Nyilatkozatok. nem nyújtottam be benyújtottam Amennyiben benyújtottam, az alábbi helyre és időben:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Nyilatkozatok. nem nyújtottam be benyújtottam Amennyiben benyújtottam, az alábbi helyre és időben:"

Átírás

1 Nyilatkozatok (Figyelem! A nyilatkozatot dátummal, bélyegzővel és cégszerű aláírással az utolsó oldalon, szignóval pedig minden oldalon el kell látni.) A pályázó vállalkozás megnevezése: Székhelye: Postacíme: Cégjegyzék/vállalkozói igazolvány száma: Statisztikai számjele: Adószáma: 1. Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a pályázatban foglalt adatok, információk és dokumentumok teljeskörűek, valódiak és hitelesek. Ebben a tárgyban támogatási igényt korábban vagy egyidejűleg nem nyújtottam be benyújtottam Amennyiben benyújtottam, az alábbi helyre és időben:. Az adatokban, a cég helyzetében bekövetkezett, a tervezett beruházás megvalósítását befolyásoló változásokról a Fővárosi,. Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központját (a továbbiakban: munkaügyi központ) haladéktalanul értesítem. 2. Nyilatkozom, hogy az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti, az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. ((III. 22.) Korm. rendelet, valamint a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló évi XXXIV. törvény szerint a vállalkozásom 2.1. mikrovállalkozásnak 2.2. kisvállalkozásnak, 2.3. középvállalkozásnak minősül. (Megfelelő bekezdést kérjük aláhúzni!) 3. Nyilatkozom, hogy székhely, valamint a pályázat megvalósításának helye szerint illetékes állami adóhatóság (Nemzeti Adó- és Vámhivatal, NAV), illetve önkormányzati adóhatóság (a továbbiakban: adóhatóság) hatáskörébe tartozó, lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozásom, illetve az Európai Unió tradicionális saját forrásai címen tartozásom nincs. Amennyiben a székhely, valamint a pályázat megvalósításának helye szerint illetékes adóhatóságnál meg nem fizetett köztartozásom, illetve az Európai Unió tradicionális saját forrásai címen tartozásom/tartozásaim van/vannak, úgy az, az alábbi.. (illetékes hatóság/ok megnevezése) felé áll/állnak fenn. Ft összegben, és erre/ezekre a(z). számú határozattal/határozattokkal fizetési könnyítést (részletfizetést, fizetési halasztást) kaptam. (A megfelelő bekezdést kérjük aláhúzni!) 4. Tudomásul veszem, hogy az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 50. (3) és 52. (3) bekezdései alapján esedékessé vált, meg nem fizetett köztartozás esetén a folyósításra kerülő támogatásból a köztartozás összegét a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) visszatartja, és az állami adóhatóság megfelelő bevételi számláján jóváírja. 5. Tudomásul veszem, hogy köztartozás vizsgálata céljából a támogatási jogviszony fennállásáig a támogató vagy a támogató adatszolgáltatása alapján a Kincstár és az adóhatóság jogosultak az Áht.-ban meghatározott adataimnak (név/megnevezés, lakhely/székhely, adószám, adóazonosító jel) a kezelésére. A támogató, a kincstár és az adóhatóság között az adatcsere elektronikus úton történik. 6. Hozzájárulok, hogy a Kincstár által működtetett monitoring rendszerben nyilvántartott adataimhoz a költségvetési támogatás utalványozója, folyósítója, a XIX. Uniós fejlesztések fejezetből biztosított költségvetési támogatás esetén a közreműködő szervezet, ennek hiányában az irányító hatóság (a továbbiakban együtt: a támogatások folyósítója), az Állami Számvevőszék, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, az Európai Támogatásokat

2 2 Auditáló Főigazgatóság, az állami adóhatóság, a csekély összegű támogatások nyilvántartásában érintett szervek, valamint az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról rendelkező 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendeletben meghatározott más jogosultak hozzáférjenek. 7. Tudomásul veszem, hogy a Kincstár vagy a támogató - az Áht.-ban foglaltak szerint - az abban felsorolt adatokat (név/megnevezés, lakhely/székhely, adóazonosító) szolgáltat az adóhatóság részére. 8. Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a. a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból (a továbbiakban: NFA) (korábban: Munkaerőpiaci Alap, MPA) a pályázatban szereplő beruházáshoz, a pályázat benyújtásának hónapját megelőző 3 évben munkahelyteremtő beruházási támogatásban nem részesültem, b. az államháztartás alrendszereiből folyósított támogatásból eredő lejárt és ki nem egyenlített tartozásom nincs, c. az NFA-ból (korábban: Munkaerőpiaci Alap, MPA) a pályázat benyújtásának hónapját megelőző 3 évben elnyert támogatás felhasználásával kapcsolatban vállalt szerződéses kötelezettségeimet teljesítettem, d. a pályázat benyújtásának időpontjában nem folyik a pályázatban szereplő vállalkozásom ellen jogerős végzéssel elrendelt csőd-, felszámolási, végelszámolási, adósságrendezési, vagy egyéb, a megszüntetésre irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás, továbbá amennyiben ilyen eljárás indul vállalkozásom ellen a pályázat elbírálásáig, illetve a hatósági szerződés lejártáig, annak tényét azonnal bejelentem, e. a pályázat elbírálásáig, illetve a hatósági szerződés érvényességéig lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozás keletkezése esetén, annak tényét azonnal bejelentem, f. a munkaügyi központ formai jogosultságról szóló igazolásának kézhezvételét követően kezdem meg a beruházást. 9. Nyilatkozom, hogy jelen pályázatom benyújtását megelőzően a pályázatban szereplő beruházáshoz más állami forrásokból, célelőirányzatokból, illetve jogszabályok alapján az alábbi támogatás(ok)ban részesültem (ideértve a területfejlesztési tanácsok rendelkezési jogkörében eldöntött támogatásokat, valamint az államközi szerződés alapján külföldi segélyekből kapott támogatások összegét is): (Nemleges válasz esetén a szöveg áthúzandó!) 10. Vállalom, hogy amennyiben más állami forrásból (előirányzat) is igényeltem a pályázatban szereplő beruházásomhoz támogatást, és azt nem, vagy csökkentett összegben ítélik oda, a hiányzó pénzösszeget további saját forrásból és/vagy bankhitelből biztosítom. 11. Vállalom, hogy a pályázatban megjelölt összegnél kevesebb támogatás megállapítása esetén a döntésről szóló értesítés átvételétől számított 8 napon belül nyilatkozom, hogy a megvalósításhoz szükséges pénzügyi fedezet különbözetét pótolom, és a pályázatban szereplő beruházást változatlan formában megvalósítom, vagy a beruházás megvalósítására vonatkozó tervet a rendelkezésre álló összegek figyelembevételével átdolgozom, és csökkentett formában valósítom meg. (Az egyik alpont szövege áthúzandó!) 12. Tudomásul veszem, hogy a beruházás - a munkaügyi központ formai jogosultságról szóló igazolásának kézhezvételét követően - saját kockázatra megkezdhető, azonban a támogatás oda nem ítélése, vagy csökkentett mértékben való odaítélése esetén kártérítési igénnyel a minisztériumhoz nem fordulhatok. 13. Nyilatkozom, hogy olyan egyéni vállalkozó vagyok, aki a pályázat benyújtásakor nem rendelkezik vállalkozói bankszámlával, azonban vállalom, hogy a támogatás elnyerése esetén legkésőbb a hatósági szerződés aláírásának napjáig bankszámlát/bankszámlákat nyitok, és annak/azok adatait a hatósági szerződés megkötéséhez a beruházás helye szerint illetékes munkaügyi központnak 3 napon belül megküldöm. (Bankszámlával nem rendelkező egyéni vállalkozónak kell kitölteni!) 14. Hozzájárulok, hogy szükség esetén a hatósági szerződésében vállalt kötelezettségeim nem teljesítése, vagy a szerződéstől való elállás miatt visszavont támogatás késedelmi pótlékkal növelt összegének megfizetésére irányuló követelés érvényesítése érdekében a tulajdonomban, vagy a(z)...(név)...(cím) tulajdonában lévő (Az egyik alpont szövege áthúzandó!)

3 3 ingatlanon a hatósági szerződésben vállalt kötelezettségek időtartamára és a támogatási összeg 150 %-a erejéig a... munkaügyi központ a. településen megvalósuló. beruházását érintően jelzálogjogot jegyeztessen be az ingatlan-nyilvántartásba. (Bankgarancia, vagy biztosítási, garancia-biztosítási készfizető kezesség fedezetként való felajánlása, illetve kapcsolt fedezet biztosítása esetén az egész szöveg áthúzandó!) 15. Tudomásul veszem, hogy legfeljebb 5 évre kizárható az általam képviselt vállalkozás a Nemzeti Foglalkoztatási Alap támogatási rendszeréből, ha az alábbiakban meghatározott feltételekből legalább egy bekövetkezik: a. szerződéses kötelezettségeit nem, vagy 75 %-ot el nem érő arányban teljesíti, b. az elfogadott céltól eltérő feladatot valósít meg, c. haladéktalanul nem jelenti, ha a beruházás meghiúsul, tartós akadályba ütközik, vagy a szerződésben vállaltakhoz képest késedelmet szenved, d. a kedvezményezett a támogatott tevékenységtől eltérő kiadásokra használja fel a költségvetésből nyújtott támogatást, e. a kedvezményezett az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról rendelkező 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendeletben meghatározott bejelentési kötelezettségének az előírt határidőig nem tett eleget, f. a kedvezményezett felszólítás ellenére nem tesz eleget a beszámolási, jelentéstételi kötelezettségének, g. a kedvezményezett nem tesz eleget ellenőrzéstűrési kötelezettségének, és ennek következtében a támogatott tevékenység szabályszerű megvalósítását nem lehet ellenőrizni, h. a kedvezményezett a támogatási igénye során valótlan, hamis adatot szolgáltatott, i. a kedvezményezett a jogosulatlanul igénybe vett támogatást a támogatói okirat visszavonásáról szóló döntésben, a hatósági szerződésben vagy a fizetési felszólításban meghatározott határidőben nem, vagy nem teljes mértékben fizette vissza, vagy j. a támogató a kedvezményezettnek felróható okból vonta vissza a támogatói okiratot, vagy állt el a hatósági szerződéstől, illetve mondta fel azt. 16. Kijelentem, hogy a támogatással létrejött létesítmény működtetésének fedezetét saját forrásból biztosítom. 17. Tudomásul veszem, hogy támogatás esetén a kedvezményezett megnevezése/neve, a támogatás tárgya, a támogatás összege, a támogatott program megvalósítási helye nyilvánosságra hozható, továbbá az interneten megjelentethető. 18. Nyilatkozom, hogy a támogatás odaítélése esetén a költségvetési pénzeszközök felhasználásának nyilvánosságára tekintettel a hatósági szerződés lényeges tartalmáról a tájékoztatást üzleti titok címén nem tagadom meg. 19. Kijelentem, hogy a létesítmény kialakításához, illetve a berendezések, gépek működtetéséhez szükséges valamennyi elvi hatósági engedéllyel rendelkezem, és másolatukat csatoltam a pályázathoz. 20. Hozzájárulok ahhoz, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium, a munkaügyi központ, vagy az általuk felhatalmazott személyek/szervezetek a pályázatban szereplő valamennyi adatot, információt a vállalkozásom székhelyén és telephelyein ellenőrizhesse, amely magában foglalja a beruházás kivitelezési tervének, tervezett helyszínének ellenőrzését, valamint a vállalkozásom pénzügyi átvilágítását is. 21. Tudomásul veszem, hogy a támogatás felhasználása során a közbeszerzésekről szóló évi CVIII. törvény és a hozzá kapcsolódó jogszabályok előírásai szerint kell eljárnom. 22. Büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom, hogy a vállalkozásnál a munkaügyi kapcsolatok rendezettek, a rendezett munkaügyi kapcsolatok feltételeiről és igazolásának módjáról szóló 1/2012. (I. 26.) NGM rendeletben meghatározott követelmények teljesülnek, ennek ellenőrzéséhez hozzájárulok, a vizsgálandó adatokat rendelkezésre bocsátom, és ezzel kapcsolatosan valamennyi dokumentumba a betekintést lehetővé teszem az ellenőrzést végző szerv részére. A munkaügyi ellenőrzés törvényben rögzített kritériumrendszerének megfelelek, az abban foglalt munkajogi szabályokat betartom. Tudomásul veszem, hogy a nyilatkozat valósságát a pályázat kapcsán a munkaügyi ellenőrzés keretében vizsgálhatják, és a vizsgálat eredményétől, az esetlegesen feltárt hiányosságok súlyától függően a pályázatból kizárhatnak, illetve az elnyert összeg teljes vagy részleges visszafizetésére kötelezhetnek.

4 4 23. Tudomásul veszem, hogy a rendezett munkaügyi kapcsolatok feltételeiről és igazolásának módjáról szóló az 1/2012. (I. 26.) NGM rendeletben meghatározottaknak való megfelelés hiánya esetén támogatás nem nyújtható. 24. Tudomásul veszem, hogy az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról rendelkező 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendeletben meghatározott, általam aláírt nyilatkozatok a hatósági szerződés elválaszthatatlan részét fogják képezni. 25. Tudomásul veszem, hogy a projekthez kapcsolódóan elnyerhető maximális támogatás nem haladhatja meg az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 25. -ában meghatározott, vonatkozó támogatási intenzitási értéket. 26. ÁFA nyilatkozat (Az adóügyi helyzettől függően csak egy nyilatkozat tölthető ki!) 1. A pályázó nem alanya az ÁFÁ-nak. Az elszámolásnál az ÁFA-val növelt (bruttó) összeg kerül figyelembevételre. 2. A pályázó alanya az ÁFA-nak, a pályázatban megjelölt tevékenységgel kapcsolatban felmerült költségeihez kapcsolódó ÁFA-t visszaigényli. Az elszámolásnál az ÁFA nélküli (nettó) összeg kerül figyelembevételre. 3. A pályázó az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló évi XLIII. (XI. 15.) törvény hatálya alá tartozik. Az elszámolásnál az ÁFÁ-val növelt (bruttó) összeg kerül figyelembevételre. 4. A pályázó alanya az ÁFA-nak, de azt a jelen szerződéshez kapcsolódóan nem igényelheti vissza. A pályázó vállalja, hogy a pályázatban megjelölt tevékenységgel kapcsolatban felmerült költségeit tételesen elkülöníti és az ezekhez kapcsolódó ÁFA-t nem igényli vissza, sem a tevékenység megkezdésekor, sem a szerződés érvényességi időtartamán belül. Az elszámolásnál az ÁFA-val növelt (bruttó) összeg kerül figyelembevételre. 27. Nyilatkozom, hogy az ÁFA levonási jogosultságomban bekövetkezett változásokat haladéktalanul bejelentem a munkaügyi központnak. 28. Nyilatkozat a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról Kijelentem, hogy személyemmel, illetve a pályázóként megjelölt szervezettel szemben a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény (Knyt.) 6. (1) bekezdése szerinti összeférhetetlenség 1. nem áll fenn vagy 2. fennáll az pont alapján 8. (1) bekezdése szerinti érintettség 1. nem áll fenn vagy 2. fennáll az pont alapján

5 5 Az összeférhetetlenség vagy az érintettség alapjául szolgáló körülmény leírása: Kijelentem, hogy az összeférhetetlenség megszüntetésére az alábbiak szerint intézkedtem: Kijelentem, hogy az érintettség közzétételét külön űrlap csatolásával kezdeményeztem. Kijelentem, hogy a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény 8. (1) bekezdés szerinti érintettség személyemmel, illetve a pályázóként megjelölt szervezettel szemben fennáll, mert a) A pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő vagy döntéshozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban állok, de a törvény értelmében nem minősülök döntés-előkészítőnek vagy döntéshozónak. (Kizárólag természetes személy pályázó esetén!). Indokolás: Munkavégzésre irányuló jogviszonyban állok az alábbi szervezettel (a szervezet neve, székhelye beírandó): b) Nem kizárt közjogi tisztségviselő vagyok (Kizárólag természetes személy pályázó esetén!) Indoklás: Az alábbiakban felsorolt tisztségek valamelyikével rendelkezem (a kívánt rész aláhúzandó): köztársasági elnök, Országgyűlés által választott vagy a köztársasági elnök által kinevezett tisztségviselő, országgyűlési és az európai parlamenti képviselő, polgármester, alpolgármester, főpolgármester, főpolgármesterhelyettes, helyi önkormányzati képviselő, helyi önkormányzat képviselő-testülete bizottságának tagja, központi államigazgatási szerv - a 2. (1) bekezdés d) pont alá nem tartozó - vezetője és helyettesei, regionális fejlesztési tanács tagja c) Az a)-b) pont alá tartozó személy közeli hozzátartozója vagyok (Kizárólag természetes személy pályázó esetén!) Indoklás: Közeli hozzátartozóm pályázati eljárásban döntés előkészítőként közreműködő, vagy döntéshozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll, de a törvény értelmében nem minősül döntés-előkészítőnek vagy döntéshozónak. Közeli hozzátartozóm nem kizárt közjogi tisztségviselő. (A kívánt rész aláhúzandó!) A közeli hozzátartozói kapcsolat megjelölése (a kívánt rész aláhúzandó): házastárs, egyeneságbeli rokon, örökbefogadott, mostoha- és neveltgyermek, örökbefogadó- mostoha- és nevelőszülő, testvér d) A pályázóként megjelölt szervezet olyan gazdasági társaság, amely az a)-c) pontban megjelölt személy tulajdonában áll (Kizárólag gazdasági társaság pályázó esetén!). Indoklás: Az érintett tulajdonos. Szervezet megnevezése, amellyel munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll (a szervezet neve, székhelye beírandó): Közjogi tisztségének megjelölése (a tisztség beírandó): A közeli hozzátartozói kapcsolat megjelölése (a kívánt rész aláhúzandó): házastárs, egyeneságbeli rokon, örökbefogadott, mostoha- és neveltgyermek, örökbefogadó-, mostoha- és nevelőszülő, testvér

6 6 e) A pályázóként megjelölt gazdasági társaság, alapítvány, társadalmi szervezet, egyház, vagy szakszervezet tekintetében az érintettség fennáll, mert o vezető tisztségviselője o az alapítvány kezelő szervének, szervezetének tagja, tisztségviselője, o vagy társadalmi szervezet ügyintéző, vagy képviseleti szervének tagja a pályázati eljárásban döntés előkészítőként közreműködő szervnél, vagy döntést hozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személy, nem kizárt közjogi tisztségviselő, vagy e személyek közeli hozzátartozója Indokolás: Az érintettséget megalapozó személy társaságban betöltött pozíciója (a pozíció beírandó):... A szervezet megnevezése, amellyel munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll (a szervezet neve, székhelye beírandó):... Közjogi tisztség megjelölése (a kívánt rész aláhúzandó): köztársasági elnök, Országgyűlés által választott vagy a köztársasági elnök által kinevezett tisztségviselő, országgyűlési és az európai parlamenti képviselő, polgármester, alpolgármester, főpolgármester, főpolgármesterhelyettes, helyi önkormányzati képviselő, helyi önkormányzat képviselő-testülete bizottságának tagja, központi államigazgatási szerv - a 2. (1) bekezdés d) pont alá nem tartozó - vezetője és helyettesei, regionális fejlesztési tanács tagja A közeli hozzátartozói kapcsolat megjelölése (a kívánt rész aláhúzandó): házastárs, egyeneságbeli rokon, örökbefogadott, mostoha- és nevelt gyermek, örökbefogadó, mostoha- és nevelőszülő, testvér Kijelentem, hogy a fenti nyilatkozat kitöltésével eleget tettem a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény rendelkezéseinek az érintettségemet illetően. A nyilatkozatban szereplő adatok a valóságnak mindenben megfelelnek. 29. Nyilatkozom, hogy támogatás esetén, a hatósági szerződés megkötésének időpontjáig - a pályázati felhívásban megjelölt, a támogató által előírt anyagi biztosítékok közül... bocsátok rendelkezésre. A biztosítéknak a támogatási jogviszony alapján fennálló kötelezettségek megszűnéséig rendelkezésre kell állnia. 30. Tudomásul veszem, hogy az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról rendelkező 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 76. (1) bekezdésében felsorolt körülmények bármelyikének fennállása esetén részemre támogatás nem állapítható meg. 31. Tudomásul veszem, hogy nem nyújtható támogatás, ha a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló CLXXXI. törvény megsértése miatt bármely szerv jogerősen kizárt, és a kizárás tényét a honlapon közzétették, a kizárást megállapító jogerős döntéstől számított 2 évig. 32. Vállalom, hogy támogatás esetén a 100 ezer Ft alatti eszközöket tárgyi eszközként nyilvántartom a támogatási jogviszony alapján fennálló kötelezettségek megszűnéséig. 33. Tudomásul veszem, hogy nem nyújtható támogatás, ha a pályázat benyújtását megelőző féléves időszakban a beruházás helye szerinti régióban a vállalkozás a Munka Törvénykönyvéről szóló évi I. törvény a szerinti csoportos létszámcsökkentést hajtott végre, vagy a pályázat benyújtásának időpontjában ilyen eljárást megkezdett, és azt nem kívánja megszüntetni. 34. Tudomásul veszem, hogy az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdésének c) pontja szerint költségvetési támogatás abban az esetben biztosítható, ha a támogatási igény benyújtója jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezet esetén átlátható szervezetnek minősül.

7 7 35. Nyilatkozom, hogy az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 50. (2) bekezdése alapján átlátható szervezetnek minősülök nem minősülök átlátható szervezetnek (A megfelelő válasz aláhúzandó!) 36. Nyilatkozom, hogy az alábbi vállalkozás(ok)ban van érdekeltségem....,..,.,, és hozzájárulok, hogy ezen vállalkozásokat jelen pályázatommal kapcsolatosan ellenőrzés alá vonják. 37. Nyilatkozom, hogy a támogatásból vásárolt eszközöket nem, illetve részben sem a Szerződés az Európai Közösség létrehozásáról I. melléklet, az Annex 1 listán szereplő termékek (mezőgazdasági termékek) elsődleges termeléséhez, valamint ezen termékek első eladást célzó feldolgozásával és forgalmazásával kapcsolatos tevékenységre használom fel. Az alábbi cégszerű aláírás és keltezés a Nyilatkozatok pontjára vonatkozik. Kelt:. PH.. a pályázó cégszerű aláírása

PÁLYÁZATI ADATLAP. Támogatási kérelem benyújtása civil szervezetek részére évre Törökbálint Város Önkormányzatához

PÁLYÁZATI ADATLAP. Támogatási kérelem benyújtása civil szervezetek részére évre Törökbálint Város Önkormányzatához PÁLYÁZATI ADATLAP Támogatási kérelem benyújtása civil szervezetek részére 2015. évre Törökbálint Város Önkormányzatához Alapadatok Civil szervezet neve:. Székhelye: Bírósági nyilvántartási száma:.. Elérhetősége

Részletesebben

TÁMOGATÁSI KÉRELEM civil szervezetek részére nyújtandó támogatáshoz. Értesítési cím:... Szervezeti formája: egyesület alapítvány egyház

TÁMOGATÁSI KÉRELEM civil szervezetek részére nyújtandó támogatáshoz. Értesítési cím:... Szervezeti formája: egyesület alapítvány egyház TÁMOGATÁSI KÉRELEM civil szervezetek részére nyújtandó támogatáshoz Érkezett PÁLYÁZÓ Neve:... Székhely:... Értesítési cím:... Szervezeti formája: egyesület alapítvány egyház ( Kérem aláhúzni a megfelelő

Részletesebben

Nyilatkozat önkormányzati támogatáshoz. Alulírott... (név, tisztség) mint a...

Nyilatkozat önkormányzati támogatáshoz. Alulírott... (név, tisztség) mint a... 1. függelék az 1/2015.(I.27.) önkormányzati rendelethez Nyilatkozat önkormányzati támogatáshoz Alulírott... (név, tisztség) mint a.... (szervezet neve, címe) képviselője, Bátaszék Város Képviselőtestületéhez

Részletesebben

Támogatás igénylőlap Civil szervezetek részére 2015. évre

Támogatás igénylőlap Civil szervezetek részére 2015. évre 1. A szervezet neve bírósághoz bejelentett módon: 2. Székhelye: 3. Levelezési címe: 4. Adószáma: 5. Bírósági bejegyzés száma, éve: 6. Számlavezető pénzintézet neve: 7. Pénzforgalmi jelzőszáma: Támogatás

Részletesebben

1. melléklet a 6/2015. (II. 20.) önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT

1. melléklet a 6/2015. (II. 20.) önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT 1. melléklet a 6/2015. (II. 20.) önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT Alulírott név szám alatti lakos, mint pályázó, felelősségem tudatában nyilatkozom arról, hogy a 6/2015. (II. 20.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA:

PÁLYÁZATI ADATLAP. PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA: PÁLYÁZATI ADATLAP I. PÁLYÁZÓ ÁLTALÁNOS ADATAI: PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA: II. A PÁLYÁZÓ BEMUTATÁSA 1. Pályázó működésének,

Részletesebben

2.2. számú melléklet. 1. sz. nyilatkozat. NYILATKOZAT A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. tv. 14.

2.2. számú melléklet. 1. sz. nyilatkozat. NYILATKOZAT A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. tv. 14. 1. sz. nyilatkozat NYILATKOZAT A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. tv. 14. -a alapján Tudomásul veszem, hogy nem indulhat pályázóként és nem részesülhet támogatásban

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. A PÁLYÁZÓ SZERVEZET KÉPVISELŐJÉNEK Neve: Postacíme: Telefonszáma: Fax-száma

PÁLYÁZATI ADATLAP. A PÁLYÁZÓ SZERVEZET KÉPVISELŐJÉNEK Neve: Postacíme: Telefonszáma: Fax-száma PÁLYÁZATI ADATLAP AZ ÖNSZERVEZŐDŐ KÖZÖSSÉG Neve: Címe: A szervezet telefon-, faxszáma, e-mail címe, A szervezet formája: Egyesület, alapítvány, egyházi szervezet, közhasznú szervezet, egyéb (éspedig).

Részletesebben

NYILATKOZAT. Az összeférhetetlenség vagy az érintettség alapjául szolgáló körülmény leírása:

NYILATKOZAT. Az összeférhetetlenség vagy az érintettség alapjául szolgáló körülmény leírása: NYILATKOZAT a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról A Pályázó neve: Természetes

Részletesebben

N Y I L A T K O Z A T

N Y I L A T K O Z A T N Y I L A T K O Z A T Alulírott, büntetőjogi felelősségem tudatában mint a képviselője az alábbiakban nyilatkozom a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény által

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. Záhony Város Önkormányzat pénzbeli támogatásának igényléséhez 20. ÉVRE VONATKOZÓAN. 1. A pályázó adatai:

PÁLYÁZATI ADATLAP. Záhony Város Önkormányzat pénzbeli támogatásának igényléséhez 20. ÉVRE VONATKOZÓAN. 1. A pályázó adatai: PÁLYÁZATI ADATLAP Záhony Város Önkormányzat pénzbeli támogatásának igényléséhez 20. ÉVRE VONATKOZÓAN 1. A pályázó adatai: A pályázó neve: A pályázó címe: A pályázó adószáma: A pályázat megvalósításáért

Részletesebben

8. sz. melléklet a MeMoP-2014 kódszámú pályázathoz

8. sz. melléklet a MeMoP-2014 kódszámú pályázathoz ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI NYÍLATKOZAT ÉS ÉRINTETTSÉGRŐL SZÓLÓ KÖZZÉTÉTELI KÉRELEM a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 6. szerinti összeférhetetlenségről és a

Részletesebben

Törökbálint Város Önkormányzata 2014.

Törökbálint Város Önkormányzata 2014. PÁLYÁZATI ŰRLAP PÁLYÁZATI KATEGÓRIA Kérjük, X-et tegyen a megpályázott kategóriához. Egyetlen kategóriát jelöljön csak meg. Más kategóriában való részvételhez újabb űrlapot kell kitöltenie. A. Működési

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. 1. A pályázó szervezet adatai: Neve: Címe: Bankszámlaszáma: Adószáma: - alapítvány közalapítvány egyesület társadalmi

PÁLYÁZATI ADATLAP. 1. A pályázó szervezet adatai: Neve: Címe: Bankszámlaszáma: Adószáma: - alapítvány közalapítvány egyesület társadalmi PAKS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KÖZBIZTONÁSGI, IFJÚSÁGI, SPORT ÉS ESÉLYEGYENLŐSÉGI BIZOTTSÁG 1. A pályázó szervezet adatai: Neve: PÁLYÁZATI ADATLAP Címe: Bankszámlaszáma: Működési formája: szervezet (a

Részletesebben

1. melléklet a 16/2016. (IV. 20.) önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT

1. melléklet a 16/2016. (IV. 20.) önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT 1. melléklet a 16/2016. (IV. 20.) önkormányzati rendelethez Alulírott név szám alatti lakos, mint pályázó, büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom arról, hogy a 16/2016. (IV. 20.) önkormányzati

Részletesebben

SZABÁLYZAT A CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRÓL 1. SZERVEZET NEVE: SZERVEZET CÍME: KÉPVISELÖJÉNEK NEVE: SZERVEZET ADÓSZÁMA :...

SZABÁLYZAT A CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRÓL 1. SZERVEZET NEVE: SZERVEZET CÍME: KÉPVISELÖJÉNEK NEVE: SZERVEZET ADÓSZÁMA :... PÁLYÁZATI ADATLAP 1. sz. melléklet Szervezet adatai: 1. SZERVEZET NEVE:... 2. SZERVEZET CÍME:... 3. KÉPVISELÖJÉNEK NEVE:... 4. SZERVEZET ADÓSZÁMA :.... 5. SZERVEZET SZÁMLASZÁMA :.... 6. SZERVEZET JOGÁLLÁSA:...

Részletesebben

Baracs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2015. (I.23.) önkormányzati rendelete 1. számú melléklete: PÁLYÁZATI ADATLAP

Baracs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2015. (I.23.) önkormányzati rendelete 1. számú melléklete: PÁLYÁZATI ADATLAP Baracs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2015. (I.23.) önkormányzati rendelete 1. számú melléklete: PÁLYÁZATI ADATLAP Baracs Község Önkormányzat pályázati alapjából történő pénzbeli támogatás

Részletesebben

2014. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGYHÁZAK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT PÁLYÁZATHOZ

2014. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGYHÁZAK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT PÁLYÁZATHOZ 2014. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGYHÁZAK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT PÁLYÁZATHOZ 1.) A pályázó adatai: 1.1. A pályázó szervezet neve: 1.2. A pályázó szervezet székhelye: 1.3. A pályázó szervezet levelezési címe:

Részletesebben

Civil szervezetek támogatása Pályázó adatai. Pályázat címe

Civil szervezetek támogatása Pályázó adatai. Pályázat címe Civil szervezetek támogatása 216 Név Adószám Székhely Számlaszám Telefonszám Alapítás Képviselője Pályázó adatai Pályázat címe Megvalósítás ideje Teljes összeg Támogatás összege #HIÁNYZIK Össz pontszám

Részletesebben

KÖLCSEY FERENC ÖSZTÖNDÍJ

KÖLCSEY FERENC ÖSZTÖNDÍJ DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA KÖLCSEY FERENC ÖSZTÖNDÍJ Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet amatőr és hivatásos művészek, művészeti együttesek alkotói

Részletesebben

Törökbálint Város Önkormányzata 2014. PÁLYÁZATI ŰRLAP Sportszervezeteknek

Törökbálint Város Önkormányzata 2014. PÁLYÁZATI ŰRLAP Sportszervezeteknek PÁLYÁZATI ŰRLAP Sportszervezeteknek PÁLYÁZATI KATEGÓRIA Kérjük, X-et tegyen a megpályázott kategóriához. Egyetlen kategóriát jelöljön csak meg. Más kategóriában való részvételhez újabb űrlapot kell kitöltenie.

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK.. ÉVBEN KIÍRT PÁLYÁZATOKHOZ A pályázat benyújtásának határideje:

PÁLYÁZATI ADATLAP. VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK.. ÉVBEN KIÍRT PÁLYÁZATOKHOZ A pályázat benyújtásának határideje: 1.SZ. MELLÉKLET A beérkezés időpontja: Beérkezési iktatószám: PÁLYÁZATI ADATLAP VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK.. ÉVBEN KIÍRT PÁLYÁZATOKHOZ A pályázat benyújtásának határideje: 1.A pályázó(k) hivatalos

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. Medgyesbodzás Község Önkormányzata civil pályázati keretéből történő pénzbeli támogatás igényléséhez 20.

PÁLYÁZATI ADATLAP. Medgyesbodzás Község Önkormányzata civil pályázati keretéből történő pénzbeli támogatás igényléséhez 20. 1. számú melléklet 6/2015.( III.11) önkormányzati rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP Medgyesbodzás Község Önkormányzata civil pályázati keretéből történő pénzbeli támogatás igényléséhez 20. ÉVRE VONATKOZÓAN

Részletesebben

PÁ L YÁ Z AT Fiatal szakképzett pályakezdők Pakson történő letelepedési támogatására. Név: Születési hely, idő: Levelezési cím:

PÁ L YÁ Z AT Fiatal szakképzett pályakezdők Pakson történő letelepedési támogatására. Név: Születési hely, idő: Levelezési cím: PÁ L YÁ Z AT 2017. Fiatal szakképzett pályakezdők Pakson történő letelepedési támogatására Pályázó adatai: Születési hely, idő: Levelezési cím: Telefonszám, melyen a pályázó elérhető: Bejelentett állandó

Részletesebben

Pályázati feltételek:

Pályázati feltételek: Kistelek Város Önkormányzat 22/2014. (XII.17.) önkormányzati rendelete alapján pályázatot hirdet városi székhelyű és a városban tevékenykedő társadalmi szervezetek számára elnyerhető, vissza nem térítendő

Részletesebben

PÁLYÁZATI ŰRLAP év Civil Keret

PÁLYÁZATI ŰRLAP év Civil Keret PÁLYÁZATI ŰRLAP 2016. év Civil Keret PÁLYÁZATI KATEGÓRIA Kérjük, X-et tegyen a megpályázott kategóriához. Egyetlen kategóriát jelöljön csak meg. Más kategóriában való részvételhez újabb űrlapot kell kitöltenie.

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA:

PÁLYÁZATI ADATLAP. PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA: PÁLYÁZATI ADATLAP I. PÁLYÁZÓ ÁLTALÁNOS ADATAI: PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA: II. A PÁLYÁZÓ BEMUTATÁSA 1. Pályázó működésének,

Részletesebben

Tisztelt Pályázó! A fent említett törvény 14. -ában előírtaknak megfelelően a mellékelt nyilatkozat beszerzéséről gondoskodnunk kell.

Tisztelt Pályázó! A fent említett törvény 14. -ában előírtaknak megfelelően a mellékelt nyilatkozat beszerzéséről gondoskodnunk kell. Tisztelt Pályázó! A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA az Ön által benyújtott pályázat a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény hatálya alá tartozik,

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. helyi civil szervezetek támogatására. A pénzügyi támogatás iránti pályázatot a polgármesterhez kell benyújtani.

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. helyi civil szervezetek támogatására. A pénzügyi támogatás iránti pályázatot a polgármesterhez kell benyújtani. PÁLYÁZATI KIÍRÁS helyi civil szervezetek támogatására Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról szóló 16/2013. (XI.28) önkormányzati rendeletének 6.

Részletesebben

ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI NYILATKOZAT ÉS ÉRINTETTSÉGRŐL SZÓLÓ KÖZZÉTÉTELI KÉRELEM

ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI NYILATKOZAT ÉS ÉRINTETTSÉGRŐL SZÓLÓ KÖZZÉTÉTELI KÉRELEM ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI NYILATKOZAT ÉS ÉRINTETTSÉGRŐL SZÓLÓ KÖZZÉTÉTELI KÉRELEM a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 6. szerinti összeférhetetlenségről és a

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP TÁRSADALMI SZERVEZETEK (ALAPÍTVÁNYOK, EGYESÜLETEK, NONPROFIT SZERVEZETEK, STB.) ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSA

PÁLYÁZATI ADATLAP TÁRSADALMI SZERVEZETEK (ALAPÍTVÁNYOK, EGYESÜLETEK, NONPROFIT SZERVEZETEK, STB.) ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSA a pályázati kiírás melléklete PÁLYÁZATI ADATLAP TÁRSADALMI SZERVEZETEK (ALAPÍTVÁNYOK, EGYESÜLETEK, NONPROFIT SZERVEZETEK, STB.) ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSA Kérjük olvashatóan, nyomtatott nagybetűkkel, írógéppel

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA MŰVÉSZETI ÉS TUDOMÁNYOS ÖSZTÖNDÍJAK 2016.

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA MŰVÉSZETI ÉS TUDOMÁNYOS ÖSZTÖNDÍJAK 2016. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA MŰVÉSZETI ÉS TUDOMÁNYOS ÖSZTÖNDÍJAK 2016. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági

Részletesebben

PÁLYÁZATI ŰRLAP 2014. év

PÁLYÁZATI ŰRLAP 2014. év 1. SZÁMÚ MELLÉKLET Dunavarsány Város Önkormányzatának 2013. évi pályázata helyi egyesületek, sportegyesületek és alapítványok számára PÁLYÁZATI KATEGÓRIA PÁLYÁZATI ŰRLAP 2014. év Kérjük, X-et tegyen a

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) Fax: (06-32) Megtárgyalás módja:

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) Fax: (06-32) Megtárgyalás módja: 1 PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Szám: 1-37/2019 Megtárgyalás módja: nyílt Döntéshozatal: egyszerű Javaslat civil és

Részletesebben

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P NYUGDÍJAS SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT PÁLYÁZATHOZ I. PÁLYÁZÓ SZERVEZET ADATAI A pályázó neve:.. A pályázó székhelye:. A pályázó címe,

Részletesebben

Pest Megye Közgyűlésének 11/2016. (XII.2.) önkormányzati rendelete az önkormányzati támogatásokról Általános rendelkezések

Pest Megye Közgyűlésének 11/2016. (XII.2.) önkormányzati rendelete az önkormányzati támogatásokról Általános rendelkezések Pest Megye Közgyűlésének 11/2016. (XII.2.) önkormányzati rendelete az önkormányzati támogatásokról 1 Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában és a Magyarország

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. december 17-ei rendkívüli közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. december 17-ei rendkívüli közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. december 17-ei rendkívüli közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 1. napirendi pont: Előterjesztés a Vas- és Villamosipari

Részletesebben

Adatlap Mozogj, hogy mozdulni tudj 40 évesen is mjd Alapítvány évre kiírt sportpályázata

Adatlap Mozogj, hogy mozdulni tudj 40 évesen is mjd Alapítvány évre kiírt sportpályázata Adatlap Mozogj, hogy mozdulni tudj 40 évesen is mjd Alapítvány 2012. évre kiírt sportpályázata Pályázati kategória (szervezet tevékenysége alapján) sport egészségügyi, szociális, ifjúságvédelmi Sorszám

Részletesebben

NYILATKOZAT. Az összeférhetetlenség vagy az érintettség alapjául szolgáló körülmény leírása:

NYILATKOZAT. Az összeférhetetlenség vagy az érintettség alapjául szolgáló körülmény leírása: NYILATKOZAT 1. sz. nyilatkozat a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról A Pályázó

Részletesebben

Számlavezető pénzintézet neve:.. Bankszámla száma: Számlavezető pénzintézet címe: Bank SWIFT (BIC) kódja:. IBAN számlaszáma:. )

Számlavezető pénzintézet neve:.. Bankszámla száma: Számlavezető pénzintézet címe: Bank SWIFT (BIC) kódja:. IBAN számlaszáma:. ) Pályázati adatlap Örkény István drámaírói ösztöndíj 2017. (Kérjük, hogy az adatlapot nyomtatott betűvel, írógéppel vagy számítógéppel töltse ki!) A pályázó adatai: Név:. Születési hely: Születési év.hó..

Részletesebben

A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a Magyar Köztársaság 10 éves NATO-tagságának megünneplésére

A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a Magyar Köztársaság 10 éves NATO-tagságának megünneplésére A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a Magyar Köztársaság 10 éves NATO-tagságának megünneplésére A Külügyminisztérium a Külügyminisztérium fejezetnél az egyes fejezeti kezelésű

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázat keretösszege: 15 millió Ft

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázat keretösszege: 15 millió Ft PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pápa Város Önkormányzata meghívásos pályázatot hirdet a városban működő egyes civil szervezetek és kiemelt rendezvények 2018. évi támogatására. Pályázat célja: Civil szervezetek részére

Részletesebben

(Kérjük, hogy az adatlapot nyomtatott betűvel, írógéppel vagy számítógéppel töltse ki!)

(Kérjük, hogy az adatlapot nyomtatott betűvel, írógéppel vagy számítógéppel töltse ki!) Pályázati adatlap Fischer Annie zenei előadó-művészeti ösztöndíjhoz 2017. (Kérjük, hogy az adatlapot nyomtatott betűvel, írógéppel vagy számítógéppel töltse ki!) A pályázó adatai: Név:... Születési hely:..

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására. Civil Szervezetek Pályázati Alapja

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására. Civil Szervezetek Pályázati Alapja P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására Pályázat száma: 2016/II Civil Szervezetek Pályázati Alapja 1./A pályázó szervezet megnevezése: 2./ A pályázó szervezet adatai

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP UTCAI SZOCIÁLIS MUNKÁT MŰKÖDTETŐ ÉS BEFOGADOTT SZOLGÁLTATÓK FELTÉTELEINEK FEJLESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZATHOZ

PÁLYÁZATI ADATLAP UTCAI SZOCIÁLIS MUNKÁT MŰKÖDTETŐ ÉS BEFOGADOTT SZOLGÁLTATÓK FELTÉTELEINEK FEJLESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZATHOZ Pályázati azonosító: Főigazgatóságra érkezés dátuma: Iktatószám: PÁLYÁZATI ADATLAP UTCAI SZOCIÁLIS MUNKÁT MŰKÖDTETŐ ÉS BEFOGADOTT SZOLGÁLTATÓK FELTÉTELEINEK FEJLESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZATHOZ A pályázati űrlapot

Részletesebben

1. számú melléklet a helyi önszervezıdı közösségek pénzügyi támogatásának rendjérıl szóló rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP

1. számú melléklet a helyi önszervezıdı közösségek pénzügyi támogatásának rendjérıl szóló rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP 1. számú melléklet PÁLYÁZATI ADATLAP az önszervezıdı közösségek pénzügyi támogatása iránt Az önszervezıdı közösség neve: Az önszervezıdı közösség címe: A szervezet jogállása: A szervezet telefon-, faxszám,

Részletesebben

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Paks Város Képviselő-testületének Humánpolitikai Bizottsága a 15/2004. (V.25.) önkormányzati rendelet alapján

Részletesebben

Városi Közművelődési Közalapítvány 8060 Mór, Szt. István tér 6.

Városi Közművelődési Közalapítvány 8060 Mór, Szt. István tér 6. Városi Közművelődési Közalapítvány 8060 Mór, Szt. István tér 6. A pályázat benyújtásának határideje: 2016. május 23. PÁLYÁZAT CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI ADATLAP 1./ A pályázó neve/megnevezése:

Részletesebben

4. A pályázat benyújtása: Helye: Tápióság Község Önkormányzata, Halasi Anita polgármester részére (2253 Tápióság, Bicskei u.3.)

4. A pályázat benyújtása: Helye: Tápióság Község Önkormányzata, Halasi Anita polgármester részére (2253 Tápióság, Bicskei u.3.) PÁLYÁZATI KIÍRÁS Tápióság Község Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet a helyi önszerveződő közösségek pénzügyi támogatására 1. A pályázat célja: a településen élő vagy dolgozó állampolgárok

Részletesebben

Hévízgyörk Község Önkormányzat Képviselő-testületének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA civil szervezetek támogatására

Hévízgyörk Község Önkormányzat Képviselő-testületének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA civil szervezetek támogatására Hévízgyörk Község Önkormányzat Képviselő-testületének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA civil szervezetek támogatására A pályázat célja: a civil szervezetek 2017. évi támogatása Pályázhatnak: Hévízgyörk Község közigazgatási

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P Siófok Város Önkormányzat által a helyi civil szervezeteknek nyújtható támogatások igénybevételéhez

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P Siófok Város Önkormányzat által a helyi civil szervezeteknek nyújtható támogatások igénybevételéhez P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P Siófok Város Önkormányzat által a helyi civil szervezeteknek nyújtható támogatások igénybevételéhez A beérkezés dátuma: (Pályázatot személyesen leadni a Siófoki Közös Önkormányzati

Részletesebben

2018. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGER VÁROSBAN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA, Civil Alap szakmai programok megvalósítása 2018

2018. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGER VÁROSBAN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA, Civil Alap szakmai programok megvalósítása 2018 2018. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGER VÁROSBAN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA, Civil Alap szakmai programok megvalósítása 2018 1. A PÁLYÁZÓ ADATAI 1.1. A pályázó szervezet neve: 1.2. A pályázó szervezet

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2015. évi TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2015. évi TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI KIÍRÁS A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2015. évi TÁMOGATÁSÁRA Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete támogatni kívánja a település területén működő civil szervezeteket

Részletesebben

PÁLYÁZATI ŰRLAP. A kengyeli civil szervezetek 2014. évi tevékenységének támogatására

PÁLYÁZATI ŰRLAP. A kengyeli civil szervezetek 2014. évi tevékenységének támogatására PÁLYÁZATI ŰRLAP A kengyeli civil szervezetek 2014. évi tevékenységének támogatására A pályázat kiírója: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete I.RÉSZ: A PÁLYÁZÓ 1.A PÁLYÁZÓ ADATAI 1.1. A pályázó

Részletesebben

A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a Sri Lankai cunami-rehabilitáció tárgyában

A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a Sri Lankai cunami-rehabilitáció tárgyában A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a Sri Lankai cunami-rehabilitáció tárgyában A Külügyminisztérium a Külügyminisztérium fejezetnél az egyes fejezeti kezelésű előirányzatok

Részletesebben

Pályázati adatlap S/2013

Pályázati adatlap S/2013 Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának a XIV. kerületi székhelyű és telephelyű sportegyesületek és szakosztályok támogatására kiírt pályázatához Kérjük lehetőleg géppel vagy nyomtatott betűvel,

Részletesebben

1. sz. minta Az Onga Város Önkormányzata által évben nyújtandó, vissza nem térítendő támogatásra. Egyedi támogatást kérelmező ADATLAP

1. sz. minta Az Onga Város Önkormányzata által évben nyújtandó, vissza nem térítendő támogatásra. Egyedi támogatást kérelmező ADATLAP 1. sz. minta Az Onga Város Önkormányzata által 2019. évben nyújtandó, vissza nem térítendő támogatásra Onga Város Önkormányzat 22/2014 (III.11.) sz. Kt. határozat alapján pénzügyi támogatás elnyerésére.

Részletesebben

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének Humánpolitikai Bizottsága pályázatot hirdet a városban működő

Részletesebben

Tiszacsege Város Önkormányzata. Támogatási igénylőlap. Név:.. Cím:.. Levelezési cím, telefon:... Adószám (adóazonosító jel): Bankszámlaszám:.

Tiszacsege Város Önkormányzata. Támogatási igénylőlap. Név:.. Cím:.. Levelezési cím, telefon:... Adószám (adóazonosító jel): Bankszámlaszám:. 1. melléklet a 24/2014. (XII. 23.) önkormányzati rendelethez Tiszacsege Város Önkormányzata Támogatási igénylőlap 1. Igénylő adatai: Név:.. Cím:.. Levelezési cím, telefon:... Adószám (adóazonosító jel):

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-i rendes ülésére 24. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-i rendes ülésére Tárgy: 2015. évi civil keret felosztására pályázati felhívás

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A FÁCÁNKERTBEN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A FÁCÁNKERTBEN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI KIÍRÁS A FÁCÁNKERTBEN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA Fácánkert Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elismeri azt a tevékenységet, amelyet a településen működő civil szervezetek

Részletesebben

Nyilatkozat. 2. Kijelentjük, hogy a pályázat benyújtását megelőzően a projekt megvalósítását nem kezdtük meg.

Nyilatkozat. 2. Kijelentjük, hogy a pályázat benyújtását megelőzően a projekt megvalósítását nem kezdtük meg. Nyilatkozat 1. Alulírottak kijelentjük, hogy a projektjavaslatban foglalt adatok, információk és dokumentumok teljes körűek, valódiak, hitelesek és megfelelnek a pályázati felhívásban és útmutatóban foglalt

Részletesebben

. NAPIREND Előterjesztés Salföld Község képviselő-testület 2015. március 31-i ülésére

. NAPIREND Előterjesztés Salföld Község képviselő-testület 2015. március 31-i ülésére . NAPIREND Előterjesztés Salföld Község képviselő-testület 2015. március 31-i ülésére Tárgy: Gázló Környezet- és Természetvédő Egyesület támogatási kérelme Előterjesztő: Fábián Gusztáv polgármester Előkészítette:

Részletesebben

1.1. Megnevezése (neve): 1.2.2. Pályázó szervezeti-működési formája: 1.2.2.1. Szervezeti formán belüli bontás:

1.1. Megnevezése (neve): 1.2.2. Pályázó szervezeti-működési formája: 1.2.2.1. Szervezeti formán belüli bontás: 2015. február 12-étől érvényes adatlap (V1) Azonosító: A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP IGAZGATÓSÁGA 1388 Budapest, Pf.: 82. Telefon: 327-4300 e-mail: info@nka.hu, honlap: www.nka.hu P Á L Y Á Z A T I A D A T

Részletesebben

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének Humánpolitikai Bizottsága 73/2018. (IX.04.) számú határozatában

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A FÁCÁNKERTBEN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2011. ÉVI TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A FÁCÁNKERTBEN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2011. ÉVI TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI KIÍRÁS A FÁCÁNKERTBEN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2011. ÉVI TÁMOGATÁSÁRA Fácánkert Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elismeri azt a tevékenységet, amelyet a településen működő civil szervezetek

Részletesebben

Tisztelt Pályázó! A fent említett törvény 14. -ában elıírtaknak megfelelıen a mellékelt nyilatkozat beszerzésérıl gondoskodnunk kell.

Tisztelt Pályázó! A fent említett törvény 14. -ában elıírtaknak megfelelıen a mellékelt nyilatkozat beszerzésérıl gondoskodnunk kell. Tisztelt Pályázó! A KISZOMBORON MŐKÖDİ TÁRSADALMI SZERVEZETEK ÉS ALAPÍTVÁNYOK TÁMOGATÁSÁRA az Ön által benyújtott pályázat a közpénzekbıl nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény

Részletesebben

Pályázati kiírás a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek 2010. évi költségvetési támogatására

Pályázati kiírás a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek 2010. évi költségvetési támogatására Magyar Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága Pályázati kiírás a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek 2010. évi költségvetési támogatására A Magyar Országgyűlés Emberi

Részletesebben

A SZAKORVOSJELÖLTEK MARKUSOVSZKY LAJOS ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZATHOZ

A SZAKORVOSJELÖLTEK MARKUSOVSZKY LAJOS ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZATHOZ Pályázat kódszám: a /2011. A D A T L A P A SZAKORVOSJELÖLTEK MARKUSOVSZKY LAJOS ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZATHOZ I. A PÁLYÁZÓ ADATAI 1. Szakorvosjelölt neve: 2. Leánykori név: 3. Alapnyilvántartási száma: 4. Állampolgársága:

Részletesebben

K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 60/2013. (03.27.) Öh. sz.

Részletesebben

Intézményi Nyilatkozat I.

Intézményi Nyilatkozat I. Intézményi Nyilatkozat I. A(z)............ (.; ÁHT azonosító/cégjegyzékszám/nyilvántartásba vételi okirat száma:.; adószám:.; képviselője (név, beosztás):.. ) nevében a támogatásra

Részletesebben

Pályázati adatlap. a szervezet képviselőjének aláírása

Pályázati adatlap. a szervezet képviselőjének aláírása A pályázó neve Pályázati adatlap Bugac Nagyközségi Önkormányzat és Bugacpusztaháza Községi Önkormányzat Társult Képviselő-testülete címe adószáma cégjegyzékszáma Képviselő neve, elérhetősége A pályázott

Részletesebben

ADATLAP A MINISZTERI KERETBŐ L TÁMOGATOTTAK RÉSZÉRE

ADATLAP A MINISZTERI KERETBŐ L TÁMOGATOTTAK RÉSZÉRE 2015. február 12-étől érvényes adatlap (V1) Azonosító: AN NEMZETI KULTURÁLIS ALAP IGAZGATÓSÁGA 1388 Budapest, Pf.: 82. Telefon: 327-4300 e-mail: info@nka.hu, honlap: www.nka.hu ADATLAP A MINISZTERI KERETBŐ

Részletesebben

Nyilatkozatok. Igen/Nem

Nyilatkozatok. Igen/Nem Nyilatkozatok 1. Kijelentem, hogy a pályázat benyújtásának időpontjában lejárt esedékességű, meg nem fizetett adótartozásom, illetve adók módjára behajtható köztartozásom az állam vagy az önkormányzat

Részletesebben

Pályázati adatlap E/2014

Pályázati adatlap E/2014 Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának Zuglóban hitéleti tevékenységet kifejtő egyházak működésének, egyházi épületek fenntartási és felújítási valamint média-kommunikációs költségeinek támogatásához

Részletesebben

Pályázati kiírás. c) a pályázó szervezet a pályázatát, a kötelező adatokat, ill. mellékleteket a pályázatra nyitva álló határidőn belül nyújtja be,

Pályázati kiírás. c) a pályázó szervezet a pályázatát, a kötelező adatokat, ill. mellékleteket a pályázatra nyitva álló határidőn belül nyújtja be, Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elismeri azt a tevékenységet, amelyet a településen működő civil szervezetek és egyházak az önkormányzati feladatok megvalósításában vállalnak,

Részletesebben

A pályázatkezelő tölti ki! A pályázat benyújtásának dátuma: A pályázat nyilvántartási száma:

A pályázatkezelő tölti ki! A pályázat benyújtásának dátuma: A pályázat nyilvántartási száma: A pályázatkezelő tölti ki! A pályázat benyújtásának dátuma: A pályázat nyilvántartási száma: Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály PÁLYÁZATI ADATLAP a pályázat kódja:

Részletesebben

Pályázati adatlap IS/2013

Pályázati adatlap IS/2013 Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának az iskolai tanórán kívüli testnevelés, valamint iskolai szabadidősport programok támogatására 1. A pályázó szervezet azonosító adatai: Pályázó szervezet

Részletesebben

Akasztó Község Önkormányzatának 2/2011. (II. 7.) számú rendelete a civil szervezetek pályázati támogatásáról

Akasztó Község Önkormányzatának 2/2011. (II. 7.) számú rendelete a civil szervezetek pályázati támogatásáról Akasztó Község Önkormányzatának 2/2011. (II. 7.) számú rendelete a civil szervezetek pályázati támogatásáról Akasztó Község Önkormányzatának Képviselőtestülete figyelemmel az 1949. évi XX. törvény A Magyar

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ TÁRSADALMI SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ TÁRSADALMI SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI KIÍRÁS A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ TÁRSADALMI SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA Biatorbágy Város Képviselő-testülete anyagilag is támogatni kívánja a település területén működő társadalmi szervezeteket, hogy

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS önszerveződő közösségek (civil szervezetek) évi pénzügyi támogatására

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS önszerveződő közösségek (civil szervezetek) évi pénzügyi támogatására PÁLYÁZATI FELHÍVÁS önszerveződő közösségek (civil szervezetek) 2017. évi pénzügyi támogatására Biharnagybajom Község Önkormányzata pályázatot hirdet az államháztartáson kívüli forrás átadásáról és átvételéről

Részletesebben

Pályázati felhívás társadalmi szervezetek évi támogatására

Pályázati felhívás társadalmi szervezetek évi támogatására Pályázati felhívás társadalmi szervezetek 2019. évi támogatására Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselő-testületének 52/2019.(III.7) számú határozatával pályázatot hirdet a Fegyverneken székhellyel, telephellyel

Részletesebben

Kedvezményezetti Nyilatkozat I.

Kedvezményezetti Nyilatkozat I. Kedvezményezetti Nyilatkozat I. A(z)...... az kedvezményezett megnevezése...... (.; ÁHT azonosító/cégjegyzékszám/nyilvántartásba vételi okirat száma:.; adószám:.; képviselője (név, beosztás):.. ) nevében

Részletesebben

F E L H Í V Á S. Gencsapáti székhelyű civil szervezetek évi támogatására

F E L H Í V Á S. Gencsapáti székhelyű civil szervezetek évi támogatására F E L H Í V Á S Gencsapáti székhelyű civil szervezetek 2015. évi támogatására Gencsapáti Község Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot hirdet az Önkormányzat költségvetésében civil szervezetek számára

Részletesebben

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 324-2/2017. Sorszám: 11. ELŐTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. február 15. napján tartandó ülésére Tárgy:

Részletesebben

PÁLYÁZATI SZABÁLYZAT. Bozzai Község Önkormányzata által támogatott civil szervezetek pénzügyi támogatásáról

PÁLYÁZATI SZABÁLYZAT. Bozzai Község Önkormányzata által támogatott civil szervezetek pénzügyi támogatásáról PÁLYÁZATI SZABÁLYZAT Bozzai Község Önkormányzata által támogatott civil szervezetek pénzügyi támogatásáról Bozzai Község Önkormányzat Képviselő-testülete elismerve a településen működő civil szervezetek

Részletesebben

DUNAÚJVÁROSI KÖZMŰVELŐDÉSI PÁLYÁZAT 2017

DUNAÚJVÁROSI KÖZMŰVELŐDÉSI PÁLYÁZAT 2017 DUNAÚJVÁROSI KÖZMŰVELŐDÉSI PÁLYÁZAT 2017 Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármestere pályázatot ír ki 2017. évi kulturális célú, vissza nem térítendő támogatás elnyerésére. Pályázni lehet: Hagyományteremtő-

Részletesebben

Pályázati őrlap. SICSZB sportkeretre

Pályázati őrlap. SICSZB sportkeretre Pályázati őrlap SICSZB sportkeretre 1. Pályázó(k) neve:........ Lakcíme:............ Telefonszáma:... E-mail címe:..... 2. A pályázat tárgyának rövid ismertetése:.................. 3. A pályázati munka

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére Vép Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére tárgy: Civil szervezetek pénzügyi támogatásáról szóló pályázati

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ PÁLYÁZATI ADATLAP. A Falfirka eltávolítás Európa Kulturális Fővárosában elnevezésű munkaerőpiaci program

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ PÁLYÁZATI ADATLAP. A Falfirka eltávolítás Európa Kulturális Fővárosában elnevezésű munkaerőpiaci program Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ A pályázat beérkezett: A pályázat sorszáma: (BMMK tölti ki) iktatószám: Pályázó szervezet neve: PÁLYÁZATI ADATLAP A Falfirka eltávolítás Európa Kulturális Fővárosában

Részletesebben

MINISZTERELNÖKSÉG ME-JHSZ/J/ /1/2014 TÁMOGATÁSI ADATLAP HELYI ÖNKORMÁNYZATOK ÁTMENETI TÁMOGATÁSÁHOZ

MINISZTERELNÖKSÉG ME-JHSZ/J/ /1/2014 TÁMOGATÁSI ADATLAP HELYI ÖNKORMÁNYZATOK ÁTMENETI TÁMOGATÁSÁHOZ TÁMOGATÁSI ADATLAP HELYI ÖNKORMÁNYZATOK ÁTMENETI TÁMOGATÁSÁHOZ Kérjük olvashatóan, géppel, valamennyi rovatra kiterjedően kitölteni! Kérjük az adatlapot és mellékleteit a képviseletre jogosult által a

Részletesebben

Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2017.(III.28.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatásának rendjéről

Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2017.(III.28.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatásának rendjéről Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2017.(III.28.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatásának rendjéről Kápolnásnyék Község Önkormányzatának Képviselő-testülete eredeti

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIIRAS Velence Város Önkormányzata pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására

PÁLYÁZATI KIIRAS Velence Város Önkormányzata pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására PÁLYÁZATI KIIRAS Velence Város Önkormányzata pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására Velence Város Önkormányzata pályázatot ír ki civil szervezet részére a 2015. évi költségvetés elkülönített

Részletesebben

1. melléklet KÉRELEM A nyári diákmunka elősegítése program keretében nyújtott bérköltség támogatás elnyeréséhez

1. melléklet KÉRELEM A nyári diákmunka elősegítése program keretében nyújtott bérköltség támogatás elnyeréséhez melléklet KÉRELEM A nyári diákmunka elősegítése program keretében nyújtott bérköltség támogatás elnyeréséhez I. A kérelmező adatai (ha a munkaadó szervezet) Neve: Nagyalásony község Önkormányzata Címe

Részletesebben

Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról

Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Bodrog Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. Az ember jogok, demokrácia és külpolitika tárgyában

A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. Az ember jogok, demokrácia és külpolitika tárgyában A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Az ember jogok, demokrácia és külpolitika tárgyában (A pályázat kódszáma: KÜM-2011-7) A Külügyminisztérium a Külügyminisztérium fejezeténél

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a kulturális tevékenységet végző társadalmi szervezetek önkormányzati támogatásának elosztásáról

TÁJÉKOZTATÓ. a kulturális tevékenységet végző társadalmi szervezetek önkormányzati támogatásának elosztásáról a 83/2014. (III.27.) számú Képviselő-testületi határozat 2. számú melléklete TÁJÉKOZTATÓ a kulturális tevékenységet végző társadalmi szervezetek önkormányzati támogatásának elosztásáról 1. A társadalmi

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA IDEGENFORGALMI ALAPBÓL IGÉNYELHETŐ ÉVI TÁMOGATÁSRA

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA IDEGENFORGALMI ALAPBÓL IGÉNYELHETŐ ÉVI TÁMOGATÁSRA MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA IDEGENFORGALMI ALAPBÓL IGÉNYELHETŐ 2016. ÉVI TÁMOGATÁSRA Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Kulturális, Turisztikai,

Részletesebben

ADATLAP a pénztárgép regisztrációhoz szükséges egyedi azonosító/támogatás igényléséhez

ADATLAP a pénztárgép regisztrációhoz szükséges egyedi azonosító/támogatás igényléséhez ADATL a pénztárgép regisztrációhoz szükséges egyedi azonosító/támogatás igényléséhez vonalkód helye Nemzeti Adóés Vámhivatal Benyújtandó az illetékes alsó fokú állami adóhatósághoz H I V A T A L PTGREG

Részletesebben

A S ZA KORVOSJELÖLTEK MA R KUSOVSZKY LAJOS ÖSZT ÖNDÍJPÁLYÁZA T Á H OZ

A S ZA KORVOSJELÖLTEK MA R KUSOVSZKY LAJOS ÖSZT ÖNDÍJPÁLYÁZA T Á H OZ Pályázat kódszám: a: /2015. A D A T L A P A S ZA KORVOSJELÖLTEK MA R KUSOVSZKY LAJOS ÖSZT ÖNDÍJPÁLYÁZA T Á H OZ I. A PÁLYÁZÓ ADATAI 1. Szakorvosjelölt neve:* 2. Születési neve:* 3. Alapnyilvántartási száma

Részletesebben