Franz Oppenheimer: A tőkenyereség* kialakulása

Átírás

1 Franz Oppenheimer: A tőkenyereség* kialakulása* nyereség fogalma a közönséges, de a tudományos szóhasználatban is ingadozó. Olykor a vállalkozó összes tiszta jövedelmét értik rajta: ez azonban kétségkívül helytelen. Le kell ugyanis okvetlenül ütni belőle bizonyos százalékot a szervezés és igazgatás körül kifejtett munkájáért, mint vállalkozói munkabért. Azt, ami ezután marad, rendesen nyereségnek nevezik, így pl. a részvénytársaságok osztalékát rendszerint tiszta nyereségnek tekintik, mert itt a vállalkozói munkabért, mint üzemköltséget, már előzetesen levonják a nyers hozadékból a vezető hivatalnokok és felügyelő-bizottsági tagok fizetése és jutalékjai alakjában. Célszerű azonban még ebből az összegből is leszámítani bizonyos százalékot, mint veszélyviselési jutalmat a tőkebefektetés biztonságához és egyéb előnyeihez mérten. Mi a nyereség szót ebben az értelemben fogjuk használni, amelyben egyértelmű a biztos befektetések kamatozásával. Tulajdonképen ez a tőke problémája, mert hisz a vállalkozói munkabér és a veszélyviselési jutalom könnyen érthető jelenségek. Megállapítottuk, hogy a tiszta gazdaságban** is előfor- *Részlet szerzőnek Theorie der reinen und politischen Ökonomie címen megjelent legújabb nagy munkájából (Berlin, Georg Reimer, XXVI p.), mely kétségtelenül a szociológiai irodalomnak egyik legeredetibb és legélesebb elméjű alkotása. A munkára még behatóan visszatérünk. A szerk. **Oppenheimer két főkategóriája, mely könyvének címében is kifejezésre jut s egész rendszerében párhuzamosan halad: A tiszta gazdaság, melynek alakulása kizárólag a gazdálkodó ember szükségletei szerint igazodik, s amelynek törvénye a gazdaságosság törvénye (Prinzip des kleinsten Mittels) legkisebb áldozattal legnagyobb eredményt elérni. Ezzel a pusztán csak gaz-

2 2 Oppenheimer: A tőkenyereség kialakulása dulhatnak a szoros értelemben vett nyereségnek nyomai és pedig bérfizetés alakjában a szerzési* javak bérbeadása alkalmával, de egyben azt is, hogy a kapitalisztikus gazdasági rend jelenségei e módon nem magyarázhatók meg, mert itt a tőke a tökéletesbült és megszaporodott munkaeszközök által megtermékenyített munkának nem csupán egy részét, hanem annak egész többletjövedelmét, besepri. A kapitalisztikus gazdasági rendben a nyereségnek messze túlnyomó mennyisége nem a gazdasági, hanem a politikai eszközök felhasználásából ered. Csakis ott képződhetik, ahol a politikai okkupáció elvont minden talpalatnyi földet a gazdasági foglalás elől. Ennek a foglalásnak közvetlenül két következménye van: Először is megteremti az osztálymonopólium-viszonyt** és ezáltal a munka eszközön*** való minden tulajdon másodlagos hatalmi tulajdonná válik, mely alkalmas arra, hogy a dasági lehetőségeket tartalmazó tiszta gazdasággal (das rein gedachte ökonomische Mittel) szemben áll a politikai gazdaság, melyben a gazdasági viszonyok kialakulását a politikai, illetőleg hatalmi viszonyok döntik el. Ez az uralkodó alakzat, mellyel szemben a tiszta gazdaság úgyszólván fogalmi elvonás (Gedankenproduct), mely teljes mértékben sehol s részlegesen is csak ritkán látható, mint pl. a német középkorban táján és ma Új-Zélandban, p. A ford. * Beschaffungsgut. Oppenheimer új művében szakít a jószágoknak megszokott két csoportba való felosztásával, amely szerint vannak kereseti (Erwerbs) és fogyasztási (Verbrauchs) jószágok. Helyébe hármas felosztást állít: szerzési, igazgatási és felhasználási javak. (Beschaffungs-, Verwaltungsund Verwendungsgüter.) Szerzési javak: äussere Objecte, die der Beschaffung von Verwaltungs- und Verwendungsgütern dienen. A régi kereseti (Erwerbsgut) jószágtól megkülönböztetendő azért, mert amaz csakis a gazdasági, míg emez egyszersmind a politikai úton való szerzést jelenti. (L. 186 és követk. 1.) Ugyanitt a szerzési javak részletes felosztása aszerint, amint kezdetleges, illetőleg kifejlett politikai szerzési jószágok (előbbire példa: a hadifegyver, utóbbira a föld, majd az ingó vagyon); továbbá gazdasági szerzési jószágok, a munka illetőleg a csereforgalom szolgálatában. ** Ez alatt a birtokosoknak és birtoktalanoknak egymáshoz való viszonya értendő. Természetes, hogy ezen megjelölés csak a politikai gazdaságra vonatkozik, csak itt lehet osztályok -ról beszélni. 237 p. *** Werkgut: A szerzési javaknak azon csoportja, mely a munka szolgálatában áll és lehet a) tulajdonképeni szerszám, b) nyersanyag, segédanyag p. Secundäres Gewalteigentum. Tárgya: alles Grosseigentum in einem Wirtschaftskreise dessen gesamter Grund und Boden angeeignet ist. A hatalmi tulajdon kifejezése eredetileg Dühring-é és olyan tulajdont jelent, mely birtokosának hatalmi részesedés, úri jövedelmet (Gewaltanteile, Herreneinkommen) biztosít a társadalmi össztermelésből, amely ugyanis lehetővé teszi,

3 Oppenheimer: A tőkenyereség kialakulása 3 földnélküli munkásoktól kikényszerítse a monopólium adóját, a profitot. A kapitalisztikus gazdaságban csaknem minden nyereség ezen monopol-viszonyból ered és pedig úgy az egész vállalkozási tőke, mint az ennél sokkal nagyobb tömegű hiteltőke jövedelme. Másodszor az okkupáció értéket ad a puszta földnek és csakis ez úton keletkezhetik az uzsoratőke után való nyereség, társadalom gazdaságilag egyedül jelentékeny alakjában. 1. A vállalkozói nyereség A vállalkozói nyereség közvetlen monopólium-nyereség a nem önálló szolgálatokat végzők, főként a szorosabb értelemben vett, alacsonyabb munkát teljesítő munkások rovására. De a kifejlődött tőke* korszakának kezdete óta a magasabb szolgálatot teljesítők, a műszakilag képzett hivatalnokok száma egyre nő, akik a monopólium adóját szintén kénytelenek megfizetni. Az összes alkalmazottak monopólium-munkabért, vagyis a monopólium-nyereség levonása által megrövidített munkabért kapnak: közöttük és a vállalkozó között tehát az osztály-monopólium viszonya áll fenn. Az alkalmazottak ugyanis jobban rá vannak szorulva a cserejószágra, illetőleg munkabérre vagy fizetésre, melyet meg akarnak keresni, mint a vállalkozó szolgálatukra, melyet ellenértékül nyújtanak. Ebben a kedvezőtlen helyzetben azért vannak, mert mint Marx találóan nevezte el szabad munkások. Ez alatt olyan embert kell érteni, aki mint szabad személyiség munkaereje felett, mint árú felett rendelkezik, de másfelől más eladó árúja, mint a munkaereje, nincsen s magára hagyva, minden nélkül, nem állanak rendelkezésére eszközök, melyekkel munkaerejét érvényesíthetné. Csakis ott, ahol a munkás ilyen értelemben szabad, csakis ott áll fenn az, amit Marx szerencsés kifejezéssel a tőke társa- hogy az elnyomott osztályok munkatermékéből bizonyos részt ingyen előzetesen levonhasson (földjáradék, profit). Elsődleges hatalmi tulajdon csak egy van: a nagybirtok. Ez pedig el lévén zárva, monopol-jelleggel, minden termelési eszköz másodlagos hatalmi tulajdonná válik. Ugyanis nem csupán az elzárt nagybirtok nyer többletjövedelmet földjáradék alakjában, hanem a föld ezen elzárása és a politikai (mozgási) szabadság rendszere mellett mindenki, akinek nagymennyiségű termelési eszköz van birtokában, szintén többletjövedelmet élvez. (L s köv. 1.) * Kifejlődött tőke korszaka (hochkapitalistische Periode, Fabrikperiode) a gazdálkodásnak nemzetközivé válásával kezdődik. (L p.)

4 4 Oppenheimer: A tőkenyereség kialakulása dalmi viszonyának nevezett. Ezalatt a munkaadónak és alkalmazottjának társadalmi viszonya értendő, mely előfeltétele annak, hogy a tőke nyereséget hozzon, illetőleg, hogy egyáltalában létre jöjjön tőke. Mert a szerzési javaknak egy bizonyos tömege, mely a gazdaságot űző ember hatalmában van, csak akkor jelent számára tőkét, ha az a profit monopóliumnyereségét biztosítja neki. Bármily nagytömegű arany, gondoljunk csak Robinson aranyhalmazára a hatalmas gyárak üzemére szolgáló összes munkaeszközök teljes tulajdona csak a társadalomban jelent tőkét, azonkívül soha, még értéket sem és csakis az oly társadalmakban jelent tőkét, amelyekben szabad munkások, hogy éhen ne vesszenek, kénytelenek olyan munkabérért munkába állni, mely csak egy részt ad vissza nekik munkatermékükből. Ennek megértésére képzeljük el, először hogy valami szellem Aladin varázslámpásából egy hatalmas üzemet, tegyük fel Krupp-Grusont, összes bányáival, kohóival és hengerműveivel, Bessemer körtéivel, kemencéivel, munkahelyiségeivel stb, ezenfelül hosszú termelési időszakra elegendő nyers- és segédanyaggal és a telep tulajdonosával együtt valamely embernemlakta vadonba varázsolná. Tőke lesz-e még ezen óriási mennyiségű szerzési és igazgatási jószág? Még érték sem lesz! Mert a tulajdonos kincsei hasznavehetetlenül fognak heverni s neki magának, ha nem akar éhen halni, mint az állatnak, puszta foglalásból kell megélnie. És tegyük fel most másodszor, hogy és ehhez már nincs szükség a varázslámpa szellemére! egy szép napon, a világ összes szántóföldjei a természetjog elvei szerint fognak felosztatni vagy legalább tegyük fel, hogy megszűnik a földnek monopóliumjellegű elzárása, másszóval, hogy a nagybirtok eltűnik. Senki sem kap több szántóföldet, mint amennyit tartósan megművel, de annyit azután kap mindenki, aki jelentkezik, és tudjuk, hogy ily módon még számtalan generáció számára maradna el nem foglalt földterület. Mi lesz ekkor Krupp-Grusonból? Tőkét jelent-e még, vagyona tulajdonosa számára? Aligha! Mert most a szántóföld minden szabad munkást magához vont. Most már nem állanak pőrén, kivetkőzötten, elhagyottan, minden nélkül; nem szorulnak rá, hogy munkaerejüket olyan munkabérért kínálják fel, amely mellett alkalmazójuknak még monopólium-nyeresége maradhat. Más szóval, a tőke eltűnt, e minőségben eltűnt, ami marad, anyag és műszaki alak tekintetében változatlan, ugyanazon épületek, gépek, készletek, szállítási berendezések

5 Oppenheimer: A tőkenyereség kialakulása 5 de mindez nem tőke többé, mert többé nincs osztálymonopólium, mert nem hoz immár nyereséget. Ebben a dologban a közgazdaságtannak minden iskolája egyetért, úgy a polgári, mint a szocialista közgazdaságtan. Mindezek elismerik, hogy többletérték csak oly társadalomban fordulhat elő, amelyben birtoknélküli munkástömegek vannak, melyek munkájukat felajánlani kénytelenek, amelyben tehát a marxi tőkeviszony fennáll olyképen, hogy a társadalmi lajtorja alsó fokán vannak az összes munkások, üres kézzel és eszköztelenül, másik végén pedig a szerzési javak kevés számú egyeseknek hatalmában. Marxnak e tekintetben csak az az érdeme, hogy ő ezt a helyzetet egy csudálatosan szép formulával fejezte ki. Körülbelül ezt mondja: A néger mindig néger. Bizonyos meghatározott társadalmi viszonyok között rabszolga. A pénz s egyéb termelési eszköz szintén mindig pénz és egyéb termelési eszköz. Bizonyos meghatározott társadalmi viszonyok között tőke! Csak ezen remekbe öntött formula új; magát a gondolatát sohasem vonták kétségbe. És az iskolák vélemény csatái sohasem akörül forogtak, hogy a nyereséget közvetlenül a tőke társadalmi viszonya okozza-e, hanem a távolabbi ok, a causa causans felől vitatkoztak, hogy t. i. mi az oka a tőke társadalmi viszonyának? Turgot azzal magyarázta, hogy minden földterületet gazdaságilag már teljesen lefoglaltak; a burzsoá-gazdaságtan ezt a magyarázatot elfogadta s kiegészítette a népesedési törvénynyel : hogy túl sokan születnek! Marx sem látta élesen, hogy az eredeti felhalmozódás tana a földre nézve ép olyan hamis, mint a tőkére nézve, sőt hallgatólag igaznak fogadja azt el és a tőke társadalmi viszonyát az általa felállított akkumuláció törvényből igyekszik levezetni: e szerint eredetileg ugyan a gazdálkodáson kívül eső hatalom (t. i. a politikai eszköz) produkálta azt, de ha az így keletkezett termelés már folyik, a kapitalisztikus termelési folyamatban folytonos a reprodukálás, azon mechanizmus által, melyet egyelőre egy nyers formulával mint azt az állítását jellemzem, hogy a gép szorítja ki a munkást. Mindezen magyarázatok hamisak. Mindezek a causa causans-t magasan kifejlett forgalmú, sűrű népességű, messzeágazó összeműködésen és piaci gazdálkodáson alapuló gazdasági viszonyok között keresik. Pedig ez sokkal primitívebb viszonylatokban gyökerezik: a tőkeviszony csak teljes kifejlődése a kezdetleges és az állam megalapításával azonnal létrejött társadalmi osztály-monopóliumviszony-nak. És ezért már a társadalmi gaz-

6 6 Oppenheimer: A tőkenyereség kialakulása dálkodás legkezdetlegesebb alakjánál: két ember együttgazdálkodásánál is észrevehetjük. Ha két bevándorló közül az egyik az egész földet elvonhatja a másik elől, már létrehozta a monopólium-viszonyt és kikényszerítheti a többletértékből származó nyereséget bármily neki tetsző alakban. Ősi szokás szerint for dúljunk példáért Robinsonhoz és Péntekhez, minden gúnynak ellenére, amellyel Friedrich Engels, Marx szárnysegéde, apostola és végrendeleti végrehajtója a szemléltetés ilyetén módját teljességgel nem ismervén fel értékes voltát elhalmozza. Robinson szövetkezeti gazdasági kötelékben él Péntekkel nem jószágokat cserélnek, de szolgálatokat s nem vizsgálják,, egyenértékűek-e? Mindegyik adja, amit adhat, elveszi, amire szüksége van, mint egy szükség-összehozta család tagjai. De Robinson ezen szövetkezeti rendszer helyett választhatta volna a rabszolga vagy jobbágy gazdálkodási rendszert is, vagy a kapitalista rendszert és ebben a tőkés, a bérbeadó birtokos vagy a földbirtokos szerepét. Először is azt mondhatná és pedig teljesen meggyőződve érveinek igazságossága felől: Péntek nekem köszönheti életét segítségem nélkül megették volna a kannibálok. Élete tehát enyém s ő maga is át van hatva attól, hogy teljesen igazságos, hogy rabszolgámmá tegyem. Életem kockáztatásával szereztem őt, mint szerzési jószágot ; ő az enyém, mint a lámáim és mindent megkap ez az emberi háziállat, ami megilleti, ha kielégítően táplálom és magaviseletéhez képest jól bánok vele. Mi talán nem látjuk ezt igazságosnak. Mégis az egész antik kornak ez volt az etikai álláspontja, melyen a javak megoszlásának rendje alapult. A rabszolga életét urának köszönhette, mert hisz urának joga lett volna megölni őt ahelyett, hogy elfogja és úr meg rabszolga ezen viszonyt teljesen igazságosnak találták: csak a kereszténység vitte be a nyugati államokba azt a felfogást, hogy a rabszolgaság önmagában véve erkölcsileg kárhoztatandó; az ókor számtalan rabszolga-lázadásai között egy sem volt, mely a rabszolgaság teljes eltörlését tűzte volna ki főcélul és még olyan gondolkodó is, mint Aristoteles, nemcsak hogy politikailag és gazdaságilag nélkülözhetetlennek, de a természetjog szerint igazságosnak is tartja. A barbárokat ugyanis, nemcsak Észak-Afrika és Szudán színes lakóit, de a fehéreket is és pedig a görögök legközelebbi fajrokonaiul ma már elismert thrákokat, dákokat, szkíthákat stb. amelyekből a görögök rabszolga hada kikerült, alacsonyabb

7 Oppenheimer: A tőkenyereség kialakulása 7 rendű, silányabb fajú embereknek tekintették; született szolgáik ők a világ született urainak, rabszolgák természettől fogva. Képtelenek lévén magukat kormányozni, képtelenek lévén saját erejükből magasabb kultúrfokra emelkedni, maga a természet szánta őket azon alsóbbrendű szolgálatokra, amelyek a καλός κάγαός embert lealacsonyítanák. Ezen érvvel még ma is találkozunk mindenütt, ahol valamely nép vagy csak osztály egy másik népet vagy osztályt szolgaságba dönt vagy kizsákmányol. Még kevéssel ezelőtt az átlag-francia s az átlag-angol minket németeket tekintett ilyen alacsonyabb fajú népnek; még Rudyard Kipling úgy beszélt rólunk, mint szkíthákról és arcátlan hunokról. Kárpótlásul most nekünk prédikálják bizonyos,,hideg szívű, forrón kábult fejű emberek, mint Nietzsche jellemzi őket, hogy a szlávokat mindenestül tekintsük alacsonyabb származású lényeknek. Íme, a fügefalevél, mellyel a kizsákmányolás, a maga meztelenségét elpalástolja, de jó lelkiismerettel! Teljesen nyugodt lelkiismerettel különösen ott, ahol más színű emberekről van szó! A spanyol és portugál conquistador-ok, a jámbor katholikusok, az indusoknak, majd a betelepített négereknek szolgaságba süllyesztését és kizsákmányolását egyenesen istennek tetsző műnek tartották, szintúgy, mint Észak-Amerika déli államainak hűbérurai, kik nem kevésbbé jó keresztények valának. Ha Robinson nem Angliában, de Alabamában vagy Louisianaban nevelkedett volna, teljesen igazságosnak tarthatta volna, hogy Pénteket rabszolgává tegye, mert rabszolga fajhoz tartozott. És ez esetben újra a szolga beleegyezésére hivatkozhatott volna, aki az idegenszerű jelenséget, a különös ruhájú, szakállas fehér embert magasabb lénynek ismerte el és mint ilyent tisztelte. Ámde Robinson keresztény vallásban és oly országban nőtt fel, amelyben a rabszolgaságot elítélik. Elhárítja tehát magától a gondolatot, hogy Pénteket rabszolgájává tegye. Mint szabadon szerződő féllel akar vele bánni, hazájának szokása szerint, ahol csak szabad emberek szabad forgalomban szerződnek egymással. Hazájában a földre és tőkére vonatkozó polgári magántulajdon rendszere uralkodik, amely földjáradékra és tőkenyereségre tart számot. Robinson, aki példánkban a természetjogászokat Turgottól kezdve Smith Ádámon keresztül Ricardóig és Malthusig tanulmányozta, a tulajdon mindkét formáját a természetjog legitim alkotásainak tartja és ép ezért a tőkenyereséget és földjáradékot úgy tekinti, mint legitim

8 8 Oppenheimer: A tőkenyereség kialakulása részesedést az össztermelésben. Tehát egyáltalában nincs tudatában, hogy kizsákmányolja Pénteket, a következő szerződést tartván elébe: Az első foglalás jogán ez az egész sziget az enyém. Én, mint a föld tulajdonosa, megtiltom neked, hogy itt vadászattal, halászattal, növénytermeléssel foglalkozzál, hogy itt lakjál. Hajlandó leszek azonban mindezt megengedni neked, sőt még magamkészítette szerszámaimat és fegyvereimet is kölcsönadom hozzá, ha te viszont munkatermékednek legnagyobb részéről javamra lemondasz. Ha ajánlatom nem tetszik neked, elvégre is szabad ember vagy, keress máshol szerencsét. Amire azt felelhetné Péntek, hogy ő bizony nem mehet máshova, ha Robinson nem teszi neki lehetővé legalább is azt, hogy egy csolnakot ácsolhasson össze, amihez élelmiszerre, szerszámokra és fatörzsre van szüksége. Ő tehát teljesen olyan helyzetben van, mint a rabszolga és úgynevezett szabadsága fityinget sem ér. Ellenkezőleg, mint rabszolgának legalább is erkölcsi igénye volna arra, hogy öregség vagy betegség esetén eltartsák; még jobb volna, ha Robinson rabszolgájává tenné. De Robinson felháborodva utasítja vissza ezen ajánlatot s e helyett végig játssza, szabadon szerződő társával a politikai gazdasági monopólium-viszony minden tragédiáját. Elősz ír-angol rendszer szerint bérlőjévé teszi s mint földesúr megállapítja a bért. Azután felmondja a bérletet s kelet-európai mintára saját gazdaságában napszámosnak szerződteti s most is maga állapítja meg a munkabért. Azután, szintén magameghatározta munkabérért, mint ipari munkást foglalkoztatja. És végül megengedi, hogy ipari vállalkozói minőségben letelepedjék s megszabja neki a bért a műhelyért és a kunyhóért és megszabja kamatát a kölcsöntőkének, melyet segédeszközök és anyagok alakjában előlegez. Látjuk tehát, hogy ha Robinson érvényesítheti igényét az egész sziget tulajdonára, monopólium nyereséget seperhet be, amely, ha akarja, Péntek egész munkatermékét elnyelheti, kivévén az életben maradásához föltétlenül szükséges javakat. Mint tanítványa Ricardonak és Malthusnak, szigorúan a vasmunkabértörvényhez tartja magát (talán túlnépesedés állott be a szigeten?) s a létminimumot fogja juttatni neki. Megmarad ugyanazon rabszolgai eltartás, közömbös lévén, hogyan nevezzük: emberi munkaállat táplálásának vagy pedig munkabérnek; és

9 Oppenheimer: A tőkenyereség kialakulása 9 megmarad mindig ugyanazon többletérték, közömbös lévén, hogyan regisztrálja az elmélet: mint a rabszolgákkal zárt házigazdaságot űző nagybirtokos úri jövedelmét, vagy mint a földesúr földjáradékát; vagy mint a kölcsöntnyújtó tőkés kamatjövedelmét, vagy pedig mint az ipari vállalkozó nyereségét. De hátha Robinson nem képes az igényét keresztülvinni? Elvégre Péntek Robinson követeléseire a következőképen is felelhetne: Nincs szándékom engedelmeskedni tilalmadnak. Magad mondád, hogy hozzám hasonló lény vagy, ép ezért nem félek többé varázshatalmadtól. Erősebb és ügyesebb vagyok, mint te s csak a háladatosság tart vissza, hogy ne tegyelek téged a magam rabszolgájává. Alá akarom vetni magamat azon jogtételnek, melyet te az erkölcs legfelsőbb szabályaként tüntetsz fel előttem. Ε szerint pedig minden ember joga csak addig terjed, ameddig embertársának azonos jogába nem ütközik. A sziget elég nagy mindkettőnknek; tartsd meg csak kertedet és nyájadat, házadat és szerszámaidat, én majd mindezt megszerzem magamnak. De ha megkísérelnéd, hogy engem ebben megakadályozz, akkor az erőszakot erőszakkal fogom elhárítani. Robinson nem zárkózhatnék el ezen okfejtés elől és kénytelen volna elismerni, hogy nemzetgazdaságtani tanítóinak nézetei a tulajdon felől nem voltak épen helyesek. Amit itt két ember együttgazdálkodásánál kimutattunk, ugyanez áll a fejlett társadalmi gazdaságra is az osztálymonopólium viszonyának következtében. A klasszikusok gyakran tekintették az egész bolygónkat egyetlen szigetnek. Nos, az összes államok munkásosztályai olyan helyzetben vannak, mint Péntek volt, ki elzárva találta Robinson szigetét, mert azt az első foglalás jogán Robinson tartotta hatalmában; a munkásosztály is kénytelen éhezni, illetőleg beszolgáltatni a monopóliumnyereséget, mert hisz az a joga, hogy szabad létére kereshet másutt szerencsét, ép oly illuziórius, mint a Pénteké; vagy pedig meg kell törnie a monopólium-viszonyt olyképen, hogy a föld elzárásának véget vet. Ez az egész szociálpolitika dióhéjban. 2. A hiteltőke kamatozása. A vállalkozói nyereségnek ilyetén levezetése után könnyűszerrel megmagyarázhatjuk a hiteltőke nyereségét. Amaz közvetlen, ez pedig közvetett monopólium-nyereség

10 10 Oppenheimer: A tőkenyereség kialakulása a nem önálló szolgálatokat teljesítők munkáján. A vállalkozói nyereségnek egy kihasított része. Mennél több anyagi termelési eszközzel rendelkezik a vállalkozó, annál nagyobb többletértékre tehet szert. Ugyanis mennél több munkást foglalkoztat, annál nagyobb lesz hála az összeműködés előnyeinek, melyeknek egyedül ő látja hasznát a minden egyes munkás után neki jutó többletérték. Mert a nagyobb összeműködés, tudjuk, az egyes munkásnak termelőképességét is fokozza. Ezen előnyök oly nagyok, hogy a vállalkozó nem csupán nyereségéből tesz annyit félre, amennyit csak nélkülözhet, de arra is kedvet kap, hogy idegen pénzt vegyen igénybe anyagi termelési eszközeinek szaporítására. Szívesen lemond a kölcsönadó javára egy részéről a monopolnyereség azon többletének, melyet ezen tőkével szerzett s melyet munkásai állítanak elő számára. Az e fajta hitelt, mely arra szolgál, hogy termelési eszközöket, azaz szerzési javakat szerezzenek vele, produktív (termelési) hitelnek nevezzük. A viszony, melyet ezen hitel hitelező és adós között megteremt, a tiszta gazdaságtan egyik kategóriáját képezi, mert az adós itt valójában csak egy részét engedi át a tőke által szerzett többletértéknek; legalább rendszerint így van; egyes esetekben természetesen itt is előfordulhat uzsorás kizsákmányolás. A monopólium-viszony nem a hitelt nyújtó kapitalista és a vállalkozó, hanem a vállalkozó és munkásai között áll fenn. Ép ezért a termelési hitel csak attól az időtől kezdve fejlődik fontos gazdasági jelenséggé, amikor a kapitalista gazdasági rend beköszönt. Németországban ez két ízben történt meg: először 1370 körül, amikor a szabad költözködési rendszer fenmaradása mellett újra megalapították az 1000-ik évvel (körülbelül) letűnt osztálymonopólium-viszonyt azáltal, hogy az Elba keleti részének birtokos nemessége minden szabad földet lefoglalt a gyarmatterületen és a szláv tartományokban. Ezzel a korai középkornak tiszta gazdasága véget ért, beköszöntött a szabad munkások ki-bevándorlása s a kapitalizmus megérte első nagy virágzását kiválóan a textiliparosoknak és bányatulajdonosoknak, a Fuggerek, Welserek, Römereknek nagy előtérbe nyomulásában. Ez a korszak csak rövid volt, mert az uralkodó osztályoknak volt elég hatalmuk, hogy a szabad mozgást csaknem tel-

11 Oppenheimer: A tőkenyereség kialakulása 11 jesen megbénítsák; a birtokos nemesség a nép röghözkötésével megakadályozta a szabad eltávozást a faluból, a céhmesterek pedig a céhek elzárásával meggátolták a városokba való szabad bevonulást. Az 1810/11 évek liberalizmusa széttörte azután a szabad mozgás bilincseit és ismét megkezdődött a szabad munkásoknak ki és befelé hullámzása s felvirradt a kapitalizmus második, még most is tartó virágkora. Fennállásának előfeltételei újra létrejöttek: hiszen továbbra is fenmaradt az osztálymonopólium-viszony és ehhez járult a szabad költözés. Ezóta a hiteltőke nagysága és befolyása állandóan növekedési. De nagyjában véve más szerepe nincs, mint az, hogy mint üzlettárs részesedést kér a vállalkozói tőke monopólium-nyereségéből. Ezen összefüggések mivoltára jellemző az a tény, hogy a kapitalisztikus termelést megelőző időknek csaknem minden rendes és becsületesnek tekintett hitelformája szintén úgy jelentkezett, mint üzleti-részesedő valamely hatalmi tulajdon monopóliumnyereségében. A középkorban a hitelnek csak egyetlen ilyen alakja volt, amelyet az egyház engedélyezett, a Satzung, a földtulajdon jelzálogos megterhelésének egyik, vétel alakjában fellépő formája. Itt a járadékot zálogosították el, ez pedig a legtöbb esetben mindenütt, ahol nemesi földtulajdonról van szó kétségkívül úri jövedelem volt, azaz monopóliumnyereség a zsellérek szolgáltatásaiból, melyekre ezek államjogilag kötelezvék. Ugyanígy a mai termelési tőke nyeresége is monopóliumnyereség, melyet a nem jogilag, de tényleges kényszerhelyzetükkel lekötöttek beszolgáltatni kénytelenek. 3. Az uzsoratőke kamatozása. Míg a vállalkozói nyereség közvetlen, a hitelnyereség pedig közvetett monopólium-nyereség, a nem önnálló szolgálattevőkrovására, addig az uzsoranyereség, melyet leginkább kamatnak neveznek, önálló embereken vett monopólium-nyereség, akkor is, ha olyanok veszik igénybe a kölcsönt, akik főfoglalkozásuk szerint nem önállóak, mert hisz mint kölcsönügyletnél szerződő fél mindenki önálló. Az uzsora, mint egyes gazdasági személyek közötti magángazdasági monopólium-viszony valósággal közel áll a bűntetthez vagy talán az is. Úgy, mint a bűntett, előfordulhat minden társadalomban, ahol akadnak emberek, akik a büntetéssel vagy közmegvetéssel nem törődnek. Említettük már, hogy a kezdet-

12 Oppenheimer: A tőkenyereség kialakulása 12 leges vadászat és halászat színvonalán felülálló népeknél az uzsora gyakran rendkívül elharapózik; a keresztény középkorban a zsidóknak volt privilégium odiosum-a, mivel az egyház kamatvételi tilalma a keresztényeket többnyire nem mindig! visszatartotta az ilyenfajta üzletektől; természetesen a jognélküli zsidók óriási kamatot vettek az elvállalt óriási kockázatért, anynyival is inkább, mert nem termelési, hanem ínségkölcsönöket, fogyasztási hitelt nyújtottak, melyek magukban véve kevésbbé biztosak. A jelenkor uzsorása s a múlt s előreláthatóan a jövő uzsorása között nincs semmi alapvető különbség. S az uzsorának, míg csak egyesekről van szó, szociális jelentősége alig is van. Néhány szerencsétlen vagy könnyelmű embernek a kiuzsorázás folytán beálló pusztulása a társadalmi organizmus egységét nem befolyásolja, mint ahogy a fizikai organizmus egészségét sem zavarja meg a test egyes sejtjeinek könnyű zúzódás folytán beállott megsemmisülése. Az uzsora csakis egyetlen alakban jelentőségteljes a társadalmi gazdaságban, ha t. i. járványszerűen lép fel, mint egész néposztályok és országrészek kiuzsorázása. Ilyen méretű a pasztságnak már említett kiuzsorázása, melyet lelkiismeretlen kereskedők és zugbankárok állat-uzsora, pénzuzsora és földuzsora földelaprózás (Güterschlächterei) alakjában űznek. És az uzsoranyereségnek ezen egyedül jelentékeny alakja is csakis az osztálymonopólium-viszony uralma alatt állhat fenn! A járványszerű uzsora ugyanis csakis a már legyengült hajlamos parasztságot ejtheti meg, miként a szerves világban is az élősdiek csak az elernyedt organizmusokat veszélyeztetik: a filloxera erős szőlőtőkét, a tüdővész bacillusa erős embert nem fog legyűrni. A megbetegedésre való ilyen hajlandóság csak ott lép fel, ahol a parasztosztály olyan államrend kereteiben van elhelyezve, melyben az osztálymonopólium-viszony érvényesül. Elmaradt államokban az államkormányzati osztálymonopólium túlhajtott kizsákmányolással megfoszthatja a paraszti rendet ellentállóképességétől az uzsorával szemben. így van ez pl. Oroszországban, ahol az uralkodóosztály bűnösen megakadályozza, hogy a parasztság a művelődés és gazdálkodás legalacsonyabb fokán túlhaladjon s egyszersmind túlterheli kizárólag osztályuralmát szolgáló adókkal és szolgálmányokkal. Kifejlődött kapitalisztikus viszonyok között azonban, ahol ilyen visszaélések már

13 Oppenheimer: A tőkenyereség kialakulása 13 nem fordulnak elő, a parasztság összességében csupán rázkódtatást szenved a földnek mindenütt egyformán előtérbe nyomuló túladósodása következtében. A túladósodás viszont csupán egyik következménye a föld jogi elzárásának. Ahol ez nincs, ott a föld szabad jószág, mint a víz és levegő, értéke nincs s az értéktelen dolgot sem eladni, sem megterhelni nem lehet. Ezen következtetésünk alátámasztására, bár szerintünk nem szorul bizonyításra, szóljon helyettünk Adam Smith. Ő írja: Európában elsőszülöttségi jogok s különféle hitbizományok megakadályozzák a nagybirtok felosztását s ezáltal a kisbirtokok szaporodását... Ezen törvények oly sok földet vonnak el a piactól, hogy mindig több a vételre szánt tőke, mint az eladó föld, miáltal ez utóbbi, egyedárúsági áron kél el. És néhány sorral lejebb: Észak-Amerikában csaknem ingyen kaphatni földet, ami Európában s minden államban, ahol az egész földterület régóta magántulajdonban van, teljesen lehetetlen. Ha a földbirtokot az összes gyermekek egyenlő részben örökölnék, akkor minden olyan tulajdonos halála után, aki nagy családot hagyott hátra, a jószág rendszerint eladatnék. Ekkor oly sok föld kerülne piacra, hogy az egyedárúsági ár nem maradhatna meg. A mester ezen igen fontos kifakadása, melyet kívülem az elmélet számára még senki sem értékesített, helyesen fogja fel a földjáradék keletkezését és hatását Ricardo tarthatatlan magyarázatával szemben, Nyomatékosan rá kell mutatnunk, hogy a társadalmi osztálymonopólium az előfeltétele annak, hogy bármely föld jószágot, értéket alkothasson s így meg legyen terhelhető. Ahol monopólium-viszony nem áll fenn, ott a földnek nincs értéke s az eladósodás csakis a földdel összefüggő, munkával szerzett értékekre, épületekre, javításokra, fölszerelésekre vonatkozhatik. Ha így áll a dolog: akkor ez a rákfene, mely parasztságunknak egyébként bámulatos föllendülését megköti, számos egyént tönkretesz s itt-ott egész kerületeket elpusztít, másszóval a túladósodás mint járványszerű jelenség lehetetlenné válik. A túladósodás, nem szólva itt az ínség és fényűzési adósságokról, melyek csak egyeseket sújtanak, mindig akkor áll be, mikor a föld birtokost cserél. És pedig a régi parasztság főként az örökrész kiadásának s a kiházasítás kötelezettségének terhe miatt, míg a nagybirtok s az új parasztság a vétel következtében adósodik el.

14 14 Oppenheimer: A tőkenyereség kialakulása A politikai gazdaságban az, aki benmarad az örökségben s átvesz egy, mondjuk Márka értékű tanyát köteles feltéve, hogy három testvére van hármuknak körülbelül márkát kifizetni vagy jelzálogilag bekebeleztetni s egész életén át nyögi ezen eladósodás súlyát, mely elég gyakran még szorgalmas és ügyes embereket is tönkre juttat. Wilhelm von Polenz megrázó realizmussal ábrázolja Büttnerbauer-jében a túladósodott nagyparaszt tragédiáját. A tiszta gazdaságban elképzelhetetlen, hogy az örökségben maradó örököst az örökrészi és kiházasítási adósságok túlterheljék. Az örökségben benmaradó örökös az atyai örökség megfelelő részét testvéreinek itt is tartozik kiadni illetőleg jelzálogilag biztosítani, de ennek értéke aránytalanul kisebb lesz, mint ma, mert nem kell a föld egyedárúsági árát beleszámítani. Ugyanazon tanya, ha a föld értéke nem jő számításba s csak a felszerelés, épületek s javítás bírnak becsértékkel, most csak márkát fog érni s a testvérek részesedése csak márka lesz s e terhet az örökös könnyen letörlesztheti és gyorsan eltüntetheti. De az örökségben benn nem maradó örökösök se járnak rosszabbul, feltéve, hogy szintén földmívelő parasztok akarnak lenni. Föltevésünk szerint ingyen áll feltöretlen föld rendelkezésükre, ha belföldön nem, akkor külföldön, s ezt örökrészükből fölszerelhetik. Csak akkor lesz rosszabb dolguk, mint ma, ha iparűzésre vagy kereskedésre beköltöznek a városokba s ez jól is van így! Mert ma a jelzálog formájában levált örökösödési tőke kiszipolyozza a mezőgazdaságot, fejlődését megakadályozza és ezzel végső soron megköti az ipart és kereskedelmet is, mely csakis ott virágozhatik, ahol a mezőgazdaság is virágzik. Ugyanez áll a birtok vétele miatti eladósodásról. A nagybirtok megkötöttségénél fogva ugyanis csak nagyon kevés föld jutván eladásra, minden mezőgazda, aki most akar letelepedni, a puszta földet kénytelen jól megfizetni. A vétel következtében adósodnak el betelepült parasztjaink és főleg nemesi jószágaink (Rittergüter), melyeket folytonosan csereberélnek: Rodbertus szerint egy emberöltő alatt (1835-től 1864-ig) minden 100 sziléziai nemesi jószágra 229 birtokosváltozás esik, Posenben 222, Pomerániában 204, Neu- és Kurmarkban 202 illetőleg 151; tehát átlag évenkint a birtokok gazdát cserélnek. Szászországot és Westfáliát beleszámítva, a nemesi

15 Oppenheimer: A tőkenyereség kialakulása 15 jószágok, melyeknek számát Rodbertus 4471-re tette, szer változtattak birtokost, ezek között önkéntes eladás volt 61%, öröklés 33% és 6% kényszer elárverezés. (Sering.) Ezen állapotok újabb időben sem változtak meg. Minthogy a szabadkézből való minden eladás és minden öröklés az eladósodást növeli, nem csoda, hogy nálunk a mezőgazdasági nagyüzem szenved. Épen az a tragikomikus ezen viszonylatokban, hogy a mezőgazdaság, itt mint foglalkozást értve, leginkább a mezőgazdaság miatt szenved, ha itt viszont nagybirtokost értünk alatta. Az új-parasztok, vagyis a parcellázott paraszt vagy nemesi jószágokra letelepült kis- és középgazdák szintén csak nehezen tudnak a még fenmaradt jelzálogi eladósodásukkal megküzdeni, még ott is, ahol nyilvános vagy közhasznú testületek, mint pl. telepítési-bizottság Posenben és Nyugat-Poroszországban, telepítési társaságok Pomerániában és keleti Poroszországban, vagy pedig tisztességes tartományi bankok telepítik le őket. De ha lelkiismeretlen parcellázok karmai közé jutottak, akkor a föld és tulajdona iránti minden szeretetük és munkakedvük ellenére a földuzsora és az állatuzsora járványszerűen pusztíthat köztük és közülük nem egyet gazdaságilag teljesen tönkre tehet. Tehát ez is kizárólag az osztálymonopólium-viszony rovására írandó. (Fordította: Halasi Béla.)

16 Hárnik Jenő: Nagy emberek A nagy emberekről általában. fölfedezőket és kutatókat eddig meteoroknak tekintették, melyek váratlanul tűnnek fel, egyideig földöntúli fényben tündökölnek s aztán eltűnnek, hogy befutott útjuk még bizonyos időn át világosságot árasszon: így panaszkodik Ostwald.* Ennek a minduntalan felhangzó panasznak a közelebbi értelme nyilván az, hogy a nagy emberek fellépését a véletlen vagy felsőbb hatalmak ellenőrizhetetlen ajándéka gyanánt tekintik, amely a kérdés bonyolult voltát tekintve egészen érthető fölfogással szemben a tudományos kutatásoknak az a célja, hogy e tünemény feltételeit kutatva bizonyos szabályszerűséget állapítsanak meg. Ε kutatások eddigi eredménye gyanánt megállapíthatjuk azt, hogy ez a probléma ha természetesen végleg megoldva nincs is és talán, a biológiai momentumok közrejátszása folytán, sokáig nem is lesz mégis több oldalról megvilágítást nyert, annyira, hogy egy, a különböző szempontokból kiinduló kutatások eredményeit áttekintő tanulmány nem látszik fölöslegesnek. Természetesen ebben a szűk keretben nem lehet szó a kérdés egész irodalmának feldolgozásáról, hanem pusztán arról, hogy főleg összefoglaló műveket használva forrásokul, számbavegyük az eddig elért eredményeket, áttekintsük az utakat, melyeken elindulva a különböző szerzők a kérdést tisztázni igyekeztek és hogy lehetőleg megjelöljük azokat a szempontokat, melyekből kiindulva további kutatások sikerrel kecsegtetnek a kérdés megoldására. * Die Forderung des Tages. Leipzig, Zur Biologie des Forschers. I..

17 Hárnik: Nagy emberek 17 Emellett teljesen figyelmen kívül fogjuk hagyni azt a kérdést: milyen szerepet játszanak a nagyemberek a társadalom fejlődésében? Erre az bír rá, hogy az amúgy is széleskörű feladatot nem szeretném komplikálni egy olyan kérdés tárgyalásával, mely még koránt sincs annyira tisztázva, hogy néhány oldalon elintézni lehetne s így feltétlenül külön hosszabb előtanulmányokat igényel. Másrészt mindenki koncedálni fogja azt, hogy épen ezt a kérdést eddig csaknem kizárólag spekulatív úton tárgyalták s igyekeztek eldönteni, többnyire úgy, hogy néhány történelmi példa segélyével iparkodtak igazolni valamelyikét e két extrém állításnak: egyik részről azt, hogy az emberiség egész kulturális fejlődését a nagyemberek irányították, másik részről ellenben azt, hogy a zseninek a társadalmi fejlődésben alig van vagy épen egyáltalában nincs szerepe.* Ezek szerint tehát mi csakis a nagy emberek genezisének és fejlődésének föltételeivel fogunk foglalkozni. Mielőtt azonban erre rátérhetnénk, először a tárgyalandó ember- típus fölött általános áttekintést kell tartanunk s így feltennünk azt a kérdést: mi jellemzi a zsenit, illetve a nagy embereket, miféle sajátosságok azok, melyek őket embertársaiktól, vagy mint mondani szokás, a közönséges halandóktól megkülönböztetik? I. Ha az irodalom nagy részében és a közönségnél is általánosságban elterjedt véleményre vagyunk tekintettel, mi sem látszik könnyebbnek a feltett kérdésre való feleletnél. Eszerint az a sajátosság, mely a zsenit a többi emberektől megkülönbözteti és szuperioritásának oka: az eredetiség. Ez az eredetiség a teremtőképességben, új dolgokra való jutásban nyilvánulna. Közelebbi megtekintésre azonban rögtön láthatjuk, milyen bizonytalanul semmitmondó, mert ingadozó alapokon nyugvó, ez a definíció. Ismeretes, hogy már Goethe is hibáztatta ezt a felfogást Eckermannhoz intézett következő szavaiban: Man sagt wohl häufig zum Lobe des Künstlers, er hat alles aus sich selbst. Wenn ich das nur nicht wieder hören musste! Genau * Hogy miként lehetne pozitív kutatásokkal, az induktiv szociológiai módszernek szigorú alkalmazásával e kérdés megoldásához közelebb jutni, igen érdekesen fejtegeti Odin alább még bőven ismertetendő könyvében. (Genese des grands hommes, Paris, p.) Szerinte a kínálkozó, kivétel nélkül igen bonyolult problémák közül azt kellene választani: milyen kimenetelük volt a kiváló hadvezérek által intézett, illetve ilyenek nélkül megvívott csatáknak egy lehetőleg homogén történelmi korszakban, tekintetbe véve természetesen az összes többi körülményeket, melyek a csaták eredményére befolyással vannak (katonák száma, stb.).

18 18 Hárnik: Nagy emberek besehen sind die Produktionen eines solchen Originalgenies meistens Reminiszenzen; wer Erfahrung hat, wird es einzeln nachweisen können. Ennek a nézetnek az igazolására elég Mirabeau példájára hivatkozni, kinek zsenialitásában senki sem kételkedik, dacára annak, hogy mint levelezéséből kitűnik* beszédeit egytől-egyig jelentéktelen titkára készítette. Bátran kimondhatjuk tehát, hogy a zsenialitásnak említett misztikus és frázisokban kimerülő definícióit tartalmazó művek mindnyájan egy alapvető hibában leledzenek. Először zseniális embereknek nevezik mindazon egyéneket, kik bizonyos, a priori megállapított sajátságokkal rendelkeznek, aztán ugyanazon egyéneket elemezik oly célból, hogy a zseni karakterisztikumát levezessék. Nyilvánvaló, hogy ilyen úton hasznos eredményre jutni nem lehet s így az egész megoldás szavakkal való játszássá válik. ** Nem marad tehát egyéb hátra, mint annak a felvétele, hogy a zseniben ugyanazon elemek sajátos kombinációja van jelen, melyek az emberekben általában meg vannak s hogy ez utóbbiak s a nagy emberek között csak quantitatív különbségek vannak. Az elemek kombinációjának ezt a sajátosságát a nagy embereknél Ostwald próbálta behatóbban elemezni, tisztán biológiai szempontból.*** Szerinte abból kell kiindulnunk, hogy valamely egyén sajátos mivolta az átöröklésre vonatkozó újabb kutatások szerinti mozaikszerűen tevődik össze véges számú elemekből, melyek úgy az apától, mint az anyától származhatnak, de úgy, hogy az egyik eset a másikat kizárja. Eszerint minden fiatal szervezet diszpozíciójára nézve többé-kevésbé diszharmonikus. Például gondoljunk a vasszorgalmú, de gyönge felfogású gyermekekre s ellenkezőleg azokra, melyeknél a másik kombináció: jó észbeli tehetségek mellett hiányos morális qualitások van jelen. Képletesen szólva: az a mód, ahogyan különböző diszpozicionális sajátságok (Anlagen) egymásra hatnak, nem összeg, hanem szorzat által jellemeztetik: ha csak egyetlen faktor nagyon kicsi, nem állhat elő nagy eredmény, Ez az eredmény olyan, mint egy lánc erőssége, mely különböző szemekből áll; ha az összes többi szemek még oly erősek is, de egyik közülök gyönge, akkor a lánc csak nem bír el többet, mint amennyi a leggyöngébb szem kitartásának megfelel. Míg tehát az a lehetőség, hogy egy vagy több * Idézi: Odin, i. m. I p. ** U. o p. *** Ostwald: Grosse Männer. Leipzig, p. Itt az egyébként nem egészen korlátlan érvényű Mendel-féle törvényekre kell gondolnunk: ezeket I. röviden a mutáció-elméletről szóló referátumomban. Huszadik Század, májusi szám, 504 p.

19 Hárnik: Nagy emberek 19 erős szem van a láncban, nagyon gyakori, addig az az eset, hogy minden íz kivétel nélkül erős, igen kevéssé valószínű s ezért nagyon ritka lesz. Tévedés volna azonban azt hinni, hogy ilyenfajta meggondolások tényleg a kérdés végleges megoldását jelentenék. Mert hiszen ránk nézve épen azt volna fontos megtudni: honnan ismerhetjük föl biztosan, hogy zseni-kombinációval van-e dolgunk? Milyen alapon vagyunk képesek megkülönböztetni azt, aki ezen kombinációval bír, azaktól, akik csak a talentumnak vagy a középszerűségnek megfelelővel bírnak? * Minden arra mutat tehát, hogy hiába fogjuk keresni a zseninek egy úgynevezett objektív karakterisztikumát. Ennélfogva nem szabad benne sajátos entitást s magánvaló lényeget látnunk, hanem képességeit relatív, konvencionális qualitásoknak kell tekintenünk. S épen ezért talán helyesebb is volna sohasem beszélni zseniális emberekről, hanem csak zseniális tettekről és pillanatokról. ** A nagy emberek azért nagyemberek, mert embertársaik (kortársak és utókor) azoknak tekintik őket, tehát a mi praktikus célokat szolgáló osztályozási törekvésünkből származnak, röviden: a közvélemény önkényes döntéséből. *** Ezért tehát a nagyemberek lényegére vonatkozó a priori megfontolások helyett e közvélemény metódikus tanulmányozására kell adnunk magunkat, vagyis keresnünk azon jeleket, melyek jelen állása felől a leghívebben oktatnak ki bennünket. Ezt már Galton is észrevette s könyvében elméletileg igen helyesen indokolta, anélkül azonban, hogy a gyakorlati alkalmazásnál a kellő kautálékkal járt volna el. Ennek a felfogásnak a praktikus helyességét érzik azok a szerzők is, akik a nagyember kifejezést technika-i értelemben (Galton) használják. Vagy egyebet kell-e kiolvasnunk és következtetnünk ilyenfajta definíciókból? Fölfedezők és feltalálók azok az emberek, akik az emberi * Odin, i. m. I p. ** U. o p. *** U. o p. Ugyanitt figyelmeztet arra, hogy a zsenialitás relativitásának már az is egyik kétségbevonhatatlan bizonyítéka, hogy a különböző történelmi korszakokban mennyire különbözőképen vélekedtek a legtöbb nagy emberről. Galton: Genie und Vererbung. Leipzig, és további lapok. Hogy milyen módszert követve lehet tévedéseket s az önkényűséget az elérhető lehetőségig kikerülni, azt Odin eredményeinek ismertetése alkalmával (alább) látni fogjuk.

20 20 Hárnik: Nagy emberek történést az eddigieknél jobb, azaz kívánatosabb vagy örvendetesebb utakra hajtják. * A zseni nevével kell megtisztelnünk minden fölfedezőt és reformátort a kultúrélet valamely terén és minden tettet zseniálisnak neveznünk, amely által az emberiség haladása valamely irányban előmozdíttatik. ** Miféle objektív kritériumuk volt ezeknek a szerzőknek valamely hősük nagyságának megállapításánál a közvéleményen kívül, hacsak nem saját önkényük? II. Nem sok pozitív eredménnyel kecsegtet ugyan az elmondottak után, de mégis külön ki kell még térnünk a zseni és talentum közötti különbség kérdésére, azért, mert, mint a továbbiakban látni fogjuk, Reibmayr a zseni és talentum megkülönböztető jellemzését (differentielle Charakteristik) teszi a tenyésztésük fejlődéséről megalkotott teóriájának alapjává. Könyvének mindjárt a legelején a következő definíciókat találjuk: Talentum mindenki, aki a maga korában és saját kulturális terrénumán, a középszerűségen felülemelkedik. Zseni minden talentum, aki feltaláló, újjáteremtő képességgel bír valamelyik kulturális téren. *** Tehát a zseni mindig magában foglalja a talentumos dispoziciót, de a talentum nem foglalja a zseniálist s így mindketten ugyan közös sajátságokat is fognak mutatni, de egyúttal különbözőket is, olyanokat, amelyek rendszerint lehetővé teszik zseni és talentum megkülönböztetését. Tekintsünk most el attól, miként magyarázza a szerző e különbségek keletkezését és fejlődését (evvel alább úgyis bővebben fogunk foglalkozni) s vegyük szemügyre azon, kissé hosszadalmas fejtegetéseinek a végeredményét, melyek az e különbségek alapjául szolgáló sajátságokat részletesen tárgyalják. Eszerint közösen megvannak talentumban és zseniben egyaránt bizonyos alapsajátságok és érzelmek (Wurzelcharaktere und Gefühle), amelyekre nézve ugyan quantitativ értelemben különbözhetnek, de nem qualitativ értelemben. Ezek az alapsajátságok és érzelmek: * Ostwald: Erfinder und Entdecker. Die Gesellsahafi c. vállalatban. Frankfurt a. M p. ** Reibmayr: Entwicklungsgeschichte des Talentes und Genies. München, II. 16. p. *** U. o. I. 4. p. U. o p.