Bemutatkozás. Programom. Magyar Kerékpáros Szövetség Nagy Zoltán - Országúti Szakágvezetői Pályázat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Bemutatkozás. Programom. Magyar Kerékpáros Szövetség Nagy Zoltán - Országúti Szakágvezetői Pályázat"

Átírás

1 Címzett: Tárgy: Magyar Kerékpáros Szövetség Nagy Zoltán - Országúti Szakágvezetői Pályázat Bemutatkozás Nagy Zoltán vagyok ben, Debrecenben születtem között kerékpároztam a Debreceni SI színeiben, ahol 1988-ban ifista koromban előbb a felnőtt, majd pár nappal később az ifjúsági Hosszútávú OB-t is megnyertem. Ezzel minden idők egyik legfiatalabb felnőtt bajnoka lettem. A rákövetkező évben részt vettem a franciaországi Chambéry-ben megrendezett felnőtt világbajnokságon. Komoly célokkal vágtam neki az évnek, de sajnos ezek meghiúsultak. (Többek közt egy konkrét olaszországi profi szerződést puskázott el az akkori szövetség.) Ekkor Debrecenben 9 fő volt olimpiai kerettag. Sajnos a politikai változások egyesületünket is megingatták, így jövőkép hiányában sokan befejeztük sportpályafutásunkat. Hosszú kihagyás következett, majd 2007-ben kerültem ismét közel a sporthoz és jártam nézőként egy hazai országúti versenyen. Elkeserített, hogy szeretett sportágam milyen érdemtelen helyzetbe süllyedt. Néhányan elkezdtük újraszervezni a kerékpáros életet Debrecenben. Az elmúlt években elvégeztem a kerékpáros edzőképzést, valamint a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen tanári diplomát szereztem ban megalapítottuk a DKSI Debreceni Kerékpáros Sport és Szabadidős Ifjúsági Egyesületet nyarától hat fő utánpótlás korú gyerekkel elkezdtem az utánpótlás nevelést. Látva munkánkat a támogatók is, majd a város is mellénk állt, azóta töretlen lendülettel haladunk évben már a fiatalok is komoly erőt képviseltek, létszámukban (30 fő) és eredményekben is. Felemelő érzés, hogy mind több egykori versenyző, debreceni nagy bajnok tér vissza az országúti kerékpározáshoz és vesz részt a munkában. Szakmai munkánk eredményeként, támogatóink segítségével a évi Tour de Hongrie körversenyen is elindulhatott, és méltóképp helytállt a DKSI felnőtt csapata. A DKSI létrehozásával a régi célok nem változtak: minél több fiatallal, felnőttel megismertetni ezt a csodás sportágat. Egyértelmű, hogy ezeket egy erős, jól működő szövetséggel hatékonyabban tudjuk elérni. Örömmel üdvözöltük a bekövetkezett változásokat. Sajnos az országúti szakág eddig ezt nem tudta kihasználni, ami igen elkeserítő. Mindent mérlegelve úgy döntöttem, hogy kellő támogatottság és megfelelő munkamegosztás mellett vállalnám az országúti szakágvezetői posztot. Úgy gondolom, ez a sportág többet érdemel és rendelkezem a szükséges szakmai rálátással, illetve a szisztematikus munkába vetett hittel, amelyek előfeltételei egy sikeres szakágvezetői szerepvállalásnak. Programom Helyzetértékelés A magyar országúti kerékpározás immár több évtizede fokozatos leépülésen megy keresztül. A valaha volt tradícionális egyesületek FTC, Csepel... vagy teljesen eltűntek, vagy jelentősen

2 meggyengültek, és mind az élversenyzés, mind pedig az utánpótlás terén drasztikus visszaesésen mentünk keresztül az elmúlt években. A gyökérokok keresése eddig rendszerezett formában nem történt meg, de a teljesség igénye nélkül alább foglalom össze az általam látott legfontosabb problémákat. A rendszerváltás hiánya Az országúti kerékpározás immár 25 évvel a hazánkban lezajlott politikai és gazdasági fordulat után sem ment át a saját rendszerváltásán. Az 1990 előtt szocializálódott klubvezetők, edzők, szakemberek, akik az állami sportfinanszírozás rendszerében nőttek fel és érezték jól magukat, mind a mai napig meghatározó szereplői sokszor ugyan csak a háttérből az országúti szakágból mára megmaradt sportéletnek. Mindeközben a kerékpározás új szakágai nőttek ki a földből és lettek nagykorúak MTB, DH, BMX stb. amelyek egyrészt üzleti alapon szerveződtek az első naptól kezdve, másrészt pedig meg tudtak szólítani széles tömegeket a társadalmi középosztály soraiból. Az országúti kerékpározás és a feltörekvő új szakágak szükség szerűen érdekellentétbe kerültek több szövetségi rendszer, harc egymás ellen, és nem a sportért - amely az egész kerékpársport számára, de mára egyértelmű, hogy hatványozottan az országút számára jelentett visszalépést. Morális válság Az országúti kerékpározás egy rendkívül mély morális és etikai gödörbe süllyedt, a szakágban tevékenykedő értékelvű edzők, klubvezetők hátat fordítottak, és egy klasszikus kontra szelekció erdeménye képpen egy nagyon szűk, a sportág érdekeit nem elsődlegesen szem előtt tartó csoport tartotta kézben a szakágat. Sportszerűtlenség és következmény nélküliség jellemezte az országúti kerékpározást az elmúlt 10 évben mindenképpen, ami rendkívül rossz PR-t jelentett akár a sportág iránt érdkelődő fiatalok, akár esetleges támogatók, szponzorok szemében. Erózió Az elmúlt év lejtmenet során az országúti szakág egy-két generációnyi bázist elvesztett, ami megmutatkozik a következőkben: 1. Klubok száma, ahol valós és értékelhető országúti sportélet folyik 10 alá süllyedt 2. Kiemelkedő nemzetközi eredményt produkáló országúti versenyző az elmúlt évben szinte alig volt, és akik elértek szép eredményeket pl. Bodrogi László - nem maradtak a sportban, illetve külföldre távoztak 3. Az edzői állomány drasztikusan megfogyatkozott, miközben nemzetközi szinten a sportág exponenciális szakmai és technikai fejlődésen ment keresztül, amelyből a még megmaradt edző garnitúra kimaradt 4. Szisztematkus UP nevelés kvázi és de facto megszűnt egy egy tehetséges fiatal ugyan időről időre feltűnt, de jellemzően 18 éves korukban legkésőbb, sokszor már korábban, elhagyták a sportágat, vagy váltottak, mert kilátástalannak és jövőkép nélkülinek ítélték meg az országúti kerékpározás helyzetét Magyarországon Van remény de az alapoktól kell kezdeni az építkezést A szövetségi struktúra megújulása révén eljött annak a lehetősége, hogy alulról építkezve, hosszú távú tervek mentén, magasra tett morális sztenderdek betartásával újra építsük az országúti kerékpározást Magyarországon, de ehhez elengedhetetlen: 1. Mélyre ható megújulás a szakágban irányító szerepet betöltő tisztségviselők tekintetében

3 2. Határozott elvek mentén történő, következetes és kiszámítható munkavégzés 3. Fokozatosság amit leromboltak év alatt, azt nem lehet egyik pillanatról a másikra újra teremteni Mit kellene azonnal orvosolni azaz a legfontosabb operatív teendők az új szakágvezető számára 1. Átgondoltan és terv szerint építkezve, felmenő rendszerben elérni azt, hogy tömegsport bázison kialakítandó élsportban a versenyzőknek kezdetben versenyzési lehetőséget, később egzisztenciális és karrier lehetőséget tudjunk nyújtani és a legjobbaknak lehetőséget biztosítani az újjászervezendő válogatottban, ahol nemzetközi versenyeken (EB, VB és Olimpia) szerepelhetnek. 2. Az utánpótlás versenyzők és az őket nevelő tagszervezetek érdekeit messzemenőkig figyelembe vevő igazolási- és átigazolási rendszer kialakítása. 3. Etikai és Fegyelmi Bizottság felállítása (Etikai Kódex és Fegyelmi Szabályzat). Ez már megalakult szövetségi szinten, de fontosnak tartom munkájukat minden eszközzel segíteni. Sportágunk rendjéhez, annak megítéléséhez hatékony működésük elengedhetetlen. 4. Edzői Bizottság, Edzői Kollégium létrehozása, a szakmai munka összehangolása, ellenőrzése, mely lehetővé teszi az egységes szakági munkát és biztosítja a szövetségen keresztül érkező támogatói pénzek hatékony és dokumentálható felhasználását (pl. szövetségi edzői juttatás). Edzői képzések, konferenciák szervezése. Versenynaptárral kapcsolatos szakmai irányelvek érvényesítése. 5. Versenyrendszer kialakítása Versenynaptár kialakítása a nemzetközi eseményekhez igazítva A versenyek rendezőivel szembeni követelmények számbavétele (Versenyszervezői Bizottság) Korcsoportok egységes voltának kialakítása amatőr és igazolt státuszokban, melyek alkalmazása kötelező érvényű a versenynaptárba felkerülő eseményeknél. Bajnokságok rendszerének átgondolása. Kupasorozatok létrehozása. Diákolimpia rendszerének hangsúlyos kezelése. Amatőr versenysorozat. UCI besorolású versenyek palettájának átgondolása, kialakítása. 6. Az Utánpótlás nevelés hangsúlyos kezelése Hol folyik valódi munka? (A források allokálása mennyiségi és minőségi alapon.) Milyen körülmények között dolgoznak? Mire van szükségük? Eszközbeszerzési pályázatok kiírása (kerékpárok, görgők, ruházat ) Szövetségi edzői bérjuttatás lehetőségének kialakítása (edzői munka ellenőrzése, koordinálása, felügyelete; edzésidőpontok leadása; beszámolók küldése) Helyi és regionális bajnokságok bonyolítása felmenő rendszerben. Versenyen való részvételek dokumentálása, nevezési díj támogatások lehetőségének kialakítása. Licence díjak árának jóváírhatósága a szövetségi tagdíjból (ez főleg magasabb tagdíj megállapítása esetén lenne fontos és ösztönző). Infrastrukturális pályázatokon való részvétellel a fejlesztési lehetőségek kihasználásának segítése.

4 A BringaAkadémia program eljuttatása iskolákba, azok működésének szakmai segítése. Ezzel megvalósulna a sport népszerűsítése gyerekek és szülők körében, nem beszélve a kiválasztás, merítés lehetőségének a megteremtéséről. Az általános iskolákban a kerékpározás oktatásának megteremtődött a lehetősége azáltal, hogy év szeptemberétől kerettanterv alapján, szabadon választható tantárgyként, vagy délutáni szakkör formájában a kerékpározás hivatalosan oktatható lett! (Linkek: demia.html) Elképzelésem szerint a működő egyesületek székhelyein, illetve azokhoz közeli, szomszédos településeken lévő iskolákban (6-10 db) kell megvalósítani a BringaAkadémia programot, ahol a tanároknak segítséget nyújtunk szakmailag, és eszközökben. Ezt Debrecenben már elindítottunk. A tanárok jelzik, ha tehetségbe botlanak, illetve mi magunk is felfedezhetjük őket egy-egy foglalkozás alkalmával. Akit részletesebben érdekel, annak állok rendelkezésére. Egyébiránt a szakdolgozatomat e témakörben írtam, mely igen pozitív megállapításokat tesz. 7. A szövetségi kapitányi poszt felülvizsgálata, szakágon belüli szakmai munkamegosztás struktúrájának a felállítása: Szakmai és emberi kritériumokra épülő pályázatok. Pontos eredményességi célrendszer megkövetelése. Válogatási kritériumok nyílt és transzparens közzététele. A válogatott szakmai munkájáról rendszeres szakmai és eredményességi beszámoló az elnökség és a tagság felé. Eredményesség elmaradása esetén, válogatott edzői poszt újra pályáztatása. 8. Az utánpótlás és a felnőtt válogatott keret kialakításának, szempontjainak a felállítása: A válogatottban való részvétel kiváltság, nem szívesség de aki válogatott, az számíthat a szövetségre. A válogatott versenyzőkkel szemben magas eredményességi, etikai és fegyelmi elvárás rendszer felállítása. A válogatott státusz juttatásainak pontos, szerződéses rögzítése edzőtáborozási, felkészülési, versenyeztetési támogatások. A válogatott és a versenyzőt alkalmazó profi csapat érdekeinek tudatos összehangolása. 9. Kontinentális csapat felállítása: Az országúti kerékpározás eredményességének egyik fontos eleme az erős versenyeken teljesített kilométerek mennyisége. Ez ma csak nemzetközi versenyeken valósítható meg. A felnőtt válogatott keret minden igényt kielégítő versenyeztetéséhez a későbbiekben nélkülözhetetlen lesz egy kontinentális csapat működtetése. Mivel ez nemzeti érdek, ezért szükséges a szövetség anyagi támogatása (10-20%), de szponzorok (80-90%) bevonása nélkül ez nem megvalósítható. Nagyon fontos elem, hogy az új kontinentális csapat teljesen transzparensen működjön, elszámoljon a támogatásokkal, hozzáértő működtetői legyenek, akik ebben nem a saját anyagi haszonszerzésük lehetőségét látják.

5 Egy új kontinentális csapattal alternatívát és perspektívát nyújthatunk felnőtt és utánpótlás korú versenyzőinknek. A végső cél, hogy az itt nevelkedő fiatalok sikeresen teljesítsék a kvalifikációs követelményeket, eredményesen szerepeljenek világversenyeken valamint a versenyeken megmutatkozva külföldi profi csapatokhoz kerülhessenek. 10. Meg kell oldani az utánpótlás és felnőtt válogatott logisztikai hátterének (járművek, kerékpárok, alkatrészek, ruházat, kiegészítők) kérdését. Az előző pontra visszautalva, látni kell: egy kontinentális csapat farvizén evezve sok minden, szakmai, anyagi és kapcsolati értelemben, könnyebben elérhető lehet. 11. A korábbiakhoz képest, anyagi lehetőségeinkhez mérten, meg szeretném erősíteni az orvosi hátteret, valamint a sport minden olyan szegmensét, melyek a versenyképességünket javítják (étkezés, regenerálódás). 12. Nagy hangsúlyt fektetni a kapcsolatépítésre csapatok, versenyszervezők, nemzeti szakágvezetők szintjén. Kapcsolati tőkét kell építenünk. Fontos, hogy a nemzeti szövetségekkel, versenyszervezőkkel tudassuk a változásokat és az új csatornákat használják a magyar válogatottal való kommunikáció kapcsán. 13. A szakágban, az alapszabálynak megfelelően, szakági tanács fog létrejönni (létszáma 3-5 fő körüli). Ennek működésére korrekt költségvetés készítése, a fellelhető források elosztása, megvalósulás felügyelete, kontrolling rendszer kiépítése szükséges. Itt is hangsúlyozandó, hogy az egyes felelősséggel és komoly munkával járó pozíciókban lévő szakemberek a törvényi és anyagi lehetőségek szerint arányos és méltányos juttatásban részesüljenek, azonban a szövetség és a klubok (!) gazdálkodása is teljesen átlátható legyen. Mi fog történni, az első 100 napban azonnali lépések 1. Szakági tanács kinevezése 2. Villámgyors helyzetfelmérés és értékelés az országúti klub, edző és versenyző bázisról 3. Kommunikáció a szakág megmaradt aktív klubjai és versenyzői felé az új irányról 4. KSF 4 források, országúti szakágat érintő műhelytámogatási rendszerének kidolgozása támogatások odaítélése os szezon megtervezése edzőtáborok, versenynaptár, OB, VB 6. Szövetségi kapitányi rendszer kialakítása 7. Ranglista rendszer kialakítása 8. Hosszútávú szakágfejlesztési terv kidolgozásának megkezdése Miért gondolom, hogy szakágvezetőként képes leszek a kihívások megoldására és az országúti szakág megújulásának elindítására? 1. Szilárdan hiszek a becsületes munkában és az eredmény alapú támogatási rendszerben 2. Nyitott vagyok mindenkivel együtt dolgozni, aki az alapelvek szintjén egy platformon van a programommal 3. A DKSI újra élesztése során ugyancsak az alapokról indulva, már sikerült bebizonyítani, hogy lehet a szinte semmiből is várat építeni 4. Tanárként, és a DKSI edzőjeként a kerékpározás már ma is szinte 24 órában jelen van az életemben. A szakági munka, kellő munkamegosztás mellett, tökéletesen illeszthető lesz a klub szintű sportágfejlesztési tevékenységemhez

6 Összefoglalás Tervem, hogy más, sikeresen teljesítő nemzetek szervezeti és működési struktúráját áttekintve, azokat hasznosítva építsük újjá az országúti kerékpározást úgy, hogy nagyon széles tömegbázison alakítjuk ki a versenysportot. Célom, hogy sportágunkban, szakágunkban mihamarabb az egység légkörét megteremtsük. Csak így fogunk előrébb jutni. Nagy kihívás ez nemcsak számomra, de családom és egyesületem számára is. Legalább ekkora kihívás az MKSZ vezetésének a jelenlegi pénzügyi helyzetből való kiút megtalálása. Ez létszükséglet, mert ennek rendbetétele nélkül nehéz lesz a továbblépés. A fent leírtak nem azonnal fognak eredményt hozni, de reményeim szerint azonnal el tud indulni egy határozott fejlődési folyamat, ami fokozatosan az elkövetkező 4-5 évben minden szinten érzékelhető előrelépést produkál. Mindent áttekintve, nagy feladatok megvalósítása előtt áll az országúti szakág. Bármilyen döntés is szülessen, sportágunk felemelkedéséért továbbra is elkötelezve és szenvedélyesen fogok dolgozni! Tisztelettel: Nagy Zoltán Kelt: Debrecen, január 15.

A KE00067/2013/MVLSZ-4 számú határozat melléklete

A KE00067/2013/MVLSZ-4 számú határozat melléklete Oldalszám: 1 A KE00067/2013/MVLSZ-4 számú határozat melléklete Kérelem száma: KE00067/2013/MVLSZ Érkezett: Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező szervezet teljes neve: YBL Water Polo Club

Részletesebben

Jegyzőkönyv A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség Közgyűléséről A Közgyűlés időpontja: 2009. április 24., péntek 15 óra A Közgyűlés helye: Népstadion területén lévő gyakorló jégpálya tanácsterme A közgyűlés

Részletesebben

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Oldalszám: 1 Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Kérelem száma: KE00190/2013/MJSZ Érkezett: Ügyiratszám: KE00190/2013/MJSZ-3 Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező

Részletesebben

Magyar Curling Szövetség Versenyszabályzata 2015.

Magyar Curling Szövetség Versenyszabályzata 2015. Magyar Curling Szövetség Versenyszabályzata 2015. Készült: 2012. január 10. Előterjesztve: 2012. február 02-i elnökségi ülésre Elnökség által elfogadva: 2012. február 02-i elnökségi ülésen Módosítva: 2015.

Részletesebben

PSN Zrt. Vári Attila. vezérigazgató E-mail cím: Istók Tímea E-mail cím:

PSN Zrt. Vári Attila. vezérigazgató E-mail cím: Istók Tímea E-mail cím: 1 Érkezett : 1. KÉRELMEZŐ DTI kérelmező szervezet teljes neve: kérelmező szervezet rövidített neve: Pécsi Sport Nonprofit Zrt PSN Zrt 2 Gazdálkodási formakód: Bajnoki osztály: 114 NBI Áfa levonásra a pályázatban

Részletesebben

be/sfp-08412/2015/mlsz

be/sfp-08412/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Törökbálinti Focisuli Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve TFSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1275 A kérelmező jogállása

Részletesebben

EDZŐI FÓRUM 2012 - Baja

EDZŐI FÓRUM 2012 - Baja EDZŐI FÓRUM 2012 - Baja MOB FISA EGYESÜLETEK PARTNEREK Új sporttörvény -2011 Önálló területi egységek integrálása Előirt szabályzatok, alapszabály módosítás Tagszervezetek köre Sportegyesület, sportvállalkozás,

Részletesebben

A KE00184/2013/MVLSZ-4 számú határozat melléklete

A KE00184/2013/MVLSZ-4 számú határozat melléklete Oldalszám: 1 A KE00184/2013/MVLSZ-4 számú határozat melléklete Kérelem száma: KE00184/2013/MVLSZ Érkezett: Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező szervezet teljes neve: Százhalombattai Vízilabda

Részletesebben

MAGLÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZÉPTÁVÚ SPORTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015 2019

MAGLÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZÉPTÁVÚ SPORTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015 2019 MAGLÓD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZÉPTÁVÚ SPORTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015 2019 (egységes szerkezetben) Maglód, 2015. április 23. 1 Tartalom I. Bevezetés... 4 II. Jogszabályi környezet... 6 II.1. Az Európai

Részletesebben

A PRÜGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SPORTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2009 2014

A PRÜGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SPORTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2009 2014 A PRÜGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SPORTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2009 2014 Prügy, 2009. március 25. A sport definíciója az Európai Sport Charta szerint: Sport minden olyan fizikai tevékenység, amely esetenként

Részletesebben

Magyar Kick-Box Szakszövetség. Versenyrendszer Szabályzat (VESZ) Hatálybalépés időpontja: 2009.01.15.

Magyar Kick-Box Szakszövetség. Versenyrendszer Szabályzat (VESZ) Hatálybalépés időpontja: 2009.01.15. Magyar Kick-Box Szakszövetség Versenyrendszer Szabályzat (VESZ) Hatálybalépés időpontja: 2009.01.15. Versenyrendszer Szabályzat A szabályzat célja: Az egyes szakágakban, szabályrendszerekben és korcsoportokban

Részletesebben

2015. évi rafting U19, U23, felnőtt és masters korosztályok válogatási rendszere

2015. évi rafting U19, U23, felnőtt és masters korosztályok válogatási rendszere PROGRAMTERVEK Magyar Kajak-Kenu Szövetség 2015. évi rafting U19, U23, felnőtt és masters korosztályok válogatási rendszere KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI

Részletesebben

be/sfphpm01-10480/2015/mlsz

be/sfphpm01-10480/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Szentistváni Titán Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Szentistváni Titán SE. Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2361

Részletesebben

FISE. Stuber Ildikó Éva. elnök E-mail cím: Balogh László E-mail cím:

FISE. Stuber Ildikó Éva. elnök E-mail cím: Balogh László E-mail cím: 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: Felföldi István Sport Egyesület 2 Gazdálkodási formakód: Bajnoki osztály: 521 Megye Áfa levonásra

Részletesebben

A Magyar Asztalitenisz Szövetség szervezeti és működési szabályzata. I. Általános rendelkezések

A Magyar Asztalitenisz Szövetség szervezeti és működési szabályzata. I. Általános rendelkezések A Magyar Asztalitenisz Szövetség szervezeti és működési szabályzata I. Általános rendelkezések (1) A Magyar Asztalitenisz Szövetség (a továbbiakban: szövetség) a Fővárosi Bíróság által 1. sorszám alatt

Részletesebben

A MAGYAR LABDARÚGÁS STRATÉGIÁJA A MEGÚJULÁS ÉVTIZEDE 2010-2020 Félidei felülvizsgálat

A MAGYAR LABDARÚGÁS STRATÉGIÁJA A MEGÚJULÁS ÉVTIZEDE 2010-2020 Félidei felülvizsgálat A MAGYAR LABDARÚGÁS STRATÉGIÁJA A MEGÚJULÁS ÉVTIZEDE 2010-2020 Félidei felülvizsgálat A MAGYAR LABDARÚGÁS STRATÉGIÁJA A MEGÚJULÁS ÉVTIZEDE 2010-2020 Félidei felülvizsgálat Előszó... 6 Bevezetés... 8 Vezetői

Részletesebben

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 35/2015. (II.26.) határozata

Részletesebben

Pályázat. a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Utánpótlás Kapitányi posztjára

Pályázat. a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Utánpótlás Kapitányi posztjára Pályázat a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Utánpótlás Kapitányi posztjára Készítette: Gyöngyösi János Mesteredző Tartalom I. Személyi adatok II. Az Alapszabály 36 (2) bekezdésében meghatározott feladatok végrehajtása

Részletesebben

GYFKKA. Sej László. elnök E-mail cím: Létesítmény neve Létesítmény tulajdonosa Létesítmény üzemeltetője Átlagos heti használat (óra) Használat célja

GYFKKA. Sej László. elnök E-mail cím: Létesítmény neve Létesítmény tulajdonosa Létesítmény üzemeltetője Átlagos heti használat (óra) Használat célja 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: Győri Férfi Kézilabdáért Közhasznú Alapítvány GYFKKA 2 Gazdálkodási formakód: Bajnoki osztály:

Részletesebben

A MOATSZ Elnökségének szakmai beszámolója a 2006. évről

A MOATSZ Elnökségének szakmai beszámolója a 2006. évről A MOATSZ Elnökségének szakmai beszámolója a 2006. évről 2 A Szövetség 2005. évi beszámolójának bevezetőjében arról tájékoztattuk a tagságot, hogy a rendszerváltás óta az egyik legeredményesebb évet zártuk.

Részletesebben

be/sfp-0014/2015/emmi

be/sfp-0014/2015/emmi A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Magyar Jégkorong Szövetség A kérelmező szervezet rövidített neve MJSZ Gazdálkodási formakód 599 Adószám 19011448-2-42 Bankszámlaszám 10918001-00000039-69690008

Részletesebben

A MAGYAR FALLABDA (SQUASH) SZÖVETSÉG 2014. ÉVI SZAKMAI ÉS GAZDASÁGI BESZÁMOLÓJA.

A MAGYAR FALLABDA (SQUASH) SZÖVETSÉG 2014. ÉVI SZAKMAI ÉS GAZDASÁGI BESZÁMOLÓJA. 1025 Budapest, Törökvész út 87-91. Tel.: +36309724778 E-mail: squashiroda@squash.hu web: www.squash.hu A MAGYAR FALLABDA (SQUASH) SZÖVETSÉG 2014. ÉVI SZAKMAI ÉS GAZDASÁGI BESZÁMOLÓJA. Jelen beszámoló a

Részletesebben

Pá pái Egyesí tett Lábdárú gó Clúb Pá pái Perútz Fóótbáll Clúb Spórtfejleszte si stráte giá e s szákmái prógrám 2015/2016-2016/2017

Pá pái Egyesí tett Lábdárú gó Clúb Pá pái Perútz Fóótbáll Clúb Spórtfejleszte si stráte giá e s szákmái prógrám 2015/2016-2016/2017 Pá pái Egyesí tett Lábdárú gó Clúb Pá pái Perútz Fóótbáll Clúb Spórtfejleszte si stráte giá e s szákmái prógrám 2015/2016-2016/2017 Múlt á jövőért Megválósítási terv 2015/2016 Az ebben a dokumentumban

Részletesebben

MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT A BÍRÓK SZÁMÁRA Bevezetés

MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT A BÍRÓK SZÁMÁRA Bevezetés MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT A BÍRÓK SZÁMÁRA Bevezetés A kerékpársport jelentősen fejlődött az utóbbi években. A versenyek iránti érdeklődés folyamatosan növekszik. A nagyobb versenyeket soha nem követte ilyen

Részletesebben

1 / 11 2013.09.26. 8:38

1 / 11 2013.09.26. 8:38 1 / 11 2013.09.26. 8:38 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: 2 Gazdálkodási formakód: Tiszavasvári Sport Klub TSK 3 A szakszövetség

Részletesebben

1 / 12 2012.10.12. 11:17

1 / 12 2012.10.12. 11:17 1 / 12 2012.10.12. 11:17 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: 2 Gazdálkodási formakód: Rinyamenti Kézilabda Club RKC 3 A szakszövetség

Részletesebben

be/sfphpm01-09418/2015/mlsz

be/sfphpm01-09418/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Csanyteleki Sport Club A kérelmező szervezet rövidített neve Csanyteleki Sport Club Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám - A kérelmező jogállása

Részletesebben

Névadónk élete, hazánk történelmében betöltött kiemelkedő szerepe, állhatatos hazaszeretete, a nemzet szabadságáért, függetlenségéért való

Névadónk élete, hazánk történelmében betöltött kiemelkedő szerepe, állhatatos hazaszeretete, a nemzet szabadságáért, függetlenségéért való Névadónk élete, hazánk történelmében betöltött kiemelkedő szerepe, állhatatos hazaszeretete, a nemzet szabadságáért, függetlenségéért való küzdelme máig szóló példát adnak nekünk. Azt szeretnénk, hogyha

Részletesebben

Budapest Főváros (Budapest Capitals)

Budapest Főváros (Budapest Capitals) BUDAPEST 2024 legyen olimpiai szereplő a magyar női és férfi kosárlabda válogatott Budapest Főváros (Budapest Capitals) Budapesti élvonalbeli kosárlabdacsapatok működtetése A változtatás szükségessége

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. az Ózdi Kerékpáros Egyesület tevékenységéről. Ó z d, 2016. május 20. Előterjesztő: Ózdi Kerékpáros Egyesület Elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. az Ózdi Kerékpáros Egyesület tevékenységéről. Ó z d, 2016. május 20. Előterjesztő: Ózdi Kerékpáros Egyesület Elnöke TÁJÉKOZTATÓ az Ózdi Kerékpáros Egyesület tevékenységéről Ó z d, 2016. május 20. Előterjesztő: Ózdi Kerékpáros Egyesület Elnöke Kezdetektől napjainkig A hegyikerékpározás az 1980-as években kezdte el meghódítani

Részletesebben

be/sfphpm01-10158/2015/mlsz

be/sfphpm01-10158/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Baksai Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Baksai Sportegyesület Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám - A kérelmező jogállása

Részletesebben

MATESZ UTÁNPÓTLÁS NEVELÉSI PROGRAM

MATESZ UTÁNPÓTLÁS NEVELÉSI PROGRAM MAGYAR BOWLING és TEKE SZÖVETSÉG TEKE SZAKÁGI SZÖVETSÉGE BUDAPEST MATESZ UTÁNPÓTLÁS NEVELÉSI PROGRAM Elfogadta a MATESZ Elnöksége Budapest, 2015. október 7. Modósításokat. Budapest. 2015. december 9. Utánpótlás

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2015/2016. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A kerékpársport népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai körében. A fiatalok

Részletesebben

be/sfp-10682/2015/mlsz

be/sfp-10682/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Nagycserkeszi Szabadidő Sport Eggyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Nagycserkeszi SZ SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2348

Részletesebben

SZESE. Elnök. Décsi Gábor. Létesítmény neve Létesítmény tulajdonosa Létesítmény üzemeltetője Átlagos heti használat (óra) Használat célja

SZESE. Elnök. Décsi Gábor. Létesítmény neve Létesítmény tulajdonosa Létesítmény üzemeltetője Átlagos heti használat (óra) Használat célja 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: Széchenyi István Egyetem Sportegyesülete SZESE 2 Gazdálkodási formakód: Bajnoki osztály: 521

Részletesebben

be/sfphpm01-09246/2015/mlsz

be/sfphpm01-09246/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Zalaegerszegi Futball Utánpótlás és Sportclub A kérelmező szervezet rövidített neve Zalaegerszegi Futball Utánpótlás és Sportclub Gazdálkodási formakód

Részletesebben

be/sfphpm01-08082/2015/mlsz

be/sfphpm01-08082/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Palotabozsoki Községi Szabadidő Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Palotabozsok SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám

Részletesebben

A KE02960/2014/MVLSZ-4 számú határozat melléklete

A KE02960/2014/MVLSZ-4 számú határozat melléklete Oldalszám: 1 A KE02960/2014/MVLSZ-4 számú határozat melléklete Kérelem száma: KE02960/2014/MVLSZ Érkezett: Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező szervezet teljes neve: Egri Vízilabda Klub

Részletesebben

2012/13-as támogatási időszak 2013/14-es támogatási időszak 2014/15-es támogatási időszak

2012/13-as támogatási időszak 2013/14-es támogatási időszak 2014/15-es támogatási időszak A SPORTFEJLESZTÉSI PROGRAM ADATAI 2012/2013 évadra 3.1. Sportfejlesztési program kérelemben benyújtott időszaka: 2012/13-as támogatási időszak 2013/14-es támogatási időszak 2014/15-es támogatási időszak

Részletesebben

be/sfphpm01-03028/2015/mksz

be/sfphpm01-03028/2015/mksz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Paksi Kézilabda Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve PKSE Gazdálkodási formakód 521 Bajnoki osztály: Megye Áfa levonásra a pályázatban

Részletesebben

be/sfphpm01-08614/2015/mlsz

be/sfphpm01-08614/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Tiszakécske Város Sportegyesülete A kérelmező szervezet rövidített neve Tiszakécske VSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2172 A kérelmező

Részletesebben

be/sfp-10567/2015/mlsz

be/sfp-10567/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Zagyvapálfalvai Ifjak Sportegyesülete A kérelmező szervezet rövidített neve Zagyvapálfalvai I.S.E. Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 4059

Részletesebben

be/sfphpm01-10463/2015/mlsz

be/sfphpm01-10463/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Bugac Községi Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Bugac Községi Sportegyesület Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2157

Részletesebben

A KE02910/2014/MVLSZ-4 számú határozat melléklete

A KE02910/2014/MVLSZ-4 számú határozat melléklete Oldalszám: 1 A KE02910/2014/MVLSZ-4 számú határozat melléklete Kérelem száma: KE02910/2014/MVLSZ Érkezett: Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező szervezet teljes neve: V.U.K.Vízilabda és

Részletesebben

be/sfphpm01-09626/2015/mlsz

be/sfphpm01-09626/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Bükkzsérci Labdarúgó Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Bükkzsérci LE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám - A kérelmező jogállása

Részletesebben

be/sfphpm01-08078/2015/mlsz

be/sfphpm01-08078/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Pogányi Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Pogányi Sportegyesület Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 72 A kérelmező jogállása

Részletesebben

A Kozármisleny Futballklub működési áttekintése 10 éves távlatban. 2015 Május

A Kozármisleny Futballklub működési áttekintése 10 éves távlatban. 2015 Május A Kozármisleny Futballklub működési áttekintése 10 éves távlatban 2015 Május Eredményesség Az utánpótlás bázis több mint húsz éves, de igazán 12 éve lett komolyan szervezve és versenyeztetve. Attól az

Részletesebben

be/sfp-08849/2015/mlsz

be/sfp-08849/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kisapostag Duna Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Kisapostag Duna Sportegyesület Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám

Részletesebben

be/sfp-10107/2015/mlsz

be/sfp-10107/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Apropó Focisuli Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Apropó Focisuli Sportegyesület Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám

Részletesebben

be/sfp-10462/2015/mlsz

be/sfp-10462/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kisar Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Kisar SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1959 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

be/sfphpm01-08523/2015/mlsz

be/sfphpm01-08523/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Majsi Táncsics Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Majsi SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 51 A kérelmező jogállása

Részletesebben

be/sfp-10023/2015/mlsz

be/sfp-10023/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Sportkör Somberek A kérelmező szervezet rövidített neve Sportkör Somberek Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám - A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

be/sfphpm01-10579/2015/mlsz

be/sfphpm01-10579/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Csengersimáért Közhasznú Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Csengersimáért Egyesület Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1695

Részletesebben

be/sfphpm01-08159/2015/mlsz

be/sfphpm01-08159/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Harkányfürdő Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Harkányfürdő Sportegyesület Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 28 A kérelmező

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SPORTKONCEPCIÓJA

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SPORTKONCEPCIÓJA PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SPORTKONCEPCIÓJA 2016-2019 1 1. Bevezetés Püspökladány Város Önkormányzata 2004-2014 közötti időszakra szóló sportkoncepciója teljesítette a küldetését. Szükség van tehát

Részletesebben

be/sfphpm01-08074/2015/mlsz

be/sfphpm01-08074/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Szentlőrinci Sport Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Szentlőrinci SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám - A kérelmező jogállása

Részletesebben

Beszámoló. MKSZ UP Bizottság 2012. év működéséről

Beszámoló. MKSZ UP Bizottság 2012. év működéséről Beszámoló MKSZ UP Bizottság 2012. év működéséről Budapest, 2013. január 8. Györfi János MKSZ UP bizottság elnöke Tartalomjegyzék: I. Bevezetés II. 2012. év tervezett MKSZ UP Bizottság munkaprogramja III.

Részletesebben

KHTK. Dr. Sulyok Miklós. elnök E-mail cím: Árvai Zoltán E-mail cím:

KHTK. Dr. Sulyok Miklós. elnök E-mail cím: Árvai Zoltán E-mail cím: 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: 2 Gazdálkodási formakód: Bajnoki osztály: 521 NBII Áfa levonásra a pályázatban igényelt költségek

Részletesebben

12. évfolyam SPORTETIKA

12. évfolyam SPORTETIKA 12. évfolyam SPORTETIKA A sportetika mint szaktantárgy a közoktatás 11. évfolyamának a Nemzeti alaptantervben elfogadott etika tantárgyára épül. A fiatal sportemberek, a felnőtt kor küszöbén, a rendszeres

Részletesebben

MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG Elnökségi ülés -2015. 10. 27. 9/2015. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ

MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG Elnökségi ülés -2015. 10. 27. 9/2015. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG Elnökségi ülés -2015. 10. 27. 9/2015. ELNÖKSÉGI EMLÉKEZTETŐ Készült az MVSZ elnökségének 2015. 10. 27. napjára, a Magyar Sport Háza IV. emeleti tárgyalójában (XIV. Budapest, Istvánmezei

Részletesebben

Nemzetközi történet. Nemzetközi paralimpiai játékok története. Írta: Nádas Pál

Nemzetközi történet. Nemzetközi paralimpiai játékok története. Írta: Nádas Pál Nemzetközi történet Nemzetközi paralimpiai játékok története Írta: Nádas Pál A paralimpiai játékok története 1948-ban kezdődött azzal, hogy az angliai, London melletti Aylesburyben működő Stoke Mandeville-i

Részletesebben

PISZKOZAT. 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI. A kérelmező szervezet teljes neve: Jászapáti Futball Klub Kft.

PISZKOZAT. 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI. A kérelmező szervezet teljes neve: Jászapáti Futball Klub Kft. Érkezett :. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Jászapáti Futball Klub Kft. A kérelmező szervezet rövidített neve: Jászapáti Futball Klub Kft. 2Gazdálkodási formakód:52 3Tagsági azonosítószám

Részletesebben

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team Bemutatkozás A KONTENT-DKSI Cycling Team Az országúti kerékpársport Debrecenben sikeres múltra tekinthet vissza. Számos válogatott szereplés, OB győzelmek, rangos külföldi versenyeken való eredményes részvételek

Részletesebben

be/sfphpm01-08104/2015/mlsz

be/sfphpm01-08104/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Mozsgói Csizik Mihály Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Mozsgói SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 55 A kérelmező

Részletesebben

A MAFSZ elnöksége jelen határozata alapján a MAFSZ Cheerleading Bizottság vezetésére, annak elnökségébe az alábbi személyeket kéri fel, nevezi ki.

A MAFSZ elnöksége jelen határozata alapján a MAFSZ Cheerleading Bizottság vezetésére, annak elnökségébe az alábbi személyeket kéri fel, nevezi ki. A MAFSZ elnökség 2012/009. számú határozata, A MAFSZ Cheerleading Bizottság létrehozására, tagjainak, a bizottság elnökségnek, elnökének, a versenybírói testületnek feladat, jog- és hatáskörének meghatározására

Részletesebben

be/sfp-9577/2015/mlsz

be/sfp-9577/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Bajai Labdarúgó Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve BLSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2227 A kérelmező jogállása

Részletesebben

be/sfp-08622/2015/mlsz

be/sfp-08622/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Nebuló Futball Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Nebuló Futball Sportegyesület Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 3108

Részletesebben

be/sfp-09473/2015/mlsz

be/sfp-09473/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Veszprémi Foci Centrum Utánpótlás Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve VFC USE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2930

Részletesebben

Katolikus Iskolák Diák Sportszövetsége. Közgyűlése

Katolikus Iskolák Diák Sportszövetsége. Közgyűlése Katolikus Iskolák Diák Sportszövetsége Közgyűlése Budapest, 2015. november 28. Tisztelt Közgyűlés! Bevezetés A KIDS 1993 óta szervezi a katolikus iskolák diáksport versenyeit. Olyan sajátos közeget és

Részletesebben

be/sfp-08440/2015/mlsz

be/sfp-08440/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Magyarszék Önkormányzati Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Magyarszék Önkormányzati Sportegyesület Gazdálkodási formakód 521 Tagsági

Részletesebben

be/sfp-4220/2015/mkosz

be/sfp-4220/2015/mkosz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Hajdúhadházi Kosárlabda Klub A kérelmező szervezet rövidített neve HKK A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség versenyrendszerében

Részletesebben

be/sfphpm01-08437/2015/mlsz

be/sfphpm01-08437/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Beremendi Építők Sportkör A kérelmező szervezet rövidített neve Beremendi Építők Sportkör Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 5 A kérelmező

Részletesebben

be/sfphpm01-10392/2015/mlsz

be/sfphpm01-10392/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Bőnyi Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Bőny SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 713 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

be/sfp-09171/2015/mlsz

be/sfp-09171/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kiskunmajsai Football Club A kérelmező szervezet rövidített neve KiskunmajsaFC Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 9140 A kérelmező jogállása

Részletesebben

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Oldalszám: 1 Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Kérelem száma: KE02955/2014/MVLSZ Érkezett: Ügyiratszám: KE02955/2014/MVLSZ-3 Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A

Részletesebben

Közgyűlési Beszámoló az ATSK Szeged sportegyesület 2014. évi tevékenységéről 2015. április 11.

Közgyűlési Beszámoló az ATSK Szeged sportegyesület 2014. évi tevékenységéről 2015. április 11. Közgyűlési Beszámoló az ATSK Szeged sportegyesület 2014. évi tevékenységéről 2015. április 11. Márki Ernő ügyvezető Asztalitenisz Sport Klub Szeged Székhely és PP. Terem: 6723 Szeged, Budapesti krt. 5-7.

Részletesebben

be/sfp-8641/2015/mlsz

be/sfp-8641/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve BKV Előre SC A kérelmező szervezet rövidített neve BKV Előre SC Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2489 A kérelmező jogállása Amatőr Áfa

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG KÖZÉPTÁVÚ SPORTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

PÁTY KÖZSÉG KÖZÉPTÁVÚ SPORTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA PÁTY KÖZSÉG KÖZÉPTÁVÚ SPORTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA Páty, 2011. április Záradék: Elfogadta Páty Község Önkormányzat képviselő-testülete 95./2011. (IV.04) határozatával. Székely László polgármester 1 Bevezető

Részletesebben

be/sfphpm01-10281/2015/mlsz

be/sfphpm01-10281/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Nyírcsaholy USE A kérelmező szervezet rövidített neve Nyírcsaholy USE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2943 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

be/sfphpm01-08908/2015/mlsz

be/sfphpm01-08908/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Pellérdi Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Pellérdi SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 161 A kérelmező jogállása

Részletesebben

be/sfphpm01-10103/2015/mlsz

be/sfphpm01-10103/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Drávaszabolcsi Dózsa Football Club Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve DDFC SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám - A

Részletesebben

Székelyhidi Pál elnök. Győri János

Székelyhidi Pál elnök. Győri János Ügyiratszám : be/sfphp13-2076/2013 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: 2 Gazdálkodási formakód: 521 Áfa levonásra a pályázatban

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM SZOMBATHELYI ÉLELMISZERIPARI ÉS FÖLDMÉRÉSI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM

PEDAGÓGIAI PROGRAM SZOMBATHELYI ÉLELMISZERIPARI ÉS FÖLDMÉRÉSI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM SZOMBATHELYI ÉLELMISZERIPARI ÉS FÖLDMÉRÉSI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 1. BEVEZETÉS... 5 2. NEVELÉSI PROGRAM... 7 2.1. Az iskolában folyó nevelő-oktató

Részletesebben

SZIVÁRVÁNY NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA 2351 ALSÓNÉMEDI, SZENT I.TÉR 8. OM: 032986

SZIVÁRVÁNY NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA 2351 ALSÓNÉMEDI, SZENT I.TÉR 8. OM: 032986 SZIVÁRVÁNY NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA 2351 ALSÓNÉMEDI, SZENT I.TÉR 8. OM: 032986 BESZÁMOLÓ 2012-2013 NEVELÉSI ÉVRŐL Nevelő Testület elfogadta: 9 /N.T./2013.sz.határozatával Időpont: 2013.június 10. Készítette:

Részletesebben

be/sfp-08826/2015/mlsz

be/sfp-08826/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Boda Önkormányzat Sport Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Boda ÖSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám - A kérelmező jogállása

Részletesebben

Beszámoló a szakmai célkitűzések megvalósulásáról

Beszámoló a szakmai célkitűzések megvalósulásáról Beszámoló a szakmai célkitűzések megvalósulásáról 2009 A sportág nemzetközi eredményességének alakulása 2009-ban A 2009 es év kiemelkedő magyar utánpótlás sikerrel kezdődött. A leány 16 éves csapatunk

Részletesebben

1. Az iskola nevelési programja...5. 1.1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai...

1. Az iskola nevelési programja...5. 1.1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai... 1. Tartalomjegyzék 1. Az iskola nevelési programja...5 1.1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai...5 1.1.1. A nevelés-oktatás alapelvei...5 1.1.2.

Részletesebben

PILIS VÁROS SPORTKONCEPCIÓJA 2016-2020.

PILIS VÁROS SPORTKONCEPCIÓJA 2016-2020. PILIS VÁROS SPORTKONCEPCIÓJA 2016-2020. Záradék: Pilis Város Sportkoncepcióját, valamint Sportlétesítmény felújítási Programját Pilis Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2015. -i nyilvános és

Részletesebben

be/sfphpm01-09590/2015/mlsz

be/sfphpm01-09590/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Mezőberényi Football Club A kérelmező szervezet rövidített neve MFC Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 477 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testületének Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 2015. március 24-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testületének Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 2015. március 24-i ülésére Tárgy: Előkészítette: A Békési TE Asztalitenisz Szakosztály 2014. évi munkájáról szóló tájékoztató Balogh József vezető-edző Békési Torna Egylet Asztalitenisz Szakosztály Sorszám: 3 Döntéshozatal módja:

Részletesebben

be/sfp-09222/2015/mlsz

be/sfp-09222/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Budakeszi Labdarúgó Akadémia SE A kérelmező szervezet rövidített neve Budakeszi LA Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 3179 A kérelmező

Részletesebben

be/sfp-10094/2015/mlsz

be/sfp-10094/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Sásd Városi Sportkör A kérelmező szervezet rövidített neve Sásd Városi Sportkör Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 89 A kérelmező jogállása

Részletesebben

be/sfphpm01-08088/2015/mlsz

be/sfphpm01-08088/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve BFC Siófok Sportszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság A kérelmező szervezet rövidített neve BFC Siófok Kft. Gazdálkodási formakód 113 Tagsági azonosítószám

Részletesebben

Pintér: Én is a Fradinak szurkoltam

Pintér: Én is a Fradinak szurkoltam 2014 február 02. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Pintér Attila nem tagadja, hogy a Ferencváros élete meghatározó klubja.

Részletesebben

Általános rész. Gyerek Serdülő Kadet Junior Felnőtt Senior Senior+ -7 éves. 16-17 leány. 16-17 fiú. 14-15 leány

Általános rész. Gyerek Serdülő Kadet Junior Felnőtt Senior Senior+ -7 éves. 16-17 leány. 16-17 fiú. 14-15 leány A szabálykönyv területi és időbeli hatálya Általános rész A szabálykönyv hatályba lépésének napjától kiterjed az országban megrendezésre kerülő minden olyan kempo versenyre, amelyet a Magyar Kempo Szövetség,

Részletesebben

be/sfphpm01-09164/2015/mlsz

be/sfphpm01-09164/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Községi Sport Kör Bogács A kérelmező szervezet rövidített neve KSK Bogács Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám - A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Oldalszám: 1 Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Kérelem száma: KE02967/2014/MJSZ Érkezett: Ügyiratszám: KE02967/2014/MJSZ-3 Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező

Részletesebben

be/sfp-08106/2015/mlsz

be/sfp-08106/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Dány Községi Sportkör A kérelmező szervezet rövidített neve Dány KSK Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1245 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

Az előterjesztés szöveges része

Az előterjesztés szöveges része Az előterjesztés szöveges része A Magyar Tudományos Akadémia Gyermekprogram Irodája Ferge Zsuzsa akadémikus vezetésével kidolgozta és 2006 márciusában szakmai vitára bocsátotta a Gyermekszegénység elleni

Részletesebben

be/sfp-10356/2015/mlsz

be/sfp-10356/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Nádudvari Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve NSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 866 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben