Dr. Henczi Lajos. Dr. Henczi Lajos

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Dr. Henczi Lajos. Dr. Henczi Lajos"

Átírás

1 Dr. Henczi Lajos Modulzáró vizsga azok számára, akik nem vettek részt OKJ szerinti szakképesítés megszerzésére irányuló képzésben Közismert, hogy az OKJ-ra vonatkozó előírások egyik leglényegesebb, a képzéseket közvetlenül befolyásoló tartalmi változása az, hogy az egyes szakképesítések képzési idejénél már nem a maximális, hanem az adott, a képzés során kötelezően alkalmazandó időtartamot írják elő. Így az OKJ szerinti képzéseknél nem lehet szabadon csökkenteni az előírt óraszámokat. A felnőttképzésben dolgozó szakemberek szerint ez a jogszabályi norma számos prosperáló, a felnőttképzésbe komoly befektetéseket végrehajtó intézményt sodorhat a megszűnés határára, mert nagyszámú OKJ szerinti képzésnél képtelenség betartani az előírást, mivel a korábban szakmailag jól megalapozott óraszámokat akár három-négyszeresükre is felemelték. Nem egy fizikai szakmánál (pl. a hűtős szakképesítéseknél) nőtt meg a képzési út hossza 960 órára, a korábbi órához képest. Ezzel persze a képzési költségek is hasonló arányban emelkedbe! Gyakorlatilag az a felnőttképzési közmegítélés, hogy ilyen óraszámok mellett a piaci alapú képzések kereslet hiányában egy csomó OKJ szerinti képzésnél ellehetetlenülnek. Mi a kiút ebből a helyzetből? Erre sokféle válasz adható. Minden bizonnyal az érintettek bevonásával megtalálhatóak lennének a megoldások, de addig is hajózni kell. Nos, egy ilyen hajózható útvonalat vázol fel cikkünk, amely igyekszik a jogszabályi bóják által kijelölt úton tartani a felnőttképzés hajóját. Tartalom 1. Előzmény és jelenlegi mozgástér 2. Jogszabályi erőtér 3. Mihez kapcsolódik a modulzáró vizsga: a képzéshez vagy a vizsgaszervezéshez? 4. Van-e egyértelmű szabályozás a modulzáró vizsgák szervezésére? 5. Mikor kell modulzáró vizsgát szervezni? 6. Ki lehet a modulzáró vizsga szervezője? 7. Ki adhat igazolást a modulzáró vizsgáról? 8. Hol kell szabályozni a modulzáró vizsga körülményeit? 9. Milyen igazolás adható a modulzáró vizsgáról? 10. Kell-e felnőttképzési szerződést kötni a modulzáró vizsgára? 11. Be kell-e jelenteni valahová a modulzáró vizsgát? 12. Mit tartalmaznak a szakmai és vizsgakövetelmények a modulzáró vizsgákkal összefüggésben? 13. Javasolt lépések a modulvizsgát szervező képzőintézmények számára 14. Jogszabályok Melléklet: IGAZOLÁS* modulzáró vizsgáról (a 315/2013.(VIII.28.) Korm. rendelet 5. (4) f) pontja alapján) 1/10

2 1. Előzmény és jelenlegi mozgástér A korábbi jogszabályok (pl. a szakképzésről szóló évi LXXVI. törvény) az OKJ szerinti képzés esetén explicite kimondta, hogy az Iskolarendszeren kívüli szakképzés esetén modulzáró vizsgára jelentkezhet az is, aki képzésben nem vett részt. Az új szabályozás (a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény) ilyen direkt megfogalmazást már nem tartalmaz, de egyértelműen rögzíti a modulzáró vizsga szükségességét és annak funkcióit: Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben a szakképzést folytató intézmény a képzési szakaszok lezárásaként a szakmai és vizsgakövetelményben meghatározott moduloknak megfelelő modulzáró vizsgát szervez. A modulzáró vizsga a szakmai és vizsgakövetelményben meghatározottak szerint összevontan is megszervezhető. Így a modulzáró vizsga képzés nélküli teljesíthetőségének lehetősége egyéni tanulási utak alapján továbbra is fenn áll (de csak kizárólag az iskolarendszeren kívüli felnőttképzésben), azaz a felnőtt számára van lehetőség arra, hogy a OKJ szerinti szakképesítés megszerzésére irányuló képzésen való részvétel nélkül modulzáró vizsgán vegyen részt. 2. Jogszabályi erőtér a) A felnőttképzésről szóló évi LXXVII. törvény 1. (5) bekezdés szerint a törvény hatálya nem terjed ki e jogalanyoknak az OKJ szerinti szakképesítés megszerzésére irányuló és az államilag elismert nyelvvizsgára felkészítő képzések befejezését követő vizsgaszervezésre és vizsgáztatásra irányuló tevékenységére. b) Hogyan kell tehát modulzáróvizsgát szervezni? Erre csak homályos válaszokat adnak a hatályos jogszabályok. A komplex szakmai vizsgáztatás szabályairól szóló 315/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet hatálya ugyan kiterjed a modulzáró vizsgára, de érdemi eligazítást nem ad: A rendelet hatálya kiterjed ki a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvényben meghatározott modulzáró vizsgára, a komplex szakmai vizsgára, a vizsgán részt vevőkre, a vizsgát szervező intézményre, a vizsga lebonyolításával kapcsolatban kötelezettséggel bírókra vagy jogosultsággal rendelkezőkre. A rendelet 5. (2) bekezdése a vizsgára való jelentkezés kapcsán tesz még említést arról, hogy: A jelentkezési lap tartalmazza: d) a képzés formáját aszerint, hogy a vizsgázó iskolai rendszerű vagy iskolarendszeren kívüli képzésben vett részt vagy képzésben nem vett részt, 2/10

3 3. Mihez kapcsolódik a modulzáró vizsga: a képzéshez vagy a vizsgaszervezéshez? Alapvetően a képzéshez. Erre utal: a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény [[10. (1)], mely szerint az iskolarendszeren kívüli szakképzésben a szakképzést folytató intézmény a képzési szakaszok lezárásaként a szakmai és vizsgakövetelményben meghatározott moduloknak megfelelő modulzáró vizsgát szervez. a felnőttképzésről szóló évi LXXVII. törvény szerint a modulzáró vizsgák szervezésének és dokumentálásának rendszerét egyértelműen a képzési programban kell leírni: [12. (1)] A képzési programnak tartalmaznia kell: h) a képzésben részt vevő teljesítményét értékelő rendszernek - az 1. (2) bekezdés a) pontjában foglalt képzés esetén a modulzáró vizsgákat is tartalmazó - leírását, [12. (2)] A képzési program: a) az 1. (2) bekezdés a) pontjában foglalt képzés megvalósítására irányuló kérelem esetén a szakképzésről szóló törvény szerinti szakmai és vizsgakövetelmények és az iskolai rendszerben oktatható szakképesítések esetében a vonatkozó kerettanterv tartalmi követelményei alapján kidolgozott, a modulzáró vizsgák szervezésének és dokumentálásának rendszerét is bemutató képzési program, a modulzáró vizsga vizsgafeladatait is felnőttképző intézménynek kell biztosítani, mert a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény10. paragrafusát 2013-ban kiegészítették a következő (1a) bekezdéssel: (1a) Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben a szakképzést folytató intézmény biztosítja a modulzáró vizsga vizsgafeladatait a szakmai és vizsgakövetelményekben, valamint a képzési programban foglaltaknak megfelelően. Megjegyzés: Nagyon gyakori, hogy a modulzáró vizsgatevékenységek szervezésére, lebonyolítására és értékelésére az illetékes miniszter speciális szabályokat ír elő, amelyet honlapján tesz közzé. Ezeket a modulvizsgák szervezése során figyelembe kell venni, mert a modulzáró vizsga szabályszerűségét - a komplex szakmai vizsgára kijelölt - vizsgabizottság utólag ellenőrizheti is. 4. Van-e egyértelmű szabályozás a modulzáró vizsgák szervezésére? A válasz röviden elintézhető: nincs, csak ígéret van! A módosított szakképzési törvény (Szt.) 88. (3) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lépett: Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben határozza meg: c) a szakmai vizsgaszabályzatot, a komplex szakmai vizsgák szakmai ellenőrzésének általános szabályait, a komplex szakmai vizsgák - személyes adatok körét nem érintő - adatait tartalmazó központi nyilvántartás vezetésének 3/10

4 szabályait, valamint a modulzáró vizsgák szervezésének és lebonyolításának részletes szabályait, 5. Mikor kell modulzáró vizsgát szervezni? A szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény szerint [10. (1)] a képzési szakaszok lezárásaként. Az (1) bekezdés kimondja azt is, hogy a: modulzáró vizsga a szakmai és vizsgakövetelményben meghatározottak szerint összevontan is megszervezhető. 6. Ki lehet a modulzáró vizsga szervezője? Gyakran tévednek abban az intézmények, hogy a modulzáró vizsga szervezését a vizsgaszervező intézmény kompetenciájának tekintik. De nem így van, mert a vonatkozó jogszabályok egyértelműek abban, hogy a modulzáró vizsga szervezője a szakképzést folytató intézmény! (Tehát nem a vizsgaszervező intézmény, kivéve, ha a kettő ugyanaz!) 7. Ki adhat igazolást a modulzáró vizsgáról? OKJ szerinti képzések esetén igazolásként kizárólag az adott szakképesítés képzésére a felnőttképzésről szóló évi LXXVII. törvény szerinti engedéllyel (vagy az engedély megszerzése alóli felmentéssel rendelkező) képző intézmény által kiállított igazolás fogadható el. 8. Hol kell szabályozni a modulzáró vizsga körülményeit? Utaltam már rá, hogy a képzési programban, melynek tartalmaznia kell a modulzáró vizsgák leírását. 9. Milyen igazolás adható a modulzáró vizsgáról? A modulzáró vizsga sikeres letételéről a képzőintézménynek kell igazolást kiállítania (Melléklet), amely dokumentum tartalmazza a szakmai követelménymodul azonosító számát, megnevezését, a modulzáró vizsga időpontját és eredményességét, melyet a vizsgázónak a komplex szakmai - vizsgára való jelentkezéskor legkésőbb a vizsga első vizsgatevékenységének megkezdéséig be kell mutatnia: 10. Kell-e felnőttképzési szerződést kötni a modulzáró vizsgára? Induljunk ki abból, hogy a képzés részének tekintjük a modulzáró vizsgát. Ebben az esetben kötni kell felnőttképzési szerződést is! Ekkor célszerű úgy kezelni a modulzáró vizsgát, mint olyan képzési programot, amelyhez nulla időtartamú képzési út tartozik. 11. Be kell-e jelenteni valahová a modulzáró vizsgát? Ha abból indulunk ki, hogy a képzés részének tekintjük a modulzáró vizsgát, akkor igen, be kell jelenteni. Nehézséget okozhat, hogy a törvény meghatározza azokat a képzésre vonatkozó adatokat, amelyeket az intézménynek szolgáltatnia kell a hatóság számára. Ezek között nincs a modulvizsgára vonatkozó adat, s az erre 4/10

5 szolgáló elektronikus felületen sem található ilyesmi! De beerőszakolhatjuk a modulzáró vizsga adatait, ha pl. az első Alapadatok című munkalapra A képzés első oktatási napja című sorban a modulzáró vizsga kezdetét, A képzés tervezett vége című sorba pedig a modulzáró vizsga végét írjuk be. A második munkalapon A képzési helyszínenkénti ütemezés című felületen részletezhetjük az egyes modulzáró vizsgákra vonatkozó adatokat. Ezzel a megoldással nem érheti szó a ház elejét, mert láttattuk a modulzáró vizsgát, s a törvény szándékának megfelelően ellenőrizhetőek vagyunk! 12. Mit tartalmaznak a szakmai és vizsgakövetelmények a modulzáró vizsgákkal összefüggésben? Az új OKJ szerinti szakmai és vizsgakövetelményben a modulzáró vizsgákkal kapcsolatban - többnyire három dologra történhet utalás: az eredményességre, a modulzáró vizsga vizsgatevékenységeire és a speciális szabályokra. Előfordulhatnak még egyéb előírások is (pl. az Óvodai dajka kapcsán rögzítik, hogy Összefüggő szakmai gyakorlat a vizsgázó által választott óvodáskorú gyermeket ellátó intézményben: 80 óra ), de ezek alapesetben már a vizsgaszervezőre, s nem a modulzáró vizsgát szervező képzőintézményre vonatkoznak: EREDMÉNYESSÉGI KRITÉRIUM A tanegység elvégzéséről szóló igazolás kiadásának alapfeltétele a modulzáró vizsga sikeres letétele, melynek eredményességi kritériumát az OKJ szerinti képzéseknél - a szakmai és vizsgakövetelményben (pl. valamennyi vizsgatevékenység 60%-os szinten történő teljesítése) határozzák meg. (Lásd az alábbi példát!) Vállalkozási mérlegképes könyvelő megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele: A modulzáró vizsga csak akkor eredményes, ha valamennyi követelménymodulhoz rendelt modulzáró vizsgatevékenységet a jelölt külön-külön legalább 60%-os szinten teljesíti. Forrás: Vállalkozási mérlegképes könyvelő megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye A MODULZÁRÓ VIZSGA VIZSGATEVÉKENYSÉGEI Az új OKJ szerint készült szakmai és vizsgakövetelményekben nem csak az eredményességi kritériumot határozzák meg, hanem a modulzáró vizsga vizsgatevékenységeit is az alábbi módon (példa: Óvodai dajka): 5/10

6 A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége és az eredményesség feltétele azonosító szám megnevezés Óvodai nevelési feladatok szóbeli Óvodai gondozási feladatok gyakorlati Óvodai munkajog, munkavédelem szóbeli a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége Forrás: Óvodai dajka megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye SPECIÁLIS SZABÁLYOK Nagyon gyakori, hogy a modulzáró vizsgatevékenységek szervezésére, lebonyolítására és értékelésére az illetékes miniszter speciális szabályokat ír elő, amelyet honlapján tesz közzé (lásd alább). Ezeket a modulvizsgák szervezése során figyelembe kell venni, mert a modulzáró vizsga szabályszerűségét - a komplex szakmai vizsgára kijelölt - vizsgabizottság utólag ellenőrizheti is. A Bérügyi szakfeladatok ellátása megnevezésű, azonosító számú szakmai követelménymodul modulvizsgájára vonatkozó központi rendelkezés 5.2. A modulzáró vizsga vizsgatevékenysége: azonosító szám megnevezés Bérügyi szakfeladatok ellátása írásbeli a modulzáró vizsga vizsgatevékenysége 5.4. A vizsgatevékenységek szervezésére vonatkozó részletes szabályok: A modulzáró vizsgatevékenységek szervezésére, lebonyolítására és az értékelésre vonatkozó szabályokat a szakképesítésért felelős miniszter a című honlapján közzéteszi. A modulzáró vizsga vizsgatevékenységének szabályszerűségét a vizsgabizottság egy tagja utólag, de legfeljebb a komplex szakmai vizsga megkezdése előtti 5. napig ellenőrizheti A modulzáró vizsga kötelező tartalmi elemei: A vizsgára bocsátás feltételeként meghatározott Bérügyi szakfeladatok ellátása szakmai követelménymodulhoz rendelt írásbeli modulzáró vizsgafeladatait a szakmai követelményekkel összhangban a szakmai képzést folytató intézmény állítja össze. Forrás: Bérügyintéző megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 6/10

7 13. Javasolt lépések a modulvizsgát szervező képzőintézmények számára 1. Győződjenek meg arról, hogy az intézmény rendelkezik-e az adott szakképesítés tekintetében engedéllyel! 2. Vizsgálják meg, hogy az adott szakképesítés tekintetében rendelkeznek-e olyan engedélyezett - képzési programmal, amely tartalmazza a modulzáró vizsgák szakszerű leírását. 3. Végeztessék el az adott szakképesítésre irányuló képzési programjuk előminősíttetését illetékes szakértővel. 4. Opcionális: Célszerű az intézménynek rendelkezni a modulvizsgák szervezésére irányuló folyamatleírással (vizsgafeladatok készítése és őrzése, jelentkeztetés, vizsgacsoport alakítása, titoktartás, pecsét használata, a vizsgabizottság létszáma, összetétele és felkérése, vizsgáztatók díjazása stb.). 5. Jelentsék be a hatóság elektronikus felületén a modulzáró vizsgákat és tegyék nyilvánossá (hirdessék meg) a modulzáró vizsga időpontjait. 6. Készítsen a képzőintézmény jelentkezési lapot, amelyen az érdeklődők kifejezhetik igényüket a modulvizsgán történő részvételre. 7. Kössenek felnőttképzési szerződést a jelentkezőkkel. 8. A jelentkezőkből alakítsanak vizsgacsoportot. 9. Vizsgálják meg, hogy a jelentkezők megfelelnek-e a szakmai és vizsgakövetelményben rögzített bementi feltételeknek. Figyelem! Abban az esetben, ha az SZVK a vizsgára bocsátás feltételeként - összefüggő szakmai gyakorlatot követel meg (mint például az Óvodai dajka esetében), akkor hívják fel arra a vizsgázók figyelmét, hogy hiteles igazolást szerezzenek a gyakorlati képzés szervezőjétől. Ennek vizsgálata - alapesetben - már a vizsgaszervezőre, s nem a modulzáró vizsgát szervező képzőintézményre vonatkozik, mivel az SZVK a vizsgára bocsátás feltételeként kezeli! 10. Szakértővel dolgoztassák ki a szakmai és vizsgakövetelményben előírtak szerint a modulzáró vizsga vizsgafeladatait, beleértve az értékelési és javítási útmutatót is. 7/10

8 11. A konkrét modulzáró vizsga szervezésére készítsék el a Modulzáró vizsga lebonyolítási rendje című a szakmai vezető által jóváhagyott - dokumentumot, amelyben meghatározza (többek között): a vizsgaprogramot (vizsgafeladatok megnevezése, sorrendje és időrendje stb.), a vizsgacsoport beosztását és maximális létszámát, vizsgára vonatkozó szabályokat és körülményeket, beleértve a felmentés, a javító és pótló modulvizsga lehetőségeit, valamint a szabálytalanság észlelésekor követendő eljárást, a személyi, tárgyi és technikai feltételek biztosítását (kik végzik az adminisztrációt, kik felügyelik a vizsgát, milyen megbízólevelet kapnak stb.), a vizsgafeladatok (pl. írásbeli) értékelését, s az erre rendelkezésre álló időt. Fordítsanak kiemelt figyelmet a modulzáró vizsgatevékenységek szervezésére, lebonyolítására és értékelésére vonatkozó esetleges a miniszter által előírt - speciális szabályokra! 12. A Modulzáró vizsga lebonyolítási rendje című dokumentumban előírtak szerint szervezzék meg a modulzáró vizsgát. 13. Gondoskodjanak a vizsgafeladatok kijavításáról, illetve értékeléséről. 14. Összesítsék a teljesítményeket, s akik átlépték az eredményességi küszöböt, azok számára állítsák ki a modulzáró vizsgáról szóló igazolást két példányban, s vetessék át a vizsgázókkal. (Ha szükséges a szokásos módon hirdessék ki az eredményeket.) 8/10

9 Jogszabályok 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről évi LXXVI. törvény a szakképzésről évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről 217/2012. (VIII. 9.) Korm. rendelet az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet a nemzetgazdasági miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről 315/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet a komplex szakmai vizsgáztatás szabályairól 37/2013. (V. 28.) EMMI rendelet az emberi erőforrások minisztere ágazatába tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről 84/2013. (III. 21.) Korm. rendelet az egyes szakképzési tárgyú kormányrendeletek módosításáról 9/10

10 Melléklet IGAZOLÁS* modulzáró vizsgáról (a 315/2013.(VIII.28.) Korm. rendelet 5. (4) f) pontja alapján) Alulírott.., mint.. vezetője igazolom, hogy név: születési neve: anyja neve: születési hely és idő: állampolgársága: lakóhelyének címe: az... azonosító számú. megnevezésű szakképesítés/részszaképesítés/szakképesítés-ráépülés megszerzésére irányuló modulzáró vizsgát/vizsgákat, a szakmai és vizsgakövetelményben felsorolt követelménymodulokhoz hozzárendelt vizsgatevékenységeinek vizsgafeladatait a rendeletben meghatározott formában teljesítette. A szakképesítés/részszaképesítés/szakképesítés-ráépülés megszerzésére irányuló képzés nyilvántartásba vételi száma: Az engedély megszerzésének időpontja: Modulzáró vizsga/vizsgák: A szakképesítés szakmai követelménymoduljainak azonosító száma megnevezése modulzáró vizsga vizsgatevékenysége időpontja eredménye** (minősítés és %-os eredmény) pl. megfelelt (65%) Megjegyzés: *Igazolásként kizárólag az adott szakképesítés képzésére a felnőttképzésről szóló évi LXXVII. törvény szerinti engedéllyel vagy az engedély megszerzése alóli felmentéssel rendelkező képző intézmény vagy az Fktv. 1. (5) bekezdés a) pontjában meghatározott képző intézmény által kiállított igazolás fogadható el. **A szakmai és vizsgakövetelményben meghatározott eredményességi kritérium alapján Esetleges felmentés esetén az engedély megszerzése alóli mentesség jogszabályi hivatkozása: Dátum: P. H. aláírás

A szociális és munkaügyi miniszter. /2007. ( ) SZMM rendelete. a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről

A szociális és munkaügyi miniszter. /2007. ( ) SZMM rendelete. a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről 1 A szociális és munkaügyi miniszter /2007. ( ) SZMM rendelete a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szt.)

Részletesebben

Dr. Henczi Lajos. Dr. Henczi Lajos

Dr. Henczi Lajos. Dr. Henczi Lajos Dr. Henczi Lajos Kötelező modulok az OKJ szerinti képzésekben Az OKJ-s képzési program készítőit számos meglepetés érheti, ha csak a vonatkozó szakmai és vizsgakövetelmények előírásaiból indulnak ki. [Lásd

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem

Nyugat-magyarországi Egyetem Nyugat-magyarországi Egyetem Felnőttképzési - és lebonyolítási szabályzat Hatályos: 2016. március 2-től SOPRON 2016 1 Tartalom NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM 1 FELNŐTTKÉPZÉSI VIZSGA- ÉS LEBONYOLÍTÁSI SZABÁLYZAT

Részletesebben

Képzések, továbbképzések a GYEMSZI szervezésében, szakmai vizsgák tapasztalatai. Ridegné Cseke Irén főosztályvezető Szakképzés Szervezési Főosztály

Képzések, továbbképzések a GYEMSZI szervezésében, szakmai vizsgák tapasztalatai. Ridegné Cseke Irén főosztályvezető Szakképzés Szervezési Főosztály Képzések, továbbképzések a GYEMSZI szervezésében, szakmai vizsgák tapasztalatai Ridegné Cseke Irén főosztályvezető Szakképzés Szervezési Főosztály Jogszabályi háttér 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

AZ ENGEDÉLLYEL RENDELKEZŐ FELNŐTTKÉPZÉST FOLYTATÓ INTÉZMÉNYEK LEGFONTOSABB KÖTELEZETTSÉGEI AZ ENGEDÉLY MEGADÁSÁT KÖVETŐEN

AZ ENGEDÉLLYEL RENDELKEZŐ FELNŐTTKÉPZÉST FOLYTATÓ INTÉZMÉNYEK LEGFONTOSABB KÖTELEZETTSÉGEI AZ ENGEDÉLY MEGADÁSÁT KÖVETŐEN AZ ENGEDÉLLYEL RENDELKEZŐ FELNŐTTKÉPZÉST FOLYTATÓ INTÉZMÉNYEK LEGFONTOSABB KÖTELEZETTSÉGEI AZ ENGEDÉLY MEGADÁSÁT KÖVETŐEN (kivonat a vonatkozó jogszabályokból) Képzési program Felnőttképzési tevékenységét

Részletesebben

Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése. A szakmai vizsgáztatás rendszerének változása. Helyszín dátum

Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése. A szakmai vizsgáztatás rendszerének változása. Helyszín dátum Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése A szakmai vizsgáztatás rendszerének változása Nemzeti Fejlesztési Alap Képzési Alaprész 7/2012 támogatási szerződés

Részletesebben

35 582 07 TETŐFEDŐ SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA

35 582 07 TETŐFEDŐ SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA 35 582 07 TETŐFEDŐ SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló

Részletesebben

A Kormány 315/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelete a komplex szakmai vizsgáztatás szabályairól M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 141.

A Kormány 315/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelete a komplex szakmai vizsgáztatás szabályairól M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 141. A Kormány 315/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelete a komplex szakmai vizsgáztatás szabályairól M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 141. szám A Kormány a szakképzésrıl szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 88.

Részletesebben

Új szabályozások. Az OKJ-tól a szakképzési tantervi ajánlásokig. Bruckner László főosztályvezető Fejlesztési Főosztály

Új szabályozások. Az OKJ-tól a szakképzési tantervi ajánlásokig. Bruckner László főosztályvezető Fejlesztési Főosztály Új szabályozások Az OKJ-tól a szakképzési tantervi ajánlásokig Bruckner László főosztályvezető Fejlesztési Főosztály Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szak- és Felnőttképzési Igazgatóság Győr, 2012. augusztus

Részletesebben

Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése

Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése Áttekintés az új szakképzési és felnőttképzési törvényről és végrehajtási rendeleteiről Nemzeti Fejlesztési Alap

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM. Felnőttképzési tevékenységére vonatkozó. vizsgaszervezési és lebonyolítási. szabályzat

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM. Felnőttképzési tevékenységére vonatkozó. vizsgaszervezési és lebonyolítási. szabályzat SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM Felnőttképzési tevékenységére vonatkozó vizsgaszervezési és lebonyolítási szabályzat 2015. A vizsgaszervezési és lebonyolítási szabályzat megalkotásának célja, hogy a Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

2013. évi LXXVII. törvény a felnőttképzésről 1

2013. évi LXXVII. törvény a felnőttképzésről 1 2013. évi LXXVII. törvény a felnőttképzésről 1 Annak érdekében, hogy a hazánkban élő személyek meg tudjanak felelni a gazdasági, kulturális és technológiai fejlődés kihívásainak, eredményesen kapcsolódhassanak

Részletesebben

Példa a tanulási eredmények beszámítására

Példa a tanulási eredmények beszámítására Példa a tanulási eredmények beszámítására Az előzőekben megismert ICARE projekt által kidolgozott tanulási eredmények beszámításának lehetőségeit vizsgáljuk hazai törvényi környezetben. Az ICARE projekt

Részletesebben

Ügykezelési és titoktartási

Ügykezelési és titoktartási A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM Felnőttképzési tevékenységére vonatkozó Ügykezelési és titoktartási szabályzata 2015. 1. A szabályzat célja Cél hogy a Szegedi Egyetemen belül egységes felnőttképzési, ügykezelési

Részletesebben

Szakmai Program. Kecskeméti Lestár Péter Szakközépiskola és Szakiskola

Szakmai Program. Kecskeméti Lestár Péter Szakközépiskola és Szakiskola Szakmai Program Kecskeméti Lestár Péter Szakközépiskola és Szakiskola 03 BEVEZETŐ... 3 ÁLTALÁNOS RÉSZ... 4. A szakképzés jogszabályi háttere... 4. A változtatás szükségessége... 7 3. Szakmastruktúra általános

Részletesebben

2013. évi LXXVII. törvény. a felnőttképzésről 1. I. fejezet. Általános rendelkezések. 1. A törvény személyi és tárgyi hatálya

2013. évi LXXVII. törvény. a felnőttképzésről 1. I. fejezet. Általános rendelkezések. 1. A törvény személyi és tárgyi hatálya 2013. évi LXXVII. törvény a felnőttképzésről 1 Annak érdekében, hogy a hazánkban élő személyek meg tudjanak felelni a gazdasági, kulturális és technológiai fejlődés kihívásainak, eredményesen kapcsolódhassanak

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER TERVEZET!

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER TERVEZET! SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER TERVEZET! A szociális és munkaügyi miniszter rendelete a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló /2007. ( ) SZMM rendeletről Budapest, 2007.

Részletesebben

A SZAKMAI PROGRAMKÖVETELMÉNYEK SZAKSZERŰ ÖSSZEÁLLÍTÁSA

A SZAKMAI PROGRAMKÖVETELMÉNYEK SZAKSZERŰ ÖSSZEÁLLÍTÁSA A SZAKMAI PROGRAMKÖVETELMÉNYEK SZAKSZERŰ ÖSSZEÁLLÍTÁSA MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KONFERENCIÁJA A javaslattevők által készített szakmai programkövetelmények szakszerű kidolgozása, tartalmi és formai

Részletesebben

SZAKMAI VIZSGABIZOTTSÁGI ELNÖKÖK ÉS TAGOK RÉSZÉRE ELŐADÁS. Az MKIK megbízásából készítette: Dr. Barta Tamás Dr. Madarász Sándor

SZAKMAI VIZSGABIZOTTSÁGI ELNÖKÖK ÉS TAGOK RÉSZÉRE ELŐADÁS. Az MKIK megbízásából készítette: Dr. Barta Tamás Dr. Madarász Sándor SZAKMAI VIZSGABIZOTTSÁGI ELNÖKÖK ÉS TAGOK RÉSZÉRE ELŐADÁS Az MKIK megbízásából készítette: Dr. Barta Tamás Dr. Madarász Sándor A SZAKKÉPZÉSI RENDSZER KORSZERŰSÍTÉSÉNEK IGÉNYE Vissza kell állítani a szakképzés

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény módosításáról ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény módosításáról Budapest, 2009. szeptember 2 2009. évi törvény a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény módosításáról

Részletesebben

Zala Megyei Szakképzés- Fejlesztési Koncepció

Zala Megyei Szakképzés- Fejlesztési Koncepció Zala Megyei Szakképzés- Fejlesztési Koncepció Zalaegerszeg, 2013. március 28. Tartalom 1. Helyzetelemzés 4 1.1. Jogszabályi környezet vizsgálata, meghatározó rendelkezések értelmezése, 4 felvázolása, az

Részletesebben

5310 Kisújszállás, Arany János utca 1/A 59/321-329 OM azonosító: 201732 www.illessy.sulinet.hu

5310 Kisújszállás, Arany János utca 1/A 59/321-329 OM azonosító: 201732 www.illessy.sulinet.hu SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2015. április 5310 Kisújszállás, Arany János utca 1/A 59/321-329 OM azonosító: 201732 www.illessy.sulinet.hu Tartalom 1. Bevezető... 5 1.1. A működés szabályozásához alkalmazott

Részletesebben

Az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet. osztályvezető. Nemzeti Erőforrás Minisztérium

Az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet. osztályvezető. Nemzeti Erőforrás Minisztérium A beszámítás jogi szabályozása Az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet továbbképzése Dr. Csák Réka osztályvezető Nemzeti Erőforrás Minisztérium 2011. február 24. Dr. Páva Hanna helyettes államtitkár

Részletesebben

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/4475) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata.

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/4475) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/4475) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság számára, a szakképzésről szóló 2011. évi

Részletesebben

KISKUNFÉLEGYHÁZI MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

KISKUNFÉLEGYHÁZI MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium Szervezeti és Működési Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium Kiskunfélegyháza Oskola

Részletesebben

Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola (1138 Budapest, Váci út 179-183.)

Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola (1138 Budapest, Váci út 179-183.) 1.532/2013. Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola (1138 Budapest, Váci út 179-183.) Szervezeti és működési szabályzata Intézmény OM - azonosítója: 035391 Intézményvezető: Fehér

Részletesebben

AZ ÓZDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM FELNŐTTKÉPZÉSI MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI RENDSZERE

AZ ÓZDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM FELNŐTTKÉPZÉSI MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI RENDSZERE AZ ÓZDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM FELNŐTTKÉPZÉSI MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI RENDSZERE 2015 1 Tartalom Jogi háttér... 4 A SZABÁLYZAT HATÁLYA... 4 A FELNŐTTKÉPZÉS SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE... 5 1. MINŐSÉGPOLITIKA... 6 1.1.

Részletesebben

2011. évi CLXXXVII. törvény. a szakképzésről ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. I. Fejezet. Alapelvek

2011. évi CLXXXVII. törvény. a szakképzésről ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. I. Fejezet. Alapelvek 2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről Magyarországon a munkaerőpiac és a gazdaság által keresett és elismert szakképesítéseknek az esélyegyenlőség elve érvényesítésével történő megszerzésének biztosítása,

Részletesebben

43/2014. (VIII. 29.) BM rendelet. egyes vízjogi engedélyezési, valamint szakképesítésekkel kapcsolatos miniszteri rendeletek módosításáról

43/2014. (VIII. 29.) BM rendelet. egyes vízjogi engedélyezési, valamint szakképesítésekkel kapcsolatos miniszteri rendeletek módosításáról 43/2014. (VIII. 29.) BM rendelet egyes vízjogi engedélyezési, valamint ekkel kapcsolatos miniszteri rendeletek módosításáról A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. (8) bekezdés d) pontjában

Részletesebben

A komplex szakmai vizsgáztatás szabályainak jogkövetése

A komplex szakmai vizsgáztatás szabályainak jogkövetése A komplex szakmai vizsgáztatás szabályainak jogkövetése Dr. Oláh András Budapest, 2016. november 29. JOGSZABÁLY VÁLTOZÁSA KÉPZÉS/SZAKKÉPZÉS NEMZETI KÖZNEVELÉS (2011. évi CXC. törvényről SZAKKÉPZÉS (2011.

Részletesebben

T/17965. számú. törvényjavaslat. az oktatást érintő egyes törvények módosításáról

T/17965. számú. törvényjavaslat. az oktatást érintő egyes törvények módosításáról A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/17965. számú törvényjavaslat az oktatást érintő egyes törvények módosításáról Előadó: Dr. Magyar Bálint oktatási miniszter Budapest, 2005. október 2005. évi. törvény az

Részletesebben

ÚTMUTATÓ SEGÉDLET. [Képzés megnevezése]

ÚTMUTATÓ SEGÉDLET. [Képzés megnevezése] ÚTMUTATÓ SEGÉDLET a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. tv. szerinti képzési programok kidolgozásához, a RETTEGI Consulting Kft. által közzétett képzési programűrlap alapján Megjegyzés: A segédletben

Részletesebben

Budapest, 2012. november

Budapest, 2012. november MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/9237. számú törvényjavaslat az egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról Előadó: Dr. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Budapest, 2012. november

Részletesebben

1. 2012. március 1-jén hatályba lépő módosítás

1. 2012. március 1-jén hatályba lépő módosítás A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény (Szt.) 2012. évi módosításai 1. 2012. március 1-jén hatályba lépő módosítás Jogszabály megelőző állapota: 91. (7) Az e törvény előírásait a Magyar Honvédség,

Részletesebben

Szakmai program. Felnőttoktatás. Esti munkarend

Szakmai program. Felnőttoktatás. Esti munkarend BAJAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM DÓZSA GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLÁJA, SZAKISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA Szakmai program Felnőttoktatás Esti munkarend 8. számú melléklet 2015. Tartalomjegyzék A szakképzés célja Az iskola

Részletesebben

2001. évi CI. törvény a felnőttképzésről

2001. évi CI. törvény a felnőttképzésről 2001. évi CI. törvény a felnőttképzésről Abból a célból, hogy a tanuláshoz való jog az állampolgár egész életpályáján érvényesüljön, a felnőttkori tanuláshoz és képzéshez való hozzáférés szabályozott lehetőségei

Részletesebben

Az emberi erőforrások minisztere 22/2013. (VII. 5.) EMMI utasítása a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Az emberi erőforrások minisztere 22/2013. (VII. 5.) EMMI utasítása a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szervezeti és Működési Szabályzatáról 5546 H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő 2013. évi 33. szám Az emberi erőforrások minisztere 22/2013. (VII. 5.) EMMI utasítása a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ és Működési Szabályzatáról A központi

Részletesebben

IV.1. A pedagógiai munka ellenőrzése és értékelése... 31 IV.1.1. A Szakközépiskolában folyó szakmai munka belső ellenőrzésének célja... 32 IV.1.2.

IV.1. A pedagógiai munka ellenőrzése és értékelése... 31 IV.1.1. A Szakközépiskolában folyó szakmai munka belső ellenőrzésének célja... 32 IV.1.2. 1 TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETÉS... 3 I.1. Az SZMSZ célja, tartalma... 3 I.2. Jogszabályi háttér... 3 I.3. Az SZMSZ hatálya... 4 I.4. Az SZMSZ elfogadása, jóváhagyása, közzététele... 4 II. AZ INTÉZMÉNY SZERVEZETI

Részletesebben

MODELL DIVATISKOLA IPARMŰVÉSZETI, RUHA- ÉS BŐRIPARI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. Szervezeti és Működési Szabályzata

MODELL DIVATISKOLA IPARMŰVÉSZETI, RUHA- ÉS BŐRIPARI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. Szervezeti és Működési Szabályzata MODELL DIVATISKOLA IPARMŰVÉSZETI, RUHA- ÉS BŐRIPARI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 2013 TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETÉS... 3 1. Az SZMSZ hatálya... 3 2. Intézményi azonosítók... 3 3. Az intézmény tevékenységei...

Részletesebben

A SZENTANNAI SÁMUEL GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A SZENTANNAI SÁMUEL GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A SZENTANNAI SÁMUEL GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Karcag, 2013... Gyökeres Sándor igazgató Fenntartó: Budapest, 2013... 1 Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések

Részletesebben

2015/8. SZÁM TARTALOM. 8/2015. (II. 16. MÁV-START Ért. 8.) sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV-START Zrt. képzési tevékenységéről...

2015/8. SZÁM TARTALOM. 8/2015. (II. 16. MÁV-START Ért. 8.) sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV-START Zrt. képzési tevékenységéről... 2015/8. SZÁM TARTALOM Utasítások oldal 8/2015. (II. 16. MÁV-START Ért. 8.) sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV-START Zrt. képzési tevékenységéről... 2 Utasítások ÉRTESÍTŐ 8/2015. (II. 16. MÁV-START Ért.

Részletesebben

A tájékoztató tartalomjegyzéke:

A tájékoztató tartalomjegyzéke: A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM MUNKAFELÜGYELETI FŐOSZTÁLYÁNAK 2016. FEBRUÁRBAN AKTUALIZÁLT TÁJÉKOZTATÓJA az építőgép-kezelő munkakörök képesítéshez kötéséről és az építőgép-kezelők képzéséről szóló 6/1980.

Részletesebben

T/10729. számú törvényjavaslat. az oktatás szabályozására vonatkozó és egyes kapcsolódó törvények módosításáról

T/10729. számú törvényjavaslat. az oktatás szabályozására vonatkozó és egyes kapcsolódó törvények módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/10729. számú törvényjavaslat az oktatás szabályozására vonatkozó és egyes kapcsolódó törvények módosításáról Előadó: Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere 2016. évi... törvény

Részletesebben

A Tolna Megyei Kormányhivatal

A Tolna Megyei Kormányhivatal A Tolna Megyei Kormányhivatal AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA A 2016. augusztus 1. és 2016. december 31. közötti időszakban képzéseket elindító, a 6/1996. (VII.16.) MüM rendelet 3. szerinti felnőttképzést folytató

Részletesebben

Képzési tájékoztató. A képzési program E-001291/2015/A052. A programba való bekapcsolódás feltételei. A programban való részvétel feltételei

Képzési tájékoztató. A képzési program E-001291/2015/A052. A programba való bekapcsolódás feltételei. A programban való részvétel feltételei Nyíregyházi Szakképzési Centrum 4400 Nyíregyháza, Dugonics utca 10-12. Tel.: 42/512-371 OM azonosító: 203045 E-mail: nyirszc@gmail.com Honlap: www.nyiregyhaziszc.hu Képzési tájékoztató A A képzési program

Részletesebben

2003. évi XXIX. törvény. a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény módosításáról

2003. évi XXIX. törvény. a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény módosításáról 2003. évi XXIX. törvény a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény módosításáról A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvényt (a továbbiakban: Szt.) az Országgyűlés a következők szerint módosítja:

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzata

Szervezeti és Működési Szabályzata Pető András Főiskola Általános Iskola, Egységes Konduktív Pedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium Szervezeti és Működési Szabályzata 2015 Készítette: Bányainé Bejczi Erika Fehér Gyöngyi Sélley Péterné

Részletesebben

ÜZLETI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 8900 ZALAEGERSZEG, Rákóczi u. 4-8.

ÜZLETI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 8900 ZALAEGERSZEG, Rákóczi u. 4-8. SCHOOL OF BUSINESS ZALAEGERSZEG ÜZLETI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 8900 ZALAEGERSZEG, Rákóczi u. 4-8. Tel.: 92/510-591; 30/541-6406 www.uzletizala.hu ; zalaegerszeg@sob.hu OM: 037660 Ny.sz.:E-000642/2014 2014 Szervezeti

Részletesebben

A SZENTANNAI SÁMUEL GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A SZENTANNAI SÁMUEL GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A SZENTANNAI SÁMUEL GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Karcag, 2015... Gyökeres Sándor igazgató Fenntartó: Budapest, 2015... 1 Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések

Részletesebben

A SZOMBATHELYI MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA SZERVEZÉSI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2015.

A SZOMBATHELYI MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA SZERVEZÉSI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2015. A SZOMBATHELYI MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA SZERVEZÉSI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2015. 1 Tartalom 1. Általános rendelkezések... 5 1.1. A szervezeti és működési szabályzat célja, jogszabályi alapja... 5 1.2

Részletesebben

Pesterzsébeti. Közgazdasági Szakközépiskola. Szervezeti és. Működési Szabályzata

Pesterzsébeti. Közgazdasági Szakközépiskola. Szervezeti és. Működési Szabályzata A Pesterzsébeti Közgazdasági Szakközépiskola Szervezeti és Működési Szabályzata M ó d o s í t á s : 2 0 1 3. 1 1. Bevezető rész A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 25 (1) bekezdésében

Részletesebben

A Dankó Pista Egységes Óvoda - Bölcsőde, Általános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógiai programja

A Dankó Pista Egységes Óvoda - Bölcsőde, Általános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógiai programja A Dankó Pista Egységes Óvoda - Bölcsőde, Általános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógiai programja VIII. kötet SZAKMAI PROGRAM TARTALOM Szakképzés szervezése...

Részletesebben

Javaslattételi lap új képzési programok elindításához

Javaslattételi lap új képzési programok elindításához DOKUMENTUMTÁR 28 Javaslattételi lap új képzési programok elindításához I. Javasolt képzés adatai: Képzés elnevezése: Képzés melyik Fktv. szerinti képzési körbe tartozik 1 : Képzés célja: Képzés célcsoportja:

Részletesebben

A szociális és munkaügyi miniszter /2008. ( ) SZMM számú rendelete a szakmai vizsgadíj és a vizsgáztatási díjak kereteiről

A szociális és munkaügyi miniszter /2008. ( ) SZMM számú rendelete a szakmai vizsgadíj és a vizsgáztatási díjak kereteiről Szociális és Munkaügyi Minisztérium Iktatószám: 9237/2008-SZMM A szociális és munkaügyi miniszter /2008. ( ) SZMM számú rendelete a szakmai vizsgadíj és a vizsgáztatási díjak kereteiről Budapest, 2008.

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI SZC INCZÉDY GYÖRGY Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 4400 Nyíregyháza, Árok utca 53. Tel.: 42/512-320 Fax: 42/512-320/134 OM

NYÍREGYHÁZI SZC INCZÉDY GYÖRGY Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 4400 Nyíregyháza, Árok utca 53. Tel.: 42/512-320 Fax: 42/512-320/134 OM NYÍREGYHÁZI SZC INCZÉDY GYÖRGY 4400 Nyíregyháza, Árok utca 53. Tel.: 42/512-320 Fax: 42/512-320/134 OM azonosító: 203045 004 E-mail: iskola@inczedy.sulinet.hu Honlap: www.inczedy.hu NYÍREGYHÁZI SZC INCZÉDY

Részletesebben

Elvárások a hatóság szemszögéből Működés és ellenőrzés. Palotás József szakmai főigazgató-helyettes

Elvárások a hatóság szemszögéből Működés és ellenőrzés. Palotás József szakmai főigazgató-helyettes Elvárások a hatóság szemszögéből Működés és ellenőrzés Palotás József szakmai főigazgató-helyettes Beérkezett intézményi kérelmek 1400 1280 1200 1000 800 755 Engedély kiadása Engedély módosítása 600 400

Részletesebben

c) munkakör betöltéséhez, foglalkozás, tevékenység gyakorlásához szükséges képesítés megszerzésére, 5

c) munkakör betöltéséhez, foglalkozás, tevékenység gyakorlásához szükséges képesítés megszerzésére, 5 1993. évi LXXVI. törvény a szakképzésről 2011.07.22 2012.01.01 33 1993. évi LXXVI. törvény a szakképzésről 1 A Magyar Köztársaságban a társadalmi folyamatokhoz, az információs társadalom és a nemzetgazdaság

Részletesebben

PÁLÓCZI HORVÁTH ISTVÁN MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

PÁLÓCZI HORVÁTH ISTVÁN MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT PÁLÓCZI HORVÁTH ISTVÁN MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2015 TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés...4 1.1. Az SZMSZ általános rendelkezései, hatálya...4 1.1.1. Az SZMSZ

Részletesebben

1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1. A képzés megnevezése: Veszélyes áru belvízi szállítási katasztrófavédelmi ellenőri képzés 1.2. A képzés végrehajtásának jogi háttere Magyarország Alaptörvénye 2011. évi

Részletesebben

Gazdaságorientált oktatás és szakképzés Magyarországon

Gazdaságorientált oktatás és szakképzés Magyarországon Gazdaságorientált oktatás és szakképzés Magyarországon Dr. Odrobina László főosztályvezető Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály A szakképzés újraszabályozása 2011-2012 Az új szakképzési törvény elfogadása

Részletesebben

KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ A képzési kör. A képzési program Gazdasági informatikus E-001291/2015/A055

KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ A képzési kör. A képzési program Gazdasági informatikus E-001291/2015/A055 KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ A képzési kör Megnevezése A képzési program Gazdasági informatikus OKJ azonosító 54 481 02 Szakmai, vagy nyelvi programkövetelmény azonosítója - Engedély megszerzését követően a nyilvántartásba-vételi

Részletesebben

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2. EGYÉB ADATOK

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2. EGYÉB ADATOK sorszámú Festő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 211 03 1.2. Szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

AZ ÁRPÁD SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

AZ ÁRPÁD SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA AZ ÁRPÁD SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2013. 1 Tartalomjegyzék 1. BEVEZETÉS... 5 1.1 Az intézmény meghatározása az Alapító Okirat (Alapdokumentuma) szerint... 5 1.2 Az

Részletesebben

A Báthori István Középiskola és Szakiskola (4371 Nyírlugos, Debreceni út 2.) Házirendje. Készült: 2007. november Elfogadva: 2008.

A Báthori István Középiskola és Szakiskola (4371 Nyírlugos, Debreceni út 2.) Házirendje. Készült: 2007. november Elfogadva: 2008. A Báthori István Középiskola és Szakiskola (4371 Nyírlugos, Debreceni út 2.) Házirendje Készült: 2007. november Elfogadva: 2008. február 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. A házirend célja és feladata... 3 2. A házirend

Részletesebben

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2. EGYÉB ADATOK

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2. EGYÉB ADATOK A 167. sorszámú Nyomdaipari gépmester megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 213 04 1.2. Szakképesítés

Részletesebben

A 23. sorszámú Relé jelnyelvi tolmács megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 23. sorszámú Relé jelnyelvi tolmács megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 23. sorszámú Relé jelnyelvi tolmács megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 51 223 01 1.2.

Részletesebben

Szervezeti és működési szabályzat

Szervezeti és működési szabályzat 2013 Hrvatski vrtić, osnovna škola, gimnazija i učenički dom Miroslava Krleže, Pečuh - Miroslav Krleža Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, Pécs Szervezeti és működési szabályzat 1 2

Részletesebben

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara A GYAKORLATI SZINTVIZSGA KÉZIKÖNYVE

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara A GYAKORLATI SZINTVIZSGA KÉZIKÖNYVE Magyar Kereskedelmi és Iparkamara A GYAKORLATI SZINTVIZSGA KÉZIKÖNYVE Budapest 2006 Készült a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara megbízásából az Országos Szakképzési Tanács támogatásával A kiadvány összeállításában

Részletesebben

A 109. sorszámú Gyakorló hangszerkészítő és javító (hangszercsoport megjelölésével) megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

A 109. sorszámú Gyakorló hangszerkészítő és javító (hangszercsoport megjelölésével) megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 109. sorszámú Gyakorló hangszerkészítő és javító (hangszercsoport megjelölésével) megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. Z ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ DTOK 1.1. szakképesítés

Részletesebben

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI SZABÁLYZATA

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI SZABÁLYZATA A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI SZABÁLYZATA BUDAPEST 2016. (Hatályos: 2016. április 23. napjától) Tartalomjegyzék A felnőttképzési szabályzat célja... 3 Érvényességi terület... 3 A felnőttképzési

Részletesebben

A 15. sorszámú Járműkarosszéria előkészítő, felületbevonó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

A 15. sorszámú Járműkarosszéria előkészítő, felületbevonó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye A 15. sorszámú Járműkarosszéria előkészítő, felületbevonó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma:

Részletesebben

III. Szakmai program bevezető

III. Szakmai program bevezető III. Szakmai program bevezető Tartalomjegyzék 1. Bevezető... 3 1.1. Az iskola szakképzési tevékenysége... 3 1.2. Az intézményben folyó képzési (szakképzési) irányok... 3 1.3. Választható szakmacsoportok,

Részletesebben

Szervezeti és működési szabályzat

Szervezeti és működési szabályzat 2014. szeptember 01. Szervezeti és működési szabályzat Az Aranykéz Középiskola és Szakiskola SzMSz-e tartalmazza az intézmény működésére, belső és külső kapcsolataira vonatkozó rendelkezéseket Aranykéz

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzata 2013.

Szervezeti és Működési Szabályzata 2013. SZINERGIA Üzleti Szakképző Iskola és Tagintézményei Szervezeti és Működési Szabályzata 2013. 1 A SZINERGIA ÜZLETI SZAKKÉPZŐ ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA TARTALOMJEGYZÉK 1. Általános rendelkezések...

Részletesebben

Támogatható a járási hivatal által felajánlott vagy elfogadott képzése annak a személynek [Flt. 14. (1) bekezdés a)-g)]: aki álláskereső, o

Támogatható a járási hivatal által felajánlott vagy elfogadott képzése annak a személynek [Flt. 14. (1) bekezdés a)-g)]: aki álláskereső, o Ügytípus megnevezése: A foglalkoztatást elősegítő képzési támogatás Ügytípus rövid leírása: Támogatható a járási hivatal által felajánlott vagy elfogadott képzése annak a személynek [Flt. 14. (1) bekezdés

Részletesebben

199/1998. (XII. 4.) Korm. rendelet. a köztisztviselők továbbképzéséről és a közigazgatási vezetőképzésről

199/1998. (XII. 4.) Korm. rendelet. a köztisztviselők továbbképzéséről és a közigazgatási vezetőképzésről 199/1998. (XII. 4.) Korm. rendelet a köztisztviselők továbbképzéséről és a közigazgatási vezetőképzésről A Kormány a köztisztviselők jogállásáról szóló, többször módosított 1992. évi XXIII. törvény (a

Részletesebben

A Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának

A Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának A Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA TÁMOP-1.1.2-11/1 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régióban)

Részletesebben

52 815 01 GYAKORLÓ FODRÁSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA, a XXX. SZÉPÉSZET ÁGAZATHOZ

52 815 01 GYAKORLÓ FODRÁSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA, a XXX. SZÉPÉSZET ÁGAZATHOZ 52 815 01 GYAKORLÓ FODRÁSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA, a XXX. SZÉPÉSZET ÁGAZATHOZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről

Részletesebben

A képesítések átláthatósága és átjárhatósága - az Europass bizonyítvány-kiegészítő tíz éve. Modláné Görgényi Ildikó

A képesítések átláthatósága és átjárhatósága - az Europass bizonyítvány-kiegészítő tíz éve. Modláné Görgényi Ildikó A képesítések átláthatósága és átjárhatósága - az Europass bizonyítvány-kiegészítő tíz éve Modláné Görgényi Ildikó Célja: A magyar és az Európai Uniós dokumentumrendszer Gazdasági igényeknek való megfelelés

Részletesebben

HELYZETKÉP - MAGYARORSZÁG

HELYZETKÉP - MAGYARORSZÁG Az egész életen át tartó tanulás fejlesztése az intézmények közötti nemzetközi együttműködéssel TÁMOP-2.2.4.-08/1-2009-0012 HELYZETKÉP - MAGYARORSZÁG 2. Modulrendszerű, kompetencia alapú képzés Szemere

Részletesebben

Szakképzés szakmai programja

Szakképzés szakmai programja Kozmutza Flóra Általános Iskola és Szakiskola Rigó Alajos Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Gyermekotthon és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 6600 Szentes, Deák F. u. 52.-54. 06-63/444-188,

Részletesebben

Nyíregyházi Szakképzési Centrum Szervezeti és Működési Szabályzata. I. fejezet

Nyíregyházi Szakképzési Centrum Szervezeti és Működési Szabályzata. I. fejezet Nyíregyházi Szakképzési Centrum Szervezeti és Működési Szabályzata I. fejezet 1. A szakképzési centrum jogállása: A szakképzési centrum (a továbbiakban: centrum) a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Hajnóczy József Gimnázium, Humán Szakközépiskola és Kollégium 5430. Tiszaföldvár, Kossuth L. út 122. Tel.: 56/470-038 hajnoczy.tiszafoldvar@gmail.com OM 037923 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 187/2/2015.

Részletesebben

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. Mesterképzési és Mestervizsga Szabályzata 2015.

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. Mesterképzési és Mestervizsga Szabályzata 2015. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Mesterképzési és Mestervizsga Szabályzata 2015. 1 A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Mesterképzési és Mestervizsga Szabályzata A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a szakképzésről

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Fejér Megyei Gárdonyi Géza Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2015. szeptember 01. y belső és külső kapcsolataira

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2013.

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2013. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2013. Terézvárosi Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola 1064 Budapest VI. Szondi utca 41. Tel: 06 1 332 5771, 06 1 413 2770 Fax: 06 1 332 1362 Honlap

Részletesebben

2014/1. SZÁM TARTALOM

2014/1. SZÁM TARTALOM 2014/1. SZÁM TARTALOM Utasítások oldal 1/2014. (I. 06. MÁV-START Ért. 1.) sz. vezérigazgatói utasítás a vasúti járművezetői és járműüzemeltetési tevékenységet ellátó munkavállalók belső képzésként megvalósuló

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM PORCELÁN- ÉS EDÉNYÁRU-ELADÓ SZAKKÉPESÍTÉS - ELÁGAZÁS ADAPTÁLT KÖZPONTI PROGRAM GYENGÉNLÁTÓ (LÁTÁSSÉRÜLT) TANULÓK SZÁMÁRA 2009 Készült a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési

Részletesebben

1993. évi LXXVI. törvény. a szakképzésről ELSŐ RÉSZ BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK. A törvény hatálya

1993. évi LXXVI. törvény. a szakképzésről ELSŐ RÉSZ BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK. A törvény hatálya 1993. évi LXXVI. törvény a szakképzésről A Magyar Köztársaságban a társadalmi folyamatokhoz, az információs társadalom és a nemzetgazdaság követelményeihez, a munkaerőpiac igényeihez és az Európai Unió

Részletesebben

Befektetés a jövőbe A duális képzés megvalósulása Magyarországon

Befektetés a jövőbe A duális képzés megvalósulása Magyarországon V é g ze t t sé g a i c n e t e p m o K Befektetés a jövőbe A duális képzés megvalósulása Magyarországon 15 ezer fő deficit Az általános iskolából, illetve azt követően kimaradók számaránya: 14-19 év a

Részletesebben

2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről 1

2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről 1 OptiJUS Opten Kft. I 2011. évi CLXXXVII. törvény 2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről 1 2015.07.01. és 2015.09.30. között hatályos szöveg Tartalomjegyzék ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1 I. FEJEZET

Részletesebben

A SZAKKÉPZÉS ÉS FELNŐTTKÉPZÉS VÁLTOZÁSAI

A SZAKKÉPZÉS ÉS FELNŐTTKÉPZÉS VÁLTOZÁSAI A SZAKKÉPZÉS ÉS FELNŐTTKÉPZÉS VÁLTOZÁSAI FVSZ Szakmai nap 2015. november 26. Dr. Odrobina László szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár Az OKJ fejlesztése I. A szakképzési törvény

Részletesebben

sorszámú Szállítmányozási ügyintéző megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

sorszámú Szállítmányozási ügyintéző megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK sorszámú Szállítmányozási ügyintéző megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 841 04 1.2. Szakképesítés

Részletesebben

A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvényt (a továbbiakban: Szt.) az Országgyűlés a következők szerint módosítja:

A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvényt (a továbbiakban: Szt.) az Országgyűlés a következők szerint módosítja: Törvényjavaslat a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény módosításáról (Tervezet) A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvényt (a továbbiakban: Szt.) az Országgyűlés a következők szerint módosítja:

Részletesebben

Gépkezelői jogosítvány rendelet Hatályos: 2016.01.01-40/2009. (VIII. 31.) KHEM rendelet

Gépkezelői jogosítvány rendelet Hatályos: 2016.01.01-40/2009. (VIII. 31.) KHEM rendelet Gépkezelői jogosítvány rendelet Hatályos: 2016.01.01-40/2009. (VIII. 31.) KHEM rendelet a közúti közlekedési ágazatban használt önjáró emelő- és rakodógépek kezelőinek képzéséről és vizsgáztatásáról A

Részletesebben

Számítógépes adatrögzítő

Számítógépes adatrögzítő Számítógépes adatrögzítő szakmai program tanulásban akadályozottak számára 31 346 02 számú részszakképesítés Benedek Elek EGYMI Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola 1201 Budapest, Magyarok Nagyasszonya

Részletesebben

II. Rákóczi Ferenc Katolikus Mezőgazdasági, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola Kiskunhalas SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

II. Rákóczi Ferenc Katolikus Mezőgazdasági, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola Kiskunhalas SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT II. Rákóczi Ferenc Katolikus Mezőgazdasági, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola Kiskunhalas SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2013 Tartalomjegyzék 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 1.1. A szervezeti

Részletesebben

SOKORÓPÁTKAI EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SOKORÓPÁTKAI EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA SOKORÓPÁTKAI EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2013 1 Tartalom 1.BEVEZETÉS... 5 2.A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT... 5 2.1. Jogi háttere... 5 2.2.

Részletesebben

Vonatkozó jogszabályok Általános érvényű szabályozók a szakképzésben Ágazati szabályozók

Vonatkozó jogszabályok Általános érvényű szabályozók a szakképzésben Ágazati szabályozók Vonatkozó jogszabályok Általános érvényű szabályozók a szakképzésben Ágazati szabályozók György Annamária Egészségügyi Emberi Erőforrás Fejlesztési Főigazgatóság 2013.05.27. Vonatkozó jogszabály 20/2007.

Részletesebben

ügykezelési és titoktartási

ügykezelési és titoktartási S z o l n o k i F ő i s k o l a S z o l n o k Felnőttképzési tevékenységre vonatkozó ügykezelési és titoktartási szabályzat 1 Az ügykezelési és titoktartási szabályzat (továbbiakban: Szabályzat) megalkotásának

Részletesebben