EURÓPAI IFJÚSÁGI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG BUDAPEST KÕBÁNYAI FORDULÓ JANUÁR

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "EURÓPAI IFJÚSÁGI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG BUDAPEST KÕBÁNYAI FORDULÓ 2016. JANUÁR 22 24."

Átírás

1 EURÓPAI IFJÚSÁGI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG BUDAPEST KÕBÁNYAI FORDULÓ JANUÁR EUROPEAN YOUTH BASKETBALL LEAGUE BUDAPEST KŐBÁNYA ROUND JANUARY, 2016.

2

3 NÉVADÓNK ZSÍROS TIBOR június 8-án született Budapesten. Kosárlabda szakedző, mesteredző között a Szt. László Gimnáziumban tanult, ahol három középiskolás bajnoki címhez segítette iskoláját (1946, 1948, 1949) től a BSZKRT, között a Ganz Mávag játékosa, ahonnan 116 alkalommal volt válogatott. Kétszeres magyar bajnok (egyszer a BSZKRT utód Előrével, egyszer a MÁVAG-gal), négyszeres ezüstérmes, kilencszeres bronzérmes. Három olimpián (1948, 1952, 1960) és négy Európa-bajnokságon szerepelt. Tagja volt annak a válogatottnak, amely az 1953-as Európa-bajnokságon ezüst, az 1955-ös (budapesti) EB-n aranyérmet nyert (utóbbinál a csapat legjobb dobója 152 ponttal) ben főiskolai világbajnok. Játékos pályafutása befejezése után a Ganz Mávag edzője, válogatott szövetségi kapitány, játékvezető, majd ellenőr. Folyamatosan dolgozik a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségében és a Budapesti Kosárlabdázók Szövetségében. Mesteredző, a Mesteredzői Testület tagja, a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetettje, Budapest és Kőbánya díszpolgára. Közben huszonhét éven keresztül a diáksport mozgalomban is dolgozott, amelynek során a fővárosban számos diákolimpiai mérkőzést vezetett. Nagy pedagógia érzékkel, és végtelen gyermekszeretettel irányította a csapatokat. Minden kritikus szituációban a fair play szellemében döntött. Oktatója volt éveken keresztül sporttáboroknak, ahol sok gyerek szerette meg a sportágat a keze alatt. A nagyszerű sportember, mindenki Zsizsi bácsija, legendává vált hazánk sportéletében, keze alatt sok játékos, játékvezető pallérozódott, állandó vendége volt a különböző gálamérkőzéseknek, a diákolimpiáknak és a streetball fesztiváloknak is ban Kosárarany címmel könyvet írt, amelyben szeretettel és büszkeséggel emlékezik középiskolai éveire is. A könyv második része május 29-én jelent meg Az aranykor után címmel, amelyben az 1955-ös Európa-bajnoki címtől napjainkig mutatja be a honi kosárlabdaéletet rengeteg adattal, történetekkel, dokumentumokkal. Harmadik könyve 2012-ben jelent meg Budapesti kosarasok címmel és a fővárosi kosárlabdaélet történetét fogja át a kezdettől napjainkig. Szerzőtársa Az első 100 évünk című, a honi kosárlabdázásról írott könyvnek ban, a londoni olimpián a válogatott tagja volt 18 évesen, 2012-ben a londoni olimpiát 82 évesen nézőként követte végig. Kőbányához, a Kőbányai Darazsakhoz sok különleges szál fűzte, számtalan eseményünkön vett részt, végigkísérte sikereinket, nehézségeinket és mindig segítő kezet nyújtott, amikor csak tehette decemberében a televízió nyilvánossága előtt jelentette be hozzájárulását a Kada utcai kosárlabda csarnok és kosárlabda akadémiánk névadásához. Így az épülő csarnokot Zsíros Tibor Kosárlabda Csarnoknak, akadémiánkat pedig Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémiának neveztük el. Zsizsi bácsi február 13-án adta lelkét Teremtőjének, búcsúztatása régi sikerei színhelyén, a Nemzeti Sportcsarnokban volt.

4 Tisztelt Sportbarátaim! Örömmel látom, hogy a kőbányai Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémia ismét tett egy lépést előre: elindult az EYBL (European Youth Basketball League Európai Ifjúsági Kosárlabda Bajnokság) közép-európai csoportjában, ahol 8 ország (hazánkon kívül Horvátország, Csehország, Németország, Olaszország, Szerbia, Szlovákia és Románia) csapatai vesznek részt a küzdelmekben. A 2002/2003-ban született fiú csapat előtt komoly kihívás van, hiszen bár az elmúlt bajnoki évben folyamatosan jól szerepeltek és az országos döntőben is remekül megállták a helyüket olyan csapatok ellen kell felvenniük a küzdelmet, mint a KK Flash Beograd vagy a TS Jahn München, de a hazai ellenfelek is kemény diónak bizonyulhatnak, hiszen Pécsen és Debrecenben is erős ez a korosztály. A Zsíros Tibor Kosárlabda Csarnok, amelyben ez a torna megrendezésre kerül, a közelmúltban került átadásra és az önkormányzat támogatásával a Kőbányai Darazsak beruházásában készült. Szeretném felhívni vendégeink figyelmét a csarnokban elhelyezett állandó kiállításra, ahol Zsíros Tibor Európa-bajnok kosárlabdázó, mesteredző több relikviája mellett az 1955-ös legendás csapat Európabajnoki aranyérme is látható. A tornán debütál az a videorendszer, amely nagysebességű internetkapcsolat segítségével közvetíteni tudja a mérkőzéseket. Tudomásom szerint ilyen még nem volt az EYBL-fordulók történetében. Természetesen a kamerák maradnak a torna után is, úgyhogy ettől kezdve minden mérkőzésünk és rendezvényünk közvetíthető lesz a Zsíros csarnokból. Utoljára 2005-ben volt olyan csapata a Darazsaknak, akikből lettek élvonalbeli játékosok is, és persze nyertek korosztályos bajnokságokat. Reményeim szerint ezek a fiatalok is öregbítik majd Kőbánya sportos hírnevét és olyan játéktudásuk lesz, mint Zsíros Tibornak volt a maga idejében. A rendezvény egyik fővédnökeként eredményes szereplést kívánok minden résztvevőnek. dr. György István kormánymegbízott

5 Kedves Sportbarátaim! Szeretettel köszöntöm Önöket, köszöntelek Benneteket Kőbányán, ahol első ízben kerül sor olyan jelentős utánpótlás kosárlabda-versengésre, mint az EYBL. Jelentős várakozás előzte meg ezt a rendezvényt, hiszen hosszú évek után ismét van egy ígéretes korosztály, amely akár nemzetközi körülmények között is helyt tud állni. A Zsíros Akadémia Kőbánya ezzel a klub történetében először bekapcsolódott a nemzetközi vérkeringésbe. Minimum négy tornán vesznek részt a játékosok, ami persze plusz mérkőzéseket jelent a hazai bajnokságon túl. A mieinken kívül a BK NH Ostrava, a TS Jahn München, az Inter Bratislava, a Flash Belgrád, a Kolozsvár, a Pécs, a Debrecen és a Szolnok csapatai szerepelnek a csoportunkban. Úgy vélem, az EYBL fordulónak kerületünk és ezen belül az újonnan épített Zsíros Tibor kosárlabdacsarnok méltó helyszíne, hiszen kevés más település, fővárosi kerület mondhatja el magáról, hogy olyan sokszínű és élénk a helyi sportélet, mint nálunk, Kőbányán. Önkormányzatunk számos sportfejlesztésére lehetünk büszkék, és itt megragadom az alkalmat arra, hogy tudassam: újabb kosárlabdacsarnok megvalósítását tervezzük. Önkormányzatunk képviselőtestülete és a Tervtanács is elfogadta azt a programot, amely a Harmat Általános Iskola udvarán létesítendő csarnokról szól. Reméljük, hogy ez még nagyobb lendületet fog adni a kőbányai kosárlabdának és mielőbb tudunk majd játékosokat adni azoknak a válogatott csapatoknak, akik akár Hazánkat, akár Budapestet képviselik a nemzetközi színtéren. Szeretném, ha a jövőben nemcsak egy korosztály versenyzői lennének készek a nemzetközi megmérettetésre, és a Zsíros Akadémia névadójához méltóan több olyan tudású játékost nevelhetne, amilyen Zsizsi bácsi volt a maga idejében. Egy a lényeg: a rendezvény egyik fővédnökeként örülök annak, hogy Kőbányán fogadhatjuk Önöket, Benneteket január utolsó hétvégéjén, és remélem, hogy Kőbánya jó hírével, élményekben gazdagon indultok haza a küzdelemsorozat befejeztével. Kovács Róbert Kőbánya polgármestere

6 EYBL U14 forduló B csoport program január , Budapest Kőbánya Zsíros Tibor Kosárlabda Csarnok 1106 Bp., Kada utca :00 Debreceni KA-DSI KK Flash Beograd 12:00 Inter Bratislava TS Jahn München 14:00 Ünnepélyes megnyitó 14:10 BK NH Ostrava Rátgéber Akadémia Pécs 16:00 KK Flash Beograd CS U-BT Cluj-Napoca 18:00 Zsíros Akadémia Kőbánya Debreceni KA-DSI 20:00 TS Jahn München Szolnoki Olaj KK :00 Rátgéber Akadémia Pécs CS U-BT Cluj-Napoca 11:00 Szolnoki Olaj KK KK Flash Beograd 13:00 BK NH Ostrava TS Jahn München 15:00 Zsíros Akadémia Kőbánya Inter Bratislava 17:00 Debreceni KA-DSI CS U-BT Cluj-Napoca 19:00 Szolnoki Olaj KK BK NH Ostrava :00 Inter Bratislava Rátgéber Akadémia Pécs 11:00 TS Jahn München Zsíros Akadémia Kőbánya 13:00 KK Flash Beograd Inter Bratislava 15:00 Rátgéber Akadémia Pécs Zsíros Akadémia Kőbánya Zrínyi Miklós Gimnázium 1108 Bp., Mádi utca :00 CS U-BT Cluj-Napoca BK NH Ostrava 13:00 Szolnoki Olaj KK Debreceni KA-DSI

7 Rátgéber Akadémia Pécs álló sor balról jobbra: Rausch Gergő (edző), Gulyás Máté, Horváth Hunor, Dervalics Attila, Balaskó Bertalan, Maronka Zsombor, Zalay Zoltán (vezetőedző), Fülöp András (edző); térdelő sor balról jobbra: Séra Gergely, Csizmadia Attila, Zalay Zsombor, Rátgéber Tamás, Csernus Bálint, Bánki Boldizsár, Rausch Bence, Söjtöri Gábor. Zsíros Akadémia Kőbánya álló sor balról jobbra: Hajdu Péter (elnök), Tatár István (szakosztályvezető), Kolok Balázs, Semmelweis Dániel, Szük Zsombor, Vámos Ádám, Uhlik Bálint, Barischin Balázs, Györkös Richárd, Sámuel Gergely (edző), Tápai Zsolt (vezetőedző), Kecskés István (edző); ülő sor balról jobbra: Keszthelyi Boldizsár, Vasas Máté, Papp Dávid, Szidor Levente, Hajdu Péter, Szidor Bálint, Pafféri Péter, Imolay Ákos.

8 Debreceni Kosárlabda Akadémia-DSI álló sor balról jobbra: Cserfalvi István (vezetőedző), Kalmár Zsombor, Czeglédi Balázs, Vezendi Boldizsár, Stupek Ádám, Neuwirth Bence, Szabó Zsombor, Czövek Barnabás, Petrikovits Norisz, Varga Máté, Berényi Sándor (edző); ülő sor balról jobbra: Danyi Ákos, Szabó Ákos, Sass Bálint, Lóczi László, Somi Miklós, Horai Péter, Nemes Ákos. Szolnoki Olaj KK álló sor balról jobbra: Tóth Levente, Gémes Andor, Ficsor Bence, Verba Szabolcs, Csornai Csaba, Németh Csaba; térdelő sor balról jobbra: Nyíri Bence, Csomós Kristóf, Jelenfi Balázs, Pór Péter, Alcser Dániel, Sebők András.

9 TS Jahn München álló sor balról jobbra: Franz Eßl, David Focht, Marco Tippmann, Jonas Bürkle, Ben Sternthal, Timo Bücherl; térdelő sor balról jobbra: Robert Becker, Louis Plantenberg, Federico Semino, Maximilian Rothe, Philip Niklas. Inter Bratislava álló sor balról jobbra: S. Urban, J. Hutnik, T. Skandera, M. Sedlak, B. Boros, D. Sedlar, T. Krajci, K. Wimmer (edző); térdelő sor balról jobbra: M. Koller, M. Malovec, T. Borodovcak, M. Vransky, D. Randuska, P. Stoc, Zs. Boros; hiányzik a képről: R. Brooks, J. Kret.

10 BK NH Ostrava álló sor balról jobbra: Matěj Czorniak, Michael Erakovič, Samuel Sedlák, Dalibor Vlk, Michal Dadák, Daniel Mokroš, Vojtěch Řeha; térdelő sor balról jobbra: Kryštof Kratochvíl, Petr Švesták, Filip Čada, Jan Hlatký. Vezetőedző: Robin Foniok; edző: Libor Vlk. KK Flash Beograd játékosok névsora: Aleksandar Bizic, Lav Cvetkovic, Jagos Denic, Nikola Dimitrijevic, Stefan Djinovic, Luka Jelesijevic, Jovan Jovanovic, Luka Kalinic, Dimitrije Milovic, Dusan Mrdak, Lazar Popovic, Aleksa Sekulic. Milan Josic ( vezetőedző) Lazar Jovicic ( edző).

11 CS U-BT Cluj-Napoca első sor balról jobbra : Sergiu Popa (edző), Darin Ciumbrudean, Denis Chioreanu, Horea Orban, Antonio Moldovan, Ştefan Socaciu, Anton Rotaru, Andrei Lăcătuş, Branko Cuic (küldött); hátsó sor balról jobbra: Tudor Todea, Mihnea Divoiu, Cătălin Mariş, Matija Svetozarevic, Luca Domocoş, Andrei Cîmpean, Antoniu Crainic, Victor Fodor, Alex Mocian.

12 Torockó Vendéglő X., Martinovics tér 2. Nap Hotel*** X., Vaspálya utca 17. Zsíros Tibor Kosárlabda Csarnok X., Kada utca Zrínyi Miklós Gimnázium X., Mádi utca m

JJ;,- Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. L Tartalmi összefoglaló

JJ;,- Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. L Tartalmi összefoglaló JJ;,-. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Kada Mihály Általános Iskola tornacsarnokának elnevezéséről

Részletesebben

www.tungi.hu Zalaegerszegi BECSALI-TUNGSRAM Lakóterületi Sportegyesület Labdarúgó Szakosztály

www.tungi.hu Zalaegerszegi BECSALI-TUNGSRAM Lakóterületi Sportegyesület Labdarúgó Szakosztály Zalaegerszegi BECSALI-TUNGSRAM Lakóterületi Sportegyesület Labdarúgó Szakosztály Alapítás: - Kispályás Szakág_1985.június 22. - Nagypályás Szakág_1991 június 24. - Öregfiúk Szakág_1997.július 17. - TUNGI-Focisuli

Részletesebben

EREDMÉNYJEGYZÉK ORSZÁGOS BAJNOKSÁG. Gyenesdiás,

EREDMÉNYJEGYZÉK ORSZÁGOS BAJNOKSÁG. Gyenesdiás, Gyenesdiás, 2017. 09. 29. Futócél 50 m 30 + 30 lövés, junior O.B. Nagy Richárd 2001 BEFAG Keszthely 284 284 568 II. Sándor István 1998 BEFAG Keszthely 292 275 567 III. Mácsek Áron 2000 BEFAG Keszthely

Részletesebben

2015/2016. ÉVI. Buzek László Országos Serdülő Bajnokság és Szalayné Sebők Éva Országos Serdülő Bajnokság. Keszthely, 2016. május 14-16.

2015/2016. ÉVI. Buzek László Országos Serdülő Bajnokság és Szalayné Sebők Éva Országos Serdülő Bajnokság. Keszthely, 2016. május 14-16. 2015/2016. ÉVI Buzek László Országos Serdülő Bajnokság és Szalayné Sebők Éva Országos Serdülő Bajnokság Keszthely, 2016. május 14-16. 1 2015/2016. ÉVI Buzek László Országos Serdülő Bajnokság, Szalayné

Részletesebben

Vogel Márk a Nemzetközi Gyermek Atlétika Versenyen Varsóban 60 méteres síkfutásban

Vogel Márk a Nemzetközi Gyermek Atlétika Versenyen Varsóban 60 méteres síkfutásban Vogel Márk a Nemzetközi Gyermek Atlétika Versenyen Varsóban 60 méteres síkfutásban I. helyezést ért el. Időeredménye: 8,58 mp. Márk a magyar válogatott tagjaként utazott Lengyelországba. Paulínyi Jenő

Részletesebben

------------------------------------------------------------------------------------------------- 493-12/2014. ikt.sz. 14/2014.

------------------------------------------------------------------------------------------------- 493-12/2014. ikt.sz. 14/2014. Füzesgyarmat Város Önkormányzatának K é p v i s e l ő - t e s t ü l e t e 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-058, 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Játékvezető: Horváth András (Sárosdi Péter,Bawiec Árpád)

Játékvezető: Horváth András (Sárosdi Péter,Bawiec Árpád) Barcson rendezték a harmincegyedik Négy Városok Labdarúgó Tornáját. Az NB III-as Celldömölk, a megyei első osztályú Körmend és Lenti csapata volt az ellenfele az NB II-es barcsi csapatnak. A hazaiak szombaton

Részletesebben

... Az asztal száma Az iskola neve Érvényes pontszám

... Az asztal száma Az iskola neve Érvényes pontszám I. KI MIBEN? London 2012 A feladat az, hogy gyűjtsétek össze a 2012-es londoni olimpián egyéni érmeseinket, és írjátok a táblázatba, hogy melyik sportágban, versenyszámban nyerték egyéni érmüket? Minden

Részletesebben

Elit. 1. Kozomara Nikola Partizan Beograd 2:24 23. 2 LOVASSY Krisztián Technofilm Betonexpressz 2000 2:24 25

Elit. 1. Kozomara Nikola Partizan Beograd 2:24 23. 2 LOVASSY Krisztián Technofilm Betonexpressz 2000 2:24 25 Elit 1. Kozomara Nikola Partizan Beograd 2:24 23 2 LOVASSY Krisztián Technofilm Betonexpressz 2000 2:24 25 3. Kiss Gergely Atlantis Casino Kerékpár Sport 2000 SE 2:24 27 4.Omakovic Srdjan Team AS Planet

Részletesebben

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT 214/215. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT ÖSSZETETT PÁLYABAJNOKSÁG - FIÚ Helyszín: Albertirsa, Sporttelep Időpont: 215. május 13. 1. óra. PEST MEGYE A Versenybizottság elnöke: Oroszi Zsuzsanna

Részletesebben

Közgyűlési Beszámoló az ATSK Szeged sportegyesület 2014. évi tevékenységéről 2015. április 11.

Közgyűlési Beszámoló az ATSK Szeged sportegyesület 2014. évi tevékenységéről 2015. április 11. Közgyűlési Beszámoló az ATSK Szeged sportegyesület 2014. évi tevékenységéről 2015. április 11. Márki Ernő ügyvezető Asztalitenisz Sport Klub Szeged Székhely és PP. Terem: 6723 Szeged, Budapesti krt. 5-7.

Részletesebben

MAGYAR KÉZILABDA SZÖVETSÉG. Férfi Junior Válogatott felkészülése és selejtező mérkőzései. Kovács Péter Szövetségi Kapitány

MAGYAR KÉZILABDA SZÖVETSÉG. Férfi Junior Válogatott felkészülése és selejtező mérkőzései. Kovács Péter Szövetségi Kapitány MAGYAR KÉZILABDA SZÖVETSÉG Férfi Junior Válogatott felkészülése és selejtező mérkőzései Kovács Péter Szövetségi Kapitány A férfi junior válogatott(1992-93) a Világbajnoki selejtezőre való felkészülése

Részletesebben

Az MLSZ elnökségének 2007. július 26-i határozatai

Az MLSZ elnökségének 2007. július 26-i határozatai 15. számú HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Budapest, 2007. augusztus 22. Iktatószám: 5749/2007. Az MLSZ elnökségének 2007. július 26-i határozatai 163/2007. számú határozat Az MLSZ Elnöksége megállapította, a vagyonértékű

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 38/2014 (11.05.) számú Hivatalos Értesítő 2014.11.05. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok Igazolási és Vitarendezési Bizottsági határozat 3.

Részletesebben

AMATŐR. NÉV No Nat R1 R2 R3 R4 R5 R6 R7 R8 R9 R10 R11 R12 TOTAL. 1. forduló 2. forduló 3. forduló 4. fordiló 5. forduló 6. forduló

AMATŐR. NÉV No Nat R1 R2 R3 R4 R5 R6 R7 R8 R9 R10 R11 R12 TOTAL. 1. forduló 2. forduló 3. forduló 4. fordiló 5. forduló 6. forduló AMATŐR 1. SEBESTYÉN RÓBERT 21 HUN 13 28 25 11 25 30 25 30 187 2. PAWEL KIES 63 POL 16 48,75 16 16 20 20 13 11 160,75 3. KOPA GERGELY 7 HUN 25 19,25 20 30 N.I. N.I. 20 20 134,25 4. RÓLA ZOLTÁN 28 HUN 10

Részletesebben

2013/2014. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG. FIÚ III-IV. KORCSOPORT (1999-2000-2001-2002-ben születettek)

2013/2014. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG. FIÚ III-IV. KORCSOPORT (1999-2000-2001-2002-ben születettek) Magasugrás fiú (indult: 4 csapat) 1. Szolnok, Széchenyi Körúti Általános Iskola, Sportiskola és Alapfokú Művészetoktatási 1,5000 Intézmény Horgosi Donát 2000 1,45 Nuskov Richárd Norbert 1999 1,50 Boros

Részletesebben

t~ NY R E G Y H Á Z A NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET

t~ NY R E G Y H Á Z A NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +3642524-544; FAX: +36 42 311-041 E-MAIL: POLGARMESTERIKABINET@NYIREGYHAZA.HU

Részletesebben

Junior férfi párbajtőr válogató verseny Keszthely, Csány-Szendrey ÁMK szeptember 29

Junior férfi párbajtőr válogató verseny Keszthely, Csány-Szendrey ÁMK szeptember 29 Junior férfi párbajtőr válogató verseny Keszthely, Csány-Szendrey ÁMK 2013. szeptember 29 Főbíró: Számítógépes főbíró: Orvos: Versenybírók: Plásztán Attila Boldizsár Eszter Némethné dr Erdős Erika Szentirmay

Részletesebben

Beszámoló a szakmai célkitűzések megvalósulásáról

Beszámoló a szakmai célkitűzések megvalósulásáról Beszámoló a szakmai célkitűzések megvalósulásáról 2009 A sportág nemzetközi eredményességének alakulása 2009-ban A 2009 es év kiemelkedő magyar utánpótlás sikerrel kezdődött. A leány 16 éves csapatunk

Részletesebben

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22.

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. 187 fő versenyző (BJG 84 fő, 52 fő Sághy 51, fő Bársony.) 1993-as fiúk 1. Lelik András Bársony 8:26 2. Bürgés Ferenc Bársony 8:51

Részletesebben

2005/2006-os szezon OB.III Keleti-csoport

2005/2006-os szezon OB.III Keleti-csoport Csapatok: Szolnok CFK Tüskés Vérmókusok Szegedi Floorball Egyesület Debrecen FSE B Phoenix Fireaball SE MÖSE Triton 2005/2006-os szezon OB.III Keleti-csoport 1.forduló 2005.szeptember 11. Budapest Építők

Részletesebben

200 m. fiú hátúszás 3. versenyszám Országos csúcs: 1:55.88 (Bernek Péter - 2012)

200 m. fiú hátúszás 3. versenyszám Országos csúcs: 1:55.88 (Bernek Péter - 2012) 1997 és idősebbek 1. Biczó Bence 1993 Debreceni Sportc. SI 2:11,75 613p 100m: 1:06,39 Edzője: Sántics Béla 2. Kiss Attila 1996 Misk.VSI Nonprof.Kft 2:13,58 588p 100m: 1:06,12 3. Hornyák Timothy 1997 Széles

Részletesebben

A III. osztály góllövőlistájának végeredménye H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Imre József Szolnok ODBE 35 2 Nagy Máté Bowling Center 30 3 Telek Péter

A III. osztály góllövőlistájának végeredménye H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Imre József Szolnok ODBE 35 2 Nagy Máté Bowling Center 30 3 Telek Péter A III. osztály góllövőlistájának végeredménye H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Imre József Szolnok ODBE 35 2 Nagy Máté Bowling Center 30 3 Telek Péter Besenyszög SE 27 4 Mile Tamás Bowling Center 25 5 Szabó

Részletesebben

A 2016-os Héraklész Gála díjazott utánpótláskorú sportolói (a 2015-ös eredmények alapján) sportág női / ffi / edzői legjobbak edző

A 2016-os Héraklész Gála díjazott utánpótláskorú sportolói (a 2015-ös eredmények alapján) sportág női / ffi / edzői legjobbak edző A 2016-os Héraklész Gála díjazott utánpótláskorú sportolói (a 2015-ös eredmények alapján) sportág női / ffi / edzői legjobbak edző Asztalitenisz Atlétika Birkózás Evezés Jégkorong Judo Kajak-kenu női Imre

Részletesebben

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény 50m férfi gyors Juhász Patrik 2002 Aquasport min. vizsga 2. Varga András Gergő 2002 Aquasport min. vizsga 3. Dénes Noel 2007 Aquasport min. vizsga 4. Horváth Simeon 2007 Aquasport min. vizsga 2. Kiss László

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2012/2013 tanév Budapest, Tornacsarnok III-IV. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2012/2013 tanév Budapest, Tornacsarnok III-IV. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Szeged Arany János Ált. Isk. 47,200 1 46,350 2 46,300 3 139,850 2 Debrecen Vénkerti Ált. Isk., Óvoda AMI 46,450 2 46,500 1 46,600 2 139,550 3 Tatabánya Váci Mihály Ált. Isk. 46,200

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2005/2006 tanév Budapest, 2006. március 31-április 1. I-II. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2005/2006 tanév Budapest, 2006. március 31-április 1. I-II. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Budapest, 2006. március 31-április 1. Helyezés Cím Csapatnév 1 Debrecen Vénkerti Ált. Isk. és AMI 47,450 46,450 48,400 142,300 2 Kiskunhalas Fazekas Gábor u-i Ált. Isk. 46,750 46,100 47,100 139,950 3 Budapest

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok!

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! KÖSZÖNTŐ Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének minél színvonalasabb szervezésén. Nagy öröm számunkra,

Részletesebben

SZÉTV Informatikai alapismeretek Budapest, 2016. március 16-17. Intézmény Város. 1 Gyönki Bendegúz Neumann János Középiskola és Kollégium Eger 92

SZÉTV Informatikai alapismeretek Budapest, 2016. március 16-17. Intézmény Város. 1 Gyönki Bendegúz Neumann János Középiskola és Kollégium Eger 92 1 Gyönki Bendegúz Neumann János Középiskola és Kollégium Eger 92 2 Karahuta Zoltán József 3 Mészáros Áron Attila és Nyíregyháza 88 Győr 88 4 Árvai Dániel Neumann János Középiskola és Kollégium Eger 85

Részletesebben

be/sfphpm01-04178/2015/mkosz

be/sfphpm01-04178/2015/mkosz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kőbányai Diákok Sportegyesülete A kérelmező szervezet rövidített neve KDSE A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség versenyrendszerében

Részletesebben

MAGYAR VÁLOGATOTT EDZÉS

MAGYAR VÁLOGATOTT EDZÉS XVI. alkalommal Szegeden megrendezésre kerülő WNBA-NBC A" kategóriás férfi egyéni világranglista verseny a BB MENTOR kupáért 20. 20. 01.05. (péntek) 16 00 00 00 Busa Endre Olajos Mihály 19 MAGYAR VÁLOGATOTT

Részletesebben

KIS ISKOLÁK ATLÉTIKA CSAPATVERSENYE FIÚ ORSZÁGOS DÖNTŐ

KIS ISKOLÁK ATLÉTIKA CSAPATVERSENYE FIÚ ORSZÁGOS DÖNTŐ KIS ISKOLÁK ATLÉTIKA CSAPATVERSENYE FIÚ ORSZÁGOS DÖNTŐ Nyíregyháza Bethlen Gábor Gimnázium, Általános Iskola Óvoda és AMI Bíró Benett 340 34,65 70 p 296 p Gunyecz Péter 9,60 372 39,78 85 p 102 p 322 p

Részletesebben

32/2015. (11.27) számú Megyei Hivatalos Értesítő

32/2015. (11.27) számú Megyei Hivatalos Értesítő MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Baranya Megyei Igazgatóság Tel.: +36-72-532-705 Fax.: +36-72-212-715 E-mail: baranya@mlsz.hu Web: baranya.mlsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480734 Cím: H-7621 Pécs, Tímár u.

Részletesebben

KŐBÁNYAI DIAKOK SPORTEGYESÜLETE

KŐBÁNYAI DIAKOK SPORTEGYESÜLETE ... WtW* KŐBÁNYAI DIAKOK SPORTEGYESÜLETE 1105 BUDAPEST, Ihás; utca 24. LEVÉLCÍM: 1475. Bp. 10. BF. 65. TELEFON: 260-3663 TELEFAX-: 261-8851 i Bankszámlaszám: 10700543-437692.01-51100005 "www.darazsak.hu,

Részletesebben

MAGYAR VÁLOGATOTT EDZÉS

MAGYAR VÁLOGATOTT EDZÉS XVI. alkalommal Szegeden megrendezésre kerülő WNBA-NBC A" kategóriás férfi egyéni világranglista verseny a BB MENTOR kupáért 20. 20. 01.05. (péntek) 16 00 00 00 Busa Endre Olajos Mihály 19 MAGYAR VÁLOGATOTT

Részletesebben

NAP KÖZÉPISKOLÁS ATLÉTIKAI KUPA et, 2015. október 2..

NAP KÖZÉPISKOLÁS ATLÉTIKAI KUPA et, 2015. október 2.. 100 m fiú 3 if alapján 1 Tóth Áron 1998 Berzsenyi Dániel Gimn "A" 11,45 f2 2 Geluh Ákos 1997 Berzsenyi Dániel Gimn "B" 11,65 f1 3 Nagy Balázs 1997 Schulek Frigyes SZKI 11,79 f1 4 Van Assche Tamás 1997

Részletesebben

20/2015. (09.04) számú Megyei Hivatalos Értesítő

20/2015. (09.04) számú Megyei Hivatalos Értesítő MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Baranya Megyei Igazgatóság Tel.: +36-72-532-705 Fax.: +36-72-212-715 E-mail: baranya@mlsz.hu Web: baranya.mlsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480734 Cím: H-7621 Pécs, Tímár u.

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testületének Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 2015. március 24-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testületének Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 2015. március 24-i ülésére Tárgy: Előkészítette: A Békési TE Asztalitenisz Szakosztály 2014. évi munkájáról szóló tájékoztató Balogh József vezető-edző Békési Torna Egylet Asztalitenisz Szakosztály Sorszám: 3 Döntéshozatal módja:

Részletesebben

EGYÉNI ÖSSZETETT EREDMÉNY. 7 30,60 Szalai Ádám Halasi TK 8 29,40 Kardos Levente KSI-SE Pirók Tamás Mészáros Csaba, Komlós László, Tóth Péter

EGYÉNI ÖSSZETETT EREDMÉNY. 7 30,60 Szalai Ádám Halasi TK 8 29,40 Kardos Levente KSI-SE Pirók Tamás Mészáros Csaba, Komlós László, Tóth Péter gyermek fiú EGYÉNI ÖSSZETETT EREDMÉNY Helyezés Pontszám Csapat Edző 1 34,25 Magvasi Marcell BHSE Reszeli Tamás 2 33,75 Gollob Ádám BHSE Reszeli Tamás 3 33,05 Vizlendvai Máté Hevesi DSE Nagykanizsa Vizlendvai

Részletesebben

EREDMÉNYEK / RESULTS 2011.09.10 / 22:27

EREDMÉNYEK / RESULTS 2011.09.10 / 22:27 1 4 5 7 50 m 100 m 150 m 200 m 250 m 300 m 350 m pont 1.33 1/3 férfi gyors - 3 kat. - 2003 születésűek 1 Vízhányó András 2003 Kiskunfélegyházi ÚE 0:23,14 0:23,14 2 Berecz Levente 2003 Szarvasi Úszó Klub

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2008/20094 tanév Debrecen, április3-5. V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2008/20094 tanév Debrecen, április3-5. V-VI. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm. Szki. 47,700 1 47,100 1 48,350 1 48,800 1 48,250 1 47,700 1 287,900 2 Veszprém Vetési Albert Gimn. 46,850 3 46,700 4 47,600 3 48,050 3 47,400 3 47,100

Részletesebben

ORSZÁGOS SULI VÍVÓTALÁLKOZÓ 2016.

ORSZÁGOS SULI VÍVÓTALÁLKOZÓ 2016. ORSZÁGOS SULI VÍVÓTALÁLKOZÓ 2016. Gyermek Fiú Párbajtőrverseny DT: Plásztán Attila OMS-Tata Tóth Attila Ujjady Árpád Érdi Torna Club Lebonyolítás: 1 selejtező kör 1 helyosztós kör 2016. március 11. oldal

Részletesebben

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. KORCSOPORT

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. KORCSOPORT 2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. KORCSOPORT Kedves Sportbarátok! Tisztelt Versenyzők, Edzők, Vendégeink! Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata és sportszerető lakossága nevében köszöntöm a középiskolai

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ B kategória I., II., III-IV. KORCSOPORT. Pécs, 2015. március 01. Lauber Dezső Városi Sportcsarnok

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ B kategória I., II., III-IV. KORCSOPORT. Pécs, 2015. március 01. Lauber Dezső Városi Sportcsarnok BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ B kategória I., II., III-IV. KORCSOPORT Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok 2015. március 01. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők,

Részletesebben

I. korcsoport 2005-ben és utána születettek idő B kategória Név Szül.év Város Iskola

I. korcsoport 2005-ben és utána születettek idő B kategória Név Szül.év Város Iskola I. korcsoport 2005-ben és utána születettek 1. Bácsi Fruzsina 2005 Hajdúböszörmény Baltazár D.Ref.Ált.Isk. 8:45 2. Pusztai Dóra 2006 Debrecen Óvoda 9:09 3. Eszenyi Gréta 2005 Hajdúböszörmény Baltazár D.Ref.Ált.Isk.

Részletesebben

Vívó Diákolimpia Országos Döntő Fiú Párbajtőr Egyéni V. Korcsoport (1999-2000) Szolnok, 2016. március 19.

Vívó Diákolimpia Országos Döntő Fiú Párbajtőr Egyéni V. Korcsoport (1999-2000) Szolnok, 2016. március 19. Vívó Diákolimpia Országos Döntő Fiú Párbajtőr Egyéni Főbíró: Galli Zsolt AVA Számítógépes főbíró: Szigetvári Andrea Budakalász Orvos: Dr. Nagy Imre Versenybírók: Babinszki Dorottya DHSE-PMD Badacsonyi

Részletesebben

Adászteveli hírmondó

Adászteveli hírmondó Adászteveli hírmondó December 17-én tartottuk a Szeretet ünnepét. Az óvodások, iskolások és a helyi fiatalokból álló kultúrcsoportok műsorral köszöntötték a lakosságot. 2012. január 3. évfolyam 1. szám

Részletesebben

Másfélszer annyi rajthozállás

Másfélszer annyi rajthozállás Tájékozódás Postás színekben (11. rész 1972) Másfélszer annyi rajthozállás Most nagyon gyorsan nekiláttam a következő résznek, így máris olvashatjátok, hogy mi történt a szakosztályban 1972-ben. Esténként

Részletesebben

Budapest Főváros (Budapest Capitals)

Budapest Főváros (Budapest Capitals) BUDAPEST 2024 legyen olimpiai szereplő a magyar női és férfi kosárlabda válogatott Budapest Főváros (Budapest Capitals) Budapesti élvonalbeli kosárlabdacsapatok működtetése A változtatás szükségessége

Részletesebben

A Gönczy Pál Általános Iskola 2012/2013 tanév versenyeredményei LOGIKAI MATEMATIKAI TEHETSÉGTERÜLET

A Gönczy Pál Általános Iskola 2012/2013 tanév versenyeredményei LOGIKAI MATEMATIKAI TEHETSÉGTERÜLET A Gönczy Pál Általános Iskola 2012/2013 tanév eredményei LOGIKAI MATEMATIKAI TEHETSÉGTERÜLET ORSZÁGOS VERSENYEK Helyezés Résztvevő tanuló Felkészítő tanár Suli-Hód Bt Országos Levelezős b Győri Logika

Részletesebben

100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény

100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény VEDAC-2015.07.31. 100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény Budai Alexandra 1994 GEAC 1 12,41 Torma Evelin 1994 GEAC 2 12,56 Baráti Patrícia 1997 GEAC 3 12,61 Fülöp Virág 1998 VEDAC 4 13,23

Részletesebben

Diákolimpia Mezei Futóverseny Országos Döntő

Diákolimpia Mezei Futóverseny Országos Döntő Egyéni Eredmények Pos Név Sz.év Csapatnév Rajtszám Célidő óó:pp:mp:tmp 1 SZABÓ Sándor 1991 Tatabánya, Tatabányai Ált. Isk., Szakképző Iskola és Középfokú 1725 Kollégium 00:15:41:800 2 FARKAS Dárius Ádám

Részletesebben

A IV. osztály góllövőlistája 30 forduló után - végeredmény H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Suki István Team Zero 42 2 Csordás Ádám FIDO 39 3 Begala Tamás

A IV. osztály góllövőlistája 30 forduló után - végeredmény H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Suki István Team Zero 42 2 Csordás Ádám FIDO 39 3 Begala Tamás A IV. osztály góllövőlistája 30 forduló után - végeredmény H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Suki István Team Zero 42 2 Csordás Ádám FIDO 39 3 Begala Tamás Welding 34 4 Boldog Péter Nesztor Autó 30 4 Nagy Csaba

Részletesebben

1/2 Final. Qualif. 1/4 Final. Final 1-2. Final 3-5. Repechage :25: U23 kötöttfogású országos bajnokság - Feb 2017 GR - 59 kg

1/2 Final. Qualif. 1/4 Final. Final 1-2. Final 3-5. Repechage :25: U23 kötöttfogású országos bajnokság - Feb 2017 GR - 59 kg 2017-02-18 15:25:55 2017 U23 kötöttfogású országos bajnokság - Feb 2017 GR - 59 kg Qualif. 1/4 Final 1/2 Final Final 1-2 ÉRD KOVACS B. (1) 4-0(10-0) by ST - 00:25 VASAS TOTH R. (2) EGER GYONGY M. (3) 15

Részletesebben

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport 2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport 1 K Ö S Z Ö N T Ő Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének

Részletesebben

FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2014/2015.

FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2014/2015. FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2014/2015. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3.

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA BUDAPESTI TERÜLETI DÖNTŐ 2006/2007 tanév Budapest, március V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA BUDAPESTI TERÜLETI DÖNTŐ 2006/2007 tanév Budapest, március V-VI. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Budapest, 2007. március 9-10. Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Gimn. 47,100 43,900 47,250 47,250 47,400 46,300 279,200 2 Nagykőrös Arany János Ref. Gimn. 45,800 45,350 45,650 47,800 45,650

Részletesebben

WalterLand-MAHOR Kupa 2012 Végeredmények

WalterLand-MAHOR Kupa 2012 Végeredmények WalterLand-MAHOR Kupa 2012 Végeredmények Összesítés Szuper Kupa Felnőtt csapat név Súly Pontszám Helyezés pontszám 1 Petr Klásek RSK Crazy Boys Hustopece- Sensas 25710 2 1 2 Benzár Zsolt CSAPAT 28 23790

Részletesebben

VEDAC Esti verseny

VEDAC Esti verseny VEDAC Esti verseny 2015.07.31 Férfi 100 m - Időfutam 1. Kása Tibor 1987 HVSE 1. 10,92 2. Pozsgai Dániel 1993 FTC 1. 10,97 3. Orosz Zoltán 1992 TFSE 1. 10,98 4. Pázmándi Zsolt 1995 GEAC 1. 11,17 5. Molnár

Részletesebben

AMV 2015. megyei eredmények

AMV 2015. megyei eredmények AMV 2015. megyei eredmények 4.osztály neve város helyezés pontszám Tanuló neve Debreceni Vörösmarty Mihály Általános és Alapfokú Művészeti Derecskei Bocskai István Általános és Alapfokú Művészeti Debrecen

Részletesebben

Akkreditált háziorvos tutorok SZTE ÁOK Szak- és Továbbképzési Központ

Akkreditált háziorvos tutorok SZTE ÁOK Szak- és Továbbképzési Központ Akkreditált háziorvos tutorok SZTE ÁOK Szak- és Továbbképzési Központ Név Irsz. Város Cím Akkreditáció dátuma Dr. Palágyi János 6221 Akasztó Szent István u. 1. Dr. Bakó Ildikó 6750 Algyő Egészségház u.

Részletesebben

2015/2016. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ. VI. korcsoport - FIÚ EREDMÉNYEK

2015/2016. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ. VI. korcsoport - FIÚ EREDMÉNYEK 2015/2016. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. korcsoport - FIÚ EREDMÉNYEK Székesfehérvár, Regionális Atlétikai Központ 2016. május 28-29. 100 m fiú "A" döntő - VI. kcs. 1 Szabó Dániel 1997 Székesfehérvár,

Részletesebben

Férfi Serdülő II.o. CSB 1. forduló

Férfi Serdülő II.o. CSB 1. forduló 1. forduló eredménye 1 Fazekas S "A" 122,200 2 Nyíregyházi TS 118,000 UT 117,800 TFS 117,600 5 Arany Torna S 10 6 AC "A" 112,800 7 Fazekas S "B" 110,100 8 unapataji KS 106,200 9 Kőkúti Sasok S 10,600 10

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest "Nyílt" kategória V-VI. korcsoport KEZDŐ fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest Nyílt kategória V-VI. korcsoport KEZDŐ fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Kiskunhalas Bibó István Gimn. 37,950 36,700 37,000 36,300 147,950 2 Kisújszállás Móricz Zsigmond Református Koll., Gimn., SzKI és Ált. Isk. 34,800 36,550 36,400 36,450 144,200 3 Nagykőrös

Részletesebben

TOUR DE DEBRECEN 2014 CUBE HORTOBÁGY PRÓBA 55KM ABSZOLÚT FÉRFI EREDMÉNYEK

TOUR DE DEBRECEN 2014 CUBE HORTOBÁGY PRÓBA 55KM ABSZOLÚT FÉRFI EREDMÉNYEK ABSZOLÚT FÉRFI EREDMÉNYEK 1 358 Bartha Gergely DKSI-Freeriderz Felnőtt 01:36:55.994 2 444 Pocsai Balázs Debreceni Sportcentrum Felnőtt 01:36:58.084 3 316 Kiss Attila DKSI-Freeriderz Master 01:36:58.932

Részletesebben

4 Veres, Magor Zsolt 10 Debreceni Búvárklub

4 Veres, Magor Zsolt 10 Debreceni Búvárklub Oldal 1 Versenyszám 1 Fiú 7 és fiatalabb 50 LC Méter Uszonyos gyors Béka Orsz. csúcs: 32,04 2012.11.18. Harsányi Mátyás Kaposvári Cápák Név --- No entries for this event Versenyszám 2 Lány 7 és fiatalabb

Részletesebben

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:49.12 (Kozma Dominik )

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:49.12 (Kozma Dominik ) 100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:49.12 (Kozma Dominik - 2012) 1. Gyebróczki Áron 2005 Nyírsuli --:--,-- 2. Molnár Zoltán 2004 Debreceni Sportc. SI --:--,-- 3. Pázmányi Zalán 2006

Részletesebben

Iskolagyűlés 2015.10.20.

Iskolagyűlés 2015.10.20. Iskolagyűlés 2015.10.20. Nagyon mozgalmas 2 hónap áll már mögöttünk, rengeteg csodaszép eredménnyel. És hol van még a tanév vége?! 2015.09.19-én, szombaton reggel a szokásokkal ellentétben tárva-nyitva

Részletesebben

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V.-VI.-VII. korcsoport Fekete Zoltánné emlékverseny, Városi Tornacsarnok, 2013. április 18. 26 iskola, 108 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (7) 1. Ágotai Olivér,

Részletesebben

18 00 Elek-Savanya István(HUN)

18 00 Elek-Savanya István(HUN) XI. alkalommal Szegeden megrendezésre kerülő WNBA-NBC A" kategóriás férfi egyéni világranglista verseny a BB MENTOR kupáért 20. 20.01.09. (szerda) 12 Kehi Zoltán (HUN) KSV Waldrems 14 15 16 Kántor János

Részletesebben

115/2014-15(07.21.) Az MKSZ. Etikai és Fegyelmi Bizottsága a szabályzat 12..e pontja alapján Csengeri Ádám (4851)

115/2014-15(07.21.) Az MKSZ. Etikai és Fegyelmi Bizottsága a szabályzat 12..e pontja alapján Csengeri Ádám (4851) Magyar Kézilabda Szövetség Etikai és Fegyelmi Albizottság 2014-2015. évi határozatok 118/2014-15(09.01.) Az MKSZ Etikai és Fegyelmi Bizottsága a szabályzat 13..e pontja alapján Bődy István súlyos sportszerűtlenség

Részletesebben

Atlétika - Mezei futó Diákolimpia országos döntő

Atlétika - Mezei futó Diákolimpia országos döntő Csapat neve: Dunaújváros, Széchenyi István Gimn. Egyéni absz. helyezési összeg:60 Csapat helyezése:1 3 1532 MATKÓ Csaba 00:16:24 7 1529 BUDAI Levente 00:16:49 20 1533 SALAMON Zalán 00:17:58 30 1530 CSATHÓ

Részletesebben

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny szeptember 22.

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny szeptember 22. AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. ABSZOLÚT LISTA - LÁNYOK 1. Ormos Petra BJG 10:27 2. Kormányos Judit BJG 10:27 3. Korom Eszter BJG 10:33 4. Bertus Kitti BJG 10:41

Részletesebben

I. KORCSOPORT KECSKEMÉTI KODÁLY ZOLTÁN ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

I. KORCSOPORT KECSKEMÉTI KODÁLY ZOLTÁN ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA I. KORCSOPORT KECSKEMÉTI KODÁLY ZOLTÁN ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA GERHÁT DOMONKOS, MÓDRA ANDOR, SZABÓ ÁKOS SÁNDOR, UHLJÁR BALÁZS TANÁR: PALOTÁS

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Igazgatóság

Magyar Labdarúgó Szövetség Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Igazgatóság Magyar Labdarúgó Szövetség Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Igazgatóság MAGYAR KUPA Férfi felnőtt nagypályás Jász- Nagykun- Szolnok Megyei versenykiírása 2013 2014. 1. A kupa szervezője és rendezője, a kupa

Részletesebben

Fazekas Kupa Kiskunhalas, május 5. I-II. korcsoport "A" kategória fiú csapatbajnokság

Fazekas Kupa Kiskunhalas, május 5. I-II. korcsoport A kategória fiú csapatbajnokság I-II. korcsoport "A" kategória Helyezés Cím Csapatnév 1 Budapest Bp Honvéd SE 46,700 45,650 47,400 139,750 2 Kiskunhalas Fazekas G. Utcai Ált. Isk. HTK 46,250 45,550 46,700 138,500 3 Kalocsa Kalocsa SE

Részletesebben

Elnökségi határozatok tára 2009 év.

Elnökségi határozatok tára 2009 év. Elnökségi határozatok tára 2009 év. 1/2009.01.23. sz. elnökségi határozat: Az elnökség egyhangúan elfogadta a módosítási javaslattal a kiküldött napirendi pontokat. 2/2009.01.23. sz. elnökségi határozat:

Részletesebben

Német költségen, magyar színekben - emlékezés a 125 éve született Keresztes Lajosra

Német költségen, magyar színekben - emlékezés a 125 éve született Keresztes Lajosra Német költségen, magyar színekben - emlékezés a 125 éve született Keresztes Lajosra A közelmúltban, egészen pontosan április 30-án volt 125 esztendeje, hogy az 1928-as, amszterdami olimpia könnyűsúlyú,

Részletesebben

Eredmény I.n II.n. (B)* III.n IV.n H: 0 x Jász-Nagykun- Szolnok Békés

Eredmény I.n II.n. (B)* III.n IV.n H: 0 x Jász-Nagykun- Szolnok Békés ajnokság szakasza: Megyei Válogatottak Tornája Eredmény I.n II.n. ()* III.n IV.n H: 0 Szolnok 46 10 12 0 7 17 ékés 47 18 11 0 6 12 Helyszín: Szolnok Dátum: 2014.05.04 Idő: 9,00 JV1: Farkas János JV2: Halmai

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA "B" KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest I. korcsoport fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA B KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest I. korcsoport fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Kiskunhalas Fazekas Mihály Ált. Isk. 36,700 37,000 73,700 2 Debrecen Vénkerti Ált. Isk. 37,400 35,800 73,200 3 Szentendre Szent András Katolikus Ált. Isk. 36,200 36,800 73,000 4 Nagykanizsa

Részletesebben

Rangsor versenyek. Énekes István-emlékverseny. 69kg: I. Nagy Péter. 48kg: II. Kiss Roland. 60kg: II. Rácz Krisztián. 69kg: II.

Rangsor versenyek. Énekes István-emlékverseny. 69kg: I. Nagy Péter. 48kg: II. Kiss Roland. 60kg: II. Rácz Krisztián. 69kg: II. Rangsor versenyek Szerzõ zoli 2007. július 28. Énekes István-emlékverseny 69kg: I. Nagy Péter 48kg: II. Kiss Roland 60kg: II. Rácz Krisztián 69kg: II. Szabó Szilárd 57kg: III. Hinger Gábor Az egyesületek

Részletesebben

Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából.

Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából. Fülöpi Hírek V. évfolyam 4. szám 2010. december Karácsonyfa alatt Eljött a nap, mit várva-vártunk, Az égen csillagfény ragyog, Jézuska fáját, ím' elhozták A halkan szálló angyalok. Köszönjük neked, édes

Részletesebben

VÉGEREDMÉNY ÚJONC FIÚ. Helyezés Kiem.hely No. CSAPAT NÉV J1 JÁTÉKOS 1 J2 JÁTÉKOS 2 J3 JÁTÉKOS 3 J4 JÁTÉKOS 4 J5 JÁTÉKOS 5

VÉGEREDMÉNY ÚJONC FIÚ. Helyezés Kiem.hely No. CSAPAT NÉV J1 JÁTÉKOS 1 J2 JÁTÉKOS 2 J3 JÁTÉKOS 3 J4 JÁTÉKOS 4 J5 JÁTÉKOS 5 VÉGEREDMÉNY ÚJONC FIÚ Helyezés Kiem.hely No. CSAPAT NÉV J JÁTÉKOS J JÁTÉKOS J JÁTÉKOS J4 JÁTÉKOS 4 J5 JÁTÉKOS 5 7 VÖRÖS Balázs 68 TÖRÖK Seiya Krisztián 6 KLAMPÁR Tibor z z OROSZKI Péter 4 SZLIVKA Norbert

Részletesebben

Versenyeredmények. Szent Imre-díj: Kovácsházi Gergely 12.c. Pataki Vidor-díj: Balázs Otília 12.a OKTV

Versenyeredmények. Szent Imre-díj: Kovácsházi Gergely 12.c. Pataki Vidor-díj: Balázs Otília 12.a OKTV Versenyeredmények Szent Imre-díj: Kovácsházi Gergely 12.c Pataki Vidor-díj: Balázs Otília 12.a OKTV LATIN OKTV-döntő 3. helyezés: Szkiba Zsófia (11.c) felkészítő tanár: Kudari Enikő 9. helyezés: Kalabay

Részletesebben

EREDMÉNYEK / RESULTS 2011.09.11 / 12:45

EREDMÉNYEK / RESULTS 2011.09.11 / 12:45 1 4 5 7 50 m 100 m 150 m 200 m 250 m 300 m 350 m pont 17.33 1/3 női pillangó - 1 kat. - 2001 születésűek 1 Héja Gabriella 2001 Szentes Városi Úszó Club 0:24,47 0:24,47 2 Károssy Csenge 2001 BÁCSVIZ-KVSC-KESI

Részletesebben

V. AMATŐR. DIÁKOLIMPIA V-VI. kcs. ORSZÁGOS DÖNTŐ 2006. ÁPRILIS 21-22.

V. AMATŐR. DIÁKOLIMPIA V-VI. kcs. ORSZÁGOS DÖNTŐ 2006. ÁPRILIS 21-22. V. AMATŐR RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. kcs. ORSZÁGOS DÖNTŐ DEBRECEN 2006. ÁPRILIS 21-22. 2005/2006. TANÉVI V. AMATŐR RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Debrecen, 2006. április

Részletesebben

2018. február 27. kedd ig

2018. február 27. kedd ig 4 1. Felvételi Bizottság 320 terem (Bizottsági tagok: Rammer Zsolt Látkóczki Andrea Mátyás Erika) 1 Démuth Roland 2 Kluka Szabolcs 3 Nagy Dániel Norbert 4 Takács Máté Károly 5 Ágoston Dávid Roland 6 Maróti

Részletesebben

III. S.Pártai Félmaraton

III. S.Pártai Félmaraton 45-49 éves 1 21211 TAKÁCS László 1968 01:20:35 01:20:31 6 6 3:50 min/km +00:00:00 2 21260 KISS Attila 1969 01:26:55 01:26:52 15 16 4:08 min/km +00:06:21 3 21346 KELEMEN Attila 1971 01:34:44 01:34:35 26

Részletesebben

Felkészülve a belvízre

Felkészülve a belvízre Alapítva 2011. FELGYŐI HÍREK KIADJA: FELGYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Felgyő, Széchenyi út 1. 2013. Február-Március III. évfolyam 2-3. szám felgyo.hu/felgyoihirek TELEFON/FAX: 06-63/580-061 FELELŐS KIADÓ: HORVÁTH

Részletesebben

2 3 Mohácsi Torna Egylet a Dombai Zsuzsanna ( :00,00 Edző: Téglás József Halas Zita ( )

2 3 Mohácsi Torna Egylet a Dombai Zsuzsanna ( :00,00 Edző: Téglás József Halas Zita ( ) 2018.08.181. nap 55. Nemzetközi Duna Kupa 1/2 NT 2x 1000m Döntő 15:20 1 5 Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. A Kovács Eszter (2005.08.13) 01:00,00 Pogány Ingrid (2004.02.15) 2 3 Mohácsi Torna Egylet

Részletesebben

Szóbeli beosztás angol nyelvből

Szóbeli beosztás angol nyelvből Szóbeli beosztás angol nyelvből Név Nap időpont Andl-Beck Boróka péntek 12.30 óra Bali Bence csütörtök 13. 30 óra Balogh Zita péntek 12..30 óra Baráth Amanda Alexandra csütörtök 13.30 óra Becker Sára Melánia

Részletesebben

XVIII. Nyírerdő Futás és Hajdú Bihar megyei Mezei Bajnokság Aradi János Emlékverseny

XVIII. Nyírerdő Futás és Hajdú Bihar megyei Mezei Bajnokság Aradi János Emlékverseny Nyírerdő-Futás 2500m leány U11 (2005-2006) 11:00 1 Hajdú Barbara 2006 Hajdúböszörmény HTE 2 Vágó Erika 2005 Hajdúsámson 3 Kovács Panna Borbála 2007 Boyai Ált. Isk Nyírerdő-Futás 2500m leány U13 (2003-2004)

Részletesebben

XXXI. PALÓC TRIATLON 2017

XXXI. PALÓC TRIATLON 2017 Újonc 1, Lány 1 109 TÓTH-MOGYORÓSI Zora 2008 Debrecen DEBRECENI SPORTCENTRUM 7520 04:43 11:07 04:30 20:19 2 62 MISZLAI Mira 2008 Esztergom ESZTERGOMI TRIATLON CLUB SE 7805 04:38 11:16 04:31 20:24 3 119

Részletesebben

Zöld. Narancs - Kék. Kék Vacsora - Karin

Zöld. Narancs - Kék. Kék Vacsora - Karin SZERDA Piros Fehér Fekete Narancs Megjegyzés 8:00 1 2 6 7 11 12 SNACK 8:30 Beep 8:30 Müzli, Banán, Verofit 9:00 Beep 9:00 Piros - Fehér 10:10 Beep 9:30 10:20 Beep 10:00 Fekete - 11:30 Beep 10:30 11:40

Részletesebben

Helyezettek. 1. évfolyam

Helyezettek. 1. évfolyam Helyezettek 1. évfolyam Elérhető maximális pontszám: 86 pont Versenyzők száma: 21 fő Helyezés Tanuló neve Elért Iskola pontszám 1. Jáni Mihály 77 2. Mile Réka 75 3. Kovács Rebeka 74 Egry József Ált. Isk.

Részletesebben

XXXIX.Viharsarok Kupa úszóverseny Békéscsaba, 2014. május 24.

XXXIX.Viharsarok Kupa úszóverseny Békéscsaba, 2014. május 24. 200 m. leány pillangóúszás 1. versenyszám 1. Horváth Fanni 2003 Tótkomlósi ÚE 3:27,69 2. Bús Nikoletta 2003 Tótkomlósi ÚE 3:06,57 3. Csukás Lili 2002 Békéscsaba Előre ÚK 3:05,50 4. Gavrila Ana 2002 CSM

Részletesebben

N E V E Z É S I L A P

N E V E Z É S I L A P ú ö é ü ö á é á ú á ö é í é ö á é í é í é í á ó á é ó ö á á ö ő é ő é ú á á í ó á ö í é ó á é ő á á é ó Ü ö ö ó ö ö í úé í ű á á é ő é ö á á ú á á é ő é á é é é é í á é ő á á á Ú ő é é é Ü í á á á á ó

Részletesebben

Férfi NB2 CSB Rangsor

Férfi NB2 CSB Rangsor Férfi NB2 CSB Rangsor Sorsz. Név Egyesület Forduló Mérkőzés Nyert Vesztett % 1. Berdár Norbert (F) 8094 Kaposvári AC 18 72 68 4 94.4% 2. Salamon István (F) 10477 Kömlő SC 18 72 66 6 91.7% 3. Aranyosi Levente

Részletesebben

P E V I. Szemünk fényei. Színkeveréses virágültetés. Színes tojások Pilvax Színes 48. 2015. 1. szám

P E V I. Szemünk fényei. Színkeveréses virágültetés. Színes tojások Pilvax Színes 48. 2015. 1. szám P E V I 2015. 1. szám 2 0 1 5. A N E M Z E T K Ö Z I F É N Y É V E Fé n y e s e r e d m é n y e k Ve r s e n y e k Szemünk fényei Fa r s a n g Színkeveréses virágültetés Színes tojások Pilvax Színes 48

Részletesebben