A LOGOPÉDIA NAPJA FPSZ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A LOGOPÉDIA NAPJA FPSZ 2 0 1 6. 0 3. 0 7."

Átírás

1 A LOGOPÉDIA NAPJA FPSZ Í Z E L Í T Ő A T A G I N T É Z M É N Y E K P R O G R A M J A I B Ó L Beszédszűrés, tanácsadás Nyílt órák Előadások Műhelymunka Esetismertetés Kerekasztalbeszélgetés Filmvetítés Gyermekrajz kiállítás Online óra Mozgásfejlesztés Nyelvi vetélkedő Versmondó verseny A FŐVÁROSI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT a LOGOPÉDIA EURÓPAI NAPJA alkalmából március 7-én megnyitja kapuit az érdeklődők előtt. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a szakma szerepére, valamint a beszéd-, nyelvi-, és kommunikációs zavarok tüneteire és a fejlesztés mielőbbi megkezdésének fontosságára. Az előző évek hagyományainak megfelelően tagintézményeink nyílt foglalkozásaira, rendezvényeire várjuk az ellátásban részesülő gyermekek szüleit, pedagógusait. Ezen kívül logopédiai tanácsadással kívánunk segítséget nyújtani azon szülőknek, akik úgy érzik, hogy gyermekük beszéde/nyelvi fejlettsége nem felel meg az életkorában elvárt szintnek, ill. várjuk mindazokat a felnőtteket is, akik saját beszédükön, kommunikációjukon szeretnének változtatni. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

2 2 FPSZ I. KERÜLETI TAGINTÉZMÉNY PROGRAMJA Helyszín: FPSZ I. Kerületi Tagintézménye 1012 Budapest, Logodi utca 80. 9:00 - Diszpraxia Reményi Tamás okleveles gyógypedagógus, egyetemi tanársegéd előadása 10:30 - Beszédapraxia Vadász Dóra okleveles logopédus 11:00 - Esetmegbeszélés A programokon való részvételi szándékukat kérjük budavarnevtan@gmail.com címen vagy a telefonszámon jelezzék.

3 3 FPSZ II. KERÜLETI TAGINTÉZMÉNY PROGRAMJA Helyszín: Marczibányi Téri Művelődési Központ 1022 Budapest, Marczibányi tér 5/a 10:05-10:50 A kerület első logopédusának gondolatai a logopédia és a pszichológia kapcsolatáról Dr. Szentmiklóssy Margit Szakpszichoterapeuta, kilinikai és neuroszakpszichológus, gyógypedagógus, logopédus 10:55-11:40 Dadogásom története Pásztor Tamással beszélget Kupper Natália Szakvizsgázott gyógypedagógus-logopédus 12:30-13:00 A logopédia helyzete a II. kerületben a kezdetektől napjainkig Holmanné Reuss Erika 13:05-13:35 Kötetlen beszélgetes Szakvizsgázott gyógypedagógus-logopédus melynek keretében szívesen válaszolunk személyes logopédiai problémájukkal kapcsolatos kérdéseikre A tagintézmény logopédusai A programokon való részvételhez regisztráció nem szükséges.

4 4 FPSZ III. KERÜLETI TAGINTÉZMÉNY PROGRAMJA Helyszín: FPSZ III. Kerületi Tagintézménye 1035 Budapest, Szellő u :00-13:45 Szenzoros integrációs mozgásfejlesztés Huber Zsoli Erzsébet 13:50-14:35 Megkésett beszédfejlődésű nagycsoportos gyermekek artikulációs zavar terápiája és diszlexia prevenciója Gulácsiné Mikóczy Tímea 14:15-15:00 Artikulációs zavar terápia Milus Marianna 15:00-15:45 Artikulációs zavar terápia Ottó Barbara 15:30-16:15 Diszlexia reedukáció Lovass Ernőné Helyszín: FPSZ III. Kerületi Tagintézménye 1039 Budapest, Viziorgona u :00-13:45 Megkésett beszédfejlődés terápia Szentgyörgyi Zita 16:20-17:05 Diszlexia,diszgráfia reedukáció,nild technikák Mendrei Zsuzsanna A programokon való részvételi szándékukat kérjük szello.logopedia@gmail.com címen vagy a telefonszámon jelezzék.

5 FPSZ IV. KERÜLETI TAGINTÉZMÉNY PROGRAMJA 5 Helyszín: FPSZ IV. Kerületi Tagintézménye 1041 Budapest, Szigeti J. utca :00 - Idegen nyelv tanulás kisgyermekkorban Nagy- Bolodár Éva 13:30 - Vita a korai idegennyelv-oktatásról Kerekasztal beszélgetés Szárnyasi Krisztina 14:00- Nyílt óra: Diszpraxia kezelése mozgásterápiával Besenyő Judit A programokon való részvételi szándékukat kérjük a telefonszámon jelezzék.

6 6 FPSZ V. KERÜLETI TAGINTÉZMÉNY PROGRAMJA Helyszín: FPSZ V. Kerületi Tagintézménye 1051 Bp. Vármegye u :00-10:00 "A Te szád egy házikó" Artikulációs gyakorlatok óvodásoknak és kisiskolásoknak. Vadkerti-Tóth Veronika - gyógypedagógus - logopédus Bogár Mariann - gyógypedagógus - logopédus 10:00-10:30 A mozgás és a kognitív funkciók kapcsolata Sipos-B. János - pszichológus 10:30-11:00 A mozgás és a beszéd kapcsolata Vörösné Kulcsár Lídia - mozgásterapeuta 11:00-12:00 Mozgásos feladatok drámajátékos hangulatban. Iványi Viktória - gyógypedagógus - pszichopedagógus Kása Andrea - gyógypedagógus - pszichopedagógus A Logopédiai Nap keretében az V. kerületben interaktív, kreatív játszóház lesz a főiskolai, egyetemi hallgatók közreműködésével. Időpont: 10:00-14:00

7 FPSZ VI. KERÜLETI TAGINTÉZMÉNY PROGRAMJA 7 Helyszín: FPSZ VI. Kerületi Tagintézménye Budapest, Nagymező u. 52. II. em. (kcs. 25) 8:30 - Mozgásfejlesztés a logopédiában Juhász Judit logopédus Megjelenés: kényelmes öltözékben 10:00 - Interaktív nyelvi vetélkedő a februári nyelvi vetélkedők döntője a kerületi általános iskolák 3-4. osztályos tanulói számára A programokon való részvételi szándékukat kérjük info.06@fpsz.net címen vagy a telefonszámon jelezzék.

8 8 FPSZ VII. FPSZ KERÜLETI VII. KERÜLETI TAGINTÉZMÉNY TAGINTÉZMÉNY PROGRAMJA PROGRAMJA Helyszín: FPSZ VII. Kerületi Tagintézménye 1075 Budapest, Rumbach S. u.10. (bejárat a Károly krt. 9. felől) 9:00-10:00 Logopédiai szűrés 10:00-10:30 Mi fán terem? A tagintézmény logopédusai ingyenes logopédiai szűrést tartanak Diszpraxia-elmélet, gyakorlat, bemutatás Kendrei-Szigeti Timea 10:45-11:15 Mozdulattól a mozgásig 1. Filmvetítés Majtánné Farkas Andrea 11:30-12:00 Beszédtechnika-artikulációs mozgásfejlesztés Lohnné Strigens Erika 12:15-12:45 Mozdulattól a mozgásig 2. gyakorlati feladatok Fehérné Vancsura Eszter A programokon való részvételi szándékukat kérjük a vagy a telefonszámon jelezzék.

9 FPSZ VIII. KERÜLETI TAGINTÉZMÉNY PROGRAMJA 9 Helyszín: FPSZ VIII. Kerületi Tagintézménye 1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 4. 12:00 - Nyílt beszédtechnika foglalkozás a Pesti Magyar Színiakadémia első éves növendékeinek közreműködésével Szabó Vera logopédus

10 10 FPSZ IX. KERÜLETI TAGINTÉZMÉNY PROGRAMJA Helyszín: FPSZ IX. Kerületi Tagintézménye 1095 Budapest, Mester u :00-15:00 Beszédszűrés Steigervald Írisz, Berkó Judit 13:00-15:00 Ötletbörze, játékbörze: Mivel fejlesszük a finommotorikát? Ötletek szülőknek, pedagógusoknak Berkó Judit, Szabó Anna 13:00- Miért szeretem a logopédiát? Rajzpályázat kiállítása Helyszín: Kicsibocs Óvoda 1092 Budapest, Erkel u :00-9:30 Artikulációs terápia bemutató foglalkozás Kovách Debóra A programokon való részvételi szándékukat kérjük info.09@fpsz.net címen vagy a telefonszámon jelezzék.

11 FPSZ X. KERÜLETI TAGINTÉZMÉNY PROGRAMJA 11 Az anekdoták szerint a kétnyelvű gyermekek lassabban sajátítják el a nyelveket, pedig egyszerűen arról van szó, hogy egyszerre két párhuzamos utat járnak be. De ne aggódjunk, (Christina Bosemark, Többnyelvű Gyerekek Nyílt órák a kerület óvodáiban és iskoláiban Időpont Program helyszíne Előadó Aprók Háza Óvoda 1108 Budapest Újhegyi sétány 5-7 Erl Evelin Aprók Háza Óvoda Telephely 1108 Budapest, Újhegyi sétány 1-3. Schäffer Kitti Csodafa Óvoda 1108 Budapest, Újhegyi sétány Sztanyó Zsuzsa Csodapók Óvoda 1104 Budapest, Mádi u Csupa csoda Óvoda 1101 Budapest, Kőbányai út Fecskefészek Bölcsi+Gépmadár Óvoda 1106 Budapest, Gépmadár u kibírják, 8 00 mert Gyermekek Háza Óvoda gyerekek! 1103 Budatest X. Kada utca Szövetségének alapítója) Janikovszky Ált. Isk Budapest, Kápolna tér Kőbányai Gesztenye Óvoda 1106 Budapest, Maglódi út Kőbányai Rece-fice Óvoda 1105 Budapest, Vaspálya u. 8. Kőbányai Széchenyi István Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 1108 Budapest Újhegyi-sétány Bóbita Óvoda 1102 Budapest, Halom utca 7/b Keresztury Dezső Általános Iskola 1106 Budapest Kereszturi út Kőbányai Kincskeresők Óvoda 1105 Budapest, Mádi u Kőbányai Janikovszky Éva Általános Iskola Üllői úti tagintézmény 1101 Budapest, Üllői út Fekete István Általános Iskola 1108 Budapest, Harmat u Kada M. Ált. Isk Budapest, Kada u Elges Renáta Rátkai Eszter Ruiszné Jandricza Katalin Bonczné Tóth Mária Bihariné Tarnai Szilvia Mester Zsanett Mórocz Réka Vargáné Bak Éva Rátkai Krisztina Bognárné Lukács Figula Fruzsina Schefcsik Orsolya Bellákné Homor Ildikó Fischborn Regina Ruiszné Jandricza Katalin Kőbányai Bem József Általános Iskola 1101 Budapest, Hungária krt Szita Veronika

12 12 FPSZ XI. KERÜLETI TAGINTÉZMÉNY PROGRAMJA Helyszín: FPSZ XI. Kerületi Tagintézménye 1117 Budapest, Erőmű u. 4. fsz. 15:00 - Beszélni öröm vagy kín? Az iskoláskor előtti beszéd jellemzői, zavarai Dr. Szentkeresztyné Bánhidi Judit Helyszín: Újbudai Pajkos Óvoda 1116 Budapest, Pajkos u :00-12:00 Nyílt órák szülőknek Oláh Andrea Helyszín: Szentimrevárosi Óvoda 1113 Budapest, Badacsonyi u :00-12:00 Logopédiai tanácsadás Dan Gabriella A programokon való részvételi szándékukat kérjük info.11@fpsz.net címen jelezzék.

13 13 FPSZ XII. KERÜLETI TAGINTÉZMÉNY PROGRAMJA Nyílt órák a kerület óvodáiban és iskoláiban Időpont Program helyszíne Előadó Táltos Csikó Tagóvoda 1124 Budapest, Meredek u. 1. Kurucz Zsuzsanna Elte-Gyakorló Óvoda 1126 Budapest, Kiss János alt. u Táltos Óvoda 1124 Budapest, Lejtő út Normafa Óvoda - Őzike Tagóvoda 1121 Budapest, Őzike út Orbánhegyi Óvodák 1126 Budapest, Orbánhegyi út Bíró utcai Óvoda 1122 Budapest, Bíró u Süni Óvodák - Tagóvoda 1126 Budapest, Orbánhegyi út Normafa Óvoda 1121 Budapest,Normafa út Mackós Óvoda 1126 Budapest, Németvölgyi út 46. Testnevelési Egyetem Gyakorló Sportiskolai Általános Iskola és Gimnázium 1125 Budapest, Diana utca Németvölgyi Általános Iskola 1126 Budapest, Németvölgyi út Logopédiai Központ Budapest, Böszörményi út III. emelet Logopédiai Központ 1126 Budapest, Böszörményi út III. emelet Logopédiai Központ 1126 Budapest, Böszörményi út III. emelet Domak Judit Mucsi Adrienn Németh Adrienn Varga Nóra Kardos Andrea Krencsey Nagy Erika Czakó Judit Munkás Nóra Németh Adrienn Domak Judit Simai Edit Simai Edit Kurucz Zsuzsanna

14 14 FPSZ XIII. KERÜLETI TAGINTÉZMÉNY PROGRAMJA Helyszín: Zöld Ág Tagóvoda 1133 Budapest, Kárpát u :00 - A beszéd varázsa 1. Beszédfejlődés lépésről-lépésre Bíró Mária tagintézmény igazgató 2. Figyelmeztető jelek Jónás Bettina logopédus 3. Mese szerepe a beszédfejlődésben A tagintézmény pszichológusai Napközben nyílt logopédiai órák az érdeklődő szülők számára. Az előadásokra előzetes regisztráció nem szükséges.

15 FPSZ XIV. KERÜLETI TAGINTÉZMÉNY PROGRAMJA 15 F ő v á r o s i P e d a g ó g i a i S z a k s z o l g á l a t X I V. k e r ü l e ti T a g i n t é z m é n y e 8 00 S Z-10 E R E T E T T E L M E G H Í V J A Örökzöld Óvoda L o g o p é d i a N a p j a rendezvényére Herminka Óvoda március 6. Helyszín: 1149 Bp. Fráter György u Kerékgyártó Óvoda I. emeleti előadó terem Nyílt órák a kerület óvodáiban és iskoláiban Időpont Program helyszíne Előadó Pöttöm Park Óvoda 1144 Budapest, Újváros park 1. Szabó Szilvia Cseperedő Óvoda 1148 Budapest, Lengyel u. 21. Cseszárik Nóra Csicsergő Óvoda 1149 Budapest, Fráter György tér Szabóné Végh Adrienn Kincskereső Óvoda 1148 Budapest, Nagy L. király útja Narancs Óvoda 1144 Budapest, Gvadányi u Budapest, Ungvár u. 24/a Budapest, Ida u Budapest, Kerékgyártó u Meseház Óvoda 1143 Budapest, Őrnagy u Tündérkert Óvoda 1144 Budapest, Kántorné stny Hétszínvirág Óvoda 1141 Budapest, Egressy út Kincskereső Óvoda 1148 Budapest, Nagy L. király útja Mályva Óvoda 1141 Budapest, Mályva tér Mókavár Óvoda 1142 Budapest, Róna park Zöld Lurkók Óvoda 1144 Budapest, Füredi park Mező Ferenc Általános Iskola 1144 Budapest, Ond vezér park Móra Ferenc Általános Iskola 1144 Budapest, Újváros park Hermann Ottó Ált. Isk Budapest, Egressy út Kaffka Margit Általános Iskola 1148 Budapest, Kaffka Margit köz 2. Tamás Dalma Danyi Lilla Vincze Eszter Olasz Katalin Baján Lászlóné Bobák Erika Mészárosné Knór Erzsébet Dombóvári Ildikó Regős Krisztina Kádár Erika Benkó-Ruzsa Lilla Horváthné Petró Adrienne Csányi Sarolta Szabó-Pető Edit Gulyásné Mári Mónika Bókáné Torda Hajnal Jókai Mór Általános Iskola 1145 Budapest,Erzsébet krné útja Johannis Éva Zuglói Logopédiai Ambulancia 1144 Budapest, Ond vezér sétány Horváth Mariann

16 16 FPSZ XV. KERÜLETI TAGINTÉZMÉNY PROGRAMJA Helyszín: FPSZ XV. Kerületi Tagintézménye 1157 Budapest, Hartyán köz 3. 8:00-12:00 Beszédhiba szűréssel kapcsolatos tanácsadás Szelényi Gabriella 11:00-13:00 Mozgásfejlesztő bemutató foglalkozás, utána kötetlen beszélgetés szülőkkel Beszteri Tünde Helyszín: Szövőgyár utcai Óvoda 1151 Budapest, Szövőgyár u.24. 9:00-10:00 Artikulációs fejlesztés, térirányok fejlesztése kötetlen beszélgetés szülőkkel Hamar Erika A programokon való részvételi szándékukat kérjük a telefonszámon jelezzék.

17 FPSZ XVI. FPSZ KERÜLETI XVI. KERÜLETI TAGINTÉZMÉNY TAGINTÉZMÉNY PROGRAMJA PROGRAMJA 17 Helyszín: Nevelési Tanácsadó (1161. Bp, Szent Korona utca ) Időpont: 9.00 h Előadás címe: Migránsok közöttünk Előadó: Markó Ágnes óvodapedagógus, óvodavezető helyettes (Cinkotai Huncutka Óvoda) Helyszín: Sashalmi Manoda 1163 Budapest, Könyvtár u :00-9:45 Nyílt óra artikulációs terápia Időpont: h Előadás címe: Migráció Jobaházi kérdése Andrásné a pedagógiában Előadó: Tarnai Klára gyógypedagógus-logopédus, magyar tanár, közoktatási és igazságügyi szakértő logopédia szakterületen, a Göllesz Viktor Óvoda, Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és EGYMI Beszédjavító Általános Iskola tagintézményének veze- tője Időpont: h Kötetlen beszélgetés a témával kapcsolatban, tapasztalatcsere. Ingyenes beszédszűrés és tanácsadás: án ig Érdeklődni és jelentkezni az alábbi számon lehet: Helyszín: Mátyásföldi Fecskefészek Óvoda 1165 Budapest, Csinszka u :00-9:45 Nyílt óra artikulációs terápia Dr. Kovácsné Hajdu Zsuzsa Helyszín: Gyerekkuckó Óvoda 1165 Budapest, Centenáriumi st. 3. 9:30-10:15 Nyílt óra artikulációs terápia Bécsi Andrea Helyszín: Napsugár Óvoda 1163 Budapest, Cziráki u :00-10:45 Nyílt óra artikulációs terápia Csécsei Edit Helyszín: Arany János Általános Iskola 1162 Budapest, Bekecs u :00-13:45 Nyílt óra artikulációs terápia Kodak Laura Helyszín: Lemhényi Dezső Általános Iskola 1163 Budapest, Hősök fasora :00-13:45 Nyílt óra artikulációs terápia Bunya Ágnes

18 18 FPSZ XVII. KERÜLETI TAGINTÉZMÉNY FPSZ XVII. KERÜLETI PROGRAMJA TAGINTÉZMÉNY PROGRAMJA Helyszín: FPSZ XVII. Kerületi Tagintézménye 1173 Budapest, Pesti út :00-16:00 Beszédszűrés és tanácsadás Békefiné Debreczeni Judit Fanzler Erika Singely Aliz Helyszín: Balassi Bálint Nyolc évfolyamos Gimn Budapest, Széchenyi utca :30-11:00 Beszédszűrés és tanácsadás középiskolásoknak Márkusné Paksi Adrienn Kovács Szilvia Helyszín: Kőrösi Csoma Sándor Ált. Isk. és Gimn Budapest, Akácvirág utca 49. 7:30-11:00 Beszédszűrés és tanácsadás középiskolásoknak Fűzik Anikó Nagyné Ringer Gabriella Helyszín: Pál Apostol Katolikus Ált. Isk. és Gimn Budapest, Pesti út 84. 7:30-11:00 Beszédszűrés és tanácsadás középiskolásoknak Kovács Ágnes; Singely Andrea

19 19 Helyszín: Rákosmenti Robogó Óvoda 1172 Budapest, Robogó utca 3. 8:30-12:00 Nyílt óra Takács Gabriella Helyszín: Rákosmenti Napsugár Óvoda 1173 Budapest, Földműves utca 2/b 8:30-12:00 Nyílt óra Margetán Ágnes Helyszín: Rákosmenti Piroska Óvoda 1171 Budapest, Pesti út :00-9:30 Ismeretterjesztő előadás óvodapedagógusoknak a nyelvi elmaradásra utaló jelekről Józsa Fruzsina Helyszín: Rákosmenti Kuckó Óvoda 1171 Budapest, Óvónő utca 3. 10:00-11:30 Ismeretterjesztő előadás óvodapedagógusoknak a nyelvi elmaradásra utaló jelekről A programokon való részvételi szándékukat kérjük a telefonszámon jelezzék.

20 20 FPSZ XVIII. KERÜLETI TAGINTÉZMÉNY PROGRAMJA Helyszín: FSZEK Lőrinci Nagykönyvtár 1183 Budapest, Thököly út 5. MÁRCIUS 8. 16:00-16:10 Köszöntők 16:10-16:40 A számítógép alkalmazásának lehetőségei a logopédiában Szakmai előadás Szabóné Vékony Andrea FPSZ XXII. Kerületi Tagintézménye 16:40-16:50 Táncold le a hangot! Ravaszné Bencze Veronika 16:50-18:00 Játsszunk együtt! Logopédiai játékok kipróbálása kis asztaloknál a kerületi logopédusok segítségével Szótagoló-szótagolló- Turiné Jámbor Rita Kincses térkép- Varga Tímea Húzz egy kártyát és sziszegj! - Gulyás Klára LOGOMOBIL- Major Gabriella Kupakmemória- Marton Andrea Pörgettyű- Papp Noémi A közös játék alatt beszédszűrésre és logopédiai tanácsadásra lesz lehetőség. A programokon való részvételi szándékukat kérjük logopedia18@gmail.com címen vagy a telefonszámon jelezzék

21 21 FPSZ XIX. KERÜLETI TAGINTÉZMÉNY PROGRAMJA Helyszín: Bolyai Általános Iskola Budapest. XIX. Árpád u :00- Mozgástól a beszédig Tájékoztató előadás Hencz Edit, Mátis Zsuzsa Az előadásra előzetes regisztráció nem szükséges. A gyermekek lelkesek, a rajzok nagyon beszédesek és aranyosak! Egész hét folyamán a tagintézmény logopédusai nyílt logopédiai órák tartanak az érdeklődő szülők számára a kerületi óvodákban és iskolákban.

22 22 FPSZ XX. KERÜLETI TAGINTÉZMÉNY PROGRAMJA Helyszín: FPSZ XX. Kerületi Tagintézmény Telephelye 1201 Budapest, Vörösmarty u :30-19:00 Versmondó verseny Gaál Zsófia; Komjáti Zoltánné; Pál Judit; Polóka Krisztina; Pozsgay Krisztina; Plavecz Dóra; Székely Kinga; Szűcs Mária; Tamási Renáta; Varga Szilvia Napközben a tagintézmény szakemberei Pál Judit, Székely Kinga, Varga Szilvia logopédiai szűrést és tanácsadást tartanak. Rajzversenyt szervezünk óvodások és iskolások számára logopédusok irányításával. Témája a Így tornáztatjuk a nyelvünket. Egész hónapban kiállítás az épületben a kerületi rajzversenyre beérkezett legszebb alkotásokból.

23 23 FPSZ XXI. KERÜLETI TAGINTÉZMÉNY PROGRAMJA Helyszín: Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda Aprajafalva Tagóvodája 1214 Budapest, Béke tér :00-13:00 A logopédiát színesítő interaktív játékok Kárpáthy Magdolna logopédus A programokon való részvételi szándékukat kérjük a telefonszámon Gimesi Mártának jelezzék.

24 24 FPSZ XXII. KERÜLETI TAGINTÉZMÉNY PROGRAMJA 8:30-9:00 Regisztráció Helyszín: Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ 1222 Budapest, Nagytétényi út MÁRCIUS 4. 9:00-9:30 Köszöntő, Ajtony Péter-díj átadása Biró Rita Zsófia, tagintézmény-igazgató, Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XXII. Kerületi Tagintézménye 9:30 9:50 A diszpraxia terápia logopédiai szempontú megfontolásai, a terápia felépítése Fehérné Kovács Zsuzsanna logopédus-nyelvész, ELTE BGGYK GYMRI Logopédiai Szakcsoport, docens,mlszsz elnök 9:50 10:10 Ki hallott már a nyelvi zavarról? Kas Bence PhD, MTA Nyelvtudományi Intézet, ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar 10:10 10:50 Mesezene módszer alkalmazásakor jelentkező hatások Ványi Ágnes Pest Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Budakeszi Tagintézménye és Szűcs Antal Mór PHD hallgató ELTE NDI 10:50 11:00 Halmozottan sérült, mozgáskorlátozott és beszédképtelen személyek kommunikációs képességeinek és lehetőségeinek komplex vizsgálata Dr. Juhász Ágnes logopédus, pszichológus, Bliss Alapítvány 11:30 11:50 Nyelvlökéses nyelés és egyéb eltérések és hatása a korai és késői fejlődési szakaszban Dr. Apai Erzsébet fogszakorvos, fogszabályozó szakorvos 11:50 12:10 Az "ügyetlen gyermek" tünetegyüttes: a mozgásos készségek fejlődési zavara Mészáros Andrea ELTE BGGYK Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézet 12:10 12:30 A logopédiai ellátás a SZÓL-E? szűrőeljárást követően Szatmáriné Mályi Nóra Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Gárdonyi Tagintézménye 13:00 14:30 Műhelyek IKT- műhely; beszédészlelés műhely; zeneterápiás műhely

25 25 FPSZ XXIII. KERÜLETI TAGINTÉZMÉNY PROGRAMJA Helyszín: FPSZ XXIII. Kerületi Tagintézménye 1237 Budapest, Tartsay utca :00-15:45 Nyelvlökéses nyelés korrekciója bemutató óra Bartókné Halmai Katalin A programokon való részvételi szándékukat kérjük pedszakszolg23@gmail.com címen jelezzék.

26 26 FPSZ BESZÉDJAVÍTÓ TAGINTÉZMÉNY PROGRAMJA Helyszín: FPSZ Beszédjavító Gyógypedagógiai Tanácsadó, Korai Fejlesztő, Oktató és Gondozó Tagintézménye 1077 Budapest, Izabella u :00-11:00 Komplex nyelvi fejlesztés nagycsoportosoknak Online óra Ruff-Kiss Ágnes logopédus 13:30-14: éves gyerekek kiscsoportos diszfónia terápiája Online óra Nagy Orsolya logopédus A foglalkozások online nézhetők a megadott időpontban a FPSZ Beszédjavító Tagintézmény weboldalán. Elérhetőség: Nap folyamán a tagintézmény logopédusai ingyenes szűréseket tartanak az érdeklődő szülők számára. A szűrésen való részvételi szándékukat kérjük a /107 telefonszámon 12:00-13:30 között vagy oldalon keresztül a jelentkezési lap kitöltésével jelezzék.

27 27 FPSZ LÁTÁSVIZSGÁLÓ TAGINTÉZMÉNY PROGRAMJA Helyszín: FPSZ Látásvizsgáló, Gyógypedagógiai Tanácsadó, Korai Fejlesztő, Oktató és Gondozó Tagintézménye 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor :00-14:30 Mozgásfejlesztő terápiák a korai fejlesztésben szomatopedagógiai mozgásnevelés, TSMT I, TSMT II, hidroterápia, Huple-program, NDT- Bobath terápia Borhy Ágnes gyógypedagógus 14:30-15:30 2 éves látássérült kisgyermek mozgásfejlesztése Bemutató foglalkozás Borhy Ágnes gyógypedagógus

28 Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat (FPSZ) Székhelye: 1077 Budapest, Izabella utca 1. Típusa: Pedagógiai szakszolgálati intézmény Alapítója: Emberi Erőforrások Minisztériuma, 1054 Budapest, Akadémia u. 3. Fenntartója: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, 1051 Budapest, Nádor u.32 A Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat 9 országos vagy fővárosi illetékességű vagy szakosított tagintézménnyel és 23 kerületi tagintézménnyel rendelkezik, mely a legnagyobb és legnépesebb szakszolgálati intézménnyé teszi. Az Nkt ) által meghatározottan a pedagógiai szakszolgálat a következőket végzi: gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, oktatás és gondozás fejlesztő nevelés szakértői bizottsági tevékenység nevelési tanácsadás logopédiai ellátás Telefon: /105-es mellék (Titkárság) Honlap: a konduktív pedagógiai ellátás gyógytestnevelés iskolapszichológiai, óvodapszichológiai ellátás kiemelten tehetséges gyermekek, tanulók gondozása továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás. A programfüzetben található képek Agócs Írisz munkái Agócs Írisz elérhetőségei: A programokkal kapcsolatban a változtatás jogát fenntartjuk!

Tájékoztató. a 2015. évi Bolyai János Kutatási Ösztöndíj nyertes pályázatairól. Sorsz. Név Tudományág Munkahely

Tájékoztató. a 2015. évi Bolyai János Kutatási Ösztöndíj nyertes pályázatairól. Sorsz. Név Tudományág Munkahely Tájékoztató a 2015. évi Bolyai János Kutatási Ösztöndíj nyertes pályázatairól Sorsz. Név Tudományág Munkahely 1 Aliczki Manó Biológiai tudományok MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet 2 Almásiné Csoma

Részletesebben

Almáskert Óvoda. Közzétételi lista a 2014/2015-ös nevelési évre

Almáskert Óvoda. Közzétételi lista a 2014/2015-ös nevelési évre Almáskert Közzétételi lista a 204/205-ös nevelési évre . Alkalmazotti közösségünk A 3 óvodánkban a nevelő-fejlesztőmunkát : 35 óvodapedagógus végzi. Almáskert Csicsergő Gázgyár Összesen: Pedagógus létszám:

Részletesebben

The Big Read Again! - Regisztrált iskolák Iskola neve: Tanár neve: Település: Címe:

The Big Read Again! - Regisztrált iskolák Iskola neve: Tanár neve: Település: Címe: The Big Read Again! - Regisztrált iskolák Iskola neve: Tanár neve: Település: Címe: 21.sz.Általános Iskola, Móra Ferenc Tagiskola Tóth Péterné Miskolc Móra Ferenc út 1/a Arany János Általános Iskola és

Részletesebben

9 Matusek Lóránd X. 11. Szegesdi Plasztika (Bőrklinika) 10 Miklós Ágnes 11 Salamon Máté László

9 Matusek Lóránd X. 11. Szegesdi Plasztika (Bőrklinika) 10 Miklós Ágnes 11 Salamon Máté László 1.csoport 1 Alács Rita X. 1. Horváth Gábor Seb. Kl. 2 Bajsz András 2010-10-01 Horváth Gábor Seb. Kl. 3 Bakk Ágnes X. 4. Kakuja M. Sebklinika 4 Baukó Krisztina 5 Berényi Zsuzsanna Éva X. 5. Daróczi M. Sebklinika

Részletesebben

Egészségügyi alapismeretek. Sorszám Teljes név Iskola Eredmény. 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95%

Egészségügyi alapismeretek. Sorszám Teljes név Iskola Eredmény. 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95% 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95% 2 Németh Viktória 3 Kohányi Gergely Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 93% 4 Rákay Renáta Ferenczi Sándor Egészségügyi

Részletesebben

EREDMÉNYEK. A SZAKE közismereti vetélkedőinek országos döntője

EREDMÉNYEK. A SZAKE közismereti vetélkedőinek országos döntője EREDMÉNYEK A SZAKE közismereti vetélkedőinek országos döntője Magyarország az Én hazám 0. Gimnázium Leövey Klára Gimnázium és SZKI Budapest Bors Lászlóné Szűcs Orsolya Háló Ádám Szládovics Tamás Balassi

Részletesebben

Kiemelkedő versenyeredményeket elért tanulók (2008/2009.tanév) Országos 1-10. helyezett Fővárosi 1-10. helyezett Kerületi 1-6.

Kiemelkedő versenyeredményeket elért tanulók (2008/2009.tanév) Országos 1-10. helyezett Fővárosi 1-10. helyezett Kerületi 1-6. Kiemelkedő versenyeredményeket elért tanulók (2008/2009.tanév) Országos 1-10. helyezett Fővárosi 1-10. helyezett Kerületi 1-6. helyezett Név Osztály Verseny ág (szint) Eredmény Felkészítő tanár Tallósi

Részletesebben

..Á2..2_. számú előterjesztés

..Á2..2_. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je..á2..2_. számú előterjeszt Előterjeszt a Képviselő-testület rzére a lejárt határidejű végrehajtott, illetve további intézkedt igénylő határozatokról,

Részletesebben

Matematika verseny 2.osztály

Matematika verseny 2.osztály 2.osztály Tamás Szabolcs Móricz Zsigmond Általános Iskola, Nyíregyháza Krutilláné Fekete Anna Pásztor Péter Bendegúz Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza Harasztiné Sipos Judit Kun Ágoston Apáczai

Részletesebben

DEBRECENI ÜGYVÉDI KAMARA

DEBRECENI ÜGYVÉDI KAMARA DEBRECENI ÜGYVÉDI KAMARA sz. I. em. Telefon: 06-52-533-266, 06-52-416-398 E-mail: debreceniugyvedi.kamara@upcmail.hu Honlap: http://www.debreceniugyvedikamara.hu/ ÜGYELETI REND Debrecen 2016. július 01.

Részletesebben

Járóbeteg Szakrendelő Intézet Szakrendelők és Szakambulanciák szerinti névsora K épület

Járóbeteg Szakrendelő Intézet Szakrendelők és Szakambulanciák szerinti névsora K épület Szakrendelők és Szakambulanciák szerinti névsora K épület Gasztro-endoszkópia szakrendelés 71-288 Ábel Tatjána Dr. Belgyógyászat szakrendelő 71-392 Aczél Klára Dr. Szemészet szakrendelő 71-351 Ádám Gábor

Részletesebben

2013/2014. tanév - Versenyeredmények

2013/2014. tanév - Versenyeredmények 2013/2014. tanév - Versenyeredmények Magyar nyelv és irodalom, könyvtárhasználat Simonyi Zsigmond Kárpát-medence Helyesírási verseny Kolba Éva 7.b Négyesi Bernadett Kazinczy Szépkiejtés Verseny Bertalan

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Általános tájékoztatók:... 3

Tartalomjegyzék. Általános tájékoztatók:... 3 OROSHÁZI TÁNCSICS MIHÁLY TEHETSÉGGONDOZÓ GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZÉKHELYINTÉZMÉNY Érettségi, szakmai és szintfelmérő vizsgák OROSHÁZA 2013-2014. 1 Tartalomjegyzék Általános

Részletesebben

2004/2005 tanév eredményei:

2004/2005 tanév eredményei: Németh László Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény 2004/2005 tanév eredményei: Név Osztály Verseny Eredmény Szıke Péter b Iskolai Levelezı Verseny Sipos adrienn b Iskolai Levelezı Verseny

Részletesebben

503/2013. (XII. 13.) számú Képviselő-testületi Határozat

503/2013. (XII. 13.) számú Képviselő-testületi Határozat nyilvános üléséről készült könyvéből: 503/2013. (XII. 13.) számú Képviselő-testületi Határozat 1.) Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat

Részletesebben

Heves Megyei Kormányhivatal Egri Járási Hivatala

Heves Megyei Kormányhivatal Egri Járási Hivatala Cím (székhely): 3300 Eger, Szarvas tér 1. Cím: (kirendeltség) 3351 Verpelét, Kossuth Lajos út 73. Levelezési cím: Telefon: E-mail: Heves Megyei Kormányhivatal Egri Járási Hivatala Levelezési cím: 3300

Részletesebben

SZÉTV Vendéglátás-idegenforgalom alapismeretek Budapest, 2015. március 16-17. Helyezés Név Intézmény Város

SZÉTV Vendéglátás-idegenforgalom alapismeretek Budapest, 2015. március 16-17. Helyezés Név Intézmény Város 1. Csarnai Anita 2. Vidra Ákos 3. Szécsényi Dániel István 4. Török Márk 5. Szlovenszki Boglárka 6. Szolanics Vivien 7. Kálmánchei Krisztina 8. Faragó Renáta 9. Barta Tamás 10. Mayer Edina Békéscsabai Széchenyi

Részletesebben

A megyei diáksport gála jutalmazottjai Jó tanuló Jó sportolók

A megyei diáksport gála jutalmazottjai Jó tanuló Jó sportolók A megyei diáksport gála jutalmazottjai Jó tanuló Jó sportolók Ökrös Fanni (úszás Báthory István Ált. Isk. Gimn. és SZKI Nyírbátor) Ökrös Nelli (úszás Báthory István Ált. Isk. Gimn. és SZKI Nyírbátor) Pelyák

Részletesebben

Bendegúz Levelező Verseny. Rátermettség tantárgyból I. helyezést ért el Farkas Gergő 8. a

Bendegúz Levelező Verseny. Rátermettség tantárgyból I. helyezést ért el Farkas Gergő 8. a Bendegúz Levelező Verseny országos döntő Rátermettség tantárgyból I. helyezést ért el Farkas Gergő 8. a A TIT Kossuth Klub Egyesület a 2008-2009-es tanévre meghirdette az Ember- Föld- Világegyetem IV.

Részletesebben

1. sz. szavazatszámláló bizottság Szavazóhelyiség: Verseghy Ferenc Gimnázium Szolnok, Tisza Park 1.

1. sz. szavazatszámláló bizottság Szavazóhelyiség: Verseghy Ferenc Gimnázium Szolnok, Tisza Park 1. 1. sz. szavazatszámláló bizottság Szavazóhelyiség: Verseghy Ferenc Gimnázium Szolnok, Tisza Park 1. Balázs Ildikó Algay Ferenc Ödönné Kovács Ferencné Salló Dorottya 2. sz. szavazatszámláló bizottság Szavazóhelyiség:

Részletesebben

XI. Budapesti Óvodapedagógiai Napok

XI. Budapesti Óvodapedagógiai Napok XI. Budapesti Óvodapedagógiai Napok A rendezvény védnöke: Szalay-Bobrovniczky Alexandra Humán főpolgármester-helyettes Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal 2016. április 22. 2016. április 26-28. Különleges

Részletesebben

7. Figedy János Ált. Isk. 7. EKF Gyakorló Általános Iskola. 8 Tinódi Sebestyén Tagiskola. 8. Balassi Bálint Általános Iskola

7. Figedy János Ált. Isk. 7. EKF Gyakorló Általános Iskola. 8 Tinódi Sebestyén Tagiskola. 8. Balassi Bálint Általános Iskola A kategória Csapatnév Csapattagok (évfolyam) címe Felkészítő tanárok Pontszám Helyezés Marczis Zentai 3325 Noszvaj, Triász Dósa Attila 7. Figedy János Ált. Isk. Ivády Tamásné 46 I. igen Bettina Márton

Részletesebben

Járóbeteg Szakrendelő Intézet Szakrendelők és Szakambulanciák szerinti névsora K épület

Járóbeteg Szakrendelő Intézet Szakrendelők és Szakambulanciák szerinti névsora K épület Szakrendelők és Szakambulanciák szerinti névsora K épület Általános sebészet szakrendelő Bertha László Dr. 71-339 Általános sebészet szakrendelő Farsang Zoltán Dr. 71-339 Általános sebészet szakrendelő

Részletesebben

ÚJBUDAI PEDAGÓGIAI INTÉZET

ÚJBUDAI PEDAGÓGIAI INTÉZET ÚJBUDAI PEDAGÓGIAI NAPOK 2013. MÁRCIUS 7-22. ÚJBUDAI PEDAGÓGIAI INTÉZET ÚJBUDAI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1117 Budapest, Erőmű utca 4. Tel./fax: 381-0664 E-mail: pszk@pszk.hu A PEDAGÓGIAI NAPOK Fővédnökei DR.

Részletesebben

Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2010/2011 Regionális forduló eredményei

Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2010/2011 Regionális forduló eredményei Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2010/2011 Regionális forduló eredményei Versenyző Irodalom - Magyar nyelv és helyesírás 2011. március 5. Dél-Alföld Molnár Veronika 73,0 21 3 Vajda Péter Oktatási

Részletesebben

helyezett Név Iskola Felkészítő 1. Fehér Bence Sárberki Ált. Isk. Szabó Anita Vértessomló Ált. 2. Bátorfi Tamás Isk.

helyezett Név Iskola Felkészítő 1. Fehér Bence Sárberki Ált. Isk. Szabó Anita Vértessomló Ált. 2. Bátorfi Tamás Isk. Magyar nyelv 4. évfolyam 1. Fehér Bence Sárberki Ált. Szabó Anita 2. Bátorfi Tamás Jakabné Bedernyák Edina 3. Jelenik Panna Móra F. Ált. Puláné Huszár Anita 4. Hartmann Vivien Goór Brigitta 5. Eck Balázs

Részletesebben

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR TELEFONKÖNYVE Belső használatra! 2015/2016 ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR VEZETÉSE 1126. Budapest, Kiss János altb. u. 40. Tel: 487-81-00 Fax: 487-81-96 v. 6996 Web: www.tok.elte.hu

Részletesebben

Nyilvántartás az üzletszerű ingatlanközvetítői és ingatlanvagyon- értékelő és közvetítői engedéllyel rendelkező szolgáltatókról

Nyilvántartás az üzletszerű ingatlanközvetítői és ingatlanvagyon- értékelő és közvetítői engedéllyel rendelkező szolgáltatókról Nyilvántartás az üzletszerű ingatlanközvetítői és ingatlanvagyon- értékelő és közvetítői engedéllyel rendelkező szolgáltatókról Nyilv.szám természetes személy azonosító 31/2008 Szabó Ottó Hatvan,Kossuth

Részletesebben

ú ü Ü ó í Í í ű ő ő í í í ű ő ó ő ő ő ő ú ő ő í í ó ó ó ó ű ő ő í í ű ü ő ó ő ő ő ó í ő ő ő í ő í ó ü Íí ő ü ű ő ó ő í ő ő ő ó ű ó ó ű ő ő ő ű í ő ú ő ü ó ó ő ó ű ő Ó ü ó ő ű ű ű ő ó ű ő ű ő í ó ű ő ő

Részletesebben

ú ú ü ű ü ü ú ú ü ű ü ü ú ú ü ü Í ű ű ü ü ü É ú ü ü ü ú ú ú ü ú ű ü ú ü ü Í ü ű ü ü ü Á ű ú ú ü ú Í ü ú Í ú ü ü Í ű Í ü ü É ü ü ü ú ü ü ü ü Í ú ü ű Á ü ü ú ú ü Í ü ű Í ú ú ü ü ü ú ü ű ú ú Á Í Í ú Í Í Í

Részletesebben

ő ő Í ű ő ő ű ő ő ű ő ő É Á ű ő ű ő ő ő ü Á ü ő ű ő ő ő ü ü ő ű ő ő ü ő ú ő ő ő ű ü ő ü ő ü ő ü ő ü ü ő ű ő ü ő ü ő ő ő ő ű ü ű Í Í ő ü ő Í ü ő ü ő ü ü ü ő ü ű ő ü ü ü ü ü ü ü ő ú ü ő ű ő ő ü ü ü ő ő ő

Részletesebben

Magyar Ügyvédek Kölcsönös Biztosító Egyesülete. 2015. április 10.

Magyar Ügyvédek Kölcsönös Biztosító Egyesülete. 2015. április 10. Magyar Ügyvédek Kölcsönös Biztosító Egyesülete Pécsi Ügyvédi Kamara Területi Küldöttválasztó Gyűlés egyesületi tagjainak választói névjegyzéke 2015 április 10 Név Cím Boráné DrMatkó Mária 7625 Pécs, Törekvés

Részletesebben

Jogász-nappali-osztatlan képzés

Jogász-nappali-osztatlan képzés Előtag Név Agócs Bianka Albert Enikő Bacsó Anett Balázs Gergely István Balázs Gergő Béla Banda Lívia Éva Baráth Árpád Gergő Bata Edina Belinszky Adrienn Berei Adrienn Bódis Rita Bodnár Zsuzsa Anna Bőde

Részletesebben

Töprengő matematika verseny eredményei 2016. 03.09.

Töprengő matematika verseny eredményei 2016. 03.09. Töprengő matematika verseny eredményei 2016. 03.09. 2. évfolyam Maximális pontszám: 42 pont NÉV Pont Felkészítő tanár 1. Köcski Roland 38 Törökné veres Andrea Miskolci Görög Katolikus Általános 2. Rem

Részletesebben

2005. ÉVI "ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN" FİVÁROSI KITÜNTETİ CÍM ÁLTALÁNOS ISKOLA NÉV SPORTÁG KER. ISKOLA. akrobatikus Rock&Roll VII.

2005. ÉVI ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN FİVÁROSI KITÜNTETİ CÍM ÁLTALÁNOS ISKOLA NÉV SPORTÁG KER. ISKOLA. akrobatikus Rock&Roll VII. 2005. ÉVI "ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN" FİVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA Kelenffy Eszter karate I. Batthyány Lajos Általános Karig Luca lovastorna II. Törökvész úti Általános Szanyi Rita úszás II. Szentmihályi

Részletesebben

Versenyeredmények 2015/2016

Versenyeredmények 2015/2016 Versenyeredmények 2015/2016 OKTV: Történelem Cegléd, 2015. 11. 02. : 9 fő indult Légrádi Attila 12. b Felkészítő tanára: Bárdos Dóra, Gaganetz Péter Szebenszki Noémi 11. c Felkészítő tanára: Hajdu István

Részletesebben

A népműveléstől a közösségi művelődésig Durkó Mátyás Emlékkonferencia 2016. PROGRAMFÜZET

A népműveléstől a közösségi művelődésig Durkó Mátyás Emlékkonferencia 2016. PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET Debreceni Egyetem BTK NI Andragógia Tanszék 2 Durkó Mátyás Emlékkonferencia Debreceni Egyetem Főépület Debrecen, Egyetem tér 1. 2016. június 16-17. A rendezvény szervezői: Debreceni Egyetem

Részletesebben

XI. IPPON SHOBU KARATE DIÁKOLIMPIA ISKOLÁVAL BŐVÍTETT EREDMÉNYLISTÁJA

XI. IPPON SHOBU KARATE DIÁKOLIMPIA ISKOLÁVAL BŐVÍTETT EREDMÉNYLISTÁJA II. KORCSOPORT FIÚ KATA / 7 ÉV II. KORCSOPORT FIÚ KATA / 7 ÉV 1 Péter Zsombor Móra Ferenc Általános Iskola 1162 Budapest, Ida u. 108-110. 2 Petlyánszki Patrik Jókai Mór Általános Iskola 1145 Budapest,

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyar nyelv és irodalom Várhatóan tanítják: Dr. Kalina Katalin Novák Anna Dorina 11.A Piros Virág 11.C Koppányi Eszter 11.D Radó Nikoletta 12.A Zalasch Bernadett Julianna 12.A Kocsis Dóra Katalin 12.B

Részletesebben

A 2013/2014-es tanév egyéb versenyei

A 2013/2014-es tanév egyéb versenyei A 2013/2014-es tanév egyéb ei tantárgy neve A továbbjutó tanuló neve, osztálya helyezés a helyezés a megyei Döntőben (II.) A szaktanár/felkészítő tanár/mentortanár neve Rozsos Tina 7.A 1. dr. Bálintné

Részletesebben

XVIII. kerületi Pedagógiai Hét 2010. november 8-12.

XVIII. kerületi Pedagógiai Hét 2010. november 8-12. XVIII. kerületi Pedagógiai Hét 2010. november 8-12. A jövő a gyermekeinken múlik. A mi feladatunk pedig az, hogy segítsünk nekik kibontakoztatni a mindannyiukban ott rejlő tehetséget. (Csíkszentmihályi

Részletesebben

O R SZÁGOS BÍR ÓSÁGI H IVATA L E LN Ö KE 138/2013. (III. 28.) OBHE számú határozat Felvételi Versenyvizsga-bizottság tagjainak kijelöléséről és meghosszabbításáról A sági fogalmazók joggyakorlatáról és

Részletesebben

S.sz. Teljes év MESZK kártyaszá Tagozat 1. Antal Imre 1004200 Gyógytorna-fizioterápia 2. Asztalos Péter 1004378 Gyógytorna-fizioterápia 3.

S.sz. Teljes év MESZK kártyaszá Tagozat 1. Antal Imre 1004200 Gyógytorna-fizioterápia 2. Asztalos Péter 1004378 Gyógytorna-fizioterápia 3. S.sz. Teljes év MESZK kártyaszá Tagozat 1. Antal Imre 1004200 Gyógytorna-fizioterápia 2. Asztalos Péter 1004378 Gyógytorna-fizioterápia 3. Bacskai Katalin 3010069 Gyógytorna-fizioterápia 4. Bagi Attila

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésén meghozott

Részletesebben

OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2013. április 22. napján megtartott küldöttválasztó gyűlések

OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2013. április 22. napján megtartott küldöttválasztó gyűlések OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2013. április 22. napján megtartott küldöttválasztó gyűlések KÜLDÖTT, PÓTKÜLDÖTTVÁLASZTÁSI EREDMÉNYHIRDETÉS Dél-alföldi Régió választási körzetekben megválasztott

Részletesebben

Székesfehérvári Járási Hivatal telefonkönyv és e-mail cím jegyzék

Székesfehérvári Járási Hivatal telefonkönyv és e-mail cím jegyzék Törzshivatal Székesfehérvári Járási Hivatal telefonkönyv és e-mail cím jegyzék cím: 8000 Székesfehérvár, vezetékes telefon körzetszám: 22 e-mail: hivatal@szekesfehervar.fejer.gov.hu Fsz. Porta 510-855

Részletesebben

A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2013/2014. tanévi tanulmányi és művészeti versenyein helyezést elért tanulók

A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2013/2014. tanévi tanulmányi és művészeti versenyein helyezést elért tanulók A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2013/2014. tanévi tanulmányi és művészeti versenyein helyezést elért tanulók Öveges József Kárpát-medencei fizikaverseny 1. Sütő Martin SÁIK Székhelyintézmény, Darvas

Részletesebben

név megye iskolanév helység tanárnév

név megye iskolanév helység tanárnév k ó d 1 k ó d 3 név megye iskolanév helység tanárnév o s z t á l y pont segédpont 9678 1 Berecz Balázs Heves Nekcsei Demeter Általános Iskola Gyöngyöspata Borik Ildikó 1 8 1. 9664 10 Cserkuti Emese Heves

Részletesebben

TÜNDÉRKERT KELETI ÓVODA MUNKATERVE 2015 2016 NEVELÉSI ÉV

TÜNDÉRKERT KELETI ÓVODA MUNKATERVE 2015 2016 NEVELÉSI ÉV TÜNDÉRKERT KELETI ÓVODA MUNKATERVE 2015 2016 NEVELÉSI ÉV Készítette: Ács Sándorné intézményvezető Nyíregyháza, 2015. szeptember 14. 1 A 2014 2015 ös nevelési év rendjét a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet

Részletesebben

Általános sebészeti szakrendelő. Anestesiológia szakambulancia Angiológia szakambulancia Audiológia és otoneurológia. szakrendelés.

Általános sebészeti szakrendelő. Anestesiológia szakambulancia Angiológia szakambulancia Audiológia és otoneurológia. szakrendelés. Magyar onvédség Egészségügyi Központ - Járóbeteg Szakrenlő Intézet Dr. Medzihradszky László Általános sebészeti Anestesiológia Angiológia Audiológia és otoneurológia szakrenlés Baleseti sebészet szakrenlés

Részletesebben

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR TELEFONKÖNYVE Belső használatra! 2013/2014 ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR VEZETÉSE 1126. Budapest, Kiss János altb. u. 40. Tel: 487-81-00 Fax: 487-81-96 v. 6996 Web: www.tok.elte.hu

Részletesebben

Első nap 1. 25 m. fiú gyors. I. korcsoport

Első nap 1. 25 m. fiú gyors. I. korcsoport Első nap. 25 m. fiú gyors I. korcsoport Farkas Viktor Mezőtúri Ref. Kollégium I. 0:6,00 0:6,78 9 2 Tajthy Milán Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Nyíregyháza I. 0:8,5 0:7,42 7 3 Cseresznyés Zoltán Magvető Általános

Részletesebben

É ü ü ü ü ü ú ü ű ü ű ú ű ü ú ü ű ü ü ü ű É ü ű ű Í ú ü ű Í ú ű ü ü Í ú É É ú Á Á É Á Á Á Á Á Á Á É Á Á Á ú Á É É ű Á Á ű Á Á Á É Á Á Á ú Ó É É Ó ú ű É É Á ú Ó ü ű ü ú Í ű ú ű ű ű ű ű ű ú Í ű ü ű Í ű ü

Részletesebben

ő ő ó ő ó ó ő ő ó ú ó ú ó ő ő ő ó ő ő ő ő ó Á ő Í ó ü ő ó ő ű ó ó ő ő ő ú ő ő ő ü ő ü ó ő ő ü ő ő ő ü ó ó ő ő ó ő ő ü ó ó ü ő ü ő ü ő ő ő ü ő ó ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő Í ó ó ő ó ő ü ő ú ü ő ő ó ő ú ő

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék Az Ön könyve tartalmazza Tartalomjegyzék Szerkezeti felépítés Felhasználók Használati útmutató Kiegészítő kötetek A Együtt a gyermekekért n A 1 Alapfogalmak n A 2 Nyolcévesen iskolába kerülő

Részletesebben

Á Í Ü Ü Á ü Ü Á Á Í Ü Íú Í Ü Ű Í ü ü Í ű ú ú ü ü ü ú ú ű Á É Á Í ú ü ú ü ü Í Í ú Í ú Á É Ő Á ű ű ú ű Í ű ü ű ú ű ú ú Í ü ü ú É ű ü Í Í ú ú Í Ü Ő Á É Á ú ű ú ü Ú Í ü Í ú Í Í ú ú ű ú Í ú ű ű ü ü ü ú ü ü

Részletesebben

Református középiskolák XIII. nemzetközi atlétikai találkozója IV.-V.-VI. KORCSOPORT

Református középiskolák XIII. nemzetközi atlétikai találkozója IV.-V.-VI. KORCSOPORT Református középiskolák XIII. nemzetközi atlétikai találkozója IV.-V.-VI. KORCSOPORT Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

Homoki Klára 17 éves Tavasz a Bükkben. Homoki Klára 17 éves Ősz a Bükkben Martin János Szakképző Iskola, Miskolc Felkészítő tanár: Kissné Gémes Anetta

Homoki Klára 17 éves Tavasz a Bükkben. Homoki Klára 17 éves Ősz a Bükkben Martin János Szakképző Iskola, Miskolc Felkészítő tanár: Kissné Gémes Anetta Homoki Klára 17 éves Ősz a Bükkben Martin János Szakképző Iskola, Felkészítő tanár: Kissné Gémes Anetta Homoki Klára 17 éves Tavasz a Bükkben Martin János Szakképző Iskola, Felkészítő tanár: Kissné Gémes

Részletesebben

ú Í Ú É Á É É ú ú ü ü Í ÍÍ Á Í Í ú É Í ú ú Í Í ű ú ú ú ú ú ú ü ú Í ú Ö ü ú Í Í ü Í Í É ű ú Í Í Á ú Á Í ú ü Í ú Í ü Í Í ü Í ú Í Í Í Í ú Í Ú Í ü Í ü Í ú Ó Í ü Í É ú É ú Í ü Í ú ú ú ú Í ü ú Í ü ü É Í Í ú

Részletesebben

Á É Á Á É ű ű Í É ű Í É Í ű Ü Í Ü Ü Í Í Í Í Í ű ű ű Í ű Í ű ű É ű Í Í É Í ű ű ű É ű ű Í ű ű ű Í ű ű Í Í É ű Á ű ű ű ű ű ű Í ű ű Í Í Í Í Í Í Í É Í Í Í Í ű ű Í ű Á ű ű É Í É Í Í Í É É ű Í Í ű ű ű ű Í ű

Részletesebben

AZ ÉRDI VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEI 2013/2014-ES TANÉV ORSZÁGOS MEGYEI, TERÜLETI VÁROSI, TANKERÜLETI

AZ ÉRDI VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEI 2013/2014-ES TANÉV ORSZÁGOS MEGYEI, TERÜLETI VÁROSI, TANKERÜLETI AZ ÉRDI VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEI 2013/2014-ES TANÉV ORSZÁGOS MEGYEI, TERÜLETI VÁROSI, TANKERÜLETI osztály verseny szint helyezés felkészítő tanár Magyar Karaivanov Lilla

Részletesebben

ó ű ü É ü ü í É ő É ü ü í ű ő í í ő ő ő ő í ő í ó ú ő ú ü Í ó ü ó í ü í ü ü ú ő ü í ü í ü ü ü Ü É É Ö ü Í í í ú ű ű ü í ú ó í í ó ü ű í ü Ü ü ő í ő ó ü í ó ü ü ű ü ú í ü ű ü ő ó ő í ü ú í ű ó ü ú ő Í ú

Részletesebben

Ü Ü Ü Ü É í Ú ő í Ó ő ő ő Ó í Ó ő í í ő ő ő ő ő Í ő ő Ó ő Ó ő í í Ó í Í ő ő í ő ő É Ó í í ő ő í í ő Ó í ő ő Ó Ó í Í ő Óí ő Ü Ü Ü Ű Ó í Ó ő ő Ó Í ő Ó í ő ő í í Ó Ó í í Ó Ó ő í ő Ó Ó ő í ő í ő ő í ő ő ő

Részletesebben

DIABETOLÓGIAI TERHESGONDOZÓ CENTRUM SZAKELLÁTÓHELYEK LISTÁJA 2016.

DIABETOLÓGIAI TERHESGONDOZÓ CENTRUM SZAKELLÁTÓHELYEK LISTÁJA 2016. DIABETOLÓGIAI TERHESGONDOZÓ CENTRUM SZAKELLÁTÓHELYEK LISTÁJA 2016. ~ Belgyógyász ellátóhelyek ~ 1. B.-K. Megyei Önkormányzat Kórháza, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Okató Kórháza, Diabetes

Részletesebben

ó Á Á É ó ó ó ó ű ó ó ú ó ó ú ü ó ó ó ü ó ó ó ó ó ó ü Í ű ó ű ú ü ű ó É ó ű ó ó ű ó ü ű ó ó ü ü ó ó ó ó Í ü ó ó ü ó ű ú ó ó ó ü ó ü ú ű ó ú Í Ú ű Í Ö ó Á Á Á Á É Á Á Á É ó ó ó ó ú ó ó ü ü ó ü ó ó ó ó ó

Részletesebben

ú ű Í Í Ó ú ú ú ú Í ú ú ú ú ú ú Í ú ú ú ú ú ű Í ű ú ú ú Í ú ú ú É Ó Á Á Á É Á Á Á ú ű Á Á Á É ú É Á ű Á ű Á Á Á Á Á ú ú Á ú É Á É ű ű ú ű ú ű Í ű ú ú ú É Í É Í ú ú ű ú Í ú Í ű ű ú ű Í ú ú ú ú ű ú ú ú ű

Részletesebben

Versenyeredmények 2014/15

Versenyeredmények 2014/15 Versenyeredmények 2014/15 A IV. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny debreceni válogatója lezajlott 2014. október 16-án. Intézményünk hat zongorista növendéke közül négyen döntőbe jutottak. A döntőt az

Részletesebben

ú ú í í í í í ó ű í Ö Ú ó ő ő Ö í ó Ó ü Ó Ö í ó Ö íí í ó ó óó ó ó Ó ú ú ú í í ó í ő ó ó ú ú ú ú ó ó ó ó ú ú ő ó í ó ó Ü ú í ü í ü ű í Ü ú í ű í Ú í í í ú í ü Í ű í ü í í ü ú ü í í Í ó ó ó ú Í í ó ú í í

Részletesebben

ő ő ű í ú ő ü ü ü ú ü ü ő ü ü ü ü Ó Ő Ö Ú Í Á Ű Ó É É Á É ü ü ő ü í ő ő í í í ő ő ű í ú ú í ü ú í Á Ö í ő ő ű í ú ű í ő ő ű í ú Ő Ó Ö Ú Í Á ÍŰ Ó É É Á É ű í í ő ő ő ő í ő ő ő ő í ő ő ő í í ü í Ö í í ú

Részletesebben

Ü Ü ó ó É í í É ó í ó ü ú ó ó í ú í ó ó í í ó ű í ó ú ü í ú ó í ü ó ó í í ü ó í ü ű ú Ö í ü ű ó í ú ű ó í Í ü ó Í ü ó ú ü ú í ü í ű ó í ü ü ü ü ó í Í ű ű í ü Í ű ó í ó ó ü ó ü ó ű ü í ű ó ü ó ó í í ü í

Részletesebben

Ü É Ű É Á ó ó ó ó ó ó ü ű ű Í ó ű ü Ö ó ó ü ó ű ü Ö í ó ü ü í ü í ó ó ű ó ó ü ű í ó í ű ű ű ű í ű ű í í í í ü ü í í í ü ü í ü í ó ó í ó í í ó í ű ü ű ű ó ú í ó ó ű í ó ü ú ű ü ü Í ü ü í ű ű ü í ü í ű ó

Részletesebben

ö É ú Á Á Á Á Á É ü É É Á É ö Ő Ó Á Ő Ó Ó Í Ó Á ö Á Á Á Á Á É ÁÉ Á Á Á É É Ú É Á Á Á É É Á Á Á Ö Ö É É É É É É ú Á É É Ó Á Ó Í Ó Á Á Á ú Á ö É É É É É ő Á Ú Í É Á ö Á É Í É Ő Ó Ó Á É Í Á É É ö É Á Ő Ó

Részletesebben

ó Ö ü Ö ü í ó ó ü í ó í í í ó í ú ú í í ó í Ú ü í ü Á ü í ú ó ó ó ó ü ü ü Ö í Ü í ü É ó ü ó í í ó í í ú ó ü ó í ó í ü É í í ü ü Ö í Ö ü ó í ó ó ó Á ó ü í Á ó ú ú ú ó ó í ü ü Ö Ö ü Ó í í í ó ó ó ü í ó ú

Részletesebben

Í Í Ö Ó ü Ö É ü Ü Í Ú Ü Ü Ö Ü Ü ú Ü ú ú Ü Ü Ú Ú ű ű ú Í ú ü É ü ü ü ü ü ü ú Ü ü Ü Ü Ü Ü ú ü Ü Ü Ü Í ü Ü Ü Ü ú Ü Ü Ü Ü Ü Ü ű ű ü ü Í ü ű ü ü ú Ü Ü ű Ü Ü ú ü Í ű ű ü Ü ű ü É Ü Ü ü ú Ü ú ű ü ú ú Ü ú Ü Ú

Részletesebben

Í Í ú ú ü Í ű Á ú ü ü Á Ú Ó Á ü ü ü Í ü ú ú ú ú ú ü Í ú ü ü Á ú ű ü ü ú Í ü Á ű ü ü É Á ü ü ü Á ü Á Á ü ü Á Ö ü Ö ű Ú Í ú ú Ö Ö Ú ú ü Í Ö ű Ö Ü ú Ö ü Í ü Ü Ö ü É Ö ű Ü ú Á ü ű ű Í Í ű Í ú ú Ó Í É Í Á ü

Részletesebben

Á Ú ő ú Ö ó ó ó ő ő ó Ö ő ú ó Ö ú ú ó Ü ú ó ó ó ó ű ó ó Í ú ő É É ő ő ű Ü ő ú ó ő ó ú ú ó ó ó Ö ú ő ú ő ú ő Ö ő Ü ő ó ó ó Ö ú ő ó ó Í Á É É É Á Á É É ó ú ó ő ó ó ó ó Ó ó ű ő ű ó É ú ó Ö ő ú ó Á É Á Í ó

Részletesebben

ó Ö Ö ü Í Í ó ü í ó í í ü Í ü ü í ó í ú ó í ó í ó ó ü í Á Á í Ó É í Ó ó Ó í Í í í ó í ó Í ó ü ü Ö ü ó í Ó ű Ó ó ó ü í ó í í Ó ú ó ó ó ó ü í ü Í Í ú í Í Ó ó í ü üó ó ü ó í ó ú í ü í Ó Í í Í í ó ó Á ó ó

Részletesebben

Í ű é ó ú Á ö ő ö é é é á é é ó ú ő ö é ó é á é é é é é é é ó á É É ü ő é é ó á á í á ó á é á ó á é é ü ó é ü ö ó ú ö é ö á ű á í é é é ü é é é ö á á á é ó é é ü á ü á á ú á á á á é é é é ü é é é ó é á

Részletesebben

Á Á Ö Á Ó Ü ü Á Ó Á Á Á ú É É É É É É Á Á Ó Á Ó Ó Á Ö Ó Á Ó Á Á Ó Á Ú Ö Ö Á Ö Á Á Á É Á Á Á Á Á Á Á Á É Ó É Á Ó É Ó Á Ó É Ó É Á Ó Ö Ö Á Ó ö ö ú Ö Á É Ó Ú Á Á Ú Ó Ó Ó Á Á Á Á Ú Á É Á Á ö Á Í Á Á É Í

Részletesebben

ó ü Ó Ö ü ő ű ó ó ó ő ő í ő ó í ü ő ő ő ő ő ő í ó ű ő ő ó ő ó í ő ó ó ü ő ő ű ő ő ó ó ó ü Á ó ő Á Ó ü ő Á Ú ü ő ú ő í ű í ó Ú ő í í Ö Ü ő ű Ü Ő í Ó ű ő ő ő ó í ó ő Ü ó ő ő ő Ő ő í ó ű ő í ó ő ó ú ű ü Ő

Részletesebben

ő ű í ő ú ő ü ő ő ő ü ü ü ü ü í Ü í í Ü Ü ő ő ő ő í ő ő ő ő íí í ú í ü ű í ő ő í Ö í Í Ü É í í ő Í Á ő ő ő Ő ő ú ú Ö Ö ú í ő ő ő ő ű í ő ú í ü í ű í É í í Ü ű í ő Ú ű í É í í Ü ű í ő ő ű í ő ú ü ÍÍ í ő

Részletesebben

á á Á Á É É ÉÉ ú í Á Á É ö É Á Á á á é á é á Ű é á á é ő á á á é ú ő ő é á ó é é á í á ó á é ő é á á á é ó í á á ü é é á é á á é á á ó é é ö é Ü Ö Ö á á é é í é ú á ö é ö é é á á é á á é é ő á ő ő á é

Részletesebben

í á í ö ö ö é ú é ö é ö ü é ö é é é á é á ü á ó á é Íí ő ő é ü é á á á ó ó ú ö é áíű ő ő é ö ó é í é é é á á é í á á ó é á ó é ü á é é Í í é ü ő ő é á é ü ú ó á é ű ő é ő ő ö ű ő ő á á á á í é é é á á

Részletesebben

ő ő ű ú ü ő ü ü ü ü ő ü Ú Í Á Ó É ü ü ü ő ő ő ő ü ú ő ű ő ő ú ú Á ú É ű ő ő ő ő Á ü É ő Ö Á ő ő ő ő É ő ő ú ú ú ő Á Ö ő ő ő ű ő ú ú Á É ű ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő É Í ü ű ő ü Ö ő ú ű ű ő ő É ü ű ő ű ő ú ú

Részletesebben

Ú Á É í ő í ó ó ó í ö í ö ö ö í ö ö ö ö ö Ú ö ó ö ö ö í ö í ő ö í í ő ö ú ö ó ö í Á í ó ő ú í ő ő ú í í ó ő í ó ó í í ő ó ó ó ő ó ó ő ü í ü ó ü ő ó ő ó ü í ó í ő É ö ö ö ő ü ő óí ö ű ö ü ó ö ö ő í ó í

Részletesebben

Á Á Á Ú ű í í ÁÁ É í Í í Ö Ö É Ü Ó Ó í ű Á É í í É É É É É É É É Ő É É É É Ó í É Á ú ú ú ú ü ű í ü ű É ü í í ú í ú Á Í Á Á Á Í ű í Á Á Á í Á Á Ö Á í ü ű í í ü í í Ö ü í Á Á Á ü ű í í í í Í űí í Á Á Á ű

Részletesebben

ő Ö ő í í ó ó ó ú ő ó ó ü ő ö ő ő ó ó ü ó í ő ö ö ö ó ő ó ö ö ő ó ó ó ó ö É ó ó ű ö ü ő ó ó ú ó í ó ő ó ó ő ú ó í í í ó í í ő ó ó ő ü É É Á Á É É ó ő ö ő ő ő ő ö ő ő ö ő ő ő ü ó í ö ó ó ő ú ő ó í ő ö ő

Részletesebben

Ó Ú ü ü ó í ó í ó ó Ó É Ü Ö ü ü Ö ü ó í ó ü Ö ü ü Á ó ó Á ó ó Ö Ö ó í ü í ü Ö ű ű ü Ö ó ó í Ó ó ó Ö Ó Ö Ó ó ú í ü Ö í ó í í ó ü Ö Ö í Ó Ó Ó ó í Ö í ó í ü ó ó ó Ö ó í ű ó í ó ű ú ü ó Ó í í ó ó í ú ü ű ű

Részletesebben

ű í í ü ü ü ü ü ü ü í í ü ü í í ű í ú ű í í í Á í ü É í í Ö Ö É ú ú ú í Á Ö ű í ú ú í í í í í ü ű í ü í Ö ú ű í ű í É í í ü ű í í ű í ú ű í í í í í ü í í Ö í ú í Í ú í ű í í ú ú í í ü ü ü í ú í É ÍÖ Ü

Részletesebben

í ő ü í ú É ó ő ő ö í ó Í ú í ő ü í ú ü ő ó ó ő ő ő ő ó ö ö ü ö ö ó ö ó í ö ö í ő Ö Ö Ö ő ó ő ő ő ö ő Í ó ő ó Ó ő ó ö ö ú ú ö ö ú ö í ő Á Ö ő ő ó í ő ü í ú ü ő ő ő ő ő ó ö ú Ö ú ú í ö í ó ó Ö ö ő ö ó ú

Részletesebben

Ö É É É É Á ü é ü ö ó é é ú é ő ú ö ö é ú é ő é í é é ó ü ü ó é ő í ó ó ű é é é é ő é é é ó ő ö ő ö ó ú ó é é ű í é ó ó é é é é é é é ő ó é é ő é ó é é öü ő é é é é ó é ő é ö é é í é ó ő ó é é é ü ó ú

Részletesebben

Á ö í Ö ó í ö ú ó ü ö ö í í ö ö Í ö ö ö ö í ö í ó ö í í É Á Ó í ú íí Ó É Ű ó ó ű ó ú É É ó í ü í ó ó í ű ó ö ó í ó ű í ó ö ó ú í í ü Á ú í ö í ó ú ö ó ó í í ó í í ü ö ú ű ú ü ó ó í í ü ö ú Í ó ó ó í ü

Részletesebben

Ó Ú Ö É Ö Á Ú Ó É Ö É É Ö Á Á É ö ü ö í ö ö ő ó ö ö ő ő ö ó ö ű ő ő ö ö ű ö í ő í ű ö ü ű ö ó ö í ó í ű ó ű ö ő Á Á í ú ő ö ö í ó ú ó ú ó ú ó ú ó í ó í í ó ö ö Ö í ó ő ú ő ó ú Ö ű ő ö ö Á Á Ó ó í ó ó ö

Részletesebben

ő ő ű ú ő ü ü ü ü ü ü ő ő ü ü ü ü ű ü ü ő ő ő ő ő ű ú ű ű ő ő ő ő Á ü É ő Ö Ö Ö Á Í Á ő ő ő ő É ő ő ú ú ú ő Á Ö ő ő ő ű ú ű ü ű ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő É ü ú ü Ö ő ú ű ű ő ő ő É ü ű ő ő ő ű ú ü ű ő ő ő

Részletesebben

ő ü ö í é é é é ő ő ő í ő ő ő ó é é é é ü ö é é ő é í ő ó ó é ü ö ő é é é í é ö é ű ö é éé ő ü é éé ő é ó í í é é í ú é é ö í é é é é é é ú é é é ú é í ó ű ö ő ö ó ü ő ó ö é é é é é éü ö ű é é ü ő ó é

Részletesebben

ű ö ú É Í Á ü É ó ű ö ú ú ő ó ó ö Í ő ó ó ó ó ó ö ó ő őí ö í ö ő ö ő Á Á É őí ő ü őí ü Á ó Á í í ó Á ó ó í ó ó ő Á É ö Ú ő ü Ö ó ö ó ö ö í Á ö ő ő ó ó ó ó ö í í í ú ó í ö ö ő ő ő Ö ő í ö ó ó ö í ö ö ő

Részletesebben

ő ű ő ö é ö é é ő ü é é ö ü ó Ó Ö é ü é ö é Ö é ő ü é ű ő é é ö ó é Á é ő é é ő í ő ö ö ö ű ö é ő ő ő é ü é é í ő é ő ú é ő ó ó é í é ő ü é ü ó ü é ő ü é ő ü ö ő ü ü í é ü ő ő ö é Á é ő é é ő ü ő ő é é

Részletesebben

Á Í Á ü É ó ü ÍÉ ó ü ü ó Á ü ó ö ö ó ú ü ü É ú ü ó ó ó ü ü ü É ó ö ö ö ú ü ü ü ö ö ö É É ú ó ö ó ó ő É ö ö ó ó ú ü ó ó Á É ó ó ü ó É ó ó ü ó ó ó ó óű Á ü óű ú ü ú ü ü ú ü ú ü ú ü ö ü ü ó ó ü ó ó ű ü ü

Részletesebben