Takarék. Meghatározó piaci szereplőt építünk az integrációból. Hatalmas értékesítési potenciált jelent a postai hálózat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Takarék. Meghatározó piaci szereplőt építünk az integrációból. Hatalmas értékesítési potenciált jelent a postai hálózat"

Átírás

1 XXII. évfolyam 6. szám november december Takarék A szövetkezeti hitelintézetek lapja Hatalmas értékesítési potenciált jelent a postai hálózat Az integráció és a Magyar Posta közötti együttműködés garancia arra, hogy a takarékszövetkezetek és a posta ügyfelei a legkisebb településeken is hozzáférjenek a postai és pénzügyi termékekhez mondja Szarka Zsolt. Javulnak a növekedési kilátások A hazai gazdaság a harmadik negyedévben a várakozásoknál lényegesen gyorsabban, egy év alatt 1,8 százalékkal, az előző negyedévhez képest pedig 0,9 százalékkal nőtt. Jön a fordulat a kkv-szektor hitelezésében? A szövetkezeti hitelintézetek, valamint a kis- és közepes bankok hitelezési aktivitása középtávon javíthatja a vállalatok finanszírozási helyzetét. Háttérmunka premier plánban A évi CXXXV. törvény szerinti szövetkezeti hitelintézetek kötelesek az elszámolási számláikat a TakarékBanknál vezetni. A múltra épül a jövő Idén júliusban ünnepelte a Savaria Takarékszövetkezet a megalakulásának ötvenedik évfordulóját. Szabados Tibor elnök-ügyvezető szerint a gyökerek még mélyebbre nyúlnak, hiszen 1880 és 1925 között már működött a Jaáki Önsegélyző Egylet, mint szövetkezet, amely a Savaria TKSZ ősének tekinthető. Meghatározó piaci szereplőt építünk az integrációból

2 A SIGNAL Biztosító munkatársai az idén adományaikkal és önkéntes munkájukkal a Kéthelyi Értelmi Fogyatékosok Otthonát támogatták. A képet az otthon lakója, Hegedûs Lajos készítette. Minden kedves takarékszövetkezeti és banki Partnerünknek kellemes karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag, boldog új évet kívánunk!

3 Szerkesztői üzenet Tartalom Címlapsztori Meghatározó piaci szereplőt építünk az integrációból... 4 Bemutatkozás Hatalmas értékesítési potenciált jelent a postai hálózat... 7 Gazdaság Javulnak a növekedési kilátások... 9 Jön a fordulat a kkv-szektor hitelezésében?...11 Hitel vagy faktoring? Hogy áll a verseny? Integráció Gyakori kérdések az integrációs törvény módosításáról Szövetkezeti hitelintézetek legfontosabb állományi adatai, és a kockázati helyzetet jellemző mutatószámok án.. 18 A Kockázatkezelési Előkészítő Bizottság 150 napjának tapasztalatai...20 TAKINFO TAK-INVEST hírei Háttérmunka premier plánban TakarékPont hírei A TakarékPont Hálózat mellett már több integrációs szövetkezeti hitel intézetben is elérhető a TakarékMatrica Partnerek Fundamenta és a Takarékok együttműködése Húszéves a KÖT Biztosító Egyesület Somogyi sikerkovácsok egy asztalnál...30 TKSZ Figyelő A múltra épül a jövő Gyöngyszem a kagylóban Fókuszban a FÓKUSZ...40 Takarék Akadémia Még közelebb! Értékpapír ügyintézői képzések a Takarék Akadémián...44 Kitekintés Tagok a lakásszövetkezetek! Szóra érdemes Kialakult a döntő mezőnye...46 Személyi hírek Rólunk írták Sajtófigyelő...48 Köszöntő Ünnepi köszöntő...50 Impresszum Takarék A Takarékszövetkezeti Integrációk lapja A lapot kiadja: az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség A szerkesztő bizottság tagjai: Brezina Szabolcs, a Takarékbank vezérigazgató-helyettese, Lipcsei János, az SZHISZ ügyvezető-helyettese, Pulay Kristóf, az SZHISZ szóvivője, Demeter Gábor, a Takarékbank marketing igazgatója, Hajtun György újságíró, olvasószerkesztő, Csépány György, felelős szerkesztő, az OTSZ főmunkatársa, Varga Antal főszerkesztő, az OTSZ ügyvezető igazgatója Tördelés: Régió Grafikai Stúdió, Régió Lapkiadó Kft. Juhász András A szerkesztőség címe: 1125 Budapest, Fogaskerekű u Nyomdai munkálatok: Régió Lapkiadó Kft Monor, Táncsics Mihály u. 38. Nyomtatásért felel: A nyomda ügyvezető igazgatója Stabil alapokra építkezhetünk RENDHAGYÓ dolog, ha év végén csak a mögöttünk hagyott fél esztendőre tekintünk vissza, e lap Olvasóinak azonban különösebben nem kell indokolnom a szokatlan évértékelőt. A július 13-án hatályba lépett CXXXV. számú törvény amely az új integráció születésének napja is, és az általa elindított mélyreható változások kellően éles cezúrát jelentek a szektor életében ahhoz, hogy a dátumot az értékeléshez kiindulópontnak vegyük. Ha röviden akarjuk jellemezni a július óta eltelt időszakot, akkor az elmúlt szűk fél évet alapozásnak nevezhetjük. Az új integráció megalapozásának. Az elmúlt hat hónap ugyanis annak a keretrendszernek a felállításáról, azoknak a közös szabályoknak a lefektetéséről szólt, amelyek feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy 122 tagot számláló integráció a jövőben hatékony, biztonságos és korszerű pénzügyi csoportként tudjon működni és együttműködni. Megalakultak az ehhez szükséges intézmények az integráció új, központi szervei, a szövetkezeti hitelintézetek új alapszabály szerint működnek, év végére, jövő év elejére pedig az üzleti együttműködés legfontosabb közös szabályzatai is elkészülnek. Mindeközben az állam 136 milliárd forinttal növelte meg a szektor szavatolótőkéjét. így immár az integráció biztonságos működésének és további piaci növekedésének anyagi fedezete is rendelkezésre áll. Hamarosan pedig lezárul a tisztánlátáshoz feltétlenül szükséges átvizsgálási folyamat is. De mit hoz a jövő év az integráció számára? Úgy gondolom, a következő esztendő már az építkezés éve lesz: legfontosabb feladatunk megtölteni tartalommal a 2013-ban felállított keretrendszert. Ennek megfelelően fokozatosan létrejön az a keresztgarancia rendszer, amellyel 2014-ben a legbiztonságosabb hazai pénzügyi csoporttá válik a szövetkezeti hitelintézeti integráció. De jövőre a közös kockázatkezelési politikának köszönhetően a hitelkérelmeket is már az ország összes pontján, az integráció bármely hitelintézetében egységes standardok szerint készítik, illetve menedzselik majd. Egységesül az üzletpolitika és fokozatosan a takarékszövetkezetek külső megjelenése is, mindez lehetővé teszi az egységes üzleti fellépést, amely a közös tőkeerőnek köszönhetően az integráció piaci súlyának további növekedéséhez is hozzájárulhat. De új fejezetet nyit az integráció számára a Magyar Postával való stratégiai együttműködés is elég, ha csak a posta közel háromezres fiókhálózatán keresztül elérhető több milliós, potenciális ügyfélkörre gondolunk. Az együttműködés területeinek logisztika, keresztértékesítés, informatika jelenleg már zajló kidolgozása is 2014-ben fejeződik be. A szerves építkezésnek, a piaci részesedés növelésének, úgy tűnik, jövőre a külső, makrogazdasági feltételek is kedveznek: elemzők egybehangzó értékelése szerint a magyar gazdaság fejlődési pályára állt. A gazdasági növekedést a meginduló beruházások húzzák, a jegybanki hitelprogramban legjobban teljesítő takarékszövetkezetek már a saját bőrükön is érezték: az NHP valós keresletet indukált a hitelek iránt, a vállalkozások elkezdtek érdeklődni, ami az elmúlt évek tendenciájához képest örömteli fejlemény. A külső és a belső feltételek is adottak tehát az építkezéshez. Egy olyan korszerű, egységes termékeket és szolgáltatásokat kínáló integrált pénzügyi hálózat felépítéséhez, amely méltó versenytársa lehet a legnagyobb hazai kereskedelmi bankoknak is. A további sikeres építkezéshez kívánok magunknak sok erőt és sikeres együttműködést. Egyben Boldog, Békés Karácsonyi ünnepeket és Új Évet mindannyiunknak! Lipcsei János, Ügyvezető-helyettes, SZHISZ Takarék november december 3

4 Címlapsztori Interjú Szabó Leventével, a Takarékbank vezérigazgatójával Meghatározó piaci szereplőt építünk az integrációból A szektor széttagoltsága miatt a TakarékBank az elmúlt években csak részben tudta betölteni irányító funkcióját, az üzleti, stratégiai döntések lassabban zajlottak a szektorban, ezért az integráció sok esetben hátrányba került a versenytársakkal szemben mondja Szabó Levente. A TakarékBank vezérigazgatója szerint a valódi központi banki szerepnek és az új, irányító jogosítványoknak köszönhetően a jövőben a teljes szövetkezeti hitelintézeti szektor egységesen tud majd a piacon fellépni. Szabó Levente MILYEN volt a szektor az átalakítás előtt, miért van szükség az átalakítására? A takarékszövetkezeti szektor az elmúlt években decentralizáltan működött, ezért a korábbi modellben a Takarékbank csak részben tudta betölteni irányító szerepét. A széttagoltság miatt a stratégiai, üzleti, fejlesztési és kommunikációs döntések sokszor lassabban születtek meg, mint a versenytársaknál. Ez sok esetben versenyhátrányt okozott a nagyobb tőkeellátottsággal, hitelezési potenciállal, valamint egységes szolgáltatásokkal bíró, éppen ezért nagyobb hatékonysággal működő kereskedelmi bankokkal szemben. Holott a hazainál fejlettebb gazdaságú nyugateurópai országokban ahol a takarékszövetkezetek piaci részesedése jelentősen meghaladja az itthonit a szektor kiválóan teljesít a pénzügyi szolgáltatások közvetítésében. Mivel a hazai szövetkezeti hitelintézeti szektornak kiváló adottsá- 4 Takarék november december

5 Címlapsztori Szabó Levente Eredetileg is pénzügyi-közgazdasági pályára készült, első diplomáját a Pénzügyi és Számviteli Főiskola Pénzintézeti Szakán szerezte 1993-ban, majd ben a Janus Pannonius Tudományegyetemen közgazdász és német-magyar szakfordító oklevelet kapott. Szakmai pályafutása Bécsben a Creditanstalt csoportnál indult. Következő megbízatása azonban már a TakarékBankhoz kötötte, ahol 1999-től a Német Ügyfelek Terület osztályvezetője, majd től a Vállalati és Intézményi Üzletág igazgatója lett tól a Takarékszövetkezeti Üzletág igazgatójának nevezték ki, és beválasztották a Bank Felügyelőbizottságába, két évre rá pedig már ügyvezető igazgató, és belső igazgatósági tag tól a Német- Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara Tanácsadó Testületének tagja áprilisában nevezték ki vezérigazgató-helyettessé augusztus 28-tól a TakarékBank Zrt. vezérigazgatója. Két gyermek Csenge és Zsombor édesapja. Szabadidejét lehetőség szerint a családjával tölti, és szívesen foglalkozik a magyar történelemmel. gai vannak gondolok itt a közel fiókot számláló, országos lefedettséget biztosító fiókhálózatra, a szektor robosztus szabad likviditására, valamint a mintegy munkatársunkra Magyarországon is megvan a lehetőség a jelenleginél nagyobb piaci részesedés megszerzésére. Ezt erősíti, hogy a takarékszövetkezetek mintegy ezer hazai településen egyedüli szolgáltatóként vannak jelen. Meggyőződésem, hogy a szektor csak az integráció megújításával, szorosabbra fűzésével, új alapokra helyezésével tudja kiaknázni az eddig csak részben kihasznált potenciált. Ha élni tudunk a törvény adta lehetőséggel és az új struktúrát üzleti tartalommal is megtöltjük, képesek leszünk megteremteni a szövetkezeti hitelintézetek együttműködésének biztonságos és stabil alapjait, valamint hosszútávon biztosítani tudjuk versenyképes, sikeres működését, jövőjét. Az átalakításnak milyen pozitív hatásai lesznek a Takarékbankra és a takarékszövetkezetekre nézve? A szorosabb, prudenciális és üzleti együttműködési modell a szövetkezeti hitelintézeti integráció minden résztvevője számára előnyökkel jár. Csak egy ilyen, egyetemleges felelősség alapján működő rendszer képes biztosítani minden résztvevője számára a szektorban lévő tőke közös és lehető leghatékonyabb felhasználását, a szektor egységes piaci fellépését. Így nyílik igazán lehetőségünk a piaci részesedésünk növelésére valamennyi lakossági, vállalati, önkormányzati ügyfélszegmensben. Kiemelkedő növekedési lehetőségeket látok a lakossági és a kkv-szektorban, valamint a mezőgazdasági finanszírozás területén. Ezen lehetőségek minél szélesebb kihasználása érdekében a tőke hatékonyabb felhasználása mellett természetesen a belső folyamataink, valamint az ügyfelek felé nyújtott termékkörünk egységesítésével és frissítésével párhuzamosan fejleszteni szükséges az üzleti folyamatainkat kiszolgáló informatikai rendszereinket is. A hatékonyabb folyamatokkal és a piaci részesedésünk növelésével az egész szektor eredménytermelő képessége fokozódik, a sikerből pedig az integráció valamennyi résztvevője részesülni tud. A törvény által meghatározott keretrendszerben a Takarékbank feladata az üzleti modell felállítása, a belső szabályzatok, a belső folyamatok, a termékkör, az egységes arculat és piaci jelenlét kialakítása, koordinálása és támogatása. Az elmúlt időszakban elindult változások mennyiben befolyásolták a Takarékbank és a takarékszövetkezetek viszonyát? Történt-e változás az eddigi szerepek terén? Meggyőződésem, hogy a szektor csak az integráció megújításával, szorosabbra fűzésével, új alapokra helyezésével tudja kiaknázni az eddig csak részben kihasznált potenciált. Az új modellben a Takarékbank a korábbinál jóval erőteljesebb felhatalmazást kapott a szövetkezeti hitelintézeti rendszer stratégiai és üzleti irányítására. Az új jogosítvánnyal lehetőség nyílik arra, hogy a teljes szövetkezeti hitelintézeti szektor egységesen és versenyképesen tudjon megjelenni a piacon. A most zajló átalakulás során újrapozícionáljuk a szövetkezeti hitelintézeteket a magyar pénzügyi szolgáltatók piacán, amit az is elősegít, hogy maga a bankszektor is jelentős változásokon megy keresztül. A kapott lehetőség természetesen óriási felelősség is, hiszen a Takarékbank 122 szövetkezeti hitelintézet üzleti működésének irányításáért és jövőjének alakításáért is felelős, de meggyőződésem, hogy együttműködve tartós növekedési pályára tudjuk állítani a folyamatban közreműködő takarékszövetkezeteket. Melyek a szektor átalakításának főbb irányvonalai, vannak-e határidők? Folytatás a 6. oldalon Takarék november december 5

6 Címlapsztori Folytatás az 5. oldalról Az átalakítás főbb feladatait és a kapcsolódó határidőket valamennyi résztvevő számára alapvetően törvény határozza meg. E folyamat első mérföldköve a szövetkezeti hitelintézetek átvilágítása, amely javában zajlik, és 2014 elején befejeződik. Emellett az új modell felépítésének fontos állomása a központi, kötelező szabályzatok megalkotása és implementálása. Ezek között érdemes megkülönböztetni a prudenciális A szorosabb, prudenciális és üzleti együttműködési modell a szövetkezeti hitelintézeti integráció minden résztvevője számára előnyökkel jár. működést biztosító szabályzati kört, illetve a stratégiai, üzletpolitikai, valamint az IT szabályzatokat. Utóbbiakhoz például az üzletpolitikai és a marketing-szabályzat mellett az IT és az oktatás kérdéskörét érintő szabályzatok tartoznak. A Takarékbankban jelenleg is zajlik a szabályzatok összeállítása, a számviteli és az év végi értékeléshez szükséges szabályzatokat decemberben kiadtuk. Az egyetemleges felelősségen alapuló kockázati közösség lépcsőzetesen jön létre, hiszen a törvénymódosítás alapján a Takarékbanknak egyedileg kell döntenie az egyes hitelintézetek csatlakozásáról. A csatlakozást követően történik a szabályzatok teljes körű implementálása a hitelintézetekben. Ezzel párhuzamosan készül el az egységes üzleti stratégia, ezt követően a közös marketingstratégia. Az egységes szabályzatok elkészítése és bevezetése óriási feladat. Célunk, hogy ez minél zökkenőmentesebben történjen. Eddig is igyekeztünk és továbbra is törekszünk segítséget nyújtani a szektornak a kidolgozott, új szabályok értelmezésében és végrehajtásában, a munkatársak oktatásának megszervezésében. Célunk a kereskedelmi bankokkal versenyképes takarékszövetkezeti szektor létrehozása. Így az egységesítési folyamat során ügyelünk arra, hogy a Takarékszövetkezetek helyi beágyazottsága és működési rugalmassága megmaradjon, hiszen ezt az értéket meg kell őrizni. Szükségesnek tart-e bármilyen informatikai fejlesztést ahhoz, hogy az átvilágítás illetve a szabályzatok alkalmazása megtörténhessen? Ahogy korábban említettem, az egységes informatikai rendszer kialakítása feladatunk szerves része. E munka során a szektor teljes hardver, szoftver, informatikai biztonsági valamint kommunikációs struktúráját megvizsgáljuk, és az új üzleti irányokat, valamint a hatékonyságot szem előtt tartva átalakítjuk. Mivel a közös kötelező szabályzatok kiadása megelőzi az egységes informatikai rendszer bevezetését, természetesen ügyelünk arra, hogy ezek nagy horderejű informatikai fejlesztéseket ne tegyenek szükségessé. Mennyire módosíthatja a későbbiek folyamán a Magyar Postával létrejött együttműködés az integráció üzletpolitikáját? Számos területen látok lehetőséget a szinergiák kihasználására, például az értékesítés/keresztértékesítés, az informatika, a hálózatüzemeltetés, a készpénzszállítás vagy a bankbiztonsághoz kapcsolódóan. Két ilyen, páratlanul nagy ügyfélkörrel és országos lefedettséggel bíró szolgáltató stratégiai együttműködését végiggondolva nem túlzás azt állítani, hogy Magyarország legnagyobb pénzügyi hálózata van kialakulóban. Hogyan látja a Takarékbank és az integráció jövőjét? A szövetkezeti hitelintézeti szektor piaci részesedése szignifikánsan növelhető, kihasználva azt a lehetőséget, hogy több, Magyarországon működő, nemzetközi hátterű kereskedelmi bank visszafogja piaci aktivitását. A rendelkezésre álló tőke hatékony felhasználásával, a termékkínálat további szélesítésével és az egységes piaci fellépéssel a piaci súlyunkat az elkövetkező öt évben akár a jelenlegi duplájára vagy triplájára növelhetjük. Ennek eredményeként akár az ország egyik legnagyobb piaci szereplőjévé válhat az integráció. Meggyőződésem, hogy a most elkezdődött folyamatot a takarékszövetkezetekkel együtt sikeresen végre fogjuk hajtani, és ezért minden okunk megvan optimistán tekinteni a jövőbe. Mégis miként érhető ez el? Egyrészt azt gondolom, hogy nekünk vannak a legjobb adottságaink a bankpiacon: az Integráció rendelkezik a legszélesebb fiókhálózattal, a legjobb országos beágyazottsággal ügyfelei körében, valamint nekünk a legkedvezőbb a hitel/betét mutatónk, ebből fakadóan robosztus a szabad likviditásunk. Ahhoz, hogy az előbb felsorolt értékeinkben rejlő növekedési potenciált ki tudjuk használni, szükségünk van a tőke hatékony közös használatára, valamint termékkörünk, folyamataink egységesítésére és újragondolására. Ezen dolgozunk most közösen. Fontosnak tartom az év vége és az ünnepek közeledtével, hogy a napi rutinból kiszakadva, a hivatalos teendőinket félretéve, családunkra, szeretteinkre is jusson időnk. Ezért szeretném megragadni az alkalmat, hogy mindenkinek békés, boldog karácsonyt, és nagyon boldog új évet kívánjak. 6 Takarék november december

7 Bemutatkozás Interjú Szarka Zsolttal, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatójával Hatalmas értékesítési potenciált jelent a postai hálózat Szerző: Apáti- Tóth Kata Az integráció és a Magyar Posta közötti együttműködés garancia arra, hogy a takarékszövetkezetek és a posta ügyfelei a legkisebb településeken is hozzáférjenek a postai és pénzügyi termékekhez mondja Szarka Zsolt. A Magyar Posta vezérigazgatója szerint az, hogy a vállalatcsoport a legnagyobb fiókhálózattal és logisztikai rendszerrel rendelkezik az országban, komoly üzleti lehetőségeket és sokkal szélesebb lefedettséget biztosít a takarékszövetkezetek számára is. A BANKI szektorból került a Magyar Posta élére idén januárban. Bár a posta régóta végez pénzforgalmi tevékenységet, de jelenleg még nem ez a fő profilja. A pénzügyi szektorban szerzett szakmai, vezetői tapasztalatát mennyire tudja a posta irányítójaként kamatoztatni? Az OTP Banknál kezdtem a pályafutásomat, csaknem másfél évtizedig dolgoztam ott. Vezettem a budapesti hitelcentrumot, majd részese, végül pedig irányítója lettem a bank back-office racionalizálási projektjének. A back-office az egész banki tevékenység hátterét adja, ezért nagyon fontos, hogy a svájci órához hasonlatos olajozottsággal, precizitással, gondos beszabályozottsággal működjön. Az OTP után volt néhány év, amikor elsősorban folyamatracionalizálási és informatikai projektfejlesztésekhez kapcsolódó tanácsadással foglalkoztam ben kerültem az FHB-hoz, ahol a bankcsoport háttérműveleti feladatait végző cégének vezérigazgató-helyettese lettem januárjában kerültem a Magyar Posta élére. Pont akkor, amikor megszűnt a monopolhelyzete és minden tevékenységével kilépett a versenypiacra. De nemcsak ez jelent komoly kihívást a posta számára. Az internet térhódításával az információáramlásban bekövetkezett technológiai forradalom a világ minden országában bedarálja a hagyományos postai szolgáltatások egy részét. Minél fejlettebb egy ország, annál drámaiabbak ezek a változások. Drámaiak, de nem kezelhetetlenek. A Magyar Posta rengeteg tartalékkal rendelkezik például a pénzforgalmi és pénzpiaci területen. Milyen lépéseket tettek az elmúlt egy évben ezen a területen? Először is felülvizsgáltuk azokat a megállapodásokat, melyek a Magyar Posta számára nem biztosították az egyenlő partneri viszonyokat. Ezzel párhuzamosan olyan új stratégiai szövetségek alakultak ki, melyek mindkét fél számára egyértelműen előnyös üzleti kapcsolatot fognak jelenteni. Elindult és sikeresen le is zárult a Díjbeszedő Holding Zrt. megvásárlása. Ennek keretében az FHB Bankkal kötöttünk stratégiai megállapodást. A Magyar Posta számára kiemelt jelentőséggel bír egy olyan piacon való megjelenés, mely a hagyományos csekkalapú díjfizetés alternatíváját jelenti. A Díjbeszedő és a posta tevékenysége több üzletágban is szinergiák kiaknázására ad lehetőséget. Ezek közül jó párat a takarékszövetkezeti integráció során is fel tudunk kínálni, például dokumentum előállítást vagy a Díjbeszedő faktoring tevékenységét. Folytatás a 8. oldalon Szarka Zsolt Takarék november december 7

8 Bemutatkozás Folytatás a 7. oldalról A közelmúltban megkezdte tevékenységét a Magyar Posta Befektetési Zrt. A korábbi sikertelen projekt lezárása után egy, a mai kor követelményeinek megfelelő, piacvezető rendszert sikerült implementálni - rekordnak számító - kevesebb, mint 5 hónap alatt. Év végéig az értékesítési hálózathoz 350 postafiók csatlakozik, így a Magyar Posta Zrt. a papíralapú mellett a dematerializált állampapír forgalmazásban is elfoglalja méltó helyét, valamint még idén megkezdi befektetési alapok értékesítését. A posta pénzforgalmi közvetítőként már most is 200 ezer ügyfelet szolgál ki napi szinten. Ügyintézőink évente a hagyományos postai szolgáltatásokkal együtt összesen 173 millió ügyfélkontaktot bonyolítanak le. Tekintettel arra, hogy a postának 2700 fiókja van és a lakosság bizalmi indexe nagyon magas a postásokkal szemben, hatalmas értékesítési potenciált rejt a rendszer. Végül, de nem utolsó sorban fontos szereplője lettünk a szövetkezeti hitelintézeti integrációnak. Ennek keretében a Magyar Posta csaknem 20 százalékos részesedést szerzett a TakarékBankban, míg a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) 25 százalékot el nem érő 25 százalék mínusz 1 szavazatnyi tulajdoni hányadot jelentő kisebbségi tulajdont szerzett a Magyar Postában. A stratégiai együttműködés révén Magyarország vezető pénzügyi hálózata jöhet létre. Az integráció sikerességéhez a Magyar Posta miként tud hozzájárulni? A posta részvétele az integrációs folyamatban garancia arra, hogy a legkisebb településeken is megmaradjon annak lehetősége, hogy mind a takarékszövetkezetek, mind a posta ügyfelei hozzáférhessenek a postai és pénzügyi termékekhez. Az integrációnak köszönhetően jóval magasabb színvonalon, jóval bővebb szolgáltatási kör és termék áll majd rendelkezésre. A posta pénzforgalmi közvetítőként már most is 200 ezer ügyfelet szolgál ki napi szinten. Ügyintézőink évente a hagyományos postai szolgáltatásokkal együtt összesen millió ügyfélkontaktot bonyolítanak le. Tekintettel arra, hogy a postának 2700 fiókja van és a lakosság bizalmi indexe nagyon magas a postásokkal szemben, hatalmas értékesítési potenciált rejt a rendszer. A Magyar Posta ma már nemcsak egy vállalat, hanem egy vállalatcsoport. Leányvállalatain keresztül olyan komplex szolgáltatói tevékenység végzésére képes, amely egyedülálló az országban. Ez a takarékszövetkezeti rendszer számára is remek lehetőséget jelent. Nemcsak a legnagyobb fiókhálózattal, hanem a legnagyobb logisztikai rendszerrel is rendelkezünk. Több mint 3000 járműből álló flottánk van, képesek vagyunk komplex flottakezelésre, üzemeltetésre és karbantartásra. JNT Security leányvállalatunk átfogó készpénzlogisztikai szolgáltatást nyújt, a Posta Biztosító pedig ma már a biztosítási piac meghatározó szereplője. Szarka Zsolt SZARKA ZSOLT a tanulmányait a Budapesti Kommunikációs Főiskolán, illetve a Nemzetközi Bankárképző Központnál végezte. Pályafutását az OTP Bank Nyrt-nél kezdte, 1997-től osztályvezető, 1999-től a Budapesti Hitelcentrum vezetője, 2003-tól, az OTP-nél végrehajtott országos háttérműveleti centralizációs projektben való részvételét követően a terület főosztályvezetője, majd a Háttérműveleti Igazgatóság ügyvezető igazgató-helyettese. E munkakörökben feladatai közé tartozott Hitel és Betét-adminisztrációs Back-Office Főosztály, majd a Pénz- és Tőkepiaci Háttérműveleti Főosztály vezetése, valamint a befektetési szolgáltatás bevezetéséhez kapcsolódó IT megoldás implementálása az OTP egyik külföldi leánybankjában tól tanácsadóként folyamat-racionalizálási és IT fejlesztési projektek irányításával foglalkozott től Az FHB Szolgáltató Zrt. vezérigazgató-helyettese, majd 2011-től a Bankcsoport Banküzemi és operációs igazgatóságainak vezetője, valamint az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. és FHB Ingatlan Zrt. Felügyelőbizottságának tagja január 30.-tól a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója. Melyek lesznek az ügyfelek számára is az első látható eredményei a posta és az integráció közötti együttműködésnek? Minél előbb szeretnénk csatlakozni a takarékmatrica értékesítéséhez, de a többi terméket illetően is gőzerővel zajlik a részletek kidolgozása. A posta és a szövetkezeti hitelintézetek hálózatának kombinálása pedig a hatékonyság mellett mindkét szolgáltató számára sokkal szélesebb országos lefedettséget biztosíthat. A szövetkezeti hitelintézetek 1700 fiókot működtetnek, a postának pedig 2700 értékesítés pontja van. Ezzel nemcsak az ország legnagyobb pénzügyi hálózata jöhet létre, hanem a hálózat üzemeltetésének racionalizálásával a kis településeken élő ügyfelek is magas színvonalú, kulturált környezetben intézhetik majd postai és pénzforgalmi ügyeiket. 8 Takarék november december

9 Gazdaság Javulnak a növekedési kilátások Szerző: Suppan Gergely Az elmúlt időszakban érdemben javultak a magyar gazdaság növekedési kilátásai, amelyek hátterében belső és külső tényezők egyaránt megtalálhatóak. Ebbe illeszkedik, hogy a hazai gazdaság a harmadik negyedévben a várakozásoknál lényegesen gyorsabban, egy év alatt 1,8%-kal, az előző negyedévhez képest pedig 0,9%-kal nőtt, így az EU tagállamai közül éves szinten az ötödik, negyedéves szinten a harmadik helyre került. Különösen örömteli, hogy a gazdasági növekedést a beruházások húzzák, míg egyre több szektor, ill. ágazat kapcsolódik be a növekedésbe, amely így jóval kiegyensúlyozottabb képet mutathat a közeljövőben. Mivel a GDP az EU-ban éves szinten 0,1%-kal nőtt, az euró-övezetben 0,4%- kal csökkent, a negyedéves növekedés pedig mindössze 0,2%, illetve 0,1% volt, a magyar gazdaság elmúlt években megfigyelt leszakadása, letérése a felzárkózási pályáról véget érhetett, azonban gyorsuló ütemű felzárkózásra mégsem számítunk. Az EU egyes országainak növekedése éves szinten: Románia Lettország Litvánia Lengyelország Magyarország Egyesült Szlovákia Bulgária Németország Észtország Dánia Belgium Svédország Franciaország Ausztria Horvátország Hollandia Portugália Finnország Spanyolország Szlovénia Csehország Olaszország Görögország Ciprus Forrás: Eurostat Az EU egyes országainak növekedése negyedéves alapon: Románia Lettország Magyarország Egyesült Lengyelország Bulgária Észtország Dánia Németország Belgium Szlovákia Portugália Litvánia Ausztria Svédország Spanyolország Hollandia Szlovénia Finnország Olaszország Franciaország Csehország Ciprus Forrás: Eurostat AMINT várható volt, a mezőgazdaság az előző évi katasztrofálisan gyenge eredménye után kiemelkedő, 27,6 százalékos növekedést ért el, így 1,4 százalékponttal járult hozzá a GDP növekedéséhez. Az ipar hozzáadott értéke 0,4 százalékkal, a felfutó autóipari kapacitásoknak köszönhetően a feldolgozóipar kibocsátása 1,7 százalékkal emelkedett. Az ipari termelés összesen 0,2 százalékponttal növelte a GDP-t. Az EU-források felhasználásának érdemi növekedése miatt az építőipar teljesítménye 7,3 százalékkal nőtt, ami 0,3 százalékponttal járult hozzá a GDP növekedéséhez. Igen vegyes teljesítményt nyújtottak a szolgáltatói ágazatok, amelyek hozzáadott értéke együttesen 0,1 százalékos növekedést mutatott, 0,2 százalékponttal növelve a GDP-t. A kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás teljesítménye 0,3 százalékkal növekedett, tükrözve a kiskereskedelmi forgalom szerény mértékű, valamint a vendégforgalom erősebb növekedését. A szállítás, raktározás ágazat teljesítménye 0,9 százalékkal, az információ, kommunikáció ágazat teljesítménye 1,2 százalékkal emelkedett. A pénzügyi szolgáltatók kibocsátása azonban a növekedési hitelprogram pozitív hatásai ellenére is 2,2 százalékkal csökkent, mivel a lakossági hitelállomány jelentősen mérséklődött. A közigazgatás, oktatás, egészségügy teljesítménye 1,5 százalékkal, a szakmai, tudományos, műszaki, adminisztratív tevékenység teljesítménye 1,7 százalékkal, a művészet, szórakoztatás hozzáadott értéke 3,4 százalékkal nőtt. A GDP felhasználási oldalán a lakossági fogyasztás lényegében stagnált, a fogyasztási kiadások pedig 0,1 százalékkal nőttek, így nem befolyásolta a Az egyes ágazatok hozzájárulása a GDP növekedéséhez: Szolgáltatások Építőipar Ipar Mezőgazdaság GDP Forrás: KSH, Takarékbank előrejelzés GDP alakulását. A közösségi fogyasztás 4,4 százalékkal emelkedett, így a GDP-t 0,4 százalékponttal növelte. A vártnál gyorsabb GDP növekedést azonban a bruttó állóeszköz-felhalmozás 8,2 százalékos növekedése okozta, így a beruházások 1,5 százalékponttal növelték a GDP-t. A készletek visszaesése ezzel szemben 0,8 százalékponttal mérsékelte a GDP-t, ezért a készletek alakulása a későbbiekben pozitív meglepetést is okozhat a növekedésben. A külkereskedelem szintén pozitív hatással volt a GDP-re: míg az export 6 százalékkal, az import 5,8 százalékkal nőtt, ami 0,7 százalékpontos növekedést biztosított a GDP-n belül. A külkereskedelmen belül az áruforgalom kivitele 7,2 százalékkal, behozatala 6,3 százalékkal nőtt, a szolgáltatások exportja 0,9 százalékkal, importja pedig 2,9 százalékkal emelkedett. Folytatás a 10. oldalon Takarék november december 9

10 Gazdaság A GDP felhasználás: Nettó export Készletváltozás, egyéb Bruttó állóeszköz felh. Közösségi fogyasztás Lakossági fogyasztás GDP Forrás: KSH, Takarékbank előrejelzés Folytatás a 9. oldalról A GDP növekedése a negyedik negyedévben látványosan tovább gyorsulhat, részben az igen gyenge tavalyi utolsó negyedév bázisának hatása miatt. Emellett azonban igen kedvező feltételek is hozzájárulnak a növekedés élénküléséhez. A külső kereslet igaz, törékeny és egyenlőtlen javulását tükrözik az európai konjunktúramutatók. Mindez, párosulva a hazánkban létesített autóipari kapacitások fokozatos felfutásával az exportdinamika élénkülését vetíti előre, amit az ipar új exportrendeléseinek szeptemberi 30 százalékos felfutása is tükröz. A beruházások tovább gyorsulhatnak, részben szintén bázishatások, azonban nagyrészt az EU-s források gyorsuló ütemű lehívásának, valamint az MNB növekedési hitelprogramjának köszönhetően, így nem tartjuk kizártnak, ha az utolsó negyedévben a beruházások kétszámjegyű növekedést mutatnának. A javuló belső és külső keresleti kilátások szintén növelhetik a vállalkozások beruházási szándékát. Az építőipari új szerződések szeptemberi 49 százalékos megugrása szintén a beruházások további élénkülésére utalnak. A fogyasztás szintén élénkülhet az utolsó negyedévben, amit a kiskereskedelmi forgalom 2,5 százalékos októberi növekedése is tükröz. A pedagógus és egészségügyi béremelések hatására az utolsó negyedévben tovább gyorsult a bérkiáramlás, miközben az infláció októbertől 1% alá mérséklődött, ezek együttes hatására az utolsó negyedévben már érdemi, 5 százalékot meghaladó reálbér növekedésre van kilátás. A fogyasztói bizalom meredek emelkedése szintén a lakossági fogyasztás növekedését jelzi előre. Mindezek hatására a GDP növekedése elérheti 2,8 százalékot is az utolsó negyedévben, ami az elmúlt hét év legmagasabb ütemű növekedése lehet, egyúttal a legdinamikusabb növekedés lehet a visegrádi régióban is. Eközben továbbra sem jellemző inflációs nyomás a gazdaságban. Az elemzői várakozásoknál lényegesen alacsonyabbra, 0,9 százalékra csökkent az infláció októberben az előző havi 1,4 százalékról, a fogyasztói árak 0,3 százalékkal mérséklődtek az előző hónaphoz képest. Ennél alacsonyabb, 0,6 százalékos infláció utoljára 1974 februárjában volt. A maginfláció mérsékeltebben, 3,5%-ról 3,4%-ra csökkent. A meglepetést leginkább az élelmiszerárak emelkedésének markáns mérséklődése okozhatta, ami azonban mégsem tekinthető váratlannak a tavalyinál lényegesen kedvezőbb terméseredmények tükrében. Az élelmiszerárak egy hónap alatt mindössze 0,1 százalékkal, egy év alatt pedig 1,1 százalékkal növekedtek. A várakozásoknak megfelelően a dohánytermékek árrésének emelése már túlnyomórészt megjelent a fogyasztói árindexben. A ruházati árak havi, 1,9 százalékos drágulása elmaradt a szezonális mértéktől. Az egyéb cikkek árai egy hónap alatt 2,1 százalékkal, ezen belül az üzemanyagárak 4,7 százalékkal csökkentek, míg egy év alatt 1,5 százalékkal, ill. 5,5 százalékkal kerültek lejjebb. Az infláció a következő hónapokban tovább csökkenhet. Az élelmiszerárakra nézve további enyhülő nyomást jelenthet a mezőgazdasági termelői árak érdemi mérséklődése, valamint a nemzetközi gabonaárak meredek zuhanása is, ami további lefelé mutató meglepetést is okozhat. Így novemberben az októberihez hasonló, 0,9 százalékos inflációra számítunk. A háztartási energiaárak további 11,1 százalékos csökkentése novembertől tovább mérsékli az inflációt, így decemberre az infláció 0,5% alá eshet. A nemzetközi dezinflációs trendek szintén az inflációs nyomás további mérséklődését vetítik előre, az európai országokban az infláció szinte kivétel nélkül alulmúlta a várakozásokat. Az infláció alakulása: havi fogyasztói árindex 1 Maginfláció Forrás: KSH, Takarékbank előrejelzés Az előző folyamatok hatására infláció az idén átlagosan 1,7%, jövőre 1,5% lehet. A sertéshús áfájának csökkentése ugyan nem közvetlenül a fogyasztói árakban jelenik meg, azonban közvetetten tovább mérsékelheti az árnyomást a húsiparban, ami tovább fékezheti az élelmiszerek drágulási ütemét. Mivel az infláció várhatóan az egész év során bőven a 3% inflációs cél alatt maradhat, a kamatcsökkentési ciklus elvileg folytatódhat, ugyanakkor a 3% feletti maginfláció miatt indokolt az óvatosság. A második negyedévtől ugyan a belső kereslet enyhe élénkülése látszódik, ez azonban nem elég erős ahhoz, hogy az inflációra nézve kockázatot jelentsen. Azonban a legutóbbi piaci folyamatokat figyelembe véve továbbra is szükséges az óvatosság, amit az MNB monetáris tanácsa is hangsúlyoz. A Fed eszközvásárlási programjának szűkítése ugyan elmaradt, valamint Janet Yellen kinevezése a Fed élére azt sugallja, hogy a korábbi várakozásoknál lassabb lehet a Fed visszavonulása, erre azonban előbbutóbb sor fog kerülni, ami újra emelheti a fejlett piaci hozamokat, ami ismét markáns nyomás alá helyezheti a feltörekvő piacokat. A jelenlegi árazások alapján a Monetáris Tanács 3,00%- ig csökkentheti az alapkamatot, ami megfelel a várakozásunknak, azonban a piacon már felmerültek 2,5% körüli kamatvárakozások is. Ez utóbbi azonban igen jelentősen csökkentené a forint hozamtöbbletét, ami felerősítheti a stabilitási kockázatokat. Ugyanakkor nem várható az inflációs nyomás erősödése, valamint arra számítunk, hogy hazánk külső adósságának csökkenése miatt mérséklődhetnek a kockázati felárak, az alacsony hazai kamatszint kedvező esetben a jövő év végéig fennmaradhat. 10 Takarék november december

11 Gazdaság A Magyar Nemzeti Bank jelentése a pénzügyi stabilitásról Jön a fordulat a kkv-szektor hitelezésében? A szövetkezeti hitelintézetek, valamint a kis- és közepes bankok hitelezési aktivitása középtávon javíthatja a vállalatok finanszírozási helyzetét állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank Jelentés a pénzügyi stabilitásról című friss kiadványa. Ennek azonban feltétele, hogy a szövetkezeti hitelintézeti szektorban megfelelő mennyiségű és minőségű tőke, illetve likviditás álljon rendelkezésre. Az MNB szakemberei szerint ebben segítséget jelenthet a szövetkezeti szektor integrációja, illetve a tervezett állami tőkejuttatás, ami további 400 milliárd forintnyi hitelbővülést tehet lehetővé. Hitelezés: feltörekvőben a szövetkezeti hitelintézetek A vállalati hitelezéssel kapcsolatban az MNB rámutat: azt rövid távon a nagybankok hitelezési hajlandósága határozza meg, hiszen a hazai bankszektoron belül a hét nagybank amelyek a vállalati hitelezésben továbbra is mérlegleépítés jellemez 80 százalékot meghaladó piaci részesedéssel rendelkezik ebben a szegmensben, míg a kisés közepes bankoké 13 százaléknyi, a külföldi fiókoké öt, a takarékszövetkezeteké pedig mindössze két százalék volt az elmúlt egy évben. Mrd Ft A szövetkezetek hitelezési potenciálja a tőkeemelés függvényében 0 Forrás: MNB A tőkeemelés mértéke (Mrd Ft) Az MNB szakértői szerint a mérlegüket a válság óta fokozatosan leépítő nagybankok aktivitásának egy részét a jövőben a piac kisebb szereplői vehetik át, ez azonban ezen intézmények tőkeellátottságának és finanszírozási képességének megerősítését feltételezi. A szövetkezeti hitelintézetek hitelezési potenciálja jelenleg meghaladja a 400 milliárd forintot, amely a tervezett állami tőkejuttatással további 400 milliárd forintnyi hitelbővülést tehet lehetővé. Likviditási oldalról emellett az NHP is érdemi bővülés lehetőségét teremti meg, alapvetően a kis- és középbankoknál. Mindez azonban csak részben tudja pótolni a nagybankoktól leépült állományokat, ezért a szigorú hitelezési feltételek további enyhítése szükséges ahhoz, hogy a hitelezés tartósan támogassa a gazdasági növekedést. Mrd Ft. A szigorú kínálati korlátok oldását, a hitele zési folyamatok javulását a jegybank szerint jelentős mértékben 300 felgyorsítaná a garanciaszervezetek megerő sítése és aktívabb részvétele. Ezt felismerve 0 írják már több ország is a garanciát nyújtó intézmények tőkével való megerősítése mellett döntött, ezért ha hazánkban is javulna ezen szervezetek tőkeellátottsága, akkor a jegybank hitelösztönzési programja a kisebb méretű kkv-ügyfelekhez is könnyebben jutna el. Erősítette a versenyt az NHP A jegybanki elemzés szerint a Növekedési Hitelprogram hitelezési fordulatot hoz a kkv-szektor hitelezésében, miután az NHP első programja is már jelentősen javította a hitelhez jutás feltételeit. Az NHP folytatása, valamint 2000 milliárd forinttal megnövelt kerete megállíthatja a vállalati hitelek zsugorodását. A Növekedési Hitelprogram keretében összességében 701 milliárd forint hitel kihelyezésére került sor, így a program mind keresleti, mind kínálati oldalról jelentős hatást gyakorolt a szereplők aktivitására. A program a kkv-szegmensben továbbá elősegítette a verseny erősödését, mert új ügyfeleket elsősorban a kis- és közepes bankok és a takarékszövetkezetek szereztek más hitelintézetektől. Folytatás a 12. oldalon % % ,13 10, ,66 15, A kkv-hitelek bankméret szerinti várható megoszlása az NHP első szakaszát követően 75, június szeptember NHP-vel együtt Nagybankok Kis és közepes bankok Takarékszövetkezetek Forrás: MNB becslés 74, Takarék november december 11

12 Gazdaság A magas tőkemegfelelési mutató egyik oka az MNB szerint, hogy a takarékszövetkezetek mérlegének az eszközoldalán kicsi a hitelek részaránya, miközben az alacsony tőkeigényű állampapírok és bankközi kihelyezések aránya magas. Folytatás a 11. oldalról Mi a helyzet a bankrendszerrel? Az MNB szakemberei a teljes bankrendszert illetően úgy vélik, hoszszabb távon fennmaradhat az alacsony jövedelmezőség. Az elmúlt két év jelentős veszteségét követően június végén a bankrendszer adózás előtti eredménye mindössze 45 milliárd forint volt, miközben nagymértékű aszimmetriát lehet megfigyelni a piaci szereplők teljesítménye között. A hitelintézeti rendszer jelenlegi gyenge jövedelmezősége jelentős részben a magas értékvesztés-elszámolási igényre, illetve a bankadóra vezethető vissza állapítja meg az MNB elemzése, amely hozzáteszi: a kiszámíthatóság csökkenése és a jövedelmezőség tartósan alacsony szintje az egyes piaci szereplőket stratégiájuk újragondolására késztetheti, ami a bankrendszer konszolidációjához vezethet. Ennek a folyamatnak a nyertesei pedig várhatóan a kisebb hitelintézetek lehetnek mutat rá a jegybanki jelentés, de nem lehet kizárni új nagyobb szereplők megjelenését sem. A szövetkezeti hitelintézetek jövedelmezőségi mutatója viszont lényegesen jobb a bankrendszerénél, a ROE 6,7 százalék volt állapítja meg a jegybanki jelentés. Ugyanakkor a szektor tőkeellátottságával kapcsolatban megállapítják, hogy az ugyan szektorszinten megfelelő (2013. júniusi 16,9 százalékos tőkemegfelelési mutató), százalék A vállalati portfólióminőség legfontosabb mutatói a szövetkezeti hitelintézeteknél. (Forrás: MNB) I. azonban erős aszimmetriát fed el. A magas tőkemegfelelési mutató egyik oka az MNB szerint, hogy a takarékszövetkezetek mérlegének az eszközoldalán kicsi a hitelek részaránya, miközben az alacsony tőkeigényű állampapírok és bankközi kihelyezések aránya magas. Ennek következtében a hitelezés élénkülése a tőketöbbletet hamar felemésztheti, ugyanakkor a kockázatokat az Integrációs Szervezet garanciarendszere mérsékelni fogja az MNB szerint II I II I II I. 90 napon túl lejárt hitelek aránya 17,8 17,3 25,0 25,9 26,9 28,8 28,7 Értékvesztéssel való fedezettség 35,0 36,6 30,4 32,2 35,6 36,1 36,8 Értékvesztés eredményrontó hatása - 1,9 2,2 2,0 1,9 1,9 1,8 Integráció: rövid és hosszú távú előnyök A kiadvány szerint a takarékszövetkezetek vidéki fókusza elősegíti a pénzügyi közvetítés mélységének növekedését, valamint javítja a kkv-szegmens forráshoz jutását. A szövetkezeti szektor ugyanakkor számottevő kockázatot is hordoz: az egyes szereplők kis mérete miatt nem tud érvényesülni a méretgazdaságosság és a kockázatdiverzifikáció, miközben a korábbi tapasztalatok alapján a tőkeellátottságban is komoly problémák jelentkezhetnek. A problémákra megoldást jelenthet a szövetkezeti hitelintézetek szorosabb integrációja, amire az országok jelentős részében már sor került írja a jegybanki jelentés. A szövetkezeti hitelintézetek erős integrációja mind azonnali, mind hosszabb távon előnyökkel járhat vélik a jegybanki szakemberek. Az új integrációt például a prudenciális felügyelet szoros kockázatközösségként ismeri el, ezért a korábbiaknál alacsonyabb tőketartási igény jelentkezhet. Hosszabb távon pedig kialakulhat egy egységes informatikai rendszerrel, termékpalettával, kockázat- és likviditáskezeléssel rendelkező, lényegesen költséghatékonyabb szervezet, amely fel tudja venni a versenyt a kereskedelmi bankokkal. A szektor pénzügyi közvetítésben betöltött szerepének érzékelhető növekedésében jelentős segítséget jelenthet, hogy az állam tervezett tőkeemelése tovább javíthatja a hitelezési képességet teszi hozzá az MNB jelentése. A jegybanki elemzés szerint a szövetkezeti hitelintézetek portfóliója nem romlott tovább sem a háztartási, sem a vállalati oldalon. A vállalati portfólió romlása ugyanis megállt az első félévben, a nemteljesítő hitelek portfólión belüli aránya szinten maradt. A félév végi 28 százalék fölötti érték azonban így is igen magasnak tekinthető. Ezzel egyidejűleg nem változott lényegesen az értékvesztés eredményrontó hatása, ami összességében a nemteljesítő hitelek fedezettségének marginális növekedésével járt állapítják meg az MNB elemzői, hozzátéve, kockázatot jelenthet, hogy a fedezettség szintje lényegesen elmarad a bankrendszer átlagától. A szövetkezeti hitelintézetek adózás előtti eredménye pozitív, bár kismértékkel elmarad a tavalyi időarányos szinttől. A szövetkezeti hitelintézetek féléves adózás előtti eredménye 4 milliárd forint volt. 12 Takarék november december

13 Gazdaság Nem kérdés: mindkettő Hitel vagy faktoring? A 2013-ban kirajzolódott, és elért eredményeinkkel alátámasztott válasz egyértelmű: Hitel és Faktoring AZ ELMÚLT időszak bebizonyította, hogy a két termék alkalmas békés egymás mellett élésre, sőt az esetek többségében kis- és középvállalati ügyfeleink kifejezetten méltányolták a felajánlott, kombinált rövid lejáratú finanszírozási formát. A faktoring termékek lassú érlelődési folyamata, időigényes piaci bevezetése után, a hazai piacon, tíz év alatt, tízszeresére növekedett a forgalom, elérve 2012-ben a 862 milliárd forintot. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a szakma mintegy 110 milliárd forint tartós forgóeszköz-finanszírozással járult hozzá a KKV-k átmeneti likviditási gondjainak megoldásához. Ha figyelembe vesszük a gazdaságot évek óta tépázó válságot, az ehhez szorosan kapcsolódó, és érezhetően növekvő banki hitelkockázati étvágytalanságot, belátható, hogy az összességében szerény mértékűnek tűnő faktorfinanszírozás életmentő eszközzé válhat a KKV-k számára. Ügyfélkörünk számára elsősorban akkor válik pótolhatatlanná a faktoring szolgáltatás, ha a vállalkozás, bár folyamatos megbízással rendelkezik, termel vagy szolgáltat, a hagyományos banki hitelezési feltételeknek önmagában nem felel meg. Nem rendelkezik szabad ingatlan, vagy ingó vagyonnal és tőkésítettsége sem üti meg a biztonságos hitelezéshez elvárt mértéket. A Faktorház számára azonban az igazi gyöngyszem az az ügyfél, amely rendelkezik bizonyos mértékű banki folyószámla, vagy rövid lejáratú forgóeszközhitellel, a faktoringot pedig mozgástere kibővítéséhez, újabb piacok megszerzéséhez veszi igénybe ban, a Bank és az Integráció hitelezéssel foglakozó kollégái közreműködésével szert tettünk néhány ilyen vállalkozásra. Véleményem szerint, az ilyen típusú, kockázat megosztáson alapuló ügylet előnyös a hitelintézetnek, mert az ügyfele megtartása mellett a kitettsége, a belső tőkemegfelelési kritériumokat is figyelembe véve, kontrol alatt marad. Jó az ügyfélnek, mert tovább javul a likviditása anélkül, hogy újabb bankokat kellene bevonnia az üzletmenete finanszírozásába, és természetesen előnyös a Faktorház számára is, mivel a csoporton belül ismert, akár elismert vállalkozással bővítheti ügyfélkörét. Megítélésem szerint az Integráción belüli együttműködésnek ez a formája a gazdasági folyamatok, ezen belül elsősorban a termelés élénkülésével, a faktoring szolgáltatás iránti keresletet tovább növeli, és még nagyobb teret ad a biztonságosabb ügyfélkezelésnek. Pozitív és biztató jelenségnek tartjuk, hogy partnereink, ügyfeleink, korábbi tapasztalatinkat felülmúlva értő figyelemmel hallgatják szolgáltatásaink bemutatását. Termékeink megkerülhetetlenül részévé váltak a pénzügyi, gazdasági szakemberek likviditás menedzselési stratégiájának. Az alábbi ábra, a Faktorház első tizenegy havi számai tükrözik fenti állításunkat. Folytatás a 14. oldalon milliárd 25,0 20,0 22,9 MTB 15,0 14,2 TKSZ 10,0 Lombard 5,0 Volksbank 0, november november Takarék Faktorház Takarék november december 13

14 Gazdaság Középtávú forgalmi tervek milliárd HUF ral ral ral ral ral Folytatás a 13. oldalról Büszkék vagyunk ezekre az eredményekre, amelyek elérésében az Integráció vállalati hitelezéssel foglalkozó kollégái jelentős segítséget nyújtottak számunkra. Különös figyelmet fordítunk arra, hogy az értékesítési munkánkat segítő, vállalati hitelezés területén dolgozó kollegák megfelelő képzést kapjanak, hogy magabiztosan tárgyaljanak a Faktorház által kínált finanszírozási lehetőségről is az ügyfeleikkel az üzleti életünk turbósítása mellett tartogatott számunkra még néhány kihívást. Kényelmes, belvárosi irodánkat még 2012 nyarán feladtuk, cserébe a tulajdonosi közelség várható pozitív hatásainak jobb kihasználása érdekében. Várakozásainkat eredményeink igazolták. Teljes gőzzel megkezdtük a banki azonosulást, átdolgoztuk szabályzatainkat, kialakítottuk a működésünk közös felügyeleti rendjét es terveink ismét ambiciózusak. Újabb jelentős forgalomnövekedéssel, és annak megfelelő eredményességgel számolunk. Üzleti terveinkben központi helyet foglal el a szövetkezeti hitelintézeti integráció takarékszövetkezetiigényeihez igazodó faktoring szolgáltatás nyújtása. Számítunk rá, hogy a jövő évben lényegesen megemelkedik az érdeklődő ügyfelek száma, Szakmailag és technikailag felkészültek vagyunk ügyfeleink megfelelő színvonalú kiszolgálására. Különös figyelmet fordítunk arra, hogy az értékesítési munkánkat segítő, vállalati hitelezés területén dolgozó kollegák megfelelő képzést kapjanak, hogy magabiztosan tárgyaljanak a Faktorház által kínált finanszírozási lehetőségről is az ügyfeleikkel. Részletes termékleírásokkal rendelkezünk, amelyek minden bizonnyal segíteni fogják a közös munkát. Bár az elmúlt évek során szinte valamennyi, az értékesítés és hitelezés területén dolgozó kollégámmal találkoztatok már, emlékeztetőül szeretném az elérhetőségüket újra figyelmetekbe ajánlani. Rédei Gabriella, a Takarék Faktorház vezérigazgatója Apró Andrea, vezető értékesítő, Tel: / 1485 mellék, Mobil: , Fax: , apro.andrea@tfaktorhaz.hu Csontos Ágnes, hitelezési osztályvezető, Tel: / 1496 mellék, Mobil: , Fax: , csontos.agnes@tfaktorhaz.hu Szabó Nóra, vezető Hitelező, Tel: / 1486 mellék, Mobil: , Fax: , szabo.nora@tfaktorhaz.hu Tóthné Lakatos Szilvia, Hitelezési menedzser, Tel: / 1487, Mobil: , Fax: , lakatos.szilvia@tfaktorhaz.hu 14 Takarék november december

15 Gazdaság Hogy áll a verseny? Biztosítással a télbe! A Biztosítással a télbe elnevezésû verseny finisébe értünk, amelyre nagy örömünkre közel kirendeltségi munkatárs jelentkezett. A november 25-én leadott teljesítmények alapján 15 millió Ft díjbevételû biztosítást kötöttek a jelentkezôk casco, baleset- és lakossági vagyonbiztosításokból. A verseny hatására mintegy 15%-kal nôtt eddig a heti/ havi átlagos újszerzés teljesítmény, melyet köszönünk! A jelenlegi állás szerint 7 munkatárs már elérte, 7 nagyon megközelítette, és további 27-nek reális esélye van a díjazott teljesítmény elérésére. Reméljük, hogy az esélyes 40 munkatársnál még sokkal többen vihetik majd haza a vásárlási utalványt, és fordíthatják azt még karácsony elôtt szeretteik megajándékozására! A résztvevôk közül már 41-en értek el 100 ezer forintnál nagyobb teljesítményt. További eredményes versenyzést kívánunk! A verseny állása (2013. november 25.) Pénzintézet Kirendeltség Teljesítmény Pénzintézet Kirendeltség Teljesítmény Szabolcs Tksz Területi Igazgatóság Ft Fókusz Tksz Csólyospálos Ft Baki Takarék Bak Ft Abaúj Takarék Tksz Novajidrány Ft Baki Takarék Zalaszentbalázs Ft Szabolcs Tksz Kálmánháza Ft Mohácsi Takarék Bank Zrt. Mohács Ft Felsôzsolca Takarék Felsôzsolca Ft Hajdú Takarék Nyíradony Ft Felsôzsolca Takarék Szirmabesenyô Ft Duna Takarék Bank Zrt Máriakálnok Ft Zirci Tksz Pápa Ft Bükkalja Tksz Tard Ft Partiscum XI Tksz Forráskút Ft Pillér Tksz Domaszék Ft Szabolcs Tksz Kállósemjén Ft Abaúj Takarék Tksz Forró Ft Solti Tksz Dunaegyháza Ft Fókusz Tksz Szank Ft Kápolnásnyék és V. Tksz Velence Ft Hévíz és V. Tksz Keszthely Ft ALBA Tksz Rácalmás Ft Szabolcs Tksz Újfehértó Ft Mohácsi Takarék Bank Zrt. Pécs Ft Lövô és V. Tksz Fertôd Ft Duna Takarék Bank Zrt Esztergom Ft AGRIA Bélapátfalva Tksz Bélapátfalva Ft Fókusz Tksz Tiszakécske Ft Fókusz Tksz Kecskemét Ft Lébény-Kunsziget Tksz Mosonszentmiklós Ft Abaúj Takarék Tksz Halmaj Ft Mohácsi Takarék Bank Zrt. Mohács Ft Duna Takarék Bank Zrt Máriakálnok Ft Tiszafüred és V. Tksz Tiszafüred Ft Fókusz Tksz Kiskunmajsa Ft Rábaközi Tksz Gyôr 2. / Ft Hajdú Takarék Derecske Ft PÁTRIA Takarék Gyömrô Ft Fókusz Tksz Mélykút Ft Eger és Környéke Tksz Andornaktálya Ft Duna Takarék Bank Zrt Gyôr, Belváros Ft Takarék november december 15

16 Integráció Interjú Gyakori kérdések az integrációs törvény módosításáról Szerző: Pulay Kristóf Egy egységes és áttekinthető jogszabálykódex létrehozása, valamint a szövetkezeti hitelintézetek közötti egyetemleges felelősségvállalás részletszabályainak lefektetése volt a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény november 30-án kihirdetett módosításának elsődleges célja. Az új jogszabály alapján lehetővé válik, hogy a jövőben az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) védőernyője mellett az integráció teljes tőkeerejével álljon helyt, ha az integráció bármely tagja nehézségek elé kerülne. Az év végétől fokozatosan életbe lépő keresztgarancia-rendszerrel így minden korábbinál nagyobb biztonságban lesznek a takarékszövetkezetek ügyfeleinek megtakarításai. MIÉRT volt szükség az integrációs törvény módosítására? A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény módosítására elsősorban azért volt szükség, hogy a szektorra vonatkozó speciális szabályozás egy helyen, egyetlen törvényben, áttekinthető formában álljon rendelkezésre. A szövetkezeti hitelintézeteket érintő szabályok mindeddig több törvényben, részben egymással ellentétes megfogalmazással és ellentmondó módon voltak szabályozva: fellelhetők voltak a szövetkezeti törvényben, a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvényben (Hpt.), illetve az integrációs törvényben (Isztv.) is. Míg a Hpt. rendelkezései elsősorban a szövetkezeti hitelintézetek alapításának és belső működésének, tagsági viszonyainak a szövetkezeti törvény általános szabályaitól eltérő vonatkozásait tartalmazták, addig a júliusban elfogadott integrációs törvény nagyobbrészt a szektor új szervezeteinek a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete és a Takarékbank Zrt. feladat- és hatásköreit fogalmazták meg. Az előkészítés alatt álló, új szövetkezeti törvény és hitelintézeti törvény mint mögöttes jogszabályok várható változása miatt vált szükségessé a jogszabály kiegészítése egy új, a 17. paragrafussal, ami a mostani kiegészítés mintegy 70 százalékát jelenti. Ez a módosítás főleg a szövetkezeti jogi háttérszabályokat emeli be a szövetkezeti hitelintézetek kódexébe. A jogalkotó továbbá az áttekinthetőség érdekében megszüntette azokat az átmeneti rendelkezéseket, amelyek a törvény júliusi hatályába lépése óta már teljesítették a funkciójukat, és ezért jövőben már nem lesz rájuk szükség, illetve hatályon kívül helyezett bizonyos jogszabályi rendelkezéseket például a Hpt. XXX. fejezetét, és azokat aszövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló egységes törvényben helyezte el. Mindemellett az új jogszabály az érdekvédelmi szervezetekkel és egyes takarékszövetkezetekkel folytatott konzultációk alapján deklarálja és ezen keresztül megerősíti a szövetkezeti hitelintézetek bírósághoz fordulásának jogát, azzal, hogy tisztázza: a törvény nem csorbítja a Takarékbank tulajdonosainak jogait és nem csorbítja a tulajdonosok jogorvoslathoz fűződő jogait. De rögzíti az adott szövetkezeti hitelintézet tulajdonosainak elővásárlási jogát is abban az esetben, ha az Integrációs Szervezet egy szövetkezeti hitelintézetben intézményvédelmi céllal megszerzett tulajdonrészét a törvénynek megfelelően legfeljebb két éven belül értékesíti. Az európai uniós szabályozás változása hogyan hatott a törvénymódosításra? A törvénymódosítás reagál arra a hitelintézetekre és befektetési vállalkozások prudenciális követelményeivel kapcsolatos uniós rendeletre is, amelyet a évi CXXXV. törvény nyári benyújtását követően fogadtak el. Ezeket a szabályokat 2014-től már hazánkban is alkalmazni kell,és bár a rendelet hatályba lépése önmagában nem tette szükségessé a törvény módosítását, az úgynevezett bázeli irányelvek változása miatt a jövőben Hpt. biztosan módosulni fog. Az uniós rendelet beépítésével azúj jogszabályerre, a Hpt. jövőbeli módosítására készül fel. Ez az új rendelet egyébként a központi bank által irányított bankcsoportra vonatkozó szabályokat nem változtatta meg, azok szó szerint azonosak a korábbi szabályokkal. Mi lesz a szerepe az újonnan létrehozott Alapnak? Hogyan változtatja az új jogszabály az egyetemlegesség szabályait? Az új jogszabály lefekteti az integrációhoz tartozó 122 takarék- és 16 Takarék november december

17 Integráció hitelszövetkezet közötti kölcsönös felelősségvállalás, az úgynevezett keresztgarancia-rendszer pontos szabályait, továbbá létrehozza a Szövetkezeti Hitelintézetek Tőkefedezeti Közös Alapját.Az Alapnak akkor leszkitüntetett szerepe, ha valakinek követelése támad egy szövetkezeti hitelintézettel szemben, és az nem tud fizetni. Ebben az esetben az Alap lesz az elsődleges felelősségvállaló, és ez fog fizetni az igényt érvényesítőknek. Ezzel lehetővé válik, hogy egy-egy igénylőnek ne kelljen 122 szövetkezeti hitelintézettől követelnie, hanem egyszerűen az Alaptól szerezhesse vissza a pénzét. A felelősségvállaláshoz szükséges intézmény felállítása és a helytállás szabályainak rögzítése mellett az egyetemlegesség bevezetésének technikai részletszabályait is meghatározza az új jogszabály. Eszerint a szövetkezeti hitelintézetek jövő év elejétől fokozatosan, a folyamatban lévő átvizsgálás eredményeivel összhangban, a Takarékbank igazgatósága által november 10- én már elfogadott közös integrációs kockázatkezelési szabályzat egyedi elfogadását követően válnak a kockázatközösség tagjaivá, legkésőbb decemberéig. Az ily módon fokozatosan életbe lépő keresztgarancia-rendszerrel lehetővé válik, hogy például a Nyírségben elhelyezett betétekért a soproni takarékszövetkezet is helyt álljon és viszont. Így minden korábbinál nagyobb biztonságban lesznek a takarékszövetkezetek ügyfeleinek megtakarításai, mert azok mögött az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) védőernyője mellett az öszszes szövetkezeti hitelintézet, a Takarékbank és az Integrációs Szervezet garanciája áll majd. Ennek anyagi fedezetét biztosítja, hogy az állam 136 milliárd forinttal növeli meg a szövetkezeti hitelintézetek szavatoló tőkéjét. Miért vizsgálja egyedi alapon az SZHISZ az integráció tagjainak tőkehelyzetét? A törvénymódosítás az integráció egészének, illetve közös szavatoló tőkéjének biztonsága, továbbá a betétesek védelme érdekében rendelkezik a szövetkezeti hitelintézetek tőkehelyzetének egyedi vizsgálatának lehetőségéről is. Ez utóbbira azért van feltétlenül szükség, mert az integrációt122, önállóan gazdálkodó más-más adottságokkal, eltérő eszközállománnyal és ennek megfelelően eltérő kockázati profillal rendelkező hitelintézet alkotja. Biztonságos működésük érdekében éppen ezért indokolt a vállalt kockázataikat fedező tőkeszint előírása, akár egyedi alapon is. Mindez nem új lehetőség, hiszen a Felügyelet (MNB) vizsgálatai kis intézmények tőkeszámításának felülvizsgálata (SRP) során korábban is bevett gyakorlat volt, hogy egyes hitelintézeteknél észlelt egyedi kockázatok például jogi, vagy reputációs miatt a törvényben meghatározott szintnél magasabb tőke tartását írták elő. Továbbá a szigorodó európai uniós szabályozások és irányelvek CRR/ CRD IV. is indokolttá teszik a tőkehelyzet egyedi nyomon követését, mert azok a szavatolótőke számításánál a jelenleginél magasabb tőkeszintet határoznak meg a jövőben. Ezentúl nem az MNB, hanem az SZHISZ lesz a szövetkezeti hitelintézetek felügyeleti szerve? A törvénymódosítás nem csorbítja az MNB, mint pénzügyi felügyelet hatásköreit, a jegybank a jövőben is korlátozások nélkül vizsgálhatja, hogy a szövetkezeti hitelintézetek a jogszabályoknak megfelelően működnek-e. Az új törvény kizárólag a tőkehelyzet súlyos lecsökkenése esetén ruházza fel az SZHISZ-t a jogszabály 17/C paragrafusában felsorolt, a hitelintézeti törvényben eddig is deklarált jogokkal, amennyiben az MNB ezekkel az intézkedésekkel az adott szövetkezeti hitelintézet estében még nem élt.az SZHISZ szerepének megerősítése ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy amennyiben a felügyelet által még nem észlelt probléma jut a szervezet tudomására, megelőzve az MNB lépéseit, intézkedjen a szövetkezeti hitelintézet biztonságos működésének megfelelő tőkeszint helyreállításáról. Miért volt szükség a betétek zárolását, vagy a tulajdonosok jogainak korlátozását lehetővé tevő intézkedések törvénybe foglalására? A betétek ideiglenes zárolására, vagy a tulajdonosok jogainak átmeneti korlátozására kizárólag abban az esetben kerülhet sor, ha az adott hitelintézetnél súlyos tőkehiány áll fenn, azaz a takarékszövetkezet működéséből eredő problémák olyan szintet értek el, amelyek már veszélyeztetik az intézmény tőkemegfelelését és biztonságos működését így közvetve az ügyfelek betéteit. Ezeket az intézkedéseket az SZHISZ, illetve az MNB csak egyéb intézkedések után, kizárólag átmeneti jelleggel legfeljebb egy évre vezetheti be, de a gyakorlatban szükség szerint - ennél feltehetőleg sokkal rövidebb időre léphet ilyen intézkedés hatályba. Célja többek között az, hogy megakadályozza, hogy egyes betétesek kifizetését előnyben részesítsék más betétesekkel szemben. Ezek a törvényes intézkedések átmeneti lehetőségként már eddig is szerepeltek a PSZÁF illetve az MNB hatáskörei között. A Hpt (1) bekezdés b) pont 2. alpont eddig is lehetővé tette ezt a típusú fellépést. Valóban csak a 17./B paragrafusban felsorolt tevékenységeket végezhetik a szövetkezeti hitelintézetek a jövőben? A törvénymódosítás nem korlátozza a szövetkezeti hitelintézetek által végezhető pénzügyi szolgáltatások körét, mert a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.) mögöttes jogszabályként továbbra is érvényes a szövetkezeti hitelintézetekre vonatkozóan azokat a paragrafusokat kivéve, amelyekkel az Isztv. mint lex speciális kifejezetten szembe megy. Takarék november december 17

18 Integráció A szövetkezeti hitelintézetek legfontosabb állományi adatai, és a kockázati helyzetet jellemző mutatószámok án Sorsz. Mutatók Millió forint % 1. Mérlegfőösszeg (1B0) Kockázattal súlyozott kitettség (CS0) Saját tőke (1B9) Saját tőke / mérlegfőösszeg (1B9/1B0) 8,23% 5. Hitelek (nettó állomány) (1AB5) Hitelekhez tartozó értékvesztések (1AB5-höz kapcsolódó értékvesztés sorok) Hitelek (bruttó állomány) (1AB5 és kapcsolódó értékvesztések) Háztartások hitelei (bruttó állomány) (8NACT33f) Nem pénzügyi vállalkozások hitelei (bruttó állomány) (8NACT32f) Egyéb hitelek (bruttó állomány) (Bruttó hitelállomány - 8NACT33f - 8NACT32f) Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (1AB2) Betétek (1B1) Nettó hitelállomány / betétek (1AB5/1B1) 48,43% 14. Tárgyhavi mérleg szerinti eredmény (2A17a) Kumulált mérleg szerinti eredmény (2A17b) Tárgyhavi adózás előtti eredmény (2A11a) Kummulált adózás előtti eredmény (2A11b) Tárgyhavi adózott eredmény (2A13a) Kummulált adózott eredmény(2a13b) Saját tőke arányos (kummulált) nyereség (ROE) (2A13b / 1B9) 2,53% 21. Szavatoló tőke (CAA1) Tőkekövetelmény minimális szintje (CAB2) Szavatoló tőke többlet/hiány egyéb és átmeneti tőkekövetelmények után (CAB32) Szabályozói tőkemegfelelés (TMM egyéb és átmeneti tőkekövetelmények után) (CAB321) 17,57% SREP szerinti szavatoló tőke (Felügyeleti felülvizsgálat előírásainak figyelembe vételét követően rendelkezésre álló szavatoló tőke) (CAB33) SREP szerinti tőkekövetelmény (Felügyeleti felülvizsgálat előírásainak figyelembe vételét követő tőkekövetelmény) (CAB3301) Szavatoló tőke többlet/hiány felügyeleti felülvizsgálat előírásainak figyelembevételét követően (CAB331) Takarék november december

19 Integráció 28. SREP szerinti tőkemegfelelés (TMM felügyeleti felülvizsgálat előírásainak figyelembevételét követően) (CAB333) 13,87% 29. SREP arány (CAB3301/CAB2) 1,27% 30. Belső tőkemegfelelés értékelés (ICAAP) után rendelkezésre álló szavatoló tőke (CAB34) Belső tőkemegfelelés értékelés (ICAAP) szavatoló tőke szükséglete (CAB3401) Szavatoló tőke többlet/hiány belső tőkemegfelelés értékelést követően (CAB341) TMM belső tőkemegfelelés értékelést követően (CAB343) 13,80% napos lejárati összhanghiány (ha negatív, pozitív szám többletet jelent) (4AT111b + 4AT111c) "Likvid eszközök (1AN11d + 1AN12d + 1AN13d + 1AN14d + 1AN AN AN AN2211/22121/ AN AN421) " napos lejárati összhanghiány / likvid eszközök (ha 4AT111b + 4AT111c negatív/likvid eszközök) 22,81% 37. Likvid eszközök aránya az összes eszközökön belül (Likvid eszközök/1b0) 48,05% 38. Mérlegen kívüli tételek és a mérlegtételek kockázatokkal súlyozott kitettségi értékeinek aránya (CS12m / CS11m) 3,28% 39. Problémamentes hitelek (nettó) (8PBB3d) Külön figyelendő hitelek (nettó) (8PBB3i) Átlag alatti (nettó) (8PBB3m) Kétes hitelek (nettó) (8PBB3q) Rossz hitelek (nettó) (8PBB3u) Problémamentes hitelek (nettó) aránya 76,30% 45. Külön figyelendő hitelek (nettó) aránya 16,61% 46. Átlag alatti (nettó) aránya 3,99% 47. Kétes hitelek (nettó) aránya 2,39% 48. Rossz hitelek (nettó) aránya 0,72% napon túli lejárati esedékességgel rendelkező hitelek (bruttó) (8NACT3d,e) napon túli lejárati esedékességgel rendelkező hitelek értékvesztése (8NACT3p,q) napon túli lejárati esedékességgel rendelkező hitelek (nettó) (8NACT3d,e - 8NACT3p,q) napon túli lejárati esedékességgel rendelkező hitelek fedezete (8NACT3j,k) napon túli lejárati esedékességgel rendelkező hitelek értékvesztéssal való fedezettsége (8NACT3p,q/8NACT3d,e) 46,62% napon túli lejárati esedékességgel rendelkező hitelek fedezetekkel való fedezettsége (8NACT3j,k/8NACT3d,e) 69,83% napon túli lejárati esedékességgel rendelkező hitelek értékvesztéssel és fedezetekkel való fedezettsége (8NACT3j,k,p,q/8NACT3d,e) 90 napon túli lejárató esedékességel rendelkező bruttó hitelek / bruttó hitelállomány (8NACT3d,e/1AB5 és kapcsolódó értékvesztések) 90 napon túli lejárató esedékességel rendelkező nettó hitelek / nettó hitelállomány ((8NACT3d,e - 8NACT3p,q)/1AB5) 116,45% 16,84% 9,89% Megjegyzés: Integrációs szövetkezeti hitelintézetek. DRB nincs benne. Takarék november december 19

20 Integráció Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete A Kockázatkezelési Előkészítő Bizottság 150 napjának tapasztalatai Szerző: Domián Emese Több mint 1000 előterjesztést tárgyalt meg a TakarékBank Kockázatelemzési és Előkészítő Bizottsága július 24-e óta. Az ügyletek túlnyomó többségét (90%- át) a testület jóváhagyta. A még hatékonyabb ügykezelés érdekében Domián Emese, a Nagyvállalati és Strukturált Ügyletek Osztály vezetője, a KEB tagja öszszefoglalta az eltelt időszakban szerzett benyomásokat. A törvényi szabályozás szerint ez a központosított döntési folyamat július közepéig van érvényben és indokolt esetben, az SZHISZ döntése alapján, 180 nappal meghosszabbítható. A NYÁR közepén hatályba lépett évi CXXXV. törvény a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági tárgyú jogszabályok módosításáról alapvető változást hozott a Szövetkezeti Hitelintézeti Integráció finanszírozási gyakorlatában is. A törvény célja, hogy a létrejövő Szövetkezeti Hitelintézeti Integráció képes legyen megfelelni a 2014-től kötelezően alkalmazandó európai uniós tőkemegfelelési és likviditási követelményeknek (Bázel III illetve a CRR /CRD IV). Ennek első lépéseként a törvény 19. (2) bekezdése alapján minden, a szavatoló tőkére vetített, 5 százalékot meghaladó kötelezettségvállalás, legyen az hitelügylet vagy például work-out előterjesztés, hitel-eszköz konverzió, értékhatár feletti banküzemi vagy egyéb beruházás, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) jóváhagyásához kötött. A törvényi szabályozás szerint ez a központosított döntési folyamat július közepéig van érvényben és indokolt esetben, az SZHISZ döntése alapján, 180 nappal meghosszabbítható. A Kockázatkezelési Előkészítő Bizottság (KEB) július 24-én tartotta első ülését, és azt gondoljuk, hogy érdemes nagy vonalakban ismertetni a kialakult folyamatot, öszszefoglalni az eddigi tapasztalatokat. A folyamat első lépése, hogy a döntést igénylő Hitelintézet az előterjesztését feltölti az erre a célra létrehozott rendszerbe. Az előterjesztés elektronikus formában, azonnal megérkezik a TakarékBank több tucat banki szakértőjének egyikéhez, aki a szakmai szabályok alapján részletesen értékeli, összefoglalja az ügyletet és javaslatot tesz a döntésre, illetve annak feltételeire és továbbítja a KEB tagjainak tárgyalásra. A TakarékBank és az MFB által delegált tagokból álló háromtagú bizottság minden héten két alkalommal, szerdán és pénteken ülésezik és egyedileg, részletesen megtárgyalja az egyes ügyleteket. Ezt követően javaslatot készít az SZHISZ részére, amelyben az ügyletet nem csak jóváhagyásra, vagy elutasításra javasolja. Emellett amennyiben úgy ítéli meg, hogy a rendelkezésre álló adatok, információk, dokumentumok a megalapozott döntéshez nem elégségesek visszaküldheti az előterjesztést átdolgozás céljából a Hitelintézet részére. Az SZHISZ a KEB javaslata alapján hozza meg döntését. A TakarékBank az ülést követő munkanapon küldi meg az SZHISZ döntés(eke)t, illetve az esetleges átdolgozási határozatát a Hitelintézeteknek. Az előzőekben ismertetett folyamat minimális időtartama 3 nap december elejéig a KEB több mint 1000 ügyletet tárgyalt. Az NHP-program idején egy-egy ülésre százat meghaladó ügylet érkezett, de azóta visszaesett a Hitelintézetek aktivitása, így átlagosan előterjesztés kerül értékelésre, ülésenként. Fontos és előremutató eredmény, hogy a KEB elé kerülő ügyletek (esetenként átdolgozást követően), több mint 90%- a jóváhagyásra kerül. Az előterjesztések minősége igen széles skálán mozog. Többségében kiválóan kidolgozott anyagok érkeznek, amelyek tökéletesen alkalmasak a szakmai döntési javaslatok meg- 20 Takarék november december

MAKROGAZDASÁGI ÉS PÉNZPIACI ÁTTEKINTÉS. 2015. március

MAKROGAZDASÁGI ÉS PÉNZPIACI ÁTTEKINTÉS. 2015. március Takarékbank Elemzés MAKROGAZDASÁGI ÉS PÉNZPIACI ÁTTEKINTÉS 15. március I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ Noha az utóbbi hónapokban a világgazdaság egészének növekedési kilátásai nem javultak érdemben, az európai

Részletesebben

TÁJOLÓ. Információk, aktualitások a magyarországi befektetői környezetről. 2015. IV. negyedév

TÁJOLÓ. Információk, aktualitások a magyarországi befektetői környezetről. 2015. IV. negyedév TÁJOLÓ 2013 2014 2015 Információk, aktualitások a magyarországi befektetői környezetről 2015. IV. negyedév 1 TARTALOM 1. Gazdasági növekedés 7 2. A konjunktúramutatók alakulása 10 3. Államadósság, költségvetés

Részletesebben

Az elnök-vezérigazgató üzenete

Az elnök-vezérigazgató üzenete Az elnök-vezérigazgató üzenete T i s z t e lt R é s z v é n y e s e k! Elmúlt évi köszöntőmben azzal indítottam, hogy a 2013-as év nehéz lesz. Igazam lett, de ennek egyáltalán nem örülök. Öt évvel a globális

Részletesebben

Martonosi Ádám: Tényezők az alacsony hazai beruházás hátterében*

Martonosi Ádám: Tényezők az alacsony hazai beruházás hátterében* Martonosi Ádám: Tényezők az alacsony hazai beruházás hátterében* A gazdasági válság kitörését követően az elmúlt négy évben korábban sosem látott mértékű visszaesést láthattunk a nemzetgazdasági beruházásokban.

Részletesebben

F ó k u s z b a n. Beszállítói kapcsolatok: a méret a lényeg? A Magyar Fejlesztési Bank 2011. tavaszán végzett vállalati felmérésének tapasztalatai

F ó k u s z b a n. Beszállítói kapcsolatok: a méret a lényeg? A Magyar Fejlesztési Bank 2011. tavaszán végzett vállalati felmérésének tapasztalatai A Magyar Fejlesztési Bank havi gazdasági jelentése F ó k u s z b a n Beszállítói kapcsolatok: a méret a lényeg? A Magyar Fejlesztési Bank 211. tavaszán végzett vállalati felmérésének tapasztalatai 211.

Részletesebben

BIZONYTALAN NÖVEKEDÉSI KILÁTÁSOK, TOVÁBBRA IS JELENTŐS NEMZETKÖZI ÉS HAZAI KOCKÁZATOK

BIZONYTALAN NÖVEKEDÉSI KILÁTÁSOK, TOVÁBBRA IS JELENTŐS NEMZETKÖZI ÉS HAZAI KOCKÁZATOK BIZONYTALAN NÖVEKEDÉSI KILÁTÁSOK, TOVÁBBRA IS JELENTŐS NEMZETKÖZI ÉS HAZAI KOCKÁZATOK MFB Makrogazdasági Elemzések XXIV. Lezárva: 2009. december 7. MFB Zrt. Készítette: Prof. Gál Péter, az MFB Zrt. vezető

Részletesebben

FHB Termőföldindex 2000 100,02014

FHB Termőföldindex 2000 100,02014 év Index értéke FHB Termőföldindex 2000 100,02014 2001 101,3 2002 121,0 2003 138,4 2004 140,8 2005 147,3 2006 153,2 2007 158,0 2008 176,6 2009 191,1 2010 192,1 2011 202,3 2012 229,0 2013 Q3 255,6 FHB Termőföldindex

Részletesebben

A jegybank a belföldi monetáris kondíciók változtatásával igyekszik megakadályozni

A jegybank a belföldi monetáris kondíciók változtatásával igyekszik megakadályozni Az MNB tevékenységének fõbb jellemzõi 1998-ban 1. Monetáris politika AMagyar Nemzeti Bank legfontosabb feladata az infláció fenntartható csökkentése, hosszabb távon az árstabilitás elérése. A jegybank

Részletesebben

QUAESTOR Állampapír-piaci hozamalakulás és -várakozások. Állampapír-piaci hozamalakulás és -várakozások. 2015. február 5. www.q25.

QUAESTOR Állampapír-piaci hozamalakulás és -várakozások. Állampapír-piaci hozamalakulás és -várakozások. 2015. február 5. www.q25. Állampapír-piaci hozamalakulás és -várakozások 2015. február 5. www.q25.hu Áttekintés Továbbra is úgy látjuk, ugyan inflációs oldalról adódna tér az MNB számára a kamatcsökkentésre, de sok a kockázat,

Részletesebben

GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA-

GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS BÚTORIPAR HELYZETÉRE 2009. JANUÁR-JÚNIUS KÉSZÍTETTE: MILEI OLGA BUDAPEST, 2009. SZEPTEMBER A gazdaság fontosabb mutatószámai 2008. január 1-től ahogy azt korábban

Részletesebben

I. A KORMÁNYZAT GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI, AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALAKULÁSA A 2014. ÉVBEN 1. A kormányzat gazdaságpolitikája A Kormány 2014-ben

I. A KORMÁNYZAT GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI, AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALAKULÁSA A 2014. ÉVBEN 1. A kormányzat gazdaságpolitikája A Kormány 2014-ben I. A KORMÁNYZAT GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI, AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALAKULÁSA A 2014. ÉVBEN 1. A kormányzat gazdaságpolitikája A Kormány 2014-ben folytatta a kormányzati ciklus elején meghirdetett gazdaságpolitikai

Részletesebben

JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 1999. június

JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 1999. június JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 1999. június Készítette: a Magyar Nemzeti Bank Közgazdasági és kutatási fõosztálya Vezetõ: Neményi Judit Kiadja: a Magyar Nemzeti Bank Titkársága A kiadványt szerkesztette,

Részletesebben

Helyzetkép 2012. május - június

Helyzetkép 2012. május - június Helyzetkép 2012. május - június Gazdasági növekedés A világgazdaság kilátásait illetően megoszlik az elemzők véleménye. Változatlanul dominál a pesszimizmus, ennek fő oka ugyanakkor az eurózóna válságának

Részletesebben

Helyzetkép 2013. november - december

Helyzetkép 2013. november - december Helyzetkép 2013. november - december Gazdasági növekedés Az elemzők az év elején valamivel optimistábbak a világgazdaság kilátásait illetően, mint az elmúlt néhány évben. A fejlett gazdaságok növekedési

Részletesebben

RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV A MONETÁRIS TANÁCS 2009. FEBRUÁR 23-I ÜLÉSÉRŐL

RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV A MONETÁRIS TANÁCS 2009. FEBRUÁR 23-I ÜLÉSÉRŐL RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV A MONETÁRIS TANÁCS 2009. FEBRUÁR 23-I ÜLÉSÉRŐL Közzététel időpontja: 2009. március 6. 14 óra A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, többször módosított 2001. évi LVIII

Részletesebben

Makrogazdasági és pénzügyi piaci fejlemények

Makrogazdasági és pénzügyi piaci fejlemények Makrogazdasági és pénzügyi piaci fejlemények 2015. február Háttéranyag a Monetáris Tanács 2015. február 24-i ülésének rövidített jegyzőkönyvéhez 1 Közzététel időpontja: 2015. március 11. 14 óra A Makrogazdasági

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 2014. július A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2013 STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 Tartalom VI. évfolyam 42. szám Összefoglalás...2 1. Nemzetközi kitekintés...3 2. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar

Részletesebben

JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 1998. november

JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 1998. november JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 1998. november Készítette: a Magyar Nemzeti Bank Közgazdasági és kutatási fõosztálya Kiadja: a Magyar Nemzeti Bank Titkársága 1850 Budapest, V., Szabadság tér 8 9. Kiadásért

Részletesebben

AZ EKB SZAKÉRTŐINEK 2015. SZEPTEMBERI MAKROGAZDASÁGI PROGNÓZISA AZ EUROÖVEZETRŐL 1

AZ EKB SZAKÉRTŐINEK 2015. SZEPTEMBERI MAKROGAZDASÁGI PROGNÓZISA AZ EUROÖVEZETRŐL 1 AZ SZAKÉRTŐINEK 2015. SZEPTEMBERI MAKROGAZDASÁGI PROGNÓZISA AZ EUROÖVEZETRŐL 1 1. EUROÖVEZETI KILÁTÁSOK: ÁTTEKINTÉS, FŐ ISMÉRVEK Az euroövezet konjunktúrájának fellendülése várhatóan folytatódik, bár a

Részletesebben

Takarék. Nincs régi üzleti partner. Kiszáradt gazdaság. OTSZ/OTIVA Takarékossági Világnap. A változás állandó. Ünnep után a szorgos hétköznapok

Takarék. Nincs régi üzleti partner. Kiszáradt gazdaság. OTSZ/OTIVA Takarékossági Világnap. A változás állandó. Ünnep után a szorgos hétköznapok Takarék XXI. évfolyam 6. szám 2012. november december A Takarékszövetkezeti Integrációk Lapja Nincs régi üzleti partner Interjú Hans-Theo Mackeval, abból az alkalomból, hogy a DZ Bank visszavonult a Takarékbankból.

Részletesebben

Hoffmann Mihály Kóczián Balázs Koroknai Péter: A magyar gazdaság külső egyensúlyának alakulása: eladósodás és alkalmazkodás*

Hoffmann Mihály Kóczián Balázs Koroknai Péter: A magyar gazdaság külső egyensúlyának alakulása: eladósodás és alkalmazkodás* Hoffmann Mihály Kóczián Balázs Koroknai Péter: A magyar gazdaság külső egyensúlyának alakulása: eladósodás és alkalmazkodás* A magyar gazdaság külső tartozásainak és követeléseinek alakulása kiemelten

Részletesebben

FHB Jelzálogbank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2016. első negyedév

FHB Jelzálogbank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2016. első negyedév FHB Jelzálogbank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2016. első negyedév Budapest, 2016. május 12. I. KONSZOLIDÁLT ÖSSZEFOGLALÓ ADATOK millió forintban 2015.03.31 2015.12.31 2016.03.31 2016.03.31/ 2015.12.31

Részletesebben

Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2012

Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2012 Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2012 Budapest, 2011. november Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági kutatásokat folytat.

Részletesebben

JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 2005. FEBRUÁR

JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 2005. FEBRUÁR JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 2005. FEBRUÁR Jelentés az infláció alakulásáról 2005. február Kiadja: Magyar Nemzeti Bank Felelõs kiadó: Missura Gábor 1850 Budapest, Szabadság tér 8 9. www.mnb.hu ISSN

Részletesebben

Helyzetkép 2015. december 2016. január

Helyzetkép 2015. december 2016. január Helyzetkép 2015. december 2016. január Gazdasági növekedés A világgazdaság tavalyi helyzetére a regionális konfliktusok éleződése elkerülhetetlenül hatással volt, főképp ezért, és egyéb gazdasági tényezők

Részletesebben

Tartalom. A hét ábrája

Tartalom. A hét ábrája 1 Tartalom A hét ábrája: Megugrott a hazai infláció A hét dióhéjban Amire a jövő héten figyelünk Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos eseménynaptár a következő hétre A

Részletesebben

Helyzetkép 2013. augusztus - szeptember

Helyzetkép 2013. augusztus - szeptember Helyzetkép 2013. augusztus - szeptember Gazdasági növekedés Ez év közepén részben váratlan események következtek be a világgazdaságban. Az a korábbi helyzet, mely szerint a globális gazdaság növekedése

Részletesebben

PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GYORSJELENTÉS a gazdasági és pénzügyi folyamatokról a 2005. évi és a 2006. év eleji adatok alapján

PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GYORSJELENTÉS a gazdasági és pénzügyi folyamatokról a 2005. évi és a 2006. év eleji adatok alapján PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GYORSJELENTÉS a gazdasági és pénzügyi folyamatokról a 2005. évi és a 2006. év eleji adatok alapján Budapest, 2006. április 26. BEVEZETÉS 4 1. NEMZETKÖZI KÖRNYEZET 5 2. NÖVEKEDÉS ÉS

Részletesebben

JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 2008. MÁJUS

JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 2008. MÁJUS JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 8. MÁJUS Jelentés az infláció alakulásáról 8. május Kiadja: Magyar Nemzeti Bank Felelõs kiadó: Iglódi-Csató Judit 18 Budapest, Szabadság tér 8 9. www.mnb.hu ISSN 119-9

Részletesebben

RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV

RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV A MONETÁRIS TANÁCS 2013. JÚLIUS 23-I ÜLÉSÉRŐL Közzététel időpontja: 2013. augusztus 7. 14 óra A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, többször módosított 2011. évi CCVIII

Részletesebben

NÖVEKEDÉS, EGYENSÚLY, TÖBB MUNKAHELY, IGAZSÁGOSABB ELOSZTÁS

NÖVEKEDÉS, EGYENSÚLY, TÖBB MUNKAHELY, IGAZSÁGOSABB ELOSZTÁS NÖVEKEDÉS, EGYENSÚLY, TÖBB MUNKAHELY, IGAZSÁGOSABB ELOSZTÁS I. A KORMÁNYZAT GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI, AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALAKULÁSA 2005-2007-IG 1. A KORMÁNYZAT GAZDASÁGPOLITIKÁJA 1.1. Kiinduló feltételek

Részletesebben

Baksay Gergely- Szalai Ákos: A magyar államadósság jelenlegi trendje és idei első féléves alakulása

Baksay Gergely- Szalai Ákos: A magyar államadósság jelenlegi trendje és idei első féléves alakulása Baksay Gergely- Szalai Ákos: A magyar államadósság jelenlegi trendje és idei első féléves alakulása Az MNB által publikált előzetes pénzügyi számlák adata szerint Magyarország GDP-arányos bruttó államadóssága

Részletesebben

TARTALOM Az OTP Bank Rt. felsô vezetése Az elnök-vezérigazgató üzenete Kiemelt adatok Makrogazdasági és monetáris környezet 2003-ban

TARTALOM Az OTP Bank Rt. felsô vezetése Az elnök-vezérigazgató üzenete Kiemelt adatok Makrogazdasági és monetáris környezet 2003-ban TARTALOM Az OTP Bank Rt. felsô vezetése 4 Az elnök-vezérigazgató üzenete 5 Kiemelt adatok 7 Makrogazdasági és monetáris környezet 2003-ban 8 Üzletági jelentések 11 Vezetôi elemzés 25 AVezetés elemzése

Részletesebben

A bőr- és bőrfeldolgozóipar termelése, export és import tevékenységének alakulása 2003. évben

A bőr- és bőrfeldolgozóipar termelése, export és import tevékenységének alakulása 2003. évben A bőr- és bőrfeldolgozóipar termelése, export és import tevékenységének alakulása 2003. évben VÁRSZEGI ÁRPÁD (Bőr- és Cipőipari Egyesülés) Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően a szakma éves tevékenységéről

Részletesebben

A magyar, a régiós és a globális gazdasági folyamatok értékelése, középtávú kitekintés. 2015. december

A magyar, a régiós és a globális gazdasági folyamatok értékelése, középtávú kitekintés. 2015. december A magyar, a régiós és a globális gazdasági folyamatok értékelése, középtávú kitekintés 2015. december Századvég Gazdaságkutató Zrt. A jelentést Virovácz Péter kutatásicsoport-vezető szerkesztette. A jelentés

Részletesebben

Nyilvántartási szám: J/5674 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MAGYARORSZÁG, 2007

Nyilvántartási szám: J/5674 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MAGYARORSZÁG, 2007 MAGYARORSZÁG, 2007 Nyilvántartási szám: J/5674 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MAGYARORSZÁG, 2007 Budapest, 2008 Központi Statisztikai Hivatal, 2008 ISSN: 1416-2768 A kézirat lezárásának idõpontja: 2008.

Részletesebben

Helyzetkép 2015. szeptember október

Helyzetkép 2015. szeptember október Helyzetkép 2015. szeptember október Gazdasági növekedés A világgazdaság az idei évben a regionális konfliktusok kiéleződése ellenére a tavalyit megközelítő dinamikával bővül. A fejlett országok gazdasági

Részletesebben

OTP Ingatlanbefektetési Alap Éves jelentés 2006. december 31. I. Piaci folyamatok, a befektetési politikára ható tényezők alakulása

OTP Ingatlanbefektetési Alap Éves jelentés 2006. december 31. I. Piaci folyamatok, a befektetési politikára ható tényezők alakulása OTP Ingatlanbefektetési Alap Éves jelentés 2006. december 31. I. Piaci folyamatok, a befektetési politikára ható tényezők alakulása A magyar gazdaság 4 százalékkal nőtt 2006-ban, amely az ingatlanpiac

Részletesebben

Bezuhant Magyarország versenyképessége

Bezuhant Magyarország versenyképessége 2013-09-09 MAGEOSZ Hírek 37.hét / 2013 1./8 Bezuhant Magyarország versenyképessége Három helyet rontott Magyarország a Világgazdasági Fórum legfrissebb versenyképességi rangsorában. 2013-ban hazánk a vizsgált

Részletesebben

RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV

RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV A MONETÁRIS TANÁCS. JÚNIUS -I ÜLÉSÉRŐL Közzététel időpontja:. július 1. 1 óra A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, többször módosított 1. évi LVIII tv.). (1) az árstabilitás

Részletesebben

MAGYARORSZÁG AKTUALIZÁLT KONVERGENCIA PROGRAMJA 2007-2011

MAGYARORSZÁG AKTUALIZÁLT KONVERGENCIA PROGRAMJA 2007-2011 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA MAGYARORSZÁG AKTUALIZÁLT KONVERGENCIA PROGRAMJA 2007-2011 Budapest, 2007. november Tartalom 1. Makrogazdasági célok és prognózis... 2 1.1. Külső feltételek... 2 1.2. Ciklikus

Részletesebben

BEVEZETÉS. EKB Havi jelentés 2011. jú nius 1

BEVEZETÉS. EKB Havi jelentés 2011. jú nius 1 BEVEZETÉS Az Kormányzótanácsa rendszeres közgazdasági és monetáris elemzése alapján 2011. június 9-i ülésén nem változtatott az irányadó kamatokon. A 2011. május 5-i ülés óta napvilágot látott információk

Részletesebben

F ó k u s z b a n. A gyorsuló magyar gazdaság néhány aspektusa vállalati oldalról

F ó k u s z b a n. A gyorsuló magyar gazdaság néhány aspektusa vállalati oldalról A Magyar Fejlesztési Bank havi gazdasági jelentése F ó k u s z b a n A gyorsuló magyar gazdaság néhány aspektusa vállalati oldalról 214. június A kedvező első negyedéves GDP növekedési adatokat az MFB

Részletesebben

Mezőgazdaság és agrár- élelmiszeripar Lengyelországban 2015-12-16 18:47:02

Mezőgazdaság és agrár- élelmiszeripar Lengyelországban 2015-12-16 18:47:02 Mezőgazdaság és agrárélelmiszeripar Lengyelországban 2015-12-16 18:47:02 2 A teljes mezőgazdasági termelés Lengyelországban 2011-ben 1,1%-kal, ezen belül a növénytermesztés 3,8%-kal nőtt. Csökkent az állattenyésztés

Részletesebben

Egészségügyi monitor. 2015. február

Egészségügyi monitor. 2015. február Egészségügyi monitor 2015. február Századvég Gazdaságkutató Zrt. A tanulmányt Sipos Júlia szerkesztette. A felhasznált adatbázisok 2015. február 5-én zárultak le. Tartalom Vezetői összefoglaló... 1 Az

Részletesebben

FHB Index nemzetközi kitekintés

FHB Index nemzetközi kitekintés FHB Index nemzetközi kitekintés Emelkedő pályán az európai lakásárak Az FHB Index elemzéseiben rendszeresen értékeljük a nemzetközi lakáspiaci helyzetet, tavaly még erős polarizálódásról számoltunk be.

Részletesebben

Egy főre jutó GDP (%), országos átlag = 100. Forrás: KSH. Egy főre jutó GDP (%) a Dél-Alföldön, országos átlag = 100

Egy főre jutó GDP (%), országos átlag = 100. Forrás: KSH. Egy főre jutó GDP (%) a Dél-Alföldön, országos átlag = 100 gh Gazdasági Havi Tájékoztató 2013. október A GVI legújabb kutatása a területi egyenlőtlenségek társadalmi és gazdasági metszeteit vizsgálja. A rendszerváltás óta zajló társadalmi és gazdasági folyamatok

Részletesebben

Nemzetközi összehasonlítás

Nemzetközi összehasonlítás 6 / 1. oldal Nemzetközi összehasonlítás Augusztusban drasztikusan csökkentek a feltörekvő piacok részvényárfolyamai A globális gazdasági gyengülés, az USA-ban és Európában kialakult recessziós félelmek,

Részletesebben

Éves Jelentés 2007 Generali-Providencia Biztosító Zrt.

Éves Jelentés 2007 Generali-Providencia Biztosító Zrt. Éves Jelentés 2007 Generali-Providencia Biztosító Zrt. Biztonságban az oroszlán szárnyai alatt Számunkra minden feladat ígéret. Igéret, hogy mindíg ott leszünk, ahol szükség van ránk. Ígéret, hogy erősek

Részletesebben

ERSTE NYÍLTVÉGŰ EURO INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP. 2010. féléves jelentése

ERSTE NYÍLTVÉGŰ EURO INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP. 2010. féléves jelentése Az ERSTE NYÍLTVÉGŰ EURO INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP e 1. Az Erste Nyíltvégű Euro Ingatlan Befektetési Alap (2009.06.03-ig origo [klikk] Nyíltvégű Ingatlan Alapok Alapja (továbbiakban: Alap) rövid bemutatása

Részletesebben

ERSTE TŐKEVÉDETT ALAPOK ALAPJA. 2011. féléves jelentése

ERSTE TŐKEVÉDETT ALAPOK ALAPJA. 2011. féléves jelentése Az ERSTE TŐKEVÉDETT ALAPOK ALAPJA 1. Az Erste Tőkevédett Alapok Alapja (továbbiakban: Alap) rövid bemutatása Az Alap neve Erste Tőkevédett Alapok Alapja Az Alap rövidített elnevezése Erste Tőkevédett Alapok

Részletesebben

HAVI MONITOR 2016. február. A vártnál nagyobb növekedés 2015. IV. negyedévében

HAVI MONITOR 2016. február. A vártnál nagyobb növekedés 2015. IV. negyedévében 292 HAVI MONITOR 2016. február A vártnál nagyobb növekedés 2015. IV. negyedévében A GDP növekedése a IV. negyedévben a KSH előzetes adatai szerint a vártnál nagyobb, 3,2 százalék volt, melyhez jelentősen

Részletesebben

Helyzetkép 2016. március április

Helyzetkép 2016. március április Helyzetkép 2016. március április Gazdasági növekedés A múlt évben többek között gazdasági konfliktusok és állandósult lokális válsághelyzetek hatására valamelyest csökkent a globális gazdaság növekedésének

Részletesebben

Helyzetkép 2013. július - augusztus

Helyzetkép 2013. július - augusztus Helyzetkép 2013. július - augusztus Gazdasági növekedés Az első félév adatainak ismeretében a világgazdaságban a növekedési ütem ez évben megmarad az előző évi szintnél, amely 3%-ot valamelyest meghaladó

Részletesebben

BORSOD TAKARÉK TAKARÉKSZÖVETKEZET ÜZLETI JELENTÉSE

BORSOD TAKARÉK TAKARÉKSZÖVETKEZET ÜZLETI JELENTÉSE BORSOD TAKARÉK TAKARÉKSZÖVETKEZET ÜZLETI JELENTÉSE 2013. Cg.: 05-02-000282 2 Bevezetés Már hagyomány nálunk, hogy egyes idén is esedékes tisztújítás előtti beszámoló nemcsak az elmúlt esztendőt, hanem

Részletesebben

GKI Gazdaságkutató Zrt.

GKI Gazdaságkutató Zrt. GKI Gazdaságkutató Zrt. MAGYARORSZÁG KÜLSŐ ADÓSSÁGÁLLOMÁNYÁNAK ÉS A KÜLFÖLDIEK KEZÉBEN LÉVŐ ADÓSSÁGÁNAK ELEMZÉSE Készült a Költségvetési Tanács megbízásából Budapest, 2015. október GKI Gazdaságkutató Zrt.

Részletesebben

AHK Konjunktúrafelmérés Közép és Keleteurópa 2014

AHK Konjunktúrafelmérés Közép és Keleteurópa 2014 AHK Konjunktúrafelmérés Közép és Keleteurópa 0 A német külkereskedelmi kamarák országban végzett konjunktúrafelmérésének eredményei. évfolyam AHK Konjunktúrajelentés KKE 0 Tartalom. Bevezető.... A legfontosabb

Részletesebben

F ó k u s z b a n. A Magyar Fejlesztési Bank 2013. tavaszi vállalati felmérésének eredményei javuló vállalati várakozásokat mutatnak

F ó k u s z b a n. A Magyar Fejlesztési Bank 2013. tavaszi vállalati felmérésének eredményei javuló vállalati várakozásokat mutatnak A Magyar Fejlesztési Bank havi gazdasági jelentése F ó k u s z b a n A Magyar Fejlesztési Bank 213. i vállalati felmérésének eredményei javuló vállalati várakozásokat mutatnak 213. május Az MFB konjunktúra

Részletesebben

BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM. 2016. évi országjelentés Magyarország

BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM. 2016. évi országjelentés Magyarország EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.2.26. SWD(2016) 85 final BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM 2016. évi országjelentés Magyarország amely a makrogazdasági egyensúlyhiányok megelőzésével és kiigazításával

Részletesebben

A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2012

A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2012 A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 212 Központi Statisztikai Hivatal 213. július Tartalom 1. Az élelmiszergazdaság nemzetgazdasági súlya és külkereskedelme...2 1.1. Makrogazdasági jellemzők...2

Részletesebben

Volksbank Ingatlan Alapok Alapja Éves jelentés 2007.

Volksbank Ingatlan Alapok Alapja Éves jelentés 2007. Volksbank Ingatlan Alapok Alapja Éves jelentés 2007. VOLKSBANK INGATLAN ALAPOK ALAPJA ÉVES JELENTÉS 2007. I. A Volksbank Ingatlan Alapok Alapja (VIALA) bemutatása 1. Alapadatok Alap neve: Volksbank Ingatlan

Részletesebben

A magyar gazdaság helyzete és kilátásai (2006-2007)

A magyar gazdaság helyzete és kilátásai (2006-2007) Pénzügykutató Zrt. Sajtótájékoztató 2007. április 3-án A magyar gazdaság helyzete és kilátásai (2006-2007) Összegző A magyar gazdaság a 2006-ban kedvezően alakuló világgazdasági háttér lehetőségeit a kikényszerülő

Részletesebben

Üzleti jelentés 2014.

Üzleti jelentés 2014. GYULAI TAKARÉKSZÖVETKEZET 5711. Gyula, Széchenyi u. 53. Üzleti jelentés 2014. Cg.:04-02-000217 1 Tartalomjegyzék TARTALOMJEGYZÉK 2 1. BEVEZETŐ 3 2. A VAGYONI, PÉNZÜGYI HELYZET ÉS A JÖVEDELMEZŐSÉG 5 3.

Részletesebben

NEGYEDÉVES JELENTÉS. 2007. október 15.

NEGYEDÉVES JELENTÉS. 2007. október 15. NEGYEDÉVES JELENTÉS 2007. október 15. Beszámoló az MNB 2007 harmadik negyedévi tevékenységérõl Kiadja: Magyar Nemzeti Bank Felelõs kiadó: Iglódi-Csató Judit 1850 Budapest, Szabadság tér 8 9. www.mnb.hu

Részletesebben

MAGYARORSZÁG KONVERGENCIA PROGRAMJA 2016 2020

MAGYARORSZÁG KONVERGENCIA PROGRAMJA 2016 2020 MAGYARORSZÁG KORMÁNYA MAGYARORSZÁG KONVERGENCIA PROGRAMJA 216 22 216. április TARTALOM 1. GAZDASÁGPOLITIKAI CÉLOK... 3 2. MAKROGAZDASÁGI FOLYAMATOK ÉS ELŐREJELZÉS... 4 2.1. NEMZETKÖZI KÖRNYEZET... 4 2.2.

Részletesebben

MAGYARORSZÁG 2016. ÉVI NEMZETI REFORM PROGRAMJA

MAGYARORSZÁG 2016. ÉVI NEMZETI REFORM PROGRAMJA MAGYARORSZÁG KORMÁNYA MAGYARORSZÁG 2016. ÉVI NEMZETI REFORM PROGRAMJA 2016. április TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék... 2 I. Bevezető... 3 II. Középtávú makrogazdasági kitekintés... 4 II.1. A makrogazdasági

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 2014. július Jelentés az építőipar 2013. évi teljesítményéről Tartalom STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 VI. évfolyam 42. szám Összefoglalás...2 1. Nemzetközi kitekintés (Az építőipar helye a nemzetközi gazdasági

Részletesebben

Összefoglaló. A világgazdaság

Összefoglaló. A világgazdaság Összefoglaló A világgazdaság A világgazdasági kilátásokat továbbra is jelentıs bizonytalanság övezi, ami minden jel szerint az elkövetkezı két évben is megmarad. A bizonytalanság forrása ıszi jelentésünkhöz

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 2015. március Tartalom A GAZDASÁGI FOLYAMATOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2013 STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 VI. évfolyam 42. szám Bevezető...2 Összefoglalás...3 Gazdasági fejlettség, a gazdaság ágazati szerkezete...5

Részletesebben

ICEG EURÓPAI KÖZPONT. Konvergencia a csatlakozó államokban

ICEG EURÓPAI KÖZPONT. Konvergencia a csatlakozó államokban ICEG EURÓPAI KÖZPONT Konvergencia a csatlakozó államokban I. A felzárkózás három dimenziója Az Európai Unió bővítése és a csatlakozó államok sikeres integrációja az Euró-zónába megkívánja, hogy ezen gazdaságok

Részletesebben

Éves jelentés az államadósság kezelésérôl

Éves jelentés az államadósság kezelésérôl Éves jelentés az államadósság kezelésérôl 2007 Elôszó Az Államadósság Kezelô Központ Zártkörûen Mûködô Részvénytársaság (ÁKK Zrt.) éves adósságkezelési beszámolója az elmúlt évi finanszírozás, az államadósság

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/2

Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/2 Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/2 Központi Statisztikai Hivatal 2013. szeptember Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK EKB KAMATDÖNTÉS: KIVÁRÁSRA BERENDEZKEDVE

TARTALOMJEGYZÉK EKB KAMATDÖNTÉS: KIVÁRÁSRA BERENDEZKEDVE CIB HETI TARTALOMJEGYZÉK A hét témája: EKB kamatdöntés egy lépés vissza Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövő hétre EKB KAMATDÖNTÉS: KIVÁRÁSRA BERENDEZKEDVE

Részletesebben

I. A KOREAI KÖZTÁRSASÁG TÁRSADALMI-GAZDASÁGI HELYZETE

I. A KOREAI KÖZTÁRSASÁG TÁRSADALMI-GAZDASÁGI HELYZETE KOREAI KÖZTÁRSASÁG I. A KOREAI KÖZTÁRSASÁG TÁRSADALMI-GAZDASÁGI HELYZETE 1. Általános információk Hivatalos megnevezés Államforma Főváros Koreai Köztársaság Elnöki köztársaság Szöul Terület 94 480 km 2

Részletesebben

RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV

RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV A MONETÁRIS TANÁCS 2013. ÁPRILIS 23-I ÜLÉSÉRŐL Közzététel időpontja: 2013. május 15. 14 óra A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, többször módosított 2011. évi CCVIII

Részletesebben

A GDP volumenének negyedévenkénti alakulása (előző év hasonló időszaka=100)

A GDP volumenének negyedévenkénti alakulása (előző év hasonló időszaka=100) I. A KORMÁNY GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI A 2008. ÉVBEN 2008-ban miközben az államháztartás ESA hiánya a 2007. évi jelentős csökkenés után, a kijelölt célnak megfelelő mértékben tovább zsugorodott

Részletesebben

A JUHÁGAZAT STRATÉGIAI KUTATÁSI TERVÉNEK MEGVALÓSÍTÁSI TERVE

A JUHÁGAZAT STRATÉGIAI KUTATÁSI TERVÉNEK MEGVALÓSÍTÁSI TERVE A JUHÁGAZAT STRATÉGIAI KUTATÁSI TERVÉNEK MEGVALÓSÍTÁSI TERVE Összefoglalás KUKOVICS SÁNDOR JÁVOR ANDRÁS Az EU juh és kecskehús termelése gyakorlatilag a 2007-es utolsó csatlakozás óta folyamatosan csökken

Részletesebben

FHB Jelzálogbank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2014. első negyedév

FHB Jelzálogbank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2014. első negyedév FHB Jelzálogbank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2014. első negyedév Budapest, 2014. május 15. I. KONSZOLIDÁLT ÖSSZEFOGLALÓ ADATOK millió forintban 2013.03.31 2013.12.31 2014.03.31 2014.03.31/ 2013.12.31

Részletesebben

ÉVES JELENTÉS 2003 M AGYAR K ÜLKERESKEDELMI B ANK R T.

ÉVES JELENTÉS 2003 M AGYAR K ÜLKERESKEDELMI B ANK R T. ÉVES JELENTÉS 2003 M AGYAR K ÜLKERESKEDELMI B ANK R T. SZERKESZTETTE DR. BALOGH IMRE TRENKA GYULA FELELÕS KIADÓ MÜLLER JÁNOS TERVEZTE POLONUS ENTER STUDIO 98 NYOMTATÁS ARTEMIS NYOMDA TA RTALOM 2 ELNÖKI

Részletesebben

A TÖRVÉNYJAVASLAT ÁLTALÁNOS INDOKOLÁSA

A TÖRVÉNYJAVASLAT ÁLTALÁNOS INDOKOLÁSA A TÖRVÉNYJAVASLAT ÁLTALÁNOS INDOKOLÁSA I. A KORMÁNYZAT GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI 2003. ÉVBEN A magyar gazdaság 2001-2002 folyamán a kedvezőtlenre fordult külső feltételek és a belső felhasználás

Részletesebben

Gazdasági Havi Tájékoztató

Gazdasági Havi Tájékoztató Gazdasági Havi Tájékoztató 2008.augusztus Makrogazdasági tendenciák 2008 második negyedévében Magyarország bruttó hazai terméke 2,2-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, így a növekedés üteme

Részletesebben

Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek:

Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek: Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek: USA Az augusztus második felében elindult részvénypiaci mélyrepülésből nem sikerült talpra állni, a potenciális amerikai kamatemelés, és a kínai gazdaság lassulása

Részletesebben

B/8386. számú JELENTÉS. az agrárgazdaság 2014. évi helyzetéről. I-II. kötet. I. kötet

B/8386. számú JELENTÉS. az agrárgazdaság 2014. évi helyzetéről. I-II. kötet. I. kötet MAGYARORSZÁG KORMÁNYA B/8386. számú JELENTÉS az agrárgazdaság 2014. évi helyzetéről I-II. kötet I. kötet Előadó: Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Budapest, 2016. január Tartalom Bevezetés...

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2015. (IV.20.) önkormányzati határozata. gazdasági program elfogadásáról

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2015. (IV.20.) önkormányzati határozata. gazdasági program elfogadásáról Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2015. (IV.20.) önkormányzati határozata gazdasági program elfogadásáról A Képviselő-testület a 2014-2019 időszakra vonatkozó gazdasági programját

Részletesebben

Európai Gazdasági és Szociális Bizottság vélemény Tárgy: Európai logisztikai politika (2007/C 97/08)

Európai Gazdasági és Szociális Bizottság vélemény Tárgy: Európai logisztikai politika (2007/C 97/08) C 97/16 Európai Gazdasági és Szociális Bizottság vélemény Tárgy: Európai logisztikai politika (2007/C 97/08) 2005. november 17-én az Európai Unió finn elnökségének tevékenységéhez kapcsolódóan Mari Kiviniemi,

Részletesebben

Fundamenta- Lakáskassza Zrt.

Fundamenta- Lakáskassza Zrt. Fundamenta- Lakáskassza Zrt. Konszolidált éves jelentés 2014 www.fundamenta.hu Tartalomjegyzék Fôbb mutatószámok 3 Az elnök-vezérigazgató elôszava 4 Társadalmi szerepvállalás 5 A lakás-takarékpénztár mûködését

Részletesebben

303 Jelentés az állami forgóalap pénzszükségletét (a központi költségvetés hiányát) finanszírozó értékpapír kibocsátás ellenőrzéséről

303 Jelentés az állami forgóalap pénzszükségletét (a központi költségvetés hiányát) finanszírozó értékpapír kibocsátás ellenőrzéséről 303 Jelentés az állami forgóalap pénzszükségletét (a központi költségvetés hiányát) finanszírozó értékpapír kibocsátás ellenőrzéséről TARTALOMJEGYZÉK Következtetések és javaslatok Részletes megállapítások

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A TÁRSADALOM ÉS A GAZDASÁG FŐBB FOLYAMATAIRÓL*

BESZÁMOLÓ A TÁRSADALOM ÉS A GAZDASÁG FŐBB FOLYAMATAIRÓL* JELENTÉS BESZÁMOLÓ A TÁRSADALOM ÉS A GAZDASÁG FŐBB FOLYAMATAIRÓL* A Központi Statisztikai Hivatal, a statisztikai törvénynek megfelelően, évente átfogó elemzést készít a társadalmi és gazdasági folyamatokról

Részletesebben

SUMI BALÁZS RÉGIÓ IGAZGATÓ GYŐR, 2015. DECEMBER 2.

SUMI BALÁZS RÉGIÓ IGAZGATÓ GYŐR, 2015. DECEMBER 2. SUMI BALÁZS RÉGIÓ IGAZGATÓ GYŐR, 2015. DECEMBER 2. GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI KILÁTÁSOK LENDÜLETBEN AZ MKB GLOBÁLIS KÖRKÉP & LOKÁLIS HATÁSOK MKB mint pénzügyi partner 2 LENDÜLETBEN AZ MKB ÜGYFELEINK ÉS MI:

Részletesebben

RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV A MONETÁRIS TANÁCS 2013. AUGUSZTUS 27-I ÜLÉSÉRŐL

RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV A MONETÁRIS TANÁCS 2013. AUGUSZTUS 27-I ÜLÉSÉRŐL RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV A MONETÁRIS TANÁCS 2013. AUGUSZTUS 27-I ÜLÉSÉRŐL Közzététel időpontja: 2013. szeptember 12. 14 óra A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, többször módosított 2011. évi

Részletesebben

Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek:

Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek: Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek: USA A Fed kamatdöntő ülését megelőző aggodalmak miatt csökkenéssel indult a kereskedés szeptember harmadik hetében, ugyanakkor a gyenge makroadatok amelyek mérsékelték

Részletesebben

FRANCIAORSZÁG I. AZ ORSZÁG TÁRSADALMI-GAZDASÁGI HELYZETE. 1. Általános információk. Hivatalos megnevezés Államforma Főváros Terület

FRANCIAORSZÁG I. AZ ORSZÁG TÁRSADALMI-GAZDASÁGI HELYZETE. 1. Általános információk. Hivatalos megnevezés Államforma Főváros Terület FRANCIAORSZÁG I. AZ ORSZÁG TÁRSADALMI-GAZDASÁGI HELYZETE 1. Általános információk Hivatalos megnevezés Államforma Főváros Terület Francia Köztársaság Köztársaság Párizs (Paris) Népesség 64 473 140 fő (2008)

Részletesebben

KPMG Vállalathitelezési Hangulatindex

KPMG Vállalathitelezési Hangulatindex KPMG Vállalathitelezési Hangulatindex KPMG Tanácsadó Kft. 2015. november KPMG.hu 4 3 2 2,50 2,73 1 1,45 1,34 0-1 0,08-0,72-0,28 2011. június 2011. november 2012. május 2012. december 2013. június 2014.

Részletesebben

PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE. Éves jelentés 2000

PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE. Éves jelentés 2000 PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE Éves jelentés 2000 Előszó A 2000. év a magyar pénzügyi szektor történetében fontos mérföldkő volt. A pénzügyi felügyeletek integrálásával létrejött, az egész pénzügyi

Részletesebben

BUDAÖRS KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS PROGRAM II. KÖTET

BUDAÖRS KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS PROGRAM II. KÖTET BUDAÖRS KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS PROGRAM II. KÖTET KONCEPCIÓ ÉS PROGRAM Terra Studio Kft. Területi Kutató Tervező Tanácsadó Iroda 2006. szeptember 29. BUDAÖRS KISTÉRSÉG

Részletesebben

Éves jelentés 2003. Generali-Providencia Biztosító Rt.

Éves jelentés 2003. Generali-Providencia Biztosító Rt. Éves jelentés 2003 Generali-Providencia Biztosító Rt. Fõbb mutatók Millió forintban 2003 2002 Könyvelt díj 94 469 88 207 Nettó díj 62 217 60 976 Biztosítástechnikai tartalék, bruttó 152 385 129 346 Biztosítástechnikai

Részletesebben

Talán javulóban a hangulat idehaza

Talán javulóban a hangulat idehaza 2013-07-02 MAGEOSZ Hírek 1./6 Talán javulóban a hangulat idehaza Egy év után először kúszott a pozitív tartományt jelentő 50 százalék fölé a beszerzési menedzser index (BMI), amelynek júniusi szezonálisan

Részletesebben

1047 Budapest, Baross u. 91.-95. tel: (1) 399-5500 fax: (1) 399-5599 GYORSJELENTÉS

1047 Budapest, Baross u. 91.-95. tel: (1) 399-5500 fax: (1) 399-5599 GYORSJELENTÉS GYORSJELENTÉS A Synergon Informatika Rt. 2005. január 1-jétől június 30-ig tartó 6 hónap pénzügyi eredményei Nem auditált, konszolidált Nemzetközi Pénzügyi Jelentés/ Beszámolói Szabályok szerint összeállított

Részletesebben

BALMAZÚJVÁROSI KISTÉRSÉG

BALMAZÚJVÁROSI KISTÉRSÉG BALMAZÚJVÁROSI KISTÉRSÉG PRIORITÁSOK ÉS PROGRAMOK Készítette: ProKat Mérnöki Iroda Kft. 2010. augusztus 1 TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETÉS...5 II. HELYZETELEMZÉS KÖVETKEZTETÉSEI...6 1. A helyzetelemzés legfontosabb

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANKNAK ÉS AZ EURÓCSOPORTNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANKNAK ÉS AZ EURÓCSOPORTNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.2.26. COM(2015) 85 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANKNAK ÉS AZ EURÓCSOPORTNAK 2015. évi európai szemeszter: A növekedési

Részletesebben