VÁC, VASÚTÁLLOMÁS FELVÉTELI ÉPÜLET FELÚJÍTÁSA. Hartmann Erik MÁV Zrt.

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "VÁC, VASÚTÁLLOMÁS FELVÉTELI ÉPÜLET FELÚJÍTÁSA. Hartmann Erik MÁV Zrt."

Átírás

1 VÁC, VASÚTÁLLOMÁS FELVÉTELI ÉPÜLET FELÚJÍTÁSA Hartmann Erik MÁV Zrt. ÖSSZEFOGLALÁS Előzmény - egy kis történelem július 15-én adták át a Pest és Vác városa között elkészült vasútvonalat, mely két év munkája nyomán, a Magyar Középponti Vasúttársaság irányításával jött létre, a Pestet Béccsel összekötő, Duna bal partján tervezett vasútvonal első szakaszaként. A vasútvonal, a hazai hálózat egyik legfontosabb fővonalaként jelentős személy és áruforgalmat bonyolított le. Jelentősége a trianoni békeszerződést követően, az új határ elvágó hatása miatt lecsökkent. Ekkor került előtérbe a Duna jobb partján a Bécs-Bruck-Győr-Újszőny- Kelenföld vasútvonal fejlesztése, mely átvette a korábbi bal parti fővonal szerepét. Vác azonban helyzeténél fogva folyamatosan jelentős szerepet tölt be elsősorban a Budapesti elővárosi közlekedésben. Az állomás felújítást megelőző állapota Az állomást az idők folyamán többször átépítették, a tárgyi felújítást megelőzően legutoljára 1968-ban alakították át jelentősebb mértékben. Az azóta eltelt idő alatt a vágányhálózat és kapcsolódó vasúti infrastruktúra, jelentős geometriai és műszaki amortizációja zajlott le, az állomás korszerűtlenné vált. A fejlesztési projekt - célok, adatok A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt ban, a Nyugati és Keleti pályaudvarok csatlakozó vonalszakaszainak elővárosi célú fejlesztésének keretében, megkezdte a váci állomás felújításának előkészítését. Az engedélyezési és tender terveket a BUDAPEST KONZORCIUM készítette. (Főmterv Zrt., VITECO Kft, Közlekedés Kft.) Ezt követően 2012-ben Nyugati pályaudvar csatlakozó vonalszakaszainak elővárosi célú fejlesztése I/A ütem Vác állomás fejlesztése címmel elindította az állomás komplex felújítását. A felújítás két projektből állt: V projektszámmal a Vác állomás biztosító berendezési és távközlési munkái c. projektből, melyet a Thales Austria GmbH, a Thales Rail Signalling Solutions Kft és a Dunántúli Távközlési és Biztosítóberendezési Építő Kft. alkotta konzorcium végzett nyara és novembere között. A felújítás keretében új állomási biztosító berendezés létesült, új távközlési rendszer, új utastájékoztatási-, tűz- és biztonságtechnikai

2 rendszerek, felsővezetéki energia távvezérlési rendszer készült, továbbá a berendezések és üzemeltetésük számára szükséges új üzemi épület. A másik projekt V projektszámmal a Vác állomás vasúti pálya és kapcsolódó létesítmények korszerűsítésének tervezése és kivitelezése című projekt volt. Ezt a KŐKAPU 2012 Konzorcium végezte áprilisa és októbere közt, melynek tagjai a Közgép Építő- és Fémszerkezet Gyártó Zrt., a STRABAG Általános Építő Kft., Swietelsky Vasúttechnika Kft. voltak. A projekt keretében új vasúti pálya készült alépítménnyel, új felsővezetéki rendszer, új sk+55-ös peronok aluljárókkal, perontetőkkel, felvonókkal, megújult a teljes térvilágítási rendszer, a városrészek jobb összeköttetésére megújultak a kapcsolódó gyalogos-kerékpáros és közúti aluljárók. A vasúti kapcsolat erősítésére nagy kapacitású P+R parkolók és B+R tárolók létesültek. Környezetvédelmi létesítmények készültek, megújultak az érintett közmű vezetékek. A szükséges funkciók elhelyezéséhez korszerűsítésre került a felvételi épület és új üzemi épület létesült, továbbá rendezték az állomási előtereket és az érintett épületek környezetét. A projektek fő célkitűzése az volt, hogy olyan állomást alakítsanak ki, mely képes kiszolgálni a legkorszerűbb vasúti igényeket és a lehető legnagyobb mértékben biztosítja az üzemi-, vagyoni- és személy biztonságot, átjárhatóságot, akadálymentességet az utasok kényelmét és pontos tájékoztatását, továbbá a fenntarthatóságot. Fő ingatlannal kapcsolatos problémák rendezetlen, előnytelen telekstruktúra rossz állapotú közművek elaprózott funkciók túlméretezett, alulhasznosított épületállomány rossz műszaki állapotú épületek kedvezőtlen közlekedési kapcsolatok vegyes színvonalú szolgáltatások Főbb üzemeltetői ingatlanfejlesztési célok ingatlan rendezés (telek, tulajdoni- és üzemeltetői viszonyok) adekvát közmű hálózat létrehozása az épületállomány racionalizálása egységes építészeti arculat megteremtése gazdaságosan üzemeltethető épületállomány létrehozása állomási szolgáltatások fejlesztése a közlekedési kapcsolatok erősítése

3 Fentiek alapján az egyik cél a felvételi épület teljes felújítása volt, az építészeti értékeinek kiemelésével, helyreállításával, területének minél nagyobb arányú hasznosításával. Vasútüzemi, irányítási és utaskiszolgálási funkciók betelepítésével. A felvételi épület bemutatása cím: Vác, Széchenyi utca 42. hrsz: 1829/47 beépítés: szabadon álló közmű: összközműves ±0,00=115,50 mbf pince+földszint+emelet nettó alapterület: 1358 m2 párkánymagasság: 6,28 m; 6,70 m; 9,20 m Az 1846-os vasútállomás épületeit Vadas Ferenc kutatásaiból ismerjük. A bécsi Staatsarchívban találták meg az eredeti tervek közül a felvételi épület déli homlokzatát és ehhez nyaktaggal kapcsolódó, fa szerkezetű fogadócsarnokot és a szemközti keresztházas épületet ábrázoló terveket. A tervek alapján látható, hogy a jelenlegi felvételi épület felmenő falaiban, nyílás rendszerében, őrzi a korai 1846-os vasútállomást. Az eredeti épület egyszerű, szabadon álló, téglalap alaprajzú, emeletes, kubusos, oromfalas volt. Héttengelyes hossz- és háromtengelyes rövidebb homlokzattal. A nyílások félköríves záradékúak voltak. Az épület homlokzatát hangsúlyos övpárkány osztotta. Az első jelentősebb átalakítás 1892-ben történt. Ekkor a két oldalszárnnyal bővítették az épületet. A földszintes oldalszárnyak kéttengelyesek és enyhe hajlású nyeregtetővel fedettek. Az új toldalékok homlokzati kialakítása és nyílásai megfeleltek az épület korábbi rendszerének. A korabeli építési engedély szerint ekkor az állomás további épületekkel bővült. A Budapestet Veresegyházon át Váccal és Gödöllővel összekötő helyi érdekű vasútvonal az ország első villamosított vasútvonala volt, melyet 1911-ben adtak át. A beruházással kapcsolatban számos kisebb épület épült a váci vasútállomás területén ben került sor az épület előcsarnokának bővítésére, új homlokzati kiképzésre és a tető megemelésére. A homlokzat 9 tengelyesre bővült, a középrizalitra íves záradékú oromfalat építettek. Az új felvételi épület így kilenctengelyes, álközéprizalitos lett, háromtengelyes középrozalittal. Ehhez csatlakoztak az attikával koronázott, földszintes toldaléképületek. Ez stílusában és tömegében a jelenleg látható állapot.

4 A földszinti homlokzatot sávozott vakolat tagolja, a nyílások félköríves záródásúak, vakolatból kialakított, tagozott béllettel. Az emeleti ablakok könyöklői alatt az utcai homlokzaton csúcsban záródó, lapos köténydísz. A historizáló vakolat architektúra neobarokk elemeket mutat, míg a középrizalit fölé emelt íves oromfal késői szecessziós elemekkel gazdagított. Az épület felújítást megelőző állapota Az épület tömege, külső homlokzata, vakolatarchitektúrája, tagozatai viszonylag jó állapotban őrizték a 20. század első harmadában történt átalakítás műformáit. A belső terek viszont az idők folyamán jelentősen átalakultak, a burkolatok és nyílászárók nagyrészt kicserélődtek és az alaprajzi elrendezés is megváltozott. Az épülethez 1996-ban fa szerkezetű előtetőt építettek, héjazatait kicserélték. Az épület funkcionális kialakítása az idők során folyamatosan változott, rosszul használható, zavaros térstruktúrát eredményezve. Az emeleten lakások voltak, a földszinten sok volt a hasznosítatlan terület (pl: bezárt kultúrváró, Resti konyha) vagy rosszul hasznosított terület (pl.: MÁV-START irodák, Resti játékterem, öltözők), az utasáramlás kis, zegzugos területeken folyt. A műszaki kialakítás a 21. századra avulttá vált. Fő beavatkozások A felújítás során teljes belső funkcionális átrendezés történt. A földszinten kerültek elhelyezésre az utaskiszolgálási terek (utascsarnok, pénztár, mosdók, üzletek, kormányablak), az emeleten és a földszint egy részén a szolgálati helységek, forgalomirányítás, technológiai terek, irodák, öltözők. A pincébe került a gépészet és az egyéb funkciók. Az átalakítás során az emelet közi födémek cseréje vált szükségessé. Új, sík vasbeton födém készült, mely az eredeti főfalakra terhel fészkes betüskézéssel. Az új utascsarnok tágas terének kialakítása miatt falkiváltásokra volt szükség gerendák és új vasbeton pillérek alkalmazásával. A 12 kémény lebontásra került és 4 db került visszaépítésre a gépészet légtechnikai rendszereinek számára. A tetőt faanyagvédelmi szakvélemény alapján részben javították, részben cserélték. A fa zárófödém alulról tűzgátló burkolatot kapott. A faanyagok tűz-,rovar- és gomba elleni védelmet kaptak. A tetőre engóbozott égetett agyagcserép fedés, illetve bitumenes lemez szigetelés került.

5 A nyílászárók az eredeti mintájára, azzal megegyező osztású és keret arányú, egyedileg gyártott, kapcsolt gerébtokos fa nyílászárók, hőszigetelt kivitelben, 3 rétegű üvegezéssel. A homlokzati tagozatok helyreállításra és a szükséges helyeken kiegészítésre kerültek, saját anyagú, cement bázisú vakolattal. Az ablakok körül gipszből készült az eredeti tagozott béllet helyreállítása. Az emeleti ablakpárkányok alatti köténydíszek újra építésre kerültek. A vakolat az épülethez illeszkedően szilikát bázisú. A homlokzati szín falkutatás alapján került kiválasztásra. A falak talajnedvesség elleni szigetelése hiányzott, az utólagos szigetelés injektálással és kiegészítő kent szigeteléssel készült. A lábazat lélegző vakolattal készült. A korábbi, szakszerűtlenül kivitelezett fa előtető helyére - a funkcionális igény miatt - egy korabeli minta alapján készült, egyedileg gyártott fa előtető került, bár ezen a helyen az előtetőnek nincs közvetlen történelmi előzménye, mert az épület mellett egy fa szerkezetű csarnok volt. A belső terek a fenntarthatóság jegyében vandálbiztos és akadálymentes kialakításban készültek. Az épülethez illeszkedő, annak formavilágával nem konkuráló, egyszerű, neutrális esztétikával, kevés főleg arculai szín alkalmazásával. Az utascsarnok mészkő padló- és falburkolatot kapott, a falakon a törtfehér alap festés dominál. A mosdókban sötétebb szürke padló és a falakon beige nagyméretű kőporcelán lap burkolatok találhatók. A munkát nehezítette, hogy a teljes átalakítást folyamatos üzem mellett, ütemezve, részleges használatba vételi engedélyezésekkel kellett végrehajtani, továbbá több tender több szakági kivitelezőjének kellett együttműködnie. Mint minden átalakítás során itt is számos meglepetéssel szembesült a kivitelező. Pl.: az eredeti húzott karú, lebegő, kő lépcső az átépítés közben leszakadt, a helyére vasbeton lépcső került az eredetivel közel megegyező geometriával. Generál tervező: Mata-Dor Architektúra Kft. Generál kivitelező: Swietelsky Magyarország Kft. Összefoglaló Az átépítés során az épület visszakapta az 1931-es állapota szerinti megjelenését. Az azóta elvégzett szakszerűtlen, vagy stílus idegen kiegészítéseket, szerkezeteket eltávolították. A szerkezetei ugyanakkor magas műszaki színvonalúak, megfelelnek a mai elvárásoknak is. Az örökségvédelmi és műszaki szempontok között egyensúlyozva, jó

6 kompromisszumos megoldásokat találtak a részvevő tervezők, örökségvédelmi szakemberek. Az épület funkcionális kialakítása és technológiai rendszerei illeszkednek a komplett állomási rekonstrukcióhoz, azzal együtt értelmezendők. Szerencsés, hogy egy épület és teljes környezete az állomási előtértől, az aluljárón át a peronokig együtt tudott megújulni, nagyrészt összhangban az állomási infrastruktúra többi, kapcsolódó elemével, egységes arculattal és többé-kevésbé egységes minőségben.

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM INFORMÁCIÓS MEMORANDUM Klapka György utca 2. Hrsz.: 6611 3300 EGER MAGYARORSZÁG 2015.07.13. Oldal 1 / 11 LOKÁCIÓ ANALÍZIS MAKRO KÖRNYEZET Megye Heves Régió Észak-Magyarország Lakosság száma Kb. 56 500

Részletesebben

9 DB ÜZLET KIALAKÍTÁSA CSARNOKÉPÜLETBŐL ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ. GANZ TELEP 1087. Budapest, Kőbányai út 25. (hrsz.

9 DB ÜZLET KIALAKÍTÁSA CSARNOKÉPÜLETBŐL ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ. GANZ TELEP 1087. Budapest, Kőbányai út 25. (hrsz. 9 DB KIALAKÍTÁSA CSARNOKÉPÜLETBŐL ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ GANZ TELEP 087. Budapest, Kőbányai út 5. (hrsz.: 38599/3) Tervező: Alpkő Kft. 08 Budapest, Hidegkúti út. 0. július Jelen tervdokumentáció

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény

Pályázati Hirdetmény Pályázati Hirdetmény A Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (székhely: 1055 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 78., Cg: 01-09-920128), mint a TISZA Takarékszövetkezet f.a (székhely: 5430 Tiszaföldvár,

Részletesebben

MEGLÉVŐ GYEMEKORVOSI RENDELŐ ÉS VÉDŐNŐI SZOLGÁLAT FELÚJÍTÁSI,KORSZERŰSÍTÉSI MUNKÁINAK PÁLYÁZATI TERVE

MEGLÉVŐ GYEMEKORVOSI RENDELŐ ÉS VÉDŐNŐI SZOLGÁLAT FELÚJÍTÁSI,KORSZERŰSÍTÉSI MUNKÁINAK PÁLYÁZATI TERVE MEGLÉVŐ GYEMEKORVOSI RENDELŐ ÉS VÉDŐNŐI SZOLGÁLAT FELÚJÍTÁSI,KORSZERŰSÍTÉSI MUNKÁINAK PÁLYÁZATI TERVE AZ INGATLAN ADATAI 7140 BÁTASZÉK, BUDAI UTCA 61. HRSZ.: 561 MEGRENDELŐ ADATAI BÁTASZÉK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

Tájékoztató szerződés módosításáról KEOP 5.6.0. Arany J. u. 27.

Tájékoztató szerződés módosításáról KEOP 5.6.0. Arany J. u. 27. Tájékoztató szerződés módosításáról KEOP 5.6.0. Arany J. u. 27. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/117 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2013.07.01

Részletesebben

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM INFORMÁCIÓS MEMORANDUM 4086 HAJDÚBÖSZÖRMÉNY MAGYARORSZÁG INGATLAN SZÁMA: 009 July 2011 Rev.01 Page 1 of 9 Régió Megye Észak-Magyarország Hajdú-Bihar Lakosság száma Kb. 31.636 Autópálya csatlakozás M35

Részletesebben

I. pályázat Komplex bölcsődei fejlesztés Szombathelyen c. pályázat. Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata

I. pályázat Komplex bölcsődei fejlesztés Szombathelyen c. pályázat. Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata SZOMBATHELY MJV Önkormányzata Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése c. pályázati felhíváshoz (TOP-6.2.1-15) 2014-2020 Koncepcionális javaslat Készítette: Savaria

Részletesebben

SZÉCSÉNY VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA ÉS ANTISZEGREGÁCIÓS TERVE FÜGGELÉK MÓDOSÍTOTT ÉMOP-3.1.1.-12

SZÉCSÉNY VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA ÉS ANTISZEGREGÁCIÓS TERVE FÜGGELÉK MÓDOSÍTOTT ÉMOP-3.1.1.-12 SZÉCSÉNY VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA ÉS ANTISZEGREGÁCIÓS TERVE FÜGGELÉK MÓDOSÍTOTT ÉMOP-3.1.1.-12 2013. március Tartalomjegyzék 1. SZOCIÁLIS AKCIÓTERÜLET... 3 2. TULAJDONVISZONY VIZSGÁLAT...

Részletesebben

+9,50 6 +5,16 +5,16 +1,51 +1,39 +0,48-0,02

+9,50 6 +5,16 +5,16 +1,51 +1,39 +0,48-0,02 Keleti homlokzat Északi homlokzat 5 5 +5,7 7 +5, +5, 8 9 9 +0,8-0,0 0 ±0,000 7 CSOHÁNY ALÉRI G A P Á S Z T Ó 0 9 5 7 +,5 +,9 +0,8-0,0 5-0, Meglévő, megmaradó téglakémény, natúr téglavörös színben Meglévő,

Részletesebben

EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS

EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS RENDELETEINEK ÉS HATÁROZATAINAK TÁRA 2012. június 28. 6. szám R E N D E L E T E K 27/2012. (VI.29.) önk. rendelet Eger Megyei Jogú Város Alapokmányáról szóló 28/2011. (VI.30.) önkormányzati

Részletesebben

Budapest XII. kerület, Karthauzi út 6. (hrsz. 9228/2) Társasház, volt Mirabel öröklakásos társasház

Budapest XII. kerület, Karthauzi út 6. (hrsz. 9228/2) Társasház, volt Mirabel öröklakásos társasház Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz Budapest XII. kerület, Karthauzi út 6. (hrsz. 9228/2) Társasház, volt Mirabel öröklakásos társasház Budapest, 2011 EGYEDI ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉK

Részletesebben

Társasházi lakás egyszerűsített ingatlanforgalmi értékbecslése

Társasházi lakás egyszerűsített ingatlanforgalmi értékbecslése Társasházi lakás egyszerűsített ingatlanforgalmi értékbecslése Az ingatlan címe: 6500. Baja, Czirfusz Ferenc utca 34. ép A 1. emelet ajtó 8. HRSZ: 700/A/8 Típusa: társasházi lakás Értékelés kelte: 2013.

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok megyei közút- és vasúthálózat fejlesztésének és korszerűsítésének aktuális feladatairól

Jász-Nagykun-Szolnok megyei közút- és vasúthálózat fejlesztésének és korszerűsítésének aktuális feladatairól JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE RÉSZÉRE ÖSSZEÁLLÍTÁS a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közút- és vasúthálózat fejlesztésének és korszerűsítésének aktuális feladatairól Budapest, 2008. augusztus

Részletesebben

SZŐCE. Petőfi Sándor utca. Hrsz: 385/10 2 db üdülőépület építése

SZŐCE. Petőfi Sándor utca. Hrsz: 385/10 2 db üdülőépület építése SZŐCE Petőfi Sándor utca. Hrsz: 385/10 2 db üdülőépület építése Építtető: Convention Budapest Kft. H-1461 Budapest Pf: 11. H-1097 Budapest, Tóth Kálmán utca 33/B VI.5-6 Tel.: 06 1 323 27 57, 299 01 84,

Részletesebben

Öltöző Épület Felújítás Építési Engedélyezési Terve

Öltöző Épület Felújítás Építési Engedélyezési Terve Öltöző Épület Felújítás Építési Engedélyezési Terve 7133 Fadd, Sport utca hrsz: 1172/1 MEGBÍZÓ: TERVEZÕ: Fadd Nagyközség K a j á r i J. T a m á s Önkormányzata Építész Iroda Betéti Társaság 7133 Fadd,

Részletesebben

Tájékoztató a szerződés módosításáról II. - Mesevár Óvoda közösségi célú felújításának, átalakításának, bővítésének kivitelezési munkái

Tájékoztató a szerződés módosításáról II. - Mesevár Óvoda közösségi célú felújításának, átalakításának, bővítésének kivitelezési munkái Tájékoztató a szerződés módosításáról II. - Mesevár Óvoda közösségi célú felújításának, átalakításának, bővítésének kivitelezési munkái Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/110 Beszerzés tárgya: Építési

Részletesebben

Építészeti mûszaki leírás A terület és az épület ismertetése A tervezési terület Gyõr nyugati részén, az 1-es fõút mellett található. A terület korábban ipari jellegû volt, de az üzemek többsége már megszûnt.

Részletesebben

Építési engedélyezési dokumentáció

Építési engedélyezési dokumentáció 6500 Baja, Deák Ferenc utca 6. alagsor 1. Tel.: +36 20/322-00-31 Fax: 79/323-703 Email: srti@t-online.hu Építési engedélyezési dokumentáció a 6500 Baja, Szabadság utca 16. szám alatti 463. hrsz.-ú ingatlanon

Részletesebben

Tisztelt Ajánlattevő!

Tisztelt Ajánlattevő! A Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Integrált szociális városrehabilitáció Zsókavár utcai akcióterület részfeladatai tenderdokumentációjának elkészítése tárgyú általános egyszerű közbeszerzési

Részletesebben

Szöveg: Erhardt Gábor Fotó: Dénes György

Szöveg: Erhardt Gábor Fotó: Dénes György 26 Turi Attila építészete Szöveg: Erhardt Gábor Fotó: Dénes György 27 E lapszámban az előbbiekben Turi Attila budakalászi főépítészi tevékenységét mutattuk be. Az előző kiadványokhoz hasonlóan ez esetben

Részletesebben

Szeged, Deák Ferenc utca 22.

Szeged, Deák Ferenc utca 22. Szeged, Deák Ferenc utca 22. lakóépület homlokzat felújítás kiviteli terve TELAMON PRO Tervez Szolgáltató Kft. Szeged, Kölcsey u. 10. SZEGED, DEÁK FERENC UTCA 22. LAKÓÉPÜLET UTCAI HOMLOKZAT FELÚJÍTÁS KIVITELI

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

faldiagnosztikai szakvélemény az utcai homlokzat felújításához

faldiagnosztikai szakvélemény az utcai homlokzat felújításához 1 1085 BUDAPEST, RÖKK SZILÁRD U. 11. (Hrsz.:36677) LAKÓÉPÜLET UTCAI HOMLOKZATÁNAK FELÚJÍTÁSA faldiagnosztikai szakvélemény az utcai homlokzat felújításához Készítette:...Simonffyné Asztalos Éva okl. építészmérnök

Részletesebben

ÉSZAKTERV PANORÁMA KFT. 3529 Miskolc, Zsigmondy u. 2. Tel/Fax: 46/508-729

ÉSZAKTERV PANORÁMA KFT. 3529 Miskolc, Zsigmondy u. 2. Tel/Fax: 46/508-729 ÉSZAKTERV PANORÁMA KFT. 3529 Miskolc, Zsigmondy u. 2. Tel/Fax: 46/508-729 - 1 - Hercegkút Német Nemzetiségi Községi Önkormányzat 9/2004.(VIII.26.) számú rendelete Hercegkút község kül- és belterületének

Részletesebben

3. Közlekedési rendszer, üzemelés technológia

3. Közlekedési rendszer, üzemelés technológia TARTALOMJEGYZÉK I. Iratanyag Műszaki leírás 1. Telepítés, tájolás 2. Tömeg, forma, anyagok 3. Közlekedési rendszer, üzemelés technológia 4. Épület szerkezetek 5. Épület - Gépészet Csatolt mellékletek 11.

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/88

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/88 Vállalkozási szerződés, az ÉAOP-2.1.1/A.I-12 számú Interaktív múzeum kialakítása a baktalórántházai Dégenfeld Kastélyban című pályázat keretében építési kivitelezési munkák elvégzése Közbeszerzési Értesítő

Részletesebben

ÉRTÉKELÉSI SZAKVÉLEMÉNY

ÉRTÉKELÉSI SZAKVÉLEMÉNY ÉRTÉKELÉSI SZAKVÉLEMÉNY 1. Társasházi lakás Cím: Helyrajzi szám: 3000 Hatvan, Horváth Mihály út 12. 6/26. 3978/17/A/26 Az értékelés kelte: 2012.04.16 ALAPADATOK Ingatlan megállapított adatai Telek területe:

Részletesebben

Az anarcsi Czóbel-kúria felújítása című projekt

Az anarcsi Czóbel-kúria felújítása című projekt Az anarcsi Czóbel-kúria felújítása című projekt Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/44 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01

Részletesebben

BOLYAI ÉPÜLET FELÚJÍTÁSA, KORSZERŰSÍTÉSE Szeged, Aradi vértanúk tere 1. Hrsz.: 3728/3

BOLYAI ÉPÜLET FELÚJÍTÁSA, KORSZERŰSÍTÉSE Szeged, Aradi vértanúk tere 1. Hrsz.: 3728/3 SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KAR BOLYAI ÉPÜLET FELÚJÍTÁSA, KORSZERŰSÍTÉSE Szeged, Aradi vértanúk tere 1. Hrsz.: 3728/3 ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ SZEGED, 2011.

Részletesebben

Tiszavasvári, Báthori u. 6. sz. alatt található Városi Kincstár és Irodaház épületének átalakítása, felújítása, korszerűsítése, akadálymentesítése

Tiszavasvári, Báthori u. 6. sz. alatt található Városi Kincstár és Irodaház épületének átalakítása, felújítása, korszerűsítése, akadálymentesítése Tiszavasvári, Báthori u. 6. sz. alatt található Városi Kincstár és Irodaház épületének átalakítása, felújítása, korszerűsítése, akadálymentesítése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/57 Beszerzés tárgya:

Részletesebben

Budapest, VIII. kerület Puskin utca 12. sz.

Budapest, VIII. kerület Puskin utca 12. sz. Budapest, VIII. kerület Puskin utca 12. sz. HOMLOKZAT FELÚJÍTÁSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ MEDARCH Bt. 2012. A L Á Í R Ó L A P Tárgy: Homlokzat felújítási engedélyezési tervdokumentáció Budapest,

Részletesebben

PÁLYÁZAT. Irányár: 19 300 000 Ft Eljárás ügyszáma: 14.Fpk.01-14-008799 Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p399442

PÁLYÁZAT. Irányár: 19 300 000 Ft Eljárás ügyszáma: 14.Fpk.01-14-008799 Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p399442 PÁLYÁZAT 3 db 60 %-os készültségű társasházi lakás Csévharaszt belterületén Irányár: 19 300 000 Ft Eljárás ügyszáma: 14.Fpk.01-14-008799 Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p399442 Pályázat

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: I. 2-307/2009. Üi.: Horváth Bernadett Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete MAKÓ TÁJÉKOZTATÓ Tárgy: Tájékoztató az önkormányzati beruházások

Részletesebben

Döröske község településszerkezeti és szabályozási terve - ZÁRÓDOKUMENTÁCIÓ. 2008. május

Döröske község településszerkezeti és szabályozási terve - ZÁRÓDOKUMENTÁCIÓ. 2008. május Döröske község településszerkezeti és szabályozási terve - ZÁRÓDOKUMENTÁCIÓ Döröske község településszerkezeti és szabályozási terve ZÁRÓDOKUMENTÁCIÓ JÓVÁHAGYVA Döröske Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 191/2005.(VII.27.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 191/2005.(VII.27.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 191/2005.(VII.27.) számú h a t á r o z a t a a Nyíregyháza, Rákóczi u. 104. szám alatti ingatlan hajléktalanok rehabilitációs otthona, valamint nappali melegedő

Részletesebben

DABAS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

DABAS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA DABAS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA DABAS VÁROSKÖZPONT AKCIÓTERÜLETI TERVÉNEK KIVONATA A 2008/09 FOLYAMÁN MEGVALÓSÍTANI TERVEZETT PROJEKTEK 2008. ÁPRILIS A városközpont főterének tájépítészeti rendezése A városközpont

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/128 Építési beruházás Tervezés és kivitelezés

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/128 Építési beruházás Tervezés és kivitelezés Budapest-Kelenföld (bez.) - Tárnok (bez.) vonalszakasz pálya, műtárgy- és felsővezeték építési munkái, valamint a kapcsolódó biztosítóberendezési, távközlési, kábelkiváltási munkák tervezése és elvégzése

Részletesebben

füvesített terület pm1,70 90 pm20 pm0,00 pm2,00 pm2,00 1.27 MOSLÉKT. 1.35 gress ELÕTÉR 4,35 m 2 1.24 TISZTA EDÉNY marmóleum 6,72 m 2 gress mos.

füvesített terület pm1,70 90 pm20 pm0,00 pm2,00 pm2,00 1.27 MOSLÉKT. 1.35 gress ELÕTÉR 4,35 m 2 1.24 TISZTA EDÉNY marmóleum 6,72 m 2 gress mos. 55,66 53,8 11,7 11,4 4,96 6, 4,96 6, 5, 2,5 2,5 1,86 11,4 8,4 6, 5, 6, 2,8 6, 5, 6, 2,8 2, 2, 2, 2,74 5,52 2,7 2,7 2, 1, 2,2 4,2 6,12 Hrsz.: 1215/7 5,7 5,7 2,46 4, 2,7 8,4 2,7 7,2 1, 2, 2,74 2,7 4,8 4,92

Részletesebben

Bélapátfalva jelentős építészeti és környezeti értékekkel rendelkező épületeinek és objektumainak listája 2015.

Bélapátfalva jelentős építészeti és környezeti értékekkel rendelkező épületeinek és objektumainak listája 2015. Bélapátfalva jelentős építészeti és környezeti értékekkel rendelkező épületeinek és objektumainak listája 2015. HV.01 1/1. sz. melléklet Hrsz 1001/2 Utca, házszám Gyár út 9., leromlott állapotban Leírás,

Részletesebben

A kiírás szerint megbízó BKK Zrt két változat kidolgozását kérte

A kiírás szerint megbízó BKK Zrt két változat kidolgozását kérte Tartalom 1. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 2 1.1. BEVEZETÉS... 2 1.2. A PROJEKT CÉLJA... 2 1.3. VIZSGÁLT, KÉRDÉSEK... 3 1.4. KÖVETKEZTETÉSEK... 3 2. VÁLTOZAT ELEMZÉS... 6 2.1. ELŐZMÉNY... 6 2.2. JELENLEGI ÁLLAPOT

Részletesebben

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Oláh Károly Melléklet: vezetékjog vázrajzok

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Oláh Károly Melléklet: vezetékjog vázrajzok Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Oláh Károly Melléklet: vezetékjog vázrajzok E l ő t e r j e s z t é s vezetékjog alapítás és ahhoz kapcsolódó kártalanításról

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/57

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/57 Szerződésmódosítás a Kormányablak kialakítása Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. Kerületi Okmányiroda, 1145 Budapest, Pétervárad utca 11-17. szám alatti épületében tárgyú közbeszerzési eljárásban Közbeszerzési

Részletesebben

BUDAPEST HATVAN VASÚTI FŐVONAL REKONSTRUKCIÓS PROJEKT

BUDAPEST HATVAN VASÚTI FŐVONAL REKONSTRUKCIÓS PROJEKT MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT 1. HELYZETFELTÁRÓ MUNKARÉSZ 1.1 Településhálózati összefüggések A település az Aszódi Járáshoz tartozik. A település Aszód és Gödöllő vonzáskörzetébe tartozik. 1.2 A területfejlesztési

Részletesebben

Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Budapest Hegyvidék, 2013. március

Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Budapest Hegyvidék, 2013. március Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének /2013. (. ) önkormányzati rendelete helyi (kerületi) jelentőségű építészeti értékek védetté nyilvánításáról A Budapest XII. kerület

Részletesebben

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA BŐVÍTÉSE MELEGÍTŐ KONYHÁVAL ÉS ÉTKEZŐVEL 3021 LŐRINCI, SZABADSÁG TÉR 18. Hrsz: 1050 KIVITELI TERV STATIKAI MUNKARÉSZ

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA BŐVÍTÉSE MELEGÍTŐ KONYHÁVAL ÉS ÉTKEZŐVEL 3021 LŐRINCI, SZABADSÁG TÉR 18. Hrsz: 1050 KIVITELI TERV STATIKAI MUNKARÉSZ . HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA BŐVÍTÉSE MELEGÍTŐ KONYHÁVAL ÉS ÉTKEZŐVEL 3021 LŐRINCI, SZABADSÁG TÉR 18. Hrsz: 1050 KIVITELI TERV STATIKAI MUNKARÉSZ ÉPÍTTETŐ: LŐRINCI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 3021 LŐRINCI,

Részletesebben

Helyi egyedi védett építmények

Helyi egyedi védett építmények Helyi egyedi védett építmények - értékvédelmi lapok - 2016. Utcanév, házszám: Albert utca 7. Városrész: Külső-Erzsébetfalva Hrsz: 173037 1. Tömeg, arányok: földszintes, részben kontyolt nyeregtetős Építészeti

Részletesebben

Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola és Kollégium

Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola és Kollégium Gyakorlati épületfizika Féléves feladat Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola és Kollégium 9023 Győr, Szabolcska Mihály u. 5. Hő- és páratechnikai, épületakusztikai és tűzvédelmi szakvélemény Készítette:

Részletesebben

Közzététel dátuma: 2015.12.18. Iktatószám: 26643/2015 CPV Kód: 45453100-8 Lajosmizse Város Önkormányzata

Közzététel dátuma: 2015.12.18. Iktatószám: 26643/2015 CPV Kód: 45453100-8 Lajosmizse Város Önkormányzata Táj.szerz.mód - Vállalkozási szerződés a KEOP-2015-5.7.0 számú projekt keretében Lajosmizse Város Önkormányzatának tulajdonában álló, Lajosmizse Rákóczi utca 30. és Attila u. 6. szám alatti óvodák épületeinek

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

PROJEKT: AZ ANGOL NYELVET EMELT SZINTEN OKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉPÜLETENERGETIKAI FELÚJÍTÁSA projekt ÉPÍTTETŐ:

PROJEKT: AZ ANGOL NYELVET EMELT SZINTEN OKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉPÜLETENERGETIKAI FELÚJÍTÁSA projekt ÉPÍTTETŐ: PROJEKT: AZ ANGOL NYELVET EMELT SZINTEN OKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉPÜLETENERGETIKAI FELÚJÍTÁSA projekt ÉPÍTTETŐ: Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat 1041 Budapest, István út 14. TERVFAJTA: Ajánlatkérési

Részletesebben

Sümeg - Jánosmajor Üzemen belüli Energiahatékonyság javítása, ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY KÉRELEM építészeti terv. Sümeg - Jánosmajor (hrsz.

Sümeg - Jánosmajor Üzemen belüli Energiahatékonyság javítása, ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY KÉRELEM építészeti terv. Sümeg - Jánosmajor (hrsz. Sümeg - Jánosmajor Üzemen belüli Energiahatékonyság javítása, ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY KÉRELEM építészeti terv Sümeg - Jánosmajor (hrsz.: 052/12) Megrendelő: Selecta Flóra Kft. 9700 Szombathely Szabó M. utca 50.

Részletesebben

GYŐR VÁROS ÚJ SPORTKOMPLEXUMA

GYŐR VÁROS ÚJ SPORTKOMPLEXUMA GYŐR VÁROS ÚJ SPORTKOMPLEXUMA EZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ AZ ATLÉTIKA ÉPÜLETRE VONATKOZÓAN I. KÖTET ÉPÍTÉSZ ÉPÍTTETŐ: GYŐR PROJEKT KFT. 9024 Győr, Orgona u. Kapcsolattartó: Simon Csaba ügyvezető GENERÁL TERVEZŐ:

Részletesebben

A projekt neve: Budaörs Városi Önkéntes Tűzoltó Közhasznú Egyesület laktanya épület korszerűsítése 2040 Budaörs, Dózsa Gy. u. 10. hrsz.

A projekt neve: Budaörs Városi Önkéntes Tűzoltó Közhasznú Egyesület laktanya épület korszerűsítése 2040 Budaörs, Dózsa Gy. u. 10. hrsz. ÉPÍTÉSZETI MŰSZAKI LEÍRÁS 1. Előzmények, az építmény rendeltetése Építtető: Tervező: Budaörs Város Önkormányzata 2040 Budaörs, Szabadság út 134. Telefon: +36 (23) 447 817 Telefax: +36 (23) 447 819 Platinium

Részletesebben

Műszaki leírás, értékesítési tájékoztató Szombathely, Szabadnép u. (42.) 980/2 hrsz-ú telken megvalósuló 2x3 lakásos sorház építéséhez.

Műszaki leírás, értékesítési tájékoztató Szombathely, Szabadnép u. (42.) 980/2 hrsz-ú telken megvalósuló 2x3 lakásos sorház építéséhez. 1 Műszaki leírás, értékesítési tájékoztató Szombathely, Szabadnép u. (42.) 980/2 hrsz-ú telken megvalósuló 2x3 lakásos sorház építéséhez. Általános információk: Tervezett épület Szombathely herényi városrészén

Részletesebben

Vatta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 17-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből: 17./2014./XII.23./ R e n d e l e t e

Vatta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 17-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből: 17./2014./XII.23./ R e n d e l e t e KIVONAT Vatta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 17-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből: 17./2014./XII.23./ R e n d e l e t e Helyi értékvédelmi rendelet Vatta Községi Önkormányzat

Részletesebben

MŰLEÍRÁS HELYSZÍN GONDOLATOK, ELVEK

MŰLEÍRÁS HELYSZÍN GONDOLATOK, ELVEK Pestszentimrei Közösségi Ház felújítása és bővítése Műszaki leírás MŰLEÍRÁS HELYSZÍN Családi házas beépítési szövetben csomóponti sűrűsödés, a Nemes utca és Nagykőrösi út- Vasút utca sarkán kialakuló kereskedelmi-szolgáltató

Részletesebben

~ számú előterjesztés

~ számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere ~ számú előterjesztés Előterjesztés a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság részére a Gitár utca 16. szám alatti épület helyi

Részletesebben

Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 20-i rendkívüli ülésére

Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 20-i rendkívüli ülésére Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 20-i rendkívüli ülésére 4. Tárgy: Tulajdonosi hozzájárulás MÁV P+R parkoló kivitelezésével kapcsolatban Az előterjesztést

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, 1132 Budapest, Visegrádi utca 49. 2.

Részletesebben

19. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez

19. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez 19. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összefoglaló tájékoztatás A Kbt. 113. (1) bekezdés szerinti eljárások esetében. Az érdekelt gazdasági szereplőknek tájékoztatniuk

Részletesebben

MŰSZAKI LEÍRÁS. Tárgy: Meglévő Kultúrház bontása és új Faluház építésének engedélyezése

MŰSZAKI LEÍRÁS. Tárgy: Meglévő Kultúrház bontása és új Faluház építésének engedélyezése MŰSZAKI LEÍRÁS Tárgy: Meglévő Kultúrház bontása és új Faluház építésének engedélyezése Építés helye: 8086 Felcsút, Fő út 137. HRSZ: 329/1 Építtető: Felcsút Község Önkormányzata 8086 Felcsút, Fő út 75.

Részletesebben

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI 5. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Ráckeve Város Önkormányzata (és gazdasági társaságai, intézményei) által kötött nettó 5 millió forintot elérő, azt meghaladó értékű szerződések

Ráckeve Város Önkormányzata (és gazdasági társaságai, intézményei) által kötött nettó 5 millió forintot elérő, azt meghaladó értékű szerződések Ráckeve Város Önkormányzata (és gazdasági társaságai, intézményei) által kötött nettó 5 millió forintot elérő, azt meghaladó értékű ek Szerződés típusa Szerződés tárgya Szerződést kötő felek Szerződés

Részletesebben

INGATLAN ÉRTÉKBECSLÉSI SZAKVÉLEMÉNY

INGATLAN ÉRTÉKBECSLÉSI SZAKVÉLEMÉNY INGATLAN ÉRTÉKBECSLÉSI SZAKVÉLEMÉNY A Gyomaendrőd, Fő út 85. szám alatt lévő ingatlan becsült forgalmi értékének megállapításáról Készült: 2015. szeptember 2. Készítette: Csényi István Ingatlanforgalmi

Részletesebben

TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV ÉS BEÉPÍTÉSI TERV

TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV ÉS BEÉPÍTÉSI TERV TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV ÉS BEÉPÍTÉSI TERV A CLUB TIHANY ZRT. TIHANYI TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZ MÓDOSÍTÁS KÉRELMÉHEZ ÉS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI SZERZŐDÉSÉHEZ 1. Telepítési tanulmányterv 1.1 Az érintett terület

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s Kéthely Község Önkormányzatának P o l g á r m e s t e r e 8713 Kéthely, Ady E. u. 1. Tel.:85/539036 Ügyiratszám: 403/1/2016. 8. számú előterjesztés E l ő t e r j e s z t é s Kéthely Község Önkormányzata

Részletesebben

Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Gazdasági és Foglalkoztatási Bizottságának Elnöke ELŐTERJESZTÉS

Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Gazdasági és Foglalkoztatási Bizottságának Elnöke ELŐTERJESZTÉS Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Gazdasági és Foglalkoztatási Bizottságának Elnöke szám: 287/2009. Melléklet: 2 db ELŐTERJESZTÉS a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Gazdasági és Foglalkoztatási

Részletesebben

Műszaki leírás. Koncepció - Több, mint irodaház. Beépítés, környezetalakítás, tájépítészet - Ház(ak) a parkban

Műszaki leírás. Koncepció - Több, mint irodaház. Beépítés, környezetalakítás, tájépítészet - Ház(ak) a parkban KKÁT BOIÉ Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolója Beléptető és Operatív Irányító Épület bővítése TERVPÁLYÁZAT 2010 Műszaki leírás Koncepció - Több, mint irodaház Kézenfekvő gondolat, hiszen a kiírás kettős

Részletesebben

Megoldás falazatra. Wienerberger K+F füzetek Épületfi zika. Titán II. kétszintes családi ház részletes energetikai vizsgálata és kiértékelése

Megoldás falazatra. Wienerberger K+F füzetek Épületfi zika. Titán II. kétszintes családi ház részletes energetikai vizsgálata és kiértékelése Wienerberger K+F füzetek Épületfi zika Titán II. kétszintes családi ház részletes energetikai vizsgálata és kiértékelése Érvényes: 2012. december 1-jétől Külső teherhordó falak Profi technológiával (DRYFIX

Részletesebben

Budapest, IX. kerület Tűzoltó u. 33/a. sz. alatti lakóépület rehabilitációs felújítása -elj. eredm. táj.

Budapest, IX. kerület Tűzoltó u. 33/a. sz. alatti lakóépület rehabilitációs felújítása -elj. eredm. táj. Budapest, IX. kerület Tűzoltó u. 33/a. sz. alatti lakóépület rehabilitációs felújítása -elj. eredm. táj. Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/57 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató

Részletesebben

Üdülőépület egyszerűsített ingatlanforgalmi értékbecslése

Üdülőépület egyszerűsített ingatlanforgalmi értékbecslése Üdülőépület egyszerűsített ingatlanforgalmi értékbecslése Az ingatlan címe: 5241. Abádszalók, Boglárka utca 30/A HRSZ: 5049 Típusa: üdülőépület, udvar Értékelés kelte: 2013. január 22. Készítette: Vulcanus

Részletesebben

"Sportöltöző és a Haller Kúria II. felújítása" tárgyú eljárás eredménytájékoztatója

Sportöltöző és a Haller Kúria II. felújítása tárgyú eljárás eredménytájékoztatója "Sportöltöző és a Haller Kúria II. felújítása" tárgyú eljárás eredménytájékoztatója Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/94 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Részletesebben

Hatósági Főosztály Építésügyi és Környezetvédelmi Osztály 1102 Budapest, Szent László tér 29., tel.: +3614338100, fax.

Hatósági Főosztály Építésügyi és Környezetvédelmi Osztály 1102 Budapest, Szent László tér 29., tel.: +3614338100, fax. Hatósági Főosztály Építésügyi és Környezetvédelmi Osztály 1102 Budapest, Szent László tér 29., tel.: +3614338100, fax.: +3614338390 Ügyiratszám (ÉTDR azonosító): 201600005807 Iratazonosító: IR-000125776/2016

Részletesebben

energetikai korszerűsítés, Mezőkovácsháza - 5.6.0-1.sz. szerződésmódosítás

energetikai korszerűsítés, Mezőkovácsháza - 5.6.0-1.sz. szerződésmódosítás energetikai korszerűsítés, Mezőkovácsháza - 5.6.0-1.sz. szerződésmódosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/128 Építési beruházás Kivitelezés, bármilyen eszközzel, Beszerzés tárgya: módon, a nyertes

Részletesebben

Duna projekt árvízvédelmi fejlesztései és tapasztalatai az ÉDUVIZIG-nél

Duna projekt árvízvédelmi fejlesztései és tapasztalatai az ÉDUVIZIG-nél XXXIII. MHT Országos Vándorgyűlés Szombathely, 2015. július 1-3. Duna projekt árvízvédelmi fejlesztései és tapasztalatai az ÉDUVIZIG-nél Horváth Ádám árvízvédelmi ügyintéző Duna Projekt A Rajka-Mohács

Részletesebben

Pályázat útján sikerült megvásárolni a közelben lévő, éppen diákok hiányában bezárt, Mérnök utcai Általános Iskola területét.

Pályázat útján sikerült megvásárolni a közelben lévő, éppen diákok hiányában bezárt, Mérnök utcai Általános Iskola területét. ÉPÍTÉSZETI MŰSZAKI LEÍRÁS Előzmények: A SZÁMALK- Holding Zrt. megbízására alapján készítettük el a cég új székhelyének és az intézményhez szorosan kapcsolódó Gábor Dénes Főiskolának terveit. A SZÁMALK-

Részletesebben

Előzmények: Az építési engedélyben Hatóságok által előírtakat figyelembe vettük a kiviteli terv készítésénél.

Előzmények: Az építési engedélyben Hatóságok által előírtakat figyelembe vettük a kiviteli terv készítésénél. Törzsszám: Bo-02/01/2009-T Telepítési, építészeti és akadálymentesítési műleírás a Budaörs, PITYPANG BÖLCSŐDE 80 férőhelyes bővítése 2040 Budaörs, Dózsa György u. 17/A., hrsz.: 228/5 műszaki kiviteli tervdokumentációjához

Részletesebben

Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz

Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz Budapest XII. kerület, Pipiske út 4. = Svájci út 11. (hrsz. 9269/18) Társasház, volt társas szálló Budapest, 2011 EGYEDI ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉK

Részletesebben

BUDAPEST, TÁRSASHÁZ TETŐTÉR BEÉPÍTÉSE

BUDAPEST, TÁRSASHÁZ TETŐTÉR BEÉPÍTÉSE EngTerv Bt. 06 30 53-885 1026 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor. engterv@gmail.com Kelt: 2011. december Budapest Rökk Szilárd u. 7. Hrsz.: 36679 Társasház tetőtér beépítés ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERV BUDAPEST,

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/130 Építési beruházás Tervezés és kivitelezés

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/130 Építési beruházás Tervezés és kivitelezés Békéscsaba, Bartók Béla út 24. szám alatti Családok Átmeneti Otthona és Gyermekek Átmeneti Otthona felújításának kivitelezése és a kivitelezéséhez szükséges kiviteli tervdokumentáció elkészítése vállalkozási

Részletesebben

INGATLAN ÉRTÉKBECSLÉSI SZAKVÉLEMÉNY

INGATLAN ÉRTÉKBECSLÉSI SZAKVÉLEMÉNY INGATLAN ÉRTÉKBECSLÉSI SZAKVÉLEMÉNY A Csárdaszállás, Petőfi utca 11. szám alatti ingatlan becsült forgalmi értékének megállapításáról Készült: 2015. március 13. Készítette: Csényi István Ingatlanforgalmi

Részletesebben

ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK"

ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK Budapest, IX. Lenhossék u. 11. szám alatti társasház ELHELYEZKEDÉS: A Lenhossék utca a több mint 24 éve nagyon sikeres ferencvárosi tömbrehabilitáció területén helyezkedik

Részletesebben

A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság iroda épületének átalakítása, felújítása és korszerűsítése (eljárást megindító felhívás)

A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság iroda épületének átalakítása, felújítása és korszerűsítése (eljárást megindító felhívás) A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság iroda épületének átalakítása, felújítása és korszerűsítése (eljárást megindító felhívás) Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/13 Beszerzés tárgya: Építési beruházás

Részletesebben

TERÜLET FELOSZTÁS ELKELT

TERÜLET FELOSZTÁS ELKELT TERÜLET FELOSZTÁS ELKELT 1-es lakás 2-es lakás 3-as lakás 4-es lakás lakás területe 81m2 lakás területe 81m2 lakás területe 81m2 lakás területe 76m2 erkély 2,2 m2 erkély 3,7 m2 erkély 2,2 m2 terasz 6,3m2

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XIII. KERÜLET ALPOLGÁRMESTERE Tárgy: Tájékoztató a társasházak hitelpályázati rendszerének működéséről. Tisztelt Képviselő-testület! Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat fontosnak

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS TELEPÜLÉSRE DEZÉSI ÉS ÉPÍTÉSI KÖVETELMÉ YEKRŐL [253/1997. (XII. 20.) KORM. RE DELET] OTÉK. I. Fejezet ÁLTALÁ OS RE DELKEZÉSEK (1.

AZ ORSZÁGOS TELEPÜLÉSRE DEZÉSI ÉS ÉPÍTÉSI KÖVETELMÉ YEKRŐL [253/1997. (XII. 20.) KORM. RE DELET] OTÉK. I. Fejezet ÁLTALÁ OS RE DELKEZÉSEK (1. AZ ORSZÁGOS TELEPÜLÉSRE DEZÉSI ÉS ÉPÍTÉSI KÖVETELMÉ YEKRŐL [253/1997. (XII. 20.) KORM. RE DELET] OTÉK I. Fejezet ÁLTALÁ OS RE DELKEZÉSEK (1. ) Területet felhasználni, továbbá telket alakítani, építményt,

Részletesebben

INGATLAN FORGALMI ÉRTÉKBECSLÉSE

INGATLAN FORGALMI ÉRTÉKBECSLÉSE MIK Miskolci Ingatlangazdálkodó Zrt. Helyiséghasznosítási iroda Miskolc, Széchenyi u. 60. iktatószám: 21225-1/G30/14. MISKOLC, 4160 helyrajzi számú INGATLAN FORGALMI ÉRTÉKBECSLÉSE 2 T a r t a l o m j e

Részletesebben

Aréna Veszprémben. már nem felelt meg a nemzetközi versenyelőírásoknak. Az előző városvezetés végül is a hasonló

Aréna Veszprémben. már nem felelt meg a nemzetközi versenyelőírásoknak. Az előző városvezetés végül is a hasonló ÍGY KÉSZÜLT Építés Aréna Veszprémben [1] Július közepén három napos ünnepi rendezvénysorozattal megnyitották a nagyközönség előtt Magyarország harmadik legnagyobb vidéki multifunkciós csarnokát Veszprémben.

Részletesebben

MŰLEÍRÁS. A Budapesti Olimpiai Központ (Puskás Ferenc Stadion és Létesítményei) ötletpályázatához

MŰLEÍRÁS. A Budapesti Olimpiai Központ (Puskás Ferenc Stadion és Létesítményei) ötletpályázatához MŰLEÍRÁS A Budapesti Olimpiai Központ (Puskás Ferenc Stadion és Létesítményei) ötletpályázatához TARTALOMJEGYZÉK MŰLEÍRÁS 1. Városszerkezeti kapcsolatok, beépítés 2. Építészeti koncepció 3. Tartószerkezeti

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 161/2008. (V.26.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 161/2008. (V.26.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 161/2008. (V.26.) számú h a t á r o z a t a a Nyíregyháza, Búza tér déli oldalának (Piaccsarnok, Külső piac, COOP ABC, Új utcai parkolók) fejlesztésével és hasznosításával

Részletesebben

Kulcsrakész műszaki tartalom

Kulcsrakész műszaki tartalom Kulcsrakész műszaki tartalom Helyszín: Kecskemét belterület, 10576/356 helyrajzi szám szerint nyilvántartott, természetben Kecskemét Ezüstdénár utca 1. szám /A, B, C, D jelű lakások/ Beruházó és generál

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/90. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ. Hirdetmény típusa:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/90. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ. Hirdetmény típusa: "Kapuvári óvodák energetikai korszerűsítése KEOP-5.5.0/A/12-2013-0183 azonosító számú támogatási konstrukció keretében"kiírt nemzeti értékhatárokat elérő hirdetmény közzététele nélküli közbeszerzési eljárás

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/78 Építési beruházás Tervezés és kivitelezés

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/78 Építési beruházás Tervezés és kivitelezés A 6500 Baja, Szabadság út 30. és 32. szám alatti ingatlanok felújítása és átalakítása kiviteli tervdokumentációjának elkészítése és építési kivitelezési munkáinak elvégzése Közbeszerzési Értesítő száma:

Részletesebben

Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani: Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani: Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax: (352) 29 29 42 670 E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int Információ és on-line formanyomtatványok:

Részletesebben

ÉPÍTÉSZ TŰZVÉDELMI MUNKARÉSZ

ÉPÍTÉSZ TŰZVÉDELMI MUNKARÉSZ ÉPÍTÉSZ TŰZVÉDELMI MUNKARÉSZ GYŐR VÁROS ÚJ SPORTKOMPLEXUMA ATLÉTIKAI ÉPÜLET MÓDOSÍTOTT ENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁIÓJÁHOZ Tűzvédelmi tervező: OPTOMM Mérnöki Iroda Kft. 1143 Bp Zászlós u. 56. suba Bendegúz

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2011. augusztus 17-i ülésének jegyzőkönyve 1/2011. (VIII.17.) sz. Városfejlesztési Bizottság határozata

Részletesebben

A NIF Zrt. beruházásában megvalósítandó közúti hidak

A NIF Zrt. beruházásában megvalósítandó közúti hidak A NIF Zrt. beruházásában megvalósítandó közúti hidak Nemzeti Közlekedési Napok, 2014. október 30., Siófok Kérszigeti Alex Tervezési koordinációs főmérnök TARTALOM - Keretek, források - Megvalósuló gyorsforgalmi

Részletesebben

ÉPÍTŐIPARI NÍVÓDÍJ PÁLYÁZAT

ÉPÍTŐIPARI NÍVÓDÍJ PÁLYÁZAT K I R Á L Y E G Y H Á Z I C E M E N T G Y Á R ÉPÍTŐIPARI NÍVÓDÍJ PÁLYÁZAT TARTALOM Közreműködők, résztvevők A beruházás története Kompakt gyár kis helyen funkcionális bemutatás Lenyűgöző méretek árulkodó

Részletesebben

Kulcsrakész műszaki tartalom

Kulcsrakész műszaki tartalom Kulcsrakész műszaki tartalom Helyszín: Kecskemét belterület, 5932 helyrajzi szám szerint nyilvántartott, természetben Kecskemét, Mátra 2. szám /A, B jelű lakások/ Helyiséglista: A LAKÁS Beruházó és generál

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. november 27-i testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. november 27-i testületi ülésére BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. polgarmester@balatonfured.com Szám: 1/205- /2013. Előkészítő: Harsányiné dr. Tóth Beáta ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület

Részletesebben