Az Egyesület beszámolója a évi tevékenységéről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az Egyesület beszámolója a 2010. évi tevékenységéről"

Átírás

1 Az Egyesület beszámolója a évi tevékenységéről Célunk: a Tolna megyében élő mozgássérültek érdekvédelme, összefogása, a társadalmi és kulturális életbe való bekapcsolása, elősegíteni a működési területén élő bármely mozgássérült személy nevelését, képzését (kulturális és sport), munkaképesség fejlesztését, elhelyezését és munkába állítását. A szabadidő hasznos eltöltésének segítése, kirándulások szervezése. Röviden szervezetünkről és tevékenységünkről: május 28-án tartottuk éves küldött közgyűlésünket, amely egyben a vezetőség választó közgyűlés is volt. Taglétszámunk én: 7587 fő. A megye területén 10 csoport működik, a csoportokat választott csoportvezetők fogják össze. A csoportvezetők munkáját önkéntes segítők teszik könnyebbé, sokszínűbbé. A csoportvezetők költségtérítésben részesülnek és kb fő társadalmi munkát végző van. Egyesületünk bevételi forrásait külön kimutatásban tudjuk bemutatni. Bátaszék és környéke csoport: igen aktív közéleti, társadalmi tevékenységet folytat. Februárban a hagyományos farsangi bálon 85 fő vett részt. Február végén Pécsett a Nemzeti Színházba 20 fővel kirándultak. Március 15-én pedig Bátaszéken a városi koszorúzáson képviselték Egyesületünket. Tavasszal a csoportvezetőt újra választották. Október 23-án a városi ünnepségen és koszorúzáson képviselték az Egyesületet. Ezen kívül a Művelődési Házban megrendezett kiállításokat nézték meg közösen a sorstársak. A városban működő egyesületek gyűlésein, rendezvényein is megjelentek. Bonyhád és környéke csoportnál: inkább a települések, és az egyének látogatása szerepel a tevékenységükben. Évente tartanak csoportgyűléseket, melyet az általános tájékoztatás mellett egy kedves vacsorával is megfűszerezik. Csoportgyűléseket tavaly is tartottak több településen, többek között Tevelen, Kakasdon, Györében, Izményen. Dombóvár és környéke csoport: A csoportvezető rendszeresen részt vesz Dombóvár városi rendezvényein, és havi egy alkalommal a Dombóvári Civil Fórumon. A társ civil szervezetekkel jó kapcsolatot ápolnak. Februárban farsangi bált szerveztek, áprilisban Dombóváron csoportvezető választás volt, májusban pedig részt vettek a tagok a küldött közgyűlésen, Szekszárdon.

2 Május végén került megrendezésre a Fogyatékkal élők horgászversenye a Nyerges völgyi Horgászegyesület taván. Júniusban a Pál- Napi vigasságokon voltak a csoport tagjai. Szeptember 11-én került megrendezésre a Civil fesztivál. A csoport is részt vett ezen a városi rendezvényen, Köbli Sándorné kerámiáiból, Fodor Jánosné díszdobozaiból, gyöngyeiből, Gehér Gyuláné festményeiből és Bóna Jánosné gyöngyékszereiből kiállítást készítettek. A rendezvényre ellátogató tagokat süteménnyel, üdítővel megvendégelték. Több tagtársunk is részt vett a nyugdíjas énekkar előadásában. Szeptember 23-án kirándulni voltunk Sikondán, ami nagyon jól sikerült. Fürdőzéssel, napozással, beszélgetéssel, sétával telt el a nap. Októberben 35 csoporttagnak készítették el az adatlapját az Izzócsere program pályázat keretén belül. November 8-án a fogadóóra után az érdeklődő tagtársakat a gyöngyfűzés rejtelmeivel igyekeztek megismertetni, illetve ötletekkel segíteni az ajándékkészítést a közelgő ünnepre. A dombóvári csoport 2010.december 8-án tartotta év végi ünnepváró taggyűlését Dombóváron a Német Közösségi Házban. Ez már hagyomány, minden évben december elején összejönnek, visszatekintenek az év közben elvégzett munkára, beszélgetnek, zenét hallgatnak, nótáznak! Dunaföldvári csoport vezetői nagyon aktívan részt vesznek a város életében. Februárban a visszér betegségekről tartott Király Krisztina előadást. Márciusban Keresztes Lajos önkormányzati képviselő a város aktuális problémáiról, fejlesztéseiről tartott fórumot. Március végén a húsvéti készülődés mellett, Molnár Iván evangélikus lelkész tartott áhítatot. Április végén Természetsen egészségesen! Hujbert Jánosné aloe vera termékeket mutatott be a tagoknak. Május végén a Dunaföldvári Gazdanapokon főztek a csoport tagjai egy jó pörköltet. Júliusban a Földvári nyári esték keretén belül A vágy muzsikál c. Karádi estet nézték meg Szalóki Ági előadásában. Augusztus 20-án Szent István napi vigasságokon vettek részt a Duna parton: halászlé főzés, Alma együttes zenélt a gyerekeknek, a felnőtteknek Bon-bon koncert volt, és este tűzijáték. Szeptemberben A csoport kirándult Székesfehérvárra a Lecsó fesztiválra. Szeptember 30-án. a dunaföldvári önkormányzatnál akadálymentesítés átadás-átvételen vettek részt. Októberben Bölcskén falunapon vettek részt, október 23-án István a király rock opera előadáson a vörös iszap károsultak javára gyűjtöttek a mozgássérült tagjaink. November 2-án a Népszerű tudomány előadássorozaton bővítették a tudásukat. 1.A kalocsai pingáló asszonyok művészete, /dr.romsics Imre előadása/ 2. Kolbász paprika-karácsony töltött káposzta nélkül,/péter Anna gasztroblogger előadása/

3 November 21-én Szívből szól a nóta nóta és operett gála a kolontári vörös iszap károsultak javára. A Fogyatékkal Élők Világnapja alkalmából nagyszabású évzáró rendezvényt szervezett 2010.december 4-én. A rendezvényt Keresztes Lajos Dunaföldvár polgármestere,mint fővédnök támogatta. A helyi vállalkozók is több mint huszonöten járultak hozzá a rendezvényhez. A tagságot Szemenyei Rózsa köszöntötte. Majd Keresztes Lajos polgármester beszédében megemlítette, hogy számára az egy napra korlátozott törődés nem kielégítő és azon lesz, hogy segítségére lehessen mindennap a sérülteknek a problémáik megoldásában. Ezt követően kulturális program keretében amatőr csoportok előadásai szórakoztatták a jelenlevőket. A dunaföldvári Ördögszekér együttes, a Zsigec musical együttes, a daruszentmiklósi Darumadár dalkör, Horváth Attiláné és Sallai Gábor léptek fel a színházteremben műsoraikkal, mint egy-két órában. A mozgássérült sorstársakkal együtt ünnepeltek a város vezetői és a megyei egyesület vezetése is. A rendezvényt estebéd és karácsonyi ajándék osztás zárta. Paks és környéke csoport: a mozgássérültek részére ugyancsak rendszeres heti egy alkalommal tartanak ügyfélfogadást, ahová a környékbeli településekről is szép számmal járnak be mozgássérültek. Tavasszal a csoportvezető ügyfélfogadást tartott a kisebb falvakban is. A csoportvezető a vezetőség megbízásából képviseli az Egyesületet a Tolna Megyei Baleset megelőzési Bizottsági üléseken, illetve Pakson a Paks környéki Baleset megelőzési bizottsági üléseken. A csoportvezető a MEOSZ elnökének megbízásából képviseli az Egyesületet a gépkocsik elosztásánál. Simontornya és környéke csoport ugyancsak rendszeresen foglalkoznak a tagok problémáival. A csoportvezető heti egy alkalommal tart ügyfélfogadást Simontornyán, ezen kívül, havi egy alkalommal Gyönkre is ellátogat, hogy meghallgassa az ott élő mozgássérültek gondjait. A farsangi bálon 50 fő vett részt, és nagyon jól érezték magukat. Nyáron gyógyfürdői kirándulást terveznek. Idén tavasszal a csoportban csoportvezető választás volt. A csoportvezető munkájával elégedett tagok, újra választották a csoportvezetőt. Júliusban: Simontornyán Dénus Kiss Jenő kecskeméti vállalkozó teljesen újjáépítette az egykori malom épületét, ami Városi Galériaként szolgál a jövőben. A megnyitón Könyv István János, helyi grafikus művész ajánlásával a tulajdonos mutatta meg olaj és akril képeit, szén és tusrajzait, ahova a csoport ellátogatott.

4 Simontornya várossá avatásának 15. évfordulóján tartott megemlékezésen vettünk részt, amit a Várban tartottak. Általános iskolások papírgyűjtését segítették sok-sok papírral. Augusztusban: Egy napos gyógyfürdőzést szerveztünk Gunarasba, ahol nagyon jól érezték magukat a tagjaink. Elszármazottak és Itthon maradottak találkozóján volt a csoport, amit a Polgármester Asszony nyitott meg. Óvodások és iskolások kulturális műsora, a helytörténeti ház megtekintése színesítette a napot. A Várszínházban városi jótékonysági rendezvényen vettek részt. A bevételből a város játszóterét fejlesztették, újították fel. Szeptemberben: A simontornyai Hegyi tavon rendezett horgászversenyen vettek részt lelkes horgász tagjaink. A horgászszerencse az 5. helyezést hozta. Adj egy napot az egészségedért ismét megrendezésre került Simontornyán. Nagyon sokan kihasználtuk a lehetőséget a vizsgálatokra és ellenőrzésekre. Városi választási nagygyűlésen hallgattuk meg a polgármester jelölteket, és a képviselőjelöltek bemutatkozását. Október: Szüreti felvonulás került megrendezésre óvodások, iskolások és sok felnőtt közreműködésével. Tagjaink is hagyományhoz illő öltözékben színesítették a menetet. Móser Zoltán Látom magamban! című író-portré-fotókiállítása nyílt meg a Vármúzeumban. A művész 35 képe mindannyiunknak tetszett. Az október 23-i megemlékezésen, fáklyás felvonuláson voltunk. November: A simontornyai katolikus templomban levő ismeretlen festő által 1732-ben készített ikont a Fekete Madonnát nézték meg. A most restaurált kép tényleg páratlan műalkotás. December: Karácsonyi, mikulásnapi ünnepséggel zárták az évet, óvodás, iskolás tagjainkat mikulás csomaggal lepték meg. Szekszárdi csoport: Tavaly az Egyesület a szakorvosi véleménnyel rendelkezőknek biztosított bérletet és vízitornát. Szekszárd és Szekszárd környéke csoport Mórahalmon, Szigetváron, Cserkeszőlőn és Igalon voltak gyógyfürdős kiránduláson. Sajnos több 1 napos kirándulás érdeklődés hiányában elmaradt. Segítséget nyújtottak a támogatások (fogyatékossági támogatás, segélyek, telefonos pályázat) ügyintézéséhez. Tamási és környéke csoportnál: A helyi fogadóórákon kívül, csoportgyűléseket tartottak: Felsőnyéken, Hőgyészen, Szakályban, Ozorán, Pincehelyen, Iregszemcsén, Koppányszántón, Nagykónyiban, Magyarkeszin, Regölyben, ahol tagjaink befizethették tagdíjukat, tájékozódhattak az esetleges változásokról. Farsangi bálokon vettek részt a Vakok és Gyengénlátók Tolna Megyei helyi csoportjával, és a Tamási Idősek Otthonában. Tavasszal a tagok újra választották a csoportvezetőt, mert meg voltak elégedve a munkájával. Májusban részt vettek a küldött közgyűlésen Szekszárdon.

5 Június 6-án az Önkéntesek Napján a Vakok és Gyengénlátók Tolna Megyei helyi csoportjának a rendezvényén vettek részt. Júliusban a városi főzőversenyen voltak, ahol vegyes pörköltet főztek. Augusztus 20-án a városi rendezvényeken vettek részt. Októberben meghívást kaptak a Vakok és Gyengénlátók Tolna Megyei helyi csoportjától a,,fehér bot napja alkalmából rendezett ünnepségre és szavalóversenyre. A szavaló versenyen Gyurciza Istvánné tamási mozgássérült 2.helyezést ért el. Novemberben a vörösiszap károsultjainak részére rendezett jótékonysági műsoron és az azt követő bálon voltunk. Decemberben részt vettek a nyugdíjas klub és a látássérültek egyesületének karácsonyi műsorán. A látássérült egyesülettel közösen mikulás váró ünnepséget szerveztek a sérült gyerekeknek. Csoportvezetőnk egész évben részt vett a Tamási városi civil szervezetek megbeszélésein, rendezvényein. Tolna és környéke csoport: több települést ölel fel a terület, ezért fogadóórákat más településeken is tartanak. Évente egy-két alkalommal csoportgyűlést tartanak, ahol szerény megvendégelést biztosítanak a mozgássérülteknek. A csoport aktív részese a helyi önkormányzat civil szervezeteinek, az ott szervezet programokon rendszeresen részt vesznek és beszámolnak. Tavasszal csoportgyűlést tartottak, rendszeresen fogadónapot tartanak vidéken. Napsugár Ifjúsági Klub Február - farsangi buli. Minden évben várják a fiatalok, hogy a hosszú tél után bulizhassunk. Természetesen most is volt buli. Mindenki a maga módján táncolhatott, beszélgethetett, játszhatott. Március tűzzománc ajándékok készítése ben egy paksi rendezvényen találkoztunk először a tűzzománc készítéssel. Akkor nagyon megtetszett a fiataloknak, ezért meghívtuk azt a fiatalembert, akivel a rendezvényen ismerkedtünk meg. Ákos segítségével kisebb képeket, medálokat készítettek a fiatalok. Április - húsvéti meglepetések készítése. A húsvét számunkra fontos ünnep. Általában egy kis édesség csomagot szoktak kapni a fiataljaink, illetve készíthetnek maguknak, ismerőseiknek, barátaiknak ajándékokat, lakás díszítő elemeket. Tojásfát készítettünk, amire hungarocell tojásokat akasztottunk. Május idén városi rendezvényen vettünk részt. Az ifjúsági klub tag a Szekszárdi Ifjúsági Érdekegyeztető Fórumban. Minden májusban nyárnyitó bulit szervez a Polip Ifjúsági Egyesület. Szeptemberben a klub tagjai az Önálló Élet Alapítvány támogatásával Bikalon az

6 Élménybirtokot tekintették meg. Középkori falut alakítottak ki, ahol akár egy egész napot lehet eltölteni. Nagyon rossz időt fogott ki a csapat, de ez nem tántorított el senkit sem a felfedezéstől. Októberben ünnepeltük a 11. szülinapunkat. Volt nagy szülinapi torta, és meglepetés. Igyekeztem eddig mindig meglepetés előadókat meghívni. Az egyik tagunk már sok-sok éve bélyegeket gyűjt. Szerettük volna megmutatni az ő gyűjteményét filatelistáknak. Sajnos egyetlen meghívott sem fogadta el az invitálásunkat. Így a társunk lett a meglepetés vendég, és őt faggattuk. November 26-án és december 10-én délután a karácsonyra és az ajándékozásra készültünk. Többféle ajándékot, díszt, ajándék tárolót,képeslapot, karácsonyfa díszt, és hógömböt lehetett készíteni. A tavalyi évben is fő támogatási lehetőségünk a lakás célú állami támogatások ügyintézése. Ebben benne szerepel a lakások közvetlen átalakításán kívül a gázfűtés, villanykályha bevezetése. Az elmúlt évben az alábbiak szerint alakult a lakás célú állami támogatás: Bátaszék és környéke csoport: 16 db Ft Bonyhád és környéke csoport: 13 db Ft Dombóvár és környéke csoport: 24 db Ft Dunaföldvári csoport: 2 db Ft Paks és környéke csoport: 14 db Ft Simontornya és környéke csoport: 25 db Ft Szekszárdi csoport: 34 db Ft Szekszárd környéke csoport: 20 db Ft Tamási és környéke csoport: 40 db Ft Tolna és környéke csoport: 27 db Ft Összesen: 215 db Ft értékben kapott támogatást. Sajnos az elmúlt években a támogatás összege nem változott. A mindenkori kormányok nagy támogatási változást ígértek, de eddig sajnos az ígéretét egyik sem váltotta be. Az önkormányzatokkal, társszervezetekkel jó a kapcsolatunk. Rendszeresen részt veszünk a rendezvényeken, ha meghívást kapunk. A személyi jövedelemadó 1%-a felhasználásból befolyt összeg: Ft.

7 Ezúton is megköszönjük a Polgármesteri Hivatalok és magánszemélyek adományát, támogatását. Támogatási lehetőségeink sajnos csökkennek. Üdülési csekkhez csak nyomtatványt adhattunk, mindenkinek önállóan kellett intéznie az üdülési csekk igénylését. De a támogatást itt is jövedelem korlátok szabták meg. Az egy főre eső jövedelem nem haladhatta meg a minimálbért. Segélyekhez, támogatásokhoz ugyancsak nyomtatványt adtunk, illetve segítettük a sorstársainkat a nyomtatványok kitöltésében. A Telefonnal A Rászorultakért Alapítványhoz 22 db kérelmet küldtünk el. Ebből 11 fő kapott, összesen: Ft értékben. Fogyatékossági támogatást 22 főnek intéztünk. Ezen támogatás odaítélése igen szigorú feltételekhez van kötve. Hogy konkrétan hány fő részesült és milyen összegű támogatást kapott, nem tudjuk, mert a tagjaink nem jeleznek vissza. A Szeretet Lángja rendezvényt óta minden évben megrendezik fogyatékosokkal foglalkozó szervezetek. A cél az volt, hogy ismerjék meg a fogyatékkal élőket. Tavalyi évben a mi Egyesületünk vette át a Szeretet Lángját szimbolizáló gyertyát. Így szeptember 15-én mi rendezzük a fesztivált, ahol nemcsak fogyatékosok lépnek fel, hanem egészséges fiatalok is. A rendezvény a civilek összefogását, együttműködését is szimbolizálja. Pályázatokat nyújtottunk be: Nca, KVVM Háztartási gépcsere alprogramra, a KVVM Izzócsere programra, a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. által kiírt Egészségdíjra. A KVVM Izzócsere programban sajnos elfogyott a keret, ezért nem nyertünk. A Háztartási gépcsere alprogramban viszont megnyertük a pályázott összeget. A pályázatban megnyert összeg: Ft, amiből 154 háztartás és az Egyesület tudja lecserélni az elavult, energia pocsékoló hűtő és mosógépét. Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft-hez a vízitornára, gerinctornára és a gyógyúszásra pályáztunk, sajnos nem nyertünk. Ezek a mozgássérültek állapot fenntartásához szükségesek. Szekszárd, május 27. Szabó Sándor elnök

Tisztelt Képviselő Testület!

Tisztelt Képviselő Testület! ,,Őszi Napfény Nyugdíjas Klub 7144 Decs, Rákóczi u 2-8. Tisztelt Képviselő Testület! Az,,Őszi Napfény Nyugdíjas Klub pénzügyi nehézségei ellenére 2014 évben is folytatta tevékenységét, és az alapszabályban

Részletesebben

Az Egyesület beszámolója a 2014. évi tevékenységéről

Az Egyesület beszámolója a 2014. évi tevékenységéről Á Ú Á Á Ű É É ÁÉ É ÜÉ Á ő É Á É Á ó é ó ó é ü ü é é é é ő ő é é é á Í Ü É É ő ő ó á ö ö É É É É É ö ó Az Egyesület beszámolója a 2014. évi tevékenységéről Küldetésünk: Az egyesülés szabadsága és az önsegély

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

ZALASZENTGYÖRGYI IFJÚSÁGÉRT KULTURÁLIS ÉS SPORT KÖZALAPÍTVÁNY ZALASZENTGYÖRGY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2010. ÉV

ZALASZENTGYÖRGYI IFJÚSÁGÉRT KULTURÁLIS ÉS SPORT KÖZALAPÍTVÁNY ZALASZENTGYÖRGY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2010. ÉV ZALASZENTGYÖRGYI IFJÚSÁGÉRT KULTURÁLIS ÉS SPORT KÖZALAPÍTVÁNY ZALASZENTGYÖRGY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2010. ÉV TARTALMI BESZÁMOLÓ A Zalaszentgyörgyi Ifjúságért Kulturális és Sport Közalapítványt 2001.

Részletesebben

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2019

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2019 HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2019 Időpont Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja 3. Horgászbörze 25. Március 5. Március 14. 17:00 16.00 Lőrincze L. Ált. iskola Téltemető

Részletesebben

ESEMÉNYEK, RENDEZVÉNYEK, TURULMADÁR NÉPTÁNC EGYÜTTES ÉS SONNENBLUME TÁNCCSOPORT FELLÉPÉSEI TÓL

ESEMÉNYEK, RENDEZVÉNYEK, TURULMADÁR NÉPTÁNC EGYÜTTES ÉS SONNENBLUME TÁNCCSOPORT FELLÉPÉSEI TÓL ESEMÉNYEK, RENDEZVÉNYEK, TURULMADÁR NÉPTÁNC EGYÜTTES ÉS SONNENBLUME TÁNCCSOPORT FELLÉPÉSEI 2003.-TÓL 2003. FEBRUÁR 22. FARSANG VARSÁD FEBRUÁR 24. GYÖNKI SZOC. OTTHONBAN FELLÉPÉS (MINDHÁROM CSOPORT) MÁRCIUS

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2016

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2016 HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2016 Időpont Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja Január 19. Vasúti emlékmű A németek kiűzésének napja, megemlékezés Német Nemzetiségi Január

Részletesebben

Kultúrházak éjjel-nappal Táncház korhatár nélkül, Báta Község Önkormányzata, Hunyadi. Hunyadi János Általános Iskola. Február 15.

Kultúrházak éjjel-nappal Táncház korhatár nélkül, Báta Község Önkormányzata, Hunyadi. Hunyadi János Általános Iskola. Február 15. RENDEZVÉNYNAPTÁR 2019. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Január 15. A gemenci állatok, Előadó: Barkuti Balázs Általános Iskola Bátáért Egyesület Február Február 2. Közösségi összejövetel a Vízöntő

Részletesebben

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény -

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény - Január Február Március 22. Csütörtök 17 órától Ünnepi műsor a Magyar Kultúra Napja alkalmából Házasságkötő terem,, Etyeki Versmondó Kör 24. Szombat Etyeki piknik Szépvölgy, Újhegy Roxer Produkció 3. Kedd

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február RENDEZVÉNYNAPTÁR 2018. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Február Február 2. Farsangi hagyományok, szokások megismertetése, álarc készítés gyerekeknek Fekete Gólya Ház Bátáért Egyesület Február

Részletesebben

Települési Rendezvény Naptár 2009.

Települési Rendezvény Naptár 2009. Települési Rendezvény Naptár Időpont Rendezvény megnevezése A rendezvény helyszíne február 14. február 21. március 15. 18 órakor március 21. április 4. 10 órától Iskolai farsangi bál A rendezvényszervező

Részletesebben

K I V O N A T. Tárgy: A szociális célú segítő tevékenységet végző szervezetek 2015. évi pályázatainak elbírálása

K I V O N A T. Tárgy: A szociális célú segítő tevékenységet végző szervezetek 2015. évi pályázatainak elbírálása K I V O N A T Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága 2015. június 24. napján tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Tárgy: A szociális célú segítő

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2015.

Rendezvénynaptár 2015. Rendezvénynaptár 2015. Hónap Nap Időpont Program Helyszín Szervező Január 18. 15 00 Magyar Kultúra Napja Művelődési Ház Művelődési Ház 30. közgyűlése Művelődési Ház Február 13. Tűzoltó közgyűlés Művelődési

Részletesebben

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011.

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011. KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011. Január: 23. Vince napi borszentelés 24. Magyar Kultúra Napja Megemlékezés osztályonként 24-28. Ökomenikus imahét Helye: a községi templomok 29. Előadássorozat

Részletesebben

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 2014. SZEPTEMBER 1. h. 8.00 Tanévnyitó, szülői ért. 1. osztályok, (pótbeiratkozás műv. isk.)

Részletesebben

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2012. Időpont idő Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja. Téltemetés és Kiszebáb égetés

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2012. Időpont idő Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja. Téltemetés és Kiszebáb égetés HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2012. Időpont idő Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja Február 17. 15.00 Nagyiskola Kisiskola Petőfi S. utca Téltemetés és Kiszebáb égetés

Részletesebben

1991.12.05 1991.12.20 1991.05.31 1995.03.17 1996.06.13 1993.08.06-tól 1993.09.25 1993.12.03 1993.05.15 1993.05.31 1993.05.31 1993.05.

1991.12.05 1991.12.20 1991.05.31 1995.03.17 1996.06.13 1993.08.06-tól 1993.09.25 1993.12.03 1993.05.15 1993.05.31 1993.05.31 1993.05. 1 Óvodai tanévzáró Gyermekjátékok városi úttörőház és díjkiosztó Tisztelendő Úr Ezüstmiséje 2 Családi videó---németország Szüreti bál A végén stúdió 3 VÁGÓKÉPEK 4 i bál délelőttje, Mise Családi videó---németországi

Részletesebben

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ 2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ február március Időpont Rendezvény megnevezése Szervező Helyszín 2012. február 16. vagy 23. 2012. február 25. Könyvtárhasználat - Nemzetközi energiahatékonysági nap

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 09-én, Mezőkövesden, az

Részletesebben

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

A rendezvény neve, jellege. szervezıje. Egyesülete Püspökladányi Határok nélkül Egyesület

A rendezvény neve, jellege. szervezıje. Egyesülete Püspökladányi Határok nélkül Egyesület A rendezvény ideje A rendezvény neve, jellege A rendezvény szervezıje A rendezvény helyszíne 2011. február 9. 90 éves a Vöröskereszt ifjúsági szervezete 2011. február 11. Látássérültek farsangi rendezvénye,

Részletesebben

A Keresztényekért Alapítvány 2010. évi aktivitásai

A Keresztényekért Alapítvány 2010. évi aktivitásai A Keresztényekért Alapítvány 2010. évi aktivitásai 1. 2010. év január 6-án, az Európai Bizottság Szociális, Foglalkoztatási és Antidiszkriminációs Bizottságának megkeresésére kérdőívet töltött ki és küldött

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2009. évi tevékenységéről

Közhasznúsági jelentés Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2009. évi tevékenységéről Közhasznúsági jelentés Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2009. évi tevékenységéről Az Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2006 óta támogatja a fogyatékos fiatal felnőtteket.

Részletesebben

Január. Február. Január 23. Képviselő testületi ülés, nyilvános Helyszín: Önkormányzat Hivatala

Január. Február. Január 23. Képviselő testületi ülés, nyilvános Helyszín: Önkormányzat Hivatala Január Január 23. Január 23. 2016/17 tanítási év II. félévének kezdete Január 27. 2016/17 tanítási év, élévi értesítők kiosztása Február Február Farsangi dekoráció, álarc és szemüveg készítése a könyvtár

Részletesebben

2011. évi rendezvénynaptár

2011. évi rendezvénynaptár 2011. évi rendezvénynaptár JANUÁR 12. Doni megemlékezés 21. Magyar Kultúra Napja 22. Német Nemzetiségi Nap 28. FEBRUÁR 1. Meseszínház - Kabóca Bábszínház 11. 12. Valentin napi party Kultúrház 26. Farsangi

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata és intézményei, valamint a lakosság civil szerveződéseinek 2012. évi kulturális és rendezvényi

Részletesebben

A Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete

A Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete A Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete A Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete 1989-ben alakult, azzal a céllal, hogy hatékony segítséget nyújtson Miskolcon és vonzáskörzetében

Részletesebben

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016.

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016. 1. sz. melléklet JAVASLAT A VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016. Készítette: Radics Zoltánné intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek Nemzeti Ünnep: 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

Mezőfalva Nagyközség Önkormányzatának 2014. évi programterve

Mezőfalva Nagyközség Önkormányzatának 2014. évi programterve Mezőfalva Nagyközség Önkormányzatának 2014. évi programterve Hónap Időpont Megvalósítás Program részletei Előkészítés Január 01-31. 01. 14. 9 12.00 Szervezési munkák Munkaterv, statisztika, beszámoló készítése

Részletesebben

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012.

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012. KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012. Január: 08. Vízszentelés Helye: Római Katolikus templom 10. Bábszínház: A három kismalac 20. Megemlékezés a Magyar Kultúra Napjáról 22. Vince napi borszentelés

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

1. helyen végzett szállító pályázatának benyújtási ideje. 1. helyen végzett szállító pontszáma. 2. helyen végzett szállító

1. helyen végzett szállító pályázatának benyújtási ideje. 1. helyen végzett szállító pontszáma. 2. helyen végzett szállító Ellátott intézmény OM azonosító Ellátott intézmény neve Ellátott intézmény címe Tankerület 1. helyen végzett 1. helyen végzett pontszáma 1. helyen végzett pályázatának benyújtási ideje 2. helyen végzett

Részletesebben

Beszámoló a civil szervezetekkel való évi együttműködésről

Beszámoló a civil szervezetekkel való évi együttműködésről 577-5/2018 jegyzőkönyv 8.melléklete 70/2018. (III.27.) határozati javaslat melléklete Beszámoló a civil szervezetekkel való 2017. évi együttműködésről Martonvásár 2017. évi esemény naptárában számos olyan

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

2016. ÉVI KÖZHASZÚ MUNKÁNK ÖSSZEGZÉSE

2016. ÉVI KÖZHASZÚ MUNKÁNK ÖSSZEGZÉSE 2016. ÉVI KÖZHASZÚ MUNKÁNK ÖSSZEGZÉSE Az éves munkánk összegzésének kifejtése: Kézműves foglalkozásokat tartottunk Császártöltésen tavasszal és ősszel az óvodában 41 fő, az általános iskolában napközis

Részletesebben

2015. évi rendezvénytervezet

2015. évi rendezvénytervezet 2015. évi rendezvénytervezet Időpont Esemény megnevezése Rendező Helyszín Jan. 11. 9 óra Megemlékezés a Malenkij robot -ról JANUÁR Zebegény (a települések összevont Jan. 22. 14 óra Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére

T Á J É K O Z T A T Ó. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére 78/2015. T Á J É K O Z T A T Ó Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére Tárgy: Humán Bizottság tájékoztatója a 2015. évi támogatási kérelmek elbírálásáról Előterjesztő:

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013.

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. A legjobb orvosok: Dr.Elégedettség, Dr. Higgadtság, és Dr. Jókedély (C.H.Spurgeon) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. Az egyesület kultúraközvetítő, befogadó szervezet. Célja: a

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE Semmi sem nehéz. Ezt kell gondolnod, Mielőtt bármit is tennél. Semmi sem könnyű. Ezt kell érezned, Mielőtt bármit is mondanál. (Sri Chinmoy) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2015. Az

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

8. Maglód Város évi rendezvénynaptára november 22. ELŐTERJESZTÉS

8. Maglód Város évi rendezvénynaptára november 22. ELŐTERJESZTÉS 8. Maglód Város i rendezvénynaptára 2018. november 22. ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. november 22-ei ülésére 8. napirend Tárgya: Előadó: Maglód Város i rendezvénynaptára

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Készítette: apigyö képviselő-testülete és Oláhné Horváth Ildikó apigyö patronálója Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat

Részletesebben

A Debreceni Művelődési Központ Homokkerti Közösségi Ház egységének 2011 évi programterve

A Debreceni Művelődési Központ Homokkerti Közösségi Ház egységének 2011 évi programterve 43.b.sz. melléklet felnőttek 100 HKH 1 2011 január 1 Szilveszteri mulatság homokkerti kertbarát Kör 2011.01.06 Aprók-falvi ficánkoló óvódások 25 HKH 2 3 2011.01.08 "Találnál csodafiú szarvast" családok

Részletesebben

A Kaszap István Alapítvány Közhasznúsági Jelentése a 2009-es esztendőről

A Kaszap István Alapítvány Közhasznúsági Jelentése a 2009-es esztendőről Számviteli beszámoló A Kaszap István Alapítvány Közhasznúsági Jelentése a 2009-es esztendőről Kaszap István Alapítvány Költségvetési támogatás felhasználása Tárgyévben Alapítványunk nem részesült költségvetési

Részletesebben

Tájékoztató a Polgári Roma Nemzetiségi Önkormányzat évi működéséről

Tájékoztató a Polgári Roma Nemzetiségi Önkormányzat évi működéséről 1. sz. melléklet Tájékoztató a Polgári Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2016. évi működéséről Készült: 2017. május 03. 1 A Polgári Roma Nemzetiségi Önkormányzat testülete működését a nemzetiségek jogairól

Részletesebben

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/ PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

2010. évi Közhasznúsági jelentés

2010. évi Közhasznúsági jelentés 2010. évi Közhasznúsági jelentés Pécs, 2011. február 14. Dr. Szalai Anikó elnök 1 Tartalom Tartalom...2 1. Számviteli beszámoló...3 2. Kimutatás költségvetési támogatások felhasználásáról...3 3. A vagyon

Részletesebben

2014. évi munkaterv. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata által működtetett Közösségi színtér 4171 Sárrétudvari Kossuth u. 95.

2014. évi munkaterv. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata által működtetett Közösségi színtér 4171 Sárrétudvari Kossuth u. 95. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata által működtetett Közösségi színtér 4171 Sárrétudvari Kossuth u. 95. 2014. évi munkaterv Készítette: Guba Péterné művelődésszervező A Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata

Részletesebben

Beszámoló a 2012/2013 Rotary évről. Rotary Club Kisvárda Elnök: Ragányné Poncsák Pálma

Beszámoló a 2012/2013 Rotary évről. Rotary Club Kisvárda Elnök: Ragányné Poncsák Pálma Beszámoló a 2012/2013 Rotary évről Rotary Club Kisvárda Elnök: Ragányné Poncsák Pálma Elnöki átadó 2012.06.21. kihelyezett ülés Színházi fesztiválon a régi és új Rotary kormányzókkal 2012. július Rövid

Részletesebben

Előadó: Előkészítette: Véleményezte:

Előadó: Előkészítette: Véleményezte: Előterjesztés Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-én tartandó ülésére, a 11. számú Tájékoztató a 2015. éi városi rendezvénytervről tárgyú napirendi pontjához Előadó: Tölgyesi

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Nagyesztergár Német Nemzetiségi Kör Egyesület Nagyesztergár Radnóti út. 58

MEGHÍVÓ. Nagyesztergár Német Nemzetiségi Kör Egyesület Nagyesztergár Radnóti út. 58 Nagyesztergár Német Nemzetiségi Kör Egyesület Nagyesztergár Radnóti út. 8 MEGHÍVÓ A Nagyesztergári Német Nemzetiségi Kör Egyesület elnöke biztosított jogkörben eljárva a N.N.N. Kör Egyesület tagjait 2012.január

Részletesebben

536/2015. (XI. 19.) Tinódi Lantos Sebestyén Könyvtár és Művelődési Ház évre szóló munkatervének jóváhagyása

536/2015. (XI. 19.) Tinódi Lantos Sebestyén Könyvtár és Művelődési Ház évre szóló munkatervének jóváhagyása 536/2015. (XI. 19.) Tinódi Lantos Sebestyén Könyvtár és Művelődési Ház 2016. évre szóló munkatervének jóváhagyása VARGA DOMOKOS ÁMK TINÓDI LANTOS SEBESTYÉN KÖNYVTÁR ÉS MŰVELŐDÉSI HÁZ KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERV

Részletesebben

Szervezet megnevezése: Mozgáskorlátozottak Balassagyarmati Egyesülete Szervezet címe: 2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 13

Szervezet megnevezése: Mozgáskorlátozottak Balassagyarmati Egyesülete Szervezet címe: 2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 13 1 9 1 6 3 1 2 9 9 4 9 9 5 2 9 1 2 Statisztikai számjel vagy azonosítószám Szervezet megnevezése: Mozgáskorlátozottak Balassagyarmati Egyesülete Szervezet címe: 2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 13 KÖSZHASZNÚ

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS 2014. JANUÁR 01.01. Újévi koncert Városi Sportcsarnok, Ritmus művészeti 01.15. Ökumenikus istentisztelet - Szeretetvendégség 01.18. Magyar Kultúra Napja Légy jó mindhalálig c. musical,

Részletesebben

SPURKERÉK MODELLEZŐ SPORTEGYESÜLET

SPURKERÉK MODELLEZŐ SPORTEGYESÜLET SPURKERÉK MODELLEZŐ SPORTEGYESÜLET Bemutatkozunk Az egyesület 2010 augusztusában alakult azzal a céllal, hogy tagjaink megfelelő körülmények között, szervezett kereteken belül tudják űzni ezt a sportot.

Részletesebben

Településszintű munkaerő-piaci adatok december 20.

Településszintű munkaerő-piaci adatok december 20. Bonyhád () Aparhant 985 14 1 1 2 5 0 4 5 411 3,4 713 2,0 0,5 Bátaapáti 420 13 3 4 3 1 5 1 10 159 8,2 318 4,1 1,1 Bonyhád 13322 199 43 43 30 45 51 34 38 5538 3,6 9086 2,2 0,6 Bonyhádvasd 407 6 2 0 3 1 0

Részletesebben

Településszintű munkaerő-piaci adatok február 20.

Településszintű munkaerő-piaci adatok február 20. Bonyhád () Aparhant 947 20 3 4 4 1 3 1 7 414 4,8 665 3,0 0,7 Bátaapáti 385 16 5 6 2 5 5 3 8 161 10,0 295 5,4 1,3 Bonyhád 12982 233 44 51 28 49 58 33 55 5580 4,2 8483 2,7 0,7 Bonyhádvasd 413 3 1 0 1 0 0

Részletesebben

Munkaterv a évre. Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára. Általános adatok

Munkaterv a évre. Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára. Általános adatok Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára Általános adatok Szervezet neve: Budaörsi Pro Musica Kórusalapítvány Címe: 2040 Budaörs, Szabadság út 134. Levelezési cím: 2040 Budaörs, Víg u.63.

Részletesebben

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

Településszintű munkaerő-piaci adatok április 20.

Településszintű munkaerő-piaci adatok április 20. 201. április 20. Bonyhád Lakó >65 nap Aparhant 1006 49 15 4 1 9 9 10 14 412 11,9 71 6,87 0,82 Bátaapáti 96 5 6 2 15 5 11 21 162 21,6 08 11,6 1,6 Bonyhád 1741 556 178 45 128 102 10 80 171 5568 10,0 9112

Részletesebben

Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda

Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Óvodai Tájékoztató 2009 /2010. 1. szám Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Tanévindítás: Óvodánk létszáma 2009 / 2010 es tanévben : 34 fő gyermek Csoport szám: 2 Óvodapedagógusok:

Részletesebben

Bevezetett helyi adók (2013. január 1.)

Bevezetett helyi adók (2013. január 1.) Bevezetett helyi adók (2013. január 1.) Megye kód KSH-kód Település neve lakás Vagyoni típusú adók építményadó nem lakás Ft/m 2 vagy a forgalmi érték %-a telekadó Ft/m 2 vagy a forgalmi érték %-a Magánszemély

Részletesebben

Nyírbátor Város 2014. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok

Nyírbátor Város 2014. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok Ny rbætor VÆros 2014. Øvi K zm vel døsi RendezvØnyterve Nyírbátor Város 2014. évi Rendezvényterve I. Kiemelt Önkormányzati programok Magyarország nemzeti ünnepei: Március 15. Augusztus 20. Október 23.

Részletesebben

Településszintű munkaerő-piaci adatok november 20.

Településszintű munkaerő-piaci adatok november 20. szintű munkaerő-piaci adatok Bonyhád >65 nap () Aparhant 1021 18 5 1 6 0 41 4,2 746 2,4 0,5 Bátaapáti 418 26 5 8 6 9 5 21 167 15,6 27 8,0 1,6 Bonyhád 160 40 87 64 87 69 79 52 119 5808 5,9 9475,6 0,7 Bonyhádvarasd

Részletesebben

ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉVI MUNKATERVE. Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6.

ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉVI MUNKATERVE. Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6. 4090 Polgár, Barankovics tér 6. AZ ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 2016. ÉVI MUNKATERVE Készítette: Radics Zoltánné intézményvezető Január Január 1. Újévköszöntő ünnepség. Szerencsejegy- és városbögre árusítás.

Részletesebben

Településszintű munkaerő-piaci adatok március 20.

Településszintű munkaerő-piaci adatok március 20. Bonyhád - ra '2017 1 () Aparhant 985 4 6 4 5 5 5 14 411 8, 71 4,8 0,9 Bátaapáti 420 28 2 8 10 7 12 19 159 17,6 18 8,8 1,7 Bonyhád 122 298 41 7 45 48 74 8 90 558 5,4 9086, 0,6 Bonyhádvarasd 407 9 2 2 2

Részletesebben

Településszintű munkaerő-piaci adatok július 20.

Településszintű munkaerő-piaci adatok július 20. Bonyhád () Aparhant 1009 22 5 7 0 4 4 4 5,1 74,0 0,7 Bátaapáti 42 26 5 9 8 5 5 16 168 15,5 25 8,0 1,9 Bonyhád 1471 274 52 60 5 67 65 52 82 582 4,7 9256,0 0,7 Bonyhádvarasd 416 7 1 0 0 0 0 0 174 4,0 14

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. február 25- ei ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. február 25- ei ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. február 25- ei ülésére Tárgy: Tájékoztató az önkormányzat által 2008. évben támogatásban részesített szervezetek elszámolásáról

Részletesebben

2011. évi rendezvényeken való részvételének beszámolója

2011. évi rendezvényeken való részvételének beszámolója Mozgáskorlátozottak Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete Nefelejcs Fogyatékos Személyek Nappali Ellátást Nyújtó Intézmény 2011. évi rendezvényeken való részvételének beszámolója Január 2011. január

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 351-9/2017. 1. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

Részletesebben

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények)

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) 2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) Január - Január 20. Szép magyar beszéd a Kazinczy verseny városi döntője a Városi Könyvtárban - Január 21. A Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Monor város évi I. féléves programtervezete

Monor város évi I. féléves programtervezete Rendezvény időpontja: 2018. január 8. 2018. január 12. 18:00 Rendezvény megnevezése: megnyitója Magócsi Ildikó fotóművész Újévi operett 2018. január 13. Jégvirágtól Borvirágig forralt boros túra 2018.

Részletesebben

KOLLÉGIUM SZEPTEMBER

KOLLÉGIUM SZEPTEMBER 1. P 2. Szo 3. V 4. H 5. K Látogatás a Tudásközpontba Gömöri Miklósné 6. SZ DÍJBEKÉRŐ KIKÜLDÉSE Veni Sancte 18 óra Utassy Kata Látogatás a 7. CS Átutalásos befizetés Tudásközpontba 8. P Átutalásos befizetés

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2009-2010-es tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2009-2010-es tanévre Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2009-2010-es tanévre Készítette: a PIGYÖ képviselő-testülete és Oláhné Horváth Ildikó a Pigyö patronálója Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat

Részletesebben

SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE. Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Somorjai Tagóvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12.

SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE. Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Somorjai Tagóvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12. SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12. A feladatok ellátásában közreműködők: Csoport neve, összetétele életkor szerint

Részletesebben

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős 2015. augusztus 31. 9 00 2015. augusztus 31. 17 00 Tanévnyitó Tanévnyitó ünnepség 2015. szeptember 1. Első Tanítási nap osztályfőnökök 2015. szeptember

Részletesebben

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről 2014 Szabó Tiborné Az egyesület elnöke Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Az egyesület jogállása: A polgárőrség önálló civil

Részletesebben

Kölked Község évi eseménynaptára

Kölked Község évi eseménynaptára Kölked Község 2018. évi eseménynaptára Tervezett és megvalósuló beruházások 2018. évben Önkormányzati hivatal és Közösségek háza felújítása ( 29 millió forint ) A régi óvoda felújítása ( védőnői szolgálat

Részletesebben

Településszintű munkaerő-piaci adatok október 20.

Településszintű munkaerő-piaci adatok október 20. Bonyhád Aparhant 974 15 2 4 3 3 3 1 4 411 3,6 Bátaapáti 415 11 3 7 0 3 3 2 5 160 6,9 Bonyhád 13179 253 40 59 32 51 49 45 57 5547 4,6 Bonyhádvarasd 403 6 2 1 2 0 0 0 1 166 3,6 Cikó 861 26 7 6 4 4 8 4 8

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín 2019.02.7 Csütörtök Vámos Miklós: Legközelebb majd sikerül 2019.02.8 Péntek Világjárók Hátizsákkal Vietnámtól Mexikóig 2019.02.14.

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

Monor város évi programtervezete

Monor város évi programtervezete Monor város 2019. évi programtervezete Rendezvény időpontja: 2019. január 7. 2019. január 11. 18:00 Rendezvény megnevezése: Újévi koncert Mocsári Károly és meglepetés vendégének előadása 2019. január 12.

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA Iktatószám: I.B. 747-14/2014. J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Bizottsága 2014.12.09-én 14.00 órakor a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év

KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017. nevelési év A nemzeti köznevelésről szóló törvény és annak végrehajtásáról rendelkező 229/2012. (VIII.28.) kormányrendelet alapján. Az óvoda megnevezése Székkutasi Líbor Ilona

Részletesebben

Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja:

Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja: Visegrádi Önkormányzat 11/2001. (IX. 27.) ör. rendelete a város közművelődési feladatairól és ellátásának feltételeiről [Egységes szerkezetben a 4/2014. (III.21.) Ökt. rendelettel] Visegrád Város Önkormányzatának

Részletesebben

K É R D Ő Í V. 2. Civil szervezet formája. Alapítvány Közalapítvány Egyesület Civil társaság Egyház Egyéb:...

K É R D Ő Í V. 2. Civil szervezet formája. Alapítvány Közalapítvány Egyesület Civil társaság Egyház Egyéb:... K É R D Ő Í V 1. Civil szervezet adatai Név:.. Székhely:.. Képviselő neve: Képviselő e-mail címe:. Képviselő telefonszáma:... Civil szervezet honlapja:... 2. Civil szervezet formája Alapítvány Közalapítvány

Részletesebben

A SZEKSZÁRDI MADRIGÁLKÓRUS EGYESÜLET évi programok és költségek. Idő Hely Esemény Kiadás/Bevétel június 21. Agóra Művészetek 50 éves jubileumi

A SZEKSZÁRDI MADRIGÁLKÓRUS EGYESÜLET évi programok és költségek. Idő Hely Esemény Kiadás/Bevétel június 21. Agóra Művészetek 50 éves jubileumi A SZEKSZÁRDI MADRIGÁLKÓRUS EGYESÜLET 2015. évi programok és költségek Idő Hely Esemény Kiadás/Bevétel június 21. Agóra Művészetek 50 éves jubileumi hangverseny 900.000 Ft augusztus Agóra Babits Ünnepi

Részletesebben