Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer E L B I R LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL november BUDAPEST

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer E L B I R LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL 2013. november BUDAPEST"

Átírás

1 213. november Temetőink biztonságáért Novemberi hírlevelünket az előttünk álló jeles dátum, nevezetesen november 1., vagyis Mindenszentek (Hallottak Napja - november 2.) köré fogalmaztuk. Ezen a napon minden ember megemlékezik azon szeretteiről, akik sajnos már nem lehetnek közöttünk, és aki csak teheti, kilátogat a temetőkbe, hogy legalább néhány perc, és egy lobogó gyertya lángjának erejéig jó szívvel visszagondoljon a közösen eltöltött időkre. Ez a kis nyugalom mindenkinek jár, ezt senkitől sem szabadna elvenni. Szomorúan kell azonban konstatálnunk, hogy mindezek ellenére többen akadnak olyanok, akik még ezeknek a napoknak a szentségét sem tisztelik, kihasználva embertársaik emlékezését, vagy az abból adódóan esetlegesen lankadó figyelmüket, bizony még a sírkertekben, vagy azok környékén is meglopják őket. Ennek megelőzése érdekében állítottuk most össze a novemberi ELBIR-levélcsokrot, amely kifejezetten a temetői lopások, illetve a jellemzően sírkertek környékén ilyentájt elkövetett bűncselekmények problémakörével, illetve azok megelőzésének lehetőségeivel foglalkozik. Kérjük Önöket, mielőtt elindulnának leróni kegyeletüket, olvassák el, és szívleljék meg sorainkat, nehogy emlékezésük perceit elcsúfítsa egy váratlanul bekövetkezett bűncselekmény! Hírlevelünkhöz kellemes olvasást és hasznos időtöltést kívánunk Önöknek! A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya H-194 Budapest, Páva utca 32/A. Telefon: (+36-1) , Fax: (+36-1) , BM telefon: 5-725, BM fax: 5-742,

2 213. november AZ ÜNNEP BIZTONSÁGÁÉRT! Tisztelt Hozzátartozók! Sajnos vannak, akik számára az ünnep nem a békés megemlékezést jelenti, hanem lehetőséget arra, hogy a temetőkbe érkező hozzátartozók értékeit megszerezzék, kihasználva az ilyenkor ugrásszerűen megnövekedő forgalmat, valamint a látogatók jóhiszeműségét. Néhány rövidke perc is alkalmat adhat számukra, hogy az őrizetlenül hagyott táskákat, csomagokat kifosszák, magukkal vigyenek pénzt, telefont és egyéb értékeket! A parkolóban hagyott autók sem jelentenek feltétlenül biztonságot a bennük elhelyezett értékek számára, hiszen a gépkocsi-feltörők rövid idő alatt képesek azokhoz hozzájutni, akár a kesztyűtartóban, akár a csomagtartóban kerültek elhelyezésre. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya ezért kéri a kilátogatókat, hogy legyenek körültekintőek, a sírok gondozásakor, és a virágok, koszorúk elhelyezése közben se tévesszék szem elől értékeiket! Szükség esetén, haladéktalanul forduljanak a temetői biztonsági szolgálat munkatársaihoz, vagy a legközelebbi rendőrhöz! H-194 Budapest, Páva utca 32/A. Telefon: (+36-1) , Fax: (+36-1) , BM telefon: 5-725, BM fax: 5-742,

3 213. november A Halottak Napja (Mindenszentek) időszakára vonatkozó bűnmegelőzési ajánlásaink mindenki, de különösképpen nyugdíjas korú olvasóink részére A vonattal Budapestre érkező, vagy a fővárosból távozó idősebb korú személyek vegyék igénybe a pályaudvari érték- és csomagmegőrző szolgáltatásokat. Az ilyenkor rendszerint zsúfolt tömegközlekedési eszközökön, valamint a temetők környékén jelentősen megsűrűsödött forgalomban gyakrabban kell számolni a zsebtolvajok előfordulásával. A sértetté-áldozattá válás elkerülése érdekében tehát célszerű fokozottabb figyelmet fordítani az alábbiakra: Le- és felszállásnál, illetve a mozgólépcsőn kézitáskáját ajánlott testhez szorítva viselni! Pénztárcáját, bankkártyáját most is tegye biztonságos helyre, például ruházata zárt belső zsebébe, kézitáskája belső részébe (nem minősülnek biztonságos helyeknek a külső kabátzsebek és a táskák külső zsebei)! Figyeljen oda mobiltelefonjára, azt ne külső, látható helyen viselje, illetve ha többen is látták, amint telefonál, a beszélgetést követően ne kabátja, táskája külső részébe tegye el készülékét! Iratait lakáskulcsaitól elkülönítve tárolja! Az alkalomhoz illő öltözékhez kiegészítőként viselt ékszereket lehetőleg feltűnésmentesen, ruha által takarva tanácsos hordani! A síremléktől akár rövid időre való eltávozáskor (pl. vízhordás idejére) se maradjon őrizetlenül csomagja, kézitáskája! H-194 Budapest, Páva utca 32/A. Telefon: (+36-1) , Fax: (+36-1) , BM telefon: 5-725, BM fax: 5-742,

4 213. november Néhány jó tanács a kerékpárlopások megelőzésére Főleg vidéken, de a zsúfolt tömegközlekedési eszközökre tekintettel Budapesten is várhatóan többen lesznek olyanok, akik kerékpárral közelítik majd meg a temetőket, álljon hát itt számukra is néhány jó tanács: Jól látható, forgalmas helyen zárják le kerékpárjaikat, olyan helyen, ahol a gyalogos forgalomnak legalább minimális visszatartó ereje van a tolvajokkal szemben! A tartozékokat, mint pl.: a sebesség mérő órát, lámpát, kulacsot, pumpát, illetve mindazt, ami mozdítható a kerékpárról, vegyék le és vigyék magukkal! Ezek a tartozékok ugyanúgy értéket képviselnek, vigyázniuk kell rájuk! Jegyezzék fel kerékpárjaik azonosításra alkalmas jellemzőit, ismertető jegyeit (típus, vázszám, méret, szín, felszerelések, sérülések, stb.)! Az eltűnt kerékpárt a rendőrségnek ugyanis csupán ezen ismertető jegyek alapján van módja felkutatni. Gravírozással, illetve az egyre elterjedtebb, ún. mikropontos jelölési rendszer alkalmazásával egyedi azonosító jelekkel is elláthatják kerékpárjaikat. Használjanak legalább két, jó minőségű, masszív zárat! A lakat (zár) lehetőleg olyan legyen, amely a vázat és a kerekeket is átéri! A kerék és a váz legyen mindig együtt, egy stabil tárgyhoz (pl. fa, kerékpártároló, korlát, stb.) rögzítve! Amennyiben kerékpárjaikat mindezek ellenére ellopták, a lehető legrövidebb időn belül értesítsék a rendőrséget a 17-es, illetve a 112-es segélykérő telefonszámon. A rendőrök kiérkezéséig a helyszínt ne hagyják el, azt lehetőleg ne változtassák meg! H-194 Budapest, Páva utca 32/A. Telefon: (+36-1) , Fax: (+36-1) , BM telefon: 5-725, BM fax: 5-742,

5 213. november Autóink biztonságáért A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya ezúton is felhívja minden kedves temetőbe igyekvő fővárosi állampolgár figyelmét, hogy a várható közlekedési torlódások, forgalmi dugók elkerülése érdekében, amennyiben módjukban áll, válasszák inkább a tömegközlekedést, és lehetőség szerint annak segítségével közelítsék meg a sírkerteket. Ha mégis személygépkocsival érkezik, kérjük, akkor is legyen résen, mert az autó-tolvajok, gépkocsi-feltörők az ilyenkor szokásos, akár több órás sírkertlátogatások idejére őrizetlenül hagyott autókat sem kímélik. Ha azonban a következő tanácsokat megfogadják, nagyban csökkenthetik az autójukat érintő bűncselekmények kockázatát: Ne hagyjanak látható helyen semmilyen iratot, értéktárgyat, okmányt, táskát vagy értéket a gépkocsiban! Ha kiszállnak a járműből, minden esetben zárják le a gépkocsit, még akkor is, ha nem távolodnak el tőle! A gépjárművet lehetőség szerint őrzött parkolóban hagyják! A járműtől való távozás előtt győződjenek meg az ajtók, az ablakok zárt állapotáról, a riasztó bekapcsolásáról, a mechanikus biztonságtechnikai eszközök felhelyezéséről! Amennyiben a felsorolt óvintézkedések ellenére mégis azt észlelik, hogy feltörték, vagy ellopták járművüket, úgy haladéktalanul értesítsék a rendőrséget a mobiltelefonról is ingyenesen hívható, már fentebb említett 17-es, vagy 112-es segélyhívó-számokon, mielőtt bármihez hozzáérnének. A bűncselekmény helyszínét lehetőleg ilyen esetekben se változtassák meg! Ennek célja, hogy eredeti állapotban őrizzék meg a helyszínen lévő nyomokat, amíg azok rögzítése meg nem történik. Ha a helyszín megváltoztatása elkerülhetetlen (elsősegélynyújtás, közveszély elhárítás, stb.) azt a kiérkező rendőrjárőrnek, a helyszíni szemle bizottság vezetőjének jelezni kell. Reméljük, hogy a budapesti rendőrség fokozott biztonsági intézkedései, és novemberi hírlevelünk oldalain megfogalmazott bűnmegelőzési ajánlásai együttesen biztosítják majd Önök számára a nyugodt, békés megemlékezés lehetőségét és zavartalanul fog telni az ünnep! H-194 Budapest, Páva utca 32/A. Telefon: (+36-1) , Fax: (+36-1) , BM telefon: 5-725, BM fax: 5-742,

6 213. november A Budapesti Rendőr-főkapitányság telefonszámai: BRFK Központi szám: BRFK BŰNMEGELŐZÉSI OSZTÁLY: 6 (1) Rendőrség: 17 Központi segélyhívó: 112 BRFK SMS-vonal hallássérülteknek: 6 (2) 9-17 Telefontanú (bűncselekmények): 6 (8) ORFK központi zöld szám: 6 (8) BRFK Vagyonvédelmi Osztály: 6 (8) Kerületi kapitányságok, rendőrőrsök: I. kerületi Rendőrkapitányság Tel.: II. kerületi Rendőrkapitányság Tel.: III. kerületi Rendőrkapitányság Tel.: Rendőrőrs Békásmegyer Tel.: IV. kerületi Rendőrkapitányság Tel.: Rendőrőrs Káposztásmegyer Tel.: V. kerületi Rendőrkapitányság Tel.: VI. kerületi Rendőrkapitányság Tel.: VII. kerületi Rendőrkapitányság Tel.: VIII. kerületi Rendőrkapitányság Tel.: Rendőrőrs Keleti pályaudvar Tel.: IX. kerületi Rendőrkapitányság Tel.: X. kerületi Rendőrkapitányság Tel.: XI. kerületi Rendőrkapitányság Tel.: Rendőrőrs Őrmező Tel.: XII. kerületi Rendőrkapitányság Tel.: XIII. kerületi Rendőrkapitányság Tel.: Rendőrőrs Újlipótváros Tel.: XIV. kerületi Rendőrkapitányság Tel.: Rendőrőrs Alsórákos Tel.: XV. kerületi Rendőrkapitányság Tel.: XVI. kerületi Rendőrkapitányság Tel.: XVII. kerületi Rendőrkapitányság Tel.: XVIII. kerületi Rendőrkapitányság Tel.: XIX. kerületi Rendőrkapitányság Tel.: XX-XXIII. kerületi Rendőrkapitányság Tel.: Rendőrőrs Soroksár Tel.: XXI. kerületi Rendőrkapitányság Tel.: XXII. kerületi Rendőrkapitányság Tel.: Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tel.: H-194 Budapest, Páva utca 32/A. Telefon: (+36-1) , Fax: (+36-1) , BM telefon: 5-725, BM fax: 5-742,

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL 2010. április BUDAPEST

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL 2010. április BUDAPEST 21. április Tisztelt Hölgyem / Uram! A Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjeként egyik legfontosabb küldetésünknek tartom a bűnmegelőzést, éppen ezért amikor csak lehetőségünk adódik, komoly hangsúlyt

Részletesebben

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL 2010. május BUDAPEST

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL 2010. május BUDAPEST 21. május Tisztelt Hölgyem / Uram! Először is engedjék meg, hogy kollégáim nevében is köszönetemet fejezzem ki Önök felé az első, Budapesten premiernek számító, 21. áprilisában útjára indított -hírlevelünkkel

Részletesebben

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL 2011. december BUDAPEST

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL 2011. december BUDAPEST 211. december Tisztelt Hölgyem / Uram! Az előttünk álló hetek minden családban az ünnepi készülődés időszaka, és biztos vagyok benne, hogy a karácsonyi nagy közös bevásárlások Önöknél is az év talán legmeghittebb

Részletesebben

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer E L B I R LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL 2012. november BUDAPEST

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer E L B I R LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL 2012. november BUDAPEST 212. november Tisztelt Hölgyem / Uram! A novemberi hírlevelünket az előttünk álló ünnepre tekintettel, (Mindszentek) állítottuk össze, Önöknek azért, hogy semmilyen kellemetlenség ne zavarhassa meg az

Részletesebben

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL 2011. július BUDAPEST

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL 2011. július BUDAPEST 211. július Tisztelt Hölgyem / Uram! Július tájékán nem csupán az évszakot jellemző forró nyár tombol, hanem a hagyományoknak megfelelően országszerte gőzerővel dübörög a fesztiválszezon is. Sopron (Volt),

Részletesebben

elérhetősége: 1037 Budapest, Csillaghegyi út 25. postacím: 1300 Budapest, Pf.: 152., tel: 437-43-00, fax: 437-02-85

elérhetősége: 1037 Budapest, Csillaghegyi út 25. postacím: 1300 Budapest, Pf.: 152., tel: 437-43-00, fax: 437-02-85 Tisztelt Ügyfelek! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. CXXII. törvény rendelkezései alapján az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal és Vám- és Pénzügyőrség összeolvadásával

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. helyt adok, e l u t a s í t o m.

H A T Á R O Z A T. helyt adok, e l u t a s í t o m. ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY 1139 Budapest, Teve u. 4-6. 1903 Budapest, Pf.: 314/15. Tel: (06-1) 443-5573 Fax: (06-1) 443-5733 IRM: 33-104, 33-140 IRM Fax: 33-133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu Szám: 29000/105/564/

Részletesebben

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL 2012. február BUDAPEST

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL 2012. február BUDAPEST 212. február Tisztelt Hölgyem / Uram! Bizonyára Ön is értesült a híradásokból arról a sajnálatos esetről, amikor január elején Óbudáról három, eszméletlen állapotú fiatalt szállítottak kórházba GHB-fogyasztás

Részletesebben

BUDAPESTI III. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG TÁJÉKOZTATÓJA A KERÜLETI KÖRZETI MEGBÍZOTTI KÖRZETEKRŐL

BUDAPESTI III. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG TÁJÉKOZTATÓJA A KERÜLETI KÖRZETI MEGBÍZOTTI KÖRZETEKRŐL BUDAPESTI III. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG TÁJÉKOZTATÓJA A KERÜLETI KÖRZETI MEGBÍZOTTI KÖRZETEKRŐL Ezen az oldalon tájékoztatást szeretnénk adni Önöknek a kerület egyes területeinek közbiztonsági helyzetéről,

Részletesebben

A projekt programjának és állásának ismertetése

A projekt programjának és állásának ismertetése A projekt programjának és állásának ismertetése 2013. október Vázlat A projektről Az eddigi tevékenységek A terveze6 programok 1. A projektről Az áldozatsegítésről Pályáza3 felhívás Konzorciumi partnerek

Részletesebben

Csellengő fiatalok, a nyár veszélyei.

Csellengő fiatalok, a nyár veszélyei. Eleekkt trroonni ikkuuss Laakkoossssáággi i Bűűnnmeeggeel lőőzzééssi i IInnffoorrmáácci ióóss Reennddsszzeerr 2014.. máájjuss SSzzáám: :1144000000/ /11001144--33/ /22001144..áál lt.. Csellengő fiatalok,

Részletesebben

Felkészülés az év végi ünnepekre! (ORFK) - Érdemes megfogadni a tanácsokat 2012. november 23. péntek, 19:59

Felkészülés az év végi ünnepekre! (ORFK) - Érdemes megfogadni a tanácsokat 2012. november 23. péntek, 19:59 Sajtótájékoztatón számolt be a rendőrség az év végi ünnepek közeledtével aktuálissá váló feladatokról 2012. november 23-án az ORFK Teve utcai székházában. Németh Ágnes r. alezredes, az ORFK Bűnmegelőzési

Részletesebben

NBI/B Nıi Keleti csoport bajnokság 2010-2011. évi sorsolása info@worldhandball.com

NBI/B Nıi Keleti csoport bajnokság 2010-2011. évi sorsolása info@worldhandball.com Sorszám: Csapat NBI/B Keleti csoport Nıi 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. I. Forduló szeptember 12. II. Forduló szeptember 19. III. Forduló október 3. IV. Forduló október 10. www.worldhandball.com

Részletesebben

IM TÁJÉKOZTATÓ A NEMZETKÖZI VONATKOZÁSÚ BÜNTETŐÜGYEK INTÉZÉSÉRŐL

IM TÁJÉKOZTATÓ A NEMZETKÖZI VONATKOZÁSÚ BÜNTETŐÜGYEK INTÉZÉSÉRŐL IM TÁJÉKOZTATÓ A NEMZETKÖZI VONATKOZÁSÚ BÜNTETŐÜGYEK INTÉZÉSÉRŐL I. FEJEZET - BEVEZETÉS... 3 I. Nemzetközi szerződések... 3 II. Általános információk... 4 III. A bűnügyi jogsegély formái és az alkalmazandó

Részletesebben

Adomány leírása, értéke Adomány célja, rendeltetése Adomány elfogadójának megnevezése, székhelye

Adomány leírása, értéke Adomány célja, rendeltetése Adomány elfogadójának megnevezése, székhelye Adományozó neve, székhelye Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőric- Pestszentimre 1184 Budapest, Üllői út 400. Budapest Főváros IV. kerület Újpest 1042 Budapest, István út 14. Budapest Főváros XIV.

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ 1952. ÉVI III. TÖRVÉNY A POLGÁRI PERRENDTARTÁSRÓL ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I.

TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ 1952. ÉVI III. TÖRVÉNY A POLGÁRI PERRENDTARTÁSRÓL ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ...3 1952. ÉVI III. TÖRVÉNY A POLGÁRI PERRENDTARTÁSRÓL...4 ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...4 I. Fejezet Alapvető elvek...4 A törvény célja...4 A bíróság feladatai a polgári perben...5

Részletesebben

SOMOGY MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNÜGYI IGAZGATÓSÁG Bűnmegelőzési Osztály

SOMOGY MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNÜGYI IGAZGATÓSÁG Bűnmegelőzési Osztály SOMOGY MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNÜGYI IGAZGATÓSÁG Bűnmegelőzési Osztály 7400 Kaposvár, Szent Imre u. 14/c. Pf.:121 TEL:82/502-700-2732, FAX:82/502-700-2772 E-mail:bunmeg@somogy.police.hu Trükkös tolvajok,

Részletesebben

kisbaba-pelenka.hu Általános Szerződési Feltételek

kisbaba-pelenka.hu Általános Szerződési Feltételek kisbaba-pelenka.hu Általános Szerződési Feltételek Jelen dokumentum nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, nem minősül írásbeli szerződésnek, magyar nyelven íródik, magatartási

Részletesebben

Szám: 105/1125- /2010.RP. Tárgy: alapvető jogot sértő rendőri intézkedés elleni panasz elbírálása H A T Á R O Z A T

Szám: 105/1125- /2010.RP. Tárgy: alapvető jogot sértő rendőri intézkedés elleni panasz elbírálása H A T Á R O Z A T Szám: 105/1125- /2010.RP. Tárgy: alapvető jogot sértő rendőri intézkedés elleni panasz elbírálása H A T Á R O Z A T A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Rtv.) 92. (1) bekezdésében

Részletesebben

Összefoglaló tájékoztatás visszavonása

Összefoglaló tájékoztatás visszavonása Összefoglaló tájékoztatás visszavonása A Kbt. 113. (1) bekezdés szerinti eljárások esetében. A Közbeszerzési Hatóság honlapján történő közzétételre. I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és cím(ek) 1 (jelölje

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK EL SZÓ...7 GYAKRABBAN HASZNÁLT RÖVIDÍTÉSEK...8 1990. ÉVI XCIII. TÖRVÉNY AZ ILLETÉKEKR L...9

TARTALOMJEGYZÉK EL SZÓ...7 GYAKRABBAN HASZNÁLT RÖVIDÍTÉSEK...8 1990. ÉVI XCIII. TÖRVÉNY AZ ILLETÉKEKR L...9 TARTALOMJEGYZÉK EL SZÓ...7 GYAKRABBAN HASZNÁLT RÖVIDÍTÉSEK...8 1990. ÉVI XCIII. TÖRVÉNY AZ ILLETÉKEKR L...9 ELS RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...10 I. Fejezet Az illetékekre vonatkozó általános rendelkezések...10

Részletesebben

A MEZŐGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI HIVATAL PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A MEZŐGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI HIVATAL PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA MEZŐGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI HIVATAL *1766339795* Vonalkód: 1766339795 Iktatószám: 2139/23/1/2016 A MEZŐGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI HIVATAL PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Tárgy: A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési

Részletesebben

Belügyminiszter. az ügytípusnak megfelelő

Belügyminiszter. az ügytípusnak megfelelő I. ÁLTALÁNOS ADATOK 1. Ügytípus: megvizsgálja és elbírálja az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági tevékenységgel kapcsolatos felügyeleti intézkedés iránti kérelmeket, hivatalból felügyeleti intézkedést

Részletesebben

ÍRÁSBELI SZAVAZÁS /ELJÁRÁSI SZABÁLYOK/ FŰTÉSI ENERGIAKÖLTSÉG-CSÖKKENTÉS 2013.

ÍRÁSBELI SZAVAZÁS /ELJÁRÁSI SZABÁLYOK/ FŰTÉSI ENERGIAKÖLTSÉG-CSÖKKENTÉS 2013. ÍRÁSBELI SZAVAZÁS /ELJÁRÁSI SZABÁLYOK/ FŰTÉSI ENERGIAKÖLTSÉG-CSÖKKENTÉS 2013. SZAVAZÁS I. Két forduló: I. Véleményfelmérés: (formális írásbeli szavazás) épületenként a tulajdonosok legnagyobb támogatását

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ.3 2012. ÉVI I. TÖRVÉNY A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉRŐL*.4 ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK.4 I. FEJEZET BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK.

TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ.3 2012. ÉVI I. TÖRVÉNY A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉRŐL*.4 ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK.4 I. FEJEZET BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK. TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ...3 2012. ÉVI I. TÖRVÉNY A MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉRŐL*...4 ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...4 I. FEJEZET BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK...4 1. A törvény célja...4 2. A törvény hatálya...4

Részletesebben

Kft. - tűzvédelmi tervezés, kiürítés szimuláció - email: info@flamella.hu tel.: (30)2512812 fax: (1) 240 8092 TARTALOMJEGYZÉK

Kft. - tűzvédelmi tervezés, kiürítés szimuláció - email: info@flamella.hu tel.: (30)2512812 fax: (1) 240 8092 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 7 II. FEJEZET ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK... 14 III. FEJEZET VÉDELMI CÉLOK ÉS TERVEZÉSI ALAPELVEK... 30 IV. FEJEZET TŰZVESZÉLYESSÉGI ÉS KOCKÁZATI OSZTÁLYBA

Részletesebben

H Í R L E V É L 2014. október TARTALOM:

H Í R L E V É L 2014. október TARTALOM: H Í R L E V É L 2014. október TARTALOM: 1. Október 1.: Az idősek világnapja 2. A szépkorúak áldozattá válásának megelőzéséhez társadalmi összefogás is szükséges 3. A leszállópálya fényei 4. Mindenszentek,

Részletesebben

MÉDIA- AJÁNLÓ 2015 FELHAGYNI A REKLÁMOZÁSSAL, HOGY PÉNZT SPÓROLJ, OLYAN, MINT MEGÁLLÍTANI AZ ÓRÁT, HOGY IDŐT SPÓROLJ. (HENRY FORD)

MÉDIA- AJÁNLÓ 2015 FELHAGYNI A REKLÁMOZÁSSAL, HOGY PÉNZT SPÓROLJ, OLYAN, MINT MEGÁLLÍTANI AZ ÓRÁT, HOGY IDŐT SPÓROLJ. (HENRY FORD) Modern Media Group Zrt. MÉDIA- AJÁNLÓ 2015 FELHAGYNI A REKLÁMOZÁSSAL, HOGY PÉNZT SPÓROLJ, OLYAN, MINT MEGÁLLÍTANI AZ ÓRÁT, HOGY IDŐT SPÓROLJ. (HENRY FORD) BUDAPEST ÚJ, INGYENES TERJESZTÉSŰ HETILAPJA 2015.

Részletesebben

Rákosmente szolgálatában gépkocsi feltörésre

Rákosmente szolgálatában gépkocsi feltörésre Rákosmente szolgálatában Az elmúlt héten lakossági együttműködéssel sikerült elfogni a 505.utcájában egy gépkocsi feltörésre szakosodott bűnelkövetőt. A 28éves, X. kerületi állandó lakóhellyel rendelkező

Részletesebben

Tisztelt Versenyzők, Sportbarátok!

Tisztelt Versenyzők, Sportbarátok! 2 Tisztelt Versenyzők, Sportbarátok! Örömteli tisztelettel köszöntöm a sportolókat, szervezőket, kedves vendégeinket a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság teljes személyi állománya nevében a Belügyminisztérium

Részletesebben

SZOLGÁLATI SZABÁLYZATA

SZOLGÁLATI SZABÁLYZATA Országos Polgárőr Szövetség SZOLGÁLATI SZABÁLYZATA 2016. ELFOGADVA: AZ OPSZ 2012. MÁRCIUS 23-AI ELNÖKSÉGI ÜLÉSÉN HOZOTT, ELN/ 6/2012. SZÁMÚ HATÁROZATÁVAL MÓDOSÍTVA: AZ OPSZ 2016. FEBRUÁR 19-EI ELNÖKSÉGI

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat Jegyzőkönyvi kivonat Készült Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 27. napján a Demecseri Polgármesteri Hivatal A épülete (4516. Demecser, Kétezer-egy tér 1.) Polgármester Irodájában

Részletesebben

ÉPÍTÉSI TELKEK RÖVID PIACI ELEMZÉSE

ÉPÍTÉSI TELKEK RÖVID PIACI ELEMZÉSE ÉPÍTÉSI TELKEK RÖVID PIACI ELEMZÉSE Készítette: Molnár Zsolt és Jablonszki István László Készítette: Cím: Telefonszám: FHB Ingatlan Zrt 1082 Budapest, Üllői út 48. 06-1-452-9100 FHB INDEX Telek és felépítmény

Részletesebben

Temetési helyek, illetőleg az újraváltás díjai. 10 évre 20 évre. 20 évre. 20 évre

Temetési helyek, illetőleg az újraváltás díjai. 10 évre 20 évre. 20 évre. 20 évre A rendelet-tervezet 1 számú melléklete 2. számú melléklet Temetési helyek, illetőleg az díjai 1.) NAGYERDEI KÖZTEMETŐ Sírboltok díja 2 koporsónként 60 évre 144 000,- Ft Dísz sírhelyek a Örök 24 058,- Ft

Részletesebben

1. sz. melléklet a 23./2013 SMKI Igazgatói intézkedéshez. A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzata

1. sz. melléklet a 23./2013 SMKI Igazgatói intézkedéshez. A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzata 1. sz. melléklet a 23./2013 SMKI Igazgatói intézkedéshez A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzata I. A Szabályzat kibocsátásának célja 1. Jelen Szabályzat

Részletesebben

3.f. fond Református Szeretetszolgálat intézményeinek iratai

3.f. fond Református Szeretetszolgálat intézményeinek iratai 3.f. fond Református Szeretetszolgálat intézményeinek iratai 1946 1967 15,13 ifm I. Ajkai szeretetotthon iratai 1. doboz 1. Levelezés 1950 1960 2. SZTK iratok és fizetési jegyzékek 1956 1960 3. Gyermekfelvételi

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek 1. Bevezetés Általános szerződési feltételek Jelen Általános Szerződési Feltételek tartalmazza a www.sexfashion.hu webáruházban (a továbbiakban: Webáruház) elérhető online termék értékesítési szolgáltatás

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓRÓL SZÓLÓ TÖRVÉNY EGYSÉGES SZERKEZETBEN, MAGYARÁZATOKKAL 2014

AZ ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓRÓL SZÓLÓ TÖRVÉNY EGYSÉGES SZERKEZETBEN, MAGYARÁZATOKKAL 2014 JOGALKALMAZÁSOK AZ ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓRÓL SZÓLÓ TÖRVÉNY EGYSÉGES SZERKEZETBEN, MAGYARÁZATOKKAL 2014 2013 Budapest, 2014 Szerzők: Csikász Éva Dr. Boda Péter Dr. Kovács-Kozma Zsuzsanna Dr. Lőrincz Zsuzsanna

Részletesebben

Kistarcsa Város Önkormányzat PÉNZÜGYI ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKE

Kistarcsa Város Önkormányzat PÉNZÜGYI ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKE Kistarcsa Város Önkormányzat PÉNZÜGYI ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)-507-133 és (28)-507-132 Fax: (28)-470-357 M E G H Í V Ó Kistarcsa Város

Részletesebben

Harmónia Rehabilitációs Intézet és Ápoló Gondozó Otthon 2687 Bercel, Petőfi S. út 2. Tel: 35/384-011. Tel/fax: 35/384-219 bercelrehab@nograd.

Harmónia Rehabilitációs Intézet és Ápoló Gondozó Otthon 2687 Bercel, Petőfi S. út 2. Tel: 35/384-011. Tel/fax: 35/384-219 bercelrehab@nograd. A Szakmai Program 3. számú melléklete Harmónia Rehabilitációs Intézet és Ápoló Gondozó Otthon 2687 Bercel, Petőfi S. út 2. Tel: 35/384-011. Tel/fax: 35/384-219 bercelrehab@nograd.hu www.bercelrehab.hu

Részletesebben

Közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási terv. Répcelak Város Önkormányzat

Közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási terv. Répcelak Város Önkormányzat Közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási terv Répcelak Város Önkormányzat P.H... Dr.Németh Kálmán Polgármester Dr.Kiss Julianna Jegyző Készült: 2012... Old. 1 Közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási terv

Részletesebben

BÉLYEGZŐK NYILVÁNTARTÁSA

BÉLYEGZŐK NYILVÁNTARTÁSA Szervezeti és Működési Szabályzatának BÉLYEGZŐK NYILVÁNTARTÁSA KÖRBÉLYEGZŐK (SZÁMOSAK) I. leírás: szabályos körben, 39 mm-es körkörös szegéllyel leírt kétsoros szöveg, középen az Egyházat szimbolizáló

Részletesebben

KERÜLETI HELYI ADÓK (ÉPÍTMÉNYADÓ, TELEKADÓ, IDEGENFORGALMI ADÓ) MÉRTÉKE 2009., 2010., 2011., 2012. ÉVBEN

KERÜLETI HELYI ADÓK (ÉPÍTMÉNYADÓ, TELEKADÓ, IDEGENFORGALMI ADÓ) MÉRTÉKE 2009., 2010., 2011., 2012. ÉVBEN KERÜLETI HELYI ADÓK (ÉPÍTMÉNYADÓ, TELEKADÓ, IDEGENFORGALMI ADÓ) MÉRTÉKE 2009., 2010., 2011., 2012. ÉVBEN I. Kerület 22/1998. (XII.22.) 1.169.- Ft /m2/év 1.240.- Ft /m2/év 1.292.- Ft /m2/év 1.500.- 29/1995.

Részletesebben

ÜZLETSZABÁLYZAT. Alföldvíz Zrt.

ÜZLETSZABÁLYZAT. Alföldvíz Zrt. ÜZLETSZABÁLYZAT Alföldvíz Zrt. Tartalomjegyzék I. célja, hatálya, a Víziközmű-szolgáltató adatai, a tevékenység bemutatása... 7 I.1. A szabályozás célja... 7 I.2. Az üzletszabályzat hatálya... 7 I.3. A

Részletesebben

Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. Kerékpár Biztosítás Szabályzat

Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. Kerékpár Biztosítás Szabályzat Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. Kerékpár Biztosítás Szabályzat A Kerékpár Biztosítás jelen feltételek szerint jön létre az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. cím: 1091 Budapest, Üllôi

Részletesebben

Hírlevél. Partnertájékoztató. Minden kedves Partnerünknek kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk! 2014. XIV. évfolyam 11.

Hírlevél. Partnertájékoztató. Minden kedves Partnerünknek kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk! 2014. XIV. évfolyam 11. Partnertájékoztató Hírlevél 2014. XIV. évfolyam 11. szám Minden kedves Partnerünknek kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk! Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft. 2100 Gödöllő, Dózsa

Részletesebben

Csontsebészeti implantátumok 12 hónapra konszignációs raktár üzemeltetésével

Csontsebészeti implantátumok 12 hónapra konszignációs raktár üzemeltetésével Csontsebészeti implantátumok 12 hónapra konszignációs raktár üzemeltetésével Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/82 Rész Megnevezés Mennyiség (db) I. Alátétek 470 II. Corticalis csavarok 2 128 III. Spongiosa

Részletesebben

Duna House Barométer. 02. szám. 2011 július + kitekintés: Debrecen

Duna House Barométer. 02. szám. 2011 július + kitekintés: Debrecen Duna House Barométer 02. szám 2011 július + kitekintés: Debrecen Tartalomjegyzék: Vezetői összefoglaló Tranzakciószám és Keresletindex Lakásár adatok - Július Érdeklődés a kerületek iránt Kitekintés: Debreceni

Részletesebben

I/A.sz. kút műszaki adatai. Kateszteri szám: K-247 Kút melléfúrásos felújítása: 2006. Csövezett kút talpmélysége: 80 m.

I/A.sz. kút műszaki adatai. Kateszteri szám: K-247 Kút melléfúrásos felújítása: 2006. Csövezett kút talpmélysége: 80 m. I/A.sz. kút műszaki adatai Kateszteri szám: K-247 Kút melléfúrásos felújítása: 2006. Csövezett kút talpmélysége: 80 m. Csövezés: 0.00 47,00 m-ig DN 340 0,00 80,00 m-ig DN 225 55,00 66,00 m-ig 70,00 74,00

Részletesebben

HÁZIREND. 1165 Budapest, Hilda utca 1. Telefon: 402 2270 e-mail: titkarsag@osszefogaslakszov.hu

HÁZIREND. 1165 Budapest, Hilda utca 1. Telefon: 402 2270 e-mail: titkarsag@osszefogaslakszov.hu 42 HÁZIREND 1165 Budapest, Hilda utca Telefon: 402 2270 e-mail: titkarsag@osszefogaslakszov.hu Házirend A Házirend a lakók nyugalmát, pihenését, valamint a szövetkezet kezelésében lévő épületek rendeltetésszerű

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. helyt adok, elutasítom.

H A T Á R O Z A T. helyt adok, elutasítom. ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY 1139 Budapest, Teve u. 4-6. 1903 Budapest, Pf.: 314/15. Tel: (06-1) 443-5573 Fax: (06-1) 443-5733 BM: 33-104, 33-140 BM Fax: 33-133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu Szám: 29000

Részletesebben

Fenntartó: Felügyeleti szerv Ellátási területe: Székhelye: Telephely címe:

Fenntartó: Felügyeleti szerv Ellátási területe: Székhelye: Telephely címe: Fenntartó: Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Felügyeleti szerv: Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Ellátási területe: Országos Székhelye: 1146 Budapest, Hermina út 21. Telephely címe: 1146

Részletesebben

K&H BIZTOSÍTÓ ZRT. K&H EURÓ HOZAMLÁNC BEFEKTETÉSI EGYSÉGHEZ KÖTÖTT (UNIT LINKED) ÉLETBIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS FELTÉTELEI

K&H BIZTOSÍTÓ ZRT. K&H EURÓ HOZAMLÁNC BEFEKTETÉSI EGYSÉGHEZ KÖTÖTT (UNIT LINKED) ÉLETBIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS FELTÉTELEI K&H BIZTOSÍTÓ ZRT. K&H EURÓ HOZAMLÁNC BEFEKTETÉSI EGYSÉGHEZ KÖTÖTT (UNIT LINKED) ÉLETBIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS FELTÉTELEI 2009. augusztus 14. K&H EURÓ HOZAMLÁNC BEFEKTETÉSI EGYSÉGHEZ KÖTÖTT (UNIT LINKED) ÉLETBIZTOSÍTÁSI

Részletesebben

2014-2015 NB I/B nők kelet

2014-2015 NB I/B nők kelet 1. Orosházi NKC 2. Hajdúnánás Termál SC 3. Abonett KC 4. Nyíradonyi VVTK 5. DVSC-TVP II 6. Eszterházy KFSC 7. Kecskeméti NKSE 8. Balmazújvárosi NKK 9. K.Szeged-Algyő 10. Kispesti NKK 11. Gödi SE 12. Szent

Részletesebben

HÁZIREND. Hunfalvy János. Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola

HÁZIREND. Hunfalvy János. Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola HÁZIREND Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola 2010 Tartalomjegyzék I. Bevezető rendelkezések... 4 II. A házirend célja, feladata, általános elvárások...

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Bevezetõ. Mit tegyünk azért, hogy családunkat, értékeinket nagyobb biztonságban tudjuk? 2. oldal. Otthonbiztonság

Tartalomjegyzék. Bevezetõ. Mit tegyünk azért, hogy családunkat, értékeinket nagyobb biztonságban tudjuk? 2. oldal. Otthonbiztonság Otthonmentõ öv Tartalomjegyzék Bevezetõ Mit tegyünk azért, hogy családunkat, értékeinket nagyobb biztonságban tudjuk? 2. oldal Otthonbiztonság Az otthonok sérelmére elkövetett bûncselekmények 3. oldal

Részletesebben

VBKMSE Etikai Kódex. 1.. A VBKMSE teljességgel független minden politikai párttól, mozgalomtól és társaságtól.

VBKMSE Etikai Kódex. 1.. A VBKMSE teljességgel független minden politikai párttól, mozgalomtól és társaságtól. VBKMSE Etikai Kódex 1.. A VBKMSE teljességgel független minden politikai párttól, mozgalomtól és társaságtól. 2.. Bárki, vallási, politikai vagy egyéb megkülönböztetés nélkül tagja lehet a baráti körnek.

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek Készítés dátuma:2014.12.01. Utolsó módosítás:2015.07.28. Hatályos:2015.07.28. A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) az Easy-Shop Kereskedelmi és

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj-69/2008/537. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa - a Réczicza White & Case Ügyvédi Iroda és a Pallos Ügyvédi Iroda által képviselt Cerbona Élelmiszeripari és Kereskedelmi

Részletesebben

KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓJA

KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓJA 1 A(z) Református Egyházközség KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓJA a évre Ezt a költségvetési beszámolót a Református Egyházközség Presbitériuma évi hó napján tartott ülésen számú határozatával megállapította és

Részletesebben

Aegon Sí- és Snowboard felszerelés Biztosítás Szabályzat

Aegon Sí- és Snowboard felszerelés Biztosítás Szabályzat Aegon Sí- és Snowboard felszerelés Biztosítás Szabályzat A Sí- és Snowboard felszerelés Biztosítás jelen feltételek szerint jön létre az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. cím: 1091 Budapest,

Részletesebben

i) Szélességkorlátozás (35. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az úton a táblán megjelöltnél a rakományával együtt szélesebb járművel közlekedni tilos;

i) Szélességkorlátozás (35. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az úton a táblán megjelöltnél a rakományával együtt szélesebb járművel közlekedni tilos; 3. (2) A gépkocsi vezetője menet közben kézben tartott mobil rádiótelefont nem használhat. A kétkerekű, továbbá gépkocsinak nem minősülő háromkerekű jármű vezetője menet közben ideértve a forgalmi okból

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. e l u t a s í t o m.

H A T Á R O Z A T. e l u t a s í t o m. ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY 1139 Budapest, Teve u. 4-6. 1903 Budapest, Pf.: 314/15. Telefon: (06-1) 443-5573, Telefax: (06-1) 443-5733 BM telefon: 33-104, 33-140, BM telefax: 33-133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu

Részletesebben

FŐGÁZ előrefizetős mérő kártyafeltöltési helyek a lapker hálózatában. budapest

FŐGÁZ előrefizetős mérő kártyafeltöltési helyek a lapker hálózatában. budapest címe i. kerület Batthyány tér aluljáró RELAY 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-15:00 06:00-15:00 Batthyány tér (HÉV-állomás aluljáró) RELAY 06:00-18:00 06:00-18:00 06:00-18:00

Részletesebben

A TRUMPF Hungary Kft. szerszámgépek és lézertechnika területére érvényes Általános Szállítási és Szolgáltatási Feltételei

A TRUMPF Hungary Kft. szerszámgépek és lézertechnika területére érvényes Általános Szállítási és Szolgáltatási Feltételei A. Általános rész: A TRUMPF és a Vevő közötti valamennyi jogviszonyra irányadó szerződési feltételek I. Általános rész II. Szállítási és teljesítési határidő, szállítási és teljesítési késedelem III. Szállítási

Részletesebben

Genertel minicasco biztosítás ügyféltájékoztató és feltételek

Genertel minicasco biztosítás ügyféltájékoztató és feltételek Genertel minicasco biztosítás ügyféltájékoztató és feltételek GENERTEL ÁLTALÁNOS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ 4. oldal GENERTEL MINICASCO BIZTOSÍTÁS FELTÉTELEI 7. oldal A társaság az ISVAP által vezetett Biztosítói

Részletesebben

Petőfiszállási. Petőfi Sándor. Általános Iskola

Petőfiszállási. Petőfi Sándor. Általános Iskola Petőfiszállási Petőfi Sándor Általános Iskola Szervezeti és Működési Szabályzata TARTALOMJEGYZÉK 2. oldal TARTALOMJEGYZÉK 2 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 7 I.1. A Szervezeti és Működési Szabályzat (SzMSz) célja,

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek A jelen Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) a (továbbiakban ELADÓ) (Székhelye: 1133. Budapest,.; Adószáma: 14430589-2-41; Cégjegyzékszám: 01-09-903508) és az általa nyújtott elektronikus kereskedelmi

Részletesebben

ÁLTALANOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALANOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALANOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) az biosmart Kft. (továbbiakban: Szolgáltató), és a Szolgáltató által a www.biosmart.hu weboldalon keresztül

Részletesebben

2 0 0 1 É V E S J E L E N T É S 1

2 0 0 1 É V E S J E L E N T É S 1 2001 ÉVES JELENTÉS 1 TARTALOMJEGYZÉK AZ ELNÖK ELÔSZAVA 3 A VEZÉRIGAZGATÓ ELÔSZAVA 4 ÁLTALÁNOS ÖSSZEFOGLALÓ 5 A társaság tulajdonosi szerkezete 6 A vezetés 7 TERMELÉS-ÉRTÉKESÍTÉS 8 Vízminôség 9 Beruházás

Részletesebben

Mérei Ferenc Fıvárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet. Javítási, karbantartási és festési szolgáltatások. Ajánlati dokumentáció

Mérei Ferenc Fıvárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet. Javítási, karbantartási és festési szolgáltatások. Ajánlati dokumentáció AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Mérei Ferenc Fıvárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet Javítási, karbantartási és festési szolgáltatások TÁRGYÁBAN INDÍTOTT KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSHOZ NYILVÁNTARTÁSI

Részletesebben

Richard és Florence Atwater. Már a mozikban!

Richard és Florence Atwater. Már a mozikban! Richard és Florence Atwater Már a mozikban! 2 Richard és Florence Atwater Newbery-díjas könyv A belső illusztrációkat készítette: Robert Lawson 3 Írta: Richard és Florence Atwater A mű eredeti címe: Mr.

Részletesebben

1. Általános tudnivalók

1. Általános tudnivalók Az Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban ÁSZF) a Megatherm Kereskedelmi Kft. Székhely: 2030 Érd, Bajcsy-Zsilinszky u. 135. Cégjegyzékszám: 13-09-071461 Adószám: 12098934-2-13 Bejegyző cégbíróság

Részletesebben

A Kerékpáros Tárcaközi Bizottság kerékpáros-közlekedést érint KRESZ módosítási javaslatai

A Kerékpáros Tárcaközi Bizottság kerékpáros-közlekedést érint KRESZ módosítási javaslatai A Kerékpáros Tárcaközi Bizottság kerékpáros-közlekedést érint KRESZ módosítási javaslatai Jelen voltak a következ 1-1 szavazati joggal rendelkez szervezetek képviseli: 1. KHEM 2. IRM, ORFK 3. KVVM 4. NFGM

Részletesebben

Kérdése van? Keresse a Baumit területi képviselôit!

Kérdése van? Keresse a Baumit területi képviselôit! Baumit Life Tavaszi Nyeremény Házát kiszínezzük, otthonát berendezzük Homlokzatszínezéshez, hôszigeteléshez, felújítási munkákhoz idén tavasszal is válassza a Baumitot, és nyerje meg a 10 db 100.000 Ft

Részletesebben

Kábelek és vezetékek beszerzése

Kábelek és vezetékek beszerzése Kábelek és vezetékek beszerzése AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ (Eljárás száma: 15/T-116/13) 2013. A. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 1. Az eljárás Módosított, egységes szerkezetbe foglalt Ajánlati dokumentáció 1.1. A Budapesti

Részletesebben

VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG

VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HÍRLEVELE 2013. MÁRCIUS T A R T A L O M: 1. Gépkocsifeltörések, gépkocsilopások megelőzése 2. A kerékpáros közlekedés szabályairól 1. Gépkocsifeltörések, gépkocsilopások

Részletesebben

ERGO Klasszikus életbiztosítások. Ügyféltájékoztató. ERGO Klasszikus Életbiztosítások Általános Feltételei

ERGO Klasszikus életbiztosítások. Ügyféltájékoztató. ERGO Klasszikus Életbiztosítások Általános Feltételei ERGO Klasszikus életbiztosítások Ügyféltájékoztató ERGO Klasszikus Életbiztosítások Általános Feltételei Ratio Klasszikus Életbiztosítás Különös Feltételei Ny.sz.:1001V07 DEPOZIT + Klasszikus Életbiztosítás

Részletesebben

Lakóterületi sebességszabályozás forgalomtechnikai tervezése

Lakóterületi sebességszabályozás forgalomtechnikai tervezése Lakóterületi sebességszabályozás forgalomtechnikai tervezése Tartalmi összefoglaló Berta Tamás (1), Bécsi Tamás (2) (1) Közlekedéstudományi Intézet Kht., 1119, Bp. Thán K. u. 3-5. E-mail: berta@kti.hu

Részletesebben

AutósTárs gépjármű jogvédelmi biztosítás feltételei (GJB)

AutósTárs gépjármű jogvédelmi biztosítás feltételei (GJB) AutósTárs gépjármű jogvédelmi biztosítás feltételei (GJB) Hatályos: 2011. július 1-jétől Nysz.: 14541 Tartalomjegyzék I. A biztosítási szerződés alanyai... 3 II. A biztosítás tárgya... 3 III. A biztosítási

Részletesebben

DOKUMENTÁCIÓ PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS KERETÉBEN SZOFTVEREK ÉS 2014.

DOKUMENTÁCIÓ PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS KERETÉBEN SZOFTVEREK ÉS 2014. DOKUMENTÁCIÓ PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS KERETÉBEN SZOFTVEREK ÉS HARDVEREK (OBU) SZÁLLÍTÁSA TÁRGYÁBAN INDÍTOTT KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSÁHOZ 2014. 2/64 BEVEZETÉS Ön a Pécs Megyei

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE pro/to^ BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a 2015. október 28. napján tartandó képviselő-testületi ülésre. Készítette: Szita Andrásné adó ügyosztályvezető Tárgy: Javaslat

Részletesebben

A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA. BUDAPEST, 2009. január 31.

A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA. BUDAPEST, 2009. január 31. LVII. ÉVFOLYAM ÁRA: 920 Ft 1. SZÁM A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA BUDAPEST, 2009. január 31. FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Üdvözöljük a Perfect Nails Kft. (továbbiakban: Perfect Nails) által üzemeltetett weboldalon. Jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban ÁSZF) tartalmazza a www.sarabeautysport.com

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3010/2015. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3010/2015. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3010/2015. számú ügyben Az eljárás megindítása A panaszos szülő Budapesten a Fráter György téren működő Csicsergő Óvoda (a továbbiakban: Óvoda) eljárását sérelmezte.

Részletesebben

T/ 17549. számú törvényjavaslat. a luxusadóról

T/ 17549. számú törvényjavaslat. a luxusadóról A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/ 17549. számú törvényjavaslat a luxusadóról Előadó: Dr. Veres János pénzügyminiszter Budapest, 2005. szeptember 2 2005. évi.törvény a luxusadóról Az Országgyűlés a vagyonarányos

Részletesebben

ELEMZÉS. A nyilvántartott álláskeresők létszámának trendje és összetétele 1998. január és 2008. december között. Készítette. MultiRáció Kft.

ELEMZÉS. A nyilvántartott álláskeresők létszámának trendje és összetétele 1998. január és 2008. december között. Készítette. MultiRáció Kft. ELEMZÉS A nyilvántartott álláskeresők létszámának trendje és összetétele 1998. január és 2008. december között Készítette MultiRáció Kft. Budapest, 2008. április 1 Tartalom 1. Bevezetés...3 2. A létszámtrendek

Részletesebben

Készítette: Pete Istvánné tagintézmény vezető

Készítette: Pete Istvánné tagintézmény vezető Göcsej Kapuja Bak Általános Művelődési Központ SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Készítette: Garamvölgyi György igazgató Oláh István igazgatóhelyettes Pete Istvánné tagintézmény vezető Gaálné Farkas Valéria

Részletesebben

HÁZIREND A KECSKEMÉTI ÉLMÉNYFÜRDŐ ÉS CSÚSZDAPARK ÜZEMELTETŐJE: HÍRÖS SPORT NONPROFIT KFT. 6000. KECSKEMÉT OLIMPIA U. 1/A

HÁZIREND A KECSKEMÉTI ÉLMÉNYFÜRDŐ ÉS CSÚSZDAPARK ÜZEMELTETŐJE: HÍRÖS SPORT NONPROFIT KFT. 6000. KECSKEMÉT OLIMPIA U. 1/A HÁZIREND A KECSKEMÉTI ÉLMÉNYFÜRDŐ ÉS CSÚSZDAPARK ÜZEMELTETŐJE: HÍRÖS SPORT NONPROFIT KFT. 6000. KECSKEMÉT OLIMPIA U. 1/A 1) A Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark (továbbiakban: Élményfürdő) igénybevétele

Részletesebben

2016. évi. törvény. Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről I. FEJEZET

2016. évi. törvény. Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről I. FEJEZET 06. évi. törvény Magyarország 07. évi központi költségvetéséről Az Országgyűlés az Alaptörvény 36. cikk () bekezdése alapján Magyarország 07. évi központi költségvetéséről a következő törvényt alkotja:

Részletesebben

bp02css@freemail.hu, 2kercsgyk@euroweb.hu 225-7956, 225-7957, 225-38-64, 225-3865 cstan.v.csao@kszki.obuda.hu (+36-1) 454-0620, 454-0621

bp02css@freemail.hu, 2kercsgyk@euroweb.hu 225-7956, 225-7957, 225-38-64, 225-3865 cstan.v.csao@kszki.obuda.hu (+36-1) 454-0620, 454-0621 I. ker Budavári Szolgáltatási II. ker. és III. ker Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Családok Átmeneti Otthona III. ker. Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi I. III. ker.óbudai Családi Tanácsadó

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT 082019 EPRESKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 4030 Debrecen, Epreskert u. 80. OM: 200020 Elkészítette: Elfogadta: Véleményezte: Intézményvezető

Részletesebben

Bűnmegelőzési tanácsok nyárra

Bűnmegelőzési tanácsok nyárra Benedek Elek: Reggeli dal (részlet) Fölkelt a méh is, döngicsél a réten, Zümmög a bogárka, röppenésre készen, Szárnyát szárítgatja meleg napsugárban, Megfürödvén előbb harmatos virágban. Dalolj madár,

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) Szolgáltató adatai: Általános tudnivalók:

Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) Szolgáltató adatai: Általános tudnivalók: Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) A Jogi nyilatkozat, az Adatvédelmi és adatkezelési szabályzat valamint a Szállítási, átvételi és fizetési feltételek minden pontja a narancsborstop.hu weboldal Általános

Részletesebben

A termékenység területi különbségei

A termékenység területi különbségei 2009/159 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu III. évfolyam 159. szám 2009. november 19. A termékenység területi különbségei A tartalomból 1 A termékenység szintjének területi változása

Részletesebben

A kormányzati infokommunikáció új útjai

A kormányzati infokommunikáció új útjai A kormányzati infokommunikáció új útjai Bancsics Ferenc fejlesztési igazgató 2012.10.10. Állami szerepek az infokommunikációban: Szabályozói Szponzor Működtető Szolgáltatás igénybe vevő Szolgáltató 2 2010.

Részletesebben

Cím:1139 Budapest Teve u. 4-6. 1903 Bp. Pf.: 314/15 Tel: 443-5573/33104 Fax: 443-5733/33133 E-mail: orfktitkarsag@orfk.police.hu

Cím:1139 Budapest Teve u. 4-6. 1903 Bp. Pf.: 314/15 Tel: 443-5573/33104 Fax: 443-5733/33133 E-mail: orfktitkarsag@orfk.police.hu ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG Cím:1139 Budapest Teve u. 4-6. 1903 Bp. Pf.: 314/15 Tel: 443-5573/33104 Fax: 443-5733/33133 E-mail: orfktitkarsag@orfk.police.hu Szám: 105/411- /2014.RP. Tárgy: panasz elbírálása

Részletesebben

2007/augusztus (112. szám) Jog és fegyver az állam tartópillérei (Justinianus)

2007/augusztus (112. szám) Jog és fegyver az állam tartópillérei (Justinianus) 2007/augusztus (112. szám) Jog és fegyver az állam tartópillérei (Justinianus) Jog & Fegyver Az elmúlt időszak bővelkedett médiaeseményekben, melynek elsődleges megnyilvánulása a rendőrség vezetői körében

Részletesebben

Központi Építészeti Tervtanács műemléki testületének konzultációs emlékeztetője

Központi Építészeti Tervtanács műemléki testületének konzultációs emlékeztetője Központi Építészeti Tervtanács műemléki testületének konzultációs emlékeztetője Vélemény száma: 44/2014 Tárgy: VISEGRÁD, Salamon-torony állagvédelme, fedés létesítése és részleges rekonstrukciója Műemléki

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. e l u t a s í t o m, m e g s z ü n t e t e m.

H A T Á R O Z A T. e l u t a s í t o m, m e g s z ü n t e t e m. ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY 1139 Budapest, Teve u. 4-6. 1903 Budapest, Pf.: 314/15. Telefon: (06-1) 443-5573, Telefax: (06-1) 443-5733 BM telefon: 33-104, 33-140, BM telefax: 33-133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu

Részletesebben