ÜDVHADSEREG SZABADEGYHÁZ MAGYARORSZÁG ÉVES JELENTÉS 2011

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÜDVHADSEREG SZABADEGYHÁZ MAGYARORSZÁG ÉVES JELENTÉS 2011"

Átírás

1 ÜDVHADSEREG SZABADEGYHÁZ MAGYARORSZÁG ÉVES JELENTÉS 2011

2 TARTALOM TARTALOM KÖSZÖNTŐ AZ ÜDVHADSEREG MAGYARORSZÁGON DEBRECENI GYÜLEKEZET GYÖNGYÖSI GYÜLEKEZET BUDAPEST JÓZSEFVÁROSI GYÜLEKEZET BUDAPEST RÁKOSCSABAI GYÜLEKEZET TÁBORNOKI LÁTOGATÁS FÉNY HÁZA ÚJ REMÉNYSÉG HÁZA VÁLASZÚT HÁZA PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓ

3 KÖSZÖNTÉS Örömmel bemutatom 2011-es éves jelentésünket jelentős év volt a magyarországi Üdvhadsereg számára. A jelentés két tartalmi pontjára szeretném felhívni figyelmüket. Először, 16 éves működés után, a Fény Háza vadonatúj épületbe költözött, amelyben megduplázhattuk a befogadható anyák és gyermekeik számát. Egy második jelentős esemény 2011-ben Linda Bond tábornoknő, a nemzetközi Üdvhadsereg vezetőjének magyarországi látogatása volt. Kérem, szakítsanak időt és olvassák el a részleteket erről a két eseményről és sok másról is a következő oldalakon. 1

4 AZ ÜDVHADSEREG MUNKÁJA MAGYARORSZÁGON 2011 Szeretném, ha mindig az elszámoltathatóság gondolatát tartanák szem előtt. Láthatják majd a pénzügyi részben, hogy tiszta, minősítés nélküli könyvvizsgálati jelentést kaptunk a PWC Kft-től. Szinten ellenőriztek minket és korrektnek találták működésünket, elszámolásainkat a MÁK, a Szociális és Gyámhivatal valamint az ÁNTSZ. Ezt a jelentést az Önök felé legyenek akár adományozóink, magán- vagy köztámogatóink, vagy csupán az Üdvhadsereg szolgálata iránt érdeklődők is fennálló elszámoltathatóságunkban bízva mutatom be. 2

5 AZ ÜDVHADSEREG MUNKÁJA MAGYARORSZÁGON 2011 Úgyszintén felelőséggel tartozunk a nemzetközi Üdvhadseregnek szervezetünk teljes küldetésének ápolásáért, amelyet Küldetési Nyilatkozatunk tartalmaz: Az Üdvhadsereg nemzetközi mozgalom és az egyetemes keresztyén egyház evangéliumi része. Üzenetének alapja a Biblia. Szolgálatának mozgatórugója Isten szeretete. Feladata, hogy Jézus Krisztus evangéliumát hirdesse és az emberi szükséget személyválogatás nélkül enyhítse az Ő nevében. Végül pedig, de talán ez a legfontosabb, felelősséggel tartozunk Istennek azért, hogy megőrizzük Jézus Krisztus evangéliumának igazságait és az Ő nevében enyhítsük az emberi szükséget. Isten segítségével az elkövetkezendő években is igyekszünk fenntartani jó hírünket és elszámoltathatóságunkat, amint ezt 2011-ben is megtettük. Isten áldja meg Önöket! Andrew Morgan őrnagy országos vezető 3

6 DEBRECENI GYÜLEKEZET 2011 év elején indíthattuk be az új 100 fős szociális konyha működését, törekedtünk ara, hogy megtaláljuk azokat az időseket és szociálisan rászorult embereket, akik igénybe vehetik naponta ezt az új szolgáltatást. A Lidl Magyarország támogatásával minden vasárnap adag meleg ebédet oszthattunk szét hajléktalan felebarátinknak és rászoruló családoknak. Évközben hajléktalan felebarátinknak kéthavonta tartottunk vacsorával egybekötött Istentiszteletet, különös szép volt a húsvéti és a karácsonyi alkalom. Egyhetes ingyen gyerektábort rendeztünk 40 gyerek részére napi háromszoros étkezéssel és bibliai történetek tanításával. Augusztusi hónapban naponta 30 gyereknek biztosítottunk ingyen ebédet. A Valentin napot idén is felhasználtuk arra, hogy megerősítsük házasság szerződéseinket egymással, a rendezvényen 18 házaspár vett részt. Karácsony előtt kaptunk egy nagyobb használt ruha és játék adományt így több családnak szerezhettünk Isten kegyelméből örömet. Tíz éve rendszeresen arra használjuk fel a december 24-e délelőttjét,hogy látogatást tegyünk a börtönben, 60 elítélt számára készítettünk szeretetcsomagot és a karácsonyi üzenetet. 4

7 GYÖNGYÖSI GYÜLEKEZET Alkalmainkat 2011-ben is a Mátra Honvéd Kaszinóban (Gyöngyös, Fő tér 9.) kialakított imatermükben tartottuk, az idő előrehaladtával egyre világosabbá vált, hogy nagy szükségünk lenne egy saját épületre. A rendszeres összejöveteleken és foglalkozásokon kívül is igyekszünk a körülöttünk élők lelki és fizikai támogatására. Időszakos programjaink: Decembertől márciusig ételosztással segítünk a fedél nélkül élőknek, és bibliaórát is tartunk a hajléktalanszállón. Decemberben a rászoruló családoknak karácsonyi ünnepséget szervezünk, a gyermekeknek különféle programokkal és szerény ajándékkal kedveskedünk, erre az utcán pénzt gyűjtünk. Egész évben élelmiszercsomagokat osztunk a rászoruló családoknak, valamint használt bútorokkal, műszaki cikkekkel, használt ruhákkal és lábbelikkel tudunk még segíteni a rászorulókat. Nyáron egyhetes napközis gyermektábort szervezünk szponzorok segítségével a rászoruló gyermekek részére. A tábor a gyerekeknek teljesen ingyenes. Nyáron fúvós zenei táborba viszünk gyermekeket Budapestre, ahol képzett zenetanárok foglalkoznak velük, és a tábor végén koncertet is adnak. Nagy reménnyel tölt el bennünket, hogy sikerült az év végén megvásárolnunk egy ingatlant, ahol sokszínű szolgáltatások beindítását tervezzük. Lesz népkonyha, családi napközi, játszótér, közösségi termek. 5

8 BUDAPEST JÓZSEFVÁROSI GYÜLEKEZET Isten vezetést adott abban, hogy új módon hirdessük az evangéliumot és érjünk el családokat. Kerületünkben nagy a túljelentkezés az állami bölcsődékben, óvodákban, ezért nagyon sok család számára gondot jelent a gyermekeik napközbeni elhelyezése szeptemberében megnyitottuk családi napközinket 1,5-től 5 éves korú gyermekek számára. A napközi létrehozásakor az a cél lebegett a szemünk előtt, hogy többet nyújtsunk a szülőknek és a gyermekeknek egyaránt, mint a szokásos állami bölcsődék és óvodák. Ez a többlet abban jelenik meg, hogy Isten szeretetét ismertetjük meg a gyerekekkel és a szülőkkel. Naponta beszélgetünk Istenről, imádkozunk és éneklünk. Megragadunk minden alkalmat arra, hogy bevonjuk a csaláapró csodákon keresztül tapasztaljuk meg Isten munkálkodását. Látjuk azt, hogy a szülők bizalommal fordulnak felénk. Szívesen kérnek tanácsot gyermeknevelésről, párkapcsolatról. Karácsony környékén megajándékoztunk minden szülőt egy keresztény családi magazinnal. Imádkozó szívvel tettük be a gyermekek dobozkáiba az újságot, hogy az ott olvasottak érintsék meg a szülők szívét. Volt, aki nem vitte el, és volt aki elvitte, de mint utólag elmondta, cinikusan beleolvasva félredobta. Egy hónappal később ennek a személynek a házassága válságba került és már fontolgatták a válást. Ekkor eszébe jutott az újság, hogy ott olvasott valamit a házasság gyógyulásáról. Ismét kezébe vette az újságot, de már úgy, mint aki egy mentő övet vár. Isten megérintette őt az ott olvasottakból és meg próbálta alkalmazni ezt a kapcsolatában. Majd azzal a kéréssel fordult felénk, hogy szeretne többet megtudni a keresztény házasságról és ebben segítsünk neki. Ez számunkra nagy előrelépés, és tapasztaljuk, hogy a gyerekek szülei egyre inkább érdeklődnek a gyülekezeti élet után. 6 Mivel naponta imádkozunk a gyerekekkel és étkezés előtt is, - egyik szülő aggódva kérdezte: Mostanában otthon a kislányom gyakran kéri, hogy imádkozzunk étkezés előtt. De mi a garanciánk arra, hogy ha egy étterembe megyünk, akkor nem kezd el imádkozni a gyerek? Legbelül nagyon örültem ennek a kis visszajelzésnek és csak röviden ezt mondtam ennek az anyukának: Erre nincs garancia!

9 BUDAPEST RÁKOSCSABAI GYÜLEKEZET Az elmúlt év ismét nagyon sok szép alkalmat tartogatott mindazok számára, akik keresték az életük értelmét, és meg akarták ismerni Istent, vagy az a vágy volt bennük, hogy mélyebbé tegyék a kapcsolatukat Istennel. Jó kapcsolatot tartunk fenn a kerület szociális kerekasztalával, látjuk, hogy egyre inkább számítanak az Üdvhadsereg jelenlétére, és látják, hathatós segítségét a szociálisan hátrányos helyzetű emberek körében, és azt is örömmel veszik, hogy nem csak fizikális, hanem lelki segítséget is nyújtunk mindazoknak, akikkel kapcsolatba kerülünk. Minden hónap utolsó vasárnapján családi istentisztelet tartunk, ahová elhívjuk a táborban résztvevő gyermekeket, és szüleiket, a kerületi nagycsaládosokat. Ezen a napon nem sietünk haza, hanem egy szeretetvendégség után, délután még együtt maradunk, játszunk a gyerekekkel, és lehetőség van a szülőkkel való kapcsolat kialakítására is, személyes bizonyságtételre. Bábmissziónkkal a húsvéti és a karácsonyi időszakokban evangélizációs bábelőadást tartottunk, így kb gyermek hallotta az örömüzenetet. Nagycsaládosok részére a karácsonyi időszakban élelmiszer adománnyal is segítettünk, a bábelőadás mellett. A nyár közepén az országos Zenetábornak adott helyszínt gyülekezetünk, majd ezt követően kéthetes gyermektábort tartottunk szociálisan hátrányos helyzetű, és nagycsaládok gyermekei számára, ahol a sok játék, kézműves foglalkozás, kirándulás, és vidámság mellett a fő helyen Isten Igéje volt. 7

10 TÁBORNOKI LÁTOGATÁS Hiszek a változásban, Isten megváltoztathatja az emberek szívét. Az Isten által életre hívott, Szentlélekkel megtelt Üdvhadseregnek fel kell állnia és mondania kell: Mi hiszünk a változásban A 21. századnak olyan Üdvhadseregre van szüksége, amelynek célja van és szenvedélyes. Meg kell ragadnunk azt a dinamikus szolgálatot, amelyet a mi Urunk adott nekünk, és együtt kell előre mennünk egy hadseregként, melynek egy a küldetése és egy az üzenete. Linda Bond tábornok Különleges megtiszteltetésben lehetett részünk 2011 decemberében: ellátogatott hazánkba Linda Bond tábornok, világszervezetünk vezetője. EGY SEREG melyet Isten hívott életre, amely megtelt Szentlélekkel, amely illik a 21. századhoz, meg van győződve elhívásáról, és együtt megy előre EGY KÜLDETÉS a meggyötört, összetört, magányos, szegény és elveszett emberek felé, hogy szeretettel és minden áron elérjük őket EGY ÜZENET amely Jézus megváltoztató üzenete, és szabadságot, reménységet és 8

11 FÉNY HÁZA Az év nagy eseménye volt az otthon számára júniusban az új Fény Házába költözés. A munkatársak részéről sok tervezést, szervezést, a lakók részéről pedig türelmet és alkalmazkodást igényelt a feladat, hiszen sok változással járt a változás. A családok hamar birtokba vették az új Házat. Ahogy az addigi 20 főről 40 főre emelkedett a lakók létszáma, megtelt zajjal és nyüzsgéssel a nagy épület. A megnyitó ünnepi Istentiszteleten szolgáltak Jonathan és Jayne Roberts alezredesek, az üdvhadsereg európai zóna altitkárai, Andrew Morgan kapitány, a Magyarországi Üdvhadsereg országos vezetője, Ruth Tschopp, aki az új Fény Háza megálmodásában, tervezésében nagy szerepet vállalt és a kerületi Üdvhadsereg Hadosztályt vezető kapitányok. A téli hónapokban heti rendszerességgel jött az otthonunkba önkéntes pedagógus zenés ringató foglalkozást tartani a kisgyermekes édesanyáknak. Az Ádventi időszakban hétről hétre készültünk a Karácsony megünneplésére. Az Istentiszteleteken a várakozás lelkületét igyekeztünk éreztetni az édesanyákkal és a gyerekekkel, a ház díszítésével, sütés-főzéssel pedig az igazi ünnepi készülődés hangulatát szerettük volna megízleltetni. Szenteste együtt készítették el az édesanyák a karácsonyi vacsorát, amit közösen fogyasztottak el. A vacsora után a karácsonyfa alatt mindenki talált magának névre szóló ajándékot. 9

12 ÚJ REMÉNYSÉG HÁZA Az Üdvhadsereg által 1928-ban épített és használatba vett, Budapest, VIII. kerületi Dobozi utcában található Új Reménység Háza Férfi Otthon megnyitásától napjainkig sok-sok ezer krízishelyzetben lévő honfitársunknak nyújtott szociális és mentális segítséget. NÉPKONYHAI ÉTKEZTETÉS A drámai módon emelkedő világpiaci élelmiszerárak, a hazai élelmiszertermelést sújtó időjárási körülmények, valamint a magyar lakosság sajátos fogyasztási szokásai hatására az egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozás bizonytalansága sokakat kényszerít a népkonyha adta lehetőség megragadására. Mindennapi jelenségként tapasztalhattuk a nehéz anyagi helyzetbe jutott szemérmes szegények növekvő jelenlétét. Tevékenységünk során egyre több fiatalt és fiatal felnőttet láthattunk vendégül az ellátásra várakozók között. Intézményünk az alapellátást adó népkonyhai étkeztetés során naponta legalább 250 rászoruló, halmozottan hátrányos helyzetű személy számára biztosította a napi egyszeri meleg étkezést. A 2005-ben épített nagyüzemi konyha és ebédlő modern eszközeivel, jól felkészült munkatársak által elkészített, változatos ételekből 2011-ben több, mint adagot tudtunk szétosztani, nem csak korszerű étkezőnkben, hanem - a Józsefvárosi Gyülekezettel együttműködve - minden héten a Keleti pályaudvar melletti Baross téren. HAJLÉKTALANOK ÁTMENETI SZÁLLÁSA Intézményünk 100 férfi számára biztosít átmeneti elhelyezést ágyas szobákban, különleges szükség esetén két ágyas lakóhelyiségben is. Ez évben ellátottjainkat több mint gondozási napon segítettük, kontrolláltuk, irányítottuk vagy tanácsoltuk szociális és mentálhigiénés tevékenységünk során. Munkatársaink által szervezett, lakóink által önként vállalt szocioterápiás foglalkozásokon fejlesztettük az együttműködő gondozottak munkavállalási és munkavégzési készségét, képességet. Életmód-klubfoglalkozásainkon az önismerettel, életút vizsgálattal, ügyintézéssel, kommunikációs és érdekérvényesítő módszerekkel kapcsolatosan szerezhettek ellátottjaink hatékonyan használhatóinformációkat. Hetenkénti nyilvános istentiszteleten, Alfa klubon, teadélutánon és bibliaórákon kínálunk lehetőséget az érdeklődők lelki, spirituális feltöltődéshez. A Magyar Élelmiszerbankkal létrejött folyamatos partnerkapcsolat eredményeként több alkalommal élelmiszeradományt juttattunk a halmozottan hátrányos helyzetű embertársainknak. Az Üdvhadsereg küldetésnyilatkozatában megfogalmazottak szerinti szakmai célkitűzéseink megvalósításával, keresztyén értékrendünk kifejezésével támogatjuk az önbizalmukat, hitüket, reményüket vesztett honfitársainkat. Hisszük, hogy az Isteni empowerment tudatában és jelenlétében részt vállalhatunk embertársaink életében helyreállásuk, gyógyulásuk munkálásában. 10

13 VÁLASZÚT HÁZA A Válaszút Háza rehabilitációs női otthon 1998 óta működő személyes gondoskodást nyújtó intézmény, amely 24 férőhelyen biztosít a hozzánk érkező nehéz sorsú hölgyeknek felépülést. Komplex rehabilitációs programot kínálunk a hozzánk segítségért forduló 18 és 62 év közötti hölgyeknek. Az Üdvhadsereg Válaszút Háza, mint integrált intézmény három különböző területen fejti ki áldásos hatását a szociális területen belül. A Rehabilitációs otthon egész évben telt házzal működött, 69 hölgy fordult hozzánk, és kapott lehetőséget ben, hogy bekapcsolódva a rehabilitációs programba rendezze nehéz élethelyzetét. Népkonyhánk átlagosan napi 143 fő napi egyszeri, kalóriadús, ízletes melegétel szükségletét elégítette ki. Nagyon sok olyan család található az intézmény közelében, ahol a gyermekek étkeztetése nem biztosított, ezért a felnőtt vendégeinken kívül, rászoruló családok gyermekeit is segítettük, annak ellenére, hogy ezekre az adagokra nem kapunk állami normatívát. Három Családok Átmeneti Otthona ellátottai számára nyújtunk segítséget. Nappali melegedőnk szolgáltatásait átlagosan 122 fő vette igénybe, amely keretében többek között tisztálkodás, kulturális programok, ruházat tisztántartása és egyéb szociális ügyek intézése, álláskeresés, pihenés, ízletes reggeli( zsíros kenyér, hagyma, paprika, tea, szendvics) volt biztosítva a hozzánk betérő vendégeknek. Családias hangulatban,kulturált körülmények között tölthetik el hasznosan az idejüket a hozzánk betérők. Annak ellenére, hogy sokat kell utazni a vendégeinknek, még is szívesen kijönnek a zöldövezeti részen található intézményünkbe, megpihennek a város zaja és forgataga által terhelt emberek. Évek óta nem történt nagyobb rendbontás, vagy verekedés az intézményünkben. Az alkoholos állapotban érkező vendégeket finoman, de határozottan arra kérjük, hogy ilyen állapotban ne vegyék igénybe a szolgáltatásainkat, legközelebb józan állapotban szívesen látjuk Őket. 11 A Magyar Élelmiszerbank jóvoltából többször tudtunk élelmiszer adományokat is biztosítani a Népkonyha látogatói részére. A Karácsonyi ünnepségek lebonyolításához évek óta támogatást nyújt a XVII. Kerület Rákosmente Önkormányzata, partnereink segítségéért nagyon hálásak vagyunk. Nappali melegedőben két megváltozott munkaképességű lakónk kapott lehetőséget a munkavégzésre, amely költségeit a Munkaügyi Központ finanszírozta pályázaton nyert forrásból.

14 PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓ éves pénzügyi jelentés jelentős év volt a magyarországi Üdvhadsereg életében: megnyitottuk a Fény Háza anya- és gyermekotthonunk számára az erre a célra épített létesítményt. A 40 férőhelyes intézmény, melynek építési költsége 250 millió forint volt, és amely teljes kapacitással működött a megnyitása utáni néhány héten belül, felemésztette a szervezet pénzeszközeinek nagy részét (2011. december 31-én 184 millió Ft-maradt az előző évvégén rendelkezésre álló 473 millió Ft-ból). Összes bevétel 2011 Támogatások-központi kv. -i Támogatások -Nemzetközi Üdvhadsereg Pénzügyi műveletek bevételei Rendkívüli bevételek 989 Egyéb bevételek Támogatások-központi kv. -i Támogatások-Nemzetközi Üdvhadsereg Pénzügyi műveletek bevételei Rendkívüli bevételek Egyéb bevételek 12

15 PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓ Összes ráfordítás 2011 Anyagjellegű ráfordítások Személyi jellegű ráfordítások Értékcsökkenési leírás Egyéb ráfordítások Adózás előtti eredmény Anyagjellegű ráforditások Személyi jellegű ráforditások Értékcsökkenési leirás Egyéb ráforditások Adózás előtti eredmény Mivel a pénzeszközök év végi egyenlege viszonylag kiegyensúlyozottnak látszott (184 millió Ft), ennek jelentős részét elkülönítettük konkrét célokra, mint pl. az Új Reménység Háza szükséges felújítására és a budapesti Bajnok Projektre, ahol a társadalom idősebb tagjai számára egy átmeneti szállást valamint egy főzőkonyhát hozunk létre egy új étkeztetési program indításához. Ez a projekt bővíti az olyan szolgálatok szolgáltatási kapacitását, amelyek ebben az évben növekedtek, mint pl. a Válaszút Háza szociális konyhája, ahol 50%-kal megnőtt a szolgáltatás. A lecsökkent pénzeszköz-egyenleg az Üdvhadsereget folyamatos kihívás elé helyezi, ami az új finanszírozási források megtalálását és kialakítását, valamint a jövőbeli fennmaradás biztosítását illeti. 13

16 PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓ A pozitív oldalon a szubvenciók és más állami támogatások jelentősen megemelkedtek 2010 óta. Az egyházi fenntartású szociális szolgáltatók 2011-ben kiegészítő támogatásokat is kaptak ezekből az Üdvhadsereg 28 millió Ft-ban részesült, amelyek kiteszik a 2010-ben kapott 222 millió Ft és a 2011-ben kapott 277 millió Ft közötti különbözetet. Az ilyen váratlanul érkező pénzösszegek valószínűleg nem ismétlődnek meg a közeljövőben, mivel az állam visszafogja az egyházi fenntartású intézményekkel való kedvező bánásmódját. Ennél fogva az állami támogatás bizonyára csökkenni fog 2012-től. Másrészt az Európa szerte eluralkodott kemény gazdasági körülmények miatt, amelyek a társadalom legtöbb részére kihatással vannak, az Üdvhadsereg jelentősen kevesebb hozzájárulást kap a Territoriális Főhadiszállásról, mint korábban. Ezt a hozzájárulást lépésenként csökkentik egy előírt képlet szerint legalább 2015-ig. Az olyan pénzek, amelyeket a korábbi években a magyar Üdvhadsereg kapott meg, most más országokba és régiókba irányítják, ahol a szükség nagyobb, mint Magyarországon. Ezen kívül a kicsi, de jelentős bevételi forrás kamatból és egyéb, bankbetétekből származó bevételek nagymértékben csökkentek, mivel a számlán lévő pénzek nagy részét a szervezet új projektjeire fordítottuk, mint pl. a Fény Háza. A feszültség a tevékenység bővítése miatt emelkedő költségek és az Üdvhadsereg két nagy támogatójától (2011-ben az összes bevétel 88%-a az államtól és a Territoriális Főhadiszállástól érkezett) származó bevételforrások csökkenése között nagy valószínűséggel fokozódik majd 2012-ben. Az, hogy az Üdvhadsereg tovább képes-e bővíteni, vagy legalább szinten tartani a társadalom legkedvezőtlenebb helyzetben lévő tagjainak kínált szolgáltatásait, attól függ, hogy tudunk-e egyre több finanszírozást új forrásokból szerezni. 14

17 PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓ Egyszerűsített éves beszámoló mérlege "A" változat A mérleg fordulónapja December 31 Előző év Tárgyév A. Befektetett eszközök I. Immateriális javak II. Tárgyi eszközök B. Forgóeszközök I. Készletek 0 81 II. Követelések III. Értékpapirok IV. Pénzeszközök C. Aktiv időbeli elhatárolások ESZKÖZÖK (PASSZIVÁK) ÖSSZESEN D. Saját tőke II. Tőke változás IV. Tárgyévi eredmény alaptevékenységből F. Kötelezettségek III. Rövid lejáratú Kötelezettségek G. Passziv időbeli elhatárolások FORRÁSOK (PASSZIVÁK) ÖSSZESEN Az Üdvhadsereg jövőbeli terjedésének Magyarországon csak a megszerezhető beruházási támogatások volumene szabhat korlátot. Minden adományozott forint a legjobb szociális szolgáltatási programokba és létesítményekbe folyik, amit pénzért meg lehet venni, amire jó példa az újonnan megnyitott Fény Háza, amint fent leírtuk. Rendszeresen kiszámoljuk a fő teljesítménymutatókat, amivel biztosítjuk, hogy bérköltségért és anyagi kiadásokért cserében maximális értéket kapunk, viszont ennek az értéknek a maximális szintjét csak támogatóink adományai révén tudjuk biztosítani. 15

18 PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓ Egyszerűsített éves beszámoló "A" eredmény-kimutatása (összköltség eljárással) Előző év Tárgyév Alaptevékenység Vállalkozási Alaptevékenység Vállalkozási I. Értékesítés nettó árbevétele II. Aktivált saját teljesítmények értéke III. Egyéb bevételek IV. Támogatások -egyházi központi kv. -i helyi önkormányzati -Nemzetközi Üdvhadsereg egyéb V. Pénzügyi műveletek bevételei VI. Rendkivüli bevételek A. Összes bevétel VII. Anyagjellegű ráfordítások VIII. Személyi jellegű ráfordítások IX. Értékcsökkenési leírás X. Egyéb ráfordítások XI. Pénzügyi műveletek ráfordításai XII. Rendkívüli ráfordítások B. Összes ráfordítás C. Adózás előtti eredmény (A-B) I. Adófizetési kötelezettség D. Tárgyévi eredmény

19 NEMZETKÖZI ÜDVHADSEREG SZOCIÁLIS PROGRAM 647 HAJLÉKTALANSZÁLLÓN CSAKNEM 35 EZER FÉRŐHELY 373 MENEKÜLTSZÁLLÓN 21 EZER FÉRŐHELY 209 GYERMEKOTTHONBAN 8500 FÉRŐHELY TÖBB MINT 21 EZER FÉRŐHELY KRÍZISSZÁLLÓKON BÖLCSŐDEI, ÓVODAI ÖSSZFÉRŐHELYEK SZÁMA: 21 EZER IDŐSEK NAPKÖZBENI ELLÁTÁSA: 22 EZER FÉRŐHELY KATASZTRÓFA SÚJTOTTA TERÜLETEN ELLÁTOTTAK: TÖBB MINT 1,6 MILLIÓ 400 EZERNÉL TÖBB BÖRTÖNLÁTOGATÁS, 151 EZER BÖRTÖNBŐL SZABADULT SZEMÉLY TÁMOGATÁSA TANÁCSADÁS, LELKIGONDOZÁS, TÖBB MINT 435 EZER ALKALOMMAL 13,5 MILLIÓ ÁLTALÁNOS SEGÍTSÉGNYÚJTÁSBAN RÉSZESÜLŐ EGÉSZSÉGÜGYI PROGRAM 2500 FÉRŐHELY ÁLTALÁNOS KÓRHÁZAKBAN CSAKNEM EGY MILLIÓ SZEMÉLY MOZGÓ KÓRHÁZAKBAN ELLÁT- VA NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PROGRAMOKBAN ( HIV, AIDS...) RÉSZT VETT 350 EZER FŐ JELENLEG 125 ORSZÁGBAN A VILÁGON 175 NYELV, VAGY NYELVJÁRÁS CSAKNEM 1,6 MILLIÓ TAG KÖZEL 26 EZER TISZT 360 EZER FIATAL ÜDVKATONA TÖBB MINT 107 EZER ALKALMAZOTT TÖBB MINT FÉLMILLIÓ TAG A KÜLÖNBÖZŐ NŐI CSOPORTOKBAN TÖBB MINT 128 EZER HELYI TISZT (GYÜLEKEZETI DIAKÓNUS, PRESBITER) 359 EZER NYUGDÍJAS KLUBTAG 612 EZER VASÁRNAPI ISKOLAI TANULÓ OKTATÁSI PROGRAM 934 ÁLTALÁNOS ISKOLA 253 SZAKMUNKÁSKÉPZŐ ISKOLA 185 KÖZÉPISKOLA 6 FŐISKOLA ÉS EGYETEM KÖZEL 495 EZER TANULÓ ÉS TÖBB MINT 15 EZER TANÁR 17

20 ÜDVHADSEREG SZABADEGYHÁZ MAGYARORSZÁG TECHNIKAI SZÁM: 0176 SZÁMLASZÁM : SZÉKHELY : 1063 BUDAPEST, BAJNOK UTCA 25.

Üdvhadsereg Szabadegyház Magyarország

Üdvhadsereg Szabadegyház Magyarország Üdvhadsereg Szabadegyház Magyarország Éves jelentés 2010 Az Üdvhadsereg munkája Magyarországon Arra is szántunk időt, hogy megemlékezzünk arról a remek munkáról, amelyet az Üdvhadsereg Magyarországon

Részletesebben

Pénzügyi beszámoló Örömünkre szolgál, hogy első alkalommal bemutathatjuk pénzügyi beszámolónkat az éves jelentésünkben. 2008-as évi pénzügyi beszámolónkat először vetettük alá független könyvvizsgálatnak,

Részletesebben

KÖSZÖNTÉS ÜDVHADSREG SZABADEGYHÁZ MAGYARORSZÁG ÜDVHADSREG MUNKÁJA MAGYARORSZÁGON 2012 ÜDVHADSREG SZABADEGYHÁZ MAGYARORSZÁG ÜDVHADSREG MUNKÁJA MAGYARORSZÁGON 2012 ÜDVHADSREG SZABADEGYHÁZ MAGYARORSZÁG DEBRECENI

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 1 8 6 6 4 7 1 4 1 Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 2 1 1 év egyéb szervezet megnevezése címe Keltezés:

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló mérlege a kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezetek részére (4.melléklet)

Egyszerűsített éves beszámoló mérlege a kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezetek részére (4.melléklet) Törvényszék: 09 Debreceni Törvényszék Nyilvántartási szám: 09-02-0003910 Debreceni Egyetem Professzori Klub 4032 Debrecen, Nagyerdei körút 98 Egyszerűsített éves beszámoló mérlege a kettős könyvvitelt

Részletesebben

Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló. 2011 évről

Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló. 2011 évről 1 8 2 5 7 3 9 3-2 - 4 3 Adószám A vállalkozás megnevezése 1205 BUDAPEST RÉVAY UTCA 22. A vállalkozás címe, telefonszáma EGYÉB SZERVEZET Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló 2011 évről 2011. 01. 01-2011.

Részletesebben

Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló. 2012 évről

Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló. 2012 évről 1 8 2 5 7 3 9 3-2 - 4 3 Adószám A vállalkozás megnevezése 1205 BUDAPEST RÉVAY UTCA 22. A vállalkozás címe, telefonszáma EGYÉB SZERVEZET Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló 2012 évről 2012. 01. 01-2012.

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 5 2016.05.17 13:22:05 Szervezet neve: KIMa Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány Szervezet székhelye: 1 0 3 9 Település: Házszám: 28. Lépcsőház: Emelet:

Részletesebben

Mérleg fordulónapja: 2009 12 31 (év/hó/nap) A tétel megnevezése Előző év módosításai Tárgyév

Mérleg fordulónapja: 2009 12 31 (év/hó/nap) A tétel megnevezése Előző év módosításai Tárgyév Közhasznú egyéb szervezet egyszerűsített éves beszámoló Eredménykimutatás A tétel megnevezése Előző év módosításai Tárgyév Előző év(ek) a b c d e A Összes közhasznú tevékenység bevétele 81 797-70 279 1.

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló mérlege. 2014 üzleti évről. 2 1 1 7 1 9 4 1 9 0 0 4 5 7 2 0 4 Statisztikai számjel

Egyszerűsített éves beszámoló mérlege. 2014 üzleti évről. 2 1 1 7 1 9 4 1 9 0 0 4 5 7 2 0 4 Statisztikai számjel 2 1 1 7 1 9 4 1 9 4 5 7 2 0 4 Statisztikai számjel 04-09-009076 Cégjegyzék száma A vállalkozás megnevezése: Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. A vállalkozás címe, telefonszáma: 5900 Orosháza, Kossuth

Részletesebben

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány. 1039 Budapest, József Attila u. 28.

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány. 1039 Budapest, József Attila u. 28. KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány 1039 Budapest, József Attila u. 28. 2010. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2011. május. 12. Theisz Gábor elnök - 1 - A KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós

Részletesebben

2009. évi közhasznúsági jelentés

2009. évi közhasznúsági jelentés Alapítva: 1986 M E N E D É K A L A P Í T V Á N Y KIEMELKEDŐEN KÖZHASZNÚ SZERVEZET Székhely: 1221 Budapest Leányka u. 34. III/21. Adószám: 19004909-2-43 Telefon/Fax: (1) 229-3542 Levélcím: Segítő Kéz Iroda

Részletesebben

Zikkurat Színpadi Ügynökség Nonprofit Közhasznú Kft. 1137 Budapest, Szent István krt. 2. IV/23. Minősítés:Közhasznú. 2014. december 31.

Zikkurat Színpadi Ügynökség Nonprofit Közhasznú Kft. 1137 Budapest, Szent István krt. 2. IV/23. Minősítés:Közhasznú. 2014. december 31. 1137 Budapest, Szent István krt. 2. IV/23. Minősítés:Közhasznú Egyszerűsített éves beszámoló "Könyvvizsgálattal alatámasztva" 1 A. Befektetett eszközök 231 087 0 228 681 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 110 965

Részletesebben

KŐBÁNYAI SZIVÁRVÁNY NONPROFIT KFT. 2012. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KŐBÁNYAI SZIVÁRVÁNY NONPROFIT KFT. 2012. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KŐBÁNYAI SZIVÁRVÁNY NONPROFIT KFT 2012. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Tartalomjegyzék 1. ÁLTALÁNOS RÉSZ 2. VAGYONI ÉS PÉNZÜGYI HELYZET ELEMZÉSE 2.1. Számviteli beszámoló 2.2. Támogatások felhasználása 2.3.

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek Egyszerűsített éves beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek Egyszerűsített éves beszámolója 1 8 0 3 5 7 4 6 9 4 9 9 5 2 9 1 3 statisztikai számjel A civil szervezet megnevezése: A civil szervezet címe: 2030. Érd, Alsó utca 11. A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek Egyszerűsített éves

Részletesebben

M E N E D É K A L A P Í T V Á N Y

M E N E D É K A L A P Í T V Á N Y M E N E D É K A L A P Í T V Á N Y Ki e melkedően közhaszn ú szervezet 1 2 21 Budapest L eá nyk a u 34. 3/21. Telefon / Fax: 1/229-3542 A kuratórium elnöke: Kovács Zoltán 2010. évi közhasznúsági jelentés

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója. Két Kéz Segítő Alapítvány egyéb szervezet megnevezése

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója. Két Kéz Segítő Alapítvány egyéb szervezet megnevezése 1 8 0 0 0 6 2 7-1 - 4 3 Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 2 0 1 3 Két Kéz Segítő Alapítvány egyéb szervezet

Részletesebben

Gyerekszem Művészeti Egyesület EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2010. 1 8 1 2 7 2 7 2 9 1 3 3 5 2 9 0 KSH 1 1 5 6 / 0 7 NYILVÁNTARTÁSI SZÁM

Gyerekszem Művészeti Egyesület EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2010. 1 8 1 2 7 2 7 2 9 1 3 3 5 2 9 0 KSH 1 1 5 6 / 0 7 NYILVÁNTARTÁSI SZÁM 1 8 1 2 7 2 7 2 9 1 3 3 5 2 9 0 KSH 1 1 5 6 / 0 7 NYILVÁNTARTÁSI SZÁM Gyerekszem Művészeti Egyesület 1012 Budapest, Kuny Domokos u. 1. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2010. Egyszerűsített éves beszámoló

Részletesebben

Közhasznú Egyszerûsített éves beszámoló

Közhasznú Egyszerûsített éves beszámoló Bírósági határozat szám Adószám nincsenek alátámasztva. a vállalkozás megnevezése: TEVAN Alapítvány címe, telefonszáma: 1146 Budapest, Cházár András utca 15. 03/01. Közhasznú Egyszerûsített éves beszámoló

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010 RÁKOSKERESZTÚRI REFORMÁTUS TEMPLOMÉPÍTÉSI ALAPÍTVÁNY Székhely: 1172. BUDAPEST, Ferihegyi út 21. Adószám: 18065200-1-42 Közhasznúsági fokozat: közhasznú alapítvány Tartalom 1.

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló "A" eredménykimutatása (összköltség eljárással)

Egyszerűsített éves beszámoló A eredménykimutatása (összköltség eljárással) Adószám: 20629427-2-03 Bejegyző szerv: BÁCS-KISKUN MEGYEI CÉGBIRÓSÁG KECSKEMÉT Regisztrációs szám: 0309118296 IZSÁK INNO-KOM Kommunális Szolgáltató Nonprofit Kft 6070 IZSÁK, KOSSUTH tér 8 Egyszerűsített

Részletesebben

MAZSIHISZ Szeretetkórházért Közhasznú Alapítvány

MAZSIHISZ Szeretetkórházért Közhasznú Alapítvány 18168815-8511-552-01 MAZSIHISZ Szeretetkórházért Közhasznú Alapítvány 1145 Budapest, Amerikai út 53. 2013-12-31 Budapest, 2014. február 28 A vállalkozás képviselője Dr. Deutsch Zsuzsanna MERLEG 'A' változat

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 14 Kaposvári Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési

Részletesebben

Közhasznú Egyszerûsített éves beszámoló

Közhasznú Egyszerûsített éves beszámoló Bírósági határozat szám Adószám A közzétett adatok könyvvizsgálattal nincsenek alátámasztva. a vállalkozás megnevezése: Médiakutató Alapítvány címe, telefonszáma: 1094 Budapest, Tûzoltó u. 73. III. em.

Részletesebben

KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2009. 01. 01. 2009. 12. 31. Bartók Béla Megyei Művelődési Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2009. 01. 01. 2009. 12. 31. Bartók Béla Megyei Művelődési Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2009. 01. 01. 2009. 12. 31. 2 0 0 9 ÉV Bartók Béla Megyei Művelődési Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság mint a Bartók Béla Megyei Művelődési Központ

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 14 Kaposvári Törvényszék 2 0 1 4 2015.06.15 08:31:50 Szervezet székhelye: Irányítószám: 7 4 0 0 Település: Kaposvár Közterület neve: Horgász Közterület jellege: utca Házszám: 10 Lépcsőház:

Részletesebben

Az Üdvhadsereg az elesettek felé fordul.

Az Üdvhadsereg az elesettek felé fordul. Üdvhadsereg Szabadegyház Magyarország éves jelentés 2009 Tartalom Tartalom 1. Köszöntő 2. Az Üdvhadsereg Magyarországon 3. Központ 4. Debreceni gyülekezet 5. Gyöngyösi gyülekezet 6. Budapest Józsefvárosi

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 13 Budapest Környéki Törvényszék 2 0 1 5 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név:

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009 RÁKOSKERESZTÚRI REFORMÁTUS TEMPLOMÉPÍTÉSI ALAPÍTVÁNY Székhely: 1172. BUDAPEST, Ferihegyi út 21. Adószám: 18065200-1-42 Közhasznúsági fokozat: közhasznú alapítvány Tartalom 1.

Részletesebben

Közhasznú Egyszerűsített éves beszámoló

Közhasznú Egyszerűsített éves beszámoló a vállalkozás megnevezése 8000 Székesfehérvár, Oskola u.2-4. a vállalkozás címe Keltezés: 2018.03.31. Farkasné Szegő Krisztina "A" EREDMÉNYKIMUTATÁSA (összköltség eljárással) Az üzleti év mérlegfordulónapja:

Részletesebben

GYERMEKLIGET ÓVODAI OKTATÓ NONPROFIT KFT. 5502. GYOMAENDRŐD, SUGÁR ÚT 53/1. Közhasznúsági jelentés 2013

GYERMEKLIGET ÓVODAI OKTATÓ NONPROFIT KFT. 5502. GYOMAENDRŐD, SUGÁR ÚT 53/1. Közhasznúsági jelentés 2013 Adószám: 21904428-1-04 Cégbíróság: Gyula Törvényszék Cégbírósága Cégjegyzék szám: 04-14-000053 GYERMEKLIGET ÓVODAI OKTATÓ NONPROFIT KFT. 5502. GYOMAENDRŐD, SUGÁR ÚT 53/1. 2013 Fordulónap: 2013. december

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: 02 i Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 3 Beküldő adatai Viselt név: Előtag Gellén Családi név Első utónév További utónevek Nóra Születési név: Anyja neve: Születési ország neve: Születési település

Részletesebben

CEDEK EMIH Izraelita Szeretetszolgálat

CEDEK EMIH Izraelita Szeretetszolgálat Bírósági bejegyzés száma: 0100/Pk.60702/2015 Telefon: 1-268-0183 CEDEK EMIH Izraelita Szeretetszolgálat Alapítvány Alapítványok egyszerűsített éves beszámolója Bírósági bejegyzés száma: 0100/Pk.60702/2015

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 05 Miskolci Törvényszék 2 0 1 4 2015.05.22 08:56:08 Szervezet székhelye: Irányítószám: 3 5 3 0 Település: Miskolc Közterület neve: Corvin Közterület jellege: utca Házszám: 15 Lépcsőház:

Részletesebben

Példa az egyszerűsített éves beszámolót készítők részére

Példa az egyszerűsített éves beszámolót készítők részére 1. Az egyszerűsített éves beszámoló készítése lehetőségének meghatározása: A vállalkozás 2006. október 1-jével kezdte meg előtársaságként működését, a társaságot a cégbíróság október 31.-vel jegyezte be,

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 05 Miskolci Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési

Részletesebben

Mikrogazdálkodói egyszerûsített éves beszámoló

Mikrogazdálkodói egyszerûsített éves beszámoló cégjegyzék száma a vállalkozás megnevezése: DR. SIMONFFY ILDIKÓ ÜGYVÉDI IRODA címe, telefonszáma: 6722 Szeged, Petõfi sugárút 7 I/4 Mikrogazdálkodói egyszerûsített éves beszámoló 2014. üzleti évrõl Kelt:

Részletesebben

Normál egyszerűsített éves beszámoló

Normál egyszerűsített éves beszámoló 2 4 3 9 3 1 4 6 8 3 2 5 7 2 1 3 Statisztikai számjel 1 3-9 - 1 6 4 7 1 8 Cégjegyzék száma A vállalkozás megnevezése: GTÜ Közhasznú Nonprofit Kft. A vállalkozás címe: 2217 Gomba, Bajcsy-Zsilinszky utca

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. KEIKO AIKIDÓ ALAPÍTVÁNY mint Közhasznú Szervezet

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. KEIKO AIKIDÓ ALAPÍTVÁNY mint Közhasznú Szervezet KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010 KEIKO AIKIDÓ ALAPÍTVÁNY mint Közhasznú Szervezet székhely: 1046 Budapest, Bajza u. 42. adószám: 18107779-1-41 statisztikai számjel:18107779 9319 569 01 bírósági bejegyzés száma:

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 15 Nyíregyházi Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési

Részletesebben

Péteri Gyermekekért Alapítvány

Péteri Gyermekekért Alapítvány Péteri Gyermekekért Alapítvány 1.Pk.62190/1992/30-I. Nyilv.szám: A542. : 2209 Péteri, Kossuth Lajos u. 2. 2008. évi közhasznúsági jelentés Péteri, 2009. május 30. Petőné Vizi Valéria kuratórium elnöke

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: 13 Budapest Környéki Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 3 Beküldő adatai Viselt név: Előtag Családi név Első utónév További utónevek Szabóné Magyar Nikoletta Születési név: Anyja neve: Születési ország

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: 1 Fővárosi Törvényszék Tárgyév: 2 1 3 Beküldő adatai Viselt név: Előtag Spáth Családi név Első utónév További utónevek Gottfriedné Születési név: Anyja neve: Születési ország neve: Születési

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 13 Budapest Környéki Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név:

Részletesebben

FEJLESZTÉS A GYERMEKRE FIGYELVE ALAPÍTVÁNY mint közhasznú szervezet. 4031 Debrecen, Margit tér 18. 2011. évi Közhasznúsági jelentése

FEJLESZTÉS A GYERMEKRE FIGYELVE ALAPÍTVÁNY mint közhasznú szervezet. 4031 Debrecen, Margit tér 18. 2011. évi Közhasznúsági jelentése FEJLESZTÉS A GYERMEKRE FIGYELVE ALAPÍTVÁNY mint közhasznú szervezet 4031 Debrecen, Margit tér 18. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Debrecen, 2012.május 29. Fodorné Szabó Julianna elnök Fejlesztés a Gyermekre

Részletesebben

2012. évről. Szakszervezetek Együttműködési Fóruma Budapest, Városligeti fasor 10.

2012. évről. Szakszervezetek Együttműködési Fóruma Budapest, Városligeti fasor 10. - 13 - szakszervezet megnevezése 1068 Budapest, Városligeti fasor 10. a szakszervezet címe, telefonszáma A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves 2012. évről Kelt: Budapest,

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 5 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Dr. Orosz

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: 13 Budapest Környéki Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 2 Beküldő adatai Viselt név: Előtag Családi név Első utónév További utónevek 001 Dr. Tóth István Születési név: Anyja neve: Születési ország

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 09 Debreceni Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló

Egyszerűsített éves beszámoló a vállalkozás megnevezése a vállalkozás címe, telefonszáma 2011 évi Egyszerűsített éves beszámoló Éves zárómérleg P.H. 1 1 Egyszerűsített éves beszámoló MÉRLEGE "A" változat ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) Időszak:

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 09 Debreceni Törvényszék 2 0 1 5 2016.05.31 13:08:43 Szervezet neve: Hajdú-Bihar Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Szervezet székhelye: Irányítószám: 4 0 2 5 Település:

Részletesebben

Hungarian Interim Management Kft. 1122 Budapest, Ráth György utca 54. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ. 2009. évről 2009. január 1-2009. december 31.

Hungarian Interim Management Kft. 1122 Budapest, Ráth György utca 54. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ. 2009. évről 2009. január 1-2009. december 31. 1122 Budapest, Ráth György utca 54. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2009. évről 2009. január 1-2009. december 31. "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) Sor- A tétel megnevezése Előző év Előző év(ek) Tárgyév 01.

Részletesebben

Statisztikai számjel/adószám év. Magyar Gyermekmentő Alapítvány. Cím: 1025 Budapest Szalamandra út 44.

Statisztikai számjel/adószám év. Magyar Gyermekmentő Alapítvány. Cím: 1025 Budapest Szalamandra út 44. Statisztikai jel/adó 18116533-1-41 Év Név 25. év Cím: 125 Budapest Szalamandra út 44. Keltezés Budapest, 26. március 31. kozhasznjelent25.xls.xls\adatlap Statisztikai jel vagy adó A viteli törvény szerinti

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: 13 Budapest Környéki Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 3 Beküldő adatai Viselt név: Előtag Családi név Első utónév További utónevek Nagyné Tenner Anna Születési név: Anyja neve: Születési ország

Részletesebben

Mancsos Segítőtársaink Terápiás Állatok és Oktatási Alapítvány. 2007. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE

Mancsos Segítőtársaink Terápiás Állatok és Oktatási Alapítvány. 2007. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A Mancsos Segítőtársaink Terápiás Állatok és Oktatási Alapítvány 2007. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A Közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény vonatkozó jogszabálya kötelezően előírja - közhasznú

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített éves beszámolója és közhasznúsági melléklet év

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített éves beszámolója és közhasznúsági melléklet év Szervezet / Jogi személy szervezeti egység neve: Az egyszerűsített éves beszámoló mérlege (Adatok ezer forintban.) Előző év Előző év Tárgyév ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) A. Befektetett eszközök 1 483 1 692 I. Immateriális

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 13 Budapest Környéki Törvényszék 2 0 1 5 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név:

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 4 2015.12.13 20:40:05 Szervezet székhelye: Irányítószám: 1 1 1 6 Település: Budapest Közterület neve: Barázda Közterület jellege: utca Házszám: 20-30

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: 001 Dr. Gruber

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 3 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: 01 Fővárosi Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 3 Beküldő adatai Viselt név: Előtag Fekete Családi név Első utónév További utónevek Éva Születési név: Anyja neve: Születési ország neve: Születési település

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: 13 Budapest Környéki Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 2 Beküldő adatai Viselt név: Előtag VÁCY Családi név Első utónév További utónevek KÁROLY Születési név: Anyja neve: Születési ország neve: Születési

Részletesebben

EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ

EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 1 9 2 8 3 6 7 4-1 - 2 0 adó 6 0. 0 4 8 / 2 0 0 8 4 cégjegyzék a a vállalkozás neve 8790 Zalaszentgrót Dózsa György u. 9. a vállalkozás címe, telefona EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ a kettős könyvitelt vezető

Részletesebben

Közhasznú Egyszerűsített éves beszámoló

Közhasznú Egyszerűsített éves beszámoló Statisztikai számjel:14915842-6399-599-07 Cégjegyzékszám: 07-09-017186 Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft a vállalkozás megnevezése 8000 Székesfehérvár, Oskola u.2-4. a vállalkozás címe,

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 06 Szegedi Törvényszék 2 0 1 4 2015.08.27 18:03:30 Szervezet székhelye: Irányítószám: 6 7 2 4 Település: Szeged Közterület neve: VÉRTÓI Közterület jellege: út Házszám: 3 Lépcsőház:

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 09 Debreceni Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési

Részletesebben

Kisember Egyesület egyszerűsített éves beszámolójának mérlege

Kisember Egyesület egyszerűsített éves beszámolójának mérlege Kisember Egyesület egyszerűsített éves beszámolójának mérlege Fordulónapja: 2014. december 31. Fajtája: éves ezer Ft Megnevezés Előző év Előző évek Tárgyév 2013. helyesbít. 2014. A A. Befektetett eszközök

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 13 Budapest Környéki Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név:

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 15 Nyíregyházi Törvényszék 2 0 1 5 2016.05.30 07:48:09 Szervezet székhelye: Irányítószám: 4 4 3 1 Település: Nyíregyháza - Sóstófürdő Közterület neve: Berenát Közterület jellege:

Részletesebben

KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ SZERVEZET KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓJÁNAK MÉRLEGE ÉS EREDMÉNYKIMUTATÁSA

KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ SZERVEZET KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓJÁNAK MÉRLEGE ÉS EREDMÉNYKIMUTATÁSA 7.Pk.60.080/2009/2. A vállalkozás megnevezése 1021 Budapest, Szerb Antal utca 8. A vállalkozás címe, telefonszáma KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ SZERVEZET KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓJÁNAK MÉRLEGE ÉS

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 10 Egri Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési név:

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 15 Nyíregyházi Törvényszék 2 0 1 5 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési

Részletesebben

FIATALOK KÜLDETÉSSEL ALAPÍTVÁNY 1061. BUDAPEST, PAULAY EDE UTCA 15.

FIATALOK KÜLDETÉSSEL ALAPÍTVÁNY 1061. BUDAPEST, PAULAY EDE UTCA 15. FIATALOK KÜLDETÉSSEL ALAPÍTVÁNY 1061. BUDAPEST, PAULAY EDE UTCA 15. 2012. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2013. május 30. Steven Johnson képviselő FIATALOK KÜLDETÉSSEL ALAPÍTVÁNY Közhasznúsági jelentés

Részletesebben

Üdvhadsereg Szabadegyház Magyarország

Üdvhadsereg Szabadegyház Magyarország Üdvhadsereg Szabadegyház Magyarország Éves jelentés 2010 Tartalom Tartalom Köszöntő 1. Az Üdvhadsereg munkája Magyarországon 4. Debreceni gyülekezet 5. Gyöngyösi gyülekezet 6. Budapest Józsefvárosi gyülekezet

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 09 i Törvényszék 2 0 1 4 2015.05.29 15:31:02 Szervezet neve: Bihari Állami Gondozottak Egyesülete Szervezet székhelye: 4 0 3 3 Település: Házszám: 11/A Lépcsőház: Emelet: Ajtó: Bejegyző

Részletesebben

IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT

IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT 2015. 07. 07. ELEKTRONIKUS BESZÁMOLÓ PORTÁL NYOMTATÓBARÁT VERZIÓ IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT 15EB 02 15EB 15EB/A 15EB/M/A1 15EB/M/A2 15EB/E

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési

Részletesebben

2012. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

2012. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe, telefonszáma 2012. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2012.01.01.-2012.12.31 1. Számviteli beszámoló ( közhasznú egyszerűsített beszámoló) a) Mérleg b) Eredménylevezetés

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 13 Budapest Környéki Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név:

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 1 8 1 8 2 4 4 6 8 6 9 0 5 6 9 0 1 Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 2 0 1 3 egyéb szervezet megnevezése

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: 13 Budapest Környéki Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 3 Beküldő adatai Viselt név: Előtag Családi név Első utónév További utónevek NOVRECZKY LAJOS Születési név: Anyja neve: Születési ország neve:

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 18 Szombathelyi Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: 03 Kecskeméti Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 4 Beküldő adatai Viselt név: Előtag BARCSIK Családi név Első utónév További utónevek ZOLTÁN Születési név: Anyja neve: Születési ország neve: Születési

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 09 Debreceni Törvényszék 2 0 1 5 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: 13 Budapest Környéki Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 3 Beküldő adatai Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Holló Katalin Születési név: Holló Katalin Anyja neve: Tóth Edit

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: 11 Tatabányai Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 2 Beküldő adatai Viselt név: Előtag Pethes Családi név Első utónév További utónevek Zoltán Születési név: Anyja neve: Születési ország neve: Születési

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: 13 Budapest Környéki Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 2 Beküldő adatai Viselt név: Előtag Családi név Első utónév További utónevek NOVRECZKY LAJOS Születési név: Anyja neve: Születési ország neve:

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 07 Székesfehérvári Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: 001

Részletesebben

13EB-02 VÁMOSPÉRCS-KISTÉRSÉGI NONPROFIT KFT

13EB-02 VÁMOSPÉRCS-KISTÉRSÉGI NONPROFIT KFT Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Cégadatok (A) Cég neve: 13EB-02 Cégjegyzékszáma: 09-09-017283 Székhelye: VÁMOSPÉRCS-KISTÉRSÉGI

Részletesebben

adatok eft-ban Sor A tétel megnevezése Előző év Tárgyév

adatok eft-ban Sor A tétel megnevezése Előző év Tárgyév 1. SZ. MELLÉKLET AZ PILI ALAPÍTVÁNY SZÁMVITELI BESZÁMOLÓJA 18896053-8040-569-01 Statisztikai számjel 167 Nyilvántartási szám PILI Alapítvány Egyszerűsített éves beszámoló MÉRLEGE adatok eft-ban Sor A tétel

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 13 Budapest Környéki Törvényszék 2 0 1 5 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név:

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: 07 Székesfehérvári Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 2 Beküldő adatai Viselt név: Előtag Farkas Családi név Első utónév További utónevek Anett Születési név: Anyja neve: Születési ország neve: Születési

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója. Két Kéz Segítő Alapítvány egyéb szervezet megnevezése

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója. Két Kéz Segítő Alapítvány egyéb szervezet megnevezése 1 8 0 0 0 6 2 7-1 - 4 3 Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 2 0 1 2 Két Kéz Segítő Alapítvány egyéb szervezet

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: 13 Budapest Környéki Törvényszék Tárgyév: 2 0 1 3 Beküldő adatai Viselt név: Előtag Családi név Első utónév További utónevek Sütőné Daragó Edina Születési név: Anyja neve: Születési ország

Részletesebben

Szent Erzsébet Kórház Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft Jászberény, Szelei út 2.

Szent Erzsébet Kórház Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft Jászberény, Szelei út 2. Adószám: 14328880-2-16 Cégbíróság: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság Cégjegyzék szám: 16-09-010113 Szent Erzsébet Kórház Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. 5100 Jászberény, Szelei út 2.

Részletesebben

NORMÁL EGYSZERÜSITETT ÉVES BESZÁMOLO

NORMÁL EGYSZERÜSITETT ÉVES BESZÁMOLO 19382333949952919 Statisztikai számjel PK-.6-0149/2 ---------------- Cégjegyzék száma a vállalkozás megnevezése: a vállalkozás címe: 8200 Veszprém Haszkovó utca 13 A telefonszáma: NORMÁL EGYSZERÜSITETT

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 5 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés I. Számviteli beszámoló II. A költségvetési támogatások felhasználásáról készített kimutatás III. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás IV. A cél szerinti juttatások kimutatása

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 06 Szegedi Törvényszék 2 0 1 4 2016.01.04 19:10:40 Szervezet székhelye: Irányítószám: 6 8 0 0 Település: Hódmezővásárhely Közterület neve: Holló Közterület jellege: utca Házszám:

Részletesebben