A Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata támogatásával és területén június án megrendezésre kerülő

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata támogatásával és területén 2013. június 15-16-án megrendezésre kerülő"

Átírás

1 A Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata támogatásával és területén június án megrendezésre kerülő II. RÁKOSMENTI HAGYOMÁNYŐRZŐ RENDVÉDELMI NAPOKRÓL. Tisztelt Érdeklődők, reménybeli Látogatóink! A évi majálison, Rákosmente központjában, első ízben mutatkozott be a Perczel Mór Honvéd Hagyományőrző Egyesület, felvonultatva, szinte teljes technikai arzenálját. Komoly sikere volt a kitelepülésnek és menetoszlopos felvonulásnak, nagyon sok látogatót vonzott az újszerű program, ezért Önkormányzat vezetése úgy határozott, hogy ezt a rendezvényt kibővítve, hagyománnyá kell tenni. (Az Egyesület 2013 januárjától a kerület önkéntes polgárvédelmi szervezeteként működik, az Önkormányzattól bérelt, Széchenyi utca alatt található telephelyen.) Helyszín: Ferihegyi út Rákos-patak Szabadság sugárút Várvíz utca által határolt füves terület (Nyilas-tábla, ~20 ha). A rendezvény célja: különböző katonai-, rendőr-, határőr-, huszár hagyományőrző egyesületek életének, felszereléseinek bemutatása, a múlt és jelen hivatásos katonáinak életével kapcsolatos események felelevenítése (táborszerű körülmények között, tábori konyhákkal és lajtos kocsikkal, az áramellátást generátorokkal biztosító kitelepüléssel). A rendvédelemhez kapcsolódó programok, szolgáltatások minél szélesebb körének bevonásával, az esemény kínálati oldalának bővítése. 1/17

2 Elsődleges, még kimunkálás alatt lévő programtervezet: - A Perczel Mór Honvéd Hagyományőrző Egyesület Rákosmentén megalakított önkéntes PV. alegysége katasztrófa elhárítási bemutatót tart, a Helyi Védelmi Bizottság irányítása alatt az Önkormányzat Polgári Védelmi Törzse tagjainak aktív részvételével. 2/17

3 - A JVBT-55 harckocsi mentő-vontató segítségével zajlik a különleges mentőgyakorlat, egy szimulált katasztrófahelyzet felszámolása (mély sárba ragadt, oldalára dőlt, kigyulladt, 7,5 tonnás, feltehetőleg illegálisan, veszélyes anyagot szállító, teherautó oltása, talpra állítása, elvontatása). - II. Világháborús Amerikai és Angol Katonai Hagyományőrző Egyesület bemutatkozása, akik kiállítással, élő hadtörténeti bemutatóval, híres-hírhedt csaták újrajátszásával igyekeznek a történelem egy szeletét feleleveníteni. A korhű megjelenést és bemutatást biztosítják az eredeti, háborút megjárt felszerelések, mint például hatástalanított fegyverek, amelyek olyan filmeken keresztül váltak ikonikussá, mint a közismert Ryan közlegény megmentése, vagy épp a nagysikerű sorozatok, Az Elit Alakulat és A Hős Alakulat. Az érdeklődők a diorámaként beállított sátortáborban (melynek olyan a berendezése, mint annak idején, az 1944-es frontvonalon), megtalálhatják az M1 Garand, M1 és M1928 Thompson géppisztolyokat, de olyan támogató fegyvereket is, mint például az M as kaliberű géppuska, vagy a Bazookaként híressé vált páncélököl. 3/17

4 - A Sólyomszem Airsoft Szituációs Lövészklub airsoft fegyver bemutatót és promóciós versenyt rendez gyerekeknek és felnőtteknek is. Megismerteti és népszerűsíti az IDPA (Önvédelmi Fegyverrel Rendelkezők Sportlövészete), az IPSC szituációs lövészetet a látogatókkal, valamint lehetőséget biztosít a saját lövészeti képességek megismerésére. (Változatos és életszerű módon folyik a lövészet, ahol különböző testhelyzetekből (például fedezék mellett, fedezék felett, lehajolva ablakon át), különböző fegyverfogásokkal (általában két kézzel, néha egy, néha gyenge (bal) kézzel) kell lőni, a fegyverrel mozogni a kiépített lő pályán. - A Honvéd Páncélos - és Gépjárműtechnikai Szertár Alapítvány a Magyar Köztársaság hadtörténelméhez, annak műszaki - technikai fejlődéséhez kapcsolódó, történeti értékű, muzeális jellegű, külföldön és Magyarországon gyártott haditechnikai eszközöket, páncélos - és gépjárműveket gondoz, valamint és az ahhoz kapcsolódó dokumentumokat kutatja fel, s az így szerzett ipartörténeti és kulturális örökség megőrzését tartja fő feladatának. A rendezvényen a II. Világháború orosz, német amerikai és brit hadseregeinek múltjából szeretne néhány híressé vált, autentikus eszközt, felszerelést az érdeklődők elé tárni. 4/17

5 5/17

6 - A katasztrófavédelem PV eszközök bemutatásával, lakosságvédelmi tanácsadással, az öngondoskodás, felelős vészhelyzeti magatartás népszerűsítésével színesíti az eseményt. - Hagyományőrző Rendőrök beöltözött egysége éves rendőrségi autókat, és motorkerékpárokat állítanak ki, illetve bemutatják a különböző korok egyenruháit, felszerelési tárgyait (a folytonosságot illusztrálandó egy napjainkban is használatos járőr kocsit igénylünk a kerületi kapitányságtól). 6/17

7 - A Magyar Közelharc- Kézitusa Szövetség bemutató csapata ismerteti meg a látogatókkal a katonai önvédelem fogásait, azokat az eljárásokat, melyekkel éles szituációban dolgoznak a fegyveres erők tagjai, lehetőséget adva a látogatóknak az interaktív részvételre. 7/17

8 - A Hagyományőrző Haditechnikai Egyesület, mely az elmúlt évtizedek katonai gépjárműveinek a megmentését, megőrzését, felújítását, valamint az érdeklődő ifjúság számára bemutatását, megismertetését tűzte ki céljául, eszi az érdeklődők számára, hogy kézzelfogható közelségbe kerüljenek olyan eszközökkel, melyeket esetleg csupán képekről ismerhetnek. - A kerület egy jó részét érintő menetoszlopos felvonulás, a résztvevők menetképes járműveinek bemutatása, önként jelentkező látogatók bevonásával. 8/17

9 - Mi-2-es tűzoltó helikopter bemutatója. Az FPVI-al szerződéses viszonyban álló Forgószárny KFT munkatársai által kifejlesztett és szabadalmazatott újítással oltó gépmadár, egy rácsapással ezerkétszáz liter vizet juttat 1 másodperc alatt nagy koncentráltsággal az égő célpontra. (A berepülési engedély megszerzése függvényében a bemutatót követően, térítés ellenében, a látogatók 5perces helikopteres repültetésen vehetnek részt.) A Rákoscsabai Fecske Lovas 2. Attila Huszárezred, mely 1997-ben alakult meg, s a 48-as elődök hagyományait ápolja, az elmúlt tíz esztendőben minden alakalommal részt vett a Szabadságharc dicső Tavaszi Hadjáratának újrajátszásában. Pergő ritmusú, tért ölelő vágtákkal fűszerezett huszárcsíny bemutatásával örvendezteti meg a nézőket 9/17

10 - A HM Zrínyi Kft. Zrínyi Kiadó a magyar könyvkiadás igényes műhelyeként hadtudományi, hadtörténelmi, biztonság- és katonapolitikai, illetve haditechnikai témájú műveket kínál az olvasónak. A Kiadó igényes kínálattal jelenik meg a rendezvényen, 20-50%-os kedvezményt kínálva a látogatóknak. 10/17

11 Megvédelek, ha megvédesz - fogadj örökbe! Önszerveződő Csapatunk célja, hogy minél több gazdátlan kutyának - legyen az megunt és kidobott, kicsi vagy nagy, öreg vagy kölyök - nyújtson menedéket egészen addig, míg állandó gazdára nem találnak. Ezt a törődést meg is érdemlik, hiszen például a rendvédelem legtöbb ága foglalkoztat munkakutyákat, akik akár saját épségük árán is végzik felelős munkájukat. Mi sem hagyhatjuk hát magukra leghűségesebb barátainkat, egyúttal a felelős és helyes állattartásra is szeretnénk felhívni a figyelmet. A csoportunk neve is az első, Illatos útról mentett kutyánkról kapta nevét, így lettünk mi a Muki csoport Így ha valaki egy kiváló házőrzőre, bátor, tanulékony munkatársra, vagy esetleg család kedvencére vágyik, mindenképp látogasson el hozzánk, segítsünk közösen! 11/17

12 - Jelen lesz a Hadtörténelmi Kulturális Egyesület Második Világháborús Tagozata is, mely így vall küldetéséről: célunk nemzetközi hadiemlékek ápolása a hitelességet szem előtt tartva, ideológiáktól mentesen, reálisan a közkatonák szemszögéből. A történelem ugyanis nem csak írott szó, hanem egykor élt emberek érzéseinek, örömeinek, átélt élményeinek és vágyainak, fájdalmainak összegzése. Azoknak az embereknek állítunk emléket, akik közvetlen közelről bizonyították, hogy léteznek emberi értékek még vészterhes időkben is, úgymint kitartás, bátorság, bajtársiasság, hazaszeretet, önfeláldozás, együttérzés, vagy épp a nagyvonalúság. Persze nem akarjuk eltitkolni azt sem, hogy az emberiség ilyenkor kegyetlen arcát is képes megmutatni: könyörtelen, kicsinyes, ostoba és öntelt tud lenni, de nem ez a követendő! Azonban a hadtörténelem az, ami a leglátványosabban és mobil módon képes a történelem egy szeletét bemutatni, és ez által felkelteni mindenkiben a kíváncsiságot a múltunk iránt. Egyszersmind arra ösztönöz minket, hogy az emberiség nemes tulajdonságaihoz legyünk méltók, és tanuljunk a múlt hibáiból. 12/17

13 2010. év elején alakult meg a Budapesti Állatmentők csapata, melynek régóta, az állatvédelemben önállóan tevékenykedő tagjai önerőből, szervezett formában kezdték menteni a borzalmas körülmények között vegetáló és/vagy megkínzott, elhagyott, balesetet szenvedett állatokat. Magyarországon nagymértékben jelenlevő emberi brutalitás és állatkínzások miatt, szeretne az Egyesület bemutatkozni ezen a rendezvényen is, remélve, hogy a látogatók között lesz olyan, aki szívesen örökbe fogad egyet pártfogoltjaik közül. - A tavaly már jól bevált fegyversimogató asztaloknál, hatástalanított fegyverekkel ismerkedhetnek az érdeklődők, igény esetén részletes beszámolót kapva az eszközök technikai paramétereiről, történetéről. 13/17

14 - A Légiós Military jászberényi úti boltja a rendezvény idejére kiköltözik Rákosmentére és kínálatukból minden érdeklődő választhat neki tetsző felszerelést - legyen az ruházat, túlélő, airsoft vagy paintball kellék, valamint a túrázók, horgászok is megtalálhatják a számukra hasznos termékeket (továbbá álcahálók, álcaruhák, tokok, zsebek, tárzsebek, lábbelik, övek, szíjak és sok egyéb). - Bolyai Makett Klub Egyesület tagjai, munkáikból és a szervezet gyűjteményéből mutatja be a legszebb maketteket a II. világháborútól napjainkig, a magyar és más nemzetek haderőinek eszközeit. A kiállítás mellett a tagok látvány makettezéssel ismertetik meg az érdeklődőkkel a hobbi rejtelmeit. 14/17

15 - A légpuskás céllövészet idén is szerepel a programok között, mert az elmúlt esztendőben nagyon sok látogató, gyermekek-felnőttek is szívesen tették próbára lő képességeiket. A vegyvédelmi sátorban pedig félhomályban-gázálarcban kell felkutatni az elrejtett tárgyakat. 15/17

16 - Különféle rendvédelmi szervezetek rendfokozati jelzései, ruházati darabjai, felszerelései voltak megvásárolhatók tavaly májusban. Sokan vettek emlékképpen néhány apróságot, illetve gyűjtők is megjelentek az asztaloknál, idén bővebb kínálattal várjuk őket (Börzét is meghirdetnénk a rendezvény ideje alatt, hogy a gyűjtői köröknek is egyfajta konzultációs alkalmat teremtsünk). 16/17

17 - Az együttműködők, résztvevő egyesületek, szervezetek által felkínált katonai, kortörténeti relikviákat, mint tombola tárgyakat sorsoljuk ki, a megjelent látogatók között. Rendezvényünkkel szeretnénk elősegíteni a lokálpatrióta identitás elmélyítését, valamint a rendvédelem tárgyi emlékeinek, értékeink, s haladó hagyományaink ápolását. A programok megszervezésekor tudatosan törekszünk arra, hogy a professzionális hagyományőrző egyesületek a szórakoztatás mellett a honvédelem, az önzetlen hazaszeretet, a bajtársiasság ideáit közvetítsék az ifjú és felnőtt lakosság számára. Budapest-Rákosmente, május 24. Tóth Sebestyén ny. honv. szds. alelnök sk. Tóth Csaba Csongor közbiztonsági és védelmi referens sk. 17/17

18

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok Negyedik alkalommal rendezték meg a Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napokat június 12-14. között. A program fővédnöke Hende Csaba

Részletesebben

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Honvédelmi tárgyi emlékek, harcjárművek, fegyverek és megannyi érdekes program várta a családokat június 10-12. között a Nyilastáblán. Az V. Rákosmenti

Részletesebben

Lakosságfelkészítés. Kirendeltség-vezetői tapasztalatok

Lakosságfelkészítés. Kirendeltség-vezetői tapasztalatok Lakosságfelkészítés Kirendeltség-vezetői tapasztalatok Lakosságfelkészítés, lakosság tájékoztatás Megelőzés Beavatkozás (Veszélyhelyzeti kommunikáció) Újjáépítés felkészítés tájékoztatás Felkészítés, tájékoztatás

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG. és az ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG. között

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG. és az ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG. között Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Szám:1068-1/2011/alt. OKF Országos Polgárőr Szövetség Szám: 544-2/2011 OPSZ EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS a BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG

Részletesebben

Önkéntes Tűzoltó Egyesület Pusztaszabolcs 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Szakmai anyag

Önkéntes Tűzoltó Egyesület Pusztaszabolcs 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Szakmai anyag Önkéntes Tűzoltó Egyesület Pusztaszabolcs 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Szakmai anyag A Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák Leader fejezetének végrehajtásához 2013- ban nyújtandó támogatások keretében

Részletesebben

Rákosmenti majális. 2013. május 1.

Rákosmenti majális. 2013. május 1. Rákosmenti majális 2013. május 1. Ismét gazdag programmal várta Rákosmente lakóit május elsején a szervező Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata és a Vigyázó Sándor Művelődési Ház a Rákosmenti

Részletesebben

Egy rétsági gyűjtő bemutatkozása

Egy rétsági gyűjtő bemutatkozása Egy rétsági gyűjtő bemutatkozása Pfaff László vagyok, 65 éves nyugdíjas. 1966-67-ben voltam előfelvételis vegyi- sugárfelderítő Hódmezővásárhelyen. Szakaszparancsnokom Cserhalmi Mihály fhdgy., aki vezérőrnagyként

Részletesebben

A SÁRVÁR ÉS KEMENESALJA MENTETT KUTYÁIÉRT ALAPÍTVÁNY

A SÁRVÁR ÉS KEMENESALJA MENTETT KUTYÁIÉRT ALAPÍTVÁNY RÓLUNK dióhéjban A SÁRVÁR ÉS KEMENESALJA MENTETT KUTYÁIÉRT ALAPÍTVÁNY egy civil közösségből alakult 2016 novemberében, bár alapítója, Minárcsik Sándor, már több évtizede menti a segítségre szoruló állatokat.

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3508/01149 Vérzivataros évtizedek 1914-1944 MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Az idén 2014. november 18-19-én, immár 41.alkalommal került sor a Hajdú-Bihar

Részletesebben

MUNKATERV. a 2011-es évre

MUNKATERV. a 2011-es évre BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2011-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

VÉDŐNŐ SZEREPE A BALESETEK MEGELŐZÉSÉBEN

VÉDŐNŐ SZEREPE A BALESETEK MEGELŐZÉSÉBEN VÉDŐNŐ SZEREPE A BALESETEK MEGELŐZÉSÉBEN Szabó Noémi Ifjúsági védőnő Egészségtan tanár 2009.08.06. "Fiatalok baleseteinek megelőzése" 1 Egészségi állapot Meghatározó tényezők: Életmód Genetika Környezet

Részletesebben

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Nyt.szám: HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - Közhasznú társadalmi szervezet - 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-503-186, 503-187.email htbk.szfvar@regiment.hu,

Részletesebben

SZEGEDI SÜRGŐSSÉGI NAPOK

SZEGEDI SÜRGŐSSÉGI NAPOK A Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete SZHB Elsősegélynyújtó Csoportja Péter: 06/70-949-2215 és a Csatári Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara közösen bemutatja: PROGRAMFÜZET Szervező:

Részletesebben

Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Magyar Kajak-Kenu Szövetség Magyar Kajak-Kenu Szövetség KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI ÉV: 2014 Moszkva PROGRAMTERVEK BESZÁMOLÓK TÉMA

Részletesebben

Egy tehetséges ifjú régész

Egy tehetséges ifjú régész 1 Egy tehetséges ifjú régész Üdvözlet az Érdeklődőknek! Fazekas Kristóf Soma a nevem, a 12. A osztály tanulója vagyok. Egy nem mindennapi hobbit szeretnék bemutatni, ami a fémkeresőzés, fémdetektorozás.

Részletesebben

FÉNYKÉPES KRÓNIKÁK 2

FÉNYKÉPES KRÓNIKÁK 2 2 Kedves Bajtársak! Az elöltöltő fegyveres lövészet újabb kori hazai történelme az első komáromi kísérletek óta (1995.) töretlenül fejlődik. Az országban jelenleg mintegy negyven lőtéren lehet elöltöltő

Részletesebben

2011. évi Közhasznúsági jelentése

2011. évi Közhasznúsági jelentése I. Magyar Királyi Honvéd Hagyományőrző Egyesület 6726 Szeged, Kállay Albert u. 13. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Szeged, 2012. február 10. elnök Az I. Magyar Királyi Honvéd Hagyományőrző Egyesület

Részletesebben

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ FELHÍVÁS A SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁLON VALÓ RÉSZVÉTELRE CIVIL SZERVEZETEK számára és MŰVÉSZETI PRODUKCIÓKAT bemutató csoportok, zenekarok, együttesek, egyéni előadók számára SAVARIA

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 17. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 17. szám MAGYAR KÖZLÖNY 17. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2019. február 7., csütörtök Tartalomjegyzék 3/2019. (II. 7.) HM rendelet A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésének és felhasználásának szabályairól

Részletesebben

Ezen dokumentum Jászárokszállás Város Önkéntes Tűzoltó Egyesületének 2007. évi jelentősebb eseményeit, beavatkozásait, híreit foglalja magába Készítette: Tekse Csaba parancsnok-helyettes 2007. október

Részletesebben

TÉMA LENGYEL NEMZETISÉGI ÖKORMÁNYZAT év

TÉMA LENGYEL NEMZETISÉGI ÖKORMÁNYZAT év 1. oldal, összesen: 1 96/2017. (IV. 20.) Kt. határozat 1. számú melléklete TÉMA LENGYEL NEMZETISÉGI ÖKORMÁNYZAT 2017-2018. év PÁLYÁZATI CÉLNAK MEGFELEL 2017. ÉVI VAGY ÁTHÚZÓDÓ KÉRT ÖSSZEG Ft JAVASOLT ÖSSZEG

Részletesebben

A HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezetének 2014. évi PÉNZÜGYI TERVE BEVÉTELEK

A HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezetének 2014. évi PÉNZÜGYI TERVE BEVÉTELEK számú melléklet a /2014/ számhoz. HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - Közhasznú társadalmi szervezet - 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-503-186, 503-187.email

Részletesebben

SZEGEDI SÜRGŐSSÉGI NAPOK

SZEGEDI SÜRGŐSSÉGI NAPOK A Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete SZHB Elsősegélynyújtó Csatári Péter: Csoportja 06/70-949-2215 és a Szegedi Tudományegyetem Boros István: Általános 06/20 Orvostudományi 522-0053 Kara közösen bemutatja:

Részletesebben

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete a közmuvelodésrol A kulturális javak védelmérol és a muzeális intézményekrol, a nyilvános könyvtári ellátásról és

Részletesebben

A LOGISZTIKA A HARCI ERŐ ALAPJA, amelyet úgy lehet leírni mint egy híd, ami összeköti a nemzet hadra kelt erőit a nemzet gazdaságával

A LOGISZTIKA A HARCI ERŐ ALAPJA, amelyet úgy lehet leírni mint egy híd, ami összeköti a nemzet hadra kelt erőit a nemzet gazdaságával A LOGISZTIKA A HARCI ERŐ ALAPJA, amelyet úgy lehet leírni mint egy híd, ami összeköti a nemzet hadra kelt erőit a nemzet gazdaságával NATO kiadvány Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság Honvédelmi

Részletesebben

VoltTimer Tudományos Valóságshow

VoltTimer Tudományos Valóságshow VoltTimer Tudományos Valóságshow Mobilis Győr A Felfedezések Háza 1 Mi is a mobilis? A mobilis Európa első mozgásra, közlekedésre fókuszálótematikus tudományos játszóháza 74 interaktív eszköz, 1200 négyzetméteren

Részletesebben

Ízelítő a magyar gyalogság egyenruháiból az 1800-as években Csak belső használatra összeállította: Udovecz György

Ízelítő a magyar gyalogság egyenruháiból az 1800-as években Csak belső használatra összeállította: Udovecz György 1 Ízelítő a magyar gyalogság egyenruháiból az 1800-as években Csak belső használatra összeállította: Udovecz György gyalogsági zubbony 1798-1808 között kép: Ottenfeld Magyar gránátos és tiszt 1805-ből,

Részletesebben

A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség I. Katonai Lovas Bajnoksága, Nagycenk, 2104.augusztus 29-31.

A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség I. Katonai Lovas Bajnoksága, Nagycenk, 2104.augusztus 29-31. A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség I. Katonai Lovas Bajnoksága, Nagycenk, 2104.augusztus 29-31. A júniusi elmaradt nemzetközi lovas verseny nem szegte kedvét a szervezőknek. A HM támogatásával,

Részletesebben

Támogatás összege (Szerződéses. Elszámolás esedékessége

Támogatás összege (Szerződéses. Elszámolás esedékessége Kedvezményezett neve (szerződő fél) Szerződés típusa Szerződés kötés dátuma Elszámolás esedékessége Támogatás összege (Szerződéses érték) Támogatás célja Támogatási program megvalósítási helye Aranyi Állatotthon

Részletesebben

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat Az idei évben is megvalósul a figyelemfelhívó és ismerető programokkal színesített városi és megyei Közbiztonsági Rendezvénysorozat. Az alábbiakban összegezzük, milyen

Részletesebben

Honvédelmi alapismeretek

Honvédelmi alapismeretek Honvédelmi alapismeretek Tájékoztató füzet 1 TISZTE L T HA LLGA TÓK! A Magyar Honvédség hivatásos haderő, békeidőszakban az utánpótlá- sa kizárólag önkéntes alapon történik. A honvédelemre és a haza fegyveres

Részletesebben

Airsoft IDPA Vereseny 2014.04.12. Pályaleírások. Airsoft Szabadidő és Versenysport Egyesület. 1201 Budapest, Torontál utca 1.

Airsoft IDPA Vereseny 2014.04.12. Pályaleírások. Airsoft Szabadidő és Versenysport Egyesület. 1201 Budapest, Torontál utca 1. Airsoft IDPA Vereseny 2014.04.12. Pályaleírások Rendező: Helyszín: Waffenorg Lőtér 1201 Budapest, Torontál utca 1. Bővebb információ, versenykiírás és előzetes regisztráció: http://airsoft.org.hu/idpa

Részletesebben

BIZTONSÁGOS KALANDOK. 100 tábor V. Szakmai Nap

BIZTONSÁGOS KALANDOK. 100 tábor V. Szakmai Nap Csapatépítés * Kalandpedagógia Tevékenység-központú pedagógia Animátorképzés * Kisgyerekkori fejlesztés * Multikulturális pedagógia * Agressziómegelőzés * Vezetői tréning * BIZTONSÁGOS KALANDOK 100 tábor

Részletesebben

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Sport) 2010. év

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Sport) 2010. év KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Sport) 2010. év A tevékenység meghatározása 2010 évben a Kulturális és Sport sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése

Részletesebben

Díjak, elismerések a ZMNE I. Ludovika Fesztiválon

Díjak, elismerések a ZMNE I. Ludovika Fesztiválon Díjak, elismerések a ZMNE I. Ludovika Fesztiválon 1. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem kancellára kiemelkedő közéleti tevékenysége és az egyetem kapcsolatrendszerének bővítése érdekében végzett munkája

Részletesebben

T E R V E Z E T. A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM. r e n d e l e t e

T E R V E Z E T. A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM. r e n d e l e t e T E R V E Z E T A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM r e n d e l e t e egyes juttatásokkal kapcsolatos honvédelmi miniszteri rendeletek módosításáról A katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények

Részletesebben

Fényképek a házról Fényképek a nyílt napról SZÁZADOS-UDVAR VENDÉGHÁZ Cserhátszentiván, Kossuth u. 64. A Százados-udvar vendégház Cserhátszentivánban, falusias környezetben kínál családok, szűkebb

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés Havranek József Tűzvédelmi Alapítvány 8000 Székesfehérvár Szent Flórián körút 2. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Székesfehérvár, 2012. március 14. Katczer László elnök 2 Havranek

Részletesebben

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja TANÚSÍTVÁNY Gyula Város Önkormányzata (képviselő-testület, polgármester, bizottságok, részönkormányzat)/polgármesteri Hivatala által 2012. évben nyújtott működési és fejlesztési támogatásokról Az államháztartás

Részletesebben

A Magyar Polgári Védelmi Szövetség részvétele a PV szervezetek felkészítésében (A PV mozgalom dinamizálása projekt keretében)

A Magyar Polgári Védelmi Szövetség részvétele a PV szervezetek felkészítésében (A PV mozgalom dinamizálása projekt keretében) A Magyar Polgári Védelmi Szövetség részvétele a PV szervezetek felkészítésében (A PV mozgalom dinamizálása projekt keretében) A polgári védelem ESZMEISÉG GENFI EGYEZMÉNYEK NATO, EU Irány elvek Ifjúság

Részletesebben

MATASZ NŐI TAGOZAT

MATASZ NŐI TAGOZAT 1 MATASZ NŐI TAGOZAT 2015-2016 Tisztelt Elnökség! Tisztelt Elnök Úr! A 2015. év értékelését, illetve a 2016 évre vonatkozó elképzeléseinket az alábbiak szerint terjesztjük be. 1.) 2015. év feladatai végrehajtásának

Részletesebben

KATONAI HAGYOMÁNYŐRZŐ ETIKAI KÓDEX

KATONAI HAGYOMÁNYŐRZŐ ETIKAI KÓDEX KATONAI HAGYOMÁNYŐRZŐ ETIKAI KÓDEX A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség /MHKHSZ/ számára Készítette: Heim Sándor hö.őrnagy 2014. május 10. 1 Bevezetés A magyar katonai hagyományőrzés legalább

Részletesebben

Évente átlagosan 350 új kutyát fogadunk be, és védencünknek találunk új otthont.

Évente átlagosan 350 új kutyát fogadunk be, és védencünknek találunk új otthont. Tolna Megyei Állat- és Természetvédő Alapítvány Kutyamenhely Szekszárd Postacím: 7100 Szekszárd, Kilátó utca 31. Kutyamenhely: Szekszárd, Bogyiszlói út 8. E-mail:tmallatvedo @ gmail. com Telefonszám: 06-20-9810-558

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A Múzeumok Éjszakája program keretében a Balatoni Múzeum programjai két időszaki kiállítása köré szerveződtek.

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A Múzeumok Éjszakája program keretében a Balatoni Múzeum programjai két időszaki kiállítása köré szerveződtek. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjteményi Kollégiuma a Balatoni Múzeum 204107/00166 azonosító szám alatt nyilvántartásba vett pályázati cél támogatására, azaz A Keszthely városában 15

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

Javaslat a Varga János Tűzoltószertár a tűzoltóautókkal települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a Varga János Tűzoltószertár a tűzoltóautókkal települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat a Varga János Tűzoltószertár a tűzoltóautókkal települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Czöndör Mihályné (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. június 18. (település, dátum) (P.

Részletesebben

LOVAS SZAKKIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR

LOVAS SZAKKIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR LOVAS SZAKKIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK KIÁLLÍTÓK SZÁMÁRA NEMZETI VÁGTA KÖZÉP-, KELET-EURÓPA LEGNAGYOBB LOVAS FESZTIVÁLJA BUDAPESTEN A Nemzeti Vágta a magyar tradíciókra épülő kulturális, turisztikai,

Részletesebben

IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, május

IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, május IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, 2016. május 14 16. Komplex rendezvény 2013-tól A rendezvény 2013-tól évente Pünkösdkor a események harmonikusan

Részletesebben

Rendészeti igazgatás. Rendészet. Jogi szabályozás

Rendészeti igazgatás. Rendészet. Jogi szabályozás Gazdasági élet Igazgatása Környezet Védelme Közrend, Közbiztonság védelme, rendészet Humán igazgatás Rendészeti igazgatás Jogi szabályozás Alaptörvény (46. cikk) Rtv 1994:XXXIV. tv. Hszt 1996: XLIII. tv.

Részletesebben

BESZÁMOLÓ SZÖVETSÉGÜNK 2013. ÉVBEN VÉGZETT MUNKÁJÁRÓL

BESZÁMOLÓ SZÖVETSÉGÜNK 2013. ÉVBEN VÉGZETT MUNKÁJÁRÓL Fővárosi Polgári Védelmi és Katasztrófavédelmi Szövetség H-1052 Budapest, Városház u. 9-11. Tel.; Fax: 220-2043 www.fpvsz.hu Adószám: 18095269-1-41 Bankszámlaszám: OTP 11705008-20465377-00000000 BESZÁMOLÓ

Részletesebben

EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL

EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL EFOP-1.3.5-16 TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL PÁLYÁZAT CÉLJA: A helyi igényekre, lehetőségekre reflektálva új formalizált vagy nem formalizált kisközösségek létrehozása

Részletesebben

Közbiztonsági referensek képzése

Közbiztonsági referensek képzése Közbiztonsági referensek képzése 2012. szeptember 10-14. Katasztrófavédelmi alapismeretek Jogszabályi alapok Kurtán Attila tű. százados kiemelt főtanár Hazai jogszabályok Magyarország Alaptörvénye (2011.

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV a Családi Nap 2012 program lebonyolítására.

FORGATÓKÖNYV a Családi Nap 2012 program lebonyolítására. Szám: 18000-101/567/6/2012.szü. VAS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HUMÁNIGAZGATÁSI SZOLGÁLAT 9700 Szombathely, Petőfi Sándor u. 1/C. Telefon: városi: 94/ 521-186 Fax:94/521-162 BM: 26/11-86 Fax:26/11-62 E-mail:

Részletesebben

Az egyesület képviselője: Némethné Koczka Edit elnök (sz:szeged, 1961.június 21. an: Pataki Mária) 6900 Makó, Kelemen L. 57.

Az egyesület képviselője: Némethné Koczka Edit elnök (sz:szeged, 1961.június 21. an: Pataki Mária) 6900 Makó, Kelemen L. 57. HAGYMAVIRÁG FOLTVARRÓ EGYESÜLET Alakulás, előzmények: Az egyesület tagjainak megalakulás előtt közös céljuk volt, hogy olyan közösséget hozzanak létre mely vagyon és nyereségszerzési cél nélkül a kézi

Részletesebben

VIIl.ORSZÁGOS KISMOTORFECSKENDŐ-SZERELÉSI BAJNOKSÁG 5.JAKAB LÁSZLÓ EMLÉKFUTAM

VIIl.ORSZÁGOS KISMOTORFECSKENDŐ-SZERELÉSI BAJNOKSÁG 5.JAKAB LÁSZLÓ EMLÉKFUTAM Adószám: 18966417-1-20 Bankszámlaszám: 74500248-10039186 info tel: +36 30 6009934 VIIl.ORSZÁGOS KISMOTORFECSKENDŐ-SZERELÉSI BAJNOKSÁG 5.JAKAB LÁSZLÓ EMLÉKFUTAM A Györöki HAMUTIPRÓK Hagyományőrző Önkéntes

Részletesebben

Rendezvényismertető prospektus. w w w. m e n t o o v. c o m

Rendezvényismertető prospektus. w w w. m e n t o o v. c o m Szegedi Sürgősségi Napok Rendezvényismertető prospektus w w w. m e n t o o v. c o m SZEGEDI SÜRGŐSSÉGI NAPOK RENDEZVÉNYISMERTETŐ PROSPEKTUS Készült A Szegedi Sürgősségi Napok Szervezői Bizottság megbízásából

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

Magyar joganyagok - Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirata, 2. oldal - irányítja a katasztrófavédelmi kirendeltségeket, a hivat

Magyar joganyagok - Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirata, 2. oldal - irányítja a katasztrófavédelmi kirendeltségeket, a hivat Magyar joganyagok - Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirata, 1. oldal Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 A katasztrófavédelemről

Részletesebben

A géppuska Önműködő, sorozatlövés leadására alkalmas lőfegyverek léteztek már az első világháború kitörése előtt is, igazán félelmetes hírnévre azonban 1914 után tettek szert, amikor a géppuskák a lövészárok-háborúkban

Részletesebben

R E N D E Z V ÉNYH E LY S Z Í N KIA J Á N L Ó

R E N D E Z V ÉNYH E LY S Z Í N KIA J Á N L Ó R E N D E Z V ÉNYH E LY S Z Í N KIA J Á N L Ó 2 0 1 7 Rólunk A Liget Club, Budapest legnagyobb szórakozóhelye, mely 2011 szeptemberében nyitotta meg a kapuit. A klub 5 tánctérrel, 5 különböző zenei stílussal,

Részletesebben

Közbiztonsági referensek képzése

Közbiztonsági referensek képzése Közbiztonsági referensek képzése Ismertesse a veszélyelhárítási tervezés általános elveit, tartalmi követelményeinek szintjeit, készítésük és jóváhagyatásuk szabályait. Ismertesse a települési (munkahelyi)

Részletesebben

A létesítmények védelme kisebb szerepet kap napjainkra. HÖT erőforrások csökkentek egységek (rajok/erő) kül. Szerek (habbaloltó, porraloltó/eszköz

A létesítmények védelme kisebb szerepet kap napjainkra. HÖT erőforrások csökkentek egységek (rajok/erő) kül. Szerek (habbaloltó, porraloltó/eszköz 90-es évek elején több mint 500 lt A létesítmények védelme kisebb szerepet kap napjainkra HÖT erőforrások csökkentek egységek (rajok/erő) kül. Szerek (habbaloltó, porraloltó/eszköz Kiemelt szerepet, védelmet

Részletesebben

Előzmények. Ifjúságvédelmi téren jó kapcsolat a rendőrséggel:

Előzmények. Ifjúságvédelmi téren jó kapcsolat a rendőrséggel: Előzmények Ifjúságvédelmi téren jó kapcsolat a rendőrséggel: Bűnmegelőzési előadások Rendőrségi bemutatók Jogi tanácsadás Kapcsolat a honvédséggel: Than Károly Atlétika Bajnokság alkalmával állandó vendégek

Részletesebben

A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE

A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE Magyar Hadtudományi Társaság Tüzér Szakosztály. számú példány J Ó V Á H A G Y O M! Budapest, 2013. 02. 07. Dr. Szabó Tibor alezredes MHTT Tüzér Szakosztály elnöke A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI

Részletesebben

HÁTTÉRANYAG a 2013. június 26-i Választmányi ülés napirendjéhez

HÁTTÉRANYAG a 2013. június 26-i Választmányi ülés napirendjéhez HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - közhasznú szervezet- 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255 E-mail: htbk.szfvár@regiment.hu HÁTTÉRANYAG a 2013. június

Részletesebben

Kivonat Sióagárd Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 16. napján tartott üléséről készített jegyzőkönyvből

Kivonat Sióagárd Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 16. napján tartott üléséről készített jegyzőkönyvből 133/2012 (X.16.) számú képviselő-testületi határozat pályázat helyi piac kialakítására 1.) Sióagárd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elhatározza, hogy pályázatot nyújt be az Európai Mezőgazdasági

Részletesebben

Beszámoló a Mezei őrszolgálat évi tevékenységéről

Beszámoló a Mezei őrszolgálat évi tevékenységéről Beszámoló a Mezei őrszolgálat 2016. évi tevékenységéről Létszám: 3 Fő Az közalkalmazottak neve: Magyar Zoltán, Holecz Róbert, Suhajda Attila A közalkalmazottak beosztása: Mezei őrszolgálat Szervezeti egység

Részletesebben

Mert minden kutya gazdara vagyik! Letöltés: www.vigyelhaza.hu/kutyakereso

Mert minden kutya gazdara vagyik! Letöltés: www.vigyelhaza.hu/kutyakereso Mobiltelefonos kutyakereső alkalmazás Mert minden kutya gazdara vagyik! Letöltés: www.vigyelhaza.hu/kutyakereso Az alkalmazásról Segítségével állatbarátoknak, állatvédő szervezeteknek, vagy a szakhatóságnak

Részletesebben

A Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2009. évi programjai

A Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2009. évi programjai A Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2009. évi programjai 2009. január 12. Közreműködtünk a Don-kanyarban elesett katonák, hősök és áldozatok emlékére szervezett megemlékezés megszervezésében

Részletesebben

Éves beszámoló 2013. Tartalom

Éves beszámoló 2013. Tartalom Éves beszámoló 2013 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Kapott támogatások és egyéb bevételek bemutatása 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Vagyon kimutatás a 2013. évre 5. A cél szerinti

Részletesebben

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa 2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa Amatőr és Profi Meghívásos Nyílt Verseny VERSENYKIÍRÁS A verseny célja: - a 2014 évi RKSZ II. önvédelmi Nemzetkőzi Kupa bajnoki címek eldöntése - a Magyar és Nemzetkőzi

Részletesebben

IKSZT Szolgáltatási és Programterv

IKSZT Szolgáltatási és Programterv Helyszín és feltételek biztosítása a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat tájékoztatási pont működtetéséhez 1 1 Falugazdász fogadóóra fogadóóra 2013.01.08 8 Falugazdász fogadóóra fogadóóra 2013.02.05 8 Falugazdász

Részletesebben

RKSZ Önvédelmi Magyar Kupa

RKSZ Önvédelmi Magyar Kupa RKSZ Önvédelmi Magyar Kupa Amatőr és Profi Meghívásos Nyílt Verseny VERSENYKIÍRÁS A verseny célja: - a 2013 évi RKSZ önvédelmi Magyar Kupa bajnoki címek eldöntése - a 2013. évi verseny évad megnyitása,

Részletesebben

Prevenciós program. anno 1999

Prevenciós program. anno 1999 Prevenciós program anno 1999 Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata Egyesületünk egyik fő feladatának tekinti a vízibalesetek számának csökkentését. Baleset-megelőzési előadásaink során felhívjuk a figyelmet

Részletesebben

TURISZTIKAI KIÁLLÍTÓTÉR LÉTREHOZÁSA A VOLT TSZ MŰHELYEK TERÜLETÉN

TURISZTIKAI KIÁLLÍTÓTÉR LÉTREHOZÁSA A VOLT TSZ MŰHELYEK TERÜLETÉN TURISZTIKAI KIÁLLÍTÓTÉR LÉTREHOZÁSA A VOLT TSZ MŰHELYEK TERÜLETÉN KEDVEZMÉNYEZETT: PANNONHALMA VÁROSFEJLESZTŐ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG KONZROCIUMI PARTNEREK: PANNONHALMA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA,

Részletesebben

Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb. Váci Szimfonikus Zenekar közös műsora

Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb. Váci Szimfonikus Zenekar közös műsora Polgármesteri Iroda Támogatási szerződések nyilvánosságra hozatala Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb Csekovszky Árpád Művészeti Közalapítvány Erdős Renée Ház Muzeális

Részletesebben

Vendégünk Törökország

Vendégünk Törökország 2014/04/23-2014/05/31 1. oldal (összes: 9) 2. oldal (összes: 9) [1]2014. április 23. és május 31. között tekinthető meg a modern Törökországot és a modern török irodalom egy-egy darabját bemutató kamarakiállítás

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére január 15.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére január 15. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2018. január 15. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906 Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 202104/00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906 1 A program előzményei A Happy Dixieland Baráti Kör Egyesületet többek között a magyar zenei kulturális örökség megőrzése

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI, KÖZBIZTONSÁGI, ÜGYRENDI ÉS ETIKAI BIZOTTSÁGA

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI, KÖZBIZTONSÁGI, ÜGYRENDI ÉS ETIKAI BIZOTTSÁGA RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI, KÖZBIZTONSÁGI, ÜGYRENDI ÉS ETIKAI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Iktatószám: 17-1/12/2012. Helyszín: Időpont: a Polgármesteri Hivatal III.

Részletesebben

Újszilvás Község Önkormányzata LEADER Szilvafás Újszilvásért Újszilvás 1 622 520 Ft. Pándi-meggy gyümölcsfák. Tápiósági tábor infrastrukturális

Újszilvás Község Önkormányzata LEADER Szilvafás Újszilvásért Újszilvás 1 622 520 Ft. Pándi-meggy gyümölcsfák. Tápiósági tábor infrastrukturális CÉLTERÜLET: 1001529 NEM LHH HAJT-A CSAPAT AKCIÓCSOPORT ARCULATÁNAK FEJLESZTÉSE Község Önkormányzata Szilvafás ért 1 622 520 Ft ért Alapítvány Alma-sokk 1 600 200 Ft Pánd Község Önkormányzata Pándi-meggy

Részletesebben

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2. A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2.   A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE Egyesületünknek 2017-ben is sikeres, eredményekben és eseményekben gazdag éve volt. Egyesületünk 2017-ben 4 szakosztállyal működött: - labdarúgás - asztalitenisz

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998.(XII.15.)Kt.

Részletesebben

A katasztrófavédelem intézkedései

A katasztrófavédelem intézkedései A katasztrófavédelem intézkedései a katasztrófavédelem fő szakmai területei: Tűzoltósági szakterület Polgári védelmi szakterület Iparbiztonsági szakterület E szakterületek feladatait a katasztrófavédelem

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

Kedves gyerekek! A kalandpark

Kedves gyerekek! A kalandpark Kedves gyerekek! Szeretném bemutatni nektek a gyulai GELLÉNY birtokot, ahol a kirándulásunk harmadik napját fogjuk tölteni. Ez a birtok, megfelelő helyszín a tökéletes lakodalomhoz, családi eseményekhez,

Részletesebben

A Magyar Királyi Honvédség és a leventemozgalom jelvényei, 1938 1945. Sallay Gergely

A Magyar Királyi Honvédség és a leventemozgalom jelvényei, 1938 1945. Sallay Gergely Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei A Magyar Királyi Honvédség és a leventemozgalom jelvényei, 1938 1945 Sallay Gergely Témavezető: Dr. Phil. habil. Püski Levente, egyetemi docens DEBRECENI EGYETEM

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros

Részletesebben

A limanowai csata emléknapja Sopronban

A limanowai csata emléknapja Sopronban A limanowai csata emléknapja Sopronban 2 A limanowai csata emléknapja Sopronban A Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület nevében köszöntöm vendégeinket, tagjainkat, és a megjelenteket. Egyesületünk császári

Részletesebben

SZAKKÉPZÉSI HELYI TANTERV RENDÉSZET ÁGAZATHOZ

SZAKKÉPZÉSI HELYI TANTERV RENDÉSZET ÁGAZATHOZ SZAKKÉPZÉSI HELYI TANTERV RENDÉSZET ÁGAZATHOZ 468 Tantárgyak, témakörök Fegyveres szervek és vagyonvédelem I. A magyarországi fegyveres szervek története Fegyveres szervek alapismeretek A fegyveres szervek

Részletesebben

Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 50 ÉVES A RÁKÓCZI Középiskolai Intézményegység Gimnázium Szakközépiskola Kollégiumi Intézményegység Gimnáziumi képzés A gimnáziumi oktatás

Részletesebben

KATONAI ALAPISMERETEK ÓRAELOSZTÁS. Évfolyam Fejezet Elmélet Gyakorlat Összesen

KATONAI ALAPISMERETEK ÓRAELOSZTÁS. Évfolyam Fejezet Elmélet Gyakorlat Összesen KATONAI ALAPISMERETEK ÓRAELOSZTÁS Évfolyam Fejezet Elmélet Gyakorlat Összesen 9. A) FEJEZET A Magyar Köztársaság biztonság- és szövetségi politikája 26 10 36 10. B) FEJEZET Térkép- és tereptani alapismeretek

Részletesebben

Éves beszámoló 2012. A település élhetõbbé tétele szempontjából az itt élõk bevonása a község életébe az egyik legfontosabb célkitûzésünk.

Éves beszámoló 2012. A település élhetõbbé tétele szempontjából az itt élõk bevonása a község életébe az egyik legfontosabb célkitûzésünk. Éves beszámoló 2012 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Kapott támogatások és egyéb bevételek bemutatása 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Vagyon kimutatás a 2012. évre 5. A cél szerinti

Részletesebben

Mihályi Balázs. Dél-Buda ostroma 1944-1945

Mihályi Balázs. Dél-Buda ostroma 1944-1945 Mihályi Balázs Dél-Buda ostroma 1944-1945 Budapest, 2014 Tartalom Előszó... 7 Dél-Buda Budapest ostromában (1944-45)... 10 Előzmények... 10 Az ostrom első szakasza (1944. december 24-25.) Buda bekerítése...

Részletesebben

I. Ótapolca - Menti Lovas Napok

I. Ótapolca - Menti Lovas Napok Az idei évben,..-án kerül megrendezésre a I. Ótapolca - Menti Lovas Napok Az Ótapolca mentén, Pápa és Győr között, egyesületünk első, hagyományteremtő alkalommal, rendezi meg a Kulturális és Lovas Napokat,

Részletesebben

A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE

A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE Magyar Hadtudományi Társaság Tüzér Szakosztály. számú példány J Ó V Á H A G Y O M! Budapest, 2011. 01. 26. Dr. Szabó Tibor MHTT Tüzér Szakosztály elnöke A TÜZÉR SZAKOSZTÁLY TUDOMÁNYOS KUTATÁSI TERVE 2011

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján:

A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján: A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján: 1. Biztonságpolitika és Hadtörténelem tagozatban: II Bánki Szabolcs honvéd tisztjelölt

Részletesebben

CSELEKVÉSI TERV 2013. /tervezet/

CSELEKVÉSI TERV 2013. /tervezet/ HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - közhasznú szervezet- 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255 E-mail: htbk.szfvár@regiment.hu CSELEKVÉSI TERV 2013. /tervezet/

Részletesebben