Ki-Talált Terek (Az elhagyatott tér megművelése)

Átírás

1

2 Ki-Talált Terek (Az elhagyatott tér megművelése) Térhasználati sajátosságok a lyoni Friche RVI falai között SZAKDOLGOZAT Szuhay Márton Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kommunikáció- és Médiaelméleti Tanszék Pécs; 2010 október Konzulens: Szijártó Zsolt PHD 1

3 Tartalomjegyzék Előjáróban...3 Bevezető...4 A dolgozatról, annak fejezeteiről, kutatásom módszeréről...6 Első fejezet - térelméletek...6 A tér rejtelmei térelméleti áttekintés...6 A rejtelmes tér - áttekinthetetlen elméleti terek...10 Második fejezet - A ház, az udvar és a gyár...13 Ez a ház is ledőlhet " a foglaltházakról...14 Tiszta udvar rendes Bár" a romkocsmákról...18 Gyár állott, most fém s beton Ipari területek funkcióváltásáról...20 Harmadik fejezet - A lyonin Collectifs Friche Autogérée Artistique (RVI)...23 A hely története...24 A Friche RVI első benyomások...24 A Friche kivülről...25 A Friche falai között...26 A munka helyszínei: műtermek, műhelyek...26 A visszavonulás terei: otthonok...28 A műhelyek és otthonok kapcsolatairól...31 Metszéspontok az ugaron - Elméletek és gyakorlatok találkozásairól...35 Irodalom...41 Fotómellékletek

4 Ki-Talált Terek (Az elhagyatott tér megművelése) Térhasználati sajátosságok a lyoni Friche RVI falai között Előjáróban A francia friche szó eredetileg meg nem művelt, elhagyatott földterületet jelent, régebbi magyar szavunk, az ugar megfelelője lehet. Manapság ezt a szót használják a franciák akkor is, amikor egy elhagyott, funkcióját vesztett, üresen álló épületről beszélnek, amit emberek csoportja valamilyen céllal újra használni kezd. A friche lehet egy kisebb garázs, egy lakóház, vagy egy hatalmas gyárépület is akár. Területek, épületek hasonló jellegű újrahasznosítására, vagy magára az elhagyatott helyek megjelölésére a magyar nyelv sajnos nem talált megfelelő kifejezést, annak ellenére, hogy évtizedek óta a jelenség nálunk is jól ismert. Ez a hiány mind a mai napig félrevezetheti a megértést, értelmezést, magát a megfigyelést, sőt az adott helyzetben való részvételt is! Van pedig valami nagyon közös ezekben a jelenségekben, amikor egy elhagyott, használaton kívüli, romos épületet, bizonyos kulturális-, művészeti-, szórakoztató funkcióval megtöltve, újra életre kelt az ember! Megfigyelhető valamiféle szellemiség, ami összetartja e tereket még ha a célok és indítékok esetenként eltérőek is. Ezt a közös vonást én magában a térben találtam meg. Pontosabban: azokban a térhasználati sajátosságokban, ahogyan e helyek lakói, alkotói, üzemeltetői viszonyulnak a térhez. A dolgozat címe erre utal hát: terekre rátalálni s újrakonstruálni azokat! 3

5 Bevezető A dolgozatról, annak fejezeteiről, kutatásom módszeréről A jelenség hozzávetőlegesen fél évszázada nyomon követhető, hogy bizonyos csoportok, valamilyen oknál fogva üresen álló épületekbe költözve, újraértelmezik azokat. Az ok legyen teljesen profán azaz egyszerűen a lakhatás kérdésének gyors megoldása vagy éppen igen szofisztikált üzenetek közvetítése a társadalom felé egyfajta kritika megfogalmazása, alternatív életközösségek létrehozásán keresztül. A huszadik század végétől pedig feltűnik egy, inkább már a szórakoztató, szolgáltató iparra épülő gyakran a hatalom által irányított tér-rehabilitáció, vagy egész egyszerűen gazdasági érdekektől vezérelt ingatlan újrahasznosítás. (A különféle eseteket a dolgozat később részletesen is tárgyalja majd.) Míg Európa nyugati felének már lassan rutinszerű a jelenség kezelése, úgy a keleti blokk országai inkább csak az utóbbi évtizedben kezdik magukat kiismerni ilyen és hasonló helyzetekben. A geográfiai különbségek tisztán megfigyelhetőek, melyek okai nyilvánvalóan kapcsolódnak a hatalmi struktúrák változásaihoz is. Magyarországon a tudományos diskurzus inkább az ezredfordulót követően foglalkozik áthatóbban e témával, mégis tapasztalatom az, hogy inkább e jelenségek megkülönböztetésén vagy úgy tetszik: szétválasztásán fáradozik, mintsem egy egységes terminológia rendszer megteremtésén. A dolgozat három nagyobb fejezetből épül fel. Elsőként megpróbálom összegyűjteni, majd kapcsolatot találni olyan térrel foglalkozó elméletek között, melyek segítenek meglátni a hasonlóságot a különböző tér-átértelmezésekben. Eme rész azonban hiába is próbálkozik tudományos munkákra hivatkozni akár idézetek támogatását kérve akkor sem leplezheti a szubjektivitást, hiszen következetesen azokat az elemeket helyezem majd egymás mellé és abban a sorrendben hogy az általam áhított kapcsolat létrejöhessen. Erre az elméletiépítményre felkapaszkodva majd, azt tudományos vadász-lesként használva, az említett jelenségeket szemlélhetjük. A torony két szintből, azaz a fejezet két részből áll majd. Az első részben egy átfogóbb térértelmezést kívánok adni, melyben nagyrészt Moravánszky Ákos térrel foglalkozó írásaira hagyatkozom, kiegészítve majd, saját kutatásaimmal. A fejezet második részében pedig egy régebbi munkámat felhasználva olyan mikro-térelméleteket mutatok be, melyek szűkebb kontextust teremthetnek témánknak. 4

6 Ha magaslatunk elkészült, arról bemutatom a második fejezetben az eltérő gyakorlatokat, miként az eredeti funkciójukat vesztett lakóépületek, gyárcsarnokok, foghíjtelkek a kultúra szent nevében lázadó közösségek, elszánt vállalkozók, kreatív urbanisták közreműködésével újra az ember szolgálatába álnak. Itt végigveszem majd azokat a látványosabb módozatait a tér-újrahasznosításoknak, melyek Európa szerte már jól ismertek. Ennek jegyében próbálom majd egy általánosabb ismertető előtt vagy után, személyes élményeimet leírni egy-egy jellegzetes helyszín kapcsán. Így látogatunk majd el e hollandiai Rotterdam városába a Poortgebouw foglaltházába, a német Ruhr-vidéken a Landschaftparkba, illetve Budapesten a Szimplakert, vagy Instant szórakozóhelyek belső udvaraiba. A kisebb körutazás után, egy nagyítólencsével veszem szemügyre a francia, Lyon városában működő Friche RVI autonóm művészeti közösséget, mely egy üres autó-összeszerelő gyárcsarnok falai között alakította ki, saját szabályai szerint működő kreatív mini-városát. A negyed lakói között résztvevő megfigyelőként töltöttem három év alatt, három alkalommal tíz-tíz napot. Második találkozásom alkalmával félig-strukturált interjúkban kérdeztem a hely művészeit a gyárban töltött idejükről. Mint egy hangyaboly fölé hajolva igyekszem hát lencsémmel vizsgálva bemutatni a kulisszák mögött rejtőző részleteket, miket összeolvasva kirajzolódhat az a kép a térhasználati praktikákkal, melyek megteremtheti a kapcsolatot az addig bemutatott eltérő térelméletek, illetve térátértelmezési gyakorlatok között! (A gyárról a mellékletben képeket közlök, melyek a szöveges részek lényeges illusztrációi!) 5

7 Első fejezet térelméletek A tér rejtelmei térelméleti áttekintés Nehéz a térről elmélkedni, hisz léte oly evidens számunkra, hogy azon fogást találni igen nehéz. Ha hasonlattal kéne élnem, akkor az a közmondás jut eszemben, miszerint valaki nem látja a fától az erdőt. Így állok én is most itt kicsit tanácstalanul, orrom előtt vastag fatörzsekkel, hogy hogyan is építsek olvasómnak magasodó kilátót, miről a távolba láthatunk, tér-újrahasznosítási praktikák után fürkészve. Az erdő sűrűje, az univerzum végtelensége. Ahhoz, hogy valamiképpen mégis tájékozódni tudjunk e rengetegben Moravánkszy Ákos térről szóló munkáit, illetve saját gyűjtéseimet hívom segítségül! Tornyunknak alapot Otto Friedrich Bollnow egyik elmélete adhat, akinél a tér az ember környezete, ami tudatos határvonás következménye (illetve további határvonások lehetőségének feltétele.) Értelmezését a szó etimológiájával támasztja alá: a közös tőből származó német Raum (tér) főnév és a räumen (kiürít) ige kapcsolatára utalva. A Grimm szótár meghatározása szerint ugyanis a räumen ige jelentése teret azaz irtást vágni az erdőben művelés vagy település céljára. Tehát a tér nem eleve létező, hanem emberi tevékenység eredményeképpen jön létre, nevezetesen az erdő irtásával. Ez a tisztás, Martin Heidegger Építeni lakni gondolkodni (Bauen Wohnen Denken) című előadásából 1 is ismerős lehet, ahol a tér az ember számára szintén nem eleve elrendeltetett, hanem helyek közötti elválasztások eredménye. Az építés, mely határvonások láncolata, magában hordozza a majdani lakozás szándékát is. A lakozás pedig az a mód, ahogyan az emberek (a halandók) a földön vannak. (Ezt a lakozást kell átjárnia és abban egyesülnie a négyességnek (Geviert), melynek elemei a Föld, az Ég, a Halandók és az Istenek.) A hasonlatképpen felhozott erdőnkben a fák kivágásával, azaz egyfajta határvonással sikerült valamennyi térhez jutnunk, építkezésünk megkezdéséhez. A torony helyét fallal határoljuk hát körbe! Gottfried Semper a 19. század egyik legfontosabb építészteoretikusa közel egy évszázaddal Bollnow és Heidegger előtt a fal, mint térhatároló sík elemzésével irányította a figyelmet a tér eszméjére. Ugyan még nem használja a tér fogalmát, de hasonlóképpen a védelem, a befedés, és lezárás feladatairól ír. Semper a szövést mint a legősibb téralkotó tevékenységet mutatatja be: a vesszőkarámból kiinduló durvább szövevény használata, mint az otthon, a 1 Martin Heidegger: Bauen Wohnen Denken című előadásának fordítását lásd: Schneller Isván: Az építészeti tér minőségi dimenziói Librarius 2002, 6

8 belső életnek a külső élettől való elválasztásának eszközeke, és mint a téreszme formai megjelenítése, bizonyosan megelőzi még a legegyszerűbb kőből vagy más anyagból épített falat is. Idézi Moravánszky Ákos Semper 1860-ban kiadott munkájából. Abban, hogy Semper a fal eredetét, s magát az építészet ősmotívumát a szövésben találta meg, egyben benne rejlik a szerkezettel szemben a térelhatárolás elsőbbségének gondolata is. Az elválasztás és elhatárolás mint a terek egyik alaptulajdonsága egészül ki az ember térben elfoglalt helyével, mely egyben az észlelés középpontjává is válik. Adolf Hildebrand müncheni szobrászművész, A forma problémája a képzőművészetben (Das Problem der Form in der bildenen Kunst, 1893) című munkájában bevezeti a Raumganze a téri összefüggés kifejezést, mely az egységes, folytonos tér fogalmát jelöli, továbbá megalkotja a látó-képzet és a mozgás-képzet fogalmakat. Míg a látó-képzet egy távoli háromdimenziós tárgynak a kétdimenziós leképezése, addig a mozgás-képzet már egyes látványok időbeli szekvenciája. Kapcsolódva e gondolathoz Edmund Husserl megalapozza 1903 és 1907-között tartott előadássorozatával a tér modern fenomenológiáját, ahol a térbeliség benyomását az emberi mozgás közbeni észlelésével és saját testmozgásunk tudatával hozza szigorú összefüggésbe. Husserl már élménytérről beszél, amely idődimenzióval rendelkezik. A fenomenológiai gondolkodásban a tér az ember környezeteként jelenik meg, és emberi tevékenység nyomán jön létre. A tér kialakításának a középpontjában tehát az ember áll, aki tevékenysége révén megéli a teret fogalmaz Moravánszky majd idézi a fenomenológia tere kapcsán Maurice Merleau-Ponty francia filozófust: A fizika homogén matematikai terétől eltérően, amelyben egy pont sincs a másikkal szemben kitüntetve, a fenomenológia tere egy kitüntetett pontból konstruált tér, abból a középpontból, amelyben testünk található. Tudjuk tehát, hogy a tér megélésében kiemelt szerepe van a szemlélőnek, azaz a befogadónak. Moholy-Nagy László Az anyagtól az építészetig (Von Material zu Architektur) című Bauhaus könyvében amiben elutasítja a tér fogalmának rögzítését egyetlen merev definícióban már egy organikus térélményről beszél. Ez az ember élménye, mely elsősorban a látás, a mozgás (illetve helyváltoztatás) útján válik tudatossá. Ezt a folyamatot a tapintóérzékünk, sőt hallás és egyensúly érzékünk is segítik. Téralkotásról csak ott beszélhetünk, ahol az érintkezést, a mozgást, a hallási és látási élményeket térbeli viszonylataik tartós feszültségében ragadtuk meg ) 2 idéz Moravánszky. 2 Az idézet eredetijét lásd: Moholy-Nagy László (ford. Mándy Stefánia): Az anyagtól az építészetig. Budapest, Corvina, é.n. 7

9 A térben elfoglalt helyünk és viselkedésünk általában közösségi szinten is zajlik. Georg Simmel és Erns Cassirer a szociális kapcsolataink alapján vizsgálják a teret. Moravánszky Ákos idézi Simmel lényeges gondolatát: Ha bizonyos számú személy bizonyos térhatárokon belül egymástól elszigetelten él, úgy anyagával és tevékenységével mindegyik csak közvetlenül saját helyét tölti ki; helye és a következő helye közötti tér kitöltetlen, gyakorlatilag: semmi. De abban a pillanatban, amikor a kettő egymással kapcsolatba lép, a között (das Zwischen), a kettő között lévő tér már kitöltöttnek, belakottnak tűnik. ( ) Kant a teret mint az együttlét lehetőségét (die Möglichkeit des Beisamenseins) definiálta ez a tér szociológiai szempontból is. A kölcsönösség teszi a korábban üres és semmis teret számunkra valamivé; ez tölti ki, miközben a tér pedig a kölcsönösséget teszi lehetővé. Cassirer ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy a tér a kultúra terméke, nem közvetve jelenik meg az ember számára valamilyen jelként, hanem maga az ábrázolás. A térbeli viszonyok a különböző kultúrák világképéről is tájékoztatnak. Az ilyen és ehhez hasonló megfigyelések évtizedekkel később Edward T. Hall munkájában egy önálló tudományággá érnek, mely a térrel való bánásunk/gazdálkodásunk különböző módozatait vizsgálja a kultúra fényében. Ez a Proxemika. 3 Hall az érzékelt terek között megkülönböztet kötött, részben-kötött és kötetlen tereket, melyben az emberi észlelés is dinamikus, azaz nem egy passzív szemlélődés eredménye. Az, hogy adott térben például, hogyan viselkedünk, és ez által hogyan éljük meg azt az igen összetett kulturális szokások, illetve szabályrendszerek függvénye, mely geográfiai és szociális szinten is hatalmas eltéréseket mutat. A valódi kulturális szokásokon alapuló térhasználatot azonban ki kell egészítenünk azokkal az elméletekkel, melyek kilépnek a valós térből. Gaston Bachelard francia filozófus a La poétique de l éspace (a tér poétikája) szerzője már a gondolkodás, képzelet és lélek tereibe kalauzol minket. Az otthonosság, a meghittség térbeli élményének az emlékek adnak időbeli dimenziót! Visszatekintve gyermekkorunk kedves kuckóira otthonos érzetünk támadhat. A védelmet nyújtó terekhez kötődő emlékeket, melyek egy térszeretet alapjai lehetnek, Bachelard topofiliának nevezi. Ezt kiegészítve, illetve ezzel vitázva a fejezet elején már említett Bollnow a Mensch und Raum (Ember és tér) című művében a térrel szembeni emberi viselkedés négy szintjét határozza meg, melyek szinte felvázolják az emberi életet: a gyerekkor védettségét, a házatlan-, otthontalanságot, újrateremtett védettséget, illetve az előkelő letelepedés periódusait különböztetve meg! 3 Edward T. Hall: Proxemika 8

10 Mivel dolgozatunk későbbi fejezeteiben figyelmünket a terek átalakulására fordítjuk, így Henri Lefebre La production de l espace ( A tér termelése ) munkáját is be kell építünk magaslatunkba. Lefebre megfigyelése, hogy terünket megtermeljük hasonlóan, mint a mirigyei váladékából hálót szövő pók. A pók tértermelésében Lefebre arra lát bizonyítékot, hogy testében eredendően benne rejlik a térbeli tájékozódás alapvető törvénye. A szerző elutasítja a tér mechanikus, elidegenült fogalmát, amit kapitalista terméknek tart. A fizikai tér létezik, de a tér szervezése és észlelése mindig a birtokbavétel társadalmi folyamatának az eredménye, transzformáció és tapasztalat. Napjainkban a tér termelését az egyre hatalmasabb állam irányítja, melyben a globalizáció szerepe szintén csak növekszik. Lefebre a térviszonyok három összefonódó módját nevezi meg: térbeli gyakorlat (a tér termelése és újratermelése, illetve az egyes társadalmak viszonyulása a térhez), a tér ábrázolása (például az építészek és a várostervezők tervei), és az ábrázoló terek (melyek elfoglalásuk vagy belakásuk révén láthatóvá teszik az adott társadalom viszonyait!) A tereknek azonban értelmeseknek kell lennie állítja a norvég Christian Norberg-Schulz, hogy használni lehessen őket. Azon a véleményen van, melyben osztozik vele Otto Bollnow is, hogy önazonosságunk, lelki egészségünk, a világban való tájékozódásunk és társas kapcsolataink minősége szempontjából egyaránt megkerülhetetlen jelentősége van a helyek helyreállításának. Csak emberi léptékű terekben érezzük magunkat otthonosan. Olyan településeken és épületekben, amelyeket a közelség (fizikai térbeli elérhetőség), ismerősség, átjárhatóság és áttekinthetőség szempontjai szerint alakítottak ki. Az ilyen városi tereket a közösség életében betöltött hagyományos illetve hagyomány-teremtő jelentőségüknek megfelelően elrendezett és megkülönböztetett helyek tagolják, közterek és közösségi terek hálózata szervezi értelmes egésszé. Összegzi Lányi András A hely helyreállítása című munkájában. Az első fejezet ezen részében mint tornyunk első szintje olyan térelméleteket próbáltam Moravánszky Ákos segítségével bemutatni, melyek alapot nyújtanak majd a terek átrendeződéseinek megértésében. Szó esett tehát itt a lehatárolt és megformált térről, az egyén által megélt terekről, valamint a szociális térről. Ezeket szándékoltam nem különítettem el egymástól, hiszen ahogy Moholy is írja nem létezhet egyfajta merev térdefiníció, így az elméletek csak együttesen, egymáshoz kapcsolódva segíthetnek megértenünk a teret. A fejezet második részét azaz a képzelt kilátónk második emeletét már olyan mikroelméletek bemutatásával folytatom, melyek fokuszálják a tér fogalmát az elhagyatott, majd újraértelmezett terek felé. 9

11 A rejtelmes tér áttekinthetetlen elméleti terek Michel Foucault 1967-ben vázolta fel heterotópia-elméletét, mely egyszerre igyekszik különböző korok térfelfogását röviden bemutatni, illetve ebből kiindulva egyfajta sajátos térszemléleti elméletet kialakítani. A munka segít értelmezni vagy éppen relevánssá tenni az elhagyatott terek újraéledésének folyamatát. 4 Foucault heterotópia-elméletének alapja a térfelfogásunkban bekövetkezett változás. Ez a középkor hierarchikus térszemléletéből indul ki, mely megkülönböztet szent és profán helyeket, védett és kitett, nyílt, védtelen tereket, illetve városi és vidéki helyeket. Ez a fajta, ellentéteken és összefonódásokon alapuló térfelfogás a lokalizáció tere. Ugyanezek az ellentétpárok mind a mai napig megtalálhatóak térfelfogásunkban. A VII. századtól a lokalitáson alapuló térfelfogást azonban Galilei elmélete váltja föl. Munkájában körvonalazódik a végtelen és egy végtelenül nyitott tér, így a középkori behatároltság helyébe már a kiterjedés lép. Napjainkban pedig leginkább aktuális térről beszélhetünk, melyet a pontok és az elemek közötti szomszédsági viszonyok határoznak inkább meg. (Ezeket a viszonyokat leginkább mint sorokat, fákat vagy rácsokat írhatjuk le.) Ezt a fajta térszemléletet tükrözi Christopher Alexandernek Foucault kortársának A város nem fa című írása is 5, melyben a szerző hangsúlyozza: a városokra csakis mint terek és funkciók rácsozatára, hálózatára tekinthetünk. (Ebben a rendszerben és térszemléletben a pillanat eseményei ugyanolyan fontos szerepet játszanak, mint maga a fizikai környezet.) Foucault-nál a tér mint különböző helyszínek viszonyrendszere jelenik hát meg. Ezek a viszonyok azonban ellentétesek is lehetnek egymással, ami megmutatkozik a magántér és köztér, a családi tér és társadalmi tér, a kulturális tér és a hasznos tér, illetve a szabadidő és a munka terei között. Az ellentétpárokat a szakralitás középkori maradványa járja át, mely feltehetően egy olyan viszonyrendszerben foglal helyet, ahol az egyes elemek helyszíne a többihez képest kötött, meghatározott. Léteznek azonban olyan helyszínek, melyek közös jellemezője, hogy minden más helyszínnel viszonyban állnak, de olyan különleges módon, fogalmaz Foucault hogy felfüggesztik, semlegesítik vagy kifordítják a viszonyegyütteseket, melyeket éppen jelölnek. Ezen térfajták, az összes többi térrel kapcsolatban állnak és más helyszíneknek ellentmondanak. Ilyen térfajta az Utópia, melynek azonban 4 Michel Foucault, Dits et écrits 1984, Des espaces autres, (előadás jegyzete, Cercle d'études architecturales, március 14.), Architecture, Mouvement, Continuité, n " 5, október, pp Fordította: Erhardt Miklós Foucault ezt a Tunéziában, 1967-ben írott szövegét - egy előadáshoz készített jegyzetet - csak 1984 tavaszán engedte - revízió nélkül - nyomdába. (A fordító megjegyzése.) 5 Alexander, Christopher ( ): A város nem fa (Váti dokumentáció), in: Urbanisztika Válogatott tanulmányok. Szerk.: Arthur Glikson, Gondolat

12 nincsen valós helye. Viszonya a társadalom valós tereivel lehet közvetlen vagy fordított, ábrázolhat egy tökéletes teret, vagy éppen ellen-utópiaként önmaga végét, mindenesetre az utópia lényegében irreális tér, mely csupán a képzelet szülötte. A szerző ebből következtet a más-térre 6 : Ugyanígy vannak, vélhetően minden kultúrában és civilizációban, valós, létező helyek, a társadalom alapintézményeinek részei, egyfajta ellenhelyszínek, olyan, konkrét módon megvalósult utópiák, melyekben a valós helyszínek, az adott kultúrában megtalálható minden egyéb létező helyszín, egyszerre képviseltetnek, követeltetnek vissza és fordíttatnak ki; helyek, melyek minden helyen kívül esnek, jóllehet valóságosan behatárolhatók. Ezeket a helyeket, melyek abszolút módon mások, mint mindazon helyszínek, melyekre reflektálnak, melyekről szólnak, heterotópiáknak nevezem mintegy az utópiákkal szembeállítva őket; és úgy vélem, hogy az utópiákat, és ezen radikálisan más helyszíneket, a heterotópiákat, összekapcsolja valami kevert, kölcsönös tapasztalat, ami a tükör jelenségében fogható meg. Foucault szerint egyetlen kultúra sincs a világon, amely ne hozott volna létre heterotópiákat. Azonban ezek rendkívül változatos formában jelenhetnek meg, ebből kifolyólag pedig nem is találhatunk olyan heterotópiaformát, mely abszolút módon egyetemes lenne. A heterotópiák két nagy csoportba sorolhatóak: létezik egy válság-heterotópia, melybe a szakrális, tiltott helyek tartoznak; ezek olyan egyéneknek vannak fenntartva, akik szűkebb életterüket adó emberi környezettel való viszonyuk alapján a válság állapotában vannak. (pl.: kamaszok, szülő vagy menstruáló nők, az öregek, stb ). Ilyen helyek a 19. századi bentlakásos iskolák, a katonai szolgálat vagy akár maga a nászút is. A másik nagy csoportba tartoznak a deviancia-heterotópiák. A fogalom olyan teret jelöl, mely a társadalom normáitól eltérő csoportoknak biztosít helyet lehetőség szerint a társadalom más tereitől távol és zártan! Klasszikus példái ennek a szanatóriumok, a pszichiátriai klinikák vagy a börtönök. Foucault heterotópia-elméletében továbbá megjelenik a temető mint más hely az átlagos kulturális helyekhez képest, de ide sorolja a kertet is mint ősi heterotópiát, aminek allegóriájára hozza fel a színház négyszögletes színpadát, vagy a mozi kubus terét, ahol percek alatt alakul át a tér egy másik helyszínné. Az idő vonatkozásában pedig megjelenik az ünnep és a vásár tere is, mint más-tér, ami időszakosan valósul csak meg, de akkor teljesen átformálja az általa elfoglalt helyszínt. A példák közül kiemelkedik azonban a telepesek-kolóniái (paraguay-i jezsuiták telepei), ahol a szabályozások és a rendszerek mármár utópiaszerű összehangolása valósul meg. 6 A kivonatban Erhardt Miklós (2004) fordításából dolgoztam, mely eltérően a másik megjelent magyar fordításától nem az eltétő-tér, han a más-tér kifejezést használja! 11

13 A fenti összefoglalóból és példákból kitűnik: léteznek olyan terek, melyek saját viszonyukkal határozhatóak meg a társadalom normáival és egyéb struktúráival szemben. Bennük az élet különböző funkciói keverednek, egymással kapcsolatban jelennek meg. Időkezelésük egyedi, melyet éppúgy jellemezhet a szigorú rendszeresség, ahogyan az eseti megismételhetetlenség is. Hakim Bey avantgarde költő-filozófus Foucault heterotópia-elméletétől függetlenül létrehozott egy fogalmat, amellyel ideiglenesen megnyíló, a tökéletes szabadságnak helyet adó területeket jelöl, ezt Temporery Autonomous Zone (TAZ), avagy Ideiglenes Autonóm Terület (IAT) 7. Ennek egyik klasszikus példája a 18. századi kalózköztársaságok létrejötte, illetve ezeknek információs hálózata. Ezek a rejtett szigetek megközelíthetetlen búvóhelyek voltak, melyek vállalták a törvényen kívüliséget, és saját szabályokat alakítottak ki. Az önálló kereskedelmi rendszerrel és különleges élethelyzettel rendelkező településeket Bey Kalóz Utópiáknak nevezi. Ilyen TAZ a középkori Asszaszinek 8 sivatagi, mesterséges oázisai is, ahol a világtól elzártan éltek, a harcművészetnek, a tudománynak, illetve az emberi tudat megismerésének szentelve életüket. Ezek a szabad enklávék ahogyan Bey fogalmaz nemcsak a múltban, illetve a cyber-punk irodalom utópisztikus jövőképében, hanem a jelenben is kell, hogy létezzenek. A TAZ-t létrehozó egyének nem a mai nyugati társadalmakra jellemző nukleáris családok alakzatát veszik föl, hanem olyan bandákat alkotnak, melyek vadászó-gyűjtögető életmódjukkal az ősi közösségi társadalmakat idézik meg. A banda jellegzetessége, hogy nyitott és horizontálisan szerveződik. (A létrejövő új társadalom tagjainak együttléte a vendégségre hasonlít, ahol spontán zajlanak az események, az emberek szórakoznak, esznek, isznak, beszélgetnek. Ez a fajta együttélési mód és közösségszerveződés például a 60-as évek hippi összejöveteleire volt jellemző.) A TAZ, egy megvalósulása a fesztivál, ami az ünnepekre, azaz a profán idő keretein kívül eső élményekre koncentrál. A fogalom kialakulásának megértéséhez elengedhetetlen tudnunk, hogy a TAZ fogalma a Forradalom kritikájából és a Lázadás méltatásából született. Míg a forradalom előbb-utóbb ismét egy stabil rendszer kialakulásához vezet, addig a lázadás folyamatos kritikája egy meglévőnek. 7 Bey, Hakim (1985) T.A.Z. Az Ideiglenes Autonóm Terület (Káosz: Az Ontológiai Anarchizmus Nyomtatványai) Fordította: Nagy Imola, In: Helikon Irodalomtudományi Szemle 2008/4. Az autonómia új esélyei Budapest 8 Az arab asszaszinok (hászkhyon) rendjét, 1090 körül a mai Irán északi hegyvidékén lévő Alamut erdőben egy Haszánibn Szabbah nevű síita hittérítő alapította. Tagjai a Mahdi, azaz a Megváltó visszatérését hirdették és eredetileg önvédelemre titkos harci csoportokat szerveztek. Az asszaszinok [ ] a vallási köntösben elkövetett politikai orgyilkosságok legfőbb végrehajtói lettek. A kutatók többsége a szekta nevét a hasistól részeg jelentésű arab hásszászin szóból eredezteti. [ ] A jelölteket a mesterség fogásaira Perzsia magas hegyeinek nehezen megközelíthető, völgyeiben létesített telepeken oktatták a konspiráció legszigorúbb betartásával. (Opál, 1997) 12

14 Emellett egy történelmi fejlemény is hozzájárult az elmélet megszületéséhez, miszerint ben bekövetkezett a térkép lezárulása, azaz eltűnt az utolsó kis földterület, amit valamilyen nemzetállam nem sajátított ki. ( ) A Föld egyetlen négyzetmétere sem maradt rendőri felügyelet nélküli vagy adózatlan Az idézetből kiderül, hogy ezen térelmélet a társadalomkritikából annak hatalmi rendszereinek elutasításából építkezik. Bey a TAZ-t ezenfelül egyfajta eltűnési taktikának nevezi részben kapcsolódva ezzel Foucault, Baudrillard és mások elméleteihez. Bey eltűnés taktikája itt inkább egy logikus és radikális választásnak tűnik, mely a mindennapi forradalomhoz szükséges. A TAZ olyan felkelés, mely nem kerül közvetlen kapcsolatba az Állammal. Gerilla hadművelet, mely miután felszabadított egy területet (a fizikai térben, az időben vagy a képzeletben), újra felszívódik, csak azért, hogy másutt/máskor újra létrehozza önmagát még mielőtt az Állam szétzúzhatná. Mivel az Állam a tartalom helyett a Látvánnyal törődik inkább, az jó ideig viszonylagos békében rejtőzködhet és foglalhatja el ezeket a tereket. Egy TAZ létrehozásához szükség lehet erőszakra és önvédelemre, de a legnagyobb ereje a láthatatlanságban rejlik az Állam nem ismeri fel, mert a Történelemnek nincs rá jó definíciója. Amint a TAZ-t megnevezik (reprezentálják, mediálják), el kell tűnnie, hogy csak az üres vázat hátrahagyva új helyen tűnjön fel újra, láthatatlanul, mert értelmezhetetlen a Látvány fogalmai szerint 9. A Temporery Autonomous Zone összefoglalva tehát: egy, a mindennapi társadalom értékeire, szabályaira fittyet hányó, a lázadást és törvénnyel való szembeszegülést vállaló, rejtőzködő (közösségi) tér, mely alaptulajdonsága az ideiglenesség. 9 Ez a Bey idézet Bodó Balázs, (2004) Bolyongás egy áldás nélküli térben Graffiti és street art mint társadalmi diskurzusok eszköze című cikkében jelent meg. Hozzáférhető: 13

15 Második fejezet A ház, az udvar és a gyár Az alábbiakban három különböző tér-újrahasznosítási modellt kívánok bemutatni, melyek különböző szinteken eltérnek, azonban azonosak abban, hogy egy elhagyott épületben térben igyekeznek egy olyan funkciót működtetni, mely eredetileg nem a tér sajátja. Ezek az újrahasznosító modellek hasonlítanak abban egymásra, hogy megpróbálják elfogadni az épületek eredeti térszerkezetét és azt (ki)használva elkezdeni ott akár egy teljesen eltérő funkcióval működni. Ezek az eltérő modellek: a foglaltházak, a romkocsmák és a funkciót váltott ipari ingatlanok, azaz a ház, az udvar és a gyár! Ez a ház is ledőlhet a foglaltházakról Ez a ház is ledőlhet Ellopta az időmet Szemem sarka megremeg Nekem aztán egyre megy Mégis van egy pillanat Ahol a hang elakad Ez egy olyan fényes érzés Ahonnan nincs visszanézés ( ) (Vető János) Hollandiában, Rotterdam városában, régi kikötőjében ahol a Hanza-városok kereskedelmének jelentős forgalma bonyolódott egykoron, most irodaépületek és modern loft-lakások sorai veszik át a csatornák partjainak területeit. A város történelmi jelentőségű, a 19. században épült és a vízi-kereskedelmet igazgató impozáns palotája választja el a kikötőt és a belvárost, oly jelképesen, hogy az épület maga egy hatalmas kapu is egyben, neve Poortgebouw, azaz Kapuház! Nos, ebben az épületben a nyolcvanas évek elejétől, lassan tehát harminc éve, úgynevezett házfoglalók élnek, dolgoznak. Az egykori kereskedelem jelképének számító Poortgebouw, ma a globális világ kritikáját gyűjti össze magába, létrehozva egy lebegő szigetet, az alakuló új városközpont szívében. Mielőtt folytatnánk részletesebben a foglaltházak bemutatásába fontos tudni, hogy ezek létrejötte, megjelenése Európában geográfiailag igen differenciált. (Ennek okait nem vizsgálom részletesen). Míg Európa dél-nyugati vagy észak-nyugati csücskében gondoljunk itt Spanyolországra, Hollandiára, Dániára a foglaltházaknak három évtizedes hagyománya is van, addig Magyarországon még mindig egy 2005-ös minta-házfoglalást ünnepel az 14

16 érdeklődő közönség, ami az igazat megvallva leginkább egy performanszhoz hasonlított, célja is a jelenség bemutatás, médializálása volt. A foglaltház fogalma még keletebbre, pedig szinte teljesen ismeretlen. Oroszország belsőbb vidékein (a gyakorlatban Szentpéterváron és Moszkván kívül mindenhol) még a jelenség maga is elképzelhetetlen. Erről, hogy lehetetlen legyen egy magán vagy állami kézben lévő ingatlant elfoglalni egyfelől az ingatlanokkal kapcsolatos jogi szabályozás, másfelől pedig a hatalmi rendszer gondoskodott, illetve gondoskodik mind a mai napig. (A pontossághoz hozzá tartozik, hogy Hollandia idén, 2010 nyarán hozott új törvényt a nem használt, elhagyatott ingatlanokkal kapcsolatba, megszüntetve azokat a jogi lehetőségeket melyekre szinte egy külön iparág épült az épület foglalások kapcsán.) A dolgozat szempontjából mindenesetre érdekes, ahogyan Magyarországon a hatvanas években a hivatalos politika, illetve a végrehajtó hatalom reagált egy olyan jelenségre, ami gyakorlatilag még nem is létezett. Mintha egyfajta boszorkányüldözést folytatott volna a rendőrség és különböző hálózatok, hogy emberek csoportjai nehogy alternatív közösségbe szerveződjenek, lokalizálódjanak! Nyugat-Európában a hatvanas-hetvenes években gyakran kapcsolódott új ideológia áramlatokhoz (például a Guy Debord nevéhez fűződő Szituácionistákhoz) 10, hogy felvonulásokat, közösségi eseményeket rendeztek, aminek a vége egy-egy köztéri performansz, vagy alkalmi házfoglalás is lehetett. Hakim Bay megemlíti egy videó interjúban 11, hogy egy-egy ilyen délutáni, esti spontán főzéssel, borozással egybekötött találkozó, házibuli, mely fogalom a Dinner-party néven híresedett el egyfajta megvalósulása a TAZ-nak, azaz az Ideiglenesen Autonóm Zónának. Persze ezek a felvonulások, találkozók nagymértékben társadalom kritikusak voltak, de azok általában már egy lélek nélküli, fogyasztói társadalom kritikái voltak, nem konkrétan az aktuális politika megkérdőjelezései. Magyarországon talán ettől rettegve, hogy olyan területek jönnek létre akár még csak ideiglenesen is, melyek kikerülnek a hatalom látómezejéből, megkezdődött az alkalmi városi csoportosulások akkori fantázia nevükön a huligánok, galerik elleni ádáz küzdelem, melyről Horváth Sándor tanulmányában 12 részletekbe menően számol be, idézve korabeli rendőrségi, ügyészségi bejegyzésekből: A térhasználati szokások miatt bekövetkezett 19. század végi, 20. század eleji rendőrségi és munkások közötti konfliktusok és rituálék hivatalos ábrázolásai, átalakult formában a 20. század második felében a fiatalok különböző szubkultúrái (hivatalosan huligánok) és a 10 Erhardt Miklós: elkötelezettség és autonómia Lehetőségnapló (a szituácionistáktól Jacques Rancière-ig) DLA értekezés Hakim Bay Peter Lamborn Wilson: Temporay Automus Zone. In.: youtube.com 12 Horváth Sándor (2005) Egy morális pánik hatása a városi terek imázsára a hatvanas években 15

17 rendőrségi közötti összecsapások elbeszéléseiben éltek tovább. Képletesen szólva a hivatalos diskurzusban a sztrájktanya, vagy a barikáddal elsáncolt tér helyét átvette a huligánok által uralt tér, ahonnan időről-időre támadásokat intéznek a tisztes polgárok ellen, az utcai munkáskultúra fokozott szociabilitásáról alkotott sztereotípiák helyét átvette a huligánok térhasználatáról folytatott diskurzus. [ ] Ennek hatására is megváltozott a közterek jelentése, átalakult a félnyilvános terek (például szórakozóhelyek) használata, amire példa a 60-as évektől a házibulik elterjedése. A házibuli a rendőrségi jelentésekben úgy is megjelent, mint a rendőrök és huligánok közötti harc egyik következménye, mivel a huligánok elmenekültek a félnyilvános, rendőri ellenőrzés alá vont nyilvános terekből a házibulik által félnyilvánossá váló magánterekbe. [ ] A gelerikről alkotott történetek szerint a galerik azzal is sértették a közterek használatának elfogadott módját, hogy közösségi magántérré alakították az általuk uralt területeket. Ennek függvényében a galerik elleni harc ezekben a történetekben a köztér birtoklásáért, egyúttal megtisztításáért is folyt. A köztér a galerikről szóló elbeszélésekben nem ritkán közösségi magántérré, szabadtéri szobává alakul át, ahol ú.n. galeritagok egész nap üldögélnek, nyilvánosan esznek, isznak, zenét hallgatnak, A szorgalmas ellenőrzésnek és propagandának köszönhetően hazánkban és keleti szomszédjainknál az alternatív közösségek létrejötte szinte lehetetlenné vált. Az ellenkultúra bár igénye lett volna rá nem tudott lokalizálódni. Mindenesetre elmondható, hogy a jelenség miszerint közösségek igényt támasztottak olyan közösségi terekre, melyeket akár alkalmilag is, de birtokba vehetnek az a foglaltházak diskurzusában megkerülhetetlen. De pontosan mi is az a foglaltház? Hans Prujit holland társadalomkutató szerint két nagyobb csoport különíthető el a házfoglalás gyakorlatában. 13 Az első a szükséglet alapú foglalás mely leginkább a harmadik világban jellemző az emberi mindennapi és természetes szükségletek kielégítése mentén értelmezhető, azaz a lakás céljára elfoglalt ingatlanok mellett telket és termőföldet szerez magának, vállalva ennek jogi kockázatait. Az ilyen foglalások elsődleges stratégiája a konfliktuskerülés, azaz a rejtőzködés. (Ide kell sorolni a hajléktalanok különböző ingatlanokba költözését is.) A másik csoportba már azok az akciókat sorolja Prujit, melyben az ingatlanokat elfoglalók valamilyen jelentést társítanak akciójukhoz és ezt igyekeznek is széles körben ismerté tenni. (Bár itt is igen sokféle technika és taktika létezik!) A célok ebben az esetben eltérhetnek egymástól. Létezik ugyanis egy u.n. vállalkozói (entrepreneurial) 13 Pruijt, H.D. (2004). Squatters in the creative city: rejoinder to Justus. International Journal of Urban and Regional Research, 28(3),

18 squat, ahol aktivisták egy nyitott szociális-kulturális központ létrehozásán dolgoznak, vagy alternatív művészek maguknak, csoportjaiknak otthont, műtermet és kiállítóteret biztosító helyet keresnek, de megkülönböztetünk a jelentéses foglaláson belül is lakósquatot, ahol a természetes szükségletek biztosításán túl, egyfajta életszemléletet is kommunikálnak az arra vállalkozók. Emellett ezek találkozhatnak olyan szociális, társadalmi mozgalmakkal is, melyek az ingatlanspekulációra, a hajléktalanság kérdésére vagy a műemlékvédelemre reflektálnak. A társított jelentések belépésével válik a házfoglalás szociális jelenségből kulturálissá, s ez a mozzanat avatja társadalmi cselekvésként értett mozgalommá. (Fogalmaz Gagyi Ágnes, egy budapesti házfoglalásról írt elemző cikkében.) Dunajcsik Péter a squat jelentőségét viszont abban látja, hogy az, az egyed- és törzsfejlődés szempontjából is fontos kísérleti terepként működik. A foglaltház olyan játéktér, amely lehetőséget ad arra, hogy a résztvevők különböző irányelveket és szerveződési formákat teszteljenek, a társadalmi együttélés és politizálás alternatív útjait próbálják ki. A közösségi lét módozatai mellett a squatterek a hatékony munkavégzés és a toleráns viselkedés mintáit is elsajátíthatják. (Dunajcsik 2005) A 80-as évek második felétől az squatok már hálózatba szerveződnek, illetőleg mozgalomként is működnek (főleg informális viszonyban), mely tovább erősíti e helyek kulturális megítélését. 14 Ugyanez a foglaltházak esetében mind a mai napig igen eltérő, azonban a kulturális színezet, a művészet jelenléte e helyek hozzátartozójává vált. A foglalt házakban gyakran megtaláljuk a hagyományos lakóhelyek mellett az alábbi funkciókat: alkalmi szállás, kiállító terem, koncert- és előadóterem, kávézó-kocsma, információs központ, könyvtár, könyvesbolt, bolt (freeshop 15 ), műhely, műterem, próbaterem, szerkesztőség, iroda. 16 Ezek a funkciók általában egymással valamilyen szimbiózisban vannak, azaz nem különálló egységként jelennek meg a foglalt házakban, hanem szerves egészként, ami egy inspiratív, kreatív környezetet eredményez. Fontos azonban megjegyeznünk, hogy ezen eszközök alternatívát mutatnak a hivatalos kulturális szokásoknak, intézményeknek Squat-villág, squat-kultúra. Etnológiai megfigyelések egy francia kisvárosban. In.: Anthropolis 2.1/2 15 A freeshop szabad-kereskedelmen, azaz csere-berén alapuló bolt, ahol ki-ki elhelyezhet számára már feleslegessé vált tárgyakat (általában ruhák, könyvek, kisebb értékű használati tárgyak ezek) és akinek szüksége van azokra, egyszerűen elviszi, esetleg más valamit ott hagy helyette. 16 Dunajcsik Péter Maxigas hasonló felsorolást tesz közzé a Foglaltház és civil társadalom című írásában. 17 A foglalt ház az ellenkultúra intézménye, a szónak egy igen átfogó értelmében. Két szempontból is totális akar lenni: intenzív és extenzív módon. Az utóbbi azt jelenti, hogy a többségi társadalom, illetve az állam minél több legitimációs, reprezentációs eszközét próbálja megvalósítani saját változatban, melyek segítségével az uralkodó ideológia újratermeli magát. Az intenzív totalitás a saját változatot jelenti, vagyis minden egyes szokást, ami a többségi társadalomban működik, a foglalt ház újragondolt formában állít munkába. Tulajdonképpen ez az újragondolás jelenti az ideológiai tartalmat, ami áthatja a házat, és ami bármiben megjelenhet. (...) A foglalt ház egy totális társadalmi alternatívát mutat fel, ami egyszerre a megvalósult 17

19 Ha ilyen helyeken járunk, számos életpraktikával találkozunk. Ezek társadalmi mozgalmak eszméi éppúgy lehetnek, mint az olcsó, talált anyagból való építkezés technikái. Ezeket a házakat emellett átjárja egy különleges szociális érzékenység. A foglalt házak gyakran adnak otthont formális, informális csoportosulások találkozásainak. Lehet ez egy városképvédő szervezet közgyűlése, de éppen egy gerilla propaganda társaságnak az akciót tervező megbeszélése. A házak lakóit, működtetőit leginkább cselekvéseikkel írhatjuk le, ezekre meg következtethetünk a squat különböző funkcióiból. Gyakran tartanak itt megbeszéléseken kívül koncerteket, kiállításokat, akár helyben készült tárgyakkal működtetnek kis könyvtárat, ahol főleg a squat-kultúrához kapcsolódó anyagokkal lehet ismerkedni. Ezek a reprezentációs eszközök egy sajátos kulturális házzá már-már egy alternatív művelődési házzá formálják ezeket a létesítményeket. Persze ennek mélységéről vitatkozni talán-, de magát a jelenséget megkerülni már nem lehet. A fejezet bevezetőjében említett Poortgebouw-ban, Tóth Károly magyar médiaművész másfél évtizede dolgozik. Zenéket komponál, médiaanyagokat remixel ban ő vezetett végig a házban, végigmutogatva az emeletek rejtett szobáit, egyéni műtermeket, illetve a közösségi tereket: a tetőtéren a színházat, az alaksorban a koncerttermet, kávézót, a kissé megbújó csereruhaboltot és a globális kritikai mozgalmak fontosabb kiadványait tartalmazó olvasót. A közösségi, szociális funkcióknak teret adó épület a helyi médiában valóban kulturális centrumként (cultureel centrum) jelenik meg. 18 Innem távolról persze sikertörténetnek tűnhet a holland Poortgebouw esete, de tudni érdemes azt is, hogy szinte hónapról-hónapra éli túl magát a Kapuház, ahonnan nincs visszanézés! Tiszta udvar rendes Bár a romkocsmákról Annyi ideológia nem járja át a romkocsmák tereit, amennyi a foglaltházak rejtett zugaiban lakozik, de tér-átformáló képessége legalább oly látványos. A hazai elektronikus sajtóban megjelent, igen szórakoztató vitája egy tájépítésznek és egy építészteoretikusnak olyannyira jól illusztrálja a romkocsmákról szóló diskurzust, hogy elég lenne, magát a cikket, annak kritikáját, illetve amannak válaszát elolvasni s kellő ismereteket szereznénk a téma forradalom, illetve a forradalom ígérete - vagyis példát mutat. Ez a példa azonban nem egy elszigetelt probléma elszigetelt megoldása, hanem egy olyan életmód, ami egész megoldáshalmazokat tartalmaz beágyazva a mindennapi élet szövetébe. Nemcsak egy puszta megoldást mutat be, hanem azt is, hogy lehetséges ezt a megoldást beépíteni az egyes ember napi életébe. (Dunajcsik 2005.) 18 Megjelenés például itt: 18

20 kapcsán. 19 A romkocsma kifejezést ezen kívül is félrevezetőnek tartják többen, például ilyen helyek tulajdonosai is: a műfaj úttörőinek számító Szimpla-kerteket üzemeltető csapat szerint egy rom alkalmatlan tömegek folytonos fogadására, a kocsma pedig az italkiszolgálásfunkciót hangsúlyozza. Gauder Márk, a SzimplaCity Kft. egyik tulajdonosa értelmezésében a spontán kulturális tér elnevezés inkább kifejezi a romkocsmák lényegét (Biczó 2007). Mindenesetre mivel dolgozatunk szempontjából mind a rom, mind pedig a kocsma elfogadható és értelmezhető, így egyenlőre maradok a név használatánál! 2006-ban ugyan már a budapesti romkocsmák divatjának leáldozásáról beszéltek (Somlyódy 2007), mégis igen erősen tartja magát a hullám jelenleg is, 2010 évvége felé. A jelenség ma jóval letisztultabb, mely segítheti az elemzést. A romkocsma egy üresen álló épületben pesten általában bérház udvarán létrejövő szórakozó hely, mely külső jegyeiben nagy hasonlóságot mutat a foglaltházakkal. Ennek legegyszerűbb okai azok lehetnek, hogy a tér újraszervezésében olyan szempontok játszanak közre mint a gazdaságosság, a praktikum, az egyedi látvány, melyek értelemszerűen összefüggenek egymással. A berendezések és a tér átalakítása is általában közösségi tevékenység. Kauteczky Dávid, a Szóda-udvar ügyvezetőjének szavai a romkocsmák általános működési elvét írják le: Van egy csapat, egy baráti társaság, van köztünk művész, van, aki a marketinghez ért, van, aki vendéglátós, ez így, nem tudatosan, összeállt. Mindenki ért valamihez (Somlyódy 2004) Ezeket a tereket Lefebre terminológiája alapján ábrázoló tereknek nevezem, hiszen ezekben a szabad és kreatív térátszervezésekben benne rejlik egyben egy kritikai is a jelen fogyasztói társadalmával szemben. (Lefebre 1990). Az egykoron romos bérházak udvarai szinte színházi díszletekbe öltöznek ilyenkor. Az esti órákban az amúgy is elképsztő installációk megvilágításaik révén szinte egy mesébe helyeznek minket, ami Gaston Bachelard emléktere lehet, vagy inkább a tér költőisége. Ebben a térben otthon érezheti magát az ember, több kisebb kuckóba vonulhat félre és mindezek mellett egy olyan közösségi tudatnak lehet a birtokosa a teátrális díszletek által keltett hangulat miatt mely jól megkülönbözteti az oda járókat más fogyasztói társadalmak tagjaitól. Az a térélmény melyben egy-egy ilyen romkocsma vendége részesülhet az a Moholy által megfogalmazott organikus térélmény maga, melyben a látás, tapintás, hallás, szaglás érzékei egyszerre vesznek részt, hoznak létre a tudatban egy teljesen egyedi, már-már utópikus helyet. 19 A cikkekhez indulj el innen: 19