez gazdaságban

Az egyéni és társas gazdaságok gazdasági szerepének f bb jellemz i a magyar mez gazdaságban 532 GAZDÁLKODÁS 57. ÉVFOLYAM 6. SZÁM, 2013 Az egyéni és társas gazdaságok gazdasági szerepének f bb jellemz i a magyar mez gazdaságban HARANGI-RÁKOS MÓNIKA SZABÓ GÁBOR POPP JÓZSEF Kulcsszavak: bruttó kibocsátás,

Részletesebben

ÉLŐ CSERHÁT INTEGRÁLT TÁJREHABILITÁCIÓS ÉS TÉRSÉGFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

ÉLŐ CSERHÁT INTEGRÁLT TÁJREHABILITÁCIÓS ÉS TÉRSÉGFEJLESZTÉSI STRATÉGIA ÉLŐ CSERHÁT INTEGRÁLT TÁJREHABILITÁCIÓS ÉS TÉRSÉGFEJLESZTÉSI STRATÉGIA MŰSZAKI, TANÁCSADÁSI ÉS BEFEKTETÉSI ZRT. 2011. június 6. Készítette: Aquaprofit Műszaki, Tanácsadási és Befektetési Zrt. 1013 Budapest,

Részletesebben

T P. Győrzámoly. Előzetes tájékoztatás. Településfejlesztési koncepció 3045/K. Munkaszám: 13045

T P. Győrzámoly. Előzetes tájékoztatás. Településfejlesztési koncepció 3045/K. Munkaszám: 13045 T P T A L E N T P L A N Tervezõ, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 9023 Gyõr, Richter János u. 11.; Tel: 96/418 373; Fax: 96/418 699, E mail: talent_plan@arrabonet.hu;www.talent plan.hu Győrzámoly Településfejlesztési

Részletesebben

A civilek szerepe a barnamezős területeken. Adalékok a miskolci revitalizációs stratégia kialakításához

A civilek szerepe a barnamezős területeken. Adalékok a miskolci revitalizációs stratégia kialakításához A civilek szerepe a barnamezős területeken. Adalékok a miskolci revitalizációs stratégia kialakításához DABASI HALÁSZ Zsuzsanna Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Miskolc hrdabasi@uni-miskolc.hu

Részletesebben

NYÍRSÉGI ERDŐTÖMBÖK ÉS KÖRNYEZETÜK TÁJTÖRTÉNETI VIZSGÁLATA. ZAGYVAI Gergely, BARTHA Dénes

NYÍRSÉGI ERDŐTÖMBÖK ÉS KÖRNYEZETÜK TÁJTÖRTÉNETI VIZSGÁLATA. ZAGYVAI Gergely, BARTHA Dénes Tájökológiai Lapok 13 (1): 59-72. (2015) NYÍRSÉGI ERDŐTÖMBÖK ÉS KÖRNYEZETÜK TÁJTÖRTÉNETI VIZSGÁLATA ZAGYVAI Gergely, BARTHA Dénes Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdőmérnöki Kar, Növénytani és Természetvédelmi

Részletesebben

Készítette: AGROSZINT BT. 2012. ÁPRILIS MÓDOSÍTOTT VÁLTOZAT

Készítette: AGROSZINT BT. 2012. ÁPRILIS MÓDOSÍTOTT VÁLTOZAT JÁNOSHALMA VÁROS KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA Készítette: AGROSZINT BT. 2012. ÁPRILIS MÓDOSÍTOTT VÁLTOZAT TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 5 A települési környezetvédelmi program készítésének célja és feladatai...

Részletesebben

SZIGETHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA TELEPÜLÉSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TERV 2009-2014

SZIGETHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA TELEPÜLÉSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TERV 2009-2014 SZIGETHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA TELEPÜLÉSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI TERV 2009-2014 Készítette: Petrényi Ágnes Okl. környezetgazdálkodási agrármérnök Budapest, 2009. június T F E W 1133 Budapest Árboc u. 4.

Részletesebben

Veresegyházi kistérség

Veresegyházi kistérség Veresegyházi kistérség területfejlesztési koncepciója és stratégiai programja Pest megyei Terület-,Település-, Környezet Tervező és Tanácsadó Kft. 1085. Budapest, Kőfaragó u. 9. Tel: 267 05 08, 267 70

Részletesebben

Térségi és települési vizsgálatok

Térségi és települési vizsgálatok BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM, TÁJÉPÍTÉSZETI KAR, TELEPÜLÉSÉPÍTÉSZETI TANSZÉK Térségi és települési vizsgálatok Keszthely és térsége vizsgálata Takács Anna J6AP3G 2013. őszi félév Bevezető A Keszthelyi kistérség

Részletesebben

Karsztárvizek előrejelzési lehetőségei a Szinva-patak vízgyűjtőjén

Karsztárvizek előrejelzési lehetőségei a Szinva-patak vízgyűjtőjén Karsztárvizek előrejelzési lehetőségei a Szinva-patak vízgyűjtőjén Hernádi Béla*, Lénárt László**, Czesznak László***, Kovács Péter****,, Tóth Katalin*, Juhász Béla***** * MERT ZRt, Bükkábrány, hernadib@t-online.hu;

Részletesebben

6. A CÉLPROGRAMOK BEMUTATÁSA 6.1. AGRÁR-KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI ALAPPROGRAM 6.2. INTEGRÁLT GAZDÁLKODÁSI CÉLPROGRAM (ICM * )

6. A CÉLPROGRAMOK BEMUTATÁSA 6.1. AGRÁR-KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI ALAPPROGRAM 6.2. INTEGRÁLT GAZDÁLKODÁSI CÉLPROGRAM (ICM * ) 6. A CÉLPROGRAMOK BEMUTATÁSA 6.1. AGRÁR-KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI ALAPPROGRAM Az alapprogram intézkedései között a gazdálkodás körülményeit feltáró felmérés végrehajtása, a környezeti szempontokat figyelembe

Részletesebben

Tartalomjegyzék. I./ A munkavédelmi ellenőrzések 2011. év I. félévében szerzett tapasztalatai 3

Tartalomjegyzék. I./ A munkavédelmi ellenőrzések 2011. év I. félévében szerzett tapasztalatai 3 Hírlevél 2011/7. Tartalomjegyzék I./ A munkavédelmi ellenőrzések 2011. év I. félévében szerzett tapasztalatai 3 II./ A munkaügyi ellenőrzések 2011. év I. félévében szerzett tapasztalatai 36 III./ A Munkavédelmi

Részletesebben

Söréd Község Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosítása Alba Expert Mérnöki Iroda Bt.

Söréd Község Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosítása Alba Expert Mérnöki Iroda Bt. II.KÖRNYEZETVÉDELEM, TÁJ- ÉS TERMÉSZETVÉDELEM 1. A KÖRNYEZETI ÉRTÉKELÉS KIDOLGOZÁSI FOLYAMATA 1.1. Előzmények Söréd Község Önkormányzata módosítani kívánja a település hatályos településrendezési eszközeit.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 12-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 12-ei ülésére ELŐTERJESZTÉS Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 12-ei ülésére Tárgy: Beszámoló a Zirc Kistérség Többcélú Társulása Tanács munkájáról Előadó: Fiskál János polgármester Az előterjesztés

Részletesebben

Örökségvédelmi hatástanulmány

Örökségvédelmi hatástanulmány DOMBÓVÁR TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA Örökségvédelmi hatástanulmány Készítette: Beleznay Éva Somogyi Krisztina Terra Studio Kft. 1034 Budapest, Szomolnok u. 14. 2 Dombóvár Településfejlesztési Koncepciójának

Részletesebben

LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, SZABÁLYOZÁSI TERV HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

Részletesebben

RÉGÉSZETI LELETEK KEVERMESEN ÉS KÖRNYÉKÉN

RÉGÉSZETI LELETEK KEVERMESEN ÉS KÖRNYÉKÉN A BÉKÉS MEGYEI MÚZEUMI SZERVEZET MÚZEUMPEDAGÓGIAI FÜZETEI RÉGÉSZETI LELETEK KEVERMESEN ÉS KÖRNYÉKÉN PELLE FERENC BÉKÉSCSABA, 1978. A sorozatot szerkeszti SZ. KOZÁK MARIA Az eddig megjelent füzetek: 1.

Részletesebben

Educatio 2013/4 Forray R. Katalin & Híves Tamás: Az iskolázottság térszerkezete, 2011. pp. 493 504.

Educatio 2013/4 Forray R. Katalin & Híves Tamás: Az iskolázottság térszerkezete, 2011. pp. 493 504. Az iskolázottság térszerkezete, 2011 Az iskolázottság alakulása egyike azoknak a nagy népesedési folyamatoknak, amelyekre különös figyelem irányul. Természetesen nemcsak az e területtel hivatásszerűen

Részletesebben

ÉSZAK-ALFÖLDI STRATÉGIA 2009-2013

ÉSZAK-ALFÖLDI STRATÉGIA 2009-2013 ÉSZAKALFÖLDI REGIONÁLIS SZAKKÉPZÉS FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 20092013 Készítette: Dr. Setényi János Papp Miklós Kocsis Ferenc Lektorálta: Dr. Polonkai Mária Sápi Zsuzsanna Kiadja: Északalföldi Regionális Fejlesztési

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Ügyiratszám: 95451-1-11/2013. Tárgy: Lakitelek Népf iskola Alapítvány Ügyintéz : dr. Joó Anikó / R.P. el zetes vizsgálat Lovrityné

Részletesebben

JELENTŐS VÍZGAZDÁLKODÁSI KÉRDÉSEK VITAANYAG

JELENTŐS VÍZGAZDÁLKODÁSI KÉRDÉSEK VITAANYAG Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32 Telefon: (96) 500-000 Fax: (96) 315-342 E-mail: titkarsag@eduvizig.hu Web: www.eduvizig.hu JELENTŐS VÍZGAZDÁLKODÁSI KÉRDÉSEK VITAANYAG 1-5

Részletesebben

Integrált Városfejlesztési Stratégiája

Integrált Városfejlesztési Stratégiája Szikszó város Integrált Városfejlesztési Stratégiája Készítette: Inforce Kft. Szikszó, 2008. május 1 Tartalomjegyzék 1. Szikszó város szerepe és helye a városhálózatban... 6 1.1. A város elhelyezkedése,

Részletesebben

FELSŐÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2015. (IV.16.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL

FELSŐÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2015. (IV.16.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL FELSŐÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2015. (IV.16.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATRÓL Felsőörs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról

Részletesebben

Az erdőfeltárás tervezésének helyzete és továbbfejlesztésének kérdései

Az erdőfeltárás tervezésének helyzete és továbbfejlesztésének kérdései Az erdőfeltárás tervezésének helyzete és továbbfejlesztésének kérdései CORNIDES GYÖRGY Az erdőfeltárás az erdőgazdálkodás központi kérdése világszerte. A gépek forradalma az erdészetre is befolyással van,

Részletesebben

SZAKTANÁCSADÁSI FÜZETEK

SZAKTANÁCSADÁSI FÜZETEK SZAKTANÁCSADÁSI FÜZETEK Az FVM K+F Szakmai Szaktanácsadási Központ Hálózat kiadványai SZARVASMARHA ISTÁLLÓK TERMÉSZETES SZELLŐZTETÉSE Dr. Bak János Pazsiczki Imre Kiadja: FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézet

Részletesebben

RÉGI ELKÉPZELÉS, ÚJ FELFEDEZÉS - LÁTHATÁRON A SPEIZI-SZEPESI-LÁNER- BARLANGRENDSZER

RÉGI ELKÉPZELÉS, ÚJ FELFEDEZÉS - LÁTHATÁRON A SPEIZI-SZEPESI-LÁNER- BARLANGRENDSZER Barlangkutatók Szakmai Találkozója Jósvafő, 2007. november 9-11. Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat RÉGI ELKÉPZELÉS, ÚJ FELFEDEZÉS - LÁTHATÁRON A SPEIZI-SZEPESI-LÁNER- BARLANGRENDSZER Dobos Tímea

Részletesebben

TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE. PESTTERV Kft. Budapest, 2005. november hó

TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE. PESTTERV Kft. Budapest, 2005. november hó DÉLEGYHÁZA KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA A JÓVÁHAGYOTT MUNKARÉSZEK VÉGLEGESÍTÉSI DOKUMENTÁCIÓJA PESTTERV Kft. Budapest, 2005. november hó Törzsszám: 2-03-365 Délegyháza

Részletesebben

A 2011. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása

A 2011. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása A 2011. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása 1. Feladatkör, tevékenység 1.1. Az intézmény neve: Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Törzskönyvi azonosító szám: 308450 Honlap: WWW.TIKOVIZIG.HU

Részletesebben

GY EF KT BF. Elérhető pontszám: 100 pont FIGYELEM!!! A VÁLASZOKAT MÁSOLD ÁT AZ ÉRTÉKELŐLAPRA!

GY EF KT BF. Elérhető pontszám: 100 pont FIGYELEM!!! A VÁLASZOKAT MÁSOLD ÁT AZ ÉRTÉKELŐLAPRA! KAÁN KÁROLY 24. ORSZÁGOS TERMÉSZET- ÉS KÖRNYEZETISMERETI VERSENY ISKOLAI FORDULÓ 2016. Elérhető pontszám: 100 pont FIGYELEM!!! A VÁLASZOKAT MÁSOLD ÁT AZ ÉRTÉKELŐLAPRA! 1. feladat.. AZ ERDŐ FÁI 12 p Írd

Részletesebben

KUTATÁSI BESZÁMOLÓ. A terület alapú gazdaságméret és a standard fedezeti hozzájárulás (SFH) összefüggéseinek vizsgálata a Nyugat-dunántúli régióban

KUTATÁSI BESZÁMOLÓ. A terület alapú gazdaságméret és a standard fedezeti hozzájárulás (SFH) összefüggéseinek vizsgálata a Nyugat-dunántúli régióban KUTATÁSI BESZÁMOLÓ A terület alapú gazdaságméret és a standard fedezeti hozzájárulás (SFH) összefüggéseinek vizsgálata a Nyugat-dunántúli régióban OTKA 48960 TARTALOMJEGYZÉK 1. A KUTATÁST MEGELŐZŐ FOLYAMATOK

Részletesebben

SZOLNOK, TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEK FELÜLVIZSGÁLATA ÉS 2015 ÉVI RÉSZMÓDOSÍTÁSA 8. SZAKÁGI JAVASLATOK JÓVÁHAGYANDÓ DOKUMENTÁCIÓ 2015 VÁTERV95 105

SZOLNOK, TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEK FELÜLVIZSGÁLATA ÉS 2015 ÉVI RÉSZMÓDOSÍTÁSA 8. SZAKÁGI JAVASLATOK JÓVÁHAGYANDÓ DOKUMENTÁCIÓ 2015 VÁTERV95 105 8. SZAKÁGI JAVASLATOK 105 8.1. TÁJRENDEZÉSI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI VIZSGÁLAT ÉS JAVASLAT 8.1.1 Természeti adottságok Szolnok a Közép-Tisza mentén, a Tisza és a Zagyva torkolatánál helyezkedik el. Természetföldrajzi

Részletesebben

Rövid beszámoló a kaposszentjakabi apátság területén végzett újabb régészeti kutatásról

Rövid beszámoló a kaposszentjakabi apátság területén végzett újabb régészeti kutatásról A Magyar Nemzeti Múzeum visegrádi Mátyás Király Múzeumának középkori régészeti online magazinja Molnár István Rövid beszámoló a kaposszentjakabi apátság területén végzett újabb régészeti kutatásról 2014

Részletesebben

A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete

A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete VÉDETT SZERVEZETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete Felmérés az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával Készítette: Balogh Zoltán, Dr. Czeglédi

Részletesebben

AZ ELSŐ ÉS MÁSODIK DEMOGRÁFIAI ÁTMENET MAGYARORSZÁGON ÉS KÖZÉP-KELET-EURÓPÁBAN

AZ ELSŐ ÉS MÁSODIK DEMOGRÁFIAI ÁTMENET MAGYARORSZÁGON ÉS KÖZÉP-KELET-EURÓPÁBAN AZ ELSŐ ÉS MÁSODIK DEMOGRÁFIAI ÁTMENET MAGYARORSZÁGON ÉS KÖZÉP-KELET-EURÓPÁBAN Készült az ОТKA 400 kutatási program keretében BUDAPEST 1995/1 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZET

Részletesebben

Koronikáné Pécsinger Judit

Koronikáné Pécsinger Judit Koronikáné Pécsinger Judit AZ ÚTKÖRNYEZET HATÁSTERJEDÉST BEFOLYÁSOLÓ SZEREPE TERMÉSZETI TERÜLETEKEN Doktori (PhD) értekezés Témavezető: Dr. Pájer József egyetemi docens Nyugat-magyarországi Egyetem Kitaibel

Részletesebben

TÁJTÖRTÉNETI VIZSGÁLATOK CSERHÁTI MINTATERÜLETEN

TÁJTÖRTÉNETI VIZSGÁLATOK CSERHÁTI MINTATERÜLETEN Tájökológiai Lapok 6 (1 2): 127 144. (2008) 127 TÁJTÖRTÉNETI VIZSGÁLATOK CSERHÁTI MINTATERÜLETEN ZAGYVAI GERGELY Nyugat-Magyarországi Egyetem, Környezettudományi Intézet 9400 Sopron, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

IDŐSOROS ROMA TANULÓI ARÁNYOK ÉS KIHATÁSUK A KOMPETENCIAEREDMÉNYEKRE*

IDŐSOROS ROMA TANULÓI ARÁNYOK ÉS KIHATÁSUK A KOMPETENCIAEREDMÉNYEKRE* CIGÁNY KISEBBSÉG: OKTATÁS, EGYHÁZ, KULTÚRA PAPP Z. ATTILA IDŐSOROS ROMA TANULÓI ARÁNYOK ÉS KIHATÁSUK A KOMPETENCIAEREDMÉNYEKRE* Tanulmányunkban két témakört szeretnénk körüljárni. Egyrészt megvizsgáljuk,

Részletesebben

SAVARIAI ISEUM TERÜLETÉN ELŐKERÜLT EGYIPTOMI KÉK PIGMENT LABDACSOK ÉS FESTÉKMARADVÁNYOK OPTIKAI MIKROSZKÓPOS VIZSGÁLATA HARSÁNYI ESZTER

SAVARIAI ISEUM TERÜLETÉN ELŐKERÜLT EGYIPTOMI KÉK PIGMENT LABDACSOK ÉS FESTÉKMARADVÁNYOK OPTIKAI MIKROSZKÓPOS VIZSGÁLATA HARSÁNYI ESZTER FÜGGELÉK I. 291 292 SAVARIAI ISEUM TERÜLETÉN ELŐKERÜLT EGYIPTOMI KÉK PIGMENT LABDACSOK ÉS FESTÉKMARADVÁNYOK OPTIKAI MIKROSZKÓPOS VIZSGÁLATA HARSÁNYI ESZTER 2016 293 Pigment labdacsok és festékmaradványok

Részletesebben

GALGAHÉVÍZ TELEPÜLÉS VÁLTOZÁSA ÉS KAPCSOLATA A TERMÉSZETI KÖRNYEZETTEL

GALGAHÉVÍZ TELEPÜLÉS VÁLTOZÁSA ÉS KAPCSOLATA A TERMÉSZETI KÖRNYEZETTEL SZENT ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR KÖRNYEZET- ÉS TÁJGAZDÁLKODÁSI INTÉZET TERMÉSZETVÉDELMI TANSZÉK GALGAHÉVÍZ TELEPÜLÉS VÁLTOZÁSA ÉS KAPCSOLATA A TERMÉSZETI KÖRNYEZETTEL TDK dolgozat

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2015.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2015. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2015. Kiadja: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 4 2. Módszertan... 5 3. Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

Megemlékez. Nyugat-dun. Engi Zsuzsanna Somogyi Katalin

Megemlékez. Nyugat-dun. Engi Zsuzsanna Somogyi Katalin Megemlékez kezés s az 1965. évi árvízről l a kisvízfoly zfolyások mentén Nyugat-dun dunántúli Vízügyi V Igazgatóság Engi Zsuzsanna Somogyi Katalin Sárvár, r, 2015. április 14. oaz országos védvonalakon

Részletesebben

erőforrás Birtokpolitika Földárak, haszonbérleti díjak

erőforrás Birtokpolitika Földárak, haszonbérleti díjak Atermőföld mint erőforrás Birtokviszonyok Birtokpolitika Földárak, haszonbérleti díjak At termőföld fogalma termőföld: az a földrészlet, l amelyet a település külterületén az ingatlan-nyilvántartásban

Részletesebben

90/2008. (VII. 18.) FVM rendelet. a talajvédelmi terv készítésének részletes szabályairól

90/2008. (VII. 18.) FVM rendelet. a talajvédelmi terv készítésének részletes szabályairól 1 90/2008. (VII. 18.) FVM rendelet a talajvédelmi terv készítésének részletes szabályairól A termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény 66. (2) bekezdés b) és c) pontjában, a növényvédelemről

Részletesebben

GAZDASÁGON BELÜLI VÍZTAKARÉKOS ÖNTÖZÉSI RENDSZER KIÉPÍTÉSE TELEKGERENDÁSON 17 HEKTÁR TERÜLETEN. AVOP 1.1.5 Projekt Esettanulmány

GAZDASÁGON BELÜLI VÍZTAKARÉKOS ÖNTÖZÉSI RENDSZER KIÉPÍTÉSE TELEKGERENDÁSON 17 HEKTÁR TERÜLETEN. AVOP 1.1.5 Projekt Esettanulmány ESETTANULMÁNY/AVOP 1.1.5 Öntözési beruházások támogatása GAZDASÁGON BELÜLI VÍZTAKARÉKOS ÖNTÖZÉSI RENDSZER KIÉPÍTÉSE TELEKGERENDÁSON 17 HEKTÁR TERÜLETEN AVOP 1.1.5 Projekt Esettanulmány Készült: 2006. november

Részletesebben

A jelentősebb megállapítások és következtetések összefoglalása

A jelentősebb megállapítások és következtetések összefoglalása A jelentősebb megállapítások és következtetések összefoglalása A Dél-Tiszántúl térségének egykori vízgazdálkodásáról számos információ található a vízügyi és a mezőgazdasági irodalomban, a helytörténeti

Részletesebben

2. HATÁROZATTAL JÓVÁHAGYOTT MUNKARÉSZEK

2. HATÁROZATTAL JÓVÁHAGYOTT MUNKARÉSZEK 3 2. 2.1. RÖJTÖKMUZSAJ KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE LEÍRÁSA A 49/2005.(VI.21.) SZÁMÚ HATÁROZAT MELLÉKLETE 2.1.1. Az adottságok értékelése, a magasabbrendű tervfajták és a településfejlesztési koncepció

Részletesebben

Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon

Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon Bajmócy Zoltán Lengyel Imre Málovics György (szerk.) 2012: Regionális innovációs képesség, versenyképesség és fenntarthatóság. JATEPress, Szeged, 52-73. o. Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon

Részletesebben

SZENT ISTVÁN EGYETEM

SZENT ISTVÁN EGYETEM SZENT ISTVÁN EGYETEM A magyar mezőgazdasági gépgyártók innovációs aktivitása Doktori (PhD) értekezés tézisei Bak Árpád Gödöllő 2013 A doktori iskola Megnevezése: Műszaki Tudományi Doktori Iskola Tudományága:

Részletesebben

CSŐVEZETÉK SZAKASZ KIVÁLTÁS,

CSŐVEZETÉK SZAKASZ KIVÁLTÁS, MISKOLCI EGYETEM GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR VEGYIPARI GÉPEK TANSZÉKE CSŐVEZETÉK SZAKASZ KIVÁLTÁS, SZILÁRDSÁGI ELLENŐRZÉS KÉSZÍTETTE: Szerafi Máté TERVEZÉSVEZETŐ: Bokros István mérnöktanár KONZULENS:

Részletesebben

Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv - 2015 A Duna-vízgyűjtő magyarországi része. 8-6 melléklet: Települési csapadékvíz-gazdálkodási útmutató

Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv - 2015 A Duna-vízgyűjtő magyarországi része. 8-6 melléklet: Települési csapadékvíz-gazdálkodási útmutató 8-6 melléklet: Települési csapadékvíz-gazdálkodási útmutató A víz élet, gondozzuk közösen! VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERV - 2015 Települési csapadékvíz-gazdálkodási útmutató A jó gyakorlat Készítette: Buzás

Részletesebben

ALÁÍRÓLAP. Felelős tervező: Németh Géza. TT-1 08/0065/2006. Tervezők: Leitner Attila.. É3-08-0386/2005. Szabó Roland Településmérnök

ALÁÍRÓLAP. Felelős tervező: Németh Géza. TT-1 08/0065/2006. Tervezők: Leitner Attila.. É3-08-0386/2005. Szabó Roland Településmérnök ALÁÍRÓLAP Felelős tervező: Németh Géza. TT-1 08/0065/2006 Tervezők: Leitner Attila.. É3-08-0386/2005 Szabó Roland Településmérnök.. Közlekedéstervező: Bogár Zsolt.. K-1-1/08-0014 Közműtervező: Kazó Pál..

Részletesebben

MEDDŐHÁNYÓK ÉS ZAGYTÁROZÓK KIHORDÁSI

MEDDŐHÁNYÓK ÉS ZAGYTÁROZÓK KIHORDÁSI Mikoviny Sámuel Földtudományi Doktori Iskola A doktori iskola vezetője: Dr. h.c. mult. Dr. Kovács Ferenc egyetemi tanár, a MTA rendes tagja MEDDŐHÁNYÓK ÉS ZAGYTÁROZÓK KIHORDÁSI TULAJDONSÁGAINAK VIZSGÁLATA,

Részletesebben

Szennyezőanyag-tartalom mélységbeli függése erőművi salakhányókon

Szennyezőanyag-tartalom mélységbeli függése erőművi salakhányókon Szennyezőanyag-tartalom mélységbeli függése erőművi salakhányókon Angyal Zsuzsanna 1. Bevezetés Magyarország régi nehézipari vidékeit még ma is sok helyen csúfítják erőművekből vagy ipari üzemekből származó

Részletesebben

Ózdi kistérség ÓZDI KISTÉRSÉG. Régió: Észak-Magyarországi Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén

Ózdi kistérség ÓZDI KISTÉRSÉG. Régió: Észak-Magyarországi Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén Ózdi kistérség Régió: Észak-Magyarországi Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén Ózd Kistérség Többcélú Társulása 3600 Ózd, Városház tér 1. Tel/fax: 48/470-332 ozdgfi@axelero.hu Az Észak-magyarországi régióhoz tartozik,

Részletesebben

6. FEJEZET. A nyúl felnevelése

6. FEJEZET. A nyúl felnevelése 6. FEJEZET A nyúl felnevelése 6.1 A szopósnyulak nevelése 6.1.1 Tejtermelés A szopósnyulak 19-21 napos korukig kizárólag tejet fogyasztanak. Életbemaradásuk, növekedésük és fejlődésük eddig a korig az

Részletesebben

A termőföld mint erőforrás

A termőföld mint erőforrás A termőföld mint erőforrás Birtokviszonyok Birtokpolitika Földárak, haszonbérleti díjak A termőföld fogalma termőföld: az a földrészlet, amelyet a település külterületén az ingatlan-nyilvántartásban szántó,

Részletesebben

ESETTANULMÁNY II. A nagyváros és környéke területpolitikai sajátosságai a kistérségi rendszer működése szempontjából. című kutatás

ESETTANULMÁNY II. A nagyváros és környéke területpolitikai sajátosságai a kistérségi rendszer működése szempontjából. című kutatás ESETTANULMÁNY II. A nagyváros és környéke területpolitikai sajátosságai a kistérségi rendszer működése szempontjából című kutatás A program vezetője: Kovács Róbert A kutatás vezetője: Zsugyel János Készítette:

Részletesebben

Mez gazdasági er forrásaink hatékonyságának alakulása és javítási lehet ségei (1990 2010)

Mez gazdasági er forrásaink hatékonyságának alakulása és javítási lehet ségei (1990 2010) DR. VAHID YOUSEFI KÓBORI JUDIT Mez gazdasági er forrásaink hatékonyságának alakulása és javítási lehet ségei (1990 2010) (A hatékonyság értelmezése) A magyar nemzetgazdaságon belül az élelmiszertermelés

Részletesebben

A NŐK GAZDASÁGI AKTIVITÁSA ÉS FOGLALKOZTATOTTSÁGA*

A NŐK GAZDASÁGI AKTIVITÁSA ÉS FOGLALKOZTATOTTSÁGA* A NŐK GAZDASÁGI AKTIVITÁSA ÉS FOGLALKOZTATOTTSÁGA* NAGY GYULA A tanulmány a magyarországi gazdasági átalakulás nyomán a nők és a férfiak munkaerőpiaci részvételében és foglalkoztatottságában bekövetkezett

Részletesebben

KÁLOZ-KÚT, TÓ ÉS PATAK

KÁLOZ-KÚT, TÓ ÉS PATAK KÁLOZ-KÚT, TÓ ÉS PATAK A Káloz-kút száraz gödre a peremartoni erdőben, az északi szélesség 47 fok 07' és a keleti hosszúság 18 fok 5' közelében található. A vilonyai dombokon felszínen lévő dolomit karszt

Részletesebben

A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŐLÉS 2015. ÁPRILIS 30-I ÜLÉSÉRE

A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŐLÉS 2015. ÁPRILIS 30-I ÜLÉSÉRE E LİTERJESZTÉS A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŐLÉS 2015. ÁPRILIS 30-I ÜLÉSÉRE 15. IKTATÓSZÁM: 33-2 /2015. MELLÉKLET: - TÁRGY: Állásfoglalás a székesfehérvári Máriamajori-erdı és Nagy-völgy helyi védetté nyilvánításáról

Részletesebben

Az állam- és a politikatudomány helyzete a jogi kari oktatásban

Az állam- és a politikatudomány helyzete a jogi kari oktatásban Dr. Karácsony András Az állam- és a politikatudomány helyzete a jogi kari oktatásban Előadásomban az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (illetve jogelődjei) vonatkozásában három tudományág (jog-, állam- és

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata. Mátraterenye Község Önkormányzata

Helyi Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata. Mátraterenye Község Önkormányzata Helyi Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata Mátraterenye Község Önkormányzata 2015 Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP) Bevezetés Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete - eleget téve

Részletesebben

Mezıcsát Város Önkormányzatának. Környezeti Fenntarthatósági Terve

Mezıcsát Város Önkormányzatának. Környezeti Fenntarthatósági Terve Mezıcsát Város Önkormányzatának Környezeti Fenntarthatósági Terve 1. Bevezetı... 4 2. Környezeti és környezetvédelmi helyzetkép... 6 2.1. A környezeti elemek állapota... 6 2.1.1. Levegı... 6 2.1.2. Vizek...

Részletesebben

BALATON RÉGIÓ FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

BALATON RÉGIÓ FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Balaton Fejlesztési Tanács BALATON RÉGIÓ FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2007-2013 Készítette: Vital Pro Kft. 2005. december 12. Tartalomjegyzék 1 Vezetői összefoglaló 4 2 Bevezetés 11 2.1 Dokumentum célja, tervezés

Részletesebben

Károly Róbert Fıiskola Gazdaság és Társadalomtudományi Kar tudományos közleményei Alapítva: 2011

Károly Róbert Fıiskola Gazdaság és Társadalomtudományi Kar tudományos közleményei Alapítva: 2011 Károly Róbert Fıiskola Gazdaság és Társadalomtudományi Kar tudományos közleményei Alapítva: 2011 ͳ ȋͳȍ ACTA CAROLUS ROBERTUS 1 (1) FOGLALKOZTATÁS A ZÖLD ZÖLDSÉGHAJTATÓ MODELLGAZDASÁGOKBAN Összefoglalás

Részletesebben

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI TERV

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI TERV TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI TERV SAJÓECSEG KÖZSÉG SAJÓPÁLFALA KÖZSÉG SAJÓSENYE KÖZSÉG SAJÓVÁMOS KÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI TERV SAJÓECSEG KÖZSÉG SAJÓPÁLFALA KÖZSÉG SAJÓSENYE KÖZSÉG SAJÓVÁMOS

Részletesebben

FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI MUNKAERŐ-PIACI PROGNÓZISA

FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI MUNKAERŐ-PIACI PROGNÓZISA Munkaügyi Központja Szervezési és Hatósági Osztály Munkaügyi Központja Szervezési és Hatósági Osztály FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI MUNKAERŐ-PIACI PROGNÓZISA Székesfehérvár, 2012. december 8000 Székesfehérvár,

Részletesebben

Budaörsi víziközmű rendszer leírása

Budaörsi víziközmű rendszer leírása Budaörsi víziközmű rendszer leírása A víziközmű rendszer megnevezése Budaörsi szennyvízrendszer Jele: TV-SZV Azonosító kód: 21-23278-1-001-00-06 Működési engedély kiadásának dátuma: 2015. július 28. Határozat

Részletesebben

A DEBRECENI NAGYERDŐ ÉS VÍZGAZDÁLKODÁSA

A DEBRECENI NAGYERDŐ ÉS VÍZGAZDÁLKODÁSA 634.0.116.7 A DEBRECENI NAGYERDŐ ÉS VÍZGAZDÁLKODÁSA Papp Ferenc Az Erdő 1971. évi, Erdők a közjóért", külön számban. Botos Géza erdőmérnök Debrecen és a Nagyerdő" című cikkének sarkalatos mondanivalója,

Részletesebben

Munkaerő-piaci elemző tanulmány

Munkaerő-piaci elemző tanulmány Munkaerő-piaci elemző tanulmány Készült: A szlovák-magyar határmenti migráció/slovensko-maďarská pohraničná migrácia HUSK 1101/1.2.1/0171 számú projekt keretében a Kopint Konjunktúra Kutatási Alapítvány

Részletesebben

NÓGRÁD MEGYE AZ EZREDFORDULÓ UTÁN

NÓGRÁD MEGYE AZ EZREDFORDULÓ UTÁN Központi Statisztikai Hivatal NÓGRÁD MEGYE AZ EZREDFORDULÓ UTÁN Salgótarján, 2009. február Központi Statisztikai Hivatal, 2009 ISBN 978-963-235-232-9 (internet) Felelős szerkesztő: Szalainé Homola Andrea

Részletesebben

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/343-279 MARTFŰ

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/343-279 MARTFŰ Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/343-279 Sz.: 4/2015. MARTFŰ VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MEGALAPOZÓ

Részletesebben

Magyarország társadalmigazdasági földrajza előadás MEZŐGAZDASÁG 2009. február 16. Történelmi háttér A 19. sz. második feléig Magyarország agrárország (gabonafélék búza, kukorica; gyapjú; pillangósok; svájcériák)

Részletesebben

BORSOD-ABAÚJ- ZEMPLÉN MEGYE SZÁMOKBAN

BORSOD-ABAÚJ- ZEMPLÉN MEGYE SZÁMOKBAN BORSOD-ABAÚJ- ZEMPLÉN MEGYE SZÁMOKBAN 2013 Tartalom Főbb jellemzők.... 2 1. Népesség, népmozgalom.... 4 2. Munkaerőpiac... 6 3. Egészségügy, baleset... 8 4. Szociális ellátás...10 5. Oktatás, kultúra...12

Részletesebben

A BEREG-SZATMÁRI SÜLLYEDÉK HÉVÍZBESZERZÉSI ADOTTSÁGAI

A BEREG-SZATMÁRI SÜLLYEDÉK HÉVÍZBESZERZÉSI ADOTTSÁGAI A Miskolci Egyetem Közleménye, A sorozat, Bányászat, 81. kötet (2011) A BEREG-SZATMÁRI SÜLLYEDÉK HÉVÍZBESZERZÉSI ADOTTSÁGAI 1 Virág Margit, 2 Dr. Szűcs Péter, 1 Lakatos Attila, Mikó Lajos 1 VIZITERV Environ

Részletesebben

Magyarország tájföldrajza

Magyarország tájföldrajza Magyarország tájföldrajza Tájtípusok és tájak A tájtípus genetikailag egymáshoz szorosan kapcsolódó, homológ ökológiai fáciesekből, ill. ezek csoportjaiból tevődik össze általánosított, fiktív fogalmi

Részletesebben