2004-es novemberi Napló

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2004-es novemberi Napló"

Átírás

1 2004-es novemberi Napló Egy Levél, tizenhat évvel ezelıttrıl A lomtárból elıkerült egy A/4-es formátumú négyoldalas újság, amolyan hírmondóféle, tájékoztató az amatır színjátszás dolgairól. Címe: Levél. 5. a sorban. Az Országos Közmővelıdési Központ kiadványa. Dátumot nem találok ugyan rajta, de a közleményekbıl következtetni lehet; 1988 májusában fogalmazódott. A levél végén az aláírásom. Tehát én írtam elejétıl a végéig. Postázódott az ország valamennyi színjátszó szakemberének. Aztán eszembe jutott, azért kellett Levél címet adnom az újságnak, mivel ily módon vált elkerülhetıvé az engedélykérés és a cenzúra. A fent nevezett Intézet volt a munkahelyem, szerettem az amatır mővészetet, amelynek irányító-metodikusa voltam, mindig is, akkor is, tele ötlettel s megvalósítandó tervvel. Ezért vagy másért, nagyon igyekeztek tılem megszabadulni az Intézet vezetıi, s mert közelébe kerültem a nyugdíj korhatárnak, a 60. évnek, fenéken billenthetıvé váltam. A politikai változásnak meg itt voltak a jelei, s a lehetıség, hogy demokratizálódhat a rendszer, engem feldobott, s még abban is reménykedni kezdtem, hátha elfújja a friss ájer a menesztésemet. A Levél bevezetı szövegébıl, ha nem emlékeznék rá, abból is ki lehetne következtetni, hogy a kollégák között voltak nem kevesen, akik tartottak ettıl a változástól. Nézzük. Találkozom szakmabeliekkel, a kérdés mindig elhangzik; hogy vagy, s várják a választ, a szokásosat, azt, hogy rosszul, hogy lehetnék, nem jól de büszkén, s én válaszolom, rendszerint azt válaszolom, hogy köszönöm, jól, vagy hogy voltam már rosszabbul is, ık meg rám csodálkoznak; hogyhogy ebben a válságos, bizonytalan világban. Valójában azért vagyok jól, mert mozog a világunk. És még annak is van esélye, hogy jó irányba mozogjon, s ez az állapot, még ha bizonytalan is, elviselhetıbb az eddigi ál-állandóságnál. Esélyünk lehet a demokratikus közélet. Én magam fennállásom hosszú évtizedei alatt semmi másra nem vágyakoztam jobban, mint demokráciára, a vélemények szabad ütköztetésére. Jobb lett volna, ha nem gazdasági kényszer nyomására nyiladozik a politikai reform ajtaja, de hát mit csináljunk? Így is jobb, mint sehogy Hogy mi lett a reformból, tudjuk, s mi a demokráciából, azt is. S a hajdani Levélbıl, azt is. Ebbıl lett a Levelek a Kuckóból. Idınként elmondhattam: Kit anya szült, az mind csalódik végül, de azt is: így is jobb, mint sehogy. Mit is gondoltam én a költıkrıl

2 Képzeletem terében a költı kiemelt helyen, nem is tudom, ült, állt, töprengett, igét hirdetett, varázsolt! Bámultam, amiért folyékonyan képes rímekben írni, dallamosan szólni, kötött formákban üzenetet küldeni, szavalásra inspirálni. /Jobban szerettem a költeményeket mondani mint olvasni, s olvasni is jobban szerettem hangosan mint némán./ Általában mindenkit csodáltam, aki olyasmit tud, amit én nem. Bámultam a természettudósokat, akik megszállottan őzték magukat, hogy elmondhassák; gyızelem, íme a felfedezésem! Bámultam a hangok varázslóit, a zeneszerzıket és a hangszerek virtuózait, az építészt, a szobrászt, a festıt, aki anyagból anyagba álmodja a megrendülést hordozó alkotást. Legfıbbképpen mégis csak a költıt csodáltam, azt a képességét, ahogy a nyelvet, a mi nyelvünket bővöli. Mindegyikben váteszt láttam. Portréjukat is eszerint formáztam. Késıbb, amikor egyik másik koszorússal személyesen is találkozhattam, nem egyszer éreztem magamat csalódottnak, más volt, mint amilyennek hajdanán elképzeltem. Ilyenkor megtartottam képnek az eredetit, a bennem kialakultat. Ez olyankor történt, amikor neglizsében jelent meg a költı, módfelett gyarlón emberi mivoltában /Részegen, másokat csipkedve, pénzéhesen./ Ám ha megéreztem benne a rendkívülit: magvasan beszélt, ihletetten olvasta a verseit, bizony hogy elfogadtam ıt szülei által teremtett állapotában, s ahhoz igazítottam a képzeletbelit. Illyés Gyulát említeném; egyszer láttam, színpadon, húszéves koromban. Szorongatott helyzetben állt a debreceni vagongyár kultúrotthonának az emelvényén et írtak -, s neki szurkoltam, képes e kivágni magát a kutyaszorítóból; arra akarták rávenni, hogy írjon rendszert dicsıítı szocialista realista verseket. A nézıtéren kivezényelt munkások és egyetemi hallgatók, köztük Kardos Pál egyetemi tanár; ı tette fel a vallató és rábeszélı kérdéseket, pártmegbízásból természetesen. A boltozatos homlokú Illyés Gyula taktikázott, s kibújt a csapdából. Máig ilyennek látom; okos, ravaszdi parasztnak. Nagy László a küldetéses ember, Ady örököse, sámán. Olyan, amilyennek tizenkilencedik századi minta szerint, elképzeltem a költıt. Nemzetben gondolkodónak, lángoló szavúnak, kérlelhetetlennek. Beszéltem is véle nem egyszer. Hallottam, amint verseit olvassa. Ilyenkor varázsolt. Ültem együtt véle versmondó zsőriben. Ilyenkor sugárzott. Nagy László sántított, s még magas sem volt. Mégis, mint ki kiemelkedik, mint akinek fénylik az arca. Ágh István a Kuckóban Ágh Istvánnal, személyével hamarabb találkoztam, így tetszik énelıttem, mint verseivel. A Népmővelési Intézet könyvtárában dolgozott, 1966-ot írtunk, amikor én is ehhez a céghez kerültem. Összebarátkoztunk. Aztán ı más helyre ment, olykor-olykor összefutottunk, a rokonszenv nem lohadt, de semmi több. Olvastam ıt. Prózáját inkább. Verseit jobbára a Szép versek antológiákban. Aztán tavaly, véletlenül Iszkázon bátyjának, Nagy Lászlónak az emlékkiállítására tértünk be -, a szülıház portáján találkoztunk. Versmondó

3 gyerekek karéjában ült. Minden emlék, vele kapcsolatos, a képernyımre kúszott, s ezek oly kedvesek voltak, hogy meg is hívtam rögvest a Kuckóba. Az elsı költı, aki a mi Villanyfényünkbe lépett. Meglepıen sokan jöttek el. Nem azért, hogy ellenırizzék magukat, jól ismerik-e a költı költészetét, sokkal inkább azért, hogy megtapasztalják, miféle ember is az, akinek ismert a neve, akinek jól csengıen ismert a neve, akinek botrányoktól mentes a neve. Nem lehet mondani, hogy az egybegyőltek közül bárki is folyamatos olvasójának mondhatta volna magát, magam is az utolsó héten szorgoskodtam, koptassak valamit a mulasztásból, de kíváncsiság bujkált mindenkiben. Itt rokonszenvezı drukkerek ültek, akik arra vágytak, ne kelljen csalódniuk. Minek örültünk ezen az estén? A felismerésnek, hogy a költı beszéd-szövege úgy folyt, hullámzott, olyan árnyalt pontossággal, szélességgel és folyamatossággal, mint a kimunkált, egymásba kapaszkodó, mellérendelı mondatok a versben, így teremtve bennünk megnyugvást, hogy nem vagyunk átverve; nincs skizofrénia, a költı és mőve között tökéletes az egység. Miután errıl meggyızıdtünk, úgy fogadtuk az este során hallott beszélgetésbeli mondatokat, mint fedezetet arra nézvést, hogy a közlendı is hiteles. Ágh Istvánnak nem volt egy sanda mondata sem, bárkirıl, bármirıl is lett légyen szó; írótársakról, rokonságáról, világról. A szeretet és tisztelet hangján szólt szüleirıl, bátyjáról, Nagy Lászlóról, annak kortársairól. Nem támadt, s nem vádolt senkit. Most értettük meg, mért nem fortyog, mért nem szikrázik, mért nem lávázik versben a költı, mért nem keserő, mért bölcs, mért hogy derőre fogékony. Hat órától tizenegyig, eddig voltunk együtt. Mosolygósan voltunk együtt. Ágh István bölcs lett. Bár lehet, hogy az is volt. Mindenütt csak ölnek. És a törvények? Nyomkodja az ember a gombokat, hol állhatna meg, olyasmit nézvén a televízióban, amitıl megnyugodhat. Egy kissé. Na végre természetrajzos film, állatokról, itt megállhatunk. Mégis csak a természet, ızek, szarvasok, aztán farkasok, oroszlánok, anyák gyermekeikkel, milyen aranyosak. A kamera továbbfut, a farkas leteríti az ızet, az oroszlán a szarvast, látjuk, hogy kapják el szegényeket, hogy ölik meg az áldozatokat, mohón marcangolják a húst, tépik a zsigereket, majd tele bendıvel eldöcögnek, s az ott hagyott hulladékra lecsapnak a dögevık. A tudós kommentátor a természet egyensúlyáról beszél, a teremtés páratlan bölcsességérıl, hogy a satnyák pusztulnak, az erısebb egyed megmarad, ilyesmikrıl. Nemde ez a megállapítás érvényét veszti, mihelyst az emberi világra vetjük tekintetünket? Nemde igaz, hogy az oroszlán nem öli az oroszlánt, a farkas meg a farkast? Nemde igaz, hogy az ember öli az embert? Az erıs az erıset?

4 Szaladgálok a csatornákon. Embereket mutatnak, akik ölnek. Egyik adón szerelemféltésbıl, másikon hatalomféltésbıl, hatalomszerzésbıl, harmadikon hazafiúi érzésbıl, szabadságvágyból, negyediken gengszterségbıl, kéjvágyból, kedvtelésbıl. Tudós kommentátorok, társadalomtudósok, pszichológusok, kriminológusok igazolják, magyarázzák a háborúkat, a szabadságharcokat, a gyilkosságokat, s öngyilkosságokat. Majd látunk emberbarát, humanitárius képsorokat; kormányok, egyesületek, segítıkész emberek mi mindent meg nem tesznek a bajba jutott szerencsétlen állatokért, a hátrányos satnyákért, a csökkent értelmőekért, az elhagyottakért, a nyomorultakért. Önmaga legjavát meg lelkesen pusztítja az ember. Valami nincs rendben ebben a világban. Ne ölj! mondja a Biblia. Kit és mikor ne? Valami hibádzik a teremtés körül! Viszolyogtak a drámaórán Tar Sándor A mi utcánk címő regényébıl a Szökés címő fejezetet vittem a drámapedagógiai órára, a másodikosokhoz. Ha kikerülnek tanítani, ki tudja, nem valamiféle társadalmi dágvány közelében kell majd munkálkodniuk, a mindennemő hátrányt cipelık körében; jó, ha lélekben felkészülnek, mi ilyenkor a teendı. Erre gondoltam. Tar Sándor a lumpenizálódott falusi agrárproletárok világba viszi el olvasóit. Tizenéves fiú meg lány botorkál a szociális és szexuális nyomor szélén, támasz nélkül evickélnek, elképesztıen tájékozatlanok külsı és belsı világukban, tisztázatlan érzéseiknek kiszolgáltatottságában. Az volt a szándékom, hogy drámai helyzeteket kínálok, olyanokat, melyekben szerepekbe bújva védını, pszichiáter, tanár, önkormányzati tisztségviselı, megoldásokat keresnek a hallgatók; miként segíthetik ezeket a szerencsétlen, kallódó tizenéveseket. /Feltőnt nekik, hogy a novellában nincs se barát, se felnıtt, akivel bármit is megbeszélhetnének a fiatalok, nincs lelkész, és senki gondozó, aki segítséget nyújtana./ A tanári szándék a második órában játékhelyzetekben realizálódott. Tanulságos módon. De most mégsem errıl szólok, hanem arról, mit is válaszoltak arra a kérésemre: szeretném, ha a novella felolvasása után hangosan megfogalmaznák elsı gondolatukat, érzésüket. Íme: - Mért kellett ezt a goromba, gusztustalan világot bemutatni? - Nincs elég szörnyőség e nélkül is? Nem ez volna az író dolga. - Viszolyogtat az egész írás. Rosszul érzem magam. - Ez végül is keveseket érint. Az író perifériális problémához nyúlt. - De jó, hogy nem ilyen körülmények közé születtem! - Részvétet ugyan érzek, de ez a butaság riaszt. Orvosok Elızmény

5 Barátok közt társaságban. Nicsak, vérnyomásmérı! A házigazda méricskél egyiknek is, másiknak is. Ki ne maradjak, én is odanyújtom a meztelen karomat. Évek óta nem ellenıriztem. Minek? Most is azért, hogy dicsekedjek. Nem szaporítom a szót, 200 fölöttit mutatott a mérı. Természetesen elsápadtam, s ha eddig tünetmentes voltam; hazafelé menet már a fejem is fájt. A neurológus háziorvos A háziorvosi elıszobában, míg várok a soromra, koncentrálok, mondogatom magamban, menj le, menj le, menj le, de amikor a karomon a mandzsetta, még hevesebben ver a szívem. Eszembe jut édesanyám; hogy izgult mérés elıtt, magasat mutat majd a mérı. S azt is mutatott. Hogy mondtuk neki: Ne tessék izgulni! Én is mondtam magamnak. De csak magas lett. Próbáltam csevegni a doktornıvel neurológus hogy oldjam a szorongásomat, mesélem neki édesanyám esetét, de érezhetıen nem érdekli. Felírja a gyógyszert. Jöjjek egy hónap múlva mondja. Nem kellene laborelemzést végezni, kérdezem jámborul, mire ı: lehet, s a beutaló papírt is kitölti. A laboros A laborban, miután már a pisit is leadtam, ülök a széken, várom, hogy megpumpálják a vérem, kedves arcú hölgy, elı is veszem a régi módszert, hogy ne izguljak, beszélni kezdek, mondom, hogy én a vérvételtıl annak idején, huszonkét éves koromban, amikor házasodni készültem, a kötelezı orvosi vizsgálat során csaknem elájultam, s a menyasszonyomnak, név szerint KV-nak - még mindig feleségem -, kellett legyezgetni a levegın. Mondom az igaz történetet, a hölgy ettıl felvillanyozódik: ilyen jámbor férfival még nem találkozott; s már túl is voltam az attrakción, s úgy búcsúztunk el egymástól, mint régi kedves ismerısök. El se ájultam. Ja, a lelet. Kicsivel magasabb a vércukor, határértéken a koleszterin. Elég, hogy betegség-tudatom legyen, s kissé sajnáltassam magam. A szemész Magánszorgalomból elmegyek a szemészetre is a háziorvos nem küld, azt hallottam, hogy a szemfenék vizsgálatból meg tudják állapítani, okozott-e károsodást a magas vérnyomás. A doktornı régi ismerıs, megbeszéljük az esetet, láthatóan örül, hogy nem lát elváltozást. Ismét a háziorvos, a neurológus Már három hete szedem a gyógyszert, mindennap háromszor mérem a nyomást a véremben, elıre szorongok, mit mutat. Magas, mondom nekikeseredve, majd bíztatom magam a doktornı szavaival, hogy beáll az, mihelyst letelik a hónap, mivel annyi idı kell, míg a szervezet megszokja a gyógyszert. Ám egy napon megint 200 fölé szalad a mérı, akkor aztán meg is ijedek, sıt a balkarom is zsibog. Éppen tanítok akkor, s miközben magyarázok, várom az infarktust, - az ugyan szerencsére nem kopog, lehet, hogy a fájás reumatikus -, de másnap már a rendelıben ülök, az asztal melletti vizsgáló széken, ahol mérni is szokott az orvosnı. Ülök, mondom, ám ı meg kiszalad. Várjak, veti felém a szót, mindjárt visszajön, - gondolom, pisilnie kell -, s már egy negyedóra is eltelik, még mindig oda van /lehet hogy nagydolga is akadt!/. Szerencsére kellemes

6 fiatalasszony az asszisztens; beszélget velem, - ı tud valamit, noha nem ı a neurológus -, mindent megtárgyalunk: az én laborleletemet, gyermeke színjátszós hajlandóságát, hogy milyen ügyesen mondotta a három oldalas mesét az iskolai szavalóversenyen, s hogy hol tanulhatna színjátszást a gyerek. S akkor befut a doktornı, de nem egyedül ám, egy másik pácienssel, meglát, összecsapja a kezét: nahát, hogy én hogy megfeledkeztem magáról, - szól hozzám -, tényleg, pedig már le is ültettem, akkor elnézést, - ezt a a másik paciensnek mondja -, maga menjen is ki. Mi is a probléma? - kérdezi tılem. Péteri Miklós új talentuma Péteri Miklós, az én kedves unokatestvérem, néhai Szederkényi /Szanitter/ Ernı unokájának, a ma is bájos Eszternek a férje doktor úr, mára már nyugdíjas. Ha olykor nagyritkán találkoztunk, jó benyomást hagytunk egymásban. A Szanitter találkozón megtisztelt egy 80 oldalas általa írt könyvvel, - versek találhatók benne meg novellák -, melyet annak rendje-módja szerint jól eltettem, oly annyira jól, hogy csak most került elı, s hogy végre elıkerült, neki is álltam olvasni. Kezdetben bőntudattal, utóbb élvezettel; milyen tiszta, szép írások! Attól szépek ezek az alkotások, hogy tiszták. Az érzései, a gondolatai átláthatóak, átérezhetıek, tiszták. Minden mőve a humánum pácában, vagy mondjam így, a keresztény erkölcsiség melegében érlelıdött. Mint minden mővész, ı is felteszi a kérdést: miért élünk? S ha jól olvasunk, meg is halljuk a választ, s ez a válasz nem független attól a filozófiától, amely az elıbb emlegetett keresztény erkölcsiségben gyökerezik. Péteri Miklósnak kifinomult a forma iránti érzéke, zártan, olykor poentírozottan komponálja az elbeszéléseit. Az Isten adott nekünk talentumot, ilyet, olyat, kisebbet, nagyobbat; nem illendı véka alá rejteni. Rejtse majd el a halál, ha úgy tetszik neki, de addig, legyen csak forgó, forgatható tıke.

Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottsága 2014. február 12. napján tartott ülésérıl

Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottsága 2014. február 12. napján tartott ülésérıl 562-4/2014. J E G Y Z İ K Ö N Y V Az ülésen jelen vannak: Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottsága 2014. február 12. napján tartott ülésérıl

Részletesebben

Újpest a régi - exkluzív interjú Derce Tamás polgármesterrel A legfontosabbat, az illúziókat is elvették

Újpest a régi - exkluzív interjú Derce Tamás polgármesterrel A legfontosabbat, az illúziókat is elvették Újpest a régi - exkluzív interjú Derce Tamás polgármesterrel A legfontosabbat, az illúziókat is elvették 2007.11.12. Hírextra Constantinovits Milán Újpesten zajlik az élet. Épül az M0-s körgyőrő, és megindult

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

Mozgássérült Passió 2010

Mozgássérült Passió 2010 Mozgássérült Passió 2010 1. Bevezetı zene 2. Barabás Gyorsan jön a színre az oltár környékérıl Barabás Laci: Szabadon engedtek, engem, a lázadót!? İt, pedig keresztre feszítették! İt, aki semmi rosszat

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

H úzd meg a határt. 172 II. rész Kortársnyomás

H úzd meg a határt. 172 II. rész Kortársnyomás 172 II. rész Kortársnyomás H úzd meg a határt Minden kategórián belül húzd alá azt az állítást, ami legjobban kifejezi a saját meggyőződésedet. Amelyikről úgy gondolod, hogy legjobban összefoglalja azt,

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek?

Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? Tudod, az úgy van próbált Verena beszélgetést kezdeményezni Alexandrával a reggelinél. Nyújtotta a szavakat, nem nagyon tudta, hogyan mondja meg négyéves kislányának,

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének. nyilvános ülésérıl. 2012. február 17.

Jegyzıkönyv. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének. nyilvános ülésérıl. 2012. február 17. Ügyszám: 9-23/2012. Jegyzıkönyv Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános ülésérıl 2012. február 17. Nyirád 2012 1 Jegyzıkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének

Részletesebben

Kompetenciaalapú mérés 2007/2008. A N Y A N Y E L V I K É P E S S É G E K 9. é v f o l y a m A változat

Kompetenciaalapú mérés 2007/2008. A N Y A N Y E L V I K É P E S S É G E K 9. é v f o l y a m A változat Fıvárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet Az iskola Az osztály A tanuló A tanuló neme: Kompetenciaalapú mérés 2007/2008. A N Y A N Y E L V I K É P E S S É G E K 9. é v f o l y a m A változat

Részletesebben

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés Az ikrek nevelése R.: - Önt talán azért is érdekli az ikerkutatás, az ikergyerekek világa és élete, mert Ön is egy iker, ikerpár egyik tagja. Önök egypetéjû ikrek, vagy kétpetéjû ikrek? Métneki Júlia,

Részletesebben

Erkölcstan óraterv. Idő Az óra menete Nevelési-oktatási stratégia Megjegyzések. Módszerek Munkaformák Eszközök

Erkölcstan óraterv. Idő Az óra menete Nevelési-oktatási stratégia Megjegyzések. Módszerek Munkaformák Eszközök A pedagógusok neve: T. R., K. M., B. D., B. S. Tantárgy: Erkölcstan Osztály: 2.a A hely előkészítése, ahol a foglalkozást tervezik: csoportasztalok Erkölcstan óraterv Az óra témája: Reggel, este szabályok.

Részletesebben

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:

Részletesebben

Hírlevél. Közel a csillag

Hírlevél. Közel a csillag RÉPCESZEMEREI Hírlevél IV. évfolyam, 2. szám 2008. December Közel a csillag A csillag közelít. Lángoló csóvája fényesen hasítja az égbolt fekete palástját. A világ, mint forró nyáron tikkadt föld az esıt,

Részletesebben

Vállalati és lakossági lekérdezés. Szécsény Város Polgármesteri Hivatala számára

Vállalati és lakossági lekérdezés. Szécsény Város Polgármesteri Hivatala számára Vállalati és lakossági lekérdezés Szécsény Város Polgármesteri Hivatala számára Dátum: 2010 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 I Az adatfelvétel eredményeinek bemutatása... 3 I.1 A vállalati, illetve

Részletesebben

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb 1. fejezet Dorset, 2010 Egy évvel késõbb A napok egyre rövidebbek. A fûre hullott almákat megcsipkedték a varjak. Viszem be a fát, és rálépek az egyik puha gyümölcsre; szétnyomódik a lábam alatt. November

Részletesebben

A szabadság törvénye. 2. fejezet. A szabadság ígérete

A szabadság törvénye. 2. fejezet. A szabadság ígérete A szabadság ígérete 2. fejezet A szabadság törvénye S oha nem felejtem el Istennek azt a közvetlen válaszát, amit 1990 tavaszának elején kaptam tıle. Munkámból kifolyólag akkoriban sokat utaztam az országban,

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzat. ülésérıl 2010. december 14. Város Önkormányzata Képviselı-testületének

Lajosmizse Város Önkormányzat. ülésérıl 2010. december 14. Város Önkormányzata Képviselı-testületének Lajosmizse Város Önkormányzat Mezıgazdasági és Gazdaságfejlesztési Bizottsága I/3/42/2010. Lajosmizse Város Önkormányzat Mezıgazdasági és Gazdaságfejlesztési Bizottsága ülésérıl 2010. december 14. Az ülésen

Részletesebben

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,

Részletesebben

Egy kollégista lány gondolata

Egy kollégista lány gondolata Egy kollégista lány gondolata bíztatni a gyengét s még bátrabb tettre bírni az erıset, de nem mások ellen, bajszítóként, hanem mindig testvérként, másokért. Kiss József: Kós Károlyhoz A vidéki általános

Részletesebben

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése,

Részletesebben

MÉGIS. Kertész Imre atya emlékére

MÉGIS. Kertész Imre atya emlékére MÉGIS A legjobbat add a világnak, amid csak van, s ha verést kapsz érte cserébe, MÉGIS A LEGJOBBAT ADD A VILÁGNAK, AMID CSAK VAN! ( a calcuttai gyermekotthon faláról ) Kertész Imre atya emlékére Kertész

Részletesebben

Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk 2011/1. számában! 2011. február 15.

Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk 2011/1. számában! 2011. február 15. Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk 2011/1. számában! 2011. február 15. - Maga mióta dolgozik a cégnél? - Mióta megfenyegettek, hogy kirúgnak. Sok szeretettel köszöntök mindenkit a 2011.

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T

T Á R G Y S O R O Z A T PAPOS KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2003. január 30-án tartott nyilvános képviselőtestületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Határozatai: 1-2 Rendelete: -- Készült: 2. példányban Kapják: 2. sz. példányát

Részletesebben

Passió 2011. Bevonulás: Júdás árulása: ÉNEK:

Passió 2011. Bevonulás: Júdás árulása: ÉNEK: Passió 2011. Éppen a hálónkat mostuk a parton, amikor ezt mondta: Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket. Mi pedig azonnal otthagytuk hálóinkat és követtük ıt. Azóta sok minden történt

Részletesebben

ÁPRILISI NAPLÓ Az életkort mi vagy ki határozza meg? Ha nem érem meg a 86-ot, nem kerülök egy fényképre a dédunokáimmal

ÁPRILISI NAPLÓ Az életkort mi vagy ki határozza meg? Ha nem érem meg a 86-ot, nem kerülök egy fényképre a dédunokáimmal ÁPRILISI NAPLÓ 2015 Az életkort mi vagy ki határozza meg? Elalvás előtt olvasgatom a protestánsok Magyarázatos Bibliáját. Főként a magyarázatokat. Most éppen a végénél nyílt ki, a Személyek, helyek, fogalmak

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte

Részletesebben

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,

Részletesebben

Pasarét, 2014. november 6. (csütörtök) Horváth Géza. PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu ELMARADT BŰNBÁNAT

Pasarét, 2014. november 6. (csütörtök) Horváth Géza. PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu ELMARADT BŰNBÁNAT Pasarét, 2014. november 6. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ELMARADT BŰNBÁNAT Alapige: Lukács 11,37-54 Beszéd közben egy farizeus arra kérte őt, hogy ebédeljen nála. Jézus bement,

Részletesebben

BÁRKA HÍRMONDÓ. Tartalom. Tavaszköszöntı. 2008 Tavasz, I. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM Mevisz 1085 Üllıi út 24., www.mevisz.hu BEKÖSZÖNTİ

BÁRKA HÍRMONDÓ. Tartalom. Tavaszköszöntı. 2008 Tavasz, I. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM Mevisz 1085 Üllıi út 24., www.mevisz.hu BEKÖSZÖNTİ 2008 Tavasz, I. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM Mevisz 1085 Üllıi út 24., www.mevisz.hu BEKÖSZÖNTİ Itt a várva várt tavasz! Újjáéled a természet, virágba borul minden. Húsvét új erejével elkezd lüktetni az élet, amely

Részletesebben

A gyarapodás üzenete 3. rész

A gyarapodás üzenete 3. rész Beszéltünk Istennek a megalapozott rendjéről, Isten feddéséről, ami lerontja a hamis tanításokat. Isten Igéje mindig a javadra van. Meg kell formálni az anyagi életünket Isten Igéjével. Krisztus Testének

Részletesebben

GR tanfolyam vélemények

GR tanfolyam vélemények GR tanfolyam vélemények (amiket, ha te is csatlakozol, a zárt oldalon élesben olvashatsz majd) A véleményeket rendhagyó módon nem a végén, hanem a 13. leckénél, egy szusszanásnyi időt adva kérem remélem,

Részletesebben

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska!

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska! Hosszúhetény Online H.H.Franciska 2012. júl. 24. 12:00 Válasz #70 Köszi a gyors választ! Csak arra tudok gondolni, hogy nem jutott el a felajánlás az illetékesekhez, mert máskülönben biztosan éltek volna

Részletesebben

Szép karácsony szép zöld fája

Szép karácsony szép zöld fája Móra Ferenc Szép karácsony szép zöld fája Illusztrációk: Szabó Enikő Nyolcéves voltam, a harmadik elemibe jártam, és először léptem a közszereplés terére. A közszereplés tere az öreg templomunk volt. Úri

Részletesebben

AUSCHWITZ OLVASÓI Kertész Imre: Felszámolás

AUSCHWITZ OLVASÓI Kertész Imre: Felszámolás 102 AUSCHWITZ OLVASÓI Kertész Imre: Felszámolás A Felszámolás a holokauszt és a rendszerváltás könyve. B., az egyik fõszereplõ Auschwitzban, koncentrációs táborban születik, neve a combjába tetovált fogolyszám

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Medgyesbodzás Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. március 18-án órai 16.30 órai kezdettel megtartott ülésérıl.

JEGYZİKÖNYV. Medgyesbodzás Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. március 18-án órai 16.30 órai kezdettel megtartott ülésérıl. Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 5663 Medgyesbodzás, Széchenyi u. 38. Telefon 68/425-000 Fax: 68/526-331 6/2010 JEGYZİKÖNYV Készült: Medgyesbodzás Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010.

Részletesebben

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50 Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: EMB/10-1/2014. EMB-2/2014. sz. ülés (EMB-159/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: EMB/10-1/2014. EMB-2/2014. sz. ülés (EMB-159/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: EMB/10-1/2014. EMB-2/2014. sz. ülés (EMB-159/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának 2014. február 6-án, csütörtökön,

Részletesebben

Böröcz Zsófi vagyok, a Bogyiszlói Hagyományırzı Egyesület tagja.

Böröcz Zsófi vagyok, a Bogyiszlói Hagyományırzı Egyesület tagja. Böröcz Zsófi vagyok, a Bogyiszlói Hagyományırzı Egyesület tagja. A családunkban több, a falu által is elismert táncos volt. Az elsı az üknagymamám testvére, Szente Béniné Bárdos Zsófi nénasszony, aki szerepel

Részletesebben

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Számomra mindig jelzés értékű az, ha valamilyen formában megrezdül a lelkem, megérinti valami. Ilyenkor az jut az eszembe, hogy ott még feladatom, tanulni valóm van. Üzenni

Részletesebben

HA CSAK A HUZAT HIBÁDZIK FARKAS FERENC KÁRPITOS

HA CSAK A HUZAT HIBÁDZIK FARKAS FERENC KÁRPITOS pám körbevitt a mûhelyekbe, bemutatott a szomszédos üzletekben. Ma maximum akkor jön be valaki új, ha kell neki egy csavarhúzó vagy fogó. De akkor sem biztos, hogy bemutatkozik H CSK HUZT HIBÁDZIK KS NC

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Novák Lajos polgármester megkérdezi, hogy kik vállalják a jegyzıkönyv hitelesítését?

Jegyzıkönyv. Novák Lajos polgármester megkérdezi, hogy kik vállalják a jegyzıkönyv hitelesítését? Jegyzıkönyv Készült 2009. március 25-én megtartott munkaterv szerinti rendes ülésérıl Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester ifj. Paulusz József Cseh János Veres-Herédi Eszter

Részletesebben

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember.

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember. MÉGIS Alapíttatott azzal a céllal, hogy közösségünk erısödjön, egymásnak ily módon is lelki támaszt nyújthassunk és a mindenkori eseményekrıl hírt adjunk. HAVAZÁS Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak

Részletesebben

Juhász Bence. A nagy litikamu

Juhász Bence. A nagy litikamu Juhász Bence A nagy P litikamu Parlamentből a Parlamentbe Viszontválaszra megadom a szót képviselő úrnak. Köszönöm Elnök úr, Tisztelt Országgyűlés, Tisztelt Ház. Amint az előző felszólalásomban is ismertettem

Részletesebben

Thimár Attila SÚLY, AMI FELEMEL

Thimár Attila SÚLY, AMI FELEMEL RÓZSÁSSY BARBARA 59 gondolok, kell, méghozzá az írás, a vers létjogosultsága mellett. Miként valamiképp a szerzõ is ezt teszi könyvében mindvégig. Hogy a társadalomnak mára nemhogy perifériájára került,

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2.

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2. Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Találkoztál

Részletesebben

A legnagyobb cél pedig itt, e földi létben ember lenni mindég, minden körülményben (Arany János) Az igazat mondd, ne csak a valódit.

A legnagyobb cél pedig itt, e földi létben ember lenni mindég, minden körülményben (Arany János) Az igazat mondd, ne csak a valódit. FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG A legnagyobb cél pedig itt, e földi létben ember lenni mindég, minden körülményben (Arany János) Az igazat mondd, ne csak a valódit. (József Attila) A rendszerváltozás veszteseinek

Részletesebben

2008 AUGUSZTUSI NAPLÓ

2008 AUGUSZTUSI NAPLÓ 2008 AUGUSZTUSI NAPLÓ Megvan a cím Végül is úgy döntöttem, hogy a Visszanéztem folytatásaként írott memoárom címe ez lesz: Különbéke Debrecenben. Szabó Lırinc nyomán. A könyv, mely a címet viseli, az 1956-os

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V 1 J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. január 25- én 18.00 órakor megtartott nyilvános testületi ülésérıl. Az ülés helye: : Községháza (Iszkaszentgyörgy,

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Pilis Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2014. május 29.-én 17 óra 15 perc kezdettel a Pilisi Polgármesteri Hivatal (2721 Pilis, Kossuth Lajos út 47.) tanácstermében megtartott

Részletesebben

LIBERÁLIS TEOLÓGUS MEGTÉRÉSE

LIBERÁLIS TEOLÓGUS MEGTÉRÉSE LIBERÁLIS TEOLÓGUS MEGTÉRÉSE SZABADOS ÁDÁM Eta Linnemann megtérése az én szememben az egyik legcsodálatosabb bizonyíték a Szentlélek újjászülı munkája mellett. Megható egy alkoholista vagy drogfüggı ember

Részletesebben

A BESZÉDZAVAROK ÉS A TANULÁSI NEHÉZSÉGEK ÖSSZEFÜGGÉSE AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN

A BESZÉDZAVAROK ÉS A TANULÁSI NEHÉZSÉGEK ÖSSZEFÜGGÉSE AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN Bartusné Major Ágnes A BESZÉDZAVAROK ÉS A TANULÁSI NEHÉZSÉGEK ÖSSZEFÜGGÉSE AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN Az iskolaérettségrıl Az utóbbi évek iskolaérettségi vizsgálatai folyamán tapasztalom, hogy néhány szülı

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben

Szén Sándor. Új bornak új tömlő 1

Szén Sándor. Új bornak új tömlő 1 Szén Sándor Új bornak új tömlő 1 Új bort sem töltenek régi tömlőbe, mert a tömlő szétreped: a bor is kiömlik, a tömlő is elpusztul; hanem az új bort, új tömlőbe töltik, és akkor mindkettő megmarad. (Mt

Részletesebben

Elıterjesztés a Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselı-testülete 2015. február 4-i ülésére

Elıterjesztés a Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselı-testülete 2015. február 4-i ülésére Elıterjesztés a Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselı-testülete 2015. február 4-i ülésére Tárgy: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat között

Részletesebben

Csábítás Akadémia Online Tanfolyam 12. rész

Csábítás Akadémia Online Tanfolyam 12. rész Csábítás Akadémia Online Tanfolyam 12. rész Copyright: Csábítás Akadémia 2009-2010 Alapító, vezetı: Nicholas Victor Mi a MÉB, és hogyan tudod felhasználni a csajozásban? -Jocky- Milyen egy jó MÉB? A MÉB-ek

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET gyerekeknek Ferrádi Hádi, a kis versenyautó Ismersz olyan meséket, amiben versenyautók vagy sportkocsik szerepelnek? Ismered például Villám McQueent?

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata

ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata ALAPTANÍTÁSOK A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata 1Korinthus 14:27-29 Ha valaki nyelveken szól, kettı vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után; és egy magyarázza

Részletesebben

Ha a gyógyítás nem mőködik

Ha a gyógyítás nem mőködik Ha a gyógyítás nem mőködik 2009 Rue Anne Hass, M.A., Intuitive Mentoring és I-Mentoring, www.intuitivementoring.com. Látogasd meg Rue honlapját, ahol további cikkeket találsz Az EFT-rıl és az érzékeny

Részletesebben

NOVEMBERI NAPLÓ 2010

NOVEMBERI NAPLÓ 2010 NOVEMBERI NAPLÓ 2010 Éjszakai vonat Vártam a vonatomat a nagykőrösi állomáson. Sötét este volt. Utaztam volna haza. De az én intercitym helyett, ellenkező irányból, egy tehervonat gurult be. A hangosbemondó

Részletesebben

A gyógypedagógia alkonya

A gyógypedagógia alkonya Faragó Ferenc: A gyógypedagógia alkonya Ha úgy vesszük az embert, amilyenek, akkor rosszabbá tesszük őket. Ha úgy kezeljük őket, mintha azok lennének, akiknek kellene lenniök, akkor segítjük őket azzá

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Medgyesbodzás Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. február 25-én 17.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérıl.

JEGYZİKÖNYV. Medgyesbodzás Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. február 25-én 17.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérıl. Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 5663 Medgyesbodzás, Széchenyi u. 38. Telefon 68/425-000 Fax: 68/526-331 4/2010 JEGYZİKÖNYV Készült: Medgyesbodzás Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010.

Részletesebben

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni.

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni. Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Olvasd el: Lukács

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam, 1. szám Május, Június Akarod hallani a jó hírt? Eljött hozzám még bűnben éltem Eljött hozzám még bűnben éltem, s romokban elhevert az életem, most már megtértem

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V 1 J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: a Kartal Nagyközség Önkormányzat Képviselı-testületének 2013. március 5-én 18 órakor kezdıdı rendkívüli testületi ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó

Részletesebben

Romológiai ismeretek kisebbségi mentálhigiéné 1 címő tantárgy bevezetésének tapasztalatai a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Fıiskolai Karán

Romológiai ismeretek kisebbségi mentálhigiéné 1 címő tantárgy bevezetésének tapasztalatai a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Fıiskolai Karán Romológiai ismeretek kisebbségi mentálhigiéné 1 címő tantárgy bevezetésének tapasztalatai a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Fıiskolai Karán a 2004/2005-ös tanévben *Dr. Mészáros Judit,**Szabóné Kármán

Részletesebben

Drámajátékok. a Kamasz emez-amaz. című szerkesztett dramatikus játékhoz.

Drámajátékok. a Kamasz emez-amaz. című szerkesztett dramatikus játékhoz. Drámajátékok a Kamasz emez-amaz című szerkesztett dramatikus játékhoz. A foglalkozások egy előadás előkészítése. A dramaturgia közösen készült ám ebben a vezető szerep bevallom inkább az enyém volt. A

Részletesebben

DÓZERHIT 11. - Az átlag feletti hit Bor Ferenc Ságvár, 2013. 09. 23.

DÓZERHIT 11. - Az átlag feletti hit Bor Ferenc Ságvár, 2013. 09. 23. DÓZERHIT 11. - Az átlag feletti hit Bor Ferenc Ságvár, 2013. 09. 23. Hálaadással, magasztalással és dicsérettel járulunk Atyám a Te szent színed elé. Köszönjük az Úr Jézus Krisztus kiontott drága szent

Részletesebben

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször

Részletesebben

A legszebb mesék Mátyás királyról

A legszebb mesék Mátyás királyról A legszebb mesék Mátyás királyról Roland Tartalomjegyzék Mátyás király és a kolozsvári bíró / 4 Egyszer volt Budán kutyavásár / 8 Mátyás király és a huszár / 12 Mátyás király és a százesztendős ember /

Részletesebben

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába 2. fejezet Huszonnégy órányi utazás után finoman szólva jólesett feküdnie. A háta hónapok, de talán régebb óta fájt maga sem igazán tudta, mióta. A Kongói Demokratikus Köztársaság Bukavu nevű településén

Részletesebben

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben

Részletesebben

Nekünk még volt szabadnapunk

Nekünk még volt szabadnapunk Nekünk még volt szabadnapunk 2013. 09. 11. Szerző: Kalmár András Molnár Piroskával egy nagy irodaház felső szintjén találkoztam, vöröses-lilás paróka volt a fején, zebramintás blúz és műszálas sál egészítették

Részletesebben

Megint válság van: ismét inadekvát válaszok és hatalmas károk

Megint válság van: ismét inadekvát válaszok és hatalmas károk Megint válság van: ismét inadekvát válaszok és hatalmas károk nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba állította Hérakleitosz. Magyarországon mintha ez a bölcsesség is megdılne, úgy tőnik, folyamatosan

Részletesebben

KÖNYV AZ ÕSVALAMIRÕL. Georg Groddeck

KÖNYV AZ ÕSVALAMIRÕL. Georg Groddeck Thalassa (7) 1996, 3: 118 122 KÖNYV AZ ÕSVALAMIRÕL (Részlet) Georg Groddeck Nem gondoltam volna, hogy ily KEMÉNY SZAVAKKAL képes MEGDORGÁLNI, Tisztelt Barátném. Ön világos okfejtést követel tõlem, pusztán

Részletesebben

Egy jó nyaralás csodákra képes Mire emlékezünk, és miért? (Katarina Loefflerova története alapján)

Egy jó nyaralás csodákra képes Mire emlékezünk, és miért? (Katarina Loefflerova története alapján) Egy jó nyaralás csodákra képes Mire emlékezünk, és miért? (Katarina Loefflerova története alapján) http://centropastudent.org/?typ=sprache&flang=hu&movid=6&nid=43&q=m Óravázlat Korcsoport: 11-12. évfolyam

Részletesebben

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni!

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! 2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! Annak ellenére, hogy bár Jézus tanítását törekszünk megérteni, befogadni, mégis azt éljük meg, hogy bizonyos esetekben nem tudtunk, vagy nem tudunk jól dönteni.

Részletesebben

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014.

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. J e g y zőkönyv az Országgyűlés az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reformot

Részletesebben

IRA világkongresszus Budapesten 2006. augusztus 7-10. Gyermekkönyvtár, gyermekolvasó ma

IRA világkongresszus Budapesten 2006. augusztus 7-10. Gyermekkönyvtár, gyermekolvasó ma IRA világkongresszus Budapesten 2006. augusztus 7-10. Gyermekkönyvtár, gyermekolvasó ma Engedjék meg, hogy elıször egy pár mondatot mondjak magamról. Pályaelhagyó pedagógusból váltam könyvtárossá. Nem

Részletesebben

Tárgy: Beszámoló a gyermekvédelmi szakellátás helyzetérıl és szándéknyilatkozat a feladatok jövıbeni ellátásáról

Tárgy: Beszámoló a gyermekvédelmi szakellátás helyzetérıl és szándéknyilatkozat a feladatok jövıbeni ellátásáról Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Alelnökétıl E LİTERJESZT É S A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. április 24-i ülésére Tárgy: Beszámoló a gyermekvédelmi szakellátás helyzetérıl és szándéknyilatkozat

Részletesebben

KE - Vizuális támpontként majd egy legközelebbi műsorunkban már hátha már lesz webkamera és akkor majd könnyebb lesz, mi is majd fejlődünk.

KE - Vizuális támpontként majd egy legközelebbi műsorunkban már hátha már lesz webkamera és akkor majd könnyebb lesz, mi is majd fejlődünk. Konferálók - a HIT Rádió délutáni műsora HIT Rádió, www.hitradio.hu (KE Körtvélyfáy Eszter riporter, LE - Loványi Eszter és KZS - Kovács Zsuzsanna KE - A kutya az ember legjobb barátja. tarja a mondás,

Részletesebben

16. PÁL MISSZIÓI ÚTJAI 1. Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. (Apcsel 14,8-18)

16. PÁL MISSZIÓI ÚTJAI 1. Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. (Apcsel 14,8-18) 16. PÁL MISSZIÓI ÚTJAI 1. Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. (Apcsel 14,8-18) TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Szabó Andor: Lábam előtt mécses a te igéd, Budapest, 1995; Magyarázatos

Részletesebben

Zsolt 1,1-3 A boldogság titka

Zsolt 1,1-3 A boldogság titka Zsolt 1,1-3 A boldogság titka Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az Ő törvényéről

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

r e n d k í v ü l i ülésérıl készült jegyzıkönyv 2012. február 29. 21/2012. (II. 29.) PTK hat. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselıtestületének

r e n d k í v ü l i ülésérıl készült jegyzıkönyv 2012. február 29. 21/2012. (II. 29.) PTK hat. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselıtestületének Lajosmizse Város Önkormányzat Pénzügyi, Területfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága I/1209/9/2012. Lajosmizse Város Önkormányzat Pénzügyi, Területfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága r e n d k í

Részletesebben

AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS ÁTLÁTHATÓSÁGÁRÓL 2008. június 4. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Emlékeztetı

AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS ÁTLÁTHATÓSÁGÁRÓL 2008. június 4. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Emlékeztetı KEREKASZTAL BESZÉLGETÉS AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS ÁTLÁTHATÓSÁGÁRÓL 2008. június 4., Emlékeztetı Az emlékeztetı a megbeszélésen elhangzott szakmai vita összefoglalója. A kerekasztal beszélgetés teljes hanganyaga

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Gara Község Képviselı-testülete 5/2011. (nyilvános) J e g y z ı k ö n y v Készült: Gara község képviselı-testület 2011. március 17-én megtartott nyilvános ülésérıl. Az ülés helye: Körjegyzıségi hivatal

Részletesebben

Módszertani sokféleség

Módszertani sokféleség Módszertani sokféleség Egyéni anyanyelvi fejlesztés a Hallássérültek Tanintézetében A gyermeki személyiség egyénre szabott fejlesztése a korszerű pedagógia egyik legfontosabb követelménye. Fel kell mérni,

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE 13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE Mindegyikünknek kétféle szokásai vannak: jók és rosszak. A jó szokásaink közelebb visznek minket álmaink földjére, és a rosszak távolabb visznek álmaink földjétől. A jó szokások

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v. Jelen vannak: Lehota Vilmos polgármester. Erdélyi Zsolt, Fodor Béla, Lehoczki Zoltán, Szegedi Csaba, Tóth József, Tóth Sándor,

J e g y z ı k ö n y v. Jelen vannak: Lehota Vilmos polgármester. Erdélyi Zsolt, Fodor Béla, Lehoczki Zoltán, Szegedi Csaba, Tóth József, Tóth Sándor, J e g y z ı k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzatának Képviselı-testülete 2007. június 28.-án 17 órai kezdettel megtartott n y i l v á n o s ülésérıl. Jelen vannak: Lehota Vilmos polgármester Tasi

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

Erasmus Albiban (Franciaország)

Erasmus Albiban (Franciaország) Erasmus Albiban (Franciaország) Prunariu Andrea PPKE-JÁK 2012 Előzmények Tavaly, 2011 szeptemberében az iskola meghirdetett egy pótjelentkezést a tavaszi félévre az Erasmus keretein belül. Mivel már egy

Részletesebben

Isten hozta őrnagy úr!

Isten hozta őrnagy úr! Isten hozta őrnagy úr! Filmrészlet szöveges átirat Napsütéses idő van, a házak előtt egy négytagú tűzoltózenekar vidám indulót játszik. A zenészek barna egyenruhában vannak, fejükön tűzoltósisak. A zenekart

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola Mővelıdéstörténeti Doktori Program KÉRI LAURA

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola Mővelıdéstörténeti Doktori Program KÉRI LAURA Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola Mővelıdéstörténeti Doktori Program KÉRI LAURA A KODÁLY ZOLTÁN ZENEPEDAGÓGIAI INTÉZET MEGALAKULÁSA ÉS TÖRTÉNETE (1973

Részletesebben

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval Lehet-e? ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN Hiteles tanúk cáfolata Interjú Horthy Istvánnéval A közelmúltban a Jobbik néven ismert, de általam kezdettől ártalmas és értelmetlen képződménynek nevezett

Részletesebben