Kisbíró helyett. Kívánok mindnyájuknak áldott karácsonyt, jó egészségben, szeretetben, bőségben gazdag új esztendőt a következő pár sorral:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kisbíró helyett. Kívánok mindnyájuknak áldott karácsonyt, jó egészségben, szeretetben, bőségben gazdag új esztendőt a következő pár sorral:"

Átírás

1 ELŐ-SZÓ Előszállás Nagyközség Önkormányzatának kiadványa Kisbíró helyett II. évfolyam 5. szám november Kedves Olvasók! Minden évszaknak megvan a maga dolga életünkben. A tél a visszahúzódás, elcsendesedés időszaka, hiszen, mint a természet, mi is pihenünk kicsit. Egyik legmeghittebb ünnepünk, a karácsony közeledik. Csodálatos érzés megölelni ritkán látott szeretteink, vagy éppen a mindennapjaink részeként velünk élőket. Szívet melengető pár nyugodt estét eltölteni az áldott fa körül. Ne feledjük, vannak, akik talán egyedül vannak, ne feledjük, vannak akiknek nem kerül az asztalra ennyi, s végül ne feledjük, az életünket ezek az órák, percek, pillanatok, s az ezekre való emlékezés teszi feledhetetlenné. Újságunk elindult, megpróbáltunk a falu életéből megmutatni minél többet. Köszönöm azok munkáját, akik írtak, képet küldtek, hogy Önök színesebb lapot kapjanak. Köszönöm azoknak, akik hirdettek, hiszen ez a mostani színes szám az ő érdemük is. A törvények változása miatt személyes adatokat csak az Önök írásos nyilatkozatával tehetünk közzé: születésnap, évforduló. Kérem, töltsék ki a nyilatkozatokat és küldjék vissza a hivatalba! Továbbra is számítunk segítségükre, írásaikra, ötleteikre. Jákli Rankasz Brigitta Kívánok mindnyájuknak áldott karácsonyt, jó egészségben, szeretetben, bőségben gazdag új esztendőt a következő pár sorral: Tiszta szívvel várlak, gyönyörű karácsony Nem megyek sehova, leteszem poggyászom Áldott estén, szeretetben jöjj el hozzám kisded Terheimet, lelkem súlyát velem együtt vitted Lepkeszárnyon visszavágyom Talán mindig megtalálom Mindenkiben benne látom A szívemben a gyöngyvásznon Ha nem látom, megkeresem, mert a karácsony S a vele járó poggyászom Kisded vágya, égi kincse csupán egy szó SZERETET

2 SULIS HÍREK Az Árpád Fejedelem Általános Iskola diákjai a falu minden rendezvényén szívesen vesznek részt, felkészítő tanáraikkal együtt. Részt vettek az idősek napi rendezvényeken, október 23-i műsort tartottak, és a falu szüreti mulatságán is erősítettük a csapatot néptáncosainkkal. Papírt és elektronikus hulladékot sokan hoztak, köszönjük a diákoknak, szülőknek. Papírgyűjtésben első helyezett az ötödik osztály, a második a harmadik, a harmadik pedig a negyedik osztály lett. Egyéniben Horváth Dominik jeleskedett, összesen 228 kilogrammal, majd utána Bertalan Anna, Rabi Ádám és Szántó Zoltán gyűjtötte a legtöbbet. Jutalmuk torta volt. Az intézmény diákjai összesen 3330 kilogrammot vittek. A befolyt pénzt gyermekrendezvények szervezésére, a diákok jutalmazására fordítják Többször voltak gyermekeink színházi előadásokon is, a rajzszakkörösök pedig Rácalmásra, a tökfesztiválra kirándultak. A Patakparti Óvodában Benedek Elek születésnapján a Magyar Népmese Napján az iskola második osztályos diákjai meseszínházi előadást tartottak a kicsiknek. Az Országos Diáksport Napon iskolánkban mindenki együtt teljesítette a kiírt versenyfeladatokat. Nagyon sok esemény volt még az intézményben, ez csak néhány, a teljesség igénye nélkül. Évek óta hagyomány, hogy az alsós, angol nyelvet tanuló diákok Hallowe en táján játékos bemutatkozással és műsorral kedveskednek a szülőknek és egymásnak, erre az idén is sor került. A legszebb tökök versenyét a tökfaragó versenyen Zsebeházi Ármin, Németh Gréta és Kiss Dávid nyerte. Az iskolai mesemondó versenyen első helyezettek lettek Fülöp Dávid, Sonkoly Bence, Mészáros Anna, Szemler Zsófia, Májer Virág, ők képviselték Nagyvenyimen az osztályokat. November az egészséges életmód jegyében telt, rengeteg programmal. 13-án osztályonként 6 fős csapatok mérték össze tájékozottságukat activity játékban, rajzolták, mutogatták az életmódhoz kapcsolódó kifejezéseket. Tizennegyedikén, kihasználva az időjárás szolidaritását, kerékpártúrán néztek körül a faluban kicsik, nagyok, majd tizennyolcadikán amőba versenyen ügyeskedtek. Közben otthon ügyes kezű apukákkal, fából készültek játékok. Volt még szerdánként aerobik, keddenként asztalitenisz, hetente TOTÓ. Kincses Nóra kozmetikus tartott 27-én előadást, és a hónap zárásaként, 29-én délután egy ragyogó vetélkedő, majd disco zárta a rendezvénysorozatot. Az osztályok ezeken kívül még rengeteg saját programot és kirándulást szerveztek. December 6-án megérkezik a Mikulás, és 21-én karácsonyi ünnepségünk zárja a mozgalmas időszakot, a megérdemelt téli szünettel. Köszönjük mindazoknak a támogatóknak és szülőknek, akik egész évben segítették gyermekeink életének szebbé tételét. Az intézményünk minden dolgozója és tanulója nevében áldott karácsonyt, és szeretetben, jó egészségben, sikerekben gazdag új esztendőt kívánunk minden olvasónak! Jákli Rankasz Brigitta szám ELŐ-SZÓ Kisbíró helyett

3 Kedves Falumbeliek! Az év végéhez közeledvén szeretnék számot adni arról, mi is történt ebben az évben és milyen terveink vannak 2014-re. Az év egyik legfontosabb eseménye községünk számára, hogy márciusban nyertünk a csatorna kivitelezéséhez szükséges pályázaton. Jelenleg a kivitelezői közbeszerzés minőségi ellenőrzése folyik (a kettőből az elsőn már túl vagyunk), és remélem, hogy még az idén kiírásra kerül a közbeszerzés, és tavasszal elkezdődhet a munka. Az érdekeltségi hozzájárulás 150 ezer forint ingatlanonként. Körülbelül 550 ingatlan esetében LTP-vel kívánják ezt rendezni, és - az eddig leadott nyilatkozatok alapján -100 olyan van, ahol az egyösszegű fizetést választották. Köszönöm mindazoknak, akik kérésemnek eleget tettek, és visszajuttatták a nyilatkozatot, ezzel is segítve munkánkat (420 nyilatkozat érkezett vissza). Számítások szerint 270 ingatlan van, ahol még nem tettek semmit annak érdekében, hogy gondoskodjanak az összeg fedezetéről. Kérem őket, tegyék ezt meg, és december én, a művelődési házban kössenek LTP-t! Az előkészítő pályázatot már lezártuk, és sikeresen el is számoltunk vele. Ebben az évben is rengeteg rendezvényünk volt. Fásítás, falunap, tüdőszűrés, szoboravatás, keresztáthelyezés, polgárrá fogadás, szüreti felvonulás és bál, horgászversenyek, idősek napi megemlékezések, évfordulók, játszótér-átadás... A rendezvényekhez nyert pályázatok elszámolása megtörtént. Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki a rendezvények kitalálásában, szervezésében, lebonyolításában aktívan közreműködött, és azoknak is, akik részt vettek a rendezvényeken. A decemberi hónapban is több esemény kerül megrendezésre, melyekről újságunkban bővebben tájékozódhat. Kérem, minél többen vegyünk ezeken is részt! Több szabadtéri műtárgy is elhelyezésre került községünkben. Ilyen Hagyó-Kovács Gyula szobra és a báránytelepi kereszt. Padok is kihelyezésre kerültek. Külön öröm, hogy e helyek némelyikét szorgos kezek ápolják, szépítik hétről hétre. Köszönet érte. Október 25-én adtuk át új játszóterünket. Ahhoz, hogy minél tovább tudjuk használni, vigyáznunk kell rá. A játszótéren elhelyezett tábla néhány információt tartalmaz arra vonatkozóan, hogy kik használhatják a teret. Nyugodtan lehet, sőt kötelességünk mindenkinek szólni, aki nem a kiírtak szerint kívánja a játékokat igénybe venni. Ha valaki rongálás szemtanúja, az nyugodtan jelezze felém vagy a körzeti megbízott felé, hogy ki volt a tettes, mert az elkövető viseli a helyreállítás költségét (pl. egy rugó 40 ezer forintba kerül). A képviselő-testület nemsokára elfogadja azon rendeletét, mely a játszótér használatát szabályozza. Önkormányzatunk az idei évben is részt vett közfoglalkoztatásban, melybe kb. 40 főt vont be. Az idén önkéntesfoglalkoztatóvá váltunk, amit eddig 13-an vettek igénybe. A 2013-as évben először nyílt lehetőség nyári diákmunka keretében diákok foglalkoztatására is, ezzel 26 fő élt. Márciusban a rendkívüli időjárás miatt itt rekedt személyek ellátásáról gondoskodtunk. Úgy gondolom, e váratlan helyzetben is sikeresen helytálltunk. Köszönöm azok segítségét, akik a mentési, ellátási feladatokban segítettek. Az év végéhez közeledve kicsit járhatóbbá tettük a község egyes útjait. Erre körülbelül 2 millió forintot költöttünk. Igaz, a csatornázás nem tesz majd jót nekik, de könnyebb lesz rajtuk közlekedni, és a hótolás is könnyebben fog így menni. A későbbiekben gyakrabban kell majd az utak helyreállításáról gondoskodni. Jövőre a község életében a csatornarendszer kiépítése fogja jelenteni a legnagyobb megpróbáltatást. Igyekszünk - a lehetőségekhez mérten - további buszmegállók felújítását is megoldani. A jövő évi tervek közt szerepel továbbá a Macskahíd helyreállítása, a trianoni emlékpark bővítése, névadója. Továbbra is figyeljük a pályázati lehetőségeket, és támogatjuk a civilek ilyen irányú törekvéseit. Eddigi tapasztalataink alapján az ünnepek közeledtével sajnos megszaporodnak az illetéktelenek látogatásai az ingatlanokban. Fokozottan vigyázzunk magunk és szomszédaink értékeire is, hogy az ünnep ne szomorúságot hozzon! Kívánok mindannyiuknak áldott ünnepeket és örömökben, sikerekben gazdag, boldog újévet! Farkas Imre polgármester Új játszóteret avattunk A Szögletkertben október 25-én délelőtt az ünnepélyes avatás után új játszóteret vehettek birtokba a gyermekek, csodálhatták meg a felnőttek, mely az Európai Unió és Magyarország Kormánya által nyújtott támogatásból valósult meg. Az új létesítmény, melyben kéttornyú vár, rugós játékok, hinták, homokozó és más izgalmas építmények csábítják mozgásra a gyermekeket, kellemes délutáni sétára csalogatja a szülőket, nagyszülőket is ELŐ-SZÓ Kisbíró helyett szám 3

4 Unokáink vajon fogják-e dalolni ezeket a nótákat? Az Előszállási Hagyományőrző Nyugdíjas Klub november 16-án, szombaton tartotta évzáró bálját. A bál célja: hagyományosan zenés-táncos mulatság, közben erősíteni az összetartozást és élvezni az együtt mulatás hangulatát. Szencziné Böbi köszöntötte a vendégeket és örömmel nyugtázta, hogy elfogadta meghívásunkat a községben működő Rozmaring Nyugdíjas Klub és a Bicebócák, valamint azok családok is, akik az év folyamán segítették munkánkat. Igazán vidám este kerekedett. Minden adott volt a jó hangulathoz, amit a vendégek ki is használtak. A jó borban nóta is van, a nótához zene is kell. Ebben az elgépiesedett világban jól esett hallgatni a tangóharmonikát, amit Szuszits Béla szólaltatott meg. Felemelő érzés volt együtt nótázni, szüleink, nagyszüleink dalait. Unokáink vajon fogják-e dalolni ezeket a nótákat? S ami ma hiányzik, a beszélgetés. Figyelni egymásra, meghallgatni egymást, néhány jó szót váltani. Beszélgetve az idősekkel, jön rá az ember, mennyi tapasztalat életbölcsesség rejtőzik a szavak, dallamok mögött. Karácsonyt várva, az ötvenes évek közepén Még sötét volt, igazi decemberi kora reggel Anyám szelíden simogatta arcomat. - Kelj kislányom, öltözz gyorsan, mert elkésünk a hajnali miséről! Nem nagyon akaródzott a jó meleg dunna alól kibújni, de tudtam, menni kell nekem is. A rorate Szűzanya imádása, karácsonyvárás. Hiszen nemcsak arról szólt az ünnep, hogy mennyi ajándék kerül a karácsonyfa alá, a lelkünket is fel kellett készíteni karácsony szép ünnepére, Jézus születésére. Csikorgó hideg, fehér a táj, a hó ropogott lépteink alatt. Anyám úgy tudott sietni, hogy szinte szaladnom kellett mellette. Fázósan ültünk a templom padjaiban. De lelkünket melengette a közelgő ünnepi várakozás és az imádság. Számoltam a napokat, mindennap megkérdeztem: Hányat alszunk még, amikor jön a Jézuska? És mit hoz nekem? Remélem, babát! Szenteste napján Anyám lázasan készülődött az ünnepre. Igaz előtte is, már ragyogott szerény kis otthonunk. A konyhában finom fahéj és vanília illata érződött. Párosával sült a diós és mákos kalács, a pozsonyi kiflik sorakoztak a tepsiben sütésre várva. A tűzhelyen forrdogált a karácsony böjti aszalt szilva és alma leves, a szegfűszeg bódító illatával. Nagy lábosban az első ünnepre készülő töltött káposzta rotyogott. Nekem úgy tűnt, sose akar este lenni, talán ide sem ér a Jézuska hozzánk. Anyám szelíden terelt ki a konyhából, mondta, sétáljak kicsit, nézzem meg az erdő szélén megbújó fácánokat, foglyokat. Talán az ünnep kedvéért még az őzek is közelebb merészkednek kis tanyánkhoz. Mire visszaértem kipirulva, a hideg megcsipkedte arcomat, a szobában ott állt a feldíszített karácsonyfa. Nem várt meg a Jézuska, gondoltam. Biztos sietett, hiszen mi nagyon messze lakunk a falutól és ott is várják Őt. A fa alatt mindenkinek apró ajándék, nekem baba, rajta Anyám varrta ruha. Akkor ez fel sem tűnt, olyan boldog voltam. Az asztal alatt maroknyi szénaköteg, két cső kukorica, hogy jövőre is legyen a jószágnak ennivaló. Sok év távlatából így emlékszem. A legszebb pillanat mikor Anya meggyújtotta a viaszgyertyákat, csillagszórót és együtt énekeltük a Mennyből az angyalt! Apával együtt elimádkoztuk a Mianyánkot, Üdvözlégyet... csendes áhítat. Apa megköszönte Istennek a családot, az egészséget, az erőt, amivel szeretetben nevelhettek bennünket. Majd asztalhoz ültünk, Anyám és nővéreim mindig nagyon szépen megterítettek. Vacsora után beszélgettünk, meséltek nekünk gyerekkori karácsonyaikról, mikor még betlehemezni jártak. Én kicsit elálmosodtam, de mikor elkezdtünk készülődni az éjféli misére, már cseppet sem szerettem volna aludni. Kemény hideg telekre emlékszem, amikor novemberben leesett az első hó, márciusig nem is olvadt el. A falu messze volt, mégis vidáman indultunk el a misére. A templom padjaiban öreg, fiatal, együtt imádkozott énekelt. Talán hajnali két óra is volt mire ágyba kerültünk, de viszszagondolva, még most is érzem annak a karácsonynak, tiszta, meghitt, szeretetteljes békességét. Előszállás, december 9. Kerlang Ferencné szám ELŐ-SZÓ Kisbíró helyett

5 Nem év végi számadás. Volt egy álmom, azt hittem, álom marad. De hála Istennek, nem így történt! Visszagondolva az év kezdetére, már januárban összeállt a fejemben az idei program. Aztán jött hozzá még és még. Nahát, ez már kicsit sok - gondoltam. Most, az év végéhez közeledve, megnyugszik a lelkem; az ígéreteimet teljesítettem. Január-február - színházlátogatás Dunaújvárosban, a kis csapattal. Kora tavaszi húsvét, készülődés és segítés a Nyuszivárón, amit a Hagyományőrző Nyugdíjas Klub rendez évek óta, nagy sikerrel. Májusi Szállásnapok, családi kiállításunk, amit nagy örömünkre, sok kedves ismerősünk megtekintett. Lélegzetnyi idő, de már szerveződött az 50 éves osztálytalálkozó Nagykarácsonyban. Lelkiekben feltöltődtünk, örültünk egymásnak, kicsit újra gyermekek voltunk szerető tanítóink, tanáraink körében. Aztán a várva-várt soproni kirándulás a Világjárók kis csapatával. Két felejthetetlen, élményekkel teli nap, gyorsan elrepült. A kiránduláson új nevet adtunk magunknak, hiszen nagyon szeretnénk országjáró csapat is lenni. Minden évben néhány helyre még eljutni, hiszen annyi szép látnivaló van kis hazánkban is. Eljött a nyár, de nem mentünk nyári szünetre; a Bice-bócáknak szerveztünk egy fürdős napot, Gunarasra. A legszebb és legmeghatóbb nap az évben, együtt segített, gyerek és unoka a nehezebben mozgó időseknek. Egy novella pályázatnak köszönhetően Mórra kaptam meghívást, ahova Párom kísért el. Igaz, csak harmadik díjas lettem, de örültem, hogy az álmaim kezdenek valóra válni. Jobb későn, mint soha. Augusztusban Szerbiába kirándultunk, hajóztunk az Al- Dunán. Koszorúztunk a nándorfehérvári győzelem emlékkövénél. Megismertük Székelykeve vendégszerető lakóit, történetüket. Kora ősz, kirándulás Gödöllőre, hiszen ez is az ígéret része volt. Gödöllőhöz közeli mária-besnyői kegytemplomot is meglátogattuk, majd Vácrátóti Botanikuskert fért még bele tartalmas napi programunkba. Veszprémi Csokoládénapok a családdal, ahol a Csokoládés finomságok c. könyv egy tiszteletpéldányát vettem át receptírásomért. A Szent István emlékév tiszteletére 82 kérdésből álló teszt kitöltése, amit a nyugdíjas klubból Molnár Klárával vállaltunk. Az egész megyéből csak 34-en. Hát, ez igazán nagy öröm, hiszen öregbítettük Előszállás jó hírét. Színházlátogatás Dunaújvárosba a kis csapattal Túl vagyunk a Rozmaring Nyugdíjas klub 15. évfordulójára rendezett, műsorral, vacsorával egybekötött kis bálunkon, a Hagyományőrzők összejövetelén, ahol jól éreztük magunkat. Még egy közös program, a keceli Flóra virág és fazekas kiállítás december 15-én. Karácsony előtti játszóház, ahol minden évben részt veszünk. Az álmom lassan beteljesül, hiszen nagyon szerettem volna, ha az előszállási civil szervezetek EGYÜTT! vesznek részt a rendezvényeken és segítik egymást is, ha kell. Most együtt szépítjük a Cifrakertet, segítettünk a Kastélyban rendezett kiállításon, tavaly együtt sütöttük a méteres kalácsot, együtt megyünk kirándulni, színházba. A kirándulások nagyon jó hangulatban telnek, Ország- Világjárók, Hagyományőrzők, Bice-Bócák, fiatalok, idősek együtt. +Mondják a fiatalok, ezeknek a kirándulásoknak varázsa van. Hát így teljesül szép lassan az én álmom..együtt öreg, fiatal, szeretetben, megértésben. De hol vannak itt öregek?????????? Előszállás november 17. Kerlang Ferencné ELŐ-SZÓ Kisbíró helyett II. évfolyam 5. szám Alapító: Előszállás Nagyközség Önkormányzata, Lapnyilvántartási szám: IO/ /2012., OSZK ISSN Kiadó: Előszállás Nagyközség Önkormányzata, 2424 Előszállás, Fő tér 3. A kiadásért felelős: Farkas Imre polgármester Felelős szerkesztő: Jákli Rankasz Brigitta Szerkesztő: Koczka Katalin Tördelés: Müller Ágnes Készült 950 példányban, november 27-én Nyomda: Text Nyomdaipari Kft., Dunaújváros A sokszorosításért felelős: Knyihár Lajos ügyvezető Megrendelés száma: 5/Esz/2013. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a cikkekben megjelenő személyek személyes adatai az információs önrendelkezésről és az információszabadságról szóló évi CXII. törvénynek megfelelően kerülnek kezelésre. Az adatok kezelése az érintettek hozzájárulásával történik. Az adatokat a hirdetések közzététele, illetve születések, gyászjelentések céljából kezeljük. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adatok köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, törlését. Panasszal az alábbi elérhetőségeken élhet: 25/ /18, ELŐ-SZÓ Kisbíró helyett szám 5

6 Újonnan érkezettek: KIS ANYAKÖNYV Gratulálunk a gyönyörű babákhoz! Nagy Virág Születésnaposok december 31-vel bezárólag (akik engedélyt adtak a megjelentetésre ) 18. születésnapjukat ünneplik STRENK PETRA és DOLYÁK JÓZSEF 75. születésnapját ünnepli MENYHÁRTNÉ BAKSA MÁRIA 80. születésnapjukat ünneplik HORVÁTH PÁLNÉ és TOKAI FERENCNÉ 85. születésnapját ünnepli KOVÁCS MIHÁLYNÉ (Az adatokat szolgáltatta: Polgármesteri Hivatal, Előszállás) Gratulálunk 50. házassági évfordulójuk alkalmából: Illés Krisztián Boldog elso Karacsonyt! MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt és kedves családját KEGYE JÁNOS pánsípművész koncertjére, december 10-én 17 órai kezdettel, a művelődési házba. A belépés díjtalan! Csikós Katalin és Boór Lajos 50 éves házassági évfordulójukat ünnepelték szám ELŐ-SZÓ Kisbíró helyett

7 OVI-HÍREK Az ősz gyorsan és eseménydúsan telt az óvodában! A kicsik megszokták, hogy ovisok, a középsősök új feladatokkal szembesültek, a nagyok pedig sok új elvárásnak igyekeznek megfelelni, mint pl. a falu rendezvényein való aktív részvétel. Ők és a középsősök köszöntötték műsorral a jubiláló Idős klubot, a nagyok ezen kívül hagyományőrző szüreti műsorral készültek. Ezen a napon nyitott kapukkal vártuk a szülőket az óvodába, akik aktívan közreműködtek, ki segítőként, ki résztvevőként. Szintén a Süni csoportosok köszöntötték születésnapján a Rozmaring Nyugdíjas klub tagjait Márton-napi népi játékokkal. November 21-én meglátogattuk a Mikulást, melynek költségeit pályázati pénzből tudjuk fedezni, december 6-án pedig az óvodába várjuk nagy izgalommal, hogy jöjjön hozzánk is. A jó hangulatot a kiscsoportos óvó nénik vezénylésével egy bábelőadással alapozzuk meg, és már készülünk a karácsonyra is egy napot szintén együtt tölthetnek a gyerekek szüleikkel az óvodában. Zsuzsa néni és Nelli néni mézeskalács-készítő versenyt hirdet ezek a játékos versenyek jó alkalmat adnak, a szülő és a gyermek együttlétére, együtt munkálkodására! A január a decemberi sok program, ünnep után a hétköznapoké lesz. Remélhetőleg élvezhetjük a tél szépségeit! Óvodánk tagja lett az országosan egyre népszerűbb tehetséghálózatnak. Ennek eredményeképpen az év során számos továbbképzésen, konferencián kell az óvodapedagógusoknak részt venni (a tehetséghálózatról a következő lapszámban írunk röviden). Szeretetteljes, békés karácsonyt és új esztendőt kívánunk Előszállás minden lakójának! Az óvoda dolgozói HAJRÁ, ESE! Karácsonyi díszeket készítünk, mézeskalács illata lengi majd be az óvoda termeit. A nagycsoportos szülőket pedig immár hagyományosan titkos ajándékkészítő estére várjuk, melyre remélhetőleg sokan eljönnek, hiszen az együtt töltött idő nemcsak a tárgyak elkészítésében hasznos, hanem egyben nagyon jó csapatépítés is. Nagyon köszönöm az egyesület nevében mindenkinek az adó 1% felajánlását! Hatalmas segítség a mintegy magyar forint, amit majd a körülmények javítására szeretnénk elkölteni, mind a játékosoknak, mind a nézőknek egyaránt. Számomra nagyon kedves meglepetés volt a sok felajánlás, remélem, a tavaszi szezonban még jobb eredményekkel tudjuk majd meghálálni!!! Itt szeretném megköszönni Horváth Ferinek az egész éves fűnyírást, valamint mindenkinek, aki segítette egész éves munkánkat - karbantartással mosással, takarítással, vagy akár főzéssel és felajánlásokkal. A jövőt tekintve pedig remélem, sikerül erőlelépéseket tenni, hogy a pálya és környéke még alkalmasabb legyen a focira, illetve már az öltözőt is ki kell pofozni, hogy legalább az alapvető igényeket el tudja látni. Továbbra sem mondtunk le arról, hogy újra működjön bármilyen formában utánpótlás Előszálláson. Talán nem mondok újat; ez a legfontosabb, hiszen ők lennének a jövő focistái. Ebben az ügyben két dolog hiányzik: a legfontosabb lenne egy edző, aki vállalja a srácok edzését és mérkőzéseit vezetni, másodszor, természetesen, pénz, és ehhez szerintem a Bozsikprogram lenne a legalkalmasabb. Korántsem lehetetlen, de segítség kell hozzá! Egy jobb tavaszi szezon reményében kívánok mindenkinek minden jót! Sokan kérték, hogy már most adjuk meg adószámunkat, hogy tudják küldeni az 1%-ot, és én ennek nagyon szívesen teszek eleget. Adószámunk: HAJRÁ, ESE! Köszönöm: Stadler Ferenc ELŐ-SZÓ Kisbíró helyett szám 7

8 MIKULÁS FUTÁS Szeretettel meghívjuk a falu apraját és nagyját advent első vasárnapján, december 1-jén megrendezendő MIKULÁS FUTÁSRA! Jelentkezés és regisztráció a művelődési házban, óráig. Indulás órakor a Nagykarácsonyi út végétől. Az utat futva és kerékpárral is meg lehet tenni órakor a Mikulásháznál a Mikulás köszönti a gyerekeket, majd 14 órától az adventi megnyitón veszünk részt, a Vásártéren. A szülőktől gépjárműves segítséget szeretnénk kérni a gyerekek hazaszállításában. Mindenkit szeretettel várunk! MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt és kedves családját a december 15-én 14 órakor kezdődő évadzáró NÉPTÁNC GÁLÁRA, a művelődési házba. A műsorban színpadra lépnek Baracs, Daruszentmiklós, Dunaföldvár, Előszállás és Nagyvenyim néptáncosai. Mindenkit szeretettel várunk! FALUMIKULÁS A Falu Mikulása az idén is minden olyan családot meglátogat, ahol 0-14 éves korú gyermek él. Az ajándékcsomagokat az Előszállási Gyermek és Ifjúsági Alapítvány, valamint a Polgármesteri Hivatal jóvoltából viszik a Mikulások és krampuszok december 6-án. Délután 13 órakor indulnak a Mikulások a Teleháztól. Kérjük, különleges kívánságaikat a Teleházban jelezzék, december 2-ig! MEGHÍVÓ ELŐSZÁLLÁS KUPA II december 14-én 18 órai kezdettel rendezi meg a Sukothai Thai Boksz Team a művelődési házban az Előszállás KUPA II. sportrendezvényt, melynek során 15 mérkőzést lehet majd megtekinteni. A mérkőzéseket profi boksz, K-1, illetve MMA (ketrecharc) szabályrendszerben rendezik 60 kg-os pehelysúlytól 120 kg-os nehézsúlyig. Az est fénypontja SIPOS GYULA mérkőzése lesz, mely a WPKC által szervezett Európa-bajnoki címmérkőzése lesz, a 86 kg-os súlycsoportban. Belépőjegyet a helyszínen lehet vásárolni 1500 Ft-ért. Mindenkit szeretettel várunk szám ELŐ-SZÓ Kisbíró helyett

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

Adventi ünnepkör alsó tagozatban

Adventi ünnepkör alsó tagozatban JÓ GYAKORLAT Adventi ünnepkör alsó tagozatban 1 Bevezetés Minden ember számára az egyik legszebb ünnep a karácsonyvárás. Lelki megtisztulással, izgalommal, örömteli készülődéssel telik ez az időszak a

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

Képek a Gondozási Központ életéből

Képek a Gondozási Központ életéből 2010. május 5 Képek a Gondozási Központ életéből Várják az ebédet! Mini ló - mini lovas A gyerekek táncoltak az időseknek A Népdalkör Anyák Napi műsora MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt 2010. május 30-án

Részletesebben

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december Előszó KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának kiadványa Tisztelt Bakonypéterdi Lakosok! Szeretném megköszönni azt az összefogást, amit az elmúlt időszakban tanúsítottak azért, hogy megszépüljön

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése

Részletesebben

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA Személyi változások: A 7-es csoportba új dajka néni érkezett, Kádár Éva Éva néni személyében. Őt jól ismerjük hiszen gyermeke jelenleg

Részletesebben

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 2014. SZEPTEMBER 1. h. 8.00 Tanévnyitó, szülői ért. 1. osztályok, (pótbeiratkozás műv. isk.)

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

NKI Egyesített Óvoda Programterve 2011/12 nevelési évre. Szeptember

NKI Egyesített Óvoda Programterve 2011/12 nevelési évre. Szeptember NKI Egyesített Óvoda Programterve 2011/12 nevelési évre Szeptember Programok Befogadási terv alapján új gyerekek fogadása, folyamatosan Telephelyvezetői megbeszélés Nevelési Tanácsadó részképesség felmérés

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

a második évünk Újpesti Futónap. szülőknek! családi nap

a második évünk Újpesti Futónap. szülőknek! családi nap Megkezdődött a második évünk a suliban, amit nagyon vártunk is, meg kicsit nem is. Jó volt a nyári szünet, a sok alvás, az élmény, de izgatottságunk az újév kapcsán mégiscsak erősebb volt. Már szeptemberben

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE Kecskeméti Széchenyivárosi Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája 6000. Kecskemét, Forradalom u. 1. Tel.: 76/488-762 Fax.:76/508-309 E-mail: moraisk@keszeiskola.hu ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

XI. évfolyam - 10. szám 2010. Október-November 50. Házassági évforduló 50. Házassági évfordulójukat ünnepelték november 22-én Csatordai István és neje Virágos Ilona. Falukarácsony! Derekegyház önkormányzata

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló

Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló A mai nap tiszteletére még mindig gyönyörû idõ van. Kicsit furcsa adventkor ez az idõjárás, de azért nem tiltakozunk, hogy a természet

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2010/2011

ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2010/2011 ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2010/2011 Készítette: Szoboszlai Zoltánné mkv. Jóváhagyta: Kiss Péterné ig. Folyamatosan ellátandó feladatok: Szakmai folyóiratok figyelemmel kísérése. Továbbképzéseken,

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI 2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

Tanmenetek leadása a munkaközösség vezetőknek Szülői értekezlet 3. évfolyam

Tanmenetek leadása a munkaközösség vezetőknek Szülői értekezlet 3. évfolyam DÓZSA ÉVES ÜTEMTERV 2015-2016. TANÉV Augusztus 24. H 8 00 Alakuló értekezlet; Bakony Gaszt. tájékoztató 25. K Munkaközösségi foglalkozások mk.vezetők 16 00 Tantestületi kirándulás Töllné H. Erika 26. Sze

Részletesebben

Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda

Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Óvodai Tájékoztató 2009 /2010. 1. szám Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Tanévindítás: Óvodánk létszáma 2009 / 2010 es tanévben : 34 fő gyermek Csoport szám: 2 Óvodapedagógusok:

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember

Részletesebben

Falukarácsony. Újévi koncert

Falukarácsony. Újévi koncert Ikladi Hírek XX. évfolyam 12. szám www.iklad.hu Önkormányzati Híradó ingyenes 2013. december Falukarácsony Hagyományos falukarácsonyi ünnepségünket december 20-án, pénteken, 18 órai kezdettel tartjuk az

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám CSENGŐSZÓ A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám Készítették: A Diák-újságíró szakkör tagjai: Juhász Valentina, Jónás Levente, Flórián Zsolt, Prohászka

Részletesebben

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS 17. (hétfő) 9:00 alakuló értekezlet 18-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 24-26. DIFER mérés 26. tankönyvek átvétele 27. 7:00 szakmai

Részletesebben

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény -

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény - Január Február Március 22. Csütörtök 17 órától Ünnepi műsor a Magyar Kultúra Napja alkalmából Házasságkötő terem,, Etyeki Versmondó Kör 24. Szombat Etyeki piknik Szépvölgy, Újhegy Roxer Produkció 3. Kedd

Részletesebben

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN SZEPTEMBER 1. ÉV ELEJI ÉRTEKEZLET, ÉVES PROGRAM, FELADATOK MEGBESZÉLÉSE felelős: Koloszárné Varga Elvira ig 2. IMIP, HÁZIREND, SZMSZ FELÜLVIZSGÁLATA

Részletesebben

Hírlevél. Gyerekesély Program. Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház. 2013. Iv.Hírlevél

Hírlevél. Gyerekesély Program. Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház. 2013. Iv.Hírlevél Hírlevél Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház 2013. Iv.Hírlevél Gyerekházunk napi szinten nyitva áll a családok számára, valamint folyamatosan próbálja programokkal, jeles napok megünneplésével színesíteni

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2015.

Rendezvénynaptár 2015. Rendezvénynaptár 2015. Hónap Nap Időpont Program Helyszín Szervező Január 18. 15 00 Magyar Kultúra Napja Művelődési Ház Művelődési Ház 30. közgyűlése Művelődési Ház Február 13. Tűzoltó közgyűlés Művelődési

Részletesebben

http://webovoda.blogspot.com/

http://webovoda.blogspot.com/ http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész

Részletesebben

Családi vetélkedő. JÁTÉKVÁR Óvoda 1062 Budapest, Lendvay utca 24.

Családi vetélkedő. JÁTÉKVÁR Óvoda 1062 Budapest, Lendvay utca 24. Családi vetélkedő JÁTÉKVÁR Óvoda 1062 Budapest, Lendvay utca 24. A projekt feladatterve Projekt témája: Családi vetélkedő Időkeret: 3 óra Projektfelelős: 1 pedagógus sorszám feladat felelős Teljesítés

Részletesebben

20 éves Lajosmizse Város 2013. évi rendezvénynaptár

20 éves Lajosmizse Város 2013. évi rendezvénynaptár Mesemondó verseny nagycsoportos óvodásoknak - intézményi 20 éves Lajosmizse Város 2013. évi rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője március 7. Szent Lajos u. Óvoda 14.30

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám Kedves Olvasó! A hosszúra nyúlt hideg idő után végre élvezhetjük a tavaszt. Áprilisban nemcsak a Húsvétra készülünk kínálatunkkal, de már anyák napjára is, hiszen május

Részletesebben

ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA MUNKATERV 2013/2014-es TANÉV

ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA MUNKATERV 2013/2014-es TANÉV ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA MUNKATERV 2013/2014-es TANÉV HELYZETELEMZÉS Tanulói létszám: Oszt. Létszám SNI BTM Bejáró Napközi Tanulószoba 1-2. 16 2 2 6 11 4. 15

Részletesebben

Záródolgozat Projekt a gyakorlatban

Záródolgozat Projekt a gyakorlatban 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 6.osztály Résztvevők száma: 23 Időpont:4 óra Osztály / csoport rövid bemutatása:matematikából nálunk csoport bontás van. A 6. évfolyamon

Részletesebben

SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE. Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Somorjai Tagóvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12.

SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE. Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Somorjai Tagóvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12. SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12. A feladatok ellátásában közreműködők: Csoport neve, összetétele életkor szerint

Részletesebben

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június

Részletesebben

Aki nélkül nem lehetne Karácsony

Aki nélkül nem lehetne Karácsony III. évf. 4. szám 2014. december A Budapest-Nagytétényi Református Egyházközség időszakos kiadványa Aki nélkül nem lehetne Karácsony Bármikor, bárhol végbemehet egy ilyen kérdezz-felelek: - Mi kell a Karácsonyhoz?

Részletesebben

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2012/2013. TANÉV MUNKATERVE

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2012/2013. TANÉV MUNKATERVE S Z E P T E M B E R 1 Szo 2 V 3 H Tanévnyitó ünnepély 4 K Szülői értekezlet az első évfolyamosok részére Pattantyús, Széchenyi 5 Sze 6 Cs 7 P 8 Sz 9 V 10 H Szülői értekezlet - Széchenyi 11 K Szülői értekezlet

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR Baracskai Kozma Ferenc Általános Iskola 2014-2015-ÖS TANÉV

ESEMÉNYNAPTÁR Baracskai Kozma Ferenc Általános Iskola 2014-2015-ÖS TANÉV ESEMÉNYNAPTÁR Baracskai Kozma Ferenc Általános Iskola 2014-2015-ÖS TANÉV SZEPTEMBER NAP T.NAP ESEMÉNY FELELŐS HÉTFŐ 1. 1. Tanévnyitó ünnepély Első tanítási nap 1. oszt. szülői értekezlet 17.00 KEDD 2.

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Gyertyafény csillagfény

Gyertyafény csillagfény Gyertyafény csillagfény Adventtıl karácsonyig 3 hetet meghaladó projekt a Gyulai Alapfokú Közoktatási Intézmény 5. Sz. Általános Iskola és Sportiskola Tagintézményében 2009. november 29 december 22-ig

Részletesebben

Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde

Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde Az aranyalma a népmesében az újjászületés, a megváltás, valamilyen jó cselekedet jutalma, csodatévő hatása van. Az alma a néphagyományban az egészség, az összetartozás

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

2010/2011-es tanév GRATULÁLUNK!

2010/2011-es tanév GRATULÁLUNK! MŐVÉSZETOKTATÁS 2010/2011-es tanév GRATULÁLUNK! II. Látványtánc Európa - bajnokságot 2011. június 3-5-ig rendezték meg Kaposváron. Perdülı táncegyüttesünk is bejutott az Európa - bajnokságra, az országos

Részletesebben

IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-2009-0012 azonosítószámú, Nyitott kapcsolatok! című projekt

IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-2009-0012 azonosítószámú, Nyitott kapcsolatok! című projekt IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-, Nyitott kapcsolatok! című projekt Intervallum: január 1. május 31. Készítette:,, Dátum: január 07. Célok A cél indoklása Tervezett ek* Felelős*

Részletesebben

Települési Rendezvény Naptár 2009.

Települési Rendezvény Naptár 2009. Települési Rendezvény Naptár Időpont Rendezvény megnevezése A rendezvény helyszíne február 14. február 21. március 15. 18 órakor március 21. április 4. 10 órától Iskolai farsangi bál A rendezvényszervező

Részletesebben

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. KIVONAT Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi

Részletesebben

Mondjam vagy mutassam?

Mondjam vagy mutassam? I évfolyam 1.szám 2011 szeptember-október-november A Montágh Imre Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és EGYMI lapja MONDJAM VAGY MUTASSAM Iskolánk névadója, Montágh

Részletesebben

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY 2014-2015-ös tanév Tanító: Csáka Mária 2014. szeptember 15: Első nap az iskolában Gyülekeztünk az iskola udvarán. Az V. osztályosok kézen fogtak és bevezettek minket a templomba

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011.

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011. KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011. Január: 23. Vince napi borszentelés 24. Magyar Kultúra Napja Megemlékezés osztályonként 24-28. Ökomenikus imahét Helye: a községi templomok 29. Előadássorozat

Részletesebben

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2014/2015. nevelési évre. Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2014/2015. nevelési évre. Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2014/2015. nevelési évre Készítette: Munkaközösség vezető Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok, zöldnapok, szabadidős tevékenységek Munkaközösség

Részletesebben

Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója

Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója Á G F A L V I K R Ó N I K A XVI. évfolyam 12. szám Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója 2015. DECEMBER Boldog Karácsonyt! Fröhliche Weihnachten! Merry Christmas! 2 Á G F A L V I K R Ó N I K A 2 0 1 5.

Részletesebben

Eseménynaptár 2013-14-es tanév Augusztus. Szeptember

Eseménynaptár 2013-14-es tanév Augusztus. Szeptember Augusztus 27-28-én 9-11 Gólyatábor az elsősöknek Szeptember 2.( hétfő) 8 00 Évnyitó ünnepély 4. 17 00 Szülői értekezletek 1. osztály 5. 17 00 18 00 Szülői értekezletek 4. osztály Lovaglós szülői ért. 5.6.

Részletesebben

Boldog Karácsonyi Ünnepeket!

Boldog Karácsonyi Ünnepeket! Mucsony Nagyközségi Önkormányzat Hivatalos Folyóirata IX. évfolyam 2. szám 2012. december 21. www.mucsony.hu hivatal@mucsony.hu Boldog Karácsonyi Ünnepeket! Megint itt van a tél és megint eljön a karácsony

Részletesebben

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra Január 02. 15. 19. kedd 22. 23. 30. 01. hétfő 06. 16:30 12. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 67. évfordulója alkalmából H: Kalafszky

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények)

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) 2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) Január - Január 20. Szép magyar beszéd a Kazinczy verseny városi döntője a Városi Könyvtárban - Január 21. A Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Lecsó fesztivál a Szt. István Általános Iskolában

Lecsó fesztivál a Szt. István Általános Iskolában 1. 1. Hétfő 2. 2. Kedd 3. 3. Szerda 4. 4. Csütörtök 5. 5. Péntek 6. Szombat 7. Vasárnap 6. 8. Hétfő 7. 9. Kedd 8. 10. Szerda 9. 11. Csütörtök 10. 12. Péntek 13. Szombat 14. Vasárnap 11. 15. Hétfő 12. 16.

Részletesebben

Beköszöntő 5 Névadónkról 6 Miért éppen Dankó Pista? 6 Történeti visszapillantás avagy Közös Kincs és Dankó Pista Biriben 8

Beköszöntő 5 Névadónkról 6 Miért éppen Dankó Pista? 6 Történeti visszapillantás avagy Közös Kincs és Dankó Pista Biriben 8 Beköszöntő 5 Névadónkról 6 Miért éppen Dankó Pista? 6 Történeti visszapillantás avagy Közös Kincs és Dankó Pista Biriben 8 2004 az alapítás éve 8 2005/2006-os tanév az első bővülés 9 2006/2007 a tanulói

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS 2014. JANUÁR 01.01. Újévi koncert Városi Sportcsarnok, Ritmus művészeti 01.15. Ökumenikus istentisztelet - Szeretetvendégség 01.18. Magyar Kultúra Napja Légy jó mindhalálig c. musical,

Részletesebben

LELÁTÓ. Mi lesz a fa alatt? A II. Kerület UFC információs magazinja. www.keruletufc.hu

LELÁTÓ. Mi lesz a fa alatt? A II. Kerület UFC információs magazinja. www.keruletufc.hu LELÁTÓ www.keruletufc.hu A II. Kerület UFC információs magazinja 2011. December Mi lesz a fa alatt? Tartalom 2011. December Détári és Ronaldo egy csapatban? Az ifiknél minden lehetséges Mit kérsz Karácsonyra?

Részletesebben

A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA

A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA IX. évf. 1. szám (100) 2011. December A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA Tartalomból: Miseszándékok 2. old. Részlet: Rainer Maria Rilke: Történetek a Jóistenrıl 3. old. E gy ház kö

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

Munkaterv. Felsős Munkaközösség. 2013/2014. tanév

Munkaterv. Felsős Munkaközösség. 2013/2014. tanév Munkaterv Felsős Munkaközösség 2013/2014. tanév.. Dombi Judit mkv.. Sárközi Ágnes igazgató 1 A munkaközösség tagjai: Felsős osztályfőnökök: 5. osztály: Pete- Pikó Józsefné 6. osztály: Dombi Judit 7. osztály:

Részletesebben

XII. Őrségi Tökfesztivál

XII. Őrségi Tökfesztivál XII. Őrségi Tökfesztivál 2015. szeptember 25-27. Szeptember 25. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Töktermesztői konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18 00 Egyszer

Részletesebben

Tisztelt Képviselő Testület!

Tisztelt Képviselő Testület! ,,Őszi Napfény Nyugdíjas Klub 7144 Decs, Rákóczi u 2-8. Tisztelt Képviselő Testület! Az,,Őszi Napfény Nyugdíjas Klub pénzügyi nehézségei ellenére 2014 évben is folytatta tevékenységét, és az alapszabályban

Részletesebben

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012.

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012. KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012. Január: 08. Vízszentelés Helye: Római Katolikus templom 10. Bábszínház: A három kismalac 20. Megemlékezés a Magyar Kultúra Napjáról 22. Vince napi borszentelés

Részletesebben

16 K 17 Sze 18 Cs 19 P 20 Sz 21 V 22 H Széchenyi megemlékezés Rádiós műsor. Széchenyi matematika verseny 3-8. évf. 14.30-

16 K 17 Sze 18 Cs 19 P 20 Sz 21 V 22 H Széchenyi megemlékezés Rádiós műsor. Széchenyi matematika verseny 3-8. évf. 14.30- ESEMÉNYNAPTÁR 2014/2015 S Z E P T E M B E R 1 H Tanévnyitó ünnepély Első tanítási nap Szülői értekezlet az első évfolyamosok részére Pattantyús, Széchenyi 2 K Szülői értekezlet a második évfolyamosok részére

Részletesebben

Advent első vasárnapjára készültünk

Advent első vasárnapjára készültünk Dunaszentmiklós 2015. november Dunaszentmiklósi hírlevél Német Nemzetiségi Önkormányzat Dunaszentmiklós Római Katolikus Egyházközség Dunaszentmiklós Dunaszentmiklós Község Önkormányzata 36. szám Advent

Részletesebben

Felsős Diákönkormányzat 2008/2009

Felsős Diákönkormányzat 2008/2009 Felsős Diákönkormányzat 2008/2009 A DÖK fő céljai ebben a tanévben a következők: - Az alsós programok és a felsős DÖK munkáját lehetőség szerint összehangolni, együttműködni az önkormányzat ifjúsági irodájával.

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

K Á R Á S Z I független havilap. Önkormányzati hírek. A testület június hónapban több alkalommal informális keretek között ülésezett, tanácskozott.

K Á R Á S Z I független havilap. Önkormányzati hírek. A testület június hónapban több alkalommal informális keretek között ülésezett, tanácskozott. 2015. július 3. K Á R Á S Z I független havilap XVIII. évfolyam 7. szám Önkormányzati hírek A testület június hónapban több alkalommal informális keretek között ülésezett, tanácskozott. A 20 éves testvérkapcsolat

Részletesebben

www.kiralyhegyes.hu Adhatna-e ennél szebb gyermeknapi

www.kiralyhegyes.hu Adhatna-e ennél szebb gyermeknapi VIII. évf. 3. sz. 2011. június www.kiralyhegyes.hu Adhatna-e ennél szebb gyermeknapi ajándékot önkormányzat falujának, mint egy ilyen szép óvodát mint a mienk? Május 28- án vehették birtokukba óvodásaink

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

A Debreceni Művelődési Központ Homokkerti Közösségi Ház egységének 2011 évi programterve

A Debreceni Művelődési Központ Homokkerti Közösségi Ház egységének 2011 évi programterve 43.b.sz. melléklet felnőttek 100 HKH 1 2011 január 1 Szilveszteri mulatság homokkerti kertbarát Kör 2011.01.06 Aprók-falvi ficánkoló óvódások 25 HKH 2 3 2011.01.08 "Találnál csodafiú szarvast" családok

Részletesebben

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról 2012 tavaszán két lelkes kolléganő Csapi Edit és Heisz Mónika megírta és megnyerte a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt pályázatot.

Részletesebben

A 2011/2012-ES TANÉV ÉVES PROGRAMTERVE

A 2011/2012-ES TANÉV ÉVES PROGRAMTERVE A 2011/2012-ES TANÉV ÉVES PROGRAMTERVE Összeállította és elfogadta: a Kastélydombi Általános Iskola nevelőtestülete 2011. augusztus 31. Szeptember 08.24. Alakuló értekezlet TÁMOP alakuló értekezlet Mochnács

Részletesebben

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten 2015. október 21-25-e között Magyarországra látogatott A Drezdai Kórusakadémia Gyermekkara. A Singakademie Dresden 130 éves tradiciójával a németországi Szászország

Részletesebben