Útravaló. Tartalom. ıre. A hagyomány pedig továbbél. Fürjes-Gáborné Csépányi Ágnes Igazgató néni

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Útravaló. Tartalom. ıre. A hagyomány pedig továbbél. Fürjes-Gáborné Csépányi Ágnes Igazgató néni"

Átírás

1

2 2

3 Tartalom Útravaló 3. oldal Mihály napi forgatag 4. oldal Szellemes szellem-est 5. oldal Velünk bulizott a Mikulás! 6. oldal Karácsonyváró játszóház 6. oldal Így készültünk 7. oldal Interjú 8-9. oldal Gólyahír oldal Kíváncsi 12. oldal Dúdoló 13. oldal Kuckó 14. oldal Könyvajánló 15. oldal Netkalauz oldal Híreink oldal Színház 21. oldal Útravaló Tizenöt évvel ezelıtt egy maroknyi gyerekcsapat lelkesen sürgött-forgott az iskola rendezvényein, interjúvolta a fıszervezıket, faggatta a diáksereget, s közben szorgosan jegyzetelt, hiszen egyetlen értékes gondolatnak sem volt szabad elvesznie. Izgatottan készítették a Kíváncsit, a Pollack iskola egykori lapját. Sok-sok év telt el azóta, a rögtönzött riporterek már régen kinıtték az iskolapadot. A szerkesztı Dr. Károlyi Lászlóné Ica néni is nyugdíjba vonult. Ettıl kezdve nem jelent meg a Kíváncsi, melybıl így a sok szép emlék mellett csak néhány megsárgult oldal, féltve ırzött kiadvány maradt. Az iskolaújság története azonban itt korántsem ér véget. Egy fejezete zárult le csupán, s most közösen írhatjuk a következı részt. Új generáció, új hang, új cím. Suli buli. Egy újság, amely rólunk, rólatok, az iskolánkról, az együtt töltött felejthetetlen pillanatokról szól. Néhány oldal, az emlékek ıre. A hagyomány pedig továbbél Agytorna Poénlesı oldal 25. oldal Fürjes-Gáborné Csépányi Ágnes Igazgató néni Suli buli, a Pollack Mihály Általános Iskola negyedéves diákmagazinja. Szerkesztı: Lekner Szilvia Munkatársak: Balla Alexandra, Csorba Dorottya, Gál Johanna, Marok Gabriella, Mátyás Ildikó, Miglécz Bianka, Petró Alexa, Prokai Panna, Sajó András, Szabados Nóra, Szalai Péter Zoltán, Szalai Regina, Tóth Csenge, Tóth Judit, Varga Viktória, Zabari Emma, Zippenfénig Luca Készült: Pollack Mihály Általános Iskola 3700 Kazincbarcika, Pollack Mihály út 29. 3

4 Mihály-napi forgatag Ebben a tanévben elıször rendezték meg iskolánkban a Mihály-napi forgatagot. Mirıl nevezetes a Mihály nap? Szent Mihály napját a gazdasági év fordulójaként tartották számon az állattartók. Több helyen ilyenkor volt a pásztorok elszámolásának, szegıdtetésének idıpontja és a cselédfogadás ideje. Számos hiedelem és népszokás kapcsolódik még ehhez a dátumhoz. Ekkor kezdték a kukoricát törni. A pásztorok az állatok viselkedésébıl következtettek az idıjárásra. Ha Szent Mihálykor még itt van a fecske, karácsonyig vígan legel a kecske. Most idézzük fel, hogy mi is történt ezen a napon iskolánkban. Sokan hoztunk be szılıt, amibıl mustot készítettünk, s meg is lehetett kóstolni azt. Rengeteg gesztenyét győjtöttünk össze a gesztenyelapátoláshoz. A patkódobálás eredménye pár törött láda lett. Kipróbálhattuk, hogy nagyszüleink hogyan morzsolták a kukoricát. Kemény munka volt. Terméseket, magokat válogattunk szét. A felsıs udvarra táncházat szerveztek a Kodály Zoltán Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény táncosainak közremőködésével. Sokan táncoltunk együtt a népzenére. A Ládafia Bábszínház elıadásán nagyokat nevettünk. Megkérdeztük Gyenesné Berecz Ágnes tanár nénit a szervezésrıl. - Rengeteg munka volt elıkészíteni ezt a rendezvényt. Jankáné Vajda Éva tanár néni fejébıl pattant ki a forgatag ötlete, amit a tanári kar segített megvalósítani. Igyekeztünk olyan feladatokat kitalálni, amelyeket érdekesnek, szórakoztatónak találnak a gyerekek. Köszönettel tartozunk azoknak a diákoknak, akik rengeteg szılıt és gesztenyét hoztak. Az egyik felsıs tanulónak köszönhetjük a szılıprést. A Ládafia Bábszínház elıadásait pedig már többször láttam, nagyon tetszettek, ezért került be a forgatag programjai közé. Megkérdeztük néhány diáktársunkat, nekik mi tetszett a legjobban a Mihály napi forgatagban. Szinte kizárólag dicsérı szavakat hallottunk. - Nekem a bábszínház tetszett a legjobban, de jó volt még a patkódobálás és a mustkóstolás is mondta Tóth Larina 1. b osztályos tanuló. Marok Gabriella 4.b és Tóth Csenge 4.b 4

5 Szellemes szellem-est Vámpírok szállták meg az iskolát, halott menyasszony rohangált a folyosón, s boszorkányok uralták iskolánk képzeletbeli egét (ık voltak ugyanis a legtöbben). A Halloween-party nálunk már hagyomány. De vajon honnan ered, mi is az a Halloween valójában? Sokan nem tudják, hogy Írországból származik, a hiedelem szerint ilyenkor a holt lelkek visszalátogatnak a földre, s elmosódik a határ az élık és eltávozottak között. Visszatérve iskolánkhoz: ilyenkor mindig rendeznek játszóházat is, ezzel teszik színesebbé a partyt. A kézmőves munkákat termenként közel száz darabot - a napközis tanár nénik készítik elı. Igen nagy munka ez, de megéri a fáradságot, mert a játszóház nagyon népszerő a gyerekek körében. Legutóbb is sokan, sokféle munkadarabot készítettek el - tudtuk meg Lekner Szilvia tanár nénitıl. Az est fénypontja a karaoke show volt. Sokan jelentkeztek és csillogtatták meg énektudásukat. Megkérdeztük a zsőrit, milyenek voltak a produkciók, akadtak-e igazi tehetségek? Karászi Györgyi és Juhászné Tóth Andrea tanár nénik egyhangúan azt mondták, hogy sok ügyes gyerekkel találkoztak, de nagyon nagy tehetségre nem bukkantak. Végül lássunk néhány véleményt. Érdeklıdtünk alsó és felsı tagozaton, mennyire volt jó a Halloween-party. Volt, akinek nagyon, volt, akinek kevésbé tetszett a program. Janka Éva Stefánia 1. b osztályos tanuló a következıket mondta: - Jól éreztem magam, ha jövıre is lesz ilyen, részt veszek majd rajta. Még nem tudom, minek fogok beöltözni, de ijesztı lesz, az biztos. A karaoke show is nagyon tetszett. Rátóczi Kristóf 4. b osztályos tanuló szerint nem ez a legjobb rendezvény, amit az iskolában tartanak, ugyanakkor szerinte több programra lenne szükség. A felsıben megkérdezett diákok közül mindenkinek tetszett a party. A fiúk szerint úgy jó, ahogy van és a karaoke a legnagyobb buli az egészben. Balogh Beatrix 7.b osztályos tanuló is örülne, ha még több rendezvény lenne az iskolában. Szerinte is a karaoke volt a legjobb, amin második lett Koleszár Jenniferrel, Szalai Reginával és Gris Ágnessel együtt. Reméljük, jövıre is megrendezik a Halloween-partyt és egyre többen leszünk! Szalai Péter 4.b és Szalai Regina 7.b 5

6 Velünk bulizott a Mikulás! Közös programot szerveztek a Pollack, a Kazinczy és az Árpád alsósainak. S hogy ki hozta össze a három iskola gyerkıceit? Nem más, mint a Mikulás (!), aki dalolt, táncolt, jó kedvre derített bennünket azon a szép decemberi délutánon. Nagyon jól éreztük magunkat. A Télapó a gyerekeket is bevonta a mősorba. Mivel a szarvasokat nem vihette be az aulába, ezért a gyerekeket változtatta szarvasokká, néhányukat pedig angyallá. Még vonatozni is engedett minket. Segítıje, a Hótündér szaloncukrot dobált közénk, és együtt énekelt a Mikulással téli és karácsonyi dalokat. Tóth Larina 1.b osztályos tanulónak a szaloncukor-esı tetszett a legjobban, és persze a vonatozás. Szerinte a Mikulás valóban létezik, ıt még sohasem hagyta cserben. Osztálytársa, Tóth Ákos ugyancsak örült az édesség-zápornak, de úgy gondolja, ezen a napon nem az igazi Mikulással találkoztunk, hiszen ı haza viszi az ajándékokat. Karácsonyváró játszóház Tóth Csenge 4.b és Tóth Judit 4.b A Karácsonyváró játszóház már hagyomány az iskolánkban. Idén az ovisok színes papírangyalkát készítettek. Ügyesek voltak, nagy örömüket lelték benne. Beszélgettünk velük, így kiderült, hogy nagyon várják az iskolát. Néhányan biztosak voltak benne, hogy jövıre ide fognak járni. Az elsı osztályosok már ügyesebbek voltak, de azért itt-ott elkelt némi segítség. Lekner Szilvia tanító nénitıl megtudtuk, ez az egyik legnagyobb szervezést igénylı feladat, a napköziben. Meghívjuk az óvódásokat, és persze elı kell készíteni a kézmőves foglalkozásokat. Általában négy-ötféle ajándékot, karácsonyi díszt állíthatnak össze a gyerekek. A napközis tanító nénik körülbelül száz résztvevıre számítanak. Komoly fejtörést okoz, hogy olyan munkadarabokat találjanak ki, amit az elsıs és a negyedikes is el tud készíteni, ugyanakkor mutatós és tetszik a gyerekeknek. Nagy örömükre a játszóházak sikeresek, a gyerekek várják, és szívesen vesznek részt rajta. Ivanyik Richárd 1.b osztályos tanuló például minden alkalmat megragadott, s egyetlen termet sem hagyott ki ezen a napon. Mint mondta, minden annyira tetszett neki a Karácsonyváró játszóházban, hogy elkészítette az összes ajándéknak valót. A szintén 1. b osztályos Zsigrai Boglárkának az angyalka tetszett a legjobban, ezen kívül gipsz gyertyatartót is festett. Osztálytársának, Tóth Larinának nem maradt ideje mindent összeállítani, de azért három angyalka, egy ajándékkínáló karácsonyfa és egy gyertyatartó az ı ajándékkészletét is bıvíti. Pap Erik 3.b osztályos tanuló készített gyertyatartót, és dekupázs technikával kínáló tányért is. Szereti a Karácsonyváró játszóházat és már várja a következıt. 6

7 A Hollandiából érkezett Dolap-Szatmáry-K Elmaz (3.b) nem hagyta ki az angyalos szalvétagyőrőt, és a gyertyás asztali díszt, de legjobban a papírtányér tetszett neki. Már Hollandiában is volt alkalma Karácsonyváró játszóházban részt venni, mindkét helyen nagyon jól érezte magát. Így készültünk a szeretet ünnepére Balla Alexandra 4.a és Csorba Dorottya 4.a Az advent latin eredető szó, megérkezést jelent, várakozást a kis Jézus megszületésére. Ilyenkor az emberek adventi koszorút készítenek, amelyet feldíszítenek, és négy gyertyát helyeznek rá. Az elsıt karácsony elıtt négy héttel gyújtják meg. Iskolánkban ezen a napon a 4.a és a 4.b osztály néhány tanulója az osztályfınökük vezetésével mősorral köszöntötte az advent kezdetét, és meggyújtottuk az elsı gyertyát a koszorún. Az énekkar pedig gyönyörő karácsonyi dalt énekelt. A második gyertyaszál meggyújtásánál a 3.a és a 3.b osztály adta az ünnepi mősort. A harmadiknál a 2.a osztály jeleskedett, osztályfınökük Fülöp Mária tanár néni megható betlehemes játékot tanított meg nekik. A 2.b osztály tanulói pedig szép versekkel köszöntötték az ünnepet. A negyedik alkalommal az 1.a, az 1.b és a tagozatos tanulók verssel, tánccal és énekkel zárták adventet. Az énekkar minden pénteken még meghittebbé tette az ünnepséget. Iskolánkban hagyománnyá vált a téli vásár. A tanulók több héten keresztül győjtötték az apró ajándékokat, és saját maguk is készítettek karácsonyi díszeket. Az árusítás a tanítás utolsó elıtti napján zajlott. A szülık a folyosókon elhelyezett padokra tették a portékákat, s árulták az ajándéknak valót: például könyveket, plüssjátékokat, karácsonyi díszeket, karkötıket, nyakláncokat, ajándéktasakokat. Nagyon kedvezı áron vásárolhattunk. A legolcsóbb portékákat 20, a legdrágábbat 300 forintért vehettük meg. Az elsısöknek volt ez nagy újság, ezért megkérdeztem Keresztes Anna 1.b osztályos tanulót, hogy tetszett neki a vásár: - Nagyon tetszett, sok mindent vásároltam. Még soha nem voltam ilyen helyen. A 2.a osztályból Varga Dórát faggattam arról, hogy tudott-e kedvére valót vásárolni: - Igen, vettem gyertyatartót, karácsonyi díszeket és még sok minden mást. Alig várom már, hogy átadhassam az ajándékokat. A negyedikeseknek már nagy gyakorlatuk van a vásárlásban, ezért megkérdeztem Csorba Dorottyát, hogy mire sikerült szert tennie a téli vásáron. - Elsısorban karácsonyfadíszeket és üdvözlılapokat vásároltam a családomnak. Sikerült néhány plüssállatot is vennem. Mátyás Ildikó 4.a osztályos tanulót arról kérdeztem, hogyan készül a karácsonyra: - Ajándékot veszek a családom minden tagjának. Segítek anyának feldíszíteni az ablakokat égıkkel. A vásárlásban és a süti készítésében is részt fogok majd venni. Mindenki nagyon várja a karácsonyt, mert a finom ételek mellett sok ajándékot kap és ı is ad a szeretteinek. Véleményem szerint a karácsony a béke és a szeretet ünnepe. Búcsúzóul ezt írnám: Ha elmúlik karácsony A szeretet lángja halványabban ég De ha vigyázunk rá, Nem alszik ki még. Varga Viktória 4.a 7

8 A Közoktatás napja alkalmából elismerésben részesült iskolánk két pedagógusa, Lenkey Attiláné Piroska néni és Szőcsné Bukovszky Julianna tanár néni. Éltünk a lehetıséggel, s beszélgettünk velük az életükrıl, munkájukról, hitvallásukról. Lenkey Attiláné (Piroska néni) 2002-tıl, immár hetedik éve tanít az iskolánkban. Beszélgetésünk során kiderült, már gyermekkorában is sokszor játszott a gondolattal, hogy késıbb a pedagógus pályára lép. Döntése helyesnek bizonyult, hiszen annyira szereti a gyerekeket, hogy ha újra kezdhetné, most is ezt a hivatást választaná. Így mesélt a kezdetekrıl - A gimnázium után egy évet tanítottam diploma nélkül egy kis iskolában. Annyira megtetszett ez a foglalkozás, hogy jelentkeztem az egri tanárképzı fıiskolára. Elvégeztem az orosz- történelem szakot, majd késıbb a Miskolci Egyetem német szakát. Nagyon szeretem a nyelvek és a történelem tanítását. - Mire a legbüszkébb az életében? - Anyaként mi mást is mondhatnék, a gyermekeimre vagyok a legbüszkébb. Piroska néni Gyenes Ágotával, akit tavaly történelemversenyre készített - Amikor nem tanít, mivel tölti a mindennapjait? - Kevés szabad idım van, ezt legszívesebben a családommal és olvasással töltöm. - Mi az, amit szeret a munkájában, és mi az, amin szívesen változtatna? - A mi munkánk nagyon változatos, mindig tartogat valami meglepetést. Örülök, ha sikerül a gyerekeknek jól megtanítani az anyagot, de elkeserítı, hogy jó néhány gyerek magatartása az utóbbi idıben sokat romlott. - Mibıl merít energiát a munkájához, hogyan töltıdik fel? - Abból merítek energiát, hogy vannak tehetséges gyerekek, akikkel érdemes dolgozni, és sikereket lehet elérni. - Több-e az öröm, mint a veszıdség a munkájában? - Egyértelmően igen, ráadásul én a világ pozitív dolgait tartom szem elıtt. - Voltak vicces esetek az órákon? - Igen, a legviccesebb az volt, amikor egy nyolcadik osztályos lány megkérdezte, hogy élteme már az I. világháború idején. Prokai Panna 5.a és Zabari Emma 5. b 8

9 Nézz hosszan egy gyermekarcra, és látni fogod: ha van sors, hát nagyon hamar elkezdıdik. (Ancsel Éva) Szőcsné Bukovszky Julianna (Julika néni) a fenti pár sort idézte, amikor életfilozófiájáról, valamint arról faggattuk, hogy mi az, amit mindig szem elıtt tart. Tizenhat éve dolgozik gyógypedagógusként, a nehézségek azonban sohasem tántorították el a pályáról. A gyerekek szeretete, ragaszkodása a mai napig nagy hajtóerıt jelent a számára. - Miért pont gyógypedagógus lett, ha már a tanári pályát választotta? Honnan az ötlet? - Mindig nagyon szerettem a sérült gyerekeket, és szerettem volna velük foglalkozni. Már a tanítóképzı fıiskolán is gyógypedagógiát tanultam. Putnokon laktam, ott mőködik egy szociális foglalkoztató intézet, ahol sérült fiatalok élnek. Gimnazista koromban gyakran jártunk ott. Mősorokat adtunk elı, ajándékokat vittünk nekik. Nagyon megszerettem ıket. - Több-e az öröm, mint a veszıdség a munkájában? - Kiegyenlítik egymást. Julika néni az iskola egyik legügyesebb szavalójával, Varga Tímea Rékával -A tanári pálya amúgy is rengeteg energiát igényel, gyógypedagógusként még nehezebb a helyzete, hogyan töltıdik fel, mibıl merít energiát? - A sérült gyerekek szeretetébıl, ragaszkodásából és a saját családomból. - Milyennek tartja a két iskola együttmőködését? - Véleményem szerint a két iskola együttmőködése nagyon jó, szívesen veszünk részt az anyaiskola rendezvényein, mősoraiban. - Milyen gyakran indulnak a tagiskolásokkal különbözı versenyeken? -A mi tanulóink speciális versenyeken vesznek részt. Nagy sikerrel szerepeltek a megyei atlétikai versenyen. Minden évben részt veszünk a Megyei Kulturális Seregszemlén, és a Komplex Tanulmányi Versenyen. Ezeket a megmérettetéseket általában évente rendezik meg. - Mivel tölti a szabadidejét, van-e valamilyen különleges hobbija? - Különleges hobbim nincs, a szabadidımet a családommal, gyerekeimmel töltöm, de szeretek olvasni, színházba járni. - Hogyan képzeli el tíz év múlva az életét? - Szeretnék tíz év múlva is tanítani, remélem, a gyermekeim is túl lesznek addigra a pályaválasztás nehézségein. Miglécz Bianka 5.b és Zabari Emma 5.b 9

10 Hol vannak már a szeptemberi megilletıdött, félénk kis arcocskák? Iskolánk legifjabb tanulói régóta magabiztosan, otthonosan mozognak a folyosókon, vesznek részt a tanórákon, délutáni elfoglaltságokon. Jól ismerik a sulit, s most ti is sok mindent megtudhattok róluk. Bemutatkoznak az elsısök. 1. a osztály 2008 szeptemberének elsı napján harminc kis óvodásból iskolás lett. Ez a nap azzal telt, hogy bebarangolták és megismerték az iskolát. Az új tanító nénikkel együtt felfedezték, merre van az ebédlı, a könyvtár és a tanári. Végigjárták a felsısök és az alsósok folyosóját is. Mára már otthonosan mozognak az épületben. Tudják, hogy a folyosón szépen kell sétálni, de néhányuknak sokszor úgy megindul a lábuk, hogy észre sem veszik, és már szaladnak is. Az elsı napon megtanulták, hogyan kell az iskolában köszönni a felnıtteknek. Olyan sikeresen elsajátították a köszönést, hogy ma már azt mondják a tanár nénik, hogy: "A legjobban köszönı osztály." Ha a folyosón azt hallod jó hangosan, kicsit lassan és elnyújtva:"jó napot kívánok!", akkor az biztos az 1.a. Az osztályban vannak sportolóink, akik úszásra, birkózásra és karatéra járnak. Egy úszónk és egy birkózónk már aranyérmet is szerzett, ık a mi kis büszkeségeink. Alsó sor balról jobbra: Kun Szebasztián Márk, Dolap Szatmáry-Király Eldar Ádám, Jakab Ádám, Fülöp Patrik, Kriston Marcell Pál, Harnócz Dominik, Gyüre Gábor, Bódi Rajmund József, Farkas Péter Középsı sor balról jobbra: Varga Balázs, Tamási Ádám, Varga Zoltán József, Sonkoly Gergı Péter, Czövek Martin, Handki Tamás, Váradi Martin, Óvári Botond, Nagy Máté, Bokor Vilmos Felsı sor balról jobbra: Bordás Letícia, Dienes Rebeka, Ruszó Noémi, Jakab Vanessza, Kopasz Brigitta, Balogh Jázmin, Makó Roberta, Pál Vanessza Panna, Mészáros Dzsenifer, Vattai Valentina Gabriella, Hernádvölgyi Nikolett 10

11 Mővészeink is vannak: táncosok és rajzosok. A délutáni foglalkozások közül nagyon szeretik a rajzszakkört, valamint a tömegsportot. A hétfı délutáni Gyermekjátékokban is szívesen részt vesznek. A Karácsonyváró játszóház nagyon tetszett nekik, az érkezı óvodások közül néhány ismerıst fel is fedeztek, akikhez képest ık már "nagy iskolások". Az 1.a túl van az elsı iskolai fellépésén is. Az utolsó adventi gyertyagyújtási ünnepséget a másik elsı osztály segítségével tettük színesebbé. Az elıadás nagyon jól sikerült, a fellépık ügyesek voltak. A dalok éneklésébe pedig az osztály is besegített. Sándor-Takács Judit és Takács Krisztina tanító nénik 1. b osztály Az 1. b osztályba harminc gyermek jár. Tizennyolc lány és tizenkét fiú. A gyerekek többsége óvodába is együtt járt, így ismerısként köszönthették egymást az elsı osztályban. A beilleszkedés az ismeretlen gyermekek számára is zökkenımentes volt. Nagyon hamar barátságok alakultak ki. Gyorsan megtanulták és próbálják betartani az iskola házirendjét. Alsó sor balról jobbra: Máthé Viola, Balla Blanka, Kovács Inez, Nagy Letícia, Barna Blanka, Janka Éva Stefánia, Zsigrai Boglárka, Bernát Lili, Keresztes Anna, Papp Dzsenifer Középsı sor balról jobbra: Pucsok Ádám, Ignácz Ádám, Sütı Gergı, Som István, Sándor Zsolt, Proksch Bálint, Fiam Zoltán, Mizerák Bence, Tóth Ákos, Berecz Olivér Felsı sor balról jobbra: Ivanyik Richárd, Máji Gábor, Tóth Larina, Bordás Izabella, Kerekes Anna, Lagzi Kovács Luca, Vajay Kata, Ugrai Franciska Nagyon élvezték a Mihály-napi forgatagot. Az ıszi papírgyőjtésen elsı helyezést ért el az osztály. A Halloween-partyra is sokan eljöttek. Az adventi mősorra nagy izgalommal készültek. Ezt követıen a karácsonyi vásár okozott örömet, ugyanis sokan az osztályból most költötték elıször önállóan ajándékra a zsebpénzüket. Ügyesen számolnak tízig és a betők nagy részét is ismerik már. Kedves, aranyos gyerekek járnak ebbe az osztályba. Most azon törik éppen a fejüket, hogy vajon minek öltözzenek a farsangra. Muszka Marianna tanító néni 11

12 Kis lépés az emberiségnek, de micsoda nagy lépés az elsısöknek az iskolakezdés! Beilleszkedni egy új közösségbe, az elvárásoknak megfelelni nem könnyő feladat. Vajon hogy ízlik a suli a kicsiknek? Tóth Ákos 1. b osztályos tanuló nem bánta meg, hogy két testvére után ı is ezt az iskolát választotta. A tanórák mellett zeneiskolába, rajzszakkörre, Gyermekjátékokra, Dúdolóra jár. Szívesen ismerkedik az új tananyaggal, szereti a tanító néniket és új barátokra is lelt. Makó Roberta az 1.a oszlopos tagja szintén nagy örömmel vetette bele magát a tanulásba szeptemberben. Mint mondja, a tempó kicsit felgyorsult az ovihoz képest, de neki nem esik nehezére lépést tartani a többiekkel. Lelkesen mesélt az iskoláról, s bár szerette az ovit is, már elmúlt a honvágya. Sándor Zsolt az 1. b osztályba jár. Sok új és régi baráttal büszkélkedhet. Lelkesen vesz részt a napközi csoportközi foglalkozásain. Hétfınként a Gyermekjátékokon jeleskedik, de az Ügyes kezekrıl sem maradhat le. Jakab Ádám 1.a osztályos tanuló sem unatkozik az iskolában. A tanórákat érdekesnek, hasznosnak tartja, szünetekben pedig legszívesebben a barátaival játszik. Szerinte nem túl nehéz betartani az iskola rendjét, a tanító nénik is nagyon kedvesek, segítıkészek. Barna Blanka az 1.b osztály lelkes tanulója sem bánta meg, hogy ebben az iskolában kezdte diákéveit. Tetszik neki, hogy minden nap tanulhat valami újat, érdekeset. A tempót megszokta már, s ügyesen veszi az akadályokat. A napköziben ugyancsak jól érzi magát, számos délutáni elfoglaltsága közül a Gyermekjátékokat szereti a legjobban. -a szerk.- 12

13 Iskolánkban a napközi nem pusztán gyermekmegırzés. A diákok számos délutáni program közül választhatnak. Rovatunkban a csoportközi foglalkozásokat szeretnénk bemutatni, elsıként a Dúdolót. A zene az kell, mert körülölel, ha van elég szív, a dal az csak így lesz szép! (Dés László - Nemes István) A Dúdolót dr. Jankáné Vajda Éva tanár néni vezeti. Tagjai alsós napközis gyerekek, elsı osztálytól negyedikig vegyesen. Eleinte csak a közös éneklés öröméért győltünk össze. Ma már iskolai rendezvényeken is szerepelünk, többnyire egyszólamú dalokkal. Szeretnénk többszólamú dalokat is megtanulni. Ehhez lelkes, jó zenei hallású és hangú gyerekekre van szükségünk. Mindenkit szeretettel várunk tagjaink közé. Szerintem a Dúdoló érdekes, játékos idıtöltés. Sok új dalt tanulunk, népdalokat is. Szeretünk fellépni, már nagyon várjuk a következı alkalmat. Csorba Dorottya 4.a A dúdolók minden szerdán, tıl tartják foglalkozásukat a 70-es teremben. 13

14 Ha néha jól esik félrevonulni, elmerülni egy-egy történet varázslatos mesevilágában, akkor itt a helyed a Kuckóban! Engedd szárnyalni a fantáziád, ragadj tollat, írj! Nálunk megjelenhet! Pingvin Bár az idı hideg A pingvin csak tipeg. Inget hord és kabátot Megismered, ha meglátod. Déli sarkvidék a helye Mégsem fázik meg a feje. Jeges vízben úszkál, Hason kúszva csúszkál. A boldogság A boldogság egy ékkı, Ne veszítsd el, szép kı. A boldogságot nem lehet megvenni, A kövedet nem lehet elvenni. Petró Alexa 3.b Szabados Nóra 5. b Zsiri, a kis zsiráf Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis zsiráf, akit Zsirinek hívtak. Anyukájával éppen sétálni indultak, de séta közben az anyuka nagyon elfáradt és lepihent a réten. Amikor elaludt, Zsiri gondolta, hogy mire felébred, addigra szed neki egy csokor virágot. El is indult útjára és találkozott Katival, a kis katicabogárral, aki elkísérte. Kati megmutatta az utat a rét felé, ahol illatosnál-illatosabb virágok pompáztak a szivárvány minden színében. Zsiri csodás virágcsokrot szedett az édesanyjának és útban hazafelé megköszönte Kati segítségét. Éppen akkor érkeztek vissza, amikor ébredezett az anyukája, akinek örömmel nyújtotta át a virágcsokrot. Fogorvosnál Mátyás Ildikó 4. a Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy mókus. A neve Misi. Rengeteg diót evett, hát megfájdult a foga. Fogorvoshoz kellett menni. Misi nem várta, mert már hallott a fogászatról egyet, s mást. De eljött az ideje. A fogorvos ijesztı volt. Misinek nem tetszett. Vonszolta magát a székhez. Dobogott a kicsi szíve. Kinyitotta a száját, matatott benne az orvos. Misi ezt hallotta: - Csak egy rossz fogad van, azt be kell tömni. Itt és most. Misi egy kicsit félt, de tetszett neki a matatás. Ezután már nem volt rossz foga. Megszerette a fogorvost és nem evett annyi diót! Zabari Emma 5. b 14

15 Tıke Péter: A kocka hatalma - Mihelyt az Idiben leszünk, leveszem rólatok a bilincset ígérte elbájoló mosollyal, majd kiakasztotta a lakatot, s a földre dobta. Nem is volt bezárva! És persze nem is volt komputeres. - Ne haragudjatok! mentegetızött Bea, s az odúba rántott bennünket. Barátom kezébıl kihullott a lámpa, s a földre simuló fényénél mozgó alakokat láttam. Súlyos test zuhant rám, valami a karomra, nyakamra fonódott Csonti torkából rekedt kiáltás szakadt ki. Aztán a világ meglódult körülöttem, szétfolyt a semmibe. Tıke Péter regénye izgalmas és veszélyes kalandokba viszi fiatal hıseit: Csontit és Gabeszt. Azáltal, hogy megfejtik a Rubik-kocka titkát, különös képességek birtokába jutnak: látnak hátrafelé, tudnak teleportálni, átlátnak tárgyakon és még lebegni is képesek. Emiatt több, idegen hatalom esküszik össze ellenük, sıt már az életük is veszélyben forog. Hogyan menekülnek meg? Vajon kapnak-e segítséget a gyerekek? Minderre választ kap az olvasó, mire az izgalmas, meglepı fordulatokban gazdag történet végére ér. -a szerk.- Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk Minden fiatalnak ajánlom ezt a regényt, sıt az idısebb korosztályból is szívesen olvassák mind a mai napig. Ez a könyv sok tanulságot, vidám és szomorú történetet, a mai fiatalok életétıl merıben eltérı gyerekek, családok életét mutatja be. Dióhéjban a tartalomról: a történet az elsı világháború elıtti idıszakban játszódik, budapesti iskolásokról szól, akik megvédik játszóterüket, a grundot egy másik csapattól, a vörösingesektıl. Egyik fontos szereplıje Nemecsek Ernı, a legkisebb és leggyengébb, de a legönfeláldozóbb és a legelszántabb fiúcska. Az ı élete szomorú véget ér. További szereplıi a Pál utcai fiúk: Boka, Geréb, Weisz, Kolnay, Barabás, Csele, Leszik, Csónakos, Richter. A vörösingesek vezére Áts Feri. A Pál utcaiak és a vörösingesek egymással szemben állnak, a harc a grundért folyik. Ezt a harcot véresen komolyan veszik. Barátságról és árulásról, összetartásról és pártoskodásról, a gyızelemrıl és az értelmetlen halálról olvashatunk. Molnár Ferenc lenyőgözı stílusával folyamatosan leköti az olvasó figyelmét. A mai korban minden fiatal vágyik egy olyan helyre, ahol otthon érezheti magát. A Pál utcai fiúk olvasása közben mindezt átélheted. Kellemes szórakozást a könyvhöz! Gál Johanna 5. b 15

16 Sims 2 A Sims 2 a hétköznapi életet bemutató, számítógépes játék. Alapíts egy családot, költöztesd be ıket egy eladó házba, majd rendezd be álomotthonukat és élj velük! Vegyél új ruhákat és öltözz át! Nevelj fel egy tipegıt és érd el, hogy felvegyék a magániskolába! A játék megvásárolható a PC-s játékboltokban és a nagyobb üzletekben. Zippenfénig Luca 5. a Élet egy ısi világban! A tenger hangja, fehér homokos part és napsütés! Valahol egy kis mediterrán szigeten, egy ısi civilizáció éledezik. A vezetésed alatt a jólét és a felfedezések egy új korszaka kezdıdik. Üdvözölünk az Ikariam-ban! Kezdésként egy kis érintetlen területed van a parton. Fel tudod azt virágoztatni egy hatalmas birodalom fıvárosává? Ezek az információk adnak némi segítséget célod eléréséhez. Ötféle nyersanyagot találsz szétosztva a világban: építıanyagot (fát), bort (szılıt), márványt, kristályt és kénport (kénkövet). A játék során mindenképpen sok építıanyagra lesz szükséged. Küldj munkásokat annak beszerzésére, és bıvítsd a nyersanyag-lelıhelyeket a többi játékossal együtt a szigeten! A fa a legfontosabb nyersanyag. Ezt úgy szerezhetjük be, hogy azokon a szigeteken, ahol van poliszunk, lakosokat rendelünk a sziget építıanyag lelıhelyéhez. Egy csúszkával állíthatjuk be, hogy hány lakost szeretnénk ott dolgoztatni. A kitermelt nyersanyag a raktárunkba kerül, ami ha megtelik, akkor a további kitermelt építıanyagok kárba vesznek, túlcsordulnak. Ez a következıkben felsorolt úgynevezett luxuscikkekre is igaz. A márvány nem található meg mindenütt, de szükséges az építésekhez egy bizonyos szint felett. Ezt vagy kereskedelemmel, vagy márványlelıhelyek melletti polisz alapítással szerezhetünk. A kristály szintén luxusnak számít. Szükséges például az akadémia fejlesztéséhez. A kénpor elengedhetetlen a szárazföldi és vízi egységek képzéséhez, a szılı pedig a bortermeléshez. A luxuskategóriába tartozó nyersanyagokhoz termelés, illetve kereskedelem útján juthatunk hozzá, de a korrupció és egyéb tényezık nehezíthetik a játékot. A pénz nagyon fontos szerepet kap. Szükséges új poliszok alapításához, tudósok fizetésére, kereskedelmi hajók vásárlásához, az egységek fenntartásához, képzéséhez, a kereskedelemhez stb. Pénzt úgy szerezhetünk, hogy vagy nyersanyagokat adunk el más játékosoknak, vagy pedig nem dolgoztatjuk az összes lakost, ugyanis azok, akik nem dolgoznak, óránként négy aranyat termelnek. Ezt befolyásolhatja a korrupció szintje. 16

17 Miután csoportosítottad a nyersanyagtermelést, elkezdheted fejleszteni a városod. 1. Az akadémián rengeteg új felfedezést tehetsz. 2. A barakkokban hadi csapatok kiképzését végezheted. 3. Egy kikötı építése után a hajók segítségével kereskedhetsz más játékosokkal. Tanácsadók Négy hőséges tanácsadó mindig melletted áll, ellátnak információval, hogy ne maradj le semmirıl. Ha kivilágosodnak, az azt jelenti, hogy egy új üzeneted érkezett. Ott pedig megkapsz minden új információt a tanácsadóktól. Nézetek Úgy változtathatod az Ikariam nézetét, ahogy akarod. A világ átfogó nézetétıl, a sziget térképeken keresztül egészen a város nézetig. Most hogy már tudsz minden fontosat a kezdéshez - csak regisztrálnod kell a oldalon (ingyen!) és már el is kezdhetsz játszani! Sajó András 5.a 17

18 Angol nyelvi területi szavalóverseny Ignácz Barbara 7.a 1. hely (felkészítı tanár: Molnárné Dudás Katalin) Berkes Dániel 6.a (felkészítı: Ráczné Zana Ágnes) Vécsi Loretta 3.a (felkészítı tanár: Ráczné Zana Ágnes) Bolyai megyei matematika csapatverseny Sz-s csapat: Ignácz Barbara 7.a Handki Mária 7.a Sajó Márton 7.b Szendrıdi Krisztián 7.b Polihisztorok csapat: Pecze Veronika 7.b Szalai Regina 7.b Ölveczki Gyula 7.b Rási Richárd 7.b (felkészítı tanár: Rásiné Perge Emese) 4. hely 5. hely 6. hely Körzeti népdaléneklési verseny Szolnoki Bella 5.a Saláta Mátyás 6.a Saláta Domonkos 8.b 8. hely: 4. hely 4. hely 2. hely (felkészítı tanár: Feketéné Sándor Ildikó) Színes paletták alsós területi rajzverseny Janka Éva Stefánia 1.b (felkészítı tanár: Gyöngyi Istvánné) Szőcs Patrik 3.b 3. hely 6. hely (felkészítı tanár: Juhászné Tóth Andrea) Történelem A Földes Ferenc Gimnázium által az es forradalom és szabadságharc témában rendezett történelem versenyen Anga Adrienn 8. b osztályos tanuló 3. helyezést ért el. (felkészítı tanár: Lenkey Attiláné) Megyei Kulturális Seregszemle Éltes Mátyás Tagiskola Tánc kategória: felsı tagozat - ezüst oklevél (Country zenére) alsó tagozat - bronz oklevél (Madártánc) (felkészítı tanárok: Szeleczky Erika, Toronyi Tamásné) Sport Országos bajnok ügyességi csapatbajnokság Papp Dávid 8.a Országos súlylökés Tálas Zsófia 8.a 1. hely 8. hely Atlétika Verseny (Városi Diákolimpia 2. korcsoport) Távolugrás: Gris Judit 4.a 60m-es futás: Gris Judit 4.a Váltófutás (fiú): Törıcsik Richárd 4.a Konyecsik Ferenc 4.a Kerek Csombor 4.a Bétéri Tamás 4.b 1.hely 2. hely 3. hely 18

19 Városi mezei futóverseny Diákolimpia úszás (városi verseny) 4. korcsoport (fiú): 1. hely Saláta Domonkos 8.b Szabó Sándor 8.b Szır Zoltán 8.b Hegedős Levente 7.a Muszka Boldizsár 6.a 2. korcsoport (fiú): 4. hely Kerek Csombor 4.a Rási László 4.a Törıcsik Richárd 4.a Dékány Péter 4.b 2. korcsoport (leány): 4. hely Kövesdi Darinka 4.a Gris Judit 4.a Marok Gabriella 4.b Tóth Judit 4.b Varga Izabella 4. b 3. korcsoport (fiú): 5. hely Nagy Ernı 5.a Gyenes Dávid 5.a Sajó András 5.a Saláta Mátyás 6.a Sajó Márton 7.b 3. korcsoport (leány): 5. hely Kutczman Vanda 6.a Cseri Vivien 6.a Handki Erzsébet 6.a Gris Ágnes 7.b Balogh Beatrix 7.b Megyei mezei futóverseny Gyorsúszás: 1. korcsoport (leány): Hegedős Barbara 2.a 2. korcsoport (fiú): Pap Kálmán 4.a 4. korcsoport (leány): Harkai Petra 7.b Mellúszás: 1.korcsoport (leány): Hegedős Barbara 2.a 1. korcsoport (leány): Vécsi Loretta 3.a 1. korcsoport (fiú): Jakab Ádám 1.a 2. korcsoport (fiú): Jakab Ákos 2.korcsoport (fiú): Pap Kálmán 4.a Hátúszás: 1. korcsoport (fiú): Jakab Ádám 1.a 3. korcsoport (fiú): Gyenes Dávid 5.a Gyors-váltó: 2.korcsoport (fiú): Jakab Ákos 3.a Dienes Dominik 3.a Bokor Ádám 4.a Pap Kálmán 4.a 1.hely 1.hely 3. hely 1.hely 2. hely 1.hely 1.hely 3.hely 2.hely 2.hely 1. hely 4. korcsoport fiú csapat: 4. hely Saláta Domonkos 8.b Szabó Sándor 8.b 3. korcsoport fiú csapat: 4. hely Saláta Mátyás 6.a (Feltüntetve csak a Pollackos versenyzık) 19

20 Mikulás Kupa teremlabdarúgó torna (városi verseny) Nemzetközi Atlétika Verseny (Éltes Mátyás tagiskola) A csapat tagjai: Bétéri Tamás 4.b Dékány Péter 4.b Hruska János 4.b Szalai Péter 4.b Konyecsik Ferenc 4.a Bicskey Bence 4.a Törıcsik Richárd 4.a Kovács Ákos 4.a Borisz Áron 4.a Kerek Csombor 4.a 4 hely Kislabdadobás: Lakatos Tamás Váradi Rozália Súlylökés: Lakatos Tamás (felkészítı tanár: Toronyi Tamásné) Futball (Éltes Mátyás tagiskola) 1. hely 3. hely 2. hely Grundbirkózás (városi verseny) 3.a osztály: Bétéri Dávid 5. hely Kasza László 6. hely Jakab Ákos 6. hely Kasza Krisztián 4. hely 3. b osztály: Szőcs Patrik 4. hely Szabó Tamás 5.hely Sarok Alexandra 3. hely Októberben a Megyei Labdarúgó Bajnokság szervezése a KSK-ban. Kilenc megyei intézmény tanulásban akadályozott tanulói vettek részt. A szervezés sikeres volt. Lovas terápia (Éltes Mátyás tagiskola) Novemberben és decemberben Lovas terápián vettek részt az arra rászoruló gyerekek. 4.a osztály: Konyecsik Klára Kovács Ákos Kövesdi Darinka Roskó Ákos Törıcsik Richárd 3. hely 3.hely 1.hely 3 hely 2. hely (felkészítı tanár: Máté Zsolt) 20

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iskolai versenyek Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iványi Martin 5.a I. Knotz Lászlóné Sági Márton Matematika verseny 5. évfolyam II. Buzás Istvánné Fekete Zsombor III. Buzás Istvánné Lakatos

Részletesebben

KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA. Bíró Eszter Sánta Rubin Helka Tóth Eszter Veres Adél Vígh Zita. Komlósné Oláh Mária Csoma Andrea. 5.a 6.a 5.

KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA. Bíró Eszter Sánta Rubin Helka Tóth Eszter Veres Adél Vígh Zita. Komlósné Oláh Mária Csoma Andrea. 5.a 6.a 5. KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA Bíró Eszter Sánta Rubin Helka Tóth Eszter Veres Adél Vígh Zita 5.a 6.a 5.b 2. III. korcsoport lány csapat Komlósné Oláh Mária Csoma Andrea Galgóczy Olivér Mertinkó Marcell

Részletesebben

ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG EGYÉNI KCS LÁNY Név Osztály Helyezés Korcsoport Testnevelő

ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG EGYÉNI KCS LÁNY Név Osztály Helyezés Korcsoport Testnevelő ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG EGYÉNI 2019.04.03 3.KCS LÁNY Nagy Helga 5.b I. 3. Csikós László Ispán Réka Panna 6.a II. 3. Bene Krisztián ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG

Részletesebben

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Réti Márton 6.b 1. 5-8 osztály Kovács Róbert Péterné Ágoston László 7.b 3. 5-8. osztály Kovács Róbert Péterné DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2017/2018.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2018. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 45. hely 90,4%

Részletesebben

KVSE atlétika szakosztály évi értékelése

KVSE atlétika szakosztály évi értékelése KVSE atlétika szakosztály 2013. évi értékelése Az atlétika szakosztály elsősorban gyermek és serdülő korcsoporttal dolgozik. A 2013-as évben bekapcsolódtunk a Magyar Atlétikai Szövetség által életre hívott

Részletesebben

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3)

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3) Rangsor Egyesület Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA Arany pontok (10) Ezüst pontok (6) Bronz pontok (3) 4. hely pontok (1) Összpontszám 1 I.C. TATAMI 140 120 57 15 332 2 NÓVA 110

Részletesebben

Versenyeredmények 2018/19. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár

Versenyeredmények 2018/19. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár Versenyeredmények 2018/19. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár Tallós Pál Természetismereti Verseny Pápai Észkerék Egyesület matematika csapatverseny Szeptember Október Császár Anna 8.o. Király

Részletesebben

XII.KERÜLETI DIÁKOLIMPIA - ÚSZÁS II. KORCSOPORT 2012.október 20.

XII.KERÜLETI DIÁKOLIMPIA - ÚSZÁS II. KORCSOPORT 2012.október 20. XII.KERÜLETI DIÁKOLIMPIA - ÚSZÁS II. KORCSOPORT 2012.október 20. Lányok - 25 m-es gyorsúszás elıfutam 1. Sárközy Bori Jókai 18,29 2. Bíró Krisztina Kós 18,74 3. Ryan Noémi Jókai 19,66 4. Kampós Blanka

Részletesebben

Név. Osztály Verseny megnevezés Helyezés Felkészítő tanár neve. 1-4 osztály

Név. Osztály Verseny megnevezés Helyezés Felkészítő tanár neve. 1-4 osztály Név. Osztály Verseny megnevezés Helyezés Felkészítő tanár neve 1-4 osztály Kremlicska Csenge 1.a Játékos Váltóverseny II. Pogácsás Erika Tokai Ábel 1.b Játékos Váltóverseny II. Pogácsás Erika Széphalmi

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport

A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport Fiú 25 méter mellúszás: 1. Vismeg Zsombor, Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola 2. Kék Tamás Ákos, Carolina Óvoda és Bölcsıde 2.Klamancsek

Részletesebben

Rabb Csenge 5.a 1. Pozsonyi Anna 7.a 3. Tálosi Kristóf 5.c 1. Szilágyi Lilla; Hergár Réka, Waller Tamara 6.c

Rabb Csenge 5.a 1. Pozsonyi Anna 7.a 3. Tálosi Kristóf 5.c 1. Szilágyi Lilla; Hergár Réka, Waller Tamara 6.c Versenyek Tanulók helyezés Felkészítő tanár vers és prózamondó 5-6. évf Rabb Csenge 5.a 1. vers és prózamondó 7-8. évf Pozsonyi Anna 7.a Schődl Gabi helyesírási 5. évf Tálosi Kristóf 5.c 1. könyvtári Szilágyi

Részletesebben

Országos sportversenyek 2011/2012-es tanév

Országos sportversenyek 2011/2012-es tanév Országos sportversenyek 2011/2012-es tanév Verseny neve Helyezés Résztvevők Felkészítő tanár Atlétika, csapatbajnokság 12. Brogli Réka, Besenyei Boglárka, Polonkai Eszter, Tanyi Ramóna Móth Éva országos

Részletesebben

ELHALLGATOTT TÖRTÉNELEM Beregszász II.

ELHALLGATOTT TÖRTÉNELEM Beregszász II. ELHALLGATOTT TÖRTÉNELEM csapatverseny Kárpátalján - megyei döntő 2017.05. 08.-09. Beregszász Gerőcs Roland Bálint 7.b Simon Bence 7.b Balogh Nóra 8.b Danó Ádám 8.b Kocsis Simon Márk 8.b Nagy Levente 8.b

Részletesebben

Kerületi, területi és országos versenyeredmények az alsó tagozaton, a 2007/2008. tanévben Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Kerületi, területi és országos versenyeredmények az alsó tagozaton, a 2007/2008. tanévben Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Kerületi, területi és országos versenyeredmények az alsó tagozaton, a 2007/2008. tanévben Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Bolyai Matematikaverseny (területi) Csapatban 4. hely Biró Adrienn 3.b Fülöp

Részletesebben

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés y FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés Nagy Miklós, Berencsi Sándor, Jádi Bence, Dálnoki László, Kosdi Bálint, Pócsi Balázs, Páter Gergő, Lakatos Patrik LÁNY LABDARÚGÁS (5.oszt.) 3. helyezés Koszta

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:

Részletesebben

Megyei Atlétika Diákolimpia. 60 m síkfutás. 600 m síkfutás. Név oszt. helyezés tantárgy/osztály felkészítő tanár

Megyei Atlétika Diákolimpia. 60 m síkfutás. 600 m síkfutás. Név oszt. helyezés tantárgy/osztály felkészítő tanár Megyei Atlétika Diákolimpia Név oszt. helyezés Korcsoport felkészítő tanár 60 m síkfutás Kundrák Milán 6.a III. III. korcsoport Ughy Imréné 600 m síkfutás Szokol Milán 6.b IX. III. korcsoport Csoma Andrea

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7. 6000 Kecskemét, Tanulmányi terület kódja: 40 Tanulmányi terület gimnázium: 4 évfolyamos; általános kerettanterv; az első idegen nyelv a(z) francia nyelv vagy a(z) spanyol nyelv vagy a(z) angol nyelv; felvételi

Részletesebben

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő:

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő: Futam: Pálya: Versenyző: : Idő: I. 100 m fiú gyorsúszás 1 1 4 2 4 3 Gyulai Dávid Sándor Kosina Gergő Péter Mihucz Márton János (1995) 4 4 Hajdú Kristóf 4 5 Petrus Szilárd Tóth Árpád Gimnázium 00:57,81

Részletesebben

Versenyeredmények 2018/19.

Versenyeredmények 2018/19. Versenyeredmények 2018/19. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár Szeptember Tallós Pál Természetismereti Verseny Október Király Eszter 8.o. Pápai Észkerék Egyesület matematika csapatverseny Juhász

Részletesebben

Pollack Mihály Általános Iskola (székhely) 1. b osztály - hagyományos szervezésű osztály

Pollack Mihály Általános Iskola (székhely) 1. b osztály - hagyományos szervezésű osztály Pollack Mihály Általános Iskola (székhely) 1. b osztály - hagyományos szervezésű osztály Osztályfőnök: Napközis nevelő: Karászi Györgyi Sándor-Takács Judit 1. Almási Dzsesszika 2. Balázs Gellért 3. Balogh

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEK 2014/15. Varga Katalin Gimnázium. Diákolimpia

SPORTEREDMÉNYEK 2014/15. Varga Katalin Gimnázium. Diákolimpia SPORTEREDMÉNYEK 2014/15 Varga Katalin Gimnázium Atlétika Megyei Csapatbajnokság szeptember 25. Atlétika október 8. Megyei mezei futóverseny október 21. gerely lány távolugrás lány 1. Veres Bettina 12.

Részletesebben

1. Farkas Lilla 4/2 Fehér Jázmin 4/2. 2. Jurás Dávid 1/2 Lászlő Boglárka 1/2. 2. Farkas Laura 3/2 Varga Luca 3/2

1. Farkas Lilla 4/2 Fehér Jázmin 4/2. 2. Jurás Dávid 1/2 Lászlő Boglárka 1/2. 2. Farkas Laura 3/2 Varga Luca 3/2 Megyei országismereti verseny/csapatverseny/ Megyei karácsonyi verseny két tanítási nyelvű iskolák számára/csapatverseny/ Országos London Országismereti verseny /csapatverseny/ 1. Farkas Lilla 4/2 Fehér

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY CSODÁT VIRÁGZIK A JELEN REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS E - VERSMONDÓ KATEGÓRIA Fekete Kiara Mercédesz 6.a 2. Simonné Varga Katalin ANYANYELVI JÁTÉKOK JÁTÉKOS ANYANYELV ORSZÁGOS DÖNTŐ Takács Noémi Nagy Nelli

Részletesebben

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el. Természetismereti verseny Iskolánk tanulói 2017. május 28-án, a Műszaki Egyetemen megrendezett Herman Ottó országos természetismereti verseny döntőjén vettek részt. Eredményeik: Nagy Ádám (4.c) 3. hely

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport/lány felkészítő tanár Kaszásné Farkas Viola Soltészné Szörfi Anikó CSAPAT

Név oszt. helyezés korcsoport/lány felkészítő tanár Kaszásné Farkas Viola Soltészné Szörfi Anikó CSAPAT KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI Soltészné Szörfi Anikó Lukács Réka 1. 1-2. osztály Bíró Eszter 4.a 1. 3-4. osztály korcsoport/fiú Bolgár Dániel 3. 1-2. osztály 1 Lukács Réka Bán Lilla Vágási Dorottya

Részletesebben

Sporteredmények (március)

Sporteredmények (március) Tanács Levente 3.b Bak Péter 4.a Szeri Ádám 4.a 2. hely Városi Mezei Futóbajnokság (Diákolimpia) Tóth Gergely 4.a Kapic Amir 4.a Szabó Csenge 5.a Király Csenge 3.a Koltai Anna 3.b Lukács Noémi 4.a Mukus

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEK. Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló

SPORTEREDMÉNYEK. Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló SPORTEREDMÉNYEK Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló 1997. Megyei Mezei Futóverseny 3. Kovács András Országos Mezei Futóverseny 52. Kovács András Megyei Atlétika 100 m síkfutás 1. Ács Tamás Országos

Részletesebben

2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa

2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa 2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa I. kcs., fiú 50 m gyors: 2. Soós Bence 48.00 3. Nyakas Kristóf 48.25 6. Úr Bendegúz 50.70 leány 50 m gyors: 4. Bogos Csenge 51.58 fiú

Részletesebben

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2016/2017.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2017. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 34. hely Ábrahám

Részletesebben

teremkézilabda 4. szabadtéri kézilabda 4.

teremkézilabda 4. szabadtéri kézilabda 4. 2016/2017. tanév I. félév Osztály Tanuló neve/csapat neve Tantárgy 7.b Bukovinszki Márk 7.b Gyimesi Levente 7.b Klenovszki Dániel 7.b Rozmán Bence 7.b Szabó Tamás 8.a Kis Márk teremkézilabda 4. 8.a Nagy

Részletesebben

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK Óvodások H. Név Sz. év Város Óvoda 1 Baranyai Levente 2008 Abony Szivárvány Óvoda 2 Ferenczy Dániel 2008 Abony Pingvines Óvoda 3 Juhász Hanna 2008

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

3. II. kcs. 50m fiú gyorsúszás. 4. II. kcs. 50m lány gyorsúszás. 5. I. kcs. 50m fiú hátúszás

3. II. kcs. 50m fiú gyorsúszás. 4. II. kcs. 50m lány gyorsúszás. 5. I. kcs. 50m fiú hátúszás Jegyzőkönyv 1. I. kcs. 50m fiú gyorsúszás 1. Bordás Levente 2005 Kodály 00:37,44 2. Takács Dani 2004 Móra 00:38,38 3. Fekete Máté 2004 Móra 00:44,79 4. Zuppán Zsolt 2004 Móra 00:49,87 5. Kerpics Martin

Részletesebben

Tanulmányi és sport eredmények 2018/2019.

Tanulmányi és sport eredmények 2018/2019. Tanulmányi és sport eredmények 2018/2019. Iskola neve: Lázár Vilmos Általános Iskola NÉV Oszt. Verseny megnevezése Kategória Főv./Orsz. Helyezés Felkészítő neve Biró Barna 8. KERÜLETI MEZEI FUTÓVERSENY

Részletesebben

TESTNEVELÉS, SPORT. osztály verseny megjegyzés szint helyezés tanuló neve felkészítő tanár

TESTNEVELÉS, SPORT. osztály verseny megjegyzés szint helyezés tanuló neve felkészítő tanár TESTNEVELÉS, SPORT 11.a 9.a Taekwando Ifjúsági Európabajnokság (Lettország) Taekwando Ifjúsági Európabajnokság (Lettország) Európabajnokság 5. Patakfalvy Csenge Európabajnokság 1. Patakfalvy Luca 9.c 10.a

Részletesebben

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.

Részletesebben

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY 2018. ÁPRILIS 25. Ladányi Jázmin 1.b I. 1. évfolyam Kerezsi Flóra 1.a II. 1. évfolyam Vanyorek Levente 1.b III. 1. évfolyam Soltészné Szörfi Anikó Zimmermanné

Részletesebben

VI. Suli-Sárkányok. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név o. helyezés korcsoport felkészítő tanár

VI. Suli-Sárkányok. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név o. helyezés korcsoport felkészítő tanár VI. Suli-Sárkányok Mézes kenyér 4. o. 2. 4. évfolyam Lekváros kenyér 5. o. 3. 5. évfolyam Vajas kenyér 6. o. 3. 6. évfolyam Bundás kenyér 7. o. 1. 7. évfolyam Zsíros kenyér 8. o. 2. 8. évfolyam DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

KLEBELSBERG ITÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MINDSZENTI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM.:

KLEBELSBERG ITÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MINDSZENTI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM.: Tanulói Névsor 1/c osztály osztályfőnök: Csernák Lajosné 1. Ajtai Rajmund Bendegúz 2. Ambrus Lajos Máté 3. Boldizsár Jázmin 4. Boldizsár Sándor Rómeó 5. Dombi Sándor Ferenc 6. Farkas Krisztián 7. Gyapjas

Részletesebben

25 m. leány hát láb 2. versenyszám

25 m. leány hát láb 2. versenyszám 25 m. leány hát láb 2. versenyszám F 1. Horváth Eszter 2006 Lenti Gyógyfürdő 0:54,07 1/14 25 m. fiú hátúszás 3. versenyszám B 1. Szirtes Botond 2002 Délzalai Vízmű 0:20,72 2. Dobri Lajos 2002 Délzalai

Részletesebben

Versenyeredmények

Versenyeredmények Az április 26-ai iskolagyűlés alapján Versenyeredmények 2012-2013 Nemzetközi verseny április Sipos László 2.b Judó bajnokság 1. hely Judó bajnokság Sipos Dorina Judó bajnokság Szentkirályi Kupa Ritmuscsapatok

Részletesebben

MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA

MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2017.11.17. ANGOL 5.o Leskovics Péter Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Ált. Isk. Virág Roland Hunyadi János Általános I Nagy Bence

Részletesebben

Sporteredmények (december-január)

Sporteredmények (december-január) Sporteredmények (december-január) Országos verseny Zolván Barbara 3.c 7. hely gyorskorcsolya Országos gyorskorcsolya bajnokság Mahler Gergő Bernát András 3.c 1. hely labdarúgás Shlimberger kupa Bakos Zsófia

Részletesebben

ALSÓ TAGOZAT TANÉV KERÜLETI VERSENYEK

ALSÓ TAGOZAT TANÉV KERÜLETI VERSENYEK ALSÓ TAGOZAT 2016-2017. TANÉV KERÜLETI VERSENYEK 2.b Bagota Gergő Versmondó II. hely Szentpéteriné Szabó Edit 2.b Jakab Jázmin Versmondó részt vett Szentpéteriné Szabó Edit 1.c Bobák Maximilián szavaló

Részletesebben

Magyarország: Sorszám Név Ország Kategória 444 Ando Gyula Bence Magyarország Informatika 128 Balogh Jenő Magyarország Színművészet-szavaló 439

Magyarország: Sorszám Név Ország Kategória 444 Ando Gyula Bence Magyarország Informatika 128 Balogh Jenő Magyarország Színművészet-szavaló 439 Magyarország: 444 Ando Gyula Bence Magyarország Informatika 128 Balogh Jenő Magyarország Színművészet-szavaló 439 Bártfay Hanna Luca magyarország 417 Botos Gesztenye Magyarország Tánc 58 Csajkos Norbert

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

Akikre büszkék vagyunk Széchenyi Iskola 2017/2018 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM- TÖRTÉNELEM- KÖNYVTÁR

Akikre büszkék vagyunk Széchenyi Iskola 2017/2018 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM- TÖRTÉNELEM- KÖNYVTÁR Akikre büszkék vagyunk Széchenyi Iskola 2017/2018 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM- TÖRTÉNELEM- KÖNYVTÁR Helyezés zők Felkészítő tanár Anyanyelvi játékok, dr. Lukácsné Forgács játékos anyanyelv" Beáta Móra tollával

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

AMPLIFON - Országos Atlétikai Bajnokság Hallássérült diákok részvételével

AMPLIFON - Országos Atlétikai Bajnokság Hallássérült diákok részvételével 100 m III. kcs. Fiú 1 Hatházi Hunor NH. Bp. 12,32 1 16 2 Korotki Dániel Eger 12,44 2 15 3 Kéri Dávid Debrecen 12,55 3 14 4 Csontó Ádám Eger 12,61 4 13 5 Pap Attila Bp. Siketek 12,77 5 12 6 Orsós Gábor

Részletesebben

Diákolimpia Úszás Városi-Megyei Döntő V. VI. korcsoport A B kategória Fiú, Leány Szombathely 2006

Diákolimpia Úszás Városi-Megyei Döntő V. VI. korcsoport A B kategória Fiú, Leány Szombathely 2006 Diákolimpia Úszás Városi-Megyei Döntő V. VI. korcsoport A B kategória Fiú, Leány Szombathely 2006 Jegyzőkönyv Helyszín: Ideje: Rendező: Szombathely, Fedett Uszoda, 50 m-es medence, elektromos időmérés

Részletesebben

Pápai Úszó Diákolimpia V-VI.KCS Csapatonkénti rajtlista Pápai Úszó Sportegyesület 1.oldal. Acsády SZKI

Pápai Úszó Diákolimpia V-VI.KCS Csapatonkénti rajtlista Pápai Úszó Sportegyesület  1.oldal. Acsády SZKI Pápai Úszó Diákolimpia 2011-12 V-VI.KCS Csapatonkénti rajtlista Pápai Úszó Sportegyesület www.puse.hu 1.oldal Acsády SZKI B 1 5 Szólás Jakab 1996 9:99,99 B 4 3 Jákli Péter 1996 9:99,99 B 2 2 Varga Dávid

Részletesebben

A as tanév versenyeredményei

A as tanév versenyeredményei A 2017-2018-as tanév eredményei szövegértő 2.o. Borbély Levente IV. szövegértő 3.o. Kovács Zita Kinga I. Tóth Sára felsős helyesírási Gyenes Alexandra IX. Rojtos Klára Vikár Csilla Napsugár IV. Marton

Részletesebben

Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei

Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei helyezés pontszám név iskola 1. 124 Póda Katica Bíborka 1. 124 Sárközi Eszter Móricz Zsigmond Általános 2. 122 Marschalkó Csinszka 2. 122 Kovács Ádám Győri

Részletesebben

I. III. Bene Krisztián

I. III. Bene Krisztián SULI-SÁRKÁNYOK XI. Tiszaújvárosi nyílt területi Iskolai Sárkányhajó Bajnokság 2017. 06. 07. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár Antal Gergő Sirokai Szilárd Somogyi Dorka Szilágyi Alexandra Gerhát

Részletesebben

s tanév versenyeredményei

s tanév versenyeredményei 2013-2014 - s tanév versenyeredményei Alsós munkaközösség eredményei Olvasás verseny (tankerületi): Sándor Viktória 3.b Vinkler Gréta 3. a Rozsnyai Luca 4.a Matematika verseny Nyírbátor: Szabó Anikó 4.b

Részletesebben

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23.

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23. 60 m Leány - I. kcs. 1 4 Varga Viktória Debrecen 9,06 16 II. if. 2 67 Fábián Dóra Kaposvár 9,19 15 I. if. 3 52 Mihály Réka Szeged 9,26 14 II. if. 4 99 Molnár Patrícia Sopron 9,49 13 I. if. 5 3 Gál Rita

Részletesebben

Ergométeres evezés eredmények

Ergométeres evezés eredmények Ergométeres evezés eredmények Tanuló neve Felkészítı Iskola neve Helyezés Bánki Flóra Violetta Nemzetiségi Szilágyi Zsófia Barnák Dóra Bíró Lili Porubcsánszki Regina Takács Késa Róza Parádi Kinga Pais

Részletesebben

Nemzetközi verseny. Versenyeredmények A május 31-ei iskolagyűlés alapján. május. Név Osztály Helyezés Verseny típusa Verseny neve

Nemzetközi verseny. Versenyeredmények A május 31-ei iskolagyűlés alapján. május. Név Osztály Helyezés Verseny típusa Verseny neve Versenyeredmények 2012-2013 A május 31-ei iskolagyűlés alapján Nemzetközi verseny május Sipos Dorina 4.b 1. hely judo Sárdi Rebeka 4.b 1. hely küzdelem kategória 1. hely formagyakorlat Mekkel Máté 5.b

Részletesebben

100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám

100 m fiú gyorsúszás B 1. versenyszám 100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám 1. Vései Viktor 1994 Türr István Gimn. 1:12,72 236p 2. Jákli Péter 1996 Acsády SZKI 1:13,34 230p 3. Bakai Flórián 1995 Református Gimn. 1:15,56 210p 4. Fekete Bálint

Részletesebben

2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA

2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA 2013/201 TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V., VI. korcsoport V-VI. korcsoport BARANYA MEGYE Helyszín: PÉCS, PVSK SPORTTELEP Időpont: 201 május 8-9. A Versenybizottság elnöke: HAÁSZ JÁNOS Korcsoportok: V. kcs.:

Részletesebben

Versenyeredmények FELSŐ. Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny november 09. Helyezés Név Osztály

Versenyeredmények FELSŐ. Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny november 09. Helyezés Név Osztály Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny 2018. november 09. 11. 13. Barta Levente Balázs Isztolyka Bence Svorcz Álmos Ulicska Ferenc Milán Horváth Izabella Salat Anna Zsófia Tóth Emese Éva Tóth Vince Balogh Balázs

Részletesebben

Verseny neve I. HELYEZETT II. HELYEZETT III. HELYEZETT. Budaházi Máté 3.b Monostori Róbert 3.b Bánfalvi Boglárka 3.b Oláh Tamás 3.

Verseny neve I. HELYEZETT II. HELYEZETT III. HELYEZETT. Budaházi Máté 3.b Monostori Róbert 3.b Bánfalvi Boglárka 3.b Oláh Tamás 3. Széchenyi matematika verseny 3. évfolyam Széchenyi matematika verseny 4. évfolyam Budaházi Máté 3.b Monostori Róbert 3.b Bánfalvi Boglárka 3.b Oláh Tamás 3.b Tollár Anna 4.b Maczkó Flórián 4.b Janovich

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Pálya Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Pálya Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 100 méter Időfutam 16:25 1. nap Hely. Atléta Sz. év Egyesület Pálya Eredmény Rekord 1 Parai Dávid 2001 BHSE 5 11.8h 2 Kósa Zoltán 1967 VEDAC 4 12.5h PB 3 Gregus Tamás Dominik 2002 BHSE

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény

Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény EREDMÉNYEK Férfi 100 méter Időfutam 13:35 1. nap Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény 1 Dienes Mátyás 2001 ZALASZÁM-ZAC 5 10.5h 2 Helter Dániel 2004 Keszthely VDSE 3 10.9h 3 Csahóczi Csanád 2002 Keszthely

Részletesebben

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás 1. évfolyam idő 1. Timár Bálint 1.b 104 104 7,14 2. Ozorai Zsóka 1.c 104 104 8,22 3. Ignácz András 1.b 103 104 8,18 4. Porcsa Tamás 1.c 103 104 8,20 5. Lesták Eszter Boglárka 1.c 103 104 8,50 6. Balika

Részletesebben

EREDMÉNYEK ALSÓ TAGOZAT 2013/2014. tanév. 1.évfolyam. 2. évfolyam

EREDMÉNYEK ALSÓ TAGOZAT 2013/2014. tanév. 1.évfolyam. 2. évfolyam EREDMÉNYEK ALSÓ TAGOZAT 2013/2014. tanév Helyezés Verseny Szint: Név Osztály 1.évfolyam Felkészítő pedagógus Különdíj Rajzpályázat: Milyen állat lennék? városi Nagy Dominika 1.b Erdei Judit Különdíj Rajzpályázat:

Részletesebben

Versenyeredmények tanév I. félév

Versenyeredmények tanév I. félév Versenyeredmények 2017-2018. tanév I. félév Tanuló neve Oszt./csop. Verseny megnevezése Iskolai Megyei/ Területi/ Régiós Országos/ Nemzetközi Eredmény Halász Alexa I. kcs. 25. Farsang Kupa Mezőberény x

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2015-2016-OS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Kovács Zalán Levente: kimagasló tanulmányi magatartásáért 2.

Részletesebben

Iskolai/ kerületi/ fővárosi

Iskolai/ kerületi/ fővárosi 3. a Felkészítő pedagógus Borbély Szabina mesemondó Iskolai I. Sebők Erika Nagy Bálint mesemondó Iskolai II. Sebők Erika Baranyi Szilvia mesemondó Iskolai III. Sebők Erika Novák Zsófia szavaló Iskolai

Részletesebben

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények Általános Iskola Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért Bogyiszló 2009.02.18. Eredmények Helyezés/Név Osztály D1 D2 Idő Fiú (6) 1 Bencze Máté Márk 1.oszt. 4:24 4:24 2 Végh

Részletesebben

100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám

100 m fiú gyorsúszás B 1. versenyszám 100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám 2. Lendvai András 1996 Református Gimn. 9:99,99 3. Mészáros Dániel 1992 Pápai GSZKI Mező 9:99,99 4. Nimsz Valentin 1993 Pápai GSZKI Mező 9:99,99 5. Szólás Jakab

Részletesebben

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny 1/11 Délelőtti végeredmény Versenyszám Futam Sáv Egyesület Név szül nev. Idő vers. idő helyezés 1 25 m fiú gyors 3 Győri Vízisport SE Török Donát vk 2004 9:99,9 0:22,3-1 25 m fiú gyors 4 Győri Vízisport

Részletesebben

A 2011/2012-es tanév sportversenyeinek kiemelkedő eredményei Kodály Zoltán Általános Iskolában

A 2011/2012-es tanév sportversenyeinek kiemelkedő eredményei Kodály Zoltán Általános Iskolában A 2011/2012-es tanév sportversenyeinek kiemelkedő eredményei Kodály Zoltán Általános Iskolában Verseny szintje Verseny megnevezése (országos, megyei, régiós) ORSZÁGOS II. Sas Kupa legeredményesebb Lány

Részletesebben

Városi újoncbajnokság /atlétika/

Városi újoncbajnokság /atlétika/ Fiúk: Városi újoncbajnokság /atlétika/ A fotókat készítette: Tigyiné Takács Zsuzsanna I. hely 100 méteres síkfutás Simkó Erik I. hely távolugrás Szűcs Kornél I. hely súlylökés Vallus Máté I. hely 1500

Részletesebben

Matematika 6.és 8. évfolyamon verseny eredménye. Tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítı pedagógus neve Iskola neve Helyezés

Matematika 6.és 8. évfolyamon verseny eredménye. Tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítı pedagógus neve Iskola neve Helyezés Várkonyi Zsombor 6 1 Veres Sándor Matematika 6.és 8. évfolyamon verseny eredménye Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvő Virág Levente 6 1 Szeıkéné Tanai Éva Óbudai Harrer Pál 2 1 Lengyel Balázs

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 2011/2012. tanév. felső tagozat

VERSENYEREDMÉNYEK. 2011/2012. tanév. felső tagozat VERSENYEREDMÉNYEK 2011/2012. tanév felső tagozat MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Vers- és prózamondó (vers 5-6.o.) Jáger Anett 5.d 1. 9. Králusz Tamás 5.c 2. Csánky Nóra 5.a 3. Harsányi Pandora 5.d 3. Vers- és

Részletesebben

SZEKSZÁRD VÁROS TEREMATLÉTIKAI BAJNOKSÁGA 2011-01-15 VÁROSI SPORTCSARNOK

SZEKSZÁRD VÁROS TEREMATLÉTIKAI BAJNOKSÁGA 2011-01-15 VÁROSI SPORTCSARNOK SZEKSZÁRD VÁROS TEREMATLÉTIKAI BAJNOKSÁGA 2011-01-15 VÁROSI SPORTCSARNOK Rajtverseny 2000-01-es lányok Döntı 1. Bambach Emese Gyakorló 2. Kovács Adrienn Gyakorló 3. Adorján Rebeka Dienes 4. Gellér Fanni

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont (év,

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV (EREDMÉNYHIRDETÉS: 2013. december 21., szombat) REGIONÁLIS VERSENYEREMÉNYEINK A Széna Téri Általános Iskola és a Kedvenc rejtvényújság szerkesztősége által 3-8. évfolyamos

Részletesebben

Az iskola tanulói által a es tanévben elért eredmények, tantárgyi és sportversenyeken (kerületi, budapesti, megyei, országos, nemzetközi)

Az iskola tanulói által a es tanévben elért eredmények, tantárgyi és sportversenyeken (kerületi, budapesti, megyei, országos, nemzetközi) Református iskolák mesemondó, Református isk. labdarúgás (budapesti) meseíró, szépíró versenye (országos) IV. korcsoportos fiúk - III. hely Mesemondás Fábián Luca 5.a - (Halász Zoltán 5.a, Nagy Gergő I.

Részletesebben

Városi Városi Kispályás Labdarúgó Verseny, Szlovák Kupa 3.helyezés 11 fő 8. 5 fő Danyis János Kovács Richárd Gyulafalvi Máté Csaba Máté József Gyula

Városi Városi Kispályás Labdarúgó Verseny, Szlovák Kupa 3.helyezés 11 fő 8. 5 fő Danyis János Kovács Richárd Gyulafalvi Máté Csaba Máté József Gyula Verseny eredmények: Iskolai Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny iskolai fordulója 8. 4 fő Magyar Beatrix Naszvadi Regina Greguss Beatrix Klaudia Duhaj Bernadett 7.b 1 fő Kukuják Martina(80%

Részletesebben

Rólad szól levelezı verseny I. fordulójának eredménye

Rólad szól levelezı verseny I. fordulójának eredménye Rólad szól levelezı verseny I. fordulójának eredménye Tanuló Iskola Szabó Csenge Napsugár 1 Szabó Beatrix 1 Radler Vivien Fülöp Gabriella Óbudai Harrer Pál 2 Cseh Janka Nagy Árpád Óbudai II. Rákóczi Ferenc

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

50m fiú gyorsúszás I. kcs 1. versenyszám. 50m fiú gyorsúszás II. kcs 2. versenyszám. 50m leány gyorsúszás I. kcs 3. versenyszám

50m fiú gyorsúszás I. kcs 1. versenyszám. 50m fiú gyorsúszás II. kcs 2. versenyszám. 50m leány gyorsúszás I. kcs 3. versenyszám 50m fiú gyorsúszás I. kcs 1. versenyszám 1. Nagy Dániel 2004 Szent I. Ált. Isk. 0:41,78 114p 2. Szűcs Dániel 2004 Tarczy Ált. Isk. 0:44,81 93p 3. Tapsonyi Bálint 2005 Mihályháza 0:48,78 72p 4. Tóth Máté

Részletesebben

Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 0. KORCSOPORT - FIÚ 0. KORCSOPORT - LÁNY

Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 0. KORCSOPORT - FIÚ 0. KORCSOPORT - LÁNY Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 Helyszín: KOMÁROM GYÓGYFÜRDŐ FEDETT USZODA EREDMÉNYEK 0. KORCSOPORT - FIÚ 33,3 m GYORS 1. Halász Viktor (oklevél) 1 : 05 : 30 Gesztenyés Óvoda 33,3 MELL 1. Halász

Részletesebben

II. FÖLDI JÁNOS ORSZÁGOS TERMÉSZETTUDOMÁNYI VERSENY

II. FÖLDI JÁNOS ORSZÁGOS TERMÉSZETTUDOMÁNYI VERSENY CSOKOLÁDÉ ÉS FESZTIVÁL RAJZPÁLYÁZAT VIII. ORSZÁGOS CSOKOLÁDÉ FESZTIVÁL Pozsa Panna Eszter 7.a III. Felsős Szilvásiné Bodnár Tímea BENDEGÚZ GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI AKADÉMIA XVI. NYELVÉSZ TANULMÁNYI ORSZÁGOS

Részletesebben

66 2/3m fiú mellúszás versenyszám. 66 2/3m leány mellúszás 2. versenyszám. 66 2/3m fiú mellúszás

66 2/3m fiú mellúszás versenyszám. 66 2/3m leány mellúszás 2. versenyszám. 66 2/3m fiú mellúszás 66 2/3m fiú mellúszás 2002-2003 2. versenyszám 2002-2003-ben született leány 1. Erdélyi Dániel 2002 Martfűi Triatlon SE 1:16,99 2. Szeghalmi Zsombor 2002 Szolnoki Sportisk.SE 1:19,43 3. Németh Gergő 2002

Részletesebben

Sport XXI. mezei 2015.03.28. Szombathely

Sport XXI. mezei 2015.03.28. Szombathely U11 1.hely "A"-57 p 1 Béres Milán 4 Róka Bora 5 Iker Natália 6 Bodzzay Dániel 8 Bene Noel 10 Juhász-Tóth Eszter 11 Vidos Evelin 12 Horváth Léna Sport XXI. mezei 2.hely "B"-170 p 14 Takács Zsombor 18 Ecker

Részletesebben

I. Tekergők Se 95. III. Szolnoki SC-SI "A" 155

I. Tekergők Se 95. III. Szolnoki SC-SI A 155 IV. Sport XXI. Észak-Alföldi Régió Mezei Bajnoksága neve Versenyző neve Szül Helyezés Összpontszám Hajdú Barbara 1. Sajtos Levente 4. Rozs András 2007 10. Szűcs Petra 2007 13. Radácsi István 14. Szabó

Részletesebben

Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről

Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről A Nyíregyházi Fıiskola Matematika és Informatika Intézete egy új matematikaversenyt rendezett a középiskolák 9 12. osztályosai számára, a HEURÉKA számválaszos

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben