hétfő: 8:00-18:00 telefon: (+36 76) vagy (+36 20) kedd- péntek: 8:00-20:00 honlap:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "hétfő: 8:00-18:00 telefon: (+36 76) 466-843 vagy (+36 20) 500-6281 kedd- péntek: 8:00-20:00 honlap: www.moramuvhaz.hu"

Átírás

1

2

3 Bemutatkozások Bemutatkozások Móra Ferenc Művelődési Központ án, Göncz Árpád nyitotta meg ünnepélyes keretek között Kiskunfélegyháza gyönyörűen felújított művelődési központját. Az épület aulája kiállítások megrendezésére ad lehetőséget, míg az emeleten 260 fő nézőközönséget befogadó színházterem található. Alkalmanként, a régi hagyományokhoz híven bálok, táncos estek színhelye a helyiség. Kamaraterem, öltözők szolgálják a vendégek, előadók igényeit. Az emeleten kaptak helyet az irodák is ben egy nyertes pályázat által felújították a szárnyat. A megvalósítást 2 követően 450 m -rel nőtt meg a művelődési központ területe, így még több csoportot, szakkört, rendezvényt tud befogadni. A felújítás egyben akadálymentesítést is jelentett, illetve a fogyatékkal élők támogatása, ami nagy hiányossága volt korábban a háznak. A teherlift átalakításával megoldódott a személyi felvonó kérdése is. A Móra Ferenc Művelődési Központ munkatársai szeretettel várják az intézménybe látogatókat. A Művelődési Központban lehetőség van termek, rendezvényekhez eszközök, kellékek, sátrak, illetve egy 8 10 méteres fedett színpad bérlésére is. Nyitva tartás: cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 1. hétfő: 8:00-18:00 telefon: (+36 76) vagy (+36 20) kedd- péntek: 8:00-20:00 honlap: szombat: 8:00-21:00 facebook: vasárnap: zárva 1

4 Petőfi Sándor Városi Könyvtár Bemutatkozások A 2008-ban megújult könyvtár korszerű feltételek között, kibővült nyitva tartással várja olvasóit, látogatóit. Közszolgáltatásaival a lakosság tájékozódását, tanulását, olvasását, tartalmas időtöltését segíti. Látogatókét megtekinthetik a Hattyúházat, tájékozódhatnak a szolgáltatásokról, részt vehetnek a rendezvényeken. Könyvtári tagsággal egyéb szolgáltatásokat is igénybe vehetnek. Gazdag programokkal várja Önöket a könyvtár. cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Szent János tér 9. telefon: (+36 76) vagy (+36 70) psvk@psvk.hu honlap: facebook: Petőfi Sándor Városi Könyvtár Nyitva tartás: hétfő: zárva kedd, péntek: 8:00-18:00 szerda-csütörtök: 12:00-18:00 szombat: 8:00-12:00 Kiskun Múzeum A Kiskun Múzeumot Kiskunfélegyháza városa alapította 1902-ben. Az egyre gyarapodó gyűjtemények 1941-ben került az egykori Kiskun Kapitányság székházába. A hatalmas barokk épületegyüttes méltó őrzője és bemutatóhelye a város és a Kiskunság múltjának. A főépület és a tömlöc, amely egykor helyet adott a Kiskunság közigazgatási ügyintézésének és ahol a kerület rabjait tartották fogva, 1794-ben nyerte el mai formáját. A főépületben Holló László tárlata látható, valamint az emeleti kiállítótér mutatja be Kiskunfélegyháza régészeti, történeti, néprajzi, irodalmi emlékeit. A Kiskun Kapitányság hajdani egyemeletes tömlöce ma börtönmúzeum, az egykori börtönudvaron áll a Pajkos-Szabó féle műemlék szélmalom, valamint egy Árpád-kori veremház rekonstrukció. Aki a múzeum tekintélyes zöld kapuján belép és maga mögött hagyja a város zaját, egy más világba érkezik és elmerülhet a múlt felfedezésébe. 2

5 Bemutatkozások cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Dr. Holló Lajos út 9. telefon: (+36 76) honlap: Nyári nyitva tartás 1-től: hétfő, hivatali idő: 8:00-16:00 kedd-péntek: 9:00-16:00 szombat: 9:00-17:00 vasárnap: zárva Móra Ferenc Emlékház nyitva tartása Kiskunfélegyháza, Móra Ferenc utca ig: bejelentkezéssel 1 - október 31: szerda, péntek, szombat: 9:00-13:00 Petőfi Sándor Emlékház nyitva tartása Kiskunfélegyháza, Petőfi Sándor utca ig: bejelentkezéssel 1 - október 31: kedd, csütörtök, szombat: 9:00-13:00 Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Iskolánk jelenleg 381 növendéket tudhat magáénak. Az iskola 29 pedagógussal látja (23 pedagógus és 7 óraadó) el az oktatási feladatokat, akik közül mindenki rendelkezik az oktatáshoz szükséges megfelelő végzettséggel. Az iskola nagy gondot fordít a várossal való szoros együttműködésre. Nagyon sok fellépéssel segítjük az iskolák, más közintézmények, cégek rendezvényeit. Egyre jobban megismertetve ezzel az iskola profilját. Manapság már nem csak a zenei tanszakok mutatkoznak be, hanem a tánc és a dráma tanszakok is kapnak felkérést. Lassan hagyományosnak mondható az a koncertsorozat, amelyeket a óvodásoknak szervezünk, és az intézményen belül tartunk, mert itt a legalkalmasabb a körülmény. Az ide évben, pedig már a bölcsődések is járnak hozzánk hangversenyekre. Iskolán rendezi a háromévente megrendezésre kerülő Országos Mélyrézfúvós verseny döntőjét az Oktatási Hivatallal karöltve, illetve idén másodszorra rendezzük meg Kiskunfélegyházi Magyar szerzők vokális és hangszeres műveire kiírt országos versenyt. Nevelő és oktató munkánk legfőbb célja testileg és lelkileg egészséges, szilárd és gyarapítható ismeretekkel rendelkező, becsületes fiatalok nevelése. Intézményünk gyermekközpontú program alapján működik, amely az ismeretek átadására alapozott személyiségfejlesztésre összpontosít. 3

6 Bemutatkozások cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Batthyány utca telefon: (+36 76) honlap: wordpress.tkiki.hu Szakmaközi Művelődési Ház A Szakmaközi Művelődési Ház célja a település hagyományainak ápolása, hagyományok teremtése, az egy életen át tartó tanulás szolgálata, a közösségi kultúra megteremtése, a nemzeti és egyetemes kultúra értékeinek megőrzése. cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Szent János tér 3. telefon: (+36 76) szakmakozimuvelodesihaz@gmail.com Tourinform Iroda Információs pont, turizmus, ajándéktárgyak értékesítése, helyi és térségi termékek, ingyenes kiadványok, koncert jegyek árusítása. cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth Lajos utca 1. telefon: (+36 76) honlap: 4

7 Bemutatkozások Vállalkozók Ipartestülete Az ipartestület egyéni és társas vállalkozások szakmai és gazdasági érdekeinek képviseletére jött létre. Fő célja, hogy összefogja a vállalkozókat és segítse a hatékonyabb működésüket. A Vállalkozók Ipartestülete a 2012-es évtől mindennél nagyobb hangsúlyt fektet a szakképzésekre, az egész életen át tartó tanulás és a mobilitás megvalósítására, az oktatás és a képzés minőségének és hatékonyságának javítására, valamint az innováció és a kreativitás fejlesztésére az oktatás és a képzés minden szintjén. Petőfi Mozi cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Móra Ferenc tér 9. telefon: (+36 30) iparosok@pr.hu cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Szent János tér 5. telefon: (+36 76) psvk@psvk.hu honlap: Rocktár A koncertklub modern szellemiségben és hangzással, de retro berendezési stílusban nyújt kulturált, elérhető áru élőzenei szórakozást fiatalnak és idősnek egyaránt. A koncertek változatos zenei stílus, profi személyzet, otthonos romkocsma rész segítségével válnak élvezhetőbbé. Sok legendás zenekar választja évről évre a Rocktár színpadát. A klub az élőzene mellett otthont ad művészeti kiállításoknak és egyéb civil, céges, iskolai valamint zártkörű rendezvényeknek. Rocktár csapatunk számára fontos a környezettudatosság. Vendégeink érdekében az egész klub területén tilos a dohányzás kivéve a tágas, zárt kapualjat. Az épület kitűnő hangszigetelése lehetővé teszi, hogy zajszennyezéssel egyáltalán nem terheljük a környék lakosságát. 5

8 Energiatakarékos berendezéseket használunk, ahol csak lehet. Szelektíven gyűjtjük a hulladékot az erre kijelölt tárolókban, amire tisztelettel megkérjük vendégeinket is. Mindenkit sok szeretettel várunk és jó szórakozást kívánunk! cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth Lajos utca 35. telefon: (+36 20) info@rocktar.hu weblap: Bemutatkozások Kiskunfélegyháza egyik legjelentősebb művészetiszellemi központjává nőtte ki magát. Ahová bejön az érdeklődő és rácsodálkozik azokra az alkotásokra, amelyek itt láthatók. Ez a hely tökéletesen alkalmas arra is, hogy félretéve a különféle kifejezési formákat, elképzeléseket minden alkotó bekapcsolódhasson a pezsgő, színes kavalkádba, hogy együtt teremtsék meg azt, amit Félegyháza művészeti életének nevezünk. Szeretettel várnak mindenkit kézműveskedni, alkotni. cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 2. telefon: (+36 70) art.felegyhaza@fre .hu 6 ART-TURKA Kész Aréna Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnok cím: 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth Lajos utca 35. telefon: (+36 76) sportcsarnok.kkfhaza@keszarena.t-online.hu A sportcsarnok egész évben üzemel 7:00-21:00 óráig. Az 1500 néző befogadására alkalmas kiskunfélegyházi KÉSZ Aréna Városi sportcsarnok többcélú kialakítású. Alkalmas hazai és nemzetközi sportversenyek megrendezésére, edzések (3 részre osztott, függönnyel elválasztott küzdőtér), illetve iskolai sportrendezvények és testnevelésórák megtartására, valamint egyéb, nem sportcélú rendezvényekre, konferenciákra is.

9 Társadalmi szervezetek Társadalmi szervezetek A városban aktívan működő egyesületek, alapítványok, civil szervezetek KHTK Labdarúgó Szakosztály Ifj. Busa Imre khtk@fre .hu imre.busa@gmail.com Kiskunfélegyházi Harcművészeti Sportegyesület Nagy Krisztián khse@gmail.com KHTK Kézilabda Szakosztály Árvai Zoltán arvaiz@fre .hu KHTK Ökölvívó Szakosztály Mihály János - bocike00@fre .hu - Vasutas Sport Klub Abonyi Péter vasutasse@fre .hu Jogging Plus Szuperinfó Futóklub Németh László laci@joggingplus.hu Turul Koppány Íjászati Hagyományőrző Egyesület Dinnyés Gyula alugy1@t-online.hu KHTK Sakk Szakosztály Tanács István seri@fre .hu Kiskunfélegyházi Modellező Sportegyesület Görög György (+36 76) Bulls Szabadidő Sportegyesület Csalár László csalar.laszlo@fre .hu Félegyházi Térségi Sportiskola Nonprofit Kft. Majoros László info@ftsi.hu Kiskunfélegyházi Úszó Egyesület Tóth Zoltán poszoge@fre .hu Félegyházi Tűzoltók Közhasznú Sportegyesület Magyari Szabolcs (+36 76) Kiskunfélegyházi Motorsport Egyesület Szabó János Kyokushin Kumite Sportegyesület Kurucz László kyokushinfelegyhaza@fre .hu Kiskunfélegyházi Honvéd Testedzők Köre Ónodi László olaci46@pr.hu eva2010g@hotmail.com Darvas Szabadidő és Diáksport Egyesület Fábián József fabjoz@darvasj.hu 7

10 Papp László Boxakadémia Kiskunfélegyházi Tagozata Ramocsa Sándor Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kiskunfélegyházi Szervezete Farkas Ádám Kiskunfélegyházi Honvéd TK Fénypárducok Íjász Szakosztály Vas Tibor Félegyházi Lovas Klub Sportegyesület Rózsa József Forest Gamp Sportegyesület Iványi László Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola Karsai Ferenc Kiskunfélegyházi Íjász Egyesület Kiss Jenő Kiskunfélegyházi AERO Klub Sportegyesület Veres András Kiskunfélegyházi Vasas TK Ézsi Zoltán Kiskunfélegyházi Kosárlabda Klub Iványi Ferenc, Seres Tibor Kiskunfélegyházi Városi Tenisz Klub Juhász Árpád Kiskun Természetbarát SE Bozó Lajos Érdeklődni a Szakmaközi Művelődési Házban Kiskunfélegyházi Ebtenyésztők és Sportkutyások Egyesülete Budai Tamás budaitomi2@gmail.com Kiskunfélegyházi Zenebarátok Egyesülete Lukács Ferenc ferenc.lukacs@gmail.com zenebaratok.civil.co.hu Padkaporos Táncegyüttes Kátai Tibor, Gulyás László igricek@fre .hu Röp-, Dísz-, és Haszongalamb Galambtenyésztők Egyesülete Berente József Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Polgárőr Egyesület Marcényi Csaba kerteszneagi00@gmail.com Kiskunfélegyházi Nyugdíjas Béke Klub Tapodi József Érdeklődni a Szakmaközi Művelődési Házban Mozgáskorlátozottak Kiskunfélegyházi Egyesülete Salma Ferencné salma.betty@gmail.com Félegyházi Motoros Baráti Kör Egyesület Ónodi Árpád felegyhazimotorosok@gmail.com 8 Társadalmi szervezetek

11 Társadalmi szervezetek Félegyházi Táncszínház Kulturális Egyesület Kovács-Csonka Szilvia, Hajdú Blanka Kiskunfélegyházi Roma Kisebbségi Egyesület / Romák Életesély Növeléséért Közh. A. Dr. Azúr Magdolna azur.magdolna@citromail.hu Testvérvárosi Egyesület Kiskunfélegyháza Csányi József tourinform@kiskunfelegyhaza.hu dobak.sara@kiskunfelegyhaza.hu Gazdakörök (Selymesi, Haleszi, Nagyszőlő-úti) Ván Jenő elnokvj@gmail.com Vállalkozók Ipartestülete Szolgáltató Egyesülete Makai Lászlóné iparosok@pr.hu Petőfi Sándor Bajtársi Egyesület Fekete Anna psbajtarsie@fre .hu Amatőr Királyi Szakács Klub Bojtor Tibor maricakft@gmail.com Kiskunfélegyházi Nyugdíjas Klubok Egyesülete Juhász István juhaszistvan2@fre .hu Szakmaközi Művelődési Ház Közhasznú Egyesület Rókus Tibor szakmakozimuvelodesihaz@gmail.com Plain-Rock Egyesület Ónodi Árpád info@rocktar.hu Izgő-Mozgó Kölyökklub Egyesület Fekete Mária feketemaria14@gmail.com Móra Ferenc Közművelődési Egyesület Kapus Béláné moraferencke88@gmail.com Apraja Falva Közhasznú Egyesület Mészárosné Gémes Brigitta Kiskunfélegyházi Képző- és Iparművészek Egyesülete Lantos Szabolcs art.felegyhaza@fre .hu Kiskun Múzeum Baráti Köre Mészáros Márta kiskunmuzeum@gmail.com Kiskunfélegyházi Fúvószenekari Egyesület Jankovszki Ferenc symba@symba.hu Huszka József Hagyományőrző Egyesület Kollár László ketkollarbt@gmail.com Nagycsaládosok Kiskunfélegyházi Egyesülete Tarnóczki Sándorné fenyvesivedo@gmail.com Kiskunfélegyházi Waldorf Egyesület Feketéné Csikós Szilvia felegyhaziwaldorf@gmail.com Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Megyei Szervezete Dr. Sinkó Melinda bacskiskunmegye@voroskereszt.hu 9

12 Wesel Hugó Fotókör Kiskunfélegyháza Kiss Czakó Imre Holló László Képzőművész Kör Kiskunfélegyháza Lantos Szabolcs Félegyházi Népdalkör Némedi László Érdeklődni a Szakmaközi Művelődési Házban Kreatív Mozaik Alapítvány Dr. Horváth-Rekedt Gréta rekedt.greta@gmail.com Kiskunfélegyházi mentők Alapítvány Vastag László, Papp György Idősekért Fogyatékosokért és Rászorultakért Alapítvány Bakos Lajos Érdeklődni az Idősek Otthonában Kiskunfélegyházi Civil Szervezetek Szövetsége Dr. Sulyok Miklós (+36 76) Néri Szent Fülöpről Elnevezett Hittanya Alapítvány Juhász Miklós Natura Hungarica Alapítvány Kárpáti Rita info@natura-hungarica.hu Társadalmi szervezetek Fido Bácsi Közhasznú Alapítvány (kutyamenhely) Marancsikné Némedi Erzsébet fidobacsi.herosz@gmail.com Félegyházi Kézilabda Sport Club Eszik Bence felegyhaziksc@gmail.com Óvodai Alapítványok Csernus Krisztina felegyhaziovi@gmail.com vagy az óvodai tagintézményekben Egyházi Alapítványok Érdeklődni az egyes egyházaknál Iskolai, Oktatási Intézmények alapítványai Érdeklődni az egyes intézményekben 10

13 Programok Programok Kiskunfélegyházán, egész évben gazdag programkínálattal, művészeti és kulturális eseményekkel, hagyományőrző rendezvényekkel találkozhat. február 25. Csák László csongrádi képzőművész kiállítása Hattyúházi Folk Esték Petőfi Sándor Városi Könyvtár február 25. február február 26. február 26. A Kommunista Diktatúra Áldozatainak Emléknapja Návay emlékmű - vasútállomás, 10:00 15 órás Wass Albert felolvasóest; február 27-én 18 órakor Széljáró Balladás együttes műsora, Koszorúzás a Wass Albert domborműnél Hattyúház, 18:00 Kiskunfélegyházi Alapfokú Művészeti Iskola Színházi szakmai nap Művészeti Iskola díszterme (Batthyány utca III. emelet) Cipőgyári Nyugdíjas Klub Farsangi mulatság Szakmaközi Művelődési Ház február 27. Copy Con koncert Rocktár, 21:00 február 28. Sakk csapatbajnokság Móra Ferenc Művelődési Központ, 9:00 február Országos íjásztalálkozó és íjászverseny Kész Aréna Városi Sportcsarnok Kiskunfélegyházi Alapfokú Művészeti Iskola Növendékhangverseny Művészeti Iskola díszterme (Batthyány utca III. emelet), 17:00 Ciróka Bábszínház előadása A kenyérből kelt mese Móra Ferenc Művelődési Központ, 13:30 és 15:00 (Belépő 600 Ft/fő) 3. A kaukázusi Georgia Babirák Hajnalka könyvének bemutatója Petőfi Sándor Városi Könyvtár 11

14 Programok Holló László születésének évfordulója megemlékezés Petőfi tér Holló-szobor, 15:00 KŐRÖS-KÖRÜL Művészetért Egyesület (Kiskőrös) kiállítás megnyitója a Hollókör szervezésében Móra Ferenc Művelődési Központ, 16:00 Kiskunfélegyházi Nyugdíjas Klubok Egyesületének 25. éves jubileumi ünnepsége Szakmaközi Művelődési Ház Magna Cum Laude Twentees koncert Rocktár, 20:00 Vidám Tavaszi Hangverseny a népdalok jegyében Kiskunfélegyházi Zenebaratok Kórusa szervezésében Móra Ferenc Művelődési Központ, 18:00 Tájékoztatás a lakástámogatás elemeiről CSOK Morvai Szilveszter OTP fiókvezető előadásában Petőfi Sándor Városi Könyvtár, 17:00 Nőnapi akció: félárú belépőjegy a hölgyeknek és virágillatú gőz Városi Strand és Uszoda Fényesebb a láncnál a kard Emlékezés Petőfi Sándorra Juhász István előadása Petőfi Sándor Városi Könyvtár Weöres Sándor szavalóverseny Petőfi Sándor Városi Könyvtár, 14: Film Klub A remény rabjai című film Móra Ferenc Művelődési Központ, 19: Péterfy Bori & Love Band koncert Rocktár, 20: Baba-Mama Börze Móra Ferenc Művelődési Központ, 8:00-12: Nemzeti Játszóház, kézműves foglalkozások, csákó, kokárda készítés Móra Ferenc Művelődési Központ, 9:30-12:00 12

15 Programok Bagdi Bella koncert Móra Ferenc Művelődési Központ, 19:00 A víz szalad, a kő marad táncjáték Fellép: Félegyházi Táncszínház és a Transylmania együttes Rocktár, 19:00 Béke Klub Nőnapi Ünnepsége Szakmaközi Művelődési Ház Időutazás-kerékpáros túra a Templomhalom Emlékparkhoz Félegyháza népe kiállítás Kiskun Múzeum (Petőfi szobortól), 14:00 A Kecskemét Jazz Orchestra koncertje Művészeti Iskola díszterme (Batthyány utca III. emelet), 17: Fish koncert Rocktár Cool Head Klan, Historica, Fullánk Rocktár, 20:00 Fáklyás felvonulás Bem szobor koszorúzás 1848/49-es Szabadságharc évfordulója tiszteletére rendezett megemlékezés Vasútállomás Kossuth Lajos utca Petőfi szobor, 17: évvel ezelőtt született Kádár Lajos író Mayer Lászlóné előadása Kiskun Múzeum, 17: Emlékezés Sass Flórára, az egyetlen magyar származású felfedezőnőre Petőfi Sándor Városi Könyvtár Az Osonó Színházműhely kettő előadása középiskolás tanulókat érintő témákról Szervező: Kreatív Mozaik Alapítvány Móra Ferenc Művelődési Központ Bánfalvy Stúdió előadásában Ma estére szabad a kecó, avagy a londoni szextett című bohózat főszerepben: Gesztesi Károly Móra Ferenc Művelődési Kp., 19:00 (I. jegyár: 4300 Ft; II. jegyár: 3500 Ft) Szociális fórum és tréning a gyermekvédelemmel foglalkozó szakembereknek Jelentkezni: Kreatív Mozaik Alapítvány, telefon: (+36 70)

16 Programok 18. Ágó József, városunk díszpolgára születésének 110. évfordulója Alsótemető, 15: Húsvéti Családi Szombat délelőtt Petőfi Sándor Városi Könyvtár, 8:00-12: VIII. Kaporka Open AUDIO KULTURÁLIS találkozó Móra Ferenc Művelődési Központ újszárnya, 9:00-16: BIKINI és Venzo koncert Rocktár, 20:00 Tárt kapuk nyitott nap a múzeumokban Kiskun Múzeum, Petőfi Sándor Emlékház, Móra Ferenc Emlékház, 9:00-17:00 Búza-Kenyér-ÉLET Kiállítás a Kecskeméti Katona József Múzeum vándorkiállítása Kiskun Múzeum, 15:00 A Kiskunfélegyházi Alapfokú Művészeti Iskola Tanári Hangversenye Művészeti Iskola díszterme (Batthyány utca III. emelet), 17:00 Őstermelőket és családi gazdaságokat érintő évi adóváltozások Petőfi Sándor Városi Könyvtár, 17:00 Tavaszi kézműves napközi, a tavaszi szünet idején, kisiskolások számára. Kézműves foglalkozások, játékok, mese, filmvetítés. Móra F. Műv. Kp., 8:00-12:00 és 13:00-16:00 (Belépő: 500 Ft/félnap; 800 Ft/egész nap) Tojások Napja Hagyományőrző családi nap a Húsvét ünnepéhez kapcsolódóan, tojásfestéssel, népszokások felelevenítésével. Móra Ferenc Művelődési Központ, 10:00-12:00 (Belépő: 300 Ft) Szabó Balázs Bandája és Kelda Acoustic koncert Rocktár, 21:00 Samu Zoli és Barátai koncert Rocktár, 15: Találkozás Pál Feri atyával Móra Ferenc Művelődési Központ, 17:00 (Belépő: 1500 Ft/fő) 14

17 Programok Kiállítászáró rendezvény Rendhagyó tárlatvezetés a Félegyháza népe A középkori Templomhalom régészeti emlékei Kiskun Múzeum, 17:00 Középkori magyar dallamok, egyházi népénekek Széljáró Balladás műsora Kiskun Múzeum, 18:00 Dumaszínház Bödőcs Tibor műsora Móra Ferenc Művelődési Központ, 19:00 (Belépő: 2500 Ft/fő) 1. ZORALL koncert Rocktár, 20:00 2. Anna and the Barbies Baron Mantis koncert Rocktár, 20: Matolay emlékverseny Nemzetközi női szertorna verseny Kész Aréna Városi Sportcsarnok Költészet Napi ünnepi műsor Köszöntőt mond Gajdics Ottó újságíró Petőfi Sándor Városi Könyvtár Horváth Mónika grafikus kiállítás megnyitója Móra Ferenc Művelődési Központ, 17:00 8. KÁRPÁTIA és Zefír koncert Rocktár, 19:00 9. II. Egészségnap és Expo kiállítás Móra Ferenc Művelődési Központ, 10:00-18:00 9. Országos senior kosárlabda torna Kész Aréna Városi Sportcsarnok Vad Fruttik és Kis Türelmet koncert Rocktár, 19:00 Múzeumtúra kirándulás Budapestre, a Természettudományi Múzeum és Füvészkertbe Érdeklődni a Kiskun Múzeumban 15

18 Programok II. Kiskunfélegyházi Magyar Zeneszerzők Vokális és Hangszeres Műveire kiírt Országos Verseny Művészeti Iskola díszterme (Batthyány utca III. emelet) Egészségügyi Világnap: úszóversenyek, aquafitness Városi Strand és Uszoda Haubner Károly megemlékezés Érdeklődni a Városi Könyvtárban Kiskunfélegyházi Alapfokú Művészeti Iskola Testvérek Hangversenye Művészeti Iskola díszterme (Batthyány utca III. emelet), 17:00 Film Klub Piaf című film Móra Ferenc Művelődési Központ, 19: Simon Miklós képzőművész kiállítása Petőfi Sándor Városi Könyvtár Magyar Nóta és Operett est - Erdélyi Claudia, Szeredy Krisztina, Tarnai Kiss László, Pölös János. Kísér: Sárközi Béla és cigányzenekara Móra Ferenc Műv. Kp., 18:00 (Belépő: I. jegyár: 3000 Ft; II. jegyár: 2500 Ft) Tárt kapuk - nyitott nap a múzeumokban Kiskun Múzeum, Petőfi Sándor Emlékház Móra Ferenc Emlékház 9:00-17:00 Retro8 Klub Aréna Bajcsy-Zsilinszky Endre utca Fiatal kutatók bemutatkozása: Farkas Kristóf Vincze történész, PhD hallgató a Jászkun kerület tisztikara és társadalmi kötődése Kiskun Múzeum, 17:00 Virágok Doberdóból Szűts Tamás előadása Petőfi Sándor Városi Könyvtár VIII. Tavaszi Virágünnep Petőfi tér, Hattyúház előtti sétány délelőtt és kiállítás a Hollókör galériában II. Jótékonysági Kutyás Séta Hősök Parkja 14:00 16

19 Programok Bánhidy Attila előadása a félegyházi Bánhidy családról Kiskun Múzeum, 15: Bárdos Lajos Zenei Hetek Kiskunfélegyházi Zenebarátok Kórusa Kórushangverseny Móra Ferenc Művelődési Központ, 16:00 Halott Pénz koncert Rocktár, 19: Dr. Bagdy Emőke előadása Családok jövője, a jövő családja címmel Móra Ferenc Művelődési Központ, 17: Majális Városi Parkerdő Kiskunfélegyházi Alapfokú Művészeti Iskola Növendékhangverseny Művészeti Iskola díszterme (Batthyány utca III. emelet) Betűbölcsi a Védőnői szolgálattal közös szervezésben Petőfi Sándor Városi Könyvtár, 10:00 5. Koncz Zsuzsa Mama kérlek című Anyák napi koncertje Móra Ferenc Műv. Kp., 19:00 (Belépő: I. jegyár: 7600; Ft II. jegyár: 7000 Ft) 6. Jászkun Emléknap Kiskun Múzeum Szivárvány Majális Idősek Otthona, Nádasdy utca 12. Duna-Tisza-közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozó, zenekarok versenye Kiskun Múzeum, Petőfi tér 9:00-17:00 Béke Klub Anyák Apák Napja Szakmaközi Művelődési Ház Nemzetközi Egyházzenei Kórushangverseny Kiskunfélegyházi Zenebarátok kórusa Szent István (Új) Templom, 17:00 17

20 Programok 7. elve koncert Rocktár, 19: Drogprevenciós Nap a Középiskolásoknak Közreműködik: Kreatív Mozaik Alapítvány Madarak és Fák Napja Szakmaközi Művelődési Ház Madarak és Fák Napja Előadás: Dr. Bankovics Attila zoológus A Péteri tó madárvilága Kiskun Múzeum, 17:00 Béke Nap Városháza Díszterem, 10: Wellhello koncert Rocktár, 20: XVII. Városalapítók Hete Kiskunfélegyházán több helyszínen PÜNKÖSDÖLŐ Családi délelőtt: kézműves foglalkozás, Padkaporos Táncegyüttes hagyományőrző bemutatója, bábszínház, aprók tánca Móra Ferenc Művelődési Központ, 10:00-12:00 Forest Gump SE Tavaszi Sportverseny Szakmaközi Művelődési Ház Jász-Kun Történelmi Emléknap, Múzeumok Világnapja, Téma: helyi iparosok, céhek. Előadók: Dr. Knipl István, Mészáros Márta, Fekete Beatrix Kiskun Múzeum és az Emlékházak, 9:00-16:00 Dumaszínház Kiss Ádám önálló estje Móra Ferenc Művelődési Központ, 19:00 (Belépő: 2500Ft/fő) 19. A katolikus Félegyháza Bánkiné dr. Molnár Erzsébet előadása Petőfi Sándor Városi Könyvtár 20. Szecskó Ilona kiállítás megnyitó Petőfi Sándor Városi Könyvtár, 16:00 18

21 Programok XII. Miénk itt a tér szabadtéri kiállítás és fesztivál Mottója: A kenyér illatú város Petőfi tér és a szökőkút körül (Megnyitó: :30) Gyermeknap a strandon színes programokkal Városi Strand és Uszoda 21. Kaposváriné Mihályi Mária kiállítás megnyitója Móra Ferenc Művelődési Központ, 11: június 3. XVIII. Országos Mazsorett Fesztivál Kossuth Lajos Középiskola tornacsarnoka Kiskun Kupa és Id. Besze László emlékverseny Nemzetközi szabadfogású meghívásos birkózó verseny Kész Aréna Városi Sportcsarnok Tárt kapuk nyitott nap a múzeumokban Rendhagyó nap a Búza-Kenyér-ÉLET című időszaki kiállításban Kiskun Múzeum és az Emlékházak, 9:00-17:00 Ünnepi Könyvhét helyi rendezvényei Petőfi Sándor Városi Könyvtár szervezésében 28. Sport-és közbiztonsági gyermeknap Kész Aréna Városi Sportcsarnok 28. Múzeumtúra kirándulás Szegedre Érdeklődni a Kiskun Múzeumban Fogathajtó C kategóriás és Szabadidős Verseny Vasas Sportpálya Kiskunfélegyházi Alapfokú Művészeti Iskola Családi Napja Petőfi tér Városi Gyereknap Petőfi tér 29. Hősök Napja Megemlékezés a Hősök Parkjában és a temetőkben, 9:00 19

22 Belváros 20

23 Kiskunfélegyházán egész évben gazdag programkínálattal, művészeti és kulturális eseményekkel, hagyományőrző rendezvényekkel találkozhat. Reméljük kiadványunk felkeltette érdeklődését, és programjaink közt válogatva kellemesen tölti el szabadidejét Kiskunfélegyházán. Kiadványunk nem tartalmazza teljes körűen a városban megrendezésre kerülő programokat. A program változtatás jogát fenntartjuk. Információ kérhető: papp.viktoria@kiskunfelegyhaza.hu címen. Felelős kiadó: Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata Csányi József polgármester Kiadványunk második száma hónapban várható. Főszerkesztő: Papp Viktória Lapterv, tördelés: Tarjányi Roland Kiadja: Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth Lajos utca 1. Telefon: (+36-76) polgarmester@kiskunfelegyhaza.hu Internet:

24

hétfő: 8:00-18:00 telefon: (+36 76) 466-843 vagy (+36 20) 500-6281 kedd- péntek: 8:00-20:00 honlap: www.moramuvhaz.hu

hétfő: 8:00-18:00 telefon: (+36 76) 466-843 vagy (+36 20) 500-6281 kedd- péntek: 8:00-20:00 honlap: www.moramuvhaz.hu Bemutatkozások Bemutatkozások Móra Ferenc Művelődési Központ 1996. március 6-án, Göncz Árpád nyitotta meg ünnepélyes keretek között Kiskunfélegyháza gyönyörűen felújított művelődési központját. Az épület

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERV LEVÉL KÖZSÉG 2011.

RENDEZVÉNYTERV LEVÉL KÖZSÉG 2011. RENDEZVÉNYTERV LEVÉL KÖZSÉG 2011. Állandó programok: Csoport Idı/helyszín Vezetı/elérhetıség Népdalkör minden kedden 19.00, a felújítás alatt a Tárnok ház (Fı utca 2.) kulturhaz@level.hu Nyugdíjas Klub

Részletesebben

Sopron Régió Programok 2015. október

Sopron Régió Programok 2015. október Régió Programok 2015. október Június 23 október 31. hétfő kivételével naponta: 10.00 Elfeledett iak fejezetek a soproni zsidóság történetéből - kiállítás Új utca 11. i Múzeum Tel.: 99/311-327 programok.sopronimuzeum@gmail.com

Részletesebben

programajánló 2014. december

programajánló 2014. december programajánló 2014. december 2 XXIV. Nemzetközi Betlehemes Találkozó XXIV. Nemzetközi Betlehemes Találkozó Időpont: 2014. december 12 13. Megnyitó: december 12-én, 17.00 órakor, a Kossuth téren Helyszín:

Részletesebben

FELSİZSOLCA VÁROS ESEMÉNYNAPTÁRA 2008. ÉV

FELSİZSOLCA VÁROS ESEMÉNYNAPTÁRA 2008. ÉV FELSİZSOLCA VÁROS ESEMÉNYNAPTÁRA 2008. ÉV IDİPONT ESEMÉNY RENDEZİ INTÉZMÉNYEGYSÉG/HELYSZÍN JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS 1. Újévi köszöntés Tőzijáték Hısök tere 18. Alapítványi Bál 22. Iskolai ünnepség a magyar

Részletesebben

A Homokháti Kistérség Kulturális Stratégiája

A Homokháti Kistérség Kulturális Stratégiája A Homokháti Kistérség Kulturális Stratégiája (2009-2014) 2009. - 1 - Tartalom I. Bevezetés 1. Homokháti Kistérség Többcélú Társulása 1.1. Alapadatok 1.2. Tagok, célok, feladatok 2. A kistérség földrajzi

Részletesebben

Sopron Régió Programok 2016. május

Sopron Régió Programok 2016. május Régió Programok 2016. május i Múzeum Február 25 május 31. Törvényes törvénytelenség A Tel.: 99/311-327 Lábasház kommunista diktatúra sopronimuzeum@gmail.com Orsolya tér 5. Magyarországon című kiállítás

Részletesebben

VI. Tolcsvai Borfesztivál. 2009. augusztus 7. 14.15. Paulon László énekes-gitárművészműsora 15.00

VI. Tolcsvai Borfesztivál. 2009. augusztus 7. 14.15. Paulon László énekes-gitárművészműsora 15.00 VI. Tolcsvai Borfesztivál 2009. augusztus 7. 14.15 Paulon László énekes-gitárművészműsora Levente 15.00 A BIBE TIMEÉnek - éssztárképző Stúdió növendékeinek zenés-táncos show műsora: "Ébredj fe 1 / 14 15.45

Részletesebben

Észak-Alföld. Közel 4 milliárd a Sárrét fejlesztésére. Megérkeztek az első falubuszok a Jászságba. Falunap-2009. pályázatok

Észak-Alföld. Közel 4 milliárd a Sárrét fejlesztésére. Megérkeztek az első falubuszok a Jászságba. Falunap-2009. pályázatok Falunap-2009. pályázatok Megérkeztek az első falubuszok a Jászságba II. Gyermek és Családi Nap Nagyhegyesen III. Sárrét Expo 1-3 7 4 8 2009 Észak-Alföld Csaknem 4 milliárd forintra pályáz-hatnak Hajdú-Bihar

Részletesebben

Önkormányzati Hírlevél

Önkormányzati Hírlevél Báta Községi Önkormányzat Önkormányzati Hírlevél IX. évfolyam 8. szám 2015. november Fogadóóra: HÍRSÁV Huszárné Lukács Rozália polgármester fogadóórát tart minden héten: csütörtök 8.00-tól 9.00-ig. dr.

Részletesebben

Szerencsi Művelődési Központ által benyújtott VIII. ORSZÁGOS CSOKOLÁDÉ FESZTIVÁL MEGVALÓSÍTÁSA című, 7707/00750 azonosító számú pályázat

Szerencsi Művelődési Központ által benyújtott VIII. ORSZÁGOS CSOKOLÁDÉ FESZTIVÁL MEGVALÓSÍTÁSA című, 7707/00750 azonosító számú pályázat A Nemzeti Kulturális Alap Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiumának döntése alapján 8.000.000,-Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült a Szerencsi Művelődési Központ által benyújtott

Részletesebben

KERESZTÚRI KISOKOS. Közérdekű adatok, címek, telefonszámok

KERESZTÚRI KISOKOS. Közérdekű adatok, címek, telefonszámok KERESZTÚRI KISOKOS Közérdekű adatok, címek, telefonszámok RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA (2465 Ráckeresztúr Hősök tere 20.) Telefon: 25/517-900, 25/517-902 E-mail: racker.ph@rackeresztur.hu Honlap:

Részletesebben

A KÖZSÉG INGYENES ÖNKORMÁNYZATI LAPJA. XII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2015. IV. negyedév

A KÖZSÉG INGYENES ÖNKORMÁNYZATI LAPJA. XII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2015. IV. negyedév KESZÜI HÍREK XII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2015. IV. negyedév Keszü Község Önkormányzata 2015. december 4-én tartotta meg 2015. évi Német Nemzetiségi Önkormányzattal közös közmeghallgatását, alacsony lakossági

Részletesebben

SÁROSPATAKI ESEMÉNYNAPTÁR 2016.

SÁROSPATAKI ESEMÉNYNAPTÁR 2016. SÁROSPATAKI ESEMÉNYNAPTÁR 2016. Tourinform Iroda - 3950 Sárospatak, Szent Erzsébet út 3. Telefon: 47-513-150 E-mail: sarospatak@tourinform.hu tava s z A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.

Részletesebben

Közzétételi lista. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége és szakképzettsége

Közzétételi lista. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége és szakképzettsége Közzétételi lista A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége és szakképzettsége Sorszám Beosztás Végzettség Szakképzettség Tanított tárgyak 1. tanító főiskola tanító, technika

Részletesebben

Lajosmizse Város 2016. évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város 2016. évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2016. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője 2016.01.099.00- Takács Jolán Anna kiállítása 2016.01.15-02.05 Háza és Magyar Kultúra Napja 2016.01.22

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYEK BALATONBOGLÁRON ÁPRILIS - OKTÓBER (A szervezők a műsorváltozatás jogát fenntartják!) www.balatonboglar.hu

2011. ÉVI RENDEZVÉNYEK BALATONBOGLÁRON ÁPRILIS - OKTÓBER (A szervezők a műsorváltozatás jogát fenntartják!) www.balatonboglar.hu MÁRCIUS 18-án (pénteken) 18 órától 19-én (szombaton) 2011. ÉVI RENDEZVÉNYEK BALATONBOGLÁRON ÁPRILIS - OKTÓBER (A szervezők a műsorváltozatás jogát fenntartják!) www.balatonboglar.hu az evangélikus templom

Részletesebben

Szakmai Beszámoló 1936 óta rendezik meg Izsákon, a helyi speciális szőlőfajtáról elnevezett városi napokat. Olyan rendezvényt kívántak létrehozni, amellyel az ország számára bemutatják mindazt, amit az

Részletesebben

ÁSZÁRI HÍREK 2 0 0 9. M Á R C I U S - Á P R I L I S

ÁSZÁRI HÍREK 2 0 0 9. M Á R C I U S - Á P R I L I S ÁSZÁRI HÍREK 2 0 0 9. M Á R C I U S - Á P R I L I S POLGÁRMESTERI HIVATAL HÍREI Tájékoztató a képvisel-testület 2009.03.17.-i ülésérl Március 17.-én kedden 15.00-kor tartott ülést a képvisel-testület,

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 4103-9/2010. 33. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Jobbik

Részletesebben

KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. JÚNIUS 23-ÁN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL

KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. JÚNIUS 23-ÁN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. JÚNIUS 23-ÁN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 101/2011.

Részletesebben

AUGUSZTUS. 08. 27. 15.00 Igazgatói tanévnyitó (kerületi) (Önkormányzat, Flamenco)

AUGUSZTUS. 08. 27. 15.00 Igazgatói tanévnyitó (kerületi) (Önkormányzat, Flamenco) 1 AUGUSZTUS 08. 25. 10.00 Vezetőségi értekezlet igazgató 08. 25. 9.00 Pótvizsgák - Közismeret írásbeli Oláh Erna igh. 08. 26. 10.00 Pótvizsgák - szolfézs, zeneelmélet, kötelező zongora 08. 27. 15.00 Igazgatói

Részletesebben

XII. MÓRI SZENT GYÖRGY-HETI VIGASSÁGOK 2010. április 22 május 1. KULTURÁLIS PROGRAMOK

XII. MÓRI SZENT GYÖRGY-HETI VIGASSÁGOK 2010. április 22 május 1. KULTURÁLIS PROGRAMOK XII. MÓRI SZENT GYÖRGY-HETI VIGASSÁGOK 2010. április 22 május 1. Mór a Bakony és a Vértes hegység közti völgyben fekvő, 15000 lakosú, szép természeti környezettel körülvett, műemlékekben gazdag kisváros.

Részletesebben

Összesítő kimutatás a keretek 2013. I. félévi felhasználásáról (adatok ezer forintban)

Összesítő kimutatás a keretek 2013. I. félévi felhasználásáról (adatok ezer forintban) 1 Összesítő kimutatás a keretek 2013. I. félévi felhasználásáról (adatok ezer forintban) Megnevezés Eredeti előirányzat összege Módosított előirányzat összege Kötelezettségvállalás összege 2013.06.30-ig

Részletesebben

AZ EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATÁNAK PARTNERSZERVEZETEI

AZ EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATÁNAK PARTNERSZERVEZETEI AZ EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATÁNAK PARTNERSZERVEZETEI Fogadó szervezet Időpont Munka Kapcsolattartó, mentor (elérhetősége) Kiemelt partner: 1. Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezete

Részletesebben

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév Elérhetőségeink Vigadó Kulturális és Civil Központ 2200 Monor, Kossuth Lajos u. 65-67. Művelődési Ház 2200 Monor, Bocskai u. 1. Tel.:

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete. k ö z m e g h a l l g a t á s t

M E G H Í V Ó. Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete. k ö z m e g h a l l g a t á s t M E G H Í V Ó Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete k ö z m e g h a l l g a t á s t tart szelektív hulladékgyűjtés témában. A közmeghallgatás helye:

Részletesebben

LÉGY OTT. programfüzet június 1 július 17. 2016. 2016. június 5. 15.00 Hősök tere

LÉGY OTT. programfüzet június 1 július 17. 2016. 2016. június 5. 15.00 Hősök tere LÉGY OTT 2016. június 5. 15.00 Hősök tere eső esetén Petőfi Sándor Művelődési Ház programfüzet június 1 július 17. 2016. 11 órától Beharangozó emődi és egri fúvósok, valamint sátoraljaújhelyi mazsorettek

Részletesebben

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testület. 2015. október 22-i ülésének

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testület. 2015. október 22-i ülésének Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 1. Tel.: 562-015 J/51-14/2015. Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testület 2015. október 22-i ülésének

Részletesebben

Ünnepélyes megnyitó. a Lajtha Néptáncegyüttes és a Csosszantó Gyermek Néptánccsoport előadásában

Ünnepélyes megnyitó. a Lajtha Néptáncegyüttes és a Csosszantó Gyermek Néptánccsoport előadásában 2016.06.09., csütörtök Eszterházy tér Ünnepélyes megnyitó 15.30 Néptánctoborzó a Lajtha Néptáncegyüttes és a Csosszantó Gyermek Néptánccsoport előadásában 16.00 Megnyitó Szászcsávási népi dallamok Németh

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskola Kétsoprony 1 KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév Óvoda 1. Óvodapedagógusok száma: 4 fő 2. Óvoda pedagógusok iskolai

Részletesebben

Biatorbágyi Faluház (FH) Karikó János Könyvtár (K) Közösségi Ház (KH)

Biatorbágyi Faluház (FH) Karikó János Könyvtár (K) Közösségi Ház (KH) Biatorbágyi Faluház (FH) Karikó János Könyvtár (K) Közösségi Ház (KH) December 4. csütörtök, 18.30 a Faluházban KISS LÁSZLÓ JÓZSEF BÕRPLASZTIKÁINAK KIÁLLÍTÁSA A mûvész hét éve él Biatorbágyon. 2006-ban

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület 2-3.

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. MEGHÍVÓ Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének Humán Erőforrás Bizottsága 2012. május

Részletesebben

Az előző választmányi ülés óta eltelt időszak áttekintése 2014. szeptember 23. november 29.

Az előző választmányi ülés óta eltelt időszak áttekintése 2014. szeptember 23. november 29. HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR SZÉKESFEHÉRVÁRI SZERVEZETE - Közhasznú szervezet - 8000 Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-311-255 htbk.szfvar@regiment.hu www.htbkszfvar.hu HÁTTÉRANYAG

Részletesebben

rendezvenynaptar2010_0418 2010.04.19. 13:10 Page 1

rendezvenynaptar2010_0418 2010.04.19. 13:10 Page 1 rendezvenynaptar2010_0418 2010.019. 13:10 Page 1 rendezvenynaptar2010_0418 2010.019. 13:10 Page 2 Január 7. 7. 1 18., 18:00 18. 19., 17:00 2, 17:00 22. 22. 22., 16:30 Ráckeresztúr 23. 23., 17:00 29., 10:00

Részletesebben

Programajánló. XVI. Zalakarosi Bornapok Budavári Palotakoncert MUSTO Katamarán Párbaj. Bereg Barangolás - Kecskesajt Fesztivál Tiszaadonyban

Programajánló. XVI. Zalakarosi Bornapok Budavári Palotakoncert MUSTO Katamarán Párbaj. Bereg Barangolás - Kecskesajt Fesztivál Tiszaadonyban XVI. Zalakarosi Bornapok Budavári Palotakoncert MUSTO Katamarán Párbaj Bereg Barangolás - Kecskesajt Fesztivál Tiszaadonyban VIII. Sárréti Boszorkányfesztivál XXXII. Kösely Kupa Lovasverseny Szatmári Fesztivál:

Részletesebben

BÓKAY (PARK) USZODA ÉS STRANDFÜRDŐ

BÓKAY (PARK) USZODA ÉS STRANDFÜRDŐ BÓKAY (PARK) USZODA ÉS STRANDFÜRDŐ ÁRJEGYZÉK ÉRVÉNYES: 2015. SZEPTEMBER 01. NAPJÁTÓL 2016. JANUÁR 31. NAPJÁIG A Bókay (Park) Uszoda árjegyzéke Szolgáltatás megnevezése: Időszak:***** Bruttó egységár: Felnőtt

Részletesebben

001/1-42/2009. Tárgy: jkv-i kivonat. Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december 15-i rendkívüli üléséről.

001/1-42/2009. Tárgy: jkv-i kivonat. Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december 15-i rendkívüli üléséről. Abony Város Képviselőtestülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 001/142/2009. Tárgy: jkvi kivonat Készült: Abony Város Képviselőtestületének 2009. december 15i rendkívüli üléséről. Napirend: A 2010. évi rendezvényterv

Részletesebben

A KMO 2006/2007. téli programel?zetese www.kispest.hu - 2006.12.01.

A KMO 2006/2007. téli programel?zetese www.kispest.hu - 2006.12.01. RENDEZVÉNYEK 2006. december 9. 15 óra Ünnep előtti sztárrandevú Korda György és Balázs Klári műsora Belépődíj: 1.000,-Ft. 2006. december 16. 15 óra Csendes éj a KMO Nótaklubjának karácsonyi ajándékműsora

Részletesebben

INFORMÁCIÓS HAVILAP I. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2016. MÁJUS

INFORMÁCIÓS HAVILAP I. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2016. MÁJUS Szolgáltatók Ingatlan Mesterek Egészség INFORMÁCIÓS HAVILAP I. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2016. MÁJUS Kultúra Gépjármű Orbán Viktor miniszterelnök úr a Modern Városok Program keretei között Békéscsabára látogatott.

Részletesebben

1 / 7 2015.03.18. 18:26

1 / 7 2015.03.18. 18:26 12 o C (koponyeg.hu) közepesen felhıs, 5.4 km/hkeleti szél (aktuális) 2015. Március 18. Sándor, Ede, Cirill Keresés a hírekben ESEMÉNYNAPTÁR 2015 MÁRCIUS H K Sz Cs P Sz V 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi utca 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.

Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi utca 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak. Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi utca 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu Beszámoló - a Képviselő- testületnek Sárospatak Város Kulturális Stratégiájának

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR SZENTES

ESEMÉNYNAPTÁR SZENTES ESEMÉNYNAPTÁR SZENTES 2013 Szentes ezer arca Szentes Csongrád megyében, a Tisza partján elhelyezkedô fiatalos dél-alföldi település, közel 30000 fôs lakosságával a megye harmadik legnépesebb városa. Szentes

Részletesebben

Nyírbátor Város 2013. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok

Nyírbátor Város 2013. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok Nyírbátor Város 2013. évi Rendezvényterve Nyírbátor Város 2013. évi Rendezvényterve I. Kiemelt Önkormányzati programok Magyarország nemzeti ünnepei: Március 15. Augusztus 20. Október 23. - az 1848-49.

Részletesebben

Szakmai beszámoló Félegyháza népe - a középkori Templomhalom régészeti emlékei. című régészeti kiállításról

Szakmai beszámoló Félegyháza népe - a középkori Templomhalom régészeti emlékei. című régészeti kiállításról KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KISKUN MÚZEUMA 6100 Kiskunfélegyháza, dr. Holló Lajos u. 9. Telefon: +36/76/461-468. E-mail: kiskunmuzeum@gmail.com Honlap: www.kiskunmuzeum.hu Szakmai beszámoló

Részletesebben

RENDEZVÉNYEK. 2008. október 4. szombat 11 óra IDŐSEK VILÁGNAPJA - GÁLAMŰSOR Helyszín: MMIK, színházterem

RENDEZVÉNYEK. 2008. október 4. szombat 11 óra IDŐSEK VILÁGNAPJA - GÁLAMŰSOR Helyszín: MMIK, színházterem RENDEZVÉNYEK 2008. október 2. csütörtök 11 óra Nagyanyáink főztje Vas megyei ételek főzőversenye nyugdíjas klubok részvételével Szervező: MMIK, Nyugdíjas Klub A rendezvényt a Vas Megyei Közgyűlés Oktatási,

Részletesebben

BÁSTYA FOGADÓ, ZALAEGERSZEG

BÁSTYA FOGADÓ, ZALAEGERSZEG BÁSTYA FOGADÓ, ZALAEGERSZEG Bemutatkozás: Csodálatos természeti környezetben, a zalai dombok között helyezkedik el Zalaegerszeg városa. Fogadónk könnyen megtalálható a város északdéli főútja mentén. Kellemesen

Részletesebben

CSONGRÁDI. Leköszönt Bed Tamás szocialista önkormányzati képvisel. Gamesz + Városgondnokság = Városellátó? Id szakos önkormányzati tájékoztató

CSONGRÁDI. Leköszönt Bed Tamás szocialista önkormányzati képvisel. Gamesz + Városgondnokság = Városellátó? Id szakos önkormányzati tájékoztató Id szakos önkormányzati tájékoztató 2011. február Leköszönt Bed Tamás szocialista önkormányzati képvisel Lemondott a képvisel i politikus a február 18-i mandátumáról Bed testületi ülésen, a költ- Tamás

Részletesebben

2004. ÉV 6. SZÁM ÁPRILIS OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK KÖZLÖNYE A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA TARTALOMJEGYZÉK

2004. ÉV 6. SZÁM ÁPRILIS OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK KÖZLÖNYE A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA TARTALOMJEGYZÉK 2004 ÉV 6 SZÁM ÁPRILIS OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK KÖZLÖNYE A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA TARTALOMJEGYZÉK OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK RENDELETEI 13/2004 (V 12) Ör

Részletesebben

A Szeghalmi Kistérség Kulturális Stratégiája (2011-2014)

A Szeghalmi Kistérség Kulturális Stratégiája (2011-2014) A Szeghalmi Kistérség Kulturális Stratégiája (2011-2014) 2011. Tartalomjegyzék 1. Bevezető... 1 2. A stratégiát megalapozó dokumentumok... 2 3. A stratégia készítésében résztvevők köre... 3 4. A szeghalmi

Részletesebben

NYÍRBÁTOR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2000. (XII.13.) ÖKT számú R E N D E L E T E

NYÍRBÁTOR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2000. (XII.13.) ÖKT számú R E N D E L E T E NYÍRBÁTOR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2000. (XII.13.) ÖKT számú R E N D E L E T E a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról szóló rendeletről A KÉPVISELŐ-TESTÜLET: a kulturális javak

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron TARCSAI HÍRADÓ Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron 2011. március INGYENES ÖNKORMÁNYZATI INFORMÁCIÓS LAP 11. évfolyam 2. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK A képviselõ-testület

Részletesebben

Beszámoló a. Petőfi Sándor Könyvtári, Közművelődési és Intézményfenntartó Központ 2013. évi szakmai, működési tapasztalatairól

Beszámoló a. Petőfi Sándor Könyvtári, Közművelődési és Intézményfenntartó Központ 2013. évi szakmai, működési tapasztalatairól Mottó: A Kultúra fáján vannak ugyan fanyar gyümölcsök is amelyek termései a kultúrának, de ettől még a fa gyümölcsfa marad. Az, hogy mennyi a fanyar és mennyi a nemes gyümölcs a legtöbb esetben nem a fától

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata által 2009. évben nyújtott támogatások

Keszthely Város Önkormányzata által 2009. évben nyújtott támogatások célja hozó 2009 február 26-án 1 Bacchus Kft 150 megrendezésre kerülı Sportgála 7/60132-1/2009 utáni fogadás Helyi közforgalmú közlekedés 2 Zala Volán Zrt 2000 fejlesztésére 3 Zala Volán Zrt 7400 Autóbuszvásárlás

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. március 24- i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. március 24- i ülésére ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. március 24- i ülésére Előterjesztés a Lajtha Kft. 2016. évi közművelődési- közhasznú megállapodásáról Jánoshalma Város 2016. évi költségvetésének elfogadását követően

Részletesebben

Tájékoztató Hatvan Város Önkormányzata által alapítványok, egyesületek, civil szervezetek szakmai programjaihoz nyújtott 2011. évi támogatásairól

Tájékoztató Hatvan Város Önkormányzata által alapítványok, egyesületek, civil szervezetek szakmai programjaihoz nyújtott 2011. évi támogatásairól Tájékoztató Hatvan Város Önkormányzata által alapítványok, egyesületek, civil szervezetek szakmai programjaihoz nyújtott 2011. évi iról sorsz. célja (ezer Ft-ban) 1. FC Hatvan Egyesület működési támogatás

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR - május

ESEMÉNYNAPTÁR - május ESEMÉNYNAPTÁR - május HEMO Csanádi Imre: Májusdícsérő Május, mosolygó, békák torkát megoldó, gyöngyvirág-nyitogató, cserebogár-zúgató. Röptetsz madarat, meghozod a nyarat, pölyhös fecskét, fára cseresnyét!

Részletesebben

Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben

Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben 1038 Budapest, Valéria u. 4-6. Tel.: 240-9065 Számlaszám: 11703006 20036249 Közhasznú szervezet Főv. Bíróság nyt. szám: 9236

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A 2013/14 NEVELÉSI ÉV TAPASZTALATAIRÓL

BESZÁMOLÓ A 2013/14 NEVELÉSI ÉV TAPASZTALATAIRÓL Budapest Főváros XXIII. Ker. Soroksár Önkormányzat, II. sz. Napsugár Óvoda 1239 Budapest, Grassalkovich út 297 1. Személyi feltételek BESZÁMOLÓ A 2013/14 NEVELÉSI ÉV TAPASZTALATAIRÓL A 2013/2014- es nevelési

Részletesebben

AZ ÁDÁM JENŐ ZENEISKOLA - ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA MUNKATERVE. A 2014/2015-es TANÉVRE

AZ ÁDÁM JENŐ ZENEISKOLA - ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA MUNKATERVE. A 2014/2015-es TANÉVRE AZ ÁDÁM JENŐ ZENEISKOLA - ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA MUNKATERVE A 2014/2015-es TANÉVRE 1.1. Rendelkezés a tanévről - A 2014/2015-ös tanév 2014. szeptember elsejétől (hétfő) 2015. aug. 31-éig tart a tanév

Részletesebben

A NYUGDÍJASKLUBOK ÉS IDŐSEK ÉLETET AZ ÉVEKNEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE SZAKMAI BESZÁMOLÓJA A 2014. ÉVBEN VÉGZETT TEVÉKENYSÉGÉRŐL

A NYUGDÍJASKLUBOK ÉS IDŐSEK ÉLETET AZ ÉVEKNEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE SZAKMAI BESZÁMOLÓJA A 2014. ÉVBEN VÉGZETT TEVÉKENYSÉGÉRŐL A NYUGDÍJASKLUBOK ÉS IDŐSEK ÉLETET AZ ÉVEKNEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE (Budapest, 1053 Királyi Pál u. 20. I/3.) SZAKMAI BESZÁMOLÓJA A 2014. ÉVBEN VÉGZETT TEVÉKENYSÉGÉRŐL Szövetségünk feladatát az alapszabályában

Részletesebben

NCA Dél-alföldi Regionális Kollégiuma

NCA Dél-alföldi Regionális Kollégiuma Bakai Csaba, Török Gábor Bakai Csaba Farkas Gábor Gellérfy László Gellérfy László Együtt Szegedért Magyar Autósok és Motorosok Országos Szövetsége Európa Jövője Egyesület Hansági Ferenc Oktatási Alapítvány

Részletesebben

Házunk tája. Saláta (apró-ságok és miegymás) V. 11. 2005. november ingyenes. 2. oldal. 3. oldal Agrárfórum. 4. oldal. 5. oldal. 6. oldal. 7.

Házunk tája. Saláta (apró-ságok és miegymás) V. 11. 2005. november ingyenes. 2. oldal. 3. oldal Agrárfórum. 4. oldal. 5. oldal. 6. oldal. 7. V. 11. 2005. november ingyenes Házunk tája Testületi tájékoztató 2. oldal Egészséghét Iskolai hírek 3. oldal Agrárfórum Novemberi aktualitások 4. oldal Saláta (apró-ságok és miegymás) 5. oldal Lábunk egészsége

Részletesebben

INTÉZMÉNYI MUNKATERV

INTÉZMÉNYI MUNKATERV Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, 1051 Budapest Nádor utca 32. KLIK adószáma: 15799658-2-41 Mátészalkai Tankerület KLIK 150006 Dancs Lajos Ének-zenei Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Részletesebben

TELEFON: +36 42 524"520; MEGYEI JOGÚ VÁROS FAX: +36 42 524-521 ALPOLGÁRM ESTERE ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez

TELEFON: +36 42 524520; MEGYEI JOGÚ VÁROS FAX: +36 42 524-521 ALPOLGÁRM ESTERE ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TER l. PF.: 83. NYíREGYHÁZA TELEFON: +36 42 524"520; MEGYEI JOGÚ VÁROS FAX: +36 42 524-521 ALPOLGÁRM ESTERE E MAII.; KULTALPOLG@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: KULT- 26-1/2015. Ügyintéző:

Részletesebben

Juhász Gyula: Húsvétra

Juhász Gyula: Húsvétra Röjtökmuzsaj Önkormányzatának lapja IX. évfolyam 1. szám 2016. március Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, Mezők smaragdja, nap tüzében égő, Te zsendülő

Részletesebben

Pedagógiai Programja. A Hevesi Körzeti Általános Iskola 2004.

Pedagógiai Programja. A Hevesi Körzeti Általános Iskola 2004. A Hevesi Körzeti Általános Iskola Pedagógiai Programja A legjobb terv is csak terv, vagyis jó szándék. Elkötelezettség nélkül arra, hogy ezt végre is akarod hajtani csak ígéreteid és reményeid vannak,

Részletesebben

BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 5/1998.(IV.30.) rendelete. a helyi közművelődésről

BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 5/1998.(IV.30.) rendelete. a helyi közművelődésről BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/1998.(IV.30.) rendelete a helyi közművelődésről Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról

Részletesebben

HÉHALOM KÖZSÉG POLGÁRMESTERE

HÉHALOM KÖZSÉG POLGÁRMESTERE HÉHALOM KÖZSÉG POLGÁRMESTERE 3041 Héhalom, Petőfi út 1. Telefon/fax: 32-482-045 e-mail: hivatal@hehalom.hu M E G H Í V Ó Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 45. -a alapján

Részletesebben

A Tiszaújvárosi Sport-Park Nonprofit Kft. 2013. ÉVI ÜZLETI TERVE

A Tiszaújvárosi Sport-Park Nonprofit Kft. 2013. ÉVI ÜZLETI TERVE A Tiszaújvárosi Sport-Park Nonprofit Kft. 2013. ÉVI ÜZLETI TERVE 1 TARTALOM I. BEVEZETŐ. 3 I.1. A TÁRSASÁG BEMUTATÁSA. 3 1.2 ALAPÍTÁS... 4 II. ÖSSZEFOGLALÓ FEJEZET... 5 III. HELYZETELEMZÉS 7 IV. A TÁRSASÁG

Részletesebben

JÁSZKISÉRI VÁROSI ÓVODA MUNKATERVE 2015/2016

JÁSZKISÉRI VÁROSI ÓVODA MUNKATERVE 2015/2016 OM azonosító: 035770 JÁSZKISÉRI VÁROSI ÓVODA MUNKATERVE 2015/2016 5137 Jászkisér, Kossuth tér 3. Tel.: 57/450-497 E-mail: kisovi@pr.h Tartalomjegyzék 1. Az intézmény működési rendje a 2015 2016-os nevelési

Részletesebben

Hírlevél szeptember-október

Hírlevél szeptember-október Hírlevél szeptember-október Kedves Barátaink! Új iskolai szezon kezdődött, melyben Egyesületünk nagy lépést tett a kisebb térségünk néptánc ügyeinek fejlesztése terén. Sok nagy ívű terv jár az eszünkben,

Részletesebben

Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele megjelenítéssel, kattintson ide.

Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele megjelenítéssel, kattintson ide. Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Elnökségi értekezlet A januári értekezlet témái voltak: A NESZ anyagi helyzetének elemzése; Döntés

Részletesebben

Történelmi és kulturális hagyományainkhoz hûen

Történelmi és kulturális hagyományainkhoz hûen S Z É K E S F E H É R VÁ R 2 0 0 6 p r o g r a m o k Történelmi és kulturális hagyományainkhoz hûen Egy város életének, mindennapjainak, közérzetének meghatározó tényezõje, hogy lakói milyen kulturális

Részletesebben

Egy csepp ZÖLD - Friss hírek, programajánlók

Egy csepp ZÖLD - Friss hírek, programajánlók Egy csepp ZÖLD - Friss hírek, programajánlók Szerzõ Bodzán Gábor 2010. szeptember 18. Utolsó frissítés 2010. szeptember 18. Eleven Televízió - A dél-borsodi térség televíziója - Bükkábrány,Mezõnyárád,Mezõkeresztes,és

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR. Magyarkanizsa. MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér 1. 24420 Magyarkanizsa Szerbia

ESEMÉNYNAPTÁR. Magyarkanizsa. MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér 1. 24420 Magyarkanizsa Szerbia ESEMÉNYNAPTÁR Magyarkanizsa HOGY AZ ESEMÉNYNAPTÁR AZ ÖN RENDEZVÉNYÉT IS TARTALMAZZA, ILLETVE AMENNYIBEN REKLÁMOZNI SZERETNE KIADVÁNYUNKBAN, KERESSE ÖNKORMÁNYZATUNKAT: MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér

Részletesebben

Májusi Hírlevél 2008.

Májusi Hírlevél 2008. Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár 2700 Cegléd, Kossuth tér 5/a. I. évfolyam, 1. szám Májusi Hírlevél 2008. A tartalomból: Köszöntő 1 Ceglédi Galéria Kultúrkockák.. 2 A MÁJUSI ÓDA Ó emberek, az élet

Részletesebben

NAGYVÁRAD (kezdési időpontok helyi idő szerint)

NAGYVÁRAD (kezdési időpontok helyi idő szerint) NAGYVÁRAD (kezdési időpontok helyi idő szerint) Január 19. (kedd) 13.00 Csak tiszta forrásból Kolozsvári-Donkó Rebeka berettyóújfalui grafikus-zománcműves magyar népmese-, népmonda- és ballada-illusztrációinak

Részletesebben

Adventi. 2011. november 26 2012. január 7.

Adventi. 2011. november 26 2012. január 7. Adventi programfüzet 2011. november 26 2012. január 7. Jégpálya, karácsonyi vásár, betlehem élő állatokkal, Mikulás a főtéren, Papp Rita, LOLA, Auth Csilla, hangversenyek, kiállítások, rockkarácsony, táncház,

Részletesebben

VI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

VI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA és a HAJDÚDOROGI HONISMERETI ÉS VÁROSVÉDÕ EGYESÜLET nevében tisztelettel meghívjuk Önt és hozzátartozóját a VI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

Részletesebben

és a MUNKATERV 2014/2015. TANÉV

és a MUNKATERV 2014/2015. TANÉV A SÁRBOGÁRDI MÉSZÖLY GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA és a SÁRBOGÁRDI MÉSZÖLY GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA SZENT ISTVÁN TAGISKOLÁJA MUNKATERV 2014/2015. TANÉV Sárbogárd, 2014. szeptember 1. Készítette:.. Fülöpné Nemes Ildikó

Részletesebben

(2016. évi előzetes tervezet)

(2016. évi előzetes tervezet) (2016. évi előzetes tervezet) JANUÁR DÁTUM PROGRAM HELYSZÍN SZERVEZŐK január 1. január 6. január 17. 9:30 január 18. január 19. január 19. Újévi koncert Váci Szimfonikus zenekar koncertje és tűzijáték

Részletesebben

Mátyás Király Katolikus Általános Iskola és Óvoda. 5948 Kaszaper, Szent Gellért tér 2. sz. OM: 201787. Munkaterv 2015-2016. tanév

Mátyás Király Katolikus Általános Iskola és Óvoda. 5948 Kaszaper, Szent Gellért tér 2. sz. OM: 201787. Munkaterv 2015-2016. tanév Mátyás Király Katolikus Általános Iskola és Óvoda OM: 201787 Munkaterv 2015-2016. tanév Tartalom 1. Bevezetés... 2. oldal 1.1. Törvények... 2. oldal 1.2. Kormányrendeletek... 2. oldal 1.3. Miniszteri rendeletek...

Részletesebben

Program megnevezése Szervező Helyszín Időpont Információ és jelentkezés

Program megnevezése Szervező Helyszín Időpont Információ és jelentkezés NYÁRI ESEMÉNYNAPTÁR 2012. Program megnevezése Szervező Helyszín Időpont Információ és jelentkezés TÖRPI Könyvkuckó KöröspART fotóklub SZARVASI AMATŐRCSILLAGÁSZOK BARÁTI KÖRE Szabadidős programok: mesekönyvek

Részletesebben

KÁRPÁTALJAI NÉPTÁNCEGYÜTTES MŰSORA

KÁRPÁTALJAI NÉPTÁNCEGYÜTTES MŰSORA Október 2. péntek 19 óra A TINIDANCE TEAM tánc-show műsora Művészeti vezető: Steidl Anita A belépőjegy ára: 900 Ft Október 3. szombat 17 óra Az Idősek Világnapja alkalmából KÁRPÁTALJAI NÉPTÁNCEGYÜTTES

Részletesebben

MUNKATERV. 2015/2016. tanév. Kivonat. A tudás csak a megfelelően kifejlesztett képességekkel szinkronban hasznosítható.

MUNKATERV. 2015/2016. tanév. Kivonat. A tudás csak a megfelelően kifejlesztett képességekkel szinkronban hasznosítható. Körmendi Kölcsey Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 9900 Körmend, Kölcsey u.12. MUNKATERV 2015/2016. tanév Kivonat A tudás csak a megfelelően kifejlesztett képességekkel szinkronban hasznosítható.

Részletesebben

Beszámoló az Arany János Városi Könyvtár 2012. évi tevékenységér l. Szakmai tevékenységünket az 1997. évi CXL. törvényben el írtak szerint végezzük.

Beszámoló az Arany János Városi Könyvtár 2012. évi tevékenységér l. Szakmai tevékenységünket az 1997. évi CXL. törvényben el írtak szerint végezzük. Beszámoló az Arany János Városi Könyvtár 2012. évi tevékenységér l Szakmai tevékenységünket az 1997. évi CXL. törvényben el írtak szerint végezzük. I. Az intézmény m ködése, személyi, tárgyi feltételeinek

Részletesebben

2010. november 25. napján tartandó

2010. november 25. napján tartandó Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333 Ügyiratszám: 70-11/2010. Sorszám: 19 E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Városi Önkormányzat Képviselı-testülete 2010.

Részletesebben

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2016. első félév

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2016. első félév Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2016. első félév Elérhetőségeink Vigadó Kulturális és Civil Központ 2200 Monor, Kossuth Lajos u. 65-67. 06-29/413-212, 410-409 Művelődési Ház 2200 Monor,

Részletesebben

Iskolai rendezvények, hagyományok

Iskolai rendezvények, hagyományok Iskolai rendezvények, hagyományok Részlet a pedagógiai programból: a.) A tanév rendjéhez kötődő alkalmak: tanévnyitó és záró ünnepségek ballagás Mikulás, farsang, anyák napja helyi Leg-leg tanulmányi verseny

Részletesebben

0'S1- . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat. I. Tartalmi összefoglaló. jelentő szerződések felülvizsgálata.

0'S1- . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat. I. Tartalmi összefoglaló. jelentő szerződések felülvizsgálata. 0'S1-. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat számára kötelezettséget

Részletesebben

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft. Üzleti terv 2016. Szentendre, 2016. január 29.

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft. Üzleti terv 2016. Szentendre, 2016. január 29. Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft. Üzleti terv 2016. Szentendre, 2016. január 29. 1 I. A Szentendrei Kulturális Központ küldetése A Szentendrei Kulturális Központ Nonprofít Kft. 2007-ben alakult,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-án tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-án tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Nem költségvetési szervek 2015. évi támogatása Iktatószám: 4350/2015.

Részletesebben

Pilisszentkereszti Közösségi Ház és Könyvtár működése 2011-ben

Pilisszentkereszti Közösségi Ház és Könyvtár működése 2011-ben Pilisszentkereszti Közösségi Ház és Könyvtár működése 2011-ben - beszámoló Anyagi, tárgyi és személyi feltételek 2011-ben A Pilisszentkereszti Közösségi Ház és Könyvtár gazdálkodását 2011-ben is a Polgármesteri

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testületének Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 2015. december 1-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testületének Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 2015. december 1-i ülésére Tárgy: Előkészítette: Tájékoztató a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ 2016. évi terveiről Koszecz Sándor igazgató Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és

Részletesebben

NAGYATÁD-RINYAMENTE TURISZTIKAI EGYESÜLET

NAGYATÁD-RINYAMENTE TURISZTIKAI EGYESÜLET NAGYATÁD-RINYAMENTE TURISZTIKAI EGYESÜLET HÍRLEVÉL 2015. március 13-31. PROGRAMSOROLÓ Március 14.: - Mozgó Mozi a Nagyatádi Kulturális Központban Mancs, Csocsó-sztori, Hobbit - Öt sereg csatája, Rendíthetetlen,

Részletesebben

Pusztaszemes Község Önkormányzatának 4/2004. ( III.08. ) számú RENDELETE A helyi közművelődési feladatokról ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A RENDELET CÉLJA

Pusztaszemes Község Önkormányzatának 4/2004. ( III.08. ) számú RENDELETE A helyi közművelődési feladatokról ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A RENDELET CÉLJA Pusztaszemes Község Önkormányzatának 4/2004. ( III.08. ) számú RENDELETE A helyi közművelődési feladatokról Pusztaszemes Község Képviselőtestülete a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról

Részletesebben

2011. jan. febr. A Szoln oki KT TE két hav i túr aértesítıje túráz óknak. Természetbarát klub

2011. jan. febr. A Szoln oki KT TE két hav i túr aértesítıje túráz óknak. Természetbarát klub 2011. jan. febr. A Szoln oki KT TE két hav i túr aértesítıje túráz óknak 7 0. s z á m Természetbarát klub Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár és Mővelıdési Intézet lehetıvé teszi, hogy a megye természetbarát

Részletesebben

BAKONYPÖLÖSKE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2000. /IX. 19./ rendelete

BAKONYPÖLÖSKE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2000. /IX. 19./ rendelete BAKONYPÖLÖSKE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2000. /IX. 19./ rendelete a helyi közművelődésről /módosításokkal egybefoglalva és lezárva: 2010. május l5./ Bakonypölöske Község Önkormányzatának

Részletesebben

TURISZTIKAI SZEZONNYITÓ PROGRAM 2015. április 26., vasárnap 10-18.00 Veszprémvölgy, Veszprémi Vár

TURISZTIKAI SZEZONNYITÓ PROGRAM 2015. április 26., vasárnap 10-18.00 Veszprémvölgy, Veszprémi Vár TURISZTIKAI SZEZONNYITÓ PROGRAM 2015. április 26., vasárnap 10-18.00 Veszprémvölgy, Veszprémi Vár Veszprém, e patinás, barátságos, pezsgő egyetemi város a virágnyílással egyidőben vendégváró kapuit is

Részletesebben