Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "http://lemil.blog.hu/2010/09/17/kulonlegesek_usaf_auxiliary_civil_air_patrol"

Átírás

1 A Civil Légi Járőrszolgálat (ha nem haragszotok, a továbbiakban az angol rövidítést használom, köszönöm) 1941-ben jött létre. Életre hívója egy általunk kevésbé ismert amerikai republikánus politikus volt, név szerint Fiorello Henry LaGuardia. Aki nem mellesleg az amerikai Polgári Védelmi Hivatal igazgatói beosztását is ellátta. LaGuardia már maga is megérdemelne egy posztot, de most mindenki érje be néhány érdekességgel. Az olasz apa és zsidó származású magyar anya fiaként 1882-ben született New Yorkban től 1906-ig Trieszt, Rijeka és Budapest amerikai nagykövetségein dolgozik. Innen visszatérve az államokba a New Yorki Egyetemen végez ban már be is választják a képviselőházba, ahol gyorsan kiderül, hogy apró termete (152 cm) ellenére igen heves vérmérsékletű, és harcias politikus ben az Amerikai Hadsereg Légi Hadtesténél parancsnoki beosztást kap, és Olaszországba vezénylik. Egysége az osztrák-magyar csapatokkal harcol. A háború után a nagypolitika megkerülhetetlen alakjává válik. Karrierjének csúcsán 1933-ban elnyeri New York város polgármesteri címét. A soknemzetiségű

2 metropoliszban kivételes egységet teremtett, és a város virágzásnak indult. Gyűlölte az olasz gengsztereket, akik szerinte rossz hírét keltik a dolgos olasz származású polgároknak, s ugyanakkor ő volt az egyik első politikus, aki nyíltan és hangosan kritizálta Hitlert. A második világháború végével aztán népszerűsége megcsappan. Mivel nem választják újra, egy rövid ideig az ENSZ segélyezési hivatalát igazgatja ben hasnyálmirigy-rákban hal meg. (A fenti képen épp Roosevelt elnökkel nevetgél. Az elnök ülva majd akkora, mint Fiorello állva). New York egyik repülőtere, utcája, tere, zeneművészeti iskolája viseli nevét, de neveztek el róla kitüntetést, hidat és írtak róla Broadway-i musicalt is, sőt, az amerikai posta bélyeget is nyomatott tiszteletére. Amúgy ha valakit érdekel: beszélt horvátul, héberül, németül, olaszul és magyarul, de a non plus ultra: deklaráltan szabadkőműves volt. Ennyit a néhány érdekességről. Tehát ott hagytuk abba, hogy megalakul a CAP, aminek célja a polgári repülés népszerűsítése, polgári és katonai pilóta-utánpótlás nevelése volt. Hogy mennyire előrelátó volt LaGuardia, azt a Pearl Harbor elleni japán támadás igazolta. Az USA egyik pillanatról a másikra máris hadviselő féllé vált, és mint ilyen óhatatlanul is veszteségeket szenvedett. A CAP akkori parancsnoka, az első világháborús veterán, John F. Curry tábornok felajánlotta, hogy közvetlenül is segítené szervezetével a hadsereget. A Pentagon fejesei persze gúnyos mosolyra húzták a szájukat: ugyan mivel is tudnának segíteni kis polgári repülőikkel a CAP pilótái. Persze hamar rájöttek, hogy a segítség szükséges, sőt, elkerülhetetlen, hiszen a háború jelentős erőforrásokat vont el sok területről. A CAP repülői így megkezdték járőrözéseiket a határok mentén, a tengerparti sávokban, és futárfeladatokkal is segítették a katonákat. A tengerek feletti járőrözés aztán igazolta a CAP fontosságát. A háború évei alatt a CAP pilótái 173 ellenséges tengeralattjárót jelentettek, sőt, 83 esetben meg is támadták az ellenséget. Két esetben pedig bizonyítottan a CAP gépek

3 személyzete süllyesztette el a tengeralattjárót. Ezek az akciók azért is kiemelkedőek, mert a CAP a kormánytól nem kapott külön anyagi támogatást, hiszen hivatalosan nem volt katonai szervezet. És persze gépeiket sem lehetett harci repülőnek nevezni. A bombázásokat a légierőtől kapott kis 50 kg-os bombákkal oldották meg. Nagyobbat nem is kaptak volna, de a kis gépeik fel sem bírtak volna szállni egy átlagos bombával. A háború évei alatt több mint repülést végeztek parti járőrözés közben, összesen órát töltve a levegőben. De nem csak ellenséget kerestek: 91 hajó legénységét mentették ki a vízből, főleg olyan matrózokat, akik tengeralattjárótámadás miatt kerültek vízbe. A partvédelmi repülések mellett a légierő repülőinek a kiképzésében is részt vettek. Na nem a pilótákat képezték, hanem a katonai gépeknek vontattak légi célokat. Sőt, a légvédelmi tüzéreknek is repültek célt, és nekik is vontattak céltárgyat. Hogy ez nem volt veszélytelen, azt jól mutatja, hogy ezek alatt a repülések alatt 23 repülő semmisült meg, és 7 CAP pilóta meghalt. Bizony a rátarti katonák akkor is a CAP segítségét kérték, mikor valamelyik gépük, legyen az a Navy vagy az Air Force gépe, balesetet szenvedett valahol az Államok területén. A jó helyismerettel rendelkező civil pilóták így összesen hét eltűnt katonai gépet találtak meg. Bár Curry tábornok csak pár hónapig volt a CAP parancsnoka, ez idő alatt olyan reformokat vezetett be, amelyek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a CAP társadalmilag és katonailag is megbecsült szervezetté váljon. Minden államban létrehozott egy-egy CAP ezredet (wing-et), és a tagfelvételnél megtiltotta a nemi megkülönböztetést. Segítségével a háború évei alatt több, mint százezer polgári pilótát tudtak mozgósítani, akiknek egy része a hadseregben szolgálhatott, mint nem harci pilóta. Ez főleg teher- és csapatszállító repüléseket jelentett, de ilyen pilóták és személyzetek repülték a

4 gyáraktól a katonai egységekhez a harci repülőket is. Ezeken a repüléseken számtalan női személyzet is repült. Curry tábornok nyugállományba vonulása után sem pihent, és a colorado-i CAP ezred munkáját segítette. A háború után, 1946-ban Truman elnök 48 CAP ezredparancsnokot látott vendégül a kongresszusban a CAP tiszteletére rendezett nagyszabású vacsorán. Az elnök ekkor köszönte meg a civilek háborús erőfeszítéseit. A rendezvényen részt vett még több mint 50 tábornok a légierőtől. Hogy mi volt a menü, arról sajnos nem találtam információt. Még ebben az évben szabják meg a CAP jövőbeli feladatait. Ami viszont nagyon fontos, hogy kikötik: a CAP ezentúl semmiféle közvetlen katonai akcióban nem vehet részt. Tehát nincs több tengeralattjáró-bombázás, meg célvontatás. Noha a CAP nem katonai szervezet, vezetési struktúrája katonai hierarchiába rendeződik, tagjai egyenruhát hordanak, és katonai rendfokozatokat viselnek. A jelenlegi parancsnok Amy S. Courter vezérőrnagy (itt balra mosolyog). A CAP békeidős feladatait törvénybe iktatták, és három fő tevékenységet írtak elő: a polgári védelmi helyzetekben való felkészülést és részvételt, a pilóta- és egyéb repülési szakemberképzést, valamint a légierős előképzést, és a saját legénység kiképzését. Ez utóbbi a kadétprogram nevet viseli.

5 Polgári védelem Bár polgári védelemről beszélünk, ez a feladatkör ennél jóval többet takar. Ugyanis a CAP szorosan együttműködik más hivatalos szervekkel, például a kutató-mentő feladatoknál, de segít a katasztrófaelhárításban és a humanitárius segítségnyújtásban is. Az elmúlt években pedig ez a feladatkör kibővült az olyan, kifejezetten belbiztonsági feladatokkal is, mint például a kábítószer ellenes harc. Ezt oly szinten kezdték művelni, hogy külön kitüntetés is jár a CAP személyzetnek, ha ilyenben eredményesen részt vesznek. A CAP támogatja a Vöröskereszt munkáját, és sürgős szállításokat is végrehajt, főleg amikor vért vagy átültetésre váró szerveket kell célba juttatni, és erre nincs alkalmasabb megoldás. A hurrikánoktól sokat szenvedő államokban (például Florida, Mississipi, Luisiana) szinte rutinná vált a katasztrófák utáni mentés. Amikor az USAF pilótái a nem azonosított légtérsértők elfogását gyakorolja, akkor a CAP repülői és pilótái játszák el a rossz fiúk szerepét. Gyakori még a légierő személyeinek szállítása, de a légierő kérésére végeznek útvonalrepüléseket, és más ellenőrző repüléseket is. De nem csak a légierő kér segítséget: a Vám és Határrendészet, valamint az Egyesült Államok Erdészeti Szolgálata is. A határrendészeti feladatok érthető okból a mexikói határra korlátozódnak. A CAP repülői sokszor indulnak eltűnt, szerencsétlenül járt repülőgépek felkutatására, és a bajba jutottak kimentésére. Aki valami okból nem alkalmas a repülésre, de szeretne a CAP tagja lenni, az is lehetséges, sőt, testi fogyatékosoknak is találnak munkát. Sőt, még csak nem is kell amerikai állampolgárnak lenni. A lényeg, hogy az FBI átvilágításán mindenkinek át kell esnie. Aki nem a pilótaképzés miatt jelentkezik, azoknak fizikai, erőnléti követelmény sincs, csupán egy igen fontos szabály: az egyenruhába bele kell férni. A CAP tagjai szigorúan önkéntes alapon vállalnak szolgálatot a szabad idejükben, és ezért semmiféle fizetséget nem kapnak. Mi több, tagdíjat kötelesek fizetni, sőt, az egyenruhájukat is maguk veszik. Azért nem lehet mondani, hogy a CAP rosszul működne: országszerte kisebb-nagyobb egységgel, és aktív taggal rendelkezik. A CAP többféle géptípust használ: rendelkezik vitorlázóval a pilótaképzéshez és többféle motoros kisgéppel. A motoros gépek mindegyike egy hajtóműves, légcsavaros. Az állományt Cessna 172, Cessna 182, Cessna 206 és GA-8 Airvan gépek képezik. De ha van olyan CAP tag, akinek saját repülője van és azt a szolgálat részére felajánlja, akkor azt is szívesen veszik. És hogy van-e ilyen? Egész pontosan CAP tag rendelkezik saját repülőgéppel, amit fel is ajánlott a szolgálatnak. Őrület. Amúgy 535 saját gépe van az őrjáratnak, ebből száz fel van szerelve olyan kamerákkal, amik a képet valós időben bárhová közvetíteni tudják. Így egy esetleges katasztrófa helyszínéről, vagy egy folyamatban lévő kutató-mentő repülés állásáról pontos képet kaphatnak az illetékesek. A parancsnokság az alabamai Montgomery város Maxwell-Gunter légibázison működik. Összességében a CAP egy rendkívül egyedülálló, valóban különleges szervezet. Sokban hasonlít a megboldogul MHSZ-re, de annál is többet nyújt. A járőrszolgálat a fiatalok felé nyitott, vonzó pályamodellt kínál. A CAP a civilek szemében egy hasznos szervezet, ami ráadásul nonprofit, és viszonylag kevés adófizetői pénzből elvan. A katonák sem nézik le a tagokat, hiszen a CAP egyik célja a fiatal növendékek légierős pályájának egyengetése. Így érthető, hogy az amerikai társadalom minden tagja megbecsüléssel és büszkeséggel tekint a Civil Légi Járőrszolgálat önzetlen és önkéntes tagjaira.

Kovács Violetta. K9 kommandó

Kovács Violetta. K9 kommandó Kovács Violetta K9 kommandó Tom Lantos szenátor emlékére, aki nagyon sokat tett az állatok védelméért, a rendőr- és katonakutyák még nagyobb megbecsüléséért. Dog Books Kft. Budapest, 2011 Felelős kiadó:

Részletesebben

Történelmi tanulmányi verseny

Történelmi tanulmányi verseny Kováts Mihály Emléknapok Történelmi tanulmányi verseny 8. évfolyam 2006 1. Válaszd ki az idırendileg helyes sort! A. Károlyi M. kormányt alakít A Monarchia aláírja a fegyverszünetet Megalakul a Magyar

Részletesebben

A katonai légijármű rendszermodellje A katonai légijármű lehet: A katonai légijármű bemenetei: a környezetből A katonai légijármű kimenetei:

A katonai légijármű rendszermodellje A katonai légijármű lehet: A katonai légijármű bemenetei: a környezetből A katonai légijármű kimenetei: Seres György: A KATONAI LÉGIJÁRMŰ, MINT RENDSZER 2003-ban, a ROBOTHADVISELÉS 3 konferencián bemutattam a katonai rendszerek egy általános modelljét 1. Csak emlékeztetőül mutatom be az akkori előadás néhány

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. szeptember 18-i ülése 10. sz. napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. szeptember 18-i ülése 10. sz. napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. szeptember 18-i ülése 10. sz. napirendi pontja Javaslat együttműködési megállapodás elfogadására a Magyar Vöröskereszt Tolna Megyei Szervezetével

Részletesebben

Katasztrófavédelem, vészhelyzetkezelés. Vészhelyzetben

Katasztrófavédelem, vészhelyzetkezelés. Vészhelyzetben Vészhelyzetben Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen. Mt 20 Nem sokkal

Részletesebben

Különleges fegyverek a III.Birodalomban (készítette:bertényi Ákos 9.A)

Különleges fegyverek a III.Birodalomban (készítette:bertényi Ákos 9.A) Különleges fegyverek a III.Birodalomban (készítette:bertényi Ákos 9.A) A Móricz Akadémia keretein belül lehetőségünk nyílt, hogy egy általunk választott témából prezentációval előadást tartsunk. Én a második

Részletesebben

A Biztonsági Tanács hatásköre fegyveres konfliktusokban

A Biztonsági Tanács hatásköre fegyveres konfliktusokban A Biztonsági Tanács hatásköre fegyveres konfliktusokban 2013 Valki László 2 ENSZ alapokmány anyagi és eljárási normáinak összefüggése Biztonsági Tanács: államok közösségének egyetlen bírósága Eljárási:

Részletesebben

A kínai haderő a 21. században: a reformok és modernizáció útján

A kínai haderő a 21. században: a reformok és modernizáció útján A kínai haderő a 21. században: a reformok és modernizáció útján Nemzeti biztonsági stratégia Globalizáció, multipoláris világrend, de katonai versengés folytatódik Kína célja a béke megőrzése Defenzív

Részletesebben

Budapest ostromkalauz

Budapest ostromkalauz Mihályi Balázs Budapest ostromkalauz 1944-1945 Budapest, 2014 Tartalom Előszó... 7 Budapest ostroma (1944 45)... 9 Védelmi és támadási eljárások Budapest ostrománál... 20 Buda Észak... 29 Buda Dél... 62

Részletesebben

Észak Dél ellen Published on www.flagmagazin.hu (http://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve

Észak Dél ellen Published on www.flagmagazin.hu (http://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve 2011 április 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Furcsa ezt itt és most kimondani, de az egyenlőtlen fejlődés tézise

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN

MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN Dr. Isaszegi János dandártábornok parancsnok 2003. március 1 A Kormány 2390/2002 (XII. 20.) Korm.

Részletesebben

A katasztrófavédelem megújított rendszere

A katasztrófavédelem megújított rendszere A katasztrófavédelem megújított rendszere MAGYARORSZÁG BIZTONSÁGA ÁLLAM BM OKF ÁLLAM- POLGÁR... A régi Kat. törvény alapvetően jó volt DE 10 év 2010. évi árvízi veszélyhelyzet; vörösiszap katasztrófa kezelésének

Részletesebben

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar

Részletesebben

KATONAI ALAPISMERETEK ÓRAELOSZTÁS. Évfolyam Fejezet Elmélet Gyakorlat Összesen

KATONAI ALAPISMERETEK ÓRAELOSZTÁS. Évfolyam Fejezet Elmélet Gyakorlat Összesen KATONAI ALAPISMERETEK ÓRAELOSZTÁS Évfolyam Fejezet Elmélet Gyakorlat Összesen 9. A) FEJEZET A Magyar Köztársaság biztonság- és szövetségi politikája 26 10 36 10. B) FEJEZET Térkép- és tereptani alapismeretek

Részletesebben

Danke schön, Traunstein!

Danke schön, Traunstein! Danke schön, Traunstein! (Köszönjük, Traunstein!) Soha nem lehet elég korán köszönetet mondani. Soha nem lehet elégszer köszönetet mondani. Soha nincs késő köszönetet mondani mondta el Ottó Péter, Zirc

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

Tudnivalók a Vöröskeresztről

Tudnivalók a Vöröskeresztről Tudnivalók a Vöröskeresztről Kulcsszavak A Vöröskereszt és Vörösfélhold Mozgalom eredete és története Henry Dunant 1828-1910 A Vöröskereszt Mozgalom alapítója. Nagyon megindította a Solferinoi csata borzalma,

Részletesebben

A KATONAI LÉGIJÁRMŰ, MINT RENDSZER. Seres György 2005

A KATONAI LÉGIJÁRMŰ, MINT RENDSZER. Seres György 2005 A KATONAI LÉGIJÁRMŰ, MINT RENDSZER Seres György 2005 A KATONAI LÉGIJÁRMŰ, MINT RENDSZER Seres György 2005 2003-ban ban,, a ROBOTHADVISELÉS 3 konferencián bemutattam a katonai rendszerek egy általános modelljét

Részletesebben

Balaton Európa legbiztonságosabb tava. Jamrik Péter

Balaton Európa legbiztonságosabb tava. Jamrik Péter Balaton Európa legbiztonságosabb tava Jamrik Péter elnök Közbiztonsági Tanácsadó Testület Vízbiztonság Tájékoztatás Oktatás képzés Prevenció Riasztás Segélyhívás fogadása Bevetés irányítás Parti mentőőr

Részletesebben

Meg kell küzdenem a társadalomba beivódott előítéletekkel

Meg kell küzdenem a társadalomba beivódott előítéletekkel http://www.honvedelem.hu/cikk/14500 Meg kell küzdenem a társadalomba beivódott előítéletekkel Végh Ferenc nyugállományú vezérezredes az elmúlt hetekben több konferencián is jelen volt. A Magyar Honvédség

Részletesebben

Pfeiffer Ferenc elnök

Pfeiffer Ferenc elnök Pfeiffer Ferenc elnök MMSZ, felépítés, feladata Alapításának okai - Hazánkban a katasztrófák elleni védekezés 100-150 éves múltra tekint vissza. - Megjelentek az úgynevezett speciális mentő szervezetek,

Részletesebben

http://www.fly-navy.de/bases/nordholz2.htm 2 http://en.wikipedia.org/wiki/cuxhaven_raid

http://www.fly-navy.de/bases/nordholz2.htm 2 http://en.wikipedia.org/wiki/cuxhaven_raid Nordholz 1 egy város az Északi tenger mellett, Cuxhaven közelében. A Német Haditengerészet Légi-bázisa, egyben polgári repülőtér. Itt található az Aeronauticum Léghajó és Haditengerészeti Repülőmúzeum.

Részletesebben

A 6215-ös Mi 8 a Dunakeszi repülőtéren

A 6215-ös Mi 8 a Dunakeszi repülőtéren A 6215-ös Mi 8 a Dunakeszi repülőtéren 2011. május 21-én Legendák a levegőben címmel a magyar repülés évszázados történetének tiszteletére repülőnapot rendeztek a Dunakeszi repülőtéren. A szolnoki helikopterbázisról

Részletesebben

Elhunyt Patrick Swayze

Elhunyt Patrick Swayze 2009 szeptember 16. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Patrick Swayze, aki olyan romantikus filmekkel lopta milliók szívébe

Részletesebben

Nos, nézzünk egy kicsit körül, mi is az igazság: Ami a szomszéd gyöztes államok dicsö tetteit illeti, nem árt sorra venni azokat sem.

Nos, nézzünk egy kicsit körül, mi is az igazság: Ami a szomszéd gyöztes államok dicsö tetteit illeti, nem árt sorra venni azokat sem. BÜNÖS NEMZET? Még ma, a XXI. században is ott lebeg a fejünk fölött a bünös nemzet szégyenfoltja. Nem is csoda, hiszen a mai egyetemi tanárok jórésze a moszkovita Andics Erzsébet, Révai József, és Molnár

Részletesebben

A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig

A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig 1 ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig A fegyveres erők szerepe, helyzete Spanyolország XX.

Részletesebben

A LÉGI UTÁNTÖLTÉS ÉS A TERRORIZMUS ELLENI HARC KAPCSOLATA, KÖVETELMÉNYEI AZ EGYÜTTMUKÖDÉS MÓDSZEREINEK MEGVÁLTOZTATÁSA, SZÜKSÉGESSÉGE

A LÉGI UTÁNTÖLTÉS ÉS A TERRORIZMUS ELLENI HARC KAPCSOLATA, KÖVETELMÉNYEI AZ EGYÜTTMUKÖDÉS MÓDSZEREINEK MEGVÁLTOZTATÁSA, SZÜKSÉGESSÉGE Lorinczy Szabolcs mk. ornagy A LÉGI UTÁNTÖLTÉS ÉS A TERRORIZMUS ELLENI HARC KAPCSOLATA, KÖVETELMÉNYEI AZ EGYÜTTMUKÖDÉS MÓDSZEREINEK MEGVÁLTOZTATÁSA, SZÜKSÉGESSÉGE Az 1995 júliusában elkövetett szrebrenyicai

Részletesebben

a magyar szovjet és a magyar jugoszláv kapcsolatok felülvizsgálatát és rendezését;

a magyar szovjet és a magyar jugoszláv kapcsolatok felülvizsgálatát és rendezését; Magyarország 1944/45 és 1989 között Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc főbb eseményei, célkitűzése, nemzetközi jelentősége Az 1956-os forradalom 1956 őszén megélénkülő politikai élet: felújítja

Részletesebben

Apám baráti köre az Adriai-tengeren 1917. VIII. 17-én

Apám baráti köre az Adriai-tengeren 1917. VIII. 17-én GYERMEKKOROM 1917. május 21-én születtem Pilisvörösvárott. Apám, Fetter János géplakatos volt a Budapestvidéki Kõszénbánya Rt.-nél. Bevonulása elõtt az Erzsébet-aknánál (három község találkozásánál) a

Részletesebben

(K+F) a bunkósbottól támadó/védő robotokig. Dr. Seres György DSc. 2003

(K+F) a bunkósbottól támadó/védő robotokig. Dr. Seres György DSc. 2003 Haditechnikai kutatás és fejlesztés (K+F) a bunkósbottól támadó/védő robotokig Dr. Seres György DSc. 2003 Mi a különbség az emberi és az állati lét között? Mi a különbség az emberi és az állati lét között?

Részletesebben

A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején

A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején 1 A szatmári béke Magyarország a szatmári béke idején A szatmári béke megkötésének körülményeit vizsgálva vissza kell tekintenünk az azt megelőző eseményekhez. 1701-ben Rákóczi Ferenc egy nemesi mozgalmat

Részletesebben

A digitalizáció hatása az egyénekre (és a társadalmakra?)

A digitalizáció hatása az egyénekre (és a társadalmakra?) A digitalizáció hatása az egyénekre (és a társadalmakra?) Elektronikus rabszolgaság? HTE 2011. 06. 02. Turányi Gábor Somodi József. (1976) 1941-2011 Dig.hatása. 2011. 06. 02. T.G. 2 Témák Egy kis történelem

Részletesebben

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt AZ ANGOL H A D I F L O T T A Irta: SZALAY ISTVÁN A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt részei között

Részletesebben

1. A teheráni konferencia

1. A teheráni konferencia 12.tétel: A II. világháború lezárása és az új világrend kialakulása: a szövetségesek tanácskozásai: Teherán, Jalta és Potsdam, nemzetközi együttműködés, megszállások, békeszerződések 1. A teheráni konferencia

Részletesebben

Egy nagyhírű, nemzetközi cég

Egy nagyhírű, nemzetközi cég Álláshirdetés Egy nagyhírű, nemzetközi cég álláshirdetését nemcsak munkanélküliek olvasták, hanem mások is, akik jobb munkához akartak jutni. A hirdetés elején a cég tevékenységéről, tevékenységének hatékonyságáról

Részletesebben

A Délvidéki Visszatérés Tábori Posta levelezőlapjai

A Délvidéki Visszatérés Tábori Posta levelezőlapjai Kedves szakosztályi tagok! Ez a példány a számítógépen való olvasásra szolgál! Ha ki akarja nyomtatni, használja a Helyi201101nyomtatható. pdf fájlt! X. évfolyam 1. szám 2011. március Készítette: FILEP

Részletesebben

Megúsztuk volna a szovjeteket az ügyes kiugrással?

Megúsztuk volna a szovjeteket az ügyes kiugrással? II. világháború Megúsztuk volna a szovjeteket az ügyes kiugrással? Veczán Zoltán, 2015. október 15., csütörtök 19:42, frissítve: péntek 15:46 Bevonuló szovjet csapatok Budapesten. Gépfegyverek, csomagok

Részletesebben

4. előadás A véleménynyilvánítás szabadsága és a sajtószabadság korlátozása Politikai beszéd

4. előadás A véleménynyilvánítás szabadsága és a sajtószabadság korlátozása Politikai beszéd 4. előadás A véleménynyilvánítás szabadsága és a sajtószabadság korlátozása Politikai beszéd Politikai beszéd: Ebbe a körbe az adott állam alkotmányos alaprendjének védelmét, az állam külső és belső biztonságát

Részletesebben

DOBERDÓ JAJ! Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én piros vérem kifolyni? Olaszország közepében lesz a sírom,

DOBERDÓ JAJ! Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én piros vérem kifolyni? Olaszország közepében lesz a sírom, DOBERDÓ JAJ! Ha kimegyek a doberdói harctérre, Feltekintek a csillagos nagy égre, Csillagos ég, merre van a magyar hazám, Merre sirat engem az édesanyám? Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én

Részletesebben

Az Európai Unió tevékenysége a katasztrófavédelem / humanitárius segítségnyújtás területén

Az Európai Unió tevékenysége a katasztrófavédelem / humanitárius segítségnyújtás területén Az Európai Unió tevékenysége a katasztrófavédelem / humanitárius segítségnyújtás területén Dr. Lattmann Tamás Nemzeti Közszolgálati Egyetem Társadalomtudományi Tanszék AZ EU szerepe a világon az egyik

Részletesebben

Mapfre Asistencia S.A. Magyarországi Fióktelepe 1146 Budapest, Hermina út 17. Telefon: (06 40) 200 521, fax: (06 1) 461 0624 Adószám: 22157629-1-42

Mapfre Asistencia S.A. Magyarországi Fióktelepe 1146 Budapest, Hermina út 17. Telefon: (06 40) 200 521, fax: (06 1) 461 0624 Adószám: 22157629-1-42 Adószám: 22157629142 CLASSIC TÉRÍTÉSI LIMITEK 50 000 000 Ft Krónikus betegség akkuttá válása esetén 5 000 Ft Sürgősségi fogorvosi kezelés 100 Euró Egészségügyi okból történő szállítás vagy hazaszállítás,

Részletesebben

Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én

Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én is elhittem mindazt, amit előtte 8 éven át hirdettél.

Részletesebben

A képlékeny félhold. Bassár el-aszad elnök. Némiképp meggyűrődött a róla alkotott kép IRÁNYTŰ INTÉZET EMBER ZOLTÁN LEVENTE 1

A képlékeny félhold. Bassár el-aszad elnök. Némiképp meggyűrődött a róla alkotott kép IRÁNYTŰ INTÉZET EMBER ZOLTÁN LEVENTE 1 A képlékeny félhold A szíriai háború és polgárháború szilánkjai a menekült- és migránsválság képében bizony elérték Európát, ezáltal Magyarországot is; nem beszélve arról, hogy 6000-7000fő európai országok

Részletesebben

Isten hozta őrnagy úr!

Isten hozta őrnagy úr! Isten hozta őrnagy úr! Filmrészlet szöveges átirat Napsütéses idő van, a házak előtt egy négytagú tűzoltózenekar vidám indulót játszik. A zenészek barna egyenruhában vannak, fejükön tűzoltósisak. A zenekart

Részletesebben

Az Önkormányzati Tűzoltóság Böhönye és a köztestületi tűzoltóság története Látogatás a lánglovagoknál

Az Önkormányzati Tűzoltóság Böhönye és a köztestületi tűzoltóság története Látogatás a lánglovagoknál Az Önkormányzati Tűzoltóság Böhönye és a köztestületi tűzoltóság története Látogatás a lánglovagoknál 2015. április 17-én látogatást tettünk a böhönyei tűzoltóságon,ahol Mencseli Imre tűzoltóparancsnok

Részletesebben

Nyíregyházi civilek szovjet fogságban A polgári lakosság 1944. november 2-i elhurcolása. SIMON Gábor

Nyíregyházi civilek szovjet fogságban A polgári lakosság 1944. november 2-i elhurcolása. SIMON Gábor 89 Nyíregyházi civilek szovjet fogságban A polgári lakosság 1944. november 2-i elhurcolása SIMON Gábor Inhabitants of Nyíregyháza in Soviet captivity: Deportation of the civilian population on 2 nd November

Részletesebben

Kiadja a szerző. Minden jog fenntartva. www.zimaszabolcs.hu E-mail: info@zimaszabolcs.hu. Tördelés, fedélterv: Kósa Tibor

Kiadja a szerző. Minden jog fenntartva. www.zimaszabolcs.hu E-mail: info@zimaszabolcs.hu. Tördelés, fedélterv: Kósa Tibor A Führer titkai Kiadja a szerző. Minden jog fenntartva. Írta és szerkesztette: Johann Schulze www.zimaszabolcs.hu E-mail: info@zimaszabolcs.hu Tördelés, fedélterv: Kósa Tibor ISBN: 978-963-12-4051-1 A

Részletesebben

A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség I. Katonai Lovas Bajnoksága, Nagycenk, 2104.augusztus 29-31.

A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség I. Katonai Lovas Bajnoksága, Nagycenk, 2104.augusztus 29-31. A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség I. Katonai Lovas Bajnoksága, Nagycenk, 2104.augusztus 29-31. A júniusi elmaradt nemzetközi lovas verseny nem szegte kedvét a szervezőknek. A HM támogatásával,

Részletesebben

100 ÉVES A DEBRECENI REPÜLÉS

100 ÉVES A DEBRECENI REPÜLÉS 100 ÉVES A DEBRECENI REPÜLÉS A repülés iránt érdeklõdõk ha máshonnan nem, a szórványos sajtóhírekbõl tudják, hogy az idén ünnepeljük a magyar repülés centenáriumát. Azt már kevesebben, hogy Adorján János

Részletesebben

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra!

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra! Ráckeve Város Polgármestere és a Ráckevei Molnár Céh Alapítvány meghívást kapott a Szent Korona hazatérésének 35. évfordulóján tartott megemlékezésre és az azt követő fogadásra. A megemlékezésre az V.

Részletesebben

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye I. Az Antall-kormány

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye I. Az Antall-kormány A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye I. Az Antall-kormány Kovács János vezető elemző Kovács János 1 Az Antall-kormány A politikai rendszerváltoztatás utáni első

Részletesebben

Slovenská komisia Dejepisnej olympiády

Slovenská komisia Dejepisnej olympiády Slovenská komisia Dejepisnej olympiády Krajské kolo Dejepisnej olympiády pre ZŠ a 8-ročné gymnáziá 8. ročník, školský rok 2015/16 Testové úlohy pre kategóriu C (9. ročník ZŠ a 4. ročník OG) -----------------

Részletesebben

Mosolits Lászlóné. Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézet

Mosolits Lászlóné. Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézet Mosolits Lászlóné Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézet Indokok Forrás: Skrabski Árpád- Kopp Mária: A bizalom, mint a társadalmi tőke központi jellemzője Indokok 1000 emberből két óra alatt mindössze

Részletesebben

A 2006-os német biztonságpolitikai fehér könyv

A 2006-os német biztonságpolitikai fehér könyv 82 Takács Judit A 2006-os német biztonságpolitikai fehér könyv Lapunk 2008. szeptemberi számában a Kitekintõ címû rovatban a nemzeti stratégiai dokumentumok rendszerét ismertettük a fontosabb európai stratégiai

Részletesebben

A gyermek, aki sosem voltam

A gyermek, aki sosem voltam A gyermek, aki sosem voltam Emlékezések Annette Kuhn Ez a történet egy fényképrõl szól; vagy inkább sok történet egy témára, melyeket sok fényképrõl el lehetne mondani. A képen látható hatéves kislány

Részletesebben

Vízi Etikai Kódex CÍM: KÉSZÍTETTE: Klemencz Henrik MEGBÍZTA: DR-VTSZ FONTOSABB MÓDOSÍTÁSOK IDŐPONTJA: KÉZI ERŐVEL HAJTOTT VÍZI JÁRMŰVEK HASZNÁLÓINAK

Vízi Etikai Kódex CÍM: KÉSZÍTETTE: Klemencz Henrik MEGBÍZTA: DR-VTSZ FONTOSABB MÓDOSÍTÁSOK IDŐPONTJA: KÉZI ERŐVEL HAJTOTT VÍZI JÁRMŰVEK HASZNÁLÓINAK CÍM: Vízi Etikai Kódex KÉZI ERŐVEL HAJTOTT VÍZI JÁRMŰVEK HASZNÁLÓINAK KÉSZÍTETTE: MEGBÍZTA: Klemencz Henrik DR-VTSZ FONTOSABB MÓDOSÍTÁSOK IDŐPONTJA: 12-05-16, 2012.06.13, 2012.06.19, 2012.08.18, 2012.09.04

Részletesebben

Az SVKI stratégiai és védelmi kutatócsoportja

Az SVKI stratégiai és védelmi kutatócsoportja NB03_bel.qxd 2009.04.08 5:43 du. Page 70 70 NEMZET ÉS BIZTONSÁG 2009. ÁPRILIS Karácsony Veronika Nõk a haderõben, 2008 Az SVKI stratégiai és védelmi kutatócsoportja 2008 õszén kérdõíves vizsgálatot folytatott,

Részletesebben

A kézi hőkamera használata összeállította: Giliczéné László Kókai Mária lektorálta: Dr. Laczkó Gábor

A kézi hőkamera használata összeállította: Giliczéné László Kókai Mária lektorálta: Dr. Laczkó Gábor A kézi hőkamerával végzett megfigyelések és mérések célkitűzése: A diákok ismerjék meg a kézi hőkamera használatát, hasonlítsák össze a fényképezőgép képalkotásával. Legyenek képesek a kijelzőn látható

Részletesebben

5. A NATO. Vázlat. Nemzetközi szervezetek joga 2010. október 07. 1. A NATO létrejötte 2. Tagság 3. Stratégia 4. Szervezet

5. A NATO. Vázlat. Nemzetközi szervezetek joga 2010. október 07. 1. A NATO létrejötte 2. Tagság 3. Stratégia 4. Szervezet 5. A NATO Nemzetközi szervezetek joga 2010. október 07. Vázlat 1. A NATO létrejötte 2. Tagság 3. Stratégia 4. Szervezet 1 1. A NATO létrejötte Vörös hadsereg Európa katonailag (+ gazdaságilag) gyenge USA-t

Részletesebben

A nemzetközi helyzet kemény lett

A nemzetközi helyzet kemény lett A nemzetközi helyzet kemény lett II. Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny Hakuna Matata Fehér Zsolt, Rottek Bence, Vályogos Anna 1 2015. 02. 29. A cél egy Európára kiterjedő háború elkerülése,

Részletesebben

A Magyar Vöröskereszt tevékenysége a lakosság humanitárius felkészítésében

A Magyar Vöröskereszt tevékenysége a lakosság humanitárius felkészítésében A Magyar Vöröskereszt tevékenysége a lakosság humanitárius felkészítésében Sáfár Brigitta Katasztrófavédelmi szakmai koordinátor Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezet A VÖRÖSKERESZT. A VILÁG

Részletesebben

Karácsony máshol, máshogyan

Karácsony máshol, máshogyan Karácsony máshol, máshogyan A karácsonyt sokféleképpen lehet ünnepelni, s mivel a téma nem is oly régen még aktuális volt, gondoltam, pár újonnan szerzett információt közölnék iskolánk szorgalmas diákjaival:

Részletesebben

Az erősebbik nem? Június a férfiak hónapja, ezért követjük a Költőt, aki ezzel a felszólítással kezdi nevezetes eposzát:

Az erősebbik nem? Június a férfiak hónapja, ezért követjük a Költőt, aki ezzel a felszólítással kezdi nevezetes eposzát: Az erősebbik nem? Június a férfiak hónapja, ezért követjük a Költőt, aki ezzel a felszólítással kezdi nevezetes eposzát: Férfiuról szólj nékem, Múzsa És ha már a magas kultúránál tarunk még két irodalmi

Részletesebben

Békés megyére jellemző katasztrófavédelmi sajátosságok, feladatok, végrehajtás kérdései, a polgármester feladatai

Békés megyére jellemző katasztrófavédelmi sajátosságok, feladatok, végrehajtás kérdései, a polgármester feladatai Békés megyére jellemző katasztrófavédelmi sajátosságok, feladatok, végrehajtás kérdései, a polgármester feladatai Haskó György tű. alezredes polgári védelmi főfelügyelő 2012. február 15. A hatálytalanított

Részletesebben

A külföldi katonai missziók áttételes gazdasági hatásai. Lakner Zoltán Kasza Gyula 36 HADTUDOMÁNY 2008/3 4

A külföldi katonai missziók áttételes gazdasági hatásai. Lakner Zoltán Kasza Gyula 36 HADTUDOMÁNY 2008/3 4 virtuális tudásközpontoknak közvetlen politikai befolyástól és gazdasági kényszertõl függetlenül kell mûködniük. E célból tanácsos ezeket a központokat legalább a legfontosabbakat virtuális autonóm közigazgatási

Részletesebben

Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2.

Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2. Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2. Induktív érvek Az induktív érvnél a premisszákból sosem következik szükségszerűen a konklúzió.

Részletesebben

LEE CHILD 10 RÖGÖS ÚT

LEE CHILD 10 RÖGÖS ÚT 1. fejezet Jack Reacher egy dupla feketét rendelt, csokireszelék és cukor nélkül, nem porceláncsészében, hanem mûanyag pohárban, és még mielõtt kihozták volna a kávét az asztalához, végignézte, ahogy egy

Részletesebben

Hedwig Courths-Mahler. Szigethercegnõ

Hedwig Courths-Mahler. Szigethercegnõ Hedwig Courths-Mahler Szigethercegnõ 2. kiadás A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Hedwig Courths-Mahler: Die Inselprinzessin Bastei-Verlag Verlagsgruppe Lübbe GmbH & Co. KG Bergisch Gladbach

Részletesebben

UGYE JÓ ITT? Amikor a vér szava helyett a szeretet szava dönt

UGYE JÓ ITT? Amikor a vér szava helyett a szeretet szava dönt 2004 Herbut Anikó UGYE JÓ ITT? 1. díj Amikor a vér szava helyett a szeretet szava dönt Megrázó olvasmányélményt jelentett számomra Micaela von Marcard A rokokó, avagy kísérlet az emberi szíven című alkotásával

Részletesebben

d barokk c görög/római g mezopotámiai toronytemplom b román f bizánci

d barokk c görög/római g mezopotámiai toronytemplom b román f bizánci A 2004/2005. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első (iskolai) fordulójának feladatmegoldásai TÖRTÉNELEMBŐL I. KÉPAZONOSÍTÁS (5 pont) A képeken különböző korok templomai láthatóak. Válassza

Részletesebben

Az Önkéntes Tűzoltó Egyesületek helye, szerepe a mentő tűzvédelem rendszerében, lehetséges szerepvállalásuk a hatósági feladatok végrehajtásában.

Az Önkéntes Tűzoltó Egyesületek helye, szerepe a mentő tűzvédelem rendszerében, lehetséges szerepvállalásuk a hatósági feladatok végrehajtásában. Magyarország szolgálatában a biztonságért! Főigazgató-helyettesi Szervezet Országos Tűzoltósági Fő Az Önkéntes Tűzoltó Egyesületek helye, szerepe a mentő tűzvédelem rendszerében, lehetséges szerepvállalásuk

Részletesebben

Sik Endre: Adalékok a menekültek, a menekülés és a menekültügyi rendszer születésének szociológiai jellemzőihez Magyarország, 1988-1991 80-90% magyar származású Reprezentatív kutatás (1989) Átlagéletkor:

Részletesebben

A NATO békemûveletek Afganisztánban (ISAF) és a védelemgazdaság kérdései

A NATO békemûveletek Afganisztánban (ISAF) és a védelemgazdaság kérdései Szenes Zoltán A NATO békemûveletek Afganisztánban (ISAF) és a védelemgazdaság kérdései A NATO mûveleteinek bemutatása elõtt három elõzetes megjegyzést kell tenni. Az elsõ, hogy az ISAF-mûvelet ahogy nevében

Részletesebben

7. Ismertesse a logisztikai biztosítás lényegét, tartalmát, célját, időszakait, területeit, az egyes területek fő feladatait.

7. Ismertesse a logisztikai biztosítás lényegét, tartalmát, célját, időszakait, területeit, az egyes területek fő feladatait. 7. Ismertesse a logisztikai biztosítás lényegét, tartalmát, célját, időszakait, területeit, az egyes területek fő feladatait. Lényege: A logisztika az erőforrások mozgatásának és fenntartásának tervezési

Részletesebben

GONDOLATOK A NÉMET MAGYAR KATONAI KAPCSOLATOKRÓL

GONDOLATOK A NÉMET MAGYAR KATONAI KAPCSOLATOKRÓL NEMZETVÉDELMI EGYETEMI KÖZLEMÉNYEK DR. HORVÁTH LÁSZLÓ GONDOLATOK A NÉMET MAGYAR KATONAI KAPCSOLATOKRÓL Már a rendszerváltás előtti időtől (1987-től kezdődően), a Német Szövetségi Köztársaság fontosnak

Részletesebben

BM OKF Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség

BM OKF Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség BM OKF Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség KOSSA GYÖRGY tű. ezredes Önkéntes Tűzoltó Egyesületek országos értekezlete BM OKF, 2012.01.14. -1- Ipari katasztrófák nemzetközi kitekintés 1976. július 10.

Részletesebben

Az Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos

Az Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos SZAMOSI LÓRÁNT Az Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos 1. Az apai örökség Lajos, Károly Róbert harmadik fia alig 16 éves volt mikor édesapjától átvette Magyarország kormányzását 1342-ben. Ő az egyetlen

Részletesebben

A KÜLTERÜLETEK BIZTONSÁGA KIEMELT BŰNMEGELŐZÉSI PROGRAM

A KÜLTERÜLETEK BIZTONSÁGA KIEMELT BŰNMEGELŐZÉSI PROGRAM A KÜLTERÜLETEK BIZTONSÁGA KIEMELT BŰNMEGELŐZÉSI PROGRAM POLGÁRŐR SZOLGÁLAT FÖLDÖN, VÍZEN, LEVEGŐBEN OPSZ programindító fórum 2014. 02. 15. ZÁMBÓ PÉTER OPSZ alelnök, zambo.peter1@chello.hu, 06309010218

Részletesebben

Ízelítő a magyar gyalogság egyenruháiból az 1800-as években Csak belső használatra összeállította: Udovecz György

Ízelítő a magyar gyalogság egyenruháiból az 1800-as években Csak belső használatra összeállította: Udovecz György 1 Ízelítő a magyar gyalogság egyenruháiból az 1800-as években Csak belső használatra összeállította: Udovecz György gyalogsági zubbony 1798-1808 között kép: Ottenfeld Magyar gránátos és tiszt 1805-ből,

Részletesebben

Tartalom MMSZ. Az élővel tégy jót! Euripidész. III. évfolyam / 2. szám Hírlevél 2006. június. 1/2000. (I.7.) SZCSM rendelet módosításáról

Tartalom MMSZ. Az élővel tégy jót! Euripidész. III. évfolyam / 2. szám Hírlevél 2006. június. 1/2000. (I.7.) SZCSM rendelet módosításáról MMSZ III. évfolyam / 2. szám Hírlevél 2006. június Tartalom 1/2000. (I.7.) SZCSM rendelet módosításáról Pályázati felhívás (250 millió forint) Támogatott lakhatási program a Dél-alföldi régióban Számítógéphez

Részletesebben

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. KIVONAT Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot

Részletesebben

23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére

23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére 23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvári Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója

Részletesebben

A NATO katonai képességfejlesztése a nemzetközi béketámogatási tevékenység érdekében

A NATO katonai képességfejlesztése a nemzetközi béketámogatási tevékenység érdekében A NATO katonai képességfejlesztése a nemzetközi béketámogatási tevékenység érdekében Két célt tűztem ki az előadásban. Először, csatlakozva Deák Péter előadásához, szeretném hangsúlyozni, hogy a katonai

Részletesebben

P7_TA-PROV(2010)0490 Az Afganisztánra vonatkozó új stratégia

P7_TA-PROV(2010)0490 Az Afganisztánra vonatkozó új stratégia P7_TA-PROV(2010)0490 Az Afganisztánra vonatkozó új stratégia Az Európai Parlament 2010. december 16-i állásfoglalása az új afganisztáni stratégiáról (2009/2217(INI)) Az Európai Parlament, tekintettel az

Részletesebben

Dr. CELLER Tibor A japán császárkultusz

Dr. CELLER Tibor A japán császárkultusz Dr. CELLER Tibor A japán császárkultusz Japánnak a történelem során olyan politikai rendszere volt, amelyben mértéktelen politikai ambíció általában nem ütötte fel a fejét. A hatalmi problémák egy lépcsőfokkal

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Motoros Könnyűrepülő Sport Szövetség /MKSSZ/ Közgyűlése

Jegyzőkönyv. Motoros Könnyűrepülő Sport Szövetség /MKSSZ/ Közgyűlése Jegyzőkönyv Motoros Könnyűrepülő Sport Szövetség /MKSSZ/ Közgyűlése Az ülés helye: Budapest IV ker. Berlini u. 47-49. (volt gyógyszerkutató) Az ülés időpontja: 2014. március 1. 10 óra Ferinc Vince, az

Részletesebben

A légkör mint erőforrás és kockázat

A légkör mint erőforrás és kockázat A légkör mint erőforrás és kockázat Prof. Dr. Mika János TÁMOP-4.1.2.A/1-11-1-2011-0038 Projekt ismertető 2012. november 22. Fejezetek 1. A légköri mozgásrendszerek térbeli és időbeli jellemzői 2. A mérsékelt

Részletesebben

Családfa. Lunczer Gyuláné (szül.?)?? Krausz Adolfné (szül.?)?? Krausz Adolf 1836 1928. Lunczer Gyula? 1925/26. Apa. Anya. Lunczer Lipót 1871 1930

Családfa. Lunczer Gyuláné (szül.?)?? Krausz Adolfné (szül.?)?? Krausz Adolf 1836 1928. Lunczer Gyula? 1925/26. Apa. Anya. Lunczer Lipót 1871 1930 Családfa Apai nagyapa Lunczer Gyula? 1925/26 Apai nagyanya Lunczer Gyuláné (szül.?)?? Anyai nagyapa Krausz Adolf 1836 1928 Anyai nagyanya Krausz Adolfné (szül.?)?? Apa Lunczer Lipót 1871 1930 Anya Lunczer

Részletesebben

Europass Önéletrajz. Személyi adatok. Szakmai tapasztalat. Vezetéknév / Utónév(ek) Dr. JAKAB László. Fax(ok) E-mail(ek) jakab.laszlo@zmne.

Europass Önéletrajz. Személyi adatok. Szakmai tapasztalat. Vezetéknév / Utónév(ek) Dr. JAKAB László. Fax(ok) E-mail(ek) jakab.laszlo@zmne. Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév(ek) Fax(ok) E-mail(ek) Állampolgárság Dr. JAKAB László jakab.laszlo@zmne.hu magyar Születési dátum 1950. 03. 21. Neme férfi Szakmai tapasztalat Időtartam

Részletesebben

Milyen pluszfeladatokkal jár a Mesterpedagógus besorolás?

Milyen pluszfeladatokkal jár a Mesterpedagógus besorolás? Milyen pluszfeladatokkal jár a Mesterpedagógus besorolás? 2.0* Készítette: Szakál Ferenc Pál *A korábbi változatokban ma már nem aktuális, nem érvényes tartalmak lehetnek, így azok tartalmáért e változat

Részletesebben

Titokkezelés * replika 41 42 (2000. november): 91 97 91

Titokkezelés * replika 41 42 (2000. november): 91 97 91 Titokkezelés * Alább rövid szemelvényeket és adatsorokat közlünk egy az amerikai kongresszus által megrendelt, vaskos tanulmányból (Secrecy: Report of the Commission on Protecting and Reducing Government

Részletesebben

Varga Patrícia Zúgó patak

Varga Patrícia Zúgó patak Varga Patrícia Zúgó patak Létezel? Tükörbe nézek, magamat látom, egy komor arcot kinek arcán ritkán derülnek fel mosolyok. Fénytelen sötét szempár tekint vissza rám Mely elvesztette csillogó varázsát.

Részletesebben

Csaba László: Európai közgazdaságtan

Csaba László: Európai közgazdaságtan Külgazdaság, LIX. évf., 2015. május június (131 135. o.) Csaba László: Európai közgazdaságtan Akadémiai Kiadó, Budapest, 2014, 198 oldal A 2008-as pénzügyi és gazdasági válság, valamint annak kezelése

Részletesebben

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Amióta én vagyok a fõigazgató, kell, hogy látsszon az, hogy nagyobb rend van. Ez szép lassan

Részletesebben

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA Student's name : E-mail: Test štampajte i skeniranog ga vratite na e-mail office@centarzaedukaciju.com U slučaju da nemate tehničke mogućnosti, prihvata se i da na datu e-mail adresu pošaljete odgovore

Részletesebben

KOCKÁZATKEZELÉS A REPÜLÉSBEN

KOCKÁZATKEZELÉS A REPÜLÉSBEN KOCKÁZATKEZELÉS A REPÜLÉSBEN Dr. Pokorádi László* egyetemi docens ZMNE, VSzTK Haditechnikai tanszék Napjainkban az Amerikai Egyesült Államok Légierejénél (USAE) és Haditengerészeténél (l JS Navy) egyre

Részletesebben

Polgári védelmi szervezetek alapképzése. Beosztotti jogok, kötelezettségek

Polgári védelmi szervezetek alapképzése. Beosztotti jogok, kötelezettségek Polgári védelmi szervezetek alapképzése Beosztotti jogok, kötelezettségek Polgári védelmi kötelezettség A polgári védelmi kötelezettség személyes kötelezettség az emberi élet és a létfenntartáshoz szükséges

Részletesebben

A vitorlázórepülésről

A vitorlázórepülésről A vitorlázórepülésről Tartalom Tartalom 2 Bevezetés 4 Történelmi áttekintés 4 Vitorlázórepülés 5 Versenyzés 5 FELADAT TÍPUSOK 7 FELKÉSZÜLÉS 7 2 a vitorlázórepülés a légi sportok királynője, vagy még inkább

Részletesebben

18. FAI Vitorlázórepülő Európa-bajnokság

18. FAI Vitorlázórepülő Európa-bajnokság 18. FAI Vitorlázórepülő Európa-bajnokság 2015. július 12 25. Őcsény, Repülőtér REPÜLŐNAP 2015. 07. 12. vasárnap 10:00 14:00 FAI Vitorlázórepülő Európa-bajnokság ünnepélyes megnyitója 11:30 11:45 Vitorlázó

Részletesebben

MAGYAR TRAGÉDIA DÉLVIDÉK

MAGYAR TRAGÉDIA DÉLVIDÉK MAGYAR TRAGÉDIA DÉLVIDÉK 1944 1945 A Bizánc nyugati peremén kialakuló és lassan terjeszkedő szerb állam a 14. század derekán érte el hatalma csúcsát. A Balkán nyugati részét ellenőrzése alatt tartó Szerb

Részletesebben